Középiskola > Műelemzések > Kőmíves Kelemen című népballada elemzése

A mű az 1500-as évek végéről származik. Műfaja ballada. Greguss Ágost fogalmazása szerint: „tragédia dalban elbeszélve”. Ez azt tükrözi, hogy a ballada a három műnem - líra, epika, dráma – határán van. Cselekménye sűrített, elbeszélésmódja szaggatott, s az események nagy része drámai párbeszédekből vagy lírai monológokból áll össze. A balladák rendszerint valamilyen tragédiát mondanak el, így a Kőmíves Kelemen is.

A mű, a balladák belül, a népballadák közé sorolható. Vonásaiban megegyezik a műballadákkal, viszont szerzőjüket nem ismerjük. Általában szájhagyomány útján terjednek, mint más népköltészeti alkotások, mint például a népdalok. Ebből kifolyólag több változatát ismerjük.

/ Átkozott legyen hát maga Déva vára,
Még a nap se süssön fényesen reája,
Elvesztettem érte a kedves feleségem,
Árván maradt érte a kicsi gyermekem! /

Ebben az idézetben Kőmíves Kelemen megátkozza Déva várát, ezért kellett elveszítenie a feleségét.

A Kőmíves Kelemen című ballada hátterében ősi hiedelem rejlik. Az 1500-as években élő emberek babonásan féltek természeti csapásoktól. Úgy gondolták, hogy ha a természeti hatalmak kedvében akarnak járni, akkor állatokat, terményeket, néha emberi életeket kell feláldozniuk. Déva vára valóban létezett, egy magas, meredek hegyre épült Erdélyben. A régi felfogás miatt valóságalapja lehetett a mű cselekményének. A kőművesek azt hitték, hogy átok ül a váron, azért omlik le mindig, amit fölépítettek. Úgy vélték, hogy az átoktól úgy szabadulhatnak meg, ha valamelyikük feleségét, aki legelőbb megy meglátogatni a férjét, elégetik, és hamvait a vár falába építik.

A népballada nyelvezete, szóhasználata népies és régies. Erre példa, hogy a versszakokban megjelenik a régi múlt idő („van vala rakva”, „esős idő vala”, „imádkozik vala”), szavakban, kifejezésekben érződik a népies tájszólás. A be kötőszó itt rendszerint é betűvel van írva, és egyes e betűk helyett ö betűt láthatunk. Ebből is tudhatjuk, hogy ez a ballada Erdélyből származik. Az ott élő emberek beszédére jellemzőek ezek a jegyek. A csillagom megszólítás is előfordul a műben, amely főleg a népdalokra jellemző. Nemcsak népdal egyes jellemzőinek találkozunk a ballada olvasásakor, hanem a népmesékre annyira jellemző bűvös számokkal is. Ezeknek nagy jelentőssége van. Rögtön az első versszak elején megjelenik a tizenkettes szám. A tizenkét kőműves fogadalmat tesz, ami egy nagyon fontos eleme a műnek. Ez a szám még háromszor előfordul, mely nyomatékosítja a fogadalom fontosságát. A másik szám a hármas. Háromszor olvashatjuk a következő idézetet:

/ Kinek felesége legelőbb jő ide,
Szép gyöngén fogjuk meg, dobjuk bé a tűzbe,
Keverjük a mészbe a gyönge teste hamvát,
Avval állítsuk meg magos Déva várát. /


Először a második versszakban található, ekkor fedethetjük fel a ballada egyik jellegzetességét, a balladai homályt. Valójában nem tudjuk, hogy miért egy gyönge női test hamva fogja megállítani a vár leomlását. A mű közepén megismétlődik ez a négy sor, amelynek szerepe Kőmíves Kelemenné tájékoztatása a kőművesek fogadalmáról. Majd, amikor a tragédia bekövetkezik, harmadszorra is olvashatjuk a fogadalom lényegét. Ez teszi a balladát olyan mítikussá.

