Gazdasági Ismeretek | Vállalatgazdaságtan » Pénzügyi-gazdasági elemzés

Pénzügyi‐gazdasági elemzés 1, A GAZDASÁGI ELEMZÉS FOGALMA, FAJTÁI, A VÁLLALATI GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉG ELEMZÉSÉNEK FELADATAI 1 A gazdasági elemzés fogalma: A gazdasági elemzés a gazdasági vezetés nélkülözhetetlen eszköze. A gazdasági elemzés mindazon tevékenységek összessége, amelyek a társadalmi‐gazdasági folyamatok által meghatározott vállalkozási újratermelési folyamat összefüggéseinek feltárására irányulnak, megalapozván ezáltal a vezetői döntéseket, ezen keresztül a vállalkozás gazdálkodását, a vállalkozási menedzsment és a munkatársak céltudatos cselekvését. A gazdasági elemzés fajtái: Az analízis a vizsgálandó gazdasági jelenségek, folyamatok részekre, alkotóelemekre való bontását, az egészből kiszakított részek, elemek megismerését célozza. A szintézis az analizált részek, elemek egyesítését, egységbe foglalását, a részeknek összefüggő egységes egésszé történő

egyesítését, összekapcsolását, valamint a jelenség, folyamat, tárgy egészében, részeinek egységében és kölcsönös kapcsolatában való tanulmányozását jelenti. A gazdasági analízis tehát az a módszer, amellyel a gazdasági jelenségeket, folyamatokat – azok összefüggéseinek, törvényszerűségeinek feltárása céljából – gondolkodás, elvonatkoztatás útján részeire, elemeire bontjuk. Az elemző munka során kiemelkedő fontosságú az ok‐okozati összefüggések feltárása, ehhez az analízis nélkülözhetetlen. A szintézis bepillantást, tájékoztatást nyújt az egyes részelemek kapcsolatrendszerébe, belső összefüggéseibe. Az analízis és a szintézis a megismerési folyamat eredményessége szempontjából elválaszthatatlan, a gazdasági jelenségek, folyamatok megismerésének két egymással szorosan összefüggő oldalát jelenti, hiszen az újratermelési folyamat vizsgálata, de tervezése során is valamennyi befolyásoló

tényező komplex kölcsönhatását kívánatos számba venni, tehát az analízis révén nyert ismereteket komplex összefüggéseiben kell szemlélni. A vállalati gazdasági tevékenység elemzésének feladatai: A vállalati döntések előkészítése, megalapozása: Hosszú távú döntéseknél elsődleges feladat a fejlesztés, előrehaladás koncepciójának megállapítása, a fejlesztés módjainak, eszközeinek, forrásainak, ütemének, várható eredményeinek felvázolása. Rövid távú döntéseknél a környezeti (pld. Piaci) hatások felismerése szükséges, e döntések előkészítése gazdasági kalkulációkkal, statisztikai módszerekkel történhet. A kitűzött feladatok teljesítésének mérése, az eltérések okainak feltárása: Ezzel az operatív szabályozás, irányítás segítése, a feladatok megvalósulásának mérése, a gazdálkodás színvonalának megítélése. A fejlődés tendenciáinak mérése: A beavatkozáshoz szükséges gazdasági

döntések megalapozásához. A vállalati tevékenység átfogó elemzése: Ez alapvetően a hatékonyság, a jövedelmezőség, az erőforrás‐kihasználás, a vagyon, a tőke, a pénzügyi helyzet, valamint a megtérülések Pénzügyi‐gazdasági elemzés: 1 / 26 vizsgálatát foglalja magában. Az átfogó elemzés egyben a célirányos, részletes elemzések kiindulási alapját is jelenti. A belső érdekeltségi rendszer kialakításának, működésének segítése: Az elemzés segít az egyéni és csoportérdekek feltárásában, a gazdasági cselekvés motivációinak mozgató rugóinak hasznosításában, az ennek megfelelő felelősségi, érdekeltségi központok kialakításában. Az elemzés eredményeinek hasznosítása elsősorban a különböző vezetési szintek feladata. 2, AZ ÖSSZEHASONLÍTÁS ÉS A TÉNYEZŐKRE BONTÁSALKALMAZÁSI LEHETŐSÉGEI A GAZDASÁGI ELEMZÉSEKBEN Összehasonlítás: Az elemző munkában általános és nélkülözhetetlen

módszer az összehasonlítás. A gazdasági jelenségek ugyanis önmagukban nem, vagy nem kielégítően vizsgálhatók. Összehasonlítás segítségével többek között értékítéletet alkothatunk a vállalati újratermelési folyamatról, a vállalati gazdálkodást befolyásoló tényezők hatásainak irányáról, intenzitásáról és mértékéről, a gazdasági folyamatok mennyiségi és minőségi jellegű kapcsolatairól. Az összehasonlítás, bár egyszerű módszernek tűnik, mégis rendkívül sok hibaforrással, buktatóval terhelt. Statisztikai ismereteink alapján már tudjuk, hogy az adatok összehasonlításakor fontos az összehasonlítási alap helyes megválasztása, valamint meg kell győződnünk arról, hogy az adatok valóban összehasonlíthatók‐e. Az összehasonlításnál csak azonos módszerrel és tartalommal kiszámított adatokat használhatunk fel. Az összehasonlíthatóság biztosítása érdekében az adatokból minden olyan tényezőt ki

kell szűrnünk, amely torzíthatja az összehasonlítást, és ezzel a helyes következtetések levonását. A torzító tényezők kiszűrésének néhány módja: A) Azonos árakon történő értékelés Az elvégzendő korrekciók között kiemelkedően fontos az inflatorikus hatások kiszűrése árkorrekcióval és a segítségével számított árindexszel. Az egyes vállalatoknál az árindex megállapítása is alapvetően árkorrekcióval történhet, mivel a nemzetgazdasági statisztikai adatok az adott vállalatra nem értelmezhetők. B) Egységre vetítés Ezzel a módszerrel különböző hozammutatókat kapacitásegységre, termelő‐berendezésre, termőterületre, létszámra stb. vetítünk Így a kapacitásváltozás hatását tudjuk kiszűrni A módszer elsősorban az átlag jellegű, és a termelékenységi mutatók számításánál használatos. C) Egymásra vetítés Az összehasonlítandó (tény) adatot az összehasonlítási alap szintjére (terv vagy

bázisszint) számítjuk át. Például termelékenységi vizsgálatoknál előfordulhat, hogy az összehasonlított időszakok hossza eltér egymástól. Ez esetben ennek megfelelően kell a termelést illetve a termelékenységi mutatót korrigálni. D) Egyenérték‐számítás (azonos tartalmú egységre számítás) Pénzügyi‐gazdasági elemzés: 2 / 26 2 A módszert naturális mennyiségek dinamikus vizsgálatánál alkalmazzák, ugyanis az egyenértékek kevesebb torzító tényezőt tartalmazhatnak, mint az értékmutatók. Tulajdonképpen termékeket, hozamokat hozunk így „közös nevezőre” valamilyen ekvivalens vezértermékben, energia‐egyenértékben, mértékegységben. Terv‐összehasonlításnál választ kapunk arra, hogy a ténylegesen elért eredmények hogyan alakultak a tervhez képest. A gazdasági folyamatoknál sok tényező normalizálható A tényleges és norma szerinti adatok összehasonlítása az operatív irányítás számára

szolgáltat hasznos információkat. A terv‐összehasonlítás viszonyszámait teljesítmény viszonyszámoknak nevezzük. A teljesítmény viszonyszámokkal Gazdaságstatisztika tantárgy keretében már találkozhattunk, itt csak ismétlésként hivatkozunk rájuk: Tervfeladat viszonyszám: Vtf  Tervteljesítési viszonyszám aterv (%) abázis A két teljesítmény viszonyszám összefüggése: Vtt  atény aterv (%) Vtf  Vtt  Vd Időbeni összehasonlításnál a gazdasági jelenségek változására, fejlődésére kapunk választ. Az időbeni összehasonlítást kombinálhatjuk, a vizsgált sokaság szerkezetének vizsgálatával, és a jelenségre ható tényezők alakulásának vizsgálatával is. Területi összehasonlításnál az érdekeltség alapján elhatárolt gazdálkodó egységeket, hasonlíthatjuk össze, melyek elsősorban a belső tartalékok feltárását segítik elő. Összehasonlítást végezhetünk azonos feltételekkel rendelkező

vállalattal, mely a lehetőségek kihasználásának mértékére adhat választ, feltárva az eltérések okait is. Ha az összehasonlítást kiemelkedő eredményeket produkáló vállalattal végezzük el, akkor a gazdálkodás színvonalának megítéléséhez kapunk támpontokat. Az eredmények elemzése, az okok feltárása előreviheti a vállalati gazdálkodást. A területi összehasonlítást elvégezhetjük megyei, regionális, országos és nemzetközi adatok alapján is. Tényezőkre bontás: A gazdasági elemzéseknél a vizsgált jelenségek különböző, eltérő irányú, más‐más intenzitású összetevők hatásait egyesítik. Ezek a tényezők a vizsgált hatást illetően oksági vagy sztochasztikus tényezőkként jelennek meg. Az elemzés egyik fontos célja a vállalati újratermelési folyamat tényezőinek kutatása. A felbontás mélységét mindig az elemzési feladat jellege határozza meg. Ilyenkor a cél a döntések megalapozásához szükséges

információk birtokbavétele. Ilyenkor célszerű e lépésenkénti felbontás, tehát mindig a közvetlen okokat, tényezőket tárjuk fel, ez megkímél bennünket a lényegtelen tényezőkkel való bajlódástól, a feleslegesen végzett munkától. A felbontás változatait, sorrendjét mindig az összes lényeges feltétel és összefüggés szem előtt tartásával kell megállapítanunk. A tényezőkre bontásnál ügyelnünk kell a felbontott tényezők szakszerű, logikus illeszkedésére. Ehhez az elemzést végzőnek megfelelő közgazdasági, szakmai ismerettel kell rendelkeznie. A felbontás mindig összehasonlítással, értékeléssel, a tényezők közötti szelektálással párhuzamosan folyik. A felbontást leggyakrabban abszolút számok és indexek segítségével végezzük. Pénzügyi‐gazdasági elemzés: 3 / 26 3 A tényezőkre bontás egyik sajátos módszere a láncbehelyettesítés, amely a szorzatként képezhető tényezők elemzésére

