Környezetvédelem | Felsőoktatás » Szilágyi Gábor - Egy magánkezdeményezésű vizes élőhely-rekonstrukció bemutatása

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM Természettudományi Kar Ökológia tanszék Környezettudomány szak DIPLOMAMUNKA Egy magán kezdeményezésű vizes élőhely-rekonstrukció bemutatása Készítette: Szilágyi Gábor Témavezető: Margóczi Katalin Konzulens: Tölgyesi György Hódmezővásárhely 2006. TARTALMI ÖSSZEFOGLALÓ A vizes élőhelyek helyzete, megítélése sokat változott az ember történelme során. Megfigyelhető, hogy minden nagyobb kultúra vizes élőhelyek közelében tudott kialakulni, és függésük oly erős volt e víztestektől, hogy azok lényeges megváltozása, megszűnése gyakran a kialakult civilizáció végét is jelentette egyben. A tendencia napjaink egyre erősödő természeti szemléletmódja mellett a vizes élőhelyek totális kihasználása irányába mutat. A halászó, vadászó, gyűjtögető embert követte a környezetét tudatosan átalakító, a természeti erőforrásokat olykor hatékonyan, gyakran tékozlóan kihasználó

nemzedékek sora. A fokgazdálkodás ragyogó példa az ember és a vizes élőhelyekben rejlő lehetőségek „fájdalommentes” kiaknázására ám ezt a gazdálkodási formát a természetvédelmi szempontból „kétarcú” folyószabályozások után e vidékek népe már nem folytathatta. A vizes élőhelyek drasztikus beszűkülésével és a vizek szennyezésének fokozódásával veszélybe kerültek a sokszor csak bennük föllelhető értékes, védett, sokszor hasznos növény- és állatfajok valamint a rájuk rendkívüli módon jellemző génmegőrző funkció és a diverzitás, ugyanakkor nem elhanyagolható rekreációs értékük sem. Ezen megmaradt élőhelyek védelme illetve rehabilitációja tehát kulcsfontosságú természetvédelmi feladat kell hogy legyen. A dolgozatomban szereplő kutatási eredmények tükrében egy ilyen vizes élőhelyrehabilitáció konkrét példáját fogom szemléltetni, egyben szeretnék tisztelegni egy nagy és nemes emberi

teljesítmény előtt, ami ezt a honos fajokban és társulásokban gazdag oázist létrehozta a Körtvélyesi Tájvédelmi Körzet és egy dél-alföldi „kultúrsivatag” határán. Kulcsszavak: vizes élőhelyek, fokgazdálkodás, folyószabályozás, génmegőrző funkció, diverzitás, rekreációs érték, rehabilitáció. ./55 2 TARTALOMJEGYZÉK I BEVEZETÉS, TÖRTÉNETI ÉS IRODALMI ÁTTEKINTÉS 4. I/1 Bevezetés 4. I/2 Vizes élőhelyek helyzete a történelmi időkben és ma 4. I/3 A terület történeti háttere 9. I/3/1 Morfológiai jellemzők 9. I/3/2 A terület vízrajza 11. I/3/3 Csapadékviszonyok 14. I/3/4 A terület növényvilága 14. I/3/5 A környék állatvilága 16. I/3/6 Fokgazdálkodás 18. I/4 A természetvédelem helyzete napjainkban I/4/1 19. Állami források környezetvédelmi rehabilitációs munkák megvalósításához 22. II CÉLKITŰZÉS 23. III ANYAGOK ÉS MÓDSZEREK 23. III/1 A fok és a

fokrendszer működési elve, kedvező hatásai 24. III/2 Folyószabályozás az alföld területén 25. III/2/1 Körtvélyesi Holt-Tisza 26. III/2/2 A folyószabályozás hatása a környezetre 27. A paléi rizstelep szerepe a vizes élőhely kialakulásában 28. III/3 III/3/1 A rizsföldek fölszámolásának ökológiai következményei és az „utolsó próbálkozás” 29. III/4 A megfigyelés és kutatás során felhasznált műszerek 30. III/5 Vizes élőhelyek helyreállítása 31. III/5/1 Az élőhely-helyreállítás típusai 32. III/5/2 Az élőhely helyreállítás lépései 32. ./55 3 IV EREDMÉNYEK 34. IV/1 Az élettér elhelyezkedése 34. IV/2 ’94-’95 között bekövetkező változások 35. IV/2/1 A mai vidravédelem kérdései, a Szamos és Tisza folyóink IV/3 ciánszennyeződésének hatása a hazai vidraállományra 37. Kutatási eredmények 38. IV/3/1 A terület növényvilága, 2003-2004 nyári felvételezés 38.

IV/3/1/1 Á-NÉR alapú folttérkép, 2006. tavasz: 38. IV/3/2 Rovartani felmérések ökológiai értékelése - Körtvélyes 2003-2004 41. IV/3/3 A Körtvélyesi holtág melletti minta területek pókfaunája 2003-2004 43. IV/3/4 A Körtvélyesi holtág mellett végzett kisemlős felmérések eredményei 2003-04. 45. IV/3/5 Gerinces csoportok faunisztikai adatai 47. IV/3/6 Együttműködés más intézményekkel 47. IV/3/7 További célok 48. V ÉRTÉKELÉS 49. VI ÖSSZEFOGLALÁS 50. VII IRODALOMJEGYZÉK 51. VIII NYILATKOZAT 53. IX KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS 54. ./55 4 I. BEVEZETÉS, TÖRTÉNETI ÉS IRODALMI ÁTTEKINTÉS: I/1 Bevezetés: A vizes élőhelyek összkiterjedése világszerte drasztikusan megfogyatkozott, nem kivétel ez alól hazánk sem. Vizeink minősége a legtöbb esetben nem kielégítő, ráadásul Magyarország ilyen szempontból különösen kiszolgáltatott helyzetben van, hiszen felszíni vízkészletünk 96 százaléka a

szomszédos országokból érkezik. Ma már tisztában vagyunk vele, milyen értéket képviselnek a vizes területek: a rajtuk, illetve a bennük lejátszódó komplex folyamatok révén olyan funkciók ellátására képesek, amelyek tényleges, igen gyakran forintosítható hasznot képviselnek számunkra. Így például visszatartják a lefolyó esővizeket, ilyen módon csökkentve a lejjebb elterülő területek elárasztásának veszélyét. Fontos szerepet töltenek be a vízminőség alakulásában: visszatartják a tápanyagot, visszajuttatják a táplálékláncba, visszatartják a hordalékot, sőt nagyon sok esetben akár mérgező anyagokat is. Számos faj ismert köztük értékes, védett vagy gazdaságilag hasznosítható növény- és állatfajok, amelyek egész életükben vagy annak egy részében ezekhez a vizes élőhelyekhez kötődnek. Hasznosságuk igen gyakran ennél még közvetlenebb módon is megnyilvánul: gondolunk itt elsősorban a vizek rekreációs

értékére. Megmaradt vizes élőhelyeink védelme kiemelt természetvédelmi feladat. A védelem ugyanakkor nem jelent pusztán passzív állagmegóvást, hanem sok esetben tevőleges beavatkozásokra van szükség. Ezek a beavatkozások lehetnek ad-hoc kezelési javaslatok, amelyek valamilyen megfigyelt problémából kiindulva vagy tüneti kezelést alkalmaznak vagy a szimptómát kiváltó okot (stresszort) kívánják eliminálni, csökkenteni. Ezek valójában nem tekinthetők integrált menedzsment tervnek. Igazából akkor lehet létjogosultságuk, ha egy probléma olyan súlyos, hogy mellette az összes többi eltörpül. Lényegesen jobb megoldás valódi kezelési tervek készítése és alkalmazása. I/2 Vizes élőhelyek helyzete a történelmi időkben és ma: Ezen élőhelyeknek a megítélése sokat változott az emberiség története során. A történelem előtti kultúrák nagy része folyók mentén vagy tavak partján alakult ki, elsősorban a vizek nyújtotta

bőséges táplálék miatt. Emellett bizonyára az a védelem is jelentős szerepet játszott választásukban, amelyeket ezek mellett a vizek mellett élveztek. ./55 5 Magyarország történelme során is számos olyan népről, népcsoportról tudunk, amely dokumentálhatóan valamely víz, vízfolyás mellett telepedett le. A római-kori AlsóPannónia tartomány központja, a hajdani Gorsium – amely a mai Székesfehérvártól 15 km-re helyezkedett el - a Sárvíz-folyó mellé épült, amely a város vízi útja és őrzője is volt. 1100 évvel ezelőtt honfoglaló őseinket olyan ország fogadta, melyet természetes falak védtek körös-körül, s belül pedig vizes, tocsogós, helyenként ingoványos síkságot találtak, melyet sokszor tört meg kacskaringós folyók, holtágak, nádasokban gazdag sekély tavak, az ún. fertők partvonala Honfoglaló eleink jó érzékkel választották ki a Sárvíz-folyó kanyarulatában fekvő szigetecskék egyikét, melyen a

legenda szerint fehér kövekből építettek sáncot, s alapították meg Fehérvárt. A mocsár megvédte a várost és élelemmel látta el az itt megtelepedőket. A Bodrogköz hajdani lápvidékén élő emberek, legalábbis néhány falu lakossága is a vizek segítségével menekült meg a tatárok dúlása elől. Akik bemenekültek a lápba (pontosabban a lápon levő kis szigetekre), abban is biztosak lehettek, hogy élelmet is találnak. Fogyasztották a harmatkása termését, a gyékény lisztes belsejét (a kotorcát), de volt, ahol még a káka belsejéből is kását készítettek. Hazánkban a vizes területek lecsapolása dokumentálhatóan a szerzetesrendek betelepedésével kezdődött. Ezek elsősorban a bencés, cisztercita és premontrei szerzetesrendek voltak. Érdújhelyi Menyhért így ír erről: " a rendtagok egy része a rengeteg erdőket vágta, égette, irtotta és így változtatta át azokat szántóföldekké. Mások mocsaras vidékeket

szárítottak ki. A vizeket csatornákkal levezették és folyócskákban gyűjtötték, malmok hajtására és rétek öntözésére használták. így a vidéket egészségesebbé és termékenyebbé tették (sic!)" (Érdújhelyi, 1906). Az első hazai ismert vízépítő mérnök (bár akkoriban korántsem így jegyezték ezt a mesterséget) Tumler Henrik volt, akit a veszprémi káptalan taníttatott ki külhonban. Elsősorban a Veszprém - Balaton térségben végzett - ma úgy mondanánk - vízrendezési munkákat, zömmel nagybirtokosok, a káptalan megbízásából. Tevékenységét jól nyomon tudjuk követni a káptalani ajánlólevelekből. Az egyik ilyen ajánlólevél szerint: "a fönt ./55 6 nevezett szigligeti és hegymagasi helységeink határiban 2400 ölnyi hosszaságra és 2000 ölnyi szélességre kiterjedő és így 4000 hold foglalatú posványos bozótságunknak jobb karba hozása iránt olyan hasznos intézést tett hogy az ezen bozótságunk

haszonvehetetlen voltát atyáink orvosolhatatlannak tartották, mi Tumler Henrik javallatára és útmutatásai szerint oly szerencsésen lecsapoltattuk, hogy azon helyen, hol pedig azelőtt malom nem volt, az ő intézése szerint egy kétkerekű malmot is állítottunk fel." A 18. századi nagyszabású vízrendezési munkálatok elsősorban mezőgazdasági célúak voltak. Az uradalmi birtokrészeket csak irtásokkal, a környező mocsarak lecsapolásával lehetett növelni, ráadásul a fellendülő mezőgazdasági árutermelésben a termények elszállításához is egyre nagyobb szükség volt megfelelő utakra. "Hazánkban a teherszállításnak szörnyű drágasága, magát a tehernek az árát csaknem felülhaladván, a kereskedőket a jószágnak vételétől egészen elijeszti: s azért is mi tulajdon fáradságunknak gyümölcsét se helyben el nem adhatjuk, se pedig másuva az eladás piaczára nem vihetjük. Így nem kapva érettük pénzt,

kénytelenítettünk azokat magunk elföcsérleni! Mennyire meghűl ez által szorgalmatosságunk." panaszkodik a korabeli állapotokról Vedres István. A 18. század legnagyobb méretű vízszabályozási vállalkozása a négy vármegyét érintő Sárvíz-Kapos-Sió rendezése volt. Ezen a területen külön problémát okozott a Sárvíz vizét visszafogó és a terület elmocsarasodását okozó vízimalmok nagy száma. A Sárvíz első szabályozási tervének elkészítésével Böhm Ferenc mérnököt bízták meg 1772-ben. A munkálatok azonban hamarosan abbamaradtak, egyrészt a helybeliek ellenállása, másrészt az anyagi források megcsappanása miatt, a társulat pedig feloszlott. A Sárvíz Csatorna Társulat megalakulásával feléledt a munkák folytatásának gondolata. Beszédes József, az akkor még ismeretlen mérnök, 1815-ben nyerte el a társulati főmérnöki állást. Vizekkel kapcsolatos alapelve az volt, hogy nem elegendő a vizek kártételének

elhárítására korlátozni a vízszabályozási munkákat, hanem a nemzet gazdasági felemelkedése érdekében a lehető legnagyobb mértékű kihasználásukra kell törekedni. Vezetésével a sárvízi vízrendezési munkák 1824-ben befejeződtek Zichy Ferenc gróf, a szabályozás királyi biztosa az országgyűlésnek küldött jelentésében többek között megemlítette, hogy a mocsár kiszárításával közel 400 km -nyi jó széna-, gabonatermő ./55 7 területet nyertek a birtokosok. A 18 század végén - 19 század elején más nagyszabású vízrendezési munkák is folytak. A Duna vízgyűjtőjében fontos volt a Rába vízrendszerének és a hozzá csatlakozó Hanságnak a rendezése. 1792-ben Király György, Győr megye mérnöke elkészítette ennek a vidéknek a térképét, ezt Sax Zakariás felmérése és szabályozási terve követte. 1813-ban elkészült az új Rábca meder Királytó és Nagy Égererdő között. Ebbe vezették a Hanságból induló

főcsatornát, amely az Eszterháza környéki vizeket vezette le. 1833-ban Kecskés Károly készített tervet a Hanság lecsapolásáról, a Rába alsó szakaszának rendezéséiül. Ez lett az alapja a 19 század utolsó évtizedeiben végrehajtott munkálatoknak. A Tisza vidékén a Körös és a Berettyó vízrendszerének részletes szabályozási terve Vay Miklós királyi biztos nevéhez fűződik. A Tisza általános szabályozási terveit Vásárhelyi Pál dolgozta ki, a tényleges rendezési munkálatok azonban csak halála után kezdődtek meg 1846-ban és lényegében a század vége előtt be is fejeződtek. Mindennek következtében mintegy 4600 hektár területet sajátítottak ki. Míg a folyószabályozások előtt Magyarország területének 24%-a volt ártér, ma 105 ezer hektárra tehető a töltésezett folyók hullámtere, 70 ezer hektárra a töltéssel nem rendelkező folyószakaszok menti időszakos elöntésű terület, és 430 ezer hektárra a kisebb

vízfolyások menti időszakos elöntésű terület. A fennmaradó vizes élőhelyek lecsapolásának, megsemmisítésének újabb korszaka a szocialista nagyüzemi mezőgazdaság idejére tehető. Mindezek következtében vizes élőhelyeink aránya mára számottevően csökkent. –Kivétel volt ez alól a területen 1991-ig folytatott nagyüzemi rizstermesztés, amiről a későbbiekben még bővebben beszámolok.- A probléma nemcsak mennyiségi, hanem minőségi is - a megmaradt vizes élőhelyek vizeinek minősége is sokat romlott. Magyarország ilyen szempontból különösen kiszolgáltatott helyzetben van, hiszen felszíni vízkészletünk 96 százaléka a szomszédos országokból érkezik. (Kováts N – Paulovits G: Ökológiai kockázatelemzés és –becslés, mint vizes élőhelyek kezelését megalapozó metodológia 4., Budapest 2001, 21) Ma már tisztában vagyunk vele, milyen értéket képviselnek a vizes területek: visszatartják a tápanyagot és

