Történelem | Könyvek » Lenin válogatott művei I

Alapadatok

Év, oldalszám:2006, 1087 oldal
Nyelv:magyar
Letöltések száma:151
Feltöltve:2010. március 14
Méret:4 MB
Intézmény:-

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!

Értékelések

Ezt a doksit egyelőre még senki sem értékelte. Legyél Te az első!


Új értékelés

Tartalmi kivonat

Lenin válogatott művei I. LENIN VÁLOGATOTT MŰVEI I 2010.0310 a3/p3 20:32 1. SaLa Lenin válogatott művei I. 2010.0310 a3/p3 20:32 2. SaLa Lenin válogatott művei I. VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK LENIN VÁLOGATOTT MŰVEI ELSŐ KÖTET HARMADIK KIADÁS 100 001-115 000 SZIKRA KIADÁS BUDAPEST 1954 2010.0310 a3/p3 20:32 3. SaLa Lenin válogatott művei I. Az orosz eredeti címe: B. И ЛEHIH ИЭБPAHHЫE ПPOИЭBEДEHИЯ B ДBYX TOMAX Иэданиe чeтвртоe ОГИЭ 1946 „Lenin válogatott művei" harmadik kiadása összeállításában azonos az 1946os orosz kiadás alapján megjelent előző kiadásokkal. A szöveg - a régebbi kiadásoktól eltérően - megegyezik az 1950 óta magyar fordításban folyamatosan megjelenő „Lenin Művei" szövegével. Azokon a cikkeken, amelyek a „Lenin Művei" sorozatban még nem jelentek meg, csak kisebb változtatásokat eszközöltünk. A Lenintől származó lábjegyzeteket általában,

külön megjelölés nélkül adjuk, csak akkor jelöljük meg külön, ha a jegyzetet Lenin a műnek nem első, hanem második kiadásához írta. A többi lábjegyzetet „Szerk" jelzéssel különböztetjük meg Kiadásunkat elláttuk a következő mutatókkal: 1) Rövid tájékoztató jegyzetek; 2) A kötetben szereplő ujságok és folyóiratok jegyzéke; 3) Névmutató; 4) Tárgymutató. 1954 július. Felelős kiadó a Szikra Könyvkiadó vezérigazgatója 2010.0310 a3/p3 20:32 4. SaLa Lenin válogatott művei I. A MARX-ENGELS-LENIN INTÉZET ELŐSZAVA Marx, Engels, Lenin és Sztálin tanítása a szovjet nép hatalmas fegyvere abban a harcban, amelyet szocialista hazánk becsületéért, szabadságáért és függetlenségéért, valamint a kommunista társadalomnak országunkban való felépítéséért vív. „A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártának története (Rövid tanfolyam)" a párt és a szovjet nép életében új, hatalmas eszmei és

politikai fellendülés kiindulópontja lett. Ez a könyv a marxizmus-leninizmus alapjai tanulmányozásának, a bolsevizmus elsajátításának ügyét új, magasabb fokra emelte. A nagy tömegeket, elsősorban a szovjet értelmiség tömegeit bevonja Marx, Engels, Lenin és Sztálin nagy alkotásainak önálló, elmélyült tanulmányozásába. Az SzK(b)P története rövid tanfolyamának megjelenése óriási mértékben fokozta az érdeklődést a marxizmusleninizmus megalapítóinak művei iránt. A szovjet nép Németország és Japán ellen viselt Nagy Honvédő Háborújának sikeres befejezése új, ragyogó bizonyítékát adta a szovjet rendszer megingathatatlan erejének és élenjáró, haladó ideológiája mély történelmi igazának. Lenin művei felfegyverzik kádereinket a társadalmi fejlődés törvényeinek ismeretével, megtanítják a társadalmi élet bonyolult jelenségeinek megértésére. A marxizmus-leninizmus forradalmi elmélete „a gyakorlat embereinek

tájékozódó erőt, világos távlatot ad, biztonságot a munkában, hitet ügyünk győzelmében" (Sztálin). A kétkötetes kiadás Lenin következő fő műveit tartalmazza: „Kik azok a «népbarátok» és hogyan hadakoznak a szociáldemokraták ellen?", „Az orosz szociáldemokraták feladatai", „Mi a teendő?", „Egy lépés előre, két lépés hátra", „A szociáldemokrácia két taktikája a demokratikus forradalomban", „Az imperializmus mint a kapitalizmus legfelsőbb foka", „Az Európai Egyesült Államok jelszaváról", „A proletárforradalom katonai programtuja", „Áprilisi tézisek", „A fenyegető katasztrófa és hogyan harcoljunk ellene", „Állam és forradalom", „A Szovjethatalom soronlevő feladatai", „A proletárforradalom 2010.0310 a3/p3 20:32 5. SaLa Lenin válogatott művei I. A Marx-Engels-Lenin Intézet előszava és a renegát Kautsky", „«Baloldaliság» -

a kommunizmus gyermekbetegsége", „A terményadóról", „A szövetkezetekről" és egyéb művek. E munkák mindegyike mérföldkő Lenin és Sztálin pártjának történetében és a marxista-leninista elmélet fejlődésében. A kétkötetes kiadás tartalmazza Leninnek a szocialista haza védelmével foglalkozó legfontosabb műveit. E műveknek rendkívül nagy szerepük van a szovjet nép mozgósításában és szervezésében. Lenin a „Kik azok a «népbarátok» és hogyan hadakoznak a szociáldemokraták ellen?" című könyvében (1894) teljesen lerántotta a leplet a narodnyikokról, a „nép" hamis „barátairól", akik valójában ellenségei a népnek. Lenin megmutatta, hogy a nép igazi barátai, akik őszintén meg akarják semmisíteni a cárizmust, és mindenféle elnyomás alól fel akarják szabadítani a népet, nem a narodnyikok, hanem a marxisták. Lenin volt az első, aki felvetette a munkások és a parasztok forradalmi

szövetségének eszméjét, mint a cárizmus, a földesurak, a burzsoázia megdöntésének fő eszközét, és kijelölte az orosz marxisták fő feladatait. Lenin ebben a művében rámutatott arra, hogy Oroszország munkásosztálya, szövetségben a parasztsággal, meg fogja dönteni a cárizmust, s aztán, szövetségben a dolgozó tömegekkel, ki fogja vívni a szabad életet, amelyben megszűnik az embernek ember által való kizsákmányolása. „Mi a teendőt" c. könyvében (1902) Lenin konkrét szervezeti tervet dolgozott ki arra vonatkozólag, hogy a munkásosztály marxista pártját hogyan kell felépíteni. E könyvben Lenin teljesen szétzúzta az „ökonomizmust", leleplezte az opportunizmus, az uszálypolitika, a spontaneitás ideológiáját; magasra emelte az elméletnek, a tudatosságnak, a pártnak mint a munkásmozgalom vezetőerejének jelentőségét; megalapozta azt a tételt, hogy a marxista párt a munkásmozgalom egyesülése a szocializmussal;

zseniálisan kifejtette a marxista párt ideológiai alapjait. „Egy lépés előre, két lépés hátra" c. híres könyvében (1904) Lenin megvédte a pártelvet a körösdivel szemben, megóvta a pártot a mensevik dezorganizálókkal szemben, szétzúzta a mensevik opportunizmust a szervezeti kérdésekben, s lerakta a bolsevik párt - az újtípusú harcos forradalmi párt - szervezeti alapjait. Lenin ebben a könyvben, „a marxizmus történetében elsőként, kidolgozta a pártról szóló tanítást - a pártról mint a proletariátus vezető szervezetéről, mint a proletariátus kezében levő döntő fegyverről, amely nélkül lehetetlen győzni a proletár- 2010.0310 a3/p3 20:33 6. SaLa Lenin válogatott művei I. A Marx-Engels-Lenin Intézet előszava diktatúráért vívott harcban" (Az SzK(b)P története. II, fej, 4 pont) Leninnek ez a könyve a szervezettség és fegyelmezettség nagy szerepének megértésére tanít. Lenin „A

szociáldemokrácia két taktikája a demokratikus forradalomban" c. történelmi nevezetességű könyvében (1905) ideológiailag összetörte a mensevikek kispolgári taktikáját, és zseniálisan megalapozta a bolsevik taktikát a polgáridemokratikus forradalomban és a polgári-demokratikus forradalomból a szocialista forradalomba való átmenet időszakában. A könyv taktikai alaptétele az az eszme, hogy a polgári demokratikus forradalomban a proletariátusé a vezetőszerep (a hegemónia), az az eszme, hogy a proletariátus vezetőszerepe a polgári forradalomban, amikor a proletariátus és a parasztság egymással szövetségben van, átnő a proletariátus vezetőszerepébe a szocialista forradalomban, amikor a proletariátus és a többi dolgozó és kizsákmányolt tömeg van egymással szövetségben. „Ez új állásfoglalás volt a polgári és a szocialista forradalom közötti viszony kérdésében, új elmélet, amely szerint a szocialista forradalomra

való közvetlen áttérés céljából a polgári forradalom vége felé a proletariátus köré kell átcsoportosítani az erőket, - ez a polgári-demokratikus forradalom szocialista forradalomba való átnövésének elmélete volt" (Az SzK(b)P története. III fej, 3 pont) Itt már le voltak fektetve a lenini elmélet alapelemen a szocializmus győzelmének lehetőségéről egy; egymagában vett országban. A könyv felbecsülhetetlen jelentősége abban van, hogy benne Lenin a marxizmust a forradalom új elméletével gazdagította, s lerakta alapjait a bolsevik párt forradalmi taktikájának, melynek segítségével országunk proletariátusa 1917-ben győzelmet aratott a kapitalizmus felett. „Az imperializmus mint a kapitalizmus legfelsőbb foka" c. munkájában (1916) Lenin alaposan, marxista módon elemezte az imperializmust mint a kapitalizmus legmagasabb és utolsó fokát, mint rothadó, halódó kapitalizmust, mint a szocialista forradalom előestjét. Az

imperialista kapitalizmusról szóló adatok alapján Lenin új elméleti útmutatást adott, amely a szocializmusnak az összes országban való egyidejű győzelmét lehetetlennek tartja, a szocializmus győzelmét egy, egymagában vett kapitalista országban viszont lehetségesnek ismeri el. Ezt a zseniális következtetést Lenin az „Európai Egyesűit Államok jelszaváról" (1915) és „A proletárforradalom katonai programraja" (1916) című cikkeiben fogalmazta meg. 2010.0310 a3/p3 20:33 7. SaLa Lenin válogatott művei I. A Marx-Engels-Lenin Intézet előszava „Ez a szocialista forradalom új, kiforrott, a szocializmusnak az egyes országokban lehetséges győzelméről, győzelmének feltételeiről, győzelmének perspektíváiról szóló elmélet . " (Az SzK(b)P története VI fej, 3 pont) Lenin „Áprilisi tézisei" zseniális harci tervet adtak a bolsevikok pártjának a polgári-demokratikus forradalomból a szocialista forradalomba

való átmenetre. „A fenyegető katasztrófa és hogyan harcoljunk ellene" c. munkájában (1917) Lenin figyelmeztette Oroszország dolgozóit arra a veszedelemre, hogy a német imperializmus leigázza hazánkat, ha a nép nem veszi kezébe a hatalmat s nem menti meg az országot a pusztulástól. Ebben a munkában Lenin bebizonyította, hogy Oroszország „nem haladhat előre anélkül, hogy ne a szocializmus felé haladna", hogy az engesztelhetetlen háború könyörtelen élességgel vetette fel a kérdést hazánk előtt „vagy elpusztulunk, vagy g a z d a s á g i l a g i s utolérjük és túlszárnyaljuk az előrehaladott országokat". Az ország megmentése a pusztulástól, védelmi képességének megerősítése, a szocializmus építése szoros és elszakíthatatlan kapcsolatban van egymással - írta Lenin. A szocializmus gazdaságilag újjáteremti Oroszországot, és megteremti a nép tömeges hősiességének anyagi alapját, ami nélkül országunkat

nem lehet védelemre képessé tenni. „Állam és forradalom" c. könyvében (1917) Lenin feltárja az opportunisták (Kautsky és mások) s az anarchisták nézeteinek burzsoá lényegét az állam és a forradalom kérdésében. Ebben a munkában Lenin helyreállítja és továbbfejleszti a marxizmus tanítását az államról, a proletárforradalomról és a proletariátus diktatúrájáról, a szocializmusról és a kommunizmusról. A két oroszországi forradalom tapasztalatainak tanulmányozása alapján Lenin kidolgozza a szovjetek köztársaságáról mint a proletárdiktatúra politikai formájáról szóló tanítást. „A Szovjethatalom soronlevő feladatai" c. munkájában (1918) Lenin kidolgozta a szocialista építésnek, a népgazdasági nyilvántartásnak és ellenőrzésnek, az új szocialista termelési viszonyok létrehozásának, a munkafegyelem emelésének fő kérdéseit, a szocialista versenynek, a proletárdiktatúra megerősítésének és

fejlesztésének, a munkásosztály és a parasztság szövetségének, a proletárdemokrácia fejlődésének kérdéseit. A külföldi katonai intervenció és a polgárháború időszakából származó munkákban Lenin klasszikusan megjelölte a nép, a front és a hátország feladatait a háborús viszonyok között. 2010.0310 a3/p3 20:33 8. SaLa Lenin válogatott művei I. A Marx-Engels-Lenin Intézet előszava Hősiesség, bátorság, merészség, rettenthetetlenség a harcban, készség együtt küzdeni a néppel a haza ellenségei ellen - ezek Lenin fő követelései a szovjet emberrel szemben háború idején. Az országot egyetlen katonai táborrá változtatni, egybehangoltan és pontosan, forradalmi módon dolgozni e jelszóval: „Mindent a frontnak!" - ezek a hátország feladatai. „Ha már a háború elkerülhetetlenné vált mindent rendeljünk alá a háborúnak, s a legkisebb hanyagságot és erélytelenséget is a háborús idők törvényei szerint

kell büntetnünk." Könyörtelenség az ellenséggel szemben, a kivívott győzelmek megszilárdítása az ellenség teljes szétzúzása céljából ezt követeli Lenin a fronttól. „A Vörös Hadsereg harcosainak, parancsnokainak és politikai megbízottainak - erre tanít Sztálin elvtárs - jól emlékezetükbe kell vésniök tanítómesterünk, Lenin örökbehagyott igéit: «Először, ne kapassuk el magunkat a győzelemtől és ne kérkedjünk, másodszor, szilárdítsuk meg a győzelmet, harmadszor, verjük le végleg az ellenséget»". Lenin munkáiban megtalálható azoknak a forrásoknak mély elemzése, melyekből a szovjet nép legyőzhetetlensége, a szovjet állam életrevalósága és törhetetlensége fakad. „Sohasem fogják legyőzni azt a népet, amelynek munkásai és parasztjai nagy többségükben felismerték, megérezték és tisztába jöttek vele, hogy saját hatalmukat, a Szovjethatalmat - a dolgozók hatalmát védelmezik, hogy azt az ügyet

védelmezik, amelynek győzelme nekik és gyermekeiknek biztosítja a kultúra minden áldását, mindannak élvezetét, amit az emberi munka létrehozott." „A szövetkezetekről" szóló cikkben és más utolsó cikkeiben Lenin összegezi a párt és a Szovjethatalom elvégzett munkájának eredményeit, s vázolja azt a tervet, hogy a szocializmus felépítésének útja a Szovjetunióban az ország iparosítása és a parasztság bevonása a szocializmus építésébe a szövetkezetek révén. Leninnek e kétkötetes kiadásba felvett művei megmutatják a bolsevizmus történelmi fejlődésének fő szakaszait, megmutatják a marxizmus-leninizmust a gyakorlatban. Lenin műveit Sztálin elvtárs hét munkája vezeti be. Ezekben Sztálin elvtárs rendkívül erőteljesen és világosan ábrázolta Lenint mint az emberiség legnagyobb lángelméjét, a bolsevik párt és a munkásosztály vezérét, a rettenthetetlen forradalmárt, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom

szervezőjét, a világ első szocialista államának és az új szocialista társadalomnak építőjét. 2010.0310 a3/p3 20:33 9. SaLa Lenin válogatott művei I. A Marx-Engels-Lenin Intézet előszava Lenin - „magasabb típusú vezető, kőszáli sas, aki a harcban nem ismer félelmet, és bátran vezeti a pártot előre az orosz forradalmi mozgalom felderítetlen útjain" (Sztálin). Sztálin elvtárs e művekben Lenint mint nagy hazafit, mint a szocialista haza idegen hódítók elleni védelmének zseniális stratégáját és szervezőjét ábrázolja. A kétkötetes kiadásba felvett munkákat teljes szövegükben közöljük, kivéve Lenin „Kik azok a «népbarátok» és hogyan hadakoznak a szociáldemokraták ellen?" c. munkáját, amelyből csak az első részt közöljük Mindkét kötetben a munkák általában időrendben következnek, Lenin cikkeinek első csoportja kivételével, melyek Marx és a marxizmus jellemzését adják. A kétkötetes

kiadás tartalma „Az SzK(b)P története. Rövid tanfolyam"-nak megfelelő korszakokra van beosztva. Az első kötetben vannak Leninnek azok a művei, amelyeket az 1894-től 1917 márciusáig terjedő időben, a második kötetben azok, amelyeket az 1917 áprilisától 1923 márciusáig terjedő időben írt. A kétkötetes kiadásba felvett művekhez a keletkezésükre és megjelenésükre vonatkozó adatokon kívül szöveg alatti, rövid, tájékoztató jellegű szerkesztőségi jegyzeteket fűztünk. Lenin szöveg alatti jegyzeteit minden külön megjelölés nélkül adjuk; a szerkesztőségi jegyzeteket a „Szerk." megjelöléssel különböztetjük meg A szövegben és Lenin jegyzeteiben megtartottuk azokat a naptári dátumokat, amelyeket ő használt. Lenin válogatott műveinek két kötete legyen kézikönyve mindazoknak, akik „Az SzK(b)P története. Rövid tanfolyam"-ot és a marxizmus-leninizmus alapjait tanulmányozzák. Moszkva, 1946. A Szovjetunió

Kommunista (bolsevik) Pártjának Központi Bizottsága mellett működő MARX-ENGELS-LENIN INTÉZET 2010.0310 a3/p3 20:33 10. SaLa Lenin válogatott művei I. SZTÁLIN LENINRŐL ÉS A LENINIZMUSRÓL 2010.0310 a3/p3 20:33 11. SaLa Lenin válogatott művei I. 2010.0310 a3/p3 20:33 12. SaLa Lenin válogatott művei I. 2010.0310 a3/p3 20:33 13. SaLa Lenin válogatott művei I. 2010.0310 a3/p3 20:33 14. SaLa Lenin válogatott művei I. EMLÉKEZZETEK ILJICSRE, TANULMÁNYOZZATOK ŐT, VEZERÜNKET! SZERESSÉTEK, TANÍTÓNKAT, HARCOLJATOK ÉS GYŐZZÉTEK LE AZ ELLENSÉGET, A BELSŐ ÉS A KÜLSŐ ELLENSÉGET EGYARÁNT - ÚGY MINT ILJICS. ÉPÍTSÉTEK AZ ÚJ ÉLETET, AZ ÚJ ÉLETFORMÁT, AZ ÚJ KULTÚRÁT - ÚGY MINT ILJICS. SOHASE HÚZÓDOZZATOK A MUNKA APRAJÁTÓL, MERT A KICSINYBŐL ÉPÜL A NAGY - EZ ILJICSNEK EGYIK FONTOS INTELME. I. SZTÁLIN 2010.0310 a3/p3 20:33 15. SaLa Lenin válogatott művei I. 2010.0310 a3/p3 20:33 16. SaLa Lenin

válogatott művei I. LENIN HALÁLÁRA BESZÉD A SZOVJETEK II. ÖSSZSZÖVETSÉGI KONGRESSZUSÁN 1924 JANUÁR 26 Elvtársak! Mi kommunisták különös vágású emberek vagyunk. Nem közönséges anyagból vagyunk mi gyúrva. Mi vagyunk azok, akik a nagy proletár hadvezér, Lenin elvtárs hadseregét alkotjuk. Nincs nagyobb tisztesség, mint ehhez a hadsereghez tartozni. Nincs nagyobb tisztesség, mint tagnak lenni abban a pártban, amelynek alapítója és vezetője Lenin elvtárs. Nem mindenkinek adatott meg, hogy egy ilyen pártnak tagja lehessen. Nem mindenkinek adatott meg, hogy kiállja azokat a megpróbáltatásokat és viharokat, amelyek egy ilyen párt tagságával együttjárnak. A munkásosztály fiai, az ínség és a harc fiai, a mérhetetlen nélkülözések és hősi erőfeszítések fiai - ők azok elsősorban, akiknek egy ilyen párt tagjainak kell lenni. Ezért nevezik a leninisták pártját, a kommunisták pártját egyben a munkásosztály pártjának. Amikor

eltávozott tőlünk, Lenin elvtárs örökbe hagyta ránk, hogy hordozzuk fennen és őrizzük meg tisztán ezt a kitüntető címet - párttag. Esküszünk neked, Lenin elvtárs, hogy becsülettel fogjuk teljesíteni ezt a végakaratodat! 25 éven át nevelte Lenin elvtárs pártunkat és a világ legerősebb és legedzettebb munkáspártjává nevelte fel azt. A cárizmusnak és poroszlóinak csapásai, a burzsoázia és a földesurak veszett dühe, Kolcsak és Gyenyikin fegyveres támadásai, Anglia és Franciaország fegyveres beavatkozása, az ezertorkú burzsoá sajtó hazudozásai és rágalmai - mindezek a skorpiók szakadatlanul hullottak pártunk fejére egy negyed századon át. De pártunk állt, mint a kőszirt, visszaverte az ellenség számtalan csapását és vezette a munkásosztályt előre, a győzelemre. Kemény harcokban kovácsolta ki pártunk sorai egységét és egybeforrottságát. Egységgel és egybeforrottsággal vívta ki a győzelmet a munkásosztály

ellenségei felett. 2 Lenin válogatott művei. I - 5 /01 S 2010.0310 a3/p3 20:33 17. SaLa Lenin válogatott művei I. Sztálin Amikor eltávozott tőlünk, Lenin elvtárs örökbe hagyta ránk, hogy úgy őrizzük pártunk egységét, mint a szemünk világát. Esküszünk neked, Lenin elvtárs, hogy becsülettel fogjuk teljesíteni ezt a végakaratodat is! Súlyos és elviselhetetlen a munkásosztály sorsa. Kínosak és nyomasztók a dolgozók szenvedései. Rabszolgák és rabszolgatartók, jobbágyok és jobbágytartók, parasztok és földesurak, munkások és kapitalisták, elnyomottak és elnyomók - ez volt a világ rendje emberemlékezet óta és ilyen maradt most is az országok óriási többségében. Századok során számtalanszor kísérelték meg a dolgozók, hogy az elnyomókat nyakukról lerázzák és helyzetük uraivá legyenek. De mindannyiszor kénytelenek voltak leverve és megszégyenítve visszavonulni, lelkükben sérelmet és megalázottságot,

haragot és kétségbeesést rejtegetve s tekintetüket a titokzatos égre emelve, ahol megváltást reméltek találni. A rabság láncai érintetlenek maradtak, vagy a régi láncokat éppoly súlyos és lealázó új láncokkal váltották fel. Csak a mi országunkban sikerült a dolgozók elnyomott és letiport tömegeinek a földesurak és kapitalisták uralmát megdönteniök s helyébe a munkások és parasztok uralmát állítaniok. Önök tudják, elvtársak, és ezt ma az egész világ elismeri, hogy e gigászi harcot Lenin elvtárs és az ő pártja vezette. Lenin nagysága mindenekelőtt éppen abban van, hogy ő, megteremtvén a Szovjetek Köztársaságát, ezzel a gyakorlatban mutatta meg az egész világ elnyomott tömegeinek, hogy a megváltás reménye nem veszett el, hogy a földesurak és kapitalisták uralma nem tartós, hogy a munka birodalmát maguknak a dolgozóknak megfeszített erejével meg lehet teremteni, hogy a munka birodalmát a földön, nem pedig az

égben kell megteremteni. Ezzel az egész világ munkásainak és parasztjainak szívében lángragyújtotta a felszabadulás reményét. Éppen ez a magyarázata annak a ténynek, hogy Lenin neve a legdrágább névvé lett a dolgozó és kizsákmányolt tömegek szívében. Amikor eltávozott tőlünk, Lenin elvtárs örökbe hagyta ránk, hogy őrizzük és erősítsük a proletariátus diktatúráját. Esküszünk neked, Lenin elvtárs, hogy erőnket nem kímélve, becsülettel fogjuk teljesíteni ezt a végakaratodat is! A proletariátus diktatúrája országunkban a munkások és parasztok szövetsége alapján jött létre. Ez a Szovjetek Köz- 2010.0310 a3/p3 20:33 18. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin halálára társaságának első és legmélyebb alapja. A munkások és parasztok e szövetség nélkül nem győzhették volna le a kapitalistákat és földesurakat. A munkások a parasztok támogatása nélkül nem verhették volna le a kapitalistákat. A

parasztok a munkások támogatása nélkül nem verhették volna le a földesurakat. Ezt tanusítja a polgárháború egész története országunkban. De a harc a Szovjetek Köztársaságának megszilárdításáért még korántsem fejeződött be - csak új formát öltött. Ezelőtt a munkások és parasztok szövetségének formája a katonai szövetség volt, mert Kolcsak és Gyenyikin ellen irányult. A munkások és parasztok szövetségének most a város és falu, a munkások és parasztok közti gazdasági együttműködés formáját kell öltenie, mert az üzér és a kulák ellen irányul, mert célja az, hogy a munkások és parasztok kölcsönösen ellássák egymást minden szükségessel. Önök tudják, hogy ennek a feladatnak teljesítésén senki olyan állhatatosan nem dolgozott, mint Lenin elvtárs. Amikor eltávozott tőlünk, Lenin elvtárs örökbe hagyta ránk, hogy minden erőnkkel szilárdítsuk a munkások és parasztok szövetségét. Esküszünk neked,

Lenin elvtárs, hogy becsülettel fogjuk teljesíteni ezt a végakaratodat is! A Szovjetek Köztársaságának második alapja a szövetség országunk nemzetiségeinek dolgozói között. Oroszok és ukránok, baskírok és beloruszok, grúzok és azerbajdzsánok, örmények és dagesztánok, tatárok és kirgizek, üzbégek és turkmenek - mindnyájan egyaránt érdekeltek a proletariátus diktatúrájának megszilárdításában. A proletariátus diktatúrája megmenti ezeket a népeket a láncoktól és az elnyomatástól, de ezek a népek is, a Szovjetek Köztársasága iránti határtalan odaadásukkal, iránta tanusított áldozatkészségükkel megmentik a mi Szovjet Köztársaságunkat a munkásosztály ellenségéinek cselszövéseitől és támadásaitól. Ezért beszélt nekünk Lenin elvtárs fáradhatatlanul országunk népei önkéntes szövetségének szükségességéről, a Köztársaságok Szövetsége keretén belüli testvéri együttműködésük

szükségességéről. Amikor eltávozott tőlünk, Lenin elvtárs örökbe hagyta ránk, hogy erősítsük és szélesítsük a köztársaságok szövetségét. Esküszünk neked, Lenin elvtárs, hogy becsülettel fogjuk teljesíteni ezt a végakaratodat is! 2* - 5/01 S 2010.0310 a3/p3 20:33 19. SaLa Lenin válogatott művei I. Sztálin A proletariátus diktatúrájának harmadik alapja a mi Vörös Hadseregünk, a mi Vörös Hajóhadunk. Lenin nem egyszer mondotta nekünk, hogy a lélekzetvételi szünet, amelyet a kapitalista államoktól kiharcoltunk, rövidtartamú lehet. Lenin nem egyszer mutatott rá arra, hogy a Vörös Hadsereg megerősítése és színvonalának emelése pártunk egyik legfontosabb feladata. A Curzon ultimátumával1 és a németországi válsággal2 kapcsolatos események újra bebizonyították, hogy Leninnek, mint mindig, igaza volt. Esküdjünk meg tehát, elvtársak, hogy erőnket nem kímélve rajta leszünk, hogy Vörös Hadseregünket, Vörös

Hajóhadunkat megerősítsük! Hatalmas kőszirtként áll országunk a burzsoá államok óceánjától övezve. Hullám hullám után zúdul rá, fenyegeti, hogy elárasztja és elmossa. De a kőszirt megingathatatlanul áll. Miben van ereje? Nemcsak abban, hogy országunk a munkások és parasztok szövetségén nyugszik, hogy országunk a szabad nemzetiségek szövetségének megtestesülése, hogy országunkat a Vörös Hadsereg és a Vörös Hajóhad hatalmas karja védelmezi. Országunk ereje, szilárdsága, maradandósága abban rejlik, hogy az egész világ munkásainak és parasztjainak szívében mélységes együttérzésre és törhetetlen támogatásra talál. Az egész világ munkásai és parasztjai meg akarják őrizni a Szovjetek Köztársaságát, mint a nyilat, melyet Lenin elvtárs biztos keze lőtt az ellenségek táborába, mint az elnyomástól és kizsákmányolástól való megváltásba vetett reményük pillérét, mint biztos világítótornyot, mely a

felszabadulás útját mutatja nekik. Meg akarják őrizni és nem fogják tűrni, hogy a földesurak és tőkések szétzúzzák. Ebben van a mi erőnk Ebben van minden ország dolgozóinak ereje. Ugyancsak ebben van az egész világ burzsoáziájának gyengesége. Lenin sohasem tekintette a Szovjetek Köztársaságát öncélnak. Mindig egy szükséges láncszemnek tekintette, amely a Nyugat és a Kelet országainak forradalmi mozgalmait erősíti, egy szükséges láncszemnek, amely megkönnyíti az egész világ dolgozóinak győzelmét a tőke felett. Lenin tudta, hogy csakis ez a felfogás a helyes, nemcsak nemzetközi szempontból, hanem magának a Szovjetek Köztársaságának fenntartása szempontjából is. Lenin tudta, hogy csakis ilymódon lehet az egész világ dolgozóinak szívét döntő szabadságharcokra lángralobbantani. Ezért rakta le ő, a proletariátus zseniális vezéreinek a legzseniálisabbja, már a proletárdiktatúra másnapján a munkások

Internacionáléjának alapját. Ezért szélesítette és erősítette 2010.0310 a3/p3 20:33 20. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin hallara lankadatlanul az egész világ dolgozóinak szövetségét - a Kommunista Internacionálét. Önök látták e napokban a dolgozók tíz- és százezreinek zarándoklását Lenin elvtárs koporsójához. Rövid idő multán látni fogják a dolgozó milliók képviselőinek zarándoklását Lenin elvtárs sírjához. Bizonyosak lehetnek abban, hogy a milliók képviselői után felsorakoznak majd a tíz- és százmilliók képviselői a világ minden sarkából, hogy tanuságot tegyenek arról, hogy Lenin vezére volt nemcsak az orosz proletariátusnak, nemcsak az európai munkásoknak, nemcsak a gyarmati Keletnek, hanem a földkerekség valamennyi dolgozójának is. Amikor eltávozott tőlünk, Lenin elvtárs örökbe hagyta ránk, hogy legyünk hívek a Kommunista Internacionále elveihez. Esküszünk neked, Lenin elvtárs, hogy

életünket sem kímélve rajta leszünk; hogy erősítsük és szélesítsük az egész világ dolgozóinak szövetségét: a Kommunista Internacionálét! „Pravda" 23, sz. 1924 január 30 Sztálin Művei. 6 köt 51-57 old 2010.0310 a3/p3 20:33 21. SaLa Lenin válogatott művei I. LENIN MINT AZ OROSZORSZÁGI KOMMUNISTA PÁRT SZERVEZŐJE ÉS VEZÉRE LENIN 50. SZÜLETÉSNAPJA ALKALMÁBÓL ÍROTT CIKK A marxistáknak két csoportja van. Mindkét csoport a marxizmus lobogója alatt dolgozik, „igazi" marxistának tekinti magát. És mégis, korántsem azonosak Sőt, mi több: egész szakadék tátong köztük, mert munkamódszereik homlokegyenest ellentétesek. Az egyik csoport rendesen arra szorítkozik, hogy a marxizmust külsőleg elismeri, ünnepélyesen hirdeti. Mivel nem tud vagy nem akar behatolni a marxizmus lényegébe, mivel nem tudja vagy nem akarja a marxizmust az életbe átvinni - a marxizmus élő és forradalmi tételeit halott, semmitmondó

formulákká változtatja. Tevékenységét nem a tapasztalatra, nem a gyakorlati munka számbavételére alapozza, hanem Marxból vett idézetekre. Az útmutatásokat és irányelveket nem az élő valóság elemzéséből meríti, hanem analógiákból és történelmi párhuzamokból. A szó nem fedi a tettet - ez a legnagyobb betegsége ennek a csoportnak. Innen erednek csalódásai és örökös elégedetlensége a sorssal, amely lépten-nyomon rászedi és „faképnél" hagyja. E csoport neve - mensevizmus (Oroszországban), opportunizmus (Európában). Tyszka (Jogiches) elvtárs a londoni kongresszuson elég találóan jellemezte ezt a csoportot, amikor azt mondta róla, hogy nem áll, hanem fekszik a marxizmus álláspontján. A másik csoport, ellenkezőleg, a kérdés súlypontját a marxizmus formális elismeréséről a marxizmus megvalósítására helyezi át, arra, hogy a marxizmust átültesse az életbe. A körülményeknek megfelelően kijelölni a marxizmus

megvalósításának útjait és eszközeit, s megváltoztatni ezeket az utakat és eszközöket, ha a viszonyok változnak - ez az, amire ez a csoport legfőbb figyelmét fordítja. Ez a csoport nem történelmi analógiákból és párhuzamokból, hanem a környező viszonyok tanulmányozásából meríti irányelveit és útmutatásait. Tevékenységében nem idézetekre és velős mondásokra, hanem gyakorlati tapasztalatokra támaszkodik, és minden egyes lépését 2010.0310 a3/p3 20:33 22. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin mint az OKP szervezője és vezére a tapasztalaton ellenőrzi, tanul saját hibáin és tanít másokat, hogyan kell az új életet építeni. Tulajdonképpen ezzel magyarázható, hogy e csoport tevékenységében a szó fedi a tettet, s Marx tanítása nem veszít semmit eleven forradalmi erejéből. Erre a csoportra teljesen ráillenek Marx szavai, amelyek szerint a marxisták nem elégedhetnek meg azzal, hogy a világot megmagyarázzák,

hanem tovább kell menniök, hogy azt megváltoztassák3. Ennek a csoportnak bolsevizmus, kommunizmus a neve. Ennek a csoportnak szervezője és vezére - Vlagyimir Iljics Lenin. I LENIN MINT AZ OROSZORSZÁGI KOMMUNISTA PÁRT SZERVEZŐJE A proletárpárt megalakulása Oroszországban különleges viszonyok közt ment végbe; amelyek eltértek a munkáspártok szervezkedése időpontjában Nyugaton fennállott viszonyoktól. Nyugaton, Franciaországban, Németországban, a munkáspárt a szakszervezetekből fejlődött ki, mégpedig a szakszervezetek és a pártok legális fennállása idején, a polgári forradalom után bekövetkezett viszonyok közt, amikor volt polgári parlament, mikor a hatalomra jutott burzsoázia szemtől-szemben állott a proletariátussal - Oroszországban, ellenkezőleg, a proletárpárt megalakulása a legkegyetlenebb abszolutizmus alatt ment végbe, amikor még csak várták a burzsoádemokratikus forradalmat, mikor, egyfelől, a pártszervezeteket

elözönlötték a burzsoá „legális-marxista" elemek, akik a munkásosztályt a burzsoá forradalom érdekében óhajtották kihasználni, és másfelől, a cári csendőrség a legjobb pártmunkásokat egyre-másra ragadta ki a párt soraiból, éppen akkor, mikor az ösztönös forradalmi mozgalom növekedése megkövetelte, hogy legyen egy forradalmárokból álló szilárd, egybeforrott és kellőképpen konspiratív, harcos mag, amely az abszolutizmus megdöntésére tudja irányítani a mozgalmat. A feladat az volt, hogy az ocsút elválasszuk a tiszta búzától, elhatároljuk magunkat az idegen elemektől, megszervezzük a tapasztalt forradalmárok kádereit az egyes helyeken, világos programmot és határozott taktikát adjunk nekik, s végül, hogy e kádereket egybefogjuk a hivatásos forradalmárok egységes 2010.0310 a3/p3 20:33 23. SaLa Lenin válogatott művei I. Sztálin harci szervezetében, mely eléggé konspiratív ahhoz, hogy a csendőrség

rajtaütéseivel szemben megállja a helyét, s egyszersmind eléggé összeforrott a tömegekkel, hogy a kellő pillanatban harcba vigye őket. A mensevikek, azok, akik a marxizmus álláspontján „fekszenek", egyszerűen oldották meg a kérdést: mivel Nyugaton a munkáspárt a munkásosztály gazdasági helyzetének megjavításáért harcoló, pártonkívüli szakszervezetekből jött létre, tehát Oroszországban is lehetőleg ugyanezt kell csinálni, azaz egyelőre szorítkozzunk „a munkásoknak a munkáltatók és kormány elleni gazdasági harcára" az egyes helyeken, anélkül hogy országos harci szervezetet teremtenénk . s majd azután, ha addig nem alakulnak ki a szakszervezetek, össze kell hívni egy pártonkívüli munkáskongresszust és azt pártnak kell nyilvánítani. Hogy a mensevikeknek ez a „marxista" „terve", bár az orosz viszonyok között utópisztikus, mégis széleskörű agitációs munkát tételez fel, melynek arra kellett

irányulnia, hogy a pártszerűség eszméjének fontosságát leszállítsa, a pártkádereket megsemmisítse, a proletariátust pártjától megfossza és a munkásosztályt martalékul dobja oda a liberálisoknak - ezt akkoriban aligha sejtették a mensevikek, sőt, alkalmasint, sokan a bolsevikok közül sem. Lenin óriási érdeme az orosz proletariátus és annak pártja előtt, hogy a mensevik szervezeti „terv" egész veszélyét már a „terv" fogantatása pillanatában felfedte, mikor maguknak a „terv" szerzőinek is csak bajosan volt világos fogalmuk annak körvonalairól, és miután felfedte ezt a veszélyt, ádáz rohamot indított a mensevikek szervezeti lompossága ellen, erre a kérdésre összpontosítva a gyakorlati pártmunkások minden figyelmét. Mert a párt létéről, a párt életéről és haláláról volt szó. Országos orosz politikai lapot alapítani, amely maga köré gyűjti a párt erőit, szilárd helyi pártkádereket szervezni,

melyek a párt „reguláris egységei", a lap útján egységbe fogni és élesen kijelölt határokkal, világos programmal, szilárd taktikával, egységes akarattal bíró, országos harci párttá kovácsolni ezeket a kádereket - ez volt Leninnek a terve, melyet „Mi a teendő?"*, „Egy lépés előre, két lépés hátra" c. nevezetes könyveiben fejtett ki. E terv érdeme az volt, hogy teljesen * Lásd ebben a kötetben 173-341. old * Lásd ebben a kötetben 342-551. old 2010.0310 a3/p3 20:33 24. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin mint az OKP szervezője és vezére megfelelt az orosz valóságnak és mesterien általánosította a legjobb gyakorlati pártmunkások szervezeti tapasztalatait. A lenini tervért folyó harcban az orosz gyakorlati partmunkások többsége habozás nélkül Lenint követte, nem riadva vissza még a szakadástól sem. E terv győzelme vetette meg alapját annak az egybekovácsolt és edzett kommunista pártnak, melyhez

hasonló nincs az egész világon. Elvtársaink (nemcsak a mensevikek!) nem ritkán azzal vádolták Lenint, hogy túlságosan hajlik a polémiára és a szakításra, hogy engesztelhetetlen a békülékenyek elleni harcban stb. Kétségtelen, hogy ez így is volt a maga idején De nem nehéz megérteni, hogy pártunk nem tudott volna megszabadulni sem a belső gyengeségtől, sem az elmosódottságtól, sohasem tudott volna olyan erős és sziklaszilárd lenni, amilyenné valóban lett, ha nem űzte volna ki soraiból a nemproletár, opportunista elemeket. A burzsoázia uralmának korában a proletárpárt nem nőhet és erősödhet máskép, mint olyan mértékben, ahogyan saját soraiban és a munkásosztályon belül az opportunista, forradalomellenes és pártellenes elemek ellen harcol. Lassallenak igaza volt, mikor azt mondta: „a párt erősödik azzal, hogy megtisztítja magát". A vádaskodók rendszerint a német pártra hivatkoztak, ahol akkoriban virágzott az

„egység". Ámde, először is, nem minden egység az erő jele; másodszor, most csak egy pillantást kell vetnünk az egykori német pártra, amely három pártra szakadt 4, hogy megértsük, mennyire hamis és csalóka volt Scheidemann és Noske „egysége" Liebknechttel és Luxemburggal. És ki tudja, nem lett volna-e jobb a német proletariátusra nézve, ha a német párt forradalmi elemei idejében szakítottak volna annak ellenforradalmi elemeivel. Nem, Leninnek ezerszeresen igaza volt, amikor a pártot a pártellenes és forradalomellenes elemek ellen folytatott engesztelhetetlen harc útján vezette. Mert csak ennek a szervezeti politikának eredményeképpen tudta pártunk megteremteni azt a belső egységét és bámulatos tömörségét, amelynek birtokában Kerenszkij idején sértetlenül került ki a júliusi válságból5, egymaga hajtotta végre az Októberi Felkelést, megrázkódtatás nélkül ment át a breszti időszak 6 válságán, megszervezte

az antant fölött aratott győzelmet, és végül, olyan példátlan rugalmasságra tett szert, hogy bármely pillanatban át tudja csoportosítani sorait, és bármely nagy munkára tudja összpontosítani tagjainak százezreit anélkül, hogy zavart keltene saját soraiban. 2010.0310 a3/p3 20:33 25. SaLa Lenin válogatott művei I. Sztálin LENIN MINT AZ OROSZORSZÁGI KOMMUNISTA PÁRT VEZÉRE Az Oroszországi Kommunista Párt szervezeti kiválósága azonban a dolognak csak egyik oldala. A párt nem növekedhetett és nem erősödhetett volna olyan gyorsan, ha munkájának politikai tartalma, programmja és taktikája nem lett volna összhangban az orosz valósággal, ha jelszavai nem tüzelték volna a munkástömegeket és nem hajtották volna előre a forradalmi mozgalmat. Térjünk most át a dolognak erre az oldalára. Az orosz polgári-demokratikus forradalom (1905) olyan viszonyok között ment végbe, amelyek mások voltak, mint a Nyugaton, például a

Franciaországban és Németországban fennállott viszonyok a forradalmi átalakulások idején. Nyugaton a forradalom a kapitalizmus manufaktúra-időszakának és a fejletlen osztályharcnak viszonyai között játszódott le, mikor a proletariátus gyenge és csekélyszámú volt, nem volt saját pártja, mely követeléseit megfogalmazhatta volna, a burzsoázia pedig elég forradalmi volt ahhoz, hogy a munkások és parasztok tömegeiben bizalmat keltsen maga iránt és harcba vezesse őket az arisztokrácia ellen, - Oroszországban, ellenkezőleg, a forradalom (1905) a kapitalizmus gépkorszakának és a fejlett osztályharcnak viszonyai között kezdődött, mikor az aránylag nagyszámú és a kapitalizmus által egybekovácsolt orosz proletariátus már több csatát vívott a burzsoáziával, volt saját pártja, tömörebb, mint a burzsoáziáé, voltak saját osztálykövetelései, az orosz burzsoázia pedig, mely különben is kormánymegrendelésekből élt, a

proletariátus forradalmisága miatt annyira meg volt rémülve, hogy a munkások és a parasztok ellen a kormány és a földbirtokosok szövetségét kereste. Az a tény, hogy az orosz forradalom a Mandzsúria mezőin szenvedett hadikudarcok következtében tört ki, csak siettette az eseményeket, de mitsem változtat a dolog lényegén. A helyzet azt követelte, hogy a proletariátus álljon a forradalom élére, maga köré tömörítse a forradalmi parasztságot, s az ország teljes demokratizálásáért és saját osztályérdekeinek biztosításáért döntő harcot indítson egyidejűleg a cárizmus ellen is, a burzsoázia ellen is. De a mensevikek, azok, akik a marxizmus álláspontján „fekszenek", a maguk módján oldották meg a kérdést: mint- 2010.0310 a3/p3 20:33 26. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin mint az OKP szervezője és vezére hogy az orosz forradalom burzsoá forradalom, a burzsoá forradalmakban pedig a burzsoázia képviselői vezetnek

(lásd a francia és a német forradalom ”történetét"), tehát a proletariátus nem lehet az orosz forradalom vezére, a vezetést át kell engedni az orosz burzsoáziának (ugyanannak, amely elárulja a forradalmat), a parasztságot ugyancsak a burzsoázia gondjaira kell bízni, a proletariátusnak pedig szélsőbaloldali ellenzékben kell maradnia. És a dibdáb liberálisoknak ezeket az annyira elcsépelt, ízetlen közhelyeit a mensevikek úgy tüntették fel, mint az „igazi" marxizmus legújabb vívmányait! . Lenin óriási szolgálatot tett az orosz forradalomnak azzal, hogy gyökeréig felfedte a mensevikek történelmi párhuzamainak ürességét és a mensevik „forradalmi sémának", mely a munkásság ügyét teljesen a burzsoáziára bízza, nagy veszélyét. A proletariátus és a parasztság forradalmi-demokratikus diktatúrája - a burzsoázia diktatúrája helyett; a Buligin-duma bojkottja7 és fegyveres felkelés - a dumában való részvétel

s az ottani szerves munka helyett; a „baloldali blokk" eszméje azután, hogy a duma mégis létrejött, s a duma tribünjének kihasználása a dumán kívüli harc érdekében - egy kadet minisztérium és a duma reakciós „kímélése" helyett; harc a kadet párt8, mint ellenforradalmi erő ellen - a vele való blokk helyett - ez volt Lenin taktikai terve, melyet „A szociáldemokrácia két taktikája a demokratikus forradalomban"* s a „Kadetok győzelme és a munkáspárt feladatai" c. nevezetes brosúráiban fejtett ki. Ennek a tervnek érdeme az volt, hogy egyenesen és határozottan megfogalmazta a proletariátus osztályköveteléseit az oroszországi polgáridemokratikus forradalom korában, s ezzel megkönnyítette a szocialista forradalomba való átmenetet és csírájában magában hordta a proletariátus diktatúrájának eszméjét. A lenini taktikai tervért vívott harcban az orosz gyakorlati pártmunkások többsége határozottan és

végérvényesen Lenint követte. Ennek a tervnek győzelme rakta le a fundamentumát annak a forradalmi taktikának, melynek segítségével pártunk most alapjaiban rázkódtatja meg a világimperializmust. Az események további fejlődése: a négyéves imperialista háború - és az egész népgazdaság megrendülése; a februári * Lásd ebben a kötetben 555-667. old 2010.0310 a3/p3 20:33 27. SaLa Lenin válogatott művei I. Sztálin forradalom - és a híres kettőshatalom; az Ideiglenes Kormány mint a burzsoá ellenforradalom fészke - és a Pétervári Szovjet mint a keletkezőben levő proletárdiktatúra formája; az Októberi Forradalom - és az Alkotmányozó Gyűlés szétkergetése; a burzsoá parlamentarizmus megszüntetése - és a Szovjetek Köztársaságának kikiáltása; az imperialista háború átváltoztatása polgárháborúvá - és a világimperializmusnak a száj-„marxistákkal" karöltve véghezvitt akciója a proletárforradalom ellen;

végül, az Alkotmányozó Gyűlésbe kapaszkodó mensevikek siralmas helyzete, akiket a proletariátus a fedélzetről lesöpört s a forradalom hulláma a kapitalizmus partjaihoz sodort - mindez csak igazolta a „Két taktiká"-ban formulázott lenini forradalmi taktika elveinek helyességét. Az a párt, amelynek kezében ilyen örökség van, bátran hajózhatott előre, az ilyen pártnak nem kell víz alatti szirtektől félnie. ----------A mi időnkben, a proletárforradalom idején, mikor a gyakorlat ellenőrzi a párt minden jelszavát és a vezér minden mondatát, a proletariátus különleges követeléseket támaszt vezéreivel szemben. A történelem ismer olyan proletárvezéreket, viharos idők vezéreit, gyakorlati vezéreket, akik önfeláldozók és bátrak voltak, de gyengéknek bizonyultak az elmélet terén. A tömegek nem felejtik el egyhamar az ilyen vezérek nevét. Ilyenek például Lassalle Németországban, Blanqui Franciaországban. De a mozgalom a

maga egészében nem élhet csupán emlékezésekből: világos célra (programmra), szilárd vonalra (taktikára) van szüksége. Vannak másfajta vezérek is, békés idők vezérei, akik erősek az elméletben, de gyengék a szervezés dolgaiban és a gyakorlati munka terén. Az ilyen vezérek csak a proletariátus felsőbb rétegében népszerűek és ott is csak bizonyos ideig. A forradalmi korszak beköszöntével, amikor a vezérektől forradalmi-gyakorlati jelszavakat követelnek, a teoretikusok letűnnek a színről, új embereknek adják át a helyet. Ilyenek például Plehanov Oroszországban, Kautsky Németországban. A proletárforradalom és a proletárpárt vezéri helyét csak az tarthatja meg, akiben a hatalmas elméleti erő a proletármozgalom gyakorlati szervezeti tapasztalataival párosul. P Akszelrod, amikor marxista volt, azt írta Leninről, hogy „a jó gyakorlati pártmunkás tapasztalata szerencsésen egyesül benne elméleti képzettséggel és széles

politikai látókörrel" 2010.0310 a3/p3 20:33 28. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin mint az OKP szervezője és vezére (lásd P. Akszelrod előszavát Lenin „Az orosz szociáldemokraták feladatai" c brosúrájához). Hogy Akszelrod úr, a „kulturált" kapitalizmus ideológusa, mit mondana ma Leninről - nem nehéz kitalálni. De előttünk, akik Lenint közelről ismerjük és a dolgot tárgyilagosan tudjuk szemlélni, kétségtelen, hogy Lenin ezt a régi tulajdonságát teljes egészében megőrizte. Egyebek közt ebben kell keresni annak a magyarázatát, hogy ma Lenin, és éppen Lenin a vezére a világ legerősebb és legedzettebb proletárpártjának. „Pravda" 86. sz 1920 április 23 Sztálin Művei. 4 köt 324-334 old 2010.0310 a3/p3 20:33 29. SaLa Lenin válogatott művei I. LENINRŐL BESZÉD A KREMLI KATONAI TANFOLYAM HALLGATÓINAK EMLÉKESTJÉN 1924 JANUÁR 28 Elvtársak! Közölték velem, hogy önöknél itt Lenin

emlékestet rendeznek s engem meghívtak az est egyik előadójának. Úgy vélem, nincs szükség arra, hogy Lenin tevékenységéről összefüggő előadást tartsak. Azt hiszem, jobb lesz, ha arra szorítkozom, hogy néhány olyan tényt közöljek, amelyek Leninnek mint embernek és mint politikusnak némely sajátosságát jellemzik. E tények közt talán nem is lesz belső összefüggés, de ennek nem lehet döntő jelentősége akkor, amikor általános képet akarunk kapni Leninről. Mindenesetre nincs módomban ez alkalommal többet adni, mint amennyit az imént megígértem. A KŐSZÁLI SAS Első ízben 1903-ban ismerkedtem meg Leninnel. Igaz, hogy ez az első ismeretség nem volt személyes, hanem látatlanban, levélváltás útján jött létre. De eltörölhetetlen benyomást tett rám, amely nem hagyott el a pártban végzett munkám egész ideje alatt. Szibériában voltam akkor száműzetésben Mikor Lenin forradalmi tevékenységével a 90-es évek végén és

különösen 1901 után, az „Iszkra" kiadása után megismerkedtem, arra a meggyőződésre jutottam, hogy Lenin személyében rendkívüli emberrel van dolgunk. Lenin az én szememben akkoriban nem egyszerű vezetője volt a pártnak, hanem a párt igazi megteremtője, mert egyedül ő értette meg pártunk belső lényegét és elodázhatatlan szükségleteit. Amikor összehasonlítottam pártunk többi vezetőivel, mindig úgy tetszett nekem, hogy - Lenin fegyvertársai Plehanov, Martov, Akszelrod és a többiek - egész fejjel kisebbek nála, hogy Lenin hozzájuk képest nem egyszerűen a vezetők egyike, hanem magasabb típusú vezető, kőszáli sas, aki a harcban nem ismer félelmet és bátran vezeti a pártot előre az orosz forradalmi mozgalom felderítetlen útjain. Ez a benyomás oly mélyen vésődött lel- 2010.0310 a3/p3 20:33 30. SaLa Lenin válogatott művei I. Leninről kembe, hogy szükségét éreztem annak, hogy egy akkor emigrációban levő

jóbarátomnak írjak róla és kérjem véleményét. Nem sokkal ezután, amikor már száműzetésben voltam Szibériában - ez 1903 végén történt -, lelkeshangú választ kaptam barátomtól és egy egyszerű, de mélyenszántó, tartalmas levelet Lenintől, akivel, mint kiderült; barátom közölte levelem tartalmát. Lenin levele aránylag nem volt hosszú, de ez a levél pártunk gyakorlatának merész, rettenthetetlen kritikáját és a pártnak a legközelebbi időszakra szóló egész munkaterve nagyszerűen világos és tömör kifejtését tartalmazta. Csak Lenin tudott a legösszekuszáltabb dolgokról is ily egyszerűen és világosan, ily tömören és merészen írni, úgy, hogy minden egyes mondata egy-egy lövés, amely célba talál. Ez az egyszerű és merész levélke még jobban megerősített engem abban, hogy Lenin pártunk kőszáli sasa. Nem tudom magamnak megbocsátani, hogy Leninnek ezt a levelét, mint még sok más levelet, a régi illegális

pártmunkás szokása szerint, elégettem. Ettől az időtől kezdődik ismeretségem Leninnel. SZERÉNYSÉG Először 1905 decemberében találkoztam Leninnel, a bolsevikok tammerforsi (Finnország) konferenciáján. Reméltem, hogy meglátom pártunk kőszáli sasát, a nagy embert, aki nagy nemcsak politikailag, hanem nagy, hogy úgy mondjam, fizikailag is, mert Lenin az én képzeletemben úgy élt, mint egy óriás, aki hatalmas növésű és tekintélyes külsejű. Mekkora volt csalódásom, mikor a legmindennapibb embert pillantottam meg, közepesnél alacsonyabb növésűt, aki semmiben, a szó szoros értelmében semmiben sem különbözött a közönséges halandóktól . Megszokták, hogy a „nagy ember" rendszerint elkésik a gyűlésről, úgyhogy a gyűlés részvevői szorongó szívvel várják megjelenését, ezenfelül a nagyember megjelenése előtt az ülés részvevői figyelmeztetik egymást: „psszt . csendesebben . jön " Ezt a

szertartásosságot nem tartottam feleslegesnek, mert ez imponál, tiszteletet kelt. Mekkora volt csalódásom, amikor megtudtam, hogy Lenin előbb jelent meg a gyűlésen, mint a küldöttek, és egy sarokba húzódva egyszerűen beszélget, a legközvetlenebb beszélgetést folytatja a konferencia leg- 2010.0310 a3/p3 20:33 31. SaLa Lenin válogatott művei I. Sztálin egyszerűbb küldötteivel. Nem titkolom, hogy ezt akkoriban némely szükséges szabály némi megsértésének tartottam. Csak utóbb értettem meg, hogy Leninnek ez az egyszerűsége és szerénysége, az a törekvése, hogy észrevétlen maradjon, vagy legalábbis, hogy ne legyen feltűnő és ne hangsúlyozza magas pozícióját - ez a vonás egyik legerősebb oldala Leninnek, mint az új tömegek, az emberiség legmélyebb, „legalsó" rétegeiből való egyszerű és közönséges tömegek új vezérének. A LOGIKA EREJE Nagyszerű volt Lenin két beszéde, melyet ezen a konferencián mondott: az

aktuális helyzetről és az agrárkérdésről. Sajnos, nem maradtak fenn Ihletett beszédek voltak ezek, melyek az egész konferenciából viharos lelkesedést váltottak ki. A meggyőződés rendkívüli ereje, az érvelés egyszerűsége és világossága, rövid és mindenki számára érthető mondatok, semmi póz, semmi megszédítő gesztus és hatásvadászó frázis - mindez előnyösen különböztette meg Lenin beszédét a szokásos „parlamenti" szónokok beszédeitől. De engem Lenin beszédének nem ez a sajátossága ejtett foglyul. Lenin beszédeiben engem a logikának az az ellenállhatatlan ereje nyűgözött le, mely kissé szárazon hat, de a hallgatóságot annál jobban hatalmába keríti, fokozatosan felvillanyozza, hogy aztán, mint mondani szokás, mindenestül rabul ejtse. Emlékszem, a delegátusok közül sokan mondták akkor: „A logika Lenin beszédeiben - valami roppant erejű csáp, amely fogóival minden oldalról szorítja az embert, és

amelynek öleléséből lehetetlen kiszabadulni: vagy megadod magad, vagy készülj fel a teljes vereségre." Úgy vélem, hogy Lenin beszédeinek ez a sajátossága szónoki művészetének legerősebb oldala. SOHASEM SOPÁNKODOTT Másodízben 1906-ban, pártunk stockholmi kongresszusán találkoztam Leninnel. Ismeretes, hogy ezen a kongresszuson a bolsevikok kisebbségben maradtak, vereséget szenvedtek. Akkor láttam először Lenint a legyőzött szerepében Egy cseppet sem hasonlított azokhoz a vezérekhez, akik sopánkodnak 2010.0310 a3/p3 20:33 32. SaLa Lenin válogatott művei I. Leninről és elcsüggednek a vereség után. Ellenkezőleg, a vereség Lenint valóságos energiagóccá sűrítette, amely követőit új harcokra, a jövendő győzelemre lelkesítette. Lenin vereségéről beszélek. De miféle vereség volt ez? Csak rá kellett nézni Lenin ellenfeleire, a stockholmi kongresszus győzteseire - Plehanovra, Akszelrodra, Martovra és a többiekre: nem

igen hasonlítottak igazi győztesekre, mert Lenin, a mensevizmus könyörtelen kritikájával, mint mondani szokás, nem hagyott rajtuk ép bőrt. Emlékszem, hogy mi, bolsevik küldöttek, csoportba verődve, Leninre szegeztük szemünket és tanácsát kértük. Néhány küldött beszédén fáradtság, csüggedés érzett Emlékszem rá, hogy Lenin, válaszolva az ilyen beszédékre, maróan, a fogain keresztül szűrve a szót, mondta: „Ne sopánkodjatok, elvtársak, minden bizonnyal győzünk, mert nekünk van igazunk." Gyűlöljétek a sopánkodó intellektueleket, higgyetek saját erőtökben, erről beszélt velünk akkor Lenin. Éreztük, hogy a bolsevikok veresége ideiglenes, hogy a bolsevikoknak a közeljövőben győzniök kell. „Ne sopánkodj, amikor vereség ér" - ez Lenin működésének az a sajátossága, amely Lenint segítette abban, hogy mindvégig odaadó és saját erejében bízó hadsereget tömörítsen maga köré. SOHASEM KÉRKEDETT A

következő, 1907-es londoni kongresszuson a bolsevikok győztek. Akkor láttam először Lenint a győztes szerepében. Más vezéreket a győzelem rendszerint megszédít, elbizakodottá és kérkedővé tesz. Ilyenkor az a leggyakoribb, hogy elkezdenek győzelmet ünnepelni, pihennek a babéraikon. De Lenin egy csöppet sem hasonlított az ilyen vezérekre. Ellenkezőleg, éppen a győzelem után vált különösen éberré és óvatossá. Emlékszem, hogy milyen állhatatosan magyarázta akkor a küldötteknek: „Először - ne ragadtassuk el magunkat a győzelemtől és ne kérkedjünk; másodszor - szilárdítsuk meg a győzelmet; harmadszor - semmisítsük meg az ellenséget, mert az ellenség csak meg van verve, de még korántsincs megsemmisítve." Maró gúnnyal figurázta ki azokat a küldötteket, akik könnyelműen erősködtek, hogy „mától fogva a mensevikeknek befellegzett". Nem volt nehéz bebizonyítania, hogy a mensevikeknek még van gyökerük a

munkásmozgalomban, hogy hozzáértéssel kell ellenük küzdeni, mindenképpen el kell 3 Lenin válogatott művei, I. - 5 /01 S 2010.0310 a3/p3 20:33 33. SaLa Lenin válogatott művei I. Sztálin kerülni, hogy túlbecsüljük erőinket, és különösen azt, hogy lebecsüljük az ellenség erejét. „Ne kérkedj a győzelemmel" - ez az a lenini jellemvonás, amely Lenint segítette abban, hogy az ellenség erejét józanul mérlegelje és a pártot biztosítsa az esetleges meglepetések ellen. ELVI SZILÁRDSÁG A párt vezéreinek okvetlen meg kell becsülniök pártjuk többségének véleményét. A többség - az az erő, mellyel a vezérnek okvetlen számolnia kell Lenin ezt éppoly jól tudta, mint minden más pártvezető. De Lenin sohasem vált a többség rabjává, különösen akkor nem, amikor a többségnek nem volt elvi alapja. Voltak olyan pillanatok pártunk történetében, amikor a többség véleménye vagy a párt pillanatnyi érdekei a proletariátus

életbevágó érdekeivel összeütközésbe kerültek. Ilyen esetekben Lenin habozás nélkül, eltökélten az elvhűség oldalára állt a párt többségével szemben. Mi több - nem félt ilyen esetekben a szó szoros értelmében egymaga fellépni mindenki ellen, abból indulva ki, hogy - mint gyakran beszélt erről - „az elvi politika az egyetlen helyes politika". Különösen jellemző ebben a vonatkozásban az alábbi két tény: Az első tény. Az 1909 -1911-es évek - az az időszak, amikor az ellenforradalom által szétvert párt teljesen felbomlóban volt. Ez az az időszak volt, amikor nem hittek a pártban, az az időszak, mikor a pártot nemcsak az értelmiségiek, hanem részben a munkások is tömegesen hagyták el, az illegalitás tagadásának időszaka, a likvidátorság és a bomlás időszaka. Nemcsak a mensevikek, de a bolsevikok is egész sor frakciót és áramlatot alkottak akkor, amelyek nagyobbrészt el voltak szakadva a munkásmozgalomtól.

