Középiskola > Műelemzések > Istenes versek a magyar irodalomban

Kutatjuk a COVID oktatásra gyakorolt hatásait.
Kérlek töltsd ki kérdőívünket, csak 5 perc!
Kérlek válassz a lenyíló mezőből:
"Úgy érzem, hamarabb eljutok hozzá a benne való kételkedés révén, mint a benne való vak hit útján" - írja isten felfedezéséről Karinthy a Noteszlapokban. Karinthy szentenciája szinte a teljes magyar vallásos líra foglalata lehetne, hiszen hit és kétely ambivalenciája istenes költészetünkre oly jellemző, hogy végigkíséri még a legmélyebben hinni akaró, az egész életművét isten keresésének szentelő Pilinszky verseit is. Vallásos költészetünk gazdag terméséből két protestáns költő határozta meg igazán irodalmunk egyes korszakainak az istenképét: Balassi Bálint és Ady Endre. Mindketten új korszak kezdetét jelölik irodalmunk történetében: Balassit tekinthetjük a magyar nyelvű irodalom első klasszikusának, világ-irodalmi szintű költőjének; Ady költészetében pedig a 19. század végi líra új törekvései teljesedtek ki. A vallásos líra hatásának titka, hogy nagy ellentéteket kell áthidalnia, nagy mélységekből kell a legnagyobb magasságokhoz felkiáltania. A bűnbánat, a mennyei béke síró vágya nem újság a magyar irodalomban, amikor Balassi fellép. Fél évszázad protestáns zsoltáréneklése, Istenhez való fohászkodása készíti elő a költő vallásos verseit. A nagy különbség: míg a prédikátorok régi költeményeiben a gyülekezet szólal meg, Balassiban a magányos lélek. Vallásos verseinek varázsát éppen ez adja meg, érezzük, hogy mennyire személyes, aktuális, egyszeri mondanivalót fejeznek ki. Ady Endre szintén a Szent Ágoston-i lelkek közé tartozik, a bűntudat adja vallásos költeményeinek azt az intimen emberi rezonanciáját, melyért Makai Sándor őt tartja a legnagyobb magyar vallásos költőnek.

Balassi a 16. század irodalmi életének legnagyobb teljesítménye. Ez az időszak a magyar reneszánsz második nagy korszaka, a reformáció térhódításának ideje. A reformáció hívei egyedül a Bibliát fogadták el a vallásos hit alapjának. A költő protestáns neveltetésben részesült: édes-anyja, Sulyok Anna, a protestantizmus "dajkája", tanítója, Bornemissza Péter, a század jelentős írója, prédikátora. Balassi 1584-ben áttért ugyan a katolikus hitre, de ez csak egy érdekházasság kedvéért (s a hozományért) történt, lelkében protestáns maradt.

A költőt az utókor hosszú évszázadokon át csak mint istenes versek szerzőjét ismerte (világi költeményei sokáig elfelejtett kéziratként egy főúri könyvtárban hevertek). Istenes énekei kéziratokban kerengtek a kortársak között, egyházi énekgyűjtemények őrizték meg. Több irodalomtudós szerint Balassi vallásos költészetében alkotta a legeredetibbet, s művészileg ezek a legértékesebb alkotásai. Hányatott életében mindig istenhez menekült, a vallás adott neki támaszt, megnyugvást. istenes énekeket költői pályájának szinte valamennyi szakaszában írt, de a legszebb költemények a válságos éveiben születtek. A vallásos tematika a legszemélyesebb lírai mondanivaló kerete lett számára: elsírja élete kisiklását, szíve nagy keserveit, megvallja vétkeit- Hite a tékozló fiú történetén alapszik - ő is mindig bevallja bűneit, hazatalál Istenhez és feloldozást kér. Vallásos lírája a reneszánsz költészet szerves része, jellegzetesen reneszánsz jelenség. Balassi is kevésnek érzi hitét, akár Hamlet, aki nem bizonyos a túlvilági létben.