visszajuttatják azt a táplálékláncba, visszatartják a hordalékot, védik ./55 8 a partszakaszt, szerepük van az áradások felfogásában. Számos értékes, védett vagy gazdaságilag hasznosítható növény- és állatfajnak nyújtanak élőhelyet. A vizes élőhelyek védelmére vonatkozó legfontosabb nemzetközi egyezmény a Ramsar Egyezmény, amelyet 1971-ben Iránban kötöttek meg, és amely 1975-ben lépett hatályba, a nemzetközi jelentőséggel bíró vizes élőhelyek védelméről, fenntartásáról rendelkezik. Ehhez az egyezményhez Magyarország is csatlakozott. Vannak azonban olyan vizes élőhelyeink, amelyek méretük, az ott élő növényvilág vagy állatvilág szegényessége vagy más tényezők miatt nem kerültek fel erre a listára, ugyanakkor regionális, vagy helyi jelentőségük nem elhanyagolható. Kis kiterjedésű vizes élőhelyek például fontosak lehetnek olyan területeken, amelyek egyébként szárazak, egyrészt az adott

területen ritkának minősülő élőhelyet biztosítva vízhez kötött fajok számára, másrészt a tájképi diverzitást növelve. Hasonlóan fontosak lehetnek ilyen jellegű vizes élőhelyek kultúrtájakon is, üdítő változatosságot nyújtva embernek és állatnak egyaránt. A vizes élőhelyek hazai helyzetét javítandó, nagyszabású rehabilitációs-rekonstrukciós munkák is folytak, folynak - a teljesség igénye nélkül meg kell említeni a Kis-Balaton Vízminőségvédelmi Rendszer megépítését vagy a tatai Öreg-tó rehabilitációját. A vízminőségvédelmi intézkedéseknek köszönhetően javult több vizes élőhelyünk állapota - a Balaton vízminőségében például számottevő javulás következett be az elmúlt években. „Vizes élőhelyek nemcsak pusztultak, hanem keletkeztek is: egyre több olyan mesterséges vizes rendszert terveznek meg és alakítanak ki, amely kifejezetten valamilyen funkció ellátását szolgálja. A leggyakoribb

alkalmazásuk szennyvíztisztítás Ez lehet kommunális (pl. Vincent, 1994), ipari, elsősorban tejipari (pl Tanner, 1994), bár történtek kísérletek egyéb ipari szennyvizek tisztítására is (pl. Davies és Cottingham, 1994; Hatano et al., 1994; Moore et al, 1994) Összegyűjtött csapadékvizek kezelésére is terveztek vizes élőhelyeket, elsősorban az urbán területeken (Revitt et al., 1998) Kísérleti jelleggel terveztek pl. vizes élőhelyet repülőtéri összegyűjtött csapadékvizekből glikol kivonására (Chong et al., 1998) Mintegy melléktermékként, elsősorban külfejtéses bányák helyén kialakult bányatavakban ma is jönnek létre vizes élőhelyek. Ezek természetvédelmi, rekreációs, esztétikai értéke egyelőre ma még nem teljesen felfedezett és kiaknázott, sokuk jelentős rendezésre szorul.” (Kováts N – Paulovits G: Ökológiai kockázatelemzés és –becslés, mint vizes élőhelyek kezelését megalapozó metodológia (4. szám,

Budapest 2001., 21)) ./55 9 I/3 A terület történeti háttere I/3/1 Morfológiai jellemzők Hódmezővásárhely a Körös-Maros-közén, a csongrádi síkság déli részén, a kiszárított Hódtó partján fekszik. A település két, egymástól természetföldrajzi szempontból nagymértékben eltér ő terület határán fejlődött ki. Az ásatások során talált földbe süllyesztett gabonatárolók az ősi mezőgazdasági kultúrákról tanúskodnak, ugyanakkor sok helyen találtak olyan eszközöket, melyek azt bizonyítják, hogy halászattal is foglalkoztak az itt élő emberek. Hódmezővásárhely határát a régi geológiai korokban víz borította. Ennek oka, hogy mivel ez az Alföld egyik legalacsonyabb területe, itt halmozódott fel a keletről érkező csapadék. Ezen kívül, ha a Körös vagy a Maros megáradt, ezt a területet is víz borította el a velük összefüggő ereken keresztül, még akkor is, ha a Tisza nem áradt. (Bodnár B.:

Hódmezővásárhely és környékének régi vízrajza 1928, Szeged p 1) A megjelölt forrásban szereplő térkép alapján készítettem az alábbi ábrát (1. ábra), mely a terület tágabb környezetének régi vízrajzi viszonyait szemlélteti. (1. ábra) ./55 10 Az emberi letelepedésre legalkalmasabb területek a vízből kiemelkedő, magasabb térszínek voltak. Ezek a területek védelmet is nyújtottak az itt élő emberek számára Az ide érkező honfoglaló magyarság többnyire földművelő és állattenyésztő népet talált itt. Letelepülve ezt a kultúrát fejlesztették tovább. A folyók, tavak között lévő dombos részek biztosították a házépítésre, s eleinte még a földművelésre is alkalmas területet. A tavakat, mocsarakat szegélyező nádasok és ártéri erdők megvédték az itt élő embereket az ellenségtől. A környező falvakból is nagyon sokan menekültek ide pl. a tatár-török pusztítás idején A 17-18. században a már

inkább fejlődést gátló, s káros vizeket, nagy tavakat és az ezekkel összefüggő, de a városrészeket egymástól elválasztó erek, fokok medrét lecsapolták, majd ezek helyén új városrészek települtek. Vásárhely területén a pleisztocénholocén kori felszínfejlődés hatására két jelentős térszíni arculat bontakozott ki: a mélyebb helyzetű Tisza-völgy és a magasabb helyzetű Békés-Csanádi hátság. A hideg éghajlatú felső pleisztocénban több szintben nagy eolikus (szél általi) porfelhalmozódás ment végbe, ezen kívül a futóhomokmozgás is jelentős volt. Ezek a képződmények nagyságuk alapján osztályozottak. A felszínt takarószerűen fedik be, de mivel a folyók árterületeiről az árvizek összemossák, elszállítják majd saját hordalékukkal keverve és átalakítva újra lerakják, ezért nem maradnak meg összefügg ő üledéklepelként. Hódmezővásárhelyen is főleg ezek a felszíni üledékek dominálnak. Ennek oka,

hogy a negyedidőszak végén a Tisza-völgy eróziós mélyedésekkel összekuszált vízrendszer volt. A település környékének térszíne tehát kettős arculatú, mert a nyugati részen a Tisza allúviumából, míg keleten a délkelet-alföldi löszhátság természeti tájelemeiből áll. A domborzat kialakításában három talajalakító tényező játszott szerepet: a folyóvíz eróziós és akkumulációs, a szél eolikus, deflációs és inflációs munkája, valamint a tavi (limnikus) akkumulációs és abráziós tevékenység. A látszólag egyhangúan sík Tisza-ártéri táj genetikailag és morfológiailag élesen elüt a magas ártéri és a pleisztocén kori hátsági területektől. Ennek oka, hogy a Tisza-ártéri rész a töltésrendszerek kiépítése előtt intenzíven feltöltődő terület volt. A feltöltődés változatos összetételű ó- és újholocén kori képződményekkel történt, és a terület többnyire asztallap simaságúra töltődött

fel. A magasabban elhelyezkedő ártéri területeknek jóval gazdagabb a domborzata, mivel ezek a ./55 11 részek általában csak a legnagyobb árvizek idején kerültek víz alá, és így a domborzati kiegyenlítődésük kevésbé történt meg. A kiválasztott mintaterületről -főleg mérete miatt- részletes geomorfológiai térkép nem készült. Ezt a hiányt a csak részben sikerült pótolni, több ok miatt Egy részről nem állt rendelkezésére megfelelően nagy méretarányú topográfiai térkép, másrészről a terület megközelíthetősége igen bizonytalan. A terület morfológiájában egyértelműen meghatározhatóak a régi, aktív vízszállító medrek feltöltődött, részben csatornázott maradványai (Kenyere-, Pamuk-ér). Helyi szinten jelentős, 2-3 méteres szintkülönbségek jellemzik az egykori parti és meder területeket tartalmazó mintaterületeket. A Tölgyesi-féle anyag térképe és az 1982 EOV M=l:l0 000 topográfiai térkepek

egymástól különböző helyen tüntetnek fel csatornát, a természetes medernyomvonalon belül. A terepi, valós állapotok azonosítása jelenleg is zajlik I/3/2 A terület vízrajza A környező, tágabb térségekben -a Mártélyi Tájvédelmi Körzet részét képező hullámtér területeken- máig felismerhetőek terepen, és térképen is azonosíthatóak a meanderező folyók mentén törvényszerűen kialakuló övzátonyok is. A mintaterületen viszont ezek már nem azonosíthatóak, valószínűen részben természetes hatások -korábban kiiktatódtak a fő vízszállítási rendszerből, így már hosszabb ideje tudott a természetes planálódás is működni- részben emberi tevékenység miatt -ezt pedig a terület művelésbe vonása jelentette, csak még tovább fokozta a természetes planálódást-. A medrek inaktívvá válásának ideje ma még nem tisztázott. Feltehetően már a holocénban történt, de ezt csak a medrek kitöltésében végzett

fúrásokkal beszerezhető minták szedimentológiai, de főleg palinológiai vizsgálatával lehetne megnyugtatóan tisztázni. Ezek a felszíni egyenetlenségek, a jelentős szintkülönbségek mind az emberi települések, mind a növény- és állatvilág kialakulásában nagy szerepet játszottak. A Tisza szabályozása előtti századokban ugyanis a területnek kb. 3/4 részét az év nagy részében víz borította (1 ábra), s az árvízmentes hátak, halmok voltak alkalmasak az állandó emberi letelepülésre. Az alacsonyabb felszíneken, ahol közepes vízállás idején voltak száraz területek, többnyire ./55 12 állattartás folyt, s a növényzet is ennek megfelelően alakult. Később, de még a folyószabályozások előtt, a vízmentes helyeken rendszeres földművelés, növénytermesztés folyt, a közepes vízállás idején szárazon maradt területeken pedig állattenyésztéssel foglalkoztak. A mély, egész évben vízjárta, szárazság idején is

sekély vizű medrek adták a nádat, a gyékényt. Régebben -évszázadokkal ezelőtt- sokkal több halom, domb és hátság volt ezen a területen, és jóval magasabbak voltak, jobban kiemelkedtek a térszínből, mint napjainkban. Ennek oka, hogy sokat elhordtak, főleg a belső területeken történő építkezésekhez, városrendezéshez, ezen kívül sokat lehordtak a tiszai gátépítések alkalmával is a töltésekre, továbbá a várost körülvevő védgát, ún. körtöltés építésébe, valamint az ármentesítő csatornák töltésébe és utak építésére. Azonban a halmok, dombok legnagyobb része az egyre intenzívebb talajművelés áldozatává vált. Az egykori erek, mocsarak, tavak medrét, a partokat beszántották, a halmok, dombok nagy részét pedig a homokkitermelés során hordták el. A régen tekintélyes magasságú, szőlővel és gyümölcsfákkal beültetett halmok helyén ma több méteres mélyedések vannak. A folyószabályozás előtt a

tiszai allúvium északi részén folyt a Kenyere-ér, mely a terület egyik legbővizűbb ere volt, ez a mai felszínformákból jól látható. A Kenyere-ér először dél felé folyt, majd mindinkább nyugat felé kanyarodva, hatalmas ívet leírva futott a Tiszába. Az ér egykori helyét és irányát a Hódmezővásárhelytől északra lévő dűnék jelölik meg, mely dűnék általában észak felé hajlanak, és ennek a hajlásnak felel meg a Kenyere-ér íve is. A Kenyere-ér nagy vízbőségére a bizonyíték az erőteljes akkumuláció, melyről medermaradványainak méretei is tanúskodnak (még ma is 100-150 m széles, 2-3 m mély). A Kenyere-ér medrének jellegzetessége, hogy teljesen sík, aminek részben az évenkénti szántás, részben pedig az a körülmény az oka, hogy mielőtt az ér a Tisza szabályozásának következtében végleg elpusztult volna, hosszú ideig állóvíz volt a medrében. A Kenyereeret a Kender-tó kapcsolta össze a Hód-tó északi

részével A Hód-tó esetében azonban a tó elnevezés - amit a régi térképek használnak - helytelen. Ugyanis a mai felszíni formák kétségtelenül igazolják, hogy a szabályozás előtt egy határozott medrű ér volt. Valószínűleg azért nevezték tónak, mert az áradások idején a Solt-Palénak nevezett területet vízzel borította el, s így tó alakot öltött. Az ér nyomai morfológiailag egész hosszában felismerhetőek, a Hód-tóból kiindulva először északkeleti, majd nyugati ./55 13 irányban haladt, majd hirtelen irányt váltott és észak felé kanyarodva érte el a Kenyerét. A vásárhelyi határ északi részében a Kenyere-ér rendszere igen fontos vízgyűjtő szerepet töltött be. Régen ez az érrendszer a Kórógy-eret kötötte össze a Tiszával, a Kék-tó közbeiktatásával. A Tisza körtvélyesi kanyarulatának felső részébe ömlött, később -a régi medre feliszapolódása után- a Pamuk-érbe folyt. A jelenlegi

Kenyere-éri-főcsatorna vizét szivattyútelep emeli át a körtvélyesi Tisza-morotvába (2. ábra) A Kenyere-éri főcsatorna, mint a körtvélyesi belvízgyűjtő öblözet főcsatornája, 22,3 km hosszúságban, jelentős csatornasűrűséggel (0,87 km/km2) a kakasszéki öblözetek vizeinek átfolyását is biztosítja (Hódmezővásárhely története 1. 1984, Hódmezővásárhely p 76) A terület, részben ma is aktív csatornahálózatát az alábbi ábra (2. ábra) szemlélteti A mintaterület az ábrán piros körrel jelezve. (2. ábra) A terület ősvízrajza nagymértékben megszabta a mai felszín jellegét. Csongrádtól Hódmezővásárhelyig az ősi Tisza-szakaszon több kisebb nagyobb, aránylag ./55 14 lapos ívű hajtűkanyar volt. Ebben a dél Tisza-völgyi rendszerben 6-8 km széles mocsársáv képződött, amely Hódmezővásárhelytől délre a Marosig, sőt azon túl, a mai országhatárig, egy összefüggő vízterületté olvadt össze. A

vásárhelyi határ középpontjában a Hód-tó medencéje helyezkedett el és ide futottak azok az ősi vízfolyások (erek, fokok), amelyek a közelebbi-távolabbi mocsarakat, tavakat csapolták meg. A területen az átfolyások igen gyorsan változtak, mivel az ártér talaja a hosszan tartó belvizek hatására annyira át volt itatva vízzel, hogy egy-egy nagyobb áradás alkalmával a víz sodra könnyen tudott új medret ásni. A pleisztocén folyamán a Tisza élő medre bekalandozta a területet és hidrogeológiailag kialakította a későbbi vízrajzi adottságok alapjait, ez az ősvízrajzi állapot oka. Ez különösen érvényes a Hódmezővásárhely-Makó-Szeged között fekvő Tisza-Maros szögében. I/3/3 A város és környékének csapadékviszonyai A csapadék eloszlása ezen a területen igen szélsőséges. Évi összege 580 mm, ami a növényzet forró nyári vízigényét nem elégíti ki, és így évente átlagosan kb. 150 mm-es vízhiány jelentkezik.

