Irodalom | Könyvek » Kresley Cole - Égsötét

Adatlap

Év, oldalszám:2020, 513 oldal
Nyelv:magyar
Letöltések száma:35
Feltöltve:2020. augusztus 22
Méret:1 MB
Intézmény:-

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!


Értékelések

Ezt a doksit egyelőre még senki sem értékelte. Legyél Te az első!


Új értékelés

Tartalmi kivonat

Kresley Cole Égsötét ATHENAEUM Szeretettel ajánlom ezt a könyvet azoknak a hölgyeknek, akik részt vettek a „Belles on Wheels” buszos kiránduláson. Micsoda vadregényes, őrült élmény volt! (Mikor ismételjük meg?) Szemelvények a Szövetség Élő Könyvéből A SZÖVETSÉG és minden értelmes teremtmény, aki nem halandó ember, egyetlen dimenzióban egyesüljön, az emberek világával együtt élve, ám mégis rejtve előlük. A legtöbben halhatatlanok, képesek felgyógyulni a sérüléseikből, és csak misztikus tűz, vagy lefejezés ölheti meg őket. Erős érzelmek hatására a szemük a rendjük jellemző színét veszi fel. A VARÁZSLÓK RENDJE A Varázslók örökké mások hatalmát keresik és szomjazzák, párbajoznak, hogy szert tegyenek rá, sőt, sötét mágiával akár el is lopják az áhított mágikus erőt – A rend vérvonalát megtörte a Boszorkányok Házának átka. – A Szövetség egyik fizikailag gyengébb rendje,

ezért tagjai ékes páncélzattal védik a testüket. – A fémeket, különösképpen az aranyat, szenteknek kijáró tisztelettel övezik. A VREKENEREK A halál gyors szárnyakon száll alá. Ők képviselik a Szövetségben a leszámolást, pestisként csapnak le a magasból, szárnyaik eltakarják a napot, és árnyékba borítják a földet. – A Varázslók Rendjének halálos ellenségei, mivel a varázslókat gonosznak és tisztátalannak tartják. – A levegő birodalmában élnek, lebegő szigeteken, a felhők fölött. Királyi székhelyük Skye Hall. Otthonukat Birodalomnak, vagy Skye-nak nevezik. A DÉMONARCHIÁK „A démonok éppoly sokfélék, mint az emberek” – A legtöbb démonfaj képes illanni, azaz teleportálni, akárcsak a vámpírok. – A harag démonarchiája Rothkalina síkján található, uralkodója Jóságos Rydstrom király. A REND A halhatatlanok vadászai. Ha egy halhatatlan a Rend fogságába esik, sosem tér vissza többé –

A Rend egy nemzetközi, halandók által létrehozott alakulat, amelynek célja a halhatatlanok tanulmányozása és kiirtása. – Számos létesítményük van, ahol a szövetségbelieket fogva tartják, vizsgálják és gyilkolják. AZ ÖRÖKÖSÖDÉS És eljön majd az idő, amikor a Szövetség minden halhatatlanja: a valkűrök, a vámpírok, a vérfarkasok, a démonfajok, a fantomok, az alakváltók, a tündérek és a szirének mind megküzdenek, hogy elpusztítsák egymást. – A halhatatlanok egyre népesebb közösségeinek misztikus kiegyensúlyozó rendszere. – Két nagy szemben álló fél küzd: a Pravus és a Vertas szövetség. – Az örökösödés ötszáz évente egyszer zajlik. Talán éppen most Előszó A halandók birodalma, valahol az Alpokban NAGYJÁBÓL ÖTSZÁZ ÉVVEL EZELŐTT Lanthe négykézláb kúszva kutatott a mezőn bogyók és pitypang után, hogy csillapítsa mardosó éhségét. Nővére, Sabine, akit Lanthe Ai-bee-nek nevezett,

nemsokára visszatér az emberek közeli falujából, ahová kétségbeesésében elmerészkedett, hogy élelmet szerezzen. Lanthe vele akart menni, de Sabine azt mondta, hogy kilencévesen ehhez még túl fiatal. Ezért aztán Lanthe a mezőn várt, ez volt a kedvenc helye a magas hegyen épült apátság alatt, ahol a nővérével és a szüleivel élt. A kis tisztást fenyves vette körül, egy csendes tó tiszta tükörként idézte az eget. Lanthe ruhájának szegélye táncolt a szélben a vadvirágokkal. Itt szokta magához csalogatni a nyulakat, hogy megossza velük a pitypangleveleket, nevet adjon nekik, beszéljen hozzájuk. Máskor csak órákon át feküdt a fűben, és a fehér bárányfelhők alakját figyelte. Aznap tiszta volt az ég. Lanthe meglepetten vonta össze a szemöldökét, amikor árnyék takarta el a napot. Eltakarta a szemét, és felpillantott szárnyakat látott a magasban. Halálos szárnyakat Egy fiú szárnyait A fiú pontosan olyan meglepettnek tűnt,

mint Lanthe. Egy vrekener! Ellenséges fajta. Lanthe felpattant, mire találkozott a tekintetük. A srác szeme ugyanúgy elkerekedett, ahogy az övé. Egymásra meredtek, egészen addig, amíg a szárnyas fiú egy fának nem csapódott. Megtört a varázs, és Lanthe felkapta a ruhája szegélyét, hogy meneküljön. De mielőtt elrejtőzhetett volna az erdőben, a fiú kiterjesztett szárnyakkal elé toppant. Lanthe lélegzete sárkányokéhoz, elakadt. mint A vrekenerek galambokéhoz szárnya hasonlít, a inkább szélük elkeskenyedik, és három csúcsban végződik. A testtől legtávolabb eső csúcson karmok meredeznek. Rémisztő karmok Lanthe megpördült, hogy az ellenkező irányba meneküljön, a tó túloldalára. Bár olyan gyors volt, mint egy tündér, a fiú utolérte, és terelte a szárnyával. A szárnyak belül szürkék voltak, fény erezte őket. A vrekener figyelmesen és Lanthe megint nézte Lanthe arcát. egymásra Valamit meredt,

felfedezett, a fiú mert felsóhajtott. Ó! A futás nem segít. Ha sikolt, senki sem hallja meg A szülei elszigetelten élnek fent az apátságban. Vajon Sabine találja majd meg a húga szétmarcangolt holttestét? Ha használom a varázserőm, akkor nem. Lanthe megremegett a gondolattól. Nem akarta bevetni az erejét, mert eddig valahányszor varázsolni próbált, valami mindig balul sült el. De egy vrekener ellen muszáj lesz. Még akkor is, ha hihetetlenül szép ifjú. Csak néhány évvel lehetett idősebb a lánynál, ragyogó, szürke szeme volt, napbarnított bőre, széles arccsontja, és sűrű barna haja, ami a homlokába hullott, és két szarva körül összekócolódott. Szarva sima és ezüstös volt. Hófehér fogsorából kitűntek hosszú, éles szemfogai. Lanthe maga sem tudta miért, de meg akarta érinteni az ujja hegyével. – Varázslatszagot érzek rajtad – mondta a vrekener, majd összehúzta szürke szemét. – Talán kis varázslólány vagy?

Lanthe nem is tagadhatta volna, úgyhogy inkább fenyegetően emelte fel a kezét. Érezte a feléledő erőt, a tenyerén kék szikrák táncoltak. – A Meggyőzés Királynője vagyok, hatalmas és rettegett varázslónő – mondta vészjóslóan, bár legszívesebben a körmét rágta volna le ijedtében. – Ha közeledni mersz, vrekener, nem állok jót magamért. Úgy tűnt, a fiút egyáltalán nem hatotta meg Lanthe produkciója. Úgy szólt hozzá, mintha nem is hallotta volna. – Szerintem inkább kisbárány vagy. Fentről éppen úgy nézel ki a fehér ruhádban, füvet legelészve. Lanthe hebegve kapta fel a fejét. – Mi micsoda? – Talán tréfál? Igen, a vrekener szeme kajánul csillogott. Lanthe azt hitte, életveszélyben van, és fenyegetőzött, a fiú pedig úgy viselkedett, mint aki új játszótársra talált. Nagyon szeretett volna játszótársat. – Hogy hívnak, kis varázsló? A lány úgy meglepődött, hogy válaszolt. – Melanthe. A Deie

varázslónemzetségből A fiú próbálgatta a nevét. – Me-lan-the? – Aztán a mellkasára tette a kezét. – Én pedig Thronos Talos vagyok, Skye hercege. – A hangjában magabiztosság csengett. – Még sosem hallottam rólad – felelte Lanthe, és az apátság felé sandított. Ha Sabine itt találja vele ezt a vrekener fiút, biztosan megöli varázserejével, hogy őt védelmezze. Lanthe nem szerette a halált, a jóképű vrekener gyerekek halálát sem. Sabine az illúziók királynője volt, és áldozataival bármit láttathatott, amit csak akart, ugyanis meg tudta változtatni a dolgok kinézetét. Képes volt mások elméjébe belenyúlni, elővenni onnan a legrettegettebb rémálmokat, és valóságként megmutatni azokat. Húgával ellentétben Sabine sosem habozott, ha használnia kellett a varázserejét. – Ott laksz? – kérdezte a vrekener, megakasztva Lanthe gondolatait. Vajon követte a tekintetét a hegytetőre? – Nem! Nem ott. Nagyon messze

lakunk innen Mérföldeket gyalogolok, hogy eljöjjek a rétre. – Komolyan? – Úgy tűnt, a fiú nem hisz neki, de nem dühíti a hazugság. – Furcsa, mert onnan érzek varázslatot Erős varázslatot A vrekenerek varázserejük rezgései és az illatuk alapján találták meg a varázslókat. Lanthe tudta, hogy figyelmeztetnie kell a szüleit: legyenek óvatosabbak. Vagy legalábbis próbálják meg Állandóan csak az aranycsinálással foglalatoskodtak. – Nem értem. A fiú nem feszegette a témát. – Egyébként mi az a meggyőzés? Lanthe a tenyerére pillantott, és meglepődött, milyen erős varázsereje van. Tényleg bántani akarja a vrekenert? Nem is tűnik olyan veszélyesnek. Csücsörített, és elaltatta a varázslatot. – Bárkinél el tudom érni, hogy azt tegye, amit akarok. Meggyőzésnek nevezik, de valójában parancs. Évekkel ezelőtt használta először, amikor mérgében rászólt Sabinére, hogy fogja be a száját. Egy teljes hétig senki nem

értette, miért képtelen Sabine kinyitni. Majdnem éhen halt – Ez igencsak érdekesnek hangzik, bárányka. Ezek szerint olyan erős vagy, amilyen szép? Lanthe elpirult. Ez a fiú szépnek találja? Lepillantott szakadt ruhájára, ami majdnem fehérre fakult a sok mosástól, pedig régen színes volt. A varázslók szerették a színeket Mezítláb járt, ugyanis kinőtte a cipőjét. Cseppet sem érezte magát szépnek – Gondolom, mindenki elhalmoz bókokkal a szépségedért – jegyezte meg a vrekener bizalmasan. Nem. Senki nem tett ilyesmit A családján kívül Lanthe nemigen találkozott másokkal. Sabine az ügyességéért dicsérte meg, soha nem a szépsége miatt. A szülei pedig gyakran észre sem vették A fiú közelebb lépett. – Várj! Mit mit csinálsz? – Lanthe addig hátrált, amíg egy fának nem ütközött. – Csak megbizonyosodom valamiről. – Odahajolt a lány hajához, és megszagolta. Aztán magabiztosan elmosolyodott, mintha díjat nyert volna,

vagy új birodalmat fedezett volna fel. Ettől a mosolytól Lanthe hirtelen úgy érezte magát, mintha felszaladt volna egy hegyre. Hevesen dobogott a szíve, és alig kapott levegőt. – Olyan az illatod, mint az égnek. Mint az otthonnak – Ezt úgy mondta a fiú, mint valami fontos, tagadhatatlan, súlyos igazságot. – És az mit jelent? – Mennyire összezavarta ez a vrekener! – Azt, hogy számomra ilyen illata senki másnak nincs a világon, és nem is lesz soha. – Szürke szeme ezüstösen csillogott, a szél összekócolta világosbarna haját. – Azt jelenti, hogy a legjobb barátok leszünk. Amikor pedig felnövünk már annál is több Lanthe vágyakozva gondolt arra, hogy talán lehet egy legjobb barátja. Mindig is szeretett volna barátokat Rajongott a nővéréért, de Sabine már tizenkét éves volt, és felnőtt dolgokkal kellett foglalkoznia, mint például azzal, hogy meleg ruhákat szerezzen a közelgő télre, és elegendő élelmet négyüknek.

Lanthe tudta, hogy valakinek gondoskodnia kell erről, hiszen a szülei mindig mással foglalkoztak. Amikor kisbaba volt, többször hívta Ai-bee-t, mint az anyjukat. De hogy is lehetne egy vrekener a legjobb barátja? – Jobb, ha elrepülsz, Thronos Talos – mondta, ám ekkor kínos dolog történt: hangosan korogni kezdett a gyomra, ami megnevettette a fiút. – Lehet, hogy hatalmas és rettegett varázslónő vagy, de a varázslattal nem laksz jól, azt ugye tudod? – Kiterjesztette lenyűgöző szárnyát. – Itt maradsz, amíg találok neked ennivalót? – Miért keresnél nekem élelmet? Thronos kihúzta magát, ezüstös szeme ragyogott a büszkeségtől. – Ez az új feladatom, bárányka. Lanthe felsóhajtott. – Nem értem. Ellenségek vagyunk Nem szabadna így barátkoznunk. A fiú rákacsintott. – Nem árulom el senkinek, ha te sem. Négy hónappal később Thronos elárulta. Lanthe pedig bosszút állt. A varázslók szabados hedonisták, nem vetik meg a

szerencsejátékot, részegesek és duhajok, ráadásul nem átallanak még lopni sem. Rettenetes volna, ha csak úgy szabadon élhetnének varázserejükkel. THRONOS TALOS, A NEMES BOSSZÚ LOVAGJA, SKYE TRÓNÖRÖKÖSE Az egyéjszakás kalandok olyanok, mint a tequila alján a kukac. A pillanat hevében jólesik bekapni, de azért nem túl gyakran. MELANTHE, A DEIE VARÁZSLÓNEMZEDÉK SARJA, A MEGGYŐZÉS KIRÁLYNŐJE 1. Valahol a Csendes-óceáni szigeteken MOSTANÁBAN Lanthe végigrohant a füstös, omladozó alagúton, és csak előre nézett: ott futott a barátnője, Carrow, a boszorkány, és Carrow újonnan örökbe fogadott lánya, Ruby. A boszorkány a karjában vitte a hétéves lánykát, és az átkozott útvesztő kijáratát keresve rohant, ahogy a lába bírta. Lanthe követte. Acélkarmos páncélkesztyűs kezében kardot szorongatott. Ruby kedvéért megpróbált mosolyt erőltetni az arcára, de a lány morcosan nézett vissza rá. Carrow (vagy Crow,

megpróbálta a veszélyes ahogy Ruby szólította) menekülést izgalmas és Lanthe kalandként beállítani, de a durcás, mégis bájos kislány átlátott a szitán. Az útvesztő jó ötletnek tűnt, hogy kijussanak a Rend börtönéből, és egyúttal megmeneküljenek a többi halhatatlan elől. Az éjszakai lázadás során kiszabadult minden fogoly, és a lángokban álló termekben szövetségbeliek lestek prédára. Közöttük volt Carrow gyűlölt férje is, aki talán gonosz szándékkal vadászott a boszorkányra. Újabb földrengés rázta meg az alagutat, törmelék hullott Lanthe fekete hajfonataira. Sajnos rá is vadászott valaki: Thronos, az őrült, szárnyas hadúr, aki fél évezrede próbálta elkapni a varázslónőt. De a vrekenerek féltek a zárt helyektől, a föld alá sosem merészkedtek volna, főleg nem egy omladozó alagútba. Ide, ebbe az útvesztőbe biztosan nem követi majd. A távolban robbanások dörrentek, az alagút

megremegett. Pedig milyen jó ötletnek tűnt! Lanthe felnézett, és látta, hogy a mennyezet hatalmas támasztógerendái meghajoltak. Nem is csoda, hiszen a börtönszigetre Lanthe varázslótársai újabb és újabb hegyeket emeltek. Egy szikladarab zuhant elé, lelassította. Nehéz, szürke por ereszkedett le, betakarta Lanthe arcát és a varázslók viseletéhez szinte mindig hozzá tartozó álarcát. Carrow és Ruby eltűnt a sűrű porfüggöny mögött, befordult egy kanyarban, Lanthe szem elől tévesztette őket. Ahogy egyre gyorsabban futott, frusztráltan markolászta nyakörvét, amit az emberek tettek rá minden halhatatlan fogolyra. Ez a gallér megsemmisíthetetlen volt, és akikre rátették, azok többé nem használhatták különleges képességeiket. A nyakörv elvette az erejüket, gyorsaságukat és gyógyulásukat. Aznap éjjel azonban éppen a néhány leggonoszabb rabnak sikerült levennie magáról a nyakörvet. Lanthén viszont még rajta volt,

amit igazságtalannak tartott, hiszen őt sem sokan tartották jóságosnak. A nyakörv nélkül erős lényeket idézhetett volna meg, hogy védelmezzék őt és a barátait. Olvashatná ellenfelei gondolatait, szélsebesen futhatna, és akár dimenziókaput is nyithatna, hogy örökre maga mögött hagyja ezt a poklot. És Thronost. Lanthe feljebb húzta mellvértjét. Nem volt ideális viselet a futáshoz, ahogy a sodronyból készült szoknya, és a combközépig érő, tűsarkú csizma sem. De futott, ahogy a lába bírta, és ősellenségének még a gondolatát is száműzni próbálta a fejéből. Egyik nap az őrök Thronost hurcolták végig a cellája előtt. Ez teljesen lesokkolta. Lanthe tudta, a vrekener önként esett a Rend fogságába, hogy odakerülhessen, ahol ő van. Thronos gonoszul rávillantotta a szemét. – Nemsokára – mondta. Amikor Carrow megkérdezte, mi volt ez, Lanthe nem árult el túl sokat: – Képzeld csak el, hogy Thronos és én gyermekkori

barátok voltunk. Később Carrow faggatózni kezdett, úgyhogy Lanthe mesélni kezdett. – Miattam tört össze. Rávettem, hogy ugorjon le magasról, de anélkül, hogy a szárnyát használná. – Thronos bőre csupa seb lett, a szárnyában és a végtagjaiban lévő összes csont megsérült mielőtt még halhatatlanná vált volna, tehát még nem tudott gyógyulni. Mi mást mondhatott volna Lanthe? Hogyan magyarázhatta volna el, mi kötötte őt Thronoshoz? Aztán a fiú elárulta őt Szóval az történt, Carrow, hogy Thronos egy éjszaka elvezette a klánját a családom titkos rejtekéhez. Az apja megölte a szüleimet, egy lángoló vrekener-kaszával vágta le a fejüket. Harcias nővérem, Sabine teljes erejéből védekezett, és sikerült is megölnie Thronos apját. Amikor ő is majdnem meghalt, Thronosra olyan sérüléseket szabadítottam, amelyek örök életére megmaradnak, aztán hagytam is ott helyben meghalni. Azóta nem vagyunk valami jóban. – Friss

levegőt érzek! – kiáltotta most Carrow valahonnan a távolból. – Mindjárt kijutunk! Végre oszlani kezdett a füst. Lanthe jobban teszi, ha siet Ki tudja, mi vár rájuk az éjszakában? Halhatatlanok ezrei szabadultak ki. Ennyi ellenséges lény talán még soha nem gyűlt össze egyetlen olyan helyen, ahonnan nincs menekvés. Lanthe megmarkolta a kardját. Halványan emlékezett még az első fegyverére. Az anyja szórakozottan a lányai kezébe nyomott egy-egy aranykardot, és így szólt hozzájuk: – Ne hagyatkozzatok kizárólag a varázserőtökre! Ha életben akartok maradni, és épségben akartok felnőni, jobb, ha kitanuljátok, hogyan forgassátok ezeket Lanthe felemelte a kardot, és Fájdalom nyilallt a lábába. Előrezuhant. Egyik pillanatban még futott, a másikban elesett, és kirepült a kezéből a kard. Valami elkapta Karmok mélyedtek a bokájába, és áthatoltak a bőrcsizmáján. Lanthe sikoltozott és küzdött, de visszarántották. Mi

lehet az? Ghoul? Démon? Wendigo? Lanthe a földbe vájta kesztyűje fémkarmait, hogy megkapaszkodhasson. Hátranézett Rémálom. Thronos. Sebhelyes arca csupa vér volt, teste megfeszült. Szürke szemében fény csillant, tekintete eszelőssé vált, ahogy kiterjesztette két szárnyát mintha a szárnya szikrázott volna a homályos alagútban. Biztosan csak a fény játszott rajta. Az átkozott vrekener képes volt lejönni a föld alá. A vrekenerek soha nem adják fel a vadászatot. – Engedj el, seggfej! – Lanthe belerúgott, ám Thronoshoz képest igen gyengécske volt. De hogyhogy nincs rajta nyakörv?! Hiszen Thronos szinte angyal volt, az igazság harcosa. Lanthe tudta, hogy gyerekkori pajtásából hadúr lett. Talán az évszázadok alatt gonosszá vált? – Engedd el, Thronos! – kiáltott rá Carrow, és feléjük rohant. Valahová letette Rubyt, hogy szembeszálljon a vrekenerrel. Lanthe megmentéséért. Bírom ezt a boszorkányt De mielőtt odaérhetett

volna, Thronos messzire söpörte a szárnyával. A boszorkány azonban talpra állt, és kardot rántott Lanthe rettegve csapkodott tovább. Thronos túl erős volt, és Carrow sem tudta levenni a nyakörvét, ahogy Lanthe sem. Amikor Carrow újra támadni készült, Thronos ismét szárnycsapással akart hárítani, de a boszorkány már számított erre. Lehajolt, átsurrant alatta, és felemelt kardjával átszúrta Thronos szárnyát. A kard beakadt, és úgy állt ki belőle, mint egy hatalmas szálka. A vrekener fájdalmasan felkiáltott, és elengedte Lanthét, hogy kihúzza a fegyvert. Vére patakokban folyt a földre Carrow-nak sikerült elkapnia Lanthe kezét, de mielőtt még felsegíthette volna, hogy futásnak eredjenek, Thronos újra elkapta, és visszarántotta. Carrow nem engedte el Reménytelen volt a menekülés. Ruby Carrow nélkül teljesen kiszolgáltatott lett volna, ugyanakkor Lanthe biztos volt abban, hogy bár Thronos és a fajtája az évek során

tengernyi fájdalmat és gyászt hozott rá, a vrekener mégsem tudná őt hidegvérrel meggyilkolni. Még akkor sem, ha úgy tűnt, semmire sem vágyik ennél jobban. Lanthe óvatosan hátrapillantott. Thronos véres arca maga volt a halál, ajkát összepréselte, sebhelyei elfehéredtek. Megint felmerült a régi kérdés: vajon el akarja rabolni a varázslónőt, vagy végezni akar vele? Esetleg elrabolná, hogy megkínozza, és utána végezne vele Nem, biztosan nem tudná bántani. Lanthe volt a sorstól elrendelt párja. Ha megkínozná, azzal önmagának okozna fájdalmat Az alagút ismét megrázkódott. A távolból Ruby kiáltását hallották. – Crow! – Menj, mentsd meg Rubyt! – mondta Lanthe. Egyre sűrűsödött a füst, és hullott rájuk a törmelék. Carrow megrázta a fejét, miközben elszántan állta a sarat. – Mindkettőtöket megmentelek. Ekkor fülsüketítő robajjal szikladarabok szakadtak le a mennyezetről Carrow és Ruby közé. – Crow!

Merre vagy? – kiabált a kislány. – Jövök már! – felelte Carrow. – Mentsd a lányod! – Lanthe kirántotta a kezét barátnője szorításából, és engedte, hogy Thronos elvonszolja őt. – Nem lesz semmi bajom, meglátod! Carrow arca eltűnt a sűrű füstfelhőben. Lanthe három hetet senyvedett az aljas halandók fogságában, és most ismét rab volt olyasvalakinek a foglya, akit még jobban gyűlölt, mint az embereket, akik szerették élve boncolni a halhatatlanokat. – Engedj el, Thronos! – Lanthe rázkódott, ahogy a vrekener sántikálva cipelte magával. Gyorsan befordultak egy kisebb oldalfolyosóra, ami elkerülte Lanthe figyelmét, amikor elfutottak mellette. – Rossz irányba mész! – ismét megpróbált a földbe kapaszkodni, acélkarmai felszántották az alagút alját. Amikor hirtelen törmelékkel teli füstfelhő zúdult az arcába, köhögve köpködte a salakot. – A francba, Thronos! Fordulj vissza! – A vrekener szárnyából

dőlt a vér, nyomot hagyott Lanthe karmainak nyoma mellett. – Az előbb már majdnem elértük a kijáratot Lanthe és Carrow abban reménykedett, hogy a partra jutnak ki. De Thronos mintha felfelé vonszolta volna. A vrekenerek mindig felfelé igyekeznek. – Évszázadokon át csak erre vártam – vicsorgott Thronos, és egy pillanatra sem lazított a szorításán. Az alagutat újabb földrengés rázta meg. Amikor egy hatalmas sziklatömb csapódott be mellettük, Lanthe már nem próbált a földbe kapaszkodni, csak felkiáltott. – Igyekezz, te ostoba! Thronos felkapta, mint egy pihét. Lanthe még sosem látott ilyen magas vrekenert. Két méternél is magasabb volt, és egyre csak tornyosult a mindössze százhatvanöt centiméteres varázslónő fölé. Átható pillantással nézte, miközben a mellkasához szorította. A haja egészen sötétbarna volt, majdnem fekete, de most matt szürkére fakította a hamu, ez illett a szürke szeméhez. Lanthét nézve azonban a

szeme ezüstre váltott. A villámok színe Kísérteties szárnyak csillogása – Engedj el! – kiáltott rá Lanthe, és belemélyesztette a karmait. Thronos elengedte, majd a falhoz szorította. Nekidőlt, egészen hozzápréselődött, és rémisztően közel hajolt. Meg akarja csókolni? – Ne merészeld! – Lanthe újra meg akarta ütni, de a vrekener elkapta a kezét, és a feje fölött lefogta. Egy pillanattal később Lanthe legnagyobb megdöbbenésére összetapadt a szájuk. Thronos agresszíven nyomta hozzá az ajkát Lanthe beleharapott a férfi alsó ajkába. Ám a vrekener csak folytatta. Lanthe még nagyobbat harapott Thronos úgy megszorította a csuklóját, hogy már attól félt, eltöri. Elengedte, és végre elhúzódott, mosolyra nyitott szájából kivillanó szemfoga csupa vér volt. – Most kezdődik. – Szabad kezével a vrekener végigsimította vérző ajkát, és vérét Lanthe ajkára kente. A varázslónő elrántotta a fejét. Szent egek, ez

megőrült! Újabb földrengés, újabb sziklatömbök Az utat, ahonnan jöttek, eltorlaszolta a törmelék. – Hát ez remek. – Lanthe Thronosszal együtt csapdába esett Csak együtt élhették túl. A sziklákra pillantott Vajon a barátai kijutottak? Thronos a gondolataiban olvasva rámordult. – Én a helyedben magad miatt aggódnék. – Lanthe rettegve fordult szembe ellenségével. – Döntött a végzet 2. Elkaptam! Thronos majdnem diadalüvöltésben tört ki. Végre az enyém! Továbbra is lefogva tartotta Lanthe kezét, miközben letépte a maszkját. Bámulta a tágra nyílt kék szempárt, a kormos arcot A vad, sűrű, fekete hajfonatokat belepte a por. Saját vére festette meg a nő telt ajkát. De még így is ő volt a leggyönyörűbb lény, akit Thronos valaha látott. És a legnagyobb áruló. Elfordította a tekintetét, és a túlélésre gondolt. Az átkozott alagút nemsokára beomlik. Kint, az éjszakában, minden árnyék veszélyt rejt. A szigeten a

legtöbb faj gyűlölte a vrekenereket Thronos elengedte Lanthe kezét, de magához rántotta a nőt. – Hé! Hová viszel?! Thronos korábban sós víz és eső szagát érezte. Kell itt lennie egy kijáratnak az útvesztőből. Magához szorította a remegő varázslónőt, és futni, azaz inkább sántítani kezdett arrafelé, nem törődve a jobb lábát kínzó éles fájdalommal. És ez csak egy volt a sérülések közül, amit Lanthe okozott neki. Vidd őt biztonságos helyre! És nehogy megöld! Kis idő múlva a füstfelhő áttetszőbbé vált, és egyre kevesebb kő hullott alá. Melanthe körbepillantott. – Kezd kitisztulni. Gyorsabban, Thronos! Ám a vrekener megtorpant, csak úgy porzott a föld a lába alatt. Valamit szimatolt. Ez nem lesz jó Letette Lanthét, aki azonnal tiltakozni kezdett. – Most meg mi bajod van? A visszaút el van torlaszolva, de már majdnem kint vagyunk. Ami fenyegette őket, az viszont már bent volt. – Valami közeledik? Tudni

akarom! – A varázslónő szaglása közel sem volt olyan jó, mint Thronosé. Az alagútban kísérteties üvöltés visszhangzott. És sokan feleltek rá. – Ghoulfalka? – kérdezte Lanthe reszketve. Még a halhatatlanok is félik a harapásukat. A minden értelemtől megfosztott lények fertőzéssel sokasodtak. Elég egy harapás, egy karmolás A föld remegett közeledő lépteik alatt. Több százan lehetnek Thronosnak egy sereg ghoullal kell szembeszállnia, mégpedig a föld alatt. Vajon Lanthe tudja, micsoda veszély fenyegeti őket? És a vrekenernek vajon máris el kell veszítenie a zsákmányát, amit szinte most kapott el? Soha! Thronos kiterjesztette két szárnyát, és maga mögé terelte a nőt. – Te hoztál ide. Mindkettőnknek miattad lesz vége – Igen, Lanthe tudta, mekkora veszélyben vannak. Így motyogott magában: – Már majdnem megmenekültem. De Thronos keresztülhúzta a számításaimat, mint mindig. Tönkreteszi az életem – Rá is

förmedt: – MINDENT tönkreteszel! Thronos megfordult, és rávicsorgott. – Hallgass, senkiházi! – Forrt benne az ismerős harag, és néha már maga sem értette, miért nem öli meg a varázslónőt, hogy megnyugodhasson végre. Melanthe maga a gyötrelem. Ezt Thronos jól tudta – Egész életemben csak nyugalmat akartam – folytatta Melanthe. – De te állandóan vadásztál rám – Elhallgatott, mert megpillantott valami kísérteties, zöld fényt az alagútban. A ghoulok bőre derengett, ahogy közeledtek. Lanthe megszólalt Thronos háta mögött. – Bárcsak soha ne találkoztam volna veled! – Én ugyanezt kívánom – felelte szívből a férfi. Nem úszhatják meg mindketten ezt az ütközetet sebesülés nélkül, és biztos, hogy megfertőződnek. Thronos már harcedzett hadúr volt, és amikor nem Lanthéra vadászott, akkor a Pravus erődöket támadta, most viszont fegyvertelenül a lehető legveszélyesebb terepre kényszerült. Lanthe varázserejét

kiiktatta a nyakörv, és már a kardja is elveszett. Megszokásból előrenyújtotta az ujjait, hogy varázslatot idézzen, de nem ment. Várta az elkerülhetetlen támadást Lopva megnézte magának Thronost, hiszen évek óta nem látta. A vrekener fekete bakancsot, és kényelmes fekete bőrnadrágot viselt, ami izmos lábához simult. Fehér lenvászon inge hátul, a szárnya tövénél ki volt vágva, de össze lehetett gombolni. Megszokott kabátját a halandók bizonyára elkobozták. Lanthe felpillantott az ezüstös szarvakra. A legtöbb démonfajnak egy pár szarva volt, a vrekenereknek általában két pár. Thronosnak azonban két szarvát eltávolították, talán azért, mert nagyon megsérült, amikor lezuhant. A megmaradt kettő pedig a megszokottnál nagyobb volt, úgy hajlott oldalt a fejére, akár a volár démonok szarva. Thronos leeresztette a kezét, ujjai hajlott, fekete karmokban végződtek. Minden izma megfeszült, felkészült a harcra, két

szárnyát az oldalához hajtotta. A felső ízületek olyan göcsörtösek voltak, hogy Lanthe szinte minden mozdulatnál hallotta a csikorgásukat. Thronos fiatalkorában úgy tudta a hátára hajtani a két szárnyát, hogy a kabát alatt egyáltalán nem tűnt fel. De a sérülései miatt most a szárnya teteje kidudorodott az oldala mellett. A szárnya csúcsán a fekete karmokat „beezüstözték”, amikor lovaggá ütötték: addig élesítették és simították őket, amíg meg nem változott a színük. Nagyon kevés varázsló került olyan közel egy vrekenerhez, hogy megtudja, milyenek pontosan ezek a szárnyak; legalábbis kevés varázsló volt, aki túlélt egy ilyen közeli találkozást. Lanthe visszagondolt, mennyire lesokkolta, amikor rájött, mi borítja Hirtelen vérfagyasztó üvöltés hallatszott. Támad a ghoulfalka? Tengernyi fertőző harapású, alattomos gyilkos rajzott feléjük, sárga szemükben mohó düh szikrázott. Felkapaszkodtak a falakra,

egymáson is átgázoltak, hogy megkaparintsák prédájukat. Már csak tizenöt méterre voltak Tizenkét méter Thronos szinte várakozva lengette meg a szárnyát. Lanthe talán vrekenerszárnyat lát élete utolsó pillanatában. Nem meglepő Kilenc méter öt méter aztán szárnytávolság. Először az egyik szárny sújtott le, aztán a másik. Lefejezett ghoulok estek össze az első csatasorokban. Vérük sűrű, zöld patakként ömlött elvágott torkukból. Lanthe döbbenten bámult. – Mi a franc volt ez? – Thronos szárnyának ezüst karmai úgy hasították le a ghoulok fejét, mint a penge. Mint Thronos apjának tüzes kaszája. Lanthe tágra nyílt szemmel közelebb osont a fal mellett, hogy jobban szemügyre vegye. Nem is sejtette, hogy ilyen gyors, és hogy a szárnya halálos fegyver. A ghoulok vérétől bűzlött a levegő. A következő csatasor már óvatosabb volt. Vonyítva meredtek a társaik vonagló tetemére, aztán zavarodottan emelték Thronosra

a tekintetüket. Amikor újra támadásba lendültek, a két szárny ismét lecsapott. Zöld vér fröccsent a falakra és a holttestekre. Zöld patak csorgott Thronos és Lanthe felé. A vrekener szárnya olyan gyorsan mozgott, hogy Lanthe nem is tudta követni, csak a felkavart levegőt érzékelte. Halmokba gyűltek a lefejezett hullák, és most már úgy tűnt, mégiscsak van remény. Amikor Lanthe a Pravus szövetséghez szegődött, figyelte a harcosokat, ahogy vívnak, gyakorolnak. Voltak ott vámpírok, kentaurok, tűzdémonok és más fajok. Mind kiabált és morgott Thronos azonban kísérteties csendben harcolt. Egyedül az üvöltő szörnyfalka ellen. Egek, milyen erős volt! Tulajdonképpen ő egy démon-angyal, bár a vrekenerek vehemensen tagadták, hogy démonvér csörgedezik a fajtájuk ereiben. De Thronos most igazán démoni látványt nyújtott Lanthe nézte, és rádöbbent, hogy az utóbbi évszázadokban a férfi sosem vetette be ellene teljes erejét.

Bizonyára nem akarta megölni a sorstól elrendelt párját, de végezhetett volna Lanthe védelmezőjével, Sabine-nal, mégsem tette. És most Carrow életét is megkímélte. Vajon miért? Ahogy már kisebb halmot formáztak a holttestek, mérgező vér csorgott a lába elé, Lanthe émelyegni kezdett. Egy földrengés a falnak tántorította, miközben a tetemek kupaca szétgurult. Döbbenetes, Thronos hány ghoult irtott ki pillanatok alatt. Egy újabb csapással kivégezte a következő csatasort, és ezek után a támadók már nem mertek újabb rohamot indítani. A hangokból ítélve az alagút előtt várakoztak. Thronos odafordult a varázslónőhöz. Zihált, arcát por és verejték borította. Vállig érő haja csatakosan hullott az arcába Lanthe kénytelen volt beismerni, hogy Thronos lenyűgözően fest. Eddig mindig a sebhelyeket és a gyengeséget látta benne Alábecsülte őt. – Gyere! – szólalt meg a férfi. Lanthe kedvenc mottója nagyon

egyszerű volt: Baj van? Lépj le! Más lehetőséget nem látott, úgyhogy odament. Thronos az egyik karját a lány dereka köré fonta, a másikkal a nyakát támasztotta, úgy emelte fel. Ez önkéntelenül is a gyerekkorukat idézte, amikor még nyíltan néztek egymásra, és Thronos kedves szavakkal szólította Lanthét, becenevet adott neki, úszni tanította. – Kapaszkodj, Melanthe! A varázslónő bólintott, és nem lévén más választása, engedelmeskedett. Thronos odébb rúgta a ghoulok tetemét, majd sántítva futásnak eredt. Lanthe tudta, mi a terv A vrekener el akarta kerülni a bejáratnál várakozó falkát. Nekifutásból azonnal a magasba akart lendülni, amint kiér a szabadba. Már repültek együtt, de akkor Melanthe még kicsi volt, és bízott benne. Később szemtanúja volt, ahogy egy vrekener a levegőbe emeli Sabine-t, és magasra száll vele, hogy aztán a macskaköves utcára hajítsa fentről. Sabine feje szétloccsant, de Lanthe

mágiája valahogy kiragadta a nővérét a halál karmai közül, és meggyógyította. Lanthe számára azóta a repülésnek már a gondolata is rémálom volt. Elbírja egyáltalán Thronos? Úgy beszélték, hogy repülés közben iszonyú fájdalmakat kellett kiállnia, mert szétroncsolt szárnya nem működött úgy, ahogy kellett volna. Most pedig fáradt is volt a csatától, és bal szárnyából Carrow kardja nyomán még mindig szivárgott a vér. Lanthe erősen belekapaszkodott, kesztyűjének acélkarmai a férfi bőrébe vájtak. Lehunyta a szemét, de így még inkább érezte őt Ahogy futás közben hevesen vert a szíve. Ahogy meglepően izmos teste megfeszült. A lélegzete Lanthe fülét érte, ahogy szorította őt, mint valami rég vágyott kincset. Lanthe hirtelen arra lett figyelmes, hogy összeszorul a gyomra, ahogy Thronos kiterjeszti a szárnyát, és a levegőbe emelkedik vele. Az esőcseppek élesen záporoztak rájuk, a varázslónő pedig kinyitotta

a szemét. Látta, hogy a ghoulok feléjük ugranak, de nem érik el őket, mert Thronos már túl magasan szárnyalt. Magasan. A föld egyre távolabb került egyre távolabb – Ó, istenek! Mindjárt elhányom magam. 3. Végre kiszabadultak az alagútból. Thronos mélyet szippantott a friss levegőből, miközben egyre feljebb repült. A füst és a tetemek helyett most tiszta eső és az óceán felől fújó szél vette őket körül. Próbált elvonatkoztatni a fájdalomtól, ami mindig kínozta, ahányszor csak repülnie kellett. Tervet kovácsolt Fontossági sorrend: túlélés, menekülés, bosszú. A sziget túloldaláról már el tudja hagyni ezt a helyet, de nem lesz könnyű elérni a távoli partot, hiszen sok vérszomjas ellenség szabadult ki. A szárnyas volár démonok csapatosan támadtak áldozataikra a levegőben. A varázslók a földről is nagy távolságban használhatták varázserejüket. A tűzdémonok még a szakadó esőben is elhajíthatták

lángcsóváikat, amelyek pillanatok alatt égették le a húst a csontokról. A Rend halandói is bizonyára csapatokat küldenek vagy légitámadást indítanak. Thronosnak el kell kerülnie a veszélyeket, de a szárnya máris fájt a régi és az új sérülésektől. A csontjai ropogtak, izmai görcsbe feszültek. Ha csak tehette, kerülte a repülést, most azonban nem tehetett mást, mert odalent káosz és vérontás várta. Fentről látták, hogy mindenhol lefejezett holttestek hevertek. Így végezték a Vertas szövetség tagjai, bár néhányan csak megsebesültek. A tündéreket cerunnók kergették tekergőzve, a vámpírok irtották a jó démonarchiák tagjait. A Pravus diadalünnepet ült. A halandókkal is végeztek. Thronos egész életében az igazságot szolgálta. De ezt most félretette. Bár nagyon sóvárgott arra, hogy a szövetségesei oldalán harcolhasson, zsákmányát nem akarta kockára tenni. Ismét felvillanyozta a gondolat: Végre

a kezembe került! Szorosabban fogta a nőt, és felszisszent, ahogy összeért a testük. Ártatlan gyerekek voltak még, amikor utoljára hozzáért. Most a kínzó fájdalom ellenére cseppet sem ártatlan gondolatok ébredtek benne. A varázslónők szemérmetlenül öltözködnek, ez Melanthe esetében is igaz volt. Acélkesztyűjén kívül mindössze mellvértet, valamint egy apró, sodronyból és bőrből varrt szoknyát viselt. Amikor Thronos végigvonszolta az alagúton, a szoknya felcsúszott, és egy parányi fekete tangában láthatóvá vált a varázslónő gömbölyű feneke. A mellvért testhez simuló domborulatai Thronoshoz nyomódtak. Lanthe dereka és csípője őrjítően nőies volt. Thronos arra gondolt, hogy az elmúlt ötszáz évben ezt a testet élveznie kellett volna, és már számtalan utódot adhatott volna a világnak. Vérlázító – Tegyél le! – sikoltott fel hirtelen Lanthe. – Le akarsz menni? Talán kitárhatnám a karom, hogy te is

megtudd, milyen érzés a zuhanás. Ahogy én megtudtam tőled – Ne ne dobj le! – A nő remegve kapaszkodott Thronosba, karmai apró horgok módjára akaszkodtak belé. Még több fájdalom – Ez a terved? Megkínzol, mielőtt megölsz? Méghogy megölni?! – Ha végezni akartam volna veled, már rég halott lennél. Lanthe felemelte fejét a vrekener mellkasáról. Eső áztatta arca sápadt volt, telt ajka remegett. Rettegve próbálta megfejteni, hogy vajon Thronos igazat mondott-e. – De a kínzás attól még lehetséges? – Talán. Légáramlatot érzett, és hirtelen lejjebb ereszkedett, Lanthe pedig felkiáltott. – Ha nem teszel le, elhányom magam! Thronos tudta a nőről, hogy bármilyen trükköt bevetne a kiszabadulása érdekében. De azt hazudni, hogy hányingere van a repüléstől Régebben imádott vele szállni, kacagott örömében. Thronos gyakran vitte fel, amikor még odavolt a nevetéséért. – Nem bírom ezt a magasságot, Thronos! Az aranyra

esküszöm, igazat mondok. Pedig csak néhány száz méter magasan szálltak. De Lanthe esküje az aranyra komoly volt. Az arany egy varázsló számára olyan szent, akár a Szövetségre tett eskü. – Ó, szent istenek! – egy pillanattal később Lanthe öklendezett, majd vízzel és kosszal kevert kását hányt Thronos ingére. A férfi felmordult. Lanthe ismét hányt Thronos a döbbenettől akkor sem tudott volna megszólalni, ha akar. A sorstól rendelt párjának nemhogy szárnya nincs, de tériszonytól szenved Ebből is látszik, mennyire nem neki való ez a gonosz varázslónő. Amellett, hogy kölcsönösen utálták egymást, Melanthe hazug volt, tolvaj és elvetemült. Persze nem mindig volt ilyen. Lanthe érzékeny kislány volt, bár csintalanságban akkor sem szenvedett hiányt. Az óceán fölött megpillantott egy füves fennsíkot. Itt nem látott halhatatlanokat. Leszállt, de cseppet sem ügyelt arra, hogy óvatosan landoljon. Amikor elengedte Melanthét,

a nő bukdácsolva tántorgott. Thronos tudta, hogy hamarosan hasra esik, de esze ágában sem volt elkapni őt. Lanthe térdre roskadt, és ismét elhányta magát Thronos türelmetlenül fújt egyet, letakarította az ingéről az előző maradékát, és megvizsgálta, vajon kapott-e sebet a ghouloktól. Sértetlen volt. Melanthe a földön kucorogva megszólalt. – Azt hittem, a vrekenereknek a halandók előtt titokban kell tartaniuk a Szövetség létezését. Ha ez így van, hát baromi jól végzed a dolgod. A vrekenerek feladata az idők kezdete óta kettős: harcolni a Szövetségben a gonosz erők ellen, és ügyelni arra, hogy a halhatatlanok világa titokban maradjon. Aki elárulná a titkot, azt meg kell büntetniük. Ezek a halandók mégis képesek voltak olyan foglyokat ejteni, akik a Szövetséghez tartoztak. Thronos könnyedén, szándékosan esett a fogságukba. Melanthe gyanakodva nézte. – Ha a jó halhatatlanokon rajta maradt a nyakörv, akkor rajtad miért

nincs? – Sokkal jobb kérdés, hogy rajtad vajon miért van. 4. Lanthe megtörölte a száját. – Ezen már én is gondolkodtam. Korábban Lanthe, Carrow, Ruby és még két varázsló a cellában ülve várta, hogy élve boncolják, amikor hirtelen valamiféle jelenlétet éreztek: egy hatalmas erejű varázslónő érkezett a szigetre. La Dorada volt az, a Gonoszság Királynője. Ez a gonosz varázslónő felszabadította az összes gonosz halhatatlant, nyakörvét, hatalma közöttük letörte Lanthe a Pravus cellatársáét, szövetség Portiáét, tagjainak a Kövek Királynőjéét is. Portia a kőzetek feletti isteni erejét arra használta, hogy a börtön közepén hegyet emeljen. A földmozgástól a vastag falak és rácsok darabokra hullottak. Segítője, Emberine, a Lángok Királynője égő pokollá változtatta a börtönt. A halhatatlanok kiözönlöttek, és hatástalanították a Rend minden védelmi eszközét. Utána kurva nagy káosz. Az

embereket (és a még mindig nyakörvet viselő halhatatlanokat) kibelezték, felfalták, kiszívták a vérüket, ghoulok és a wendigók fertőzték meg, vagy a succubusok molesztálták halálra őket. A Gonoszság Királynője varázslónő volt, mégis kiszolgáltatottan hagyta Lanthét a pusztítás közepén. Köszi az együttérzést, Dorada! De miért szabadította ki Thronost, a vrekenert? Hiszen ő a nemes bosszú lovagja volt, amolyan szövetségbeli seriff. Lanthe kitátotta a száját, hogy kiöblíthesse esővízzel. Aztán ismét a vrekenerhez fordult. – Talán azért válhattál meg a nyakörvtől, mert az évszázadok során gonosz lettél. – Vagy csak megtelt a fejem gonosz gondolatokkal. – Thronos megvillantotta éles fogait. – Valahogy kihozod belőlem Lanthe nagy nehezen talpra kecmergett. Thronos a föld felett több száz méter magasan tette le őket egy apró, lebegő szigetre. Lanthe innen bámult bele az éjszakába. Bár a varázslók nem

láttak olyan jól a sötétben, mint sok más halhatatlan faj, ő mégis látta, mi zajlik a szigeten. Mindenhol csata folyt, és úgy tűnt, a Pravus győzelemre áll. Rengetegen voltak. Lanthe nem is emlékezett, hogy a cellákban ennyi Pravus lett volna. Biztos volt abban, hogy segédcsapatokat teleportáltak a szigetre. A védtelen Vertas szövetség tagjait akarták kiirtani. Például engem. Sabine-nal együtt egy évvel korábban állt át, hogy segítsen Jóságos Rydstromnak visszaszerezni Rothkalina trónját. Előtte a nővérek világéletükben a Pravushoz tartoztak. Ha Lanthénak sikerül megszabadulnia Thronostól, talán megpróbálhat visszaoldalogni régi szövetségesei közé legalább addig, amíg Sabine el nem jön, hogy megmentse őt. A nővére biztosan aggódik már, amiért Lanthe hetekre eltűnt. Amikor pasizni indult, csak egy üzenetet hagyott: Felszedek valami egyéjszakást. XOXO Tulajdonképpen furcsa volt, hogy Sabine még nem talált rá. Régebben

mindig hamarabb sikerült. Ennyi időre még soha nem voltak távol egymástól Hirtelen kikerekedett a szeme. A magasból megpillantotta Carrow-t, Rubyt, és Carrow új férjét, a vámpírdémon Malkom Slaine-t. Slaine az egész Szövetség egyik leghalálosabb, legfélelmetesebb lénye volt, de úgy tűnt, most biztonságba akarja helyezni őket. Ezek szerint mégsem áll szándékában kinyírni Carrow-t. Lanthe szíve megdobbant örömében, hogy biztonságban látja őket, és már kiáltani akart feléjük, de Thronos a szájára tapasztotta érdes kezét. A nő rúgkapálva küzdött ellene, Thronos azonban a kisujjával is le tudta volna fogni. Megvárta, hogy Carrow hallótávolságon kívül kerüljön, csak ezután eresztette el. – Aggódnak majd miattam. – Lanthe próbálta szemmel tartani őket. – Akkor jó. Ha a boszorkány annyira ostoba, hogy aggódik egy olyanért, mint te, akkor meg is érdemli. Egy olyanért, mint én. – Csak nem tapasztalatból

beszélsz? – Lanthe megpördült, de szemmagasságban kizárólag a férfi mellkasát találta. A nedves ing rátapadt izmos testére, és alatta felsejlettek a sebhelyek. Hogyhogy eddig nem vettem észre, mennyire izmos? Talán azért, mert mindig az életét féltve menekült előle. Felpillantott Thronos arcára, ami szintén tele volt sebhellyel. Miattam. Mély nyom futott végig az állkapcsa mentén, négy kisebb pedig az arcát csíkozta, akár a kelták harci festése. Amikor egy szövetségbeli eléri a halhatatlanságát, attól kezdve a teste kevéssé változtatható. Vásárolhat illúziót a boszorkányoktól, hogy elrejtse a sérüléseit, de az csak látszat. Thronos viszont még így is vonzó volt. Nagyon vonzó – Mit bámulsz? – csattant fel, mert zavarta Lanthe vizsgálódó pillantása. Sok minden zavarta – A halálos ellenségemet – felelte a nő. Egész életében vrekenerek elől menekült, és most itt volt, rémálmai főszereplőjének

csapdájába esett. Ez csak súlyosbította a poszttraumás stresszt. De tudta, hogy végül úgyis elmenekül, mint mindig. Thronos viszont megint követi majd, mind mindig. – Szóval most elkaptál, Thronos. És akkor mi van? A vrekener szeme mintha kétkedőn villant volna meg. Talán még mindig alig hitte el a szerencséjét. – Akkor az van, hogy lelépünk erről a szigetről. – Mégis hogyan? Minden szárazföldtől több ezer mérföldre vagyunk, a víz cápáktól hemzseg. – A halandók jól felkészültek, hogy ne legyen menekvés. Mindenre felkészültek, csak arra nem, hogy La Dorada haragja közbeavatkozik. – Olyan messzire nem tudsz elrepülni. Thronos hiába próbálta rejtegetni, Lanthe látta, mennyi fájdalommal jár repülve megtenni akár egy kisebb távolságot is: arca ilyenkor elsápadt, száját összeszorította. A vrekenerek több száz, sőt, akár több ezer mérföldet is tudtak egyhuzamban repülni. Lanthe eltűnődött, vajon Thronos

mennyit bírna. – Úgy meg főleg nem jutsz messzire, ha engem is cipelsz. A férfi arcán izzott az elfojtott harag, mintha már Lanthe hangja is elviselhetetlenül dühítené. – Van más módszerem a menekülésre – Aha. Egyébként odalent van a nyakörvem kulcsa – Vagy valami olyasmi. A nyakörveket a börtönőr, egy Fegley nevezetű troll (nem szó szerint troll, inkább csak tuskó) ujjlenyomata nyitotta és zárta. Amikor Lanthe és a társai rábukkantak a csapdába esett börtönőrre, az egyszerűség kedvéért levágták a kezét, de mielőtt Lanthe is kioldhatta volna a nyakörvét, Emberine ellopta a kezet, és Fegley egyéb maradványait porrá égette. Ezek után Lanthe és barátai az alagútrendszerbe kényszerültek – Ha segítesz levenni a nyakörvem, dimenziókaput tudok nyitni bárhová, ahová menni akarsz. – Vagy meggyőzhetné a vrekenert, hogy tökön szúrja magát, miközben ő olyan fürgén lelép, ahogy csak tud. Persze nem menne

túl fürgén, mert ahhoz túlságosan jól szórakozna. Feltéve persze, hogy meggyőző hatalma működik, de reménykedett, hogy igen, mert az elmúlt három hétben sok felhasználatlan varázserő raktározódott el benne. Thronos zaklatottan farkasszemet nézett vele. – Halhatatlan életed minden percében rajtad marad az a nyakörv. Kész szerencse, hogy nem voltál képes megszabadulni tőle Lanthe tudta, hogy Thronos komolyan beszél. Tehát nincs más hátra, mint hogy elmeneküljön előle, és megkeresse azt a kezet. – Mindig is azt akartad, hogy engedelmes legyek, ugye? Mint a vrekener nők? – Lanthe úgy hallotta, hogy a vrekenerek asszonynépe soha nem nevet, nem iszik bort, nem táncol, nem énekel, és mindig szemérmes, jellegtelen öltözéket visel. Semmiben sem hasonlítanak a vidám, hedonista varázslónőkre, akik kihívó ruhákat készítenek fémekből, élénk színű álarcokat és erős sminket viselnek. Ami pedig a legrémesebb, hogy a

vrekenerek elvetendő hívságnak tartják az arany ékszerek viselését. Egy aranyimádó varázslónő szemében ez egyenesen istenkáromlás volt. – Mindig azt szeretted volna, ha alázatosnak és gyengének születek. – Szinte sikerült is. A nyakörv nélkül sem élted ki a hatalmad valami jól az elmúlt évszázadokban. A rohadék! alapképessége És volt, sajnos igaza amikor is van. Bár meggyógyította a a meggyőzés nővérét a vrekenertámadások után, ezt majdnem elveszítette. Ahányszor a szárnyas veszedelem megtalálta őket, Sabine a vesztébe rohant. Lanthe pedig meggyógyította: megparancsolta a nővére testének, hogy gyógyuljon fel. Közismert volt Lanthe kicsorbult varázsereje. A varázslók előszeretettel lopkodták el egymás képességeit, viszont Melanthe károsodott erejére nem pályázott senki. – Nocsak, hogy villog a szemed, átokfajzat! Csak nem érint érzékenyen a dolog? Lanthe emlékeztette magát, hogy

vészhelyzetben igenis tudja használni meggyőző erejét. Egyik éjjel, amikor a csillagok állása kedvező volt, egy időre sikerült harcképtelenné tennie Omortot, aki szinte mindenható varázsló volt. Így tudta Jóságos Rydstrom, a démonkirály legyőzni és megölni Rothkalina elnyomóját, és felszabadítani a haragdémonokat Omort hatalma alól. Lanthe segítsége nélkül ez nem ment volna. Bárcsak mindenki tudna erről a Szövetségben! Akkor rögtön jobban tisztelnék. Összehúzta a szemét, és visszagondolt egy másik alkalomra, amikor a meggyőzés erejével élt. – Bevetettem ellened a varázserőm, amikor utoljára találkoztunk. Thronos erre nyilván nem szívesen emlékezett. Egy évvel korábban csapdát állított az egyik dimenziókapunál, és várta Lanthe visszatérését. De amikor a varázslónő belebotlott Thronosba és a lovagjaiba, sikerült annyi varázslatot csiholnia, hogy átjuthasson a kapun. – Ne feledd, hogy ellenálltam

a parancsaidnak! Amikor Lanthe bezárta a kaput, Thronosnak sikerült rajta betennie a lábát. De a kapu sajnos lemetszette a lábfejét Miatta nem sikerült Lanthénak számos veszélyes helyzetből kimentenie a nővérét, úgyhogy bosszúból a lábfejet rugdalta és szidta a szobájában. Most összehúzta a szemét. – Esküszöm, hogy leveszem ezt a nyakörvet, utána pedig bebizonyítom, mekkora varázshatalmam van. – Az eső egyre csak ömlött, odalent ghoulok vonyítottak, de Lanthe olyan dühös volt, hogy rájuk sem hederített. Időtlen idők óta gyűlt benne a harag – Megparancsolom neked, hogy felejts el örökre! Thronos állkapcsa megfeszült, arcán elfehéredtek a sebhelyek. – Soha! – Miért ne, démon? Minden egyes nap bánom, hogy ott voltam a réten, amikor arra repültél. Thronos kibontotta két félelmetes szárnyát, a közel négy és fél méteres fesztávolság rémisztő látványt nyújtott. – Nem vagyok démon. – Aha. – Hitegesd csak

magad! Thronos valamit mondani készült, de Lanthe a szavába vágott: – Még ha el is tudsz vinni a szigetről, akkor sem tarthatsz fogva. A barátaim eljönnek értem – Rydstrom király, aki most már Lanthe sógora volt, őrülten védelmezte Sabinet és Lanthét is. Megfogadta, hogy ha bárki ártani próbál nekik, az halállal lakol. Tudta ugyanis, hogy Lanthe nélkül szeretett felesége, Sabine nem maradt volna életben, ezért hálával tartozott sógornőjének. Rydstrom és Sabine azonban nem sejtette az igazságot: Lanthe hibájából csaptak le rájuk a vrekenerek, mert az ostoba kislány összebarátkozott Thronosszal, és erről persze sosem beszélt a nővérének. – Miféle barátok? – morgott Thronos. – Talán hallottál már a sógoromról, Rydstromról, Rothkalina uralkodójáról, a Tornin vár uráról. Rydstrom az Égi Birodalom urának, Thronos bátyjának is megüzente, hogy a két varázslónő az ő védelme alatt áll, és aki ártani próbál

nekik, az a haragdémonok egész népének üzen hadat. – Rydstrom a védelmezőm. – Nem félek tőle. Ahogy nem féltem előző védelmeződtől, Halhatatlan Omorttól sem. Lanthe el tudta képzelni, mi mindent hallott Thronos Omortról. Omort elbitorolta Rydstrom trónját, és rémuralma alá hajtotta Rothkalinát. Bár Sabine és Lanthe az elfoglalt Tornin várban lakott fivérével, azaz féltestvérével, ettől még nem helyeselte Omort förtelmes viselkedését. Szerettek volna elmenekülni, de Omort arra kényszerítette őket, hogy visszatérjenek. Lanthe emlékeiben élénken élt, amikor így siránkozott a nővérének: – Ha Omort még egy orákulumot lefejez, azt nem bírom ki. – A gonosz varázsló orákulumok százainak tépte le a fejét puszta kézzel. – Mit tehetnénk? – kérdezte Sabine a szokásos lezserségével. – Reklamáljunk az ügyfélszolgálaton? Aki ellentmond Omortnak, az örülhet, ha könnyű halállal megússza. Lanthe egy pillanatra

elgondolkodott, hogy elmagyarázza Thronosnak, milyen volt az élet Omorttal. Hogy elmagyarázza, milyen volt az élet Tornin várában két király uralma alatt, és hogy új élete Rydstrom alattvalójaként aranyat ért. De aztán arra gondolt, hogy felesleges erőfeszítés a magyarázkodás, mert úgysem marad Thronos közelében, meg aztán a vrekener úgysem hinne neki. Ezért inkább folytatta a fenyegetőzést. – Ha Rydstromtól nem félsz, akkor talán Mindentudó NÏxtől igen. – A háromezer éves jövendőmondó valkűrről azt rebesgették, hogy nemsokára istennővé válik. NÏx őrült volt, mindig tisztábban látta a jövőt és a múltat, mint a jelent, viszont ő kormányozta az egész átkozott Örökösödést, ő irányította a halhatatlanok pusztító háborúját. – Szóval NÏx? – horkant fel Thronos. Igaz, hogy Lanthe valójában nem állt közel NÏxhez, alig beszéltek, de NÏx benne volt Omort meggyilkolásának kitervelésében, segített

Sabine-nak, Lanthénak és Rydstromnak. Rydstrom jó barátjának tartotta. – Igen, a valkűrrel nagyon jóban vagyok. – Pedig azt hittem, hogy ennyi gyakorlás után már ügyesebben hazudsz. – Thronos elvicsorodott, kivillantva éles szemfogait – Mégis mit gondolsz, ki mondta el, hol találhatlak meg? Lanthe megtántorodott. Talán a sokktól Talán a föld remegett meg ismét. – Nem hiszem el – hebegte. Nem lett volna szabad megbíznia egy valkűrben. – Pedig elhiheted, mert így volt. Még tanácsot is adott veled kapcsolatban. – Mit mondott?! Thronos csak elvigyorodott. – Akkor tényleg hagytad, hogy a Rend foglyul ejtsen? – Biztosan így volt. Hogy máshogy kaphatott volna el egy sereg halandó egy repülő halhatatlant? De egyébként is, hogy kapták el az erősebb, ravaszabb szövetségbelieket? Lanthe lehetett a legegyszerűbb préda. Otthagyta Tornint, hogy a halandók világában kalandot keressen, miután jó ideig nem szexelhetett. Egy nő

megszólította az utcán, olcsó aranyat kínált, ő pedig követte, mint egy éhes kutya egyenesen bele a csapdába. – Nagy kockázat volt egy őrült valkűr szavában bízni – mondta. Thronos végigmérte. – Megéri a jutalomért. És a bosszúért Lanthe a halántékát masszírozva fel-alá járkált a keskeny földdarabon, de ügyelt arra, hogy a peremtől, és Thronos fenyegető alakjától távol maradjon. Időtlen idők óta menekült, ha meglátta, és most rettenetesen zavaró volt a közelsége. Az állandó vrekenertámadások máshogy hatottak Lanthéra és Sabine-ra. Sabine elfásult, már nem érzett félelmet, Lanthe azonban állandóan ideges volt, mindig újabb rajtaütéstől rettegett. Most a vrekener közelében a túlélési ösztöne fújt riadót. A fennsík hirtelen kettészakadt. Lanthe felsikoltott, ahogy szakadék nyílt kettőjük között. Amikor megszűnt a mozgás, és kitisztult a levegő, látta, hogy az új szakadék ellentétes oldalára

kerültek. Az emelkedő hegyek úgy hasogatták szét körülöttük a földet, mint ahogy a jégtömbök válnak le a gleccserekről. – Én itt pusztulok el – sopánkodott Lanthe, miközben Thronos már szárnyra kapott. A nő lába alól eltűnt a talaj; a vrekener elkapta, mielőtt lezuhanhatott volna, majd ismét a levegőbe emelkedtek. – Ó, istenek! Már megint már megint. – Lanthe Thronos mellkasához szorította az arcát. Gyűlölöm, gyűlölöm – Hátráltat az, hogy rettegsz a repüléstől. Mióta félsz a levegőben, varázslónő? – Amióta az egyik fajtársad magasra repült a nővéremmel, és ledobta őt. Sabine tizennégy éves volt – Lanthe ismét elhányta magát, hiszen eszébe jutott Sabine szétroncsolt koponyája. – Ez meg miféle hazugság? A vrekenerek soha nem támadták meg a nővéred. Lanthe elhallgatott. Thronos hazudik? Vagy tényleg nem tudja, hogy a lovagjai vadásztak rájuk? A Levegő Birodalmának hercegeként Thronos

volt a Lovagok parancsnoka, ő vezette a legkeményebb vrekener harcosokat. Talán a lovagok egy csoportjának megvolt a saját, titkos célja? Ha Thronos most visszaviszi Lanthét Skye Hallba, ki védi meg őt tőlük? Lassabban repültek, majd egyszer csak Lanthe felkiáltott. – Így jobb, ne siess annyira! Thronos megfordult, és elakadt a lélegzete. Lanthe kíváncsian emelte fel a fejét. – Ó, szent arany! A börtönsziget közepén új hegy magasodott, leomlottak rajta az épületek. A törmeléket tornádó repítette a hegycsúcs felé Ez Portia műve volt. Biztosan élvezte Emberine hatalmas lángnyelvekkel koronázta az egészet, a tűz olyan erősen égett, hogy az esőcseppek sziszegve elpárologtak. Portia és Emberine a két leghatalmasabb varázsló volt. Olyan képességekkel rendelkeztek, hogy azok messze felülmúlták Sabine illúzióit. Lanthe önkéntelenül is megcsodálta a művüket, mint valami műalkotást. – Átoktett! – sziszegett a fülébe

Thronos. A vrekenerek ezt a szót használták a megbocsáthatatlan gazságra. – A te néped tette ezt A te fajtád. És még kérdezed, miért kell a vrekenereknek hadat viselniük a varázslók ellen? A börtön, amit a halandók építettek, most maga volt a pokol. Thronos nem bánta a Rend pusztulását, hiszen aljasnak találta ezeket az embereket, ám a szigeten tomboltak a gonoszok. Nézte a lángokat, és a varázslat hatalma hívta őt. Hívta, hogy kioltsa a varázserőt. A varázslónők cselekedetei emlékeztették arra, hogy valójában mivel is áll szemben. Melanthe varázslata nem volt lélegzetelállító, de annál alattomosabban működött. Ízig-vérig alattomos volt Máris megpróbálja félrevezetni, és vrekenertámadásokról hazudozik. Thronos elfordult a látványtól, és haladt tovább, összeszorított foggal tűrve a fájdalmat. – Ez rettenetes, gyűlölöm, gyűlölöm – hajtogatta Lanthe Thronos mellkasához lapulva. Thronos is gyűlölte. Ő volt

a világon az egyetlen vrekener, aki utált repülni mégpedig a párja miatt. Gyerekkori barátságuk négy hónapja alatt találkozott egy őrült varázslónővel, aki különös dolgot mondott neki: Melanthe soha nem lesz az, akire neked szükséged van. Thronos akkor azt gondolta, hogy ők majd bebizonyítják ennek az ellenkezőjét. Szörnyen naiv volt. A sors rosszabb párt nem is rendelhetett volna a számára. Melanthe ezernyi átoktette mellett még varázsló is volt. Thronos sosem értette fajtájának különcködését, kiszámíthatatlanságát. A varázslók neveztek előszeretettel rejtőzködés helyett. hordtak álarcot, Saját népükben amit sem dísznek bíztak, képtelenek voltak az egységre. Szívesen mulattak együtt más szövetségbeliekkel, de ha birtokukba került valami érték, akkor úgy bújtak el erődjeikben, mint a téli álmot alvó sárkányok. Bátran szálltak szembe ellenségeikkel, de ha csak arra gondoltak, hogy valamiért

elveszíthetik dédelgetett képességeiket, reszkettek a félelemtől. Melanthe baljóslatú meggyőző ereje nem veszett el, de korlátozva volt, ami nagy előny. Le akarja venni a nyakörvét? Örökké viseli majd. – Hová megyünk? – Lanthe már nem remegett. Inkább rázkódott Thronos attól tartott, tüstént újra elhányja magát. – Mondtam már. Kijutunk a szigetről Thronosnak olyan információ volt a birtokában, ami másoknak nem. Zárkája a börtönőrök állomásának közvetlen közelében volt, és hallotta, amit a Rend menekülési tervéről beszéltek, vagyis, hogy mit kell tenni vészhelyzet esetére. Rebesgették, hogy a sziget távolabbi oldalánál egy hajó van kikötve. A Rend összes tagja meghalt. Egyetlen halandó sem vehette el a hajót Thronostól. És még ha más szövetségbeliek hallottak is erről, akkor sem tudnak gyorsabban átkelni a hegyvidéken. Thronos nem számított arra, hogy a levegőből látható lesz a hajó, hiszen a Rend

ügyesen álcázza építményeit, viszont a vrekenerszag alapján is megtalálja, amit keres. Ha végre eláll az eső A hajóval képes eljutni olyan távolságra, ahonnan már visszarepülhet Skye-ba Melanthéval. Amikor pedig már tiszta fejjel tud gondolkodni, képes lesz eldönteni, mit kezdjen a nővel. Lanthe megkérdezte, hogy meg akarja-e ölni. Soha! De attól még nem tiszteli meg azzal, hogy feleségül veszi, és hercegnői rangra emeli. Ha sikerül legalább megtanítania, hogy megkülönböztesse a jót a rossztól, akkor a vérvonalát örökítheti általa, hiszen ő az egyetlen lehetősége, mivel a sors rendelte mellé párjául. Thronos kötelességének érezte, hogy utódokat nemzzen, hiszen a családja nagyon megfogyatkozott. Ő maga volt fivére, Aristo örököse De ehhez igenis feleségül kell vennie Melanthét. Ha nem teszi, egy ujjal sem nyúlhat hozzá. Már az alagútban lopott csók is átoktett volt. Lepillantott a karjában tartott

varázslónőre. Hogy vehetné el, azok után, amit hallott róla? Hiszen azt sem tudta, Lanthe valójában mennyire keveredhetett bele Omort gyalázatos üzelmeibe. Visszagondolt arra, amit Aristo mondott neki évszázadokkal korábban. – A párod és a nővére a fivérük, Halhatatlan Omort, a Pravus szövetség vezetője mellé állt. Kiszivárogtak a hírek az erődjükből Thronos, förtelem, amit művelnek gyalázat, fertő. Vérfertőzés, orgiák, mészárlás, gyermekáldozatok Melanthe, Omort húga és talán ágyasa az én ivadékaim anyja? GYŰLÖLETES! Thronost fojtogatta az indulat. Érezte, hogy karmai a varázslónő bőrébe vájnak, de nem lazított a szorításán. – Mire gondolsz, hogy így háborogsz? Thronos állkapcsa megfeszült, de képtelen volt szólni. Inkább Melanthe szívverését figyelte. Szedd össze magad! Réges-régről tudta, milyen következményekkel járhat, ha csak egy kicsit is kiengedi a kezéből az irányítást. Melanthe ismét

megszólalt halkan. – NÏx sosem árul volna el engem, ha tudja, hogy bántasz. Kétséges. Thronos egy évvel korábban, a halandók New Orleans nevezetű városában találkozott a valkűrrel. Akkoriban még mindig nem gyógyult fel teljesen a lába, amit Melanthe megnyomorított. NÏx mintha nem is a valóságban élt volna, úgy magyarázta el neki, hová menjen, hogy elfogja a Rend, és hogy mikor legyen ott. Egy héttel ezelőtt. Közben nagy próbatétel volt a várakozás – Mit mondott rólam a valkűr? – kérdezte Melanthe. – Mit tanácsolt? Rejtélyes szavakat. Mielőtt Melanthe ez lett, az volt A jósnő egyebet nem árult el, hiába faggatta. – Egy szót sem szólt arról, hogyan bánjak veled – felelte rekedten Thronos. Szárnya egyre jobban fájt A fájdalom haragot szült. És a két karjában csüngő nő miatt az egész élete haraggá és fájdalommá lett. 5. Lanthe a szemerkélő esőben és a hidegben úgy elfáradt, hogy a hosszú repülés közben

zsibbadtan félálomba merült. Amikor egy nagy erdő fölött haladtak el, a csatazaj elhalkult. Hátrapillantott, és itt-ott kísérteties fények villanását látta. Hamarosan az egész szigeten elterjed ez az őrült vérengzés Thronos ezzel biztosan tisztában volt. Arcán elszántság tükröződött, mintha minden erejét lekötné, hogy uralkodjon a fájdalmán. Láthatóan esze ágában sem volt beszélgetni. Gondolj valami másra, Lanthe! Mindegy, mire Ám most, hogy Lanthe (időlegesen) Thronos foglya volt, nem tudott másra gondolni. Az első napjuk jutott eszébe, amikor a fiú megpróbált enni adni neki. Így akart udvarolni Sajnos nem tudta, hogy a kis varázslólány vegetáriánus. – Neked hoztam. – Thronos büszkén pottyantott a lány lába elé egy darab véres húst. Lanthe sírva fakadt. – Most mi a baj? – Thronos minden látszólagos önbizalma ellenére zavartnak tűnt és mintha fájdalmat okoztak volna neki a lány könnyei. – Nem örülsz az

ajándékomnak? – Ez ez a nyulacskám volt. – Egy kis mezei nyúl, akivel Lanthe összebarátkozott. – Jó a húsa, te pedig szinte már éhen haltál. Lanthe elvörösödött. – Nem igaz. – Dehogynem, bárányka. Gallyakat legeltél – Nem gallyakat. Bo-bogyókat Szeretem a bogyókat Másnap reggel Lanthét a kíváncsiság visszacsalogatta a mezőre, és több halom bogyót talált ott. Thronos a halmok mellett állt, keze csupa bogyólé volt, állát felszegte, arcáról sütött a büszkeség. Lanthe lábujjhegyre állt, és örömében puszit nyomott a szájára. A fiú szárnya meglibbent, a lány ettől egészen zavarba jött. A nehézkes kezdet után a legjobb barátok lettek, éppen úgy, ahogy Thronos ígérte. Egyszer megkérdezte Lanthét, miért nem vásárolnak élelmet a szülei. Lanthe nem tudta megértetni vele, hogy a szülei sokkal jobban imádják az aranyat, mint bármit, amit vásárolhatnának rajta. Meg aztán úgy gondolták, hogy Lanthe már

elég idős ahhoz, hogy ellopja magának, amire az életben szüksége van. Thronos szorítása engedett repülés közben. – Várj! – kiáltott a nő. De a vrekener csak a karját igazította meg körülötte. Mindössze kényelembe akarta helyezni, nem pedig lehajítani, mint valami koloncot. Lanthe néhány pillanattal később megnyugodott Bár visszatérő rémálma volt, hogy vrekenerek csapnak le rá, most csapdában volt, fölötte vrekenerszárny csapkodott. Ennél jobb szembesítő terápiát ki sem találhattak volna. Lanthe nézte a kiterjesztett szárnyat, a szél átsüvített a gyógyuló kardvágáson. Kislányként odavolt ezért a két szárnyért, amit állandóan meg is fogott. Lenyűgözte, amikor rájött, hogy a vrekenerek szárnyát pikkelyek borítják, akárcsak a sárkányokét. Thronos fekete, valamint ezüst pikkelyei mozaikként álltak össze, és hegyes madártollakat mintáztak. Napközben a szárny alja sötétszürke volt. Éjjel feketévé

vált, és a csontok mentén mintha elektromosság áramlott volna benne. Az erek ragyogóan, foszforeszkálva fénylettek. Egyik éjjel, amikor titokban találkoztak, Thronos kitárta a szárnyát, hogy megmutassa, miképpen mozog, hogyan lüktetnek az erek. Olyan volt, mintha villámok cikáztak volna Azt is megmutatta, miképpen lehet a fényt álcának használni, hogy a szárnyak láthatatlanná váljanak a sötétben. Zavarba hozta, ahogy a kis varázslólány bámulta, és ilyenkor a lüktetés felgyorsult, olyan volt, mintha elpirult volna. – Fogalmam sem volt, hogy a szárnyadon pikkelyek vannak, nem tollak – mondta Lanthe. – Azt hiszem, a nemzetségemnek még egyetlen tagja sem látta a vrekenerek szárnyának hátulját. Thronos gondterhelten bólintott. – Mert a vrekenerek sosem futamodnak meg a varázslók elől. Thronos szárnya most néhol göcsörtösnek tűnt. Lanthe azt hitte, hogy a csontok forrtak össze rosszul, de közelről láthatta, hogy tévedett.

Erős, egyenes vonalban gyógyultak fel Talán az izmok álltak be rosszul? Alsó ajkát harapdálva megkockáztatta, hogy hozzáérjen egy lüktető vonalhoz. A lüktetés felgyorsult, Thronos szorítása acélosabbá vált. Lanthe felnőttként most először ért hozzá önként. Thronos gyilkos pillantást vetett rá, fagyos arca tökéletesen tükrözte a nemes bosszút. Ezüstös karmai baljósan villantak, akár egy kard pengéje. – Ezt miért csináltad? – kérdezte. – Régebben szeretted, ha megérintem. A vrekener hangja ridegen csattant fel. – Gondolod, még emlékszem? Mi van, ha tényleg nem emlékszik? Talán az elméje is sérülést szenvedett. Lanthe szíve valami érthetetlen okból elszorult Ő annak a négy hónapnak minden pillanatára emlékezett. És annak ellenére, ami később történt, még mindig gyakran gondolt azokra a pillanatokra, és Thronosra túlságosan is gyakran. Feljebb emelkedtek, hogy újabb hegyen keljenek át. Lanthe füle

bedugult. Az eső már szakadt, a szél ide-oda dobálta őket Hullámok morajlását lehetett hallani. Elérték az óceán partját? Lanthe pislogott az esőben, és látta, hogy a part mentén repülnek északra. Vagy délre. Ki tudja? Sosem volt erőssége a tájékozódás Thronos mintha megpróbált volna kiszagolni valamit. Elrepült egy pontig, keringett fölötte, aztán visszafordult, és távolabb repült a másik irányba. Ezt ismételgette, miközben egyre frusztráltabb lett – Még ha az érzékeid olyan élesek is, mint egy lykae ösztönei, akkor sem követhetsz szagnyomot a szakadó esőben. – Hallgass! – Thronos lejjebb ereszkedett, és körberepült egy fát a vihar áztatta hegycsúcs peremén. A fa koronáját úgy rázta a szél, akár egy hajót a hullámok. De az átkozott vrekener letette Melanthét egy imbolygó ágra. A varázslónő a fába mélyesztette kesztyűjének acélkarmait, és kétségbeesetten kapaszkodott. Ha lezuhan, végiggurul a

hegyoldalon, és minden csontja összetörik. Ezek szerint Thronos már elfelejtette, mennyire sebezhetőek a varázslók. Vagy talán éppen jól emlékszik rá. Amikor sikerült elhelyezkednie, Melanthe óvatosan, négykézláb beljebb kúszott a síkos ágon. Elérte a fatörzset, feltérdelt, belevájta a karmait, aztán a vihart kémlelte. A falevelek nem adtak menedéket az eső elől. A hatalmas ágak szinte csupaszon nyúltak az ég felé, mintha meg akarnák markolni a villámokat. Thronos könnyedén megállt a legfelsőn, és kihúzta magát, hogy tartsa az egyensúlyát. Kezét a szeméhez emelte, hogy védje azt a szakadó esőtől. Lanthe gyors imát mormolt az istenekhez, hogy a vrekener ragadjon ott a fa tetején. Úgy fázott, hogy vacogott a foga, és már nem csak a félelemtől reszketett. Három hete alig aludt egy-két óránál többet egyhuzamban, és a kását, amit a foglyoknak adtak, ritkán tudta magába erőltetni. Ha minden jól alakul, most

Tornin várában lenne, a jó meleg toronyszobában, napelemes tévéjén DVD-ket nézne, finom falatokat ehetne, és a varázslók kedvenc édes borait ihatná, miközben szolgák hada lesné a kívánságait. Ehelyett a legrettenetesebb rémálma ejtette foglyul, és hiába akarja, úgysem tudja megölni a vrekenert. Hisztérikusan felnevetett. Lanthe és Thronos, mint két gyümölcs az ágon, örök ellenségem, régi jó barátom A francba, hol marad Sabine? Hogyhogy még nem talált rá? Talán az a kétszínű jósnő, NÏx vezette félre, miközben Thronosnak pontosan elmondta, hol bukkanhat Lanthéra. Ha Sabine ezt megtudja, kő kövön nem marad. Azon az éjszakán, fél évezreddel azelőtt, mielőtt Thronos népét az apátságba vezette, Sabine-nak feltűnt, hogy Thronos bámulja Lanthét. – Az a fiatal vrekener teljesen odavan érted. A családja biztosan rájött, hogy te vagy a sorstól elrendelt párja. Azért támadtak ránk, hogy elraboljanak téged a fiókájuk

számára, és ők neveljenek fel. Hogy megtörjenek. Ahogy már a varázslók nemzetségének számos gyermekével tették. Lanthe feltételezte, hogy ez valóban így volt. De hallgatott, és Sabine a mai napig nem tud arról, mi köze van a húgának Thronoshoz. Vajon a vrekener mit akar tenni vele, miután elhagyják a szigetet? Szexelni akar? Lanthe visszagondolt arra a csókra az alagútban. No igen. Biztosan Szárnysuhogást hallott, Thronos visszatért, és megállt mögötte. A nő hátrapillantott, és utálta, hogy a vrekener mennyire elemében van itt. Tombolt a vihar, a villámok fénye megvillant a szarván, a szárnyán, éles szemfogán. Igazi démon. Lanthe emlékezett arra, hogy gyerekkorukban egyszer démonnak nevezte a barátját. Thronos megrettent, és három napig nem jött ki a rétre. Lanthe később megtudta, hogy amikor hazarepült, azonnal faggatni kezdte a szüleit. – Anya, apa, én tényleg démon vagyok? Aztán végre visszatért, és

elmagyarázta a kis varázslólánynak, hogy a vrekenerek minden kétséget kizáróan semmiféle rokonságban nem állnak a vad, faragatlan démonokkal. A vrekenerek nem tudnak teleportálni, a szemük nem válik feketévé erős érzelmek hatására, és a férfiak nem jelölik meg harapással a párjukat. A démonok szarvának nagy jelentősége van a párzási szertartáson (Thronos elpirult, amikor erről beszélt), a vrekenerek szarva csak a fenyegető látszatot szolgálja, ezzel ijesztenek a gonoszokra. A szárnyuk a gyors vadászatok mellett a gonoszok gyors legyőzésében is segít, elvégre a gonoszság villámgyorsan terjed. Lanthe a tenyerébe támasztotta az állát, és pimaszul megkérdezte: – Na és az éles szemfogad? Az is a gonosz elleni harcban segít? – Thronos ezután egész nap aggódva morfondírozott A villám fényében Lanthe úgy látta, kétség sem fér ahhoz, miféle fajta is Thronos és ezzel sok más szövetségbeli is egyetértett. A

vrekenereket démoni angyaloknak is nevezték, és nem azért, mert csupán hasonlítottak rájuk. Visszagondolt Sabine és Rydstrom beszélgetésére a vrekenerek eredetével kapcsolatban. – Szenteskedők, bigottak, megszállottak. Semmi köze hozzájuk a fajtámnak – jelentette ki Rydstrom. Lanthe pislogott egyet, és mire kinyitotta a szemét, Thronos eltűnt. Az éjszakát villám hasította ketté A fényében a vrekener úgy kapaszkodott fel a magasabb ágakra, mint valami kísérteties ragadozó. Ha széttárta volna a szárnyát, megóvhatta volna Lanthét a vihartól, de nem tette. Csak nézte, ahogy kínlódik Lanthe még sosem érezte magát ennyire védtelennek és kiszolgáltatottnak. A nyakörvének a sziget túloldalán volt a kulcsa Thronos nem engedte, hogy megszabaduljon az átkozott nyakravalótól. Nem mintha csak úgy odamehetett volna Emberinehez és Portiához, hogy visszakövetelje, ami az övé de titokban ellophatta volna, vagy akármi. Most nagyon

jól jönne a képesség, amelynek segítségével dimenziókaput nyithatna. Thronos egy közeli ágról lógott, az arcuk majdnem összeért. – Mondtam, hogy nemsokára az enyém leszel. – Azt is mondtad, tudod, hogyan juthatunk ki a szigetről. De mégsem tudod, ugye? – Reggelre ott leszünk. – Aha. – Hát ez aztán remek! Lanthe elfordult, mire Thronos átlendült a másik oldalra, és ismét fölé hajolt. – Az alagútban elengedted a boszorkány kezét, hogy megvédhesse a lányát. Miért akarna bárkinek is segíteni egy olyan alak, mint te? Már megint ez az olyan, mint te? – Miért mondanék neked bármit? Úgysem hiszed egyetlen szavamat sem. – Csak úgy dől a hazugság az ajkadról. De ezekből a hazugságokból sokat tanulok. Lanthe az egyik kezét óvatosan lefejtette a fatörzsről, és beintett Thronosnak. – Ez a véleményem, démon! Thronos összeszorította a fogát. – Nem merd még egyszer kimondani, szajha! Ó, hogy utálta ezt a

szót a varázslónő. A szél újabb esőzuhatagot rázott Lanthe nyakába, mire ő köhögni kezdett. Thronos rekedten megszólalt: – Nem lenne szabad, hogy egy férfi örüljön a párja nyomorúságának. De én bizony örülök – A párod? Én ugyan nem. Inkább a halál Thronos az egyik szárnyát behajlította, a karmát pedig egészen közel vitte a varázslónő arcához. Ezüstösen csillogott, és kívül sima volt, mint az elefántcsont, de a vége éles, akár egy penge. – Már számtalanszor végezhettem volna veled – húzta végig a karmát Lanthe nyakán, hogy nyomatékot adjon a fenyegetésnek. – Inkább a lovagjaid küldted, hogy megtegyék. – Már megint ez a hazugság? Hogy Lanthe hazudott volna? Igen, mégpedig gyakran. Amikor aranyra akart szert tenni, nem voltak gátlásai. Hazudott akkor is, amikor különben bajba került volna. A legközelebbi hozzátartozóin kívül bárkinek hazudott, de annál semmi sem dühítette jobban, mint

amikor igazat mondott, aztán mégsem hittek neki. – Ti, alávaló varázslók, büszkék vagytok a hazugságaitokra. Ti alávaló varázslók Olyan, mint te – Elegem van belőled. Azt hittem, egy fél évezred alatt sikerül felfognod, hogy nem kellesz nekem, hiába akarod, hogy a párod legyek – Méghogy AKARLAK – Thronos karmai felhasították a fakérget. Nem tudott uralkodni a haragján, mintha Lanthe a leggyengébb pontjára tapintott volna. – Ne értsd félre az érdeklődésem! A sors veled átkozott meg, olyan párt rendelt mellém, aki minden szempontból alkalmatlan. Az ösztönöm kényszerít arra, hogy védelmezzelek. Különben én magam vágnám le a fejed. – Már egyre hangosabban ordított – Éppen annyira akarlak, mint ahogy a sebesült akarná, hogy újra eltörjék a karját, miután az rosszul forrt össze. Szükséges rossz Te vagy a legrosszabb kényszerűség. Lanthénak nem fájtak a keserű szavak. Nem egy férfi szidta már Miért is

érdekelné egy sebhelyes, őrült vrekener véleménye? Nem érdekelte. Thronos nem számított neki Csendben pislogott rá, a férfi lassan lecsillapodott. – Nem számít, hogy mit akarunk. A sors így rendelte, ezért hoztalak magammal. A Szövetség törvényeinek értelmében az enyém vagy, és a törvény számomra szent. – Te mindig betartod a törvényt? Úgy beszélsz, mintha a vrekenerek olyan erényesek lennének A te fajtádtól több gonoszságot tapasztaltam, mint az összes varázslótól együttvéve, egész életemben. – Hazudsz! Omorttal éltél. Minden Örökösödés idején születik egy harcos, aki vagy a jót, vagy a gonoszt testesíti meg. Lanthe féltestvére volt néhány Örökösödéssel korábban ez a harcos, és évszázadokon át zúdította aljasságait a Szövetségre. Amikor az anyja, Elisabet megszülte őt, a nemes Deie varázslónemzetség szégyenében kitagadta. Mire megismerkedett Lanthe és Sabine apjával, már megzavarodott.

A jelenlegi Örökösödés során ikerleányok születtek, akik a jót testesítették meg. Apjuk Rydstrom öccse, Cadeon volt, anyjuk pedig Cadeon felesége, Holly, a valkűr. Lanthe imádta a kis unokahúgait – Omort mellett maradtál – förmedt rá Thronos. – Uralkodását gyermekáldozatok, orgiák és vérfertőzés kísérték. Omort sorra rendezte az orgiákat, és féltestvére, Hettiah önként lett a szeretője. Ugyanazon a napon haltak meg Omort az uralkodása végén áldozatokat követelt. – Csak fiatal legyen! – üvöltötte. Lanthe sokáig nem tudott vele szembeszállni, aztán egy szép napon mégis megtette. Örökké kísértik majd a szörnyűségek, amiket a féltestvére a szeme láttára követett el. Reklamáljunk az ügyfélszolgálaton? – Valóban sokáig maradtam mellette – ismerte be Lanthe. – És még azt mondod, a vrekenerek aljasak? Mit tettek, amivel nyomába érhetnek annak a szörnyetegnek?! – Kínzás, gyilkosság, lopás Még te is

tudod, hogy a fajtád ellopja a varázslók képességeit. – Thronos apjának fegyvere, a tüzes kasza nemcsak lefejezte áldozatait, de kiszívta belőlük a hatalmukat is. A varázslók ezt végelgyengítésnek nevezik. Azt rebesgették, valami jószándékú vrekener megparancsolta a lovagoknak, hogy ne az életet vegyék el, hanem a varázserőt. De az elmúlt évszázadban elkezdték mindkettőt elvenni így aztán az ellopott varázserő már nem aktivizálódhatott soha többé. – Betakarítjuk a varázslatokat, és őrizzük őket, hogy ne lehessen gonoszságra használni. – Nekünk a varázserőnk olyan, mint a lelkünk. És ti lelkeket raboltok. – A varázslók egymás varázserejét lopkodják, mintha kannibálok rendeznének lakomát. Te hányszor tetted meg? Lanthe nem válaszolt. Igaz, ami igaz, valóban sokszor megtette, de nem is lett volna más választása, hiszen tőle is sokszor loptak varázserőt más varázslók, miközben úgy tettek, mintha

udvarolnának neki. Számtalanszor bedőlt a trükknek, később azonban rájött, az illető csak arra használta az enyelgést, hogy elaltassa Lanthe éberségét. Viszont soha nem lopott becsületes varázslóktól. Soha nem csapott be senkit, aki csak békésen iszogatni, paráználkodni, kártyázni, vagy aranyat gyűjtögetni akart. – Mégiscsak muszáj volt lopnod, ugye? – mordult rá Thronos. Súlyos esőcseppek hullottak rájuk, és nagyokat koppantak mindkét szárnyán. – Hiszen a te varázserődet is folyamatosan ellopták Lanthe meglepődött, hogy Thronos tudott erről. Senki nem örülne, ha az ellensége tudná, milyen könnyen átejtették. – A halandók is így kaptak el? – hajtotta félre ismét baljósan a fejét. – Azért utaztál el Rothkalinából, hogy újabb képességet szerezz magadnak? – Szerintem jobb, ha erre nem mondok semmit. – Ha nem beszélsz, lehajítalak a hegyről. – Felé nyúlt, hogy torkon ragadja, a tekintetében pedig semmi

más nem volt, mint fenyegetés. Szörnyeteg volt. Ez már nem az a fiú, aki gyerekkorukban enni adott Lanthénak, a karjába vette, és visszavonhatatlan szavakat csalt ki belőle. De ha ragaszkodik hozzá, megkaphatja a választ. – Teljesen más okból utaztam el. Korábban fogadást kötöttem a nővéremmel, veszítettem, ezért egy éven át kénytelen voltam cölibátusban élni. Éppen szeretőt kerestem, amikor elkaptak Thronos felszisszent, és az állánál fogva felemelte a nőt. Lanthe hiába vájta kesztyűje karmait a vrekener karjába, az mintha nem is érzékelte volna. – Mi mit csinálsz?! A faág megingott, ahogy Thronos a magasba emelte Lanthét, és a szemébe nézett. Szentséges arany, tényleg le fogja hajítani! A varázslónő akaratlanul felnyüszített félelmében. Thronos feje villámgyorsan közelített. Lanthe azt gondolta, fel akarja nyársalni a szarvával, de ehelyett Thronos odadörzsölte a szarva tövét a vállához és a nyakához,

megjelölte őt az illatával. Mintha ezzel kiragadhatta volna valami ismeretlen férfi karjából. Ez a viselkedés egyértelműen démoninak tűnt. Amikor Thronos végre elhúzódott, a szeméből csak úgy sütött a harag. – Megnyomorítottál. Évszázadokon át megcsaltál Hát nem volt elég annyi fájdalom, amennyit eddig okoztál nekem? Még mindig kínozni akarsz?! Igen, éppenséggel nagyon is. Lanthe legszívesebben kikaparta volna a férfi szemét, miközben kesztyűjének acélkarmaival fel akarta szántani az arcát. Thronos visszadobta őt a faágra. – Nézd, mit tettél, Melanthe! A nő megpróbál a fatörzs felé araszolni, Thronos pedig feltépte az ingét, hogy megmutassa a sebhelyeket, amiket Lanthe még nem látott. Kemény felsőtestét szinte kettészelték a sebhelyek A mellkasa közepére mutatott. – Látod, milyen mély seb volt? Alig egy arasznyival odébb már a szívem lüktet. Lanthe sűrűn pislogott a szakadó esőben, hogy visszatartsa a

könnyeit. Nem az együttérzés, hanem a tehetetlen düh könnyeit – Ha repülök, a pokol kínjait állom ki miattad. – Nem bántam meg. Thronos hátravetette a fejét, és a villámok szabdalta égre üvöltött. Amikor újra találkozott a tekintetük, Lanthe megrémült a férfi szemében tükröződő vad haragtól. – Átkozzanak meg az istenek, varázslónő! Nincs okod úgy gyűlölni engem, ahogy én gyűlöllek téged. – Méghogy nincs okom? – tiltakozott Lanthe. – El tudod képzelni, milyen érzés, ha már egy felhő árnyékától is rettegni kell? Hogy milyen érzés levegőért kapkodva rejtőzködni? Minden rémálmomban megjelenik a sebhelyes ábrázatod. Melanthe szemében lángolt a gyűlölet. Thronos állta a tekintetét, ahogy a villámok tükröződtek a kék szempárban. Ő lett volna a párja rémálma? Nem véletlen. Hiszen a párja volt az ő legádázabb ellensége. Melanthe csak gyötrelmet hoz. Thronos megrázta a fejét, nem vett

tudomást szarva furcsa sajgásáról, és uralkodott magán, hogy ne dörzsölje a fájó testrészt ismét a varázslónő bőréhez. Alig tudta összeszedni a gondolatait. Önuralom! Ha nem sikerül visszafognia magát, Melanthe meghal. És akkor hogyan folytathatná a vérvonalát? Ha elveszíted az önuralmad, elveszíted a párod is. De attól még, hogy életben tartja, nem kell könnyítenie a szenvedésén. Akkor miért akarja mégis védelmezni? Nem feledheti el, mennyi veszteség érte. Mennyi kín Azt mondta Lanthénak, hogy már nem is emlékszik a közös gyerekkorukra. Ám valójában minden pillanat kristálytisztán beleégett az emlékezetébe. Ahogy a nő csodálkozva megérintette a szárnyát, felidézte a pillanatot, amikor először ért hozzá A kis varázslólány az ajkát rágcsálva, tétován kinyújtotta a kezét, és végigsimított egy lüktető vonalat. Thronos szárnya önkéntelenül megrebbent, a fiú el is pirult zavarában. – Na ugye! –

mondta Lanthe. – Nem is vagy olyan félelmetes Milyen érzés repülni? Thronos kézen fogta. – Megmutathatom. Most visszagondolt a zuhanás utáni első rettenetes napokra, amikor küzdeni próbált, hogy felgyógyuljon a sérüléseiből. Fülében csengett anyja hangja. – Hát nem érted, mit tett veled? – Thronos bizonyára Melanthét szólongatta öntudatlanul. – Nem érted, mit tett velünk a fajtája? Apád meghalt. – Aztán halkan hozzátette: – És hamarosan nekem is végem Amikor Thronos újra megpróbált repülni, megnyomorított szárnya nem bírta el. A megaláztatás még a fájdalomnál is jobban égette. Nem akarta hallani, mit suttog a népe Tragikus sorsú hercegnek nevezték, akit örök átok sújt, akit a szíve a gonosz varázslónőhöz köt. Ahhoz, aki majdnem végzett vele Győzködte magát, hogy megéri szenvedni, hiszen Melanthe egyszer az övé lesz. A harag összeszorította a torkát, amikor felidézte, milyen volt a kis

varázslólányt először felnőtt nőként látni. Ezt a gondolatot inkább elűzte különben megölöm. Évszázadokon át fogadkozott, hogy miatta megéri szenvedni. Most felnézett a fatörzsre. Sose feledd 6. Lanthe arra ébredt, hogy leszédül a fáról, rögtön fel is kavarodott a gyomra. Felsikoltott, és megpróbált belekapaszkodni egy ágba, de a karja úgy el volt zsibbadva, hogy mozdítani sem tudta. Zuhant Az esős köd olyan sűrű volt, hogy nem is látta, mi van alatta Nagy puffanással landolt. Thronos elkapta. Szárnya mindkettőjüket a levegőben tartotta Lanthe lélegzete elakadt, a lány döbbenten bámult Thronosra. A fa tetején töltött fagyos éjszaka után jólesett a teste melege. Ahogy érezte, hogy átmelegszik tőle, valamelyest meg is nyugodott. Előző nap még megesküdött volna, hogy soha nem tudna elaludni, ha egy vrekener van a közelében, de úgy tűnik, ez most mégis sikerült. Az eső tovább szemerkélt. Thronos végigmérte

Lanthét, és amikor a szemében valami felcsillant, aminek nem volt köze a haraghoz, a varázslónő nagyot nyelt. Magának sem akarta bevallani, de szikrázott közöttük valami. Lehet, hogy a legrosszabb kényszerűség volt, de a férfi ösztönei minden kétséget kizárva harsogva követelőztek: TEDD A MAGADÉVÁ! Kizárt dolog. Hogy miért? Először is: Lanthe nem szexelt olyannal, akit utált. Ez felrúghatatlan szabály Másodszor: a varázslónőknél nagyon ritka a termékeny ciklus, Lanthe pedig éppen ekkor volt a kellős közepén, és igazán nem akart teherbe esni. Bízott abban, hogy Thronos nem kényszeríti. Szeretett volna belelátni a gondolataiba, de a nyakörv miatt képtelen volt erre. Különben is, a vrekener biztosan tudja a módját, hogyan rejtse el, mi is jár a fejében Lanthe hirtelen Thronos mögé nézett, és meghűlt benne a vér. Amíg ő aludt, a vrekener sávokat hasított a fatörzsbe. Minden sáv nagyjából egyforma volt, és

szabályos mintázatot adott ki a kérgen. Lanthe lefogadta volna, hogy körülbelül ötszáz sáv lehet ott, mindegyik egy esztendőt jelképezett, amit Thronos a párja nélkül élt le. – Megőrültél – suttogta Lanthe. Egész halhatatlan életére elege lett az őrült férfiakból. Gyanakodva méregette Thronost Visszagondolt arra, hogy mit mondott neki este. Nem bántam meg! Talán jobb lesz kicsit elővigyázatosabbnak lenni. Thronos elvicsorodott ugyan, de valahogy most nem tűnt eszelősnek. Forrt benne a harag, de talán éjszaka lecsillapodott valamelyest. – Még te beszélsz őrületről, amikor a vérvonaladat bemocskolja? Vajon megtudott valamit Elisabetről, Lanthe anyjáról? A varázslónő lesütötte a szemét. – Nem értem, miről beszélsz. – Hazudsz! Ha megint hazudni mersz nekem, megfojtalak – förmedt rá Thronos, és az ég felé lendült. – Hová viszel? Észak felé repültek, el a partvidéktől, vissza a sziget belseje felé. Vagy talán

délre esetleg keletre? Thronos nem felelt, inkább kérdezett. – Ha azt hitted, hogy a vrekenerek vadásznak rád, miért nem szóltál nekem, amikor nagy ritkán összetalálkoztunk? – Mindig úgy néztél, mintha végezni akarnál velem. Honnan tudhattam volna, hogy pártolod a tervüket? – Pártolom a tervüket, hogy meggyilkolják a sorstól elrendelt párom? – hitetlenkedett Thronos döbbenten. – Azt mondod, fogalmad sem volt arról, hogy vadásznak ránk? – Tudom, mit akarsz. De hidd el, nekem nem támadnak kétségeim! A vrekener lovagokkal esküt tetettem, hogy téged és a nővéredet nem bántják. Az ő esküjüknek mindig előbb hiszek, mint az olyanok vádaskodásának, mint amilyen te is vagy. – Megesketted őket? – Tudtam, hogy Sabine halálát nem bírnád ki. Bosszút akartam állni rajtad, de nem úgy, hogy összetörlek. Lanthe ezen ugyan meglepődött, ám mindez mit sem változtatott jelenlegi helyzetükön. – Pedig attól még úgy

történt, ahogy mondtam, Thronos. Ha nem hiszel nekem, az a te bajod. – Úgy tűnik, te mindenesetre elhiszed, amit állítasz. Kétségkívül a szokásos, paranoiás varázslómentalitás. Erről híres a fajtád Biztos összetévesztettél egy volár démont egy vrekenerrel. – Hát ez a másik, amiért nem szóltam. Tudtam, hogy úgysem hinnél nekem. Thronos nem felelt, ugyanis feszülten figyelt. Érezte, hogy halhatatlanok közeledtek. Bizonyára elértek még ide, a sziget legtávolabbi sarkába is. Amikor kiszagolta, hol horgonyozták le a hajót, megpróbált átvágni az erdőn, hogy elérjék, de ez kockázatosnak bizonyult. A menekülésre kellett volna koncentrálnia, de most, hogy kissé kitisztultak a gondolatai, nem tudta kiverni a fejéből, amit este Melanthe mondott neki. Miért éppen ő a varázslónő legszörnyűbb rémálma? Miért kell már egy felhő árnyékától is rettegnie? Más oka nem lehet, mint az, hogy tényleg megtámadták. – Miért

mondtad azt a vérvonalamról – kérdezte Lanthe. – Mármint azt, hogy be van mocskolva. Melanthe nem tudott arról, hogy tizenegy éves korában Thronos egyszer találkozott Elisabettel, és halálra rémült tőle. – Elmondom, ha beismered, hogy igaz. Lanthe másra terelte a szót. – Ha már a kommunikációnál tartunk, gondoltál egyáltalán arra, hogy kapcsolatba lépj velem, amikor Rothkalinában voltam? – Tudod, hogy a démonbirodalomba nem tudok eljutni. A kapukat az utolsó két uralkodó ideje óta erős seregek őrzik. – Levelet küldhettél volna a kapuhoz. – És mégis mit írtam volna? Kedves Szajha! Úgy hallom, nagyon jól érzed magad Rothkalinában, drága bátyáddal, Omorttal. Azt beszélik, bőségesen kaptál aranyat, és a véres orgiák is remekül elszórakoztatnak. Nagyon örülök Volna esetleg kedved találkozni, és tárgyilagosan elbeszélgetni a közös jövőnkről? – Igen, valóban bőségesen kaptam aranyat. – Ne fojtsd meg! Lanthe

nyugodtan folytatta: – Csak közöltem, hogy a képzeletbeli leveledben lett volna valami igazság. És csak közlöm, hogy ha továbbra is szajhának nevezel, előbb vagy utóbb elönti az agyam a féktelen düh, és amikor magamhoz térek, te már sajnos halott leszel. – Még te merészelsz fenyegetni engem? Egy gyenge varázslónő, akit minden hatalmától megfoszt a nyakörv? – háborgott Thronos. – Ha így folytatod, én is másként bánok veled. – Micsoda cinikus, elmebeteg, ítélkezős pöcs lett belőled! – Lanthe magában motyogva még hozzátette: – Pompás választás már megint. – Ha nem tetszik, hogy szajhának nevezlek, talán nem kellett volna lefeküdnöd a Szövetség népességének a felével. – A felével? – csattant fel Lanthe. – Megvolt annak a háromnegyede is. – Hogy veheti ilyen könnyedén, ha az erkölcseit vonják kétségbe?! – Különben pedig nem a szajha szóval van bajom, de te jogot formálsz arra, hogy elítélj.

