Gazdasági Ismeretek | Gazdaságtörténet » Magyarország gazdaságtörténete 1848-1947 között

Magyarország gazdaságtörténete 1848‐1947 között Jegyzetek Jobbágy István óráiról 2008/2009 Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Kar Gazdaságtörténet GAZDASÁGTÖRTÉNET 2008/2009 – TÉLI SZEMESZTER JOBBÁGY ISTVÁN Jegyzet Ajánlott irodalom a tantárgyhoz: Szakács Sándor: Gazdaságtörténet II. (megtalálható a könyvtárban, közgazdaságtan, jobbra hátul) Romsics Ignác: Magyarország története a 20. században (4150 Ft) Honvári János: Magyarország gazdaságtörtánete a honfoglalástól a 20. század közepéig (AULA 2000, 4370 Ft) Gymesi Sándor: Utunk európába (Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt.) Gunst Péter: Magyarország gazdaságtörténete (Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt., 2607 Ft, becsült ár) Rondo Cameron: A világgazdaság rövid története (a kőkorszaktól napjainkig) (Egyéb információt a könyvekről és íróikról az interneten található.) Felhasznált irodalom: 90 százalékban az órákon készített jegyzet Püski Levente –

A Horthy rendszer, Pannonica kiadó 2006. Kozári Mónika – A dualista rendszer, Pannonica kiadó 2006. Paul Kennedy – A nagyhatalmak tündöklése és bukása, Akadémiai kiadó, Budapest 1992. 2 Gazdaságtörténet Modernitás és forradalom A tizenkilencedik század derekán Európán végigsőprő három jelszó, „Szabadság! Egyenlőség! Testvériség!“ mélyreható társadalmi és politikai változásokat kezdeményezett. E három fontos fogalom közül talán a legnagyobb hatással a szabadság bírt. A szabadság, mint elv, nem csupán a szabad döntéshozatalt, véleménynyilvánítást, választást irányozta elő, sokkal inkább a hatalom „megzabolázását“, hathatós ellenőrzését jelentette. A hatalom kordában tartása a hatalmi ágak szétválasztásán, az állami funkciókat gyakorlók körének, jogkörének és felhatalmazásának elkülönítésén alapult, ami a végrehajtói (a tulajdonképpeni kormány), a törvényhozói (az

országgyűlés vagy parlament) és a bírói hatalmak egymástól való elválasztását jelentette. Az egyenlőség elve komoly gazdasági és társadalmi változásokat sürgetett, mint a jobbágyfelszabadítást, szabad iparűzést (a céhek monopolhelyzetének felszámolását), vagy szolidaritást polgári és vallási tekintetben. A testvériség elve tulajdonképpen a nemzet fogalmát definiálta újra. A „nemzet“ szó eredetileg a kiterjedt különjogokkal és nemesi címmel rendelkező társadalmi osztály (rövidebben a nemességet) jelölte, akik az ország lakosságának körülbelül 5 százalékát tették ki, de azokban az országokban, ahol teret nyert 1848. után a testvériség eszméje, a nemzet gyűjtőnév mindazokat jelölte, akik az adott ország határain belül éltek. A modernitás és a forradalmak korszakának politikai és gazdasági céljait a szóban forgó három eszmével foglalták össze röviden és a széles tömegek számára érthető

formában. Ezek azok a célok, melyeket kitűztek a forradalmakat elindítók, s amelyek oly nagy mértékben alakították Magyarország 19. századi történelmét (1848-at a magyar középkor végének tekintik a történészek). 3 Gazdaságtörténet Szabadságharctól a kiegyezésig Történelmi háttér Széchenyi István: Hitel – Széchenyi három nagy művéből ez az egyik, s talán ez mutat rá leginkáb a feudális rendszerben rejlő korlátokra. A Hitel megírására egy keserű tapasztalat ösztönözte a legnagyobb magyart, még pedig az az eset, mikor 10 000 forint hitelt kívánt felvenni az egyik banktól birtoka fejlesztésére, ám az a fedezet hiányára hivatkozva elutasította. A korabeli magyar törvényekben még mindig szerepelt az ősiség (activitas) törvénye, aminek értelmében a nemes nem adhat túl birtokán, mivel az sosem volt az övé, hanem a Szent Koronáé, akire visszaszáll a birtok, ha a nemes utód nélkül hal meg. Mivel a birtokkal

nem lehetett kereskedni, fedezetként sem szolgálhatott, így a bankoknál a vállalkozókevű tulajdonos hiába könyörgött nagyösszegű pénzért, azt nem kaphatott, így elesett fontos beruházási és fejlesztési lehetőségektől. A Hitel címlapja Az 1848-as forradalom és szabadságharc időben és okokban jól elkülöníthető fogalmak. 1848 március idusán kirobbant forradalom a szabadság-egyenlőség-testvériség eszméiben rejlő célok kivívását, azaz az uralkodó V. Ferdinándtól való kikényszerítését jelentette, míg a szabadságharc e jogok megvédésére irányult, mikor Jelasic, horvát bán Habsburg sugallatra 35 ezer főnyi hadsereg élén betört Magyarországra szeptember 11-én, mert az időközben engedményeit visszavonó uralkodó azon parancsát, hogy tegyék semmissé a forradalom vívmányait, a Batthyány-kormány elutasította. A szabadság eszméje volt talán a legerőteljesebben megnyilvánuló kívánalom a magyar történelem e

szakaszában. A szabadság a tömegek számára önállóságot jelentett és a belső rend megváltozását ill. modernizálódását A politikai egyenlőség megteremtését a hatalom differenciálásban látták, ezért születhetett meg 1848 tavaszán az első független magyar kormány, amit már nem Bécsből irányítottak, s amely csak és kizárólag az országgyűlésnek felelt (s amely a végrehajtói hatalmat gyakorolta a hatalom horizontális elosztása szerint). Élén gróf Batthyány Lajos állt. Az országgyűlés szintén függetlenedett Bécstől, és az elfogult, nemegyszer igazságtalan, a feudális rendszerből hátramaradt bíróságokat (úriszék, vármegyei bíróság) pedig felváltották a polgári bíróságok. A császár közvetlenül nem támadta meg Magyarországot, mert az a paradox helyzet állt volna elő, hogy önmaga országára saját intézkedései miatt támad, s ezért kerülővel igyekezett megbontani a rebellis magyar kormány és

országgyűlés egységét. A szintén szabadságra vágyó horvátoknak széleskörű autonómiát ígérve (és talán területeket Magyarországból) rávedte, hogy törjenek be magyar területre. A sereg élén a Horvát Fejedelemség kormányzója, Jelasic állt. A hirtelenjében megszavazott és megszervezett magyar hadsereg szeptember 29-én Pákozdnál ütközött meg a horvát sereggel, mely Bécs és Sopron irányába menekült ki az országból. Szeptember 29 így lett nem csak az emlékezetes pákozdi csata győzelmes emléknapja, hanem a magyar honvédsereg és katonaság megalakulásának évfordulója is. 1849 tavaszán indított ún. tavaszi hadjáratban a magyar hadsereg sikeresen kiűzi a császári erőket az ország teljes területéről. Ezek a sikerek azonban kevésnek bizonyultak, mivel az olasz, a lengyel és a cseh forradalmi kísérletek leverése után az osztrák hadsereg újult erővel ronthatott Magyarországra. (Érdemes megjegyezni, hogy

Lengyelországban a jobbágyok felszabadításával sikerült megfékezni a forradalmat, ugyanis ott azt V. Ferdinánd vezettette be a forradalmi hangulat megfékezése céljából.) Az orosz intervenció (200 ezer főnyi orosz katonai segítség a császárnak) pedig megpecsételte a szabadságharc sorsát. 1849 Augusztus 13-án megtörténik a világosi fegyverletétel, s a magyar függetlenedési álmok szertefoszlanak. 4 Gazdaságtörténet A solferino-i csata ‐ 1859‐ ben. Jelentősége nem csak abban rejlik, hogy az első jelentős lépés volt Olaszország egységesülése, illetve a Habsburg Birodalom hanyatlása felé, hanem ekkor alapították meg a Vöröskereszt nemzetközi szervezetét. Alapítóatyja a svájci Henry Dunant. Feladatköre széles, alapvető célja, hogy a neutralitás védelme alatt kimentse azokat a sebesülteket és rászorulókat a frontokról, akik már nem jelenthettek semmilyen valós veszélyt. Zászlója fehér alapon hat vörös

négyzetből álló kereszt, mondhtani a svájci zászló inverze. Svájc zászlaja A Vöröskereszt zászlaja 1849-50. a bosszú időszaka volt Haynau kivégeztetett vagy várbörtönre ítélt mindenkit, akinek köze volt a forradalom kirobbantásához, de ehhez elég volt a gyanú is. Ám intézkedései nem nyerték el a császár tetszését, ezért elmozdították helyéről, és 1850-59. között Alexander Bach, osztrák belügyminiszter gondjaira bízták a magyarorsázgi helyzet “normalizálását“. Bach (őutána nevezték el ezt a korszakot Bach-korszaknak) a titkosrendőrség megszervezésével és a besúgórendszer kiépítésével gyakorolta a hatalmat. Az ország közigazgatási rendszerét megváltoztatta: öt kerületre osztotta Magyarországot és a vármegyerendszert beszüntette. A magyar politikai élet tetszhalott állapotba került, a magyar politikai elit úgynevezett passzív ellenállást folytatott (ezt a defenzív magatartást olyan szintre

fejlesztették, hogy a később szintén függetlenedésre törekvő Írországban komoly irodalma van, és Mahatma Gandhi is sokat foglalkozott e témával). A Bach-korszak berendezkedésének fenntartása rendkívül drága feladat volt, és a Birodalom egyre nagyobb anyagi terhekkel küszködött. Költséges és nem mindig kifizetődő háborúk terhelték a Habsburg költségvetést. 1859-ben Lombardia és Velence tartományok fellázadtak a Birodalom ellen, és a Solferionói csatában Lombardia kivívja a függetlenségét, és csatlakozik az egyesülésre készülő olasz grófságokhoz. Ez volt az első komoly veresége a Habsburg Birodalomnak de nem az utolsó. A Birodalom páncélján jelentkező repedések arra ösztönzik Bécset, hogy anyagi megszorításokat eszközöljön és megváltoztassa politikáját. Alexander Bach tevékenysége nem bizonyult elégségesnek, ezért leváltják. A Habsburgok részéről egyfajta enyhülési politika keződik - az 1859. és 1867

közötti időszakot Schmerling-provizóriumnak, átmeneti időszaknak nevezik. Az enyhülési politika célja a Birodalom helyzetének stabilizálása, a rések betömése. 1860. október 20-án a császár kiadja az októberi diploma nevű „leiratát“, ami a Birodalom és Magyarország kapcsolatát kívánja rendezni (természetesen bécs szemszögéből). 1861-ben ennek megvitatására összehívja az orszűggyűlést, amit már 1844 óta nem tett meg, de terve sikertelen, a magyar országgyűlés elutasítja az októberi diplomát. Erre megszületik a februári pátens (1861 februárja), amely októberi testvérének szellemiségében íródott, s talán még kedvezőtlenebb volt Magyarország számára. Az országgyűlés összehívásával azonban beindul a magyar politikai élet, és máris kialakul két párt: a Felirati Párt Deák Ferenc vezetésével és a Határozati Párt Teleki László vezetésével. A két párt közti különbség abban állt, hogy míg Deákék

elismerték I. Ferenc József osztrák császárt magyar királynak (s így az általa írt „leiratra“ „felirattal“ válaszolnak), addig Telekiék nem ismerik el őt uralkodójuknak (így hát I. Ferenc József leiratára, mivel az nem királytól származik, csak határozattal válaszolnának). 5 Gazdaságtörténet Az országgyűlés alatt mindenki számára világossá válik, hogy a Birodalom helyzete tarthatatlan, adósságai ellehetetlenítik, széthullása elkerülhetetlen. Az utolsó csepp a königratzi csata elvesztése volt 1866-ban, amit Porországgal vívtak a Habsburgok, s a tét az volt, ki fogja játszani a vezető szerepet Németország megalapításában. A válasz a csata elvesztésével világossá vált, s vele az is, hogy a Magyarországgal való kiegyezés elkerülhetetlen sőt szükségszerű. Fontos tudni, hogy a kiegyezéskor megfogalmazott feltételek nem légbőlkapott kívánalmak voltak, hanem régebbi törvényekből, történetesen a

Pragmatica sanctióból vezették le azokat. A Pragmatica Sanctio ugyanis azon túl, hogy szabályozta Mária Terézia trónralépését, egyik részében kiköti azt, hogy amennyiben Magyarországot katonai támadás éri, a Birodalom osztrák részének kötelessége őt megvédeni. Az Osztrák‐magyar Monarchia 1914‐ben 6 Gazdaságtörténet Út a kiegyezéshez Dzsentri, hétszilvafás nemes – Móricz és Mikszáth kedvelt alakja, az elszegényedett nemes a regényekben többnyire azzal foglalatoskodik, hogy felhasználva a nemesi oklevél (a kutyabőr) erejét és kihasználva a fiatal lányok naivitását, beházasodjék egy gazdag családba. Kérdés, ha a legtöbb nemes elszegényedett a jobbágyfelszabadítás után, akkor kik voltak azok a gazdag családok, akiket célba vette? A feudalizmus idéjen nemességhez tartozás nem vagyoni helyzetet, hanem politikai szerepet jelölt. A nemes részt vehetett az országgyűléseken, és szavazhatott, hiába volt

mérhetetlenül szegény, mint a bocskoros nemes, akinek még csizmára sem tellett, ezért bocskorban volt kénytelen járni. A nemeseknél jóval vagyonosabb jobbágy ugyanilyen gyakori volt, ők azonban nem rendelkeztek azokkkal a kiváltságokkal, amivel a nemesek. Szó mi szó, voltak szegény nemesek, és gazdag jobbágyok. A jobbágyfelszabadítás azt a szarkasztikus helyzetet teremtette, hogy a dzsentrik a még mindig vagyonos jobbágycsaládokba próbáltak bekerülni házasság útján. A helyzetében jócskán megingott Habsburg Birodalomhoz intézett cikkében Deák Ferenc közölte mindazokat a közös ügyeket, amelyek részhalmazát képezhetik majd a dualista állam berendezkedésének. A cikk 1865-ben íródott, és megjelenésének időpontja után Húsvéti cikknek nezvezik. A közös ügyek meghatározását Deák a Pragmatica Sanctioból vezette le. Ez a törvény 1722-23-ban lépett érvénybe, és nem csak Mária Terézia nemesség által vitatott

trónralépését szabályozta, hanem tartalmazott egy osztrák kötelezettséget is, ami szerint ha Magyarországot idegen katonai erő fenyegetné, az osztrák seregeknek kötelessége segítséget nyújtani és megvédeni az ország határait. A kialakult új politikai helyzetben ez csak akkor volt megvalósítható e törvény szellemében, ha a birodalom és a dualista állam közös hadüggyel rendelkezik. Ez volt tehát az egyik olyan pont, ami a két ország közös felügyeletét kívánta. A hadmozdulatokat azonban mindenképpen megelőzi bizonyos diplomáciai procedúra, ezért a második fontos közös ügy mindenképpen a külügy kellett, hogy legyen. Természetes, hogy külön cselekvési joggal működő külügyminisztériumok értelmetlen háborúkba rángathatták volna egymást. Mindezeket persze finanszírozni is kellett. A minisztériumok munkájának és a hadsereg fenntartásának finanszírozását a pénzügyminisztérium tervezte meg és vitelezte ki, azzal a

