Történelem | Tanulmányok, esszék » Molnár Brigitta - A Karoling Birodalom felbomlása

Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Fejezetek Nyugat-Európa középkori történetéből című szemináriumra: A Karoling Birodalom felbomlása Készítette: Molnár Brigitta Történelem II. évf – Ügyvitel specializáció I évf Szeged, 2007 Tartalomjegyzék Bevezetés Bevezetés 2.oldal A karolingok 2-3. oldal Nagy Károly „renovatio imperii”-je 3-5. oldal Témakifejtés A Karoling birodalom felbomlásának előzményei 5-6. oldal A Karoling birodalom felbomlása 6-8. oldal Befejezés A felbomlott frank birodalom utóélete a verduni szerződés után A keleti frank királyság 8. oldal 9-10. oldal A nyugati frank királyság 10-11. oldal Itália 11. oldal Összegzés 12. oldal Irodalomjegyzék 13.oldal 1 Bevezetés Dolgozatom témája a Frank birodalom felbomlása, amelyet a frankok megjelenésétől a 843-as verduni szerződésig mutatnék be, majd pedig a szétesett birodalom egy-egy részének további történeti

változásairól írnék. A dolgozat tehát a frank területek történetét az V század elejétől a IX. század végéig tárgyalja Forrásként Einhard Nagy Károly élete című krónikáját használtam a Középkori Egyetemes Történeti Szöveggyűjteményből. Szakirodalomként Siegfried Epperlein Nagy Károly című könyvét, Mary Fulbrook Németország története című művét, Katus László A középkor története című könyvét, valamint Orosz István és Papp Imre cikkét az Európa története című könyvből, és Sz. Jónás Ilona cikkét az Európa ezer éve A középkor című Klaniczay Gábor által szerkesztett könyvből használtam. Valamint kiegészítettem Jean-Baptiste Duroselle soraival, amelyeket az Európa népeinek története című könyvből vettem. Először az első frank uralkodó-dinasztiát, a Karoling dinasztiát emelném ki, majd különösen Nagy Károly uralkodásáról írok. Ezután a birodalom felbomlásának előzményeit veszem

sorba, majd magát a f elbomlás folyamatát részletezem. Végül, pedig a birodalmi területek történeti alakulásáról, különösen a keleti-, és nyugati frank királyságról és Itáliáról számolok be bővebben. A karolingok Miután Klodvig, az első frank uralkodó az V. században sorozatos, véres harcok során legyőzte ellenfeleit, és hatalmát kiterjesztette a szomszédos germán törzsekre is. Ezzel biztosította a birodalom területi alapjait, és gondoskodott az egyházi támogatás megszerzéséről is, ugyanis népével együtt csatlakozott a római egyházhoz. Klodvig uralkodását egyeduralom jellemezte, ugyanakkor erős birodalmat épített ki. Halála után azonban feudális anarchia következett be, mivel nem volt egy erős központi vezető, nem volt rend, széttagolt társadalmi berendezkedés, trónviszályok jellemezték ekkor a gyenge lábakon álló országot, az uralkodójelöltek, pedig szétosztották híveik között a Klodvig által szerzett

területeket. Ilyen jellemzőkkel nem csoda, hogy az ország Klodvig halála után három, egymással laza kapcsolatban lévő területre esett szét: Burgundiára, Austrasiára és Neustrasiára (Epperlein 1982, 8-12). A királyi hatalom gyengülésével párhuzamosan nőtt a majordomusok 1 szerepe. Közülük emelkedett ki Martell (Kalapács) Károly majordomus (714-741), aki véget vetett az 1 Udvarnagyok, akik a legtekintélyesebb földbirtokos családok közül kerültek ki, ők irányították az államügyeket, az udvartartást és a hadsereget. Az uralkodók ebből kifolyólag puszta bábokká váltak kezükben 2 anarchiának azzal, hogy megszilárdította a központi hatalmat, földadományok segítségével. A frank hűbéri rendszer (Lehnswesen) fő alkotóeleme a vazallusság volt. A Karolingok arra törekedtek, hogy minél több állami és hatalmi pozíciót saját vazallusaik töltsenek be, és ily módon biztosítsák saját maguk részére a szilárd hatalmat.

