Irodalom | Tanulmányok, esszék » Istenes versek a magyar irodalomban

Istenes versek a magyar irodalomban "Úgy érzem, hamarabb eljutok hozzá a benne való kételkedés révén, mint a benne való vak hit útján" - írja isten felfedezésérôl Karinthy a Noteszlapokban. Karinthy szentenciája szinte a teljes magyar vallásos líra foglalata lehetne, hiszen hit és kétely ambivalenciája istenes költészetünkre oly jellemzô, hogy végigkíséri még a legmélyebben hinni akaró, az egész életmûvét isten keresésének szentelô Pilinszky verseit is. Vallásos költészetünk gazdag termésébôl két protestáns költô határozta meg igazán irodalmunk egyes korszakainak az istenképét: Balassi Bálint és Ady Endre. Mindketten új korszak kezdetét jelölik irodalmunk történetében: Balassit tekinthetjük a magyar nyelvû irodalom elsô klasszikusának, világirodalmi szintû költôjének; Ady költészetében pedig a 19. század végi líra új törekvései teljesedtek ki. A vallásos líra hatásának titka, hogy nagy

ellentéteket kell áthidalnia, nagy mélységekbôl kell a legnagyobb magasságokhoz felkiáltania. A bûnbánat, a mennyei béke síró vágya nem újság a magyar irodalomban, amikor Balassi fellép. Fél évszázad protestáns zsoltáréneklése, Istenhez való fohászkodása készíti elô a költô vallásos verseit. A nagy különbség: míg a prédikátorok régi költeményeiben a gyülekezet szólal meg, Balassiban a magányos lélek. Vallásos verseinek varázsát éppen ez adja meg, érezzük, hogy mennyire személyes, aktuális, egyszeri mondanivalót fejeznek ki. Ady Endre szintén a Szent Ágoston-i lelkek közé tartozik, a bûntudat adja vallásos költeményeinek azt az intimen emberi rezonanciáját, melyért Makai Sándor ôt tartja a legnagyobb magyar vallásos költônek. Balassi a 16. század irodalmi életének legnagyobb teljesítménye Ez az idôszak a magyar reneszánsz második nagy korszaka, a reformáció térhódításának ideje. A reformáció hívei

egyedül a Bibliát fogadták el a vallásos hit alapjának. A költô protestáns neveltetésben részesült: édes-anyja, Sulyok Anna, a protestantizmus "dajkája", tanítója, Bornemissza Péter, a század jelentôs írója, prédikátora. Balassi 1584-ben áttért ugyan a katolikus hitre, de ez csak egy érdekházasság kedvéért (s a hozományért) történt, lelkében protestáns maradt. A költôt az utókor hosszú évszázadokon át csak mint istenes versek szerzôjét ismerte (világi költeményei sokáig elfelejtett kéziratként egy fôúri könyvtárban hevertek). Istenes énekei kéziratokban kerengtek a kortársak között, egyházi énekgyûjtemények ôrizték meg. Több irodalomtudós szerint Balassi vallásos költészetében alkotta a legeredetibbet, s mûvészileg ezek a legértékesebb alkotásai. Hányatott életében mindig istenhez menekült, a vallás adott neki támaszt, megnyugvást. istenes énekeket költôi pályájának szinte valamennyi

szakaszában írt, de a legszebb költemények a válságos éveiben születtek. A vallásos tematika a legszemélyesebb lírai mondanivaló kerete lett számára: elsírja élete kisiklását, szíve nagy keserveit, megvallja vétkeit- Hite a tékozló fiú történetén alapszik - ô is mindig bevallja bûneit, hazatalál Istenhez és feloldozást kér. Vallásos lírája a reneszánsz költészet szerves része, jellegzetesen reneszánsz jelenség. Balassi is kevésnek érzi hitét, akár Hamlet, aki nem bizonyos a túlvilági létben. A vallásos líra legnagyobb témája a bûnbánat. Ezzel az ágostoni alaphanggal indul Balassinak "Az maga kezével írt könyvébül" a 33. verse: Kiben bûne bocsánatjáért könyörgett akkor, hogy házasodni szándékozott. Ez az alkotás zárja le ifjúkori, a házassága elôtti költeményeit Harmincéves ekkor, nôsülni készül, szeretné tisztázni és tisztára mosni korábbi életét. Feltör belôle az ôszinte

