Politika, Politológia | Nemzetközi szervezetek » Horváth Eszter - Magyarország és a NATO

Magyarország és a NATO Nyugat-Magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kar Számviteli szakügyintéző szak 2004-2005. félév Irányító szervezetek a világgazdaságban Magyarország és a NATO Horváth Eszter CYN5TD Magyarország és a NATO Szövetség a békéért Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (North Atlantic Treaty Organization - NATO) alapokmányát a tizenkét szövetségre lépő ország Amerikai Egyesült Államok, Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, Kanada, Izland, Luxemburg, NagyBritannia, Norvégia, Olaszország, Portugália - külügyminiszterei 1949. április 4-én írták alá Washingtonban, az USA Munkaügyi Minisztériumának épületében. Az egyezmény szerint a szövetség létrehozásának az volt a célja, hogy a részt vevő felek "az észak-atlanti térségben előmozdítsák a stabilitást”, illetve egyesítsék "közös védelmük, valamint a béke és a biztonság fenntartására irányuló

erőfeszítéseiket”. A washingtoni szerződés A közös védelem alapelvét a szövetségre lépők a szerződés 5. cikkelyében rögzítették, amely kimondja: "egyikük vagy többjük ellen, Európában vagy ÉszakAmerikában intézett fegyveres támadást valamennyiük ellen irányuló támadásnak tekintenek”. Ez a mondat az akkori történelmi körülmények között egy esetleges kelet felől bekövetkező támadás elleni közös fellépést helyezett kilátásba. A dokumentum azt is rögzíti, hogy "a felek tanácskozni fognak egymással, valahányszor bármelyikűk véleménye szerint, bármelyik fél területi épségét, politikai függetlenségét vagy biztonságát veszély fenyegeti”. A washingtoni szerződés értelmében a NATO hatálya a mindenkori tagországok területére, valamint a "Földközi-tenger vagy az észak-atlanti tétségnek a Ráktérítőtől északra eső” részére terjedt ki. A több mint ötven éve megkötött washingtoni

szerződés a jelenlegitől egy alapjaiban eltérő katonai és politikai helyzetben született. Akkor az egyezmény aláírói alapvetően egy földrajzilag jól behatárolható helyen, egyértelműen azonosítható hatalom részéről várható támadás elhárítására léptek szövetségre. Az 1949-ben megkötött, ma is érvényben lévő szerződés már kiállta az idők próbáját, azonban az abban foglaltak értelmezésének 2001. szeptember 11 új dimenziókat adott A Washingtont és New Yorkot ért terrortámadás ugyanis azt bizonyította, hogy az új biztonságpolitikai kihívások, amelyekre a tagországoknak meg kell találniuk a választ, a határaiktól távol keletkezhetnek. A szövetség biztonságát fenyegető nemzetközi terrorizmus elleni hatékony fellépés a NATO földrajzi kiterjedésének rugalmas értelmezését követeli meg. A NATO kibővítése A szövetségnek Görögország és Törökország 1952-ben, a Német Szövetségi Köztársaság 1954-ben,

míg Spanyolország 1982-ben lett a tagja. Míg a nyugatnémet csatlakozás kiegyensúlyozottabb közép-európai katonai és politikai viszonyokat eredményezett, addig a szövetségi védőernyő alá felsorakozott földközi-tengeri államok mediterránpárbeszéde az együttműködésre és a közel- keleti feszültség enyhítésére irányult. Magyarország és a NATO A szembenállás és megbékélés évei Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete fennállásának első negyven évében meghatározó szereplője volt a világméretű hatalmi egyensúly fenntartásának és a konfliktusok diplomáciai rendezésének. A második világháborút követően Magyarország számos, a régiónkba tartozó országgal együtt szovjet befolyási övezetbe került, így hazánk ezekkel az államokkal együtt a nyugat-európaitól eltérő politikai filozófia alapján álló társadalmat építette. A keleti blokk államai a Szovjetunió ösztönzésére 1955-ben létrehozták saját

