Politika, Politológia | Politikai filozófia » Fülöp Endre - Friedrich August Hayek

FRIEDRICH AUGUST HAYEK FÜLÖP ENDRE Konzervatív gondolkodónak tekinthető-e Friedrich August Hayek? Az alábbiakban e kérdés mentén kísérlem meg röviden bemutatni a jeles osztrák közgazdász és filozófus életművének politikafilozófiai szempontból releváns szeletét. Ez a kiindulópont talán némi magyarázatra szorul. Hiszen: miért érdekes az, hogy konzervatív (avagy liberális, netán libertárius) gondolkodó volt-e Hayek? Érdekes-e ez egyáltalán? Nem másodlagos kérdés-e az, hogy milyen címkét aggatunk a nézetekre, melyek egyébként mit sem változnak attól, hogy ezen a címkén milyen szó szerepel? Ezek az ellenvetések egyáltalán nem légből kapottak, néhány megfontolás mégis kérdésfelvetésünk jogosultsága mellett szól. Ilyen legelőször is az, hogy maga Hayek több ízben célszerűnek látta, hogy állást foglaljon ebben a kérdésben. Ennek szenteli a The Constitution ot Liberty közismert, Miért nem vagyok konzervatív?

címmel közzé tett utószavát. De érinti a kérdést a The Road to Serfdom amerikai kiadásához írt bevezetőben is. Jóllehet a tény, hogy maga Hayek többször foglalkozott ezzel a problémával, bizonyos értelemben legitimálja kérdésfelvetésünket, tudományos szempontból termékenynek mégis csak akkor tekinthetjük, ha arra is reményt nyújt, hogy szem előtt tartása az életmű jobb, teljesebb megértéséhez is hozzá képes járulni. Bízom benne, hogy a következő oldalak bizonyítékul szolgálnak arra, hogy e remény nem teljesen alaptalan. 2008. tél Előre kell még bocsátani, hogy annak pontosításától, hogy mit értünk konzervativizmus alatt, amire pedig a kérdés alapos vizsgálatához szintén szükség volna, ezúttal – a terjedelmi korlátok tiszteletben tartása miatt – el kell tekintenünk. Arra fogok viszont törekedni, hogy a konzervativizmusnak csak olyan mozzanataira utaljak, amelyek mint ilyenek általánosan elfogadottnak

tekinthetőek. Ilyen például Roger Scruton megjegyzése, mely szerint “jó okunk van feltételezni, hogy a konzervativizmus reakcióként jelent meg.” [SCRUTON, 1995:11] Nos, ez Hayek politikai filozófiájára is messzemenőkig áll, s nem Csupán abban az értelemben, hogy egész munkásságának a kollektivizmus és a egalitarizmus különböző formáival való polémia adja a strukturáló elvét (elegendő csupán műveinek címére gondolni), hanem életrajzi tekintetben is. 1944-ig Hayek jórészt elméleti közgazdaságtannal foglalkozik, s noha Bécsben jogot és államtudományokat hallgat, a politikafilozófiához csak annak felismerése vezeti el, hogy Németország, Olaszország és a Oroszország “politikai rendszereinek széles körben elterjedt félreértése olyan súlyos veszélyeket hordoz, amelyekre rendszerezettebben is fel kell hívni a figyelmet” [HAYEK, 1976a:11] Máshol pedig ezt írja: “bár erősen igyekeztem visszatérni a tulajdonképpeni

közgazdaságtanhoz, nem tudtam szabadulni attól az érzéstől, hogy azok a kérdések, amelyekkel a körülmények hatására foglalkozni kezdtem, valójában www.phronesishu 55 [Phronesis] izgalmasabbak és fontosabbak, mint a gazdaságelmélet problémái.” [HAYEK, 1976a:16] Részletes és alapos elemzés minden bizonnyal számos fontos különbségre fényt derítene, mégis úgy érzem, hogy sok tekintetben alapvető rokonságot lehet kimutatni Burke Töprengései [BURKE, 1990] és Hayek Road to Serfdomja [HAYEK, 1976a] közt. S most elsősorban nem is tételeik és érveik rokonságára célzok, hanem születésük körülményeire, reaktív jellegükre (Scruton minden bizonnyal a Reflections-re is célzott, amikor a konzervativizmus reaktív voltára hívta fel a figyelmet), valamint szerepükre és hatásukra. Nem utolsósorban arra a rendkívüli népszerűségre, amelyben – bár ilyen témájú művek esetében ez meglehetősen szokatlannak mondható – e két