bûnbánás és gyónás. Keserûen sorolja fel ifjúsága bûneit, hitetlenségét, rútságát, álnokságát. Bûneire nem talál semmi mentséget Hiányzik ebbôl a megrendült vallomásból az a fajta kiszolgáltatottságtudat, amely Villon verseire oly jellemzô, hogy az ember tehetetlen a bûnökkel szemben. A költô önmagát teszi felelôssé elhibázott, méltatlan életéért, nincs mersze az Úristen elé járulni. A bûnös azért bûnözik tovább, mert bûnei miatt érzett félelmében nem mer isten színe elé kerülni. "Akarna nagy sokszor viszont te hozzád térni, De bûnei miatt nem mér elôdben jönni." Az Urat - ahogyan más verseiben is - egyes szám második személyben szólítja meg. Érdemes megfigyelni, hogy önmagára vonatkoztatva hogyan változik a versben a szám és a személy használata. A vers utolsó három versszakát kivéve, végig azzal tárgyiasítja saját bûnös lelkét, hogy egyes szám harmadik személyben beszél róla:

"Az én búsult lelkem én nyavalyás testemben / Tétova bujdosik mint madár nagy szélvészben." Ezt egyes szám második személyû önmegszólítás követi, mintegy önbiztatásként arra buzdítva magát, hogy vállalja lelkének minden bûnét s gyarlóságát: "Térj azért én szép lelkem kegyelmes istenedhez, / Szép könyörgésekkel békélj szent kezéhez". Az utolsó elôtti versszak többes szám elsô személyében a gyülekezeti szellem zsoltárhangja szólal meg: "Higgyünk mindörökké igazán csak ôbenne, / Bûntôl ôrizkedjünk, ne távozzunk el tôle". Így közeledik saját lelkéhez, hogy végül ôszinteségében azonosuljon önmagával, s a zárószakaszban egyes szám elsô személyben a lírai én szólaljon meg: "Éneklém ezeket megkeseredett szívvel, / Várván Úr kegyelmét fejemre szent lelkével, / Tétova bujdosván, bûnömön bánkódván, / tusakodván ördöggel." Balassit nem felismert bûnei, hanem

annak következményei rendítik meg. Félelmei, kételyei elle-nére mégis isten szánalmáért könyörög, kegyelmében reménykedik. A vers végén e bizakodás bizonyossággá erôsödik Kétkedés nélkül érvel a megbocsátás szükségessége mellett, hiszen Isten mindig irgalmas vétkes híveihez. Az Úrba vetett bizalma immár megingathatatlan. Ugyanígy egyes szám második személyben szólítja meg Balassi az Urat Adj már csendességet- kezdetû istenes énekében is. A költemény 1591-ben, Lengyelországban íródott A sorokban megfogalmazott határozott kérést, követelést már a felütésben szereplô felszólító módú ige is kifejezi, ezt csak sürgeti a "már" határozószó. Balassi hiába kereste az evilági harmóniát, nem találta meg. Mégis tipikusan reneszánsz vonás, hogy vétek nélküli életet s fájdalom nélküli halált kér, tehát nem a túlvilági üdvösségért, hanem az evilági kegyelemért fohászkodik. Belsô

ellentétektôl feszült az alkotás, csupa kérlelô könyörgés, perlekedés, szenvedélyes érvelés. A himnuszok szerkezetének megfelelôen a kérés a mû végén, az indoklások után újra megismétlôdik. A halál képével, végsô megbékéléssel fejezôdik be a vers. Ezekben a költeményekben, Balassi istenhez írt verseiben új hang jelenik meg. Számára a hit individuális dolog, egyéni kapcsolatot keres az Úrral. Szinte alkudozik, vitatkozik istennel, egyenlô félnek tekinti magát vele, perlekedô hangon szenvedélyes dialógusokat folytat az Úrral. A személyes, olykor követelôdzô hangvétellel bensôséges légkört alakít ki Ehhez az önállóan fogalmazott vallásos költészethez a zsoltárfordításokon át vezet az út. Balassi George Buchanant éppúgy fordított, mint Theodor Gézát, Ján Kochanowskit. Legszebb zsoltárait életének legvégén, teljes költôi tudással alkotta meg (pl. 50 zsoltár) Az Istennel való alkudozás eredetét már az