használható. E módszerrel meg tudjuk határozni, hogy az eltéréshez milyen mértékben járult hozzá az egyes tényezők változása. Az elemzés során a vizsgált tényezőket egyenként, láncszerűen kapcsoljuk egymáshoz, kimutatva azok számszerű hatását. 3, A GAZDASÁGI KALKULÁCIÓALKALMAZÁSI LEHETŐSÉGEI A GAZDASÁGI ELEMZÉSEKBEN A vállalati döntések előkészítése, megalapozása Hosszú távú döntéseknél elsődleges feladat a fejlesztés, előrehaladás koncepciójának megállapítása, a fejlesztés módjainak, eszközeinek, forrásainak, ütemének, várható eredményeinek felvázolása. Rövid távú döntéseknél a környezeti (pld. Piaci) hatások felismerése szükséges, ezen döntések előkészítése gazdasági kalkulációkkal, statisztikai módszerekkel történhet. A leíró elemzésnél a tények és a változatok közötti összefüggések vizsgálata dominál, a döntés‐előkészítő elemzésnél a rövid és hosszú távú

hatások felmérése, gazdasági kalkulációk végzése. Fejlesztések előtt gazdasági kalkulációt alkalmazhatunk, a fejlesztések hatását vizsgáljuk a költségekre és az eredményre. A fejlesztési döntéseket előkészítő elemzések során vizsgálnunk kell, hogy hogyan befolyásolja a döntés a vállalkozás eredményét. A döntés hatását az eredményre a gazdasági kalkuláció segítségével számszerűsíthetjük. A fejlesztési döntéseket előkészítő kalkulációk lehetséges sémája az ún. Á‐K‐F struktúra, ahol a fejlesztések gazdasági (költség) kihatásait vezetjük végig az árbevételtől az eredményig a következő módon: A termék‐ vagy technológiafejlesztési döntés várható hatása (e Ft‐ban): 1. Értékesítés nettó árbevételére 2. Értékesítés közvetlenül elszámolható költségeire 3. Bruttó eredményre (fedezeti összegre) 4. Értékesítés közvetett költségeire 5. Egyéb bevételekre és

ráfordításokra 6. Üzemi (üzleti) tevékenység eredményére 7. Pénzügyi műveletek eredményére 8. Szokásos vállalkozási eredményre 9. Rendkívüli eredményre 10. Adózás előtti eredményre (1 – 2) (3 – 4 ± 5) (6 ± 7) (8 ± 9) A gazdasági kalkuláció a fejlesztési döntések előkészítésének nélkülözhetetlen eszköze, de önmagában nem elegendő a döntéshez, hiszen nem tartalmaz olyan fontos tényezőket, mint a befektetés megtérülési ideje, a működés gazdaságosságának, hatékonyságának alakulása stb. Ezért a kalkulációt ki kell egészíteni a vállalkozás által fontosnak tartott, jelentős összefüggéseket kifejező mutatószámokkal is. A gazdasági kalkuláció elvégzésének sorrendje: 1.) Felvázoljuk a termék eredményfelbontását 2.) A fejlesztések erre külön‐külön milyen hatást gyakorolnak 3.) A fejlesztés összességében hogyan hat, érdemes‐e fejleszteni 4.) Melyiket érdemes választani a fejlesztések

közül Pénzügyi‐gazdasági elemzés: 4 / 26 4 4, A MUNKAERŐ‐ ÉS BÉRGAZDÁLKODÁS ELEMZÉSÉNEK ESZKÖZEI A munkaerő‐gazdálkodás elemzésénél a létszám nagyságát és összetételét, a munkaidő‐ kihasználást, valamint a munkaerő és a termelés kapcsolatát fontos megvizsgálni A munkaerő‐felhasználási mutató a dolgozói létszám arányát fejezi ki %‐osan. Munkaerő - felhasználási mutató (%)  átlagos dolgozói létszám átlagos állományi létszám A munkaerő‐kihasználás mutatója azt fejezi ki, hogy hogyan alakulnak az egész napos távollétek a vállalkozásnál. Munkaerő - kihasználá s (%)  teljesítet t napok száma törvényes napok száma A munkaidő‐kihasználás mutatója a tört napi távollétek arányát fejezi ki. Csak ott nézhető, ahol ez technikailag megoldott, pld. kártyás rendszer méri percre pontosan a munkaidő kihasználását. munkanap átlagos hossza munkanap tényleges hossza teljesített

órák száma (túlórák nélkül) A munkanap átlagos hossza (óra)  teljesített napok száma Munkaidő - kihasználá si mutató (%)  A bérgazdálkodás (átlagbérek, bérköltség‐nagysága, aránya, bérarányok a dolgozók között, munkatermelékenység, a bérfelhasználás gazdaságosságának vizsgálata) leggyakrabban használt elemzési mutatói: átlagbér mutatók, bérarányok a foglalkoztatói csoportok között, a munka termelékenységének elemzése, a bérfelhasználás gazdaságosságának vizsgálata. Az átlagbérmutatók (1 órára jutó törzsbér, 1 órára jutó összes bér, 1 napi összes bér, 1 havi összes bér, éves átlagbér) változását és a változásra ható tényezők hatását standardizálással vizsgálhatjuk. A munka termelékenységének elemzése a munkaráfordítás termelésre gyakorolt hatását vizsgálja. A leggyakrabban a nettó termelési értéket, vagy a hozzáadott értéket viszonyítják a foglalkoztatottak

számához, vagy a munkaórához. Ezeknek a mutatóknak nincs abszolút értékben jelentősége (nincs megadva hogy pld. 30‐50% közötti a jó érték), hiszen minden tényezőnél más és más. Időben másokkal összehasonlítva kapunk általuk hasznos információt. nettó termelési érték foglalkozt atottak száma hozzáadott érték Egy órára jutó termelés  teljesített munkaóra Egy foglalkozt atottra jutó termelés  A bérfelhasználás gazdaságosságának vizsgálata arra keresi a választ, hogy a felhasznált bérköltség miként viszonyul a termelési érték, illetve az árbevétel alakulásához. A bérhányad azt fejezi ki, hogy a felhasznált bér hány százalékát teszi ki az előállított termelési értéknek. Bérhányad (%)  tényleges bérköltség tényleges termelési érték A bér igényességi mutató (=bérköltség‐hányad) a bérköltség és az összes költség arányát mutatja. Pénzügyi‐gazdasági elemzés: 5 / 26 5

Bérigényesség (%)  bérköltség összes költség A személyi jellegű ráfordítások aránya a vállalkozási tevékenység munkaigényességét mutatja. Következtethetünk belőle a cég munkaerő összetételére, képzettségére is Személyi jellegü ráfordítások aránya (%)  személyi jellegü ráfordítások nettó árbevétel A mutatót felbonthatjuk a bérszint és a munkatermelékenység szorzatára. 6 személyi jellegü ráfordítások foglalkoztatottak létszáma Személyi jellegü ráfordítások aránya (%)  x foglalkoztatottak létszáma nettó árbevétel Mivel a termelés ráfordításainak másik nagy hányadát az anyagjellegű ráfordítások adják, ezért célszerű a személyi jellegű ráfordítások arányával párhuzamosan megvizsgálni az anyagjellegű ráfordítások arányát is. Anyagjellegü ráfordítások aránya (%)  5, A TERMELÉS anyagjellegü ráfordítások nettó árbevétel SZÁMBAVÉTELE MIKRO‐ ÉS

MAKROSZINTEN, A LEGFONTOSABB ÉRTÉKKATEGÓRIÁK MEGHATÁROZÁSA, A VOLUMENVÁLTOZÁS MÉRÉSE A GAZDASÁGBAN A termelés alakulásának elemzéséhez a termelés számbavétele az első lépés, amely történhet természetes mértékegységben, értékben vagy munkaegységben. A termelő‐szolgáltató vállalkozások az elsődleges természetes mértékegységben való számbavétel után általában az értékben való összesítést alkalmazzák. Ezután célszerű elvégezni a termelési érték időszakonkénti összehasonlítását és a változások okainak vizsgálatát. A termelés számbavétele A termelés nagyságának mérése többféle mértékegységben történhet: természetes mértékegységben (csak kész‐ vagy félkész termékekre), értékben (a leggyakoribb) és munkamértékegységben (normaóra). Az értékben történő számbavétel történhet bruttó és nettó típusú termelési érték mutatókkal. A legfontosabb termelési érték kategóriák:

‐ Bruttó termelés (bruttó kibocsátás) ‐ Bruttó hozzáadott érték ‐ Nettó hozzáadott érték (nettó termelési érték) Bruttó termelés (BT) alatt egy meghatározott időtartam alatti összes termelési értéket értjük. A piacon realizált termelés mellett a bruttó termelés részeként számoljuk el olyan tevékenységek eredményét is, amelyek nem kerülnek piacra. Számítása szerint a nettó árbevétel és az aktivált saját teljesítmények (saját termelésű készletek állományváltozása és a saját előállítású eszközök aktivált értéke együtt) összege, kereskedelmi tevékenységnél csökkentve az ELÁBÉ‐val (eladott áruk beszerzési értéke), illetve egyéb szolgáltató tevékenységeknél a közvetített szolgáltatások értékével is. A nettó árbevételt mindig alapáron vesszük figyelembe, ami tartalmazza az ártámogatásokat, de nem tartalmazza a fogyasztási adókat és az általános forgalmi adót. A fogyasztási és

általános forgalmi adóval növelt, és az ártámogatásokkal csökkentett alapárat piaci árnak nevezzük. Az aktivált saját teljesítményeket azonban csak önköltségi áron (előállítási költség) tudjuk figyelembe venni. Értékesítés nettó árbevétele – ELÁBÉ, – közvetített szolgáltatások Pénzügyi‐gazdasági elemzés: 6 / 26 + Saját előállítású eszközök aktivált értéke ± Saját termelésű készletek állományváltozása Bruttó termelési érték A bruttó termelés a gazdasági egység saját tevékenységének értéke mellett az előző termelési fázisokból átvitt értéket is tartalmazza, amelyet folyó termelőfelhasználásnak (FTF) nevezünk. A termelőfelhasználás (más néven termelőfogyasztás) azon javak és szolgáltatások összes értéke, amelyeket a termelőfolyamat vagy átalakít, vagy teljes mértékben elhasznál. Ide tartoznak a nyersanyagok és félkész termékek, amelyek a fizikai átalakítás során

belekerülnek a termékkibocsátásba, valamint olyan késztermékek és szolgáltatások, amelyek fizikai valóságukban nem mennek át a termelés végeredményébe, de felhasználásuk elősegíti a termelési folyamatot (fűtőanyag, irodaszer, tisztítószer, hatósági díjak, postaköltség stb.) A termelőfelhasználás értékelése piaci áron történik. Ezek levonásával kapjuk azt a termelés‐részt, amelyet az adott gazdasági egység állított elő. Az így kapott ún fél‐nettó termelési értéket bruttó hozzáadott értéknek (BHÉ) nevezzük. Bruttó termelési érték – Termeléshez felhasznált termék és szolgáltatás értéke Bruttó hozzáadott érték A vállalkozásokban a BHÉ a fedezete a termelési tényezők hozamának: így az amortizációnak (termelőeszközök), a munkavállalói jövedelmeknek (munkaerő), a bérleti díjnak (bérelt föld és egyéb termelési eszköz), és a vállalkozási jövedelemnek. Ezen kívül a bruttó

hozzáadott érték a GDP vállalkozási szintű megfelelője. A nettó termelési érték (NTÉ) más néven nettó hozzáadott érték a bruttó hozzáadott érték értékcsökkenési leírással (amortizációval) csökkentett értéke. Jól tükrözi a vállalkozások tényleges teljesítményét, ugyanis megközelítően a létrehozott új értéket mutatja. A gazdasági elemzésben különösen a hatékonyság‐vizsgálatoknál használatos. Bruttó hozzáadott érték – Értékcsökkenési leírás Nettó termelési érték További specialitással bírnak egyes szolgáltató tevékenységet végző gazdasági egységek: A kereskedelmi tevékenységet végző vállalkozások esetében a bruttó kibocsátás és a termelőfogyasztás különbsége az árrés, amely tulajdonképpen az eladott áruk értékesítési és beszerzési összegének (ELÁBÉ) különbsége. A bruttó kibocsátás ezen túlmenően tartalmazza az alaptevékenység körébe sorolt más szolgáltatások

