Középiskola > Műelemzések > Ki Goriot apó?

Goriot apó az azonos című regény főhőse, melyet Honoré de Balzac írt 1834-35-ben.

Balzac 1799-ben született Tours-ban. Paraszti származású, nevébe a nemesi rangot jelző "de" szócskát később maga vette fel. Jogot tanult, majd 20 évesen elhatározta, hogy csak az irodalomnak fog élni. A Goriot apó című mű megírásával született meg a regényciklus eszméje. Mintegy kilencven kisebb-nagyobb regényét Emberi színjáték néven gyűjtötte össze, melyben a szereplők visszatérnek, de a regények önmagukban is zárt, egész művek. Szinte teljesnek mondható körképet fest a francia társadalomról 1816 és 1848 között.

A Goriot apó realista karrierregény. A mű elején mintha kamerával végigpásztázna Párizson egyre beljebb haladva. Ezt az érzést az élethű ábrázolás adja, mely minden realista mű jellemzője. "All is true." - hitelesíteni akarja a történetet, közel akar kerülni az olvasóhoz. Karrierregény, mert két ember pályafutását is bemutatja. Elsőként Goriot apóét ismerjük meg, aki egyre lejjebb csúszott a ranglétrán. A mű kezdetén a Vaquer-ház lakója, volt tésztagyáros, aki spekulációkkal egy tekintélyes vagyonra tett szert, nem egészen tisztességes úton. Ebből mostanra szinte semmi nem maradt, mert pénzét lányaira költötte. A másik ember, akit megismerhetünk, Rastignac, aki vidékről került Párizsba, szintén a Vaquer-házban lakik. Ügyvédnek tanult, de hamar rájött, hogy a felemelkedésnek vannak könnyebb útjai is. Az egyik, hogy gazdag asszony szeretője legyen, ehhez kapott támogatást is. Véletlen folytán Goriot apó lányainál próbálkozott, így kapcsolódott össze a két szereplő élete. Goriot apó az egyetlen, aki Rastignac életét még az eszményekhez köti. Goriot eszményi hős, illetve csak akkor válik azzá, amikor otthagyja az üzletet, de ekkor áldozattá válik. A realista regényben nincsenek igazán eszményi figurák, és ha vannak, akkor megtaláljuk ellenpólusát - jelen estben Rastignacot. Goriot az érzelmeit tartja szem előtt, míg ő egyre inkább az érdekeit.

A történet elején bepillantást nyerhettünk Párizsba és annak egyik nyomorúságos negyedébe. Megismertük a Vaquer-ház lakóit és a tulajdonost, Vaquernét. Goriot apót eleinte tisztelték a penzióban, de Vaquerné megpróbálta elvetetni magát vele, és mikor ez nem sikerült, rosszindulatú pletykákat kezdett terjeszteni Goriot-ról. Ettõl kezdve a penzió lakói nem csak hogy nem tisztelték, de állandó csúfolódásnak tették ki a közös étkezések alatt. Közben a pénze is fogyott, mivel lányai folyamatosan hozzá jöttek szorult helyzetben. Rangos emberekhez adta lányait - az idősebbet, Anastasie-t egy ariszokratához, Delphine-t pedig a pénzarisztokrácia egy tagjához - akik viszont anyagilag nem álltak túl jól. A lányoknak kellett a pénz fényűzésre és szeretőkre, és apjuk mindig meg is adta amit kértek. Így történt, hogy Goriot apó elszegényedett olyannyira, hogy végül a harmadik emeleti kis szobába költözött Rastignac mellé. Tehát egyértelmû, hogy Goriot lecsúszását a lányai okozták, illetve az irántuk érzett szeretet, ami már-már rajongásnak nevezhetõ. Életében soha nem is érdekelte más: azért dolgozott keményen, hogy õket férjhez adja, miután a penzióba költözött, miattuk csökkentette életjáradékát, késõbb féltett ezüstkészletét is eladta. Ez utóbbi eseménynek Rastignac tanúja volt, és ez ébresztett részvétet benne. Érdekes, ahogy a penzió lakói kommentálták lányai látogatását. Felvetették, hogy a lányok Goriot szeretõi, és mikor látták, hogy "többen" voltak, már biztosnak vélték a dolgot. Egyfelõl érthetõ a gondolatuk, hiszen a lányok feltûnõen jól öltözöttek és nem illenek bele a környezetbe. Másrészt az irigység sugárzott belõlük, hogy egy általuk lenézett embert elõkelõ hölgyek látogatták.

