Biológia | Állatvilág » Paulovkin András - Az imádkozó sáska fajok tartásának és szaporításának általános irányelvei

Alapadatok

Év, oldalszám:2015, 29 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:64

Feltöltve:2015. december 18.

Méret:3 MB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!


Tartalmi kivonat

Az imádkozó sáska-fajoki tartásának és szaporításának általános irányelvei Szerző (szöveg és fotók): Paulovkin András Tartalom  Előszó  Bevezető  Az imádkozó sáskák biológiai jellemzői - Elterjedési területük és jellemzőbb élőhelyeik - Érzékszervi képességeik - Szaporodásuk és egyedfejlődésük  Az imádkozó sáskák terráriumi gondozása - Terráriumtípusok - Páratartalom - Hőmérséklet - A terrárium berendezése - Világítás - Takarmányállatok  Az imádkozó sáskák egészségtana - Ekto- és endoparaziták - Mikrobiális eredetű fertőző betegségek - Vedlési problémák - Mechanikai sérülések - „Ismeretlen etiológiájú” elváltozások, betegségek Gongylus gongylodes nőstény portréja Eremiaphila cerisyi nőstény petezárványt készít 1 Előszó Az imádkozó sáskák egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a terrarisztika hazai képviselői körében. Egyre

gyakrabban találkozhatunk trópusi, szubtrópusi fajokkal a hazai szakkereskedésekben, továbbá a magyarországi kiállításokon és börzéken, ahol szinte minden esetben megtalálhatók az impozáns orrszarvú- és rózsabogarak (Scarabaeidae), valamint a rendkívül különleges felépítésű botsáskák, szellemsáskák és vándorló levelek (Phasmatodea) mellett. A rovarok iránt érdeklődő terraristák többsége jól ismeri őket és minden bizonnyal volt alkalma egy-egy fajt közelebbről megfigyelni, tartásukkal, esetleg szaporí- Phyllocrania paradoxa subadult hím tásukkal kapcsolatban saját tapasztalatokat szerezni. A személyes megfigyelések, tapasztalatok rendkívül értékes adatokat szolgáltathatnak a többi érdeklődő számára, azonban a témával foglalkozó magyar nyelvű irodalom aktuális hiánya miatt ezek a tapasztalatok sok esetben elhamarkodott általánosításokhoz, téves végkövetkeztetésekhez vezetnek. Az ilyen és ehhez hasonló

hibákat (a tudományos szlengből kölcsönvett kifejezéssel élve ökológiai hibákat ii) a legegyszerűbben az idegen nyelveken (főleg angol és német nyelven) íródott szakirodalom folyamatos nyomon követésével, továbbá a témában járatosabb szakmabeliekkel folytatott kommunikációval lehet megelőzni, illetve orvosolni. Nem lehet eléggé hangsúlyozni annak fontosságát, hogy mielőtt messzemenő következtetéseket vonnánk le néhány eseti megfigyelésből, mindenképpen vitassuk ezt meg másokkal és ellenőrizzük a feltevéseinket, megérzéseinket! Számos kiváló írás született már a témával kapcsolatban, ezek között találunk az imádkozó sáskák terráriumi gondozásával, szaporításával foglalkozó munkákat is, emiatt felmerülhet a kérdés, hogy miért tölt időt bárki egy hasonló cikk megírásával. Bármilyen ismeretterjesztő írásról legyen szó, alapkövetelmény, hogy valamilyen valós, aktuális igényt elégítsen ki. A

szerző azzal a reménnyel adja közre jelen munkáját, hogy az idegen nyelvű szakirodalmat kevésbé ismerő, esetleg a hazai viszonyok és lehetőségek között szerzett tapasztalatokat értékelő magyar olvasóközönség segítségére lehet egyrészt az imádkozó sáskák mind szakszerűbb tartásában, továbbá felkeltheti az érdeklődést azokban, akiknek még nem volt abban a szerencsében részük, hogy az otthonukban, közvetlen közelről megfigyelhessék ezeket a csodálatos élőlé- Pseudocreobotra wahlbergii subadult nőstény nyeket. Jelen írás egyben bevezetője is kíván lenni egy későbbi cikksorozatnak, amelyből részletesebb információkat kaphatunk az egyes fajok terráriumi gondozásával, szaporításával kapcsolatban. Természetesen elképzelhetetlen, hogy egy olyan nagy fajszámú csoportróliii, mint az imádkozó sáskák, pontos és megbízható leírás születhessen mások hathatós segítsége nélkül. Jelen cikk szerzője külön

köszönettel tartozik mindazoknak, akik ebben a munkában, adatok gyűjtésében, feltevések ellenőrzésében, és egyéb információkkal eddig is a segítségére voltak! 2 Bevezető 2012-ben a Magyar Rovartani Társaság az Év rovarának az imádkozó sáskát vagy ájtatos manót (Mantis religiosa) választotta. Ennek eredményeképpen az év folyamán számos írás született, melyek egy része az interneten is fellelhetőiv. Hosszan és részletekbe menően olvashatunk az ájtatos manó, továbbá a rokon fajok különleges felépítéséről, viselkedéséről, és kultikus jelentőségéről egyarántv. Éppen emiatt jelen írás ezeket nem említve kizárólag az imádkozó sáskák terráriumi gondozásával, szaporításával kapcsolatos Mantis religiosa ivarérett nőstény tudnivalókat tárgyalja. Fontos azonban itt is megemlíteni, hogy az év rovarának választott, Magyarországon is honos Mantis religiosa törvényi oltalom alatt áll, azaz

gyűjtéséhez, terráriumi tartásához hatósági engedély szükséges. A törvényi oltalom mellett természetesen szükség van társadalmi felelősségvállalásra is! Fel kell hívni a környezetünkben élők figyelmét erre a rovarra; érdekes életmódjára, felépítésére, viselkedésére, ökológiai jelentőségére, természetvédelmi értékére! Meg kell próbálnunk elérni, hogy azok, akikben viszolygást kelt, ne pusztítsák el, illetve senki ne tartsa az otthonában kedvtelésből. Meg kell ismertetni az érdeklődőkkel a mi manónkhoz nagymértékben hasonló, fogságban könnyen tartható fajokat (pl. Sphodromantis spp és Hierodula spp), melyek ma már hazánkban is könnyen beszerezhetőek. Az ájtatos manóhoz hasonló trópusi-szubtrópusi fajok, azaz az ún. normál típus mellett számos más, izgalmas kinézetű fajt is tarthatunk, és mivel ezek szintén egyre gyakrabban szerepelnek a szakkereskedéseink és börzéink kínálatában, igény mutatkozik

a hazai piacon leggyakrabban megjelenő fajok bemutatására, tartásukkal kapcsolatos fontosabb információk összefoglalására. Az imádkozó sáskák terráriumi tartásánál ugyanazokat az alapszabályokat kell betartani, mint bármely más élőlény esetében. Az első és legfontosabb, hogy legyünk tisztában az általunk gondozott vagy gondozni kívánt egyed faji hovatartozásával, természetes élőhelyével és az ebből fakadó környezeti igényeivel. Ne vásároljunk olyan helyről állatot, ahol az állatok nincsenek pontosan, de legalább genus szinten meghatározvavi, azonban bizonyos esetekben a faji szintű meghatározás is szükséges lehetvii! Fontos ismernünk a csoport azon jellemzőit, melyeket a gondozás során figyelembe kell venni, mint az állatok érzékszervi képességeit, táplálkozási sajátosságait, az egyedfejlődési sajátosságaikat (pl. a vedlés módját), de ha szaporítási-tenyésztési ambícióink vannak, a csoport, illetve az

adott faj szaporodási szokásait (pl. az ivari kannibalizmust viii), és pontosabb egyedfejlődési sajátosságait (pl a petezárvány inkubálási körülményeit) is ismernünk kell! Éppen ezért jelen írás az imádkozó sáskák biológiai jellemzőit veszi elsőként számba és erre alapozva veszi sorra azokat az általános irányelveket, melyeket megfogadva sok örömben és sikerélményben lehet része annak, aki imádkozó sáskák terráriumi gondozására, szaporítására vállalkozik. 3 Idolomantis diabolica nimfa Az imádkozó sáskák biológiai jellemzői Elterjedési területük és jellemzőbb élőhelyeik Az imádkozó sáskák jellemzően a trópusi és szubtrópusi területek lakói; Magyarországon egyetlen képviselője él a csoportnak, a már említett ájtatos manó (Mantis religiosa). Nem csak nálunk Németországban, fordul elő; Lengyelországban, megtalálható sőt még még Észak- Amerikában is! Az első példányok 1899-ben

jelentek meg az Egyesült Államokban, azóta az egész országban megtalálhatóak, elterjedési területük északi irányban jelenleg Dél-Kanadáig húzódik. Ezeken a területek és még számos más kontinensen (!) stabil populációikat alkot, emiatt Mantis religiosa ivarérett nőstény emlegetik többen úgy, mint „kozmopolita fajt”. Tőlünk délebbre, a mediterrán területeken vagy a meleg mérsékelt tájakon több más fajt is megfigyelhetünk kirándulásaink során. A leggyakoribb fajok, melyek egyedeivel összetalálkozhatunk, az Empusa fasciata és az E. pennicornis A mi ájtatos manónkhoz hasonlóan széles elterjedési területtel bír még a mediterrán imádkozó sáska (Iris oratoria), és a kínai imádkozó sáska (Tenodera sinensis) is. Ez utóbbi a T angustipennis fajjal együtt eredetileg Kelet-Ázsiában őshonosak és kifejezetten a kártevő rovarok elleni biológiai védekezés eszközeiként Ameles spalanzania - a mediterrán területek

egyik jellemző genuszának képviselője lettek betelepítve az Egyesült Államokba, valamikor a 19. század végén - 20. század elején Az imádkozó sáskák sokféle élőhelyen megtalálhatóak, emiatt a terráriumban tartott fajokat a környezeti tényezőkkel szembeni érzékenységük, illetve igényeik szempontjából érdemes csoportosítani. Természetesen minden csoportosítás egyszerűsítésen alapszik (az egyes csoportok között ritkán találunk éles határokat), de célszerűségüket a gyakorlati tapasztalatok igazolják (vagy éppen cáfolják). A legtöbb tartási hiba abból fakad, hogy a frissen avanzsált manó-tulajdonos nincs tisztában azzal, hogy az általa gondozásba vett egyed(ek) eredeti élőhelyét (1) trópusi esőerdőkben, (2) nyílt füvesbokros vagy éppen (3) száraz (sivatagos-félsivatagos) területeken keresse.ix A tévedés és az ebből egyenesen következő hibás tartási körülmények a legtöbbször az állat halálával

