Történelem | Tanulmányok, esszék » Vajda Mihály - A történelem vége, recenzió

Alapadatok

Év, oldalszám:2004, 5 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:29

Feltöltve:2009. december 03.

Méret:25 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!


Tartalmi kivonat

Vajda Mihály: A történelem vége? - recenzió - 1989-ben a kommunista rendszer válságba került, olyannyira, hogy egy év múlva össze is omlott, csakúgy, mint a Szovjetunió alig két év elteltével. A rendszer válsága társadalmi válságként volt tapasztalható. A válságból való kilábaláshoz különböző lehetőségek adódtak, az egyik a Nyugathoz való mielőbbi csatlakozást jelenti. Országunk szempontjából a szerző négy kérdést tart döntőnek: jelen van-e társadalmunkban az a fajta kezdeményezés, amely képes kihasználni az adott lehetőségeket; képes-e tovább modernizálódni; mi az esélye annak, hogy kialakul egy, a társadalom igényeihez igazodni képes politikai elit; a térség nemzetközi feszültségei nem akadályoznak-e bennünket modernizációs törekvéseinkben? Vajda szerint 1989 1956 folytatása és beteljesítése volt, hiszen az ’56-ban elindult folyamatok látensen mindig jelen voltak, hogy aztán ’89-ben

beteljesedjenek: kádár és csoportja emberarcú kommunizmust akartak teremteni, ahol az ember békében élhet, visszavonulhat privát szférájába. Ezzel aztán jelentős mértékben hozzájárultak a rendszer későbbi összeomlásához. Az 1956tól 1989-ig tartó folyamat az európaizálódás jegyében zajlott, ennek célja a több szabadság elnyerése volt. A magunknak kivívott több szabadság a liberális demokrácia irányába mutat. S hogy miért omlott össze a szovjet típusú szocializmus Európában. Világossá vált, hogy a rendszer nem sérthetetlen, tehát nem örök. Az európai típusú racionalizmus legyőzött egy másikat A szocializmus kétségkívül európai eszme. De nem kapitalista, azaz nem nyugati, nem európai modernizálást jelentett. A kikényszerített modernizációra épült: képes lesz-e Oroszország hosszú távon is versenyben maradni a nyugati világgal. Az orosz kommunizmus és a nyugati radikális marxizmus egyetlen közös vonása az

volt, hogy mindkettő elveszítette az európai civilizáció alapvető vonását: individualizmusát, s harcot indítottak ellene. A kommunizmus összeomlásához az vezetett, hogy megszűnt az evidenciája, hogy Kelet-Közép-Európa lakói hirtelen rájöttek: ők nemcsak hogy nem akarnak továbbra is ilyen módon élni, hanem talán majd módjuk is lesz arra, hogy úgy éljenek, ahogy a többi „európai”. Magyarország elindult az egypártrendszer és a szocializmus felszámolásának útján, megszűnt az országban a kommunista hatalom, majd a többi országban is megszerveződött az ellenzék. A magyar kommunisták azért nem ragaszkodtak a kommunista hatalomhoz, mert nagyon is ragaszkodtak a maguk hatalmához. Az igazi társadalmi újjászületés csak akkor lehetséges, ha a társadalom egy csoportja alkalmasnak bizonyul az irányításra, s azt a társadalom is elfogadja vezetőjének. Kommunista elit azonban nem létezett, hiszen a kommunista társadalom egyik

alapvető jegye, hogy nem rendelkezik elittel. A kelet-és közép-európai értelmiségi ellenzék legalapvetőbb törekvése az volt, hogy a monolit totalitárius politikát demokratikus pluralista politika váltsa fel. A totalitárius rendszerek megfosztották az egyént a politikai jogaitól, csakúgy, mint ahogy kiszolgáltatták a dolgozót munkaadójának. A kelet-középeurópai szocializmusok bukása azért következett be, mert a szocialista társadalmat e térségben megvalósítani kívánó csoportok mintegy visszaéltek a munkásosztály bizalmával, és az osztály uralma helyett inkább saját diktatúrájukat vezették be. Az 1989-es forradalom lezárt egy korszakot a modernitás történetében: abban a pillanatban, amikor a szabadság vált a modernitás megkérdőjelezhetetlen, egyértelmű értékévé beléptünk a posztmodern korba. 1989-cel a modern társadalmakban a liberalizmus győzelme egyértelművé vált. Még ha maradnak is ellentmondások, ezek