Ismeretes, hogy éppen ebben az időszakban keletkezett a földalatti munka teljes felszámolásának és a munkások legális, liberális sztolipini pártba9 való szervezésének eszméje. Lenin volt akkor az egyetlen, aki ellenállt az általános ragálynak és magasra tartotta a párt zászlaját, bámulatos türelemmel és páratlan szívóssággal gyűjtötte össze a párt szétszórt és szétvert erőit, küzdött a munkásmozgalmon belüli minden néven nevezendő pártellenes áramlattal, hallatlan bátorsággal, példátlan kitartással szállt síkra a pártszerűségért. 2010.0310 a3/p3 20:33 34. SaLa Lenin válogatott művei I. Leninről Ismeretes, hogy ebben a pártszerűségért folyó vitában Lenin azután győzött is. A második tény. Az 1914-1917 közötti időszak az imperialista háború dühöngésének korszaka, amikor az összes, illetve majdnem az összes szociáldemokrata és szocialista pártok, beleesve az általános hazafias bódulatba, hazai

imperializmusuk szolgálatába szegődtek. Ez volt az az időszak, amikor a II Internacionále meghajtotta zászlait a tőke előtt, amikor a soviniszta hullámmal szemben még olyan emberek sem állták meg a helyüket, mint Plehanov, Kautsky, Guesde és mások. Lenin volt akkor az egyetlen, illetve majdnem az egyetlen, aki erélyes harcot indított a szociálsovinizmus és szociálpacifizmus ellen, leleplezte a Guesde-ek és Kautskyk árulását, és megbélyegezte a középutat kereső „forradalmárok" felemásságát. Lenin tudatában volt annak, hogy mögötte jelentéktelen kisebbség van, de nem tulajdonított ennek döntő jelentőséget, mert tudta, hogy az egyetlen helyes politika, amelynek jövője van, a következetes internacionalizmus politikája, mert tudta, hogy az elvi politika az egyetlen helyes politika. Ismeretes, hogy ebben az új Internacionáléért folyó vitában is Lenin lett a győztes. „Az elvi politika az egyetlen helyes politika" - ez az a

tétel, melynek segítségével Lenin újabb „bevehetetlen" állásokat vett be rohammal, és a forradalmi marxizmus oldalára hódította a proletariátus legjobb elemeit. A TÖMEGEKBE VETETT HIT Teoretikusok és pártvezérek, akik ismerik a népek történetét, akik a forradalmak történetét elejétől végig áttanulmányozták, néha kellemetlen betegségben szenvednek. E betegség, neve: félelem a tömegektől, hitetlenség a tömegek teremtő erejében. Ennek következtében a vezérekben néha bizonyos arisztokratizmus keletkezik a tömegekkel szemben, amelyek nem jártasak ugyan a forradalmak történetében, de hivatottak arra, hogy rombolják a régit és építsék az újat. Félelem attól, hogy az elemi erők felülkerekedhetnek, hogy a tömegek „sokmindent feleslegesen összetörhetnek", vágyódás a nevelőanya szerepére, aki könyvekből tanítani akarja a tömegeket, de ő maga nem akar a tömegektől tanulni ez az alapja az ilyenfajta

arisztokratizmusnak. 3* - 5/08 S 2010.0310 a3/p3 20:33 35. SaLa Lenin válogatott művei I. Sztálin Lenin homlokegyenest ellentéte volt az ilyen vezéreknek. Nem ismerek még egy forradalmárt, aki olyan mélyen hitt volna a proletariátus teremtő erejében, osztályösztönének forradalmi célszerűségében, mint Lenin. Nem ismerek még egy forradalmárt, aki olyan kíméletlenül tudta volna ostorozni a „forradalom kaoszának" és „az önhatalmú tömegakciók bacchanáliájának" önelégült kritikusait, mint Lenin. Emlékszem, hogy egy beszélgetés alkalmával egyik elvtársnak arra a kijelentésére, hogy: „a forradalom után helyre kell állnia a normális rendnek", Lenin gúnyosan megjegyezte: „Baj, ha olyan emberek, akik forradalmárok akarnak lenni, elfelejtik, hogy a legnormálisabb rend a történelemben a forradalom rendje." Innen ered Lenin megvető magatartása mindazokkal szemben, akik lóhátról próbáltak nézni a tömegekre

és könyvekből akarták tanítani őket. Innen Lenin szüntelen intelme: tanulni kell a tömegektől, fel kell ismerni akcióiknak értelmét, gondosan tanulmányozni kell a tömegek harcának gyakorlati tapasztalatait. A tömegek teremtő ereébe vetett hit - ez Lenin tevékenységének az a sajátossága, amely lehetővé tette számára, hogy az elemi erők értelmét felismerje s mozgásukat a proletárforradalom medrébe irányítsa. A FORRADALOM LÁNGELMÉJE Lenin a forradalomra született. A forradalmi robbanásoknak valóságos lángelméje és a forradalmi vezetésnek legnagyobb mestere volt. Soha olyan szabadnak és derűsnek nem érezte magát, mint a forradalmi megrázkódtatások korszakában. Ezzel egyáltalában nem azt akarom mondani, hogy Lenin egyaránt helyeselt minden forradalmi megrázkódtatást, vagy hogy mindig és minden körülmények között a forradalmi kirobbanások mellett foglalt állást. Korántsem Ezzel csak azt akarom mondani, hogy Lenin zseniális

éleslátása éppen a forradalmi robbanások idején nyilvánult meg a legteljesebben és a legvilágosabban. Forradalmi fordulatok napján valósággal kivirult, látnokká lett, megjósolta az osztályok mozgását és a forradalom menetének cik-cakjait, amelyeket úgy ismert, akár a tenyerét. Nemhiába szállóige pártköreinkben: „Iljics úgy tud úszni a forradalom hullámain, mint hal a vízben." Innen van Lenin taktikai jelszavainak „kápráztató" világossága és -forradalmi elgondolásainak „szédítő" merészsége. 2010.0310 a3/p3 20:33 36. SaLa Lenin válogatott művei I. Leninről Két különösen jellemző tényre emlékszem vissza, amely Leninnek ezt a sajátosságát megvilágítja. Az első tény. Az Októberi Forradalom előtti időszakban történt: a munkások, parasztok és katonák milliói, akiket a hátországban és a fronton a válság ostoroz, békét és szabadságot követelnek; a tábornoki kar és a burzsoázia a

katonai diktatúrát készíti elő a „végsőkig vitt háború" érdekében; az egész úgynevezett „közvélemény", az összes úgynevezett „szocialista pártok" a bolsevikok ellen foglalnak állást, akiket „német kémeknek" szidalmaznak; Kerenszkij megpróbálja illegalitásba kergetni - és részben már sikerült is neki oda kergetni - a bolsevikok pártját; az osztrák-német koalíciónak akkor még hatalmas és fegyelmezett hadserege áll a mi fáradt és bomladozó hadseregünkkel szemben, a nyugateurópai „szocialisták" pedig még mindig zavartalan blokkot alkotnak kormányaikkal „a teljes győzelemig vitt háború" érdekében . Mit jelentett a felkelés lángralobbantása ebben a pillanatban? A felkelés lángralobbantása ilyen körülmények között annyi, mint mindent egy kártyára feltenni. Lenin azonban nem félt a kockázattól, mert tudta, látnoki szemével látta, hogy a felkelés elkerülhetetlen, hogy a felkelés

győzni fog, hogy az oroszországi felkelés előkészíti az imperialista háború végét, hogy az oroszországi felkelés felrázza majd a Nyugat megkínzott tömegeit, hogy az oroszországi felkelés az imperialista háborút polgárháborúvá fogja átváltoztatni, hogy a felkelés meghozza a Szovjetek Köztársaságát, hogy a Szovjetek Köztársasága védőbástyája lesz az egész világ forradalmi mozgalmának. Ismeretes, hogy Leninnek ez a forradalmi jövőbelátása a továbbiak során példátlan pontossággal beteljesedett. A második tény. Az Októberi Forradalom utáni első napokban történt, amikor a Népbiztosok Tanácsa a lázadó tábornokot, Duhonyin hádseregfőparancsnokot, megpróbálta rákényszeríteni arra, hogy szüntesse be a hadműveleteket és kezdjen fegyverszüneti tárgyalásokat a németekkel. Emlékszem, hogy Lenin, Krilenko (aki később hadseregfőparancsnok lett) meg én Petrográdban elmentünk a vezérkar épületébe, hogy onnan

táviratilag folytassunk tárgyalásokat Duhonyinnal. Kínos pillanat volt. Duhonyin és a Főhadiszállás a leghatározottabban megtagadta a Népbiztosok Tanácsa parancsának végrehajtását. A hadsereg parancsnoki kara teljes egészében a Főhadiszállás kezében volt. Ami a katonákat illeti, nem lehetett tudni, mit mond majd az a tizennégymilliós hadsereg, amely a Szovjet- 2010.0310 a3/p3 20:33 37. SaLa Lenin válogatott művei I. Sztálin hatalom ellen hangolt úgynevezett hadseregi szervezeteknek volt alávetve. Magában Petrográdban, mint köztudomású, akkor érlelődött a hadapródiskolák növendékeinek felkelése. Azonkívül Kerenszkij haddal vonult Petrográd ellen Emlékszem, hogy egy kis szünet után a távírókészüléknél szokatlan fénnyel villant fel Lenin tekintete. Látni lehetett, hogy már határozott „Gyerünk a rádióállomásra szólt Lenin -, hasznát fogjuk venni: külön paranccsal elmozdítjuk Duhonyin tábornokot, helyére

kinevezzük hadseregfőparancsnoknak Krilenkót és a parancsnoki kar feje felett a katonákhoz fordulunk azzal a felhívással - zárják körül a tábornokokat, szüntessék be a hadműveleteket, létesítsenek kapcsolatot az osztráknémet katonákkal és vegyék kezükbe a béke ügyét." Ez „ugrás" volt a „bizonytalanba". De Lenin nem félt ettől az „ugrástól", ellenkezőleg, örömest tette meg, mert tudta, hogy a hadsereg békét akar és ki is harcolja a békét, elsöpörve a békéhez vivő úton maga elől minden akadályt, mert tudta, hogy a béke létrehozásának ez a módja megteszi hatását az osztrák-német katonákra, hogy ez fokozza majd a békevágyat kivétel nélkül minden fronton. Ismeretes, hogy Leninnek ez a forradalmi jövőbelátása később szintén teljes pontossággal beteljesedett. Zseniális éleslátás, az a képesség, hogy a közelgő események belső értelmét gyorsan felfogja és kibogozza - ez az a

tulajdonsága Leninnek, amely segítette őt abban, hogy megállapítsa a helyes stratégiát és világosan kijelölje a magatartás irányvonalát a forradalmi mozgalom fordulópontjain. „Pravda" 34. sz 1924 február 12 Sztálin Művei. 6, köt 58-71 old 2010.0310 a3/p3 20:33 38. SaLa Lenin válogatott művei I. AZ ELSŐ AMERIKAI MUNKÁSKÜLDÖTTSÉGGEL FOLYTATOTT BESZÉLGETÉSBŐL 1927 SZEPTEMBER 9 A KÜLDÖTTEK KÉRDÉSEI ÉS SZTÁLIN ELVTÁRS VÁLASZAI E s ő k é r d é s . Milyen új elveket adott hozzá gyakorlatilag Lenin és a kommunista párt a martizmushoz? Helyes lenne-e azt mondani, hogy Lenin az „alkotó forradalomban" hitt, Marx viszont inkább arra hajlott, hogy bevárja a gazdasági erők fejlődésének csúcspontra jutását? V á l a s z . Azt hiszem, Lenin nem „adott hozzá" a marxizmushoz semilyen „új elvet", mint ahogy Lenin a marxizmus egyetlen „régi" elvét sem törölte el. Lenin Marx és Engels leghűségesebb és

legkövetkezetesebb tanítványa volt és marad, aki teljes egészében a marxizmus elveire támaszkodott. Lenin azonban Marx-Engels tanításának nem csupán végrehajtója volt. Lenin egyúttal Marx és Engels tanításának folytatója is volt. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy Lenin továbbfejlesztette Marx és Engels tanítását a fejlődés új feltételeinek megfelelően, a kapitalizmus új szakaszának megfelelően, az imperializmusnak megfelelően. Ez azt jelenti, hogy Lenin, amikor Marx tanítását az osztályharc új viszonyai között továbbfejlesztette, ahhoz képest, amit Marx és Engels adott, ahhoz képest, amit az imperializmus előtti kapitalizmus időszakában bárki is adhatott, valami újjal gazdagította a marxizmus közös kincsesházát, s emellett az az új, amivel Lenin a marxizmus kincsesházát gazdagította, teljes egészében a Marx és Engels által megadott elveken alapszik. Éppen ebben az értelemben beszélnek nálunk a leninizmusról mint az

imperializmus és a proletárforradalmak korszakának marxizmusáról. Íme néhány kérdés, amelyek terén Lenin, Marx tanítását továbbfejlesztve, újat adott. 2010.0310 a3/p3 20:33 39. SaLa Lenin válogatott művei I. Sztálin Először, a monopolkapitalizmusnak, az imperializmusnak mint a kapitalizmus új szakaszának kérdése. Marx és Engels a „Tőké"-ben a kapitalizmus alapjainak elemzését adták. De Marx és Engels a monopólium előtti kapitalizmus uralmának időszakában éltek, amikor a kapitalizmus simán fejlődött és „békésen" terjedt ki az egész földkerekségre. Ez a régi szakasz a XIX. század végén és a XX század elején befejeződött, amikor Marx és Engels már nem voltak az élők sorában. Érthető, hogy Marxnak és Engelsnek csak sejtelmei lehettek a kapitalizmus új fejlődési feltételeiről, amelyek a kapitalizmusnak a régi szakaszt felváltó új szakaszával kapcsolatban következtek be, kapcsolatban a fejlődés

imperialista, monopolista szakaszával, amikor a kapitalizmus sima fejlődését a kapitalizmus ugrásszerű, katasztrófákkal járó fejlődése váltotta fel, amikor a kapitalizmus fejlődésének egyenlőtlensége és a kapitalizmus ellentmondásai különös erővel nyilvánultak meg, amikor a felvevő- és a tőkekiviteli piacokért a fejlődés rendkívüli egyenlőtlenségének viszonyai között folyó harc elkerülhetetlenné tette a világ és az érdekszférák időnkénti újrafelosztásáért viselt időnkénti imperialista háborúkat. Lenin érdeme és, következésképpen, új Leninnél itt az, hogy a „Tőke" alaptételeire támaszkodva, megalapozott marxista elemzését adta az imperializmusnak mint a kapitalizmus utolsó szakaszának, felfedve az imperializmus fekélyeit és elkerülhetetlen pusztulásának feltételeit. Ennek az elemzésnek az alapján keletkezett Lenin ismert tétele arról, hogy az imperializmus viszonyai között a szocializmus győzelme

egyes, egymagukban vett, kapitalista országokban lehetséges. Másodszor, a proletárdiktatúra kérdése. A proletárdiktatúrának mint a proletariátus politikai uralmának s mint a tőkés hatalom erőszakos megdöntése módszerének alapeszméjét Marx és Engels adták. E téren új Leninnél az, hogy a) felfedezte a Szovjethatalmat, mint a proletárdiktatúra legjobb államformáját, felhasználva erre a Párizsi Kommün és az orosz forradalom tapasztalatát; b) a proletariátus szövetségeseinek problémája szemszögéből felbontotta a proletárdiktatúra képletében levő zárójeleket azzal, hogy a proletárdiktatúrát úgy határozta meg, hogy az a proletariátus - a vezető - és a nemproletár osztályok (parasztság stb.) kizsákmányolt tömegei - a vezetettek - osztályszövetségének különleges formája; 2010.0310 a3/p3 20:33 40. SaLa Lenin válogatott művei I. Beszélgetés az első amerikai munkásküldöttséggel c) különös erővel

hangsúlyozta azt a tényt, hogy a proletárdiktatúra az osztálytársadalomban a demokrácia legmagasabb típusa, a proletár demokrácia formája, amely a többség (a kizsákmányoltak) érdekeit fejezi ki, a kapitalista demokráciával ellentétben, amely a kisebbség (a kizsákmányolók) érdekeinek kifejezője. Harmadszor, a szocializmus sikeres építésének formáira és módjaira vonatkozó kérdés a proletárdiktatúra időszakában, a kapitalizmusból a szocializmusba való átmenet időszakában, egy olyan országban, melyet kapitalista államok vesznek körül. Marx és Engels a proletárdiktatúra időszakát többé-kevésbbé hosszú, forradalmi összecsapásokkal és polgárháborúkkal teli időszaknak tekintették, amelynek folyamán a hatalmon levő proletariátus olyan gazdasági, politikai, kulturális és szervezeti jellegű rendszabályokat foganatosít, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a régi kapitalista társadalom helyébe megteremtse az új,

szocialista társadalmat, az osztálynélküli társadalmat, az államnélküli társadalmat. Lenin teljesen Marx és Engels ezen alaptételeinek talaján állt. E téren új Leninnél az, hogy: a) megindokolta a teljes szocialista társadalom felépítésének lehetőségét a proletárdiktatúrának imperialista államoktól körülvett országában, feltéve, hogy ezt az országot a környező kapitalista államok katonai beavatkozása nem fojtja meg; b) kijelölte a gazdasági politikának azokat a konkrét útjait („új gazdasági politika"), amelyek segítségével a gazdasági parancsnoki magaslatokat (az ipart, a földet, a közlekedést, a bankokat stb.) kezében tartó proletariátus összekapcsolja a szocializált ipart a mezőgazdasággal („az ipar és a parasztgazdaság összefogása") és ilymódon az egész népgazdaságot a szocializmushoz vezeti; c) kijelölte azokat a konkrét utakat, amelyeken a parasztság zöme fokozatosan elvezethető és bevonható

a szocialista építés medrébe a szövetkezetek segítségével, amelyek a proletárdiktatúra kezében hatalmas eszközök a kisparasztgazdaság átalakítására és a parasztság zömének a szocializmus szellemében való átnevelésére. Negyedszer, a proletariátus hegemóniájának kérdése a forradalomban, minden népi forradalomban, a cárizmus elleni forradalomban éppúgy, mint a kapitalizmus elleni forradalomban. 2010.0310 a3/p3 20:33 41. SaLa Lenin válogatott művei I. Sztálin Marx és Engels alapjában felvázolták a proletariátus hegemóniájának eszméjét. E téren új Leninnél az, hogy ezt a vázlatot továbbfejlesztette és kiszélesítette a proletariátus hegemóniájának harmonikus rendszerévé, annak harmonikus rendszerévé, ahogyan a proletariátus a város és a falu dolgozó tömegeit vezeti nemcsak a cárizmus és a kapitalizmus megdöntése művében, hanem a proletariátus diktatúrája alatt a szocializmus építése művében is.

Ismeretes, hogy a proletariátus hegemóniájának eszméjét mesteri módon alkalmazták Oroszországban, ami Leninnek és pártjának köszönhető. Egyebek közt ezzel magyarázható az a tény, hogy az oroszországi forradalom a proletárhatalom megteremtésére vezetett. Azelőtt rendszerint úgy történt, hogy a forradalom idején a munkások verekedtek a barikádokon, ők ontották vérüket, ők döntötték meg a régit, a hatalom azonban a burzsoák kezébe került, akik aztán elnyomták és kizsákmányolták a munkásokat. Így történt Angliában és Franciaországban Így történt Németországban Nálunk, Oroszországban, a dolog más fordulatot vett. Nálunk a munkásság nemcsak ütőereje volt a forradalomnak. Az orosz proletariátus, mint a forradalom ütőereje, egyszersmind arra is törekedett, hogy ő legyen a város és a falu kizsákmányolt tömegeinek hegemónjává, politikai vezetőjévé, aki ezeket a tömegeket maga köré tömöríti, a

burzsoáziától elszakítja, a burzsoáziát politikailag elszigeteli. Az orosz proletariátus, mint a kizsákmányolt tömegek hegemónja, állandóan azért küzdött, hogy kezébe vegye a hatalmat, és azt a saját érdekében, a burzsoázia ellen, a kapitalizmus ellen használja fel. Voltaképpen ez a magyarázata annak, hogy az oroszországi forradalom mindegyik hatalmas kitörése - 1905 októberében éppúgy, mint 1917 februárjában - a színtérre hozta a Munkásküldöttek Szovjetjeit, mint a burzsoázia elnyomására hivatott új hatalmi apparátus csíráját - szemben a burzsoá parlamenttel, mint a proletariátus elnyomására hivatott régi hatalmi apparátussal. Kétízben kísérelte meg nálunk a burzsoázia, hogy a burzsoá parlamentet helyreállítsa és a Szovjeteknek véget vessen: 1917 szeptemberében, az Előparlament idején, még mielőtt a bolsevikok megragadták a hatalmat, és 1918 januárjában, az Alkotmányozó Gyűlés idején, miután a

proletariátus már megragadta a hatalmat, - és mindkét alkalommal vereséget szenvedett. Miért? Azért, mert a burzsoázia politikailag már el volt 2010.0310 a3/p3 20:33 42. SaLa Lenin válogatott művei I. Beszélgetés az első amerikai munkásküldöttséggel szigetelve, a dolgozók milliós tömegei a proletariátust tekintették a forradalom egyetlen vezérének, a Szovjeteket pedig a tömegek már kipróbálták és kitapasztalták mint saját munkáshatalmukat, amelyet a burzsoá parlamenttel felcserélni öngyilkosság lett volna a proletariátus részéről. Nincs tehát mit csodálkozni azon, hogy a burzsoá parlamentarizmus nálunk nem vert gyökeret. Ezért vezetett a forradalom Oroszországban a proletárhatalom megteremtésére. Ezek az eredményei annak, hogy megvalósult a proletariátus hegemóniájának a forradalomban való hegemóniájának - lenini rendszere. Ötödször, a nemzeti-gyarmati kérdés. Marx és Engels, elemezve annak idején az

írországi, indiai, kínai, középeurópai, lengyelországi, magyarországi eseményeket, megadták az alapvető, kiindulópontul szolgáló eszméket a nemzeti-gyarmati kérdésben. Lenin ezekre az eszmékre támaszkodott munkáiban. Ezen a téren Leninnél új az, hogy: a) ezeket az eszméket összefoglalta az imperializmus korszakának nemzetigyarmati forradalmaira vonatkozó nézetek harmonikus rendszerévé; b) a nemzeti-gyarmati megdöntésének kérdésével; kérdést egybekapcsolta az imperializmus c) a nemzeti-gyarmati kérdést a nemzetkőzi proletárforradalom általános kérdése alkatrészének nyilvánította. Végül, a proletariátus pártjának kérdése Marx és Engels megadták az alapvető vázlatot a pártról, mint a proletariátus élcsapatáról, amely nélkül (t. i a párt nélkül) a proletariátus nem vívhatja ki szabadságát, vagyis sem a hatalmat nem hódíthatja meg, sem a kapitalista társadalmat nem alakíthatja át. E téren új Leninnél

az, hogy ezt a vázlatot továbbfejlesztette azoknak az új feltételeknek megfelelően, amelyek között a proletariátus harca az imperializmus időszakában folyik, és kimutatta, hogy: a) a proletariátus más szervezeti formáihoz (szakszervezetekhez, szövetkezetekhez, államszervezethez) viszonyítva a párt a proletariátus osztályszervezetének legmagasabb formája, és az a hivatása, hogy a többi proletár szervezet munkáját általánosítsa és irányítsa; b) a proletárdiktatúrát csak a párt útján, mint e diktatúra irányító ereje útján lehet megvalósítani; 2010.0310 a3/p3 20:33 43. SaLa Lenin válogatott művei I. Sztálin c) a proletárdiktatúra csak abban az esetben lehet teljes, ha azt egyetlen párt, a kommunisták pártja vezeti, amely nem osztja meg és nem is oszthatja meg a vezetést más pártokkal; d) a párt vasfegyelme nélkül nem valósíthatók meg a proletárdiktatúra feladatai: a kizsákmányolók elnyomása és az

osztálytársadalomnak szocialista társadalommá való átalakítása. Íme, ez alapjában véve az az új, amit Lenin műveiben adott, konkretizálva és továbbfejlesztve Marx tanítását azoknak az új feltételeknek megfelelően, amelyek között a proletariátus harca az imperializmus időszakában folyik. Éppen ezért mondják nálunk, hogy a leninizmus az imperializmus és a proletárforradalmak korszakának marxizmusa. Ebből látható, hogy a leninizmust nem szabad elválasztani a marxizmustól és még kevésbbé szabad szembeállítani a marxizmussal. A küldöttség kérdésében továbbá ez is benne van „Helyes lenne-e azt mondani, hogy Lenin az «alkotó forradalomban» hitt, Marx viszont inkább arra hajlott, hogy bevárja a gazdasági erők fejlődésének csúcspontra jutását?" Azt hiszem, egészen helytelen lenne ezt mondani. Azt hiszem, minden népforradalom, ha igazi népforradalom, alkotó forradalom, mert összetöri a régi rendet, és újat alkot,

épít. Természetesen az olyan - engedelemmel szólva - „forradalmakban", amilyenek elmaradt országokban olykor előfordulnak olyanformán, hogy egyik törzs a másik ellen „felkelősdit" játszik, nincs semilyen alkotó elem. De az ilyen „felkelősdit" a marxisták sohasem tekintették forradalomnak. Nyilván nem ilyen „felkelésekről" van szó, hanem a néptömegek forradalmáról, amely az elnyomott osztályokat talpraállítja az elnyomó osztályok ellen. Az ilyen forradalomnak pedig feltétlenül alkotó forradalomnak kell lennie. Marx és Lenin éppen az ilyen forradalomért szálltak síkra - és csakis az ilyenért. Magától értetődik, hogy az ilyen forradalom nem jöhet létre bármilyen viszonyok között, hogy csak bizonyos kedvező gazdasági és politikai feltételek között robbanhat ki. T i z e n k e t t e d i k k é r d é s . Jellemezhetné-e röviden azt a jövendő társadalmat, amelyet a kommunizmus próbál megteremteni? V á l a

s z . A kommunista társadalom általános jellemzése megtalálható Marx, Engels és Lenin műveiben. 2010.0310 a3/p3 20:33 44. SaLa Lenin válogatott művei I. Beszélgetés az első amerikai munkásküldöttséggel A kommunista társadalom anatómiájáról röviden azt mondhatjuk, hogy az olyan társadalom lesz: a) ahol a munka és termelési eszközök nem magántulajdonban, hanem társadalmi, kollektív tulajdonban lesznek; b) ahol nem lesznek osztályok és nem lesz államhatalom, hanem lesznek ipari és mezőgazdasági dolgozók, akik, mint dolgozók szabad társulása, gazdaságilag igazgatják magukat; c) ahol a tervszerűen szervezeti népgazdaság a legfejlettebb technikán alapul majd mind az ipar, mind a mezőgazdaság terén; d) ahol nem lesz ellentét város és falu, ipar és mezőgazdaság között; e) ahol a termékeket a régi francia kommunisták elve szerint fogják elosztani: „mindenkitől képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint";

f) ahol a tudománynak és a művészetnek eléggé kedvező feltételei lesznek ahhoz, hogy elérjék teljes virágzásukat; g) ahol az egyén, akinek nincs többé gondja a darab kenyérre és nem kell a „világ hatalmasaihoz" törleszkednie, valóban szabad lesz. És így tovább és így tovább. Világos, hogy az ilyen társadalomtól még messze vagyunk. Ami a kommunista társadalom teljes diadalához szükséges nemzetközi viszonyokat illeti, azok olyan mértékben fognak kialakulni és érlelődni, amilyenben a forradalmi válságok és a munkásosztály forradalmi akciói a kapitalista országokban növekednek. Nem szabad a dolgot úgy képzelni, hogy egy ország vagy néhány ország munkásosztálya a szocializmus, sőt a kommunizmus felé tart, a többi ország kapitalistái pedig közömbösen, ölbetett kézzel fogják ezt nézni. Még kevésbbé szabad a dolgot úgy képzelni, hogy a kapitalista országok munkásosztálya hajlandó lesz egyszerű nézője lenni

annak, hogy egyik vagy másik országban győzelmesen fejlődik a szocializmus. A valóságban a kapitalisták minden tőlük telhetőt el fognak követni, hogy megfojtsák ezeket az országokat. A valóságban minden komoly lépést, melyet egyik vagy másik országban a szocializmus és méginkább a kommunizmus felé tesznek, elkerülhetetlenül nyomon követi majd a kapitalista országok munkásosztályának feltartóztathatatlan törekvése arra, hogy ezekben az országokban kivívja a hatalmat és a szocializmust. Ilymódon a nemzetközi forradalom és a nemzetközi reakció további fejlődése során két világméretű központ fog kialakulni: a szocialista központ, amely körül a szocializmushoz vonzódó országok tömörülnek, és a kapitalista központ, amely körül a 2010.0310 a3/p3 20:33 45. SaLa Lenin válogatott művei I. Sztálin kapitalizmushoz vonzódó országok tömörülnek. E két tábor harca fogja eldönteni a kapitalizmus és a szocializmus

sorsát az egész világon. „Pravda" 210. sz 1927 szeptember 16 Sztálin Művei. 10 köt 101-110 és 144-146 old 2010.0310 a3/p3 20:33 46. SaLa Lenin válogatott művei I. MOSZKVA SZTÁLIN-VÁLASZTÓKERÜLETÉNEK VÁLASZTÁSI GYŰLÉSÉN MONDOTT BESZÉD 1937 DECEMBER 11-ÉN A NAGY SZÍNHÁZBAN Elvtársak, az igazat megvallva nem volt szándékomban beszédet mondani. De a mi tisztelt Nyikita Szergejevicsünk10 úgyszólván erőszakkal hurcolt ide a gyűlésre: mondj, úgymond, egy szép beszédet. Miről beszéljek, miféle beszédet mondjak? Mindazt, amit a választások előtt el kellett mondani, már elmondták és újra meg újra elmondották vezető elvtársaink, Kalinyin, Molotov, Vorosilov, Kaganovics és sok más felelős elvtárs, választási beszédeikben. Mit lehet még hozzátenni ezekhez? Azt mondják, a választási kampány egynéhány kérdése magyarázatra szorul. Milyen magyarázatra, miféle kérdéseket illetően? Mindazt, amit meg kellett

magyarázni, a bolsevikok pártjának, a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek, a Szovjetunió Szakszervezetei Központi Tanácsának, az Oszoaviahimnak11, a Testnevelési Bizottságnak ismert felhívásai már megmagyarázták és újra meg újra megmagyarázták. Mit lehet még hozzátenni ezekhez a magyarázatokhoz? Persze lehetne amolyan könnyed beszédet mondani - mindenről és semmiről (d e r ü l t s é g ). Lehet, hogy egy ilyen beszéd szórakoztatná a közönséget Mondják, hogy az ilyen beszédeknek nemcsak ott a kapitalista államokban, hanem nálunk a szovjet országban is, megvannak a maguk mesterei (d e r ü l t s é g , t a p s ). Én azonban először is nem vagyok az ilyen beszédek mestere. Másodszor, helyes-e szórakozással foglalkozni most, amikor mi, bolsevikok, mindannyian, ahogy mondani szokás, „nyakig vagyunk a munkában". Úgy gondolom, nem helyes Világos, hogy ilyen körülmények között nem lehet jó beszédet mondani. No, de ha egyszer

kiálltam a szószékre, persze így is, úgy is mondanom kell legalább valamit. Mindenekelőtt köszönetet akarok mondani a választóknak azért a bizalomért, melyet irántam tanusítottak (t a p s ). 2010.0310 a3/p3 20:33 47. SaLa Lenin válogatott művei I. Sztálin Képviselőnek jelöltek és a szovjet főváros Sztálin-kerületének választási bizottsága be is jegyzett képviselőjelöltnek. Ez, elvtársak, nagy bizalom Engedjék meg, hogy kifejezzem mélységes bolsevik hálámat azért a bizalomért, melyet a bolsevikok pártja iránt, melynek tagja vagyok, és személyem iránt, aki ezt a pártot képviselem, tanusítottak (v i h a r o s t a p s ). Én tudom, mit jelent a bizalom. A bizalom természetesen új, az eddiginél több kötelezettséget és következésképpen új, az eddiginél nagyobb felelősséget ró rám. De hiszen nálunk, bolsevikoknál nem szokás, hogy elhárítsuk a felelősséget. Én szívesen vállalom a felelősséget (v i h a r o s ,

h o s s z a n t a r t ó t a p s ). A magam részéről, elvtársak, biztosítani szeretném önöket, hogy bátran számíthatnak Sztálin elvtársra (v i h a r o s , s z ű n n i n e m a k a r ó é l j e n z é s . Kiáltás a teremből: „Mi pedig valamennyien Sztálin e l v t á r s m ö g ö t t á l l u n k !") Számíthatnak rá, hogy Sztálin elvtárs telesíteni tudja kötelességét a néppel szemben (t a p s ), a munkásosztállyal szemben (t a p s ), a parasztsággal szemben (t a p s ), az értelmiséggel szemben (t a p s ). Továbbá elvtársak, üdvözölni szeretném önöket népünk küszöbönálló országos ünnepe, a Szovjetunió Legfelsőbb Szovjetjének választása alkalmából (n a g y t a p s ). A küszöbönálló választás, elvtársak, nem csupán választás Ez a választás munkásaink, parasztjaink, értelmiségünk igazi, országos ünnepe (v i h a r o s t a p s ). Soha a világon ilyen valóban szabad és valóban demokratikus választás nem

volt, soha! A történelemben nem volt még erre példa (t a p s ). Nem arról van szó, hogy a választás nálunk általános, egyenlő, titkos és közvetlen lesz, jóllehet ennek magában véve is nagy jelentősége van. Arról van szó, hogy az általános választás nálunk szabadabb és demokratikusabb lesz, mint a világ bármely más országában. Általános választások lefolynak és előfordulnak egyes úgynevezett demokratikus kapitalista országokban is. De milyen körülmények között mennek ott végbe a választások? Az osztályok összeütközésének, az osztályok ellenségeskedésének körülményei között, olyan körülmények között, amikor a kapitalisták, a földesurak, a bankárok és a kapitalizmus egyéb cápái nyomást gyakorolnak a választókra. Az ilyen választást, még ha általános, egyenlő, titkos és közvetlen is, nem 2010.0310 a3/p3 20:33 48. SaLa Lenin válogatott művei I. Beszéd a Sztálin-választókerület választási

gyűlésén lehet egészen szabad és egészen demokratikus választásnak nevezni. Nálunk, a mi országunkban, ellenkezőleg, a választások egészen más körülmények közt mennek végbe. Nálunk nincsenek kapitalisták, nincsenek földesurak, következésképpen nincs is nyomás, amelyet a vagyonos osztályok gyakorolnának a vagyontalanokra. A választás nálunk a munkások, a parasztok, az értelmiség együttműködésének körülményei között, az egymás iránti kölcsönös bizalom, mondhatnám, kölcsönös barátság körülményei között megy végbe, minthogy nálunk nincsenek kapitalisták, nincsenek földesurak, nincs kizsákmányolás és tulajdonképpen nincs is, aki nyomást gyakorolhatna a népre azért, hogy meghamisítsa akaratát. Ezért van az, hogy a mi választásaink az egyedüli valóban szabad és valóban demokratikus választások az egész világon (n a g y t a p s ). Ilyen szabad és valóban demokratikus választás csak a szocialista rend

diadalának talaján, csakis azon az alapon lehetséges, hogy nálunk a szocializmus nemcsak épül, hanem már átment az életbe, a nép mindennapi életébe. Tíz évvel ezelőtt lehetett volna vitatkozni arról, lehet-e nálunk szocializmust építeni vagy sem. Ma ez már nem vitás kérdés. Ma ez tény kérdése, a való élet kérdése, a nép egész életét át meg átható mindennapi szokások kérdése. Gyáraink kapitalisták nélkül dolgoznak. A munkát a nép fiai vezetik Éppen ez az, amit nálunk gyakorlati szocializmusnak neveznek. Mezőinkön a föld dolgozói földesurak, kulákok nélkül dolgoznak. A munkát a nép fiai vezetik Ez az, amit nálunk az életbe átment szocializmusnak neveznek, ez az, amit nálunk szabad szocialista életnek neveznek. Ezen az alapon keletkeztek nálunk az új, valóban szabad és valóban demokratikus választások, az olyan választások, melyekre nincs példa az emberiség történetében. Hát hogyne üdvözölném ezek után

Önöket népünk országos ünnepe, a Szovjetunió Legfelsőbb Szovjetje választásának napja alkalmából) (V i h a r o s é l j e n z é s .) Továbbá elvtársak, szeretnék önöknek egy tanácsot adni, a képviselőjelölt tanácsát választóinak. Ha a kapitalista országokat nézzük, hát ott képviselők és választók között bizonyos sajátságos, mondhatnám meglehetősen furcsa viszony van. Amíg a választások tartanak, a képviselők kacérkodnak a választókkal, udvarolnak, hűséget fogadnak nekik, nem fukarkod4 Lenin válogatott művei. I - 7/04 S 2010.0310 a3/p3 20:33 49. SaLa Lenin válogatott művei I. Sztálin nak az ígéretekkel. Úgy fest a dolog, mintha a képviselők teljesen a választóktól függnének. Mihelyt azonban a választások lezajlottak és a jelöltekből képviselők lesznek - a viszony gyökeresen megváltozik. Kiderül, hogy a képviselők teljesen függetlenek a választóktól, ahelyett, hogy a választóktól függnének.

Négy-öt éven át, azaz egészen az új választásokig a képviselő teljesen szabadnak, függetlennek érzi magát a néptől, választóitól. Átmehet egyik táborból a másikba, a helyes útról letérhet a rossz útra, sőt bizonyos, nem egészen kívánatos üzelmekbe is keveredhet, cigánykereket hányhat, ahogy jól esik neki - ő független. Tekinthetjük-e az ilyen viszonyt normálisnak? Semmiképpen sem, elvtársak! Ezt a körülményt vette figyelembe alkotmányunk, és oly törvényt iktatott be, amelynek értelmében a választóknak joguk van képviselőiket a megbízás lejárta előtt visszahívni, ha elkezdenek turpiskodni, ha letérnek az útról, ha megfeledkeznek arról, hogy a néptől, a választóktól függnek. Kitűnő törvény ez, elvtársak. A képviselőnek tudnia kell, hogy ő a nép szolgája, a nép küldöttje a Legfelsőbb Szovjetben, s hogy azt az irányvonalat kell követnie, amelyet utasításként adott neki a nép. Ha letért az útról, a

választóknak joguk van új választások kitűzését követelni és az útról letért képviselőnek kiadni az útját (d e r ü l t s é g , t a p s ). Kitűnő törvény ez Az én tanácsom, a képviselőjelölt tanácsa választóinak az, hogy emlékezzenek a választóknak eme jogára - arra a jogra, hogy a képviselőket a megbízás lejárta előtt visszahívhatják, tartsák szemmel képviselőiket, ellenőrizzék őket, s ha eszükbe jutna letérni a helyes útról, szabaduljanak meg tőlük, követeljék új választások kiírását. A kormány köteles ebben az esetben új választásokat kiírni. Azt tanácsolom: emlékezzenek erre a törvényre, és éljenek is vele, ha szükség lesz rá. Végül a képviselőjelöltnek még egy tanácsa van választói részére: mit kell általában véve követelniök képviselőiktől, ha az összes lehetséges követelések közül a legelemibb követeléseket ragadjuk kit? A választóknak, a népnek azt kell követelniök

képviselőiktől, hogy álljanak feladataik magaslatán, hogy munkájuk közben ne süllyedjenek le a politikai nyárspolgárok színvonalára, hogy legyenek lenini típusú politikusok, hogy ugyanolyan félreérthetetlen és határozott politikusok legyenek, mint Lenin (t a p s ), hogy ugyanolyan félelmet nem ismerők legyenek 2010.0310 a3/p3 20:33 50. SaLa Lenin válogatott művei I. Beszéd a Sztálin-választókerület választási gyűlésén A harcban és ugyanolyan könyörtelenek legyenek a nép ellenségeivel szemben, mint Lenin volt (t a p s ), hogy mentesek legyenek minden pániktól, mindentől, ami csak hasonlít is a pánikhoz, amikor a helyzet bonyolulttá kezd válni és valamiféle veszély rajzolódik ki a láthatáron, hogy ők is mentesek legyenek a pániknak még az árnyékától is, mint ahogy mentes volt Lenin (t a p s ), hogy bonyolult kérdések eldöntésekor, amikor minden irányban tájékozódni kell és minden kedvező és kedvezőtlen

körülményt minden szempontból számba kell venni, ugyanolyan bölcsek és megfontoltak legyenek, mint Lenin volt (t a p s ), hogy ugyanolyan igazak és becsületesek legyenek, mint Lenin volt (t a p s ), hogy ugyanúgy szeressék népüket, mint Lenin szerette (t a p s ). Mondhatjuk-e, hogy minden képviselőjelölt éppen ilyen fajta politikus? Én nem mondanám. Különféle emberek és különféle politikusok vannak a világon Vannak olyanok, akikről nem tudja az ember megmondani, mifélék: jók-e vagy rosszak, bátrak-e vagy gyávák, a néppel tartanak-e mindvégig vagy a nép ellenségeivel. Vannak ilyen emberek és vannak ilyen politikusok Köztünk, bolsevikok közt is vannak ilyenek. Önök maguk is tudják, elvtársak, hogy nincsen család szégyenfolt nélkül (d e r ü l t s é g , t a p s ). Az ilyen bizonytalan típusú emberekről, azokról, akik inkább emlékeztetnek politikai nyárspolgárikra, semmint politikai vezetőkre, az ilyen bizonytalan, kialakulatlan

típusú emberekről igen találóan mondta Gogol, a nagy orosz író: „meghatározhatatlan emberek, se nem ilyenek, se nem olyanok, nem érted, mifélék, se nem Bogdánok a városban, se nem Szelifánok a falun" (d e r ü l t s é g , t a p s ). Az ilyen meghatározhatatlan emberekről és közéleti személyiségekről szintén igen találóan mondja nálunk a nép: „se hideg, se meleg, se hal, se hús"(á l t a l á n o s d e r ü l t s é g , t a p s ), „istennek sem gyertya, ördögnek sem piszkavas" (á l t a l á n o s d e r ü l t é g , t a p s ). Nem mondhatom teljes bizonyossággal, hogy a képviselőjelöltek közt (persze ezer bocsánatot kérek tőlük) és közéleti személyiségeink közt is nincsenek olyanok, akik leginkább politikai nyárspolgárokra hasonlítanak, akik jellemük, arculatuk szerint olyan típusú emberekre emlékeztetnek, akikről a nép azt szokta mondani: „istennek sem gyertya, ördögnek sem piszkavas" (d e r ü l t s

é g , t a p s ). Szeretném, elvtársak, ha önök rendszeresen befolyásolnák képviselőiket, ha lelkükre kötnék, hogy lebegjen szemük előtt 4* - 7/01 S 2010.0310 a3/p3 20:33 51. SaLa Lenin válogatott művei I. Sztálin a nagy Lenin nagyszerű alakja, és hogy mindenben utánozzák Lenint. A választók funkciói a választással nem érnék véget. Folytatódnak a Legfelsőbb Szovjet megbízatásának egész ideje alatt. Már beszéltem arról a törvényről, amely a választókat feljogosítja, hogy képviselőiket, ha a helyes útról letérnek, megbízásuk lejárta előtt visszahívják. Következésképpen a választóknak kötelességük és joguk, hogy képviselőiket állandóan ellenőrizzék, s beléjük oltsák, hogy semmiesetre se süllyedjenek a politikai nyárspolgárok színvonalára, arra ösztökéljék őket, hogy olyanok legyenek, mint amilyen a nagy Lenin volt (t a p s ). Ez, elvtársak, a második tanácsom önöknek, a képviselőjelölt

tanácsa választóinak. (A t e r e m b e n m i n d e n k i f e l á l l V i h a r o s , s z ű n n i nem akaró taps, mely ünneplésbe megy át.) „Pravda" 340. sz 1937 december 12. 2010.0310 a3/p3 20:33 52. SaLa Lenin válogatott művei I. BESZÉD A FŐISKOLÁK TUDOMÁNYOS MUNKÁSAINAK FOGADÁSÁN A KREMLBEN 1938 MÁJUS 17 Elvtársak ! Engedjék meg, hogy poharamat a tudományra, a tudomány felvirágzására, a tudomány művelőinek egészségére emeljem. A tudománynak, annak a tudománynak a felvirágzására, amely nem zárkózik el a nép elől, nem tartja magát távol a néptől, hanem kész szolgálni a népet, kész átadni a népnek a tudomány összes vívmányait, amely a népet nem kényszerből, hanem önként, szívesen szolgálja. A tudománynak, annak a tudománynak a felvirágzására, amely régi és elismert vezetőinek nem engedi meg, hogy a tudomány áldozópapjainak, a tudomány monopolistáinak módjára önelégülten begubózzanak, amely

tisztában van a tudomány öreg művelői és a tudomány fiatal művelői közti szövetség értelmével, jelentőségével, mindenható erejével, amely a tudomány összes kapuit önként és készséggel kitárja országunk fiatal erői előtt, és lehetőséget ad nekik arra, hogy meghódítsák a tudomány legmagasabb csúcsait, amely elismeri, hogy a jövő a tudomány fiatalságáé (t a p s ). A tudománynak, annak a tudománynak felvirágzására, amelynek művelői tisztában vannak a tudományban kialakult hagyományok erejével és jelentőségével, és ezeket a tudomány érdekében hozzáértően ki is használják, de nem akarnak e hagyományok rabjává válni - annak a tudománynak felvirágzására, amelynek megvan a bátorsága, elszántsága arra, hogy megdöntse a régi hagyományokat, szabályokat és tételeket, ha elavulnak, ha a haladás fékjeivé válnak, s amely új hagyományokat, új szabályokat, új tételeket tud teremteni. A tudomány, fejlődése

során, nem kevés olyan bátor embert ismert, aki semilyen akadállyal nem törődve, mindennel dacolva össze tudta törni a régit és tudott újat alkotni. A tudomány olyan férfiai, mint Galilei, Darwin és sokan mások, közismertek. Szeretnék foglalkozni a tudomány egy ilyen 2010.0310 a3/p3 20:33 53. SaLa Lenin válogatott művei I. Sztálin korifeusával, aki egyben korunk legnagyobb embere. Leninre gondolok, tanítómesterünkre, nevelőnkre (t a p s ). Emlékezzenek az 1917-es évre Oroszország társadalmi fejlődésének tudományos elemzése alapján, a nemzetközi helyzet tudományos elemzése alapján Lenin akkor arra a következtetésre jutott, hogy az egyetlen kivezető út a helyzetből a szocializmus győzelme Oroszországban. Ez számos akkori tudós számára több mint meglepő következtetés volt. Plehanov, a tudomány egyik kiváló művelője, akkoriban megvetéssel beszélt Leninről, azt állította, hogy Lenin „félrebeszél". A tudomány

más, nem kevésbbé ismert művelői azt állították, hogy „Leninnek elment az esze", s hogy el kellene őt valahová dugni, lehetőleg jó messzire. A tudomány minden rendű és rangú embere Lenin ellen üvöltözött akkoriban, mint olyan ember ellen, aki lerombolja a tudományt. Lenin azonban nem riadt vissza attól, hogy az ár ellen ússzon és szembeforduljon a megcsontosodással. És Lenin győzött Íme a tudomány emberének mintaképe, aki bátran harcol az elavult tudomány ellen, s utat tör az új tudomány számára. Az is előfordul, hogy a tudomány és a technika új útjait néha nem a tudomány terén közismert emberek egyengetik, hanem a tudományos világban teljesen ismeretlen emberek, egyszerű emberek, a gyakorlat emberei, a maguk szakmájának újítói. Asztalunknál itt ül Sztahanov és Papanyin elvtárs. A tudományos világban ismeretlen emberek, nincs tudományos rangjuk, a maguk szakmájuk gyakorlati emberei ők. De ki ne tudná, hogy

Sztahanov és a sztahanovisták az ipar területén fennálló normákat, amelyeket a tudomány és a technika ismert emberei állapítottak meg, gyakorlati munkájuk során megdöntötték mint elavultakat, és a valódi tudomány és technika követelményeinek megfelelő új normákat vezettek be. Ki ne tudná, hogy Papanyin és a papanyinisták az úszó jégtáblán végzett gyakorlati munkájuk során minden különösebb fáradság nélkül, csak úgy mellékesen megdöntötték a régi elképzeléseket a Sarkvidékről, mint elavultakat és az igazi tudomány követelményeinek megfelelő új ismeretekkel váltatták fel őket? Ki tagadhatja, hogy Sztahanov és Papanyin újítók a tudomány terén, hogy a mi élenjáró tudományunk képviselői? Ilyen „csodák" is megesnek a tudományban. A tudományról beszéltem. Tudomány azonban többféle van Annak a tudománynak, amelyről én beszéltem, élenjáró tudomány a neve. 2010.0310 a3/p3 20:33 54. SaLa Lenin

válogatott művei I. Beszéd a főiskolák tudományos munkásainak fogadásán Élenjáró tudományunk felvirágzására! Az élenjáró tudomány művelőinek egészségére! Leninre és a leninizmusra! Sztahanov és a sztahanovisták egészségére! Papanyin és a papanyinisták egészségére ! (t a p s ). „Pravda" 136. sz 1938 május 19. 2010.0310 a3/p3 20:33 55. SaLa Lenin válogatott művei I. BESZÉD A VÖRÖS HADSEREG SZEMLÉJÉN 1941 NOVEMBER 7-ÉN A MOSZKVAI VÖRÖS TÉREN Elvtársak! Vöröskatonák és vöröstengerészek, parancsnokok és politikai megbízottak, munkások és munkásnők, kolhozparasztok és kolhozparasztnők, értelmiségi dolgozók, testvéreink az ellenség mögöttes területén, akik ideiglenesen a német rablók igájába kerültetek, dicső partizánjaink és partizánnőink, akik pusztítják a német területrablók hátországát! A szovjet kormány és bolsevik pártunk nevében köszöntelek és üdvözöllek benneteket a

Nagy Októberi Szocialista Forradalom 24. évfordulója alkalmából Elvtársak! Súlyos körülmények közt kell ünnepelnünk ma az Októberi Forradalom 24. évfordulóját A német rablók hitszegő támadása és a ránkerőszakolt háború következtében veszély tornyosult hazánk felett. Ideiglenesen elveszítettük több területünket, az ellenség Leningrád és Moszkva kapui előtt áll. Az ellenség arra számított, hogy hadseregünk mindjárt az első csapásra szétfut, és országunk térdre kényszerül. De az ellenség kegyetlenül elszámította magát Hadseregünk és hajóhadunk az ideiglenes balsikerek ellenére végig az egész fronton hősiesen visszaveri az ellenség támadásait és súlyos veszteségeket okoz neki, országunk pedig - egész országunk - egységes harci táborba szervezkedett, hogy hadseregünkkel és hajóhadunkkal együtt megsemmisítse a német területrablókat. Voltak napok, amikor országunk még súlyosabb helyzetben volt.

Emlékezzenek 1918-ra, amikor az Októberi Forradalom első évfordulóját ünnepeltük. Országunk háromnegyed része volt akkor a külföldi beavatkozók kezében. Ukrajna, a Kaukázus, Közép-Ázsia, az Ural, Szibéria, a Távol-Kelet ideiglenesen elveszett számunkra. Nem voltak szövetségeseink, nem volt Vörös Hadseregünk - akkor kezdtük csak szervezni -, nem volt elég kenyerünk, nem volt elég hadianyagunk, nem volt elég katonai felszerelésünk. Tizennégy állam szorongatta akkor országunkat De mi nem csüggedtünk, nem vesztettük el 2010.0310 a3/p3 20:33 56. SaLa Lenin válogatott művei I. Beszéd a Vörös Hadsereg szemléjén bátorságunkat. A háború tüzében szerveztük meg a Vörös Hadsereget és katonai táborrá változtattuk országunkat. A nagy Lenin szelleme lelkesített akkor bennünket az intervenciósok elleni háborúra. És mi történt? Szétvertük az intervenciósokat, visszaszereztük az összes elvesztett területeket és kivívtuk

a győzelmet. Országunk helyzete ma jóval kedvezőbb, mint 23 évvel ezelőtt. Országunk most iparban is, élelmiszerben is, nyersanyagban is sokkal gazdagabb, mint 23 évvel ezelőtt. Ma vannak szövetségeseink, akik egységfrontot alkotnak velünk a német területrablók ellen. Ma a hitlerista zsarnokság igájába került összes európai népek rokonszenveznek velünk és támogatnak bennünket. Ma van nagyszerű hadseregünk és nagyszerű hajóhadunk, mely kiáll hazánk szabadságának és függetlenségének védelmére. Nincs komoly hiányunk sem élelmiszerben, sem hadianyagban, sem katonai felszerelésben. Egész országunk, hazánk valamennyi népe támogatja hadseregünket, hajóhadunkat és segít nekik szétzúzni a német fasiszták területrabló hordáit. Embertartalékunk kiapadhatatlan A nagy Lenin szelleme és győzedelmes zászlaja ma is éppúgy lelkesít bennünket a honvédő háborúra, mint 23 évvel ezelőtt. Kételkedhetik-e valaki abban, hogy le

tudjuk győzni és le kell győznünk a német területrablókat? Nem olyan erős az ellenség, mint ahogyan ezt néhány begyulladt tudákos feltünteti. Nem olyan fekete az ördög, mint amilyennek festik Ki tagadhatja, hogy Vörös Hadseregünk nem egyszer pánikszerű futásba kergette az agyondicsért német csapatokat. Ha nem a német hírverők dicsekvő nyilatkozatai alapján ítélünk, hanem Németország tényleges helyzete alapján, könnyen megérthetjük, hogy a német fasiszta területrablók katasztrófa előtt állnak. Németországban most éhség és nyomor uralkodik, Németország a háború négy hónapja alatt négy és félmillió katonát vesztett, Németország elvérzik, embertartalékai kiapadnak, a lázadás szelleme hatja át nemcsak a német területrablók igája alá került európai népeket, hanem magát a német népet is, mely nem látja a háború végét. A német területrablók utolsó erejüket feszítik meg. Kétségtelen, hogy Németország

ilyen erőfeszítést sokáig nem bírhat ki Még néhány hónap, még egy fél év, lehet, egy rövidke év - és a hitlerista Németországnak össze kell roppannia saját bűnei terhe alatt. Elvtársak! Vöröskatonák és vöröstengerészek, parancsnokok és politikai megbízottak, partizánok és partizánnők! 2010.0310 a3/p3 20:33 57. SaLa Lenin válogatott művei I. Sztálin Az egész világ tekintete felétek fordul, bennetek látja azt az erőt, amely meg tudja semmisíteni a német területrablók haramiabandáját. Rátok szegezik tekintetüket a német hódítók járma alá került Európa leigázott népei, bennetek látják felszabadítóikat. Nagy felszabadító küldetés jutott nektek osztályrészül Legyetek hát méltók e küldetésre. A háború, melyet viseltek felszabadító, igazságos háború Lelkesítsen benneteket ebben a háborúban nagy elődeink: Alekszandr Nyevszkij, Dimitrij Donszkoj, Kuzma Minyin, Dimitrij Pozsarszkij, Alekszandr Szuvorov,

Mihail Kutuzov bátor példaképe! Áldjon s védjen benneteket a nagy Lenin győzedelmes zászlaja! A német területrablók teljes megsemmisítéséért! Halál a német megszállókra! Éljen a mi dicső hazánk, hazánk szabadsága, hazánk függetlensége! Lenin zászlaja alatt előre - a győzelemért! „Pravda" 310. sz 1941 november 8. 2010.0310 a3/p3 20:33 58. SaLa Lenin válogatott művei I. LENIN VÁLOGATOTT MŰVEI 2010.0310 a3/p3 20:33 59. SaLa Lenin válogatott művei I. 2010.0310 a3/p3 20:33 60. SaLa Lenin válogatott művei I. MARXRÓL ÉS A MARXIZMUSRÓL 2010.0310 a3/p3 20:33 61. SaLa Lenin válogatott művei I. 2010.0310 a3/p3 20:33 62. SaLa Lenin válogatott művei I. A MARXIZMUS HÁROM FORRÁSA ÉS HÁROM ALKOTÓRÉSZE Marx tanítása az egész civilizált világon a burzsoá tudománynak (a hivatalosnak és a liberálisnak egyaránt) legnagyobb ellenségeskedését és gyűlöletét váltja ki maga ellen. A burzsoá

tudomány a marxizmusban valami „ártalmas szekta"félét lát Más állásfoglalást nem is lehet tőle várni, mert „elfogulatlan" társadalmi tudomány nem lehetséges olyan társadalomban, amely az osztályharcon épül fel. Így vagy amúgy, de az egész hivatalos és liberális tudomány védelmezi a bérrabszolgaságot, a marxizmus viszont könyörtelenül hadat üzen ennek a rabszolgaságnak. A bérrabszolgaság társadalmában elfogulatlan tudományt várni - ez éppoly bárgyú naivság lenne, mint elfogulatlanságot várni a gyárosoktól abban a kérdésben, hogy fel kell-e emelni a munkások bérét a tőke profitjának rovására. De ez még nem minden. A filozófia története és a társadalmi tudományok története teljes világossággal mutatja, hogy a marxizmusban nyoma sincs semmiféle „szektáriusságnak", hogy a marxizmus nem valami begubózott, megcsontosodott tanítás, amely a civilizált világ fejlődésének országútjától távol

jött létre. Ellenkezőleg, Marx lángelméje éppen abban nyilatkozik meg, hogy azokra a kérdésekre adott választ, melyeket az emberiség leghaladottabb elméi már felvetettek. Marx tanítása a filozófia, a politikai gazdaságtan és a szocializmus legnagyobb képviselői tanításának egyenes és közvetlen folytatásaként jött létre. Marx tanítása mindenható erejű, mert igaz. Teljes és összhangzatos tanítás ez, mely az embereknek egységes világnézetet nyujt, olyat, mely semilyen babonával, semilyen reakcióval, a burzsoá elnyomás semilyen védelmével nem egyeztethető össze. Jogos örököse a legjobbnak, amit az emberiség a XIX század folyamán a német filozófia, az angol politikai gazdaságtan, a francia szocializmus képében alkotott. A marxizmusnak erről a három forrásáról és egyben három alkotórészéről fogunk röviden beszélni. 2010.0310 a3/p3 20:33 63. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin A marxizmus filozófiája a

materializmus. Európa egész újabbkori története folyamán s különösen a XVIII. század végén Franciaországban, ahol döntő harc játszódott le mindenféle középkori limlom ellen, az intézményekben és az eszmékben uralkodó hűbériség ellen, a materializmus bizonyult az egyetlen következetes filozófiának, mely hű maradt a természettudományok minden tanításához, ellenségesen állt szemben a babonákkal, az álszenteskedéssel stb. A demokrácia ellenségei ezért minden erejükkel azon voltak, hogy „megcáfolják", aláássák, megrágalmazzák a materializmust, és védelmükbe vették a filozófiai idealizmus különböző formáit, amely végeredményben, egy vagy más módon, mindig a vallást védelmezi vagy támogatja. Marx és Engels a legelszántabban síkra szálltak a filozófiai materializmusért, és nem egyszer magyarázták, milyen mélységesen hibás bárminemű eltérés ettől az alaptól. Nézeteik a legvilágosabban és

legrészletesebben Engels „Ludwig Feuerbach" és „Anti-Dühring" c. műveiben vannak kifejtve, amelyek éppúgy, mint a „Kommunista Kiáltvány", minden öntudatos munkás kézikönyvei. De Marx nem állt meg a XVIII. század materializmusánál, hanem továbbfejlesztette a filozófiát. Gazdagította a német klasszikus filozófia, különösen Hegel rendszerének vívmányaival, amely egyébként Feuerbach materializmusához vezetett. E vívmányok legfőbbje a dialektika, vagyis a fejlődésről szóló tanítás, annak legteljesebb, legmélyebb és minden egyoldalúságtól mentes formájában, az örök fejlődésben levő anyagot tükröző emberi tudás viszonylagosságáról szóló tanítás. A természettudomány legújabb felfedezései - a rádium, az elektronok, az elemek átalakulása - fényesen igazolták Marx dialektikus materializmusát, a polgári filozófusok tanai ellenére, akik „újra" visszatérnek a régi, rothadt idealizmushoz.

Elmélyítve és kifejlesztve a filozófiai materializmust, Marx végig is vitte azt: a természetre vonatkozó megismerését kiterjesztette az emberi társadalom megismerésére. Marx történelmi materializmusa a tudományos gondolkodás hatalmas vívmánya volt. A történelemre és a politikára vonatkozó nézetekben eladdig uralkodó zűrzavar és önkény helyébe bámulatosan egyöntetű és összhangzatos tudományos elmélet lépett, amely megmutatta, hogyan fejlődik a társadalmi életnek egyik formájából - a termelőerők növekedése következtében - egy 2010.0310 a3/p3 20:33 64. SaLa Lenin válogatott művei I. A marxizmus három forrása és három alkotórésze másik, magasabbrendű forma, - például a jobbágyrendszerből a kapitalizmus. Mint ahogy az emberi megismerés visszatükrözi a tőle függetlenül létező természetet, vagyis a fejlődésben levő anyagot, éppúgy az ember társadalmi megismerése (azaz a különböző filozófiai, vallási,

politikai stb. nézetek és tanítások) visszatükrözi a társadalom gazdasági szerkezetét. A politikai intézmények a gazdasági alapon emelkedő felépítmények. Látjuk például, hogy a modern európai államok különböző politikai formái arra szolgálnak, hogy megszilárdítsák a burzsoázia uralmát a proletariátus felett. Marx filozófiája a végigvitt filozófiai materializmus, mely az emberiségnek különösen pedig a munkásosztálynak - a megismerés hatalmas eszközeit adta. II Marx, miután felismerte, hogy a gazdasági szerkezet az az alap, amelyen a politikai felépítmény emelkedik, mindennél nagyobb figyelmet fordított ennek a gazdasági szerkezetnek a tanulmányozására. Főművét - „A tőké"-t - Marx a modern, vagyis a kapitalista társadalom gazdasági szerkezete tanulmányozásának szentelte. A Marxot megelőző klasszikus politikai gazdaságtan Angliában, a legfejlettebb kapitalista országban, alakult ki. Adam Smith és David Ricardo,

a gazdasági szerkezetet tanulmányozva, megvetették a munkaértékelmélet alapját. Marx folytatta az ő művüket. Szilárdan megalapozta és következetesen továbbfejlesztette ezt az elméletet. Kimutatta, hogy minden áru értékét az áru előállítására fordított társadalmilag szükséges munkaidő mennyisége határozza meg. Ott, ahol a polgári közgazdászok tárgyak közötti viszonyt láttak (áru cseréjét áru ellenében), Marx ott emberek közötti viszonyt tárt fel. Az áruk kicserélése az egyes termelők közötti, a piac közvetítésével létrejött kapcsolatot fejezi ki. A pénz azt jelenti, hogy ez a kapcsolat egyre szorosabbá válik, és elszakíthatatlanul egy egésszé fűzi össze az egyes termelők egész gazdasági életét. A tőke ennek a kapcsolatnak további fejlődését jelenti: áruvá válik az ember munkaereje. A bérmunkás eladja munkaerejét a föld, a gyár, a munkaeszközök tulajdonosának. A munkás munkanapjának egy részét

arra fordítja, hogy fedezze 5 Lenin válogatott művei. I - 2/ S 2010.0310 a3/p3 20:33 65. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin önmaga és családja fenntartásának költségeit (munkabér), a munkanap másik részében pedig ingyen dolgozik, a kapitalistának termeli az értéktöbbletet, a profit forrását, a tőkésosztály gazdagságának forrását. Az értéktöbbletről szóló tanítás Marx gazdasági elméletének sarkköve. A tőke, melyet a munkás munkája hozott létre, elnyomja a munkást, tönkreteszi a kistulajdonosokat és létrehozza a munkanélküliek hadseregét. Az iparban a nagyüzem győzelme szembeötlő, de a mezőgazdaságban is ugyanezt a jelenséget látjuk: a nagyüzemű kapitalista mezőgazdaság fölénye egyre nő, a gépek alkalmazása egyre nagyobb méreteket ölt, a parasztgazdaság a pénztőke hurokjába kerül, hanyatlik és tönkremegy az elmaradt technika nyomása alatt. A mezőgazdaságban mások a kistermelés hanyatlásának

formái, de maga a hanyatlás kétségtelen tény. A kistermelést tönkretéve, a tőke a munka termelékenységének fokozódását idézi elő, és monopolhelyzetet teremt a legnagyobb tőkések egyesülései számára. A termelés maga egyre társadalmibbá válik, a munkások százezrei és milliói kapcsolódnak be a tervszerű gazdasági szervezetbe, - de a közös munka termékét elsajátítja a maroknyi tőkés. Nő a termelés anarchiája, egymást érik a válságok, egyre veszettebb a hajsza a piacok után, egyre bizonytalanabb a néptömegek megélhetése. A tőkés rendszer, amikor a munkásoknak a tőkétől való függését fokozza, egyszersmind létrehozza az egyesített munka óriási hatalmát. Marx végigkísérte a kapitalizmus fejlődését az árugazdaság első csíráitól, az egyszerű cserétől, legmagasabb formájáig, a nagyüzemi termelésig. S valamennyi kapitalista ország tapasztalatai, a régieké és az újaké egyaránt, évről évre mind több

és több munkásnak mutatják meg szemléltetően Marx e tanításának helyességét. A kapitalizmus az egész világon győzött, de ez a győzelem csak előjátéka a munka győzelmének a tőke fölött. III Amikor a jobbágyrendszert megdöntötték és világrajött a „szabad" kapitalista társadalom - legott kitűnt, hogy ez a szabadság nem más, mint a dolgozók elnyomásának és kizsákmányolásának új rendszere. Nyomban különféle szocialista 2010.0310 a3/p3 20:33 66. SaLa Lenin válogatott művei I. A marxizmus három forrása és három alkotórésze tanok keletkeztek, mint ennek az elnyomásnak tükröződései és mint tiltakozás ellene. Ámde a kezdeti szocializmus utópikus szocializmus volt Bírálta a kapitalista társadalmat, elítélte átkozta, megsemmisüléséről álmodozott, egy jobb rendről képzelgett, igyekezett meggyőzni a gazdagokat a kizsákmányolás erkölcstelenségéről. Az utópikus szocializmus azonban nem tudta megmutatni

az igazi kivezető utat. Nem tudta sem a kapitalista bérrabság lényegét megmagyarázni, sem a kapitalizmus fejlődésének törvényeit feltárni, sem azt a társadalmi erőt megtalálni, amely képes arra, hogy egy új társadalom alkotója legyen. Közben azok a viharos forradalmak, amelyek a hűbériség, a jobbágyrendszer bukásával Európában mindenütt és főleg Franciaországban együttjártak, mind szembeötlőbben tárták fel az osztályok harcát, mint az egész fejlődés alapját és mozgatóerejét. A politikai szabadság egyetlen győzelmét sem vívták ki a jobbágytartók osztálya felett anélkül, hogy ne kellett volna elkeseredett ellenállással megküzdeni. Egyetlen kapitalista ország sem alakult ki többé vagy kevésbbé szabad demokratikus alapon anélkül, hogy a tőkés társadalom különböző osztályai élethalálharcot ne vívtak volna egymással. Marx zsenialitása abban áll, hogy ebből mindenki másnál előbb tudta levonni és

következetesen keresztülvinni azt a tanulságot, amelyre a világtörténelem tanít. Ez a tanulság az osztályharcról szóló tanítás. Az emberek a politikában mindig az ámítás és önámítás együgyű áldozatai voltak és lesznek, amíg meg nem tanulják azt, hogy akármelyik erkölcsi, vallási, politikai és szociális frázis, nyilatkozat, ígéret mögött felismerjék az egyik vagy a másik osztály érdekeit. A reformok és javítgatások híveit a régi rend védelmezői mindig rá fogják szedni, amíg azok meg nem értik, hogy minden régi intézmény, bármily képtelennek és rothadtnak lássék is, egyik vagy másik uralkodó osztály erejére támaszkodik. Arra pedig, hogy ezeknek az osztályoknak az ellenállását megtörjük, csak egy mód van: meg kell találni magában a bennünket környező társadalomban, fel kell világosítani és harcra kell szervezni azokat az erőket, amelyek olyan erővé válhatnak - és társadalmi helyzetüknél fogva olyan

erővé kell válniok -, mely képes arra, hogy a régit elsöpörje s az újat megalkossa. Csakis Marx filozófiai materializmusa mutatta meg a prole5* - 2/ 2010.0310 a3/p3 20:33 67. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin tariátusnak a kivezető utat abból a szellemi rabságból, amelyben az összes elnyomott osztályok mindmáig tengődtek. Csakis Marx gazdasági elmélete magyarázta meg a proletariátus valódi helyzetét a kapitalizmus általános rendjében. Szerte a világon - Amerikától Japánig és Svédországtól Dél-Afrikáig sokasodnak a proletariátus önálló szervezetei. A proletariátus pedig, osztályharcát folytatva, felvilágosul és nevelődik, megszabadul a polgári társadalom előítéleteitől, egyre szorosabban tömörül, s megtanulja helyesen felbecsülni sikereit, megedzi erőit és feltartóztathatatlanul növekszik. „Proszvescsenyije" 3. sz 1913 március. Lenin Művei, 4. kiad 19 köt 3-8. old (oroszul) 2010.0310 a3/p3 20:33 68.