munkának része volt. Forradalmi változások a kontinensen és azokat üdvözlő megnyilatkozások Nagy-Britanniában – mindkét esetben a veszélyérzet és a mozgások jellegének közkeletű félreértése hív életre egy könyvet, amely az ilyen jellegű mozgásokkal szemben ellenérzéssel viseltető emberek számára érveket, sőt elméletet és fogalmi keretrendszert nyújt. Azt pedig, hogy ezek az emberek történetesen nagyrészt a konzervatív táborból kerültek ki, egyikőjük sem fogadta maradéktalan lelkesedéssel. Persze akadtak konzervatív oldalon is, akik kritikával illették Hayek művét. Legismertebb ezek közül Michael Oakeshott megjegyzése, mely szerint “Hayek Road to Serfdom-jának legnagyobb jelentősége talán nem is doktrínájának meggyőző erejében rejlik, hanem abban, hogy doktrína. A terv, hogy álljunk ellen minden tervezésnek, valószínűleg jobb, mint az ellentéte, de ugyanahhoz a politikai stílushoz tartozik.” [OAKESHOTT,

1962:21] A konzervativizmus elméletellenessége eszmetörténeti közhely, s ez (csak ez?) Hayeket valóban szembehelyezheti vele. Az alábbiakban Hayek legfontosabb tanításait sorra véve, azokat a pontokat szeretném megragadni, amelyen túl a konzervatívok már nem tudják 56 az e határon túl számukra elviselhetetlenül “doktrinerré” váló Hayeket követni. PIAC Roger Scruton írja: “A konzervatív gondolkodásban elfoglalt jelentős helyét Hayek részben annak köszönheti, hogy Adam Smith megérzéséből kiindulva eljutott egy másik, mélyebb megfigyeléshez. Hayek a piacban látja a társadalmi ismeretelmélet paradigmáját.” [SCRUTON, 1995:14] A piac, a verseny nem más, mint felfedező folyamat, amelynek során az egyes emberek szétszórt, az erőforrások célszerű felhasználására és a többi ember igényeire vonatkozó tudását egyszerű, mérhető és átlátható formába önti. Ez az egyszerű és átlátható mérték az ár. Az árak tehát

a piaci verseny során alakulnak ki, s a piacra pontosan azért van szükség, hogy ezek kialakuljanak. Ha máshogy is kialakulhatnának, ha előre meg lehetne mondani az így kialakult árakat, akkor piaci versenyre nem is lenne feltétlenül szükség. De persze nem lehet, ezért felfedező folyamat a kompetitív piac. “A »méltányos ár«, a »méltányos fizetség« vagy az »igazságos jövedelemeloszlás« fogalma természetesen nagyon régi. Figyelmet érdemel azonban, hogy a filozófusok két évezredes erőfeszítéseinek folyamán, amikor is e fogalmak jelentéséről elmélkedtek, egyetlen olyan szabályt sem fedeztek fel, amely lehetővé tenné számukra annak meghatározását, hogy ebben az értelemben mi igazságos egy piaci rendben. Sőt tudásoknak az a csoportja – a késő középkornak és a modern kor kezdeteinek skolasztikusai –‚ amely a legállhatatosabban foglalkozott ezzel a kérdéssel, végül is a méltányos ár vagy bér olyan meghatározása

mellett kötött ki, amely szerint az nem más, mint a piacon csalás, erőszak és privilégium hiánya mellett kialakuló ár vagy bér. [] Mert méltányos fizetségnek vagy elosztásnak csupán az olyan szervezeten belül van értelme, amelynek tagjai utasításra cselekszenek valamely közös célrendszer szolgálatában.” [HAYEK, 1967:171] www.phronesishu 2008. tél [Phronesis] A piac hayeki felfogása a konzervatívok számára azért nagyon értékes, mert példát adott arra, hogy az egyes emberek tudásának összességéből olyan tudás jöhet létre, amelyet egyikük egyéni intellektuális képessége sem tenne lehetővé önmagában, azaz az individuális emberi értelmet meghaladó kollektív bölcsességre. Ez a példa a piaci ár, amely hatékonyan kifejezi, hogy az emberek mekkora áldozatot hajlandók az adott dolog megszerzéséért hozni. Mégsem osztatlan Hayek elméletének sikere a konzervatívok körében. Michael Sandel a Liberalism and its Critics