Szüksége is volt Martell Károlynak a szervezettségre és a stabilitásra, ugyanis az arabok már elérték Hispániát, átkeltek a Pireneusokon, és így Gallia is veszélybe került. Az uralkodónak azonban nehézfegyverzetű lovas hadseregére támaszkodva sikerült megállítania az arab inváziót a tours-i győzelemmel és a Poitiers mellett aratott sikeres hadjárattal 732-ben, megmentve ezzel a keresztény Európát az iszlám térhódításától. Fia, Kis Pippin (751-768) 751-ben Róma püspökének a támogatásával magához ragadja a trónt. Neki köszönhető a Pápai állam 756-os megalakulása is, hiszen ő tisztította meg a longobárdoktól - pápai kérésre - a közép-itáliai területeket, az „örök várost” Rómát, és Ravennát is beleértve, amelyeket a győzelem után a pápáknak adományozott (Epperlein 1982, 13-15, 19). „Ugyanabban az évben István pápa nem tűrte tovább a longobárdok nyomását és Aistulf király gőgjét, és lejött,

hogy személyesen kérje Pippin király segítségét. () A következő napon darócba öltözve, magát hamuval beszórva földre vetette magát, és könyörgött a Mindenható Isten, Péter és Pál apostolok kegyelmére, hogy őt magát és a római népet szabadítsa meg a longobárdok kezéből és Aistulf szolgaságából. Nem is akart felkelni, amíg Pippin király és fiai a jövőbeli szövetség és szabadítás jeleként fel nem emelték. ” (Leírás Nagy Károly udvarából) Ezek után Kis Pippin isteni eredetű, szakrális hatalommal bíró uralkodó lett. A keresztények királyát az „Isten kegyelméből való uralkodás” a római egyház védelmezőjévé, és „Krisztus helytartójává” (vicarius Christi) avatta a pápa (Papp 1996, 50). Nagy Károly „ renovatio imperii ” 2 –je Kis Pippin fia, Nagy Károly (768-814) a megerősödött Frank Birodalmat hódításai hátteréül használta fel. Körülbelül félszász hadjáratot indít; harcol a

longobárdokkal, a bajorokat könnyűszerrel győzi le 778 körül, miután az arabokat megállítja (778-795), elfoglalja a Pireneusi-félsziget északi részét, az avarokat pedig több hadjárat során sikerül behódolásra kényszerítenie, de a legnehezebben a szászokat sikerült legyőznie, Szászország nagy részét csak 785-re sikerült elfoglalnia (Epperlein 1982, 20-65). 2 Újjáépített hatalma. 3 Hódított Katalóniától az Elbán túlig, Pannóniáig és Rómáig jutott, így birodalmának kiterjedése már csaknem megközelítette a Nyugatrómai birodalom nagyságát, amelyet a kettős császárság (keleti és nyugati) helyreállítása helyett, a k eleti császárság mellett – attól elkülönítve – megszületett az imperium christianum 3, amelynek tetőpontja 800-ban létrejött császárrá koronázási ceremónia, a pápa támogatásával és felszentelésével. Birodalmi székhelyet alapított Aachenben, bizánci stílusú palotát és kápolnát

építtetett. Felvette az Augustus 4 címet, és reformok sorozatával segítette birodalma virágzását és megerősödését (Papp 1996, 50-51). Csak a legfontosabbakat említeném meg A birodalmát grófságokra osztotta, amelyeknek élén a comes vagy grafio állt, aki a h elyi közigazgatásért, igazságszolgáltatásért, és hadszervezésért volt felelős, ezért megkapta a bevételek egy harmadát, bár címét nem örökíthette. A határmentén őrgrófságokat hozott létre, amelyeket markoknak nevezünk, és amelynek élén az őrgrófok álltak, akik tartományuknak összes jövedelmét megkapták és támadás esetén a k irály engedélye nélkül is mozgósíthattak. Megszervezte a kancelláriát, amely a birodalom ügyeinek irányítására és oklevelek kiadására volt hivatott (Papp 1996, 51). A római egyház támogatását végig élvezte Károly, ezért cserébe, 775-ben bevezette a t ized fizetését, és kolostori iskolákat is alapított (Papp 1996, 52).

