Középiskola > Műelemzések > Szent László alakja a himnuszok tükrében

Szent László Lengyelországban látta meg a napvilágot. Születésének éve a körülményeket egybevetve 1046-ra tehető. Atyja I. (Bajnok) Béla magyar király (1060-1063) volt, anyja Richéza, II. Miciszláv lengyel király leánya.

László egész életében sok küzdelem és megpróbáltatás jellemzi.

Mikoron méglen gyermekded volnál,
Kihoza Béla király jó Magyarországba,
Hogy dicsekednél te két országban,
Magyarországban és mennyországban,
Letelepedél Bihar-Váradon…

- írja kedvesen a Szent László királyról szóló ének.

Az ő feladata lett egy ország „megállapítása”, a belső rend megszilárdítása és a külső határok biztosítása.

László kerlési harcáról szóló ének.

Talán 22 éves lehetett, amikor az úzok (fekete hunok) betörtek az ország keleti részébe. A Kerlés melletti ütközetben döntő szerepet játszott a győzelem kivívásában. Ő volt a csata főhőse, különösen azáltal, hogy az egyik menekülő kun vezért, aki egy magyar leányt vitt magával, üldözőbe vette, legyőzte, és a leányt kiszabadította, jóllehet előzőleg más súlyos sebet kapott a csatában. Ugyancsak döntő szerepet játszott mint vitéz katona a Salamon király és Géza bátyja közötti testvérharcban: a mogyoródi csatában (1074) bátyját győzelemre segítette, s uralmát biztosította.

László idejében különösen a Délkeleti-Kárpátokon túl lakó kunok jelentettek állandó veszélyt a magyar népre. Sikeresen kiűzte őket.

A többi hadjáratban, Oroszországban, Lengyelországban vagy a nyugati végeken, mindig arra törekedett, hogy azt a részt támogassa, ahol az igazságot vélte.

A sok háborúság, amit kényszerűségből kellett vállalnia, váltotta ki belőle a montecassinói apáthoz 1091-ben írt levelében a következő vallomást: „Bűnös ember vagyok, mivel nincs lehetőség a földi hatalomban sáfárkodni igen súlyos bűnök nélkül.

Az úz, kun és besenyő betörések tapasztalatai arra bírták Lászlót, hogy a végeket megerősítse. Az elnéptelenedett területekre új telepeseket hozott, kiépítette e keleti részeken a közigazgatási szervezetet, ily módon politikai egységgé formálva a későbbi Magyarországot. Ezt a munkát az északnyugati részeken is ő kezdte meg, de Kálmán király fejezte be.

A politikai szervezés munkájával párhuzamosan haladt az egyházi élet megújítása, intézményeinek újjászervezése, továbbfejlesztése. A Tolna megyei Bátán és a nyitrai Koloson bencés kolostorokat létesített. Bácsra 1091-ben új püspökséget alapított Szent István tiszteletére.

Igen fontos szerepet töltött be uralkodásában az igazságszolgáltatás újjárendezése. Ezért uralkodása második évében, 1078-ban Pannonhalmán a papság és előkelők jelenlétében szigorú törvényeket hoztak a megrendült vagyonbiztonság megerősítésére. Nem kímélték az előkelő és gazdag embereket sem. Aki egy tyúk értékénél többet lopott vagy elorzott, fölakasztották.

Az 1092-ben Szabolcsban összehívott zsinaton intézkedtek a papok házassága ügyében, tilalmazták az egyházi javak elidegenítését, s rendezték az ünnepek és böjtök megtartását.

Egész élete, eljárásai, intézkedései a szentség jegyét viselik magukon. Már a krónikás is úgy jellemzi, mint aki

„mindenkor rugalmas volt és szelíd.”
„Te arcul tellyes, szép piros valál,
Tekéntetedben embereknél kedvesb,
Beszédedben ékes, karodban erős,
Lám, mendent te ejtesz, ki teveled küzdik.
Tagodban ékes, termetedben díszes,
Válladtul fogva mendeneknél magasb;
Csak szépséges császárságra méltó,
Hogy szent korona téged méltán illet.”

Nem csoda, hogy híre a határon túl is elterjedt, benne látták a kor egyik legszebb lovageszményét, s kiszemelték a keresztes hadat vezérének.

