Középiskola > Műelemzések > József Attila Óda c. versének elemzése

József Attila Óda c. műve a legteljesebb összeolvadásról szól. A cím már magában műfaj jelölő (magasztos, ünnepélyes hangvételű, nem köznapi dologról szóló alkotás). A Világirodalom egyik legszebb verse.
Szakaszos elhelyezés adja a vers tagolását, és 6 egységből áll.

A vers hangulata: csendes, idilli, nyugodt. Érzékszervi hatást vált ki, ilyen a látás, hő érzékelés, illat, hallás. A vers szemlélete, hogy felülről lefelé halad, és gyönyörködik a tájban. Oda-vissza tekint, párhuzamos konkrét látvány, és amit belát (hegy, út, lomb, patak). Egyedül van, a konkrét tájat nézi, de a nőt látja benne. A tájjal felidézi a női alakot, áttetsző testetlenségben jelenik meg, a női alakmozgásban van ez asszociációk sora mivel a mozgás miatt átlibben a tájon, valamint amikor nevet azt a kerek fehér kövekhez hasonlítja.

A 2. egységben már fokozódik a szenvedély, zaklatottabbá válik, s a mű egy felkiáltással kezdődik (óh) ezért érezhetjük a mű indítását szenvedélyesnek és ezt erősítik az igék használata is. A mű cselekvésekben gazdag, mozgalmas, hangutánzó szavak fordulnak elő benne (óh, zengem, sikoltom). Az egész második egység összesen 2 mondatból áll, ez fejezi ki a műben a nyugtalanságot és a szenvedélyt.

A 2. és a 3. egységet a „szeretlek” szóval kapcsolja össze. Az édes mostoha: paradoxon, egyben jelenti a szerelem örömét és fájdalmát is. Ezt az anya, gyerek kapcsolattal vonultatja fel a költő. Párhuzamos mondatok mindegyike hasonlat, és ezek kiegészítik egymást. Az összetartozó dolgokat kapcsolja össze a költő. A zörögve, némán, csend hanghatást keltő szavak. A csend belül van és ehhez képest a pillanatok zörögve vonulnak el. Az összetartozást érzékelését kelti a fiziológiai (halandóság), kémiai (savak), és a gravitációs szavakkal. Ez érzékelteti a szenvedély, a szerelem örökké valóságát.

A 4. egység két költői kérdéssel indul. (kételyt kelthet az olvasóban) A testrészek, a táj és a természet elemei között párhuzamot von a költő. Megkérdőjelezi önmagát. A teljes testi és lelki azonosulás. Egy nagy biológiai vízió során bejárja kedvese belső szervrendszerét. Az első egységhez köthető, mert ott a nő testéről, külsejéről ír s a nyitó képben nincs, ott csak oda képzeli, de a 4. egységben pedig bensőséges viszonyt ír le a költő, materiálisan is jelen van. Rácsodálkozik az emberi test működésére. A kozmikus világ (tavak, gyárak, dombok, csillagképek) jelentik az életet. Egymás ellentéteit sorolja, tárgyi és egyben természeti környezet elemei. Kegyetlenség<->Jóság. Emberi érzelmek világát kapcsolja össze. Élet működése “méhednek áldott gyümölcse legyen” Üdvözlégy Mária szövegére utal, evokálja vele, ezzel földöntúli magaslatokba emeli a nő testét. (szövegen belül egy másik szöveg van)

5.egység párhuzamban van. Élethimnusza<->halál. Halandóságot ismeri fel, saját halálára ébred rá a költő. A

4.egységben az életről az 5. egységben a halálra készülődésről ír a költő. “lét dadog”= akadozik; “szorgos szerveim kik újjászülnek”= ismét a nőhöz szól. Számára a szerelem éltető erő.

6.egységben tartalmi motívumok vannak, egy hétköznapi jelenetet ír le a házasságot. A nő gondoskodik róla<->biztonság érzetet, összetartozást, hazatalálást mutatja be. Idilli, hiszen ott van a költő vágyai között a vacsora melege, illetve a visszatérő motívumok az éhség, család, összetartozás, étel illatának motívuma.