Gazdasági Ismeretek | Államháztartás » Fiskális politika, adózási alapfogalmak, magyar adórendszer

Fiskális politika, adózási alapfogalmak, magyar adórendszer 1. A fiskális politika Az államnak a gazdaság működésébe történő jelentősebb beavatkozása. A fiskális politika elsődleges célja a hosszú távú gazdasági növekedés biztosítása, mely igen sok és gazdaságilag nehezen számszerűsíthető tételből áll. A leglényegesebb szempont, hogy olyan feladatokról van szó, melyek nem oldhatók meg az egyének érdekeltségi szintjén. Pl: infrastrukturális beruházások, az oktatás hatékonyságának növelését, a társadalmi stabilitás elősegítését, az adó politika meghatározását. A fiskális politika célja az alábbiakban foglalható össze, - egyrészt a gazdaságokra jellemző ingadozásokat próbálja keretek közé szorítani, fellendülés esetén visszafogja a felpörögni látszó gazdaságot, visszaesésnél pedig megpróbálja tompítani a kedvezőtlen esemény hatásait. - másrészt a gazdasági növekedésen keresztül a

munkanélküliség szintjét kívánják ezen eszközök segítségével a lehető legkisebb szintre visszaszorítani Milyen eszközök állnak rendelkezésre? az adózás a közkiadások Recesszióra utaló jelek mutatkozásakor célszerű az adókat csökkenteni és újabb közkiadási programok beindítását alkalmazni, mert ezek hatásaként a gazdaságban többlet kereslet jelenik meg, mivel csökkentek az adóterhek és növekedtek az állami megrendelések. Másrészt a monetáris politika eszközeivel a pénz mennyiséget növelő, kamatlábcsökkentő lépéseket tehetünk. Amikor pedig a gazdaság felpörögni látszik a költségvetési politika irányítói az adókulcsok emelésével és az állami kiadások csökkentésével, igyekeznek az inflációt mérsékelni. Monetáris szinten pedig a pénz mennyiséget kell csökkenteni Automatikus eszköz lényege, hogy a modern gazdaságok rendelkeznek úgy nevezett stabilizátorokkal. Mint a munkanélküli segély, és a

progresszív adózás A gazdasági növekedés lassulásakor, ha nő a munkanélküliek száma, akkor sem csökken ugrásszerűen a kereslet, mert a munkanélkülieknek is van állandó jövedelmük. Ha viszont felpörög egy gazdaság, akkor a progresszív adózás révén több adót fizetnek az emberek, amivel lehet mérsékelni a fogyasztást. (magasabb adósávokban több az adó százalék) Diszkrecionális eszközök eseti beavatkozások, mint a közmunkák, vagy az adókulcsok változtatása, vagy egyes rétegek támogatása, amellyel pótlólagos keresletet visznek a gazdaságba. 2. ADÓZÁSI ALAPFOGALMAK Az adó jogszabályi előíráson alapuló – egyszeri vagy folyamatos fizetési kötelezettség, amelyet az állam vagy annak felhatalmazása alapján más közületi szerv természetes és jogi személyektől hajt be abban az esetben, ha az adó fizetésére vonatkozó tényállás megegyezik a törvény által előírt teljesítési kötelezettséggel. Az adó

mértékét az állam – közjogi alaponegyoldalúan állapítja meg, az adózónak nincs joga viszontszolgáltatás követelésére Az adókat két nagy csoportra lehet osztani: − Közvetlen adók azok a befizetések, amelyek valamely gazdasági tevékenységhez, annak pénzügyi eredményéhez vagy a lakossági jövedelmek nagyságához kapcsolódnak. A személyi és a vállalati jövedelemadókat, a vagyonadókat ide soroljuk. Közvetlenül az adó alanyát terheli. − Közvetett adók termékekhez, szolgáltatásokhoz fűződnek, azaz a forgalmat és a fogyasztást terhelik, figyelmen kívül hagyva az adófizető egyéni körülményeit. Ebbe a csoportba tartozik a forgalmi adó, az értéknövekedési adó, a fogyasztási adó. A termék felhasználóját terheli. Az adó alanya lehet természetes vagy jogi személy, eszerint vannak lakossági és vállalati adók. Az adóztatás jogosultsága szerint megkülönböztetünk központi és helyi adókat. A központi adók