SaLa Lenin válogatott művei I. MARX KÁROLY TANÍTÁSÁNAK TÖRTÉNELMI SORSA Marx tanításában a legfontosabb az, hogy felderítette a proletariátusnak, mint a szocialista társadalom megteremtőjének, világtörténelmi szerepét. Igazolta-e az egész világ eseményeinek menete ezt a tanítást azután, hogy Marx kifejtette? Marx először 1844-ben lépett fel vele. Marx és Engels „Kommunista Kiáltványa", mely 1848-ban jelent meg, e tannak már egyöntetű, rendszeres, mindmáig legjobb kifejtését tartalmazza. Ettől az időtől számítva a világtörténelem nyilvánvalóan három fő szakaszra oszlik: 1) az 1848-as forradalomtól a Párizsi Kommünig (1871); 2) a Párizsi Kommüntől az orosz forradalomig (1905); 3) az orosz forradalom óta eltelt idő. Vessünk egy pillantást Marx tanításának sorsára e három szakasz mindegyikében. I Az első szakasz elején Marx tanítása korántsem uralkodó. Csak egyike a szocializmus rendkívül nagyszámú

frakcióinak vagy áramlatainak. Túlsúlyban a szocializmusnak oly formái vannak, amelyek alapjukban véve az orosz narodnyik irányzattal rokonok: nem értik meg, hogy a történelem mozgásának anyagi alapja van, képtelenek arra, hogy a kapitalista társadalom minden egyes osztályának szerepét és jelentőségét megállapítsák, a demokratikus átalakulások burzsoá lényegét pedig mindenféle szocialista ízű frázissal - a „népről", az „igazságról", a „jogról" stb. szóló frázisokkal - leplezik. Az 1848-as forradalom halálos csapást mér a Marx előtti szocializmusnak mindezekre a zajos, tarka, rikító formáira. A forradalom a társadalom különböző osztályait minden országban cselekvésükben mutatja be. Amikor a köztársasági burzsoázia az 1848 júniusi napokban halomra löveti a munkásokat Párizsban, ez végérvényesen megmutatja, hogy természeténél fogva egyedül a proletariátus szocialista. A liberális burzsoázia

2010.0310 a3/p3 20:33 69. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin ennek az osztálynak az önállóságától százszor jobban retteg, mint akármiféle reakciótól. A gyáva liberalizmus hasoncsúszik a reakció előtt A parasztság beéri a feudalizmus maradványainak kiküszöbölésével s a rend pártjára áll, csak nagyritkán ingadozva a munkásdemokrácia és a burzsoá liberalizmus között. Minden tanítás, mely osztályok fölött álló szocializmust és osztályok fölött álló politikát hirdet, üres badarságnak bizonyul. A Párizsi Komműn (1871) befejezi a polgári átalakulásoknak ezt a fejlődését: csak a proletariátus hősiességének köszönheti megszilárdulását a köztársaság, vagyis az államszervezetnek az a formája, amelyben az osztályviszonyok a legkevésbbé burkolt formában jelennek meg. Valamennyi többi európai országban is a fejlődés, bár bonyolultabb és kevésbbé befejezett formában, ugyanilyen kialakult polgári

társadalomhoz vezet. Az első szakasznak (1848-1871), a viharok és forradalmak időszakának vége felé, a Marx előtti szocializmus haldoklik. Megszületnek az önálló proletár pártok: az első Internacionále (1864-1872) és a német szociáldemokrácia. II A második szakaszt (1872-1904) az elsőtől ,,békés" jellege, a forradalmak hiánya különbözteti meg. A Nyugat végzett a polgári forradalmakkal A Kelet még nem érett meg rájuk. A Nyugat a jövendő átalakulások korszaka „békés" előkészítésének szakaszába lép. Mindenütt alapjukban proletár szocialista pártok alakulnak, amelyek megtanulják, hogyan kell a polgári parlamentarizmust kihasználni, saját napi sajtójukat, felvilágosító intézményeiket, szakszervezeteiket, szövetkezeteiket megteremteni. Marx tanítása teljes győzelmet arat és - szélességben terjed Lassan, de szakadatlanul halad előre a proletariátus erőinek kiválasztása, összegyűjtése, a proletariátus

előkészítése az eljövendő harcokra. A történelem dialektikája olyan, hogy a marxizmus elméleti győzelme arra kényszeríti az ellenségeit, hogy marxista lepelbe burkolózzanak. A bensőleg megrothadt liberalizmus új életre próbál kelni a szocialista opportunizmus formájában. A nagy harcokra való erőgyűjtés korát úgy értelmezik, hogy az lemondás e harcokról. A rabszolgák helyzetének a bérrabság ellen folyó harc érdekében való javítását oly értelemben magya- 2010.0310 a3/p3 20:33 70. SaLa Lenin válogatott művei I. Marx Károly tanításának történelmi sorsa rázzák, hogy ezzel a rabszolgák egy pár garasért lemondanak szabadságra való jogukról. Gyáván „társadalmi békét" (vagyis a rabszolgasággal való megbékélést), osztályharcról való lemondást stb. prédikálnak A parlamentek szocialista tagjai, a munkásmozgalom mindenféle hivatalnokai és a „rokonszenvező" értelmiség körében nagyon sok hívük

van. III Az opportunisták még teleszájjal magasztalták a „társadalmi békét”, és azt hirdették, hogy a viharok a „demokráciában" nem szükségszerűek, amikor a leghevesebb világviharok új forrása nyílt meg Ázsiában. Az orosz forradalmat nyomon követte a török, a perzsa, a kínai forradalom. Ma éppen e viharok és Európára való „visszahatásuk" korában élünk. Bármi lesz is a sorsa a nagy kínai köztársaságnak, amelyre most különféle „civilizált" hiénák fenik fogukat, - a világnak semmiféle ereje sem fogja Ázsiában a régi jobbágyrendszert visszaállítani, nem söpri el a föld színéről a néptömegek hősies demokratizmusát az ázsiai és félázsiai országokban. Egyeseket, akik nem vették figyelembe a tömegharc előkészítésének és fejlődésének feltételeit, kétségbeesésbe és anarchizmusba sodort a kapitalizmus elleni döntő harc folytonos kitolódása Európában. Most látjuk, mennyire rövidlátó

és kishitű az anarchista kétségbeesés. Nem elkeseredni kell, hanem bátorítást kell meríteni abból a tényből, hogy a nyolcszázmilliós Ázsia bekapcsolódott a harcba, mely ugyanazokért az európai ideálokért folyik. Az ázsiai forradalmak megmutatták nekünk, hogy a liberalizmus ott éppoly jellemtelen és aljas, hogy a demokratikus tömegek önállósága ott éppoly rendkívüli jelentőségű, megmutatták a proletariátus éppoly éles elhatárolódását mindenféle burzsoáziától. Aki az Európában és Ázsiában szerzett tapasztalatok után osztályok fölött álló politikáról és osztályok fölött álló szocializmusról beszél, azt egyszerűen ketrecbe kellene zárni és úgy mutogatni, mint valami ausztráliai kengurút. Ázsia után - csak nem ázsiai módon - Európa is megmozdult. Az 1872-1904-es évek „békés" időszaka visszavonhatatlanul elmúlt. A drágaság és a trösztök nyomása következtében hallatlanul kiélesedett a

gazdasági harc, amely mozgásba hozta még a liberalizmustól leginkább megfertőzött angol mun- 2010.0310 a3/p3 20:33 71. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin kásokat is. Még Európa „legsziklaszilárdabb" burzsoá-junker országában, Németországban is szemünk láttára érik a politikai válság. Az eszeveszett fegyverkezés és az imperializmus politikája a modern Európában olyan „társadalmi békét" teremt, amely leginkább lőporos hordóra hasonlít. Viszont valamennyi polgári párt bomlása és a proletariátus érlelődése feltartóztathatatlanul halad előre. Mióta a marxizmus a színtérre lépett, a világtörténelem három nagy korszakának mindegyike a marxizmus számára újabb bizonyítékokat, újabb diadalokat hozott. De a marxizmusnak, mint a proletariátus tanításának még nagyobb diadalát hozza majd meg a közelgő történelmi korszak. „Pravda" 50, sz. 1913. március 1 Lenin Művei. 4 kiad 18 köt 544-547, old.

(oroszul) 2010.0310 a3/p3 20:33 72. SaLa Lenin válogatott művei I. MARXIZMUS ÉS REVIZIONIZMUS Egy ismert mondás úgy szól: ha a geometria sarktételei az emberek érdekeibe ütköznének, minden bizonnyal megcáfolnák őket. Azok a természettudományi elméletek, amelyek a teológia régi előítéleteibe ütköztek, a legádázabb harcot idézték és idézik fel mind a mai napig. Nem csoda, hogy Marx tanítása, mely közvetlenül a modern társadalom élenjáró osztályának felvilágosítását és megszervezését szolgálja, megmutatja ennek az osztálynak a feladatait, és bebizonyítja, hogy a mai rendet - a gazdasági fejlődés következtében - elkerülhetetlenül fel fogja váltani egy új rend, nem csoda, hogy ennek a tanításnak harc árán kellett megtennie az élet útján minden egyes lépését. Nem érdemes beszélni a burzsoá tudományról és filozófiáról, amelyet hivatalos professzorok hivatalos szellemben tanítanak, hogy a birtokos

osztályok serdülő fiatalságának agyát eltompítsák, s a külső és belső ellenségek elleni harcra „idomítsák". Ez a tudomány hallani sem akar a marxizmusról, melyet megcáfoltnak és megsemmisítettnek nyilvánít; fiatal tudósok, akik a szocializmus cáfolásával csinálnak karriert, és tehetetlen aggastyánok, mindenféle elavult „rendszer" hagyatékának hű őrei, egyforma buzgalommal esnek neki Marxnak. A marxizmus növekedésének, annak, hogy eszméi a munkásosztályban elterjednek és megerősödnek, elkerülhetetlen következménye, hogy ezek a polgári kirohanások a marxizmus ellen egyre számosabbak és élesebbek lesznek, a marxizmus azonban, valahányszor a hivatalos tudomány „megsemmisíti", mindig erőteljesebbé, edzettebbé és elevenebbé válik. De még a munkásosztály harcával összefüggő s főleg a proletariátus soraiban elterjedt tanok között is a marxizmus korántsem szilárdította meg a maga helyzetét

egycsapásra. Létezésének első félszázadában (a XIX század 40-es éveitől számítva) a marxizmus olyan elméletekkel állt harcban, amelyek gyökerükben ellenségesek voltak vele szemben. A 40-es évek első felében Marx és Engels a radikális ifjúhegelistákkal 2010.0310 a3/p3 20:33 73. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin számoltak le, akik a filozófiai idealizmus álláspontján állták. A 40-es évek végén a gazdasági tanok terén folytatott harc lép előtérbe - a proudhonizmus elleni harc. Az ötvenes években ez a harc befejeződik: a viharos 1848-as évben feltűnt pártokat és tanokat megbírálják. A 60-as években a harc az általános elmélet teréről olyan térre helyeződik, amely közelebb áll a közvetlen munkásmozgalomhoz: a bakunizmust kiűzik az Internacionáléból. A 70-es évek elején Németországban rövid időre előtérbe lép a proudhonista Mülberger; - a 70-es évek végén a pozitivista Dühring. De az egyik is, a

másik is már csak jelentéktelen befolyást gyakorol a proletariátusra. A marxizmus már kétségkívül győzedelmeskedik, a munkásmozgalom minden más ideológiáján. Ez a győzelem a mult század 90-es éveinek beálltáig alapvonásaiban teljessé vált. Még a latin államokban is, amelyekben a proudhonizmus hagyományai a legtovább éltek, a munkáspártok programmjukat és taktikájukat ténylegesen marxista alapon építették fel. A munkásmozgalom újjáéledt nemzetközi szervezete - időszakos nemzetközi kongresszusok formájában - azonnal és majdnem minden harc nélkül minden lényeges kérdésben a marxizmus talajára helyezkedett. De amikor a marxizmus minden, csak némileg is egyöntetű, vele szemben ellenséges tanítást kiszorított, - azok a tendenciák, melyek ezekben a tanokban fejeződtek ki, más utakat kezdtek maguknak keresni. Megváltoztak a harc formái és kiindulópontjai, de a harc tovább folyt. És a marxizmus létezésének második

félszázada (a mult század 90-es éveiben) egy a marxizmussal szemben ellenséges áramlatnak a marxizmuson belüli harcával kezdődött. Az egykori ortodox marxista Bernstein adott ennek az áramlatnak nevet, amikor a legnagyobb zajt csapva, Marx helyesbítésének, Marx felülvizsgálásának - a revizionizmusnak - leginkább átfogó kifejtésével lépett fel. Még Oroszországban is, ahol az ország gazdasági elmaradottsága következtében és a jobbágyrendszer maradványai alatt nyögő parasztlakosság számbeli túlsúlya folytán a legtovább tartotta magát, a nem-marxista szocializmus még Oroszországban is szemünk láttára világosan revizionizmusba meggy át. Szociálnarodnyikjaink az agrárkérdésben is (az egész föld municipalizálásának programmja), a programm és a taktika általános kérdéseiben is mindinkább Marx tanításának „megkorrigálásával" helyettesítik a régi, a maga módján egyöntetű s a marxizmussal gyökerében ellenséges

rendszerük elhaló, sorvadó maradékait. 2010.0310 a3/p3 20:33 74. SaLa Lenin válogatott művei I. Marxizmus és revizionizmus A marxizmust megelőző szocializmus szét van verve. A harcot most már nem a saját önálló talaján, hanem a marxizmus általános talaján, mint revizionizmus folytatja. Vegyük hát szemügyre a revizionizmus gondolattartalmát A filozófia terén a revizionizmus a polgári professzori „tudomány" nyomdokában haladt. A professzorok útja „vissza Kanthoz" vezetett - s a revizionizmus az újkantisták után kullogott; a professzorok ismételgették az ezerszer elmondott papi közhelyeket a filozófiai materializmus ellen - és a revizionisták elnéző mosollyal utánuk mormolták (szóról szóra a legutolsó Handbuch [kézikönyv] nyomán), hogy a materializmust már rég „megcáfolták"; a professzorok úgy bántak Hegellel, mint „döglött kutyával", s bár maguk is idealizmust hirdettek, csak a hegelinél

ezerszerte sekélyesebbet és útszélibbet, megvető vállvonogatással intézték el a dialektikát, - s a revizionisták utánuk másztak a tudomány filozófiai elposványosításának mocsarába, a „körmönfont" (és forradalmi) dialektikát az „egyszerű" (és nyugalmas) „evolúcióval" helyettesítve; a professzorok ledolgozták a kincstártól húzott fizetésüket, a maguk idealista vagy „kritikai" rendszereit az uralmon levő középkori „filozófiához" (t. i a teológiához) idomítva, - s a revizionisták melléjük szegődtek, és azon igyekeztek, hogy a vallást „magánüggyé" nyilvánítsák, nem a modern állammal, hanem az élenjáró osztály pártjával szemben. Arról, hogy Marx ilyetén „megkorrigálásának" mi volt a tulajdonképpeni osztályjelentősége, nem szükséges beszélni - ez kézenfekvő. Csak azt jegyezzük meg, hogy az egyetlen marxista az egész nemzetközi szociáldemokráciában, aki a

következetes, dialektikus materializmus szempontjából helyesen megbírálta azokat a hihetetlen laposságokat, amelyeket a revizionisták e téren összefecsegtek, Plehanov volt. Ezt annál nyomatékosabban kell hangsúlyozni, mert mostanában teljesen téves kísérleteket tesznek arra, hogy Plehanov taktikai opportunizmusának bírálata címén, ócska és reakciós filozófiai limlomot csempésszenek be*. * Lásd Bogdanov, Bazarov stb. „Vázlatok a marxizmus filozófiája köréből" c könyvét. Itt nincs helye annak, hogy erre a könyvre részletesen kitérjek, s így egyelőre annak kijelentésére kell szorítkoznom, hogy a legközelebbi jövőben cikksorozatban vagy külön brosúrában fogom kimutatni, hogy mindaz, ami a szövegben az újkantista revizionistákról szól, lényegében éppúgy vonatkozik ezekre az „új" neohumeista és neoberkeley-ista revizionistákra is12. 2010.0310 a3/p3 20:33 75. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin Áttérve a

politikai gazdaságtanra, mindenekelőtt meg kell jegyeznünk, hogy a revizionisták „korrektúrái" ezen a téren sokkal változatosabbak és részletesebbek voltak; a nagyközönségre „a :gazdasági fejlődés új adataival" igyekeztek hatást gyakorolni. Azt mondták, hogy a koncentráció és a kisüzem kiszorítása a nagyüzem által a mezőgazdaságban egyáltalán nem, a kereskedelemben és az iparban pedig rendkívül lassan megy végbe. Azt mondták, hogy a válságok most ritkábbak és enyhébbek lettek, hogy a kartellek és trösztök valószínűleg lehetővé fogják tenni a tőkének azt, hogy a válságokat teljesen kiküszöbölje. Azt mondták, hogy az „összeomlás elmélete", amely szerint a kapitalizmus az összeomlás felé halad, nem állja meg a helyét, mert van tendencia arra, hogy az osztályellentétek letompulnak és enyhülnek. Azt mondták végül, hogy Marx értékelméletét nem ártana Böhm-Bawerk alapján helyesbíteni. Az a

harc, melyet e kérdésekben a revizionisták ellen folytattak, a nemzetközi szocializmus elméleti gondolkodásának éppoly termékeny felélénkülését idézte elő, mint 20 évvel előbb Engels vitája Dühringgel. A revizionisták érveit tények és számadatok alapján vették vizsgálat alá. Kimutatták, hogy a revizionisták rendszeresen szépítik a jelenkori kisüzemet. Azt a tényt, hogy a nagyüzem technikai és kereskedelmi tekintetben fölényben van a kisüzemmel szemben nemcsak az iparban, hanem a mezőgazdaságban is, megcáfolhatatlan adatok bizonyítják. De a mezőgazdaságban az árutermelés sokkal kevésbbé fejlett, és a mai statisztikusok és közgazdászok rendszerint nem jól értenek ahhoz, hogy kiemeljék a földművelésnek azokat a speciális ágait (sőt néha egyes műveleteit), amelyekben a földművelésnek a világgazdaság csereforgalmába történő fokozódó bekapcsolódása fejeződik ki. A kisüzem a naturális gazdaság roncsain csak a

táplálkozás végtelen leromlásával, krónikus éhezéssel, a munkanap meghosszabbításával, a jószág minőségének és gondozásának meghosszabbításával, szóval ugyanazokkal az eszközökkel tartja fenn magát, mint amelyekkel a kisipar is fenntartotta magát a kapitalista manufaktúrával szemben. A technika és a tudomány minden előre tett lépése kikerülhetetlenül és könyörtelenül aláássa a tőkés társadalomban a kisüzem alatt a talajt, s a szocialista közgazdaságtan feladata, hogy ezt a folyamatot – minden, gyakran bonyolult és összekuszált formájában - megvizsgálja, hogy bebizonyítsa a kistermelőnek, hogy a kapitalizmus alatt lehetetlen fennmaradnia, hogy a kapitalizmus alatt a parasztgazdaságnak nincs kivezető útja, hogy a paraszt- 2010.0310 a3/p3 20:33 76. SaLa Lenin válogatott művei I. Marxizmus és revizionizmus nak át kell térnie a proletár álláspontjára. A revizionisták ebben a kérdésben tudományos szempontból

azt a hibát követték el, hogy egyoldalúan kiragadott tényeket felületes módon általánosítottak, nem véve figyelembe összefüggésüket a kapitalizmus egész rendszerével, - politikai tekintetben pedig abban állt hibájuk, hogy a parasztot, akarva, nem akarva, a birtokos (vagyis a burzsoázia) álláspontjára hívták vagy terelték, ahelyett, hogy a forradalmi proletár álláspontjára terelték volna. A válságok elmélete és az összeomlás-elmélet tekintetében még rosszabbul állt a revizionizmus szénája. Csak igen rövid ideig és csak egészen rövidlátó emberek gondolhattak arra hogy néhány évi ipari fellendülés és virágzás hatása alatt megmásítsák a marxi elmélet alapjait. Hogy a válságok kora még nem járt le, azt igen hamar megmutatta a revizionistáknak a valóság: a fellendülést válság követte. Az egyes válságok formája, sorrendje, képe megváltozott, de a válságok megmaradtak mint a tőkés rend kikerülhetetlen

alkotórészei. A kartellek és trösztök, amellett hogy a termelést egyesítették, ugyanakkor; mindenki szemeláttára, növelték a termelés anarchiáját, a proletariátus megélhetésének bizonytalanságát s a tőke nyomását, és így soha nem látott mértékben kiélezték az osztályellentéteket. Hogy a kapitalizmus az összeomlás felé halad - mind egyes politikai és gazdasági válságok, mind a tőkés rend teljes összeroppanása értelmében - ezt különösen szemléltetően és különösen széles méretekben éppen a legújabb óriási trösztök mutatták meg. A nemrégiben Amerikában lejátszódott pénzügyi válság, a munkanélküliség rettenetes fokozódása egész Európában, nem is szólva a közeledő ipari válságról, amelyre már sok jel mutat, - mindez odavezetett, hogy a revizionisták iménti „elméleteit" már mindenki úgy látszik, sok revizionista is - elfelejtette. Nem szabad azonban elfelejteni azokat a tanulságokat, amelyeket

ez az intellektuel ingatagság a munkásosztálynak nyujtott. Az értékelméletről csak annyit kell mondanunk, hogy a revizionisták ezen a téren, Böhm-Bawerk nyomán kigondolt rendkívül homályos célzásokon és sóhajokon kívül, éppenséggel semmit sem nyujtottak, s ezért semmiféle nyomot sem hagytak maguk után a tudományos gondolkodás fejlődése terén. A politika terén a revizionizmus megkísérelte a marxizmusnak valóban az alapját - tudniillik az osztályharcról szóló tant - revideálni. A politikai szabadság, a demokrácia, az általános választójog megfosztja az osztályharcot talajától mondották 2010.0310 a3/p3 20:33 77. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin nekünk - és meghazudtolják a „Kommunista Kiáltvány" régi tételét: a munkásoknak nincs hazájuk. Ahol demokrácia van, ott, mert a „többség akarata" uralkodik, nem szabad, úgymond, sem az államot úgy tekinteni, mint az osztályuralom szervét, sem arról

lemondani, hogy a reakciósok ellen a haladó, szociálreformista burzsoáziával szövetségre lépjünk. Tagadhatatlan, hogy a revizionistáknak ezek az ellenvetései összességükben a nézetek eléggé egyöntetű rendszerét adják - tudniillik a régóta ismeretes liberálisburzsoá nézetek rendszerét. A liberálisok mindig hangoztatták, hogy a polgári parlamentarizmus megszünteti az osztályokat és az osztályokra tagozódást, ha egyszer minden polgárnak, különbség nélkül, szavazati joga van, joga arra, hogy az államügyekben résztvegyen. Európa egész története a XIX század második felében, az orosz forradalom egész története a XX. század elején szemmelláthatóan bizonyítja, hogy mennyire képtelenek az effajta nézetek. A gazdasági különbségek a „demokratikus" kapitalizmus szabadsága mellett nem gyengülnek, hanem fokozódnak és kiéleződnek. A parlamentarizmus nem kiküszöböli, hanem leleplezi a legdemokratább polgári

köztársaságok lényegét, megmutatja, hogy azok az osztályelnyomás szervei. A parlamentarizmus azzal, hogy a népesség sokkal szélesebb tömegeinek felvilágosítását és szervezését segíti elő, mint amilyenek addig a politikai eseményekben tevékenyen résztvettek, nem a válságok és politikai forradalmak kiküszöbölését készíti elő, hanem a polgárháború legmagasabbfokú kiéleződését a forradalmak idején. A párizsi események 1871 tavaszán, az orosz események 1905 telén a világosnál is világosabban megmutatták, hogy ez a kiéleződés mily elkerülhetetlenül közeledik. A francia burzsoázia egy pillanatig sem habozott megegyezést kötni az egész nemzet ellenségével, a hazáját pusztító idegen katonasággal, csakhogy leverhesse a proletármozgalmat. Aki nem érti meg a parlamentarizmus és a polgári demokrácia kikerülhetetlen belső dialektikáját, amely odavezet, hogy még élesebben, mint régebben, tömegesen alkalmazott

erőszakkal döntik el a vitákat, - az sohasem lesz képes arra, hogy ennek a parlamentarizmusnak az alapján olyan elvileg következetes propagandát és agitációt folytasson, amely valóban előkészíti a munkástömegeket arra, hogy győzelmesen vegyenek részt az ilyen „vitákban". Azok a tapasztalatok, melyeket Nyugaton a szociálreformista liberalizmussal, az orosz forradalomban a liberális reformistákkal (a kadetokkal) kötött szövetségek, 2010.0310 a3/p3 20:33 78. SaLa Lenin válogatott művei I. Marxizmus és revizionizmus egyezmények, blokkok nyujtottak, meggyőzően megmutatták, hogy ezek az egyezmények csak tompítják a tömegek öntudatát és nem erősítik, hanem gyengítik harcuk igazi jelentőségét, mert a harcolókat olyan elemekkel kötik össze, melyek a legkevésbbé harcképesek, a legnagyobb mértékben ingadozók és árulók. A francia millerandizmus13 - a revizionista politikai taktika széles, valóban nemzeti méretekben való

alkalmazásának ez a legnagyobbstílű példája - a revizionizmusnak olyan gyakorlati értékelését adta, amelyet a világ proletariátusa sohasem fog elfelejteni. A revizionizmus gazdasági és politikai tendenciáinak kiegészítője volt a revizionizmus állásfoglalása a szocialista mozgalom végcéljához: „A végcél - semmi, a mozgalom - minden", Bernsteinnek ez a szállóigéje jobban fejezi ki a revizionizmus lényegét, mint sok hosszú lére eresztett magyarázat. Esetről esetre történő állásfoglalás, alkalmazkodás a napi eseményekhez, az apró-cseprő politikai változásokhoz, a proletariátus alapvető érdekeinek, az egész tőkés társadalom, az egész tőkés fejlődés alapvető vonásainak elfeledése, ezeknek az alapvető érdekeknek feláldozása pillanatnyi valóságos vagy képzelt előnyök kedvéért - ez a revizionista politika. És e politika lényegéből magából világosan következik, hogy e politika végtelenül sokféle formát

ölthet, s hogy minden valamelyest „új" kérdés, az események minden valamelyest váratlan vagy előre nem látott fordulata - még ha ez a fordulat csak elenyésző mértékben s csak a legrövidebb időre változtatja is meg a fejlődés alapvonalát - mindenkor és elkerülhetetlenül a revizionizmus ilyen vagy olyan válfaját fogja kiváltani. A revizionizmus elkerülhetetlenségét a modern társadalomba lenyúló osztálygyökerei szabják meg. A revizionizmus nemzetközi jelenség Egyetlen, csak némiképpen is tájékozott és gondolkodó szocialistának sem lehet a legkisebb kétsége sem aziránt, hogy az ortodox marxisták és bernsteinisták viszonya Németországban, a guesde-isták és jaurésisták (most különösen a brousse-isták) viszonya Franciaországban, a Szociáldemokrata Föderáció és a Független Munkáspárt viszonya Angliában, Brouckére és Vandervelde viszonya Belgiumban, az integralisták és reformisták viszonya Olaszországban, a

bolsevikok és mensevikek viszonya Oroszországban - alapjában véve mindenütt ugyanegyfajta viszony, ez országok jelenlegi állapotára jellemző nemzeti feltételek és történelmi mozzanatok óriási sokfélesége ellenére. A jelenlegi nemzetközi szocializmuson belül a világ 2010.0310 a3/p3 20:33 79. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin különböző országaiban lényegében már ma egy vonalon megy végbe a „megoszlás", ami azt bizonyítja, hogy milyen hatalmas lépést tett előre a mozgalom a 30-40 évvel ezelőtti helyzettel szemben, amikor a különböző országokban nem egyfajta tendenciák harcoltak az egységes nemzetközi szocializmuson belül. Az a „baloldali revizionizmus", amely most a latin országokban a „forradalmi szindikalizmus" köpenyét ölti magára, szintén hozzáidomul a marxizmushoz, amikor „korrigálja" azt: Labriola Olaszországban, Lagardelle Franciaországban léptennyomon a félreértett Marxtól a

helyesen értendő Marxhoz fellebbeznek. Ehelyütt nem térhetünk ki arra, hogy ennek a revizionizmusnak eszmei tartalmát elemezzük; ez a revizionizmus még távolról sem bontakozott ki annyira, mint az opportunista revizionizmus, nem öltött nemzetközi méreteket, nem volt még egyetlen nagyobb gyakorlati összecsapása sem, akár csak egyetlen ország szocialista pártjával is. Ezért arra a „jobboldali revizionizmusra" szorítkozunk, amelyet fent vázoltunk. Miben rejlik ennek a revizionizmusnak elkerülhetetlensége a tőkés társadalomban? Miért mélyebben fekvő ez a revizionizmus azoknál a különbségeknél, melyek a kapitalizmus nemzeti sajátosságai és fejlődési fokai között vannak? Azért, mert a proletariátus mellett minden kapitalista országban ott vannak a kispolgárok, a kistulajdonosok széles rétegei. A kapitalizmus a kisüzemből született és abból folyvást újra meg újra születik. A kapitalizmus elkerülhetetlenül újra meg újra

életre hív egész sor „középréteget" (a gyár függelékei, otthonmunka, kisműhelyek az egész országban szétszórva, a nagyipar - például a kerékpár- és automobilipar - követelményei szerint). Ezeket az új kistermelőket a kapitalizmus éppoly elkerülhetetlenül ismét kidobálja a proletariátus soraiba. Egészen természetes, hogy a kispolgári világnézet újra meg újra felüti a fejét a széles munkáspártok soraiban. Egészen természetes, hogy ennek így kell lenni, s mindig így is lesz, egészen a proletárforradalom sorsfordulatáig, mert mélységes tévedés volna azt hinni, hogy a lakosság többségének „teljes" proletarizálódása szükséges ennek a forradalomnak a megvalósíthatóságához. Azt, amit most gyakran csak eszmei téren élünk át: a vitákat Marx elméleti helyesbítése körül - azt, ami ma gyakorlatilag csak a munkásmozgalom egyes részletkérdéseivel kapcsolatban merül fel, mint taktikai nézeteltérések a

revizionistákkal s mint szakadások ezen az alapon, - azt a munkásosztálynak kétségkívül sokkal nagyobb méretekben kell még átélnie, amikor a proletár- 2010.0310 a3/p3 20:33 80. SaLa Lenin válogatott művei I. Marxizmus és revizionizmus forradalom minden vitás kérdést kiélez, minden nézeteltérést azokra a kérdésekre összpontosít, amelyek a legközvetlenebb jelentőségűek a tömegek magatartásának meghatározása tekintetében, amikor majd arra kényszerít, hogy a harc hevében különböztessük meg a barátot az ellenségtől, hogy a rossz szövetségeseket elűzzük magunktól, hogy az ellenségre döntő csapást mérjünk. A forradalmi marxizmus eszmei harca a revizionizmus ellen a XIX. század végén csak bevezetője a proletariátus nagy forradalmi harcainak; a proletariátus a nyárspolgárok minden ingadozása és gyengesége ellenére halad előre, ügye végső győzelme felé. Megjelent a „Marx Károly emlékére" c.

gyűjteményes kötetben. Szentpétervár, 1908 Lenin Művei. 4 kiad 15 köt 15-25. old (oroszul) 6 Lenin válogatott művei. I - 2 S 2010.0310 a3/p3 20:33 81. SaLa Lenin válogatott művei I. 2010.0310 a3/p3 20:33 82. SaLa Lenin válogatott művei I. HARC A SZOCIÁLDEMOKRATA MUNKÁSPÁRT MEGALAKULÁSÁÉRT OROSZORSZÁGBAN 2010.0310 a3/p3 20:33 83. SaLa Lenin válogatott művei I. 2010.0310 a3/p3 20:33 84. SaLa Lenin válogatott művei I. KIK AZOK A „NÉPBARÁTOK" ÉS HOGYAN HADAKOZNAK A SZOCIÁLDEMOKRATÁK ELLEN? (VÁLASZ A „RUSSZKOJE BOGATSZTVO" MARXISTAELLENES CIKKEIRE) A „Russzkoje Bogatsztvo" hadbaszállt a szociáldemokraták ellen. N Mihajlovszkij úr, a folyóirat egyik vezető személyisége, már a mult évfolyam 10. számában bejelentette a küszöbön álló „vitát" „a mi úgynevezett marxistáinkkal vagy szociáldemokratáinkkal". Majd megjelent Sz Krivenko úr „A művelt szobatudósokról" (12.

sz), továbbá N Mihajlovszkij úr „Irodalom és élet" c cikke („Russzkoje Bogatsztvo" 1894. 1 és 2 sz) Ami a folyóirat gazdasági viszonyainkra vonatkozó saját nézeteit illeti, ezeket a legrészletesebben Sz. Juzsakov úr fejtette ki „Oroszország gazdasági fejlődésének kérdései" c. cikkében (11 és 12 sz) Ezek az urak, akik úton-útfélen fennen hangoztatják, hogy folyóiratukban az igazi „népbarátok" eszméit és taktikáját képviselik, a szociáldemokrácia megrögzött ellenségei. Nézzük meg hát kissé közelebbről ezeket a „népbarátokat", lássuk, hogyan bírálják a marxizmust, vizsgáljuk meg eszméiket és taktikájukat. N. Mihajlovszkij úr főképpen a marxizmus elméleti alapjaival foglalkozik, és ezért külön elemzés tárgyává teszi a materialista történetfelfogást. Miután nagy vonásokban ismertette az e tant fejtegető terjedelmes marxista irodalom tartalmát, a következő szóáradattal kezdi

bírálatát: „Mindenekelőtt - mondja -, önmagától vetődik fel a kérdés: melyik műben fejtette ki Marx materialista történetfelfogását? A «Tőké»-ben példát mutatott nekünk a logika erejének egyesítésére a tudással, az egész gazdasági irodalom, valamint a megfelelő tények tüzetes tanulmányozásával. A gazdaságtudomány olyan teoretikusait hozta napvilágra, akiket rég elfelejtettek vagy akiket manapság senki sem ismer és holmi iparfelügyelői beszámolók vagy különféle speciális bizottságok előtt kifejtett szakértői vélemények legkisebb részletei sem kerülték el figyelmét; egyszóval gazdasági elméletének részben megalapozására, részben szemléltetésére a ténybeli anyag óriási tömegét böngészte át. Amikor «teljesen újszerűen» értelmezte 2010.0310 a3/p3 20:33 85. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin a történelmi folyamatot, új szempontból világította meg az emberiség égész multját és

egybevetette az eddigi történetfilozófiai elméleteket, ezt természetesen ugyanazzal a gonddal csinálta: valóban felülvizsgálta és bíráló elemzés alá vette a történelmi folyamat minden ismert elméletét, s a világtörténelmi tények egész tömegét dolgozta fel. Az összehasonlítás Darwinnal, ami a marxista irodalomban annyira közkeletű, még jobban megerősíti ezt a gondolatot. Mi tulajdonképpen Darwin egész műve? Néhány általánosító, egymással a legszorosabban összefüggő eszme, amely a tények anyagának egész Montblanc-ját koronázza. Hol van azonban Marx megfelelő munkája? Sehol. És nemcsak Marxnak nincsen ilyen műve, hanem az egész marxista irodalomban sincsen ilyesmi, bármilyen terjedelmes és elterjedt az." Ez az egész szóáradat a legnagyobb mértékben jellemző arra, hogy mily kevéssé érti meg a közönség a „Tőké"-t és Marxot. A fejtegetések óriási bizonyító erejének lenyűgöző hatása alatt térdet s

fejet hajtanak Marx előtt, dicsérik, ugyanakkor pedig teljesen figyelmen kívül hagyják a tan fő tartalmát, s mintha mi sem történt volna, tovább fújják a „szubjektív szociológia" régi nótáját. Ez alkalommal önkéntelenül is eszünkbe jut az a nagyon találó jelmondat, amelyet Kautsky Marx gazdasági tanairól szóló könyvéhez választott: Wer wird nicht einen Klopstock loben? Doch wird ihn jeder lesen? Nein. Wir wollen weniger erhoben Und fleissiger gelesen sein!* Pontosan így van! Mihajlovszkij úrnak kevesebbet kellene Marxot dicsérnie, ellenben szorgalmasabban kellene őt olvasnia, vagy helyesebben mondva, komolyabban kellene belemélyednie abba, amit olvas. „Marx a «Tőké»-ben példát mutatott nekünk a logika erejének egyesítésére a tudással" - mondja Mihajlovszkij úr. Ebben a mondatban Mihajlovszkij úr példát mutatott nekünk a sziporkázó szólam egyesítésére a tartalmatlansággal - jegyezte meg egy marxista. És ez a

megjegyzés teljesen jogos Valóban, miben is nyilvánul meg Marx logikai ereje? Milyen * Ki ne dicsérne egy Klopstockot? De vajjon mindenki olvassa-e? Nem. Magasztaljanak bennünket kevesebbet, de olvassanak szorgalmasabban! (Lessing) Szerk. 2010.0310 a3/p3 20:33 86. SaLa Lenin válogatott művei I. Kik azok a „népbarátok"? eredményekre vezetett? Mihajlovszkij úr imént közölt szóáradatát olvasva azt hihetnők, hogy ez az egész erő a szó legszorosabb értelmében vett „gazdasági elméletekre" irányult és semmi többre. És, hogy még jobban kiemelje, milyen szűk az a terület, amelyen Marx a maga logikai erejét megmutatta, Mihajlovszkij úr nagy súlyt helyez a „legkisebb részletekre", a „tüzetes tanulmányozásra", a „teoretikusokra, akiket senki se ismer" stb. Úgy fest a dolog, mintha Marx semmi lényegesen újat, említésreméltót nem vitt volna az elméletek felépítésének módszereibe, mintha a

gazdaságtudomány határait úgy hagyta volna, ahogy azok a korábbi közgazdászoknál voltak, mintha nem bővítette volna ki ezeket a határokat, nem értelmezte volna „teljesen újszerűen" magát e tudományt. Márpedig mindenki, aki a „Tőké"-t olvasta, tudja, hogy az efféle elgondolás elejétől végig valótlanság. Ez alkalommal önkéntelenül eszünkbe jut az, amit Mihajlovszkij úr 16 évvel ezelőtt írt Marxról a sekélyesen polgári J. Zsukovszkij úrral folytatott vitájában Más idők jártak-e akkor, vagy az érzelmek voltak-e üdébbek, elég az hozzá, hogy Mihajlovszkij úr cikkének hangja is, tartalma is egészen más volt. - „»E mű végső célja, hogy kimutassa a modern társadalom fejlődéstörvényét (az eredetiben: „Das oekonomische Bewegungsgesetz" gazdasági 14 mozgástörvényét)» - mondja Marx a „Tőké"-ről - és szigorúan beváltja programmját" -, így nyilatkozott Mihajlovszkij úr 1877-ben. Nézzük

meg kissé közelebbről e - kritikusunk beismerése szerint - szigorúan beváltott programmot. A programra az, hogy „kimutassa a modern társadalom gazdasági fejlődéstörvényét". Már maga a formulázás is néhány olyan kérdés elé állít minket, amelyek tisztázásra szorulnak. Tulajdonképpen miért beszél Marx a „mai (modern)" társadalomról, amikor előtte minden közgazdász általában a társadalomról beszélt? Milyen értelemben használja a „modern" szót, minő ismertetőjelek alapján jelöl ki ennek a modern társadalomnak külön helyet? Továbbá - mit jelent ez a kifejezés: a társadalom gazdasági fejlődéstörvénye? Megszoktuk, hogy a közgazdászoktól azt halljuk - és ez, mellesleg mondva, a közírók és közgazdászok ama körének, amelyhez a „Russzkoje Bogatsztvo" tartozik, egyik kedvenc eszméje -, hogy csakis a javak termelése van alávetve kizárólag gazdasági törvényeknek, míg az elosztás állítólag a

politikától függ, attól, hogy minő hatást gyakorol majd az állam, az értelmiség stb. a társadalomra. Milyen érte- 2010.0310 a3/p3 20:33 87. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin lemben beszél hát Marx a társadalom gazdasági fejlődéstörvényéről, amelyet azonfelül ugyanabban a mondatban Naturgesetz-nek - természeti törvénynek nevez? Hogyan értsük ezt, amikor a mi hazai társadalomtudósaink közül olyan sokan egész papiroshegyeket írtak össze arról, hogy a társadalmi jelenségek köre külön kiválik a természettörténeti jelenségek köréből, s ennélfogva a társadalmi jelenségek vizsgálatánál egészen külön módszert kell alkalmazni - „a szubjektív szociológiai módszert"? Mindezek a kétségek természetesen és szükségszerűen merülnek fel, s bizonyos, hogy ezeket csak teljes tudatlanság kerülheti el akkor, amikor a „Tőké"-ről van szó. Hogy ezekben a kérdésekben eligazodhassunk, vegyünk előbb a

„Tőke" ugyanezen előszavából még egy mondatot, amely csak néhány sorral alább következik: „Álláspontom - mondj a Marx -, amely a gazdasági társadalomalakulat fejlődését természettörténeti folyamatnak fogja fel . "15 Elegendő egyszerűen egymás mellé állítani akárcsak az előszóból idézett két helyet, és látni fogjuk, hogy éppen ebben rejlik a „Tőke" alapeszméje, amelyet Marx, mint hallottuk, szigorú következetességgel és ritka logikai erővel fejt ki. Mindezzel kapcsolatban mindenekelőtt két körülményt emelünk ki: először is, Marx csupán egyetlenegy „társadalmi-gazdasági alakulatról", a tőkés társadalomról beszél, vagyis azt mondja, hogy csakis ennek az alakulatnak a fejlődési törvényét kutatta és semilyen másét. Ez először Másodszor pedig, azokra a módszerekre utalunk, amelyek útján Marx következtetéseire jutott: ezeknek a módszereknek lényege, mint Mihajlovszkij úrtól épp az

imént hallottuk, „a megfelelő tények tüzetes tanulmányozása" volt. Most áttérünk a „Tőke" ezen alapeszméjének elemzésére, amelyet szubjektív filozófusunk olyan ügyesen próbált megkerülni. Mit is jelent tulajdonképpen a társadalmi-gazdasági alakulat fogalma? és mi módon tekinthetjük és kell tekintenünk az ilyen alakulat fejlődését olyannak mint valami természettörténeti folyamatot? ezekkel a kérdésekkel állunk most szemben. Már rámutattam arra, hogy a régi (nem Oroszország számára régi) közgazdászok és társadalomtudósok szempontjából a társadalmi-gazdasági alakulat fogalma egészen felesleges: ők általában társadalomról szavalnak, Spencerrel és másokkal azon vitatkoznak, mi a társadalom általában, mi a társadalom célja és lényege általában és más effélékről. Ezek a szubjektív 2010.0310 a3/p3 20:33 88. SaLa Lenin válogatott művei I. Kik azok a „népbarátok"? szociológusok effajta

elmélkedéseik során olyasféle érvekre támaszkodnak, hogy a társadalom célja - valamennyi tagjának boldogulása, hogy ezért az ilyen szervezet az igazság követelménye, s hogy az olyan rend, amely nem felel meg ennek az eszményi szervezetnek („A társadalomtudománynak némi utópiával kell kezdenie" - a szubjektív módszer egyik szerzőjének, Mihajlovszkij úrnak e szavai kitűnően jellemzik módszereik lényegét), nem normális és az ilyet meg kell szüntetni. „A társadalomtudomány feladata lényegében - véli például Mihajlovszkij úr - az, hogy megmagyarázza azokat a társadalmi feltételeket, amelyek közt az emberi természet egyik vagy másik szükséglete kielégítést nyer". Látnivaló, hogy ezt a szociológust csak olyan társadalom érdekli, amely kielégíti az emberi természetet, de semmiképpen sem érdeklik holmi társadalmi alakulatok, amelyek tetejébe még olyan, az „emberi természetnek" megnemfelelő jelenségeken

alapulhatnak, mint a többség leigázása a kisebbség által. Látnivaló az is, hogy ennek a szociológusnak szempontjából szó se lehet róla, hogy a társadalom fejlődését olyannak tekintsük mint valami természettörténeti folyamatot. („Ha a szociológus valamit kívánatosnak vagy nem kívánatosnak ismert fel, meg kell találnia a kívánatos megvalósításának, illetőleg a nem kívánatos megszüntetésének", „az ilyen vagy olyan eszmények megvalósításának feltételeit" - elmélkedik ugyancsak Mihajlovszkij úr.) Mi több, még fejlődésről sem lehet szó, hanem csakis a „kívánatostól" való különböző elhajlásokról, „defektusokról", amelyek a történelemben azért fordultak elő, mert . mert az emberek nem voltak okosak, nem értették meg jól, mit követel az emberi természet, nem tudták megtalálni az ilyen értelmes rend megvalósításának feltételeit. Világos, hogy Marxnak az az alapeszméje, hogy a

társadalmi-gazdasági alakulatok fejlődése olyan mint valami természettörténeti folyamat, gyökerében ássa alá azt a gyermekded moralizálást, amely arra tart igényt, hogy társadalomtudománynak nevezzék. Mármost mi módon dolgozta ki Marx ezt az alapeszmét? Olyanformán, hogy a társadalmi élet különféle területei közül kiemelte a gazdaságit, a társadalmi viszonyok összességéből kiemelte a termelési viszonyokat mint alapvetőket, elsődlegeseket, valamennyi többi viszonyt meghatározókat. Marx maga ezzel a kérdéssel kapcsolatban a következőképpen írta le gondolatmenetét: „Az első munka, amelyet az engem emésztő kétségek megoldása céljából írtam, a hegeli jogbölcselet kritikai felül- 2010.0310 a3/p3 20:33 89. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin vizsgálata volt . Vizsgálataim eredménye az volt, hogy a jogi viszonyok és az államformák nem érthetők meg sem önmagukból, sem az emberi szellem úgynevezett általános

fejlődéséből, hanem ellenkezőleg, azokban az anyagi életviszonyokban gyökereznek, amelyeknek összességét Hegel, a XVIII. századbeli angolok és franciák példájára, «polgári társadalom» néven foglalja össze, a polgári társadalom anatómiáját pedig a politikai gazdaságtanban kell keresni. Az általános eredményt, amelyre jutottam, röviden ekképpen lehet megfogalmazni: Életük társadalmi termelésében az emberek meghatározott, szükségszerű, akaratuktól független viszonyokba, termelési viszonyokba lépnek, amelyek anyagi termelőerőik meghatározott fejlődési fokának felelnek meg. E termelési viszonyok összessége alkotja a társadalom gazdasági szerkezetét, azt a reális alapot, amelyen a jogi és politikai felépítmény emelkedik, és amelynek a társadalmi tudat meghatározott formái felelnek meg. Az anyagi élet termelési módja határozza meg a társadalmi, politikai és szellemi életfolyamatot általában. Nem az emberek tudata az,

amely létüket, hanem ellenkezőleg, társadalmi létük az, amely tudatukat meghatározza. A társadalom anyagi termelőerői, fejlődésük bizonyos fokán, ellentmondásba jutnak a meglevő termelési viszonyokkal vagy, ami ennek csak jogi kifejezése, azokkal a tulajdonviszonyokkal, amelyek között eddig fejlődtek. Ezek a viszonyok a termelőerők fejlődési formáiból azok béklyóivá csapnak át. Ekkor a társadalmi forradalom korszaka következik be. A gazdasági alap megváltozásával lassabban vagy gyorsabban forradalmi átalakuláson megy át az egész óriási felépítmény. Az ilyen forradalmi átalakulások vizsgálatánál mindig különbséget kell tenni a gazdasági termelési feltételekben bekövetkezett anyagi, természettudományos pontossággal megállapítandó forradalmi átalakulás és a jogi, politikai, vallási, művészi vagy filozófiai, egyszóval, az ideológiai formák között, amelyekben az emberek ezt az összeütközést felismerik és

végigharcolják. Mint ahogy az egyént nem aszerint ítéljük meg, amit önmagáról gondol, ugyanúgy az ilyen forradalmi átalakulási korszakot sem ítélhetjük meg saját tudata alapján, hanem ellenkezőleg, ezt a tudatot kell az anyagi élet ellentmondásai, a társadalmi termelőerők és termelési viszonyok közötti összeütközés alapján megmagyarázni . Nagy vonásokban az ázsiai, antik, feudális és modern polgári termelési módok jelölhetők meg a gazdasági társadalomalakulat progresszív korszakaiként"16. Már önmagában ez a gondolat - materializmus a társa- 2010.0310 a3/p3 20:33 90. SaLa Lenin válogatott művei I. Kik azok a „népbarátok"? dalomtudományban - zseniális gondolat volt. Ez egyelőre természetesen csak hipotézis volt, de olyan, amely először teremtette meg a szigorúan tudományos állásfoglalás lehetőségét a történelem és a társadalom kérdéseiben. Eladdig a társadalomtudósok, mivel képtelenek

voltak arra, hogy a legegyszerűbb és olyan elsődleges viszonyokig hatoljanak, aminők a termelési viszonyok, közvetlenül a politikai és jogi formák vizsgálásához és tanulmányozásához fogtak hozzá, beleütköztek abba a ténybe, hogy ezek a formák valamely adott időben az emberiség egyik vagy másik eszméjéből keletkeztek - és itt meg is állapodtak; arra az eredményre jutottak, hogy a társadalmi viszonyokat az emberek tudatosan hozzák létre. De ez a következtetés, amely legtökéletesebben a Contrat Social17 eszméjében jutott kifejezésre (nyomai az utópikus szocializmus valamennyi rendszerében erősen észlelhetők), teljesen ellentmondott minden történelmi megfigyelésnek. Sohasem volt úgy és most sincs úgy, hogy a társadalom egyes tagjai a társadalmi viszonyok összességét, amelyek közt élnek, mint határozott, egyöntetű, bizonyos alapelvtől áthatott valamit képzelnék el; ellenkezőleg, a tömeg nem tudatosan alkalmazkodik ezekhez a

viszonyokhoz, s oly kevéssé van sejtelme arról, hogy ezek külön történelmi-társadalmi viszonyok, hogy például a csereviszonyokat, amelyek közt az emberek sok évszázadon át éltek, csak a legutóbbi időben magyarázták meg. A materializmus ezt az ellentmondást azzal küszöbölte ki, hogy az elemzést elmélyítette egészen az ember társadalmi eszméinek eredetéig, s a materializmusnak az a következtetése, hogy az eszmék menete a dolgok menetétől függ, egyedül egyeztethető össze a tudományos pszichológiával. Továbbá, még egy másik szempontból is ez a hipotézis emelte először a szociológiát tudománnyá. Addig a szociológusok a társadalmi jelenségek bonyolult hálózatában nem igen tudták megkülönböztetni a fontos jelenségeket a nem fontosaktól (ez a szubjektivizmus gyökere a társadalomtudományban), és nem tudták megtalálni az elkülönítés objektív kritériumát. A materializmus teljesen objektív kritériumot szolgáltatott,

minthogy kiemelte a „termelési viszonyokat" mint olyanokat, amelyek a társadalom szerkezetét alkotják, és lehetővé tette, hogy alkalmazzák ezekre a viszonyokra az ismétlődésnek azt az általános tudományos kritériumát, amellyel kapcsolatban a szubjektivisták tagadták, hogy alkalmazható a társadalomtudományban. Amíg ideológiai társadalmi viszonyokra szorítkoztak (vagyis olyan viszonyokra, amelyek kialakulásuk előtt, 2010.0310 a3/p3 20:33 91. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin az emberek tudatán* mennek át) - a különböző országok társadalmi jelenségeiben nem vehettek észre ismétlődéseket és szabályszerűséget, s tudományuk legjobb esetben csak e jelenségek puszta leírása, nyersanyaggyűjtés volt. Az anyagi társadalmi viszonyok elemzése (vagyis az olyan viszonyok elemzése, amelyek anélkül keletkeznek, hogy az emberek tudatába jutottak volna; az emberek, miközben termékeiket kicserélik, termelési viszonyokba

lépnek anélkül, hogy akárcsak annak is tudatában volnának, hogy itt társadalmi termelési viszonyokról van szó) - az anyagi társadalmi viszonyok elemzése azon nyomban lehetővé tette, hogy az ismétlődéseket és szabályszerűségeket megállapítsák és a különböző országok viszonyait egy alapfogalomban, a társadalmi alakulat alapfogalmában általánosítsák. Csak ez az általánosítás tette lehetővé, hogy a társadalmi viszonyok leírásáról (és az eszmény szempontjából való elbírálásukról) áttérjenek azok szigorúan tudományos elemzésére, amely például azt emeli ki, ami az egyik kapitalista országot a másiktól megkülönbözteti, vagy azt vizsgálja, ami valamennyiben közös. Végül, harmadszor, már csak azért is ez a hipotézis tette először lehetővé a tudományos szociológiát, mert egyedül a társadalmi viszonyoknak a termelési viszonyokra s ezeknek a termelőerők fejlettségi fokára való visszavezetése teremtette meg

a szilárd alapját annak, hogy a társadalmi alakulatok fejlődését olyannak fogjuk fel mint valami természettörténeti folyamatot. Márpedig magától értetődik, hogy az ilyen felfogás nélkül társadalomtudomány sem létezhetik. (A szubjektivisták például elismerték ugyan a történelmi jelenségek törvényszerűségét, mégis képtelenek voltak arra, hogy fejlődésüket olyannak fogják fel mint valami természettörténeti folyamatot, mégpedig azért, mert megálltak az emberek társadalmi eszméinél és céljainál, s nem tudták visszavezetni ezeket az eszméket és célokat az anyagi társadalmi viszonyokra.) Mármost Marx, miután ezt a hipotézist a negyvenes években kimondta, hozzáfog az anyag tényeken alapuló (ezt nota bene*) tanulmányozásához. Előveszi a társadalmi-gazdasági alakulatok egyikét: az árugazdaság rendszerét, s az adatok óriási tömegének alapján - amelyeket nem kevesebb mint 25 éven át tanulmányozott a legrészletesebben

elemzi ezen * Természetesen mindig a társadalmi viszonyok tudatáról van szó és nem másfélékről. * - Jól jegyezd meg. 2010.0310 a3/p3 20:33 92. SaLa Lenin válogatott művei I. Kik azok a „népbarátok"? alakulat funkcionálásának és fejlődésének törvényeit. Ez az elemzés a társadalom tagjai között létesült termelési viszonyokra szorítkozik: anélkül, hogy a dolog tisztázása céljából egyetlenegyszer is olyan mozzanatokhoz folyamodnék, amelyek ezeken a termelési viszonyokon kívül állnak, Marx módot ad arra, hogy lássuk, mikép fejlődik a társadalmi gazdaság áruszervezete, hogyan alakul át kapitalista szervezetté, miközben létrehozza a burzsoázia és a proletariátus (már a termelési viszonyok keretében) antagonisztikus osztályait, hogyan fokozza a társadalmi munka termelékenységét és visz be ezzel olyan elemet, amely kibékíthetetlen ellentmondásba jut magával a kapitalista szervezet alapjával. Ez a

„Tőke" csontváza. Döntő azonban az, hogy Marx nem elégedett meg ezzel a csontvázzal, hogy nem szorítkozott a megszokott értelemben vett „gazdasági elméletre", hogy - noha az illető társadalmi alakulat építményét és fejlődését kizárólag a termelési viszonyokkal magyarázta - mégis mindenütt és folytonosan nyomon követte az ezeknek a termelési viszonyoknak megfelelő felépítményt is, és így a csontvázba életet lehelt. Éppen azért volt a „Tőké"-nek olyan óriási sikere, mert „a német közgazdásznak" ez a könyve elevenen mutatta be az olvasónak az egész tőkés társadalmi alakulatot - az életmódot és szokásokat jellemző körülményeivel, a termelési viszonyokban rejlő osztályellentétek tényleges társadalmi megnyilatkozásaival, a tőkés osztály uralmát védő polgári politikai felépítményével, a szabadság, egyenlőség stb. polgári eszméivel és a polgári családi viszonyokkal együtt. Most

már érthető, hogy az összehasonlítás Darwinnal teljesen találó: a „Tőke" nem más, mint „néhány általánosító, egymással a legszorosabban összefüggő eszme, amely a tények anyagának egész Montblanc-ját koronázza". És ha valaki a „Tőke" olvasásakor nem vette észre ezeket az általánosító eszméket, akkor erről már nem Marx tehet, aki, miként láttuk, még az előszóban is rámatatott ezekre az eszmékre. Mi több: ez az összehasonlítás nemcsak külső vonatkozásban találó (ami Mihajlovszkij urat ismeretlen okokból különösen érdekli), hanem belső vonatkozásban is. Ahogy Darwin véget vetett annak a felfogásnak, hogy az állat-és növényfajokat mi sem köti össze egymással, véletlenül keletkeztek, „isten alkotásai" és változhatatlanok, s elsőnek fektette a biológiát teljesen tudományos alapokra annak megállapításával, hogy a fajok változékonyak és folytonosság áll fenn közöttük - úgy Marx

is véget vetett annak a felfogásnak, hogy a 2010.0310 a3/p3 20:33 93. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin társadalom az egyének mechanikus halmaza, amelyen a felsőbbség (vagy ami ugyanaz: a társadalom, a kormány) tetszésszerinti változtatásokat eszközölhet, amely véletlenül keletkezik és változik, - ő volt az első, aki a szociológiát tudományos alapokra fektette, amikor meghatározta a társadalmi-gazdasági alakulatnak, mint az adott termelési viszonyok összességének fogalmát, és megállapította, hogy az ilyen alakulatok fejlődése olyan, mint valami természettörténeti folyamat. Jelenleg - a „Tőke" megjelenése óta - a materialista történetfelfogás már nem feltevés, hanem tudományosan bebizonyított tétel, s amíg nincs más kísérlet, amely tudományosan magyarázná meg valamely társadalmi alakulat funkcionálását és fejlődését - jól jegyezzük meg, társadalmi alakulatét, nem pedig valamely ország vagy nép,

sőt akár osztály vagy más hasonló valami létét -, amíg nincs más kísérlet, amely éppen úgy, mint a materializmus, képes lenne arra, hogy a „megfelelő tényeket" rendezze, amely eleven képet nyujtana egy bizonyos alakulatról és emellett annak szigorúan tudományos magyarázatát adná - addig a materialista történetfelfogás egyet jelent a társadalomtudománnyal. A materializmus nem „a történelem leginkább tudományos felfogása", mint Mihajlovszkij úr véli, hanem az egyetlen tudományos felfogás. És most - elképzelhető-e mulatságosabb furcsaság annál, hogy akadtak emberek, akik képesek voltak a „Tőké"-t elolvasni, anélkül hogy megtalálták volna benne a materializmust! - Hol a materializmust - kérdezi Mihajlovszkij úr őszinte álmélkodással. Mihajlovszkij úr elolvasta a „Kommunista Kiáltvány"-t és nem vette észre, hogy benne van a mai viszonyok - a jogi, politikai, családi, vallási és filozófiai viszonyok

- materialista magyarázata, hogy még a szocialista és kommunista elméletek bírálata is bizonyos meghatározott termelési viszonyolyban keresi és találja meg ezeknek az elméleteknek gyökereit. Mihajlovszkij úr elolvasta „A filozófia nyomorá"-t és nem vette észre, hogy Proudhon szociológiájának elemzése materialista szempontból történik, hogy a legkülönbözőbb történelmi kérdések Proudhon-javasolta megoldási módjának bírálata a materializmus elveiből indul ki, hogy magának a szerzőnek arra vonatkozó útmutatásai, hogy hol kell keresni ezeknek a kérdéseknek megoldásához az adatokat, egytől-egyig utalások a termelési viszonyokra. Mihajlovszkij úr elolvasta a „Töké"-t és nem vette észre, hogy egy - mégpedig a legbonyolultabb - társadalmi alakulat 2010.0310 a3/p3 20:33 94. SaLa Lenin válogatott művei I. Kik azok a „népbarátok"? materialista módszer alapján történő tudományos elemzésének

általánosan elismert és senki által felül nem múlt mintaképe van előtte. Most pedig ül és azon a fogas kérdésen töri a fejét, hogy ugyan „melyik művében fejtette ki Marx materialista történetfelfogását"? Erre mindenki, aki Marxot ismeri, egy ellenkérdéssel válaszolna: melyik művében nem fejtette ki Marx materialista történetfelfogását? De Mihajlovszkij úr nyilvánvalóan csak akkor fog tudomást szerezni Marx materialista kutatásairól, ha holmi Karejevnek18 valamelyik történetfilozófiai munkájában fedezi fel a megfelelő számok alatt az „ökonómiai materializmus" rovatban. A legfurcsább azonban, hogy Mihajlovszkij úr Marxot azzal vádolja, hogy „nem vizsgálta felül (sic!*) a történelmi folyamat valamennyi ismert elméletét". Ez már igazán mulatságos. Mik is voltak ezek az elméletek kilenctizedrészben? Merőben apriorista, dogmatikus, elvont agyszülemények azzal kapcsolatban, hogy mi a társadalom, mi a haladás

