Középiskola > Műelemzések > Borivóknak való

A latin és a magyar cím más-más nézőpontot ad a költemény gondolatmenetéhez. Az In laudem verni temporis (A tavaszi idők dicséretére) elsősorban magára az évszakra és annak konvencióira hívja fel a figyelmet. (újraéledés, kinyílás, fejlődés, ifjúság, szépség, ébredés, felépülés, egymásra találás, világosság; a természet és az ember szoros kapcsolata) A borivóknak való inkább kordokumentáció: a végvári életmódról, a vitézekről, a legfontosabb tárgyakról (fegyverek) és a lovakról ír.

A címben a bor szó a Dionüszosz-kultuszra is utalhat, mely a reneszánsz kultúrában ugyanúgy újjáéled, mint az antikvitás egyéb motívumai. Balassi leghíresebb tavasz-éneke ez a mű és a vitézi énekek motívumait is tartalmazza. Pünkösd ünnepét idézi, mely a húsvét utáni 50. napot jelöli. Eredetileg aratási ünnep volt, majd a sinai-hegyi törvényhozás emléknapja lett. Nevezték hetek ünnepének is, mert 7*7 napra van húsvéttól. A keresztények pünkösdkor a Szentlélek eljövetelét ünneplik. A téma tehát a természet és az ember örömteli megújulása. A mű minden érzékterületet megcéloz (főleg a látást és a hallást), így az érzéki reneszánsz életöröm kifejeződése a legfontosabb összefüggése az embernek (a végvári vitéznek) a természettel való harmonikus kapcsolata. A költemény minden sora látványt tár elénk, a virágzások, a jó szagú mező a szaglás érzékterületét célozzák meg képzelőerőnk segítségével felidézhetjük a lovak vágtatását és a vigadást. A világ, amit Balassi megrajzolt az a reneszánsz emberélet örömének lenyomata. A műben túlsúlyban vannak a pozitív jelzők és cselekvések; pl.: áldott, szép, gyönyörű…A gondolatmenetben ugyanúgy panteizmus rejlik, mint az In landem konfidiorim-ban. (A végek dicséretére).(Panteizmus: Isten szétossza magát a természetben.) A költői megoldások a jelzőhasználatban, az igék megválogatásában, az időszak metaforizálásában, magszemélyesítésében tetten érhetőek.

Az alap metafora „képlete”: a lírai „én” és a lírai „te” örömteli kapcsolata, melyben a „te” nem más, mint a pünkösdi időszak, a tavasz. A versforma ütemhangsúlyos, már meglévő dallamra íródott 6/6; 6/6> 6/7 elosztású sorokat tartalmaz. Az utolsó sor ünnepélyes bűvölése (szimmetriatörése) felhívja a figyelmet a szakaszok zárására. A bokorrímek csengő-bongó hangzásai kiegészítik a szöveg egyéb hangeffektusait. A mű 5 szerkezeti egységre bontható fel. Az első rész az első versszak, ez a nyitó tételmondat, egyben a párbeszéd kezdete, megszólítás, metaforateremtés. A második egység a második strófától a negyedikig tart, ami a természetről és a lovakról szól.

A negyedik egység a hetedik versszak, ahol visszatér a megszólítás. Az utolsó rész a nyolcadik szakasz, a szentencia, erkölcsi igazság kinyilvánítása. Tehát 2.-8. strófa a pictura, a természet leírása.

A műben követhető analógiák, párhuzamok, ellentétek mind építkező, kinyíló, be nem fejezett folyamatok, melyeknek kimenetele reményt keltő, pozitív.