Károly nem csak az új területek meghódításánál támaszkodott az egyházra, hanem a birodalom egész politikai és társadalmi életében központi helyet szánt a katolikus egyháznak. Ő maga is a keresztény vallás követője és védelmezője volt Ennek jelét, és annak érdekében, hogy az isteni kegyelem részese lehessen, nyakában egy láncon hegyikristályból készült átlátszó szelencét tartott, amelyben valamilyen ereklyét hordott talizmánként (Epperlein 1982, 111-112). A hagyomány szerint Jézus keresztjének egy szilánkja volt benne, de a talizmánviselés a középkorban több uralkodóra is jellemző volt. Támogatta a kultúrát és a tudós szerzeteseket, mint például Alcuint 5, és a Karolingreneszánsz 6 gyümölcseként megszületett a Karoling minuscula 7 (Papp 1996, 52). A hódítások 800 után abbamaradtak, ugyanis Károly katonai ereje meggyengült, mivel a katonák a nagybirtokosok függésébe kerültek. Problémát jelentett a meglévő

területek összefogása és irányítása, ez az önellátó gazdálkodás szintjén nagy feladatnak számított. A grófok visszaéléseit missusok 8 voltak hívatottak megakadályozni, de kevés sikerrel jártak (Papp 1996, 51 ). Mindezek már előjeleit mutatták annak, ami Nagy Károly 814-ben 3 Keresztény császárság. Felséges. 5 Megalapította a hét szabad művészet oktatásában mintául szolgáló udvari iskolát (Papp 1996, 52). 6 Az antik kultúra részleges újjászületése a Karoling kultúra keretein belül. 7 Gyorsan és könnyen olvasható, kerek formájú betűtípus. 8 Királyi küldött. 4 4 bekövetkezett halála után eljött. Hiába hagyott az uralkodó egy erős, jól szervezett birodalmat utódaira, a központi hatalom befolyása meggyengült, legidősebb fia, Jámbor Lajos (814-840) már nem tudta apjáéhoz hasonló erős kézzel összefogni a birodalmat, valamint a megoldatlanul maradt problémák tovább mélyítették a válságot, amely

megállíthatatlanul a birodalom széteséséhez vezetett. A fejezet lezárásaként Einhard 9 Nagy Károly élete című munkájából vett idézettel szeretném bemutatni, milyen ember volt Nagy Károly: „Ételben és italban mértékletes volt, de italban talán még mértékletesebb, mert az italosságot bárki másban, de leginkább magában és családja tagjaiban igen elítélte. () Ünnepélyekre arannyal szőtt ruhában () vonult be. Más napokon viszont öltözete alig különbözött a k özönséges népviselettől” (Einhard Nagy Károly élete). A Karoling birodalom felbomlásának előzményei A birodalom területén sokféle nép, nyelv és civilizáció élt egymás mellett. Négy nagy egységből állt, amelyek önálló történelmi hagyományokkal bírtak: a frank törzsterület, Germánia, Aquitánia (a Loire-tól délre eső területek) és Itália. A távolságok és a kommunikációs nehézségek áthidalásának érdekében jöttek létre a grófságok és

őrgrófságok, ezáltal igen csak megerősödött a regionalizmus: ezek az egyes területi egységek, tartományok önálló életet éltek, és a központi hatalom gyengülése miatt a IX-X. század folyamán ténylegesen is önállókká váltak. A társadalmi széthúzódást a frankok és a meghódított etnikumok közti nagymértékű ellentétek és gyűlölet csak növelte. A frank uralkodóréteg vékonynak számított, a tisztségviselőknek nagymértékben adományozott hűbérbirtokok lehetőséget nyújtottak a tartományuraság kialakulásának és a terület felaprózódásának. A birodalom gazdasága szintén nem kedvezett a birodalom összetartásának, mivel az a mezőgazdaságon és a nagybirtokokon alapult (Katus 2000, 136-137). A nagybirtokok nagyon jól megéltek a birodalom többi része nélkül, önellátásra termeltek. Hiányzott a gazdasági egymásrautaltság, ezért erre a gazdaságra ráépíteni egy politikai struktúrát nagyon nehéz volt. Az

uralkodó ezt a problémát úgy próbálta áthidalni, hogy a birtokosoknak a birodalom különböző részein adott földbirtokokat, hogy így kényszerítse őket a birodalom fenntartására. A sorozatos belviszályok, öröklési problémák, a népvándorlások, a vikingek, a magyarok 9 Einhard (770-840) Nagy Károly udvari történetírója, és bár nem viselt a palotában hivatalt, mégis a császár kegyeltje bizalmasa volt (Sz. Jónás 1999, 135) 5 támadásai, az arab terjeszkedés és az egyes területek autonómiára való törekvése csak mélyítette a növekvő válságot. Nagy Károly halála után, mint már említettem fia, I. Jámbor Lajos került trónra (814-840). Amint mellékneve is jelzi, személyisége és politikája különbözött apja uralkodói karakterétől. Lajos felhagyott a hódító hadjáratokkal, és inkább a belső problémák megoldásával foglalkozott. Számos reformtörvény született a gondok áthidalására, elsősorban az egyházi