Ennek eredményeként az itt élő emberek nyaranta tekintélyes mennyiségű öntözővizet használnak fel. Aszályos nyarakon ennél jóval nagyobb vízhiány jelentkezik, ezzel szemben az egymást követő esős, hűvösebb években átmeneti vízfölösleg képződik, mely belvízkárokat okozhat. I/3/4 A terület növényvilága Hódmezővásárhely és környékének természetes növényzete a magyar flóratartomány (Eupannonicum) alföldi flóravidékébe tartozik. A történelem során a természetes növényzet az ember környezet átalakító tevékenysége következtében jelentős mértékben lecsökkent az Alföldre egykor jellemző erdők aránya. A terület flórájának sajátossága, hogy olyan növények is előfordulnak, melyek az ország más területein nem jellemzőek. Ilyen például a földben termő here (Trifolium subterraneum) Hódmezővásárhely környékén. Mivel a területet évszázadok óta mezőgazdaságilag hasznosítják, így a természetes

növénytakarót nagyon nehéz, szinte lehetetlen rekonstruálni. A löszhátságokra egykor jellemző erdőtársulásnak már nyomai sem találhatók meg, az viszont feltételezhető, hogy az ősi sztyeppék csak a múlt évszázadban szűntek meg. A terület alacsonyabb részein, a folyók allúviumain is kiterjedt erdőségek, legfőképpen mocsári erdők voltak. Jelenleg a kontinentális és mediterrán fajok nagy száma jellemzi a terület természetes növényzetét. ./55 15 Az ősi természetes növényzet kialakulását nagyban befolyásolták a folyók áradásai is a terület éghajlati- és talajadottságai mellett. Az árterületeken folyó menti erdők alakultak ki, azonban napjainkban már csak ezek maradványaival találkozhatunk. A növényzet alakulásában a tengerszint feletti magasságnak is nagy szerepe van. A magas térszíneken, az árvízmentes helyeken, a mezőségi növényzet az uralkodó. A magasabb, szántóföldi művelés alatt álló területeken a

táj eredeti növényei csak a gyomnövényekben ismerhetők fel. Gyakori a pipacs (Papaver rhoeas), a vadrepce (Sinapis arvensis), a konkoly (Agrostemma githago) stb. Azokon a területeken, ahol nem folyik mezőgazdasági művelés a fűfélék közül a legközönségesebb a tarackos tippan (Agrostis alba), a réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis), a kék perje (Molinia coerulea) és a réti perje (Poa pratensis ). A nyár végén a tarlókon megjelenik a tarlóvirág (Stachys annua), mely kitűnő mézelő növény. A szikes talajok növényzete a talajban lévő só mennyiségétől függően változik. Ezért más kis területen belül is gyakran változik a növényzet összetétele. A szikes réteken, legelőkön termő magas szálú füvek értékes takarmányok. Azonban mivel a szikesek gyorsan kiszáradnak évente maximum csak egyszer van lehetőség kaszálásra. A szikes puszták egyik fontos gyógynövénye az orvosi székfű (Matricaria chamomilla). A holtágak

partján gyakoriak a csupasz, növénytelen sávok, a laposabb parton pedig nád, gyékény tenyészik. A holtmedrek két oldalán a nagyhínár jellemző A partok mentén gyakoriak az egyre inkább pusztuló füzes-nyáras ligetek. A kubikgödrök szélén a jól fejlődő fűz-nyárral együtt a régebbi időkre emlékeztető fűzlápok regenerációjára nyílik lehetőség. Az árvízi, a vasúti területek, a rizstelepek és a csatornák töltései igen gazdag fűvegetáció és gyomnövény társulás helyei. A töltéseken folyó gyalogosközlekedés hatására ezeken a részeken út menti gyomnövényzet alakult ki. Jellemző növényei a porcsinfű (Polygonum aviculare), kőperje (Sclerochloa dura), valamint a taposást jól tűrő varjúláb (Coronopus squamatus) és kecskebúza (Aegilpos cylindrica). Mivel az árvíztöltéseken sem legeltetni, sem pedig kapálni nem szabad, ezért a löszterületeken jellemző számos növényfaj itt talált menedéket, mint például a

homoki pimpó (Potentilla arenaria), az egyenes pimpó (Potentilla recta) stb. ./55 16 Hódmezővásárhely területén -is- a különböző emberi beavatkozások hatására a vegetáció elszegényedett. A Tisza szabályozása előtti időkben az évenként megismétlődő áradások hatására a terület nagy része víz alá került. Ezeknek az egykor vízzel borított térszíneknek napjainkban jelentős része már földművelés alatt áll. A hullámtereken a tölgy-kőris ligetek voltak jellemzőek, de kiirtásuk után nem voltak képesek regenerálódni. A réti vegetáció összetétele is meg változott. Tehát a növényzetről általánosságban elmondható, hogy a művelési viszonyok megváltozásával a természetes kultúrát nagymértékben egy mesterségesen létrehozott növényállomány váltotta fel. I/3/5 A környék állatvilága A környéken élt állatvilág a leletek alapján a jégkorszakig vezethető vissza. A pleisztocén idején ezen a területen

a mocsárvidék, füves pusztaság volt a jellemző. Ebben az időben az olyan nagy testű állatok éltek a füves területeken, mint pl. a mammut (Elephas primigenius). A mocsarak jellemző szarvasfaja az óriás szarvas (Euriceros megaceros) volt. Találtak még ezen kívül jávorszarvas (Alces alces), őstulok (Bos primigenius) és busafejű bölény (Bison priscus) koponyát is. Az éghajlatváltozás hatására a mocsarak visszahúzódtak, a ligetes-füves puszta vált jellemzővé és ezzel együtt eltűntek az előbb említett állatok. Elszaporodtak a rénszarvasok (Rangifer tarandus), a vadszamarak (Equus sp.), farkasok (Canis lupus) Megjelentek a sztyeppekre jellemző rágcsálók, köztük a mormoták (Arctomys bobac) és a lemmingek (Lemmus lemmus). A fauna megváltozásának elsődleges oka a klímaváltozás volt. A holocén elején a csapadékos szubarktikus klíma volt a jellemző a területre. Ennek hatására a szárazpusztai sztyeppnövényzet nyírligetes

esőtundrává alakult. Az ie kb 8000-7000-ig tartó időszakban a hőmérséklet megemelkedett, a csapadék mennyisége tovább növekedett, ezáltal az erdők zárt erdei társulássá váltak. Ezekben az erdőkben a nyír, az éger és a fűz valamint a lombos fák különböző fajtái voltak uralkodóak. Az i.e 7000-5000-ig terjedő időszakot nevezzük mogyorófázisnak, amikor is egy újabb klímaváltozás következett be. A kezdetben hűvös, száraz klímát boreális, hideg telű, meleg nyarú, száraz időszak követte, a mogyoró volt a lombos fák között a jellemző. A kontinentális éghajlat hatására a száraz pusztákon klimatikus sztyeppváltozatok uralkodtak ./55 17 el és a futóhomokmozgás is jelentős volt. A száraz éghajlat hatására a füves pusztai növényzet és a csernozjom talajok térhódítása következett be. Ez teremtette meg a földművelés alapját. A tölgyfázisban (i.e 5000-2500) a csapadék mennyisége megemelkedett, a

hőmérsékleti szélsőségesség pedig enyhült. Az éghajlati körülmények megváltozása az erdőállomány növekedéséhez vezetett (szil, kőris, juhar, tölgy stb). Az ezután következő holocén fázisban (bükk I.) a csapadék mennyisége tovább emelkedett, mely hatására gyakorivá váltak a magas talajvízállások és az árvizek. A bükk II-fázisban a klíma szárazabbá és enyhébbé vált, az erdők területe lecsökkent és az erdőtalajok csernozjom típusú talajjá alakultak át. A mai természetes állatvilág képét az ember tevékenysége mellett elsősorban a mezőgazdasági kultúrtáj, valamint a vízrajzi viszonyok határozzák meg. A tiszai ártér és közvetlen környezete kedvező adottságaik révén az őshonos fajok fennmaradásához megfelelő élőhelyet biztosítanak, annak ellenére, hogy a vízi életközösség a vízszennyezés, a folyók csatornázása, illetve a táplálék mennyiségének csökkenése miatt egyre kevésbé jelentős.

A területre jellemző halfajok (a teljesség igénye nélkül): csuka (Esox lucius L), ragadozó őn (Aspius aspius L.), szélhajtó küsz (Alburnus alburnus L), réticsik (Misgurnus fossilis L.), az amúrt (Ctenopharyngodon idella valenciennes) 1970-ben telepítették be stb Az itt élő kétéltűek az Alföldre jellemző nagy elterjedésű (eurytop) fajokként minősíthetők. Egyedszámuk a holtágakban nagyobb, mint a folyókban. A területen a hüllők száma kicsi, mivel nem túl optimálisak az életfeltételek számukra. Néhány területen élő hüllő és kétéltű: tarajos gőte (Triturus cristatus Laur.), pettyes gőte (Triturus vulgaris L.), vöröshasú unka (Bombina bombina L), levelibéka (Hyla arborea L.), vízisikló (Natrix natrix L) stb A terület madárvilága fajokban gazdag, összetétele sokrétű. Az ornitológiai kép tipikusan alföldi ártéri-erdei és folyami, de hosszan tartó magas vízállás esetén tavi jelleget ölt. A vízi madarak száma

évről évre változik. A madárvilág más-más a Tisza-ártéren, a hullámtéren, illetve a hátsági, mezőgazdasági jellegű területeken. A Tiszát és a holtágakat szegélyező fűz-, nyárligetek erdőiben jellegzetesek az odúlakó fajok pl.: széncinege (Parus maior L), őszapó (Aegithalos caudatus L), kék cinege (Parus coeruleus) stb. a nemes nyárasokban jellemző fajok: pinty (Fringilla coelebs L), feketerigó ./55 18 (Turdus merula L.), a gyümölcsösökben a balkáni gerle (Streptopelia decaocto Friv) és a sárgarigó (Oriolus oriolus L.), a füzekkel, nyárakkal tarkított nedves réteken, legelőkön a bíbic (Vanellus vanellus L.), fácán (Phasianus colchicus L) stb jellemző A tocsogók, árt éri mocsarak között a tőkés réce (Anas platyrhyncha L.), a piros lábú cankó (Tringa totanus L.) és a bíbic (Vanellus vanellus L) a leggyakoribb madárfaj A Holt- Tisza-ágakra jellemző madarak például a bakcsó (Nycticorax nycticorax L.) és a

vízityúk (Gallinula chloropus L.) Az élő Tisza medrében a homokos-agyagos-löszös partfalakban fészkel a partifecske (Riparia riparia L.), a gyurgyalag (Meropsapiaster L) és a jégmadár (Alcedo atthis ispida L.) A mezőgazdasági területek madárvilága a hasznos (rovarpusztító, gyommagevő), ilyen például az egerészölyv (Buteo buteo), és a káros madarak, például a szarka (Pica pica L.) táborára oszlik. Az énekesmadarak közül jellemző az énekes rigó (Turdus musicus L.) és a barátka poszáta (Sylvia atricapilla L.) A szürkebegy (Accentor modularis L) átvonuló, míg a vörösbegy (Erithacus rubecula) költöző madár. Az emlősállatok száma jelentősen lecsökkent az átalakított környezetben. A leggyakrabban előforduló fajokra néhány példa: kelet-európai sün (Erinaceus europaeus araneus L.), a törpecickány (Sorex minutus L.), vidra (Lutra lutra L) stb A természetátalakítás hatására az állatvilág nagymértékben átalakult. A század

elején a területen még megtalálható fajok nagy része kihalt, vagy a táj átalakító munkák miatt más területen talált jobb életfeltételeket. (Hódmezővásárhely története 1. 1984, Hódmezővásárhely) I/3/6 Fokgazdálkodás Az alföldi folyók az árvizek levonulása után évente újabb és újabb hordalékréteget terítettek le a folyómeder mindkét oldalán és így néhány méter magas és több száz méter széles folyóhátakat hoztak létre. Ezeket a folyóhátakat az emberek által létrehozott fokok szakították meg, melyek olyan kisebb erek, csatornák, melyek a főfolyó vizét az árvizek idején az alacsonyabb területekre vezették. Mikor a folyó vízállása meghaladta a középvízszintet, a fokok megcsapolták a folyót, azaz az árvizet az alacsony ártérre vezették. Akkor azonban, amikor a folyó vize apadásnak indult, az erek visszavezették a főmederbe, tehát a folyó vízszintjétől függően két irányban áramlott a víz

ezekben a fokokban. Az így kialakult kinetikai energiát már a 11 századtól kezdve hasznosították a vízimalmokban. A folyók, erek mivel egymással összeköttetésben álltak, a vízi közlekedés ./55 19 fontos útvonalait jelentették. Az ártéri tavak és morotvák, melyeket a fokok és az erek tápláltak, több szempontból is fontosak voltak az emberek életében. Egyrészt természetes víztározókként működtek, másrészt pedig az ártéri gazdálkodásban töltöttek be fontos szerepet. Az ebből a korból származó források bizonyítják, hogy az alföldi folyók halban nagyon gazdagok voltak és hogy a halászatnak milyen nagy volt a gazdasági jelentősége. A halászat jelentőségét az is bizonyítja, hogy a kifogott hal mennyisége már az Árpád-korban meghaladta az önellátás kereteit. A folyók árterei a XIX. század közepéig az alföldi gyümölcstermelés legfontosabb területeit képezték, ezen felül az itt kitermelt nád és fa

mennyisége, valamint a vályogvetés és a zsákmányoló tevékenység a helyi szükségletek kielégítésén kívül már felesleget is teremtett. Az alföldi árterek, lápok, mocsarak lakói az ármentes térszíneken, az állattenyésztésen kívül földműveléssel is foglalkoztak. Erre az ősi vizes élőhely-gazdálkodási módszerre, működési elvére és kedvező hatásaira a III. fejezetben még visszatérek I/4 A természetvédelem helyzete napjainkban: A NATURA 2000 programot az Európai Unió indította a biológiai sokféleség csökkenésének megakadályozására. Ezt a célt olyan védett területek hálózatával kívánja elérni, amelyek az egész kontinens szempontjából legjelentősebb, egyedi vagy veszélyeztetett fajokat és élőhelytípusokat őrzik. A kiválasztás alapját két európai uniós jogszabály határozza meg: az 1979-ben kiadott Madárvédelmi Irányelv, és az 1992-ben elfogadott Élőhelyvédelmi Irányelv. Magyarország védett

területeinek csak egy része kerül majd bele a Natura 2000 hálózatba, ugyanakkor lesznek olyan Natura 2000 területek, amelyek eddig nem voltak védettek. Hazánk számára az uniós csatlakozás feltétele volt, hogy kijelöljük a Natura 2000 hálózatba javasolt területek listáját. A hálózat felállítása hosszú, nemzetközi folyamat, mely a jelenlegi tagországok területén sem zárult még le. A javaslatok alapján a természetvédelmi hálózat Európa területének kb 20 %-át borítja majd, összterülete megközelíti Franciaország területének nagyságát, ilyen értelemben az Unió legnagyobb "tagországa" lehetne. ./55 20 A WWF Magyarország Natura 2000 programjának célja, hogy a nemzetközi szervezet tapasztalait felhasználva segítse a hazai Natura 2000 hálózat kialakítását, ezzel is hozzájáruljon hazánk egyedülálló természeti értékeinek megvédéséhez. Hol tart Magyarországon a hálózat bevezetése? A javasolt Natura 2000

területek listáját a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Természetvédelmi Hivatala állította össze szigorúan szakmai szempontok alapján. Nagyon fontos, hogy a természetvédelmi szempontokat sem a kijelölés folyamán, sem később ne írhassák felül különböző gazdasági vagy más érdekek. A szakmai kutatómunka alapján 2004. májusában a TVH benyújtotta az Unió illetékes szerveinek az általa Natura 2000 hálózatba javasolt területek listáját. Fotó: Zsila Sándor Fotó: WWF-Canon / Anton VORAUER A WWF Magyarország az érintettek tájékoztatásával és lobbi munkával szeretné elérni célját, hogy a természet és az emberek harmonikus együttműködésével hosszú távon fenntartható természetvédelmi rendszer alakuljon ki, mely a "hagyományos" természetvédelemmel ellentétben nem rezervátum szemléletű. Ennek érdekében szoros együttműködés alakult ki más civil szervezetekkel. Megalakult a "Natura 2000

