Filozófia | Tanulmányok, esszék » Ignác János - David Hume, Értekezés az emberi természetről

Adatlap

Év, oldalszám:2001, 4 oldal
Nyelv:magyar
Letöltések száma:91
Feltöltve:2009. november 28
Méret:54 KB
Intézmény:-

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!


Értékelések

Ezt a doksit egyelőre még senki sem értékelte. Legyél Te az első!


Új értékelés

Tartalmi kivonat

Ignác János - David Hume, Értekezés az emberi természetről Azért választottam David Hume művét, mert az emberi természet különbözösége, rendkivül összetett és bonyolult szerkezete valamilyen fokon mindig is foglalkoztatta a gondolataimat. Általában a skót történelem kedvenc témáim közé tartozik Szívesen éltem vona abban az időben és azon a helyen. Munkahelyemen időnként csoportvezetői feladatokat is ellátok, és a mű megismerésétől azt remélem, hogy jobban megértem beosztottaim viselkedését, reakcióit. Véleményem szerint mindenkinek hasznos ismereteket, megszivlelendő tanácsokat közöl a szerző. David Hume 1711. Április 26-án született Edinbourghben Ügyvéd apja 1714- ben bekövetkezett halála után a család nienewelsi birtokán édesanyja, majd George Hume, a kiméletlen kálvinista prédikátor nagybátyja nevelte. Az edinburghi egyetemen tanult jogot, majd 1734-37 között Franciaországban élt, ahol fő művének, az

Értekezés az emberi természetről című munkájának nagy részét irta. A mű, amely alcíme tanúsága szerint kisérlet volt ”a tapasztalati módszer bevezetésére a morális tudományokba”, 1739-40- ben jelent meg. A szerző ambíciói ellenére a könyv viszhangtalan maradt. Mivel sikertelenségét elvont stílusával magyarázta, Hume ezután műfajt váltott, esszé irással próbálkozott. A hatás most már valóban nem maradt el 1745-ben mégis kudarcot vallot kisérlete az edinburghi etika - professzori cím megszerzésére. Ezután magántanári és diplomáciai állásokat vállal. További esszék megjelentetése mellett azzal foglalkozik, hogy fő művének fontosabb részeit külön – külön, átdolgozva megjelenteti. Így adja ki a Tanulmány az emberi értelemről és a Tanulmány az erkölcs alapelveiről című műveit. 1752-től az edinburghi jogászok könyvtárának az Advocates’ Librarynak a könyvtárosa. Az itt elérhető források alapján kezdi

írni Anglia történetéröl szóló könyvfolyamát. Az edinborghi Filozófiai Társaság titkára lesz. Szkeptikusnak bélyegzett filozófiai tanait sokfelől érik támadások Ismét külszolgálati megbízásokat vállal. Párizsban a szalonok ünnepelt hőse, D’alambert és Turgot barátja. ” Csak ambróziát eszem, csak nektárt iszom, csak tömjént lélegzem be, csak virágokon járok”-irja. Az elfogatás elöl menekülő Rousseau-t átmenekítve tér vissza Angliába. A két különbözö temperamentomú és felfogású filozófus barátsága hamar véget ér Hume 1769-től visszavonultan él szülővárosában, művei újjabb kiadásainak korrigálásával foglalatoskodik. 1 Az emberi természettel foglalkozó ókori filozófusok inkább csak finom érzületről, biztos erkölcsi érzékről vagy lelki nagyságról tettek tanúságot, de okfejtéseikkel és elmélkedéseikkel nem hatoltak a dolgok mélyére, lényegébe. Elégnek tekintették, hogy a lehető

legvilágosabban, a legtalálóbb és legjobb gondolatok, kifejezések segítségével bemutassák az emberiség közfelfogását, de nem alkottak módszeres tudományt a különböző igazságokból. Könyvünk szerzője ezzel ellentétben módszeresen kivánja taglalni az emberi természetet, és megigéri, hogy csak akkor von le valamilyen következtetést, ha a tapasztalat valóban feljogosítja erre. Tehát az emberi természetről szóló értekezését voltaképpen a tudományok rendszerének szánja a szerző. A mű első részét néhány definicióval kezdi Mindent észleletnek nevez, ami csak megjelenik szellemünkben, akár érzékeink révén, akár azért, mert szenvedély fűt bennünket, akár elménk működésének hatására. Észleleteinket két fajtára osztja, benyomásokra és ideákra. A benyomások az eleven és erőteljes észleletek, az ideák pedig a halványabbak és gyengébbek. Elöször azt a tételt állítja fel, hogy minden ideánk vagy gyengébb

