Filozófia | Tanulmányok, esszék » Béres Ferenc - Arisztotelész

Gábor Dénes Főiskola H á z i - d o l g o z a t. ( Filozófia. ) Béres Ferenc 2001. I évfolyam 2 Egy nagy görög gondolkodó: ARISZTOTELÉSZ. Arisztotelész (Kr.e 384-322) a thrákiai Sztageirosz városában született, szülővárosa után az irodalom gyakran Sztageirita néven emlegeti. Apja Nikomakhosz, II Amüntasz makedón uralkodó udvari orvosaként tevékenykedett: korai halálát követően fia nevelését Proxenosz vállalta el. Arisztotelész Kr e 367-ben Athénbe utazott és a platóni Akadémia növendéke lett, Platón 347-ben bekövetkezett haláláig Ezt követően Hermiasz meghívásának eleget téve Atarneuszba látogatott, ahol meghívója, az Akadémián filozófiai ismereteket szerzett uralkodó támogatását és bizalmát élvezte, s annak unokahúgát feleségül vette. Rövid mütilénéi tartózkodás után 343-ban II. Philipposz felkérésére fiának, a későbbi világhódító makedón királynak, Nagy Sándornak nevelője lett Pellában.

Kettőjük kapcsolatát, egymásra gyakorolt hatását illetően eltérő véleményeket fogalmaztak meg a történészek. A háromévi oktatói, nevelői munka eredményességét Nagy Sándor kicsapongó, kegyetlen, részeges jelleme alapján többen kétségbe vonták. Hegel viszont éppen Arisztotelész pozitív befolyásával látta igazolódni azt a tételt, hogy a filozófiának gyakorlati haszna is lehet. A pellai (a makedón udvari) tartózkodást követően hiányosak az ismeretek Arisztotelész munkálkodásának néhány évéről. Kr e 335-ben Athénben bukkant fel újra, ahol Antipatrosz támogatásával megalapította saját iskoláját, a Lükeiont. Arisztotelész sokoldalú tudományos munkásságot fejtett ki. Filozófusi vizsgálódásai mellett valóságos szaktudósként is számon tartjuk. A Lükeionban hatalmas könyvtárat rendezett be, és tanítványai az ő segítségével aprólékos kutatómunkát végeztek a természet- és társadalomtudományok terén

egyaránt. Nagy Sándor – anyagi támogatásán túl – a hadjáratai során érintett országok növény- és állatvilágából küldött példányokat Arisztotelész részére. A tények gyűjtése jellemezte a politikai elméletek megalkotási folyamatában is. Tanulmányozta a különböző városállamok alkotmányait, megvizsgálta a korábban élt gondolkodók vonatkozó nézeteit, s a kritikai vizsgálódással egyidejűleg alakította ki saját elképzeléseit. Ez a módszer jellemezte lételméleti, ismeretelméleti, lélektani kutatásait is. 3 Az utókor számára nélkülözhetetlen filozófiatörténeti forrásként is szolgáltak művei, mivel sok kivonatot őriztek meg a történelem viharában elveszett írásokból is, bár az ő művei közül szintén sok elkallódott. Diogenész Laertiosz 146 művet sorolt fel a neve alatt, de ezek hitelessége nem egyértelmű Arisztotelész írásainak nagy része a lükeionbeli időszakra esik, s a tanítványi

közreműködés vitathatatlan volt Műveit először a peripatetikus Hermipposz rendszerezte közel egy évszázaddal Arisztotelész munkálkodása után A tudomány a Kr e 70 körüli összeállítást veszi alapul, amikor is a szintén peripatetikus rhodoszi Andronikosz témakörök szerint csoportosította az arisztotelészi írásokat. A legfontosabbak a következők: a Metafizika 14 könyve, az Organon (logikai tárgyú írások), a Phüszika 8 könyve, a Peri pszükhész (A lélek 3 könyve), a Politika 8 könyve, a Nikomakhoszi etika, az Eudémoszi etika, a Nagy etika, a Rétorika, a Poétika, továbbá a természettudományos írások: Phüszika, Mikra, Parva, Naturalia, stb. Arisztotelész pályát korszakokra lehet osztani: 1. korszak (367-347): a platóni Akadémia vonzásában Diogenész Laertiosz jegyzékének első 27 műve keletkezett ekkor. Platón filozófiai nézeteinek hatása szinte maradéktalanul érvényesül, még a dialógusformát is megtartotta