munkacsoport", melynek tagjai: CEEWEB, MME, MTVSZ és WWF arra törekszenek, hogy összehangolt munkával és közös akciókkal segítsék elő a Natura 2000 bevezetését. Ilyen közös tevékenység például a 2004 tavaszán indult fórum-sorozat, ahol elsősorban a földhasználattal foglalkozókat tájékoztatják a Natura 2000 folyamatról és lehetőségeikről. A WWF nemzetközi csatlakozási programján (Accession Initiative) keresztül a többi új tagország természetvédőivel is együtt tud dolgozni, melynek keretében szakmai anyagok összeállítása és konferenciák szervezése valósul meg. A közös munka eredményeként készült például a "Jelentés a Natura 2000 hálózat bevezetéséről a csatlakozó országokban" című kiadvány is. A Magyar Madártani Egyesülettel közösen szervezték az első két magyarországi Natura 2000 konferenciát, ahol elsősorban a szakma és más ágazatok képviselői folytathattak párbeszédet először a

hálózat bevezetésének feladatairól, annak állásáról, majd második alkalommal a Natura 2000 területeket fenyegető potenciális veszélyeztető és egyéb tényezőkről. Több jelentés készült a hálózat bevezetésének állásáról és annak különböző kérdéseiről a leendő tagországokban. A szervezet fontos feladatnak tartja, hogy elhárítsa a Natura 2000 területeket károsító veszélyeket, melyek elsősorban az EU bővítésével járó fejlesztési nyomásból adódhatnak mint például az infrastrukturális fejlesztések vagy az intenzív nagyüzemi gazdálkodásra irányuló törekvések. ./55 21 A Víz Keretirányelv (The Water Framework Directive (WFD), Brüsszel, 2000. december 22.) IV sz melléklete alapján további fejlesztési erőforrások is szóba jöhetnek a továbbiakban. A melléklet 1 pontjában a keretirányelv 5 típusát különbözteti meg a „Védett Területek” kategóriának. Az V pont szerint védett területnek

számítanak „az élőhelyek és állatfajok védelmére kijelölt területek, ahol a víz állapotának megőrzése vagy javítása a terület védelmének fontos tényezője, ide értve a kapcsolódó Natura 2000 helyeket, amelyeket a 92/43/EGK[1] és a 79/409/EGK[2] irányelv szerint jelöltek ki.” CSEMETE: A CSEMETE Természet és Környezetvédelmi egyesület –régi nevén Kiss Ferenc Csongrád megyei Természetvédelmi Egyesület- bemutatása. Az egyesület 1987-ben alakult meg - a vidéki természetvédelmi egyesületek sorában a másodikként - azzal a céllal, hogy a délalföldi régió természet- és környezetvédelem iránt elkötelezett polgárait, közösségeit összefogja, munkájukat, törekvéseiket koordinálja, segítse. Tagsága gazdálkodóktól kezdve a tanárokon és mérnökökön át az önkormányzati szakemberekig a polgárság legszélesebb rétegét fogja át. A 14 szakosztály (biológiai, környezet-egészségügyi, vízvédelmi, életmód,

pedagógiai, biogazdálkodási, denevérvédelmi, propaganda-fotós, természetkutató-megőrző, állatvédelmi, malakológiai, sétafika-túra, hulladékgazdálkodási, gombász) mellett tagcsoportjai száma 23, oktatóközpontjainak száma pedig 2. Tagjai az ország tíz megyéjét képviselik. Az erdélyi Hargita és Arad megyében is van 1-1 CSEMETE csoport, de a többi szomszéd ország természetvédőivel is sokoldalúak a kapcsolataik. Mivel Szeged egyetemi és főiskolai város egyesületi tagjai és tanácsadói között csaknem az összes környezet- és természetvédelmi tudományterület szakembere megtalálható. Az egyesület szakmai tevékenységét a tudományos tanács ellenőrzi Önkéntesei és az egyesület alkalmazottainak munkája mellett, tevékenységükhöz eddig a legnagyobb segítséget a Környezetvédelmi Alap, a REC Magyar Iroda, az Ökotárs Alapítvány, illetve a Pro Renovanda Cultura Hungariae Alapítvány és Szeged Megyei Jogú Város

Környezetvédelmi Alapja nyújtotta. Természetvédelmi kutatásai és természetmegőrző tevékenysége eredményességét jelzi több országos elismerés és publikáció. Feltáró munkájukat követően kezdeményezésükre nyilvánítottak védetté számos természetvédelmi területet (Csodarét, Ásotthalmi tőzegláp, Szegedi Füvészkert, stb.) E tevékenységében partnerek a Szegedi Móra Ferenc Múzeum, a SZTE-TTK Ökológia Tanszéke, és a JGyTFK Biológia Tanszéke. Az 1998-ban beinduló "Zöld Családok", füzetsorozatuk célja, hogy a környezeti nevelőmunka és tudatformálás hatékonysága érdekében a legszűkebb közösségeket, a családokat is bevonják a környezetvédelmi célok megvalósításába. A sorozat 3 tagja forrásként felhasználásra került jelen dolgozatban is. I/4/1 Állami források környezetvédelmi rehabilitációs munkák megvalósításához: 1997. május 20-án Tölgyesi György és családja munkáját a Henry Ford

Európai Természeti és Kulturális Örökségért Díj (Henry Ford European Conservation Awards) magyarországi nagydíjával ismerte el a Habsburg György nagykövet úr által vezetett rangos zsűri. Ezt a díjat 1983-ban alapították és a díjjal azokat a kezdeményezéseket jutalmazza, bátorítja, melyek a környezeti és kulturális értékek megőrzését tűzték ki célul. ./55 22 Jellemző a természetvédelem magyarországi támogatottságára, hogy a fenti, az egész nemzet megítélését pozitívan befolyásoló nemzetközi elismerést követően Tölgyesi György 5 éven keresztül hiába pályázott állami források igénybevételére, pályamunkáit rendre elutasították. Mivel a következőkben felsorolásra kerülő 4 db pályázat, az azokban foglalt vállalások szempontjából rendkívül hasonló, azokat csak a 4. (egyetlen nyertes) pályázat esetében részletezem. A dolgozatban vizsgált vizes élőhely-rehabilitációjának megvalósításához

Tölgyesi György 1999. és 2004 év között az alábbiakban felsorolt állami forrásokat tudta megpályázni: 1. 1999. 10: KAC /Közcélú Környezetvédelmi feladat megvalósításának támogatásához/ Támogatási cél a kiírás szerint: -Fokozottan veszélyeztetett állatfajok, régi magyar állatfajták és élőhelyük fenntartása (A pályázatot elutasítják) 2. 3. 4. 2000. 04: újabb KAC pályázat benyújtására kerül sor „Tiszai vízgyűjtő környezeti állapota” címmel. (A pályázatot elutasítják) 2002. 02: KAC pályázat /Közcélú Környezetvédelmi feladat megvalósításának támogatásához/ Támogatási cél a kiírás szerint: Biológiai sokféleség, fajok és élőhelyek megőrzése, bemutatása (A pályázatot elutasítják.) 2004. 07: KöViCe /Környezetvédelmi és Vízügyi Célelőirányzat támogatás/ Támogatási cél a kiírás szerint: Környezet és természetvédelmi, valamint vízgazdálkodási célú fejlesztések

megvalósításához. (A pályázatot elfogadják) Pályátazban vállalt feladatok: -Az 1 ha-os tó (8. sz melléklet) felújítása szárazra állítása, iszapréteg eltávolítás, taljvíz-aknák készítése, a tó újbóli feltöltése, a tó lakóinak ideiglenes, hasonló élőhelyre való áttelepítése mellett -Nagy teljesítményű vízhúzó szélkerék felújítása, kiszállítása, üzembe helyezése -3 kis szélkerék felújítása, újratelepítése -A szélkerekek (8. sz melléklet) felújítását követően egyszeri gépi szintbeállító feltöltése belvízcsatornából, a szélkerekek üzembe helyezését megelőzően 4 ha-on. -Mechanikai és biológiai nádmentesítés, valamint talajvíz-akna rendszerű medermélyítés a 3 ha-os tavon, aszályos esetre. -A biokommunikációra is alkalmas újabb mesterséges vidra odúk telepítése és a régiek átgondolt újratelepítése. -Új gyöngybagoly odú és fehérgólya fészek (8. sz melléklet) alap építése

és telepítése, természetes kivitelű 20 db énekesmadár odú telepítése -Denevérszállás telepítése -Vízparti növényzet és fészkelésre alkalmas bokorcsoportok telepítése, őshonos erdőfolt telepítése cserjeszinttel -Elektromos karámhálózat felújítás, karbantartás, bővítés* -Szürkemarha karám létesítés, min 2 ha* -3 bivalydagonya létesítésének földmunkái* ./55 23 A nyertes pályázatban szereplő feladatok egy része már megvalósult, a „tófelújítások”, a vidraodúk telepítése, a denevérszállás kivitelezése valamint a hatékonyan működtethető szélkerék-rendszer rendbehozatalával járó munkák folyamatban vannak, megvalósulásuk a közel jövőben várhatóak. *Az utolsó 3 pont az előző (3 db elutasított) pályázatok vállalásai között szerepeltek, ám megvalósításuk időközben saját erőből megtörtént. II. CÉLKITŰZÉS: Jelen dolgozat célja egy, a Körtvélyesi Tisza-holtág

tőszomszédságában elhelyezkedő, természetközeli vizes élőhely –és tágabb környezetének- teljes körű bemutatása, a területen végzett korábbi megfigyelések, kutatások és saját terepbejárásaim során tett megállapításaim ismertetése. Célom továbbá, a dél-alföld vizes élőhelyeinek történeti, állat- és növénytani, morfológiai bemutatása, a jelen lehetőségeinek, „mecénás szervezeteinek” ismertetése valamint a jövőre –a konkrét élőhely-rehabilitációra is- vonatkozó következtetések levonása, e példa értékű természetvédelmi munka és emberi teljesítmény több oldalról történő megvilágítása. Dolgozatom leíró jellegéből adódóan a fent soroltak közül néhányan az előzőekben már kifejtésre kerültek. III. ANYAGOK ÉS MÓDSZEREK: Ebben a részben szó lesz –az első fejezetben már említett fokgazdálkodás ismertetésén kívül- a folyószabályozásról annak környezetre gyakorolt

hatásairól, a terület mellett évtizedeken át működtetett rizstelep felszámolásának ökológiai következményeiről valamint bemutatásra kerülnek a Tölgyesi György által kifejlesztett „Nature Observer” megfigyelőrendszer elemei, végül az élőhely-helyreállítás típusai és annak lépései. ./55 24 A fokgazdálkodás, mint a hagyományos ártéri gazdálkodás kulcseleme III/1 A fok, és a fokrendszer működési elve (3. ábra) A fok eredeti földrajzi fogalma ma már alig ismert: foknak nevezték a folyót kísérő hátakon terminológiával: (földrajzi övzátonyokon) keletkezett kiszakadásokat, a magas partokat megszakító nyílásokat, amelyeken át a folyó (tó) árvize az anyamederből az ártérre kilépett, majd a környező laposokat az ereken keresztül - "alulról felfelé" - feltöltve, apadáskor ugyanezeken a nyílásokon át visszaáramlott, legalábbis részben a folyóba. E nyílások alakja és mérete

változó lehetett, küszöbszintjük azonban, pl. a Közép-Tiszán, általában a 0 vízszint feletti 4-5 m között volt. A "fok" azonban nemcsak földrajzi kategória, hanem gazdasági-történeti fogalom is. Az ember ugyanis felismerve annak természetes funkcióját, igyekezett azt hasznosítani s a maga céljainak megfelelően alakítani. Ilyen értelemben beszélhetünk arról, hogy a "fok-gazdálkodás" az ősi ártéri gazdálkodás alapjává vált. A fok jelentéséhez szorosan hozzátartozik a létrehozott rés, mesterséges bevágás, árok funkciója, célja is. A fok tehát az a rés, szűkület, nyílás, bevágás ami megnyitja az utat a víz előtt, az ártér szélesebb és alacsonyabb részei felé így az árteret időszakos vízbőségnél vízzel töltötték fel halászat (természetes ívóhelyek, halbölcsők) és más haszonvételek (pl. legelő, ártéri gyümölcsös stb öntözése) érdekében, illetve, mely innen a stagnáló vizeket

visszavezette apadáskor a folyó medrébe és így az árteret ismét más haszonvételre felszabadította. Eszerint tehát a fokok az ártér gazdasági hasznosítása érdekében kialakított vízfolyások, melyek a vizet két irányba vezetik; áradáskor az ártér mélye, apadáskor a folyó medre felé. Az így kialakított vízrendszer leglényegesebb sajátsága, hogy egységes rendszerbe kapcsolta az ártér valamennyi álló és folyó vizét. A rendszer leglényegesebb eleme emellett az "alulról töltés". ./55 25 A fokrendszer kedvező hatásai: mérsékelte az ártéri mederváltozások mértékét és ütemét, az alulról töltés lehetővé tette, hogy a vizek visszavezetése a folyókba megtörténjék, ezáltal hatékonyá tette az ármentesítést, egyenletessé tette a folyók vízjárását: csökkentette az árvízszint magasságát (feltöltés időszaka), míg a mederbe folyamatosan visszahúzódó víz emelte a kisvíz szintjét (leürítés

időszaka), a fokrendszer segítségével az árterek vízkészlete megnövekedett, kedvező hatás a mezoklímára, mely kiegyenlítette a szárazföldi éghajlat szélsőségeit, az ártér gazdasági hasznosítása lehetővé válik, ezek közül kiemelkedik a halászati hasznosítás. A középkori Alföldön - tekintve, hogy területének csaknem kétharmada ártér volt - nem a (szántó) föld, hanem a fokrendszer működtetése és az ehhez kapcsolódó ártéri haszonvételek jelentették a gazdálkodás alapját. Az egész középkor folyamán az Alföldünknek két, ma már feledésbe ment jellegzetessége volt: az Alföld erdősültsége, illetve a testét behálózó vízfolyások, melyek vízutánpótlását az árvizek, illetve vizet összegyűjtő és fokozatosan kiszivárogtató erdőségek biztosították. Spontán emberi beavatkozás hatására megindult a fokrendszer szétesése, melynek oka elsősorban az úgynevezett malomgátas rendszer volt. Az Alföld

erdősültségének teljes átalakulása, annak csökkenése a lefolyó vízkészletek teljes csökkenéséhez vezetett, amely a fokrendszer szétesését, megszűnését eredményezte. A fokrendszer rehabilitációjának elsődleges indoka az, hogy megvalósításával bemutathatóvá válik a középkori, a természettel harmonizáló gazdálkodási forma, mely a gazdasági haszonvételek mellett messzemenően figyelembe vette a folyók természetes vízjárását. E gazdasági haszonvételek egyik kiemelkedő eleme a halászati hasznosítás, mely a fokok körzetében élők számára igen fontos gazdasági hasznot jelentettek, míg a folyó halállományának növelésére kifejtett pozitív hatásuk szinte föl sem becsülhető. III/2 Folyószabályozás az Alföld területén A társadalmi termelés földrajzi alapjai a 18. századig alig változtak a korábbiakhoz képest, mivel a helyi jelentőségű vízi munkálatok nem módosították jelentősen az összképet. Mivel a