viszonyok további szabályozására került sor. Lajos a 829-es párizsi zsinaton a királyi szolgálattal szembe állította a főpapi tisztséget (sacerdotalis auctoritas), és egy másik zsinaton is azt hangsúlyozták, hogy a püspökök tiszte, a királyokat és a rájuk bízott népet irányítani. Ezt a helyzetet kitűnően példázza és alátámasztja a következő pár sor, amelyet IV Gergely pápa (824-844) írt Lajosnak: „() a lelkek kormányzata, ami a főpapok feladata, a nagyobb dolog, mint császári hatalom, amely csak az e világi dolgokra vonatkozik”. Ugyanakkor a császári hatalom csak tovább gyengült, ennek több jele is volt. Többek között, hogy Lajos 817-ben I. Pascalis pápával ismét megkoronáztatta magát Reimsben, majd a koronázást követően lemondott a Róma feletti joghatóságáról és a pápaválasztásba való beleszólásáról (pactum Ludovici), valamint az, hogy Nagy Károly halálhírére, Rómában lemészárolták a frank

előkelőket és a frankpárti nemességet, és ez Jámbor Lajos uralkodása alatt, 823-ban megismétlődött (Katus 2000, 138). A Karoling birodalom felbomlása 817-ben I. Jámbor Lajos felosztotta fiai között a birodalmat (Ordinatio imperii), mivel a frankoknál nem érvényesült ekkor a primogenitúra, azaz az elsőszülött öröklési elsőbbsége, ezért részesült mindhárom fiú a birodalomból (Katus 2000, 138). A primogenitúra ekkor kezd kialakulni ezen a t erületen, de csak nagyon lassan. Lothar később megkapta Itáliát, és apja társcsászárrá koronázta, Pippin Aquitaniát, Német Lajos pedig Bajorországot kapta. A „testvéri kormányzat” szerint a cs ászárság egysége fennmarad, de Lothar egyfajta auktoritással bír testvérei felett (Sz. Jónás 2005, 200) 824-ben Lothar kiadta a Constitutio Romanat, amelyben helyreállította a cs ászári felügyeletet Rómában. Lothar pár év múlva szembefordult édesapjával, ugyanis Lajos részt adott a

birodalomból Kopasz Károlynak, a második házasságából született fiának, majd királyi címet is adott neki 829-ben. Lothar felháborodásához csatlakozott Pippin és (Német) Lajos is, és a három testvér az eredeti 817-es Ordinatio imperii-t követelte (Katus 2000, 138). Jámbor Lajos teljesítette akaratukat, mivel ekkor sok külső veszély fenyegette a birodalmat, és a támadások kivédése érdekében szüksége 6 volt a stabilizációra. Zavargások voltak északon, a dán határ mentén, bolgár invázió fenyegetett keleti irányból, délen, pedig a spanyol határvidékeken tört ki lázadás. Az egyház főemberei abban látták a megoldást, hogy a császárt a pápának, a birodalom nagyjait, pedig a püspököknek rendelik alá. Ezzel négy évszázadon át elhúzódó vita vette kezdetét (Duroselle 1993, 107). Erről a vitáról már az előző fejezetben is tettem említést Lajos hiába engedett fiai akaratának, a b éke nem volt hosszú életű,

mivel a testvérek 833-ban újra felléptek apjuk ellen, és a p ápához mentek támogatásért, amelyet meg is kaptak. Már majdnem csatára került sor, amikor a cs ászárt a serege cserbenhagyta, így kénytelen volt ismét engedni fiainak. Lajos nyilvánosan bevallotta bűneit, majd kolostorba vonult, és a császári trónt Lothar foglalta el. Ez persze Pippinnek és Német Lajosnak nem tetszett, arra kérték bátyjukat, elégedjen meg Itáliával. De Lothar hatalmát nem sokáig gyakorolhatta, mivel Jámbor Lajost 834-ben a püspöki zsinat visszahelyezte a trónra, majd 835-ben újra megkoronázták. Ez a példa jól mutatja, milyen nagy szerepe volt a középkorban az egyháznak. 838-ban Pippin meghalt, így a cs ászár a b irodalom nyugati felét Aquitaniával együtt a már előbb említett második házasságából született fiának, Kopasz Károlynak adta. Német Lajosnak ez nem tetszett, ezért csatára indult apja ellen, aki 840-ben elhunyt (Katus 2000, 138). Utóda