végződnek. Fontos ismernünk az adott faj természetes élőhelyének mikroklimatikus sajátosságait is. Délkelet-Ázsia trópusi területein honos Deroplatis lobata 4 Az egyes élőhelyeken jelentős vertikális irányú különbségek észlelhetőkx és előfordulhat, hogy ugyanannak a fajnak különböző fejlettségű egyedei természetes körülmények között másmás élőhelyet részesítenek előnyben. Az állatok mobilitását meghatározzák az élőhelyi sajátosságok is; a cserjéken vagy nagyobb lágyszárúakon élő fajok egyedei általában egy bizonyos területen élik le az egész életüket, ritkán tesznek meg nagyobb távolságokat, ez alól Az imádkozó sáska (Mantis religiosa) egyik jellemző élőhelye leginkább az ivarérett és röpképes hímek jelentenek kivételt, akik képesek nagyobb távol- ságot is megtenni, hogy termékeny, ivarérett nősténnyel, nőstényekkel (!) párosodhassanak. Az egymástól viszonylag elszigetelt

mikroélőhelyekxi nagyobb mozgékonyságot követelhetnek az itt élő fajok egyedeitőlxii. Ezen kívül a sűrű összefüggő növényzet a kisebb, könnyebb testfelépítésű fajok mobilitását kevésbé, míg a nagyobb, nehezebb testfelépítésűekét jelentősebben korlátozhatják, eltérő viselkedést eredményezve. Mindezeket érdemes figyelembe venni a terráriumi gondozás során is. Érzékszervi képességeik Sphodromantis lineola hím Az imádkozó sáskák terráriumi gondozása során a legnagyobb jelentőséggel talán az állatok látása bír. A fejük rendkívüli mozgékonysága, a szemük mérete, kiterjedése és elhelyezkedése miatt kiváló képalkotó sajátossággal rendelkeznek, azaz a környezetükről rendkívül gyorsan és pontos képet tudnak alkotni. Mivel néhány fajtól eltekintvexiii nappal aktívak, éjszaka, illetve sötétben a szemük rosszabb hatásfokkal működik. Gyakran megfigyelhető az állatok összetett szemében

egy-egy sötétebb folt, ami a vizuális inger irányától függően mozog. Ezt pszeudopupillának nevezik, mert a gerincesek szemének sötét foltjára, a pupillára emlékeztet, de csupán optikai jelenség.xiv A pszeudopupillát néha összekeverik azzal a folttal, ami az állatok szemén mechanikai behatásra (sérülés) keletkezik, nem változtatja a helyét a vizuális inger irányának megfelelően és kifejezetten rontja az állat látását. 5 Az imádkozó sáskák nem csak a környezet vizuális ingereire reagálnak jól, hanem igen érzékenyek a legkisebb légmozgásra is. Így nem csak a préda közeledését képesek érzékelni, hanem a rájuk vadászó ragadozókat is. Ebben a képességükben a legfontosabb szerep a potroh végén található ún. fartoldalékoknak vagy más néven potrohfüggelékeknek (cerci) jut. A fartoldalék egy pár rövid, szőrös, 10-20 ízből álló képlet, ami bár méretében és alakjában faji

különbségeket mutat, Imádkozó sáska fartoldaléka funkciója az egész csoportban ugyanaz, és megegyezik a közeli filogenetikai rokonságba tartozó csótányokéval. A potenciális veszélyt jelentő ragadozók érzékelésében a cerci-rendszeren kívül igen nagy szerepe van az imádkozó sáskák ultrahang-érzékelésének isxv. Végül érdemes még megemlíteni azokat a rugalmas tüskéket, melyek az állatok fogólábán, pontosabban a femuron találhatóakxvi. Ezek ugyanis a legkisebb érintés hatására fogóreflexet váltanak ki az állatból, amit a terráriumi gondozás során ki tudunk használni (pl. az önálló táplálkozást valamilyen oknál fogva beszüntető egyedek táplálása kapcsán). Imádkozó sáska (Hierodula membranacea) fogólába Fogólábú fátyolka (Mantispidae) Szaporodásuk és egyedfejlődésük Mivel a hazai terraristák közül sokan eleve szaporítási szándékkal vállalkoznak imádkozó sáskák gondozására, indokoltnak

tűnik, néhány fontosabb ismeret összefoglalása az állatok szaporodásával és az egyedfejlődésük sajátosságaival kapcsolatban. A legtöbb fogólábúfaj esetében elmondható, hogy egyedei az utolsó vedlést követő 14. nap környékére (a hímek valamivel hamarabb) válnak szexuálisan éretté. Éppen ezért nem érdemes ennél próbálkoznunk. korábban pároztatással Egy nősténnyel több hím is megpróbálhat párosodni (Eremiaphila cerisyi) 6 A természetben a karcsúbb és mozgékonyabb hímeket az érett nőstények feromonok segítségével csalogatják magukhoz. A feromonok jelentőségét terráriumi körülmények között még nem tisztázták kellően Az eddigi tanulmányok alapján úgy tűnik, hogy a feromonok kiválasztásának és a hímek repülési (és egyben párzási) hajlandóságának aktiválásában a fényviszonyok változása bír döntő jelentőséggel xvii. Ugyanakkor terráriumi körülmények között a hímek párzási

hajlandóságában a nőstény látványának kiemelt szerepe van xviii! A szexuális partner optikai felismerése az imádkozó sáskáknál csak napközben, megfelelő fényviszonyok mellett működik kielégítően. A tényleges párzást gyakran előzi meg egyfajta udvarlás, ami egyrészt növeli a hímek túlélési esélyeit, másrészt csökkenti a közeli rokonságban álló fajok hibridizációjának kockázatátxix. Ugyanakkor azt is megfigyelték, hogy még az egyazon fajba tartozó hímek közül sem udvarol mindegyik, azaz a párzótárs megközelítésének módjában fajon belül is kisebbnagyobb mértékű változatosságot tapasztaltak. A párzásoknak nem szükségszerű kísérő jelensége a hímek dekapitációja („fejvesztése”). A közhiedelemmel ellentétben a hímek aktívan igyekeznek elkerülni, hogy a párzótársuk elfogyassza őket és az esetek egy részében ez sikerül is nekik. Amint felvették a megfelelő párzási pozíciót biztonságban

vannak (legalábbis a párzás idejéig a megfelelő pozíció megtartása mellett). Az imádkozó sáskák belső megtermékenyítésűek, a párzás során a hím párzószervével juttatja spermáját, illetve spermacsomagját (spermatofór) a nőstény ivarjárataiba. A spermiumok innen a nőstény speciális A hím túlélési esélyeit nagy mértékben növeli a megfelelő párzási pozíció, továbbá ha a nőstény épp táplálkozik zsákszerű képletébe (spermatheca) kerülnek, itt tárolja őket és táplálja a peterakás idejéig. A nőstények képe- sek a tárolt spermiumok visszatartására (pl. azért, hogy egy későbbi petezárvány elkészítéséhez használják fel azokat), ennek eredményeképpen párosodott nőstények is képesek terméketlen petezárványokat (kokon vagy ootheca) produkálni. A párzási aktus hosszabb ideig, akár egykét napig is eltarthat, de a spermiumok bejutásához 45-60 perc is elegendő. Az ennél lényegesen hosszabb párzás

valószínűleg valamiféle adaptív stratégia a hímek részéről (pl. ilyen módon igyekeznek biztosítani az „apaságukat”, távol tartani a konkurens hímeket). A természetben rendszeresen, terráriumi körülmények között bizonyos fajok pároztatásánál előfordul, hogy egyidejűleg több hím próbál meg a nősténnyel párosodni, ami komoly konkurenciaharcot eredményezhet közöttük. Ez terráriumi körülmények között elősegítheti, más esetekben xx kifejezetten rontja a pároztatás sikerét . A fogólábúakra jellemző ivari kannibalizmus egyik következménye a dekapitált hím 7 A spermathecában tárolt spermiumok mennyisége általában elegendő ahhoz, hogy a nőstény élete végéig képes legyen megtermékenyíteni valamennyi lerakott petéjét. Ennek ellenére mind a természetben, mind terráriumi körülmények között gyakran előfordul, hogy a nőstény több hímmel vagy ugyanazzal a hímmel többször is párosodik. A párzást

követő napokban a nőstény potroha erőteljesen megnagyobbodik és néhány nap, illetve hét múlva lerakja első kokonját, amit általában később újabbak követnek. Az ootheca elkészítésére általában éjjel kerül sor, ami érthető, ha figyelembe vesszük, hogy a folyamat hosszabb időt vesz igénybe és eközben könnyebben észreveszik a nőstényt a ragadozók. Ha elegendő forrás áll rendelkezésére, akkor a teljes aktuális petemennyiséget képes lerakni. Az a habszerű massza, amibe a peték be vannak ágyazva, a szaporító szervrendszer fehérjékben gazdag szekrétuma. A petezárvány Kokon-készítés (Miomantis binotata) megformálásában a már említett cerkuszoknak is nagy szerepe van. Sérült vagy amputált cerkusszal rendelkező nőstények nem képesek normális kokont készíteni. Ilyenkor a kokon laposabb, egyes esetekben a peték kikerülhetnek a habos masszából. A legtöbb ootheca esetében található egy eltérően strukturált terület

a kikelő nimfák számára; ez az ún. „csúszási zóna” Ezt normál esetben nem lehet kívülről látni, csak amikor már áttörték a kikelő nimfák a kokon felületét. Az állat által már rögzített kokonok levágása, áthelyezése során erre különös gondot kell fordítani (pl. ha külön inkubátorban kerülnek a kokonok elhelyezésre). A kokon a szigetelőrétegének köszönhetően védi a fejlődő embriókat a hőmérsékleti anomáliáktól xxi Penészesedés a petezárványon (Hierodula membranacea-kokon) és a legtöbb parazitától. Ennek ellenére a petezárvány teljes megszilárdulásáig érhetik károsodások a petéket és könnyen válhatnak paraziták áldozatául is. Az ootheca külső szigetelő rétegének sérülése szintén kedvez a parazitáknak és a teljes petemennyiség tönkremehet, de sérül a fejlődő embriók hőtől, kiszáradástól való védelme is, ezáltal végeredményben azok pusztulását okozva. Gongylus