Utálom az olyanokat, akik folyton ítélkeznek. – Ahogy mindenki, aki rászolgál, hogy elítéljék. – Ó, milyen igazad van! Undi kis ribi vagyok. – Úgy beszélsz, mint az emberek. Lanthe bólintott, nem vette magára a sértést. – Sok tévét nézek. Újabb óriási különbség kettőjük között. – Nyilvánvalóan haszontalanul töltöd az időd. – Néhány évszázadon át folyton könyveket bújtam, tudod, amíg a vrekenerek elől rejtőzködtem. Most megengedhetek egy kis lazítást – Meglep, hogy volt időd másra is, mint a paráználkodásra. – Szóval én egy tévézős szajha vagyok, aki megérdemli, hogy elítéld? – Lanthe lemondóan felsóhajtott. – Tudod, hogy sosem leszek olyan, mint amilyennek szerinted lennem kellene. Thronos lepillantott a faágak között, lát-e némi mozgást a földön. – Ezt már rég megmondták nekem. Ahogy azt is, hogy nem élem túl a sérüléseim. Később azt, hogy sosem tudok majd repülni Mégis élek és

repülök. Magammal viszlek, és ott olyan leszel, amilyennek lenned kell. – De magamnak így vagyok jó! – kiáltott fel Lanthe. – Az sosem jutott eszedbe, hogy te legyél olyan, amilyennek én akarnálak? – Kicsit összezavar az ízlésed. Egy részeg tündérfiúra hasonlítsak? Vagy egy hajbókoló varázslóra, aki válogatás nélkül visz az ágyába bárkit? – Vagy talán Melanthe azokat kedveli legjobban, akik az első szeretőjére hasonlítanak: egy vérszívóra. Erre ne is gondolj – Skye az a hely, ahol majd megérted, milyen értékes az állhatatosság, az őszinteség, és a hűség a párodhoz. – Vagyis igaz, hogy a vrekenerek elrabolják és agymosásnak vetik alá a bátor, független varázslónőket, majd üres tekintetű rabszolgákat csinálnak belőlük, hogy később azt tegyék, amit a vrekener férfiak akarnak. – Ez nem igaz! A fiatal varázslók boldogok nálunk, elfogadjuk, és úgy neveljük őket, mintha a sajátjaink

lennének. – Miután elveszik a varázserejüket. – Aha – hümmögött Lanthe. Thronos kezdte kiismerni, és tudta, hogy ezt akkor csinálja, ha hazugságnak tartja, amit hallott. – Fogva tartják őket egy borús, lebegő birodalomban, ahol csak úgy hemzsegnek a komor, önhitt szenteskedők. Ez számunkra maga a pokol. – Mivel hamarosan úgyis belátod, hogy igazam volt, nincs értelme vitázni. – Mert úgyis elviszel Skye Hall poklába? És azt hiszed, ott majd boldog leszek? Hogy ott majd elfogadnak engem? – Azt mondtam, hogy a fiatal varázslók boldogok nálunk, és elfogadjuk őket. Rád ez nem vonatkozik – közölte Thronos – Te nem érdemelsz boldogságot. Te azt érdemled, hogy bosszút álljak rajtad – Hogy bosszút állj? Az után az éjszaka után az apátságban, én soha nem akartam neked ártani. Csak éltem az életem Bár megadnák az istenek, hogy te is élhesd a tiédet a legrosszabb kényszerűség nélkül! Előző éjjel Thronosban annyira

lángolt a harag, hogy alig emlékezett arra, mit is mondott. De nem bánta, hogy így nevezte a varázslónőt. Mondhatott volna sokkal rosszabbat is Tehetett volna sokkal rosszabbat is. Ahogy a hegycsúcs fölött szállt, egy másik hegy felé tartva, hirtelen lepillantott. Tűzdémonok álltak lesben. Ellenségükre, a vrekenerre vártak Izzott a kezük, lángok csaptak fel a tenyerükből. Támadásuk a ködöt és az esőt is elégette. Thronos kiterjesztett szárnnyal repült felfelé, de most kénytelen volt összehúzni magát, és irányt váltani, hogy a tűzcsóvákat kikerülje. – El ne ejts! – sikította Melanthe, és belekapaszkodott a mellkasába. Ha sikerülne a hegy mögé menekülni Thronos gyorsított a tempóján. Mindjárt odaér Csapda! Szemből egy másik démoncsapat várta. Mindenhonnan lángok lobbantak, gyilkos tüzek zúdultak felé. Csatamező Nem volt menekvés, körbezárták őket a szikrák. Találat. Egy ágyúgolyó nagyságú tűzgömb

csapódott Thronos szárnyának. Mint az istenek kalapácsa, olyan erővel küldte egy újabb ellenséges csapat útjába. A vrekenerek szárnya tűzálló, de a lángok a pikkelyeken maradtak, mintha olajon égnének tovább. – Thronos! – Melanthe fájdalmasan kiáltott fel. A tűz elborította őt is. – A lábam! Thronos égett bőr szagát érezte, és önkéntelenül is védelmezni próbálta a nőt a tűztől. Mindent megtett, amit csak tudott: köré zárta a szárnyát, betakarta, úgy cikázott a levegőben. Talán, ha elég gyorsan repül, sikerül lerázni a lángokat. Nem tudta lefékezni a zuhanást. A hegyorom éles sziklái egyre közelebb értek. Lanthe most már rémületében sikoltozott Sikerült eloltani a tüzet? Thronos az utolsó pillanatban kitárta a szárnyát, előredőlt, mintha gyors sodrásban evezne. – Aaaa! – ordított fel fájdalmában, ezzel viszont lelassította a röptét, hogy ne csapódjon a szikláknak. Durr! Újabb tűzcsóva

csapódott a hátába, a feltörő lángok ismét felgyorsították a zuhanást. Thronos összeszorította a fogát, mert tudta, hogy Melanthét csak egyetlen módon óvhatja meg: ha egészen betakarja a szárnyával, és a hátán ér földet. Megfordult a levegőben, és a mennyek minden istenéhez fohászkodott 7. Lanthe torkaszakadtából sikoltozott. Amíg Thronos be nem takarta, égették a lángok, most pedig zuhantak. Összeszorult a gyomra, ám a vrekener szárnyától nem látott semmit. Csak annyit tudott, hogy fájdalmas lesz a landolás. Még Thronos is behúzta a fejét az utolsó pillanatban, Lanthe lélegzete pedig elakadt a rémülettől. A becsapódás olyan volt, mintha egy hatalmas ököl terítette volna le őket. A lendülettől nagyokat huppanva gurultak tovább, még mindig lángok között. Melanthe szédült, és egészen összezavarodott. Csontok reccsenését hallotta. A sajátja? Hatalmas zökkenésekkel gurultak. Valami átszúrta a védelmező

szárnyat, pontosan Lanthe arca mellett. Egy kiálló szikla volt az: a vrekener szárnya felhasadt, és a lendülettől súlyos sebet kapott. Aztán hirtelen megálltak, mintha egy óriási karambolt szenvedtek volna el. Thronos hallgatott. Elveszítette az eszméletét? A varázslónő szédelegve, rémülten húzódott el mellőle. Odébb tolta a köré fonódó szárnyat, mire Thronos fájdalmában felmordult. Amikor Lanthe kiszabadult, feltápászkodott, és elindult a sziklás talajon. Megpróbált úrrá lenni a szédülésén, és felmérni, mennyire sérült meg. Néhány égési sebet talált magán A zuhanást főleg Thronos fogta fel. A hátán még mindig apró lángok táncoltak sziszegve az esőben. Több csontja eltört, egyik szárnya hasznavehetetlenül csüngött. Lanthét ez cseppet sem érdekelte. Eleve a férfi miatt került ilyen helyzetbe. Ha már elcseszte, oldja is meg Gyanakodva körülnézett. Miért támadtak rá vajon a tűzdémonok egy

vrekenerre? Thronos, mint a Pravus ellensége, magától értetődően célpont lehetett, de a tűzdémonok gyakran zsoldosként is szolgáltak különféle megbízóknak. Hamarosan visszajönnek az áldozatukért, és Lanthe jobban teszi, ha addigra eltűnik. Megpillantott a sziklatömbök között egy ösvényt, és már el is indult, amikor újabb fájdalmas morgást hallott. Thronos rekedten szólongatta. Ne nézz rá, ne nézz vissza! Legutóbb megtette, és örökké kísérti majd, amit akkor látott. Ám önkéntelenül mégis visszafordult. Thronos szürke szeméből kihunytak a fények a kíntól. – Ne fuss előlem! – nyöszörögte. A világ elsötétült, és Lanthe hirtelen visszaemlékezett arra a bizonyos éjfélre. Ismét a hegyoldalon álló apátságban találta magát, azon az éjszakán, amikor megölték a szüleit, és amikor először használta a varázserejét, hogy Sabine életét mentse – Ébredj, Lanthe! – Sabine a kezénél fogva rángatta ki a

húgát az ágyból. – Egy hangot se! – Mi történt, Ai-bee? – suttogott Lanthe álmosan. – Siess! – szólt rá Sabine, majd magában halkan hozzátette: – Mondtam a szüleinknek, hogy költözzünk el innen, de nem hallgattak rám. Sabine gyűlölte zavarodott anyját és rideg apját. Őket okolta mindenért: nem gondoskodtak élelemről, lábbeliről és ruháról a gyermekeik számára. Hibáztatta őket, amiért kockára tették a a testi épségüket messziről érezhető varázslataikkal: Ha már Lanthe is szól, hogy túl sok, akkor Lanthe tudta, hogy a szüleik nem olyan jók, mint más anyák és apák, mégis szerette őket. Ilyen volt a természete – Vrekenerek vannak az apátságban – mondta Sabine halkan. – Itt? Lehet, hogy nem akarnak bántani. – Thronos titokban Lanthe legjobb barátja volt, biztosan nem engedné, hogy az övéi megtámadják a lány családját. – Azért jöttek, hogy megöljék a szüleinket, és elraboljanak minket. Mindig

ezt teszik a varázslókkal – Hallották azokat a történeteket, amikor a varázslókat, akik megszegték a Szövetség törvényeit, kivégezték, és a gyermekeiket szigorú vrekener családok vették magukhoz. Bár Sabine mellette volt, Lanthe mégis rettegve osont végig az apátságon, miközben odakint a hegyen villámok cikáztak. A szüleik szobájába értek. Anyjuk és apjuk egymás mellett, összegömbölyödve aludt. A magas, festett üvegablakok beengedték a villámok torzított fényét. Lanthe pislogott Egy pillanatra mintha úgy látta volna, hogy a szüleinek nincs feje. Amikor megérezte a vér szagát, majdnem összeesett. Tényleg nem volt fejük. Azaz volt, csak már nem a nyakukon, hanem néhány arasszal odébb. Sabine elhányta magát, Lanthe sikoltva összeroskadt. Elsötétült a világ, ahogy elveszítette az eszméletét. Apjuk és anyjuk már soha többé nem tér vissza. Meghaltak Anyjuk ahogy eszelős pillantása az imádott aranyon függ Apjuk,

ahogy tehetetlenül figyeli tébolyodott feleségét Mindkettőjüknek vége. Lanthe halványan érzékelte, ahogy a szobába vrekenerek lépnek, szárnyukon megcsillan a villámok fénye. A vezérüknél tüzes kasza van, a pengéje fekete láng. Aztán észrevette Thronost. A fiú szeme tágra nyílt, megpróbált odalépni hozzá, de az egyik vrekener férfi lefogta. Hogy hozhatta ide Thronos ezeket a gyilkosokat? Pedig barátok voltak. Azok után, amit reggel elmondtam neki? A vezér megszólította Sabine-t. – Lépj hozzánk békével, ifjú varázslónő! Nem akarunk bántani. Szeretnénk téged jó útra terelni. Sabine, az Illúziók Királynője, fagyosan felnevetett, és összeszedte minden varázserejét. Borostyánszínű szeme felizzott, ragyogását kiemelte tűzvörös haja. – Tudjuk jól, mi a célotok a varázslók leányaival. Komor, engedelmes nőket akartok faragni belőlünk, olyanokat, mint örömtelen asszonyaitok. Akkor már inkább a halál

– Azzal elkezdett illúziókat idézni, a vrekener harcosok pedig lekuporodtak, mert azt hitték, menten rájuk omlik a mennyezet. Lanthe még az árulás után is könyörögni akart a nővérének, hogy kímélje meg Thronost, de ajka hangtalanul mozgott. Anyánk és apánk meghalt. Felébredtek egyáltalán, mielőtt lesújtott rájuk a végzet? Sabine a vezér felé emelte a tenyerét, és varázslatával a szeme elé tárta azt, amitől a legjobban rettegett. A vrekener térdre rogyott, a kasza kiesett a kezéből, ahogy a szemét dörzsölte. Sabine mosolyogva felkapta a fegyvert, és a mosoly egy pillanatra sem hervadt le az ajkáról, miközben a kaszával levágta a harcos fejét, és a vrekener vére ráfröccsent könyörtelen, ám így is gyönyörű arcára. Thronos fájdalmasan felkiáltott, amikor a vezér feje Sabine lába elé gurult. Csak nem Thronos apja volt? Lanthe alig látott, de úgy érezte, Sabine illúziója gyengül. Nővére egymaga állt szemben a

vezérükért bosszút szomjazó ellenséggel. Egy vrekener Sabine háta mögé került, Lanthe pedig végre megtalálta a hangját. – Ai-bee! Vigyázz! Mögötted van! Késő. A férfi már lesújtott Elvágta Sabine torkát, a lány vére vörösre festette a falat, ahogy kis teste összeesett. Lanthe hirtelen magához tért. Sikítva felpattant – Ai-bee?! – Odarohant, és térdre vetette magát a nővére mellett. – Nem, Ai-bee, nem, nem halhatsz meg! Ne halj meg! Ne! – Varázsereje felerősödött, ki akart törni. Forrt a levegő, szikrák pattogtak, akár a kint csapkodó villámok. Sabine haldoklik. Thronos miatt, a népe miatt Egyetlen éjszaka alatt az egész családomtól megfosztottak. Olyan erő költözött belé, amilyenről eddig fogalma sem volt. A családomnak vége; a vrekenerek megfizetnek! Lanthe most már nem akarta kordában tartani az erejét. Nincs kegyelem. Mindegyikük megérdemli a végzetét Ráparancsolt a harcosokra: – Ne közelítsetek!

Szúrjátok le magatokat! Vívjatok egymással élet-halál harcot! Varázslat kavargott a szobában, az apátság beleremegett, az ódon sziklából faragott kőfalak megreccsentek, megrepedt az egyik ablak. A festett üveg fülsüketítő csörömpöléssel szilánkokra tört Lanthe az árulóhoz fordult, a fiúhoz, akiről azt hitte, szereti. A fiúhoz, aki idehozta ezeket a szörnyetegeket. Thronos a holttesteken átgázolva próbált elérni hozzá, most, hogy a férfi, aki eddig lefogta, már halott volt. Lanthe elcsukló hangon felzokogott. – Bíztam benned. Sabine volt számomra a legfontosabb – Aztán hangosan ráparancsolt: – Ugorj ki az ablakon! – Az ablak egyenesen a több száz méterrel lejjebb húzódó völgy fölé tekintett. – És ne használd a szárnyaid esés közben! A fiú ezüstös szeme kegyelemért könyörgött, de Lanthe nem akarta látni, inkább haldokló nővéréhez fordult. Thronos hang nélkül zuhant ki az ablakon a völgybe. – Ai-bee,

maradj életben! – kiáltott Lanthe, de a nővére szeme üveges volt, mellkasa mozdulatlan. – GYÓGYULJ! – parancsolta a kis varázslólány, minden erejét latba vetve. A szoba imbolygott, a bútorok elmozdultak a helyükről. Anyjuk feje a padlóra gurult, apjuk feje követte. – Ne hagyj el! ÉLNED KELL! Erősebb varázslat, és még erősebb, és MÉG Sabine szeme kinyílt. Tekintete fényes volt és eleven – Mi tö-történt? Lanthe varázsereje teljesen elfogyott, de Sabine kipihenten pattant fel. Visszahoztam. Most már csak ő maradt nekem A nővérek kimenekültek az apátságból az éjszakába. A völgyben Lanthe kissé hátramaradt. A válla fölött hátrapillantott, és látta, hogy Thronos a földön az életéért küzd. Ott feküdt összetörve, az összes kicsavarodott, bőre felhorzsolódott. végtagja, két szárnya Nagy nehezen felemelte a kezét, és vágyakozó pillantással nyújtotta a lány felé Most, évszázadokkal később, Thronos

ugyanúgy felemelte a kezét, és újra Lanthe felé nyújtotta. Lanthe pedig ugyanúgy elfutott előle az éjszakába, mint akkor. 8. Lanthe lefelé indult, abban a reményben, hogy rátalál Carrow-ra, és a többiekre. Gyorsan futott az egyenetlen talajon a szakadó esőben Szúrt az oldala, de nem lassított, csak olyankor, amikor el kellett bújnia, mert halhatatlanokat érzett a közelben. Megpróbált nem gondolni Thronosra. De akkor miért lebegett előtte a sebhelyes arca, a gyötrelme? Nem volt hajlandó bűntudatot érezni sem azért, hogy most otthagyta, sem pedig azért, hogy gyerekkorukban ugrásra kényszerítette. Ha Thronos nem árulja el, akkor a vrekenerek vezetője, Thronos apja, a királyuk, nem gyilkolta volna meg Lanthe szüleit. És az évek során nem kellett volna újra meg újra a halálból visszahozni Sabine-t a varázserejével. Lanthe lehetett volna az egyik leghatalmasabb, legfélelmetesebb varázsló, nem csupán egy szánalmas pojáca.

Hiszen még Thronos is kigúnyolta. A Meggyőzés Királynője most a semmi királynőjévé vált. Pedig aki a Szövetségben gyengének mutatkozik, azt nem kíméli az ellenség. Sabine nemrég új elméletet gyártott Lanthe meggyőző képességéről: mivel a vrekenerek úgy találják meg a varázslókat, hogy megérzik a varázslatot, Lanthe talán attól retteg, hogy ha varázsol, azzal magára vonja a figyelmüket, és emiatt képtelen használni a varázserejét. Feltehető, hogy maga a képesség nem károsodott, de Lanthe félelme a szárnyas üldözőktől eltompította, még Rothkalinában is, ahol pedig biztosak lehettek abban, hogy nem csapnak le a vrekenerek. Lanthe sejtette, hogy traumatikus élménye után a vrekenerstressz valóban hátráltatja. De legalább még mindig tudott dimenziókaput nyitni. Ha sikerülne levennie a nyakörvet, máris besétálhatna Tornin várának dísztermébe. Csakhogy volt egy kis gond. Ha a körülmények nem

ideálisak, például, ha nincs elég idő koncentrálni, Lanthe dimenziókapui találomra nyílnak ki. Márpedig a legtöbb sík korántsem olyan barátságos, mint ez itt. Ráadásul csak öt- vagy hatnaponta tud újabb kaput nyitni, tehát, ha rossz helyre keveredik, onnan nem szabadul rögtön. Ez óriási kockázatnak bizonyult. Persze az is, ha a szigeten marad. Mi a francért kellett Thronosnak lecsapni rá? Még ha sikerült is volna elrabolnia, Rydstrom akkor is egy egész hadseregnyi haragdémont küldött volna érte az Égi Birodalomba. Mármint feltéve, hogy valakinek végre sikerül megtalálnia a birodalmat, amely odafent rejtőzik, mágia védi, és állandóan változtatja a helyét. A varázslók azért nem vágtak vissza soha a vrekenerek támadásai után, mert nem találták meg Skye-t, amelynek nem tudták elfogni egyetlen lakóját sem. Talán emiatt volt Thronos ilyen vakmerő hiszen tudta, hogy a fajtája ellen lehetetlen lépni. Lanthe gondolatait mindez

annyira lefoglalta, hogy túl későn hallotta meg az arca felé repülő bunkósbot suhogását. Mielőtt elájult volna, ez lett az utolsó gondolata: Erről is ő tehet Egy hangot hallott álmában. Kellemesen csengő női hang volt – Világokon vágsz át – mormolta a nő, mintha titkot árulna el. – Egy birodalomban fájdalom vár. Egy birodalmat elhagysz Egy birodalomban ragaszkodsz. Egy birodalomban ragyogni fogsz – Nem értem – felelte álmában Lanthe. A hang ismerős volt Halhatatlan életében annyi mindenkit ismert, hogy hirtelen nem tudta beazonosítani. – Eljövendő utazásodra gondolj úgy, mint a Samhain Múltbéli Négy Birodalmára! – Ennek semmi értelme – morgott Lanthe. – Miről beszélsz? – Sejtelmes suttogás – Ne már! Te most azt suttogod, hogy sejtelmes suttogás?! – Legyél a szikrám, lobbants lángra világokat! – mondta a hang. – Most pedig ébredj, mielőtt túl késő lesz – Jaj! JAJ! – Lanthe nagy nehezen magához

tért, fájdalmasan nyöszörgött, úgy sajgott az arca. – Ki a franc ütött le? – háborgott, és azon tűnődött, vajon mennyi ideig volt eszméletlen. Hová tűnt az a nő? Tényleg álom volt? Annyira valóságosnak tűnt. Lanthe pislogva felült, törött orrát tapogatta. Felszisszent, de végül mégis sikerült helyre tennie. A nap fénye halványan szűrődött át a fenyőágak között, őt ez összezavarta. Amikor kitisztult a látása, ledöbbent. A Pravus szövetség tagjai. Rengetegen A francba! Mindenféle népség állt körülötte: vámpírok, kentaurok, démonok, invidiák (a viszály félistenei) és libitinák, vagyis szárnyas kasztrálók. Egy tisztáson gyülekeztek, sziklákkal körülzárt táborban. A hatalmas, szögletes kőtömbök úgy álltak, mint egy második Stonehenge. Ezt csak egyvalaki rendezhette így Lanthe körbepillantott. Ahogy sejtette Ott ült Portia egy kőből faragott trónuson, és őt figyelte. A szeme élénken

csillogott jádezöld álarca mögött, halványszőke haja úgy tornyosult a fején, akár a szigeten a hegyek, amiket teremtett. Mellette Emberine, a Lángok Királynője sziporkázott, úgy hajolt a trón karfájára, ahogy azt egy királyi hitves tenné. Úgy tűnt, uralkodói szemlét tartanak új fővárosukban, az Elcseszett Szigeten. Egyesek azt beszélték, hogy Portia és Emberine testvérek, mások szerint szeretők voltak. Lanthe egy hetet töltött velük közös cellában, és úgy sejtette, hogy inkább szeretők lehetnek. Közelebb akart kerülni a kulcshoz, de nem így. A varázslónők mögött a tisztás szélére tévedt a tekintete. Kövekből formált, lebegő cellákat látott, bennük egy erdei nimfát, egy alakváltó rókát és egy animuszdémont tartottak fogva. Thronos. Nem lepte meg, hogy a vrekenert elkapták, hiszen a tűzdémonok túlerőben voltak. Szinte sajnálta a férfit: egy vrekener herceg a varázslók fogságában. Biztosan megkínozzák, hogy

megtudhassák, hol van a birodalma. Utána pedig megtartják játékszernek, akire rákényszerítik az akaratukat. Lanthe jól tudta, miféle cselekedetekre kényszerítik majd, és mivé változtatják. Miért háborítja fel még a gondolat is? Thronos le sem vette a szemét Lanthéról, miközben kétségbeesetten oda akart jutni hozzá. Az egyik szárnya már majdnem felgyógyult a démonok támadása után, és csak annyira volt göcsörtös, mint régen. A másikon, amelyiket átszúrta az éles szikla, gyógyulóban volt a mély seb. – Sokáig tartott, amíg magadhoz tértél – mondta Portia. – Ilyen gyenge vagy? Lanthe feltápászkodott, és leporolta magáról a leveleket. Mit érdekli a hatalmas Portiát, hogy ő mennyire gyenge? Kezdett felsejleni benne a szörnyű gyanú: a tűzdémonok célpontja talán nem is Thronos volt. Portia erős volt ugyan, ám eddig sosem ejtette foglyul Lanthát. Félt Sabine bosszújától. És most? A nővérek segédkeztek

Omort, a Pravus vezér meggyilkolásában, ami talán azt jelentette, hogy Lanthe szabad préda a varázslók számára. Mégsem bánta meg, amit tett. A fivére rászolgált – Muszáj volt megtámadnod, Portia? Tudod, hogy önként is eljöttem volna. – Eszem ágában sem lett volna önként eljönni – Szerencsénk volt, és megtaláltunk, ahogy ájultan feküdtél. De akkor ki ütött le? – Valaki úgy otthagyott, mint a macska a küszöbön egy egér maradványait – tette hozzá Emberine. Lanthe aggodalmas pillantást vetett rá. Mindkét nagy varázslónő gonosz volt, de Portiával legalább lehetett egyezkedni, Emberine viszont olyan volt, mint a láng, amit kibocsátott: kiszámíthatatlan. – Miről maradtam le? – szólalt meg egy férfihang. Lanthe megfordult, és egy tetőtől talpig aranyba öltözött varázslót pillantott meg a tisztáson. Egy férfit, akit soha többé nem akart újra látni. – Magához tért az én Melanthém? – kérdezte Kétszínű

Felix. Jóképű arcán a mosoly úgy ragyogott, mint csábító arany öltözéke. Az volt a különleges képessége, hogy mindenki elhitt neki mindent. Ezt Lanthe tapasztalatból tudta. Elvörösödött, amikor eszébe jutottak a férfi forró ígéretei. Közös jövőről beszélt, arról, hogy arannyal ajándékozza meg, a védelmezője lesz, gyermekeket nemz neki, majd még több arannyal ajándékozza meg a könnyűvérű Lanthe pedig mindezt elhitte. A szenvedélyért cserébe átadta neki a tisztánlátás és a harci varázslat képességét. Akkor még nem tudott dimenziókapukat nyitni, beszennyezett lelkére pedig Felix nem tartott igényt. Portia a férfihoz fordult. – Csak most tért magához a kis kedvenced. Kis kedvenc?! Lanthe a fogát csikorgatta. Felix szélesen rámosolygott. – Mel, időtlen idők óta nem láttalak. Miután szexeltek, Lanthe az esküvőről faggatta, mire Felix feloldozta a varázslat alól, megcsipkedte az állát, és így

szólt: – Nagyon csábító ajánlat, de nem kelünk egybe, kedveském. A szex talán nem volt elég jutalom? Nem, Felix, a szex bizony nem volt elég jutalom. Lanthe megalázottan elkullogott, és előre félt, hogyan mondja majd meg a nővérének, hogy újabb képességektől fosztották meg. Micsoda hiszékeny kis szerencsétlen vagyok! – korholta magát. – Gyönyörű vagy, mint mindig – mondta most Felix, de nem használta a varázserejét. Lanthe pedig nem gondolta, hogy mindenképpen el kell hinnie a bókot. Gyönyörű? Törött orra úgy feldagadt, mint egy léggömb, és biztosan monokli sötétlett a szeme alatt. – Te pedig ugyanaz a kétszínű alak vagy, mint régen, Felix. Nem is látszik rajtad, hogy megártott volna a fogság. – A varázslók soha nem a szókimondásukról voltak híresek. Felix aranypáncélja pedig igazán lenyűgöző volt. – Csak nemrég érkeztem. Egy vámpírbarátom jóvoltából illantam ide a szigetre egy kis kaland

reményében. Pontosan, ahogy Lanthe gyanította. – Unalmas volt az egész, amíg nem jutott a tudomásomra, hogy téged is itt tartanak fogva. Felix érdeklődése csak még jobban aggasztotta Lanthét. – Melanthe, van nálad valami, amire szükségünk van – szólalt meg Portia. Miért éppen most? Miért akkor, amikor kiszabadultak a börtönből? Carrow, Ruby és Lanthe is könnyű préda lett volna, mégis futni hagyták őket, csak Fegley kezét vették el. Az most Portia aranyövén függött. Ez lehet Lanthe szabadulásának a kulcsa – Hallgatlak. – A szigeten a Vertas szövetség számos tagja esett csapdába, meg vannak fosztva a képességeiktől. Úgy határoztunk, hogy Pravus sereget hozunk. Kiirtjuk őket, hogy az Örökösödésnél előnyre tegyünk szert. Az Örökösödés előfordulhatott. Ez minden a évezredben természetfölötti erő akár többször viszályt szított is a szövetségek között, harcok robbantak ki, és a halhatatlanok

száma ilyenkor megfogyatkozott. Egy-egy örökösödés évtizedekig is eltarthatott. Sokak szerint a mostani már el is kezdődött a néhány évvel korábbi vámpírháborúkkal. – Szövetségeseink harcosokat teleportáltak a szigetre, de egész seregekre lenne szükségünk – folytatta Portia. Lanthe már értette, miről lehet szó. – Azt akarjátok, hogy kaput nyissak. – És ezzel megpecsételje a szigeten a Vertas szövetség minden tagjának a sorsát? Carrow és Ruby sorsát Gondolkozz, Lanthe! Portiának ehhez le kell vennie róla a nyakörvet. Ha sikerül bevetni a meggyőzés hatalmát, Lanthe megparancsolhatja, hogy engedjék szabadon. – Bravó, Melanthe! – mondta Portia. – A kentaurok földjére akarunk kaput nyitni, hogy idevonulhassanak az ezredeik. – De hiszen már van kapujuk. – A legtöbb dimenziónak volt legalább egy kapuja, bár változó minőségű. – Azt most titkos offenzívára használják – felelte Portia, és a mészárlás

gondolatára megvillant a szeme. Ki lehetett vajon a kentaurok célpontja? – Tudod, hogy addig nem tehetek semmit, amíg ez a kis nyakék rajtam van. – Lanthe erősen megcibálta a nyakörvét – Tehát – Nem bízunk meg benned – szólalt meg Emberine, és hátravetette vörös és fekete tincseit. – Azok után, amit tavaly Rothkalinában tettél, ez nyilvánvaló. – Mel, tényleg te fejezted le Hettiah-t? – kérdezte Felix ámulva. Hettiah Omort féltestvére és ágyasa volt, sápadt és gonosz hasonmása annak a nőnek, akire Omort hiába vágyott: Sabine-nak. Lanthe megküzdött vele, és nehezen ugyan, de legyőzte. Most csak vállat vont válasz helyett. – Tényleg te voltál – lelkendezett Felix. – Akkor a többi híresztelés is igaz. Varázslattal harcképtelenné tetted Omortot Lanthe mindig szerette volna, ha erről mindenki tud, hogy megfelelően tiszteljék érte. Most azonban jobban szerette volna, ha mégsem derül fény a tettére. Mert úgy tűnt,

Felix ismét új képességeket akar gyűjteni. És most már Lanthe lelke kellett neki. Ha azt hazudná, hogy Lanthe mindig szerette őt, és megkapott tőle mindent, amit annak idején ígért neki, a varázslónő elhinné 9. Foglyul ejtették a varázslók. Thronos akár bosszankodhatott is volna, ha nem teljesen biztos abban, hogy nemsokára kiszabadul. De biztos volt ebben Sokkal jobban dühítette, hogy Melanthe elmenekült előle, bár nem számított arra, hogy mindez másképpen lesz. Amikor régesrégen ugyanez történt, úgy érezte, belehal Úgy érezte, már nincs oka élni. És most? Most a bosszú éltette. Megtámadja az ellenségeiket, megbünteti azt, aki leütötte Lanthét, és visszaszerzi a párját. Szemügyre vette a varázslót, aki az előbb Melanthéhoz beszélt. Felix is megérdemli a büntetést. Nyilván a szeretője volt. Vajon rajta kívül még hányan vannak a szigeten? A szőke varázsló jóval alacsonyabb Thronosnál, kevésbé volt izmos,

viszont hivalkodó aranypáncélt viselt. Modora sima volt, bőre úgyszintén. Szóval ez a típus jött be Lanthénak Éppen az ellentétem. A gondolatra Thronost elöntötte a harag. Megpróbálta odébb taszítani a kőtömböket, amik körbezárták, de nem járt sikerrel. Portia uralta a köveket, varázsereje teljében volt, a vrekener pedig legyengült a sérüléseitől. Csontjai már összeforrtak, de a jobb szárnyán még nagyon vékony volt a bőr. Reménytelennek bizonyult a küzdelme a húsz tűzdémon ellen. De ha felgyógyul, eljön a bosszú ideje. Egyelőre csendben maradt, és figyelt. Egyre többet akart tudni, például azt, hogy Melanthe vajon miért fordult Omort ellen. Bizonyára a hatalmára fájt a foga. Omort, a varázslók gyanakvásának néha bizony jó oka van. – Ha nem bíztok bennem, akkor most hogyan tovább? – kérdezte Lanthe Portiától. Emberine, a tűzvarázslónő halkan dünnyögött. – Rég nem láttunk pompás színeket. Csináljunk

valami fényeset! Ezzel vajon mit akar mondani? – Hölgyeim, ebből elég! – szólt közbe Felix. Amikor egy kósza napsugár megcsillant aranypáncélján, minden varázsló, így Melanthe pillantása is rátapadt. A vrekenerek legtöbbje úgy gondolta, hogy a varázslók állítása, mely szerint szentként imádják az aranyat, pusztán csak ürügy, hogy gyarló mohóságukat elfedjék. De Thronos tudta, hogy valóban tisztelik a fémeket, főként az aranyat. Ez a nemesfém számukra talizmán volt. Melanthe már kilencévesen is odavolt az aranyért Ahogy az anyja is – Siettetnéd a szórakozásunkat, Felix? – kérdezte Portia. – Szeretnék ismét figyelmet szentelni a Meggyőzés Királynőjének. Micsoda aljas gondolat! Ki van zárva. Melanthe arckifejezése meglepő módon pontosan ugyanolyan felháborodást tükrözött, mint Thronos minden egyes gondolata. Emberine színpadiasan ráncolta a homlokát. – Attól tartok, hogy Lanthe barátnőnk már bele is

habarodott valakibe mégpedig a démon-angyalba. Belehabarodott?! Melanthe karikás szeme tágra nyílt. – A vrekener a lovagjaival vadászott rám és a nővéremre. Számtalanszor végeztek Sabine-nal, arra kényszerítve engem, hogy a testvérem életét mentve a végletekig kifacsarjam magamból a varázserőt. Már megint ezt állítja. Annak ellenére, amit Thronos a lovagok esküjéről mondott neki. Emberine rosszallóan fordult a vrekenerhez. – Azok a csúnya, rossz lovagok! Nem lett volna szabad a kis Lanthe szeme előtt kibelezni a nővérét. Melanthe haragtól izzó arccal meredt Thronosra. – Megtörtént, és ő mégsem hisz nekem. De igen lassan kezdek hinni. Azt legalábbis már elhitte, hogy valóban történtek támadások. Talán valami lázadó csapat üldözte őket. – Lehetséges volna, hogy ez a jóképű herceg nem is tudja, mit tesz velünk a fajtája, amikor részegen és frusztráltan belénk kötnek? – kérdezte Portia elgondolkozva. A

vrekenerek sosem isznak – gondolta Thronos, bár azonnal eszébe jutott, hogy ez bizony nem igaz. Ő maga életében egyszer ivott, ám a fivére titokban magánál hordott egy aranyflaskát, amit egy legyőzött varázslótól zsákmányolt. Aristo kevés dologért lelkesedett jobban, mint a varázslók ellen viselt háborúért. Akárcsak az apjuk A fivérek között ebből állandóan vita kerekedett. Portia ismét Melanthe felé fordult. – Döbbenetesen terhelt a közös múltatok. A nővéred lefejezte a vrekener apját, te pedig megnyomorítottad őt, bár a sorstól rendelt párja vagy. – Milyen közönyösen emlegette a varázslónő ezeket a tragédiákat! – Utána pedig vrekenerek vadásztak rád. Ezért nem is értettük a reakcióidat az elmúlt hetek során. Melanthe felkapta a fejét, a szemében zavar tükröződött. Meg sem próbált rákérdezni, miről beszél Portia, csak hirtelen felkapta a vizet. – Térjünk inkább a tárgyra – Felix, te nem

akarod tudni? – kérdezte Emberine kajánul. – Képzeld, valahányszor csak említettük ezt a vrekenert, Lanthe arca kipirult, a szeme fémesen megcsillant. Thronos megdermedt. Valóban így volt? – Mert gyűlölöm – sziszegte Melanthe, de Thronos úgy érezte, ennél sokkal összetettebbet érez. A saját érzéseivel tisztában volt. Ahogy a patak medret váj a sziklába, úgy formálták őt a nő tettei. Örökké alantasnak tartja majd. – Akkor nem is bánod, ha elevenen megnyúzzuk? Vagy ráhajítunk egy hegyet? – kérdezte Portia. Melanthe hitetlenkedve horkant fel. – Csak nyugodtan. Szívesen nézném Talán éppen úgy gyűlölte a vrekenert, ahogy a vrekener gyűlölte őt. Emberine fémkarmos kesztyűjével megsimogatta Portia csupasz combját, majd Melanthéhoz fordult. – Akkor nyomorítottad meg, amikor még nem tudott tökéletesen gyógyulni. Ugye, fiatalon talált rád? Alig múltam tizenkét éves. – Köztudott, hogy egy vrekener soha nem marad

távol a párjától. – Emberine felnevetett. – Mondd csak, Lanthe, szűz még a nagy hadúr? Tiszta az angyal, mint a hó? Vagy a benne lakozó démon már fiatalon elszabadult? Thronos állkapcsa megfeszült. Nem vagyok démon Melanthe nem felelt. A gúnyolódásba nem volt hajlandó bekapcsolódni. Emberine leplezetlen vággyal bámulta a férfit. – Be kell avatnom. Thronos ezt már nem bírta szótlanul. – Csak próbáld meg, szajha! Engedj szabadon és próbáld meg! A varázslónők rosszallóan mormogtak. – Ó, Portia, biztos vagyok abban, hogy rá tudnám venni a hűtlenségre. Sok szerencsét! Azt hiszed, hogy én talán nem tettem rá kísérletet? Thronos Melanthéra pillantott. Mit érezne vajon, ha mással hálna? A nő arca kifürkészhetetlen maradt, de a szeme szikrázott. – Emberine, erre most nincs időnk. – Portia mintha féltékeny lett volna? – Haladjunk a tervünkkel! Emberine újra felnevetett, és olyan gyorsan Lanthe mellett termett, hogy

Thronos szeme követni sem tudta. A tisztáson átvágva a tűzvarázslónő egy szempillantás alatt Melanthe mögé került, és karcsú nyakára szegezett egy pengét a nyakörv fölött. – Nem! – üvöltött fel Thronos, ösztönösen párja védelmére kelve. Emberine érintésétől izzott a fém, könnyedén átvághatná Melanthe torkát. Lanthe nagyot nyelt, és megpróbált elhúzódni a forró pengétől. Portia felemelkedett, és kavicsfelhőben közeledett a két varázslónőhöz, már készítette is a levágott kezet, hogy levegye a nyakörvet. Felix, aki még nem tudta, hogy a sors már kimondta a halálos ítéletét, örömmel figyelte a fejleményeket. Emberine magyarázni kezdett Lanthénak. – Követed az utasításainkat, vagy meghalsz. De még mielőtt Portia visszaadja a varázserődet, meg kell akadályoznunk, hogy meggyőzz minket a parancsaiddal. – Megragadta Lanthe arcát – Most pedig légy oly kedves, és nyújtsd ki szépen a nyelved!

10. Lanthe gondolatai kavarogtak. Megzavarta, hogy annyi év után ismét Felixbe botlott. De még ennél is jobban összezavarta amikor látta, Emberine hogyan epekedik Thronos után. A tűzkirálynő olthatatlan vágya, amelynek egyetlen célja az volt, hogy a vrekenert elcsábítsa, meglepő hatást váltott ki Lanthéból. Ezen később muszáj lesz elgondolkodnia Most viszont a csonkításra kellett készülnie. Homlokán és nyakán verejték csorgott, ami az átkozott nyakörv fölött gyűlt össze. – Elveszíted ugyan a nyelved, de visszanyered a szabadságod – jegyezte meg kárörvendőn Emberine. Thronos felüvöltött, csapkodott a szárnyával a ketrecében. Mintha érdekelte volna, hogy mi is lesz Lanthe sorsa. Hiába gyűlölte, az ösztöneit nem tudta legyőzni. Vajon sokban különbözött Thronos Felixtől? Mindkét férfi akart valamit Lanthétól, de egyik sem törődött vele igazán. Csak azzal foglalkoztak, hogy miként használhatják ki, mit kaphatnak

tőle. – Siessetek! – sürgette Felix az amputációt Lanthe nagy felháborodására. – Minél előbb túlesik rajta, annál hamarabb regenerálódik. – Széles mosollyal folytatta: – Tudom is, hogyan szeretné majd felavatni a vadonatúj nyelvét. Lanthét kirázta a hideg. Felix képes volna elhitetni vele, hogy boldogan veti alá magát a megaláztatásnak. – Nagyra tátsd a szád! – kiabált rá Emberine. – Ne aggódj, nem olyan forró a penge, hogy kiégesse! Lanthe nagyot nyelt. A Pravus szövetség jelen lévő tagjai mind köréjük gyűltek, vonzotta őket a véres látványosság ígérete. Melanthe most már szinte értette, miért érzi szükségét egy bizonyos halhatatlan faj, hogy kordában tartsa őket. Hacsak valaki nem siet a segítségemre a mennyből, oda a nyelvem. Persze visszanő majd, mégis a nyelv nagyon érzékeny terület. Szentséges arany, micsoda fájdalom lesz! Megfizetem a szabadság árát. Lanthe Thronosra pillantott. A férfi

tovább hadakozott a mozdíthatatlan kövek ellen. Amikor Emberine megfogta Lanthe nyelvét kesztyűje karmaival, a vrekener fejjel rontott börtönének, és addig csapkodta szarvát a kőhöz, amíg ki nem serkent a vére. Lanthe felkészült a fájdalomra. – Mindjárt kész is, Mel – dörmögte Felix megnyugtatóan, miközben feszülten figyelt. Nyissz. Melanthe felüvöltött, vér ömlött a szájából. Körülötte éljenzés és nevetés tört ki. A kín iszonyú volt, elsötétült a világ, majdnem megfulladt a vértől. Úgy elgyengült, hogy Emberine támogatta a gallérjánál fogva. Másik kezével felmutatta Lanthe levágott nyelvét, aztán a tömegbe hajította. Ne ájulj el, ne ájulj el Portia végigsimította Lanthe arcát Fegley kezével, aztán a hüvelykujjal kioldotta a nyakörvet. Lanthe szabad volt. Térdre rogyott, és belemarkolt a földbe Vért köpött, a vörös cseppek bemocskolták a kesztyűjét. Elég színes, ti aljas ribancok?! – Nyisd meg a

kaput, Lanthe! – szólt rá lezseren Portia. – A kentaurok fővárosa felé célozd, légy oly kedves! Lanthe bizonytalanul bólintott, mintha erőt gyűjtene a feladathoz. Ahogy testet öltött a varázslat, még a fájdalom is elviselhetővé vált. A kényszerű szünet után ismét ereje teljében volt Megint elkapta Thronos tekintetét, és ömlő vérén át elmosolyodott. Akárcsak a vrekener, a varázslók is alábecsülték Volt ugyanis egy titkos képessége, amit gondosan elrejtett még a börtöncellában is. Nemhiába volt gyanakvó és ravasz Még új barátnője, Carrow sem volt tisztában azzal, hogy Lanthe telepátia útján is tud kommunikálni. Ezt a képességet több mint egy évszázaddal korábban lopta. Meggyőző parancsait nem kellett szavakba öntenie, elég volt, hogy áldozatai belülről meghallották. Felemelte véres kezét, a levegő kéken szikrázott körülötte. Mindenki azt hitte, hogy éppen dimenziókaput teremt. Pedig nem.

Kihasználta a képességét, ami akkor is mindig jól jött, amikor Lanthe néni Cadeon és Holly kis ikreire vigyázott. Elméjében felhangzott a parancs: – Pravus halhatatlanok, mind ELALUDJATOK! – Nézte, ahogy lecsukódik a szemük, elbizonytalanodik a járásuk, meglepetés ül ki az arcukra. – ALUDJATOK! Feledjétek el örökre, hogy itt jártam! – A bámészkodók egyenként csuklottak össze. Portia mozdulatlanul hullott a földre, az összes köve úgyszintén. Emberine felkiáltott: – Portia! – Kimerült vagy, MOST azonnal aludnod kell Emberine ledőlt, mozdulatlanul álomba merült szeretője mellett. A Pravus halhatatlanok mind elaludtak. Lanthe szinte megbénult a kimerítő varázslattól és a vérveszteségtől, de tudta, hogy nincs biztonságban. Ugyanis Thronost valahogy kifelejtette az érintettek közül, amikor alvást parancsolt. Portia varázsereje nélkül a kőcella meggyengült, és a vrekener le tudta lökni a plafont, azaz egy

méretes sziklatömböt. Sebhelyei és a sántasága miatt Lanthe nem feltételezett róla ennyi erőt. Meg is bánta, amikor látta, miképpen repül messzire a súlyos kődarab. Ha Thronos ismét elfogja, akkor megint cseberből vederbe kerül, csak most már nyelve sincs. Igaz ugyan, hogy nem akarta látni, amint a varázslók játékszert csinálnak a vrekenerből, de attól még az övé sem szeretett volna lenni. Jaj, szédülök. Dimenziókaput kell nyitnom Átvonszolhatná magát a kapun, el Thronos elől, el erről az átkozott szigetről. Carrow és Ruby miatt ugyan aggódott egy kicsit, de az a nagy hatalmú vámpírdémon úgyis vigyáz rájuk. Biztosan meg tudja védeni őket Lanthe újra vért köpött. Lesz vajon elég ereje, hogy megnyisson egy kaput? Most használta a meggyőzés varázserejét, egy dimenziókapu megteremtése pedig rosszul is elsülhet. A legutóbbi, amit létrehozott, az egyik démoni pokolba, a Pusztulatba nyílt. Most elég lett volna, ha

sikerül megnyitni egy már létező kaput. Igazán egyszerű. De ilyen kimerülten és kapkodva előfordulhat, hogy ugyanott köt ki megint. Sőt, mi van akkor, ha még annál is rosszabb helyre jut? Mondjuk egy olyan síkra, ahol oxigén helyett halálos gázok vannak a levegőben? Vagy egy víz alatti buborékbirodalomba? Ami még a halálnál is rosszabb, azaz, hogy bizonyos dimenziók örökre megváltoztatják az odalátogatókat. Thronos Lanthe felé sántikált, szürke szemének pillantása átható és elszánt volt. Mögötte kentaurok vágtattak a tisztásra, ájult bajtársaikért jöttek. Újabb fenyegetés Nincs más hátra, kaput kell nyitni. Lanthe a vérét nyelve próbált apró hasítékot szakítani a valóság szövetébe. Otthonára, Rothkalinára akart koncentrálni, de gondolatait megzavarta a balsejtelem és az aggodalom. Nyílj meg, nyílj meg Thronos nagyot kiáltva futni kezdett, és egy alvó démon kezéből rántotta ki a kardot. Nyílik már

Amikor a kentaurok nekirohantak, Lanthe a küszöb felé hátrált. Thronos futás közben sem vette le róla a szemét, még akkor sem, amikor meglendítette a kardot. De miért? Amikor újra felemelte, a penge éle véres volt. Felix feje lehullott, és messzire gurult. Lanthe a döbbenettől eltátotta a száját, csak úgy dőlt belőle a vér. A vrekener megőrült! Négykézláb kúszott át a dimenziókapun, amilyen gyorsan csak bírt. Éjszaka. Nyirkos köd Ez nem Rothkalina A börtönsziget borús ege esős birodalommá változott. Mielőtt még Lanthe szeme megszokhatta volna új környezetét, a varázslónő meghallotta Thronos üvöltését. Megparancsolta a kapunak, hogy záródjon be. Amikor már majdnem el is tűnt, Thronos áttört rajta, és Lanthe mellé zuhant. Amint a dimenziók közötti rés megszűnt, hirtelen fenyegető morgást és sziszegést hallottak. A sötétben Thronos is felmordult: – A pokolba hajítottál minket, varázslónő? 11. Thronos

megpróbálta visszanyerni egyensúlyát. Forrt benne a harag azért, amit az imént látnia kellett. Megcsonkították a párját. Méghozzá a saját fajtája Bárcsak lett volna elég ideje lefejezni mindet! Koncentrálj, Talos! Beleszagolt a levegőbe, és körbekémlelt. Egy kis sziklás szigeten voltak, körülöttük a víz olyan volt, mint a higany. Az éj ködbe burkolózott. Az vajon valami túlvilági mocsár? Thronos járt már más síkokon a párját üldözve, de ezt nem ismerte. Bárhol lehettek Thronos gyűlölte Lanthe dimenziókapuit: valahányszor megnyílt egy, ő mindig szem elől tévesztette a nőt. Jobbra egy hatalmas, vörös tengeri kígyó emelkedett ki a vízből, éles uszonya hasította a hullámokat. – Igen. A pokolban vagyunk – mondta Thronos, amikor a másik oldalon egy zöld kígyó bukkant a felszínre. Melanthe mindjárt új kaput nyit. De nem Skye birodalmába, mert a vrekener nem akarta rejtett otthonának hollétét elárulni, nehogy a

varázslónő ellenségeket küldhessen oda, ha véletlenül ismét sikerül megszöknie előle. – Nyiss új kaput a halandók birodalmába! – parancsolta. – Valahová Európába. – Tudta, hogy Lanthe még nem tud beszélni, a szája továbbra is vérzett, de hát nem is volt szüksége beszédre, elég volt, ha megteszi, amit a férfi kér. Majd kifaggatja, amikor innen megszabadultak. Hogyhogy a Pravus halhatatlanokat elaltattad, de engem nem? Miért sújtottál le a varázserőddel Omortra? Gyászolod-e a varázslót, akit lefejeztem? – Gyerünk, csináld! – csattant fel, mert nem volt hozzászokva, hogy a parancsainak nem engedelmeskednek azonnal. Amikor a lovagjait a Pravus portyázók ellen vezette, senki nem mert volna ellenszegülni neki. Lanthe megrázta a fejét, hajfonatai körbesimogatták keskeny vállát. Ellenkezik?! Thronos vicsorogva leguggolt elé. – Most azonnal megteszed! – förmedt rá. – Öt vagy hat nap, mire ismét használni tudom ezt a

képességet. Ennyi ideig tart, amíg újra feltöltődöm, miután kaput nyitok. Thronos elugrott, és elfintorodott, amikor a nő szavai egyenesen a fejében hangzottak fel. Tehát így altatta el a Pravusokat Telepátiával. Visszagondolva, tulajdonképpen Thronos is észrevette, hogy amikor Lanthét pengével fenyegették, csak úgy tett, mint aki habozik. Valójában már megvolt a terve, és csak annyi kellett, hogy a nyakörvet levegyék. Thronos gyűlölte a telepátiát, ami harsogva emlékeztette Lanthe igazi mivoltára. De így legalább addig is tud vele kommunikálni, amíg a nyelve regenerálódik. Tudta, hogy válaszolhat neki telepatikusan, nem kell kimondania a gondolatait, hiszen a varázslónő képes olvasni őket. Persze sosem engedte be az elméjébe, külön miatta fejlesztett ki mentális pajzsot. – Még hány képességed van? – kérdezte. – Sajnos csupán három. Vajon hazudik? – Ha a telepátiához elég az erőd, miért nem tudsz dimenziókaput

nyitni? – Ha mérföldeket sétálok, nem a szemhéjam fárad el. – A képességeid egymástól függetlenül merülnek le, és töltődnek fel? Lanthe vállat vont. – A telepátia számomra természetes adottság. A valóság szövetének felhasítása viszont enyhén szólva nem az. A legpusztítóbb képességéről azonban egy szót sem szólt. – No és a meggyőzés? – Azt is csak néhány nap szünet után tudja újból használni? Amikor elég erős lesz, hogy kaput nyisson, talán Thronosnak is képes lesz parancsolni. Ez kétélű fegyver A vrekener ugyanolyan helyzetben volt, mint Emberine és Portia, és éppen ugyanúgy nem bízott Lanthéban. Nyakörv nélkül minden egészen más. – A meggyőzés kiszámíthatatlan. – Az esőben Melanthe a vállához dörgölte az arcát, halvány bőre csupa vér lett. A vörös patak lecsorgott a karján, majd a könyökéről a földre csöpögött. – Általában akkor kapcsol be, ha veszélyben vagyok, tehát jobb, ha

nem ijesztgetsz. Thronost kirázta parancsolhatna neki a hideg Melanthe. a gondolatra, Tényleg mi mindent megtehetné, hogy elfeledteti magát? Bár arra gondolt, talán ez volna a legjobb, az ösztönei azonban tiltakoztak. Az egész teste tiltakozott. Emlékezne vajon arra, hogy Thronos soha nem választhatna mást? – Biztosan van valami módja, hogy gyorsabban visszatérjen a képességed – Nem maradhatnak itt, ebben a csapdahelyzetben. Ezen a nagyon baljós helyen. Thronos veszélyt érzett, ugyanakkor erőteljes várakozás lett úrrá rajta. Talán, mert együtt voltak itt? – Napokig kell várnom, hogy nyissak magamnak egy kaput, amit én tudok használni. Neked baromira nincs szerencséd Tehát, hacsak nem találnak egy kész kaput, vagy egy szövetségbelit, aki képes teleportálni, itt ragadtak. – Hol vagyunk egyáltalán? – Nem tudom. – Az eső egyre erősebben zuhogott, Lanthe reszketett. Rengeteg vért veszített, biztos rettenetesen

fázik, és ez a furcsa regenerálódási folyamat is nagyon megterheli a testét. Feltámadt a szél, szagokat hozott. Thronos teste megfeszült, ahogy megérezte a lávának, a tetemeknek, a halhatatlanok vérének a szagát. – Miért erre az átkozott földre hoztál minket? Lanthe összehúzta a szemét, szája sarkából még mindig csorgott a vér. – Téged senki sem kényszerített arra, hogy velem jöjj. A potyautasok pedig nem válogathatnak. – A kérdésemre felelj! – Néha nem én döntöm el, hová nyílik a kapu! Főleg, ha nyomás nehezedik rám Thronos fújt egyet. Jobb lesz, ha arra koncentrál, hogyan maradnak itt életben. A köd felé elmerengett Valamit látott a távolban, ami akár hegyvonulat is lehetne. Valamiféle magas fennsíknak látszott. A hegyvidék partjáig még két kis sziget is feltűnt, de mindkettő sok mérföldnyire volt, még egy halhatatlan sem tudott ekkorát ugrani. Gyógyult szárnyak nélkül remény sem volt arra, hogy elérheti.

Újabb kígyó úszott el mellettük. Gyülekeztek? A szörnyeteg kiöltötte villás nyelvét, hogy messziről megszimatolja a szigetük levegőjét. A nyelve olyan hosszú volt, mint Thronos lába Pengeéles fogsorok villantak az éjszakában. A felhőszakadás egyre erősödött, Melanthe már nagyon reszketett. Egyre sápadtabb lett, arcán még jobban kirajzolódtak a zúzódások. Thronos ösztönösen felé nyújtotta ép szárnyát, de visszafogta a mozdulatot, nem engedte, hogy úrrá legyen rajta a szánalom. – Úgy tűnik, együtt kell működnünk, varázslónő. Te nem tudsz repülni hogy szabadulhatnál innen? Vagy úgy tervezted, hogy közel egy hetet töltesz majd a kígyók között? Lanthe éles pillantást vetett a vrekener sérült szárnyára. – Néhány óra, és felgyógyul. – Akkor pedig biztonságos menedék után nézhetnek. – Úgy viselkedsz, mintha partnerek lennénk, pedig fogva tartasz. Nem vagyunk egy csapat. Gyűlöllek! Az a tervem,

hogy lelépek, te idióta! – Mindjárt gondoltam. De a következő hiábavaló próbálkozásodig még válaszolnod kell a kérdéseimre. Mi köze volt hozzád annak a varázslónak? – Ő az egyik exem. Gratulálok, sikerült lefejezned az ex-pasimat – Gyászolod őt? Lanthe a szemét forgatta. – Azt gyászolom, hogy az aranypáncélját nem szerezted meg. Nem volt sem a barátom, sem a szövetségesem. – Akkor miért háltál vele? – Thronos tényleg nem értette ezt az egészet. – Miért ne? Ha elveszíted a fejed, elveszíted a párod is. Thronos uralkodott a haragján, de folytatta: – Miért fordítottad Omort ellen a varázserődet? – Lanthe leszegett állal, makacsul hallgatott. – Felelj, vagy hamarosan úszhatsz! Lanthe szeme előtt lila uszony szelte a vizet. – Megparancsoltam neki, hogy Rydstrom ellen a varázsereje nélkül harcoljon A Szövetségben mindenki tudta, hogy Jóságos Rydstrom legyőzte Halhatatlan Omortot, és visszavette tőle

Rothkalina koronáját; Thronos azonban mindig tudni akarta, hogyan sikerült a démonkirálynak szembeszállni Omort hatalmas varázserejével. – Miért segítettél Rydstromnak a tulajdon fivéred és szeretőd ellen? – sziszegte, de alig bírta végigmondani. Lanthe arcára mérhetetlen undor ült ki. – Méghogy a SZERETŐM! Förtelmes alak volt. Különben is, a FIVÉREM, tehát tényleg nem igaz, hogy – Lanthe ki sem mondta, hanem elfordult, és elhányta magát, de csak vér jött. – Inkább a halál. Thronos alig merte elhinni. De hát tettethet valaki ilyen undort? Lanthe haragtól izzó szemmel meredt rá. – Álmodban pusztítalak el, amiért ilyet mersz rám mondani. – Miért hinné el neked bárki, hogy nem voltál az ágyasa? Hiszen köztudott, hogy Omort szívesen fajtalankodott a húgaival, és te évszázadokon át a védence voltál. – Tudni akarod, milyen volt Omort védencének lenni?! Állandóan azzal fenyegetett, hogy megöl, és sokszor

majdnem meg is tette – Megint hazudsz. Ha gyűlölted az egykori életed, miért nem hagytad el? Tudom, hogy te és Sabine kedvetek szerint, szabadon járhattatok. Különben is, miért akarta volna Omort megölni a saját húgát? Lanthe keze ökölbe szorult. – Menj a pokolba! – Már ott vagyunk, neked köszönhetően. Felelj! Csend. Thronos megragadta Lanthe vállát. – Inkább úszol egyet a kígyókkal? Lanthe küszködött, de harmatgyenge volt. – Sabine-t is, és engem is morsussal mérgezett meg – Az micsoda? Nem ismerem a mérgeket, a gyávák fegyvereit olyan jól, mint a varázslók. A varázslók valóban szívesen használtak mérget, ahogy szívesen szórakoztak itallal és szerencsejátékkal is. Előszeretettel nevezték magukat méregkeverőknek. – A morsus olyan méreg, ami akkor okoz halált, ha elvonják. Ha néhány hétnél tovább maradtunk volna távol Omorttól, nagy kínok között pusztultunk volna el. Csak neki volt ellenszere, és ha

engedelmesek voltunk, bizonyos időközönként adott belőle. Ez igazán bizarrul hangzott, vagyis Thronos gyanította, hogy nem volt hazugság. Ilyet csak egy varázsló tenne a családtagjaival – Miért higgyek neked? – Először is, nem érdekel, hogy hiszel-e nekem, vagy sem. Másodszor is, Nïx barátnőd megerősítheti a szavaim. Thronos elhitte a varázslónő szavait. Régi, emésztő gyűlölete kissé csillapodott. Hiszen ezek szerint Melanthe mégsem örömmel vett részt a szörnyűségekben. Bár sok hiányossága volt, Thronos úgy gondolta, alkalmas lesz feleségnek. – Nos, ezt elhiszem neked, így hát feleségül veszlek. Örvendhetsz, mert már nem akarlak megkínozni. Lanthe szeme megvillant. – Én ugyan nem megyek hozzád. Nincs jogod, hogy elrabolj! Ugyanolyan vagy, mint Omort. Elveszed a szabad akaratom, az életem. Márpedig én nem haboztam, amikor lehetőségem adódott Omortot eltenni láb alól – Megint fenyegetsz? – Csak azért mentünk

vele, mert azt ígérte, hogy megvéd a vrekenerektől. – Tőlem nem. Én alig néhányszor találkoztam veled az utóbbi évszázadokban. Követtelek, de ahányszor majdnem utolértelek, kicsúsztál a markomból a varázslataiddal. Ha voltak is lázadó vrekenerek, akik üldöztek titeket, én nem tudtam róluk. – Hogyne tudtál volna róluk, amikor a saját harcosaid voltak?! Thronos érezte, hogy Lanthe megpróbál olvasni a gondolataiban. Azonnal pajzsot vont az elméje köré, de láthatóan a nőnek már ennyi is elég volt. Döbbenten bámult – Te tényleg nem tudtad. Akkor viszont elmondom Az apátságban történtek után alig két évvel a nemes lovagjaid felvitték a nővéremet a magasba, és onnan puszta szórakozásból lehajították. Láttam, ahogy szétloccsan a feje a macskaköveken. Alig tudtam visszahozni a halálból A vrekenerek a gonoszság ellen harcoltak, így éppen ők nem követhettek el gaztettet. Lanthe jól tudott olvasni Thronos gondolataiban. –

Nem hiszel nekem? Mégis mit gondolsz, miért van tériszonyom? Mert láttam, mi történne, ha lezuhannék. Utána még egy év sem telt el, és a fajtád megint ránk talált Lanthe tekintete elrévedt. – Egy szénapadláson rejtőztünk el. De a hatalmas, szárnyas vrekener férfiak lecsaptak ránk. A lovagjaid vezére nevetve vasvillát ragadott, és belevágta a szénába. – Lanthe ökölbe szorította a jobb kezét. – Sabine felugrott, hogy elvonja a figyelmüket, és megmentsen engem. Egy folyóba kergették, nem tudott úszni, így aztán megfulladt – Agresszíven közel hajolt Thronoshoz. – Három várossal odébb vetődött partra, és minden erőmet fel kellett használnom, hogy visszahozzam – Szóval higgyem el, hogy a saját lovagjaim akarták kislány korában kibelezni a sorstól rendelt páromat? Mese habbal! Ráadásul Sabine önzetlensége mentett meg? Ugyan már! – Ez nem lehet igaz. Melanthe bizonyára hazudik De a vrekenerek soha nem hazudnak. –

Nem várom el, hogy higgy nekem. Sőt, ha akarod, hidd azt, hogy mi voltunk az egyetlen üldözöttek, miközben a lovagjaid más varázslókkal is kegyetlenkedtek – Mesét sző a varázslónő. – A varázslónő leszarja a vrekener baromságait. – Lanthe vért köpött Thronos arcába. Thronos felpattant, és felemelte a lányt. – Provokálni merészelsz? – Bárcsak téged is álomba küldtelek volna a többi átkozott seggfejjel együtt! – És miért nem tetted? Melanthe félrenézett. – Miért? A varázslónő Thronos háta mögé pillantott, és összevonta a szemöldökét. A férfi is hátranézett, és számos szivárványszínű tengeri kígyót pillantott meg. Vajon hányan lehetnek? Hirtelen feltűnt neki, hogy a kis szigetük alakja megváltozott. – Emelkedik a vízszint! – mondta éppen ugyanakkor, amikor Lanthe gondolata megszólalt a fejében. Szerintem a vérem vonzza őket. 12. Lanthe éppen az egyetlen lénynek köpött az

arcába, aki megmenthette őt attól, hogy tengeri kígyók lakmározzanak a húsából. Az eső lassan lemosta a vörös foltot a férfi arcáról Lanthe a vrekenertámadásoknál csak kicsit rettegett kevésbé attól, hogy táplálék lesz belőle. Jobb lesz, ha mégiscsak szövetségre lép gyűlölt ellenségével. Megpróbálta kizárni tudatából a szájában kavargó fájdalmat, és kacérságot tettetett. – Úgy tűnik, összevéreztelek. Milyen csúnya dolog volt tőlem! Viszont van egy ötletem. Mi lenne, ha szövetkeznénk? Thronos összevonta a szemöldökét, és meglengette a szárnyát. Arcára kiült a fájdalom. A sérülés még mindig lehetetlenné tette a repülést. Olyan volt, mint egy motorját vesztett repülőgép Amikor a víz már a lábukat nyaldosta, a vrekener megszólalt: – Muszáj eljutnunk arra a partra. Lanthe a szemét meregette, mégsem látott semmit a ködben. A higanyszerű vízről és a szivárványos kígyókról viszont eszébe jutott,

hol lehetnek. Ha igaz, amit gyanít, akkor nagy a veszély Ha tűzfolyók keresztezik az útjukat, és háborúzó démonokba botlanak, akkor biztosan megtudja Szüksége volt a vrekener segítségére a túléléshez. Lelkesítenie kellett, hogy megmentse. Hogy tudná feldobni? Tekintete Thronos mellkasára siklott. Az inge elszakadt, kilátszottak a sebhelyei. Izmos volt, kemény és vonzó Nem is csoda, hogy Emberine megkívánta. Lanthe közelebb hajolt, és remegő kezét a férfi szívére szorította. Thronos megdermedt, a szívverése azonnal felgyorsult. Lanthe felnőttként önszántából most ért hozzá másodszor. Megköszörülte a torkát, de ráeszmélt, hogy nem tud beszélni. – Thronos, ha kihúzol minket ebből a csávából – A víz egyre emelkedett, a kígyók felbátorodva közelítettek. – akkor megengedem, hogy hozzám nyúlj. Thronos összehúzta a szemét. – Te nem érted, hogy mindenképpen azt teszek veled, amit akarok? Nocsak.

Mi ez az önhittség? Igaz, Lanthe emlékezett arra, hogy gyermekként is ilyen volt. Thronos felkapta, és kemény mellkasához szorította. – Az enyém megszolgáljam. vagy. – Elég kínt Kijelentését álltam villám ki, és hogy mindezt mennydörgés nyomatékosította. A tulajdonának tekinti, akárcsak Omort? Tőle már egy éve, hogy megszabadult. – De nem lep meg, hogy a tested kínálgatod cserébe a biztonságodért – tette hozzá a vrekener. – Hallgass már, és a lábaddal kapaszkodj a derekamba! Baj van? Lépj le! Erre most nem volt lehetősége, úgyhogy Lanthe engedelmeskedett. Rövid szoknyája felcsúszott, a férfi a fenekénél fogva támasztotta, úgy tartotta a karjában. A keze érdes volt és forró, szinte bélyeget sütött a varázslónő nyirkos bőrére. Szikrázott közöttük a levegő. És úgy tűnt, ezt nem csak Lanthe érezte. Hogy a pokolba tudott volna Thronos arra koncentrálni, hogy biztonságba helyezze Lanthét, amikor

a kívánatosan gömbölyű fenekét kénytelen markolászni? Csak abban reménykedhetett, hogy a szigetekről elrugaszkodva elérheti a partot. Erre a hatalmas feladatra akart koncentrálni, amikor a nő elkezdte biztatni, hogy hozzányúlhat. Thronos érezte, hogy a vére gyógyuló szárnyából és gondolkodó agyából valahová egészen máshová tolul. Nem akarta, hogy Lanthe észrevegye, milyen könnyen a hatása alá kerül, úgyhogy titokban megigazította fájdalmasan merev férfiasságát. Hány másik férfit csábíthatott el ez az igéző teremtés? Hányan hitték el a hazugságait? A régi, jól ismert harag kezdett visszatérni. De erőt merített belőle, hogy maga mögött hagyja a mocsarat. – Kapaszkodj! Lanthe Thronos mellkasára fektette az arcát, és szorosabban fogódzkodott. A vrekener hangos kiáltással elrugaszkodott a legközelebbi sziget irányába, ép szárnyával olyan magasra evickélve, amennyire csak bírt. A sziget mellett, térdig érő vízben

landolt, és amikor felugrott, hogy a szárazföldre érjen, hajszállal sikerült elkerülnie egy felé harapó éles fogsort. Haragos sziszegést hallott, és érezte a szörnyeteg bűzös leheletét. – Túl közel volt, Thronos! A vrekener a következő szigetre szegezte a tekintetét, ami még távolabb volt, mint az előző. Végre nála volt a párja, már csak több tucat óriási mocsári kígyótól kellett megvédenie. Összeszorította a fogát, és ugrott. Már ugrás közben érezte, hogy nem érik el a szigetet. Egy kígyó bukkant fel alatta, Thronos az utolsó pillanatban a hátáról rugaszkodott tovább. Biztonsággal landoltak. – A kígyó nem dobbantó. Idegesítő volt a kritika. – Nincs nyelved, mégsem hallgatsz. – Ismét a célra szegezte a tekintetét. Jól látta korábban, valóban hegyek húzódtak a parton, és egy hatalmas fennsík. A széle meredek szakadék volt, mintha egy óriás hasította volna félbe a hegyet. Láva zúdult le a

lankákon, mint valami narancssárga vízesés. A fennsík több száz méterrel a mocsár fölött húzódott. Ha Thronos elhibázza az ugrást, egyenesen a kígyókkal teli tengerbe zuhannak. A vihar egyre erősödött, a szakadó esőt szél korbácsolta. De ezen a szigeten legalább volt annyi hely, hogy rendesen nekifuthasson. A fennsíkról baljós szagokat hozott a szél, de nem tehettek mást, oda kellett jutniuk. Valahol kürt harsant, egyik hegyről a másikra visszhangzott. Csatazaj? Vérszomjas üvöltés hallatszott, és fém csörömpölése. Egy pillanattal később fénycsóvák röpködtek az éjszakában, szövetségbeliek fegyverei villantak. Thronos tűzgránátokat, jégbombákat látott, harci varázslatok kavargását észlelte. Biztosan démonok De hány tábor lehetett? – Micsoda remek ötlet, Melanthe! Egyik háborúból egyenesen a másikba teleportáltál minket. – Azt hiszem, tudom, hol vagyunk. Állítólag csak legenda ez a hely, ahonnan a

démonok származnak. Ahonnan a démonok származnak? A felismerés – Az átkozott Pandemonia birodalmába hoztál? A viszály birodalmába, több száz démonfaj legendás otthonába. Mögöttük sziszegés hallatszott. A víz riasztóan emelkedett Nincs más hátra, mint előre, és talán sikerül a csatamező peremén maradni. Thronos a sziget szélére húzódott, Lanthe szorosabban kapaszkodott belé, kesztyűje a bőrébe markolt. A vrekener nekifutott, és az utolsó pillanatban elrugaszkodott Felordított, és már repült is. Fent volt Néhány pillanattal később tudta, hogy szembeszélben nem lesz elég energiájuk. Túl messze van. – Úszni fogunk, vrekener! Amikor felbukkant egy zöld kígyó, Thronos hatalmas szárnycsapásokkal fölé repült. Sikerült! A szörnyeteg hátáról lendült tovább, a már begyakorolt mozdulattal. A lendület úgy vitte őket a hegy felé, mintha tényleg egy hatalmas dobbantóról rugaszkodott volna el. Csapkodott a

szárnyával, hogy megfelelően helyezkedjen el. A hegyoldal vészes gyorsasággal közeledett. Thronos mintha egy kis barlangot pillantott volna meg a lávafolyamok között. Vajon sikerülhet ott landolnia? Nagy a kockázat. Lefelé tartva, balra kormányozta magát Lefelé balra, lefelé balra Balra, balra! Bezuhantak a barlang száján. Thronos kinyújtotta a lábát, behúzta a szárnyát, talppal ért földet. A lendülettől a hátulsó fal felé zuhant, oldalra fordulva gurult, a lába megcsúszott a porban. Csak néhány arasz választotta el őket a kőtől, amikor megálltak. 13. Lanthe biztos volt abban, hogy meghalnak, hiszen a lendülettől vagy a hegynek csapódnak vagy a forró lávába zuhannak. Thronos azonban tökéletesen célzott, és pontosan ott landolt, ahová tervezte. Lanthe elhúzódott, és felnézett rá – Nocsak! Ez tök menő volt. Nem semmi – A vrekener mintha kicsit habozott volna, mielőtt szúrósan a varázslónőre pillantott. Nagy kezével

megtámasztotta, és talpra állította. – Köszi Thronos elkapta a kezét, és láthatóan haragudott saját magára. Elfordult, körülnézett. A barlang előtt hömpölygő lávafolyamnak köszönhetően még Lanthe számára is elegendő volt a fény, hogy viszonylag jól lásson. A falak felszíne sima volt, számtalan hieroglifát véstek rá. A mennyezetet oszlopok támasztották, a hátsó falon sziklapárkány húzódott, és mindent vastagon belepett a por. Lanthe már járt ősi romok között, de ez olyan réginek tűnt, hogy ehhez képest a többi a modern építészet remekének hatott. Thronos körbejárta a barlangot, néha megállt, és a levegőbe szimatolt. Lanthe irigyelte erős érzékeit És az erejét, tette hozzá magában, amikor a vrekener odébb tolt egy kidőlt oszlopot, mintha csak egy gyufaszál lett volna. – Nem tudod, miért éppen itt kötöttünk ki? – kérdezte. Lanthe megrázta a fejét, és követte. A hátsó sarokban, balra, megpillantott

valamit, amitől megborzongott. Csak egy dolog lehetett, amit ő még Thronosnál is erősebben érzékelt: az arany hívó szava. De a fal egészen szilárdnak tűnt. Lanthe ajtót keresett, megvizsgált néhány hieroglifát, letörölt egy kis port. Kesztyűje karmával megbökdöste a jeleket, de semmit nem talált. Ahogy távolabb lépett, vágyódva hátrapillantott. Talán aranyérc fut a hegyben, de ezen a pokoli síkon sosem fedezi ezt fel. Nagy csalódást érzett. A megmenekülésük termelte adrenalin apadni kezdett, így ő a kimerültségtől meg a vérveszteségtől szédelgett. Regenerálódó nyelve miatt a szája és a feje rettenetesen fájt. – Ismered ezeket a jeleket, varázslónő? Rothkalinában Lanthe elkezdte tanulni a démonok nyelvét, és egészen jól is beszélte, de ezt az írást nem ismerte. – Talán ős-pandemoniai jelek? Vagy valami primitív démonnyelv? Thronos most még zavartabbnak tűnt, beletúrt sűrű hajába. Ebben a barlangban

érzett valamit, ami hatással volt rá. – Azt várod, elhiggyem, hogy csak véletlenül nyitottad azt a kaput éppen Pandemoniába? – Bárhová mehettünk volna az egész világon. Hidd el, rosszabb is lehetett volna! – Rosszabb, mint Pandemonia? – De még mennyire! – A távoli síkok gyakran veszélyesek voltak, és csak a halhatatlanoknak nyílt bármiféle esélyük a túlélésre. A Szövetségben sokan úgy tartották, hogy a halhatatlanok félistenségek, mások szerint azonban ezeknek az idegen dimenzióknak az evolúciós változásban játszott szerepe tette őket halhatatlanná, hiszen egyre ellenállóbbá kellett válniuk a mostoha körülmények között. Aztán pedig átutaztak a valóságsíkokon, és a halandók világában telepedtek le, ahol viszonylag egyszerű volt az élet. A varázslók tehát úgy fejlődtek, hogy az embereknél alig erősebb érzékszervekkel rendelkeztek, a testük gyengébb volt, mint más, szövetségbeli fajoké, és

tudatában voltak annak, hogy halhatatlanságuknak több esemény is véget vethet: akár egy lefejezés, vagy misztikus tűz. Lanthe fajtájával elbánt az evolúció. – Mégis mi lehet ennél rosszabb, Melanthe? – Itt legalább van eső. – A nő kicsavarta a vizet a hajából – Akár Pusztulatban is kiköthettünk volna, ahol más démonokkal kellene hadakoznunk, hogy vízhez jussunk. Thronos szárnya idegesen meglebbent. – Mi az, hogy más démonokkal? – Vagy jobb lenne, ha Feverisbe nyílik a kapu? – Azon a síkon mindenkin telhetetlen, csillapíthatatlan vágyvarázslat lesz úrrá. – Feveris? A vágyak földje? – Mintha a férfi hangja rekedtesebbé vált volna – Lanthe bele is pirul, ha van hozzá elég vére. – Jártál már ott? – kérdezte Thronos. Igen, Lanthe kíváncsi volt arra, hogy igaz-e a szóbeszéd. A szolgái kötelet kötöttek a derekára, hogy visszarántsák, ha úrrá lesz rajta a varázslat, és ezt meg is kellett tenniük. Lanthe

ugyanis néhány perc után már vetkőzött, hogy felkínálkozzon egy gnómnak. – Talán. – Sosem felejti el az örökké napos, tengerparti síkot, ahol édes, trópusi illat lengedezett, és mindent elborított a sok virág meg a szex. Az a ragyogó napsütés – Gondolom, ott otthon érezted magad – dörmögte a férfi. Lanthe még nem felejtette el, hogy Thronos a szigeten szajhának nevezte. – Lehet, hogy miattad nyílt éppen ide, Pandemoniába a kapu, démon. Tegnap ugyanis az egész éjszakát egy démon fogságában töltöttem, magától értetődik, hogy a te otthonodra nyitottam kaput – Ne merészelj démonnak nevezni! – ordított az arcába Thronos. Lanthe nem hátrált, mindössze megismételte, amit akkor mondott: Csak nem érzékenyen érint a dolog? – A démonok vadállatok. A vrekenereknek viszont szent céljaik vannak. Mi az istenek leszármazottai vagyunk – Ezt meg honnan veszed? – Az Igazság Legendáiból. Ezt a szent tudást a vrekenerek

évezredek óta adják tovább az elkövetkező generációknak. – Muszáj, hogy a szavadba vágjak, mert már előre unom. Különben is, a sógorom, Rydstrom nem vadállat, hanem a legnemesebb férfi, akit ismerek – Elég ebből! Úgy hangzik, mintha odalennél érte. – Mert tök jó pasi. – Neked ez a fontos? Milyen felszínes vagy, varázslónő! – Milyen kórosan féltékeny vagy, vrekener! – Ez annál sokkal több. A férfiak, akikkel háltál, megloptak engem. Te loptál meg! – Mit loptam el? – Éveket és utódokat. Ilyen szörnyű veszteségért másokat halállal büntettem volna. – Hát ezt akartad tőlem? Éveket és utódokat? Még akkor is, ha azok az évek nyomorúságosak lettek volna? – Jól tudom, hogy közös életünk boldogtalan lesz. Csupán annyit remélek, hogy fel tudjuk nevelni utódainkat anélkül, hogy megölnénk egymást. Lanthe biológiai órája erőteljesen ketyegett, a lányt így nem befolyásolhatta, hogy Thronos egy lekezelő

seggfej, aki ráadásul elrabolta a saját párját, ezért az utódok szó hallatán a kis ketyegő igen aktív csörömpölésbe kezdett. Amióta olyan sokat foglalkozott a kis ikerunokahúgaival, Lanthe amúgy is a saját biológiai órájának rabjaként élt, főleg, hogy a börtönben ott volt neki a kis Ruby. Ráadásul éppen ekkor járt a vége felé az a bizonyos ritka, termékeny időszaka. De Thronosszal közös utódok? Soha. Elég baj lesz, ha Lanthe kénytelen Skye Hall poklában tölteni az életét, és hallgatni a sok agymosást. Nem hagyhatja, hogy a gyermekei örömök nélkül nőjenek fel. – Úgy látom, nincs ellenedre az anyaság – jegyezte meg a vrekener. Valóban. Sőt, Lanthe hosszú évek óra párt keresett Sajnos azonban hiába. Minden próbálkozása meghiúsult, és vagy valami kellemetlen, új csodáló akaszkodott rá, vagy a varázserejét csapolták meg és a képességeit lopkodták el, vagy egyszerűen lerázták. – Sajnos reggel már

nagyon korán dolgom van, édesem – pillantott az órájára majdnem minden szeretője, aki azután már ott sem volt. Elillantak, köddé váltak, leléceltek, nesze semmi, dugd meg jól! Persze legalább nem ejtették teherbe, mivel Lanthe ügyelt arra, hogy termékeny időszakaiban védekezzen. – Hogyhogy nincs még gyermeked? Hiszen számtalan alkalmad lett volna teherbe esni – hánytorgatta fel Thronos. Lanthe fejben tartotta az összes hímsoviniszta, álszent megjegyzést, és megfogadta, hogy ahányszor csak lehet, Thronos démon származásának emlegetésével reagál majd. – Mindennap kétszer leszek hajlandó elengedni a fülem mellett, ha valamilyen formában szajhának nevezel. Ha ennél többször teszed, hidd el, megkeserülöd! – Felelj! – Az, hogy gyermeket akarok, új fejlemény az életemben, de te máris elvetted a kedvem azzal, hogy elraboltál. Amint megszabadultam tőled, majd újra keresem a lehetőséget. – Tőlem sosem

szabadulsz. – A szavak súlyos ítéletet hordoztak Thronos Lanthe szemébe nézett. – Minden együtt töltött másodperc nyomot hagy rajtad, ahogy a bőrömön nyomot hagytak a sebek, amiket okoztál nekem. Lanthe úgy érezte, csak a falnak beszél. Egy démoni, repülő falnak. – És most mi a terved? – Elkerülni a harcokat a fennsíkon. – Hallották a szüntelen csatazajt, és a fülük szinte máris megszokta. – Tehát itt maradunk a barlangban, amíg képes leszel új kaput nyitni a halandók világába. Onnan elviszlek Skye birodalmába. – Meg sem hallasz. Thronos, ha te nem tudtál a támadásokról, akkor a lovagjaid a parancsod ellenére cselekedtek. És mi akadályozza meg azt, hogy onnan fentről lehajítsanak engem? – A lovagjaim sosem mertek volna rád támadni. – Talán a vrekener most kevésbé magabiztosan beszélt? Kevésbé határozottan? Lanthe tudta, hogy felül kell vizsgálnia makacs meggyőződéseit. – Varázserőm azt súgja, hogy a

jövőd nagy változásokat tartogat. El kell fogadnod, hogy a vrekenerek is megszegik a szavukat, és hogy nemes, hős lovagjaid röhögve hajítottak a halálba egy rémült kislányt. El kell fogadnod, hogy az embereid megpróbálták megölni a sorstól rendelt párod, aki akkor még csak tizenegy éves volt. Vasvillával szúrtak felé, ő pedig legszívesebben sikított volna félelmében. Thronos egy pillanatra egészen döbbentnek tűnt. Lanthe most már tudta, milyen, ha az egész életén át kísértő meggyőződéseit megkérdőjelezik. Olyan volt, mint amikor Portia hegyeket mozgat az elméjében. Ha Lanthe nem ismerte volna Thronost, most megszánta volna. De ismerte – Mondtam már, hogy Nïx is megerősítheti mindezt. Viszont a legrosszabb kényszerűséged mára elfáradt a vitákban. Amúgy sem számítasz. – Elfordult, és körülnézett, hol szundíthatna néhány órát A hátsó falon a sziklapárkány igazán hívogató fekhelynek ígérkezett. – Ezt

meg hogy érted? Mi az, hogy nem számítok? – kérdezte Thronos. Lanthe nem felelt, mire ő elkezdett megint a szent tudásról magyarázni, meg arról, hogy ő az igazság kardja. Lanthe ügyet sem vetett rá, elindult a barlang hátuljába. – És még te mondod, hogy én meg sem hallak? – szólalt meg mögötte Thronos. Nem tetszik neki, ha levegőnek nézem. Jó tudni! Lanthe rá sem hederítve végigsimította a párkányt. Bár a barlangban meleg volt, a kő fagyos maradt. Ha nincs ló, szamár is Tök mindegy Lanthe összegömbölyödött, és lehunyta a szemét. Tényleg csak tegnap volt, hogy az alagútban fuldoklott? Azóta elszenvedett egy tűztámadást, egy vrekener-kényszerleszállást, egy bunkósbotot és egy amputációt. Előtte pedig heteket töltött börtönben. Elég pocsékul alakulnak a dolgok. Ráadásul itt ragadt egy barlangban, és valahol a közelben arany volt, ami nem hagyta nyugodni. Érezte, szinte kiszimatolta, de nem érte el, nem foghatta

meg, nem hódolhatott neki. Olyan volt, mintha valami borzasztó viszketést képtelen lenne megvakarni. Vagy képtelen lenne egy kést kihúzni a saját hátából. Gondolj másra! Lanthe remegve, kedvetlenül gondolt pompás lakosztályára Tornin várában. Meleg ágyban fekhetne, filmet nézhetne: romantikus vígjátékokat és szerelmi drámákat. Vagy olvashatna valami önfejlesztő könyvet. Fura, hogy eddig feszengett Torninban. Rydstrom és Sabine mellett kívülállónak érezte magát. Jó volt, ha Rydstrom leánytestvérei eljöttek látogatóba, vagy ha Cadeon és Holly elhozták a kislányaikat, de ezek a látogatások túlságosan ritkán történtek meg. Sabine és Rydstrom mellett néha nehéz volt megmaradni. Lanthe saját tornyában élt a várban, de akkor is látta, ha az udvaron csókolóznak, vagy ha kézen fogva indulnak vacsorázni. Imádták egymást, és Lanthe féltékeny volt. Nem mintha sajnálta volna a nővérétől a boldogságot. De Sabine soha

nem akart szerelmes lenni, Lanthe viszont évszázadok óta erről ábrándozott, állandóan keresett-kutatott, mégis egyedül volt és a reményét sem érezte, hogy ez a helyzet valaha is megváltozhat. A leghosszabb kapcsolata ezzel a fenyegető vrekenerrel volt. Rémes! Szégyellte saját maga előtt még a gondolatot is, hogy vonzónak találta Thronos megjelenését. Átkozott varázslóhormonok! Kincstárának összes aranyára fogadalmat tett, hogy amennyiben sikerül visszajutnia Rothkalinába, soha többé nem lesz kalandvágyó. Szorosan behunyta a szemét. Arra gondolt, hogy vajon látja-e még valaha az otthonát. Ha ezen a fel-alá járkáló vrekeneren múlik, valami lebegő pokolban tölti majd az életét. Amíg önként le nem ugrik. 14. Legalább egyikünk tud aludni. A varázslónő fél óra múlva már mély álomba merült, mialatt Thronos a hieroglifákkal telerótt falnak dőlt, és figyelte őt. Lanthe látszólag olyannyira levegőnek nézte,

mintha ott sem lett volna. Tulajdonképpen évszázadok óta ezt csinálta Mert nem számított. Mert semmibe vette őt Ahogy feküdt a párkányon, nevetségesen rövid szoknyája felcsúszott, Thronos pedig majdnem belátott alá. Arra gondolt, milyen volt megmarkolni a formás fenekét, és máris átjárta a forróság. Hetek óta nem aludt, de Melanthe közelében nem is akart, mivel attól tartott, hogy tenne vele valamit álmában. Amióta felnőtt, minden egyes álma Lanthéról szólt, és arról, hogy mit tenne vele. Néha arra ébredt, hogy a lepedőjéhez, a párnájához, vagy saját kezéhez dörgölőzik, mintha így próbálna könnyíteni a nyomáson, amely nem hagyja megpihenni a testét. Az ilyen megkönnyebbülés szégyennek számított egy olyan vrekener férfinál, aki már megtalálta a sorstól elrendelt párját. Csakis az volt a helyes, ha a párja testébe üríti magvát, nem pedig elpazarolja. Emiatt hamarosan nem kell majd aggódnia. Amint egybekeltek, a

magáévá teheti, valahányszor nyugtalanul ébred. Már csak néhány nap, és visszatérnek Skye-ba. Otthon pedig ágyba viszi: az Igaz Hűség Ágyába. A mesterek Thronos születése napján elkezdték számára faragni ezt az ágyat. Az ilyesmi nem volt szokatlan a szövetségbeliek állhatatosabb népeinél. A vrekenerek számára ez az ágy egész életükre szent maradt, és törvényeik szerint Thronosnak itt kell asszonyává tennie a sorstól elrendelt párját. Ezután Melanthe a házastársa lesz, szent kötelékben, és ha az istenek kegyesek, várandósan. Most azonban már egy másik sürgős oka is volt a hazatérésnek. Ha ugyanis igaz volt, amit a varázslónő mondott, és a lovagok valóban megszegték a parancsot, amely szerint nem bánthatják a nővéreket, akkor súlyos büntetést érdemelnek. Melanthe a mélybe taszította Thronost, és a sorsára hagyta. Néhány évvel később ugyanezt tették volna a nővérével? Ez nem igazságszolgáltatás volt,

hanem bosszú. Most már én is a bosszúért élek. Sabine megölte a királyukat, Thronos apját. Thronos tulajdonképpen majdnem el tudta volna fogadni, ha lovagjai a fogadalmuk ellenére, bosszúból meggyilkolják a varázslónőt. De Melanthét miért üldöznék? Ennek így nem volt értelme. Ha elfogadja Melanthe beszámolójának igazságát, Thronos hite romba dől. Tudta, hogy nyomoznia kell, és Lanthét szemmel kell tartania. A biztonsága érdekében. És a mi biztonságunk érdekében Hogyan tarthatná kordában a varázslónő képességeit a nyakörv nélkül? Ide-oda forgatta a fejét, hogy ellazítsa begörcsölt nyakizmait. Fáradtnak kellett volna lennie, mégis izgatottá vált. Éberségét fokozta a veszély, nem érezte magát biztonságban itt, de valami más is volt a dologban. Valami különös várakozást érzett, és valami megkönnyebbülést. Bár kínozta a vágy, hogy Melanthét magáévá tehesse, a következmények miatt

most kevésbé aggódott. Nem zaklatták fel annyira a ballépések és az átoktettek. Ez viszont riasztónak hatott annak fényében, hogy a kísértés tárgya itt aludt, néhány méterre tőle. Vajon ez a hely hozta a változást, vagy Lanthe? Vagy mindkettő? Mi történik, ha még hat napot itt kell eltölteniük egymás mellett? Talán jobb lesz, ha másnap elindul egy meglévő dimenziókaput felkutatni? Hallotta, ahogy Melanthe felsóhajt álmában. Nem ébredt fel, de megfordult, és így egészen kilátszott a dekoltázsa. Amikor végre sikerült elkapnia onnan a tekintetét, Thronos egy pillanattal később már a nő combját nézte, aztán az árnyakat a szoknyája alatt. Merevedése egyre kényelmetlenebbé vált Tehát valóban feleségül akarom venni. Eszébe jutott, amit Melanthe mondott Feveris birodalmáról. Saját reakciója szinte megrémítette. Vágyott arra, hogy úrrá legyen rajtuk a leküzdhetetlen sóvárgás. Feverisben biztosan nem tudna ellenállni,

nem tudná betartani a vrekenerek törvényeit, amelyek szerint csakis a házasság szent kötelékében érintheti, csókolhatja, teheti a magáévá. El sem jönnének onnan, csak közösülnének egész nap újra meg újra Alig bírta megállni, hogy ne nyúljon sajgó férfiasságához. Tudta, hogy nem szabad ilyesmire gondolnia, hiszen a vrekenertörvények szerint ez tilalmas volt. Sem Lanthét nem érinthette, sem saját magát. Ennek ellenére eltöprengett, mi lenne, ha a lányt újabb tiltott csókkal ébresztené. A gondolatra, hogy a nő viszonozza a csókot, és széttárja sima combját, alig bírt magával. Tapasztalatlan volt ugyan, de biztosra vette, hogy el tudná csábítani Lanthét, hiszen mások is könnyűszerrel megtették már, ráadásul a varázslónő említette, hogy egy évig cölibátusra kényszerült. A börtönben pedig egészen biztosan nem volt része örömökben, ahogy Thronosnak sem. Biztosan elolvadna. Emellett, ha nem téved, most volt

Melanthe termékeny időszaka. Amikor utódokat említett, a nő tekintete mintha ellágyult volna. Talán saját utódokra vágyik? Tehát a párja magvára? Thronost megőrjítette a gondolat, hogy megpecsételné a házasságukat, és végre mélyen a lányba hatolhatna. Főleg, hogy Melanthe most termékeny volt és sóvár. Majdnem felnyögött Az Igaz Hűség Ágyába kell fektetnem. Elfordult, hogy ne lássa a varázslónőt, és a szarvát a falhoz csapta. Fájdalmában felmordult Mióta ilyen érzékeny? Egy pillanatra még a látása is elhomályosult, és megesküdött volna, hogy az érthetetlen hieroglifákból szavakat olvasott ki: ÁLDOZD FEL A TISZTÁT, HÓDOLJ A HATALMASNAK! ÍME, A TEMPLOM, MELYNEK PÁRJA NINCS. Hátrahőkölt. Nem, ez lehetetlen! Thronos számos nyelvet ismert, de a démonokét, főleg az ősi démonokét nem. Biztosan van valami a levegőben, amitől káprázik a szeme. Furcsa hatással van rám ez a hely. Egyre kevesebb okot látott, amiért nem

nyúlhatna a párjához. Erősen megrázta a fejét, majd máris újra odanézett. Lanthe szeme mozgott álmában, válla megrándult. Mindig ilyen nyugtalanul alszik? Thronos legszívesebben a szárnya alá venné. Sőt, legszívesebben két karjában ringatná. De nem tette. Bár most már biztos volt abban, hogy a Tornin várában történt szörnyűségekben nagyrészt ártatlan volt, attól még hazudott, lopott és paráználkodott. Miatta volt kénytelen kétségbe vonni a saját lovagjai becsületét és igazmondását. Hogy vágyhatott Thronos arra, akit olyan régóta gyűlölt? Miért kellene becsülnie ezt a nőt, aki nem becsüli saját magát sem? Tudta, hogy csak fel kell idéznie egy bizonyos emléket, és az csírájában fojtja el benne a vágyat, miközben felizzítja a gyűlöletét. Tizennyolc éves volt, és a zuhanás óta akkor járt a legközelebb ahhoz, hogy megtalálja Melanthét. A bátyja, Aristo, a Birodalom új királya elkísérte. Thronos egy

apró, rejtett, fentről alig észrevehető faluban bukkant rá Lanthe varázslatának nyomaira. Azóta évszázadok teltek el, de úgy emlékezett minden pillanatra, mintha tegnap lett volna. 15. Lanthe felriadt, és azonnal éber lett. Mennyi ideig alhatott? Megmozgatta a nyelvét már majdnem teljesen visszanőtt. Bár holtfáradt volt, mégis meglepte, hogy elaludt. Az arany hívása továbbra sem hagyta nyugodni, ráadásul itt volt a vrekener is. Ő vajon pihent egyáltalán? Fel-alá járkált, azaz sántikált. Lanthe úgy tett, mintha aludna, de ravaszul résnyire nyitotta a szemét. Thronos tekintete a távolba révedt, a szeme ezüstösen csillogott. Mire gondolhatott? Talán most nem ügyel a mentális pajzsra, így aztán sikerül kikémlelni. Igen, sikerülhet Megvan! Most nem védi magát. Thronos egy régi emlékbe merült Tizenéves korában történt. Egy másik vrekenerrel sétált, aki nagyjából egyidős volt vele, és kicsit hasonlítottak is egymásra. Igen,

