Középiskola > Műelemzések > Eszmék Az ember tragédiájában

Madách a mű során megkísérelte bemutatni az emberi történelem uralkodó eszméit és azok sor-sát. Szerinte a múlt, a jelen és a jövő ilyen szempontból egy folyamat, ahol minden korszaknak megvan a saját domináló eszméje, amely kiteljesülése után önmagába fordul át és „elbukik”. Madáchra ebben a felfogásban Hegel filozófiája volt hatással (a Hegel-dialektika). Ádám az élet célja után kutatva mindig az adott kor eszméje iránt lelkesedik, Lucifer azonban hideg logikájával bizonyítja annak tökéletlenségét, embertelenségét. Az ezután következő szín pedig az előző kor ellentettjének tekinthető, így a mű láncszerűen halad előre.

A távoli ókorban, az egyiptomi civilizációban Ádám a fáraó alakjában éli át a zsarnokságot. A köz teljesen alá van rendelve az egyéni akaratnak, de ez a kapcsolat kölcsönösen rossz: Ádám nem talál boldogságot, a nép pedig szenved. Éva hívja fel erre figyelmét, Ádám pedig lelkesülten hirdeti meg a zsarnokság ellentettjét: a korlátozatlan szabadságot. Ennek otthona, Athén azonban meg is adja erre az ellenpéldát. Ebben a színben, a teljes szabadságban, pontosan az előző korral ellentétes képet kapunk: a köz elnyomja az egyént. Ádám ezután a hedonizmusba menekül, s így Rómában a társadalom és a köz darabokra hull, az egyén kénye a meghatározó. Az emberek saját igényeik szerint cselekednek, nem törődvén másokkal. Eddig tartottak az ókori színek.

A középkorban a meghatározó eszme a testvériség, a kereszténység. Konstantinápolyban azon-ban Ádámnak látnia kell, hogy egyetlen, kiterjedt eszme szintén káros hatású: aki nem tud a társadalomba beilleszkedni (jelen esetben a kereszténység egy ágazatába), annak buknia kell.

Prágában a vallással ellentétben a tudomány kerül előtérbe. Ezt azonban az emberek nem értékelik, nem fontos nekik. Ádám elalszik, s egy rövid bepillantást nyerhetünk a Tragédia egyetlen ún. „szintézis-színébe”, Párizsba és a francia forradalom korába. Hasonlóan az athéni színhez, itt is az egyén köznek való alárendeltsége a kérdés, illetve a nép befolyásolhatósága. Madách mégis követendőnek tartja a szabadság eszméjét. Prágába visszatérvén az Ádám-tanítvány beszélgetésben megfogalmazza Madách a saját ars poeticáját. A tudomány, az univerzális tudás céltalanságáról beszél, helyette a szabályokat felrúgó művészetet (a romantikát) hirdeti. Ezt keresi Ádám immáron az író jelenében, a kezdődő kapitalizmusban. Amit talál, az csak szürkeség, az egyéni érdek maga alá gyűri a művészeteket. A következő színek már a jövőben játszódnak: a Falanszter a tudomány egyéniséget, érzelmeket eltaposó utópiáját, míg az Eszkimóvilág a mű során felsorakoztatott eszméket alapjaiban vonja kétségbe.

A mű mondanivalója, hogy nem létezik olyan tökéletes eszme, mely elhozná az emberiség Ádám által keresett jobb korát. A cél, melyet a Mennyekben Lucifer, az űrben Ádám, a mű végén Isten fogalmaz meg: az örökös, kitartó harc és küzdelem eszméje, még akkor is, ha az a történeti színek tanulságát ismervén végtelen és eredményt nem hoz.