(kölcsönzés, raktározás, vendéglátó szolgáltatás) értékét, továbbá egyéb tevékenységből eredő bevételeket (pl. bizományosi értékesítés jutaléka) A kereskedelmi bankok esetében az „újérték‐termelés” alapvetően a kamatrésből és a különböző bankszolgáltatásokért elszámolt díjakból tevődik össze. A jegybank esetében a bank ráfordításainak összegét tekintik a bank „teljesítményének”. A nem piaci jellegű szolgáltatást végző vállalatok esetén (pl. egészségügyi intézmények, múzeumok, sportintézmények stb.) a bevétel olyan alacsony, hogy az nem fejezi ki a szolgáltatás hasznosságát Ezért itt is a termelés értékét a ráfordítások értékével veszik azonosnak, ami magába foglalja a munkabéreket, azok közterheit, a felhasznált anyagok, energia és szolgáltatások értékét, valamint az állóeszközök értékcsökkenését. A termelési érték mutatók számításával már a Gazdaságstatisztika

tantárgy keretében megismerkedtünk, most emlékeztetőül nézzük egy példát. Egy ipari tevékenységet folytató kft. adott tárgyévi adatait (adatok millió Ft‐ban): Telephely Termelés Pénzügyi‐gazdasági elemzés: 7 / 26 Továbbfelhasználás Értékesítés 7 Önköltségen A B C 100 180 220 alapáron 74 144 ‐ Más vállalat részére végzett ipari szolgáltatás 14 A saját kivitelezésű tárgyi eszköz aktivált értéke 8 Anyagköltség Egyéb anyagjellegű szolgáltatás 38 Értékcsökkenési leírás 36 30 204 42 38 236 142 20 Az értékesítés nettó árbevétele = 42 + 38 + 236 + 14 = 330 millió Ft A saját termelésű készletek állományváltozása: A: 100 – (74 + 36) = – 10 B: 180 – (144 + 30) = + 6 = + 16 C: 220 – 204 Állományváltozás: + 12 millió Ft A kft. bruttó termelési értéke = 330 + 12 + 8 = 350 millió Ft A kft. bruttó hozzáadott értéke = 350 – 142 – 38 = 170 millió Ft A kft. nettó termelési

értéke = 170 – 20 = 150 millió Ft 6, A JÖVEDELMEZŐSÉG ELEMZÉSI ESZKÖZEI A jövedelmezőség és a hatékonyság nem szinonim fogalmak. Egy gazdaságilag hatékony tevékenység még nem biztos, hogy jövedelmező is, és egy kevésbé hatékony vállalkozás is lehet jövedelmező. A jövedelmezőséget az eredménykimutatásban szereplő eredménykategóriák elemzésével vizsgálhatjuk. A jövedelmezőségi mutatók a vállalkozás működésének eredményességét fejezik ki. Az elemzés során az egyes eredménykategóriákat (üzemi tevékenység eredménye, szokásos vállalkozási eredmény, adózás előtti eredmény, adózott eredmény, mérleg szerinti eredmény) valamilyen vetítési alaphoz (erőforrás, árbevétel, költségráfordítás stb.) viszonyítják, szemléltetve ezzel az eredmény létrehozásában közreműködő tényezők hozamát. Mint ahogy már említettük, az üzemi tevékenység eredménye a vállalkozás alaptevékenységéből, vagyis

működéséből származó jövedelmet mutatja, míg az adózás előtti eredmény tartalmazza azokat az összetevőket is, melyek kívül esnek a szokásos alaptevékenységen, így a pénzügyi műveletek eredményét és a rendkívüli eredményt is. Az eredménykategória kiválasztásánál fontos szempont, hogy kik számára készül a vizsgálat. Befektetők számára a legfontosabb eredménykategória az adózott eredmény. Ha a jövedelmezőségek összehasonlítása a cél, akkor a különböző adókulcsok kiküszöbölésére inkább az adózás előtti eredményt használjuk. 7, A VAGYONI HELYZET ELEMZÉSI ESZKÖZEI A vállalkozás vagyonán a vállalkozás által birtokolt anyagi javak és velük kapcsolatos jogok összességét értjük. A vállalkozói vagyon tehát a vállalkozásnál rendelkezésére álló javak és a velük kapcsolatos jogok összessége, a vállalkozási tevékenység folytatásának elengedhetetlen feltétele, eleme. A vagyon konkrét

megjelenési formái az eszközök Pénzügyi‐gazdasági elemzés: 8 / 26 8 A vállalkozás vagyonát a mérleg szemlélteti, amely egyfelől tükrözi, hogy a vállalkozás vagyona milyen eszközökben testesül meg, másrészről megmutatja az eszközök finanszírozási forrásait. A vagyon konkrét megjelenési formái az eszközök, a források pedig az eszközök finanszírozásához szükséges vagyon eredetét, származását szemléltetik. A mérlegben eszközként kell kimutatni a vállalkozó rendelkezésére, használatára bocsátott, e működést szolgáló:  befektetett eszközöket;  forgóeszközöket, továbbá  az aktív időbeli elhatárolásokat. Az eszközök besorolása a befektetett eszközök vagy a forgóeszközök közé mindig a vállalkozó feladata, mivel azoknak a tevékenységben betöltött szerepét, rendeltetését, várható használati idejét a vállalkozó ismeri a legjobban. A Sztv szerint, az eszközök minősítésének fő

kritériuma a használati idő. Azokat az eszközöket, melyek a vállalkozó tevékenységét tartósan, egy éven túl szolgálják a befektetett eszközök közé, illetve amelyek egy éven belül felhasználásra kerülnek a vállalkozás működése során, a forgóeszközök csoportjába kell besorolni. A gyakorlatban a vállalkozás összes eszközét, vagyis a mérlegfőösszegét bruttó vagyonnak, a saját forrással finanszírozott eszközöket pedig nettó vagyonnak nevezzük. A mérlegben a források fő csoportjai a következők:  saját tőke;  céltartalékok;  kötelezettségek;  passzív időbeli elhatárolások. A források oldalon attól függően, hogy honnan származik a vállalkozás vagyona két tőkeelemet különböztethetünk meg, a saját tőkét és az idegen tőkét. A saját tőke az a tőkeelem, amelyet a tulajdonosok bocsátanak a vállalkozás rendelkezésére, véglegesen időmegkötés nélkül, vagy amelyet a tulajdonosok az adózott

eredményből hagynak a vállalkozásnál. Az idegen tőke a vállalkozás külső finanszírozási forrása, csak átmenetileg, meghatározott ideig áll a vállalkozás rendelkezésére. A gyakorlatban a kötelezettségek állományát jelenti, esetlegesen növelve a céltartalékokkal és/vagy a passzív időbeli elhatárolásokkal. Más megközelítésben idegen forrás mindaz, amelyet nem a tulajdonosok bocsátottak a vállalkozás rendelkezésére, vagyis a saját tőkén kívüli források. A hazai gyakorlat idegen forráson a kötelezettségeket érti A vállalkozás működőképessége szempontjából fontos, hogy a rövidtávon felmerült kötelezettségeit milyen módon, milyen erőforrásokkal (eszközökkel) tudja teljesíteni. Ezt fejezi ki a forgótőke (working capital), amely a forgóeszközök és a rövid lejáratú kötelezettségek különbsége. Tehát elsősorban a vállalkozás fizetőképességére utal, a vállalkozás szabad mozgásterét fejezi ki a

fizetések terén. Más megközelítésben a tartós forrásokkal finanszírozott forgóeszköz‐állományt jelenti A gazdasági nyelv a forgótőkét gyakran – az angol fordításból kiindulva – tévesen működő tőkeként értelmezi. A működő tőke azonban a befektetett eszközök forgótőkével növelt állományát jelenti (vagyis a tartósan a működésbe fektetett, arra fordított eszközállományt (vagyont). A forrásoldalról közelítve a működőtőke tehát a tulajdonosok által tartósan befektetett és a hosszú lejáratú (és hátrasorolt) kötelezettségek összessége. Pénzügyi‐gazdasági elemzés: 9 / 26 9 Forgótőke Befektetett eszközök Forgóeszközök Saját tőke + hosszú lejáratú és hátrasorolt kötelezettségek Működőtőke A fontosabb vagyon- és tőkeelemek Rövid lejáratú kötelezettségek A fontosabb vagyon‐ és tőkeelemek A vagyoni helyzet elemzésekor a vállalkozás mérlegének struktúráját, az egyes

eszköz‐ és forráscsoportok arányait, összetételét és azok változását vizsgáljuk. Az elemzés során vizsgálhatjuk az eszközök (egyes eszközcsoportok) állományának változását, valamint a vagyon‐ és tőkestruktúra változását. Az eszközök állományának változása Az eszközök, ezen belül az egyes eszközcsoportok állományának változása fontos a cég hosszú távú eredményes működése szempontjából. A változást elsősorban időben vizsgálhatjuk, dinamikus (lánc‐ és bázis‐) viszonyszámok segítségével. Az időbeli összehasonlításhoz célszerű legalább 5 év adatait összevetni, ugyanis kevesebb adatból nem tudunk tendenciaszerű következtetést levonni. A tendenciaszerű értékeléshez célszerű az analitikus trendszámítást alkalmazni. A gazdálkodás hatékonysága szempontjából fontos, hogy az árbevétel mennyire van összhangban az egyes eszközkategóriák állományával (pl. a tárgyi eszközök vagy