különbséggel, hogy csak és kizárólag a hadügyekkel és külüggyel kapcsolatos financiális kérdésekben döntöttek közösen az osztrák magyar illetékesek (például az iskolaügy pénzügyeit illető döntéseket egymástól függetlenül hozták meg). Végül pedig az uralkodó személye volt az a negyedik és egyben utolsó közös ügy, ami a dualista államot jellemzte – egyszerűen azért, mert az uralkodó volt a hadseregek főparancsnoka. A közös ügyek tehát: HADÜGY KÜLÜGY PÉNZÜGY AZ URALKODÓ SZEMÉLYE Deák ferenc egyébiránt „nem engedett a 48-ból“ (így született ez a mondás is), de komoly helyzettel kellett szembenéznie a magyar politikai elitnek, főleg a jobbágyfelszabadítás következtében kialakult gazdasági nehézségek okán. Az egyenlőség címszava alatt végbement jobbágyfelszabadítás káros következményeit kezelni kellett. A jobbágyok földjuttatása, a feudalista berendezkedés felszámolása a polgári földtulajdon

megteremtését jelentette, de egyúttal megfosztotta a nemességet kiváltságos helyzetétől. A magántelkek létrejötte azzal járt, hogy a nemestől elkobzott föld ellenében kárpótlási papírt adtak neki, amivel szabadon lehetett kereskedni, de az idő múlásával ezek elértéktelenedtek, névértékük alá estek. Így alakult ki a századforduló környékén nagy népszerűségnek örvendett irodalmi alak, a dzsentri avagy a hétszilvafás nemes. 7 Gazdaságtörténet Feudalizmus (rövid úrbéri körkép) ‐ A ma elfogadott nézetekkel ellentétben a feudalista berendezkedés nem volt olyan zord és igazságtalan. A szociális háló igenis létezett az úrbéri viszonyok között is, csak nem pénzben mérték. Ha rossz volt a termés, vagy valami miatt kevés volt az élelem, a földesúrnak kötelessége volt saját magtárából és tartalékából megsegíteni jobbágyait. A jobbágy sorsáért felelősséggel tartozott. A „házas ember“ kifejezés

abból keletkezett, hogy mikor a falu fiatal szerelmesei összeházasodtak, a falu nászajándékként épített egy házat nekik. Minden adott volt, hiszen bár a földesúr földjén jártak, de az erdő ugyanúgy közös volt, mint a legelő, ahová szintén közösen hajtották ki az állatokat, majd napnyugtakor mindenki vitte a magáét haza. A erdőben az gyűjtött fát és annyit, amennyit akart, a nádas szintén közös volt. Nagyvadra lőni azonban előfordult, hogy tilos volt. A sokak álltal lebecsült „mór“ házak, melyek sárból, nádból, szalmából készülnek, olyan élő, lélegző szerkezetet alkotnak, ami nyáron benntartja a hűvös levegőt, télen pedig a meleget. Egyetlen hátránya, hogy a mai világ embere képtelen megérteni, hogy ha körülbetonozza, nem kap elég levegőt, és felázik. Egyszóval nem szabad lebecsülni a régi társadalmakat, ma is csodálatraméltó előnyökkel rendelkeztek. Nemcsak a nemesek jártak rosszul a

jobbágyfelszabadításból, hanem földnélküli parasztok is, a zsellérek, akik, mivel sosem „hűbéreltek“ földet, 1848-ban így nem is kaptak (ugyanis a már eleve bérelt földeket osztották szét a béresek között). A zsellérek csoportja volt az a társadalmi réteg, ami ugyan rendelkezett házzal és annyi telekkel, hogy egy kicsi udvara legyen, de ebből kénytelen lett volna eltartani magát és családját. Megindult hát a földnélküli parasztok tömeges Budapestre és más nagyvárosokra vándorlása. A testvériség elve alapján felmerült „nemes vagy nem nemes?“ kérdésre is meg kellett találni a választ (amit aztán hivatalossá lehetett tenni a dualista államban). 1848 előtt a nemzet tagja (natio hungarica) az volt, aki nemes volt. Csak ők szavazhattak, vehettek részt országgyűlésen Csupán a kiegyezés után lett a nemzet deifiniálásaban az állampolgárság vagy a kulturális hovatartozás szempont, és vált másodlagossá a kutyabőr

birtoklása. Érdekes e tekintetben a horvátok helyzete, akik akkor már 800 éve personálunióban éltek együtt a magyarokkal, és széleskörű autonómiát élveztek. 1868-ban kötöttek velük is kiegyezést – a magyarok –, amiben saját államnyelvet, kormányt és parlamentet kaptak, egyébiránt a történelmi Magyarország területén az egy ország egy nemzet elv érvényesült, de a törvényekben viszonylag korrektül szabályozták a nem magyar anyanyelvűek hivatalos érintkezésben történő nyelvhasználatát, ahol nem a százalékos elv érvényesült, hanem az egyszerű kérés is elegendő volt, hogy valaki horvát, szlovák, román vagy német nyelven beszélő hivatalnokkal intéztethesse ügyeit. Mindenestre a horvátok függetlenedésüknek tekintették a kiegyezést, és – bármily meglepő – Jelasicnak tulajdonították a komoly eredményt, akinek Zágráb Jelasic-terén emeltek egy lovasszobrot, ami kardjával a kommunista idők beköszöntéig

Budapest felé mutatott, mintegy figyelmeztetésül (nem mintha magyar szemmel lenne történelmi alapja), majd a pincébe száműzték, de a rendszerváltás után újra felállították a téren, s azóta rendíthetetlenül Belgrád felé integet fegyverével. Kaiserich und Königlich – császári és királyi hadsereg –, így nevezték az újonnan megalakult Osztrák-magyar Monarchia hadseregét, aminek például Komáromban is volt állomáshelye (a Tiszti Pavilon épülete, az erődrendszer és várrendszer, ezek együttesen 200 ezer katona elszállásolására voltak elegendőek). Még egy fontos adalék: a katonai vezényleti nyelv a német maradt, főként az osztrákok hajthatlansága miatt. A törvényhozás tekintetében is történtek változások, mégpedig a tekintetben, hogyan tárgyalják a közös ügyeket. Deákék még a látszatát is el akarták kerülni a közös országgyűlésnek, ezért úgynevezett delegációkat küldtek ki. Ez az igyekezet olyan

méreteket öltött, hogy a tárgyalni küldött 60-60 fős delegációk még csak nem is egy teremben beszélték meg a napirendi pontokat, hanem levelezés formájában kommunikáltak egymással. Egyazon épületben a két nemzet törvényhozói külön teremben végezték munkájukat. Erre az „elkülönülési vágyra“ vezethető vissza az is, hogy a császár- 8 Gazdaságtörténet Aranystandard az aranystandard olyan monetáris rendszer, ahol a valuta értékét törvény által meghatározott és rögzített arányban ki lehet fejezeni aranymennyiségben. Ezen túl adott mennyiségű aranyat bármelyik bankban készpénzre lehetett váltani bármely országban, és ennek fordítottja is igaz: a készpénzt egy adott ország bármelyik bankjában aranyra lehetett váltani. Az aranystandard 1892‐es bevezetését követően nőttek az folyamatosan Osztrák‐magyar Monarchia aranytartalékai: 1890‐ben 39 tonna, 1895‐ben pedig már 160 tonna volt az aranytartalék

nagysága, ami csekély öt év alatt 410 %‐os növekedést jelent. Összehasonlításul 1865‐ben csupán 1 tonna, 1870‐ben pedig 32 tonna volt, ami irtózatos növekedést jelentett, de abszolút számokban messze elmaradt a százdforduló adataitól. király szállása a budai oldalon volt mindig, míg ugyebár az Országház a Duna túloldán, Pesten van. A megegyezés külön rendelkezett Fiume sorsáról. A ma Horvátországban található kikötőváros a Rijeka nevet viseli, valamikori ragyogása és szépsége rég odalett a huszadik század háborúiban. A megegyezés úgy szólt, hogy Fiume corpus separatum (elkülönített test) legyen, élére a magyar országgyűlés nevezett ki kormányzót, egyébként önrendelkezést kapott. A fenntebb leírt nem túl részletes pontok csupán az osztrákmagyar kiegyezés politikai vonatkozásait tárgyalják. A gazdasági kiegyezéshez több idő kellett, és jóval bonyolultabb volt összehangolása. Annál is inkább, mert

nem létezett olyan dokumentum, amire építeni lehetett volna a közös gazdálkodást, amire építeni lehetett volna a közös gazdaság elveit. Ezeket az elveket ki kellett találni. Mivel ilyen esetekben nagy a hibalehetőség, ezért a gazdasági kiegyezést tíz évre kötötték, s a tizedik év végén újratárgyalták. Ez a mechanizmus olyan jól működött, hogy a Monarchia fennállása idején csupán 1890-ben voltak kisebb nézeteltérések gazdaságpolitikai téren. A gazdasági kiegyezés tartalmazta a dualista állam közös költségeit érintő pénzügyi rendezéseket. Ezek szerint a hadsereg fenntartását 70-30 százalékarányban vállalta magára az Osztrák Császárság és a Magyar Királyság (később ez az arány 64-36 százalékarányra változott). A monarchiát egyetlen vámfal vette körül, a közös pénzrendszer azonban 10 évet váratott magára, mert megvárták, míg az osztrák Központi Bank szerződése lejár. 1877-ben így megalakult az

Osztrák-magyar Bank és ettől az évtől 1892-ig volt forgalomban az ezüst alapú forint, majd 1892-től az aranyalapú korona vált az általános fizetőeszközzé a Monarchiában. Adórendszer tekintetében a magyar honatyák elfogadták, hogy az ország egész területén az osztrák adórendszer érvényesüljön. Külön gesztus volt magyar részről, hogy a Bach-korszak idején felhalmozódott osztrák államadósságból magukra vállaltak 29,7 millió forintot. A Monarchia gazdasági fejlődését két szakaszra oszthatjuk fel. Az első szakaszban a mezőgazdaság volt mérvadó, ami a teljes ipari potenciál 70 százalékát tette ki. Az amerikai polgárháború (1861-65) és az USA ebből adódó gabonaexport-csökkentése nagyban hozzásegítette a konjunktúra felpörgését. Az első világháború előestéjén a történelmi Magyarország malomipari kapacitása 65 millió mázsa volt. Ezzel a világ élvonalába küzdötte magát, s két óriási gabonaipari

központot tartottak számon: New Orleans-t és Magyarországot. A gazdasági fellendülés második szakaszában indult meg a mezőgazdasági termelést kiszolgáló iparágak felfutása, a malomipar, infrastrukturális beruházások (vasút, egyéb utak, hajózás) és nehézipar, mint a szénbányászat és az acélipar fellendülése. 9 Gazdaságtörténet nemzetállami intézkedések számlájára. A nacionalizmus, mint uralkodó eszme nagyban befolyásolta a nemzetiségi politikát a dualizmus korában is. Bár magyarosításról a kiegyezést követő néhány évben nem beszélhetünk, az 1868. évi XLIV törvénycikk a nemzetiségi egyenjogúság tárgyában így fogalmazott: „Minthogy Magyarország összes honpolgárai az alkotmány alapelvei szerint is politikai tekintetben egy nemzetet képeznek, az oszthatatlan egységes magyar nemzetet, melynek a hon minden polgára, bármely nemzetiséghez tartozzék is, egyenjogú tagja”. Ezzel szemben a nemzetiségek egy sor

nyelvhasználati jogot kaptak a hivatalos ügyintézés tekintetében, épp úgy a politika egyes területein (például az anyanyelven történő felszólalás joga). Az 1880‐as évektől kezdődően aztán elindul egy nemzetállami törekvés, és ennek következtében indul meg a nemzetiségek tudatos elmagyarosítása, ami legkirívóbban az oktatásügyi intézkedésekben nyilvánul meg. Bár a nemzetiségi oktatás az általános iskolák körében teljes mértékben biztosítva volt, 1879‐ től kötelezték ezen iskolákat a magyar, mint idegen nyelv tanítására. A hivatalos érintkezésben is szűkült a nyelvhasználati mozgástér a nem magyarok számára. Egyes források szerint a magyarosítás következtében a magyarok részaránya (Horvátországot nem számítva) 46%‐ról 54 %‐ra növekedett 1880. és 1907 között. A magát magyarnak valló lakosság 1,1 millió fővel gyarapodott, és e többlet lakosság 70 százaléka írható a A dualista állam

fejlődése és hanyatlásának kezdetei Az 1861-65. között zajló amerikai polgárháború tette Magyarországot a világ legnagyobb gabonaexportőrévé. A dualista állam megalakulásakor az ipari termelés 70 százalékban a mezőgazdaság igényeit elégítette ki. A szántóföldi termelés (termesztés) századfordulóig világviszonylatban is élvonalbeli és rendíthetetlen lendülete hajtotta előre az acélgyártást, szénbányászatot, kohászatot, vasút- és közútépítést. Az iparágak a mezőgazdaság óriási méreteire kapszkodva tornázták fel magukat világszerte elismert cégekké. A közutak kiépítésére nem létezett gazdaságos, megfelelő sűrűségű úthálózat létrehozására alkalmas technológia, a kor legfontosabb tömegközlekedési és áruszállítási eszköze a logisztikai igényeket nagyban kielégítő vasút volt. A vasútépítés egyik alappillére, a vaskohászat vált az egyik legjelentősebb iparággá Magyarországon, ipari

részesedésének 97 %-át pedig három (!) óriási cég birtokolta: a Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű, az Osztrák-magyar Vasúttársaság resicai üzeme és az Állami Vasművek (Vajdahunyad és Tiszolc városában volt üzeme). A vasút lendületes kiépülése magával ragadta a mozdonygyártást is, s ehhez fűződik a másik nagy magyar szabadalom, a kéregöntésű vasúti kerék, ami Ganz Ábrahám iparmágnás szabadalma volt s ami különleges előállítási technikájának köszönhetően óriási mértékben csökkentette a hasadás veszélyét és a balesetek számát. A csepelen székelő Weissmann Művek volt az ipar egy következő gócpontja. A cég élén a zsidó származású Weiss Manfréd állt. E befolyásos személyek szárnyai és anyagi fedezetei alatt dolgoztak az olyan nagy feltalálók, mint Zipernovszky Károly, Bánki Donát és Kandó Kálmán. (Említésre méltó találmányuk volt még a vasmagos transzformátor, ami segített nagy távolságokba

eljuttatni villamos áramot.) Az ipari térbeli eloszlására jellemző volt, hogy a fontosabb ipari területek a Felvidéken, Dél-Erdélyben és udapest közvetlen közelében voltak, tehát foltszerűen jelentek meg az ország területén. A gazdasági fellendülés kedvez a monopóliumoknak. A fővárosban működő öt bank (mint a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank vagy az Általános Hitelbank) – melyek nem csak a pénzpiac területén (58 százalékos piaci részesedéssel), 10 Gazdaságtörténet A kereszténység történetében számos irányzat alakult ki, melyek általában mindig szembementek a mindenkori uralkodó áramlatnak. Mikor Constantinus 313‐ban beemelte a kereszténységet a legális vallások közé, két alapvető irányzat alakult ki. Az ariusi szerint Jézus (a Fiú) nem valóságos isten, hanem az első és legnemesebb teremtény, amit az Úr hozott létre a semmiből. Az ariusiak így kétségbe vonták a kereszténység isteni eredetét is. Az