ismét I. Lothar lett (840-855) Két testvére újra szembefordult vele, és Fontanetumnál 841-ben le is győzték. De Lothar ennyivel nem akarta lezárni a küzdelmet, és ekkor Német Lajos és Kopasz Károly 842-ban megegyezett, hogy megsegítik egymást a csatában, ez a h íres stassburgi eskü, de a f eszültség ezzel csak nőtt. Majd ennek a feszültségnek a végére 843-ban a verduni szerződés tett pontot, amelynek értelmében a három testvér felosztotta egymás között a hatalmat (Katus 2000, 139). Ezzel nem csak a birodalom bomlott három részre, hanem a dinasztia is. Kopasz Károly (843-877) kapta meg ismét a nyugati részt, a későbbi Franciaországot (987), a természetes határvonal a Rajna torkolatától a Maas, a Saône és a Rhône folyók mentén húzódott. Német Lajos ( 843-876 ) a Rajnától keletre eső területek felett gyakorolhatta hatalmát, amelyből később kialakul Németország. Lotharé lett a császári cím (843-855), megkapta még

Itáliát, Burgundiát és a nevét róla nyerő Lotaringiát, azaz a Frízföld és az Alpok közé eső terület. A szerződés részeként megegyeztek abban is, hogy ez a három terület tovább már nem osztható, így elkerülhetőnek hitték a későbbi testvérlázadásokat és problémákat. Bár a császárság még formálisan fennmaradt és a kortársak még nem tekintették a v erduni szerződést a birodalom végleges felosztási okmányának, a h atárok kialakításánál az egyházi és közigazgatási határokat vették figyelembe. Annak ellenére, hogy a szerződésben lekötötték, 7 hogy a területek tovább nem oszthatók, a további szétesés elkerülhetetlen volt (Katus 2000, 139). A verduni szerződés után nagy ellentétek feszültek egymásnak, különösen Kopasz Károly és Német Lajos között. A 850-es években háborút is viseltek egymás ellen A vikingek egyre többször törtek be, különösen a Nyugati Frank birodalom területére, és

ellenük tudtak a l egnehezebben védekezni, mert a viking harcmodort nagy gyorsaság jellemezte. Ahhoz, hogy sikeresen fel tudjanak lépni az uralkodók a támadásokkal szemben, jutalmakkal halmozták el támogatóikat, és ezzel egyúttal gyengítették is a hűbérurak helyi hatalmát. Lothar császár halála után (855) a k özépső frank államot (Burgundia, Itália) két testvére felosztotta egymás között (Orosz 1996, 57 ). Majd ezt a t erületet Lothar három fia ismét felaprózta egymás között. A trónt és Italiát II Lajos (855-875) kapta, II Lothar az Alpoktól északra eső területeket örökölte, Provence királya, pedig a legkisebb fiú, Károly lett, aki 863ban halt meg, II. Lothar hat évre rá követte őt, de mindketten utód nélkül hagyták területüket Lotaringiára mindjárt két jelentkező is akadt: Kopasz Károly és Német Lajos is. Ezután megkezdődött Lothar királyságának felosztása, ugyanis az utóbb említett két uralkodó 870ben a

meerseni egyezményben újra felosztották a területet, majd egy évtized elmúltával egész Lotaringiát a keleti frank királysághoz csatolták. Ha eddig nem is, most már a források két külön részként említik a frank birodalmat, az egyiket Francia occidentalis-ként, a m ásik részét Francia orientalis néven említik (Katus 2000, 138-139). A felbomlott frank birodalom utóélete a verduni szerződés után A IX. század végére öt független királyság alakult ki az egykori egész frank birodalom területén: Felső-, és Alsó-Burgundia, a nyugati frank állam, a keleti frank állam, és Itália (Fulbrook 1997, 17). Az utóbbi három terület történeti változásairól szeretnék bővebben beszélni. A keleti frank királyság Német Lajos területe volt a legnagyobb kiterjedésű, ugyanakkor a legszegényebb, ahol nagyon sok különböző etnikum élt, többek között bajorok, szászok, türingiaiak. A királyság központja Regensburg volt (Sz. Jónás 2004,