és más effélék. (Szándékosan választok Mihajlovszkij úr eszének és szívének kedves példákat.) Hiszen az efféle elméletek hasznavehetetlenek már magában-véve azért, mert vannak, hasznavehetetlenek alapvető módszerüknél, annak merő és sivár metafizikai szelleménél fogva. Hiszen azzal a kérdéssel kezdeni, hogy mi a társadalom, mi a haladást - annyit jelent, mint a végén kezdeni. Honnan veszik a társadalom és a haladás fogalmát általában, ha még nem vizsgáltak meg egyetlenegy társadalmi alakulatot sem különvéve, ha ezt a fogalmat még meg sem tudták határozni, ha képtelenek voltak még csak meg is közelíteni bármiféle társadalmi viszonyok komoly, tényeken alapuló tanulmányozását, objektív elemzését? A metafizika legszembetűnőbb jele, amivel minden tudomány kezdte, az, hogy amíg nem jutottak el odáig, hogy hozzáfogjanak a tények tanulmányozásához, mindig a priori* állítottak fel általános elméleteket, s ezek

mindig terméketlenek maradtak. A metafizikus vegyész, aki még nem értett ahhoz, hogy tények alapján tanulmányozza a vegyi folyamatokat, kigondolt egy teóriát arról, hogy miféle erő a vegyrokonság. A metafizikus biológus azon okoskodott, hogy mi az élet és az életerő? A metafizikus pszichológus azt fejtegette, hogy mi a lélek? Már maga a módszer képtelenség volt. Nem lehet a lélekről okoskodni, mielőtt meg nem magyaráztuk az egyes pszichológiai * így! - Szerk. * - eleve, a tapasztalatot megelőzően, tőle függetlenül. - Szerk 2010.0310 a3/p3 20:33 95. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin folyamatokat: itt a haladásnak éppen abban kell lennie, hogy elvetjük a lélek mibenlétéről szóló általános elméleteket és bölcseleti építményeket, hogy tudományos alapokra tudjuk fektetni az egyes pszichológiai folyamatokat jellemző tények vizsgálatát. Ezért az a vád, amelyet Mihajlovszkij úr emelt, pontosan ugyanaz, mintha a

metafizikus pszichológus, aki egész életén át „tanulmányokat" írt arról, mi a lélek (anélkül, hogy ismerné egyetlenegy, akárcsak a legegyszerűbb pszichológiai jelenség pontos magyarázatát), azzal vádolná a tudományos pszichológust, hogy nem vizsgált felül a lélekről szóló minden ismert elméletet. Ez a tudományos pszichológus elvetette a lélekről szóló filozófiai elméleteket, közvetlenül a lelki jelenségek anyagi alapjának, az idegfolyamatoknak tanulmányozásához látott hozzá, s elemzett és megmagyarázott, mondjuk, egy vagy egynéhány lélektani folyamatot. Nos, a mi metafizikus pszichológusunk elolvassa ezt a munkát, jól megdicséri a folyamatok leírását és a tények tanulmányozását, ám azért nincs megelégedve. De hát kérem mondja izgatottan, hallván, hogy köröskörül arról beszélnek, hogy ez a tudós egészen újszerűen értelmezi a pszichológiát és külön tudományos lélektani módszert alkalmaz -, de

kérem, tüzeskedik a filozófus, melyik műben fejtette ki ezt a módszert? Hiszen ebben a munkában „csak tények" vannak? A „lélekről szóló minden ismert elmélet" felülvizsgálásának nyoma sincs? Ez egyáltalán nem megfelelő munka ! Természetesen, éppen úgy, a „Tőke" sem megfelelő munka a metafizikus szociológus számára, aki nem veszi észre, milyen terméketlenek a társadalom mibenlétére vonatkozó apriorikus elmélkedések, nem érti meg, hogy ilyen módszerek alkalmazása a társadalom tanulmányozása és magyarázata helyett csak arra vezet, hogy a társadalom fogalmába vagy az angol kalmár polgári eszméit, vagy az oroszországi demokrata nyárspolgári szocialista eszményeit csempészik be - és semmi egyébre. Ezért is van az, hogy mindezek a történetfilozófiai elméletek mint szappanbuborékok keletkeznek és pukkannak szét, s a legjobb esetben csak saját koruk társadalmi eszméinek és viszonyainak tünetei voltak,

anélkül hogy hajszálnyira is előmozdították volna akárcsak egyes, de legalább valóságos (nem pedig „az emberi természetnek megfelelő") társadalmi viszonyok megértését. Az az óriási lépés, amelyet e tekintetben Marx tett, éppen az volt, hogy elvetette mindezeket a társadalommal és a haladással kapcsolatos általános elmélkedéseket, s ehelyett egyetlen társadalomnak, a kapitalista társadalomnak, egyetlen 2010.0310 a3/p3 20:33 96. SaLa Lenin válogatott művei I. Kik azok a „népbarátok"? haladásnak, a kapitalista társadalom haladásának tudományos elemzését végezte el. Mihajlovszkij úr pedig vádként hozza fel Marx ellen, hogy az elején és nem a végén, a tények elemzésével, nem pedig a végső következtetésekkel kezdte, hogy egyes történelmileg meghatározott társadalmi viszonyok tanulmányozásával kezdte, nem pedig az arról szóló általános elméletekkel, hogy mik is a társadalmi viszonyok általában! És

azt kérdezi: „hol van hát a megfelelő munka?" Ó, bölcs szubjektív szociológus ! ! Ha szubjektív filozófusunk megmaradt volna annál, hogy nem érti, melyik műben található a materializmus megalapozása - ez csak fél baj lett volna. De ő, annak ellenére, hogy a materialista történetfelfogásnak nemcsak a megalapozását, de még a kifejtését sem találta sehol (vagy lehet, hogy éppen azért, mert nem találta) olyan igényeket tulajdonít e tanításnak, aminőkkel az sohasem lépett fel. Egy Blosidézet után, amely szerint Marx a történelem egészen új felfogását hirdette, szubjektív filozófusunk minden ceremónia nélkül arról kezd beszélni, hogy ez az elmélet azt hangoztatja, hogy „az emberiségnek megvilágította saját multját", hogy megmagyarázta „az emberiség egész (sic! ! ?) multját" stb. De hiszen mindez tiszta csalás! Ez az elmélet egyes-egyedül arra tart igényt, hogy egyetlenegy társadalmi szervezet, a tőkés

társadalom magyarázatát adja és semmiféle másét. Ha a materializmus alkalmazása ennek az egy társadalmi alakulatnak elemzésénél és megmagyarázásánál ilyen ragyogó eredménnyel járt, akkor egészen természetes, hogy a materializmus a történelemben többé már nem feltevés, hanem tudományosan ellenőrzött elméletté válik; egészen természetes, hogy ezt a módszert a többi társadalmi alakulatra is ki kell terjeszteni, ha ezek még nem is voltak külön, tényeken alapuló kutatás és részletes elemzés tárgyai - éppen úgy, ahogy a transzformizmus19 eszméjét, miután elegendő számú ténnyel bizonyították, kiterjesztették a biológia egész területére, noha egyes állat- és növényfajokra vonatkozóan a transzformációt még nem lehetett pontosan megállapítani. S ugyanúgy, ahogyan a transzformizmus egyáltalában nem arra tart igényt, hogy a fajok keletkezésének „egész" történetét megmagyarázza, hanem csak arra, hogy a

magyarázat módszerét a tudomány magaslatára emelje, úgy a történelemben is a materializmus sohasem lépett fel azzal az igénnyel, hogy mindent megmagyarázzon, hanem csak azzal, hogy, Marx kifedezése szerint („A tőke"), rámutasson a történelem magyarázatának „egyedül tudományos" 7 Lenin válogatott művei. I - 7/04 S 2010.0310 a3/p3 20:33 97. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin módszerére20. Ezek után már fogalmat alkothatunk magunknak arról, hogy milyen szellemes, komoly és tisztességes módszereket alkalmaz Mihajlovszkij úr a vitában, mikor előbb hamisan tolmácsolja Marxot, amikor is a történelmi materializmusra ráfogja azt a képtelen igényt, hogy meg akar „mindent magyarázni", hogy meg akarja találni „a történelem minden zárához a kulcsot" (ezeket az igényeket Marx, Mihajlovszkij cikke alkalmából írt „levelében"21 természetesen rögtön és igen maró formában visszautasította), majd

ezeken a saját maga kitalálta igényeken rágódik és végül, miután pontosan idézi Engels gondolatait - pontosan azért, mert ez alkalommal idézi és nem a saját szavaival mondja el azokat -, hogy t. i a politikai gazdaságtant, ahogy a materialisták felfogják, „még meg kell alkotni", hogy „minden, amit (ez a tudomány) eddig adott", a tőkés társadalom történetére „szorítkozik"22 -, azt a következtetést vonja le, hogy „ezek a szavak nagyon összeszűkítik az ökonómiai materializmus hatáskörét"! Milyen határtalan naivitás vagy határtalan önhittség kell ahhoz, hogy valaki arra számítson, hogy az ilyen szemfényvesztést nem fogják észrevenni! Előbb meghamisította Marxot, azután saját hazugságain rágódott, majd a pontos gondolatokat idézte, s most van mersze kijelenteni, hogy ezek a gondolatok összeszűkítik az ökonómiai materializmus hatáskörét! Hogy Mihajlovszkij úrnak ez a rágódása milyen fajtájú és

minőségű, azt a következő példa mutatja: „Marx sehol sem indokolja meg azokat" - t. i az ökonómiai materializmus elméletének alapjait -, mondja Mihajlovszkij úr. „Igaz, Marx, Engelsszel együtt, tervbevette egy filozófiatörténeti és történetfilozófiai jellegű mű megírását, sőt meg is írta (1845-1846-ban) ezt a művet, de ez nyomtatásban sohasem jelent meg23. Engels azt mondja: «E mű befejezett része a materialista történetfelfogás kifejtését tartalmazza, amely csak azt bizonyítja, hogy mennyire elégtelenek voltak akkori ismereteink a gazdaságtörténet terén». Ilyenképpen - vonja le Mihajlovszkij úr a következtetést - a «tudományos szocializmus» és az ökonómiai materializmus elméletének fő pontjait olyan időben fedezték fel s fejtették is ki utóbb a «Kiáltvány»-ban, amikor, az egyik szerző saját beismerése szerint, az ilyen vállalkozáshoz szükséges ismereteik még gyengék voltak." Úgy-e kedves ez a

kritika! Engels azt mondja, hogy ismereteik gyengék voltak a gazdaság-„történet" terén és ezért nem nyomatták ki művüket, amely „általános" történetfilo- 2010.0310 a3/p3 20:33 98. SaLa Lenin válogatott művei I. Kik azok a „népbarátok"? zófiai jellegű volt. Mihajlovszkij úr ezt úgy magyarázza félre, hogy ismereteik „az olyan vállalkozáshoz" voltak gyengék, mint amilyen a „tudományos szocializmus fő pontjainak" kidolgozása, vagyis a „burzsoá" rend tudományos bírálatához, amit már a „Kiáltvány"-ban megtalálunk. Vagy - vagy: vagy nem tudja Mihajiovszkij úr megérteni, mi a különbség az egész történetfilozófiát felölelő kísérlet és az olyan kísérlet között, amely a burzsoá rendszert tudományosan megmagyarázza, vagy pedig azt tételezi fel, hogy Marx és Engels nem rendelkezett elegendő ismerettel a politikai gazdaságtan bírálatához. Ez utóbbi esetben nagy kegyetlenség

részéről, hogy nem ismertet meg bennünket saját gondolataival, saját javításaival és kiegészítéseivel ennek a hiányosságnak kapcsán. Marx és Engels elhatározása, hogy történetfilozófiai munkájukat nem hozzák nyilvánosságra, s minden erejüket egyetlenegy társadalmi szervezet tudományos elemzésére fordítják, csak rendkívül nagy tudományos lelkiismeretességükről tanuskodik. Mihajlovszkij úr elhatározása, hogy azon rágódjék, hogy lám, Marx és Engels kifejtették nézeteiket, noha maguk is beismerték, hogy ismereteik elégtelenek kidolgozásukhoz, csak az ő vitamódszereit jellemzi, amelyek sem szellemről, sem tisztességtudásról nem tanuskodnak. Egy másik példa: „Az ökonómiai materializmusnak mint történetelméletnek megalapozására többet tett Marx alter ego-ja*, Engels - mondja Mihajlovszkij úr. Neki egy külön történelmi műve van «A család, a magántulajdon és az állam eredete, kapcsolatban (im Anschluss) Morgan

nézeteivel.» Ez az «Anschluss» rendkívül figyelemreméltó. Az amerikai Morgan könyve24 sok évvel később jelent meg, mint Marxnak és Engelsnek azok a munkái, amelyekben tőle teljesen függetlenül kifejtették az ökonómiai materializmus alapelveit." - És lám, úgymond, „a gazdasági materialisták csatlakoztak" e könyvhöz, és ezenfelül, minthogy a történelem előtti időkben nem volt osztályharc, a materialista történetfelfogás formuláját akként „javították", hogy az anyagi javak termelése mellett döntő mozzanat magának az embernek a termelése, vagyis a gyermektermelés, amely az őskorban, amikor a munka termelékenysége még igen fejletlen volt, az első szerepet játszotta. „Morgan nagy érdeme - mondja Engels -, hogy az északamerikai indiánok nemzetségi kötelékeiben megtalálta * - másik énje. - Szerk 7* 7/8 s 2010.0310 a3/p3 20:33 99. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin a kulcsot a régi görög, római

és germán történelem rendkívül fontos és eddig meg nem oldott talányaihoz"25. „És így - jelenti ki ez alkalommal Mihajlovszkij úr - a negyvenes évek végén a történelemnek egészen új, materialista és valóban tudományos felfogását fedezték fel és hirdették, amely a történettudományban ugyanazt a szerepet játszotta, mint Darwin elmélete a modern természettudományban." Ámde ezt a felfogást - ismétli azután mégegyszer Mihajlovszkij úr - sohasem alapozták meg tudományosan. „Nemcsak nem ellenőrizték terjedelmes és különféle fajta tény-anyag alapján" (a „Tőke" - „nem megfelelő" munka: ott csak tények és tüzetes kutatások vannak!), „de meg sem okolták eléggé, még csak bírálat és más filozófiatörténeti rendszerek kizárása útján sem." Engels könyve - „Herrn Eugen Dührings Umwálzung der Wissenschaft"* nem egyéb „odavetett szellemes vázlatoknál" s Mihajlovszkij úr

ezért megengedhetőnek találja, hogy mellőzze az e műben érintett lényeges kérdések egész tömegét, noha ezek a „szellemes vázlatok" nagyon szellemesen bizonyítják azoknak a társadalomtudományoknak tartalmatlanságát, amelyek „utópiával kezdik"; noha ez a mű beható bírálatát tartalmazza annak az „erőszakelméletnek", amely szerint a gazdasági rendszereket a politikai és jogi rendszerek határozzák meg, s amelyet oly buzgón hirdetnek a „Russzkoje Bogatsztvo" közírói. Persze sokkal könnyebb egy műről néhány semmitmondó frázist odavetni, mint akárcsak egyetlenegy kérdést is, amelyet ebben a műben materialista módon megoldottak, komolyan tárgyalni, emellett ez még veszéllyel sem jár, minthogy a cenzúra az ilyen könyv lefordítását valószínűleg sohasem fogja megengedni, s így Mihajlovszkij úr szellemesnek nevezheti anélkül, hogy szubjektív filozófiáját veszélyeztetné. Még jellemzőbb és

tanulságosabb (annak a szemléltetésére, hogy azért van nyelve az embernek, hogy gondolatait elrejtse - vagy, hogy a gondolathiánynak a gondolat formáját adja) Marx „Tőké"-jéről adott véleménye. „Vannak a «Tőké»-ben ragyogó történelmi tartalmú lapok, d e (nagyszerű ez a „de"! Ez már nem is egyszerű „de ", hanem az a híres „mais ", amely oroszra fordítva annyit jelent: „az ember -nem bújhat ki a bőréből") már magánál a könyv feladatánál fogva is egy bizonyos történelmi korszakra vannak szabva, s az ökonómiai * - Hogyan „forradalmasítja" Eugen Dühring úr a tudományt. - Szerk 2010.0310 a3/p3 20:33 100. SaLa Lenin válogatott művei I. Kik azok a „népbarátok"? materializmus alaptételeinek alátámasztása helyett egyszerűen érintik a történelmi jelenségek egy bizonyos csoportjának gazdasági vonatkozásait." Más szavakkal, a „Tőke" - éppen csak a tőkés

társadalom tanulmányozásának van szentelve, e társadalomnak és felépítményeinek materialista elemzését nyujtja, „d e " Mihajlovszkij úr jobbnak látja ezt az elemzést mellőzni: hiszen látják kérem, itt csak „egy" korszakról van szó, míg ő, Mihajlovszkij úr, valamennyi korszakot fel akarja ölelni, mégpedig úgy, hogy részleteiben ne szóljon egyikről sem. Érthető, hogy e cél elérésére - vagyis valamennyi korszak felölelésére, lényegében nem érintve egyet sem - csak egy út van: a közhelyek, meg a „ragyogó" és üres frázisok útja. És ebben a művészetben, hogy t. i hogyan kell egy ügyet frázisokkal elintézni, Mihajlovszkij úrral senki sem mérkőzhetik. Kiderül, hogy alapjában véve Marx kutatásaival (részleteiben) nem is érdemes foglalkozni, mégpedig azért, mert Marx „az ökonómiai materializmus alaptételeinek alátámasztása helyett egyszerűen érinti a történelmi jelenségek egy bizonyos csoportjának

gazdasági vonatkozásait". Ez aztán mélyértelmű kijelentés! - „Nem támasztja alá", csak „egyszerűen érinti"! - valóban, milyen egyszerű bármily kérdést frázissal elkenni! Például, ha Marx sokízben kimutatja, hogy milyen módon szolgálnak az állampolgári egyenjogúság, a szerződés szabadsága és a jogállam más hasonló pilléreinek alapjául az árutermelők között fennálló viszonyok - mi ez? alátámasztja ezzel Marx a materializmust, vagy „egyszerűen" csak érinti? Filozófusunk a rá jellemző szerénységgel tartózkodik attól, hogy érdemben válaszoljon és saját „szellemes kísérleteiből", a pompás és ürességtől kongó frázisokból, egyenesen levonja a következtetést. „Nem meglepő - így hangzik ez a következtetés -, hogy ennek az elméletnek szempontjából, amely a világtörténelem megmagyarázására tart igényt, negyven évvel közzététele után a régi görögök, rómaiak és germánok

története még megfejtetlen rejtvény maradt; és ezt a rejtvényt egy olyan ember fejtette meg, aki először is teljesen távol állott a gazdasági materializmus elméletétől, arról semmit sem tudott, és másodszor, nem gazdasági tényező segítségével. Kissé mulatságosan hat ez a kifejezés: «magának az embernek a termelése», vagyis a gyermektermelés, amely műkifejezésbe Engels azért kapaszkodik bele, hogy legalább szavakban megőrizze a kapcsolatot a gazdasági materializmus alapformulájával. Kénytelen azon- 2010.0310 a3/p3 20:33 101. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin ban elismerni, hogy az emberiség élete sok évszázadon át nem e formula szerint alakult." Csakugyan nagyon „nem meglepően" vitatkozik ön, Mihajlovszkij úr! Az elmélet lényege az volt, hogy a történelem „megvilágítására" nem az ideológiai, hanem az anyagi társadalmi viszonyokban kell keresni az alapot. A ténybeli adatok hiánya nem tette

lehetővé, hogy ezt a módszert Európa legrégibb történetének néhány elsőrangúan fontos jelensége, például a nemzetségi szervezet elemzése során alkalmazzák, amely éppen ezért rejtvény is maradt*. Ámde, a gazdag anyag, amelyet Morgan Amerikában összegyűjtött, megadja neki a lehetőséget arra, hogy elemezze a nemzetségi szervezet lényegét, s ő arra a következtetésre jutott, hogy ennek a magyarázatát nem az ideológiai (pl. jogi vagy vallási) viszonyokban, hanem az anyagi viszonyokban kell keresni. Világos, hogy ez a tény a materialista módszer ragyogó alátámasztása - és semmi egyéb. S amikor Mihajlovszkij úr e tannak szemére veti, hogy, először, a legnehezebb történelmi rejtvényeket olyan ember fejtette meg, aki „teljesen távol áll" az ökonómiai materializmus elméletétől, akkor csak azon csodálkozhatunk, hogy az emberek mennyire képtelenek megkülönböztetni azt, ami javukra szól, attól, ami a leghatározottabban

megcáfolja őket. Másodszor - okoskodik filozófusunk - a gyermektermelés nem ökonómiai tényező. De hol olvasta ön Marxnál vagy Engelsnél, hogy nekik okvetlenül ökonómiai materializmusról kell beszélniök? Amikor ők világnézetüket jellemezték, azt egyszerűen materializmusnak nevezték. Az ő alapeszméjük (amelyet akár a fentebb közölt Marx-idézet is teljesen határozottan kifejez) az volt, hogy a társadalmi jelenségek anyagi és ideológiai jelenségekre oszlanak. Ez utóbbiak csupán felépítményét jelentik az előbbieknek, amelyek az ember akaratán és tudtán kívül, az ember létfenntartásra irányuló tevékenységének formájaként (eredményeként) állnak elő. A politikai és jogi formák magyarázatát - mondja Marx a fentebb közölt idézetben - az „anyagi életviszonyokban" kell keresni. Netán azt hiszi Mihajlovszkij úr, hogy a gyermektermelés tekintetében fennálló viszonyok az ideológiai viszonyokhoz tartoznak?

Mihajlovszkij * Mihajlovszkij úr itt sem mulasztja el az alkalmat a rágódásra: hogyan lehetséges az, hogy felfedezték a tudományos történetfelfogást s a legrégibb történelem mégis rejtvény! Ön, Mihajlovszkij úr, minden tankönyvből megtudhatja, hogy a nemzetségi szervezet kérdése a legnehezebbek közé tartozik, amelynek megmagyarázására temérdek elmélet törekszik. 2010.0310 a3/p3 20:33 102. SaLa Lenin válogatott művei I. Kik azok a „népbarátok"? úr magyarázatai ezzel kapcsolatban annyira jellemzők, hogy érdemes velük foglalkozni. „Akárhogy forgatjuk is a «gyermektermelés» kérdését - mondja -, akárhogy törekszünk is közte és a gazdasági materializmus közt valamilyen, akárcsak nyelvi összefüggést is megállapítani és bármennyire egybefonódik is a gyermektermelés a társadalmi élet jelenségeinek bonyolult hálózatában más jelenségekkel, többek közt a gazdaságiakkal is, ennek a termelésnek megvannak a

maga saját fiziológiai és pszichikai gyökerei." (Csecsemőknek meséli ön, Mihajlovszkij úr, hogy a gyermektermelésnek fiziológiai gyökerei vannak!? Kit akar ezzel agyonbeszélni?) „És ez arra emlékeztet bennünket, hogy az ökonómiai materializmus teoretikusai nemcsak a történelemmel nincsenek tisztában, hanem a pszichológiával sem. Kétségtelen, hogy a nemzetségi kötelékek a civilizált országok történetében elvesztették jelentőségüket, de aligha mondható ez ilyen határozottsággal a közvetlen nemi és családi kötelékekről. Természetes, hogy ezek a kötelékek a mind bonyolultabbá váló élet nyomása alatt általában erős változásokon mentek keresztül, de némi dialektikai ügyességgel be lehetne bizonyítani, hogy nemcsak a jogi, hanem maguk a gazdasági viszonyok is - «felépítményét» jelentik a nemi és családi viszonyoknak. Nem szándékozunk ezzel bővebben foglalkozni, de mégis rámutatunk például az örökösödés

intézményére." Filozófusunknak végre sikerült kijutnia az üres frázisok köréből*, s áttérnie a tényekre, a meghatározott, ellenőrizhető tényekre, amelyeknél már nem lehet a dolog lényegét egykönnyen „agyonbeszélni". Vegyük hát szemügyre, mi módon bizonyítja be Marx-kritikusunk, hogy az örökösödés intézménye felépítmény a nemi és családi viszonyokon. „Örökbe - így okoskodik Mihajlovszkij úr - a gazdasági termelés termékeit szokták hagyni" („A gazdasági termelés termékeit"!! Milyen művelt! milyen hangzatos! és milyen választékos nyelv!) „s magát az örökösödés intézményét bizonyos fokig a gazdásági konkurrencia ténye határozza meg. De, először, örökbe hagynak * Hogyan is nevezhetnők másként az ilyen eljérást, amikor valaki a materialistákat azzal vádolja, hogy nincsenek tisztában a történelemmel, közben pedig a különböző történelmi kérdések nagyszámú materialista

magyarázata közül, amelyeket a materialisták szolgáltattak, a szó szoros értelmében egyetlenegyet sem elemez, ezt meg sem kísérli. Vagy amikor azt mondja, hogy ezt ugyan be lehetne bizonyítani, de - mi ezzel nem fogunk foglalkozni? 2010.0310 a3/p3 20:33 103. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin nemanyagi értékeket is - ami abban nyilvánul meg, hogy gondoskodnak arról, hogy a gyermekeket apáik szellemében neveljék." Tehát a gyermeknevelés az örökösödés intézményéhez tartozik! Az orosz polgári törvényekben például van egy olyan cikkely, amely szerint „a szülőknek arra kell törekedniök, hogy az otthoni neveléssel fejlesszék gyermekeik erkölcsét, és előmozdítsák a kormány szándékait". Talán csak nem ezt nevezi bölcsészünk az örökösödés intézményének? „És másodszor - még ha kizárólagosan gazdasági téren maradunk is -, mint ahogy az örökösödés intézménye nem képzelhető el a termelés termékei

nélkül, amelyeket örökbe hagynak, éppen úgy nem képzelhető el a «gyermektermelés» termékei és a hozzájuk közvetlenül csatlakozó bonyolult és megfeszített pszichika nélkül." (Figyeljünk csak a nyelvezetre: a bonyolult pszichika „csatlakozik" a gyermektermelés termékeihez! Ez aztán gyönyörű!) Így tehát az örökösödés intézménye azért felépítménye a családi és nemi viszonyoknak, mert örökösödés nem gondolható el gyermektermelés nélkül! Hiszen ez valósággal Amerika felfedezése! Eddig mindenki úgy tudta, hogy a gyermektermelés éppoly kevéssé magyarázhatja meg az örökösödés intézményét, mint a táplálékfelvétel szüksége - a tulajdon intézményét. Eddig mindenki úgy tudta, hogy ha például Oroszországban a szolgálati birtokrendszer26 virágzása korában a földet nem hagyhatták örökbe (minthogy csak feltételes tulajdonnak tekintették), úgy ennek magyarázatát az akkori társadalmi szervezet

sajátosságaiban kell keresni. Úgylátszik, Mihajlovszkij úr szerint a dolog egyszerű magyarázata az, hogy a pszichika, amely az akkori földesurak gyermektermelésének termékeihez csatlakozott, nem volt eléggé bonyolult. Kapard meg a „népbarátot" - mondhatnók egy ismert szállóigét módosítva, - és megtalálod a burzsoát. Valóban, milyen más értelme lehet Mihajlovszkij úr elmélkedésének az örökösödés intézménye és a gyermeknevelés, a gyermektermelés pszichikája stb. közti összefüggésről, ha nem az, hogy az örökösödés intézménye éppen olyan örök, szükségszerű és szent, mint a gyermeknevelés! Igaz ugyan, hogy Mihajlovszkij úr iparkodott kibúvót biztosítani magának, amikor kijelentette: „az örökösödés intézményét bizonyos fokig a gazdasági konkurrencia ténye határozza meg", de hiszen ez semmi egyéb, mint kísérlet arra, hogy kitérjen a határozott válasz elől, mégpedig alkalmatlan eszközökkel

végrehajtott kísérlet. Hogyan vehetjük tudomásul ezt a megjegyzést, ha egy szóval sincs megmondva, 2010.0310 a3/p3 20:33 104. SaLa Lenin válogatott művei I. Kik azok a „népbarátok"? milyen „bizonyos fokig" függ az örökösödés a konkurrenciától? ha egyáltalán nincs tisztázva, hogy mivel magyarázható tulajdonképpen ez az összefüggés a konkurrencia és az örökösödés intézménye között? A valóságban az örökösödés intézménye már feltételezi a magántulajdont, márpedig ez utóbbi csak a csere megjelenése után jön létre. Alapját a társadalmi munkának már keletkezőben levő specializálódása és a termékek piacra bocsátása alkotja. Amíg például az indiánok ősközösségének valamennyi tagja közösen dolgozott fel minden terméket, amire szükségük volt, addig magántulajdon se lehetett. Amikor azonban a munkamegosztás behatolt a közösségbe, s ennek tagjai egyenként, külön-külön kezdtek

foglalkozni bizonyos cikkek termelésével, amelyeket azután eladtak a piacon, akkor az árutermelőnek ez az anyagi elkülönültsége a magántulajdon intézményében jutott kifelezésre. Mind a magántulajdon, mind az örökösödés - olyan társadalmi állapotok kategóriái, amelyek mellett már elkülönült kis (monogám) családok alakultak ki és fejlődésnek indult a csere. Mihajlovszkij úr példája éppen az ellenkezőjét bizonyítja annak, amit be akar bizonyítani. Még egy helyet találunk Mihajlovszkij úrnál, ahol tényekre utal - s ez a maga nemében megint drágagyöngy! „Ami a nemzetségi kötelékeket illeti - folytatja Mihajlovszkij úr a materializmus helyesbítését -, ezek a civilizált népek történetében elhomályosultak, részben tényleg a termelési formák behatására" (megint egy kibúvó, mégpedig még nyilvánvalóbb. Miféle termelési formák? Üres frázis!), „részben azonban feloldódtak saját folytatásukban és

általánosításukban - a nemzeti kötelékekben." Eszerint a nemzeti kötelékek a nemzetségi kötelékek folytatásai és általánosításai! Mihajlovszkij úr nyilvánvalóan abból a gyermekmeséből veszi társadalomtörténeti elgondolásait, amelyet a gimnazistáknak tanítanak. A társadalom története - eszerint az iskolás tudomány szerint - abban áll, hogy kezdetben volt a család, minden társadalom sejtje*, aztán - úgymond - a család törzzsé, a törzs pedig állammá terebélyesedett. Az, hogy Mihajlovszkij úr ezt a gyerekes badarságot fontoskodó képpel szajkózza, minden * Ez tisztára polgári gondolat: a szétforgácsolt, kis családok csak a polgári rend uralma alatt váltak uralkodó formává; a történelem előtti időkben teljesen hiányoztak. Semmi sem jellemzőbb a burzsoára, mint az, hogy a mai rend vonásait átviszi minden korra és népre. 2010.0310 a3/p3 20:33 105. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin egyébtől eltekintve -

csak arról tanuskodik, hogy a leghalványabb sejtelme sincs akár csak az orosz történelem menetéről. Ha a régi Oroszországgal kapcsolatban még lehetett beszélni nemzetségi szervezetről, kétségtelen, hogy a középkorban, a moszkvai állam korában ezek a nemzetségi kötelékek már nem voltak meg, vagyis az állam egyáltalán nem nemzetségi szövetségeken, hanem területi kapcsolatokon alapult: a földesurak és a kolostorok különböző helyekről parasztokat szedtek össze, s az ilymódon alakult közösségek tisztára területi szervezeteket alkottak. De nemzeti kötelékekről a szó tulajdonképpeni értelmében az akkori időben aligha lehetett szó: az állam egyes „földekre", sőt részben fejedelemségekre hullott szét, amelyek megtartották egykori önkormányzatuk élő nyomait, közigazgatásuk sajátosságait, néha saját csapataikat (az egyes bojárok saját csapataikkal vonultak hadba), saját vámhatáraikat stb. Csak az orosz történelem

újkorát (körülbelül a XVII századtól) jellemzi e területek, földek és fejedelemségek tényleges egybeolvadása egy egésszé. Ezt az egybeolvadást nem a nemzetségi kötelékek idézték elő, tisztelt Mihajlovszkij úr, sőt még a folytatásuk és általánosításuk sem: a csere erősödése az egyes területek közt, a fokozatosan fejlődő áruforgalom, a kis helyi piacok országos orosz piacban való összpontosulása idézte elő. Minthogy pedig ennek a folyamatnak vezetői és urai a kapitalista kereskedők voltak, a nemzeti kötelékek megteremtése nem volt egyéb, mint a polgári kötelékek megteremtése. Mihajlovszkij úr mindkét esetben, mikor tényekre utalt, csak saját magát ütötte agyon és nem adott nekünk egyebet, mint példakép számba menő polgári közhelyeket -, „közhelyeket" azért, mert az örökösödés intézményét a gyermektermeléssel és annak pszichikájával, a nemzetiséget pedig - a nemzetségi kötelékekkel magyarázta;

„polgáriakat" - mert egy bizonyos (a cserén alapuló) társadalmi alakulat kategóriáit és felépítményeit éppoly általánosaknak és örökérvényűeknek vette, mint a gyermeknevelést és a „közvetlen" nemi kötelékeket. A legnagyobb mértékben jellemző itt, hogy mihelyt szubjektív filozófusunk a frázisokról megpróbált áttérni a konkrét, tényeken alapuló megállapításokra - máris nyakig ült a pocsolyában. És úgylátszik pompásan érzi magát ebben a nem éppen tiszta helyzetben: ül szépen, tetszeleg magának és fröcsköli a sarat maga körül. Amikor például meg akarja cáfolni azt a tételt, hogy a történelem az osztályharc eseményeinek sorozata, s miután nagyképűen kijelentette, hogy ez „szélsőség", 2010.0310 a3/p3 20:33 106. SaLa Lenin válogatott művei I. Kik azok a „népbarátok"? ezeket mondja: „A Marx alapította nemzetközi munkásszövetség27, amelyet az osztályharc céljaira szerveztek,

nem akadályozta meg a francia és a német munkásokat abban, hogy egymást kölcsönösen mészárolják és tönkretegyék", ami szerinte azt bizonyítja, hogy a materializmus nem számolt le „a nemzeti hiúság és a nemzeti gyűlölet démonával". Ez az állítás azt bizonyítja, hogy a kritikus még csak távolról sem értette meg azt a tényt, hogy ennek a gyűlöletnek legfőbb alapját a kereskedelmi és ipari burzsoáziának nagyon is reális érdekei alkotják, s hogy amikor a nemzeti érzésről, mint önálló tényezőről beszélnek, csak elkenik a dolog lényegét. Egyébként már láttuk, hogy mily egetverő elgondolása van filozófusunknak a nemzetiségről. Mihajlovszkij úr csak burenyini28 gúnnyal képes említeni az Internacionálét: „Marx a feje a nemzetközi munkásszövetségnek, amely felbomlott ugyan, de állítólag fel fog támadni." Persze, akik a nemzetközi szolidaritás nec plus ultráját* az „igazságos" csere

rendszerében látják, amiről a „Russzkoje Bogatsztvo" 2. számában a belföldi hírek rovatvezetője nyárspolgári lapossággal ötöl-hatol, és nem értik meg, hogy a csere, az igazságos is, meg a nem igazságos is, mindig feltételezi és magában foglalja a burzsoázia uralmát, s hogy a cserén alapuló gazdasági szervezet megsemmisítése nélkül a nemzetközi összeütközések megszüntetése lehetetlen, azok részéről, persze, érthető, hogy az Internacionále számára nincsen egyebük gúnyos megjegyzéseknél. Akkor érthető, hogy Mihajlovszkij úr sehogy se tudja felfogni azt az egyszerű igazságot, hogy a nemzeti gyűlölet ellen nincs más harci eszköz, mint az elnyomottak osztályának szervezése és tömörítése az elnyomó osztályok elleni harcra minden egyes országban, mint az ilyen nemzeti munkásszervezetek egyetlen nemzetközi munkáshadsereggé egyesítése, amely harcol a nemzetközi tőke ellen. Ami pedig azt illeti, hogy az

Internacionále nem akadályozta meg a munkásokat abban, hogy egymást mészárolják - elég, ha emlékeztetjük Mihajlovszkij urat a Kommün eseményeire, amelyek megmutatták, hogy milyen magatartást tanusít a valóságban a szervezett proletariátus a háborút viselő uralkodó osztályokkal szemben. Ami Mihajlovszkij úrnak ebben az egész vitájában különösen felháborító, az éppen a módszere. Ha elégedetlen az Internacionále taktikájával, ha nem osztja azokat az eszméket, amelyek * - netovábbját. - Szerk 2010.0310 a3/p3 20:33 107. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin jegyében az európai munkások szervezkednek - legalább egyenesen és nyíltan bírálná azokat, s kifejtené a maga felfogását a célszerűbb taktikáról, a helyesebb nézetekről. De ő semmiféle határozott, világos ellenvetést nem tesz, s csak úgy beleveti imitt-amott frázisainak dagadó tengerébe az értelmetlen gúnyszavakat. Hát hogyne neveznők ezt sárral való

fröcskendezésnek? Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az Internacionále eszméit és taktikáját Oroszországban legálisan nem engedik védeni. Ugyanilyen módszerekkel él Mihajlovszkij úr akkor is, amikor az orosz marxistákkal vitatkozik: sajnálja a fáradságot egyik vagy másik tételük lelkiismeretes és pontos megformulázásától, hogy azután egyenes és határozott bírálatot gyakorolhasson felettük; - ehelyett inkább a marxista érvelés hallomásból ismert töredékeibe kapaszkodik bele és meghamisítja azokat. Itéljen maga az olvasó: „Marx sokkal okosabb és sokkal műveltebb volt, semhogy azt gondolta volna, hogy éppen ő fedezte fel a társadalmi jelenségek szükségszerűségének és törvényszerűségének eszméjét . A (marxista létra)* alacsonyabb fokain nem tudják" (t. i azt, hogy „a történelmi szükségszerűség eszméje nem újdonság, amelyet Marx talált vagy fedezett fel, hanem régóta megállapított igazság")

„vagy legalábbis csak homályosan sejtek, hogy mennyi szellemi erőt és energiát fordítottak századokon át ennek az igazságnak a megállapítására." Érthető, hogy az efféle állítások valóban hatást gyakorolhatnak olyan közönségre, amely most hall először a marxizmusról, s ennél a kritikus könnyen elérheti célját: torzíthat, csúfolódhat és „diadalmaskodhat" (mint mondják, így beszélnek Mihajlovszkij úr cikkeiről a „Russzkoje Bogatsztvo" munkatársai). Mindenki, aki Marxot csak némileg is ismeri, rögtön meglátja, hogy mily hazug és dagályos módszerek ezek. Ha az ember nem is ért egyet Marxszal, azt nem vitathatja el, * Ezzel az értelmetlen kifedezéssel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy Mihajlovszkij úr különveszi Marxot (aki sokkal okosabb és sokkal műveltebb, semhogy kritikusunk ezt vagy azt a tételét egyenesen és nyíltan bírálhatná), azután Engels következik („nem olyan alkotó elme"), majd

később többé-kevésbbé önálló emberek jutnak sorra, mint Kautsky - és a többi marxista. De milyen komoly értelme lehet ennek az osztályozásnak? Ha a kritikus nincs megelégedve Marx népszerűsítőivel - ki akadályozza abban, hogy Marx szellemében kijavítsa őket? De semmi effélét nem tesz. Nyilván szellemeskedni akart, de csak laposságokat mondott 2010.0310 a3/p3 20:33 108. SaLa Lenin válogatott művei I. Kik azok a „népbarátok"? hogy a legteljesebb határozottsággal fogalmazta meg azokat a nézeteit, amelyek a korábbi szocialisták nézeteihez viszonyítva „újdonságot" jelentettek. Újdonságuk magyarázata az, hogy míg a korábbi szocialisták nézeteik megokolására elégnek tartották, ha megmutatták, mennyire el vannak nyomva a tömegek a fennálló rendszerben, ha megmutatták az olyan rend előnyeit, amelyben mindenki azt kapná, amiért ő maga megdolgozott, ha megmutatták, hogy ez az eszményi rend megfelel az „emberi

természetnek", az észszerű, erkölcsös élet fogalmának stb., addig Marx úgy vélte, hogy lehetetlenség beérni az ilyen szocializmussal. Marx nem érte be a modern társadalmi rend puszta jellemzésével, megítélésével és elítélésével, hanem tudományosan magyarázta meg azzal, hogy ezt a modern, a különböző európai és nem európai államokban különböző társadalmi rendet közös alapra - a kapitalista társadalmi alakulatra vezette vissza, amelynek funkcionálási és fejlődési törvényeit tárgyilagos elemzés alá vette (kimutatta, hogy ebben a rendben a kizsákmányolás szükségszerű). Éppoly lehetetlennek tartotta, hogy beérje azzal a puszta állítással, amely szerint egyes-egyedül a szocialista rend felel meg az emberi természetnek mint a nagy utópikus szocialisták és szánalmas utódaik, a szubjektív szociológusok, mondták. Marx a tőkés rend ugyanilyen tárgyilagos elemzésével bebizonyította, hogy annak szükségszerűen át

kell változnia szocialista renddé. (Arra a kérdésre, hogy miképpen bizonyította be és milyen ellenvetéssel válaszolt Mihajlovszkij úr - még visszatérünk.) Ez a forrása a szükségszerűségre való hivatkozásnak, ami a marxistáknál oly gyakran előfordul. Hogy Mihajlovszkij úr kiforgatta a kérdést, az nyilvánvaló: mellőzte az elmélet egész ténytartalmát, egész lényegét, s olyan színben tüntette fel a dolgot, mintha az egész elmélet egy szóra, a „szükségszerűség" szóra támaszkodna („egyes-egyedül erre hivatkozni bonyolult gyakorlati dolgokban nem szabad"), mintha ennek az elméletnek bizonyítéka az volna, hogy így követeli a történelmi szükségszerűség. Más szavakkal, Mihajlovszkij úr elhallgatta a tan tartalmát, belekapaszkodott annak egyik kifejezésébe, és most újra a körül az „egyszerűen semmitmondó gondolatköröcske" körül akrobatáskodik, amellyé ő maga igyekezett Marx tanításait

átalakítani. Mi természetesen nem fogjuk e kedvtelésében követni, minthogy ezt a dolgot már eléggé ismerjük. Ám hadd hányja a bukfencet Burenyin úr szórakozására és megelégedésére (aki a „Novoje Vremjá"-ban nemhiába cirógatta meg 2010.0310 a3/p3 20:33 109. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin Mihajlovszkij úr fejét), s miután Marxnak tisztelgett, hadd ugassa meg búvóhelyéről: „vitája az utópistákkal és idealistákkal amúgy is egyoldalú", vagyis akkor is, ha érveit a marxisták megismételnék. Mi az ilyen kirohanásokat semmiképpen sem nevezhetjük másnak, mint csaholásnak, minthogy ezzel a vitával kapcsolatban egyetlen, a szó szoros értelmében véve egyetlen tényeken alapuló, határozott, ellenőrizhető ellenvetést sem hozott fel velünk szemben, úgyhogy bármennyire szeretnénk is beszélgetésbe elegyedni erről a tárgyról - mivel ennek a vitának Oroszországban a szocialista mozgalom kérdéseinek

megoldása szempontjából rendkívüli fontosságot tulajdonítunk -, nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a csaholásra válaszoljunk és csak vállat vonhatunk: Ej, pincsi, de nagy a tudományod Megugatod az elefántot!29 Nem érdektelen Mihajlovszkij úr ezután következő elmélkedése a történelmi szükségszerűségről, mert legalább részben megmutatja nekünk „ismert szociológusunk" (ennek a címnek örvend Mihajlovszkij úr, V. V úrral együtt a mi „művelt társadalmunk" szabadelvű képviselőinél) tényleges eszmei fegyvertárát. Azt mondja, hogy a „történelmi szükségszerűség eszméje és az egyén tevékenységének jelentősége közt konfliktus van", hogy a közéleti személyiségek tévednek, ha magukat cselekvőknek tekintik, holott ők „mozgatottak", „bábuk, amelyeket titokzatos háttérből a történelmi szükségszerűség immanens törvényei rángatnak" ezt a következtetést kell, úgymond, levonni ebből az

eszméből, amely ezért megérdemli a „terméketlen" és „szétfolyó" jelzőt. Talán nem minden olvasó érti meg, honnan vette Mihajlovszkij úr mindezt a badarságot - a dróton rángatott bábukat stb. A helyzet az, hogy ez - a determinizmus és az erkölcs, a történelmi szükségszerűség és az egyén jelentősége közötti konfliktus gondolata - a mi szubjektív filozófusunk egyik kedvelt vesszőparipája. Erről már egész papírhegyeket írt és temérdek érzelgős nyárspolgári ostobaságot fecsegett össze, hogy ezt az összeütközést az erkölcs és az egyén javára döntse el. A valóságban itt semmiféle összeütközés nincsen: ezt Mihajlovszkij úr találta ki, mert attól tartott (és nem alaptalanul), hogy a determinizmus kihúzhatná a neki olyan kedves nyárspolgári erkölcs lába alól a talajt. Amikor a determinizmus eszméje megállapítja az emberi csele- 2010.0310 a3/p3 20:33 110. SaLa Lenin válogatott művei I. Kik azok a

„népbarátok"? kedetek szükségszerűségét és elveti a szabadakarat ostoba meséjét, a legkevésbbé sem semmizi ki sem az emberi észt, sem az emberi lelkiismeretet, sem az ember cselekedeteinek értékelését. Éppen ellenkezőleg, csakis a determinista felfogás teszi lehetővé, hogy mindezt pontosan és helyesen értékeljük, s ne hárítsunk mindent tetszés szerint a szabadakaratra. Ugyanígy a történelmi szükségszerűség gondolata sem csökkenti a legkevésbbé sem az egyén szerepét a történelemben: az egész történelem az egyének cselekedeteiből tevődik össze, akik kétségtelenül cselekvők. Az igazi kérdés, amely az egyén társadalmi tevékenységének értékelésénél felmerül, az, hogy milyen feltételek biztosítják e tevékenység sikerét? Mi kezeskedik azért, hogy ez a tevékenység nem marad elkülönült cselekedet, amely elmerül az ellentétes cselekedetek tengerében? Ez a lényege annak a kérdésnek is, amelyet a

szociáldemokraták és a többi orosz szocialista különbözőképpen oldanak meg: miképpen kell bevonni a szocialista rend megvalósítására irányuló tevékenységbe a tömeget, hogy az komoly eredményre vezessen? Látnivaló, hogy ennek a kérdésnek eldöntése egyenesen és közvetlenül attól függ, milyen elképzelésünk van az oroszországi társadalmi erők csoportosulásáról, az osztályok harcáról, amelyből az orosz valóság kialakul - és Mihajlovszkij úr megint csak kerülgette a kérdést, anélkül, hogy szabatos feltevését még csak meg is kísérelte és valamilyen megoldását még csak meg is próbálta volna. A kérdés szociáldemokrata szellemben történő megoldása, mint tudjuk, azon a nézeten alapul, hogy az orosz gazdasági viszonyok polgári társadalmat képviselnek, s hogy ebből csak egy kivezető út lehetséges, amely szükségszerűen következik magának a burzsoá rendnek lényegéből, s ez az út - a proletariátus osztályharca

a burzsoázia ellen. Nyilvánvaló, hogy a komoly kritikának vagy az ellen a nézet ellen kellene irányulnia, hogy a mi rendünk polgári rend, vagy pedig a rend lényegével és fejlődéstörvényeivel kapcsolatos felfogás ellen; de Mihajlovszkij úr még csak nem is gondol arra, hogy komoly kérdésekkel vesződjék. Jobbnak látja olyan tartalmatlan frázisokkal intézni el a dolgot, hogy a szükségszerűség - túlságosan általános kapocs stb. De hát minden eszme túlságosan általános kapoccsá lesz, Mihajlovszkij úr, ha ön, mint egy füstölt halból, előbb eltávolítja belőle az egész tartalmat, azután pedig a megmaradt bőrön rágódik! Ez a bőrdarab, amely a mának igazán komoly, égető kérdéseit takarja - Mihajlovszkij úr kedvenc területe, s ő például különös büszkeséggel hangsúlyozza, hogy 2010.0310 a3/p3 20:33 111. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin „az ökonómiai materializmus nem veszi figyelembe vagy helytelenül

világítja meg a hős és a tömeg kérdését". Mint látni méltóztatnak, az a kérdés, hogy tulajdonképpen milyen osztályok harcából és milyen talajon alakul ki a mai orosz valóság - Mihajlovszkij úr számára valószínűleg túlságosan általános és ő ezt mellőzi. Viszont az a kérdés, hogy milyen a viszony a hős és a tömeg között, tekintet nélkül arra, hogy ez a tömeg munkásokból, parasztokból, gyárosokból vagy földbirtokosokból áll-e - ez a kérdés őt rendkívül érdekli. Lehet, hogy ezek csakugyan „érdekes" kérdések, de aki azt veti a materialisták szemére, hogy minden erejüket olyan kérdések megoldására fordítják, amelyek közvetlenül a dolgozó osztály felszabadításával függnek össze - az egyes-egyedül a filiszteri tudomány kedvelője és semmi egyéb. A materializmus „bírálatának" (?) befejezéseként Mihajlovszkij úr még egy kísérletet tesz arra, hogy a tényeket hamisan világítsa meg és

ismételten becsempész valamit. Miután kétségbe vonta Engels véleményének helyességét, amely szerint a „Tőké"-t a hivatalos közgazdászok agyonhallgatták30 (cáfolatul azt a furcsa érvet hozza fel, hogy Németországban sok egyetem van!), Mihajlovszkij úr ezeket mondja: „Marx az olvasóknak korántsem éppen ezt a körét (a munkásokat) tartotta szem előtt, s a tudomány embereitől is várt valamit." Ez egyáltalán nem igaz: Marx kitűnően megértette, hogy mily kevéssé számíthat elfogulatlan és tudományos bírálatra a tudomány polgári képviselői részéről, s a „Tőke" második kiadásának utószavában erre vonatkozóan egész határozottan nyilatkozott. Ott azt mondja: „Az a megértés, amellyel a «Tőke» a német munkásosztály széles köreiben gyorsan találkozott, munkámnak legjobb jutalma. Mayer úr, bécsi gyáros, aki gazdasági kérdésekben polgári álláspontot foglal el, a német-francra háború idején kiadott

füzetében találóan kifejtette, hogy az a nagy elméleti érzék (der grosse theoretische Sinn), amely örökös német tulajdonnak számított, Németország ú. n művelt osztályaiból teljesen kiveszett, ellenben munkásosztályában újraéled"31 A becsempészés megint a materializmus ellen irányult és teljesen az előbbinek mintájára készült. „Az elméletet (a materializmust) tudományosan sohasem alapozták meg és sohasem ellenőrizték." így szól a tétel - Bizonyíték: „Egyes történelmi tartalmú, jól sikerült lapok Engelsnél, Kautskynál és másoknál (mint például Blos elismerést érdemlő munkájában) meglehetnének a gazdasági materializmus címkéje nélkül 2010.0310 a3/p3 20:33 112. SaLa Lenin válogatott művei I. Kik azok a „népbarátok"? is, minthogy (figyeljünk erre a „minthogy"-ra!) valóban (sic!) tekintetbe veszik bennük az egész társadalmi életet, ha mindjárt erősebben pengetik is a gazdasági

húrokat." Következtetés : „a tudományban az ökonómiai materializmus nem igazolódott be". Ismert fogás! Mihajlovszkij úr, csakhogy bebizonyítsa, hogy az elmélet nincs megalapozva, először elferdíti, mivel ráfogja azt a badarságot, hogy nem szándékszik figyelembe venni az egész társadalmi életet - holott éppen ellenkezőleg, a materialisták (marxisták) voltak az első szocialisták, akik felvetették azt a kérdést, hogy a társadalmi életnek nemcsak gazdasági oldalát kell elemezni, hanem minden oldalát* -, majd megállapítja, hogy a materialisták „valóban" „jól" magyarázták meg a gazdasággal az egész társadalmi életet (olyan tény, amely a szerzőt nyilvánvalóan megcáfolja), végül pedig arra a következtetésre jut, hogy a materializmus „nem igazolódott be". Ellenben az ön csempészete, Mihajlovszkij úr, nagyszerűen beigazolódott! Ez minden, amit Mihajlovszkij úr a materializmus

„megcáfolására" felhoz. Ismétlem, itt nincs semmiféle bírálat, csak üres nagyigényű fecsegés. Kérdezzenek meg bárkit - milyen ellenvetést hozott fel Mihajlovszkij úr azzal a nézettel szemben, hogy a termelési viszonyok szolgálnak a többi viszony alapjául? mivel cáfolta meg a társadalmi alakulat fogalmának helyességét, amelyet Marx a materialista módszer segítségével dolgozott ki, * Ez egészen világosan jutott kifejezésre a „Tőké"-ben és a szociáldemokraták taktikájában, a korábbi szocialistákhoz képest. Marx egyenesen követelte, hogy ne szorítkozzanak a dolog gazdasági oldalára. 1843-ban, egy tervbevett folyóirat programtuját vázolva, Marx ezt írta Rugé-nak: „Az egész szocialista elv is csak az egyik oldalt képviseli . Nekünk éppúgy törődnünk kell a társadalmi élet másik oldalával is, az ember elméleti létével, tehát bírálat tárgyává kell tennünk a vallást, a tudományt stb. Miként a vallás

az emberiség elméleti harcainak, ugyanúgy a politikai állam az emberiség gyakorlati harcainak tartalomjegyzéke. Így tehát a politikai állam a maga formáinak keretében sub specie rei publicae (politikai szempontból) minden társadalmi harcot, szükségletet, igazságot kifejez. Ezért tehát egyáltalában nem jelent leszállást a hauteur des principes-ről (elvi magaslatról Szerk.), ha akár a legkiváltképpen politikai kérdést, például a rendi és képviseleti rendszer közti különbséget - kritika tárgyává tesszük, minthogy ez a kérdés a politika nyelvén fejezi ki az ember uralma és a magántulajdon uralma közti különbséget. Tehát a bírálónak nemcsak szabad, hanem kell is ezekkel a politikai kérdésekkel (amelyek a merev szocialisták szerint nem érdemelnek figyelmet) foglalkoznia"32. 8 Lenin válogatott művei. I - 5 /01 S 2010.0310 a3/p3 20:33 113. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin s annak helyességét, hogy ezeknek az

alakulatoknak a fejlődése olyan mint valami természettörténeti folyamat? hogyan bizonyította be legalábbis azoknak az íróknak munkáin, akiket ő maga idéz, hogy a különféle történelmi kérdések materialista magyarázatai helytelenek? - s mindenki azt fogja felelni: semmiféle ellenvetést sem hozott fel, semmivel sem cáfolt meg semmit, semilyen helytelenségre sem mutatott rá! Csak kerülgette a kérdéseket, miközben arra törekedett, hogy frázisokkal mázolja el a dolog lényegét s mellékesen különféle semmitmondó kibúvókat fundált ki. Az ilyen kritikustól nehezen várhatunk valami komolyat, amikor a „Russzkoje Bogatsztvo" 2. számában folytatja a marxizmus megcáfolását A különbség csak annyi, hogy találékonysága a csempészet terén már kimerült, és most mások csempészáruit kezdi felhasználni. Mindjárt az elején sületlenségeket hord össze a társadalmi élet „bonyolultságáról", hogy hiszen, úgymond, még a

galvanizmus is kapcsolatba hozható az ökonómiai materializmussal, minthogy Galvani kísérletei Hegelre is „benyomást produkáltak". Bámulatraméltó szellemesség! Ugyanilyen sikerrel Mihajlovszkij urat is kapcsolatba hozhatnánk a kínai császárral! Mi következik ebből, hacsak nem az, hogy vannak emberek, akiknek élvezet, ha szamárságot beszélhetnek? ! „A dolgok történelmi menetének lényegét - folytatja Mihajlovszkij úr -, amely általában megfoghatatlan, az ökonómiai materializmus tana sem fogta fel, habár ez nyilván két pillérre támaszkodik: arra a felfedezésre, hogy a termelés és a csere formái határoznak meg mindent, és a dialektikus folyamat elvitathatatlanságára." egy tehát a materialisták a dialektikus folyamat „elvitathatatlanságára" támaszkodnak! vagyis társadalomtudományi elméletüket Hegel triádjaira* alapítják. Azzal a sablonos váddal találkozunk itt, amely a marxistáknak a hegeli dialektikát veti a

szemükre, s amelyet Marx polgári kritikusai - azt hittük - már éppen eléggé elcsépeltek. Ezek az urak, minthogy lényeges ellenvetést a tannal szemben felhozni nem tudtak, Marx kifejezési módjába kapaszkodtak bele, az elmélet eredetét támadták, s azt hitték, hogy ezzel aláássák annak lényegét. Mihajlovszkij úr minden ceremónia nélkül szintén ilyesfajta módszerhez folya* - triád - háromtagú képlet (tézis, antitézis, szintézis - tétel, ellentétel, összetétel). - Szerk. 2010.0310 a3/p3 20:33 114. SaLa Lenin válogatott művei I. Kik azok a „népbarátok"? modik. Alkalmat erre Engels Dühring ellen írt művének egyik fejezete szolgáltatott. Engels, Dühringgel vitatkozva, aki Marx dialektikáját támadta, azt mondja, hogy Marxnak soha esze ágában sem volt, hogy a hegeli triádok segítségével bármit is „bebizonyítson", hogy Marx csak a tényleges folyamatot vizsgálta és kutatta, s az elmélet egyetlen kritériumának

azt ismerte el, hogy megegyezik a valósággal. Ha emellett olykor megtörtént, hogy valamely társadalmi jelenség fejlődése megfelelt a hegeli sémának: tétel - tagadás - a tagadás tagadása, ebben semmi csodálni való nincsen, minthogy a természetben ez egyáltalában nem ritkaság. És Engels példákat hoz fel a természettudomány köréből (az árpaszem fejlődése) és a társadalomtudomány köréből, amikor is rámutat például arra, hogy eleinte ősközösségi rend volt, majd - magántulajdon, s azután - a munkának kapitalista társadalmasítása; vagy hogy először primitív materializmus, azután - idealizmus és végül - tudományos materializmus volt stb. Mindenki előtt világos, hogy Engels érveléseinek súlypontja azon van, hogy a materialisták feladata a valóságos történelmi folyamat helyes és pontos ábrázolása, hogy a makacs ragaszkodás a dialektikához, olyan példák kiválogatása, amelyek a triád helyességét bizonyítják, nem

egyéb, mint annak a hegelizmusnak maradványa, amelyből a tudományos szocializmus kinőtt, a hegelizmus kifejezési módjának maradványa. Valóban, ha egyszer határozottan kijelentették, hogy ostobaság a triádokkal bármit is „bizonyítani", s hogy erre senki még csak nem is gondolt, mi jelentősége lehet a „dialektikus" folyamatokból vett példáknak? Nem világos-e, hogy ez csak utalás a tan eredetére és semmi egyéb? Mihajlovszkij úr maga is érzi ezt, amikor megjegyzi, hogy valamely elméletnek nem szabad bűnül felróni eredetét. Ahhoz azonban, hogy Engels fejtegetéseiben valami egyebet, többet lássunk, mint utalást az elmélet eredetére, nyilvánvalóan azt kellene bebizonyítani, hogy a materialisták akárcsak egy történelmi kérdést is nem a megfelelő tények, hanem a triád segítségével oldottak meg. Megkísérelte-e Mihajlovszkij úr ennek bebizonyítását? A legkevésbbé sem. Ellenkezőleg, ő maga kénytelen volt elismerni,

hogy „Marx az üres dialektikus sémát annyira megtöltötte valóságos tartalommal, hogy ezt a sémát leemelhettük a tartalomról, mint a fedőt a fazékról, anélkül hogy valami is megváltoznék" (arról a kivételről, amelyet itt Mihajlovszkij úr - a jövőt illetőleg - tesz, alább még szólunk). De ha ez így van, miért foglalkozik Mihajlovszkij úr olyan 8* - 5/01 S 2010.0310 a3/p3 20:33 115. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin buzgón ezzel a semmit meg nem változtató fedővel? Miért állítja, hogy a materialisták a dialektikus folyamat elvitathatatlanságára „támaszkodnak"? Miért jelenti ki, miközben a fedő ellen hadakozik, hogy a tudományos szocializmus egyik „pillére" ellen harcol, amikor ez egyenesen valótlanság? Magától értetődően nem fogom vizsgálni, hogy mi módon elemzi Mihajlovszkij úr a triádokkal kapcsolatos példákat, mert - ismétlem - ennek semmi köze sem a tudományos materializmushoz, sem az

orosz marxizmushoz. De érdekes kérdés: tulajdonképpen mi oka volt Mihajlovszkij úrnak arra, hogy a marxisták viszonyát a dialektikához ennyire elferdítse? Két oka volt: először, Mihajlovszkij úr hallotta, hogy harangoznak, csak nem tudja hol; másodszor, Mihajlovszkij úr még egy hamisítást követett el (vagy helyesebben - tulajdonított el Dühringtől). Ad 1)*. A marxista irodalom olvasása közben Mihajlovszkij úr állandóan ilyen kifejezésekbe ütközött: a társadalomtudomány „dialektikus módszere", „dialektikus gondolkodás", megint csak a társadalmi kérdések körében (amelyről itt kizárólag szó van) és más hasonlókba. Gondolkodásának együgyűsége (még jó, ha csak együgyűsége) folytán azt hitte, hogy ennek a módszernek az a lényege, hogy minden társadalomtudományi kérdést a hegeli triád törvényei szerint oldanak meg. Ha valamelyest figyelmesebben kezelte volna a dolgot, okvetlenül rá kellett volna jönnie, hogy

ez a feltevés értelmetlen. Dialektikus társadalomtudományi módszernek ellentétben a metafizikával - Marx és Engels semmi mást nem nevezett, mint a tudományos módszert, amelynek lényege az, hogy a társadalmat élő, folytonos fejlődésben levő szervezetnek tekintjük (nem pedig gépiesen egybekapcsolódó és az egyes társadalmi elemek mindenféle önkényes kombinációját megengedő valaminek), amelynek tanulmányozásához okvetlenül az adott társadalmi alakulatot képező termelési viszonyok tárgyilagos elemzése és ez alakulat funkcionálási és fejlődési törvényeinek tanulmányozása szükséges. A dialektikus módszer viszonyát a metafizikához (amely fogalomba kétségkívül a szubjektív szociológiai módszer is beletartozik) alább Mihajlovszkij úr saját fejtegetésének példáján igyekszünk majd szemléltetni. Itt csupán azt jegyezzük meg, hogy mindenki, aki a dialektikus módszer meghatározását és leírását akár Engelsnél

(Dühring elleni vitájá* - Az első ponthoz. - Szerk 2010.0310 a3/p3 20:33 116. SaLa Lenin válogatott művei I. Kik azok a „népbarátok"? ban: „A szocializmus fejlődése az utópiától a tudományig"), akár Marxnál (különböző megjegyzések a „Tőké-ben és a „Tőke" második kiadásához írt „Utószó"-ban, továbbá „A filozófia nyomorá"-ban) olvasta, láthatja, hogy a hegeli triádról még csak szó sem esik, ellenben minden oda torkollik, hogy a társadalmi fejlődést a társadalmi-gazdasági alakulatok fejlődésének kell tekinteni, amely olyan, mint valami természettörténeti folyamat. Bizonyítékul, in extenso* idézem a dialektikus módszernek a „Vesztnyik Jevropi" 1872. évi 5 számában megjelent leírását („A politikai gazdaságtani bírálat szempontja K. Marxnál")33, amit Marx a „Tőke" második kiadásához írt „Utószó"-ban idéz. Marx ott azt mondja, hogy a

„Tőké"-ben követett módszerét rosszul értették meg. „A német kritikusok természetesen hegeli szofisztikáról ordítoznak." Hogy módszerét világosabban kifejtse, Marx idézi az említett cikkből annak leírását. Marx számára - mondja ez a cikk - csak egy a fontos: az, hogy megtalálja azoknak a jelenségeknek a törvényeit, amelyeknek vizsgálatával foglalkozik, amikoris különösen fontos számára változásuk, fejlődésük az egyik formából a másikba, a társadalmi viszonyok egyik rendjéből a másikba való átmenetük törvénye. Ezért Marx csak egyre törekszik: hogy pontos tudományos vizsgálat útján kimutassa a társadalmi viszonyok meghatározott rendjének szükségszerűségét, s hogy lehetőleg kifogástalanul megállapítsa azokat a tényeket, amelyek kiindulási és támaszpontul szolgálnak számára. Ehhez teljesen elegendő, ha a jelenlegi rend szükségszerűségével együtt egy másik rend szükségszerűségét is

kimutatja, amelynek az előzőből elkerülhetetlenül ki kell nőnie, akár hisznek ebben az emberek, akár nem, akár tudatában vannak ennek, akár nem. Marx a társadalom fejlődését úgy tekinti, mint valami olyan törvényeknek alávetett természettörténeti folyamatot, amelyek nemcsak nem függenek az emberek akaratától, tudatától, szándékaitól, hanem épp ellenkezőleg, meghatározzák akaratukat, tudatukat és szándékaikat. (Vegyék ezt tudomásul a szubjektivista urak, akik a társadalmi fejlődést, azon a címen, hogy az ember tudatos „célokat" tűz maga elé, bizonyos eszmények által vezetteti magát, különválasztották a természettörténeti fejlődéstől.) Ha a tudatos elem ilyen alárendelt szerepet játszik a kultúra történetében, akkor magától értetődik, hogy az a bírálat, amelynek tárgya maga a kultúra, a leg* Egész terjedelmében. - Szerk 2010.0310 a3/p3 20:33 117. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin kevésbbé

alapulhat a tudat bármely formáján vagy bármely eredményén. Vagyis, nem az eszme, hanem csakis a külső objektív jelenség lehet a bírálat kiindulópontja. A bírálatnak abban kell látnia feladatát, hogy az adott tényt nem az eszmével, hanem egy másik ténnyel hasonlítja össze és állítja szembe; számára csak az a fontos, hogy mindkét tényt a lehető legalaposabban vizsgálja meg, s hogy az egyik a másikkal szemben valóban a fejlődés különböző mozzanatát alkossa, amikoris különösen szükséges, hogy éppoly pontosan vizsgálja meg az egyes fejlődésfokok sorrendjét, egymásutániságukat és a különböző fejlődésfokok közötti összefüggést. Marx éppen azt az eszmét tagadja, amely szerint a gazdasági élet törvényei mind a jelenre, mind a multra vonatkozólag egy és ugyanazok. Ellenkezőleg, minden egyes történelmi időszaknak megvannak a saját törvényei. A gazdasági élet a biológia más területein végbemenő

fejlődéstörténethez hasonló jelenség. A régi közgazdászok nem értették meg a gazdasági törvények természetét, amikor a fizika és a vegytan törvényeivel hasonlították össze azokat. A jelenségek mélyebb elemzése azt mutatja, hogy a társadalmi szervezetek éppoly alaposan különböznek egymástól, mint a növényi és az állati szervezetek. Amikor Marx azt a célt tűzi maga elé, hogy a tőkés gazdasági szervezetet ebből a szempontból tanulmányozza, nem tesz egyebet, mint szigorú tudományossággal formulázza meg azt a célt, amelyet a gazdasági élet minden pontos vizsgálatának maga elé kell tűznie. Az ilyen kutatás tudományos értéke az, hogy tisztázza azokat a külön (történelmi) törvényeket, amelyek valamely adott társadalmi szervezet keletkezését, fennállását, fejlődését, halálát s egy másik, magasabbrendű szervezettel való felváltását szabályozzák. Íme, a dialektikus módszer leírása, amelyet Marx a