készletek és az árbevétel kapcsolata) Az elemzést a korreláció‐ és regresszió‐számítás segítségével végezhetjük el. A vagyon változásának vizsgálata, a változást előidéző okok feltárása is a vagyoni helyzet elemzésének tárgya. Vagyon‐ és tőkestruktúra vizsgálata A vagyon‐ és tőkestruktúra vizsgálatát végezhetjük vertikálisan vagy horizontálisan. Vertikális elemzéskor a mérlegnek csak az eszköz, illetve csak a forrás oldalán található adatokból képezünk megoszlási viszonyszámokat. Ezek alapján megállapíthatjuk a vállalkozás vagyonának szerkezetét, illetve az abban bekövetkezett változásokat (amennyiben több év adatait vesszük figyelembe). A vagyon összetételének vizsgálata arra irányul, hogy az összvagyonon belül milyen arányt képviselnek az egyes eszköz‐ és forráscsoportok. Az eszközök összetételéből következtethetünk a vállalkozás stabilitására, rugalmasságára, de a tevékenység

típusára is (Egy termelő vállalatnál ugyanis a befektetett eszközök nagyobb arányt képviselnek, mint egy kereskedelmi vagy szolgáltató tevékenységet folytató vállalkozásnál.), így az értékeléskor mindig figyelembe kell venni a vállalkozás tevékenységét. A források összetételéből következtethetünk a vállalkozás tőkeerősségére, életképességére, idegentőke‐függőségére. Az eszköz‐ és forrásstruktúra vizsgálatán túl azt is meg kell vizsgálni, hogy mennyiben illeszkedik a Pénzügyi‐gazdasági elemzés: 10 / 26 10 vagyon eredete annak megjelenési formáihoz, illetve a forgóeszközöket rövid vagy hosszú lejáratú kötelezettségekből finanszírozták‐e. Az egyes eszköz‐ és forráscsoportok összetételének elemzéséhez az „A” mérlegséma használható könnyebben. Horizontális elemzéskor a mérleg két oldalán szereplő adatokból számítunk viszonyszámokat. Ha a mérleg forrásait viszonyítjuk az

eszközökhöz, akkor az eszközállomány forrásokkal való lefedettségét, az eszközök forrásigényességét vizsgálhatjuk, fordítva pedig a források fedezettségét, illetve eszközigényességét vizsgálhatjuk. Különösen fontos szerepe van a horizontális mutatóknak a pénzügyi helyzet elemzésénél. A gyakorlatban használt fontosabb vagyon‐ és tőkestruktúra mutatók a következők: ‐ Befektetett eszközök aránya: megmutatja, hogy a tartósan lekötött, befektetett eszközök mekkora hányadát teszik ki a vállalkozás vagyonának. Értékelése függ a vállalkozás tevékenységétől A termelő tevékenység általában magas befektetett eszköz igénnyel jár, míg a szolgáltató és kereskedelmi tevékenység inkább forgóeszköz‐igényes. A befektetett és forgóeszközök aránya általában 30 – 70 % között mozog a különböző tevékenységtípusoktól függően. Befektetett eszközök aránya (%) = befektetet t eszközök összes

eszköz ‐ Forgóeszközök aránya: megmutatja, hogy a rövidtávon befektetett eszközök mekkora hányadát teszik ki a vállalkozás vagyonának. Értékelése a fenti okok miatt függ a vállalkozás tevékenységétől Forgóeszközök aránya (%) = forgóeszkö zök összes eszköz Ahol jelentős a befektetett eszközök állománya, ott fontos külön vizsgálni a tárgyieszköz‐állományt. ‐ Tárgyieszköz‐intenzitás: megmutatja, hogy az eszközökön belül mekkora hányadot képviselnek a több éven keresztül használatos tárgyi eszközök. Ha túl magas értékeket kapunk, akkor az értékcsökkenésből (amortizáció) eredő fix költség jelentős terhet okozhat a vállalkozásnak, ami a vállalkozási eredményt jelentősen csökkentheti. Tárgyieszköz‐intenzitás (%) = tárgyi eszközök tárgyi eszközök  forgóeszkö zök ‐ Tárgyi eszközök elhasználódása: a tárgyi eszközök állagára ad számszerű választ. Kedvező, ha értéke

minél közelebb van a 100 %‐hoz. Ha túl alacsony, akkor a fokozott meghibásodások miatt az üzemeltetési költségek jelentősen nőhetnek, ami előrevetíti a fejlesztések szükségességét a vállalkozásnál. (Megjegyzendő, hogy ha minden eszközünk vadonatúj, akkor a magas értékcsökkenés jelent költséget, így ez is csökkenti a jövedelmezőséget.) Tárgyi eszközök elhasználódása (%) = tárgyi eszközök nettó értéke tárgyi eszközök bruttó értéke ‐ Befektetett eszközök fedezete: megmutatja, hogy a tartósan lekötött, befektetett eszközök milyen arányban vannak lefedve saját forrásokkal. Vagyis a befektetett eszközök és a saját források összhangját vizsgálja. A vállalkozás számára ugyanis fontos, hogy a tartósan befektetett eszközeit tartós forrásokból finanszírozza. Ezért a mutató akkor kedvező, ha értéke a 100 %‐ot meghaladja Befektetett eszközök fedezete (%) = saját tőke befektett eszközök ‐

Tőkeerősség: a saját tőke és a forrásösszeg arányát fejezi ki, így a vagyoni helyzet egyik legfontosabb vertikális mutatója. A vállalkozás tőkeellátottságát mutatja, vagyis a tulajdonosi Pénzügyi‐gazdasági elemzés: 11 / 26 11 tőkerész arányát. Minél nagyobb az értéke, annál kevésbé idegenforrás‐függő a vállalkozás, azonban nagyságát befolyásolja a vállalkozási tevékenység típusa és formája is. Általános gyakorlat szerint az önálló vállalkozások esetében a minimálisan elvárt értéke 30 %, de leányvállalatok esetén ennél kisebb értékek is elfogadhatók, amennyiben a cég mögött tőkeerős anyavállalat áll. Tőkeerősség (%) = saját tőke összes forrás ‐ Idegen források aránya: megmutatja, hogy az idegen források (a gyakorlatban a kötelezettségek) mekkora arányt képviselnek az összes forráson belül. Egy vállalkozás esetében kedvező, ha a saját források a meghatározóak, így a mutató

értéke minél kisebb, annál jobb. A 70 %‐ot meghaladó érték már igen veszélyes, mert nagymértékű idegenforrás‐függőséget (eladósodást) mutat. Idegen források aránya (%) = i deg en forrás összes forrás ‐ Tőkefeszültség: megmutatja, hogy egységnyi saját tőkét mekkora idegen forrás terhel. Tulajdonképpen az előző két mutató összefoglalása, így azokat helyettesítheti az elemzések során. Ugyanis a mutató képes kifejezni, hogy mennyiben finanszírozza külső, kívülálló fél a vállalkozást a rendelkezésre bocsátott saját erőhöz képest. Bár a mutató értéke függ az adott ágazattól, tevékenységtől, általánosságban elmondható, hogy minél nagyobb, annál kockázatosabb, bizonytalanabb lehet egy vállalkozás helyzete (ugyanis egyre magasabbak az idegen tőke terhei), egyre nő a vállalkozás függősége hitelezőitől. (A mutató reciprokának is van közgazdasági tartalma, mellyel a pénzügyi helyzet elemzésénél

találkozunk.) Tőkefeszültség (%) = i deg en forrás saját tőke ‐ Tőkemultiplikátor: kifejezi, hogy egységnyi saját tőkével mekkora eszközállományt mozgat a vállalkozás. Valójában a tőkeigényesség reciproka A gyakorlat tőkeáttételi mutatónak is nevezi A tőkeáttétel a hitelből történő finanszírozás hatása a cég nyereségére: ha az eszközberuházás révén keletkező jövedelem meghaladja azt az összeget, amibe a kölcsön került, akkor a tulajdonosoknak hasznot hajt az eszközállomány kölcsönből finanszírozott növelése. Tehát a mutató növekvő értéke (vagyis a hitelből történő finanszírozás) növeli a tulajdonosok nyereségét. Minél kevesebb eszközt használ egy cég a forgalom bővítéséhez és minél több kölcsönt vesz igénybe az eszközök finanszírozásához, annál magasabb lesz a tulajdonosok számára képződő nyereség. Az összefüggéseket a jövedelmezőség elemzésénél részletezzük majd. Ezek

alapján kedvező, ha a mutató értéke minél nagyobb, de nem szabad figyelmen kívül hagyni a tőkeerősség mutatóval való kapcsolatát, vagyis optimálisan nem szabad meghaladnia a 333 %‐ot. Tőkeáttétel (%) = összes eszköz saját tőke ‐ Céltartalékok aránya: megmutatja, hogy a vállalkozás a következő év veszteségeire illetve jövőbeni költségeire milyen arányban képezett tartalékot az összes forráson belül. Minél kisebb az értéke, annál biztosabb, kockázatmentesebb, stabilabb a vállalkozás gazdálkodása. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a Szt. szerint bizonyos esetekben kötelező a céltartalék képzése Céltartalékok aránya (%) = céltartalé kok összes forrás ‐ Saját tőke növekedésének mértéke: a tárgyévi vagyongyarapodást fejezi ki a tulajdonosi tőkére vonatkozóan. Egy működő vállalkozás esetében ugyanis a saját tőke növekedésében meghatározó szerepe van a mérleg szerinti eredménynek (MSZE).