úgynevezett logoszai írásakor. 2. korszak (346-335): Asszoszban, Mütilénében, II Philipposz udvarában való ténykedés Az Organon egyes írásai, a Metafizika, valamint a Politika egyes részei keletkeztek ekkor. A Metafizika „A” könyve Jaeger szerint az első úgynevezett „ősmetafizika” rövid összefoglalása volt Ekkor még hiányoztak a későbbi alapfogalmak. 4 3. korszak (335-323): a lükeionbeli munkásság, melyet többek között a Fizika, a Rétorika, a Nikomakhoszi Etika fémjelzett. Arisztotelész háromféle tudományt különböztetett meg: 1. amelyik a cselekvés irányát megszabja: praktikus 2. amelyik valaminek az előállítását teszi lehetővé: poétikus 3. ami valaminek a szemléletét nyújtja: teoretikus A poétikus tudás a mesterségekben nyilvánul meg, a praktikus a politika és az etika jellemzője. A teoretikus tudomány további három részre oszlik: a matematikára, a természettudományra és a teológiára A matematika

tárgya az önállóan nem létező változhatatlan számok világa, a természettudomány tárgya önállóan létezik, de változik Az első filozófia az örök formák világát, az „istenit” vizsgálja, amelynek önálló létezése is van, és egyben változhatatlan. A metafizikában a gondolkodásnak a léthez, az igazságnak a valósághoz való viszonya tárul fel METAFIZIKA. A „metafizika” fogalma egy történelmi véletlen következtében keletkezett, mivel Arisztotelész 14 általános elvet tartalmazó írását az első összkiadásnál a fizikai írások mögé sorolták be (görög: metá tá phüziká). Innen ered azután annak a tudománynak a megjelölése, amely azt vizsgálja, hogy mi van a természet mögött. Arisztotelész szerint a dolgok szubsztanciája (görög: ouszia) csak magukban a dolgokban létezhet. Jóllehet a nemek szerint is szubsztanciák, azonban csak levezetett értelemben Arisztotelész ezért másfajta dualizmust fejt ki: anyag

(görög. hülé, latin: materia) és forma (görög:eidosz morphé, latin: forma) E kettő tárgyi világban csak együttesen lép fel A tiszta anyag éppoly kevéssé található meg, mint a tiszta forma. Az első könyvben Arisztotelész áttekinti és bírálja elődeinek a valóság végső elveiről alkotott nézeteit, hogy ezáltal alátámassza saját felfogását. Az anyagról és a formáról szóló tanításait összekapcsolja a keletkezés szintézisévé: az anyag „alapján” (görög hüpokeimenon) alakul 5 ki a tárgyak formája. Az anyagban a lényeg csak lehetőség szerint létezik Aktualitást = valóságot (enérgeia) csak a forma által nyer A dolgok lényege nem azok transzcendens ideájában van, hanem jelenségeik sorrendjében valósul meg. A lényeg ezen kibontakozását Arisztotelész entelechiának nevezi. A szó a „télosz”-ból („cél”) vezethető le: Arisztotelész koncepciójában minden fejlődés célt előfeltételez, amely a

lehetőség szerinti létezőtől az „ouszia” valóságos kibontakozása felé halad. Itt a Platónnál még mitikus jellegű teleológia fogalmát Arisztotelész ebben a művében központi fogalomként veszi fel Eszerint Arisztotelész a fejlődés négy okát jelöli meg:  formai ok (causa formalis). Egy tárgy formája szerint határozódik meg: pl: a ház a terve szerint;  cél-ok (causa finalis). Arisztotelész teleológiai alapgondolata szerint semmi sem történik cél nélkül: a háznál például ilyen az időjárás elleni védelem;  ható-ok (causa efficiens). Minden fejlődésnek szüksége van olyan motorra, amely előrehajtja: a háznál ez például a kőművesek és az ácsok munkája;  anyagi ok (causa materialis). Minden tárgy anyagból áll: a háznál ilyenek a téglák, a kövek stb. Az utóbbi ok a tárgyak szabálytalanságának és véletlenségének alapja: Az anyag „ellenszegül” a megformálásnak. A forma által vezérelt

lényegnek, a szubsztanciának ellene szegülnek az anyag kényszerei (anánke), amelyikből a tiszta véletlen következik: Arisztotelész ezt szümbebekótának nevezi, a hagyomány „akcidenciának”. A második könyvben az igazság spekulatív kutatásának, a filozofálásának természetéről ír, valamint arról is, hogy az okoknak sem a sora, sem a fajai nem lehetnek végtelenek. A különböző tárgyak különböző kutatási módszereket és előadást igényelnek „Az igazság kutatása egyrészt nehéz, másrészt még könnyű.” A harmadik könyv tárgya azoknak a problémáknak, mint Arisztotelész nevezi: aporiáknak ismertetése, melyeknek megoldásától függ a metafizikai kutatás sorsa. Ebben az a felfogás vezeti, hogy mennél tisztábban áll előttünk a probléma, annál több reménységünk lehet a megoldásra. „Ha tehát az elvek általánosak, akkor ezek a következmények állnak be; ha pedig nem általánosak, hanem individuálisak, akkor nem