gongylodeskokon Phyllocrania paradoxakokon Blepharopsis mendicakokon 8 Eremiaphila cerisyikokon Egy nőstény fajtól függő mennyiségű petezárványt xxii képes produkálni, melyek általában egyre kisebbek és bennük a peték mennyisége is egyre kevesebb, ahogy közeledünk a termékeny fázis vége felé. Van néhány faj, amely képes szűznemzéssel (parthenogenezis) isxxiii vagy kizárólag szűznemzéssel képes szaporodni. A normálisan párosodó fajok esetében előforduló szűznemzésnél az ootheca mérete minden esetben lényegesen kisebb, mint a megtermékenyített nőstények által rakott kokonoké és a kikelő nimfák kivétel nélkül nőstények. A fejlődő embriók fejlődési ütemét jobbára a környezet hőmérséklete befolyásolja, de hatással van rá a levegő relatív páratartalma is. A trópusi fajok esetében általában a petezárvány elkészítésétől számítva 3-6 hét múlva kelnek ki a lárvák. A mérsékelt égövben az

embriók fejlődése a hideg időszak miatt félbeszakad és a fejlődés csak a felmelegedéssel együtt (jobbára tavasszal) indul újra. Az embriók teljes fejlődési ideje így akár fél évig is tarthat. Azokon a területeken, ahol a tél enyhe, azaz a hőmérséklet +10 ⁰C körül ingadozik, már lárvaként, míg azokon a területeken, ahol ennél tartósan jóval hidegebb van, peteként telelnek át. A petéből frissen kikelő lárvák külső sajátosságai még nagyon eltérnek a felnőtt példányokétól. Az embrionális A kokonból frissen kikelő fogólábú-lárva kitinréteg számos hátrafelé irányuló kitintüskét hordoz, a fejet (Miomantis binotata) pedig egy ún. „korona” fedi, melyek mind a kikelő lárvákat segí- tik a csúszási zóna területén, egészen addig, amíg a koronával áttörik a kokon külső falát. Ahogy kijutottak, rövid idő alatt egy vékony szálonxxiv leereszkednek, miközben felszakad az embrionális kültakaró és

elérik a második lárvastádiumot. Ekkor már a felnőtt egyedek „kicsinyített másai”, és aktívan igyekeznek minél távolabb jutni a társaiktól, hiszen rövid időn belül elkezdenek táplálkozni és eközben egymást sem kímélik. Az imádkozó sáskák pl. a csótányokhoz, egyenesszárnyúakhoz (tücskök, szöcskék, sáskák) hasonlóan hemimetamorfózissal fejlődnek, azaz az egyedfejlődésük során időről időre levedlik kinőtt kültakarójukat, míg az utolsó vedlésüket követően kifejlett szárnyakkal rendelkező ivarérett egyedekké válnak. Tehát ennél a fejlődési formánál pl. a bogarakra, lepkékre jellemző bábállapot kimarad A vedlések száma 6 és 10 közötti, a nőstények általában eggyel vagy kettővel többször vedlenek, mint a hímek. Minden vedlés méret- és tömegnövekedéssel jár. A vedlés folyamata (Sphodromantis lineola) A folyamat során minden olyan testrész érintett, melyet kitines kutikula borít, így többek

között az elő- és a végbél, a légcsövek és a mirigyek kivezető csövei, amire a terráriumi gondozás során fontos tekintettel lenni. A frissen vedlett állat ezen testrészei meglehetősen sérülékenyek, ezért nyugalmat kell számára biztosítani. A bent felejtett préda ilyenkor tud a legnagyobb kárt tenni az imádkozó sáskánkban. 9 A vedlés előkészületeként az állat egy erre alkalmas helyet keres magának, ahol ez után fejjel lefelé függeszkedve várja, hogy régi kültakarója a fej mögött felrepedjen. A folyamatot nagymértékben elősegíthetjük, ha több alkalmas helyet is kialakítunk számára különböző magasságokban és gondoskodunk a megfelelő páratartalomrólxxv. Mindenképpen vegyük figyelembe, hogy a megfelelő térrész a vedléshez az állat testhosszának legalább 2,5-szerese. A legtöbb baleset abból adódik, hogy az állat számára nem áll rendelkezésre elég hely ahhoz, hogy megfelelően ki tudjon csúszni a régi

bőréből. A vedlés során bármilyen zavaró hatás fokozza a vedlési problémák kialakulásának kockázatát. Törekedjünk tehát arra, hogy erre az időszakra tökéletesen zavartalan állapotot biztosítsunk az állatunk számára. A vedlések gyakorisága és ennek megfelelően az egyedfejlődés időtartama jellemzően a külső környezeti tényezőktől, így például a táplálékellátottságtól függ. Az idősebb lárváknál a mesothorax és a metathorax hátoldalán már felismerhetők a leendő szárnyak, kicsi, még eléggé jelentéktelen lebenykék formájában. Csupán az utolsó előtti vedlésnél duzzadnak meg jelentősebben, végül a színük is megváltozik. Ez biztos jele annak, hogy az állat egy-két napon belül vedleni fog. Vedlési hiba (Hierodula membranacea) A sikeres szaporítás egyik feltétele számos fajnál a lárváink nemének minél korábbi megállapítása (a szexálás). Ennek legideálisabb alanyai az L4/L5-ös lárvák,

legbiztosabb módszere pedig a potroh hasi lemezeinek (sternit) megszámlálása, ami a nőstények esetében mindig kevesebb számot eredményez, mint a hímeknél. A jelenség oka, hogy az imádkozó sáskák egyedfejlődése során a nőstények utolsó abdominális sternitjei összeolvadnak, míg a hímeknél ugyanez nem következik be. Gyakorlott szemmel már számolnunk sem kell, hiszen a potroh formájának, illetve az érintett sternitek szemrevételezésével is könnyen szexálható egy állat. Az ivar meghatározásának (szexálás) legmegbízhatóbb módszere a hasi lemezek (sternitek) megszámolása. A képen egy nőstény Phyllocrania paradoxa látható 10 Az imádkozó sáskák terráriumi gondozása Akárcsak más állatok esetében, az imádkozó sáskák terráriumi tartásának is vannak általános, minden más állat terráriumi gondozásánál érvényes, valamint speciális, kifejezetten erre a csoportra jellemző irányelvei. Szinte már közhely, ennek

ellenére fontos megemlíteni, hogy vannak széles elterjedési területtel bíró ún. euriök fajok, melyek környezeti feltételeit sokkal könnyebb leutánozni terráriumi körülmények között, mint az ún. sztenök fajokét, amelyek csak viszonylag szűk környezeti feltételek között életképesek. Ez persze két véglet, ami jól egybeesik a „terráriumi” állatok megtévesztően egyszerű csoportosításával, Eremiaphila cerisyi ivarérett nőstény ti. vannak a „könnyen tartható vagy kezdő fajok” és a „nehezen tartható vagy haladó fajok” xxvi Semmi okunk azonban arra, hogy csak azért ne foglalkozzunk haladónak minősített fajokkal, mert korábban még nem volt dolgunk kezdőnek minősítettekkel. A lényeg minden esetben az, hogy tisztában legyünk az adott faj igényeivel és tudjuk, hogy azokat miként lehet kielégíteni. Ehhez pedig semmi másra nincs szükségünk, mint megfelelő információkra és némi gyakorlatra. A szerző

dolgozószobája Ahogyan azt már a bevezetőben is olvashattuk, az első és legfontosabb információ, hogy a gondozni kívánt állat melyik fajba, esetleg alfajba tartozik! Az első hiba, amit elkövethetünk, hogy úgy szerzünk be egy állatot, hogy nem vagyunk birtokában ennek az információnak. A második és egyben leggyakoribb hiba egy közkeletű tévedésből fakad. Sokan azt gondolják, hogy a faj ismeretében könnyű szerrel utána lehet nézni a faj elterjedési területe alapján a faj környezeti igényeinek. A legmegtévesztőbb ebben a gondolatban, hogy általánosságban igaznak bizonyul! A gyakorlat ugyanis a legtöbb esetben azt mutatja, hogy ez a viszonylag egyszerű eljárás jól működő és eredményes módja a szakszerű állattartásnak. Fontos azonban megjegyezni egyszer és mindenkorra, hogy egy terület makroklimatikus sajátosságai mellett bizonyos élőhelyek és így az itt élő fajok környezeti igényeinek megismeréséhez a mikroklimatikus

jellemzők ismerete is szükséges, legalábbis szükséges lenne! Sajnos nem minden élőhely, faj esetében vagyunk birtokában ezeknek az ismereteknek. 11 Ez az egyik probléma, amivel szembe találhatjuk magunkat, ha „haladó” szintűnek minősített fajokat szeretnénk gondozni. Ilyen esetben, ha módunkban áll, mi magunk is végezhetünk terepmegfigyeléseket. A terepen alkalmunk nyílik olyan plusz információk begyűjtésére, amit egy klímakatalógus vagy klímatáblázat soha sem ad meg. Feljegyezhetjük az adott terület napi hőingását, a levegő relatív páratartalmának napi szintű változásait, a hajnali harmatképződés idejét, a képződő csapadék mennyiségét, a talaj vagy éppen a petezárvány rögzítésére, elhelyezésére szolgáló tereptárgyak minőségét és még sok más információt, ami az eredményes gondozás feltétele lehet. Természetesen mielőtt önálló kutatásba kezdenénk, érdemes az internet vagy könyvtár

segítségével megvizsgálni, hogy a témával foglalkozó irodalom nem tartalmazza-e a szükséges ismereteket. A manós fórumokon is körbeérdeklődhetünk, mert elképzelhető, hogy már mások rendelkeznek a szükséges tartási vagy szaporítási tapasztalatokkal. Ezeknek az empirikus ismereteknek a terepkutatásokkal szemben megvan az a vitathatatlan előnye, hogy már nincs szükség a gyűjtött adatok relevanciájának ellenőrzésére, ugyanis nem minden biotikus vagy abiotikus tényező van hatással a vizsgált élőlény élet-folyamataira. Terráriumi körülmények között igyekezni kell az adott egyed normális életfolyamataihoz ténylegesen szükséges környezeti feltételeket biztosítani A Miomantis binotata ivarérett pár lényeg a kiegyensúlyozottság és a fenntarthatóság! Amikor minden szükséges információ a birtokunkban van egy másik problémával is szembe találhatjuk magunkat. Hiába ismerjük a megfelelő környezeti paramétereket, ha ezek

kialakításával kapcsolatban technikai vagy pénzügyi nehézségekbe ütközünk Ilyen esetben a legjobb megoldás, ha ideiglenesen olyan faj tartásával próbálkozunk, amelyhez minden szükséges információ, erőforrás és eszköz a rendelkezésünkre áll. Az eddig említettek általánosságban valamennyi terráriumi állat esetében érvényesek, az imádkozó sáskák tartásának és szaporításának azonban van két alapfeltétele. Először is folyamatosan nagy mennyiségű takarmányállatot igényelnekxxvii és ezeknek szintén megfelelő körülményeket kell biztosítani, másrészt számos imádkozó sáskafaj rendkívül termékeny, emiatt jelentős mennyiségű utóddal kell számolni. Ezek elhelyezéséről és táplálásáról is gondoskodni kell! Ha ezeket a feltételeket tudjuk vállalni, bátran nekiláthatunk kialakítani a kiválasztott faj igényeit kielégítő körülményeket. Pseudocreobotra wahlbergii ivarérett nőstény 12

