Arcok > Irodalmi arcképcsarnok > Kemény Zsigmond (1814 - 1875)


Kemény Zsigmond Alvincon született, 1814. június 12-én. Ősi erdélyi arisztokrata család sarja, apjának, Kemény Sámuelnek Csóka Rozáliával kötött második házasságából született.

1820-23-ban Zalatnán tanult, apja halála után, 1823-ban kezdődött a féltestvérei által indított áldatlan birtokpör, amelynek során anyja elvesztette birtokai jelentős részét.

1823-1834 között a nagyenyedi kollégiumban tanult, 1830-tól bölcsészetet és jogot. Tanárai közül hatott rá a kantiánus Köteles Sámuel és Szász Károly. Ők keltették föl érdeklődését a történeti szempontú jogtudomány és az irodalom iránt.

Részt vett az 1834-35. évi országgyűlésen, kapcsolatba került a politikai élet vezérkarával, barátságot kötött Wesselényi Miklóssal.

1835-37-ben Kapudon élt anyjával, jogi tanulmányait a marosvásárhelyi királyi táblánál fejezte be. 1837-ben a Nemzeti Társalkodó közölte első cikkeit, 1838-39-ben Kolozsvárt főkormányszéki írnok, 1839-40-ben Bécsben orvosi tanulmányokat folytatott, első regényén dolgozott.

1840-ben Kolozsváron telepedett le, s az ellenzék egyik vezető politikusa lett. 1842-43-ban barátaival, Kovács Lajossal és Szentiváni Mihállyal vállalta az Erdélyi Híradó irányítását.

1844-től többször is meglátogatta Zsibón Wesselényit, ahol barátságot kötött Deákkal; 1846-ban Debrecenben megismerkedett Széchenyivel; 1847-ben Pestre költözött, a Pesti Hírlap munkatársa volt, közel állt Eötvösékhez, de nem volt centralista.

1847-ben Velencében járt. 1848-ban a Batthyány-kormányt támogatta, s május 16-tól az év végéig Csengery Antallal a Pesti Hírlapot szerkesztette, és sok vezércikket írt.

1849-ben országgyűlési képviselőként, mint a békepárt híve követte a kormányt Debrecenbe, Szegedre, majd Aradra.

Világos után Nagybányán tartózkodott, azután jelentkezett a katonai kormányzatnál.

1850-ben felmentették.

1855. június 22-1856. december 9., 1857. december 1.-1859. július 13. és 1860. február 28.-1869. november 30. között a Pesti Napló szerkesztője, publicisztikájával a Deák-párt programjának kifejtését és a kiegyezés előkészítését szolgálta. Részt vett az Akadémia munkájában, 1867-1873 között a Kisfaludy Társaság elnöke, 1865-től Lipótváros országgyűlési képviselője volt. Közben rendszertelen, bohém életmódot folytatott, egészsége megromlott, elméje elborult.

1873-ban lemondott tisztségeiről, s visszavonult Pusztakamarásra.

Pusztakamaráson halt meg, 1875. december 22-én.

Értekező műveiből tükröződő szabadelvű felfogása a felvilágosodás hagyományaiban gyökerezett, de szorosan kapcsolódott a romantika eszményeihez és a pozitivizmus ténytiszteletéhez is; főként John Stuart Mill felfogása állt hozzá közel. Korai cikkeiben „ó intézményeink” átalakítását tartotta a polgárosodás feltételének, a képviseleti rendszer megteremtését tekintette célnak, „hírlapszabadságot” követel, s türelmet tanúsított a nemzetiségekkel szemben. Erdéllyel kapcsolatos politikáját 1842-ben így summázta: „rögtön úrbér, unió minél előbb”. Korteskedés és ellenszerei 1843-44 című röpiratában fellépett az erőszakos pártharcok, a „gubás nemesség” önzése és a megvesztegetés szelleme ellen.