A vallásos líra legnagyobb témája a bűnbánat. Ezzel az ágostoni alaphanggal indul Balassinak "Az maga kezével írt könyvébül" a 33. verse: Kiben bűne bocsánatjáért könyörgett akkor, hogy házasodni szándékozott. Ez az alkotás zárja le ifjúkori, a házassága előtti költeményeit. Harmincéves ekkor, nősülni készül, szeretné tisztázni és tisztára mosni korábbi életét. Feltör belőle az őszinte bűnbánás és gyónás. Keserűen sorolja fel ifjúsága bűneit, hitetlenségét, rútságát, álnokságát. Bűneire nem talál semmi mentséget. Hiányzik ebből a megrendült vallomásból az a fajta kiszolgáltatottságtudat, amely Villon verseire oly jellemző, hogy az ember tehetetlen a bűnökkel szemben. A költő önmagát teszi felelőssé elhibázott, méltatlan életéért, nincs mersze az Úristen elé járulni. A bűnös azért bűnözik tovább, mert bűnei miatt érzett félelmében nem mer isten színe elé kerülni. "Akarna nagy sokszor viszont te hozzád térni, De bűnei miatt nem mér elődben jönni." Az Urat - ahogyan más verseiben is - egyes szám második személyben szólítja meg. Érdemes megfigyelni, hogy önmagára vonatkoztatva hogyan változik a versben a szám és a személy használata. A vers utolsó három versszakát kivéve, végig azzal tárgyiasítja saját bűnös lelkét, hogy egyes szám harmadik személyben beszél róla: "Az én búsult lelkem én nyavalyás testemben / Tétova bujdosik mint madár nagy szélvészben." Ezt egyes szám második személyű önmegszólítás követi, mintegy önbiztatásként arra buzdítva magát, hogy vállalja lelkének minden bűnét s gyarlóságát: "Térj azért én szép lelkem kegyelmes istenedhez, / Szép könyörgésekkel békélj szent kezéhez". Az utolsó előtti versszak többes szám első személyében a gyülekezeti szellem zsoltárhangja szólal meg: "Higgyünk mindörökké igazán csak őbenne, / Bűntől őrizkedjünk, ne távozzunk el tőle". Így közeledik saját lelkéhez, hogy végül őszinteségében azonosuljon önmagával, s a zárószakaszban egyes szám első személyben a lírai én szólaljon meg: "Éneklém ezeket megkeseredett szívvel, / Várván Úr kegyelmét fejemre szent lelkével, / Tétova bujdosván, bűnömön bánkódván, / tusakodván ördöggel." Balassit nem felismert bűnei, hanem annak következményei rendítik meg. Félelmei, kételyei elle-nére mégis isten szánalmáért könyörög, kegyelmében reménykedik. A vers végén e bizakodás bizonyossággá erősödik. Kétkedés nélkül érvel a megbocsátás szükségessége mellett, hiszen Isten mindig irgalmas vétkes híveihez. Az Úrba vetett bizalma immár megingathatatlan.

Ugyanígy egyes szám második személyben szólítja meg Balassi az Urat Adj már csendességet- kezdetű istenes énekében is. A költemény 1591-ben, Lengyelországban íródott. A sorokban megfogalmazott határozott kérést, követelést már a felütésben szereplő felszólító módú ige is kifejezi, ezt csak sürgeti a "már" határozószó. Balassi hiába kereste az evilági harmóniát, nem találta meg. Mégis tipikusan reneszánsz vonás, hogy vétek nélküli életet s fájdalom nélküli halált kér, tehát nem a túlvilági üdvösségért, hanem az evilági kegyelemért fohászkodik. Belső ellentétektől feszült az alkotás, csupa kérlelő könyörgés, perlekedés, szenvedélyes érvelés. A himnuszok szerkezetének megfelelően a kérés a mű végén, az indoklások után újra megismétlődik. A halál képével, végső megbékéléssel fejeződik be a vers.

Ezekben a költeményekben, Balassi istenhez írt verseiben új hang jelenik meg. Számára a hit individuális dolog, egyéni kapcsolatot keres az Úrral. Szinte alkudozik, vitatkozik istennel, egyenlő félnek tekinti magát vele, perlekedő hangon szenvedélyes dialógusokat folytat az Úrral. A személyes, olykor követelődző hangvétellel bensőséges légkört alakít ki. Ehhez az önállóan fogalmazott vallásos költészethez a zsoltárfordításokon át vezet az út. Balassi George Buchanant éppúgy fordított, mint Theodor Gézát, Ján Kochanowskit. Legszebb zsoltárait életének legvégén, teljes költői tudással alkotta meg (pl. 50. zsoltár). Az Istennel való alkudozás eredetét már az Ószövetségben fellelhetjük: Ábrahám Szodoma ügyében ötvenről egészen tízre alkudja le a város megmentéséhez szükséges igaz emberek számát; Mózes is alkudozni kényszerül, amikor az Úr már elunja az egyiptomi fogságból kihozott zsidók bűneit. Balassi érvelése ezekhez hasonló. A költő hatása alól senki sem szabadulhatott: aki a következő két évszázadban istenes verset írt, akarva-akaratlanul őt utánozta. Balassi formai újításai is ezeken keresztül hathattak legerősebben. Vallásos lírában nincs párja a magyar irodalomban, egészen Ady Endréig.