Lanthe látta már ezt a vrekenert, sok közös történetük volt. Nagyot nyelt, és tovább fürkészte Thronos gondolatait A fiatal vrekener égett a vágyakozástól. Évek óta kereste a lányt, és amint Aristóval beért a völgybe, megérezte az illatát. Végigsiettek egy kanyargós úton. Minden ablakba felnézett – Még mindig nem értem, miért akarod megtalálni – mondta Aristo, miközben a nyomában maradt. – Engem haraggal töltene el minden sánta lépés, minden fájdalmas szárnycsapás. Hogy tudsz neki megbocsátani? Úgy, hogy Thronos a kis varázslólány helyébe képzelte magát, és átérezte, ő mit élt át. – Hiszen kicsi volt még. A szüleit szinte a szeme előtt fejezték le, szeretett nővérét meggyilkolták. – És ez így volt helyes. A szülők veszélyeztették a Szövetséget, felfedhették volna létezését a halandók előtt az érzékelhető varázserővel. A nővére pedig megölte apánkat, a királyt Aristo éppen úgy

gondolkodik, mint ő. – Miből gondolod, hogy a párod megbocsát neked? – Ha elmondom neki, apánk miként talált a lakhelyére, tudja majd, hogy nem vagyok felelős azért, ami történt. – Elhaladtak egy fogadó mellett, Thronos megpillantotta az ablakban a tükörképét. A sebhelyei láttán elfintorodott. Aristo észrevette. – Már kislánynak is szép volt, nem? – Igen. És? – Thronos tudta, hogy nála szebbet sosem láthat Már akkor is gyönyörű volt. Szinte el sem tudta képzelni, milyen szépséggé cseperedett. Órákon át próbálta maga elé képzelni – A varázslók népe felszínes népség. Már így is súlyos dolgok állnak közétek, és mi van, ha azért utasít majd el, ahogy kinézel? Erre nem gondoltál? Dehogynem. Ahányszor csak a tükörbe nézett – Ő a sorstól elrendelt párom. Ő is érezte, hogy így van – Amikor az utolsó együtt töltött napon édesen felnézett, és sóhajtott – Nem lehet, hogy csak egyszerűen párosodni

akarsz? Arra valóban vágyott. De még mennyire, szentséges istenek! Thronos mégis türelmes volt, hiszen tudta, hogy ezt a két évet, amíg a lány tizennyolc éves nem lesz, és végre az övé lehet, ki kell várnia. Még huszonnégy hónapig kell visszatartania a szenvedélyét, így tudja a vrekenerek törvényeit tiszteletben tartani. Örökkévalóságnak tűnt, főleg, hogy egyre erősebb volt benne a kíváncsiság. Thronos eltűnődött, vajon minden tizennyolc éves fiatal ennyit fantáziál-e a közösülésről. – Attól félek, csalódni fogsz – mondta Aristo. – Azt mondod, jobb lenne, ha feladnám, és meg sem próbálnám? Felejtsd el! Úgysem értenél meg. Thronos bátyja még nem találta meg a párját, és valószínű, hogy évtizedekig, vagy akár évszázadokig várnia kell. Thronos esete, vagyis hogy ennyire fiatalon rátalált a párjára, rendkívülinek számított. – Akkor magyarázd el! – Melanthe a mindenem az ideális nő a

számomra. – Nem azért, mert hibátlan, hanem azért, mert Thronos még a hibáit is imádta. Nemcsak vágyott rá, de létezni sem tudott nélküle Ketten együtt alkottak egy egészt. Ezt mások miért fogták fel ennyire nehezen? – Mert az enyém – mondta egyszerűen. – Harcban állunk a népével – jegyezte meg Aristo önkéntelenül. – Talán nem kellene harcban állnunk velük – Ahogy közelebb értek, Thronos elhallgatott. – Az út végén álló ház lesz az – szólt hátra a válla fölött, majd előresietett. – Ott, fent A szíve hevesen vert, ahogy az ablakpárkányra szállt. Melanthe! Ágyban feküdt, és aludt. Thronos visszafojtotta a lélegzetét, és beosont. Elakadt a lélegzete. Melanthe nővé cseperedett Mohón bámulta. Tudta, hogy gyönyörű lesz, de a valóság minden képzeletét felülmúlta. Halvány arcára árnyékot vetettek sűrű pillái, fekete haja bársonyosan omlott a párnára. A takaró a derekára csúszott, vékony

hálóinge alatt domborodott a keble. Telt keblek. Mellbimbója kirajzolódott a vékony selyem alatt. Thronos szíve elszorult a látványtól, vére az ágyékába tolult. A régi sebek már nem is fájtak. Most bármit meg tudott volna bocsátani a lánynak. Hogy bírom ki ezt még két évig? Fogalma sem volt, mit tegyen, mit mondjon, amikor végre rátalál. Most minden olyan nyilvánvalónak tűnt: leül mellé az ágyra, cirógatással ébreszti, és elmondja neki az igazságot arról a végzetes éjszakáról. Gyűlölte, hogy fájdalmat kell okoznia neki, mert tudta, hogy Lanthénak hatalmas lelkifurdalása lesz azért, amit tett. De tiszta vizet kellett öntenie a pohárba Ekkor egy idősebb vámpír jelent meg a szobában, néhány üveg bort hozott. Thronos ugrásra készen a párja védelmére akart kelni – Lanthe, már itt is vagyok – szólt a vámpír, aki nem vette észre az árnyékban lapuló Thronost. Melanthe felült, és mosolyogva megdörzsölte a szemét. –

Marco. Marco, a vámpír, Lanthe illatát árasztotta. A lány pedig az övét Thronos megdermedt, képtelen volt felfogni, amit lát. Melanthe még túl fiatal ahhoz, hogy férfit fogadjon az ágyába Biztosan tévedés. Ekkor a vámpír észrevette, és elkerekedett a szeme. Mindketten a lány felé ugrottak, de a vérszívó tudott illanni, így előbb ért oda, és átteleportálta Lanthét a szoba másik sarkába. Lanthe döbbenten pislogott. – Te? – Ki ez az átokfajzat? – háborgott a vámpír. Thronos végre megszólalt. – Melanthe, beszélnem kell veled – Az ellenségem – vágott közbe a lány. – Reméltem, hogy soha többé nem látom. – Kívánságod parancs, édesem – mondta a vámpír, majd elillantak. – Nem! – üvöltött fel Thronos. Már olyan közel volt. Kétségbeesetten kutatta át a szobát, hátha rájön, hová tűntek. Úgyis megtalálja Aztán az ágyra pillantott, és összevonta a szemöldökét. Vér a lepedőn Melanthe

szüzessége? Forogni kezdett vele a világ. Nem ez nem lehet De igen. Ezen az éjszakán Lanthe odaadta az ártatlanságát annak a férfinak. Pedig ő az enyém! Thronos saját mellkasába vájta a karmait, hátravetette a fejét, és úgy ordított, mint egy sebesült állat. A teste összes fájdalma egyszerre izzott fel, majdnem összeesett. Aristo felkiáltott, és néhány pillanattal később odaért. Összehúzta a szemét, ahogy a szobában körbenézett. – Egy másik férfi? – kérdezte, és nem tűnt meglepettnek. A vámpír bőre sima volt és hibátlan. Vér a lepedőn. Melanthe az enyém, és ő a magáévá tette Thronos hátat fordított, öklendezett, majd elhányta magát. Aristo felcsattant – Még most is meg akarsz bocsátani? Thronos ernyedten hagyta, hogy bátyja elvezesse. Nem sokkal később mohón vedelte a szeszt, amivel Aristo kínálta. Utána Aristo azt javasolta, látogassanak el egy tilalmas örömtanyára. Thronos lelkesen fogadta az

ötletet. Átok az átoktettekre; italba akarta fojtani a bánatát, és más nőkkel akart vigasztalódni. De képtelen volt erre. Más nők illatát visszataszítónak tartotta Egyetlen vrekenert sem ismert, aki hűtlen lett volna a társához. Thronosnak Melanthe kellett, senki más. Ahogy teltek a hónapok, egyre inkább meggyőzte magát, hogy biztosan nyomás alá helyezte a vámpír, a lány azért adta neki az erényességét. Elhatározta, hogy megtalálja, és elszakítja más férfiak befolyásától. El is hitte, amivel áltatta magát, amíg a következő évben meg nem látta a lányt egy magas tündérférfival. Nevetve futottak át egy portálon, miközben csókolóztak. Melanthe ezzel sokkal jobban megsebezte Thronost, mint azzal, amikor megparancsolta, hogy ugorjon Azok után, amiket az imént megtudott Lanthe megpróbált uralkodni a légzésén. Tanúja volt Thronos zuhanása után az első találkozásuknak. Érezte a fiatal vrekener kétségbeesett csalódását,

amit azért élt át, mert Marco ágyában találta őt. Érezte a rosszullétét, a hitetlenkedését. Perzselte a féltékenység, letaglózta a sérülések fájdalma. Thronos alig győzött volna még két évet várni rá pedig eddig évszázadokat várt. Sikerült lehunyva tartania a szemét. Nyugodtan lélegzett Lesokkolta minden, amit megtudott, de legjobban Thronos kísérőjének kilétén döbbent meg. A vasvillás vrekener ugyanaz volt, aki a macskaköves utcára hajította Sabine-t Aristo. A vrekenerek királya. Thronos bátyja Nyilvánvalóan nem érdekelte, hogy Lanthe az öccse párja. A király a varázsló nővérek halálát kívánta. Ha Thronos most elviszi Skye Hallba, akkor Aristo megtalálja a módját, hogy végezzen vele? És Thronost miképpen győzi meg arról, hogy igazat beszél? Az a helyzet, vrekener, hogy belopakodtam az elmédbe, és ott megláttam egy emléket, ami, hát, hogy is mondjam, a számodra megalázó. Kiderült, hogy a szadista

vadállat, aki üldöz és kínoz engem, nem más, mint a bátyád. És persze a királyod Gondolom, ő nevelt, miután a nővérem lecsapta a drága apukád fejét. Most már értette, miért nem tudott Thronos a támadásokról. Melyik lovag lett volna olyan ostoba, hogy beárulja a királyt? Thronos egy oszlopnak dőlt, és ugyanolyan betegnek tűnt, mint azon az éjszakán. Lassan a földre roskadt Hátrahajtotta a fejét, a mennyezetet bámulta, lenyűgöző szeme a messzeségbe meredt. Azon gondolkodott, hogy vajon valaha sikerül-e leráznia magáról a Melanthe iránt érzett ragaszkodását. Talán a halálban, gondolta Lanthe a férfi arcát fürkészte, aztán a mellkasát, és a sebhelyeket, amik az ő hibájából csúfították. Ó, mennyire gyűlölte Thronos azokat a sebhelyeket! És Lanthe a lelkét még annál is jobban megsebezte. Tudta, hogy Thronosnak fájt őt mással látni, de fogalma sem volt, mennyire. És bármennyit kellett szenvednie a vrekenerek miatt,

most vágyott a hajdani, régi Thronos után. Akkor régen, Thronos tökéletesnek látta őt, és meg akart bocsátani neki, amiért megnyomorította. Aztán Lanthe akaratlanul úgy megsebezte, hogy abból már nem gyógyult fel. Nem bírta megemészteni, amit a férfi emlékeiben látott. Valaki más szólt Thronos apjának az apátságról? Mi volt az igazság arról a végzetes éjszakáról? Thronos egészen biztos volt abban, hogy Lanthe megbocsát. A varázslónőt elrémítette, mennyire vágyott arra, hogy Thronos valóban ártatlan legyen, pedig ha ez igaz akkor a férfi nem érdemelte meg a szenvedést, amit Lanthe akarva és akaratlanul okozott neki. Összetörtem egy kisfiú testét. És egy fiatal férfi szívét. 16. Amikor Lanthe felébredt, a birodalomban még éjszaka volt, és nem szűntek a harcok. Talán itt soha nincs vége sem a sötétnek, sem a csatáknak. Thronos elment, talán élelem után kutatott. Mivel Lanthe nem evett húst, nem sok reménye volt

arra, hogy megreggelizhet. Vajon Thronos még emlékszik, amikor nyulat fogott neki? Lanthe meglepődött, hogy a vrekener magára hagyta, de hát úgysem tudott volna elmenekülni. Felkelt, megmozgatta a nyelvét meggyógyult. Aztán nyújtózott egyet Rémesen érezte magát a hideg kőpárkányon töltött éjszaka után, és el sem tudta képzelni, hogy Thronos aludt-e egyáltalán. Le akarta mosni a bőrére, a hajába ragadt port és piszkot, úgyhogy a barlang szájához ment, levette a kesztyűjét és a csizmáját. Szakadt az eső, felkavarta a lávafolyam széleit, és kis patakokat alkotott – Lanthe a szakadék széléhez óvakodott, és nem nézett le, ahogy langyos esővízért nyúlt. A Szövetség legtöbb népe gondosan ügyel a tisztaságra, de Lanthe hetek óta nem fürödhetett, be kellett érnie néhány csepp hideg vízzel. Összetett tenyeréből esővizet ivott, kiöblítette a szájából a maradék vért, aztán levette az alsóneműjét és a mellvértjét,

hogy megtisztogassa azokat, és saját magát is, amennyire csak lehet. Mosakodás közben eltűnődött mindazon, amit az utóbbi két napban megtudott Thronosról, és döbbenetes következtetésre kellett jutnia: nincs okom gyűlölni őt. Múltbeli oka legalábbis nem volt ilyesmire. Thronos nem volt bűnös semmi olyasmiben, amivel Lanthe magában vádolta. Nem volt benne a keze Sabine meggyilkolásaiban, sőt, megpróbálta megelőzni ezeket. Lanthe most már elhitte, hogy az apátság titkát is megőrizte. Szerette volna, ha Thronos elárulja neki, hogy apja, a király, támadásra készül? Hát persze. És örült volna, ha Thronos kordában tudja tartani az embereit és a bátyját, ám ezt nem várhatta el tőle. Az kizárt dolog volt, hogy kételkedett volna a többi vrekener szavában. Az elmúlt éjszaka végre enyhült Lanthe aggodalma, ami a váratlan támadások óta emésztette. Most már tudta, ki az ellenség: Aristo. És tudta, hol találkozik vele

legközelebb: a szörnyű Skye Hallban. Persze csak ha Thronosnak sikerül kiviteleznie a tervét Ha Lanthe megszabadul a bénító aggodalomtól, vajon fokozódik a varázsereje? Kibontotta és megmosta a hajfonatait. Amikor végzett, az arcát szegélyező tincseket újra gondosan befonta, a többit szabadon hagyta, hogy dús hullámokban omoljanak a vállára. Jó volt kicsit egyedül lenni, átgondolni a történteket és a Thronos iránti, egyre növekvő érdeklődését. Miután belenézett a férfi emlékeibe, ismét elaludt, és élénk álmokat látott kettőjükről. Az egyik álomban esőben ázva csókolóztak. Thronos a tenyerébe fogta Lanthe arcát, simogatta, aztán felnyögött, és mohó szenvedéllyel falta, amíg eggyé nem vált a lélegzetük, amíg benne is fel nem éledt a csillapíthatatlan sóvárgás. Soha senki nem csókolta még így. Mintha a férfi belehalt volna abba, ha nem viszonozza. Egy másik álmában Lanthe végigsimította az összes

sebhelyet Thronos meztelen testén, aztán a nyelve követte a kezét. A férfi beleremegett, de többet akart Lanthe felsóhajtott, majd eltökélte, hogy az ilyen gondolatokat kiveri a fejéből, és nem törődik azzal, mennyire keményedett meg a mellbimbója a hűvös levegőn. Megfeszítette a hátát Érezte, ahogy az eső végigcsorog rajta, és hűti a bőrét. Ráadásul ezek már nem az első érzéki álmai voltak a vrekenerről. Nem bizony és az utolsó találkozásuk óta eltelt év során a fantáziálásai egyre gyakoribbá váltak. Lanthe az éjszakát fürkészte. Thronos bizonyára hamarosan visszatér. Felöltözött, a kesztyűjéért nyúlt, amikor Valamit hallott a háta mögött. Megpördült A barlang hátsó fala kinyílt, pontosan ott, ahol Lanthe az aranyat érezte. Thronos unott arccal lépett elő, mögötte pedig Ott ragyogott a mennyország. Thronos figyelte, ahogy a párja megpillantja az aranytemplomot, amit felfedezett, és majdnem összeesik. –

Nem csal a szemem? Ezek szerint a nyelve is meggyógyult. Akkor nemsokára újabb hazugságokra számíthat. De Lanthe nem volt olyan ügyes hazudozó, mint amilyennek ő gondolta. Voltak árulkodó jelek, amiket Thronos észrevett. A távollétében a varázslónő megmosdott, a bőre rózsás volt és tiszta, kék szeme fénylett. Hollófekete haja fényes fonatokban és hullámokban száradt. Thronos bele akart túrni ebbe a hajkoronába. Magához akarta szorítani a nőt, érezni akarta a tincseit a bőrén Megremegett belül. Acélkarmos kesztyűje nélkül Lanthe valahogy törékenyebbnek, apróbbnak tűnt. A férfi rosszallón végigmérte a ruházatát. Skye-ban gondoskodnia kell számára a megfelelő öltözékről. – Thronos, mondd, arany van a kövek mögött? – Igen. Egy egész templom, a padlótól a magas mennyezetig arany téglákból kirakva. Még én is lenyűgözőnek találtam Lanthe mintha halkan felnyüszített volna. Amikor a súlyos ajtó elkezdett

becsukódni, odarohant, de a kőfal összezárult, mielőtt elérte volna. – Nyisd ki újra! Kérlek! – rimánkodott kétségbeesetten. Thronos nem felelt, csak közönyösen a sziklaperemhez sétált. Hallotta, hogy Lanthe tíz körömmel kaparja a barlang falát, de tudta, hogy képtelen lesz kinyitni az ajtót. Most majd ő nézi levegőnek. A láthatárt fürkészte, a mocsár felett kavargó vihart figyelte, ahogy a lassan halványuló villámok megvilágították a lila felhőket. Milyen más, mint Thronos felhők feletti otthona! Az Égi Birodalom lebegő szigetekből állt, a hatalmas monolitok a felhők felett úsztak. Mennyezete a tiszta kék, vagy csillagokkal pettyezett fekete égbolt volt. Skye Hall a királyi székhely, de minden szigeten egy-egy város terült el. Építészeti szempontból kifogástalannak tekinthető az egész birodalom. A házak szögletesek és egyformák voltak, a falak ragyogtak a napfényben. Az erényes vrekenerek lételeme a rend, és ezt

érezni is lehetett. Nem úgy, mint itt, ezen a síkon. Thronos káoszt érzékelt. Mégis, valahogy lenyűgözte a látvány Talán volt valami vonzó ebben a birodalomban? Nyugtalansága egyre nőtt, az az átkozott várakozás nem hagyta békén. Amint lehetett, vissza kellett mennie megszokott otthonába – Thronos, hogy nyitottad ki? Úgy, hogy elolvasta a feliratot. A végtelenül hosszú éjszaka alatt Thronos ráébredt, hogy gyávaság lenne, ha nem olvasná el a hieroglifákat. Márpedig ő nem volt gyáva Lehet, hogy a hieroglifákat nem is a démonok nyelvén írták. Talán valami misztikus írás lehet, amit csak bizonyos kiváltságos szövetségbeliek tudnak elolvasni. Például azok, akik erre méltók Például ő. Thronos úgy gondolta, hogy többet tudhat erről a síkról, ha nekiáll olvasni. Úgyhogy a külső barlangfalon el is kezdte, és haladt befelé. Néhány helyen az idő kikezdte a sziklát, de annyi bizonyosan kiderült, hogy a barlang egy ősi

templom bejárata volt: a sárkányimádat és a rituális áldozatok templomáé. Nem aggódott emiatt. Elég valószínűtlen volt a sárkányok felbukkanása a háborúktól szaggatott Pandemoniában; a sárkányok ugyanis szinte minden dimenziósíkon kihaltak már. Megtalálta, hogy miként léphet be a templomba, és könnyedén ki is nyitotta az ajtót. Mögötte megtalálta a párja legédesebb álmát Köztudott volt, hogy a varázslók imádják az aranyat. Thronos első kézből tudta, mennyire. Emlékezett egy napra, amikor Melanthe nem jött ki a rétre. Előző nap rosszul érezte magát, Thronos pedig aggódott miatta. Odarepült az otthonához, hogy a tetőn lopakodva megpróbálja a sok varázslat alapján kiszagolni, melyik lehet az ő szobája. Az apátság falán odakapaszkodott egy ablakhoz, és bekukucskált Odabent egy fekete hajú asszonyt látott, hatalmas, arany fejdíszben és álarcban, ahogy kék szemében őrült láng lobog, aranyakat dörzsöl az

arcához, és suttogva beszél. – Az arany maga az élet. Az arany tökéletes Minden aranyhoz külön beszélt, mintha a piacon társalogna az ismerőseivel. Thronost kirázta a hideg. Még soha nem látott őrültet, és úgy sejtette, hogy ez az asszony Melanthe anyja. A szobában csak úgy kavargott a varázslat, a nő pedig dalra fakadt: – Szíved fölé készíts belőle vértet, akkor soha nem ömölhet a véred. Aranyozd be hajad, bőröd, arcod, s legyőzhetetlenné teszed kardod. Varázslónő sosem lophat eleget, aki az útjába áll, majd megfizet Hirtelen felnézett, és a tekintetük találkozott. Thronos hátrahőkölt, de a nő felkiáltott: – Látlak ám! Gyere csak ide, fióka! Bújj be a varázslók várába! Thronos nagyot nyelt, és menekülésre készen az ablakpárkányra telepedett. A nő mögött hegyekben állt az arany, olyan sok volt, hogy azt egy életen át sem lehetett volna elkölteni. Melanthe családja ezek szerint gazdag. De akkor miért

hagyták őt éhezni? – Szóval miattad mosolyog annyit a kis Melanthe leányom – szólt a varázslónő. – Állandóan az eget kémleli, a felhőkben jár, mintha veled repkedne. Thronos pedig állandóan a földet kémlelte, hogy vigyázzon rá. – A földet fürkészed miatta, Thronos Talos, Skye Hall gyermeke? A gondolataiban olvasott. – Nem lesz tartós. Melanthe sosem lesz az, akire neked szükséged van. Nem tudod megtörni a leányom, márpedig csak úgy szerethetne téged Thronos nem azt akarta, hogy Melanthe szeresse. Abból nem kért. Meg akarta törni, éppen azért, hogy azzá váljon, akire neki szüksége van. És majd azzal kezdi, hogy megzsarolja az aranytemplommal, akkor talán választ kap a kérdéseire. Be kell jutnom! Az ajtó mögött több arany volt, mint amennyit Melanthe valaha látott. Még a varázslók királynőjének, Morganának sem volt ilyen sok. Hogy tagadhatja meg ezt tőle Thronos? Lanthe érzései kavarogtak az emlék miatt,

amit meglátott, és saját álmai miatt is. Ismét a kőfal felé fordult, nekidőlt, a feje fölé emelte a karját, hogy minél jobban hozzásimulhasson az ajtóhoz, ami a mennyországtól elválasztotta. Sokáig állt így, mintha át akarna szivárogni a falon. Thronos jelenléte szinte eltorlaszolta az ajtót. Ő volt a kulcs Meg kellett győznie. Gondolkodj, Lanthe! Mit is akar tőle Thronos? Megszólította. – Kérlek! Nem tagadhatod meg tőlem. A férfi a földön ült, behajlította a térdét, könyökével rátámaszkodott, majd lezseren felelt: – Én találtam. Az enyém Az én templomom, az én aranyam, úgyhogy az számít, amit én akarok. Valahogy izgató volt ez a határozottság. Lanthe meglepetten vette észre, hogy mellbimbója ismét megkeményedik. Ajkába harapott, és azon gondolkodott, mit tegyen, hogy meggyőzze Thronost. Ha megérinthetné az aranyat, ha érezhetné, ahogy hívogatja Thronoshoz lépett, és letérdelt a két lába közé. A

férfi láthatóan meglepődött, de helyet csinált neki, úgyhogy Lanthe még közelebb húzódott. Szikrák pattantak közöttük, Lanthe érezte Thronos testének melegét. Ingén csak egyetlen gomb volt begombolva, mellkasa szaporán emelkedett és süllyedt, ahogy levegőért kapkodott. Nagyot nyelt, és amikor Lanthe lepillantott, észrevette, hogy odalent megmozdult valami. Ébredezett és már most igen méretesnek tűnt. A démonok híresek voltak a méreteikről Remélem, hamarosan megmutatja, mert meghalok a kíváncsiságtól. Nem! Egy vrekenerrel mégsem fekhet le csak úgy. Ne bámuld már a farkát! Gyorsan felemelte a tekintetét, és megköszörülte a torkát. – Thronos, azon a falon túl rejtőzik számomra a mennyország. Miért nem engedsz oda? – kérdezte, és észrevette, hogy a férfi nyakán egy kevés aranypor csillog. Vajon a templomban hullik az arany, mint a zápor? A gondolatra megdobbant a szíve. Thronos összevonta a szemöldökét. – Azért,

mert Elhallgatott, hiszen Lanthe megragadta az egyik szarvát, és oldalt fordította a fejét. – Aranypor – sóhajtott fel önkéntelenül. – Először add ide ezt – Thronos bőrének csodás illata volt, akár az aranynak. Lanthe felnyögött, és odadörzsölte az arcát, hogy az aranyport érinthesse. Aztán elhúzódott. Thronos nyakán lüktetett egy ér, és felette még mindig maradt egy kevés aranypor, ami szinte együtt dobbant a szívével. Túl csábító! Lanthe Thronos nyakára tapasztotta ajkát, érezte a nyelvével a lüktetést, a hűvös aranyat és a férfi bőrének ízét. Beleremegett a gyönyörűségbe. A füléhez hajolt, majd suttogva megszólalt: – Nem is sejtettem, hogy ilyen jó ízed van. Thronos megremegett, Lanthe pedig visszatért a valóságba. Szent istenek, csak nem a szarvát markolássza? Gyorsan elengedte, és odafordult. Thronos arca kábult volt, pupillája kitágult, szemében vágy csillogott. Fészkelődött, nyilván azért,

mert sajgott a férfiassága Karmait a tenyerébe vájta, hogy visszatartsa magát, és ne érjen a nőhöz. Lanthe hirtelen ráébredt, mit kell tennie. Olyan tisztán látta, mint a templom ragyogó aranyát az ajtó mögött. Meg kell bűvölnie Thronost. Múltjuk során már összebarátkozott vele, futott előle, elutasította, de elcsábítani még sosem próbálta. A halhatatlanok misztikus, bűvös kasztjából származott, tehát meg lettek volna ehhez a képességei. Emellett több évszázadnyi szexuális tapasztalata is volt, ellentétben ezzel a karót nyelt, szűz vrekenerrel. Nem akart túl messzire menni, de bizonyos határokon belül azért elcsábíthatná. Simán az ujja köré tudná csavarni. Ha nem akarta, hogy a férfi Skye-ba vigye, csak nagyon, nagyon szépen kellett ezt kérni tőle. Lassan elmosolyodott, és amikor Thronos tekintete az ajkára siklott, megnyalta a szája szélét. Thronos a homlokát ráncolta, majd nagyot nyelt. A hatalmamban

vagy, vrekener! 17. – Kérlek, kedvesem, vigyél vissza oda! – Melanthe szeme kéken ragyogott, arcán megcsillant az arany. Thronos ilyesmiről még csak nem is álmodott. Megnyalta a nyakamat. Igen, mindenképpen feleségül veszem. Melanthe folyamatosan hozzáért: hol a keze, hol a szája. Thronost minden érintésére átjárta a gyönyör. Lehet, hogy a varázslónőnek nem tetszik, ahogy kinéz, de hogy ízlik neki, az biztos. Minden terve elillant, csak leírhatatlan fantáziacunami kavargott a gondolataiban. Rávehetném, hogy máshol is megízlelje a bőrömet. A férfiasságát Lanthe két piros ajka között Vagy ő is megízlelhetné a nőt, a nyelvével kéjt csalhatna ki belőle. Amikor arra gondolt, hogy ezt megtehetné, legszívesebben feldöntötte volna, hogy a lába közé dugja a fejét. Karmait a tenyerébe vájta, hogy kijózanítsa a fájdalom. Valamelyest sikerült is. – Miért vinnélek? Miért tennék a kedvedre? – Mert a párod látni akarja a

templomot. – Ó, szóval most már a párom vagy? Lanthe közelebb húzódott, mire az otthon, az ég, a nőiesség illata megőrjítette a vrekenert. – Igen, ha az aranyad fele az enyém, akkor a párod vagyok. Hová tűnt az ellenszegülés? Thronos megszokta az utálatos varázslónőt, de ez a változás ledöbbentette. – Ha látod az aranyat, vágysz majd rá. És akkor mi lesz? Úgysem vihetjük magunkkal. – Elég, ha csak megérinthetem, ha felelhetek a hívására. Mint egy talizmán. – Hogyan győzhetnélek meg, Thronos? Te nem érted, mit jelent nekem a nemesfém. Thronos megszólalt, mielőtt még végiggondolta volna, mit is mond. – Az életet jelenti neked. Lanthe elkerekedett szemmel bólintott. – Úgy van! Az arany az élet. Gyönyörű, mint a szerelem, fenséges, mint a nevetés. – Megfogta a férfi kezét, és felemelte Végigvezette az ujjait a mellvért felett a selymes bőrén, Thronos pedig fojtottan felmordult. – Az arany ez – Lanthe a

mellkasára vonta a férfi kezét. – A következő – Thronos hüvelykujja becsúszott a dekoltázsába. – Szívverés. Lanthe szíve hevesen dobogott, Thronos szíve majdnem megállt. Ne markold meg a kívánatos domborulatait! Ne markold meg Lanthe a férfi combjára tette a kezét, és előredőlt, amitől Thronos ujja még jobban odatapadt hófehér keblére. – Mutasd meg nekem az aranyad! Engedd, hogy megfogjam, hogy simogassam az aranyad! Most megpróbálja bevetni a varázserejét: Thronos összevonta a szemöldökét, és elrántotta a kezét. – Nem hat rám a győzködésed. – Nem próbálkoztam varázserővel – felelte Lanthe, és a keze lassan szinte a vrekener ágyékáig kalandozott. – Csak kíváncsi voltam, hogy eszedbe jut-e egy bizonyos másik főnévvel helyettesíteni az aranyat. – Kicsit megszorította, hogy a szavának nyomatékot adjon. Mutasd meg! Engedd, hogy megfogjam, hogy simogassam a férfiasságod! Lanthe pillantása

odatapadt, Thronos csípője önkéntelenül megmozdult. Nem volt kétséges, hogy akarja, hogy vágyik a nő érintésére, a kezére, a szájára Thronos felsóhajtott. Hogy tud majd ellenállni? Muszáj lesz önuralmat gyakorolnia. – Mielőtt beleegyezem, elmondom, mik a feltételeim. – Hallgatom. – Mondj nekem valami olyat, amitől enyhül a haragom irántad! – Jól van. – Lanthe a mennyezetre pillantott, aztán ismét Thronos felé fordult. – Érzéki álmokat álmodtam rólad az imént Ha ez igaz, az egyszerre bátorító és felháborító. – Az imént? Egyszer? Az én álmaim mindig ilyenek, valahányszor sikerül elaludnom. – Nem mondtam, hogy korábban sosem rosszalkodtunk együtt. Mármint álmomban. Thronos szeme elkerekedett. Mit álmodhatott vajon Melanthe? – Úgy látom, máris enyhült a haragod. Mi a következő feltételed? – Ha látni akarod a kincseim, én is látni akarom a tieid. – Thronos maga is elhűlt saját merész

szavaitól. Úgy tervezte, hogy válaszokat követel majd, erre most vetkőztetni próbálja a varázslónőt. A vrekenerek népénél a mezítelenség tabu volt. Még férj és feleség is mindig felöltözött egymás jelenlétében. Az Igaz Hűség Ágyában Melanthe és Thronos között ott lesz a nászlepedő. – Azt akarod, hogy levetkőzzek előtted? – kérdezte Lanthe szendén. Ha már elindultak az úton Thronos rekedten válaszolt. – Igen. Miután beléptél a templomba, levetkőzöl – Rendben! – A varázslónő felpattant, és máris az ajtónál termett. Csak így beleegyezett? A varázslók könnyűvérűek, de Thronos azért számított egy kis ellenkezésre, egy kis alkudozásra, hogy talán csak felül vetkőzik le, vagy ilyesmi. De a szégyentelen nő azonnal beadta a derekát. Thronos úgy érezte magát, mint valami csatában, ahol nem a haditerv szerint alakulnak a dolgok, és neki feszülten kell figyelnie, hogy megértse az új helyzetet.

Felállt, odalépett és eltűnődött. Még mibe egyezne bele vajon? A gondolattól kiszáradt a szája. Lanthe büszkén rámosolygott. Tudta, hogy nagy hatással van a férfiakra, és ezt gyakran ki is használta. Megfogta Thronos kezét, és egészen közel húzódott hozzá. Hát felkínálja a bájait a csábító? A vrekenernek ettől illene dühbe gurulnia nem pedig felizgulnia. Nem szabad megfeledkeznie arról, hogy ez a teremtés a valaha élt leghatalmasabb varázslónő leszármazottja. Gondolnia kell mindazokra, akik már elbuktak ebben a harcban, akiket már leigázott. – Van valami titkos kulcs? Valami jelszó? – Igen. Egy titkos kombináció – A falon olvasott utasításoknak megfelelően Thronos megérintette az egyik ábrát, elfordított egy másikat, és lefelé húzott egy harmadikat. – Fordulj el, amíg kinyitom! Lanthe ismét meglepte azzal, hogy engedelmeskedett. – Hogy jöttél rá, miként kell kinyitni? – Nem volt nehéz – felelte a férfi,

de nem szívesen árulta el a részleteket, hiszen tudta, hogy Lanthe ezt is állítólagos démonszármazásának tudná be. Megnyomni, elfordítani, odébb húzni. Az ajtó újra kitárult Lanthe elrohant Thronos mellett, mintha attól tartana, hogy az meggondolja magát. Bent megtorpant Keskeny válla megremegett A vrekener ekkor megpróbálta párja szemével látni a templomot. Kerek építmény volt, csupa aranytéglából készült, és csak úgy sziporkázott, még a beszűrődő, gyenge fényben is. Középen emelvény állt, körülötte arany padsorok, mint egy arénában. A színarany mennyezetet öt részre osztották, mindegyiken különböző hieroglifák díszelegtek, akárcsak a barlangban. Az aranyfalakat is televésték velük. Thronos még mindig szédült Lanthe érzéki támadásától, ezért inkább tartott egy kis távolságot. Néhány méterrel a fejük felett egy aranypárkányt pillantott meg a falon. Felrepült rá, lekuporodott, és figyelte,

ahogy a párját megbabonázza az arany. Lanthe lassan a fal felé nyújtotta a kezét Megérintette. Úgy megremegett, mintha villámcsapás érte volna Vajon ugyanilyen hevesen reagál közösüléskor is? Tágra nyílt szemmel simogatta az aranytéglákat, tekintetében ámulat ragyogott. Öröm. Thronos legutóbb akkor érzett ilyet, amikor gyermekként utoljára találkoztak a réten. Esett az eső, ő pedig a szárnyával óvta a kis varázslólányt Lanthe most az emelvényhez sietett, pörgött-forgott rajta, és kacagott. Gyermekkorukban ez a nevetés boldogsággal töltötte el Thronos szívét. Most egy másik testrészére hatott Talán ismét megtapasztalhatja az örömöt, amikor először látja a párját ruhátlanul. Lanthe csak ámult, amióta belépett. Pillantása lenyűgözve járt körbe. Szétáradt benne a boldogság. Hogy talált rá Thronos erre a csodálatos helyre? Bár halomban állt az arany, Lanthe figyelme a párkányon guggoló férfira tévedt.

Felsőtestének izmai minden mozdulatnál kirajzolódtak. Arca szigorú és állhatatos volt, megjelenése egészen démoninak tűnt, ahogy odafentről figyelt. Lanthe még sosem hált démonnal. Hmmm Ahogy fel-alá járkált a templomban, Thronos ridegsége enyhülni kezdett, és enélkül nagyon vonzó volt. Lanthe nem tagadhatta tovább, hogy tetszik neki a vrekener. Sok nő bizonyára csúfnak találná a sebhelyeket, de Lanthe szerint ezekből is látni lehet, hogy hadúr. És kit érdekel egy-két sebhely, ha két ilyen ezüstös szem pillantásában fürödhet? Ha tökéletesen formált, márványkemény testben gyönyörködhet? Thronos régen úgy gondolta, hogy Melanthe tenné teljessé az életét. Vajon még mindig így gondolná? És egyáltalán, miért járnak ilyenek a varázslónő fejében, ahelyett, hogy tervezgetné, miképpen szállíthatná Rothkalinába ezt a temérdek aranyat? Miért pillantott Thronosra ugyanolyan érdeklődéssel, mint a kincsekre?

Önkéntelenül is felé fordult. A férfit ez meglepte ugyan, de állta a tekintetét. Be kell vallani, varázslatos pillanat volt. – Engem nézel, amikor körülötted halomban áll az arany? Talán akkor mégiscsak számítok? – Ismét szigorú arcot vágott, mintha szándékosan szeretne rideg maradni. Lanthe legszívesebben felkiáltott volna: Ne, még ne, adj még néhány percet! – Megegyeztünk – mondta Thronos. – Fogytán a türelmem Lanthe megértette, hiszen tudta, mióta vár már erre a férfi. Sőt, most már azt is tudta, hogy egészen fiatal kora óta küszködik a vággyal és a saját kíváncsi természetével. A megállapodás szent volt. Lanthe szinte magába szívta az arany látványát, hogy az emléke örökre megmaradjon. Hacsak vissza nem tudok ide térni – Gyerünk, varázslónő! Melanthe egyébként is el akarta bűvölni Thronost, most azonban tétovázott, hiszen a vrekener előredőlve, mohón figyelte, mint aki rá akarja vetni magát.

– Ha betartom az ígéretem, mi a biztosíték arra, hogy nem érsz hozzám? Ugye tudod, hogy nem szabad? – Csak nézni akarlak – felelte a férfi, de Lanthe érezte benne az egyre növekvő feszültséget. – Hát – Gyerünk már! – Amikor Melanthe továbbra sem csinált semmit, Thronos felcsattant. – Ne tégy úgy, mintha olyan szende lennél! Tudom, hogy egy seregnyi férfival volt már dolgod. Ez a kijelentés megtette a hatását: Lanthe kedve elment az egésztől. Sosem szégyellte, hogy mennyi szeretője volt, de nem is büszkélkedett ilyesmivel. Thronos kegyetlen beszólásai viszont bántották. Legalább kezdte megérteni, mi a vrekener problémája – Nem hinném, hogy jó ötlet lenne szexuális helyzetbe keveredni veled. Thronos felhorkant. – Azt állítottad, hogy egy éven keresztül cölibátusra kényszerültél. Azt hittem, megőrülsz már, hogy férfit találj És ha nem tévedek, éppen most van a termékeny időszakod. – A

varázslónő elvörösödött, és összeszorította a fogát. – Hallottam már hozzád hasonló nőkről. – Lanthe kérdő tekintetére Thronos folytatta: – Könnyű préda. Miért fáj ennyire, hogy mit gondol róla egy őrült vrekener? Azért, mert régen a szemében láthattad, hogy mindenestül elfogad. Lanthe attól tartott, hogy később egész életében ezt az elfogadást keresi majd. Csak akkor tudta felkelteni az érdeklődését egy férfi, ha különlegesnek érezte magát mellette még akkor is, ha tudta, hogy az illető hazudozik neki. Thronos mellett hiába szólt a tökéletes test és a szívszorító múlt, esélye sem volt. – Tudod, még a könnyű préda is megválogatja ám, kivel áll össze. Thronos Talos, te egyszerűen hidegen hagysz. A vrekener felszisszent. – Könnyen elcsábíthatnálak. Előttem többtucatnyian megtették, a kisujjukat is alig kellett mozdítaniuk. De én nem akarlak a magamévá tenni, még csak hozzád sem akarok érni. Ezek

átoktettek. Csak látni akarom a sorstól elrendelt párom – Azt hiszed, ellen tudsz állni, ha meztelenül látod a párod? – Azt hiszed, nem tudok? – Thronos szeme ravaszul felcsillant. – A varázslók odavannak a szerencsejátékért, ugye? Akkor fogadjunk! Úgysem kötöttem még soha fogadást. Nocsak, a kis jófiú fogadást köt. – Ha a tested láttán elcsábulok, és megérintelek, akkor elveszítem a fogadást. Akkor elárulom, hogyan találtam meg a templomot, és hogyan nyitottam ki az ajtót. – És ha nem? – Akkor elégtétel lesz számomra a büszkeségeden esett csorba. Ez már mindennek a teteje! Lanthe elhatározta, hogy letörli az önhitt vigyort a férfi arcáról. – Áll az alku. – Egy pillanatra úgy látta, hogy Thronos ledöbbent – De a szex kizárva. A vrekener felmordult, mintha valamiféle lehetetlenségről hallott volna. – Eszem ágában sincs fattyút nemzeni. Elég, hogy az utódaim félig varázslók lesznek. Azt hiszed,

hagynám, hogy az első gyermekem törvénytelen legyen? Seggfej! Itt egy aranytemplom és egy vonzó férfi, a helyzet csodálatos is lehetne, de milyen jellemző Thronosra, hogy még ezt is képes elrontani. Mintha direkt minden örömöt el akarna venni Ugyan, nem érdemes őt elbűvölni. Meg sem érdemelné – Ezt megjegyzem. – Mit? – Hogy mindig elrontod a saját örömöd, ahányszor csak esélyed lenne rá. – Lanthe elfordult, és elkezdte kioldani mellvértje oldalán a három kapocs egyikét. Thronos lélegzete tényleg elakadt. Lanthe hátrapillantott, és látta, hogy a vrekener az aranypárkányba vájja a karmait, miközben nagyot nyel. Mély, rekedt hangon szólalt meg: – Vedd le! – Lanthe kioldotta a második kapcsot. – Úgy ám – morogta Thronos, vágytól remegő hangon. Melanthe már az utolsó kapocsnál tartott, amikor hallott valamit a nagy barlangon túlról. Megdermedt A hang erősödött valami mozgott a hegyoldalon. Valami nagy

közeledett – Thronos! Ez mi volt?! – Semmit nem hallok. Folytasd! – Ugyan már, démon! – Lanthe elkezdte becsatolni a kapcsokat. – Semmi okod félni. Hirtelen megremegett a templom. – Tényleg? – kérdezett vissza Lanthe. Thronos csalódottan fújt egyet, és megsuhintotta a szárnyát. A varázslónő megfordult, és észlelte, ahogy a férfi eltökélt arccal rohan felé. A szeme elsötétült, és Lanthe úgy látta, mintha a szarva kiegyenesedett volna ez a démonoknál szokás, ha izgatottak. Szóval Thronos elveszítette a fejét. A vrekener kinyújtotta a kezét. – Csak hogy addig kibírjam. Meddig?! A barlangból üvöltést hallottak. Thronos azonnal kijózanodott, és leeresztette a karját. Lanthe megesküdött volna, hogy a kis jófiú két rövid szót morgott az orra alatt. – A picsába! 18. Thronos odaugrott, a nagy barlangba vezető kőajtó mögé tolta Lanthét, közelebb húzta, és védelmezőn köré fonta két szárnyát. – Mi volt

ez? – kérdezte a nő suttogva. – Érzem a szagát, de most nehezen hiszek a saját érzékeimnek. Azt hittem, ezek már minden világban kihaltak. A sárkányokról beszél? Lanthe hallotta valami óriási lény lélegzését a barlang külső bejáratánál, megremegett. Kettős fény világított be, mintha egy kocsi fényszórója lett volna. Thronos kikukucskált az ajtó mögül, hátha meglátja. A szívverése felgyorsult, amikor megpillantotta Lanthe belenézett a férfi gondolataiba, és elakadt a lélegzete. A barlang szájánál egy sárkány állt, sárga szeme világított. Orránál forrt a levegő. A pikkelyei fémes ónix-feketén és ezüstösen csillogtak. A varázslónő suttogás helyett telepatikusan szólalt meg. – Ez a hely, a padok Thronos úgy dünnyögött válaszul, mintha idézne valamit: – Áldozd fel a tisztát, hódolj a hatalmasnak! Íme, a templom, amelynek nincs párja. Ezek szerint ebben a templomban szűz leányokat áldoztak a

hatalmas sárkányoknak? Lanthe nem lepődött meg. Számos démonkultúrában szentként imádták a sárkányokat. Rydstrom oldalán sárkánytetoválás ékeskedett. Rothkalina veszélyes, elhagyatott tájain, a Komor Földeken baziliszkuszok éltek. Lanthe néhányszor elkísérte hozzájuk a nővérét. Sabine egyik képessége az volt, hogy tudott kommunikálni az állatokkal, és néhány baziliszkusz kedves ismerőse volt. Lanthe viszont nem hasonlított a nővérére. Ez a sárkány pedig áldozatra várt. Lanthe felnevetett volna, ha a rettegés nem bénítja meg. Hiszen dehogy volt ő szűz leány! A sárkány biztosan sértődötten kiköpné. A barlangba világító fény egy pillanatra kihunyt. Szent istenek! A sárkány pislogott. A hegy megrendült, a barlangból karmok karistolását lehetett hallani. Belépett a fenevad? Úgy hangzott, mintha vakon járkálna körbe-körbe a barlangban, az ajtó körül. Igen, az ajtó bizonyára bezárult Lanthe és Thronos

mögött. A sárkány fel-alá lépkedett az ajtó túloldalán. Biztosan érezte, hogy odabent vannak, és lakomázni akart. – Nyugi, Melanthe, egy hangot se! – suttogta Thronos. Egy hangot se?! Mit képzel a vrekener? Csak nem azt, hogy nekiáll itt hisztizni? Felháborító! – Magad nyugtatgasd, ne engem! Nekem már van tapasztalatom az ilyen helyzetekre. Például a szénakazalban sem hangoskodtam, pedig a kezem átszúrta a vasvilla. – Felemelte a kezét, és megmutatta a két kis sebhelyet. Igaz, tényleg aprók voltak, és Lanthe általában kesztyűt viselt Thronos megfogta a kezét, majd alaposan szemügyre vette. Lanthe érezte a haragját és a zavarát, de Thronos végül nem mondott semmit. A sárkány türelmetlenül felhorkant, Thronos megszorította Lanthe kezét, és a szárnyával még jobban körbeburkolta. A varázslónő a homlokát ráncolva nézte a szárnyat. A pikkelyei fémes ónix-feketén és ezüstösen csillogtak. Akárcsak a sárkánynak.

Rothkalina baziliszkuszainak vöröses pikkelyeik voltak. Lanthe kíváncsisága legyőzte a félelmét, és még mielőtt Thronos visszaránthatta volna, kinézett az ajtó mögül. Ez a sárkány még egy dologban különbözött rothkalinabeli unokatestvéreitől. Négy szarva volt, nem csak kettő. Éppen úgy, mint a vrekenereknek. A démonfajokkal ellentétben nekik is két pár szarvuk volt. A sárkány haragjában a hegyet ostorozta a szárnyával, amitől a barlangban kőtörmelék és por záporozott. Végül vérfagyasztó üvöltéssel elrepült. Lanthe suttogva megszólalt: – Thronos te innen származol. – Megbolondultál? Nem származom innen – csattant fel Thronos, amint elmúlt a veszély, és elvette a szárnyát Lanthéról. – Ismétlem, varázslónő: nem vagyok démon. A vrekenerek az angyalok leszármazottai. Nekünk célunk van – A hangja ridegebb volt, mint szerette volna, mert valóban valamiféle összhangot érzett a sárkánnyal. Pikkelyeik

hasonlósága nyilvánvaló volt, szarvaik hasonlósága úgyszintén. Bizonyos források szerint a démonok és a sárkányok ugyanazokon a pokoli síkokon fejlődtek ki. Vagyis származásuk ugyanarra, a gonosz eredetre vezethető vissza. Olyan síkokon fejlődtek, akár Pandemonia. – Azt hittem, hogy a vrekenerek szarvai csak dísznek jók, de a te szarvaid kiegyenesedtek, amikor vetkőzni kezdtem – kárörvendett Lanthe. – Ezt higgyem is el? – Márpedig tényleg sajogtak. – Biztos vagyok abban, hogy van démonpecséted is. Azaz nem ömlik ki a magvad, csak és kizárólag a párod testében. Ezt is csak egy varázslónő képes hibaként felróni. A vrekener férfiak máshogy is képesek voltak ugyan az orgazmusra, ám ejakulálni valóban csak a párjukba hatolva tudtak. Thronos erősen elgondolkodott, hogy a démonon kívül van-e még másik faj is, amelyre ez jellemző. – Igen, lehet néhány közös vonásom a démonokkal. – Beletúrt a hajába. – Van éles

szemfogam is ettől vámpír leszek? A szemem pedig ezüstszínre vált; ezek szerint valkűr vagyok. – Tagadd csak, ha jólesik! De akkor is tudom, hogy küszködsz vele. Itt, ebben a birodalomban lehull a vrekener álca, és fény derül a benned lakozó démontermészetre. Amikor Thronos meglátta Melanthe kezén a sebhelyeket, és arra gondolt, hogy mindez egy vasvilla szúrásának az eredménye, a szeme lángot vetett. Szinte érezte a kis varázslólány fájdalmát, szemfoga kiélesedett, hogy átharapja a támadó torkát. Úgy reagált, mint egy démon. De ő nem lehetett az. Akkor viszont miért viselkedett úgy az imént? Azt ígérte, hogy csak nézni fogja, de amikor rájött, hogy Melanthe tényleg levetkőzik, már rögtön tudta, nem bírja ki, meg kell érintenie a lányt. Elképzelte, ahogy megfogja, sőt, szopogatja a mellét, és addig nyalogatja a bimbóját, amíg Lanthe nem bírja tovább. Mire a mellvért félig lekerült, Thronos már újabb tabuk körül

járatta az elméjét. Megfogná a nő kezét, az ölébe húzná, hogy simogassa. A szoknyája alá nyúlna, és hagyná, hogy kalandozzanak az ujjai. Magáévá tenné. Végre megtörne a pecsét, és a magja felszabadulna. A sárkány elment. Mi akadályozhatná meg? Ismét mohón végigmérte Lanthét. – Thronos, nem bűn démonnak lenni – mondta a nő lágyan. – Ha így van, az ellen nem tehetsz semmit, ez van. Szavaira Thronos felnézett, és úgy érezte, nem kap levegőt. Majdnem úrrá lett rajta az őrület. El kell tűnnöm ebből a birodalomból. Vissza kell menni Skye-ba, ahol a józan ész, a rend és az önfegyelem még jelent valamit. Lanthe miatt kétségbe von mindent, ugyanúgy, mint gyerekkorukban. – Ha dimenziókaput tudsz nyitni, tudod érzékelni a már létező kapukat is? Az energiájukat? Lanthe tétován bólintott. – Megtalálhatnánk Pandemonia kapuját. – Az ilyen átjárók értékesek és sérülékenyek. Legtöbbször

elrejtették őket – Útba igazítasz, én pedig megvédelek. – Ugyan már! Nem vagyok hajlandó felkerekedni, és átszelni egy démonsík csatamezőit. Ha a kőajtót bezárod, a sárkány kint marad, mi pedig kivárjuk, amíg szabad az út. – Megkerülhetjük a harcmezőt. – Lanthe nagyon gyors volt, ez pedig korábban elkeserítette Thronost. – Vigyázok rád Lanthe összekulcsolta a kezét. – Erről beszélni sem vagyok hajlandó. Itt maradok az aranyházamban, aranyágyban alszom, és aranyban fürdöm, mint Dagobert bácsi. Ki a fene az a Dagobert bácsi? Megint valaki a tévéből? – Nem maradhatunk itt. Az a fenevad előbb-utóbb megtalálja a módját, hogy berontson. Lanthe elfintorodott. – Odakint ezer veszély leselkedik ránk, mármint a gyilkos démonhordákon kívül is. Azt beszélik, hogy ez a birodalom tele van csapdákkal. – Miféle csapdákkal? – Ismered a halandók meséit a pokolról? Annak a valóságalapja nem más, mint a Pandemoniához

hasonló összes birodalom. Kínzó tűz. Legendás fenevadak Mennyei gyönyörök után elviselhetetlen bűnhődés. Az elátkozottak véget nem érő robotolása – Mint Sziszüphosz, aki örökké a sziklát görgeti a hegyoldalon? – Pontosan. Thronost ez nem győzte meg. – Akkor minél hamarabb meg kell megtalálnunk a kaput. – Nem. Én nem vagyok hajlandó itt hagyni ezt a templomot Fentről fogaskerekek kattogása hallatszott. A kör alakú mennyezet forogni kezdett. – Thronos! Mi történik?! Aranypor szállt, és fent egy ovális nyílás keletkezett. Hatalmas, pikkelyes mancs nyúlt be rajta, karmai a padlóba vájtak. 19. Thronos elkapta Lanthe kezét, és kirohant a barlangból, a külső bejárat felé. Ott azonban egy sárkány várt rájuk, láthatóan ugyanaz, mint az előbb. Erősítést hozott volna? Visszafutottak a templomba. – Egyre haragosabbak – kiáltotta Lanthe. – Mindjárt tüzet okádnak. A tető nyílásánál helyet foglaló

sárkány olyan nagy levegőt vett, hogy Lanthe hajfonatai meglibbentek. Aztán hangos sziszegés hallatszott. Biztosan a tüzet gerjeszti Amikor lecsaptak a lángok, Thronos a falnak lökte Lanthét, és szárnyait használta pajzsnak, hogy megóvja. A tűz ereje akkorát lökött rajta, hogy előreborult, egyenesen a nőre. – Szent istenek! Nem esett bajod? – Már miért esett volna? – hebegett Thronos. Viccelődik? Éppen most? – Na, mehetünk végre? – kérdezte aztán verejtékes arccal. – Hogy? – Lanthe megesküdött volna, hogy olvadó arany szagát érzi. Megolvasztotta a sárkánytűz? Amikor alábbhagyott a forróság, Thronos leeresztette a szárnyát, és hátrapillantott. – A templomnak van egy másik, titkos ajtaja is. Lanthe kinézett két szárnya közül. – De a sárkány még mindig odafent van. – Aztán észrevett valami nagyon, de nagyon különöset. A forró, olvadt aranytócsa közepén egy vörös aranymedált látott, vörös

aranyláncon. Vörös arany. Ez biztosan ziliszkusz arany azaz sárkányarany – Vigyázz! – Thronos ismét betakarta, mert a sárkány újabb tüzet fújt. – Amikor megint lélegzetet vesz, futunk – Van itt valami, amit nem hagyhatok hátra. – A kesztyűd? Semmi szükség rá. – Dehogynem. Egyébként is a medálról beszélek, ami éppen a hátad mögött van. Thronos odapillantott. – Felejtsd el, varázslónő! – Összeszorította a fogát. – A padsorok mögött van egy hátsó ajtó. Ahogy elhalnak a lángok, futunk Most! – Azzal maga elé lökte, és a szárnyával fedezte, amint áthaladtak a templomon, a hátsó falhoz. Lanthe szeme elkerekedett, amikor látta, hogy Thronos szeme követi a jeleket. – Te olvasod a hieroglifákat. Így találtad meg a templomot – Na és?! – Thronos mozgatni kezdte a jeleket a falon. Az aranyajtó lassan nyílni kezdett, a sárkány nagyot lélegzett, és hallották a sziszegő hangot. Túl lassú lesz az ajtó. A keskeny

nyíláson túl Lanthe egy árnyas folyosót látott, lefelé vezető kőlépcsőkkel. – Indulj! – Thronos belökte. Lanthe jó néhány lépcsőfokkal lejjebb járt, Thronos azonban beérte őt. Lángok követték őket Thronos felfogta tüzet a szárnyával. Amikor sikerült megmenekülniük a lángokból, rászólt a varázslónőre: – Gyere mögöttem! Nem tudhatjuk, mibe sétálunk bele. Lanthe bólintott, és félreállt, hogy miközben lefelé rohannak, Thronos megelőzhesse őt. Egy ilyen keskeny alagútban nem használhatta fegyverként a szárnyát. Most, hogy egy csapatot alkottak, valamelyest legalábbis, a vrekener sebezhetősége Lanthe kárára is válhatott. Ha ilyen helyszínen támadtak volna rájuk a ghoulok, végük lett volna vagy rosszabb. A levegő homályos volt a párától és a füsttől. Egy téglalap alakú nyílásból fény szűrődött be. Kijárat! Thronos hátratekintett – Minden rendben! Kirohant, és egy ösvényen találta magát.

Az ösvényt köröskörül meredek, lávafolyammal teli szakadék szegélyezte. Lanthe önkéntelenül megragadta Thonos nadrágját, és azon keresztül rántotta vissza a vrekenert. A férfi zord pillantást vetett rá. – Tudok repülni, ha esetleg elfelejtetted volna. – Lentről, az arcától néhány arasznyira lávagejzír tört fel. – Futás! – Szaporán elindultak a kanyargós ösvényen, Thronos pedig a fejük fölé terjesztette a szárnyát. Alig tudták kikerülni az áradó lávát. Lanthe hátranézett – Ha leestél volna, és megpróbálsz repülni, ez az ár elsodort volna – mondta. Thronos nem tagadhatta, hogy igaza van. – Valami olyasmit kellene mondanod, hogy köszönet neked, ó, nagy varázslónő. A vrekener összehúzta a szemét. – Most megmentettél a zuhanástól. Jó lett volna ugyanilyen méltányosnak lenned, amikor még kisfiú voltam. – Jó lett volna, ha figyelmezteted a családom, hogy a házad népe benéz egy barátságos vacsorára

és egy kis lefejezésre. Van még valami bajod? Mert én sorolhatnám! – A hátuk mögött recsegés hallatszott. A sárkányok az üldözésükre indultak, és már felfelé kapaszkodtak a hegyoldalon. A hegycsúcs túloldalán négy fénycsóva ragyogott a fenevadak szeméből. Úgy hatoltak át a párán és a füstgomolyagon, mint a legélesebb fényszórók. – Mire felérnek, el kell rejtőznünk – mondta Thronos. – Addig viszont jussunk minél messzebbre az ösvényen! Lanthe futás közben megfigyelte, hogy a fennsíkot szegélyező hegyek egész hegyláncot alkotnak a távoli völgyig. Úgy sorakoztak, mint egy éles fogsor. Nemsokára egy fakorlátot pillantott meg, és már nyújtotta is felé a kezét, amikor a korlát elporladt, ő pedig majdnem elesett. – Óvatosan, Melanthe! A korlát úgy omlott össze teljes hosszában, mint a dominólánc. – Elegem van a magas helyekből! Ahogy futottak, Thronos a hegy felőli oldalon tartotta Lanthét. Minél lejjebb

ereszkedett az ösvény, annál többször fröcskölt feléjük a láva. Kénytelenek voltak ugrálni és kerülgetni Az elszenesedett hegyoldalon olvadt ezüstérc csorgott, megcsillant a tűz fényében, és elvonta Lanthe figyelmét. – Előre nézz, varázslónő! Át kellett ugraniuk egy szakaszt, mert elégett a perem. Lanthe majdnem leesett. – Gyere ide! – szólt rá Thronos. Lanthe szó nélkül a karjába vetette magát, a lábát a férfi derekára, a karját a nyaka köré fonta. Thronos magához szorította – Kezdek hozzászokni, hogy rád kell ugranom – mondta Lanthe. Thronos meglepetten indult tovább. – Komolyan? – Csak nyugi. Úgy értettem, hogy azért, mert állandóan menekülnünk kell. – Figyeld, hogy mi történik mögöttünk! – A férfi átlendült egy újabb törésvonalon. – Nem tudtalak figyelmeztetni arra, hogy mi az apám terve. – Tessék? – Fogalmam sem volt az egészről, csak miután elindult a vitézeivel. Az

apátsághoz siettem, ahogy csak tudtam, de mire odaértem, a szüleidet már meggyilkolták. Az igazság arról az éjszakáról. – Hogy jött rá? – A tanítóm meglátta, hogy kiosonok, és követett. – Thronos lassított, és Lanthe szemébe nézett. – Soha nem árultalak el, Melanthe. Szerettem volna beszélni rólad a szüleimnek, és tudtam, hogy Skye Hall hamarosan helyet változtat, de az engedélyed nélkül nem akartalak említeni. Nagy meglepetésére Lanthe így felelt: – Hiszek neked. – Aztán a távolba nézett – Mindjárt a hegytetőre érnek. El kell rejtőznünk. – Thronos szárnyai tökéletesen belesimultak a megfeketedett szikla és a kőből szivárgó ezüstérc hátterébe. – Nagy szerencsénk, hogy beleolvadsz a környezetbe – Nem olvadok bele. – Hidd már el, démon, hogy úgy beleolvadsz itt a pokolba, mint aki itt született! Az a szerencséd, hogy a tűzokádó sárkányok szaglása nem túl jó. – Honnan tudod? – Ismertem

egy falkát Rothkalinában. A nővérem tud velük beszélni. Nagyon kedvesek, ha jól ismered őket. Csak a betolakodókat bántják, szóval – Elhallgatott, és követte Thronos dermedt tekintetét. A hegy oldalán egy tucat sárkány kapaszkodott felfelé, ellepték a sziklát, mint a denevérek a barlangok tetejét. 20. – Betolakodók vagyunk. – Thronos leguggolt, és a hegyoldalnak támasztotta a hátát. Kiterjesztette két szárnyát, teljesen betakarta vele mindkettőjüket, majd beleolvadt a környezetébe. A francba is, Lanthénak igaza volt! A varázslónő reszketett. – Nem láttak meg. Itt rejtve vagyunk Csak ne gondolj a veszélyre! – nyugtatgatta. Hosszú percekig csak a szívverésüket hallgatták Thronos szárnya alatt a mélységes csendben. – Gyermekkorunkban is bebújtunk így a szárnyad alá – suttogta végül Lanthe. – Olyankor mindig suttogtam, mintha egy takaró alá bújva, titokban sokáig maradtunk volna fent éjjel. –

Titkokat árultunk el egymásnak. – Ezek szerint mégiscsak emlékszel a közös pillanatokra? – kérdezte Lanthe, és úgy tűnt, örül ennek. Egyes pillanatokra jobban, mint másokra. Thronos megvonta a vállát. – Szerinted meddig kell itt lapítanunk? – Nem tudom, de várakozunk, ameddig szükséges. – Amint Thronos ezt kimondta, bal felől leomlott az ösvény egyik oldala. A sárkányok felordítottak a magasban. Aztán jobb felől is szétmállott egy sziklarész. Melanthe és Thronos egy keskeny kis szigeten maradt. – Megint a magasban – Melanthe olyan erősen harapott az ajkába, hogy Thronos már azt hitte, kiserken a vére. Beszélgetni akart, hogy elterelje a figyelmét a helyzetről. De mit mondjon? Nem kellett sokáig törnie a fejét, mert Lanthe megszólalt. – Ha ezt túléljük, visszamegyek a medálért. – Dehogy mész. – Különben sem találná meg – Az nem közönséges arany volt, hanem vörös ziliszkusz arany, más néven

sárkányarany, a legritkább és legdrágább fajta minden birodalomban. Muszáj megszereznem, Thronos! – Az időzítés rettenetes. El sem hiszem, hogy még most is ez jár a fejedben, amikor ekkora veszély fenyeget. – Persze Thronosra ez ugyanannyira igaz volt. Ahogy lepillantott Lanthe combjára a dereka körül, és a kihívóan felcsúszott szoknyáját leste, az ő gondolatai is visszatértek a templomba, a kincsre, amit majdnem láthatott. És még ekkora veszély közepette is ébredezni kezdett a férfiassága. Ráadásul egyre melegebb lett. Két szárnyából áramlott még a sárkánytűz forrósága, és alattuk a lávafolyam sem segített. Melanthe kipirult, Thronos izzadt. Egy verejtékcsepp a homlokáról a nő combjára csöppent. Követte a tekintetével, ahogy a halvány bőrén lassan végiggördül, akár egy tétova simítás. Szerette volna a nyelvével követni, félrehúzni az apró bugyit, és felfedezni, hogy mitől nyögne fel – Thronos, nem

lenne jobb, ha máshogy helyezkednénk? – Melanthe két combja szorosabban fonódott a férfi derekára, aki fel is riadt ábrándjaiból. Lanthe kék szemében valami váratlan, fémes fény villant. Talán érdeklődés? Thronos alig bírta ki, hogy ne tesztelje a határokat, hogy ne induljon felfedezőútra. Rossz időben, rossz helyen, Talos – Igen, mindenképp. – Addig fészkelődtek, amíg Lanthe összezárt lábbal nem ült Thonos lábán. – Milyen érdekes, hogy el tudod olvasni a hieroglifákat – mondta könnyedén. – Lehet, hogy nem is démon nyelven írták. – Aha. – Lanthe mindig ezt mondta, ha arra gondolt, hogy hazugság. Milyen idegesítő tud lenni ez a varázslónő! – Túlságosan sok energiát fektetsz abba, hogy meggyőzz démon mivoltomról. Miért? Ha ez igaz lenne, te jobban éreznéd magad a bőrödben? – Változol, és ezt te is észrevetted. Hazudtál, amikor azt mondtad, hogy nem hallasz semmit, pedig egy sárkány közeledett.

Valótlant mondtál, hogy elérd, amit akarsz: hogy megnézhesd a testem. De a vrekenerek soha nem hazudnak, igaz? – Honnan tudhatnád, hogy úgy viselkedtem-e, mint egy démon? Hány démont rontottál meg? Lanthe válaszra sem méltatta. – Felejtsd el! Ha itt kell meghalnunk, legalább ne veszekedjünk! – törölgette meg a homlokát. – Kész szauna! – A férfi mellkasára pillantott, ahol a tépett ing alatt jól lehetett látni a sebhelyeket. Most Lanthe figyelte a verejtékcseppet, ahogy legördül Thronos testén, végiggurul a sebhelyek felszínén. Lanthe előző nap többször is szóba hozta a sebhelyeket. Vajon nagyon visszataszítónak találhatja őket? Thronosnak bőségesen volt már ideje arra, hogy megszokja a saját külsejét, mégis, valahányszor tükörbe kellett néznie, eszelős gyűlöletet érzett minden sebhely, minden forradás iránt. Az ágyában fekve néha szórakozottan végighúzta rajtuk az ujját, mint egy térképen. Érez Lanthe

valami lelkifurdalást miatta? Egyáltalán, képes a bűntudatra? – Rajta! – Thronos elkapta a nő kezét, és a mellkasára húzta, hogy érezze, milyen kárt tett benne. – Érezd csak, hogy megjelöltél! – Feszülten figyelte Melanthe reakcióját. Nagy meglepetésére Lanthe lassan végighúzta az ujját a szegycsontján éktelenkedő forradáson. Aztán egy másikon, miközben elmélázott. Thronos azt akarta, hogy a nő elismerje, sőt, átérezze a fájdalmát, de mégis zavarba hozta ez a figyelem. Majdnem lesöpörte a kezét, amikor a legmélyebb seb helyén haladt végig. Az a sérülés majdnem megölte. Az üvegszilánk mélyen a mellkasába fúródott. Halványan élt az emlékezetében, hogy minden szívverés fájdalmat okozott, és az anyja, aki zokogva gyászolta párja elvesztését, az isteneknek könyörgött, hogy legalább a legkisebb fiát hagyják életben. Harag! Thronos elkapta Melanthe csuklóját. A nő mintha transzból ébredt volna. – Mi

az? – Sosem bántad meg, amit velem tettél? – Elengedte a kezét. Lanthe olyan messzire húzódott el mellőle, amennyire csak lehetett. – A varázslók megvetik a lelkifurdalást. Nálunk az olyan, mint nálatok az átoktett. Szóval nem, nincs bűntudatom Thronos már kezdte kiismerni. Amikor Lanthe hazudott, volt valami a hangjában, amitől a vrekener szárnya megremegett. Emellett mindig elhúzódott, mintha távolságot szeretne tartani, és sokkal többet pislogott. – Valótlanság, Melanthe. – Így mondják a vrekenerek, hogy hazudsz, te kis szarházi? – Tehát ismered a lelkifurdalást. – Igen, ismerte – Biztosan hallottál arról, hogy nekem fájdalmat okoz a repülés. A Szövetségben szinte mindenki tud erről. Mindig kíváncsi voltam, vajon örülsz-e ennek. Lanthe karba tette a kezét. – A vrekenereknek nincsenek gyógyítóik, akik a sebesült utódaikat ellátják? – Hogyne lennének! A csontjaim rendben összeforrtak, erősek lettek.

– Akkor mégis mi történt? – Megerőltettem a sérült izmokat, újra és újra tönkretettem gyógyuló szárnyam és a lábam. – Meg a hátam, és a másik lábam Sőt, a nyakam és a vállam is. – Addig csináltam, amíg végül így dermedtem halhatatlanságba. Sosem pihentettem meg sebesült testem. – De tudnod kellett, micsoda fájdalommal jár ez majd. – Mit gondolsz, Melanthe, miért tettem? Még tizenhárom éves sem voltam, amikor a nyomodba eredtem. – Szóval túlerőltetted a szárnyalást, ahogy én a varázserőmet merítettem ki a lovagjaid miatt. És most mind a ketten szarban vagyunk. Hibáztathatsz, de én is hibáztathatlak És mondtam már, hogy fel tudnám sorolni démon. Thronos összevonta a szemöldökét. A hosszú évek során soha nem gondolt arra, hogy Lanthe valós okkal gyűlölheti őt. – Lehet, hogy éreznék valami bűntudatot, ha végre nem néznél rabszolgának, és nem sértegetnél állandóan. – Lanthe agresszíven közelebb

hajolt. – Az istenek szerelmére, elegem van abból, hogy folyton a múltbeli szexuális viszonyaimat hánytorgatod fel mégpedig azért, mert te soha nem voltál nővel. Thronos gyűlölte, hogy így volt, de változtatni nem tudott ezen. – Tehát tényleg nem voltál – tette hozzá Lanthe halkabban. Thronos nem tudta leolvasni az arcáról, hogy mit gondol, és ez rettenetesen bosszantotta. Lehet, hogy magában gúnyolódik rajta – A te fajtáddal ellentétben a vrekenerek egy életre választanak párt. Úgyhogy igen, nekem valóban nem volt egy seregnyi szeretőm, mint neked. – Lanthe szeme haragosan megvillant – Minden férfival összefeküdtél, csak a sorstól elrendelt párod nem kellett. Menekültél előlem – csattant fel Thronos. – Mégis mit vártál? Hogy ugorjak a nyakadba, remélve, hogy nem hoztál vasvillát? Semmi okom nem volt rá, hogy ne meneküljek előled. Erre Thronos nem tudott mit felelni. Nem volt kölcsönösség Lanthe csak élte az

életét. Nélkülem. Úgy, mintha soha nem is találkoztak volna Ez dühítette a legjobban. Hogy Lanthe olyan könnyedén megfeledkezett róla, pedig ő minden pillanatban csakis őrá gondolt. 21. Lanthe valójában érzett némi bűntudatot. Amikor belenézett Thronos emlékeibe, megenyhült a férfi iránt. Most pedig, amikor ráébredt, hogy a vrekener mindenben ártatlan, amiben bűnösnek hitte, már képtelen volt gyűlölni. Sőt, szinte már el is tudta képzelni, hogy egyetértésre jussanak, csakhogy négy dolog az útjukba állt. Thronos gyűlölte őt a sérülései miatt. Gyűlölte őt az elveszített évek és a meg nem született utódok miatt. Úgy bánt vele, mint valami hadizsákmánnyal. Ezenkívül kórosan féltékeny és bizalmatlan volt Lanthe tudta, hogy Thronos nem hinné, ha elmondaná neki, hogy kislányként Thronos bátyja volt az, aki az életére tört. Soha nem fogadná el, hogy Lanthe több, mint egy ledér kis senki, aki nem tűri, ha

szajhának nevezik. A féltékenységet és a haragot még csak meg tudta valahogy érteni, de a lekezelő undort nem volt hajlandó elfogadni. Akkor viszont miért vonzódik ennyire a férfihoz? Ellenállhatatlannak látta, ahogy Thronos arcára elszántság ült ki, a szárnyát köré fonta, és forradásos bőrén verejték csillogott. A sebhelyektől kemény, harcedzett férfi benyomását keltette és Lanthe ezt szexisnek találta. Amikor a forradásokat végigsimította, olyan dolgokat vett észre, amilyeneket korábban soha. Hogy milyen selymes a napbarnított bőre mindenhol, ahol nem sebhelyes. Hogy milyen érzékeny az érintésére Hogy az izmai megfeszülnek a keze alatt. Thronos nadrágja egészen lent volt a csípőjén, és Lanthe észrevette, hogy nem lát csíkot, ahol ne érte volna a nap. Hallotta, hogy a vrekenerek minden körülmények között szégyenletesnek tartják a meztelenséget. Márpedig nyilvánvaló, hogy Thronos sokat napozhatott

meztelenül, miközben halhatatlanságba dermedt. Érdekes. A férfi azt mondta, hogy minden éjjel Lanthéról álmodott. Vajon rá gondolt, amikor a napsugarak simogatták a testét? A nő lélegzése felgyorsult, amikor elképzelte, ahogy Thronos rá gondol, és közben simogatja magát. Odébb csúszott az ölében, Thronos pedig rekedten megszólalt: – Melanthe, gyorsan meg kell találnunk azt a kaput. – Próbált uralkodni magán, nehogy a varázslónő csuromvizes dekoltázsára bámuljon, de képtelen volt ellenállni. Lanthe lepillantott, és észrevette, hogy a vrekener férfiassága egyre csak nő. Ha kicsit közelebb húzódna, érezhetné, ahogy a csípőjének nyomódik. – Igen, most már én is így gondolom. – Mert a sárkányoknál és a démonhordáknál csak attól félt jobban, hogy teherbe esik egy vrekenertől. Thronos okos volt, és meglepően vonzó. Ha abbahagyná a sértegetését Nem várhat több napig, mert végül Thronos egészen

kiismerné. Úgyhogy megpróbált koncentrálni, nehogy a hegy aranya elvonja a figyelmét a kapu kereséséről. Az éhség és a szomjúság megnehezítette a dolgát, ráadásul leginkább az aranyat érzékelte. Végigsimította az arcát, de már nem volt rajta aranypor. Még mindig a templomot érzi? – Találtál valamit? Igen, érzett egy nagyon gyenge dimenziókapu-rezgést, úgy, ahogy egy halk visszhangot érez az ember. – Talán. Nem tudom – Akkor próbálkozz tovább! Lanthe sötét pillantást vetett Thronosra. – Hagyjál már! – csattant fel, de rögvest meg is bánta. Miért volt ilyen ellenséges? Igaz, nem volt az a nyugodt, higgadt típus, de azért nem provokálta szándékosan a férfiakat. Ez nem is csoda azok után, ami vele történt. És ha Thronos ilyen seggfej lesz? Mindegy, úgysem akar vele maradni; nem fontos, hogy felülemelkedjenek a problémáikon, és békés egyetértésre visszajuthasson jussanak. Elég Rothkalinába. Ha lesz, ez

jól ha elbűvöli, sikerül, hogy Thronos közvetlenül odaviszi. Térjünk vissza a bűvöléshez! Lanthe közelebb hajolt, egészen közel, majd fészkelődve Thronos ölében helyezkedett el. – Árulj el egy titkot! – Tessék? – Régen, amikor így a szárnyad alá bújtunk, titkokat mondtunk el egymásnak. – Nem is miért változtál meg ilyen hirtelen? – kérdezte a férfi rekedten. Kínosan érzed magad, Thronos? – Nem sok nővel volt dolgod, ugye? – A vrekenernek fogalma sem volt, mit kezdjen magával Lanthe mellett, és ez csak megkönnyítette a varázslónő dolgát. Nem volt igazságos, de sebaj, a varázslók csak akkor törődnek az igazsággal, ha az előnyükre szolgál. Máskülönben nem foglalkoznak vele. – A nőknek nincs helye a csatamezőn, én pedig időm nagy részét ott töltöm, úgyhogy valóban nem. Nincs helyük a csatamezőn? Lanthe és Sabine a Pravus első sorában harcolt egy lázadó vámpírcsapat ellen. Hallgass, Lanthe,

harapd le az új nyelved! – Most viszont hölgytársaságban vagy, és itt működik egy új szabály: a szárnyad alatt elárulod nekem a titkaid – suttogta. – Vedd úgy, hogy ez a bizalmi szárny-sátor-szauna. Thronos felvonta a szemöldökét. – Bizalmi szárny-sátor-szauna? Milyen különös dolgokat találsz ki? Mindig is gazdag volt a fantáziád. – Van valami, amit szeretnék tudni. – Lanthe ujja végigsiklott Thronos sima felsőtestén, majd lecsúszott a nadrágja derekába. A férfi felszisszent. Hűha – Hogy lehet az, hogy egy ilyen angyal bőrén nincs ott csík, ahol sosem érte nap? Thronos köhögött. – Az Égi Birodalomban nincsenek háztetők, semmi szükség rájuk, mivel a felhők fölött élünk. Ahogy már elmondtam neked, amikor halhatatlanságba dermedtem, téged kerestelek. Gyakran csak hazaestem, megfürödtem, és elaludtam, mielőtt még felöltözhettem volna. – Azt én is szívesen megnéztem volna – mondta Lanthe őszintén.

– Miért vagy ilyen? – Mert rádöbbentem arra, hogy bármelyik pillanatban meghalhatunk. És mert varázsló vagyok, úgyhogy arra törekszem, hogy mindig minden helyzetben a lehető legjobb kártyát húzzam ki. – Ennyi vagyok neked? Egy jó kártya? Igen, éppen ennyi. – Tudod, mi a véleményem? Az, hogy azért morogsz, mert nem leshettél meg. Ha biztonságos helyre viszel, mindent megmutatok – Lanthe kicsit szétcsúsztatta a lábát. Thronos elfojtott egy nyögést. Megint fészkelődni kezdett, mert biztosan nagyon szűknek érezte a nadrágját odalent. – Te nem akarsz kérdezni tőlem semmit? – kíváncsiskodott Lanthe. – Azt állítottad, hogy érzéki álmaid voltak rólam. – A férfi összehúzta a szemét. – Mondd csak, varázslónő, álmodban is tele voltam forradásokkal? Újból felparázslott benne a harag, hiszen ezt az érzést ismerte a legjobban. Megszokta már, hogy gyűlölnie kell Lanthe elhatározta, hogy ezzel megbirkózik. –

Igen, álmomban is. És tetőtől talpig végigcsókoltam minden sebhelyet rajtad. Nagyon érzékeny voltál, de többet akartál, reszkettél a vágytól. Thronos átható pillantással fürkészte. – Te nem nem hazudsz. – Nem bizony. – Pedig azt gondoltam, hogy egy felszínes varázslónő visszataszítónak találná a forradásokat – dörmögte a vrekener. – Thronos, van egymással elég bajunk, ez tény. De a fizikai vonzódás nagyon is megvan közöttünk. – Ez sajnos igaz volt A férfi szemében felcsillant a remény, Lanthe szinte el is vetette a tervét. – Ugye, te is észrevetted, hogy vibrál közöttünk a levegő? – kérdezte. – Azt hittem, ez egyszerűen attól van, hogy a sorstól rendelt párom vagy – vallotta be Thronos a homlokát ráncolva. – De te is érzed irántam. Akkor viszont miért mondtad, hogy hidegen hagylak? – Azt mondtam, hogy fizikai vonzalmat érzek irántad. De nehéz vágynom egy olyan férfira, aki sérteget és

bánt. Thronos elengedte a füle mellett a megjegyzést, és témát váltott. – Hányan voltak, akik iránt ugyanezt érezted? – Na tessék, már megint kezdi. – Hány férfi volt előttem, Melanthe? – kérdezte ismét halkan, mintha lelkileg felkészülne a válaszra. – Úgysem árulom el. – Akkor biztosan rengeteg. – Én több vagyok, mint csupán egy szám – tiltakozott Melanthe. – Különben is, nem a szeretőim száma bosszant téged igazán, hanem az, hogy már ismertelek, amikor összeálltam más férfiakkal, te viszont nem voltál annyi nővel. – Harapd le a nyelved! – Miért nem tartottál ki valamelyik mellett? Tudom, hogy vannak olyan varázslók, akik egy életre választanak párt. – Jobban szeretted volna, ha egy másik férfiba vagyok szerelmes, amikor rám találsz, és már van tíz boldog gyermekem? Akkor erényes asszonynak tartanál? És mondd csak, elrabolnál egy erényes asszonyt a saját önző vágyaid miatt? Elvennéd a szeretett

férjétől és a gyermekeitől? Thronos ingerülten mordult fel. Lanthe folytatta: – Ha te lennél nő, és én férfi, ekkor mindenki elvárná tőlem, hogy sok szeretőm legyen. Nagyra tartanának érte Téged pedig a tisztaságodért tartanának nagyra. Ha én démon férfi lennék, mint te, ezrekkel háltam volna, miközben a sorstól elrendelt párom keresem. Tudod, ez az a bizonyos próbatétel A démonok próbatételnek nevezték, amikor azért szexeltek, hogy kiderüljön, megtörik-e a démonpecsét. A démonok általában már az illatukról felismerték a sorstól elrendelt párjukat, de biztosan csak közösüléssel győződhettek meg, hogy valóban ő az, vagy más. Thronos elvicsorodott, kivillantva éles szemfogát. – És veled sok démon tett próbát? – Egy sem. Thronos szóra nyitotta a száját, már majdnem rászólt Lanthéra, hogy valótlanságot állít, ám a nő megelőzte. – A vrekenerekhez hasonlóan a varázslóknak is megvan az az ostoba

meggyőződése, hogy a démonok vadállatiasak. Azóta tudom, hogy ez nem igaz, amióta Sabine és Rydstrom egymásba szeretett. Mire rájöttem, hogy a démonok igen vonzók, már fogadalmat tettem egy év cölibátusra. – Szóval szerinted a démonok igen vonzók? Azt hittem, neked a hazudós bájgúnárok jobban tetszenek. Lanthénak jelenleg a két méter tíz centi magas, visszafogott vágytól és felfedezetlen érzékiségtől robbanni készülő férfiak tetszettek. – Hát, ami a testi vágyakat illeti, nekem – Ugorj rám, és kapaszkodj! – mordult fel Thronos. Lanthe felvonta a szemöldökét. – Ugyanis szükségem lesz a kezemre. Lanthe kérdés nélkül újra Thronos derekára fonta a combját, és átölelte a nyakát. A vrekener éppen csak megkapaszkodott a hegyoldalban, amikor alant elporladt az ösvény, és felriadtak a sárkányok. 22. Az omladozó kövek mögött egy nyílás tátongott. Egy alig másfél méter magas alagút bejárata. Thronos

megpróbálta legyőzni klausztrofóbiáját, egyik karjával magához szorította Melanthét, és befelé indult az alagútba, olyan messzire, amennyire csak tudott. A szarva az alacsony mennyezetnek ütődött, éles sziklák dörzsölték a szárnya tetejét. – Hogy bírod a bezártságot? – kérdezte Lanthe. – Nem a kedvencem. Hallani vélte Lanthe válaszát: – Gondolom, az imbolygó fakoronát jobban szereted. – Ahogy a Rend börtönszigetén azon az éjjelen. Thronos zavarba jött, ahogy visszagondolt a viselkedésére. De akkor még másmilyennek hitte a varázslónőt Az alagút nyílásában egy sárkány pofája jelent meg. Lélegzete felkavarta a port, alig lehetett látni. Csapdába estek Nem volt más választásuk, tovább kellett haladniuk előre. Beljebb vörös fény szűrődött valahonnan. Sietni kellett, nehogy a sárkány tüzet fújjon rájuk. A fenevad utánuk nyúlt, karmaival szikladarabokat zúdított alá. Thronos betakarta Melanthét a

szárnyával, ahogy fentről kő- és homokzápor hullott a lába köré, akár egy törött homokórából. Kezdett pánikba esni, de tartotta magát. Ki kellett jutniuk, ha nem akarják, hogy élve temesse őket maga alá az összeomló alagút. Thronos nagy küzdelem árán haladt előre, érezte, hogy elszorul a torka. Ahogy egyre beljebb értek, egyre melegebb lett. A vörös derengés erősödött. Amikor végre elérték, egy nagyobb barlang bejáratánál találták magukat. A barlangban láva fortyogott, középen egy magasan futó ösvény szelte ketté, amely mintha egyenesen a pokolba vezetett volna. Thronos lerúgta a lábára nehezedő törmeléket, és leugrott a peremről. Az ösvényen leszállt, majd letette a nőt Kirázta a hajából a homokot, aztán visszanézett. Az alagút teljesen beomlott. Csak egyfelé mehettek Végigpillantott az ösvényen. Lávapatakok vették körül, a távolban egy vashíd izzott. – Azt hiszem, valamelyik sereg búvóhelyére

keveredtünk. – Akkor ki kell jutnunk, mielőtt észrevesznek. – Sülő étel szagát érzem az egyik irányból, a másikból pedig hullaszag jön – szimatolt Thronos. – Tehát van egy tábor és egy temetkezési hely? Akkor menjünk az utóbbi felé! Ott kevesebben lesznek, és őrség sem valószínű. Csendben haladtak, Thronos Melanthe karján tartotta a kezét, hogy szükség esetén gyorsan megvédhesse a lányt. Ahogy egyre távolabb kerültek a beomlott alagúttól, kezdett megnyugodni. – Aki a pokolban találja magát, jobb ha siet, nem? – kérdezte Lanthe, és a szempillája alól a férfira sandított. Thronos nem egészen értette a tekintetét, de úgy sejtette, hogy kacérkodik vele. Megpróbált koncentrálni, nehogy fogságba essenek, vagy valaki végezzen velük, de egyre csak az járt az eszében, ahogy két szárnya alatt megbújva a varázslónő végigfuttatta az ujját egészen a nadrágja derekáig. Alig bírta ki, hogy ne fogja meg a kezét, és ne

mutassa meg neki, milyen hatással van rá. Arra gondolt, hogy Lanthe nevét nyögi, miközben a nő a nadrágon át a férfiasságát simogatja. Legszívesebben lenyalogatta volna a nyakáról a verejtéket. Egyre fontosabb lett, hogy megtalálják ennek a birodalomnak a dimenziókapuját, mert Thronos erkölcsi érzéke kezdett tompulni. Úgy érezte, egyre bizonytalanabb magában, vagyis abban, hogy be tudja-e tartani a népe törvényeit. A vrekenerek hercege volt, a lovagok vezére. Mégis milyen könnyen a varázslónő hálójába esett! Tudta, hogy Lanthe szándékosan bűvöli el, de ettől még ugyanolyan hatással volt rá. Amíg haza nem kerül, meg kell acéloznia magát, hogy ellenálljon, és ez a mai felfedezése után csak még nehezebb lesz. A szexuális vonzalom függőséget okoz. Amikor Thronos érezte, hogy vibrál közöttük a levegő, még a régi sebek fájdalma is enyhült az izgalomtól Lanthe kérdő pillantást vetett rá. – Mire

gondolsz? – A kémiára – felelte Thronos. A nő elmosolyodott, és hagyta, hadd merengjen. Thronos egész életében azon tűnődött, hogyan reagál majd Melanthe a sebhelyeire. Meglepődött, hogy a külseje ellen semmi kifogása nem volt, csak minden egyéb ellen. De azt Lanthe kijelentette, hogy szinte vibrál közöttük a levegő. Thronos ezerszer pillantott már le a magasból a szövetségbeliek aljasságai miatt. Egy átoktettet végignézni majdnem ugyanolyan rémes volt, mint elkövetni azt. Azért, ha lehetett, mindig elfordította a tekintetét, de még egy-egy pillantásból is sokat tanult. Látta, hogy a kábítóvarázslatok függőségében szenvedők hogyan könyörögnek, hogyan tesznek meg bármit, csak hogy hozzájussanak az újabb kábulathoz. Korábban sosem értette a függőséget. Most elgondolkodott, vajon mit nem tenne meg, hogy hozzájusson egy újabb forró pillanathoz a sorstól elrendelt párjával. Talán abbahagyná a sértegetést? Sőt,

lehet, hogy ennél is tovább menne, és udvarolhatna a nőnek. Gyerekkorukban a kis varázslólány szívesen fogadta. Szerette az ajándékokat. Szerencse, hogy Thronosnak sikerült megkaparintania azt a medált a templomból. Amikor a sárkány elől futottak, felkapta, és a zsebébe rejtette. Hirtelen eszébe ötlött egy gondolat. Vajon mennyi ékszert kapott más férfiaktól jutalmul a szexért? Erősebben szorította a karját, és nagy késztetést érzett, hogy ismét megjelölje a szarvával. Elhatározta ugyan, hogy rendesebben bánik majd Lanthéval, de egyelőre ez nem ment neki. Túlságosan felhalmozódott benne a harag – Furcsa, hogy még mindig egyetlen lelket sem láttunk – morfondírozott a varázslónő, és összevonta a szemöldökét, hiszen Thronos szorosan tartotta őt. Végre enyhült a szorítás. – Itt nincs érték, amit őrizni kellene. Különben is, valószínűleg a csatamezőn vannak. – Merről jön a hullaszag? Thronos jobbra mutatott, így

hát arra folytatták az utat. Ahogy közeledtek a temetőhöz, a bűz kezdett elviselhetetlenné válni. Újabb barlang nyílt, az elsőnél nagyobb Ez a hatalmas üreg egészen tele volt szarvaskoponyákkal. csontokkal, lefejezett tetemekkel, és Nyüzsögtek a patkányok, ott futkostak a halottak között, mindenhová bemásztak. Melanthe szeme elkerekedett a förtelmes látványtól. Thronos hátrébb húzta a rémült lányt. – Itt nincs kijárat. Menjünk a másik irányba! – Védeni próbálod ártatlan szemem? – Lanthe ezen jól szórakozott. – De hát mindössze kilenc éves voltam, amikor láttam, ahogy a szüleim levágott feje úgy gurul el, mint a labda. Tizenegy éves voltam, amikor a nővérem koponyájának egy darabjával kanalaztam össze az agyvelejét, hogy életre kelthessem őt. Amióta a vrekenerek betolakodtak az életembe, szó sincs ártatlanságról. Ha a lovagok valóban vadásztak a két varázslólányra, az állandó támadásokat

jelentett. Az maga a pokol A vrekenerek soha nem adják fel a vadászatot. – Omort udvaráról nem is beszélve – folytatta Melanthe. – Amit ott láttam, beleégett a tudatomba. – Bárcsak megóvhattalak volna mindettől! – válaszolt Thronos őszintén. – Megóvhattál volna sok mindentől. Amikor tavaly csapdát állítottál nekem, Louisianában voltam, a nővéremet akartam visszavinni, hogy megkaphassa a morsust. Ugyanis haldoklott Miattad kellett menekülnöm, és egészen eltévedtem abban az idegen városban. Magamon kívül voltam a rettegéstől Miattad nem tudtam megvédeni Sabine-t. Amikor a dimenziókapu a lábadra csukódott, gondolom, kiakadtál. A kapu másik oldalán én ide-oda rugdostam a levágott lábat, úgy szitkozódtam. Aztán meghallottam Omort hangját a szobámban, az árnyékból, ahogy rám mordul: – Még vissza merészelsz jönni a nővéred nélkül?! – Lanthe megborzongott. – Soha nem voltam olyan közel a halálhoz, mint akkor.

Soha! Szóval nagyon köszönöm, Thronos! – Erről én nem tudhattam. – Ezek szerint egy évvel korábban Lanthét majdnem megölte a fivére. Thronos bele sem akart gondolni, hogy a nő meghalhatott volna, és ő nem volt ott, hogy védelmezze Megérezte volna vajon egy másik dimenzióban, ha elveszíti? Lanthe elgondolkodva méregette. – Próbáltam élni az életem. Te pedig fenyegetted Kész csoda, hogy eddig nem haltam meg. Ha már itt tartunk – Odasietett a tetemek halmához, és valamit keresett. Alulról kihúzott egy harcedzett kardot. Csontok és koponyák gurultak szerteszét Lanthe a vállára vette a kardot. – Készen állsz? Thronos bólintott, és újra elindultak. Gondolatai nem hagyták nyugodni. Soha nem volt olyan közel a halálhoz Mégpedig miatta. Nem, fogalma sem volt a tettei következményeiről mert eszébe sem jutott, hogy Melanthe nem önként, hanem rabként van Omort udvarában. Mindig a legrosszabbat feltételezte róla? Visszaértek

az elágazáshoz, és a másik irányba indultak. Az ösvény most már számos helyen szétvált, néhány elágazásnál felfelé, máshol lefelé indult, és párkányokhoz, újabb barlangokhoz vezetett. A sziklapárkányokba mélyedéseket véstek – Hihetetlen. Egy föld alatti démontáborba keveredtünk – mormogta Lanthe, de nem tűnt rémültnek, inkább kíváncsinak mintha városnéző sétára indultak volna a pokolban. Thronos ösztöne azt súgta, hogy felfelé menjenek, de úgy vélte, nem lesz bejárat a barlangrendszer tetején, úgyhogy megpróbált szinten maradni. Ahogy egy nagy barlangnál a tábor közelébe értek, egyre nőtt a zaj, és egyre erősebb szagokat éreztek. Óvatosan meghúzódtak fent egy sziklapárkányon, és végigmérték a tábort. Több tucat démonfaj telepedett meg itt: tűz-, jég-, genny-, árny-, pátosz- és egyéb démonok. Úgy tűnt, mintha mind csatából tért volna vissza Thronos számára különös volt, hogy ennyiféle

démonarchia szülötte közös sereget alkot. Vajon a másik sereg is ilyen sokszínű volt? A harcosok sérülésekből gyógyultak fel a szemük előtt: visszanövesztették bőrüket, sőt, néha egy-egy végtagjukat is. Mások ettek, ittak, és szajhákkal paráználkodtak. Úgy harminc démonnő lehetett közöttük, szolgáltatásaikért sorban álltak a hímek. És a párom azt hiszi, hogy én ezeknek a vadaknak vagyok a rokona?! Thronos a fogát csikorgatta, és elfordult a felháborító látványtól. Melanthe azonban nem zavartatta magát. Mintha hallgatózott is volna. – Gyere, varázslónő! – suttogta Thronos. – Kijáratot szimatolok a közelben. – Végre, kiút ebből a pokolból! Lanthe azonban nem követte. – Adj egy percet! A gondolataikban olvasok, és próbálom feltérképezni ezt a helyet. Thronos tétovázott. – És? – Ez a háború olyan régóta tart, hogy a legöregebb démon sem született meg a kezdetén. Több ezer éve A seregek minden

éjjel harcba vonulnak. Reggelente elhagyják a csatamezőt, mert akkor megjelennek a sárkányok, hogy a tetemekből lakmározzanak. Ha a démonok most jöttek vissza, akkor odakint bizonyára megvirradt, nem? – De igen. A hegyen a sárkányok biztosan a harctéri lakomára vártak. – Mintha erre tanították volna őket Ravasz fenevadak Kész csoda, hogy egyáltalán vannak itt eltemetett halottak. – Az utóbbi időben a sárkányok különösen elvadultak – folytatta Melanthe. – A démonok attól félnek, hogy elpusztult az utolsó nőstény, a hímek pedig egyre agresszívebbek lesznek. És még valami Ezt a démontanyát Infernónak hívják. Védősáncként veszi körbe a kinti lávafolyam, és a lakói az Infernálisok. A Mélyföld harcosai az ellenségeik, őket Fertelmesek néven is ismerik. A Mélyföld ugyanolyan bevehetetlen, mint ez a barlangrendszer. Egyetlen bejárat van, amit csak romok útvesztőjén át lehet megtalálni. – Miért harcolnak? –

Dimenziókapukért. Az Infernálisoké a Pokol Első Kapuja, és a Második Kulcs. A Fertelmeseké a Második Kapu, és az Első Kulcs Szóval mindkettőjüknek van egy kapuja, és egy kulcsa, ami nem illik az adott kapuba. Azért harcolnak, hogy megvédjék a kapujukat, és megszerezzék hozzá a kulcsot. Mindkét sereg nagyon szeretne elkerülni innen, de az itteniek nem tudnak teleportálni. Fogalmuk sincs, hogyan keveredhettek össze a kapuk és a kulcsok. Sokan úgy gondolják, hogy az örök háborúskodás a büntetésük valamiért. – Ezen a búvóhelyen dimenziókapu van? Nem tudnád kulcs nélkül használni a varázserőddel? Lanthe megrázta a fejét. – Ha zárva van, akkor annak megvan az oka. Úgy senki nem tudja használni – Tehát megszerezhetjük az itteni kulcsot, és a Fertelmesek Kapuját nyithatjuk vele? – És ha sikerül élve kikerülniük az Infernóból, akkor magával rángatja a nőt a Mélyföld veszélyeibe is? Thronos nem tudott eleget

Pandemoniáról, ezért nem merte Melanthét a búvóhelyen hagyni, tehát magával kellett vinnie a másik démonsereg táborába, mégpedig felderítés nélkül. Ki tudja, mi vár ott rájuk? A másik lehetőség az volt, hogy további napokat kell a pokolban tölteniük, távol az otthonuktól, ami a bizonyosságot jelentette. Magamra ismerek-e ott még egyáltalán? Különben sem akart olyan sokáig várni, hogy magáévá tehesse Melanthét. – Keressük meg a kulcsot! Meg kell találnunk. Ha egy démon az utunkba áll, megölöm. – Nyugi! Mióta nem ettél, és mikor aludtál utoljára? Ne felejtsd el, hogy börtönből szabadultunk! Először is élelmet és ivóvizet kell találnunk. Kell egy nap, hogy összeszedjük az erőnket Aztán visszajövünk, ha a sereg a harctérre vonult. Thronos nem vitathatta, hogy ez logikus. – Jól van. – Elindult a kijárat felé, amit kiszimatolt Egy keskeny sziklahídon túl megpillantották a nyílást. Halvány napfény

szűrődött be ott. Már éppen átkeltek volna a hídon, amikor egy volár démon hirtelen odarepült, és elkezdte lefejteni magáról a fegyverzetét. Thronos és Melanthe egy beszögellés falához lapult. Nem mehettek ki, mert a volár démon észrevette volna őket. Thronos megölhette volna, de addigra a démon fellármázta volna a sereget. – Nézd csak, Thronos, ott az elveszettnek hitt fivéred! Megint telepátia? Lanthe szinte kajánul szólította meg, kedveskedve, így a vrekener nem neheztelt sem azért, hogy behatolt a gondolataiba, sem azért, mert csúfolódott. Lanthe talált a homályos beszögellésben egy sima kőtömböt, és leült, Thronos óvatosan helyet foglalt mellette, és szemügyre vette a volár démont. A fajtájuknak láthatóan sok közös vonásuk volt A szárnyaikban fénylő erek futottak, a karmaik egyformák voltak. De a volár démonnak csak két szarva nőtt, és a szárnya fekete volt. Fel-alá járkált, mintha várna valakit.