Kultusza halála után hamarosan kifejlődött. Tulajdonképpen maga a nép avatta szentté, mielőtt az Egyház hivatalosan megtette volna. Seregestől keresték föl sírját, nemcsak a gyógyulást, vigasztalást óhajtók, hanem a vitában álló peres felek is. A szent király ereklyéibe vetett bizalom egyre növekedett; szokássá vált, hogy itt döntsenek el nagy fontosságú pereket, és László oltára előtt tegyenek esküt.

A 11. században a joculátor-epika hőseiként köztük Lászlóit is megjelenítették. Egy régebbi hősi ének alkalmazása lehetett a László kerlévi harcáról szóló egykori ének is. Az eredeti még keletről hozott s Szent Lászlóra alkalmazott történet szerint a lány először elrablója szerelmét fogadhatta el, majd miután ezt megszabadítója lóról leszállva, birkózásban legyőzte Lászlóét. Ennek ismerete mondathatta a jámbor krónikással: „nincs hűség az asszonyokban.”

A Gesta Ladislai regis (László király tettei) néven emlegetett s a 12. sz. elején írt krónika, melynek szövege a Képes Krónikában olvasható Géza és László herceg viszályainak elbeszélése. A László tetteit megörökítő krónikás az igaz ügyet képviselő, diadalmaskodó nagy királyt állítja középpontba.

A levelek (missilek) megírása szintén megkezdődött már István király korában, de az első fennmaradt írásos emlék 1091-ből származik: Szent László levele a montecassinói apáthoz.

A törvényszerkesztés Szent László (1077-1095) korában került napirendre, az ő idejében készültek a legkorábbi (egyházjogi) törvényszövegek is.

Szent László legendája az 1192-ben történt szentté avatás után történt, már a következő periódus elején, a 13. sz. első évtizedeiben készült. A Szent László – legenda ábrázolásába a középkori irodalom következő szakaszának megfelelően már a lovagvilág színei vegyülnek: a szent király benne a transzcendes szférába emelt eszményi lovag, aki nemcsak erényével, hanem testi szépségével, termetének délcegségével is tündöklik. A László-legenda írója a Gesta Ladislai regist, a nemzetközi vándormotívumokat és a hazai hagyományokat egyaránt értékesítette munkájában.

A 13-14. században magyar lovagrendek létesültek, kialakult a szent és hősi lovagi eszmények kultusza. Szent László királyé is. Ő lett a magyar lovagkirályok, legfőbb eszményképe: szentté avatását III. Béla kezdeményezte. Nagy Lajos élete legfőbb céljának tekintette, hogy az ő nyomába lépjen, Zsigmond pedig istenként tisztelte és sírhelyét a váradi székesegyházban a szent király mellett jelölte ki.

Nagy Lajos krónikása a 14-15. sz. a részletek kidolgozására tette a hangsúlyt a Dubniczi krónikában. A szépírói ambíciói szinte mindenütt először művében; legszebben akkor, midőn leírja, miként segítette meg a sírjából kikelő, halott Szent László király Lachfi Andrást a tatárokkal vívott csatájában. E méltán híres, legendás történet, melynek forrása talán lovagi ének lehetett, szemléltető példája a magyar lovagkor László-kultuszának. Nagy Lajos törekvése a magyar történet létrehozására, melynek központi helyén Szent László alakja állt. Ismeretlen komplikátor a Gesta Ladislai regist valamint a III. István kori gesta szövegeit szőtte bele az 1330-as évekből való Chronica Hungarorum megfelelő helyeire. Szent Lászlóról szóló gestáknak teljes fejezeteit sikerült a középkori magyar történet centrumába állítania.

A 13. században egy magyar klerikus beszédgyűjteményeket írt össze, melynek érdekessége a magyar szentek ünnepeire írott prédikációk – többek közt Lászlóról – melynek a szent hazai legendájára támaszkodtak, mondanivalójuk azonban nem különbözik a többi beszéd általános teológiai, tanítói jellegű fejtegetéseitől.

A magyarországi himnuszköltészet emlékeiből a 13. században kiemelkednek egy műfaj, a verses krónikának vagy verses officiumnak a képviselői. László királyról is készültek ilyen verses históriák.