címú kötetében a liberálisok közé szerkeszti be a The Constitution of Liberty-nek azt a fejezetét, amely a piaci körülmények között kialakuló árak és jövedelmek igazolásáról szól, mondván (a kötet bevezetőjében): “Bár Hayek és Nozick ellenzi a Rawls által képviselt redisztributív politikát, mindannyiukban közös annak a gondolatnak az elutasítása, hogy a jövedelemet és a gazdagságot morális érdem alapján kell elosztani.” [SANDEL, 1984:9] Az említett fejezet legfontosabb tétele szerint “. egy szabad rendszerben nem kívánatos és nem is kivihető, hogy az anyagi jutalom megfeleljen annak, amit az emberek érdemként ismernek el.” [HAYEK, 1990:94] Mégpedig azért nem, mert az érdem megítéléséhez olyan tudásra lenne szükségünk, amellyel nem pusztán nem rendelkezünk, de a szabadság komoly veszélyeztetése nélkül nem is 2008. tél rendelkezhetünk: arra ugyanis, hogy az egyes személyek cselekvését mi irányítja.

Másrészt pedig valójában nem is kívánjuk azt, hogy az emberek maximális érdemre tegyenek szert, hanem azt, hogy maximális hasznossággal végezzék el a dolgukat, minimális erőráfordítással, tehát minimális érdemmel, hiszen az érdem azzal függ össze, hogy teljesítőképességünk legjavát nyújtjuk teszi hozzá Hayek. Harmadrészt az érdem megítéléséhez – a Road to Serfdom kedvelt fordulatával élve – olyan területeken is egyetértésnek kell kialakulnia, ahol erre nincs lehetőség, s ezért egyetértést csak “kierőszakolni” lehet, ahol az erőszakot nem is kell olyan nagyon átvitt értelemben érteni. Azt, hogy nem valósítható meg az, hogy mindenki érdeme szerinti jutalomban részesüljön, valószínűleg kevés konzervatív vitatná, hiszen ismeretelméleti pesszimizmusukkal ez az álláspont tökéletesen kompatibilis. Hayek azonban nem csak ezt állítja, hanem azt is, hogy ez nem is kívánatos. Ha ezt csupán azért mondaná, mert –

ahogy ugyanebben a fejezetben fogalmaz – “valószínűleg inkább hozzájárulna az emberi boldogsághoz, ha ahelyett, hogy arra törekednénk, hogy a díjazás az érdemnek feleljen meg, világosabbá tennénk, milyen bizonytalan az összefüggés az érték és az érdem között” [HAYEK, 1990:98-9], akkor ezzel még mindig nem szakadna el a hagyományos konzervatív szemlélettől (sőt), amely elnéző megbocsátással fogadja el a létező rendszer defektusait. Csakhogy Hayek www.phronesishu 57 [Phronesis] számára szó sincs itt semmiféle defektusról. Amikor azt mondja, hogy bizonytalan a kapcsolat az érték és az érdem között, akkor nem arra gondol, hogy egyes esetekben az érdem alapján, más esetekben a hasznosság alapján részesülünk jutalomban, s a bizonytalanságot az okozza, hogy mikor melyik a meghatározóbb. Ez azt jelentené, hogy ebben a kérdésben általános érvényű elmélet igényével nem lehet fellépni, amit a konzervatívok

szívesen hallanának. Hayek azonban nem erre gondol, hanem arra, hogy mindig kizárólag a hasznosság alapján kell a javadalmazásnak megvalósulnia, és a bizonytalanság pusztán abból ered, hogy ez olykor egybeesik az érdemmel, máskor viszont nem. Tehát “igazi” doktrínáról van szó. Olyan javadalmazásnak, amelyet nem a piaci érték határoz meg, a hayeki koncepció szerint nem szabad előfordulnia, jóllehet nem világos, hogy ilyen miért ne lehetne, illetve ha mégis előfordul, akkor miért kellene az eliminálására törekedni. Az pedig még kevésbé világos, hogy ha elfogadjuk is, hogy nem rendelkezhetünk minden, az érdem adekvát megítéléséhez elengedhetetlen információval és hogy nem számíthatunk egyetértésre minden érdemre vonatkozó kérdésben, akkor ebből miért következne az, hogy soha, egyetlen esetben sem lehetséges értelmes, általános elfogadottságra számot tartó állítást tenni egyes cselekedetekkel kapcsolatban a cselekvő

