Jogi ismeretek | Büntetőjog » A magyar büntető eljárásjog alapfogalmai és vázlata

A magyar büntető eljárásjog alapfogalmai és vázlata 1. A büntető eljárásjog alapfogalmai 2. A büntető eljárás alanyai 3. A bizonyítás 4. A kényszerintézkedések 5. A nyomozás 6. A vád és a vádemelés 7. A tárgyalás előkészítése 8. Az első fokú bírósági eljárás 9. A jogorvoslatok és a másodfokú bírósági eljárás fontosabb kérdései 10. A rendkívüli jogorvoslatok 11. Külön eljárások 12. A különleges eljárások, a végrehajtás 1. A büntető eljárásjog alapfogalmai 1.1A büntetőeljárás és a büntető eljárásjog fogalma 1.11 A magyar büntetőeljárás történeti vázlata 1.2 A büntető eljárásjog forrásai 1.3 A büntető eljárásjogi törvény hatálya és értelmezése 1.4 A büntetőeljárás rendszerei 1.41 Vádelv, nyomozó elv, vegyes rendszerek 1.42 Az eljárás klasszikus rendszerei un „tiszta” mivoltukban 1.43 A kompromisszum 1.44 Nemzetközi tendenciák a büntető eljárásjog területén 1.5 A

hatályos törvény felépítése 1.6 A büntető eljárás alapelvei 1.61 Az alapelvek fogalma és csoportosítása 1.611 A hivatalból történő eljárás 1.612 Jog a (tisztességes) bírói eljáráshoz 1.613 Az eljárási feladatok megoszlása és a vádelv 1.614 Az ártatlanság vélelme és a kapcsolódó elvek 1.615 A büntetőjogi felelősség önálló elbírálása A magyar büntető eljárás ez idő szerint a reformok megvalósításának, a hosszú ideje formálódó kompromisszum megkötésének, útján jár. (A kompromisszumkísérlet lényege abban összegezhető, hogy miként lehet hatékonyabbá, rugalmasabbá tenni az eljárást az abban részt vevő személyek jogainak csorbítása nélkül, sőt, ha lehet e jogok erősítésével). 1998 tavaszán, az akkori Országgyűlés – már egy 1994-ben hozott Kormányhatározat elveinek megfelelően - elfogadta az 1998. évi XIX törvényt, melynek végrehajtását utóbb az új kormányzat, további gondolkodási időt

kérve, mégis elhalasztotta. Az ezt követő évek a régi és az új törvény összecsiszolódásának jegyében teltek el. Ennek során egyaránt igyekeztek érvényre juttatni a pozitív értékek megőrzésének és az indokolt változások törvénybe iktatásának elvét. Hogy ez milyen sikerrel történt, azt a 2003 július 1. napjától hatályos (módosított és átformált) 1998 évi XIX. törvény első évei fogják megmutatni A következő áttekintés e törvény főbb rendelkezéseit veszi alapul. 1. 1 A büntetőeljárás és a büntető eljárásjog fogalma A büntetőeljárás olyan eljárási cselekmények sorozata, amelyek annak eldöntésére hivatottak, hogy történt-e a valamely büntetendő cselekmény, azt ki követte el, s miként, milyen formában, milyen keretek között alkalmazható a terheltre a büntető anyagi jog. Röviden: olyan eljárás, amelyben azt kell eldönteni, bűnös, vagy ártatlan-e a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított

(megvádolt) személy. A büntetőeljárás tehát az igazságszolgáltatás meghatározó része. Ezt az eljárást is az állam folytatja le, erre szakosodott szervei útján. Itt azonban - szemben a polgári eljárással - a sérelmet szenvedett fél rendelkezési jogának másodlagossága jellemző az állam büntetőjogi hatalmának érvényesítéséhez képest. A büntető eljárásjog az említett eljárási cselekmények jogi szabályozása, az eljárás elveinek, garanciáinak, az eljárás résztvevői hatáskörének, illetékességének, jogainak és kötelezettségeinek, valamint az eljárási cselekmények rendjének leírása révén. 1.11 A magyar büntető eljárásjog történeti vázlata a) Árpádházi királyaink bűnvádi perjoga Első királyaink eljárásjogi rendelkezései igen szórványosak voltak, és általában kizárólag a bizonyítás módja vagy a bizonyítékok értékelése körében tartalmaztak előírásokat. A jogtörténeti kutatások

valószínűsítik, hogy az államalapítás korában a germán jog hatására alakult az eljárás, az Anjouk által inkább preferált normann eljárásjog csak később éreztette hatását. Egyes szerzők (elsősorban Fayer László) véleménye szerint a XV. századot megelőzően a kezdetleges vádelv szabályai szerint - a sértett kezdeményezésére és a felek széles rendelkezési jogával – folyt az ítélkezés. b) A Tripartitumtól az első kódexig A Hármaskönyv megjelenése a XVI. század elején a perjog történetében nem valódi korszakhatár, legfeljebb annyiban, hogy a jogtörténészek többsége szerint vegyesházbeli királyaink idején inkább francia hatásokról árulkodnak. Szétszórt, alig követető és részleteiben olykor ellentmondó rendelkezései nem változtatattak azon a tényen, hogy az egységes büntetőeljárás írott szabályrendszere továbbra is hiányzott. Az egységes jog kialakulását az idézettekből is már részben kítűnően

több körülmény akadályozta. A nemesi kiváltságok, az úriszékek és az egyház bíráskodási jogköre nyilvánvalóan nem tették lehetővé széles körben érvényes eljárási szabályok megalkotását. A betelepült külföldiek szokásjogi alapon gyakran korábbi saját jogukat alkalmazták, amelyre a várási bíráskodás privilégiuma adott kereteket. Eltérő jog érvényesült tehát az egyházi, a földesúri és a városi bíráskodásban, s ehhez hozzájárultak az ország „csatolt részeinek” pl. Erdélynek vagy Szlavóniának a bizonyos fokig önálló jogfejlődése. Mindezek folytán Angyal Pál nem véletlenül jutott arra a sommás következtetésére, hogy a XVI-XVIII. század büntetőjogát Magyarországon még mindig a „minden egységet nélkülöző merő önkény jellemzi.” Ennek ellenére, bizonyos általános elvek mégis körvonalazódni látszottak. Werbőczy idézett munkája és Kitonich János: Directio Methodica (1619) c. műve – mely

30 évvel később „Rövid igazgatás” címmel magyarul is megjelent - minden esetre tanúsítja, hogy a középkori Magyarországon a polgári és a büntető ítélkezés sokáig nem különült el, jellemző pl., hogy a vádlottat is „alperesnek” nevezték. A korai feudalizmus egyházi és királyi bíráskodásától eltekintve a büntető perekben egészen a XIX. század derekáig az eljárásnak két fő formája volt ismert, az írásbeli, és a szóban zajló, un. sommás per Írásbeli per folyt a nemesek ellen, akik szabadlábon védekeztek, kényszervallatást nem alkalmazhattak velük szemben, s a per több fellebbezési fórummal évekig elhúzódhatott. Sommás, szóbeli per folyt a jobbágyok ellen, az eljárás letartóztatásukkal (befogásukkal) indult, a tortúra velük szemben megengedett volt. (Elvileg kisebb súlyú bűncselekmények esetén nemesek ellen is folyhatott szóbeli per, nekik azonban alanyi joguk volt az írásbeli processzus

kikényszerítésére). 1791-ben a tortúrát eltörölték, de hallgatólagosan - bár egyre inkább különféle “szelídített változataiban – jóval tovább élt, a törvény előtti egyelőség deklarálására azonban még közel száz évet várnunk kellett. A XIX. század fordulójától a fejlődés már felfogható kodifikáció-történetként is - Az 1795-iki javaslat - amely nem vált törvénnyé, de jelentősen befolyásolta a gyakorlatot - , II. József 1788-as – formálisan is csak alig egy évig hatályban volt, hiszen 1790-ben visszavont - perrendtartásából indult ki, ám a nyomozó elv ausztriai túlsúlyával szemben sokkal inkább vegyes rendszerű volt. A titkos nyomozást írásbeli vádper követte, mely a felek „iratváltásával” indult, s per lefolyását ítélethozatal zárta. A javaslat számos rendelkezésén érződtek a felvilágosodás eszméi - pl. a korábbi felfogástól eltérően nem különböztetett az eljárás módját illetően

a bűncselekmények súlya szerint, és határozottan tiltotta a kínvallatást – ugyanakkor jól érzékelhetőek maradtak bizonyos feudális perjogi hagyományok, pl. a nemesi kiváltságok, vagy a kötött bizonyítás Nem vált törvénnyé az utókor által kevésbé haladónak minősített 1827- évi javaslat sem. Ez a javaslat az eljárásjogi részét illetően a bizonyítási rendszer alapos kidolgozásával tűnik ki. Különböztet teljes értékű bizonyítékok és gyanújelek között Első helyen a beismerő vallomást említi, amely önmagában is marasztaló ítélet alapja lehet, de csak akkor, ha a bíróság előtt hangzott el, teljes, önkéntes, megalapozott és következetes. A többi bizonyítási eszköz, pl. a tanúvallomások, az okiratok, vagy a tárgyi bizonyítási eszközök csak bizonyos feltételek mellett fogadhatóak el bizonyítékként, csakúgy mint a (másutt egyébként csak a tortura igazolására hivatott) „megalapozott gyanújelek”. A

reformkor törvényalkotási törekvéseit azonban már nem lehetett elfojtani. Széchenyi István 1833-ben megjelent „Stádium”-ában a határozottan síkra szállt a törvény előtti egyenlőség, a védelem joga és az ítélkezés nyilvánossága mellett. Az 1832-36. évi Országgyűlés un „úrbéri törvényjavaslata” határozottan szorgalmazta, hogy jobbágyokat csak törvényes bírói eljárásban történt elítélésük esetén lehessen „személyükben vagy birtokukban megtámadni,” illetve „elfogatni vagy testi büntetéssel büntetni”, s egyben lehetőséget nyújtott volna a számukra saját nevükben történő perbeli fellépésre – tehát pl. akár bűnvádi feljelentés tételére.” E két rendelkezést érdemben nem is tárgyalták Nyáry Pál 1841ben készített – királyi dekrétummal sürgősen betiltott – haladó szellemű javaslatát is elsősorban a jobbágyok elleni sommás büntetőperek szomorú tapasztalatai motiválták. - Az

1843-ik évi újabb - az anyagi jogi kodifikációt is felölelő – törvényalkotási munkák első eljárásjogi változata francia mintát vett alapul, szakbíróságokat hozott volna létre , s a fellebbezést megengedte (Dessewffy Aurél). - 1844: Deák Ferenc és Szemere Bertalan nyilvánosságra hozta különvéleményét: szerintük angol minta, esküdtszék, szabad bizonyítási rendszer, a fellebbezés kizárása, ám semmitőszék szervezése lett volna kívánatos. A két nézet hívei a markáns különbségek ellenére számos fontos kérdésben megegyeztek: eltörölték az úriszéket, megszüntették a nemesi előjogokat, lényegesnek tekintették a védelem jogait. Sajnos ezek a törekvések sem voltak képesek megtörni a Felsőház ellenállását. A forradalom bukása a további vitákat, az ésszerű kompromisszumok keresését hosszú időre visszavetette. - 1849 és1861 között az osztrák Bp. volt hazánkban is hatályban Jellemzője volt az írásbeli,

titkos eljárás és a kötött bizonyítási rendszer. E törvényt sajátos kettősség jellemezte, formailag a francia mintára létrehozott ügyészség volt ugyan a vád képviseletére felhatalmazva, tartalmilag azonban a vádelv teljesen hiányzott: a bíróság vád hiányában is eljárhatott, s a vádemelésre kötelezhette az ügyészt. - 1861-ben az Igazságügyi Minisztérium az Országbírói Értekezlet döntése nyomán rendeletben alkotta meg az un. „Ideiglenes Törvénykezési Szabályokat” - ezzel visszaállították a „régi magyar törvényeket”, de megteremtették a törvény előtti egyenlőséget. Írásbeli perre csak a vádlott kérésére és a bíróság engedélyével kerülhetett sor. - 1882, 1886: Csemegi Károly tervezetei végre előkészítették az első kódex megalkotását. Csemegi mellőzte az esküdtszéket, kötelező előzetes vizsgálatot és vád alá helyezést írt elő, a tárgyalás javaslata szerint közvetlen, nyilvános és

szóbeli volt. c) A Bűnvádi Perrendtartás (1896. Évi XXXIII Tc) Hosszas előkészítés, Csemegi javaslatainak finomításai (és egyesek elvetése) után alkották meg az első, s módosításokkal csaknem fél évszázadig élő kódexet. Balogh Jenő XX. század eleji értékelése szerint ez a törvény „nem a régi magyar jogfejlődés eredménye, hanem a XIX. század folyamán kifejlett continentális vegyes renszer alapulvételével foglaltatott törvénybe. Ehhez képest bűnvádi perjogunk gyökerei nem a hazai jogfejlődésében, hanem azon évszázadokra visszanyúló jogtörténeti evolutióban keresendők, amelyen a külfölkdi perjogok is ez idő szerint nyugosznak” Az 1896. évi XXXIII tc (Bp): vegyes rendszerű , készítői kiemelt ügyekben vizsgálóbírót és esküdtszéket tartottak indokoltnak. Főbb elvei: - az anyagi igazság kiderítésének követelménye, - a bírói függetlenség, a funkciómegosztás, - a védelem szabadsága, - a bizonyítékok

szabad mérlegelése, - közvetlen, nyilvános, szóbeli főtárgyalás, súlyosabb ügyekben esküdtbíráskodás, - a jogorvoslat megengedése, kétfokú fellebbviteli rendszer. Az eljárás menetet illetően a nyomozó hatóság által végzett fakultatív nyomozást bírói vizsgálat, vádemelés, majd - törvényben kötelezővé tett esetekben - a vád megalapozottságáról dönteni hivatott vádtanácsi eljárás követte, s ez után került sor az első- , fellebezés esetén a másod-, semmisségi panasz esetén pedig a harmadfokú eljárásra. A kisebb súlyú ügyekben nem esküdtszék, hanem a járásbíróságok ítélkeztek, egyesbíróként eljárva. Első „vegyes rendszerű” eljárási törvényünk sok tekintetben megelőzte az európai jogalkotást. Röviddel később mégis megkezdődött egyes intézmények eróziója: az I. Világháborúval előbb felfüggesztették, majd végleg megszüntették az esküdtszék működését. A kódex novellái közül

kiemelkedik az 1930. Évi XXXV tc, amely - már akkor is - az eljárás egyszerűsítése ás gyorsítása jegyében született. A törvény csökkentette az előzetes eljárás körülményességét, és bővítette az egyesbíró intézményét. A viták során felmerült a kétfokú fellebbvitel egyfokúra történő változtatása is. A törvény legális rendszerén többször rést ütöttek a rögtönbíráskodást lehetővé tevő rendelkezések is ( 9550/1915 M.E sz rendelet, amely egészen 1932-oig hatályban volt, majd a 12.727/1939 IM sz rendelet) d) A II. Világháború utáni fejlődés A háborús bűnösök felelősségre vonására az 1945. évi VII tv létrehozta a népbíróságokat, amelyek hét- majd öttagú tanácsban, szakbíró vezetésével, de az ítélkezésben egyenrangú ülnökök részvételével hozták döntéseiket, mely ellen egyfokú fellebbvitelnek volt helye a Népbíróságok Országos Tanácsához. A háborút követő években a szovjet jog

fokozatos átvétele inkvizitórius túlsúlyú vegyes rendszerhez vezetett. 1949-ben egyfokúvá vált a fellebbvitel, s szovjet mintára megkezdték a bíróságok és ügyészségek szervezetének kialakítását, illetve átformálását. Az 1949 Évi XI tv.-el vált általánossá az ülnökrendszer is, amely felváltotta a korábbi tisztán szakbírói ítélkezést. Az 1951. évi III tv szerint a nyomozás szerepe meghatározóvá vált, ám azt már nem vizsgálóbíró végezte , a nyomozó döntött a terheltté nyilvánításról . Igaz, a fontosabb határozatokat már a nyomozásban az ügyész hozta meg, ő határozott pl. az előzetes letartóztatásról is. A törvény nem ismert egyszerűsítést, az eljárás a járásbíróságon és a megyei bíróságon teljesen azonos volt. - az 1954. évi V törvény számos bürokratikus vonással és álgaranciával tette nehézkesebbé az amúgy sem egyszerű eljárást. Bővült az írásbeliség, mellőzhetetlenné váltak a

bíróság előkészítő ülései, s a fellebbviteli bíróság hatályon kívül helyezési jogának (az eljárás megismétlésének) kiterjesztésével nőtt a munkateher és az eljárások időtartama. - 1962. évi 8 tvr - amely a kor jogi szemléletének megfelelően törvényerejű rendeletben jelent meg, noha készítői új kódexnek tekintették - szerkezetében és szemléletében alig tért el elődjétől. Bevezette a gyanúsított jogállását, - tovább cizellálva ezzel az előzetes eljárást - , differenciálta viszont a tárgyalás bírói előkészítésének (kötelező) intézményét és megengedte bizonyítás felvételét a fellebbezési eljárásban. A harmadik - ma is hatályos - kódex az 1973. évi I tv, elsőként fogalmazta meg alapelvei között az ártatlanság vélelmét. Az eljárást a bűncselekmények súlya szerint bűntetti és vétségi eljárásra osztotta , a nyomozást továbbra is kötelezőnek tekintette, ám az egyszerűsítő eljárások

nagyobb teret kaptak. A törvény novellái közül kiemelendő az 1989. évi XXVI tv, amely a jogállami követelményeknek megfelelően az eljárási szakasztól függetlenül bírósági hatáskörbe utalta az előzetes letartóztatás kérdésében történő döntést és több garanciát írt elő a terhelti jogok érvényesülése érdekében. 1992-ben az Alkotmánybíróság kiiktatta a törvényből a „diszkriminatívnak” minősített a törvényességi óvás intézményét, ezt később a „felülvizsgálat” váltotta fel, mint rendkívüli jogorvoslat. Erről azonban mára kiderült, hogy nem képes korrigálni valamennyi jogerős döntésben tetten érhető súlyos hibát. A legújabb, a 90-es évek második felében született novellák az eljárás hatékonyságának erősítése jegyében pl. tanúvédelemmel, a fedett nyomozóval vagy a lefoglalással kapcsolatos rendelkezéseket fogalmaztak meg, időről-időre felélesztve a törvényesség és az

eredményesség versengésével kapcsolatos vitákat is. e) Az új büntetőeljárási kódex koncepciója és előkészületei 1994 elején Kormányhatározat fogadta el az új büntetőeljárási törvény koncepcióját 1 . Ennek fő követelményei a következőek voltak: - jobban kell érvényesülnie a feladatok elkülönítése és ezen belül a funkciómegosztás elvének, világosan el kell különíteni a nyomozó hatóság, az ügyészség és a bíróság teendőit, - arra kell törekedni, hogy a büntetőjogi felelősség kérdése a közvetlenség elvének tiszteletben tartásával elsősorban a tárgyaláson dőljön el, - növelni kell a nyomozási bíró jogkörét, ám ugyanakkor bővíthető azoknak az ügyeknek a köre is, amelyekben egyesbíró jár el, vagy amelyek egyszerűsített eljárás keretében bírálhatók el, - szélesíteni kell a sértett igényérvényesítési lehetőségét a pótmagánvád intézményének megteremtésével, - biztosítani

kell a kétfokú rendes jogorvoslatot. 1998-ban elkészült a felfogásában és rendszerében részben új kódex, amelyet az 1998. évi XIX. törvénnyel hirdettek ki A törvény egyes rendelkezéseinek megfelelő előkészítettségéről megoszlottak a vélemények, s felmerült annak igénye, hogy ismételten, alaposabban meg kell vizsgálni az új Be. bizonyos intézményeit, így pl a négyszintű bírósági szervezet racionalitását, vagy a tárgyalási szakban a felek rendelkezési jogának bővülését (a „korlátozott keresztkérdezés” előnyeit és hátrányait). Ezért az eredetileg 2000 január 1 napjára tervezett hatályba lépést – a körültekintőbben kialakított elvi alapok fontosságát hangsúlyozva - 2003-ra halasztották. Közben megfigyelhető volt, az új törvény és régi kódex fokozatos „összeolvadása”: előbb a korábbi törvény folyamatos novelláris változtatásai, majd a még hatályba sem lépett törvény módosításai révén

egy olyan új eljárási szabályrendszer kodifikálása, amely a tervezettnél mérsékeltebb változásokkal kívánja a garanciák fenntartása mellett az egyszerűsítés igényét is teljesíteni. 1.2 A büntető eljárásjog forrásai - Alkotmány (1949. évi XX tv) X. fejezet - a bíróságról XI. fejezet - az ügyészségről XII. fejezet - Alapvető jogok és kötelességek Az Alkotmánybíróság határozatai nem tekintendők szoros értelembe véve a büntető eljárásjog forrásainak, de közvetve kétségtelenül funkcionálhatnak így is, egyes rendelkezések alkotmányellenesnek minősítésével és megsemmisítésével. Olykor az is előfordulhat, hogy az igazságszolgáltatási szervezetre nézve is determináló döntés születik. Ez volt a helyzet pl a 49/2001. (XI12) AB határozattal, amely megállapította, hogy az Országos Ítélőtábla székhelyének és illetékességi területének megállapításáról, valamint az igazságszolgáltatás működését

érintő egyes törvények módosításáról szóló 1999. évi CX törvény elfogadása kapcsán az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést idézett elő azzal, hogy az Alkotmány rendelkezéseinek megfelelően nem írta elő további ítélőtábla létrehozását. 1 2002/1994 (I. 17) Korm határozat - Büntetőeljárási törvény 1998. évi XIX tv - 2001. évi XVIII tv a személy- és tárgykörözésről - A nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. Évi XXXVIII tv Ez utóbbi törvény a más államokkal folytatott bűnügyi együttműködést szabályozza. Fontosabb rendelkezéseit a Btk. forrásainál áttekintettük - Az eljárás résztvevőit érintő jogszabályok - 1997. évi LXVI törvény a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, 1997. évi LXVII törvény a bírák jogállásáról és javadalmazásáról (E két törvény az 1972. évi IV törvényt váltotta fel), - 1972. évi V törvény az ügyészségről, 1994.

évi LXXX törvény az ügyészségi szolgálati viszonyról, - 1994. évi XXXIV törvény a rendőrségről, - 1998. évi XI törvény az ügyvédekről, 2001. évi LXXXV tv a büntető eljárásban résztvevők, az igazságszolgáltatást segítők Védelmi Programjáról - - 53/1993. (IV2) Kormányrendelet az igazságügyi szakértőkről (közvetve ide kapcsolódhat az 1995. évi CXIV törvény az igazságügyi szakértői Kamaráról) 34/1999. (II26) Kormányrendelet a büntetőeljárásban résztvevők, valamint az eljárást folytató hatóság tagjai személyi védelméről, - Egyéb rendeletek, utasítások pl. - 59/1997. (X31 ) BM r a Határőrség nyomozó hatóságainak hatásköréről és illetékességéről, - 37/1991, (XII.24) PM rendelet a bűncselekmények vám- és pénzügyőrségi nyomozásának részletes szabályairól, vagy - 2/1999. Legf Ü sz utasítás az ügyész nyomozás felügyeleti tevékenységről, stb. 1.3 A büntető eljárásjogi

törvény hatálya és értelmezése A személyi és területi hatályt illetően a szabályozás elve azonos a Btk. elveivel (lényege: a hatály magyar állampolgárra bárhol, magyar területen bárkire kiterjed, külföldire külföldön elkövetett cselekmény kapcsán kivételesen). Az időbeli hatály szabályozása eltér az anyagi jog szabályaitól: egységesen az elbíráláskor hatályos törvény alkalmazandó. Ez lényeges változás esetén - ami előtt most is állunk - vagy sajátos hatályba léptető intézkedéseket indokol, vagy egyes szabályok korábbi hatályba léptetését. Az első három ítélőtábla pl. 2003 elején „feláll”, vezetőiket kinevezik, létszámukat feltöltik, de csak fél évvel később kezd érdemben működni. Az értelmezés (különböző alapokról indulunk ki, ám azonos rendeltetéssel) a jogszabály tartalmának feltárása. Ez sokszor evidens – helyeselhető, ha a törvény világos, egyértelmű, a köznyelvi

jelentéssel azonos fogalmakból indul ki. Némelykor azonban a jogalkotó tényleges szándéka értelmezésre szorul. Ennek különféle módszerei ismeretesek: nyelvtani: a szavak grammatikai jelentéséből indul ki, logikai: a célból, helyesnek vélt indokokból, a norma formális szerkezetét tekinti rendező elvből következtet, a rendszeres: a norma jogszabályban elfoglalt helyét, a szabály más szabályokkal való kölcsönhatását, egészét vizsgálja, a történeti: az előzményekből, a rendelkezést érintő módosítások indokaiból vonja le következtetéseit. Valamennyi értelmezési mód együtt hatékony. A Legfelsőbb Bíróság elvi irányító (az értelmezést segítő szerepe) korábban : irányelv, elvi döntés, kollégiumi állásfoglalás, eseti döntés formájában öltött testet, mára eseti döntéseket és jogegységi döntéseket hoznak. A korábbi fontosabb Kollégiumi állásfoglalások a törvénybe kerültek, az eljárásjogi tárgyú

jogegységi döntéseket az adott résznél ismertetjük. 1.4 A büntető eljárás rendszerei 1.41 Vádelv, nyomozó elv, vegyes rendszer A két alapvető büntető eljárási rendszer – a vádelvű (akkuzatórius) eljárás és a nyomozó rendszerű (inkvizitórius) eljárás nem a történelmi fejlődés különböző fokán, hanem párhuzamosan alakult ki. Az előző szerint folyt a régi görög és római, majd az angolszász területek eljárása, az utóbbi szerint alakult a kontinensen a német és a francia jogfejlődés. E két rendszer a későbbiekben folyamatosan hatott egymásra, egyes elveik és intézményeik összecsiszolódtak, s noha bizonyos markáns vonásaik még ma is kimutathatóak, mostanra mindenütt a két szisztémából egyaránt merítő “vegyes rendszerek” váltak jellemzővé. 1.42 Az eljárás klasszikus rendszerei un „tiszta” mivoltukba Inkvizitórius (nyomozó elvű) az eljárás célja az anyagi igazság kiderítése (“mi

történt" ?) Ez azonban a rendszerből adódóan eltorzulhat és vélt (feltételezett) vagy "célszerűnek" tartott "igazság" megállapításához vezethet. az eljárás hivatalból indul hivatásos szakemberekből álló szakapparátust feltételez hierarchikusan felépítve Akkuzatórius (vádelvű) az eljárás célja a “jogi" igazság kiderítése (jogi keretek között “mi állapítható meg ?") Ez azonban olykor formális elemek beépülése révén erősen eltávolodhat a tényleges igazságtól az eljárás kérelemre indul laikus, esetenként közreműködő ítélkezők mellett bárki lehet vádló (v.ö: népvád) és védő specializálódott szakapparátus voltaképpen nincs, nincsenek kötött, az éppen folyó eljáráson átnyúló eljárási szerepek sem. (A következő perben lehet védő a korábbi ügyész). az eljárási funkciók koncentrálódása az eljárási funkciók elkülönülnek, a (v.ö a klasszikus

inkvizícióval, ahol a védelem megengedett vád és az ítélkezés egy kézben összpontosul, védő nincs) aktív döntéshozatali mechanizmus, az eljárás irányának, módjának "központosított" megszabása, a rendelkezési jog a döntéshozóé Egymásra épülő eljárási szakaszok: előkészítő eljárás (nyomozás és vizsgálat), majd a bírósági eljárás a döntéshozó passzív, az eljárás módját a felek szabják meg a rendelkezési jog is a feleké (v.ö: vádelejtés) egyetlen ( bírósági ) szakasz, nincs nyomozás A processzus során a bűnösség vélelme erősödhet (ez olykor céllá torzul) alapvetően a titkosság, az írásbeliség és a közvetlenség hiánya jellemzi formális bizonyítási rendszer (a terhelt az eljárás tárgya - v.ö tortúra) fellebbezés megengedése Az eljárás folyamán az ártatlanság vélelme megdőlhet szóbeli, közvetlen, nyilvános szabad bizonyítás (a terhelt nem bizonyíték-forrás,

következmények nélkül hallgathat - vö. USA: ha kihallgatják, akkor tanú) nincs fellebbezés, hiszen az eljárásnak egyetlen szakasza van 1.43 A kompromisszum A történeti tapasztalatok igazolták, hogy "tiszta" mivoltában egyik rendszer sem működőképes. A helyes cél: mindegyik rendszerből átvenni a megfelelő elemeket, és ezeket "kibékíteni", összhangba, vagy legalábbis az optimális felé törekvő viszonyba hozni, úgy hogy ezáltal a különféle érdekek megfelelően rangsorolhatóak legyenek. (Voltaképpen ez minden büntető eljárás lényege) Ma már az angolszász (vádelvű) rendszer is tartalmaz bizonyos inkvizitórius elemeket, s a kontinentális jog is átvesz egyes (főként egyszerűsítő) vádelvű intézményeket. A mai magyar rendszer is vegyes, s e szisztémát az 1998. évi XIX tv - egyrészt a történelmi tapasztalatok alapján, másrészt merőben pragmatikus okokból – óvatos reformok útján igyekszik még inkább

azzá tenni. E vegyes jelleg a következő tézisekkel érzékeltethető a) Az eljárás célja az anyagi igazság kiderítése, de törvényes jogi keretek között. Eljárás indulhat hivatalból (közvádas ügyek) de kérelemre is (magánvádas ügyek). b) Az igazságszolgáltatás hivatásos szakapparátusból áll, de - ülnökök közreműködése révén - helyet kap a laikus elem is. c) Az eljárási funkciók elkülönülnek, de olykor a bíró vagy az ügyész is ellát "védelmi" feladatokat. (Az ügyésznek pl. kötelessége az enyhítő és mentő körülmények feltárása is, a bírónak pedig - védő hiányában - ki kell oktatnia a terheltet jogaira, lehetőségeire vonatkozóan is.) e) A nyomozás általában kötelező, de esetenként mellőzhető (pl. a magánvádas eljárásban) f) Az alapelvek nem egyforma súllyal érvényesülnek az eljárás különböző szakaszaiban. (pl. a nyomozás főszabályként titkos, a tárgyalás azonban

főszabályként nyilvános) g) A bizonyítás általában szabad - de bizonyítási tilalmakkal és módszerbeli kötöttségekkel. h) A bírósági eljárásban a felek aktivitása (konszenzuális alapon, tehát az ügyész és a védő együttes kérése alapján) nőhet, de a bíró nem teljesen passzív. i) Megmarad a hivatalból való eljárás alapvető elve de az egyszerűsítés során nagyobb szerepet kap a terhelt "rendelkezési joga". (pl. lemondhat a tárgyalásról, s így beismerése esetén enyhébb büntetésre számíthat) 1.44 Nemzetközi tendenciák a büntető eljárásjog területén Az utóbbi évtized magyar fejlődése természetesen figyelembe veszi azokat a nemzetközi ajánlásokat és folyamatokat, amelyek a büntető eljárást érintik. Ezek lényegében két csoportba sorolhatók: részben a büntető eljárás gyorsítását, egyszerűsítését szolgálják (megfelelő garanciális biztosítékok mellett), részben a korábban meglehetősen

mostohán kezelt sértettek érdekeit igyekeznek erőteljesebben érvényesíteni. Röviden említést kell tenni azokról a törekvésekről is, amelyek az anyagi joggal párhuzamosan, közösségi érdekek védelmét közösségi (nemzetközi, vagy nemzetek feletti) eljárási szabályokkal is kívánják erősíteni. Ez utóbbi kísérletek közül kiemelkednek az Európai Közösség pénzügyi érdekeinek védelme érdekében 1996-ban elkészült „Corpus Juris Euoropae” eljárásjogi rendelkezései. a) A gyorsítást és hatékonyabbá tételt illetően a legfontosabb nemzetközi dokumentum az Európa Tanács R (87) 18. számú ajánlása a büntető igazságszolgáltatás egyszerűsítéséről. Ez számos eszköz segítségével támogatható, így pl. - diszkrecionális vádelv biztosításával (tehát az ügyész felhatalmazásával arra, hogy bizonyos - általában csekély súlyú - bűncselekmények esetében ne emeljen vádat), - ha a vádemelés mégis indokolt,

szorgalmazható a gyorsabb, „sommás” eljárás, vagy a bíróságon kívüli megegyezés, - más, egyszerűsítést lehetővé tevő eljárások, vagy - a hagyományos bírósági eljárás egyszerűsítése. révén. b) Az egyszerűsítés természetesen szorosan összefügghet a sértett reparációjának kérdéseivel: az előbbi feltétele, módja vagy formája nem ritkán attól függ, miként lehetséges a bűncselekmény áldozatát visszahelyezni a sérelmére megvalósult tett elkövetését megelőző állapotba, s erre a terhelt egyáltalán képes és hajlandó-e. Ha a büntetőeljárás mai perspektívái szóba kerülnek, általában két kulcsfogalom biztosan felmerül: a diverzió és a mediáció (ezek szinonimáival, fodítás-kísérleteivel és tartalmi különbséget nem jelentő különböző változataival együtt). Diverziónak tekinthető minden olyan, a terhelt jogi helyzetét érintő intézmény, amely a büntető eljárás rendes menetétől való

eltérést tesz lehetővé, s a terheltnek az általános eljárásból történő kiemelését jelenti. Az eltérés különféle okokból és formában lehet indokolt. Történhet sértetti érdekeket szem előtt tartva - ekkor alapja a mediáció (a bűncselekmény sértettjével való kiegyezés), vagy kompenzáció az áldozat elkövető általi kártalanítása) -, sor kerülhet rá a elsősorban a terhelt érdekében - ez esetben főleg reszociatív szempontok figyelembe vételével - és felvetődhet állami, bűnüldözési érdekek folytán is (ide bizonyos tehermentesítő, illetve egyszerűsítő, gyorsító intézmények sorolhatók). Fontos, hogy a három esetkör nem feltétlenül zárja ki egymást, és az is érdekes, hogy – a diverziót akár lehetséges következménynek (pl. „viszont-kompenzációnak”), akár kívánatos célnak tekintjük, mindig feltételezi a terhelt együttműködését, jóváhagyását. A fogalmak sokfélesége az egyes jogrendszerek

és államok felfogásának, s ennek megfelelően normarendszerüknek az eltérő voltából fakad. A diverzió alkalmazási köre ugyanis számos körülmény függvénye, meghatározza pl. az (ügyészi) opportunitás lehetősége és hatóköre, de meghatározza pl. az adott állam hatályos szankciórendszere is (Így pl, ahol a munkabüntetés nem rendes büntetési nem, ott diverziónak tekintik a büntetőeljárással összefüggésben elrendelt közmunkát is). c) A „Corpus Juris” főbb eljárásjogi szabályai az európai joghatóság elismerése (a nemzeti jog szubszidiárius jellege) , a független és pártatlan bírósághoz való jog és a kontradiktórius eljárás. A terheltet természetesen megilleti a védelem és a hallgatás joga. Az egységes eljárás biztosítéka, hogy a nyomozás elrendeléséről és a vádemelésről az „európai ügyész”, mint nemzetek felett álló vádhatóság döntene. A kódex elfogadása esetén a nyomozást - a kódex

tárgyi hatálya alá tartozó, közösségi érdekeket sértő csalások, korrupciós és hivatali bűncselekmények esetén - az (ügyész által kijelölt) egyes tagállamok folytatnák le, s az első fokú ítélet szintén ott születne, ám a döntés megfellebbezhető lenne az Európai Bíróságnál. A tervezetet ma a tagállamok javaslatai alapján tovább „csiszolják”, reménykedve a mielőbbi gyakorlati alkalmazásban. 1.5 Az 1998évi XIX törvény felépítése A törvény harminc fejezetből és több mint hatszáz szakaszból áll, sajnos, már hatályba lépése előtt keletkeztek „nagybetűs alszakaszai” (pl. 244/, B,C szakasz), minthogy több jelentős módosítást technikailag másként nem lehetett megoldani. Jellemező, hogy hatályba lépése előtti legnagyobb novellája, a 2002. évi I törvény maga is több mint 300 §-ból áll A szokatlanul nagy terjedelmet többek közt az magyarázza meg, hogy a jogalkotó törekedett pl. a korábbi, de

változatlanul aktuális eljárásjogi tárgyú Büntető Kollégiumi Állásfoglalásokat a törvénybe illeszteni. A törvény rendszerét a következő táblázat szemlélteti: Statikus szabályok I. rész alapvető rendelkezések, alapelvek Dinamikus szabályok II. rész III. rész /általános eljárás/ /különös eljárások/ a nyomozás a bíróság a vádemelés az ügyész a nyomozó hatóság a bírói eljárás általános szabályai az eljárásban résztvevő a tárgyalás előkészemélyek szítése az eljárási cselekmények a bizonyítás a kényszerintézkedések/ a fiatalkorúak elleni eljárás katonai büntető eljárás a magánvádas eljárás az első fokú eljárás bíróság elé állítás a másodfokú eljárás tárgyalás mellőzése perújítás lemondás a tárgyalásról felülvizsgálat jogorvoslat a törvényesség érdekében jogegységi eljárás eljárás távollévő terhelt ellen eljárás mentességet élvező személyek ügyében

IV. rész különleges eljárások a határozatok végrehajtása záró rendelkezések A törvény „általános része” - amelyet az eljárás „statikus szabályait” tartalmazó előírások rendszerének is tekinthetünk, a „nyomozás” címet viselő fejezetig tart. A nyomozással kezdődik a „különös rész”, vagyis az eljárás ún. „dinamikus szakasza”. A nyomozást az ügyészi szakasz követi, majd a tárgyalás előkészítése után az első fokú, és a másodfokú eljárás következik. A jogerős döntés csak rendkívüli jogorvoslattal támadható. Természetesen a gyakorlatban az eljárások többsége nem úgy zajlik, hogy minden eljárási szakaszra szükségképpen sor kerül. Számos ügy már a nyomozás megszüntetésével befejeződik, mások - az eljárások csaknem kétharmadában - már első fokon jogerősség válnak, rendkívüli jogorvoslatokra pedig az ügyek töredékében kerül csak sor. A törvény maga tehát elméletileg