„Tőké"-ről szóló temérdek folyóirat- és ujságcikkből kihalászott és német nyelvre fordított, mert - mint maga mondta - a módszernek ez a jellemzése teljesen pontos. Kérdezzük, hol történik itt említés akárcsak egy szóval is a triádokról, trichotómiákról, a dialektikus folyamat elvitathatatlanságáról és a többi badarságról, ami ellen Mihajlovszkij úr olyan vitézül hadakozik? És közvetlenül e leírás után Marx egyenesen kijelenti, hogy az ő módszere - Hegel módszerének „egyenes ellentéte". Hegel szerint, a triád dialektikus törvényeinek megfelelően, az eszme fejlődése határozza meg a valóság fejlődését. Természetesen csakis ebben az esetben lehet a triádok jelentőségéről, a dialektikus folyamat elvitathatatlanságáról beszélni. Nálam éppen 2010.0310 a3/p3 20:33 118. SaLa Lenin válogatott művei I. Kik azok a „népbarátok"? fordítva - mondja Marx -, „az eszmei nem egyéb az anyagi

tükörképénél". S eképpen az egésznek a lényege: „a fennállónak és szükségszerű fejlődésének pozitív megértése"; a triádok számára nem marad más, mint a fedő és a bőr szerepe („kacérkodtam a sajátos hegeli kifejezési móddal" - mondja Marx ugyanebben az „Utószó"-ban), amely csak filisztereket érdekelhet. De - kérdezzük most - hogyan vélekedjünk az olyan emberről, aki a tudományos materializmus egyik „pillérét", vagyis a dialektikát akarta bírálni és az égvilágon mindenről beszélt, még a békákról és Napoleonról is, csak éppen arról nem, hogy mi is az a dialektika, csak arról nem, hogy valóban olyan-e a társadalom fejlődése mint valami természettörténeti folyamat? hogy helyes-e a társadalmi gazdasági alakulatoknak mint külön társadalmi szervezeteknek materialista felfogása? hogy helyes-e ezen alakulatok tárgyilagos elemzésének módszere? hogy valóban nem a társadalmi eszmék

határozzák-e meg a társadalom fejlődését, hanem fordítva, a társadalom fejlődése határozza meg a társadalmi eszméket? stb. Feltehető-e ebben az esetben, hogy csak megnemértésről van szó? Ad 2)*. A dialektika e „bírálata" után Mihajlovszkij úr ráfogja Marxra, hogy a hegeli triád „révén" bizonyító módszereket alkalmaz és persze győzelmesen hadakozik ellenük. „Ami a jövőt illeti - mondja -, a társadalom immanens törvényei kizárólag dialektikusan vannak felállítva." (Éppen ez az a fentebb említett kivétel) Marx arravonatkozó fejtegetése, hogy a kapitalista fejlődés törvényei értelmében a kisajátítók kisajátítása elkerülhetetlen, „kizárólagosan dialektikus jellegű". Marx „eszménye" a föld és a tőke köztulajdonával kapcsolatban, „olyan értelemben, hogy az elkerülhetetlen és kétségtelen, kizárólag a hegeli három szemből álló lánc végébe kapaszkodik bele". Mihajlovszkij

úr ezt az érvet teljesen Dühringtől vette át, aki a „Kritische Geschichte der Nationaloekonomie und des Sozialismus"* (3. kiad 1879 486-487 old.) művében használta De Mihajlovszkij úr egy szóval sem említi Dühringet Egyébként ki tudja, lehet, hogy önállóan fundálta ki Marxnak ezt a meghamisítását? Engels kitűnő választ adott Dühringnek és minthogy Dühring bíráló sorait is idézi, megelégszünk Engels válaszával34. * - A második ponthoz. - Szerk * - „A nemzetgazdaság és a szocializmus kritikai története". - Szerk 2010.0310 a3/p3 20:33 119. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin Az olvasó látni fogja, hogy teljes egészében Mihajlovszkij úrra is vonatkozik. „«Ez a történelmi vázlat (az úgynevezett eredeti tőkefelhalmozódás keletkezéstörténete Angliában) - mondja Dühring - Marx könyvének aránylag még a legjobb része és még jobb lenne, ha a tudományos mankón kívül nem támaszkodott volna még a

dialektikus mankóra is. Jobb és világosabb eszközök híján ugyanis a Hegel-féle tagadás tagadásának kell itt bábáskodnia, ennek segítségével hozzák világra a mull méhéből a jövendőt. Az egyéni tulajdon megszüntetése, amely a XVI század óta a jelzett módon ment végbe - az első tagadás. Ezt egy második fogja követni, amelyet a tagadás tagadása, vagyis az ,egyéni tulajdon helyreállítása jellemez, de magasabb, a föld és a munkaeszközök közös tulajdonára alapított formában. Ha ezt az új ,egyéni tulajdont Marx úrnál egyúttal ,társadalmi tulajdonnak nevezik is, úgy ebben persze a Hegel-féle magasabb egység mutatkozik meg, amelyben az ellentmondás megszűnik (aufgehoben - speciális hegeli kifejezés), vagyis a hegeli szójáték szerint meg is van szüntetve, meg is van őrizve. . A kisajátítók kisajátítása eszerint mintegy automatikus eredménye a történelmi valóságnak, annak anyagi külső viszonyaiban . Az olyan hegeli

mókák, amilyen a tagadás tagadása, megfontolt embert aligha tudna meggyőzni a föld- és tőkeközösség szükségszerűségéről. A Marx-féle elgondolások ködös korcsszülötte egyébként nem fogja meglepni azt, aki tudja, mit lehet kisütni a hegeli dialektikával, mint tudományos alappal, vagy helyesebben, milyen sületlenségeket kell belőle eredményül kapni. Annak számára, aki e fogásokban avatatlan, nyomatékosan ki keli emelnünk, hogy az első tagadás Hegelnél a bűnbeesésnek, a második pedig a megváltáshoz vezető magasabb egységnek katekizmusi fogalma. Erre a vallás területéről kölcsönvett analógia-mókára persze aligha lehet a tények logikáját alapítani . Marx úr nyugodtan megmarad az ő egyéni és egyben társadalmi tulajdona ködvilágában és tanítványaira bízza, oldják meg ők a mélyértelmű dialektikai talányt.» Ezt mondja Dühring úr Tehát - vonj a le a következtetést Engels - a szociális forradalomnak, a föld

és a munkával termelt termelési eszközök köztulajdonán alapuló társadalmi rend megteremtésének szükségességét Marx nem tudja másként bebizonyítani, csak azzal, hogy a Hegel-féle tagadás tagadására hivatkozik, s szocialista elméletét erre a vallásból kölcsönzött analógia-mókára 2010.0310 a3/p3 20:33 120. SaLa Lenin válogatott művei I. Kik azok a „népbarátok"? alapítva, arra az eredményre jut, hogy a jövő társadalomban olyan tulajdon fog uralkodni, amely a megszüntetett ellentmondás hegeli magasabb egységeként egyidejűleg egyéni és társadalmi tulajdon lesz*. Tegyük egyelőre félre a tagadás tagadását, és vegyük szemügyre ezt az «egyidejűleg egyéni és társadalmi tulajdont». Dühring úr «ködvilágnak» nevezi ezt, s ebben, csodálatosképpen, tényleg igaza is van. Csakhogy sajnos nem Marx az, aki ebben a «ködvilágban» él, hanem megint maga Dühring úr . Hegel alapján helyesbíti Marxot, amennyiben

egy tulajdon magasabb egységét csempészi bele, amelyről Marx egyetlen szót sem szólt. Marx ezt mondja: «Ez a tagadás tagadása. Ez újból visszaállítja az egyéni tulajdont, de a kapitalista korszak vívmánya a szabad munkások kooperációja, s a földnek és magának a munkával termelt termelési eszközöknek köztulajdona alapján. Az egyének saját munkáján nyugvó, szétaprózott magántulajdonnak tőkés tulajdonná való átváltoztatása természetesen sokkal hosszadalmasabb, keservesebb és nehezebb folyamat, mint a ténylegesen már társadalmi termelőüzemen nyugvó tőkés magántulajdon átváltoztatása társadalmi tulajdonná.» Ennyi az egész A kisajátítók kisajátítása útján létrehozott állapotot tehát úgy jellemzi, mint az egyéni tulajdon helyreállítását, de a földnek és magának a munkával termelt termelési eszközöknek társadalmi tulajdona «alapján». Ez mindenki számára, aki ért németül (vagy oroszul, Mihajlovszkij

úr, minthogy a fordítás egészen pontos), azt jelenti, hogy a társadalmi * Hogy Dühring nézeteinek ez a megfogalmazása teljesen ráillik Mihajlovszkij úr nézeteire is, azt Mihajlovszkij „Karl Marx J. Zsukovszkij úr ítélőszéke előtt" c cikkének még a következő része is bizonyítja. Zsukovszkij úrral szemben, aki azt állította, hogy Marx - a magántulajdon védője, Mihajlovszkij úr Marx e sémájára mutat és a következőképpen magyarázza: „Marx sémájába belevitte a hegeli dialektika két közismert fogását: először is, a séma a hegeli triád törvénye szerint épült; másodszor, a szintézis az ellentétek - az egyéni és a köztulajdon - azonosságán alapszik. Itt tehát az «egyéni» szónak mint a dialektikus folyamat láncszemének különös, tisztán feltételes értelme van, és arra semmi sem alapítható." Ezt olyan ember mondta, aki a legjobb szándékokkal van eltelve, aki az orosz közönség előtt a

„szangvinikus" Marxot védelmébe vette a burzsoá Zsukovszkijjal szemben. És ezzel a jószándékkal olyan módon magyarázza Marxot, mintha az „fogásokra" alapítaná a folyamattal kapcsolatos elgondolását! Ebből Mihajlovszkij úr azt a hasznos tanulságot vonhatja le, hogy egyedül a jószándék, bármilyen dalogban, vajmi keveset ér. 2010.0310 a3/p3 20:33 121. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin tulajdon a földre és a többi termelési eszközre terjed ki, az egyéni tulajdon pedig a termékekre, vagyis a fogyasztási cikkekre. És hogy a dolog hatesztendős gyermekek számára is érthető legyen, Marx az 56. oldalon (az orosz kiadás 30 oldalán) «szabad emberek egyesülését», tételezi fel, «akik közös termelési eszközökkel dolgoznak és egyéni munkaerejüket öntudatosan, mint egy társadalmi munkaerőt fejtik ki», tehát szocialista módra szervezett közösséget tételez fel, és hozzáteszi: «Az egyesülés összterméke

társadalmi termék. E termék egy része ismét termelési eszközül szolgál. Ez a rész társadalmi marad» Egy másik részét azonban, mint létfenntartási cikket, az egyesülés tagjai fogyasztják el. «Ezt tehát fel kell köztük osztani.» Ez csak eléggé világos még Dühring úr számára is Az egyidejűleg egyéni és társadalmi tulajdon, ez a zagyva korcsképződmény, a hegeli dialektikából szükségszerűen következő eme sületlenség, ez a ködvilág, ez a mélyértelmű dialektikus talány, amelynek megoldását Marx tanítványaira hagyja újból csak Dühring úr szabad alkotása és elképzelése. Mármost - folytatja Engels - milyen szerepet játszik Marxnál a tagadás tagadása? A 791. és a következő (az orosz kiadásban 648 és a következő) oldalakon összeállítja az úgynevezett eredeti tőkefelhalmozásra vonatkozó, az előző ötven (az orosz triádásban harmincöt) oldalon át folytatott gazdasági és történelmi vizsgálódás végső

eredményeit. A kapitalista korszak előtt, legalábbis Angliában, kisüzemi termelés folyt, a munkás termelési eszközeinek magántulajdona alapján. Az úgynevezett eredeti tőkefelhalmozás itt e közvetlen termelők kisajátítását, azaz a személyes munkán alapuló magántulajdon kiküszöbölését jelentette. Ez azáltal vált lehetővé, hogy az említett kisüzemi termelés a termelésnek és a társadalomnak csak szűk, primitív korlátaival fér össze, s ennek következtében a fejlődés bizonyos fokán létrehozza saját megsemmisülésének anyagi eszközeit. E megsemmisülés, az egyéni és szétforgácsolt termelési eszközöknek társadalmilag összpontosított termelési eszközökké változása alkotja a tőke előtörténetét. Mihelyt a munkások proletárokká, termelési eszközeik pedig tőkévé változtak, mihelyt a kapitalista termelési mód saját lábára állt - a munka további társadalmasítása s a föld és más termelési eszközök

(tőkévé való) további átváltoztatása, s ennek következtében a magántulajdonosok további kisajátítása új formát ölt. «Ami most kisajátításra vár, az már nem az önállóan gazdálkodó munkás, hanem a sok munkást kizsákmányoló tőkés. Ez a 2010.0310 a3/p3 20:33 122. SaLa Lenin válogatott művei I. Kik azok a „népbarátok"? kisajátítás maga a tőkés termelés immanens törvényeinek játéka útján, a tőkék összpontosítása útján megy végbe. Minden egyes tőkés sok másikat üt agyon Ezzel az összpontosítással, vagyis sok kapitalistának kevés kapitalista általi kisajátításával karöltve egyre növekvő mértékben fejlődik a munkafolyamat kooperatív formája, a tudomány tudatos technológiai alkalmazása, a föld tervszerű közös kiaknázása, a munkaeszközök átváltozása csakis közösen használható munkaeszközökké és minden termelési eszköznek gazdaságosabb kihasználása azáltal, hogy kombinált,

társadalmi munka termelési eszközeiként használják őket. Az ezen átváltozási folyamat minden előnyét bitorló és monopolizáló tőkemágnások számának folytonos csökkenésével együtt nő a nyomor, az elnyomás, a szolgaság, az elfajulás, a kizsákmányolás tömege, de nő az egyre duzzadó s maga a tőkés termelő folyamat mechanizmusa által iskolázott, egyesített és megszervezett munkásosztály felháborodása is. A tőke bilincsévé válik annak a termelési módnak, amely vele és alatta virágzott fel. A termelési eszközök összpontosítása és a munka társadalmasítása olyan pontot ér el, amelyen nem fér meg tőkés burkában. A burkot szétrepesztik Üt a tőkés magántulajdon órája. A kisajátítókat kisajátítják» És most kérdezem az olvasótól: hol vannak a dialektikusan kusza egymásbafonódások és képzetarabeszkek, hol van a zagyva és zavaros felfogás, amelynek következtében végül minden egyremegy, hol vannak a hívők

számára végrehajtott dialektikus csodák, hol van a dialektikus titok-limlom, hol vannak a hegeli logosztannak megfelelő egymásbafonódások, amelyek nélkül, Dühring úr szerint, Marx nem képes végigvinni fejtegetéseit? Marx egyszerűen történelmileg kimutatja s itt röviden összefoglalja, hogy amint egykor a kisüzemi termelés saját fejlődése során szükségszerűen létrehozta megsemmisülésének, azaz a kistulajdonosok kisajátításának feltételeit, ugyanúgy most a kapitalista termelési mód maga létrehozta azokat az anyagi feltételeket, amelyek következtében el kell pusztulnia. A folyamat történelmi folyamat, s ha egyúttal dialektikus is, ez nem Marx bűne, bármily kellemetlen is ez Dühring úr számára. Csak most, miután történelmi és ökonómiai bizonyítását befejezte, folytatja Marx: «A tőkés termelési és kisajátítási mód, következésképpen a tőkés magántulajdon, az egyéni, a saját munkán alapuló magántulajdon első

tagadása. A tőkés termelés tagadása maga a tőkés termelés által jön létre, egy termé- 2010.0310 a3/p3 20:33 123. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin szeti folyamat szükségszerűségével. Ez a tagadás tagadása» és így tovább (fentebb idézve). Amikor tehát Marx a folyamatot a tagadás tagadásának nevezi, nem gondol arra, hogy ezzel bizonyítsa be a folyamat történelmileg szükségszerű voltát. Ellenkezőleg: miután történelmileg bebizonyította, hogy a folyamat részben már tényleg végbement, részben pedig ezután végbe kell mennie, egyben még olyan folyamatnak jellemzi, amely egy bizonyos dialektikai törvény szerint megy végbe. Ennyi az egész. Tehát ismét puszta hamisítás Dühring úr részéről, amikor azt állítja, hogy a tagadás tagadásának kell itt bábáskodnia, hogy segítségével hozzák világra a mult méhéből a jövendőt, vagy hogy Marx azt követeli, hogy bárki is a tagadás tagadásának hitelére hagyja

magát meggyőzetni a föld- és tőkeközösség szükségszerűségéről" (125. old) Az olvasó láthatja, hogy ez az egész kitűnő válasz, amelyet Engels ad Dühringnek, teljes egészében Mihajlovszkij urat is illeti, aki szintén azt állítja, hogy Marxnál a jövő kizárólag a hegeli lánc végébe kapaszkodik bele, s hogy az elkerülhetetlenségéről való meggyőződés csakis a hiten alapulhat*. Az egész különbség Dühring és Mihajlovszkij úr között a következő két jelentéktelen pontra vezethető vissza: először, Dühring, ámbár Marxról másként, mint habzó szájjal nem is tud beszélni, mégis szükségesnek vélte „Történet"-ének35 következő szakaszában megemlíteni, hogy Marx az utószóban a hegelizmus vádját határozottan visszautasítja. Mihajlovszkij úr ellenben elhallgatja Marxnak arra vonatkozó (fentebb idézett) teljesen határozott és világos fejtegetéseit, hogy mit ért dialektikus módszeren. Másodszor,

Mihajlovszkij úr második eredetisége abban áll, hogy minden figyelmét az igék időformáinak használatára összpontosította. Miért használja Marx, amikor a jövőről * Ezzel kapcsolatban, úgy vélem, nem lesz felesleges megjegyeznünk, hogy Engels ezt a magyarázatot ugyanabban a fejezetben adja, ahol az árpaszemről, Rousseau tanításáról és a dialektikus folyamat egyéb példáiról beszél. Azt hinné az ember, hogy már egymagában az, hogy ezeket a példákat szembeállítjuk Engelsnek (és Marxnak, aki ezt a művet kéziratban olvasta) határozott kijelentéseivel, amelyek szerint szó sem lehet arról, hogy a triádokkal akármit is be lehetne bizonyítani, vagy arról, hogy a valóságas folyamat ábrázolásába ezeket a triádokat, mint „feltételes láncszemeket" becsempésszék, - azt hinné az ember, hogy ez magában is teljesen elegendő annak megértésére, mily képtelenség a marxizmust hegeli dialektikával vádolni. 2010.0310 a3/p3 20:33

124. SaLa Lenin válogatott művei I. Kik azok a „népbarátok"? beszél, az igék jelen idejét? - kérdi filozófusunk diadalmas képpel. Errenézve, tisztelt kritikusunk, lapozzon fel bármely nyelvtant és meg fogja tudni, hogy a jelenidőt a jövő helyett akkor használják, amikor ez a jövő elkerülhetetlennek és kétségtelennek tűnik fel. De miért van ez így, miért kétségtelen? - nyugtalankodik Mihajlovszkij úr oly nagy izgalmat tettetve, amelynek még a hamisítás igazolására is elegendőnek kell lennie. Marx erre is egészen határozott választ adott Ezt a választ Mihajlovszkij úr elégtelennek vagy helytelennek tarthatja, de akkor azt is meg kell mutatnia, miben és miért hamis, ahelyett, hogy badarságokat fecseg a hegelizmusról. Volt idő, amikor Mihajlovszkij úr nemcsak maga tudta, mi erre a felelet, hanem még másokat is kioktatott rá. Zsukovszkij úr - írta 1877-ben - joggal tarthatta kétségesnek Marx konstrukcióját a jövőről,

de „nem volt erkölcsi joga" arra, hogy a munka társadalmasításának kérdését, „amelynek Marx óriási jelentőséget tulajdonított", mellőzze. No persze! Zsukovszkijnak 1877-ben nem volt erkölcsi joga arra, hogy a kérdést mellőzze, de Mihajlovszkij úrnak 1894-ben megvan rá az erkölcsi joga! Talán, mert - quod licet Jovi, non licet bovi*?! Akaratlanul is eszembe jut egy kuriózum a munka társadalmasításának felfogásáról, amint azt az „Otyecsesztvennije Zapiszki" egykor kifejtette. Az 1883-as évfolyam 7. számában valami Posztoronnyij36 úr tollából megjelent egy „Levél a szerkesztőségnek", amely éppen úgy, mint Mihajlovszkij úr, talányosnak tartotta Marxnak a jövőre vonatkozó „konstrukcióját". „A munka társadalmi formája a kapitalizmus uralma alatt - így okoskodik ez az úr - lényegében azt jelenti, hogy néhány száz vagy ezer munkás egyazon helyiségben köszörül, üt, forgat, ráhelyez, aláhelyez,

húz és még sok más efféle műveletet végez. E rend általános jellegét pedig kitűnően kifejezi ez a közmondás: «Kiki magáért, isten mindnyájunkért.» Mi köze ennek a munka társadalmi formájához?" Itt aztán nyomban látható, hogy mit értett meg ez az ember a dologból! „A munka társadalmi formája" azt „jelenti", hogy „egyazon helyiségben dolgoznak"!! És ilyen hajmeresztő gondolatok után, amelyek az egyik, még hozzá a jobbak közül való orosz folyóiratban jelentek meg, el akarják hitetni velünk, hogy a „Tőke" elméleti részét a tudomány általánosan elismerte. * - Amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek. - Szerk 2010.0310 a3/p3 20:33 125. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin Igen, „az általánosan elismert tudomány", minthogy képtelen volt valamennyire is komoly ellenvetésekre a „Tőke" ellen, hajlongani kezdett előtte, s ugyanakkor tovább folytatta a legelemibb

tudatlanságról tanuskodó kijelentéseit és az iskolás közgazdaságtan ócska közhelyeinek ismételgetését. E kérdésnél kissé meg kell állnunk, hogy megmutassuk Mihajlovszkij úrnak, mi a dolog lényege, amit ő, rendes szokása szerint, teljesen megkerült. A munka társadalmasítása a kapitalista termelés által egyáltalán nem abban áll, hogy az emberek egyazon helyiségben dolgoznak (ez csak egy kis része a folyamatnak), hanem abban, hogy a tőkék összpontosításával együtt a társadalmi munka specializálódik, az ipar minden ágában csökken a tőkések száma és nő a külön iparágak száma; - abban, hogy a termelés sok elaprózott folyamata egyetlen társadalmi termelési folyamattá egyesül. Amikor például a kusztár takácsipar korában a kistermelők maguk fonták és dolgozták fel szövetté a fonalat, kevés iparággal volt dolgunk (a fonás és a szövés egybeolvadt). Ezzel szemben, amikor a kapitalizmus társadalmasítja a termelést, a

külön iparágak száma nő: külön fonják és külön szövik a gyapotot; már maga ez a tagozódás és a termelés összpontosítása új iparágakat hoz létre - a gépipart, kőszénbányászatot stb. Az ipar minden egyes, most már erősebben specializált ágában állandóan csökken a tőkések száma. Ez azt jelenti, hogy a termelők közti társadalmi kapocs mindjobban erősödik s a termelők egy egésszé kovácsolódnak egybe. A szétszórt kistermelők mindegyike egyszerre több műveletet végzett, s ezért aránylag független volt a többitől: ha például a kézműves maga vetette a lent, maga font és szőtt - majdnem független volt a többitől. A szétszórt kistermelőknek erre a rendszerére (és csakis erre) illett a közmondás: „Kiki magáért, isten mindnyájunkért", vagyis a piac ingadozásainak anarchiája. Egészen másként áll a dolog, mikor a kapitalizmus folytán elértük a munka társadalmasítását. A szövőgyáros függ a

gyapot-fonóipar gyárosától; ez utóbbi a kapitalista ültetvényestől, aki a gyapotot termelte, a gépgyár tulajdonosától, a kőszénbánya tulajdonosától stb. stb. Az eredmény az, hogy egyetlenegy tőkés sem tud meglenni a többi nélkül Világos dolog, hogy a közmondás: „Kiki magáért" - ilyen rendszerre egyáltalán nem alkalmazható: itt már minden egyes valamennyi számára dolgozik és valamennyi minden egyes számára (az isten számára pedig nem marad hely - sem mint a fellegekben járó képzelet 2010.0310 a3/p3 20:33 126. SaLa Lenin válogatott művei I. Kik azok a „népbarátok"? alkotásának, sem mint a földi „aranyborjúnak"). A rendszer jellege gyökeresen megváltozik. Ha a szétszórt kisüzemek idején valamelyikben megállt a munka - ez a társadalomnak csak kevés tagját érintette, nem vezetett általános zavarra, és ezért nem is keltett általános figyelmet, nem adott okot a társadalom beavatkozására. De ha

efféle munkaszünetelés olyan nagyüzemben fordult elő, amely már erősen specializált iparághoz tartozik, s ezért úgyszólván az egész társadalom számára dolgozik és maga is az egész társadalomtól függ (egyszerűség kedvéért olyan esetet veszek, amikor a társadalmasítás már tetőpontját érte el), - akkor a társadalom valamennyi többi üzemében is meg kell állnia a munkának, minthogy a szükséges termékeket csakis ettől az üzemtől kaphatják, valamennyi árujukat viszont csak az esetben realizálhatják, ha ennek az árui rendelkezésükre. állanak Ilyenformán valamennyi üzem egyetlen társadalmi termelési folyamatban egyesül, de ugyanakkor minden egyes üzem külön tőkés vezetés alatt áll, annak önkényétől függ s a társadalmi termékek annak magántulajdonává lesznek. Nem világos-e, hogy a termelés formája kibékíthetetlen ellentmondásba kerül az elsajátítás formájával? Nem nyilvánvaló-e, hogy az utóbbinak

okvetlenül az előbbihez kell alkalmazkodnia, szintén társadalmivá, vagyis szocialistává kell válnia? Az „Otyecsesztvennije Zapiszki" elmés filisztere azonban mindent az egy és ugyanazon helyiségben folyó munkára vezet vissza. Ezt aztán eltalálta! (Én csak az anyagi folyamatot, a termelési viszonyok megváltoztatását írtam le, s nem érintettem a folyamat társadalmi oldalát a munkások egyesülését, tömörülését és szervezkedését, minthogy ezek leszármaztatott, másodlagos jelenségek.) Hogy orosz „demokratáknak" ilyen elemi dolgokat meg kell magyarázni, annak oka az, hogy annyira elmerültek egészen a fülük hegyéig a kispolgári eszmék fertőjében, hogy más viszonyokat, mint a kispolgári viszonyok, egyáltalán el sem tudnak képzelni. De térjünk vissza Mihajlovszkij úrhoz. Mit válaszolt ő azokra a tényekre és érvekre, amelyekből Marx azt a következtetést vonta le, hogy a szocialista rend magának a kapitalizmusnak

fejlődési törvényeinél fogva elkerülhetetlen? Kimutatta talán, hogy a valóságban - a közgazdaság áruszervezete mellett - a munka társadalmi folyamatának specializálása nem nő, nem megy végbe a tőkék és üzemek összpontosulása, a munka egész folyamatának társadalmasítása? Nem, egyetlen adatot 2010.0310 a3/p3 20:33 127. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin sem hozott fel e tények megcáfolására. Megingatta talán azt a tételt, hogy a kapitalista társadalmat anarchia jellemzi, amely összeférhetetlen a munka társadalmasításával? Semmit sem mondott erről. Bebizonyította talán, hogy valamennyi tőkés munka folyamatának egyetlen társadalmi munkafolyamatban való egyesülése összefér a magántulajdonnal? hogy az ellentmondásokból lehetséges és elképzelhető valamilyen más kiút is, mint az, amelyre Marx mutatott rá? Nem, egy árva szót sem mondott erről. Hát akkor mire támaszkodik egész kritikája? Becsempészésekre,

hamisításokra és kongó vagy kereplő frázisok áradatára. Valóban, hogyan is nevezhetnők máskép az olyan eljárást, amikor a kritikus - miután már sok badarságot hordott össze a történelem három fokon át haladó menetéről - komoly arccal ilyen kérdést tesz fel Marxnak: „no és azután mi lesz?" vagyis milyen irányban halad majd tovább a történelem azután, amikor a folyamat már elérte a leírt végső stádiumot? Méltóztassék tudomásul venni, hogy Marx irodalmi és forradalmi tevékenységének legkezdetétől fogva teljes határozottsággal hangoztatta, hogy milyen követelményt támaszt a szociológiai elmélettel szemben: pontosan kell ábrázolnia a tényleges folyamatot - és semmi többet (vesd össze azzal, amit a „Kommunista Kiáltvány"-ban mond a kommunisták elméletének kritériumáról37). Marx a „Tőké"-ben a legszigorúbban eleget tett ennek a követelménynek: minthogy feladatául a kapitalista társadalmi

alakulat tudományos elemzését tűzte ki - pontot tett, miután bebizonyította, hogy e szervezet szemünk láttára tényleg lefolyó fejlődésének ez meg ez a tendenciája, hogy ennek a szervezetnek elkerülhetetlenül el kell pusztulnia és át kell csapnia egy másik, magasabbrendű szervezetbe. Mihajlovszkij úr pedig, megkerülve Marx tanításának egész lényegét, azzal az ostoba kérdéssel áll elő: „no és azután mi lesz?" Majd mélyértelműen hozzáfűzi: „Nyíltan be kell vallanom, hogy nem tudom egészen világosan elképzelni Engels válaszát." Mi azonban nyíltan bevalljuk, Mihajlovszkij úr, hogy egészen világosan elképzeljük az ilyen „kritika" szellemét és módszereit! Vagy nézzük a következő okoskodást: „A középkorban a Marx-féle egyéni tulajdon, amely a termelő saját munkáján alapult, még a gazdasági viszonyok területén sem volt sem az egyetlen, sem pedig a túlnyomó tényező. Vele egyidejűleg sok minden

egyéb is létezett, amire azonban a dialektikus módszer, annak marxi értelmezésében (vagy talán inkább Mihajlovszkij 2010.0310 a3/p3 20:33 128. SaLa Lenin válogatott művei I. Kik azok a „népbarátok"? úr torzításában?) nem óhajt visszatérni . Nyilvánvaló, hogy mindezek a sémák nem tükrözik vissza a történelmi valóságot, sőt még csak annak proporcióit sem, hanem csupán az emberi ész abbeli hajlandóságát elégítik ki, hogy minden dolgot mult, jelen és jövő állapotában gondoljon el." Önnél még a torzítás módszerei is émelyítően egyformák, Mihajlovszkij úr! Először ráfogja Marx sémájára, amely a kapitalizmus fejlődésének valóságos folyamatát akarja ábrázolni* és semmi egyebet, hogy az mindent a triádokkal akar bizonyítani, azután megállapítja, hogy Marx sémája nem felel meg ennek a Mihajlovszkij úr által ráfogott sémának (a harmadik stádium az első stádiumnak csak egyik oldalát

reprodukálja, míg a többit figyelmen kívül hagyja), s a legarcátlanabbul azt a következtetést vonja le, hogy „a séma nyilván nem tükrözi vissza a történelmi valóságot"! Vajjon elképzelhető-e komoly vita olyan emberrel, aki (hogy azzal a kifejezéssel éljek, amelyet Engels használt Dühringgel kapcsolatban) még csak véletlenül sem tud pontosan idézni? Vajjon lehet-e ellenvetéseket tenni, ha valaki azt állítja, hogy a séma „szemmelláthatóan" nem felel meg a valóságnak s még csak meg sem kísérli, hogy valamiben is kimutassa hibás voltát? Mihajlovszkij úr ahelyett, hogy bírálat alá venné Marx nézeteinek tényleges tartalmát, a mult, jelen és jövő kategóriáin gyakorolja elmésségét. Engels például, Dühring úr „örök igazságai" ellen vitázva azt mondja, hogy „a mai időben" háromfajta erkölcsöt: keresztény-feudális, polgári és proletár erkölcsöt „prédikálnak nekünk", úgyhogy a multnak,

a jelennek és a jövőnek is megvan a maga erkölcselmélete38. Mihajlovszkij úr ezzel kapcsolatban így elmélkedik: „úgy gondolom, hogy a történelem valamennyi hármas felosztásának alapját éppen a mult, a jelen és a jövő kategóriái képezik." Milyen mély gondolat! Ugyan ki ne tudná, hogy ha bármilyen társadalmi jelenséget fejlődési folyamatában vizsgálunk, mindig megtaláljuk benne a mult maradványait, a jelen alapjait és a jövő csíráit? Vajjon például Engels azt akarta állítani, hogy az erkölcs története (hiszen ő csak a „jelenről" beszélt) a három * Marx éppen azért hagyta figyelmen kívül a középkori gazdasági állapotok más vonásait, mert azok a feudális társadalmi alakulathoz tartoztak, míg ő egyedül a kapitalista alakulatot tanulmányozza. A kapitalizmus fejlődése tiszta formában tényleg a szétforgácsolt kisárutermelők rendszerével és munkával szerzett egyéni tulajdonukkal kezdődött (például

Angliában). 9 Lenin válogatott művei. I - 5/04 S 2010.0310 a3/p3 20:33 129. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin említett mozzanatra szorítkozik, hogy a feudális erkölcsöt nem előzte meg a rabszolgaság erkölcse, ezt pedig az ősközösségi rend erkölcse? Mihajlovszkij úr ahelyett, hogy komolyan bírálat alá venné Engelsnek azt a kísérletét, hogy az erkölcsi eszmék jelenkori áramlataiban materialista magyarázatuk révén tájékozódjék, a legüresebb frázispufogtatással vendégel meg bennünket ! Mihajlovszkij úr „kritikájának" efféle módszereivel kapcsolatban, amelyet azzal kezdett, hogy nem tudja, melyik műben van kifejtve a történelem materialista felfogása, nem lesz felesleges emlékeztetnünk arra, hogy volt idő, amikor a szerző e művek egyikét ismerte és helyesen tudta értékelni. 1877-ben Mihajlovszkij úr így nyilatkozott a „Tőké"-ről: „Ha a «Tőké»-ről levesszük a hegeli dialektika súlyos, esetlen

és szükségtelen fedőjét" (ejnye, de furcsa! 1877-ben a „hegeli dialektika" „szükségtelen" volt, 1894-ben kiderült, hogy a materializmus „a dialektikus folyamat elvitathatatlanságára" támaszkodik?), „akkor e műben, egyéb érdemeitől eltekintve, kitűnően feldolgozott anyagot találunk annak az általános kérdésnek a megoldására, hogy milyen viszonyban vannak a formák létezésüknek anyagi feltételeivel, s e kérdés kitűnő feltevését találjuk egy bizonyos területre vonatkozóan." - De hisz éppen az, hogy „milyen viszonyban vannak a formák létezésük anyagi feltételeivel" - éppen ez az a társadalmi élet különböző oldalainak összefüggéséről, a társadalom ideológiai viszonyainak az anyagi viszonyok felépítményeként való felfogásáról szóló törvény, amelynek ismert megoldása éppen a materialista tan. Menjünk tovább „Tulajdonképpen Marx az egész «Tőké»-t (az én kiemelésem) annak

szentelte, hogy kikutassa, hogyan fejlődik tovább valamely társadalmi forma, miután egyszer létrejött, hogyan erősödnek benne tipikus vonásai, miközben aláveti magának, asszimilálja a felfedezéseket, találmányokat, a termelési eljárások javításait, az új piacokat, magát a tudományt s kényszeríti ezeket, hogy számára dolgozzanak, míg végül az adott forma képtelen elbírni az anyagi feltételek további változásait." Csodálatos eset! 1877-ben „az egész «Tőke» az adott társadalmi forma materialista vizsgálatának volt szentelve" (mi más is a materializmus, ha nem a társadalmi formák anyagi viszonyokkal való magyarázata?) - 1894-ben pedig még azt sem tudja a szerző, hogy melyik műben keresse ennek a materializmusnak a kifejtését! 2010.0310 a3/p3 20:33 130. SaLa Lenin válogatott művei I. Kik azok a „népbarátok"? 1877-ben a „Tőke" azt „vizsgálta", hogy „az adott forma (vagyis a tőkés forma?

úgye?) képtelen elbírni (ezt jegyezzük meg!) az anyagi feltételek további változásait" - 1894-ben pedig kiderült, hogy vizsgálatról szó sincsen és az a meggyőződés, hogy a kapitalista forma nem bírhatja már el a termelőerők további fejlődését, „kizárólag a hegeli triád végébe" kapaszkodik bele. 1877-ben Mihajlovszkij úr azt írja, hogy „az adott társadalmi forma és e forma anyagi feltételei közötti viszony elemzése mindörökre (az én kiemelésem) a szerző logikai erejének és óriási tudásának emlékműve marad" - 1894-ben pedig kijelenti, hogy a materialista tant soha és sehol nem ellenőrizték és alapozták meg tudományosan! Csodálatos eset! Mit jelent ez a valóságban? Mi történt? Két dolog történt: először is, a 70-es évek orosz, paraszti szocializmusa, amely „fütyült" a szabadságra, annak burzsoá volta miatt, amely harcolt az orosz élet ellentmondásait mindenáron elpalástoló

„világosfejű liberálisok" ellen, s amely parasztforradalomról álmodozott teljesen felbomlott és megszülte azt a rothadt kispolgári liberalizmust, amelyre a parasztgazdaság haladó áramlatai „biztató benyomásokat" tesznek, s amely elfelejti, hogy ezeknek velejárója (és feltétele) a parasztság tömeges kisajátítása. - Másodszor, 1877-ben Mihajlovszkij úr olyan buzgalommal védte a „szangvinikus" (azaz szocialista forradalmár) Marxot liberális kritikusaival szemben, hogy nem vette észre, hogy Marx módszere összeférhetetlen az ő saját módszerével. De most felvilágosították őt a dialektikus materializmus és a szubjektív szociológia között levő kibékíthetetlen ellentmondásról, felvilágosították őt Engels cikkei és könyvei, felvilágosították az orosz szociáldemokraták (Plehanovnál gyakran találhatók igen találó megjegyzések Mihajlovszkij úrról), és Mihajlovszkij úr, ahelyett, hogy komolyan hozzáfogott

volna a kérdés felülvizsgálásához, egyszerűen megvadult. Ahelyett, hogy üdvözölné Marxot (mint ahogy 1872-ben és 1877-ben tette), most megugatja kétesértékű dicséretek fedezete alatt, s kígyót békát kiált az orosz marxistákra, akik nem érik be a „gazdaságilag leggyengébbek védelmével", a falusi áruraktárakkal és más falusi újításokkal, a kusztárok számára létesített múzeumokkal, artelekkel és egyéb ilyen jámbor kispolgári haladó törekvésekkel, hanem „szangvinikusok", a társadalmi forradalom hívei akarnak maradni, s tanítani, vezetni, szervezni akarják a valóban forradalmi társadalmi elemeket. Ez után a kis kitérés után, amely a régmult területét érin9* - 5/01 S 2010.0310 a3/p3 20:33 131. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin tette, úgy hisszük, hogy befejezhetjük Mihajlovszkij úr Marx elméletét illető „kritikájának" elemzését. Kíséreljük hát meg, hogy levonjuk a

következtetéseket és összegezzük a kritikus „érveit". Az a tan, amelyet Mihajlovszkij úr ízzé-porrá akart zúzni, először, a társadalom materialista felfogásán és másodszor, a dialektikus módszeren alapszik. Ami az előbbit illeti, a kritikus mindenekelőtt kijelentette, hogy nem tudja, melyik műben van kifejtve a materializmus. Miután kifejtését sehol sem találta meg, maga fogott hozzá, hogy kitalálja, mi is tulajdonképpen a materializmus. Túlságosan nagy igényeket tulajdonított ennek a materializmusnak, s azt sütötte ki, hogy a materialisták az emberiség egész multjának, jelenének és jövőjének megmagyarázására tartanak igényt; amikor pedig a marxisták eredeti kijelentései alapján kiderült, hogy ők csak egy társadalmi alakulatot tartanak megmagyarázottnak, kritikusunk úgy döntött, hogy a materialisták összeszűkítik a materializmus alkalmazásának területét, amivel önmagukat ütik agyon. Azokról a módszerekről,

amelyekkel ezt a materializmust kidolgozták, Mihajlovszkij úr azt sütötte ki, hogy a materialisták maguk is elismerték ismereteik elégtelenségét ahhoz, hogy a tudományos szocializmust kidolgozzák, holott Marx és Engels (1845-1846-ban) általános gazdaságtörténeti ismereteik elégtelenségére jöttek rá és azt a művet, amely ismereteik elégtelenségét bizonyította, soha nem nyomtatták ki. Ilyen előjáték után megkaptuk a kritikát: a „Tőké"-t megsemmisítette azzal, hogy hiszen csak egyetlen időszakot tárgyal, holott kritikusunknak valamennyi időszak kell, továbbá azzal, hogy a „Tőke" az ökonómiai materializmust nem bizonyítja, csak érinti - és ezek az érvek nyilván olyannyira nyomatékosak és komolyak, hogy meg kellett állapítani, hogy a materializmust sohasem alapozták meg tudományosan. Ezután Mihajlovszkij úr azt a tényt hozta fel a materializmus ellen, hogy egy olyan ember, aki e tantól teljesen távol állott és a

történelem előtti időket egy egészen más országban tanulmányozta szintén materialista következtetésekre jutott. Továbbá, annak kimutatása érdekében, hogy a gyermektermelést egészen helytelenül hozták kapcsolatba a materializmussal, hogy az nem egyéb mint ravaszkodás a szavakkal, kritikusunk azt kezdi bizonyítani, hogy a gazdasági viszonyok mindössze felépítményei a nemi és családi viszonyoknak. Az útmutatások, amelyeket ezzel kapcsolatban komoly kritikusunk a materia- 2010.0310 a3/p3 20:33 132. SaLa Lenin válogatott művei I. Kik azok a „népbarátok"? listák okulására adott, azzal a mély igazsággal gazdagítottak bennünket, hogy örökösödés gyermektermelés nélkül nem lehetséges, hogy ennek a gyermektermelésnek a termékeihez bonyolult pszichika „csatlakozik", s hogy a gyermekeket apáik szellemében nevelik. Mellesleg még azt is megtudtuk, hogy a nemzeti kötelékek a nemzetségi kötelékek folytatásai és

általánosításai. A materializmussal kapcsolatos elméleti kutatásainak folytatása során kritikusunk észrevette, hogy a marxisták érveinek tartalma sokszor az, hogy a burzsoá rendszerben a tömegek elnyomása és kizsákmányolása „szükségszerű", s hogy ennek a rendszernek „szükségszerűen" át kell változnia szocialista rendszerré - és sietett kijelenteni, hogy e szükségszerűség túlságosan általános keret (ha nem mondjuk meg, hogy mi az, amit az emberek szükségesnek tartanak), s ezért a marxisták misztikusok és metafizikusok. Kritikusunk azt is kijelentette, hogy Marx vitája az idealistákkal „egyoldalú", de egy szót sem mondott arról, hogy ezeknek az idealistáknak a nézetei hogyan viszonylanak a szubjektív módszerhez, és hogyan viszonylik hozzájuk Marx dialektikus materializmusa. Ami a marxizmus második pillérét, a dialektikus módszert illeti, azt bátor kritikusunk egyetlen lökéssel ledöntötte. És a lökés

nagyon ügyesen volt kiszámítva: kritikusunk hihetetlen erőfeszítéssel igyekezett megcáfolni azt, hogy a triádokkal bármit be lehet bizonyítani, de hallgatott arról, hogy a dialektikus módszer egyáltalán nem a triádokban áll, hanem abban, hogy a szociológiában elveti az idealizmus és a szubjektivizmus módszereit. A második lökés külön Marx ellen irányult: a dicső Dühring úr segítségével kritikusunk ráfogta Marxra azt a hallatlan badarságot, hogy Marx a triádok segítségével akarta bebizonyítani a kapitalizmus pusztulásának szükségszerűségét - és diadalmasan hadakozott e badarság ellen. Íme, „neves szociológusunk" ragyogó „győzelmeinek" hőskölteménye! Úgye, mily „tanulságos" (Burenyin) e győzelmek szemlélése? Itt feltétlenül meg kell említenünk még egy olyan körülményt, amely nincs közvetlen összefüggésben Marx tanításának kritikájával, de rendkívül jellemző arra, hogy milyen eszményeket

követ, és hogyan fogja fel a valóságot kritikusunk. A nyugati munkásmozgalom tekintetében tanúsított magatartásáról van szó. Fentebb idéztük Mihajlovszkij úrnak azt a kijelentését, hogy a materializmus a „tudományban" (talán a német „nép- 2010.0310 a3/p3 20:33 133. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin barátok" tudományában?) nem igazolódott be, de ez a materializmus - állapítja meg Mihajlovszkij úr - „csakugyan igen gyorsan terjed a munkásosztály soraiban". Nos, hogyan magyarázza ezt a tényt Mihajlovszkij úr? „Ami az ökonómiai materializmusnak, hogy úgy mondjuk, átfogó sikerét, kritikailag nem ellenőrzött formájában való elterjedtségét illeti, e siker súlypontja nem a tudományban keresendő, hanem a mindennapi élet gyakorlatában, amelyet a jövő kilátásai határoznak meg." Mi mást jelent ez az esetlen frázis, amely szerint a gyakorlatot a jövő kilátásai „határozzák meg", mint azt,

hogy a materializmus nem azért terjed, mert helyesen magyarázza a valóságot, hanem azért, mert elfordult ettől a valóságtól a kilátások felé? Mihajlovszkij úr így folytatja: „Ezek a kilátások nem követelnek sem tudást, sem kritikát a német munkásosztálytól, amely magáévá teszi őket és azoktól, akik a munkásosztály sorsát a legnagyobb mértékben szívükön viselik. Csak hitet követelnek." Más szavakkal: a materializmus és a tudományos szocializmus széltében való elterjedése azzal függ össze, hogy ez a tan jobb jövőt ígér a munkásoknak! De hisz a szocializmus és a nyugati munkásmozgalom történetének legelemibb ismerete is elég ahhoz, hogy meglássuk ennek a magyarázatnak egész képtelenségét és hamis voltát. Mindenki tudja, hogy a tudományos szocializmus voltakép soha, semilyen formában nem ecsetelte a jövő kilátásait, hanem arra szorítkozott, hogy elemezte a modern burzsoá rendszert, tanulmányozta a

kapitalista társadalmi szervezet fejlődésének tendenciáit - és pont. „Mi a világnak nem mondjuk" - írta Marx már 1843-ban, s ezt a programmot pontosan teljesítette -, „mi nem mondjuk a világnak: hagyj fel a harccal, egész harcod - semmiség, mi adjuk majd neked az igazi harci jelszót. Mi csak megmutatjuk a világnak, hogy voltaképpen miért harcol, a tudat pedig olyan dolog, amelyet meg kell szereznie a világnak, akár akarja, akár nem"39. Mindenki tudja, hogy például a „Tőke" - a tudományos szocializmust kifejtő legfőbb és alapvető mű - a jövőt illetően a legáltalánosabb célzásokra szorítkozott, csak azokat a már meglévő elemeket fürkészte, amelyekből az eljövendő rend kinő. Mindnyájan tudjuk, hogy a jövő kilátásainak ecsetelése tekintetében hasonlíthatatlanul többet tettek a régebbi szocialisták, akik a jövő társadalmát minden részletében megrajzolták és az emberiséget egy olyan rendszer képével

akarták lelkesíteni, amelyben az embereknek nem kell majd harcolniok, amelyben társadalmi viszonyaik alapja nem a kizsákmányolás lesz, hanem a haladás- 2010.0310 a3/p3 20:33 134. SaLa Lenin válogatott művei I. Kik azok a „népbarátok"? nak az emberi természet sajátosságaival egyező igazi alapelvei. De noha a legtehetségesebb emberek és a legmeggyőződésesebb szocialisták egész serege fejtette ki ezeket az eszméket, elméleteik távol álltak az élettől, programmjaik távol álltak a nép politikai mozgalmaitól, amíg a gépi nagyipar be nem sodorta a politikai élet forgatagába a munkásproletariátus tömegeit és amíg nem találták meg a proletariátus harcának igazi jelszavát. Ezt a jelszót Marx találta meg, „egy nem utópista, hanem szigorú, sőt helyenként száraz tudós", ahogy Mihajlovszkij úr nyilatkozott róla a régmult időkben - 1872-ben -, mégpedig egyáltalán nem holmi kilátások, hanem a modern burzsoá rendszer

elemzése révén, azáltal, hogy kiderítette, hogy ebben a rendszerben a kizsákmányolás szükségszerű, azáltal, hogy tanulmányozta e rendszer fejlődésének törvényeit. Persze, Mihajlovszkij úr biztosíthatja a „Russzkoje Bogatsztvo" olvasóit, hogy ahhoz, hogy valaki ezt az elemzést magáévá tegye, sem tudásra, sem-pedig fejtörésre nincs szükség, de mi az elemzés útján megállapított elemi igazságok oly durva megnemértését tapasztaltuk már nála magánál (és fogjuk tapasztalni még inkább közgazdász munkatársánál)40, hogy az ilyen kijelentés természetesen csak mosolyt kelthet. Elvitathatatlan tény, hogy a munkásmozgalom éppen ott és annyiban terjed és fejlődik, ahol és amennyiben kifejlődik a nagyüzemű kapitalista gépi ipar, hogy a szocialista tanításnak éppen abban az esetben van sikere, amikor elveti az emberi természetnek megfelelő társadalmi viszonyokról szóló elmélkedéseket és a modern társadalmi viszonyok

materialista elemzésével, a mai kizsákmányoló rendszer szükségszerűségének megmagyarázásával kezd foglalkozni. Mihajlovszkij úr, miután az igazsággal szöges ellentétben, jellemezte a materializmus álláspontját a „kilátások" tekintetében, s így próbált kibújni az alól, hogy megmagyarázza annak a sikernek igazi okait, amelyet a materializmus munkáskörökben elért, most a legízetlenebb, legnyárspolgáribb módon kezd gúnyolódni a nyugateurópai munkásmozgalom eszméin és taktikáján. Mint láttuk, a szó szoros értelmében egyetlen érvet sem volt képes felhozni Marx bizonyítékai ellen, amelyek szerint a munka társadalmasításának következményeképpen a kapitalista rendnek feltétlenül szocialista renddé kell átalakulnia, mindamellett a legarcátlanabbul gúnyolódik azon, hogy „a proletárok hadserege” készíti elő a tőkések kisajátítását, „ami után minden osztályharc megszűnik, béke száll a földre s az

emberek egymás nyakába borulnak". Ő, Mihajlovszkij úr, sokkal egy- 2010.0310 a3/p3 20:33 135. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin szerűbb és biztosabb módszert ismer a szocializmus megvalósítására: csak az kell, hogy a „népbarátok" tüzetesebben rámutassanak a „kívánatos gazdasági fejlődés" „világos és szükséges" útjaira, s akkor ezeket a népbarátokat egészen biztosan „fel fogják szólítani" arra, hogy „oldják meg a gyakorlati gazdasági kérdéseket" (lásd Juzsakov úr „Oroszország gazdasági fejlődésének kérdései" c. cikkét, „Russzkoje Bogatsztvo" 11. sz), addig pedig addig a munkásoknak várniok kell, bízniok kell a népbarátokban és nem szabad „alaptalan önbizalommal" önálló harcba fogniok a kizsákmányolók ellen. Szerzőnk, aki halálos csapást akar mérni erre az „alaptalan önbizalomra", nagy pátosszal fejezi ki felháborodását „e tudományon,

amely szinte belefér egy zsebszótárba". Valóban, mily borzalom: tudomány - és szociáldemokrata filléres brosúrák, amelyek beleférnek az ember zsebébe!! Nem világos-e, hogy mennyire alaptalanul elbizakodottak azok az emberek, akik csak annyiban értékelik a tudományt, amennyiben az az elnyomottakat arra tanítja, hogy önállóan harcoljanak felszabadításukért, hogy kerülni kell az osztályellentéteket elpalástoló és az egész ügyet magukra vállalni óhajtó mindenféle „népbarátokat", s ezért ezt a tudományt filléres kiadványokban magyarázzák, amelyek olyannyiba megbotránkoztatják a nyárspolgárokat. Még csak az kellene, hogy a munkások a „népbarátokra" bízzák sorsuk intézését, ezek majd megmutatnák, hogy mi a valódi sokkötetes egyetemi és nyárspolgári tudomány, részletesen megismertetnék őket az emberi természetnek megfelelő társadalmi szervezettel, csak . csak egyeznének bele a munkások abba, hogy

várnak és ne kezdenék meg maguk olyan alaptalan önbizalommal a harcot! ------Mielőtt áttérnénk Mihajlovszkij úr „kritikájának" második részére, amely már nem általában Marx elmélete ellen, hanem különösképpen az orosz szociáldemokraták ellen irányul, egy kissé el kell térnünk a tárgytól. Arról van szó, hogy Mihajlovszkij úr, aki Marx bírálata során meg sem próbálta pontosan kifejteni a marxi elméletet, sőt azt egyenesen eltorzította, az orosz szociáldemokraták eszméit meg éppenséggel istentelenül meghamisítja. Helyre kell állítani az igazságot Ezt legalkalmasabb lesz úgy csinálni, hogy összehasonlítjuk a régi orosz szocialisták eszméit a szociáldemokraták eszméivel. Az előbbiek kifejtését Mihajlovszkij úrnak 1892-ben a „Russzkaja Miszl" 2010.0310 a3/p3 20:33 136. SaLa Lenin válogatott művei I. Kik azok a „népbarátok"? 6. számában megjelent cikkéből vesszük, ahol szintén a

marxizmusról beszélt (mégpedig - ezt szemrehányásképpen mondjuk - tisztességes hangon, azaz nem érintette az olyan kérdéseket, amelyeket egy cenzurált sajtóban csak Burenyin módjára lehet tárgyalni és nem keverte össze a marxistákat mindenféle söpredékkel), s ahol Marx nézeteivel ellentétben - vagy ha nem is ellentétben, de velük párhuzamosan - Mihajlovszkij úr kifejtette saját nézeteit. Én persze a legkevésbbé sem szándékozom megsérteni sem Mihajlovszkij urat azzal, hogy a szocialistákhoz sorozom őt, sempedig az orosz szocialistákat azzal, hogy egy kalap alá veszem őket Mihajlovszkij úrral, csak úgy vélem, hogy ennél is, azoknál is lényegében egyforma az érvelés menete, csak a meggyőződés szilárdságának, nyíltságának és következetességének fokában van különbség. Az „Otyecsesztvennije Zapiszki" eszméinek fejtegetése során Mihajlovszkij úr a következőket írta: „Az erkölcsi és politikai események

között mi felsoroltuk azt is, hogy a föld a földművesé legyen s a munkaeszközök a termelő tulajdonában legyenek." Mint látjuk, a kiindulópont a legjobb szándékú, csupa jókívánság „A munka nálunk még létező középkori formái* erősen megrendültek, de nem látjuk be, hogy végleg végezni kellene velük bizonyos liberális vagy nem liberális tanok kedvéért." Furcsa gondolatmenet! Hiszen „a munka formái", bárminők legyenek is, csak akkor rendülhetnek meg, ha valamilyen más formák váltják fel őket, de szerzőnknél nem látjuk (és a hozzá hasonló gondolkozásúak egyikénél sem látnánk), hogy még csak meg is kísérelné ezeket az új formákat elemezni és megmagyarázni, s tisztázni az okokat, amelyek folytán az új formák kiszorítják a régieket. Még furcsábban hangzik a szónoklat második része: „nem látjuk be, hogy végezni kellene ezekkel a formákkal bizonyos tanok kedvéért". Milyen eszközeink

vannak „nekünk" (azaz szocialistáknak - lásd a fentebb tett fenntartást) arra, hogy a munkaformákkal „végezzünk", vagyis átalakítsuk a társadalom tagjai közt fennálló termelési viszonyokat? Nem lehetetlen gondolat-e az, hogy ezeket a viszonyokat egy tannak megfelelően alakítsuk át? * „A munka középkori formáin - mint ezt a szerző egy másik helyen megmagyarázta - nemcsak az obscsina-földbirtoklást, a kusztáripart meg az artelszervezetet kell érteni. Mindezek kétségtelenül középkori formák, de ide kell számítani mindazokat az eseteket is, amikor a föld vagy a munkaeszközök a dolgozó tulajdonában vannak." 2010.0310 a3/p3 20:33 137. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin De olvassuk tovább: „a mi feladatunk nem az, hogy saját nemzeti körünkből feltétlenül «sajátszerű» civilizációt teremtsünk, de az sem, hogy teljes egészében átvegyük a nyugati civilizációt, az azt aláaknázó valamennyi

ellentmondással együtt: a jót mindenünnen, ahonnan lehet, át kell venni, hogy az a miénk-e vagy idegen-e, az már nem elvi kérdés, hanem a gyakorlati alkalmazás lehetőségének kérdése. Mindez nyilván oly egyszerű, világos és érthető, hogy kár rá szót vesztegetni." Valóban, milyen egyszerű mindez! Mindenünnen „átvenni" a jót - és a dolog rendben van! A középkori formákból „átvenni" azt, hogy a termelési eszközök a dolgozó tulajdonában vannak, az új (vagyis kapitalista) formából pedig „átvenni" a szabadságot, egyenlőséget, felvilágosodást, kultúrát. És kár rá szót vesztegetni! A szociológia szubjektív módszere itt napnál világosabban látható: a szociológia az utópián kezdi - a föld a dolgozóé - és rámutat a kívánatos dolog megvalósításának feltételeire: innen, no meg onnan is „átvenni" azt, ami jó. Ez a filozófus tisztára metafizikusan tekint a társadalmi viszonyokra, mint

bizonyos intézmények mechanikus halmazára, mint bizonyos jelenségek mechanikus láncolatára. A jelenségekből kiragad egyet - a föld a földműves tulajdona a középkori formákban és azt hiszi, hogy ugyanúgy át lehet ültetni minden egyéb formába, mint ahogy a téglát át lehet rakni az egyik épületből a másikba. De hiszen ez nem a társadalmi viszonyok tanulmányozása, hanem a tanulmányozásra váró anyag eltorzítása: mert hiszen a valóságban a föld nem külön és a többi jelenségtől függetlenül van a földműves birtokában, mint ön feltételezi: ez csak egy láncszeme az akkori termelési viszonyoknak, amelyek abban álltak, hogy a föld el volt osztva a nagy földbirtokosok, a földesurak között, a földesurak pedig földet adtak a parasztoknak, hogy kizsákmányolhassák őket, úgyhogy a föld úgyszólván természetbeni munkabér volt: a parasztot ellátta a szükséges termékékkel, hogy a paraszt többletterméket termelhessen a földesúr

számára; a föld alap volt arra, hogy a paraszt eleget tehessen a földesúr iránti kötelezettségeinek. Miért nem követte nyomon a szerző a termelési viszonyoknak ezt a rendszerét, miért szorítkozott arra, hogy kiszakította az egyik jelenséget és ezt ilyenformán teljesen ferde megvilágításban ábrázolta? Azért, mert a szerző nem tud bánni a társadalmi kérdésekkel: egyáltalán nem tűzi ki célul (ismétlem, hogy Mihajlovszkij úr okoskodását csak mint az egész orosz szocializmus kritikájára alkalmas példát haszná- 2010.0310 a3/p3 20:33 138. SaLa Lenin válogatott művei I. Kik azok a „népbarátok"? lom fel), hogy megmagyarázza az akkori „munkaformákat", hogy mint a termelési viszonyok bizonyos rendszerét, mint egy bizonyos társadalmi alakulatot mutassa be azokat. Számára, hogy Marx szavaival éljek, idegen a dialektikus módszer, amely arra kötelez, hogy a társadalmat, mint az élő szervezetet, működésében,

fejlődésében szemléljük. Mihajlovszkij úr egyáltalán nem veti fel a kérdést, hogy mi az oka annak, hogy a munka régi formáit új formák szorítják ki, hanem az új formákról való elmélkedéseiben pontosan ugyanilyen hibát követ el. Megelégszik annak megállapításával, hogy ezek a formák „megrendítik" a földművelő földtulajdonát; vagyis, általánosabban szólva abban jutnak kifejezésre, hogy a termelő elszakad a termelési eszközöktől - és beéri azzal, hogy ezt, mint az eszménynek meg nem felelőt, elítélje. És gondolatmenete megint csak teljesen képtelen: Mihajlovszkij úr kiragad egy jelenséget (a föld elvesztését) és meg sem kísérli, hogy ezt a jelenséget úgy ábrázolja, mint amely a termelési viszonyoknak már egy másik rendszeréhez tartozik, az árugazdaságra alapozott rendszerhez, amely az árutermelők között szükségszerűen versenyt szül, szükségszerűen egyenlőtlenségre, egyesek tönkremenésére és

mások meggazdagodására vezet. Mihajlovszkij úr kiemelt egy jelenséget - a tömegek tönkremenetelét, félretolta a másikat - a kisebbség meggazdagodását, s így olyan helyzetbe került, hogy sem az egyiket, sem a másikat nem érthette meg. És még azt mondja az ilyen módszerekről, hogy így, kell a „választ keresni az élet húsvérvalóságának kérdéseire" („Russzkoje Bogatsztvo" 1894. 1 sz), holott pont ellenkezőleg, mivel nem tudja és nem akarja a valóságot megmagyarázni, nem tud és nem akar annak egyenesen a szemébe nézni, szégyenletesen megfutamodott az élet e kérdései elől, a gazdagok és nincstelenek között folyó harc kérdései elől - az ártatlan utópiák mezejére; s ezt nevezi „válaszkeresésnek az élet kérdéseire, égető, bonyolult, reális valóságuknak eszményi felvetésével" („Russzkoje Bogatsztvo" 1. sz), amikor pedig a valóságban még csak meg sem próbálkozott azzal, hogy ezt a reális

valóságot elemezze és megmagyarázza. Ehelyett utópiát tálalt elénk, amelyet a különböző társadalmi alakulatokból értelmetlenül kiragadott egyes elemekből rakott össze - a középkorból ezt ragadta ki, az „újkorból" amazt stb. Érthető, hogy egy elméletnek, amelynek ilyen alapja van, feltétlenül távol kell állnia az igazi társadalmi fejlődéstől, 2010.0310 a3/p3 20:33 139. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin egyszerűen azért, mert a mi utópistáinknak bizony nem olyan társadalmi viszonyok közt kellett élniök és működniök, amelyek innen-onnan vett elemekből voltak összerakva, hanem olyan társadalmi viszonyok között, amelyek meghatározzák a paraszt viszonyát a kulákhoz (a jómódú gazdához), az iparos viszonyát a felvásárlóhoz, a munkás viszonyát a gyároshoz, s amelyeket utópistáink egyáltalán nem értettek meg. Próbálkozásaiknak és erőfeszítéseiknek, hogy ezeket a megnemértett viszonyokat

eszményeiknek megfelelően átalakítsák, szükségképpen kudarcot kellett vallaniok. Nagy vonásokban így állott az oroszországi szocializmus kérdése, amikor „megszülettek az orosz marxisták". A marxisták a régebbi szocialisták szubjektív módszereinek kritikájával kezdték; nem elégedtek meg azzal, hogy a kizsákmányolás tényét megállapították és elítélték, hanem meg is akarták azt magyarázni. Mivel látták, hogy Oroszország egész reform utáni története41 nem egyéb a tömegek tönkremenetelénél és egy kisebbség meggazdagodásánál, mivel az általános technikai haladással egy sorban a kistermelők óriási méretű kisajátítását észlelték, mivel észrevették, hogy ezek az ellentétes áramlatok ott és annyiban keletkeznek és erősödnek, ahol és amennyiben fejlődik és erősödik az árugazdaság - szükségképpen arra a következtetésre kellett jutniok, hogy a közgazdaság polgári (kapitalista) szervezetével van

dolguk, amely szükségszerűen magával hozza a tömegek kisajátítását és elnyomását. Gyakorlati programrajukat már egyenesen ez a meggyőződés határozta meg: ennek a programmnak a lényege az volt, hogy csatlakoznak a proletariátus harcához a burzsoázia ellen, a nincstelen osztályok harcához a vagyonos osztályok ellen, ahhoz a harchoz, amely Oroszország gazdasági életének, az eldugott falucskától a legmodernebb gyárig, legfőbb tartalma. De hogyan csatlakozzanak? A feleletet megint csak maga a valóság adta meg. A kapitalizmus a fő iparágakat elvezette a gépi nagyipar fejlődésszakaszába, s azzal, hogy ilyenmódon társadalmasította a termelést, megteremtette az új rendszer anyagi feltételeit, ugyanakkor pedig egy új társadalmi erőt is létrehozott: a gyárimunkások osztályát, a városi proletariátust. Ez az osztály, bár gazdasági lényegét tekintve ugyanolyan burzsoá kizsákmányolás jármát nyögi, mint Oroszország egész dolgozó

népessége ez az osztály, ami felszabadulását illeti, különösen előnyös helyzetben van: semmi sem köti többé a régi, teljes egészében kizsákmányoláson alapuló társa- 2010.0310 a3/p3 20:33 140. SaLa Lenin válogatott művei I. Kik azok a „néparátok"? dalomhoz; munkaviszonyai és életkörülményei maguk szervezik, késztetik gondolkodásra, teszik lehetővé számára, hogy a politikai harc színterére lépjen. Természetes, hogy a szociáldemokraták minden figyelmüket erre az osztályra fordították, minden reményüket ebbe az osztályba vetették, egész programmjukat osztályöntudatának fejlesztésére összpontosították, egész tevékenységüket arra irányították, hogy segítségére legyenek abban, hogy nyílt politikai harcot indítson a jelenlegi rendszer ellen és belevonja ebbe a harcba az egész orosz proletariátust. -----Nézzük meg mármost, hogyan hadakozik Mihajlovszkij úr a szociáldemokraták ellen. Mit hoz fel

elméleti nézeteik ellen? Mit hoz fel szocialista politikai tevékenységük ellen? Kritikusunk a következőképpen fejti ki a marxisták elméleti nézeteit: „A valóság - állítólag a marxisták szavai szerint - az, hogy Oroszország a történelmi szükségszerűség immanens törvényei folytán, ki fogja fejleszteni saját kapitalista termelését, annak minden belső ellentmondásával egyetemben, szóval - a nagytőkék fel fogják falni a kistőkéket, a paraszt, akit elszakítanak a földtől, proletárrá fog válni, egyesül, «társadalmasodik» és kész a kocsi, csak a boldogított emberiséget kell még ráültetni." Mint látni méltóztatnak, a marxisták eszerint a valóság értelmezése tekintetében semmiben sem különböznek a „népbarátoktól", csak éppen a jövőt képzelik el másképpen: úgylátszik, ők a jelennel egyáltalán nem is foglalkoznak, csak a „kilátásokkal. Hogy Mihajlovszkij úr pontosan így gondolja a dolgot, ahhoz

kétség sem fér: „a marxisták - mondja ő - teljesen bizonyosak abban, hogy jövendölésükben nincsen semmi utópia, hanem mindent a legszigorúbb tudományos szempontból mérlegeltek" és, végül, világosabban: a marxisták „hisznek egy elvont történelmi séma elkerülhetetlenségében és azt vallják". Egyszóval a marxistáknak azzal a legútszélibb és legfelületesebb megvádolásával van dolgunk, amelyen már régóta lovagolnak mindazok, akik nem tudnak érdemben ellenvetéseket tenni a marxisták nézeteivel szemben. „A marxisták hisznek egy elvont történelmi séma elkerülhetetlenségében és azt vallják!!" De hiszen ez elejétől végig hazugság és kitalálás! 2010.0310 a3/p3 20:33 141. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin Egyetlenegy marxista sem érvelt soha és sehol úgy, hogy Oroszországban kapitalizmusnak „kell lennie", „mert" Nyugaton kapitalizmus volt stb. Egyetlen marxista sem tekintette soha Marx

elméletét holmi mindenkire kötelező történetfilozófiai sémának, többnek, mint egy bizonyos meghatározott társadalmigazdasági alakulat magyarázatának. Egyedül a szubjektív filozófus, Mihajlovszkij úr, volt képes Marxot olyannyira meg nem érteni, hogy elméletében általános filozófiai teóriát látott, amire Marx teljes határozottsággal meg is magyarázta Mihajlovszkij úrnak, hogy tévedett. Egyetlenegy marxista sem alapította soha szociáldemokrata nézeteit másra, mint arra, hogy megfelelnek-e a valóságnak és az adott, t. i az orosz társadalmi és gazdasági viszonyok történetének, s nem is alapíthatta másra, mert ezt az elmélettel szemben támasztott követelményt maga Marx, a „marxizmus" megalapítója mondta ki világosan és határozottan s tette meg az egész tan tengelyévé. Mihajlovszkij úr persze tetszése szerint cáfolhatja meg ezeket a kijelentéseket azzal, hogy ő „saját fülével" hallotta, hogy a marxisták egy

elvont történelmi sémát hirdettek. De hát mi közünk nekünk, szociáldemokratáknak, ahhoz, hogy Mihajlovszkij úr azoktól, akikkel beszélt, mindenféle képtelenséget hallott? Ez csak azt bizonyítja, hogy Mihajlovszkij úr nagyon szerencsésen válogatja meg az embereket, akikkel beszél, semmi mást! Persze, könnyen lehetséges, hogy azok a szellemes emberek, akik egy ilyen szellemes filozófussal társalogtak, magukat marxistáknak, szociáldemokratáknak stb. titulálták - de hát ki ne tudná, hogy ma (mint már régen észrevehető) minden jöttment szívesen pompázik „vörös" ruhában?* És ha Mihajlovszkij úr olyan éleslátású, hogy nem képes megkülönböztetni az ilyen „maskarásokat" a marxistáktól, vagy pedig, ha olyan mélyen értette meg Marxot, hogy nem vette észre egész tanának kritériumát, amit Marx a lehető legélesebben domborít ki (annak megfogalmazása, „ami szemünk láttára történik"), akkor ez megint csak azt

bizonyítja, hogy Mihajlovszkij úr nem okos ember, semmi mást. Ha azonban Mihajlovszkij úr már rászánta magát arra, hogy a sajtóban vitába szálljon a „szociáldemokratákkal", akkor a szocialistáknak csak arról a csoportjáról lehetett * Mindezt abból a feltevésből kiindulva írjuk, hogy Mihajlovszkij úr valóban hallotta, hogy egyesek absztrakt történelmi sémákat vallottak, vagyis, hogy Mihajlovszkij úr nem hazudik. De azért feltétlenül szükségesnek tartjuk hozzáfűzni: nem mi felelünk az igazságért. 2010.0310 a3/p3 20:33 142. SaLa Lenin válogatott művei I. Kik azok a „népbarátok"? szó, amely már régen viseli azt a nevet és egyedül viseli, úgyhogy nem lehet összezavarni másokkal, s amely csoportnak megvannak a maga irodalmi képviselői: Plehanov és köre42. Ha Mihajlovszkij úr ezt tette volna és nyilván ezt kellett volna tennie minden félig-meddig tisztességes embernek, ha elővette volna legalább az első

szociáldemokrata művet, Plehanov „Nézeteltéréseink" c. könyvét, ott már az első oldalon megtalálta volna a szerzőnek a kör minden tagja nevében tett következő határozott nyilatkozatát: „Programmunkat semmiesetre sem akarjuk egy nagy név tekintélyével (t. i Marx tekintélyével) fedni." Tud ön oroszul, Mihajlovszkij úr? Érti a különbséget az elvont sémák hirdetése és aközött, amikor az orosz kérdések elbírálásánál tejesen tagadják Marx tekintélyét? Megérti-e, hogy akkor, amikor az első kijelentést, amelyet önnel társalgó emberektől volt szerencséje hallani, marxista kijelentésnek tünteti fel és nem vette figyelembe a szociáldemokrácia egyik kiváló tagjának egész csoportja nevében tett sajtónyilatkozatát - nem járt el tisztességesen? És e nyilatkozat további része még határozottabb: „Ismétlem - mondja Plehanov -, hogy a legkövetkezetesebb marxisták között is felmerülhetnek nézeteltérések a mai

orosz valóság megítélése tekintetében"; a mi tanunk - „az első kísérlet a szóbanforgó tudományos elmélet alkalmazására, igen bonyolult és összekuszált társadalmi viszonyok elemzése során". Azt hisszük, hogy nehéz dolog lenne ennél világosabban beszélni: a marxisták Marx elméletéből feltétlenül csak azokat a rendkívül értékes módszereket veszik át, amelyek nélkül lehetetlen a társadalmi viszonyok megvilágítása, tehát ezeknek a viszonyoknak megítélése során egyáltalán nem elvont sémákban és más hasonló képtelenségben látják a kritériumot, hanem abban, hogy helyes-e ez a megítélés és megfelel-e a valóságnak. Vagy talán azt hiszi ön, hogy a szerző, amikor ilyen nyilatkozatokat tett, valójában másként vélekedett? De ez nem igaz. A kérdés, amellyel foglalkozott, így volt feltéve: „végig kell-e járnia Oroszországnak a fejlődés kapitalista szakaszát?" Következésképpen a kérdés

egyáltalán nem marxista módra volt megformulázva, hanem a különböző hazai filozófusok szubjektív módszerei alapján, akik annak kritériumát, aminek Jönnie kell, hol a felsőbbség politikájában, hol a „társadalom" funkcionálásában, hol az „emberi természetnek megfelelő" társadalmi 2010.0310 a3/p3 20:33 143. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin eszményben és hasonló ostobaságokban látják. Mármost azt kérdezzük: hogyan kellett volna válaszolnia erre a kérdésre egy olyan embernek, aki elvont sémákat hirdet? Az ilyen ember nyilván a dialektikus folyamat elvitathatatlanságáról, Marx elméletének általános filozófiai jelentőségéről kezdett volna beszélni, arról, hogy minden országnak feltétlenül át kell mennie azon a fázison . stb stb És hogyan válaszolt Plehanov? Úgy, ahogyan marxistának válaszolnia kellett: Azt a kérdést, hogy minek kell lennie, mint meddő kérdést, amely csak a szubjektivistákat