érdeméről – elismerve természetesen, hogy sok esetben erre valóban nincs lehetőség. S hogy ezek az állítások miért ne képezhetnék javadalmazás, jutalmazás vagy akár redisztribúció alapját. SPONTÁN REND Ez volt tehát a piac közelről nézve. Távolabbról a piac arra példa, amelyet Hayek – Adam Ferguson kifejezését használva – “emberi cselekvés, de nem emberi terv eredményének” szeret nevezni. Hamis és félrevezető ugyanis az a görögöktől származó dichotómia, amely szerint az intézmények esetében természetesről és mesterségesről 58 beszélünk, hiszen – írja – jelenségeknek egy nagy, jól elkülöníthető csoportja a két fogalom bármelyike alá besorolható” [HAYEK, 1967:96] Azok a jelenségek, amelyek emberi cselekvés révén, de nem emberi terv alapján jöttek létre, előbbi tulajdonságuk révén mesterségesnek, utóbbi tulajdonságuk alapján viszont természetesnek tekinthetők. Amikor Hayek jelenségek nagy

csoportjáról beszél, akkor ez nem puszta retorikai fordulat részéről, hiszen a piac számára egy nagyobb jelenség egy aspektusaként érdekes igazán. Ez a nagyobb jelenség az emberi (vagy legalábbis a nyugati) civilizáció vagy kultúra, amely tehát szintén emberi cselekvés, de nem emberi terv eredménye, azaz spontán vagy – későbbi szóhasználatával – bővített rend. Ennek lényegét Bernard Mandeville, akit e koncepció első reprezentánsaként méltat, munkásságának ismertetése során foglalja össze legtömörebben és a legegyszerűbb formában: „a társadalom összetett rendjében az emberek cselekedetei a szándékuktól igen különböző eredménnyel járnak, s [] az egyének, saját – akár önző, akár önzetlen – céljaikat követve, olyan, mások számára hasznos eredményeket idéznek elő, amelyeket ő maguk nem látnak előre, sőt talán nem is ismernek, s végül [] az egész társadalmi rend, sőt mindaz, amit kultúrának

nevezünk, olyan egyéni törekvések eredménye, amelyek nem ilyen célra irányultak, hanem ilyen célok szolgálata felé terelik őket azok az intézmények, szokások és szabályok, amelyeket ugyancsak nem tudatosan találtak ki, hanem, amelyek fejlődésüket annak köszönhetik, hogy az marad fenn, ami sikeresnek bizonyult.” [HAYEK, 1978:53] Ez utóbbi mondat már átvezet a kulturális evolúció Hayek konzervativizmusának szempontjából döntő fontosságú fogalmához és egyúttal azt is érthetővé teszi, hogy miért nevezi az evolúciót a spontán rend “ikerfogalmá”-nak. [HAYEK, 1976b:III/158] A fentiek alapján nem meglepő, hogy “a társadalmi intézmények eredete, kialakulása www.phronesishu 2008. tél [Phronesis] és működésmódja lényegében ugyanaz a dolog.” [HAYEK, 1967:101] Spontán rend azért létezik, mert részei megteszik azt, ami e rend fenntartásához szükséges, másfelől viszont éppen azok a részek maradnak fenn, amelyek e

rend fenntartásában sikeresnek bizonyulnak, azaz a rend keletkezése evolúciós folyamatnak köszönhető, léte pedig az evolúció folytatódásának garanciája. Ezzel a hayeki spontán rendnek megfelelő elemek kiválasztódása elméleti szinten biztosított, ami azért nagyon fontos, mert olyan jelenségeket sorol ezek közé, mint az erkölcs és az értelem. Azokon a helyeken kerül Hayek a legközelebb ahhoz, amire általában a konzervativizmus kifejezést szoktuk használni, ahol az értelem és a racionalitás hagyománytól való függéséről beszél. A kultúrát nagyrészt olyan szabályok alkotják, amelyeket nem csupán nem szándékosan alkottak meg, azaz nem emberi tervezés eredményei, hanem amelyeket a cselekvő individuum nem is ért meg. [HAYEK, 1976b:III/155] Mindannyiunk olyan szabályok alapján cselekszünk, amelyeknek értelmét csak az esetek elhanyagolhatóan csekély hányadában látjuk át. Okosabb tehát szembenéznünk intellektuális

tökéletlenségünkkel és saját korlátolt eszünk helyett a szokásokra hagyatkozni. “Lehet, hogy paradoxonnak hangzik – mondja Hayek –‚ mégis ahhoz, hogy racionálisan cselekedjünk, gyakran érezzük úgy, hogy inkább a szokásnak kell engedelmeskednünk, mint a reflexiónak.” [HAYEK, 1990:66] A kulturális evolúciónak hála, amely gondoskodik arról, hogy az arra érdemes maradjon fenn, nagyjából biztosak lehetünk abban, hogy ezen szokások alapján cselekedve messzebbre jutunk, mint ameddig a reflexió vinne el: “egy sikeres szabad társadalom mindig hagyományhoz erősen kötött társadalom.” [HAYEK, 1990:61] Az egyén racionalitása szabályok követésében vagy – legfeljebb – szabályok felismerésében valósul meg, civilizációhoz képest preegzisztens értelemről beszélni tehát 2008. tél értelmetlenség. “Az ember nem azért vett fel új szokást, mert intelligenciával rendelkezett, hanem azáltal lett intelligens, mert új