„teljes modellt” vázol fel, ám a gyakorlat rendszerint beéri annak csupán egy-egy szeletével. A törvény „külön eljárások” címszó alatt olyan speciális szabályokat gyűjt csokorba, amelyek a korábbi rendelkezésektől eltérő, illetve azokat kiegészítő előírásokat tartalmaznak. Az eltérést vagy a kiegészítést az elkövető sajátos személye (fiatalkorú vagy katona), az eljárás gyorsítása, egyszerűsítése (tárgyalás mellőzése, vagy gyorsított „bíróság elé állítás”, a „lemondás a tárgyalásról”) és a cselekmények elsősorban személyes érdekviszonyokat sértő jellege (magánvádas eljárás) egyaránt indokolhatja. Végül a különleges eljárások bizonyos járulékos kérdésekről rendelkeznek, tehát olyanokról, amelyek a rendes eljáráshoz csak bizonyos feltétel mellett, eshetőlegesen kapcsolódnak ( biztosíték letétbe helyezése, kártalanítás, stb.) 1.6 A büntetőeljárás alapelvei 1.61 Az alapelvek

fogalma, csoportosítása A büntető eljárásjog alapelvei olyan tézisek, előírások összességét jelentik, amelyek megszabják az eljárás módját, irányát, meghatározzák jellegét. E rendelkezések megvilágítják a jogalkotó szemléletét, kereteket adnak az állam büntetőjogi igényének, úgy, hogy olykor annak mozgásterét, korlátjait is kijelölik. Az alapvető rendelkezések nem mindig részletezőek, gyakran a törvény szellemét testesítik meg, kifejtésük, részletezésük a további jogi előírások feladata. Voltaképpen azt is mondhatjuk, hogy az eljárási törvény nem más, mint az Alkotmányban, vagy egyes, az eljárási alanyok szervezetét és működését szabályozó törvényekben, valamint magában az 1998. évi XIX törvényben megfogalmazott alapvető, gyakran deklaratív, rendelkezések aprópénzre váltása. Előfordulhat persze, hogy közvetlenül alapelv rögzítése után további, kivételeket érintő, vagy részleteket

tartalmazó szabályokat is találhatunk. Vitatkoznak azon is, mely előírások tekintendők valóban „alapelveknek”, s melyek esetleg csak „elvi jellegű előírásoknak”. E viták azonban jóformán terminológiai kérdésekről folynak, (vagy arról, tartalmazzon-e több törvény is esetleg egymást átfedő előírásokat) és szükségtelenek is, hiszen nincsenek, nem is létezhetnek „fontosabb” és „kevésbé fontos” törvényi előírások. Helyesebbnek látszik ezért az elvi megállapítások tartalmára, s nem besorolásukra koncentrálni. A viták legfeljebb azért nem haszontalanok, mert világossá teszik: az eljárási törvény nem tartalmaz minden olyan deklarációt amely a büntető eljárás szemléletét alapvetően érinti. Másrészről: olyan rendelkezések, amelyeket „alapelvi típusú” előírásoknak minősíthetők, nem csak magában az eljárási törvényben vannak, s ott sem feltétlenül csak az „alapvető rendelkezések”

között. A „jogorvoslat joga” pl alapelvi szinten csak az Alkotmányban szerepel, a törvény maga már csak az egyes eljárási szakaszokhoz kapcsolódó sajátos jogorvoslati szabályokat tárgyalja. A „tárgyalás nyilvánossága” nem vitásan alapelvi követelmény, ám – helyesen – mégsem a törvény élére, hanem a bírósági tárgyalás szabályai közé került,. minthogy pl a nyomozás nem nyilvános Az alapelveket a legelterjedtebb csoportosítás szerint szokás szervezeti és működési alapelvekre felosztani. A) A szervezeti elveket az Alkotmány és az un. „szervezeti törvények”elsősorban az ügyészségről és a bíróságról szóló törvény - tartalmazzák E körbe általában a következő elveket sorolják: - igazságszolgáltatás kizárólag a bíróság útján (az igazságszolgáltatás privilégiuma) (Be. 3 § (2) bek) - a törvény előtti egyenlőség, - a társasbíráskodás elve, - a laikus elem részvételének elve, - a bírói

függetlenség elve. A bírói függetlenség voltaképpen a hatalmi ágak elválasztásából adódó olyan alapvető igény, mely az ítélkezés autonóm, befolyástól mentes keretit teremti meg. Az Alkotmány 50. § (3) bekezdése értelmében a bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve. A rendszerváltás előtt csaknem formálisnak tekinthető bírói függetlenség mára, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI törvény, és a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII törvény elfogadásával - elsősorban az Országos Igazságszolgáltatási Tanács létrejöttével - tartalmilag, a bírák személyi függetlenségét tekintve is megvalósult. A folyamatot a bírói költségvetésről történő döntés OIT hatáskörébe utalása tetőzte be. A laikus elem részvételének formáiról később, a tárgyalási rendszerek ismertetésekor részletesebben lesz szó, a

társasbíráskodás elvét pedig a következő fejezetben a bíróságok összetétele kapcsán érintjük. B) A működési elvek általában magában a Be.-ben olvashatók, ezek egy része az egész eljárásra kiható előírásokat rögzít (a törvény élén), mások egy-egy adott intézmény, vagy eljárási szakasz szabályozásának kapcsán kaptak helyet. A legfontosabbak: - a hivatalból való eljárás elve (Be. 6 §), - az eljárási feladatok megoszlásának elve és a vádelv (Be. 1 § 2 §), - az ártatlanság vélelme és az ehhez kapcsolódó elvek (Alk. 57 § (2) bek, Be. 7 §, 8 §, 4 §), - jog a (tisztességes) bírósági eljáráshoz (Alk. 57 § (1) bek, Be 3 §) - a védelem jogának elve (Be. 5 §) - az anyanyelv használatának elve (Be. 9 §), - a a bizonyítékok szabad értékelésének elve (Be. 78 §) - a tárgyalás nyilvánosságának elve (Be. 237 §) - a jogorvoslati jogosultság elve (Alk. 57 § (5) bek), - a büntetőjogi felelősség önálló

elbírálásának elve (10. §) A legtöbb elvet részletesebben később, az egyes hozzájuk szorosan kapcsolódó intézmények vagy eljárási szakaszok tárgyalásakor érintjük. Most néhány olyat veszünk szemügyre, amelyek az egész eljárás jellegére, szemléletére kihatnak, vagy alapvetően érintik az eljárás fontosabb résztvevőinek jogait, kötelességeit. 1.611 A hivatalból történő eljárás elve Az elv azt jelenti, hogy a bíróságnak, az ügyésznek és a nyomozó hatóságnak kötelessége, hogy a törvényben megállapított feltételek esetén a büntetőeljárást megindítsa, illetve lefolytassa. A hivatalból történő eljárást két fogalommal, a legalitás és az officialitás fogalmával szokás jelölni. Ugyannak az elvnek két oldaláról van szó A legalitás = kötelesség (bűncselekmény gyanúja esetén érvényesíteni kell az állam büntetőjogi igényét). Kivétel: opportunitás (a jogalkotó felmentést ad a kötelesség

teljesítése alól, általában célszerűségi okból) Ilyen okok szép számmal akadnak a hatályos törvényben: - a feljelentés elutasítása, a nyomozás megszüntetése és „megrovás” alkalmazása, - a nyomozás, a vádemelés, a bizonyítás „részbeni mellőzése - „a vádemelés elhalasztása - „megállapodás az elkövetővel” - „fedett nyomozó mentessége”, stb. Az officialitás = jog (bűncselekmény gyanúja esetén az állam felhatalmazást ad a nyomozó hatóságnak, az ügyésznek és a bíróságnak az állam büntetőjogi igényének érvényesítésére) Kivétel: feljelentés, magánindítvány, kívánat (a jogalkotó korlátozza e jogot általában a sértett érdekében) 1.612 Jog a (tisztességes) bírósági eljáráshoz Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt vádról bíróság döntsön. Ez olyan elv, ami az eljárási feladatok megoszlásának következménye, s tágabb értelemben magában foglalja a törvényes, pártatlan

bírósághoz, és a tisztességes „fair” bírói eljáráshoz való jogot is. A Be.-ben ez utóbbi fogalom nem szerepel, az Emberi Jogok Európai Egyezménye 6 cikke (1993. évi XXXI tv) azonban meghatározza a lényegét: „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően. Az ítéletet nyilvánosan kell kihirdetni.” Az egyes strassbourgi döntésekből a tisztességes eljárás további kritériumai is megállapíthatóak, ilyen (előzőekben nem említett) alapelv pl. a „fegyverek egyenlőségének elve”, vagy a „kétszeres eljárás tilalma”. 1.613 Az eljárási feladatok megoszlása és a vádelv Az eljárási feladatok megoszlásának elve voltaképpen a büntető perben érvényesülő szigorú munkamegosztás követelménye, amely szerint a

vádlói, a védői és az ítélkező funkció nem keveredhet. A vádló tehát nem ítélkezhet, ítéletre azonban vád nélkül nem kerülhet sor. A bíróság eszerint csak a megvádolt személy ügyében dönthet, és csak a vád által leírt tényeket bírálhatja el. Újabb tények vagy személyek felelősségének felmerülésekor az ügyészhez kell fordulnia a vád módosítása, kiegészítése végett. Az elv további következménye, hogy a bírósági eljárásban a bizonyítás során a vádlót, a terheltet és a védőt azonos jogok illetik meg, sőt a törvény néhány rendelkezése kifejezetten az utóbbiak kedvezményezett helyzetét igyekszik előmozdítani. Mindemellett nem abszolút elvről van szó, bizonyos a védelem körébe tartozó kérdések pl. a vádlói vagy az ítélkezői tevékenységbe is tartozhatnak - pl az enyhítő körülmények kötelező felderítése, vagy (vétségi eljárásban, az ügyész távollétében) a vád bírói

ismertetése A kérdést tehát tartalmi és nem formai oldalról kell szemlélni. 1.614 Az ártatlanság vélelme és a kapcsolódó elvek A büntető eljárás alapvető szemléletére utaló előírás, hogy senki sem tekinthető bűnösének mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg. Az elv valójában önmagában alig több szólamnál, tartalommal a bizonyítást érintő járulékos elvek töltik meg. Ezek: - a bizonyítási teher elve, Eszerint a terhelt bűnösségének bizonyítása a vádlót terheli Senki nem kötelezhető ártatlanságának a bizonyítására. - a kétséget kizáróan nem bizonyított tény értékelése. Az “in dubio pro reo” elve óvatos megfogalmazása ellenére gyakorlatilag felfogható úgy is, hogy a kétséget kizáróan nem bizonyított tény a vádlott javára értékelendő. - az önvádra kötelezés tilalma. Eszerint senki sem kötelezhető arra, hogy önmagát terhelő

vakkomást tegyen és önmaga ellen bizonyítékot szolgáltasson. Ez az elv sem feltétlen és kivétel nélküli: a hatóságnak módja van arra, hogy tárgyi bizonyítási eszközt vagy okiratot házkutatás vagy motozás révén olyan személytől is lefoglaljon, aki egyébként a vallomás megtagadására jogosult (mentességi joggal rendelkező tanútól, vagy terhelttől). 1.615 A büntetőjogi felelősség önálló elbírálása A bíróságot, az ügyészt és a nyomozót sem a más szerv által megállapított tényállás, sem az ennek nyomán hozott határozat nem köti (v.ö Polgári Perrendtartás 9 §) Ha jogerősen elbírált bűncselekmény anyagi jogi következményei felől polgári perben kell határozni, a bíróság határozatában nem állapíthatja meg, hogy az elitélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt. A bíróság határozatának meghozatalakor más hatóság döntésétől, a fegyelmi határozatban megállapítottaktól független. Azt a

kérdést tehát, hogy történt-e bűncselekmény, s ha igen, annak ki a tettese, kizárólag büntető bíróság döntheti el, s ha ezt eldöntötte, más hatóság e kérdésekben ettől eltérően Előfordulhat azonban, hogy az említett döntés előzetes kérdéstől függhet. Ilyenkor az eljárás felfüggesztésének lehet helye. 2. A büntető eljárás alanyai 2.1 Néhány elvi kérdés az alanyok és csoportosításuk kapcsán 2.11 A büntető eljárási jogviszonyok és az eljárási cselekmények 2.12 Az eljárási cselekmények fontosabb alaki szabályai 2.13 Az alanyok jogképessége és cselekvőképessége 2.2 A bíróság 2.21 Bírói szervezet, az eljáró bíróságok 2.22 A bíróság összetétele 2.23Hatáskör, illetékesség, kizárás 2.24 A Nemzetközi Büntetőbíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága 2.3 Az ügyész 2.31 Az ügyész feladatai 2.32 Az ügyész hatásköre illetékessége, kizárása 2.4 A nyomozó hatóságok 2.5 A

hivatásos alanyokat érintő kizárási szabályok vázlata 2.6 Az “individulis” alanyok 2.61 A terhelt 2.62 A védő 2.63 A sértett 2.631 A magánvádló és a pótmagánvádló 2.632 A magánfél 2.633 A bűncselekmény sértettjei kárának állami enyhítése 2.64 Az egyéb érdekeltek, képviselők, a segítők, a tanú érdekében eljáró ügyvéd 2.1 Néhány elvi kérdés az alanyok és csoportosításuk kapcsán A büntető eljárás formális értelemben felfogható olyan tevékenységek sorozataként, amelyet - a büntető eljárás egymással meghatározott jogviszonyban lévő alanyai, - jogok és kötelességek által kijelölt keretek között, - személyesen vagy képviselőik útján végeznek. Az alanyok többféle szempont szerint csoportosíthatóak. Beszélhetünk a bíróságról, az ügyészségről és a nyomozó hatóságról, mint igazságszolgáltatási illetve hatósági jogkört gyakorló alanyokról. és szólhatunk az eljárásban részt vevő

személyekről, akik közül legfontosabbak a terhelt, a védő, és a sértett. A következőkben ezt a felosztást követjük, először tehát a „hatósági”, azután az „individuális” alanyokat vizsgáljuk meg. Előtte azonban még néhány, az alanyok tevékenységét és viszonyát érintő elvi kérdést tisztáznunk kell. 2.11 A büntető eljárási jogviszonyok és eljárási cselekmények A büntető eljárásjogi jogviszony az eljárás alanyainak jogilag szabályozott kapcsolata, amelynek kereteit és tartalmát mindig a konkrét eljárási cselekmény határozza meg. E jogviszonyok jellemzően alá-fölérendeltségi viszonyok (nyomozó hatóság-terhelt), olykor mellérendeltségi viszonyok (terhelt-védő). Az eljárási cselekmények a büntetőeljárás un. „főszemélyei” (a vád, a védelem, az ítélkezés), valamint az eljárás más alanyainak az eljárási feladatok körében és érdekében gyakorolt jogainak és kötelességeinek külső

megnyilvánulási formái, amelyek feltételeit, idejét, helyét, módját, alakszerűségeit a törvény pontosan szabályozza és azokhoz joghatást fűz. Ha a büntetőeljárás alanyainak említett két csoportjából indulunk ki, különböztethetünk a bíróság és a hatóságok, valamint a perbeli személyek cselekményei között. Az előzőek un. hatósági cselekmények (a nyomozás elrendelése, a vádemelés, az ítélethozatal) az utóbbiak (vitatott, de gyakori felfogás szerint) többnyire egyoldalú jognyilatkozatok (pl. a magánindítvány előterjesztése, vagy a tárgyalásról való lemondás egyoldalú, ám pl. a védői megbízás kétoldalú) Egy másik felosztás a cselekmények tartalmából indul ki, s eszerint különböztethetünk pl. - kényszercselekmények és - bizonyítási cselekmények között. E két nagy cselekménykör szabályait később külön tárgyaljuk A kényszercselekmények és a bizonyítási cselekmények gyakran igen szoros

összefüggést mutatnak, gondoljunk pl. a házkutatásra vagy a motozásra melyeket a Be a kényszerintézkedések között szabályoz, a hatóság oldaláról szemlélve azonban e cselekmények nyilván a bizonyítás körébe tartoznak és általában tárgyi bizonyíték megszerzését célozzák. Végül a cselekmények megjelenési formájuk szerint tekinthetők - akaratnyilvánításnak (pl. feljelentés, fellebbezés, vádemelés), - tudomás-kijelentésnek (pl. a tanúvallomás, a szakértői vélemény) vagy - un. reálaktusnak (tevékenységben testet öltő cselekmény, pl motozás, szembesítés) 2.12 Az eljárási cselekmények fontosabb alaki szabályai (Be. 64-74 §) A Be. - rögzített és pontos processzuális elemeket szabályozó normaként - nem kerülheti el, hogy az eljárás valamennyi szakaszára jellemző fontos alaki előírásokkal foglalkozzék. E meglehetősen „száraz”, sokszor formálisnak tűnő, szigorú szabályok távolról sem öncélúak,

mindegyik fontos garanciális követelményekkel függ össze. Az ide tartozó rendelkezések a következők (rövid magyarázatot csak némelyikhez fűzünk): a határidők számítása, A határidők időtartamot jelölnek, szemben a határnappal, amely meghatározott napot – a teljesítés napját – rögzíti. A határidők órákban napokban, hónapokban, vagy években számítandók. A napokban számított határidőbe a kezdőnap nem számít be, s ha a lejárat napja munkaszüneti nap, a határidő csak a következő munkanapon jár le. Példa a különböző határidőkre: - órákban: az őrizet, 72 óra, - napokban: a feljelentés alapján tett intézkedés (3 nap), - hónapokban: az előzetes letartóztatás elrendeléskori határideje, 1 hónap, - években: a vádirat benyújtása után elrendelt egy évet meghaladó előzetes letartóztatást a másodfokú bíróság vizsgál felül. - az igazolás, mint a határidők, vagy a határnap elmulasztása orvoslásának

eszköze, Ezzel a „nem ügydöntő határozatok elleni rendkívüli jogorvoslatnak” is tekinthető eszközzel az ügyész, a terhelt, a védő, a magánvádló, a magánfél, a tanú, vagy a szakértő az elmulasztott határidő utolsó napjától illetőleg a határnaptól számított 8 napon belül élhet. Sikere esetén a korábban elmulasztott cselekmény hatályos illetve pótolható. - az idézés, értesítés, és az idézés elmulasztásának következményei, A büntető eljárásban azt kell idézni, akinek jelenléte az eljárási cselekményeken kötelező (pl. a tanút kihallgatására, a védőt kötelező védelem esetén a tárgyalásra) Értesítésre akkor kerül sor, ha az érintett személy jelenléte nem kötelező, de az illető jogosult jelen lenni az eljárási cselekményen (értesítik pl. a szakértőt, ha meghallgatása a tárgyaláson nem indokolt, vagy a sértettet) Mind az idézés, mind az értesítés szabályszerű megtörténtét a hatóságnak

dokumentálnia kell. Az eredménytelen idézés következményei (rendbírság, elővezetés) csak a szabályszerűen történt kézbesítés esetén alkalmazhatók. - - - a kézbesítés, másolat készítése az eljárás során keletkezett iratokról, az államtitok és szolgálati titok megismerése, Az Alkotmánybíróság 6/1998. (III 13) AB Határozata megállapította, hogy a Benek az államtitkot illetve szolgálati titkot tartalmazó iratok kezelésére vonatkozó szabályai alkotmányellenesek. E döntés jegyében került sor az új szabályozásra, melynek értelmében a titkos iratról is adható másolat az érintett részére, illetve az iratról készült másolat tanulmányozását lehetővé kell tenni a megkeresések, E szabály-csoport lényege, hogy minden szerv köteles a büntető eljárásban eljáró hatóságok megkeresésének eleget tenni. Sürgős esetben a helyi önkormányzat jegyzője is megbízható eljárási cselekmény foganatosításával, pl.

a helyszín, a nyomok biztosításával - az ügyek egyesítése és elkülönítése az ismeretlen helyen tartózkodó terhelt (tárgy) felkutatása Az új Be. – mint később látni fogjuk - , a korábbinál szélesebb körben teszi lehetővé az ismeretlen helyen tartózkodó terhelt elleni eljárást, megkísérelve ezzel a felfüggesztett eljárások tömeges elévülésének megakadályozását is. - a bűnügyi költség fogalma és viselésének egyes szabályai Minden olyan költség ide tartozik, amely az ügyben az eljárás megindulásától a befejezéséig pl. az állam előlegezett, vagy egyes az eljárási résztvevők készkiadásaként jelentkezett. Fontos, régen várt rendelkezés a rászoruló terhelt költségviselés alóli felmentése. Ilyenkor a terhelt illetékmentesen juthat iratmásolatokhoz, és kirendelt védője díját az állam viseli Az említett - egymással csak részben kapcsolatban álló - szabályok többségének alaposabb

részletezése e vázlatban felesleges, a törvény világos és egyértelmű előírásaira is figyelemmel. 2.13 Az alanyok jogképessége és cselekvőképessége A jogképesség és a cselekvőképesség a büntető eljárásban a polgári jog általános szabályaihoz képest speciális vonásokat is mutat. A jogképesség a büntető eljárási alannyá válás feltételeit határozza meg: - ki az, aki büntető eljárási jogviszonyok alanyaként felléphet (ki lehet pl. bíró, ügyész, védő. - ezeket a feltételeket jórészt nem a Be, hanem a szervezeti törvények tartalmazzák), - kit, mely feltételek mellett terhelnek büntető eljárásjogi kötelezettségek (ki tekintendő terheltnek, ki köteles tanúvallomást tenni stb.- e körülményeket viszont az eljárási törvény szabályozza). A jogképességről szokás általános és különös értelemben beszélni. Általános értelemben jogképes az, aki büntető eljárásban bíróként, ügyészként, védőként

eljárhat, vagy aki terheltnek, tanúnak, szakértőnek stb. tekinthető Az általános jogképességet a szervezeti törvények, vagy a büntető eljárásjogi törvény fogalmi előírásai szabályozzák. Így pl. bíró az lehet, aki magyar állampolgár, büntetlen előéletű, választójoggal rendelkezik, egyetemi jogi végzettségű, jogi szakvizsgát tett, és 1 évig titkárként vagy gyakorlati jogi munkakörben dolgozott. Terheltnek pedig az tekinthető, aki ellen valamely bűncselekmény gyanúja miatt eljárás folyik. Konkrét jogképességről akkor van szó, ha az eljárás résztvevője egy bizonyos, meghatározott büntetőeljárásban gyakorolhat jogokat, vagy terhelhetik kötelezettségek. Ezt a kérdést a hatáskör, illetékesség illetve a kizárás következő pontokban tárgyalandó szabályaival lehet eldönteni. A cselekvőképesség azt fejezi ki, hogy az alanyok jogaikat saját (személyes) cselekményeik révén gyakorolhatják, illetve

kötelességeiknek saját cselekményeikkel tehetnek eleget. Felfogható ezért a cselekvőképesség kérdése úgy is, hogy az alanyok - kötelesek-e személyes közreműködésre, - az eljárási cselekményt képviselőjük útján is teljesíthetik-e, illetve - az eljárási cselekményt kizárólag kötelezően igénybe veendő képviselő révén vagy segítségével teljesíthetik. A bíróság és a hatóságok jogképessége és cselekvőképessége egybeesik, az eljárásban részt vevő személyek többnyire személyes közreműködésre kötelezettek (pl. terhelt, tanú, a szakértő), más esetben képviseltethetik magukat (pl. magánfél) Képviseleti kényszerről tisztán eljárásjogi értelemben ma nincs szó, de pl. a büntető eljárást megalapozó magánindítvány kapcsán elmondható, hogy e sértett felelősségre vonását megalapozó nyilatkozatot a cselekvőképtelen sértett helyett csak törvényes képviselője teheti meg. A Be. sajátos képviseleti

kényszert ír elő pótmagánvád esetén, amikor az intézmény kapcsán kötelező ügyvédi közreműködést tesz kötelezővé. Így az a sajátos helyzet áll elő, hogy a törvény hatályba lépése esetén az ügyvédek nem csupán védői, hanem “ügyészi” feladatokat is elláthatnak. 2.2 A bíróság 2.21 A bírói szervezet, az eljáró bíróságok A bíróság az igazságszolgáltatás szerve, éppen ezért nem tekintjük „hatósági jogkör” gyakorlójának. Az ítélkezésen kívül általában bíróság (a nyomozás során nyomozási bíró) dönt a szabadságelvonással, illetve szabadságkorlátozással járó kényszerintézkedésekről. A törvény szerint mindig a bíróság dönt elmeállapot megfigyelésének elrendeléséről [Be. 107 § (1)], az előzetes letartóztatás elrendeléséről [130. § (1)], a lakhelyelhagyási tilalom elrendeléséről [137. § (3)], az ideiglenes kényszergyógykezelés elrendeléséről [140 § (1)], az útlevél

elvételéről [146. § (1)-(2)], az óvadék elfogadásáról [147 § (1)], bizonyos esetekben a lefoglalásról [151. § (3), 153 § (2)] és a zár alá vételről [159 § (1)] A magyar bírósági szervezet négy szintű, a fellebbezés azonban egyfokú. Első fokon a helyi bíróság és (súlyosabb bűncselekmények esetén, melyekről a hatáskör kérdései során lesz szó) a megyei bíróság jár el. Másodfokon jár el a) a megyei bíróság a helyi bíróság hatáskörébe tartozó ügyekben, b) az ítélőtábla a megyei bíróság hatáskörébe tartozó ügyekben, c) ha e törvény az ítélőtábla határozata elleni fellebbezést lehetővé teszi, a Legfelsőbb Bíróság az ítélőtábla hatáskörébe tartozó ügyekben. A Legfelsőbb Bíróság eszerint tehát rendes jogorvoslati bíróságként általában nem működik, de dönt - a perújítás megengedhetősége kérdésében a tábla által hozott határozatok elleni fellebbezések ügyében, - az

ítélőtábla által hozott és fellebbezéssel támadható nem ügydöntő végzések elleni fellebbezések ügyében, végül - a rendkívüli jogorvoslatok közül a felülvizsgálat, a törvényesség érdekében előterjesztett jogorvoslat és a jogegységi eljárás alá eső ügyekben. Tevékenysége így elsősorban döntő mértékben az Alkotmány szerint rá háruló feladat ellátására: a bíróságok jogalkalmazása egységének biztosítására terjed ki. Kivételesen az elsőfokú bíróság hatáskörébe tartozó ügyekben az egyesbíró, illetve a tanács elnöke helyett önálló aláírási joggal bírósági titkár, tárgyaláson kívül - a bíró irányítása és felügyelete mellett - bírósági ügyintéző is eljárhat. 2.22 A bíróság összetétele A helyi bíróság egy hivatásos bíróból és két ülnökből álló tanácsban jár el, ha a bűncselekményre a törvény nyolc évi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztést rendel, minden más

esetben ülnökök közreműködése nélkül (egyesbíróként) jár el. A megyei bíróság mint elsőfokú bíróság egy hivatásos bíróból és két ülnökből álló tanácsban jár el, első fokú bíróságként kivételesen két hivatásos bíróból és három ülnökből álló tanácsban járhat el. A másodfokú bíróság, az ítélőtábla és - ha e törvény másképp nem rendelkezik a Legfelsőbb Bíróság három hivatásos bíróból álló tanácsban jár el. 2.23 A bíróság hatásköre, illetékessége, a kizárás A hatáskör arra a kérdésre ad választ, hogy a különböző szintű szervek között hogyan oszlanak meg a feladatok. Ezzel szemben az illetékesség az azonos szintű szervek közötti területi munkamegosztást jelenti. A hatáskör tehát vertikális feladatmegosztást jelent (a „milyen” kérdésre ad választ), az illetékesség horizontális tagozódást jelent (s a „melyik” kérdésre válaszol). Első fokon a helyi

bíróság hatáskörébe tartozik azoknak a bűncselekményeknek az elbírálása, amelyeket a törvény nem utal a megyei bíróság hatáskörébe. A megyei bíróság hatáskörébe tartozó bűncselekményeket a Be. 16 §-a pontosan felsorolja. Ilyenek (a teljesség igénye nélkül) - azok a bűncselekmények, amelyekre a törvény tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását is lehetővé teszi; valamint - az állam elleni bűncselekmények (Btk. X Fejezet); - az emberiség elleni bűncselekmények (Btk. XI Fejezet); - az emberölésre irányuló előkészület, a gondatlanságból elkövetett emberölés [Btk. 166 § (3) és (4) bek.], az erős felindulásban elkövetett emberölés (Btk 167 §), az életveszélyt (halált) okozó testi sértés [Btk. 170 § (5) bek és (6) bek harmadik fordulata], az emberrablás (Btk. 175/A §), az emberkereskedelem (Btk 175/B §), az egészségügyi beavatkozás, az orvostudományi kutatás rendje és az

egészségügyi önrendelkezés elleni bűncselekmények (Btk. XII Fejezet II Cím); - a terrorcselekmény (Btk. 261 §), a nemzetközi jogi kötelezettség megszegése (Btk 261/A. §), a légi, vasúti, vízi jármű hatalomba kerítése (Btk 262 §), a bűnszervezetben részvétel (Btk. 263/C §); - a nemzetközileg ellenőrzött termékek és technológiák forgalmára vonatkozó kötelezettség megszegése (Btk. 287 §), a bennfentes értékpapír-kereskedelem (Btk 299/A §), a tőkebefektetési csalás (Btk. 299/B §), a piramisjáték szervezése (Btk 299/C §), a pénzmosás (Btk. 303 §), a pénzhamisítás (Btk 304 §) és a bélyeghamisítás (Btk 307 §); - a különösen jelentős (különösen nagy) kárt, vagyoni hátrányt okozó, illetve ilyen értékre elkövetett vagyon elleni bűncselekmények, - a katonai büntetőeljárás hatálya alá tartozó bűncselekmények. Az eljárásra az a bíróság illetékes, amelynek a területén a bűncselekményt elkövették. A

bíróságok illetékességi területét a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény határozza meg. Az eljárásra az a bíróság is illetékes lehet, amelynek területén a terhelt lakik, ha az ügyész, a magánvádló vagy a pótmagánvádló ott emel vádat. Néhány bűncselekmény esetén – elsősorban szakszerűségi szempontokat figyelembe véve - a törvény kizárólag a megye székhelyén működő helyi bíróságot (a Fővárosban a PKKB-t) hatalmazza fel az eljárásra, függetélenül attól, hogy a bűncselekményt a megye illetve a fővárosi területén hol követték el. Ilyen pl. a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés (Btk 171 §), a közlekedési bűncselekmények (Btk. XIII Fejezet) - kivéve az ittas vagy bódult állapotban elkövetett járművezetést (Btk. 188 § (1) bek] és a járművezetés tiltott átengedését [Btk 189 § (1) bek.], a kiskorú veszélyeztetése (Btk 195 §) , a közveszélyokozás (Btk 259

§), a közérdekű üzem működésének megzavarása (Btk. 260 §) , valamint a legtöbb gazdasági bűncselekmény A kizárás az ügyek elfogulatlan elbírálásának biztosítéka. Bizonyos törvényben felsorolt összeférhetetlenségi szabályokon kívül nem járhat el az sem bíróként akitől az ügy tárgyilagos megítélése bármely okból nem várható. Lényegében hasonló szabályok vonatkoznak más eljárási résztvevőkre is. E szabályrendszer lényegét A 2.5 pontban szemléltetjük 2.24 A Nemzetközi Büntetőbíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága A bíróság kapcsán kell röviden szólni erről a két „nemzetek feletti” bíróságról. A Nemzetközi Büntetőbíróság a 90-es évek második felében létrehozott, 18 bíróból álló testület, melynek feladata, hogy súlyos nemzetközi jellegű bűncselekmények (pl. agresszió, háborús bűncselekmények) miatt eljárjon, ha az adott állam erre nem képes, vagy nem hajlandó.

Korábban hasonló cselekmények miatt az ENSZ által létrehozott „ad-hoc” testületek jártak iulletve járnak el (ez idő szerint a volt jugoszláviai és ruandai népirtások ügyében folytatnak eljárást). Ami az Emberi Jogok Európai Bíróságát illeti, gyakori érvelése a büntető eljárásjog résztvevőinek, hogy jogorvoslati lehetőségeik kimerítése után „Strassbourghoz fordulnak” anélkül, hogy tisztában lennének azzal, milyen feltételek alapján, miként működik ez a bírói fórum. Az Emberi Jogok Európai Egyezményét, 1950-ben, Rómában, másfél évvel az Európa Tanács 1949 márciusi megalakulása után alkották meg, abból a célból, hogy erősítsék az egyetemes emberi jogok országhatároktól független érvényesülését. A dokumentum 1953 szeptemberében lépett hatályba, s ezzel közel egy időben megkezdte működését a csatlakozó államok által vállalt kötelezettségek biztosítására létrehozott intézményrendszer,

így a bíróság is. A Római Egyezmény voltaképpen a szerződő államok sajátos „keretszerződése”, jórészt szinte deklaratív előírásokkal, amelyeket az egyes ügyekben hozott döntések értelmeznek. A Bíróság tehát gyakorlatilag angolszász típusú precendens-jog alapján működik. A kérelmek az elfogadhatóságának fontosabb feltételei: - a jogosult az Egyezmény hatálya alá tartozó állammal szemben, az Egyezmény ratifikálását követő megsértéséből eredő jogát érvényesítse (pl. a tisztességes eljárás hiányát, az ügy elhúzódását, jogai indokolatlan korlátozását) - a hazai jogorvoslati lehetőségeket előzőleg a panaszos merítse ki, - a kérelem benyújtására a jogerős határozat meghozatalától számított hat hónapon belül kerüljön sor. Az ítélet megállapíthatja a jogsértést és kártérítést is előírhat. Végrehajtását az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága ellenőrzi. Ennek során vizsgálhatják

azt is, hogy az elmarasztalt szerződő állam milyen intézkedéseket tett és hogyan alakította át belső jogát a megállapítotthoz hasonló jogsértések megelőzése érdekében. 2.3 Az ügyész 2.31 Az ügyész feladatai: A törvény sommás bevezető mondata szerint: az ügyész a közvádló. Ez azonban számos részfeladatot jelent. Ilyen pl - a nyomozás (lásd a következő pontban), - a nyomozás felügyelete, (elrendelési, utasítási, jelenléti, iratbetekintési jog, a feljelentés elutasításának, a nyomozás megszüntetésének joga, a hatáskörébe tartozó panaszok elbírálásának kötelezettsége) - vádemelés, vád képviselete ( indítványtételi jog, a váddal való rendelkezés joga) Ez utóbbiakról az eljárás ügyészi szakaszában lesz részletesebben szó. 2.32 Az ügyész hatásköre, illetékessége és kizárása Hatásköre és illetékessége a bíróságéhoz igazodik. Az ügyészség szervezetéről a 2002. évi I törvény és a

3/2001 (ÜK5) LÜ utasítás tartalmaz részletszabályokat. A kizárási okok hasonlóak más eljárási résztvevők összeférhetetlenségi és elfogultsági szabályaival. Ha az ügyész a kizárási okot nem maga jelentette be, eljárhat, de amíg nem döntenek kizárása ügyében - a feljelentést nem utasíthatja el, - a nyomozást nem szüntetheti meg, - kényszerintézkedést nem rendelhet el, - vádat nem emelhet és nem képviselhet. 2.4 A nyomozó hatóságok Feladatukat a Be. nem írja körül, ezt alacsonyabb szintű jogszabályokra bízza A következő szervek rendelkeznek nyomozó hatósági jogkörrel: a) a rendőrség (36. § (1) bek) Általános nyomozó hatóság mindent nyomoz, amit a többi szerv nem. A rendőrség nyomozó hatósági jogköréről (a hatáskör és az illetékesség kérdéseiről) a 15/1994. (VII14) BM rendelet rendelkezik A rendelet szerint a rendőrség nyomozó hatóságai helyi, területi, és központi szervekre tagolódnak. A helyi

nyomozó hatóság szervei: a) a rendőrkapitányságok bűnügyi szervei, b) a rendőrkapitányságok közlekedésrendészeti szervei, c) a rendőrkapitányságok közrendvédelmi szervei, d) a rendőrkapitányságok rendőrőrsei, rendőrállomásai, e) a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság, a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság. A területi nyomozó hatóság szervei: a) a megyei (budapesti) rendőr-főkapitányságok felderítő, nyomozó és vizsgálati szervei, b) a megyei (budapesti) rendőr-főkapitányságok közlekedésrendészeti szervei, c) a Repülőtéri Biztonsági Szolgálat bűnügyi szervei. A központi nyomozó hatóság szervei: a) az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság Bűnügyi Főosztály szervei, b) az ORFK Bűnügyi Főigazgatóság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság Felderítő Főosztály szervei c) az ORFK SZBEI Nyomozó Főosztály szervei, d) az ORFK SZBEI Vizsgálati Főosztály

szervei, e) az ORFK SZBEI Különleges Ügyek Osztálya, f) az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztály szervei. A látszólag bonyolult felsorolás alapján a rendelet mellékletében igyekeznek ideális hatásköri és illetékességi kereteket teremteni az eredményes bűnüldözéshez. Mindez – a gyakori átszervezéseket is tekintve – nem segíti pl. annak az állampolgárnak a dolgát, aki nyilván nincs tisztában vele, hogy az adott bűncselekményt melyik szerv nyomozza. A dolog azonban egyrészt valójában nem ennyire bonyolult, a legtöbb - gyakori bűncselekmény nyomozása a helyi ( kerületi, esetleg megyei ) rendőrkapitányságokra tartozik. Emellett a Be előírja, hogy ha a feljelentést nem a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező nyomozó hatóságnál tették, a feljelentést ez is köteles átvenni, illetve jegyzőkönyvbe foglalni, és az eljárásra jogosultnak megküldeni (172. § (3) bek) 2003-tól a rendőrség speciális pénzügyi nyomozó

egységek révén nyomozza az egy ideig az APEH Bűnügyi Igazgatósága hatáskörébe tartozó cselekményeket is: - jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, - számvitel rendjének megsértése, - csődbüntett, - az APEH érdekkörébe tartozó adó-, társadalobiztosítási csalás - járulékbűncselekmények - EU pénzügyi érdekeinek megsértése + minden ezekkel kapcsolatos okirat-hamisítás b) az ügyészség (29. §): Az ügyész mindent és mindig nyomozhat, vannak azonban esetek, amikor kizárólag ő nyomozhat. Ide tartozik: - a mentességet élvező személy által, és működésük körében ellenük elköv. bcs - biró, ügyész, titikár, fogalmazó, ügyintéző, ügy. nyomozó, bir végrehajtó, közjegyző, hivatásos rendőr ellen elkövetett emberölés, hivatalos szem elleni erőszak, rablás, - az előzőek (kivéve a rendőrt) által elkövetett valamennyi bcs., + ülnök igazságszolgáltatással kapcsolatos bcs.-e, - ugyanezekkel a személyekkel

kapcsolatban elk. korrupciós tettek - rendőr, polg. nemzbizt szolg tagjai ált elk nem katonai bcs-ek, VPNYH nyomozója által elkövetett cselekmény - a legtöbb igazságszolg. rendje ell bcs-ek: hamis vád, hatóság, félrevezetése, hamis tanuzás, hamis tanuzásra felhívás, ig. szolg akadályozása, mentő körülmény elhallgatása, hiv. szem által elk bűnpártolás, zugírászat, ügyvédi visszaélés, nemzetközi bíróság előtt elkövetett igazságszolgáltatás elleni bcs. - külföldi hiv. szem ellen, elkövetett és nemzetközi korrupciós bcs-ek, - a nemzetközileg védett személy elleni erőszak büntette c) Vám- és Pénzügyőrség Nyomozó Hivatala (VPNYH – 36. § (2) bek) a) mindig: - „nemzetközi” és külkereskedelmi bűncselekmények - adócsalás és csalás – ha nem APEH-hatáskör - jövedéki bcs-ek, csempészet, vámorgazdaság, - áru hamis megjelölése, szerzői jogok megsértése, - + minden ezekkel kapcsolatos okirat- és

bélyeghamisítás, b) behozatallal, kivitellel, tranzitforgalommal kapcsolatban, ha a VPNYH észleli, vagy ott tettek feljelentést: - visszaélés kábítószerrel - kábítószer készítésének elősegítése d) Határőrség (36. § (3) bek) Csak észlelés ill. itt tett feljelentés esetén - beutazási és tartózkodási tilalom megszegése, - jogellenes belföldi tartózkodás elősegítése, - embercsempészés, - határjelrongálás - úti okmány tekintetében elkövetett közokirat-hamisítás e) Külföldön lévő magyar kereskedelmi hajó illetve polgári légi jármű parancsnoka Magyar állampolgárral szemben menetközben mindig, külföldivel szemben kivételesen. 2.5 A hivatásos alanyokat érintő kizárási szabályok vázlata (Az ügy elfogulatlan, tárgyilagos megítélésének biztosítékai) Kizárás általános (mindenkire) abszolút (összeférhetetlen) relatív (elfogult) speciális (csak egyesekre) abszolút (összeférhetetlen) relatív

(elfogult) Általános abszolút: - terhelt, védő sértett, feljelentő, képviselő, hozzátartozó, - tanú, szakértő bíró, ügyész, nyomozó Speciális abszolút: nyomozó nyomozási bíró perújítási nyomozás ugyanaz a nyomozó ítélkező bíró ügyész - másodfok, megismételt eljárás - rendkívüli jogorvoslat ugyanaz a bíró Általános és speciális relatív: azonos tartalmú - akitől az elfogulatlan megítélés nem várható. (pl baráti, érzelmi viszony) A kizárási okot az érintett maga jelenti be (ekkor a továbbiakban nem járhat el) más jelenti be, ekkor eljárhat, de: nyomozó: kényszerintézkedést nem alkalmazhat ügyész: nem utasíthat el és szüntethet meg kényszerintézkedést nem alk., vádat nem emelhet és nem képviselhet. bíró: ügydöntő határozat meghozatalában nem vehet részt 2.6 A büntető eljárás „individuális” alanyai A bíró, ügyész és nyomozó mellett a büntető eljárás gyakori résztvevői a

terhelt a védő a sértett és mások is. Egyikük sem szükségszerű résztvevő., máskor viszont olyan személyek is megjelenhetnek az eljárás színpadán, akiket eddig nem is említettünk. Az ismeretlen tettesek ellen pl betöréses lopás miatt folyó, és sajnos igen gyakran a nyomozás megszüntetésével záruló eljárásokban terheltet hasztalan kerestek, s számos bűncselekménynek (pl. a hamis tanúzásnak, vagy a pénzhamisításnak konkrét sértettje nincs). Ugyanakkor a tanú, a szakértő vagy a tolmács mindennapos szereplője lehet egy büntető pernek, mégsem e fejezetben, hanem a bizonyítás szabályai között tárgyaljuk eljárási helyzetüket, jogaikat, kötelességeiket. Rájuk ugyanis inkább a bizonyításban való közreműködés a jellemző – szerepüket általában ez határozza meg. Gyakori a bűncselekmény elkövetése által létrehozott jogviszony szereplői és a bizonyítás alanyai közötti „átfedés” is, hiszen pl. a sértettek

jelentős részét tanúként is kihallgatják A terminológiai tisztánlátás érdekében tehát szögezzük le: itt azokat az eljárási alanyokat vesszük szemügyre, akik nem elsősorban a bizonyításban játszott konkrét szerepükből adódóan, hanem a bűncselekményhez, vagy az eljárás résztvevőihez fűződő kapcsolatuk folytán lépnek az eljárásjog színpadára. E „szereposztás” a következő részben felsorolt, a bizonyításban közreműködő személyekkel válik majd teljessé. 2.61 A terhelt (Be 43 §) Összefoglaló megnevezés: a terhelt a nyomozás során gyanúsított, a vádemelést követően vádlott a jogerős marasztaló ítélet esetén elitélt. A terheltet szokás a büntetőeljárás központi alakjának „főszemélyének” is tekinteni, hiszen a büntetőeljárás egyik – ha nem a legfontosabb – célja a bűncselekményt elkövető személy kiderítése és felelősségre vonása. Ez azonban csak a törvényben meghatározott módon

és feltételek mellett, a védekezési jog biztosításával történhet. Eljárási helyzetéből adódóan tehát a terheltre sajátos kettősség jellemző: egyrészt „tárgya” az eljárásnak, másrészt viszont a bizonyítás alanya. Mindez rányomja a bélyegét jogaira és kötelességeire is. Jogai tekinthetők ugyan un. „ ügyféli jogoknak”, ám ezek az eljárás két szakaszában különböző terjedelemben érvényesülnek, láttuk korábban, hogy a nyomozásra sok tekintetben a titkosság a bírósági eljárásra a jogok kiteljesülése jellemző. A védekezés joga a következő részjogosítványokat öleli fel: Az ügy megismeréséhez kapcsolódó jogok - az alapos gyanú és a vád megismerésének joga, - jog a védekezéshez való felkészülésre - felvilágosítás kérésének joga, (tájékozódáshoz való jog) - a jelenlét joga, - az irattanulmányozás joga Az ügy előbbre viteléhez kapcsolódó jogok - vallomástételi jog, - indítványok,