asthanasiusi vallás szerint az Atya és a Fiú teljességgel egylényegű, azaz Jézus valóban olyan isteni lény, mint az Isten. A niceai zsinaton összegyűlt vallási vezetők végül elvetették az ariusi tanokat, és a keresztény egyház alapjává az tanokat asthanasiusi nyilvánították, ahogy az a Hiszekegy esetén szembetűnik, amit szintén ezen a zsinaton fogalmaztak meg és hagytak jóvá. A következő nagy egyházszakadásra 1054‐ben került sor. A Római Birodalom nyugati és keleti féltekére történő szakadása, a Constantinus által hozott azon döntés, miszerint az egyház öt püspök irányítása alatt áll (öt püspökség: Róma, Konstantinápoly, Antióchia, Alexandra és Jeruzsálem), valamint a politikai, liturgiai és egyéb különbségek miatti ellentétek a nyugati és keleti püspökségek között az egyházszakadásban tetőződtek. Az egyházszakadás azonban nem jelentette a létrejövő „utódirányzatok“ kölcsönös eretnekké

nyilvánítását. Elismerték egymást keresztény vallásnak, ahogy elismerték és tisztelték egymás liturgiáját, szent jegyeik osztását s a többi. Így különült el egymástól a római katolikus és a görög‐keleti ortodox egyház Az átfedések ott váltak bonyolulttá, mikor a római pápa fennhatósága alatt lévő területeken az ortodox vallás is megvetette a lábát. hanem az iparban és kereskedelemben is jelentős érdekeltségre tettek szert – a gazdaság minden szférájában jelen volt, és rövid idő alatt az egys ágazatok átláthatatlan összefonódását idézték elő. A valóságban a teljes magyar gazdaság irányítása 50 család kezében volt. Ilyen családok fői voltak Weiss Fülöp vagy Kornfeld Zsigmond. Bár többségük zsidó származású volt, a korabeli képek tanúsága szerint előszerettel mutatkoztak díszmagyarban, ahogy azt a kor divatja meg is követelte. Befolyásuk óriási volt, a gazdaságban megtermelt jövedelmek

felét ők birtokolták, csakúgy mint a banktőke ötödét. A dualista állam nemzetiségi és vallási összetételében rendkívüli sokszínűséget mutatott. Íme néhány adat, ami a kiegyezés-kori Magyarország népszámlálás eredményeit tükrözi: Nemzetiségi összetétel: 54,5 % magyar 16 % román 10 % szlovák 19,5 % ruszin, szerb, horvát (az adatok természetesen az autonóm Horvát Fejeldelemség adatait nem tartalmazzák) Felekezeti megoszlás: 48 % katolikus (többségük magyar volt, de szép számmal akadtak köztük szlovákok, németek és horvátok) 11 % görög katolikus (főleg ruszinok és horvátok) 15 % református (kálvinisták) 7,8 % evangélikus (lutheránusok) 14 % ortodox görög-keleti 4,2 % zsidó Őket nevezzük ma görög‐katolikusoknak – olyan keleti liturgiát és szabályokat követő ortodox vallásúak, akik a római pápa fennhatósága alá tartoztak. (Érdekességként megjegyezem, hogy a „katolikus“ magyarul „egyetemest“

jelent, valamint fontos tudni, hogy a Nyugat‐római Birodalom bukása után csak a katolikus egyház volt képes megtartani szervezettségét, hierarchiáját és intézményeit, és átvette a népvándorlás hullámai miatt összeomlott világi közigazgatás feladatait.) A következő egyházszakadásra csaknem ötszáz évvel később került sor, 1517. október 31‐én, mikor Luther Márton kiszögezte 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára, amiben leírta, miben hibázott a katolikus egyház, milyen téren lenne szükség változásra, reformálásra. Bár Luthernek esze ágában sem volt egyházi forradalmat indítani, végül mégis egész Európára kiterjedő, vallásháborúkkal teli reformáció és ellenreformáció indult. A protestánsok másik nagy alakja, az 1509‐ben született Kálvin János fontos személyiség volt a közgazdaság területén is, mivel az ő elképzelései szerint engedélyezni kellett volna a akmatot, amit addig a katolikus egyház

szigorúan tiltott. A katolikus valláshoz talán közelebb álló lutheránusokat ma evangélikusoknak nevezzük, a reformált liturgiát és erkölcsi szabályrendszert és ezzel új gazdasági közeget teremtő kálvinistákat pedig refomrátusoknak nevezzük ma. A két protestáns irányzat alapvetően az őskeresztényi, egyszerű, puritán liturgiát és az anyanyelvi igehirdetést kívánta visszahozni a vallási gyakorlatba. 11 Gazdaságtörténet A dualizmus‐kori pártok sok tekintetben eltértek a mai pártoktól, főkent, hogy nem szervezett politikai csoportokként jelentek meg a közéletben. Választások alkalmával a képvisőház tagjai csoportokba tömörültek nézeteik szerint, de a választások után a pártok körvonalai elmosódtak. Elitjellegű tömörülések voltak, pártlista nem létezett, mindenki egyénileg indult a megmérettetésen. A választások után aztán a képviselő saját belátása szerint döntött, melyik párthoz kíván tartozni,

és mivel nem volt regisztrált tagság, ezért gyakorlatilag szabadon mozgott a padsorok között – a pártváltáshoz elég volt átülni a másik párt padsorába. Csupán nagy horderejű döntések esetén történő nyilvános szavazás segítségével lehetett besorolni a képviselőket pártok szerint. A századfordulóhoz közeledve aztán egyre inkább szervezettebbé váltak a laza tömörülések, a pártok és irányzataik egyre inkább elkülöníthetőbbek lettek, és – főleg az ellenzékieknél – tömegpárt jellegű szervezetekké alakultak át. Minden valamire való párt rendelkezett pártklubbal, ahol a megbeszélésekre került sor, és ahol nem csak a párt tagjai, hanem olyan kívülállók is részt vehettek, akik fontos szerepet játszottak a poltikában. A legtöbb pártnak volt saját lapja, amelyiknek mégsem, az biztos talált egy nézeteivel rokonszenvező sajtóorgánumot, ami hajlandó volt közölni programját. A képviselőknek arra is

lehetőségük volt, hogy lemondjanak mandátumukról egy másik – mondjuk egy választásokon rosszul szereplő – politikus javára, aki persze kérhetett újabb szavazást személyét illetően, de erre nagyon kevés példa akadt. A dualizmus válságjelei és az összeomlás A dualista állam válságjelei már 1875-ben mutatkoztak. Eddig volt hatalmon ugyanis a kiegyezést tető alá hozó Deák és a Felirati Párt. A politikai palettán sokan voltak, akik úgy gondolták, a dualista állam még közel sem szilárdult meg és talán abban sem hittek, hogy képes lesz a fennmaradásra, ezért óvatosan kívül maradtak a Felirati Pártból, ami alapvetően engedékenyebb politikát folytatott Béccsel szemben. A fejlődés zálogát a békében és kooperációban látó kormány az óvatosságból kiváró ellenzéki képviselők támogatását is nemegyszer élvezte. A bizonytalan politikai körüményeknek az sem kedvezett, hogy Bécsben is voltak ellenzői a dualista

államformának – a Bécsi Katonapárt képviseletében. 1871-ben Hohenvart, osztrák miniszterelnök felvetette a trialista államalakulat gondolatát, ami Csehországot is beemelné a Monarchiát alkotó államok közé. Csehország egyenjogúsítását végül a magyar külügyminiszter, gróf Andrássy Gyula gátolta meg. Az akkori bécsi parlamentben számos cseh kepviselő ült, akik képesek voltak nyomást gyakorolni az osztrákokra, de a magyarok kemény vétója ellen képtelenség volt védekezniük. Az ellenzékinek mondott Határozati Párt is átalakuláson ment keresztül ezidőtájt. Teleki László öngyilkossága után Tisza Kálmán került a pártelnöki székbe, s meghirdeti a Bihari Pontokat (1868), ami a magyar függetlenedés követelményeit foglalta össze. A nevezetes dokumentum kifogásolta a közös ügyeket, hadsereget valamint a delegációkat, és követelte az önálló magyar vámterület létrehozását, ami az elszakadás első komoly lépése

lehetett volna, ha a Bihari Pontok életképes marad. Ez nem így történt. 1875-ben a Deák-párt meggyengül. Hogy pozícióját megőrizze, egyesül a Balközép Párttal. A koalícióval mindkét csoportosulás jól járt, hiszen az egyik frissülést és stabilitást, a másik döntéshozatalban való aktív részvételt nyert. Az ellenzékben maradottak két pártba tömörültek: a Konzervatív Pártba és a Függetlenségi Pártba – ez utóbbi a nemzetiségek képviselőiből állt. A Függetlenségi Párt győzött az 1905-ben megrendezett választásokon, programjában a független magyar katonaság, vámterület és pénzrendszer szerepelt. Ahogy napjainkban a köztársasági elnök, úgy a dualizmus idején is az uralkodó nevezte ki a kormányt, a Függetlenségi Párt győzelmének hírére azonban I. Ferenc József nem kívánt eme kötelességének eleget 12 Gazdaságtörténet 1861. – az országgyűlésen megalakul a Felirati Pár és a Határozati Párt

1866. – a Felirati Pártból kíválik egy baloldali irányzat 1868. – a kivált baloldal szétválik egy balközép és szélsőbaloldali pártra; ugyanebben az évben a Balközép Párt a bihari pontok meghirdetésével valódi párttá szerveződik, ugyanezt teszi a szélsőbaloldali párt 48‐as Párt néven. 1873. – a Balközép Párt és a Deák‐párt egyesül, és létrehoznak egy középpártot 1875. – Deákék középpártja Szabadelvű Párt néven valódi párttá szerveződik; a Balközép Pártból szélsőbal szimpatizánsok válnak ki, akik a szélsőbaloldali párttal egyesülve létrehozzák a Függetlenségi Pártot; 4 párt a képviselőházban: a kormányzó Szabadelvű Párt, a jobboldali ellenzék, a Függetlenségi Párt és a 48‐as Párt. 1876. – a Szabadelvű Párt megbomlik, a kivált tagok a jobboldali ellenzékkel társulva pártba tömörülnek, amit a többi képviselő gúnyosan Habarékpártnak nevez (mert a sajátos társulás

következtében konzervatív és liberális gondolkodású politikusok kerülnek egy csoportosulásba) 1884. – a 48‐as Párt fuzionál a Függetlenségi Párttal; 3 párt a képviselőházban: a még mindig kormányzó Szabadelvű Párt, az egyesült ellenzék (Habarékpárt) 67‐es Ellenzék tenni. Befolyását használva kinevezte a kormány élére a császári testőrség egyik magasrangú tisztjét, Fejérváry Gézát. A testőrség hivatalos megnevezéséről kapta nevét az új kabinet: Darabontkormány, feladata pedig az ellenzék magatartásának „megpuhítása“ volt. Hivatalosan Fejérváry az uralkodó és az ellenzék között látta el a közvetítő feladatát. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy az ellenzékből lett kormánypárt képtelen programját érdemben megvalósítani, s alig egy év alatt Bécs számára is elfogadható javaslatokkal kezdtek élni. Wekerle Sándor volt a soron következő miniszterelnök, s ő már teljes mértékben élvezte a

király támogatását. Négy évre szerzett mandátumát azonban eredménytelenül használta, tekintve, hogy a pártprogramból eredeztetett kormányprogramot a hatalomrajutásért fel kellett adnia. Politikája reménytelenül tehetetlen és látszólagos volt. Reformjai sosem valósultak meg, de, hogy a közvélemény előtt keletkező cselekvési űrt leplezze, témát adott a nemzetiségi kérdés firtatásával (a MÁV dolgozók magyarnyelv-használatra való kötelezése), amivel csak kiélezte Magyarország és Horvátország kapcsolatát és nemzeti feszültésgeket provokált. 1910-ben el is vesztette a választásokat A Wekerle-kormány helyébe az egykori Szabadelvű Pártból kialakult Nemzeti Munkáspárt lépett Tisza István vezetésével. Az 1867-ben munkálkodó politikai elit jórészét magába foglalta ez a párt, amely háborúba vitte Magyarországot 1914-ben. néven és a Függetlenségi és 48‐as Párt 1892. – a 67‐es Ellenzék felveszi a Nemzeti Párt

nevet, de politikájuk kudarcai miatt kényszerűen fúzióra lépnek a Szabadelvű Párttal – az egységesülést követően csak a Szabadelvű Párt név marad meg, így a Nemzeti Párt (67‐es Ellenzék) gyakorlatilag megszűnik létezni 1895. – megalakul egy új párt, a Katolikus Néppárt 1904 . – a Nemzeti Párt kiválik a Szabadelvű Pártból 1905. – a választásokon megbukik a 30 évig kormányzó Szabadelvű Párt; a Nemzeti Párt, a Függetlenségi Párt, a Szabadelvű Pártból korábban kivált Alkotmánypárt valamint a Katolikus Néppárt koalícióra lépnek, s ez a felettébb színes összetételű koalíció 4 évi marad életképes 1906. – a bukott Szabadelvű Párt feloszlatja magát 1910. – Tisza István a Szabadelvű Párt romjain létrehozza a Nemzeti Munkapártot, ami megnyerve a választásokat a világháborúig kormányoz, ugyanakkor ez az a párt, ami beleviszi az országot az első világháborúba 1913. – a korábban Kossuth‐frakcióra

és Justh‐frakcióra esett Függetlenségi Párt ismét egyesül Függetlenségi és 48‐as Párt néven 13 Gazdaságtörténet A Marne‐i csodaként elhíresült katonai kudarc (a németek indokolatlanul leállítják a támadást, és fontos időt és előnyt veszítenek el a franciákkal szemben) véget vet a német hadsereg nyugati előrenyomulásának és megóvja Párizst a megszállástól. A német támadó stratégia hibás döntésével a Schlieffen‐terv és ezzel a háború gyors eldöntése nyugaton végérvényesen meghiúsult. Helmuth von Moltkét, a német vezérkar főnökét ezért a Marne‐i vereségért, mint felelőst menesztették, a frontokon pedig megkezdődött a lövészárkok ásása az állóháborúhoz. A konspirációs elméletek hívei szerint a Marne folyó partján történt súlyos hadműveleti hiba az illuminátusok titkos szervezetéhez kapcsolódik, akiket szabadkőművesekként és nem látható pénzoligarchiaként is emlegetni

szoktak, s akik a világszerte kiépített rejtett hálózatuk segítségével kirobbantották az első világháborút, sőt, befolyásolták annak kimenetelét. Vannak olyan elképzelések is, miszerint az illuminátusok csúcsvezetői zsidó származásúak, de legalábbis a szabadkőműves és zsidó érdekek között vannak átfedések, és ezek az elméletek szolgáltattak ideológiai alapot a ’20‐as években egyre erősödő zsidóellenes vádaknak, miszerint a zsidók elárulták a német népet. Forradalmak és ellenforradalmak kora Az első világháború kitörésének okai között számontartott német és osztrák gyarmati törekvések csak töredékei voltak az okok és indokok láncolatának, ami nyílt katonai konfliktusba sodorta a népeket. A diplomáciai elszigeteltségből való kitörés vágya, a hatalmi súlypontok eltolódása, amit az egyik oldalon a már meglévő privilégiumokhoz való ragaszkodás, a másikon ezen kiváltságok megszerzése motivált,

mind közrejátszottak a történelem szerencsétlen alakulásában. 1914. előtt számos úgynevezett lokális háborúra került sor, ami a növekvő feszültség jele volt. A Közel-Keleten és Afrikában fel-fellobbanó erőszak része volt a nyersanyagokért és piacokért folyó – akkor még – nem nyílt harcnak, és olaj volt a tűzre, hogy az egyes országok egyre inkább törekedtek arra, hogy részei legyenek valamely katonai koalíciónak. Németország és az Osztrák-magyar Monarchia céljaiból és hasonló helyzetéből logikusan következett kettejük szövetsége. Egyébkén pedig Németországnak igencsak ínyére volt egy szövetséges hatalom határaitól keletre, ami feltartóztathatta volna az orosz hadsereget. Már Bismarck, a vaskancellár is elismerte, Németországnak nem szabad többfrontos háborút vívnia, mert az nagy valószínűsággel vesztét okozná. Mindenestre a német törekvés kelet felé (Drang nach Osten), aminek keretében megépült a