középkorban a láp- és mocsárvilág a termeléssel és a külső támadásokkal szembeni védekezéssel szorosan összefüggött, ezért ezek területe ebben az időszakban tovább növekedett. "Az alföldek folyóit széles - ezen belül is a Tiszát kb. 50-70 km-es - ártér övezte, ahol a fokok és erek táplálták a tavakat, az állandóan és időszakosan elöntött területeket. " ./55 26 (Frisnyák S.: Magyarország történeti földrajza 1999 Budapest p 55) Az árterek és mocsarak között helyezkedtek el azok a magasabb területek, melyek földművelésre és letelepedésre alkalmas helyet jelentett az emberek számára. Mivel a hegyekben és a dombvidékeken ebben az időben megindult az erdőirtás, így nem volt, ami a lezúduló csapadék- és olvadékvíz folyását lelassítsa. Ennek hatására a víz eróziós tevékenysége a hegy- és domboldalakon felerősödött, és a folyók árvízszintjei megemelkedtek. A Tisza szabályozása 1846-ban

kezdődött meg Tiszadob határában. A munkálatok első lépéseként Tiszadob és Tiszaszederkény között egy mesterséges medret létesítettek. A kanyarulat- (meder-) átvágások az ún. vezérárkok mélyítésével történt Mivel a vezérárkok a középkeresztszelvénynek csak alig 7-10 %-át tették ki, a mederfejlődés nagyon lassú volt. Ezért az 1850-es évektől kotrógépekkel segítették a mederfejlődést. A folyó alföldi szakaszán 1879-ig 112 átvágás készült, melyek együttes hossza 133,8 km. A Tisza teljes hossza 1419 km-ről 962 km-re csökkent. A folyószabályozás 1849-től 1879-ig terjedő szakasza egy teljesen új Tiszát hozott létre. A mederátvágásoknak az eredménye az lett, hogy a Tisza esése másfélszeresére emelkedett, vízjárása hevesebbé vált, az árvíz szint 2-3,5 m-rel megemelkedett ezzel szemben a kisvízszint kb. ugyanennyivel alacsonyabb lett A mederátvágások mellett folytatódott a gátak és a nagyobb településeket

védelmező körgátak építése. Mivel a töltések nem tudtak ellenállni a megnövekedett, helyenként egymásra torlódó árhullámoknak, a töltéseket az árvizek figyelembevételével magasították és szélesítették. A gátak közötti hullámtér a hordaléklerakódások miatt jelentős mértékben feltöltődik, ezért napjainkban is nagyon fontos feladat a gátfejlesztés, az árvízvédelmi létesítmények korszerűsítése. A folyószabályozás és a gátépítések mellett megindult a lápok, mocsarak és a belvizek lecsapolása is, melyet szintén a megnövekedett termőföld igény tett szükségessé. III/2/1 Körtvélyesi Holt-Tisza: A holtág a Tisza-szabályozás során végrehajtott 87. számú átmetszéssel 1862 - 1887 között alakult ki a folyó bal parti hullámterében. Közigazgatásilag Hódmezővásárhely városhoz tartozik. Hossza 4,7 km, átlagos szélessége 128 m, területe 60 ha, átlagos vízmélysége 3 m, víztérfogata 1,8 millió m3.

Tulajdonosa a Magyar Állam, kezelője az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság. A vagyonkezelői jognak a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága részére történő átadása folyamatban van. Mivel természeti védelem alatt álló terület, használói joga van a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának is. A halászati jogot a "Tisza" Halászati Szövetkezet gyakorolja. Medre közepes mértékben ./55 27 feliszapolódott, vízi növényezettel való benőttsége előrehaladott. A Tiszához az alsó végén lévő hullámtéri csatornán keresztül kapcsolódik. Szivárgó vízből és az árhullámokból töltődik. A Körtvélyesi szivattyútelepen keresztül belvizekből is tölthető (a 155 km2 kiterjedésű Kenyereéri belvízöblözet vizeinek befogadója). Leüríthető a holtág alsó végén lévő hullámtéri csatornán keresztül. Vizének minősége változó, általában a "kissé szennyezett" kategóriába tartozik. Tájképi

szempontból kitüntetett figyelmet érdemlő terület, élővilága nagyon változatos és gazdag. Az országos jelentőségű Mártélyi Tájvédelmi Körzet része, rajta van a "szentély" jellegű holtágak listáján, de nem sorolták be a "szentély" típusú holtágak első csoportjába. III/2/2 A folyószabályozás hatása a környezetre A környezet átalakító munkák a rengeteg előny mellett nagyon sok káros következménnyel jártak, melyek nagy részét azonban sajnos csak később ismerték fel. A hidrológiai hálózat átalakításával és az árvízvédelmi töltések építésével meg szűnt azoknak a tájenergiáknak a természetes működése, melyek a felszínfejlődést meghatározták. A folyók medrének szabályozásával és a gátrendszerek kiépítésével az üledékfelhalmozásnak a területe 38 500 km2 -ről 1800 km2 -re zsugorodott. A társadalom tájátalakító munkálatainak következtében a vízfelület óriási

mértékben csökkent, ennek hatására a páratartalom, a mikroklíma, a talajvíz, a talajképződési folyamatok stb. is megváltoztak A talajvíz süllyedésének hatására a természetes növénytakaró átalakult (pl. az ártéri mocsárerdők kiszáradtak, a homokvidékeken a nyírfaállomány kipusztult). A már a 10-13 században (a korai feudalizmus korában), a földművelés térhódításával megindult sztyepesedés az ármentesítési munkálatok hatására felgyorsult. Továbbá az ármentesítések, a láp-és mocsárlecsapolások hatására a talajvízszint lesüllyedt, a talaj hő- és vízgazdálkodása megváltozott, egyes talajok pedig átalakultak. Így pl a láp- és mocsárterületek talajféleségei, a lecsapolások következtében kiszáradtak, majd réti csernozjommá fejlődtek, a sóban gazdag egykori árterületeken pedig különböző szikes talajok alakultak ki. A társadalom környezet-átalakító tevékenysége Mendöl Tibor megfogalmazása szerint

- "eltüntette a két fő tájtípusnak, az ártérnek és ármentes szintnek különbségét, egyetlen ármentes területté alakította az egész vidéket, s mindenütt a szántóföldet tette uralkodóvá". (Frisnyák S: Magyarország történeti földrajza 1999., Budapest p 101) ./55 28 III/3 A paléi rizstelep szerepe a vizes élőhely kialakulásában: A Hódmezővásárhely nyugati határában lévő 400 hektáros, 1952 óta folyamatosan működő rizstelep üzemeltetését 1991-ben, az egyre emelkedő vízdíjak miatt, beszüntették. A HódMezőgazda Rt - akkor még Hódmezővásárhelyi Állami Tangazdaság - így a rizstermesztésről kénytelen volt áttérni kevésbé költséges kultúrák termesztésére, annak ellenére, hogy ez a Palé elnevezésű területen lévő rizstelep 400 hektáros vízfelületével, a hozzátartozó elvezető-, valamint a vele kapcsolatban levő csatornahálózattal (2. ábra) nélkülözhetetlen pótélettérré nőtte ki

magát a vele szomszédos Pusztaszeri és Mártélyi Tájvédelmi Körzetek számára. Ám időközben ezen a területen kialakult élővilág fenntartása számára is nélkülözhetetlenné vált. Paléban 600 hektáron folytattak rizstermesztés. Ennek hatására ezt a területet folyamatosan vízzel árasztották el, ezáltal egy vizes élő helyet hoztak létre. Nagyon sok olyan élőlény talált itt élőhelyet, mely régen, még a folyó szabályozási munkálatok jellemző volt ezen a területen. A 400 hektárnyi vízfelület (4. ábra) másik nagy előnye az volt, hogy a város klímáját is kedvező módon befolyásolta, az uralkodó szélirányt figyelembe véve, a nyári időszakban. A rizstermesztés idején a Hód-Mezőgazda Rt. által alkalmazott technológia évente 200 haos terület pihentetését írja elő, így a bevethető terület évente 400 hektár volt A rizstelepnek a lúdvári szivattyútelepnél kiemelt Tisza-víz szolgáltatta a szükséges

vízmennyiséget. Az alábbi Landsat 1990. és 2000 pseudocolor képei (4 és 5 ábrák) -a ’90-es kép rossz felbontása ellenére- jól mutatják a mintaterület (pirossal bekarikázva) dél-keleti szomszédságában elhelyezkedő vízfelület eltűnését: (4. ábra) (5. ábra) A Hód-Mezőgazda Rt. tehát ezzel a tevékenységével a lecsapolási munkálatok előtti erdős puszta jellegű értékes ökoszisztéma szabad vízfelület karakterű mozaikjait pótolta. Az Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság elvégezte a körtvélyesi szivattyútelep rekonstrukcióját, melynek célja a paléi rizstelep vizének esős időszakban is biztonságos ./55 29 elvezetése volt. A kb 6 millió m3 vízmennyiséget a holtág déli ágának folytatásában elhelyezkedő csatorna vezette az élő Tiszába. A rizstáblák közötti, jobbára állandóan vízzel telt igen tekintélyes összhosszúságú nagy biomassza termelékenységű lecsapoló csatornahálózatnak (2. ábra)

nagy jelentősége van A nagy hal, kétéltű sűrűség révén megnövekedett a terület emlős- és madáreltartó képessége, amit a csatornarendszer nagy valószínűséggel a Tisza vizének köszönhet. Tölgyesi György és munkatársai megfigyelései szerint ugyanis sok olyan faj megtermékenyített ikrái, ivadékai érkeznek a vízzel, melyek a csatornarendszerben nem szaporodnának (ilyen például a védett fajok közül a réti csík (Misqurnus fossilis). A ritka, védett vízi emlősök közül az indikátor fajnak tekinthető vizicickány (Neomys fodiens) jelenléte a vízicsigák, ebihalak, halivadékok bőségét igazolja. A menyétfélék (Mustelidae) menyéttel (Mustela nivalis), a hermelinnel (Mustela erminea), a görénnyel (Mustela putorius), a nyesttel (Martes foina), ez erdős csatornaszakaszokon nyuszttal (Martes miartes), és a vidrával (Lutra lutra) képviseltetik magukat. III/3/1 A rizsföldek fölszámolásának következményei és az „utolsó

próbálkozás”: 1991-re a rizsföldet a vízdíjak folyamatos emelkedése miatt megszüntették, ami egy kisebb ökológiai katasztrófát okozott a területen (pl. szárazra kerültek a Kis-Tisza csatorna több évtizedes vidra várai). 1992-ben az előző években még virágzó vizes élettér mindössze néhány ha területűre zsugorodott, ezen kívül a szennyezett vízminőség következtében táplálék ínség lépett fel. Ennek következtében nagyon sok állat pusztult el búvóhely, víz és élelem hiányában. A bekövetkezett ökológiai vészhelyzetben Egyed Béla, a Hód-Mezőgazda Rt. vezetője vállalta, hogy két év szünet után 56 hektáron újból megindítja a rizstermesztést, mely döntés hatására részben regenerálódott a korábbi vizes élőhely. A rizstermesztés negyven éve alatt évi 6 millió m3 víz tartotta folyamatosan az időjárástól függetlenül magasan a csatorna vízszintjét. Azonban a vállalatnak 1994-ben újra be kellett

szüntetnie a rizstermesztést, mivel ígéreteket kaptak a magas vízdíj miatti több millió forintos veszteségnek kiegyenlítésére, ám az ígért pénzösszegeket a mai napig nem kapták meg. ./55 30 Beier László Előtanulmány meliorációs csatornákon kialakult vidra életterek vizsgálatához (1988) című munkájában felvetette a kérdést, hogy tekinthető e a csatornarendszerben létrejött vidraállomány szaporodás céljából kialakult közösségnek, részpopulációnak? Tölgyesi György és Beier László 1988 óta folytattak kutatásokat ezen kérdés megválaszolása céljából. A kutatások eredményeképp igen lett a válasz a tanulmányban feltett kérdésre. A Tölgyesi által kifejlesztett elektronikus rendszerrel sikerült a vidrák szaporodási viselkedésmódját, fészkelőkatlant és kölyökállatot sikerült rendszeresen megfigyelni. Több fórumon hívták fel a figyelmet az értékes állatokat hosszú és rövid távon fenyegető

veszélyekre, a mindenképpen kívánatos vizes élettér bővítésére, a nagy étvágyú vidrák számára, immár aktuális hal utánpótlás anyagi akadályaira. Többen is jelezték, hogy támogatnák a programot. Ezek közül a legjelentősebbek felsorolásszerűen a helyi vadásztársaság vállalta a lőtilalmat a körzetben, a vízügyi szervek szivattyúval és üzemanyaggal segítették az új tó (3 hektár) feltöltését, a halászati szövetkezet több ezer pontyivadékkal pótolta a megcsappant halállományt, dr. Rapcsák András polgármester, országgyűlési képviselő pedig kilátásba helyezett egy esetleges alapítvány jellegű további üzemeltetést és ha szükséges egy helyi védetté nyilvánítást. III/4 A megfigyelés és kutatás során felhasznált műszerek: (1. sz melléklet) · automatikus fényképezőgépek nappali és infravörös változatban · automatikus éjszakai, infravörös kamerák · kamkorderek · távvezérelt, mozgatható

kamerák, speciális infravörös reflektorok · hőérzékelős, URH-s számláló készülékek. A Hód-Mezőgazda Rt. bekapcsolódott a műszerek fejlesztésébe és gyártásába is Ezekről a műszerekről és a kutatás során felhasznált eszközökről bebizonyosodott, hogy korlátlan számú információ begyűjtésére képesek az állatok legkisebb zavarása mellett. Ezen kívül rendkívül kicsi az igényük, és egy sor bio-kommunikációs lehetőség is rejlik bennük. Ezek a vidrák megfigyelésére kifejlesztett eszközök változatlanul, vagy kisebb átalakítással egyéb állatok kutatásához is alkalmasak. A körzeten belül folyik különböző mesterséges odúk és közlekedő folyosók tervezése, telepítése is. (2 sz melléklet) ./55 31 A rizstermesztés szüneteltetésének második évében a szűkebben vett csatornarendszerben öt vidrát sikerült automata fotózó és filmezőberendezéssel azonosítaniuk (8. sz melléklet) 1992 telén azonban

az alacsony vízállás, a besűrűsödött, szennyezett vízminőség következtében táplálékhiány állt be és az egy nőstényből és két kölykéből álló vidraközösség megbomlott. Az egyik kölyköt már elhullva, a másikat végelgyengülve találták meg. A felnőtt állatok nem a hullámtér felé indultak el, hanem pár napot Tölgyesi György tanyáján lévő tavaknál töltöttek, ahol minden mozdulatukat rögzítették, majd a nyitott csatornamederben vándoroltak el. III/5 Vizes élőhelyek helyreállítása A különböző vizes élőhelyek azért különösen veszélyeztetettek, mert a mezőgazdasági területek növelésének egyik tradicionális módja a lápok, mocsarak lecsapolása, valamint a folyószabályozással a folyók árterének drasztikus csökkentése. Ezeknek a természetbe történő emberi beavatkozásoknak a hatására nemcsak hogy az élővilág közvetlen veszélybe került, hanem a közvetett hatásaik következtében már az ember

számára olyan nélkülözhetetlen "biológiai szolgáltatások", mint például az ivóvíz, halállomány, árvízmegelőzés stb. is veszélybe kerültek A természetközeli közösségek helyreállítása annak ellenére, hogy meglehetősen költségigényes folyamat, gazdasági szempontból nagyon előnyös lehet olyan területen, amely másra már nem hasznosítható. A helyreállítással létrehozhatunk egy olyan önfenntartó természetközeli élőhelyet, amelyet a továbbiakban nem kell kezelni, és mind táj esztétikai, mind pedig környezetvédelmi szempontból kedvező. A vizes élőhelyek helyreállításakor az elsődleges feladat a szükséges vízszint és a szennyezéstől mentes víz biztosítása, valamint, hogy ez a víz az adott élőhely típusának megfelelő kémiai sajátságú legyen. A sikeresen helyreállított területek jelentősége abban áll, hogy növelhetik a védett területek jelenlegi, erőteljesen korlátozott méretű hálózatát.