feltételeinek megállapítása az államigazgatás feladata, a helyi adóké pedig az önkormányzat felelős. Az adó:  kényszeríttet jellegű – kötelező, az állam adminisztratív végrehajtás útján is kikényszerítheti, az adózók körét az állam határozza meg  vissza nem térülő jellegű – nem kell visszafizetni  visszafizetés nélküli – az adófizetők cserébe közvetlenül semmiféle egyenértékű juttatást nem kapnak  általános – nem egyes személyekre vetik ki konkrét helyzetükkel összefüggésben, hanem egész embercsoportokra, gazdálkodó szervezetekre  pénzbeli szolgáltatás – pénzben kell teljesíteni amelyet az állam vagy más közjogi egyesület (pl. helyi önkormányzat) olyan jogszabályok alapján hajt be, amelyek meghatározzák ezen kötelezettségek nagyságát, feltételeit, fizetési esedékességét. Adóalany: azok a személyek, közösségek, akik (amelyek) az adó fizetésére kötelezettek, akiktől az

állam beszedi az adót. Adótárgy: olyan dolgok, tevékenységek, események, pénzbevételek stb., amelyekhez adófizetési kötelezettség kapcsolódik. Adóforrás: az a vagyoni erő, amiből az adót az adózó fizeti. Adóalap: az adókötelezettség alapja, amelyet értékben (pénzben) vagy mennyiségben (természetben) határoznak meg, amelyre kiszámítják a fizetendő adót. Adófizető: az a természetes vagy jogi személy, aki az adó terhét ténylegesen viseli. (Nem biztos, hogy megegyezik az adóalannyal.) Adóáthárítás: az adóalany olyan gazdasági tevékenysége (törekvése), amellyel a rá kirótt befizetési kötelezettséget mással, viselteti. Adóelhárítás: az adózó visszatartja magát bizonyos tevékenységektől, illetve él az adórendszer által biztosított lehetőségekkel. Adótétel: az adóalap mennyiségi egységére megállapított fix összeg. Adókulcs: az adókötelezettséget az adóalap bizonyos százalékában állapítják meg.

Adómentesség: az általánosan előír adókötelezettség alól jogszabályilag megengedett kivétel, amely szerint valamilyen oknál fogva az adóalanynak nem kell az adót megfizetnie. Adóhatóság: az államot képviselő szervezet, amely a jogszabály rendelkezése alapján saját hatáskörben jár el, saját nevében tevékenykedik. Adócsalás: az adókötelezettség nem teljesítését, a meg nem engedett adóelhárítást jelenti. Adóbevallás: olyan kimutatás, amelyből pontosan megállapítható az adókötelezettség. Önadóztatás: az adózó maga számítja ki az adó összegét, és azt az előírt határidőig befizeti. Kivetés: az adót az adóhatóság állapítja meg, és arról megfelelő formában értesíti az adóalanyt. Adóbehajtás: akkor kerül rá sor, ha az adókötelezettség esedékessé vált és az adózó az adó még nem fizette meg. 3. A magyar adórendszer Adórendszerünk és az Európai Unió1 Az utóbbi években előszeretettel

hivatkoznak az EU-konformitás követelményére. Ennek a jelenlegi adórendszer és az adófilozófia éppen azért nem felel meg, mert egyrészről a lakosság túladóztatott, másrészről eltúlzott a közvetett adók aránya az adóbevételekben. A lakosság túladóztatása összefügg a közvetett adók igen magas arányával. Míg az EU-ban a közvetett adók, a fogyasztást terhelő adók – helyenként eltérően még – az adóbevételek mintegy felét adják, hazánkban 2001-ben az összes adóbevételek háromnegyed részét (75,5%) a közvetett adók teszik ki. Csak példaként említjük, hogy az EU-ban az ÁFA legmagasabb kulcsa 20 százalék, nálunk az alap 25 százalék és a kedvezményes is 12 százalék. A fogyasztást terhelő adók ilyen magas (75,5%-os) aránya már csak azért is indokolatlan, mert igen alacsony jövedelemszínvonalhoz kapcsolódik. Közismert, hogy a magyar átlagkeresetek az EU átlagának mintegy 10 százalékát teszik ki és még a