észleletünk benyomásainkból vagy erősebb észleleteinkből ered, és hogy csak olyan dolgokat tudunk elgondolni, melyeket láttunk a külvilágban vagy éreztünk saját szellemünkben. Ezzel kapcsolatosan sokáig vita tárgya volt, hogy vannak –e velünk született ideák. Hume igy vélekedik erről: „semmilyen felfedezés sem lehetett volna nagyobb szerencse az ideákkal kapcsolatos vita végleges eldöntésére nézve, mint az, hogy a benyomások mindig megelőzik az ideákat, és hogy a képzelőerő által nyújtott ideáink először mindig a nekik megfelelő benyomások alakjában jelentkeznek. Ez utóbbi észleleteink pedig mind olyan világosak és nyilvánvalóak, hogy egyáltalán nincs mit vitatkozni róluk, bár ideáink között valóban van jó néhány annyira homályos is, hogy még az a szellem sem ismeri pontosan természetüket és összetételüket, amelyik megalkotta őket.” Hume következetesen keresi az ideákat és az azt létrehozó benyomásokat,

mintegy ok – okozati összefüggést. Hume ezután megpróbálja megmagyarázni azt a bizonyos módot vagy érzést, amely megkülönbözteti a valamiben hívést az összefüggéstelen képzetektől. Néha erőteljesebb képzetnek nevezi, némelykor meg elevenebb vagy élénkebb képzetnek. Úgy véli, ezek az érzések erősebben befolyásolják a szellemet, mint a fikciók és puszta képzetek, és ezt a képzelőerőnkre és szenvedélyeinkre tett hatással bizonyítja. Ezeket ugyanis csak az igaz vagy általunk annak tartott dolgok indítják el. Miután kellően bizonyítottnak találja, hogy valósnak elfogadott ideáinkat érzés alapján különböztetjük meg a többitöl, és hogy ez az érzés erősebb és elevenebb, mint egyéb képzeteink esetén, ezután rá tér arra, hogy ennek okát is megkeresse. Az egész gondolatmenet ismertetése az anyag mozgásban- és müködésben megnyilvánuló ok – okozati összefüggésre korlátozódik. Pedig ugyanez a gondolatmenet

vonatkozik a szellem müködéseire is. Akár azt a hatást nézzük, amely következtében a testünket mozgatja az akarat, akár azt, amely elménken uralkodik, nyugodtan kijelenthetjük, hogy pusztán az okot tanulmányozva, a tapasztalat segítsége nélkül sohasem tudjuk elöre látni az okozatot. Sőt, miután már tapasztaltuk az okozatot, akkor sem az ész, hanem a megszokás késztet bennünket arra, hogy a megfelelő következtetéseket levonjuk a jövőbeli itéleteinkhez. Hume miután elintézte azt a fontos kérdést, amely az ok - okozati reláción alapuló következtetés természetére vonatkozik, visszatér oda, ahonnan elindult, és újból megvizsgálja magának a relációnak az ideáját. Igyekszik képet adni az emberi értelem gyarlóságairól és szűk határairól. Majdnem minden következtetésünket a tapasztalatra vezeti vissza, a hívést pedig, ami a tapasztalatot kiséri, úgy magyarázza, hogyaz voltaképpen csak a megszokás által 2 keltett

sajátos érzés vagy eleven képzet. Mindent összevetve arra az eredményre jut, hogy csupán azért bizunk meg képességeinkben, és azért élünk eszünkkel, mert nem tehetünk másképpen. A filozófia teljesen pyrrhoniánussá tesz minket, de természetünk túl erős, hogysem megengedné ezt. Fejtegetései szerint a lélek nem más, mint a különbözö észleletek rendszere, vagy sorozata. Mindezek az észleletek, mint például a hidegnek ésa melegnek, a szeretetnek és a haragnak, a gondolatoknak és érzeteknek az észleletei egyesülnek egymással, de nem találunk valami tökéletes egyszerűséget vagy azonosságot. Hume tagadja, hogy a kiterjedés végtelenül osztható. Ezért meg kell cáfolnia a matematikai érveket, amelyeket ennek alátámasztására hoznak fel. Úgy véli, hogy a geometria nem elég pontos tudomány, éppen ezért nem enged meg olyan finom következtetéseket, mint amilyenek a végtelen oszthatóságára vonatkozó tételek. Mindezt arra

alapozza, hogy a geometria az egyenlőség és egyenlőtlenség képzetén alapul, tehát a tudomány pontossága azon múlik, milyen pontos mércénk van. Tökéletesen pontos pedig nincs A legtöbb filozófus, amikor megkérdik tőle, mit ért egyenlőségen, azt mondja, hogy a szót nem lehet ugyan definiállni, de vegyünk szemügyre két egyenlő dolgot, például egy kör két egyenlő átmérőjét, és máris megértjük mit értünk egyenlőségen. Ám ez azt jelenti, hogy érzékeinkre bizzuk a végső ítéletet, ami ugye nem lehet a mérce alapja. A mű második részében a szenvedélyeket tárgyalja a szerző. A büszkeséggel és a szégyenkezéssel kezdi. Megállapítja Hogy igen sok tárgy vált ki belölünk ilyen szenvedélyeket, és hogy ezek a tárgyak látszólag nagyon különbözöek lehetnek egymástól. Büszkeség vagy önbecsülés forrásai lehetnek: a) Szellemi tulajdonságok:  elmésség  jó itélőképesség  nagy tudás  bátorság 