Ezen kívül nagyon sok fajt csak így menthetünk meg a kipusztulástól. Azonban az emberiség legfontosabb feladata, hogy a még természetes állapotban lévő területeket megóvja az esetleges szennyezésektől, degradációtól. Itt is a megelőzésre (prevencióra) kell helyezni a hangsúlyt, ugyanis jóval kevesebb pénzbe kerül az eredeti élőhely eredeti állapotának megóvása, mint a helyreállítás. ./55 32 III/5/1 Az élőhely-helyreállítás típusai Mivel a helyreállítással kapcsolatos szóhasználat még nem tisztult le, ezért nagyon sokszor a fogalmakat (restauráció, rehabilitáció, rekonstrukció) a szakemberek különböző értelemben használják. A példák Margóczi Katalin: Természetvédelmi biológia (1998, Szeged pp. 98-99) című jegyzetéből származnak: „GÖRI és mts. 1994: Természetvédelmi kezelési formák (1) prezerváció (szukcessziómenet kedvező környezeti feltételeinek biztosítása) (2) konzerváció (kedvező

állapot rögzítése) (3) rekonstrukció (kívánt korábbi állapot elérése a meglévő maradványok felhasználásával) (4) rehabilitáció (új élőhely teremtése: egy nyomtalanul eltűnt, de a terület ősi elemeihez tartozó élőhelyek mesterséges kialakítása) PYTWELL & PUTWAIN (1996) Élőhely - helyreállítás (habitat restoration) : (1) élőhely javítás (habitat enhancement): a még létező, de degradált élőhely vagy életközösség ökológiai potenciálj ának és biodiverzitásának növelése kezeléssel és betelepítéssel. (2) élőhely létrehozás (habitat creation): növénytársulások de novo telepítése csupasz talaj felületre, életközösség visszatelepítése. (3) élőhely áthelyezés (habitat translocation): egész közösség áttelepítése egy donor helyről egy befogadó helyre. ARONSON et al. (1993): (1) restauráció (restoration) az eredeti életközösség, a diszturbáció előtti állapot visszaállítása. (2)

rehabilitáció (rehabilitation). a helyi igények szerinti tereprendezés, élőhely létesítés. (3) reallokáció (reallocation). élőhelyek, életközösségek átalakítása" III/5/2 Az élőhely-helyreállítás lépései A természetközeli életközösségek helyreállítása történhet egy adott helyen felkérésre, vagy pedig természetvédelmi biológiai szempontok ./55 -mely lehet például egy faj 33 életlehetőségeinek növelése- alapján jelöljük ki a helyreállítandó területet. A második esetben pedig ökológiai modellek (pl. szigetbiogeográfia) alapján kell kiválasztani a restaurálandó területet. Az ökológiai helyreállítás első lépéseként nagyon fontos a feladat alapos megtervezése és a célmeghatározás. A fő feladat a helyi adottságok és lehetőségek felmérése és a helyreállítandó életközösség meghatározása, valamint a degradációt okozó tényezők kiküszöbölésének lehetőségeit is fel kell

deríteni, a helyre állítás ugyanis csak ez után lehet sikeres. A tényleges helyreállítás első lépése az, hogy a termőhely fizikai és kémiai állapotát átalakítsuk. Ez jelentheti például friss talajréteg elhelyezését, tápanyagok hozzáadását, pH meszezéssel történő megváltoztatását, a vízjárás műtárgyakkal való megváltoztatását. Ezt általában az első növény fajok, illetve a talaj biológiai aktivitását elősegítő miroorganizmusok betelepítése követi. Ezeknek a mesterséges átalakításoknak és betelepítéseknek a hatására elérhető az az állapot, amikor már a spontán regeneráció is jelentőssé válhat. Miután a megfelelő élőhelyet kialakították, nagyon gyakran befejezettnek tekintik a helyreállítást, a terület benépesülését a természetre bízzák. Ez azonban nem mindig helyes Madarak esetében ez elegendő, mert könnyen megtalálják és elfoglalják az új élőhelyet, azonban növények esetében a

visszatelepülés a fajok korlátozott terjedési képessége miatt igen hosszú időt vesz igénybe, ezért természetvédelmi helyreállítás során növények betelepítésére van szükség. A betelepített fajoknak elsősorban társulásalkotó, domináns fajoknak kell lenniük. Ezen kívül a helyreállítási munkálatok során számítani kell olyan fajok megjelenésére is, melyek az adott életközösségben esetleg nem kívánatosak. Az ezekkel a módszerekkel helyreállított területek állapotát hosszú időn keresztül kell nyomon követni, monitorozni ahhoz, hogy meg tudjuk állapítani, sikerült-e az eredeti célunkat megvalósítani, létrejött-e az az állapot, amit el szerettünk volna érni, illetve ha pótlólagos kezelésre van szükség, annak irányát újra és újra meg kell határozni. ./55 34 IV. EREDMÉNYEK: Ebben a fejezetben kerül sor a konkrét mintaterület és a terepen, 2003-2004. évben, a CSEMETE IRODA valamit a SZTE-JGyTFK Biológia

Tanszéke által Bojtos Ferenc és Dr. Ilosvay György vezetésével végzett felmérések és saját 2005-2006. évi terepbejárásaim alkalmával tett megállapításaim bemutatására. IV/1 Az élettér elhelyezkedése Tölgyesi György és családjának tevékenységének színhelye a Hódmezővásárhely nyugati határát behálózó több tíz kilométer hosszúságú, többágú, az ősi tiszai mellékfolyók medrében (Kenyere-ér) a századelőn létesült belvíz elvezető csatornarendszer (kb. 2 kilométer hosszú, felülete pedig 2 hektár), amely a már említett Körtvélyes nevű - a Mártélyi Tájvédelmi Körzet részét képező - holtághoz való kapcsolódás révén az élő tiszai vizes-zöld folyosó értékes oldalágaként funkcionál (Kenyere-ér, Damak-ér, Kender-tó-ér, Körtvélyes-holtág) (6. ábra) (6. ábra) A vizes "zöld folyosó" partvonalának teljes hossza több mint 30 km, az ártérrel és a körtvélyesi szivattyúteleppel aktív

kapcsolatban áll. A tiszai vidrák itt, és egy másik ponton léphetnek ki az ártérről, e kapcsolódási pontok a Pamuk-ér végpontjainál találhatók. Évtizedek óta bizonyított, hogy az ősi Kis-Tisza csatorna a náddal, füzes aljnövényzettel szegélyezett, több kilométeres árterével vidra élő- és szaporodóhely. ./55 35 Tölgyesi György tanyájának (előbbi ábrán piros négyzettel jelölt) elhelyezkedését a 7. ábra szemlélteti. (Tölgyesi-Beier: Tényfeltáró tanulmány élettérromlásról 1993 Hmv, p10) (7. ábra) Mint ahogy az a Hódmezővásárhely régi vízviszonyait bemutató térképen is jól látható (1. ábra), ezt a területet még a folyó szabályozási munkálatok megkezdése előtt összefüggő vízfelület borította. Ezek közé jellegzetes erdős pusztai táj elemek ékelődtek Ez a típusú élőhely nagyon változatos élővilágnak adott otthont. Mint már említettem, ezeknek a lecsapolási munkálatoknak az egyik káros

következménye az volt, hogy rengeteg faj eltűnt erről a területről. A megmaradtak túlélési esélyeit pedig sok esetben már a nagymértékben lecsökkent egyed szám és az elszigetelődés teszi kétségessé. IV/2 ’94-’96 között bekövetkező változások 1993 volt az utolsó vizes év, melynek a csatorna hálózatában visszamaradt víztömege 1994 nyarára elfogyott. A víztömeg elpárolgásának legfontosabb oka az azévi rekord aszályos időjárás is. 1994 nyarán a júniusi, júliusi kánikula hatására a csatornarendszer évtizedek óta nem tapasztalt mértékben kiszáradt (1. kép). A csatornarendszer a Hódmezővásárhelytől nyugatra levő terület egyetlen vizes élettere, ezen kívül az élővilág számára csak a 10 kilométerre elhelyezkedő Kopáncsi-és Ludasi-ér vízrendszere érhető el a gáton belül elhelyezkedő holtágak mellett. ./55 36 Tölgyesi György "További élettér pusztulás 1994." című

tanulmányának hatására 1994 nyarán a Kiskunsági Nemzeti Park és a Körös-Maros-menti Természetvédelmi Igazgatóság közösen döntött az azonnali, az őszi esőzésekig terjedő időszak áthidalását szolgáló vízpótlásról. A természetvédelmi szervek, az Előre Vadásztársaság és Tölgyesi György által vásárolt néhány tízezer m3 víz mintegy 25 cm vízszintemelkedést eredményezett. 1995-ben azonban folytatódott az aszályos időszak, mely eredményeként 1995 nyarára sok kilométeres körzetben csak kb. egy hektárnyi összfelületű tavakban maradt víz Az alábbi két kép az 1994. júniusában és 2006 májusában készült ugyanazon csatorna szakaszról. (1. kép) (2. kép) A vízpótlást a tóparton fúrt kutakra felszerelt három vízhúzó szélkerék felszerelésével sikerült megoldani. 1995 júniusában a teljesen kiszáradt egykori vízi utakon életveszélyes vándorlás után élelmet, oltalmazó víztükröt keresve két

otthontalan vidra érkezett a tavakhoz. A bizonyságot a naponta megújuló nyomok, ürülékhalmok jelentették Ennek érdekessége, hogy a vidrák számos zavaró közeg ellenére is ezen a területen maradtak hosszabb ideig. 1995 ősze a vidrák áttelelése érdekében a jég alá jutást és a megbújást segítő újabb műtárgyak telepítésével, újabb és újabb kameraállások kialakításával telt (1. sz. melléklet) (Berkecz Nóra: Rehabilitációs kísérlet természetközeli vizes élőhelyek kialakítására (SZTE-JGYTF, Szeged, 2004.)) ./55 37 1996-tól kezdődően - a csapadékos időjárásnak köszönhetően - folyamatosan feltöltött állapotban voltak a csatornák és az ártéri kubikok. A vidrák azóta ismét "csak" gyakori látogatói az azóta 4 hektárnyira bővült tórendszernek. IV/2/1 A mai vidravédelem kérdései - a Szamos és Tisza folyóink ciánszennyeződésének hatása a hazai vidraállományra A romániai Nagybánya

területén évszázadok óta nemesfém és egyéb értékes kőzetek bányászása folyik. A bányászat az 1950-es évekig viszonylag jól megfért a természettel A kitermelés a 20. század elején felgyorsult A szocialista iparosítás jegyében, a román munkaerő beépítésével az óriási bányaközpontok elkezdték felfalni mindazt, amit maguk körül találtak. Végeredményben tehát a kis faluból nagy bányaváros lett(Tóth I János 2002) Nagybányán 1888-ban vezették be a cianidos lúgozást. A meddő anyagából nátrium- vagy kálium-cianiddal vonják ki az aranyat, amelyet majd redukcióval nyernek ki. Az eljárás mellékterméke nagy mennyiségű cianiddal szennyezett kőzet. A hulladékot 215 ülepítő medencében tárolják. A tárolás egyre korszerűtlenebbnek bizonyult, míg egyszer csak be nem következett a katasztrófa. 2000. január 30-án a meddőből készült töltés átszakadt és a cianidos víz a Lápos- folyóba zuhogott. A hazai vizeket

február l-jén érte el Tömeges halpusztulás adta egyértelmű jelét a szennyezésnek. A szennyezés levonulását követően 38 halfaj elpusztult egyedeit találták meg. Becslések szerint a teljes halállomány 30%-a semmisült meg A folyóból körülbelül 500 t haltetemet emeltek ki, amit fóliával bélelt sírokba temettek. Ez a tényező jelentősen befolyásolta a vidrák állapotát. (Tóth I János 2002) A szennyezés hatása a hazai vidraállományra A hazai állomány Tisza-Szamos vidékét fenyegette a szennyezés. A mérgezés levonultával, mindkét folyó sodorvonalából eltűntek a vidrák. De mivel tetemekre nem bukkantak, az elvándorlás gyanúja merült fel, amit a halpusztulás miatti táplálékhiány indokolt. Gera Pál szerint a vidrák számára halálos ciándózis 5-30 mg lehet. Mivel az elpusztult halakban maximálisan 2 mg/kg koncentrációban volt jelen a cianid, a vidrák napi táplálék mennyisége, pedig l kg halhús /nap, az elfogyasztott

halakkal nem juthatott be halálos dózis a szervezetükbe. Legfeljebb egy olyan kisebb adag, amely a központi idegrendszerre hat ./55 38 Az első életjel Tiszafürednél történt 2000. Február 25-én Ezt követően sorozatosan adtak életjelet magukról, ami azt bizonyítja, hogy sikeresen átvészelték a balesetet. Valószínűleg holtágak, mellékágak menedékében, mivel a szennyezés a sodorvonalán belül maradt, tehát az árterek, holtágak, csatornák nagy része érintetlen maradt a méregtől. (Gera Pál 2000) IV/3 Kutatási eredmények: Az alábbiakban a 2003-2004. években történt terepfelmérések valamint saját bejárásaim eredményeit közlöm: IV/3/1 A terület növényvilága, 2003-2004 nyári felvételezés. (3 sz melléklet) Készítette: Szalma Elemér A mellékletben szereplő táblázat eredményei alapján megállapítható, hogy a 2003. és 2004 években a területen összesen 87 növényfajt sikerült megfigyelni. A terület természetes

állapotára utaló értékek közül 1 védett, 8 társulás alkotó és 24 kísérő faj szerepelt. Az élőhelyek degradációjára utaló kategóriák közül a gazdasági növényfajok száma 1, a zavarástűrő fajok száma 18, míg a gyomfajoké -az összes kategóriák közül a legmagasabb35. Az árkok és mesterséges csatornák vízinövényezte (a táblázatban dőlt betűvel szedve), a víztest enyhe sósságát és növényi tápanyagban való gazdagságát mutatja. IV/3/1/1 Általános Nemzeti Élőhely-osztályozási Rendszer (Á-NÉR) alapú folttérkép, 2006. tavasz: Készítette: Szilágyi Gábor A 2005-2006. évben tett terepbejárásaim során sikerült egy, a fenti fajleltárral összhangban lévő, (Á-NÉR alapú) folttérképet készítenem a területről. Az alábbi táblázat (8 ábra) és az azt követő folttérkép (9. ábra) ezen kategóriák jellemző, a területen föllelt, természetes állapotra utaló növényfajait illetve az azokra jellemző

területi elhelyezkedést hivatottak szemléltetni. Amellett, hogy a területen jelentősebb degradációt jelző, nagyobb kiterjedésű gyomfoltot nem lehetett kimutatni, az Á-NÉR kategóriák megválasztása kissé idealizált képet fest. ./55 39 színkód 1. 2. 3. 4. 5. Á-NÉR kód A1 B1 B3 D4 O6 fajok megnevezés latin név Békalencsés, rucaörömös, tócsagazos úszóhínár magyar név Lemna minor Apró békalencse Ceratophyllum demersum Érdes tócsagaz Salvinia natans Rucaöröm Phragmites australis Nád Typha angustifolia Keskenylevelű gyékény Bolboschoenus maritimus Zsióka Polygonum arenarium Homoki keserűfű Ranunculus acris Réti boglárka Stachis palustris Mocsári tisztesfű Chrysanthenum vulgare Jézuslajtorja Butomus umbellatus Virágkáka Vízparti virágkákás, csetkákás, vízi Sagittaria sagittifolia Nyílfű hídőrös, stb. mocsarak és nádasok Carex vulpina Rókasás Tavak zárt nádasai és