viselkedési szabályoknak vetette alá magát.” [HAYEK, 1976b:III/163] Ezen a gondolati úton Hayek eljut a “tudni mit” (know-what) és a “tudni hogyan” (know-how) szembeállításának és ez utóbbi primátusának elvéig, már ami a civilizáció fejlődésében betöltött szerepüket illeti, valamint az imitáció hangsúlyozásához a belátáson alapuló tanulással szemben. Olyan elméletekig tehát, amelyek konzervatív szerzők visszatérő témái. EVOLÚCIÓS ETIKA Valószínűleg az értelem evolúciójánál is fontosabb az erkölcs evolúciójának problémája. Hayek álláspontja e tekintetben világos: “Ami az embert jóvá tette, nem a természet és nem az értelem, hanem a tradíció.” [HAYEK, 1976b:III/160] Moralitásról – ellentétben a racionalitással – ugyan már a bővített rend létrejötte előtt is beszélhetünk, bár Hayek számára nem teljesen egyértelmű, hogy ezzel az ösztönök által szabályozott törzsi viselkedéssel

kapcsolatban jogosult-e a moralitás szó használata. Az azonban mindenképpen nyilvánvaló, hogy a kisközösség többi tagjára irányuló szolidarizmus és altruizmus ösztönére épülő moralitás, amely – Hayek meglátása szerint – korunkban a szocialisták személyében új szószólóra lelt, Hayek szemében alacsonyabb rendű a spontán vagy kibővített rend erkölcsiségéhez képest. Ez utóbbinak ugyanis célok olyan sokféleségével kell számolnia, amellyel a célokban való egyetértésre épülő törzsi (és szocialista) morál nem képes megbirkózni, sőt kifejezetten káros rá és létében veszélyezteti. A kibővített rend moralitása fokozatosan alakult ki, nem úgy azonban, hogy az új szabályok azért terjedtek el, mert az emberek felismerték hatékonyságukat vagy célszerűségüket, hanem azért, mert azok a csoportok tudtak gyors ütemben növekedni, amelyek ezeket a szabályokat követték viselkedésük során. Természetes kiválasztódás

elvén alapuló www.phronesishu 59 [Phronesis] kulturális evolúcióról van tehát ismét szó, s a moralitás “a nyelv mellett a nem tervezett fejlődés legfontosabb példája[ként]” [HAYEK, 1990:64] jelenik meg. Hayek elméletének, mint minden evolúciós etikának, azzal az alapvető problémával kell szembenézni, hogy minden, amit az evolúció hoz, azáltal, hogy van, bizonyítottan a legjobb. “Nem áll szándékomba beleesni abba - válaszolja az ilyen kritikákra Hayek -‚ amit genetikus vagy naturalista hibának szoktak nevezni. Nem állítom, hogy a hagyományok kiválasztódásának eredménye szükségszerűen »jó« - még kevésbé állítom, hogy más dolgok, amelyek az evolúció során hosszú időn keresztül életben tudtak maradni [] morális értékkel bírnak. Annyit állítok csak, hogy, szeretjük vagy sem, azok nélkül a hagyományok nélkül, amelyekről fentiek szó volt, a civilizáció bővített rendje nem tudna tovább létezni és,

ha meggondolatlan elképzelések alapján, arról hogy mi ésszerű, eldobjuk ezeket a tradíciókat, az emberiség nagy részét szegénységre és halálra ítélnénk.” [HAYEK, 1992:27] Az, hogy az emberi civilizáció olyan komplex jelenség, amelyet emberi értelemmel átlátni merő önhittség, s hogy mivel minden mindennel összefügg, óvatosan kell bánni a változtatásokkal, jellegzetesen konzervatív érv. A hagyományok által rendelkezésre bocsátott szabályok betartásának racionalitását végső soron azonban nem az emberi intellektus tökéletlensége vagy a civilizáció jelenségének komplexitása legitimálja, hanem az evolúció elméleti úton biztosított sikeressége, az hogy a tradíció “olyan szelekció eredménye, amelyet a siker vezet.” [HAYEK, 1976b:III/166] Azaz a hayeki koncepció ismét éppen nem az elmélet lehetőségének elutasításához, hanem “igazi doktrínához” vezet, mégha ez a doktrína elfogadhatóbb is a konzervatívok