észrevételek tételének joga, Az észrevételek lezajlott eljárási cselekményekre vonatkozó megjegyzések, az indítványok további cselekmények elvégzését szorgalmazzák. - jogorvoslati jog A jogorvoslati, indítványozási észrevételezési vagy vallomástételi (vallomás megtagadási) jog pl. az eljárás valamennyi szakában azonos és gyakorlatilag korlátozás nélküli, ám pl. az iratok megismerésének joga pl csak a nyomozás befejezésekor válik teljessé, a jelenlét joga pedig kizárólag a tárgyaláson feltétlen. Ami a kötelességeket illeti ezek kimerülnek a személyes jelenlét kötelezettségében. Köteles jelen lenni a terhelt azokon az eljárási cselekményeken, amelyre megidézték vagy előállították, továbbá a kényszerintézkedések során és a bírósági tárgyaláson (kivéve, ha a törvény lehetővé teszi a távolmaradását). Evidens, hogy a letartóztatás másként, mint a terhelt jelenlétében nem foganatosítható, a

házkutatás vagy a zár alá vétel foganatosításán azonban nem feltétlenül kell jelen lennie. A puszta jelenléten kívül közreműködési kötelezettsége a terheltnek nincs, aktív magatartás kifejtésére tehát nem köteles, hiszen ez ellentmondana az önvádra kötelezés tilalmának. Az azonban tény, hogy a törvény “tűrésre” vonatkozó kötelezettséget előírhat, így pl. a terhelt a műtétnek nem minősülő orvosi beavatkozást kivéve köteles magát a szakértői vizsgálatnak (pl. a véralkohol-koncentráció kimutatását szolgáló vérvételnek) alávetni, s erre kényszeríthető is. Hasonló kötelezettsége van a sértettnek is (Be. 106 § (1) bek) 2.62 A védő (Be 44-50 §) A védő a terhelt érdekében eljáró személy, ám nem pusztán képviselő (aki a terhelt nevében, helyette, az általa meghatározott körben jár el), hanem önálló jogosítványokkal rendelkező személy. A kérdés szabályozása kapcsán elsősorban azt kell

áttekinteni, a) ki lehet, és ki nem lehet védő, b) mikor kötelező a védelem és c) mire köteles a védő. a) Az 1998. évi XIX törvény alapján a terhelt érdekében kirendelés (általában kötelező védelem) vagy meghatalmazás (a terhelt vagy hozzátartozója által történő megbízás) alapján kizárólag ügyvéd járhat el. (Az „ügyvéd” tehát a jogi foglalkozást, a „védő” az ügyvéd eljárási pozícióját jelöli.) Mára a védelem szervezete jelentős átalakuláson ment keresztül. Az 1991. évi XXIII tv 37§ /3/ bekezdése módosította a Büntetőeljárási törvény 49 § /3/ bekezdését, így egyéni ügyvéd is kirendelhetővé vált a védelem ellátására. Megszűnt az a korábbi kivételes lehetőség is, hogy csekély súlyú ügyekben a terhelt törvényes képviselője, vagy nagykorú hozzátarrtozója is eljárhasson. Kötelező védelem esetén jellemzőnek ügyvédi irodák értesítése tekinthető. Ilyenkor a vezető dönti el,

kit jelöl ki a védelemre, s ezt írásban közlik is a kirendelő hatósággal. Nem járhat el védőként pl. a közügyektől eltiltott személy, vagy aki az ügyben tanúként, sértettként, szakértőként, stb. szerepelt b) Bizonyos esetekben a törvény kötelezővé teszi a védelmet: - ha a terhelt fogva van, az őrizetbe vételt kivéve, (kötelező tehát a védelem akkor is, ha a terhelt pl. korábbi ügyben szabadságvesztést tölt) - ha a terhelt süket, néma, vak, vagy – a beszámítási képességére tekintet nélkül - kóros elmeállapotú, - a terhelt a magyar nyelvet, illetőleg az eljárás nyelvét nem ismeri, - a terhelt egyéb okból nem képes személyesen védekezni, - a törvény erről külön rendelkezik (pl. fiatalkorú elleni eljárásban, vagy bíróság elé állítás (XXIII fejezet) során c) A védő - szemben az ügyésszel vagy a bíróval - csak a felelősséget kizáró, enyhítő vagy csökkentő körülményekkel foglalkozik. Nem

csupán erkölcsi, jogi kötelessége is mindent megtennie a védence érdekében. Ám jelenléte az eljárási cselekményeken kötelező védelem esetében is csak a tárgyaláson elengedhetetlen. A “kötelező védelem” tehát csak a tárgyaláson történő kötelező részvételt jelenti, ekkor a tárgyalás védő nélkül nem tartható meg, ha mégis védő nélkül tartanak tárgyalást, ez az ítélet hatályon kívül helyezésével jár. A nyomozás során is (dokumentált formában) kötelező értesíteni a védőt azokról az eljárási cselekményekről, amelyeken részt vehet, ám pl. a terhelt – ha hajlandó vallomást tenni – védő távollétében is kihallgatható. A védőnek a terhelttől független a panaszjoga, és a terhelt kifejezett tilalma ellenére is fellebbezhet az ítélet ellen. Kivételesen a védő mégis csak a terhelt hozzájárulása esetén cselekedhet, így - a bejelentett fellebbezést csak a vádlott hozzájárulásával vonhatja

vissza, - perújítási kérelmet vagy felülvizsgálati indítványt a terhelt tilalma ellenére nem terjeszthet elő, - az általa előterjesztett felülvizsgálati indítványt csak a terhelt hozzájárulásával vonhatja vissza. Fontos, viszonylag új szabály, amely a védőt feljogosítja bizonyos értelemben véve “nyomozás” folytatására, is megengedve a számára, hogy “jogszabályban biztosított lehetőségek és feltételek keretei között adatokat szerezhessen be és gyűjtsön”. 2.63 A sértett (Be 51 §) Napjainkban a figyelem egyre inkább a bűncselekmény áldozata, a bűncselekmény eredményeképpen jog- vagy érdeksérelmet szenvedett személy felé fordul. A sértett (akinek jogát vagy jogos érdekét a bűncselekmény sértette vagy veszélyeztette) lényegében a terhelttel azonos jogokat élvez, eljárásjogi helyzetére azonban jelentősen rányomja bélyegét, hogy inkább bizonyítási eszköznek (tanúnak), mintsem perbeli félnek tekintik,

így a minősítés vagy a büntetéskiszabás kérdésében nincs is fellebbezési joga. Jogai: - jelenlét, - iratismeret, - indítványok, észrevételek tétele, - felvilágosítás kérése, - jogorvoslat (csak a törvényben meghatározott esetekben !) A sértett halála esetén (akár azért, mert a büntetőeljárás során vizsgálandó bűncselekmény kapcsán halt meg) e jogokat egyenesági rokona, házastársa, vagy törvényes képviselője gyakorolhatja. 2.631 A magánvádló (Be 52 §) és a pótmagánvádló (53 §) A magánvádló az a sértett, aki a büntető eljárásban maga képviseli a vádat. Erre magánindítványra üldözendő - könnyű testi sértés, - magántitok megsértése, - levéltitok megsértése, - rágalmazás, - becsületsértés, - kegyeletsértés esetén kerülhet sor. A magánvádas bűncselekmények körét (általában a magánvádat) gyakran keverik a magánindítvánnyal. Emlékeztetőül: a magánindítvány a büntető anyagi jog

kategóriája Lényege, hogy a bűncselekmény sértettje (olykor a sértett hozzátartozója, törvényes képviselője vagy a gyámhatóság) a büntetendő magatartások bizonyos körénél - de csakis ott eldöntheti, kívánja-e büntető eljárás megindítását vagy sem. Ezekben az esetekben az eljárás tehát csak a sértett kifejezett kérésére (magánindítványára) indulhat meg, s ha ez az akaratkijelentés hiányzik, a hatóság nem járhat el. A sértett említett "rendelkezési jogát" vagy a bűncselekmény személyiségi jogot sértő jellege alapozza meg, vagy a nemi erkölcs elleni támadások esetén annak felismerése indokolja, hogy az áldozat legintimebb viszonyaiba akarata ellenére az állam csak kirívóan súlyos esetekben avatkozhassék be. Végül, egyes vagyon elleni bűncselekmények esetében a tettes és a sértett közötti hozzátartozói viszony jogosítja fel a sértettet a döntésre. Ezzel szemben a magánvád tisztán

eljárásjogi kategória, s csak a magánindítványra üldözendő bűncselekmények elsőként megemlített csoportjára terjed ki. Elmondható tehát, hogy minden magánvádas ügy egyben magánindítványra üldözendő, ám a magánindítványra üldözendő cselekmények közül csak a Be. 52 §-ában említett csoport esetében képviseli a vádat a sértett A magánvádló jogi helyzetét sajátos kettősség jellemzi: megilletik bizonyos ügyféli jogok, de ugyanakkor terhelik a vádlói poziciójából adódó kötelességek. A bizonyítási őt terheli, eljárást azonban kevesebb formakényszer jellemzi, mint az ügyészét (pl. nem készít vádiratot) Az ügyésznek magánvádas eljárásban is fontos jogosítványai vannak, pl. megtekintheti az iratokat, a tárgyaláson jelen lehet, sőt, átveheti a vád képviseletét is. A magánvádas eljárás fontosabb szabályait a Be. XIV fejezete tartalmazza, ezekről tehát később, a külön eljárások kapcsán lesz szó. A

Be. reformja a sértetti jogok bővítése jegyében „felélesztette” a pótmagánvádló intézményét (Be. 53 §) Abban az esetben, ha az ügyész - elutasítja a feljelentést, - megszünteti a nyomozást, - részben mellőzi a vádemelést (Be. 220 §) vagy - elejti a vádat, bizonyos esetektől eltekintve, helyébe léphet vele azonos jogokkal a sértett. A pótmagánvádló ügyvédi képviselete kötelező, kivéve, ha jogi szakvizsgával rendelkezik. A pótmagánvád feltételeit és a pótmagánvádra folyó eljárást a törvény részletesebben az egyes eljárási szakaszoknál tárgyalja. (pl XIII fejezet V cím) 2.632 A magánfél (Be 54 §) A magánfél ugyancsak speciális sértett: a büntető eljárásban olyan polgári jogi igényt (“kárigényt”) érvényesít, amely a bíróság által elbírált bűncselekmény folytán érte. A Be. egyrészt lehetőséget nyújt a sértettnek arra, hogy kárigényét adott esetben ne kelljen újabb polgári perben

érvényesítenie, másrészt azonban korlátozza a rendelkezési jogát (azáltal, hogy pl. kizárja az egyezségkötési lehetőségét) Polgári jogi igény érvényesítésére az ügyésznek is lehetősége van, a sértettől függetlenül is. A bíróság az ítéletében - kötelezi a vádlottat a polgári jogi igény megfizetésére (ha az igényt alaposnak tartja), - elutasítja a polgári jogi igényt (ha azt alaptalannak tartja), - egyéb törvényes útra utasítja, ha elbírálása az eljárás befejezését késleltetné. Főszabályként a polgári jogi igény érvényesítésére vonatkozó előírások (az adhézió) esetén is a Be. szabályai az irányadóak A Pp. szabályai vonatkoznak azonban pl a kereseti kérelemhez való kötöttségre (az igény a fellebbezési eljárásban sem terjeszthető ki, vagy emelhető), illetve a teljesítés vagy a végrehajtás részleteire. 2.633 A bűncselekmény sértettje kárának állami enyhítése 1983 őszén megszületett

az erőszakos bűncselekmények áldozatainak állami kártalanítására vonatkozó Európai Egyezmény. A konvenciót annak idején tizenkét ország ratifikálta A tagállamok megállapodtak abban, hogy a szándékos, erőszakos bűncselekmények révén testi sérülést, vagy egészségkárosodást szenvedő áldozatok, vagy az ilyen bűncselekmények következtében elhunyt személyek hozzátartozói a következő elvek szerint számíthatnak a deliktumok következményeinek enyhítésére: - ha a kártérítés az elkövetőtől nem hajtható be, az állam kötelezettséget vállal a kár (részbeni) megtérítésére; - kártérítésre az az állam köteles, a konvencióban részes országok állampolgárai részére, melynek területén a bűncselekményt elkövették; - a kártérítésnek lehetőség szerint - megfelelően kidolgozott rendszer alapján - fedeznie kell az áldozat jövedelem-kiesését, egészségügyi ellátását (kórházi és orvosi költségeit), az

eseteleges kegyeleti költségeket és a szükségessé vált tartást; - minden állam kidolgozhatja azokat a szempontokat, körülményeket vagy feltételeket, amelyek esetén a kártalanítási összeg csökkenthető, vagy kifizetése megtagadható (ha a fizetés sértené az igazságérzetet, vagy a közrendbe ütközne). Két évvel később az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága ajánlásokat fogadott el az áldozatok hatékonyabb védelme érdekében. 2 A hazai szabályozás , az 1074/1999. (VII7) Korm rend- szintén a méltányosság, a szolidaritás és a rászorultság elveiből indul ki. 2 Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának az áldozatok büntetőjogi és büntető eljárásjogi helyzetéről szóló R (85) 11. számú ajánlása, amelyet 1985 június 28-án fogadtak el További alapelv, a másodlagosság elve, minthogy a kártérítés – főszabályként – továbbra is a bűncselekmény elkövetőjét kell terhelje. Kárenyhítésre belföldi

területen a magyar állampolgárok, vagy a velük azonos jogállású külföldiek (pl. bevándoroltak, menekültek, hosszabb tartózkodásra jogosító engedély birtokosai) tarthatnak igényt. Természetesen Magyarország EU csatlakozása után az említett személyi kör kiterjesztése indokolt lehet. A határozat a halálos, vagy kiemelten súlyos következményekkel járó szándékos, illetve az eredményt tekintve gondatlan bűncselekményeket vonta a kárenyhítés tényét megalapozható körbe. A határozat részletesen tartalmazza a kárenyhítést kizáró okokat. Ezek részben anyagi jogi természetűek (pl. ha a károsult tettesként vagy részesként közreműködött a bűncselekmény elkövetésében, saját maga idézte elő tévedését, a szervezett bűnözéssel kapcsolatban eljárás folyik ellene, vagy ilyen tett miatt elítélték, stb. ) részben pedig a bűncselekmény hatósági üldözése során tanúsított magatartáshoz kapcsolódnak. Ez utóbbi körben

nem jár pl kárenyhítés annak, aki a kárenyhítésre okot adó bűncselekmény miatt folyó eljárásban igazságszolgáltatás rendje elleni bűncselekményt követ el, vagy a tanúvallomás megtagadásával, illetve más módon elhárítja az együttműködést a hatóságokkal. Az állami kárenyhítés formái: - az un. előzetes pénzbeli támogatás Ezt a jogosultsági formát nyomban a büntető eljárás megindulása után lehetne igénybe venni, tehát a károk azonnali enyhítését célozza, viszonylag kevés kötöttséggel. Egyszeri és vissza nem térítendő támogatásról (sajátos “gyorssegélyről”) van szó, ami a temetési költségeket is fedezheti. - A második forma a büntető eljárás befejezését követően igénybe vehető egyszeri pénzbeli juttatás, mely akkor jár, ha nincs olyan személy, akivel szemben a kártérítési igény érvényesíthető. Itt tehát az állam a károkozóért mintegy helytállva enyhíti vagy meg is téríti az

áldozat tényleges kárát. A határozat folyamatos végrehajtásához évente mintegy 300-400 millió forintra van szükség. A kárenyhítés említett költségeinek kezelésére a Kormány az Országos Közbiztonsági és Bűnmegelőzési Közalapítványt hatalmazta fel. A kárenyhítés kérdése túlmutat a büntetőjogon és a büntető eljárási jogon, hiszen szociális jogi, civilisztikai, és államigazgatási jogi kérdéseket egyaránt felvet. Olyanokat, amelyek így, vagy úgy, valamennyiünket érintenek. Ennek tudatában kell majd az alkalmazását is közösen segítenünk. 2.64 Egyéb érdekelt, képviselők, segítők (55-58 §) Egyéb érdekelt az a korábban nem említett személy, akinek jogára vagy jogos érdekére a büntetőeljárásban hozott határozat közvetlen kihatással lehet. Jellemző példa lehet erre a lefoglalt dolog eljárásban egyébként nem érintett tulajdonosa. Az ilyen személyt elkobzás esetén nem csupán fellebbezési jog, hanem

annak eredménytelensége esetén visszaperlési jog is megilleti. A sértett, a magánvádló a magánfél és az egyéb érdekelt jogait képviselő (általában ügyvéd) útján is érvényesítheti. A segítők a törvényben meghatározott tevékenységet fejthetnek ki a terhelt, a tanú és más személyek érdekében. Ilyen pl. a fiatalkorú terhelt törvényes képviselője, vagy a külföldi terhelt államának konzuli tisztviselője. Segítőnek tekintendő a tanú érdekében eljáró ügyvéd is. A Be.80 §: a értelmében a tanú érdekében segítőként meghatalmazott ügyvéd járhat el, ha a tanú a jogairól való felvilágosítás céljából ezt szükségesnek tartja. A tanút az idézésben erről tájékoztatni kell., A 85. § (4) bekezdése szerint a tanú kihallgatásánál jelen lehet az érdekében eljáró ügyvéd, aki a tanúnak felvilágosítást adhat a jogairól, de más tevékenységet nem végezhet és a vallomást nem befolyásolhatja. A

kihallgatást követően az arról készült jegyzőkönyvet megtekintheti és észrevételeit írásban előterjesztheti. 3. A bizonyítás 3.1 A bizonyítás lényege, célja 3.2 A bizonyítási rendszerek 3.3 A bizonyítás tárgya, törvényessége, a bizonyítási tilalmak 3.4 Az egyes bizonyítási eszközök 3.41 Fogalmi, terminológiai kérdések, a bizonyítási eszközök csoportosítása 3.42 Személyi bizonyítási eszközök 3.421 A tanú és a tanúvallomás 3.4211 A tanúvédelem 3.422 A szakértő és a szakvélemény 3.423 A terhelt vallomása 3.43 A tárgyi bizonyítási eszközök és az okirat 3.44 A bizonyítási eljárások 3.5 A bizonyítás technikája – követlen és közvetett bizonyítás 3.1 A bizonyítás lényege, célja A bizonyítás fogalma többféle oldalról közelíthető meg. a) ismeretelméleti fogalom: közvetett – utólagos - megismerő, rekonstruáló tevékenység b) logikai fogalom: a logika szabályai szerint végzett gondolkodási

folyamat, c) processzuális értelemben: a bizonyítás alanyainak rögzített jogi keretek között zajló tevékenysége, amely a törvényben meghatározott kérdések eldöntésére irányul, ugyancsak törvény által előírt módon. A bizonyításnak tehát van egy tartalmi - a cél függvényében vizsgálandó - és egy formai - a módszert illető - eleme. A tartalmi és a formai kérdései és súlya a kontinentális és az angolszász jogrendszerben eltérő. Az USA büntető eljárási rendszerében pl. a fellebbezések („semmisségi panaszok”) túlnyomó, csaknem kizárólagos része formai kérdések körül mozog. A kötelező figyelmeztetések hiányos, hibás volta pl. semmissé tehet a „józan ésszel” meggyőzőnek látszó, egyértelmű bizonyítékokat is. Így pl. a terhelt által megmutatott, általa elrejtett lőfegyver vagy elásott holttest sem képezhet minden esetben bizonyítékot, ha nem hangzott el előzőleg az önvádolás alóli

mentességre történt kioktatás. Arra is jócskán akad példa, hogy ha eljárási szabálysértés elkövetésével (pl. szabálytalan kérdés feltevésére adott válasz révén) merül fel valamely bizonyíték a tárgyaláson, a bíró figyelmezteti az esküdteket, hogy az ilyen bizonyítékot ne vegyék figyelembe „tekintsék úgy, mintha a válasz el sem hangzott volna”. A bizonyítás célja voltaképpen az igazság kiderítése, minthogy azonban az igazság filozófiai értelemben abszolút fogalom, amelynek az emberhez viszonyított szubjektív megfelelője a bizonyosság, a cél csak az lehet, hogy a büntetőeljárás alapjául szolgáló gyanút bizonyosságra változtassa. 3.2 A bizonyítási rendszerek Történetileg a következő formák alakultak ki: a) a kötött (formális) bizonyítás: a törvény határozza meg a bizonyítási eszközöket (olykor ezek értékét is), s azt, hogy ezek léte vagy nemléte alapján mit kell, vagy mit nem lehet

bizonyítottnak tekinteni. E rendszer voltaképpen nem létesített semmiféle tartalmi kapcsolatot a bizonyítandó ténnyel. Fajtái: - az un pozitív kötött bizonyítási rendszer Meghatározott esetben az elítélés - a belső meggyőződéstől függetlenül kötelező, elsősorban beismerés (kínvallatás), vagy terhelő tanú vallomása esetén - a XIX. század elejétől a negatív kötött bizonyítási rendszer A vádlottat elítélni csak meghatározott bizonyíték megléte esetén szabad, ám nem kötelező. Ha nincs bizonyos minimálisan meghatározott formális bizonyíték, nincs elitélés, ám ha van - de csak ekkor - , szerepet kaphat a bíró belső meggyőződése is. Ez utóbbinak - amely a terhelt védekezési szabadságának kétségtelenül igen tág teret ad, ma is vannak hívei, bírálói viszont ellentmondásosságára mutatnak rá. b) a szabad bizonyítás: kizárólag a hatóságtól (a bírótól) függ, hogy mit fogad el a bizonyíték

forrásaként, hogyan bizonyít, s mikor tekint egy tényt bizonyítottnak. A szabad bizonyítási rendszer kialakulása az esküdtszék térhódításával függ össze. Az esküdtszék ugyanis a döntését nem volt köteles indokolni, s ez nem volt összeegyeztethető a kötött bizonyítás elveivel. Már az 1791-iki francia eljárási kódex elrendelte, hogy az esküdtek személyes meggyőződésüket a jelenlétükben lefolyt bizonyításra és a tárgyalásra alapítsák, Az 1809-iki francia Bp. 342 §-a szerint a törvény csak egy kérdést intéz az esküdtekhez: Avez-vous une intime conviction ? (Belsőleg meg van-e győződve ?) Ha ez a forradalmi lyrikával impregnált formula (Garraud) az esküdtbíróság nem eléggé kárhoztatható mindenhatóságának forrása volt is, úgy másrészt úttörője volt a szabad bizonyítás rendszerének, amely ma egész Európában érvényre jutott. (Vámbéry ) Elmondható mindamellett, hogy a szabad bizonyítás teljesen tiszta

formájában alig több szólamnál, a belső meggyőződés kizárólagossága ötletszerűséghez, az emóciók túlsúlyához, önkényhez vezethet. c) A vegyes rendszer igen sokféle lehet, pl. ca) a bizonyítási eszközök törvényen alapulnak, mérlegelésük teljesen szabad, cb) a bizonyítás eszközei részben szabályozottak, mérlegelésük általában szabad, egyes megkötésekkel, illetve cc) az említettek különféle változatai, pl. az egyes bizonyítékok előre meghatározott bizonyító erejét előíró szabályok. A hatályos törvény közelebb áll a szabad bizonyítási szisztémához, mégis, voltaképpen bizonyítási rendszere is vegyesnek tekinthető: A „kötött” bizonyításra jellemző elemek a hatályos törvényben A törvény a bizonyítási eszközöket és eljárásokat felsorolja. A „szabad” bizonyításra jellemző szabályok a hatályos törvényben Az egyes eszközökből és eljárásokból szerzett bizonyítékoknak nincs

meghatározott bizonyító erejük. Értékelésüknél a belső meggyőződés szerepet kap. A törvény a bizonyítási eszközök és eljárások A bíróság és az ügyész általában szabadon igénybe vételét kivételesen dönt a törvényben szereplő bizonyítási - előírja eszközök vagy eljárások igénybevételéről. (pl. kötelező szakértő) vagy - kizárja (pl. az abszolút tanúzási mentesség esetei ) 3.3 A bizonyítás tárgya, törvényessége, a bizonyítási tilalmak A korábbi törvények a bizonyítás tárgyát nem határozták meg - úgy vélték, hogy a relevancia evidens kérdés: azt kell bizonyítani, aminek - akár anyagi jogi, akár eljárásjogi értelemben - a büntető ügy elbírálása kapcsán jelentősége van. A hatályos eljárási törvény mégis deklarálja a bizonyítás tárgyát: A bizonyítás azokra a tényekre terjed ki, amelyek a büntető törvények és az eljárási jogszabályok alkalmazása szempontjából

jelentősek. Nem kell bizonyítani azokat a tényeket, amelyek köztudomásúak, vagy amelyekről az eljáró bíróságnak, ügyésznek illetőleg nyomozó hatóságnak hivatalos tudomása van (Be. 75 §) Nem szorul bizonyításra pl. az a tény, hogy - december közepén 18 órakor már sötét van, - a balta emberi élet kioltására alkalmas eszköz, vagy - két, egymástól 50 kilométerre lévő város közötti utat közúton, gépjárművel kb. egy óra alatt meg lehet tenni. Ezzel szemben a látási viszonyok november elején hasonló időben már nem feltétlenül közismertek, olykor a sérülést okozó eszközt szakértőnek kell megvizsgálnia, s a bíróság is gyakran tart bizonyítási kísérletet annak igazolására vagy cáfolására, hogy valahonnan valahová (milyen teljesítményű járművel, milyen napszakban, milyen forgalmi viszonyok mellett stb.) mennyi idő alatt lehet elérni A bizonyítás törvényessége azt jelenti, hogy - a bizonyítási eszközök

felderítése, összegyűjtése, biztosítása és felhasználása törvényes kell legyen, - az emberi méltóság, a személyiségi jogok, és a magánélet tiszteletben tartandó, - nem értékelhető bizonyítékként az olyan bizonyítási eszközből származó tény, amelyet a bíróság az ügyész vagy a nyomozó hatóság bűncselekmény útján, más tiltott módon, vagy a résztvevők eljárási jogainak lényeges korlátozásával szerzett meg. A bizonyítási tilalmakat illetően a törvény nem tartalmaz rendelkezéseket, a tankönyvek azonban korábban olykor bőséges teret szenteltek e kérdésnek. Eszerint ki van zárva (tilos) a bizonyítása - az olyan tényeknek, melynek bizonyítása megdönthetetlen vélelem megdöntésére irányulna: (pl. annak bizonyítása, hogy az önhibából eredő ittasság kizárhatja a bűnösséget), - a tudományos tételekkel ellentétes tényeknek (pl. a lopott autó földön kívüli lények akaratából került a terhelt

garázsába, vagy az újszülöttet nem a feleség, hanem a férj szülte és ölte meg), - amelyek bizonyítását maga a törvény zárja ki. (pl. az államtitok bizonyítékként felhasználható) 3.4 Az egyes bizonyítási eszközök 3.41 Fogalmi, terminológiai kérdések, a bizonyítási eszközök csoportosítása Indokoltnak látszik mindenek előtt meghatározni - a bizonyítandó tény, - a bizonyító tény, - a bizonyíték forrása, - a bizonyítási eszköz, - a bizonyíték és - a bizonyító erő fogalmait. A korábbi terminológiában - elsősorban Balogh Jenő és Angyal Pál nyomán - az említett fogalmak egymásra épülését (leegyszerűsítve) így definiálták: bizonyítandó tény adott bűncselekmény elkövetésének megtörténte és elkövetőjének személye, bizonyító tények, vagy bizonyítási okok a jelenben létező, meggyőződés kiváltására alkalmas argumentumok, azok a személyek és tárgyak pedig akik ezt az okot hordozzák

bizonyítási eszközök. A bizonyító tények és a bizonyítási eszközök együtt képezik a bizonyítékot. (Ezt a mindenütt evidenciaként kezelt tételt azonban - noha ez a kettősség bővebb magyarázatot érdemelne nem fejtik ki részletesen). A bizonyító erő (nervus probandi) azt érzékelteti milyen mértékben alkalmas a bizonyítékból nyerhető, tény meggyőződés kiváltására. A kérdés megválaszolható úgy is, hogy a bizonyítás maga a bizonyítandó és a bizonyító tény összekapcsolása. Ez a kapcsolat a bizonyíték forrásának felhasználása révén keletkező, a bizonyítási eszközökben rejlő bizonyék. A tanú pl. a bizonyíték forrása, a tanúvallomás bizonyítási eszköz, a vallomásban előadott releváns tény a bizonyíték. Ugyanígy pl. a bűncselekmény helyszíne a bizonyíték forrása, szemle maga bizonyítási eszköz (újabb elvi felfogás szerint bizonyítási eljárás) a szemle során tapasztalt ( és rögzített)

releváns elváltozás a bizonyíték. Magukat a bizonyítékokat többféle módon szokás csoportosítani, így beszélhetünk - eredeti és származékos (szemtanú vallomásából nyert tény, illetve áttételesen közölt ismeret) - közvetlen ill. közvetett (a releváns tényre vonatkozó, illetve azzal csupán kapcsolatba hozható adat), végül - mentő illetve terhelő bizonyítékról. A legelterjedtebb felosztás azonban nem a bizonyítékokból, hanem a bizonyítékok forrásaiból és ezzel kapcsolatban a bizonyítás eszközeiből indul ki, s ezeket hagyományosan - személyi, - tárgyi, - és eljárási cselekmény formájában testet öltő instrumentumokra osztja fel. A következőkben eszerint haladunk 3.42 Személyi bizonyítási eszközök 5.21 A tanú és a tanúvallomás (Be 79-94§) a) A tanú fogalma, jogai kötelességei. Tanú az a személy, akinek a bizonyítandó tényről tudomása lehet. Kötelességei: - megjelenés, - vallomástétel, igazmondás

- a vallomás indokolatlan megtagadása: rendbírság (a nyomozó hatóság által akár 200.000- Ft, a bíróságon akár 500000) és a felmerült költségekben marasztalás, - szelektív (hiányos) vallomás: elhallgatással megvalósított hamis tanúzás Jogai: - költségtérítés, - bizonyos esetekben mentességi jog, - tanúvédelemhez való jog b) Kihallgatási tilalom és vallomásmegtagadási jog Abszolút mentességi okok: - lelkész, egyházi személy (hivatási titkára) (nem hallgatható ki) - védő (e minőségében) - tanúzási képességre kiható testi vagy szellemi állapot, - államtitok vagy szolgálati titok esetén felmentés hiánya. (ez utóbbi felmentés esetén orvosolható) Relatív mentességi okok: (a vallomás megtagadásának lehetősége) - hozzátartozó - önvád, vagy hozzátartozó vádolása e kérdésben - (egyéb) foglalkozásból vagy közmegbizatásból eredő titoktartás - felmentés hiányában. c)A tanú kihallgatása: technikai

kérdések (85-88. §) A személyi adatokon kívül tisztázandó az elfogultság lehetősége is. Figyelmeztetni kell a tanút az esetleges mentességi okra, és a hamis tanúzás következményeire. A tanú kivételesen írásban is tehet vallomást (szóbeli kihallgatás nélkül), ez azonban nem feltétlenül zárja ki bíróság előtti személyes kihallgatását. A tanút már a tárgyalás előtt bíróság hallgatja ki, ha - a tanú közvetlen életveszélyben van, - feltehető, hogy a tárgyaláson nem jelenhet meg. 3.4211 A tanúvédelem A tanúvédelem módszerei és eszközrendszere Sokak szerint a tanúvédelem megfelelő megoldása a következő évtizedek legnagyobb bűnüldözési kihívása. Szükségessége a szervezett bűnözéssel összefüggésben merült fel. Alapvető problémája a tanú védelmének ára: a terhelti jogok korlátozása (adott esetben a terhelt tanúval történő szembesítésének elmaradása) Lehetséges módszerei: - anonimitás

(részleges vagy teljes), - izolálás ( a tárgyalásról kizárás, „különösen védetté” nyilvánítás) - személyi védelem, - tanúvédelmi programban való részvétel (új személyazonosság, elköltöztetés) A hatályos magyar szabályozás ma már valamennyi eszközt lehetővé teszi: a) (minden) védett tanúra vonatkozó rendelkezések: (a tanú kérésére illetve hivatalból): - az adatok zártan kezelendők (a néven kívül), - kivételesen a név is zártan kezelhető, - a tanú szembesítése mellőzhető, - a felismerésre bemutatásnál a tanú rejtve marad, - kivételesen külön jogszabályban meghatározott személyi védelem jár neki. (E külön jogszabály a büntetőeljárásban résztvevők valamint az eljárást folytató hatóság tagjai személyi védelme elrendelésének feltételeiről és végrehajtásának szabályairól szóló 34/1999. (II26) Korm sz rendelet) b) különösen védett tanúra vonatkozó rendelkezések: - a különösen

védett tanú fogalma: - vallomása kiemelkedően fontos, mással nem pótolható, - személyét és tartózkodási helyét a terhelt ill. a védő nem ismeri, - ha személyét ismernék, élete, testi épsége, személyes szabadsága súlyos fenyegetésnek lenne kitéve. - a védetté nyilvánítás következménye: a tanú a tárgyalásra nem idézhető és a tárgyaláson nem hallgatható ki, - kihallgatása; Szabályait a Be. nyomozási bíró eljárásáról szóló rendelkezései írják elő (213 §) - az ügyész indítványára különösen védetté nyilvánításról a vádirat benyújtása előtt a nyomozási bíró dönt, - a meghallgatáson csak az ügyész és a tanú érdekében eljáró ügyvéd lehet jelen, - vallomásáról jegyzőkönyvi kivonat készül, ami zártan kezelendő, később a vádirat melléklete, s amit a terhelt és a védő a tárgyalás előkészítése során megtekinthet. Ha a terhelt és a védő az iratok megtekintése után a különösen

védett tanúhoz kérdés feltevését indítványozza, a bíróság elrendelheti, hogy a nyomozási bíró a különösen védett tanút ismét meghallgassa. Erről - az anonimitás biztosításával ismét jegyzőkönyvi kivonat készül Így próbálják korrigálni a közvetlenség hiányából adódó egyoldalúságot. c) A törvény rendelkezik a személyi védelem egyes kérdéseiről és a védelmi programban részt vevő személyek speciális védelméről (98-98/A. §) „A büntetőeljárásban résztvevők, az igazságszolgáltatást segítők védelmi programjáról szóló 2001. évi LXXXV tvszerint különleges védelmi programban történő részvételre vonatkozó megállapodás a kiemelkedő súlyú bűncselekménnyel összefüggő büntetőeljárásban részt vevő, a hatósággal együttműködő tanúval, sértettel vagy terhelttel köthető, feltéve, ha a) olyan vallomást tett vagy kíván tenni, amely kiemelkedő súlyú bűncselekmény lényeges

körülményeire, bűnszervezet összetételére, tevékenységére, bűnszervezettel fenntartott kapcsolatára, bűnszervezet által tervezett vagy elkövetett bűncselekményekre vonatkozik; b) a vallomása a tényállás felderítését, bizonyítását, az elkövető kilétének megállapítását és felelősségre vonását jelentősen segítette vagy segítheti, és ha megalapozottan feltehető, hogy más módon a bizonyíték beszerzése kilátástalan vagy aránytalanul nagy nehézséggel járna, és a megállapodás megkötésével a bizonyíték beszerzése valószínűsíthető, c) a büntetőeljárásban való részvétele miatt, illetve a büntetőeljárási jogai érvényesítésének, kötelezettségei teljesítésének akadályozása, illetve meghiúsítása végett ellene személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó bűncselekményt követtek el vagy valószínűsíthető, hogy ellene ilyen bűncselekményt követnek el, és d) a fenyegetett helyzetben lévő

személy, illetve az érintett védelme a személyi védelem keretében nem biztosítható, ezért különleges óvintézkedések alkalmazása szükséges. Ezek az óvintézkedések a következőek lehetnek: a) lakóhely, tartózkodási hely megváltoztatásával az érintett biztonságos helyen való elhelyezése (elköltöztetése), illetve a Programba bevont fogva tartottnak az elhelyezéséül szolgáló büntetés-végrehajtási intézetből másik büntetés-végrehajtási intézetbe történő átszállítása; b) személyi védelem igénybevétele; c) nyilvántartásokban adatzárlat elrendelése, illetve a nyilvántartott adatokkal kapcsolatos megkeresések jelzésének előírása; d) névváltoztatás; e) a személyazonosság megváltoztatása; f) a nemzetközi együttműködésben való részvétel. (külföldre költöztetés) A Szolgálat a veszélyhelyzet fokát mérlegelve - a védelem kezdeményezésére jogosult véleményét is figyelembe véve - az érintettel

kötött megállapodás során határozza meg a védelem módját. A védelem módjai közül egyidejűleg több is alkalmazható A védelmi program keretében nyújtható támogatásokról a 28/2002 (II.27) Korm sz rendelet, a program bv-intézetekben történő végrehajtásáról pedig a 4/2002. (III28 IM rendelet rendelkezik. A tanúvédelem reálisabb, tartalmi továbbfejlesztése részben anyagi és technikai kérdés, részben garanciális szempontok függvénye. A tanú védelmének és a terhelt védekezésnek összhangja pedig akár a jelenlegi keretek között fejleszthető. A terhelt tanúval történő szembesítésének követelménye pl. (mint a védekezési jog egyik szegmensének biztosítéka) a tanú aktuális nyilatkozatának meghallgatását, s nem korábbi vallomása tárgyiasult formájának megismerését indokolja. Csak így biztosítható, hogy a terheltnek a vallomás, s ne a vallomásról készült kivonatos iratban foglaltak ellen kelljen védekeznie, az

elhangzottakkal, ne pedig a papirosban írtakkal kapcsolatban tehesse meg észrevételeit, fejthesse ki ellenérveit. Ez a polémia pedig mindkettejük egyidejű részvételét feltételezi, módot ad a kölcsönös reflektálásra, egyszóval biztosítja a szóbeliség és a közvetlenség követelményét Azt azonban már semmi nem indokolja, hogy ennek során a terhelt a tanú arcát is lássa, s ezáltal ne csak vallomását, de személyét is azonosíthassa. Ennek jegyében alkották meg a zártcélú távközlő hálózat útján történő tárgyalás szabályait (Be. 244/A-D §) Lehetséges tehát, hogy nem a megvédendő tanú előzetes, nyomozási bíró általi kihallgatása a leghelyesebb megoldás, ha az anonimitás a terhelt és a tanú egyidejű, de nem egymás közvetlen fizikai jelenlétében történő kihallgatása révén is biztosítható. Mindez nem oldja ugyan meg azt a gyakori problémát, hogy a tanú személyére sokszor vallomásának tartalma alapján is

következtetni lehet, ez a kockázat azonban - a jegyzőkönyvezett vallomás tatalma alapján sem zárható ki, - a jelenlegi tárgyalási rendszerben megfelelően irányított bírói kihallgatás mellett csökkenthető, - megfelelő tárgyalás-vezetés esetén a bíró idejében megtilthatja azoknak a kérdéseknek a megválaszolását, amelyekből a tanú személyére lehet következtetni. 3.422 A szakértő és a szakvélemény (Be 99-113 §) a) A szakértő fogalma Szakértő az a személy, aki a bizonyítandó tény megállapításához, vagy megítéléséhez különleges szakértelemmel rendelkezik. A Büntető eljárásjogi törvény ismeri a szaktanácsadó fogalmát is (Be. 182 §) A szaktanácsadó általában a nyomozás során segíti szakértelmével, felvilágosításaival a hatóságot. (pl poligráfos vizsgálat esetén a hazugságvizsgálat specialistái, vagy élet elleni ügyekben rendőrségi technikusok, vagyon elleni cselekményeknél az érték

megállapítására hivatott becsüsök, gazdaági bűnügyeknél revizorok, stb. Igénybe vétele kevésbé alakszerű, ténykedését a nyomozás szabályai körében rögzítik. Ezzel szemben a szakértő intézménye kapcsán szabályozza a törvény az anyanyelv használata elvének biztosítására hivatott tolmács intézményét is (Be. 114 §) b) A szakértői szervezet ba) szakértői intézetek (állandó, „hivatásos” szakértők) pl. Igazságügyi Orvosszakértői Intézet, Igazságügyi Műszaki Szakértő Intézet, Igazságügyi Könyvszakértő Intézet munkatársai bb) kijelölt (listás) szakértők A Fővárosi Bíróság és a megyei bíróságok elnökei a főügyészekkel egyetértésben megállapítják az illetékességi területükön szükséges szakértők számát, és a megfelelő képzettségű személyekről nyilvános jegyzéket listát készítenek, amelyet időről-időre kiegészítenek. A hatóságok - ha nem intézetet rendelnek ki –

erről a listáról választanak szakértőt. bc) eseti szakértők Állandó vagy kijelölt szakértő hiányában elvileg minden különleges szakértelemmel rendelkező személy vagy szervezet igénybe vehető. Elsősorban az első két csoportba tartozó igazságügyi szakértőt kell igénybe venni, intézete azonban csak jogszabály erre vonatkozó kötelező előírása esetén. c) A szakértő igénybe vétele, a szakvélemény Kötelező szakértő alkalmazása - kóros elmeállapot, alkohol- illetve kábítószer-függőség felmerülése esetén, - kényszergyógykezelés vagy kényszergyógyítás szükségességének felmerülése esetén, - biológiai módszerrel végzett személyazonosítás esetén, - holttest kihantolásakor. Rendszerint szakértőt vesznek még igénybe lőfegyverek, robbantószerek, biológiai anyagmaradványok, kábítószer-gyanús anyagok stb. vizsgálatakor A szakértőt, ha írásban ad véleményt, még értesíteni sem kell feltétlenül a

tárgyalásról, felmerülhet azonban személyes meghallgatásának szükségessége. A szakvélemény a következő részekből áll: - a vizsgálat leírása (lelet) - a módszerek rövid ismertetése (nem kifogásolható, ha elmarad) - szakmai ténymegállapítások, - következtetések, vélemény (a kérdésekre adott válasz). A szakvélemények formájukat tekintve lehetnek együttes vélemények (több azonos szakterület szakértőinek azonos véleménye) és egyesített (különböző szakterületek képviselői által adott) vélemények, tartalmukat tekintve lehetnek kategorikusak, vagy valószínűséget állítóak. Itt szabályozza a törvény az elmeállapot megfigyelését (107. §) Ha a beszámítási képesség megállapításához egyetlen vizsgálat nem elegendő, a bíróság (ügyészi indítványra) elrendeli a megfigyelést 1 hónapra, amely további legfelejebb 1 hónappal meghosszabbítható. (Foganatosítása fogoly esetében az IMEI-ben, szabadon lévő

esetében pszichiátriai intézetekben történik). d) Új (további) szakértők igénybe vétele, a szakvélemény felülvizsgálata Ha a szakvélemény homályos, önellentmondó, érthetetlen, stb. a szakértőt kiegészítő véleményre, vagy a vélemény szóbeli megmagyarázására lehet felhívni (kérdések intézhetők hozzá). Ha ez nem vezet eredményre új szakértő rendelendő ki. Ha az ellentmondás így sem oldható fel (két ellentétes vélemény nem közelíthető) kivételesen a szakvélemény felülvéleményezésére kerülhet sor testületi vizsgálat alapján. Az e célból igénybe vehető testületek: - Egészségügyi Tudományos tanács Igazságügyi Bizottsága (orvos-szakértői ügyek) - Igazságügyi Könyvszakértői Bizottság (könyvszakértői ügyek) - Igazságügyi Műszaki Szakértői Bizottság, - Igazságügyi Pszichológiai Bizottság, - Állatorvosi Egyetem Igazságügyi Felülvéleményező Bizotsága, - Igazságügyi Mezőgazdasági