1849 után következetesen haladt tovább. Forradalom után 1850 című röpiratában elítélte Kossuth végzetesnek tartott politikáját, a csüggedteket és az álmodozókat munkára, a pártoskodókat pedig összefogásra biztatta, figyelmeztetve, hogy az elszakadni óhajtó nemzetiségek közül egyedül a magyar nem találhat szövetségesre a Monarchia határain túl. Még egy szó a forradalom után 1851 című munkájában pedig, előre látva a német egység kialakulását s félve az orosz terjeszkedéstől, úgy vélte, hogy e két nagyhatalom ellensúlyozására a Monarchia a magyarság közreműködésével közvetítő szerepet játszhat a polgárosult Nyugat és az elmaradott Kelet között.

Élet és irodalom 1852-53 és Szellemi tér 1853 című cikksorozataiban a nyelvújítás és a népiesség után a polgárosult irodalom megteremtését látta időszerűnek. Eszmék a regény és dráma körül 1853 című tanulmányában összetett, rétegzett műfajként mutatja be a regényt, s változó jellemek teremtését igényli a szerzőktől.

Regényírói pályájának kezdetét sokirányú érdeklődés jellemzi: a Scott, Hugo és Jósika hatását jelző Izabella királyné és a remete 1837-38 című töredékes művében először tett kísérletet Martinuzzi György alakjának s korának felidézésére.

Első megjelent regénye (Gyulai Pál 1847) lezárta a felkészülés időszakát. Stílusa összetett: választékos, körmondatos nyelve tájszavakat is magába foglal, s gyakran a hősök látószögéből szemléli az eseményeket. Művében szinte rendszertelenül váltakoznak és keverednek az elbeszélés, a dramatizált jelenetezés, a beiktatott idegen szövegek, az elbeszélői magyarázat írói fogásai.

A szív örvényei 1851 a romantikus örökséget fejlesztette tovább, s a vallomásszerűséget szenvtelenül tárgyilagos jelenetekkel váltakoztatta.

A Férj és nő 1852 a romantikus hagyományt már a realizmus irányába fejlesztette. Ezt jelzi a polgári Norbert család életképszerű ábrázolása s a regény befejezése, amely a köznapi győzelmét jelenti a rendkívüli fölött. A nemesi és polgári hősök szembesítése során ellentétbe kerül a felfokozott énkultusz és a meghitt, ám kisszerű biedermeier bensőség.

A Ködképek a kedély láthatárán 1853 című regényének mindkét főhőse szembekerül önmagával, s áldozatává válik annak a helyzetnek, amelybe a sors kényszerítette őket. A szemlélet iróniája összefügg az időrend széttörésével és öt elbeszélő nézőpontjainak érvényesítésével.

Ekkor írt elbeszéléseiben is a realista epikát készíti elő: ezek közül a Két boldog 1852 a szabad akarat romantikus felfogását szembeállítja a determinizmussal; a romantikus álomnovellákkal rokon Alhikmet, a vén törpe 1853 főhősének figurájában pedig egyesül a tündérmesék vándora a földhözragadt kisbirtokossal.

„Kemény regényírói pályájának másik felét a nagy történelmi regények teszik ki, ezekben, általában, a 16-17. századi Erdély történelméből (eredeti krónikák alapján) választott események megelevenítésével, az egész történelem tragikus és kiszámíthatatlan menetéről s az egyén történelmi kiszolgáltatottságáról ad szép és sokoldalúan körülírt példázatot. Kemény, miközben igen nagy gondot fordít a korábban kötelezően előírt „történeti hitelre”, azaz gondosan ügyel arra, hogy tüzetesen ragaszkodjék forrásaihoz, s olyan - akár ténylegesen élt, akár költött szereplőkről szóló - jelenetet ne írjon le, mely bármily módon ellentmondana a források „objektív” hitelének, s valóban roppant precizitással törekszik arra, hogy az olvasó szeme előtt „megelevenítse”, az elmúlt kor világát, elbeszélőként, nagyon „modern” gesztusokkal élvén, mindvégig érzékeltei azt is, hogy a regény világa természetesen fiktív világ, s megelevenítése a szerző épp most adott önkényének függvénye.” (Margócsy István)