számára, mint az „ellentéte”. 60 MINŐSÉGI SZABADSÁGFOGALOM A szabadság szintén egyszerre eredménye és feltétele a nyugati civilizáció evolúciójának. Hayek két érvet kínál a személyes szabadság igazolására. Az első kantiánius érv, mely szerint a kényszer rossz, mert a személyt puszta eszköznek tekinti. A második – s ez sokkal inkább hayekiánus – John Stuart Milltől származó utilitariánus érv. “Az individuális szabadság melletti érv annak az elkerülhetetlen tudatlanságnak a belátásán nyugszik, amely valamennyiünket jellemez saját céljaink és jólétünk eléréséhez szükséges tényezők nagy többségével kapcsolatban.” [HAYEK, 1990:29] Azaz a szabadság azért fontos, mert a fejlődés trial-error mechanizmusa akkor hatékony, ha sokféle irányban próbálkozunk egyszerre. Nem az a fontos, hogy én magam mindent megtehessek, hanem az, hogy mindent ki lehessen próbálni. Így az sem meglepő, hogy Hayek szerint

“mindenkinek jobb, ha néhányan szabadok, mint ha senki sem az, és ha sokan teljes szabadságot élveznek, mint ha mindenki korlátozott szabadságot.” [HAYEK, 1990:32] Idetartozik, hogy a gondolat- és szólásszabadsággal szemben a tulajdon és a cselekvés (elsősorban a gazdasági cselekvés) szabadságának jelentőségét hangsúlyozza. Hayek koncepcióját a konzervatív “minőségi szabadságfogalom” egy változatának (is) lehet tekinteni, amely az emberek faktuális egyenlőtlenségéből kiindulva nem látja értelmét a szabadság mindenkire egyformán érvényes meghatározásában, hiszen az mindenki számára mást és mást jelent, s amely szerint ebből adódóan azok a szabadságjogok az igazán lényegesek, amelyek és amennyiben a hatalom decentralizálását biztosítják. Ezt persze nem úgy kell érteni, mintha Hayek nem lenne a jogi egyenlőség feltétlen híve (többször leszögezi, hogy az, s ebben nincs okunk kételkedni), hanem úgy, hogy a

jogok gyakorlásában, azaz a személyes szabadság tényleges megvalósulásában különbségeket okozó tényezők – családi háttér, vagyoni helyzet, iskolai végzettség stb. – esetében az www.phronesishu 2008. tél [Phronesis] egyenlőtlenség fenntartása mellett emel szót. Mindennek egyértelműen a progresszió felől való megalapozása azonban már idegen a konzervatívok szabadságfelfogásától. A pluralizmus helye a hayeki gondolkodásban meglehetősen problematikus annak ellenére vagy éppen azért, mert magának Hayeknek nem jelentett igazi problémát. Figyelemre méltó például, hogy sem a The Constitution of Liberty, sem a Law, Legislation and Liberty meglehetősen terjedelmes tárgymutatójában nem szerepel a pluralizmus szó. (A tolerancia is csupán egy oldalszámmal, ahol is a tétlen gazdagokkal szemben int türelemre Hayek.) Pluralizmusra ott van szükség, ahol egyetértésre nem számíthatunk. A célok területén egyetértést remélni

hiú ábránd (erről már volt szó), a viselkedésünk szabályaiban azonban lehetséges és szükséges az egyetértés. “A nyílt társadalom lehetősége azon múlik, hogy tagjai közös véleménnyel, szabályokkal és értékekkel rendelkeznek-e” [HAYEK, 1978:91] Az érték- és véleménypluralizmus ilyen kategorikus tagadása első hallásra meglepőnek tűnhet, s némi magyarázatra szorul. Hayek számára az érték az, “ami a személyek cselekedeteit életük legnagyobb részében irányítja, megkülönböztetve a konkrét céloktól, amelyek cselekedeteiket adott pillanatokban határozzák meg.” [HAYEK, 1978:89] A véleményt illetve értéket meg kell 2008. tél különböztetni az érzelmektől is, azaz azoktól az időleges diszpozícióktól, “amelyek adott dolgokkal kapcsolatban irányítják a cselekvést, nem pedig az összes cselekvést meghatározó keretet alkotnak” [HAYEK, 1978:90] A közös értékeknek a magatartás elvont és általános

viselkedés szabályaira kell korlátozódniuk, “az illendő viselkedés olyan általános szabályaira, amely ismeretlen számú jövőbeli esetre és minden személyre vonatkozik a szabály által leírt objektív körülmények között függetlenül azoktól a hatásoktól, amelyeket a szabályok betartása egy adott helyzetben kivált. E szabályok elhatárolják egymástól a védett egyéni szférákat, mivel lehetővé teszik az egyes személyek, illetve szervezett csoportok számára annak ismeretét, hogy milyen eszközöket alkalmazhatnak céljaik követése során, s így annak meghatározását, hogy konfliktus támadjon a különböző személyek cselekedetei között.” [HAYEK, 1978:76] A kulturális evolúció pontosan ilyen szabályok létrehozására alkalmas. Ez pedig azt jelenti, hogy velük kapcsolatban az általános egyetértés gyakorlatilag garantált. Ebből pedig egyrészt az következik, hogy “a többség véleményének meghatározónak kell lennie”