Szakértői Bizottság Új szakértő bevonására más esetben is sor kerülhet, így érdemes ennek eseteit összefoglalni. fakultatív új szakértő - a nyomozás során a terhelt vagy a védője kéri (az ügyész dönt), - az eljárás során bármikor a terhelt vagy védő közli, hogy szakvéleményt kívánnak beszerezni (az ügyész vagy a bíró dönt a felkért személy szakéártőkénti bevonásáról) A kérelem elutasítása esetén a vélemény az okirati bizonyítás szabályai szerint felhasználható. kötelező új szakértő - használhatatlan szakvélemény esetében nem vezet eredményre a kiegészítés, illetve a szóbeli felvilágosítás, - a nyomozás során vettek igénybe szakértőt és a terhelt vagy a védő - a vádirat kézhezvételétől számított 15 napon belül (akár ugyanarra a kérdésre új szakértőt kér, feltéve, hogy - a bíróság hivatalból nem rendelt ki, vagy nem engedélyezte 3.423 A terhelt vallomása (Be 117-118 §) a)

Általános szabályok, elvek - a kihallgatás kötelesség, a vallomás jog, Meg kell teremteni a vallomástétel lehetőségét és ezt bármikor biztosítani kell. Kényszer azonban közvetve (pszichés módon) sem alkalmazható. - a beismerés esetén is beszerzendőek az egyéb bizonyítékok, - a fogva lévő gyanúsított 24 órán belül kihallgatandó, b) A kihallgatás technikai (és garanciális) szabályai A kihallgatás előtt tisztázandó a személyazonosság - név, szül. idő, hely, anyja neve, lakóhely, (tart hely), személyazonosító jel, állampolgárság A kihallgatás kezdetekor tisztázandó, él-e hallgatás jogával (külön jegyzőkönyvezendő) Az ezt követő figyelmeztetések a választól függenek. Ha vall, az érdemi kihallgatás elején kérdezhető meg: - munkahely, iskolai végzettség, családi, kereseti, vagyoni körülmények, A gyanúsított kihallgatása - a gyanúsítás ténybeli és jogi alapjának közlése (panasz), - a védővel

kapcsolatos jogok közlése - a helyes (törvényes) kérdések köre (Erre vonatkozóan a törvény nem tartalmaz előírásokat, de a tudomány ajánlásai szerint nem szabad a választ magában foglaló, sugalmazó, félrevezető kérdést feltenni, teljesíthetetlen ígéretet közölni stb.) Összefoglalva tehát a terhelt vallomástétellel kapcsolatos jogi helyzetét a nyomozás során: - jog a hallgatáshoz, - jog az önvádolás alóli mentességhez, - jog a vallomáshoz, (ha korábban megtagadta, akkor is), - jog a vallomás összefüggő előadásához - jog a vallomás saját kezű leírásához és az iratokhoz csatolásához - jog a gyanú megismeréséhez, - jog a védőhöz, - jogorvoslati jog a gyanú közlésekor (halasztó hatálya nincs !) - köteles jelen lenni (távolmaradás esetén elővezethető) - köteles a személyi adatokra vonatkozó kérdésekre válaszolni, (megtagadás esetén ez őrizetbe vételi ok lehet) - mást (következmények nélkül) nem

vádolhat hamisan 3.43 A tárgyi bizonyítási eszközök és az okirat (Be 115-116 §) A fogalmakat a törvény pontosan meghatározza. A gyakorlatban tárgyi bizonyítási eszköz lehet - a bűncselekmény eszköze (kés, robbanóanyag,), - a bűncselekmény elkövetési tárgya (a lopott festmény), - a bűncselekmény eredménye (a hamis okirat), - a bűncselekmény nyomhordozója (véres ruha, ujjnyomot tartalmazó pohár stb.) A törvény kiterjeszti a fogalom hatályát a technikai vagy vegyi úton rögzített adatokra is. A Be. szerint a tárgyi bizonyítási eszköz lefoglalásának van helye, a Btk szerint megfelelő feltételek esetén elkobozhatók. Az okirati bizonyítás esetén a bíróság a közvetlenség és a szóbeliség elvének betartása érdekében az iratot a bizonyítás anyagához csatolja és tartalmát felolvassa. A vallomás tartalmát rögzítő okirat csak meghatározott körben használható fel. Ha a mentességgel rendelkező és erre

figyelmeztetett tanú a nyomozás során vall, a tárgyaláson azonban nem, korábbi vallomása nem olvasható fel. Más a helyzet a terhelt esetében, akinek korábbi vallomását a bizonyítás anyagává tehetik, hiszen annakidején figyelmeztették arra, hogy ha vall, minden amit mond, később felhasználható. 3.44 A bizonyítási eljárások (Be 119-125 §) Ide a szemle, a helyszíni kihallgatás, a bizonyítási kísérlet a felismerésre bemutatás a szembesítés és a szakértők párhuzamos kihallgatása tartozik. Mindegyik eljárási cselekménynek más a célja és a releváns eredménye pl. - a szemle rendszerint a hatóság által még nem ismert tárgyi bizonyítási eszköz felkutatását célozza, - a bizonyítási kísérlet rekonstruálás révén erősít meg, vagy zár ki valamely feltevést, - a felismerésre bemutatás bizonyító ereje a megfelelő tárgy vagy személy befolyásmentes kiválasztásában van. Az eljárási cselekmények megfelelő

rögzítésére pontos szabályok vonatkoznak, értékelésük rendszerint szaktanácsadó, szakértő közreműködésével történik. 3.5 A bizonyítás technikája – közvetlen és közvetett bizonyítás Közvetlen bizonyítékról beszélünk akkor, ha a bizonyítandó releváns tényt a bizonyíték önmagában igazolja. Közvetett a bizonyíték akkor, ha a releváns tényt önmagában ugyan nem igazolja, de azzal (áttételesen) kapcsolatba hozható. Pusztán a szökés, vagy az elrejtőzés pl. nem feltétlenül a bűnösség mellett szóló közvetett bizonyíték. Előfordul azonban, hogy a közvetett bizonyítékok száma és súlya elegendő alapot adhat a vádemeléshez sőt még az elítéléshez is. A II. Világháború után a közvetett bizonyítékok elmélete az un „láncszabályon” alapult E „láncelmélet” lényege, hogy minden egyes közvetett bizonyítéknak összefüggő, egymásba kapcsolódó szemekből álló zárt lánccal kell a bizonyító

és a bizonyítandó tényt összekapcsolnia, és egyetlen láncszem kiesése kizárja a közvetett bizonyítás sikerét. A mechanikus kapcsolat helyett ma már arra helyezik a hangsúlyt, hogy a közvetett bizonyítékok száma, jellege, egymáshoz való viszonya alkalmas-e a gyanút magasabb valószínűségi fokra juttatni. 4. A kényszerintézkedések 4.1 A kényszerintézkedések csoportosítása 4.2 A személyi szabadság korlátozása, s az ennek kapcsán alkalmazott intézkedések 4.21 Az őrizetbe vétel, 4.22 Az előzetes letartóztatás 4.221 A letartóztatás feltételei 4.222 A letartóztatás elrendelése és meghosszabbítása 4.223 Az óvadék 4.23 A lakhelyelhagyási tilalom és a házi őrizet 4.24 Az ideiglenes kényszergyógykezelés 4.25 Az úti okmány elvétele 4.3 Más jogokat sértő kényszerintézkedések 4.31 A házkutatás a motozás és a lefoglalás 4.32 A zár alá vétel és a biztosítási intézkedés 4.33 Számítástechnikai rendszer útján

rögzített adatok megőrzésére kötelezés 4.4 Az eljárás rendjével kapcsolatos kényszerintézkedések 4.41 A rendbírság és az elővezetés 4.5 A kényszerintézkedések összefoglaló táblázata 4.1 A kényszerintézkedések csoportosítása A kényszerintézkedések olyan hatósági aktusok, amelyek a büntető eljárás eredményessége érdekében alapvető állampolgári jogokat sértenek illetve korlátoznak. A kényszerintézkedés tehát voltaképpen felfogható „törvényesen legalizált” jogsértésnek is. Mint a neve is mutatja, a kényszercselekményt mindig az érintett személyek akarata ellenére foganatosítják. A büntető eljárásjog felfogható végső soron olyan jogi normák összességének, amelyek egyes érdekeket rangsorolnak, prioritásokat állapítanak meg, elveket helyeznek egymás fölé. Azt írják elő, mikor fontosabb az állam bűnüldözési érdeke, mint az állampolgár adott szabadságjoga, s mikor élvez az utóbbi előnyt.

Mindez természetesen nem lehet kizárólag a törvény feladata, a jogszabály csak a kereteket jelöli ki ahhoz, hogy egy meghatározott helyzetben az említett rangsorolást a jogalkalmazó helyesen el tudja végezni. Az egyes kényszerintézkedések tehát mindig meghatározott büntető eljárásjogi helyzetben korlátoznak bizonyos állampolgári jogokat. A kérdés így nem az: korlátozhatók-e valóban ezek a jogok (természetesen, indokolt lehet a korlátozásuk), hanem az, hogy mikor, milyen feltételek mellett, meddig lehet ezeket korlátozni, s hogy az alkalmazás módja, mértéke valóban arányos-e a reális állami igénnyel. Gyakran nevezik ezt a „szükségesség és arányosság alkotmányossági tesztjének” is. Az a felvetés persze jogos lehet, hogy sokszor csak utólag dönthető el: jogos volt-e (annakidején) az adott kényszerintézkedés. A válasz általában igenlő: a jogok korlátozását a büntetőeljárás eredményessége gyakran indokolja.

Előfordulhat azonban, hogy a kényszerintézkedés alapjául szolgáló körülményeket helytelenül mérlegelték. Ezt a törvény részben - a kártalanítás szabályaival ( XXVIII fejezet III Cím)próbálja reparálni A büntető eljárásjogi csoportosíthatók. kényszerintézkedések többféle szempontból a) Az alapvető csoportosítás abból indul ki, hogy az adott kényszerintézkedés elsősorban - az eljárás céljával, vagy - az eljárás rendjével kapcsolatos-e. Az előbbi körbe az őrizetbe vétel, az előzetes letartóztatás, az ideiglenes kényszergyógykezelés, a házkutatás, a motozás és a zár alá vétel az úti okmány elvétele és a számítástechnikai adatok megőrzésére kötelezés tartozik, az utóbbiba az elővezetés a testi kényszer és a rendbírság. b) Feloszthatjuk a kényszerintézkedéseket aszerint is, hogy mely alapvető állampolgári jog sérelmét jelentik. Az egyes állampolgári jogok és korlátozásuk ezt

figyelembe véve a következőképpen összegezhető: - személyi szabadság - (őrizet, előzetes letartóztatás, ideiglenes kényszergyógykezelés), - szabad mozgás - (útlevél elvétele, lakhelyelhagyási tilalom, elővezetés ), - magánlakás sérthetetlensége - (házkutatás), - személyi integritás - (motozás, testi kényszer alkalmazása) - vagyoni, tulajdonosi, vagy birtoklási jogok, - (lefoglalás, zár alá vétel, számítástechnikai adatok megőrzésére kötelezés). Ezeknek az állampolgári jogoknak az alaptalan megsértését a Btk. is fenyegeti (pl. a magánlakásértés, a jogellenes fogvatartás, vagy a kényszerítés büntetendővé nyilvánításával). A skála tehát igen széles: jogosulatlan megsértésük bűncselekmény, korlátozásuk jogossá pedig csak akkor válik, ha erre a törvény kifejezett és egyértelmű felhatalmazást ad. 4.2 A személyi szabadság korlátozása és az ennek kapcsán alkalmazható kényszerintézkedések. A

rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV törvény alapján, akit a hatóság elővezetni rendelt mert pl korábban szabályszerű idézésére nem jelent meg - a rendőrségen a szükséges ideig, legfeljebb azonban 12 óra időtartamra vissza lehet tartani. Erről az intézkedésről határozat nem készül, ellene a törvény panaszjogot sem biztosít, mindez azonban nem jelenti azt, hogy - ha ezt az érintett sérelmesnek tartja - nem kérheti az eljárás kivizsgálását. A Rendőrségi Törvény 33. §-a módot ad előállítás keretében legfeljebb 4 (kivételesen további 8) óráig tartó szabadság-elvonásra is. Ezt jellemzően bűncselekmény alapos gyanújának felmerülésekor, csavargó fiatalkorúakkal, a pártfogó felügyelet szabályainak megszegőivel, vagy azokkal szemben alkalmazzák, akiknek kétségesek személyi adataik, s azokat meg kell állapítani. Az előállításról szintén nem készül határozat, de az előállítottat kérelmére az előállítás

okáról tájékoztatni kell, és az előállítás időtartamáról igazolást kell részére adni. Az említett határidők után már csak jogorvoslati lehetőséget nyújtó határozattal korlátozható a szabadság. A nyomozás során - a nyomozó hatóság és az ügyész is elrendelheti a terhelt őrizetét, - lakhelyelhagyási tilalom, előzetes letartóztatás illetve ideiglenes kényszergyógykezelés elrendelésére mind a nyomozás során, mind később kizárólag bírói döntés alapján kerülhet sor. 4.21 Az őrizetbe vétel A rendőrség és az ügyészség nyomozó hatósági jogkörében alkalmazható legfeljebb 72 óráig tartó kényszerintézkedés az őrizetbe vétel (Be. 126 §) ami a terhelt személyi szabadságának átmeneti elvonását jelenti. E határidő nem hosszabbítható meg, lejártakor a terheltet vagy szabadlábra helyezik, vagy elrendelik az előzetes letartóztatását. A kényszerintézkedés feltétele, hogy - szabadságvesztéssel

fenyegetett bűncselekmény alapos gyanúja megállapítható legyen, továbbá - valószínűsíthető legyen a terhelt előzetes letartóztatásának szükségessége. A gyakorlatban őrizetbe vételre általában tettenérés esetén kerül sor. A bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt egyébként bárki elfoghatja, köteles azonban őt a nyomozó hatóságnak haladéktalanul átadni, ha erre nincs módja, a rendőrséget értesíteni. (Be. 127 § (3) bek) 4.22 Az előzetes letartóztatás Az előzetes letartóztatás a terhelt szabadságának bírói elvonása a jogerős ügydöntő határozat meghozatala előtt. 4.221 A letartóztatás feltételei a) általános feltételei : * a törvény a cselekményt szabadságvesztéssel (is) fenyegesse, Kizárólag pénzbüntetéssel fenyegetett bűncselekmények esetén tehát nem kerülhet sor letartóztatásra. * a terhelt terhére az alapos gyanú megállapítható legyen Ezen kívül álljanak rendelkezésre a büntető

eljárás megindításához szükséges okok, ne hiányozzék pl. a magánindítvány. Fiatalkorú esetében további feltétel a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya. b) különös feltételei: * szökés, elrejtőzés, szökés megkísérlése, az eljárás során újabb bűncselekmény miatt eljárás indulása, * szökésének vagy elrejtőzésének veszélyére tekintettel vagy más okból megalapozottan feltehető, hogy az eljárási cselekményeknél a jelenléte másként nem biztosítható, A szökés veszélye általában akkor állapítható meg, ha a cselekmény fenyegetettsége súlyos, s a terhelt nem rendelkezik lakással, munkahellyel, családi körülményei rendezetlenek * a bizonyítás meghiúsításának, megnehezítésének veszélye, különösen összebeszéléssel. Ez tipikusan szabadlábon lévő bűntársakkal történő összebeszélés reális lehetőségét, vagy tanuk megfélemlítésének lehetőségét jelenti * megkísérelt,

előkészített vagy további bűncselekmény veszélye A törvény – folytatva a Bp. által megteremtett hagyományokat, (a 19/1999 (VI.25) AB döntés óta) – kötelező, mellőzhetetlen letartóztatási okot, vagy helyzetet nem ismer. Az 1998. évi XIX törvény némileg változást hozott a korábbi törvény szemléletéhez képest, pl. nem az elrejtőzés veszélyét tekinti önmagában a letartóztatást megalapozó oknak, hanem azt, ha a terhelt szabadlábon hagyása esetén az eljárási cselekményeken való részvétele megalapozottan aggályosnak tekinthető. Önmagában a bűnismétlés sem letartóztatási ok, csak ha az újabb szabadságvesztéssel fenyegetett tett miatt büntető eljárás indult. Végül indokoltan részletezi az új törvény az eljárás meghiúsításának, megnehezítésének a hatályos szabályok szerint túl általános megfogalmazását. 4.222 A letartóztatás elrendelése és meghosszabbítása A letartóztatásra kizárólag a

bíróság – a vádirat benyújtása előtt a nyomozási bíró - jogosult. Az eljárás részletes szabályait a nyomozási bíró eljárásáról rendelkező IX. fejezet. VI Címe tartalmazza A nyomozás befejeztével az ítélkező bíróság dönt (először a tárgyalás előkészítése során, később bármikor a jogerős befejezésig) az előzetes letartóztatás elrendeléséről vagy megszüntetéséről. Az előzetes letartóztatás határideje a következőképpen alakul: a) a vádirat benyújtása előtt : - általában a tárgyalás előkészítéséig, de - helyi bíróság (nyomozási bíró) : 1 hónapra rendeli el majd további 3-3 hónappal hosszabbíthat, legfeljebb 1 évig, - megyei bíróság (egyesbíróként) további 2-2 hónappal hosszabbíthat – elvileg bármeddig. b) a vádirat benyújtása után: az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig, II. fokon az eljárás jogerős befejezéséig, de legfeljebb az első fokú bíróság

által kiszabott szabadságvesztés tartamáig tart. A letartóztatott jogi helyzetét illetően egyetlen dolog kiemelése indokolt: védőjével szóban és írásban ellenőrzés nélkül, mással ellenőrzés mellett érintkezhet. 4.223 Az óvadék Az óvadék az egyébként letartóztatandó személy érdekében nyújtott biztosíték, amely arra szolgál, hogy a szabadlábon lévő személy a büntető eljárási cselekmények során rendelkezésre álljon. Az óvadék intézményét az 1896. évi XXXIII tc ismerte, s most az 1998 Évi XIX tv ismét bevezeti. Óvatos bírálók a piacgazdaság eltorzított értelmezésének, újabb káros kinövésének tekintik, hogy eszerint a tehetősebbek - szemben a szegényekkel - a szabadlábon történő ( s így sokszor eredményesebb) védekezés lehetőségét is megvásárolhatják. Mások attól tartanak, hogy az intézmény a megfelelő anyagi alapokkal rendelkező szervezett bűnözésnek kedvezhet. Általában elmondható, hogy

több új (tervezett) intézményt illetően éppen azért éri manapság szemrehányás a jogalkotót, mert akkor preferál erőteljesebben bizonyos állampolgári jogokat - így a bűncselekmény gyanúsítottjainak jogait is, amikor ez az elv nyilvánvalóan a tisztességes, törvénytisztelő állampolgárok jogérvényesítését nehezíti, vagy érdekeiket sérti. Az ellenzők azonban rendszerint figyelmen kívül hagyják, hogy az óvadék nem csupán a terhelt érdekeiben állhat, de az államot is tehermentesítheti. Az óvadék (amit akár a terhelt, akár helyett más felajánlhat és letehet) - csak akkor alkalmazható, ha a letartóztatási ok a jelenlét biztosítását szolgálná (129. § (2) bek b) pont), - 8 évi szabadságvesztéssel súlyosabban fenyegetett tett, vagy szervezett bűnözés, fegyveres elkövetés, kiskorú sérelmére megvalósított cselekmény, üzletszerűség és bűnszövetség esetén ki van zárva. - az óvadék összege nincs maximálva, - a

bíróság dönt az elfogadásáról az ügyész, a terhelt, a védő és a felajánló jelenlétében tartandó ülésen, - az eljárás befejezésekor általában visszajár (nem számítható be a vagyoni jellegű joghátrányokba sem) szökés miatt elrendelt letartóztatás esetén elvész. 4.23 A lakhelyelhagyási tilalom és a házi őrizet (VIII fejezet 3 Cím) A lakhelyelhagyási tilalom az előzetes letartóztatás kisegítő intézménye, annak előírása, hogy a terhelt a lakóhelyét (az adott közigazgatási egységet – várost, vagy községet, illetve megjelölt körzetet ) engedély nélkül nem hagyhatja el. Tartama: - a vádirat benyújtása előtt elrendelt: tárgyalás előkészítéséig - ezután: az első fokú bíróság határozatáig, - ezután: a másodfok befejezéséig. Vádirat benyújtása előtt elrendelt lakhelyelhagyási tilalom 6 hónap eltelte után felülvizsgálandó. A házi őrizet a lakhelyelhagyási tilalom súlyosított formája: a

terhelt lakását csak engedéllyel hagyhatja el. Folyamatosan ellenőrizhető, tartamára, meghosszabbítására az előzetes letartóztatás szabályai irányadóak. Szankciók: - lakhelyelhagyási tilalom megszegése vagy meg nem jelenés - őrizet, házi őrizet vagy előzetes letartóztatás rendelhető el, - házi őrizet megszegése esetén - előzetes letartóztatásnak lehet helye, feltéve mindkét esetben, hoyg a rendbírság nem elegendő. 4.24 Az ideiglenes kényszergyógykezelés (Be 140-045 §) Az ideiglenes kényszergyógykezelés a kóros elmeállapotú terhelt személyi szabadságának bírói elvonása jogerős ítélet nélkül. Ha feltehető, hogy az eljárás kényszergyógykezelés elrendelésével zárul, a nyomozás során a bíróság elrendelheti a kijelölt egészségügyi intézetben végrehajtandó ideiglenes gyógykezelést. E kényszerintézkedést tehát az indokolja, hogy már a nyomozás során olyan adatok merülhetnek fel, amelyek a terhelt

elmeműködésének kóros állapotára utalnak, ám – addig is, amíg a kényszergyógykezelést az ítélkező bíróság elrendeli – indokolt a terhelt „előzetes” gyógykezelése. Ezt pedig másutt, mint a kényszerintézkedések között, nem lehet szabályozni. A kényszergyógykezelés, mint (végleges) büntetőjogi intézkedés feltételeit a Btk. 74 §-a tartalmazza Az említett kényszerintézkedéssel kapcsolatos eljárás a következő jellemző példával érzékeltethető. Az emberölés őrizetbe vett terheltjén az elmebaj jelei mutatkoznak. A kirendelt elmeorvosszakértő megállapítja, hogy a gyanúsított hasadásos elmebetegségben szenved, kényszergyógykezelésének lehet helye. (Ha egyetlen vizsgálat alapján erre nézve kategorikus vélemény nem adható, elmeállapot megfigyelésére kerül sor – lásd a szakértőkről szóló részben.) Az ügyész indítványozza a nyomozási bírónak az ideiglenes kényszergyógykezelés elrendelését, majd

- minthogy a végleges kényszergyógykezelés kérdésében garanciális okokból csak az ítélkező bíróság dönthet – vádiratot nyújt be a terhelt ellen, amelyben indítványt tesz a büntethetőséget kizáró okból történő felmentésére és a büntetőjogi intézkedés elrendelésére. Az elrendelt kényszergyógykezelés fenntartásának indokoltságát évente felül kell vizsgálni. E kényszerintézkedésre általában a letartóztatás szabályai irányadóak, a meghosszabbítás illetve felülvizsgálat szabályai azonban általában enyhébbek, a bíróság által elrendelt kényszerintézkedés az első fokú, illetve a jogerős döntésig tart. 4.25 Az úti okmány elvétele E kényszerintézkedés a terhelt szabad mozgását, külföldre utazását korlátozza. Kötelező az úti okmány elvétele: Elvehető az úti okmány: - előzetes letartóztatás, - ideiglenes kényszergyógykezelés és - lakhelyelhagyási tilalom mellett. - 3 évi vagy ennél

súlyosabb szabadságvesztéssel fenyegetett cselekmény esetén, ha a terhelt eljárási cselekményeken való részvételének biztosítása indokolja. Az úti okmány elvételéről a bíróság dönt, a vádirat benyújtásáig az ügyész indítványára. Megszüntetésről a vádirat benyújtásáig az ügyész is dönthet Tartalmaz kiutazási tilalmakat a külföldre utazásról szóló jogszabály , az 1998. évi XII tv is. 16 § (1) Nem utazhat külföldre: a) akivel szemben olyan bűncselekmény miatt folyik büntetőeljárás, amelyre a törvény öt évig terjedő vagy ennél súlyosabb szabadságvesztést rendel, a büntetőeljárás jogerős befejezéséig; b) aki a büntetőeljárás keretében előzetes letartóztatásban, őrizetben, kiadatási őrizetben, kiadatási letartóztatásban van, illetőleg ideiglenes kényszergyógykezelés alatt áll; c) aki lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll; d) akit végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek,

büntetésének kitöltéséig vagy végrehajthatósága megszűnéséig, illetőleg akinek a bíróság a kényszergyógykezelését rendelte el, a kényszergyógykezelés tartama alatt; e) akinek jogerős határozattal megállapított - legalább 10 millió forint összegű - adóhiányból vagy vámhiányból, avagy bevallani elmulasztott járulékból, illetve hozzájárulásból származó tartozása áll fenn, a tartozás megfizetéséig vagy arra a (3) bekezdés szerint kezdeményezésre jogosult szerv által elfogadott biztosíték nyújtásáig. (2) Az (1) bekezdés e) pontjában foglalt rendelkezés alkalmazásában nem tekinthető jogerősnek a hiányt, a járulék vagy hozzájárulás bevallásának elmulasztását megállapító határozat, ha a bírósági felülvizsgálat megindítására nyitva álló határidő még nem telt el, illetőleg a határozat felülvizsgálatára irányuló bírósági eljárás jogerősen nem zárult le. (3) Az (1) bekezdés e) pontja

esetén a külföldre utazás korlátozását az adóhatóság, a vámhatóság, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, továbbá az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság igazgatási szerve kezdeményezheti. A kivételes (korlátozott időbeli vagy területi) kiutazást a)- c) -ig terjedő esetben ügyész ill. bíró d) esetén a büntetés-végrehajtási bíró, e) esetén a (3) bekezdésében említett szerv engedélyezheti. 4.3 Más jogokat sértő kényszerintézkedések 4.31 A házkutatás a motozás és a lefoglalás E három kényszerintézkedés általában tárgyi bizonyítási eszköz megtalálását illetve biztosítását célozza, de házkutatásra sor kerülhet a (bujkáló) elkövető kézre kerítése érdekében is. Kivételesen, sürgős esetben sor kerülhet házkutatás erre feljogosító határozat nélküli megtartására is (149. § (7) bek) Ilyenkor a szükséges alakiságokat utólag pótolják. Elrendelhető bíró, ügyész és nyomozó

hatóság által is. Feltételei: - elkövető kézre kerítése - nyomok felderítése - elkobzandó vagy vagyonelkobzás alá eső dolog megtalálása A motozás ruházat- és testátvizsgálás, nyomozó illetve ügyész rendelkezése alapján – csak azonos nemű végezheti (kivéve az orvost). 4.32 A lefoglalás a zár alá vétel és a biztosítási intézkedés A lefoglalás – a bizonyítás érdekében, vagy az elkobzás, illetőleg a vagyonelkobzás biztosítására a dolog birtokának elvonása a birtokos rendelkezése alól - hagyományos szabályai az utóbbi években annyiban változtak illetve változnak, hogy hatálya kiterjedhet a vagyonelkobzás körébe tartozó dolgokra is, a lefoglalás megszüntetésének szabályai inkább figyelembe veszik a tulajdonos érdekeit, mód nyílik a lefoglalt dolog előzetes értékesítésére. A lefoglalás olyan dolgokra vagy adathordozókra terjedhet ki, amelyek - bizonyítási eszközök - elkobozható dolgok (bűncselekmény

eszköze, közbiztonságot veszélyezető dolog, bűncselekmény eredménye és tárgya, sajtótermék – Btk. 77 §) vagy - vagyonelkobzás tárgyai (Btk. 77/B §) Csak a szükségesség idejéig áll, fenn, ezután meg kell szüntetni. A korábbi szabályozás olyan visszásságokat eredményezett, hogy a lefoglalt dolgot (pl. a korábban lopott autót) sok esetben nem a nyilvánvaló tulajdonos, hanem a lefoglalást szenvedőnek adták ki. Ezért a hatályos előírások szeriont a lefoglalás megszüntetésekor a lefoglalt dolgot annak kell kiadni, aki a bűncselekmény elkövetésekor a dolog tulajdonosa volt, és ezt kétséget kizáró módon igazolni tudja. Ha nincs olyan személy, akinek az előbbi rendelkezés szerint a dolgot ki kell adni és ez az eljárás adataiból sem tűnik ki, a dolgot annak kell kiadni, aki a kiadása iránt alaposnak látszó igényt jelentett be. Ha ilyen személy sincs, és ilyen igény az eljárás adataiból nem tűnik ki, a dolgot annak

kell kiadni, akitől lefoglalták. A terheltnek a lefoglalt dolgot csak akkor lehet kiadni, ha azt az előbbi rendelkezések szerint másnak nem lehet kiadni. A lefoglalt dolog előzetes értékesítésére kerül sor (ügyészi, majd bírói hatáskörben), ha a dolog - gyors romlásnak van kitéve, - huzamos tárolásra alkalmatlan. A bíróság a lefoglalt dolog értékesítése iránt akkor is határozhat, ha a lefoglalt dolog - kezelése, tárolása, illetve őrzése az értékével arányban nem álló költséggel járna, - értéke az előreláthatólag hosszú ideig tartó tárolás miatt jelentősen csökkenne. A lefoglalt dolog akkor értékesíthető, ha a lefoglalt dolog kiadása iránt senki nem jelentett be jogos igényt, a lefoglalt dolog értékesítéséből befolyt ellenérték a lefoglalt dolog helyébe lép. A zár alá vétel a terhelt vagyonának zárolásával részint a sértett érdekeit szolgálja, részben a vagyoni jellegű szankciók érvényesítését

hivatott biztosítani. - Ha az eljárás olyan bűncselekmény miatt folyik, amellyel kapcsolatban vagyonelkobzásnak van helye, továbbá, ha polgári jogi igényt érvényesítenek és tartani lehet attól, hogy a kielégítést meghiúsítják, a hatóság ezek biztosítására a terhelt egész vagyonának vagy egyes vagyontárgyainak zár alá vételét határozattal elrendelheti. - Magánfél által érvényesített polgári jogi igény biztosítására zár alá vételnek csak a magánfél indítványára van helye. - A zár alá vételnek a közhitelű nyilvántartásba történő bejegyzése iránt haladéktalanul intézkedni kell. Ha nincs külön jogszabály szerinti közhitelű nyilvántartás, a zár alá vétellel érintett gazdálkodó szervezetet kell értesíteni. Az ehhez kapcsolódó biztosítási intézkedés célja, hogy a zár alá vétel elrendelése előtt megakadályozza a vagyon elrejtését, átruházását vagy megterhelését. Lényege, hogy a nyomozó

hatóság illetve az ügyész haladéktalanul lefoglalással vagy más módon ideiglenesen megakadályozza a rendelkezési jogot a terhelt (kivételesen vele kapcsolatban lévő személy) ingó vagy ingatlan vagyonával, a hitelviszonyt vagy tagsági jogokat megtestesítő értékpapírjaival vagy más okirataival, - üzletrészével. 4.33 A számítástechnikai rendszer útján rögzített adatok megőrzésére kötelezés ideiglenesen korlátozza az ezen adatok feletti rendelkezést. Bíró, ügyész, vagy nyomozó elrendelheti bizonyítási eszközként szóba jöhető adatok őrzését és biztonságos tárolását. A kényszerintézkedés lényege, hogy a korlátozás ideje alatt az adathoz csak az elrendelő, illetve – engedéllyel – a kényszerintézkedést elszenvedő juthat hozzá. Az adat lefoglalásáig, legfeljebb három hónapig tarthat. 4.4 Az eljárás rendjével kapcsolatos kényszerintézkedések 4.41 A rendbírság és az elővezetés Renbírságot a

nyomozó hatóság 1000.- Ft-tól 100000- Ft ig (súlyos vagy ismételt esetben 200.000- Ft-ig), az ügyész és a bíróság 1000.- Ft-tól 200000- Ft-ig (súlyos vagy ismételt esetben) 500.000- Ft-ig) szabhat ki Rendbírság kiszabására a következő esetekben kerülhet sor: közreműködési kötelezettség megszegése a szakértő eljárása során, tanúvallomás, szakvélemény jogosulatlan megtagadása szakvéleménnyel történő késlekedés a szemlével kapcsolatos kötelezettségek megszegése (a terhelt nem !) lefoglalás, motozás, házkutatás akadályozása (a terhelt nem !) az idézéssel kapcsolatos mulasztás az eljárás rendjének megzavarása (a nyomozás helyszínén való tartózkodási kötelezettség megszegése) a bírósági tárgyaláson történt rendzavarás Az elővezetés az idézéssel szembeni mulasztás következménye, a terhelttel és a tanúval szemben alkalmazható. A testi kényszer bíró, ügyész, vagy nyomozó rendelkezése alapőján

terhelttel, tanúval, sértettel, vagy az eljárási cselekményt akadályozó más személlyel szemben foganatosítható, általában a rendőrség (büntetés-végrehajtási őr) igénybe vételével történik 4.5 Az egyes kényszerintézkedések összefoglaló táblázata A kényszerintézkedés Feltételei: elrendelője/megszünte időtartama illetve tője: hatása (megjegyzés) Személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedések őrizetbe vétel - általában tettenérés, ha az előzetes letartóztatás valószínűsíthető előzetes letartóztatás - szökés, elrejtőzés, újabb eljárás indulása, - szökési veszély miatt a jelenlét biztosítása - eljárás megnehezítése, meghiúsítása, - bűnismétl. veszélye - az előzetes kisegítő intézménye (megszegés esetén előzetes vagy rendbírság) lakhelyelhagyási tilalom (+ házi őrizet) Elrendelő: - bíróság, - ügyész, - nyomozó hatóság Megszüntető: ugyanaz Elrendelő: - bíróság

Megszüntető: - bíróság, - vádirat benyújtásáig az ügyész is. 72 óra (szándékosan órákban határozzák meg a kezdőnap és a lejárat napjának sajátos szabályai miatt) ELSŐ FOK: 1 hónap + további 33 hó – 1 évig MEGYE: két-két hónapra Elrendelő: - bíróság előkészítő ülésig, ill. (a később elrendelt) I., illetve a II fokú eljárás befejezéséig (vád előtt elrendelt 6 hó után felülvizsg!) házi őrizet = előzetes Megszüntető: - bíróság, a vád benyújtásáig az ügyész is kényszergyógykezelés Elrendelő: ideiglenes - bíróság kényszergyógykezelés valószínűsége Btk. 74 § Megszüntető: - bíróság ill. vádirat benyújtásáig - az ügyész Kötelező: úti okmány elvétele Elrendelő: - előzetes, lakhelyelh. - a bíróság kényszegy. mellett (lehetőség esetén a Lehetőség: - három évi vagy vád benyújtásáig súlyosabban az ügyész fenyegetett bcs. indítványára) gyanúja esetén Elrendelése az

előzetes letartóztatáséval azonos, utána az előzeteshez hasonló felülvizsgálat A nyomozás befejezéséig, illetve a jogerős ítéletig tart akkor az útlevelet vagy visszakapja a terhelt, vagy szünetelnek e jogai is. Más állampolgári jogokat korlátozó kényszerintézkedések házkutatás Feltételi: 149. § (2) bek Elrendelő: - nyomozó hatóság, - ügyész - bíróság motozás 150.§ Elrendelő: - nyomozó hatóság - ügyész, közjegyzői, ügyvédi irodában, egészségügyi intézményben történő házkutatás a nyomozási bíró hatáskörébe tartozik Csak a terhelttel azonos nemű személy végezheti, kivéve az orvost. lefoglalás 151. § (2)-(6) zár alá vétel 159. § (1)-(3) számítástechnikai rendszer adatainak megőrzése Elrendelő: - nyomozó hatóság - ügyész (A címzettnek még nem kézbesített levelet csak az ügyész és a bíróság foglalhatja le) Elrendelő: - bíróság számítógépes adatok Elrendelő:

megőrzése, tárolása - nyomozó hatóság, (158/A. §) - ügyész, - bíró, Megszüntetés: 155 §. sorrend: - tulajdonos - igénylő, - lefoglalást szenvedő Feloldása: Be. 159 § (4) bek. Egyebekben csak a bírói ítélet „oldja fel”, azzal, hogy rendelkezik a zár alá vett vagyonról. fennállása alatt csak az elrendelő és a használó juthat az adatokhoz Az eljárás rendjét biztosító kényszerintézkedések rendbírság 161. § (gyakorlatilag tanúval, védővel, szakértővel szemben alkalmazott vagyoni kényszerintéz.) Elrendelő: - nyomozó hatóság - az ügyész - a bíróság elővezetés 162. § (gyakorlatilag a kötelező meg nem jelenés szankciója) Eljárási cselekmény biztosítása, vagy bizonyítási cselekmény foganatosítása érdekében Elrendelő: testi kényszer (Az ellene benyújtott jogorvoslatnak halasztó hatálya van) (- Kivételesen: „útba indítás”, - nyomozó hatóság fegyvereseket az - ügyész előljárójuk

útján) - bíró Elrendelő: - bíróság, - ügyész, - nyomozó hatóság 5. A nyomozás 5.1 A nyomozás néhány elvi kérdése 5.11 A „nyomozás” és a „vizsgálat” 5.12 A nyomozás fogalma 5.13 A nyomozás helye a büntető eljárásban, általános rendelkezések 5.2 A nyomozás menete 5.21 A nyomozás elrendelése, a feljelentés elutasítása, egyéb adatszerző tevékenység 5.22 A nyomozás lefolytatása 5.23 A nyomozás során hozott határozatok 5.231 A nyomozás felfüggesztése 5.232 A nyomozás megszüntetése 5.233 A jogorvoslat a nyomozás során 5.3 Bíró a nyomozásban 5.31 A nyomozási bíró hatásköre és eljárása 5.32 A bírói engedélyhez kötött titkos adatszerzés 5.1 A nyomozás néhány elvi kérdése 5.11 A „nyomozás” és a „vizsgálat” A Bp.(1896 XXXIII tc) az előkészítésnek még két szakaszát ismerte, a nyomozást és a vizsgálatot. A nyomozást az ügyész rendelkezése alapján a rendőrség végezte, a vizsgálat

csak súlyosabb esetekben (5 évi, vagy ennél súlyosabb fenyegetettség), volt kötelező és a vizsgálóbíró feladata volt. A királyi ügyészség a nyomozás sikere érdekében minden hatóságtól felvilágosítást és értesítést kérhetett, a rendőrséget a nyomozás (vagy egyes nyomozási cselekmények ) elvégzésére utasíthatta, a nyomozást irányította és ellenőrizte. A nyomozás és a – fakultatív – vizsgálat tartalmilag számos átfedést mutatott, a két intézmény elhatárolása mégis úgy volt lehetséges, hogy a nyomozás elsősorban az elsődleges adatok megszerzésére, a tényállás és a tettes személyének körvonalazására szorítkozott, a vizsgálat pedig az így nyert gyanút tovább erősítette, a vádemelésig szükséges mértékben konkretizálta. Okkal jegyezték meg e rendszer bírálói, hogy a vizsgálat – túl azon, hogy kétségtelen garanciális jelleget kölcsönzött a tárgyalás előkészítésének – olykor merőben

formálisan, körülményesen zajlott, s alig tett egyebet, mint a nyomozás megismétlése. A jó, alapos nyomozás mellett a vizsgálatnak nem sok szerepe volt, a rossz hiányos nyomozást pedig a mégoly gondos vizsgálat sem korrigálhatta. A vizsgálóbíró tehát a magyar történeti fejlődésben az előkészítő eljárásban közreműködő törvényszéki bíró, volt aki (az előzetes rendőri nyomozás, vagyis az elsődleges adatok beszerzése után) a vádlott és a tanuk kihallgatása, a szemle foganatosítása útján döntötte el: indokolt-e az ügyben vádemelés vagy sem. Döntött emellett az alapvető kényszerintézkedésekről. A vádemelés azonban vizsgálóbírói szisztéma mellett is kizárólag az ügyész jogköre volt. A vizsgálóbíró intézményének kialakulása Magyarországon a XIX század derekáig vezethető vissza. Az első folyamodású bíróságok rendezéséről szóló 1871 évi XXXI. tc alapján a vizsgálóbírókat a törvényszék

jegyzői közül az elnök nevezte ki Vizsgálataikat ekkor még önállóan, függetlenül végezték. Az 1891 évi XVII törvény vizsgálóbírói hivatalt szervezett, s a vizsgálóbíró ténykedését gyakorlatilag a vádtanácsnak rendelte alá. Ekkor a vizsgálóbírói rendszer tartalmilag is átalakult A vádtanács felügyeleti jogköre – írja Fayer László 1899-ben – „több mint felügyelet. Tartalma a következő: először is a vizsgálóbíró ezentúl, ha kételyei vannak, hogy milyen úton induljon meg, utasítást kérhet a vádtanácstól, s ez neki positív irányt jelölhet ki. Ezen kívül a terhelt jogosítva lesz követelni, hogy ő a vádtanács elé vitessék, s ott panaszait előadhassa a vizsgálóbíró ellen.” Így az 1896. évi XXXIII tc a tárgyalás előkészítése során is bonyolult, de következetes szisztémát hozott létre: rendőrség (ügyész) - vizsgálóbíró (vádtanács) - ügyész – (vádtanács). Az 1951. évi III tv

megszüntette a bírói elővizsgálatot, s létrehozta a mai értelemben vett egységes „nyomozást”, amit az ügyész, vagy az ügyész rendelkezése alapján a rendőrség teljesített. Az 1973 évi I törvény szintén egységesen kötelező nyomozást írt elő, e címszó alatt azonban voltaképpen a vizsgálatot (kihallgatások, szemle stb.) szabályozta A nyomozás tehát a bűncselekmény (tág értelemben vett) nyomainak rögzítése, a tettes személyének felderítése, a vizsgálat pedig a nyomozás továbbfejlesztése, intézkedések olyan törvényben szabályozott sorozata, amely a már fennálló gyanú esetén a tényállás megállapítását, valamint a terhelt felelőssége szempontjából releváns bizonyítékok feltárását jelenti. E két szakasz természetesen nem határolható el világosan, a nyomozás és a vizsgálat gyakran összemosódik. Egyszerű példával élve: a gyanús személyt megfigyelő, őt követő, a szemtanúk után kutató, vagy