Terráriumtípusok Az üzletekben, börzéken árusított üvegterráriumok szinte valamennyi faj gondozására alkalmasak, amennyiben a szellőzés biztosítására megfelelő lyukbőségű (az apróbb eleségállatokat is visszatartó) hálóval vannak ellátva. A legideálisabb azonban, ha mi magunk készítjük el az állatainknak minden szempontból megfelelő terráriumot! alkalmazását xxviii Lehetőleg kerüljük a drótháló , a legjobb megoldások ebből a szempontból a sűrű műanyaghálóból vagy szövetből készült szellőzök. A szellőző mérete a kialakítani kívánt mikroklímától függ, amire a terrárium kiválasztásánál, készítésénél is figyelemmel kell lenni. A sivatagi, illetve a száraz biotópokat utánzó terráriumok esetében meglehetősen nagy szellőzőkről kell gondoskodni, míg az esőerdei fajok esetében – a levegő megfelelő páratartalmának megtartásához – a kisebb méretű szellőző is elégséges, szem előtt

tartva, hogy a rosszul megválasztott, elégtelen szellőzés fülledt levegőt, pangó csapadékot eredményezhet, ami kedvez a gombák és baktériumok szaporodásának, fejlődésének és végeredményIzolált tartás műanyag dobozokban ben olyan kedvezőtlen folyamatoknak, melyek az állatink pusztulását okozhatják. Ajánlott inkább nagyobb méretű szellő- zéssel ellátott terráriumot választani/készíteni és a megfelelő páratartalom kialakítását jó vízmegtartó sajátosságú talajjal és gyakori párásítással (pl. egy spriccflaskával) megoldani A legideálisabb a tetőszellőzés, de kiegészítésképpen – a megfelelő légcsere elősegítésére – kiváló lehet a terrárium oldalánál vagy elől kialakított szellőző is. Végső esetben egy használaton kívüli akvárium is megfelelő lehet az imádkozó sáskák tartására, amennyiben pl. egy fakeretre kifeszített hálóval fedjük azt le Csoportos tartás üvegterráriumban 13 A

hazai terrarisztikában klasszikusnak számító üvegterráriumok mellett a fogólábúak (és általánosságban az ízeltlábúak) gondozásához más megoldások is elterjedtek. Ezek közül bármelyiket választjuk, mindig szem előtt kell tartani a benne tartott állat igényeit. Egy-egy állat elhelyezésénél (már csak az esztétikai szempontokat figyelembe véve) kiváló megoldásnak mutatkoznak az üvegből készült terráriumok, azonban nagyobb állatállomány (ld. nagy mennyiségű utód) gondozásánál olcsóbbak és kezelhetőbbek a különféle műanyagból készül dobozok, illetve poharak. Ezekből viszonylag olcsón nagy mennyiséget szerezhetünk be a műanyag edényekre, tárolókra specializálódó szakboltokban vagy akár a vegyeskereskedésekben, háztartási boltokban. Ezeknek a műanyag edényeknek a használatánál ugyanazok a szempontok érvényesek, mint az üvegterráriumok esetében. A legfontosabb teendőnk használatbavétel előtt a

megfelelő szellőzés kialakítása. Egy alkalmas vastagságú tű segítségével könnyen tudunk lyukakat fúrni az edény oldalára, de egy textil vagy műanyag háló Minden esetben vegyük figyelembe, hogy bizonyos fajok nem tudnak az üvegen mászni rögzítésével (pl. befőttes gumi segítségével) is gondoskodhatunk a megkívánt szellőzésről. Egy éles kés vagy penge (pl. tapétavágó) segítségével könnyen vághatunk kívánt méretű nyílást a dobozaink oldalára, amit azután megfelelő módon rögzített hálóval vagy papírtörlővel fedhetünk le. A szellőzés kialakításánál különböző megoldásokkal élhetünk 14 A szárazságkedvelő fajok (pl. Empusidae- és Sphodromantis-fajok) tartásához kiválóan alkalmasak a fakeretre erősített szövetből, textilből (pl. függöny, terítő), műanyaghálóból készült terráriumok A rosszul szellőző üvegés műanyag tartóedények esetében gyakori jelenség a fülledt levegő és a

pangó víz, ami ennél a megoldásnál tökéletesen elkerülhető, így ajánlott mindazoknál a fajoknál, amelyek kifejezett érzékenyek erre a két tényezőre. Ugyanakkor a magas hőmérséklet kialakítása és fenntartása komoly nehézségekbe ütközhet, tehát a sivatagi fajok (pl. Eremiaphila spp) esetében nem a legjobb megoldás Műanyag dobozos tartás sivatagi fajok (ld. Eremiaphila spp) számára Páratartalom Már az előző fejezetben megemlítettük a levegő relatív páratartalmának jelentőségét, amit terráriumi körülmények között általában a talaj nedvességtartalma alakít ki és a szellőzőkön megvalósuló légcsere módosít. Az otthonainkban gondozott állatok esetében szinte kivétel nélkül komoly nehézséget okoz a megfelelő páratartalom és a megfelelő szellőzés egyidejű megvalósítása. Ennek az az egyszerű oka, hogy hazánkban a lakószobák relatív páratartalma többnyire lényegesen kevesebb a trópusi fajok által

igényelt értéknél, ami mindenekelőtt a vedléseknél, illetve a kokonok inkubálásánál válik különösen jelentőssé. Nagy hangsúlyt kell fektetni a megfelelő légmozgásra! Az állott levegő kialakulását és ennek eredményeképpen a nem kívánt penészgombák, baktériumok megjelenését és gyors elszaporodását meg lehet előzni optimális méretű, megfelelően elhelyezett szellőzőkkel, továbbá alkalmas teljesítményű, jól beállított elektromos (pl. PC-) ventillátorokkal A fogólábúak természetes élőhelyének, igényeinek megfelelően szükséges kialakítani a páratartalom nappali és éjszakai értékeit, 15 Laboratóriumi hőmérséklet és páramérő napi értékingadozásait. A relatív páratartalom értéke az éjszakai hőmérsékletcsökkenés hatására mindig magasabb, mint napközben, így a hőmérséklet szabályozásával könnyedén ki tudjuk alakítani a levegő éjszakai páratartalom-növekedését. Mivel a

vedlésekre többnyire az éjszaka folyamán kerül sor, különösen ügyelni kell ebben az időszakban a megfelelő páratartalomra. Vedlés előtt a légtér relatív páratartalmát kismértékben meg kell emelni, amit valamivel gyakoribb permetezéssel tudunk megvalósítani, azonban a túlzott mértékű párásítás szintén vedlési nehézségeket okozhat! Hőmérséklet A terráriumok hőmérsékletét több tényező befolyásolja; a legfontosabb az adott helyiség hőmérséklete, valamint a kiegészítésképpen alkalmazott sugárforrások (különböző lámpák, fűtőkábelek, stb.) sugárzási energiája Üveg és műanyag tartóedényeket ne tegyünk ki közvetlen napfényre, mert kiszámíthatatlansága folytán, továbbá az üvegházhatás miatt könnyen a terrárium túlmelegedését és állataink halálát okozhatja. Ehelyett biztonságosabb és praktikusabb megoldás a megfelelő hőmérséklet kialakítására eltérő típusú mesterséges sugárforrásokat

használni. Ezáltal könnyebb létrehozni különböző hőmérsékletű térrészeket (ld hőlépcsőt) a terráriumban, ami azért kedvező, mert így az állat az aktuális igényeinek megfelelő hőmérsékletű helyet tud keresni magának. A sivatagi fajok (pl. Eremiaphila spp, Blepharopsis mendica) magas hőmérsékleti igényeinek kielégítésére kiválóan alkalmasak a szakkereskedésekben kapható megfelelő teljesítményű fűtőkábelek, talajfűtők. A rendszer hatásfoka könnyen javítható (a hőveszteség csökkenthető), például a terrárium alá helyezett méretre gyártott alumínium bevonatú polisztirol-lap használatával. Fontos, hogy mielőtt behelyezzük az állatot a tartóedénybe, ellenőrizzük le az elérni kívánt paramétereket (hőmérséklet, páratartalom). Erre a célra kiválóan alkalmasak a ma már több helyen (pl. díszállat-kereskedésekben, továbbá laboratóriumi felszerelések lakossági értékesítésével foglalkozó

szakkereskedésekben) árusított kombinált hőmérséklet- és páramérő műszerek. A terrárium berendezése A fogólábúak terráriumának berendezésénél az egyszerűség a legcélravezetőbb. Így könnyen elkerülhetőek a vedlési problémák és a különböző (pl. végtag-, szem-) sérülések Csupán az adott faj igényeihez igazodó talajra és néhány változó vastagságú „mászóágra” van szükség. Ezen kívül bármilyen dekorációt használhatunk a következő szempontokat figyelembe véve. Mindig biztosítsunk elegendő fedezéket különösen csoportos tartás esetén, továbbá legyenek megfelelő térrészek a terráriumban a vedlő egyedek számára. A talaj szerepe többrétű; egyrészt védi a manók érzékeny tarsusát (lábvégét), ami a sima felületeken könnyen elkophat, másrészt a légtér relatív páratartalmának szabályozását segíti. A nedves környezetet kedvelő fajok esetén a nyirkos erdei vagy kerti föld a