Az előző idézetben ellentétet fedezhetünk fel Kőmívesné gyönge teste és a magas, erős várfalak között. A gyenge női hamvak állítják meg mégis a vár leomlását. Ez utal Kőmívesné erős jellemére, hogy nem riadt vissza a fogadalomtól, a barátaitól való elbúcsúzás után önszántából megy vissza a tizenkét kőműveshez. Erős egyénisége már a ballada elején magmutatkozott, mikor a kocsisnak parancsolja, hogy fogja be a lovakat. A kocsis hiába figyelmezteti, mondja el neki az álmát, amely utal a végkifejlettre, az asszony figyelembe se veszi azt. A kocsis felszólítására Kőmíves Kelemenné parancsoló stílusban válaszol, amelyben érződik az úrnő-szolga viszony.

/ Kocsisom, kocsisom, nem fordulunk vissza,
A lovak se a tiéd, a hintó se a tiéd,
Csapjad a lovakat, hadd haladjunk elébb. /

A kocsi megláttakor Kőmíves Kelemen elkezd imádkozni. Az ima általában Istenhez szól, és pozitív dolgokat kér. Ezzel szemben a Kőmíves azt kér, hogy a lovak lábai törjenek ki, a hintó kerekei is roncsolódjanak meg, hogy ne az ő felesége legyen az áldozat. E két ellentét és a párbeszédékben kifejeződő ellentétes szándékokból fakad a ballada feszültsége. A negatív kérésből, átokból és a házaspár beszélgetéséből arra következtethetünk, hogy a kőműves és felesége között egy szeretetteljes kapcsolat lehetett. A férj gyengéden szólítja meg az asszonyát, mondanivalójában érezhető az aggodalom.

/ Édös feleségem, neked is jó napot!
Hát ide mér jöttél a veszedelmedre,…/

Az első tragédia bekövetkezik, a kőművesek feláldozzák az asszonyt a vár felépüléséért. Miután Kőmíves Kelemen hazaérkezik, fia érdeklődik az anyja iránt, viszont nem vallja be a fiának az igazságot. Próbál szemet hunyni a történtek felett, kímélni akarja fiát a fájdalomtól. Ezt tekinthetjük kegyes hazugságnak is. A fia mégis tovább érdeklődik az édesanyja holléte felől, mire a Kelemen megmondja fiának az igazságot. A fiú a vár előtt az édesanyja elvesztése miatt érzett fájdalmában meghal. A kocsis álma, az előre jelzett esemény, itt következett be.

Kőmíves Kelemen két ütközőpont középpontjában áll. Egyik a kőművesek fogadalma, a másik pedig a családja iránt érzett szeretet és ragaszkodás. Elfogadja az ajánlatot, de ekkor még nem tudta, hogy az ő felesége fog megérkezni először Déva várához. Amiért feláldozta az asszonyt a várért, ezért kell bűnhődnie úgy, hogy a fiát is elvesztette. A közös és az egyéni érdek csap össze a műben. A közös érdek győz, mert feláldozták a nő testét a várért. Mégis az egyéni érdek a fontosabb, mert a szeretet hatalma a nagyobb, ezért hal meg a fiú a bánatában.

Az emberi érzelmek és a sorsok és a természeti jelenségek között párhuzam van, merta vihar jelzi a bajt és a föld is meghasad a fiú bánatában.

A ballada párhuzamos szerkesztésű, nagyon sok az ismétlés benne, amelyeknek a szerepe a nyomatékosítás és a lényegkiemelés.

/ Amit raktak délig, leomlott estére
Amit rakta estig, leomlott reggelre. /

Ezek az ismétlések és a párhuzamos szerkezet felhívja az olvasó figyelmét a fontos eseményekre és a feszültségre. Másfelől ezek biztosítják a ballada ritmusát, adnak a műnek egyfajta lüktetést. A tizennégy versszak változó hosszúságú, soraiknak száma nem egyezik meg, amely szintén a feszültséget fokozza. A sorok tizenkét szótagból állnak, és azok végén párosrímek talalhatók. Ezek a jegyek egyfajta dallamosságot adnak a műnek.

„A Kőmíves Kelemen című népballada tragikus végű változata görög sorstragédiához hasonlítható.” (Alföldy Jenő: Irodalom 6. Nemzeti Tankönyvkiadó Budapest 2002.)