éppen informátorokat igénybe vevő rendőr „nyomoz”- a laikusok e külföldi filmekből szintén jól ismert figurát „detektívnek” is szokták nevezni - aki pedig a gyanú körének körvonalazódása folytán utóbb a bizonyítás szempontjából fontos személyeket kihallgatja, szakértőket vesz igénybe, szembesít, vizsgálatot folytat. A gyakori terminológiai zavart az okozza, hogy a Büntető eljárási törvényben „nyomozás” címszó alatt olvasható rendelkezések voltaképpen vizsgálati tevékenységet szabályoznak. A „nyomozás” körébe is vonható (de nem feltétlenül oda tartozó) tevékenységek egy részét - pl. előállítás, igazoltatás, ruházat-, vagy csomagátvizsgálás stb. - nem a Büntető eljárási törvény hanem pl. a Rendőrségi törvény szabályozza A hatályos jogi szabályozás tehát szintén egységesen tartalmilag vizsgálatnak tekinthető „nyomozást” szabályoz, ami változást jelent, az egyes „felderítő

jellegű” cselekmények törvényben történő megjelenése – pl. a a nyomozó hatóság egyéb adatszerző tevékenységének intézménye - , tehát a tágabb értelemben vett nyomozás fogalomkörének bővítése. 5.12 A nyomozás fogalma A nyomozás fogalmára vonatkozó megközelítések három csoportba sorolhatók: - a nyomozás alaki (eljárásjogi) fogalma, - a nyomozás ismeretelméleti fogalma, és - az informatikai megközelítés. Alaki értelemben a nyomozás törvényben meghatározott eljárási cselekmények szervezett és célirányos végrehajtása, a bírósági szakasz előkészítése. Ismeretelméleti értelemben olyan tudatos tevékenység, melynek célja valamely múltbeli eseménynek a megismerés általános törvényszerűségei figyelembe vételével történő valósághű rekonstruálása. Végül, van olyan nézet, mely szerint a nyomozás információk racionális gyűjtésén (hozzátehetjük: és bizonyos mértékű értékelésén)

alapuló tényfeltárás. A három megközelítés szimbiózisából leszűrhető, hogy a nyomozás olyan tudatos és tervszerű megismerési folyamat, amely információk gyűjtésén és rögzítésén keresztül valamely múltban lezajlott, és bűncselekmény gyanúját keltő tett valóságnak megfelelő rekonstruálására és elkövetőjének megállapítására irányul, annak érdekében hogy eldönthető legyen: indokolt-e (lehetséges-e) a terhelt bírósági felelősségre vonása. 5.13 A nyomozás helye a büntető eljárásban, általános rendelkezések Az 1998. évi XIX törvény, és a korábbi Be szemlélete közötti alapvető különbség az, hogy az új törvény a nyomozás előkészítő jellegét hangsúlyozza, s azt nem önálló, a tárgyalási szakkal azonos értékű bizonyítási eljárásnak tekinti. Korábban a nyomozás deklarált célja „az igazság kiderítése”, az új törvény mértéktartó módon beéri „a vádemelés kérdésében

történő állásfoglaláshoz” szükséges adatok beszerzésével. A nyomozás korábbi és új felfogására vonatkozó nézetek összefoglalása korábbi felfogás az 1998. évi XIX tv felfogása (gyakorlatilag 1950-től napjainkig) a nyomozás mind tartalmilag, mind a nyomozás formálisan önálló, tartalmilag formálisan önálló szakasz, azonban a tárgyalás előkészítése (kezdetben a rendőr is, később csak az ügyész levonhatja a nyomozás felelősségre vonást az ügyész szűrő szerepe erősödik, megrovási megalapozó konzekvenciáit is, pl. „megrovás (vádhalasztási) jogkörrel elterelhet alkalmazásával) a nyomozás során bizonyítás folyik a nyomozás során a bizonyítékok összegyűjtése, megőrzése folyik a nyomozó hatóságok önállóan az ügyész utasítási, rendelkezési joga mellett végzik folyik az ügyész felügyeletet gyakorol a nyomozás felett az ügyész irányít és dönt Az általános szabályok körében rendelkezik a

törvény a nyomozás céljáról (164. § (2) bek.), az ügyész és a nyomozó hatóság kapcsolatáról (165 §), a nyomozási cselekmények rögzítéséről (166.-168 §) és a határozatok alaki és tartalmi kellékeiről (169. §) Ezeknek az előírásoknak a lényege, hogy az ügyész szerepe meghatározó (utasítási joga van, betekinthet a nyilvántartásokba, stb.) A nyomozás során az egyes eljárási cselekményekről főszabályként jegyzőkönyv készül, de a nyomozó hatóságnak joga van – eltérő ügyészi rendelkezés hiányában – jegyzőkönyv helyett egyszerűbb jelentést készíteni. A kihallgatásokról készült jelentés pl. csak az elmondottak lényegét tartalmazza, és a kihallgatottnak nem is kell aláírnia, csak a nyomozónak. 5.2 A nyomozás menete 5.21 A nyomozás elrendelése, a feljelentés elutasítása, egyéb adatszerző tevékenység A nyomozás feljelentés (a sértett kérelme), bejelentés (más kezdeményezése), vagy a hatóság

észlelése alapján indulhat. Általános szabály, hogy - a magánszemélyek csak akkor kötelesek feljelentést tenni, ha ennek elmulasztása bűncselekmény, - a hivatalos személyek kötelesek a hivatali hatáskörükben tudomásukra jutott bűncselekményt feljelenteni, - magánindítványra üldözendő cselekmény esetén csak a jogosult feljelentésére indítható büntető eljárás. A feljelentés írásban vagy szóban (távbeszélő vagy más technikai eszköz útján is) megtehető, hatáskör vagy illetékesség hiányában átteszik. A feljelentés vagy a hivatali észlelés alapján 3 napon belül - a nyomozás elrendelésére kerül sor (ha megállapítható a bűncselekmény gyanúja) Ezt feljegyzésben rögzítik, az elrendelésről az ügyészt értesíteni kell. - a feljelentés elutasítására kerül sor A feljelentés elutasításának okai Be. 174-175 § - az ügyész döntése: a) a cselekmény nem bűncselekmény, b) a bűncselekmény gyanúja

hiányzik, c) büntethetőséget kizáró ok állapítható meg, d) halál, elévülés vagy kegyelem esetében, e) magánindítvány, kívánat vagy feljelentés hiányzik, f) a cselekményt már jogerősen elbírálták, g) együttműködő személlyel szemben (175. § (1) bek) h) fedett nyomozóval szemben (175. § )2) bek) - a nyomozó hatóság is dönthet: - a)-b) és d)-f) pontok esetén továbbá gyermekkor mint kizáró ok esetén, - g) esetén, de csak ügyészi engedéllyel Az egyéb adatszerző tevékenység (korábbi, nem túl szerencsés asszociációkat keltő nevén „puhatolás”)voltaképpen olyan informálódás, amely bizonyítási eszközök létezésének, releváns információk beszerzésének lehetőségét vizsgálja (Be. 178-178/A §) Ennek során felvilágosításokatkérhetnek magánszemélyektől és hatóságoktól, nyilvántartásokat tekinthetnek meg, vizsgálat tartását és a kár megállapítását kérhetik, fényképről felismertetést

végezhetnek, stb. Itt szabályozza a törvény a nyomozás során a különféle magántitkok (távközlési titok, banktitok stb.) ügyészi engedéllyel történő beszerzésének lehetőségét is Ez utóbbiról részletesebben a 3.2 pontban lesz szó 5.22 A nyomozás lefolytatása Határideje: 2 hónap Ezt a határidőt később a felügyeletet gyakorló ügyészségek kéthavonta meghosszabbíthatják, egy éven túl a legfőbb ügyész jogosult a hosszabbításra. Ha a nyomozás meghatározott személy ellen folyik, a végső határidő a gyanúsítotti kihallgatásától számított két év. Itt szabályozza a törvény - a nyomozó hatóság egyéb adatszerző tevékenységét (178-178/A. §) - a nyomozási cselekményeknél történő jelenlétet és részvétel kérdéseit, - a kihallgatás és a hatósági tanú alkalmazásának szabályait. Garanciális jelentősége folytán külön kell említést tenni a nyomozás befejezésről, és az iratok megtekintésének

lehetőségéről. Erről az aktusról a terheltet és a védőt – minthogy jelenlétük ezúttal nem kötelező – értesítik. A nyomozás záró aktusaként tehát lehetővé kell tenni a terheltnek és a védőnek, hogy a nyomozás során keletkezett valamennyi iratot - kivéve a tanúvédelem folytán zártan kezelt iratokat - megtekinthessék. Ez az iratismertetésnek nevezett intézmény azért fontos, mert korábban a terhelt és a védő csak azokat az iratokat nézhette meg, amelyek olyan eljárási cselekményről készültek, amelyen jelen lehettek. Az iratismertetésen a terhelt és a védő indítványokat, észrevételeket tehet, a nyomozás kiegészítését indítványozhatja. 5.23 A nyomozás során hozható határozatok A két legjellemzőbb határozat, a nyomozás felfüggesztése és megszüntetése. 5.231 A nyomozás felfüggesztése A felfüggesztés az eljárás folyásának átmeneti megszakítása, valamely a továbbfolytatást gátló vagy

akadályozó körülmény miatt. Felfüggesztési okok: (188-189. §) - az ügyész dönt: a) a gyanúsított ismeretlen helyen, külföldön tartózkodik, nélküle nem folytatható, b) súlyos betegség, későbbi elmebetegség, c) az elkövető kilétét az eljárás során nem lehetett megállapítani d) előzetes kérdésben kell dönteni e) jogsegély érdekében külföld megkeresése (ha itthon már minden elkészült) f) nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett bűncselekmény miatt a büntetőeljárás megindításához szükséges döntést be kell szerezni. - a nyomozó hatóság is dönthet) - a) , c) , e) pontok Egy éves határidő állapítható meg: - külföldről visszatérés, - kereset benyújtása személyi állapotra vonatkozó per esetében, - jogsegély (e) pont) esetében A lényeg: az új törvény egyrészt kiemeli az ügyész meghatározó szerepét, másrészt - ahol lehet - racionalizálja, ésszerűsíti és határidőhöz köti a

felfüggesztés intézményét. 5.232 A nyomozás megszüntetése Megszüntetési okok (190-192. §) - az ügyész döntése: a) nem bűncselekmény, b) nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése – a folytatástól sem várható eredmény, c) nem a terhelt követte el, nem állapítható meg, hogy ő követte el, d) büntethetőséget kizáró ok (kivéve ha kényszergyógykezelés kell), e) halál, elévülés , kegyelem f) egyéb büntethetőséget megszüntető okok, g) magánindítvány, kívánat, feljelentés hiánya (és már nem is pótolható) h) res iudicata, i) meghatározott személy ellen folyó nyomozás esetén 2 év eltelt. j) fedett nyomozóval szemben (192. § (2) bek) k) együttműködő személlyel szemben (192. § (1) bek) - a nyomozó hatóság is dönthet: - a), e), g), h) + gyermekkor. mint büntethetőséget kizáró ok esetében - k) – de csak ügyészi engedéllyel 5.233 Jogorvoslat a nyomozás során Főszabály a jogorvoslat lehetősége,

amellyel minden sérelmes pozitív vagy negatív döntés miatt bárki élhet, aki a határozatot, intézkedést vagy mulasztást kifogásolja. A törvény kivételesen kizárja a jogorvoslatot pl. - a bizonyítás körébe tartozó nyomozási cselekmények elrendelése vagy sorrendje miatt, - a vádemelés miatt. Az 1998. Évi XIX törvény a nyomozás során kivételesen „kétfokú” jogorvoslatot vezetett be, emellett “cizellálja” a jogorvoslati lehetőségeket. A nyomozó hatóság illetve az ügyész határozata ellen panasszal lehet fordulni az ügyészhez, illetve a felettes ügyészhez szakértő kirendelése, őrizetbe vétel, lefoglalás elővezetés, a feljelentés elutasítása a nyomozás felfüggesztése és megszüntetése miatt. Az ellenvetés határozati formához nem kötött döntés elleni alakszerűség nélküli, határidőhöz nem kötött jogorvoslat. A panaszok és az ellenvetések esetén az ügyészi határozat ellen további jogorvoslatnak

általában nincs helye. Kivételes további jogorvoslati forma azonban a felülbírálati indítvány, amelyet a nyomozási bíró vizsgál meg, ha korábban az ügyész a házkutatás, motozás, a címzettnek még nem kézbesített postai küldemény lefoglalása és bizonyos további lefoglalások kérdésében bejelentett panaszt már elutasította. Röviden arról van szó, hogy néhány olyan döntés esetében, amely ugyan nincs bírói hatáskörbe utalva, ám alapvető jogokat érint, a végső szót mégis a bíró mondja ki. 5.3 Bíró a nyomozásban Már korábban – az 1998 évi XIX. törvény hatályba lépését megelőző években bíró döntött a) a súlyos kényszerintézkedésekről a vádirat benyújtása előtt, b) a különösen védett tanúvá nyilvánításról és a különösen védett tanú kihallgatásáról, c) a titkos adatok igénybe vételéről. Az első két döntési jogkörről a bizonyítás illetve a kényszerintézkedések tárgyalásakor

már volt szó. a titkos Adatszerzés részleteit a következő pontban ismertetjük. Az új törvény a bíró nyomozás során betöltött szerepét jelentősen bővítette. Az új szabályozás szerint a megyei bíróság elnöke által kijelölt „nyomozási bíró” voltaképpen sajátos, garanciális szempontokat érvényesítő vizsgálóbíróként is felfogható. 5.31 A nyomozási bíró hatásköre és eljárása A nyomozási bíró döntési jogköreit és eljárásának formáját a következő táblázat szemlélteti: A nyomozási bíró feladata előzetes letartóztatás lakhelyelhagyási tilalom és házi őrizet ideiglenes kényszergyógykezelés úti okmány elvétele óvadék letétbe helyezése házkutatás irodákban speciális lefoglalások lefoglalt dolog értékesítése zár alá vétel elmeállapot megfigyelése védő kizárása titkos adatgyűjtés engedélyezése meghatározott személlyel szemben megszüntetett nyomozás folytatása ügyészi

indítvány különösen védett tanúvá nyilvánításról házkutatás, motozás, lefoglalás miatti panaszt elutasító határozat elleni felülvizsgálati indítvány elbírálása különösen védett, életveszélyes állapotban lévő és 14 éven aluli tanú kihallgatása, ülést tart (+), nem tart (--) + (hosszabbításkor csak 6 hónap után) + jogorvoslatnak a döntése ellen van helye (+), nincs helye (--) + + + + + + ---- + + --+ -+ + + -- + -- -- -- + -- + -- -- -+ bizonyítási cselekmény végzésére irányuló indítvány elbírálása + + 5.32 A bírói engedélyhez kötött titkos adatszerzés A titkos adatszerzés rendszere ma a következő képet mutatja: - a felhatalmazást adó jogszabályok: Rendőrségi törvény (1994. évi XXXIVtv 63-75 §) Nemzetbiztonsági. törvény (1995. évi CXXV tv 53-66. §) Büntető eljárási törvény (1998. évi XIX törvény V cím) Ma nálunk 4 nyomozati szerv, 5 titkosszolgálat és a

rendőrség belső elhárítása jogosult a munkájához titkos információt igényelni. Ez a szám bízvást indokolatlannak minősíthető – nem szerencsés, ha az intézmények e lehetőséget mintegy „státusz-szimbólumként kezelik. - Mindez a büntető eljáráshoz, s azon belül a szükséges engedélyekhez a következő módon köthető: titkos információgyűjtés engedélyhez nem kötött külső engedélyhez kötött bírói eng.kötött nyomozás során ügyészi eng. kötött nyomozáson kívül Az ügyész jóváhagyása szükséges - adótitoknak minősülő adat, - távközlési titoknak minősülő adat (pl. híváslisták lekérése), - egészségügyi, orvosi (személyes) adat, - üzleti titoknak minősülő adat (banktitok, értékpapírtitok, pénztártitok) beszerzése érdekében. A bírói engedélyhez kötött titkos adatszerzés fogalma: a nyomozás során az érintett tudta nélkül, leplezett eszközzel illetve módszerrel történő

adatgyűjtés. Célja: bizonyítási eszköz felderítése, a gyanúsított kilétének tartózkodási helyének megállapítása, a gyanúsított elfogása. Feltételei: - más módon nem vagy csak aránytalan nehézségek árán lehet bizonyítékhoz jutni, és az alábbi további feltételek bármelyik megállapítható: - a bűncselekmény 5 évi, vagy ezt meghaladó fenyegetettsége, - országhatáron átnyúló bűnözés - kiskorú ellen irányuló tett, - sorozatos vagy szervezett elkövetés, - kábítószerrel kapcsolatos bűnözés, - pénz- vagy értékpapír-hamisítás, - fegyveresen elkövetett bűncselekmény az engedély hatóköre: - magánlakásban történetek technikai eszközzel történő megfigyelése, az észleltek rögzítése, - levél, távközlési titok megismerése és rögzítése, - számítástechnikai rendszer útján továbbított és tárolt adatok megismerése és felhasználása. 6. A vád és a vádemelés 6.1 A vád és a vádelv történeti

fejlődésének vázlata 6.2 A vád jelentősége, a vádelv, a vádmonopólium 6.3 A vád fogalma, a vádemelés feltételei, az „ügyészi bizonyosság” kérdései 6.4 A vádemelés eljárási kérdései 6.41 Intézkedések a nyomozás iratainak ismertetése után 6.42 A vádemelés formái, a vádirat 6.43 A vádemelés részbeni mellőzése 6.44 A vádhalasztás 6.5 Jogorvoslat az eljárás ügyészi szakában 6.6 A pótmagánvád 6.7 A vád képviselete, a váddal való rendelkezés kérdései 6.1 A vád és a vádelv történeti fejlődésének hazai vázlata A vád hosszú fejlődés eredményeképpen jutott el jelenlegi szerepéig. a) Tiszta, vagy ősi akkuzatórius eljárás kb. a XV század végéig E korban minden bűncselekményért a sértett vett elégtételt; vagy az egyes ember, vagy a közösséget megtestesítő király. Vádló bárki lehetett, e jogot csak kivételesen korlátozták. b) A bűncselekmények közösséget sértő jellegének felismerése, a

vádló és az ítélkező szerep összeolvadása. Inkvizitórius per kb. a XVI század elejétől c) A tiszti ügyészek kora - a „formális” akkuzáció XVII. század elejétől Azért beszélünk ekkor „formális” vádról, mert a vád szervezete lassan önállósodott, ám tényeleges jogosítványok nélkül, - kezdetben az alispán „írástudó” képviselői vádoltak, - a XVII. század végétől a vádlók szervezett tiszti ügyészi hivatalok munkatársai, Érdemi hatáskörük nem volt, a vizsgálat alapján összefoglaló jelentést készítettek, s ezt a megye közgyűlése elé terjesztették. Ebben indítványt tettek vádemelésére, vagy annak elmaradására. Ha a közgyűlés úgy döntött, elkészítiették a vádiratot, megidézték a vádlottat, megeskették a tanukat, képviselték a vádat, rendelkezési joguk azonban nem volt. - a XVIII. század végétől önálló fellebbezési jogot kaptak d) Az első ügyészi törvény - 1871 - a tényleges

akkuzáció, a mai vádelv kialakulásának állomásai - kezdetben ügyészi indítvány nélkül is indíthatott a bíróság eljárást, eljárásában sem a tények, sem a minősítés nem kötötte. (kb 1880-ig) - később deklarálták az ügyész vádelejtési jogát és azt, hogy a minősítés ugyan nem köti a bíróságot, de súlyosabb büntetést, mint amit az ügyész indítványozott, a bíró nem szabhat ki. - erre az a főügyészi körlevél volt a válasz, ami arra utasítja az ügyészeket, hogy ne tegyenek konkrét indítványt a büntetés mértékére. Ez a szabály azóta sem változott. 6.2A vád jelentősége, a vádelv, a vádmonopólium A vádemeléssel az eljárás minőségileg új szakaszába lép, változnak az alanyok, a nyomozó hatóságok befejezték a munkájukat, a bíróság eljárását a továbbiakban a vád határozza meg, kereteit az jelöli ki. Erről az alapelveknél, az eljárási feladatok megoszlása tárgyalásánál már volt szó.

A vádelv azt jelenti, hogy a bíróság csak a megvádolt személyek felelőssége tárgyában dönthet (e körben viszont döntenie is kell), s csak a vád tárgyává tett tényeket ítélheti meg. A bíróságnak tehát - az általa lefolytatott bizonyítás eredményétől függetlenül nincs lehetősége arra, hogy a megvádolt személyen kívül másnak (vagy másnak is) kimondja a bűnösségét, vagy az eljárást olyan tényekre is kiterjessze, amelyeket a vád nem tartalmazott. Ha ilyet észlel az ügyészt kell felhívnia az eredeti vád korrekciójára. Fontos azonban az is, hogy a bíróságnak valamennyi megvádolt személy és minden vád tárgyává tett cselekmény tekintetében valamilyen döntést hoznia is kell (ki kell merítenie a vádat) és a vádhoz kötöttség a vád tárgyává tett tények vádtól eltérő minősítésére nem vonatkozik, a bíró a jogi minősítést (a tények keretei között) tehát megváltoztathatja. A vádmonopólium és a

törvényes vád összefüggő fogalmak, azt fejezik ki, hogy bírósági eljárás csak erre feljogosított személy (az ügyész illetve a magánvádló) bírósághoz intézett indítványa alapján indulhat. 6.3 A vád fogalma, a vádemelés feltételei, az „ügyészi bizonyosság” kérdései A vád a vádemelésre jogosult személy bírósághoz címzett indítványa a büntetőjogi felelősség megállapítására és az arányosnak tartott jogkövetkezmények alkalmazására. A vádemelésnek objektív és szubjektív feltételeit különböztethetjük meg. Az objektív feltételek részben a tényeket érintik (bűncselekmény történt , s azt ismert terhelt követte el) részben jogi természetűek (pl. a büntethetőséget kizáró illetve megszüntető okok hiánya). A szubjektív feltétel a vádemeléshez szükséges bizonyosság. E bizonyosság fokát illetően megoszlik a jogtudósok véleménye. Egyesek szerint a nyomozás elrendeléséhez csak megalapozott gyanú,

tehát valószínűség, a vádemeléshez azonban már bizonyosság szükséges (Kratochwill), mások a valószínűség egyre nagyobb fokát kívánják meg a büntető eljárás előrehaladtával, az egyszerű gyanútól az ítéletig (Király), s vannak akik ebből kiindulva az ügyészi vádemeléshez is csak a valószínűség magas fokát tartják elegendőnek (Tremmel). Akárhol húzzuk is meg azonban a határt, látnunk kell, hogy az ügyésznek nincs legitimációja a bizonyosság közhitelű kinyilvánításához. A vád csupán indítvány – igaz, a döntéshez nélkülözhetetlen indítvány – ám nem az ügy eldöntése. Helyes, és kívánatos, ha a vádemelés megfelelően ellenőrzött objektív tényeken, s a vádló belső meggyőződésén alapul, a bizonyossághoz való viszonya azonban nem feltétlenül releváns. Mindez csak a bírói ítélet kapcsán válik meghatározóvá, bár ott is eddig jórészt megnyugtatóan nem megválaszolt kérdések

sokaságát veti fel. (Felfogható-e az ítélet az igazság közmegegyezésen alapuló deklarálásának ? Mi a viszony az első- és a másodfokú ítélet által megállapított tények igazságtartalma között ? stb.) Az azonban tény, hogy még az ügyészség centralizált rendszerében is igyekszenek elkerülni, hogy az ügyésznek belső meggyőződése ellenére kelljen vádat emelnie vagy képviselnie. Indokolt ezzel kapcsolatban felidézni az ügyészségi szolgálati viszonyról szóló 1994. évi LXXX. törvény vonatkozó előírásait: „Az ügyész köteles a legfőbb ügyész, illetőleg a felettes ügyész utasításának eleget tenni.” A további szabályok szerint azonban: - Az utasítást az ügyész kívánságára írásba kell foglalni. Ennek megtörténtéig az ügyész az utasítás végrehajtására nem köteles. - Az ügyész köteles az utasítás végrehajtását megtagadni, ha annak teljesítésével bűncselekményt, illetőleg szabálysértést

valósítana meg. - Az ügyész az utasítás végrehajtását megtagadhatja, ha annak teljesítése az életét, az egészségét vagy testi épségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné. - Ha az utasítás végrehajtása jogellenesen kárt idézhet elő, és az ügyész ezzel számolhat, köteles erre az utasítást adó figyelmét felhívni. S íme a kérdés kapcsán a legfontosabb előírás: „Ha az utasítást az ügyész jogszabállyal vagy jogi meggyőződésével nem tartja összeegyeztethetőnek, az ügy elintézése alól mentesítését kérheti írásban, jogi álláspontját kifejtve. Az ilyen kérelem teljesítése nem tagadható meg; az ügy elintézését ez esetben más ügyészre kell bízni, vagy azt a felettes ügyész saját hatáskörébe vonhatja.” (43 § (1) bek) Mindezt talán azért indokolt megemlíteni, mert pl. pályaválasztás előtt álló fiatal jogászok – igaz, kiváltképp korábban – magát a vádhatóságot vádolták gyakran

azzal, hogy munkatársait olykor jogi meggyőződésük ellenére kényszeríti valamely álláspont képviseletére. Úgy tűnik tehát, hogy jogrendszerünk demokratikus fejlődése a tartalmi szempontokat hasonló konfliktushelyzetekben egyre inkább a formai előírások elé helyezi. Mondhatjuk azt is, csakúgy mint a védő helyzete esetében az elsőbbség a jogi lelkiismereté. 6.4 A vádemelés eljárásjogi kérdései 6.41 Intézkedések a nyomozás iratinak ismertetése után Az ügyész a befejezett nyomozás iratainak felülvizsgálata után dönt arról, hogy további nyomozási cselekmény elvégzésére vagy elvégeztetésére van szükség az eljárás megszüntetésnek lehet-e helye, az eljárási fel kell, vagy fel lehet függeszteni, illetve vádat kell-e emelni, a vádemelés részben mellőzhető-e, illetve helye lehet-e a vádemelés elhalasztásának Az ügyésznek az ügy iratai megvizsgálására 30 nap áll rendelkezésére, amely szükség esetén az

ügyészség vezetője által további 30 nappal meghosszabbítható, a határidő kivételesen kilencven nap is lehet. Az említett döntések közül a megszüntetés és a felfüggesztés intézményéről már volt szó. További nyomozási cselekményre elvégzésére - alakszerű határozat nélkül – akkor kerül sor, ha a tényállás nincs kellően felderítve, esetleg olyan korrigálható eljárási szabálysértés történt, amely az ügy elintézését lényegesen befolyásolhatja. Ilyen esetben az adott eljárási cselekményt szabályosan lefolytatva megismételhetik. 6.42 A vád formái, a vádirat A vád formáit a következő ábra érzékelteti: vád írásbeli vád szóbeli vád (bíróság elé állítás során- 522. § (2) bek) ügyészi vádirat pótmagánvádló vádindítványa Az ügyész tehát vádiratot készít, szerkezete attól is függ, hogy azt az ügyész személyesen képviseli-e. A vádirat felépítése a következő: - személyi

rész (a vádlott előéletére vonatkozó releváns adatokkal), a tényállás, a minősítés, az esetleges eljárási feltétel (pl. magánindítvány) a bíróság és az ügyész hatáskörét, illetékességét megalapozó szabályok, a büntetési indítványok, ha az ügyész nem vesz részt a tárgyaláson, a bejelentett polgári jogi igény és egyéb indítványok, a tárgyalásra idézendők, ismertetendők névsora, a bizonyítási eszközök számba vétele és a bizonyítandó tényekkel való kapcsolatuk, a bizonyítási cselekmények sorrendjére vonatkozó indítvány. Az egyéb indítványok körében a vádirat kitér pl. a személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedések fenntartására, vagy a szülői felügyeleti jog megszüntetésére. Szóbeli vád az egyik egyszerűsítő külön eljárásban, a bíróság elé állítás során hangzik el, s noha a törvény ezt nem írja elő, ennek lényegéről is rövid feljegyzés készül. A vádat a

magánvádas eljárásban a magánvádló írásos feljelentése pótolja. A gyakorlatban az írásos vádat annyi példányban kell benyújtani, hogy a vádlottaknak védőiknek és a bíróságnak is egy-egy példány a rendelkezésére álljon. Az ügyész például letartóztatott vádlott ügyében a nyomozási iratok eredeti példányát és 3 pl. vádiratot továbbít a bíróságnak, aki két példányt megküld a vádlottnak és (kötelező) védőjének. A nyomozás iratainak másolati példánya és a vádirat fogalmazványa az ügyésznél marad. 6.43 A vádemelés részbeni mellőzése A vádemelés részbeni mellőzése sajátos opportunus intézmény, melynek lényege szerint, ha eltérő súlyú bűncselekmények egymással anyagi bűnhalmazatban állnak, akkor nem feltétlenül kell a csekélyebb súlyú bűncselekmény(ek) miatt vádat emelni. Az ügyész tehát határozattal mellőzheti a vádemelést egyes bűncselekmények miatt, arra tekintettel, hogy a

megállapított bűncselekmények súlya, vagy száma egy bizonyos határon túl már nem hat ki a felelősség mértékére. A határozatban a sértettet tájékoztatni kell arról, hogy esetleges kárigényét egyéb törvényes úton érvényesítheti és a mellőzött cselekmény tekintetében pótmagánváddal élhet. Hasonló meggondolásból szabályozza a törvény a nyomozás mellőzését, vagy – a tárgyalás során – a bizonyítás mellőzését. 6.44 A vádemelés elhalasztása A vádemelés elhalasztása a büntető eljárásjog új eszköze, amely ugyanazt az utat járta be, mint a többi „elterelő” intézmény (pl. a próbára bocsátás) : először a fiatalkorúakkal szemben tették lehetővé az alkalmazását, később az eljárás általános intézményévé vált. Lényege: az ügyész a vádemelés feltételeinek fennállása esetén háromévi szabadságvesztésbél nem súlyosabb büntetéssel fenyegetett bűncselekmény miatt a vádemelést egy

évtől két évig terjedő időre elhalaszthatja, s dönt a terhelt pártfogó felügyeletének elrendeléséről. A kábítószerrel visszaélés kapcsán szereplő „elterelési” ok megállapíthatósága egy évi elhalasztással jár, tartás elmulasztása esetén pedig a fizetés felajánlása ugyanilyen tartamú elhalasztással járhat. A többszörös visszaesők, a felfüggesztett szabadságvesztés próbaidejét töltő, valamint a szabadságvesztés végrehajtása előtt újabb szándékos bűncselekményt elkövetők a kedvezményből ki vannak zárva. Az ügyész a pártfogó felügyelet elrendelése mellett – a terhelt meghallgatása után - kötelező magatartási szabályokat is előírhat. A gyanúsított hozzájárulásával elrendelt magatartási szabályok a következők lehetnek: a) részben vagy egészben térítse meg a sértettnek a bűncselekménnyel okozott kárt, b) más módon gondoskodjék a sértettnek adandó jóvátételről (e két esethez a

sértett hozzájárulása is kell), c) meghatározott célra anyagi juttatást teljesítsen, vagy a köz számára munkát végezzen (a köz javára teljesített jóvátétel), d) pszichiátriai vagy alkoholfüggőséget gyógyító kezelésben vegyen részt. A vádhalasztás tartamának eredményes eltelte után az ügyész az eljárást megszünteti, ám pl. újabb bűncselekmény miatti vádemelés esetén, vagy a magatartási szabályok nem teljesítése illetve súlyos megszegése esetén vádat emel. 6.5 Jogorvoslat az eljárás ügyészi szakában Az ügyészi döntések ellen közlésüktől számított nyolc napon belül panasznak van helye, amelyet – ha az ügyész saját hatáskörében nem ad helyt neki – feletteséhez felterjeszt. A felettes a panaszt 15 napon belül határozattal bírálja el: - helyt ad neki és a döntést megváltoztatja, - a határozatot hozó ügyészt új döntés meghozatalára kötelezi, - a panaszt elutasítja (alaptalansága esetén, vagy

ha elkésett, illetve nem jogosulttól származik). Vádemelés miatt nincs helye panasznak. 6.6 A pótmagánvád Ha - a felettes ügyész a sértettnek a feljelentést elutasító vagy a nyomozást megszüntető határozat elleni panaszát elutasította, továbbá - ha az ügyész a vádemelést részben mellőzte, a sértett a panaszt elutasító határozat közlésétől számított harminc napon belül általában pótmagánvádlóként léphet fel. Pótmagánvádnak csak akkor van helye, ha - elutasításra bűncselekmény hiánya, vagy büntethetőség kizáró ok miatt került sor - megszüntetésre pedig bűncselekmény vagy bizonyítottság hiánya, büntethetőséget kizáró vagy megszüntető ok miatt, illetve azért került sor, mert nem a gyanúsított követte el a bűncselekményt. Még ekkor is kizárja azonban a fellépést, ha az eljárás a tettes gyermekkora, kóros elmeállapota, vagy halála miatt nem folytatódott. Ha a sértett pótmagánvádlóként

kíván fellépni, ügyvédje útján az ügyben addig eljárt első fokú ügyészségnél vádindítványt nyújt be. A vádindítványt az ügyészség az iratokkal együtt továbbítja az ügyben hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bírósághoz. (230 § (2) bek) A vádindítvány a vádirat - sértett esetében értelemszerű – kellékeit tartalmazza, továbbá azokat az indokokat, amelyek alapján a pótmagánvádló a feljelentés elutasítása, a nyomozás megszüntetése vagy a vádemelés részbeni mellőzése ellenére a bírósági eljárás lefolytatását indítványozza. A bíróság dönt arról, elfogadja-e a vádindítványt. Elutasításának pl határidőtúllépés, ügyvédi képviselet hiánya, nyilvánvaló ténybeli vagy jogi alaptalanság esetén van helye. 6.7 A vád képviselete, a váddal való rendelkezés kérdései A vád képviselete, voltaképpen a vád igazolására, bizonyítására vonatkozó ügyészi (magánvádlói) tevékenység.

Módszerei igen változatosak, kezdve a vád ismertetésétől, s a váddal való rendelkezéstől, a terheltekhez, tanúkhoz kérdések intézésén, bizonyítási indítványok tételén keresztül egészen a vádbeszéd elmondásáig. Az ügyész eközben mindvégig ura a vádnak, bizonyos körben dönthet a vádemelésről, rendelkezhet a váddal, tehát módosíthatja (megváltoztathatja vagy kiterjesztheti) és el is ejtheti. E jogosítványokat a következő összefoglaló táblázat tartalmazza: Az ügyész és a vád (a váddal való rendelkezés tágabb értelemben) vádmódosítás vádemelés vádelejtés a védelem előkészítése érdekében a tárgyalás az ügyész a vádlott és a védő erre nézve történő meghallgatása után elnapolható vádirat szóbeli vád (bíróság elé állítás) kiterjesztés megváltoztatás (vád r. mellőzése - Be 220§) vád elhalasztása– Be. 222§) A vádlott(ak) más bűncselekményben bűnös(ek) (a minősítést

érinti) Más bűncselekményben is felmerül a bűnösség (a tényeket érinti) Az eljárás e körben kiv. elkülöníthe (nem köti a bíróságot !) A megvádolt(ak) más bűncselekmény(ek) ben is bűnös(ek) Pótvádirat célszerű A megvádoltak kívül más személy(ek) és bűnös(ek) Pótvádirat kell (az ügyész a tárgyalás elnapolását indítványozza) 7. A tárgyalás előkészítése 7.1Az előkészítés lényege, fogalma 7.2Az előkészítés rendszerei 7.3 Az előkészítés a hazai jogfejlődésében 7.4 Az előkészítés a hatályos jogban, áttekintő vázlat 7.41 Az előkészítés fórumrendszere 7.42 Az előkészítés során eldöntendő kérdések 7.421 Az áttétel, az egyesítés, az elkülönítés 7.422 A felfüggesztés 7.423 Intézkedés eljárási cselekmény elvégzése iránt 7.424 A vádtól eltérő minősítés 7.425 Az öt tagú tanács elé utalás 7.426 A megszüntetés 7.427 Döntés a kényszerintézkedésekről 7.428 A

vádirat közlése 7.429 Kitűzés, idézés, értesítés 7.43Jogorvoslat az előkészítés során 7.1 Az előkészítés lényege, fogalma A tárgyalás előkészítése a mai felfogás szerint tágan értelmezendő, s voltaképpen felöleli a nyomozást is. Szűkebb értelemben azonban a vád törvényességének, megalapozottságának vizsgálatáról, a tárgyalás gyors és alapos lebonyolítása feltételeinek megteremtéséről van szó. Ez tartalmi kérdéseket (pl. hatáskör, jogi megalapozottság) és formai feltételeket (pl idézések, értesítések kézbesítése) egyaránt felölelhet. Röviden: olyan eljárásról van szó, melynek célja annak megállapítása, hogy alkalmas-e a vád érdemi tárgyalásra, s ha igen, mit kell tenni ennek érdekében. Lényeges korlátja azonban e szakasznak, hogy az előkészítés során a bíró nem vehet fel bizonyítást és nem értékelheti a bizonyítékokat (legfeljebb azok elégtelenségét illetően foglalhat állást).