legalkalmasabb, de a kertészetekben vásárolható kókuszrost és tőzeg szintén megfelel erre a célra. A talaj kialakításánál szinte bármit használhatunk a céljaink (pl. a megfelelő páratartalom) 16 A terrárium berendezésénél sok esetben az egyszerűség a célravezető eléréséhez, így a nedves föld-homok vagy föld-kavics keverék, de még a több rétegben alkalmazott nedves papírtörlő is kielégítő eredményre vezethet. A száraz biotópokból származó fajok egyedeinek gondozásánál aljzatként használhatunk finomszemcséjű homokot, kavicsot, homok-föld keveréket, stb. Szükség lehet a talaj valamiféle nedvesség-grádiensének kialakítására is. Ezt úgy érhetjük el a legkönnyebben, ha a terrárium egyik sarkába vagy magasabb talajréteg esetén egy tömlő segítségével a talaj alsóbb rétegeibe vizet juttatunk. Bármelyik megoldást is választjuk, nagyon ügyeljünk a megfelelő vízmennyiségre. Különböző műanyag

dobozos megoldások a nedves környezetet kedvelő fajok számára A fogólábúak többsége az ideje nagy részét függeszkedve tölti, éppen ezért a terrárium elengedhetetlen kellékei a különféle vastagságú ágak, gallyak. A fiatalabb életszakaszukban megfelelő mászófelületet biztosít az ún fagyapot is. Mindezeken felül használhatunk még erre a célra pl megfelelően rögzített hurkapálcát, szövetet, hálót. A mászóágakon kívül számos eszköz áll a rendelkezésünkre, hogy a manók környezeti igényeinek kielégítésén túl a mi esztétikai igényeinket is kielégítő terráriumban gondozhassuk az állatainkat. Például befedhetjük a terrárium oldalfalait a jól ismert módok valamelyikével (műszikla, fakéreg, stb.) Ez különösen hasznos dekorációs elem pl. a kéreglakó fajok terráriumi tartásánál és szinte elengedhetetlen azoknál a fajoknál, melyek természetes körülmények között kéregrepedésekbe rakják a kokonjaikat. A

legegyszerűbb megoldás a szabadban gyűjtött és megfelelően kezelt (pl. fertőtlenített) fakéreg, de vásárolhatunk szakkereskedésekből parafát vagy parafatapétát is. Ezeket használhatjuk stabilan a terrárium oldalfalának támasztva vagy rögzíthetjük pl. szilikonnal Az akváriumok/terráriumok üveglapjainak illesztéséhez használt szilikon ecetsavat tartalmaz oldószerként, ezek elpárolgásával térhálósodik az anyag. Emiatt az állatainkat csak azután helyezzük a terráriumba, miután az ecetsav maradéktalanul elpárolgott, azaz a terráriumba beszagolva már nem érezzük az ecetszagot. Ez körülbelül 24 óra múlva következik be 17 Műanyag doboz kistestű fajok (pl. Miomantis binotata) számára Természetesen ugyanez az eljárás minden más típusú ragasztó esetében is (tehát az oldószer maradéktalan elpárolgását követően lehet csak az állatot a terráriumba helyezni). Használhatunk dekorációként élő növényt is.

Nagyon ügyeljünk azonban arra, hogy a kertészetekből származó növények többsége különféle peszticidekkel (pl. rovarirtó-szerekkel) lehet kezelve, így mielőtt behelyeznénk ezeket a terráriumba, mindenképpen mossuk le a leveleiket, hajtásaikat bő vízzel. A növény(ek) kiválasztásánál fontos szempont még, hogy ne okozzon sérülést a manóinknak. Éppen emiatt lehetőleg ne ültessünk tüskés, tövises növényeket a terráriumba, mert az állataink megsérülhetnek esésnél vagy vedlés közben. A műnövények alkalmazásánál igyekezzünk a lehető legjobb minőséget választani; az olcsóbb műnövényekből festékek és egyéb toxikus anyagok oldódhatnak ki! Hálóból készült terrárium szárazság kedvelő fajok (pl. Gongylus gongylodes) számára Terrárium-dekorációk fiatal nimfák számára 18 Világítás A fogólábúak terráriumi gondozásuk során kivétel nélkül igénylik a fényt, ugyanakkor a fény intenzitásában és a

megvilágítás időtartamában fajonként eltérő igényekkel találkozhatunk. Bizonyos fajoknak tökéletesen elegendő az ablako(ko)n bejutó fénymennyiség, míg más fajok gondozása során kiegészítő fény- forrás(ok)ról kell gondoskodni. A természetes fénnyel jól megvilágított (ld. nagy ablakokkal rendelkező) helyiségek esetében a legfontosabb teendőnk a túlmelegedés (ld. üvegházhatás) elleni védelem, ami legegyszerűbb esetben a Házi készítésű világítástechnika helyiség (vagy a terráriumok kiegészítő) klima- tizálásával (pl. megfelelő árnyékolással, klímatechnikával) oldható meg Az intenzív napsütésnek kitett élőhelyekről származó fajok (pl. Sphodromantis viridis, Parasphendale affinis) terráriumi gondozásuk során is az erősebb megvilágítást kedvelik, míg az erdei fajok (pl. Deroplatys-fajok) egyedei természetes élőhelyükön a levelek árnyékában keresnek maguknak menedéket, így fogságban is

félárnyékos körülményeket kell számukra biztosítani. A megvilágítás szükséges időtartama az adott faj természetes élőhelyi adottságaitól (és az évszakos sajátosságoktól) függően 8 és 12 óra között változik, de a trópusi fajok esetében egész évben 12 órás megvilágítás szükséges. Ehhez használhatunk halogénlámpát, LED-lámpát, különböző fénycsöveket, vagy akár normál izzót is (amíg még a kereskedelmi forgalomból beszerezhetőek). A halogénlámpák és a normál izzók nagyobb mértékű hőleadása miatt fontos a megfelelő teljesítmény kiválasztása, ugyanakkor ezek a fényforrások éppen a hőleadásuk folytán hőforrásként is kiválóak. Ezzel szemben a LED-lámpák minimális hőleadásuk miatt kizárólag fényforrásként használhatóak. A szakkereskedések kínálatában különböző spektrális tulajdonságú fénycsövekkel találkozhatunk, kiválasztásukban nagy segítséget nyújt a gyártó ajánlása.

Érdemes erről a kereskedővel is konzultálni, mert segíthet egy katalógusból a nekünk leginkább megfelelő típus kiválasztásában. Az akvarisztikai, illetve terrarisztikai szakkereskedésekben árusítanak komplett lámpákat megfelelő armatúrával, beépített fényvisszaverő réteggel, ami jelentősen javítja az adott sugárforrás (pl. a fénycső) fényerejét Ha szeretünk barkácsolni és tisztában vagyunk az elektromos munkák elemi szintű (pl. érintésvédelmi) szabályaival, akkor mi magunk is összeállíthatjuk az igényeinknek leginkább megfelelő világítástechnikát. Különböző világító testek (balról jobbra: kompakt fénycső, LED-lámpa, halogénizzó, LED-szalag) 19 Takarmányállatok Egy-egy állat táplálékigényét könnyedén kielégíthetjük a szakkereskedésekből vásárolt takarmányrovarokkal (tücskök, sáskák, csótányok, legyek, lepkék, bogarak és ezek lárvái). A legtöbb fogólábúfaj generalista ragadozó, így

szinte mindent elkapnak és elfogyasztanak, ami mozog és méretét tekintve potenciális zsákmány a számukra. Vannak azonban olyan fajok, melyek egyedeinek táplálása a potenciális prédafajok lényegesen szűkebb spektrumából oldható csak meg. A repülő rovarokra specializálódott fajok (pl. Gongylus spp, Empusa spp) egyedei a talajon vagy a függőleges felületeken mászó rovarokat többnyire nem tekintik zsákmánynak, legfeljebb potenciális veszélyforrásnak. Ezek táplálására természetesen azok a Acontista multicolor takarmányrovarok a legalkalmasabbak, melyek képesek repülni (pl. legyek, lepkék) Alkalmanként, ha a szükség úgy hozza, más rovarokkal is próbálkozhatunk náluk, pl. egy csipesz segítségével köröző mozgást végezve „reptethetjük” a prédát, ezzel az eljárással predációs viselkedést tudunk kiváltani a manónkból, a menekülés helyett. Egyes források szerint azonban a „mászó” rovarokkal történő táplálás

rontja ezeknek az állatoknak a reprodukciós teljesítményét. A szabadban gyűjtött rovarok is kiváló takarmányként szolgálhatnak a manó(i)nk számára, de kizárólag abban az esetben, ha biztonságos helyről történt a gyűjtésük! Soha ne gyűjtsünk erre a célra rovarokat forgalmas köztereken, utakon, mezőgazdasági vagy ipari területek környékén! Ne gyűjtsünk rovarokat természetvédelmi területekről és semmiképpen se gyűjtsük természetvédelmi oltalom alatt álló fajok egyedeit! A sisakos sáska (Acrida ungarica) védett hazai rovarunk A szabadban befogott rovartakarmány alkalmazásakor tisztában kell lennünk ennek kockázatával; ezekben a rovarokban különféle méreganyagok halmozódhatnak fel, és olyan parazitákkal lehetnek fertőzöttek, melyek a manóinkba átkerülve súlyos problémákat okozhatnak. Mivel a manóknak folyamatosan szükségük van élő rovareleségre, a legjobb megoldás, ha saját tenyészetet hozunk létre