gyékényesei Alföldi mocsárrétek Alföldi gyomos üde gyepek Ranunculus repens Kúszó boglárka Alopecurus pratensis Réti ecsetpázsit Bromus erectus/commutatus Sudár rozsnok Stachis palustris Mocsári tisztesfű Galium verum Tejoltó galaj Dactylis glomerata Csomós ebír Trifolium campestre Mezei here Plantago lanceolata Lándzsás útifű Ranunculus acris/repens Réti boglárka Symphytum officinale Fekete nadálytő Lotus corniculatus Szarvaskerep Potentilla reptans Indás pimpó Lysimachia nummularia Pénzlevelű lizinka Daucus carota Murok Chrysantheum vulgare Jézuslajtorja Glechoma hederacea Kerek repkény Prunella vulgaris Közönséges gyíkfű Medicago sativa Lucerna Dactylis glomerata Csomós ebír Agropyron repens Közönséges tarackbúza Alopecurus pratensis Réti ecsetpázsit * * * * * * Tájidegen fajokkal elegyes erdők 6. R2 Részben túlélt/betelepült cserje éy gyepszinttel 7. S7 8. T9 Facsoportok,

erdősávok és fasorok (fásítások) Kiskertek (8. ábra) ./55 40 (9. ábra) *a területhez tartozó alig ha-os területű erdőfoltban szelektív vágással és honos, a tájra jellemző fajok telepítésével lehet javítani az állományt, bár a kép most is bíztató (Kocsányos tölgy (Quercus robur), Mezei szil (Ulmus minor), Fekete bodza (Sambucus nigra), Dió (Juglans regia), Virágos kőris (Fraxinus ornus), Akác (Robinia pseudo-acacia). Itt említem meg, hogy a térkép tetején látható háromszög alakú térrészben, a tervek szerint 2-3 ha-on őshonos fafajokból álló erőfolt telepítésére van kilátás a közeljövőben. *a területen lévő csatornák partján –az alaklomszerű klón-dugványozásnak is köszönhetően- megerősödni látszik egy zömében fűz-féléket (Salix-fajok), nyárakat (Populus-fajok) és Mezei szilt (Ulmus minor) tartalmazó állomány. Figyelemre méltó a gyalogakác hiánya. *a birtok központjában elhelyezkedő tanya

udvarban változatos –honos fajokban gazdagtelepített vegetációt találunk, melybe beletartoznak a kerti vetemény növényei, a legkülönfélébb gyümölcsfák, honos és tájidegen fák, cserjék egyaránt. ./55 41 A fajlistát tartalmazó táblázat természetvédelmi érték kategóriáit tekintve, a bejárások alkalmával szerzett tapasztalataim alapján elmondható, hogy a degradációra utaló fajok száma és tömegessége az elmúlt évekhez képest csökkenni látszik, a természetes állapotra utaló növényfajok nehézség nélkül megtalálhatóak. IV/3/2 Rovartani felmérések ökológiai értékelése - Körtvélyes 2003-2004 (4. sz melléklet) A kutatást végezték: Dr. Gaskó Béla és Csehó Gábor A rehabilitált élőhelyek értékeléséhez 4 mintaterületet választottak ki, ahol 10 talajcsapdából álló telepet működtettek. A Barber-csapdákat tavasztól nyár elejéig kétheti rendszerességgel ürítették. A kutatás során 50 bogárfaj

került elő, ebből a védettek száma 4, a faunisztikai érdekességek közé 13 tartozik. A Tisza hajdani árterületeit nagykiterjedésű nádasok, gyékényesek és láprétek borították, melyeket csak elvétve szakították meg apróbb füzesek. Ezekhez, a monoton élőhelyekhez és a rendszeres elöntésekhez csak 3 Carabus faj tudott alkalmazkodni, melyek a ragyás futrinka (Carabus cancellatus tibiscinus), a szárnyas futrinka (Carabus clathratus auraniensis) és a mezei futrinka (Carabus granulatus granulatus) (Gaskó 1997). A folyószabályozásokat követően a gátak közé szorított folyók hullámterei ezeknek a fajoknak a refugiumainak tekinthetők, melyekből megfelelő élőhelyek kialakításával visszaterjedhetnek. A "felszabadult" területek művelésbe vonásával újabb fajoknak az elterjedése vált lehetővé. Ez nem jelenti az eredeti fauna gazdagodását, sőt a nagyüzemi táblák létrejöttével a fajszegényedés jelei erőteljesen

megmutatkoztak. Több irodalmi adat és saját megfigyelés bizonyítja, hogy a nagy kiterjedésű lucernatáblák mikroklimatikus viszonyai számos nagyfutrinkának kedveznek. Ebbe a körbe tartozik többek között az aranyos bábrabló (Calosoma madereae auropunctatum). A ragyásfutrinka (Carabus cancellatus tibiscinus) legnagyobb példányszámban a sásosból került elő. Ez a futrinka a Tisza-mente egyik domináns ragadozója, amely magas nedvességigényű, így a vizes élőhelyeket részesíti előnyben. Eddig erről a vidékről irodalmi adatokból valamint régi példányokból lehetett ismerni ezt a bogarat. A mezei futrinkát (Carabus granulatus granulatus), az előző rokonához képest, ./55 42 nagyságrendekkel kevesebb egyedszámban csapdáztak. Ez azzal magyarázható, hogy hasonló ökológiai igényekkel rendelkezik, mint fenti társa, de kevésbé agresszív nála. Az aranypettyes bábrabló (Calosoma maderae auropunctatum) színező elemnek tekinthető,

mivel leggyakrabban mezőgazdasági területeken (főleg lucernaföldön) fordul elő. A busafutó (Broscus cephalotes), az egyszínű vakondfutó (Clivina fossor), a Pterostichus macer, a nagy temetőbogár (Necrophorus germanicus), a közönséges labdacsbogár (Byrrhus pilula) és a sünbogár (Hispa atra) előkerülése nem váratlan. A környéken dr Gaskó Béla számos helyen megtalálta, de sehol sem nagy tömegben. A sás a sásormányos (Notaris scirpi) legfőbb tápnövénye, így ezen az élőhelyen jelenlétére mindenképp számíthattunk. Az értékelés szempontjából fontos kiemelni a barna (Dorcadion fulvum) és a nyo1csávos gyalogcincért (Dorcadion scopolii). Ez a két faj kifejezetten xeroterm, és a kötöttebb talajú sztyepprétjeink jelzőfajának tekinthető. Életmódjukról Dr Gaskó Béla (1979) részletes információkat közöl az "Adatok a Szeged-körtöltés melletti erdősáv Cerambycidafaunájához" című cikkében. Rajzásuk kora

tavasszal robbanásszerűen indul meg földutakon valamint a letaposott, csenevész füvek között. A meleg fokozódásával az aktivitás áttolódik a dúsabb növényzetű helyekre is. Ugyancsak a sztyeppelemek tekinthető az impozáns külsejű díszfutó (Callistus lunatus) és a Phytoecia pustulata. Az említett futóbogár csak ritkán kerül a szemünk elé A cincér a hypereuryoecikus intermedier elterjedési típusú fajok közé tartozik, így elég sűrűn találkozhatunk vele. Érdekessége, hogy talajcsapdából eddig még nem került elő A Trox-bogarak családjának tagjai a nehezen kutatható fajok közé tartoznak. Száradó állati maradványokon és fészkekben találkozhatunk velük. Ritkán sörcsapdával is gyűjthetők A Trox sabulosust a szakirodalmak országszerte elterjedt fajnak tartják, ennek ellenére a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményében alig találhatunk belőle néhány példányt. A mezőgazdasági kártevők közül kiemelkedő jelentőségű

madártáplálék a hamvas vincellérbogár (Otiorrhynchus ligustici). Ez a faj főleg a lucernásokra jellemző, de sztyeppfajokhoz hasonlóan a melegebb és szárazabb helyeken is találkozhatunk vele. ./55 43 Itt kell megemlíteni, hogy a sörös valamint glikolos csapdák más-más fajokat vonzanak. A két szer csalogató hatásáról a kővetkezőket állapíthatjuk meg. A sör inkább a ragadozó illetve lebontó elemekre gyakorol vonzó hatást, míg a glikol a növényevő fajokat csalogatja. A 4. sz melléklet-ben található táblázat a kimutatott fajok listáját és előfordulási helyüket tartalmazza. A csillaggal jelöltek madártáplálékként jelentősek Összegzésként elmondható, hogy a megvizsgált rehabilitált élőhely kiemelkedő faunisztikai érdekességekkel még nem rendelkezik. Ennek legfőbb oka, hogy egy felhagyott mezőgazdasági terület természetközeli jellegeket több tíz év leforgása után mutat. IV/3/3 A Körtvélyesi holtág melletti

minta területek pókfaunája 2003-2004 A kutatást végezte: Bojtos ferenc A vizsgált területen négy mintavételi területet jelöltek ki, amelyek főként botanikai vonatkozású karakterisztikával voltak elkülöníthetők egymástól. A monitoringot az alábbi pontokon végezték el: a csatorna melletti legelő -illetőleg kaszáló- hasznosítású terület, közvetlenül a vízpart szegélynövényzete, egy tipizálhatóan rókasásos-nádas terület, végül egy túlnyomó részt kőrisfás ligeterdő. A mintavételi módszer a pókok esetében barber-csapdázás volt, valamint egyedi mintavétel, amit 2003 és 2004 vegetációs időszakában végeztek el. A talajcsapdázás jellegénél fogva meghatározta a pókok közül várható fajcsoportok megoszlását, ami elsődlegesen azzal indokolható, hogy fajszintű határozásra csupán a farkaspókok (Lycosidae) családjába tartozó egyedek kerültek - lévén e család faj gazdagsága a legnagyobb, valamint

életmódjukból adódóan a legalkalmasabbak egy-egy terület változásainak kis időléptékű detektálására. A minták így némi természetes torzulást mutattak, hiszen a családok közül előfordulásuk gyakoriságával szemben például alulreprezentálttá váltak a keresztespókok (Argiopidae)és az ugrópókok (Salticidae), ugyanakkor az olyan, jellemzően talajlakó családok, mint a Drassidae, Sparassidae és a Lycosidae természetesen nagyobb arányban voltak jelen. Az összesen mintegy 1200 egyedet tartalmazó összes talaj csapda-anyag kétharmad részben ez utóbbi családba tartozott, így a faj szintű vizsgálatot is erre lehetett kiterjeszteni leghatékonyabban. A családok közti megoszlás diagramot a 5. sz melléklet tartalmazza ./55 44 A családok megoszlása az egyes mintavételi helyek közt elsősorban a növényzet összetételéből, textúrájából adódott. Mivel a pókok esetében ez elsősorban nem a fajoktól való függést jelenti, hanem

a növényzet habitusát, szintezettségét, megállapítható, hogy az életmód által determinált előfordulás ilyen szinten nem a terület természetközeli állapotára vagy degradáltságára vezethető vissza. Ezen minősítésekre elsődlegesen a faji szintű azonosítás alkalmas, hiszen itt a diverzitás már meghatározhatja egy-egy terület természeti értékét, illetőleg közelségét a természetes állapothoz. A Lycosidae család összesen 715 példánya közül több mint 50 %-os gyakorisággal juvenilis egyedek kerültek elő, amelyek a család sajátos határozóbélyegei, a kulcsfontosságú ivarszervek fejletlensége miatt fajra nem határozhatók, nemzetség szintig sem minden genus esetében. A kutatási területről összesen 15 faj került elő, ezek előfordulási arányait az 5. sz mellékletben szereplő táblázat reprezentálja A táblázatból leolvasható, hogy a 15 faj közül 5 tekinthető dominánsnak (A. accentuata, A pulverulenta, P. agrestis,

P palustris, T lutetiana), azaz nagy egyedszámban előfordulónak, amelyek a területek többségén relatív azonos valószínűséggel fordultak elő nagyobb példányszámmal. Érdekesség, hogy a Duna-Tisza közti homokhátságon végzett vizsgálatokban e fajok közül mindkét Alopecosa faj csupán kísérőelemként fordult elő más karakterfajok mellett, s nem akkora arányban, mint itt a vizsgált területen. A szórványos előfordulású kategóriába négy faj volt sorolható (A. aculeata, A cinerea, P amentata, P. lugubris) E fajok közül a P lugubris más területeken szintén domináns fajként jelenik meg általában, a kutatási területen viszont nem volt elegendő arányban avartakaróval jól lefeddett talajú rész, pedig e faj elsősorban ezen viszonyok közt érzi jól magát. A legmagasabb előfordulást a vizsgált területen a kőrisfákkal elegyes ligeterdő részen mutatta. Ugyancsak speciális előfordulású az A cinerea, amely faj leginkább kötődik

mind közül a vizes, nedves élő helyekhez. Ennek megfelelően túlnyomó többségét az itt begyűjtött példányoknak a rókasásos-nádas részen találtak, illetve két példányt a csatornapart szegélynövényzetében is fogtak. IV/3/4 A Körtvélyesi holtág mellett végzett kisemlős felmérések eredményei 2003-04. A kutatást végezte: Paulovics Péter A vizsgált területen kisemlősök élvefogó csapdázását, bagolyköpetek analízisét, denevérek hálózásos befogását és detektoros megfigyelését, egyéb, vizuálisan regisztrálható ./55 45 emlőselőfordulási adatok gyűjtését végezték. Terepi munka Csorba Attila és Paulovics Péter, bagolyköpet határozás Vesztergom Norbert. Adatgyűjtési módszerek A csapdázáshoz 50 db, 25 cm hosszú, 8x8 cm belvilágú dróthálós, alumínium csapóajtós csapdát használtak, melyek az évek során jól beváltak. Csalinak almát, mazsolát és málnaszörpöt kínáltak fel. A csapdákat két vonal

mentén kerültek kihelyezésre a tanya bejáratától induló csatorna partján, és az ezzel párhuzamos tölgyes erdősávban. A földre helyezett csapdák egymástól átlag 10-15 méterre voltak. Ellenőrzésüket két alkalommal, 02 óra között, valamint világosodástól végezték A bagolyköpeteket a tanya galambdúcában költő gyöngybaglyoktól nyerték. A denevérek vizsgálatára egyrészt hálózásos befogással próbálkoztak, másrészt két denevér detektorral is végeztek megfigyelést. Az egyéb megfigyelések közé olyan dolgok tartoztak, mint lábnyomok, hullatékok alapján meghatározott emlősök, látott példányok, vagy egyéb életjelek (pl. vakondtúrás, hódrágás, güzühordás, hörcsöglyuk, mókusfészek, stb.) Eredmények és értékelés A csapdázáshoz aránylag sok idő és energia szükséges, ehhez képest olykor kiábrándítóan kevés eredménnyel jár. Az 50 csapda felcsalizása és kihelyezése, éjszakai ellenőrzése, majd

hajnali ellenőrzéssel egybekötött összeszedése 5-6 órát vesz igénybe - ehhez képest egyetlen állatot sem fogtak. Nem jellemző ez, mert zavartalan erdőkben vagy a hullámtéren akár a csapdák felénél is nagyobb hányada fog kis emlőst. Szerencsére a helyi baglyok köpetei hatásosan pótolták ezt az adathiányt. A sikertelenség egyik oka akárcsak a hálózásnál itt is a szél volt: a magas fűben a hajladozó növényzet a csapdák egy részét lecsapta. ./55 46 A bagolyköpetek elemzése során az alábbi kisemlősök maradványait találták: Tojás Madár Apodemus spp. Mus muscuius Microtus arvalis M. agr vagy arv Crocidura leucodon Crocidura suaveolens Neomys spp. Összesen 1 1 4 1 41 1 1 2 1 53 1,89% 1,89% 7,55% 1,89% 77 ,36% 1,89% 1,89% 3,77% 1,89% 100,00% A tojás maradványa akár a baglyoké is lehetett, valamint ismert a gyöngybagoly (Tyto alba) változatos étrendje, ezért volt itt madármaradvány is. Meglepő a mezei pocok (Microtus

arvalis) magas aránya, ez inkább az egyoldalúbb táplálkozású erdei fülesbagolyra (Asio otus) jellemző. Egy bizonytalan faji hovatartozású állcsont és bal állkapocs akár a csalitjáró pocoké (Microtus agrestis) is lehetett, de a mezei pocok sem kizárt. Él a területen természetesen háziegér (Mus musculus), valamint élnek erdei egerek is (Apodemus fajok), melyek elkülönítése koponya alapján nem, vagy csak nagy tapasztalattal lehetséges. Megjegyzendő, hogy szinte kizárt az, hogy hiányozna a pirókegér a területről – kimutatni azonban ez alkalommal nem sikerült. A gyöngybaglyoktól több cickány zsákmány lett volna elvárható, a 4 azonosított állat 3 fajba tartozott, úgymint mezei cickány (Crocidura leucodon), keleti cickány (C. suaveolens), és a vízicickányok (Neomys) valamelyik faja (N. fodiens vagy N anomalus) A törpe cickány (Sorex minutus) jelenléte is igen valószínű, megfigyelni nem sikerült. A meglepően nagy denevérmozgás

ellenére is csak egyetlen állatot sikerült befogniuk, egy adult nőstény szürke hosszúfülű denevért (Plecotus austriacus). A fogás annyiban volt szerencsés, hogy ez az országosan, így az Alföldön is széltében elterjedt, épületekben lakó faj meglehetősen gyenge ultrahangjelek segítségével tájékozódik, így az ultrahang detektorral összehasonlíthatatlanul nehezebb észrevenni és azonosítani, mint a többi fajt. Az eredménytelenségnek minden bizonnyal legfőbb oka, hogy az egész éjszaka kitartóan fújó szél folyamatosan mozgatta a hálókat, így nem is lehet, illetve csak a denevérek tömeges jelenléte mellett lehet az állatokat megfogni. A detektorok kiegészítették a hálózási eredményeket az alábbiakkal: egy kései denevér (Eptesicus serotinus), törpe denevérek (Pipistrellus pipistrellus), a korai denevérek ./55 47 (Nyctalus noctula) vízi denevérek (Myotis daubentoni), tavi denevér (Myotis dasycneme) egy példány