7.2 Az előkészítés rendszerei a) A vádesküdtszéki rendszer Lényege: olyan előkészítési rendszer, ahol a majdani ítélkezési fórum is esküdtszék, ám attól szervezetileg elkülönül; laikus (de nem az ítélethozatalban részt vevő) bírák döntenek tehát a vádemelés megengedhetőségéről is. Szokás ezért angol rendszernek is nevezni. Az esküdtek a vádlevél tervezetének bíró általi előterjesztése, s a vád bizonyítékainak megismerése alapján szótöbbséggel döntenek arról, benyújtható, illetve tárgyalható-e a vád. Ez az eljárás nem nyilvános, a védelemnek érdemi beleszólási joga nincs. Előnye az alapos szűrő szerep, hátránya a körülményesség és az egyoldalúság. b) A vádtanácsi rendszer Lényege: a vizsgálóbíró felügyeleti és fellebbviteli hatósága (rendszerint 5 bíró) dönt az ügyész vádjavaslatának törvényességéről és megengedhetőségéről. Igenlő döntés esetében a vádtanács a

vádemelés fóruma (francia rendszer). Előnye a vád külső kontrollja, hátránya a vádmonopóliumon okozott törés, az eljárási feladatok megoszlásának sérelme. c) A tárgyalás bírói előkészítése A kontinentális rendszer másik megoldása szerint a vád tárgyalásra való alkalmasságának első alapos vizsgálatát maga az ítélkező bíró végzi el. Előnye a döntés konzekvenciájában testet öltő felelősség (a bíró nem hárítja át a felelősséget) de ez a hátránya is: nincs külső, független kontroll. 7.3 Az előkészítés a hazai jogfejlődésben Kezdetben (az Árpádházi királyok korában) a tiszta vádelvű eljárásnak megfelelően, a sértett feljelentését idézés követte, előkészítés tehát gyakorlatilag nem volt. Később a megyei közgyűlés döntött a perbefogásról, a XVIII. század elejétől pedig a felek jelenlétében lefolytatott formális perfelvétel szolgálta a tárgyalás előkészítését. A Bp. 1900-tól

törvényszéki hatáskörbe tartozó közvádas ügyekben fakultatív vád alá helyezési eljárást honosított meg: a három szakbíróból álló vádtanács csak akkor döntött a vádirat tárgyalás elé bocsáthatóságáról ha a terhelt kifogással élt. A kifogás tárgyában tartott tárgyalás kontradiktórius volt, de bizonyítás nem volt felvehető és a nyilvánosságot kizárták. A vádtanácsi eljárás fokozatosan tovább szűkült, majd 1946-ban megszűnt. Ettől kezdve csökkent a vád tartalmi megalapozottságának előzetes kontrollja. A vádemelés az ügyész kizárólagos döntésétől függött, a tárgyalás előkészítése pedig az ítélkező tanács hatáskörébe került. 7.4 Az előkészítés a hatályos jogban (áttekintő vázlat) Lássuk először összefoglaló ábrán, milyen intézkedések, és milyen formában születhetnek a tárgyalás előkészítése során: a tanács elnökének jogköre - áttétel, egyesítés, elkülönítés,

- felfüggesztés - intézkedés eljárási cselekmény elvégzése iránt, - vádtól eltérő minősítés, - öt tagú tanács elé utalás, - a vádirat közlése, - kitűzés, idézés értesítés tanácsülési jogkör az előkészítő ülés jogköre - megszüntetés (kötelező) - személyi szabadság - ha a bíróság személyi elvonásával vagy szabadságot korlátozó korlátozásával járó kényszerintézkedés kényszerintézkedések elrendeléséről dönt, - ha a vádlott vagy védő a (+ minden elnök hatáskörébe tanú különösen védetté tartozó kérdés fakultatív nyilvánításának döntés alapján) megszüntetését indítványozza (fakultatív) - ha az ügyész vagy a vádlott meghallgatása látszik bármilyen okból szükségesnek, 7.41 Az előkészítés fórumrendszere A táblázatból is kitűnik, hogy az előkészítés során hozandó döntések háromféle módon hozhatók meg: egyszerűbb esetben a tanács elnöke dönt, máskor a

döntéshez az egész tanács szükséges, bizonyos esetekben pedig az előkészítésbe az eljárás további résztvevőit is be kell vonni (az előkészítő ülésen az ügyész, a terhelt és a védő is részt vesz). A szükséges döntéseket az ügynek a bírósághoz érkezéstől számított tizenöt, kivételesen 30 napon belül meg kell hozni. 7.42 Az előkészítés körében hozandó döntések 7.421 Áttétel, egyesítés elkülönítés Az előkészítés során a bíróság hivatalból vizsgálja hatáskörét és illetékességét E kérdésben nem a vád minősítése, hanem a bíróság álláspontja az irányadó. Hatáskör vagy illetékesség hiányában áttételre kerül sor. A bíróság hivatalból, vagy indítványra határoz az üghyek egyesítéséről vagy elkülönítéséről. A különböző bíróságok előtt folyamatban lévő ügyek egyesítése, vagy annak mellőzése kérdésében az együttes elbírálásra hatáskörrel és illetékességgel

rendelkező bíróság dönt. A bíróság az előtte folyamatban lévő ügyet az egyesítés kérdésében határozathozatalra jogosult bíróságnak az egyesítés megfontolása végett megküldi. (265 § (1) bek) Részletesen rendelkezik a törvény a próbára bocsátás esetén követendő egyesítés szabályairól. 7.422 Felfüggesztés Az eljárás felfüggesztésének van helye, ha - a vádlott ismeretlen helyen vagy külföldön tartózkodik, és az eljárás nélküle nem folytatható, - a vádlott tartós súlyos betegsége vagy a bűncselekmény elkövetése után bekövetkezett elmebetegsége miatt az eljárásban nem vehet részt, - az eljárás lefolytatásához előzetes kérdésben hozott döntést kell beszerezni, - jogsegély szükséges, - nem magyar állampolgár által külföldön elkövetett cselekmény miatti büntető eljáráshoz a szükséges döntést be kel szerezni. Sor kerülhet felfüggesztésre még ismert külföldi tartózkodási helyű

vádlottal szemben akár a vádlott kérelmére, akár hivatalból. Ha korábban az ügyész nem élt vádhalasztással, kábítószerrel visszaélés vagy tartás elmulasztása is alapul szolgálhat felfüggesztésre az e két bűncselekményhez kapcsolódó speciális feltételek esetén. 7.423 Intézkedés eljárási cselekmény elvégzése iránt Az új büntető eljárási törvény már nem ad lehetőséget az iratok ügyész részére történő visszaküldésére, pótnyomozás elrendelésére. Arra azonban mód van, hogy a bíró a bizonyítási anyagot értékelve, bizonyos kiegészítő adatok beszerzését kérje az ügyésztől. A bíróság hivatalból vagy az eljárásban részt vevő személyek indítványára intézkedik aziránt, hogy a bizonyítási eszközök a tárgyaláson rendelkezésre álljanak. Ennek érdekében megkeresheti az ügyészt Az ügyész megkeresése bizonyítási eszköz felkutatására és a vádirat hiányosságainak pótlására is

irányulhat. (268 § (1) bek) Speciális előírások vonatkoznak a különösen védett tanú vallomásában rejlő bizonyítékok kiegészítésére. Ha az ügyész a különösen védett tanú vallomását kívánja bizonyítási eszközként felhasználni, a tanács elnöke a nyomozási bírótól beszerzi a különösen védett tanú vallomásáról készült jegyzőkönyvet . Ha a vádlott, a védője vagy az ügyész a különösen védett tanúhoz kérdés feltevését indítványozta, illetőleg a különösen védett tanúhoz a tanács elnöke tesz fel kérdést, a bíróság elrendeli, hogy a nyomozási bíró a vádlott, a védője vagy az ügyész által feltett kérdésekre ismételten kihallgassa a különösen védett tanút. (268 § (2), (3) bek) 7.424 Vádtól eltérő minősítés A bíróság végzésben dönt az ügyésztől eltérő jogi álláspontjáról (a tényállás köti, de a minősítés nem). Mindez nem prejudikálás, hanem a vád jogi

értékelése. A végzést kézbesíteni kell az ügyésznek, vádlottnak védőnek. 7.425 Öt tagú tanács elé utalás Kizárólag első fokon, megyei hatáskörbe tartozó ügyek esetén, - ha a terjedelem vagy a bonyolultság indokolja, vagy - ha a bűncselekményre életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható, mind ügyészi, védői, vagy vádlotti indítványra, mind hivatalból elrendelhető hogy 2 bíró és 3 ülnök járjon el. 7.426 Megszüntetés Lényeges, hogy a megszüntetés a tárgyalás előkészítése során csak kivételesen kapcsolódhat a bizonyítékok értékeléséhez, hiszen ez tárgyaláson kívül nem történhet. Éppen ezért, a megszüntetési jogcímek között nem is szerepel a „bizonyítottság hiányára” alapított megszüntetés. A nyomozás során megismert megszüntetési jogcímek viszont kiegészülnek: - a vád benyújtás utáni elejtésével (ha nincs helye pótmagánvádnak, ellenkező esetben a sértettet értesíteni kell),

- a gyermekkor, mint büntethetőséget kizáró ok megállapíthatóságával, és - a vád szempontjából lényegtelen bűncselekményre vonatkozó döntéssel. Mód van az előkészítés során is megrovás alkalmazására is. 7.427 Döntés a kényszerintézkedésekről A nyomozás során elrendelt előzetes letartóztatás, ideiglenes kényszergyógykezelés, lakhelyelhagyási tilalom és a házi őrizet legfeljebb a bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig tart. Ezért e kérdésekről is dönteni kell. 7.428 A vádirat közlése A tanács elnöke az ügy iratainak a bírósághoz érkezését követően tizenöt napon, nagy terjedelmű ügyben harminc napon belül megvizsgálja, hogy van-e helye valamely az előkészítés körébe tartozó rendelkezés alkalmazásának. Legkésőbb ezt követően a vádiratot megküldi a vádlottnak és a védőnek, s felhívja őket, hogy esetleges bizonyítási indítványaikat tizenöt napon belül

terjesszék elő. A tanács elnöke a vádirat kézbesítésével egyidejűleg közli a vádlottal és a védővel, ha az ügyész különösen védett tanú vallomását kívánja bizonyítási eszközként felhasználni, figyelmezteti őket arra, hogy a különösen védett tanú vallomását tartalmazó jegyzőkönyvi kivonatot megtekinthetik, és írásban a különösen védett tanúhoz kérdések feltevését, továbbá a tanú különösen védetté nyilvánításának megszüntetését indítványozhatják. (263 § (3) bek) 7.429 Kitűzés, idézés, értesítés Az utolsó technikai teendő a tárgyaláson kötelezően jelen leendők idézése, a jelenlétre jogosultak és az ügyész értesítése. A vádlottnak az idézést legalább öt nappal a tárgyalás előtt kézbesíteni kell. E „tárgyalási időköz” megsértéséhez – minthogy a vádirat és az idézés kézbesítése már általában nem esik egybe, s így a védekezéshez való felkészülést általában

nem érinti – nem fűződnek súlyos szankciók. Ha öt napnál tehát rövidebb idő telt el, a vádlott és a védő egybehangzó kérése esetén a tárgyalás mégis megkezdhető. Tizennégy éven aluli, a nyomozás során bíró által kihallgatott tanú, és különösen védett tanú a tárgyalásra nem idézhető. 7.43 Jogorvoslat az előkészítés során Nincs helye fellebbezésnek: - kitűzés, elhalasztás, idézés, értesítés, - külföldön vagy ismeretlen helyen tartózkodó vádlott esetében történő felfüggesztés miatt, - vádtól eltérő minősítés, öt tagú tanács elé utalás miatt, - vádelejtés miatti megszüntetés miatt, - tudomásul vételt követően mégis bejelentett jogorvoslat elutasítása miatt, - eljárási cselekmény elvégzésének elrendelése miatt. Megrovás elleni ügyész vádlott vagy védő általi panasz esetén tárgyalásra kerül sor. 8. Az első fokú bírósági eljárás 8.1 A tárgyalási rendszerek 8.11 Az

esküdtszéki rendszer 8.12 Az ülnökrendszer 8.13 Reformjavaslatok 8.2 A tárgyalás a hatályos jogban 8.21 A bírósági eljárás formái 8.22 A tárgyalás szerepe, jelentősége 8.23 A tárgyalás nyilvánossága 8.24 A tárgyaláson részt vevő személyek 8.25 A tárgyalás vezetése és rendjének fenntartása 8.26 A tárgyalás folytonossága és folyamatossága 8.27 A tárgyalási jegyzőkönyv 8.3Az I fokú tárgyalás menete, lefolyása 8.31 A tárgyalás megkezdése és megnyitása 8.32 A bizonyítás 8.33 Perbeszédek és felszólalások 8.34 Tárgyalás tartása zártcélú távközlő hálózat útján 8.4 Az első fokú bíróság határozatai 8.1 A tárgyalási rendszerek A történelmi fejlődés során a hivatásos bíró mellett a nép részvételének két formája alakult ki, az esküdtbíráskodás és az ülnökrendszer 8.11 Az esküdtszéki rendszer Az esküdtbíráskodás a feudális bíráskodási privilégium intézményével Szemben a polgári

forradalmak vívmányaként alakult ki. Lényege, hogy a laikus bírák meghatározott testülete - általában 12 kifejezetten az adott ügyre kiválasztott esküdt - büntető ügyekben a bűnösség kérdésében dönt, a büntetést a szakbíró szabja ki. Az esküdtszéki rendszer tehát sajátos munkamegosztást termet meg a bíró és a laikusok között. A klasszikus, mintegy “etalonként” emlegetni szokott esküdtbíráskodási rendszer az USA büntető eljárásának szisztémája. Mielőtt azonban ezt vázlatosan áttekintenénk, indokolt annak hangsúlyozása, hogy az – egyébként ide tartozható – ügyeknek csupán 10-15 %-a kerül esküdtszék elé, mert olyan széles körű, és európai szemmel nehezen érthető egyszerűsítési szisztémákat honosítottak meg. amelyek az elterélést szorgalmazzák, szinte sugallják Itt tehát az egyszerűsítő eljárások jelentik a valódi szűrőt, s így a tárgyalásra kerülő ügyek már kellő ünnepélyességgel,

az idő szorításának figyelmen kívül hagyásával folyhatnak. A rendszer – igen leegyszerűsített – lényege a következő. Minden tárgyalási napra a választói névjegyzék alapján megfelelő számú személyt hívnak be, akik közül a tárgyalandó ügyre megfelelő előzetes eljárás (“visszautasítás”) után 12 esküdtet és 4 pótesküdtet választanak ki. Az esküdtek összetétele egyszeri és megismételhetetlen A bizonyítási eljárás során – amelyen a bíró csak a törvények betartására, a felek indítványainak megengedésére vagy visszautasítására szorítkozik – először a vád tanúit vetik alá keresztkérdezésnek. A védelem, ha az eljárás eddig lefolyt szakaszát nem tartja elég meggyőzőnek, indítványt tehet a vádlott felmentésére. Ennek megítélése kizárólag a bírón múlik, az esküdtektől független. Ha felmentésnek nincs helye, vagy azt nem kérték, az ügy a védelem tanúinak kihallgatásával

folytatódik. A vádlott vagy hallgat, vagy – ha vall – maga is tanú Rendszerint olyankor szoktak élni a vádlott keresztkérdezés alá vetésének, ha vallomása csak általa előadható körülményre vonatkozik (pl.a magyar fogalmak szerinti jogos védelem, végszükség, vagy tévedés). A záróbeszédek után az esküdtek kioktatása (a kérdések megfogalmazása) következik, majd a laikus bírák döntéshozatalra vonulnak vissza. Döntésüket a külvilágtól elzárva, kizárólag saját lelkiismeretük szerint hozzák meg – olykor akár nyilvánvalóan bizonyított tényekkel ellentétesen. Az esküdtek döntése „nem bűnös” minősítés esetén kötelező a bíróságra, a bűnösnek deklarált vádlottat azonban a bíró rendkívül szigorú feltételek teljesülése setén mégis felmentheti. Ha azonban nem így jár el, a büntetés kiszabásának körében igen szűk a mérlegelési lehetősége, gyakran csak eleve meghatározott büntetést szabhat ki.

8.12 Az ülnökrendszer Az ülnökrendszer lényege, hogy a szakbíró mellett - vele azonos jogokkal és hatáskörrel választott ülnökök vesznek részt a bíróság munkájában. Az ülnökök szerepe nem egy meghatározott ügyre, hanem egy adott időszakra vonatkozik. A bíró és a laikus elem közötti kapcsolat itt tehát közvetlen, a döntés egyes szakaszai nem különülnek el. Hazánkban ülnökök először az 1945. évi VII törvénnyel létrehozott népbírósági tanácsokban ítélkeztek. Általánossá e forma az 1949-es Alkotmánnyá vált, olyannyira, hogy 1954-ig a másodfokú bíróság is ülnökök közreműködésével járt el. Azóta az ülnökök – az olyan jelentősebb ügyekben amelyekben a törvény egyesbíró közreműködését nem engedi meg -, csak első fokon, de helyi és megyei bíróságokon is ítélkeznek. Az 1997. évi LXVII törvény az ülnökkénti közreműködés alsó korhatárát 30 évre emelte A felső korhatár - a hivatásos

bírákkal azonos módon - 70 év. Az ülnökök jelölésére lehetősége van a bíróság illetékességi területén lakó választójoggal rendelkező magyar állampolgároknak, a helyi önkormányzatoknak és a társadalmi szervezeteknek (a pártoknak azonban nem). Az ülnökök választását a köztársasági elnök tűzi ki A választásra a települési önkormányzat képviselőtestülete, illetve a megyei (fővárosi) közgyűlés jogosult. A választandó ülnökök számát az OIT állapítja meg. 8.13 Reformjavaslatok Az esküdtszéki rendszer körülményessége és az ülnökrendszer olykori formalizmusa időrőlidőre felveti a tárgyalás további rendszereinek kidolgozását. Az egyik ilyen elgondolás szerint a mai, speciális ismereteket igénylő, ugyanakkor rendkívül differenciált világban megalapozott döntés a tárgyalás kettéosztása révén lehetséges. Az első szakasz a tényállás és a bűnösség megállapítása hagyományos eljárási

keretekben zajlana. A második szakasz azonban – a megfelelő szankció feltárása – kötetlenül, a társadalomtudományok képviselőinek bevonásával, a tárgyalótermen kívül történne. Itt tehát a “laikus elem” csak a büntetőjog szempontjából lenne “kívülálló”, valójában speciális, jogon kívüli ismereteivel segítené az arányos szankció alkalmazását. A reform-elképzelések másik csoportja a tárgyalási kihallgatás rendszerén változtatna, nagyobb szerepet adva az ügyésznek és a védőnek, nem érintve azonban a bíró helyes tényállás megállapítása iránti felelősségét. (Ez lényegében az 1998 Évi XIX tv álláspontja, amely a tanú felek általi kikérdezését – legalábbis „fakultatív” módon, lehetővé teszi.) Végül léteznek olyan elképzelések is, amelyek bizonyos ügykategóriákban speciális szakértelemmel rendelkező bírákat látnának szívesen, ám ezek nehezen tudják összeegyeztetni a

szakértelmet és az ülnöki rendszert. 8.2 A tárgyalás a hatályos jogban 8.21 A bírósági eljárás formái Emlékeztetőül: láttuk, hogy a helyi bíróság nyolc évnél kisebb törvényi fenyegetettségű bűncselekmény esetén egyesbíróként is eljárhat, a megyei bíróság első fokon néhány egyedi kivételtől eltekintve egy hivatásos bíróból és két ülnökből álló tanácsban ítélkezik. A bíróság nem minden esetben tart hagyományos értelemben vett tárgyalást. A lehetséges eljárási formák a következőek: tárgyalás büntetőjogi felelősség kérdése bizonyítás felvételével dől el nyilvános ülés a szabályok a tárgyalással azonosak, de nincs bizonyítás ülés a bíróság tagjai, jkvezető a vádló és (eltérő rend. hiányában) a vádlott és a védő tanácsülés a bíróság tagjai és a jegyzőkönyv-vezető (pl. lemondás a tárgyalásról) (pl. a nyomozási bíró kényszerintézkedést rendel el) (pl.

ítélethozatalt megelőző tanácskozás) 8.22 A tárgyalás szerepe, jelentősége A tárgyalás a büntető eljárás központi szakasza, az igazságszolgáltatás kereteit, színterét teremti meg. Bűnösség megállapítására és büntetés kiszabására általában csak tárgyaláson kerülhet sor. A korábban korlátozottan, célszerűségi szempontoknak alárendelten érvényesülő alapelvek itt teljes vértezetben jelennek meg, az itt megállapított tényállás szűk kivételektől eltekintve köti a másodfokú bíróságot is. Szokás ezért az első fokú bíróság „ténybíróságnak” is nevezni. 8.23 A tárgyalás nyilvánossága A nyilvánosság garanciális főszabály kivétel: technikai okok életkor a hallgatók létszáma a férőhelyek folytán meghatározható, potenciális tanú meghallgatása előtt kizárható. - 14 éven aluli kitiltandó, 18 éven aluli kitiltható, eljárás speciális jellege,résztvevője erkölcsi ok, kiskorú

védelme, tanúvédelem, vagy résztvevővédelem, államtitok vagy szolgálati titok A bíróság a tárgyaláson hozott határozatát akkor is nyilvánosan hirdeti ki, ha a tárgyalásról a nyilvánosságot bármely okból kizárta. 8.24 A tárgyaláson résztvevő személyek A tárgyalás tekintélye és rangja érdekében alapvető szabály hogy bizonyos kivételektől eltekintve azon a bíróság, az ügyész, a vádlott és a védő jelen legyen. A kötelezően jelen lévő személyek távollétében tartott tárgyalás olyan súlyos eljárási szabályszegés, amely miatt - fellebbezés esetén - a másodfokú bíróság az első fokú bíróság határozatát hatályon kívül helyezi és az első fokú bíróságot új eljárásra utasítja. A bírói tanács tagjai mindvégig jelen vannak (kivétel: határozat más összetételű tanács általi kihirdetése, illetve 287. §- ismétlés ismertetéssel) Ügyész kötelezően részt vesz: - első fokon 5 évi, vagy

súlyosabb fenyegetettség esetén, - másodfokon, ha első fokon részt kellett vennie, - ha a vádlottat fogva tartják, - ha a vádlott kóros elmeállapotú - ha a bíróság jelenlétre kötelezte, - ha a jelenlét iránti igényét maga az ügyész bejelentette (Titkár is részt vehet, kivéve fogva tartást illetve részvételre kötelezést) Védő kötelezően vesz részt: - első fokon megyei bíróság előtt, - helyi bíróságon öt évi vagy súlyosabb fenygetettség esetén, - helyi bíróságon „általában kötelező védelem” esetén - pótmagánvád esetén A vádlott kötelező részvétele alóli kivételek: - 2000 március 1. napjával a Be különleges eljárásai kiegészültek a távollévő - ismeretlen helyen, vagy külföldön - tartózkodó terhelt elleni eljárás szabályozásával. Ennek részletet a XXIV fejezet szabályozza.), - ha a vádlott kényszergyógykezelésének lehet helye, és állapota miatt a tárgyaláson nem jelenhet meg,

illetve jogainak gyakorlására képtelen, lehetőség van a tárgyalás távollétében történő megtartására, - a tárgyalás a szabályszeren megidézett, szabadlábon lévő vádlott távollétében is megtartható, a bizonyítási eljárás azonban – felmentés vagy megszüntetés esetét kivéve nem fejezhető be. 8.25 A tárgyalás vezetése és rendjének fenntartása A tárgyalást a tanácselnök vezeti. Gondoskodik a tárgyalás tekintélyének megóvásáról, biztosítja a jelenlévők jogainak gyakorlását, az eljárás törvényes lefolyását. Rendzavarás esetén szankciókat alkalmazhat : rendreutasítás, kivezettetés, rendbírság, figyelmeztetés, őrizetbe vétel. A tágabb értelemben vett rendfenntartási döntéseket a következő táblázat szemlélteti: Intézkedések a tárgyalás (eljárás) rendjének biztosítása körében meg nem jelenés (vagy igazolatlan eltávozás) vádlott - elővezetés (Be. 69 § (1) a) (ha ez már korábban

megtörtént, elfogatóparancs, vagy kötelességek nem teljesítése rendzavarás - - rendre utasítás, - rendbírság, - kiutasítás, kivezettetés - őrizetbe vétel a tárgyalás befejezéséig előzetes letartróztatás) védő (pótmagánvádló képviselője) ügyész tanú szakértő (tolmács) kiskorú gondozója (mint a kiskorú idézéséről értesített személy) - rendbírság, - + a meg nem jelenéssel felmerült költségek viselése - felettes ügyész tájékoztatása - elővezetés vagy - rendbírság (utóbbi kihallgathatatlan állapotban történő megjelenés esetén is) + a meg nem jelenéssel felmerült költségek viselése - rendbírság + a meg nem jelenéssel okozott költségek viselése ( ha a kiskorú nem jelenik meg, és a gondozó vétlenségét nem igazolja) - rendbírság + a meg nem jelenéssel okozott költségek viselése (utóbbi kiutasítás vagy kivezetés esetén) - figyelmeztetés - rendre utasítás (kifejezett -

rendbírság rendelkezés nincs) (Kiutasításnak nincs helye, ha nem folytatható, felfüggesztés) - rendre utasítás (ha a tárgyalás nem folytatható felfüggesztés és feletteshez fordulás más ügyész kijelölése iránt, esetleg napolás) Jogosulatlan u.a mint a vádlott megtagadás: esetében, de őrizet - figyelmeztetés, majd nem indokolt - rendbírság és - az okozott költségek megfizetésére kötelezés (Be. 93 §) Jogosulatlan u.a mint a vádlott megtagadás esetében, de őrizet - figyelmeztetés, nem indokolt. majd - rendbírság - az okozott költségek megfizetésére kötelezés (113. §) késlekedés esetén rendbírság - 8.26 A tárgyalás folytonossága és folyamatossága A tárgyalás kívánatos folyamatosságát halasztás, félbeszakítás vagy napolás akaszthatja meg. Lényegük és hatásaik a következőek: Fogalma, Lényege: Időpontja: Időtartama: Elrendelője: oka, ill. célja: Következménye: halasztás félbeszakítás Tárgyalási

akadály miatt tárgyalási szünet a az ügy újabb kitűzése folytonosság megszakadása nélkül a megkezdés előtt a megkezdés után nincs meghatározva legfeljebb 8 nap a tanács elnöke a tanács elnöke a tárgyalás feltételeinek az ügy terjedelme, a megteremtése vagy egyéb ok Nincs nincs napolás a tárgyalás folytonosságának megszakítása A megkezdés után Legfeljebb 6 hónap a bíróság A bizonyítás kiegészítése vagy más fontos ok - 8 napnál hosszabb idő esetén a korábbi jkv.-et ismertetni kell - 6 hónap eltelte esetén a tárgyalást elölről kell kezdeni - elölről kell akkor is kezdeni, ha a tanács összetétele bármikor megváltozott (Kivétel: az ülnök(ök) személyében történt 6 hónapon belüli változás esetén a tárgyalás a korábbi tárgyalás(ok) anyagának ism.-vel is megismételhető.) 8.27 A tárgyalási jegyzőkönyv A jegyzőkönyv (mindig) kötelező kellékei: - bíróság, - ügyszám, - bűncselekmény, vádlott, -

kezdés (eltérés oka) - eljárási forma, nyilvánosság - valamennyi jelenlévő neve (más személyi adata) - egyidejű vagy utólagos készítés ténye (napja) Készülhet indítványra vagy hivatalból gyorsírásos, kép- vagy hangfelvétel is, ez a jegyzőkönyvet nem pótolja. Megtekintési joga az ügyésznek, a vádlottnak a védőnek és a sértettnek van. Minden eljárási résztvevő indítványozhatja a kiegészítést, kijavítást (15 napon belül), de csak ha jelen volt. 8.3 Az első fokú tárgyalás lefolyása A tárgyalás menetének vázlata a következő: I. A tárgyalás megnyitása a) a tanács elnöke közli, milyen ügyben ki (kik) ellen kíván tárgyalást folytatni, b) ellenőrzi megjelentek-e az idézettek és értesítettek, nincs-e akadálya a tárgyalásnak c) a tanukat a sértett kivételével kiküldi a tárgyalóteremből. d) az ügyész, a vádlott a védő és a sértett esetleg indítványt tesz a tárgyalás akadályairól II. A tárgyalás

megkezdése a) az ügyész ismerteti a vádat, b) a sértett előterjesztheti (fenntarthatja) a bűncselekménnyel összefüggő kárigényét, c) a (tanúként kihallgatandó) sértett is elhagyja a tárgyalótermet III. A bizonyítási eljárás a) a vádlott(ak) kihallgatása (a sorrendet a tanács elnöke dönti el), b) a tanúk és a szakértők meghallgatása (a sorrendet a tanács elnöke dönti el), c) egyéb bizonyítás lefolytatása (az írásbeli bizonyítékok felolvasása), d) az ügyész és a védő(k) esetleges további bizonyítási indítványai és azok teljesítése vagy elutasítása, e) a bizonyítási eljárás befejezettnek nyilvánítása IV. Perbeszédek és felszólalások a) a vádbeszéd, a sértett (magánfél) felszólalása, b) a védőbeszéd, c) az esetleges válaszok és a vádlott utolsó szó jogán tett felszólalása, d) a bíróság döntéshozatalra történő visszavonulása, V. A határozathozatal a) tanácskozás, b) szavazás – a döntés

meghozatala VI. A határozat kihirdetése és a fellebbezések a) a döntés rendelkező részének ismertetése (valamennyi jelenlévő állva hallgatja meg), b) a döntés indokolása, c) az érintettek (ügyész, magánfél, vádlott, védő) jogorvoslati jogára történő figyelmeztetés, d) az esetleges jogorvoslati nyilatkozatok (az említett sorrendben), e) Ha a döntés nem jogerős, határozat a kényszerintézkedésekről, ha a döntés jogerős határozathozatal az esetleges összbüntetésről, f) a tárgyalás berekesztése 8.31 A tárgyalás megnyitása és megkezdése A két fogalom tehát nem azonos, hatásaik is eltérnek. Megnyitás: Megkezdés: Célja ( fogalma) : A tárgyalás feltételeinek ellenőrzése, Az ügy érdemi tárgyalásába bocsátkozás Az esetleges akadályok feltárása Formális aktus nincs, a megkezdés A tanács elnöke az ügy megjelölésével (a vád gyakorlatilag a vád ismertetésére történő tárgyának ismertetésével) nyitja

meg felhívás. Következményei, joghatásai: A tárgyalás bármikor elhalasztható Csak a tárgyalás félbeszakításának vagy elnapolásának lehet helye Áttétel minden hatásköri és illetékességi Az ügyet áttenni csak magasabb hatáskörű, okból lehetséges katonai hatáskörű, illetve kizárólagos illetékességű bírósághoz lehet. Az ügy 5 tagú tanács elé utalható nincs helye Kizárásra valamennyi törvényi ok esetében sor kerülhet Kizárásra elfogultságra történő hivatkozás esetén csak akkor kerülhet sor, ha az erre okot adó körülmény a bejelentőnek közvetlenül a megkezdés előtt jutott tudomására és nyomban bejelenti (23. § (3) bek.) 8.32 A bizonyítás A tárgyaláson a bizonyítás a vád ismertetésével kezdődik. Ez a vád tényállásának a bizonyítékoknak tömör ismertetéséből és a minősítés közléséből áll. Megkérdezendő a vádlottól, megértette-e a vádat, elismeri-e bűnösségét. Ezután a tanács

elnöke ismerteti a magánfél korábban előterjesztett polgári jogi igényét, majd nyilatkoztatja a sértettet, hogy igényét fenntartja-e. (Polgári jogi igényt egészen az ügydöntő határozat meghozatala céljából tanácsülésig elő lehet terjeszteni, erre a sértett figyelmét fel is kell hívni. A bizonyítási cselekmények sorrendjét a tanács elnöke határozza meg. - kötelező előírás: - a bizonyítást a vádlott(ak) kihallgatásával kell kezdeni (több vádlott esetében azonban a sorrendet a tanács elnöke dönti el) - törvényi ajánlások: - a vádiratban megjelölt bizonyítási eszközök megelőzik a vádlott és a védő által megjelölteket, - a tanuk közül elsőként a sértettet kell kihallgatni A bizonyítás egyes eljárási résztvevőket érintő szabályait a terhelt, a tanú és a szakértő szerepének tárgyalásakor már érintettük. Itt csupán néhány sajátos szabályt ismertetek: - a vádlott arra sem köteles válaszolni,

hogy elismeri-e a bűnösségét, s ha megtagadja a vallomást, észrevételezési jogát mindvégig gyakorolhatja. - a bíróság a vádlottakat (kivételesen) egymás jelenlétében is kihallgathatja, de ahhoz is joga van, hogy eltávolíttassa a vádlottárs kihallgatásának idejére a már kihallgatott vádlottat. Rugalmasak az okiratok tárgyaláson történő felolvashatóságának szabályai: - ha a szakértő a tárgyaláson idézés vagy értesítés ellenére nem jelenik meg (vagy nem is értesítették), az írásbeli szakvélemény felolvasható, s így a tárgyalás anyagává tehető, - ha a tárgyalási időköz megsértése folytán a tárgyalást elölről kell kezdeni, a már vallomást tett tanú írásos vallomása felolvasható. (Mindkét előírás „főszabály”: szükség esetén napolásra és kihallgatásra kerülhet sor). - felolvasható a nyomozó hatóság jelentése, - a tanú irásban tett vallomása, ha kihallgatását mellőzik. További

szabályok, hogy - a korábban vallott, de a tárgyaláson mentességi jogával élő tanú vallomása nem olvasható fel, a tárgyaláson hallgató, vagy korábbi vallomásától eltérő vádlott nyomozás során tett vallomása azonban felolvasható, s így bizonyítékként értékelhető. vádlott korábbi tanúvallomása csak a vádlott indítványára vagy csak az önvádolás alóli mentességi jogára történt figyelmeztetése esetén olvasható fel. 8.33 A perbeszédek és felszólalások A szónoklatnak a büntető eljárásjogban is meghatározó szerepe van. Jelentősebb ügyekben - ahol tehát vádló és védő is részt vett az eljárásban - a bizonyítási eljárás végén mindkettőjüknek össze kell foglalniuk a bizonyítás anyagát és elő kell terjeszteni végindítványaikat. Ezt perbeszédeknek (vád- és védőbeszédnek) nevezzük. Ugyanakkor a bíró is köteles döntését szóban előadni és megindokolni. Ez szintén szónoklat, a tárgyalás

nyilvános jellege folytán sem nélkülözheti a szakszerűséget, a hitelességet és a meggyőző erőt. Végül szónoklat alanya lehet a vádlott is, ha az utolsó szó jogán beszédet kíván tartani. A bizonyítási eljárás befejezése után – ha nincs több bizonyítási indítvány, vagy azt elutasítják - a perbeszédek és felszólalások összegzik a vád és a védelem álláspontját. A törvény e körben - indokoltan - szűkszavú, csak a legfontosabb elveket rögzíti: - a vádbeszéd megelőzi a védőbeszédet, - a vádbeszéd indokolt indítvány a tényállás megállapítására a minősítésre és a joghátrányra vonatkozóan, - a büntetés meghatározott mértékére nem tehető indítvány, - a vádbeszédet fakultatív felszólalások követhetik: - a sértett (a bűnösségre vonatkozóan), - a magánfél (a polgári jogi igényt illetően), - az egyéb érdekeltek (az őket érintő kérdésben) nyilatkozhatnak, - ezután a védőbeszédek

következnek, több, azonos személyt védelmét ellátó védő közül csak egy tarthat védőbeszédet, több terhelt esetén a védőbeszédek sorrendjét a bíróság dönti el, - a perbeszédekre és felszólalásokra válaszoknak lehet helye, (erre viszonválaszoknak, számuk nincs korlátozva) - végül a vádlott szólalhat fel az utolsó szó jogán. A vád- és védőbeszéd tehát kötelező, a felszólalások és az utolsó szó jogán tett nyilatkozat elmaradhat. Arra azonban, hogy e joggal az érintettek nem kívánnak élni, nyilatkozni kell. 8.34 Tárgyalás zártcélú távközlő hálózat útján A tárgyalás általános formájától való eltérés, sajátos „különeljárás” lehet bizonyos személyek „video-kihallgatása”. A zártcélú hálózat esetén tehát a tárgyalás helyszíne és a tanú vagy terhelt tartózkodási helye (a bíróság, vagy a BV intézet egy szobája) között képi és hangösszeköttetés van. Az indok lehet: a tanú

kímélete, célszerűségi vagy közbiztonsági ok. indítványozók - az ügyész, - a vádlott, - a védő, - a tanú, - a tanú érdekében eljáró ügyvéd, - kiskorú tanú gondozója vagy törvényes képviselője, valamint - hivatalból általában tanú kivételesen: vádlott különösen a) a tizennegyedik életévét be nem töltött tanúnak, b) élet elleni, nemi erkölcs elleni, vagy más erőszakos bcs. tanújának c) megjelenésében akadályozott tanúnak c) védett tanúnak d) fogva lévő vádlottnak vagy tanúnak, közbiztonsági okból A zártcélú távközlő hálózat útján történő kihallgatást a tanács elnöke indokolt végzéssel legalább öt nappal a tárgyalás határnapja előtt rendeli el. Ez ellen csak az ügydöntő határozattal együtt lehet fellebbezni. Az elkülönített helyen jelen lehet - a tanú illetve a terhelt, - a terhelt védője - a tanú érdekében eljáró ügyvéd, - kiskorú tanú törvényes képviselője vagy gondozója,

- szakértő, tolmács - technikai személyzet - bíró (titkár) Az elkülönített helyen külön jegyzőkönyv illetve kép- és hangfelvétel készül. A felvétel utóbb lejátszható, de illetéktelen személy nem ismerheti meg. Biztosítani kell, hogy a tárgyaláson jelen lévő résztvevők láthassák az elkülönített helyiségben a kihallgatott tanút, illetőleg vádlottat, valamint a tanúval, illetőleg vádlottal egyidejűleg ott-tartózkodó valamennyi személyt. Az elkülönített helyiségben tartózkodó tanú, illetőleg vádlott részére biztosítani kell, hogy követhessék a tárgyalás menetét. A vádlott és a tanú arca ill hangja technikai úton eltorzítható. A zártcélú távközlő hálózat útján kihallgatott tizennegyedik életévét be nem töltött tanúhoz kizárólag a tanács elnöke intézhet kérdéseket. A tanács tagjai, az ügyész, a vádlott, a védő, valamint a sértett kérdések feltevését indítványozhatják. Az

elkülönített helyiségben tartózkodó tizennegyedik életévét be nem töltött tanú - a szembesítés esetét kivéve - kizárólag a tanács elnökét láthatja és hallhatja a közvetítő készüléken keresztül. 8.4 Az első fokú bíróság határozatai Az elsőfokú eljárásban hozható határozatok rendszere a következő: ítélet végzés ügydöntő bűnösséget kimondó felmentő nem a bíróság állapítható megállapítja, meg a hogy a vádlott bűnösség és nincs -bűncselekmegszüntetési ményt köveok, tett el és pl. - büntethető, - nem bűncs. ezért - nem állap. - büntetést meg szab ki, vagy - gyermekkor, - próbát, - kóros megrovást elmeáll alkalmaz, - jogos véd, vagy a - végszükség, kiszabást - kényszer, megszüntető egyéb ügydöntő -halál tárgyalás -elévülés mellőzésével -kegyelem, hozott végzés -jogosult ind. hiánya, - res iudicata, - vádelejtés, - törvényben megh. egyéb okok nem ügydöntő pervezető

egyéb nem ügydöntő a tárgyalás megnyitását követően az ügy menetét megállapító, de nem az ügy érdeméről rendelkező határozat, pl. napolás pl.előzetes letartóztatást elrendelő vagy fenntartó, rendbírságot kiszabó Indokolást nem igényel, nem fellebbezhető Indokolandó, fellebbezhető mellőzi - tévedés Az ítélet és az ügydöntő végzés szerkezete a következő: bevezető rész - a Magyar Köztársaság nevében rendelkező rész indokolás keltezés - a bíróság megnevezése, az eljárás helye, - tárgyalási napok feltüntetése, döntéshozatal helyes és ideje - a bírósági eléjárás formája, a nyilvánosság - előzetes fogvatartás adatai - név személyi adatok - bűnösség, felmentés, megszüntetés - a bűncselekmény (stádiummal és elkövetői alakzattal) - büntetés, intézkedés, egyéb jogkövetkezmények, - bűnügyi költség - a vád lényege, - vádlott személyi körülményei, előélete, -

tényállás, - bizonyítékok számba vétele és értékelése, - minősítés, - büntetések, intézkedések ill ezek mellőzésének indokai – jogszabályokkal - egyéb rendelkezések, döntés az indítványokról - dátum és aláírások (az eredeti példányt és a kihirdetés előtt írásba foglalt rendelkező részt a tanács mindent tagja aláírja) A határozat rövidített indokolásának lehetősége: Kihirdetéskor jogerős ügydöntő határozat esetén elég a tényállás és a jogszabályok. Ha ez felmentés, tényállás sem kell Ha az ügydöntő határozat több vádlottat érint, ez az előírás vádlottanként értelmezendő. A jegyzőkönyvbe nem foglalt határozatot - ha a törvény másképp nem rendelkezik - legkésőbb a meghozatalától, illetőleg a kihirdetésétől számított harminc napon belül, ha hosszabb indokolást igényel, hatvan napon belül kell írásba foglalni. A határozat teljes írásba foglalásának napját a határozat eredeti

példányán fel kell jegyezni. 9. A jogorvoslatok és a másodfokú bírósági eljárás fontosabb kérdései 9.1 A jogorvoslat fogalma, néhány elvi kérdése 9.2 A fellebbezési eljárást meghatározó elvek tartalma 9.3 Fellebbezés az elsőfokú bíróság ügydöntő határozata ellen 9.4 A másodfokú eljárás főbb kérdései 9.41 A felülbírálat (revizió) terjedelme 9.42 A súlyosítási tilalom 9.43 A megalapozatlanság és kiküszöbölése 9.44 Az eljárási szabálysértések és hatásaik 9.441 Abszolut eljárási szabálysértések 9.442 Relatív eljárási szabálysértések 9.5 A másodfokú bíróság eljárása, döntései formája és tartalma 9.6 A jogerő és jelentősége 9.1 A jogorvoslat fogalma A jogorvoslatok fogalma tágabb értelemben használandó, mint a bírói döntés elleni kifogás bejelentése. A jogorvoslati jogosultság, mint jog, a modern büntető eljárásjog alapelvei közé tartozik. Mint fogalom olyan eljárási cselekmény

amely korábbi hibás, vagy hiányos döntés felülvizsgálatát célozza. Mint indítvány, olyan kérelem, amely ennek az eljárásnak és új döntésnek a kieszközlésére irányul. A nyomozás során igénybe vehető jogorvoslatokról az 5. pontban már szóltunk, itt a jogorvoslatok kérdését szélesebb összefüggésben vesszük szemügyre. A jogorvoslatok felosztását a tudomány különböző szempontok alapján alakította ki. a) - az eljárás minden szakaszában igénybe vehető jogorvoslatok (pl. igazolás) - a nyomozás során igénybe vehető jogorvoslatok (a panasz, az ellenvetés, a felülbírálati indítvány /207. § (2) bek e/ ), - az első fokú bírósági eljárásban igénybe vehető jogorvoslatok, másnéven perorvoslatok (a fellebbezés), - a másodfokú eljárásban első fokon hozott nem ügydöntő végzés elleni jogorvoslat, b) rendes (nem jogerős döntést támadó) és rendkívüli (jogerős döntést támadó) jogorvoslatok. Előbbi körbe pl.