valamelyik fent említett takarmányrovarból. Az erre vonatkozó információk ma már az interneten is nagy számban megtalálhatóak. A fogólábú-nimfák rögtön a petéből kikelve ragadozó életmódot folytatnak és megfelelő méretű rovarokkal táplálhatók. A legideálisabb megoldást ebben az időszakban a Drosophila genusba tartozó gyümölcslegyek jelentik. Ma már számos fajból léteznek röpképtelen törzsek is, amit szakkereskedésekben és börzéken tudunk beszerezni majd továbbtenyészteni. Természetesen a legegyszerűbb megoldás a szinte valamennyi lakásban fellelhető vad típusú egyedek becsalogatása kedvencünk Gyümölcslegyek (Drosophila spp.) tartóedényébe egy szelet túlérett banánnal vagy más gyümölccsel. Az extrém kicsi nimfák táplálását pedig ugróvillásokkal (Collembola) tudjuk a legkönnyebben megoldani. 20 A nagyobb egyedeknek később adhatunk megfelelő méretű legyet, melyekből szintén árusítanak

röpképtelen törzseket, de a horgászboltokban csaliként árusított csontiból és pinky-ből magunk is keltethetünk röpképes állatokat. Az utóbbiból egy kisebb méretű, fémeszöld színű döglégy (Lucilia spp.) kel ki, amit szinte kivétel nélkül valamennyi faj táplálására használhatunk. A nagyobb mennyiségben vásárolt légylárvákat legjobb hűtőszekrényben tárolni és időről időre kivenni a szükséges mennyiséget báboztatáshoz. Erre egy fűrészporral vagy faforgáccsal harmadáig töltött, jól szellőző műanyag doboz kiválóan alkalmas. Szobahőmérsékleten kb egy-másfél hét múlva számíthatunk az első legyekre. A kikelő legyeket érdemes feletetés előtt rövid ideig roborálni pl. egy kis kupakba helyezett bébiétellel, multivitaminos gyümölcslével, tejporral, stb. A lényeg, hogy a legyek tápértéke a táplálkozás hatására emelkedjen. A viaszmoly ivarérett egyedei szintén repülnek és igen magas a tápértékük, így

kiváló takarmányt jelentenek a manóink számára, de a hernyókat is szívesen fogyasztja a legtöbb faj egyede. A lisztbogarak és a gyászbogarak lárváit is megeszik a nagyobb egyedek, de viszonylag alacsony tápértékük miatt, továbbá mert rendszerint elássák magukat a talajba nem a legideálisabbak takarmányként. A tücskök, a sáskák és a csótányok esetében mindig legyünk nagyon körültekintőek és óvatosak, mert ezek az állatok megrághatják az imádkozó sáskákat, sőt a vedlő egyedeket meg is ölhetik! Minden esetben az adott fajnak és lárvastádiumnak megfelelő méretű prédát adjunk és az el nem fogyasztott egyedeket soha se hagyjuk a manó tartóedényében. A légy keltetésére és szortírozására számos kreatív megoldás létezik Az imádkozó sáskák egészségtana Bármilyen betegségről, kóros elváltozásról legyen szó, általánosságban elmondható, hogy a megelőzése lényegesen könnyebb feladat, mint a kezelése. Az

eddigiekben részletezett ismeretek ennél fogva konkrét prevenciós ajánlásokként is felfoghatók, hiszen céljuk az állataink egészségi állapotának megőrzésével párhuzamosan a legkülönfélébb betegségek megelőzése. Ugyanakkor a már kialakult elváltozások kezelésével szintén prevenciós tevékenységet végzünk azáltal, hogy megakadáNéhány elváltozás nem befolyásolja az állat életminőségét 21 lyozzuk a kóros állapot súlyosbodását, az állat esetleges pusztulását. A rovarok gyógykezelése rendkívül problematikus területe az állategészségügynek. A legtöbb elváltozás sokáig tünetmentes marad, így csak előre haladott állapotban szerzünk róluk tudomást, amikor már visszafordíthatatlan és végzetes károsodást okozott állatainknak. Emiatt a rovarok terráriumi gondozása során a megelőzés rendkívüli jelentőséggel bír. Jelen sorok írója nem szakavatott ismerője a témának, így csupán arra

vállalkozhat, hogy az általa ismert és tapasztalt betegségeket, elváltozásokat bemutatva konkrét gyakorlati tanácsokkal segítse az imádkozó sáskák kedvelőinek egyre növekvő táborát ezek megelőzésében, kezelésében. Ekto- és endoparaziták Már korábban felmerült a szabadban (pl. takarmányozási céllal) gyűjtött rovarok problematikája. A legtöbb állat a természetben ekto- és endoparazitákkal (külső és belső élősködőkkel) fertőzött! Ezek az élősködök a terrárium mesterségesen kialakított és fenntartott környezetébe bekerülve gyors szaporodásukkal, terjedésükkel súlyos egészségi problémákat okozhatnak nem csak az adott terráriumban gondozott állatnak, hanem az egész állománynak. Az érintett paraziták közül leggyakrabban az atkák, a férgek és a legkülönfélébb mikroorganizmusok (entomopatogén baktériumok, gombák, esetleg vírusok) okozhatnak károkat, de a takarmányozási céllal gyűjtött rovarok

meggondolatlan alkalmazásával különböző fürkészdarazsak, legyek, ragadozó poloskák kártételeivel Atkás fertőzés az orális régióban is számolni lehet. A szívogató atkák és egyéb rovarok, mint esetleges vektorok különböző vírusfertőzések terjesztésében is jelentősek lehetnek. Az endoparaziták jelenlétére a legtöbbször utólag, az állat pusztulását követően derül fény, többek között emiatt jelent megoldatlan problémát a gyógykezelésük. A fonalférgek leggyakrabban fejlődési és táplálkozási rendellenességeket okoznak. A kültakarón élősködő paraziták közül a legkönnyebben az atkák távolíthatóak el pl. egy nedves fültisztító pálcika vagy ecset segítségével A művelet legkritikusabb mozzanata a kezelt állat megfelelő rögzítése és az eszközös beavatkozások elvégzése során a mechanikai jellegű sérülések elkerülése. További megoldást jelenthet a terrárium, illetve a tartóedény

páratartalmának csökkentése a kezelt állat fokozott folyadékszükségletének kielégítése mellett. Ez utóbbi a legkönnyebben egy pipetta segítségével teljesíthető oly módon, hogy időről időre vizet cseppentünk az állat szájnyílásához. Nem minden atka parazita, de a talajon, illetve más terráriumi berendezésen tömegesen elszaporodó, normálisan bomló, korhadó, stb. szerves anyagon élő (szaprofita) atkák is okozhatnak problémákat, főleg a frissen vedlő egyedeken. Éppen ezért tömeges jelenlétük esetén talajcsere és a berendezési tárgyak lemosása ajánlott, megtelepedésük, illetve elszaporodásuk megakadályozása pedig a terrárium rendszeres takarításával, az ürülék és a rovartetemek, illetve –maradványok folyamatos eltávolításával lehetséges. 22 Mikrobiális eredetű fertőző betegségek Időnként találkozhatunk azzal a jelenséggel, hogy a terráriumban tartott manó szájából valamilyen sötét színű

folyadék szivárog. A terrárium falán lefutó és megszilárduló sötét folyadék is többnyire ennek a nyomát őrzi. Ezek az állatok általában nem a megszokott mennyiségű takarmányt veszik magukhoz és kezeletlenül rövidebb-hosszabb időn belül elpusztulnak. A szakirodalom a jelenség egyik lehetséges okaként az alacsony tartási hőmérsékletet jelöli meg, ezért egy lehetséges kezelési mód a tartási hőmérséklet emelése. Ugyanakkor a probléma hátterében mikrobiális okokat is feltételeznek, emiatt a terrárium teljes tisztítását, fertőtlenítését javasolják. A mikroorganizmusok a természetben szinte mindenhol előfordulnak, de a terrárium berendezési tárgyain, a gondozott állat testfelszínén, tápcsatornájában is megtalálhatóak. Egy egészséges állat különösebb probléma nélkül képes együtt élni ezekkel a mikrobákkal. A mikrobáknak csak kis hányada képes egészségi problémákat okozni, kizárólag egy

fogékony (pl. legyengült) szervezetbe Az ideálisnál alacsonyabb tartási hőmérséklet kedvez a bakteriális fertőzéseknek kerülve! Ugyanakkor a gazdaszervezetben élősködő, szaporodó patogén (kórokozó) mikrobák nagy része igen érzékenyen reagál a külső környezeti hatásokra, többsé- gük rövid időn belül elpusztul, illetve inaktiválódik. Az ellenállóbbak elpusztítására, illetve inaktiválására különböző fertőtlenítő eljárások alkalmasak, mint pl. a kifőzés, a nedves vagy száraz hővel, továbbá a fertőtlenítő készítményekkel, oldatokkal történő kezelés. A gondozott állatok szempontjából legbiztonságosabb megoldást a fizikai fertőtlenítő eljárások jelentik. A fertőtlenítendő tárgyat a forrásban lévő vízből 30 perc után érdemes kivenni, így garantálható a patogén baktériumok és vírusok inaktivációja. Ugyanakkor pl a penészgombák és ezek spórái a 100 ⁰C-os vízben csak 60-90 perc alatt

pusztíthatók el! De vannak ennél ellenállóbb (hőrezisztensebb) gombafajok is (pl. Aspergillus spp.) Mivel az élősködő ízeltlábúak, férgek hővel szembeni ellenálló képessége jóval kisebb, ezzel az eljárással biztosítható a peték, lárvák és ivarérett állatok elpusztítása is. Az áramló gőzzel történő fertőtlenítés ugyanolyan hatásfokú, mint a forró vízzel történő kifőzés. Egy másik, viszonylag elterjedt fizikai eljárás a sütőben végzett fertőtlenítés. A módszer effektivitása itt is a hőmérséklet és a behatási idő függvénye. A teljes mikrobamentesség (sterilitás) eléréséhez 160 ⁰C-on 2 óra, 140 ⁰C-on 3 óra szükséges, de ez is csak abban az esetben érvényesül, ha a baktericid (azaz mikrobaölő) hatású hőenergia eljut a mikrobáig. A laza szerkezetű tárgyak esetében ez megtörténik, azonban a tömörebb, jó hőszigetelő anyagok belsejében a mikrobák átvészelhetik ezt a hőbehatást. Ezt