érdekelheti, egyáltalában nem méltatta figyelemre, és folyvást csak a tényleges társadalmi és gazdasági viszonyokról, azoknak tényleges fejlődéséről beszélt. Ezért nem is adott egyenes választ erre a helytelenül feltett kérdésre, hevem ehelyett így válaszolt: „Oroszország a kapitalizmus útjára lépett." Ugyanakkor Mihajlovszkij úr tudós képpel az elvont történelmi séma hirdetéséről, a szükségszerűség immanens törvényeiről és más hihetetlen szamárságokról szónokol! És ezt „a szociáldemokratákkal folytatott vitának" nevezi!! A leghatározottabban kijelentem - ha ezt vitának nevezzük, akkor nem tudom, mit nevezzek üres kerepelésnek? Mihajlovszkij úr fentebb idézett okoskodásával kapcsolatban okvetlenül meg kell még jegyeznünk, hogy ő úgy adja elő a dolgot, mintha a szociáldemokraták azt állítanák, hogy „Oroszország ki fogja fejleszteni saját kapitalista termelését". Filozófusunk nyilván azt

tartja, hogy Oroszországnak nincsen „saját" kapitalista termelése. A szerző nyilván azokhoz tartozik, akik szerint az orosz kapitalizmus a másfélmillió munkásra szorítkozik - a következőkben még lesz dolgunk a „népbarátoknak" ezzel a gyerekes felfogásával, akik tudja isten, hova sorozzák a szabad munkaerő minden egyéb kizsákmányolását. „Oroszország ki fogja fejleszteni saját kapitalista termelését, annak minden belső ellentmondásával, szóval a paraszt, akit elszakítanak a földtől, proletárrá fog válni." Minél messzebb megyünk az erdőbe, annál több fát látunk! Szóval Oroszországban nincsenek „belső ellentmondások"?, azaz, kereken kimondva, a maroknyi tőkés ott nem zsákmányolhatja ki a nép tömegeit? nem megy tönkre a lakosság óriási többsége és nem gazdagodik meg maroknyi ember? A parasztot még csak ezután fogják elszakítani a földtől? Hát mi más Oroszország egész reform utáni

története, ha nem a parasztság tömeges, még sehol nem 2010.0310 a3/p3 20:33 144. SaLa Lenin válogatott művei I. Kik azok a „népbarátok"? tapasztalt mérvű kisajátítása? Nagy bátorság kell hozzá, ahogy mindenki hallatára ilyen dolgokat jelentsen ki valaki. És Mihajlovszkij úrnak megvan ez a bátorsága: „Marx kész proletariátussal és kész kapitalizmussal operált, nekünk pedig még mindezt meg kell teremtenünk." Oroszországnak még meg kell teremtenie a proletariátust?! Oroszországban, ahol oly leírhatatlan nyomorban tengődnek a tömegek, ahol oly arcátlanul zsákmányolják ki a dolgozókat, mint sehol, úgyhogy, ami a szegények helyzetét illeti, Angliával hasonlították össze (és joggal), Oroszországban, ahol állandó jelenség a népesség millióinak éhezése, párhuzamosan, például, az egyre növekvő gabonakivitellel - Oroszországban nincsen proletariátus!! Azt hiszem, Mihajlovszkij úr megérdemelné, hogy ezekért

a klasszikus szavakért még életében emlékművet állítsanak neki!* Különben még látni fogjuk, hogy a „népbarátoknak" ez az állandó és következetes taktikája: farizeus módra szemet húnynak Oroszország dolgozóinak tarthatatlan helyzete fölött, ezt a helyzetet úgy ábrázolják, mintha csak „meg volna rendülve", úgyhogy a „művelt társaság" és a kormány igyekezete elég ahhoz, hogy mindent a helyes útra térítsenek. Ezek a lovagok azt hiszik, hogy ha szemet húnynak az előtt a tény előtt, hogy a dolgozó tömegek helyzete nem azért rossz, mert „megrendült", hanem azért, mert a maroknyi kizsákmányoló arcátlanul kirabolja őket, azt hiszik, ha strucc módjára homokba dugják a fejüket, hogy ezeket a kizsákmányolókat ne lássák - akkor ezek a kizsákmányolók eltűnnek. Amikor pedig a szociáldemokraták azt mondják nekik, hogy ez szégyenletes gyávaság, hogy félnek a valósággal szembenézni, amikor a

szociáldemokraták a kizsákmányolás tényéből indulnak ki és azt mondják, hogy ennek egyetlen lehetséges magyarázata az orosz társadalom burzsoá szervezete, amely a nép tömegeit proletariátusra és burzsoáziára szakítja, továbbá az orosz állam osztályjellege, * Különben lehetséges, hogy Mihajlovszkij úr ezúttal is megpróbál kibújni: én, úgymond, nem azt akartam mondani, hogy Oroszországban egyáltalán nincsen proletariátus, hanem azt, hogy ott nincsen kapitalisztikus proletariátus. Igazán? Hát akkor miért nem ezt mondta? Hiszen az egész kérdés éppen az: vajjon az orosz proletariátus olyan proletariátus-e, amely a közgazdaság polgári szervezetére jellemző, vagy pedig másféle? Ki a hibás, ha ön két cikkében egy szót sem szól erről az egyetlen komoly és fontos kérdésről, hanem jobbnak látja, hogy mindenféle sületlenséget beszéljen össze és tücsköt-bogarat összehordjon? 10 Lenin válogatott művei. I - 5/4 S

2010.0310 a3/p3 20:33 145. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin amely nem más, mint e burzsoázia uralmi szerve, s hogy ennélfogva az egyetlen kiút a proletariátus osztályharca a burzsoázia ellen - akkor ezek a „népbarátok" arról kezdenek üvöltözni, hogy a szociáldemokraták meg akarják fosztani a népet a földtől!! fel akarják dúlni a mi népi gazdasági szervezetünket!! Ezzel elérkeztünk ennek az egész, legalábbis tisztességtelen „polémiának" legfelháborítóbb részéhez, mégpedig ahhoz, ahol Mihajlovszkij úr a szociáldemokraták politikai tevékenységét „kritizálja" (?). Mindenki megérti, hogy legális sajtónkban nem lehet rendesen megvitatni a szocialisták és az agitátorok működését a munkások között, s az egyetlen dolog, amit ilyen esetben egy cenzúrának alávetett tisztességes sajtó tehet - az, hogy „tapintatosan hallgat". Mihajlovszkij úr megfeledkezett erről a nagyon is elemi szabályról

és nem átallotta kihasználni az olvasóközönséggel való kapcsolatnak ezt a monopóliumát arra, hogy sárral dobálja meg a szocialistákat. De azért még akad harci eszköz a legális sajtón kívül is ez ellen a tapintatlan kritikus ellen! „Ahogy én látom a dolgot - játssza a naivat Mihajlovszkij úr -, az orosz marxisták három csoportra oszthatók: megfigyelő marxistákra (akik a folyamatot figyelik, anélkül, hogy résztvennének benne), passzív marxistákra (akik csak a „szülési fájdalmakat enyhítik". Ezek „nem érdeklődnek a földet túró nép iránt, s figyelmüket és reménységüket azok felé fordítják, akik már elszakadtak a termelési eszközöktől") és aktív marxistákra (akik egyenest ragaszkodnak a falu további tönkremeneteléhez)." Hát ez meg micsoda?! Hiszen lehetetlen, hogy a kritikus úr ne tudná, hogy az orosz marxisták - olyan szocialisták, akik a valóságról való szemléletükben abból indulnak ki, hogy

kapitalista társadalommal van dolguk, és hogy ebből a társadalomból egyetlen kivezető út van - a proletariátus harca a burzsoázia ellen? Milyen alapon és milyen joggal keveri őket össze valamiféle értelmetlen felemássággal? Milyen joga (persze erkölcsi joga) van arra, hogy a marxista elnevezést kiterjessze olyan emberekre, akik nyilván nem fogadják el a marxizmus legelemibb és legalapvetőbb tételeit, soha és sehol sem léptek fel külön csoportként, soha és sehol nem jelentettek be semmiféle külön programmot? Mihajlovszkij úr egész sor kibúvót hagy magának az ilyen hallatlan módszerek igazolására. „Talán nem is igazi marxisták ezek - elméskedik egy 2010.0310 a3/p3 20:33 146. SaLa Lenin válogatott művei I. Kik azok a „népbarátok"? világfi könnyedségével -, de annak tartják és annak nyilvánítják magukat." Mikor és hol? A pétervári liberális és radikális szalonokban? Magánlevelekben? Jó. De akkor

szalonjaikban és levelek útján beszélgessen is velük! De ön a sajtóban és nyilvánosan olyan emberek ellen lép fel, akik (a marxizmus zászlaja alatt) soha és sehol sem léptek fel nyilvánosan. És emellett önnek még van bátorsága kijelenteni, hogy „szociáldemokratákkal" vitatkozik, bár tudva tudja, hogy ezt a nevet a forradalmár szocialisták egyetlen csoportja viseli és senkit velük összetéveszteni nem szabad!* Mihajlovszkij úr csűr-csavar; ide-oda forgolódik, mint egy gimnazista, akit rajtakaptak: Én itt egészen ártatlan vagyok - bizonyítgatja az olvasónak - „saját fülemmel hallottam és saját szememmel láttam". Rendben van! Mi szívesen elhisszük, hogy önnek csak felületes emberek és semmirekellők kerülnek a szeme elé, de mi közünk ehhez nekünk, szociáldemokratáknak? Ki ne tudná, hogy „a mai időkben, amikor" nemcsak a szocialista, hanem bármilyen valamennyire önálló és becsületes társadalmi tevékenység

is politikai üldöztetést von maga után, egy emberre, aki valóban tevékenykedik valamely zászló alatt - a narodovolecség43, a marxizmus vagy mondjuk, akár az alkotmányosság zászlaja alatt -, néhány tucat frázishős jut, aki e zászlókkal leplezi liberális gyávaságát, ezenkívül pedig néhány közönséges gazember, aki a zavarosban halászik? Nem világos-e, hogy a legnagyobb fokú aljasság kell ahhoz, hogy valaki ez irányzatok valamelyikének szemére vesse, hogy zászlaját mindenféle csőcselék bemocskolja (mégpedig nem a sajtóban és nem nyilvánosan)? Mindaz, amit Mihajlovszkij úr mond - egész láncolata a torzításoknak, hamisításoknak és * Kitérek még legalább arra az egy ténybeli utalásra, amely Mihajlovszkij úrnál található. Bárki, aki elolvassa cikkét, egyet fog velem érteni abban, hogy ő Szkvorcov urat („Az éhínség gazdasági okai" c. munka szerzőjét) is a „marxistákhoz" sorozza Pedig az az úr maga sem

nevezi magát marxistának, s a szociáldemokraták műveinek legelemibb ismerete is elég, hogy bárki meglássa, hogy a szociáldemokraták szempontjából ez az úr - a legsekélyesebb burzsoá és semmi egyéb. Micsoda marxista az, aki nem érti, hogy az a társadalmi környezet, amelynek számára haladó újításait megtervezi, burzsoá környezet, hogy ezért mindazok a „kulturális javulások", amelyek még a parasztgazdaságban is csakugyan észlelhetők, burzsoá haladást jelentenek, amely a kisebbség helyzetét javítja s a tömeget proletarizálja! Micsoda marxista az, aki nem érti, hogy az állam, amelyhez terveivel fordul, osztályállam, s csak arra képes, hogy a burzsoáziát támogassa, a proletariátust pedig elnyomja! 10* - 5/1 S 2010.0310 a3/p3 20:33 147. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin becsempészéseknek. Fentebb már láttuk, hogy Mihajlovszkij úr teljesen meghamisította azokat az „igazságokat", amelyekből a

szociáldemokraták kiindulnak, úgy adta azokat elő, ahogyan marxista soha sehol nem tette és nem is tehette. Ha azt fejtette volna ki, hogy a szociáldemokraták hogyan fogják fel az orosz életet a valóságban, feltétlenül látnia kellett volna, hogy csak egy módon lehet „összhangba kerülni" ezekkel a nézetekkel - úgy, hogy elősegítik a proletariátus osztályöntudatának fejlesztését, úgy, hogy politikai harcra szervezik és tömörítik a jelenlegi rendszer ellen. Egyébként Mihajlovszkij úrnak még maradt egy kibúvója A sértett ártatlanság képével, farizeuskodva égnek emeli a szemét és édeskés hangon azt mondja: „Mindennek én nagyon örülök, csak azt nem értem, hogy mi ellen tiltakoznak” (ezt szószerint így mondja a „Russzkoje Bogatsztvo" 2. számában) „Olvassák el figyelmesebben a passzív marxistákról szóló véleményemet, és meglátják, hogy én azt mondom erkölcsi szempontból nem lehet semmi

ellenvetésünk." Persze, ez sem más, mint a szokott nyomorúságos csűrés-csavarás. Mondja, kérem, minek nevezné az olyan ember cselekedetét, aki kijelenti, hogy kritizálja a szociálforradalmár narodnyikságot (olyan időszakot veszek, amikor másfajta narodnyikok még nem léptek fel), s nagyjában ezeket mondaná: „A narodnyikok, ahogy én értem a dolgot, három csoportra oszthatók: következetes narodnyikokra, akik teljesen magukévá teszik a paraszt gondolatmenetét, a paraszt kívánságaival teljes összhangban általánossá akarják tenni a botbüntetést, a nők botozását s általában a deres és a korbács kormányának azt a gyalázatos politikáját támogatják, amelyet egyébként népi politikának is neveznek; majd, úgymond, a gyáva narodnyikok következnek, akiket nem érdekel a paraszt véleménye és csak azon igyekeznek, hogy - egyesületek stb. útján - Oroszországba egy olyan, számára idegen forradalmi mozgalmat ültessenek át, amely

ellen egyébként erkölcsi szempontból nem volna ellenvetésünk, ha az út nem volna oly sikamlós, hogy a gyáva narodnyik könnyen letérhet róla s következetes vagy bátor narodnyikká válhat; és végül vannak bátor narodnyikok, akik teljes egészében megvalósítják a tehetős parasztgazda népi eszményeit és ezért ráülnek a földre, hogy ott nagyban folytassák kulák gazdaságukat - ezt természetesen minden tisztességes ember alias és ízetlen gúnyolódásnak nevezné. Ha pedig mindennek tetejébe az ilyesmiket mondó embert a narodnyikok 2010.0310 a3/p3 20:33 148. SaLa Lenin válogatott művei I. Kik azok a „népbarátok"? nem cáfolhatnák meg ugyanabban a sajtóban; ha mindaddig a narodnyikok eszméjét csak illegálisan fejtették volna ki s ezért sok olvasónak nem volna ezekről az eszmékről határozott fogalma és könnyen elhihetne bármit, amit a narodnyikokról mondanak, akkor mindenki megegyezne abban, hogy az ilyen ember .

Különben talán Mihajlovszkij úr sem felejtette még el végleg azt a szót, amit ide kellene írni. ------De elég! Még sok ilyen rágalmat szór Mihajlovszkij úr, de én el sem tudok képzelni annál fáradságosabb, annál hálátlanabb, annál durvább munkát, mint amilyen ez a kapargálás a piszokban, az itt-ott elhintett célzások összeszedése, ezeknek összehasonlítása, és a keresgélés, hogy legalább egyetlen komoly ellenvetésre akadjunk. Elég! 1894 április A megírás ideje: 1894 tavasz-nyár. Először 1894-ben jelent meg. Lenin Művei. 1 köt 125-202 old 2010.0310 a3/p3 20:33 149. SaLa Lenin válogatott művei I. AZ OROSZ SZOCIÁLDEMOKRATÁK FELADATAI A 90-es évek második felét nagyszerű felélénkülés jellemzi az orosz forradalmi kérdések felvetése és megoldása terén. Egy új forradalmi pártnak, a narodopravecek pártjának fellépése, a szociáldemokraták növekvő befolyása és sikerei, a narodovolec irányzat belső fejlődése -

mindez arra vezetett, hogy mind a szocialisták - intellektuelek és munkások - tanulóköreiben, mind az illegális irodalomban élénken vitatták a programm-kérdéseket. Az illegális irodalomból a következőkre érdemes rámutatni: a „Narodnoje Pravo"44 párt „Égető kérdés"-ére és „Kiáltvány"-ára (1894), „A «Narodovolec-csoport»45 Röplapjá"-ra, az „Orosz Szociáldemokraták Szövetsége"46 által külföldön kiadott „Rabotnyik"-ra; arra az egyre erősödő tevékenységre, amelyet a főként munkásoknak szánt brosúrák kiadása terén Oroszországban kifejtettek; a szociáldemokrata „Harci Szövetség a Munkásosztály Felszabadítására"47 agitációs működésére Szentpétervárott az 1896-os nagyjelentőségű pétervári sztrájkokkal kapcsolatban stb. Jelenleg (1897 végén) a legégetőbb kérdés, szerintünk, a szociáldemokraták gyakorlati tevékenységének kérdése. Hangsúlyozzuk a

szociáldemokrácia gyakorlati tevékenységét, mert ami elméleti tevékenységét illeti, úgylátszik, már átesett azon a legsúlyosabb időszakon, amelyben egyrészt ellenfelei konokul vonakodtak megérteni az új irányzatot és minden erejükkel azon voltak, hogy azt mindjárt megjelenése idején elfojtsák, másrészt pedig a szociáldemokrácia hívei szenvedélyesen védelmezték annak alapelveit. Most a szociáldemokraták elméleti nézetei fő és alapvető vonásaikban eléggé tisztázottaknak tekinthetők. Nem mondhatjuk ugyanezt a szociáldemokrácia gyakorlati tevékenységéről, politikai programmjáról, munkamódszereiről, taktikájáról. Véleményünk szerint éppen ezen a téren uralkodik a legtöbb félreértés és kölcsönös megnemértés, ami útjában áll annak, hogy egészen közel jussanak a szociáldemokráciához azok a forradalmárok, akik elméletben már teljesen 2010.0310 a3/p3 20:33 150. SaLa Lenin válogatott művei I. Az orosz

szociáldemokraták feladatai elszakadtak a narodovolec irányzattól, a gyakorlatban pedig vagy eljutnak, a dolgok erejénél fogva, a munkások közti propagandához és agitációhoz, sőt ahhoz, hogy a munkások közt kifejtett tevékenységüket az osztályharc alapjára helyezik, vagy pedig arra törekednek, hogy a demokratikus feladatokat tegyék egész programrajuk és egész forradalmi tevékenységük alapjává. Ha nem tévedünk, ez utóbbi jellemzés ráillik arra a két forradalmi csoportra, amely Oroszországban ezidőszerint a szociáldemokraták mellett működik, tudniillik - a narodovolecekre és a narodopravecekre. Ezért véleményünk szerint különösen időszerű megkísérelni, hogy megmagyarázzuk a szociáldemokraták gyakorlati feladatait és kifejtsük azokat az okokat, amelyek alapján a három meglevő programm közül az ő programrajukat tartjuk a legészszerűbbnek, a programrajukkal szemben felhozott ellenvetések tekintetében pedig azt tartjuk,

hogy jórészt félreértésen alapulnak. A szociáldemokraták gyakorlati tevékenységük során tudvalevőleg azt a feladatot tűzik maguk elé, hogy a proletariátus osztályharcát vezessék, és ezt a harcot mindkét megjelenési formájában, szervezzék: szocialista megjelenési formájában (a tőkés osztály ellen folyó harc, amelynek célja az osztálytársadalom felszámolása és a szocialista társadalom megszervezése) és demokratikus megjelenési formájában (az abszolutizmus elleni harc, amelynek célja a politikai szabadság kivívása Oroszországban és Oroszország politikai és társadalmi rendjének demokratizálása). Azt mondottuk: tudvalevőleg. És valóban, az orosz szociáldemokraták kezdettől fogva, amióta mint külön társadalmi és forradalmi irányzat megjelentek, mindig teljes határozottsággal mutattak rá tevékenységük e feladatára; mindig hangsúlyozták a proletariátus osztályharcának kettős megjelenési formáját és tartalmát,

mindig hangoztatták szocialista és demokratikus feladataiknak azt az elválaszthatatlan kapcsolatát, amely szemléltetően jut kifejezésre elnevezésükben. Mindamellett még ma is gyakran találkozunk olyan szocialistákkal, akiknek a szociáldemokratákról a legfonákabb nézeteik vannak, s akik azzal vádolják őket, hogy a politikai harcot semmibe sem veszik stb. Térjünk hát ki röviden arra, hogy mi jellemzi az orosz szociáldemokrácia gyakorlati tevékenységének ezt a két területét. Kezdjük a szocialista tevékenységgel. Azt hinné az ember, hogy amióta a szociáldemokrata szentpétervári „Harci Szövet- 2010.0310 a3/p3 20:33 151. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin ség a Munkásosztály Felszabadítására" megkezdte működését a pétervári munkások között, a szociáldemokrata tevékenység jellegének e tekintetben teljesen világosnak kell lennie. Az orosz szociáldemokraták szocialista tevékenysége abban áll, hogy propagálják

a tudományos szocializmus tanait, helyes nézeteket terjesztenek el a munkások között a mai társadalmi és gazdasági rendről, ennek alapjairól és fejlődéséről, az orosz társadalom különböző osztályairól, ezek egymáshoz való viszonyáról, ezeknek az osztályoknak egymás ellen folyó harcáról, a munkásosztály szerepéről ebben a harcban, arról, hogy mi a munkásosztály álláspontja a hanyatló és a fejlődő osztályok, a kapitalizmus multja és jövője kérdésében, továbbá a nemzetközi szociáldemokrácia és az orosz munkásosztály történelmi feladatáról. A propagandával elválaszthatatlanul egybekapcsolódik a munkások között folytatott agitáció, amely Oroszország jelenlegi politikai viszonyai közt és a munkástömegek adott fejlődési fokán természetszerűen az első helyet foglalja el. A munkások között folytatott agitáció abban áll, hogy a szociáldemokraták résztvesznek a munkásosztály harcának minden ösztönös

megnyilvánulásában, minden összeütközésben, amelybe a munkások a kapitalistákkal a munkanap, a munkabér, a munkaviszonyok stb. stb miatt kerülnek. Feladatunk az, hogy egybekössük tevékenységünket a munkásélet gyakorlati, mindennapi kérdéseivel, segítsünk a munkásoknak eligazodni ezekben a kérdésekben, rátereljük a munkások figyelmét a legfontosabb visszaélésekre, segítsünk nekik pontosabban és gyakorlatiasabban megfogalmazni a munkáltatókkal szemben támasztott követeléseiket, fejlesszük a munkásokban szolidaritásuk tudatát, azt a tudatot, hogy az orosz munkásságnak, mint a proletariátus világhadseregének egy részét alkotó egységes munkásosztálynak érdekei közösek és ügye közös ügy. Munkáskörök szervezése, megfelelő konspiratív kapcsolatok létesítése e körök és a szociáldemokraták központi csoportja közt, munkásirodalom kiadása és terjesztése, a munkáslevelezés megszervezése a munkásmozgalom minden

központjából, agitációs röplapok és felhívások kiadása és terjesztése, bizonyos számú tapasztalt agitátor kiképzése - ezek nagy vonásokban az orosz szociáldemokrácia szocialista tevékenységének megjelenési formái. A mi munkánk elsősorban és főképpen a városi, a gyári munkások megnyerésére irányul. Az orosz szociáldemokráciának nem szabad szétforgácsolnia erejét, az ipari proletariátus soraiban folytatott tevékenységre kell összpontosítania figyel- 2010.0310 a3/p3 20:33 152. SaLa Lenin válogatott művei I. Az orosz szociáldemokraták feladatai mét, mert az ipari proletariátus a legfogékonyabb a szociáldemokrata eszmék iránt, szellemileg és politikailag a legfejlettebb, számarányánál, továbbá az ország nagy politikai központjaiban való összpontosultságánál fogva a legfontosabb. Ezért a szociáldemokrácia első és életbevágó feladata az, hogy szilárd forradalmi szervezetet hozzon létre a városi, a gyári

munkások között, és a legnagyobb fokú oktalanság volna, ha jelenleg ezt a feladatot szem elől tévesztené. De amikor elismerjük, hogy a gyári munkásokra kell összpontosítanunk minden erőnket, amikor elítéljük a rendelkezésre álló erők szétforgácsolását, ezzel egyáltalában nem azt akarjuk mondani, hogy az orosz szociáldemokrácia hagyja figyelmen kívül az orosz proletariátus és a munkásosztály többi rétegét. Szó sincs róla Az orosz gyári munkást életfeltételei arra kényszerítik, hogy lépten-nyomon a legszorosabb kapcsolatba lépjen a kusztárokkal, ezzel az iparűző proletariátussal, amely a gyárakon kívül, a városokban meg a falvakban szétszórtan és sokkal rosszabb körülmények közt él. Az orosz gyári munkás közvetlenül érintkezik a falusi lakossággal is (a gyári munkás családja nem ritkán falun él), és ezért feltétlenül közeli kapcsolatba kerül mind a falusi proletariátussal, a hivatásos mezőgazdasági

munkások és napszámosok sokmilliós tömegével, mind pedig azzal a tönkrement parasztsággal, amely nyomorúságos kis földecskéjébe kapaszkodva, ledolgozásokra és mindenféle alkalmi „keresetre" stb. stb, vagyis ugyancsak bérmunkára van utalva Az orosz szociáldemokraták nem tartják időszerűnek, hogy erőiket a kosztárok és a falusi munkások közt végzendő munkára irányítsák, de egyáltalán nem szándékoznak figyelmen kívül hagyni ezt a réteget és azon lesznek, hogy a kusztárok és a falusi munkások életviszonyainak kérdéseiről is felvilágosítsák a haladottabb munkásokat, hogy ezek a munkások, amikor érintkezésbe kerülnek a proletariátus elmaradottabb rétegeivel, közéjük is elvigyék az osztályharc, a szocializmus és általában az orosz demokrácia, különösen pedig az orosz proletariátus politikai feladatainak eszméit. Nem célszerű a kusztárokhoz és a falusi munkásakhoz agitátorokat küldeni, amíg a városi, a

gyári munkások körében olyan sok munkát kell végezni, de a szocialista munkás igen sok esetben akaratlanul is érintkezésbe kerül ezzel a környezettel és értenie kell hozzá, hogy az ilyen eseteket kihasználja, és ismernie kell az oroszországi szociáldemokrácia általános feladatait. Ezért nagyon tévednek azok, akik az orosz szociáldemokráciát azzal vádolják, 2010.0310 a3/p3 20:33 153. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin hogy szűkkeblű, hogy a gyári munkások kedvéért mellőzni igyekszik a dolgozó népesség tömegét. Ellenkezőleg, a proletariátus haladottabb rétegeiben folytatott agitáció a legbiztosabb és egyetlen módja az egész orosz proletariátus felébresztésének (a mozgalom kiszélesedése arányában) is. A szocializmusnak és az osztályharc eszméjének terjesztése a városi munkások között, a kisebb, messzebb ágazó csatornákat is múlhatatlanul el fogja árasztani ezekkel az eszmékkel: ehhez arra van szükség,

hogy az említett eszmék mélyebbre eresszék gyökereiket a jobban előkészített talajba és teljesen áthassák az orosz munkásmozgalomnak és az orosz forradalomnak ezt az élcsapatát. Az orosz szociáldemokrácia, ugyanakkor, amikor a rendelkezésre álló erőket a gyári munkások közti tevékenységre irányítja, készséggel támogatja azokat az orosz forradalmárokat, akik a gyakorlatban a proletariátus osztályharcának talaján kifejtett szocialista tevékenység útjára lépnek, de a legkevésbbé sem titkolja, hogy más forradalmár frakciókkal kötött semminemű gyakorlati szövetség sem vezethet megalkuvásokra vagy engedményekre és nem is szabad, hogy megalkuvásokra vagy engedményekre vezessen az elmélet, a programm, a zászló tekintetében. Az orosz szociáldemokraták meg vannak győződve róla, hogy a forradalmi mozgalom zászlajául szolgáló forradalmi elmélet jelenleg csakis a tudományos szocializmus és az osztályharc tana lehet, és ezért

minden erejükből terjeszteni fogják ezt a tant, óvni fogják a hamis értelmezésektől és szembeszállnak minden olyan kísérlettel, amely a még fiatal oroszországi munkásmozgalmat kevésbbé kiforrott tanokkal próbálná egybekapcsolni. Az elméleti megfontolások azt bizonyítják, a szociáldemokraták gyakorlati tevékenysége pedig azt mutatja, hogy Oroszország minden szocialistájának szociáldemokratává kell válnia. Áttérünk a szociáldemokraták demokratikus feladataira és demokratikus tevékenységére. Mégegyszer ismételjük, hogy ez a tevékenység elválaszthatatlan a szocialista tevékenységtől. A szociáldemokraták, amikor a munkások soraiban propagandát folytatnak, nem térhetnek ki a politikai kérdések elől, és minden olyan kísérletet, hogy ezeket megkerüljék vagy akár csak háttérbe szorítsák, nagy hibának és a nemzetközi szociáldemokrácia alaptételeitől való eltérésnek tekintenének. A tudományos szocializmus

propagálása mellett az orosz szociáldemokraták feladatukul tűzik ki, hogy a demokratikus eszméket is propagálják a munkástömegek soraiban, széles körben igyekeznek 2010.0310 a3/p3 20:33 154. SaLa Lenin válogatott művei I. Az orosz szociáldemokraták feladatai megmagyarázni az önkényuralom lényegét ténykedésének minden megnyilvánulásában, osztálytartalmát, megdöntésének szükségességét, azt, hogy a politikai szabadság kivívása és Oroszország politikai és társadalmi rendjének demokratizálása nélkül lehetetlen eredményesen harcolni a munkásügyért. A szociáldemokraták a munkások legsürgősebb gazdasági követeléseinek talaján folytatott agitációt elválaszthatatlanul egybekapcsolják a munkásosztály legközelebbi politikai szükségleteinek, bajainak és követeléseinek talaján folytatott agitációval, az agitációval a rendőri elnyomás ellen, amely minden egyes sztrájknál, a munkások és a tőkések minden egyes

összecsapásánál megnyilvánul, - az agitációval a munkások, általában mint orosz állampolgárok, különösen pedig mint a legelnyomottabb és legjogfosztottabb osztályhoz tartozók jogainak csorbítása ellen, az agitációval az önkényuralom minden egyes olyan nagytekintélyű képviselője és lakája ellen, aki közelebbi érintkezésbe kerül a munkásokkal és kézzelfoghatóvá teszi számukra a munkásosztály politikai rabságát. Nincs gazdasági téren a munkáséletnek olyan kérdése, amelyet ne kellene hasznosítani a gazdasági agitáció érdekében, és ugyanígy politikai téren sincs kérdés, amely nem szolgálhatna a politikai agitáció tárgyául. A szociáldemokraták tevékenységében az agitációnak ez a két fajtája elválaszthatatlanul összetartozik, mint az érem két oldala. Mind a gazdasági, mind a politikai agitáció egyformán szükséges a proletariátus osztálytudatának fejlesztése szempontjából, mind a gazdasági, mind a

politikai agitáció egyformán szükséges mint az orosz munkások osztályharcának vezérfonala, mert hiszen minden osztályharc politikai harc. Mind az egyik, mind a másik agitáció, azzal, hogy öntudatra ébreszti a munkásokat, szervezi, fegyelmezi, szolidáris tevékenységre és a szociáldemokrata eszményekért való harcra neveli őket, lehetővé teszi a munkásoknak, hogy erejüket a legközelebbi kérdéseken, a legközelebbi szükségleteken kipróbálják, lehetővé teszi számukra, hogy ellenségüknél részletengedményeket érjenek el, javítsanak gazdasági helyzetükön, kényszerítsék a tőkéseket arra, hogy számoljanak a szervezett munkások erejével, kényszerítsék a kormányt arra, hogy több jogot adjon a munkásoknak, figyelembe vegye követeléseiket, mert állandóan rettegnie kell az ellenséges érzületű munkástömegektől, amelyeket szilárd szociáldemokrata szervezet vezet. Rámutattunk arra, hogy a szocialista és demokratikus

propaganda és agitáció elválaszthatatlanul együvé tartozik, 2010.0310 a3/p3 20:33 155. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin hogy a forradalmi munka mindkét területen teljesen párhuzamosan halad. De a munka és a harc két fajtája közt jelentős különbség is van. Ez a különbség abban rejlik, hogy a gazdasági harcban a proletariátus egészen egyedül áll a nemesi földbirtokosokkal és a burzsoáziával szemben, és legfeljebb (de korántsem mindig) a kispolgárság azon elemeinek segítségét veheti igénybe, amelyek a proletariátus felé hajlanak. A demokratikus, a politikai harcban viszont az orosz munkásosztály nem áll egymagában: egytől-egyig melléje állanak azok a politikailag ellenzéki elemek, néprétegek és osztályok, amelyek ellenséges érzületet táplálnak az önkényuralommal szemben és valamilyen formában harcolnak ellene. A proletariátus mellett egyaránt ott állnak a burzsoázia, a művelt osztályok, a kispolgárság, az

önkényuralom üldözte nemzetiségek, felekezetek és szekták stb. stb ellenzéki érzületű elemei Természetesen felmerül az a kérdés, hogy milyen álláspontra helyezkedjék a munkásosztály ezeknek az elemeknek tekintetében? Aztán meg - nem kell-e egyesülnie velük közös harcra az önkényuralom ellen? Hiszen a szociáldemokraták mind elismerik, hogy a politikai forradalomnak Oroszországban meg kell előznie a szocialista forradalmat; nem kell-e ugyanakkor, amikor az önkényuralom elleni harc érdekében egyesülnek a politikailag ellenzéki elemekkel, a szocializmust egyelőre háttérbe tolni, nem okvetlenül szükséges-e ez az önkényuralom elleni harc fokozása céljából? Vizsgáljuk meg mind a két kérdést. Ami a munkásosztálynak, mint az önkényuralom ellen küzdő harcosnak, valamennyi többi politikailag ellenzéki társadalmi osztályhoz és csoporthoz való viszonyát illeti, ezt a viszonyt egészen pontosan meghatározzák a

szociáldemokráciának a híres „Kommunista Kiáltvány"-ban kifejtett alapelvei. A szociáldemokraták támogatják a haladó társadalmi osztályokat a reakciós osztályokkal szemben, a burzsoáziát a kiváltságos és rendi földbirtok képviselőivel és a bürokráciával szemben, a nagyburzsoáziát a kispolgárság reakciós vágyaival szemben. Ez a támogatás nem tételez fel és nem követel semmiféle kompromisszumot a nem szociáldemokrata programmokkal és elvekkel, ez - a szövetséges támogatása az adott ellenséggel szemben, s ezt a támogatást a szociáldemokraták ezért nyujtják, hogy siettessék a közös ellenség bukását, de a maguk számára ezektől az ideiglenes szövetségesektől semmit sem várnak, és azoknak semmiféle engedményt sem tesznek. A szociáldemokraták a mai társadalmi rend ellen irányuló minden 2010.0310 a3/p3 20:33 156. SaLa Lenin válogatott művei I. Az orosz szociáldemokraták feladatai forradalmi mozgalmat,

minden elnyomott nemzetiséget, üldözött vallást, kisemmizett rendet stb. támogatnak a jogegyenlőségért vívott harcukban A politikai téren ellenzéki elemek összességének nyujtott támogatás a szociáldemokraták propagandájában abban fog megnyilvánulni, hogy a szociáldemokraták, amikor az önkényuralomnak a munkásügy irányában tanosított ellenséges magatartását bizonyítják, rá fognak mutatni arra is, hogy az önkényuralom ennek vagy amannak a társadalmi csoportnak irányában is ellenséges magatartást tanusít, rá fognak mutatni arra, hogy a munkásosztály bizonyos kérdésekben, bizonyos feladatok tekintetében szolidáris ezekkel a csoportokkal stb. Az agitációban ez a támogatás abban fog megnyilvánulni, hogy a szociáldemokraták az önkényuralmi rendőri elnyomás minden egyes megnyilvánulását ki fogják használni, és meg fogják magyarázni a munkásoknak, hogyan sujtja ez az elnyomás általában az orosz állampolgárokat, kivált

a leginkább elnyomott rendek, nemzetiségek, vallások, szekták stb. képviselőit, és hogyan hat ki ez az elnyomás különösképpen a munkásosztályra. Végül, a gyakorlatban ez a támogatás abban nyilvánul meg, hogy az orosz szociáldemokraták az egyes részletcélok elérésére hajlandók szövetséget kötni más irányzatokhoz tartozó forradalmárokkal, és hogy hajlandók erre, azt nem egyszer tettekkel bizonyították. Ezzel eljutottunk a második kérdéshez. A szociáldemokraták, amikor rámutatnak a munkásoknak az egyik vagy a másik ellenzéki csoporttal való szolidaritására, mindig külön fogják választani a munkásokat, mindig rá fognak világítani e szolidaritás ideiglenes és feltételes jellegére, mindig hangsúlyozni fogják, hogy a proletariátus különálló osztály, s talán már holnap ellenfélként állhat szemben mai szövetségeseivel. Erre azt mondják: „Az ilyen utalás a jelen pillanatban gyengíteni fogja a politikai

szabadságért küzdő harcosokat." Az ilyen utalás erősíteni fogja a politikai szabadságért küzdő harcosokat - feleljük mi. Először is, csak azok a harcosok erősek, akik bizonyos osztályok tudatossá vált reális érdekeire támaszkodnak, és ezeknek a mai társadalomban már uralkodó szerepet játszó osztályérdekeknek minden néven nevezendő elpalástolása csak gyengíti a harcosokat. Másodszor pedig, az önkényuralom elleni harcban a munkásosztálynak külön helyet kell elfoglalnia, mert csakis a munkásosztály mindvégig következetes és feltétlen ellensége az önkényuralomnak, csakis közte és az önkényuralom 2010.0310 a3/p3 20:33 157. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin között lehetetlenek a kompromisszumok, a demokrácia csakis a munkásosztályban lelhet olyan hívére, aki nem él fenntartásokkal, nem ingadozik, nem tekinget visszafelé. A lakosság más osztályai, csoportjai és rétegei nem feltétlen ellenségei az

önkényuralomnak, az ő demokratizmusuk mindig visszafelé tekinget. A burzsoázia feltétlenül tudatában van annak, hogy az önkényuralom hátráltatja az ipari és társadalmi fejlődést, de fél a politikai és társadalmi rend teljes demokratizálásától, és mindig megtörténhet, hogy szövetségre lép az önkényuralommal a proletariátus ellen. A kispolgárságnak természeténél fogva két arca van, és egyrészt a proletariátus és a demokrácia felé húz, másrészt a reakciós osztályok felé, megállítani próbálja a történelem kerekét, képes arra, hogy engedjen az önkényuralom (például III. Sándor „népi politikájának" formájában megnyilvánuló) kísérleteinek és csalogatásának, képes arra, hogy szövetkezzék az uralkodó osztályokkal a proletariátus ellen, azért, hogy saját kistulajdonosi helyzetét megerősítse. A művelt emberek rétege, általában az „értelmiség", szükségképpen szembefordul a gondolatot és

tudást üldöző önkényuralom részéről megnyilvánuló vad rendőri elnyomással, de az anyagi érdekek ezt az értelmiséget az önkényuralomhoz, a burzsoáziához fűzik, arra késztetik, hogy ne legyen következetes, hogy kompromisszumokat kössön, hogy állami fizetés vagy a profitban és az osztalékokban való részesedés ellenében eladja ellenzéki és forradalmi hevét. Ami az elnyomott nemzetiségek és az üldözött felekezetek demokratikus elemeit illeti, mindenki tudja és látja, hogy a lakosságnak ezeken a kategóriáin belül az osztályellentétek sokkal mélyebbek és erősebbek, mint e kategóriák osztályainak az önkényuralommal szemben és a demokratikus intézmények mellett megnyilvánuló szolidaritása. Csakis a proletariátus lehet és osztályhelyzeténél fogva nem is lehet más mint mindvégig következetes demokrata, az önkényuralom határozott ellensége, amely semmiféle engedményt és kompromisszumot nem képes kötni. Csakis a

proletariátus lehet a politikai szabadságért és demokratikus intézményekért folyó harc élharcosa, minthogy, először, a politikai elnyomás a proletariátust sujtja a legerősebben, ennek az osztálynak a helyzetét semmi sem enyhíti, mert ez az osztály nem környékezheti meg a hatalom felső szerveit, sőt még a hivatalnokokat sem, és a közvéleményre sincs befolyása. Másodszor, csak a proletariátus képes arra, hogy következetesen végrehajtsa a politikai és társadalmi rend demokratizálását, mert az ilyen demokratizálás 2010.0310 a3/p3 20:33 158. SaLa Lenin válogatott művei I. Az orosz szociáldemokraták feladatai ezt a rendet a munkások kezébe adná. Ez az oka annak, hogy a munkásosztály demokratikus tevékenységének egybeolvadása a többi osztály és csoport demokratizmusával gyengítené a demokratikus mozgalom erejét, gyengítené a politikai harcot, kevésbbé határozottá, kevésbbé következetessé tenné, képessé tehetné a

megalkuvásokra. Ezzel szemben a munkásosztálynak, mint a demokratikus intézményekért folyó küzdelem élharcosának elkülönítése erősíteni fogja a demokratikus mozgalmat, erősíteni fogja a politikai szabadságért folyó harcot, mert a munkásosztály előre fogja taszítani valamennyi többi demokratikus és politikailag ellenzéki elemet, a liberálisokat a politikai radikálisok felé fogja taszítani, a radikálisokat a mai társadalom egész politikai és szociális rendjével való visszavonhatatlan szakításra fogja ösztökélni. Fentebb azt mondottuk, hogy Oroszország minden szocialistájának szociáldemokratává kell válnia. Most hozzátesszük: Oroszország minden igazi és következetes demokratájának szociáldemokratává kell válnia. Ezt a gondolatunkat egy példával fogjuk megvilágítani. Vegyük a csinovnyikokat, a hivatalnoki kart, mint olyan személyek külön rétegének intézményét, akik a közigazgatásra specializálták magukat és a

néppel szemben kiváltságos helyzetben vannak. Kezdve az önkényuralmi, félázsiai Oroszországon, egészen a művelt, szabad és civilizált Angliáig, mindenütt találkozunk ezzel az intézménnyel, mely a polgári társadalom elengedhetetlen szerve. Oroszország elmaradottságával és önkényuralmával együttjár a nép teljes jogfosztottsága a hivatalnoki karral szemben, a kiváltságos hivatalnoki kar ellenőrzésének teljes hiánya. Angliában a nép szigorú ellenőrzést gyakorol a közigazgatás fölött, de ott is az a helyzet, hogy ez az ellenőrzés korántsem teljes, a hivatalnoki kar ott is számos kiváltságot megőrzött, gyakran ura, nem pedig szolgája a népnek. Angliában is azt látjuk, hogy erős társadalmi csoportok támogatják a hivatalnoki kar kiváltságos helyzetét, akadályozzák ennek az intézménynek teljes demokratizálását. Mi ennek az oka? Az, hogy ennek az intézménynek teljes demokratizálása csakis a proletariátusnak az érdeke: a

burzsoázia leghaladottabb rétegei védik a közigazgatási hivatalnokok egyes előjogait, ellenzik azt, hogy a hivatalnokokat egytől-egyig válasszák, ellenzik a cenzus teljes megszüntetését, ellenzik azt, hogy a hivatalnokok közvetlenül a népnek tartozzanak felelősséggel stb., mert ezek a rétegek érzik, hogy az ilyen végleges demokratizálást a prole- 2010.0310 a3/p3 20:33 159. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin tariátus a burzsoázia ellen fogja felhasználni. Ugyanígy van ez Oroszországban is. A mindenható, felelősségre nem vonható, megvesztegethető, durva, tudatlan és naplopó orosz hivatalnokokkal az orosz nép igen nagyszámú és legkülönbözőbb társadalmi rétegei fordulnak szembe. De ezek közt a rétegek közt a proletariátuson kívül egyetlenegy sem járulna hozzá a hivatalnoki kar teljes demokratizálásához, mert valamennyi többi réteget (a burzsoáziát, a kispolgárságot, az „értelmiséget" általában) bizonyos

szálak fűzik a hivatalnoki karhoz, mert mindezek a rétegek atyafiságban vannak az orosz hivatalnoki karral. Ki ne tudná, mily könnyen megy végbe Szent Oroszhonban egy radikális intellektuel, egy szocialista intellektuel átvedlése a cári kormány hivatalnokává - olyan hivatalnokká, aki azzal vigasztalja magát, hogy a mindennapi irodai tevékenység keretében „hasznos munkát fejt ki" -, aki e „hasznos munkával" igazolja politikai közömbösségét és a korbács meg az ostor kormányának tett lakájszolgálatait? Csakis a proletariátus feltétlen ellensége az önkényuralomnak és az orosz hivatalnoki karnak, csak a proletariátust nem fűzik semmiféle szálak a nemesi és burzsoá társadalomnak ezekhez a szerveihez, csak a proletariátus lehet ezeknek engesztelhetetlen ellensége és csak a proletariátus képes ellenük erélyes harcot folytatni. Amikor azt bizonyítjuk, hogy a proletariátus, amelyet osztályharcában a szociáldemokrácia vezet,

az orosz demokrácia élharcosa, azzal a fölöttébb elterjedt és fölöttébb furcsa véleménnyel találkozunk, hogy az orosz szociáldemokrácia háttérbe szorítja a politikai feladatokat és a politikai harcot. Mint látjuk, ez a nézet homlokegyenest ellenkezik az igazsággal. Mivel magyarázható az, hogy ily elképesztő módon nem értik meg a szociáldemokrácia elveit, amelyeket sokszor kifejtettek, és már az első szociáldemokrata kiadványokban - a „Munka Felszabadítása" csoport külföldön megjelent brosúráiban és könyveiben - ismertettek. Úgy véljük, hogy ennek a csodálatos ténynek magyarázata a következő három körülményben rejlik: Először is abban, hogy a régi forradalmi elméletek képviselői általában nem értik meg a szociáldemokrácia elveit, mert megszokták, hogy a munkaprogrammokat és munkaterveket elvont eszmékre építsék, anélkül hogy az országban működő valóságos osztályokat, amelyek a történelem során

bizonyos viszonyba kerültek egymással, számbavennék. Éppen az orosz demokráciát támogató érdekek realisztikus mérlegelésének hiányával és csakis ezzel magyarázható az a vélemény, hogy 2010.0310 a3/p3 20:33 160. SaLa Lenin válogatott művei I. Az orosz szociáldemokraták feladatai az orosz szociáldemokrácia figyelmen kívül hagyja az orosz forradalmárok demokratikus feladatait. Másodszor abban, hogy nem értik meg, hogy a gazdasági és a politikai kérdések, a szocialista és a demokratikus tevékenység egybekapcsolása a proletariátus egységes osztályharcában nem gyengíti, hanem erősíti a demokratikus mozgalmat és a politikai harcot, olyanformán, hogy közelebb hozza azt a néptömegek valóságos érdekeihez, a politikai kérdéseket az „értelmiség szűk dolgozószobáiból" kiviszi az utcára, a munkásság és általában a dolgozó osztályok soraiba, a politikai elnyomás elvont eszméit azokban a konkrét megjelenési

formáiban veti fel, amelyektől legtöbbet a proletariátus szenved, s amelyeknek talaján a szociáldemokrácia a maga agitációját folytatja. Az orosz radikális nem ritkán úgy látja a dolgot, hogy a szociáldemokrata, aki ahelyett, hogy a haladó munkásokat egyenesen és közvetlenül politikai harcra hívná fel, a munkásmozgalom fejlesztésének, a proletár osztályharc szervezésének feladatára mutat rá - hogy a szociáldemokrata ilymódon háttérbe szorítja demokratikus törekvéseit, háttérbe szorítja a politikai harcot. De ha itt van is hátrálás, legfeljebb olyan, amelyről a francia közmondás azt mondja: „il faut reculer pour mieux sauter!" (hátrálni kell, hogy nagyobbat ugorhassunk). Harmadszor, a félreértést az idézte elő, hogy maga a „politikai harc" fogalma mást jelent, egyrészt a narodovolec és a narodopravec, másrészt a szociáldemokrata számára. A szociáldemokraták a politikai harcot másként értelmezik, sokkal

tágabb értelemben fogják fel, mint a régi forradalmi elméletek képviselői. Ezt a megállapítást, amely paradoxonnak tűnhet fel, éles megvilágításba helyezi „A «Narodovolec-csoport» Röplapjának" 1895 december 9-i, 4. száma Amikor ezt a kiáltványt, amely a mai narodovolecek körében folyó mélyreható és termékeny szellemi munkáról tanuskodik, szívünk mélyéből üdvözöljük, feltétlenül szóvá kell tennünk P. L Lavrov „A programmkérdésekről" (19-22 old) c cikkét, amely szemléltetően mutatja, hogy a régi értelemben vett narodovolecek másképpen vélekednek a politikai harcról*. „ Itt - írja * P. L Lavrovnak a 4 számban közölt cikke csak „kivonat" az „Adalékok"-nak szánt terjedelmes leveléből. Úgy hallottuk, hogy mind P L Lavrov levele teljes egészében, mind Plehanov válasza ez év (1897) nyarán megjelent külföldön, de nem láttuk sem ezt, sem amazt. Ugyanígy nem tudjuk azt sem, hogy megjelent-e

„A «Narodovolec-csoport» Röplapjának" 5. száma, a szerkesztőség által P L Lavrov levelével 11 Lenin válogatott művei. I - 5/8 2010.0310 a3/p3 20:33 161. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin P. L Lavrov, amikor arról beszél, hogy hogyan viszonylik a narodovolecek programtuja a szociáldemokrata programmhoz - egy és csakis egy a lényeges: lehet-e az önkényuralom viszonyai között erős munkáspártot szervezni az önkényuralom ellen irányuló forradalmi párt megszervezése nélkül?" (21. old 2 hasáb); valamivel fentebb (1. hasáb) ugyanezt olvassuk: „ az önkényuralom viszonyai között orosz munkáspártot szervezni anélkül, hogy ugyanakkor forradalmi pártot szerveznének az önkényuralom ellen." Mi ezt a P L Lavrov számára oly sarkalatosan lényeges megkülönböztetést teljesen érthetetlennek találjuk. Hogyan? „Munkáspárt az önkényuralom ellen irányuló forradalmi párt nélkül"?? Talán bizony maga a

munkáspárt nem forradalmi párt? Talán a munkáspárt nem irányul az önkényuralom ellen? Ezt a furcsaságot P. L Lavrov cikkének következő helye magyarázza meg: „Az orosz munkáspártot az önkényuralom viszonyai között és ennek minden gyönyörűsége közepette kell megszervezni. Ha ezt a szociáldemokraták meg tudnák csinálni anélkül, hogy egyidejűleg politikai összeesküvést* szerveznének az önkényuralom ellen, az ilyen összeesküvés* minden feltételével együtt, akkor politikai programmjuk természetesen megfelelő programm volna az orosz szocialisták számára, minthogy a munkások felszabadítása maguknak a munkásoknak az erejével valósulna meg. De ez nagyon kétséges, ha ugyan nem lehetetlen" (21 old 1. hasáb) Szóval, kibújt a szeg a zsákból! A narodovolec a politikai harc fogalmát azonosítja a politikai összeesküvés fogalmával! El kell ismerni, hogy P. L Lavrovnak ezekben a szavakban sikerült valóban teljesen

kidomborítania a narodovolecek és a szociáldemokraták politikai harcának taktikája között mutatkozó legfőbb különbséget. A blanquizmus48, az összeesküvősdi hagyományai a narodovoleceknél szörnyen erősek, annyira erősek, hogy, a politikai harcot el sem tudják képzelni másként, mint politikai összeesküvés formájában. A szociáldemokraták azonban nem esnek ilyen szűklátókörű felfogás hibájába; nem hisznek az összeesküvésekben; úgy vélik, hogy az összeesküvések ideje régen elmúlt, s hogy a politikai harc összeesküvésre való korlátozása egyrészt azt jelenti, hogy módfelett összeszűkítik a politikai harcot, másrészt pedig azt, hogy a legalkalmatlanabb harci módszerekapcsolatban ígért szerkesztőségi cikkel. Lásd 4 szám, 22 old 1 hasáb, jegyzet * A mi aláhúzásunk. 2010.0310 a3/p3 20:33 162. SaLa Lenin válogatott művei I. Az orosz szociáldemokraták feladatai ket választják. Mindenki megérti, hogy P L Lavrov

megjegyzése, amely szerint „a Nyugaton folyó munka az orosz szociáldemokratáknak feltétlen mintaképül szolgál" (21. old 1 hasáb), nem egyéb, mint polemikus kirohanás, s hogy a valóságban az orosz szociáldemokraták sohasem feledkeztek meg a mi politikai viszonyainkról, sohasem álmodoztak arról, hogy Oroszországban nyílt munkáspártot lehet szervezni, sohasem különítették el a szocializmusért folyó harc feladatait a politikai szabadságért folyó harc feladatától. Azt viszont mindig hitték és most is hiszik, hogy ennek a harcnak a vezetése nem összeesküvők dolga, hanem egy, a munkásmozgalomra támaszkodó forradalmi párt feladata. Véleményük szerint az önkényuralom elleni harcnak nem szabad azt jelentenie, hogy összeesküvéseket szőnek, hanem csak azt jelentheti, hogy neveljük, hogy fegyelmezzük és szervezzük a proletariátust, olyan agitációt folytatunk a munkások közt, amely megbélyegzi az önkényuralom minden

megnyilatkozását, kipellengérezi a rendőrkormány minden lovagját és engedményekre kényszeríti ezt a kormányt. Vajjon nem éppen ilyen tevékenységet fejt ki a szentpétervári „Harci Szövetség a Munkásosztály Felszabadítására"? Vajjon ez a szervezet nem egy olyan forradalmi pártnak a csírájae, amely a munkásmozgalomra támaszkodik, vezeti a proletariátus osztályharcát, a tőke és az önkényuralmi kormány ellen folyó harcot, nem sző semilyen összeesküvést, és éppen abból meríti erejét, hogy egyesíti a szocialista és a demokratikus harcot a pétervári proletariátus megbonthatatlan, egységes osztályharcában? Vajjon a „Szövetség", bár csak rövid ideje áll fenn, nem bizonyította-e be máris tevékenységével, hogy a szociáldemokrácia vezetése alatt álló proletariátus hatalmas politikai erő, amellyel a kormány már kénytelen számolni, s amelynek siet engedményeket tenni? Az 1897 június 2-i törvény49 mind

sürgős életbeléptetésével, mind pedig tartalmával szemléltetően tanusítja, hogy a proletariátusnak tett kierőszakolt engedményről, az orosz nép ellenségétől elhódított állásról van szó. Ez az engedmény egészen parányi, az állás nagyon jelentéktelen, de hiszen a munkásosztálynak az a szervezete, amelynek sikerült kikényszerítenie ezt az engedményt, ugyancsak nem tűnik ki sem méreteivel, sem szilárdságával, sem nagy multjával, sem tapasztalatainak vagy a rendelkezésére álló eszközöknek bőségével: a „Harci Szövetség", mint tudjuk, csak 1895-1896-ban alakult és a munkásokhoz intézett felhívásai csak hektografált és kőnyomatos röplapok formájában jelentek meg. 11* - 5/1 S 2010.0310 a3/p3 20:33 163. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin Tagadhatjuk-e, hogy egy olyan szervezet, amely az oroszországi munkásmozgalomnak legalább legnagyobb központjait (a szentpétervári, a moszkvavlagyimiri és a déli

kerületet, továbbá a legfontosabb városokat, mint Odessza, Kiev, Szarátov stb.) egyesítené, amelynek forradalmi lapok állanának rendelkezésére, s ugyanolyan tekintélye volna az orosz munkások körében, mint a „Harci Szövetség"nek a szentpétervári munkások között, - hogy egy ilyen szervezet a mai Oroszországban óriási politikai tényező lenne, amellyel a kormánynak egész bel- és külpolitikájában okvetlenül számolnia kellene? Egy ilyen szervezet, amely vezetné a proletariátus osztályharcát, fejlesztené a szervező munkát és a fegyelmet a munkások között, segítené a munkásokat a mindennapi gazdasági szükségleteikért folytatott harcukban, és abban, hogy a tőkétől egyik állást a másik után elhódítsák, politikailag nevelné a munkásokat, és rendszeresen, szívósan támadná az önkényuralmat, eltenne láb alól minden egyes cári porkolábot, aki a rendőrkormány súlyos mancsát a proletariátussal érezteti - az ilyen

szervezet egyidejűleg a munkáspártnak a mi körülményeinkhez alkalmazott szervezete és az önkényuralom ellen irányuló hatalmas forradalmi párt is lenne. Ezzel szembe előre azon töprengeni, hogy milyen eszközhöz folyamodik majd ez a szervezet, hogy döntő csapást mérjen az önkényuralomra, hogy például a felkelést, a politikai tömegsztrájkot vagy a támadás más módszerét fogja-e előnyben részesíteni - ezen előre töprengeni és ezt a kérdést jelenleg eldönteni, meddő doktrinerség volna. Ez ugyanolyan volna, mintha a tábornokok haditanácsot tartanának, még mielőtt a csapatokat összevonták, mozgósították és az ellenség ellen felvonultatták volna. Amikor azonban a proletárhadsereg elszántan és erős szociáldemokrata szervezet vezetésével harcolni fog gazdasági és politikai felszabadulásáért - akkor ez a hadsereg maga mutatja majd meg a tábornokoknak az akció módszereit és eszközeit. Akkor, és csakis akkor lehet majd

eldönteni azt a kérdést, hogyan mérjék a halálos csapást az önkényuralomra, mert hiszen ennek a kérdésnek eldöntése éppen a munkásmozgalom állapotától, méreteitől, a mozgalomban kidolgozott harci módszerektől, a mozgalmat vezető forradalmi szervezet tulajdonságaitól, más társadalmi elemeknek a proletariátus és az önkényuralom tekintetében tanusított magatartásától, a külső és belső politikai viszonyoktól, egyszóval ezernyi feltételtől függ, amelyeket előre kitalálni lehetetlen is, céltalan is. 2010.0310 a3/p3 20:33 164. SaLa Lenin válogatott művei I. Az orosz szociáldemokraták feladatai Ezért a legnagyobb mértékben helytelen P. L Lavrov következő vélekedése is: „Ha nekik (a szociáldemokratáknak) egy vagy más formában nemcsak a munkások erejét kell egyesíteniök a tőke elleni harcra, hanem a forradalmi egyéneket és csoportokat is tömöríteniök kell az önkényuralom elleni harcra, akkor az orosz

szociáldemokraták ténylegesen (a szerző aláhúzása) ellenfeleik, a narodovolecek programtuját fogják elfogadni, akárhogy nevezik is majd magukat. Az obscsinával, az oroszországi kapitalizmus sorsával és az ökonómiai materializmussal kapcsolatos nézeteltérések csak részletek, amelyeknek a tulajdonképpeni ügy szempontjából igen kis jelentőségük van, csak előmozdíthatnák vagy hátráltathatják a döntést az alapvető pontok előkészítésének egyes feladatai, egyes módszerei tekintetében, de - többet nem tehetnek" (21. old 1 hasáb) Még vitába szállni is vonakodik az ember azzal az utóbbi állítással, hogy az orosz életnek és az orosz társadalom fejlődésének alapvető kérdéseit, a történelem felfogásának alapvető kérdéseit illető nézeteltérések csupán a „részletekre" vonatkozhatnak! Már régen megmondták, hogy forradalmi elmélet nélkül nem lehet forradalmi mozgalom sem, és jelenleg aligha szükséges

bizonyítani ezt az igazságot. Az osztályharc elméletét, az orosz történelem materialista felfogását és Oroszország mai gazdasági és politikai helyzetének materialista megítélését, annak elismerését, hogy a forradalmi harcot egy meghatározott osztály meghatározott érdekeire kell visszavezetni, és elemezni kell, milyen a viszonya ennek az osztálynak más osztályokhoz, - mindezeket a roppant fontos forradalmi kérdéseket „részleteknek" nevezni a forradalmi elmélet veteránja részéről oly óriási mértékben helytelen és meglepő, hogy hajlandók vagyunk ezt a helyet egyszerűen lapszusnak* tekinteni. Ami pedig az idézett szóáradat első felét illeti, ennek helytelensége még meglepőbb. Nyomtatásban kijelenteni, hogy az orosz szociáldemokraták a munkások erejét csak a tőke elleni harcra (vagyis csakis gazdasági harcra!) egyesítik s ugyanakkor a forradalmi egyéneket és csoportokat nem tömörítik az önkényuralom elleni harcra

annyit jelent, hogy az illető vagy nem ismeri, vagy nem akarja ismerni az orosz szociáldemokraták tevékenységének közismert tényeit. Vagy talán P L Lavrov nem tartja a gyakorlati munkát végző oroszországi szociáldemokratákat * - kisiklásnak. - Szerk 2010.0310 a3/p3 20:33 165. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin „forradalmi egyéneknek" és „forradalmi csoportoknak"?! Vagy (ez talán valószínűbb) az önkényuralom elleni „harcon" Lavrov csupán az önkényuralom elleni összeesküvéseket érti? (V. ö 21 old 2 hasáb: „ a forradalmi összeesküvés szervezéséről van szó"; a mi aláhúzásunk.) Talán P L Lavrov véleménye szerint az, aki nem sző politikai összeesküvéseket, politikai harcot sem folytat? Mégegyszer ismételjük: ez a nézet teljesen megfelel a régi narodovolec irányzat régi hagyományainak, de egyáltalában nem felel meg sem a politikai harcról való mai felfogásnak, sem a jelenlegi

valóságnak. Még a narodopravecekről kell néhány szót mondanunk. P L Lavrovnak, véleményünk szerint, teljesen igaza van, amikor azt mondja, hogy a szociáldemokraták „a narodopraveceket igen őszinte embereknek tartják és hajlandók őket támogatni, de nem olvadnak velük egybe" (19. old 2 hasáb); csak azt kellene hozzátenni: igen őszinte demokratáknak és annyiban, amennyiben a narodopravecek következetes demokratákként lépnek fel. Sajnos, ez a feltétel inkább kívánatos jövő, semmint valóságos jelen. A narodopravecek azt a kívánságukat fejezték ki, hogy a demokratikus feladatokat megszabadítsák a narodnyikságtól és általában az „orosz szocializmus" elavult formáival való kapcsolattól, de ők maguk korántsem szabadultak meg a régi előítéletektől és korántsem következetesek, mikor pártjukat, amely kizárólag politikai reformokra törekszik - „szociál(??!)-forradalmár" pártnak nevezték el (lásd 1894 február