Ezek felhalmozva jelennek meg az eredménytartalékban. Így kedvező, ha a mutató minél nagyobb értéket mutat Ha negatív értéket Pénzügyi‐gazdasági elemzés: 12 / 26 12 vesz fel a mutató, az igen kedvezőtlen, mert vagyonvesztést jelez, amennyiben csökkent a tulajdonosi tőke értéke. Saját tőke növekedésének mértéke (%) = MSZE saját tőke ‐ Tőkenövekedési ráta: a tulajdonosi tőke gyarapodását fejezi ki a jegyzett tőkéhez viszonyítva. Vagyis az előző mutatótól eltérően hosszú távon vizsgálhatjuk, hogy a vállalkozás indulásakor jegyzett tőkét mennyivel sikerült gyarapítani az elmúlt időszak alatt. Tőkenövekedési ráta (%) = saját tőke jegyzett tőke 8, A PÉNZÜGYI HELYZET ELEMZÉSI MÓDSZEREI A pénzügyi helyzet elemzésének célja a vállalkozás pénzügyi pozíciójának, mozgáslehetőségeinek, fizetőképességének (likviditásának) bemutatása és értékelése, ugyanis eredményes gazdálkodás csak

kiegyensúlyozott pénzügyi helyzet esetén folytatható. Ezért a vállalkozás számára fontos a pénzfolyamatok zavartalanságának megteremtése, a várható pénzügyi nehézségek feltárása. Ehhez nyújt segítséget a pénzügyi elemzés. A jó vagyoni helyzet nem jelent automatikusan kedvező pénzügyi helyzetet is. A pénzügyi elemzés különösen fontos a hitelezőknek, hiszen a múltbeli adatok lehetővé teszik a jövőbeni pénzügyi teljesítőképesség becslését. A pénzügyi elemzés lehet statikus elemzés, amikor a pénzügyi helyzet egy adott időpontban ismert állapotát vizsgáljuk. Ekkor kizárólag a mérleg (esetleg az eredménykimutatás) adatait használjuk fel, feltételezve, hogy a múltban érvényesülő gazdálkodási folyamatok, feltételek a jövőben sem változnak lényegesen. Az elemzés lehet dinamikus elemzés, ekkor a fejlődést, a változást is vizsgáljuk, a folyamatos működésből származó eszköz‐ és forrásváltozások

mellett a pénzforgalmat és azok várható alakulását is figyelembe vesszük. Ehhez olyan adatokra is szükségünk van, amelyek a mérlegben és az eredménykimutatásban nem találhatók meg, ezért ezek az elemzések más információforrást is igényelnek (pl. cash flow kimutatást, tőkeforgalmi kimutatást) A pénzügyi helyzet elemzési eszközeinek megismerése előtt szükséges néhány fogalom tisztázása. Likviditás alatt olyan fizetőképességet értünk, amely biztosítja az esedékes fizetési kötelezettségek pontos teljesítését. A likviditási helyzet tehát rövid távon mutatja a vállalkozás pénzügyi stabilitását Likviditási probléma akkor keletkezik, ha a vállalkozás a tulajdonosok által rendelkezésre bocsátott tőkét tartós időtartamra, különféle vagyontárgyakban leköti, sőt azon felül is kötelezettségeket vállal, melyeket aztán nem tud határidőben kifizetni, mert nem tudja a lekötött eszközöket kellő időben pénzzé

tenni. Ezért a mérleg egyik aranyszabálya: hosszú élettartamú (lekötött) eszközöket ne finanszírozzunk rövid lejáratú kötelezettségekből. Likviditási zavar nyereséges gazdálkodás esetén is előfordulhat, és a veszteség nem feltétlenül okoz finanszírozási gondot. A túl magas likviditás és a tőkehiány is csökkentheti a jövedelmezőséget. A pénzügyi helyzet elemzésekor szükséges hosszú távon is megvizsgálni a vállalkozás fizetőképességét. A hosszú távú pénzügyi elemzéshez elsősorban az adósságállomány vizsgálata szükséges. Adósságállomány alatt a vállalkozás egy évnél hosszabb lejáratú kötelezettségeit értjük, tehát a hátrasorolt és a hosszú lejáratú kötelezettségek állományát. Mobilitás alatt a vállalkozás eszközeinek dologi formából pénzformába történő átalakulási sorrendiségét, sebességét értjük. A befektetett eszközök tartósan vannak lekötve, ezért immobilnak

Pénzügyi‐gazdasági elemzés: 13 / 26 13 tekinthetők. A forgóeszközökön belül az egyes csoportok eltérő sebességgel (időtartam alatt) tehetők pénzzé, ezért a forgóeszközökön belül megkülönböztetünk mobilizálható, mobil és likvid eszközöket. A készletek válthatók a legnehezebben pénzzé (azaz a legnagyobb veszteséggel), ezért a készletek állományát ugyan mobilizálható forgóeszköznek tekintjük, de funkciója miatt a befektetett eszközökkel együtt együttesen lekötött eszközöknek nevezzük. A követelések már viszonylag könnyebben pénzzé tehetők (viszonylag kis veszteséggel), így a követelések állományát mobil eszköznek tekintjük. A legkönnyebben és szinte veszteség nélkül az értékpapírok és a pénzeszközök állományát mobilizálhatjuk, ezért ezeket együttesen likvid eszközöknek nevezzük. Azonban még e két állománykategória között is van mobilitási különbség, ezért a likviditási

mérleg készítésénél likvid eszköz alatt csak a pénzeszközök állományát értjük. A pénzügyi helyzet elemzése likviditási mérleggel A rövid távú pénzügyi helyzet elemzésének egyik eszköze a likviditási mérleg, amellyel egy vállalkozás vagyonának megjelenése és eredete közötti egyensúly, illetve összhang meglétét vagy hiányát vizsgáljuk. 1 A mérleg baloldalán az eszközöket mobilitásuk, a jobboldalán a forrásokat pedig a lejárat időtartama szerint osztályozzuk. A likviditási mérlegben az eredeti vagyonmérleghez képest felcserélődik a sorrend: az eszközök oldalán a likvid eszközökből indulunk ki és jutunk el az immobil befektetett eszközökhöz, míg a forrásoldalon a már lejárt kötelezettségektől indulunk ki és jutunk el a vissza nem fizetendő saját tőkéhez. Az egyes osztályok (fokozatok) összehasonlítása révén megállapítható a likviditási többlet/hiány. A fokozatok száma szerint négy‐ és

többfokozatú (pl. hat) mérlegek készíthetők Likviditási mérleg . év Eszközök Források I. Likvid eszközök I. Azonnal esedékes kötelezettségek II. Mobil eszközök II. Rövid határidőn belül esedékes kötelezettségek III. Mobilizálható eszközök IV. Immobil eszközök III. Később esedékes kötelezettségek IV. Vissza nem fizetendő források Összesen Összesen A négyfokozatú likviditási mérleg sémája A négyfokozatú mérlegben az egyes fokozatokhoz tartozó vagyonrészek eszköz oldalon: 1 I. Likvid eszközök: Az azonnal rendelkezésre álló és szabadon felhasználható pénzeszközök. II. Mobil eszközök: A forgatási célú értékpapírok, a követelések és a bevételek aktív időbeli elhatárolása, vagyis a rövid időn belül pénzzé tehető eszközök. III. Mobilizálható eszközök: A készletek, melyek felszabadítása viszonylag hosszabb időt igényel. IV. Immobil eszközök: A befektetett eszközök és az

esetlegesen elfekvő készletek, melyek csak végső megoldásként vagy pénzzé egyáltalán nem tehetők, valamint a költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása és a halasztott ráfordítások. Adorján – Bába – Lukács – Mikáczó – Róth: Üzemgazdasági számvitel, 2005. 319 o Pénzügyi‐gazdasági elemzés: 14 / 26 14 Az egyes fokozatokhoz tartozó vagyonrészek forrás oldalon: I. Azonnal esedékes kötelezettségek: A likviditási mérleg fordulónapján már lejárt, de még ki nem egyenlített kötelezettségek. (Gyakorlatilag a 10 napon belül esedékes kötelezettségeket is ide soroljuk). II. Rövid határidőn belül esedékes kötelezettségek: Rendszeresen ismétlődő, egy évnél rövidebb idő alatt esedékes kötelezettségek és a költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása, valamint a céltartalékok. III. Később esedékes kötelezettségek: Rendszeresen, de egy évnél hosszabb idő alatt esedékessé

váló kötelezettségek, valamint a jövőbeni költségekre és a várható kötelezettségekre képezett céltartalékok, passzív időbeli elhatárolások állománya. IV. Vissza nem fizetendő források: A pénzkiáramlással egyáltalán nem járó vagyonrészek, amelyekkel a legkevésbé mobilizálható eszközök finanszírozása történik. Gyakorlatilag a saját tőke és a bevételek passzív időbeli elhatárolása valamint a halasztott bevételek tartoznak ide. A mérleg elemzésekor az egyes fokozatok értékeit állítjuk szembe egymással. Megkönnyíti az elemzést, ha az abszolút adatok helyett a mérlegben az egyes fokozatokhoz tartozó megoszlási viszonyszámokat kumulálva tüntetjük fel. Így az egyes fokozatok összhangja közvetlenül vizsgálható Pénzügyi egyensúly esetén az eszközök értéke a pénzzé válás csoportjai szerint nem térnek el az ugyanazon csoportba tartozó források összegétől. Egyensúlytalanság akkor áll fenn, ha egy vagy

több csoportban eltérnek az eszközök a forrásoktól. Az I fokozat összevetése az azonnali fizetőképességre mutat rá. Az I és II fokozat kumulált értékeinek szembeállításával a rövid távú fizetőképesség, míg az I‐III. fokozat kumulált értékeinek összevetésével a hosszabb távú fizetőképesség elemezhető. A pénzügyi helyzet elemzése mutatószámokkal A pénzügyi mutatószámok olyan értékmérők, melyek számokban kifejezve összesűrítik a rendelkezésükre álló információtömeget, hogy gyorsan és átfogóan vizsgálhassuk a vállalkozás pénzügyi helyzetét erejét, egyensúlyát. A mutatószámok lehetnek abszolút és relatív mutatók Az abszolút mutatók csak korlátozott jelentéstartalommal bírnak, míg a relatív mutatók könnyen alkalmazhatók összehasonlításokhoz is. Annak érdekében, hogy az elemzés során a lehető legkisebbre csökkentsük az információveszteséget, célszerű mutatószámrendszereket alkalmazni.

