Középiskola > Műelemzések > Arany János - Kertben, Szondi két apródja, Epilógus c. költemények elemzése

Kérlek válassz a lenyíló mezőből:
Arany János: Kertben
Kertben című versében Arany, mint magányos kertész jelenik meg, aki búsan dolgozgat gyümölcsfái között, majd elgondolkodik a szomszédban látható jelenten. Ahol a férj meghalt feleségének készít koporsót néhány ócska bútorból. Műfaja elégia, mert szomorú hangvételű lírai költemény.
A költő kertészkedés közben mutatja be önmagát. Ez a tény meghatározza az egész mű alaphangulatát. A kertészkedés képviseli az születést, míg a szomszédban megjelenő ravatal pedig a halál képét, melyek kölcsönhatásaként beteljesedik az élet örök körfogása.
Az első versszakban megjelenő költő magánya visszatér a vers egy későbbi szakaszán. Ezzel kifejezi Arany különállását a világban, mely szerint nézetit mások nem osztják.
A 2-5. strófa egy életképszerű leírás. Arany ötvözi személyes gondolatait az életkép elemeivel. Kifejezi, hogy ámbár látja a szomszédban zajló eseményeket, szembesül a halál képével mégis el kíván zárkózni tőle. Épp elég számára saját magával törődnie, nemhogy más emberek sorsát szeme előtt tartani:
„Halotti ének csap fülembe…
Eh, nékem ahhoz mi közöm!
Nem volt rokon, jó ismerős sem;
Kit érdekel a más sebe?
Elég egy szívnek a magáé,
Elég, csak azt köthesse be.”
Mindez erősíti a költőben bújkáló szomorú hangulatot, világméretekben kezd el gondolkozni. („Közönyös a világ…”) A kezdő sor megismétlése szemlélteti, hogy a kezdeti állapothoz mérten a költő nézőpontja és hangulata miként módosult. Kezdetben még vidáman kertészkedett, ámde az események hatására magába szállt magányából és felelősséget érzett a nép iránt.
Arany rendkívül negatív képet fogalmaz meg az emberi kapcsolatokról. Nem törődünk egymással, elállatiasodott a világ. Mindenki csupán magával foglalkozik:
„Közönyös a világ…az ember
Önző, falékony húsdarab,
Mikép a hernyó, telhetetlen,
Mindég előre mász s – harap.”
A vers befejező részében a kertész metaforikus jelentést kap, a halállal azonosítja. Leírja, hogy bár sokan meghalnak, nem számít, mert a mai emberek nem értékesek, és az utódok sem lesznek jobbak, mint az elődök. A vers végkicsengése negatív. Arany kiábrándult a világból.

Arany János: Szondi két apródja
A vers műfaja ballada, mely verses kisepikai alkotás (cselekményt beszél el), középpontjában lelki konfliktus áll. A mű a nagykőrösi, történelmi témájú és párhuzamos szerkesztésű balladák csoportjába sorolható.
A vers Drégely 1552-es török ostromát mutatja be. Az első két versszak a három helyszín bemutatása: a vár, a sír és a völgy. Ezután a két strófa után végig drámai párbeszéd hangzik a balladában.
A 3-4- vsz. egy párbeszédet fogalmaz meg, melyben Szondi apródai és Márton (oroszi pap, akit Ali küldött_török küldött) beszélgetnek. A megjelenő 3 pontnak fontos szerepe van. Kifejezi, hogy az apródok régóta, folyamatosan imádkoznak a hős Szondi sírja fölött. Páratlan strófák az apródok éneke, a párosak a török küldött beszédét tartalmazzák. Az apródok éneke bemutatja a dicsőséges múltat, Szondi dicsőségét. Aki a jelenről beszél, a jelenbeli „jókról” (a 16. vsz.-ban a követ áttér Szondi dicsőítésére, de fél Ali haragjától).
Az apródok kitartását is példázza költemény: nem az számít, ami volt, hanem az, hogy emlékezzünk a régi hősökre; az apródok viszok tovább a hősiességet.
A követ üzenetet hozott Alitól: nincs értelme Szondi György sírjának énekelni, már nem tudnak változtatni a múlton, inkább jöjjenek le és szolgálják Alit. Drégely vára elesett, nem szabad ezen keseregni, hanem át kell állni a legyőző félhez, és vele együtt zengeni a győzelmi éneket. Szondi és katonái nemcsak a magyar haza, hanem a keresztény Magyarország becsületét is védik a pogány törökökkel szemben. Ez egy ismétlő motívum a világirodalomban, hiszen a XVI. században élő Zrínyi Miklós Szigeti veszedelmében is találkozhattunk ezzel a gondolattal. Zrínyi ugyancsak egy várostromot mesél el rendkívüli érzékletességgel, továbbá ott is felbukkan a kereszténység védelme a pogányokkal szemben.
A török támadásának erejét a zeneiség eszközei érzékeltetik: „Hadd zúgjon az álgyú!, pattog a bomba, röpked a gránát, falat ont, töri Drégel sziklai várát, harcos paripái nyihognak”. Szondi a végső ütközetre úgy készül, hogy kihordatja a vár piacára az ezüstöt, aranyt, a marhákat máglyára viteti, harcos lovaikat meggyilkolják. Ezzel fény derül arra, hogy Szondi teljesen elzárkózik az idegen népektől, főleg a pogányoktól és tudja, hogy veszteni fognak épp ezért kívánja megsemmisíteni a vár javait, nehogy az török kézre jusson.
Szondi hihetetlen helytállását a harcmezőn a költő túlzásokkal tárja az olvasó elé:
„Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedül!
Mint bástya, feszült meg romlott torony alján:
Jó kardja előtt a had rendre ledűl,
Kelevéze ragyog vala balján.”
A csatajelenetek leírása kissé túlzó, rendkívüli hősiességet tárnak az olvasó elé. Szondi György és katonái a magyarság és a keresztény vallás védelmében halált megvető bátorsággal állnak ellent a török túlerővel szemben. Figyelemre méltóak a csatajelenetek zenei hatásai.
A követ kezdetben mézes-mázos hangon kéri az apródokat, hogy szolgják Alit, s mivel nem akarnak menni egyre agresszívabb hangot üt meg. Az utolsó előtti strófában már kifejezi a követ, hogy nem számíthatnak jóra engedetlenségük miatt, börtön várja őket. A követ mondandója monológként értelmezhető, ugyanis nem nevezhetjük igazi dialógusnak a beszélgetést, hiszen az apródok a követtel mit sem törődve csak a hős Szondi dicső tetteit szajkózzák, míg a követ Alit dícséri és behódolásra ösztönöz.
A ballada hangulati tetőpontja az utolsó versszakban olvasható. Az apródok kikelnek magukból:
„Apadjon el a szem, mely célba vevé,
Száradjon el a kar, mely őt lefejezte;
Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé,
Ki miatt lőn ily kora veszte!”