A legendák egyes részeinek ezek a liturgikus átköltései természetesen még inkább stilizálták, sablonossá tették hősük alakját, csak a „szent” voltukra utaló jelenségeket emelve ki történetükből.

Temesvári Pelbárt (1440-1504) a Promerium beszédeiben, annak is a negyedik beszédében szintén László királyról ír, László király erényeit felvillantva: „óh ha most élne Szent László, Szent István király, bizonyosan meglakolnának ezek az egyházprédikálók…”

A Karthauzi Névtelen Érdy - kódexében a magyar szent királyok legendáiban viszont, melynek nála olvashatók először magyar nyelven, a szentéletű férfiak életrajzát tudatosan történeti és társadalmi korrajzzá szélesíti. I. László király életét szinte a történetíró módszereivel ismerteti, elmondja a kerlési ütközetet, a váci püspökség alapításának legendáját, László király harcait.

Az elvilágiasodó egyházi költészet jellegzetes terméke az epitáfium (sírvers) műfaja. A műfaj egyházias és világi deákos műfaját a De Sancto Ladislao című ének szemlélteti, melyet egy ismeretlen magyar költő írt az 1460-1470-es években.

A kegyes király jellemzését azonosítja Attiláéval. Politikai meggondolásból az ének szerzője azt állítja, hogy a kereszténység védelmében László királynak meg kell vívnia a törökkel s a huszitákkal is. László ünneplése ilyenformán a szimpátiakeltés eszközévé vált. A Latin László-ének méltó párja a magyarra fordított Ének László királyról. Szerzője ismeretlen. Mint műfordítás kiemelkedő, szókincsének választékos használata, alliterációi bizonyíték a fordító esztétikai igényességének.

Janus Pannonius (1434-1472) Búcsú Váradtól című költeményében Váradtól úgy búcsúzik, mint Szent László városától.

A jezsuita epikusok kezdeményezése a 18. században a magyar őstörténetek feldolgozása. Repszlei László Hunnias, s ive Hunnorum e Scythia Asiatica egressusban a hunok történetét írta meg. Attila Szent László módjára vizet fakaszt a sziklából, könyörgésére hatalmas bölénycsorda tör ki az erdőből éhező seregei elé. Raab István (1686-1757) Hungarides epistolae et elegiae – ben az első elégiában az elűzött Salamon levele Szent Lászlóhoz a téma. A jezsuita szerző a királyban a törvényes uralkodót dicsőítette, s hogy a szent hírében álló, remetévé lett trónkövetelőnek is juttasson valamit, őt megtette a visszavonultság fejedelmévé. A többi levél is szentekről szól.

A 18. századi iskoladrámák témája is visszanyúlt a szentek életéhez. Előszeretettel dolgozták fel István, Imre és László, a „régi szent királyok” történetét. Szlavkovszky Benedek (1684-1748) Fomes d iscordiae (Viszály szítója) című darabjában Salamon és Szent László viszályát vitte színre.

A 18. század elején, a szatmári béke után a prédikációkban is fellelhetők Szent László, Mátyás király dicsőségének motívumai.

Pray György (1723-1781) egymás után jelentette meg a királyi vérből származó magyar szentek életrajzait. Sancto Ladislao-t Pozsonyban 1774-ben. A jezsuita korszak egyik jeles képviselője Illei János (1725-1794). Illei szomorújátéka 1767-ben jelent meg Salamon, Ptolomaeus és Titus címmel. Salamon és László viszályát örökíti meg. Salamon bukásának oka s egyben a darab tanulsága: a trónkövetelő isten akarata ellenére tört a hatalomra, nem akart megnyugodni az örök elrendelésben.

A szent lovagkirály hatása népe körében az idők folyamán csak növekedett, egyesek szerint még Szent Istvánét is felülmúlta. Vajon miben volt a varázsereje? Talán Prohászka Ottokár fogalmazta meg legkifejezőbben:

Idvezlégy kegyelmes Szent László kerály!
Magyarországnak édes oltalma,
Szent kerályok közt drágalátus gyöngy,
Csillagok között fényessége csillag!
Szentháromságnak vagy te szolgálja,
Jézus Krisztusnak nyomdoka követi;
Te szent léleknek tiszta edénye,
Szűz Máriának választott vitéze.