Berlint Bagdaddal összekötő vasút sokak szemét szúrta, s ez leginkább Franciaországra és Oroszországra volt igaz. A háború után azonban teljesen megváltoztak az európai erőviszonyok. Németország és a Monarchia vesztesek voltak, de nem elhanyagolható tény, hogy a harc anélkül ért véget, hogy idegen hatalom katonái léptek volna német, osztrák vagy magyar földre. Az első világégés buktatta meg a még hatalmon levő európai uralkodócsaládokat, általa került be a hadtudományi könyvekbe az állóháború fogalma (aminek egyszerű oka az volt, hogy két keresztbe tüzelő géppuska elegendőnek bizonyult a rohamozó ellenség erőinek lekaszabolásához, s ezért a csapatok többnyire bennrekedtek a lövészárkokban). A háború ideje alatt vetette meg a lábát az antiszemitizmus. Érdekes, hogy az antiszemitizmus kifejezés a sémi népekhez tartozókkal szembeni ellenszenvet jelöli, s ide a zsidók és az arabok is sorolhatók, mégis alapvetően

a zsidókal szembeni diszkrimináció megnevezéseként használják. Az zsidóellenességet hirdetők sokszor hivatkoztak néhány, történelmi szempontból – egyelőre – megmagyarázhatatlan eseményre, mint a Marne-i csoda, mikor is a németek Párizsig. 14 Gazdaságtörténet A dualizmus kori censusos választójog a mai értelemben cseppet sem tekinthető demokratikusnak, bár a kiegyezéskor többen rendelkeztek szavazati joggal Magyarországon, mint Angliában, bár a századfordulóhoz közeledve egyre kevesebb jog jutott a magyarnak, és egyre több a nyugati országok lakóinak, még az osztrákoknak is. Minden 20. életévét betöltő férfiember szavazhatott, ha nem állt gyámsági, atyai vagy gazdai felügyelet alatt és nem indult ellene büntetőjogi eljárás. Az életkor azonban csak egy kritérium volt, a választói jogosultság feltételeihez társult bizonyos vagyoni és értelmi census. 300 ezer pengő forint értékű ház vagy föld, a községekben

pedig ¼ úrbéri telek vagy ennek megfeleltethető más ingatlan szükségeltetett a választójog elnyeréséhez. A legalább egy segédet foglalkoztató gyárosok, kereskedők, kézművesek is kaptak választójogot, az orvosok, jogászok illetve tanárok úgyszintén. Akinek adóhátraléka volt, nem szavazhatott. 1913‐ ban a censust valamivel enyhítették. A szavazás nyilvános volt, leginkább ezért nevezhető ez a rendszer antidemokratikusnak (Magyarországon csak 1922‐től lép érvénybe tartós jelleggel a titkos szavazás), de figyelemreméltó benne az, hogy csak azoknak enged befolyást a politikába, akiknek vagyona, birtoka vagy tudása van, azaz, akinek van mit vesztenie,így elvárható lenne tőle a felelős döntés. nyomulhattak volna, mégis, a hadműveletet irányító tiszt tétovázott és megállt a Marne folyó partján, s így a franciáknak sikerült elegendő katonát mozgósítaniuk. Összeesküvéselméletek és a zsidók árulásáról szóló

történetek kaptak szárnyra a katonai hiba eredményéül. Mivel nem volt idegen Haderő a Monarchia területén 1918ban, ezért az újjáépítések nem a nulláról indultak. A Függetlenségi Párt egyesült a 48-as Párttal, így alakult meg a Károlyi Mihály vezetésével működő Károlyi-párt. A politikai paletta egyéb résztvevői között ott volt az Országos Polgári Párt élén Jászi Oszkárral. Károlyi népszerűsége a világháború másnapján megfékezhetetlenül nőtt, és megalakította a Nemzeti Tanács szervezetét, ami egy szovjet mintájú végrehajtószerv volt, de legitimitással valójában nem rendelkezett. 1918 okt 25-én a Nemzeti Tanács kiáltványában a következő célokat tűzte ki: békepártiság, Magyarország függetlensége, nemzetiségekkel való kiegyezés a területi egység megtartása mellett (ez alapjában véve is paradoxon), a censura eltörlése, gyülekezési jog és amnesztia a politikai foglyoknak, földosztás (mintegy

válasz a parasztkérdésre), demokratikus választások (egyenlő, titkos és általános, ami a régi censusos rendszer eltörlését jelentette). Hat nappal később katonák szállták meg Budapestet, Tisza Kálmánt pedig lakásán kivégezték. Károlyit József főherceg nevezte ki miniszterelnöknek1918ban. Bár még IV Károly volt a király, de az újdonsült komrányfőt saját kérésére felmentette a neki tett esküje alól. Az új komrány „népkormánynak“ deklarálta magát, az ő olvasatukban ez a polgári beállítotságra utalt, ugyanakkor nem az uralkodóra, hanem a Nemzeti Tanácsra esküdtek fel. November elején a király lemondott a trónról, 16-án pedig Károlyiék kikiáltották a köztársaságot, s baloldali kormányként a népköztársaság kifejezést használták Magyarország államformájának megnevezéséül. 1919-ben Károlyi köztársasági elnökké lépett elő, és a Nemzeti Tanács felhatalmazásával törvényeket fogadhatott és

utasíthatott el. Áprilisban kiírta a választásokat, ahol az új választótörvény értelmében minden, bármely Magyarországon használatos nyelven írni és olvasni tudó, 21 évnél idősebb férfi és 24 évnél idősebb nő szavazati joggal rendelkezett, a szavazat értéke pedig mindenki esetében éppen egy volt. Az immáron megválasztott Károlyi-kormány bevezetett reformjai között a következők voltak: elengedték az adóhátralékokat, bevezették a munkanélküli segélyt, betiltották a gyermekmunkát, a katonaságot felszámolták és jelképes végkielégítést juttattak tagjainak, és emelték a béreket. Tervezték a 8 órás munkanap bevezetését és a társadalombiztosítás kiterjesztését is, de ez végül nem valósult meg. 15 Gazdaságtörténet A modern‐kori tüntetések 1848‐ban kezdődtek március 15‐ével majd ugyanebben a hónapban 22‐én és 28‐31‐e között főkent a pozsonyi törvénykezési munka siettetése céljából.

1860‐ban gróf Széchenyi István gyászmiséjén jelenlévő 80 ezres tömeg tette a kegyeleti aktust Bécs‐ellenes politikai megmozdulássá. 1869‐ben került sor az első szociál‐demokrata (értsd: marxista) megmozdulásra: augusztus 22‐én a Köztársaság téri Gázgyár előtt körülbelül ezer ember esküdött fel a vörös zászlóra. Nemzetközi szervezésű demonstráció elsőként 1871. június 11‐én zajlott az Internacionálé felhívására, ami egy gyásztüntetés volt a párizsi kommün áldozatainak emlékére. 1889 január 29‐én az önkéntesek tiszti‐vizsgáját németnyelv‐tudáshoz kötő törvényjavaslat ellen vonult fel egy nacionalista hangulatú tömeg a mai Bródy Sándor téren. 1894‐ben az első jobboldali katolikus kormányellenes nagygyűlésre került sor az állam és az egyház szétválasztását célzó törvénytervezet hírére. 1905‐ ben százezer fős tömeg kísérte a szocialisták vezetői által vitt petíciót a

képviselőházhoz, s ez a demonstráció csak egy volt az 1912‐ig lezajlott választójogi tömegtüntetések közül. 1919 február 22‐én Károlyi Mihály rendőrileg lép fel a Kun Béláék által szervezett munkástüntetésen felvonulók ellen, ami lövöldözésbe torkoll s egy rendőr meghal. Tüntetői oldalon nem adtak hírt halálos áldozatról. A legégetőbb aktuális társadalmi kérdés a parasztok helyzete és a földosztás volt. Az 1848-as jobbágyfelszabadítás következtében kialakult majorsági földek nagy része a földesurak, a nemesség birtokában maradt, ami az összes szántó 60 százalékát jelentette. A fennmaradó részen a jobbágyok osztoztak, a zselléreknek pedig nem jutott semmi, s ez utóbbiak beköltöztek a nagyvárosokba. Károlyiék, hogy hatalukat megszilárdítsák, földreformot igérnek, majd 1919. február 15-én megszavaznak egy földtörvényt, amit annak ellenére fogadtak el (a kormányprogram többi pontjával együtt), hogy

a győztes hatalmak már elkezték a tárgyalásokat a lehetséges új középeurópai határokról. A földreform a közvélemény szemében népszerű döntésnek bizonyult, igénye a jobbágyfelszabadítás következtében kialakult egyenlőtlenségekből és az akkori „szociális háló“ megszűnéséből eredeztethető. Egy átlagos magyar paraszti családnak azelőtt 20 katasztrális hold (1 hold körülbelül 0,6 hektár) területű szántóföldigénye volt, ami elengedhetetlen volt megélhetése szempontjából. Azt is tudni kell, hogy ezek a családok néhány dologtól eltekintve (pl. petróleum és a só esetében) önellátak voltak. Ám ’48 után rengeteg kicsi, gazdaságtalanul működő 5-6 holdos kisbirtok jött létre, tulajdonosaik pedig képtelenek voltak megtermelni a mindennapi betevőt. (Hozzáteszem, 50 ha szükséges ma, hogy valaki gazdaságosan tudjon földműveléssel foglalkozni.) A Károlyi-kormány földreformja értelmében minden 500 holdnál

nagyobb földbirtokot államosítani akartak földosztás céljából, és ugyanezt tetták volna minden 200 holdnál nagyobb egyházi birtokkal is. A cél kis- és középbirtokok (25-50 ha) létrehozása volt. Károlyi példát kívánt mutatni, és saját kálkápolnai birtokátönként szétosztotta, de országos szinten a rendelkezés teljesen eredménytelen volt. Annak ellenére maradt megvalósulatlan, hogy még a Kisgazda Párt is támogatta a törvényt, s bár a politika meghozta a döntést, de a politikai elit, aki a kérdéses földterületeket birtokolta, nem mutatott hajlandóságot, hogy lemondjon hatalmas szántóiról. Komoly problémát jelentett a pénzügyek helyzetének sürgős javítás igénye is. A háború alatt és után kibocsátott nagy mennyiségű fedezetlen pénz meglódította az inflációt, s Károlyiék hiába kérték ki az 1918 végén már önálló Ausztriától az Osztrák-magyar Bank 25 és 200 koronás nyomóformáit, a kiadott „fehér

pénzt“ (így nevezték az új papírpénzt, mert megkülönböztetésül csak az egyik felére nyomtattak), általános bizalmatlanság övezte, és a legtöbb helyen nem fogadták el fizetőeszközként. Mindez tovább súlyosbította a társadalmi válságot, a rossz gazdasági helyzet kedvezett a szélsőséges csoportoknak, akik mögött a nem kevésbé szélsőséges jobb- és baloldali pártok álltak. 1919 januárjában a Károlyi-kormány rendőri erőkkel lépett fel a jobboldali mozgalmak ellen, feloszlatta a radikálisok vezetőségét, a „diktatórikus jobboldali 16 Gazdaságtörténet Ferdinand Vix vezérkari ezredes volt annak az antantmissziónak a vezetője, amit a fegyverszüneti egyezményben foglaltak betartásának ellenőrzésére küldtek Budapestre. Tagjai francia, brit, olasz és amerikai tisztek voltak. Annak ellenére, hogy a franciák saját megszálló csapatokat ígértek az ország határainak biztosítására, az első és második Vix‐jegyzék

követelte a magyar hadtestek kivonását a nemzetközileg elismert és az Antant szövetésgesének tekintett Csehszlovákia területéről. Ugyanezt várták el Budapesttől a románok esetében is, akik viszont nem álltak meg a kijelölt demarkációs vonalon, hanem a Tiszáig nyomulva nyilvánították ki igényüket a Tisza és ma érvényben lévő magyar‐román határ közti (akkor) semleges területre, mire az antantmisszó az eredeti demarkációs vonal 50 kilométerrel nyugatra történő odébbtolását javasolta a magyar kormánynak. Az épp kormányzó Berinkey‐kormány inkább lemondott. A belpolitikai harcok után az Antant ugyan leült tárgyalni a Kun Béla kormányával, de ugyanakkor szabad utat engedett a csehszlovák és román hadseregnek, akik betörnek Magyarország területére. kormányzatot, ami az ország határainak fegyveres védelmét követelte (Gömbös Gyula és a Magyar Országos Véderő Egyesület). A radikálisok másik véglete a Kun Béla

vezette Magyar Kommunisták Pártja volt, a szovjet frontokról vagy fogságból hazatért orosz befolyás alatt álló volt katonák és tisztek által alakított párt. Közülük 32-en akkor kerültek börtönbe, mikor a kormány egy 1919. február 20-án megszervezett utcai demonstráción belelövetett a tömegbe. Kormányzása allatt a Károlyi-párt súlyos mulasztásokat követett el az ország védelmét illetően. Feloszlatták a hadsereget, ami később ahhoz vezetett, hogy a csehszlovák és a román haderők nem ütköztek komolyabb ellenállásba, és megszállták az ország legnagyobb részét. 1918 októberében megalakuló csehszlovák haderő kezdte megszállni a Felvidéket, ami utánpótlás és megszervezett katonaság hiányában védtelenné vált. Keleten a román megszállást megakadályozandó egyetlen hadsereg, egy székely haderő vette fel a harcot és igyekezett feltartóztatni az ellenséget a Tiszánál. Sajnos, eredménytelenül A szerbek dél felől