az adott kereteken belül megoldhatók, a társadalom rendelkezik azokkal az eszközökkel, amelyek megoldásukra alkalmasak. A két nagy ideológiai ellenfél halott Jelentheti-e ez a történelem végét? Ez az ideiglenesség teremtette nyugalom újra mozgásba hozhatja a történelmet. Az európai szellemiség területén igenis jelen vannak nem európai elemek, másrészt nem valószínű, hogy a világ másfajta civilizációi valamennyien képesek lennének az európai modernitás szerveződési kereteit úgy átvenni, ahogy bizonyos kelet-ázsiai civilizációk tették. A liberális demokrácia nem a történelem vége. Vége mindig valamilyen hatalmi struktúrának van A történelemben egyetlen nagyhatalom sem éli túl önmagát. Tehát ahogy a Szovjetunió eltűnt, Amerika a mai formájában szintén el fog tűnni a történelem során, hiszen egyetlenegy birodalom sem élte túl azt az időt, amit a történelem számára kimért. A Szovjetunióval kapcsolatban is

minden ember tisztában volt azzal, hogy a szocialista gazdaság mély válságba süllyedt. A nemzetiségi ellentétek is előbbutóbb olyan feszültségekhez vezettek, amelyek a birodalom széthullásához vezettek. A politikai rendszer felbomlott, nem létezik olyan politikai mozgalom, amely reális alternatívát tudna kínálni. Mindez, úgy tűnik az utóbbi évek fejleménye. Túl soká volt Oroszország a nemzetek börtöne ahhoz, hogy nemzetei önként együtt maradjanak. A közép-európai nemzetek történelmében a „népnek” nem nyílt lehetősége kifejezni magát, az értelmiség beszélt helyettük. Az értelmiség volt a nép képviselője, de ezáltal a vezetője is. A hagyományos uralkodó réteg számára ez a megoldás kényelmes volt, így pozíciója veszélyeztetése nélkül tarthatta fenn kapcsolatát a néppel: az értelmiség közvetített. Az értelmiség az igazság őrzője, a politikus azonban a hazudozás megszállotja. Ezekben a csoportokban

többnyire olyan emberek tartoztak, akik maguk is kegyveszetté váltak. Többnyire egy közös vonással bírtak: nonkomformisták voltak és a nyelv birtokosai (írók, filozófusok, kritikusok, stb). A hatalom pedig félt a nyelvtől Az értelmiség nem a társadalom, hanem a szellem szolgálója kell hogy legyen, rendelkeznie kell az apolitikusság jogával is. Miben áll a közép-és kelet-európai nacionalizmusok sajátossága, miért nem vagyunk képesek megoldani közös gondjainkat? A demokratizmus és a nacionalizmus két közös gyökerű mozgalom, melyek mély összefüggésben vannak, s ha ez felborul, súlyos zavarokhoz vezethet. Ez történt, amikor a nemzeti közösség birtokbavétele és az ember felszabadulása nem kapcsolódott össze. Nyugaton a modernizációs folyamat során megteremtették az egységes nyelvet, a közös kultúrát, az állam a maga nacionalista ideológiájával egységes nemzetté gyúrta a különböző kis kultúrákat, keletebbre ez

nehezebbnek bizonyult, mert a nyugatról importált nacionalista ideológia készen talált államkeretek híján nyelvi nacionalizmust szült. Jóllehet a nemzetek ideológusainak, a nemzeti intelligenciáknak a körében a konfliktusra való hajlandóság csökkent, a lakosság többsége, ha a másokkal szembeni idegenérzése nem is enyhült, úgy gondolja: ne próbáljuk elrendezni azt, mai elrendezhetetlen. Meg kell próbálni élhető világot teremteni legalább ott, ahol talán végre jogunk lesz beleszólni egy adott állam területén élők közös gondjaiba.