“felzárkózó” országok (Portugália, Görögország, Spanyolország) átlagkereseteinek is csak 18-36 százalékát érik el2. Arra pedig már másfél évszázaddal ezelőtt gróf Széchenyi István is rámutatott, hogy az indirekt adózás csak olyan országban növelhető, amelyben viszonylag magas a jövedelmek színvonala. Eszébe se jutott, hogy a létfenntartáshoz szükséges alapvető termékeket indirekt adóval lehetne terhelni. Ezért jutott arra a következtetésre, hogy a direkt adóztatásra van csak lehetőség. “Az indirect adó általján véve nem látszik Magyarország mai körülményeihez még illőnek. Sokan azonban azon vélekedésben lehetnének, hogy csalatkozom, s honunk aránylag nincs olly keveset fogyasztó, azaz olly sínylő állapotban, mint én teszem fel; mikép tán még is célszerű lehetne használni honunk felvirágzása végett az indirect adót. S igaz, ha például Boszniával hasonlítjuk össze constitutionális Hunniát, akor

meglehet igen virágzó állapotban fog ezen utolsó mutatkozni előttünk, s hogy felette sok kellemszerűeket fogyaszt. Ámde itt nem az forog kérdésben, magunkat a leghátulabb állókkal hasonlítgatnunk össze.”3 Ezért érvelt Széchenyi a “Jelenkor”-ban megjelent cikksorozatában újabb sóadó kivetése ellen, helyette a két garasos földadó bevezetését ajánlva. Azt viszont senki nem vitathatja, hogy hazánk és a fejlett országok jövedelemviszonyai között ma mélyebb a szakadék, mint a XIX. század első felében Mégis nálunk lényegesen nagyobb a közvetett adók aránya az adóbevételekben. A magyar adórendszer tehát valójában nem “eurokonform”, elsősorban azért, mert – mind az EU átlagához, mind a hazai jövedelemviszonyokhoz képest – túl magas a közvetett adók mennyisége és aránya. Hazánk csatlakozásához tehát csökkenteni kell a lakosság adóterhelését, mindenekelőtt a közvetett adókat, a fogyasztást terhelő

adókat. Ezzel adórendszerünk két alapvető hibáját javíthatjuk ki: a túladóztatást és a közvetett adók túlzott arányát. Közelebb juthatunk egy társadalmilag igazságosabb, a teherviselő-képességgel arányos közteherviseléshez. Adórendszerünk jellemzői Adórendszerünk alapvető hibája a lakosság túladóztatása. A 2001 évi költségvetés adóbevételeinek kilenctized része a lakosságtól folyik be. A gazdasági szervezetek – beleértve a pénzintézetek társasági adóját és a Magyar Nemzeti Bank befizetéseit – az adóbevételeknek mindössze 10,5 százalékát adják. 89,5 százalék a lakosságtól származik, meglehetősen változatos címen: általános forgalmi adó (ÁFA), fogyasztási adók, személyi jövedelemadó, játékadó, vámok, illetékek formájában. A gazdasági szervezetek ilyen kis mértékű részaránya alapvetően két okra vezethető vissza. Egyrészt arra, hogy a vállalatok az adórendszer kiskapuit kihasználva

minimalizálni tudják nyereségadó befizetéseiket. Itt nem az adócsalásokra utalunk, hanem legális – az adórendszer hibáit kihasználó – manipulációkra. Másrészt – és ez nagyságában és jelentőségében lényegesen fontosabb – a hazánkban befektetett külföldi tőke adómentességet, illetve adókedvezményeket élvez. Tekintettel arra, hogy számítások szerint a GDP 40-50 százalékát a külföldi tőke állítja elő, ezek a kedvezmények rendkívül nagy adóbevétel-kiesést eredményeznek (a külföldi tőkések javára). A multinacionális társaságoktól a költségvetésnek adóbevétele tehát nincs, amit hiába is próbálnak cáfolni. Érthetetlen Széles Gábor GYOSZ-vezér igyekezete a multik szerecsenmosdatására. Neki ugyanis inkább a hazai tőke érdekeit kellene képviselnie az esélyegyenlőség megteremtése érdekében. Csak manipulálja a közvéleményt, amikor azt állítja, hogy a multik igenis adóznak. Neki mint