19-i „Kiáltvány"-ukat) és „Kiáltvány"-ukban kijelentették, hogy a „népjog fogalmába beletartozik a népi termelés megszervezése" (kénytelenek vagyunk emlékezetből idézni), s ilyenformán suba alatt becsempészték a narodnyik előítéleteket. Ezért P L Lavrov aligha járt messze az igazságtól, amikor „álarcos politikusoknak" nevezte őket (20. old 2 hasáb) De talán helyesebb, ha a narodopravec irányzatot átmeneti tannak tekintjük, amelynek okvetlen érdemül kell betudni, hogy elszégyelte magát a narodnyik tanok sajátszerűsége miatt és nyílt vitába bocsátkozott a narodnyikság legocsmányabb reakciósaival, akik a rendőri osztályönkényuralommal szemtől szemben nem átallnak arról beszélni, hogy gazdasági, nem pedig politikai átalakulások kívánatosak (lásd „Égető kérdés", a „Narodnoje Pravo" pártjának kiadása). Ha a narodopravecek pártjában valóban nincs senki más, csak azok a volt

szocialisták, akik taktikai célokból elrejtik szocialista zászlajukat és a nemszocialista politikusoknak csupán álarcát öltik magukra (ahogy 2010.0310 a3/p3 20:33 166. SaLa Lenin válogatott művei I. Az orosz szociáldemokraták feladatai azt például Lavrov feltételezi, 20. old 2 hasáb) - akkor ennek a pártnak természetesen egyáltalán nincs jövője. De ha ebben a pártban nemcsak álarcos, hanem igazi nemszocialista politikusok, nemszocialista demokraták is vannak - akkor ez a párt nem csekély hasznot hajthat olyanformán, hogy igyekszik közelebb kerülni burzsoáziánk politikailag ellenzéki elemeihez, igyekszik politikai öntudatra ébreszteni kispolgárságunk, kiskereskedőink, kiskézműveseink stb. osztályát - ezt az osztályt, amely Nyugat-Európa demokratikus mozgalmában mindenütt szerepet játszott, amely nálunk Oroszországban különösen gyors eredményeket ért el kulturális és más téren a reform utáni korban, s amely feltétlenül

érzi a nagy gyárosokat, a monopolista pénz- és iparmágnásokat cinikusan támogató rendőrkormány igáját. Ehhez csak az kell, hogy a narodopravecek éppen a lakosság különböző rétegeihez való közeledést tekintsék feladatuknak, és ne korlátozzák tevékenységüket mindig csak az „értelmiségre", amelyről még az „Égető kérdés" is elismeri, hogy a tömegek reális érdekeitől való elszakadottsága következtében erőtlen. Ehhez az kell, hogy a narodopravecek ne akarják mindenáron egybeolvasztani a különböző társadalmi elemeket és ne akarjanak kitérni a szocialista feladatok elől a politikai feladatok kedvéért, hogy levetkőzzék azt az álszemérmet, amely megakadályozza a közeledést a nép polgári rétegeihez, vagyis hogy ne csak beszéljenek a nemszocialista politikusok programmjáról, hanem tetteikben is ennek a programmnak megfelelően járjanak el, ébresszék fel és fejlesszék az osztálytudatot azokban a társadalmi

csoportokban és osztályokban, amelyeknek egyáltalán nincs szükségük a szocializmusra, de amelyek egyre erősebben érzik az önkényuralom igáját és a politikai szabadság szükségességét. -----Az orosz szociáldemokrácia még nagyon fiatal. Éppen hogy kibontakozik abból a csíraállapotból, amikor az elméleti kérdések voltak előtérben. Még csak most kezdi kifejteni gyakorlati tevékenységét. A más frakciókhoz tartozó forradalmároknak a szociáldemokrata elméletek és programmok bírálata helyett szükségképpen az orosz szociáldemokraták gyakorlati tevékenységét kell bírálniok. És el kell ismerni, hogy az utóbbi bírálat igen élesen különbözik az elmélet bírálatától, annyira különbözik, hogy képesek voltak kifundálni azt a nevetséges mendemondát, hogy a szentpétervári „Harci Szövetség" nem 2010.0310 a3/p3 20:33 167. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin szociáldemokrata szervezet. Az ilyen mendemondának

már a puszta lehetősége is mutatja, hogy azok a közkeletű vádak, amelyek szerint a szociáldemokraták nem veszik figyelembe a politikai harcot - alaptalanok. Az ilyen mendemonda lehetősége már önmagában véve is arról tanuskodik, hogy sok olyan forradalmárt, akit a szociáldemokraták elmélete nem tudott meggyőzni, kezd meggyőzni a szociáldemokraták gyakorlati tevékenysége. Az orosz szociáldemokrácia előtt még óriási, alighogy megkezdett munka áll. Az orosz munkásosztály ébredése, ösztönös törekvése a tudásra, az egyesülésre, a szocializmusra, a kizsákmányolói és elnyomói elleni harcra - napról napra világosabban és nagyobb arányokban jut kifejezésre. Az orosz kapitalizmusnak az utóbbi időben elért óriási sikerei kezeskednek arról, hogy a munkásmozgalom mind szélességben, mind mélységben szakadatlanul fejlődni fog. Jelenleg a kapitalista ciklusnak nyilvánvalóan azt az időszakát éljük át, amikor az ipar

„virágzik", a kereskedelem élénk, a gyárak teljes gőzzel dolgoznak, amikor, mint eső után a gomba, mintegy a földből nő ki számtalan új gyár, új vállalat, részvénytársaság, egyre újabb vasutakat építenek stb. stb Nem kell jósnak lennünk ahhoz, hogy megjövendöljük azt a (többé-kevésbbé hirtelen) csődöt, amelynek az ipar e „virágzását" követnie kell. Ez a csőd a kisvállalkozók egész tömegét teszi majd tönkre, tömegesen taszítja majd a munkásokat a munkanélküliek soraiba, s ilymódon éles formában veti majd fel a munkástömegek előtt a szocializmus és a demokrácia kérdéseit, amelyek már régen foglalkoztatnak minden öntudatos, minden gondolkodó munkást. Az orosz szociáldemokratáknak gondoskodniok kell, arról, hogy mire ez a csőd bekövetkezik, az orosz proletariátus tudatosabb és egységesebb legyen, megértse az orosz munkásosztály feladatait, képes legyen az ellenállásra a tőkések osztályával

szemben, akik ma óriási nyereségeket vágnak zsebre és a veszteségeket mindig a munkások vállára igyekeznek áthárítani, - képes legyen arra, hogy az orosz demokrácia élén döntő harcot indítson az orosz munkások és az egész orosz nép kezét-lábát lebéklyózó rendőri önkényuralom ellen. Munkára hát, elvtársak! Ne vesztegessük a drága időt! Az orosz szociáldemokratáknak még igen sokat kell dolgozniok, hogy kielégítsék az ébredő proletariátus igényeit, megszervezzék a munkásmozgalmat, megerősítsék a forradalmi csoportokat és azok egymással való kapcsolatát, propaganda- és agitációs 2010.0310 a3/p3 20:33 168. SaLa Lenin válogatott művei I. Az orosz szociáldemokraták feladatai irodalommal lássák el a munkásokat, és az Oroszországszerte szétszórt munkásköröket és szociáldemokrata csoportokat egységes szociáldemokrata munkáspártban egyesítsék! Először Genfben, 1898-ban jelent meg, külön brosúra

formájában. Lenin Művei. 2 köt 333-358 old 2010.0310 a3/p3 20:33 169. SaLa Lenin válogatott művei I. 2010.0310 a3/p3 20:33 170. SaLa Lenin válogatott művei I. AZ OROSZORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA MUNKÁSPÁRT MEGALAKULÁSA A PÁRTON BELÜL LÉTREJÖN A BOLSEVIKOK ÉS A MENSEVIKEK FRAKCIÓJA 2010.0310 a3/p3 20:33 171. SaLa Lenin válogatott művei I. 2010.0310 a3/p3 20:33 172. SaLa Lenin válogatott művei I. MI A TEENDŐ? MOZGALMUNK ÉGETŐ KÉRDÉSEI „ . A pártharc erőt és elevenséget ad a pártnak, a párt gyengeségének legfőbb bizonyítéka az elmosódottság és az élesen kiütköző ellentétek tompítása; a párt erősödik azzal, hogy megtisztítja magát . ” (Lassalle Marxhoz írt 1852 június 24-i leveléből.) ELŐSZÓ Ezt a brosúrát a szerző eredeti terve szerint a „Mivel kezdjük?" c. cikkben („Iszkra" 4. sz 1901 május)50 felvetett gondolatok részletes kifejtésének kellett volna szentelni. S

mindenekelőtt bocsánatot kell kérnünk az olvasótól az ott tett (és sok levélre és kérdésre adott válaszban megismételt) ígéret késői beváltásáért. Ennek a késedelemnek az volt az egyik oka, hogy a mult (1901) év júniusában kísérletet tettek valamennyi külföldi szociáldemokrata szervezet egyesítésére. Természetesen be kellett várni e kísérlet eredményeit, mert sikere esetén talán valamelyest más szemszögből kellett volna kifejteni az „Iszkra" szervezeti elveit, és a siker mindenesetre reményt nyujtott volna arra, hogy igen hamar véget lehet vetni a két áramlat létezésének az orosz szociáldemokráciában. Mint az olvasó tudja, a kísérlet kudarccal végződött és - mint az alábbiakban igyekszünk bizonyítani - nem is végződhetett másképpen azután, hogy a „Rabocseje Gyelo" 10. számában újra az ökonomizmus felé fordult. Feltétlenül szükségessé vált, hogy erélyesen harcba szálljunk ezzel a szétfolyó

és kevéssé határozott, de annál makacsabb irányzattal, amely különböző formákban megújulni képes. Ennek megfelelően a brosúra eredeti terve megváltozott és igen jelentékenyen kibővült. A brosúra fő témájának a „Mivel kezdjük?" c. cikkben felvetett három kérdésnek kellett volna lennie. Ez a három kérdés: politikai agitációnk jellege és fő tartalma, szervezési feladataink és egy harcos országos szervezet egyidejűleg és mindenfelől meginduló felépítésének terve. Ezek a kérdések régóta érdeklik a szerzőt, aki már a „Rabocsaja Gazetá"-ban, e lap felújítására irányuló egyik sikertelen kísérlet alkalmából megpróbálkozott e kérdések felvetésével (lásd az V. fejezetet) De az az eredeti szándékunk, hogy a brosúrában csak e három kérdés vizsgálatával foglalkozzunk és nézeteinket lehetőleg 2010.0310 a3/p3 20:33 173. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin pozitív formában, minden vagy majdnem

minden vita nélkül fejtsük ki, két ókból teljesen megvalósíthatatlannak bizonyult. Egyrészt kitűnt, hogy az ökonomizmus sokkal szívósabb, mint hittük (az ökonomizmus szót tágabb értelmében használjuk, ahogy az „Iszkra" (1901 december havi) 12. számában a „Beszélgetés az ökonomizmus védelmezőivel" c. cikkben kifejtettük, amely mintegy körvonalazta e brosúra vázlatát51). Kétségtelenné vált, hogy e három kérdés megoldásának különböző felfogása nem annyira a részletekben megnyilvánuló nézeteltéréssel, hanem sokkal inkább az orosz szociáldemokrácia két irányzatának szöges ellentétével magyarázható. Másrészt az a körülmény, hogy az ökonomisták nem tudták felérni ésszel, hogy nézeteinknek valóban érvényt szereztünk az „Iszkrá"ban, félreérthetetlenül megmutatta, hogy gyakran a szó szoros értelmében különböző nyelven beszélünk, hogy ezért nem tudunk megegyezni semmiben, ha nem

kezdjük ab ovo*, hogy meg kell próbálnunk minél népszerűbben, számos egészen konkrét példával megvilágítva, rendszeresen „megértetni magunkat" minden ökonomistával nézeteltéréseink minden fontos pontjában. S én elhatároztam, hogy megkísérlem „megértetni magam", bár teljesen tudatában voltam annak, hogy ez erősen felduzzasztja a brosúra terjedelmét és késleltetni fogja megjelenését, de ugyanakkor nem láttam semmi lehetőséget arra, hogy más módon váltsam be a „Mivel kezdjük?" c. cikkben tett ígéretemet Tehát nemcsak a késedelemért kell bocsánatot kérnem, hanem bocsánatot kell kérnem még a brosúra irodalmi kidolgozásának igen nagy fogyatékosságaiért is: a legnagyobb sietséggel kellet dolgoznom, méghozzá mindenféle egyéb munka okozta megszakításokkal. A brosúra fő témája változatlanul a fentemlített három kérdés taglalása, de előbb két általánosabb kérdést kellett megvilágítanom: miért

van az, hogy egy olyan „ártatlan" és „természetes" jelszó, mint „a kritika szabadsága", valóságos harci jeladás számunkra? miért nem tudunk megegyezni még abban az alapvető kérdésben sem, hogy mi a szociáldemokrácia szerepe az ösztönös tömegmozgalom tekintetében? Továbbá: a politikai agitáció jellegéről és tartalmáról vallott nézetek kifejtése a trade-unionista és a szociáldemokrata politika közötti különbség magyarázatává, a szervezési feladatokról vallott nézetek kifejtése pedig az ökonomistákat kielégítő kontárkodás * - a legelején. - Szerk 2010.0310 a3/p3 20:33 174. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? és a nézetünk szerint nélkülözhetetlen forradalmár-szervezet közötti különbség magyarázatává módosult. Azonkívül ragaszkodom az országos politikai lap „tervéhez", annál is inkább, mivel az ellene felhozott ellenvetések alaptalanok és nem adnak érdemleges

választ arra a „Mivel kezdjük?" c. cikkben feltett kérdésre, hogyan foghatnánk hozzá egyidejűleg és mindenfelől a számunkra nélkülözhetetlen szervezet felépítésébe. Végül a brosúra befejező részében remélhetőleg sikerült kimutatnom, hogy mi minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy elejét vegyük az ökonomistákkal való végleges szakításnak, ami azonban mégis elkerülhetetlennek bizonyult; - hogy a „Rabocseje Gyelo" azért tett szert különleges, ha úgy tetszik, „történelmi" jelentőségre, mert legteljesebben, legvilágosabban nem a következetes ökonomizmust, hanem azt a zűrzavart és azokat az ingadozásokat fejezte ki, amelyek az orosz szociáldemokrácia történetében egy egész időszak jellegzetes vonását alkották; - hogy ezért a „Rabocseje Gyeló"-val való vitának, amely az első pillanatra túlságosan részletesnek látszik, szintén megvan a jelentősége, mert nem haladhatunk előre, ha

végérvényesen fel nem számoljuk ezt az időszakot. 1902 február. N. Lenin 2010.0310 a3/p3 20:33 175. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin I A DOGMATIZMUS ÉS A „KRITIKA SZABADSÁGA" a) Mit jelent a „kritika szabadsága"? A „kritika szabadsága" kétségtelenül a legdivatosabb jelszó manapság. Ezt hangoztatják leggyakrabban a szocialisták és a demokraták közti vitákban minden országban. Az első pillanatra nehéz valami furcsábbat elképzelni, mint mikor a vitázó felek egyike ünnepélyesen a kritika szabadságára hivatkozik. Hát valóban akadt valaki az élenjáró pártokban, aki szót emelt volna az európai országok többségének az ellen az alkotmányos törvénye ellen, amely biztosítja a tudomány és a tudományos kutatás szabadságát? „Itt valami nincs rendjén!” - fogja gondolni minden kívülálló ember, aki úton-útfélen hallja ezt a divatos jelszót, de még nem hatolt a vitázók nézeteltéréseinek mélyére.

„Ez a jelszó nyilván egyike azoknak a konvencionális szólamoknak, amelyeket - akár a fedőneveket - a használat törvényesít és amelyek csaknem köznevekké válnak." Valóban nem titok, hogy a jelenlegi nemzetközi* szociáldemokráciában két irányzat alakult ki, amelyek harca hol fellobban és heves lángra gyúl, hol pedig lelohad és hatásos „fegyverszüneti határozatok" hamuja alatt parázslik. Hogy mi a lényege a „régi, dogmatikus" marxizmussal „kritikusan" * Mellesleg szólva, a modern szocializmus történetében alighanem egyedülálló és a maga nemében rendkívül vigasztaló jelenség, hogy a szocializmuson belül fennálló különböző irányzatok viszálya elsőízben lett nemzetiből nemzetközivé. A multban a lassallisták és az eisenachiak52, a guesde-isták és a posszibilisták53, a fábiánusok54 és a szociáldemokraták, a narodovolecek és a szociáldemokraták közötti viták tisztán nemzeti keretek közt

folytak, merőben nemzeti sajátosságokat tükröztek, s hogy úgy mondjuk, különböző síkon mozogtak. Ma (most már világosan látható ez) az angol fábiánusok, a francia miniszterialisták, a német bernsteinisták, az orosz kritikusok55 valamennyien egy családot alkotnak, valamennyien dicsérik egymást, tanulnak egymástól és vállvetve hadakoznak a „dogmatikus" marxizmus ellen. Hátha ebben a szocialista opportunizmussal való első igazán nemzetközi összecsapásban fog annyira megerősödni a nemzetközi forradalmi szociáldemokrácia, hogy véget vethessen az Európában már régóta uralkodó politikai reakciónak? 2010.0310 a3/p3 20:33 176. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? szembenálló „új" irányzatnak, azt elég határozottan megmondotta Bernstein és megmutatta Millerand. A szociáldemokráciának a szociális forradalom pártjából át kell alakulnia a szociális reformok demokratikus pártjává. Ezt a politikai

követelést Bernstein meglehetős következetességgel összehangolt „új" érvek és meggondolások egész ütegével fedezte. Bernstein tagadta, hogy a szocializmus tudományosan megindokolható, és hogy a materialista történelemfelfogás alapján bebizonyítható a szükségszerűsége és elkerülhetetlensége; tagadta a nyomor és a proletarizálódás fokozódásának és a kapitalista ellentmondások kiéleződésének tényét; tarthatatlannak nyilvánította a „végcél" fogalmát, és feltétlenül elvetette a proletariátus diktatúrájának eszméjét; tagadta a liberalizmus és a szocializmus elvi ellentétét; tagadta az osztályharc elméletét, amely állítólag nem alkalmazható a többség akarata szerint kormányzott szigorúan demokratikus társadalomra és így tovább. Azt a követelést tehát, hogy a forradalmi szociáldemokráciától határozottan a burzsoá szociálreformátorkodás felé kell fordulni, nyomon követte a marxizmus összes

alapeszméinek burzsoá kritikája felé tett nem kevésbbé határozott fordulat. Mivel pedig már régóta ilyen szellemben „kritizálják" a marxizmust, politikai szószékekről és egyetemi katedrákról, a brosúrák tömegében és számos tudományos értekezésben egyaránt, és mivel a művelt osztályok egész serdülő ifjúságát évtizedeken át rendszeresen ezen a kritikán nevelték, nincs mit csodálkozni azon, hogy a szociáldemokrácia „új kritikai" irányzata úgyszólván egyszerre, teljesen kész formában jött a világra, akárcsak Minerva Jupiter fejéből. Tartalmát tekintve ennek az irányzatnak nem is kellett fejlődnie és alakulnia; készen hozták át a burzsoá irodalomból a szocialista irodalomba. Továbbá: ha Bernstein elméleti kritikájával és politikai törekvéseivel még mindig nincs tisztában valaki, a franciák gondoskodtak az „új módszer" szemléltető bemutatásáról. Franciaország ezúttal is hű maradt annak

az országnak régi jó híréhez, „amelynek történetében, inkább mint bárhol másutt, döntésre vitték az osztályok harcát" (Engelsnek Marx „Der 18 Brumaire"56 c. munkájához írt előszavából) A francia szocialisták nem sokat teoretizáltak, hanem mindjárt cselekedni kezdtek; Franciaországnak a demokrácia tekintetében fejlettebb politikai viszonyai lehetővé tették, hogy nyomban áttérjenek 12 Lenin válogatott művei. I - 5/01 S 2010.0310 a3/p3 20:33 177. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin a „gyakorlati bernsteinizmusra", annak minden következményével együtt. Millerand kitűnő példát szolgáltatott erre a gyakorlati bernsteinizmusra, - nem ok nélkül történt, hogy Bernstein is, Vollmar is oly buzgón védte és dicsérte Millerand-t! Valóban, ha a szociáldemokrácia lényegében csak reformpárt és van bátorsága nyíltan be is vallani ezt, akkor a szocialistának nemcsak joga van belépni a burzsoá kormányba,

hanem még állandóan törekednie is kell erre. Ha a demokrácia lényegében az osztályuralom megszüntetését jelenti, akkor miért ne bűvölhetné el egy szocialista miniszter az egész burzsoá világot az osztályok együttműködésének hirdetésével? Miért ne maradhatna benn a kormányban még akkor is, ha a csendőrök a munkások gyilkolásával újra meg újra megmutatják az osztályok demokratikus együttműködésének igazi jellegét? Miért ne vehetne részt személyesen a cár fogadásában, akit a francia szocialisták már csak az akasztófa, a kancsuka és a száműzések hőseként (knouteur, pendeur et déportateur) emlegetnek? És kárpótlásul azért, hogy a szocializmust ország-világ előtt hallatlanul megalázták és önnönmaguk mocskolták be, hogy megrontották a munkástömegek szocialista tudatát, ezt az egyetlen alapot, amely biztosíthatja győzelmünket, mindezért nyomorúságos reformok nagyhangú tervezeteivel fizetnek, olyan

nyomorúságos tervekkel, amelyeknél többet sikerült kicsikarni még a burzsoá kormányoktól is! Aki nem tetteti magát vaknak, annak látnia kell, hogy a szocializmusban felbukkant új „kritikai" irányzat nem egyéb, mint az opportunizmus újabb válfaja. És ha az embereket nem a csillogó mundérjuk és nem is hatásosan megválasztott nevük után ítéljük meg, hanem aszerint, hogy mit cselekszenek és valójában mit propagálnak, akkor nyilvánvaló, hogy a „kritika szabadsága" a szociáldemokrácia opportunista irányzatának szabadsága, szabadság azok számára, akik a szociáldemokráciát demokratikus reformpárttá igyekeznek változtatni, akik a szocializmusba burzsoá eszméket és burzsoá elemeket igyekeznek átplántálni. Szabadság . Nagy szó ez, de az ipari szabadság zászlaja alatt folytak a legszörnyűbb rablóháborúk, a munka szabadságának zászlaja alatt pedig a dolgozókat fosztották ki. Ugyanilyen belső képmutatás rejlik a

„kritika szabadsága" jelszavának mai használatában is. Akik csakugyan meg vannak győződve róla, hogy előbbre vitték a tudományt, azok nem azt követelnék, hogy a régiek mellett az új nézeteket is szabadon 2010.0310 a3/p3 20:33 178. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? hirdethessék, hanem azt, hogy a régi nézeteket az újakkal helyettesítsék. De ha manapság azt kiabálják, hogy „éljen a kritika szabadsága!", ez a kiabálás erősen emlékeztet az üres hordó meséjére. Mi meredek és nehéz úton haladunk zárt sorokban, erősen fogva egymás kezét. Mindenfelől ellenség vesz körül bennünket és majdnem állandóan ellenséges tűzben kell menetelnünk. Szabad elhatározásból éppen azért egyesültünk, hogy harcoljunk ellenségeink ellen és ne térjünk le a szomszédos mocsárba, amelynek lakói kezdettől fogva elítéltek bennünket azért, mert külön csoportot alakítottunk és nem a megbékülés, hanem a harc

útját választottuk. És íme, néhányan közülünk kiáltozni kezdenek: gyerünk ebbe a mocsárba! - ha pedig rájuk pirítanak, azt válaszolják: milyen maradi emberek vagytok! Nem szégyelitek magatokat, még azt sem engeditek meg nekünk, hogy jobb útra hívjunk benneteket! - Ó igen, uraim, önöknek szabadságukban áll nemcsak hívogatni, hanem oda is menni, ahová tetszik, akár be a mocsárba; sőt úgy gondoljuk, hogy az önök igazi helye éppen a mocsárban van, és tőlünk telhetőleg készek vagyunk segíteni önöknek abban, hogy odaköltözzenek. De akkor eresszék el a kezünket, ne kapaszkodjanak belénk és ne mocskolják be a szabadság fennkölt nevét, mert hiszen nekünk is „szabadságunkban áll", hogy oda menjünk, ahová akarunk, és felvegyük a harcot - necsak a mocsárral, hanem azokkal is, akik a mocsár felé fordítják a szekér rúdját! b) A „kritika szabadságának" újabb védelmezői És legújabban éppen ezt a jelszót („a

kritika szabadságát") tűzte ki ünnepélyesen a „Rabocseje Gyelo" (10. sz), a külföldi „Orosz Szociáldemokraták Szövetségének" lapja, de nem mint elméleti posztulátumot, hanem mint politikai követelést, mint választ arra a kérdésre, hogy „lehetséges-e a külföldön működő szociáldemokrata szervezetek egyesülése?" – „Tartós egyesüléshez elengedhetetlen a kritika szabadsága" (36. old) Ebből a nyilatkozatból két egészen határozott következtetés vonható le: 1. a „Rabocseje Gyelo" általában védelmébe veszi a nemzetközi szociáldemokráciában fellépő opportunista irányzatot; 2. a „Rabocseje Gyelo" szabadságot követel az 12* - 5/01 S 2010.0310 a3/p3 20:33 179. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin orosz szociáldemokráciában fellépő opportunizmus számára. Vizsgáljuk meg közelebbről ezeket a következtetéseket. A „Rabocseje Gyeló"-nak „különösen" az nem tetszik,

hogy „az «Iszkra» és a «Zarja» hajlamos megjósolni a nemzetközi szociáldemokrácia Hegypártjának és Gironde-jónak szakítását"*. „Általában - írja B Kricsevszkij, a «Rabocseje Gyelo» szerkesztője - a szociáldemokrácia soraiban Hegypártról és Gironde-ról beszélni szerintünk nem egyéb, mint felületes történelmi hasonlat, és különös, ha egy marxista ír ilyet. A Hegypárt és a Gironde nem különböző vérmérsékletet vagy eszmeáramlatot képviselt, mint a történész-ideológusok vélhetik, hanem különböző osztályokat vagy rétegeket: egyfelől a középburzsoáziát, másfelől a kispolgárságot és a proletariátust. A mostani szocialista mozgalomban azonban nem ütköznek össze osztályérdekek, ez a mozgalom teljes egészében, minden (B. Kr kiemelése) válfajában, beleértve a legmegrögzöttebb bernsteinistákat is, a proletariátus osztályérdekeinek, politikai és gazdasági felszabadulásért folyó osztályharcának

talaján áll" (32-33. old) Merész állítás! Vajjon nem hallott B. Kricsevszkij arról a már régen megállapított tényről, hogy a bernsteinizmus ilyen gyors elterjedését éppen az biztosította, hogy az „akadémikusok" széles rétege vett részt az utóbbi évek szocialista mozgalmában? És ami a fő: mire alapítja szerzőnk azt a véleményét, hogy a „legmegrögzöttebb bernsteinisták" is a proletariátus politikai és gazdasági felszabadításáért folyó osztályharc talaján állnak? Nem tudjuk. Foggal-körömmel védi a legmegrögzöttebb bernsteinistákat, de egyetlen érvet, egyetlen gondolatot sem hoz fel védelmük igazolására. A szerző nyilván azt hiszi, hogy ha ugyanazt mondja, amit a legmegrögzöttebb bernsteinisták mondanak önmagukról, akkor állítása nem szorul bizonyításra. De elképzelhetünk-e valami „felületesebbet" annál, mint mikor egy egész irányzatot annak alapján ítélnek meg, amit ennek az irányzatnak

a képviselői maguk mondanak magukról? Elképzelhetünk-e valami felületesebbet annál, mint a párt fejlő* A forradalmi proletariátus két irányzatát (a forradalmit és az opportunistát) az „Iszkra" 2. számának (1901 február) vezércikke hasonlította a XVIII század forradalmi burzsoáziájának két irányzatához (a jakobinus „Hegypárthoz" és a girondistákhoz). Ennek a cikknek szerzője: Plehanov A kadetok, a „bezzaglavecek"57 és a mensevikek még most is előszeretettel beszélnek az orosz szociáldemokráciában érvényesülő „jakobinizmusról". De arról, hogy Plehanov először a szociáldemokrácia jobbszárnya ellen használta ezt a kifejezést, erről most inkább hallgatnak, vagy . megfeledkeznek. (A szerző jegyzete az 1907-es kiadáshoz - Szerk) 2010.0310 a3/p3 20:33 180. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő ? désének két különböző, sőt egymással homlokegyenest ellenlkező típusáról vagy

útjáról szóló szüntelen „moralizálás" („Rabocseje Gyelo" 34-35. old)? Lám, a német szociáldemokraták elismerik a kritika teljes szabadságát, a franciák viszont nem, és éppen az ő példájuk mutatja teljes egészében „a türelmetlenség káros voltát". Éppen B. Kricsevszkij példája mutatja - feleljük erre mi -, hogy néha olyan emberek nevezik magukat marxistáknak, akik a történelmet a szó szoros értelmében „Ilovajszkij módján"58 szemlélik. Ahhoz, hogy megmagyarázzuk a német szocialista párt egységét és a francia szocialista párt szétdaraboltságát, egyáltalán nem szükséges a két ország történelmének sajátosságaiban turkálni, szembeállítani egymással a katonai félabszolutizmus és a köztársasági parlamentarizmus viszonyait, egyáltalán nem szükséges a kommün és a szocialistaellenes kivételes törvény59 következményeit vizsgálgatni, összevetni a gazdasági életet és a gazdasági

fejlődést, és visszaemlékezni arra, hogy „a német szociáldemokrácia példátlan növekedését" nyomonkísérte a szocializmus történetében példátlan energiával folytatott harc minden elméleti (Mülberger, Dühring*, a katedra-szocialisták60) és taktikai (Lassalle) eltévelyedés ellen stb. stb Mindez felesleges! A franciák azért veszekednek, mert türelmetlenek, a németek egységesek, mert derék fiúk. És jegyezzék meg: ezzel a páratlanul mély bölcseséggel „hárítják el" azt a tényt, amely teljesen rácáfol a bernsteinisták védelmezésére. Azt a kérdést, hogy vajjon a proletariátus osztályharcának talaján állnak-e a bernsteinisták, végérvényesen és megmásíthatatlanul csak a történelmi tapasztalat alapján * Amikor Engels nekirontott Dühringnek, a német szociáldemokrácia képviselői közül meglehetősen sokan hajlottak az utóbbi nézetei felé, s a gorombaság, türelmetlenség, elvtársak közt megengedhetetlen

vitatkozás stb. vádjával illették Engelst, még nyilvánosan, a pártkongresszuson is. J Most és társai azt indítványozták (az 1877. évi kongresszuson), hogy ne közöljék a „Vorwárts"-ben Engels cikkeit, mert azok „az olvasók óriási többségét, egyáltalán nem érdeklik", Vahlteich pedig kijelentette, hogy ezeknek a cikkeknek a közlése nagy kart okozott a pártnak, hogy Dühring is tett szolgálatokat a szociáldemokráciának: „mindenkit fel kell használnunk a párt érdekében, de ha a professzorok egymással vitatkoznak, akkor egyáltalán nem a «Vorwárts» az a hely, ahol ilyen vitákat kell folytatni" („Vorwárts", 1877. 65 sz június 6) Mint látjuk, ez is egy példa arra, hogyan védelmezik a „kritika szabadságát", s nem ártana, ha legális kritikusaink és illegális opportunistáink, akik annyira szeretnek a németek példájára hivatkozni, gondolkodnának ezen a példán! 2010.0310 a3/p3 20:33 181. SaLa

Lenin válogatott művei I. Lenin lehet eldönteni. Következésképpen ebben a tekintetben éppen Franciaország példája a legfontosabb, mert ez az egyetlen ország, ahol a bernsteinisták - német kollégáik (és részben az orosz opportunisták: v. ö „Rabocseje Gyelo", 2-3 sz 83-84 old.) élénk helyeslése mellett - megkísérelték, hogy önállóan talpra álljanak A franciák „engesztelhetetlenségére" való hivatkozás - eltekintve (nozdrjovi61 értelemben vett) „történelmi" jelentőségétől - nem egyéb, mint igen kellemetlen tényeknek haragos szavakkal való elkenésére irányuló kísérlet. De mi még a németeket sem akarjuk odaajándékozni Kricsevszkijnek és a „kritika szabadsága" többi számos védelmezőjének. Ha a német párt még megtűri soraiban a „legmegrögzöttebb bernsteinistákat", csak annyiban tűri meg őket, amennyiben alávetik magukat a hannoveri határozatnak62, amely határozottan elvetette Bernstein

„módosításait", és a lübecki határozatnak63, amely (bármennyire diplomatikus is) nyíltan figyelmezteti Bernsteint. Az még csak vitatható a német párt érdekei szempontjából, hogy helyénvaló volt-e a diplomácia, hogy jobb-e az adott esetben a rossz béke, mint a jó veszekedés, egyszóval lehetnek nézeteltérések abban, hogy így vagy úgy célszerűbb-e elvetni a bernsteinizmust, de lehetetlen nem látni azt a tényt, hogy a német párt két ízben is elvetette a bernsteinizmust. Aki tehát azt hiszi, hogy a németek példája igazolja azt a tételt, hogy „a legmegrögzöttebb bernsteinisták is a proletariátus gazdasági és politikai felszabadulásáért folyó osztályharcának talaján állnak", az egyáltalán nem látja, mi történik körülötte. * Meg kell jegyeznünk, hogy a „Rabocseje Gyelo" a német pártban fellépő bernsteinizmus kérdésében mindig a tények puszta leírására szorítkozott és mindig „tartózkodott"

önálló megítélésüktől. Lásd például a 2-3 sz 66 old - a stuttgarti kongresszusról64; minden nézeteltérést a „taktikára" vezet vissza, és csak azt állapítja meg, hogy a túlnyomó többség hű a korábbi forradalmi taktikához. Vagy a 4-5 szám 25. és köv oldalán egyszerűen ismerteti a hannoveri kongresszuson elhangzott beszédeket, és idézi Bebel határozati javaslatát; Bernstein nézeteinek ismertetését és bírálatát megint (mint a 2-3. számban is) elhalasztotta egy „külön cikk" megjelenéséig. Furcsa, hogy a 4-5 szám 33 oldalán azt olvassuk: „ A kongresszus túlnyomó többsége Bebel nézeteit osztja", valamivel lejjebb pedig: „ . David védte Bernstein nézeteit . Mindenekelőtt azt igyekezett bebizonyítani, hogy . Bernstein és barátai mégis (sic!) az osztályharc talaján állnak" Ezt 1899 decemberében írta a „Rabocseje Gyelo", 1901 szeptemberében pedig valószínűleg már csalatkozott

Bebel igazában és David nézetét a sajátjaként ismétli! 2010.0310 a3/p3 20:33 182. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? Sőt mi több, a „Rabocseje Gyelo", mint már megjegyeztük, az orosz szociáldemokráciával szemben „a kritika szabadságát követeli és a bernsteinizmust védelmezi. Nyilván arra a meggyőződésre jutott, hogy igazságtalanul bántottuk „kritikusainkat" és bernsteinistáinkat. Dehát kiket? kicsoda? hol? mikor? miben állt tulajdonképpen az igazságtalanság? - Erről hallgat a „Rabocseje Gyelo"; soha egyetlen orosz kritikust vagy bernsteinistát sem említ! Itt csak két feltevés lehetséges. Vagy maga a „Rabocseje Gyelo" az igazságtalanul megbántott fél (ezt igazolja az, hogy a tizedik szám mindkét cikkében csak azokról a bántalmakról van szó, amelyek a „Zarja" és az „Iszkra" részéről érték a „Rabocseje Gyeló"-t). Akkor mivel magyarázható az a furcsaság, hogy a

„Rabocseje Gyelo", amely mindig oly konokul megtagadott mindennemű szolidaritást a bernsteinizmussal, nem tudta védeni magát anélkül, hogy ne szólt volna egy-két jó szót a „legmegrögzöttebb bernsteinisták" és a kritika szabadsága érdekében? Vagy pedig másokat bántottak meg igazságtalanul. Akkor vajjon mi lehet az oka annak, hogy hallgatnak róluk? Látjuk tehát, hogy a „Rabocseje Gyelo" most is azt a bujócskát folytatja, amelyet (mint alább ki fogjuk mutatni) kezdettől fogva játszott. Aztán vegyük csak szemügyre, hogyan fest az annyira dicsőített „kritikai szabadságnak" ez az első gyakorlati alkalmazása. A valóságban legott kitűnt, hogy a „kritika szabadsága" minden kritika hiányát, sőt általában az önálló ítélet hiányát jelenti. Ugyanaz a „Rabocseje Gyelo", amely úgy hallgat az orosz bernsteinizmusról, mintha (Sztarover65 találó kifejezése szerint) valami titkos betegség lenne, ennek a

betegségnek orvoslására a betegség német válfaja ellen írt legutolsó német recept egyszerű lemásolását javasolja! A kritika szabadsága helyett: szolgai utánzás . sőt még ennél is rosszabb: majmolás! A modern nemzetközi opportunizmus azonos szociális és politikai tartalma más és más változatban bukkan elő a nemzeti sajátosságoknak megfelelően. Az egyik országban az opportunisták csoportja már régen külön zászló alatt lépett fel, a másikban az opportunisták nem törődtek az elmélettel s gyakorlatilag a radikális szocialisták politikáját folytatták, a harmadikban a forradalmi párt egyes tagjai átszöktek az opportunizmus táborába, és céljukat nem az elvekért és az új taktikáért folytatott nyílt harccal igyekeznek elérni, hanem saját pártjuk fokozatos, észrevétlen és - ha szabad így mondanom - büntetlen züllesztésével, a negyedikben ugyan- 2010.0310 a3/p3 20:33 183. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin

ilyen renegátok a politikai rabszolgaság homályában és a „legális" és „illegális" tevékenység egészen eredeti kapcsolata mellett alkalmazzák ugyanezeket a módszereket stb. Aki azonban arról beszél, hogy a kritika és a bernsteinizmus szabadsága a feltétele az orosz szociáldemokraták egyesülésének, és ugyanakkor nem vizsgálja, hogy voltaképpen miben nyilvánult meg, és milyen különleges gyümölcsöket termett az orosz bernsteinizmus, az csak azért beszél, hogy semmit se mondjon. Kíséreljük meg hát, hogy magunk mondjuk el azt - ha csak néhány szóban is -, amit a „Rabocseje Gyelo" nem akart elmondani (vagy talán nem is tudott megérteni). c) A kritika Oroszországban A szótanforgó kérdés tekintetében Oroszországnak az a legfőbb sajátossága, hogy egyrészt már az ösztönös munkásmozgalom legelején, másrészt amint a haladó közvélemény a marxizmus felé fordult, nyilvánvalóan különböző elemek egyesültek

közös lobogó alatt a közös ellenfél (az elavult társadalmi és politikai világnézet66) elleni harcra. A „legális marxizmus" mézesheteiről beszélünk Ez általában rendkívül eredeti jelenség volt, amelynek még a lehetőségében sem hitt volna senki a nyolcvanas években vagy a kilencvenes évek elején. Egy önkényuralmi országban, ahol teljesen béklyóba verték a sajtót, az ádáz politikai reakció korszakában, amikor minden politikai elégedetlenkedést és tiltakozást már csirájában üldözőbe vettek, hirtelen utat tört a cenzúrázott irodalomban a forradalmi marxizmus elmélete, ezópuszi, de minden „érdeklődő" számára érthető nyelven. A kormány megszokásból csak a (forradalmi) narodnyikság elméletét tartotta veszélyesnek, s mint rendesen, most sem vette észre annak belső fejlődését, s örült minden ellene irányuló kritikának. Mire a kormány észbekapott, mire a cenzorok és csendőrök nehézkes hada

kiszimatolta az új ellenséget és rávetette magát, addig nem kis idő telt el (orosz mértékünkkel mérve). Ez alatt az idő alatt pedig sorra jelentek meg a marxista könyvek, marxista folyóiratok és ujságok indultak, jóformán mindenki marxista lett, hízelegtek a marxistáknak, udvaroltak a marxistáknak, a kiadók el voltak ragadtatva a marxista könyvek meglepő kelendóségétől. Teljesen érthető, hogy ebben a kábító légkörben nem egy kezdő marxista „író" akadt, akinek „fejébe szállt a dicsőség . "67 2010.0310 a3/p3 20:33 184. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? Most már nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a szakasz a multé. Egyáltalán nem titok, hogy a marxizmus rövidéletű virágzását irodalmunk felszínén a szélsőséges elemeknek az igen mérsékelt elemekkel kötött szövetsége idézte elő. Az utóbbiak tulajdonképpen burzsoá-demokraták voltak és némelyek már a „szövetség" kettészakadása

előtt is erre a megállapításra jutottak (amit a mérsékelt elemek későbbi „kritikai" fejlődése szemmelláthatóan igazolt)*. De ha ez így van, akkor a későbbi „zűrzavarért" nem éppen a forradalmi szociáldemokratákat terheli-e a legnagyobb felelősség, akik szövetségre léptek a leendő „kritikusokkal"? Ezt kérdezik olykor és mindjárt igennel válaszolnak is rá azok, akik túlságosan egyszerűen látják a dolgot. De ezeknek egyáltalán nincs igazuk Csak az félhet az ideiglenes szövetségektől, mégha megbízhatatlan emberekkel kötik is őket, aki nem bízik önmagában. Egyetlen politikai párt sem lehet meg ilyen szövetségek nélkül. A legális marxistákkal való egyesülés pedig az orosz szociáldemokráciának mintegy első igazi politikai szövetsége volt. Ennek a szövetségnek köszönhettük, hogy meglepően gyors győzelmet arattunk a narodnyikságon, és hogy a marxizmus eszméi (bár vulgarizált formában) rendkívül

széles körben elterjedtek. Amellett ezt a szövetséget nem is minden „feltétel" nélkül kötöttük meg. Bizonyíték: a cenzúra által 1895-ben elégetett „Adalékok Oroszország gazdasági fejlődésének kérdéséhez" c. marxista gyüjtemény68 Ha a legális marxistákkal kötött irodalmi megegyezést politikai szövetséghez lehet hasonlítani, akkor ez a könyv politikai szerződéshez hasonlítható. A szakítást természetesen nem az okozta, hogy a „szövetségesek" burzsoá demokratáknak bizonyultak. Ellenkezőleg, ennek az utóbbi irányzatnak képviselői természetes és kívánatos szövetségesei a szociáldemokráciának, amennyiben a szociáldemokráciának azokról a demokratikus feladatairól van szó, amelyeket Oroszország jelenlegi helyzete állit előtérbe. De az ilyen szövetségnek elengedhetetlen feltétele az, hogy a szocialisták akadálytalanul feltárhassák a munkásosztály előtt a munkásosztály érdekeinek és a

burzsoázia érdekeinek kibékíthetetlen ellentétét. A bernsteinizmus és a „kritikai" irányzat azonban, amelyhez szívvel-lélekkel csatlakozott a legális marxisták * Itt K. Tulinnak Sztruve ellen irt cikkéről van szó (lásd Lenin Művei 1 köt 349539 old - Szerk), melyet „A marxizmus tükröződése a polgári irodalomban" c referátumból állított össze. (A szerző jegyzete az 1907-es kiadáshoz - Szerk) 2010.0310 a3/p3 20:33 185. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin többsége, lehetetlenné, tette ezt, és a szocialista öntudat megrontására törekedett azzal, hogy elposványosította a marxizmust, a társadalmi ellentétek tompulásának elméletét hirdette, esztelenségnek nyilvánította a szociális forradalom és a proletárdiktatúra eszméjét, a munkásmozgalmat és az osztályharcot szűk tradeunionizmusra és apró, fokozatos reformokért folyó „realisztikus" harcra redukálta. Ez pedig teljesen egyértelmű volt a burzsoá

demokrácia álláspontjával, amely tagadja a szocializmus önállóságra való jogát, tehát a létjogosultságát is; gyakorlatilag ez azt jelentette, hogy a kezdődő munkásmozgalmat a liberálisok uszályává igyekeztek változtatni. Természetes, hogy ilyen körülmények között elengedhetetlen volt a szakítás. De a szakítás nálunk azt jelentette, hogy a szociáldemokratákat egyszerűen kitessékelték a széles körben elterjedt, mindenki számára legkönnyebben hozzáférhető „legális" irodalomból. Ebben nyilvánult meg Oroszország „eredeti" sajátossága. A legális irodalomban a „kritika zászlaja" mellé szegődött „egykori marxisták" sáncolták el magukat, akik szinte monopóliumot kaptak a marxizmus „szétzúzására". „Le az ortodoxiával", „Éljen a kritika szabadsága" - ezek a jelszavak (melyeket most a „Rabocseje Gyelo" ismételget) egyszerre divatos jelszavakká váltak, s hogy ennek a

divatnak a cenzorok és a csendőrök sem tudtak ellenállni, az abból is látható, hogy Bernstein nevezetes (hérosztratoszi nevezetességű) könyve három orosz kiadást ért meg, vagy hogy Bernstein, Prokopovics úr stb. könyveit Zubatov69 ajánlotta („Iszkra" 10. sz) A szociáldemokratákra most az új áramlat elleni harc feladata hárult, amely már önmagában is nehéz feladat volt, de merőben külső akadályok még sokkal jobban megnehezítették. És ez az áramlat nem szorítkozott csupán az irodalom területére. A „kritika" felé fordulással együtt járt az, hogy a szociáldemokrata gyakorlati funkcionáriusok között érezhetővé vált az „ökonomizmushoz" való vonzódás. Hogy miként keletkezett és fejlődött tovább a legális kritika és az illegális ökonomizmus kapcsolata és kölcsönös függése, ez az érdekes kérdés külön cikk tárgya lehetne. Ehelyütt elég, ha megállapítjuk, hogy ez a kapcsolat kétségkívül

fennáll. A hírhedt „Credo"70 éppen azzal érdemelte ki hírnevét, hogy ezt a kapcsolatot nyíltan megfogalmazta, és kifecsegte az „ökonomizmus" politikai alaptendenciáját: a munkások folytassanak gazdasági harcot (szabatosabb volna így mondani tradeunionista harcot, mert az utóbbi a specifikus munkás- 2010.0310 a3/p3 20:33 186. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? politikát is felöleli), a marxista értelmiség pedig olvadjon össze a liberálisokkal, hogy velük együtt folytassa a politikai „harcot". A „nép között" végzett trade-unionista munka e feladat első felének, a legális kritika e feladat második felének végrehajtását jelentette. Ez a nyilatkozat oly nagyszerű fegyvernek bizonyult az ökonomizmus ellen, hogy ha a „Credo" nem lenne, érdemes lett volna kitalálni. A „Credo" nem kitalálás, de szerzőinek hozzájárulása nélkül, sőt talán akaratuk ellenére került nyilvánosságra.

Legalábbis e sorok írójának, akinek szintén része volt abban, hogy ezt az új „programmot" napvilágra hozták*, sok panaszt és szemrehányást kellett hallania amiatt, hogy a szónokok nézeteinek hevenyészve összefoglalt tartalmát másolatokban terjesztették, elnevezték „Credó"-nak, sőt még a sajtóba is bekerült a tiltakozással együtt! Azért említjük meg ezt az epizódot, mert az oroszországi ökonomizmusnak egyik igen érdekes vonását fedi fel: a nyilvánosságtól való irtózást. Nem csupán a „Credo" szerzőire jellemző ez, hanem általában az egész ökonomizmusra; elárulja ezt a „Rabocsaja Miszl" is, az ökonomizmus legnyíltabb és legbecsületesebb szószólója, meg a „Rabocseje Gyelo" is (amely felháborodott azon, hogy „ökonomista" írásokat közöltek a „Vademecum"-ban71), meg a Kievi Bizottság is, amely két évvel ezelőtt nem volt hajlandó megengedni, hogy „profession de foi"ját72

közzétegyék a cáfolatával együtt*, és az ökonomizmus sok más képviselője is. Hogy a kritika szabadságának hívei ennyire félnek a kritikától, azt nem lehet csupán ravaszkodással magyarázni (bár olykor kétségtelenül közrejátszik a ravaszkodás is; meggondolatlanság volna az ellenfél támadásának kitenni az új irányzat még meg sem erősödött fiatal hajtásait!). Nem, az ökonomisták többsége egészen őszintén ellenséges szemmel néz (és az ökonomizmus lényegénél fogva nem is nézhet máskép) mindenféle elméleti vitát, frakciós nézeteltérést, általánosabb jelentőségű politikai * A 17-eknek a „Credo" ellen írt tiltakozásáról van szó. E sorok írója szintén résztvett ennek a tiltakozásnak a megfogalmazásában (1899 végén). A tiltakozást a „Credó"-val együtt külföldön nyomtatták ki 1900 tavaszán. (Lásd Lenin Művei 4 köt. 167-183 old - Szerk) Ma már Kuszkova asszonynak (azt hiszem a

„Bilojé"-ban megjelent) cikkéből tudjuk, hogy ő volt a „Credo" szerzője, az akkori idők külföldön élő „ökonomistái" között pedig Prokopovics úr játszott kiemelkedő szerepet. (A szerző jegyzete az 1907-es kiadáshoz. - Szerk) * Ha jól tudjuk, a Kievi Bizottság összetétele azóta megváltozott. 2010.0310 a3/p3 20:33 187. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin kérdést, a forradalmárok megszervezésére irányuló tervet stb. „Hagyjuk mindezt a külföldre!" - mondta nekem egyszer egy eléggé következetes ökonomista, és ezzel annak az igen elterjedt (és megint csak merőben trade-unionista) véleménynek adott kifejezést, hogy a mi dolgunk a munkásmozgalom, az itteni, helybeli munkásszervezetek, - minden egyéb a doktrinérek kieszelése, az „ideológia túlbecsülése", ahogy az „Iszkra" 12. számában megjelent levél írói írták, egy nótát fújva a „Rabocseje Gyelo" 10. számával Most az a

kérdés: ha az orosz „kritikának" és az orosz bernsteinizmusnak ilyen sajátosságai vannak, mit kellett volna tenniök azoknak, akik nemcsak fogadkozásokkal, hanem valóban fel akarták venni a harcot az opportunizmus ellen? Először is gondoskodniok kellett volna arról, hogy újra meginduljon az az elméleti munka, amely éppen csak megindult a legális marxizmus korszakában, s most ismét az illegális funkcionáriusokra hárul; e nélkül a munka nélkül nem fejlődhetett eredményesen a mozgalom. Másodszor: erélyesen harcba kellett volna szállniok a legális „kritikával", amely romboló munkájával megfertőzte az elméket. Harmadszor: erélyesen fel kellett volna lépniök a gyakorlati mozgalomban észlelhető zűrzavar és ingadozás ellen, leleplezve és visszautasítva minden olyan kísérletet, amely tudatosan vagy öntudatlanul programurunk és taktikánk degradálására irányult. Köztudomású, hogy a „Rabocseje Gyelo" sem az első, sem

a második, sem a harmadik feladatot nem teljesítette, s ezt a közismert igazságot az alábbiakban még részletesen meg kell világítanunk a legkülönbözőbb szempontokból. Most csak azt akarjuk kimutatni, hogy a „kritika szabadságának" követelése milyen kiáltó ellentétben áll hazai kritikánk és az orosz ökonomizmus sajátosságaival. Valóban, olvassák csak el a „Külföldi Orosz Szociáldemokraták Szövetségének" azt a határozatát, amelyben jóváhagyta a „Rabocseje Gyelo" álláspontját: „A szociáldemokrácia további eszmei fejlődése érdekében feltétlenül szükségesnek tartjuk a szociáldemokrata elmélet kritikájának szabadságát a pártirodalomban, amennyiben a kritika nem ellenkezik ennek az elméletnek osztályés forradalmi jellegével" („Két kongresszus", 10. old) A megokolás pedig így hangzik: a határozat „első része egybevág a lübecki pártkongresszusnak a Bernstein-ügyben hozott

határozatával . " Együgyűségükben észre sem veszik 2010.0310 a3/p3 20:33 188. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? a „szövetségesek", hogy ezzel a másolással milyen testimonium paupertatis-t (szegénységi bizonyítványt) állítanak ki magukról! . „de a második része jobban korlátozza a kritika szabadságát, mint a lübecki pártkongresszus". A „Szövetség" határozata tehát az orosz bernsteinisták ellen irányul? Különben merő képtelenség volna Lübeckre hivatkozni! De nem igaz, hogy a „Szövetség" határozata „jobban korlátozza a kritika szabadságát". A németek hannoveri határozatukban pontról pontra éppen azokat a módosításokat vetették el, amelyeket Bernstein ajánlott, lübecki határozatukban pedig Bernsteint személyesen is megintették, névszerint említve őt a határozatban. Ezzel szemben a mi „szabad" utánzóink egy árva szóval sem utalnak a speciálisan orosz

„kritika" és az orosz ökonomizmus egyetlen megnyilvánulására sem, de azzal, hogy hallgatnak róla és pusztán az elmélet osztály- és forradalmi jellegére hivatkoznak, sokkal tágabb teret engednek mindenféle hamis magyarázatnak, különösen akkor, ha a „Szövetség" „az úgynevezett ökonomizmust" nem hajlandó opportunizmusnak tekinteni („Két kongresszus", 8. old az 1 ponthoz) De ezt csak mellesleg A fő az, hogy a német opportunistáknak a forradalmi szociáldemokratákkal szemben elfoglalt álláspontja homlokegyenest ellenkezik az oroszországi opportunisták álláspontjával. Németországban a forradalmi szociáldemokraták, mint ismeretes, fenn akarják tartani azt, ami van: fenn akarják tartani a régi programmot és taktikát, amelyet mindenki ismer és a sok évtizedes tapasztalat minden részletében megvilágított. Ezzel szemben a „kritikusok" változtatásokat akarnak, és mivel ezek a kritikusok elenyésző

kisebbségben vannak, revizionista törekvéseikben pedig nagyon bátortalanok, érthető, hogy a többség csupán az „újítások" rideg visszautasítására szorítkozik. Nálunk, Oroszországban viszont a kritikusok és az ökonomisták akarják fenntartani azt, ami van a „kritikusok" azt akarják, hogy továbbra is marxistáknak tartsák őket, és biztosítsák számukra azt a „kritikai szabadságot", amelyet minden tekintetben élveztek (mert voltaképpen soha semmiféle pártköteléket nem ismertek el*, de meg nem is * A nyílt pártkötelékeknek és párthagyományoknak ez a hiánya már egymagában is olyan sarkalatos különbség Oroszország és Németország között, amelynek minden értelmes szocialistát óvnia kellett volna a vak utánzástól. Íme egy példája annak, hogy mivé fajult a „kritika szabadsága" Oroszországban. Bulgakov úr, az orosz kritikus így rója meg Hertzet, az osztrák kritikust: „Bár Hertz következtetései

2010.0310 a3/p3 20:33 189. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin volt nálunk olyan általánosan elismert pártszerv, amely a kritika szabadságát, ha csak tanáccsal is, „korlátozhatta" volna); az ökonomisták azt akarják, hogy a forradalmárok ismerjék el „a jelenlegi mozgalom teljesjogúságát" („Rabocseje Gyelo", 10. sz 25 old), vagyis a „törvényes voltát" annak, ami létezik; hogy az „ideológusok" ne próbálják „letéríteni" a mozgalmat arról az útról, amelyet „az anyagi elemek és az anyagi környezet kölcsönhatása szab meg" („Levél" az „Iszkra" 12. számában); hogy azt a harcot ismerjék el kívánatosnak, „amelyet a munkásoknak az adott körülmények között egyedül lehetséges folytatniok", lehetségesnek pedig azt a harcot ismerjék el, „amelyet az adott pillanatban a valóságban folytatnak" .(„A «Rabocsaja Miszl» külön melléklete" 14. old) Ezzel szemben

mi, forradalmi szociáldemokraták elégedetlenek vagyunk azzal, hogy így meghódolnak az ösztönösség előtt, vagyis az előtt, ami „az adott pillanatban" van; mi azt követeljük, hogy változtassák meg az utóbbi években uralkodó taktikát, kijelentjük, hogy „mielőtt egyesülnénk, és ahhoz hogy egyesüljünk, előbb határozottan és félreérthetetlenül el kell határolnunk magunkat" (az „Iszkra" kiadásáról szóló nyilatkozatból)73. Egyszóval a németek megmaradnak amellett, ami van, és elvetik a változtatásokat; mi a meglevő megváltoztatását követeljük, nem akarunk meghódolni az előtt, ami van, és nem vagyunk hajlandók megbékülni vele. Ezt a „csekély" különbséget észre sem vették a német határozatok „szabad" lemásolói! d) Engels az elméleti harc jelentőségéről „Dogmatizmus, doktrinérség", „a párt megcsontosodása elkerülhetetlen büntetés a gondolat erőszakos megkötözéséért"