lehetnek a tudomány tárgyai.” 6 Negyedik könyve az ellentmondással és a kizárt harmadik elvével foglalkozik anélkül, hogy bizonyításukra kísérletet tenne. „Van egy tudomány, mely a létezőt, mint létezőt vizsgálja és vele mindazt, ami a létezőt önmagában és önmagáért megilleti.” Az ötödik könyv fogalmi fejtegetések, illetve fenomenológiai leírások gyűjteménye. „Szükséges, kényszerű az, ami nélkül, mint létfeltétel nélkül az élet lehetetlen: így pl. a lélegzés és a táplálék az élőlénynek szükségesek, mert ezek nélkül nem létezhetnék.” Hatodik könyvében arról ír, hogy a metafizika hogyan viszonyul a többi tudományhoz. Az elméleti tudományokat felosztja fizikára, matematikára és teológiára. „Szükség van arra, hogy a mibenlét és a fogalom fennállásának módja ne maradjon homályban, mert e nélkül minden kutatás hiábavaló.” A hetedik és a nyolcadik könyv a szubsztanciát

tárgyalja és az esszencia, a nem, a faj, az univerzálé, a szubsztrátum, a forma fogalmaival viaskodik. „A szubsztancia elv és ok – ebből a tételből kell kiindulnunk.” Kilencedik könyvében arról filozofál, hogy a lehetőség szoros értelemben képesség a változásra. A lehetőség és a tevékenység nem azonosak A valóságos dolog megelőzi a lehetőséget fogalom, idő és szubsztanciája szerint „A valóság annyit jelent, hogy a dolog megvan, de persze nem úgy, ahogyan lehetőség szerint létezőnek mondjuk.” A tizedik könyv elején az egység jelentésével foglalkozik. Az egység, mint ilyen nem szubsztancia, hanem valami létező dologgal együtt áll fenn. A könyv további részében az ellentétességgel, a közbülső fogalmával foglalkozik „Az egy és a sok több értelemben alkotnak ellentétet” A tizenegyedik könyv két különböző részből áll. Az első rész a harmadik, negyedik és a hatodik könyvek tartalmának rövidebb

foglalata, sőt, legtöbbször szó szerint való ismétlése. A második rész pedig a Physika II. III és V könyvéből készült kivonat Tizenkettedik könyve teológiáját tartalmazza. Ebben a könyvben amellett érvel, hogy lenni kell egy örök, anyagtalan Első mozgatónak, melyet most „Isten”-nek nevez. Isten, aki maga 7 nem fogékony a mozgásra, mint vágy és szeretet tárgya mozgást okoz. Élete örök tevékenység, mely nem folyamat, mint a mozgás, hanem minden pillanatban tökéletes és teljes. Az egyetlen tevékenység, amely Istennek tulajdonítható, a tiszta gondolkodás, megszakítatlan intuitív tudás a tudás legmagasabb tárgyáról, magáról Istenről. Szükségképpen magától kell lennie annak, hogy az isteni gondolkodás gondolkodik, mivel a dolgok legtökéletesebbike, a gondolkodása a gondolkodásról való gondolkodás. Az égbolt és a bolygók élőlények, amelyeket az a vágy mozgat, hogy egyetlen folyamatos térbeli mozgást

végezzenek. A természetben, mint egészben valami hasonló megy végbe: a születés, a növekedés és a szaporodás folyamatai örökösen fenntartják a különféle fajok életét. A növények és az állatok természetesen nem tudatosan utánozzák Istent, mint ahogy Isten sincs tudatában létezésüknek és nem is törődik velük. „Az észt pedig a gondolkodás tárgya hozza mozgásba” A tizenharmadik és a tizennegyedik könyvben Arisztotelész az anyagtalan szubsztanciáról az Akadémián elterjedt nézeteket tárgyalja és elveti ezeket: nincsenek platóni ideák és ideális számok és a matematikai objektumok nem szubsztanciák. „Vannak, kik az egyet, a mást és a különbözőt állítják szembe, s vannak, kik a sokságot.” Arisztotelész e filozófiai írása, a gondolkozás történetének legjelentősebb alkotásai közé tartozik. Arisztotelész, sokoldalú munkássága révén a filozófiatörténet egyik legnagyobb egyéniségévé vált. Nemcsak

az általa vizsgált tárgy miatt, hanem a korai görögség által felvetett problematikákra adott megoldási kísérletei okán is A filozófia valamennyi alapvető diszciplínájával behatóan foglalkozott, évszázadokra kijelölve a további kutatási irányt. Eredményei méltatásakor nem feledkezhettek meg arról – s ezt művei igazolják -, hogy olyan kiváló gondolkodó indította el tudományos életútján, mint Platón. 8 Felhasznált irodalom:  Arisztoteles: Metafizika (Fordította: Halasy-Nagy József) – Hatágú Síp Alapítvány, 1936.  Nyíri Tamás: A filozófiai gondolkodás fejlődése – Szent István Társulat Az Apostoli Szentszék könyvkiadója, Budapest  Peter Kunzmann – Franz-Peter Burkard – Franz Wiedmann (szerk.): SH atlasz Filozófia – Springer-Verlag Berlin, 1993.  Dörömbözi János: A filozófia története és elmélete I-II