Goriot-t vizsgálva a következő fontos esemény, hogy Rastignac Delphine szeretője lett. Álláspontja szintén érdekes. Elfogadta, sőt támogatta viszonyukat, segítséget és tanácsokat adott neki kapcsolatuk kezdetén. Ő maga sem volt közvetlen kapcsolatban lányaival, de szolgáik révén megtudott dolgokat.

"Az öreg Goriot olyan volt, mint egy szerelmes, aki még tud örülni, ha valamilyen fortélyos hadművelet révén összeköttetésbe kerülhet kedvesével, anélkül, hogy az sejtené."

Ez a mondat jellemzi legjobban az érzésit. Szeretete lányai iránt soha nem volt hétköznapi, vagy akár megszokott. Cselekedeteit ezek a felnagyított érzések vezérelték, bármit megtett, amit kértek tőle. Nem érdekelte, hogy soha nem fogják meghálálni, talán még megköszönni sem, amit értük tett. Neki elég volt a cselekedet, ő már ettől is boldog volt. Nem várt viszonzást, se kedvességet. Teljesen önzetlen, de minden megnyilvánulása eltúlzott. Képtelen nemet mondani, a végtelenségig kényeztette lányait, akik vissza is éltek ezzel. Szerintem, nem fogadta el a valóságot úgy, ahogy van, szomorúságaival együtt, inkább elképzelte, hogy minden rendben van, lányai igazából szeretik, csak vői miatt nem találkoznak, és ő ezt megérti, mert nem akarja, hogy súrlódás legyen férj és feleség között. A valóság azért nem volt ennyire szép, lányai nem szerették annyira, amennyire ő képzelte.

Attól kezdve, hogy Delphine és Rastignac között bizalmasabb lett a viszony, Goriot mintha újjáéledt volna. Nagy beleéléssel és odaadással tervezgette a fiatalok jövőjét, mintha legalábbis a sajátjáról lenne szó. Mivel Rastignac egyre gyakrabban találkozott Delphine-nel, Goriot őt faggatta ki, hogy milyen volt a lánya, gyönyörű volt-e és jól szórakozott-e. Az elbeszélést teljes beleéléssel hallgatta, nem volt szüksége személyes kontaktusra, őt már az is a "legboldogabb" emberré tette, hogy hallott róla. A tetőpontja ennek, a szerelmi fészek berendezése. Goriot ehhez is a rá jellemző túlzással fogott. Mindent feláldozott értük, és cserébe csak annyit kért, hogy abban a házban ő is kapjon egy szobát.

"Ha netán megbetegszem, gyógyító balzsam lenne szívemre, hogy hallom hazajönni, mozogni, járkálni."

A szenvedély beszélt belőle, melyet irántuk érzett. Ez töltötte ki egész életét, ha ez nincs neki, akkor még jelentéktelenebb lenne. Hiszen nézzük, milyen ember Goriot apó. Idős, egyszerű, szenvedélyes, rajongó, akit a társadalom kigúnyol és mi is csak sajnáljuk. Nem ébreszt tiszteletet senkiben, Rastignac szintén sajnálatot érez iránta.

A szál, melyen eddig futott a cselekmény, Goriot haláltusájával ér véget. Az egész betegséget lányai látogatása indította el. Mindketten azért mentek hozzá, hogy elpanaszolják rettenetes sorsukat. Itt látszott csak igazán a két nővér közötti ellentét. Egymásnak estek, Anastasie felrótta húgának, hogy sose szerette igazán. Goriot teljes önkívületbe esett veszekedésük hallatára, túl nagy kín volt ez neki.

"- Gyermekeim, gyermekeim, hagyjátok abba, mert a szemetek láttára ölöm meg magam!"

Rastignac belépésével megmentette a helyzetet, pénzt ajánlott fel, Anastasie elégedetten távozott, de már késő, mert Goriot ágynak esett. Kiderült, hogy ki szerette őt igazán, ki az, aki halálos ágyánál is mellette maradt: senki. Mindenki elhagyja, magányosan hal meg. Lányai egyáltalán nem hajlandóak eljönni, nyomorultul hal meg. Szánakozást kelt, ahogy Vauquer-né csak a pénzre gondol, minél ócskább rongyokba csavarja a holttestet, mert "úgyse lesz, aki megfizeti".