Ószövetségben fellelhetjük: Ábrahám Szodoma ügyében ötvenrôl egészen tízre alkudja le a város megmentéséhez szükséges igaz emberek számát; Mózes is alkudozni kényszerül, amikor az Úr már elunja az egyiptomi fogságból kihozott zsidók bûneit. Balassi érvelése ezekhez hasonló A költô hatása alól senki sem szabadulhatott: aki a következô két évszázadban istenes verset írt, akarva-akaratlanul ôt utánozta. Balassi formai újításai is ezeken keresztül hathattak legerôsebben. Vallásos lírában nincs párja a magyar irodalomban, egészen Ady Endréig. Adyra erôsen hatott Balassi hangvétele: egyrészt a személyes kapcsolat keresése istennel, másrészt a kétkedô, perlekedô hit. Ady Endre kálvinista családban nevelkedett, s ô is elvetette a tételes, dogmatikus vallást, egyházi liturgiát, mint ahogy a 16. században Balassi Sokat forgatta a Bibliát, mert a régi, a 19. sz elején végbement nyelvújítás elôtti darabosabb,

nyersebb, "szervesebb" magyar nyelv egyik legtökéletesebb emlékét látta benne. A kálvinista determinizmustól erôsen befolyásolt mûvészi világlátása is erôs ihletôre talált a Bibliában. Fôképpen az ótestamentumi részben, ahol nem annyira az erôsen szellemivé szublimált, mint inkább a hadakat vezérlô, népek sorsát eldöntô, az emberrel szemé-lyesen is pörlekedô Úr jelenik meg. istenes verseit Az Illés szekerén (1908) címû kötetben rendezte elô-ször önálló ciklusba, s ez a témakör ezt követô valamennyi kötetében helyet kapott. A halál állandó közelsége, az élet kiúttalansága miatti töprengés, az otthontalanság feloldásának vágya vezette el a költôt az istennel való találkozásig. A támaszkeresés lelki szükséglete közelítette az Úrhoz A felnôtt Ady csak a lelke mélyén volt vallásos, nem élt az egyház szolgálataival. Sokszor szólt hitetlenségérôl, lelkében dúló kétségekrôl, de mindig

fájdalmasan és bûntudattal, megvolt benne a hitre való törekvés. Hiszek hitetlenül istenben címû versében is megszólal a hinni akarás szándéka. Rá volt szorulva erre a hitre, a bizonyosságra Szeretne biztos kapaszkodót keresni istenben, a semmivel szemben. A háború elôtti években még nem feltétlenül éppen az Úrra van szüksége, de benne leli meg Ady azt a magasabb lelki, erkölcsi, szellemi tartalmat, mely kiteljesíti világképét. Legelsô istenes ciklusának címét adó költeménye A Sion-hegy alatt. A vers témája: találkozás a rég elfeledett istennel. Harangszó hívja az Úrhoz, aki furcsa, különös képsorban jelenik meg: "Borzolt, fehér isten-szakállal, / Tépetten, fázva fújt, szaladt / Az én Uram, a rég feledett", "Bús és kopott volt az öreg Úr". A leírás nem a megszokott istenképhez hasonló, a vers emiatt óriási botrányt váltott ki. A nagykárolyi kisdiák emlékei kelnek életre a sorokban, s ezek

nyomán keresi a nihillel szembenézô felnôtt ember a hitet. A lírai alanyra a bizonytalan, tétova keresés jellemzô. Keres valakit, akitôl biztos eligazítást vár, de az emlékek foszlányok csupán, nem találja a kapcsolatot az Úrral. Elfeledte a régi gyermeki imát, nem tudja a "szép, öreg Úr" nevét, nem panaszolhatja el gyötrelmes kételyeit. Az Úr pedig csak szomorúan néz rá, vár, aztán eltûnik örökre. A sóvárgó lélek nem kap semmiféle hitet Szörnyû gondolat ez Adynak: isten elhagyja ôt, s el fog kárhozni. Az élmény, amit feldolgoz vagyis, hogy nem ismeri fel istent -, azt jelzi, hogy a modern világban Úr és ember kapcsolata megromlott, ellelketlenedett. Nemcsak a költô kárhozik el, közvetve az egész emberiség is Ady több versében is szoros az összefüggés isten és a halál fogalma között. A megnyugtató hitért, biztos támaszért könyörög a költô istenhez hanyatló árnyék címû versében is. A költeménybe