nyomultak be, egészen Pécsig, ahol a gazdag szénlelőhelyeket és a rajtuk megtelepült üzemeket szerették volna megkaparintani. Maga az Osztrák-magyar Monarchia Padovában, 1918. november 3-án írta alá a tűzszüneti egyezményt (!) a győztes hatalmakkal, tíz nappal később Károlyiék már Belgrádban tárgyalnak a határokról, de szerencsétlen alkupozícióban vannak – még az etnikai határokat sem képesek megvédeni az utódállamok erőeivel szemben. December 23-án „karácsonyi ajándékként“ kézhez kapják az I. Vix-jegyzéket, amit egy francia tábornok ( ő volt Vix tábornok) írt Masaryk és Beneš sugallatára, de ami teljes mértékben figyelmen kívül hagyta az etnikai vonalakat, ésszerűtlen és mohó feltételeket szabott, ezért Károlyiék elutasították. Tették ezt annak tükrében, hogy a háború végén egy sokkal kedvezőbb és ésszerűbb egyezmény is született a tűzszüneti vonalról Hodžával. A második számú Vix-jegyzék a

magyar-román határvonalról tartalmazott ajánlásokat, s ennek értelmében a határ a Tisza mentére került volna. A diplomáciai nyomás, az idegen haderők előrenyomulása és a belső erők megbuktatták a Károlyi-kormányt. 1919. március 21-én a Magyar Kommunisták Pártja egyesülve a Magyar Szociál-demokrata Párttal elég erősnek érezte magát egy puccshoz, amit sikeresen végre is hajtanak Kun Béla vezetésével, kikiáltják a Tanácsköztársaságot (a „tanács“ oroszul „szovjet“, tehát Szovjet Köztársaság), majd megalakítják a Forradalmi Kormányzótanácsot, ami tulajdonképpen a kormány feladatát látta el, s amiben Kun Béla külügyi és hadügyi népbiztos (azaz miniszter) volt. Garbi Sándor, az MSZDP elnöke egyben a Forradalmi Kormányzótanács elnöke is volt, valójában azonban minden hatalmi szál Kun Béla kezében futott össze 17 Gazdaságtörténet A vörösterror a Tanácsköztársaság idején a kormányellenes vélemény

erőszakos elfolytását, a kormányrendelkezések végrehajtatását (akár emberi életek árán is) jelentette. Ideológiai vezetői Szamuely Tibor és Lukács György népbiztosok voltak, akik Cserny József vezetésével 200 fős különítményt állítottak fel – melyek egyik csoportját „Lenin‐ fiúk“‐nak nevezték –, akik páncélozott vonaton járták az országot, s ahol kormányellenes megmozdulást sejtettek, közbeléptek. Budapesten kommandókat állítottak fel, eszközöket nem válogatva preventív célból túszokat zedtek, raboltak, valódi vagy vélt ellenségeiket megkínozták. Vidéki tagjaik gyakran kerültek támadó egységek mögé, géppsukával kényszerítve őket újabb rohamra. A szigorú egyházellenesség miatt a vörösterror súlyosabban érintette a vidéki lakosságot, ahol a különítmények nem csak előriányozták a templomok lerombolását és a nők „kollektivizálását“, hanem bántalmazták és szétkergették a miséző

gyülekezetet. A vörösterror áldozatainak számát 300‐600‐ra becsülik, akik között sok volt a közösségek életét meghatározó személyiség is. a Tanácsköztársaság teljes fennállása alatt (1919. március 21 – 1919. augusztus 1) Megkezdődött a szovjet berendezkedés lemásolása. Minden 20 főnél több alkalmazottat foglalkoztató vállalatot államosítottak, megindult az erőszakos szövetkezetesítés, aki ellenállt, azt megölték (s ez többnyire a legnagyobb földdel, és a legtöbb földmegművelési ismerettel rendelkező gazdákat sújtotta). A Tanácsköztársaság úgynevezett vörös terrorját a vörös gárda szervezete valósította meg, ami mindenkit lemészárolt, aki nem volt hajlandó együttműködni Kun Béláék elképzelései szerint. Az új politikai helyzet egyetlen pozitívuma a hadsereg újraszervezése volt. A magyar hadsereg elnevézés helyett azonaban a katonaság felvette a vörös hadsereg nevet, és első hadjáratuk az

akkor már teljes egészében csehszlovák megszállás alatt lévő felvidékre vezetett. A vörös hadsereg elfoglalta Kassát, majd Eperjest, ahol kikiáltották a Csehszlovák Tanácsköztársaságot. Valójában sosem volt cél a Felvidék visszafoglalása, sokkal inkább az vezérelte a hadjáratot, hogy a Felvidéken át folyosót nyissanak a szovjet hadseregnek KözépEurópába, és így előkészítsék a világforradalmat. A Felvidék többi részét nem foglalták vissza, keleten a románokat is csak megállítaniuk sikerült a Tiszánál. A vörös terror kiváltotta polgári elégedetlenkedés és az ésszerűtlen gazdasági intézkedések aláásták a Tanácsköztársaság hitelét a hátországban ahol erőik összeomlanak, utánpótlás nélkül maradnak, és kénytelenek eleget tenni az Antant azon követelésének, hogy húzódjanak vissza a fegyverszüneti egyezmény által megszabott vonalak mögé. Augusztus 1-jén a Tanácsköztársaság megbukik és ezzel a

lendülettel roppan össze a tiszai front is, ahol a románok betörnek Magyarországra, elfoglalják Budapestet és egészen Győrig vonulnak. A román megszállás alatt kérészéletű kormányok kerülnek hatalomra, akik érdemi eredményeket nem érhetnek el. Peidl Gyula szakszervezeti szoc-dem kormánya hatnapos fennállása idején (aug. 1-6) érkeznek a románok Budapestre Őt Friedrich István követi a bársonyszékben, aki egészen Horthy bevonulásáig kormányoz a románok hallgatólagos beleegyezésével, akik megszállva tartották az ország kétharmad részét. A TÖRÖK PÁRHUZAM Az antant hatalmak Magyarországéhoz hasonló sorsot szántak az Oszmán Birodalomnak is. Az angolok részéről Churchill, aki akkor az admiralitás első lordjaként meg akarta szerezni a Boszporusz és Dardanellák szoros-kettőst, támogatta a Sévres-i békét, amely az Oszmán Birodalmat jelentős területeitől fosztotta volna meg. A franciáknak a perzsa olajlelőhelyekre fájt a

foguk, az olaszoknak pedig Anatólia járt volna a békeszerződés szerint. 18 Gazdaságtörténet Kemal Atatürk, aki a török hadsereget győzelemre vitte Gallipolinál, volt az, aki eredményesen szállt szembe a nyugati erőkkel Törökország egységéért. Megszervezi az ellenállást a görögök kis-ázsiai betörése, a franciák délről való benyomulása ellen, közben békét köt az oroszokkal, hogy biztonságos északi határra tegyen szert, és semlegesítse az örményeket, akikkel véres összetűzésekkel teletűzdelt kapcsolatot ápoltak. Akkoriban a kurdok segítségével irtották ki az örményeket Törökország észak-keleti részéről, majd ugyanez a kurd hadsereg fékezi meg a franciákat délen. Kemal Atatürk teljes nevén Gazi Musztafa Kemal Atatürk egy sor jelentős reformot hajtott végre, amivel megalapozta Törökország jövőjét. Ellenállása révén a Sévres-i békeszerződés nem szerzett érvényt, Törökország elnyerte

függetlenségét, és köztársasággá lett, s talán legfontosabb intézkedése volt hajdanán az egyház és az állam különválasztása, amivel megakadályozta a valllás túlzott hatalomgyakorlását. Már életében személyi kultusz övezte (azóta is). Nevében a Gazi szó annyit tesz mint „hős“, az Atatürk jelentése pedig „a törökök atyja“. 19 Gazdaságtörténet Válság és stabilizáció az 1920-as években A Nemzeti Hadsereg még a Friedrich‐kormány működése alatt alakult meg Horthy Miklós tengernagy vezénylete alatt Szegeden és környékén, az ország románok által el nem foglalt részén. A Friedrich kormány képtelen volt nemzetközileg elismertetni magát, a románok pedig igyekezték megosztani a magyar polititkai erőket, hogy minél hosszabb ideig képesek legyenek a megszállást fennatartani. Az Antant végül is eldöntötte, hogy vagy megszálló csapatokat küldenek Magyarországra a helyzet stabilizálása érdekében, ahogy

azt a franciák javasolták, vagy helyi erőket biztosítanak támogatásukról. Végül az utóbbi mellett voksoltak többen. A Friedrich‐kormányt azonban nem tekintették lehetőségnek, főleg amiatt, hogy intézkedéseik mintha a Habsburgok visszatérését készítették volna elő. Végül is Horthyt mellett döntöttek, és utasították a román hadsereget haladéktalanul húzódjon vissza a trianoni határok mögé, Horthy hadserege így fokozatosan elfoglalhatta a román hadak helyét. A választások meghirdetéséig a nemzetközileg elismert Huszár‐kormány gyakorolta a hatalmat. A háborút követő években kialakuló válságsorozatok KözépEurópa térségét fokozottan sújtották, főként azért, mert az új határvonalak elvágták az erőforrásokat az ipartól, gazdaságot a piacoktól, és szétszabdalták a történelmi Magyarország infrastruktúráját, ami leginkább a Budapest központú, csillagalakú vasúthálózatot érintette. A Monarchia

iparának 70%-a Csehszlovákiához került, annak is csak a mai Csehország részéhez, mivel a szlovákok azt kapták jutalmum az önálló állam megalakításáért, amit a magyarok büntetésül – a szlovák oldalon levő gyárakat leszerelték, ami mozdítható tőke volt, azt mind Csehországba szállították. A Felvidék gazdasági jelentőségét csupán a harmincas években szerezte vissza, mikor a Vág völgyébe telepítettek egy sor fegyvergyártó üzemet, abból a megfontolásból, hogy a térség elég messze volt a német bombázók hatósugarától, de elég közel az erőforrásokhoz. Így szakadt vége a birodalmi munkamegosztásnak, s ez volt az első számú oka, hogy a válság súlyosabb volt, mint a világ más országaiban. Érdemes megjegyezni, hogy Csehszlovákia szlovákok lakta területei olyan szinten nyomorgott, mint a háborút megelőző években soha. Magyarország ezekben a válságos időkben igyekezett rálépni a stabilizáció útjára. Peidl

szakszervezeti kormánya áldozatul esett Friedrich tisztogatásának, aki elfogatta a Peidl-kormány tagjait, majd a románok megszállása és befolyása alatt kormányt alakított. 1919. november 16-án vonul be Horthy Miklós tengernagy Budapestre, aki azon kívül, hogy tagja volt a császári-királyi hadseregnek, élvezte az Antant támogatását. Az antanthatalmak azonnal utasították Romániát, vonja ki haderejét Magyarország területéről, és Románia eleget is tesz ennek a parancsnak, de közben kifoszt és elrabol mindent, ami mozdítható – gyárakat, gépeket, kincseket. Horthy bevonulásával megkezdődik az úgynevezett Fehér Terror, aminek vezetői Prónay Pál és Ostenburg-Moravek Gyula voltak. A Fehér Terror leignkább Budapesten munkálkodott, mivel onnan indult a bolsevik forradalom, ami aztán létrehozta a Tanácsköztársaságot. Horthyék elsőként a hadsereget szervezték újra Szegeden Nemzeti Hadsereg néven. A politikai frontvonalak csupán

1920ra nyugodnak meg, és ezzel kezdetét vette a háború okozta károk számbavétele. 20 Gazdaságtörténet Hegedűs Lóránt pénzügyminiszter első munkanapján azzal a kisjelentéssel fogott bele a stabilizációt kilátásba helyező munkájába, hogy 1 évnél tovább nem kíván e poszton maradni. A rendkívüli tudású pénzügyi szakember a stabilizáció felé vezető út első lépését a forgalmi adó bevezetésében látta, amit később a döntéshozás 1 %‐ban határozott meg. A következő fontos intézkedések között a minisztériumok kiadásainak nagymértékű lefaragása, majd a magyar valuta, a korona külpiaci árának emelése szerepelt. Ez utóbbit azonaban nem lehetett megvalósítani kellő mennyiségű pénz előteremtése nélkül, így vezettetett be a vagyonadó, ami a belföldi betéteket 5‐20, a külföldieket egységesen 20 % adóval sújtotta; a részvénytársaságok alaptőkéjük 15%‐os megemelésével és ezen összeg az

államnak történő beszolgáltatásával fizettek vagyonadót, ami többek között a háborúban szerzett javakra is vonatkozott. Valójában a vagyonbevallás önkéntes jellege miatt fulladt kudarcba az intézkedés, illetve hogy a politikai változások nélküli pénzügyi reformok nem lehettek eredményesek. Hegedűs is számolt külföldi hitellel, de az Magyarország 16 milliárd koronás külföldi adóssága és a jóvátételi köteleztségek rendezetlensége miatt túl sokat késett. Kilenc hónapnyi miniszterség után Hegedűs Lóránt rossz egészségi állapotra hivatkozva lemondott hivataláról, stabilizációs kísérlete pedig elbukott. Az első világháború frontjain többszázezer ember veszett oda. A románok, míg megszállás alatt tartották az ország (a trianon utáni Magyarország) kétharmad részét, többévnyi gazdasági teljesítménynek megfelelő nemzeti jövedelmet raboltak el és szállítottak Romániába. A nem csekély hosszúságú listán

szerepelt 629 repülőgép, az országban fellelhető összes vasúti kocsi, a mozdonyok 69 százaléka, a győri ágyúgyár és a csepeli Weiss-gyár mozdítható tőkéje. A román rabláson túl a Trianoni békeszerződés következtében Magyarország elvesztette területének 59 százalékát, lakossága az 1918. előtti lélekszám ötödére csökken (ez körülbelül 10,7 millió főt jelent), Fiume elvesztésével odalett egy fontos tengeri kikötő, kereskedelmi központ és 549 tengerjáró hajó, így a magyar tengeri hajózás is mégszűnt létezni, de az ország hajózható folyószakaszainak hossza is két harmadával megrövidül. A magyar külkereskedelem az 1918. évet megelőző időszakban a nemzeti jövedelem csupán 13 százalékát tette ki, többnyire a felesleges áru értékesítése volt fő feladata, ám a háborút követően a gabonaexport adta a kivitel 80-100 százalékát, miközben minden más ipari cikkből behozatalra szorult az ország. Az új

határok merőben új gazdasági viszonyokat teremtettek, így az 1920-as években az új kormányzat feladata az összeroskadt gazdaság újrastruktúrálása és beindítása volt. Az ipar a háborút megelőző szint 35-40 %-ára esett vissza, ezért a kormány importpótló iparosítást, a textilipar és a cipőipar telepítését irányozta elő, de ez sem váétotta be a reményeket. Súlyos problémát jelentett az feldolgozó-kapacitás nagysága, miközben a beszűkült határok között a termelés nagysága drámaian csökkent. Az ország vasúthálózata 35-40 százalékkal megrövidült, miközben az azt kiszolgáló üzemek kapacitása megmaradt az 1914-t megelőző szinten. Ugyanez volt tapasztalható a gabonaipar esetében is, ahol a malmok 65 millió mázsás feldolgozóképessége kihasználatlan maradt az új határok meghúzása utáni 20-28 millió mázsás terméshozam mellett. A mezőgazdasági termelés 40-50 %-kal esett vissza, miközben a szántóterületek

aránya a megváltozott határvonalak következtében 45-ről 65 százalékra nőtt, további súlyos következményként pedig eltűntek az országből a tűlevelű erdők (arányuk alig 3 százalékra csökkent). A gazdasági bénultság közegében elszabadult az infláció. ´18 augusztusában 100 forint még 12 svájci frankot ért, de 1923 augusztusában gyakorlatilag nullát. Az infláció megfékezése céljából indították útjára a Hegedűs-féle stabilizációs kísérletet, aminek keretében pénzfelülbélyegzéssel és a fedezetlen pénz kibocsátásának meggátolásával próbálták visszafogni a pénzelértéktelenedést. Új adónemeket vezettek be, melyek közül a legmarkánsabbnak a vagyonváltság bizonyult. Ez az adóforma, mintegy milliomosadó, az ezer holdnál nagyobb 21 Gazdaságtörténet A pénzügyi stabilizációt azért kísérte sok politikai perpatvar, mert a magyar honatyák féltek a gyors pénzügyi „felgyógyulással“ járó nagyobb

jóvátételi követelésektől, úgy gondolták, ha önerőből képesek lennének az ország helyzetének stabilizására, az a nyugat szemében képességet jelentett volna a nagyobb jóvátételi terhek elviselésére. Követendő példának az osztrákok esetét tartották, akik szintén kaptak 650 millió koronás népszövetségi kölcsönt, ugyanakkor mentesültek jóvátételfizetési kötelezettségüktől. Mivel jóvátételi zálog volt a magyar állambevételeken, ezért banki hitelt nem kaphatott Magyarország, így 1922‐ben belépett a Népszövetségbe. A 250 milliós összeg fejében Magyarország betartotta a békeszerződésben foglaltakat, lemondott a pénzügyi szuverenitás egy részéről, engedett a költségellenőrzésnek, illetve vállalta az évi tízmillió pengő értékű jóvátételek 20 éven át tartó fizetését. Mindez már Kállay Tibor pénzügyminisztersége alatt történt, s a róla elnevezett stabilizciós program eredményeként az