a panasz a fellebbezés, és a tárgyalás tartása iránti kérelem, utóbbiba a perújítási és a felülvizsgálati kérelem tartozik. c) Ha a jogorvoslat elbírálása magasabb hatáskörű szerv feladata devolutív jogorvoslatról beszélünk, ha a kérelmet a megtámadott döntés hozó szerv maga is elbírálhatja nem devolutív jogorvoslatról van szó (pl. pl panasz, igazolás,) d) végül álljon itt még egy csoportosítási alap: beszélhetünk - halasztó, „szuszpenzív” hatályú jogorvoslatról (ezek megakadályozzák a sérelmezett döntés végrehajtását, pl. az ítélet esetében), vagy - nem halasztó hatályú jogorvoslatról (felfüggesztő hatályuk nincs, pl. a nyomozás során a gyanúsítás közlése miatt bejelentett panasz) A perorvoslatok között is találunk olyanokat, amelyeknek főszabályként nincs halasztó hatályuk. Ilyen általában a végzés elleni fellebbezés, a perújítási indítvány vagy kérelem és a felülvizsgálati

indítvány) 9.2 A fellebbezési eljárást meghatározó elvek tartalma Egy adott büntető eljárásjogi rendszerben a fellebbezési eljárást a következő elvek tartalma határozza meg: a) megengedett-e egyáltalán a jogorvoslat, b) hány fokú jogorvoslatra van lehetőség, c) milyen személyi és tárgyi körre irányulhat a jogorvoslat, d) kötve van-e a jogorvoslat elbírálója a fellebbezés irányához és köréhez (a felülbírálat terjedelme) e) milyen a döntési jogköre a fellebbviteli bíróság(ok)nak, f) érvényesül-e súlyosítási tilalom. Röviden és igen leegyszerűsítve: hatályos jogunkban a jogorvoslat főszabályként széles alanyi és tárgyi körben megengedett, a bírósági eljárásban egyfokú, s általában - a relatív súlyosítási tilalomtól eltekintve - nem köti meg a felülbíráló fórum kezét. Alapos törvényi feltételekkel körülírva, egyaránt érvényesül a kasszáció (megsemmisítés és új eljárásra utalás) és a

reformáció (megváltoztatás). 9.3 Fellebbezés az elsőfokú bíróság ügydöntő határozata ellen A határozat kihirdetése után a tanács elnöke nyilatkoztatja - az ügyészt, - a magánfélt, - az egyéb érdekeltet, - a vádlottat és - a védőt kívánnak-e fellebbezni. (nyomban, vagy 3 napon belül) A fellebbezésnek tartalmaznia kell, hogy mit sérelmez, milyen irányú, és mire vonatkozik. A fellebbezésre jogosultakat a következő táblázat szemlélteti A vádlott javára vádlott, ügyész, védő (önállóan is !) a vádlott örököse, A vádlott terhére ügyész, magánfél „Egyébként” az, akivel szemben az ítélet rendelkezést jogi igényt tartalmaz a reá vonatkozó elbíráló rendelkezés ellen (a polgári érdemben (a polgári jogi igénynek helyt rendelkezés ellen) adó rendelkezés ellen) nagykorú vádlott tv-es képviselője és házastársa (kényszergyógykezelés elrendelése esetén, a vádlott hozzájárulása nélkül is) 9.4

A másodfokú eljárás főbb kérdései A fellebbezési eljárásban már nem a vád a felülvizsgálat tárgya, hanem az elsőfokú ítélet. A másodfokú eljárást megindító fellebbezésre általában három okból kerül sor: a korábbi döntést hozó bíróság jogi tévedése (error in iure), ténybeli tévedése (error in facti),) és eljárásjogi hibája (error in procedendo) feltételezése miatt. Előfordul persze, hogy a fellebbezés többféle tévedésre is hivatkozik. A következőkben ezért, miután tehát tisztázzuk a jogorvoslat fogalmát és a fellebbezési rendszerek általános jellemzőit, voltaképpen az említett okokat vesszük részletesebben sorra. Mindenek előtt tisztáznunk kell, hogy a másodfokú bíróság - mindhárom okból benyújtott fellebbezés esetén - milyen személyi és tárgyi körben vizsgálja felül a korábbi döntést. (Hogyan alakul a revízió terjedelme). Ezután először a jogi tévedés (a minősítés és a büntetés)

korrigálásának lehetőségeit elemezzük. Ez a súlyosítási tilalom szemügyre vételét teszi szükségessé. Látni fogjuk ugyanis, hogy a jogi tévedések korrekciójának egyedüli, de fontos korlátja az, hogy az ügyész fellebbezésének hiányában a terhelt a korábbi döntésben foglaltaknál hátrányosabb helyzetbe nem kerülhet. A következőkben a tényálláshoz kötöttség elvéből kiindulva , a ténybeli tévedés (a megalapozatlanság) formáit és kiküszöbölésük módját vesszük szemügyre. Végül az eljárási hibák helyre hozásának lehetőségeit és határait tekintjük át. E két utóbbi körben azzal szembesülünk, hogy a ténybeli tévedés és a processzuális hiba korrekciója - ha az egyáltalán szükséges - részben az első fokú ítélet megváltoztatása, részben csak új eljárás elrendelése útján lehetséges. 9.41 A felülbírálat terjedelme Itt tehát a revízió kérdéseit tekintjük át. Világos, hogy a revízió

azt jelenti, mit, milyen körben vizsgál felül a fellebbviteli bíróság. A felülbírálat voltaképpen a jogerő ellentéte. Jogerős rendelkezés nem bírálható felül, s ami felülbírálható az nem lehet jogerős. Az itt eldöntendő kérdés tehát az, hogy részleges (tárgyi vagy személyi) fellebbezés esetén a felülbírálat csak a fellebbezéssel érintett személyre vagy tárgykörre, vagy esetleg azon túl is terjedhet. Főszabály: a másodfokú bíróság a fellebbezéssel megtámadott ítéletet az azt megelőző bírósági eljárással együtt teljes egészében felülbírálja, tekintet nélkül arra, hogy ki, milyen okból fellebbezett (Be. 348 § (1) bek) Kivételek: a) személyi kivétel ha több vádlott ellen folyt a büntető eljárás, a másodfokú bíróság az ítéletnek csak a fellebbező vádlottakra vonatkozó részét bírálja felül. aa) a kivétel kivétele (mégis felülbírálandó a nem fellebbező vádlottakra vonatkozó döntés is) ha

a másodfokú bíróság a fellebbezéssel érintett vádlott esetében - felmentő rendelkezést hozott, - eltérő minősítés folytán a büntetés jelentős enyhítésére került sor, - az ítélet rá vonatkozó részét hatályon kívül helyezte és az eljárást megszüntette, - az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítja. Az előzőek szerinti új eljárásra az ítélet megalapozatlansága esetén csak akkor kerülhet sor, ha az várhatóan a fellebbezéssel nem érintett vádlott - felmentését, - törvénysértően súlyos büntetése enyhítését, - esetében az eljárás megszüntetését eredményezheti. b) tárgyi kivétel I. több bűncselekmény esetén csak a fellebbezéssel érintett felmentést vagy megszüntetést tartalmazó bűncselekményi kör bírálható felül, II. ha a fellebbezés csak járulékos kérdésekre: - polgári jogi igényre, - szülői felügyeleti jog megszüntetésére, - bűnügyi költségre, vagy - lefoglalás

megszüntetésre vonatkozik, a felülbírálat csak ezekre terjed ki. 9.42 A súlyosítási tilalom A súlyosítási tilalom lényege az, hogy a fellebbviteli bíróság egyáltalán nem, vagy csak kivételesen hozhat a vádlottra nézve hátrányosabb döntést, mint amilyen a korábbi döntésben szerepel. Abszolút a súlyosítási tilalom, ha a fellebbvitel során súlyosabb döntés alkalmazására egyáltalán nincs lehetőség, relatív a tilalom, ha csak ezt célzó fellebbezés ad erre alapot, s teljesen hiányzik, ha a korábbi döntés a fellebbezéstől függetlenül súlyosítható. A legtöbb európai büntető eljárási kódex a „relatív súlyosítási tilalom” talaján áll, tehát az elítélést vagy a súlyosítást kizárólag ügyészi fellebbezés esetén engedi meg. Hollandiában vagy Svájc egyes kantonjaiban azonban fontosabbnak tartják a hibás döntés korrigálásának megengedését a reformatio in peius tilalmánál. Ugyanakkor az abszolút

súlyosítási tilalom angolszász eredetű, s az esküdtszék felmentő ítéletének feltétlen megtámadhatatlanságán alapul. A szovjet büntető eljárás sokáig az abszolút súlyosítási tilalom elvét hirdette, ám széles körben lehetőséget adott az ítélet megsemmisítésére, újabb eljárás elrendelésére, amelyben meghatározott szempontok alapján bármely súlyosabb büntetés kiszabható volt. Hazánkban az intézmény újabb keletű, az 50-es években még nem létezett. Be. 354 §-a alapján az első fokú bíróság által felmentett vádlott bűnösségét megállapítani, a vádlott büntetését súlyosítani csak akkor lehet, ha terhére fellebbezést jelentettek be. A vádlott terhére bejelentett fellebbezésnek azt kell tekinteni, amely - bűnösségének megállapítására, - cselekményének súlyosabb minősítésére, - büntetésének súlyosítására, - a büntetés helyett alkalmazott intézkedésnél súlyosabb büntetés vagy

intézkedés megállapítására irányul. A kérdést korábban az 98.-as BK-t felváltó 115-ös Büntető Kollégiumi állásfoglalás szabályozta. Ez utóbbi állásfoglalás meghozatalának a szigorított javító-nevelő munka büntetési rendszerbe iktatása volt az indoka, az ugyanis különös (a szabadságelvonás és a kényszermunka elemeit egyaránt tartalmazó) jellege folytán felborította a büntetések hagyományos hierarchiáját. Időközben a munka jellegű büntetések többsége eltűnt a büntetési rendszerünkből, a szigorított őrizet intézményét pedig már korábban kiiktatták. Mindezek folytán - a korrekciókkal és néhány új intézmény figyelembe vételével - vissza kellett térni az eredeti, 98-as BK. előírásaihoz Ezt váltotta fel röviddel később a gyakorlatban ma is alkalmazott BK 157. sz állásfoglalás Ezt figyelembe véve a súlyosítási tilalom – az anyagi jog fogalomrendszeréhez szorosan kötődő - főbb szabályai a

következőek: Súlyosabb minősítésnek tekintendő: ha a fellebbezés - súlyosabb büntetési tételű bűncselekmény megállapítására, - azonos (azonos büntetési tételű) bűncselekmény esetében - súlyosabb elkövetői alakzat (a tettesség a részességénél súlyosabb, a felbujtás vagy bűnsegély egymást tekintve nem súlyosabbak), - súlyosabb stádium (előkészület helyett kísérlet vagy befejezett bűncselekmény, kísérlet helyett befejezett bűncselekmény), - egymozzanatú cselekmény helyett folytatólagosan elkövetett bűncselekmény, végül - a visszaesés, illetve a különös vagy többszörös visszaesés vagy bűnszervezetben történő elkövetés megállapítására és jogkövetkezményeinek levonására irányul. A súlyosabb büntetés tilalma folytán ügyészi fellebbezés hiányában nem alkalmazható, illetve nem szabható ki: - korábban önállóan alkalmazott intézkedés helyett büntetés, - főbüntetés mellett vagy helyett

(önálló büntetésként) korábban nem alkalmazott mellékbüntetés (a korábban már alkalmazott mellékbüntetés természetesen szintén nem súlyosítható.), Kivételesen azonban korábban ki nem szabott pénzmellékbüntetés kiszabására a szabadságvesztés enyhítése, vagy felfüggesztése esetén sor kerülhet. - korábban kiszabott pénzbüntetés helyett bármely más főbüntetés, ugyanígy közérdekű munka helyett (akár felfüggesztett) szabadságvesztés vagy (akár felfüggesztett) szabadságvesztés helyett - napokban számítva - hosszabb közérdekű munka, Nem emelhető a pénzbüntetés napi tételeinek száma sem, az egynapi összeg azonban a napi tételek számának egyidejű csökkentése - s így a szorzat legfeljebb változatlan összegben maradása mellett - mégis emelhető. Az ítélkezési gyakorlat is nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a terhelt terhére bejelentett fellebbezés hiányában a másodfokú bíróság a pénzbüntetés napi

tételeinek számát akkor sem emelheti fel, ha egyidejűleg az egy napi tétel összegét olyan mértékben csökkenti, hogy összhatását tekintve ez a terheltet közvetlenül nem sújtja nagyobb anyagi hátránnyal. - felfüggesztett szabadságvesztés helyett rövidebb tartamú végrehajtandó vagy végrehajtandó szabadságvesztés helyett hosszabb tartamú felfüggesztett szabadságvesztés, - végül a feltételes szabadságra bocsátásra vonatkozó korábbinál szigorúbb rendelkezés (későbbi időpont meghatározása, vagy a kedvezmény kizárása). Nem oldja fel tehát a súlyosítási tilalmat, ha az ügyész - felmentés helyett megszüntetést, vagy bűnösség kimondásával nem járó intézkedés alkalmazását, - első fokon nem alkalmazott intézkedés alkalmazását, - az alkalmazott intézkedés súlyosítását, - megszüntetés helyett bűnösség kimondásával nem járó intézkedés alkalmazását, - súlyosabb végrehajtási fokozat alkalmazását, - a

feltételes szabadságból való kizárást, - a korábbi feltételes szabadság megszüntetését, - a korábbi felfüggesztett büntetés utólagos végrehajtását, - az előzetes bírósági mentesítés mellőzését, - pártfogói felügyelet elrendelését, - a kártérítésre kötelezést, - bűncselekménnyel összefüggő szabálysértés megállapítását, - szülői felügyelet megszüntetését, - a bűnügyi költség megfizetésre kötelezést (a költség összegének a növelését) indítványozza a fellebbezésében. Feloldja viszont a súlyosítási tilalmat, ha az ügyész - főbüntetés mellett mellékbüntetés kiszabásáért, vagy a mellékbüntetés tartamának súlyosításáért fellebbez (ilyenkor a főbüntetés is súlyosítható), - pénzbüntetés kiszabása esetén csak a napi tételek számának emelése vagy csak az egy napi összeg növelése érdekében fellebbez (ilyenkor a büntetés másik összetevője (is) súlyosítható.) Ügyészi

fellebbezés hiányában is lehetőség van: - a vád tárgyává tett cselekmény eltérő (akár súlyosabb) minősítésére, és annak megállapítására, hogy az további bűncselekmény megállapítására is alkalmas, - elkobzásról, elkobzás alá eső érték, ill. vagyoni előny megfizetésére kötelezésről dönteni (Ennek az a feltétele, hogy az első fok e kérdésekről a törvény rendelkezései ellenére nem döntött, és a döntéshez szükséges adatok rendelkezésre állnak. Szülői felügyelet megszüntetésére azonban ügyészi fellebbezés hiányában a Csjt-ben szabályozott feltételek fennállása esetén sem kerülhet sor). - mellékbüntetést más mellékbüntetéssel felcserélni. - súlyosabb büntetés-végrehajtási fokozatot megállapítani. - korábban is felfüggesztett szabadságvesztés kiszabása esetén pártfogó felügyeletet elrendelni. Az "egyszerűsítő" külön eljárások és a súlyosítási tilalom - A súlyosítási

tilalom nem érvényesül, ha az első fokú bíróság a bíróság elé állítás törvényi előfeltételeinek hiányában bírálta el az ügyet külön eljárásban, és ezért a másodfokú bíróság az ítélet hatályon kívül helyezése mellett az iratokat az ügyésznek küldi meg. - ha a bíróság a tárgyalás mellőzésével hozott végzését a tárgyalás eredményeként hatályon kívül helyezve ítéletet hoz, ez ellen, a terhelt terhére bejelentett ügyészi fellebbezés esetén mód van a büntetés módosítására akkor is, ha a tárgyalás tartását nem az ügyész kérte. A súlyosítási tilalom a hatályon kívül helyezést követő megismételt eljárásban szintén érvényesül. Itt azonban a törvény szélesebb körű kivételeket tesz lehetővé, amelyeket a Be. 389 § (2) bekezdése tartalmaz 9.43 A megalapozatlanság és kiküszöbölése A másodfokú bíróság általában nem ténymegállapító bíróság, főszabályként kötve van az

első fokon megállapított tényekhez, kivéve, ha - a fellebbezésben új tényt állítottak, vagy új bizonyítékra hivatkoztak, és ennek alapján a másodfokú bíróság bizonyítási eljárást folytat le, - az ítélet megalapozatlan. A megalapozatlanság tehát tényállási hiba. Esetei: - felderítetlen tényállás, - nincs tényállás, vagy az hiányos, - a tényállás iratellenes, - a tényállás helytelen következtetésen alapul. (351, § (2) bek) Nem mindig egyszerű a felderítetlenség és a hiányosság elhatárolása. Felderítetlenségről akkor van szó, ha valamely releváns körülmény bizonyítására nem került sor, hiányosnak pedig akkor tekintjük a tényállást, ha nem tüntette fel valamely releváns tényt, noha az a bizonyítási anyag alapján feltüntethető lett volna. Iratellenesség állapítható meg akkor, ha a bíróság olyan tényt rögzít, amelynek nincs a bizonyítási anyagban alapja, vagy ha a bizonyítás anyagából

nyilvánvalóan más értelem olvasható ki, mint amit a bíróság tényként rögzített. A helyes ténybeli következtetés a logika szabályai szerint elvégzett művelet, ennek megsértése szintén tényállási hibát, megalapozatlanságot eredményez. A megalapozatlanság kiküszöbölésének alapvető módja bizonyítás felvétele, s a bizonyítékok átértékelése, ennek azonban bizonyos korlátai vannak. Bizonyítást csak részleges megalapozatlanság (hiányosság, vagy felderítetlenség) esetén lehet felvenni, s a tények korábbitól teljesen eltérő rögzítése – a korábbitól „eltérő tényállás megállapítása” - csak a felvett bizonyítás alapján, s csak akkor lehetséges, ha az felmentéshez vezet. 9.44 Az eljárási szabálysértések és hatásaik Eljárási szabálysértésekről a törvény által előírt valamely processzuális követelmény (pl. határidő, hatáskör, összetétel, kötelező jelenlét stb) megsértése esetén van szó.

Súlyukat, és következményeiket tekintve két csoportjukat különböztethetjük meg, az abszolút és a relatív eljárási szabálysértéseket. 9.441 Az abszolút eljárási szabálysértések Ezek olyan súlyos jogsértések, hogy megállapításuk mérlegelést nem tűrő (feltétlen) kasszációhoz vezet. (Be 373 § II és III pont) Megállapítható, ha - a bíróság nem volt törvényesen megalakítva, - az ítélet meghozatalában a törvény szerint kizárt, vagy olyan bíró vett részt, aki nem volt mindvégig jelen a tárgyaláson, - a bíróság hatáskörét túllépte, katonai büntetőeljárás hatálya alá tartozó vagy más bíróság kizárólagos illetékességébe tartozó ügyet bírált el, - a tárgyalást olyan személy távollétében tartották meg, akinek részvétele a törvény értelmében kötelező. - a bíróság törvényes vád hiányában járt el. 9.442 A relatív eljárási szabálysértések A Be. 375 § (1) bekezdése szerint a

másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítja, ha az imént fel nem sorolt olyan eljárási szabálysértés történt, amely az ítéletet lényegesen befolyásolta. Ilyennek kell tekinteni különösen, ha az eljárásban részt vevő személyek törvényes jogaikat nem gyakorolhatták, vagy ezek gyakorlását korlátozták, illetőleg ha az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségének nem tett eleget. Ilyen ok az is, ha a nyilvánosságot a tárgyalásról törvényes ok nélkül kizárták. Az abszolút eljárási szabálysértésekkel szemben itt olyan hibáról van szó, amely - a törvényben csak példaszerűen van megemlítve - csak akkor vezet hatályon kívül helyezéshez, ha az ítéletre kihatott. 9.5 A másodfokú bíróság eljárása, döntései formája és tartalma A másodfokú eljárás lényegében az első fokú eljáráshoz hasonlóan folyik. Az

előkészítést a fellebbezési tanács elnöke végzi, bár az iratokat az első fokú bíróság a másodfokú ügyészen keresztül terjeszti fel. Az elsőfokú bíróság tehát az iratokat a fellebbezésekkel együtt a másodfokú bíróság területén működő ügyésznek küldi meg, aki nyilatkozik arról, hogy fenntartja-e az elsőfokú bíróság melletti ügyész fellebbezését, illetve alaposnak tartja-e a védelmi fellebbezést. A fellebbezés elbírálására tanácsülésen, nyilvános ülésen vagy tárgyaláson kerül sor. A fontosabb eseteket a következőkben szemléltetjük: tanácsülés nyilvános ülés tárgyalás - a fellebbezés elutasítása, - iratellenességben, vagy bizonyítás felvétele (a fellebbezés elutasítása a helytelen következtetésen szükséges fellebbezés „el nem alapuló fogadását” jelenti, tehát azt, megalapozatlanság hogy érdemben nem is kiküszöbölése, foglalkoznak a fellebbezéssel - a büntetéskiszabás mert pl. nem

jogosulttól származik. Nem tévesztendő körülmények tisztázása tehát össze azzal, amikor egy érdekében a vádlott fellebbezésnek nem adnak meghallgatása szükséges helyt) - áttétel, felfüggesztés - ha a megszüntetés oka halál, elévülés, kegyelem, feljelentés, magánindítvány, kívánat hiánya, res judicata, - abszolút eljárási szabálysértések miatti kasszáció - tárgyalásról lemondás (XXV. fejezet) feltételek hiányában történt A tárgyalás nem tartható meg - a három hivatásos bíró és a jegyzőkönyvvezető nélkül, - a megidézett vádlott távollétében, kivéve ha távollétét előzetesen bejelentette, vagy ha a terhére nincs fellebbezés. A kijelölt (előadó) bíró ismerteti az első fokú ítéletet, a fellebbezést és az arra tett észrevételeket, valamint a szükségesnek tartott iratokat. Ezután bizonyítás következhet (nem kötelező), majd a perbeszédekre kerül sor. A másodfokú határozatokat az első

fokú döntést jogerőre emelő (pl. helyben hagyó), kasszatórius, reformatórius és vegyes (pl. részben helyben hagyó) döntésekre lehet felosztani. A lehetséges döntések tehát a következők: - megváltoztatás (ítélettel) - helybenhagyás (végzéssel) - hatályon kívül helyezés (végzéssel), - a fellebbezés elutasítása (végzéssel) Rövid magyarázat csak a hatályon kívül helyezést kimondó döntéshez szükséges: ennek nem csupán a hatályon kívül helyezés okait, hanem a megismételt eljárásra vonatkozó iránymutatást is tartalmaznia kell. A másodfokú döntés előírhatja azt is, hogy az ügyet másik tanács (kivételesen másik bíróság) tárgyalja. 9.6 A jogerő és jelentősége A jogerő kérdéseiről voltaképpen már az elsőfokú bíróság döntései kapcsán beszélhettünk volna, sőt az intézményt sokan a rendkívüli jogorvoslatok bevezetőjeként tárgyalják. Ennek azonban csak formai jelentősége van Tény, hogy a

másodfokú döntéssel – amennyiben az nem kasszatórius - az ítélet jogerőre emelkedik. A jogerőt – az eljárás befejezését és az ahhoz fűződő hatásokat – a jogbiztonság követelménye indokolja. A jogerős határozat - végleges (rendes jogorvoslattal nem támadható) - kötelező (jogviszonyokat létesít, vagy megszüntet) - bizonyító erejű (igazsága nem vitatható – „res iudicata pro veritate habitur”) - végrehajtható (kikényszerítéséhez állami kényszer is igénybe vehető) - kötőerővel rendelkezik (maga a jogerős döntést hozó bíróság sem változtathatja meg. Uralkodó álláspont szerint a nyomozás során hozott határozatoknak csupán „alaki” jogereje van, s ugyanígy egyes pervezető végzésekre sem jellemző valamennyi felsorolt ismérv. A jogerőre emelkedés időpontja: - az a nap, amelyen a jogorvoslatra jogosultak bejelentik, hogy e jogukról lemondanak (vagy a jogorvoslatot visszavonják), - a jogorvoslatra nyitva

álló határidő lejártát követő nap, - a másodfokú bíróság határozata meghozatalának napja. 10. A rendkívüli jogorvoslatok 10.1 A rendkívüli jogorvoslatok fogalma, lényege 10.2 A perújítás 10.21 A perújítás okai 10.22 A perújítási kérelem és indítvány 10.23 A perújítási eljárás 10.3 A felülvizsgálat 10.31 A felülvizsgálat okai és feltételei 10.32 A felülvizsgálati eljárás 10.4 Jogorvoslat a törvényesség érdekében 10.5 A jogegységi eljárás 10. 1 A rendkívüli jogorvoslatok fogalma, lényege A rendkívüli perorvoslatok jogerős döntés felülvizsgálatát lehetővé tevő kivételes jogintézmények. Indokuk az, hogy bizonyos körben módot kell adni a jogerős döntésben megfogalmazott súlyos tévedések korrigálására is. Mindez azt is jelenti, hogy az igazság elérését célzó törekvés - szigorú törvényi feltételek mellett - megelőzheti a jogerőben testet öltő jogbiztonság követelményét. Jelenlegi

eljárás törvényünk négy rendkívüli perorvoslatot ismer, a perújítást, a felülvizsgálatot, a törvényesség érdekében benyújtott jogorvoslatot és a jogegységi eljárást. A négy eljárás közötti alapvető különbség az, hogy a perújítás általában a ténykérdések, a felülvizsgálat a jogkérdések korrigálását szolgálja, a harmadik olyan törvénysértések orvoslására szolgál, amelyre a másik kettő a terhelt érdekében nem adhat módot, végül a negyedik az ítélkezés egységesítése jegyében teszi lehetővé valamely korábbi döntés korrekcióját. Ezzel összefüggésben említhető az is, hogy a perújítás új, korábban nem ismert tények általi helyesbítést, a másik három jogorvoslat pedig már a korábbi eljárásban ismert tényeken alapuló határozat törvénysértő voltának kiküszöbölését teszi lehetővé. Lényeges végül az is, hogy a perújítási eljárás rendszerint alacsonyabb szintű bíróságok

előtt folyik a felülvizsgálat, a törvényesség érdekében benyújtott jogorvoslat és a jogegységi eljárás fóruma azonban csak ritka kivétellel nem a Legfelsőbb Bíróság. 10.2 A perújítás A perújítás a kifejtetteken kívül a kétszeres eljárás elve alóli kivételnek is tekinthető: olyan rendkívüli perorvoslat, - melynek csak törvényben meghatározott okok megállapíthatósága esetén van helye, - általában a tényállás megváltoztatását célozza, - új, el nem bírált tények vagy bizonyítékok alapján. A jogerős döntés érdemére ki nem ható eljárási szabálysértés, jogszabály helytelen alkalmazása, vagy értelmezése, a törvény vagy az ítélkezési gyakorlat megváltozása miatt perújításnak nincs helye. 10.21 A perújítás okai A perújítási okokat a Be. 392 §-a tartalmazza Ezek: - az alapügyben el nem bírált új bizonyíték felmentést, megszüntetést, a büntetés lényeges enyhítését, másrészt esetleg a

bűnösség megállapítását a szankció lényeges súlyosítását eredményezheti, - megszegték a kétszeres eljárás tilalmát, vagy a terheltet nem valódi nevén ítélték el, - az alapügyben hamis vagy hamisított bizonyítékot használtak fel, - az alapügyben a bíróság vagy a hatóság tagja bűncselekménynek minősülő kötelességszegést követett el, (ha e két utóbbi esetben a bűncselekmény tényét bíróság állapította meg és e bűncselekmény a határozatot befolyásolta) - az ítéletet távollévő terhelttel szemben hozták. (lásd a különleges eljárásoknál) Perújítás alapja csak az alapeljárásban értékeletlenül maradt bizonyíték lehet, bizonyító ereje azonban csak annyiban vizsgálandó, amennyiben alkalmas perújítási megalapozására. Így, új bizonyíték lehet a korábban eljárt szakértő újabb véleménye, vagy az olyan tanú vallomása, aki az alapügyben mentességi jogával élt . Megalapozhatja a perújítást

már – más vonatkozásban – kihallgatott tanú vallomása is , ki nem hallgatott tanúé még inkább. Álljon itt egy jellemző példa is: az életveszélyt okozó testi sértés miatt elítélt vádlott terhére elrendelhető perújítás, ha kiderül, hogy a sértett utóbb, e cselekménnyel összefüggésben meghalt. Természetesen mérlegelendő, hogy ennek alapján valóban súlyosabb büntetés kiszabására kerülne-e sor. Ugyanígy, ha a perújítási kérelemben megjelölt bizonyíték alapján a vagyon elleni bűncselekménnyel okozott kár kisebb, mint amit az alapítélet megállapított, csak akkor van helye perújításnak, ha ez a büntetést is lényegesen enyhítené. Nincs helye perújításnak azon az alapon, hogy ismét előterjesztenek az alapeljárásban elutasított bizonyítási indítványt. Ez - mint láttuk - fellebbezéssel támadható, tehát nem elbírálatlan tény. Perújításra nem csak ítélet, hanem eljárást megszüntető, vagy tárgyalás

mellőzésével hozott végzés ellen is kezdeményezhető. Perújításnak a terhelt terhére csak életében és csak az elévülési időn belül van helye. A perújítást nem zárja ki, hogy a terhelt büntetését végrehajtották, a terhelt javára szóló perújítást pedig az sem, hogy a büntethetősége megszűnt. 10.22 A perújítási kérelem és indítvány Az ügyész mind a terhelt terhére, mind javára indítványozhat perújítást. A pótmagánvádló kizárólag a terhelt terhére, és csak a felmentett vádlott bűnösségének megállapítása érdekében terjeszthet elő perújítási indítványt. (A hivatalos személyek a perújítási okról kötelesek az ügyészt értesíteni) A terhelt javára perújítási kérelmet terjeszthet elő: - maga a terhelt, - a védő, ha ezt a terhelt nem tiltotta meg, - a terhelt halála esetén testvére, egyenes ági rokona, házastársa, - a terhelt törvényes képviselője a kényszergyógykezelést elrendelő ítélet

ellen. A védő által előterjesztett perújítási kérelem esetén a terhelt hozzájárulása a perújítási kérelmet elutasító végzés elleni fellebbezés során is pótolható, kényszergyógykezelés alatt álló terheltet a perújítási kérelmet elutasító végzés elleni fellebbezés csak akkor illeti meg, ha a kérelmet ő terjesztette elő. Testvére csak akkor kérelmezheti helyette, ha egyben törvényes képviselő is. 10.23 A perújítási eljárás Maga a perújítási eljárás két részből áll: - döntés a perújítási kérelem (indítvány) tárgyában – tehát a perújítás megengedhetőségének kérdésében, - igenlő válasz esetén a perújítási eljárás (új első fokú eljárás) lefolytatása. A perújítási kérelmet az alapügyben eljárt első fokú bíróság területén működő ügyésznél kell előterjeszteni, ő továbbítja azt nyilatkozatával együtt (alaposnak tartja-e, illetve, ha hivatalból tett perújítási

indítványt), a bíróságnak. Ezt megelőzően (de később, a bírósági eljárásban is) nyomozás rendelhető el. A nyomozásra az általános szabályok irányadóak, az őrizet kivételével azonban személyi szabadságot korlátozható kényszerintézkedés nem rendelhető el. A perújítás megengedhetősége kérdésében – ha az alapügyben helyi bíróság járt el – a megyei bíróság dönt, ha megyei bíróság járt el, az ítélőtábla. Ha a bíróság - amely tanácsülésen dönt - a kérelmet illetve az indítványt alaposnak találja, elrendeli a perújítást és az iratokat megküldi az érdemi elbírálásra hatáskörrel rendelkező első fokú bíróságnak. Ha nem, a kérelmet illetve az indítványt elutasítja. Az elrendelés esetén fellebbezésnek nincs helye, elutasítás esetén az indítványozó ügyész, illetve a kérelmező fellebbezhet. (megyei döntés esetén a Táblához, táblai döntés esetén a Legfelsőbb bírósághoz). A

perújítás megengedésekor eszerint még nem helyezik hatályon kívül a korábbi döntést, ám mód van az alapügyben hozott határozat végrehajtásának felfüggesztésére, vagy félbeszakítására. Lehetőség van a szükséges kényszerintézkedés elrendelésére is A perújítási eljárás lényegében úgy folyik, mint az első fokú eljárás. Fontos azonban, hogy a tárgyaláson nem a vád, hanem a megalapozottnak minősített perújítási ok határozza meg az eljárás körét (ezért pl. vádelejtésre sor sem kerülhet). A bírói gyakorlat kötelező védelem, és meghatalmazott védő hiánya esetén indokoltnak tartja az alapügyben eljárt védő kirendelését. Bizonyítás korlátozás nélkül felvehető, elsősorban persze a perújítási ok által behatárolt körben, de szükség esetén ezen túlmenően is. A hozható döntések: - hatályon kívül helyezés és új döntés, - a perújítás elutasítása (ez a korábbi döntést hatályában

fenntartja, ilyen kifejezett rendelkezést tehát nem kell hozni). Érvényesül a „reformatió in peius” tilalma: a terhelt javára előterjesztett döntés esetén a korábbi határozat a hátrányára nem változtatható meg. A fellebbezésre is az általános szabályok irányadóak. 10.3 A felülvizsgálat A felülvizsgálat tehát a jogerős döntés jogi hibáinak kiküszöbölését szolgáló rendkívüli perorvoslat. E jogi hibák lehetnek anyagi jogi természetűek, de lehetnek eljárási jogiak is. A felülvizsgálat 1992-ben lépett a törvényességi óvás helyébe, mert a Legfelsőbb Bíróság a korábban a L.B elnöke illetve a legfőbb ügyész által diszkrecionális jogkörben kezdeményezett rendkívüli jogorvoslatot megszüntette. 10.31 A felülvizsgálat okai és feltételei A Be. 405, illetve 406 §-ai értelmében a felülvizsgálat csak ügydöntő, és jogerős határozat ellen rendelhető el. A felülvizsgálatot megalapozó anyagi hibák a

következők lehetnek: - törvénysértő felmentés, vagy megszüntetés - büntetőjogi felelősség törvénysértő megállapítása, - kényszergyógykezelés törvénysértő elrendelése, - büntetés végrehajtásának kizáró ok ellenére történő felfüggesztése, - törvénysértő minősítés vagy más anyagi jogszabálysértés miatt törvénysértő büntetés vagy intézkedés, - „nevesített” eljárási szabálysértések miatt (373. § (1) bek II-IV pont), - súlyosítási tilalom megsértése. Kizárólag a terhelt javára van helye felülvizsgálatnak: - ha az Alkotmánybíróság a jogerős határozattal befejezett büntetőeljárás felülvizsgálatát elrendelte, feltéve, hogy a terhelt még nem mentesült a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól, vagy a kiszabott büntetés, illetőleg az alkalmazott intézkedés végrehajtása még nem fejeződött be, vagy a végrehajthatósága még nem szűnt meg (kivételesen hat

hónapon belül utána is), - ha nemzetközi szerződéssel létrehozott emberi jogi szerv megállapította, hogy az eljárás lefolytatása vagy a bíróság jogerős határozata megsértette a törvényben kihirdetett nemzetközi szerződés valamely rendelkezését, feltéve, hogy a nemzetközi emberi jogi szerv joghatóságának a Magyar Köztársaság alávetette magát, - a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatából következően a jogegységi határozattal nem érintett jogerős bírósági határozatnak a terhelt büntetőjogi felelősségét megállapító rendelkezése törvénysértő. Nincs helye felülvizsgálatnak pl. - tényállás megalapozatlansága miatt - ez esetleg perújítással támadható, - elkobzásra irányuló “tárgyi eljárásban” hozott végzés ellen, - előzetes letartóztatás elrendelése miatt , - perújítás megengedhetősége tárgyában hozott végzés ellen , - felmentő ítélet jogcíme miatt, - “relatív” eljárási

szabálysértések, pl. a kézbesítési időköz megsértése, vagy fellebbezési tárgyalásról történő értesítés elmaradása miatt A felülvizsgálat kezdeményezésére lényegében ugyanazok jogosultak, mint a perújítás kezdeményezésére, fiatalkorú törvényes képviselőjének joga azonban nincs korlátozva. Csak egyszer nyújtható be, a terhelt terhére csak hat hónapon belül, a döntéshozatal céljából tartandó tanácsülésig visszavonható. Ha a terhelt halála esetén bármely jogosult már benyújtotta, más jogosult ezután nem teheti. 10.32 A felülvizsgálati eljárás A felülvizsgálati indítványt írásban kell benyújtani az alapügyben eljárt első fokú bíróságnál és meg kell jelölni a perorvoslat okát és célját. Az indítvány az alapügy irataival együtt 30 napon belül felterjesztendő az hatáskörrel, illetékességgel rendelkező bírósághoz. Ez általában a Legfelsőbb Bíróság tanácsa. Ha azonban a

felülvizsgálati indítványt első fokon jogerőre emelkedett ítélet ellen, abszolút eljárási szabálysértés miatt nyújtják be, azt az illetékes ítélőtábla tanácsa bírálja el. A bírósági eljárás a) előkészítő teendőkből, b) bizonyos esetekben tanácsülési teendőkből, c) érdemben általában ülésen történő intézkedésekből áll. A tanács elnöke szükség esetén pl. hiánypótlásokról, a legfőbb ügyész nyilatkozatának beszerzéséről, a megtámadott határozat felfüggesztéséről dönt, de a az elkésett, nem jogosulttól származó, vagy ismételt indítványokat el is utasíthatja. Tanácsülésen jellemzően az eljárási szabálysértéseket bírálják el, nyilvános ülésen az anyagi jogi okból előterjesztett indítványokat. A nyilvános ülés általában úgy folyik, mint a tárgyalás (védő és ügyész részvétele kötelező), a hozható határozatokra pedig másodfokú eljárás szabályai vonatkoznak. A

következő határozatok hozatalára kerülhet sor: - hatályon kívül helyezés, első fok új eljárásra utasítása (akár alaki, akár anyagi okból) - az ügyészt érintő alaki hibák esetén (pl. törvényes vád hiánya) hatályon kívül helyezés, az iratok visszaküldése az ügyésznek, - reformatórius döntés kizárólag a terhelt javára, (felmentés, kgyk.mellőzése, megszüntetés, enyhébb büntetés kiszabása) - a megtámadott határozatot hatályában fenntartó döntés. Itt is jellemző az elkövetéskori szabályok szerinti elbírálás, a terhelt javára akkor is hozható döntés, ha a terhére nyújtottak be indítványt. 10.4 Jogorvoslat a törvényesség érdekében Az eddig tárgyalt rendkívüli jogorvoslatok – logikájuk, rendszerük folytán – néhány súlyos hiba orvoslására alkalmatlanok. Indokolt volt tehát az intézmények körét 2000. március 1 napjával egy új jogorvoslati formával kiegészíteni. E jogorvoslati forma - jogerős

ügydöntő határozat ellen irányulhat, - csak a terhelt javára vehető igénybe, - csak a legfőbb ügyész nyújthatja be, ha - a terhelt büntetőjogi felelősségét anyagi jogszabálysértéssel állapították meg, vagy - a súlyosítási tilalom szabályait megsértették. (és felülvizsgálatnak vagy perújításnak nincs helye) A jogorvoslat kezdeményezésére jogosult (tehát a legfőbb ügyészhez fordulhat) - a terhelt, - a védő, - a fiatalkorú terhelt törvényes képviselője, - a terhelt halála után egyenes ági rokona, testvére, házastársa, - kényszergyógykezelés elrendelése ellen – a terhelt hozzájárulása nélkül is – a nagykorú terhelt törvényes képviselője és házastársa is. A hatóságok a jogorvoslati ok észlelése esetén kötelesek a legfőbb ügyészhez fordulni. A Legfelsőbb Bíróság a legfőbb ügyész indítványát három fős tanácsban - törvényben kizárt indítvány elutasítása esetén tanácsülésen, -

egyébként ülésen (a védő és az ügyész kötelező jelenléte és a jogosultak értesítése mellett) bírálja el. Maga az eljárás a felülvizsgálati eljáráshoz hasonlóan zajlik, s ez a hozható döntésekre is igaz: - kasszáció - anyagi jogi szabálysértés, vagy a súlyosítási tilalom szabályai megszegésének megállapítása esetén, Ilyenkor dönteni kell az esetleges fogvatartás kérdésében. - reformatórius döntés, ha felmentésnek vagy megszüntetésnek van helye, - a megtámadott határozat hatályban tartása (ha a jogorvoslati indítványnak nem adnak helyt). A döntés végrehajtásáról a megtámadott határozatot hozó bíróság gondoskodik. 10.5 A jogegységi eljárás Noha arról megoszlanak a vélemények, hogy a jogegységi eljárás és az ennek keretében hozott határozat a rendkívüli jogorvoslatok szoros értelemben vett része-e (a többség szerint igen), a kérdés tárgyalása feltétlenül itt indokolt. Jogegységi

eljárásra ugyanis az ítélkezés egységének biztosítása érdekében akkor kerül sor, ha egymással ellentétes jogerős döntések a jogbiztonságot veszélyeztetik, s ezért a Legfelsőbb Bíróságnak állást kell foglalni abban: a vitás kérdésben mi a helyes álláspont. Ennek következménye pedig az ellentétes döntések legalább egyikének szükségképpeni revíziója lehet. A hatályos törvény szerint jogegységi eljárásnak van helye, ha - a joggyakorlat továbbfejlesztése vagy az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében elvi kérdésben jogegységi határozat meghozatala szükséges (különösen akkor, ha az ítélőtábla, a megyei bíróság vagy a helyi bíróság elvi kérdésben korábban hozott jogerős bírósági határozattól eltérő jogerős határozatot hozott, és a Legfelsőbb Bíróság elnöke vagy a legfőbb ügyész az elvi kérdés eldöntését szükségesnek tartja), - a Legfelsőbb Bíróság valamely tanácsa

jogkérdésben el kíván térni a Legfelsőbb Bíróság másik ítélkező tanácsának határozatától. Kötelező a jogegységi eljárás lefolytatása, ha - azt a Legfelsőbb Bíróság elnöke vagy a büntető kollégiumának vezetője, illetőleg a legfőbb ügyész indítványozza, továbbá - ha a Legfelsőbb Bíróság kíván saját másik tanácsától eltérő döntést hozni. A jogegységi eljárás megelőzi a további rendkívüli jogorvoslatokat, így az ilyen eljárásokat a jogegységi határozat meghozataláig fel kell függeszteni. A jogegységi eljárás alapvető szabályait az 1997. évi LXVI törvény szabályozza, a büntető eljárásra csak azok a kérdések tartoznak, amelyek kifejezetten az ügyész vagy a terhelt jogi helyzetét érintik. A Be. fontosabb rendelkezései: - ha a jogegységi határozat hozatalára vonatkozó indítványt nem a legfőbb ügyész nyújtotta be, az indítványt számára nyilatkozattételre meg kell küldeni. A legfőbb

