Középiskola > Műelemzések > Illyés Gyula Koszorú c. vers elemzése

A vers központi témája az anyanyelvünk. A költő az anyanyelvünknek a kommunikációban való szerepét hangsúlyozza. Amikor a nyelvet felhasználjuk beszédet kapunk. A beszéd a nyelvből születik. Közös nyelv nélkül nem tudnánk egymással kommunikálni, nem értenénk meg egymást. A nyelv és a beszéd szorosan összetartozó fogalom.
A költő szerint az anyanyelv szabad használata az emberi kapcsolatok biztosítéka: családjához, osztályához, nemzetéhez és az emberiséghez köti. A költő szerint az anyanyelv szabad használata a szabadsággal függ össze.
Nyelvünk megalázása teszi szükségessé, hogy a költő erről a témáról írjon. Az anyanyelv története és sorsa egyúttal a magyarság története és sorsa is. Az anyanyelvet illeti a koszorú, amely nem a dicséret babérleveleiből fonódik, hanem a magyarul beszélők történelmének, elesett társadalmi rétegeinek, szétszórt népcsoportjainak szenvedéseiből, a szenvedések ellenére megőrzött hűségéből. Ez a hűség az egyetlen érték, ami megőrizte a magyarságot.
A költő negatív, pesszimista hangvételben sorolja fel a társadalmi élethelyzeteket. A költő szinte egyetlen lélegzetvétellel, egyetlen mondatban akar mindent elmondani anyanyelvéről.

A vers első sorai veszélyhelyzetet ragad meg, amit a koszorú illet, lefojtva, megalázottan, a talaj szintjén, a fű közt a gazban él. Újra úgy, miként szinte mindig.
Ez a kép a Bibliával hozható kapcsolatba. Szinte úgy fonódnak eggyé a sorok, mint a koszorút alkotó ágak. A koszorú az összetartozást jelképezi, a koszorú egy összetartó erő.

Körképszerűen sorolja fel azokat a rétegeket és képviselőiket, akik csak ismerik és használják a nyelvet legelemibb életfunkciójukban, a társadalom legmélyebb bugyraiba szorultan is, akik egy nyelvet beszélnek, és akiket a társadalom másik fele, a valamilyen hatalmon lévő nem ért meg, bárha ő is magyarul szólal meg.
Majd újabb metaforikus képekkel fejezi ki a nyelv „megalázott” állapotát. A „föl nem adott hit tolvaj-nyelve”, a „remény laissez-passer-ja”, a „tanár-kigúnyolta diák”, a „szerzsán-legyalázta baka” képekkel.
A történelem egy hasonlatsorban idéződik fel. A hangsúlyos a konokul ismétlődő most helyzete lesz. A történelem és a jelen a hajszálgyökér motívumában egyesül.
A költemény következő részében a mű címe új értelmezést kap. A koszorú másik jelentése a tisztelet. Az anyanyelv elé teszi le koszorúját, ezzel kifejezve az anyanyelv iránt érzett tiszteletét.

A költemény ritmusát a különböző hosszúságú sorok adják. Az áthajlásokkal nemcsak a koszorút szemlélteti a költő, hanem a vers folytonosságát is.
A vers időmértékes verselésű. A mű mindvégig a daktilus ereszkedő ritmusában szól.