katonai szövetségüket, a Varsói Szerződést. Az Amerikai Egyesült Államok, illetve a Szovjetunió vezette két világrendszer és katonai tömbjeik szembenállása 1991-ig, a Varsói Szerződés felbomlásáig és a Szovjetunió összeomlásáig tartott. A Közép- és Kelet-Európában lezajlott politikai-gazdasági rendszerváltozás átalakította a szuverenitását visszanyert országok egymáshoz és egykori ellenfeleikhez való viszonyát. A volt ellenfelek között egy lassú bizalomerősítő, megbékélési folyamat kezdődött, amit határozottan elősegített a NATO 1990-es londoni, majd 1991-es koppenhágai nyilatkozata. Ebben az észak-atlanti szövetség állam- és kormányfői kifejezésre juttatták, hogy az egykori szocialista országokat már nem tekintik ellenségeiknek, partneri viszonyra törekszenek valamennyi közép- és kelet-európai országgal. Partnerség a békéért Magyarországot az Európa Tanács 1990 októberében vette fel tagjai sorába,

1991 végén az Európai Közösség kötött társulási szerződést hazánkkal. Ekkor az euroatlanti integrációt legfontosabb külpolitikai célkitűzésként megjelölő Magyarország már minden fórumon határozottan képviselte azon szándékát, hogy belátható időn belül a NATO és az Európai Unió tagja kíván lenni. A NATOtagságra történő felkészülésünkben jelentős szerepet játszott a békepartnerségi programban való aktív részvételünk. A békepartnerség alapötletét az a gondolat adta, hogy Európa minden államának felelőssége van a vén kontinens biztonságának szavatolásában és népeinek békés együttélésében. A NATO 1994 januári brüsszeli csúcsértekezletén a kölcsönös függőség és felelősség szellemében hirdette meg a Partnerség a Békéért (Partnership for Peace-PfP) programot. A szövetség ezen kezdeményezése lehetőséget adott a NATO és a vele együttműködésre kész államok közötti kapcsolat

átalakítására, illetve hogy kellő felkészülés után bevonja a programban részt vevő országokat az Európa biztonságát veszélyeztető válságkezelésbe. A PfP-program elfogadása és az abban való részvétel egyben nagy tanulási folyamat nyitánya is volt a NATO-tagságot célként megjelölő országok számára. Előbb a PfP-gyakorlatok, majd a béketámogató műveletek (IFOR-SFOR), a humanitárius akciók katonai támogatása során a résztvevők új hadműveleti és harcászati eljárásokat sajátítottak el. A Magyar Honvédség a kezdetektől részt vett a békepartnerségi gyakorlatokon. Magyarország és a NATO Három alkalommal - 1995-ben a Cooperative Light, 1996-ban a Cooperative Chance és 1998-ban a Cooperative Lantern gyakorlatokon - hazánk a vendéglátó ország szerepét töltötte be. Tanulmány a bővítésről A szövetség 1995 szeptemberében adta ki a Tanulmány a NATO bővítéséről című dokumentumot, amely egyértelműen

megfogalmazta a csatlakozni szándékozók számára a NATO-tagság elnyeréséhez szükséges politikai és katonai feltételeket. A bővítési tanulmány hazai feldolgozását követően határozott felkészülési folyamat vette kezdetét. A Honvéd Vezérkar keretén belül 1995 október 15-én megalakult az Euroatlanti Integrációs Munkacsoport, amely a NATO-szabályzatok, kézikönyvek hazai adaptálását, a törzsek és csapatok elsődleges felkészítését végezte. A magyar szándéknyilatkozat Ettől kezdve Magyarország NATO-csatlakozási folyamata igazi sikertörténet. Hazánk tanulási és felkészülési folyamatának fontos állomása volt a délszláv térség békéjének helyreállítására hivatott IFOR-műveletben való részvételünk, ami a Befogadó Nemzeti Támogatás (Taszár) és a Magyar Műszaki Kontingens boszniai alkalmazását jelentette. Magyarország - a volt Varsói Szerződés tagországai közül elsőként - 1996. január 29-én jelentette be