Néhány pillanattal később egy kis termetű, meghatározhatatlan fajtájú démonnő érkezett. Egymáshoz futottak, és csókolózni kezdtek. Thronos elfordította a tekintetét, de Melanthe előrehajolt, miközben lelkesen figyelt. – Találka. A fenébe Itt ragadtunk, amíg be nem fejezik – De hát csak nem fognak itt? Lanthe elvigyorodott. – Fordulj el, Melanthe! – Átoktettet nem volna szabad szemlélni – Még sosem láttál ilyet? – Nem való. Thronos fojtott hangjára a volár démon felkapta a fejét, és körbepillantott. Thronos visszafojtotta a lélegzetét, a démon párja pedig újra magára vonta a volár figyelmét. – Olvashatnék a gondolataiban. Thronos szeretett volna rászólni, hogy ne figyeljen oda, gondoljon valami másra, de nem tehette, nehogy meghallják. – Ez a volár démon az Infernálisok vezére, most tért vissza a csatából. Hálálkodik az isteneknek a párjáért, akit a Fertelmesektől rabolt el egy rajtaütés során. A nő

mentette meg a sárkánytűztől Ez mind szép és jó, de Thronos inkább hasznos információra vágyott. Nem szívesen tette, de feloldotta elméje védelmét, és ezzel magára is vonta a varázslónő figyelmét. Aztán erősen gondolt rá: – Hallasz így? A nő halványan elmosolyodott. – Szeretek veled így beszélgetni. – Megtudhatod ettől a démontól a kulcs hollétét? – Enyhén szólva nem a kulcs jár most a fejében. A volár démon és a párja egyre hevesebben csókolózott. Melanthe felsóhajtott. A volár démon nyelven suttogott, ő pedig lefordította. – Szerelmet vallott a nőnek, azt mondja, nem bírná ki nélküle ebben a pokolban. A párja viszonozza az érzéseit Nagyon vágynak egymásra. – De ez a nő nem harcos. Bizonyára egy tábori nőszemély – Vagyis prostituált. – Na és? Most már az ő párja. – De a volár démon is tudja, mennyien tették magukévá előtte, mennyien voltak már ezzel a démonnővel. – Szerinted ez

számít neki? Thronos tudta, hogy veszélyes vizekre evez, mégis őszintén felelt. – Nem tudom elképzelni, hogy nem számít. – Pedig nem számít, mert a volár démon tudja az igazságot: nem azé a hímé a dicsőség, aki először hál egy nővel, hanem azé, akivel utoljára: akivel a nő az örökkévalóságot tölti majd. Az pedig ő Ettől a tudattól bizonyára hatalmasnak és erősnek érzi magát. Legyőzhetetlennek. Thronos erre még sosem gondolt így. – Én leszek az, akivel te utoljára hálsz. – Azt majd meglátjuk. – Melanthe a homlokát ráncolta – Tudod, odafent, a mennyben biztosan mindenki úgy cselekszik, ahogy az elvárható, és kevés az esély a meglepetésre. De a mennyországon kívül az élet zavaros, szívszorító és keserű is tud lenni. Úgyhogy a legtöbben minden örömet megragadunk, amit csak lehet. – Éles pillantást vetett a férfira. – És nem ítélünk el emiatt másokat Vajon Thronos képes lenne minden

örömet megragadni? Egy pillanatra átfutott az agyán a gondolat, milyen egyszerű lenne démonként élni. Az a volár hálhat az asszonyával, amikor csak akar Nem kell a törvények, az elvárások, és az Erény Igazságának Története miatt aggódniuk. Démonként Thronos megbocsáthatná Melanthe csapodárságát, és nem is ítélhetné el. Amint kijutottak az Infernóból, máris találhatna egy nyugodt helyet, és követelhetné, ami jár. Majdnem felnyögött a csábító gondolattól, hogy még aznap magáévá tehetné a varázslónőt. A férfiassága szinte zsibbadt, a két szarva úgyszintén. Miért próbáljak ellenállni, ha annyira akarom? – tűnődött. Tudta, hogy a párja is akarja. Fogékony időszaka volt, és Thronost hajtotta az ösztön, hogy kielégítse. Melanthe a démonpárra pillantott. Egyikük felnyögött Thronos Melanthén tartotta a szemét. – Szenvedélyesen szeretik egymást. – Lanthe vágyódva gondolt erre. Azt mondta, az arany

gyönyörű, akár a szerelem. Akkor talán szerelemre vágyik? Micsoda ellentmondásos nő! Lepereg róla a halál és az erőszak, de Thronos a templomban látta az örömét, most pedig a sóvárgását. Melanthe kislányként tapintatos volt és gyengéd. Derűs volt a pillantása, főleg, amikor Thronosszal tréfált, és megnevettette őt. A vrekener fiú mindennap elrepült Skye fegyelmezett, józanságra ítélt birodalmából a mezőre, ahol könnyedség és pajkosság várta. Csodálatosan jól megértették egymást. Derűs, gyengéd, tapintatos vajon megmaradhattak Melanthéban ezek a tulajdonságok mindazok után, amin a lány keresztülment? Mielőtt még meggondolhatta volna, feltette a kérdést. – Voltál már szerelmes? – Nem, még sosem. Ez meglepte Thronost. Sok férfi, de egyiket sem szerette? – Miért? Melanthe felvonta a szemöldökét. – Mert még nem találtam meg a jövendőbeli férjemet. – Ebben nagyon tévedsz. – Hmm. Ez miféle

válasz? Bosszantó nőszemély! A két démon félreérthetetlen hangokat hallatott. Thronost ez is meglepte, hiszen a vrekenerek diszkréten szoktak párosodni. Melanthe félig lehunyt szemmel figyelte őket. Mi lehet ilyen hatással rá? A vrekener átkozta a gyengeségét, de odapillantott. A démonnő a volár dereka köré fonta a két lábát, átölelte őt, a volár pedig a fenekét markolászta a hosszú szoknya alatt. Hányszor fogta már Melanthe is ugyanígy Thronost. Talán éppen erről fantáziál a varázslónő? A volár szenvedélyesen csókolta asszonyát, és óvatosan lefeküdt a földre, a nő pedig meglovagolta. Lanthe éppen így ült rajtam, nyúlánk combja a derekamat szorította. A volár a démonnő szoknyája alatt matatott, aztán a nadrágját oldotta ki. Felemelte, majd lassan magára vonta a nőt, és felnyögött a gyönyörtől. Melanthe előrébb hajolt, és a sziklapárkányra támasztotta a tenyerét. A keze kicsi volt és fehér Ezen a

kézfején nem látszottak sebhelyek. Thronos odatette mellé a kezét – Mondd csak, te hány férfival csináltad már ezt? – Mivel Lanthe nem volt hajlandó elárulni, hány szeretője volt, a vrekener fantáziája elszabadult. – Ezt? Ezek szerelmeskednek. Olyat még sosem csináltam – Mielőtt még Thronos vitatkozhatott volna, Lanthe folytatta: – A szexelés nem ugyanaz, mint a szerelmeskedés. Ezt már Thronos is hallotta, de nem tapasztalta. Nagyon kíváncsi volt, hogy Melanthe mit ért ezalatt pontosan, de nem akarta elárulni, mennyire tudatlan ezekben a kérdésekben. Amikor a volár megszólalt, Melanthe ismét lefordította, miről is beszélt. – Azt mondja, egész éjjel a nőre gondolt, visszavágyott hozzá. – Elvigyorodott, majd hozzátette: – Azt mondja, hogy gyengéd lesz, amíg képes magát visszafogni És azután? Thronos úgy döntött, nem kérdezősködik, csak kibökte. A nők a gyengédséget szeretik Ez nem kínos kérdés, csak

ténymegállapítás. – Hmm. Néha Rejtélyes varázslónő! Melanthe felvonta a szemöldökét. – Én mindvégig tudatnám a partneremmel, mire vágyom. Efelől nem kellene aggódnia. Most Thronosról beszélt, vagy úgy általában a férfiakról? Thronos részben azért gyűlölte Melanthe múltját, hiszen neki nem voltak saját tapasztalatai. Ha a nő összehasonlítja korábbi szeretőivel, az hogyan is lehetne előnyös a számára? De ha pontosan megmondja, mire van szüksége – Ha elárulod, mire vágysz, megadom neked. Bármit Melanthe? Csak nem közelebb csúsztatta a kezét? – És ha átoktett? Lehet, hogy olyasvalamire is vágyom, aminek semmi köze a fogantatáshoz. Őrjítő, miket hord össze. – El kell mondanod, mire gondolsz. A varázslónő rejtélyes mosolya csak még jobban feltüzelte Thronost. Amióta Lanthe a vrekener fogságába esett, egészen új arcait ismerte meg, és egyre jobban összezavarodott. A viharban a fájdalomtól üvöltő hadúr.

A domináns démon a templomban. A védelmező, aki kimentette a sárkányok karmai közül. Lanthe érezte benne az ellentmondást. A szexuális kíváncsiság, és a régóta féken tartott ösztönök arra sarkallták, hogy őt faggassa a vágyairól, és hogy meglessen másokat, pedig ez a hite szerint tilalmas volt. Milyen döbbenetes lehetett számára a látvány! – Azt hiszem, ez az angyal valójában kukkoló. – Veszélyes ösvényre vezetsz, varázslónő. – Thronos maga is meglepődött, hogy figyeli, mi történik. Önkéntelenül vonzotta a látvány. – Tényleg sosem láttál még párokat a szenvedélynek hódolni? – A kezük egyre közelebb ért egymáshoz a sziklapárkányon. – Soha. Mindig elfordítottam a tekintetem – A férfi kisujja Lanthe kezéhez ért, a nő beleborzongott az apró érintésbe. – Most miért nézed? – Mert a férfiban magamat, a nőben téged látlak. Mert vágyom arra, ami a templomban majdnem az enyém lett. A démonnő

hangosan nyögdécselt. A volár a sziklás talajba vájta a karmait. Lanthe nagyot nyelt. – Mit akartál tenni velem? – Életemben először nem volt határozott tervem, csak az ösztöneim vezettek. – Thronos a varázslónő kezére tette forró, kemény, érdes tenyerét. Melanthe felnézett. A férfi sötét haja a homlokába hullott, majdnem eltakarta a szemét, amely olyan ezüstszínben csillogott, mint a hegyoldalon végigcsorgó, olvadt érc. Lángoló ezüst. Thronos inge kiemelte széles vállát, erős mellkasát. Arckifejezése általában feszültnek és elszántnak tűnt, de most valahogy inkább nyugalmat sugárzott, és igazi valóját mutatta: férfias volt, elbűvölő, lenyűgöző. Melanthe szíve hevesen vert. Ellenállhatatlan hadúr A vrekener arca kipirult az izgalomtól. Mintha most fedezte volna fel, hogyan kell flörtölni. Azaz tényleg most fedezte fel. – Mit engedtél volna meg a templomban, Melanthe? A varázslónő szinte megrészegült, és

minden gátlás lehullott róla. Ahogy Thronos a szemébe nézett, tudta, hogy az ő szembogarának színe is fémesen csillogóra váltott a vágytól. – Fogalmam sincs Thronos összevonta a szemöldökét, amikor Lanthe elhúzta a kezét. – Ha csak a fizikai vonzalomra alapoznék, akkor megfordította a kezét, és tenyérrel felfelé széttárta az ujjait. – A férfi lélegzete elakadt. Azonnal megfogta a felkínált kezet, és egymásba fűzte az ujjaikat. Tökéletesen egybeillettek – Magadba fogadtál volna? Széttártad volna a két combod nekem? – Thronos erősen, érzékin megszorította a nő kezét. Lanthe az ajkát harapdálta. – De nem csak fizikai vonzalomról van szó, igaz? – Hogy lehet, már attól így felizgulni, hogy a kezük összeér? A mellbimbója megkeményedett, a lába között nedvességet érzett. Elfordította a tekintetét, és újra a párocskát figyelte. A volár imádattal függesztette a tekintetét a párjára. Megfogta a

mellét, miközben a nő nagy örömére, hevesen mozgott a csípője. Vajon Thronos tudatában volt, hogy ugyanabban a ritmusban dörzsöli Lanthe kezét, ahogy a démonok vonaglanak? Melanthe Thronos minden mozdulatára megbizsergett, a tenyerük tűzforró volt. A varázslónő felsóhajtott. Lehet, hogy már ettől elélvez? Ez aztán az újfajta kézimunka Odapillantott, és látta, hogy Thronos merőn nézi. Aztán figyelte, ahogy a vrekener tekintete visszatér a jelenetre. Mivel telepatikusan értekeztek, nem volt nehéz behatolni a gondolataiba. Thronos szinte akarata ellenére élvezte a kukkolást. Talán azért, mert Lanthe is élvezte, és mert ez a kettőjük közös kis titka volt. Egy közös titok. Melanthe elrejtette a mosolyát, amikor beleolvasott a férfi gondolataiba. Thronos azon tűnődött, mennyire kínozza majd még sajgó férfiassága. Ennél jobban már nem lehet De nem ám! Vajon ezt is együtt oldják meg? Amikor a démonnő megfogta a volár két

szarvát, Thronos elfojtott egy nyögést. – Te is ezt csináltad velem az előbb. – Csináljam megint? A vrekener kicsit tépelődött a válasz előtt. – Nem hazudhatok. Igen, nagyon akarom Érezni akarom a puha kezed. Lanthe a szeme sarkából látta, ahogy a férfi ágaskodó hímvesszője megrándul, és válaszul az ő intim izmai is összerándultak. Amikor a volár letépte a démonnő parasztblúzát, hogy a mellbimbóját szívja, Lanthe félig lehunyta a szemét, melle megduzzadt a páncél alatt. Thronos keze gyorsabban dörzsölte a nő ujjait. – Ezt csinálnám én is, ha tehetném. Bármit megtennék, hogy most Melanthe odafordult, és ígéretet látott a vrekener igéző szemében. Valahogy csalogatta A szűz csábítgatta a csábítót Hogy állhatna ellen neki? Mi lesz, ha Thronos majd próbálkozik? Az most végzetes következményekkel járhatna. Thronos Talostól teherbe esni? Már a gondolat is őrületes volt. Amikor a démonnő

felkiáltott, mindketten odanéztek. A volár négykézlábra állította asszonyát, és felemelte a szoknyáját. Eddig gyengéd volt, de nem bírta tovább visszafogni démontermészetét. Vadul belé hatolt, mire a démonnő kéjesen felnyögött. A volár két szárnyával legyezve mozgott ki-be, újra meg újra. – Így is a magamévá tehetnélek. Melanthe majdnem felnyüszített. – Ha úgy néznél rám, ahogy ez a démon néz a párjára, talán még hagynám is. Lent a szerelmespár egyre zajosabban élvezte egymást, de Lanthe Thronos felé fordult. Szédült a vágytól. Sosem gondolta volna, hogy ennyire kívánhatja ezt a vrekenert. – Melanthe, meg kell, hogy csókoljalak! Ellenállhatatlan. Melanthe önkéntelenül is rábólintott Legalább itt a csóknál nem mehetnek tovább. Nem veszíthetik el az önuralmukat. Az első igazi csókunk. Ajkuk már majdnem összeért Ekkor démonüvöltésre lettek figyelmesek. Lanthe lélegzete elakadt. Két fegyveres

őr meglátta őket 23. – Gyerünk! – Thronos felkapta Melanthét, és rohant a kőhíd felé, ami a kijárathoz vezetett. – A kardom! – Lanthe hátranyúlt, hogy magával vigye a fegyvert. – Erre most nincs idő – csattant fel Thronos, és már kint is voltak a barlangból. Ez az a hegy, és az az ösvény, ahol korábban végighaladtak? Újabb éhes sárkányok lesnek rájuk? – Nem repülhetek fel, amíg nem győződtem meg a biztonságunkról. Az ösvény fölé fekete és ezüst lombok hajoltak, eltakarták őket fentről, ahol végre felkelőben volt a nap. Thronos eszeveszetten száguldott le a hegyen, Lanthe a válla fölött hátratekintett. – Még többen jönnek! Thronos is hátrapillantott. Most már féltucatnyi ellenség üldözte őket. Hatalmas harcias pathosz démonok voltak Veszélyes fajta, ráadásul a páncéljukon nem hatoltak volna át Thronos karmai. – Hová megyünk? Az ösvény egy erdős völgybe vezetett le a sziklás hegyek között.

– Ott egy erdő. Lerázhatjuk őket a fák között – Te most be akarsz menni egy pandemoniai erdőbe?! – Van jobb ötleted? – Ahogy lefelé haladtak, egyre közelebb kerültek a lávafolyóhoz. Thronos izzadt Szájában a hamu száraz ízét érezte. A démonok a nyomukban voltak – Mindjárt megsülök! – Mindjárt ott leszünk. – Az ösvény végre elkanyarodott a lávafolyótól, és beért az erdőbe. Melanthe és Thronos már az erdő szélén járt. – Túl közel vannak Nem tudunk megszabadulni tőlük – ijedezett Lanthe. – Akkor megküzdök velük. – Thronos letette a varázslónőt, és felkészült az ütközetre. – Maradj mögöttem! De ne menj messzire! – Szembefordult az üldözőkkel, és kiterjesztette két szárnyát, hogy lecsapjon rájuk. A szeme sarkából látta, ahogy az ösvény mellett két márványtömb áll, de nem fordíthatta a figyelmét a hieroglifák böngészésére. Az üldözők kivonták a kardjukat, és

megindultak Amikor a közelébe értek, hirtelen megtorpantak. Éppen ott, ahol a márványtömbök álltak. – Gyertek csak! – Thronos megrázta két szárnyát. – Küzdjetek meg velem! – A démonok azonban nem léptek előre, csak motyogva tanácskoztak. Ezek szerint ebben az erdőben van valami, amitől még egy démonsereg is megretten? Egy pillanattal később fülsiketítő zümmögést lehetett hallani. Melanthe felsikoltott. Most vajon elmenekül Thronos elől? A vrekener megpördült, és a fák közül hatalmas darázsrajt látott előrepülni, akár egy fekete felhőt. – Lanthe, várj! – Thronos a nő után rohant a sűrű aljnövényzetben. A darazsak közéjük kerültek, hatalmas fekete rovarok voltak, nagy fullánkkal. Zümmögésüktől vibrált a levegő, Thronos úgy érezte, szétrobban a feje. ZZZZZZZZZÜMMMMMMMMM Melanthe befogta a fülét, úgy futott az ösvényen. – Nem bírom elviselni a hangjukat. ZZZZZZZZZÜMMMMMMMMM Thronos a

szárnyával próbálta elhajtani a darazsakat, hogy utolérhesse Lanthét, a csípésekre majdnem felkiáltott. Olyan volt, mintha hatalmas tűkkel szurkálták volna a bőrét. A hang pedig kis híján megőrjítette. Végre utolérte a varázslónőt, és majdnem felbukott néhány újabb márványtömbben az ösvény mellett. A következő állt rajtuk: A csapás, ami VOLT Hát ez meg mit jelenthet? Micsoda átkozott, zűrzavaros hely! Thronos odaugrott Melanthéhoz, és betakarta két szárnyával. ZZZZZZZZZÜMMMMMMMMM Még Thronos szárnyának védelme alatt is iszonyatos volt a hang. – Nem bírom tovább, Thronos! Túl hangos. Rettenetesen fáj tőle a fejem. ZZZZZZZZZÜMMMMMMMMM Thronos átölelte a reszkető varázslónőt. – Igen, tudom – Hogy menti most meg? Ettől a zajtól gondolkodni is képtelen. De a zaj elhalkult. Elrepültek a darazsak? Thronos felnézett. A fekete felhő megállt a márványtömböknél, a darazsak pedig úgy zümmögtek egyhelyben, mintha

lenne ott egy láthatatlan határvonal, amit nem léphetnek át. Lassan szétoszlottak, és megszűnt a zaj. A vrekener a kövekre pillantott. Az innenső oldalukra ezt vésték: A csapás, ami VAN Felemelkedett. – Melanthe! Jól vagy? Lanthe zihálva felelt. – A fejem még mindig úgy hasogat, mintha fúrnák. Thronos felállt, és felsegítette. – Megszúrtak? Megvizsgálta, és érdes tenyerével letörölte a fullánkokat. – Csak néhány csípés, aztán betakartál. – Melanthe kihúzott néhány fullánkot a bőréből. Nagy vörös nyoma maradt mindegyiknek. – Miért hagyták abba? – Azt hiszem, igazad volt, és ez a birodalom tele van csapdákkal. Kezdem azt hinni, hogy itt különféle veszélyzónák vannak elszórva, és az egyikből éppen kiértünk. – Milyen jó lenne egy térkép! – Mi van a márványtömbökre írva? – A másik oldalon az, hogy A csapás, ami volt. Ezen az oldalon pedig A csapás, ami van. Melanthe kisimította a haját

az arcából. – Mintha démoni útjelzők lennének. Ha visszamennénk a darázsfészekbe, akkor azt olvashatnánk, hogy Veszélyzóna. – Akkor A csapás, ami volt, azt jelenti, hogy magunk mögött hagytuk a veszélyzónát? – Lehet, hogy beléptünk egy másikba – tűnődött Melanthe komoran. Thronos észrevette, hogy a nő nem izzad. Ilyen hőségben ez nem jó jel. Csak nem kapott napszúrást? Thronos a víz szagát érezte, de több mérföld távolságból. A legtöbb halhatatlan napokig jól bírja víz nélkül, Lanthe fajtája azonban nem. Thronos szíve elfacsarodott a gondolatra, hogy milyen esendő a varázslónő. – Gyere ide, Melanthe! – Semmi bajom. Thronos nem vett tudomást a tiltakozásáról, a karjába vette, és érezte, hogy pehelykönnyű. Elindult az ösvényen, és megpróbált minél kevésbé sántítani. Melanthe lassan megnyugodott, bár néha morgott, hogy szívesebben közlekedne a saját lábán. – Inkább pihenj! Még sokára érünk

oda a vízhez. – Talán nő valami gyümölcs a közelben, hogy a kis varázslónő ehessen valamit. Hiszen mindent kihányt. Mikor is? Két napja? Ilyen rövid idő alatt lopta be magát Thronos szívébe annyira, hogy a vrekener gondolatai és érzései teljesen összezavarodtak. – Próbálj meg aludni egy kicsit! – Miközben cipelsz? Miközben mocsári kígyók, démonok, sárkányok és darazsak között vergődünk? – Vigyázok rád. – Na persze. Kizárt dolog, hogy Melanthe elfészkelődött, és már aludt is. Elaludt Thronos karjában, a férfi pedig úgy érezte, ez élete egyik legnagyobb diadala. Ez azt jelentené, hogy Melanthe megbízik benne? Kihúzta magát. Ezek szerint a nő érzi, hogy mellette biztonságban van. Összevonta a szemöldökét. Az is lehet, hogy Melanthe napszúrást kapott. Ezt az eshetőséget elvetette, és figyelte az alvó nő arcát, kissé elnyílt ajkát. Nem most tartotta így először a karjában. Gyerekkorukban sokszor

feküdtek egymás mellett a mezőn, és a felhőket nézegették. Melanthe néha elszundított, Thronos simogatta fekete tincseit, nézte, ahogy megcsillan rajtuk a nap. A felhőnézegetés nagyon megnevettette Thronost, mert Lanthe szerint mindegyik felhő valami apró állatkára hasonlított. – Az ott olyan, mint egy felhő – mondta, mire Lanthe így felelt: – Inkább egy mókus, aki a hátsó lábán áll, és tele van a szája makkal. – Az pedig egy kunyhó, kémény van a tetején – mutatott Thronos egy másikra. – Vagy egy kövér nyúl, kicsi fülekkel – felelte Melanthe. Egyszer, amikor a kis varázslólány felébredt a szunyókálásból, felemelte fejét a vrekener fiú mellkasáról, és megkérdezte: – Amikor nem vagyok melletted, szoktad nézegetni a felhőket fentről, ahogy én nézem őket lentről? Szoktam hiányozni neked, ahogy te hiányzol nekem? Sokkal jobban, Melanthe. Sokkal jobban Ez összezavarta. Thronos hallott már arról, milyen,

amikor egy halhatatlan megtalálja a sorstól elrendelt párját: megnyugtató, gyógyír minden sebre. De Thronos párja éppen olyan megnyugtató volt, mint egy tornádó. Az Infernó után a szokásos szexuális frusztráció még fájdalmasabb lett. Emellett valami különös érdeklődést is érzett a karjában szunnyadó varázslónő iránt. Ennek a nőnek megvoltak a saját vágyai, és ő mindent tudni akart róla, hogy felizgathassa, magába bolondíthassa. Ezernyi átoktettet követett el máris, de nem érzett megbánást. Ilyen érzéki gyönyörűségben még sosem volt része, mint most, ahogy egymás kezét fogták. Még mindig őrülten vágyott a csókra, ami majdnem elcsattant. És biztos volt abban, hogy akkor Melanthe is ugyanannyira vágyott rá. Hogy mi következhet a csók után? Még több gyönyör. Ha úgy néznél rám, ahogy ez a démon néz a párjára, talán még hagynám is. Thronos sötét jövőt jósolt a kapcsolatuknak, de mi van, ha

osztoznak a gyönyörön, és erre építik a többit? Melanthe maga a gyötrelem. Tényleg ezt gondolta még tegnap is? Most rádöbbent, hogy Melanthe maga a kétség. Melanthe miatt Thronos mindig is kételkedett a hitében. Visszagondolt arra, amikor megpróbálta megmagyarázni a varázslólánynak, amit érez iránta. Lanthe még csak kilencéves volt, de máris megkérdőjelezte azt, amit Thronos abszolút igazságnak tartott. – Ha felnövünk, az enyém leszel, Lanthe. A lány felpillantott a virágfüzérről, amit éppen font. – Hogy lehetnék a tiéd, amikor saját magamé vagyok? – A sorstól rendelt párom vagy. Tudod, hogy az mit jelent? – A varázslóknál ilyen nem létezik – felelte Lanthe. – De te az enyém leszel. – Ez nem tűnik igazságosnak. – Tényleg? – Inkább legyünk a legjobb barátok. Az igazságosabb Most pedig, alig három nap alatt, kezdett hinni Melanthénak, vagyis miatta kételkedni a vrekenerek szavában. Most már hitt a

varázslónőnek a támadásokat illetőleg. A nő kecses kis kezére pillantott. A halvány forradások bősz haragot ébresztettek benne. Lanthe elmondta, hogyan kellett elfojtania a sikolyait, Thronos pedig nem is értette, hogyan lehetett olyan fiatalon annyi önuralma. Talán azért, mert már megszokta a fájdalmat? Vagy mert annyira rettegett, hogy megtalálják? Thronos évszázadokon át meg volt róla győződve, hogy Melanthe mulatozással tölti az életét, mint minden varázsló. Most már tudta, hogy az Omort fogságában töltött évek pokoliak voltak. És a sok vrekenertámadás? Pokol volt az is. Melanthe kislány korában még egy nyulat is megsiratott. De kénytelen volt a földről összekaparni a nővére kiloccsant agyát. Thronos szerencsésnek mondhatja magát, amiért a párja nem vált olyan gonosszá, mint a többi varázsló, akit a vrekenerek birodalmán túl megismert. De akár gonosz volt, akár nem, ha a meggyőzés varázserejét visszaszerzi, azt

ellene használja fel. Varázsereje egyre nőtt, erősödött, és Thronos védtelen volt ez ellen. Ha sikerülne Skye birodalmába vinni, mielőtt visszakapja az erejét, akkor a vrekenerek négy tüzes kaszájának egyikével elvehetné a varázshatalmát. Akkor Melanthe még jobban gyűlölné, de Thronos soha többé nem veszítené el őt. Ahogy erre gondolt, azonnal beléhasított a bűntudat. A vrekenerek nem hittek abban, hogy a varázserő maga a lélek, Melanthe azonban igen. Ezt nem teheti vele Micsoda álszentség ez a részéről! Hiszen ő volt az, aki a vrekenereket legjobban biztatta a varázslók erejének megfékezésére, hogy életeket mentsenek ezáltal. A meggyőzés erejét nem veheti el Melanthétól, tehát meg kell próbálnia elérni azt, hogy a varázslónő ne akarja ellene felhasználni. Felsóhajtott Gyanította, hogy Melanthe az első adandó alkalommal lelép. Miképpen vehetné rá, hogy vele menjen, és vele maradjon? Thronos szíve nagyot

dobbant, amikor rádöbbent a válaszra: a varázslónők a gyermekeik apjához kötik az életüket. És Melanthe most van fogékony időszakban. Ki tudja, meddig? Ha teherbe ejti, az súlyos átoktett, de muszáj megoldást találnia Még ha Melanthe el is menekül Rothkalinába, Thronos akkor is több eséllyel láthatná újra. Jóságos Rydstrom ugyan démon volt, de nem tiltana ki a birodalmából egy apát, aki a gyermekét keresi. Magáévá tehetné Melanthét. Ma éjjel A portál kulcsát majd utána megkeresik. Vajon azért tartja jónak ezt a tervet, mert valóban jó? Vagy annyira kétségbeesetten akarja Melanthét, hogy bármiféle gazságot elkövetne, csak megkaphassa őt? 24. Lanthe kinyitotta a szemét, és látta, hogy Thronos kíváncsian figyeli. Hihetetlen, de elaludt. Thronos lélegzésének ritmusa elringatta, ugyanúgy, mint amikor a sziget felett repültek. – Mennyit aludtam? – kérdezte. Még mindig éhes és szomjas volt, de legalább kipihente

magát. – Néhány órát. – Már jobban vagyok. – A darázscsípések nyomai eltűntek – Tudok járni. Thronos vonakodva letette, és széles tenyerével megtámasztotta a vállát. Melanthe körbepillantott Egy sűrű erdőben voltak, mamutfenyőknél is sokkal hatalmasabb fák között. Bizonyára holdsudárfák voltak, ezek a démonbirodalmakban gyakori fák. Ebben a birodalomban a kövek feketék voltak, a lombok pedig ónix- és ezüstszínűek. Még a holdsudárfák törzse is sima volt és fekete. A napfény alig szűrődött be a lombok között, mégis mindenütt hatalmas virágok nőttek, illatukat érezni lehetett a levegőben. Melanthe megvizsgált egy virágot, amelynek hatalmas, csillogó szirmai nyitva voltak. A közepén baseballütő nagyságú, ezüstös termőn a virágpor fehéraranyként sziporkázott. Fűzfához hasonló fák is magasodtak körülöttük, ezüst leveleiken úgy csillantak meg a nap sugarai, mint Thronos szárnyának mintázatán. A

varázslónő odavolt a fémekért, és lenyűgözte a látvány, ám a figyelme nem kalandozott messzire. Akárcsak a templomban, most is elfordult a csodálatos látványtól, hogy a hatalmas vrekener hadurat figyelje, mert egyre kíváncsibb volt rá. – Közeleg valami újabb fenyegetés? Thronos megrázta a fejét. – Mikor aludtál utoljára egy-két óránál többet? – Hetekkel ezelőtt. Mielőtt fogságba estem És te? Thronos vállat vont. – Hetekkel ezelőtt. – Most mit csináljunk? – Egyre beljebb haladunk ezen az ösvényen az erdőbe, a víz felé. Körülöttünk rengeteg az apróvad. Elejthetnék valamit, de kétlem, hogy megennéd. – Mint amikor először szereztél nekem zsákmányt? Thronos rezzenéstelen arccal felelt. – Az a nyúl rosszkor volt rossz helyen. Lanthe önkéntelenül felnevetett, és majdnem a szája elé kapta a kezét meglepetésében. – Szegény nyúl, kinyúlt! Nocsak, Thronos milyen vicces lett hirtelen. – Hát emlékszel?

– kérdezte Lanthe. – Mindenre emlékszem. – Thronos a nő füle mögé simított egy fekete tincset. Miért ilyen jó hozzá? Talán így belehabarodott? Thronos félrehajtotta a fejét, és elgondolkodva lépdelt tovább. Melanthe hirtelen összevonta a szemöldökét, mert hatodik érzéke azt súgta, arany van a közelben. Ezt az Infernón kívül végig érezte, de arra gondolt, hogy bizonyára a templom közelsége miatt. Körbepillantott, hogy honnan eredhet, ám minduntalan Thronos felé kalandozott a tekintete. A legszebb tiarájában fogadott volna, hogy a vrekener aranyat rejtegetett. De az hogy lehet? Tágra nyílt a szeme. Csak nem hozta el azt a medált? Ha igen, és neki adja éjjel Akkor a vrekenernek szerencsés éjszakája lesz. Nem! Nem szabad! Nem szexelhet Thronosszal. Micsoda gondolat! Megköszörülte a torkát. – Mire gondolsz? – Thronos nem felelt azonnal. – Őrlődsz, amiért leskelődtünk? – kérdezte Melanthe. – Annyira nem, mint

amennyire kellene. – Van egy kérdésem: az ilyeneket, mint te meg én, átoktevőknek nevezik? – Csúfolódj csak, varázslónő! – felelte Thronos minden harag nélkül. – Rendben. Akkor ma este ellopjuk a kulcsot, és átkelünk a portálon? – Ezt terveztük. – De az angyali Thronosnak nincs ellenére a tolvajlás? – kérdezte Lanthe pajkosan. – Emlékszem, hogy egyszer megkértelek, lopj nekem valamit. De te zavartan felhúztad az orrod, és azt mondtad: Én soha nem veszek el olyat, ami nem az enyém. – De hát azt kérted, hogy ürítsem ki Skye Hall kincstárát! – És? Thronos már nyitotta a száját, hogy elmagyarázza a különbséget, de rájött, hogy Melanthe csak tréfált. Legalábbis feltehetőleg – Ha portált nyitunk, miképpen bízhatsz abban, hogy nem Rothkalinába próbálok belépni? – Legutóbb Rothkalinába próbáltál eljutni, és Pandemoniában kötöttünk ki. Véleményem szerint a halandók síkjával próbálkoznál, mert az

sokkal könnyebb célpont. Onnan pedig simán elrepülök Skye-ba. – Még mindig a mennybe akarsz vinni? Nézd, nem azt mondom, hogy soha be nem tenném a lábam az otthonodba de igazából nem fűlik a fogam hozzá. Thronos felvonta a szemöldökét. – De csak ott kelhetünk egybe. Az Igaz Hűség Ágyában kell, hogy az enyém legyél. Melanthe ismert olyan népeket, ahol ez volt a hagyomány. Legfőképpen olyan népeknél, ahol nem kellett mindennap a puszta létért küzdeni. Amikor egy fiú megszületett, készítettek neki egy ágyat, és egész életében abban aludt, majd, amikor megnősült, az lett a nászágy is. – De mi köze az ágynak a házassághoz? – A vrekenereknél az jelenti a házasságot. Amikor az Igaz Hűség Ágyában a magamévá teszlek, attól kezdve összetartozunk. – Semmi szertartás? Semmi vendégsereg? Semmi ruhaköltemény, és nászajándékkincsek? Semmi ünneplés és édes bor? – Nincs szükség szertartásokra, és különben

is, csak az otthonomban tudok megbizonyosodni arról, hogy biztonságban vagy. Nocsak! – És a magamfajta varázslónő mit enne ott? – A vrekenerek mindenevők voltak, de legfőképpen hússal táplálkoztak. – Egy egész szigetünk van, ahol veteményeseket gondozunk. Ez az egyetlen része a birodalmunknak, ami a felhők alatt található. – Úgy hallottam, nagyon puritán felétek az élet. Tornin várában igazi luxus vett körül, nagyon menő és komfortos hely. – Nem tudom, mi az, hogy menő és komfortos, Melanthe. A nő felsóhajtott. Honnan is tudná? – Luxus és komfort nélkül nem tudok élni. – Lanthe és Sabine gyermekkora nyomorúságos volt, ezért úgy érezték, hogy kárpótlásul megérdemlik a legjobbat. Lanthe a kastélyból előbb a Rend börtönébe került, aztán a szabad ég alá, ide a pokolba, bár a lelke mélyén mohón vágyott arra, hogy ismét visszatérhessen a pompába és a könnyű életbe. – Ha a vrekenerek birodalma a

felhők felett van, akkor az magasabb, mint a halandók világának legmagasabb hegysége. Lehet, hogy a vrekenerek megszokták a magasságot, és a hőmérséklet-változást, de én szenvednék. És biztosan szenved ott mindenki, aki a varázslók népéből származik. – Ez nem így van. Ugyanazok az erők és őrző hatalmak, amik elrejtik a birodalmunkat, és összetartják a szigeteket, gondoskodnak lélegezhető levegőről és melegről is. – Erők és őrző hatalmak? Ez számomra varázslatnak hangzik. Fogadni mernék, hogy valamikor a történelmetek során egy vrekener összejött egy varázslóval. – Lehetséges – bólintott Thronos. – Vannak gépezeteink, amik formálják a szigeteket, és a mérnökeink működtetik őket, de fogalmunk sincs, hogy a gépezetek miből nyerik az energiát. Érdekes. Melanthe varázslattal működő steampunk szerkezeteket képzelt maga elé. Régen talán látni is szerette volna őket, de most – Attól még együtt

lehetünk, hogy nem megyek Skye-ba. Ha elkísérsz Rothkalinába, bemutatlak néhány nagyon kedves sárkánynak. – Ha ezt egyáltalán fontolóra veszem, abból azonnal tudom majd, hogy megbabonáztál a varázserőddel. A nővéred az életemre törne, amint beteszem a lábam a királyságba. Ne feledd, hogy láttam, mire képes! Sabine kényszerítette Thronos apját arra, hogy szembenézzen legfélelmetesebb rémálmával. Rejtély, hogy mit mutatott neki, de a vrekener a saját szemébe vájta a karmait. – Úgy tűnik, a nővéredet nem viselte meg a saját számtalan halála. – Nem meglepő, hiszen az ilyesmi után természetes, hogy cinikus, és nem sújtják le a tragédiák. Amikor Lanthe számonkérte a nővérét, hogy miért nem érez soha semmit, Sabine így felelt: – Ez nem igaz. Csak annyi, hogy nem viszem túlzásba az érzéseket. Lanthe folytatta: – Sabine valóban cinikus és rideg volt, mielőtt Rydstrommal megismerkedett volna. De amúgy is

varázslattal álcázza az arckifejezéseit, úgyhogy nemigen lehet megfejteni, mit gondol. – Hányszor halt meg? – Tucatnyi alkalommal. Nem mindig a vrekenerek végeztek vele – Thronos felvonta a szemöldökét, Melanthe pedig hozzátette: – Voltak varázslók, akik aljas terveket szőttek ellene. A halandók megégették boszorkányságért, satöbbi. – Melanthe egy pillanatnyi habozás után folytatta: – Mi a helyzet a fivéreddel? A bátyád talán nem tör majd az életemre? – Aristo? Igaz, valóban gyűlöli a varázslókat. Ezen gyakran vitázunk. – Olyan, mint az apád volt? – Igen. De ha Aristo árt neked, a saját öccse sorstól rendelt párjának, az olyan, mintha nekem ártana. Olyan, mintha a jövendő gyermekeimet gyilkolná meg. – Thronos Melanthe szemébe nézett – Számunkra a párok köteléke szent. Thronos sosem hinne nekem. Lanthe emlékezett arra, amikor Sabine elpanaszolta, hogy a Vertas Szövetség harcosa. Rydstrom nem bízik benne,

és mindössze azért nem, mert Sabine a Pravus Szövetséghez tartozott, hazudott Rydstromnak, és csapdába csalta, hogy fogságba essen. Sabine felsóhajtott – Honnan tanulhattam volna meg úgy viselkedni, hogy szavahihető legyek? – Nővérem, megértelek. – És a jövendőbeli gyermekeidet elfogadná Aristo bácsi, mint unokahúgokat és unokaöccsöket? Hiszen magad mondtad, hogy leendő gyermekeinknek kárára válik majd az ereikben csörgedező varázslóvér. – Haragomban mondtam. Ugyanúgy szeretném a félvér gyermekeimet. – De mások lenéznék őket. Thronos arca elsötétült. – Nem tűröm el senkitől, hogy a gyermekeinket le merészelje nézni. A gyermekeinket. – Nem aggaszt a családomban az elmebaj? Thronos megdörzsölte az arcát. – Ezt is haragomban mondtam. – De igaz. Az anyám nem volt ép Lehet, hogy a gyermekeink is őrültek lennének. – Anyáddal egyszer találkoztam. – Tessék? Mikor? Thronos elbeszélte, hogy amikor

gyermekkorában találkozott vele, Lanthe anyja az aranyát imádta, és őt fiókának hívta. – De várj csak! Elisabet tudta, hogy mi ketten találkozni szoktunk? Thronos bólintott. – Anyád a légynek sem ártott, Melanthe. Apám viszont meggyilkolta a sorstól rendelt párom szüleit. – Thronos szemében kihunyt a fény. – Azon az estén az apátságban egy idegent láttam, amikor ránéztem. Meggyászoltam a halálát, de az istenekre mondom, keserűen hibáztattam, hiszen miatta veszítettelek el téged. – Éles pillantása elárulta, hogy nem akart ennyi mindent kikotyogni. – Miért nem mondtad, hogy láttad anyám? Thronos megköszörülte a torkát. – Mondani akartam, de sosem volt rá alkalmas a pillanat. Melanthe alig hitte el, hogy az anyja ismerte a titkát. Elisabet miért nem félt, hogy megtámadják őket? Lanthe tudni akarta, mit gondol erről Sabine. – A félvér varázslóknak is van varázserejük? – kérdezte Thronos. – Általában igen,

de a vrekenerek annyi varázserőt vettek el, hogy már nem reinkarnálódhatnak. A gyermekek lélek nélkül születnek. Thronos összepréselte az ajkát, és elgondolkodott. – Mennyi idős korodban fedezted fel a meggyőzés varázserejét magadban? – Nagyon kicsi voltam. Egyszer azt kiáltottam Sabine-nak, hogy ki ne merje nyitni a száját. Egy hétig nem is tudta Még enni sem bírt. Éhezett, de senki nem jött rá, mi történt vele Jobb, ha tudod, hogy a varázslógyermekeknél nem ritkák az ilyen esetek. Thronost láthatóan nem rázta meg a dolog. – Majd megoldjuk. Melanthe most vette észre, mennyivel határozottabb és nyugodtabb a férfi a börtönsziget óta. Melanthe fogadni mert volna, hogy mindig nyugodt és határozott, kivéve, ha olyan rögeszméket táplál, mint hogy a sorstól rendelt párja a saját fivérével hál. Meg persze rengeteg más férfival is. Ettől függetlenül ütni akarta a vasat, amíg meleg. – Ne már, Thronos! Mit

kezdenél te egy varázslógyerekkel? Ha a kamaszlányunk rövid szoknyát venne fel, én azt mondanám, még jobban állna, ha ennél is rövidebb lenne. Te mit szólnál? Ha pedig a gyerek nem lopott még aranyat tizenkét éves koráig, pszichológushoz vinném. – Túlzol. – Nem, nem túlzok. Szerintem teljesen kiborulnál – Ezen amúgy sem volt érdemes vitázni, mert ha valaha összejönnek, és Thronos teherbe ejti, akkor Melanthe boldogan elújságolná Thronosnak a jó hírt, erre ő megkérdezné, hogy biztosan ő lehet-e az apa, mire Lanthe haragjában letépné a fejét – Ha már itt tartunk, vrekener, tőlem is elvárnád, hogy odafent másként öltözzek? Thronos végigmérte. – Zárt ajtók mögött nem. – Nyilván azonnal felfogta, hogy a szavai visszatetszők, mert gyorsan hozzátette: – Gondolom, nem akarsz közfeltűnést kelteni, mint a birodalom legalulöltözöttebb lakója. – Na, ez nem is hangzik rosszul. Különben pedig, zárt ajtók

mögött nem is vennék fel semmit. Thronos döbbenten meredt rá. Melanthe eltűnődött – Hacsak nincs kedvem bőrből, vagy csipkéből felvenni valami apróságot. – Bőrből vagy csipkéből – a vrekener nagyot nyelt. Melanthe összevonta a szemöldökét. – Jól hallottam, hogy nálatok a házaknak nincs teteje? Thronos a gondolataiba merült, mielőtt válaszolt volna. – Úgy érezzük magunkat otthonosan, ha csak az ég van felettünk. – Igen, de úgy nem hallatszik ki, ha szexel valaki? A férfi megdörzsölte a nyakát, és érezte, hogy forró. – Mi ilyen téren csendesen viselkedünk. Lanthe meglepődött. – Hogyhogy? Ilyenkor nemigen tud magán uralkodni az ember. – A vrekenerek nem jönnek túlságosan izgalomba. – Ezt nem értem. És a fiatal házasok? És te, Thronos? Azt már felfedeztem, hogy nem vagy hidegvérű típus. – Segít, ha a nagyon szabados szokásokat elkerüljük. – Thronos elfordította a tekintetét. – Láttam vrekener

férfiakat harapásnyomokkal a karjukon, mert így fojtották el a saját hangoskodásukat. Ez elég gyakori Melanthe tudta, hogy a döbbenet kiült az arcára, hiszen ez egészen egyszerűen abszurd volt. – Mi értelme az egésznek, ha nem jössz túlságosan izgalomba? Gondolom, nem hallottál még olyanokról, akik leordították a háztetőt? – Nem mintha ott lenne háztető, de akkor is. Thronos értetlenkedve nézett. – Tudod, amikor az élvezettől ordít valaki hangosan. Ne már! Az ordítás nem csak a csatában elképzelhető – tiltakozott Melanthe. – Szexuális helyzetben az ilyesmi az önuralom jelentős hiányáról tanúskodna. Lanthe kezdte már kiismerni Thronos arcát, és most azt látta rajta, hogy Elveimmel ellenkezik, de az istenek szerelmére, erről mindent tudni akarok – Ha mi ketten szexelnénk, önuralomról szó sem lehetne – magyarázta a nő. – Teljesen felizgulnánk, alig várnánk, hogy letéphessük a ruháinkat, a testünk

akaratlanul mozogna, abba sem hagynánk a csókolózást, megragadnád a fenekem, én pedig a bőrödbe vájnám a körmeim. – És aztán? – kérdezte Thronos rekedten. – Aztán jön a java. – Lanthe élvezte a szűziesen ártatlan vrekener reakcióját. Thronos le volt nyűgözve – Lihegés, nyalakodás, vonyítás, nyögdécselés, szopogatás; észveszejtő, állatias, kirobbanó extázis. Thronos lélegzete elakadt. – És aztán? – Nehéz leírni, hogy mi történik a végén. Példával lehet csak illusztrálni. De az biztos, hogy nem csinálnánk halkan Thronos alig bírt megszólalni, a hangja mély és rekedt volt. Megköszörülte a torkát. – Értem. Melanthe arra számított, hogy most majd jön valami megjegyzés a múltjára, mint például Hány férfival tapasztaltad meg ezt az észveszejtő, állatias extázist? Mindegyikkel ilyen volt? De Thronos nem szólalt meg, úgyhogy Lanthe feltett egy kérdést. – Mi van, ha föléjük repül valaki? –

Tessék? Ja, értem. Nem repülünk mások otthona fölé Azzal megsértenénk az etikettet. – Úgy hallottam, az épületek mind egyformák, minden fal fehér, nincsenek színek. – Egységes a kép. – És egy csepp bor sincs az egész birodalomban? Semmi szerencsejáték, semmi dalolászás? – Úgy van. – Thronos otthona lebegő, fehérre mázolt, steril, elfojtásokkal teli, örömtelen pokolnak tűnt. Melanthe meglepődött a férfi őszinteségén, aki pedig tudhatta, mindez mennyire nem tetszik neki. – És mit csinálnék ott egész nap? – Önzetlen cselekedetekkel foglalkoznál. Segítenél másoknak Vagy elmélkednél, tanulnál. – Thronos belejött. – Például megismerhetnéd a kultúránkat, és a vrekenerek történelmét tanulmányozhatnád. – Lanthe szerette a történelmet, sokat olvasott, de nem ilyen dögunalmat. – Annyira szörnyűek számodra ezek a kilátások? De még mennyire! Úgyhogy kérdéses is, miként szeretné Thronos

rávenni, hogy ott maradjon vele. Ha visszatér a varázsereje, senki nem tarthatja fogva. Melanthe témát váltott – Thronos, ha van odafent egy lázadó csoport, amelynek megvannak a saját terveik, akkor mi akadályozhatná meg, hogy valaki a bátyád megtámadjon engem, ha odamegyek? – Melanthe tagadásra, hebegésre számított. De Thronos így felelt: – Aki ellenszegül a parancsomnak, és megpróbál neked, vagy a nővérednek ártani, meglakol. – Bárki? Mindenki? A férfi bólintott. – Esküszöm – jelentette ki, és fogalma sem volt, micsoda fogadalmat tett. Lanthe pontosan az ilyesmi miatt ritkán tartotta be az ígéreteit. – Hiszel nekem végre? – Már tudom a jeleket. Látom rajtad, amikor nem mondasz igazat. Melanthe elfordította a tekintetét. Ha ez valóban így van, az nagy baj. A francba, miféle jelei lehetnek, amikor hazudik? Ha Thronos észre is vette a tépelődését, nem említette. – Víz van a közelben. De gyantavermek szagát is

érzem – Egy pillanattal később sekély gödörre mutatott, ami borostyánszínű, sűrű folyadékkal volt tele. – A gyantába úgy beleragadnál, mint a halandók a kátrányba. Lépj oda, ahová én! Egy távolabbi gödörben egy dög maradványai bűzlöttek. Valami hüllő volt, a lába a gyantába ragadt. A ragadozók már felfalták, amit lehetett. Lanthe megremegett. Mi lenne, ha egy halhatatlan esne csapdába itt? A ragadozók belőle is lakmároznának, de ő talán túlélné, sőt, regenerálódna, hogy ismét falatozhassanak belőle. Talán örökké. A halhatatlanságnak is megvoltak a hátrányai. – Valamit nem értek – szólalt meg Thronos. – Hogy tudott Rydstrom megbocsátani Sabine-nak? Ó, ezek szerint a vrekener a megbocsátást fontolgatja! Kezdett kialakulni benne a bizalom, és most mélyebb köteléket keresett kettejük között. Biztosan arra gondolt, hogy ha felmenti Melanthét, csitul majd benne a harag. De volt itt egy kis gond: Melanthe nem

úgy tekintett múltbeli szexuális kapcsolataira, mint vétkekre, amik alól felmentésre van szüksége. Főleg nem a vrekener megbocsátására. Talán azt kívánja, bárcsak Thronos ne kapta volna rajta Marcóval? Megbocsátásra vágyik tőle, amiért a vámpírral lefeküdt? Dehogy! Ki van zárva! – Miért kérded? – Azt rebesgetik, hogy Sabine csapdába ejtette, szexrabszolgát csinált belőle, és addig kínozta, amíg Rydstrom bele nem egyezett, hogy feleségül veszi. Utána Rydstrom csinált rabszolgát Sabine-ból Lanthe pislogott. – Ez miért baj? – Thronos döbbent arckifejezését látva folytatta: – Élvezték a kikötözős szexet, a dominanciajátékokat, a szerepjátékot, kis szadomazót, beöltözést. Fenekelés, orgazmusmegvonás, tudod, tipikus BDSM cucc. Ne aggódj, ők még azelőtt kezdték, hogy mindenki rákapott volna! – BD micsoda? – Thronos leírhatatlanul naiv képet vágott. Nem értette, miről beszél Lanthe, de rémülten

kapiskált valamit, és nem járt messze az igazságtól. Lanthe fogadni mert volna, hogy az angyali vrekenerben rejtőzik hajlandóság arra, hogy a sötét élvezeteket kipróbálja. – Figyelj, nekünk ezen nem kell agyalnunk, a lényeg, hogy nekik bejött! – Ennél azért bonyolultabb volt az igazság: Sabine meg akarta fosztani Omortot a hatalmától, hogy ő és a húga uralkodhasson a birodalmán, és a kezükbe kerüljön a Tornin várában található rejtélyes, démoni Lelkek Kútja. Senkinek eszébe sem jutott, hogy Sabine beleszeret majd Rydstromba Sabine-nak főleg nem. Thronos átemelte Lanthét egy gyantaverem fölött. – Válaszolj a kérdésemre! – Rendben. Rydstrom azért tudott megbocsátani, mert méltó bosszút állt. Mindent, amit Sabine tett vele, viszonzott – Eszerint nekem rengeteg nővel kellene összeszűrnöm a levet. Ez ki van zárva. – Micsoda szerencse, hogy nem szomjazom a megbocsátásodra! Örülök, hogy vannak tapasztalataim, és a

saját utamat járom. Thronos szorosan összepréselte az ajkát, és uralkodott magán. Nem tett semmiféle megjegyzést erkölcstelenségről, kurválkodásról. – A húgom szűzen került össze Rydstrommal. Nem gondolod, hogy talán száz év múlva elkezd tűnődni, milyen lehet egy másik férfival? Lehet, hogy így lesz, lehet, hogy nem. De nem gondolod, hogy Rydstrom aggódik majd azon, hogy vajon mi járhat Sabine fejében? A nők, akik szűzen találnak párt, mindig tanakodnak majd, kivéve engem. Mert én tudom Van elég tapasztalatom, és készen állok, hogy végleg lehorgonyozzak. – Megfontolandó érv, azt hiszem. – Thronos összevonta a szemöldökét. – De ebből az következik, hogy száz év múlva te aggódsz majd, vajon, nem fantáziálok-e más nőkről. Melanthe búgó hangon felelt. – Thronos, értsd meg: ha én valaha úgy döntök, hogy lefekszem veled, ott már nem lesz helye kétségnek. Utána örökre az enyém maradsz. Ha valaha bennem lehetsz,

az átváltoztat, szétszed és összerak, örökre megváltoztat. A férfi arca elárulta, alig várja, hogy örökre megváltozhasson. – És ebben a tapasztalataid miatt vagy ennyire biztos? Melanthe vállat vont, és arra számított, most jön a szitkozódás a múltja miatt. De a vrekener ismét uralkodott magán Lanthe biztos volt abban, hogy nem azért, mert megváltozott a véleménye. Lehet, hogy már nem nevezi őt szajhának, de még bizonyára annak tartja. Volt egy elmélete a vrekener változásáról: Thronos korábban úgy tekintette őt, mint más hímek szexuális játékszerét, de az Infernóban történtek után továbbra is szexuális játékszernek látja, viszont most már magának akarja. Lanthe tartott attól, hogy a férfi megtanulta az első leckéjét az ágyba vezető úton: Aki seggfej, az nem kap semmit. Ezért aztán befogta a száját, és várt, hogy megkapja, amit akar. Mint az összes többi, akivel Melanthe eddig összejött. 25. –

Nézd! Gyümölcs! – Melanthe nyújtózkodott, hogy elérjen egy fekete, tökre emlékeztető gyümölcsöt, de az túl magasan volt. Úgy kapkodott utána, mint egy kismacska a gombolyag felé. Thronos lejjebb húzta az ágat, és megszagolta. – Lehet, hogy mérgező. – Rothkalinában is nő hasonló. Thronos kettétörte a gyümölcsöt. A belseje lágy volt, és édes illatú. Átnyújtotta Melanthének, aki bekapott egy falatot, és ragyogni kezdett a szeme az örömtől. – Biztos, hogy ehető? – kérdezte a férfi. – Tudtommal a varázslóknak könnyen árt a méreg. Melanthe már fel is falta a gyümölcs felét. – Igen, valóban könnyen áldozatul esünk mindenféle méregnek, de ez biztosan ehető. – Hogy élted túl a morsust? – Amikor Omort meghalt, a méregkeverője, egy tündérasszony, akit Pincebeli Banyának csúfoltak, ellenszert adott nekünk. Máskülönben meghaltunk volna. Hányszor, de hányszor halhatott volna meg Melanthe Thronos védelme

nélkül! – És a tündérasszony ellenszert adott nektek, annak ellenére, hogy banyának csúfoltátok? Melanthe megvonta a vállát, majd boldogan falatozott tovább. Thronos szemrevételezte a környéket. Bár továbbra is víz szagát érezte, a forrását nem találta, miközben kezdett már besötétedni. Itt nagyon hosszan tartott az alkony, és amint a nap kezdett lenyugodni, a sárkányok visszatértek a mezőkről, hatalmas árnyékuk a fák koronája fölött imbolygott. Thronos és Melanthe úgy döntött, hogy éjszakára visszatérnek a démonvölgybe, de nem volt vizük, és Thronos egyáltalán nem pihent. Meg aztán tervei is voltak A virágszirmokat lágy szellő simogatta. Lanthe letette a gyümölcs héját. – Milyen szép itt! Éjfekete haja olyan volt, mint a virágszirmok. Thronos megbabonázva nézte. – Igen. Gyönyörű Most, hogy Melanthe elmondta, milyen lenne közöttük a testiség, nem bírta róla levenni a szemét. Amikor elviszi az

Igaz Hűség Ágyába, vajon nem szeretné hallani a gyönyör sikolyait? És nem akarna ő is felkiáltani, amikor a magva a hitvesébe ömlik? Őrlődött, hogy vajon tényleg még aznap éjjel a magáévá akarja-e tenni, de amióta Melanthe azokat a vérforraló szavakat suttogta már tudta, hogy semmi sem állíthatja meg. Csak egy biztonságos helyet kell találnia a tervéhez. De hogy vehetné a karjába a meztelen varázslónőt? Már a gondolatba is belepirult, hogy akkor neki is le kell vetkőznie. Meztelenre. Melanthe előtt Majd csak lesz valahogy. Talált egy másik gyümölcsöt, karmával lyukat fúrt az aljába, hogy kiihassa a levét. Nagyon édes volt, jólesett Adott a varázslónőnek is egy újabb gyümölcsöt. Melanthe lecsöpögött pajkosan az állán. elmosolyodott, Éppen olyan amikor volt a a gyümölcslé mosolya, mint gyermekkorában. Ez a mosoly most is ugyanolyan erősen hatott Thronosra, csak most már másképpen. Vágyott a csókra,

amit majdnem megkapott Lanthe valami különöset vett észre a tekintetében. – Thronos? – suttogta. – A férfi közelebb hajolt, és a tenyerébe fogta az arcát. – Lassíts! – tolta félre Lanthe – Vizet ígértél, és már én is érzem a szagát innen a közelből. Thronos maga is meglepődött, de elengedte. Csalódottan hátralépett, a szeme sarkából megpillantott valamit. Egy vízzel teli buborék lebegett át közöttük. Mindketten csendben figyelték, ahogy a levegőben úszik. Aztán egyetlen szó nélkül elindultak arra, amerről jött. Thronos Lanthe elé tolakodott. – Én megyek elöl. – Átvágtak a sűrű aljnövényzeten, és egy tisztáshoz értek, amelyet holdsudárfák vettek körül. A vastag gyökerek falként fogták körbe a tisztást, a sűrű, lombos ágak mennyezetet alkottak. Számtalan, vízzel teli buborék libbent felfelé, akár a léggömbök, majd kipukkadtak az áthatolhatatlan lombkorona alatt. A tisztáson a vízcseppek

úgy hullottak, mint a hűvös nyári eső, aztán felemelkedtek, és újabb buborékokká álltak össze. Az ég nem látszott, az elvarázsolt tisztáson homályos volt a fény, az esőerdőben halk csilingelő hangokat hallottak. Lépteik vízcseppeket kavartak fel az ezüstös fűben, és újabb buborékok emelkedtek a fák gyökerei között nyíló virágokból. – Elképesztő! – kiáltott fel Melanthe. – Mint egy tündérkör Egy elvarázsolt tisztás. Nevezzük Gravitációmentes Tisztásnak – Kipukkasztott egy buborékot, és a tenyerébe gyűjtötte a vizet. – Előbb hadd nézzem, iható-e! – Thronos Melanthe kezéhez hajolt, megszagolta, és megkóstolta a vizet. – Tiszta Mindketten teleitták magukat, aztán a férfi kipukkasztott egy hatalmas buborékot a feje fölött, és aláállt, mintha vödörből locsolta volna magát. A hűvös cseppek lemosták a bőrére tapadó hamut Levette átázott ingét, és megmosta az arcát, a haját, a mellkasát, a

karját. Melanthe vállánál kipukkadt egy buborék. A nő megborzongott, ahogy a vízcseppek lassan végigcsorogtak a testén. Thronos megbűvölve nézte. – Mi az? – kérdezte, amikor Lanthe felnevetett. – Csiklandoz. A templomban is kacagott. Aztán Thronos megnevettette, amíg úton voltak. Hogy mi a legszebb ebben a csengő kacagásban? Az, amikor Thronos tudja előcsalogatni. Összevonta a szemöldökét, és arra gondolt, hogy a varázslónő egyetlen nap alatt többet nevetett, mint ő és a komor lovagjai hosszú évszázadok alatt. – Jaj, a szoknyám alá bújtak a vízcseppek! – Szerencsés vízcseppek. – Ezt hangosan mondta? De még mennyire! Melanthe kérdőn mérte végig. Talán eldöntött magában valamit. Menj oda, csókold meg! De hirtelen kürtök harsantak a távolban, így gondolataikat visszaterelték a veszélyre. Lehet, hogy ez a különös tisztás a környéken az egyetlen vízlelőhely, ami azt jelenti, hogy célpont. Thronos felrepült egy

holdsudárfára, hogy őrködjön. Lanthe hátán végigfolyt a hideg víz, átmosta a haját, lehűtötte forró bőrét. Még sosem látott ehhez hasonló helyet, és elhatározta, hogy élvezni fogja, még akkor is, ha Thronos elrepült. Ismét ivott, aztán leült az ezüst fűre, és levette a csizmáját. – Attól még élvezheted a vizet, hogy nincs szoknyád. Thronos egy faágon kuporgott, szexi volt és démoni. Melanthe nem is értette, hogyan tagadhatja démon őseit, amikor egyre több volt a bizonyíték. Szárnya pikkelyei a sárkányokéhoz hasonlított. Tökéletesen alkalmazkodott ehhez a helyhez Sőt, el tudta olvasni a démon nyelven írt hieroglifákat. Talán az ősök emlékezete volt ez. A vérvonallal öröklődött, és innen eredhetett. Az őseitől. Most, hogy Thronos visszatért szülőhazájába, a viselkedése is átalakult. Elcsitult benne a harag, még tréfált is Az elmúlt huszonnégy órában több átoktettet követett el, mint eddigi

életében összesen. Az utóbbiról talán Melanthe is tehetett, de a többi változásról nem. A vrekener hangja eleve mély volt, de itt még mélyebb, karcosabb lett. Megváltozott a beszédmódja, és két méternél is magasabb termetének tartása is. Már nem volt olyan merev és feszült. Még a szarva is valahogy büszkébben ívelt Nemcsak a hangja, a megjelenése is démonibbá vált és Lanthe rádöbbent, hogy ez bizony tetszik neki. Sabine-nak nagyon bejött, hogy démon a szeretője. Vajon Lanthe ugyanebben a cipőben jár? Lehet, hogy el kellene utaznia Thronosszal a Feveris Birodalomba, a vágyak földjére, ahol nem lenne bűntudata, hogy ellenségével, egy vrekenerrel adja össze magát. Oda, ahol nem tartana a jövőtől. De várjunk csak! Hogyan is gondolhat ilyesmit a varázslók nemzetségének leánya, aki hedonistának született? Igenis meg kell ragadnia minden alkalmat, kihasználni minden örömöt, és a bűntudatra fittyet kell hánynia.

Csak teherbe ne essen! Thronos igen sok örömet adhat. Jó volt incselkedni vele, de Melanthe többet akart. – Gyere csak le! – hívogatta. – Csatlakozz az átoktevő-társadhoz! A vrekener nagyon szeretett volna engedelmeskedni, de nem tette. – Őrködnöm kell, ha meg akarlak védeni. Az ösztönei azt parancsolták, hogy védelmezze. Melanthe felsóhajtott. Jólesett neki, hogy Thronos vigyáz rá, de jobban örült volna, ha szabad akaratából teszi, nem pedig azért, mert az ösztöne parancsolja. Ó, mennyire szerette volna, ha egy férfi egyszer így szól hozzá: – Teszek érted valami fontosat, de nem azért, mert várok cserébe valamit, pusztán azért, mert kedvellek. Miben különbözik Thronos Felixtől? Thronos utódokat akar nemzeni, Felix hatalomhoz akar jutni. Mindketten akartak tőle valamit, de egyik sem érezte, hogy valóban törődni is kellene vele. Csak azzal törődtek, miként használhatják ki, mit kaphatnak tőle. Lanthét azonban ez nem

érdekelte, hiszen megvolt a terve, hogyan jusson vissza Rothkalinába: Meg kell bűvölni a vrekenert. Utána pedig soha többet nem kellene látnia Thronost. – Gyere már, ne legyél ünneprontó! Ha valami közeledik, azt úgyis kiszimatolod. – Thronos nem mozdult, úgyhogy hozzátette: – Szerintem nem is tudod, hogyan kell jól érezni magad. – Honnan tudnám? Az utolsó, gyermekként együtt töltött napunk óta nem volt ilyesmire alkalmam. Melanthe a homlokát ráncolta. Ez szomorú De nem akart erre gondolni, amikor itt volt a szórakozás lehetősége. – Thronos, lehet, hogy nem hagyjuk el élve Pandemoniát. Az utóbbi napokban rengetegszer jártunk közel a halálhoz. Erről az jut eszembe – Mi? – Hogy téged kötnek a szent kötelességeid, de engem is. – Hát erre kíváncsi vagyok. – Szent kötelességem hálásnak lenni az életem minden pillanatáért, és ezt azzal tudom kimutatni, hogy élvezem az életet. Miért adna bármelyik isten, vagy a

sors, vagy nevezd, ahogy akarod, még hosszabb életet, mint ami eddig jutott, ha azt is csak elpazarolod? Ez olyan mint igen, mint az ARANY. Véges a mennyiség. A varázslók nemzetsége hisz abban, hogy eljön az Aranykor Vége, de addig is, az élet ragyogó, csodálatos, ki kell élvezni. Thronos felvonta a szemöldökét. – Ragyogó – Elpazarolod az aranytallérjaid. Véleményem szerint te még nálam is nagyobb átoktevő vagy. – Mégis, hogy pazarolom el? – Egyfolytában a múlton rágódsz. Thronos szeme összeszűkült. – Te ugyanannyit gondolsz a múltra, mint én. – Lehet, de én inkább a jó emlékekkel foglalkozom. Például azzal, milyen jókat játszottunk a réten. Thronos fel-alá járkált a hatalmas ágon. Mire gondol vajon? Lanthe megpróbált beleolvasni a gondolataiba, ám a vrekener most levédte őket. Hát jó. A varázslónő visszatért a Gravitációmentes Tisztás felfelé áramló vízcseppjeivel játszani. Meglátott egy dús

lombú ágat, amelynél számtalan buborék lebegett, és kis zuhanyként hullottak a cseppek. Arra gondolt, milyen jó lenne most minden ruhától megszabadulni, és végre rendesen tisztálkodni Ekkor egy vízbuborék a fején pukkadt ki. Meglepve körbenézett, és egy újabb buborékot érzett a karján. – Thronos! A vrekener a szárnyával odaterelte a buborékokat. Játszott Szórakozott. Lanthe felsikkantott, amikor egy buborék a mellvértjén pukkadt ki, és a vért mögött, a bőrén lecsorgott, majd felemelkedett az ezernyi vízcsepp. Kitárta a karját – Na gyere, nézzük, milyen jól célzol! Fogadjunk, hogy itt nem találsz el! – mutatott a köldökére. – Azaz, elfelejtettem, hogy a vrekenerek nem fogadnak. – Nincs ellenemre. Fogadjunk! Ha eltalálom, akkor le kell venned a mellvérted. Úgy tűnik, Thronos kezdett belejönni a flörtölésbe. – És ha nem találod el? – Akkor le kell venned a mellvérted. Lanthe elnevette magát. – Azt hiszem, démon,

egyet és mást el kell magyaráznom neked a fogadásról. – A vrekener nem sértődött meg, de talán azért nem, mert Lanthe szinte dorombolt. – Egyébként nagyon szeretném levenni, hogy megfürödhessek a kis vízesésnél, ott, az ág alatt. De megint felmerül a probléma: honnan tudhatom, hogy nem veszíted el az önuralmad? – Melanthe, te le akarsz vetkőzni előttem. Ez a határozottság kifejezetten vonzó volt. – Tényleg? – Melanthe hangja bizonytalanságot tükrözött. Játszhatnának egy kicsit egymással, csak hogy enyhítsük a sóvárgást. De nem kell túlzásba vinni A házasság előtti szex bizonyára átoktett, és Thronos bármi áron is, de tartózkodna tőle. Nem nemzek fattyakat – Azt mondtad, hogy ha biztonságos helyre viszlek, mindent megmutatsz, amit csak látni akarok – mondta a vrekener. – Tessék, biztonságos helyen vagy, és mindent látni akarok! Melanthe felvonta a szemöldökét. Szexi vrekener Ígéret szép szó Thronosnak

igaza volt: Lanthe valóban le akart előtte vetkőzni, bár ezt saját magának sem szívesen vallotta be. Azt akarta, hogy a férfi lássa, vágyjon rá. Látni akarta, mit szól ahhoz, amikor először látja ruhátlanul. Ha már attól majdnem a csúcsra jutott, hogy a kezét foghatja Lanthe a mellvért csatjához nyúlt, hogy levegye a kemény ruhát. Ahogy a templomban, úgy most is hátat fordított, miközben kikapcsolta. Levette és odébb hajította, aztán a szoknyája rejtett kapcsaival folytatta. Megbillentette a csípőjét, a szoknya a lába elé hullott. Már csak egy fekete tanga volt rajta. Elmosolyodott, ahogy hallotta Thronos szárnyának suhogását. A melle előtt összefonta a karját, majd megfordult. A vrekener feszült tartásban guggolt a faágon. A szarva minden kétséget kizáróan kiegyenesedett. Lanthe reakciója is félreérthetetlen volt. Látva Thronos szarvát, a mellbimbója megkeményedett, és nedvességet érzett a lába között. – Azt is

vedd le! – suttogta rekedten Thronos. A szárnyán, az erek vonalán a fények ragyogóbban, gyorsabban táncoltak, mint eddig bármikor. Lanthe továbbra is háttal állva lassan vette le az apró csipketangát. Amikor a földre hullt, Thronos nagyot nyelt – Készen állsz? – kérdezte Melanthe. – Igen – nyögte a férfi rekedten. – Biztos? – Melanthe! – a hangja figyelmeztetőn csengett. Lanthe leeresztette a karját, kihúzta magát, és megfordult. Elégedetten kapta el Thronos első, önkéntelen gondolatát. Szentséges istenek! 26. Thronos még alig ocsúdott fel Lanthe hátsójának látványából, amikor a nő megfordult, és teljességében megmutatta szépségét. Ekkor három dolog történt: Thronos majdnem leesett a fáról. A hirtelen erekciótól megszédült. Elhatározta, hogy ezért a nőért bármilyen veszéllyel megküzd. Sejtette, hogy Melanthe formásan gömbölyded, ahol kell, de csak ekkor látta, mennyire. A keble hófehér volt, telt, a

bimbók cseresznyepirosak. Ha lett volna benne hiúság, megesküdött volna, hogy a tekintetétől keményedtek meg. Férfiassága lüktetett Melanthe dereka karcsú volt, csípője formás. Vénuszdombján V alakban fekete pihék sötétlettek. Lába hosszú volt és kecses Thronos elképzelte, ahogy Melanthe meglovagolja, vagy a feje fölé térdel, és ő a nyelvével kényezteti. – Na jó, akkor megmosakszom – mondta Lanthe lezseren. A kis vízesés alá állt, és elkezdte az arcát mosni, mintha fogalma sem volna róla, mindez milyen hatással van Thronosra. Ha a férfi önuralmában bízott, hibát követett el. Thronos sejtette, hogy ilyen kínzón sajgó férfiassággal a közösülés nem tartana sokáig. Úgy döntött, jobb, ha az első kielégülésen hamar túl lesz, aztán majd lassan elcsábítja Lanthét. Átfutott az agyán, hogy inkább a rájuk leselkedő veszélyekkel kellene foglalkoznia, de amikor meglátta, ahogy Melanthe vízzel locsolja a keblét,

teljesen megőrjítette a látvány. Következtetés: minél hamarabb hálnom kell vele. Le nem vette róla a szemét, miközben remegve kibújt a bakancsából. Lanthe épp a haját mosta, de észrevette, miben mesterkedik a férfi. – Arról nem volt szó, hogy te is levetkőzöl. – Érinteni akarlak. – És az nem lenne átoktett? – Thronos vészjóslón bólintott. – Nekem van ebbe egyáltalán beleszólásom? – Lanthe a válla mögé simította a haját. – Azt mondtad, megérinthetlek, ha megmentelek a mocsári kígyóktól. – Igen. Tényleg De azt nem mondtam, hogy ruha nélkül Thronos válasz helyett leszállt az ágról, és megindult felé. Lanthe nehéz helyzetbe került. Kívánta a férfit, és őszintén be kellett vallania magának, hogy soha senkire nem vágyott még ennyire. De az érintésből könnyen lehet közösülés. Most kénytelen lenne abban bízni, hogy Thronos le tudja győzni az ösztöneit. Márpedig Melanthénak eddig nemigen volt oka

bízni a férfiakban. Ez a vrekener pedig teljesen felizgult, a bőrnadrágját feszítette a merev férfiassága. Ahogy közeledett, a nadrágjával babrált, sebhelyes kezével kioldotta az övet, hasizmai megfeszültek. Lanthe pillantása követte a köldökétől lefelé a sötét szőrszálakat Lekerült a nadrág. Lanthe szeme elkerekedett Nocsak! Hogy megnőtt a kis vrekener fiú! És most a magáévá akarja tenni Azzal?! Lanthe érezte, hogy Thronos feszeng. Nem szokta meg, hogy bárki meztelenül láthatja, de ezek szerint a vágy felülkerekedett a szemérmességen. Lanthe a fa sima törzséhez hátrált, a vízfüggöny mögé. Elhatározta, hogy egy bizonyos ponton nem megy túl. Muszáj lesz magán uralkodni, a hormonjai és a látvány ellenére. Pedig micsoda teste van Thronosnak! A férfi még közelebb lépett, hátán és szárnyán végigfolyt a víz. Megrázta sötét, nedves fürtjeit, Keskeny csípője előtt mohón ágaskodott a férfiassága. Lanthe

rámutatott – És még tagadod a démoni vérvonalad? Hát ezt látva, kár a gőzért. Thronos férfiassága szinte már túlságosan is méretes volt, és szemet gyönyörködtető. Egyenes, vastag, és egy ér láthatóan lüktetett benne. A makkja sima volt, és egészen duzzadt Heréje szinte vonzotta Melanthe ujjait és a száját. Amikor a nő végre felnézett, elé tárult Thronos egész teste, anyaszült meztelenül. Arányos volt, izmos és nagyon magas Széles váll, keskeny csípő, és kőkemény kockahas. Vajon érzékenyek a sötétbarna mellbimbói? A gondolatra Lanthe nyelve megbizsergett. Thronos mellkasát forradások borították. Az egyik a csípőjéig ért, egy másik sebhely a bal combján futott végig. Ettől azonban nem lett kevésbé vonzó. A bőre mindenütt napbarnított volt, tetőtől talpig cirógathatták a napsugarak, beleértve szemet gyönyörködtető férfiasságát is. Egyik lábszárán duzzanat látszott, mintha ott csomóba gyűltek volna

az inak, a lábfeje pedig kissé befelé fordult. Hát ezért sántított Lanthe érezte, hogy Thronos megpróbálja egyenesen tartani a lábát, amíg ő szemügyre veszi. Neki mindegy lett volna, de hát ilyenek a férfiak. Nem mutathatunk gyengeséget, vagy végünk. Mivel Thronos megbámulta, Lanthe nem akart adósa maradni. Kilépett a vízfüggöny mögül, és körbejárta. Amikor Thronos ezt észrevette, felszegte a fejét, de nem mozdult. Felkészült a nő reakciójára. Két szárnya csillogó vége alatt a feneke feszes volt és kemény. A vízcseppek végiggördültek izmos, kívánatos formás testén, és Lanthe azon gondolkodott, mennyire érezné keménynek, ha beleharapna. Körbejárta a mozdulatlan vrekenert, és csodálta a bátorságát, mert tudta, mennyire szégyelli a külsejét. Lanthe néha egyáltalán nem tudta összeszedni a bátorságát, annyira főleg nem, amennyire Tornin várának többi lakója és látogatója tette, amikor szükség volt rá.

Ezért aztán nagy csodálója volt a bátorságnak. Megjutalmazza érte Thronost? Odaállt elé, a férfi fürkészőn nézte. Talán arra kíváncsi, mit gondol? – Thronos, ha őszintén megmondom, mit gondolok a testedről, te is megmondod, hogy mit gondolsz az enyémről? – Thronos hallgatott. Aztán megszólalt: – Különös vagy, varázslónő. Igen, megmondom – Aztán visszafojtotta a lélegzetét. – Olyan nagy mindened. És kemény És ha rád nézek nedves leszek. A férfi felszisszent. Alig tudott magához térni. Melanthe vonzónak találja? Miért is ne, hiszen ő is kőkemény lett tőle. Aztán a nő tekintete Thronos mellkasára siklott. A sebhelyekre Ő pedig mozdulatlanul állt, és tűrte, hogy vizslassák teste leggyűlöltebb részét. Melanthe odahajolt és megcsókolt egy sebhelyet. A vrekener ledöbbent. Talán ez bocsánatkérés? Megbánás? Újabb pihekönnyű csók Ha így kér bocsánatot, hogy is tudna tovább neheztelni rá? – És most

mondd meg, hogy te mit gondolsz! – suttogta. Lélegzete bizsergette Thronos bőrét. Már attól majdnem elélvezek, ha csak rád nézek. Végig akarom nyalni minden porcikád. Szívni akarom a mellbimbód órákon át – Csodaszép vagy – nyögte ki végül, és a kezét Melanthe feje fölött a fa törzsére támasztotta. Két szárnya körbefogta Csapdába ejtette Melanthe a vrekenerszárnyak felé villantotta a szemét, de nem szólt. – Leírhatatlanul gyönyörű. – Thronos odahajolt, és mélyen magába szívta a nő illatát. Szentséges istenek, ez az illat maga volt a csoda. Odasimította az arcát Lanthe nyakához A nő megremegett, úgyhogy megismételte, és rekedten a fülébe suttogott: – Attól tartok, mindjárt felébredek, és kiderül, hogy ez megint csak álom volt. – De mi történik, amikor ilyeneket álmodsz? Gondolom, törvény tiltja nálatok az önkielégülést. Thronos bólintott, majd bevallotta: – Remegve ébredek, és nem tudom

visszatartani. Melanthe felsóhajtott. – Fantáziáltam rólad, és mindenféle tiltott dologról, amit tenni akarok veled. Éjszakák százain, ezrein át csak erre gondoltam, és most itt vagy végre. – A vrekener hangjában hitetlenkedés csengett – Mintha valóra vált volna egy álom. – Mire vágysz? Benned akarok lenni! De – Melanthe, először egy csókra. – Az Infernóban Thronos elhatározta, hogy az első igazi csókjuk nem olyan lesz, mint az az őrület, amikor elkapta a varázslónőt. Gyengéd is tud lenni Ujját Lanthe álla alá simította, és felemelte a nő fejét. – Csináltál már ilyet valaha? – kérdezte Lanthe. – Thronos megrázta a fejét. – Emlékszel, amikor úszni tanítottál? – A tónál, a rét mellett. – Igen, emlékszem. – Lanthe eleinte rettegve csimpaszkodott belé, de a nap végére úgy úszott, mint egy kölyökfóka. – Megtanítottad az alapokat, a többi már ösztönös volt. Talán megtaníthatnám neked a

csókolózás alapjait. – Alig várom. – Érintsd az ajkad az enyémhez finoman néhányszor, hogy szokd az érzést. Amikor úgy érzed, akkor becsúsztathatod a nyelved az enyém mellé. Thronos felemelte a térdét, szinte sarokba szorította a nőt, mintha attól tartana, hogy megint elszökik előle. – És aztán? – Lassan, érzékien megnyalhatod a nyelvem hegyét. – Igen. – Thronos férfiassága még jobban ágaskodott – Remélhetőleg ettől felizgulunk, és akkor elmélyítheted a csókot. Úgy csináld, ahogy jólesik, és szerintem úgy nekem is éppen jó lesz! Thronos bólintott, és ajkát Melanthe ajkához érintette, újra meg újra. Lanthe ajka telt volt és puha Amikor pihegni kezdett, Thronos hevesebben csókolta. Lassan, érzékien próbálkozott, és amikor a nyelve hegye megtalálta Melanthe nyelvét, a nő belekapaszkodott a vállába. Őrületes volt. Thronos felnyögött, és attól tartott, mindjárt el is élvez. Annyira sajgott a

férfiassága, hogy szinte biztosra vette. Bár szeretett volna végre megkönnyebbülni, azért ezt mégiscsak túl gyorsnak érezte. Megpróbált kitartani Melanthe viszonozta a csókot, a nyelve szinte táncra perdült, a férfi egészen beleszédült, mégis megpróbálta lassan, incselkedve, ráérősen folytatni. Lanthe gyönyörködve felnyögött Amikor Thronos vadabbul csókolta, halkan dorombolt. – Igen, így. – Tenyerét a férfi mellkasára tette, és végtelenül lassan csúsztatni kezdte lefelé. A csók és a simogatás teljesen felajzotta Thronost. Férfiassága megrándult, mintha keresné Lanthe kezét. Ha megtalálja, beleélvez Abbahagyta a csókot, megfogta Lanthe mindkét kezét, és a feje fölé emelve tartotta. A varázslónő szeme ragyogott, egész teste megremegett miatta. Miatta – Nocsak, milyen jól belejöttél! De nem akarod, hogy simogassuk egymást? – kérdezte Melanthe pihegve. Thronos kínjában felsóhajtott. – Nagyon akarnám. – Eszébe

jutott, ahogy a volár a szárnyával simogatta a párját. Le nem vette a szemét Lanthe arcáról, ahogy a szárnya végén fénylő karmával végigsimított a kulcscsontja felett. Lanthe szeme elkerekedett. – Ó! A szárnyaddal? – Ha a kezem érne hozzád, akkor Lanthe megértette, mi a dilemma. – Bízz bennem, Melanthe! Nem bántlak. Thronos érezte, ahogy a nő teste lassan ellazul az érintésétől. A karma végigsiklott két melle között, és majd megőrült, hogy kebleit végre a tenyerébe foghassa. Uralkodnia kellett magán, így olyan erősen szorította ökölbe a kezét, hogy a körmei vért fakasztottak. A karma a fehér, sima keblek alá kalandozott. Milyen selymesek lennének érdes tenyere alatt! Amikor a mellbimbó közelébe ért, Lanthe megremegett, és felkínálkozott. Thronos érezte az illatából, hogy mennyire kívánja őt. Szentséges istenek! Ez az illat! Lanthe készen állt, hogy magába fogadja Thronos majdnem elájult. Mit kell még

kibírnia? 27. Szent arany! Megtörtént, amitől Melanthe félt: Thronos ellenállhatatlanul vonzotta. A csókjába beleremegett. A férfi máris fantasztikusan csókolt, és Lanthe azon tűnődött, vajon minden máshoz is ennyire természetes tökéletességgel ért-e. Izgató volt, bár fura is, ahogy felfedezte a testét. Őrjítő volt a gondolat, hogy az a halálos karom Thronos szárnya végén most simogatja. Azok a szárnyak régen a félelmet testesítették meg. Milyen perverz, hogy most izgatónak találja! Talán Lanthe szereti a perverz dolgokat? A két mellbimbó keményen meredezett, Thronos azonban elszántan ellenállt. Talán a kezével nem is érinti meg? Melanthe tudta, attól fél, túl hamar elmegy. De ki hibáztatná? Évszázadokon át csak várt. Thronos szeme lángolt a vágytól, ahogy lejjebb eresztette a szárnyát, és a karma Lanthe köldöke körül kalandozott. Ennél lejjebb úgysem merészkedik. – Várj, Thronos! – Azt nem lehet.

Szent istenek, ugye Melanthe nem arra vágyik, hogy? Thronos görbe, sima karma két lába közé csúszott. Lanthe akkor sem menekülhetett volna, ha akar, mert a férfi szorosan tartotta. Simogatni kezdte a lába között, és jó érzés volt, ahogy a kemény karom lágyan siklott fel-alá a csiklóján. Fel alá Ez nagyon fura. Perverz És imádom Lanthe lehunyta a szemét, és zavarta, hogy egyáltalán nem zavarja a dolog. Gyanította, hogy Thronos bármit is tenne vele, az jólesne neki. Talán mert tényleg ő a párja? Talán ezt rendelte a sors? De hiszen a varázslók nem is hisznek a sorsban. Thronos feladta a belső küzdelmet, felnyögött, és elengedte Melanthe kezét. Amikor a férfi keze a vállára simult, Lanthe kinyitotta a szemét. Vér! Thronos keze vérzett. Belevájta a körmét, hogy visszatartsa magát? A forró, vörös cseppek elkeveredtek a vízesés hűvös cseppjeivel. Ha Melanthe eddig is gyanította magáról, hogy nincs egészen rendben, most meg

is bizonyosodott erről, hiszen izgatónak találta a bőrén a férfi vérét. Olyan volt, mint amikor az alagútban összekente az ajkát. Mintha megjelölte volna A vércseppeket lemosta a víz, de Melanthe továbbra is érezte a forróságot, ami felkúszott a mellére, kemény bimbójára, le a csípőjére, a fenekére. Reszketett a vágytól, amit ez a furcsa, karmos simogatás és a vér váltott ki. Elakadt a lélegzete, moccanni sem tudott, amikor Thronos keze is elindult lefelé, miközben szárnyának karma tovább simogatta a csiklóját. A vrekener tekintete követte a kezét. – Ennél nincs szebb – suttogta lenyűgözve. Miért volt vele ennyire hihetetlenül jó? Ugyanúgy elveszettnek és kiéhezettnek tűntek mindketten. Vajon hogyan reagál Thronos az első közösülésre? Már ha egyáltalán lesz ilyen. Milyen érzés lesz, amikor hatalmas férfiassága belé hatol, és mozogni kezd? Melanthe felnyögött a gondolatra. Legnagyobb meglepetésére érezte

magában a varázserő szikráját. Elkezdett benne kavarogni az elveszettnek hitt erő, mintha csak arra várt volna, hogy felébresszék. Elmosolyodott De miért kerülte ki Thronos keze a mellét? A derekára siklott, onnan a csípőjére. A szárnyát felemelte, és Melanthe máris újabb simogatásra vágyott. Perverz kislány! Thronos hirtelen Lanthe két lába közé állt, mire a nő felkiáltott. A hatalmas férfiasság nekifeszült, felkínálkozott, hozzádörgölőzött. Játszott vele. Lanthe őrülten vágyott arra, hogy magában érezhesse a lüktetését. Önkéntelenül megemelte a csípőjét, és Thronos lábához dörzsölte magát. – Érzem, milyen nedves vagy! Érzem, mennyire akarod. Érzem az illatod – mormolta Thronos a nő nyakába. – Még ma éjjel meg akarom ismerni az ízed, tudni akarom, milyen. – Ó! Nem ellenkezem majd. – A párod vagyok. Csak kérned kell, hogy megcsókoljalak ott Tilalmas, de érted megtenném. Van egyáltalán valami, ami

a vrekenereknek nem tilalmas? – Addig csinálom majd, amíg el nem élvezel nekem. Csak kérnem kell? Melanthe gondolatban vállat vont, és már szóra nyitotta a száját, de képtelen volt kimondani. Úrrá lett rajta a kétség. Mit gondol vajon rólam? Olyan könnyű préda vagyok, amilyennek elképzelt? Thronos combja erősebben nyomta a lába között, és Lanthe megfeledkezett aggodalmairól. A vrekener keze végre elérte a mellét. Mindketten megremegtek, Lanthe félrehajtotta a fejét és felnyögött. Thronos zihált, mintha most vissza kellene fognia magát, hogy ne menjen el túl hamar. Felmordult, és masszírozni kezdte – Őrjítő varázslónő! – hajtotta le a fejét. Talán a mellbimbóért? – A számban akarom érezni. – Igen! – nyögte Lanthe. Thronos egyre közelebb hajolt, ő pedig nézte, ahogy a férfi nyelve megtalálja a mellbimbóját. – Igen, Thronos! – Halványan átfutott rajta a felismerés: a vrekenernek hegyes a nyelve. Gonosz

csábító démon. Thronos mohón szívni kezdte Melanthe mellbimbóját. A nő pihegett. – Csodálatos – suttogta, a férfi hajába túrt, és magához húzta szerelmét. – Édes a mellbimbód. Édes a szád Hogy ki voltam már éhezve erre! Hogy ki voltam már éhezve rád! A hangjában felfedezte a naiv álmélkodást, amitől Lanthe egészen meghatódott. A vrekener most nem védte a gondolatait Most igazán megtörténik, Talos. Tényleg itt vagy, vele Ez most a valóság. Ilyen gyönyörről álmodni sem Döbbenet, hogy Thronos képes ilyenné válni. Melanthe is alig várta volna, ha tudja, mire számíthat. A másik mellbimbó következett, Thronos combja közben Melanthe két combja közé nyomult, férfiasságát a nő hasához dörzsölte. Hegyes nyelvének érintésétől Melanthe elfelejtett tiltakozni. Mennyei volt A férfi illata, tomboló vágya Amikor Thronos abbahagyta, frusztráltan felnyögött. – Közelebb akarok kerülni hozzád! és

felegyenesedett, Lanthe Közelebb? Thronos átölelte a vállát, a nyakát, és olyan szorosan vonta maguk köré két szárnyát, hogy a testük egészen összetapadt. A férfi ágaskodó férfiasságát a lányhoz szorította. A vrekenerek vajon mindig ezt csinálják? Thronos zihált, mellkasa gyorsan emelkedett és süllyedt, Lanthe mellbimbója sóvárogva dörzsölődött hozzá. Érezte heves szívverését. A szárnyak körülvették, mozdulni sem tudott, félnie kellett volna. Egy vrekener de Lanthe még soha nem érezte magát ennyire biztonságban. Olyan közel voltak, hogy szinte egymásba olvadtak. És most a világon sehol máshol nem akart lenni, csak itt Így veszi körül a két szárnyával, amikor a magáévá teszi? Perverz Lanthe, micsoda gondolatok! Melanthe úgy tervezte, hogy majd az ujja köré csavarja a vrekenert, ehelyett Thronos csavarta köré a szárnyát. Szinte elvette az eszét a vágy. Forró volt mindene, és lüktetve sóvárgott Ahogy a

két szárny egyre szorosabban ölelte körül őket, Thronos egyre hangosabban zihált és nyögdécselt. Mindjárt elélvez És Lanthe is, ahogy izmos combjához dörgölőzik. – Olyan sokáig vártam rád! – Thronos a nő nyakát csókolgatta, egyre hevesebben mozgott, vesszőjét a lány hasához döfködte, mellkasuk egymáshoz tapadt. Melanthe csípője hullámzott, hogy a csiklóját odaszoríthassa Thronos combjához, mire a férfi felmordult. – Jó így, a két szárnyam között? Jó így, hogy magamhoz láncoltalak? – Igen. – És ha sosem engedlek el? Melanthe felnyögött. A nyomás erősödött, már közel járt a csúcshoz. – Ne hagyd abba, Thronos! – A gyönyör – suttogta a férfi szinte ámulva, ahogy ringatóztak. – Szinte fáj. – Erősen magához szorította, karizma megfeszült – Már nem bírom! Lanthe szája Thronos nyakához tapadt. Teljesen eszét vette a vágy, ilyen még nem történt vele. Nyalogatta, harapdálta, miközben minden

porcikáját átjárta a mámor. Milyen lenne, ha most bennem mozogna ez a hatalmas vessző? Vagy ha ott nyalogatnám, végig, a tövétől a makkjáig? De mit gondolna róla Thronos, ha letérdelne elé, és kinyitná a száját, hogy? – Ó! Ez nem lehet – Thronos most már szinte önkívületben vonaglott a szoros közelségben a két szárny között. – Ilyen nem is létezik – Gyorsabban! Keményebben! A vrekener hatalmas teste megremegett, fejét hátravetette, izmai pattanásig feszültek. Felordított Pedig azt mondta, a vrekenerek ilyenkor is diszkrétek. Lanthe érezte a remegését, ahogy ajka a nyakára tapadt. Ő is nyögdécselt, szinte a csúcson járt. Thronos szárnya meg-megrebbent, ahogy a vesszője ritmikusan lüktetni kezdett, ám Lanthe nem érzett magömlést. Újabb ordítás és újabb és újabb és megint Mennyire vágyhatott már erre! Ahogy a száraz orgazmus alábbhagyott, Thronos mozgása elcsitult, Melanthe viszont még nem elégült ki. –

Elmentél? – kérdezte a férfitól. Ha nem volt magömlés, akkor démon. Thronos zihálva Lanthe homlokához simította a homlokát. – Erősebben, mint a legszebb álmomban. Ez nem csatakiáltás volt. És most már nem fáj semmim – tette hozzá óvatlanul Felemelte a fejét, Melanthe szemébe nézett. A pupillája kitágult, a szeme mintha sötétebbé vált volna. Vajon most arra gondol, milyen volt az első orgazmus, amit nem magányosan élt át? Mit gondol rólam? – Most te következel. – Thronos kicsit lazított a szorításán, és ahogy az ujja hegyével végigsimította a mellét, Lanthe félig lehunyta a szemét. – Hogyan simogassam a párom? – Finoman megborzolta Lanthe fanszőrzetét. Ha megérinti a csiklóját, az maga lesz az önkívület. Márpedig, ha Lanthe teljesen elengedi magát, azzal megerősít mindent, amit Thronos mondott róla. – Várj! – Hiszen nemrég vágta a fejéhez, hogy könnyű préda, és most pontosan ezt bizonyítaná, ha

hagyná magát. – Nem akarom folytatni. – De kedvesem, érzem, mennyire vágysz a gyönyörre, a megkönnyebbülésre. Ez nagyon is igaz volt. – Melanthe varázslónőénje így kiáltott: Itt az alkalom, ragadd meg, élvezd a pillanatot! De a sebezhető énje a lelke mélyén ezt suttogta: Ha ezek után megszégyenít, az örökre fáj majd. – Melanthe, hadd segítsek rajtad, hiszen biztosan kínoz a vágy! – Én nem tehetem. – Lanthe elfordította a tekintetét 28. Más férfiaknak megengedte csak neki nem Thronos úgy csapott egy fatörzsre, hogy az megrepedt. Melanthe továbbra sem nézett rá. Mielőtt olyasmit mondott volna, amit később megbánna, felhúzta két szárnyát, majd odébb sietett. Megtalálta a nadrágját, amit majdnem széttépett dühében. Ami történt közöttük, az a legszebb álmait is felülmúlta. Nem is gondolta, hogy egy nő ilyen puha és érzéki teremtmény lehet. De Melanthe nem adta át magát neki. Nem tudta rávenni elbukott És

képtelen volt arra is, hogy ellenálljon a varázslónőnek. A lába még mindig remegett az extázis után. Ráadásul máris készen állt az ismétlésre. Soha nem lehet elég belőle! Magára rángatta a nadrágot, övét, még mindig ágaskodó férfiassága ellenére becsatolta, majd felvette az ingét. Addigra már Melanthe is felöltözött, és becsatolta a mellvértjét. Megint rosszul sült el minden. Thronos megint csak nem értette, hogy került ebbe a helyzetbe. Lanthe beszélt Pandemonia csapdáiról Mennyei gyönyörök után elviselhetetlen bűnhődés. Vagy meghiúsított terv arra, hogy teherbe ejtse? – Miért engedted másoknak, amit nekem nem? Melanthe a vrekener szemébe nézett. – Mert egyikük sem gúnyolt volna ki, ha átadom magam. Egyikük sem tartott szajhának. Mindenféle tervem volt veled, annyi mindent akartam csinálni, de a fejemben ott kísértett a hangod, ahogy megvetően könnyű prédának nevezel. Thronos szerette volna, ha ezen

túllépnek, és újrakezdik. Hogy megérinthesse, magához foghassa. Milyen erotikus volt a szárnyával magához ölelni azt a nőies, lágy testet! Valami ősi ösztön hívta, hogy két szárnya közé fogja. Olyan volt, mintha magába fogadta volna. – Soha többet nem mondok ilyet. – Nem, nem mondod ki, csupán gondolod. Thronos, én olyan párt akarok, aki szeret, nem olyat, aki gyűlöl, de a végzet és az ösztön mellém kényszeríti. – Nem gyűlöllek, Melanthe. – Három napja még azt mondtad, olyan vagyok, mint egy törött csont. – Akkor még másként gondoltam rád. – Igen, persze. És azt gondoltad, hogy a fivéremmel hálok Aztán, amikor ez a kis félreértés tisztázódott, arra törekedtél, hogy megalázz. Elvárnád, hogy átadjam magam az önfeledt szexnek, amikor éppen azt ítéled el? – Miért jutott eszedbe ilyesmi éppen akkor, amikor együtt voltunk? Ha nekem sikerült egy időre megfeledkeznem a férfiakról, akik előttem benned

voltak Lanthe felszisszent. Thronos a tenyerébe temette az arcát. – Nem így akartam kifejezni magam. – De bebizonyítottad, hogy igazam van. – Valóban, nemrég meg akartalak alázni, de most már nem. – Mi változott? – Korábban azért voltam kegyetlen hozzád, mert azt hittem, gonosz vagy. Évszázadokon át ebben hittem, és egyre nőtt bennem a harag. Annyira, hogy amikor megtaláltalak, valahogy kirobbant belőlem. – Thronos, te talán most, hogy kirobbant belőled a harag, és levezetted rajtam, megnyugodtál, nekem viszont átadtad. Most, hogy benned elcsitultak a baljós érzések, bennem feltámadtak. – Hát azt akarod, hogy csak úgy megfeledkezzek arról, hányan bújtak ágyba veled? Ahányszor a nővéreddel távoztatok Rothkalinából, tudtam, hogy varázserőre vadászol. Tudtam, hogy megint összeadtad magad egy újabb varázslóval, aki varázserőt lopott tőled. – A vrekener fel-alá járkált, ismét fájt a lába Nem úgy, mint

azokban a pillanatokban, amikor csak Melanthe kívánatos testét érezte, és a gyönyört. Most, hogy a fájdalom kis időre elmúlt, rosszabb lett, amikor visszatért. – Iszonyatos konfliktusokkal kellett megküzdenem. Tombolt bennem a düh, hogy téged valaki bántani merészel, de beleőrültem a féltékenységbe, valahányszor mással voltál Megállt, a nőre emelte a tekintetét. – Azt a fájdalmat el sem tudom mondani Lanthe felszegte a fejét. – Nem tudom megváltoztatni a múltam, de ha tudnám, akkor sem tenném meg. – Miért? Olyan csodás szeretőid voltak, hogy egyről sem mondanál le? – Ráadásul Thronos első szexuális együttléte Melanthéval anélkül végződött, hogy a nő elélvezett volna, Thronos pedig a hasához dörgölőzve ment el. Pompás teljesítmény, Talos. – Nem változtatnám meg a múltat, mert akkor én nem én lennék. Tettem, amit tettem. Élettapasztalatot szereztem, és ez azt jelenti, hogy csak olyasvalakibe tudnék

beleszeretni, aki olyannak fogad el, amilyen vagyok. Nincs rosszabb, mint amikor egy férfi ránéz egy nőre, és azt gondolja, ő tökéletes lenne, csak – Úgy hiszed, hogy én ezt gondolom? – Tudom, hogy ezt gondolod. Melanthe tökéletes lenne, de ehhez az kellene, hogy zárdában nevelkedett szűz leány legyen, aki sosem ismert férfit. Csak az kellene hozzá, hogy tudjon repülni, igazat mondjon, ne lopjon, ne italozzon, ne játsszon. Csak az kellene hozzá, hogy vrekener legyen. Thronos nem tagadhatta, hogy a nőnek igaza van. – És te mit gondolsz rólam? Bárcsak milyen volnék? – Bárcsak sokat nevetnél, becsülnéd az aranyat, és az élet perceit. Bárcsak megértenéd, hogy én nem egy puszta szám vagyok Thronos felhördült. – Nem akarok így gondolni rád, de belehalok abba, hogy voltál másokkal, és nem tehetek róla, de ez állandóan eszembe jut. Megőrjít a féltékenység, ha elképzellek velük. – Tudnom kell, hogy valaha túl tudsz-e lépni

a múltamon. – Soha nem bántalak emiatt. – Nem ezt kérdeztem. Túl tudsz lépni rajta? Thronos nem akart hazudni, de nem tudta, hogyan is léphetne túl azon, amit Melanthe művelt öt évszázadon keresztül. – Időt kell adnod, hogy rendet tegyek a fejemben. Nagyon hosszú ideig egyszerű volt az életem. Egyetlen dolgom volt, és csak azzal kellett törődnöm. És most? Állandó a belső konfliktus bennem Időre van szükségem. – És te mennyi időt akartál adni nekem, hogy hozzászokjak az élethez Skye Hallban? Hogy másként öltözzek, másként viselkedjek? Még szeretkezni is másként kell. Mennyi időt kapnék arra, hogy kivetkőzzek önmagamból? Thronos a hajába túrt. – Mondj valamit, amitől megváltozik a gondolkodásom! Miattad úgyis annyi mindent átértékeltem már. Gyerünk, mondj valamit! – Nem tudok. Mert a múltam a számodra csak egy kitalált szám Mindössze annyi, ahány férfi az életemben volt. Egyébként éppen most csatlakozol

hozzájuk. – Ezt, hogy érted? – Akárcsak te, ők is kudarcot vallottak abban, hogy megnyerjék a szívem. Amikor végre megtalálom azt, akivel lennem kell, olyat nyújtok majd neki, amit soha senki másnak. – Mit?! Melanthe Thronos szemébe nézett. – A szívem. Valamit megkaphatna Thronos, amit még soha senki más? – Te is olyan vagy, mint Felix. Mindketten akartok valamit tőlem, de egyikőtök sem szeret. – Nem vagyok olyan, mint az a varázsló. Az életem adnám érted Ezt te is tudod. – Ösztönből. Emlékszel, amikor azt üvöltötted, hogy csak kényszerűség vagyok neked, de legszívesebben megölnél? Ha ez az ösztön tart mellettem, az éppen olyan, mintha egy gonosz varázslat kényszerítene. Thronost elöntötte a bűntudat. Még szembe is szállt az ösztönével, amikor az arra biztatta, hogy jól bánjon Melanthéval. Számtalanszor segíthetett volna neki, de egyszer sem tette, hagyta szenvedni. – Hazudunk magunknak, Thronos. Az elmúlt három

napban is csak a múltbéli sérelmeket ismételgettük. Rég elveszett belőlünk minden remény. – Te ragaszkodsz ahhoz, hogy felejtsem el a múltat. – Nem azt akarom, hogy felejtsd el. Hanem azt, hogy másként lásd. – Lanthe megdörzsölte az orrát – De minek is próbálkozom? Olyan, mintha egy repülő, démoni falnak beszélnék. Képtelen vagyok megmaradni melletted. – Leült, hogy felvegye a csizmáját, miközben nem nézett a vrekenerre. Megint tudomást sem vesz rólam. Thronos járkálni kezdett a tisztáson, de figyelte a nőt. Ahogy azonban csitult a haragja, rettenetesen álszentnek érezte magát. Hogy jön ő ahhoz, hogy Melanthét elítélje? Hiszen átoktettet akart elkövetni, hogy teherbe ejtse, hogy magához kösse, pedig nem voltak házasok. Hogy merészelek éppen én ítélkezni? Miért nem tud túllépni a múlton? Ha így folytatja, kárt tesz Melanthéban. A varázslónőt egész életében üldözték, támadták, meg is mérgezték. Kész

csoda, hogy egy szemernyi jóság is maradt benne Megbocsáthatatlan dolgokat is elkövethetett volna, de ehelyett csak élte az életét. Thronos nélkül. Ez az, amit nem tudok neki megbocsátani. Időtlen idők óta azt mondogatta magának, hogy Melanthe tettei örökre megváltoztatták, akár egy patak a sziklát, és hogy ezért örökké lenézi, sőt gyűlöli majd. De a lelke mélyén nem éppen ennek az ellenkezőjétől félt? Hogy semmi a világon nem tudja megváltoztatni az érzéseit iránta? Visszagondolt a beszélgetésre, amikor NÏx elmondta, hogyan találhatja meg Melanthét. Thronos majd megőrült a gondolattól, hogy egy éven át kell várnia, amíg meg nem kaparinthatja. A valkűr így szólt hozzá: – Mondok én neked valamit, Thronos Talos. Jól jegyezd meg! Mielőtt Melanthe ez lett, az volt Akkor nem értette, hogy NÏx miről is beszél. De most, ahogy a párjára pillantott, megértette. Mielőtt Melanthe ellenség lett, a legjobb barát volt.

