A Külvárosi éj, az 1932-es kötet címadó verse, a gazdasági világválság, az elszegényedés, az elégedetlenség, a tömegmozgalmak, a kivándorlási hullám idejében keletkezett. A forradalmi hullám apadtával sem csökkent József Attila költészetének forradalmi ereje, inkább mélyebbre hatol és magasabbra szárnyal. Az 1931. év végén születik a Munkások, az új típusú munkásábrázolás első példája, majd folyamatosan a Külvárosi éj és a Medvetánc kötetben összegyűjtött nagy gondolati versek: Külvárosi éj, Téli éjszaka, Óda, Elégia, A város peremén.
Ezeknek a verseknek a szerkesztési módja a perspektívaváltás: a költemény részei a nézőpont változása szerint tagolódnak; lényeges elemük a leírás és a gondolati elem egysége.
Bennük a valóság aprólékosan pontos és hiteles megfigyelése egyesül az átfogó gondolati megformáltsággal. (Költészete nem titkolja el az ellentmondásokat, a valóságos helyzetet.)
A versindítás legtöbbször egy tájnak, egy helyzetnek a leírása. Erre gyakran már a cím is utal (Holt vidék, Külvárosi éj, A város peremén). A sivárságot érzékeltető képek ahhoz a tárgyi világhoz tartoznak, ahol a proletár él, így egyúttal ennek a rétegnek életérzéseit is közvetítik.
Ellentétben az 1932 után született versekkel, a legkorábbi gondolati vers, a Külvárosi éj, egyre táguló képeivel, a sötétet megtörő fel-felvillanó fényivel még egy eljövendő jobb világ reményét sugallja.
Petőfi és Ady nyomán járva a líra eszközeivel József Attila is a tengődő magyarság sorsának jobbításán dolgozott. A hazához kapcsolódó verseire a tényszerű leírás, a higgadt hang jellemző. Tájverseiben (Külvárosi éj, Téli éjszaka, A város peremén) nem egyszerűen a külváros képét tárja elénk, hanem - ahogy Petőfi, úgy ő is - e tájhoz és az ott élő emberekhez tartozását fogalmazza meg.
A külváros, a város széli világ József Attila igazi témája, hiszen itt született ő is. A Külvárosi éj is tájleíró versnek indul: a lassú, kopár, üres szegénységet írja le, ahol még az éj is szegény.
Pontos helymegjelöléssel kezdi a verset, a város peremén lévő, félhomályban úszó munkás-lakást jelenít meg. A tárgyias világ leírásába szőtt metaforikus megszemélyesítés ("a fény hálóját lassan emeli") és a hozzá kapcsolódó hasonlat ("mint gödör a víz fenekén") a költeményt egy másik szférába, a költészet szférájába emelik. Az első versszakban még a fény uralkodik, habár feszültség keletkezik a fény és a homály között, valamint megjelenik a mozgás, a nedvesség később egyre nagyobb szerephez jutó érzékelése.
A "Csönd" szóval vezeti be József Attila a második szakaszt, ezzel még nyomasztóbbá téve az egyre homályosabb szobát. A sötétedő konyhába a mozgás érzetét kelti a költő; a félhomályban esetlen, tétova mocorgást képzel a tárgyi világba: mászik a súrolókefe, tűnődik, a lehullani vágyó faldarab.
Képileg eltávolodunk a konyhától a következő versszakban, a megszemélyesített éjt követjük a város pereméhez. A motívumok azonban visszautalnak az előző képre: kevés hold gyúl-kevés a fény, mint a konyhában, lassú mozgás, szótlanság, azonban itt a gyárak már teljes sötétségbe burkolóztak, s a csend is egyre nyomasztóbb.
Azonban itt a komorság megszakad, s ellentétben az előző versszakkal, a hold fénye beragyogja a mogorva tárgyakat, gyárakat. Ám ez a rövidke, lírai látomás csak előkészíti a következő, ellentétes mozzanat komorabb, tragikusabb vízióját. "S odébb, mint boltos temető,/ Vasgyár, cementgyár, csavargyár./ Visszhangzó családi kripták." A második versszak kezdő szava, a "Csönd" és a harmadikban annak fokozása a "csönd talpazata" mind a temető komorságát és látványát készítették elő, amelynek nyomott hangulatát a tárgyilagosan, többször megismételt "gyár" tovább fokozza. Ám éppen a "feltámadás titkainak" asszociálása teremti meg a következő kép "lidérces", sejtelmes atmoszféráját.
A hatalmassá nőtt csendet és a babonás éjszaka komorságát a vonatfütty, az élet jele szakítja meg. Itt kezdődik a vers második része, ahol a költő árnyalakok helyett valódi élőkről szól, a táj statikusságába az emberek szokatlan dinamizmust visznek. Feltűnnek a külváros jellegzetes alakjai: "Az úton rendőr, motyogó munkás./Röpcédulákkal egy egy elvtárs/ iramlik át." A versszak végén megjelenő "lámpa" sejteti, hogy a következőkben fontos szerepet kap ismét a fény.
