Szociológia | Tanulmányok, esszék » Joel Feinberg - Társadalomfilozófia

Joel Feinberg - Társadalomfilozófia Társadalmi igazságosság 1) Az összehasonlító és a nem összehasonlító igazságosság Igazságosság - minimum két ember igényeinek egyenlegbe állítása Nem összehasonlító igazságosság: az egyéneket nem egymással mérjük össze, hanem objektív mércével és mindegyiküket a „maga érdeme szerint” ítéljük meg. - Nem feltételez egyenlő bánásmódot. Mindenkivel egyformán és pártatlanul bánunk, ez elsőre jónak tűnik, de éppen ez vezethet méltánytalansághoz. (mert pl a rossz körülmények között élő gyerektől ugyanazt várjuk el, mint a jó helyről jövőtől) Társadalmi/összehasonlító igazságosság: egyenlő bánásmódot feltételez. Legfontosabb esetei: az előnyök és a terhek elosztása, a szabályok felállítása és alkalmazása, valamint az önkéntes szövetkezés az együttműködésen alapuló vállalkozásokban, játékokban és a versenyek már formáiban. Összehasonlító

igazságtalanság: sajátos viszonyt teremt a felek között, pl. önkényes megkülönböztetést, kivételezést, megengedhetetlen kedvezést, elfogultságot vagy részrehajlást, végrehajtásbeli következetlenséget, együttműködésbeli portyázást, versenyben elszenvedett viszonylagos hátrányt. 2) Formális és materiális elvek Összehasonlító igazságosság - a hasonló eseteket hasonlóan, a különbözőket pedig különbözően kezeljük Összehasonlító igazságtalanság - önkényes megkülönböztetés De! Bármely két dolog különbözni fog valamilyen tekintetben. - milyen tulajdonságokat tekintsünk? - lényeges tulajdonságokat „A hasonló bánásmód az igazságosság formális elve, s a lényegességnek azok a szempontjai, amelyekkel az igazságosságra vonatkozó különböző összefüggésekben ki kell egészíteni az igazságosság materiális elveinek nevezik.” Magyarázat : - formális, mert nem derül ki pontosan, hogy mit tekint lényegesnek -

materiális elv, hogy a társadalmi jólétből mindenkinek a hozzájárulása arányában kell részesülnie / Justify= egy cselekedet mindent egybevetve helyes. Justicize= egy cselekedet igazságosságának igazolása csak annak a megmutatása, hogy az igazságos, s ennélfogva helyes. - nem minden igazságos cselekedet helyes és nem minden helyes cselekedet igazságos, ezért hasznos megkülönböztetnünk a végső és az igazságosságra vonatkozó igazolást. / Arisztotelész: 1) Bánj hasonlóan (egyformán) azokkal, akik lényeges vonatkozásokban ugyanolyanok (egyformák) és 2) Bánj eltérően (nem egyformán) azokkal, akik lényeges vonatkozásokban különbözőnek (nem egyformának) látszanak.  kié a bizonyítás terhe?! - Attól függ, hogy mivel van dolgunk (mit hiszünk vagy tudunk) a kérdéses egyének lényeges vonásait tekintve, s hogy másrészt minek az igazságosságát vizsgáljuk közelebbről és milyen normák, illetve vezérelvek számítanak

ebben az összefüggésben. Az egyenlőség vélelmezését kívánó elvnek az a hibája, hogy nem veszi figyelembe az olyan eseteket, amelyeknél az elismerten fontosnak tekintett jellemzőkre vonatkozóan előzetes várakozásunkból az egyenlőtlenség vélelmezése következik. (na tehát Például: az apától azt várnánk, hogy egyetlen fiára hagy mindent a végrendeletében, de ő ehelyett 50%ot a fiára, 50%ot egy tök idegen fiúra hagy) Kivételt tartalmazó elvek = bánj mindenkivel egyformán, kivéve a lényeges különbségeket mutató embereket! Ez formális elv, hiszen nem ad útmutatást a cselekvéshez, illetve nem ad alapot arra, hogy olyan esetekben amikor semmit se tudunk az emberek jellemzőiről, bánjunke velük egyformán vagy nem egyformán. Vélelmezést kívánó elvek = amíg ki nem derül, hogy lényeges különbségek vannak az emberek között, bánj mindenkivel egyformán! Ha semmit nem tudunk róluk, akkor is egyformán bánjunk velük. Nem szabad