A mutatószámrendszerek fontos jellemzője, hogy a benne szereplő mutatószámok egymással összefüggenek, másrészt kiegészítik vagy értelmezik egymást. A pénzügyi helyzet elemzését célszerű rövid és hosszú távon is elvégezni. Rövid távú pénzügyi mutatók A rövid távú pénzügyi mutatókat szokás likviditási mutatóknak is nevezni, hiszen a rövid távú fizetőképesség (likviditás) mérésére, elemzésére használhatók. Ugyanis minden vállalkozás számára túlélési feltétel a fizetőkészség és –képesség folyamatos fenntartása. Ez rövid távon a rövid lejáratú kötelezettségek teljesítésének képességét jelenti. A fizetőképesség egyrészt függ a vállalat felé irányuló fizetési igényektől, másrészt a vállalat pénzzé konvertálható vagyonától. Az elemzés során használható legfontosabb likviditási mutatók: ‐ (Nettó) forgótőke (working capital): a forgóeszközök és a rövid lejáratú

kötelezettségek különbsége, így nem relatív mutatószám, de fontos jelzője a vállalkozás fizetőképességének, a vállalkozás szabad mozgásterét fejezi ki a fizetések terén. A nagyobb forgótőkével rendelkező vállalkozás ugyanis nagyobb valószínűséggel tud eleget tenni rövid lejáratú kötelezettségeinek (ami a hitelminősítés Pénzügyi‐gazdasági elemzés: 15 / 26 15 szempontjából is fontos). Vagyis a mutató értékének növekedése esetén csökken a rövid lejáratú kötelezettségek szerepe a forgóeszközök finanszírozásában, ami a pénzügyi egyensúly növekvő stabilitását fejezi ki. 2 Negatív értéke esetén a hosszú élettartamú eszközöket rövid lejáratú kötelezettségekből is finanszírozza a vállalkozás, ami a mérleg már említett fontos szabályának megszegése, így súlyos pénzügyi egyensúlytalanságra utal. Forgótőke = forgóeszközök – rövid lejáratú kötelezettségek ‐ Forgótőke

ellátottság: az előző mutató relatív változata, amennyiben a nettó forgótőke arányát fejezi ki a mérlegfőösszeghez viszonyítva. Így a forgótőke relatív nagyságát, illetve annak változását is jól nyomon tudjuk követni. A fentiek alapján a forgótőke ellátottság a hitelek elnyerésének egyik fontos szempontja, mutatója. Forgótőke ellátottság (%) = forgótőke összes eszköz ‐ Likviditási ráta (Likviditás III. fokozata): a forgótőke másik relatív változata, amennyiben a forgóeszközök és rövid lejáratú kötelezettségek különbsége helyett azok hányadosa. Kifejezi, hogy a forgóeszközök hány %‐át fedezik a rövid lejáratú kötelezettségeknek. A mutató optimális értéke általában 150‐200 % között van. Likviditási ráta (%) = forgóeszkö zök rövid lejáratú kötelezett ségek A következő három likviditási mutató a likviditási rátából indul ki. A likviditás szempontjából ugyanis nem mindegy, hogy

milyen a forgóeszközök összetétele, hiszen a likviditási mérlegben is láttuk, hogy az egyes forgóeszközcsoportok eltérő sebességgel tehetők pénzzé, mobilizálhatók. Így a mutatók képzésének alapja, hogy a forgóeszközök állományát fokozatosan csökkentjük az eszközök mobilitási sorrendjének megfelelően. ‐ Likviditási gyorsráta (Likviditás II. fokozata): kifejezi, hogy a legnehezebben mobilizálható forgóeszközök nélkül (azaz a készletek figyelmen kívül hagyásával) a maradék forgóeszközök (követelések, értékpapírok és pénzeszközök) hány %‐át fedezik a rövid lejáratú kötelezettségeknek. Elvárt, biztonságos értéke 100 %, bizonyos esetekben ennél alacsonyabb értékek is elfogadhatók, de a hitelintézetek a 150‐180 %‐os értéket tekintik a hitelnyújtás szempontjából ideálisnak. A mutatót %‐os és együtthatós formában is használják. Likviditási gyorsráta (%) = forgóeszkö zök  készletek

rövid lejáratú kötelezett ségek ‐ Pénzhányad mutató (Likviditás I. fokozata): kifejezi, hogy a likvid (könnyen pénzzé tehető) forgóeszközök mennyiben fedezik a rövid lejáratú kötelezettségeket. Gyakorlatilag a naprakész fizetőképességet mutatja, hiszen az értékpapírok és pénzeszközök szinte veszteség nélkül könnyen pénzzé tehetők. A mutató értéke minél jobban megközelíti a 100 %‐ot annál biztonságosabb, stabilabb a cég likviditása. Minimálisan elfogadható értéke 40‐60 % között mozog Pénzhányad mutató (%) = pénzeszköz ök  értékpapír ok rövid lejáratú kötelezett ségek ‐ Készpénz likviditás: a teljesen mobil (likvid) pénzeszközök összegét viszonyítja a rövid lejáratú kötelezettségekhez. Gyakorlatilag az azonnal esedékes kifizetések teljesítőképességét fejezi ki A mutató minimális értéke 20 %, hiszen általában egyszerre a rövid lejáratú kötelezettségeknek csak kis hányadát

kell kiegyenlíteni. Ráadásul a forgóeszközök túl nagy hányadának likvid formában való tartása jelentősen csökkentheti a jövedelmezőséget. 2 Otto H. Jacobs – Andreas Oestreicher: Mérlegelemzés, 2000 78 o Pénzügyi‐gazdasági elemzés: 16 / 26 16 Készpénz likviditás (%) = pénzeszköz ök rövid lejáratú kötelezett ségek ‐ Dinamikus likviditás: azt vizsgálja, hogy a vállalkozás üzemi (üzleti) tevékenységének eredménye milyen mértékben nyújt fedezetet a rövid lejáratú kötelezettségekre. Vagyis kifejezi, hogy a vállalkozás szokásos üzletmenetéből biztosított‐e megbízhatóan a rövid távú kötelezettségek kiegyenlítése. Ugyanis a mérleg csak statikus állapotot tükröz, tehát a likviditást is statikusan mutatja A fizetőképességet azonban nemcsak a vagyon nagysága és annak megfelelő összetétele biztosítja, hanem legalább olyan fontos háttér a vállalkozási eredmény megfelelő nagysága. A mutató

minimálisan elvárt értéke 50 % körül van. Dinamikus likviditás (%) = üzemi eredmény rövid lejáratú kötelezett ségek ‐ Szállítók fedezettsége: a vevőkövetelések egyensúlyát vizsgálja a szállítói kötelezettségekkel. Optimális esetben ugyanis egy vállalkozás a szállítói kötelezettségeit a befolyt vevőkövetelésekből egyenlíti ki. Így a mutató a pénzügyi pozíciót (egyensúlyt) és ezen keresztül a piaci erőhelyzetet is érzékelteti. Értéke kedvező, ha 100 % körül mozog Ha a mutató ettől jelentősen eltér (akár pozitív, akár negatív irányban), akkor fontos további elemzéseket végezni az eltérés okainak feltárására (pl. forgási sebességek vizsgálata). Szállítók fedezettsége (%) = vevőállomány szállítóállomány Hosszú távú pénzügyi mutatók A hosszú távú pénzügyi mutatók nemcsak a rövid lejáratú kötelezettségek pénzügyi teljesítőképességét vizsgálják, hanem az összes külső

forrás fedezetét, de különösen az adósságállománnyal kapcsolatos fizetőképességet. Adósságállomány alatt az egy évnél hosszabb távon igénybevett külső forrásokat, kötelezettségeket értjük (vagyis számvitelileg a hátrasorolt és hosszú lejáratú kötelezettségeket). A mutatók segítségével gyakorlatilag feltérképezhető a vállalkozás eladósodottsága. A fontosabb hosszú távú pénzügyi mutatók: ‐ Általános likviditás: a forgóeszközállomány arányát fejezi ki az összes kötelezettséghez képest. A mutató általánosan jellemzi a vállalkozás fizetőképességét, kifejezi, hogy egységnyi kötelezettség teljesítéséhez mennyi egy éven belül mobilizálható eszköz áll rendelkezésre. A mérleg egyensúlyára is következtethetünk belőle. A fenti megállapítások alapján a mutató minimálisan elvárt értéke 100 % körül van, azonban értékelése függ a kötelezettségek összetételétől. Ugyanis, ha a

vállalkozás rendelkezik hosszú lejáratú (és/vagy hátrasorolt) kötelezettségállománnyal is, akkor optimális a 100 %, vagy annál kissé nagyobb érték (az összetétel függvényében). Ha azonban a vállalkozás összes kötelezettsége rövid lejáratú, akkor csak a 100 %‐ot lényegesen meghaladó értékek (150‐200 %) optimálisak (Ekkor ugyanis a mutató számszakilag megegyezik a likviditási rátával). Általános likviditás (%) = forgóeszközök kötelezettségek ‐ Eladósodottság mértéke: megmutatja a kötelezettségek és a saját források arányát. Gyakorlatilag a tőkefeszültség mutatója, értékelése is hasonlóan történik. Financiális megközelítésben tehát a külső források és a saját források arányát mutatja. Eladósodottság mértéke (%) = Pénzügyi‐gazdasági elemzés: 17 / 26 kötelezett ségek saját tőke 17 ‐ Eladósodottság foka: kifejezi, hogy az eszközállomány milyen mértékben van megterhelve

kötelezettségvállalással. Gyakorlatilag az idegen források aránya, pénzügyi szempontból a külső finanszírozás arányát mutatja. Értékelésénél is a korábban tanultaknak megfelelően járunk el Eladósodottság foka (%) = kötelezett ségek összes eszköz ‐ Nettó eladósodottság foka: kifejezi, hogy a nettó kötelezettségek a saját tőke mekkora hányadát kötik le. Nettó kötelezettség alatt a kintlévőségekkel (követelések) csökkentett kötelezettségek állományát értjük (az értékelésnél azonban figyelembe kell venni, hogy azzal a feltételezéssel élünk, hogy a követelések pénzügyileg előbb realizálódnak, mint ahogy a kötelezettségeket teljesítenünk kell). A mutató akkor kedvező, ha minél alacsonyabb értékeket mutat és csökkenő tendenciájú Nettó eladósodottság foka (%) = kötelezett ségek  követelése k saját tőke ‐ Adósságállomány aránya: a hosszú távú eladósodottságot fejezi ki, amennyiben

az adósságállomány arányát vizsgálja a tartósan befektetett tőkén belül. A mutató értéke akkor kedvező, ha minél kisebb és csökkenő tendenciájú, a 60‐65 %‐ot meghaladó értékek már súlyos eladósodottságot mutatnak. Adósságállomány aránya (%) = hosszú lejáratú  hátrasorol t kötelezett ségek saját tőke  hosszú lejáratú  hátrasorol t köt . ‐ Adósságállomány fedezettsége: A tartós, hosszú távú kötelezettségek növelik a vállalkozás pénzügyi terheit (kamatok), ezért fontos vizsgálni, hogy a tulajdonosi források mennyiben nyújtanak fedezetet a hosszú távú kötelezettségekre. Kedvező, ha a mutató értéke növekvő tendenciát mutat, és kellően magas. Adósságállomány fedezettsége (%) = saját tőke hosszú lejáratú  hátrasorol t köt . ‐ Hosszú távú működésbiztonsági mutató: a befektetett eszközök tartós tőkével (lekötött vagy más néven működőtőke) való lefedettségét

mutatja. Ugyanis egy vállalkozás működése hosszú távon akkor biztosított, ha a befektetett eszközei tartós tőkével fedettek, vagyis ha a mutató értéke minél nagyobb. Hosszú távú működésbiztonsági mutató (%) = saját tőke  hosszú lejáratú  hátrasorol t köt . befektetet t eszközök ‐ Árbevételre vetített eladósodottság: megmutatja, hogy a kötelezettségeknek a likvid forgóeszközökkel csökkentett részére az árbevétel mekkora fedezetet nyújt. Kedvezőnek akkor értékelhető, ha értéke 100%‐nál lényegesen kisebb. Ugyanis a hosszú távú működésbiztonság másik feltétele, hogy a működésből származó bevételek megfelelő fedezetet biztosítsanak a kötelezettségek teljesítéséhez. Így kedvező, ha a mutató értéke minél kisebb Árbevételre vetített eladósodottság (%) = kötelezett ségek  ( értékpapír ok  pénzeszköz ök ) értékesíté s nettó árbevétele ‐ Hosszú távú likviditás: a