A befejezés a nemzeti magyarságtudatot sugallja, mely Arany korában is időszerű.

Arany János: Epilogus
A vers az Őszikék költeményei közé tartozik. Arany ekkor már élete alkonyán volt. Műfaja elégia, mert szomorú, lemondó hangvételű lírai költemény. A mű hasonlít Arany 25 évvel korábbi költeményére a Visszatekintésre. A pályáját bejáró lélek a nehézségek alól megszabadulva a végső nyugalom felé vezető úton a „szerelem” és „szeretet” fogalmaival határolt mezsgyére kerül. Mindkét vers létösszegző.
A cím jelentése: zárószó. Ez is utal a vers létösszegző jellegére. Az Aranyt megelőző korszakokban szintén felellhetők hasonló témájú versek. Ilyen például Berzsenyi Dániel Osztályrészem című költeménye.
A költeményt egy sor megismétlődése három szerkezeti egységre tagolja:
„Az életet már megjártam.”
Az első szerkezeti egység az emberi életet egy utazással azonosítja. Többnyire gyalogosan, néha omnibusszal járt a költő. Ezzel megtudjuk, hogy Arany János szegényesen tengette életét, és ezzel nem is volt semmi baja, nem irigyelte a gazdagokat. Számára többet jelentett a művészet. Az út, utazás metaforája az életet jelképezi, Arany élete a végéhez közeleg. Pozitív és negatív élményekkel gazdagodott hosszú útja során:
„Ha egy úri lócsiszárral
Találkoztam s bevert sárral:
Nem pöröltem,-
Félreálltam, letöröltem.”
A gyalogút leírása során szemünk előtt megjelelnő Arany egy visszahúzódó, magányos, szegényes körülmények között tengődő, ámde szimpatikus emberként jelenik meg.
A költő életét boldognak tartja, bár kevesebbel is megelégedett volna. A második szerkezeti egységben Arany számba veszi, mit kapott eddig az élettől. Az eddigiek nyomán azt hinnénk, talán túl sokat várt a költő az élettől, ezért nem teljesülhettek álmai. Egész életében a boldog életre vágyott, továbbá, hogy megverselje mindazt, amit lehet. Arany nyugalmat akart, hogy többet és jobban alkothasson, ámda nem kapta meg. Továbbá nyugodt családi környezetet, munkás, vidám öregséget.
Az utolsó versszak madár-metaforája igen szemléletesen fogalmazza meg Arany életérzését:
„Most, ha adná is már, késő:
Egy nyugalom vár, a végső:
Mert hogy’ szálljon,
Bár kalitka már kinyitva,
Rab madár is, szegett szárnyon?”
Arany számára világos, hogy közel a vég, ezért nem is reménykedik, hogy beteljesületlen vágyai teljesülnek. Madárhoz hasonlítja magát, aki bár szabadságot kapott, de olyan gyenge, hogy képtelen menekülni a rabság elől, ahogy Arany is képtelen megmenekülni a halál elől.