|
1893. január 12-én született Rosenheimben, a Marienbad-i Szanatóriumban. Apja Ernst Heinrich Göring nyugdíjas köztisztviselő volt; aki valaha magas tisztet töltött be Német-Délnyugat-Afrikában (ma Namíbia), később pedig haiti főkonzul lett. Anyja Franziska Göring. 3 testvére volt: egy öccse, Albert és két húga, Olga és Paula. A kisgyermek a Nürnberg melletti Valdenstein gótikus kastélyában nőtt fel. A kastély tulajdonosa egy gazdag zsidó, Göring keresztapja volt. [2] [4]
Hermannt hamar internátusba adták, mivel fegyelmezetlen, vakmerő kamasz volt, akit nem érdekelt a veszély; nem véletlenül tűnt kiválóan alkalmasnak a katonai pályára. [4]
1914. nyarán, a háború kitörésekor gyalogostisztként szolgált, arra azonban nem tartották alkalmasnak, hogy repülőiskolába kerüljön. Legjobb barátja, Loerzer tehát nélküle volt kénytelen elkezdeni az iskolát. Mire befejezte a kiképzést, Göringet ízületi bántalmakkal ápolták egy közeli kórházban; alig tudott járni, így szó sem lehetett róla, hogy visszaküldjék az első vonalba. Loerzer fittyet hányva az előírásokra, maga mögé ültette repülőgépébe barátját, és együtt jelentkeztek szolgálatra a 25. tábori repülőgépszázadhoz pilótaként, illetve megfigyelőként. [2] [4]
A fiatal Göring állítólag megnyerő egyéniség volt, amit az is bizonyít, hogy a megrokkant tisztet nem állították hadbíróság elé, sőt engedélyezték, hogy pilóta legyen. A nehézkes mozgású megfigyelőből Németország egyik leghíresebb pilótája lett – a nagy becsben lévő Pour le Mérite érdemrenddel is kitüntették, majd 1918-ban Richtofen utódaként a legendás hírű 1. vadászrepülő-század, a "repülő cirkusz" parancsnoka lett. A baráti gesztus Loerzer számára jó húzásnak bizonyult, mivel később Göring repülőtábornokká léptette elő. [2] [4]
Göring már 1922-ben a náci mozgalom tagjává vált. A háborús hős, a hajdani tiszt jelenléte a náci pártban megnyugtatóan hatott a középosztályra, amelynek támogatására a náciknak oly nagy szükségük volt. [2] [4]
Már 1922-ben az SA (Sturmabteilung: Rohamosztag) első embere, majd ebben a minőségben az 1923-as sörpuccs résztvevője is. 1928-tól a Reichstag képviselője, 1932-től pedig elnöke. Hitler korán felismerte, milyen fontos ember Göring, ezért hatalomra kerülése után őt nevezte ki az ország második emberének, majd 1939-ben saját helyettesének is. Göring átszervezte a rohamcsapatokat (SA), vezette a Gestapót, valamint megszervezte az első munkatáborokat. [2] [4]
Az 1933-ban létrejövő Gestapót a Porosz Titkosrendőrség egyik szerveként hívták életre. 1934-ben Hermann Göring vezetése alá került; első vezetője Rudolf Diels volt. Később az SS (Schützstaffel: Védelmi Alakulat) alá tartozott. [3] [4]
1936-ban egyesítették a Gestapót a Kripóval (Kriminalpolizei: Bűnügyi Rendőrség), létrehozva a SiPo-t (Sicherheitspolizei: Titkosrendőrség). [3] [4]
1939-ben a SiPót egyesítették az SD-vel (Sicherheitsdienst: Biztonsági Szolgálat, Hírszerzés) RSHA néven (Reichssicherheitshauptamt: Központi Biztonsági Hivatal), amelynek feje Reinhard Heydrich lett. [3] [4]
A bonyolult hierarchiának köszönhetően a különböző szervezetek tevékenységei összemosódtak. A háború folyamán legfőbb feladatuk azonban a partizánok, kommunisták, zsidók és egyéb nemkívánatos elemek összegyűjtése, majd munkatáborokba zárása volt. [3]
Göring kiváló lovas és céllövő volt, s könnyedén összeegyeztette vadászszenvedélyét a természetbarát érzelmeivel; például tiltakozott az élveboncolás ellen. Fiatalkorában sokat járt lányok után, két jól sikerült házassága mégis olyan megállapodott emberré tette, amilyen alig akadt a náci vezetők között. Az első feleségével úgy ismerkedett meg, hogy repülőgépével kényszerleszállást hajtott végre egy befagyott tó jegén és menedéket kért egy közeli kastélyban. [2] [4]
Legszívesebben detektívregényeket olvasott; kedvenc szerzője Agatha Christie és Dahiel Hammett volt, de viszonylagos tájékozottsággal szólt hozzá a legváltozatosabb témákhoz, kezdve a hegymászástól az olasz reneszánszig, szükség esetén akár olasz nyelven is. [4]
1933-tól, a nácik hatalomra kerülésétől légügyi miniszteri posztot töltött be – ekkor kezdett hozzá a Luftwaffe megszervezéséhez. Növekvő hatalmának köszönhetően fényűző életet élhetett, ami kirívó volt a XX. században: palotákat, kastélyokat, vadaskerteket szerzett. A legpompásabb a Karinhall volt, amely két tó között emelkedett; ezt Göring az első feleségéről nevezte el.