Tehát akkor ki is valójában Goriot apó? A társadalom számkivetettje? A lányai áldozata? Egy igaz ember a megbomlott párizsi világban? Attól függ, honnan nézzük. Goriot apó saját szemüvegén keresztül szemlélte a lányait és az egész életét. Egy szemüvegen keresztül, mely csak a szépet mutatta. Azonban a mű végén drámai fordulat történik. Olyan esemény, ami egy pillanat alatt derékba töri az életét. Lányairól alkotott kép, melyben a lányok boldogok, nincs semmi problémájuk, szertefoszlik. Az, hogy ebbe hal bele Goriot apó, remekül példázza azt, hogy a lányai számára a saját életét jelentették. Azonban korántsem egyedül ők okozták a vesztét. Saját maga volt ugyanis képtelen beilleszkedni egy pénz- és hatalomcentrikus világba. Ez azt jelentené, hogy Goriot apó esetleg önmaga volna hibás a sorsáért? Nem, csak egyszerűen túl jó volt ahhoz a kegyetlen világhoz képest, amelyben ők éltek.

A szakértők körében igen eltérő adatokat hallani arra vonatkozólag, hogy hány faj él a Földön. Kétségtelen, hogy a pontos adatok meghatározása szinte lehetetlen, holott igen fontos kérdés éppen a fajok megőrzése szempontjából. A tudósok és politikusok, akik szeretnék lassítani a fajok kihalásának ütemét, rejtélyes helyzettel szembesülnek.

Néhány éve vonták ki a forgalomból az 1 és 2 forintos magyar érméket. Cikkünk az infláció áldozatává vált érméknek állít emléket a forint magyarországi történetének bemutatásával. A forint (más nyelveken florin és gulden néven is) a történelem során több országban is használt pénznem volt. A magyar forint (HUF) ma Magyarország hivatalos fizetőeszköze.

A Bostoni teadélutánnak nevezett 1773. december 16-i bostoni eseménysorozat (angolul Boston Tea Party) az amerikai függetlenségi háború kitörésének közvetlen előzménye volt: indiánnak öltözött telepesek megrohantak három angol hajót a bostoni kikötőben, és teaszállítmányukat a tengerbe szórták.

• A principátus rendszerének kialakulása és berendezkedése / 2010, 2 oldal
  
  
• Kiss Mónika - Az önkormányzatok finanszírozása Európában és hazánkban / 2003, 23 oldal
  
  
• IT kikötő 2017, GDPR adatvédelem újratöltve / 2017, 104 oldal
  
  
• A nagyhatalmi szövetségi rendszerek kialakulása és a Monarchia külpolitikai helyzetének, törekvéseinek jellemzése / 2004, 3 oldal
  
  
• Bajnóczki János - Telepített szoftverek jellemzőinek megállapítása, szoftverkonfiguráció ellenőrzése / 2014, 58 oldal
  
  

József Attila ebben az időben egyszerre törekszik modernségre és hagyományok követésére. Egyszerre kívánja szavát a jelenhez intézni és évszázadok hagyományainak folyamatához kapcsolni. Ezért fordul ő is – a népi írók s Bartók és Kodály munkásságához hasonlóan – a folklórhoz. Részben Erdélyi József hatása nyomán írt, de egyéni jellegű szegényember-versei népdalok...

Bevezetés Mikszáth elmeséli, hogy sokszor szokott együtt vacsorázni gróf Pongrácz Károllyal. Ilyenkor, beszélgetéseik alkalmával gyakran felszínre került a híres Pongrácz-család múltja. Az ősök közül a legizgalmasabb élet alighanem a különcködő Pongrácz Istvánnak jutott, melyet Mikszáth annyira érdekesnek talált, hogy megkérte a még élő családtagokat, hadd írja...

Himnusz (Hymnus, a Magyar nép zivataros századaiból): Kölcsey a magyarság egyik legkiemelkedőbb művét - melyet Erkel Ferenc zenésített meg 1844-ben a Nemzeti Színház pályázatára - 1823. január 22-én írta. Először 1829-ben az Aurórában jelent meg. Költeményét visszahelyezte a múltba, s beleéli magát egy akkori protestáns prédikátor-költő helyzetébe s ez segít megérteni a...