[HAYEK, 1978:94], másrészt pedig a törvények eleve helyes vagy igazságos volta vezethető le. Hiszen a szó valódi értelmében az ilyen szabályokat kell törvénynek (nomosznak) nevezni – szemben azzal a jelenlegi, abszurd gyakorlattal, hogy www.phronesishu 61 [Phronesis] törvénynek neveznek mindent, ami a törvényhozónak nevezett testületből ered (holott, fordítva, azt kellene törvényhozásnak nevezni, amely valódi törvényt hoz). Ez, John Gray szerint, meglehetősen közel viszi Hayeket az általános akarat elméletéhez: akkor vagyunk szabadok, ha az általános akaratnak engedelmeskedünk (bár ha a hayeki terminológiát követjük, általános véleménynek kellene inkább mondanunk). [GRAY, 1998] Ennél sokkal nagyobb rokonszenvre számíthat konzervatív körökben az a következmény, hogy jogrendszert semmiből létrehozni nem lehetséges, hiszen megfelelő szabályokat csak felismerni lehet (miután azok sikeresnek bizonyultak), kitalálni nem.

Kérdés, hogy marad-e egyáltalán valami feladatunk ezzel kapcsolatosan. Igen, hiszen a szabályok felismerésének képességéből az is következik, hogy a szabállyal ellentétes vagy annak nem megfelelő jelenségeket ki tudjuk szűrni. Az igazi, nem disztributív igazságosság felé haladás a fenti értelemben vett igazságtalanságok folyamatos eliminálása révén lehetséges. Az igazságosságnak tehát csak negatív tesztje lehetséges, amellett, hogy szabályainak is negatívaknak kell lenniük, azaz csak tiltásokat fogalmazhatnak meg, pozitíve nem írhatnak elő semmit. Mindez a helyes viselkedés szabályai és a modern tudományfilozófia - elsősorban Karl Popper nevéhez fűződő - falszifikációs kritériuma közti alapvető hasonlóság tételének kimondására indítja Hayeket. Popper falszifikációs elve, mely szerint a tudományos elmélet, amelyet döntő kisérlet segítségével cáfoltak, azaz falszifikáltak, eldobásra érett, keményebb

kritérium, mint amit konzervatív füleknek jólesik hallani. Hayek mindenütt elismeréssel szál Popper elméletéről és gondolatainak kifejtése során több alkalommal is említi alkalmazásának lehetőségét, ám amikor az olyan komplex jelenségek, mint amilyennek a társadalom és a civilizáció jelenségeit tartja (azaz gyakorlatilag mindent, amivel foglalkozik), amikor tehát ezek tudományos 62 vizsgálhatóságának kérdése a maga konkrétságában kutatásának reflektorfényébe kerül, Hayek egészen más álláspontra helyezkedik: “az ilyen elméleteket nehéz megcáfolni, az alsóbbrendű rivális elméletek eliminálása lassú dolog, jórészt azoknak az argumentatív képességétől és meggyőző erejétől függ, akik alkalmazzák azokat. Nincs döntő kísérlet, amely alapján választani lehetne köztük. Súlyos visszaélésekre nyílik alkalom: olyan nagyhangú, túlbonyolított elméletekre, amelyeket egyszerű teszt nem, csak az adott területen

éppúgy kompetens többiek tudják cáfolni” [HAYEK, 1967:19] Vagy: “Nincs más teszt, mint a megfelelően képzett megfigyelők nagy többségének egyetértése”. [HAYEK, 1967:19] Ha van értelme ilyenről egyáltalán beszélni, akkor Lakatos Imre konkurrens tudományos kutatási programjai inkább tekinthetők konzervativizmussal kompatibilis tudományfilozófiának, mint a popperi falszifikanicizmus, s Hayek a fenti kijelentései révén közelebb kerül az előbbihez, még akkor is, ha szíve inkább az utóbbihoz húzná. KONZERVATÍV RETORIKA Nem esett még szó egy tényezőről, amely – azt hiszem – az egyik legfontosabb azok közül a motívumok közül, amely miatt a konzervatívok szívesen forgatják Hayek műveit. Ez pedig nem más, mint a retorikája A The Road to Serfdom első fejezete így kezdődik: “Ha egy civilizáció útja váratlan fordulatot vesz, ha várakozásainknak megfelelő folyamatos haladás helyett olyan átkos viszonyok fenyegetésével