1920‐as évek közepére részlegesen javult az ország pénzügyi helyzete. birtokkal rendelkezőket sújtotta (az ezer holdnál nagyobb területek össznagysága félmillió holdnyi területet tett ki), vagyondézsmának is nevezték. Népszerűtlensége (20 %-os jövedelemadót jelentett) és az ellene tanúsított ellenállás miatt az adóformát végül eltörölték, és így a tőle várt 24 milliárd forint sem érkezett meg az államkasszába, a befolyt kevéske pénzt pedig felemésztette az utódállamokból Magyarországra menekülő emberek megsegítése. A Hegedűs-féle stabilizációs program kudarcba fulladt. Valamivel eredményesebb volt a Kállay-féle program, alapvetően azért, mert nem tisztán a belső erőforrásokra hanem a Népszövetség hitelére kívánt támaszkodni. A hitelfelvétel elindításával párhuzamosan adóreformot vezetett be a kormány, ami elsősorban a legszegényebb rétegeket súlytotta leginkább, a munkanélküliség mutatói

meglódultak a 11 ezer állami alkalmazott elbocsátásakor. A népszövetségi kölcsön nagysága 250 millió aranykoronát tett ki (segítségül: havi 200 aranykoronából elég jól meg lehetett élni), 7,5 % volt a kamatláb, így a húsz évre felvett kölcsönért Magyarország 600 millió aranykoronát fizetett ki. A Népszövetség kemény feltételeket szabott a hitelfelvételnek, ami nem csak a magas kamatlábban nyilvánult meg, hanem abban is, hogy egy kiküldött felügyelő ellenőrizte az összeg felhasználását. Őt Jeremiah Smithnek hívták és londoni ügyvédként tartották számon. A stabilizációs folyamat keretében 1924-ben megalapítják a kormánytól formálisan független Magyar Nemzeti Bankot. 1924-25. esztendőben további 35 ezer állami alkalmazottat bocsátottak el. Az állami hivatalokban dolgozók aránya ekkor már természetellenesen nagy volt a lakosság számához és az ország méretéhez képest, mivel a bürokrácia nagy része a

trianoni határokon belül maradt, míg a lakosság ötödére csökkent (10,7 millió fő, a háborút megelőző 54 millió fővel szemben) és ez volt a fő oka a nagyszámú leépítéseknek. Az így megnövekedett munkanélküliséget tovább súlyosbította, hogy az utódállamokból Magyarország területére szüntelenül áramló menekültek zöme is az állami hivatali szektorban dolgozott. Hiába próbálták az állami alkalmazottak korai nyugdíjazásával ellensúlyozni az elbocsátásokat, ugyanezzel a lendülettel a nyugdajakat is 40 százalékkal voltak kénytelenek megnyirbálni. A stabilizációs folyamat utolsó fázisában, 1927-ben Magyarországon bevezetik a pengőt, de az árat a mérhetetlen nehézségeket végigküszködő középreteg fizette meg. Az elégedetlenség és nyomor talaján szinte elkerülhetetlenül megvetették a lábukat a szélsőséges eszmék, melyek az áldatlan állapot felelőseiként a zsidóságot és a munkásságot nevezték meg. 22

Gazdaságtörténet A numerus clausus törvényének megszületése mögött nem csak a jobboldali radikális eszmék egyre hangosabb antiszemita megnyilvánulásai álltak, bár kétségtelen, hogy az országszerte teret nyerő elgondolás, miszerint a nemzeti kisebbségeket és leginkább a zsidóságot ki kellene szorítani a gazdaságból, hogy helyüket átadják a nemzethű katolikus középréteg tagjainak, ösztönözték politikai lépésekre a Bethlen‐kormányt. Az sem volt elhanyagolható feszültésgforrás, hogy az utódállamokból Budapestre költözött egyetemek révén közel 20 ezer diák tartózkodott egyidejűleg a fővárosban, s a zsúfoltság valamint a radikális eszmék számlájára nem egy (egyetemisták által elkövetett) zsidóellenes rendbontás írható. A tény, hogy a törvény politikai indittatásból nem pedig nemzeti meggondolásokból jött létre azonban nem ellensúlyozza, hogy a zsidóságot súlytotta leginkább: 1927‐re 38%‐ról

alig 8 % százalékra csökkent a zsidó származású egyetemi hallgatók aránya. Az 1920-as években beköszöntő gazdasági válságsorozat, ami a közép-európai térséget fokozottan súlytotta megnövelte a társadalom fogékonyságát a radikális eszmékre. A szélsőséges ideológiák az általános depresszióért a zsidóságot és a munkásságot tették felelőssé, a szerencsétlen és tehetetlen Károlyi-kormány és a kegyetlen terrort alkalmazó Tanácsköztársaság hatalomra jutásáért úgyszintén. A kialakuló közhangulat szerint a háború szörnyűségeiből leginkább hasznot húzó zsidó származású finánctőke és gazdasgi elit tehető felelőssé a háborúba való belépésért. A területének harmadára zsugorodó Magyarország lakosságának 92% százaléka volt magyar nemzetiségű 1918. után, öt százalék vallotta magát zsidónak, és közülük minden ötödik élt Budapesten. A magyarok arányát az is növelte, hogy az

utódállamokban hivatalnokként dolgozók Magyarországra menekültek, de munkát és szálláshelyet csak nagyon kis hányaduk kapott. A gyülemlő társadalmi feszültség vádaskodásban és bűnbakkeresésben nyilvánult meg, és annak ellenére hurcolták meg a zsidókat, hogy a háborúból meggazdagodó zsidó oligarchia csupán kicsiny részét képezte az etnikumnak. Valójában a zsidó középosztály is éppúgy elszegényedett, mint a magyar. Kis létszámukból adódóan az a nézet alakult ki a többségi magyar nemzet körében, hogy a többi nemzet szükségtelen, sőt a hazára nézve káros is lehet. Még a Tanácsköztársaságot is zsidó „találmánynak“ tartották, mivelhogy Kun Béla is zsidó származású volt, de Karl Marx, a Tőke írója és a kommunizmus szellemi atyja is. Tovább rontotta a hangulatot, hogy az első világháború veszteseire mért jóvétételi kötelezettségből is a külföldi zsidó etnikum tagjai tettek szert nyereségre.

Magyarországon a zsidók aránya a kulcságazatokban felülreprezentált volt – ez tény. Ez foglalta el az antiszemita retorika elég nagy részét, így megállapítható, hogy az antiszemitizmus nem faji kérdés volt Magyarországon, hanem politikai. A bankszektorban 80-90 %, a jogi szférában 50 %, az orvosok közt pedig 33% volt a zsidók aránya (miközben a népesség 5 %-át képezték). Érthtő, miért tápláltak olyan erős ellenérzéseket a mindent elvesztő, nyomorgó és menekült, irigykedő magyar középosztály tagjai. 1920-ban lép érvénybe az első zsidókat hátrányosan érintő törvény, a numerus clausus, ami felsőoktatási törvényként kimondta, hogy minden népfaj csak saját arányszáma szerint nyerhet felvételt az egyetemekre. Ez az intézkedés, bár igencsak tetszetősnek tűnhetett a többségi nemzet szemében, mégsem azokat súlytotta, akiket a leginkább emlegettek negatív értelemben a radikális eszmék zászlóvivői. A gazdag

zsidó családoknak e törvény után is módjuk volt külföldi egyetemeken tanítani gyermekeiket, így az intézkedés elsősorban a szegényebb zsidó családokat súlytotta. 23 Gazdaságtörténet A Nagyatádi‐féle földreform keretében az ország 16,16 millió katasztrális holdnyi területéből a földreform végrehajtásához 1 millió 120 ezer katasztrális holdat vettek igénybe, ebből 948,5 ezer katasztrális holdat vagyonváltság útján. A szétosztásra került szántók közül 700 ezer holdnyit 411 516 igényjogosult között osztották szét, ők átlagosan 1,7 holdnyi területtel gazdagodtak, s közülük háromszázezren kisparasztok, törpebirtokosok vagy agrárproletárok voltak. 260 ezer főt 60 ezer hold szétosztásával házhelyhez juttatott a reform. A hatékonyság azonban a látszatnál szerényebb volt: csupán 40, 250 katasztrális holdnál nagyobb középbirtokot létesítettek, és csak 249 volt az átlagosan 60 hold területű

mintagazdaságok és 15 holdnál nagyobb családi birtokok száma. Nagyatádi földreformja másra nem, csak a nagybirtokosok és földtulajdonuk pozícióinak minimális engedményekkel történő megőrzésére volt jó, ráadásul a vagyonváltság keretében csak rossz minőségű földterületek kerültek az államhoz. A munkásosztály, ami aktívan részt vett a háború utáni forradalmak mindegyikében, szintén áldozatul esett a közposztály vádaskodásainak. Az 1921-ben megkötött Bethlen-Peyer paktum visszaállította a korábbi, csekélyebb poltikai jogokat biztosító jogállást a munkások számára, ami a gyülekezési és önszerveződési jogok korlátozásában nyilvánult meg – az előbbit szinte teljesen betiltották, az utóbbit pedig szigorú ellenőrzés mellett engedélyezték. A parasztság helyzetében, annak ellenére, hogy az leginkább volt elszenvedője a háború utáni káosznak, semmi sem változott, maradt a társadalom perifériáján.

Számuk Magyarország lakosságának a felét tette ki: csaknem 4 és fél milló fő. Szükséges volt tehát egy olyan földreform megalkotása, ami kedvezően befolyásolta volna a prasztság helyzetét. Az 1920-ban életbe léptetett Nagyatády-féle földreform keretében az ország szántóföldjeinek 8,5 százaléka került szétosztásra. E tekintetben az Kárpát-medence országaihoz képest Magyarország sereghajtó volt: Romániában az ország földjeinek 27, Csehszlovákiában 16, Lengyelországban pedig 10 százalékát osztották szét. Ennek oka valószínűleg az volt, hogy Magyarországon a nagybirtokosok kezében volt a föld, akik ragaszkodtak birtokaikhoz. Ugyanez a helyzet állt fenn Lengyelországban, míg Csehszlovákiában és Romániában nem összpontosult kislátszámú csoport kezében a földtulajdon. A Nagyatády-féle földreform épp a szétosztás kis volumene miatt vált eredménytelenné, hiszen a négy és félmillió paraszt közül csak kevesen,

és fejenként csak durván 1,7 holdnyi területet kaptak, ami a cinikus nadrágszíj-parcellák megnevezésú telkek kialakulásához vezett. Ilyen kis telkek nem biztosítottak kellő megélhetést, ráadásul az elaprózódás miatt a mezőgazdaság nem működhetett hatékonyan. Nem meglepő tehát, hogy a parasztság is létrehozta a saját szélsőségeit, mint amilyen a kaszás-keresztes mozgalom volt. Év Gazdaságg al rendelkező agrárnépess ég Összesen 1910 20894 4 14063 5 10738 3 60899 11964 9240 1920 22569 1 15558 8 10016 3 55744 10894 8003 539 065 556 083 24 Gazdaságtörténet Az 1929-es nagy világgazdasági válság és kövekezményei POLTIKIAI ELŐZMÉNYEK A budaörsi csata a királypárti legitimisták és a kormányhű erők közti összecsapás volt, amire 1921. október 23‐án és 24‐én került sor. A legitimisták vezetője az egykori fehérterror‐ vezér, Ostenburg‐Moravek Gyula volt, aki a terrorkülönítmények feleslegessé válása

és kormány általi beszüntetése után nyilván neheztelt a kormányerőkre, amiért bűnözőként kezelték. A budaörsi csata rövid ütközet volt, melyben Nagy Pál a kománypártiak élén október 24‐re virradó éjjel létszámfölényét kihasználva egy bekerítő manőver segítségével térdrekényszerítette a királypártiakat. A csata után IV. Károly is fogságba esett, először a tatai Esterházy‐ kastályba majd tihanyba vitték, végül kiadták az angoloknak, akik Madeira szigetére száműzték, ahol spanyolnáthában meghalt. 2004. október 3‐án II János Pál pápa boldoggá avatta Vatikánvárosban, szentté avatása folyamatban van. Fia, Habsburg Ottó lett a trónörökös, de ő 1961‐ben kelt nyilatkozatában lemondott trónigényéről. Az 1919-től berendezkedő Horthy-rezsim miniszterelnöke Teleki Pál volt 1920-21 között. Programjában szerepelt a jogrend visszaállítása, a fehérterrorista különítmények felszámolása. Az ő

kormányzása alatt lépett hatályba a numerus clausus és a Nagyatádi-féle földreform. Törvény született az állam és a jog védelméről, de szembe kellett néznie bizonyos külpolitikai bonyodalmakkal. 1921. mácius 21-én az egykori király, IV Károly megkísérelt visszatérni Magyarországra, természetesen mint az ország királya. Ezt nevezi a magyar történelem az első királypuccsnak, ami nevével ellentétben csak puccskísérlet volt, de annak ellenére, hogy kudarccal végződött, komoly külpolitikai eseményeket indukált, és negatívan befolyásolta Magyarország külkapcsolatait. A puccskisérletre hivatkozva emelték fel szavukat az utódállamok a Magyarország politikai helyzetében rejlő veszélyekre figyelmeztetve, és hozták létre a Kis-Antant (Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia és Franciaország) szövetségét. Teleki Pál a kialakult helyzet miatt kénytelen lemondott hivataláról. 1921-31 között a miniszterelnöki székbe Bethlen