különbséget tennünk minden lényeges szempontból egyforma emberek között, de hogy mi a lényeges az attól függ, hogy éppen minek az igazságosságáról van szó, mi a célunk, melyek a kérdéses „játék” belső játékszabályai. Nincs egyetlen egyetemesen alkalmazható materiális elv ( Hart kifejezésével ez az elv „egy változó vagy módosuló kritérium annak meghatározására, hogy valamely adott cél szempontjából az esetek hasonlóak-e vagy különbözőek”- a lényeges nagyon relatív dolog) 3) Díjak Ha tudjuk mit fogunk díjazni, akkor világos elképzelésünk van arról is, hogy a pályázók milyen jellemzőit vesszük figyelembe. Pl szépségverseny, távolugrás stb A jutalmazást néha olyan szabályok irányítják, amelyek nem adnak mérlegelési szabadságot a bíró számára. Más esetekben a bírónak van értelmezési lehetősége és meg is kell fontolnia, hogy mi a versengés célja. Gyakran egyáltalán nem nyilvánvaló, hogy mi a

cél - erre vannak a részletes szabályok, gáz ha ezek nem világosak, hanem homályosak, kétértelműek ellentmondásosak vagy hiányosak. Ez legtöbbször olyankor fordul elő, ha többféle jellemző számít, s ugyanakkor nem adnak útmutatást arra, hogy miként kell megállapítanunk az összemérhetetlen tényezők súlyát. - milyen viszonylagos súlyt tulajdonítsunk a tényezőknek 4) Általános szabályok Egy törvény végrehajtása akkor igazságtalan, ha kiszámíthatatlan, esetleges vagy hátrányos megkülönböztetéseket teremt, azaz ha egyenlőtlenül bánik azokkal, akikre a törvény vonatkozik. Az általános szabályok azonban majdnem mindig tartalmaznak – kifejezetten vagy hallgatólagosan – kivételt teremtő záradékot. (pl minden állampolgárra vonatkozik, kivéve egyesek előjogokat élveznek, pl. a mentős túllépheti a sebességkorlátozást) A fontos vonatkozásokban különböző személyeket eltérően kell kezelni, s azt, hogy az adott

különbség fontos-e vagy sem, maga a törvény határozza meg. A törvényhozás olyakor hibákat követ el, olykor kellő tárgyilagosság és elfogulatlanság nélkül alkotja meg a törvényeket, s így egyes rendelkezései önmagukban sem méltányosak. A törvények végrehajtásának igazságossága vagy igazságtalansága független maguknak a törvényeknek a tartalmi igazságosságától vagy igazságtalanságától; igazságos törvényeket igazságtalanul ültethetnek át a gyakorlatba, igazságtalan törvényeket makulátlan elfogulatlansággal kényszeríthetnek ki. Sőt a törvény összehasonlító igazságossága vagy igazságtalansága nem azon múlik, hogy mennyire van összhangban a (többi) törvénnyel, hanem azon, hogy lényegesek-e avagy lényegtelenek a megkülönböztetéseit alátámasztó szempontok (valamilyen független mérce szerint). -a cél szempontjából lényeges dolog számít csak Minél vitathatóbbak magának a törvénynek a céljai, s minél