találjuk szembe magunkat, amelyeket letűnt bárbár korokhoz tartozónak véltünk “ [HAYEK, 1976a:33, kiemelés tőlem. FE] Néhány lappal később ugyanennek a gondolatnak olyan megfogalmazását találjuk, amelyen még könnyebb a konzervatív retorika egy régtől ismert egy fordulatára ismerni: “Különösen világossá válik, milyen éles törést jelent a szocializmus felé vezető modern trend nemcsak a közelmúlthoz, hanem a nyugati www.phronesishu 2008. tél [Phronesis] civilizáció egész fejlődéséhez képest is.” [HAYEK, 1976a:37, kiemelés tőlem. FE] Szintén a konzervatív retorika klasszikus eszköztárából származnak a türelmetlenségre és az önhittségre vonatkozó megjegyzések. Ezekre ismét csak nem nehéz példát találni Hayek életművében: “Ha a társadalombiztosítás terén arra hagyatkoznánk, hogy a megfelelő intézmények majd fokozatosan kialakulnak, akkor ez kétségkívül azt jelentené, hogy egy ideig nem részesül

kellő figyelemben néhány egyéni szükséglet, amelynek kielégítéséről egy központi szervezet egy csapásra gondoskodna, Ezért a türelmetlen reformer számára, aki csak azzal elégedik meg, ha az összes elkerülhető rosszat azonnal megszüntetik “ [HAYEK, 1990:285-6, kiemelés tőlem. FE] Az önhittséggel kapcsolatosan elég Hayek utolsó munkájának címére utalni. [HAYEK, 1992] Helyette inkább az önhittség ellenpárjának, a szerénységnek a használatára álljon itt egy példa: “Visszautasították [a liberális tradíciót] egy korban, amelyben az emberek nem ismertek korlátot az ambíciójuknak, mert ez egy szerény, sőt alázatos kredó.” [HAYEK, 1990:8, kiemelés tőlem F.E] Némileg ehhez a retorikai sémához kapcsolódik a következő idézet is, de kibővül egy szintén hagyományosnak tekinthető konzervatív hasonlattal: “Arra a tudásra kell támaszkodni, amely befogható, nem alakítja úgy az eredményt, mint kézműves a munkadarabot,

hanem csak a megfelelő környezet kialakításával segítheti elő a fejlődést, ahogy a kertész teszi a növényeivel” [HAYEK, 1978:30, kiemelés tőlem. FE] Végül álljon még itt egy példa az otthonosság fogalmának hayeki használatára: “Tudatlanságunk mértéke teszi szükségessé, hogy a tudás alkalmazása során vissza kell fognunk magunkat, és tartózkodnunk kell sok olyan cselekedettől, amelynek megjósolhatatlan következményei kívül helyezhetnek bennünket azon a renden, amely egyedül képes elviselhetően biztonságossá tenni számunkra a világot.” [HAYEK, 1978:58, kiemelés tőlem. FE]1 IRODALOM BURKE, Edmund 1990: Töprengések a francia forradalomról. Budapest: Atlantisz GRAY, John 1998: Hayek on Liberty. London: Routledge HAYEK, Friedrich August 1967: Studies in Philosophy, Politics and Economics. London: Routledge & Kegan Paul HAYEK, Friedrich August 1976a: The Road to Serfdom. London: Routledge & Kegan Paul HAYEK, Friedrich

August 1976b: Law, Legislation and Liberty : A New Statement of the Liberal Principles of Justice and Political Economy. Chicago: University of Chicago Press HAYEK, Friedrich August 1978: New Studies in Philosophy, Politics, Economics and the History of Ideas. London; Henley: Routledge and Kegan Paul HAYEK, Friedrich August 1990: The Constitution of Liberty. London: Routledge and Kegan Paul HAYEK, Friedrich August 1992: The Fatal Conceit: The Errors of Socialism. London: Routledge OAKESHOTT, Michael 1962: Rationalism in Politics and Other Essays. London: Methuen SANDEL, Michael 1984: Liberalism and its Critics. New York: New York University Press SCRUTON, Roger 1995: Mi a konzervativizmus? : Válogatott esszék. Budapest: Osiris 2008. tél www.phronesishu 63