István ült, akinek kormányzása idején ment végbe Magyarország stabilizációja, s aki elismerte a trianoni békediktátum szerződésébe foglalt rendezéseket. 1921. november 6-án történt még egy királyi puccskísérlet, ami azonban magával vonta a Habsburgok trónfosztását, amivel viszont újabb válaszút elé került az ország. Horthyék a keserű tapasztalatok miatt nem tekintették lehetőségnek az ország köztársasággá alakítását, ezért meghagyták a királyság államformáját, aminek eredményeként két politikai irányzat alakult ki: az egyik határozottan szorgalmazta a nép szabad királyválasztási jogának visszaállítását, hogy új királyt válasszanak, mivel ez előnyös és szükséges lenne Magyarország szempontjából. Horthyék tartoztak a második csoportba, akik elvetették a királyválasztás lehetőségét, inkább felelevenítették a kormányzó intézményét, ami egy királyságban az interregnum (két király közti

királynélküli) időszakát jelentette. A komrányzó természetesen ki más lehetett volna, mint Horthy Miklós. A trianoni békeszerződés aláírása után egy rövid életű politakai párt, a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja (KNEP) volt mérvadó Magyarországon, ami a második királypuccs idején egyesült a Kisgazdapárttal, és egy erős kormánypártot hoznak létre, az Egységes Pártot. A munkások jogállásáról rendelkező 25 Gazdaságtörténet A ma világszerte tapasztalható világgazdasági válság és az 1929‐es nagy világválság között több szempontból is párhuzamot lehet vonni. Mindkettő az amerikai kontinensről indult úrjára, mindkettő pénzügy válságból alakult gazdasági válsággá, és mindkettő globális jelleggel bír. A széles közvélemény számára nem tisztázottak, miként kerülhetett sor ilyen mértékű krízisre a hitelpiacon, s ez leginkább azzal magyarázható, hogy nem ismerik a bankok működését. A

bankok olyan pénzintézetek, melyek a pénzkezelésén és őrzésén valamint kölcsönadásán túl pénzkibocsátással is folglakoznak. Szemléltetésként egy példa (ami, bár nem tükrözi a valós arányokat, de jól bemutatja a dolog logikáját): ha valaki 10000 euró hitelhez akar jutni, kér a banktól, ami ad neki 1000 plussz 9000 eurót, amiből 1000 euró fedezettel rendelkező pénz, a többi 9000 viszont a bank által kiadott, fedezettel nem rendelkező pénzösszeget jelent, azaz, míg az egyiket a gazdaság állította elő és munka vagy szolgáltatás áll mögötte, addig a másik fiktív pénz, amit nem munka vagy szolgáltatás hozott létre. Mikor a hitelfelvevő letörleszti a kölcsönt, a bank a fiktív összegnek megfelelő pénzmennyiséget megsemmisíti, a maradékból kifizeti a betétesek kamatait és lefogja saját profitját. Ha azonban a hitelfelvevő képtelen visszavizetni a kölcsönt (ahogy történt ez most is az Egyesült Államokban), a

piacon rengeteg fedezetlen pénz marad forgalomban, ami iszonyatosan meglódítja az inflációt és kiszámíthatatlan láncreakciót indít el. Bethlen-Peyer Paktum (1921) ugyan engedi a szociáldemokraták érvényesülését a parlamentben, de ezért kénytelenek voltak lemondani a sztrájkjogról és a munkásság önszerveződésének jogáról. Az Egységes Párt korlátozta a választójogot a szegényebb rétegek rovására, de pozitívumként említhető, hogy 1922-es választások megnyerése után az ő kormányzásuk alatt Magyarország csatlakozott a Népszövetséghez, ami azért volt igen jelentős lépés, mert ekkor került sor a Népszövetségi kölcsön felvevésére és a Kállay-féle stabilizációs program beindulására. Külpolitikai sikerek nem csak a Népszövetségbe való belépésben nyilvánultak meg. 1927-ben megköttetett egy örökös barátsági és együttműködési szerződés Magyarország és Olaszország között, ami azért is volt óriási

jelentőségű, mert végre sikerült kivezetni az országot a diplomáciai elszigeteltségből, ráadásul úgy, hogy egy győztes országgal sikerült felvenni a kapcsolatot. Az 1929-es nagy világgazdasági válság New York-ban, október 24-én, a hírhedt feketecsütörtökön robbant ki, első hulláma részványpiaci recesszióval keződött. A ma is uralkodó gazdasági irányzatok szerint túltermelési válságról beszélhetünk, de vannak olyan nézetek is, melyek szerint a válság kirobbantása előkészített volt, és vagyonátvétel volt valódi célja. Akárhogy is, hatásai rendkívül súlyosak voltak. 1930 májusától szeptemberéig tüntetések sora vonul végig egész Európán. Az éhinség, nyomor és munkanélküliség terjedésével Bethlen miniszterelnök lemondásra kényszerül, őt Károlyi követi a miniszterelnöki székben, de ő sem marad sokáig, helyére nem sokkal később Gömbös Gyula ül. Fontos személyiség volt a magyar politikai

közéletben Kelsbelger Kunó, vallás- és oktatásügyi miniszter. Az ő működése alatt az oktatási tárca részesedése a teljes kötlségvetésből 10,5 százalék volt, és ez az adat egymagában is jelzi, milyen fontosnak tekintették az oktatást még a világválság idején is. Kelsbelger Kunó egy sor reformmal tette hatékonyabbá az iskolarendszert, teret nyitott a tudáshoz a széles néprétegeknek, versenyképessé tette a magyar intézményéket a nemzetközi porondon. Kiépítette a tanyasi iskolák hálózatát, polgári jellegű iskolákat és leányiskolákat alapított. Az ő nevéhez fűződik a szegedi egyetem, valamint a bécsi és berlini magyar intézetek megalapítása. A feketecsütörtököt követő hetekben kibontakozó globális fizetési válság hamar szétterjedt az egész világon. Magyarországon az agrárak meredek zuhanásba kezdtek a krízis hatására: a búza piaci ára 60-70 százalékkal eset, a többi gabonaféléé csak körülbelül

ötven százalékkal. Az ipari termékek vezetett, és míg 1929-ben egy traktoralkatrész 10 mázsa búzát, 1931-ben ugyanaz az alktrész már 200 mázsa búzát ért. Az 26 Gazdaságtörténet A felárrendszer 1932‐ben lépett érvénybe, majd 1935‐ ben megreformálták, mivel eredeti formájában csak tovább súlyosbította Magyarország eladósodottságát. A javított verzió szerint három féle felárat szabtak ki az egyes országok csoportjai szerint. A konvertibilis valutával rendelkező országok importját és exportját 50‐53 %‐os felárral súlytották; a klíringországok (Franciaország, Ausztria és Svájc) esetében 41 %‐os exportfelár és 38 %‐os importfelár volt kiszabva; Németország és Olaszországgal szemben pedig nem állapítottak meg felárat. A győri program egymilliárd pengő előteremtését és felhasználásának módját irányozta elő. Kidolgozója Imrédy Béla volt. Az összeget egy 400 milliós, a mezőgazdaság,

bányászat, közlekedés és infrastruktúra feljelsztesésre felhasználandó és egy 600 milliós , teljes egészében fegyverkezésre fordítandó összegre osztották. A nem közvetlenül hadi beruházások a következő területek között oszlottak meg: bányászat és nyersanyagkutatás fejlesztésére 10 millió; mezőgazdaság fejlesztésére 20 millió; mezőgazdasági értékesítésre és szolgáltatások fejlesztésére 19 millió; mezőgazdasági hitelekre 75 millió; népoktatásra 30 millió; ivóvízellátásra és egyéb szociális ellátásra 36 millió. A teljes összeget egyszeri vagyonadó segítségével kívánták előteremteni. importpótló iparágak, mint a bőr- és textilipar szenvedték el a legkisebb visszaesést. 1931-ben a kormány bankzárlatot rendelt el az államcsőd elkerülése érdekében. A betétek 5 % lehetett csupán kivenni, maximum pedig 1000 pengő értéket, a devizagazdálkodást csak a Magyar Nemzeti Bank engedélyével lehetett

végezni; az adósságok és jóvátételek kifizetését leállították. A válságkezelés, az infláció és a depresszió elkerülése érdekében két megoldási alternatíva is felmerült. Az egyik a valutaleértékelés, a másik pedig a felárrendszer. A valutaleértékelés élénkíti a gazdaságot, mert a leértékelt pénz olcsóbbá teszi a kivitelt, így nő a külföldi kereslet. Ezt a módszert azonban csak a tőkekihelyező országoknál lehetett alkalmazni – ilyen volt az Egyesült Királyság, Japán, USA, Franciaország. Az olyan országok esetében, mint Magyarorszgá és Németország a valutaleértékelés nem jöhetett számításba, az ő esetükben inkább a felárrendszer jelenthetett megoldást. A felárrendszer lényege, hogy bármely kifizetés, tranzakció csak és kizárólag a Magyar Nemzeti Bankon mehet keresztül, ami oly módon drágítja meg a külföldi kifizetéseket, hogy a vevőnek, aki más ország termékét kívánja megvenni, ne érje meg

külföldi árut megvásárolnia. Így a vásárlók a magyar termékekre összpontosítanak, ami élénkíti a gazdaságot, javítja a munkanélküliségi mutatókat és a költségvetési hiányt is. Az ily módon kialakult protekcionizmus bizonyos termények ártámogatásával és gabonajegyek osztásával próbálta elviselhetővé tenni a válság éveit. A szállítói költségeket a kormány 10-20 százalékkal csökkentette, csakúgy a műtrágya, rézgálic és a gyógyszerek árát. Az agrárolló lassan bezárult, a gazdaadósságok állami átvállalása csökkentette a társadalomra nehezedő nyomást. Erős vámvédelem alakult ki, a zsidó terménykereskedőket teljesen kiszorították a piacról. A kormány állami támogatottságú szövetkezeteket hozott létre, és létrejött az Egykezek monopolszervezete. Gömbös Gyula miniszterelnök az 1930-as évek elején meghirdette a Nemzeti Munkatervet, ami egyfajta keynesiánus gazdaságpolitika volt. Lényege, hogy

állami beruházások növelésével élénkíteni kívánta a gazdaságot. Az intézkedések már a harmincas évek első felében is éreztették hatásukat. A gazdasági válság után születik meg a Győri Program elnevezésű tervezet, amit Darányi Ignác jelent be Győrött 1938ban, s ami 1 milliárd pengőnyi állami beruházássorozat elindítását jelentette. A Győri Program keretében épült meg például a Medvét Vámosszabadival összekötő híd. Az állami kiadások 60 százalékát ekkor már hadi kiadásokra fordították, s a fennmaradó negyven százalék is hadsereg infrastrukturális igényeit elégítette ki. Az inflációs finanszírozás következményeképpen a gazdaság 21 %-os éves növekedési ütemmel száguldott (1939-es adat). 27 Gazdaságtörténet A II. világháború és a kommunista hatalomátvétel A második világháború előestéjén Magyarország gazdaságában jelentős és túlzott szerepet játszott az állam. Bár nagy

eredményeket sikerült elérni a felárrendszer és a Győri program segítségével a válság hatásainka kiküszöbölése érdekében, a valós statisztikai adatok azt mutatták, Magyarország hadi kiadások és beruházások tekintetében messze elmaradt szomszédaitól. Csehszlovákia például 1938-ban tízszer annyit költött fegyverkezésre mint Magyarország, bár ennek nem sok látszatja volt, miután a müncheni egyezmény értelmében 1938ban szétdarabolták – és ugyanezzel a lendülettel Eduard Beneš és kormánya nyugatra menekült és emigrációban tevékenykedett, ami azt jelentette, hogy Csehszlovákia 1938. októben 5-én harc nélkül kapitulált. Magyarország a megváltozott politikai feltételek között lehetőséget kapott a területi revízióra, bár az 1914. előtti határokat nyilván nem állíthatta vissza, Trianont és Csehszlovákia megalakulását nem lehetett semmissé tenni. Az utódállamoktól visszaszerezhető területek visszacsatolása

négy szakaszban valósult meg. Először a Dél-Felvidék, majd Kárpátalja, Dél-Erdély és a Délvidék váltak ismét Magyarország részévé. Mindeközben megalakult a Tiso-féle szlovák bábállam és a Szudéta-vidéktől megfosztott Cseh-morva Protektorátus. Régi-új nyersanyaglelőhelyek és ipari területek kerültek vissza az anyaországhoz, lakossága 4,576 millió fővel gyarapodott, területe pedig 93 ezer km2- ről (1939) 172 ezer km2-re (1941) nőtt. Dél-felvidéket és Kárpátalja délnyugati felét 1938 november 2-án az első bécsi döntés értelmében csatolták Magyarországhoz, ami 12 ezer négyzetkilométernyi területet és 869 ezer lakost jelentett, amelyből 86,5 % vallotta magát magyarnak. Csehszlovákia végleges felosztásakor (a fenntebb már említett Cseh-morva Protektorátus és a szlovák bábállam kialakulásának időpontja) Kárpátalja másik fele és egy kicsiny darab az akkori Szlovákiából vált Magyarország részévé, 12 200

km2-rel növelve kiterjedését és 469 ezer fővel lakosságát, ám közülük már csak 12,5 százalék volt magyar nemzetiségű. A második bécsi döntés (1940. augusztus 30) értelmében Magyarországhoz került Észak-Erdély 43 600 km2 kiterjedéssel és 2 185 500 lakossal. 1941 április 11-16-án Bácska, a Baranyai –háromszög és a Muraköz (együttes nevén a Délvidék) került magyar határvonalakon belülre 1 millió lakossal, amiből 36,6 százalék volt magyar nemzetiségű. 14, 683 millió fővel gyarapodott az ország, ugyanakkor a magyarok részaránya a 92 százalékos részarányról 72,5 százalékra csökkent. 28 Gazdaságtörténet A Jurcsek‐féle beszolgáltatási rendszer egy‐egy beszolgáltatási évre vonatkozott, elsőként 1943. július 1‐jétől 1944. június 30‐ig Minden mezőgazdasági termelő a szántőföld területének minden aranykoronája után 10 kg kenyérgabonát s ezen felül 40 kilogrammnyi búzaegységnek megfelelő más

mezőgazdasági terményt volt köteles közellátás céljára hatósági áron beszolgáltatni. A búzaegység és a többi mezőgazdasági termény közti mennyiségi átváltás egy rendelet által megszabott átváltási kulcs segítségével volt kiszámítható (1 kg sertéshús 5‐ 6 kg búzaegység árának volt megfeleltethető; ugyanennyi kacsa‐ vagy libahús 4‐5 kg búzaegység árának felelt meg; 100 kg napraforgómag 200 kg, 100 kg kukorica 150 kg, 100 kg tökmag 220 kg, 100 kg szójabab szintén 220 kg, 100 kg zab pedig 221 kg búzaegységet ért; 1 liter tej 1,4 kg, 1 kg tojás pedig 5 kg búzaegységet jelentett). A rendszer érdekessége, hogy életbélépésétől számítva szinte szünet nélkül érvényben volt, egy alkalommal súlyosbították is az arányokat. Végül az 1956‐ os forradalom és szabadságharc hatására szüntették be, Kádár János pedig sosem újította fel az intézkedést. 1941 nyaráig Magyarország a háború jótékony

hatását ismerte meg csupán, bel- és külpolitikai helyzete olyannyira stabilizálódott, hogy sikeresen ellen tudott állni a németek követeléseinek, mint a Lengyelország elleni birodalmi hadüzenet esetében, mikor Magyarország nem bocsátotta a német haderők rendelkezésére vasútvonanalait. 1939-ben az akkori vezérkari főnök, Werth Henrik egyre erélyesebben követelte Magyarország hadbalépését, és ennek nem feltétlenül gazdasági okai voltak – a szlovák és a román bábállam igencsak igyekezett a németek kedvére tenni, Werth pedig félt, hogy ha nem foglalnak állást a kellő időben, Berlin semmissé teszi a bécsi döntések által megszabott területrendezéseket. A casus belli az 1941. június 26-ai, Kassa elleni bombázás volt, aminek krülményeit a mai napig nem sikerült egyértelműen megállapitani. A szovjet felségjelű repülőgépek lebombázták Kassa városrészeit, de hogy, miért azt nem lehet tudni, hadászati szempontból teljesen

felesleges lépés volt. Vannak, akik úgy vélik, hogy a támadás Eperjes ellen irányult, ahol hadiipari központ működött, a bombázók céltévesztése pedig a kor technológiai hiányosságainak tudható be. Olyan elképzelés is létezik, ami szerint átfestett magyar gépekről volt szó, és a támadás célja a közvélemény meggyőzése volt a háború szükségességéről és elkerülhetetlenségéről. Július 1-jén Magyarország hivatalosan is belépett a világháborúba a Szovjetunió elleni hadüzenettel. A háború alatt a gazdaság méginkább felpörgött, az állami beruházások 1938-41. között 16 milliárd pengőt tettek ki, a legnagyobb megrendeléseket a csepeli Weiss-gyár a győri vagon- és gépgyár valamint a Magyar Optikai Művek szerezte meg. A nemzeti jövedelem éves szinten 25 százalékos növekedést produkált. Az első világháború kellemetlen tapasztalataiból tanulva a magyar kormány nem kapcsolta ki teljesen a piaci mechanizmusokat.