nagyiparos-nagytőkésnek tudnia kell, hogy nem mond igazat, amikor kijelenti: a három adófajta közül a multik a személyi jövedelemadót és a társadalombiztosítási járulékot fizetik, csak a társasági adó alól mentesek4. A személyi jövedelemadót ugyanis az alkalmazottak fizetik a munkabérükből. A társadalombiztosítási járulékot – akárcsak a munkabérek további közterheit (helyi adókat, egyéb kötelezettségeket) –, költségként elszámolják és az árakban áthárítják a fogyasztókra. Ezeket tehát valóban a társaságok fizetik be a költségvetésbe, de nem ők fizetik meg. Most már az is előfordul, hogy az adómentesség 10 évének lejártakor egyszerűen egy átalakulással újabb tízéves adómentességhez jutnak. A multik eme kedvezménye szerény becslés szerint is több száz milliárd forint adóbevétel-kiesést jelent (18 százalékos nyereségadóval számolva.) Hozzátehetjük, hogy mivel az export 60-70 százalékát a

hazánkba befektetett külföldi tőke adja, exporttámogatás címén még a költségvetésben szereplő “gazdálkodó szervezetek támogatása” nevű, közel 200 milliárd forintos tételből is jelentős mértékben részesülnek. A lakosság túladóztatása annak következménye, hogy a közterhek viseléséből alig veszik ki részüket a gazdálkodó szervezetek. Ezért bármennyire is alacsonyak a jövedelmek, az államnak – kiadásai fedezése érdekében – a lakosságot kell nehéz adóterhekkel sújtania. Természetesen lehetne (és kellene) a kiadásokat csökkenteni – erre sok lehetőség lenne – , de az már nem az adórendszer problémája. Adórendszerünk másik hibája a közvetett adók rendkívül magas aránya. Ez összefügg a túladóztatással. Ha ilyen nagy mennyiségű adót a lakosságtól direkt adók formájában szednének be, az hatalmas társadalmi felháborodást és tiltakozást keltene. Az állam tehát kénytelen a direkt adó

helyett az indirekt adókat növelni. A 2001 évi állami költségvetésben az indirekt adók az összes adóbevételeknek több mint háromnegyedét, a direkt adók (a gazdasági szervezetek befizetései és a személyi jövedelemadó) pedig a 24,5 százalékát adják. Ebben a csoportosításban a direkt adókhoz tartoznak a pénzintézetek társasági adói és az MNB befizetései. A közvetett adók ilyen magas aránya azt jelenti, hogy még a legszegényebb rétegek és emberek is súlyos adóterheket viselnek. Százezernyi olyan család, amelyik a lakásfenntartás költségeit (villany-, gáz-, vízszámla, kölcsöntörlesztés stb.) sem képes fizetni és eladósodik, fizeti az általános forgalmi adót minden fogyasztás után. Az a szerencsétlen hajléktalan, aki összekoldul pár száz forintot kenyérre és tejre, fizeti az ÁFÁ-t. Ha netán egy üveg sörre is jut, akkor még a nem csekély fogyasztási adót is megfizeti. A szociális segélyen tengődők is

leróják az ÁFÁ-t minden fogyasztásért. Hol van tehát a társadalmilag igazságos, a teherviselő-képességgel arányos közteherviselés? Erre nem tudnak válaszolni a pénzügyi szakértők, de a kormányzat sem. Álláspontjuk, hogy az adórendszerbe nem szabad belevonni a szociálpolitikát, kiiktatja a társadalmi szolidaritást az életből. Politikai szólamok persze vannak, látszatintézkedések is (mint a gyerekek utáni adókedvezmény, amit éppen a legszegényebbek, a leginkább rászorultak nem tudnak igénybe venni), de az adóterheket döntően és már-már elviselhetetlenül a szegények s a kis- és közepes jövedelműek viselik, akiket ellehetetlenít a közvetett adók súlya. Radikális adóreform A társadalmilag igazságos, a teherviselő-képességgel arányos közteherviselés megvalósítása azt követeli meg, hogy a döntően fogyasztásarányos adórendszert vagyon- és jövedelemarányos adórendszerré alakítsuk át. Az adófilozófia ilyen

változása természetesen csak fokozatosan ültethető át a gyakorlatba, de már az első lépések is radikális adóreformokat követelnek. A következőkben megvizsgáljuk, hogy erre milyen lehetőségünk van, figyelembe véve a 2001. évi állami költségvetési törvényt Két – egymással összefüggő – célt kell elérni: a lakosság adóterhelésének csökkentését s a közvetett adók mennyiségének és az adóbevételeken belüli arányának mérséklését. A közvetett adók és arányuk kisebbé tétele az ÁFA-rendszer radikális megváltoztatásával valósítható meg. Az alapkulcsot 25 százalékról 20-ra kell csökkenteni Ez egyébként EUkonform intézkedés Ennél fontosabb és jelentősebb a “0 kulcs” széleskörű kiterjesztése Ez jelenleg is létezik – pl. tankönyveknél, gyógyszereknél –, de nagyon szűk körű Ez is EUkonform, ott is létezik, és köre ott sem szabályozott Meg kell szüntetni az alapvető élelmiszerek (kenyér,