beleszövi a 109 zsoltár két sorát: "-Mert kockán van az életem / Mint árnyék, mikor elhanyatlik. / S hányattatom, miként a sáska" Az üldöztetés, hányattatás hajtja az elfelejtett istenhez. Itt is megszólal az Úr létezését kikezdô kétely és félelem, de mind-ezek ellenében ott áll a szándék a hitért: "S akarom, hogy hited akarjam." Adynál az istenfogalom is szimbólum, egyetlen jelkép szimbólumrendszerének bonyolult szövevényében. istene annyiféle, ahány versben megjelenik, sôt, egyetlen versben is többféle alakot ölthet. Nem az egyházak istene, hanem a maga által teremtett, elgondolt Úr Hol mint mitikus kép jelenik meg: a "Nagy Cethal", vagy a "Legjobb kísértet" alakjában - és megjelenik mitikus istenformájában is. Néha társként támogat, de bosszúálló istenként is szerepelhet, valamint gyermekkori istenélményként is. "Sok arc istene az övé" - mondta róla Babits.

Ugyanolyan személyes, közvetlen kapcsolatban van az Úrral, mint Balassi Leginkább akkor van rá szüksége, ha erôt vesz rajta az élet fáradtságos fásultsága. Míg azonban Balassi verseinek végén a kétségek föloldódnak, s létrejön a belsô béke, a harmónia, addig nála a kétségek a felszínen maradnak. A nagyvárosi ember vétkes és kárhozatos magányossága, az átvirrasztott éjszakák hajnali lelkiismeretfurdalása, az esengés a tisztaság után, a városcsömör és metafizikai éhség fogalmazódnak meg Ady vallásos verseiben. Az Úr számára belsô lelki szükséglet, és hitetlenségét a lélek misztikum utáni vágyának, az ember- és világfelettire való igényének megszemélyesítôje. Sokszor felmerül létezésével kapcsolatban a "ha" Ady hitét folyamatos belsô gyötrôdés jellemzi. Hol elveszti bizalmát az Úrban, hol megerôsödik hitében. istennel való sajátos kapcsolatáról így nyilatkozott: "Nem ismerek szebb

szabad gondolkodást, mint az istennel való nyugtalan és kritikus foglalkozást." Kételyeket hangoztató, tragikus Ady vallásossága, nem talál benne megnyugvást és békét. Kései korszakában meghatározóvá vált a biblikus hangvétel, a Biblia nyelvezetét, archaikus, patetikus hangját tökéletesen visszaadta. istenfelfogása a világháború idején megváltozott, Menekülés az Úrhoz címû verse is ezt tükrözi. Hogyan reagált Ady a háborúra? Megingott hite, vagy teljesen elvesztette, miként más költôtársai? Mikor többek a háború szörnyûségeit, embertelenségét látva megtagadták az Urat, vagy kételkedni kezdtek létében, Ady akkor fordult teljes mértékben Isten felé. Szerinte csak Isten adhat reményt, támaszt, ô az utolsó menedék. A háború alatt még inkább rá van szorulva a hitre, s a háború évei alatt válik csak igazán mélyen hívô emberré. Utolsó éveiben kevesebb az istenes verse, de hite ôszinte Úgy látja, egy

ilyen szörnyûség után már csak az igaz és odaadó hit tarthatja meg az emberiséget, mely képes lenne saját magát elpusztítani. Balassi Bálint és Ady Endre vallásos költészete hasonlít is és különbözik is egymástól. Különbözik abban, hogy Balassi a reformáció korában feltétlenül hisz istenben, míg Ady istenes verseiben a XX. századi modern ember kétkedése és hinni nem tudása viaskodik Ezzel együtt istenhez fûzôdô viszonyukban, az istenhez forduló vétkes ember magatartásában két rokon lélekre ismerhetünk bennük. Életükben is sok közös vonás található: a környezetükkel való állandó összeütközés, a társadalommal való meghasonlás, menekülés az irigyek, haragosok elôl (Lengyelországba, illetve Franciaországba). Mindketten kitaszítottnak érezhették magukat, támaszt kerestek, ezért fokozott mértékben fordultak isten felé. Hitük hasonló: néha elfeledik istent, majd megtérnek az Úrhoz, bebocsátást

kérnek kegyeibe. Balassit és Adyt az istenes versek klasszikusainak tekinthetjük: a két különbözô században élt költô egy-egy támpillére költészetünk egyik legszebb vonulatának, az istent oly sok színben feltüntetô magyar vallásos lírának, melynek olyan jeles folytatóira lelhetünk a XX. században, mint József Attila, Dsida Jenô, Pilinszky János