29. Amikor Lanthe felállt, immár felöltözve, érezte, hogy tele van varázserővel. Azaz nem kell többé Thronost bűvölnie. Gonoszul rámosolygott Megyek, amerre kedvem tartja. A vrekener megállt. – Melanthe, nem kell most azonnal megoldanunk ezt a problémát. Nem tudunk ilyen hamar a dolgok végére járni Idő kell hozzá, és lesz is időnk, amint hazatértünk. Egy őrült pillanatig Lanthe arra gondolt, talán vele kéne menni. Állítólag a vrekenerek Skye Hall kincstárában őrzik mindazt a varázserőt, amit elvettek a varázslóktól. És Thronos éppen odavinné. Most, hogy visszatért az ereje, megparancsolhatná Aristónak: nyalja ki a varázslók seggét, és adja vissza a lopott varázslatos képességeket (Lanthe talán egyet-kettőt, vagy még néhányat megtartana magának és Sabine-nak). Igazi varázslóceleb lenne belőle. Portia, Emberine és társaik többé nem bánthatnák. Várjunk csak! Hogyhogy Thronos nem aggódik, mit tesz majd Melanthe a Skye

Hallban? – Figyelj, Thronos, van valami, amit nem értek! Mit gondoltál, hogyan tartanál fogva? Nincs nyakörv, amit rám tehetnél, és egyre erősebb a meggyőző varázserőm – Elgondolkodott, majd lassan felfogta. – Ó, szentséges istenek! Te azt tervezted, hogy elveszed a varázserőm. Thronos tényleg összerezzent egy pillanatra? Lanthe lélegzete elakadt, úgy érezte, mintha gyomorszájon ütötték volna. A szeme könnybe lábadt, elsötétült a világ – Ellopnád a lelkem? Oktalan tenyészkancává változtatnál? – Soha nem tennék ilyet. – És még azt mondod, nem érted, miért nem akarok tőled gyereket. Az ő lelküket is elvennéd?! – A szívére szorította a kezét – Tüzes kaszát fognál rájuk? – Melanthe hátrált, körülötte varázserő kavargott. – Nem! – Thronos arcán látszott, hogy a lány szavai felháborítják. – Valóban gondoltam rá, hogy megteszem, hogy elveszem a varázserőd, de azonnal elvetettem az ötletet.

Melanthe hangja remegett a haragtól. – Ebből nekem elég! Elegem van belőled. Végeztem! Thronos megindult felé, de Lanthe ráparancsolt: – Maradj ott! – Maga is meglepődött, milyen egyszerűen használta újra a meggyőzés hatalmát. A varázserő visszatért, és szinte pezsgett az ereiben. Talán tényleg a félelmei akadályozták eddig. Hiszen a múltban attól rettegett, hogy ha varázsol, azzal Sabinera és magára szabadítja a vrekenereket. Most már nem kellett ezen aggódnia. Thronos hiába küzdött, engedelmeskednie kellett a parancsnak. – Az istenekre, Melanthe! Ne varázsolj el! El sem tudod képzelni, milyen érzés, ha nem uralhatom a testem és az elmém. – Lanthe csak felvonta a szemöldökét. – Ne csináld! – kérlelte Thronos Annyira jól alakultak már a dolgok közöttünk. Ezt te sem tagadhatod. – De csak mert nem tudtam, miféle terven jár az eszed. Megparancsolom, hogy maradj ezen a tisztáson huszonnégy órán keresztül. Ezalatt

gondolkodhatsz egy kicsit Thronos hitetlenkedve felcsattant. – Nem gondolod, hogy eleget tépelődtem már? Egyébként is, hová mész? Egyedül akarod ellopni a kulcsot? – Pontosan. – Ha Melanthe hajnalhasadás előtt visszatér a démonok tanyájára, a seregek még harcban állnak. Követheti a csatazajt, és a két démontanyán valószínűleg kevesen lesznek. Bár az is lehet, hogy alaposan eltéved, hiszen nem tud tájékozódni. Még ha meg is találja a Fertelmesek erődjét, akkor is át kell jutnia a romok útvesztőjén. Arra számít, hogy ez sikerülhet neki? Hiszen a halandók világában egy sarki kisközértben is eltéved. Thronos, mintha csak a gondolatait olvasta volna, megszólalt: – Honnan tudod, merre kell menni? Ha visszaindulsz ugyanezen az ösvényen, akkor át kell kelned a darazsak között. De mehetne a másik irányba is, és elfordulhatna észak felé (vagy dél felé, vagy tökmindegy), hogy elérje a fennsíkot. Az Infernó az egyik oldalon, a

Mélyföld a másik oldalon lenne. Majd körbeszimatol, kiismeri magát, és meglátja, mit tegyen. – Van tervem. Thronos a fejét rázta. – Meg fognak ölni. – Nem fognak. Nélküled is elboldogultam néhány évszázadon át – Persze Sabine védelme alatt. – Igen, de nem a pokolban. – Ezen lehetne vitatkozni. – Lanthe most már meg tudta védeni magát, talán ideje volt elhagynia a félelmeit, és ugyanolyan vagány nőként élni, akár a nővére. Visszagondolt arra, hogy évszázadokkal korábban megkérdezte Sabine-t: – Miért vagy te sokkal bátrabb, sokkal vakmerőbb nálam? – Mert az illúzió valóság, Lanthe – felelte Sabine. – Ha elég sokáig úgy jelensz meg, és úgy viselkedsz, mint akinek óriási hatalma van, akkor lesz is. Lanthe megrázta a fejét, hogy emlékeiből felocsúdva ismét a vrekenerhez forduljon. – És még valami. Sajnálattal közlöm, Thronos, azaz mégsem nem sajnálom, hogy közlöm szóval a bátyád volt az, aki

engem vasvillával döfködött, és kiloccsantotta a nővérem agyát. Ő és a katonái vadásztak ránk. – Aristo? Mit hordasz itt össze? Sosem találkoztál vele. – Belekukkantottam a gondolataidba, és láttam az emlékeidben a zuhanásod utáni első találkozásunkat. Láttam a bátyád arcát, és nem először. Thronos elhűlt. Melanthe folytatta: – Most pedig add ide az aranymedált! – Hihetetlen, de majdnem meg is feledkezett róla, annyira el volt foglalva a vrekenerrel. Thronos vonakodva elővette a zsebéből, és átadta. – Honnan tudtad? – Azt hitted, nem érzem meg az aranyat? – Melanthe végigsimította a csillogó sima fémet. Vörös arany És az övé Zsebóra nagyságú volt, és csodálatos véset díszítette, ami lángokat ábrázolt. Ahogy ránézett, eszébe jutott az álom a szigeten, és a suttogó női hang. Lobbants lángra világokat! Felvette a nyakláncot, és Thronoshoz fordult. – Vártam, hogy talán ezt majd nekem ajándékozod, de

most rájöttem, hogy csak fel akartad használni ellenem. – Nem igaz. Tényleg neked akartam ajándékozni – És mit gondoltál, mit szólok majd hozzá? Hogyan fejezem ki a hálám? Talán megtanultál egy leckét a varázslóktól: amit ma élvezhetsz, ne halaszd holnapra! – Ha itt hagysz így, nem leszek képes arra, hogy megvédjem magam. – Akkor azt parancsolom, hogy huszonnégy órán keresztül maradj ezen a tisztáson, kivéve, ha az életed veszélybe kerül. – Melanthe! El tudod képzelni, milyen érzés nekem megint a varázshatalmadat érezni? Kiráz a hideg. – Thronos izmai megfeszültek, ahogy megpróbált ellenszegülni a parancsnak. – Nincs ennél rettenetesebb érzés. Amikor kiugrottam azon az ablakon és nem tudtam repülni – A hangja rekedt morgássá torzult. – Láttam, ahogy közeledik a talaj, és a szárnyaim nem mozdultak. Csak repülni akartam, hogy mentsem az életem Most nézz bele a gondolataimba, nézd meg az emléket! Ez

olyan lenne, mint menekülés helyett megállni, és hátranézni. Melanthe ezt a hibát már kétszer is elkövette a vrekenerrel. Meg is bánta. Átkozódva pillantott az elméjébe. Látta, ahogy egyre közeledik a talaj. Hallotta, ahogy az ösztöne üvölt, hogy mentse az életét. Érezte a kavargó rettenetet, amikor Thronos rádöbbent, hogy a teste nem engedelmeskedik az akaratának, és mindjárt itt a halál pillanata. Leírhatatlan félelem. Sokk És milyen fiatal volt még! – Tudod, miért nem kiabáltam zuhanás közben? – kérdezte halkan. – Mert megbénított a rettegés Melanthe gyorsan távozott Thronos elméjéből. Könnybe lábadt a szeme, de uralkodott magán. – Most már tudod, milyen az ösztönöd ellenére cselekedni. Az életösztönöd ellen. De ha ez kell hozzá, hogy velem maradj, újra elszenvedném azt az éjszakát. Melanthe emlékeztette magát, hogy a vrekener ismét el akarta rabolni. Hogy még a lelkét is ellopta volna És tálcán

kínálta volna fel haragvó bátyjának. Visszagondolt arra, ahogy Thronos felkapta, és a faágra hajította a viharban. És miket mondott Egy olyanért, mint te. Én magam vágnám le a fejed Lehajítalak a hegyről. Ha hagyja, hogy ilyen alávaló módon bánjanak vele, akkor meg is érdemli. Baj van? Lanthe hátat fordított, és lelépett – Már megint elhagysz? Nem újdonság. Elegem van abból, hogy állandóan a nyomodban koslassak. Egész életemben csak újra meg újra elfordultál tőlem. Takarodj hát! Jobb is lesz nélküled Melanthe hallotta, ahogy Thronos még szitkozódik, de nem törődött vele. Minél előbb visszaér a démontanyákra, ő annál hamarabb juthat Rothkalinába. Lehet, hogy már ott is vacsorázik Megtalálta az ösvényt, amin jöttek, aztán az Infernóval ellentétes irányba kanyarodott. Elvileg legalábbis Egy órán át követte az ösvényt. Az aljnövényzet egyre ritkább lett. Ahányszor eszébe jutott a vrekener, korholta magát Ne

gondolj a zuhanásra, Lanthe! Elágazáshoz ért, és egy újabb feliratos sziklatömbhöz, amit nem tudott elolvasni. Mehetett egyenesen, vagy kanyarodhatott balra Elképzelte, hogy a felirat azt mondja, fordulj balra, és célba érsz, úgyhogy balra fordult, de felkészült arra, hogy veszélybe kerülhet. Nem történt semmi, úgyhogy tovább ballagott. Tovább és tovább, mintha örökké gyalogolna. Nemsokára hajnalodik. Már-már attól tartott, hogy itt másképpen halad az idő, ami a démonbirodalmakban nem volt ritkaság. A csatazaj erősödött Ne gondolj a zuhanásra! Ugyan már! Thronos nem magától zuhant le. Ő tette, ő büntette meg a vrekenerek közül az egyetlen ártatlant. Igen, Lanthe traumatizált gyermek volt, de Thronos nem érdemelte meg azt a rettenetes büntetést, amivel lesújtott rá. Lanthe beismerte magában, hogy hibázott. Ekkor kiért egy nagy mezőre, ahol az erdei aljnövényzetet sziklás talaj váltotta fel. Egy pillanatig azt gondolta,

kel a nap, aztán rájött, hogy a démonok harcát látja. Tűzgolyók és jégtömbök repkedtek az éjszakában, a harci varázslatok úgy záporoztak, mint a tűzijáték. Sikerült körbeérni! Az egyik oldalon a lávafolyó húzódott, a másikon, mérföldekkel távolabb, rengeteg rom. Mindkét tanya előtt őrök sorakoztak. Hová induljon először? Ecc, pecc Az Infernó felé lopakodott. Sabine sosem hinné el, hogy a húga odatalált, ahová menni akart, Lanthe alig várta, hogy elmesélje neki, amit tapasztalt, érzett. És tudta, hogy színt kell vallania a Thronoshoz fűződő gyermekkori barátságról. Thronos. A szívszorító pillantása, a tragikus emlékei Az elszánt arckifejezése. Az őrületes csókjai, a makacs féltékenysége. Egyik sem számít. Lanthe végre hazamegy Nem gondol többé Thronosra. Hiába történt mindez, a vrekenernek nincs joga őt bebörtönözni Skye Hallba. Mire a lávafolyam forróságának közelébe ért, lelkifurdalása haraggá

változott. Bőréből varázslatszikrák pattantak Thronos elrabolta, és azt várta tőle, hogy az egész életét adja fel miatta. Elég volt abból, hogy folyton foglyul ejtsék, elég volt abból, hogy tűrje a rossz bánásmódot, hogy elfojtsa a szexualitását. Melanthe, a Deie varázslónemzetség sarja hatalmas varázslónő volt, ráadásul újra ereje teljében. Ő ugyan nem fél, féljen csak a pokol! Amikor az őrök a kivont karddal eléugrottak, csak elmosolyodott. – Üdv, fiúk! – köszönt rájuk, és egy intéssel elvarázsolta őket. Megparancsolta nekik, hogy vigyék be a barlangjukba, és az életük árán is védelmezzék, sőt, mondják azt a többieknek, hogy ő a vezér asszonya. Aztán megparancsolta, hogy vigyék oda a kulcshoz. Mi sem egyszerűbb. 30. Éjszaka Thronos küzdött a varázslat ellen. Nem tudta, mi döbbentette le jobban: amit a bátyjáról megtudott, vagy hogy Melanthe lelkifurdalás nélkül elvarázsolta őt. De a

meggyőzés ereje nem használ sem a démonok, sem a darazsak ellen. Ha Lanthe meghal Akkor mi lesz? A vrekenerek nem élhettek a párjuk nélkül. Réges-régen, miután Thronos felgyógyult a legsúlyosabb sérüléseiből, az anyja az öngyilkosságban keresett vigaszt, hiszen nem tudott Thronos apja nélkül élni. Thronos összevonta a szemöldökét. Ezek szerint, ha Melanthe élete veszélybe kerül, az ő élete szintúgy. Máris érezte, ahogy enyhül a varázslat. Perceken belül le is rázta magáról. Felkapta a fejét. Ha repül, akkor nem látja a veszélyre figyelmeztető útjelzőket. Vállalnom kell a kockázatot. Meglibbentette a szárnyát, és a szokásos fájdalom árán a levegőbe emelkedett. A lombok fölött szállva kereste Melanthét, követve a varázslatot és a lány csábos illatát. Közben az járt a fejében, amit Aristóról hallott. Az évszázadok folyamán a fivérek eltávolodtak egymástól, nem igazán tudtak szót érteni.

Aristónál jobban még soha egyetlen vrekener sem gyűlölte a varázslókat. Thronos fülében csengett a hangja Megölték az apám, megnyomorították az öcsém. Halál rájuk! Aristo még a vrekenerek birodalmában gyámság alatt élő varázslógyermekekkel is végezni akart, de rádöbbent, hogy ezzel túl sok ellenséget szerezne. Logikusan elképzelhető, hogy Melanthe igazat mondott. Thronos évekig lábadozott, újra meg kellett tanulnia járni és repülni. Közel húszéves koráig nem tudott messzire utazni. Csak az érdekelte, hogy Lanthét megtalálja, a politikával nem törődött. Vajon gyanította, hogy valami nincs rendjén? Az elmúlt évszázad során érkeztek aggasztó hírek, de ő ezekkel sem törődött sokat, csak a keresésre fókuszált. Azok a hírek Skye királyának ügyei voltak. De most Thronos sorstól rendelt párja is elmondta a saját hírét. És Thronos valóban ismerte már annyira, hogy tudja, mikor hazudik. Amikor Aristóról beszélt,

tágra nyílt szemmel, dühösen hajolt közelebb. Thronos a szárnyát sem tudta mozdítani Nem is csoda, hogy Melanthe el akarja kerülni a vrekenerek otthonát. Valahogy meg kell győznie arról, hogy ő gondoskodik majd a biztonságáról. Tudta, hogy ezt meg is tudja tenni, mert nem volt erősebb lény a párját védelmező vrekenernél. Senki nem küzdene jobban a párjáért, mint én. De ha Thronos utol is éri Melanthét, akkor is megtörténhet, hogy a nő egyszerűen ismét megbénítja egy paranccsal. Mi lesz, ha tényleg megparancsolja neki, hogy felejtse el? Ezzel fenyegette a szigeten. Korábban Thronos úgy érezte, ez talán jobb is lenne Most azonban megrémült a gondolattól, és máris gyöngyözni kezdett a homloka. Minél közelebb ért a démonok erődjeihez, annál hangosabb lett a csatazaj. A fennsík fölött, az égen volár démonok harca bontakozott ki. Hogy válhattak ellenségekké azonos démonarchiák tagjai? Ha Melanthe igazat mondott, ezek a lények

az ő démonfivérei voltak. Ugyanakkor, ha Melanthe tényleg igazat mondott, akkor volár fivérekkel jobban is jár, mint Aristóval. Thronos mélyet lélegzett, kereste Lanthe illatát és varázslatát. A nyoma zavaros volt, mintha mindkét táborba elment volna. A legfrissebb nyomok a Mélyföldre vezettek, egyenesen a labirintushoz. Thronos odarepülhet fölé, de akkor meglátják a volár démonok. És ha az ellenséget távol tartják a labirintusnál, akkor a levegőben is bizonyára van valami védelem. Thronos leereszkedett, és gyalog vágott neki a labirintusnak. Sokféle rom vette körül: oszlopok, korongok, ledőlt falak és boltívek. A fények játéka csalóka volt, és rengeteg búvóhely akadt. Bárhonnan ráronthat az ellenség. Bárhonnan veszély leselkedhet. Talán Melanthe holttestét rejti a labirintus? Vagy mindjárt meghallja a sikolyait, amint megtámadják a démonok? A tüdeje sajgott, amire gyorsabban és gyorsabban haladt. A labirintus

bejáratánál hieroglifákból álló, vésett jel állt. A szöveg vibrált, majd olvashatóvá vált: Íme, a Mélyföld, a Fertelmesek tanyája, övék az Első Kulcs, ők őrzik a Pokol Második Kapuját. Jaj annak, aki belép e birodalomba. Milyen mélyen volt a tábor? A vrekenerek utálták a mélységet. Thronos mindenesetre elindult befelé És elhűlt. Melanthe! A varázslónő éppen kifelé igyekezett, unatkozva lépett elő a labirintusból. nyugodtan, szinte Pompás. A gyászhuszár vrekener kiszabadította magát Dőlt róla a víz, úgy tűnt, futva tette meg az utat, hogy utolérje a lányt. Melanthe amúgy sem volt jókedvében, és csak további fájdalmakat élt át, amikor azon kapta magát, hogy meglátva Thronost, erősen megdobban a szíve. Thronos felé sietett, de ő csak ment tovább, és a terveit forgatta a fejében. Úgy tűnt, mégsem lesz olyan egyszerű meglépni a pokolból – Melanthe! Várj! Sajnos most nem tudná könnyedén

elvarázsolni, mert eléggé kimerítette a varázserejét, bár remélte, hogy nem hiába. Thronos utolérte, a kezéért nyúlt, de Lanthe fagyos pillantására meggondolta magát. – Jól vagy? – kérdezte zihálva. – Te meg hogy szabadultál ki? Megtámadott valami? – Melanthe keresztülnézett a férfin, és tovább gondolkodott azon, hogy mitévő legyen. – Tulajdonképpen nem. De te mit keresel itt? Megőrültél? Egyedül kószálsz odabent? Lanthe vállat volt. – Csak úgy bementél? – Thronos a homlokát ráncolta. – Na várjunk csak! Két kulcs van nálad. Szentséges istenek, te elmentél a Mélyföldre, és az Infernóba is. A felbecsülhetetlen értékű medál mellett Lanthe nyakláncán két régi kulcs függött: a pokol kapuinak kulcsai. Már el is lopta mindkettőt. A kulcsok majdnem egyformák voltak, kisujjhosszúságúak, az egyik végüket szép ötvösmunkával készült csomó díszítette, a másik végük lapos volt, faragott és vésett.

Pandemoniára egyáltalán nem volt jellemző a törékeny elegancia. Mindkét kulcs sárkányaranyból készült. Lanthe immár három sziliszkuszarany-kincset hordott. A kulcsokat pedig nem volt nehéz elemelni. Mindkét erődben volt egy kapu, amely mellett ott volt a kulcs. Lanthe arra számított, hogy majd igazi mestertolvajként kell megszereznie őket, de semmi más nem őrizte a becses tárgyakat, mint a démonok. Hatalmas démonok, akik most az igazak álmát aludták. Lanthe ügyes tolvaj volt, a kulcsokat ennyi erővel a lábtörlő alatt is hagyhatták volna. – Könnyedén elemeltem őket – mondta Thronosnak. – A kis gyenge párod erre is képes. A varázslók mind lopnak, emlékszel? – Ezek a brutális démonok időtlen idők óta tartó harcokkal sem tudták elérni azt, amit te egy szempillantás alatt véghez vittél? – Thronos arcára kiült a döbbenet. Melanthe lezseren megvonta a vállát. – Ezek szerint így van. A kapuk sajnos trükkösebb

szerkezetek voltak, mint amire számított. Mindkettőt kőből faragták, és ábrákkal vésték őket körbe A Mélyföldön felhőket és indákat faragtak köré, ezek egy mennyei birodalmat jelképeztek. Az Infernó bejáratához hatalmas agyarakat készítettek, amelyektől a kapu úgy nézett ki, mint egy tátott száj. Talán nem kell hozzá túl sok ész, hogy melyiket célszerűbb választani, de ez mégiscsak Pandemonia. Lehet, hogy valami turpisság van a dologban. Vagy próbatétel Ráadásul régimódi kapuk voltak, hatalmas vákuumok, azaz nem lehetett kísérletezni, Lanthe nem kukucskálhatott be úgy, hogy még visszahőkölhessen. Irányítani sem lehetett őket. Megszerezte ugyan a kulcsokat, de a kapuk egyirányúak voltak, és nem lehetett tudni, hová nyílnak. – Alig hiszek a szememnek. Hát megszerezted! – Thronos a lánc felé nyúlt, és megemelte a kulcsokat. Megvizsgálta a véseteket, az egyiket agyarak, a másikat indák díszítették. –

Miért maradtál itt? Csak nem miattam indultál vissza? A hangjában felsejlő reménykedéstől Lanthe szíve összeszorult. Kikapta a férfi kezéből a kulcsokat. – Nem. – Akkor miért vagy még mindig itt? – vonta össze a szemöldökét Thronos. – Mert a kapuk bonyolultabbak, mint amire számítottam. – Nem azért, mert sajnálta volna Thronost egy pokolbirodalomban hagyni. De még mennyire, hogy nem! – Nem akarok meggondolatlan lépést tenni. – Jobb lenne még egy nap a Gravitációmentes Tisztáson. Sőt, talán jobb lenne kivárni, hogy Melanthe képes legyen saját kaput nyitni. Hajnalodott. Mára ennyi tolvajlás elég. Mielőtt visszamerészkedik a démontanyákra, fel kell töltenie a varázserejét. Meglepő, hogy nem merült le teljesen, de akkor is pihennie kell, hogy megerősödjön. Szó nélkül visszaindult a tisztásra. – Hova megyünk? – kérdezte Thronos, ahogy a sűrű felé vették az útjukat. Megyünk? Micsoda optimizmus. – Most

loptam el a birodalom két legdrágább kincsét. A démonok előbb-utóbb vissza akarják majd kapni őket. A tisztásra megyek – Odarepülhetnénk, de a sárkányok hamarosan vadászatra indulnak – mondta Thronos. – Inkább visszakísérlek – Semmi szükségem a segítségedre. – Amint ezt kimondta, odaértek, ahol az út három elágazásban folytatódott. Mindegyik mellett vésett kőtömb állt. Erre Lanthe nem emlékezett Sebaj. Ecc, pecc A jobb szélső felé indult – Az nem lesz kellemes. Lanthe összepréselte az ajkát. – És miért nem? – Mert a kőtömbön az áll, hogy a HOSSZÚ ÚT. Nem túl ígéretes – És a másik kettő? Az egyikre a BEFAGYOTT TÓ FELÉ, a másikra a POKOLI VADCSAPÁS feliratot vésték. Lanthe a befagyott tó felé indult, és úgy döntött, amint túlságosan hideg lesz, letér róla. Thronos nem tágított mellőle. – Lanthe muszáj beszélnünk arról, amit mondtál. A bátyámról – Hamarosan nélkülem is rájössz az

igazságra. Minden, amit mondtam, bizonyítható. – Fiatal voltál, nagyon régen volt. Talán összetévesztetted valakivel? Aristo karmai ezüstösek, a szárnya ugyanolyan, mint bármelyik másik lovagé. – Egy arany flaskából ivott – mondta Lanthe, mire Thronos elsápadt. – Nocsak! Emlékszel? Ha az arcát el is felejteném, az aranyát soha. Thronos nagyot nyelt. – Talán nem akart bántani, amikor a szénakazalban rejtőztél. – Átszúrta a kezem, a fülem is megsérült. Sabine előrohant, hogy elterelje a figyelmüket, mielőtt végeznek velem. A bátyád megölt volna. Nem érdekel, elhiszed-e – Igen. Elhiszem – Komolyan? – Az bizony fájhat. – Akkor tenned kell valamit El kell menned Skye-ba, és rendet kell csinálnod. – Szándékomban áll. Megleckéztetem a fivérem, amint visszatértünk. Lanthe lába egy pillanatra a földbe gyökerezett a döbbenettől. Nem is tudta, mi lepi meg jobban, az, hogy Thronos még mindig magával akarja

vinni, vagy az, hogy megpróbálná jó útra téríteni a bátyját. – Sajnálom, de ki kell mondanom, hogy a bátyád gonosz. GONOSZ. És javíthatatlan Mindkettőnknek be kell ismernie, hogy ami a bátyáinkat illeti, pechünk van. – Elvárnád, hogy végezzek Aristóval anélkül, hogy megpróbálnék hatni rá? Hiszen rólad is azt gondoltam, hogy gonosz vagy, mégsem bántottalak. – Ő nem olyan, mint én. Csalódni fogsz De ez a te dolgod Én csak vissza akarok térni a saját otthonomba. – Melanthe újra elindult Az aljnövényzet ritkulni kezdett, a távolban egy mező terült el előttük. Thronos hátrafelé sétált, hogy végig Melanthe szemébe nézhessen. – Azt nem hagyhatom. Nem válhatunk el egymástól Annyi ideig vártam, hogyan is engedhetnélek most el? Melanthe felemelte a kezét. Kék varázserőszikrák pattantak elő belőle. – Nem lesz más választásod. Thronos sötéten rámeredt. – Állj meg, Melanthe, és beszéljünk végre! – Az eddigi

problémák nem tűntek el. Ha végre másként tudsz rám tekinteni, mint egy számra a múltamból, akkor talán beszélhetünk. – Ha sikerülne, velem jönnél Skye-ba? Akkor használd a varázserőd, hogy elfelejtsem, hány szeretőd volt előttem! – Thronos szeme felragyogott, mintha rájött volna a legjobb megoldásra. – Ha ez kell hozzá, alávetem magam a varázslatodnak. Melanthe ökölbe szorította kéken szikrázó kezét, gyűlölte Thronost, amiért megint megbántotta. Gyűlölte, hogy a vrekener még azt sem érti, mivel bántja meg. – Mit varázsoljak? Szeretnéd azt gondolni, hogy szűz vagyok, vagy talán csak néhány barátom volt extrákkal? Lehetne egy szerető minden évszázadra? – Melanthe egyre hangosabban kiabált. – Iszonyatosan érzem magam miattad. – Nem szándékosan teszem. De nem tudom, hogyan kezelhetném a problémám. Nem tehetek úgy, mintha nem lett volna bennem harag. Mintha nem zuhantam volna magamba a féltékenységtől –

Elhallgatott, és az ösvény mellett kétoldalt álló márványtömbökre meredt. Csak két sort véstek rájuk És Thronos már át is lépte a határt. – Mi van odaírva? – hátrált Lanthe. A vrekener zavarodottan pillantott fel. Aztán valami nagyon váratlan történt. 31. A márványtömbökön ez állt: A Fájdalom mindent bevall. Az Idő semmivel sem törődik. Ez vajon mit jelent? Elég ebből az átkozott helyből! Itt most mi várhat rájuk? A fájdalom említése nem aggasztotta Thronost. Jól ismerte a fájdalmat, a fizikai kínszenvedést kibírta. De Melanthe? A nap lassan felkelt, a távoli, lilás felhők glóriaként tűntek fel Melanthe fekete haja felett. A vrekener közelebb lépett, de ekkor valami megmozdult. Nem hitt a szemének. Lanthétól nem messze egy tank nagyságú, vörös szemű, nyáladzó fenevad tűnt fel, a hátán a gerince ívén tüskék meredeztek. Egy pokolkutya! – Ne mozdulj, Melanthe! A varázslónő kővé dermedve suttogott. –

Valami van mögöttem, ugye? Thronos alig láthatóan bólintott. Azt mondják, a pokolkutyák koromfekete irhája túl vastag, nem hatol át rajta a kard. Sem a karmok De ha Thronos időben a levegőbe emeli Melanthét A pokolkutya felemelte a fejét. Szagot fogott, és felvonyított Feléjük rohant, Thronos Lanthe elé ugrott. De nem ért oda. A másik oldalról nekiment egy vad, de olyan erővel, hogy elsodorta. Egy másik pokolkutya. Thronos elterült, és amikor kitisztult a látása, egy hatalmas mancsot látott a derekán. Kinyújtotta szárnyát, karmával lesújtott, ám a vadállat irháján egyetlen karcolás sem esett. – Fuss, Lanthe! A varázslónő őrülten rohant felé, mert a másik pokolkutya üldözőbe vette. Olyan gyorsan futott, mint egy tündér Melanthe gyors volt, de a pokolkutya gyorsabb. Thronos a szárnyával csapkodva megpróbálta kifürkészni, merre menekülhetnének. A hátuk mögött egy holdsudárfákkal szegélyezett tisztás terült el.

Nyugatra egy elszenesedett hegytető nyúlt a mező fölé. Sárkányok lepték el, a területért Belekapaszkodtak a harcoltak. fekete Vajon sziklába, és ez a tanyájuk? tűzcsóvákat fújtak. Kőtömbök zuhantak alá. Két sárkány felreppent, és a démonvölgy felé indult. A levegőben folytatták a csatározást, peregtek a pikkelyeik, ahogy marcangolták egymást. Melanthe elrohant Thonos mellett. – Ne játssz már azzal az állattal, hanem öld meg! – Hogy én erre miért nem gondoltam? – nyögte Thronos, a pokolkutya csattogó állkapcsát kerülgetve. Ha az irhája áthatolhatatlan, akkor is kell lenni rajta sebezhető pontnak. Thronos felkapta a szárnyát, és felülről a fenevad fejébe vájta a karmait, majd hangos csatakiáltással el is kapta, mielőtt a pokolkutya átharaphatta volna. Az éles vrekenerkarom kivájta a ragadozó szemét, és felsértette a koponyáját. Ömlött a vér. A pokolkutya felnyüszített, vakon botorkált a

sűrű felé. Nagy hiba volt Hatalmas, hüllőszerű ragadozók csaptak el rá, és elvonszolták az árnyak közé. Thronos a szárnyára támaszkodva felkelt, fájós lábát kissé húzva, Melanthe után rohant. Körbenézett Hol lehet? Megpillantotta, ahogy kitér a nyomában loholó pokolkutya elől. Felé indult, és majdnem gyantaverembe lépett. – Vigyázz! Gyantavermek! – Ez a csapda alig látszott, úgy benőtte az ezüstös nád. Thronos inkább megkockáztatta, hogy észreveszik a sárkányok, így aztán a levegőbe emelkedett. Látta, hogy Melanthét nem érheti utol, a pokolkutya gyorsabb lesz, ezért inkább a vadállatot vette célba. Behúzta a szárnyát és zuhanórepülésben nekiment Az állat felborult. Thronos kihasználta, hogy összezavarodott, és elkapta a farkát. Teljes erejéből belekapaszkodott, belevájta az összes karmát, összeszorította a fogát, felemelte a pokolkutyát a farkánál fogva, és forogni kezdett vele, akár egy diszkoszvető.

Amikor megfelelőnek érezte a lendületet, felordított, és elengedte a pokolkutyát. A hegynek csapódott, csontjai hangosan reccsentek. Bénultan összerogyott. Most, hogy a pokolkutyáktól megszabadultak, Thronos futva indult Lanthe felé, és majdnem fel is bukott. A lába gyantába ragadt Teljes erejéből húzódzkodott. Egyre több sárkány indult a hegycsúcsról a fennsík felé. A hegy rázkódott, mintha földrengés dobálná a sziklatömböket. Melanthe egy keskeny szurdok felé futott, Thronos a távolból látta, hogy sziklák görögnek felé. – Melanthe! A kövek! Lanthe is meglátta, és megállt. Megfordult, visszarohant a mező irányába. Thronos felé. – Siess! Egyre több sziklatömb hullott alá. A tisztás tele volt velük, a föld rengett, dübörgött. Melanthe alig tudott kikerülni egy szenes, éles szikladarabot. Ha eltalálja Porrá zúzta volna. Thronos küzdött, mind a két szárnyával egyre feljebb húzta magát, hogy a lába

kiszabaduljon. Lanthe meghalhatott volna. Igazából meghalhatott volna. Hallott már olyan varázslóról, akivel betegség, vagy késszúrás végzett. Gyenge faj Melanthe már majdnem visszaért. Beszaladt az egyik hatalmas fa alá, ügyesen átugrotta a gyökereket Aztán megtorpant. Előrebukott, majd visszaszerezte az egyensúlyát. Találkozott a tekintetük – Melanthe? A nő lepillantott, és elfintorodott. Ne! Ő is gyantaverembe lépett? – Jövök, kimentelek! – Thronos egész teste megfeszült. A földrengés abbamaradt, de továbbra is záporoztak a sziklatömbök és a törmelék. Fülsüketítő volt a zúgás a hegyoldalon Egy hatalmas kőtömb a fa felé repült, ahol Melanthe állt. Felpillantott, és rémülten leguggolt. – Nem! – Thronos izzadt, kapálózott, szárnyával csapkodott. – Ördög és pokol! – A szárnycsapások hűtötték és szilárdították a gyantát. A fa tetején egy hatalmas ág felfogta a kőtömb zuhanását. Mindketten

megkönnyebbülten sóhajtottak fel. Aztán hallották, ahogy reccsen az ág. Mindjárt eltörik Melanthe őrülten kapálózni kezdett. Thronos nem éri el időben! Kimeresztette a karmait, hogy levágja a saját lábát. A sípcsontjába hasított Amikor az ág letört, a kőtömb egy alsóbb ágon akadt fenn. De az máris meghajlott Thronos elfojtotta a kiáltásait, és csontig átvágta a lábát, aztán megragadta a vérző végtagot, és kétfelé csavarta. A csont nem tört el. – Thronos? – suttogta Lanthe. A vrekener hallotta a lány hangjában a rettenetet. Melanthe tudta, hogy ha rázuhan a szikla, vége. – Jövök! – Thronos kétségbeesetten marcangolta a lábát, de nagyon lassan haladt. Harmadjára sem tudta eltörni Na végre! A csont éppen akkor tört el, amikor a faág. Kiszabadult az egyik lába. Ám a szikla zuhant, egyre lejjebb és lejjebb minden ágat letört, amíg végül Lanthe feje fölött alig hat méterrel meg nem akadt újra. Utolsó ág.

Vajon sikerül időben kirántani Lanthét a veremből? Melanthe mozdulatlanná dermedt rémületében. – Tedd, amit én! – kiáltott Thronos, és a másik lábának esett borotvaéles karmaival. Melanthe nem felelt. Thronos odapillantott Melanthe feltartotta kicsi kezét, rózsaszín körmökkel ékes ujjait. Nem volt rajta a karmos kesztyű. Szeméből könnyek peregtek Az utolsó faág is megadta magát. Szálkás szilánkok hullottak Lanthe hajfonataira. – Mondd meg a nővéremnek, hogy szerettem – törölgette a szemét. – És csak hogy tudd gyermekkorunkban, a réten azok voltak életem legboldogabb pillanatai. A legboldogabbak – Ne! NE!!! – Thronos kiszabadult, és a szárnya segítségével, lába csonkjain rohant Lanthe felé. Találkozott a tekintetük. Lanthe sírt Felszegte a fejét, búcsút intett. Az ág letört. A sziklatömb lezuhant Az egyik pillanatban Lanthe még itt volt a másikban már nem. Porrá zúzta a szikla. Meghalt. – NEEEEEEEEEEEEM!!!

– üvöltött fel Thronos. Nem halhatott meg. Amikor odaért, a szikla alól vér és összezúzott csontok szagát érezte. Ennyi maradt a varázslónőből Thronos a kőbe vájta a karmait, csapkodott a szárnyával, taszigálta a tömböt, de hiába. A kő nem mozdult. Melanthe halott volt A vrekener tovább próbálkozott, de a szikla mintha gyökeret eresztett volna. Lanthe meghalt. Érezte Tudta Kínjában felüvöltött. Ötszáz évnyi felgyülemlett gyűlöletet zúdított új ellenségére, a sziklatömbre. Lökdöste, rúgta, addig öklelte a szarvával, amíg vér nem csordult a szemébe. Őrjöngése közepette emlékképek rohanták meg. Amikor azt mondta Lanthénak, hogy ha felnőnek, feleségül veszi – És hercegnő leszek az égben? – kérdezte a kislány kacagva. – Sok aranyunk lesz ott? – Ott leszek neked ÉN És engem jobban szeretsz, mint az aranyat. – Megcsiklandozta, körbekergetőztek a tisztáson, Lanthe sikongatott és nevetett. Amikor

először vitte repülni Lanthe tágra nyílt szemmel kukucskált. A szeme olyan kék volt, mint az ég, amelyet átszeltek. – Thronos ez ez maradjunk mindig idefent! Akkor szakadni kezdett az eső. Ez már azon a napon történt, amelynek éjszakáján Thronos apja lecsapott az apátságra. Thronos a két karjába vette, Lanthe odabújt hozzá. Az eső egyre erősebben záporozott, és a kis vrekener ernyőként tartotta föléjük a szárnyát. – Itt mindig van helyed. Lanthe hozzásimult, és nézte az esőt, aztán felsóhajtott. – Szeretlek, Thronos. A fiú gombócot érzett a torkában, a szíve hevesen dobogott, alig tudott felelni. Elpazarolta a kincset, amit neki ajándékozott a sors. A karmát és szarvát már letörte, de a sziklatömb még mindig nem mozdult. A vére vörösre festette a gyűlöletes követ Átkozott szikla! Mozdíthatatlan volt. Mozdíthatatlan. Mint Thronos Szemét ellepte a könny, amikor rádöbbent, hogy ez Melanthe sírköve. Lehunyta a

szemét, és csak az vigasztalta, hogy itt hal meg ő is. 32. A varázslónő kővé dermedve suttogott. – Valami van mögöttem, ugye? Thronos döbbenten nyitotta ki a szemét. Melanthe ott állt előtte az ösvényen, moccanni sem mert, fekete haját dicsfénybe vonták a lilás felhők. Sértetlen volt. Thronos úgyszintén – Mi ez? – kérdezte Thronos rekedten. – Valóság? – Az nem lehet Nyilván öntudatlanul hever a sírkő mellett, saját vérébe fagyva, és képzelődik. De ha – Nem emlékszel, mi történt? – Veszekedtünk, mint mindig – csattant fel Lanthe. – Figyelj már, Thronos! Mi van mögöttem?! Ugyanaz a pokolkutya volt, morogva rohant feléjük. Lanthe sikoltva elrohant. – Melanthe, vigyázz, gyantavermek! Mi történik itt? Ez tényleg a pokol. Vagy talán egy jószándékú istenség ad egy második esélyt, hogy megmentse a párját. Thronos gyorsan oldalt fordult, a második pokolkutya támadására várva. Már tudta, mi

következik A vadállat nekiugrott, ő pedig kikerülte, és a szárnya egyetlen csapásával megvakította. Erről ennyit. Most, hogy gyorsabban végzett a pokolkutyával, másként alakulhat minden. Megmentheti Melanthét, mielőtt a másik vadállat elkapja. Felrepült, hogy felkapja a varázslónőt A pokolkutya üldözés közben bizonyára meghallotta a szárnycsapásokat, kitért Thronos elől, és Hirtelen megtorpant. Egyik mellső mancsa a gyantaverembe ragadt. Úgy kell neked, szörnyeteg! A hegycsúcsról felreppentek a harcoló sárkányok, elkezdődött a hegyomlás. Ahogy Thronos közelebb került Lanthéhoz, a sárkányok észrevették, és elindultak felé. Új veszély. Ha a pokol nem engedi, hogy megmentse a párját legyőzöm a poklot is. A sárkányok tüzet okádtak, ám Thronos kikerülte a lángcsóvákat, alájuk szállt, és a talajon akart elbújni. Leereszkedett, négykézláb landolt, és úgy eredt futásnak, mint aki versenyen startol.

Hátrapillantott, és megkönnyebbülve látta, hogy a sárkányok már nem üldözik, inkább továbbrepültek a fennsík felé, ahol biztos lakoma várja őket. De mivel még többen szálltak fel a hegyről, inkább a talajon maradt. A pokolkutyától már megszabadult, most már több ideje van Vagy mégsem. Három lépés után megint a gyantaverembe ragadt. Átkozott verem! Éppen úgy járt, mint a pokolkutya. – Nem igaz! – ordította, és küzdött, hogy kiszabaduljon. – Melanthe! Ne fuss! Még egy lépés, és meghalsz! Lanthe nem hallotta, és már a szurdok elején járt. Zuhantak a kövek. Lanthe megtorpant, megfordult, majd elkezdett kifelé szaladni. – Nehogy a fa alá állj! – Thronos összeszorította a fogát, majd húzódzkodni kezdett. Lanthe ügyes ugrással kikerülte az első, nyílformájú, elszenesedett szikladarabot, ami az előbb is legördült. – Ne a fa felé fuss! – A fa felé futott. – A gyökerek között gyantaverem van! Lanthe

nem hallotta, hiszen éppen a gyökerek között ugrált, és késő! Megtorpant. Előrebukott, majd visszaszerezte az egyensúlyát – Thronos? – suttogta Lanthe. A vrekener hallotta a hangjában a rettenetet. Ezúttal nem találkozott a tekintetük. Thronos már a lábát vagdalta. Azonnal el kell törni a csontot, vagy Lanthe meghal – Tarts ki! Jövök! Minden izma pattanásig feszült. Már hallotta a sírkő dübörgő zuhanását. Kapálózott, rugdalózott, a verejték csípte a szemét. A sírkő eltörte az ágat a fa tetején. Thronos csontja reccsent ezúttal gyorsan. Sikerül, odaérek! Egyik lába már kiszabadult. Odanézett – Jövök! – A következő ág is meghajolt. Melanthe küszködött. Tudta, hogy ha rázuhan a sziklatömb, porrá zúzza. – Csak még egy kicsit tarts ki! – Thronos elfojtotta a kiáltásait, és csontig átvágta a másik lábát is. Túl sok időbe telik Túl lassú A szikla zuhant, minden ágat letört, ahogy egyre lejjebb és lejjebb

esett, amíg végül Lanthe feje fölött alig hat méterrel újra megakadt. Utolsó ág. – Thronos? – Lanthe már moccanni sem mert. – Nem engedem! Jövök, megmentelek! Nincs vége, Melanthe! – Bárcsak ne így lenne vége! – Lanthe szeméből könnyek peregtek. – Nem lesz! Küzdj, Lanthe! Találkozott a tekintetük. – Mondd meg a nővéremnek, hogy szerettem. – Felszegte a fejét, és búcsút intett. Thronos másik lába is kiszabadult. A faág mindjárt letörik Felrepült, és Lanthe felé szárnyalt. Lanthe le nem vette róla a szemét, mintha bátorságot nyert volna tőle. Reccs. A sziklatömb lezuhant Thronos nekicsapódott Egy pillanaton múlt. Késő! – NEEEEE!!!! A kőbe vájta a karmait, szárnyával őrülten csapkodott, minden erejét megfeszítette. A második esélyem is elrontottam Ötszáz évnyi felgyülemlett gyűlöletet zúdított új ellenségére, önmagára. Én vagyok az ellenség! Három rövidke napot tölthetett a párjával, és

ezalatt minden lehetőséget kihasznált, hogy megrémissze, megszégyenítse, fájdalmat okozzon neki. Mintha Melanthénak nem lett volna már így is elég baja az évszázadokon át őt üldöző vrekenerekkel. Elpazaroltam a kincset, amit nekem ajándékozott a sors. Meghalt. Tovább lökdöste, rugdalta a sziklát, újra meg újra. Kínjában felüvöltött, őrjöngve kaparta a követ. Öklelte a szarvával, és közben a gondolatai szanaszét szaladtak. Emlékezett a találkozásra Lanthe anyjával – Melanthe sosem lesz az, akire neked szükséged van. Nem tudod megtörni a leányom, márpedig ő csakis úgy szerethetne téged Thronos hebegett. – Én nem akarom megtörni. – Melanthe úgy tökéletes, ahogy van. – Akkor magadat kell megtörnöd, fióka. Tökéletes lenne, csak? Melanthe tökéletes lenne. Csak az kellene ehhez, hogy életben maradjon. Thronos szemébe vér csordogált. Lehunyta Ó, istenek, csak még egy esélyt adjatok! – Valami van

mögöttem, ugye? Thronos döbbenten nyitotta ki a szemét. Melanthe ott állt előtte az ösvényen, gyönyörű volt és sértetlen. A nap éppen kibukkant a horizont mögül, Lanthe fekete haját dicsfénybe vonták a lilás felhők. A pokolkutya vonyítása jelezte, hogy kezdődik. A pokol kitett magáért. Néhány perc múlva a sziklatömb már Lanthe feje fölött imbolygott. Thronos elveszítette az egyik lábát, és az egyik szárnyát. Testét karmolások, szúrt sebek borították. Az erdőből a ragadozó hüllők, amik az első pokolkutyát elhurcolták, most érte jöttek. Nem lett volna szabad figyelmen kívül hagynom ezt az irányt. Legközelebb nem hagyom. De mi van, ha nincs legközelebb? Ha három esélye volt csupán? Imádkozott, hátha meghallja valamelyik istenség. Addig folytatom, ameddig nem sikerül. Ha kell, örökké próbálkozom, de megmentem. 33. Lanthe a lábujjával óvatosan megérintette Thronos rángatózó testét, aztán

hátrahőkölt. Tekintete a márványtömbök között kutatott, veszélyt keresve. Az egyik percben még veszekedtek, a másikban Thronos szeme fennakadt, és a vrekener összeesett. Most ájultan feküdt, és úgy vonaglott, mintha valami természetfeletti kórság kínozná. Miféle helyre érkeztek? A rémálmok földjére? A mérgező levegő övezetébe? A márványra itt is azokat a különös jeleket vésték, amelyeket korábban látott, és az egyetlen, aki lefordíthatta volna őket, eszméletlenül feküdt az ösvényen. Sötét felhők homályosították el a hajnalt. Villámok cikáztak, eső hullott. Mit lehet tenni? Akármekkora faszfej is volt Thronos, akkor sem hagyhatja itt. Szinte ugyanolyan hűséggel ragaszkodott hozzá, ahogy Sabinehoz. De Sabine sosem bántotta Thronos viszont igen Lanthe attól még kirángatja az útjelzőkön túli területről, akármilyen termetes is a vrekener. – Thronos, hogy te mekkora barom vagy! – szidta az ájult férfit. –

Megint az én dolgom, hogy megmentselek. Remélem, megjegyzed Óvatosan Thronos lába felé nyúlt, ügyelve, nehogy átérjen az útjelzők túloldalára. Húzni kezdte, és amint Thronos feje átért az útjelzők innenső oldalára, kinyílt a szeme. – Melanthe? – Lanthe elengedte a lábát, Thronos nagy nehezen felállt. A szeme egészen ezüstszínű volt Körbepillantott, mintha veszélyt szimatolna. Aztán motyogott valamit – Nem valóság? – Arca annyira őrültnek tűnt, hogy Melanthe inkább hátrébb húzódott. Thronos felé fordult. – Nem valóság. – Közelebb lépett – Thronos, mi történt? – Itt vagy. – A lágy esőben a tenyerébe fogta Lanthe arcát Remegett a keze. Megcirógatta a hüvelykujjával Összevonta a szemöldökét, ajkát összepréselte. Lanthe már ismerte ezt a vágyódó arckifejezést, akkor volt ilyen, amikor gyermekkorukban három napig nem találkoztak, mert démonnak nevezte őt. Amikor aztán visszatért a rétre, a szeme

elárulta: Nélküled el vagyok veszve. – Nem érdekel a múltad, Melanthe – zihálta Thronos. – Csak a jövőd akarom. A részleteket majd kitaláljuk, egyelőre leszarok mindent, csak te kellesz. Mi lelte a vrekenert? Mi változott? Thronos szája rátapadt a varázslónő ajkára. Akár egy álom Mintha belehalna abba, ha nem csókolja vissza. Egy csók, amivel a magáévá teszi. Egy csók, ami után nincs visszaút. Minden fenntartása ellenére Melanthe önkéntelenül viszonozta. Thronos felnyögött, mintha sokkal többet kapott volna, mint csupán egy csókot. A nyelve Lanthe két ajka közé kalandozott, a nő gyönyörre éhesen hunyta le a szemét. A csók lassú volt, érzéki, a két nyelv simogatta egymást. Ahhoz képest, hogy Thronos teljesen tapasztalatlan volt, őrületesen csókolt. Lanthe a férfi nyaka köré fonta a karját, és beleremegett, ahogy egybevegyült a lélegzetük. Lanthe a csók után elszédült, pislogva nézett fel a férfira. –

Thronos, szerintem ilyen jót mi még soha nem beszélgettünk. Thronos nem engedte el, csak simogatta az arcát. Melanthe itt van, eleven, csupa varázslat, csupa élet. Micsoda gyönyörűség, hogy dobog a szíve, hogy kering a vére! Csoda, hogy lélegzik. Melanthe először megdöbbent, örült is, de aztán elkomolyodott. – Mi történt veled? – Elhúzódott Thronos szorításából. – Valamiféle rohamot kaptál, és kitisztult az agyad? Rájöttél, milyen ostobaság volt a múltamon rágódni? – Majdnem elveszítettelek – hebegte Thronos, aki még nem emésztette meg az előbbi eseményeket. – Miről beszélsz? – Te te hoztál vissza. – Keze ökölbe szorult, érezni akarta Melanthe érintését. – Te váltottál meg – Mitől? – A pokoltól. A saját poklomban voltam – És a pokol meggyőzött, hogy ne a múltammal foglalkozz? Thronos bólintott. – Amikor idekerültünk, mondtad, hogy csapdákra számíthatunk, vég nélkül ismétlődő

próbatételek várhatnak ránk. Azt hiszem, valami ilyesmibe csöppentem. Minden alkalommal, amikor megismétlődött a történet, újra elveszítettelek. Nem tudtalak megmenteni. Porrá zúzott téged egy kő Lanthe felvonta a szemöldökét. – Jellemző. Kövezzük meg a szajhát! – Ne mondj ilyet! Kérlek – szólt rekedten Thronos. Megfogta Lanthe kezét, és soha többé nem állt szándékában elengedni azt. Melanthe felnézett, fürkészőn figyelte az arcát, az érzéseit. Thronos nem is próbálta rejtegetni a gondolatait. Milyen csökönyös és ostoba volt! Pedig vele képzelte el az életét, a házasságot, az utódokat. És ehhez csak annyi kell, hogy kizárólag a jövőjük felé tekintsen. Itt van, és az övé Az övé. Hacsak nem rontott el mindent az eddigi viselkedésével. – Mi van a márványtömbökre írva? – kérdezte Lanthe. A Fájdalom mindent bevall. Az Idő semmivel sem törődik Thronos kezdte felfogni, hogy amit átélt, az nem a

valóság volt. De tanulságnak jó. – Mit jelent ez? – Az idő nem törődött semmivel, hagyta, hadd ismétlődjenek a történések. – Lanthe fekete fürtjeit a füle mögé simította – A fájdalom pedig rendezte a kettőnkkel kapcsolatos gondolataimat. – Ez elég erőteljes lehetett. El sem tudod képzelni. – Innen el kell tűnnünk. Ha mindketten beléptünk volna, sosem szabadulunk. Én inkább a darazsakat választom – Végigsimította Melanthe arcát, és megesküdött a Szövetségre, meg az összes istenekre, hogy örökké védelmezni fogja párját. – Thronos, folyton hozzám érsz. – Szokj hozzá A távolból a démonok harci kürtje harsant. Melanthe hátrapillantott. – Napközben nem indulnának rohamra – Hacsak nem a kulcsokért jönnek. Jobb lesz, ha lelépünk – De hová? Vissza nem mehetünk. És nem tudjuk, hogy ez a pokolterület merre terjed. Thronos felnézett, és szitkozódott. – Felfelé sem mehetünk. A villámok

fényénél kirajzolódott egy volárcsapat. Előőrs lehet? Thronos és Lanthe csapdába esett a látomások pokla előtt. A hátuk mögött láthatatlan fal húzódott. 34. – Ha felszállunk, eltépnek tőlem – morogta Thronos. A föld távoli léptek zajától dübörgött. – Sokan jönnek! – kiáltotta Lanthe. Az erdő szélétől az első démonkatonák már támadtak is. – Itt kell megküzdenünk velük. Lanthe látta már, ahogy Thronos legyőz egy csapat ghoult, ám a démonok okosak voltak. Thronos vonakodva elengedte a kezét, és csapásra készen felvonta mindkét szárnyát. – Maradj mögöttem! De át ne lépd az útjelzők határát! A démonok nem mennek a közelébe. – Lanthe elhátrált – Nehogy átlépd a vonalat! Az első sor kitört a bozótból. Rengetegen voltak Mind kivont karddal rohant Thronosra, aki mindkét szárnyával vagdalkozott. Úgy hullottak a démonfejek, mintha szarvakkal ékesített bowlinggolyók lettek volna. Az ezüstös

füvet vörösre festette a vér. Újabb csapatok rohantak elő, és haltak meg. Thronos szárnya suhogott a levegőben, mint egy vitorla, Lanthe arcára vörös eső hullott. A támadó démonok az életükkel fizettek. Thronos könyörtelenül lefejezte őket. De egyre többen jöttek. A hátulsó sorokból lándzsák és dárdák záporoztak, tűzcsóvák és jégszilánkok süvítettek. A vrekener kénytelen volt egyik szárnyát pajzsként emelni maga fölé, a démonharcosok pedig egyre többen rajzottak elő, mint a hangyák egy megzavart hangyabolyból. A lövedékeket sikerült elhárítani, de egyre fogyott az ereje. Már nem sokáig tudja visszatartani a támadókat. Csak idő kérdése. Ha Thronos meghal, Lanthét foglyul ejtik. Hacsak nem talál ki valamit. Baj van? Kapu! Lanthénak volt ugyan varázsereje, de vajon ez elég ahhoz, hogy kaput nyisson egy másik világba, ilyen nyomás alatt, és csupán két nappal az előző portál után? Kizárt dolog. Mindenesetre

meg akarta próbálni. Felemelte a kezét, és a pokolterület határára összpontosította a varázslatát. Megpróbálta meghasítani a valóság szövetét. Thronos megérezhette az energiát, mert véres, kiterjesztett szárnya segítségével megfordult, a szemében figyelmeztető jel villant. – Ne fuss el előlem! Lanthe felsóhajtott. A villámfénynél Thronos úgy festett, mint egy legendás hős. Mint egy bosszúálló angyal. Egy angyal a pokolból. A bőrét áldozatai vére festette vörösre, miközben a sajátja is patakokban folyt. Régi sebhelyei mellé újak kerültek A szeme teljesen koromfeketévé vált, és nem vette le a tekintetét Lanthéról, ahogy megpróbálta odaverekedni magát a lányhoz. Egy nyílás tárult fel, ami elvonta a varázslónő figyelmét. Gyerünk, kapu, nyílj! Gyerünk! Már majdnem akkora, hogy át lehet kelni rajta. Rothkalina, Rothkalina, Rothkalina! – mantrázta Melanthe. Semmi nem akadályozta meg abban, hogy

otthagyja Pandemoniát. Meg tudná tenni, hogy magára hagyja Thronost, hadd küzdjön az életéért? Visszamehetne a családjához De az a csók Ha megfordulsz és ránézel, megbánod. Ám a kapu küszöbén Lanthe nem bírta ki, és visszafordult. – Ne! – Thronos hangja olyan fájdalmasan csenget, mintha tudná, hogy Lanthe elhagyja. – Ne fuss el előlem, bárányka! Bárányka. Gyerekkoruk óta nem nevezte így. Lanthe visszagondolt az utolsó napra, amikor Thronos szárnya alatt üldögéltek, és azt mondta a fiúnak, hogy szereti. – Én is szeretlek, bárányka – hebegte a fiú. Átkozott vrekener! Mégsem tudja elhagyni. Thronos sarkában loholtak a démonok. Lanthe szitkozódva ugyan, de megvárta. El sem hiszem, micsoda ostobaságot művelek! Thronos ugyanolyan döbbentnek tűnt, mint ő. Ám az arcára kiült az az elszántság, amit Melanthe addigra már jól ismert. Lehetett látni, hogy hisz a diadalában, tudja, hogy minden nehézség ellenére

győzedelmeskedik majd. Harcolt tovább, hogy Lanthét utolérje, de most, hogy kétfelé figyelt, már nem voltak ugyanolyan halálosak a csapásai. A démonok a levegőben és a földön is körülzárták. Néhányan Thronos és Lanthe között leselkedtek. Esélytelen, hogy a vrekener áttörjön a gyűrűn. És a démonok gonosz tekintetükkel már Lanthét méregették. Meg akarják ölni, vagy talán annál is rosszabb Gondolkozz, Lanthe! Ennyi démon ellen nem tudná használni a meggyőzés varázserejét. A leghátul állókat el sem érné Összevonta a szemöldökét. Mi lenne, ha? Sabine egyszer azt mondta, az illúzió maga a valóság. Lanthe lerántotta a nyakából a láncot, és a feje fölé emelte. A medál és a kulcsok hangosan megcsörrentek. – Nézzétek, mi van nálam! – Néhány démon tekintete a ragyogó kulcsokra szegeződött. Lanthe varázslatot vegyített a parancsba. – Nézzétek, Pandemonia lakói, nézzétek! – Kék fény ragyogott fel,

és körbevette, amíg végül úgy ragyogott, mint a villámok odafent. A harcosok elcsendesedtek, mormogtak, tanakodtak. Thronos közben Lanthe felé hátrált. A varázslónő megrázta a kulcsokat. – Ezt akarjátok? – A varázsereje visszaverődött a legközelebb álló démonok szemében. – Vagy talán azt akarjátok, hogy elporlasszam a kulcsokat a halálos kék ragyogásommal?! – Haha. A démonok rémületükben felhördültek. – Hatalmas istennő vagyok, a Kulcsok Őrzője, a Pokol Királynője! – Thronosra mutatott. – Ő pedig a legyőzhetetlen harcos, a Jelek Olvasója! – (Jobb ötlete nem volt.) – Ne küzdjetek ellene! – parancsolta. A legközelebb álló démonok azonnal visszavonultak. Thronos felvonta a szemöldökét, ahogy Lanthe felé sietett. Jelek Olvasója? – tátogott. De Lanthe még nem fejezte be. Tovább szónokolt a seregeknek – Most elhagyjuk a birodalmat, de visszatérek majd a kulcsokkal. – (Még több aranyért.) – Ám csak

akkor, ha itt béke lesz – A geopolitikai stabilitás ugyanis elősegíti a kincsek könnyebb szállítását. – Megértettétek?! – Melanthe ismét a nyakába akasztotta a láncot. Amikor a bizonytalan portál remegve zsugorodni kezdett, Thronos nekilódult. Vajon elég nagy lesz a kapu, hogy átjussanak rajta? Megragadta Lanthét, és a kapuhoz rohant. – Megvártál. Életedben először nem futottál el előlem – ámuldozott. – Sosem fogod megbánni – ígérte suttogva, felkapta a nőt, és az utolsó pillanatban átvetette vele magát a záródó kapun. A portál eltűnt mögöttük, ők pedig egy új világban találták magukat. 35. – Ó! – Lanthe egy erős vízesés alatt találta magát, derékig vízben. Prüszkölve dörzsölte meg az arcát. Thronos ott állt előtte, betöltötte a látóterét. Elhúzta a vízesés alól, kirázta sötét haját. – Hol vagyunk? – A démonvért már egészen lemosta róla a víz. Lanthe körbepillantott,

a napsütésben pislognia kellett. Aranyló erős fény borította be a tájat. Egy mezőn vörös vadvirágok ékeskedtek, mögötte rózsaszínű homokos tengerpart és türkizen csillámló tenger. A hatalmas vízesés és a kis tó ugyanilyen tisztán csillogott. Ismerem ezt a rózsaszínű partot. És ezt az illatot Virágok trópusi illata, dús, csábító Jaj, ne! Ez nem lehet! A napsugarak sziporkázva táncoltak. Feverisben örök napsütés uralkodott, a felhők áttetszők voltak. Ha elhaladtak a nap előtt, olyan táncot járt a fény, mintha a csillagok játékát látnák. – Szent arany, ez Feveris! – A Vágyak Földjén vagyunk? – kérdezte Thronos olyan hangon, ahogy egy halandó kérdezné: Drágám, tényleg főnyereményünk van a lottón? – Nem lehet! Rothkalina volt a cél. – Meddig uralkodhatunk itt magunkon? – Thronos hangja máris rekedtes volt. – Tíz percig sem. Egyszer már jártam itt, tíz perc múlva a szolgáimnak vissza kellett

rángatniuk. Csak látni akartam, igazak-e a pletykák. – Lanthe el is felejtette, miről kezdett el beszélni, Thronos ugyanis elmosolyodott. Micsoda elbűvölő mosolya volt! A nap sugarai kiemelték szemének ezüst ragyogását. Határozott szája nevetésre nyílt, kivillantak hibátlan, hófehér fogai, és hosszú, éles szemfogai. Lanthe meg akarta érinteni A nyelvével Thronos arca nyugodt volt, sebhelyei elhalványultak. Gyerekkoruk óta most először látta Lanthe ezt a mosolyt. Nagy nehezen összeszedte a gondolatait. – Most min vigyorogsz? – kérdezte. – Először is boldog vagyok, hogy élsz. Hogy megmentettél a démonok seregétől. Hogy életedben először megvártál És idehoztál minket Feverisbe. Talán te is arra vágytál, hogy idejöjjünk? Akárcsak én. Azt hiszem, lassan megkedvelsz Lanthe tagadni akarta, de hasztalan. Valami történt Pandemoniában, és megváltoztak az érzései a vrekener iránt. Talán kezd feléledni benne a vonzalom?

Az illúzió maga a valóság. Ha sokáig partnerként kell viselkedniük, a valóságban is azzá válnak. Ostoba vonzalom! – Már érzem ennek a birodalomnak a hatását – Thronos perzselő pillantással végigmérte Lanthét. – Én is – vallotta be a varázslónő. A vízesés alól kiérve a kis tó vize langyos volt és simogató. A szellő megnyugtatóan simogatta az arcát. Korábban nem mert felszabadultan viselkedni Thronos mellett. Tartott attól, hogy mit gondol majd róla a vrekener. De ez most már nem rajta múlt. Talán tudat alatt szándékosan kötöttek ki éppen itt? – Miért vártál meg, Melanthe? – Thronos kinyújtotta a kezét, megsimogatta Lanthe arcát, és boldogan, büszkén mosolygott. – Miért mentett meg engem az én csodálatos társam? Talán, mert ez az utazás túlmutatott mindenen, ami kettőjük között történt? Vagy mert amikor báránykának szólította, Lanthénak eszébe jutott a gyermekkori barátságuk, és

belesajdult a szíve? – Csak úgy. De nem direkt hoztalak ám ide! Thronos mosolya elhalványult, és Lanthe máris vissza akarta hozni. Mi történik? Időre van szüksége, át kell gondolnia mindent Megpróbált távolabb sétálni Thronostól a derékig érő tavacskában, de a csizmája tele volt vízzel. Szitkozódva levette, és kidobta a partra. Ezt Thronos láthatóan felhívásnak értékelte, így ő is vetkőzni kezdett. Levette megtépázott ingét, és amikor Lanthe meglátta félmeztelen testét, azt sem tudta, mit mondjon. – Úgy tudtam, a varázslók hedonisták, nem? – Thronos levette a bakancsát. – Ez a vidék csak az élvezetekről szól Örülhetsz neki – Ha elveszítjük az önuralmunkat, és szexelünk, annak súlyos következményei lehetnek. Teherbe eshetek – Persze megkérhetné Thronost, hogy húzza ki az utolsó pillanatban, de kételkedett benne, hogy egy szűz férfinak lesz ennyi akaratereje, főleg, ha az ösztöne sürgeti, hogy

törje fel a démonpecsétet, azaz öntse a magvát a sorstól rendelt párjába. Thronos odalépett Lanthe mellé. – Akkora tragédia lenne, ha gyereked születne tőlem? – Egy fattyú? – vágott vissza Melanthe. – Nézd, én megértem, hogy neked ez egy verseny. Hajrá, szülessenek csak utódaink De ha teherbe esnék, én úgy érezném, csapdába kerültem. – Lanthe arra gondolt, hogy a varázslók népe általában nem termékeny nép, ezért igen kevés esély lenne erre. – Őszintén szólva már nem is annyira vagyok ennek az egész hajrának a híve – felelte Thronos. – Korábban azt gondoltam, az ivadékainkon kívül semmi közös nem lehet bennünk, és nem volna más közös elfoglaltságunk, mint hogy őket felneveljük. De most már látom, hogy ezernyi más tennivalónk akadhat. – Odahúzta Melanthe kezét vizes nadrágjához, hogy a lány érezze ágaskodó vesszőjét. Melanthe azonnal felizgult. – Például szexelhetünk? – Tipikus

férfigondolkodás. Pedig Thronos nem is tudja igazán, miről beszél – Nem csak a szex. Megtaníthatnád nekem mindazt, amit nem értek. Világokat fedezhetnénk fel, utazhatnánk. – Lanthe akaratereje egyre gyengült, ahogy Thronos rekedtesen suttogott. – Szerettél felfedezőutakra járni velem, ugye? Igen. Ez az őrült pandemoniai kaland felrázta a kényelemhez szokott varázslónőt. De voltak más megfontolandó tényezők is. – Mi a helyzet a hátterünkkel? A családjainkkal? A népeink háborúskodásával? Ezekről a problémákról még nem beszéltünk. – Lanthe ugyan kifejezte aggodalmait, de közben már Thronos férfiasságát markolászta a nadrágon keresztül. – Megoldjuk – nyögte Thronos. – De nem most Jelenleg itt vagyunk Feverisben, együtt, túléltük Pandemoniát, és vágyunk egymásra. Ha megtagadjuk egymástól a gyönyört, az olyan, mintha elpazarolnánk az aranytallérjainkat. – Az ujját Lanthe álla alá simította. – Azt

pedig nem akarjuk Ellenállhatatlan démon. Feveris varázslata már dolgozott, Melanthe aggodalmai elhalványultak, bár még küzdött velük. – A saját szavaimat fordítod ellenem? – Lanthe elhúzta a kezét, de máris bánta. – Ha engedünk a Feveris-varázsnak, hogyan tudunk innen valaha elmenekülni? – Ha kitomboltuk a vágyainkat, akkor majd használod rajtam a meggyőzés varázslatát. Akkor majd segítek koncentrálni, hogy egy másik kaput nyithass. – Már megint azt akarod, hogy elvarázsoljalak. – Nincs más választásunk. Kezdem elveszteni az önuralmam Gyere, veszítsük el együtt! – Thronos – Lanthe hirtelen éles fájdalmat érzett a vállán. Ez meg mi a fene? Amikor odapillantott, nem látott semmit, és a nyilallás megszűnt. El is feledkezett róla, és leoldotta a mellvértjét Levette, és kihajította a partra, mint egy frizbit. Csupasz mellét simogatta a nap. Kihúzta magát, és melegedett Minden aggodalmát elmosták a tenger csendes

hullámai. Thronos megbűvölten figyelte, mintha csodát látna. – Melanthe, soha semmire nem vágytam még ennyire. – Fekete karmos kezével a varázslónő szoknyája után nyúlt, amit a mellvértre dobott. – Gyönyörű párom most az enyém lesz – Megpróbálta lehúzni Lanthe tangáját is, de az a nagy sietségben elszakadt. Már csak a nyaklánc volt rajta. Thronos falta a szemével Nézte, és közben remegő kézzel kioldotta az övét, hogy ő is levetkőzzön. Milyen zavarban lehet! Nem aggódott, hogy Lanthe korábbi szeretőihez képest hogyan teljesít majd? Talán igen, de elszántságán ez mit sem változtatott. Tudta, mit akar, és tudta, hogyan kaphatja meg. A partra hajította bőrnadrágját, ami vizesen csattanva ért földet. Anyaszült meztelen volt. A vízesés apró cseppjei megcsillantak napbarnított bőrén, végigfutottak kidolgozott izmain. A víz alatt Lanthe látta, ahogy ágaskodva lüktet szűz párja férfiassága. Belepillantott a

vrekener gondolataiba, és látta, hogy egyáltalán nem védi őket. Érezni, ízlelni akarta őt A magáévá tenni. Egymás szemébe néztek. Azt akarja, hogy tudjam, mit érez Talán élvezhetnék az együttlétet anélkül, hogy közösülésre is sor kerülne? Melanthe megdermedt, amikor hirtelen fájdalom nyilallt a karjába, mintha megégették volna. Megvizsgálta, de nem látott magán sérülést. – Mi a baj? – Semmi. – Valószínűleg még a pokolból származó stressz gyötör néha. Thronos mondani akart valamit, de Lanthe ujjai a vesszője köré fonódtak, így elveszítette a fonalat. Alja elnyílt, csípője előrelendült Lanthe végigsimította a feszes makkot, Thronos férfiassága megrándult, és még jobban ágaskodott. – Nagyon nagy – cirógatta végig Melanthe. – A nők azt szeretik, ha nagy – krákogott Thronos. – De csak ha fel vannak rá készülve, és megfelelően alkalmazzák. A férfi a homlokát ráncolta. – Hogyan készítselek fel?

– Majd segítek. – Elkerülhetetlen? Szexelni fognak? Egyre valószínűbb Lanthe tovább simogatta, Thronos pedig előre-hátra mozgott, de amikor a nő kézbe vette a heréjét, megdermedt. – Melanthe – nyögte. – Sok mindent akarok csinálni veled Szeretném sokáig bírni. – Hmm Mit tervezel? – A férfi megbűvölt tekintetéből tudta, hogy a szeme ragyog. Thronos elgyötörten válaszolt: – Fel akarlak készíteni? – Harapd le a karmod a mutatóujjadról! Thronos ellenkezés nélkül megtette. Lanthe két kézzel megfogta a kezét, a mutatóujját felcsúsztatta magába. Thronos félig lehunyta a szemét, Lanthe figyelte az arcát, és halkan felnyögött. – Szentséges istenek! – a vrekener szarva teljesen kiegyenesedett, Lanthe pedig kiolvasta a gondolatiból: Hogy férek ide be? Beférni? Nem, nem muszáj közösülniük. Lanthe győzködte magát, közben megmutatta Thronosnak, hogyan mozgassa az ujját. Amikor a mozdulat heves, ritmikus tempót vett

fel, mindketten megremegtek. Lanthe csiklója és szeméremajkai megduzzadtak. Pihegett, Thronos mellkasát csókolta, nyalogatta. – Thronos kihúzta az ujját, a szájához emelte, és félig lehunyt szemmel lenyalta. – Ó! – sóhajtott Melanthe. Ki ez a szexi démonférfi? – Óóó! Thronos abbahagyta az ízlelgetést. – Többet akarok ebből, Melanthe. Talán érdemes lenne említeni az orális szexet? Lehet, hogy Thronos többet akar a párja ízéből, de az attól még átoktett. Feveris varázslata megtette a hatását: Igen, említsd meg neki! Thronos imádja majd. – Ha már ott tartunk, hogy fel akarsz készíteni mit szólnál az orális szexhez? Thronos egy szempillantás alatt felkapta, és úgy sietett ki a vízből, mintha üldöznék őket. Kivitte Lanthét a kis tó partjára Onnan a tengerpartra sietett, és a lágyan bólogató pálmafák alatt egy halom virágsziromra fektette. Tekintete követte a nő testén végiggördülő vízcseppeket. A nap

sugarai átszűrődtek a pálmalevelek között, és megcsillantak a nyakláncon. Kérdő pillantással nyúlt felé. Bár Lanthe egy pillanatra sem akart megválni a kincsétől, nem akarta, hogy elvonja a figyelmét, úgyhogy bólintott. Thronos levette, és mellé helyezte – Ezt tényleg neked akartam ajándékozni nászajándékul. – Az életed kockáztattad egy ajándékért? A vrekener elvigyorodott. – Ha ezt óhajtotta a párom szíve – Lejjebb csúszott Lanthe két combja közé, a térdénél megfogta és széttárta a lábát. Lanthe felkönyökölt, hogy lássa Thronos minden rezdülését. Elszánt arcán lehetett látni, hogy semmi sem térítheti el a céljától. Érdes tenyerét Lanthe combjára simította, és egészen szélesre tárta azt. A könnyű szellő hűvösen borzolta a nedves pihéket Ha Lanthe eddig nem tudta volna, hogy Thronosnak még sosem volt része ilyesmiben, most rájött volna abból, ahogy kíváncsian szemlélődött. Tekintete szinte

perzselt, arcán elragadtatás tükröződött. Melanthe bepillantott a gondolataiba. Micsoda gyönyörű, finom puhaság fel akarom falni – Még a száját is megnyalta. Hegyes nyelvének látványa megdobogtatta Lanthe szívét. – A tisztáson nekem volt jó, most legyen neked – suttogta egészen mély hangon, miközben Lanthe szemébe nézett. – Segíts, hogy megtörténjen! Megtörténjen? Mármint az orgazmus? Thronos a maga módján arra kérte, hogy vezesse, mert ő még teljesen tapasztalatlan. Amikor Melanthe bizonytalanul bólintott, a férfi ajka a combjához ért. Finoman megnyalta – Ne tartsd vissza magad, Melanthe Amikor Thronos lenyalta az ujját, már tudta, hogy partner lesz a tilalmas cselekedetben. És Lanthe maga javasolta Őrülten izgatta, hogy a férfi is akarta. Thronos alig tudott úrrá lenni a kínzó vágyon. Szarva egészen kiegyenesedett, és sajgott, akárcsak a férfiassága. Csak két dologban volt most biztos: hogy a párja maga a

csoda, és hogy kitárulkozó nőiességénél nincs gyönyörűbb a világon. Ő pedig a legszerencsésebb férfi az egész univerzumban. Hirtelen valami nyilalló fájdalmat érzett a felsőtestén, de amikor odapillantott, csak a régi sebhelyeket látta. Azonnal meg is feledkezett róla, hiszen Melanthe megemelte a csípőjét, felkínálkozott. Thronos gyengéden szétnyitotta rózsaszínű szeméremajkait, és ámulva nézte a kis nyílást. Vesszője megrándult Thronos arra gondolt, vajon hogyan is férhetne be ide. Összevonta a szemöldökét, annyira koncentrált. Ujja hegyével megdörzsölte, kicsit be is hatolt. Nedvesség fogadta, édes és csúszósabb, mint a víz. Megőrjítette ez az íz. Odahajolt. Lanthe pihegett, kék szeme várakozásteljesen, nemesfémként ragyogott. Amikor Thronos nyelve behatolt, felkiáltott a gyönyörtől. A vrekener nem is értette, hogyan élhetett eddig nélküle. Megnyalta a száját, megremegett, és mohón folytatta. –

Óóó! – Lanthe csípője hullámzott, Thronos nyelve követte, kibejárt. Felpillantott, hogy lássa Melanthe reakcióját. Lanthe keze a mellén pihent, és lassan mozogva masszírozta magát. Arcán önkívület. Amikor enyhén feltámadt a szél, a mellbimbója még keményebb lett. Thronos a lány combját simogatta, még szélesebbre tárta és kutatva nyalogatta. Melanthe a mellbimbóját dörzsölte, a férfi alig várta, hogy ott is megízlelje. A csípője önkéntelenül mozgott, férfiassága acélkeményen meredezett, bizsergett a kéjtől. Ajka nem mozdult a nő combja közül, mert látta, hogy Melanthe egészen magán kívül van a mámortól. Thronos úgyszintén. Élvezte, ahogy a párja egyre nedvesebben vár rá. – Lanthe, innen már nincs visszaút – suttogta. Nincs visszaút abba az életbe, amit egymás nélkül éltek. Amit enélkül a gyönyör nélkül éltek. Lanthe a feje alá csúsztatta a kezét. Másik keze végigsiklott lapos hasán, le,

egészen a szeméremdombjáig. Thronos elgondolkodva emelte meg a fejét, lélegzete forró volt Lanthe rózsaszínű szeméremajkain. A varázslónő Thronos szemébe nézett, aztán a mutatóujjával finoman végigsimította a kicsi, rózsaszínű rügyecskére emlékeztető csiklóját. – Ha itt így nyalogatsz – mutatta, hogyan szeretné, körbe, fel, le. Megnyalta az ajkát. Megmutatta, mire vágyik, hogyan jó neki. Aztán a keze visszatalált a mellére, a kőkemény mellbimbójához. Thronos lelkesen tette, amire Lanthe kérte. – Igen! Igen, úgy! – kiáltott fel a nő. – Most az ujjaddal is Dugd be, ahogy előbb, és közben a nyelveddel is! Thronos ujja behatolt a nedves forróságba, közben persze a nyelve sem tétlenkedett. – Ó! Csodálatos! – Lanthe kinyújtotta a kezét, megragadta a vrekener szarvát. Thronos felkiáltott. Lanthe úgy engedte el, mintha megégette volna a kezét. – Ó! Bocsánat. Bocsánat? Őrjítően érzéki volt, ahogy megfogta.

– Fogd meg újra! Lanthe habozva engedelmeskedett, Thronos megremegett, ugyanúgy, mint mindig, amikor összeért a bőrük. Szinte szikráztak – Simogasd a szarvam, amíg nyalakodom! – kérte rekedten. Lanthe eltűnődött. – Ki vagyte? – pihegte, de közben már simogatta, dörzsölte. Ettől még nedvesebb lett. Thronos felmordult – Ez neked is jó – mondta határozottan. Nem kérdezte – Még! – Lanthe erősebben masszírozta Thronos szarvát. Thronos nyelve gyorsabban mozgott. A rózsaszínű rügyecske megduzzadt, és ő meglepve felnyögött. Talán, ha Szívni kezdte Lanthe csiklóját. – Szent istenek! – sikoltott fel a nő, és Thronos is felkiáltott. Lanthe csípője vonaglani kezdett, Thronos is majdnem elélvezett. Szopogatta tovább, nyögdécselése megrezegtette Lanthe combját. Lanthe teste hullámzott, feje oldalt hanyatlott, melle remegett. Nyöszörgött, aztán sikerült kinyögnie: – Ne hagyd abba, Thronos! Mindjárt! Ó ÓÓÓ!

Az a büszkeség! Most megtörténik. Lanthe vonaglott és zihált – Mindjárt elélvezek neked Thronost ez az érzés, ezek a szavak úgy felizgatták, hogy ő is majdnem elment. Érezte, hogy ujja körül összerándul a puha nedves rész, Lanthe felsikított, szeméből és kezéből varázslat pattant, ami megvilágította az éjszakai eget. Ahogy Thronos megérezte Lanthe orgazmusát szinte őrjöngött. 36. Lanthe még egyszer felnyögött. Ilyenkor soha nem csapódott ki belőle a varázslat úgy, mint most. Talán mert ilyet még soha nem élt át. Thronos olyan csodálatosan csinálta, olyan mélyen de ez nem csak emiatt történt. Hanem azért, mert Thronos Miatta. De Thronos tovább izgatta, ujja tovább mozgott. Lanthe megpróbálta a szarvánál fogva felemelni a fejét, Thronos azonban nem hagyta. Lanthe erősebben húzta, mire a vrekener figyelmeztetőn megharapta a combját. – Még nem végeztem – morogta rekedten, és csinálta tovább. – Nem

tudok újra ilyen hamar – Lanthe elhallgatott, Thronos nyelve meghódította. Bármit tehetett vele. És Lanthe biztos volt abban, hogy ennek Thronos is a tudatában van. Felkönyökölt, és ámulva látta, hogy a vrekener szeme egészen fekete. Talán mégsem kellett volna démonszerető után vágyódnia? – Thronos? – Lanthe nagyot nyelt. Vágy és kétség keveredett benne. Feveris kihozza belőlük a legősibb énjüket? Amikor a vrekener karmai megragadták a fenekét, csípője megemelkedett, fejét hátrahajtotta a virágokra. Thronos vadul nyalta, falta, arcát két combja közé fúrta. – Ó! ÓÓÓ! – Melanthe minden önuralma elszállt, teljesen átadta magát. – Igen, Thronos! – A varázslat megint szikrákat csiholt a testében. Csiklandozta a bőrét, kavargott körülötte, simogatta az arcát. Szorosabban megragadta a vrekener szarvát, mert megint a csúcs közelében járt. Megint! Thronos Talos miatt. Szégyentelenül megkapaszkodott a szarvában,

és hányta-vetette magát. Mintha ostorral hajtott volna egy versenyparipát. Alig tudott lépést tartani a vágytól félőrült démonnal, aki majd felfalta őt. Lanthe sokáig akarta élvezni ezt az elragadtatást, közben érezte, hogy mindjárt elélvez. – Ne hagyd abba! Megint Thronos felmordult a lány két combja között. – Igen! Még, még akarom! – És folytatta. Lanthe teste extázisba jött, de olyan vehemenciával, hogy levegőt is alig kapott. Zihált, kiáltott, nyögdécselt – Thronos! – Teste vonaglott, látása elhomályosult. Lüktetve szorította a férfi ujját. Szinte elveszítette az eszméletét, önkívületben pihegett, amíg végre heves szívverése lelassult. Thronos végre elengedte, és lágyan végigcsókolta a combját. – Soha többet nélküled – dörmögte alig hallhatóan. Ó, Thronos! Őrületes démonszerető. Melanthe zihálva feltérdelt. Thronos a sarkára ült, férfiassága kőkeményen meredezett. Mély levegőt vett, hogy

uralkodjon magán, és pontosan úgy festett, mint egy démon, aki mindjárt belehal a sóvárgásba. Aztán kiült az arcára a férfias, büszke elégedettség. Volt is rá oka. Két őrületes orgazmussal ajándékozta meg a párját. De Feveris varázslata erős volt. Lanthe nem lakott jól Ahogy Thronos férfiasságára tévedt a tekintete, újra hatalmába kerítette a vágy. Hűs szellő kerekedett vajon Thronos érzi a fuvallatot feszülő makkján? Remegése elárulta a választ a kérdésre. Makkja tetején egy áttetsző csepp jelent meg. Úgy tűnt, meglepi, hogy nedvességet érez magán. – Előcseppek – mondta Lanthe halkan. – Ennél még sosem jártál közelebb az ejakulációhoz? – Nem, még soha – morfondírozott Thronos. Azért, mert most a párjával volt. Csak az ő számára ömölhet a magja, és csak úgy, hogy benne van. Ez a csepp azonban előbújt Lanthe megnyalta a száját. Nem is tudta eldönteni, hogy a szájában, vagy a combja között

akarja érezni. – Melanthe, muszáj, hogy a magamévá tegyelek – nyögte a férfi. Lanthe azon gondolkodott, hogyan tudná közösülés nélkül is kielégíteni a férfit. Nevetséges Thronos még ma benne lesz, de attól először kényeztetheti egy kicsit a szájával is. Ő is meg akarta adni azt a gyönyört, amit kapott, és ki akarta mutatni az érzéseit. Érzéseket, amik utat követeltek maguknak. Végig akarta csókolni a sebhelyeket, amiket Thronos annyira gyűlölt magán. Meg akarta köszönni a bátorságát, állhatatosságát. – Majd később, jó? Most én akarlak megízlelni téged. – Megízlelni? – kérdezte Thronos rekedten. – Feküdj hanyatt! az Thronos némán bólintott, és amikor felfogta, mit akar Lanthe, elkerekedett a szeme. Büszke arckifejezésén megjelentek a hitetlenkedés árnyai. Lefeküdt, két szárnyát maga mellé terjesztette, miközben Lanthe két lába közé kuporodott. – Készen állsz? Thronos válasz

helyett türelmetlenül megemelte a csípőjét, izmos felsőteste megfeszült, kívánatos férfiassága felkínálkozott. Lanthénak még sosem volt ilyen erotikus látványban része. A vágy elhomályosította Thronos gondolatait. Vágyott a párjára, de az előbb átéltek után félt, hogy túl hamar elmegy. Megdöbbentette, mennyire akarja, hogy gyönyört adhasson. Nem is csoda, hogy beleszédült a gondolatba, hiszen van valami, ami nélkül ezután már nem tud élni. Lanthe végigcsókolta a mellkasát, ragyogó szemét le nem vette róla. Szája a férfi szíve fölött húzódó sebhelyre tapadt, és sokáig időzött ott. Hozzásimította az arcát, Thronos hallotta, ahogy halkan suttog: Legyőzhetetlen. Mármint a szíve? Eddig is össze volt zavarodva, de most már végképp fogalma sincs, hogyan reagáljon. A nő ajka egyre lejjebb kalandozott, enyhén vizes haja arca és a válla elé hullt. A szélben táncoltak a hullámos fürtök, Thronos megbűvölten figyelte.

Bűbájos varázslónő Olyan volt, mintha valamit figyelne, amiről már hallott, tudott, de aminek nem ismerte a működését, nem tudta az értelmét. Reszkető kézzel megfogta Lanthe fejét, és alig tudott uralkodni magán, hogy ne tolja lefelé. Lanthe elindult lefelé a combja felé? Thronos döbbenten érezte, ahogy végigcsókolja a sebhelyet. És mint egy álomban, Lanthe többet akart. Thronos sosem gondola volna, hogy mennyi szeretetet fejezhet ki egy egyszerű mozdulat. Lanthe végigcsókolta a férfi rosszul összeforrt bokáját, vádliját, ahol állandó volt a fájdalom. Régen Thronos azt akarta, hogy bűntudat gyötörje, és szenvedjen. Már nem akarta. Ezer mást akart – Melanthe – De nem tudta befejezni, mert Lanthe a vesszője fölé hajolt, és megfogta azt. Lüktetett a kezében Nedvesség csillogott a makkján. Vajon Lanthe nem bánja? Megcsókolja ott? Thronos attól tartott, hogy amit a teste művel, az udvariatlanság a párjával szemben.