bonyolultabban kapcsolódnak össze a különféle célok, annál valószínűbbek a fontosságra vonatkozó megoldhatatlan nézeteltérések. Egy törvény többféle módon lehet igazságtalan, például: 1) Egy általános szabálynak esetleges, korrupt vagy kivételező módon szereznek érvényt 2) Maga a törvény igazságtalan, hiszen az emberek olyan csoportjai között tesz különbséget, amelyek a törvény elismert céljait tekintve lényegtelen dolgokban különböznek 3) Magának a törvénynek a célja is lehet önkényes és szégyenletes. Lehetséges, hogy a törvény révén tudatosan egy olyan cél akarnak eredményként elérni, amely önmagában is igazságtalan. (pl a náci törvényhozás zsidóellenes törvényei, önkényes megkülönböztetésen alapulnak) Az igazságosság kérdése az általános szabályok vonatkozásában háromféle módon, a törvény céljának, megfogalmazásának és végrehajtásának szintjén merülhet fel. Mindhárom szinten

előfordulhat igazságtalanság, az egyik szint igazságtalansága kihat a többi erkölcsi minőségére is. A törvényhozói célok által használt megkülönböztetések alapjainak fontosságát csak úgy tudjuk megítélni, ha megvizsgáljuk, miként alakul a dolgok állapota a törvényből következően, vajon nem hoz-e magával a törvény indokolatlan jogelvonást, egyenlőtlenséget, bizonyos csoportokat sújtó hátrányos megkülönböztetést. 5) Gazdasági igazságosság Az osztó igazságosság jelentései:  Közvetlenül hatóságilag osztanak el terheket és előnyöket  Közvetlenül hatóságilag osztanak el terheket és előnyöket + ez igaz jó és rossz dolgokra is, amelyeket nem hatóságok osztanak el, hanem magánemberek más magánemberek között  A legújabb szakirodalom csupán a gazdasági elosztásra, azon belül is főleg a társadalmi osztályok közötti jövedelemkülönbségek, valamint az egyes társadalmi csoportok különbségeire

épülő adórendszerek igazságosságára vonatkozik. Ma az amerikai társadalomban (a nemzeti jövedelemből) „a legfelső öt százalék húsz százalékot kap, amíg legalsó húsz százalék ötöt.” - mit jelent itt az elosztás? - vonatkozhat az eljárásra is és az eredményre is (Ha a társadalmat tekintjük mindkét csoport minden tagjánál aligha találunk valamilyen közös és jellemző (akár lányeges, akár lényegtelen) vonást. - bizonyos igazságtalanságnak mindenképpen létezniük kell) Vannak bizonyos dolgok, amelyeket az emberek nem tudnak tudatos választás útján befolyásolni, pl. bőszín, nem, iq, vagy hogy milyen örökletes kasztba születnek bele - Az osztó igazságosság céljait tekintve csakis akkor számítanak egy adott vonatkozásban az emberek közötti különbségek, ha olyanok, amelyekről tehetnek! - „méltányos esélyegyenlőség” I. Egyenlőség Vannak alapvető anyagi szükségletek. Hume szerint rendkívüli

szűkölködés idején még ezek a jogok sem létezhetnek. Nem lenne méltányos egy, a szükségesnél többet előállító nemzet részéről, ha nem tenné lehetővé egyes polgárainak alapvető biológiai szükségletei kielégítését. John Rawls: „Minden egyenlőtlenség önkényes, kivéve ha ésszerű azt várnunk, hogy hatása mindenki számára előnyös lesz.” --> akkor, de csak akkor enged meg eltérést a szigorú egyenlőségtől, amikor az mindenkinek előnyére válik. Nem szabad megengedni, hogy a polgárok közötti különbségek szélsőségessé váljanak. II. Szükséglet A szükséglet segédeszköz az egyenlőség elvének alkalmazásához. Az egyenlősítő családba tartozik, szemben a nem-egyenlősítő család olyan tagjaival, mint például az érdem, a teljesítmény, a hozzájárulás és az erőfeszítés elve. A javaknak az alapvető szükségletekkel arányos elosztása tulajdonképpen nem eltérés az egyenlőség valamilyen mércéjétől,