(Szigorúan védett!). utóbbi kettő megkülönböztetése a röptükben, méretükben és frequency division hangjelükben meglévö különbségek alapján sem teljesen biztos. Ezzel 6 denevérfaj előfordulását regisztrálták. Az egyéb módon megfigyelt emlősök a következők voltak: láttak mezei nyulat (Lepus europaeus) és őzet (Capreolus capreolus), valamint vándorpatkányt (Rattus norvegicus) is. Megjegyzendő, hogy a tavak, csatornák nagy kiterjedése miatt szinte biztosak lehetünk a pézsmapocok (Ondatra zibethicus) előfordulásában is, de megfigyelni nem sikerült. Szintén közismert a vidra (Lutra lutra) itteni előfordulása, de a görény (Mustella putorius) és a menyét (Mustella nivalis) előfordulására is van bizonyíték, ahogy számos megfigyelés említi a róka (Vulpes vulpes) jelenlétét is (8. sz melléklet) Nem utolsó sorban van a területen vakondtúrás, ami ennek a fajnak (Talpa europaea) a csalhatatlan jele, de minden bizonnyal él a

területen a keleti sün (Erinaceus concolor) is. IV/3/5 Gerinces csoportok faunisztikai adatai: Készítette: Dr. Ilosvay György A kutatási területen 2003-ban regisztrált gerinces állatfajok listáját a 6. sz melléklet táblázatai tartalmazzák 3 kategóriába rendezve, mint: Utódnevelés/Gyakran látható/Ritkán látható. IV/3/6 Együttműködés más intézményekkel: A fenti kutatás háttere: Az SZTE-JGYTFK Biológia tanszéke által ezen a területen indított kutatási program elsődleges célja az emberi beavatkozással természetközeli állapotba hozott környezet fenntarthatóságának vizsgálata, és a további szükséges kezelési tervek kidolgozása. A többirányú monitoring tevékenység és a kutatási eredmények összegzésével olyan komplex képet kaphatunk az aktív természetvédelmi beavatkozások hatásairól, amely később egyéb vizes élőhelyek kezelésében is felhasználhatók. Ezen kívül a kutatási program célja az eddig jórészt

ismeretlen területegységek botanikai képe, az emlős, kétéltű, hüllő, hal, valamint gerinctelen faj együttesek feltérképezése. A gerinctelen fajok közül kiemelten a jól monitorozható bogarakat, talajlakó pókokat, valamint puhatestűeket tanulmányozzák. A biodiverzitás-kutatásokon kívül etológiai megfigyeléseket is végeznek, olyan viselkedési formákat feltárva, amelyekkel a természeti területekről érkező állatok viselkedésváltozásai, ./55 48 az esetleges eltérések is nyomon követhetők. Kiemelten kezelt területe ez a kutatási programnak, mivel arra keresik a választ, hogy elegendő-e a természeti rendszerek megtartásához az, ha a külső feltételeket reprodukáljuk, illetve ezzel együtt milyen magatartásváltozásokkal kell számolni. A vidrakutatás terén máris több száz órányi olyan anyag gyűlt össze, mely az állatoknak a természetes közegben történő viselkedését (kompetíciós viselkedés, utódgondozás,

táplálkozás, tisztálkodás, fajon belüli rivalizálás) mutatja be. Cél a faj megőrzése, illetve azzal szembeni ellenérzések csökkentése. Erre a közeli halászati hasznosítású területen végeztek, tartós jelenléttel kapcsolatos riasztási kísérleteket, hiszen az ezek alapján kidolgozott rendszerrel jelentős mértékben csökkenthető a jelenlegi, halastavak melletti nagymértékű állománygyérítés. Az élőhely fejlődését jelzi az a tény, hogy 2000-ben újabb fajok, egyebek között bölömbika (Botaus stellaris), vörösgém (Ardea purpurea), üstökös gém (Ardeola ralloides) tartós jelenlétét, fészkelését tapasztalták. Az egyre nagyobb számban tartósan ezen a területen tartózkodó fajok bizonyítják ennek a természetvédelmi rehabilitációs programnak az életképességét, hosszú távú működőképességét. Madarászok által rendszeresen megfigyelt fajok a függő cinege, bölömbika, gyöngybagoly, fehér gólya, ezen kívül

több tucatnyi védett énekesmadár faj. IV/3/7 További célok · Az egyik legrégebben épített 1 hektáros tó szárazra állítása, az iszapréteg eltávolítása, majd újbóli feltöltése. · A SZTE Hódmezővásárhelyi Főiskolai Karától megvásárolt régi, nagyteljesítményű vízhúzó szélkerék felújítása, majd újra telepítése. · Nádmentes folyosó létrehozása, mely segítségével műszeres megfigyelésbe vonhatók az eddig zavarás nélkül nem megközelíthető táplálkozó- és fészkelőhelyek. · Újabb egyedek befogadásához gólyafészek alapok és nagyszámú madárodú elkészítése és telepítése a területen. · A vízfelület további bővítése, tóparti növényzet és fészkelésre alkalmas bokorcsoportok telepítése. · A mesterségesen létrehozott élőhelyet a térség összes oktatási intézményének mindenféle korosztályú önkéntes csoportjai, elhivatott pedagógusai bevonásával, minél szélesebb körű

./55 49 publicitással fenntartani, bővíteni. · Az élőhely kialakításában részt vevő különböző korosztályú fiatalok együtt fejlődnek a létrehozott élettérrel együtt. Az elért eredmények hatására a természetet tisztelő, felelősségteljes felnőttekké válnak. · Szakmai segítséget nyújtani a modellt átvenni kívánóknak, a terület további bővítése a programhoz csatlakozók támogatásával, őshonos állatok, növényfajok átgondolt visszatelepítése, kiadványok készítése, évtizedes léptékű gyorsított felvétel készítése a terület fejlődéséről. · Természetvédelmi kutatómunkát folytatni. Mivel a megfigyelőrendszertől rádiofrekvencián és vezetéken érkező nagyszámú videojel feldolgozása, tárolása csak számítógépes módon oldható meg, korszerű "számítógéppark" kialakítása. V. ÉRTÉKELÉS: A területen végzett rehabilitációs munka eredményeinek bemutatása: A területen

évtizedes munkával, tisztán önerőből egy magán természetvédelmi terület jött létre, amely egy 20 hektáros, mesterségesen megépített erdős, bokros, vizes élőhelyegyüttest jelent körülbelül 4 hektárnyi összes vízfelülettel. Az egyik ősi tiszai mellékfolyó, a Kenyere medrében épített többágú belvizes csatornarendszernek köszönhetően biztosított a vizes zöldfolyosó kapcsolat az ártérrel, a Körtvélyesi holtággal és az élő Tiszával. A Kenyere, Pamuk és Kendertó-ér 2 km hosszan mintegy kettészeli a birtokot és jelentős víztömege révén további 2 hektár vízfelületet jelent. A sűrű parti növényzettel övezett, változatos alakú, méretű, mélységű, szigetekkel, félszigetekkel megépített tórendszert, az azt körülvevő erdős-bokros, nádas-sásos, részben legeltetett területen folyó tevékenységet Tölgyesi György "A visszafordíthatóság határán" című tanulmányában mutatja be, elsősorban az

Európai Unió természetvédelmi irányelveiben is szereplő vidrához (Lutra lutra) kapcsolódóan. Ezek, és a talán hasonló jelentőségű védett állatok jelenlétét, ezen túlmenően azok készségét az emberi gondoskodás teljes körű elfogadására eredményei bizonyítják. Mivel az összefüggő területnagyság jelentősége kiemelt, a család legfontosabb céljai között szerepel ezen természetvédelmi terület anyagi lehetőségeinek pályázati eredményeik ./55 50 függvényében történő állandó bővítése, és hosszú távon, remélhetőleg emberi generációk során át történő fenntarthatóságának biztosítása. VI. ÖSSZEFOGLALÁS: Mint ahogy azt a bevezetőben említettem, az ember a társadalmi-gazdasági fejlődés során, a természeti környezettől teljesen függővé vált, így arra kényszerült, hogy folyamatosan átalakítsa a környezetét. A korábbi évtizedekben nem készültek olyan átfogó tanulmányok, melyek a

természetbe való beavatkozásnak minden részletét figyelembe vették volna (pl. a termőföld igény növekedése miatti folyószabályozások, energiatermelés miatt a Dunán vízi erőmű építése, a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése esetében elsődleges cél az árvízveszély elhárítása stb.) Mesterséges élőhelyek kialakítása előtt nagyon fontos az esetleges következmények végiggondolása. Arra kell törekedni, hogy csak olyan szintű beavatkozás történjen, mely az évek során önfenntartóvá tud válni. A Tölgyesi György és munkatársai által kialakított mesterséges vizes élőhely jelentőségét a folyamatos monitorozás során számos védett faj megjelenése is bizonyítja. Ezen kívül ennek a programnak nagy szerepe lehet a környezettudatos magatartásforma kialakításában is (a gyerekekben, felnőttekben egyaránt). Az új EU-szabályozás, a Víz Keretirányelv többek között előírja, hogy meg kell akadályozni a felszíni vizek

további állapotromlását és "jó ökológiai állapotba és kémiai állapotba" kell kerülniük 2015-ig. (WWF-hírlevél 2003, Budapest p 4) Hogy ez sikerülhessen egyrészt változtatni kell a vizes élőhelyek jelenlegi módon való kezelésén, mert ezeknek a területeknek a folyók megfelelő ökológiai állapotba való kerülésében nagy szerepük van. Ezért van olyan nagy szerepük a bemutatott és az ehhez hasonló vizes élőhely rehabilitációknak. A legnagyobb tanulság: katasztrofális környezetkárosodás esetén a vadállatok -túlélésük érdekében- megpróbálnak együtt élni az emberrel:- ha mi emberek is lehetővé tesszük ezt számukra. ./55 51 VII. IRODALOMJEGYZÉK /Források/ -Tölgyesi György: Tényfeltáró tanulmány élettérromlásról 91-92 (Hmvhely, 1993) További élettérpusztulás Hódmezővásárhely, 1994 A visszafordíthatóság határán 1996. -Berkecz Nóra: Rehabilitációs kísérlet természetközeli vizes

élőhelyek kialakítására (SZTE-JGYTF, Szeged, 2004.) -Kováts Nóra – Paulovits Gábor: Ökológiai kockázatelemzés és –becslés, mint vizes élőhelyek kezelését megalapozó metodológia (4. szám, Budapest 2001, 21) -Csákiné Varga Klára: Mártély-Körtvélyesi Tájvédelmi Körzet (leírás) http://www.sejthu/tortenetek/csakine varga klara/indexhtm -Radó Gábor, Szent István Egyetem, Gödöllő, Egyetemi Újság 2003., VII évfolyam, 3 szám: http://www2.sziehu/ujsag/vii 3/26html -Magyarország holtágai (Dr. Pálfai Imre ADUVIZIG) -http://www.aquadocinterhu/themes/Holtagak/defaulthtm 20031022 -http://www.csemetecom/gyakorlat -http://www.terrahu/cian/fokhtml -Zöld Családok Füzetsorozat – 3.: Természetközeli vizes élőhelyek fenntarthatóságának vizsgálata természetvédelmileg rehabilitált területen (2004.) Előszó: (Tölgyesi György) A terület morfológiai jellemzői és történeti háttere: (Berkecz Nóra) A terület növényvilága:

(Szalma Elemér) Rovartani felmérések ökológiai értékelése - Körtvélyes 2003-2004: ./55 52 (Dr. Gaskó Béla és Csehó Gábor) Talajlakó pókok: (Bojtos Ferenc) Kisemlős felmérések eredményei.: (Paulovics Péter) Gerinces csoportok faunisztikai adatai: (Dr. Ilosvay György) Etológiai megfigyelések a vadon élő európai vidráról (Lutra lutra): (Újhelyi Andrea) Annotált bibliográfia Tölgyesi György természetvédelmi tevékenységéről (7. sz melléklet): (Újhelyi Andrea) -Frisnyák S.: Magyarország történeti földrajza 1999 Budapest -Standovár - B. Primack: A természetvédelmi biológia alapjai 2001, Budapest -Bodnár B.: Hódmezővásárhely és környékének régi vízrajza 1928, Szeged -Hódmezővásárhely története 1. 1984, Hódmezővásárhely -Margóczi Katalin: Természetvédelmi biológia JATEPress, 1998. Szeged pp 97-103 -Magyarország társadalmi-gazdasági földrajza ELTE Eötvös Kiadó, 1996. Budapest -Bodnár Béla:

Hódmezővásárhely és környékének régi vízrajza, Szeged Városi Nyomda és Könyvkiadó Részvénytársaság, 1928. Szeged -Martonné Erdős Katalin: Magyarország természeti földrajza I. Debreceni Egyetem Kossuth Egyetemi Kiadója, 2000. Debrecen -WWF-hírlevél WWF Magyarország, Budapest 2003. december, ll szám pp 4-5 ./55 53 VIII. NYILATKOZAT Alulírott Szilágyi Gábor, Környezettudomány szakos hallgató, kijelentem, hogy a diplomadolgozatban foglaltak saját munkám eredményei, és csak a hivatkozott forrásokat (szakirodalom, eszközök, stb.) használtam fel Tudomásul veszem azt, hogy diplomamunkámat a Szegedi Tudományegyetem könyvtárában, a kölcsönözhető könyvek között helyezik el. . Szilágyi Gábor Hódmezővásárhely, 2006. május 10 ./55 54 IX. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetemet szeretném kifejezni témavezetőmnek, Margóczi Katalin tanárnőnek a dolgozatom elkészítéséhez nyújtott szakmai segítségéért,

valamint hogy lehetővé tette számomra az SZTE Ökológia Tanszéken a dolgozat megírását. Köszönettel tartozom Tölgyesi György elektromérnök-, tulajdonos, kezelőnek a terepen végzett munka biztosításáért, valamint az átadott forrás-dokumentumokért. Végezetül szeretném megköszönni Dr. Ilosvay György főiskolai adjunktus és Bojtos Ferenc CSEMETE irodavezető Uraknak a dolgozat elkészítéséhez szükséges további források összegyűjtésében nyújtott segítségüket. ./55 55