Lesokkolta, hogy most mennyire nem ura a saját testrészeinek. Szó szerint Melanthe kezében volt És a nő megnyalta a cseppet. Thronos meglepetten sóhajtott fel, és remegve egy újabb cseppet adott. Lanthe elmosolyodott, ezek szerint tetszett neki. Akkor mégsem udvariatlanság. Hanem érzékiség Igen, tetszik Lanthénak Elkezdte körkörösen simogatni a nedves makkot. – Ez jólesik? – Lanthe, tudod, hogy igen! – Most tréfál? Lepillantott a nő érzéki, piros ajkára. Bárcsak ő is beleláthatna a gondolataiba! Attól tartott, nem bírja tovább. Lanthe dörzsölte, simogatta, Thronos szédült, karmait saját tenyerébe vájta, gondolatok rohanták meg Gondolatok, hogy Lanthe a szájába veszi. Hogy utána feláll, felkapja, és magára ülteti. Hogy lefekteti, rásimul, és mélyen belehatol. Nem is gondolatok. Késztetések Az istenek irgalmazzanak, ha elveszti a fejét! Hirtelen Lanthe nyelvén érezte a heréjét. Ó! – Széttárta a két lábát, hogy a

nő hozzáférjen, ahogyan csak kívánja. Lanthe lágyan nyalogatta, Thronos pedig még a lélegzetét is visszafojtotta. Lanthe kézbe vette a férfiasságát, és az ajkához vonta. Szája hozzáért a makkhoz. Ügyes kis nyelve körözni kezdett, Thronos mámorosan felnyögött. Aztán összevonta a szemöldökét, mert a karján égető fájdalmat érzett, mintha perzselné valami a bőrét. De amikor odapillantott, nem látott semmit, úgyhogy meg is feledkezett róla. Lanthe nyalogatta a makkját, Thronos viszont még alig tudott hozzászokni ehhez az újfajta gyönyörhöz, amikor a lány egészen a szájába vette, és szívni kezdte. Szentséges istenek! – Thronos csípője hevesen előrelendült, Lanthe szája még többet fogadott be Ennél már csak az lehetne csodálatosabb, ha közben ő is kényeztethetné Lanthét a nyelvével. A nő felpillantott, és látta, hogy Thronos a szája szélét nyalogatja, mintha újra meg akarná ízlelni. Felnyögött, és még

mélyebben a szájába vette. Mélyen Nagyon mélyen. Thronos önuralma fogytán volt, megfogta Lanthe arcát, csípőjét ritmikusan mozgatni kezdte. Egyik szárnyával végigsimította Lanthe fenekét, a nő megremegett. Thronos két súlyos heréje összerándult, teste felkészült a megkönnyebbülésre. Innen már nincs visszaút – Ne hagyd abba, Melanthe! Megőrjítesz. – Az a két ragyogó szem, az a két incselkedő ajak – Mindjárt, édesem! Mindjárt! – Thronos hátravetette a fejét, szemét lehunyta. Várjunk csak! Abbahagyta? Thronos felnézett. Abbahagyta ezt a csodálatos szopást – Melanthe?! Lanthe körbecsókolta Thronos köldökét. A férfi teljesen összezavarodott, kínozta a vágy, mégis ámulva érezte, ahogy sóvárgó vesszőjét körbefogja Lanthe két melle. Megemelte a csípőjét, hogy érezhesse, és a dekoltázsához dörgölőzött. Szentséges istenek! Thronos vonaglott, és egyre jobban felizgult. – El fogok menni itt, a

gyönyörű két melled között Lanthe félrehajtott fejjel nézte, aztán érzékien elmosolyodott, lejjebb csúszott, és ott folytatta, ahol az előbb abbahagyta. De most a kezével is rásegített. Mohón, bizsergető szenvedéllyel szopta, és a keze sem állt meg egy pillanatra sem. – Ahhh! – Thronos elképzelni sem tudta, hogy létezik ilyen. Nem lehet, ilyen nincs – Mindjárt elmegyek! Lanthe a másik kezével megfogta a férfi heréjét, és finoman masszírozta, egyre jobban közelítve őt a csúcshoz. Extázis! Thronos hátravetette a fejét, és minden önuralmát elveszítve felordított. Teste megfeszült, Melanthe a nyelvével érezte, ahogy férfiassága folyamatosan lüktet. Mindent kiszívott, kicsavart, hosszúra, végtelenül hosszúra nyújtotta a gyönyör összes pillanatát szinte már félelmetesen elsöprő ereje volt a kielégülésnek. Alig ömlött egy-két csepp, Lanthe mégis mohón szívta, mintha egész életében erre várt volna. Amikor

Thronos már teljesen magán kívül volt, és azt sem tudta, mi történik vele, még egy csókot adott neki, aztán mellé feküdt. Teltek a percek. Thronos zavaros gondolataiban egymást váltotta a hitetlenkedés és a megelégedés. Melanthe a körmével lassan, finoman simogatta a férfi mellkasát. Könnyű szellő cirógatta őket, Thronos semmi fájdalmat nem érzett, csupán boldogságot. Halhatatlan életem végéig ez lesz az osztályrészem a párommal? És még nem is tette a magáévá. Vágyott rá, hogy megtegye, de ez a pihenés is maga volt a tökéletes boldogság. Kíváncsi volt, vajon mennyi idő múlva ébred ismét a nő vágya. Vajon egy nap hányszor engedi őt magához? Ha az övé lesz egészen, hogyan is hagyhatná el valaha? Mostantól már csak ilyen gondolatok járnak a fejében? Az égre pillantott, és elmosolyodott. Magához vonta Lanthét, majd homlokon csókolta. Gyermekkorukban azonnal megtalálták a hangot egymással. Semmi

erőfeszítésükbe nem került, hogy kapcsolódjanak, kötődjenek egymáshoz. Könnyen ment Most, hogy gyönyört adtak egymásnak, Thronos úgy gondolta, ismét ugyanolyan közel kerülhetnek, és feleleveníthetik a régi köteléket. Sőt, azoknál szorosabbat is. A pálmafák ágain átszűrődő fényben felemelte Lanthe fürtjeit, hogy nézze, amint csillognak. – Néha olyan jó veled, hogy szinte elfelejtem a múltat – mormolta Lanthe lágyan. – Néha olyan, mintha semmi sem állt volna közénk, mintha tegnap lett volna, hogy együtt néztük a felhőket. – Ugyanerre gondoltam. Én is úgy érzem, hogy megvan közöttünk az összhang. – Hát valami van – suttogta Melanthe. Thronos azonnal érzékelte a változást Lanthe hangjában, mintha valamiféle jelző szólalt volna meg. A varázslónő keze elindult, ő azonnal reagált. Feveris varázslata nem csillapodott. Thronos vesszője máris ágaskodott, Lanthe csípője körözni kezdett, forró

nedvessége nekifeszült. Boldogság – Kőkemény vagy! – Miattad, Melanthe. – Felé fordult, és a tenyerébe fogta az arcát – Készen állsz újra? Mert én igen. Lanthe arcára egy pillanatra kiült az aggodalom, de aztán bólintott. – Magamban akarlak érezni. Thronos szívét elöntötték az érzelmek, teste megfeszült. – Nem akarom, hogy megbánd. Lanthe hanyatt feküdt a virágok között, a haja sötét felhőként terült szét a vörös szirmokon. A vrekener tudta, hogy ezt a látványt soha, de soha nem felejti el. – Semmi másra nem tudok gondolni, csak erre a szenvedélyre. – Szeme ragyogott, és elárult mindent, amit Thronosszal kapcsolatban esetleg nem vett volna észre. Valami sebezhetőséget érzett Melanthén, és ez meglepte. Két combja közé térdelt. – Ne félj, Melanthe! Jó leszek hozzád. Hűséges leszek – Ha ezt megtesszük, onnantól már nincs visszaút. – Mondd, hogy akarod! Lanthe az ajkába harapott. – Igen. Akarom

Akkor megtesszük. Magáévá teszi a párját Thronos tekintete Lanthe sima nyakára szegeződött. Szemfoga sajgott, hogy megjelölje. A vrekener férfiaknak nem szokásuk megjelölni a párjukat. Uralkodott magán, kezébe vette férfiasságát, és a szűk kis nyílás felé közelítette. – Nem akarok fájdalmat okozni neked. – Kezdd lassan! – Lanthe elmosolyodott. – Amíg csak lehet, légy gyengéd! Thronos csípője előrelendült. Ahogy nedvességet érzett a makkján, Lanthe felemelte a csípőjét, és hozzádörgölőzött. Thronos felmordult. Egész testével érezni akarta, a nyelvével, az ujjaival, a vesszőjével. Két kezével Lanthe mellett megtámaszkodva, lassan előrehaladt. Ösztönei követelőztek, minden önuralmára szüksége volt, hogy ne hatoljon belé mohón. Csak egy kicsit, csak éppen a hegyével hatolt be, de az egész teste megremegett. – Szentséges istenek! – Még egy kicsit beljebb. – Melanthe, én ezt minden nap minden pillanatában

érezni akarom. Te vagy – Ó, milyen édes! – szólalt meg mögöttük egy női hang. – Forró szenvedély az pornócsatorna. ellenséges fajok között. Jobb, mint valami 37. Lanthe egy pillanatra elgondolkodott, hogy Thronos talán tudomást sem vesz erről a zavaró tényezőről. Elszánt arckifejezéséből arra következtetett, hogy ez nagyon is lehetséges De végül vagy a védelmező ösztön, vagy a szemérmesség leállította. Meglepően ocsmány káromkodás kíséretében elhúzódott, felállt, felsegítette Lanthét, maga elé állította, szárnyával mindkettőjüket körülvette, takarta. Lanthe összehúzott szemmel figyelte a sötét hajú nőt, aki rájuk bukkant. Nem más érkezett, mint Mindentudó NÏx – Mit keresel Feverisben, NÏx? – Feverisben vagyok? Feverisben vagyunk? – hangja dallamos volt, borostyánszín szeme derűs. A vállán egy rémes kis denevér üldögélt. – És ha nem? – Én már jártam itt, ismerem a

helyet. – Lanthe teljesen ledöbbent, hogy rajtakapták egy vrekenerrel. NÏx vajon elmondja Sabine-nak? Lanthe mindenesetre nyomatékosítva kijelentette: – Ahogy az itt elkerülhetetlen, vágyvarázslat alá kerültünk. – És hozzám nincs kedve egyikőtöknek sem? – Talán egy kicsit – dünnyögte Lanthe. NÏx vonzó nő volt – Hé! – Thronos magához rántotta Lanthét. – Érthető. – NÏx hosszú haját babrálta – Öltözzetek fel, beszélni akarok veletek! A valkűr hátat fordított, Lanthe Thronos felé fordult, és a szemébe nézett. – Tényleg varázslat hatott ránk. – Vagy nem – Hát persze – jelentette ki Thronos ünnepélyesen. – Semmi kétség. – Máskülönben miért hagyta volna Lanthe majdnem, hogy Thronos a magáévá tegye, ráadásul a legtermékenyebb időszakában? És még fel is kínálkozott, hogy hamarabb megkaphassa. Ha egy vrekener gyermekének anyja lenne az ő gyermekének az anyja Thronos arca

kifürkészhetetlen maradt. Haragszik magára az átoktettek miatt? – Nyilvánvaló – ismételte. – A valkűr téved – Aha. – Nem igaz Thronos elengedte Lanthét, hogy megtalálják a ruháikat. A varázslónő azonnal a nyakláncáért nyúlt. A valkűr visszatért, amint felöltöztek. NÏx pólóján ez állt: Otthagytam a szívem a Halhatatlanok Szigetén. Lanthénak eszébe jutott, hogyan segített NÏx Thronosnak, hogy foglyul ejtse, és szúrós pillantást vetett rá. – Te mondtad el neki, hogyan kaphat el. Miért árultál el? – Valóban én voltam? – Évszázadok óta menekültem előle. – De ez már a múlté Ha sokáig partnerként kell viselkedniük – Valóban? – Megtennéd, hogy nem kérdésekkel válaszolsz? – Megtegyem? – Ne már! – Lanthe legszívesebben megfojtotta volna. – Mindkettőtöknek fontos szerepe van. – Milyen szerep? – mordult fel Thronos. NÏx felemelte a kezét, és fellengzős mozdulatot tett. – Jövőbeni

szerepek. Várjunk csak! A halhatatlanok szigete? – Te ott voltál a Rend börtönszigetén, igaz? – Ott voltam? – kérdezte NÏx hamiskás mosollyal. – Te szólítottál, amikor elveszítettem az eszméletem. – Lanthe hirtelen összerakta a történteket. – Bunkósbottal vágtál fejbe – Hogy mersz megvádolni? – csattant fel NÏx, és valkűrharagjától odafent villám cikázott. – Felháborító! Én ugyan nem – Aztán összevonta a szemöldökét. – Azaz, lehet, hogy én voltam – Birodalmakról és tüzekről beszéltél. Miért? – A halandók síkján voltál, aztán Pandemoniában, most pedig itt, és hamarosan ott. Nagyon cuki katalizátor vagy ám – Katalizátor?! Akkor te irányítottad a portálokat. És betolakodtál a tudatalattimba. – Lanthe sokszor érezte, hogy ez az utazás nem csak róla és Thronosról szól. NÏx azért küldte őket Pandemoniába, hogy azokat a démonokat gatyába rázzák? Hogy békét hozzanak a pokolba? Mert hát

most minek küzdenének tovább a seregek? Vagy NÏx foga a csinos kulcsokra fájt Lanthe nyakláncán? Azt ugyan nem adom, valkűr! NÏx maga elé motyogott: – Egy birodalomban fájdalom vár. Egy birodalmat elhagysz Egy birodalomhoz ragaszkodsz. Egy birodalomban ragyogni fogsz Lanthéra Pandemoniában olyan fájdalom várt, mintha a múlt összes sebe felszakadt volna. Végre gyógyul? – Akkor ez az a birodalom, amit elhagyok? NÏx kifürkészhetetlenül mosolygott. – Mit csinálsz, valkűr? – Thronos hangja türelmetlenül rezgett. Biztosan ugyanúgy bánja, amit tettek, mint Lanthe. NÏx tudomást sem vett róla, csak beszélt tovább a varázslónőhöz. – Hogy van a varázserőd mostanság? Te úgy tekintesz rá, mint egy edényre, amit meg kell tölteni. Valójában olyan, mint egy izom, amit kevéssé használtak. Ez izgalmas hír volt. – Tehát, minél többet használom, annál erősebb leszek? – Használd, használd, pihentesd! Használd, használd,

használd, pihentesd! Használd, használd, használd, használd, pihentesd – Jól van, értem már! A valkűr Thronoshoz fordult. – Hogy tetszett a vakáció Pandemoniában? Örültél a szabadnapoknak? Olyan felszabadító élmény volt? Feltöltött? Fogadni mernék, hogy abban a birodalomban csak úgy pezsgett benned az energia. – Egyszer és mindenkorra tisztázzuk, jósnő: a vrekenerek démonok? – Egyszer és mindenkorra tisztázzuk, vrekener: számít ez? – forgatta a szemét NÏx. – Igen. Számít Démonarchia vagyunk? – Miben változna az életed, ha kiderülne, hogy démon vagy? Tudnál illanni. Nagy ügy, mondhatom Lanthe érezte Thronos csalódottságát. Azért, mert nem kapott biztos választ? Vagy azért, mert Nïx nem tagadta, hogy a vrekenerek démonok? – Ajánlok neked egy üzletet, Thronos – mondta a valkűr. – Megmondom, mi vagy, ha a párod eltesz valamit a számomra. – Mit, és hová? – Lanthe még tarisznyát sem hozott. NÏx

felemelte sötét, fényes hajzuhatagát, és merőn nézte. – Ez az, tudod? Lanthe nem tudta. – Micsoda? – Ami rabul ejti a valkűröket. A fordulópont a Veszedelemben – Oké – mondta Lanthe lassan. – A hajad rabul ejti őket? – Thronosra pillantott, hátha ő jobban érti, amit a valkűr összehordott. NÏx bólintott – Pontosan. Karmával levágott egy tincset, körülnézett, és dünnyögött. – Mivel kössem össze? – Rámosolygott a denevérre, aki most egy kis cérnát tartott csúf, apró szájában. – Ó, Bertil, köszi – NÏx összekötötte a tincs végét, és Lanthe kezébe nyomta. – Tedd zsebre légy szíves! Lanthe végigsimította a ruháját. – Nincs zse – De volt Bőrszoknyája egyik hajtásán megjelent egy zseb. – Na jó, akkor add ide! – Jósnő, várom a magyarázatot – fordult Thronos NÏxhez. – Melanthe és én éreztük ennek a helynek a hatását, ezt nem tagadhatjuk. A valkűr szeme megvillant, akár a

villám. – Vagy csak ürügyet akartatok, hogy egymásra vethessétek magatokat. Itt megkerülhettétek a te házasság előtti szexet ellenző elveid, Lanthe pedig meggyőzhette magát, hogy nem néznéd le akkor sem, ha nem tanúsít önfegyelmet. – De akkor hol vagyunk? – csattant fel Thronos. Lanthe hirtelen furcsa bűzt érzett, mintha hányás lenne. Ez meg honnan jött? – Hát jó, Thronosnak elmondom négyszemközt. – NÏx közelebb lépett, és lábujjhegyre állt. Thronos lehajolt hozzá, arcuk majdnem összeért, Lanthe valami bosszúságot érzett. Féltékeny? Nem, dehogy Azért mindenesetre rájuk szólt: – Hé, ez engem is érint! Thronos szeme elkerekedett, amikor meghallotta, mit súg neki a valkűr. Mire NÏx befejezte a mondandóját, olyan sápadt lett, amilyennek Lanthe még sosem látta. Még a sebhelyei is elfehéredtek. NÏx odafordult a varázslónőhöz – Bár szívesen maradnék még, hogy az Örökösödésről csevegjünk

– annyit elárulok, hogy lesznek kis partiajándékok –, de van egy megbeszélésem, amit már százhuszonöt éve beírtam a naptáramba. Vigyázz a hajfürtömre, Lanthe! – NÏx az égre emelte higanyszerűen csillogó szemét, egy pillanattal később villám csapott belé. Mire felszállt a füst, már nyomát sem látták. A szövetségbeliek jó ideje próbáltak rájönni, hogyan közlekedik NÏx a világok között. Villámcsapással Ki gondolta volna? Thronos megragadta Lanthe vállát. – Mi folyik itt? – Lanthe összerezzent, ahogy az oldalán felerősödött a fájdalom, egyre több égési sebet érzett a lábán is. – Fel kell ébredned, velem együtt! – Mi a fene bajod van? Nem is alszom – Lanthe tekintete a távolba révedt. Elhalványultak a virágmezők? Az a förtelmes szag meg egyre csak erősödött. Thronos szorítása úgyszintén. – Nem a valóságban vagyunk. Együtt hallucinálunk hogy ne küzdjünk a fogság ellen. – Fogság?! – Az

utolsó kapu, amin átkeltünk veszedelmes helyre hozott. Egy fenevad gyomrában vagyunk. Meg akar tartani minket eleségnek, mivel a halhatatlanok állandóan friss táplálékot jelentenek neki. De megküzdünk vele Ez azt jelenti, hogy Lanthe egy fenevad tápláléka?! A legszörnyűbb rémálma vált valóra. – Ez re rettenetes! – Kiszabadítalak, de azonnal portált kell nyitnod, különben újra hallucinációk rabjai leszünk, és visszakerülünk ide. – Ne hülyéskedj! Ez egyáltalán nem vicces. Thronos halálos komolysággal felelt. – Nem. Lanthe Nem vicces 38. Thrymheim Erődje, Északi Síkság Skathi, a vadászat istennője otthona Istennők tanácsgyűlése Téma: Mindentudó Phenïx valkűr elsőszülött kérvénye, istennővé nyilvánítás céljából – NÏx, évtizedek óta tudtad, hogy ma lesz a gyűlés – mondta Riora, a lehetetlenség istennője. – Nem készülhettél volna fel jobban? NÏx pislogva nézett Riorára, ahogy a

nyomában haladt az Istenüvöltés Hegy gyomrába vájt termeken keresztül. A hegycsúcsot most is mennydörgés rázta, mint mindig. – Nem értem, mire célzol. – Toprongyos pólóban és papucsban érkezel, egy szundikáló denevért cipelsz, és őszintén szólva hányásszagot árasztasz. – A denevér álmában böffentett egy zöld felhőcskét. – Ez egy hivatalos összejövetel. Kali tizenkét koponyát visel NÏx szeme elkerekedett. – Ó, de kár, hogy elfelejtettem az intimgyantát! – Izgatott kiáltása felébresztette a denevért, aki felkapaszkodott a pólóján, és a vállára ült. NÏx megvonta a vállát, és a hátizsákjából elővett egy paksamétát. Riora elismerőn nézte, talán önéletrajzra, motivációs levélre és hőstettlistára számított, de öröme máris alábbhagyott, mert a valkűr kiragasztott egy hirdetést Thrymheim megszentelt falára, mely szerint alig használt Bentley eladó. – Baráti tanácsként említem, hogy Skathi

tanácstermében elég feszült a hangulat. A legtöbb istenség sokallja az ambícióidat Számíts arra, hogy eléggé kikérdeznek majd! – Már hallották, ahogy odabent az istennők arról vitáznak, megvan-e NÏxben a képesség. – Kik jöttek el? – Az istennők nagy része itt van. Már csak álló-, levitációs és asztrális kivetítős helyek maradtak. – Szerinted van esélyem? – kérdezte NÏx. Riora félrehajtotta a fejét. – Nálad semmi nem lehetetlen, ezért is kedvellek. NÏx elgondolkodva bólintott. – Néhány más istenséggel ellentétben, te mindig a kedvencem voltál. Riora összepréselte az ajkát. Beléptek a terembe Középen egy hatalmas, fából faragott asztal állt, három koncentrikus, forgó koronggal. Az egyik minden időt mért, a másik a halandók világának és a hozzá kapcsolódó birodalmaknak a folyamatosan változó térképe volt, a harmadik, az összes világban zajló isteni tevékenységet mutatta. Az asztal közepe üreges

volt, egy emelvény állt rajta. Számos istennő, vagy azok dimenziós kivetülése gyűlt itt össze. Személyesen megjelentek a boszorkányistennők, Hekaté és Hela, az élet és termékenység istennője, Lamia, a béke istennője, Wohpe, a dzsinnek istennője, Saroh, és az alakváltók védelmezője, a Nagy Nősténymedve. Rajtuk kívül mások is gyülekeztek Riora bátorító biccentéssel hagyta ott NÏxet, majd helyet foglalt az asztal mellett. A legendás Skathi vezette a gyűlést. Bosszúsnak tűnt, nem is titkolta a véleményét NÏx kérvényével kapcsolatban. A valkűrnek nem tűnt fel a kedvezőtlen fogadtatás. Denevérrel a vállán besétált az asztal közepén álló emelvényhez. A fa asztallap eltűnt a lába alatt, aztán újra megjelent mögötte, mint egy hullám. Az emelvényen NÏx Skathi felé fordult. Köztudott volt, hogy aki az istennő szemébe néz, az átéli mindazt a fájdalmat és félelmet, amit Skathi zsákmányai az évszázadok során

átéltek. NÏx ennek ellenére állta a tekintetét. A vadászat istennője meg is lepődött ezen Skathi megköszörülte a torkát, és csendre intette az egybegyűlteket, aztán helyet foglalt. – Hagyjuk a formalitásokat, ne vesztegessük az időt! Azért vagyunk itt mindnyájan, mert Mindentudó Phenïx kérvényt nyújtott be, hogy csatlakozhasson az istennők panteonjához. – Skathi összeérintette ujjai hegyét, majd NÏxhez fordult. – Halljuk, miért gondolod úgy, hogy az istennők maguk között akarnának üdvözölni? NÏx ragyogó szemmel felelt. – Hát, mert egész jól tudok pantomimezni. – Bemutatta Riora az asztalba verte a homlokát szégyenében. – Én vagyok a söröskorsók úrnője – folytatta NÏx, és körülnézett, van-e valahol egy söröskorsó, amivel bemutatót tarthat. – Ezenkívül három szülőm közül kettő istenség, és vannak istennői képességeim. Skathi felvonta a szemöldökét. – A pantomim remek, viszont van

egy kis gond: embervér is csörgedezik az ereidben. Három szülőd közül az egyik halandó volt – Attól nem érek kevesebbet – legyintett NÏx. – És a mostani Örökösödés során én intéztem el Crom Cruach halálát. – Ő a kannibalizmus istene volt. – Mondd csak, Skathi, vele nem neked kellett volna elbánnod? Na ugye! – NÏx a kezét dörzsölgette. – Úgyhogy te fizeted a számlát. Skathi haragos tekintete megvillant, homlokán magasabbra lobbant a lángkoszorú. A hegyet mennydörgés rengette meg Úgy tűnt, ez megnyugtatja a vadászat istennőjét. – Egy istennőről sokat elárul, kikkel barátkozik. Te például Loával, a vudu papnővel, aki egyszerű boltos, ráadásul fekete mágiát gyakorol. – Loa jobban szereti, ha üzletasszonynak nevezik. Sötét üzletek asszonyának. – Tisztában vagy a hatalmával? NÏx felsóhajtott. – Számítok is rá. – A te ügyködésednek köszönhetően támadt fel La Dorada, a Gonosz Királynője –

jegyezte meg a csábos Lamia. – Imádom Dorát – tárta ki a karját NÏx. – Na persze beismerem, vannak hibái. Ha felébresztik, elég morcos, és állandóan csak magára gondol: én, én, én, enyém, enyém, enyém. – Miért támasztottad fel? – kérdezte Skathi. – Mert senki más nem volt hajlandó – felelte NÏx. A denevér a füléhez hajtotta a fejét. NÏx bólogatott neki, és gügyögött – Találkozunk a villámcsapásnál. – Aztán szeretettel figyelte, ahogy az állatka visítva elrepül. – Figyelj ide! – csattant fel Skathi. – Miről is beszéltünk? Kicsit gyorsítsunk a tempón, Bertil ilyenkor már aludni szokott. NÏx pofátlanságára mindenkinek leesett az álla. A valkűr motyogva, mintegy mellékesen hozzátette: – És mert szükségünk lesz rá. – Kire? – kérdezte Lamia. – Hát Dorára – magyarázta NÏx, mintha egy ostoba gyerekhez beszélt volna. – Megkérdeztétek, miért támasztottam fel, és most válaszolok. –

Összehúzta a szemét – Mindannyian be vagytok rúgva? – Tovább – vágott közbe Skathi. – Azt állítod, istennői hatalmad van, saját magad mindentudónak nevezed, de a saját húgodat, Furiet sem vagy képes megtalálni. – Megtalálni? Azaz fényt deríteni a hollétére? – kérdezte NÏx, és hagyta, hadd tűnődjenek szavain az istennők. Hekaté megszólalt. – Az utóbbi időben azon ügyködtél, hogy az Örökösödés menetébe avatkozz, szövetségeket hozz létre, és a különféle fajok tagjainak segíts megtalálni a párjukat. Úgy hallottam, hogy a következő generációkban emiatt számtalan félvér születhet. – A félvérek nagyon erősek – felelte NÏx. – Gondolj csak a lykae Emmaline királynőre, a haláldémonok Bettina királynőjére, vagy Hőn Áhított Mariketára, a boszorkánynemzetek vezetőjére. A valkűrök amúgy is szeretik a félvéreket, hiszen nekünk három különböző szülőnk is van. Mi nem is félvérek, hanem

harmadvérek vagyunk – kacsintott. – De miért fáradozol a félvérek születése és a régi szövetségek megerősítése érdekében? – kérdezte Hekaté. – Miféle ellenség ellen? NÏx felsóhajtott. – A Morior. Az istennők nyugtalanul fészkelődtek a Halálhozók említésére. A Morior nem vehető félvállról. A valkűr tudomást sem vett a riadalomról, amit okozott. – Itt vannak a jelek. Lecsapnak ránk Az Örökösödés azt a célt szolgálja, hogy kordában tartsa a halhatatlanok népesedését, de a Moriortól a halandóknak és az isteneknek is van félnivalójuk. – NÏx érzi meg az ilyesmit leghamarabb – szólt Lamia, miközben a többiek sötét pillantásokat vetettek rá. Skathi lángjai egyre vészjóslóbban lobogtak. – Te úgy gondoltad, hogy elég erős leszel ahhoz, hogy egyedüli védelmező legyél a Moriorral szemben?! Az egész Szövetség sorsával játszol, valkűr! – Nem védelmet. Támadást Nem látom értelmét, hogy

beérjük kevesebbel. Nem akarok kicsiben játszani Ezért is vagyok most itt Csak egy olyan istenség egyesítheti a különféle szövetségeket, amelynek isteni támogatottsága van. – És te azt gondolod, képes leszel vezetni egy ilyen támadó hadműveletet? Ellenük? – Ahogy az előbb már utaltam rá. Nem játszom kicsiben Skathi felszegte a fejét. – A cinikus megjegyzéseid – Csak éleslátók. – Tartsd meg magadnak, mert ezekkel nem lesz népszerűbb a kérvényed. Túl lezseren veszed a dolgokat NÏx azonnal elkomolyodott, borostyánszínű szeme higanyosan csillogott. – Mert már tudom, mi lesz a vége. – Nos? – Elutasítjátok a kérvényem, azt mondjátok, hogy kell lennie valamiféle szakterületnek, ahol jó vagyok. Elvégre te a vadászat istennője vagy, a Nagy Nősténymedve az alakváltók istennője, Lamia is valami mittudomén micsodának az istennője. Lamia összevonta a szemöldökét, NÏx megvonta a vállát. – Nevén nevezem a

dolgokat. – Aztán a többiekhez fordult – A ti véleményetek szerint valami fontos területet kell választanom. Mivel mindenről kellőképpen meggyőződtetek már jó előre, hála Pronoea istennőnek, ezért arra számítotok, hogy felsülök. Pedig, ha megmondom nektek, mi a szakterületem, ti is ráébredtek, hogy mennyire fontos. Skathi elfintorodott. – Na jó, nyögd ki, valkűr! NÏx hatásszünetet tartott. – Hamvaimból éledek, ősi szokás szerint, hogy én legyek Phenïx az Örökösödések istennője. 39. A fenevad gyomrában sűrű homály uralkodott, csak valami zöld mocsok foszforeszkált. Thronos felébredt, és látta, hogy vastag kanyargós nyúlványok láncolják a lábát és a karját valami szivacsos felülethez. A nyúlványokból nyálka szivárgott, valami zöld, undorító folyadék csöpögött foszladozó ruhájára, bőrére, szárnyára. Éles fájdalom hasított belé, és bűzös füst fojtogatta. Sav! A levegő mérges gázoktól

volt sűrű, tüdeje máris égett. Ösztönösen el akart repülni, csapkodott, de nem sikerült kiszabadulnia. NÏx azt mondta, négy perce van kiszabadulni, és arra, hogy Lanthét is kiszabadítsa. Körbevillant a szeme. Lanthe! A varázslónő ugyanolyan helyzetben volt, mint ő. Valami gyomorfalnak látszó felülethez kötözték a foszforeszkáló fekélyek. Nem volt eszméleténél, bizonyára még azt álmodta, hogy Feverisben vannak. Lanthe bőrében is kárt tett a sav, és mellvértjét is kezdte szétmarni. A nyakában függő, elpusztíthatatlan sárkányarany némi védelmet nyújtott. Egy fekély felfakadt mellette, vastag nyúlványok szívták halvány bőrét. Fel akarták falni. Thronos felüvöltött, minden erejével küzdve kirántotta a karját a csáp szorításából. Körülnézett A gyomorfal több mérföld hosszan kígyózott, halhatatlanok ezrei hevertek eszméletlenül a fogságban. Thronos a karmaival átvágott egy újabb csápot, mire a

másik karja is kiszabadult, de mielőtt a lábát is kiszabadította volna, lepillantott. Több száz láb mélységben fortyogó, zöld gyomorsavba hullik, ha a szárnya túl sok kárt szenved. Vajon tud repülni? Remélte, hogy igen, és hogy Melanthét is elbírja. Kiszabadította a lábát. Zuhanás közben szárnyat bontott, fájdalmában felszisszent, de még a sűrű, mérgező levegőben is képes volt Lanthe mellé repülni. Hallotta a többi áldozat kísérteties nyöszörgését, de senki másra nem tudott gondolni, csak a párjára. NÏx megmondta, hogy ez a gyomor túl vastag, nem tudja átszakítani a karmaival, ne is próbálkozzon. Figyelmeztette, hogy csak kétszáznegyven másodperc áll a rendelkezésére attól kezdve, hogy felébredt, aztán újabb mérgező köd száll le, kitörli az emlékezetét, és hallucinációt bocsát rá, amelyben a legszebb álmát élheti meg. Hátrapillantott a válla fölött. A gyomorfal túloldalán valamiféle hatalmas

mirigy duzzadt, átmérője legalább hat méter volt. Ez bocsátja ki a ködöt? Kevés az idő! Csak abban reménykedhetnek, hogy sikerül kaput nyitni. Odarepült Lanthe mellé Azt kívánta, bárcsak ne kellene felébresztenie, amíg ki nem vitte innen. Állítólag egyes szövetségbelieket úgy megviselt egy-egy súlyos trauma, hogy a képességeik soha többet nem működtek. De nem volt más választása. Megragadta a nyúlványt Lanthe karja körül, átvágta, és a savat csepegtető csápmaradványt odébb hajította. Lanthe szeme kinyílt. Felsóhajtott aztán velőt rázó sikoly tört ki belőle. Thronos közben a többi csáp ellen küzdött teljes erejéből. – Nem! Ez nem lehet! – Lanthe arcára kiült a rettegés. – Ugye nem a bőröm falja fel? – Melanthe, muszáj nyugodtan viselkedned. Kaput kell nyitnod Lanthe ide-oda vetette a fejét a bűzös gyomorfalnál. Hajtincsei leégtek, amint hozzáértek. – Hát ezért éreztem Feverisben azt a nyilalló

fájdalmat. – Amikor Thronos végre kiszabadította és a karjába vette, Lanthe belekapaszkodott. – Csi csinálj valamit, hogy ennek vége legyen! Megteszek bármit, csak ébressz fel! – Ébren vagyunk. De ha nem tűnünk el innen, akkor örökre itt maradunk. Feverisben helyreállt a varázserőd – Azt mondtad, az nem a valóság volt. – Nem annak érezted? Varázserőd teljében vagy, hidd el! Használd! Ne feledd: olyan, mint egy izom! Lanthe körbepillantott, és rettegve sikoltozott. A mirigy egyre duzzadt, mindjárt kitör belőle a méreg. – Ne oda nézz! Ide, rám! – Thronos megfogta a nő állát. – Tudom, hogy menni fog. Meg tudod csinálni! – Melanthe szeme könnyes volt, Thronos szíve majd megszakadt. – Menni fog, bárányka! – suttogta. – Meg megpróbálom – nyöszörögte Lanthe. A szemében varázslat villant. – Ez az – biztatta a vrekener. Érezte, ahogy Lanthe teste megfeszül a karjában. Rettegése ellenére összeszedte

varázserejét, Thronos érezte a megállíthatatlan varázslatot. Mások is érezték? Az ájult áldozatok hangosabban nyöszörögtek. Varázslat szikrázott Lanthe körül, nőttön nőtt, felragyogott, mint a hajnal. Tiszta, fénylő kékség győzte le a bűzös zöld homályt Thronos arra gondolt, miért is nem vette észre korábban, hogy Lanthe varázsereje maga a csoda. Teltek a másodpercek. Lanthe elernyedt. – Megcsináltam! – Hol?! – Thronos körbefordult, de nem látott nyílást. És mindjárt ellepi őket a mérgező köd. – Itt kell lennie! Portált nyitottam, és éreztem, ahogy létrejön. A mirigy kifakadt, előgomolygott a zöld köd. – Ördög és pokol! Ne! Lanthe teste ellazult. – Máris jobb mosolygott, és lehunyta a szemét. – Ne! Ébren kell maradnod. – Thronos ismét megfordult Sehol semmi. – Hol az az átkozott kapu?! Rettegve lenézett. Odalent, a kavargó savban egy apró nyílásban széthasadt a valóság szövete. Amikor a kapu

csukódni kezdett, Thronos egy fohászt mormolt, két szárnyát Lanthe köré csavarta és leugrott. Ahogy keresztülzuhantak a nyíláson, érezte, hogy valami követi. 40. Lanthe a tenger halk morajára ébredt. Amikor kinyitotta a szemét, látta, hogy a zavaros óceán veszi őket körül. A víz alatti homályban Thronos elszánt arcát látta, ahogy küzdött, hogy megtartsa őt, és biztonságba kerüljön vele együtt. Egyik rémálomból a másikba csöppentek. Lanthe szorosabban kapaszkodott, hogy Thronos mindkét karjával tempózhasson. A víz világosodni kezdett Mindjárt elérik a felszínt! Félúton jártak, amikor Lanthe tüdeje feladta. Erősebben kapaszkodott, önkéntelenül levegőre vizet volt lélegzik szüksége, be és Thronos tudta, mindjárt megpróbált még gyorsabban úszni, a szíve egyre hevesebben vert. Feljutottak a felszínre. Vihar korbácsolta a vizet, ők pedig kapkodva, zihálva lélegeztek fel, ahogy a hatalmas hullámokon

hintáztak. Lanthe pislogott a tarajos habban, megpróbált magához térni. – Hol va? Elhallgatott, és követte Thronos tekintetét a magasba. Égig érő, hatalmas hullámot látott. Tornyosuló, sötét hullámot. Ami elkerülhetetlenül közeledett Thronos megpróbált gyorsan úszva elmenekülni előle. De ha nem sikerül Lanthe alig tudta felfogni a hegy nagyságú hullámot. – Gyorsabban! A vrekener teljes erejéből úszott, összeszorította a fogát, a szíve még hevesebben dobogott. – Kapaszkodj belém, Lanthe! Amikor ellepte őket a víz, Thronos két szárnyával körülfogta a varázslónőt, és forgott a nagy hullámzásban, majd olyan erővel csapódtak a víz felületének, mintha falba ütköztek volna. A lendület a part felé mosta őket, egy éles kősziklához. Nekicsapódtak, a szikla úgy szaggatta meg a vrekener két szárnyát, mint egy vadállat fogai, az ár pedig majdnem elmosta őket egymástól. Összekapaszkodtak. A hullám

visszaszippantotta őket a vízbe. Még erősebben tartották egymást. Egy korallzátonyhoz közelítettek, aztán egy újabb hullám visszacsapta őket a sziklához. De, amikor a víz másodszor is visszahúzódott, ők ott maradtak. Thronosnak sikerült remegő kézzel megkapaszkodnia a kiálló kövekben. Összeszorította a fogát, egyre magasabbra kapaszkodott, majd kikászálódtak a hullám útjából. A következő hullám már csak a lábuk alatt csapkodott, de nem sodorta el őket. Zihálva, vizet köpködve feküdtek a sziklán. Alattuk a hullámoktól rázkódtak a kövek. – Melanthe! Tudsz beszélni? Megsebesültél? Lanthe megrázta a fejét. Thronos szárnya nagyjából védve tartotta. – Csak lett néhány sebem onnan ahol voltunk. – A sav kimarta a bőrét, néhány foltban egészen elkoptatta. Valami táplálkozott belőle. És most is táplálkozna, ha NÏx nem segített volna a segítségükre. De hát eleve ő küldte oda őket Miért? Miért,

miért, miért? Lanthe mellvértje szinte teljesen szétmállott, szoknyájának maradványai a csípőjén lógtak. – Szerinted meddig lehettünk odabent? – Talán órákig, talán napokig – felelte Thronos. – Vagy akár hetekig. Nem hinném, hogy a valóságnak megfelelően érzékeltük az időt Feverisben. – Ez igaz. – Lanthe leírni sem tudta azt a szörnyűséget Csak Thronos érthette meg, mert ő is átélte ezt az egészet a csápokkal, a kavargó bűzzel, fájdalommal. Lanthe megremegett. Még gondolni sem tudott arra a helyre anélkül, hogy rá ne törjön a pánik. Thronos a szikla szélére kúszott, és a hullámokat fürkészte, mintha valamit keresne. Lanthe észrevette, hogy az egyik szárnya a szokásosnál is ferdébb, a pikkelymintái még kevésbé illeszkednek. – Mennyire sérültél meg? – Nem nagyon. Eltört az egyik karom, az egyik szárnyam, és talán megrepedt a koponyám. Semmi komoly Csak ennyi? – Mit keresel? – Azt hiszem, valaki vagy

valami velünk jött onnan. Nem láttam, de azt hiszem, érzékeltem, hogy követnek. – Ha követett is valaki, már bizonyára meghalt. Az a hullám halálos volt. – Lanthe összevonta a szemöldökét – Hogy tudtál kimenekülni? – Nem vagyok olyan gyenge, mint hiszed. – Hogy ezt be is bizonyítsa, Thronos feltápászkodott. Inge szétmállott és cafatokra szakadt, bőrnadrágját kikezdte a sav. – Halhatatlan hím vagyok, erőm teljében. – De az egy halhatatlan méretű hullám volt. Összezúzhatott volna minket. – De nem zúzott össze. – Thronos kinyújtotta a kezét, hogy felsegítse a nőt. Lanthe megtalálta az egyensúlyát. – Szerinted kaptunk valamiféle természetfeletti segítséget? – Hát olyan nehéz elhinni, hogy ezt az egészet én vittem véghez? – Thronos Lanthe szemébe nézett. – Talán miattad megerősödtem Annyira komolyan mondta, hogy Lanthe inkább nem vitatkozott. – Mindenesetre köszönöm, hogy megmentettél.

Kihúzzuk egymást a slamasztikából, látod? – Ennek így kell lennie, nem? – Thronos ezt úgy kérdezte, mintha a válasznak különös jelentősége lenne, úgyhogy Lanthe témát váltott. – Szerinted hol vagyunk? – Fogalmam sincs. Lanthe végignézett magán. A nyaklánca sértetlen volt, de a mellvértje menthetetlen, és az éles, repedezett széle máris belevágott Lanthe lehorzsolt bőrébe. Kikapcsolta, majd ledobta A haja elég hosszú volt, hogy takarja a mellét, nem mintha ilyesmivel olyan sokat törődött volna. Hátul néhány tincse szétfoszlott, olyan volt, mintha tépett frizurát vágatott volna. Csizmáját savas eső sem kezdhette volna ki jobban, de legalább a talpa nagyjából megmaradt. Szoknyája csupán bőr rojtokban lógott rajta. Thronos miatt megigazította, hogy legalább elöl takarja, viszont hátul kilógott belőle az ülepe. Thronos végigmérte. – Jobban megégett a bőröd a savtól, mint gondoltam. Pihenned és regenerálódnod

kell. – Hol? Fogalmunk sincs, miféle veszélyek leselkednek ránk. – Akkor magasabbra kell másznunk, amíg meg nem gyógyul a szárnyam. – Thronos körbepillantott – Gyere! – Kézen fogta Lanthét. A szikla tele volt lyukakkal, amelyekbe beleszorulhatott a nő savmarta, tűsarkú csizmájának sarka. – Tudok segítség nélkül járni – mondta. Thronos még mindig azon aggódik, nehogy valahogy eltűnjön mellőle? Amit átélt, attól a vrekener megváltozott. Mi történik majd vele, amikor végleg elválik az útjuk? Egyelőre kézen fogva kerülgették a gödröket. – Mi van, ha ez is csak álom? – kérdezte Lanthe. – Az a hallucináció annyira valóságos volt! – Tudod, Thronos, amikor forró szenvedély az ellenséges fajok között A férfi bólintott. – Úgy érzem, mintha megismertelek volna. Majdnem – Szerencse, hogy nem történt meg. Nem követtél el átoktettet, én pedig nem estem majdnem teherbe. – Ha nem voltunk elvarázsolva, miért

éreztünk őrült vonzalmat egymás iránt? Lanthénak nem is kellett gondolatolvasáshoz folyamodnia, hogy tudja, Thronos férfi egója nagyon szeretné, ha az a két orgazmus, amit Lanthe átélt vele számítana. – Talán placebohatás, nem? Mindenesetre Feveris, vagy Feveris illúziója nem változtat semmin. – Szerintem a sorstól rendelt párod vagyok, ahogy te nekem. – Thronos önbizalma visszatért. – A varázslóknál ilyen nincs – felelte Melanthe, immár sokadszor. Thronos már nyitotta a száját, hogy ellenkezzen, de Lanthe felemelte a kezét. – Ehhez én most túl kimerült vagyok. Legalább várd ki, amíg meggyógyul a bőröm! Thronos morcosan ballagott tovább a távolban húzódó semmi felé. Mit tehet Lanthe egy ilyen helyen? NÏx azt mondta, lobbants lángra világokat! A fenevad gyomrában nemigen gyújtott fáklyát. Arra gondolt, hogy legalább tanulhatna valamit ebből a kalandból, de csak annyit szűrt le a Feveris-illúzióból, hogy

Thronos képes őrjítően szexinek is mutatkozni, ráadásul nagyon ügyes (és hegyes) nyelve van. És hogy az intim közelségük megváltoztatta az életét. Mármint Lanthe életét. Amikor egymás karjában feküdtek olyan volt, mintha soha semmi nem választotta volna el őket Ahogy egyre nehezebb lett a terep, Thronos karon fogta Lanthét, és segített haladni. Szentséges istenek, Lanthe minden rezdülése érezte őt! Ez nem lehet ugye nem? Nem szerethet bele a vrekenerbe. Hiszen a jövőjük enyhén szólva viharos lenne. Ha Sabine-nak elárulná, hogy egy vrekener a választottja, a nővére meg lenne győződve arról, hogy Lanthét agymosásnak vetették alá. Ez kihozná a gyilkos indulatot Sabine-ból és Rydstromból is. Hogyan akadályozhatná meg, hogy megöljék Thronost? Hát, igazság szerint sehogy. Tengerszagú szél üvöltött a síkságon, fázni kezdett. A jelen sivárságából és nehézségeiből a gondolataiba menekült, a nővérére és annak

családjára gondolt, kínozta a honvágy. Fájdalmasan hiányzott neki Sabine, és Rydstrom is, aki maga volt a sziklaszilárd stabilitás. Hiányoztak a gügyögő unokahúgocskák a puha, szőke hajukkal és nagy, ibolyakék szemükkel. Az ikrek közül Brianna volt néhány másodperccel idősebb. Brinek szólították, a húga pedig Alyson volt, azaz Aly. Cadeon és Holly szeretett hozzátartozóik után akarták elnevezni a lányokat, de végül Holly – akinek mániája volt a hármas szám – olyan neveket keresett, amelyek három szótagból állnak, és hárombetűs becenévvé rövidíthetők. Ha már nem lehetnek hármas ikrek Aly és Bri igazi vásott kölyök volt. Mindenki attól félt, hogy a Pravis tagjai megpróbálják meggyilkolni őket. Hollyt, ennek az Örökösödésnek a kulcsfiguráját, állandóan támadták, de a gyerekeket nem. Lanthe unokahúgai nagyon tehetségesek, máris képesek voltak illanni. Ha veszélyt éreztek, vagy meg akarták

őket fürdetni, akkor egyszerűen máshová teleportálták pelenkás kis feneküket. Amikor megéheztek, odaillantak az anyjuk mellére, amitől a meglehetősen régimódi Holly mindig kiakadt, Cadeon roppant viccesnek találta, és folyton dicsérte őket. A gyerekeket is, és a ciciket is. Rydstrom semmirekellő zsoldos katona öccse végre maga mögött hagyta zavaros múltját, és családot alapított a párjával. Rydstromhoz és Sabine-hoz hasonlóan Cadeon és Holly is egymás ellentétei voltak. Talán az ellentétek tényleg vonzzák egymást. Lanthe önkéntelenül Thronosra pillantott. Lehet, hogy az ellentétek vonzzák egymást, de az ellenségek nem. Márpedig Thronos és Lanthe nemzetsége háborúban áll egymással. Thonos tulajdon fivére akart végezni Lanthéval, és nem kétséges, hogy Sabine is örömmel végezne Thronosszal. Lanthe kétségbeesett. Miféle jövő vár rá? Talán nem lehet Thronosé. Bárcsak ne is tudná, milyen a teste

melegét érezni milyen lehet vele szeretkezni! Lanthe varázslónő volt, mindig tudta, mit akar. Ezt hiába akarja. A kétségbeesés haragba fordult. Thronos tehet az egészről Ő keltette fel a kíváncsiságát. Miatta ábrándozik most többről Néhány perc csend után a férfi megszólalt: – Semmi más nem jár az eszemben, csak Feveris. Lanthe elrántotta a kezét. – Gondolj valami másra! – A viharos szélben a köveket rugdalta és duzzogott. – Ez az egész szarakodás olyan, mint az Időbanditák! Kurvára elegem van. – Nem tudom, kik azok a banditák, Lanthe. – Naná, hogy nem tudod. – Thronos egész életében nem nézett filmet. Semmi közös nem volt bennük, csak a gyerekkori élményeik és a mostani orgazmushallucinációk. Végletek. Thronos most már tudta, milyen lenne örökre elveszíteni Lanthét, látni, ahogy meghal, mert nem tudja megmenteni. De azt is tudta, milyen lenne, ha a magáévá tehetné. Egyik véglet sem történt meg valójában,

így még azt is kétségbe vonta, hogy most itt van vele. Miért furcsa Lanthénak, hogy állandóan megérinti? Az utóbbi két birodalomban együtt állták ki a próbatételeket, és ez közelebb hozta Thronost, de most úgy tűnt, eltávolította Melanthét. A jelen helyzetük sem segített. Lanthe bőrét felmarta a sav, biztosan rázza a hideg, ahogy gyógyul, és teljesen le van sokkolva attól, hogy egy fenevad gyomrából szabadult. És nyilván éhes is. Thronos már nem is emlékezett, mikor ettek utoljára. Hány napot, vagy hány hetet töltöttünk a fenevad gyomrában? Gyanította, hogy Pandemoniában az idő másként halad, és csak találgatni tudott, mennyi ideje utaznak már. Ahogy átsegítette Melanthét egy nagyobb gödrön, négy dolog járt a fejében: aggodalom a nő biztonságáért, a pandemoniai pokol emlékei a haláláról, a büszkeség, amiért Lanthe olyan talpraesett volt, hogy rávette a démonokat, adják át a kulcsokat és az álom

Feverisben. Az utóbbinál engedte, hogy Lanthe belelásson a gondolataiba, és megtudja, mi jár a fejében. Arra gondolt, ahogy éppen készül behatolni a nedves lágy forróságba ahogy óvatosan beljebb kerül ahogy Lanthe szíve hevesen dobog a vágytól – Nem is történt meg – vágta rá a varázslónő. – Pedig olyan érzés, mintha megtörtént volna. – Milyen bosszantó ez a nő! – Ismerem az ízed, a nyögdécselésed. Miért akarod tagadni, amit éreztünk? Olyan volt, mintha Lanthe gyengének érezte volna magát, amiért engedett. Pedig úgy gondolom, erős vagyok – Mert nem valóságos. – Melanthe bosszúsan összevonta a szemöldökét. – Ha az a hallucináció mégsem hallucináció, hanem valóban megtörtént, akkor nem lenne NÏx hajfürtje a zsebemben? – Kutatott az elázott szoknyafoszlány zsebében, ami csodával határos módon ép volt. Ki is húzta belőle a valkűr hajtincsét. Thronos elámult Akkor Feveris valóság volt? – Na ne!

NÏx ezt biztosan akkor rejtette el nálam, amikor elvesztettem az eszméletem a szigeten. Vagy talán ő is ott volt a fenevad gyomrában? – Lanthe zsebre vágta a tincset. – Ne nézz rám úgy! – Úgy, mint amikor a gyönyörtől sikoltoztál a karomban? – Thronos közelebb hajolt. – Varázslónő, ne is tagadd! Majdnem a magamévá tettelek, és imádtad minden percét! – Farkasszemet néztek. – Magadban akartál érezni. Még többet akartál Ezt már soha senki nem veheti el tőlem. – Katasztrófa lett volna – felelte Lanthe egyszerre haragosan és gyanakodva. Thronos megcirógatta az ajkát. – Szeretnék veled visszatalálni oda, ahol akkor tartottunk, amikor megzavartak minket. – Ó, egy hím, aki szexet akar tőlem. – Melanthe elhúzódott – Micsoda újdonság! – Tudod, hogy nem csak szexet akarok. – Thronos megragadta Lanthe karját, és magához húzta a lányt. – Mindent akarok Lanthe ajka elnyílt, de aztán gyorsan önuralmat erőltetett

magára. – Igaz, hogy a varázslóknak nem szokása az önmarcangolás és a megbánás, de azért nem szúrunk ki magunkkal szándékosan. Te olyat vársz tőlem, amit nem tudok adni neked. Túlságosan különbözünk. A családunk, a népünk ezt sosem fogadná el – Egy másik varázsló és egy másik vrekener kapcsolata talán lehetetlen volna, de mi már annyi mindenen mentünk keresztül együtt! Mi kiérdemeltük egymást. Ezt te sem tagadhatod Ha nem volna a sok nehézség, ami közénk áll, elfogadnál párodnak? Lanthe nem felelt, és nem nézett Thronos szemébe. – Melanthe. Nézz rám! Amikor a varázslónő végre felemelte a fejét, Thronos ugyanazt a sebezhetőséget, gyöngeséget látta az arcán, mint akkor, amikor majdnem a magáévá tette. Kezdte megérteni Pandemoniában rádöbbent, hogy a párja szerelemre vágyik. Soha nem érezte még mások iránt, és kevesebbel nem éri be. Azt mondta, hogy csakis a megfelelő férfinak hajlandó a szívét

adni. Az a férfi én vagyok. Most ráébredt, Lanthe mennyire sebezhető hiszen a szíve már választott. Thronos érezte, hogy Melanthe bele tudna szeretni, és hogy olyasvalamit kaphatna tőle, amit még soha senkinek nem adott. – Engedj el, Thronos! – És ha azt mondom, hogy soha nem engedlek el? – Ekkor rádöbbent, hogyan kellene kezelnie Skye birodalmában Lanthe varázserejét. Annyira egyszerű, magától értetődő megoldás volt, hogy majdnem a homlokára csapott. Melanthe haragosan felmordult, és bokán rúgta, ő pedig a tenyerébe fogta az arcát, közelebb vonta egy csókra, végre De ekkor rájuk zuhant egy fémháló. Thronos felkiáltott, kiterjesztette két szárnyát, de csak belegabalyodott. – Ó, istenek, megint a csápok! – Melanthe összeesett, próbált elhúzódni a hálótól. – Vedd le rólam! Szabadíts ki! – Azon vagyok. – Thronos karmai a fémet szaggatták, ami nem engedett, csak felszikrázott. Varázslattal védték Idegen

teremtmények szagát érezte. Lanthe felkiáltott: – Gorgó őrök! Mielőtt Thronos elérhette volna Lanthét, már ki is vették a hálóból. Felé ugrott, szabadulni próbált, amíg az egyik hatalmas gorgó fel nem emelte a nőt, mint egy rongybabát, és egy háromágú szigonyt nem szegezett a nyakához. Tucatnyi vad gorgó kerítette be őket, közel három méter magasak voltak, haj helyett vörös tengeri kígyók tekergőztek a fejükön. Mindegyiknél háromágú szigony volt – Engedjetek szabadon minket! – parancsolta Melanthe. Szeméből és kezéből kék varázsfény áradt. – Azonnal eresszetek el! A vezér, a legmagasabb gorgó megszólalt: – Varázslónő, rajtunk nem fog a hatalmad. Mi isteni védelem alatt állunk. Akkor legyen harc. Thronos szeme megvillant, ahogy eltervezte a manővereit, de a gorgó ekkor már nem csak a szigonnyal fenyegette Lanthét. A tengeri kígyók kecses vállára kúsztak, kivillantották méregfogukat és sziszegő

nyelvüket. Melanthe nagyot nyelt. – A mérgük halálos lehet. Thronos megdermedt, és feltartotta a kezét. – Bűnötök, hogy illetéktelenül beléptetek Sargasoe-ba, Nereus királyságába. – A tengeristen birodalmába? – kérdezte Melanthe. – Nereus isten, urunk és parancsolónk birodalmába. Most pedig velünk jöttök a palotájába, ahol éppen ünnepi lakomát tart. Őfelsége kedvétől függ, hogy vendégek lesztek-e, vagy műsorszám. 41. A gorgók megkötözték foglyaikat, és a szemüket is bekötötték, így Lanthe számára még veszedelmesebb volt a magas szikláról alászállni a tengerhez. Szerette volna megmondani nekik, hogy kár a gőzért, ő úgysem találna vissza soha, még ha látná is, hová megy, de a gorgók nem voltak valami beszédesek. – Milyen ez az isten? – kérdezte Thronos gondolatban, miközben a tengerparton botorkáltak. Ezek szerint a vrekenert már nem zavarja annyira a telepátia. – Nereus imádja a lakomákat, a

szórakozást, és ravasz is, mint Pán és Loki, a hírhedt manipulátor és nagy játékos egybegyúrva. – És mi lesz, ha „műsorszámot” csinál belőlünk? – Valószínűleg valami olyasmi, ami után forró fürdőért és dörzsszivacsért kiáltasz. Szóval az az igazság, itt hiába twerkelek, az nem lesz elég. – Melanthe, fogalmam sincs, mi az a twerkelés. Lanthe felsóhajtott. – Úgy hallottam, hogy Sargasoe az emberek világában van elrejtve. – Akárcsak Skye Hall – A cél, rávenni Nereust, hogy elutaztasson minket. Anélkül, hogy túl nagy áldozatot kellene hozniuk – Szerinted el tudnád varázsolni Nereust? – Ha a gorgóit védeni tudja a varázslatomtól, akkor esélytelen. És meg is ölne, ha megpróbálnám. Thronos csendben töprengett. Lanthe bőre gyorsan gyógyult ugyan, de a vrekener túlságosan kimerült volt ahhoz, hogy a gyors gorgókkal lépést tartson. A gorgók alteste vastag gyűrűs kígyótest volt, kicsit olyan,

mint a cerunnóknál, csakhogy a gorgók mind nőstények. És a hajuk is hipnotikusan tekergőző kígyókból állt. Ráadásul kezük és karmaik rézből voltak. Ahányszor Lanthe elbukott a hullámzó homokban, a gorgó őr a karjába vájta a karmait, amit aztán fel is emelt. Ez a fenevad gyomrához képest semmiség ugye? Hát nem. Az óceán felől támadó szél majdnem felborította Lanthét, mire a gorgó újra belevájta a karmait. – Ne kaszabolj, te ribanc! – csattant fel a varázslónő. – Melanthe? – Szinte látta, ahogy Thronos rosszallóan felvonja a szemöldökét. De attól még, hogy a vrekener ilyen hűvös és nyugodt, neki nem kell annak lennie. Meg aztán Thronos is hisztizett a Rend szigetén, nem is kicsit, úgyhogy most Lanthe is megengedhette magának ezt. – Most már a szart is leszarom. Van ezzel bajod, vrekener?! – Lanthe tényleg robbanni készült. Elege volt a dimenziókapukból, a fogságból, a fenevadakból, a veszélyekből. –

Ismét megmenekülünk. Nincs okod aggodalomra – Hogy lehetsz ilyen nyugodt?! Thronos egy percig csak hallgatott. – Ilyen a természetem. Amit az első néhány nap láttál, az nem én voltam. Lanthe rájött, hogy Thronos alapvető jellemzője a sztoikus nyugalom. A többi vonzó jellemvonásához sorolhatja, hogy nem pszichopata. Végre lassult a tempó, és valami visszhangos helyiségbe értek. Tengeri barlang lenne? Lefelé indultak, mérföldeket gyalogoltak. A nyomástól Lanthe füle többször eldugult, így lassan rájött, hogy mélyen az óceán felszíne alatt járnak. Thronos itt nem repülhet, még akkor sem, ha sikerül kiszabadulnia. Melanthe megsajnálta. A vrekener úgy félt a mélységtől, mint ő a magasságtól. Nagyon nehéz lehet most neki Valahogy úgy, ahogy Melanthénak lenne Skye-ban. – Hogy bírod? – kérdezte. – Ez csak átmeneti. Azaz Thronos nem bírta jól, de megbirkózik vele. Pandemoniában Lanthe a varázslógyerekek őrült

dolgaival ijesztgette, és Thronos magabiztosan csak ennyit felelt: – Megoldjuk. Mi ketten megoldjuk. Melanthe és Thronos tényleg jól kiegészítette egymást. Szentséges istenek, Lanthe érezte, hogy a vrekener nagyon jó apa lenne. Biológiai órája hangosan ketyegte a fülébe: A legjobb! Nála jobbat nem is kívánhatnál! Hirtelen kerekek csikordultak, zárak zörögtek, egy kapu nyikorgott. Beléptek Meleg, párás helyre értek, a zörgés, nyikorgás, csikorgás ismét felhangzott. Mögöttük bezárult a kapu Sós víz illata terjengett. A szemükről levették a kendőt. Thronos azonnal Melanthe felé fordult, mintha ki lenne éhezve a látványára. – Semmi baj. Még jól vagyok A férfi komoran bólintott, hogy bátorítsa. Lanthe körülnézett Sargasoe-ban, Nereus legendás lakhelyén. A termet korallszínű és kék csíkos sziklába vájták. A falakon víz csorgott a hangulat kedvéért, olyan volt, akár egy szökőkút. A világításról különös

fáklyák gondoskodtak: üveggömbökben fénylő medúzák úszkáltak. Minden homályosan, imbolyogva tükröződött, a falak is mintha táncoltak volna. – Előre! – parancsolta a gorgók vezére, akit mindnyájan követtek. Lanthe és Thronos egyre mélyebbre merültek, a kőből faragott padozat néha megnyílt, mozgott, hogy alatta láthatóvá váljék a tenger. A palota építészeti remekmű volt Számtalan tükörben táncoltak a fények és az árnyak. A sötét folyosókról szempárok világítottak hunyorogva. Lehetett látni, hogy ez a palota egy szeszélyes, hírhedt, játékos istenség otthona. Melanthe érezte, hogy a közelben egy állandó dimenziókapu van. Hogy vehetné rá Nereust, hogy használhassák? A csapat végül egy víz alatti nagyterembe ért. A falakon kerek ablakok néztek a tengerre, akár egy múzeumban a falakat díszítő képek. Lanthe elhaladt az első ablak előtt, és elkerekedett a szeme. Odakint hajóroncsokat pillantott meg. Thronoshoz

fordult – Te is látod, amit én? – Logikus, hogy egy tengeristen otthonában van egy örvény. – Misztikus mágnes. – Egy tenger alatti árok fenekén vagyunk, minden ide süllyed le. A következő ablaknál Lanthe kinézett a sötétbe, és a tengerfenék homokján labda nagyságú gyöngyöket, drágaköveket látott. Tengeri lányok seregei úsztak el, emberszerűek voltak, de a sellőknek nem lábuk, hanem halfarkuk, a sellőférfiaknak poliphoz hasonló karjuk volt. A következő ablakból egy tengeralattjáró látszott, cirill betűk voltak ráfestve, mellette egy repülőgép-anyahajó roncsa. Elképesztő! Ugyan rengeteg kínszenvedés árán jutottak el Sargasoe-ba, ám Lanthe izgatottan kémlelt körbe az egzotikus tájon. Mi vár még rájuk? NÏx jóslatára gondolt: Egy birodalomban fájdalom vár. Egy birodalmat elhagysz. Egy birodalomban ragaszkodsz. Egy birodalomban ragyogni fogsz. Akkor itt következik a ragaszkodás? Lanthe az ajkába

harapott, és Thronosra sandított. Mit jelent vajon ez a ragaszkodás? Megpróbálják őket elválasztani egymástól? Érezte a portál közelségét. Mi lesz, ha Nereus külön utakra küldi őket? Thronost Skye-ba, őt pedig Rothkalinába? Készen áll arra, hogy elhagyja a vrekenert? Hiába duzzogott és ellenkezett korábban, a gondolatra elfacsarodott a szíve. Bár ne szólna ennyi minden a kapcsolatuk ellen! Amikor elhaladtak egy tükör mellett, elfordult, nem akarta látni magát. Sérülései azonban hirtelen begyógyultak, csuklójáról eltűnt a bilincs, és olyan frissnek érezte magát, mintha most fürdött volna. Meglepetten nézett végig magán. Fekete bőrszoknyában volt, neccharisnyában és bőrcsizmában. Ujjatlan, nyakbakötős felsőjét arany és ezüst szálakból szőtték, elöl sűrűbben, hogy megfelelőképpen takarhassa a keblét. Kezén könyökig ért a fémesen csillogó kesztyű, arcát félig egy álarc takarta. A varázslónők ünnepi

viselete! Lanthe a nyakához kapta a kezét. A nyaklánc még ott volt. A tükör felé fordult. Az álarc zafírkékben tündökölt, kihangsúlyozta a szemét. Hajának egy részét súlyos arany tiara fölé tornyozták, néhány fonat kuszán keretezte az arcát. Hátul sem volt tépett a frizurája, a fürtjei visszanőttek, és zuhatagként omlottak a hátára. Végre varázslónőnek érezte magát, és nem prédának. Kezdte élvezni Sargasoe vendégszeretetét. Amikor Thronosra pillantott, elállt a lélegzete. A vrekener fantasztikusan festett. Friss sérülései meggyógyultak, és új ruhát viselt. Bakancs volt a lábán, bőrnadrágját széles öv tartotta keskeny csípője fölött. Hófehér lenvászon inge követte a teste vonalát, és úgy illeszkedett mindkét szárnya tövére, mintha arra szabták volna. Nyilván arra is szabták az isteni kezek. Lanthe megbűvölve nézte magas, erős, ördögien vonzó démon szeretőjét. Vagyis leendő szeretőjét

Minden nő megcsodál egy ilyen férfit, és Melanthe különösen vonzónak találta, ahogy büszkén, harcra készen állt. Sok kihívással kell még szembenézniük, és továbbra is meg kell védeniük egymást. Lehet, hogy Thronosnak igaza van? Lehet, hogy ők jelenthetik azt a vrekener-varázsló párt, amelynek sikerülhet. – Ez valóság? Pandemonia látomásai és Feveris hallucinációi után már semmiben nem vagyok biztos – mondta, és az őrökre pillantott. Lanthe ismerte az ilyesfajta varázslatokat, Thronos azonban nem. – Azt hiszem, valóság. A gorgóőr hozzájuk fordult. – A hangok irányát kövessétek, ott találjátok a lakomát! – Háromágú szigonyával a folyosó végére mutatott. – Szökésre ne is gondoljatok! A ti fajtátok csak egy úton juthat ki Sargasoe-ból. Az őrség már majdnem távozott, amikor Lanthénak eszébe jutott valami. – Várjatok már! Hol vannak a levetett ruháim? Volt egy hajfürt – A felajánlásodat fogadták

– felelte a gorgóvezér. Haja vadul tekergőzött. – Ezért maradtatok életben – Ó – Lanthe és Thronos kettesben maradt. – Remélte, NÏx nem számított arra, hogy a tincset visszakapja. Thronos félrehajtotta a fejét, Lanthe pedig ráébredt, hogy a vrekener még soha nem látta őt teljes díszben. – Na, hogy tetszik? – Sokat megmutat az öltözéked. Nem zavar, hogy félmeztelenül készülsz egy ünnepi lakomán megjelenni? Melanthe éppen válaszra nyitotta a száját, amikor egy csapat kihívóan öltözött tengeri nimfa emelkedett fel a padló kövei alól. Néreidák. Csodaszépek voltak, és semmi mást nem viseltek, csak apró habcsipke szoknyát. Ahogy egyenként előúsztak, és hátravetették a hajukat, minden mozdulatuk lassított felvételnek tűnt. A Szövetségben azt rebesgették, hogy Nereust vagy egy nagyhatalmú erő tartja agorafóbiája. Magánya fogva Sargasoe-ban, ösztönözte arra, vagy hogy új a saját nimfafajt

teremtsen, és ebből a fajból kerülhetnek ki az ágyasai, akik a szolgálói is lesznek egyben. A néreidák megtorpantak, és leplezetlenül, nevetgélve megbámulták Thronost, ámulva mutogattak a szárnyára. Lanthe ezt betudta annak, hogy még soha nem láttak szárnyas fajt. Az égi szövetségbeliek nemigen tévedtek az óceán fenekére. Vajon Thronos mit gondol a tengeri nimfákról? Lanthe megpróbált beleolvasni a gondolataiba, de rejtve találta őket. Talán mert vágyakozva gondol ezekre a nőkre, és nem akarja, hogy Lanthe megtudja? Faszfej! Tipikus férfi. Hát ilyen a féltékenység. Hogy bírta ki Thronos ilyen sokáig? Melanthe fagyos pillantást vetett a néreidákra. Takarodjatok, nimfomániás vízipókok! Ő az enyém! Az enyém?! Az enyém. Már a szó is felkavarta. Ők ketten szó szerint a poklot is megjárták együtt. Ha sokáig partnerként kell viselkedni Összeszoktak, és a gondolat, hogy el kell válniuk, vagy hogy neki osztozni kell a

párján a nimfákkal fájt. Amikor a néreidák végre elsiettek, Lanthe eltűnődött. – Talán le kellene vetnem a felsőmet, nem? A nimfák sem viselnek felül semmit, én meg nem szeretnék túlöltözötten megjelenni. Thronos magához húzta a lányt – Kizárt dolog. – Biztos? Hiszen úgy tűnik, nemcsak te tetszettél nekik, de ők is neked. – A féltékenység rémes Thronos kifürkészhetetlen arcot vágott. – Valóban? Hmm. Ez meg mit jelent? Thronos témát váltott. – Meggyógyítottak és felöltöztettek minket. Ezek szerint nem leszünk műsorszám? – Ez még korántsem biztos. – Jobb lesz féltékenykedés helyett fondorlatos terven gondolkodni. – Lehet, hogy ez csak egy trükk Légy óvatos! Azt hallottam, hogy Nereus elteszi láb alól a vendégeket, ha azok untatják őt. Egyre közelebbről hallották a vigadozók hangját. Lanthe kihúzta magát, mintha Tornin várában egy fogadáson jelenne meg. Halhatatlan Omort uralma alatt. Akkoriban

minden az intrikákról, ravasz cselszövésekről, hátbatámadásokról szólt. Ha valaki nem elég óvatos, annak jobb esetben a varázserejét veszik el, rosszabb esetben az életét. Lanthe készen állt. Ami a varázslatot illeti, ebben a fegyvernemben harcedzett volt. A boltíves ajtó előtt odasúgta Thronosnak: – Az a célunk, hogy segítsen minket az utunkra. Figyelj rám, kövesd a példám! És ne feledd, semmi nem állhat a menekülésünk útjába! Rendben? – Megértettem. – Thronos behúzta a szárnyát, már amennyire lehetett. A vége alig állt el széles vállától – Még valami – tette hozzá Lanthe. – Ez a tengeristen nagy Casanovának képzeli magát. Flörtölnöm kell vele, és azt neked el kell viselned. – Úgy lesz – mondta Thronos nyugodtan, majd átölelte Lanthe vállát. – Vezess! A nagyterembe lépve látták, hogy a lakoma már javában zajlik. Csillogó kagylók és tengerifű-virágfüzérek ékeskedtek körös-körül, a

mennyezetről és a falakról hatalmas gyöngyök lógtak alá. A padló bizonyos részei alatt látni lehetett a tengert, a felszolgáló nimfák buborékokkal letakart tálakat és kancsókat hoztak. Több száz vendég mulatozott. A Szövetség számtalan faja képviseltette magát, az erdei lényektől a vizek lakóiig, ám a levegőből senki. Voltak sellők, fókatündérek fókabőr kabátban, erdei nimfák, szatírok. Koboldok és manók nyüzsögtek körülöttük, Lanthe még egy orr nélküli fuath lidércet is megpillantott. A gonosz vízilidércnek úszóhártyás lába, szőkés sörénye és tüskés farka volt. És mindenki totál be volt rúgva. A hatalmas asztal felülete üvegből készült, lábai koralloszlopok voltak. A székeket fényes uszadékfa-rönkökből faragták Mosolygó néreidák szolgálták fel az italokat, táncoltak, muzsikáltak. Egyikük kagylókürtbe fújt, és bejelentette az újonnan érkezőket: – Íme, Melanthe, a

Meggyőzés Királynője, a Deie varázslónemzetségből, és Thronos, Skye Hall hercege, a Levegő Birodalmából. – Üdv, kedves vendégeim! – szólt egy férfihang az asztalfőről. Bizonyára Nereus. A tengeristen rendkívül magas volt Hosszú, vörösesszőke haja és szakálla volt, tógáját csak deréktól lefelé viselte, izmos mellkasa, karja és válla olajtól csillogott. Hatalmas bicepszén aranyszalagokat viselt. Smaragdzöld szeme úgy mérte végig Lanthét, hogy Thronos ösztönösen elkezdte szorosabban fogni. Nereus intett, hogy jöjjenek közelebb. Úgy tűnt, jókedvében van, de a tekintetében volt valami baljóslatú, szinte veszélyes. Lanthe ezzel jól boldogult. Rámosolygott Műsor! 42. Amikor Nereus üdvözölte a jövevényeket, az ünneplők is megbámulták őket. De közel sem úgy, ahogy Nereus meredt Thronos párjára. – Ti csak mosolyogjatok, és integessetek, fiúk! – súgta Lanthe. Thronos nem értette, miért szólítja

többes számban, de feltételezte, hogy ezt is valami filmből szedte. Idefelé sikerült végig nyugalmat erőltetnie magára, hiszen érezte, hogy Melanthe nagyon ki van borulva. Mostanra viszont döbbenetesen helyrerázódott. Most olyan volt, mint egy küzdőtérre lépő lovag: fókuszált, tele volt önbizalommal, de felismerte a kockázatot. – Jöjjetek közelebb! – hívta őket Nereus, és a trónja jobbján álló két szék felé intett. Miért tünteti ki őket ennyire? A muzsika újra felcsendült, és folytatódott a mulatozás. A nimfák dala furcsán andalító volt, ám Thronos tudta, hogy éberen, mindenre kiterjedően kell figyelnie. Körbepillantott. Kijáratok: csak az ajtó, és talán a padló üregei Ellenségek: egyelőre ismeretlenek. Úgyhogy jobb lesz mindenkit potenciális ellenségnek tekinteni, kivéve az ártatlan nimfákat. Hátrány: az óceán mélyén vannak, ami nem ideális terep egy vrekenernek. Egy héttel korábban azt mondta volna, hogy ez

a legszörnyűbb rémálma. Most már tudta, hogy a párja elvesztése mindennél szörnyűbb lenne. Ahogy végigvonultak az asztal mellett, Thronos megpróbálta elrejteni sántaságát. Az ellenség mindig a gyenge pontokat figyeli Karja és szárnya meggyógyult ugyan, de a régi sérülések nyomai megmaradtak. A többi vendég az asztaloknál ült, voltak ott olyan szövetségbeliek is, amilyenekkel még sosem találkozott. Legtöbbjük lenge tógát viselt, fején koszorúval. Thronos szerencsésnek mondhatta magát, amiért a vrekener férfiak megszokott öltözékét viselhette. Az asztalnál itt-ott vízzel teli, hatalmas akváriumok álltak, a tengeri lények kényelmét szolgálva. Ők is jócskán ittak a kagylókelyhekből, és bár az akváriumok átlátszók voltak, csápjaikkal tapogatták, fogdosták egymást. Ez igazán förtelmes. Thronos arca rezzenéstelen maradt Az asztal mellett szabadosság uralkodott. Nimfák üldögéltek a férfivendégek

ölében, kezük az üveg asztallap alatt szorgoskodott. Az egyik nimfa úgy lovagolt egy szőrös szatíron, hogy Thronosnak kétsége sem volt, vajon mi történik a habcsipke szoknya alatt. Melanthe a pillái alól rásandított, gyanítva, hogy ennyi erkölcstelenséget talán képtelen elviselni, de az Infernóban látottak óta Thronos megedződött. A vendégek vágyódva méregették a varázslónőt, ahogy elhaladtak mellettük. Nem is csoda, hiszen Thronos párjának szépsége mellett a többi nő mind elsápadhat. Gyönyörű érzéki látomás volt. Thronos talán még sosem látta őt hasonló öltözékben. Fénylő fekete haján megcsillant a fény, égszínkék szeme ragyogott az álarc mögött. Elképzelte, ahogy Lanthe ilyen viseletben mutatkozik az Égi Birodalomban. Sargasoe meztelen keblű nimfáihoz képest szinte erényesnek látszott, és Thronos rádöbbent, hogy minden relatív. Ez igencsak elgondolkodtató volt számára, hiszen ő eddig csakis

abszolút igazságokban gondolkodott. Nereus a vendégeihez fordult. – Egyetek, igyatok bőséggel, nevessetek, mulassatok, zengjen a palotám nagyterme! – Evés, ivás, mulatozás? Ez neked maga a pokol – súgta Lanthe Thronos fülébe. Magyarán ünneprontónak nevezte Márpedig Thronos is tudott mulatni, ha akart. Ha muszáj volt Ha ez olyan rettentően fontos a párjának De ahogy figyelme körbekalandozott a termen, tudta, hogy a mulatozás sosem lesz a kedvenc szórakozása. A tevékeny életet szerette, és eddig minden idejét lekötötte, hogy Melanthe nyomában volt. Most pedig közös életet szeretett volna kezdeni vele. Illendően üdvözölték Nereust, leültek a felkínált helyekre. Az istenség intésére felszolgáló nimfák érkeztek. Melanthénak bort, Thronosnak barna sört töltöttek, és ismét túlzott érdeklődést tanúsítottak a vrekener iránt. Thronosnak előbb feltűnt, hogy ez mennyire bosszantja Lanthét. Amikor érezte, hogy a varázslónő a

gondolatait próbálja olvasni, levédte őket, hiszen azt akarta, hogy most az egyszer Lanthe rágódjon azon, vajon ő mit gondol. – Kedves utazók, most eljött az ünneplés ideje – magyarázta a tenger istene Melanthe keblének. – Az elmúlt hónapban betört hozzánk egyik ellenségünk, de nem a gyermekeimért jött, csupán egy régi adósságot hajtott be. – Igazán örvendek, Nereus – emelte poharát Lanthe mosolyogva. Nereus végre a szemébe nézett. – Végre érdekes látogatóim érkeznek! Mostanában annyira unalmas vacsoravendégeim szakállát. – Ki kellett voltak. végeznem – Megsimogatta őket, csak hogy hosszú valami szórakozásról is gondoskodjak. Lanthe mosolya ragyogott, miközben gondolatban Thronoshoz fordult. – Most már érted, miféle kockázatot kell vállalnunk? Nem akarok Sargasoe-ban meghalni. – Értem, és ennek megfelelően viselkedem, pedig látom ám, hogy le nem veszi a szemét a melledről. – Thronos

szárnyai megfeszültek, szemfoga és karmai megsajdultak, annyira szét akarta tépni a kéjsóvár tengeristent. Démoni harag tombolt benne. De uralkodott magán – Pohárköszöntőt! – Nereus felállt, Melanthe szeme elkerekedett. Mit bámul?! Ó Nereus hatalmas méretekkel rendelkezett. Amikor felállt, vékony tógája alatt tisztán kirajzolódott óriási férfiassága. Melanthe a szemét meregette. – Ezt sétapálcának is használhatja. Vagy kormányrúdnak Thronos összeszorította a fogát. – Kibámészkodtad magad? – De még hogy! Ha ezt elmesélném, senki nem hinne nekem. – Az utazókra! – intett feléjük Nereus széles mozdulattal. – Hogy mindent megtaláljanak a birodalmamban, amire csak vágynak. Hangszínétől Thronos csak még bosszúsabb lett, de amikor Melanthe oldalba bökte, engedelmesen megemelte a poharát. Ám továbbra is veszélyt szimatolt. – Idd meg! Ha magadtól nem teszed, Nereus fogja leönteni a torkodon. Thronos sötét

pillantást vetett a kupa mélyére, beleivott, és a barna sör pompásnak bizonyult. Azonnal kiitta az utolsó cseppig Egy néreida máris odasietett egy kancsóval, és miközben töltött, a keblét Thronos orra alá tolta. Thronos mindössze ennyit gondolt: Remélem, Melanthe látja! Lanthéra hamarosan nehéz feladat várt. Fel kellett keltenie a szabados, erkölcstelen Nereus érdeklődését, de úgy, hogy Thronos féltékenysége nehogy átlépje a veszélyes határt. Egyszerű azaz mégsem. Amikor Nereus figyelme felé irányult, Lanthe reflektorfényben érezte magát. – Ízlik a varázslóbor? A borászom azt mondja, elég édes ahhoz, hogy akár egy varázslónőnek is kedvére váljék. Lanthe belekortyolt. – Fenséges! Nagyon ritkán iszom ilyen kiváló bort távol az otthonomtól. – Hogy kerültetek Sargasoe partjára? – Ó, hosszú és unalmas história az! – Unalmas? Ördög és pokol! – Nyugodj már le! Koncentrálnom kell. – Akkor hajrá, bűvöld el

a tengeristent! Szinte sajnálom a fickót. Melanthe Nereus karjára tette a kezét. – Inkább mesélj te valamit! Elvégre nem mindennap hallgathatok egy istenséget személyesen. – Mit akarsz tudni, varázslónő? Hogy vonzódom-e dús bájaidhoz? De még mennyire! Következő kérdés? Lanthe mosolygott, bár látta, hogy Thronos elfordul, ne kelljen végignéznie ezt az enyelgést. – Miféle ellenség merészkedett Sargasoe vizeibe? – Egy vámpír – felelte Nereus. – Talán ismered Lothaire, az Ősellenség. Adósa voltam, de többé nem vagyok az – Gyanítom, hogy a fél Szövetség benne van Lothaire adóskönyvében. – Sajnos Rydstrom benne volt Sabine és a férje az előző évben végig az ördögi vámpírra vadásztak, elvégre, ha megölik, nem kérheti a törlesztést. Néhány nappal ezelőttig Lothaire a Rend foglya volt, de nyilván ő is kiszabadult. Lanthe régen az ősellenséget tartotta a Szövetségben az egyik

legszexisebb férfinak. Most azonban Thronosra pillantott. A vrekener úgy tett, mintha köze sem lenne hozzá, csak iszogatott, és sötét pillantásokat vetett körbe a teremben. – Vigyázz azzal az itókával! – Csak tedd, amit tenned kell! Lanthe visszafordult Nereus felé, közben eszébe jutott egy nyugtalanító gondolat. A tengeristen azt mondta, hogy Lotheire az előző hónapban látogatta meg. Mennyi idő telt el a fenevad gyomrában? Sabine biztosan kétségbeesetten aggódik miatta. – Szokatlan útitársa egy vrekener egy varázslónőnek – tűnődött Nereus. – Olcsó volt a repjegy – kacsintott Lanthe. A tengeristen mosolygott, kivillantotta szép fehér fogait. Kedves mosoly volt, de hosszú szemfogakkal vonzóbb lenne. – Igen, de úgy érzem, te olyan hedonista vagy, mint én. A vrekener viszont nem az. – Lehet, hogy különös, de összekötött minket a sors. – Az enyém vagy! – Jaj, Thronos, ne hisztizz már! – Lanthe a kupáért nyúlt.

Nereus legyintett. – Sokat tudok rólad. Érzéki és kísérletező kedvű nő vagy, ugye? Lanthe a kupa fölött Nereusra emelte a szemét. – Köztünk szólva, ha már mindketten hedonisták vagyunk – folytatta a tengeristen –, nekem nagyon tetszik, ha egy nő tudja, mit akar az ágyban. A víz alatti birodalmakban nagy kincs egy humanoid nőnemű, aki jól ismeri a férfiakat. – Más birodalmakban ez sajnos nem jellemző. – Miért van az, hogy a szexben a férfiak elvárják, hogy a partnerük tapasztalatlan legyen? – kérdezte Nereus derűsen. Lanthe elvigyorodott. – Tényleg, miért? Nereus Lanthe ajkára függesztette a tekintetét, majd közelebb hajolt. – Te meg akarsz ismerni engem, én viszont azt javaslom, ismerjük meg egymást. Mondd csak, mi a kedvenc időtöltésed, varázslónő? – Borozás és tévézés. – Lanthe nagyot kortyolt a kehelyből – Csodálatos. Mit szólnál ahhoz, ha kopoltyúd nőne? – kérdezte Nereus, mintha előre

összeállított kérdéssort olvasna fel. – Elgondolkodnék, milyen ékszer illene hozzá. – Mi a véleményed a nyitott kapcsolatról? – Általánosságba nem az én műfajom. – Ez a seggfej villámrandikérdésekkel bombázza – Igényes nő vagyok, egy férfinak belőlem egy is elég. Thronos felhorkant. Látványosan kezdett elege lenni – Mik a terveid a következő öt évre? – folytatta Nereus. – Több, mint tucatnyi utódot szülnél? Vagy kevesebbet? – Egyértelműen sokkal kevesebbet. – Házikedvencek alhatnak az ágyadban? – Az attól függ, miféle állatka. – Például néreidák. – Most légy okos, Lanthe, ezt én is tudni akarom! Tűrnéd őket az ágyadban? – Isten őrizz! Kihagyhatom ez a kérdést? Nereus tétovázott, aztán továbblépett. – Ha a Szövetség bármelyik, élő vagy már elhunyt tagjával találkozhatnál, kit választanál? Végre egy kérdés, ami nem a király túlfűtöttségéből ered. Őszintén szólva Lanthe

az anyjával szeretett volna újra beszélni. Szerette volna elmondani Elisabetnek, hogy most már érti, milyen nehéz lehetett egy Örökösödés kulcsfigurájának lenni, amikor a Deie nemzetség kitagadta, és neki el kellett bujdosnia. És rettenetes gyereket kellett a világra hoznia: Omortot. Lanthe tudta, hogy az anyja, Elisabet mindent megtett, ami tőle telt. Apja szintúgy Persze nem válaszolhatott őszintén, úgyhogy ravaszul így szólt: – Természetesen téged, Nereus. Ha a tengeristen észre is vette Lanthe hangulatváltozását, nem mondott rá semmit. De Lanthe érezte Thronos fürkésző tekintetét – Ejnye, te hízelgő! – korholta mézesmázosan Nereus, Lanthe viszont tudta, hogy tetszik neki a dolog. A kérdések tovább záporoztak. – Kedvenc művészetek és zenei irányzatok a világok különféle síkjaiból? Lanthe kezdett megnyugodni. Ez egyszerű volt – Ami a művészetet illeti, a helvitai mestereket nagyon szeretem. Inspirál, ahogy ezek

a vámpírok az őrölt vérzőmák-gyökérrel alkotnak pergamenalapra. Zenében a halandók száz mai sláger válogatását kedvelem, és a draiksuliai klasszikusokat, mert a tündérek remek muzsikusok. Feltűnt, hogy a néreidáid tizenharmadik századi szirenádokat játszottak. Gyönyörű – Igen, varázslatos. Nem is gondoltam, hogy bárkinek feltűnik – Nereus összehúzta zöld szemét. – Látom, művelt vagy Szereted a kvízjátékokat? Néha játszottak ilyesmit. Sabine, Rydstrom, Cadeon és Holly is szerették a vetélkedőket. – Azt hiszem, egészen jó vagyok ebben. Fiatalabb koromban nagyon sokat olvastam. – Akkor válaszolj: ki volt a harmadik században kitört lázadás vezére a Quondam birodalomban? Lanthe számított arra, hogy becsapós kérdést kap. – A híres lázadás igazából a Quandimi birodalomban tört ki, a vezetője Bagatur, a Harcmester volt. Nereus hangosan felnevetett, olajozott mellkasa rázkódni kezdett. – Pedig azt hittem,

kifogok rajtad. – A nővéremmel külön tanulmányoztuk a hírhedt hadvezérek életét. Ötleteket akartunk gyűjteni gyermekkorunkban meg voltunk győződve arról, hogy mi ketten leszünk minden világok úrnői. Lanthe a szeme sarkából látta, hogy Thronos kérdő pillantást vet rá. – Nagy a tudásod. – Talán megszolgáltam, hogy lustálkodhassak és tévét nézhessek. Nem vagyok ostoba liba. Ezért is sértett, amikor azt vágtad a fejemhez, hogy tanulmányozzam a vrekenerek történelmét és elmélkedjek. – Igazad van. Nereusnak is imponált Lanthe műveltsége. – Úgy veszem észre, jól ismered a művészetet, a kultúrát és a világtörténelmet. Döntöttem – Kezét Lanthe térdére fektette – Szépségeddel és szexuális vonzerőddel ideális szaporodótárs lennél. Hát erre ment ki a kérdezősködés. Lanthe észrevette, hogy Thronos karizma megfeszül, ahogy ökölbe szorítja a kezét. – Azt mondtad, uralkodsz magadon. – Lanthe a

borát kortyolgatta, hogy időt nyerjen. Thronos kiitta a kupáját. – Ha egyedül érkeztél volna, elfogadtad volna Nereus közeledését? – Hát, lennének anatómiai aggályaim – De hogy beszélhetné le Nereust szaporodási terveiről? Talán, ha felkínál valakit maga helyett De kivel toljon ki? Hirtelen eszébe jutott a mentő ötlet. – Drága Nereus, alázatos örömmel tölt el, hogy méltónak találsz, de attól félek, ezzel árulást követnék el királynőmmel szemben. Morgana elég talpraesett varázslónő volt. Ő biztosan kordában tud tartani egy kanos istenséget. – Nem értem – mondta Nereus. Lanthe elhúzta a térdét a keze alól. – Nyilván hallottál már arról, hogy Morgana érdeklődik irántad. Vonzódik hozzád, másról sem beszél, mint a te hatalmas intellektusodról. – Nocsak. Ezt nem is tudtam! – Halálos hibát vétenék, ha a Varázslók Királynőjének az útjába állnék. Morgana két értelemben volt királynő. Lanthe

a Meggyőzés Királynője volt, azaz meggyőző képessége bárkit túlszárnyalt; Morgana képessége az volt, hogy a többi varázsló hatalmát és képességeit teljességgel uralta. És ő volt az uralkodójuk dinasztikus értelemben is. – Ennyire félelmetes királynő a ti Morganátok? – kérdezte Nereus. – Mi, varázslók, mindnyájan a hatalmában vagyunk. – Kivéve halálos ellenségét, La Doradát, aki erre az Örökösödésre feltámadt. – Ha valami olyat veszünk el magunknak, amit Morgana is megkívánt, az felségárulás. Nereus a szakállát simogatta. – Ezt át kell gondolnom. Vajon Lanthe eszes kibúvója elég lesz? Egy sereg néreida behozta a főételt: homárt és tengeri zöldségeket. – Milyen ínycsiklandó! – kiáltott fel Lanthe, bár ő a homárból nem szándékozott enni. – Jó étvágyat, szépséges varázslónőm! – Nereus felállt, Lanthe elkapta a tekintetét, nehogy megint oda bámuljon, ahová nem kellene. – Hadd

csevegjek más vendégekkel is, nehogy megvádoljanak téged, hogy kizárólag magadnak tartod fenn becses társaságom! Nem én vagyok az egyetlen, aki szívesen orvosolja a társadalmi érintkezés elvetendő formáit kivégzéssel. – Hát persze. Csak menj nyugodtan! – Lanthe integetett, majd Thronoshoz fordult, aki összegörnyedve ült a székén, két szárnya lógott, álmos szeme néha körbepislogott. Talán azon tűnődött, hogy lehetne egy istenséget eltenni láb alól. – Amikor Nereus visszajön, megkérdezem a portálról. Thronos ujjai elfehéredtek, úgy szorította a kupát. Lanthe halkan mentegetőzött. – Nincs más választásom. Nem akarok itt meghalni, és nem akarok csapdába esni sem, hogy az óceán fenekén a tengeristen számára szaporulatról gondoskodjak. Megpróbálom megoldani a kényes helyzetünket. – Tudom! – sziszegte Thronos. – Tudom És okos húzás volt, ahogy Morganát bedobtad. – Remélem, beválik. Thronos túltette

magát a dühén, megemelte a kupáját. – Kóstold meg ezt a sört! Nagyon ízletes – mondta szinte lelkendezve. Lanthe belekortyolt, majd fintorogva adta vissza a kupát. – Megőrültél? – Mi a baj? – A vrekener nagyot kortyolt belőle. – Ez démonsör. – A démonok odavannak érte, de a többi szövetségbeli mind utálja. Thronos majdnem kiköpte az italt. Biztosan hallott már arról, hogy a démonsör először hat, de aztán nagyon hirtelen okoz szinte magatehetetlen részegséget. – Miért adtak nekem démonoknak való italt?! Lanthe úgy nézett rá, mintha azt mondta volna, ugye te is tudod. Thronos felnevetett. – Egyre több a bizonyíték? És NÏx azt kérdezi, számít-e, hogy a vrekenerek démonok-e? – Mennyit ittál, Thronos? – Három kupával talán. – Három? Hullarészeg leszel. – Lanthe ugyan még csak egy kehely bort ivott, de elhatározta, hogy abbahagyja. Jó lesz ébernek maradnia. Thronos félig lecsukódó szemmel nézte a nő

száját. – Örömmel tölt el téged, hogy berúgtam, nem? – Félreértettél. Engem nem érdekel, hogy te iszol-e, vagy sem, csak azt nem akarom, hogy esetleg megpróbáld nekem megtiltani. Bár ma nem iszom többet, mert kettőnk közül egyikünknek józannak kell maradnia. Egy néreida közéjük lépett, hogy újból megtöltse Thronos kupáját. Közben telt keblét épphogy nem nyomta az arcához Thronos már kezdett berúgni, de gondolatait levédte Lanthe gondolatolvasása elől. A varázslónő haragos tekintete követte a távozó vízi nimfát. – Ha még jobban idetolja, csillagokat láttál volna. – A vadállat gyomrához képest ez kifejezetten kellemes – közölte Thronos lezseren. Lanthe rámeredt. – Csak mert ott nem voltak félmeztelen nimfák? Reklamálj az ügyfélszolgálaton! – Te féltékeny vagy. – Közelebb hajolt, parázslott közöttük a levegő. – Tudtam, hogy lassan megkedvelsz Elvégre szexet hallucináltál velem – tette hozzá egy

kis félmosollyal. De még mennyire! Lanthe belekortyolt a borba, hogy Thronos ne lássa az arcát. Megnyalta az ajkát, a vrekener felsóhajtott. – Milyen szerencsés az ajkad Lanthe helyzete bonyolódott. Thronost nemsokára kiüti az elfogyasztott démonsör. – Enned kellene valamit. – A homárra mutatott a tálon – Ha tele a gyomrod, talán kevésbé hat az alkohol. Thronos nyilván éhes volt, de elveszettnek tűnt. – Nem igazán tudom, hogyan kell tengeri herkentyűket enni. Úgy örülnék egy jókora ürücombnak. – Körülnézett, hogy lássa, mások mit csinálnak. Az óceánlakó szövetségbeliek a páncéllal együtt ették, valószínűleg később kihányták az emészthetetlen részeket. – Ezt kihagyom – mondta Thronos. Lanthe együttérző pillantással nekiállt elfogyasztani egy kis algasalátát, amit meglepően ízletesnek talált. Amikor Nereus visszatért, a vrekener elkomorodott. A tengeristen ezt azonnal észrevette. – Nem is

érdekelnek a gyönyörű nimfáim? – Melanthe a párom – jelentette ki Thronos büszkén. – Én csak egyetlen nőt akarok. Nereus ravasz tekintete felcsillant. – Ó, igen, de vajon kölcsönös az érdeklődés? Nos, varázslónő? Te is úgy odavagy a vrekenerért, ahogy ő érted? Lehet, hogy kezdek beleszeretni. A kapcsolatuk következő lépcsőfoka azonban az lenne, hogy elkísérje őt Skye Hallba, márpedig az lenne a legnagyobb őrültség, amit tehet. De ahogy Thronosra pillantott, rádöbbent, hogy mégsem A legnagyobb őrültség az volna, ha elhagyná. Milyen büszkén mondta Thronos, hogy ő a párja. Hogy számára csakis egyetlen nő létezik. Lanthe éveken át ábrándozott arról, hogy milyen lenne, ha egy férfi büszkén felvállalná, mindenki előtt fogná a kezét, és királyi udvari eseményekre látogatna vele. Nem pedig titkos találkákra csalogatná. Thronos sosem nézné az óráját, nem lépne le azzal, hogy holnap sajnos korán kell kelnem,

drágám. A helyzetük a családjaik és a hátterük miatt cseppet sem volt ideális, de Thronos maga, az volt. Egyre inkább – Lassan haladunk – felelte végül Melanthe a tengeristen kérdésére, mire Thronos sötét pillantást vetett rá. – De beszéljünk inkább rólad! – Állát a tenyerébe támasztotta, és látszólag teljes odaadással csüggött Nereus szavain. – Mondd el, milyen volt a Mariana-árok ostroma, jó? Nagyon híres történelmi esemény. Lanthe úgy tervezte, hogy nemsokára felteszi a kérdést. Vajon Nereus azonnal útjukra bocsátja őket? Vagy várniuk kell a lakoma végéig? Thronost minél előbb szerette volna elvinni, még mielőtt a démonsör teljesen kiüti. – Igen, emlékszem – kezdte a tengeristen. – Még csak egy- vagy kétezer éves voltam A történet után Melanthe felsóhajtott. – Legendás! Nereus a vendégszereteted éppen olyan csodálatos, mint a gyönyörű birodalmad. Alig várom, hogy mesélhessek rólad a

varázslóknak, és boszorkány és valkűr barátnőimnek. A Vertas szövetség értesül majd nagylelkűségedről – Lanthe kicsit elhallgatott, és haragosan végigmérte az egyik nimfát, aki éppen bort töltött. A néreida Thronos körül legyeskedett. Már megint Nem is legyeskedett hanem valami sötétebb dolgot fontolgatott. – Thronos, ne igyál többet! Bajba kerülünk. – Ez az ital nagyon erősen hat, Melanthe. – A szavai még telepatikusan is lassan és elmosódottan hangzottak fel. Lanthe vér szagát érezte. Thronos saját tenyerébe vájta a karmait, hogy megőrizze éberségét, de hiába. Nereus felé fordult, ám majdnem leszédült a székről. – Mit csinálsz? – fortyant fel, hangja viszont távolinak tűnt. Nem csak a néreidák figyelték őket sóvár tekintettel. Ahogy oldalra bicsaklott a feje, még hallotta Thronos suttogását. – Lanthe? Szeme előtt fekete pontok táncoltak. Az utolsó, amit látott, Nereus volt, ahogy hátraveti

a fejét, és hangosan nevet. Aztán elsötétült minden. 43. Lanthe egy hatalmas hálóteremben tért magához, egy ágyon, amelynek baldachinja kagylóhéjból volt. – Hol vagyok? Mi történt? – kérdezte kábán. Nehezen szedte össze a gondolatait, úgy érezte, hullámzik a világ, forog az ágy. Ennyire sok bort ivott volna? Vagy idetévedt valahogy, és ruhástul kidőlt? Arra gondolt, bár soha ne történt volna vele hasonló, de Lanthe szerette a bort. És hol van Thronos? Tétován körülnézett. Az egyik fal mentén vízesés zubogott, tengeri tájak tükröződtek rajta, mintha tévében látná. Az ott nem Nereus? Nem a tengeristen közeleg? Lanthe hirtelen mindenre emlékezett. Vagy az itallal vagy varázslattal, de Thronost is, és őt is elkábították. – A hálótermemben vagy, varázslónő. – Nereus sóváran bámult, akár egy kraken, amely áldozatra les. Ahogy közeledett, tógája alatt himbálózott a férfiassága. – Véletlenül tévedtem

ide – mentegetőzött Lanthe, hogy Nereus visszakozhasson, de persze nem tette. Lanthe alatt valami felnevetett. – Mi a Szentséges istenek, ne már! Lanthe nem matracon feküdt, hanem egy sor néreida bájain. A néreidák hason feküdtek, szorosan egymás mellett. Nereus vajon rajtuk alszik? Rajtuk szexel? Lanthe feltápászkodott. – Ez valami vicc, ugye? – kiabált, és megpróbált kijózanodni, bármi legyen is, amivel Nereus elkábította. – Vissza kell mennem Thronoshoz. Biztosan keres – Amikor magához tér Ahol magához tér. Nereus egyre közelebb ólálkodott. Lanthe hátrált, kinézett a kerek, víz alatti ablakon, de semmi nem segített. Már éppen elfordult volna, amikor elfojtott sikolyt hallott, amelybe beleremegett az ablak. Kirázta a hideg, körülnézett a mélyben. Csillogó drágakövek vonzották a tekintetét. Döbbenten meredt rájuk A ragyogás egy nő felől sugárzott, mint a nap a nőt egy horgonyhoz bilincselték az óceán

fenekén. Hosszú, fekete foszforeszkálva haja világította meztelen meg teste körül lebegett, holtsápadt arcát, elkínzott, ibolyakék szemét. A valkűrök királynője, Furie volt az. Nevét a fúriák után kapta, mivel ő is egy volt közülük, egy tűzszárnyú nemes fúria. Azt beszélték, hogy a vén vámpírkirály rabolta el, és ő hozta ide, hogy elevenen a víz alatt sínylődjön, elrejtve valkűr nővérei és szövetségesei elől. Furie halhatatlan volt, mint minden szövetségbeli, így néhány percenként feltámadt, majd újra megfulladt. Már ötven éve keresték. Ötven éve lélegezte a vizet Lanthe majdnem megfulladt, amikor ideérkeztek, és az rettenetes érzés volt. Összeakadt a tekintetük. Furie ibolyakék szemében őrület csillant és üresség. Mintha nem értette volna, mit keres itt, és hogyan került ide. Mögötte lángok lobbantak: Furie két szárnyával csapkodtak. És minduntalan elaludtak. Lanthe tévedett.

Mégsem Thronos volt az egyetlen az égi birodalmak lakói közül, aki az óceán fenekén kötött ki. A varázslónő rádöbbent, hogy NÏx ide sem véletlenül küldte, ahogy a többi birodalomba sem. Hanem kémkedni Híreket szerezni a valkűrök számára. – Hogy tetszik az új szerzeményem? – kérdezte Nereus, mintha csak egy vázáról lenne szó. – A tengerfenéken találtam – Igazán eredeti – felelte Lanthe meglepő önuralommal, amit Sabine-tól lesett el. – De vissza kellene mennem Thronoshoz – Pillanatnyilag el van foglalva. Maradj csak itt velem! A tengeristen vészjósló hangjától Lanthe megriadt. – Nereus, én ezt nem akarom. – Jaj, dehogynem. Vagy azt hiszed, nem látom rajtad? – Ha valamit látsz rajtam, az csak annyi, hogy meg akarom keresni Thronost. – Kár, hogy ő nem akar megkeresni téged. Lanthe kihúzta magát. – Ezt meg hogy érted? Tudom, hogy szüksége van rám. Évszázadokon át keresett. – De most a néreidákkal mulat.

– Az lehetetlen. – Éppen most csábítják el. Az utóbbi évszázadokban hányszor kívánta, hogy bárcsak megszabadulna a sorstól rendelt párja iránti kötelességeitől? Hogy hozzád hasonlóan ő is szexuális tapasztalatokat gyűjthessen? Hát most meghallgattam az imáit. Nereus és a gonosz játszmái Hát persze hogy ismerte Lanthe és Thronos egész történetét. – Itt, Sargasoe-ban, a párválasztás törvénye nem érvényes. A néreidák most a te illatodat árasztják, Thronos teste és ösztönei szabadok, mintha az a vrekener nem is ismerne téged. Tehát Thronosnak módjában áll elcsábulni. De ez nem azt jelenti, hogy meg is teszi. Feverisben azt mondta, hűséges lesz Csakhogy Feveris nem volt valóságos. Ezt te magad mondtad, Lanthe. Akkor is – Nem teszi meg. – Soha senki nem tudott ellenállni nekik. A tengeristen ezt nem értheti. Ha van a világon hűséges hím, az Thronos. Józan, erényes, egyenes jellem Kemény döntéseket hoz

Szent arany, hiszen még a velejéig gonosz bátyjának is akar adni egy esélyt, hogy jó útra térhessen. Lanthe megigazította az álarcát. A varázslók nagy szerencsejátékosok voltak. Fogadni mert volna, hogy Thronos önmaga lesz. – Nereus, fogadni is mernél rá? Nereus felvonta a szemöldökét. – Igen. Ha a vrekener beadja a derekát, és a nimfáim elcsábítják, velem töltöd az éjszakát. Önként és dalolva – És ha nem? – Akkor mindkettőtöket szabadon bocsátalak, és használhatjátok Sargasoe portálját, hogy elutazhassatok innen. – De honnan tudjuk majd, hogy mi az igazság? Nereus intett, és a vízesésen új jelenet bontakozott ki. Lanthe látta, hogy Thronos egy ágyon fekszik, olyan ágyon, amilyenen ő tért magához: néreidák borították matrac helyett. Thronos ébredezett. Még egy tucat nimfa sereglett köré. A lakomán viselt habcsipke szoknyáknak nyoma sem volt, csábos testük csupaszon kínálkozott, szemükben vágy

égett. Lanthe párját kiéhezett nimfák vették körül. Minden férfi legforróbb álma az ilyesmi, de Thronoson csak a gyötrődés látszott. – Hol van Melanthe? – Az első gondolata a varázslónő volt még ebben a helyzetben is. Mert Thronos az enyém. A vrekener félretolta a nimfákat, Melanthe szíve pedig nagyot dobbant. Milyen vonzó, milyen erős, milyen jóságos férfi – Áll az alku! – közölte elégedetten a tengeristennel. Nereus mézesmázosan mosolygott. – Részemről úgyszintén. De mielőtt Thronos kirohanhatott volna a hálóteremből, a néreidák megrohamozták. Halvány kezük a testén kalandozott, simogatták a szárnyát, a mellkasát, a szarvát. Érintésük mintha megbűvölte volna. – Én meg akarom találni nagyon fontos – suttogta. – Inkább keress minket! – dorombolták egyszerre a nimfák. – Nagyon vágyunk rád. Lanthe felcsattant. – Bűbájt bocsátanak rá. Erről nem volt szó Nereus megvonta a vállát. – Egy

jóravaló hím, aki tökéletesen hű akar maradni, lerázza a bűbájukat. De ha nem akarja lerázni, ha hagyja magát elcsábítani, akkor soha többé nem akar majd elmenni innen, sőt, őrjöngő harag vesz erőt rajta, amennyiben a háremétől el akarják választani. Lanthe gyomra összeszorult, ahogy a nimfák visszaterelték Thronost az ágyhoz, és közben letépték az ingét. – Hol van Lanthe? – kérdezte a vrekener újra meg újra, de ellenállása minden simogatással egyre halványult. – Ő nem akar téged – felelték a nimfák, majd a hátára fektették Thronost. – Nem úgy, mint mi De igen! Most, hogy elveszítheti, Lanthe fájdalmasan érezte Thronos hiányát. Már eddig is erősödtek iránta az érzései, most azonban Akarom őt! Amióta az eszét tudta, Lanthe olyan férfira vágyott, aki mindennél jobban szereti őt. Igaz, Thronosszal nagyon viharos volt a kezdet, Lanthe mégis úgy érezte, hogy a vrekener igazán tudná szeretni őt. Igazán.