Szépírói életművét betetőző realista alkotásai közül az Özvegy és leánya 1855-57 már a lélektani regénnyel rokon, s azt a folyamatot elemzi, amelynek során hősei természete jellemmé alakul, ez pedig végzetükké válik. Az 1636 őszén játszódó cselekmény elbeszélése során Kemény átformálta a Szalárdi János Siralmas magyar krónikájából merített történetet.

A rajongóknak 1858-59 Szalárdi krónikája mellett Kemény János önéletírása a forrása. E regény Kemény legdrámaibb műve. Meghatározó szerepet játszik benne a párbeszéd és a belső monológ. Világában sem a józan ész, sem az erkölcsi értékek nem érvényesülhetnek. A cím a szombatosok mozgalmára utal, akik vakbuzgóságukban nem ismerték el az egyéniség jogait, és elutasították a részvétet.

A regényírói pályát lezáró mű, a Zord idő 1862 szemléletének tragikuma már a közösségi lét egészére kiterjed. Kemény ebben visszatért Martinuzzi György korához, s az eseményeket Buda eleste köré sűrítve állítja szembe egymással Komjáthi Elemér poétikus és Barnabás démoni figuráját. Ez utóbbinak ábrázolásával az író a tudattalan feltárására tett jelentős kísérletet.

Szépírói munkássága következetes fejlődést mutat a romantikától a realizmus felé. Műveivel a magas költészet rangjára emelte a magyar regényt, és forrásul az erdélyi emlékírók munkáit választotta. Történelmi regényeiben szerves egységet alkot az átvett tényanyag és a szépírói képzelet. Árnyalt jellemábrázolásával a lélektani regény irányába mutat.

Kapcsolódó olvasnivalók

A Trianoni békeszerződésről

Magyarország 1920. június 4-én írta alá Trianon kastélyában az I. világháborút lezáró békét. A Trianoni békeszerződés gazdasági-társadalmi hatásait tekintve a magyar történelem legsúlyosabb tehertétele volt, mely egyaránt sújtott és sújt napjainkban is minden magyar állampolgárt nemzeti, vallási és politikai hovatartozás nélkül.

A számítógép története

Rengeteg félig-meddig dokumentált történet, legenda kering ókori kínai, görög és későbbi arab tudósok és feltalálók által tervezett, esetleg épített gépekről, automatákról. Nem mindig tudjuk eldönteni, mennyi igazság van ezekben. Annyi bizonyos, az emberiség ősidők óta szeretett volna fizikai/szellemi munkára képes, lehetőleg önirányított gépeket, automatákat, de legalább egy számológépet építeni.

Nem is létezik a Mikulás! :)

Egyetlen fajta rénszarvas sem tud repülni, de több mint 300 000 olyan élő organizmus létezik, amely még besorolásra vár, bár ezek nagy része ízeltlábú, vagy baktérium. Tehát nem zárhatjuk ki azt, hogy a Mikulás mégis repülő rénszarvason közlekedik. A Földön 2 milliárd 18 éven aluli gyerek van, de minthogy a Mikulás nem törődik a hindu, zsidó, buddhista vagy mohamedán gyerekekkel, így a munka a 15%-ára csökken (378 millió).

Kapcsolódó doksik

Kemény Zsigmond kortársai:

- Arany János
- Batsányi János
- Berzsenyi Dániel
- Eötvös József
- Jókai Mór
- Kölcsey Ferenc
- Madách Imre
- Mikszáth Kálmán
- Petőfi Sándor
- Vajda János
- Vörösmarty Mihály
- Kisfaludy Sándor

Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!