|
II. Ferdinánd I. Ferdinánd császár unokájaként, Károly főherceg és Wittelsbach Mária bajor hercegnő gyermekeként született Grazban, 1578. július 9-én. Neveltetését illetően főleg a katolikus hagyományok és a szigorú udvari protokoll kellő elsajátítása játszott szerepet. A világgal ismerkedni nyolc éves korában kezdett a grazi jezsuitáknál, innen az ingolstadti jezsuita egyetemre ment 1590-ben. [1]
18 évesen kapott először komoly feladatot, mivel kinevezték kormányzónak. Ferdinándot katolikus szellemben nevelték, ezért próbálta a belé nevelt szent elveket is kormányzásának részévé tenni. 1596-ban átvette az osztrák örökös tartományok irányítását és nekilátott a tanulmányai során megismert eszméket a kormányzásán belül is kamatoztatni. Azonnali és erőszakos ellenreformációt hirdetett a protestáns tartományokban. Ennek a rendeletnek sokan estek áldozatául, s végül e tartományok tehetős protestáns polgárai elhagyták Ferdinánd birtokait; így sikerült a királynak visszaállítania területein a katolikus többséget. A trónt II. Mátyás után vette át, így 1617-ben Csehország királyává koronázták. A következő évben, 1618-ban Magyarországon a magyar rendek koronázták meg, majd 1619-ben a Frankfurti birodalmi gyűlésen, őt választották meg német-római császárnak is. [1]
II. Ferdinánd uralkodása minden koronaországban háborúk sorozatához, s a harmincéves háborúhoz volt köthető. A hagyományosan protestánsnak tartott Csehországban, illetve a Német-római Birodalom és Magyarország bizonyos részein Ferdinánd intézkedései miatt sokkal feszültebb lett a hangulat. A belpolitikai viszályokon kívül külpolitikai gondokkal is szembe kellett néznie, ugyanis a mantovai örökösödési ügy miatt egyaránt neheztelt Németország és Franciaország. Az 1606-os zsitvatoroki béke értelmében Ferdinánd ragaszkodott a török határok betartásához, ugyanis úgy érezte, hogy eleget háborúzott már, nem kívánt még egy ellenséget. A megállapodás a török oldalnak is kedvezett, mert ők a keleti oldalon a perzsákkal voltak elfoglalva. II. Ferdinánd uralkodása alatt Magyarországon is megpróbálta meghonosítani az ellenreformációt a rá jellemző durva, arrogáns módszerekkel, hiába is akartak ez ellen a magyarországi rendek tiltakozni. Miután kirobbant a harmincéves háború (1618-1648), a magyarországi és az erdélyi rendek már jobb alkupozícióba kerültek. [1]
A háború alkalmával Bethlen Gábor több hadjáratot is vezetett a császár ellen, amelyek közül néhány eredményesen zárult. Példa erre az 1621-es nikolsburgi béke is. A császárt szorította ugyanis a megegyezés a keleti határoknál elterülő birodalmakkal, hiszen éppen elég ellensége volt birodalmának túlsó határainál is. Bethlen Gábor végül visszaadta Ferdinándnak az addig megszerzett területeket, majd lemondott a királyi címről. [1]
Ennek fejében megkapta a császártól az örökös birodalmi hercegi címet és mellé hét magyarországi megyét (Borsod, Abaúj, Zemplén, Szabolcs, Szatmár, Bereg, Ugocsa). Bethlen Gábor végül azt is elérte, hogy a császár az 1606-os bécsi béke megerősítéseképpen a vallásszabadságot, és Magyarország külön, saját törvényei szerinti irányítását is előtérbe helyezte. [1]
II. Ferdinánd mértéktartó és nyájas ember volt. Meghódoló ellenfeleinek – keresztény vallásossága ezen erényét gyakorolva – könnyen megbocsátott. Bőkezű volt, kedvelte a zenét és a vadászatot. Első feleségével, Wittelsbach Mária Anna bajor hercegnővel csakúgy, mint az 1622-ben nőül vett Gonzaga Eleonorával példás családi életet élt. [2]
Ugyan maga II. Ferdinánd 1637. február 15-én, Bécsben meghalt, de a háborút tovább folytatták. [1]
Forrás:
[1] http://hu.wikipedia.org/wiki/II._Ferdin%C3%A1nd
[2] Officina Nova - Királyok Könyve
|