dinamikus likviditáshoz hasonlóan a kötelezettségek működési eredmény általi fedezetét vizsgálja, miszerint az üzemi eredmény megfelelő fedezetet biztosít‐e a kötelezettségek teljesítéséhez. A dinamikus likviditástól abban tér el, hogy itt a teljes kötelezettség állományt figyelembe vesszük. Ebből következően a mutató minimálisan elvárt értéke kisebb, mint a dinamikus likviditásé, általában 30 %‐nál nagyobb értékeket várunk el. Pénzügyi‐gazdasági elemzés: 18 / 26 18 Hosszú távú likviditás (%) = üzemi eredmény kötelezettségek ‐ Kamatfedezeti mutató: kifejezi, hogy a vállalkozás mennyire képes az alaptevékenységéből törleszteni az esedékes kamatterheket. Ugyanis a hosszú lejáratú kötelezettségeknek jelentős kamatterhei lehetnek, ami a jövedelmezőséget csökkentheti, így a működésből származó bevételeknek (jövedelemnek) biztosítania kell a fedezetet a kölcsönök törlesztésére. Ezért

a mutató értéke akkor kedvező, ha minél nagyobb és növekvő tendenciájú. A mutatót az eredménykimutatás alapján képezzük. Kamatfedezeti mutató = üzemi eredmény fizetett kamatok és kamatjelle gű kifizetése k ‐ Cash flow fedezet: megmutatja, hogy az amortizáció cash flow‐ra gyakorolt pozitív hatásának eredményeként képes‐e tartozásainak aktuális kamatterheit törleszteni a vállalkozás. A vállalkozások finanszírozási erejének értékelésekor ugyanis az eredménykategóriák és a mérleg adatai helyett a cash flow kategória kerül előtérbe. Minél nagyobb a mutató értéke, annál biztosabban nyújt fedezetet az üzletmenetből (értékesítési folyamatból) származó belső finanszírozás a kamatterhek törlesztésére. Cash flow fedezet = adózott eredmény  amortizáci ó fizetett kamatok és kamatjelle gű kifizetése k ‐ Adósságszolgálat‐fedezeti mutató: az előző mutatóhoz hasonlóan azt fejezi ki, hogy a felvett

hitelek adott évben esedékes tőketörlesztési és kamatfizetési terheit képes‐e teljesíteni a vállalkozás a szokásos üzletmenetből származó belső finanszírozásból (gyakorlatilag a cash flow). Minél nagyobb az adósságszolgálat fedezettsége, annál valószínűbb a terhek visszafizetése. Adósságszolgálat‐fedezet (%) = adózott eredmény  amortizáci ó hitelek , kölcsönök törlesztés e A mutató alapján a bankok az adósokat 3 kategóriába sorolják: I. osztályú adós: ha a mutató 140 %‐nál nagyobb, II. osztályú adós: ha a mutató 120 – 140 % közé esik, III. osztályú adós: ha a mutató 120 % alatt van Cash flow elemzés A cash szó szerinti fordításban készpénzt jelent, de a kifejezéssel a számvitelben értelmezett pénzeszközök (készpénz, elektronikus pénzeszközök, csekk, bankbetét) értékét jelöljük. A cash flow a vállalkozásba áramló és onnan kiáramló pénzeszközök egyenlege. Vagyis a pénzforrások

képződésének és felhasználásának folyamata egy meghatározott időszak alatt. Tartalmilag kiegészíti a mérlegben és az eredménykimutatásban szereplő adatokat. Ugyanis tartósan nyereséges cég is válhat fizetésképtelenné, ha a bevételek mögött nem áll tényleges, valós pénzáramlás. 3 A vállalkozások belső finanszírozási lehetőségeiről a cash flow kimutatás összeállítása révén tájékozódhatunk. A cash flow kimutatás csak olyan bevételekkel számol, amely mögött pénzmozgás is van, és csak azon költségeket és ráfordításokat veszi figyelembe, amelyek az adott időszakban pénzkiáramlással jártak. A vállalkozásnál megjelenő pénzáramok átszövik a vállalkozás tevékenységének valamennyi területét, így a normál működést, a befektetési tevékenységet és a finanszírozási tevékenységet. 3 dr. Katits Etelka: Pénzügyi döntések a vállalat életciklusaiban, 2002 92 o Pénzügyi‐gazdasági elemzés: 19 / 26

19 Pénzeszközökre van szükség a vállalkozás számára: - a termékelőállításhoz, szolgáltatásnyújtáshoz illetve áruértékesítéshez szükséges anyagi és humán erőforrások megszerzéséhez (termelőberendezés, anyagok, energia, munkaerő, külső szolgáltatások stb. biztosításához); - korábban felvett hosszú és rövid lejáratú kölcsönök és hitelek valamint azok kamatainak törlesztéséhez; - adófizetéshez és egyéb köztartozás teljesítéséhez; - osztalék, részesedés fizetéséhez, pénzügyi befektetésekhez, más vállalkozásban való részesedés szerzéséhez, stb. Üzleti működés CASH 20 Finanszírozás Beruházás 8. számú ábra: A vállalati cash flow A cash flow számítása során a kimutatás alapján a pénzbevételek és a pénzkiáramlás különbségét, végső soron a pénzeszközök állományváltozását kapjuk: Cash flow = cash in‐flow – cash out‐flow Magyarországon 1997. óta az éves

beszámoló készítésére kötelezett vállalkozásoknak kötelező cash flow kimutatást készítenie és a kiegészítő mellékletben szerepeltetnie. A cash flow kimutatás összeállítása A cash flow kimutatás a menedzsment számára számszerűen bemutatja döntései következményeit, hatását a pénzeszközök állományára. A kimutatásból megállapítható, hogy a működés bevételei fedezetet biztosítanak‐e a belső tőkeigényre, vagy részvény‐ (esetleg kötvény‐) kibocsátással, hitellel biztosítható a szükséges mértékű forrás. Ez alapján állapíthatja meg a menedzsment a fizetendő osztalék mértékét (a készpénzhiány orvoslásának ugyanis egyik lehetséges módja az osztalék visszatartása illetve csökkentése). A kimutatásból a vállalkozás kötelezettségteljesítési és osztalékfizetési képességére is választ kapunk, valamint jelzi a vállalkozás esetleges igényét külső finanszírozási források bevonására

vonatkozóan. A cash flow alakulását befolyásolja a vállalkozás működési (üzleti, operatív) tevékenysége, a beruházási (befektetési) tevékenysége és a pénzügyi (finanszírozási) tevékenysége. ‐ Az üzleti tevékenység hatására bevételi oldalon megjelenik mindazon pénzáramlás, amely az üzleti tevékenységből (termelés, értékesítés, szolgáltatásnyújtás) származik. Itt jelenik meg az Pénzügyi‐gazdasági elemzés: 20 / 26 árbevétel részét nem képező, de a napi működéssel összefüggő további bevétel (pl. kapott késedelmi kamat, kötbér, kártérítés stb.), valamint a kölcsönadott pénzeszközök utáni kamatbevétel is A kiadási oldalon az üzemi tevékenységgel összefüggő kiadások (szállítóknak, munkavállalóknak kifizetett pénzösszegek, a vállalkozás által fizetett kamatok, adók, illetékek és a működéssel összefüggő egyéb ráfordítások) jelennek meg. ‐ A befektetési tevékenység

hatására bevételi oldalon megjelennek a tárgyi eszközök és immateriális javak értékesítésével kapcsolatos bevételek, a pénzügyi befektetési tevékenység bevételei (kivéve a hosszú lejáratra nyújtott kölcsönök és lekötött bankbetétek visszafizetésével illetve megszüntetésével kapcsolatos pénzbevételek). Itt jelenik meg a más vállalkozástól kapott osztalék összege is, mint a pénzügyi befektetések hozama. Kiadási oldalon megjelenik a tárgyi eszközök és immateriális javak beszerzésével összefüggő pénzkiáramlás, és a pénzügyi befektetési tevékenységgel kapcsolatos kiadás (kivéve a hosszú lejáratra nyújtott kölcsönökkel és lekötött bankbetétekkel kapcsolatos kiadások). ‐ A finanszírozási tevékenység (tulajdonosi források szerzése vagy értékesítése, kötelezettségekkel kapcsolatos műveletek) hatására bevételi oldalon jelennek meg a rövid és hosszú lejáratú hitelforrásokkal összefüggő

bevételek (felvett hitel, kölcsön, kötvénykibocsátás), a hosszú lejáratra nyújtott kölcsönökre befolyó törlesztések, illetve a tartósan lekötött bankbetétek feloldása. Kiadási oldalon megjelennek a hitelforrások visszafizetésével kapcsolatos pénzkiadások (felvett hitelek, kölcsönök törlesztése, kötvénytartozás visszafizetése, hosszú lejáratú kölcsön nyújtása, bankbetét elhelyezése). 4 A cash flow kimutatás összeállításának közvetlen (direkt) és közvetett (indirekt) módszereit különböztetjük meg. A cash flow kimutatás összeállításánál a legnehezebb feladat az operatív (üzleti) tevékenység cash flow‐jának meghatározása. Közvetlen módszer A módszer alkalmazása során a pénzmozgásokat tételesen vesszük számba, és a pénzbeáramlásokból levonjuk azokat a ráfordításokat, amelyek a pénzállományt csökkentik. 4 dr. Bíró Tibor – dr Pucsek József – dr Sztanó Imre: Vállalkozások

tevékenységének komplex elemzése, 2001. 53-54 o Pénzügyi‐gazdasági elemzés: 21 / 26 21 Nyitó pénzkészlet + Készpénzes eladások bevételei + Bankszámlára befolyt értékesítések bevételei + Kapott kamatok, támogatások + Befolyt osztalék – Készpénzes vásárlások – Banki átutalással rendezett beszerzések – Készpénzben kifizetett vagy átutalt működési költségek – Fizetett kamatok, adók, járulékok – Fizetett osztalék Záró pénzkészlet Pénzeszközök állományváltozása (Rendelkezésre álló CF) Közvetett módszer A módszer lényege, hogy az adózás előtti eredményből kiindulva, az eredményt korrigálni kell azokkal a tételekkel, amelyek az eredmény nagyságát befolyásolják ugyan, de pénzmozgással nem járnak. a.) Az adózás előtti eredményből kiindulva a mérleg és az eredménykimutatás, valamint az analitikus nyilvántartás információit felhasználva vezetjük le a cash flow (CF) értékét: Adózás