És ezt még egyetlen férfiról sem mondhatta el egész életében Thronosról lekerült a bakancs. – Egész életedben csak kergetted, csak tűrted – suttogták a néreidák. – Ő pedig más férfiakkal mulatott Vágytál rá, hogy szabad lehess. Most megteheted, de csak itt, ahol a párválasztás törvényei nem érvényesek. Hogy tudna ellenállni ennek az érvelésnek? Becsapva érezte magát, és megpróbált más utakon járni. Itt végre megteheti Lanthe már nem a legrosszabb kényszerűség, nem a szükséges rossz többé. Néhány napja azt mondta, hogy a varázslónő alantas, és sosem vágyna olyasvalakire, mint ő. De azóta annyi minden változott. Thronos mindent akart, és talán, ha Lanthe bátorítja, ha jelét adja az érzéseinek, akkor most hű maradna hozzá. Az egyik néreida elkezdte kibontani Thronos nadrágját. A fogaival Lanthe maga is meglepődött, ahogy érezte a könnyeket végigperegni az arcán. – Hadd menjek oda! Hadd akadályozzam

meg! Kérlek, Nereus! A tengeristen arca baljóslatúan elkomorodott, szinte halszerű lett. Lanthe hallotta, ahogy az ajtó magától bezáródik, hogy meg ne szökhessen. A nimfák már meztelenre vetkőztették a vrekenert, ám ő még mindig küzdött. A nimfák azonban mélyebb bűbájt bocsátottak rá – A számban lesz, amikor magához tér – mondta az egyik. Lanthe zokogott és szédült. Elfordult, hogy ne is lássa Magamhoz kellett volna kötnöm Thronost. Harcolnom kellett volna érte, amikor még volt esélyem. Most majd gyilkos haragjával kell szembesülnie, amikor megpróbálja elszakítani a nimfáktól. És vajon Thronos egyáltalán akarná-e még őt, miután ágyba kényszerült Néreusszal? – Drága varázslónőm, ha ez vigasztal, elárulom, hogy Thronos tovább tudott ellenállni, mint eddig bármelyik hím. – Nereus megpaskolta maga mellett az ágyat. Lanthe szíve úgy összetört, hogy magára már nem is gondolt. Pedig aggódhatott volna, mert a

hatalmas Nereusról az a hír járta, hogy nem gyengéd szerető. Szerette volna Thronost hibáztatni a helyzetért, de nem tudta. Ő maga volt felelős a sorsáért. Ha kimutatta volna az érzéseit Nereushoz vonszolta magát De ekkor üvöltést hallott. Lanthe a vízesésre meredt, és látta, ahogy Thronos szanaszét szórja a néreidákat, szárnyával hevesen csapkodva, meztelenül ordít rájuk. – Takarodjatok, fertelmes boszorkányok! Hol van a párom?! Lanthe a könnyein át elmosolyodott, és lelkendezve figyelte, ahogy Thronos magára rángatja a nadrágját, felkapja az ingét, és kirohan a gyönyörlények karmai közül. Értem teszi. Lanthe ragyogott a büszkeségtől. Thronos megtagadta a nimfákat. Legyőzte az ösztöneit és az egóját Nereus döbbenten szisszent fel. – Bámulatos! Áldásom rátok, menj, vár a vrekenered! – A távolban zárak zörrentek, ajtók nyíltak. – Gondolom, megtalálod Sargasoe dimenziókapuját. Érzed, hogy van –

Aztán kedélyesen felnevetett. – Sajnálhatod ám, amiről lemaradtál – tette hozzá – Hmm köszönöm. Akkor megyünk is – És még valami. – Nereus a semmiből egy fényes fekete hajtincset varázsolt elő, amit meg is szagolt. – Mondd meg NÏxnek, hogy nagy szívességet kért! Egy cunamit nem olyan egyszerű megfékezni Hogy micsoda? Mindegy is. – Hát persze, Nereus, megmondom neki – felelte Lanthe, és már futott is kifelé. 44. Mit csináltam velük? Thronosnak nemigen volt emléke arról, hogy mi történt, csak annyit tudott, hogy meztelenül tért magához, és csupasz néreidák csókolgatták, sőt, alatta is feküdtek. – Melanthe! – ordította, és ruháit magára rántva elrohant, végig a folyosókon. A nimfák arról suttogtak, hogy Nereus birodalmában nem létezik sorstól rendelt társ, így Thronos végre kiélheti magát, ahogy oly régóta akarta. De az régen volt. Hűtlen voltam. Berúgott a démonsörtől, és elárulta csodálatos,

okos, bátor, gyönyörű párját. Erényessége, elvei és Lanthe viselkedése miatt érzett gyásza ellenére végül ő bukott el. Hogy mondhatná meg neki? Amíg őt elcsábították a nimfák, mi történt Lanthéval? Talán Nereus rávetette magát? Ha csak egy ujjal is hozzá mer nyúlni – Melanthe! – Thronost hirtelen kijózanította részegségéből az aggodalom és a pánik. – Válaszolj! – Itt vagyok! – szólalt meg a varázslónő hangja, és már ott is volt, rohant felé. Arcán boldogság tükröződött. Az én tökéletes társam Milyen gyönyörű! – Thronos, szabadok vagyunk. Most már elmehetünk A vrekener bólintott, és átkarolta. – Minél gyorsabban szabaduljunk ki ebből az átkozott birodalomból! – A portál itt van a közelben. – Lanthe egy homályos folyosó felé tartott. Végigsiettek rajta, Thronos pedig egyre vádolta magát. Mit tettem? – Hol voltál? – kérdezte. – Téged kerestelek. – Nereus nem bántott? –

Nem. Hozzám sem ért El kell mondanod. Thronos úgy érezte, hűtlenségénél már csak a titkolózás lenne rosszabb. Hogy reagál rá Lanthe? – Mi a baj? – kérdezte a varázslónő. – Szinte hallom, ahogy a fogad csikorgatod. Megérkeztünk, végre itt vagyunk – Melanthe, az ösztönöm azt harsogja, mindent tegyek meg annak érdekében, hogy Skye-ba vigyelek. – De aljas és gyáva tett lenne, ha csak utána vallaná be a bűnét. – Valamit el kell mondanom neked. – Mit? Thronos legszívesebben a haját tépte volna. Haragjában a falba verte az öklét. A kő megrepedt, vékony vízsugár szivárgott be – Lanthe én hűtlen voltam hozzád. A varázslónő felvonta a szemöldökét. – Kivel? – A néreidákkal. – Többel? – Melanthe remegett a feszültségtől. – Igen. – Én azt hittem, te nem tudsz eltévelyedni. – De olyan illatuk volt, mint neked. – És mit csináltál velük? – Hát részeg voltam. – Thronos soha nem gondolta volna, hogy

egyszer ezt hozza fel mentségére. – Megpróbáltam kijózanodni, de elveszítettem az eszméletem. És ruhátlanul ébredtem. – Megköszörülte a torkát. – A szájuk a bőrömre tapadt Nem tudom, mit csináltam, és nem tudom, meddig voltam öntudatlan. – Süt rólad a bűntudat. – Mert kínoz. Én csak téged akarlak Örökké – Thronos a tenyerébe temette az arcát. – Nem is értem, hogyan történhetett Ha tudnád, mennyire vágyom rád – És most döntöttél úgy, hogy bevallod? – Azt akarom, hogy velem jöjj a hazámba. De nem hazudnék, hogy rávegyelek. – Tudok a néreidákról – felelte Melanthe nyugodtan. – Nereus állította a csapdát, úgy, hogy végig kelljen néznem. – Nem is haragszol? Téged ez az egész nem is érdekel, ugye? Mit kell tennem ahhoz, hogy végre észrevegyél?! – Bűbájt bocsátottak rád, és még úgy sem tudtak elcsábítani. Te vagy az egyetlen, aki valaha ellenállt nekik. Thronos bűntudata kicsit enyhült,

a szíve azonban elszorult Lanthe reakciójától. Látta, ahogy a nimfák el akarják csábítani Ha ő látta volna, hogy egy másik férfi ér Lanthéhoz, bele is hal. – Nem vagy féltékeny? – Ennyi erővel tőrt is döfhetett volna a szívébe. – Talán mégis engednem kellett volna a csábításnak Melanthe lábujjhegyre állt, és megfogta Thronos arcát. – Amikor azt hittem, engedsz nekik, sírtam. Éppen most? Pedig az elmúlt napokban ezer más oka lett volna sírni, de még a fenevad gyomrában sem tette. – Miattam sírtál? – kérdezte Thronos rekedten. Lanthe bólintott. – Nem csak a Néreusszal kötött fogadás miatt. – Miről beszélsz? – Fogadtam a tengeristennel, hogy téged nem tudnak elcsábítani a néreidái. Ha nyerek, szabadok vagyunk Ha veszítek, ágyba visz Nereus magáévá tette volna a párom ma éjszaka! Thronos azonban erősebb volt, mint a néreidák bűbája, és most Lanthéval együtt megkapják méltó jutalmukat. A vrekener

megszorította Lanthe kezét. – Gyere velem Skye Hallba! Lanthe az ajkát harapdálta. – Mehetnénk inkább Rothkalinába. – Vissza kell mennem az Égi Birodalomba, hogy rendezzem a dolgokat Aristóval. Változásokra van szükség – Még mindig jó útra akarod téríteni? – Lanthe elhúzódott. Thronos nagy nehezen elengedte. – Mondtam már, hogy észhez akarom téríteni. Te majd segítesz Ha Aristo megérti, mi köt engem hozzád, és min mentünk együtt keresztül, akkor rádöbben, hogy ostoba volt. – Miből gondolod, hogy odafent nem használom majd a varázserőm? Thronos erre már kigondolta a választ. – Megvan a módszerem ellene. – Mondd meg, mi az! – A bizalom. Megbízom benned Megbízom abban, hogy nem élsz vissza azzal, ha a varázserőd teljes birtokában elviszlek Skye-ba. Okos démon! Pedig mást is mondhatott volna – Megbízol bennem, hogy megoldom a bátyámmal a dolgokat – mondta Thronos. – Én pedig bízom benned, hogy mindkettőnk

számára elfogadható módon használod majd a varázserőd. – Ez a terved? Thronos felszegte a fejét. – Igen, ez. Ismerlek, Melanthe Jóságos vagy – Halkabban! – Lanthe körbesandított. – Meg ne tudja senki – Gyere velem! Tegyük meg a következő lépést együtt! – És szerinted Aristo király beenged majd Skye-ba a varázserőmmel? Thronos felvonta a szemöldökét. – Ha bárki valami aljassággal próbálkozna, bizonyára meg tudod győzni arról, hogy ne tegye. – Engedélyt adsz, hogy megvédjem magam? – Tudom, hogy nem ártanál senkinek, legfeljebb önvédelemből. Ez már a jóban-rosszban? Ha egy varázslónő olyan szerencsés, hogy a párja még a néreidák bűbája közepette is hű hozzá, akkor el kell fogadnia azt is, hogy a férfi jó útra akarja téríteni gonosztevő bátyját. Nagyon sok tisztázatlan kérdés volt közöttük, és Lanthe nem igazán hitte, hogy a vrekenerek birodalmában ezek a problémák megoldódnak. Számára

Skye Hall olyan, mintha egy fenevad gyomárba kellene alászállnia. Márpedig azt ismerte, és nem kevéssé iszonyodott tőle. Thronos megfogta az állát. – Pandemoniában azt mondtad, akarok tőled valamit. Igazad volt. Azt akarom, hogy megvédhesselek és becsben tarthassalak – Lanthe már szóra nyitotta volna a száját, ám Thronos megelőzte. – És nem csak az ösztön miatt. – Szeretnék hinni neked. Nagyon szeretnék De – Akarod tudni, mit mondott nekem NÏx rólad? Egyetlen mondatot: Mielőtt Melanthe ez lett, az volt Már két világgal ezelőtt megfejtettem. – Mégpedig? – Mielőtt az ellenségem lettél volna, a legjobb barátom voltál. Ahogy évszázadokkal korábban, Lanthe szíve most is megsajdult. – És most is az vagy – mondta Thronos. – Ezért szeretném, hogy velem jöjj. Thronos egészen más volt, mint Felix, és a többi férfi, akiket Lanthe ismert. Thronos jó volt. Thronos az övé volt Miért is nem bátorította már korábban?

Visszagondolt, mit érzett, amikor azt hitte, hogy Thronos elcsábul. Mondani akart valamit bármit de össze volt zavarodva. Thronos mintha megérezte volna. Közelebb húzódott – Amikor gyerekek voltunk, terveket szőttünk a mezőn, és vártuk a boldogságot. Szeretném, ha egy nap visszanézve azt mondhatnám, hogy az első ötszáz évben ugyan másként alakult, de a további évezredekben minden rendben volt. Lanthe, ha velem jössz, feleségül veszlek. Még ma Feleségül? Még ma? Kiderült hát, mit jelent, hogy egy birodalomban ragaszkodsz. Ez hát a ragaszkodás Lanthe megértette, hogy most jött el a döntés pillanata. Vagy elválnak útjaik, vagy összekötik az életüket. Ha vele megy, akkor elkötelezi magát a kapcsolatunk, a jövőjük mellett. Lanthe érezte, hogy megtenne bármit ezért a közös jövőért De kibírná Skye Hallban? A családját meg tudná békíteni? És vajon túlélné-e Thronos családját? Thronos elengedte a kezét, és

a portálhoz lépett. A küszöbhöz, ahol a jövő kezdődik. Várta Lanthét A varázslónő nagyot nyelt. Akkor? Thronos Talos, a harcedzett, érzéki démon ezüstösen csillogó szemmel nyújtotta a kezét. Hívta Lanthét az ő különleges poklába, hogy a menyasszonya legyen. És a bolond, szerelmes varázslónő követte. 45. Skye birodalmában éjszaka volt. Thronos ment elöl, a kapu egy macskaköves utcára vitte őket az Égi Birodalom szívébe. A vrekener egy pillanatra sem engedte el Lanthe kezét. Lanthe kérte azt is, hogy Thronos menjen elöl, mert mostanában valahányszor kaput nyitott, az elég rosszul sült el. Be kellett vallania, hogy vontak kétségei az úti céllal kapcsolatban. Még sosem járt ilyen magasan, bár a tekintete egyre feljebb fürkészett. A csillagok sora fénylett felettük, akár egy diadém – Hűha! – Pontosan így érzem magam. – Thronos megszorította a kezét Lanthe elszakította a tekintetét a csillagoktól, és újabb

gyönyörű látvány fogadta: Thronos mosolya. A szemében ott tükröződött a csillagfény. Lanthe aggodalmai elhalványultak. Amikor végre körülnézett, érdeklődve vette szemügyre a környezetét. Egy sekély homokos völgyben voltak, fák nélküli hegyek és dombok emelkedtek körülöttük. Fehér, napszítta épületek sorakoztak a magaslatokon, szögletes tereket vettek körbe. Olyan volt az egész, mint egy mediterrán, sziklára épült kisváros. Az épületek között macskaköves utcák és sikátorok vezettek egyenesen ehhez a térhez. – Hogy tetszik? – kérdezte Thronos. – Elég szimmetrikus. – És színtelen – Mennyire vagyunk a sziget peremétől? – Lanthe arra számított, hogy azonnal hatalmába keríti a tériszony, de meglepetésére szilárd talajon érezte magát. – Nagyjából középen vagyunk. – Milyen meleg van! – Az Égi Birodalom körül mérföldekre kiterjed ez az éghajlat. – Hol van a nép? – Sehol senki. – Azt

hiszem, késő éjszaka van. Itt korán hajnalodik – Thronos a legmagasabb épületre mutatott, ami a többi fölé tornyosult. – Az ott Skye Hall. – Nem tudtam, hogy itt palota is van. – A vrekenerek uralkodóinak székhelye. A nagystílű épület a többivel ellentétben díszesebb volt: korinthoszi oszlopok magasodtak elöl, de ennek sem volt teteje. A szigeten csak itt nőttek fák. Skye Hall a dombtetőre épült. Körben a tanácstermek helyezkednek el, felettük van a királyi rezidencia. Thronos és Lanthe annyi mindenen ment már keresztül, a varázslónőt mégis felettébb nyugtalanította, hogy Aristóval kell találkoznia. – Várhatnánk holnapig, mielőtt megjelenünk előtte? – Igen. Először összeházasodunk – közölte Thronos határozottan Ezek szerint ez mégis valóság. – Lehet, hogy a bátyám nincs itt. Gyakran elutazik Milyen elfoglalt lehet! Vajon most miben sántikál Aristo? – Jó, akkor mutasd meg a kérót! – Lanthe a

kellemes éghajlat ellenére szédült, nagy volt a változás, amit a tenger mélyétől az Égi Birodalomig utazva lehetett érezni. – Nem igazán tudom, mi az a kéró, Melanthe. – Az otthonod. – Az otthonunk. Lanthe látta, hogy Thronos most döbben rá, milyen közel van a pillanat, amikor a magáévá teheti a lányt. A vrekener nagyot nyelt, végigmérte, és mintha azon gondolkodott volna, hogyan is kezdjen hozzá. Nem védte le a gondolatait, de Melanthe sem akart kutakodni. – Ott – mutatott egy sziklán emelt házra a település szélén. Különálló lakóépület volt, de nem esett messze más házaktól. – Hmm. – Elindultak – Hmm micsoda? – Azt hiszem, valami kastélyra számítottam. A mi tető nélküli otthonunk igencsak közel van más, tető nélküli otthonokhoz, nem? Mi lesz a nászéjszaka hangjaival? – A mi királyságunkban is akadnak nehézségek. Halhatatlanok vagyunk, de a birodalmunk mérete véges. A túlnépesedés minket is

érint. Érdekes – Ha beszélsz Aristóval, mondd meg neki, hogy vrekenerkolóniát alapítunk egy másik birodalomban. Majd Lanthe Land lesz a neve – Nagyon jól hangzik, de elég esélytelennek érzem. A vrekenerek mindig együtt élnek. Egységünkben az erőnk – Thronos megállt, és a párja arcát fürkészte. – Máris menni akarsz? Hiszen még csak most értünk ide. – Attól félek, hogy a bátyáddal nem úgy alakulnak majd a dolgok, ahogy azt elképzelted. – Talán nem is számítok megoldásra. De meg akarom próbálni Ezt Lanthe is elfogadta. Bólintott, Thronos pedig az otthonuk felé vezette őt. Odafelé menet három különböző magasságú oszlopra mutatott. – Innen ugorva tanultam repülni. A legkisebbet kétéves korom körül használtam. Lanthe elképzelte az apró tipegő Thronost, ahogy azzal a jól ismert elszánt arckifejezéssel a szülei karjába ugrik. Talán ez az arckifejezés itt született. Szárnya biztos nagy volt a kis testéhez

képest. – Biztosan nagyon aranyos kisgyerek voltál. – Hirtelen beléhasított egy gondolat. – Édesanyád él még? – A vrekenerek általában nem élik túl a párjuk halálát. Tehát Sabine lényegében megölte Thronos szüleit. Hogy is számíthatnak közös jövőre ilyen múlttal. Thronos gyorsan témát váltott. – Skye Hall másik oldalán egy bástya áll, ott szoktunk étkezni és társasági életet élni. Régen börtön volt, de most már másra használjuk. – A vrekenerek szoktak társasági életet élni? – Hát persze. Minden szigeten van közös nagyterem – De nem isztok és nem játszotok. Gondolom, táncolni sem szabad – Sportolunk és versenyeket rendezünk. A műveltebbek felolvasásokat és vitaesteket tartanak. Izgi. Lanthe hetente utazik haza Rothkalinába egy kis kikapcsolódásért, és ráveszi Thronost, hogy menjen vele. – Gondolom, a néped repes majd az örömtől, hogy egy olyan alak kerül közéjük, mint

én. – Kezdetben talán nem tudják majd, mit gondoljanak, de aztán lassan megkedvelnek, ahogy én is tettem. Hidd el! – Thronos magabiztossága megnyugtatta Lanthét. Elindultak felfelé egy lépcsősoron. – Meglep, hogy van a birodalmatokban lépcső. – Varázslók is élnek közöttünk, és a kicsinyeink néha megsértik a szárnyukat. Milyen tapintatosan fogalmaz. Thronos mindent megtett, hogy Melanthe otthon érezze magát. Hány sziget van? Hányan vagytok? Több tízezer vrekener él százhetven szigeten. Lanthe nem gondolta volna, hogy ilyen sokan vannak, de logikus volt, hogy egy rejtőző birodalomban sokasodik a halhatatlan nép. – A következő néhány napban elviszlek és megmutatom az egész királyságot – mondta Thronos. Hazaértek közös otthonukba Az egyszerű, fából faragott ajtón csak egy régi retesz volt, lakat azonban nem. Thronos kinyitotta, és bevezette Lantét A varázslónő kíváncsian körülnézett, miféle otthona van egy ilyen

férfinak. Igazán spártai berendezést talált Egyszerű bútorokat látott: néhány padot egy asztal körül, beljebb még néhány padot. A színek itt is hiányoztak. És a tető is. Ez már kívülről is furcsa volt, de belülről főleg Olyan, mintha egy babaházban lennének, és felülről figyelnék őket. Nem is csoda, hogy a vrekenerek olyan zárkózottak voltak, és ennyire szabályozták még a magánéletüket is. Thronos végigvezette Melanthét a hallon, elhaladtak egy könyvekkel teli szoba mellett. Lanthe úgy döntött, ide még visszatér, hogy lapozgasson. Mivel Thronos otthonában nem volt túl sok hely, úgy gondolta, biztos csak a számára legfontosabb könyveket tartja a poncain. – Hol a konyha? – A bástyán eszünk. – Nincsenek szolgák? – Skye birodalmában nincsenek szolgák. Pech. A meglepően modern fürdőszoba után tágas hálószoba következett, ahol egy éjjeliszekrény, komód és egy hatalmas ágy állt. A matrac szélesebb

volt, mint egy hagyományos dupla ágy, talán a szárnyak miatt. Lanthe léptei elbizonytalanodtak. Thronos karon fogta – Lanthe? – Elnézést. Botladozom, mert amióta feljöttünk az óceán fenekéről, még szédülök. Thronos az ágyhoz vezette a lányt. – Le kellene feküdnöd. Lanthe leült. – A híres Igaz Hűség Ágyába? Sötét fából faragott, robusztus bútordarab volt. Ha nekimegy egy kamion, biztos nem az ágy törik össze. A támlába titokzatos vrekener írásjeleket véstek. – Itt tesszük meg? Thronos nagy nehezen felelt: – Várok, amíg jobban leszel. Már úgyis annyit vártam, még egy kicsi nem számít. Thronos serdülőkora óta várt. Ábrándozott, vágyódott – Mindjárt rendbe jövök, csak kell néhány perc, amíg megszokom a magasságot. Lanthe szinte hallotta Thronos heves szívverését. – Akkor ma éjszaka Biztos, Lanthe? Azzal, hogy eljött ide a vrekenerrel, beleegyezett a házasságba. A házasság eredménye pedig terhesség

lehet Ez súlyos döntés volt. Vajon Lanthe készen áll rá? Pandemoniában azt mondta Thronosnak, hogy ha olyan szerelmesen nézne rá, ahogy az a volár démon nézett a párjára, akkor megfontolná, hogy odaadja-e magát neki. Most Thronos arcára pillantott, és elmosolyodott. – Jó, akkor ma éjjel rád vetem magam. A férfi vigyorgott. – Akkor valamit el kell hoznom Skye Hallból. Mindjárt jövök Addig is, érezd magad otthon! Elvégre otthon vagy. Az ajtónál még visszafordult. – Nem szívesen hagylak magadra. Nyugodtabb vagyok, ha a nyomodban rohanok, vagy ha veszedelmekből mentjük ki egymást. – Itt leszek. Várlak – Miután Thronos egy vágyódó pillantással elköszönt, Lanthe ledőlt, és a csillagokat fürkészte. Thronos ágyában vagyok. Fura. Hányszor feküdt itt Thronos úgy, hogy róla álmodozott? Azt mondta, százszor, ezerszer is álmodott róla. Vajon a saját ágyában hányszor? Lanthe kicsit aggódott. Mivel Thronos még szűz volt

(és Lanthe sosem volt még szűz férfival), úgy érezte, nagy a nyomás rajta, hogy felejthetetlenné tegye az éjszakát. De hogy felel majd meg a valóság fél évezred álmainak? 46. Thronos legszívesebben repült volna, de nem tette, hiszen most nem akarta tűrni azt a fájdalmat. Inkább futott, a lába kevésbé kínozta Ma éjjel az övé lesz Melanthe. Feverisben már majdnem egymáséi lettek, legalábbis a hallucinációban, de azt a boldogságot elvették tőle. Rettegett, nehogy történjen valami, mielőtt visszatér a menyasszonyához. Előre elhatározta, hogy Aristóval még nem találkozik. Bár lehet, hogy nincs is otthon a bátyja, Thronos mindenesetre nagyon halkan lépett Skye Hall falai közé. Elhaladt a varázslók képességeit őrző terem mellett, majd az írnokok szent terme mellett, ahol az átoktettek hosszú listáját tartották feljegyezve. A szent iratok ilyen szoros közelségében beléhasított a lelkifurdalás a Melanthéval

közösen átélt házasság előtti élvezetek miatt. De ha ezeket nem is törölheti el, jóváteheti azzal, hogy tisztességes lesz és ma éjjel feleségül veszi. Családjának raktárhelyisége felé vette az útját. Odabent átkutatta a régi emlékekkel és könyvekkel teli ládákat. Mire egy távoli sarokba rejtve megtalálta, amit keresett, azt már egészen belepte a por. Aki a raktárt rendezgette, biztosan úgy gondolta, hogy Thronos soha nem házasodik meg. A dobozzal a kezében visszasietett. Fájt a lába, de máris izgatottan várta a nászéjszakát. Érezte, ahogy mindkét szarva kiegyenesedik, érzékennyé válik Megtorpant. Erősen érezte, hogy valaki figyeli Megdörzsölte a nyakát, körbepillantott. Semmit nem vett észre Ha ilyenkor egy vrekener vagy varázslóivadék járkál az utcákon, biztosan köszönti őt. Mások pedig nem találják meg az égi birodalmat. Thronos lerázta a gyanakvását, mire hazaért. Nyelt egyet zavarában, és

benyitott. A fürdőszoba mellett elhaladva látta, hogy Lanthe aranyszálas felsője fel van akasztva a zuhany mellé, szoknyája és harisnyája összehajtva fekszik a szennyeskosáron. A kék álarc egy törülközőtartón lógott. Csodálatos érzés volt látni, hogy Lanthe immár itt lakik vele. A varázslónő már zuhanyozott, Thronos pedig elgondolkodott, hogy neki is kellene. De az is időhúzás Végigmérte magát, és látta, mennyire poros. Türelmetlenül felhorkant, letette a dobozt, majd levetkőzött. A zuhany alatt a falnak támasztotta a fejét és a kezét. Jéghideg volt a víz, de férfiassága máris várakozásteljesen meredezett. Lanthe olyan szűk volt és egyáltalán, vissza tudja tartani magát, hogy ne menjen el, mielőtt beléhatol? Nem okoz majd fájdalmat neki? Lanthe megtanította, hogyan készítse fel. Gyorsan leharapta mutatóujján a karmot, majd a biztonság kedvéért a többi ujján is. Aztán a csípője köré tekert egy törülközőt, és

a hálószobába ment a dobozzal. A szíve hevesen dobogott. Lanthe az ágy végénél térdelt, és az ágy lábának faragott mintázatát cirógatta. Hosszú, fénylő haját kibontotta, és felvette Thronos egyik ingét. Feltűrte, hogy az ujja ne legyen túl hosszú. A vrekenerre döbbenetes hatással volt, hogy a menyasszonya az ő ingét vette fel. Meghatotta, felizgatta. Legszívesebben máris a két szárnya közé fogta volna, és a szarvát dörzsölte volna végig a testén. Az enyém. Melanthe itt volt az ágyában, és rá várt. Milyen gyönyörű! Nézte, ahogy Lanthe tekintete végigkalandozik rajta: az arcán, a mellkasán, majd lejjebb Sóhajtva megnyalta az ajkát. Szentséges istenek! Lanthe szeme ragyogott. Rá várt Valóságos ez? Feveris nem volt az, és nem volt az a pokolbeli időhurok sem. Thronos attól tartott, mindjárt felébred, és a szokásos reggeli fájdalmakat kell kiállnia. Akkor majd ökölbe szorítja a kezét, és rendületlenül

folytatja a keresést. Lanthe nevetve mutatott a törülköző alatt ágaskodó férfiasságára. – Most Nereust próbálod túlszárnyalni? Thronos saját legnagyobb meglepetésére felnevetett. – Hát itt vagy – Melanthe pajkos mosolyától mindig elolvadt. – Soha nem mertem remélni, hogy egyszer itt leszel majd, ebben az ágyban. – Én sem gondoltam volna. – Lanthe levette becses nyakláncát, és az éjjeliszekrényre tette. Az éjjeliszekrényükre – Képzeld, elromlott a meleg víz. – Hogy? – talán jobb, ha nem most mondja meg, hogy itt soha nem is volt meleg víz a zuhanyozáshoz. – Mi van abban a dobozban? Thronos leült Lanthe mellé, kinyitotta, és megmutatta a réges-rég hímzett nászlepedőt. Kellemes levendulaillata volt Melanthe a homlokát ráncolva széthajtogatta. – Ezért rohantál el úgy? De hát túl kicsi az ágyra. – A hagyomány szerint ennek kettőnk között kell lennie. – De akkor hogy fogunk? – Lanthe nem fejezte

be a mondatot, mert a nászlepedő közepén felfedezte a körbehímzett lyukat. – Ó, milyen pajzán! De ennek nem gumiból kellene lennie? – Átdugta az ujját a lyukon, és felvonta a szemöldökét. – Miért éppen gumiból? Lanthe felsóhajtott. – Még annyi mindent tanítok majd neked! Igazán tisztelem a hagyományt, de tényleg ragaszkodsz ahhoz, hogy legyen közöttünk valami? Thronos az ölébe vonta. – Valahogy sikerült eljutnunk idáig anélkül, hogy együtt háltunk volna. Szeretném, ha a házasságunk ebben az ágyban, hagyományos nászszertartással kezdődne. – Ez fontos a számodra? – Nagyon. – Thronos Lanthe homlokához hajtotta a fejét – Lanthe, azt akarom, hogy biztos legyél a dolgodban. Nem hosszú ideje indult be a kapcsolatunk úgy igazán. És bár nekem nem lehetne másik párom, és nem is akarnám soha, hogy legyen, de te találhatnál magadnak valaki mást. – Végigsimította a nő selymes combját. – Ha ezt megtesszük,

az azt jelenti, hogy engem választottál örök életedre. Mert ezután sosem engedlek el – Amúgy sem Lanthe Thronos arcára tette a kezét. – Téged választottalak örök életemre, amikor követtelek ide. Igen, a feleséged akarok lenni. Thronos szíve hatalmasat dobbant. – A feleségem A szarvával végigdörzsölte Lanthe nyakát. Az enyém Megjelölte az illatával A varárzslónő félrehajtotta a fejét, hogy mindenhol hozzáférjen, és engedelmeskedhessen az ösztöneinek. – Még valami – dünnyögte halkan. – Azt hiszem, már nem járok a termékeny időszakomban. Heteken át voltunk a fenevad gyomrában. Thronos felemelte a fejét. – Eleinte azért akartalak teherbe ejteni, hogy magamhoz kösselek. Most sem hazudhatok: az illatodon érzem, hogy még termékeny időszakban vagy. Már a vége felé, és enyhébben, de még tart. – Akkor most már alig van esély. – Lanthe megcsókolta a férfi nyakát, állát, a szája sarkát. –

Lenyűgözöl Nem is tudom, vajon képes leszek-e valaha megszokni az őszinteséged. – Szerintem igen. Kénytelen leszel, elvégre feleségül veszlek – Lanthe a termékeny időszaktól függetlenül is akarta. Thronos szája az ajkára tapadt. Lanthe boldogan engedte, hogy a nyelve megkeresse a nyelvét. Imádta ezt a lassú, ráérős csókot, és érezte Thronos testében a felgyülemlő feszültséget. És forró, kemény vesszőjét, ahogy hozzányomakodik. Nyelvükkel egymás nyelvét simogatták, Thronos ujjai Lanthe combján felfelé indultak. Őrülten izgató volt, ahogy a nő az ő ingét viselte, és a keze láthatatlanul kalandozott a lenvászon alatt. – Felkészítelek – suttogta Thronos rekedten. Lanthe már attól felizgult, hogy egy szál törülközőben látta Thronos tökéletes testét. De a világért sem akart neki csalódást okozni. – Mondtam már, hogy ha csak rád nézek, máris nedves leszek. Persze minden más is csodálatos, amit teszel. –

Azzal széttárta a lábát. Thronos odasimította a tenyerét, amit kissé rá is nyomott az érzékeny csiklóra. Másik keze Lanthe kemény mellbimbóját cirógatta. Finoman megcsípte, hüvelykujjával lassan körözgetett rajta. Amikor odahajolt, és az ingen át a szájába vette, Lanthe felsóhajtott, majd Thronos hajába túrt. Thronos lassan szívta, Melanthe teste megfeszült. – Imádom szopogatni a mellbimbód. Órákon át csinálnám Melanthe felnyögött, Thronos forró lélegzetével a másik mellbimbója körül kezdett izgató mozdulatokat tenni. Szívta, csókolta, és közben egyik ujját bedugta, hogy érezze, milyen nedves már Lanthe. Szikrák pattantak, a vágy viharként készült kitörni. Az ujjazás csak incselkedés volt, ízelítő abból, amit már majdnem átéltek akkor, amikor a vágyak földjén élvezték egymást. Lanthe erre gondolt, amikor Thronos már majdnem belehatolt, és megemelte a csípőjét, közben odadörgölőzött a férfi

vesszőjéhez, és alig várta, hogy befogadhassa. – Attól félek, elmegyek, mielőtt benned lehetnék – suttogta rekedten Thronos. Lanthe már készen állt. Átölelte Thronos nyakát – Gyere, hatolj belém! Gyorsan, nehogy valami megszakíthassa a nászszertartásunk. A vrekener felvonta a szemöldökét. – Éppen ugyanerre gondoltam. – Felemelte az ölében ülő menyasszonyát, akit az ágyra fektetett. Levette róla az inget, ledobta magáról a törülközőt. Gyönyörű férfiassága tettre készen ágaskodott. Lanthe boldogan legeltette a szemét a harcedzett testen, Thronos még a szárnyát is kiterjesztette, ami egyszerre volt démoni és izgató. Szarva teljesen kiegyenesedett. Amikor a nyakához dörzsölte, Lanthe azonnal nedves lett. Megjelölte az illatával, Lanthe ezt imádta. Csókolni, simogatni akarta a szarvát. Nyalogatni Thronos ajkát És mellbimbóját Végig akarta csókolni izmos hasát, lejjebb, egyre lejjebb Most már pontosan

tudta, milyen számára az ideális férfi. Ilyen! Thronos odatérdelt Lanthe két lába közé. Mindjárt megtörténik mégpedig védekezés nélkül. A biológiai óra hangosan ketyegett: Engedd! Tedd meg! Ideje már! Ekkor Thronos ráterítette menyasszonyára a nászlepedőt. Teljesen elfedte, csak a tökéletesen elhelyezett lyuk helye maradt szabadon. Felettébb bosszantó Lanthe nem használ semmit a fogamzásgátlás érdekében, Thronos viszont egy egész lepedőt helyez közéjük. De ha egyszer fontos neki Lanthe sok önsegítő könyvben olvasta, hogy a jó párkapcsolathoz elengedhetetlen a kompromisszumkészség. Amikor a nászlepedő a helyén volt, Thronos utoljára tette fel a kérdést: – Biztos vagy ebben? Akarod? – Csak csináld lassan! Thronos odahelyezkedett Lanthe fölé, miközben a karján támaszkodott. – Lassan? – Tekintete Lanthe mellbimbójára tévedt. Látta a lepedőn keresztül is, mennyire kemény. – Attól félek, nem bírom majd

sokáig. Oly régóta vágyom már erre! Másik kezével a lepedő nyílásához irányította férfiasságát. Lanthe Thronos vállán nyugtatta mindkét kezét, és várt. Amikor a férfi makkja hozzáért, felsóhajtott. – Lehet, hogy én sem bírom sokáig. – Kezéből a varázslat kék szikrái szállingóztak, körbefonták őket. Thronos felszisszent, és még erősebben nyomta magát a lányhoz. – Érzéki varázslónőm. – Szemében a birtoklás és a vágy szikrája villant. Ezüstösen csillogó tekintetéből Lanthe tudta, hogy ezúttal semmi nem akadályozhatja meg, hogy elhálják a házasságot. Thronos kicsit felemelkedett, Lanthe a vállát masszírozta. – Érzed, mennyire várlak már? Érzed, milyen nedves lettem neked? – Lanthe – Amikor a tisztáson voltunk, elképzeltem, milyen lenne, ha magamban érezhetnélek. Ma éjjel végre megtudom – suttogta rekedten Lanthe. Thronos szólni sem tudott, csak reszketett. Gyakorlatlan mozdulatai,

reakcióinak őszintesége őrült izgalommal töltötte el Melanthét. Az őszinteség afrodiziákum. Ki gondolta volna? – Thronos, izgatóbb nem is lehetnél – Lanthe ringatózott a lepedő alatt. Thronos hitetlenkedve hajtotta félre a fejét, de Lanthe pillantása meggyőzte. Ettől csak még jobban reszketett Mire a makkjával behatolt, már verejtékezett. – Annyira szűk vagy! – mormolta. – Sosem gondoltam volna, hogy ilyen forró vagy belül. – Álmélkodásától Lanthe szinte elolvadt. Pihegésétől emelkedett és süllyedt a lepedő. Ívbe feszítette a testét, hogy a mellbimbója áttűnjön rajta, Thronost ugyanis ez jobban izgatta, mint az összes néreida együttvéve. – Nem akarod, hogy legalább egy kicsit lejjebb csúsztassam a lepedőt? Thronos arcán tükröződött a tépelődés, aztán lehúzta a lepedőt Lanthe melle alá. – Ilyen gyönyörűséget vétek lenne eltakarni. Lanthe érezte, hogy egyre jobban beleszeret. Thronos a

mellbimbók láttán érzékien megnyalta a száját. Hiszen mondta már, mennyire imádja szopogatni De ha most azzal kezdi, könnyen lehet, hogy tényleg túl hamar vége lesz. Lanthe megemelte a csípőjét, hogy a vrekener a figyelmét elterelje. Ezzel mélyebben magába vonta. Elakadt a lélegzete, mire Thronos felnyögött. – Szűk Lanthe nem kiáltott fel, mert a férfi nagyon lassan, fokozatosan került beljebb. – Így jó, Thronos. Lassan A vrekener ünnepélyesen bólintott, és végtelenül lassan beljebb csúsztatta lüktető férfiasságát. Minden önuralmára szükség volt, szárnya meg-megrebbent, mintha az ujjait nyújtogatná, hogy visszatartsa magát. Izmos mellkasán verejték csillogott, kőkemény testének minden mozdulatára ügyelt. Ahogy beljebb csúszott, egy verejtékcsepp Lanthe mellére cseppent. A varázslónő megremegett, és egyre nehezebben fogta vissza magát. – Ne haragudj! – mentegetőzött Thronos. – Miért haragudnék? Mert őrülten

izgatsz? – Lanthe a férfi nyakát ölelve feljebb húzta magát, és mellével Thronos mellkasához simult. A nászlepedő derékig lecsúszott, ők pedig egyre mélyebben összeolvadtak. – Érzem a mellbimbód milyen kemény Ó szent istenek Thronos csípője önkéntelenül gyorsabban mozgott, amíg egészen mélyre nem hatolt. Felmordult Lanthe alig kapott levegőt. Egybeolvadtak, érezte, ahogy a férfi minden porcikája beleremeg az erőfeszítésbe, hogy megtartsa önuralmát. – Lanthe! Nem akartam fájdalmat okoztam? Lanthe fészkelődött, hogy tövig befogadja. – Egy pillanat – Érezte, hogy ott lüktet benne Thronos hatalmas vesszője. A szívverése ritmusára lüktetett Legyőzhetetlen szív – Semmi baj, Thronos. Jó így Nagyon jó A vrekener a tenyerébe fogta Melanthe arcát. Áhítattal suttogott – Most már házasok vagyunk. Egész életemben arra vártam, hogy így nézzen rám valaki. – Igen. Érzem – Lanthe körözött a csípőjével, Thronos

pedig felnyögött. – Nagyon is – Akkor jó. – Thronos hangja rekedt volt, mosolya ragyogott Lanthe visszamosolygott, mintha valami hatalmas teljesítmény volna, amit együtt tettek. Bár tényleg az is volt Vidámságuk egy pillanatra megszakadt, amikor Thronos kifelé mozdult. A széles makk, a hatalmas méret fájdalmas kiáltást csalt elő Lanthéból. Mielőtt újra visszacsúszott volna, megkérdezte: – Készen állsz? A varázslónő bólintott. Thronos csípője előrelendült, fejét hátravetette, nyakán kidagadtak az erek. – Ó, Lanthe! – Amikor ránézett, megint az az áhítatos arckifejezés ült ki az arcára. Férfiassága egyre nőtt, sokkal nagyobbra, mint ahogy Lanthe gondolta volna. Szinte szétfeszítette Lanthe azonban nyugalmat erőltetett magára. Mindig azt gondolta, hogy túlzás a szexuális együttlétre azt mondani: egyesülés. Most azonban, hogy Thronost végre magában érezhette, tényleg úgy érezte: eggyé váltak. Csak meg

kell szoknia a méretét. – Körözz bennem! – Körözzek? – Thronos kis köröket írt le a csípőjével, így dörzsölte Lanthe érzékeny csiklóját. – Ó! Igen! – Fellobbant a gyönyör lángja. Thronos felsóhajtott, arcán meglepetés tükröződött. Az éj csendjében a szíve hangosan dobogott. Szárnyát kitárta, a ragyogóan fénylő erek olyanok voltak, mint a hullócsillagok. De a szeme ezerszer jobban csillogott, ahogy Lanthét nézte. Újabb kört írt le, amellyel szinte mindent beborított. Lanthe végtelen gyengédséget, hálát, megkönnyebbülést és örömet érzett. Teljességet. Kezét a férfi nyaka mögé kulcsolta. – Thronos A tiéd vagyok. Az enyém vagy Összezavarsz Összezavar, ami közöttünk történik. Még el sem élvezett, de már ennyi is elég volt, ennél csodálatosabbat még soha nem érzett. Olyan volt ez az együttlét, mint egy hazatérés. Mintha aranytallérokat szórt volna a lába elé a sors. Thronos a tenyerébe fogta

a nő arcát. – Nem tudom mi az, ami most az arcodra van írva – vallotta be. – De azt hiszem, szeretem. – Ezer dolgot próbálok elmondani neked egyszerre. Például készen állok, hogy itt és most a tiéd legyek. – Most már hozzászokott a férfi méretéhez, nem is értette, hogyan élhetett eddig nélküle. – Bármit megadnék neked. – Keze Thronos hátsójára, feszülő izmaira csúszott. – Keményebben akarod? – Ó, istenek igen. – Thronos ismét kihúzta, majd lassan visszacsúsztatta a férfiasságát. Lanthe testében szétáradt az extázis, szemét lehunyta, aztán felnyögött. Újabb döfés. – Mindig ilyen érzés, Lanthe? – Nem. Soha nem volt ilyen – Lanthe ficánkolt, még többet akart – Még, Thronos! Még! – Ahogy mozogsz megőrjít! – A vrekener egyre hevesebben mozgott, és amikor a legmélyebben járt, Lanthe csiklóját is érte a nyomás. Egyre közelebb járt a csúcshoz – Olyan szoros vagy körülöttem – Thronos

gyorsított. – Nem bírom visszatartani! – Ne, még ne menj el! – mondta Lanthe, és érezte, ahogy a varázsereje felszikrázik. – Nem mehetsz még el A levegő remegett a szavaitól. Csak nem a varázserejét használta újdonsült férjén? Thronos hevesen döfködte, miközben nyögdécselt. – Lanthe! – Verejték csillogott a bőrén, izmai pattanásig feszültek. Lanthe már a látványtól is majdnem elélvezett. A hatalmas vrekener harcos, aki évszázadokon át csak rá várt, most végre átélheti, amit úgy kívánt. Érezte, hogy egyre jobban élvezi a férfi heves mozdulatait, és hamarosan elélvez. – Muszáj teljes erőből nem bírok lassítani – Ne lassíts! Csináld úgy, ahogy kívánod! Thronos felnyögött, aztán újra meg újra, hevesen, keményen mozgott, ki-be Lanthe két combja között. Kezét a nő feneke alá csúsztatta, és erősen, birtoklón markolt bele. Mindjárt mindjárt Thronos frusztráltan felkiáltott, és zavarodottan

nézett a párjára. – Lanthe, nem tudok elélvezni. – Mert lehet, hogy varázslattal tartalak vissza. – Lanthe is már majdnem a csúcson járt, amikor nagy levegőt vett, és ellenállt, mert saját magát is vissza akarta fogni. – Oldd fel a varázslatot! – Thronos minden izma megfeszült, ahogy a teste megpróbálta kilövellni a magját. – Hmm azt hiszem, szórakoztató éjszakánk lesz. 47. Hát ez minden, csak nem szórakoztató. Thronos érezte, ahogy a magja elakad, és sehogyan sem tudja felszabadítani. A teste pontosan tudta, hogy ez a nászéjszakája, hogy immár a felesége a nő, akit a karjában tart, és hogy a magját most kellene végre kilövellnie. Vesszője fájdalmasan lüktetett, ennyire még soha nem sajgott, hiszen most már készen állt a megkönnyebbülésre. Lanthe nedves forrósága szorosan körbefogta, szinte követelőzött. Thronos azt akarta, hogy az első alkalom minél tökéletesebb legyen, de csak erre a kínzó

lüktetésre tudott gondolni. Lepillantott oda, ahol a testük összeért. Hiba volt A nászlepedő nyílásán át meglátta, ahogy Lanthe rózsaszínű szeméremajkai között eltűnik hatalmas férfiassága. Látta, ahogy a lepedő átnedvesedett Lanthe izgalmától, férfiassága megrándult, szinte könyörgött. – Beleőrülök! Lanthe ugyanezt érezte. A vágy, a szenvedély villámcsapás volt. Lenyűgöző ez az összetartozás. Thronos teste minden erőfeszítéssel arra törekedett, hogy hozzájusson az áhított élvezethez, és párjának adja a magvát. Lanthe szeme ragyogott, sokatmondó pillantása kifürkészhetetlen maradt. – Engedd, Melanthe! – Thronos hangja rekedt volt a fájdalomtól. Gyönyör és fájdalom. Lanthe megcsókolta a nyakát, és a kavargó kék varázsszikrák záporában úgy nyalogatta, mint akkor, amikor az aranyport nyalogatta róla. Csodálatos volt most is, és amikor szívni kezdte, Thronos azon gondolkodott, vajon

tényleg szó szerint akarja-e megőrjíteni őt. – Engedem, amint te is megadod nekem, amire vágyom – suttogta. Thronos megértette: akkor élvezhet el, ha Melanthe már túl van az első orgazmuson. A háta mögé csúsztatta a kezét, megemelte, és egyik, majd a másik mellbimbójára tapadt a szája. Miközben nyalogatta, szopogatta a bimbót, hevesen döfködött Lanthe két combja között. – Engedd! – Mindjárt elveszítem az eszem. – Thronos, már nem bírom visszatartani – Visszatartani? – Hát szándékosan csinálja? – Mindjárt! – Mondd, mit akarsz, és megteszem! – Csókolj! Itt, a számat! Egy pillanatra összeütközött a homlokuk, ahogy egymást kereste az ajkuk. Nyelvük táncolt, egyszerre lélegeztek, nyögdécseltek, és mindketten vadul vonaglottak. Amikor már egyikük sem bírta a nyomást, a forróságot, a lüktetést, Lanthe Thronos fülébe suttogott. – Amikor érzed, hogy elélvezek add nekem a magvad! – Ó, istenek! –

sziszegte Thronos összeszorított fogakkal. – Tapaszd be a szám, mert hamarosan sikoltok! – Lanthe a férfi szemébe nézett. – Most! Thronos a tenyerével elfojtotta a felszabadult sikoltozást. Melanthe egész teste megfeszült, meglepő volt, micsoda erő lakozik törékeny tagjaiban. Amikor belül a lüktetése szorongatni kezdte a férfiasságát, Thronos megdermedt. Végre, végre Lanthénak adhatja minden cseppjét. Az első szorításra válaszként megremegett Feltörik a pecsétet. Szárnyát kitárta, és őrült szenvedéllyel mozgott asszonya lába között. Mint egy állat mint egy démon. Aztán Forró zuhatagban kitört és ömlött a magva. A mag, ami egyedül csak a párjáé lehet. Mielőtt hangja megrázta az éjszaka csendjét, szemfogait Lanthe nyakába mélyesztette aztán felüvöltött. Amikor a fogait a párja nyakába mélyesztette, Thronos szeme éjfeketére váltott. Aztán jött a harapás amivel megjelölte magának. Amikor Lanthe érezte,

hogy megjelöli, mint egy démon, varázsereje robbanásszerűen felszikrázott. A gyönyör újabb csúcsokat tört magának. Lanthe sikoltozott és vonaglott, miközben Thronos betapasztotta a száját, és keményen mozgott benne. Mélyebben, egyre mélyebben plántálta belé a magvát. Lanthe lüktetve fogadta be a forró zuhatagot, érezte Thronos karmait a bőrén, látta, ahogy a szárnya megremeg. Brutális, gyönyörű démon. Addig mozgott, amíg minden cseppjét ki nem ürítette. Lanthe elcsitult alatta Akkor elhúzta a tenyerét a nő szájáról, és lassan eleresztette a nyakát a fogaival. Hegyes nyelvével megnyalta a harapásnyomot, és hosszan boldogan felsóhajtott. Azután hirtelen magához tért, és feltámaszkodott a könyökére. – Nem okoztam fájdalmat? – Hmmm Talán a harapás egy kicsit fájt, de alig éreztem, mert éppen elélveztem. – Lanthe finoman Thronos mellkasába harapott – Gyengéd voltál, amíg csak lehetett. Thronos megnyugodva

elnyúlt. – Ez is azt bizonyítja, hogy démon vagyok? – Odébb simította Lanthe kócos tincseit. – De más vrekener férfiak nem tesznek ilyet – Legalábbis nem tudsz róla. De reggelre nyoma sem lesz a bőrömön. Ki tudhatja meg? Thronos továbbra is bizonytalanul merengett, úgyhogy hozzátette: – Lehet, hogy Pandemonia kihozta belőled a démont, de nem bánom. Bármi vagy, nekem úgy vagy jó, ahogy vagy Ami most történt közöttünk, az őrületes volt: elképesztő, és tökéletes. Semmit nem változtatnék meg. Thronos ajka büszke mosolyra húzódott. Tipikus pasi – Éreztem, ahogy elélvezel – mondta, és még csak meg sem próbálta elrejteni az ámulatot a hangjából. Lanthe nevetve összeszorította intim izmait, mire a vrekener szeme elkerekedett. – Én is éreztelek. – Lanthe egyelőre nem aggódott, hogy Thronos benne ment el. Még zsongott a feje a szextől Odavolt ezért a férfiért és nemcsak testileg, hanem érzelmileg is.

Őszintesége lenyűgözte és védtelenné tette Lanthét. Ezen az éjszakán rádöbbent, hogy a bizalom a legerősebb afrodiziákum. Thronos szeme felragyogott. – Én valahogy úgy képzeltem, hogy a magömlés ömlik, nem robban. De valójában szinte fáj, annyira erőteljes a gyönyör És a férfiassága máris felágaskodott, hogy még többet kérjen. Lanthe elmosolyodott, amikor rádöbbent, hogy ez csak a bemelegítés volt. – Megérte a várakozás? Érdemes volt tartogatni? – Pontosan úgy volt, ahogy mondtad. Ha mi ketten szexelünk, önuralomról szó sem lehet. 48. Thronost egészen átformálták az új érzések, érzelmek, gondolatok. Nem csúszott ki Lanthéból, és még mindig, vagy már megint kemény volt. Elégedetten érezte saját nedvességét – Örökké így maradnék – suttogta, és érezte, hogy Lanthe is élvezi, ahogy még mindig egymásba fonódnak. – Alhatunk így? A nő bólintott. – Rád fekhetnék, bár szerintem

úgysem lenne belőle alvás. Ha már itt tartunk mikor leszel rá képes megint? – Szinte biztos vagyok abban, hogy amikor és ahányszor csak kívánod – döfött egyet Thronos. – Ez a legjobb hír, amit valaha hallottam. – Lanthe szeme vidáman felcsillant. Thronos megcirógatta felesége selymes arcát. Lanthe a tenyeréhez dörgölőzött, és szopogatni kezdte az ujját. – Ó! – A férfi egész teste végigbizsergett, és eszébe jutott, amikor Melanthe ugyanígy szopogatta de nem az ujját Most, hogy már neki adhatta a magvát, vajon a szájába venné még? A magok pazarlása átoktett volt, de ha Lanthe le akarná nyelni, Thronos bármikor boldogan állna a rendelkezésére. Máris fel-alá járt a csípője a vágytól. Lanthe elengedte az ujját, de előbb végignyalta. Ő pedig közelebb hajolt, és – Várj! Engedj, hadd üljek fel! Thronos azonnal megdermedt. – Fáj? – Csak feküdj hanyatt! Thronos a homlokát ráncolva engedelmeskedett.

Lanthe fölé kerekedett, aztán amikor ő volt felül, kecsesen leszállt. A nászlepedő nyílása most Thronos férfiasságát mutatta meg. Lanthe megigazította a lepedőt, hogy az betakarja a férjét. Thronos szeme elkerekedett, ahogy meglátta, miként ágaskodik hatalmas férfiassága a nászlepedő lyukából. – Lanthe ez azt hiszem, istenkáromlás. – Te is betakartál, most én is betakarlak. Ilyen lesz a házasságunk. Egyenlő felek vagyunk Kicsit tiszteletlenek leszünk néha mindkettőnk fajának hagyományaihoz, de számunkra ez lesz a járható út. Thronos szíve hevesen vert. Érezte, hogy Lanthénak igaza van, de meglepte, mennyire biztos magában. – Biztosan működik majd? – Attól függ, mennyire vagy hajlandó most a kedvemben járni ezzel a nyavalyás lepedővel. Thronos hirtelen rádöbbent a legalapvetőbb igazságra. Ha mindketten hajlandók kompromisszumokat kötni egymásért, akkor a házasságuk nemcsak örök lesz, hanem boldog is. Lanthe

eljött az Égi Birodalomba, csak azért, hogy vele lehessen. Ezzel nagy áldozatot hozott, és ő ezt viszonozni akarja. – Bármire hajlandó vagyok a feleségemért. – Remek – suttogta Lanthe. – Akkor el is felejthetjük a nászlepedőt a továbbiakban? – Igen. De csak azért, mert házasok vagyunk – Thronos imádta kimondani ezt. – A nászlepedőnek ez volt a szerepe Lanthe levette, és az ágy végébe hajította. – Akkor innen folytathatjuk. – Mosolyogva ráült a férjére, de úgy, hogy megtartotta magát a vesszője fölött. – Akkor ez lesz Thronos és Lanthe pandemoniai pozíciója. Thronos vigyora elhalványult, arcára kiült a mámoros szenvedély, ahogy Lanthe lassan rácsúszott, és magába fogadta őt Minden változik. Amikor a lehető legmélyebben volt benne, felnézett gyönyörű feleségére. Melanthe fényes haja összekócolódott, arca szívszorítóan szépséges volt, és a varázslat csak úgy kavargott körülötte. Thronos

észrevette, hogy a mellbimbója éppen olyan rózsás piros, mint a szája. Hosszan nézték egymást. – Milyen nagy vagy, és milyen kemény és az enyém. Éppen ez kell egy ilyen mohó kis varázslónőnek. Thronos olyan büszke volt magára, mint még soha. Lanthe a vállára támaszkodva felemelkedett Az éj hűvös volt, a vrekener nedves vesszőjét kissé fújdogálta a hűs szellő, amikor pedig megemelte a csípőjét, hogy visszacsússzon a puha melegségbe, Lanthe lejjebb ereszkedett. Thronos szeme fennakadt. Melanthe lassan meglovagolta, keble olyan hevesen ugrándozott, hogy szinte megbűvölte a férfit. A szemének nem volt elég, a keze is gyönyörködni akart benne. Masszírozni kezdte – Milyen gyönyörű Elhallgatott, mert Lanthe fel-le csúszkált rajta, megszorította belül. – Lanthe! – Jó érzés? – kérdezte a nő dorombolva. – Azt akarom, hogy ennek soha ne legyen vége! – Thronos szinte el sem hitte, hogy ez már tényleg a valóság.

Tudta, hogy időbe telik majd, mire el meri hinni. Álmai párja most itt van az ágyában, és úgy kívánja a testét, ahogy ő mindig is vágyott erre. Lanthe kihúzta magát, felemelte a karját, és így lovagolt tovább. A vrekenernek még a lélegzete is elakadt. Varázslatos varázslónő! Lanthe két keze elindult lefelé, az egyik a mellén állapodott meg, a másikkal simogatni kezdte a csiklóját. Thronos a jövőben sokszor élvezheti majd a látványt, ahogy a felesége örömet okoz magának, de most odébb tolta a kezét, hogy a saját ujjait használhassa. Simogatni kezdte a duzzadt csiklót. Lanthe feje hátrahanyatlott Haja vége Thronos combját csiklandozta izgatón. Minél tovább simogatta Lanthe csiklóját, annál hevesebben mozgott a csípője. Ez a simogatás – Mindjárt elmegyek megint! Lanthe ránézett. – Ezúttal nem tartalak vissza. – Jó tudni – felelte rekedten a férfi. Erős késztetést érzett, hogy a lány köré vonja védelmező

szárnyát. Megjelölte a szarvával, a harapásával, Lanthe pedig elfogadta ezeket az ősi, ösztönös jelzéseket. Thronos félig felült, átölelte, és amikor a szárnyával körülfogta, a nő még nedvesebb és még szenvedélyesebb lett. – Teszik a szárnyam, ugye? Lanthe pihegve bólintott. – Annyi meglepetést okozol nekem mindig Átölelték egymást, összesimultak, a vrekener beleremegett a boldog megelégedettség érzésébe. Ketten voltak a szárnyak sátrában, elszigetelve a világtól, miközben a vrekener két szárnyán szinte felfénylettek az erek. – Amikor felsikoltok, azt szerinted a szárnyadon túl is meghallhatják? Thronos feltérdelt, és megtámasztotta Lanthe fenekét. Lanthe ráfonódott, a lábával is szorosan ölelte. – Lehet, hogy mások is így tudnak csendesek maradni? Csak egy módja van, hogy megtudjuk. Lanthe suttogva felelt: – Mindjárt a csúcsra jutok. – Odahajolt, és izgatón csókolta, szívta a férfi nyakát, miközben

fészkelődött. Amikor Thronos érezte, hogy a párja hozzádörzsöli a csiklóját, nem bírta tovább Robbant. Kiáltása visszhangzott szárnya sátrában, és most már teljes erejéből pumpálta magját, ahogy döfködött. – Milyen forró! – Lanthe még gyorsabban lovagolta. – Én is elélvezek! Veled – Remegve tapadt rá egész testével, fejét a vrekener szárnyának támasztotta, és sikoltva elélvezett. Euforikus érzés volt ismét kielégíteni egymást. Thronos most már finomabban mozgott, érezte Lanthe lüktetését, ahogy egyszerre élveztek el. A vrekener hitetlenkedve mormogott – Lanthe Csitult bennük a szenvedély vihara, de még remegtek, mintha a gyönyör utórezgéseit éreznék. Aztán Lanthe odahajtotta a fejét Thronos vállára, és pihegve megsimogatta a mellkasát. – Így ni. Most már én is megjelöltelek Sokáig feküdtek Thronos szárnya alatt összesimulva, és titkokat suttogtak egymásnak, akárcsak gyermekkorukban. Thronos

már akkor megmondta, hogy ha felnő, feleségül veszi a lányt. Milyen igaza volt! Lanthe az övé lett. Már nem is számolta, hányszor A nászéjszaka nem akart véget érni. A nászlepedő az ágy sarkában hevert, a két paplan úgyszintén, Thronos szárnya elég melegséget adott. Lanthe nézte a kócos, álmos, nyugodt és elégedett férfit, közben megsajdult a szíve. – Olyan volt, amilyennek elképzelted? – kérdezte. – Nem igazán, bárányka. – Hanem? Thronos összevonta a szemöldökét, és kereste a szavakat. – Amikor először találkoztunk, az illatod olyan volt, mint az ég és az otthon. Amikor benned vagyok, olyan, mintha először látnám az eget, vagy mintha örökkévalóságnyi távollét után hazatérnék. Olyan, mintha minden vágyam egyszerre válna valóra. Ilyen teljességre nem számítottam. Lanthe még sosem hallott ilyen megható vallomást, Thronos azonban felsóhajtott. – Gondolom, zagyvaságnak hangzik, de a te hibád. Elveszítem

az eszem. Miattad – Aztán visszakérdezett: – Olyan volt, amilyennek elképzelted? – Nem. Sokkal jobb – Vagyis? Hogy lehetne elmagyarázni, amit érzett, amit megértett? – Sok mindent tanultam ma éjjel, Thronos. – Odébb simította a férfi haját. – Biztonságban érzem magam melletted Összetartozást érzek, és ezek az érzések mindent áthatnak. Függőséget okoz A férfi bólintott. – Én ugyanezt érzem. Bármit megadnék, megtennék érted – Szóval maradjunk annyiban, örülök, hogy eljöttem ide veled. Thronos elmosolyodott, szeme lassan lecsukódott. Lanthe még sosem látta aludni. Hetek óta nem aludt, de most, hogy a saját ágyában volt, és a feszültségtől is megszabadult, talán sikerülhet. – Pihenned kellene – mondta Lanthe. Thronos a hátára fordult, ő pedig odahajtotta a fejét a mellkasára. A vrekener izmos karja átölelte. – Holnap nagy nap lesz – Lanthe egész életében arról álmodott, hogy ezeket a szavakat

kimondhassa a férfinak, aki szereti őt. – Nem szívesen alszom el. – Thronos még erősebben ölelte – Attól félek, nem leszel itt, amikor felébredek. Melanthe szíve összeszorult. – Házasok vagyunk. Nem megyek sehová nélküled – És ezt komolyan is gondolta. Thronos a férje volt A szeretője, az élete A legjobb barátja. Kiséé aggódott ugyan, hogy mit hoz a holnap, de bízott magukban. Thronos félálomban még megszólalt: – Most, hogy minden álmom valóra vált, nem is tudom, álmodhatok-e még egyáltalán. Jaj nekem! Lanthe nézte alvó férjét. Menthetetlenül beleszerettem 49. Lanthe még sosem látott ilyen fénylő, vidám napsütést, mint itt. Egyetlen csepp megbánást sem érzett, mégis morogva megjegyezte: – Úgy érzem magam, mint Benjamin közlegény. – Lanthe, nekem fogalmam sincs, ki az. Thronos hangja csak úgy vibrált a nevetéstől. – Oltsd el a lámpát! – Nem tudom. A napsütést nem lehet eloltani Lanthe hunyorogva

kinyitotta a szemét, és látta, hogy Thronos ott ül az ágy szélén, akár egy nagyúr. – Nos, elégedett vagy? – kérdezte Lanthe. A vrekener mosolya ugyanolyan ragyogó fehér volt, mint lenvászon inge. Micsoda vonzó férfi! Thronos bólintott. – Ma reggel zavartan ébredtem, azt hittem, csak álmodtam a tegnap éjszakát. Aztán láttam, hogy itt alszol mellettem, fejed a vállamra hajtva. És felfogtam, hogy nem álom Egybekeltünk – Mélyen Lanthe szemébe nézett. – Soha ilyen gyönyörű reggel nem virradt még. Milyen más volt ez, mint azok a szex utáni reggelek, amikhez Melanthe már hozzászokott! – Mennyi ideje ülsz itt? – Néhány órája. Szeretem nézni, ahogy alszol Lanthe ezt bárki mástól furcsának találta volna, de a férjétől nem. Úgy aludt, mint a tej. Sokáig nézte Thronos nyugodt, álmos arcát, és amikor végre álomba merült, semmi nyugtalanság, semmiféle rémálom nem kínozta. – Gyere! Alig várom, hogy bemutassalak a

többieknek. Remek. – Valami finom reggelit keresünk neked. Almás pitét kérsz? Vagy mézes kenyeret? Lanthe gyomra megkordult. – Jó, csak lezuhanyozom. – Amikor felállt, és összefogta a haját, Thronos tekintete a mellére szegeződött. A lány összevonta a szemöldökét, és riszálva kiment a fürdőszobába, hiszen tudta, hogy a vrekener most a hátsóját szemléli. Thronos felmordult, Lanthe felnevetett. Sejtette, hogy mielőtt elindulnak, még lesz programjuk. A fürdőszobában a tükörbe nézett. Szeme ragyogott, arca kipirult. Kicsit bánta, hogy már nem lehetett látni Thronos harapásának helyét a nyakán. A zuhany alól kikiabált – Meg kellene javíttatni, hogy legyen meleg víz, jó? – A csapot teljesen megnyitotta, de a víz még csak langyosra sem váltott. – Az Égi Birodalomban nincs meleg vizes zuhany! – kiabált vissza Thronos. – Hát ez baromi jó vicc – morgott magában Lanthe. Nagy levegőt vett, és a hideg vízsugár alá állt.

Felsikított – Ez rémes! Nem voltam felkészülve arra, hogy egy laktanyában kötök ki. Thronos belépett a fürdőszobába, és széles vigyorral az ajtónak dőlt. – Mi, vrekenerek úgy gondoljuk, hogy a hideg víz jót tesz a testnek és az elmének. – Igen? Nagy kár, mert a meleg víz viszont jó a kora reggeli szexhez. A férfi szeme felcsillant. – Megmelengetlek Amikor később kijöttek a fürdőszobából, már Lanthe sem kifogásolta a hideg vizet. És most ő vigyorgott elégedetten Megtörülközött, a ruháiért nyúlt. Teljes ünnepi öltözék, amit előző nap viselt. Még álarca is volt A bőr- és nemesfém öltözékek egyik előnye, hogy könnyű őket tisztítani, és rögtön meg is száradnak. Felvette a szoknyáját – Keressek neked néhány köntöst? – kérdezte Thronos. Lanthe kérdőn nézett rá. – Rendben, de nem veszem fel, csak ha már átalakítottam úgy, ahogy nekem megfelel. – Lanthe még a viktoriánus korban megtanulta,

hogyan alakítson át magas nyakú, földig érő, hosszú ujjú ruhákat rendes, ujjatlan miniruhákká. Azaz nem ő csinálta, hanem elmagyarázta a varrónőjének. Thronos kis gondolkodás után felelt. – Hát jó. Rendes pasi, gondolta Lanthe. – Már attól féltem, meg is lesz az első házastársi összezördülés. – Felvette a felsőjét. A varázslók szokásos viseletéhez képest ez az öltözék kifejezetten diszkrétnek bizonyult. A szoknya alja majdnem térdig ért, a csizma magas szára szintúgy. Lanthe lábából szinte semmi nem látszott. – Tudom, milyen nagy kompromisszumot kötöttél azzal, hogy ide eljöttél velem – mondta Thronos. – Szeretnék én is ugyanekkora kompromisszumokat kötni. Különben sem akarok veszekedni, én csak akkor szeretném a sikítozásodat hallani, amikor éppen a gyönyörtől nem bírsz magaddal. – Azaz ma, kicsit később? – Lanthe óvatosan megfogta Thronost a lába között, és örömmel érezte, hogy a férfi

hozzádörgölőzik. Lanthe felvette a csizmáját és a kesztyűjét, gyorsan befonta a haját, Thronos pedig elégedetten szemlélte minden mozdulatát. – Idehoznád a nyakláncom? Thronos már hozta is, és Lanthe nyakába akasztotta. – Dühös vagyok magamra, amiért nem ajándékoztam neked korábban. – Hát, kicsit el voltunk foglalva a sárkányokkal, démonokkal és darazsakkal. Kincs ez nekem, mintha tőled kaptam volna Elvégre te tetted kockára az életed, hogy megszerezd. Még ha nem sziliszkusz arany lenne, akkor is ez volna a kedvencem. – A varázslók gyűrűt húznak egymás ujjára, amikor összeházasodnak, ugye? Lanthe megpördült. – Igen! Én is szeretnék egy gyűrűt! Aranygyűrűt, rengeteg arannyal. Thronos elmosolyodott. – Ha a párom szeretne valamit, hogyan is tagadhatnám meg tőle? Lanthe mosolyogva felvette álarcát. – Akkor menjünk, legyünk túl ezen! Thronos ekkor kézen fogta, ő pedig büszkén lépdelt a férfi oldalán.

Amint kiléptek az ajtón, egy vrekener férfi üdvözölte őket, mintha csak erre járt volna. Magas, széles vállú, nyúlánk, volt, akár Thronos. Szeme sötétzöld volt, világosbarna haját a tarkóján összefogva viselte. Lanthe megdermedt, amikor megpillantotta ezüstszínű karmait. Egy lovag Vajon hány varázslót gyilkolt meg? Hányat fosztott meg a hatalmáról? – Üdvözöllek, Jasen! – szólt Thronos. – Nem tudtam, hogy tudtok az érkezésemről. Lanthe a homlokát ráncolta Jasen reakciójára. A vrekener tűnődő arckifejezése mintha megkönnyebbülést sugárzott volna. Valahogy úgy, mintha hirtelen átadott volna egy mázsás súlyt, vagy egy veszedelmes állatot. – Melanthe, bemutatom Jasent! – Thronos azzal is jelezni akarta a felesége iránti tiszteletét, hogy a férfit mutatta be neki, és nem fordítva. – Jasen, ő Melanthe hercegnő, a párom – Hát megszerezted őt. Lanthe nem nyújtott kezet, sőt, kezét a háta mögé rejtette,

mert kéken szikrázott a tenyerén a varázslat. Jasen egy pillanatnyi döbbenet után ismét visszanyerte a nyugalmát, majd Thronoshoz fordult. – Nagyuram, a lovagok összegyűltek Skye Hallban egy fontos tanácskozásra. Eljössz? – Ott van a bátyám? Nem, nagyuram, attól félek, nincs. Ránézésre Thronos maga volt a megtestesült nyugalom, de Lanthe már tudta, ha a sebhelyek kissé sápadtak az arcán, az azt jelenti, nyugtalankodik. – Sajnálom, Thronos. Tudom, hogy fontos lenne Aristóval egyeztetned. – Csak az istenek tudják, miben sántikál éppen. – Jasenhez fordult – Melanthe is velem jön. – Kézen fogva követték a lovagot a homokos völgybe vezető úton. – Nem hagyom, hogy a tanácsban bárki tiszteletlenül bánjon veled. Ne feledd: a hercegnőjük vagy! Mindjárt bele a mély vízbe Lanthe örült, hogy erős a varázsereje. – Nem hiszem, hogy jó ötlet jelen lennem. Mi van, ha éppen rólam akarnak beszélni? Mi van, ha veszély

leselkedik rám? Thronos érezte a felesége körül gomolygó varázserőt. – Meg tudod te védeni magad. Csak ne tégy túl sok kárt senkiben! Haha. – Tudod, hogy megölném őket mind egy szálig, ha bántani akarnának. Odafent, a dombokon, a vrekenerek megálltak, hogy megbámulják a varázslónőt. Mit tenne Sabine egy ilyen helyzetben? Kihúzná magát, és nem hagyná, hogy varázslócsalád legfeltűnőbben bárki sarja. megfeledkezzen Lanthe bámulták, is így azoknak arról, hogy cselekedett. egy nemes Akik királynőhöz a illő leereszkedéssel biccentett. Értette, miért nézik meg ennyire. A ruhái nyilván sokkolóan feltűnők, és csak úgy szikrázik körülötte a varázslat. Aztán ott van a csodálatos, páratlan nyaklánca. Sejtette, hogy a vrekener nők titokban sóvárognak utána. A férfiak mind fehér lenvászon inget és bőrnadrágot viseltek, a nők pedig bő, jellegtelen ruhákat, amelyek csupán az arcot és a kezet

hagyták szabadon. Szárnyukat olyan szorosan tartották, mintha szégyellnék. Éppen úgy néztek ki, mint akik csendben, unottan szoktak házaséletet élni. Éppen a varázslók ellentétei voltak. De valaha Thronos is ilyen volt mielőtt Lanthe fülön csípte volna. Ezeknek a vrekenereknek fogalmuk sem volt, hogy a Lanthehurrikán éppen most ért partot Skye-ban – A vrekenerek mindig ilyen komolyak? – Ha Lanthénak nem lett volna róluk némi fogalma, még a végén azt gondolhatná, hogy valaki elvarázsolta őket, és komor búbánatot bocsátott rájuk. Még arra is számított, hogy az anyák sikítva zavarják be gyermekeiket a házuk menedékébe, a furcsa, tetőtlen szobákba. De a vrekenerek nyugodtak, rezzenéstelenek voltak. Nem mosolyogtak. – Általában nem ennyire feszültek. Kíváncsi vagyok, hogy mi történt. Amint a vrekenerek közelébe ért, Thronos erőt vett magán, hogy ne sántítson, bármennyire is fáj. Lanthe varázslata működött rajta

előző este. Talán a fájdalommal kapcsolatban is tudna segíteni A fájdalom eltörlésére használt varázsige könnyen okozhatott galibát. Lanthe az előnyeiről és hátrányairól vitázott magában, amikor eszébe jutott, hogy valami hiányzik. – Hol vannak a varázslók? – Jó kérdés. Nemsokára megtudjuk Skye Hall ott magasodott előttük. Lanthe előző este alaposan szemügyre vette, és elgondolkodott, milyen különös, hogy itt van, a vrekenerek uralkodói székhelyének közvetlen közelében. Most pedig beléphet. Sabine el sem hinné Lanthe és Thronos felment a lépcsőn. Thronos megrázta a szárnyát, mintha harcra készülne. Egy váróhelyiségbe értek. Lenyűgöző építészeti remekmű volt, ám Lanthe számára értelmezhetetlen. Tető nélkül leginkább romnak, vagy arénának tűnt, ám ragyogóan tiszta volt. Itt egy kétszárnyú ajtón át egy nagy terembe jutottak, amelynek a közepén hatalmas, kerek asztal állt. Körülbelül negyven

vrekener férfi ült körülötte, támla nélküli székeken. Micsoda hímuralom! Egyetlen rangos nő sem volt jelen. Ciki Nem látott trónt, sem emelvényt a teremben. Olyan volt az elrendezés, mint azok a városházi termek, ahol a főrendűek úgy tesznek, mintha közrendűek volnának, és senki nem lenne senkinek a feljebbvalója. (Viszont, ha nagy szarkeverés történik, végül úgyis a királyi fejek hullanak minden esetben.) A vrekener férfiak döbbenten meredtek Lanthéra. Thronos felemelte a varázslónő kesztyűs kezét. – Íme, a feleségem, a ti hercegnőtök! Melanthe, a Deie varázslónemzetségből. Lanthe ránézett, a szíve nagyot dobbant. Thronos tekintetében teljes elfogadás tükröződött. A férjem Lanthe annyira boldog volt, hogy varázsereje felszikrázott. Éles pillantások szegeződtek rá, de senki nem szólt egyetlen szót sem. Bizonyára azt hitték, ez csak amolyan varázslatmaradék hiszen Thronos már elvette a varázserejét.

Hát tévedtek. A vrekenerek, akik először tértek magukhoz a sokkból, végre felálltak hercegük tiszteletére. Akik nem tették, azokra Thronos addig meredt gyilkos tekintetével, amíg ők is fel nem álltak. – Feleségem és én kíváncsian várjuk a legújabb híreket a birodalomból. Amikor a vrekenerek sorra elléptek az asztalról, és térdre ereszkedtek, Thronos sebhelyei elfehéredtek, Lanthén valami súlyos, nyomasztó érzés lett úrrá 50. Meghalt a bátyám! A vrekenerek senki más előtt nem térdelnek le sem ebben a birodalomban, sem más birodalmakban, csak a királyuk előtt. – Aristo? – kérdezte Thronos kurtán. Jasen felelt: – Nemrég elhunyt, nagyuram. Bocsáss meg, hogy nem szóltam, de a tanács gyűlését megelőzően nem mondhattam semmit! És sok minden van, ami magyarázatra szorul. – Sajnálom, Thronos. – Melanthe ugyanolyan döbbentnek tűnt, mint a férje. Thronos nyugalmat erőltetett magára. – Üljetek le! – Egy székhez

vezette Lanthét, és mellé ült. – Hogyan halt meg? – Meggyilkolták – felelte Jasen. – A Halál démonarchia királya ölte meg. Meggyilkolták? – Annak a démonarchiának nincs királya – szólt közbe Melanthe. – Jó barátom Bettina, a hercegnőjük. Félig varázsló, és néhány héttel ezelőtt még nem volt férjnél. Jasen Lanthéhoz fordult. – Tudomásunk szerint a hercegnőt egy dák vámpír vette feleségül. Egy lovagi tornán nyerte el a kezét Thronos kérdő pillantást vetett Lanthéra. – A dákok tényleg léteznek? Azt hittem, ez csak legenda. – Én mindig úgy tudtam, hogy léteznek. Attól félek, sokkal tovább voltunk távol, mint gondoltuk. – Én is ettől tartok. – Thronos ismét a többiekhez fordult – Mi oka volt ennek a királynak egy másik királyt meggyilkolni? – Vannak, akik szerint bosszúból, állítólagosan a dák vámpír Aráját ért atrocitások miatt. Thronos összevonta a szemöldökét. – Állítólagos

atrocitások? – Melanthe esetében nem csupán szókimondó természete, de ez az udvarias köntörfalazás is ellenszenvesnek bizonyult. Lanthe szomorúan elmondta, amit tudott. – Néhány hónappal ezelőtt Bettinát megtámadta négy vrekener. A hercegnő ártalmatlan, apró, ifjú leány volt, soha senkinek nem ártott. Minden csontját összetörték, aztán leöntötték szesszel, hogy elevenen elégessék, de szerencsére még időben megmentette valaki. Thronos emlékezett, hogy Melanthe mesélte, nem csupán őt és a nővérét üldözték, bántották. Arra számított, hogy a lovagok tagadják majd. Várta, hogy a harcosok visszautasítják a vádat, mely szerint egy vrekener képes lehet ilyesmire. Néma csend honolt, Thronost a hideg rázta. Minden szem Jasenre szegeződött. Thronos feltételezte, hogy a király halála után Jasen lett az ideiglenes vezető. Ez meglepő volt Inkább Cadmus, a rangidős lovag lehetett volna erre alkalmas. De Cadmus csendben ült és

várt. Jasen folytatta – A vámpír elvitte a bátyád, és három lovagot. – Honnan? Az asztal körül ülők rémült pillantásokat váltottak. – Innen. Ideillant Egy vérszívó megtalálta az égi birodalmat. – Az meg hogyan lehetséges? Vámpírok csak oda illanhatnak, ahol már jártak. És mi van az őrséggel? – Fogalmunk sincs, hogyan csinálta, és azt sem tudjuk, hogy visszatér-e valaha más vámpírokkal vagy démonokkal. Nagyobb létszámú őrséget állítottunk. Rejtett őrség. Akkor hát ők figyelték előző éjjel Thronost – Készek vagyunk további lépéseket tenni. Nagyuram, az eset érthető módon felkorbácsolta a kedélyeket a népesség körében. Thronos csupán annyit akart, hogy feleségül vehesse Lanthét, és megpróbáljon valahogy megegyezésre jutni a bátyjával. De most Király lettem. A családja utolsó sarja Nehéz volt felfogni, hogy Aristo halálával a vrekenerek sorsa az ő vállán nyugodott. – De miért éppen az én

fivérem volt a vámpír célpontja? Ismét Jasen felelt: – Elképzelhető, hogy Aristo a négy közül az egyik király volt, aki Bettina hercegnőt bántalmazta, nem is sejtve, ki lehet ő. Tehát elképzelhető, hogy Aristo megkínzott, és halálra akart égetni egy kis varázslólányt. Thronos fejében megszólalt a hangja – Mindnek meg kell halnia! Thronos úgy érezte, nem kap levegőt, de továbbra is tökéletesen nyugodtnak látszott. – Nagyuram, történt más is. A vérszívó elvitte a bátyád tüzes kaszáját. – Súlyos veszteség, de nem végzetes. Van három másik – És Thronos nem akarta, hogy a lovagok a jövőben a varázslók képességeinek begyűjtésére használják őket. A szavam törvény lesz. – A vámpír odaadta Morganának, aki visszaélt vele, és kiszabadította a képességeket a kincstárunkból. Minden varázserőt visszavett. – Kiürítette a zárt kincstárat? – Vajon mi mást tehet még a kaszával? Jasen bólintott. –

Néhány képességet útjára küldött, hogy a tulajdonosát megtalálja. Ezt onnan tudjuk, hogy az itteni varázslók közül néhányan visszakapták a varázserejüket. – És hol vannak? – kérdezte Melanthe. – Elmenekültek. Tudomásunk szerint egyikük visszakapta teleportáló képességét, és a többi is vele menekült. Elmenekültek. Tehát Melanthénak igaza volt, és valóban rettenetesen érezték itt magukat, hiszen az első adandó alkalommal elmenekültek. Thronos a feleségére nézett – Igazad volt. Mindenben Lanthe most már nem akarta, hogy feltétlenül igaza legyen, elvégre elkötelezte magát, hogy itt él majd. És nem örült, hogy ő lett a vrekenerek királynéja. Bármelyik másik faj királynéja? Hát persze, az jó lenne. De a vrekenereké? Egy másik lovag emelkedett szólásra. Melanthe nem találta szimpatikusnak a sápadt, világos hajú, halvány szemű, testes lovagot. A többi vrekener csendes, megfontolt jellemnek tűnt, de ez a fickó

inkább sunyinak, alattomosnak. Mint a varázslóudvaroncok általában. – Nagyuram, a Szövetség négy népe hadat üzent nekünk. Ha ehhez a varázslók ősi hadüzenetét is hozzátesszük, akkor öt. Lanthe néhány héttel azelőtt még örvendezett volna a hírnek, de most már idetartozott. Thronos még ezt a hírt is látszólag rendíthetetlen nyugalommal fogadta. Melanthe legszívesebben megcsókolta volna – Halljam, Cadmus! Kik azok? – A Haragdémonok, a Boszorkányok Háza, a Dákok, és nem meglepő, hogy a Haláldémonok is. – Cadmus a súlyos híreket szinte lelkendezve tálalta. Talán szeret háborúzni? Thronos összehúzta a szemét. – Mit tudunk az ellenségről? – Nem sokat, nagyuram – felelte Jasen. Lanthe arra gondolt, hogy ez a vrekener nem is olyan rettenetes, sőt, Cadmushoz képest józan, értelmes alak. – A dákok a titkos birodalmukban élnek, de nemrégiben elkezdtek kommunikálni más közösségekkel. Új királyuk maga az

Ősellenség. Lothaire Lothaire? Az bizony nem egyszerű. Thronos Lanthéhoz fordult. – Te ismered őt. – Igen. Ha van számára üzenetünk, megpróbálhatom közvetíteni – Lent állomásoznak a hírvivőink – mondta Thronos. – Remek. De nem értem, miért üzent hadat Lothaire Különös Jasen válaszolt: – A Haláldémonok új királya egy dák királyi sarj. Lothaire véleményünk szerint a rokonának nyújt segítséget. – Arra számítottam, hogy a haragdémonok is hadat üzennek – mondta Thronos. Miattam Most már érthető, hogy a haláldémonok és a dákok miért tették, amit tettek. De a boszorkányok? Ők nem a Vertas szövetség tagjai? Mindig békében éltek a vrekenerekkel, annak ellenére, hogy a varázslók közeli rokonai. A történelem során a boszorkányok és a varázslók nem sokszor voltak jóban. Nem úgy, mint Lanthe és Carrow Cadmus vállat vont. – Nem tudjuk, miért tekintenek bennünket ellenségnek. Lanthe tudta. Gyanította,

hogy Carrow is élve jutott ki a börtönszigetről, és még mindig őt próbálja megtalálni. Igazán kedvelem azt a boszorkányt. Cadmus folytatta: – Azt javasolom, küldjünk sereget a vámpír ellen, aki belopakodott a birodalmunkba. A vrekenerek ereje majd összetöri a haláldémonokat. Ha a dákok is harcolni akarnak, majd megbánják ők is. Thronos szigorúan felelt: – Igen gyorsan háborúkba kevernéd amúgy is nehéz helyzetű királyságunkat. Cadmus összepréselte az ajkát. – Aristo királynak nem volt temetési szertartása, mert a vámpír levágta bátyád fejét, és a fertelmes démon a lovagi tornán a hercegnőjének ajándékozta. – Megint úgy tűnt, hogy Cadmus élvezettel jelenti be a szörnyű híreket. Lanthe megszorította Thronos kezét. Bizonyára felkavarta, amit hallott, de ez egyáltalán nem látszott rajta. Thronos Cadmushoz intézte szavait. – Hadat üzennél a haláldémonoknak? Ők minden gyilkosság után erősebbek lesznek. Azaz

erősíti őket a háború Királyságuk különleges védelemmel is rendelkezik a vrekenerek ellen. Ami a dákokat illeti, a legfélelmetesebb vámpírfajról beszélünk, erejük és ravaszságuk legendás. Lothaire évezredek óta él – A halhatatlanok egyre erősebbek lesznek, ahogy korosodnak. – A varázslók is háborút akarnak – felelte Cadmus, mintha Lanthe meg sem szólalt volna. – És most közülük került ki a királynénk? Honnan tudhatjuk, ki mellé áll? Hát kezdődik. – Feltétel nélkül Thronos mellett állok – jelentette ki Lanthe. – Mindent megteszek, hogy védelmezzem őt és az érdekeltségeit. – Te, ez a Cadmus egy seggfej. – De még mekkora. – Ezek csak egy varázslónő szavai. Lanthe körül kék fény örvénylett, Thronos felcsattant. – Királynéd szólt. Hallgass! Cadmus lélegzete elakadt. – Az ott nem varázslatmaradvány! Meghagytad a varázserejét? A többiek is meglepetten bámultak. – De hiszen én éreztem, amikor

éppen ő parancsolt nekem, akaratom ellenére. Miről beszél ez a barom? – Mikor érezhette a varázserőm ez az alak? – Velem volt Louisianában, amikor tavaly megpróbáltunk elkapni. Jasen is ott volt. Hoppá. Cadmus az asztalra csapott – Ha a birodalmunkban marad, a varázserejét el kell venni. Ez a törvény. Thronos kísértetiesen nyugodt hangon felelt: – Azt a törvényt éppen most változtattam meg, Cadmus hadvezér. Jobb, ha tudod Cadmus robbanni készült, de Jasen közbeszólt: – Már elég szomorú hírt közöltünk a királyi párral. – Thronoshoz és Lanthéhoz fordult. – Készen áll a lakosztály Skye Hall termeiben Thronos tétovázott. Lanthe gondolatban rászólt: Cadmus majd később megkapja a magáét, de most kétfős hadseregünknek négyszemközt kellene gyülekeznie. Thronos királyi méltósággal felemelkedett. – Sok gondolkodnivalóm van. Később újra tanácskozunk A királyi pár kéz a kézben kivonult. A lovagok sorfalat

alkottak, szárnyaikat diadalívként tartották királyuk feje fölé. Még Cadmus is Lanthe szeretett Thronos szárnya alá bújni, de más vrekenerek szárnyától rettegve iszonyodott. Nyugodj meg, Lanthe! Melanthe visszafojtotta a lélegzetét, amíg ki nem értek a szárnyak sorfala alól. A királyi rezidencia egy kiálló sziklatömbre épült, széles lépcsősor vezetett a bejáratához. Belül számos, tágas, tető nélküli szoba várta őket. Itt is meglehetősen puritán volt minden Thronos körbevezette Lanthét, de a figyelmét közben cikázó gondolatai uralták. Lanthe levette a kesztyűjét Otthon, édes otthon Thronos kikísérte az erkélyre, de megállt. Innen egészen a birodalom széléig ellátsz. Nem akarom, hogy megijedj – Ha itt vagy, nem félek. – Igen, giccses, de Lanthe tériszonya megszűnt a férje mellett, hiszen tudta, hogy bármilyen magasságban biztonságban van vele. Az erkélyen Thronos védelmezőn átkarolta. A távolban a

vakítón kék égen további szigetek lebegtek, mindegyiken egy-egy város állt. Alattuk vihar készült, villámok cikáztak. Lenyűgöző volt a látvány, de Thronosnak és Lanthénak dolga volt. Lanthe a férje szemébe nézett – Nagyon büszke voltam ám rád a tanácsteremben. – Miért? – kérdezte, miközben visszakísérte a lányt a szalonba. – Nem látszott rajtad, hogy folyamatosan olyan hírekkel bombáznak, mint a tökön rúgás. – Kösz – A látszat fontos. Omort uralma is azért dőlt meg végül, mert már senki nem hitt neki. A hatalma továbbra is szinte isteni volt, de nem volt igazi vezér, és elveszítette a követőit. Furcsa, hogy ezt éppen én mondom neked, de a vrekenereknek most erős királyra van szükségük. Azaz rád Thronos felsóhajtott. – Soha nem akartam király lenni. – Én mindig vrekener királyné akartam lenni. Thronos a homlokát ráncolta. – És most? Most már megengedhetem magamnak, hogy kicsit úgy nézzek ki, mint

akit tökön rugdostak? – Előttem nyugodtan. A vrekenerek újdonsült, jellemes, erényes királya lerogyott egy székre és csak ennyit mormolt: – Bassza meg! Lanthe odahúzta mellé a székét. – Megoldjuk. – Végig neked volt igazad. Semmi nem úgy van, ahogy gondoltam. Fekete-fehéren láttam a világot, most pedig minden szürke. – Sajnálom, hogy elveszítetted a fivéred. – Lanthe ennél őszintébb részvétet nem tudott nyilvánítani. – De remek király lesz belőled. – Nem tudom elhinni, hogy Aristo meghalt. Tudom, hogy gonosz volt, hogy neked is ártott, de mégsem tudom egyértelműen gyűlölni. Találtam egy új családtagot, de elveszítettem egy régit. – Megdörzsölte az orrát. – Tényleg ő kínozta Bettina királynőt? – Bettina azt mesélte, hogy azok a vrekenerek úgy viselkedtek, mintha rájuk nem vonatkoznának a vrekenerek törvényei. Ki más merte volna ezt megengedni magának? – Szerinted Aristo képes lett volna

ilyesmire? – Ha láttad volna, amit én és a nővérem láttunk Thronos lehunyta a szemét. – Cadmus vajon igazat szólt a bátyám haláláról? Lanthe tétovázott, majd felelt: – Valószínűleg igen. A haláldémonok nagy harcosok Ha a vámpír ki akarta vívni az elismerésüket, ez jó módja lehetett. És nyilván a haragja is szerepet játszott, hiszen ifjú Aráját megkínozták. Thronos kinyitotta a szemét. – Hogy válhatott ilyenné Aristo? A te bátyádnak az volt a sorsa, hogy aljas legyen, de az enyém szándékosan választotta ezt az utat. Melanthe hallgatott. Thronos nem is várt választ Magához intette, és Lanthe boldogan az ölébe ült. – Melanthe én vagyok a családom utolsó sarja. – Az elmúlt éjszaka után talán van esély, még ha kevés is, hogy ez megváltozzon. – Lanthe reménykedett, hogy a teste még nem hagyja cserben. Biológiai órája ugyanis már erőteljesen ketyegett Thronos ezüstös szemmel nézett rá. Szerelmesen – Hogy

tehetném jóvá mindazt, amit a bátyám elrontott? – Együtt megoldjuk. A nővérem és Bettina jó barátnők Békét kérhetünk a haláldémonoktól. De lehet, hogy a bátyád nevében meg kell követned őket. – Az nem gond. Úgy volna helyes – Alapvetően nem könnyű vele tárgyalni. A támadások óta magába zárkózott. Ha csak meghallja a szót, hogy vrekener, máris sírva elrohan. – Szentséges istenek! – De van remény. Bettina nemcsak imádja az aranyat, mint én, de ezenkívül remek aranyműves. Az aranyért szinte bármit megtenne. – Lanthe feltartotta a sziliszkusz arany medált – Úgyhogy ezt felajánlhatjuk békeajándék gyanánt. Lehet, hogy jó megoldás, ha Bettina képes hatást gyakorolni a haláldémonok vámpír királyára. – Azt mondtad, ez a nyaklánc a kedvenced. Most megválnál tőle a vrekenerekért? A legdrágább aranyad adnád a birodalom megmentéséért? Lanthe felhorkant: – Nyavalyát! De érted igen. Mert ez már csak

így megy Kihúzzuk egymást a slamasztikából. – Hatásszünetet tartott – Ha a haláldémonokkal békét kötünk, akkor a dákokkal is megoldódott a probléma. A boszorkányok részéről szerintem Carrow felelős a hadüzenetért. Jó hír, hogy élve szabadult a szigetről Rossz hír, hogy amikor utoljára látott az nem volt a megfelelő helyzet. Thronos akkor vonszolta el az alagútban a sikoltozó, átkozódó varázslónőt. Most kirázta a hideg ettől az emléktől – Lanthe, én – Tudod, hogyan tehetnéd jóvá? Úgy, hogy csendben maradsz, amikor először találkozol a nővéremmel. Most az a fontos, hogy a királyságodat kihúzzuk a bajból. Írok Carrow-nak Elmondom neki, hogy önként maradok veled. A haragdémonoknak is megírom ugyanezt. Rydstrom csak azért üzenhetett hadat, mert nem tudja, hogy saját akaratomból vagyok Skye Hallban. – Lanthe összevonta a szemöldökét. – Hihetetlen, még nekem is – Te leszel a királyném és a nagykövetem?

– Thronos megcirógatta Lanthe állát. – Nem akarom, hogy neked kelljen megvívnod a csatáimat. Lanthe a szemébe nézett. – Partnerek vagyunk. Együtt uralkodunk és mindkettőnk erősségeit kihasználjuk. Én ebben egészen jó vagyok NÏx azt mondta, egy birodalomban ragyogni fogok. Hadd ragyogjak, elvégre varázslónő vagyok! Thronos nagyot sóhajtott. – Ez csodálatos. Hálás vagyok neked, uralkodótársam – De van egy nép, amelynek a hadüzenetével nem biztos, hogy boldogulok. A saját népem Ha Morgana kiszabadította a varázserőt és a képességeket a kincstáratokból, a javát biztosan megtartotta magának. A Szövetségben már így is az egyik legerősebb volt, és most csak még veszélyesebb lett. Morganával régen nem lehetett tárgyalni. Egója még Sabine egójánál is hatalmasabb volt, és most, hogy szövetségese, La Dorada feltámadt, ki tudja, hogyan reagálna – Megpróbálhatok békejobbot nyújtani. Elmondhatnám Morganának,

hogy Skye Hallban új vezetés van, az uralkodók ötven százaléka varázsló. De nem ígérhetek semmit, mert Morgana ugyanolyan kiszámíthatatlan, mint Emberine. És egyetlen csettintéssel porrá zúzhat itt mindent és mindenkit. – Feltéve, hogy megtalál minket. – Ha a vámpír átjutott az őrségen, akkor elárulhatja Morganának is, hogyan lehet bejutni ide. Tudjuk, hogy eddig is együttműködtek valamelyest, hiszen a vámpír Morganának adta a tüzes kaszát. Morgana nem nyugszik, amíg meg nem tud mindent. – Ennyire el akarja érni az égi birodalmat? – Nem akarok még több rossz hírt rád zúdítani, de ő volt Bettina gyámja. Morgana szinte senkit nem szeret, Bettinát viszont igen Most, hogy a fiatal hercegnő egy dák vámpírhoz ment feleségül, aki a dákok uralkodócsaládjának a sarja, azt kell mondanom, hogy a bátyád rosszabbul nem is választhatta volna meg az áldozatát. – Hát igen, Aristo alaposan elcseszte. – És az, hogy te

itt vagy, nem lesz hatással a királynődre? – Szerintem azt gondolja, hogy elraboltak, és agymosásnak vetettek alá. Még ha meg is tudom győzni, hogy szabad akaratomból vagyok itt, akkor is csak egy vagyok a sok alattvaló közül. Sabine elég jóban van vele, de Morgana nem adná fel a terveit a nővérem kedvéért, miattam pedig főleg nem. – Ha Bettinával rendezem a dolgokat, az enyhítené Morgana haragját? Lanthe megrázta a fejét. – Morgana dühös, amiért ez a hely rejtve maradt előtte, és ő képtelen volt bosszút állni az alattvalóit ért atrocitások miatt. Legszívesebben felszámolná az Égi Birodalom minden védelmét, és kiszolgáltatva hagyná a vrekenereket. Képzeld csak el, mi lenne, ha Portia és Emberine is segítene neki? Ezek a szigetek kőből vannak. Portia úgy hajigálná őket, ahogy a kedve tartja. Emberine tűzvarázslatai erősebbek tucatnyi tűzdémonnál. Elégetne mindenkit, aki repülve próbál menekülni. Thronos egyre

feszültebb lett, ahogy a feleségét hallgatta, de Lanthe úgy tartotta helyesnek, ha nem szépíti a dolgokat. És nem próbálja kisebbíteni a problémát. – Más varázslók is vannak, akiknek a képességei hasonlóan katasztrofális következményeket idézhetnének elő. Morganának nem kell megkérnie őket, hogy álljanak mellé. Egyszerűen átveheti felettük az uralmat. Ez az ő képessége: uralni tudja mások varázserejét. – Ha ilyen támadást indítanak, azt az emberek világában is észreveszik – vetette fel Thronos. – Egyes szövetségbelieket ez nem érdekli. – Szerinted mitévők legyünk? – Varázslónőként az első gondolatom, hogy vajon miképpen párologhatnának el innen a vrekenerek. – Tessék? – Thronos értetlenül gondolt a megfutamodásra, mint lehetőségre, hiszen ő harcos volt. – Van valami evakuálási terv? Mindenkinek szüksége van B tervre, mindegy, milyen erős az illető. – Ezt Lanthe a saját bőrén tapasztalta,

amikor állandóan a vrekenerek elől menekült. Fura a sors. – Van olyan hely, ahová elmenekülhet a néped? – Amikor az Égi Birodalom éppen Kanada fölött tartózkodik, ott van egy eldugott erdő, néha vadászunk benne. A fák koronáján állandó a köd, néhányan építettek leshelyeket. Amolyan állomáshely ez nekünk. – Tökéletes. Talán oda lehetne áttelepülni És jó lenne valami riadójelző rendszert kiépíteni. Olyat, amivel a szigetek azonnal jelezhetnek egymásnak. – Értem. Lanthe felállt, és összedörzsölte a kezét. – Rengeteg dolgunk van. Papírra és tollra lesz szükségem – Pergamenre és tintára? – Tudtam, hogy ezt kérdezed majd. 51. Placcs. – Jaj! – Újabb tintafolt a vrekenerek királynéjának egyik hivatalos pergamenjén. Lanthe letette a tollat (ami valóban egy toll volt), és szemügyre vette az ujjait. Úgy nézett ki a keze, mintha tintába mártogatta volna. Szakmai ártalom, most, hogy ő lett a királyi

íródeák. Az utóbbi öt napban a pennája volt a kardja. Igazán szép és művészi dolog a tinta és a pergamen, de Lanthe a fele királyságát adta volna egy golyóstollért. Első levele Sabine-nak szólt. Megesküdött benne a világ összes aranyára, hogy minden rendben van, és hogy Thronoshoz önként, örömmel ment feleségül. Megírta, hogy királyné lett belőle, és kérte nővére közbenjárását, hogy Morganával létrejöjjön a tárgyalás. Tudta, hogy kockázatos, ha túl sokat áradozik itteni életéről, hiszen akkor azt hiszik, hogy agymosás áldozata lett, úgyhogy megpróbált minél inkább úgy fogalmazni, ahogyan rá jellemző. A levelet azonnal el is küldte. Utána nekiállt kapcsolatba lépni minden olyan néppel, amelyik hadat üzent a vrekenereknek. Carrow-nak elmagyarázta, hogy Thronos igen kellemes meglepetésnek bizonyult. Kicsit olyan, mint amilyen Malkom Slaine volt a számodra, ha jól emlékszem. Emlékszel, a cellában senki nem

hitte el, hogy hozzámégy, de te mégsem tagadtad meg őt? Hát, nekem sem hiszi el senki, hogy önszántamból lettem Thronos felesége, neked azonban el kell hinned. Amúgy puszilom Rubyt. Légyszi szólj a boszorkányoknak, hogy hagyják békén a vrekenereket! Bettinának így írt: A vrekenerek királya alávaló szörnyeteg volt, megérdemelte a sorsát. Gratula az újdonsült férjednek az ügyes gyilkosságért, és a lovagi tornán kivívott győzelemért. Lanthe azt is megírta, hogy a vrekenerek új királya szeretne személyesen bocsánatot kérni Bettinától, őszintesége jeléül páratlan sárkányarannyal ajándékozna meg. Lothaire-nak is levelet küldött, amelyben bemutatkozott, és elmondta, hogy az Égi Birodalom vezetésében változások történtek. A vrekenerek békében akarnak élni, ezért szeretnének egyezségre jutni a dákokkal. Lanthe csak remélni tudta, hogy levele eljut az Ősellenség kezébe, mert a nemrégiben napvilágra került Dák

Birodalomba most sem volt könnyű eljutni. Thronos egyik lovagja azonban eddig sosem vallott kudarcot küldöncként. Lanthe NÏxnek is írt: Nereus hálószobája ablakából (ne is kérdezd) láttam Furie-t az óceán fenekén. Él és jól van, amennyire a körülményekhez képest ez lehetséges azaz rettenetesen pocsékul. Gondolom, a valkűrökkel nemsokára kiborítjátok a bilit Sargasoe-ban. Utóirat: Idefenn most jól jönne nekünk egy kis jövőbelátás. A rövidke levelek után Lanthe egy hosszabb magyarázatot próbált összehozni a nővére számára. Már tucatnyit összegyűrt, hiszen nem tudta eldönteni, mennyit árulhat el arról a gyerekkori kapcsolatról, ami Thronoshoz kötötte. Egyszerűbb lett volna gyorsan kinyögni, hogy Nézd, Sabine, évszázadokon át kicsit félrevezettelek, mint leírni mindezt. Hogy is magyarázhatná el, mit jelentett neki most már a férje? Előző nap arra jutott, hogy az elején kezdi, az első találkozásuknál.