mindenképpen vegyük figyelembe. 23 A fertőtlenítő hatású (dezinficiens) készítmények többsége valamilyen oldat. Használatuk megfelelő körültekintést igényel, mert többségük még nyomokban is toxikus hatású lehet a gondozott állatra nézve. Az aldehid-tartalmú (pl. formaldehid, glutáraldehid) dezinficiensek kiválóan alkalmasak minden mikroorganizmus elpusztítására, azonban a parazitákra kevésbé hatnak. A fenol-tartalmú szerek, mint pl a krezol-szappan baktericid, fungicid és paraziticid (baktérium-, gomba- és parazitaölő) hatással bír, viszont a spórákra és a vírusokra nézve hatástalan. A klór-tartalmú szereknek szintén nincs paraziticid hatása, így a jól ismert Neomagnol, Flórasept, hipó teljesen hatástalan az ellenük való védekezésben. A szappanok közül az ún invert szappanok alkalmasak még fertőtlenítésre, illetve az ún. felületaktív detergensek közül a kationaktívak, így pl a kvaterner

ammóniumvegyületek (ld. benzalkónium-klorid) Tehát amikor fertőtlenítéshez keresünk megfelelő készítményt, mindenképpen olvassuk el a dobozán található összetevőket, és ennek, továbbá a fentiekben vázolt ismereteknek megfelelően fogjunk hozzá a fertőtlenítési munkához. Vedlési problémák A hemimetamorfózissal fejlődő imádkozó sáskák lárvái (nimfái) csak úgy képesek jelentős méretbeli növekedésre, ha időről időre levedlik a régi kinőtt vázukat. A vedlés kritikus folyamata az állatok egyedfejlődésének. A nem megfelelő környezeti feltételek, a zavaró hatások vedlési problémákhoz vezethetnek. A leggyakoribb ilyen probléma, hogy a frissen vedlett állat külső váza rossz pozícióban merevedik meg, ami a lábak, a szárnyak vagy akár a prothorax (előtor) deformálódásához is vezethet. Általában az állat halálával végződik, ha a deformitás mind- Vedléshibás egyed (Hierodula membranacea) két fogólábat

érinti, vagy ha a test (pl.a pro- thorax) deformitása olyan mértékű, ami már az állat predációs képességét jelentősen csökkenti. Ilyen esetben a nimfa egyetlen esélye az életben maradásra, ha mesterségesen tápláljuk a következő vedlésig. A préda kültakarójának felsértésével kiszivárgó hemolimfa a manó szájához érintve általában beindítja az állat táplálkozását Egy megfelelően hosszú szárú csipesz használata segíthet abban, hogy a manóból ne váltsunk ki elkerülő viselkedést. Kevésbé súlyos következményekkel jár, ha a deformitás csak az egyik fogólábat, vagy a járólábakat érinti. Ezeket a nimfa a következő vedlések alkalmával képes regenerálni, ha a deformitás nem akadályozza meg a táplálkozásban. Az állat megszabadítása a régi bőrtől szinte lehetetlen mechanikai sérülés okozása (végtagok, testrészek leszakítása) nélkül. Ilyen esetben a leghumánusabb megoldás az eutanázia, pl az állat

lefagyasztásával 24 Mechanikai sérülések Az imádkozó sáskák sérüléseit a legtöbbször a préda okozza táplálkozás közben, vagy egy másik manó, pl. vedlésnél, továbbá a párzások során a párzótárs. Kisebb fokú sérülések esetén a test folytonossághiányát a kiszivárgó hemolimfából (vérnyirokból) képződő alvadék képes elzárni. Az ilyen jellegű sérüléseket az állat különösebb probléma nélkül túléli. Ugyanígy nem okoznak problémát a végtagsérülések; az állat a végtag egyes ízeit, de akár az egész végtagot újra tudja képezni, de csak vedlésről vedlésre. Tehát ilyen jellegű regenerációra az ivarérett (adult) egyedeknél már nem lehet számítani. A nagyobb testtájak, mint pl a fej (caput), a tor (thorax) vagy a potroh (abdomen) sérülései komolyabb problémát jelenthetnek és általában az állat halálához vezetnek. A terráriumi körülmények között tartott (általában idősebb) példányok

esetében viszonylag gyakoriak a szem sérülései, aminek egyik legismertebb megnyilvánulása az állat látását korlátozó sötét folt. Ezt a foltot okozhatja a préda, de akár a manó saját maga is. Mivel az imádkozó sáskák átlátnak az üvegen, mozgást érzékelve nekimehetnek a terrárium üvegfalának. „Ismeretlen etiológiájú” elváltozások, betegségek Jelen írás a következő néhány képpel zárul, melyek a szerző számára nem kielégítően tisztázott elváltozásokról készültek azzal a reménnyel, hogy az olvasónak nem kell ilyen és ehhez hasonló esetekkel szembesülnie. Ugyanakkor bármely elváltozással, betegséggel találkozzunk, megfelelő dokumentálásukkal és az érintett fórumokon történő publikálásukkal hozzájárulhatunk megismerésükhöz és kielégítő tisztázásukhoz, így végeredményben a hatékony prevenciós stratégia, az optimális tartási körülmények kialakításához. Ehhez a munkához kíván sok sikert

a szerző 25 i A csoport tudományos neve (Mantodea), akárcsak a Magyarországon is honos fajé (Mantis religiosa) a görög mántisz (μάυτις), azaz „jós”, „látnok”, „próféta” kifejezésből származik. A csoport közönséges neve a magyar nyelvtan vonatkozó szabályai szerint helyesen „imádkozósáskák” lenne (egybe írva), de mivel a Mantis religiosa faj magyar neve (imádkozó sáska) két szóként vált honossá, ezért mind a csoport, mind a csoportba tartozó fajok magyar elnevezéseinél ennek a rendhagyó szabályszerűségnek a következetes alkalmazásával találkozhatunk a legtöbb hazai irodalomban. 26 ii Amikor egy populációs szintű összefüggést tévesen kiterjesztünk az egyéni szintre, ökológiai hibát vétünk.ugyanúgy hiba, mint egyedi eseteket, tapasztalatokat általánosítani a teljes vizsgált populációra Bármilyen adatokkal is dolgozzunk, mindig szem előtt kell tartani, hogy ezeket különféle

torzítások és zavaró hatások terhelhetik, így minden populációs szintű összefüggés értelmezése előtt ellenőrizni és (amennyiben ez lehetséges) korrigálni kell ezeket! iii Jelenleg a csoport fajszámát 2000 körülire becsülik, de ez a szám több szerző szerint elérheti a 2500-at is. iv http://www.nghu/Termeszet/2012/03/imadkozosaska a 2012es ev rovara http://rovarok.bloghu/2012/01/20/title 1651359 http://novenyvedelem.agroinformkiadohu/sites/default/files/article/2136-saskapdf http://www.zoldmuzeumhu/az-ev-rovara-2012-ben-az-imadkozo-saska http://www.mbt-ftkhu/program/mod cikk 2/cik szoveg kiirasphp?i szo azo=46 http://www.vackorvarhu/indexphp/hu/imadkozosaska http://www.herproomeu/indexphp/fajok-tartas/izeltlabuak/44-az-ev-rovara-2012 http://www.muzeumbarathu/tartalomphp?tart=292 http://huntingpress.eu/magazin/a 2012 ev rovara az ajtatos mano imadkozo saska http://rovarok.bloghu/2012/08/31/az ev rovara az elet es tudomanyban 730 v

http://www.herproomeu/indexphp/fajok-tartas/izeltlabuak/54-amit-az-imadkozosaskakrol-tudni-erdemes vi A normál típusú imádkozó sáskák közül hazai kereskedésekbe leggyakrabban a Sphodromantis és a Hierodula genus fajai kerülnek. Népszerűségük részben annak köszönhető, hogy egyedeik viszonylag tágtűrésűek, így terráriumi körülmények között jól gondozhatók, szaporíthatók. Ennek ellenére a két csoport egyes fajainak élőhelyi adottságai eltérhetnek, amit a terráriumi körülményeik kialakítása során figyelembe kell venni! Pl. a szárazabb körülményeket is jól viselő Sphodromantis-fajokkal összekeverve a Hierodula-nimfák legtöbbje a száraz klímájú terráriumokban (leggyakrabban vedlés közben vagy közvetlenül vedlés után) elpusztul. A két genus elkülönítésére mind a kereskedők, mind a vásárlók számára a legegyszerűbb mód a fej alaposabb szemre vételezése; a Sphodromantis-fajok egyedeinél ugyanis az összetett

szem és a csáp között mindkét oldalon egyegy kifejezett dudor látható, ami a Hierodula-fajok esetében minden esetben hiányzik. vii Amennyiben szaporítani szeretnénk az általunk tartott faj egyedeit, mindenképpen időt és energiát kell áldoznunk az állataink pontos faji meghatározására! Kiváltképpen igaz ez azokban az esetekben, amikor az ellenkező nemű egyedeink különböző „vérvonalból” származnak. A sikertelen szaporítási kísérletek egy része éppen abból adódhat, hogy az imádkozó sáskákra általánosan jellemző ivari dimorfizmus miatt az avatatlan szemlélő nem veszi észre, hogy a pároztatni kívánt egyedei két hasonló, de különböző fajba tartoznak. Ez a probléma a leggyakrabban a Sphodromantis genus fajainál fordul elő; az eltérő fajba tartozó egyedek (főleg a nimfák) nagymértékben hasonlíthatnak egymásra, emiatt sokan már eleve félreazonosított állatokhoz jutnak hozzá. A legfontosabb elkülönítő bélyegek

szemrevételezésével azonban mindenki saját maga ellenőrizheti az általa gondozott egyed(ek) faji hovatartozását. A fej és a fogólábak, pontosabban a coxa és a femur alaposabb vizsgálata segíthet; pl. a S lineola pirosas árnyalatú szájszervei rendkívül árulkodóak, akárcsak a coxa élén található általában 4 kisebb fehér pont, ami egyértelműen elkülöníthető a S. viridis 3 nagyobb világos foltjától! A S. viridis (főleg barna, barnás-zöld árnyalatú) egyedeinél viszonylag gyakran találhatunk a fogóláb femurjának belső oldalán egy-egy elnyújtott sötétebb foltot, ami viszont a S. lineola egyedeinél kivétel nélkül hiányzik Ugyanakkor nem szabad összetéveszteni ezt a sötét foltot a S. baccettii egyedeinél jól megfigyelhető kifejezetten sötét, kékes-lilás árnyalatú folttal! viii http://rovarok.bloghu/2012/03/01/az ivari kannibalizmus szerepe es jelentosege a fogolabuaknal ix Ez egyik leggyakoribb hiba az ún. viráglakó

