Bem apó az 1848-49-es szabadságharc egyik központi alakja, éllovasa volt. Erdélyi serege a magyar hadigépezet egyik legütőképesebb részének számított. Talán ezért döntött a Petőfi úgy, hogy hazájáért a legtöbbet azáltal teheti, hogy Bem apó alakulatához csatlakozik.
Petőfi nagy lelkesedéssel vette be magát a katonaéletbe, pedig már „huszonhatodszorra érte meg a krumplikapálást”. Végre ráérzett az emberölés semmi mással össze nem hasonlítható gyönyörűségére: a halálhörgés isteni zeneként, a múzsák énekeként visszhangzott zavart koponyájában. Ezért Bem hamar megkedvelte az ifjú családanyátapát.
Petőfi három versben is zeng a dicső fővezérről. Ezek túlnyomó többsége február és április között keletkeztek. A költeményekben Bem „sistergő istennyilaként” jelenik meg a vidám, borissza költő társaságában. Gyakran visszatér a következő toposz: a két derék férfiú a csatatéren, hullák között botladozva mókázó képe. Mindhárom versben (vagy ahogy Horváth János nevezné őket, „költeménykék”) az erőteljes felütés és a frappáns befejezés között érzelmi-hangulati-gondolati fokozást figyelhet meg az olvasó.
Nemhiába rebeg Petőfi szuperlatívuszokban: Bem hófödte szakálla bálványként emelkedett a nép fölé. Petőfi – akiről köztudott, hogy ifjúkorában nemegyszer vért hányt – lelkesítő, buzdító versekben gyakorolt hatást a korra oly jellemző naplopó ifjúságra.
II. András (Endre), magyar király halála után utolsó feleségétől, Estei Beatrixtól született egy fia, akit Istvánnak kereszteltek és később – mivel apja halála után született – Utószülött Istvánnak is neveztek. II. András harmadik felesége a személyét körülvevő ellenséges légkör miatt kénytelen volt Itáliába menekülni, gyermekét pedig menekülés