203) Csak a keleti frank birodalom az a terület, ahol az uralkodó még Karoling-utód, de a központi hatalom a többi területhez hasonlóan már itt is igencsak meggyengült. Külső veszélyek továbbra is fenyegették: északról a vikingek, keletről, pedig a magyarok betörései pusztították (Fulbrook 1997, 18). A morvák lázadása, a 8 szlávokkal vívott harcok (bár kezdetben ez erősítette a birodalmi egységet), a cs ehek időszakos felbukkanása, és a terület 865-ös újbóli felosztása a verduni szerződésben lekötött pontok ellenére, gyengítette a terület egységét. A felosztás kiváltó oka az volt, hogy Karloman fellázadt apja, Német Lajos ellen, apósa buzdítására. Ő kapta Bajorországot Karinthiával és a szuverenitást a pannóniai szlávok és a morvák felett. Gyermek Lajos keleti Frankóniát kapta, a türingek és a szászok felett gyakorolhatta hatalmát, Vastag Károly pedig Szászföldet, Svábföldet és az alemannok területét

kapta (Sz. Jónás 2005, 203) Lothar ága II Lajos 875ben bekövetkezett halálával kihalt, utóda a trónon, Jámbor Lajos legkisebb fia, Kopasz Károly lett. A pápa III (Vastag vagy Kövér) Károlyt a fiává fogadta, aki a keleti frank birodalom uralkodója volt, és a pápa a fogadott fiát, előbb Itália királyává, majd 881-ben császárrá koronázta. Nagy Károly egykori birodalmának egysége még utoljára helyreállt, amikor III Károlyt 885-ben a nyugati frank előkelők is királyukká választották (Katus 2000, 139). A birodalom felbomlása végérvényesen akkor fejeződött be, amikor III. Károlyt lemondatták alkalmatlansága miatt, mert nem bírt véget vetni a normann betöréseknek. Ezután a birodalomban az irányítás a helyi dinasztiák kezében összpontosult, ők a Karolingok leszármazottai voltak, ezért igényt tartottak a császári címre, amely erre az időre már ténylegesen pusztán csak cím volt. De elérték, hogy 891-ben Spoleto-i Widó

megkaparintotta a császári koronát, de ellenfeléül a p ápa meghívta Rómába Német Lajos unokáját, Arnulfot (896-899). Ő volt az utolsó egyenes ági leszármazottja a Karolingoknak 911-ben kihalt a Karolingok német ága, a nyugati (francia) ágban, pedig már nem akadt olyan férfiú, aki alkalmas lett volna az uralkodásra (Katus 2000, 140). Az egykori frank birodalom keleti részén új politikai szervezet volt kialakulóban. Az úgynevezett „törzsi hercegségek”, azaz Stammesherzogtümer sorában kialakult itt Frankónia, Szászország, Bajorország, Svábföld és Lotaringia, amelyeknek vezetői erőskezűek voltak, és a területeik védelmében gyorsan tudták mozgatni katonai haderejüket, nem úgy, mint a gyengekezű uralkodók. Frankónia hercegét, I. Konrádot választották meg királynak, sok történész innen számítja Németország kezdőpontját (Fulbrook 1997, 18). A trónért ezután Itália és Burgundia Karoling-rokon dinasztiái vetélkedtek.

Először, 901-ben Provence királya, Lajos lett a császár, majd négy év múlva Berengar, friauli őrgróf legyőzi őt, aki 915-ben nyeri el a császári címet, de tényleges hatalma csak Észak-Itália felett volt. Őt a Welf II Rudolf, Felső-Burgundia királya követte, de ellene Vienne-i Hugó lépett fel, akit 926-ban királlyá koronáztak, de a császári címet nem tudta elnyerni. Hugót II. Berengar űzte el, aki 950-ben Paviában koronáztatta meg magát Lothar özvegyét, 9 Adelhaidot I. Ottó német király vette el feleségül, ez jelentette a fejezet elején említett Ottódinasztia uralkodásának kezdetét (Katus 2000, 139-140) A nyugati frank királyság E terület több függetlenedő territóriumot foglalt magába - ilyen volt például Champagne és Flandria - amelyeknek meg volt a maguk etnikai és kulturális hagyományaik. Ilyen volt Bretagne (Armorica), ahol a kelták éltek, és Jámbor Lajos hiába rendelte el a latin rítust, ezt nem fogadták el