hivatalosan csatlakozási szándékát a NATO-hoz. Hazánk szándéknyilatkozatát követően intenzív párbeszéd indult az észak-atlanti szövetség és Magyarország között. Ennek során a NATO meggyőződött arról, hogy Magyarország a bővítési tanulmányban megfogalmazott feltételeknek megfelelően képes a szövetségi elvárások teljesítésére. A párbeszéd eredményeként 1997. július 8-án a NATO madridi csúcstalálkozóján a szövetség állam- és kormányfői úgy határoztak, hogy Csehországot, Lengyelországot és Magyarországot csatlakozási tárgyalásokra hívja meg. A lakosság döntött A magyar NATO-tagság szempontjából emlékezetes esemény volt az 1997. november 16-án tartott népszavazás. A parlament által kiírt referendumon a szavazásra jogosultak 49,24 százaléka nyilvánított véleményt, és 85,33 százalék igennel voksolt Magyarország NATO-tagságára. Az elsöprően magas támogatási arány feljogosította a kormányt a

csatlakozási tárgyalások folytatására, ugyanakkor a nemzetközi közvélemény előtt bizonyította hazánk határozottságát és elszántságát. Magyarország és a NATO Csatlakozás a szövetséghez Az Országgyűlés 1998 decemberében fogadta el 94/1998 számú határozatát hazánk biztonságés védelempolitikájának alapelveiről, ami szerint "A Magyar Köztársaság a biztonságát leghatékonyabban a kollektív védelem elveire épülő észak-atlanti szövetség (továbbiakban: szövetség) tagjaként tarthatja fenn. Magyarország a szövetség politikai és katonai struktúrájának integráns részeként vállalja a közös védelemből rá háruló feladatokat.” A parlamenti döntés után néhány héttel, 1999. január 29-én érkezett meg Budapestre Javier Solana NATO-főtitkár levele, amelyben meghívja hazánkat az észak-atlanti szövetséghez való csatlakozásra, illetve felkérte Magyarországot a csatlakozási okirat letétbe helyezésére.

1999 március 12-én az Egyesült Államok Missouri államában lévő Independence-ben a Magyar Köztársaság külügyminisztere cseh és lengyel kollégáival együtt aláírta, majd letétbe helyezte az USA kormányánál a csatlakozási okmányt. Az aktust követően március 16-án Brüsszelben, a NATO-központ előtt a három új tagország miniszterelnökének jelenlétében ünnepélyesen felvonták a három nemzet zászlaját. A NATO déli szárnyán Magyarország földrajzi elhelyezkedésénél fogva a NATO Nápolyban működő Déli Regionális Parancsnokságához lett besorolva. NATO-taggá válásunkkal a szövetség különböző katonai parancsnokságaira 73 meghatározott beosztású tiszt kiküldésére nyílt lehetőségünk. Magyarország NATO-struktúrába való beillesztése alapvetően eredményes volt, szövetségi tagságunk azonban nem csupán azt jelenti, hogy katonáink külföldi NATO-beosztások betöltésére kapnak lehetőséget, és hogy tisztjeink,

tiszthelyetteseink a szervezet tanintézeteiben tanulhatnak. A közös védelemhez, erejéhez és lehetőségeihez mérten Magyarországnak is hozzá kell járulnia. Ezt a célt szolgálja a magyar kormánynak még az az 1997 szeptemberében hozott döntése, miszerint hazánk védelmi kiadásainak a GDP-hez viszonyított arányát az 1997. évi 1, 44%-ról 2001-re 1,81%-ra növeli. Békeőrségben A Magyar Honvédség integrációja a NATO katonai szervezeteibe megfelelő ütemben folyik, azonban a teljes körű együttműködési képességek megteremtése még hatnyolc évet vesz igénybe. A sikeres integrációhoz a különböző szövetségi feladatokban vállalt részvételünk is hozzájárul. Az IFOR-SFOR műveletben hazánk 462 fős műszaki kontingenssel vett részt, amelynek legjelentősebb eredményei közé tartozott 32 híd újjáépítése, valamint út- és vasútépítési munkák végzése. A koszovói Magyarország és a NATO válság rendezésének

elősegítésére hazánk többek között a Magyar Honvédség Őrés Biztosító Zászlóalját vezényelte a térségbe. A 324 fős katonai szervezet a Pristinában működő KFOR-parancsnokság őrzés-védelmét látja el. E kiemelt feladatokon túl katonáink - a nemzetközi erők kötelékében - a világ számos válságövezetében jelen vannak. Szakmai hozzáértésüket, a feladatokhoz való sikeres és eredményes hozzáállásukat mindenütt elismerés övezi