Azonban a mozgás és a hanghatások is segítenek a kocsma, mint a külváros legfontosabb helyének leírásában. Ezzel a groteszk képpel csap át tájversből társadalmi képbe. Nem csillant illúziókat a költő, az undort keltő szavak tökéletes reménytelenséget mutatnak (romlott, hány, okádik, nekivicsorít).
Egy gyors vágással ismét a külváros képei következnek, a természet veszi át a hatalmat a táj fölött, s elhatalmasodik a víz motívuma. E ponton a víz és az éjszaka képe egymásra rétegződik "az éjjel árján" úszik az egész éjszakai világ. A vízképzet egybefogja a forradalom elmaradásának és szükségességének ellentétét, ezt támasztják alá a "mozdulni akaró mozdulatlanság képei" is (merevek a csattogó vizek, megfeneklett raktár/bárka, a papír mocorog, de indulni erőtlen). A nedvesség, nyirkosság pedig a szegénység, kifosztottság motívuma a versben.
A környékbeli szemlélődés lezárása után hirtelen hangot vált, s a költemény ódai szárnyalással tör a magasba. Itt tör fel a költő szívében a hitvallás; a külvárosi éj minden ellentmondásosságával a jövőt jelenti: "Szegények éje! Légy szenem...".
A versszakban megjelenő vas a lényeg kifejeződése; az üllő, a kalapács, a penge egyaránt vasból van, tehát e lényeg hasznos formákban való megjelenítődései. Utalnak a nehéziparra, a munkásságra, ugyanakkor a győzelem e képsorban nem a fegyveres harc, hanem a kitartó munka eredményeként mutatkozik lehetségesnek.
Az ódai szárnyalás után még nem fejezi be a verset a költő, hanem négy tömör sorban, Villon szókimondó hangjára emlékeztető nyíltsággal visszaránt minket a jelenbe, lemondó egyszerűséggel zár: "Az éj komoly, az éj nehéz./Alszom hát én is, testvérek./ne üljön lelkünkre szenvedés./Ne csípje testünket féreg."
Ösztönzőinek ihletését, korábbi motívumait saját rendjébe foglalta a Külvárosi éjben, s megfogalmazta a világ bonyolultságát a költeményben fel-felbukkanó, majd eltűnő, egymásra utaló, egymást kiegészítő, továbblendítő képek szövevényének segítségével.
Kapcsolódó olvasnivalók
A forint története
Néhány éve vonták ki a forgalomból az 1 és 2 forintos magyar érméket. Cikkünk az infláció áldozatává vált érméknek állít emléket a forint magyarországi történetének bemutatásával. A forint (más nyelveken florin és gulden néven is) a történelem során több országban is használt pénznem volt. A magyar forint (HUF) ma Magyarország hivatalos fizetőeszköze.
Államalapításunk ünnepe
Államalapításunk ünnepén I. István szentté avatásának napjára (1083. augusztus 20.) emlékezünk. A történelem során Szent István alakja és augusztus 20-a mindenki számára másként értelmezett és ideologizált ünneplést jelentett, amely 1991-től Államalapító Szent István napjaként ismét hivatalos állami és egyházi ünnep lett.
A bűnüldözés mesterei: Thaisz Elek
Thaisz Elek rendőrtisztviselő, 1861-től Pest, 1873-tól 1885-ig az egyesített Székesfőváros, Budapest rendőrfőkapitánya volt. Pesten született 1820-ban, apja Thaisz András (1789–1840) jogász, királyi táblai ügyvéd, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.
Kapcsolódó doksik
Középiskolai anyagok
Kassák Lajos - A ló meghal, a madarak kirepülnek c. versének elemzése
Kassák Lajos a magyar avantgárd irodalom legnagyobb, nemzetközi mércével mérve is kiemelkedő alkotója. A magyar avantgárd hazánkban a konzervatívabb olvasói elvárások, az irodalomeszmény különbözősége és egyéb okok miatt nem tudott széleskörű réteget teremteni magának. Így Kassák viszonylag csekély olvasóközönséget tudhatott magáénak. Ennek ellenére hatalmas életművet hagyott...
Földi János (1755-1801)
Természettudományi szakíró, költő, műfordító, nyelvész. 1781-ben fejezte be tanulmányait Debrecenben. Nemesi eredetű kézműves polgár - szűrszabó mester családjából született Nagyszalontán, 1755-ben. Három és fél éves korában teljes árvaságra jutott. Vargainasnak adták, majd mint szolgadiák nagyszalontai iskolában, 1773-tól 1781-ig pedig a debreceni kollégiumban tanult. (Tanárai...
József Attila utolsó verseinek elemzése
Az 1937-es esztendő versei a végső összegzést, a végső számvetést fogalmazzák meg. Ahogy haladnak előre az utolsó évben, mind jobban bezárulnak a költő lehetőségei, egyre jobban legyűri őt a betegsége. Nincs már semmi lehetősége a méltó életre. A vereségnek ebben az állapotában a költészet sem jelenthet már értéket és vigaszt, hisz a vereség fő oka saját életének...