típusba tartozó fajokat kivétel nélkül trópusi esőerdei körülmények között tartani. A Pseudocreobotra genusba tartozó egyedek tipikus viráglakó állatok, ennek megfelelően jobbára röpképes viráglátogató rovarokra vadásznak, de nem az esőerdőkben, hanem a trópusi szavannák cserjeszintjén élnek, így viszonylag rosszul tolerálják a nagyobb mennyiségű csapadékot és a levegő hosszan tartó magas relatív páratartalmát. Gondozásuk során mindenképpen szárazabb mikroklímát igényelnek (a szintén viráglakó Hymenopus coronatus faj igényeinél jóval szárazabb körülményeket kell számukra biztosítani). x Továbbá az adott terület vertikális sajátossági miatt az ugyanazon területen élő különböző fajok tartási igényeiben is jelentős különbségek adódhatnak (pl. Popa spurca, Phyllocrania paradoxa, Pseudocreobotra wahlbergii)! 27 xi A mikroélőhely vagy mikrohabitat egy bizonyos élőlény lokális élőhelye. Egy

nagyobb kiterjedésű élőhelyen (makroélőhely) belül rendszerint számos mikroélőhely található, mindegyikük jellegzetes környezeti adottságokkal. Például egy trópusi esőerdő lombkorona szintje, mint makroélőhely különféle mikroélőhelyekre bontható, függően a fényviszonyoktól, a levegő páratartalmától, a légáramlás sebességétől és egyéb tényezőktől, melyek az egész lombkorona szint lehatárolható helyein lokalizálódnak. xii Például a száraz sivatagos területek egymástól akár nagyobb távolságra elhelyezkedő oázisaihoz hasonlóan a védelmet, petézőhelyet, stb. nyújtó, egymástól nagyobb távolságra elhelyezkedő cserjék, lágyszárúak szintén nagyobb mobilitásra késztethetik az itt élő imádkozó sáskákat. xiii A nappal forró, száraz sivatagos, félsivatagos környezetben élő Eremiaphila genus fajai alkalmazkodva élőhelyük sajátosságaihoz legtöbbször napnyugta után válnak aktívvá. xiv A

jelenség hátterében azok az ommatídiumok állnak, amelyekben a bejutó fényt a fotopigmentek teljes mértékben elnyelik, így ezeknél az ommatídiumoknál nincs fényvisszaverődés. xv Az elmúlt 20-30 év kutatási eredményei számos különböző, éjjel repülő rovar esetében mutattak ki ultrahangérzékelést, valamint ultrahang által kiváltott védekező viselkedést, így számos moly-, lepke- és bogárfajnál, továbbá sáskáknál, szöcskéknél, tücsköknél, valamint a Neuropterákhoz tartozó zöldfátyolkáknál is. Ezek a vizsgálatok arra világítottak rá, hogy az éjjel repülő rovarok denevértámadás veszélyének teszik ki magukat, és könnyen válhatnak denevérek zsákmányává. Emiatt gondolják többen, hogy a denevérek predációja az egyik legjelentősebb szelekciós hajtóerő a rovarok hallásának evolúciójában. A bármely tetszőleges éjszaka repülő rovar esetében tapasztalt ultrahang-érzékeny hallórendszer és a repülés

közben végrehajtott ultrahang mediált kitérő viselkedés azt mutatja, hogy a rendszer a denevérek támadása elleni védekezésként alakult ki. 2007-ben és 2008-ban végzett vizsgálatok arra világítottak rá, hogy a fogólábúak ultrahang-érzékelő rendszerének szintén szerepe van a denevértámadások kivédésében. A fogólábúak számos fajánál a hím egyedek az éjjeli órákban is aktívan keresik a párzásra kész nőstényeket. A karcsúbb és röpképes hímek a nagyobb távolságokat repülve teszik meg. Testfelépítésükből következően nem túl ügyesek a légi manőverezésben, emiatt könnyű prédát jelentenek a manőverező-képességükről híres denevérek számára. Azonban nem teljesen védtelenek ők sem a denevérek támadásaival szemben. Az említett tanulmányokból egyértelműen kiderül, hogy a fogólábúak nem csak képesek érzékelni a denevérek által kibocsátott ultrahangot, de képesek repülés közben végrehajtani

bizonyos ultrahang által kiváltott védekező viselkedést, ezzel is növelve egy-egy denevértámadás túlélésének valószínűségét. xvi A femuron található tüskék egy része csupán a kutikula kiterjesztése, ezek merevek és nem mozgathatóak. Azonban a tüskék másik része rugalmasan mozgatható és a legkisebb érintésük is fogóreflexet vált ki (a kísérletben résztvevő Tenodera aridifolia sinensis egyedek esetében). Elektromos ingerekkel végzett vizsgálatok segítségével tisztázták, hogy ezek az ún. rugalmas tüskék, a merev tüskéktől eltérően saját beidegzéssel bírnak xvii Az imádkozó sáskák közül olyan kevés fajt tanulmányoztak eddig, hogy bármilyen, az egész csoportra kiterjedő általánosítást csak megfelelő körültekintéssel és kételkedéssel szabad elfogadnunk. xviii A legtöbb esetben egy nőstény kannibalisztikus hajlamát és reproduktív teljesítményét a tápláltsági állapota megfelelően indikálja. A

jól táplált nőstények kisebb valószínűséggel fogyasztják el a hímet, mint a rosszul táplált nőstények. Éppen ezért a jól táplált nőstények látványa a legtöbb hímből nagyobb hajlandóságot vált ki a nőstény megközelítésére, az udvarlás megkezdésére, mint a láthatóan alul táplált és emiatt gyaníthatóan kannibalisztikusabb nőstényeké. xix Terráriumi körülmények között a természetben egymással nem érintkező populációk egyedei kerülhetnek egymással kapcsolatba. Ez a kapcsolat ellentétes nemű egyedek esetében reprodukciós próbálkozáshoz vezethet A próbálkozás eredményét több tényező befolyásolja, és ezek jelentős részben különféle izolációs mechanizmusokra vezethetőek vissza. Az izoláció érvényesülhet pl az udvarlás, a feromonok, tehát a reproduktív viselkedés inicializálása szintjén, de kifejtheti hatását azáltal, hogy megakadályozza az ivarsejtek szabad mozgását (ld. ivarszervek

morfológiai eltérései), az ivarsejtek egyesülését (ld gaméták sejtfelszíni és egyéb molekuláris eltérései) vagy az esetlegesen kialakuló zigóta tovább fejlődését. Az izoláció érvényesülhet olyan módon is, hogy a fejlődő embriók vagy a már kikelt lárvák csökkent életképességük révén elpusztulnak még az ivarérettség elérése előtt. Az izoláció mértéke szabja meg minden esetben két egyed kopulációjának sikerességét. Az izoláció mértéke viszont a rokonsági fok illetve az egyes populációk közötti szabad génáramlás függvénye. Minél távolabb áll egymástól térben és időben az a két populáció, melynek tagjai a párzásban résztvevő egyedek, annál több izolációs mechanizmus léphet fel akadályként. 28 A hibridizációval kapcsolatban minden esetben különbséget kell tenni a faj, az alfaj és a populáció fogalmai között. A mesterséges (pl terráriumi körülmények között megvalósuló)

hibridizáció megítélésével kapcsolatos viták egy része ezt a különbségtételt teljességgel figyelmen kívül hagyja. Bárhogyan is ítéljük meg a hibridek szándékos létrehozását és/vagy fenntartását célzó próbálkozásokat, mindenképpen legyünk tisztában ezekkel a fogalmakkal, mielőtt véleményt alkotunk! xx Például Phyllocrania paradoxa esetében sikeresebbnek mutatkoztak a szerző azon pároztatási kísérletei, melyekben egyszerre több hím vett részt, mint azok, amelyben egy nőstény és egy hím. xxi Mantis religiosa-kokonok áttelelése akár –24 és –43 °C között is lehetséges. Még a forrásban lévő víznek is ellenállnak 5 percig! xxii Például az Acontista multicolor átlag 3-5, a Phyllocrania paradoxa átlag 5-7, a Hierodula membranacea átlag 8-10, míg a Sphodromantis viridis jellemzően 10 feletti kokonmennyiséget produkált a szerző eddigi tapasztalatai alapján. xxiii Például Mantis religiosa esetében is

leírták a jelenséget! xxiv Ez a szál tulajdonképpen az embrionális cerkuszhoz tartozik; hosszúsága fajról- fajra változik. xxv Vigyázzunk arra, hogy egy olyan mértékű páratartalom-emelkedés, ami egy adott faj esetében kívánatos, egy másik faj esetében már vedlési problémákat okozhat! xxvi Egy adott egyed környezettel szemben támasztott igényeit genetikai adottságai, életkora, egyedfejlődési stádiuma és egészségi állapota együttesen határozzák meg. Egy terráriumban gondozott állat faji hovatartozásának ismeretében csupán genetikai adottságára következtethetünk. Azonban tisztában kell lennünk azzal, hogy még az egy fajba tartozó egyedek tűrőképessége sem egyezik minden esetben az adott faj reakciónormájával. Éppen ezért a terráriumi körülmények kialakítása során a faji hovatartozás mellett valamennyi fent felsorol hatótényezőt figyelembe kell venni és törekedni kell az adott egyed ökológiai

valenciájának leginkább megfelelő környezet létrehozására. Ugyan az adott fajra jellemző korlátozó tényezők a gondozott egyed esetében is jelentősek lesznek, de ennek pontos mértékét nehezen lehet megjósolni előre. Annyi azonban bizonyos, hogy minél több ilyen limitáló faktorral kell számolnunk, annál nagyobb problémát jelent az adott egyed terráriumi gondozása. Ennek mértékét tehát nem kizárólag azoknak a környezeti tényezőknek a száma fogja meghatározni, amelyre az adott állat szűk tűrésű, hanem azoké, melyek kialakítása problémát jelent számunkra. xxvii Egy-egy manó a saját testtömegének többszörösét is elfogyaszthatja egyetlen táplálkozás alkalmával! xxviii A rovarok tartásánál általában a műszálas- vagy a pamutszövetből készült szellőzőket részesítjük előnyben, mert az állatok törékeny tarsus-a a fémből készült hálón könnyen leszakadhat. 29