Késő délután volt, és még csak Feverisnél tartott a beszámoló, persze részletek nélkül. Még egy napot adott magának, hogy befejezze. Felpillantott az íróasztal mellől az égre, Thronosra várva. Nemsokára itthon lesz, és elmennek a bástyára, hogy egyenek. Thronos a lovagokkal tanácskozott, a védelemre és az evakuációra vonatkozó stratégiák kiépítésén rágódtak. Előző nap már próbát is tartottak. Nem sikerült jól, tehát volt mit finomítani a terven. A fájdalmak annyira kínozták Thronost, hogy szenvedését alig bírta elrejteni a lovagok elől. Iszonyú nyomás nehezedett a királyra ezekben a háborúval fenyegető időkben. Fáradt volt, a gyásza is összezavarta. Pandemoniában elmondta Lanthénak: amikor rádöbbent, hogy az apja megölte a lány szüleit, ránézett, és csak egy vadidegent látott. Most ugyanezt érezte a testvérbátyjával kapcsolatban Lanthe meghallotta Thronos szárnycsapásait. Amikor csak kettesben

voltak, megszűnt a világ. Csodálatos volt De nélküle Izgatott várakozással pattant fel az íróasztal mellől. – Hazaértél! Thronos megfogta a kezét, és szó nélkül a hálószobába vezette. Az ágyra zuhant, mint egy kidőlt fa. – Ilyen remek napod volt? – Lanthe odatelepedett mellé. – Tárd szét a szárnyad! – Thronos engedelmeskedett, Lanthe ráült a derekára. Thronos félrehajtotta a fejét. – Jobban örültem a darazsaknak Pandemoniában. – Egyértelműen nem volt kedve a többi vrekenerrel vacsorázni. Micsoda pech. Nem a komor ebédlőteremben esznek? Sebaj Lanthe tartalékolt némi gyümölcsöt, meglepően ízletes kenyeret, finom sajtokat, éppen ilyen eshetőségekre. Masszírozni kezdte férje sajgó izmait. Thronos felnyögött – Az istenek ajándéka vagy, bárányka. – Tudom. – Lanthe ujjai betintázták Thronos fehér ingét – Hogy ment a tanácskozás? – A jelzőrendszer működik, de sajnos csak Skye Hallból

indítható. Mindegyik szigetnek biztosítanunk kell a lehetőséget, hogy vészjelzést küldjön. – Sikerül majd, meglátod. – Lanthe tovább masszírozta Thronos hátát. – Ugye neked kellemesebb napod volt, mint nekem? – Minden rendben volt. – Lanthét meglepte, mennyire kellemesnek találja a milyen napod volt csevegést a férjével. Mintha már ezer éve házasok lennének. Kezdtek kialakulni a közös szokásaik. Vacsora után minden éjjel falták egymást, még akkor is, ha Thronos napközben is hazarepült. A titkos, napközbeni találkák alkalmával a falnak támaszkodva, vagy az íróasztalon szexeltek. Thronos a tenyerével takarta felesége száját, hogy ne lehessen hallani hangos nyögéseit. Önmaga nyögéseit úgy némította el, hogy saját karjába harapott. Lanthe minden orgazmusa növelte Thronos önbizalmát. Egyre magabiztosabb volt. Egyre izgatóbb. Ha ő ment el előbb, akkor a szájával kényeztette a csúcsig Lanthét. A nő először

tiltakozni akart, nehogy Thronosnak a saját magvát kelljen megízlelnie rajta, de a vrekener nem zavartatta magát. – Elkerülhetetlen. Éjjel-nappal benned leszek, amikor pedig nem, akkor a szám lesz rajtad. Elkeveredünk egymással Ne tagadd meg tőlem! Őrjítő, pajzán vrekener. Miután csillapították vágyaikat, együtt olvasták el a leveleket. Thronos mindig kikérte a felesége véleményét. – Amikor azt mondtad, hogy velem együtt akarsz uralkodni, nagyon komolyan vettem a szavaid. Mondd meg, te mit gondolsz erről – Átvetted az új ruháidat? – kérdezte most. – Igen. – Lanthe a második napon döbbent rá arra, hogy rengeteg új ruhára lesz szüksége, és hogy ezeknek pompás daraboknak kell lenniük, elvégre ő a királyné. Még akkor is, ha az alattvalói elég idétlenül öltöztek. A kovácsműhelybe elküldte fém öltözékeinek terveit, aztán lesokkolta a varrónőket az ujjatlan ruhák szabásmintájával. Lanthe úgy döntött, hogy

kompromisszumot köt Thronos elveivel, és az arany középutat választja: ruhái nem lesznek felháborítóan, szemérmetlenül rövidek. A szegélyük majdnem a térdéig ér – Hogy viselkedtek most a varrónők? – kérdezte Thronos. – Volt hiszti? A varrónők most már nem mertek ellenkezni. Híre ment, hogy a királynő elvarázsolhatja őket. Persze eleinte igencsak hisztériáztak Omort udvarhölgyei és szeretője, Hettia után nem volt nehéz a vrekener nőkkel megbirkózni. – Nem volt Nem merték – Lanthe felidézte magában Sabine egyik kedvenc mondását: Aki fél tőlem, az tisztel. – Úgyhogy Lanthe csírájában fojtotta el a hisztit A ruhák tehát elkészültek. Persze mind egyszerű fehér volt, de azzal a nyaklánccal Nem rossz. Lanthe ruháján jelenleg jókora tintafoltok jelentették a színes díszítést. – Van újabb információ Aristóról? – Egyre több vrekener szedte össze a bátorságát, és rettenetes történeteket meséltek.

Aristo király három legkedvesebb lovagjával együtt a Szövetség rémálmát jelentette. Ők ugyanis az erény álszent köntösébe bújtak – Minden úgy volt, ahogy te mondtad. A vrekenerek népe fontosnak tartotta a házasságig megőrizni a szüzességet, elutasították az alkoholfogyasztást, és mindig igazat mondtak. Ehhez képest Aristo számos szerelmi fészket tartott fenn, részegeskedett, és hazudott a tetteiről. Lanthe arra számított, hogy elégtételt érez majd, amikor Thronos felfogja mindezt. De nem így történt A férje fájdalma neki is fájt Thronos szégyellte fivére tetteit, és felelősnek érezte magát. – Ennél már csak jobb lehet, nem? – kérdezte. – Erről jut eszembe, ma érkezett válasz Bettinától. – A haláldémonok királynője megírta, hogy lassan halad vrekenerfóbiájának legyőzésével, de egyelőre sajnos nem érzi elég erősnek magát ahhoz, hogy találkozzon egy vrekenerrel. Ettől függetlenül érdeklődött a

sárkányarany felől. – Kérte, hogy írjam le részletesen a medált, mérjem meg a súlyát, és küldjek képet is. Szóval bekapta a csalit Hajrá, béke! Thronos nem nyitotta ki a szemét, de elmosolyodott, bár feszült maradt. – Sajnálom, hogy le kell mondanod a kincsedről. De legalább a sziliszkusz aranykulcsok megmaradnak. – Ahogy itt rendbe jönnek a dolgok, adok neked valamit, ami még drágább, még pompásabb, mint a medálod. Egy másik királyné talán így felelt volna: Ó, ne fáradj, kedves királyom, nekem az a legdrágább kincs, hogy a segítségedre lehetek! De Lanthe? Ő lelkendezve felkiáltott: – Oké! Viszont emellett még ígértél egy jegygyűrűt is. – Tovább masszírozta Thronos széles vállát, a két szárny meglebbent az élvezettől. – Hát persze – felelte a király szárazon. – Mi a helyzet a Sabinenak írt levéllel? – Még csak Feverisnél tartok. Talán egy kicsit részletesen időztem az aranytemplom leírásánál.

Mindenképpen szeretném, ha a Jelek Olvasója is látná, mielőtt elküldöm. – Belecsókolt a férje nyakába. – Nem semmi a sztorink! De még volt egy fejezet, amit Lanthe hozzá akart írni: Thronos örök fájdalma véget ér. A múltat nem tudja megváltoztatni, jelenlegi körülményeiket nem tudja mágikusan rendezni, de talán a régi sérüléseket begyógyíthatja Nem szívesen használta a varázserejét, mert a fájdalmat elszippantó varázslat igen kockázatos volt. Harc során például Thronosnak szüksége lehetett a fájdalomérzetre, hogy tudatában legyen, ha megsérül, vagy ha vért veszít, és ennek megfelelően tudjon taktikát váltani. Lanthe csak úgy segíthet, ha meggyógyítja. Bár ebben kislányként nagy tapasztalatra tett szert, azóta viszont nem gyakorolta a varázslatot. Meg aztán, Sabine akkor még nem dermedt halhatatlanságba, így alakíthatóbb volt. Thronosszal ez időbe telik majd. Egy ellenállásra képtelen páciens

ideálisabb lesz. Varázslat kavargott Lanthe szavaiban. – Aludj, Thronos! – A vrekener szinte azonnal mély álomba merült. Lanthe levette róla a bakancsot, és megvizsgálta jobb lábszárát. Bokájánál az izmok úgy összecsomósodtak, mintha megrándult volna. Még így, alvás közben is befelé fordult a lábfeje, hiszen megrövidültek az inak. Vádlija is sérülés nyomait viselte, Lanthe ujjai végigfutottak az izmokon. Teljes gyógyulás? Meg kell próbálni. Lanthe megmozgatta a kezét. Tintafoltos tenyerén varázslat vibrált kéken. Megérintette Thronos testét. – Gyógyulj! – parancsolta, és masszírozta tovább. Kezéből a forróság Thronos testébe áramlott. Lehetett látni a bőre alatt a kék varázslatáramlatokat. – Gyógyulj! Ujjai alatt egy kis szikrát érzett. Enyhül az inak feszülése? Masszázs. Varázsige Masszázs GYÓGYULJ! Az izmok kezdtek ellazulni. Thronos lábfeje lassan ismét egészséges tartásba helyezkedett. Lanthe

elégedetten felnevetett, majd a bal szárnnyal folytatta. Megismételte a folyamatot a göcsörtös ízületnél. Gyógyulj meg! Thronos szárnyán hullámot vetettek a pikkelyek. Lanthe a jobb szárnyat is kezelésbe vette, aztán végigvizsgálta Thronos testét. Jól ismerte a vrekenert, és gyanította, hogy vannak még fájdalmai máshol is, csak sosem tesz róluk említést. Hamarosan varázsmasszázzsal végiggyógyítja minden porcikáját. Nem volt biztos abban, hogy a változás tartós lesz, hiszen Thronos kifejlett halhatatlan volt. A legtöbb testi változás, például egy tetoválás, egyetlen napon belül elmúlik. De amíg Lanthe varázsereje működik, addig legfeljebb mindennap megismétli a műveletet. Ideje megfigyelni, mi a helyzet a pácienssel. Thronos felébredt a mély varázsálomból. Felpattant, és a homlokát ráncolva meredt a feleségére. – Az ördögbe is, miért altattál el? Várjunk csak! Felpattant az ágyról, és semmije sem fájt, nem

úgy, mint eddig. Időtlen idők óta, ha felkelt, azonnal fájni kezdett a lába, a felsőteste, a nyaka, a háta és a szárnya. Hová tűnt a fájdalom? A lábára pillantott. Lábfeje egyenesen állt Ilyet sem látott gyermekkora óta. – Mit is kérdeztél? – Lanthe a körmét fényesítve ült hátradőlve az ágyon. Thronos tétován szárnyat bontott, majd megkönnyebbülten felsóhajtott. Aztán megpróbálta az egészen behúzni És sikerült. A két szárny szorosan a hátára simult, ahogy kellett – Hogy lehet ez? – Lanthe varázsmasszázsa. Menő cucc – Nem tudom, mi az a menő cucc – vigyorgott Thronos. – Kigyógyítottál a fájdalomból? Lanthe mosolya elhalványult. – Ez a legkevesebb, amit tehettem, hiszen miattam szenvedtél. És meggyógyította. Thronos erről álmodni sem mert – Bárányka, gyarapodik a varázserőd. Thronos egyáltalán nem érzett fájdalmat. Lanthe pihent a varázslat után. Együtt gyógyultak a múlt sebeiből, Thronos

nem akart több szomorúságot. A varázslóknak igaza van: a múlt bánatán rágódni egyenlő a jelen mérgezésével. – Thronos, nem tudom, hogy a hatás állandó-e. De ha kell, megismételjük mindennap – Lanthe be sem fejezhette, mert Thronos felkapta, és repült vele. – Felvihetlek? Nem félsz? – Nem félek. – Lanthe odahajtotta a fejét Thronos mellkasára, hajfonatai lobogtak. – Bízom benned Thronos hatalmas szárnycsapásokkal repült messzire Skye Halltól, az aggodalmaktól, a felelősségtől. A csillagok alatt felnevetett. – Elmúlt a fájdalom. – De lehet, hogy csak egyetlen napra. – Akkor naponta megmasszírozol? – Lanthe keze, ahogy végigkalandozik a testén Thronos máris kemény volt a gondolattól. – Milyen szerencsés vagyok! De legközelebb ébren maradnék. És a hátamon feküdnék, ha lehet Lanthe szeme felcsillant, keze lejjebb csúszott. Elámult, amikor érezte Thronos keménységét. – Vigyél haza! – Nem

viszlek, ne vesztegessük az időt! – Thronos abba a bizonyos pandemoniai pozícióba helyezte magukat, Lanthe lába a dereka köré fonódott, ő pedig szorosan tartotta. – A levegőben? – A varázslónő szeme elkerekedett. – Pajzán, különc vrekener! Imádom! 52. Thronos szinte nem is figyelt, ahogy Jasen és Cadmus biztonsági kérdésekről vitatkozott. A lovagok egy csoportja a külső szigeteket bejárva tanácskozott, felmérte a gyenge pontokat, és összeveszett a lehetséges megoldásokon. Thronos és Melanthe még csak egy hete érkezett, de a birodalom máris biztonságosabb volt. Kidolgozták a jelzőrendszert, és idővel minden szigetre vészhívó került. Egyelőre vrekener őrjáratok köröztek a birodalom minden határán. Ami a B tervet illeti, Thronos parancsára az égi birodalmat a vrekenerek erdei állomása fölé kormányozták. Az óceán felett haladva néhány nap után elérték Grönlandot, és most ÉszakAmerika hideg áramlatai fölött

folytatták útjukat. Az evakuálás és egy tervezetten kívüli költözés gondolata eleinte rossz visszhangra talált a tanácsban. Egészen addig, amíg Thronos be nem számolt arról, hogy a Rend börtönszigetén miféle varázserőket tapasztalt. Jasen egyetértett a királlyal: minél több védelmi intézkedést hoznak, annál jobb. Cadmus szerint Thronos alábecsülte a harcosait. De Cadmus sosem látta, mire képes Portia, és el sem tudta képzelni, micsoda pusztítást végezhetnek a varázslók. Thronosnak egyrészt meg kellett győznie egyeseket, hogy a varázslók között veszélyes, gonosz, hatalmas ellenfelek vannak; másrészt azt akarta, hogy tiszteljék a királynét, és mindent megtett, hogy elfogadtassa népével a feleségét. A gyűlésen beszámolt arról, hogy Melanthe milyen hősi részt vállalt Omort meggyilkolásában. Elmondta, hogy mennyit munkálkodik a többi ellenséges nép megbékítésén. A Boszorkányok Háza már békét is kötött a

vrekenerekkel. Amint Bettina, a haláldémonok királynője megkapta a vörös aranymedál leírását, azonnal beleegyezett a béketárgyalásokba. Lothaire, a dák uralkodó egy vérrel írt, egysoros üzenettel válaszolt: A vrekenerek tényleg léteznek? L., a dák király Ez talán tréfa volt? Thronos mindenesetre jó jelnek vette. Ami a haragdémonokat illeti, Rydstrom személyesen írt levelet Thronosnak, és a vrekener király még mindig a fogát csikorgatta, amikor ez eszébe jutott. Thronos, Ezt jól elcseszted, fiacskám. Királynőm és én megkaptuk Melanthe levelét, és mivel ismerjük a hátteret kettőtök kapcsolatát illetőleg, hazugságnak véljük minden szavát. Csak az istenek tudják, mit teszel te odafent a sógornőmmel. Egy héten belül bocsásd szabadon, vagy az egész királyságom hadba küldöm ellened! Mivel tudom, hogy Lanthe a sorstól rendelt párod, azt is tudom, hogy bármit mondok, úgysem engeded el. Ha valaki engem akarna rávenni, hogy

engedjem el Sabine-t, az arcába röhögnék. Egyetlen dolog menthet meg a véres háborútól: ha Lanthe meg tudja győzni a nővérét, hogy tényleg szabad akaratából van veled. A legjobb, amit tehetsz, hogy igazán boldoggá teszed, és Lanthe hihető, őszinte levelet küld a boldogságáról. Fogadd meg a tanácsom, tapasztalatból mondom, mert hasonló helyzetben voltam! Ne próbáld MEGÉRTENI a varázslókat, csak FOGADD EL a párod olyannak, amilyen! Engedd, hogy önmaga lehessen! Sabine elmondta, hogy ellenségesen tekintesz a varázslók egész népére, úgyhogy sajnos kevés reményt fűzök ahhoz, hogy Lanthe elégedett lesz melletted. Háborúra készülök, készülj te is! Vrekener! Ha a sógornőmnek csak egyetlen haja szála is meggörbül, a harcmezőn kiállok ellened, és puszta kézzel tépem le a fejed. R. Thronos persze megmutatta a levelet a feleségének, aki elkerekedett szemmel olvasta végig. – Az első levelem Patty Hearst elrablása? Thronosnak

persze fogalma sem volt, ki az. – Mondd meg, mit tegyek! Beszéljek személyesen a nővéreddel? – Félek, hogy varázslattal akar majd elszakítani tőled. Vagy hogy Rydstrom megtámad. Inkább írok nekik még egy levelet – Lanthe az ajkát rágcsálta. – Esetleg akarsz te válaszolni neki? Thronos nagyon alaposan átgondolta. Előző este nézte, ahogy a felesége alszik, közben megírta a választ, reggel pedig el is küldte Melanthe diplomáciai zsenialitása három hatalmas ellenséggel hozott békét. És a tanácstagok legtöbbje hálás volt De Cadmus és társai továbbra is gyanakodtak a királynéra, és nem tudtak belenyugodni, hogy Thronos meghagyta felesége varázserejét. Thronos értette a kétségeiket, hiszen neki magának is ezek a gondolatok fordultak meg a fejében korábban. Meg kellett járnia a poklot, hogy Melanthét végre becsülni tudja. Már maga a fájdalom mindent bevallott. Pandemoniában ellenállt az érzéseinek, mindenképpen vissza

akart térni Skye Hallba, az otthonába, a józan ész és a higgadtság földjére. De most, hogy itt volt, rádöbbent, Melanthe az otthona. Bátyjára, Aristóra nem volt jellemző, hogy a józan ész szerint higgadtan cselekedjen. Vajon mikor vált gonosszá? Hogyan? És hogyan talált három lovagot, aki osztozott a rémtetteiben? Thronos attól tartott, hogy a vrekenerkultúra annyira szigorú, és az átoktettek miatt az élet minden terület tele van tilalommal, hogy sokan elhajlanak az erkölcsi elvárások súlya alatt. Valóban büntetést érdemel egy ártatlan csók? Thronos sem követte a vrekenertörvényt a legapróbb betűig; hogy is várhatná ezt másoktól? Mialatt Melanthéval különböző világokba utaztak, rájött, hogy az élet nem fekete és fehér, hogy a rugalmatlan gondolkodás csak bajt okoz. Ahogy Lanthe is mondta: Tudod, odafent, a mennyben biztosan mindenki úgy cselekszik, ahogy az elvárható, és kevés az esély a meglepetésre. De a

mennyországon kívül az élet zavaros, szívszorító és keserű is tud lenni. Úgyhogy a legtöbben minden örömet megragadunk, amit csak lehet. És nem ítélünk el emiatt másokat A mennyben bőven akadtak meglepetések. Thronos fivére sem úgy cselekedett, ahogy az elvárható lett volna. Az élet csupa meglepetés volt. Talán a vrekenereknek kevesebb ítélkezésre és több örömre van szükségük, főleg most, hogy birodalmukat veszély fenyegeti. Az örök élet néha megterhelően hosszú, néha szívszaggatóan rövid. Thronos elhatározta: ha az Égi Birodalom megússza a krízist, akkor uralkodótársával beszél majd az esetleges szociális reformokról Cadmus és Jasen vitája elcsendesedett, eltelt a nap, Thronos pedig már alig várta, hogy hazatérjen Melanthéhoz. Nyilvánosan mindig nyugodt volt, Lanthe erre mondta, hogy pókerarc. Otthon azonban ellazult, és Lanthe varázslatainak köszönhetően a fájdalmai megszűntek, még napokkal később

sem kínozták. De Lanthe a biztonság kedvéért újabb masszázst tervezett estére. Milyen szerencsés vagyok! Hogy bírta volna mindezt nélküle? Melanthe megnevettette, eltüntette belőle az aggodalmakat, és azt is, hogy a múlton rágódjon. Állandó szenvedéllyel kívánták egymást. Thronos egyre inkább átvette az irányítást az ágyban, amit Lanthe nagyon élvezett. Egyik éjjel négykézlábra állította, és hátulról tette magáévá, szárnyával tartva mozgásban a testét. Amikor érezte, hogy mindjárt elmegy, befogta a száját a tenyerével, és együtt élveztek el, a lehető legcsendesebben. Az előző éjjel erotikus álma volt a rengeteg szex ellenére, és ahogy hajdan remélte, most arra ébredt, hogy mélyen, gyorsan döfködi Lanthét. Amikor rádöbbent, mit csinált félálomban, meglepetten lassított. De Lanthe belevájta a körmeit izmos fenekébe. – Ne hagyd abba, Thronos! Már majdnem a csúcson jártam ígérem, halk leszek. Mostanában

egyre több meglepő dolgot tett, Lanthe pedig mindig elégedett, kéjes nyögdécseléssel mutatta, mennyire élvezi. Ahogy az Infernóban ígérte, mindig jelezte, hogy mit szeretne. Thronos most arra gondolt, milyen mohón fogadja Lanthe teste, keze, sőt a szája is a magvát, amire önkéntelenül elmosolyodott. Aztán zavartan rádöbbent, hogy minden szempár rászegeződik. – Mi a véleményed, nagyuram? – kérdezte Jasen. Miről? Thronos megköszörülte a torkát. – Holnap innen folytatjuk. Tudom, hogy mindnyájatoknak családja van, várnak titeket otthon. Nekem is van családom. Thronos és Melanthe kétfős hadsereg volt. Fájdalom nélkül hazarepült a feleségéhez. Szentséges istenek, mennyi minden változott, amióta idehozta Lanthét! Ő is többet mosolygott, és Lanthe is. Pajkos mosolya semmit nem változott Gyerekkorukban ezzel lopta be magát örökre a szívébe. Felnőttként pedig örökre elnyerte a szívét ami nem volt legyőzhetetlen többé. A

megszereztem helyét átvette a megszerettem. Thronos még aznap este el akarta mondani. Nem tudta, mit szól majd Lanthe, de ilyen fontos dolgot nem halogathat. 53. Lanthe leírta a történetüket Thronosszal, és most a levél elejét fogalmazta újra. Egy órán belül elküldi ezt a hihetetlenül fontos üzenetet. Sabine és Rydstrom még mindig azt hiszi, hogy elrabolták. Lanthe így kezdte a levelét: Drága nővérem! Imádom Skye Hallt! Most már örömmel főzök és takarítok, kedvelem az ízléses tréfákat, és boldogan viselek szerény ruházatot. Sőt, a varázslat és az arany is alig hiányzik. El ne hidd! Viccelek. A fenti baromságokat nem bírnám, de nem is kell, sosem kellett. Továbbra is imádom az aranyat, és csak úgy pattog belőlem a varázslat. A húgocskádból királyné lett. És szerelmes vagyok a vrekenerembe. Az Infernóban Thronos megkérdezte, volt-e valaha szerelmes, mire ő azt felelte: Nem, még sosem. Ez igaz is volt De kislányként

nagyon szerette Thronost. És ez talán a lelke mélyén sosem szűnt meg. Talán mindig jelen volt, ő pedig várt, hogy mindez egy másfajta szeretetté válhasson. A szerelem apró hajtása, amit a Feveris-látomásban átélt, most holdsudárfává nőtt. A Thronos iránti érzései miatt már másként látta a többi vrekenert is. Még mindig idétlennek találta a stílusukat, de ha valaki más mondaná ezt, kikérné magának. Sabine, kérlek, légy nyitott, amikor ezt a levelet olvasod! Nem vagyok agymosott, és nem is leszek soha. Ahogy te változásokat vittél Rothkalinába, úgy én is változásokat hozok majd ide. Amikor végre nyugalom van, adhatnál nekem királynői tippeket. Lanthe hirtelen valamiféle erő rezgését érezte. Letette a pennát, és összevonta a szemöldökét. Varázslatot érzékelt de nem a sajátját. Felpattant. Valami közeledett, valami veszély fenyegette a népet Lanthe futva indult a gyűlésterembe. Hol vannak a vrekenerek? Máris

vacsoraidő van? Lanthe a rezgés felé szaladt, a gyűlésterem kapujához. A szeme előtt egy portál kezdett körvonalazódni. Skye Hall lépcsőjén Döbbenten látta, hogy Sabine lép rajta. – Ai-bee? – Sabine teljes harci díszben érkezett, lángvörös haján széles aranykorona fénylett. Nemesfém mellvértet és jáde álarcot viselt. Igazi színfolt volt a színtelen birodalomban. – Mit keresel itt? – Kiszabadítalak – felelte Sabine könnyedén, ahogy a vrekenerek országába lépett. – Nocsak, micsoda nyaklánc! Vörös arany? Lenyűgöző. Majdnem ellensúlyozza a ruhád – Nem kell engem kiszabadítani. – Ahogy sejtettem, a vrekenerek agymosásnak vetettek alá, mint már annyi más varázslót. De esküszöm, mindent rendbe hozok Amikor visszatérünk Rothkalinába, elviszlek a szektás agymosás elleni terápiára. – Figyelj rám! Itt akarok maradni Thronosszal. Sabine folytatta, mintha Lanthe meg sem szólalt volna. – Nyilván megnehezíti a

dolgot a rengeteg stressz, ami rád nehezedik. Tudom, hogy a Rend foglya voltál Hogy az életedért kellett küzdened. Aztán pedig itt tartottak fogva – Nem tartanak fogva. Ha rab lennék, akkor hogyhogy megmaradt a varázserőm? – Semmi válasz. – Hogy találtál ide, Sabine? – Mások is idetalálhatnak? – Ahogy a dák vámpír is. Egy páratlan kutatókristállyal A dákok birodalmában van időtlen idők óta. A vérszívó megengedte, hogy használjuk, aztán portált nyitottunk. Te is így szoktad, nem? – Megengedte, hogy használjátok? Te, és még kicsoda? Sabine egy intéssel láthatatlanná tette Lanthe nyakláncát. – Nem akarom, hogy ezt elvegye tőled. Azt hiszi majd, hogy csak valami álcát varázsoltam rád. – Kicsoda? – Lanthe nagyot nyelt, amikor a kapuban megjelent Morgana, szintén teljes harci díszben. Világosszőke hajfonatai körülölelték arany fejdíszét, szeme éjfekete volt. Különféle színű varázserők kavarogtak körülötte

Lanthe ennyi varázserőt egy személy esetében még sosem látott. Morgana tele volt varázslattal, feltöltötték az újonnan megszerzett képességek. Akár egy kígyó, aki éppen most táplálkozott. A varázslók királynője gonosz pillantással nézett körbe az ellenséges birodalomban. Lanthe varázserejét nem használva emelte fel a kezét: a varázslók között ez a megadás gesztusa. – Morgana, beszéljünk, jó? – Lanthe körbepillantott. A vrekenerek mind a bástyában gyülekeztek, tehát Morganának nem volt szemmel látható célpontja. Egyelőre De Thronos nemsokára visszatér – Majd beszélünk – mondta Sabine. – Amint visszatértünk Rothkalinába. Gyere, Lanthe, sürget az idő! – Tik-tak, ketyeg az óra – mosolygott gonoszul Morgana. – Éppen eleget láttam. – Nem megyek el innen – fogadkozott Lanthe. Sabine elkapta a karját, és a kapu felé vonszolta a lányt. A másik oldalon látható volt Lanthe toronyszobája. – Nézd

csak, húgom! A szobád Rothkalinában. – Úgy szólt hozzá, mint egy kisgyerekhez. – Emlékszel a szobádra? A gyönyörű ruháidra, a luxusra, a szolgákra, az önsegítő könyveidre? Ezek mind Rothkalinában várnak. Ott van a tévéd és a kincstárad is Ott a helyed. Lanthe megpróbálta elhúzni a karját. – Itt a helyem. Mit tegyek, hogy elhidd? Nem lettem agymosás áldozata. Nem megyek sehová – Nem!!! – Thronos megpillantotta őket a magasból. – Ne merészeljetek hozzányúlni! – Szárnyát behúzta, úgy repült feléjük zuhanva. Haragos vrekener, elszánt arc, halálos tekintet Leszámolás. – Ne gyere közelebb! – sikoltott Lanthe. Thronos maga volt a megtestesült fizikai erő, Morgana a mágikus erő. Thronos harcedzettsége és sok évszázados tapasztalata sem volt elég, hogy felvegye a versenyt Morganával. – Meg fog ölni! Thronos még csak nem is lassított. Szemében lángolt az indulat Morgana felemelte a kezét. A vrekener megtorpant a

levegőben, mintha egy hatalmas kéz tartaná, és hiába szeretné elérni Melanthét. – Ne bántsd! – Lanthe varázsereje aktivizálódni kezdett. Morgana úgy nézett rá, mint egy kis bogárra, akit szinte sajnálna eltaposni. – Vigyázz, kislány! Elveszem a meggyőzés varázslatát, mielőtt kipróbálnád rajtam. – Ismét Thronoshoz fordult, és egy intéssel lassan lejjebb eresztette, hogy szemügyre vehesse. Lanthe gondolatban a nővéréhez fordult. – Ai-bee, kérlek, segíts! Szeretem Thronost Sabine az álarc mögött a szemét forgatta. – Most viccelsz. – Kilencéves korom óta szeretem. Annyi mindent el kell mondanom, de ha Morgana megöli őt, azzal engem is elpusztít. – Na, ne etess! Egy ilyen agymosás után, amin átmentél Értelmetlen. – És ha mégis igaz? Képzeld csak el, ha Morgana Rydstromot akarná megölni Mit éreznél? Én ugyanazt érzem most. – Hogy szerethetsz egy egy olyat? – Sabine Thronosra mutatott. Lanthe legszívesebben

felpofozta volna. – Ha az agymosás miatt beszélek ilyeneket, akkor később még mindig megölhetitek. De most segíts! – Hát, ebben igazad van. Amikor Morgana térdelve a földre eresztette Thronost, a vrekener azonnal ráförmedt. – Ereszd el a párom, és kotródj az országomból! – A fogát csikorgatva elég ereje volt szembeszállni a varázslattal, annyira legalábbis biztosan, hogy talpra állhasson. Morgana megdöbbent az erején, de amikor Thronos ismét megpróbálta elérni Lanthét, még erősebben a földhöz szögezte varázslatával. – Ez az aljas vrekener el merészelte rabolni az egyik alattvalóm. – Prizmafényben sziporkázott körülötte a varázserő. – Mostantól, ha bárki ártani merészel egy varázslónak, azért azonnali megtorlás jár. – Morgana, nem raboltak el. Én döntöttem úgy, hogy eljövök ide A királynő tudomást sem vett Lanthe kiáltozásáról. – Ai-bee, könyörgök! – Na jó. Istenek – Sabine kelletlenül az

uralkodónőhöz fordult – Morgana, nem akarlak zavarni, de – Mondd csak! – Ezt a vrekenert a helyedben nem ölném meg. – Sabine unatkozva a kezére pillantott, kesztyűje karmait piszkálgatta. – Nem tartanád meg hadifogolynak? Morgana szeme baljóslatúan csillant meg. Feketén, akár az obszidián. – Felfogod, mióta várok erre? – Ökölbe szorította a kezét, Thronos fuldokolni kezdett. – Ennek a vrekenernek a bátyja brutálisan bántalmazta a gyámleányom. Fizessen meg érte mindkét Talos-fivér! Lanthe megpróbált Thronos és Morgana közé kerülni, ám a varázslat láthatatlan falat emelt közéjük. – Morgana, kérlek! Thronost felháborította, ami Bettinával történt. Már béketárgyalásokat is kezdeményeztek, kérdezd meg Bettinát! Kíméld meg Thronost, könyörgök! Morgana körül gomolyogni kezdett a levegő, fejdísze körül hajfonatai a gorgók kígyóinál is félelmetesebben tekergőztek. – Kíméljem meg?! – sziszegte. –

KÍMÉLJEM MEG? Most tréfálsz?! Te és a nővéred időtlen idők óta menekültök előle és a bátyja elől. Most, hogy a királynőd igazságot szolgáltatna, gyáván megfutamodnál?! Lanthe szóra nyitotta a száját, de Morgana nem hagyta. – Tudod, mennyi varázserőt szabadítottam ki a vrekenerek kincstárából? Tudod, hány varázslótól vették el a képességét erőszakkal? Hány alattvalóm esett nekik áldozatul?! – Egyre hangosabban kiabált. – Könyörületes AJÁNDÉK a részemről, hogy bosszúból nem kínzok halálra minden egyes vrekenert. – A varázslat sötéten gomolygott Morgana körül. – Thronos Talos bűnhődni fog. – Ez pillanatokon belül mindenképp megtörténik, nem? – kérdezte Sabine. Lanthén eluralkodott a rettenet. – Ezt, hogy érted? Morgana nem felelt, Thronost figyelte rezzenéstelen tekintettel. Ahogy a vrekener levegőért kapkodott, arca kivörösödött, de még mindig küzdött. Morgana azonban túlságosan

erős volt – Melanthe, azt hiszem, ez a hím szerelmes beléd. – A királynő vérfagyasztó mosolyától Lanthe szíve elszorult. – Megmutatta a gyenge pontját. Ha megkímélem az életét, az kínszenvedés lesz neki – Morgana, saját ördögi természete miatt örömét lelte abban, hogy iszonyú büntetéseket talált ki azoknak, akik megharagították őt. – Kérlek, felséges királynőm – Lanthe elhallgatott. Érezte, hogy Morgana elveszi tőle a meggyőzés varázserejét. – Mit csinálsz?! – Uralmam alá vonom a varázserőd. A te képességed lesz Thronos Talos átka. – Átok? Ne! Kérlek! Hagyd abba! Lanthe kék varázslata kiáradt Morgana kezéből. – Thronos, Aristo fivére, halld engedelmeskedj! Felejtsd el Melanthét! a parancsomat, és Thronos valahogy levegőhöz jutott, majd felüvöltött: – Soha! – Egész teste megfeszült, úgy küzdött. Lanthe felzokogott – Morgana! Könyörgök neked! – Nem szállhatott szembe a

királynővel, de legalább Thronos életben marad. Talán Lanthe majd visszafordíthatja a varázslatot. – Thronos, visszajövök érted! Visszavarázsollak, emlékezni fogsz rám. Csak maradj életben! Morgana kimondta a parancsot. – Felejtsd el őt! Minden emléked, ami Melanthéhoz köt, váljon semmivé! Felejtsd el őt! Thronos Melanthe szemébe nézett, amikor Morgana keze kiengedte a varázslat kék lángját, ami villámként belécsapott. – Visszajövök érted, Thronos! Késő. A varázsütés után Thronos üresen bámult a feleségére Már nem ismerte meg. Lanthe a könnyeivel küzdött. Ha a királynő elszakítja az Égi Birodalomtól, azonnal kaput nyit, visszatér, és mindent rendbe hoz. De akkor is megszakadt a szíve, hogy Thronost így kellett látnia. Morgana még nem végzett. – Thronos! A szerelem, amit Melanthe iránt érzel, megmarad. Állandó fájdalmat élsz át, amiért elválasztottalak tőle. De nem érted majd, mi ez a fájdalom, nem érted

majd, miért gyötrődsz. Ha valaki a királynédat említi, haragosan visszavágsz, és elfelejted, amit mondtak neked. És ha a következő két percet túléled, elfelejted azt is, hogy mi itt jártunk. Lanthe felkapta a fejét. – Mi történik két perc múlva? A királynő maga volt a megtestesült bosszúvágy. – Elhullanak az erősek. Tik-tak? Szent arany Mit tettél?! Morgana valahogy lerombolja majd az égi birodalmat. – Kiszabadítottam a kincstárukból a varázslóktól ellopott képességeket, és most ellenük fordítom a védelmüket. A varázserő elpusztít mindent, ami eddig rejtve volt a világ elől. Tik-tak, ketyeg az óra. Sabine a portál felé taszigálta a húgát. – Elvégeztetett. Téged viszont meg kell védeni Lanthe kiszabadult a nővére kezéből, és odaugrott a Skye Hall kapuja mellett elhelyezett vészjelzőhöz. A vészjel felharsant az Égi Birodalom minden szigetén. A bástyáról vrekenerek szálltak fel nagy rajokban, az evakuálási

tervet követve. A késő délutáni ég elsötétült. A levegő lehűlt Minden szigetről felszállt a népesség. Thronos azonban nem Ő még mindig Morgana foglya volt. Lanthe felszegte a fejét, és királynője felé fordulva várta, hogy lesújtson rá a haragja. Morgana majd felrobbant dühében, remegett alatta a föld. Varázserőinek szivárványa elfeketült. Felemelte a kezét – Balszerencsés tett volt – sziszegte. Sabine a húga elé vetette magát, mire Morgana visszavett haragjából. – Ezért még meglakolsz és ők is bűnhődnek majd, amiért elmenekültek. De most erre nincs idő – Intett, és Lanthe a kapu felé lódult. – Ne! Engem hagyjatok itt! Sabine felcsattant. – Azt már nem! Lanthe a láthatatlan küszöbnek feszülve kiabált. – Thronos! Menekülj! Morgana szorítása enyhült, a vrekener már kapott levegőt, de csak bámult maga elé, arra, amerre Lanthe állt egy perccel korábban. – REPÜLJ EL! – parancsolta Lanthe. De meggyőző

varázserejét már kimerítette Morgana aljas parancsa. Sabine lefejtette az ujjait – Lanthe! Nincs időnk erre – Thronos! Menekülj innen! – Lanthe hirtelen a saját szobájában találta magát. – MENJ! – kiáltotta keresztül a záródó kapun A harsogó vészjel magához térítette Thronost. Pislogva álmélkodott. Mit keres itt, Skye Hall kapujában, a semmibe bámulva? Megrázta a fejét. A vrekenerek kirajzottak a szigetről, az állomáshely felé. Miért nem megy velük? Talán ez is egy evakuálási gyakorlat? Aztán meghallotta a robbanásokat az egyik külső sziget felől. A monolitokat hatalmas robbanások rázták meg. Tüzek csaptak fel, kék és fehér lángnyelvek nyaldosták a szigeteket természetfeletti lángok. Halhatatlan, gyilkos tüzek. Égő sziklatömbök emelkedtek a magasba, majd zuhantak le a mélybe, a lent elterülő öbölbe. A titkos, jól őrzött égi birodalmat valami ismeretlen erő porig égette. Gyerünk, Talos! Mozgás!

Thronos teste megfeszült, hogy sikerüljön elrepülnie Skye Hallból fehér láng csapott ki, és bekerítette. Thronos védekezőn maga köré vonta a szárnyát, hogy a testét védje. A lángok mindkét szárnyát elemésztették, és a robbanás a völgybe taszította. Csakhogy a völgy már nem volt sehol. A sziget szétporladt. Thronos égő törmelékek közé zuhant. Füle vérzett a robajtól, a szél marcangolta lángoló szárnyát. Nem tudott repülni Az országom, a népem! Tehetetlen volt, nem segíthetett rajtuk. Nem tudott repülni. Csak zuhanni Emlékezett a zuhanásra gyerekkorából. Nem emlékezett, miért nem használta akkor a szárnyát. Mint ahogy most sem. Megint zuhanok. Háttal lefelé zuhant, az eget nézte. Az idő lelassult Gonosz varázslat cikázott a vörös és lila felhők között, villámok hasogatták az eget, fényük megvilágította a pusztítást. Elszenesedett téglák. Lángoló könyvek Egy összeégett bölcső Néhány napig

király volt, és most vége a birodalmának. Még valamit elveszítettél. Valamit, ami mindennél drágább neked Elfacsarodott a szíve. Mi lehet drágább a királyságánál? Mit veszített el? Végre elszakította a pillantását az égről, és letekintett. Egyre közeledett a víz. Az öbölből kék és fehér lángok csaptak fel Thronost semmi sem védte a forróságtól. Ha a lángokba zuhan, porrá ég. Hosszú, szomorú élete volt, nem tudta valóra váltani az álmát, hogy rátaláljon a párjára. Talán az első zuhanáskor meg kellett volna halnia. Talán a sors most jóváteszi azt a tévedést A közeli hegyoldalra pillantott. Vrekenereket látott Több ezret Az öböl felett húzódó fennsíkról figyelték otthonuk pusztulását. Thronos nem nevezte meg, hogy ki legyen a trónörökös, ha ő meghal. Népe most sebezhetőbb volt, mint valaha Életben kell maradnia, miattuk. De hogyan? Nem emlékezett rá. Mi az, amire képtelen visszaemlékezni? Megint

zuhanok. 54. Az öböllel átellenben, messze a vrekenerek gyülekezőhelyétől, Mindentudó NÏx és Morgana, a varázslók királynője nézte, ahogy az Égi Birodalom porrá lesz. Egyikük engedte, másikuk okozta. NÏx körül villámok csapkodtak. Kezében ott ült a denevér Morgana frissen szerzett képességei között még nem volt meg az egyensúly, így varázslatának színei állandó feketeségben olvadtak eggyé. A két halhatatlan nő nézte a pusztulást, szikrák pattantak közöttük, akárcsak két negatív ion között. – Előre láttam, hogy a Meggyőzés Királynője Thronosszal akar maradni – mondta NÏx, és le nem vette a szemét az eseményekről. A víz már lángolt a természetfölötti tűzcsóváktól. Morgana tekintete is követte a pusztítást. – Amint otthagytam Sabine-nal Rothkalinában, Melanthe valószínűleg kaput nyitott, hogy visszamehessen. A semmibe – Morgana ajkán fekete gomolyagok táncoltak, mintha szenny próbálná

elhagyni a testét. – Ha a vrekener életben marad, a felesége emlékét nem fogja Ekkor hatalmas monolitok zuhantak a tűzbe, és a hatalmas, kiszorított víztömegből szökőár indult a part felé. – A halandók bizonyosan most tudják meg, hogy létezünk – mondta Morgana színtelen hangon. – Egyelőre nem Az öbölből hegyként emelkedett ki Nereus, de csak a két halhatatlan nő látta. Óriási lélegzetet vett, és az összes halhatatlan lángot beszívta. Aztán feltartotta isteni szigonyát a feje fölé, és elcsitította a hullámokat. A cunami mintha kimerevedett volna, a hatalmas szökőár engedelmeskedett És lassan megnyugodott a háborgó tenger. A felszínről eltűntek a lángok. Mielőtt Nereus alámerült volna, izzó tekintetét Morganára függesztette. Morgana a homlokát ráncolta, de nem tulajdonított nagy jelentőséget a dolognak, és hát amúgy is nehéz napja volt. A gyűlölt birodalom, egész életének halálos ellensége a tűz

martaléka lett, és hullámsírba süllyedt. Örvendett a szíve A valkűr jósnő a varázslók királynőjéhez fordult. – Lesz, ami lesz elkezdődött 55. 1. Portált nyitni a vrekenerek menedék-állomáshelyére 2. Irányokat finomítani, portál az állomáshelyre 3. Irányokat ismét finomítani, portál az állomáshelyre 4. Aranyat kínálni a démon zsoldosoknak, hogy találják meg a vrekenerek titkos menedékét a kanadai erdőségekben. 5. Aranyat kínálni a boszorkányoknak, hogy varázsgömbjeikkel keressék meg Thronost. 6. Megkeresni Loát; ismét: Üdvözlégy Mária opció – aranyat küldeni előlegként. 7. MEGTALÁLNI NÏXET 8. Nem megőrülni, a párodnak szüksége van rád 9. Orákulumokkal és boszorkányokkal kapcsolatba lépni más világokban – még több aranyat felkínálni. 10. Erőt tartalékolni holnapra – Nem megmondtam, hogy ne fuss pasik után? – morgott Sabine, ahogy bemasírozott Lanthe új lakosztályába. A régit, az Égi

Birodalom pusztulása után egy héttel még tatarozták. Lanthe felpillantott összeírt listáiból és leveleiből, hadd lássa a nővére, milyen kétségbeesett, és mennyire aggódik. Percről percre jobban. – Thronos nem valami pasi, hanem a férjem. Vissza akarom kapni! – Rémesen nézel ki. Illúzióba burkolhatlak? Lanthét cseppet sem érdekelte a megjelenése, hiszen egyetlen gondolat járt a fejében: FOGY AZ IDŐD, HOGY MEGTALÁLD THRONOST! Vajon Thronos hogyan képes feldolgozni királysága pusztulását? Hogyan viseli el a veszteséget? Mi van, ha úgy érzi, nincs miért élnie, és óvatlanul harcol? És ha Cadmus puccsot kísérel meg? – Lanthe, kikészíted magad. – Sabine elnyúlt egy díványon – Mióta tudsz ilyen gyakran kaput nyitni? NÏx korábban azt mondta, Lanthe tornáztassa a varázserejét, hogy gyarapodjon, ahogy az izmokkal szokás. Most egyre gyarapodó varázserővel keresgéli a vrekenereket. Már naponta egyszer képes volt

dimenziókaput nyitni, de ennél gyakrabban nem. Használd, használd, használd, használd NE pihentesd Így nem lehet precízen dolgozni. – Kevesebbet kellene bíbelődnöd a dimenziókapukkal – figyelmeztette Sabine. – Ma nem nyitottam egyet sem. – Nagyon nehéz volt, de Lanthe megállta, hogy ne tegye. Ugyanis erőt kellett gyűjtenie, hogy egy olyan birodalomba mehessen, ami talán fényévekre van tőle. – Vannak még dolgok, amikről beszélnünk kell. Lanthe tudta, hogy Sabine előbb vagy utóbb kifaggatja majd. Hallotta a pletykákat a kastélyban. Azt rebesgették, hogy Thronos biztosan halott. És Lanthe tartott attól, hogy ezt okkal hitték Amint Morgana eltűnt Rothkalinából, hogy rettenetes munkájának gyümölcsét valami magaslatról szemlélje, Lanthe máris kaput nyitott, hogy visszarohanjon a férjéhez. És éppen elkapta a robbanást. Sabine elrántotta, de így őt repítette a szoba túlvégébe a robbanás. Még a torony egyik

fala is leomlott Szerencsére Sabine teljes vértezetet viselt. Lanthe csak másnap tudott újra portált nyitni. Egy bőrönddel és nagy reményekkel Kanadába ment, annak alapján, amit Thronos mondott a vrekenerek vészhelyzetre létesített állomáshelyének hollétéről. A portál másik oldalán azonban csak sziklák és fák várták, vrekenereknek nyoma sem akadt. A szarvasok olyan szelídek voltak, hogy még oda is mentek hozzá. Itt bizonyára nem jártak szárnyas vadászok, márpedig Thronos nagyon szívesen evett szarvas- és őzhúst. Vagy az irányt vétette el Lanthe (mint mindig, mindenhol, mert folyton eltévedt, azaz béna volt), vagy a portált nyitotta rosszul, ezért az nem a megfelelő pontra vitte (azaz béna volt). Mialatt erőt gyűjtött, hogy ismét Kanadába menjen – talán hiába – Sabine és Rydstrom azt magyarázta, hogy még egy Thronoshoz hasonlóan erős halhatatlan sem élheti túl Morgana varázstüzét. Sabine elmondta, hogy Morgana

végignézte az egészet, és a robbanás után a szigetek porrá égve hullottak alá. – De Thronos szárnya tűzálló – ellenkezett Lanthe. – A varázstűz más – felelte Sabine. – Talán valaki odarepült, és megmentette. – De Lanthe, addigra már mindenkit evakuáltak, nem? – kérdezte Rydstrom komoran. Kit érdekel! Thronos túlélte, és kész. Lanthe megfogadta, hogy soha többé nem becsüli alá. Lenyűgöző férfi volt, és minden helyzetben győzött. Meg aztán volt a férjének még egy különleges képessége. Persze igaz, hogy erről Thronos nem tudott, de akkor is – Beszéljünk később! – kérte Lanthe a nővérét. – Most sok a dolgom. – A levélkötegre mutatott, amit boszorkányoknak és orákulumoknak írt szerte a világokban. Az első hasztalan kanadai utazás után Lanthe megkérte az egyik palotaőrt, hogy illanjon vele Louisianába, a Boszorkányok Házának ottani tagjaihoz. Carrow és nagyhatalmú barátnője, Mariketa

megpróbálta varázsgömbbel megtalálni Thronost, de az ősi vrekenervarázslat nyomokban megmaradt. A varázs, ami az emberek elől rejtette őket, rejtette Thronost a keresők elől. A boszorkányok nem tudnak egy egész népet megkeresni. Lanthe elküldte Cadeon régi zsoldosait, hogy személyesen fésüljék át Kanada erdőségeit. – Melyiket? – kérdezték. Mindegyiket. Mert béna vagyok Sabine a díványról felemelte Lanthe egyik térképét a sok közül, amik a szobában minden felületet elborítottak. – Túlságosan elfoglalt vagy, hogy megkérdezd, gyógyulok-e? Hát persze, szívecském, remekül vagyok. Lanthéba belemart a lelkifurdalás. – Hiába vagy ilyen elfoglalt, nem rázol le egykönnyen. – Sabine csengetett a szolgáknak, hogy hozzanak bort. Inferik, azaz varázserejüket vesztett, de varázsló származású szolgák siettek be, majd csendben eltűntek. – Rydstromnak meg kellett ígérnem, hogy megpróbálok veled beszélni, mert azt hiszi, hogy

ki vagyok rád akadva. – Sabine belekortyolt az aranykehelybe. – Úgyhogy itt maradok, mert bármilyen fura, de meg szoktam tartani a férjemnek tett ígéreteket. Amúgy Morgana kérdezteti, hogy mi a francért küldött neki Nereus egy hatalmas, korallból faragott dildót, egy nagyon ízléstelen üdvözlőlap kíséretében, amiben téged említett meg. – Hosszú történet, és eredménytelen. Sabine felsóhajtott. – Még mindig haragszol rám. Pedig biztos lehetsz abban, hogy nem tudtam volna rávenni a királynőt a vrekenerek megkímélésére. Az életed féltettem, mégis mindent megpróbáltam Ő mondta, hogy a kutatókristályt használjam, ha meg akarlak keresni, és ki akarlak szabadítani. Azt tettem, amit helyesnek éreztem. És csak nekem köszönhető, hogy Morgana nem ölte meg egyetlen intéssel a vrekeneredet. Erről meg vagyok győződve Lanthe letette a tollat. – Most köszönjem meg? Amikor úgyis meghalt? Nem, azt nem várhatta el a

nővérétől, hogy szembeszálljon Morganával. De Sabine nemigen bánta, amit a királynő tett, még akkor sem, amikor Lanthe mindent elmondott arról, amin Thronosszal együtt keresztülmentek. A lapok, amelyekre Melanthe a történetüket írta, porrá lettek, és az emlékek kitörlődtek Thronos szívéből. Sabine döbbenten vette tudomásul, hogy a húga valóban szereti a férjét, mégpedig kislány kora óta. Ám nem tudott belenyugodni, hogy Lanthe az ellenséghez ment feleségül. – Hiszen már háza sincs, nemhogy királysága – szólta le, mire Lanthe legszívesebben gyomorszájon vágta volna. Sabine azon végképp felháborodott, hogy Emberine ki lelkét! A merészelte vágni Lanthe nyelvét. – Ezért drágán megfizet! Elrabolom a – sárkányaranyhoz is volt mit hozzáfűznie. – Nem azért rejtettem el a nyakéked Morgana elől, hogy most csak úgy elpocsékold! Majd én beszélek Bettinával. Ismerem a gyenge pontjait Vedd úgy, hogy

máris békét kötött veletek! Sabine megpróbálta Lanthe figyelmét elterelni a kétségbeesett keresésről. Meghívta Cadeont és a családját néhány hétre Lanthe épp csak megpuszilta a babák feje búbját, üdvözölte a szülőket, és megkérdezte Hollyt, vajon tudja-e, hol van NÏx (mit tudom én). Ezután folytatta a munkát. A királyi család szívből sajnálta. Lanthe előző nap Tornin könyvtárába ment további térképekért. Rydstrom és Cadeon az udvaron beszélgetett zengő, mély dél-afrikai akcentussal. Cadeon karjában tartotta bepólyált ikerlánykáit. – Három nő van oda értem. Micsoda élet, bátyám! Rydstrom észrevette Lanthét, és rászólt Cadeonra, hogy halkabban. Nem kellene szánniuk. Igenis meg fogja oldani Visszaszerzi a férjét, ha törik, ha szakad – Még több aranyat küldesz? Már egy vagyont költöttél! – Sabine letette a kelyhet. Gyerekkorukban a mezőn Thronos megcsiklandozta a kis varázslólányt, és azt

mondta: – Engem még az aranynál is jobban szeretsz Igen. Sokkal jobban – Te is megtennéd Rydstromért. – De Thronos egy vrekener. Mind szörnyetegek – Ne beszélj így az alattvalóimról! – Lanthe sértegethette őket kedvére, de mástól nem tűrte. – Régi ellenségeinket szidalmazom, és te felháborodsz? Fenekestül felfordult a világ. – Hagyj, Sabine! Nincs időm magyarázkodni. – Kidobnál, amikor a kezemben van egy levél Thronostól Rydstromnak? Az Égi Birodalom pusztulása előtt küldte. Lanthe szeme elkerekedett. – Miért nem ezzel kezdted?! – Csak ma érkezett, mert állítólag a Szövetség törvényeit megszegve megparancsoltam, hogy a vrekener küldöncöt vessék alá vallatásnak. Ez állítólag kicsit késleltette a levelet – Lanthe egy összehajtott pergament húzott elő kesztyűje ujjából. – Nem kérek bocsánatot. Amit én tudtam, annak alapján cselekedtem Halálos veszélyből akartalak kimenteni. – Bontsd fel!

Sabine megpaskolta maga mellett a díványt, Lanthe majdnem hasra esett, úgy rohant oda. – Nem olvastad? – Nem. Rydstrom elolvasta, és azt mondta, hogy én veled együtt olvassam. Lanthe szeme könnybe lábadt, amikor meglátta Thronos kézírását és pecsétjét. Nem tudott megszólalni, csak intett Gyerünk, olvasd! Sabine színpadias lassúsággal bontotta fel. – Kíváncsi vagyok a vrekenered válaszára. Rydstrom erős szavakat írt, el tudom képzelni a reakciót. – Sabine végre feltartotta a levelet, és együtt olvasták. Rydstrom király! Leveledre az első reakcióm a harag volt. Hogy merészelsz te tanácsot adni arról, miként bánjak szeretett feleségemmel? Hogy miként tegyem boldoggá őt? Szeretett feleség? Melanthe szeméből könnyek peregtek, Sabine fintorgott. Olvastak tovább Véleményem szerint te és Sabine királyné tévedésben vagytok Lanthe itteni életét illetőleg. Lanthe szabadon jár-kel a birodalomban, varázsereje teljes

birtokában, hiszen teljesen megbízom benne. Olyan ruhát visel, amilyet óhajt, van aranya, amit imád, és én még többet szeretnék ajándékozni neki. Nem azért teszi mindezt, mert én megengedem, és nem is azért, mert megköveteli egyszerűen így természetes számunkra. Együtt uralkodunk. Házasságunkban egyenlő partnerek vagyunk És működik. Lanthe felzokogott. – Thronos tényleg érti, mit érzel az arany iránt? – Amikor gyerek volt, ta találkozott anyánkkal. Tudja, milyen fontos nekünk az arany. Sabine nem látszott meglepettnek, de csak azért, mert illúzióval álcázta arckifejezését. Jobban belegondolva azonban tudom, hogy hálával tartozom neked. Melanthe nemcsak a feleségem és királyném, hanem legjobb barátom is. A te segítségeddel szabadult Omort zsarnoki uralma alól, és azóta is védelmezed. Ezért alázatosan köszönetet mondok. Nem kívánok háborúskodni veled. Ha beleegyezel, tanácskozzunk négyesben: te és királynéd,

valamint királyném és én. Melanthe persze ellenzi ezt az ötletet, mivel attól tart, hogy Sabine akarata ellenére szakítja majd el tőlem. Most, miközben írok, nagy hatalmú királynémat látva csak annyit tudok mondani, jobb, ha nem próbáljátok meg. Thronos Lanthe visszafojtotta a sírást. Ha Thronos nem említette volna nagy hatalmú királynéként, összegömbölyödne a díványon, és zokogna. – Ez nagyszerű levél volt. – Sabine összehajtotta a pergament – Talán mégsem kellett volna ízzé-porrá zúzni a birodalmát? Lanthe megpördült, és behúzott egyet a nővérének. Sajnos Sabine fém mellvértet viselt. Lanthe megrázta fájós kezét. Sabine felcsattant – El kellett volna mondanod, milyen régről ismered. – De akkor nem tudtam, mit kezdjek az egésszel. Annyi fájdalom volt már mögöttünk! Zavarban voltam. Nem akartam bevallani, milyen rosszul ítéltem meg a helyzetet. – De nem érted, hogy számomra milyen volt? Azt hittem, hogy

egy bosszúszomjas szörnyeteg markába kerültél. Csak meg akartalak védeni. – Nem vagyok rászorulva a védelmedre. Ne aggódj miattam! Sabine, én elloptam a pokol kapuinak kulcsait, és egész démonhordákkal hitettem el, hogy istennő vagyok – felmutatta a nyakláncát, és Sabine megbűvölve bámulta a vörösarany kulcsokat. – Képes voltam dimenziókaput nyitni félholtan, egy fenevad gyomrában. Thronosszal együtt túljártunk egy istenség eszén – De én ösztönösen aggódom érted, és védelmezlek. Ha csak meg nem parancsolod, hogy ne tegyem, akkor ez így is lesz. – Hát jó, legyen. De akkor segíts! – Tenyerébe fogta Sabine arcát – Számomra Thronos drágább a világ minden aranyánál. Ő az életem. Sabine most hagyta, hogy a húga lássa a döbbenetét. – Hát, ez nem semmi! – sóhajtott fel. – Akkor megpróbállak támogatni, de csak ha nem haragszol rám tovább. Nem bírok haragban lenni veled. – Kitárta a

karját – Tudod, hogy csak jót akarok neked. Lanthe megölelte. Ő is utálta a viszályt Sabine szeme könnyes volt, amikor kibontakozott húga öleléséből. – Tudod, a Zephyr királynője igen utálatos varázslónémber. Ha szeretnél valami jó közös programot kettőnknek, megtámadhatnánk, és ellophatnád tőle a repülés képességét. Hátha Thronos örülne, ha tudna repülni a felesége. Lanthe a könnyein át mosolygott. – Jó közös program kettőnknek? Csodálatos lenne. – Ha pedig kifogysz az ötletekből, segíthetnél megkeresni a Pincebeli Banyát. – Omort halála után a Banya adott nekik ellenszert a morsus ellen, aztán elmenekült Torninból. – Azt mondják, most Lotheire dák királynak dolgozik. Hihetetlen, nem? A Banyának megvolt a képessége az elveszettek felkutatására. – Már nem keresed őt? – Sokáig kerestük, de csak a bűntársát, Lothaire-t találtuk meg, az utálatos adóskönyvével. De már nincs nála Azt

mondják, valami rejtélyes oknál fogva La Doradának adta. Akkor Rydstrom a Gonoszság Királynőjének lett az adósa? Ez rossz hír volt. Rydstrom és Sabine sok gonddal küzdött A rejtélyes Lelkek Kútja forrongott. – A Banya jó ötlet – mondta Lanthe. – Máris küldök egy futárt Dákföldre. – Van még egy ötlet. Cadeon említette Ha Thronos valóban démon, akkor talán meg tudod idézni. Bizonyos démonfajoknál működött: ha egy nő hált a démonférfival, akkor attól fogva bármikor meg tudta idézni, feltéve, hogy ismerte a szertartásokat és az ezoterikus hozzávalókat. Lanthe elgondolkodott ezen, még fel is készült rá, de úgy döntött, hogy ehhez csak végszükség esetén folyamodik, ha más módszer nem válik be. Hiába kínált rengeteg aranyat Loának, a sötét üzletek asszonyának, a papnő csak három hét múlva tudta szállítani a hozzávalókat. A helyzet egyébként is kényes volt. Hiszen nem emlékszik

Lanthéra, és talán ellenséges varázslónak nézi, ha meglátja. Meg aztán talán nem is fogadja el az igazságot, hogy ő valójában démon. Biztosan kiakadna, ha akarata ellenére démonként megidézné egy ismeretlen varázslónő. – Egyes démonfajok immunisak az idézésre – mondta Sabine. – Nem hinném, hogy vrekenereken már kipróbálta volna bárki. – Üzenem Cadeonnak, emlékezetkiesésére való hogy köszönöm, tekintettel, ezt de megtartom Thronos utolsó lehetőségnek. Sabine összehúzta a szemét. – Van valami terved, látom rajtad. Eddig sosem titkolóztál előttem. – Csettintett az ujjaival – Azaz dehogynem Ötszáz esztendeig. – Holnapra összegyűjtöm minden erőm, és portált nyitok Pandemoniában. – Előző nap is megpróbálta, és véletlenül a fenevad gyomrába nyitott kaput. Azonnal be is zárta, de a szobájának még mindig hányásszaga volt. Ha pihenteti a kapunyitó varázserőt, sikerül majd. – Szerintem

a démonok síkján fogom megtalálni. – Hogy? Van kapu, ahol Ó! Úgy gondolod, tud illanni? Ezért vagy olyan biztos abban, hogy él. Lanthe megvonta a vállát. NÏx a Feveris-illúzióban mintegy mellékesen jegyezte meg: Miben változna az életed, ha kiderülne, hogy démon vagy? Tudnál illanni. Nagy ügy, mondhatom! Lanthe ekkor döbbent rá, miért közölte ezt a valkűr. Az illanás igenis nagy ügy. Életet menthet Lanthe NÏx szavai nélkül is biztos volt abban, hogy Thronos él. – Sabine, te nem ismered úgy, ahogy én. Mindig győz, a legkilátástalanabb helyzetben is. Kisfiúként nem élhette volna túl a zuhanást, mégis túlélte. Semmi esélye nem volt, hogy valaha újra repülni tudjon. Repül Sosem gondoltam, hogy utolér, azt meg főleg nem, hogy meghódítja a szívemet. És mégis – De miért Pandemonia? – Szerintem a tudatalattija odahívja. Vagy a démonvér, vagy a kapcsolatunk története. Pandemoniában kezdődött számunkra az új fejezet. –

Melanthe, először egy csók – Van ott egy tisztás, ahol megpihentünk, és ott éreztük először, milyen közel vagyunk egymáshoz. – Ott éreztük újra – Rydstrom és én veled megyünk – mondta Sabine. – Nagyon érdekelnek annak a birodalomnak a sárkányai. Van itt nálunk egy pompás nősténysárkány, akinek szüksége volna egy saját hímháremre. Igazi vagány baziliszkusz csaj – Egyedül megyek. Ha Thronos meglátja, hogy két varázsló és egy haragdémon van a nyomában, biztos gyanakodni kezd. Rám nem emlékszik, de arra talán igen, hogy te ott voltál Morganával, amikor az Égi Birodalom elpusztult. – Túl veszélyes! – Ha ismered a veszélyzónákat, akkor nem annyira. Sőt, Pandemoniának vannak kifejezetten csodálatos tájai. A sárkányokkal lehet gond, de megoldom. – Lanthe nem volt biztos abban, hogy akkor ér oda, amikor Thronos. Úgyhogy elhatározta, hogy hátizsákot és sátrat is visz. És nem tágít a pokolból a

férje nélkül. Melanthe, a Deie varázslónemzetség sarja, Tornin várának egyik úrnője kempingezni fog. – Tételezzük fel, hogy életben van. És hogy tud illanni És hogy Pandemoniába ment. Ha megtalálod, mihez kezdesz? Lehet, olyannyira gyűlöli a varázslókat, hogy megöl, amint meglát. – Sosem bánt engem. – Morgana átkát nem tudod egy intéssel feloldani. Varázserőd teljében is nehezen, mert ő megsokszorozta a varázslatodat. – Majd megoldom. – Lanthe meggyőző ereje igencsak megnőtt, de vajon elegendő lesz? – Biztos vagy abban, hogy vissza akarod hozni az emlékezetét? – Lanthe haragos pillantását látva Sabine magyarázkodni próbált. – Ahogy mesélted, sok baja volt a múltaddal. Miért ne hagyhatnád, hogy semmit se tudjon róla? Tehetnél úgy, mintha először találkoznátok, ismerkednétek – Thronos megváltozott. Megoldottunk a konfliktusunkat És még ha nem is zavarna, hogy hazudok neki – márpedig zavar! – akkor is

tudnia kell, hogy régóta a párja vagyok. – Miért? – Hogy ne kapjon szívszélhűdést, amikor néhány hónap múlva világra hozok egy kis félvért. – Mariketa, a boszorkány érezte meg, és rákérdezett: – Te, Lanthe azt tudod, hogy mivel van tele a hasad? A varázslónő biológiai órája örömtáncot járt. Ez az, ribi, jól megcsináltam! Lanthe első reakciójával Thronost idézte szó szerint: – Bassza meg! De hamar megszokta a gondolatot. És most már boldog is volt, azaz majdnem. Még meg kellett találnia a gyerek apját. – Baromi vicces vagy, hugi – morgott Sabine, aztán elképedve befogta a száját, mert rádöbbent, hogy Lanthe nem viccelt. – Szent arany! 56. – Biztosan fejsérülést szenvedett. Olyan más lett – Elemésztették a szárnyát a lángok. – De hogy került akkor a király a hegyre? Thronos az őrjáratban már hetek óta hallotta a suttogást, a szóbeszédet. Volt, aki azt gondolta, hogy odaillant a hegyre, ahogy a

démonok illannak. Volt, aki szerint védelmi varázslat lehetett a dologban, bár Thronosnak fogalma sem volt, hogyan is juthatott eszükbe ilyesmi. Alattvalói aggódtak a királyuk és a jövőjük miatt egyaránt, Thronos pedig nem hibáztatta őket. Maga sem tudta, mi történhetett. Az elmém gyengélkedik Kitárta a szárnyát, és leszállt a sűrű ködben. Regenerálódott, de a rövid, megmagyarázhatatlan gyógyulás után a repülés újra fájdalmas volt. Összeszorította a fogát, és leszállt magaslati kunyhója elé. Az állomáson több ezer hasonló építményt emeltek a fákra szállásként. Jasen már várta. Minden este megtárgyalták az aznapi eseményeket. A lovag kimerültnek látszott Thronos a fából faragott asztal mellé telepedett. – Van valami új fejlemény? – Nincs. – Jasen egy egyszerű fapadon foglalt helyet – A vrekenerek nyugtalankodnak. Úgy érzik, eljött a vég Thronos kinézett az egyetlen ablakon az éjszakába. Most sem

látott sokat az állandó ködtől, ami körülölelte az erdőt. De az emberek előbb vagy utóbb rájuk bukkanhatnak. Az őrző mágia nem rejti őket a végtelenségig. A vrekenerek népe nem maradhat a halandók világában. Ahhoz túl sokan vannak Egységünk az erőnk. – Vannak, akik szerint csapatokra kellene oszlanunk, nagyuram. – Kizárt dolog. Jasen megkönnyebbült királya határozott álláspontjától. – De van valami, amiben sokan egyetértenek: bosszút akarnak állni. Cadmus háborút szít Thronos is hallotta a szóbeszédet. – Bosszút a bosszú ellen? – kérdezte. – Hát Aristo cselekedetei nem érdemeltek büntetést? – Ez jobban megviselte Thronost, mint a többi vrekenert. Hiszen a saját fivére volt az, aki Morgana gyámleányát megkínozta. A saját fivére volt, aki Morgana népére csendben, alattomosan vadászott. – Azt mondod, megérdemeltük, ami történt? – Nem. Csak azt, hogy nem minden fekete és fehér Azt mondom, hogy a

bosszú végeérhetetlen játszma, főleg a halhatatlanoknak. Ha elkezdjük, talán soha nem vethetünk véget neki. – Felsóhajtott – Még ha háborút akarunk is, nem most van rá a megfelelő idő. Thronos nem volt olyan állapotban, hogy vezesse őket. A robbanáskor megsérült, és valami történt az elméjével is, ami miatt nem tudott regenerálódni. Emlékezetkiesései voltak, türelmetlenné vált. Emlékezett az Alpok lejtőjén egy rétre, ahol kisgyermekként sokat játszott, de arra nem, hogy mit csinált tíz nappal azelőtt este. Ha elkalandoztak a gondolatai, mindig egy démonsíkon, Pandemoniában jártak. Tudta, hogy valami miatt már járt ott, és alig úszta meg élve. Sárkányokra, pokolkutyákra és démonhordákra emlékezett. Elmerengett a birodalom ösvényein, például a HOSSZÚ ÚT-on. Elkerülte, ahogy bizonyára mások is kerülik. Hacsak nem keresnek valamit Emlékezett minden megfejtett hieroglifára, ÍME A TEMPLOM, AMELYNEK PÁRJA NINCS,

és A CSAPÁS, AMI VOLT de nem emlékezett, hogyan került a fenevad gyomrába. Sem arra, hogy miként utazott a tengeristen birodalmába. Az emlékezetkieséseken túl is úgy érezte, hogy valami életbevágóan fontosat felejtett el, és hogy az emlék a felszínhez közel kavargott, megőrjítette, mint az, amikor a nyelve hegyén van egy szó, de nem jut eszébe. Szíve sajgott valami különös, erős veszteségértéstől, amibe szinte beleőrült. Mintha az üvegszilánk, ami gyerekkorában olyan súlyos sérülést okozott, most ismét a mellkasába fúródott volna, és nem tudna megszabadulni tőle. Amikor egyedül maradt, karmait sokszor a mellkasába vájta kínjában – Mikor lesz rá a megfelelő idő? Thronos felpillantott, és majdnem összerezzent, olyan váratlanul érte, hogy Jasen még mellette van. – A háborúra – magyarázta Jasen. – Megértem, hogy királynéd miatt nehezedre esik. – Nincs királyném! – mordult fel Thronos, és

elgondolkodott, hogy vajon Jasen feje is megsérült-e. – Akkor is ezt mondtad, amikor megkérdeztelek, hogy ő vajon túlélte-e a robbanást. Nagyuram, én csak egy egyszerű katona vagyok, és nem értem az összefüggéseket úgy, ahogy te. Tegyünk úgy, mintha a királyné sosem létezett volna? Úgy tűnik, el akarod feledni őt, de miért? – Jasen értetlenül dörzsölte meg az arcát, Thronos viszont nem értette, miről beszél, mégis megharagudott rá. Jasen folytatta: – Mindenki tudja, hogy királynéd nem vett részt a támadásban. Sőt, látták a vészjelzőhöz lépni Csak miatta létezett egyáltalán a vészjelző, amire mindenkit figyelmeztetett. Mondhatnánk úgy is, hogy ő mentette meg a fajtánkat. Thronos megpróbálta megőrizni a türelmét. – Nem tudom, miről beszélsz. Nekem nincs királyném – Hát jó, nagyuram. – Jasen hangjában csalódottság bujkált – Nem beszélek róla többet. – Ne is. És senki más se tegye! –

Thronos azonnal megbánta nyers szavait. Érezte, hogy ingerült természetét egyre kevésbé tudja féken tartani. De egy pillanattal később már nem emlékezett, mi haragította meg. – Ami pedig Cadmus háborús törekvéseit illeti, már nem vagyunk rejtett, megközelíthetetlen birodalom. Egy védhetetlen állomáshelyen tanyázunk, úgyhogy higgadtan kell mérlegelnünk. Ha belemegyünk egy háborúba, azzal nemcsak a vereséget, de a kihalást is megkockáztatjuk. Legszívesebben a tenyerébe temette volna az arcát, de nem tette, hiszen sziklaszilárd uralkodónak kellett tűnnie. – Az elsődleges feladatunk, hogy új otthonra találjunk. És ha a Hosszú Úton indulnánk új hazába? Thronos elvetette az ötletet, mielőtt komolyan fontolgatni kezdte volna. Túl zavaros – Gondoltál arra, hogy menedéket kérjünk egy velünk szövetséges néptől? – kérdezte Jasen. – Úgy gondoltam, megkérem Jóságos Rydstromot, a haragdémonok királyát,

hogy Búsföldön telepedhessünk le egy időre. – A Búsföld Rothkalina elhagyatott, veszélyes pusztasága volt, tele haramiával és sárkánnyal. Pandemoniai látogatása óta Thronost nem rémítették a sárkányok. Jasen meglepődött. – Nemrég levelet írtam neki. – Thronos erre ugyan emlékezett, arra viszont már nem, hogy miről leveleztek. Csak az maradt meg benne, hogy Rydstrom bosszantó, de becsületes. – Egy démonsíkon akarsz településeket alapítani? Felderengett egy halvány emlék: egy halk női hang. Egy másik birodalomban fogunk vrekener telepesekkel hazára találni. Thronos legszívesebben addig szorította volna a fejét, amíg össze nem roppantja. Az elmém! Valami történt – Mi legyen most, királyom? Thronos erőt vett magán, és nyugodtan felelt: – Rendezzük sorainkat! Tervet kovácsolunk. Jasen szóra nyitotta a száját, de meggondolta magát. Thronos már napok óta tudta, mit akar kérdezni, de fogalma sem volt, mit

feleljen. – Nagyuram Hogy kerültél a robbanás pillanatában a hegyre? – bökte ki végül a lovag. – Több százan látták, hogy felbukkansz a semmiből. Thronos zuhant, és kétségbeesetten oda akart jutni. Zúgott a levegő, dübörgött a saját szívverése. Hirtelen nagyon elszédült, le kellett hunynia a szemét, és amikor kinyitotta, ott állt a többiekkel. Életemben először illantam. Az elmúlt hét folyamán azon tépelődött, elárulja-e a képességét. Ha neki sikerült, akkor minden vrekenernek megy majd. Utazásai óta gyanította, hogy a vrekenerek a démonok rokonai. Felismerte a pandemoniai emlékezet lehet? Otthon hieroglifákat. érezte Kollektív, magát abban genetikai a kietlen birodalomban. Miért érzi még mindig, hogy visszavárják a vad, veszedelmes tájak? Egy eljövendő háborúban az illanás képessége hatalmas fegyvertény lehet. De Thronos úgy érezte, jobb, ha a népe démoni származásáról nem most értesül.

Az állomáshelyre érkezve Thronos máris kipróbálta új képességét. Felidézte gondolatban az aranytemplomot Ismét érezte a szédülést, és a következő pillanatban már ott is volt. Amikor megérintette a templom falát, élesen a szívébe hasított a fájdalom. Amikor a kísértetiesen csendes csatamező, és a lávafolyam felett repült el, a fájdalom felerősödött. Aztán egy tisztásra ért, egy oázisba, ahol utazása során megpihent, és a fájdalom elviselhetetlenné vált. Thronos felordított, visszaillant az erdei állomáshelyre, és megfogadta, hogy sosem tér ide vissza. De Pandemonia már a következő éjszaka visszacsalogatta. – Elárulok valamit, Jasen. De egyelőre csak te tudhatod – mondta végül Thronos. – Igen, nagyuram? – Ha valamit nagyon el akarsz érni, az sikerülni fog. Jasen szeme izgatottan csillant fel. – Remek hír, nagyuram. – Elindult kifelé, de még visszafordult – Örülök, hogy te lettél a királyunk.

Thronos szerette volna, ha méltó erre. És volt valami más is, amit szeretett volna. Valami, amire kétségbeesetten vágyott, de nem tudott rájönni, mi az. Visszament egyszerű fekhelyéhez, aludni akart, hogy gyógyulhasson. Lefeküdt, de ha pihenni próbált, fájdalmai egyre erősödtek. Nem tudott aludni. Úgy érezte, valahol máshol kellene lennie Bárhol, csak nem itt. Végtelenül zaklatott és nyughatatlan volt Talán, ha még egy utat tenne Nem tudott ellenállni a hívásnak. Lehunyta a szemét, elképzelte az erdei tisztást, és odaillant. Kunyhójának hűvöse után most langyos szellő simogatta, vízcseppek hullottak körülötte. Felpillantott a hatalmas holdsudárfákra, ámulva nézte ismét a vízbuborékokat, ahogy fel-le libbennek. Szerencsés vízcseppek. Miért jut ilyesmi az eszébe? Szárnyával meglegyintette a a buborékokat. Könnyed kis mozdulat, mégis belesajdult a szíve Mintha újra az üvegszilánk fúródna bele, és tépné,

kínozná. Fájdalmában ököllel verte egy fa törzsét. Menj, hagyd itt ezt a kínszenvedéssel teli helyet! Illanj vissza a vrekenerekhez! Thronos megfogadta, hogy nem tér vissza ide amíg elméje rendbe nem jön. Pandemonia megvár Lanthe nagy levegőt vett. – Készen állok – mondta a szobájában várakozóknak. Rydstrom karba tette a kezét, Cadeon az egyik kislányát fogta, Holly a másikat. Aggodalom ült az arcukon Sabine is elfelejtett álcát ölteni, így látni lehetett az érzéseit. – Túl veszélyes, Lanthe – mondta Rydstrom. Még mindig mindnyájan el akarták kísérni. Az ikreket kivéve, bár nekik Pandemonia biztosan nagyon tetszene. – Ezt már megbeszéltük – felelte Lanthe. – Ha Thronos két démonnal, egy valkűrrel és két varázslónővel találja szembe magát, védekezni kezd. Úgy néznénk ki, mint egy rablóbanda Úgyhogy tényleg bízzátok rám! Minden rendben lesz. Már ha sikerül eljutni Pandemoniába. Lanthe minden

eshetőségre felkészült. Sabine kölcsönadta neki a képességét, hogy képes legyen az állatokkal beszélni, azaz, ha a sárkányok csevegni szeretnének, Lanthe elboldogul velük. Sabine a legbiztonságosabb mellvértjét is kölcsönadta. – Óvnod kell a kis félvér unokaöcsémet vagy unokahúgomat – mondta. Emellett Lanthe most praktikusan kényelmes csizmát viselt – nem tűsarkút –, és szűk bőrnadrágot, hogy kihasználja, amíg még belefér az ilyen holmikba. – De nem biztos, hogy azonnal ott találod – jegyezte meg Sabine. – Mi van, ha nem? Lanthe a túrazsákjára mutatott. – Le fogok táborozni. Mindenki elhűlt. Cadeon tért magához elsőnek. – Te? Táborozni? – Felhorkant. – Ki sem bírnád, főleg nem a pokolban. – Cade! – Holly megbökte a férjét. – De ha egyszer így van! – morgott Cadeon. Lanthe odébb fújt az arcából egy tincset. Miért felejti el mindenki, hogy már megjárta a poklot? Igaz, nem egyedül Sabine

tiltakozott. – Már azt is elleneztem, hogy akár egyetlen órát is eltölts ott. Most pedig hosszabb időre tervezel: ha még egyszer azt mondod, nem is olyan veszélyes, felrobbanok. – Mindent elintéztem előre, amit csak lehetett. Néhány napon belül jelentkezem. – Igen, mindenképpen adj valami életjelet! – mondta Rydstrom. – Ha három hét alatt sem találom meg Thronost, akkor visszatérek Torninba, és megidézem. De tényleg, Sabine, Pandemonia nem is olyan veszélyes. Sabine már szóra nyitotta a száját, hogy vitatkozzon, ám Lanthe megelőzte őt. – Nővérkém, most repülnöm kell, mint madárnak a fészkéből. – Remek – fintorgott Sabine. – Már repkedős metaforákat használsz. Holly felnevetett, aztán komolyságot erőltetett magára. Lanthe szíve belesajdult abba, hogy a nővére mennyire aggódik, de nem tehetett semmit. – Mennem kell. Elég erős és elszánt vagyok, sikerülni fog, mégpedig egyedül. Rydstrom magához

húzta Sabine-t. – Igaza van, cwena. – Így becézte démonnyelven a feleségét Kis királynő. – Néha nem tehetsz mást, mint hogy megbízol a másikban Nekem is ezt kellett tennem Cadeonnal. – Igen, és csak ezerötszáz évbe telt – jegyezte meg Cadeon. Aly kinyújtotta a nyelvét, közben hegyes kis fülét húzkodta. Cadeon lelkendezve dicsérte. – Legalább addig hagyd nyitva a portált, amíg meg nem győződünk arról, hogy a megfelelő birodalomban kötsz ki – kérte Sabine. – Hát jó, de csak azért, hogy ne aggódj annyit – morgott Lanthe. – És ne feledd, amit mondtunk! – tette hozzá Rydstrom. Most, hogy már tudta az igazságot Thronosról, szívélyesen felajánlotta a vrekenerek népének a menedékjogot Rothkalinában. Sabine vonakodva beleegyezett. – Köszönöm – mondta Lanthe, de neki más elképzelései voltak. Olyan őrült gondolatok, hogy inkább nem is említette senkinek Arra gondolt, mindjárt megtalálja Thronost, és

érezte, hogy varázsereje felpezseg. Felemelte a kezét, és ezzel megnyitotta a kaput. Sikerülnie kell, értünk, és az utódunkért. Elvileg a portál egyenesen a tisztásra viszi. Lehunyta a szemét, és fohászkodott, hogy sok-sok lebegő vízbuborék várja, ne pedig egy bendő. 57. Thronos fájdalmai elviselhetetlenül felerősödtek. Illanni akart, de mégis maradt, mert úgy érezte, mindjárt itt a pillanat, és visszaemlékszik valami életbevágóan fontosra. Akkor is legyőzöm a fájdalmat! A tisztáson maradt. A fájdalmat jól ismerte. Tudta, hogy kibírja Az alkony lassan leszállt. Ebben a birodalomban az idő lassabban haladt, Thronos már így is régóta távol volt az állomáshelytől, de gyávaság lenne, ha most visszatérne. Nem lehet, hogy Valami megmozdult mögötte? Megfordult A tisztás közepén vibrált a levegő, és megnyílt egy rés. Egy dimenziókapu. Thronos még sosem látott olyan gyönyörű nőt, mint aki most óvatosan kilépett a

portálon. Hosszú. Hollófekete fürtök Piros, telt ajak Kék szempár mint az ég, Thronos elveszett királyságában A tátongó üresség, a marcangoló fájdalom enyhülni kezdett? Mintha mágnes vonzaná, a vrekener elindult a nő felé. De a nő a varázslók öltözékét viselte, fejdísze és mellvértje fémből készült, egy különös arany nyaklánc is volt rajta. Bőrnadrágja szorosan simult telt idomaira. Thronos megdörzsölte az arcát. Koncentrálnia kellett volna, de ilyen látvány mellett lehetetlen. A varázslónő esetleg azt hiheti, ártani akar neki. És Morgana után óvatosságra intette magát. Vajon visszafut a portálhoz, ha meglátja? Thronos szíve összeszorult a gondolattól. Miért gondolja, hogy a nő elfutna előle? A varázslónő megpillantotta, és a szeme elkerekedett, mintha el sem hinné. Leejtette a hátizsákját, és előrelépett, teste megfeszült, ajka elnyílt. Thronos esküdni mert volna, hogy majdnem a karjába vetette magát,

csak az utolsó pillanatban mégsem tette. Ez nem lehet Biztosan a képzelete játszik vele. Felemelte a kezét. – Thronos Talos vagyok, és én nem akarlak bántani, varázslónő. – Tudom. – A varázslónő szeme kékes fényben csillogott – Én sem akarlak bántani – tette hozzá az apró nő. Úgy festett, mint aki a légynek sem tud ártani. De a varázslóknál a látszat gyakran csal. A nő barátságos hozzáállása felbátorította Thronost, így közelebb lépett. Sántaságát megpróbálta elrejteni a szépséges jövevény elől. – Lanthe vagyok. – Úgy tűnt, esze ágában sincs elfutni Sőt, a vrekenernek az volt a benyomása, hogy valami rejtélyes oknál fogva a legszívesebben odarohant volna hozzá. A tisztáson sem lepődött meg, mintha már járt volna itt. Thronos eddig azt gondolta, csak ő ismeri ezt a helyet. A szürreális vízbuborékok lebegtek és táncoltak körülötte, ám a nő le nem vette a szemét Thronosról. Félrehajtotta a

fejét, fürtjei a vállára hullottak, a vrekener megérezte az illatát. Mohón belélegezte. Minden izma megfeszült Mint az ég. Mint az otthon Ez a gyönyörű teremtés a sorstól rendelt párja. Különös déjà vu érzés tört rá. – Lanthe, nem jössz közelebb? Nem beszélsz velem? A nő bólintott, visszafutott, és bedugta a fejét a dimenziókapuba. Micsoda teste volt! Thronos nem tudta eldönteni, hogy inkább csókolná-e, vagy ott helyben magához szorítaná. De azt biztosan érezte, hogy a metsző fájdalom lassan elmúlik a szívéből. Lanthe mintha valakivel beszélt volna a túloldalon. Lehet, hogy mindjárt visszarántják? Ki engedne el egy ilyen nőt? Thronos csalódottan elgondolkodott. Lehetetlen, hogy ennek a páratlan szépségnek nincs még férje. – Igen, éppen most – szólt a portál túloldalán valakihez a varázslónő. – Alig öt méterre tőlem – Kis szünet – talán mert mégsem vagyok béna. – Ismét szünet – Szent arany,

nem, nincs szükségem illúzióra – mondta felháborodva. – Tűrhetően nézek ki Nemsokára újra kaput nyitok, és jövök. Amint a portál bezárult, Thronos megkönnyebbült. – A nővérem – forgatta a szemét Lanthe. – Tök laza volt eddig, most meg egy tyúkanyó lett. Fura De hol is tartottunk? – Mintha zavarban lett volna. – Mit keresel itt, varázslónő? – Thronost megszállta egy sötét gondolat. – Csak nem a királynődnek kémkedsz? – Lehet, hogy Morgana teljesen el akarja pusztítani a vrekenereket. – Esküszöm, hogy nem szolgálom Morganát. Mindent elvett tőlem. – Hát, ebben egyformák vagyunk. – Sajnálom, ami a királyságoddal történt, Thronos. – Mit tudsz erről? Úgy tűnt, Lanthe óvatosan válogatja meg a szavait. – Azt hiszem, mindkét oldalról, igen jól ismerem a konfliktust. – Akkor tudod, hogy a vrekenerek tettei megakadályozhatták volna a támadást. Nekem kellett volna megakadályozni Jobban oda kellett volna

figyelnem, mit tesz a bátyám, aki előttem volt király. – Magadat hibáztatod? – kérdezte a nő szinte felháborodva. – Ki mást? – Mi lenne, ha nem hibáztatnánk senkit? Inkább tegyük meg, ami tőlünk telik, és mentsük, ami menthető! Thronos máris megkedvelte a varázslónőt, úgyhogy megkérdezte: – Na és hogyan? – Éppen ezen munkálkodom. De áruld el, mit keresel itt? Mi hozott Pandemoniába? – Én nem akarok hazudni. – Thronos a hajába túrt – Valami nincs rendjén velem. A robbanás elpusztította az otthonomat, és megbetegítette az elmém. Nem gyógyulok Sok emlékem elveszett – Miért érezte, hogy ilyen könnyű mindent elmondani? Mert a varázslónő a sorstól rendelt párja? De olyan ismerős is valahogy – Emlékszem, hogy jártam már itt, mégis, mintha a kirakós számtalan darabja hiányozna. Nem teljes Azért jöttem ide, hogy megtaláljam az emlékeimet. – Most, hogy ezt megosztotta Lanthéval, úgy érezte, nagy teher

zuhant le a válláról. – Talán segíthetek – mondta Lanthe lágyan. Az lehetetlen, hogy ennek a varázslónőnek nincs férje. De ha nincs, akkor is lehetetlen, hogy éppen őt választaná. Hiszen Thronos teste és lelke is összetört. Nem volt vagyona, sem otthona. Semmit nem tudott nyújtani neki De én őt akarom! Nincs vesztenivalója. Meg kell próbálnia Amikor a nő közelebb lépett, Thronos ismét érezte az illatát, és nagyon halványan egy másik illatot is. Rádöbbent, mi az, és lesújtotta a csalódás. Kínzó fájdalom hasított belé. – Varázslónő, te várandós vagy. – Ezek szerint van párja – Hol a férjed? Kihívom, és megküzdök vele érte. Megölöm Lanthe szeme könnybe lábadt. – Félek, hogy a férfi, akit ismertem, örökre elveszett a számomra. A vrekenerben Lanthe szomorúsága láttán fellángolt a féltékenység. Azt akarta, hogy csak iránta tápláljon érzelmeket, egyedül rá gondoljon. De ha az a másik férfi

örökre elveszett Akkor az enyém lehet. Lanthe belepillantott Thronos elméjébe, és majdnem sírva fakadt. Semmiféle emléket nem talált magáról a férfi gondolataiban. Thronos nem védte le a gondolatait, talán nem is emlékezett rá, hogyan tehetné, úgyhogy a varázslónő szabadon kutakodhatott És nem talált emléket a Melanthe nevű kislányról. Nem volt feleség. Sem királyné Sem legjobb barát Hogyan adhatná vissza az emlékeket? Nyugtalanították Thronos gondolatai. A vrekener látatlanban is gyűlölte a férfit, akit Lanthe szeretett – nem tudta, hogy saját magáról van szó –, de próbált uralkodni az érzésein, hogy józanul beszélhessenek, mert az elméje nem volt rendben. Az illatáról már felismerte, hogy ő a párja. Óvatosan közeledett, nehogy elriassza. Fogalma sem volt, hogy sem elriasztani, sem elüldözni nem tudná. A buborékokból víz cseppent Lanthe arcára, Thronos fölé tartotta a szárnyát. – Itt mindig lesz hely a

számodra. Nem szabad sírni, nem szabad sírni! Odalépett hozzá, felnézett fáradt arcára, gondterhelt, szürke szemére. Úgy tűnt, Thronos nem evett, és nem aludt, amióta nem látták egymást. Szárnya ismét göcsörtös volt, Lanthe pedig észrevette, hogy rejtegetni próbálja sántaságát. Mert már nem az ő Lanthéja volt. Hanem egy rejtélyes nő, Thronos sorstól rendelt párja, akit meg akart hódítani. Igen, mindent újra kell kezdeniük, el kell beszélnie a közös múltjukat, de hogy is lehetne mindezt szavakba önteni? Amikor legyőzték a lehetetlent. Túljártak a halál eszén, és megtanultak bízni egymásban. Újra egymásba szerettek Lanthe elszántan szorította össze a fogát. Visszaszerzem a férjemet! Ha kell, minden varázserejét beveti. Ha Sabine-t sikerült megmenteni, akkor Thronosszal is sikerülnie kell. – Thronos, ha mondok neked valamit, ami őrültségnek hangzik, hiszel majd nekem? – Varázslónő, az elmúlt hetekben mást

sem láttam, csak őrültségeket. Az egész életem örültséggé lett Valóban. – És ha azt mondanám, hogy jól ismerjük egymást? De téged elvarázsoltak, hogy elfelejts? Elgondolkodott, hogy elárulja-e azonnal: házasok, gyermekük lesz Végül úgy döntött, egyelőre nem beszél ezekről. Nem akarta, hogy Thronos kötelességtudatból döntsön. Azt akarta, hogy szeresse, vágyjon rá, ugyanúgy, ahogy ő. – El sem tudom képzelni, hogy téged elfelejtselek. Lanthe Te vagy a sorstól rendelt párom. – Thronos kicsit közelebb húzódott – Nem lep meg, amit mondtam? Lanthe megrázta a fejét. – Mielőtt Morgana elpusztította a királyságodat, minden velem kapcsolatos emléket elvett tőled. Pedig mi ismertük egymást – suttogta elfúló hangon. Thronos elámult. – Ismertük egymást? – Szinte félénken Lanthe füle mögé simított egy hajtincset, megcirógatta a lány arcát, a nyakát Lanthe nem tiltakozott, sőt, átadta magát az érintésnek,

Thronos meglepve felsóhajtott. Nahát. – Igen, Thronos, és azt akarom, hogy emlékezz. Mindenre Mert a történetünk elképesztő. – Hogy lehet ez: annyi mindent megmagyarázna – Thronos nagyot nyelt, mint aki máris kezd hinni és remélni. – Hogy tudnád visszahozni az emlékeimet? Nem tudod elképzelni, mennyire akarom. Mennyire akarlak Lanthe Thronos szíve fölé helyezte a tenyerét. – Varázslatot kell alkalmaznom. – Máris felszikrázott a kezében a varázserő. – Bízol bennem? Megengeded? Thronos kihúzta magát. – Tégy, amit akarsz, Lanthe! Nincs vesztenivalóm. Melanthe elűzte aggodalmait, kétségeit varázsereje határairól. Igen, Morgana erősebb. Igen, a varázslók királynője hatalmas paranccsal törölte el az emlékeket. De a szerelem mindent legyőz Ugye? Lanthe kéken szikrázó tenyere a vrekener mellkasára simult. – Emlékezz rám, Thronos! Emlékezz! – A varázserő élénkebben izzott, gyűrűzött körülöttük, bennük. –

Emlékezz! A levegő felmelegedett, lábuk alatt megremegett a föld. A libbenő vízbuborékok cikázni kezdtek. – Emlékezz rám! – Lanthe hangja megváltozott, vibrált benne a varázslat. Thronos arca elkeseredettséget tükrözött. – Még nem megy. – Még csak most kezdjük, vrekener. Csak tárd ki az elmédet, amennyire csak tudod! A férfi arcára kiült a jól ismert, elszánt arckifejezés, amit Lanthe annyira szeretett. – Úgy lesz. – Emlékezz rám! Vedd vissza az emlékeidet! Rázd le magadról Morgana varázslatát! Thronos még mindig nem emlékezett. Lanthe az ajkába harapott, és úgy döntött, mesél még a közös múltjukról. – Nem érzed úgy, hogy magunk köré akarod zárni a szárnyadat? – De. Nagyon Csak nem akarlak megijeszteni – Nem ijesztesz meg. Thronos lassan, óvatosan maguk köré fonta a szárnyát. Az erekben cikázott a fény. Milyen zavarban volt, micsoda várakozás vett erőt rajta! – Thronos, ilyenkor szoktuk elmesélni

egymásnak a titkainkat. Meséljek? A férfi bólintott. – Gyerekkorunkban legjobb barátok voltunk. Mint most – Barátok? – Igen – suttogta Lanthe. – És még annál is sokkal több Szeretsz Szeretlek. – Te? Engem? – Igen. Őrülten – Talán egy csók visszahozná az emlékeket Talán Lanthe megpróbálhatná a testét is emlékeztetni, nem csupán az elméjét. Lábujjhegyre állt, varázslattól kéklő tenyerébe fogta az arcát, és közelebb hajolt. Szeme úgy csillogott, mint Thronos szárnyain a fénylő vonalak. – Megcsókolhatlak? A vrekener összevonta a szemöldökét. – Hát hogyne! Egy olyan csók, mint akkor, amikor Thronos az időhurokból kiszabadulva csókolta őt. Birtokló csók. Nincs visszaút csók. A vrekener megdermedt, ahogy az ajkuk újra meg újra, finoman összeért. Aztán Lanthe szája az ajkára tapadt Nyelvük egymásra talált, Thronos felnyögött, Lanthe felbátorodott. Mintha sokkal többre kapott volna engedélyt, mint

egy csókra. Thronos lassan, érzékien csókolta, amíg Lanthe szeme le nem csukódott. Keze megremegett, ahogy a nyelvük játszott. Thronos a karjába vette, egyik kezével a haját simogatta, a másik önkéntelenül lefelé csúszott. Lanthe halkan suttogott csók közben: – Emlékezz rám, szerelmem! – A föld egyre erősebben remegett, már a hatalmas fák is rázkódtak. Lanthe varázsereje még sosem volt ilyen hatalmas. Mert ennyire még soha semmit nem akartam. – Emlékezz! – parancsolta csókok között. – Thronos, kérlek, emlékezz rám! Várlak. Emlékezz, emlékezz, EMLÉKEZZ! A varázserő Thronsora zúdult. Lanthe kimerülten elhúzódott. A férfi szeme ezüstösen csillogott, kék szikrák tükröződtek benne. – Nos? Thronos a fejét rázta. – De azért megismételhetnénk. Megcirógatta Lanthe ajkát. – Megpróbáljuk újra, bárányka? Összevonta a szemöldökét. Lanthe szeme felragyogott – Varázslatszagot érzek rajtad – mormolta a

férfi rekedten. – Ezekkel a szavakkal kezdted, amikor legelőször találkoztunk. – Lanthe szeme könnybe lábadt. Thronos a homlokát ráncolta, és – Igen! Emlékszem rád. – Tekintetében felismerés csillant – Lanthe! – És mint akkor, régen, a szeme most is elárulta: Nélküled el vagyok veszve. – De van még valami, a találkozásunk után – Igen, tudom. De, ami nem számít, azon nem merengek Nem pazarolom el az aranytallérjaimat. – Homlokon csókolta a varázslónőt. Lanthe felnevetett. – Mindenhol kerestelek. Sosem adtam volna fel – Szeretlek, Lanthe. Régóta szeretlek, és azon az éjszakán ezt el is akartam mondani – Thronos tétován folytatta: – Szeretsz? – Szeretlek. És vissza akarlak kapni Tökéletes páros vagyunk – Itt vagyok. És igazad van, a történetünk nem hétköznapi – Thronos Lanthe hajába fúrta az arcát, magába szívta az illatát, és Megdermedt. – Várjunk csak! Apa leszek? – Két szárnya kinyílt,

mintha külön-külön meg volnának lepve. – Gyerekünk lesz? – Hát, nem semmi, ugye? – kérdezte Lanthe. – Háromfős hadsereg. És szerintem jobb nem is lehetne Thronos felkapta, és megpörgette. Aztán letette, és arcára ismét csalódás ült ki. – De hát semmit nem tudok nyújtani nektek. – Kezét Lanthe hasára tette. – Nincs már királyságom, sem otthonom Mire jó egy száműzött nép királya, aki egy halandó ország erdejében húzza meg magát? – A népünk élhetne itt, Pandemoniában. Tudom, hogy érzel valami vonzódást a birodalom iránt. – Ez igaz, de Pandemonia csupa veszedelem. – A démonhordák miatt? – Lanthe legyintett, és felmutatta a nyakláncát. – Ne feledd, hogy én vagyok a Kulcsok Őrzője, te pedig a Jelek Olvasója! Kinyitjuk a kapukat, és kiszellőztetünk egy kicsit. És képzeld, tudok a sárkányok nyelvén beszélni, úgyhogy egyezséget kötünk velük. Lehet, hogy felajánlhatunk nekik egy vagány rothkalinai

nőstény sárkányt. – Lanthe megsimogatta Thronos mellkasát. – Még a végén uralkodni fogunk Pandemoniában Thronos belecsókolt Lanthe tenyerébe. – Hajlandó lennél itt élni velem? – Hát persze! Szívesebben élek veled a pokolban, mint nélküled a mennyben. – A vrekenerek azt hiszik majd, hogy megőrültünk. – Szerintem őket is vonzza majd Pandemonia, akárcsak téged. Majd meggyőzzük mindet. Persze van mit csinálni A birodalomra ráfér egy vrekener-nagytakarítás, de majd gátat építünk a lávának, és festünk-mázolunk, ahogy kell. – Lanthe lábujjhegyre állt egy újabb csókért. – Megoldjuk, Thronos. A vrekener odahajolt, és mielőtt találkozott az ajkuk, halkan suttogott: – Ha a feleségem Pandemoniára vágyik, hogyne adnám meg neki. 58. – És ha van még a démonvölgynél is jobb hely? – kérdezte Thronos rekedten. Miután Lanthe ismét meggyógyította régi sebeit, napnyugtáig szeretkeztek. Most két szárnya

közé fészkelve titkokat suttogtak. – Mi lenne, ha még csodálatosabb helyre vezetnénk a vrekenereket? – Hová? – Lanthe gyengéden simogatta Thronos arcát. – Mindig eszembe jut az egyik ösvény. A Hosszú Út Állandóan erre gondolok. – Az bizonyára jelent valamit – felelte Lanthe izgatottan. – Nézzük meg, mi van a Hosszú Út végén! – Éppen erre gondoltam. Felöltöztek, és kéz a kézben elindultak a Hosszú Úton, ami bizony valóban hosszú és kanyargós volt. A füstölgő lávától és a mocsári ködtől távolodva a levegő egyre tisztább lett. A nap lassan emelkedett a láthatár fölé, amikor a kétfős hadsereg (hamarosan háromfős) egy zöldellő síkságra ért. A közepén egy hatalmas, szürke sziklahegy emelkedett, csúcsa letűnt a magasban a fehér felhők között, és holdsudárfák szegélyezték. A fák között patak csörgedezett. Itt hűvösebb volt, és a napfény élesebben ragyogott. Az ég ibolyakéken tündökölt. –

Ó, szent arany! – suttogta Lanthe. – Ez gyönyörű! Thronos a feleségére pillantott. – Gyönyörű. Lanthe felnevetett. – Na és a tájról mit gondolsz? Thronos félrehajtott fejjel vette szemügyre. Lanthe látta, hogy a férje szóhoz sem jut az érzelmek viharában. Thronos védelmezőn magához ölelte őt. – Olyan az illata, akár neked. – Hogyhogy? – kérdezte Lanthe, és odasimult hozzá. Thronos belecsókolt a hajába, majd halkan felelt: – Olyan az illata, mint az égnek. Mint az otthonnak Tartalom Szemelvények a Szövetség Élő Könyvéből Előszó 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. www.athenaeumhu www.facebookcom/athenaeumkiado www.ekonyvhu Felhasznált betűtípus Noto Serif – Apache License 2.0