és fellázadtak Kopasz Károly ellen. Végül a belső ellentétek miatt nem tudtak ellenállni a normannok támadásainak. Fontos szerepe volt még Septimaniának (7 püspökség), amely grófságot a nyugati gótok lakták, de a frankok nem foglalták el. A 843-as testvérviszályok idején próbált független maradni, de Kopasz Károly megölette kormányzójukat, Septimaniai Bernardot, ezért hadjáratot indítottak ellene, amit győzelemmel zártak le, ennek ellenére 850-ben megölették Septimai Bernard fiát is. 865-ben egy újabb lázadás tört ki, amikor Hebegő Lajos uralkodott e terület felett, aki később Aquitania uralkodója is lett. Aquitaniát sem tudták benépesíteni a frankok 844-ben sikeresen állt ellen Kopasz Károly hódításainak. A sikeres ellenállás érdekében támogatókat keresett, és Német Lajoshoz fordult segítségért. Ez a fejetlenség kedvezett a helyi előkelők hatalma növelésének E területet végül Kopasz Károly halála

után kapta meg az előbb említett Hebegő Lajos, aki nagy adományokkal próbált a főurak kegyeibe férkőzni, de ellenfelei meghívták uralkodónak Német Lajos fiát, Gyermek Lajost, akit a reimsi érsek is támogatott, de idejekorán 879-ben meghalt. Neustria volt az egyetlen régió, amely elismerte Kopasz Károly felsőbbségét, de polgárháború, járványok, éhínségek gyengítették a királyságot. Az uralkodó hozott egy sor rendeletet, a helyzet rendbe hozására, de 877-ben a grófok nem engedelmeskedtek tovább neki. Azért, hogy elejét vegye a grófok fellépésének, összevont több grófságot, és azt egy megbízható támogatójára bízta (Sz. Jónás 2005, 201) A normann invázió igyekezett ezt a szétdaraboltságot és belső problémákat kihasználni, aminek eredménye a nagy fosztogatások, és sorozatos rablótámadások lettek. Az öblökben még megfigyelő támaszpontokat is építettek a normannok. Mindezek csak fokozták a helyi

bizonytalanságot, és az adminisztráció (Sz. Jónás 2005, 201) 10 teljes széteséséhez vezettek Itália A frank uralkodók hatalma Itáliában lényegében csak a P ó vidékén érvényesült. Jámbor Lajos uralkodása alatt a király és a pápa viszonya megerősödött, mivel kiváltságokat juttatott a pápának többek között azt, hogy a császár nem szólt bele a pápaválasztás menetébe. Lothar viszont kiadta 824-ben, egy évvel trónra lépése után a Constitutio Romana-t, amelyben szabályozta a cs ászár és az egyházfő kapcsolatát. Fiát, II Lajost a pápa 850-ben királlyá koronázta, ugyanis sürgették a ceremóniát az arabok egyre fenyegetőbb betörései. Már elfoglalták Szicíliát, Beneventót, de az utóbbit sikerült II. Lajosnak visszafoglalnia 852-ben megpróbálta Barit is visszaszerezni, de ezt a hadjáratot nem koronázta siker (Sz. Jónás 2005, 200-201) II. Lajos halála után a p ápa Kopasz Károlyt koronázta

császárrá (875-877), aki újból megerősítette a pápa kiváltságait, és akit megtettek Itália királyává is, de Károly hálátlanul visszatért Frankföldre anélkül, hogy bármit is tett volna az arab invázió megállítása érdekében. Ezután a déli területekért egymással harcoló hercegek unióra léptek, és visszafoglaltak néhány kikötőt, de összefogásuk nem volt elég ahhoz, hogy az arabok ne jussanak el Róma kapujáig. Ekkor VIII János pápa Kopasz Károlyhoz fordult, aki el is indult segítséget nyújtani Itáliába, de amikor megtudta, hogy Karloman ellene készülődik, visszafordult, és átkelt az Alpokon, ahol végül is halálát lelte. Ezek után a pápa Hebegő Lajostól sem kapott segítséget, majd 879-ben Sváb (Vastag) Károly felvette az Itália királya címet, és miután 881-ben elnyerte a császári címet is (881-887), ő is elmulasztotta a támogatást, és visszatért hazájába, miközben Róma éppen ostrom alatt állt. Ezután