A kis mértékeben szándékosan megőrzött infláció (kb. 3 %-nál kevesebb éves infláció jó eséllyel lehet jótékony hatással is a nemzetgazdaságra) is nagyban segítette a háborús konjunktúra felpörgését, és úgy tűnt az agrárolló szétnyílásától sem kell tartani, ami hozzájárult, hogy egy tízéves futamidejű program induljon a mezőgazdságban. 1942-ben mégis állami intervenció következett az agrártermelésben. A beavatkozás a Jurcsek-féle termékbeszolgáltatási rendszer nevet kapta, ami összhangot kívánt teremteni az állam elvárásai és a termelői igények között természetesen a hadi szükségletek szigorú figyelembevételével. Az elsődleges cél az ún. ipari növények termesztésének növelése 29 Gazdaságtörténet volt. Minden aranykorona (a termőföld minőségére szolgáló mértékegység) után 50 egység (körülbelül 50 kilogramm) gabona megtermesztése volt előirányozva. A termesztett növények fajtáját

40 százalékban a állam határozta, azaz az ötven egységből 20 az állam által megszabott gabonaféléket tartalmazta. A maradék 60 százalékról a termelő tetszés szerint döntött. Az előírás szerint az 50 egységből 20 egységnyi az állam által meghatározott és felvásárolt terményekből állt, kenyérgabona és zsiradék fele-fele arányú megosztásában. 1940-től bár életbe lépett a jegyrendszer a lisztre, cukorra és kenyérre, leginkább a szegényebb rétegek érdekében, de az ellátásban 1944-ig alig volt fennakadás, így aligha jellemezhető kényszerű vagy belső válságot sejtető intézkedésnek. Az ipari termelés 1943-ig folyamatosan az 1918. előtti szintet túlszárnyalva bővült, főleg a textil- a bőr- valamint a faipar, Európában Magyarország a tizenharmadik helyen állt az egy főre jutó ipari termelésben. 1944-ben Horthy, látva a háború kedvezőtlen alakulását, megpróbált kiugrani a belőle, de a németek megszállták a

kulcspozíciókat és március 19-től Szálasi és Nyilas Párt gyakorolta már a hatalmat Magyarországon úgy, hogy a német megszálló haderők biztosították jogukat a kormányzásra (egészen 1945 áprilisáig). A fegyverszünet 1945 januárjától lépett érvénybe, s vele a bécsi döntéseket megelező határok is visszaállnak. Magyarországot megszállta a Vörös Hadsereg, és az 1947-ben megköttetett békeszerződésig a fegyverszüneti egyezmények határozták meg sorsát, melyről a SZEB (Szövetséges Ellenőrző Bizottság) döntött. A jáltai konferencián a Szovjetunió kötelezte magát, hogy biztonsítani fogja a többpárti, szabad választásokat az általa megszállt területeken a három nagy (Churchill, Sztálin, Roosevelt) által lefektetett irányelvek alapján, de ez csak az 1947-es békeszerződésig kötelezte Sztálint. Még 1944-ben született a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front, ami négy pártot tömörített magába: a Kisgazdapártot, a

Magyar Kommunista Pártot, a Szociáldemokrata Pártot és a Nemzeti Parasztpártot. 1945 november 5-én választásokat hirdetnek meg Magyarországon, amin a Független Kisgazdapárt győzött a szavazatok 57 százalékának begyűjtésével. Ám a megszálló Vörös Hadseregnek nem volt ínyére egy nem kommunista kormány, ezért katonai befolyásukat kihasználva kötelezték a Kisgazdapártot, hogy a Magyar Kommunista Párttal lépjen koalícióra, még akkor is, ha erre törvényileg semmi szükség nem lett volna. A kommunisták amúgy sem örvendtek túl nagy népszerűségnek, a választásokon csupán 17 százaléknyi szavazatot szereztek. Így történt, hogy létrejött egy koalíciós kormány, melyben a választásokon győztes Független Kisgazdapárt és a Vörös Hadsereg támogatását élvező Magyar 30 Gazdaságtörténet Kommunista Párt mellett helyet kaptak ugyan, de mivel sem politikai sem katonai támogatást nem élveztek, nem voltak mérvadóak a

kormányzás szempontjából. 1945. március 17-én már földosztásra került sor, természetesen szovjet nyomásra, azuán, hogy a front átvonult a tiszántúlon. Nem gazdasági megfontolásból hoztak ilyen döntést, hanem hogy megpróbálják megnövelni az MKP népszerűségét a novemberi választásokra, ám az intézkedés nem hozta meg a remélt eredményeket, ráadásul a kiosztott földek is úgy elaprózódtak, hogy a hatékonyságuk jócskán leromlott, nem mintha sokáig lehetett volna rajtuk termeszteni. A szovjetek már ekkor azért vágtak bele a földosztásba oly bátran, hogy később szövetkezetesítsék az összes telket. Ez a földreform Nagy Imre moszkovita kommunista nevéhez fűződött, aki a háború után a fegyverszünet első honapjaiban kormányzó ideiglenes nemzeti kormány földművelésügyi minisztere volt. A koalíció kormányzási ideje (1945-1947) teljes egészében a hatalmi harcokkal telt. Az MKP, bár ezt a választásokon elért

eredménye nem indokolta, foglalta el a legfontosabb miniszteri posztokat, mint a belügyi tárca vagy a közlekedésügyi tárca. Megalakult az Államvédelmi Osztály (ÁVO) és az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) azzal a céllal, hogy felkutassa és megsemmisítse a még jelen lévő náci-fasiszta csoportokat, ám később mindenkit üldözni kezdtek, aki nem volt kommunistapárti vagy szovjetbarát. A nemkívánatos személyeket a Péter Gábor igazgatósága alatt működő ÁVH székházában, az Andrássy út 60. alatt tartották fogva, ahol ma a Terror Háza áll. (A Terror Háza négy szintre lebontva mutatja be a kommunista önkény propagandáját, áldozatainak sorsát, a vallatások és kínzások módszereit, megindító, ugyanakkor felkavaró élményt nyújtva.) A szovjetek a SZEB-en keresztül gyakoroltak nyomást a magyar komrányra, ha az nem kívánta a kommunisták érdekeit szolgálni. Ha az MKP a Kisgazdapárt ellenállásba ütközött, Vososilov marshall a SZEB

elnökeként azonnal gondoskodott megfelelő nyomásgyakorlásról. Vorosilov marshall felügyelte Magyarország kommunista rezsimre történő átszervezését és támogatta Rákosi Mátyást, aki szalámi-taktikát alkalmazva fokozatosan leépítette a nem kommunista kormányelemeket. Reakciós vádakkal illette, hazaárulással vádolta a Független Kisgazdapárt tagjait, a nem szovjetbarát pártok így lassan leforgácsolódtak a politikai színtérről. A nem kommunista államférfiak utolsó reménye is odalett, mikor az 1947-es békeszerződés nem garantálta megfelelően a demokrácia fenntartását Magyarországon. A Független Kisgazdapárt a választások napjától arra törekedett, hogy fenntartsa a demokratikus rendet és ne engedjen a Vörös Hadsereg önkényének mindaddig, míg a békeszerződés nem biztosítja a megfelelő jogokat, és nem korlátozza a szovjetek 31 Gazdaságtörténet nyomásgyakorlási képességét, ám az USA és az Egyesült Királyság

nem avatkozott közbe. Valójában nem a békeszerződés irányelvei voltak hibásak, hanem hiányoztak betartásának biztosítékai. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia nem kívánta elkötelezni magát a közép-európai államok mellett, mégkevésbé kívánt katonai úton érvényt szerezni a békeszerződésbe foglaltaknak, így Sztálin gyakorlatilag szabad kezet kapott. A remény, hogy a békeszerződés majd lehetőséget ad a függetlenség megőrzésére, szertefoszlott. A világégés utáni Magyarország komoly gazdasági nehézségekkel volt kénytelen szembenézni. Csak a háborús jóvátételek összértéke 300 millió dollárt tett ki, ebből 200 milló a Szovjetuniót, 70 millió Jugoszláviát és 30 millió pedig Csehszlovákiát illette meg, bár ez utóbbi állam jóvátételi igénye enyhén szólva is megkérdőjelezhető volt, mivel Budapest sosem üzent hadat Prágának, lévén, hogy Csehszlovákia a háború kezdetekor már nem létezett. Az anyagi

terheket tovább súlyosbította, hogy a „felszabadító“ (egyes szerint a felzaba-dúló) Vörös Hadsereg Magyarországon állomásozó 1-1,5 millió katonáját étkeztetni, elszállásolni és ellátni kellett. A potsdami konferencia értelmében a szovjetek rátették kezüket a teljes magyarországi német vagyonra, ezzel párhuzamosan az 1930-as évektől jelen lévő német gazdasági befolyást a szovjet váltotta fel, és ennek kifejezéseként közös magyar-szovjet vállalatokat alapítottak, mint a Malév elődjeként számon tartott MASZOVLET-et. Magyarország adós maradt Németország irányába 200 millió dollárral, ami túlnyomórészt német exportcikkek vásárlása révén halmozódott fel a háború éveiben. Ezt a kintlevőséget a Szovjetunió kisajátította, így Magyarország fizetési kötelezttsége 300 millió dollárról 500 millióra nőtt, és ebből 400 millió dollárra a Szovjetunió tarthatott igényt. Hasonló adossága Németországnak is

volt Magyarország felé, ám e fölött a szovjetek önkényesen szemet hunytak. Szintén a potsdami konferencia irányelvei szerint kezdődött meg a németek kielepítése Kelet-KözépEurópából. 12-14 millió német nemzetiségű személyt érintett a deportálási hullám. A csehszlovák kormány bár makacsul hivatkozott a potsdami konferenciára, mikor a magyarok kitelepítéséről volt szó, valójában erről a konferencián született egyezmény nem rendelkezett. A nagyhatalmak úgy határoztak, az utódállamokban rekedt magyar nemzetrészek kitelepítése Magyarország és a szomszédos államok ügye, egyezzenek meg egymás közt ők maguk. A magyar diplomácia kevés mozgástérrel rendelkezett, hogy a tűzszüneti egyezmény és a békeszerződés közti időszakban megakadályozza a csehszlovákiai magyarok kielepítését, így a nemzetközi rend megszilárdulásáig történő kivárás mellett döntött, ám Eduard Beneš hírhedt elnöki 32

Gazdaságtörténet dekrétumai hatására végül Budapest tárgyalóasztalhoz ült – 194546-ban a kitelepített szudéta-németek helyére magyarokat deportált a Prágai kormány. Ennek eredményeképpen 1947 február 27-én megszületett a csehszlovák-magyar lakosságcsereegyezmény. Magyarország képtelen volt elkerülni az egyezmény létrejöttét, mert sem a nyugati hatalmak sem a Szovjetunió nem állt mellé a kérdésben, sőt, ez utóbbi inkább Csehszlovákia javára gyakorolt nyomást a magyar politikára, így szolgáltatva kellő indokot a németek kitelepítésére mondván: helyet kell csinálni a magyaroknak. 1946-ban Churchill fultoni beszédében elsőként használja a „vasfüggöny“ kifejezést Európa nyugati illetve szovjet fennhatósági zónája közti határvonal jellemzéseként. Ekkorra már éleződni látszott a nyugati demokráciák és a kommunista Szovjetunió közti viszony. Sztálin vonakodott kivonni hadseregét Iránból, ami növelte a

feszültséget. Miközben az Egyesült államok hajlandólett volna az atomfegyverek használatának lehetőségéről lemondani, amennyiben vele együtt minden ország és állam lemond róla, a Szovjetunió ezt határozottan elutasította. 1947-ben Truman amerikai elnök meghirdeti a róla elnevezett doktrínát, amiben kijelenti, hogy az Egyesült Államok nem riad vissza a Szovjetunió katonai módszerekkel történő visszarettentésétől. Ennek nyomatékaként az USA haderejének bevetésével fenyegette meg Sztálint, ha megpróbálná a szovjet befolyási övezet részévé tenni Görögországot. Sztálin kénytelen volt ezúttal engedni. Az európai újjáépítási terv, a Marhsall-terv azt a feltételt kötötte az anyagi segítségnyújtáshoz, hogy a segélyt igénylő ország kiszorítja a poltikából a kommunista pártokat, ezért a szovjet befolyási övezet országai nem részesülhettek a Marshall-terv irdatlan nagyságú pénzösszegeiből. 13 milliárd dollár

értékű újjáépítési segély érkezett Európába 1952-ig. 1948ban meglakul az Európai Gazdasági Együttműködés Szervezete (Organisation for European Economic Co-operation, OEEC). Megszületik a Zsdanov doktrína és a „két tábor“ elmélete, a szovjet megszállási övezetben megalakul a KOMINFORM, a Kommunista és Munksápártok Tájékoztató Irodája Sklarska Porebán, kifejezetten arra a célra, hogy a „testvéri népi demokráciák“ közti ellentéteket felszámolják – a gyakorlatban ez nem a problémák megoldását jelentette, hanem elrejtését. Ennek fényében természetesen a csehszlovák kormány magyarokkal szembeni magatartása nem volt szalonképes többé, ezért a magyarok kitelepítését a KOMINFORM megalakulásának évében beszüntették. A szovjet zónában kialakult a tipikus kommunista, egypártrendszerű politikai berendezkedés, egyetlen hatalmi a centrum létezett, mégpedig a kommunista párt. A hatalmi ágak szétválasztása

megszűnt. 33 Gazdaságtörténet 34