előtti eredmény + Elszámolt amortizáció ± Értékvesztések és visszaírások ± Céltartalékképzés és felhasználás különbözete ± Egyéb pénzmozgással nem járó, költségként, ráfordításként, bevételként elszámolt tételek Bruttó cash flow – Fizetett nyereségadó – Fizetett osztalék Nettó cash flow ± Befektetett eszközök állományváltozása* ± Forgóeszközök állományváltozása (pénzeszköz nélkül)* ± Saját tőke állományváltozása ± Kötelezettségek állományváltozása ± Időbeli elhatárolások állományváltozása* Pénzeszközök állományváltozása (Rendelkezésre álló CF) * : az eszközök növekedése mínusz, az eszközök csökkenése plusz előjellel Pénzügyi‐gazdasági elemzés: 22 / 26 22 b.) A bruttó és nettó cash flow helyett a pénzváltozásokat megbontjuk működési, befektetési és finanszírozási tevékenységhez, műveletekhez kapcsolódó cash flow‐ra. Ez a gyakrabban alkalmazott

módszer, a Sztv. is ezt a változatot preferálja: Adózás előtti eredmény + Elszámolt amortizáció ± Elszámolt értékvesztés és visszaírás ± Céltartalékképzés és felhasználás különbözete ± Befektetett eszközök értékesítésének eredménye* ± Forgóeszközök állományváltozása (pénzeszköz nélkül) ± Rövid lejáratú kötelezettségek állományváltozása ± Időbeli elhatárolások állományváltozása – Fizetett, fizetendő adó (nyereség után) – Fizetett, fizetendő osztalék, részesedés ± Egyéb korrekciók Működési cash flow – Befektetett eszközök beszerzése + Befektetett eszközök eladása + Kapott osztalék, részesedés Befektetési cash flow + Saját tőke emelés (részvénykibocsátás, tőkebevonás) bevételei + Kötvény, hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátásának bevétele + Hitel és kölcsön felvétele + Hosszú lejáratra nyújtott kölcsönök és elhelyezett bankbetétek törlesztése,

megszüntetése, beváltása + Véglegesen kapott pénzeszköz – Részvénybevonás, tőkekivonás (tőkeleszállítás) kiadásai – Kötvény és hitelviszonyt megtestesítő értékpapír visszafizetése – Hitel és kölcsön törlesztése, visszafizetése – Hosszú lejáratra nyújtott kölcsönök és elhelyezett bankbetétek kiadásai – Véglegesen átadott pénzeszköz Finanszírozási cash flow Pénzeszközök állományváltozása (Rendelkezésre álló CF) = Működési + Befektetési + Finanszírozási cash flow * : A befektetett eszközök nyeresége mínusz, a veszteség plusz előjellel A cash flow kimutatás elemzése A cash flow elemzése során elsősorban arra keressük a választ, hogy a vállalkozás rendelkezésre álló pénzeszközei mely tevékenységi területen, mely tevékenységek és folyamatok révén képződtek, és azok felhasználására mely gazdálkodási területen került sor. Ehhez fel lehet állítani egy elemző táblát, amelyből jól

kiolvasható a pénzforrások képződésének és azok felhasználásának tevékenységi területenkénti megoszlása: Pénzügyi‐gazdasági elemzés: 23 / 26 23 Megnevezés Források: Folyamatos működésből Befektetési tevékenységből Finanszírozási tevékenységből Források összesen Felhasználások: Folyamatos működéshez Befektetési tevékenységhez Finanszírozási tevékenységhez Felhasználások összesen Érték Megoszlás 100 % 24 100 % A cash flow kimutatásból több fontos mutatószámot is számíthatunk, melyek alkalmasak a pénzügyi helyzet dinamikus elemzésére. ‐ Adósságszolgálati mutató: kifejezi, hogy a vállalkozás szokásos működése során képződő pénzforrások fedezetet biztosítanak‐e megbízható módon az adósságszolgálat teljesítésére. Adósságszolgálati mutató (%) = operatív cash flow hosszú lejáratú köt . esedékes törlesztés e ‐ Kamatfedezeti mutató: kifejezi, hogy a vállalkozás

működéséből származó cash flow elégséges forrást biztosít‐e a kamatfizetésekre. Kamatfedezeti mutató (%) = operatív cash flow  kamatfizet és  adófizetés hosszú lejáratú kötelezett ségek ‐ Befektetésfinanszírozási mutató: megmutatja, hogy a vállalkozás az adott időszak befektetési tevékenységét milyen arányban képes finanszírozni saját működési forrásból, illetve milyen arányú külső forrásbevonás (pl. hitel) szükséges a realizáláshoz Befektetésfinanszírozási mutató (%) = operatív cash flow befektetés i pénzszüksé glet ‐ Belső finanszírozási erő: megmutatja, hogy a tárgyévi befektetett eszközök állományának növekedése mennyiben számít belső erő (önerő) által lefedettnek. Belső finanszírozási erő (%) = cash flow befektetet t eszközök tárgyévi növekménye ‐ Dinamikus eladósodottsági fok: kifejezi, hogy a pénzzel nem fedezett kötelezettségekre mekkora pénzforgalmi többlet

áll rendelkezésre. Vagyis egy vállalkozás hitelképességét és egyben eladósodottsági szintjét dinamikusan jellemzi. Dinamikus eladósodottsági fok (%) = i deg en tőke  pénzeszköz ök cash flow A cash flow kimutatás adatainak átrendezésével meghatározhatók a fejlesztésekre fordítható pénzügyi források. Adózás előtti eredmény + Elszámolt amortizáció ± Elszámolt értékvesztés és visszaírás ± Céltartalékképzés és felhasználás különbözete + Eredménytartalék‐felhasználás Saját forrás + Jegyzett tőke növelése Pénzügyi‐gazdasági elemzés: 24 / 26 + Tőketartalék növelése + Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök igénybevétele Külső forrás Összes forrás = Saját forrás + Külső forrás A fejlesztésekre fordítható pénzügyi források felhasználásának meghatározásával a forrás és felhasználás különbözete is kiszámítható. Fejlesztési források felhasználása: Osztalék fizetése Jegyzett

tőke csökkenése Tőketartalék csökkenése Immateriális javak vásárlása Tárgyi eszközök vásárlása Befektetett pénzügyi eszközök vásárlása Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése Összes forrás – Fejlesztési források felhasználása = Forráshiány/többlet  A hiány azt mutatja, hogy a vállalkozásnál forgótőkéből kell bevonni a fejlesztések finanszírozásához forrásokat (csökkenteni kell a készleteket illetve a rövid lejáratú követeléseket).  A többlet azt mutatja, hogy a vállalkozásnál források maradnak a forgótőke további bővítésére. A tőkeforgalmi kimutatás A tőkeforgalmi kimutatás egy olyan átrendezett vagyonmérleg, amely a vállalkozásba beáramló és/vagy ott keletkező pénzeszközöket állítja szembe azok felhasználásával és/vagy lekötésével. A tárgyév során bekövetkezett valamennyi vagyonváltozást tartalmazza, ezért mindig egyensúlyban van. Bemutatja az eszközök

csökkenésének forrását és a forrásnövekedések eszköztartalmát, vagyis a tárgyévi gazdasági események, értékáramlások finanszírozási hátterét: miből vette eszközeit és mire fordította azokat. 5 A tőkeforgalmi kimutatást alapáramlási vagy fund flow kimutatásnak is nevezik. Többféle felépítésű tőkeforgalmi kimutatás is ismert. Ezek közül az organikus elrendezésű kimutatásban a keletkezett eszközök azokkal a felhasználásokkal kerülnek szembeállításra, amelyeket abból ténylegesen finanszíroztak. 5 Adorján – Bába – Lukács – Mikáczó – Róth: Üzemgazdasági számvitel, 2005. 334 o Pénzügyi‐gazdasági elemzés: 25 / 26 25 Eredet (keletkezés, képződés) I. Források növekedése A) Saját tőke növekedése B) Hosszú lej. kötelezettségek növekedése C) Rövid lej. kötelezettségek növekedése II. Eszközök csökkenése A) Befektetett eszközök csökkenése B) Készletek csökkenése C) Követelések

csökkenése D) Likvid eszközök csökkenése Felhasználás I. Források csökkenése A) Saját tőke csökkenése B) Hosszú lej. kötelezettségek csökkenése C) Rövid lej. kötelezettségek csökkenése II. Eszközök növelése A) Befektetett eszközök növekedése B) Készletek növekedése C) Követelések növekedése D) Likvid eszközök növekedése A pénzgazdálkodási szempontú kimutatásban a keletkezett eszközöket a finanszírozás célszerű szabályai szerint állítjuk szembe a felhasználásokkal. Eredet (keletkezés, képződés) I. Saját finanszírozás ‐ Tőkebevonások ‐ Nyereségfelhalmozás II. Átfinanszírozások ‐ Értékcsökkenések ‐ Befektetett eszközök eladása ‐ Forgóeszközök eladása III. Idegen finanszírozások ‐ Hosszú lejáratú hitelek felvétele ‐ Rövid lejáratú hitelek felvétele ‐ Áruhitelek és egyéb tartozások Felhasználás I. Működéshez felhasznált tőke ‐ Szállítók kiegyenlítése ‐

Bérek, adók kifizetése II. Befektetésekre felhasznált tőke ‐ Beruházások ‐ Részesedések vásárlása III. Finanszírozási célú felhasználás ‐ Hiteltörlesztések ‐ Tőkeleszállítások ‐ Kölcsönfolyósítások Az eredet és a felhasználás összhangja mellett fontosak a forrásokon és a felhasználásokon belüli arányok is. Nem mindegy, hogy a forrásokon belül mekkora a folyamatos működés bevételeinek vagy a hiteleknek az aránya. Hosszabb távon az alábbi kritériumok várhatók el: 6 6 - A forrásokon (eredet) belül a folyamatos működésből származó részarány legyen a legmagasabb, érje el a 80 % körüli értéket. - A felhasználásokon belül a tárgyi eszközök beszerzésére és egyéb hosszú távú befektetésre fordított összeg aránya ne haladja meg a 60 %‐ot. - A folyamatos működésből származó összeg jelentősen múlja felül az osztalékként kifizetett összeget. Ez az elsőrendű feltétele annak, hogy a

vállalkozás ne élje fel saját likviditását, hanem a folyamatos működése által az osztalékon felüli alapokat fejlesztésre fordíthassa. dr. Katits Etelka: Pénzügyi döntések a vállalat életciklusaiban, 2002 99 o Pénzügyi‐gazdasági elemzés: 26 / 26 26