becsületesség b) Testi tulajdonságok  szépség  erő  elevenség  nemes vonások  ügyesség c) Külső elönyök  szülőföld  család  vagyon  gyermekek  házak Megmutatja, hogy mi az, ami közös ezekben a tárgyakban, és mi az, ami azt okozza, hogy hatást gyakorolnak a szenvedélyekre. Elméletét kiterjeszti a szeretetre és gyülöletre, valamint a többi kedély-megnyilvánulásra is. Itt is kapcsolatot és következtetést keres a tárgyak között Erről igy beszél: „Korábban már kimutattuk, hogy egyetlen esetben sem vagyunk képesek akár érzékeink, akár eszünk segítségével megállapítani a végső kapcsolatot a tárgyak között, és sohasem tudunk olyan mélyen behatolni a testek lényegébe és felépítésébe, hogy felismerjük azt az elvet, amelytől köcsönös hatásuk függ. Csak állandó kapcsolatuk ismeretes a számunkra, és az, 3 amiböl a szükségszerüséget merítjük, amennyiben késztetést érzünk

szellemünkben, hogy a felmerült tárgyról áttérjünk annak szokásos kisérőjére, s az egyiknek a létezéséből a másikéra következtessünk. Ezt a két körülményt kell tehát lényegesnek tartanunk a szükségszerüségben, egyrészt az állandó összekapcsolást, másrészt pedig a szellemünk által levont következtetést, s ahol csak fölfedezzük ezeket, el kell ismernünk, hogy szükségszerüséggel van dolgunk.” A szerző szerint fejtegetései új megvilágításba helyezik az ok – és okozatról folytatot vitát, a szükségszerüség újradefiniálása miatt, és ezt mások is elismerték. A könyv harmadik kötetében az erkölcsökröl beszél az író. Definiálja az erkölcs fogalmát, és felteszi a kérdést, hogy „Vajon ideáink vagy benyomásaink alapján teszünk különbséget erény és vétek között, s nyilvánitunk dicséretesnek vagy elitélendőnek valamely cselekedetet? ” Tartja is magát következetesen ehhez, és ez alapján

vizsgál. Megállapitja, hogy mivel az erkölcsök befolyásolják a cselekvéseket és hajlamokat, ezért nem származhat egyedül csak az észből. Azt mondja: „Semmiféle cselekedet nem lehet erényes vagy erkölcsileg jó, ha csupán erkölcsös voltának tudata váltja ki, és nincs valami külön inditéka is természetünkben.” A továbiakban vizsgálja még, hogy az emberek milyen módon alakítják ki az igazságosság szabályait, és hogy ezek betartására vagy megszegésére milyen indokok vannak. Arra a következtetésre jut, hogy az önzés és a korlátozott nagylelkűség, a szánalom, szeretet, irigység, bosszúvágy, mind indoka lehet. Ami a legkevésbé befolyásolja pozitiv irányban az embereket, az a közérdek. Teljesen bizonyosnak tekinti, hogy: ” Az igazságosság csupán abból ered, hogy egyrészt az emberek önzők és nem határtalanul nagylelkűek, másrészt a természet nem gondoskodik elég bőkezűen a szükségletekről.” Általános

szabálynak tekinti, hogy az önérdekhez alakitjuk az igazságot A közérdekröl megállapitja, hogy az államférfiak felelössége lenne a becsületes és dicséretre méltó dolgokban példát mutatni, de úgy tünik ez már abban az időben sem volt így, akár csak a mostaniban. Részletesen elemzi a tulajdont meghatározó szabályokat, azok átruházását, a kormányzatot, és ezt bevezetendően az igéretek erkölcsi kötelességét. A következö részekben pedig azokról a többi vétkekről és erényekről beszél az iró, amelyek nem függenek az emberek mesterséges intézkedéseitől. Ezek a teljesség igénye nélkül: a szépség, hasznosság, ész, önmérséklet, takarékosság, gondosság, ügyesség, emberiesség, lustaság, jóság, jóindulat. Bár a mű igen terjedelmes, ha rajtam múlna, mindenkinek kötelezővé tenném elolvasását. Rendkivül átfogó és részletes képet kaptam az emberi természetről Azt hiszem, mindenki találhatna benne olyan

dolgot, amelyet betartva a saját és mások életét is megkönnyitené. Szinte teljesen azonosnak látom a jelen világot a mű megirásának idejével, csak talán manapság méginkább negatív irányba tolódtunk. A pénzért és megélhetésért való küzdelem sajnos nem engedi felszinre igazán a minden emberben alapvetően rejtőzködő jót. 4