Százhetvenöt centiméter magas, dinamikus ember volt, aki jó beszédkézséggel rendelkezett. Ezen kívül meggyőző erejű, határozott kézfogású, könnyen lelkesedő ember hírében állt. Minden más német katonai vezetőnél nagyobb hatalmat összpontosított a kezében, s előnyös helyzetét azzal is biztosítani akarta, hogy felhívta Hitler figyelmét vetélytársai, a hadsereg tábornokai legcsekélyebb botlására is. [3] [4]
Nem véletlenül lett tehát a légierő igazi náci haderőnem Hitler szemében; hadseregét és haditengerészetét a régi rendszer "császári" örökségeként kezelte. 1940-ben a nyugati győzelmek révén a negyvenhét éves Göring tovább növelte hatalmát, de egyben megnőtt az étvágya a fényűző életmódra is. Amszterdamba járt gyémántot vásárolni, a párizsi Ritz szállóban lakosztályt tartott fenn, valamint beköltözött egy gazdátlan francia kastélyba. Hatalmas mennyiségű műkincset vásárolt össze. Göring legnagyobb kiváltsága azonban a különvonat volt, amit Asia-nak hívtak, és minden elképzelhető kényelmi berendezéssel el volt látva. A vonat elejére különleges légvédelmi ütegeket szereltek fel, jóllehet a vonat mindig alagutak közelében állomásozott, védekezésképpen a légitámadások ellen. [3] [4]
A náci vezér beceneve Der Eiserne (a "Vasember") volt. A háborúban nagy jelentőséget tulajdonított a légierőnek, a harcászati bevetéseknél új technikákat alkalmazott, de a légiflotta gazdasági hátterét képtelen volt megszervezni. [2] [3] [4]
Népszerűsége az eredménytelen 1940-41-es angliai légicsata után csökkenni kezdett. Miután képtelen volt megszervezni a sztálingrádi légihidat, fokozatosan kegyvesztetté vált; s végül Hitler a háború vége felé árulás vádjával megfosztotta tisztségeitől 1945. május 9-én "kövér Hermann" kábítószerfüggőként került az amerikaiak fogságába. [3] [4]
A szövetségesek 1943. október 30-án Moszkvában egy nyilatkozatot írtak alá, amely szerint a II. világháború fő bűnösei felett a bűncselekmény elkövetésének helyszínén mondanak ítéletet. A moszkvai szellemben 1945. augusztus 8-án Londonban aláírt egyezmény kimondja, hogy azoknak a háborús bűnösöknek, akiknek tettei nem csupán egy országhoz köthetők, azoknak egy, a szövetségesek által kijelölt bíróság előtt kell felelniük. [3] [4]
1945-ben a nürnbergi tárgyalásokon emberiség elleni bűntettel vádolták a Gestapót, amelynek legtöbb vezetője addigra már meghalt, vagy eltűnt. [3] [4]
A történelemben először állítottak nemzetközi bíróság elé állami tisztségviselőket köztörvényes bűnözőként. Ebben a perben az egész német állami struktúrát – a katonasággal és a rendőrséggel együtt – képviselték a vádlottak. Az első, még előkészítő ülést Berlinben, 1945. október 18-án tartották, majd november 20-tól – Lord Geoffrey Lawrence elnökletével – Nürnbergben kezdődött meg a per. 1946. október 1-ig, az ítélethirdetésig 236 tanút hallgattak meg, negyedmillió írásbeli tanúvallomást használtak fel és egy tizenötezer oldalas jegyzőkönyvet készítettek. A per során fontos párt- és rendvédelmi intézményeket (Gestapo, SD, SS) nyilvánítottak bűnszervezetté. [3] [4]
A vádirat az alábbi fő bűncselekményeket tartalmazta:
1. Béke elleni bűncselekmények.
2. Emberiesség elleni bűncselekmények.
3. Háborús bűncselekmények.
4. Összeesküvés az előző 3 bűncselekmény elkövetésére.
A vádlottak között szerepelt Göringen kívül:
Rudolf Hess birodalmi miniszter, Hitler helyettese
Franz von Papen kancellár, alkancellár, bécsi, majd ankarai nagykövet
Albert Speer fegyverkezési miniszter
A tárgyaláson elismerte felelősségét Robert Ley, a Német Munkafront vezetője
Hans Frank igazságügyi miniszter, lengyel főkormányzó és még sokan mások. [3] [4]
Tizenkettő vádlottat, Martin Bormannt, Hans Frankot, Wilhelm Fricket, Hermann Göringet, Alfred Jodlt, Ernst Kaltenbrunnert, Wilhelm Keitelt, Joachim von Ribbentropot, Alfred Rosenberget, Fritz Sauckelt, Arthur von Seyss-Inquartot és Julius Streichert kötél általi halálra ítélték, Hermann Göring azonban az akasztás elől öngyilkosságba menekült – megmérgezte magát. A halálraítélteket Göring és Bormann kivételével 1946. október 16-án, Nürnbergben akasztották fel. Holttestüket Dachauban hamvasztották el. [4]
Forrás:
[1] http://hu.wikipedia.org/wiki/Gestapo
[2] http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/ww2/who/goring.html
[3] http://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%BCrnbergi_per
[4] http://solair.eunet.yu/~namesz/goring.htm
|