hanem a nagyobb teherrel induló vagy a hátrányos helyzetű igénylő felzárkóztatása a többiek szintjére. Szükséglet meghatározásai:  S-nek szüksége van X-re, ami azt jelenti, hogy X nélkülözése kárt okozna neki.  Az X iránti igény akkor „alapvető szükséglet”, ha X nélkülözése által okozott kár valamilyen értelemben döntő fontosságú és alapvető, mint például a sebesülés, az éhezés, a betegség, az elmebaj, vagy a korai halál elszenvedése.  S-nek akkor van szüksége X-re, amikor nem lenne képes anélkül valamilyen cél elérésére vagy szerep betöltésére. Az ember gyakran vesz olyan mértékben igénybe „pusztán hasznos, de nem szükséges dolgokat”, hogy a kialakított szokás révén függésbe kerül tőlük, s ha már ez megtörtént, akkor ezek (ahogy gyakran emlegetik) „lélektani szükségletei” lesznek (anyagi szükségletei mellett). A lélektani szükséglet valódi szükségletté válhat, olyasmivé,

aminek nélkülözése káros számukra.  Természetes szükséglet: olyan szükségletek, amelyek kifejlesztése bármely egészséges embertől elvárható.  Mesterséges szükséglet: mesterségesen előállított vagy kiagyalt jellegűek, és valamiképpen belénk nevelik vagy ránk kényszerítik őket. Minél gazdagabb anyagi javak tekintetében a társadalom, annál magasabbra kell tennünk (a lélektani szükségletek erejénél fogva) a „nélkülözhetetlen” és a „luxus” közötti határvonalat. Amit egy adott társadalomban mindenki „nélkülözhetetlennek” tart, az előbb-utóbb általában tényleges alapvető szükségletté válik. III. Kiválóság és teljesítmény Ezek az osztó igazságosság nem-egyenlősítő családjába tartoznak. Az érdemek és nem pedig a szükségletek alapján osztaná el az anyagi javakat. Eltérőek aszerint, hogy mi tekintenek a gazdasági elosztás során az érdem alapjának. Az első a kiválóság elve. Ez az

elv nem arra összpontosít, hogy mit tett valaki azért, hogy kiérdemelje osztályrészét, hanem arra, hogy milyen ember, milyen tulajdonságai vannak. Kétféle tulajdonság tekinthető e szerint kiválóságnak: a képesség és az erény. A velünk született képességek és az öröklött adottságok adottak, nem válogathatjuk meg őket. Minden szerzett képesség jelentős mértékben velünk született képességektől függ. Azonkívül függ a körülményektől, és az egyének eltérő gyakorlottságától, tapasztalataiktól és kitartásuktól. --> méltányos esélyegyenlőség: semmisnek tekintjük a szerzett képességek jelentőségét. Az érdem tényleges alapjának az erőfeszítést tekintjük Büntetőjogunk csak azért bünteti az embereket amit tesznek, nem azért amilyenek. Nem bünteti magukat a jellemhibákat, csak azt amit az emberek azokból fakadóan meg is tesznek. (Amúgy is ki mondaná meg, hogy mi számít súlyos jellemhibának, hogy

nyomoznának utána, mi lenne az emberek biztonságérzetével.) Ha jutalmazunk, akkor nem biztos, hogy a az anyagi juttatás a legjobb. Az erény megfizetése némiképp visszatetsző, éppen az erények lerombolásához vezet. A legígéretesebb nem-egyenlősítő elméletek azok, amelyek nem a kiváló jellemvonásokat és a kiválóságok bizonyos fajtáit tekintik fontosnak, hanem ezek előzetes megnyilvánulásait. Nem azt, hogy ezek az emberek milyenek, hanem azt, hogy mit tettek. IV. Hozzájárulás vagy „megérdemelt ellenszolgáltatás” V. Erőfeszítés 6) Méltányos eljárások és igazságos eredmények