Történelem | Középiskola » A nagyhatalmi szövetségi rendszerek kialakulása és a Monarchia külpolitikai helyzetének, törekvéseinek jellemzése

A nagyhatalmi szövetségi rendszerek kialakulása és a Monarchia külpolitikai helyzetének, törekvéseinek jellemzése Úgy tűnt, a magyarság vezető rétege nemcsak a kiegyezés rendszerében találja meg a helyét hanem képes lesz „magyar arculatot” adni a Monarchia külpolitikájának is. A Német Birodalom létrejötte –Ausztriának a német egységből való végleges kiszorulása után – Andrássy Gyula gróf közös külügyminiszterre várt 1871 novemberétől, hogy a Monarchia külpolitikáját a megváltozott erőviszonyokhoz igazítsa. Andrássy Oroszországot semlegesítő, Németország támogatását élvező szövetségi rendszer kialakításának és a Monarchia balkáni védnöki szerepével lépett föl. Andrássy gróf közös külügyminisztersége kezdetén vonakodva bár, de alkalmazkodni kényszerült a dinasztikus elvre épülő hagyományos külpolitikai magatartáshoz. 1873-ban segédkezett a konzervatív status quo politikát szolgáló

„három császár” szövetsége létrehozásában. Az I Ferenc József császár és király, II Sándor cár, és I. Vilmos császár által aláírt megállapodás egy időre sikerrel állta útját az Elzász-Lotaringiát annektáló Német Birodalom számára veszélyes francia-orosz közeledésnek, ill. a Monarchia és Oroszország közötti balkáni vetélkedés kiéleződésének. A rogyadozó Török Birodalom uralta Balkán volt és maradt a Monarchia és a cári birodalom gyenge pontja. Mind az Osztrák-Magyar, mind Oroszország befolyási övezetévé kívánta tenni a délkelet-európai térséget. A Monarchia jelenléte a régióban fontos volt gazdasági szempontból, de nem lehetett közömbös a balkáni népek függetlenségi törekvéseivel szemben sem. Az itt formálódó nemzetállamok fenyegetést jelentethettek az Osztrák-Magyar Monarchia területi épségére. Andrássynak hamarosan lehetősége nyílott külpolitikai elképzeléseinek valóra váltására.

A török elnyomás ellen 1875-ben fölkelt Hercegovina rövid idő alatt lángba borított az egész Balkánt. Oroszország sem nézhette tétlenül az eseményeket II Sándor cár seregei a függetlenségét 1877-ben kikiáltott Románia támogatásával Konstantinápolyig meneteltek. Csak Anglia és a Monarchia határozott fellépése akadályozta meg a török főváros elestét. Bécset és Budapestet aggodalommal töltötte el, hogy a San Stefanó-i orosz-török béke (1878. márc) értelmében Oroszország -1- területeket szerzett a Kaukázus térségében és elismerte Szerbia, Montenegró, és Románia teljes függetlenségét, ill. hatalmas méretűre duzzasztották az oroszok által megszállt Bulgáriát. Andrássy ebben a vesztett helyzetben volt képes Angliától támogatva nemzetközi kongresszus elé vinni az orosz-török békét. Bosznia-Hercegovina okkupációja: A berlini kongresszuson 1878 júliusában Andrássy elérte a Monarchia szempontjából

sérelmes „nagybolgár” állam részekre darabolását, és felhatalmazását Bosznia-Hercegovina megszállására. A berlini szerződésben elismerték Szerbia, Románia és Montenegró függetlenségét. A nemzetközileg is elismert külpolitikai siker ellenére a Monarchia katonai vezetői, politikusai és népei is elégedetlenek voltak. A horvát és szlovén politikusok Bosznia-Hercegovina annexiójának, vagyis jogi birtokbavételének elmaradását sérelmezték. Az osztrákok és a magyarok veszélyt láttak a szláv népesség további növekedésében. Új szövetségesek: Az egyelőre tétlenségre kárhoztatott Belgrád világosan látta, hogy északi szomszédjainak szorításából csak Oroszország segítségével törhet ki eséllyel. Andrássy Gyula külügyminiszter utolsó diplomáciai sikerét a Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia között Bismarck sürgetésére kovácsolt titkos katonai szövetség alkotta. A Bécsben, 1879 októberében kötött

kettős szövetség értelmében a felek kölcsönösen katonai segítséget nyújtanak egymásnak Oroszország támadása esetén, ill. semlegességre kötelezték magukat egyéb konfliktusaikban Még a Monarchia vezető politikai vezetői sem sejthették, hogy Németországgal most szövődő szövetség megszakíthatatlannak bizonyul és a német világpolitikai törekvések a kettős monarchiát szétszakítják. Olaszország a franciáktól tartva 1882-ben lépett a szövetkezők közé, majd az immár hármas szövetség 1883-ban az orosz terjeszkedéstől félő Romániával egészült ki. A kettős szövetség oroszellenes éle ellenére sem jelentette azt, hogy Bécs végleg hátat fordított volna Oroszországnak. A Franciaország elszigetelésére törekvő Bismarck kancellár habozás nélkül látott hozzá Németország, az Osztrák-Magyar -2- Monarchia és Oroszország újbóli összefogásának előkészítéséhez. A fölélesztett három császár szövetségét

Berlinben, 1881. június 18-án írták alá, és 1884-ben meghosszabbították azt. Az egyezményben többek között kitértek a Balkán felosztására: a cári birodalom Bulgáriában, a kettős monarchia pedig Bosznia-Hercegovinában cselekedhetett szabadon. Oroszország és a Monarchia harmóniája már az első szakítópróbán megbomlott. A cári birodalom nem tudta elfogadni az 1885-ös filipopoliszi (plovdivi) fölkelés után egységesülő Bulgária önállóságát, és azt, hogy a bolgár nemzetgyűlés 1887-ben „Bécs emberét”, Koburg Ferdinándot választotta fejedelemmé. Oroszország csapatösszevonást hajtott végre Galícia határvonalán Andrássy Gyula volt külügyminiszter és Tisza Kálmán miniszterelnök is oroszellenes politikai fordulatot sürgetett. Tisza az 1888 jan-i közös minisztertanácson az Oroszország elleni háború mellett érvelt. A háborús kedélyeket az hűtötte le, hogy Bismarck egyértelművé tette: a Monarchia csak akkor

számíthat Németország katonai támogatására, ha a cári birodalom a támadó fél. Az indulatok lecsillapodtak, ám a balkáni érdekellentét szemben álló táborok felé sodorta a Monarchiát és Oroszországot. -3-