Adyra erősen hatott Balassi hangvétele: egyrészt a személyes kapcsolat keresése istennel, másrészt a kétkedő, perlekedő hit. Ady Endre kálvinista családban nevelkedett, s ő is elvetette a tételes, dogmatikus vallást, egyházi liturgiát, mint ahogy a 16. században Balassi. Sokat forgatta a Bibliát, mert a régi, a 19. sz. elején végbement nyelvújítás előtti darabosabb, nyersebb, "szervesebb" magyar nyelv egyik legtökéletesebb emlékét látta benne. A kálvinista determinizmustól erősen befolyásolt művészi világlátása is erős ihletőre talált a Bibliában. Főképpen az ótestamentumi részben, ahol nem annyira az erősen szellemivé szublimált, mint inkább a hadakat vezérlő, népek sorsát eldöntő, az emberrel szemé-lyesen is pörlekedő Úr jelenik meg.

istenes verseit Az Illés szekerén (1908) című kötetben rendezte elő-ször önálló ciklusba, s ez a témakör ezt követő valamennyi kötetében helyet kapott. A halál állandó közelsége, az élet kiúttalansága miatti töprengés, az otthontalanság feloldásának vágya vezette el a költőt az istennel való találkozásig. A támaszkeresés lelki szükséglete közelítette az Úrhoz. A felnőtt Ady csak a lelke mélyén volt vallásos, nem élt az egyház szolgálataival. Sokszor szólt hitetlenségéről, lelkében dúló kétségekről, de mindig fájdalmasan és bűntudattal, megvolt benne a hitre való törekvés. Hiszek hitetlenül istenben című versében is megszólal a hinni akarás szándéka. Rá volt szorulva erre a hitre, a bizonyosságra. Szeretne biztos kapaszkodót keresni istenben, a semmivel szemben. A háború előtti években még nem feltétlenül éppen az Úrra van szüksége, de benne leli meg Ady azt a magasabb lelki, erkölcsi, szellemi tartalmat, mely kiteljesíti világképét.

Legelső istenes ciklusának címét adó költeménye A Sion-hegy alatt. A vers témája: találkozás a rég elfeledett istennel. Harangszó hívja az Úrhoz, aki furcsa, különös képsorban jelenik meg: "Borzolt, fehér isten-szakállal, / Tépetten, fázva fújt, szaladt / Az én Uram, a rég feledett", "Bús és kopott volt az öreg Úr"... A leírás nem a megszokott istenképhez hasonló, a vers emiatt óriási botrányt váltott ki. A nagykárolyi kisdiák emlékei kelnek életre a sorokban, s ezek nyomán keresi a nihillel szembenéző felnőtt ember a hitet. A lírai alanyra a bizonytalan, tétova keresés jellemző. Keres valakit, akitől biztos eligazítást vár, de az emlékek foszlányok csupán, nem találja a kapcsolatot az Úrral. Elfeledte a régi gyermeki imát, nem tudja a "szép, öreg Úr" nevét, nem panaszolhatja el gyötrelmes kételyeit. Az Úr pedig csak szomorúan néz rá, vár, aztán eltűnik örökre. A sóvárgó lélek nem kap semmiféle hitet. Szörnyű gondolat ez Adynak: isten elhagyja őt, s el fog kárhozni. Az élmény, amit feldolgoz - vagyis, hogy nem ismeri fel istent -, azt jelzi, hogy a modern világban Úr és ember kapcsolata megromlott, ellelketlenedett. Nemcsak a költő kárhozik el, közvetve az egész emberiség is. Ady több versében is szoros az összefüggés isten és a halál fogalma között.

A megnyugtató hitért, biztos támaszért könyörög a költő istenhez hanyatló árnyék című versében is. A költeménybe beleszövi a 109. zsoltár két sorát: "-Mert kockán van az életem / Mint árnyék, mikor elhanyatlik. / S hányattatom, miként a sáska.." Az üldöztetés, hányattatás hajtja az elfelejtett istenhez. Itt is megszólal az Úr létezését kikezdő kétely és félelem, de mind-ezek ellenében ott áll a szándék a hitért: "S akarom, hogy hited akarjam."