liszt, tej, tejtermékek, olaj, főzőzsír stb.), a lakossági szolgáltatások, közszolgáltatások – víz, villany, telefon, gázszolgáltatás, szemétszállítás – ÁFÁ-ját. Ennek következtében az ez évi ÁFA-bevétel mintegy 300-500 milliárd forinttal lenne kevesebb. (Pontos számot csak az adóhivatal tudna kiszámítani.) Meg kell azonban jegyezni, hogy az adóbevételek nem csökkennének ennyivel, hiszen a megtakarított pénzt a lakosság más termékekre és szolgáltatásokra költené, amelyeknek szintén van adótartalma. Ez egyébként a belső piac bővítésével konjunkturális hatású lenne, de erre most nem térünk ki. A fogyasztási adóknál számottevő csökkentésre nem kellene számítani, sőt a luxuscikkeknél mérsékelt emelésre is volna lehetőség. Például az arany ékszereknél, ahol az EUkonformitásra hivatkozva jelentős mértékben, minimálisra szorították le a fogyasztási adót Meggondolandó viszont az üzemanyagok

fogyasztási adójának enyhítése, vagy ÁFÁ-jának teljes eltörlése. A közvetlen adók jelentős emelésével – legalábbis nagyobb részben – pótolható a közvetett adók mérséklése miatt kieső adóbevétel. Elsősorban a gazdálkodó szervezeteket terhelő adókat lehetne emelni. A nyereségadó mennyisége a közvetett adók csökkentéséből származó konjunktúra eredményeként automatikusan növekedne. Arra is számítani lehet, hogy a gazdálkodó szervezetek az ÁFA csökkentését, illetve eltörlését nem fogják automatikusan, teljes mértékben árcsökkentéssel követni, a nyereségadó mérsékelt emelését is meg lehet fontolni. A legfontosabb azonban a külföldi tőkebefektetések adómentességeinek, adókedvezményeinek megszüntetése. Ami önmagában több száz milliárd forint adóbevételt eredményezhet, tekintettel súlyára a termelésben és az áruforgalomban. Lényegében pótolhatja a közvetett adók csökkentéséből származó

kiesést. Ugyanakkor megteremtheti az esélyegyenlőséget a hazai tőke számára. Nem valószínű, hogy a külföldi tőke erre az intézkedésre kivonulással válaszolna, hiszen a belső piac jelentős bővülése számukra is konjunkturális hatású. Feltehetően a külföldi tőkebefektetők – legalábbis a multinacionális vállalatok – maguk is számítottak arra, hogy privilegizált helyzetük nem örök időkre szóló. A személyi jövedelemadónál fontos feladat az adórendszer egyszerűsítése, átláthatóvá tétele, amire fel lehet használni a radikális adóreformot. Jelentős csökkentést első lépésként nem célszerű tervezni. A vagyonadó jelenlegi adórendszerünkben szinte jelentéktelen szerepet tölt be. Az önkormányzatokhoz folyik be és nem költségvetési forrás. Kiszélesítése és a költségvetésbe való bevonása a társadalmilag igazságos, teherviselő-képességgel arányos közteherviselés megvalósításához elengedhetetlen.

Elsősorban a nagy értékű – pl 50 millió forintnál nagyobb értékű – ingatlanvagyon megadóztatása lehetséges és szükséges. Lehetetlen állapot, hogy a száz-, vagy több száz millió forint értékű ingatlanok, villák, esetenként paloták – ma már nem is kevés van belőlük – nem adókötelesek. De más, nagy értékű vagyontárgyak megadóztatása is jogosnak látszik. Összefoglalva megállapítható tehát, hogy az adófilozófia megváltoztatásán alapuló radikális adóreformmal, a közvetett adók és az adóbevételekben való arányuk jelentős mérséklésével a lakosság adóterheinek számottevő csökkentése érhető el. Ezzel adórendszerünk igazságosabbá és a lakosság számára elviselhetőbbé válik