Itáliát sorozatos veszteségek érték. A pápát Lateránban meggyilkolták, a szaracénok 883-ban feldúlták és felégették Montecassinót és több itáliai kolostort. V István pápa már látta, hogy a frankoktól nem számíthat támogatásra, ezért Bizánchoz és az itáliai fejedelmekhez fordult. Végül a megoldást az jelentette, hogy Nápoly, Salerno, és Capua összefogtak, s így sikerült végül az arabokat visszaszorítaniuk. Baszileiosz kiűzte őket Calabriából, és rögtön be is rendezkedett Nápolyban és Salernóban. Spoletói Guidonak pedig Beneventót és Capuát sikerült visszahódítania (Sz. Jónás 2005, 201) 11 Összegzés Összegzésképpen elmondható, hogy a frankok, amely az egykori római birodalmat meghódító barbár népek közül emelkedtek ki, pár évszázad alatt Európában, olyan nagy hatalommal bíró néppé nőtte ki magát, amely egy olyan birodalmat hozott létre, amely a viharos középkorban képes volt arra, hogy Európa

ezen területein élő sokféle etnikumot egy hatalmas birodalom közigazgatása alá tudta vonni, amelynek létrehozása és fenntartása ebben az időszakban nagyon nehéznek bizonyult. A Frank Birodalom végleges felbomlása a IX. században következett be, de véleményem szerint a birodalom a szétesés útján már akkor megindult, amikor Nagy Károly halála után fia, Jámbor Lajos már nem volt képes megoldani a már említett problémákat. A 843-as verduni szerződés után a birodalom addigi egysége, amely már előtte is laza kapcsolatokon alapult, még jobban megbomlott. Bár a három terület továbbra is kapcsolatban volt egymással, ritkán jelentette az összefogást, inkább sokszor szolgáltattak ürügyet arra, hogy hadjáratot kezdeményezzenek az egyes területek urai egymás ellen, példának megemlíteném Lothar, Német Lajos és Kopasz Károly ellentétét, amikor az utóbb említett két uralkodó megkötötte a strassburg-i esküt Lothar ellen. Ezeket a

testvérviszályokat, belviszályokat, a birodalom területén élő különböző etnikumok lázadását a frankok ellen, mint például a septimaniaiak küzdelme, a külső támadásokat, illetve a sok közigazgatási és kormányzási problémát, és a rengeteg uralkodóváltást, mind-mind véleményem szerint a már gyengülő birodalom jeleiként könyvelhetjük el. A Frank Birodalom virágkorát meglátásom szerint Nagy Károly uralkodása alatt élte, akit Epperlein az európai középkor egyik legkiválóbb uralkodói személyiségének nevez. A Frank Birodalom viszontagságos évszázadai ellenére nem szabad elfelejtenünk Nagy Károly körülbelül fél száz hadjáratát, területi terjeszkedéseit, és azt, hogy ez a birodalom volt az, amely alapot nyújtott a nagy kiterjedésű, és nagyhatalommal bíró Németrómai császárság, és a későbbi Franciaország kialakulásának. Ennek alapjait Lothar területének felosztásánál tették le, hiszen a határvonalakat

etnikai alapokon húzták meg, így nem volt akadálya annak, hogy a romanizált területekből Franciaország, a germán etnikai sajátosságokat megőrző körzetekből, pedig német területek alakuljanak ki (Orosz 1996, 58). 12 Irodalomjegyzék Forrás: Sz. Jónás Ilona ( 1999 ): Középkori Egyetemes Történeti Szöveggyűjtemény, Budapest, Osiris Kiadó, 135, 140. Duroselle, Jean-Baptiste ( 1993 ): Európa népeinek története, Budapest, Officina Nova, 107. Epperlein, Siegfried ( 1982 ): Nagy Károly, Budapest, Gondolat Kiadó, 8-15, 19-65, 111-112. Fulbrook, Mary ( 1997 ): Németország története, Budapest, Maecenas Könyvek, 17-18. Katus László ( 2000 ): A középkor története, Budapest, Pannonica-Rubicon, 136-140. Orosz István ( 1996 ): A keresztény királyságok politikai rendje, in: Európa története, szerk.: Gunst Péter, Debrecen, Csokonai Kiadó, 57-58. Papp Imre ( 1996 ): Nagy Károly „renovatio imperii”-je, in: Európa története, szerk.: Gunst

Péter, Debrecen, Csokonai Kiadó, 50-52. Sz. Jónás Ilona ( 2005 ): Karoling állam, egyház és kultúra, in: Európa ezer éve A középkor, I. kötet, szerk: Klaniczay Gábor, Budapest, Osiris Kiadó, 200-203 13