ügyész nyilatkozatát tizenöt napon belül továbbítja a Legfelsőbb Bíróságnak, - ha a jogegységi döntés szerint a terhelt büntetőjogi felelősségének megállapítása korábban törvénysértő módon történt, a jogegységi tanács e határozatot hatályon kívül helyezi és a terheltet felmenti, illetve vele szemben az eljárást megszünteti. - Ilyenkor a terhelt szabadságkorlátozását is meg kell szüntetni. A jogegységi döntést tizenöt napon belül közölni kell a legfőbb ügyésszel, (a magánvádlóval, illetve pórmagánvádlóval) illetve a felmentett terhelttel. 11. A külön eljárások 11.1 A külön eljárások fogalma, csoportosítása 11.2 Az egyszerűsítő külön eljárások 11.21 A bíróság elé állítás 11.22 A tárgyalás mellőzése 11.23 Lemondás a tárgyalásról 11.24 Eljárás távollévő terhelt ellen 11.3 A vádlott speciális személyével kapcsolatos külön eljárások 11.31 A fiatalkorúak elleni eljárás 11.32 A

katonai büntető eljárás 11.4 A bűncselekmények jellegére tekintettel szabályozott külön eljárás: a magánvádas eljárás 11.5 Eljárás mentességet élvező személy esetében 11.1 A külön eljárások fogalma, csoportosítása Eddig is láttuk, hogy a hatályos törvény szerint a Be. általános, külön, és különleges eljárásokból áll. Főszabályként a külön eljárások esetében is az általános szabályok érvényesülnek, a külön eljárásokról szóló fejezetek csak az eltérő és a kiegészítő rendelkezéseket tartalmazzák. A külön eljárások indokai világosak: vagy sajátos személyi illetve tárgyi kört vesznek figyelembe, vagy egyszerűsítenek. Egyes külön eljárások egymást kizárják (fiatalkorúak elleni eljárás magánvádas eljárás; fiatalkorúak elleni eljárás - katonai eljárás; fiatalkorúak elleni eljárás - tárgyalásról lemondás ; tárgyalás mellőzése - bíróság elé állítás;) mások

értelemszerűen együtt alkalmazhatók (pl. fiatalkorúak elleni eljárás bíróság elé állítás; magánvádas eljárás - tárgyalás mellőzése) Végül az eljárás általános menetétől való eltérést indokolhat, ha mentességet élvező személy ellen járnak el. 11.2 Az egyszerűsítő külön eljárások Az egyszerűsítő külön eljárások azt a régi, és teljesen megnyugtatóan aligha megoldható dilemmát hordozzák magukban, hogy meddig lehet elmenni a gyorsítás és egyszerűsítés útján, alapvető garanciák sérelme nélkül. Röviden: mi a napjainkban egyébként szükségszerűen felmerülő egyszerűsítés ára, s ez nem túl magas-e a remélt eredményhez képest. A törvény úgy próbálja ezt az ellentmondást feloldani, hogy egyrészt szigorúan meghatározza és korlátozza az egyszerűsítés feltételeit, és esetükben bizonyos ellensúlyokat igyekszik a rendszerbe építeni. 11.21 A bíróság elé állítás (Be XXIII fejezet) A

bíróság elé állítás lényege, hogy egyszerűbb és gyors nyomozás után, az ügyész rövid úton a bíróság elé állítja a terheltet és szóban terjeszti elő a vádat. Az eljárás jogpolitikai indokai világosak: annál hatékonyabb a felelősségre vonás, minél gyorsabban követi a bűncselekményt. Nem hallgatható azonban az sem el, hogy az intézményt gyakorló jogászok sűrűn bírálják, mert nem feltétlenül egyszerűsít: a szokásos ügymenetet és munkarendet felborítva rövid távon több feladatot ad a hatóságoknak, mint a hagyományos eljárás. Olykor kétséges, hogy ez a többletmunka megtérül-e, hiszen az őrizet 72 órás tartama nem elegendő a bíróság elé állítás előkészítésére, a letartóztatás további többletmunkával jár, szabadlábon lévő vádlott pedig önként nem feltétlenül jelenik meg az általa „statáriálisnak”, s ezáltal súlyos következményekkel fenyegetőnek tartott tárgyaláson Feltételei: -

helyi bírósági ( vagy katonai büntetőeljárásra tartozó) hatáskör, a cselekmény elkövetésétől számított 15 napon belüli határidő, (ügyelni kell az elkövetési magatartás anyagi jogból ismert fogalmára. Btk. 34 § - Eszerint pl “tiszta mulasztásos” bűncselekmények esetén vagy olyan tetteknél, amelyek jogellenes állapot fenntartásában realizálódnak, az elévülési időn belül mindig helye lehet bíróság elé állításnak) - 8 évi szabadságvesztésnél nem súlyosabb fenyegetettség, (A halmazat kerettágító hatása nem vehető figyelembe) - egyszerű megítélésű ügy, (Ez azt jelenti, hogy a tényállás nem szerteágazó, a bizonyítékok általában közvetlenek, a jogkérdésekben történő állásfoglalást megalapozzák) - a bizonyítékok rendelkezésre állása, - a terhelt tetten érése vagy beismerő vallomása. (Diszjunktív feltételek, - bármelyik (és mindkettő együttesen is) megalapozza. Tettenérésről akkor

beszélünk, ha a cselekmény (egy része) tanú jelenlétében történik, akkor is, ha a terheltet később, de folyamatos üldözés után kerítik kézre. Az előzetes letartóztatás vagy házi őrizet a bíróság elé állítás napján tartott tárgylás befejezéséig tart. A nyomozás végén a bizonyítékok bíróság elé tárásáról az ügyész gondoskodik. Ennek során - értesíti a bíróságot a külön eljárás tényéről és egyezteti vele az időpontot, , - védőt rendel ki, ha a terheltnek nincs védője (a védelem kötelező !) - gondoskodik arról, hogy a védő az ügyet megismerhesse, őrizetben lévő védencével beszélhessen, - ő látja el a tárgyalás előkészítésének teendőit is (pl. idézések kiadása a tárgyalásra) A tárgyaláson az ügyész a vádat szóban terjeszti elő (erről azonban feljegyzést készít), majd átadja az iratokat és a tárgyi bizonyítási eszközöket a bíróságnak. A bíró az iratokat visszaadja, ha

bármelyik feltétel hiányzik (15 napnál hosszabb idő telt el, 8 évnél nagyobb a bűncselekmény fenyegetettsége, nincs meg minden szükséges bizonyíték, és rövid úton nem is pótolható, tehát az iratok visszaküldésére van szükség), szükség esetén dönt a terhelt fogva tartása kérdésében is. Ilyenkor az ügy nyomozati szakba kerül vissza, s a rendes eljárás szerint folytatódik. Napolásra itt is bármikor lehetőség van, de ez nem helyettesítheti a felderítetlenség miatti visszaküldést. 11.22 A tárgyalás mellőzése (Be XXVI fejezet) Az előző eljárással szemben, ahol elsősorban a nyomozás és az előkészítés egyszerűsödött, tárgyalás mellőzése esetén - értelemszerűen - a tárgyalás marad el, a bíró „íróasztal mellett” dönt. Kétségtelen, hogy ezáltal garanciális aggályok jelentkeznek, a közvetlenség, a nyilvánosság és a szóbeliség elve sérül. Ezt a hátrányt a törvényhozó - a beismerés

mellőzhetetlen előírásával, - az alkalmazható szankciók korlátozásával, és - tárgyalás tartásának lehetőségével csökkenti. Az eljárás (együttes) feltételei: - szabadlábon lévő vádlott, - egyszerű tényállású ügy, - beismerő vádlott, - a büntetés célja tárgyalás nélkül is elérhető, - a legsúlyosabb kiszabható büntetés legfeljebb egy évi felfüggesztett szabadságvesztés, Kiszabható tehát (felfüggesztett) pénzbüntetés, önálló mellékbüntetés (foglalkozástól eltiltás, járművezetéstől eltiltás, kiutasítás, alkalmazható próbára bocsátás, megrovás egy évnél nem hosszabb tartamú felfüggesztett szabadságvesztés. Katona esetén alklamazható lefokozás, vagy szolgálati viszony megszüntetése. - a bűncselekmény fenyegetettsége három évi szabadságvesztésnél nem súlyosabb, - a külön eljárást célzó ügyészi indítvány (kivéve a magánvádas eljárást, ahol hivatalból is sor kerülhet rá).

További eljárási kötöttség, hogy a döntés meghozatalára csak az ügy bíróságra való érkezésétől számított harminc napon belül kerülhet sor. A bíróság végzésben dönt (a végzést bírósági titkár is meghozhatja), e végzésre az ítéletre vobnatkozó rendelkezések irányadóak, tehát a bűnösség is kimondható. További sajátosság, hogy a polgári jogi igény érdemben nem utasítható el. A végzés ellen sajátos jogorvoslati mód a tárgyalás tartásának kérése Erre a kézbesítéstől számított nyolc napon belül az ügyésznek, a vádlottnak, a védőnek, a magánfélnek az egyéb érdekeltnek van módja. Az ügyész nem kérhet tárgyalást a külön eljárás alkalmazása miatt (hiszen egyezett az indítványával) de büntetés alkalmazásának elmulasztása vagy mértéke miatt élhet jogorvoslattal. Tárgyalást kérhet akkor is, ha a bíróság a külön eljárást célzó indítvány ellenére alkalmazta a külön eljárást. A

tárgyaláson a bíróság ismerteti a végzést és a kérelmet. A hozható határozatok: - a korábbi végzést hatályában fenntartja, - azt megváltoztatja (főszabályként érvényesül a súlyosítási tilalom, de felmerült új tény folytán súlyosabb minősítés, vagy lényegesen súlyosabb büntetés szükségessége feloldja. Másodfokon tanácsülésen hatályon kívül helyezésre és új első fokú eljárásra kerül sor, ha nem volt a külön eljárást célzó ügyészi indítvány. További sajátosság, hogy a végzést hatályban tartó újabb végzés elleni fellebbezés elbírálása során a másodfokú bíróság mindkét korábbi végzést felülbírálja (BK. 121) 11.23 Lemondás a tárgyalásról (Be XXV fejezet) Az egyszerűsítő külön eljárások körében 2000 március 1. napjától alkalmazható a „lemondás a tárgyalásról” intézménye. Az eljárás lényege, hogy ha a vádlott bizonyos súlyú (8 évnél nem súlyosabban fenyegetett)

bűncselekmények elkövetését beismeri, az ügyész kezdeményezheti ezt az egyszerűsített eljárást, melyek során a vádlott a bíró előtt közli, hogy lemond a tárgyalásról és vallomásban részletezi beismerését. Ez az általánosnál enyhébb büntetés kiszabását eredményezheti. A Btk. 87/C §-a értelmében 5 és 8 év között kiszabandó büntetés helyett legfeljebb 3 év, 3 és 5 év között kiszabandó büntetés helyett legfeljebb 2 év, három év alatt legfeljebb 6 hónap szabható ki. Ennek az eljárásnak a gyökereit - noha markáns különbségeket mutat - az amerikai plea bargaining eljárásban, az ott „vádalkunak” nevezett intézményben találhatjuk meg. Az Amerikai Egyesült Államokban a vádalku – értelemszerűen és logikusan – - a vád alá helyezési eljárást követi, - az alku a vád köréről folyik, s eredménye a vádlott által elismert vád jogi kereteit jelöli ki. A tervezett magyar szabályozás szerint azonban nem a

vád köre az alku tárgya, hanem kizárólag az eljárás módja, és a kiszabható büntetés. Míg tehát az amerikai rendszer szerint a kiszabható büntetés a konszenzus alapján elismert vád, és a beismerés folytán alkalmazható eljárás együttes következménye, addig nálunk az egyezkedés nem a vád köréről, hanem a valóban megállapítható - és alku tárgyát nem is képezhető - tények elismeréséről folyik, s az enyhébb büntetés az egyszerűsített eljárás, nem pedig a vád körét illető megállapodás eredménye. A másik különbség sem elhanyagolható: a magyar szabályozás szerint nem elegendő a bűnösség puszta elismerése, szükséges az is, hogy a vádlott beismerő vallomását a bíróság elé tárja. Sajátos alkuról van tehát szó, de nem vádalkuról, legfeljebb olyan értelemben, hogy az alku eredménye a vádemelés enyhébb büntetés kiszabását eredményező formája. A törvény az egyszerűsítő külön eljárás

kapcsán külön részletezi az ügyész (535. §) és a bíróság eljárását (536-540. §) A rendelkezések lényege szerint az ügyész – a beismerő terhelt kezdeményezésére - dönt az eljárás nyilvános ülésen történő elbírálásának lehetőségéről, tájékoztatja a terheltet az eljárás módjáról, és indítványt tesz a bíróságnak az ügy külön eljárás keretében történő elbírálására. A külön eljárást legkésőbb a vádirat kézbesítésétől számított tizenöt napon belül a korábban beismerő vallomást nem tett terhelt is kezdeményezheti. Ha zet az ügyész elfogadja, közli a terhelttel, és a bírósággal, szükség esetén védőt rendel ki. A bíróság egyesbíróként, nyilvános ülésen – amelyen az ügyész és a védő részvétele kötelező – a vád elhangzása után kioktatja a vádlottat az eljárásról, majd kihallgatja a vádlottat. Ha ezután a bíróság úgy ítéli meg, hogy kétséges a vádlott

beszámítási képessége, vagy beismerésének önkéntessége (hitelessége), illetve ha a vallomás a nyomozás során tett vallomástól eltér, az ügyet (rendes) tárgyalásra utalja. Ellenkező esetben a beismerés és a nyomozás iratai alapján dönt – bizonyítást tehát nem vesz fel. A bűnösség, valamint a váddal egyező tényállás megállapítása miatt nincs helye fellebbezésnek. Ha az ügyész súlyosításért fellebbez, a másodfokú bíróság sem lépheti át a “kedvezményezett” büntetési kereteket. 11.24 Eljárás távollévő terhelttel szemben (Be XXIV fejezet) A másik, ugyancsak 2000 március 1. napjától hatályos külön eljárás egyszerűsíti (lehetővé teszi, illetve kibővíti) a távollévő terhelt elleni teljes eljárást. Ezt a korábbi, 1973. évi I törvény eredetileg csak igen szűk körben engedte meg, a módosítás azonban - garanciális elemeket beépítve - általánossá, minden, s bármely okból fel nem lelhető

terhelt esetében megengedi. A korábbi szabályozás szerint nyomozni lehetett távollévő terhelt ellen is, de elítélni csak azt lehetett, aki jogszabály megszegésével tartózkodott külföldön, és a bűnösség megállapítása esetén is csak vagyonelkobzást és közügyektől eltiltást alkalmazására kerülhetett sor. A hatályos szabályozás lényege, hogy ismeretlen helyen (külföldön) tartózkodó terhelt esetében nem csupán a kézre kerítése érdekében szükséges intézkedéseket kell megtenni, hanem a bizonyítási eszközök felderítéséről és rögzítéséről is gondoskodni kell – éppen úgy, mintha jelen lévő terhelt ellen folyna az eljárás. Ha a vádemelésnek egyébként nincs akadálya, - ügyészi indítványra, - védő kirendelése (és részére az iratok megismerése jogának biztosítása) mellett, - bírói elfogatóparancs kibocsátása esetén (ha korábban elfogatóparancs nem volt) kerülhet sor. A vádiratot, az idézést

a határozatokat ilyenkor a védőnek kézbesítik. I. Ismeretlen helyen tartózkodó terhelt esetében - az ügyész (bármely súlyú ügyben előterjesztett) indítványára folytatott eljárásban vádló és a védő részvétele kötelező. - a bíróság az általános szabályoknak megfelelően folytatja az eljárást, bármely büntetést vagy intézkedést alkalmazhat. Mód van a vádlott menet közbeni eltűnése esetén is áttérni erre az eljárásra, de csak ügyészi indítványra, védő mellett - a tárgyalás korábbi anyagának ismertetése után. Ha az ügyész nem tesz indítványt - felfüggesztésre kerül sor. Ha az elfogatóparancs eredményre vezet: a) a tárgyalás megkezdése előtt: erről a bíróság értesíti az ügyészt, szükség esetén, előzetes, ideigelenes kgyk., lakhelyeklhagyási tilalom b) ha a megkezdés után kerül kézre - a korábbi tárgyalás anyagának ismertetése, c) ha elsőfokű határozat után - a vádlott kérheti az eljárás

megismétlését (tanúvallomás, szakvélemény felolvasható - korábbi döntés hatályban tartható) d) másodfokú eljárásban - a vádlott kérelmére hatályon kívül helyezés, új eljárás, e) másodfokú határozat után: javára perújítási kérelem ill. indítvány lehet II. Ezek a szabályok ismert külföldi helyen tartózkodó terhelt ellen is alkalmazhatók, - ha kiadásának nincs helye, - kiadását megtagadták, - a büntető eljárás átadására nem került sor. A részletes előírások azonosak az előző pontban írtakkal. 11.3 A vádlott speciális személyével kapcsolatos külön eljárások Azt a körülményt, hogy a terhelt még teljesen kialakultnak nem tekinthető életkorban van, illetve életviszonyai jelentősen eltérnek másokétól, a Btk. is speciális szabályokkal értékeli. Indokoltak ugyanakkor olyan sajátos eljárásjogi előírások is, amelyek figyelembe veszik azt, ha a terhelt 18. életévét még nem töltötte be, illetve

katona. 11.31 A fiatalkorúak elleni büntető eljárás (Be XX fejezet) Alapvető elv, hogy a fiatalkorúak bűnügyeiben az eljárást úgy kell lefolytatni, hogy az előmozdítsa a fiatalkorú helyes irányú fejlődését. Ennek az elvnek a részletezéseként a törvény speciális rendelkezéseket tartalmaz elsősorban az eljárás - alanyaira, - lefolyására ( a bizonyításra és a kényszerintézkedésekre) vonatkozóan. Az alanyokat illetően vádlóként a felettes ügyész által kijelölt ügyész jár el, a bíróság tanácsának elnökét az Országos Igazságszolgáltatási Tanács jelöli ki, az egyik ülnök pedagógus. A másodfokú bíróságon a fiatalkorúak tanácsának egyik tagja szintén az OIT által kijelölt bíró. Védő részvétele kötelező, a fiatalkorú törvényes képviselője széles körű jogosítványai azonosak a védő jogaival. Az eljárás során - a fiatalkorú életkorát közokirattal kell bizonyítani, - be kell szerezni a munkahelyi

vagy iskolai jellemzést és a környezettanulmányt, - a fiatalkorú gondozóját a fiatalkorú életviszonyaira vonatkozóan tanúként ki kell hallgatni, Mivel a gondozó hozzátartozó is lehet, e körben a hozzátartozó nem csupán nem tagadhatja meg a vallomástételt, de mellőzhetetlen is a vallomása – igaz, nem a bűncselekményre, csak a fiatalkorú egyéniségére, értelmi fejlettségére, és életviszonyaira vonatkozóan. - fiatalkorú letartóztatására az egyéb feltételek esetén is csak a bűncselekmény különös tárgyi súlya esetén kerülhet sor, A letartóztatás során – amelynek foganatosítására javítóintézetben is sor kerülhet – a fiatalkorút a felnőtt korúaktól el kell különíteni, a kényszerintézkedést megelőző meghallgatás védő távollétében nem tartható meg. - a tárgyalás nyilvánosság a fiatalkorú érdekében is kizárható, s a tárgyalás azon részei, amelyek a fiatalkorú helyes irányú fejlődését károsan

befolyásolhatják, a fiatalkorú távollétében tarthatóak meg. A fiatalkorú javítóintézeti nevelését ítélettel rendelik el, ebben - noha intézkedésről van szó - sor kerülhet bűnösség kimondására is. 11.32 A katonai büntetőeljárás (Be XXI fejezet) A katonai büntető eljárás sajátos szabályait az elkövetők általánostól eltérő életviszonyai indokolják. A katonai bíróságok a különbíróságok (sajtóbíróságok, népbíróságok, uzsorabíróságok stb.) utolsó reprezentánsaként egészen 1991-ig fennálltak. Ekkor az igazságszolgáltatás egységét és a törvény előtti egyenlőség elvét - senkit ne lehessen a törvényes bírósága elől elvonni hangoztatva megszüntették. A katonai büntető eljárásnak van helye: - a katona [Btk. 122 § (1) bek] által a tényleges szolgálati viszonyának tartama alatt elkövetett katonai bűncselekmény (Btk. XX Fejezet), - a fegyveres erők tényleges állományú tagja által

elkövetett bármely bűncselekmény, - a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok, valamint a büntetés-végrehajtási szervezet hivatásos állományú tagja által a szolgálati helyen, illetőleg a szolgálattal összefüggésben elkövetett más bűncselekmény, - a szövetséges fegyveres erő (Btk. 368 §) tagja által belföldön, valamint e személynek a Magyar Köztársaság határain kívül tartózkodó magyar hajón vagy magyar légi járművön elkövetett, magyar büntető joghatóság alá tartozó bűncselekménye esetén. Katonai büntetőeljárásra került továbbá sor - tárgyi összefüggés okából: ha a terhelt egyik cselekménye katonai büntető eljárás hatálya alá tartozik, a többi bűncselekmény tekintetében is katonai büntető eljárásnak van helye, - személyi összefüggés okából: ha több elkövető közül az egyik katona, akkor valamennyi elkövető katonai büntető eljárás hatálya alatt áll. - feltéve mindkét esetben, hogy az

elkülönítés nem indokolt, vagy nem lehetséges. Az összefüggés olykor bonyolult kérdéseit korábban a ma is irányadónak tekintendő BK 140. sz. állásfoglalás részletezte I. A vádlott katonai büntető eljárásra tartozó és azzal együtt vád tárgyává tett más bűncselekményének elbírálását a katonai tanács akkor különíti el, ha az utóbbi tárgyi súlya, bonyolultsága, a bizonyítás terjedelme az eljárás gyors befejezését hátráltatná, vagy az eljárás elkülönítését más katonai érdek indokolja. II. Több terhelt esetén a katonai büntetőeljárás hatálya alá nem tartozó terhelt cselekményét a katonai tanács akkor bírálja el, ha a tényállás közvetlen és szoros összefüggése miatt az elkülönítés nem lehetséges. A katonai eljárásban nyomozó hatóságként - a katonai ügyész vagy – külön jogszabályban meghatározott körben - az illetékes parancsnok jár el. Az ügyészségi törvény (1972. Évi V tv)

mellékletének 2 pontja szerint katonai ügyészségi nyomozás kizárólagos hatáskörébe tartoznak: - a katona [Btk. 122 § (1) bekezdés] által elkövetett katonai bűntettek, - a katona által elkövetett katonai vétségek akkor, ha - azzal kapcsolatban más bűncselekményt is elkövetett; - vagy ha több terhelt esetén az elkülönítés nem indokolt. - a fegyveres erők tényleges állományú és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja által a szolgálati helyen, illetve a szolgálattal összefüggésben elkövetett bűncselekmények. Ügyészként katonai ügyész jár el, akinek illetékessége a kijelölt megyei bíróság illetékességéhez igazodik. Magánvádas ügyben is a katonai ügyész képviseli a vádat. A bíróság hivatásos bírája katonai bíró, ülnökei katonák. Katonai tanács működik: Budapesten, Csongrád megyében, Győr-Sopron megyében, HajdúBihar megyében és Somogy megyében. A vádlott, illetve a

tanács tagjainak rendfokozatához kapcsolódó speciális szabály vonatkozik a bíróság összetételére és a szavazás rendjére. A kényszerintézkedéseket illetően kiemelendő az a speciális szabály, hogy katona akkor is letartóztatható, ha szolgálati vagy fegyelmi okból nem hagyható szabadlábon. Lakhelyelhagyási tilalom sorállományú katonával szemben nem rendelhető el. Sajátos, kizárólag sorállományú katonával szemben alkalmazható kényszerintézkedés a szoros felügyelet alá helyezés. Feltételei és meghosszabbítása a letartóztatásra vonatkozó szabályokhoz igazodnak, ilyenkor a védelem kötelező. 11.4 A magánvádas eljárás (Be XXII fejezet) A bűncselekmények meghatározott - a személyes jogok sérelmével járó – körében a vádat nem az állam képviseletében eljáró ügyész, hanem a sértett képviseli. Ez olyan sajátosságokkal jár, amely indokolja az eljárás „külön eljárások” közé iktatását. Korábban, az

eljárás alanyai vizsgálatakor a magánvádat és a magánindítványt elhatároltuk. Az összefüggés lényege: minden magánvádas bűncselekmény magánindítványra üldözendő, ám nem minden magánindítványhoz kötött deliktum esetében a sértett képviseli a vádat. A magánvád tehát eljárásjogi kategória, a sértetti vádemelést és vádképviseltet jelenti, s csak bizonyos bűncselekményre vonatkozik. Ha a vádlott katona, fiatalkorú, vagy ha a vád képviseletét az ügyész átvette, magánvádas eljárásnak nincs helye. Kölcsönösen elkövetett könnyű testi sértés, rágalmazás vagy becsületsértés esetén a másik fél viszonváddal élhet, így mindkét érintett egyben vádló és vádlott. Láttuk, hogy a magánvádló speciális sértett, olyan személy akinek jogállása egyesíti a sértett és a vádló jogosítványait Az ügyésznek azonban a magánvádas eljárásban is jelentős jogosítványai vannak, pl. - az ügy iratait

megtekintheti, - a tárgyaláson jelen lehet, - a vád képviseletét a sértettől bármikor átveheti, s ha attól utóbb mégis eláll, a vádat újra a sértett képviseli. Az ügyész tehát a magánvádas eljárásban nem ejtheti el (az általa átvett) vádat, csupán elállhat annak képviseletétől. Ha ekkor a magánvádló jelen van, az eljárást nyomban folytatják, ha nincs, a magánvádló értesítésének és napolásnak van helye. Az eljárás kizárólag a bíróságon tett feljelentésre indulhat meg, a nyomozás nem kötelező, de lehetséges (a bíróság vagy az ügyész rendelheti el). Speciális, a tárgyalás előkészítése körébe tartozó intézmény a nem nyilvánosan folyó személyes meghallgatás, amely a békés rendezés kieszközlését célozza. Erre a feljelentőt és a feljelentettet idézik, a védőt és a feljelentő képviselőjét értesítik. Eredményes békéltetés esetén az eljárás megszüntetésének van helye, egyébként a

tárgyalást ki kell tűzni. Vádelejtésnek minősül, és az eljárás megszüntetését eredményezi, ha a tárgyaláson a magánvádló nem jelenik meg, és ki sem menti magát. A magánvádlónak a másodfokú eljárásban is jelentős a rendelkezési joga: a határozathozatalig a bíróság indítványára az eljárást megszünteti. A bűnügyi költség viselésének szabályai annyiban sajátosak, hogy e költségek főszabályként a magánvádlót terhelik. A magánvádló perújítási kérelemmel csak a terhelt felmentése vagy az eljárás megszüntetése esetén élhet. 11.5 Eljárás mentességet élvező személyek ügyében Hasonló rendelkezéseket a korábbi törvény nem tartalmazott -. az eljárást alacsonyabb szintű jogszabályok alapján, vagy „szokásjogi” alapon intézték. Fontos pedig, hogy az immunitást élvező személyek (pl. képviselők, diplomaták) elleni eljárás – vagy ennek akadálya – az eljárási törvényből derüljön ki. A

mentesség kétfajta alapon illetheti meg az eljárás résztvevőjét a) közjogi tisztség betöltése, b) nemzetközi jogi (diplomáciai) tisztség betöltése okán Az a) pontban írt mentesség alanyi köre a következő személyekre terjed ki: - országgyűlési képviselő, - alkotmánybíró, - az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és általános helyettese, a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa, az adatvédelmi biztos, - az Állami Számvevőszék elnöke és elnökhelyettesei , - hivatásos bíró. ügyész, ülnök, valamennyiük esetében, amíg e tisztséget betöltik. A b) pontot illetően elmondható, hogy a diplomaták ellen a küldő állam kifejezett hozzájárulásától eltekintve, nem indulhat büntető eljárás. Voltaképpen azonban mindkét személyi kör esetében sajátos „felfüggesztésről” van szó: a mentesség csak a hozzájárulás megadásáig akadálya a) a személyes mentesség esetében a gyanúsítotti kihallgatásnak,

illetve – tettenérés esetét kivéve – a kényszerintézkedésnek, illetve b) a diplomáciai mentesség esetén bármely büntető eljárási cselekmény elvégzésének. 12. A különleges eljárások, a végrehajtás 12.1 A különleges eljárások fogalma, célja 12.11 A különleges eljárások közös szabályai 12.12 A különleges eljárások csoportosítása 12.2 Egyes különleges eljárások 12.21 A kényszergyógykezelés felülvizsgálata 12.22 Az un „tárgyi” eljárás 12.23 A biztosíték 12.24 A kártalanítás 12.3 A határozatok végrehajtása 12.31 A kegyelmi eljárás 12.1 A különleges eljárások fogalma, célja A különleges eljárások a büntetőjogi főkérdések (bűnösség, minősítés, büntetés) körén kívül eső, járulékos, kiegészítő kérdéseket szabályoznak, rendszerint utólagos korrigálás, vagy módosítás igényével. A különleges eljárások rendeltetése tehát az, hogy egyes olyan részletkérdésekben döntsenek,

amelyekben a bíróság korábban nem döntött (mert esetleg akkor nem is kellett döntenie), vagy téves rendelkezést hozott. Ezekben az eljárásokban már nem az általános szabályok a dominánsak, mert alapvető elv a gyors, egyszerű, hatékony eljárás. 12.11 A különleges eljárások közös szabályai - A különleges eljárások hivatalból, illetve az ügyész, a terhelt, illetve a védő indítványára indulnak meg; - az alapügyben ügydöntő határozatot hozó bíróság jár el; - egyesbíró jár el; - ha az ügyész indokoltan visszavonja indítványát az eljárás megszüntetésére kerül sor; - a bíróság főszabályként az iratokból dönt, szükség esetén meghallgatja az ügyészt, a terheltet a védőt, bizonyítás esetén tárgyalást tart; - csak a meghallgatásról illetve a tárgyalásról készül jegyzőkönyv; - fellebbezési joga az ügyésznek, a terheltnek, a védőnek van; - másodfokon tanácsülés tartandó; - a bűnügyi költséget

a terhelt viseli, ha az alapügyben is őt kötelezték erre. 12.12 A különleges eljárások csoportosítása Az egyes különleges eljárásokat a következő rendszer szerint csoportosíthatjuk: - a fő- és mellékbüntetések végrehajtásával kapcsolatos kérdések, pl. - a szabadságvesztés végrehajtási fokozatának utólagos megállapítása, - pénzbüntetés átváltoztatása szabadságvesztéssé, - közérdekű munka utólagos meghatározása - az intézkedésekkel kapcsolatos kérdések, pl. – a kényszergyógykezelés felülvizsgálata, - pártfogó felügyelet utólagos elrendelése. - kényszerintézkedésekkel kapcsolatos kérdések, pl. – utólagos elkobzás - utólagos rendelkezés a lefoglalt dologról - nemzetközi vonatkozású kérdések, pl. -biztosíték letétbe helyezése, - külföldi ítélet érvényének elismerése Emlékeztetőül: a nemzetközi vonatkozású büntetőeljárási szabályok jelentős részét, pl. a kiadatást, vagy a

büntető eljárás felajánlását külön törvény, a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. Évi XXXVIII tv szabályozza - „vegyes”m általában a jogerős ítélet után esedékes eljárások. pl. - bírósági mentesítés, - kártalanítás, Ezúttal csak néhány különleges eljárást vizsgálunk meg részletesebben. 12.2 Egyes külön eljárások 12.21 A kényszergyógykezelés felülvizsgálata A bíróság által elrendelt kényszergyógykezelést a Btk. 74 §-a alapján alkalmazzák, olyan súlyos bűncselekményt elkövető személyekkel szemben, akiknek a gyógykezelése – főként preventív okokból – az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben indokolt. A kóros elmeállapotban történt elkövetés tehát „enyhébb” esetben az eljárás megszüntetéséhez vezet, súlyosabb bűncselekmények és az ismételt elkövetés veszélye esetén kényszergyógykezelésre kerül sor. Alapvető garanciális jelentősége van, hogy

az ilyen „zárt intézeti kezelés” indokoltságát időről-időre felülvizsgálják. A kényszergyógykezelés felülvizsgálatára minden évben hivatalból sor kerül, ám az ilyen felülvizsgálatnak az ügyésznek, a kényszergyógykezelés alatt állónak, házastársának, törvényes képviselőjének vagy a védőnek az indítványára, továbbá a kényszergyógykezelést végrehajtó intézet vezetőjének az előterjesztésére ennél sűrűbben is helye lehet. A felülvizsgálat során az ügyész és a védő részvétele kötelező, s azon – ha állapota megengedi – a kényszergyógykezelt is részt vesz. A bíróság tárgyaláson, tanácsban jár el, bizonyítás felvételére a kötelezően beszerzendő elmeorvos-szakértői vizsgálat alapján kerülhet sor. 12.22 Az un „tárgyi” eljárás Elképzelhető, hogy a törvény értelmében elkobzásnak, vagy vagyonelkobzásnak lehet helye, de eljárás - gyanúsított hiányában - senki ellen nem indult,

vagy azt – akár pl. megrovás alkalmazásával – megszüntették Ilyenkor az ügyész indítványára a szükséges intézkedésekről az a bíróság (esetleg bírósági titkár) dönt, amely a bűncselekmény elbírálására egyébként hatáskörrel és illetékességgel rendelkezik, s ha ez nem állapítható meg, az a bíróság, amelynél az ügyész az eljárás lefolytatását indítványozza. Ezt az eljárást „tárgyi” vagy „objektív” eljárásnak nevezik. Ilyen fordul elő pl. ha egy vonat utasfülkéjében elrejtett kábítószert találnak, de nem tudni, ki rejtette le, vagy ha a büntető eljárást valaki ellen – a verekedésben való részvétele bizonyítottságának hiányában - megszüntetik ugyan, de rendelkezni kell a nála talált boxer és rugóskés elkobzása iránt. A bíróság határozata ellen fellebbezésnek nincs helye, de az ügyész és az, akire a határozat rendelkezést tartalmaz, a végzés kézbesítésétől számított

nyolc napon belül tárgyalás tartását kérheti. 12.23 A biztosíték A biztosítékkal kapcsolatos rendelkezések célja, hogy az a külföldön lakó személy, aki ellen Magyarországon eljárás indul, s akivel szemben várhatóan csak vagyoni (pénzbeli) szankciók alkalmazására kerül sor, mentesüljön azon hátrányos helyzet alól, hogy huzamosabb ideig itt kelljen tartózkodnia. Az intézményt az 1987. évi IV tv 1988 január 1 napjától iktatta be A biztosíték tehát nem azonos az előzetes letartóztatás kapcsán bevezetett óvadékkal, amelyről a kényszerintézkedések kapcsán volt szó. Az eljárás lényege, hogy a vádirat benyújtása előtt az ügyész, azután a bíróság biztosíték letétbe helyezése esetén a további eljárást a külföldön lakó terhelttel (akár magyar állampolgárral) szemben lefolytathatja. A biztosítéknak fedeznie kell a várható - pénzbüntetést, - vagyonelkobzást, - a bűnügyi költséget. Biztosíték letétbe

helyezését a terhelt vagy a védő kérheti, az eljárásban védő részvétele kötelező. Tételezzük fel, hogy az USA-ban élő terhelt a berendezés összetörésével részegen botrányt okozott az egyik bárban. Várható, hogy a büntetőeljárásban garázdaság bűncselekménye miatt kb. 100000- Ft pénzbüntetésre ítélik. Kérelmére 150.000-Ft biztosíték letételét engedélyezik, így hazautazhat A döntés méltányos, hiszen nem fenyegeti állása elvesztésének veszélye, és nem kényszerül arra, hogy még hónapokig fizesse itt tartózkodása költségeit. A biztosíték sorsa: a) visszajár: - szabadságvesztés kiszabása esetén, - a nyomozás megszüntetése esetén, - a terhelt felmentése esetén. - az eljárás (bűnösség megállapítása nélküli) megszüntetése esetén. b) a terhelt elveszti (az államra száll): - ha a bíróság bűnösnek mondja ki (ha a hátrány kisebb, a fennmaradó összeg is elvész) - ha a bíróság megállapítja,

hogy bűncselekményt követett el, de az eljárást megszünteti. c) a terhelt részben elveszti: - részbeni megszüntetés vagy felmentés esetén. A biztosíték letétbe helyezését követően a határozatokat a terheltnek kizárólag az eljárásban kötelező védője (kézbesítési megbízottja) útján kell kézbesíteni Ez minden iratra vonatkozik, tehát azokra a határozatokra (és a nyomozás során értelemszerűen azokra az intézkedésekre) is, amelyek ellen a terhelt jogorvoslattal élhet. A törvényi rendelkezésből következik, hogy a határozat kézbesítését a kézbesítési megbízott részére úgy kell tekinteni, mintha a terhelttel közölték volna, és innen kell számítani a terhelt jogorvoslatának bejelentésére nyitva álló határidőt. A kézbesítési megbízott haladéktalanul köteles megküldeni a terhelt részére a határozatot, de a jogorvoslati határidő számítása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a terhelt azt

megkapta-e és mikor. 12.24 A kártalanítás A kártalanítás régi, ám mai, igen széles formájában a jogállamiság elfogadásával kiteljesedett intézmény, mely az ártatlanul elszenvedett súlyos személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedések, illetve szabadságelvonással járó büntetőjogi szankciók utólagos jóvátételét szolgálja. Kártalanítás jár: - előzetes letartóztatás illetve ideiglenes kényszergyógykezelés ártatlan elszenvedése esetén, - szabadságvesztés, javítóintézeti nevelés, vagy kényszergyógykezelés ártatlanul történő kiállása esetén. (Más szankciók esetén reparációt nyújthat a „visszatérítés” nevű különleges eljárás). A terhelt törvényben pontosan szabályozott felróható magatartása a kártalanítást kizárja. A kártalanítási igény előterjesztésének határideje hat hónap. Az eljárás során a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező helyi bíróság, a Pp. szabályai

szerint jár el. A felperes a terhelt, vagy örököse, az alperes az államot képviselő igazságügy-miniszter (megbízottja). A kártalanítási igény összegét a Ptk.-nak a szerződésen kívül okozott kárért való felelősségre vonatkozó szabályaira tekintettel állapítják meg (Ptk. 384/A §) 12.3 A határozatok végrehajtása A törvény utolsó érdemi fejezete a büntető ügyben hozott ítélet és végzés végrehajthatóságának kérdéseit tartalmazza, részletesen szabályozva a jogerős döntés elhalasztását, a félbeszakítást és a részletfizetést. Új, és a korábbinál szigorúbb szabály pl., hogy szabadságvesztés büntetés elhalasztására általában csak két évet meg nem haladó büntetés esetén, legfeljebb három hónapos időtartamra és fontos okból, különösen az elitélt személyi vagy családi körülményeire tekintettel kerülhet sor. E szabályoktól csak az elitélt életveszélyes betegsége esetén lehet eltérni. 12.31 A

kegyelmi eljárás A Btk. a kegyelmi mentesítést szabályozza, a Be az egyéni kegyelmezési eljárást. A kegyelmezés a történelem során mindig a büntetésben testet öltő hátrány elengedését vagy enyhítését jelentette, s e jogot a király, vagy az államfő gyakorolta – kezdetben korlátlanul, később a végrehajtó hatalom képviselőjének ellenjegyzése mellett. Az Alkotmány 30/A § (1) bek k) pontja szerint az egyéni kegyelmezési jogot a köztársaság elnöke gyakorolja. Ez egyaránt lehet eljárási, végrehajtási és a mentesítést eredményező kegyelem. A kegyelmi eljárás menetének szabályozása szerint a vádirat benyújtásáig a legfőbb ügyész, ezt követően az igazságügy-miniszter tesz kegyelmi előterjesztést az elnökhöz, ám szűrő szerepük 1995 óta nincs: a kegyelmi kérelmet akkor is felterjesztik, ha azt nem támogatják