Irodalom | Középiskola » Jókai Mór - Az arany ember

Jókai Mór – Az arany ember Jókai Mór (1825-1904) az egyik legolvasottabb és minden bizonnyal a legtermékenyebb írónk, aki a romantikus magyar prózairodalom legjelentősebb életművét hozta létre. A romantika a 18. század végétől kezdve jelenik meg először az irodalomban, aztán a többi művészeti ágban, s majd csak a 19. század közepe táján engedi át a teret a realizmusnak Megszületését az a kiábrándultság idézte elő, amelyet az emberek a polgári társadalom ígéreteinek megvalósulatlansága miatt éreztek. A két ábrázolásmód (a romantika és a realizmus) gyakran keveredik egymással, ez jól megfigyelhető Jókai talán egyik legkiemelkedőbb és egyik legnépszerűbb regényében „Az arany emberben”, ahol a jellemábrázolás realista (a főhős ábrázolása igen sokoldalú; a mű egyéb szereplői nem nemesek, hanem egyszerű emberek), a cselekmény bonyolítása pedig romantikus (tele van kalandokkal, nem várt fordulatokkal). A

regény nyitó fejezete a romantika világképét mutatja be, melynek eszköze a romantikus természetkultusz (A Vaskapu - Duna). A második fejezetben bontakozik ki a történet ideje, és ezt követően jelennek meg a szereplők, majd a Szent Borbálának és utasainak megjelenésével megismerjük a konkrét helyszínt. A vízen küszködő hajó, mint sorsszimbólum jelenik meg A regénybéli jelentése: a hős küzdelme a természet erőivel, mely későbbi sorsalakulását, a társadalmi közegben megvalósuló küzdelmeit is előre vetíti. Az 1820-as években játszódó mű cselekményének középpontjában egyetlen ember, Tímár Mihály áll. A mű a jó és a rossz, az igaz és a hamis küzdelemét a személyiségen belülre helyezi, és Tímár Mihály sorsát a bűn, a bűnhődés és a megtisztulás alakulástörténeteként beszéli el. Tímár Mihály az „arany ember”, akinek minden sikerül, amibe belefog, s végül a boldogságát is megtalálja. Benne egy

romantikus regényhősre ismerünk, aki kiemelkedő személyiség, ügyes, bátor, úgy küzd a társadalmi akadályokkal, mint a Vaskapunál a természet viszontagságaival. De ott még harmonikus állapotban van, míg a kincs megtalálása után bármit tesz, súlyos problémákat okoz magának és másoknak. Az eredendő, harmonikus létezés megromlásának oka a pénz. Miközben Tímár mindent megnyer, mindent el is veszít Veszteségérzete az „alabástrom-szobor” feleséghez, Tímeához fűződő kapcsolatában jelenik meg leginkább, minek egyaránt része a bűntudat és a boldogtalanság. A főhősön belül viaskodnak a szélsőségesen jó és rossz vonások is. Mindez végső soron a hős meghasonlását eredményezi. Érzi, hogy kettős életét nem tarthatja fönn, ezért öngyilkosságra készül Jókai egy véletlennel megmenti (hite azt diktálja, hogy aki megbánja bűneit, az kegyelmet kell hogy kapjon). Tímár érzelmi-lelki veszteségeitől menekülve olyan

életre vágyik, amelyben újra megélheti az egyetemesség és a teljesség élményét. E törekvése fejeződik ki Noémihez fűződő kapcsolatában és a „Senki szigetén” megtalált természetes idillben. A „Senki szigete” egy utópisztikus hely, mely az egyik legromantikusabb eszköz a műben, ahova Tímár Mihály a társadalmi közegben megélt erkölcsi, érzelmi és lelki veszteségei elől menekül. A biztonság és a menedék jelképe, melyhez az érintetlen harmónia paradicsomi állapotának, a családiasságnak és a szelíd érzelmeknek a képzete kapcsolódik. Ugyanakkor különállás- és kivonulásjelkép is. A regény hőse csak úgy lel lelki békére és nyugalomra, hogy feladja élettervét, lemond a világ formálásának vágyáról és visszalép a szentimentális idill világába. „Az arany emberben” a jellemek nem formálódnak, nem változnak. Belső állandóság és függetlenség jellemzi őket, a jellemek összhangban vannak a sorsukkal,

akár pozitívak, akár negatívak. Tímár Mihály belső, lelki vívódása és bűntudata abból fakad, hogy érzékeli és reflektálja jellemének és sorsának ellentmondásba kerülését. Erkölcsileg kifogásolja a módot, Jókai Mór – Az arany ember 1 ahogy a kincs hozzá került, ahogy annak révén meggazdagodott, vagy ahogy feleségül vette Tímeát. Tímár Mihály sorsának fordulópontjain a hold (illetve a vörös félhold) motívuma jelenik meg. Ennek az ismétlődésnek már-már szimbolikus értelme van A hold képe előbb a kincsek, majd a szerelem, végül pedig a halál utáni vággyal kapcsolódik össze. Sorsa a cselekmény leglényegesebb pontjain mégis a véletlenen múlik (a kincs megtalálása, az öngyilkosság elmaradása). A véletlenszerű mozzanatok a jellem belső törvényeinek érvényre jutását segítik, a belső okokat hozzák felszínre. Így a mű a belső okszerűség és a külső véletlen találkozását sikeresen formálja meg.

A regényhez kapcsolt utolsó fejezet nagy léptékű időbeli vágással él, ami az elbeszélt történetet 40 évvel a múltba utalja. E fejezetben az elbeszélés én-formába vált, és a történet mondó maga is szereplővé válik. Ez az eljárás egyszerre erősíti meg és bizonytalanítja el a történet valószerűségét. Megerősíti azzal, hogy az elbeszélő saját gyermekkori emlékeihez kapcsolja Tímár Komáromból való eltűnését, ill. személyes tapasztalatként meséli el a „Senki szigetén” élőkkel való találkozását. Ugyanakkor elbizonytalanítja, és a mese világába utalja azzal, hogy az író szerint maga a sziget öregembere biztatta története kitalálására a szerzőt. Jókai „Az arany emberben” leszámol a tiszta nemzeti polgárosodásba vetett illúzióival. Jókai véleményét egy mellékszereplője, Krisztyán Maxim szó szerint tolmácsolja: „Akinek pénze van, az azt mind lopta. Akinek sok van, sokat lopott, akinek kevés van,

keveset lopott; aki nem maga lopta, annak az apja, a nagyapja lopott.” A mű üzenete, hogy az ember nem élhet egy ilyen társadalomban, ezért az egyedüli megoldás, a kivonulás. A regény cselekménye változatos, kalandos, érdekfeszítő, izgalmat keltő; váratlan fordulatok bilincselik le az olvasó figyelmét. Jókai élvezetes elbeszélő, gazdag szókinccsel Regényei széles olvasóközönséget teremtettek, prózájának öröksége hosszú időn át meghatározta a magyar regény alakulástörténetét. Pályája csúcsát „Az arany emberen” kívül több jelentős regény fémjelezi, ilyen az „És mégis mozog a föld!”, „A kőszívű ember fiai” és a „Fekete gyémántok” is. Jókai Mór – Az arany ember 2