Adynál az istenfogalom is szimbólum, egyetlen jelkép szimbólumrendszerének bonyolult szövevényében. istene annyiféle, ahány versben megjelenik, sőt, egyetlen versben is többféle alakot ölthet. Nem az egyházak istene, hanem a maga által teremtett, elgondolt Úr. Hol mint mitikus kép jelenik meg: a "Nagy Cethal", vagy a "Legjobb kísértet" alakjában - és megjelenik mitikus istenformájában is. Néha társként támogat, de bosszúálló istenként is szerepelhet, valamint gyermekkori istenélményként is. "Sok arc istene az övé" - mondta róla Babits. Ugyanolyan személyes, közvetlen kapcsolatban van az Úrral, mint Balassi. Leginkább akkor van rá szüksége, ha erőt vesz rajta az élet fáradtságos fásultsága. Míg azonban Balassi verseinek végén a kétségek föloldódnak, s létrejön a belső béke, a harmónia, addig nála a kétségek a felszínen maradnak. A nagyvárosi ember vétkes és kárhozatos magányossága, az átvirrasztott éjszakák hajnali lelkiismeretfurdalása, az esengés a tisztaság után, a városcsömör és metafizikai éhség fogalmazódnak meg Ady vallásos verseiben. Az Úr számára belső lelki szükséglet, és hitetlenségét a lélek misztikum utáni vágyának, az ember- és világfelettire való igényének megszemélyesítője. Sokszor felmerül létezésével kapcsolatban a "ha". Ady hitét folyamatos belső gyötrődés jellemzi. Hol elveszti bizalmát az Úrban, hol megerősödik hitében. istennel való sajátos kapcsolatáról így nyilatkozott: "Nem ismerek szebb szabad gondolkodást, mint az istennel való nyugtalan és kritikus foglalkozást." Kételyeket hangoztató, tragikus Ady vallásossága, nem talál benne megnyugvást és békét.

Kései korszakában meghatározóvá vált a biblikus hangvétel, a Biblia nyelvezetét, archaikus, patetikus hangját tökéletesen visszaadta. istenfelfogása a világháború idején megváltozott, Menekülés az Úrhoz című verse is ezt tükrözi. Hogyan reagált Ady a háborúra? Megingott hite, vagy teljesen elvesztette, miként más költőtársai? Mikor többek a háború szörnyűségeit, embertelenségét látva megtagadták az Urat, vagy kételkedni kezdtek létében, Ady akkor fordult teljes mértékben Isten felé. Szerinte csak Isten adhat reményt, támaszt, ő az utolsó menedék. A háború alatt még inkább rá van szorulva a hitre, s a háború évei alatt válik csak igazán mélyen hívő emberré. Utolsó éveiben kevesebb az istenes verse, de hite őszinte. Úgy látja, egy ilyen szörnyűség után már csak az igaz és odaadó hit tarthatja meg az emberiséget, mely képes lenne saját magát elpusztítani.

Balassi Bálint és Ady Endre vallásos költészete hasonlít is és különbözik is egymástól. Különbözik abban, hogy Balassi a reformáció korában feltétlenül hisz istenben, míg Ady istenes verseiben a XX. századi modern ember kétkedése és hinni nem tudása viaskodik. Ezzel együtt istenhez fűződő viszonyukban, az istenhez forduló vétkes ember magatartásában két rokon lélekre ismerhetünk bennük.

Életükben is sok közös vonás található: a környezetükkel való állandó összeütközés, a társadalommal való meghasonlás, menekülés az irigyek, haragosok elől (Lengyelországba, illetve Franciaországba). Mindketten kitaszítottnak érezhették magukat, támaszt kerestek, ezért fokozott mértékben fordultak isten felé. Hitük hasonló: néha elfeledik istent, majd megtérnek az Úrhoz, bebocsátást kérnek kegyeibe. Balassit és Adyt az istenes versek klasszikusainak tekinthetjük: a két különböző században élt költő egy-egy támpillére költészetünk egyik legszebb vonulatának, az istent oly sok színben feltüntető magyar vallásos lírának, melynek olyan jeles folytatóira lelhetünk a XX. században, mint József Attila, Dsida Jenő, Pilinszky János.