- ezek azok az ellenségek, amelyek ellen a „kritika szabadságáönállóak, ebben a pontban (a szövetkezetek kérdésében) úgy látszik mégis túlságosan köti pártja véleménye, és ha részletekben el is tér attól, az általános elvvel nem mert szakítani" („Kapitalizmus és földművelés" II. köt 287 old) Egy politikailag leigázott állam alattvalója, ahol a lakosság 999/1000-ét csontja velejéig megrontotta a politikai szolgalelkűség, a pártbecsületnek és a pártkötelékeknek teljes megnemértése, fennhéjázóan megrója egy alkotmányos ország polgárát azért, mert túlságosan „köti pártja véleménye"! Illegális szervezeteinknek ezekután nincs is más tennivalójuk, mint hogy határozatokat írjanak a kritika szabadságáról . 2010.0310 a3/p3 20:33 190. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? nak" bajnokai oly vitézül harcbaszállnak a „Rabocseje Gyeló"-ban. Nagyon örülünk, hogy ez a

kérdés napirendre került, és csak az lenne a javaslatunk, hogy egészítsék ki még egy másik kérdéssel: Kik legyenek a bírák? Két nyilatkozat van előttünk, mindkettő irodalmi kiadványokról. Az egyik az „Orosz Szociáldemokraták Szövetsége időszaki lapjának, a «Rabocseje Gyeló»-nak a programtuja" (lenyomat a „Rabocseje Gyelo" 1. számából) A másik pedig „közlemény a «Munka Felszabadítása» csoport kiadói tevékenységének felújításáról". Mindkettő 1899-ben kelt, amikor „a marxizmus válsága" már régen napirenden volt. És mit látunk? Az első nyilatkozatban hiába keresnénk utalást erre a jelenségre, hiába keresnők a határozott kifejtését annak, hogy az új lap milyen álláspontra kíván helyezkedni ebben a kérdésben. Az elméleti munkáról és az adott időpontban elodázhatatlan feladatairól egy árva szó sincs, sem ebben a programmban, sem a „Szövetség" 1901. évi harmadik kongresszusán

elfogadott kiegészítésben („Két kongresszus", 15-18. old) Ez alatt az idő alatt a „Rabocseje Gyelo" szerkesztősége figyelmen kívül hagyta az elméleti kérdéseket, noha azok az egész világ szociáldemokratáit élénken foglalkoztatták. Ezzel szemben a másik nyilatkozat mindenekelőtt rámutat arra, hogy az utóbbi években megcsappant az érdeklődés az elmélet iránt, nyomatékosan követeli, hogy „éber figyelemmel foglalkozzunk a proletariátus forradalmi mozgalmának elméleti oldalával" és felszólít, hogy „kíméletlenül bíráljuk" a mozgalmunkban lábrakapott „bernsteinista és más forradalomellenes tendenciákat". A „Zarja" megjelent számai mutatják, hogyan valósítottuk meg ezt a programmot. Látjuk tehát, hogy a gondolkodás megcsontosodása stb. elleni nagyhangú szólamok csak az elméleti gondolkodás fejlesztése terén észlelhető nemtörődömséget és tehetetlenséget takargatják. Az orosz

szociáldemokraták példája különösen szemléltetően illusztrálja azt az általános európai jelenséget (amelyet már a német marxisták is régen megállapítottak), hogy a hírhedt kritikai szabadság nem az egyik elméletnek másikkal való felváltását jelenti, hanem minden egységes és átgondolt elmélet hiányát, eklekticizmust és elvtelenséget. Aki csak valamelyest is ismeri mozgalmunk valóságos állapotát, annak látnia kell, hogy a marxizmus széleskörű elterjedésével együtt bizonyos mértékben süllyedt az elméleti színvonal. 2010.0310 a3/p3 20:33 191. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin A mozgalomhoz gyakorlati jelentősége és gyakorlati sikerei folytán nagyszámban csatlakoztak olyanok is, akiknek nagyon kevés vagy egyáltalán semmi elméleti előképzettségük nem volt. Megítélhető ebből, hogy milyen tapintatlanságot árul el a „Rabocseje Gyelo", amikor nagy diadallal kivágja Marxnak azt a mondását, hogy „a

valóságos mozgalom egyetlen lépése többet ér tucatnyi programmnál"74. Ezeknek a szavaknak ismételgetése az elméleti zűrzavar korszakában ugyanolyan tapintatlanság, mintha valaki egy temetési menet láttára azt kiáltaná: „Adjon isten minden jót, diófából koporsót!" Hiszen Marxnak ezek a szavai a gothai programmról írt leveléből valók, amelyben élesen elítéli az elvek megfogalmazásánál megtűrt eklekticizmust: ha már egyesülnötök kell - írta Marx a párt vezetőinek -, akkor kössetek megállapodásokat a mozgalom gyakorlati céljainak megvalósítása érdekében, de ne tűrjetek alkut az elvek tekintetében, ne tegyetek elméleti „engedményeket". Ez volt Marx gondolata, nálunk pedig akadnak emberek, akik az ő nevében igyekeznek kisebbíteni az elmélet jelentőségét! Forradalmi elmélet nélkül nem lehet forradalmi mozgalom sem. Nem lehet eléggé hangsúlyozni ezt a gondolatot olyan időben, amikor az opportunizmus

divatos hirdetése a gyakorlati tevékenység legszűkebb formáiért való lelkesedéssel párosul. De az orosz szociáldemokráciára nézve még fokozottabb jelentősége van az elméletnek három okból, amelyről gyakran megfeledkeznek. Először: pártunk még csak kialakulóban van, még csak most formálja ki arculatát és még korántsem számolt le végleg a forradalmi gondolat más irányzataival, amelyek azzal a veszéllyel fenyegetnek, hogy letérítik a mozgalmat a helyes útról. Sőt mi több, a nemszociáldemokrata forradalmi irányzatok éppen a legutóbbi időben kaptak erőre (mint Akszelrod már régen megjósolta az ökonomistáknak). Ilyen körülmények között egy első pillanatra „jelentéktelennek" látszó hiba is a legszomorúbb következményekkel járhat, s csak rövidlátó emberek tarthatják időszerűtlennek és feleslegesnek a frakciós vitákat és az árnyalatok szigorú megkülönböztetését. Az egyik vagy a másik „árnyalat"

megszilárdulása sok-sok évre eldöntheti az orosz szociáldemokrácia jövőjét. Másodszor: a szociáldemokrata mozgalom lényegénél fogva nemzetközi. Ez nemcsak azt jelenti, hogy harcolnunk kell a nemzeti sovinizmus ellen. Ez azt is jelenti, hogy egy fiatal országban meginduló mozgalom csak akkor lehet eredményes, 2010.0310 a3/p3 20:33 192. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? ha elsajátítja és alkalmazza más országok tapasztalatait. Ehhez azonban nem elegendő e tapasztalatok egyszerű ismerete vagy a legújabb határozatok egyszerű lemásolása. Ahhoz is értenünk kell, hogy bíráló szemmel mérlegeljük és önállóan felülvizsgáljuk ezeket a tapasztalatokat. Akinek van némi fogalma arról, hogy milyen óriásira nőtt és mennyire szerteágazott a modern munkásmozgalom, az tudja, hogy e feladat végrehajtásához mennyi elméleti erő, mennyi politikai (és forradalmi) tapasztalat szükséges. Harmadszor: az orosz szociáldemokrácia

nemzeti feladatai olyanok, aminők még nem álltak a világ egyetlen szocialista pártja előtt sem. Alább beszélnünk kell majd azokról a politikai és szervezési kötelességekről, amelyeket ez a feladat, az egész népnek az önkényuralom igájából való kiszabadítása, ró ránk. Most csak arra akarunk rámutatni, hogy az élenjáró harcos szerepét csak az a párt tudja betölteni, amelyet élenjáró elmélet vezet. S hogy az olvasó csak némileg is konkrét fogalmat alkosson arról, hogy ez mit jelent, gondoljon vissza az orosz szociáldemokrácia olyan előfutáraira, mint Gercen, Belinszkij, Csernisevszkij és a hetvenes évek forradalmárainak ragyogó gárdája, gondoljon az orosz irodalom világraszóló jelentőségére, amelyre most tesz szert, gondoljon . de ez is elég! Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy mi az elmélet jelentősége a szociáldemokrata mozgalomban, idézzük Engelsnek 1874-ben írt megjegyzéseit. Engels a szociáldemokrácia nagy

harcának nem két formáját ismeri el (a politikait és a gazdaságit), mint nálunk szokásos, hanem hármat: a politikai és a gazdasági harccal egy sorba állítja az elméleti harcot. Engels megjegyzései, amelyeket a gyakorlatilag és politikailag megerősödött német munkásmozgalomnak adott útravalóul, olyan tanulságosak a mostani kérdések és viták szempontjából, hogy az olvasó, reméljük, nem neheztel meg ránk a „Der deutsche Bauernkrieg"* c. brosúra előszavából vett hosszú idézetért (ez a brosúra már régóta a legnagyobb bibliográfiai ritkaságok közé tartozik): „A német munkásoknak két lényeges előnyűk van Európa többi országának munkásaival szemben. Először, hogy Európa leginkább elméleti népéhez tartoznak és megőrizték azt az elméleti érzéket, * Dritter Abdruck. Leipzig 1875 Yerlag der Genossenschafts- buchdruckerei („A német parasztháború". Harmadik kiadás Lipcse 1875 Szövetkezeti Kiadó - Szerk) 18

Lenin válogatott művei. I - 5/04 S 2010.0310 a3/p3 20:33 193. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin amely szinte teljesen kiveszett Németország úgynevezett «művelt» osztályaiból. A német tudományos szocializmus, az egyedüli tudományos szocializmus, amely valaha is létezett, sohasem jött volna létre, ha nem előzte volna meg a német filozófia, különösen Hegel filozófiája. Ha a munkásokban nem volna elméleti érzék, ez a tudományos szocializmus sohasem vált volna annyira vérükké, mint ahogy a valóságban történt. És hogy ez milyen mérhetetlenül nagy előny, megmutatja egyrészt az a minden elmélettel szemben tanusított közöny, amely egyik legfőbb oka annak, hogy az angol munkásmozgalom az egyes szakmák nagyszerű szervezettsége ellenére is oly lassan halad előre, másrészt pedig az a dezorganizáció és zűrzavar, amelyet a proudhonizmus okozott, - a franciáknál és belgáknál eredeti formájában, a spanyoloknál és

olaszoknál pedig még torzabb, bakunista formában. A másik előny abban áll, hogy a németek időrendben csaknem utolsókként jelentek meg a munkásmozgalomban. Amint a német elméleti szocializmus sohasem fogja elfelejteni, hogy Saint-Simonnak; Fourier-nek és Owennek, három olyan embernek a vállán áll, akik tanaiknak minden fantasztikus volta és minden utópizmusa ellenére is minden idők legjelentékenyebb elméi közé tartoznak, és zseniálisan megsejtettek számtalan olyan dolgot, amelyek helyességét most bizonyítjuk be tudományosan, éppúgy a német gyakorlati munkásmozgalomnak sem szabad soha elfelejtenie, hogy az angol és a francia mozgalom vállán fejlődött ki, azok drágán szerzett tapasztalatait egyszerűen a maga javára fordíthatja, s most már elkerülheti azok akkoriban többnyire elkerülhetetlen hibáit. Hol tartanánk most az angol trade-unionok és a francia munkások politikai harcai nélkül, a nélkül az óriási lökés nélkül,

amelyet különösen a Párizsi Kommün adott? El kell ismerni, hogy a német munkások ritka hozzáértéssel aknázták ki helyzeti előnyüket. Mióta munkásmozgalom van, elsőízben folyik a harc tervszerűen mindhárom irányban, először hangolják össze és kapcsolják egybe az elméleti, a politikai és a gyakorlati-gazdasági harcot (a tőkésekkel szemben kifejtett ellenállást). Ebben a mondhatni koncentrikus támadásban rejlik a német mozgalom ereje és legyőzhetetlensége. A német munkások egyrészt előnyös helyzetüknél fogva, másrészt az angol mozgalom szigeti sajátosságai és a francia mozgalom erőszakos elnyomása következtében ezidőszerint a proletárharc élére kerültek. Hogy az események meddig hagyják őket ezen a megtisztelő helyen, azt nem lehet előre megmondani. De ameddig megtartják helyüket, remélhetőleg méltó módon fogják betölteni. Ehhez megkettőzött erőfeszítésre van szükség a harc és az agitáció minden

területén. Különösen a vezérek kötelessége, hogy egyre tisztábban lássanak minden elméleti kérdést, egyre jobban felszabadítsák magukat a régi világnézettel összefüggő hagyományos frázisok befolyása alól és mindig tartsák szem előtt, hogy a szocializmus, amióta tudomány lett, megköveteli, hogy tudományként foglalkozzanak vele, vagyis hogy tanulmányozzák. Az így szerzett egyre tisztultabb 2010.0310 a3/p3 20:33 194. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? belátást fokozott buzgalommal kell terjeszteni a munkástömegek között, és egyre tömörebbé kell kovácsolni a párt szervezetét és a szakszervezeteket . . Ha a német munkások így haladnak majd előre, akkor, ha nem is éppen a mozgalom élén fognak menetelni - a mozgalomnak egyáltalán nem érdeke, hogy egy bizonyos nemzet munkásai haladjanak az élén -, de tiszteletreméltó helyet fognak elfoglalni az arcvonalon és teljes fegyverzetben fognak állni, ha

váratlanul súlyos megpróbáltatások vagy hatalmas események fokozott bátorságot, fokozott elszántságot és tetterőt követelnek tőlük"75. Engels szavai prófétai szavaknak bizonyultak. Néhány évvel később a német munkásokat váratlanul súlyos megpróbáltatás érte: a szocialistaellenes kivételes tőrvény. És a német munkások csakugyan teljes fegyverzetben fogadták ezeket a megpróbáltatásokat és győzedelmesen kiállták a próbát. Az orosz proletariátusra hasonlíthatatlanul nagyobb megpróbáltatások várnak: olyan szörnyeteggel kell megbirkóznia, amelyhez képest egy alkotmányos országban hozott kivételes törvény valóban csak csekélységnek látszik. Az a legközelebbi feladat, melyet a történelem most elénk tűzött, a legforradalmibb minden más ország proletariátusának legközelebbi feladatai közül. Ennek a feladatnak a megvalósítása, az európai és (most már mondhatjuk) egyben az ázsiai reakció leghatalmasabb

védőbástyájának lerombolása az orosz proletariátust a nemzetközi forradalmi proletariátus élcsapatává tenné. És mi joggal számítunk rá, hogy kivívjuk ezt a megtisztelt címet, amelyre már elődeink, a hetvenes évek forradalmárai rászolgáltak, ha ugyanolyan odaadó elszántsággal és energiával tudjuk lelkesíteni ezerszerte szélesebb és mélyebb mozgalmunkat. II A TÖMEGEK ÖSZTÖNÖSSÉGE ÉS A SZOCIÁLDEMOKRÁCIA TUDATOSSÁGA Azt mondottuk, hogy mozgalmunkat, amely sokkal szélesebb és mélyebb a hetvenes évek mozgalmánál, ugyanolyan odaadó elszántsággal és energiával kell lelkesíteni, mint akkor. Valóban, eddig, úgy hiszem, még senki sem vonta kétségbe, hogy a mai mozgalom ereje a tömegek (és főleg az ipari proletariátus) öntudatra ébredése, gyengesége pedig a vezető forradalmárok fogyatékos tudatossága és kezdeményező képessége. 13* - 5/1 S 2010.0310 a3/p3 20:33 195. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin A

legutóbbi időben azonban olyan meglepő felfedezésre jutottak, amely felforgatással fenyegeti a szótanforgó kérdés terén uralkodó összes eddigi nézeteket. Ezt a felfedezést a „Rabocseje Gyelo tette, amely az „Iszkrá"-val és „Zarjá"-val való vitájában nem szorítkozott csupán részleges ellenvetésekre, hanem az „általános nézeteltérést" egy mélyebb okra, „az ösztönös és a tudatosan «tervszerű» elem viszonylagos jelentőségének különböző értékelésére" próbálta visszavezetni. A „Rabocseje Gyelo" vádpontja így hangzik: „Lebecsülik a fejlődés objektív vagy ösztönös elemének jelentőségét"*. Mi azt mondjuk erre: ha az „Iszkra" és a „Zarja" vitájának csak az lett volna az eredménye, hogy a „Rabocseje Gyeló"-t rávezette ennek az „általános nézeteltérésnek" a gondolatára, már egymagában ezzel az eredménnyel is nagyon meg lehetnénk elégedve, annyira

nagyjelentőségű ez a tétel, annyira élesen rávilágít az orosz szociáldemokraták közti mai elméleti és politikai nézeteltérések lényegére. A tudatosság és az ösztönösség viszonyának kérdése ezért igen nagy, általános érdeklődésre tarthat számot, s ezzel a kérdéssel igen részletesen kell foglalkoznunk. a) Az ösztönös fellendülés kezdete Az előző fejezetben már említettük, hogy a kilencvenes évek derekán az orosz művelt ifjúság körében általános volt a marxizmus elméletéért való lelkesedés. Ugyanilyen általános jellegűek voltak a körülbelül ugyanebben az időben, az 1896. évi nevezetes pétervári ipari háború után lezajlott munkássztrájkok is. Az a tény, hogy a sztrájkmozgalom egész Oroszországra kiterjedt, világosan mutatta az újra fellendülő népi mozgalom elmélyülését, és ha már „ösztönös elemről" van szó, akkor természetesen éppen ezt a sztrájkmozgalmat kell elsősorban

ösztönösnek elismerni. De ösztönösség és ösztönösség között különbség van. Voltak sztrájkok Oroszországban a hetvenes és a hatvanas években is (sőt már a XIX. század első felében is), amikor „ösztönösen" összerombolták a gépeket stb. Ezekhez a „lázadásokhoz" képest a kilencvenes évek sztrájkjait már „tudatosaknak" is lehet nevezni, olyan jelentős lépéssel * „Rabocseje Gyelo", 10. sz 1901 szeptember, 17 és 18 old A ,;Rabocseje Gyelo" kiemelése. 2010.0310 a3/p3 20:33 196. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? haladt előre azóta a munkásmozgalom. Ez azt mutatja, hogy az „ösztönös elem" lényegében nem más, mint a tudatosság kezdeti formája. A primitív lázadások is már bizonyos öntudatra ébredést fejeztek ki: megrendült a munkásoknak az elnyomó rendszer szilárdságába vetett ősi hite, kezdték - nem mondom, hogy megérteni, de megérezni a kollektív ellenállás

szükségességét, és félreérthetetlenül kezdtek szakítani a felsőbbség előtti rabszolgai meghunyászkodással. De ez mégis sokkal inkább a kétségbeesés és a bosszú megnyilvánulása volt, semmint harc. A kilencvenes évek sztrájkjaiban sokkal élesebben villan már fel a tudatosság: határozott követeléseket támasztanak, előre kiszámítják, melyik időpont kedvezőbb, megtárgyalják a másutt történt ismeretes eseteket és példákat stb. A lázadások csupán elnyomottak felkelései voltak, a rendszeres sztrájkok azonban már az osztályharc csírái, de éppen csak csírái. Önmagukban véve ezek a sztrájkok még nem szociáldemokrata harcok, hanem trade-unionista harcok voltak, a munkások és a munkáltatók közötti antagonizmus aktivizálódását jelezték, de a munkások még nem ébredtek és nem is ébredhettek érdekeik és az egész mai politikai és társadalmi rendszer kibékíthetetlen ellentétének tudatára, vagyis a munkásoknak még

nem volt és nem is lehetett szociáldemokrata tudatuk. Ilyen értelemben a kilencvenes évek sztrájkmozgalma - bármily nagy haladást jelentett is a „lázadásokhoz" képest merőben ösztönös mozgalom volt. Azt mondottuk, hogy a munkásoknak nem is lehetett szociáldemokrata tudatuk. Ezt a tudatot csak kívülről vihették be Minden ország történelme arról tanuskodik, hogy a munkásosztály kizárólag saját erejéből csak trade-unionista tudatot képes kifejleszteni, vagyis csak azt a meggyőződést, hogy szervezetekben kell egyesülnie, hogy harcolnia kell a munkáltatók ellen, hogy a munkások érdekében álló törvényeket kell kicsikarnia a kormánytól stb.* A szocializmus tanítása ellenben filozófiai, történelmi, közgazdasági elméletekből nőtt ki, amelyeket a vagyonos osztályok művelt képviselői, értelmiségiek dolgoztak ki. A modern tudományos szocializmus megalapítói, Marx és Engels, társadalmi helyzetük szerint maguk is a polgári

* Egyáltalán nem úgy van, mint egyesek gondolják, hogy a trade-unionizmus minden „politikát" kizár. A trade-unionok mindig folytattak bizonyos (de nem szociáldemokrata) politikai agitációt és harcot. A trade-unionista és szociáldemokrata politika közti különbségről a következő fejezetben lesz szó. 2010.0310 a3/p3 20:33 197. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin értelmiséghez tartoztak. Éppígy Oroszországban is a szociáldemokrácia elméleti tanítása a munkásmozgalom ösztönös növekedésétől teljesen függetlenül jött létre, mint a forradalmi szocialista értelmiség eszmei fejlődésének természetes és elkerülhetetlen eredménye. Abban az időben, vagyis a kilencvenes évek derekán ez a tanítás már nemcsak a „Munka Felszabadítása" csoport teljesen kialakult programtuja volt, hanem meghódította az oroszországi forradalmi ifjúság többségét is. Megvolt tehát a munkástömegek ösztönös ébredése, tudatos

életre és tudatos harcra ébredése, és megvolt a szociáldemokrata elmélettel felfegyverzett forradalmi ifjúság is, amely keresve kereste a kapcsolatot a munkásokkal. Emellett különösen fontos megállapítani azt a gyakran mellőzött (és aránylag kevéssé ismert) tényt, hogy ennek az időszaknak első szociáldemokratái, bár buzgón foglalkoztak gazdasági agitációval - (teljes mértékben megszívlelve „Az agitációról" című, akkor még csak kéziratban meglevő brosúra valóban hasznos útmutatásait) -, de nem tartották ezt az egyedüli feladatuknak; ellenkezőleg, kezdettől fogva előtérbe helyezték az orosz szociáldemokrácia legmesszebbmenő történelmi feladatait, s különösen az önkényuralom megdöntésének feladatát. Így például a pétervári szociáldemokratáknak az a csoportja, amelyik megalapította a „Harci Szövetséget a Munkásosztály Felszabadítására", már 1895 végén elkészítette a „Rabocseje Gyelo"

c. ujság első számát Ezt a teljesen nyomdakész számot egy rajtaütés alkalmával, 1895 december 8-áról 9-érti virradó éjkel, lefoglalták a csendőrök a csoport egyik tagjánál, Anat. Aleksz Vanyejevnél*, és így a „Rabocseje Gyelo" első alakjában nem láthatott napvilágot. Ennek a lapnak a vezércikke (amelyet vagy 30 esztendő mulva talán szintén ki fog ásni egy akkori „Russzkaja Sztarina" a rendőri ügyosztály irattárából) körvonalazta Oroszország munkásosztályának történelmi feladatait, és e feladatok élére a politikai szabadság kivívását helyezte. Azután volt benne egy cikk „Min törik a fejüket minisztereink?" címmel76, amely arról szólt, hogy a rendőrség szétkergette az „Írni-olvasni tudást terjesztő bizottságokat", ezenkívül több * A. A Vanyejev meghalt 1899-ben, egy keletszibériai vizsgálati fogház magánzárkájában szerzett tüdővészben. Ez okból tartottuk lehetőnek, hogy

nyilvánosságra hozzuk a szövegben közölt adatokat, amelyek hitelességéről kezeskedünk, mert olyan személyektől származnak, akik közvetlenül és nagyon jól ismerték A. A Vanyejevet 2010.0310 a3/p3 20:33 198. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? tudósítást tartalmazott, mégpedig, nemcsak Pétervárról, hanem Oroszország más helyeiről is (pl. a munkások és a rendőrség véres összetűzéséről Jaroszlavl kormányzóságban). A kilencvenes évek orosz szociáldemokratáinak ez a - ha nem tévedünk – „első kísérlete" tehát nem szűk, helyi érdekű és még kevésbbé „ökonomista" jellégű lap volt, hanem arra törekedett, hogy a sztrájkharcot egybekapcsolja az önkényuralom elleni forradalmi mozgalommal, és megnyerje a szociáldemokrácia támogatása számára mindazokat, akiket elnyomott a reakciós népbutítás politikája. Aki csak valamelyest is ismeri a mozgalom akkori állapotát, nem fog kételkedni abban,

hogy a fővárosi munkásság és a forradalmi értelmiség egyaránt meleg rokonszenvvel fogadott volna egy ilyen lapot, s a lap a legszélesebb körben elterjedt volna. A vállalkozás nem sikerült, s ez csak azt bizonyította, hogy az akkori szociáldemokraták forradalmi tapasztalatok és gyakorlati képzettség híján képtelenek voltak eleget tenni az akkori idők halaszthatatlan követelményének. Ugyanezt kell mondani az „SzPB Rabocsij Lisztok"-ról és különösen az 1898 tavaszán megalakult Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt „Rabocsaja Gazetá"-járól és „Kiáltvány"-áról is. Magától értetődik, hogy eszünk ágában sincs a képzettség hiányát az akkori vezetők bűnéül felróni. De ahhoz, hogy felhasználhassuk a mozgalom tapasztalatait és gyakorlati tanulságokat vonhassunk le belőlük, teljesen tisztában kell lennünk az egyes hiányosságok okaival és jelentőségével. Ezért igen fontos megállapítanunk, hogy az

1895-1898-as években tevékenykedő szociáldemokraták egy része (sőt talán többsége) teljes joggal lehetségesnek tartotta, hogy már akkor, mindjárt az „ösztönös mozgalom kezdetén átfogó programmal és harcos taktikával lépjen fel*. Mert az a körülmény, hogy a forradal* „Az «Iszkra» kifogásolja a kilencvenes évek végén tevékenykedő szociáldemokratáink munkáját, de megfeledkezik arról, hogy abban az időben az apró követelésekért folytatott harc előfeltételein kívül minden más munka előfeltételei hiányoztak" - mondják az ökonomisták a „Levél az orosz szociáldemokrata lapokhoz" c. cikkükben („Iszkra", 12 sz) A szövegben említett tények azt bizonyítják, hogy ez az „előfeltételek hiányáról" szóló állítás merőben ellenkezik az igazsággal. Nemcsak a kilencvenes évek végén, de már a kilencvenes évek derekán is teljes mértékben megvoltak az apró követelésekért folytatott harc

előfeltételein kívül minden más munka összes előfeltételei is - kivéve a vezetők kellő képzettségét. De az „ökonomisták" ahelyett, hogy nyíltan beismernék, hogy mi, ideológusok és vezetők, nem voltunk eléggé képzettek, mindent az „előfeltételek hiányára", 2010.0310 a3/p3 20:33 199. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin márok többsége nem volt eléggé képzett, egészen természetes jelenség volt, s így semmi különösebb aggodalmat nem kelthetett. Ha egyszer a feladatokat helyesen tűzték ki, és megvolt a kellő energia, hogy ismételten megkíséreljék e feladatok végrehajtását, az átmeneti kudarcok nem jelentettek nagy bajt. A forradalmi tapasztalatokat és a szervezői ügyességet meg lehet szerezni. Csak meglegyen hozzá az akarat, hogy kifejlesszük magunkban a szükséges tulajdonságokat! Csak ismerjük fel világosan a fogyatékosságokat, ami forradalmi dolgokban több mint fél javulás! De a jelentéktelen

bajból nagy baj lett, amikor ez a felismerés halványulni kezdett (pedig a fentemlített csoportok vezetőiben nagyonis elevenen élt), amikor akadtak emberek - sőt még szociáldemokrata lapok is -, akik a fogyatékosságot készek voltak erénnyé avatni, sőt még azt is megkísérelték, hogy az ösztönösség előtti szolgai megalázkodásukat és meghódolásukat elméletileg indokolják. Itt az ideje, hogy megvonjuk a mérlegét ennek az irányzatnak, amelynek tartalmát az „ökonomizmus" túlságosan szűk fogalma igen pontatlanul jellemzi. b) Meghódolás az ösztönösség előtt. A „Rabocsaja Miszl" Mielőtt rátérnénk az ösztönösség előtti meghódolás irodalmi megnyilatkozásaira, meg kell emlékeznünk a következő jellemző tényről (amelyet a fentemlített forrásból tudtunk meg), s amely némileg rávilágít arra, hogyan keletkezett és mélyült el a Pétervárott tevékenykedő elvtársak körében az orosz szociáldemokrácia későbbi

két irányzatának viszálya. 1897 elején A A Vanyejev és néhány társa a száműzés előtt résztvett egy zártkörű összejövetelen77", ahol a „Harci Szövetség a Munkásosztály Felszabadítására" „öreg" és „fiatal" tagjai találkoztak. Főleg a szervezkedésről és különösen arról a „munkáspénztári alapszabályzatról" beszélgettek, amelyet végleges formájában a „Lisztok «Rabotnyika»" 9-10. száma közölt (46. old) Az „öregek" (a „dekabristák"78, ahogy akkor tréfásan a pétervári szociáldemokraták nevezték őket) és egynéhány „fiatal" között (akik később a „Rabocsaja Miszl" közvetlen munkatársai az anyagi környezet befolyására akarnak hárítani, amely meghatározza azt az utat, amelyről semmiféle ideológus sem térítheti le a mozgalmat. Mi egyéb ez, ha nem az ösztönösség előtti szolgai meghódolás? Mi egyéb, ha nem az „ideológusok" szerelme saját

fogyatékosságaikba? 2010.0310 a3/p3 20:33 200. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? lettek). azonnal éles nézeteltérés merült fel, és parázs vita kerekedett A „fiatalok" abban a formában védelmezték az alapszabályzat fő indokait, ahogyan közzétették. Az „öregek" azt mondták, hogy nekünk egyáltalán nem erre van elsősorban szükségünk, hanem arra, hogy a „Harci Szövetség"-et a forradalmárok szilárd szervezetévé kovácsoljuk, amelynek alá kell rendelni a különböző munkáspénztárakat, a tanulóifjúság közötti propagandát szolgáló köröket stb. Magától értetődik, hogy a vitatkozók még távolról se gondoltak arra, hogy ebben a nézeteltérésben a különválás kezdetét lássák; ellenkezőleg, elszigetelt, véletlen jelenségnek tartották. De ez a tény azt mutatja, hogy az „ökonomizmus" kialakulása és elterjedése korántsem ment símán Oroszországban sem, mert az „öreg"

szociáldemokraták harcoltak ellene (amiről gyakran megfeledkeznek a mostani ökonomisták). És ha ennek a harcnak többnyire nem maradtak „írásos" nyomai, ennek az az egyedüli oka, hogy a működő munkáskörök összetétele rendkívül gyakran változott, nem volt semmiféle folytonosság, és ezért a nézeteltéréseket sem rögzítették le írásban. A „Rabocsaja Miszl" megjelenésével napvilágra került az ökonomizmus, de ez sem ment egyszerre. Konkrétan kell elképzelnünk az orosz körök zömének munkafeltételeit és rövid életét (ezt pedig csak az tudja konkrétan elképzelni, aki átélte), hogy megértsük, milyen nagy szerepe volt a véletlennek abban, hogy az új irányzat sikert aratott-e vagy kudarcot vallott egy-egy városban, és hogy miért nem tudták oly sokáig megállapítani ennek az „új valaminek" sem a hívei, sem az ellenfelei - és a szó szoros értelmében nem is volt rá lehetőségük, hogy megállapítsák -,

vajjon valóban külön irányzat-e ez, vagy pedig csak egyes személyek hiányos képzettségének a kifejezője. Például a „Rabocsaja Miszl" első hektografált számairól a szociáldemokraták óriási többségének nem volt tudomása, és ha most az első szám vezércikkére hivatkozhatunk, csak azért tehetjük, mert V. I79 cikkében („Lisztok «Rabotnyika»", 9-10. sz 47 és köv old) újranyomtatták V I persze nem mulasztotta el, hogy buzgón, sőt túlbuzgón magasztalja az új lapot, amely annyira különbözött a fentemlített ujságoktól és ujságtervezetektől*. Ez a vezércikk olyan félreérthetetlenül * Mellesleg, a „Rabocsaja Miszl"-nek ez a magasztalása 1898 novemberében, amikor az ökonomizmus - különösen külföldön - már teljesen kialakult, ugyanattól a V. I-től eredt, aki csakhamar a „Rabocseje Gyelo" egyik szerkesztője lett És a „Rabocseje Gyelo" 2010.0310 a3/p3 20:33 201. SaLa Lenin válogatott művei

I. Lenin fejezte ki a „Rabocsaja Miszl" és általában az ökonomizmus egész szellemét, hogy érdemes vele bővebben foglalkozni. A vezércikk rámutat arra, hogy a kékhajtókás kéz80 nem tartóztathatja fel a munkásmozgalom fejlődését, majd így folytatja: „ . A munkásmozgalom annak köszönheti életerejét, hogy a munkás végre maga veszi kézbe sorsának intézését, kiragadva azt a vezetők kezéből", és részletesen fejtegeti ezt az alaptételt. A valóságban a vezetőket (vagyis a szociáldemokratákat, a „Harci Szövetség" szervezőit) ragadta ki a rendőrség, hogy úgy mondjuk, a munkások kezéből*, - itt pedig úgy tüntetik fel a dolgot, hogy a munkások harcot folytattak e vezetők ellen és megszabadultak igájuktól! Ahelyett, hogy előre, a forradalmi szervezet megszilárdítására és a politikai tevékenység kiterjesztésére szólítottak volna, visszafelé, kizárólag trade-unionista harcra hívtak. Azt hirdették, hogy

„a politikai eszmény állandó szemmeltartására irányuló törekvés elhomályosítja a mozgalom gazdasági alapját", hogy a munkásmozgalomnak ez a jelszava: „harc a gazdasági helyzetért" (!), vagy ami még jobb: „munkások a munkásokért"; azt hirdették, hogy a sztrájkpénztárak „becsesebbek a mozgalom számára, mint száz más szervezet" (hasonlítsák össze ezt az 1897 októberében tett kijelentést a „dekabristák" és a fiatalok 1897 elején folytatott vitájával) stb. Olyasféle szólamok jöttek divatba, hogy nem a munkások „krémjét", hanem az „átlag"-munkást, a tömeg-munkást kell elsősorban szem előtt tartani, hogy „a politika mindig engedelmesen követi az ökonómiát"* stb. stb, és ellenállhatatlan befolyást gyakoroltak a mozgalomba áramló fiatalok tömegeire, akik a marxizmusnak többnyire csak a töredékeit ismerték, és azokat is csak legális ismertetésben. még tagadta, hogy két

irányzat van az orosz szociáldemokráciában, mint ahogy még most is tagadja! * Hogy mennyire helytálló ez a hasonlat, az a következő jellemző tényből látható: mikor a „dekabristák" letartóztatása után a Slisszelburgi-út munkásai között híre terjedt annak, hogy a lebukásnál közreműködött N. N Mihajlov provokátor (egy fogorvos), aki közel állott a „dekabristákkal" érintkező egyik csoporthoz, a munkások felháborodásukban elhatározták, hogy megölik. * A „Rabocsaja Miszl" első számának ugyanabból a vezércikkéből. Ebből megítélhető, hogy milyen volt „az orosz szociáldemokrácia e V. V-inek"81 elméleti képzettsége, akik a durván elposványosított „gazdasági materializmust" szajkózták abban az időben, amikor az irodalomban a marxisták háborút viseltek az igazi V. V úr ellen, akit a politika és a gazdaság viszonyának ugyanilyen felfogásáért már régen „a reakció mesterének"

neveztek el! 2010.0310 a3/p3 20:33 202. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? Ez azt jelentette, hogy a tudatosságot teljesen elfojtotta az ösztönösség, azoknak a „szociáldemokratáknak" az ösztönössége, akik V. V úr „eszméit" szajkózták, azoknak a munkásoknak az ösztönössége, akik felültek annak az érvnek, hogy az egyszázalékos béremelés mindenféle szocializmusnál és mindenféle politikánál kézenfekvőbb és becsesebb, hogy „abban a tudatban kell harcolniok, hogy nem a jövendő nemzedékek érdekében, hanem önmagukért és gyermekeikért harcolnak" (a „Rabocsaja Miszl" 1. számának vezércikke) Az efféle frázisok mindig kedvelt fegyverei voltak azoknak a nyugateurópai burzsoáknak, akik a szocializmus iránti gyűlöletükben (mint például Hirsch, a német „szociálpolitikus") fáradságot nem kímélve maguk igyekeztek átültetni az angol trade-unionizmust a hazai talajba, s azt mondták a

munkásoknak, hogy éppen akkor harcolnak önmagukért és gyermekeikért, nem pedig holmi jövendő nemzedékekért és holmi jövendő szocializmusért, ha csakszakszervezeti harcot* folytatnak. Most pedig „az orosz szociáldemokrácia V V-i" szajkózzák ezeket a burzsoá frázisokat. Három olyan körülményre kell itt utalni, amelyek azért fontosak, mert a jelenlegi nézeteltérések további elemzése során igen hasznosak lesznek*. Először is, az ösztönösség elfojtotta a tudatosságot, s ez szintén ösztönösen történt. Ez szójátéknak látszik, pedig - sajnos I - keserű valóság Nem úgy történt, hogy két homlokegyenest ellentétes nézet nyílt harcot folytatott egymás ellen és az egyik győzelmet aratott a másikon, hanem úgy, hogy a csendőrség egyre több és több „öreg" forradalmárt „ragadott ki", és egyre több és több „fiatal" „orosz szociáldemokrata V. V" lépett a színre Ha nem is vett részt valaki a

jelenlegi orosz mozgalomban, de legalább beleszagolt, az nagyon jól tudja, hogy csakugyan így áll a dolog. És ha ennek ellenére különösen ragaszkodunk ahhoz, hogy az olvasó egészen tisztán lássa ezt a közismert tényt, ha - hogy úgy mondjuk - a szemléletesség kedvéért adatokat közlünk az első eresztésű „Rabocseje Gyeló"* A németeknek még külön szavuk is van erre: „Nur-Gewerkschaftler", amellyel a „csak-szakszervezeti" harc híveit jelölik meg. * Azoknak a kedvéért emeljük ki, hogy jelenlegi, akik farizeusok módjára vonogatják vállukat és azt mondják: könnyű most szidni a „Rabocsaja Miszl"-t csakhogy ez már mind elavult história! Mutato nomine de te fabula narratur (Változtasd meg a nevet, s rólad szól a mese. - Szerk) - válaszoljuk mi ezeknek a mai farizeusoknak, akikről alább bebizonyítjuk, hogy teljesen rabul ejtették őket a „Rabocsaja Miszl" eszméi. 2010.0310 a3/p3 20:33 203. SaLa Lenin

válogatott művei I. Lenin ról, valamint az „öregek" és a „fiatalok" 1897 elején lezajlott vitájáról, ezt azért tesszük, mert egyesek, akik „demokratizmusukkal" kérkednek, arra spekulálnak, hogy a közönség széles rétegei (vagy az egészen fiatalkorú ifjúság) nem ismerik ezeket a tényeket. Alább még visszatérünk erre Másodszor: már az ökonomizmus első irodalmi megnyilatkozásában megfigyelhetjük azt a rendkívül sajátságos és a mai szociáldemokraták körében fennálló összes nézeteltérések megértése szempontjából fölöttébb jellemző jelenséget, hogy a „tisztán munkásmozgalom" hívei, a proletárharccal való legszorosabb és „legszervesebb" (a „Rabocseje Gyelo" kifejezése) kapcsolat hívei, minden nem-munkás értelmiség ellenfelei (még ha szocialista értelmiségről van is szó) álláspontjuk megvédése céljából a burzsoá „csak-trade-unionisták" érveihez kénytelenek

folyamodni. Ez azt mutatja, hogy a „Rabocsaja Miszl" kezdetétől fogva anélkül, hogy tudatában lett volna - a „Credo" programorját igyekezett megvalósítani Ez azt mutatja - (amit a „Rabocseje Gyelo" sehogy sem tud megérteni) -, hogy mindennemű meghódolás a munkásmozgalom ösztönössége előtt, a „tudatos elem" szerepének, a szociáldemokrácia szerepének mindennemű lekicsinylése egyszersmind azt jelenti, hogy erősödik a burzsoá ideológiának a munkásságra gyakorolt befolyása, teljesen függetlenül attól, hogy az, aki lekicsinyli, maga óhajtja-e ezt vagy sem. Mindazok, akik „az ideológia túlbecsüléséről"*, a tudatos elem szerepének túlzásáról* stb. stb beszélnek, azt képzelik, hogy a tisztán munkásmozgalom önmaga is ki tudja dolgozni és ki is dolgozza önálló ideológiáját, mihelyt a munkások „kiragadják sorsuk intézését a vezetők kezéből". Ez azonban nagy tévedés A fentebb mondottak

kiegészítéséül idézzük még Kautskynak az osztrák szociáldemokrata párt új programmtervezetéhez fűzött nagyon helyes és fontos megjegyzéseit*: „Némely revizionista kritikusunk véleménye szerint Marx azt állította, hogy a gazdasági fejlődés és az osztályharc nemcsak a szocialista termelés előfeltételeit teremti meg, hanem közvetlenül létrehozza a szocializmus szükségszerűségének felismerését is (K. Kautsky * Az „ökonomisták" levele az „Iszkra" 12. számában * „Rabocseje Gyelo", 10. sz * „Die Neue Zeit", 1901-1902. XX évf I köt 3 sz 79 old A bizottság tervezetét, amelyről Kautsky beszél, a bécsi pártkongresszus (a mult év végén) némileg megváltoztatott formában elfogadta. 2010.0310 a3/p3 20:33 204. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? kiemelése). És ezek a kritikusok mindjárt elő is hozakodnak azzal az ellenvetéssel, hogy noha Anglia áll a kapitalista fejlődés legmagasabb

fokán, az összes modern országok közül éppen Anglia áll legtávolabb ettől a felismeréstől. Az új tervezet alapján azt lehetne hinni, hogy az osztrák programmbizottság is osztja ezt az ilymódon megcáfolt, állítólag ortodox marxista nézetet. A tervezet ugyanis azt mondja: «Minél jobban növekszik a proletariátus a kapitalizmus fejlődésével, annál inkább kénytelen és képes felvenni a harcot a kapitalizmus ellen». A proletariátus a szocializmus lehetőségének és szükségszerűségének «tudatára ébred» stb. Ebben az összefüggésben a szocialista tudat a proletár osztályharc szükségszerű, közvetlen eredményének látszik. Ez azonban nem így van Magától értetődik, hogy a szocializmus mint tanítás, éppúgy a mai gazdasági viszonyokban gyökerezik, mint a proletariátus osztályharca, éppúgy, mint ahogy ez utóbbi is a tömegeknek a kapitalizmus szülte szegénysége és nyomora elleni harcból ered, a szocializmus és a

proletariátus osztályharca azonban nem egymásból, hanem egymás mellett, de különböző feltételek alapján keletkezik. A modern szocialista tudat csak mély tudományos belátás alapján keletkezhetik. Valóban, a mai közgazdasági tudomány éppúgy előfeltétele a szocialista termelésnek, mint például a mai technika, de a proletariátus a legjobb akarattal sem tudja létrehozni sem az egyiket, sem a másikat, mert mindkettő a mai társadalmi folyamatból keletkezik. A tudomány hordozója azonban nem a proletariátus, hanem a polgári értelmiség" (Kautsky kiemelése); „a modern szocializmus is e réteg egyes tagjainak agyában született meg, ők adták tovább szellemileg kiváló proletároknak, akik aztán ott, ahol a viszonyok megengedik, beviszik a proletariátus osztályharcába. A szocialista tudat tehát olyasvalami, amit kívülről vittek be (von aussen Hineingetragenes) a proletariátus osztályharcába, nem pedig olyasmi, ami abból spontán

(urwüchsig) fejlődött ki. Ennek megfelelően a régi hainfeldi programm igen helyesen mondja, hogy a szociáldemokrácia feladata: a proletariátust helyzetének és feladatának tudatára ébreszteni (szó szerint: eltölteni helyzetének és feladatának tudatával). Nem volna szükség erre, ha ez a tudat magától következnék az osztályharcból. Az új tervezet ezt a tételt a régi programmból vette át és hozzátoldotta a fent idézett tételhez. Így azonban teljesen megszakadt a gondolatmenet . " Ha tehát szó sem lehet a munkástömegek által mozgalmuk folyamán kidolgozott önálló ideológiáról*, akkor a kérdés * Ez persze nem j elemi azt, hogy a munkások nem vesznek részt az ideológia kidolgozásában. De nem mint munkások vesznek részt benne, hanem mint a szocializmus teoretikusai, mint Proudhonok és Weitlingek, másszbval: csak akkor és csak annyiban, amennyiben kisebb-nagyobb mértékben sikerül elsajátítaniok és előbbrevinniök koruk

ismereteit. És hogy a munkásoknak gyakrabban sikerüljön ez, 2010.0310 a3/p3 20:33 205. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin csakis így tehető fel: burzsoá vagy szocialista ideológia? Itt nincs középút (mert az emberiség semmiféle „harmadik" ideológiát nem dolgozott ki, és mert általában egy osztályellentétektől marcangolt társadalomban sohasem lehet osztályon kívüli vagy osztályok feletti ideológia). Ezért a szocialista ideológia mindennemű lekicsinylése, mindennemű mellőzése egyszersmind a burzsoá ideológia erősbítését jelenti. Ösztönösségről beszélnek De a munkásmozgalom ösztönös fejlődése éppen oda vezet, hogy a munkásmozgalom a burzsoá ideológia befolyása alá kerül, éppen a „Credo" programmjának vonalán halad, mert az ösztönös munkásmozgalom nem egyéb, mint trade-unionizmus, Nur-Gewerkschaftlerei, a trade-unionizmus pedig éppen azt jelenti, hogy a burzsoázia eszmeileg leigázza a

munkásságot. Ezért feladatunk, a szociáldemokrácia feladata az, hogy harcoljunk az ösztönösség ellen, hogy a munkásmozgalmat eltérítsük a tradeunionizmustól, amely ösztönösen a burzsoázia szárnyai alá igyekszik, és vonjuk a forradalmi szociáldemokrácia szárnyai alá. Ezért az „Iszkra" 12 számában megjelent „ökonomista" levél íróinak az a frázisa, hogy a leglelkesebb ideológusok semmiféle erőfeszítése sem képes letéríteni a munkásmozgalmat arról az útról, amelyet az anyagi elemek és az anyagi környezet kölcsönhatása határoz meg, teljesen egyértelmű a szocializmus feladásával, és ha a levél írói bátran és következetesen végig tudnák gondolni azt, amit mondanak, mint ahogy mindenkinek végig kell gondolnia gondolatait, aki az irodalmi és társadalmi tevékenység porondjára lép, akkor nem maradna más hátra számukra, mint „üres kebellel és ölbetett kézzel vesztegelni" és . átengedni a tettek

mezejét Sztruve és Prokopovics úréknak, akik a munkásmozgalmat „a legkisebb ellenállás vonalán", vagyis a burzsoá trade-unionizmus vonalán vonszolják, vagy pedig Zubatov úréknak, akik a papi és csendőri „ideológia" vonalán rángatják. ahhoz általában az szükséges, hogy minél jobban gondoskodjunk a munkások tudatossági színvonalának emeléséről, és hogy a munkások ne zárkózzanak be a „munkásoknak való irodalom" mesterségesen szűkített keretei közé, hanem tanulják meg egyre jobban elsajátítani az általános irodalmat. Sőt, „ne zárkózzanak be” helyett helyesebb volna azt mondani, hogy ne zárják be őket, mert maguk a munkások mindent elolvasnak, még azt is el akarják olvasni, amit az értelmiség számára írnak, és csak egyes (rossz) intellektuelek gondolják, hogy „a munkásoknak" elég, ha a gyári állapotokról beszélnek nekik és rég ismert dolgokon kérődznek. 2010.0310 a3/p3 20:33 206. SaLa

Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? Emlékezzünk Németország példájára. Mi volt Lassalle történelmi érdeme a német munkásmozgalomban? Az, hogy letérítette ezt a mozgalmat a haladópárti trade-unionizmus és a kooperatívizmus útjáról, amelyen ösztönösen elindult (a Schulze-Delitzschek82 és a hozzájuk hasonlók szíves közreműködésével). Ennek a feladatnak a teljesítéséhez egészen másra volt szükség, mint az ösztönös elem lekicsinyléséről, a folyamattaktikáról, az elemek és a környezet kölcsönhatásáról stb. szóló fecsegésre. Ehhez elkeseredett harcra volt szükség az ösztönösség ellen, és csak egy ilyen, sok-sok évig tartó harc eredményeképpen lehetett elérni például azt, hogy Berlin munkáslakossága a haladó párt támaszából a szociáldemokrácia egyik legszilárdabb erődjévé vált. És ez a harc korántsem ért véget, még most sem (mint azok gondolhatnák, akik a német mozgalom történetét

Prokopovics, filozófiáját pedig Sztruve nyomán tanulmányozzák). A német munkásosztály most is - ha szabad így mondanunk - több ideológia között oszlik meg: a munkásság egy része a katolikus és monarchista munkásegyletekben, másik része az angol trade-unionizmus burzsoá hódolói által alapított Hirsch-Duncker-féle szervezetekben83, harmadik része a szociáldemokrata szervezetekben tömörül. Az utóbbi rész hasonlíthatatlanul nagyobb a többinél, de ezt az elsőbbséget a szociáldemokrata ideológia csakis az összes többi ideológia ellen folytatott rendületlen harccal tudta elérni és tudja továbbra is megtartani. De, kérdezhetné az olvasó, miért vezet az ösztönös mozgalom, a legkisebb ellenállás vonalán haladó mozgalom éppen a burzsoá ideológia uralmához? Azon egyszerű oknál fogva, mert a burzsoá ideológia sokkal régebbi eredetű, mint a szocialista ideológia, mert minden részletében jobban kidolgozott, mert a terjesztésnek

mérhetetlenül több eszközével rendelkezik*: * Gyakran mondják: a munkásosztály ösztönösen vonzódik a szocializmushoz. Ez tökéletesen helyes abban az értelemben, hogy a szocialista elmélet minden más elméletnél mélyebben és helyesebben határozza meg a munkásosztály nyomorának okait, és ezért is sajátítják el oly könnyen a munkások, de csak akkor, ha az elmélet maga nem torpan meg az ösztönösség előtt, ha irányítása alá veszi az ösztönösséget. Ez voltaképpen magától értetődik, de a „Rabocseje Gyelo" éppen ezt a magától értetődő dolgot felejti el és forgatja ki. A munkásosztály ösztönösen vonzódik a szocializmushoz, de ennek ellenére a leginkább elterjedt (és a legkülönbözőbb formákban újra meg újra feltámasztott) burzsoá ideológia mindennél inkább ösztönösen hatalmába keríti a munkást. 2010.0310 a3/p3 20:33 207. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin És ezért minél fiatalabb a

szocialista mozgalom valamely országban, annál erélyesebben kell harcolnia minden olyan kísérlet ellen, amely a nemszocialista ideológia megszilárdítására irányul, annál határozottabban kell óvnia a munkásokat azoktól a rossz tanácsadóktól, akik „a tudatos elem túlbecsülése" stb. ellen kiabálnak Az ökonomista levél írói a „Rabocseje Gyeló"-val egyetemben kórusban mennydörögnek a mozgalom gyermekkorára jellemző türelmetlenség ellen. Mi erre azt feleljük: igen, mozgalmunk valóban gyermekkorát éli, s éppen azért, hogy mennél előbb elérje férfikorát, türelmetlennek kell lennie azokkal szemben, akik az ösztönösség előtti meghódolásukkal hátráltatják fejlődését. Nincs nevetségesebb és károsabb annál, mint mikor valaki megjátssza az öreget, aki már régen túl van a harc minden döntő epizódján! Harmadszor: a „Rabocsaja Miszl" első száma azt mutatja, hogy az „ökonomizmus" elnevezés (amelyet

természetesen nem szándékozunk elvetni, mert így vagy úgy már átment a köztudatba) nem fejezi ki eléggé pontosan az új irányzat lényegét. A „Rabocsaja Miszl" nem tagadja teljesen a politikai harcot: a „Rabocsaja Miszl" 1. számában közölt pénztári alapszabályzat a kormány elleni harcról beszél Csakhogy a „Rabocsaja Miszl" úgy véli, hogy „a politika mindig engedelmesen követi az ökonómiát" (a „Rabocseje Gyelo" pedig programmjában úgy variálja ezt a tételt, hogy „Oroszországban a gazdasági harc - még inkább mint minden más országban - elválaszthatatlan a politikai harctól"). A „Rabocsaja Miszl"-nek és a „Rabocseje Gyeló"-nak ezek a tételei teljesen hamisak, ha a politikán szociáldemokrata politikát értünk. A munkásság gazdasági harca - mint már láttuk igen gyakran összefügg (ha nem is elválaszthatatlanul) a burzsoá, klerikális stb politikával. A „Rabocseje Gyelo"

tételei igazak, ha a politikán trade-unionista politikát értünk, vagyis az összes munkásoknak azt a közös törekvését, hogy az államtól különféle intézkedéseket harcoljanak ki, amelyek enyhítenék ugyan a helyzetükkel járó bajokat, de nem vetnének véget ennek a helyzetnek, vagyis nem szüntetnék meg a tőke uralmát a munka felett. Ez a törekvés csakugyan közös vonása a szocializmussal ellenségesen szembenálló angol trade-unionistáknak is, a katolikus munkásoknak is, a „zubatovi munkásoknak is stb. Politika és politika közt különbség van. Azt látjuk tehát, hogy a „Rabocsaja Miszl" a politikai harcot illetően is nem annyira tagadja azt, mint inkább meghódol annak ösztönössége, tudattalan volta előtt. A „Rabocsaja Miszl" 2010.0310 a3/p3 20:33 208. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? teljesen elismeri a munkásmozgalomból ösztönösen kinövő politikai harcot (helyesebben: a munkások politikai

óhajait és követeléseit), de teljesen lemond a szocializmus általános feladatainak és a jelenlegi orosz viszonyoknak megfelelő specifikus szociáldemokrata politika önálló kidolgozásáról. Az alábbiakban ki fogjuk mutatni, hogy a „Rabocseje Gyeló"-nak is ugyanez a hibája. c) „Az önfelszabadítás csoportja"84 és a „Rabocseje Gyelo" Azért foglalkoztunk ilyen részletesen a „Rabocsaja Miszl" első számának alig ismert és ma már csaknem feledésbe merült vezércikkével, mert legelsőnek és a legplasztikusabban fejezte ki azt a közös áramlatot, amely később szántalan erecske formájában bukkant elő. V I-nek tökéletesen igaza volt, amikor a „Rabocsaja Miszl" első számát és vezércikkét magasztalva azt mondta, hogy „éles hangnemben, hévvel" írták („Lisztok «Rabotnyika»", 9-10. sz 49 old) Minden meggyőződéses ember, aki azt hiszi, hogy valami újat ad, „hévvel" ír és plasztikusan

fejezi ki nézeteit. Csak azok nem „hevülnek" soha, akik megszokták, hogy két szék közt üljenek, csak ezek képesek arra, hogy tegnap a „Rabocsaja Miszl" hevét magasztalják, ma pedig az ellenfeleit támadják „heves vitatkozási módszerük" miatt. Nem kívánunk időzni „A «Rabocsaja Miszl» külön mellékleté"-nél (később, különböző kérdésekkel kapcsolatban alkalmunk lesz hivatkozni erre a műre, amely mindennél következetesebben fejezi ki az ökonomisták eszméit), csak „A Munkások Önfelszabadítása Csoportjának felhívásá"-ról fogunk röviden megemlékezni (1899 március, újra nyomtatva a londoni „Nakanunye" 1899 július havi, 7. számában) A felhívás szerzői igen helyesen mondják, hogy „a munkás-Oroszország még csak ébredezik, még csak széjjeltekint és ösztönösen kap a legelső, útjába kerülő harci eszközön", de ebből ugyanazt a helytelen következtetést vonják le, mint a

„Rabocsaja Miszl", megfeledkezve arról, hogy az ösztönösség éppen a tudatosság hiánya (spontaneitás), amelyen a szocialistáknak kell segíteniök, hogy a mai társadalomban „a legelső, útjába kerülő" harci eszköz mindig a trade-unionista harci eszköz, „a legelső, útjába kerülő" ideológia pedig mindig a burzsoá (trade-unionista) ideológia lesz. Éppígy a politikát sem „tagadják" ezek a szerzők, hanem 14 Lenin válogatott művei. I - 7/ S 2010.0310 a3/p3 20:33 209. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin csak (csak!) azt mondják - V. V úr után szabadon -, hogy a politika felépítmény, és ezért „a politikai agitációnak a gazdasági harc érdekében folytatott agitáció felépítményének kell lennie, ennek a harcnak a talajából kell kinőnie és ehhez kell igazodnia". Ami a „Rabocseje Gyeló"-t illeti, tevékenységét mindjárt az ökonomisták „védelmével" kezdte. Már az első

számában (141-142 old) nyilvánvaló valótlanságot mondott. „Nem tudjuk - úgymond -, miféle fiatal elvtársakról beszélt Akszelrod", aki ismert brosúrájában* óva intette az ökonomistákat, de amikor e valótlanság miatt Akszelrod és Plehanov vitába szállt a „Rabocseje Gyeló"-val, az utóbbi kénytelen volt beismerni, hogy „az értetlenség formájában védelmébe akarta venni az összes fiatalabb külföldi szociáldemokratákat ezzel az igazságtalan váddal szemben" (Akszelrod ugyanis szűklátókörűséggel vádolta az ökonomistákat). Valójában ez a vád teljesen jogos volt, és a „Rabocseje Gyelo" nagyon jól tudta, hogy többek közt egyik szerkesztőségi tagjára, V. I-re is vonatkozott Mellesleg megjegyzem, hogy az említett vitában Akszelrodnak tökéletesen igaza volt, a „Rabocseje Gyeló"-nak pedig egyáltalán nem volt igaza abban, ahogyan „Az orosz szociáldemokraták feladatai" c. brosúrámat*

értelmezte. Ezt a brosúrát 1897-ben, még a „Rabocsaja Miszl" megjelenése előtt írtam, amikor a szentpétervári „Harci Szövetség" fentebb jellemzett eredeti irányzatát tartottam uralkodónak, és joggal tartottam annak. Legalábbis 1898 közepéig valóban ez az irányzat uralkodott Ezért a „Rabocseje Gyeló"-nak egyáltalán nem volt joga ahhoz, hogy az ökonomizmus létezésének és veszélyének megcáfolása céljából olyan nézeteket fejtegető brosúrára hivatkozzék, amelyeket Szentpétervárott 1897-1898-ban kiszorítottak az „ökonomista" nézetek*. * „Az orosz szociáldemokraták jelenlegi feladatainak és taktikájának kérdéséhez". Genf 1898. Két 1897-ben írt levél a „Rabocsaja Gazetá"-hoz * Lásd ebben a kötetben 150-169. old - Szerk * A „Rabocseje Gyelo" első valótlanságát („nem tudjuk, miféle fiatal elvtársakról beszélt P. B Akszelrod") védekezése során még egy másikkal tetézte,

amikor a „Válasz"-ban azt írta: „A «Feladatok» bírálatának megírása óta bizonyos orosz szociáldemokraták körében a gazdasági egyoldalúság felé hajló tendenciák keletkeztek, illetve többé-kevésbbé világosan ki is alakultak, amelyek mozgalmunknak a «Feladatok»-ban vázolt állapotához képest visszafejlődést jelentenek" 2010.0310 a3/p3 20:33 210. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? De a „Rabocseje Gyelo" nemcsak hogy „védelmezte" az ökonomistákat, hanem maga is állandóan bele-beleesett legnagyobb tévedéseikbe. Ennek a zavarnak a forrása a „Rabocseje Gyelo" következő programmpontjának kétértelmű felfogása: „a munkásoknak az utolsó években keletkezett tömegmozgalmát tartjuk az orosz élet legfontosabb jelenségének, amely elsősorban fogja megszabni a Szövetség irodalmi tevékenységének feladatait" (a mi kiemelésünk) „és jellegét" (a „Rabocseje Gyelo"

kiemelése). Hogy a tömegmozgalom rendkívül fontos jelenség, ez vitathatatlan Kérdés azonban, mit kell értenünk azon, hogy ez a tömegmozgalom „fogja megszabni a feladatokat"? Ezt kétféleképpen lehet érteni: vagy úgy, hogy meghódolunk e mozgalom ösztönössége előtt, vagyis a szociáldemokrácia szerepét a munkásmozgalomnak mint olyannak egyszerű kiszolgálására korlátozzuk (ez a „Rabocsaja Miszl", az „Önfelszabadítás Csoportja" és más ökonomisták felfogása) vagy pedig úgy, hogy a tömegmozgalom új elméleti, politikai, szervezeti feladatokat tűz elénk, sokkal bonyolultabbakat, mint amelyekkel a tömegmozgalom keletkezését megelőző időszakban beérhettük. A „Rabocseje Gyelo" éppen az első felfogás felé hajlott és hajlik most is, mert nem beszélt semmiféle új feladatról, nem mondott erről semmi határozottat, hanem egész idő alatt úgy okoskodott, mintha a „tömegmozgalom" felmentene bennünket az

előtérbe került feladatok világos felismerésének és megoldásának szükségessége alól. Elég, ha arra hivatkozunk, hogy a „Rabocseje Gyelo" lehetetlennek tartotta, hogy a munkások tömegmozgalma elé első feladatul az önkényuralom megdöntését tűzzék ki, s ezzel ezt a feladatot (a tömegmozgalom nevében) a legközelebbi politikai követelésekért folytatott harc feladatává fokozta le („Válasz", 25. old) Mellőzve a „Rabocseje Gyelo" szerkesztőjének, B. Kricsevszkijnek a 7 számban megjelent „Gazdasági és politikai harc az orosz mozgalomban" c. cikkét, amely ugyanezeket a hibákat (9. old) Ezt írja az 1900-ban megjelent „Válasz" A „Rabocseje Gyelo" első száma pedig (a bírálattal) 1899 áprilisában jelent meg. Vajjon csak 1899-ben keletkezett az ökonomizmus? Nem. 1899-ben tiltakoztak először az orosz szociáldemokraták az ökonomizmus ellen (tiltakozás a „Credo" ellen). De az ökonomizmus, mint a

„Rabocseje Gyelo" is nagyon jól tudja, 1897-ben keletkezett, mert V. I már 1898 novemberében („Lisztok «Rabotnyika»", 9-10. sz) magasztalta a „Rabocsaja Miszl"t 14* - 7/4 S 2010.0310 a3/p3 20:33 211. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin ismétli meg*, egyenesen áttérhetünk a „Rabocseje Gyelo" 10. számára Természetesen nem szándékozunk B. Kricsevszkijnek és Martinovnak a „Zarja" és az „Iszkra" ellen felsorakoztatott egyes ellenvetéseit taglalni. Bennünket ezúttal kizárólag a „Rabocseje Gyelo" elvi álláspontja érdekel, melyet 10. számában fejtett ki. Nem fogjuk taglalni például azt a furcsaságot sem, hogy a „Rabocseje Gyelo" „szöges ellentmondást" látott a következő két tétel között: „A szociáldemokrácia nem köti meg a kezét, nem korlátozza tevékenységét a politikai harcnak valamilyen előre kigondolt tervével vagy módszerével - elismer minden harci eszközt,

feltéve, hogy megfelelnek a párt meglevő erőinek stb. („ Iszkra", 1. sz)85 „Ha . nincs a politikai harc terén tapasztalt, minden helyzetben és minden időszakban kipróbált erős szervezetünk, akkor szó sem lehet olyan rendszeres, szilárd elvekre támaszkodó és tántoríthatatlanul végrehajtandó munkatervről, amely egyedül méltó arra, hogy taktikának nevezzük" („ Iszkra", 4. sz)86 Aki minden célszerű harci eszköz, minden célszerű terv és módszer elvi elismerését összetéveszti azzal a követelménnyel, * A politikai harc „stádium-elmélete" vagy „félénk cik-cak"-elmélete ebben a cikkben például így fejeződik ki: „Azoknak a politikai követeléseknek azonban, amelyek jellegük szerint egész Oroszországra érvényesek, az első időben" (ezt 1900 augusztusában írták!) „meg kell felelniök azoknak a tapasztalatoknak, amelyeket az illető munkásréteg (sic!) a gazdasági harcból szűrt le. Csakis (!)

ezeknek a tapasztalatoknak alapján lehet és kell hozzáfogni a politikai agitációhoz" stb. (11 old.) A 4 oldalon a szerző az ökonómiai eretnekségnek véleménye szerint teljesen alaptalan vádján felháborodva patétikusan felkiált: „Melyik szociáldemokrata nem tudja, hogy Marx és Engels tanítása szerint az egyes osztályok gazdasági érdekei döntő szerepet játszanak a történelemben, következésképpen különösen a proletariátusnak saját gazdasági érdekeiért folytatott harca szükségkép elsőrendű jelentőségű a proletariátus osztályfejlődése és felszabadító harca szempontjából?" (a mi kiemelésünk). Ez a „következésképpen" egyáltalán nem helyénvaló Abból, hogy a gazdasági érdekek döntő szerepet játszanak, semmikép sem lehet a gazdasági (= szakmai) harc elsőrendű jelentőségére következtetni, mert az osztályok leglényegesebb, „döntő" érdekei általában csakis gyökeres politikai

átalakulások útján elégíthetők ki; nevezetesen, a proletariátus alapvető gazdasági érdeke csakis politikai forradalom útján elégíthető ki, mely a burzsoázia diktatúrája helyébe a proletariátus diktatúráját állítja. B Kricsevszkij megismétli „az orosz szociáldemokrácia V. V-inek" (a politika az ökonómiát követi stb) és a német szociáldemokrácia bernsteinistáinak bölcselkedéseit (pl. Woltmann éppen ilyen bölcselkedéssel bizonygatta, hogy a munkásoknak „gazdasági erőre" kell szert tenniök, mielőtt politikai forradalomra gondolnának). 2010.0310 a3/p3 20:33 212. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? hogy valamely adott politikai helyzetben egy tántoríthatatlanul végrehajtandó terv szerint járjunk el - amennyiben taktikáról van szó -, ugyanúgy tesz, mint az, aki mindenféle gyógymód orvostudományként való elismerését összetéveszti azzal a követelménnyel, hogy valamely adott betegség

gyógyításánál egyvalamely meghatározott gyógymódhoz tartsuk magunkat. De hisz éppen arról van szó, hogy a „Rabocseje Gyelo", amely maga is abban a betegségben szenved, amit mi az ösztönösség előtti meghódolásnak neveztünk el, nem akarja elismerni ennek a betegségnek semmiféle „gyógymódját". Ezért azt a nagyszerű felfedezést tette, hogy a „terv-taktika ellentmond a marxizmus belső szellemének" (10. sz 18 old), hogy a taktika nem egyéb, mint „a párttal együtt növekvő pártfeladatok növekedési folyamata" (11. old, a „Rabocseje Gyelo" kiemelése) Ennek az utóbbi mondatnak minden esélye megvan arra, hogy nevezetes szállóigévé, a „Rabocseje Gyelo" „irányzatának" örökértékü emlékévé váljék. Arra a kérdésre, hogy „merre tartsunk?", a vezető lap ezt feleli: a mozgás nem egyéb, mint a mozgás kiindulópontja és következő pontjai közötti távolság változásának folyamata. Ez

a páratlan bölcseség azonban nemcsak furcsaság (ebben az esetben nem volna érdemes különösebben foglalkozni vele), hanem egy egész irányzat programmja is, mégpedig ugyanaz a programm, amelyet R. M („A «Rabocsaja Miszl» külön mellékleté"-ben) ezekkel a szavakkal fejezett ki: az a harc kívánatos, amely lehetséges, lehetséges pedig az, amely az adott pillanatban folyik. Ez pedig éppen az ösztönösséghez passzívan alkalmazkodó határtalan opportunizmus irányzata. „A terv-taktika ellentmond a marxizmus belső szellemének!" De hisz ez a marxizmus megrágalmazása, a marxizmusnak ugyanaz a karikatúrája, amelyet a narodnyikok szegeztek nekünk az ellenünk viselt háborúban. Ez nem más, mint a tudatos vezetők kezdeményezésének és energiájának semmibevevése, pedig a marxizmus éppen ellenkezőleg, óriási lökést ad a szociáldemokraták kezdeményezésének és energiájának azzal, hogy a legszélesebb perspektívákat tárja fel

előttük, s rendelkezésükre bocsátja (ha szabad ezt mondanunk) az „ösztönösen" harcra kelő munkásosztály millióinak hatalmas erejét! A nemzetközi szociáldemokrácia egész történelme tele van tervekkel, hol az egyik, hol a másik politikai vezér lépett fel velük, igazolva az egyik előrelátását és politikai, szervezeti nézeteinek helyességét, felfedve a másik rövidlátását és politikai hibáit. Amikor Németország egyik legnagyobb történelmi fordulatát 2010.0310 a3/p3 20:33 213. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin élte át - amikor megalapították a birodalmat, megnyitották a Reichstagot, megadták az általános választójogot -, más szociáldemokrata politikai terve és általában munkaterve volt Liebknechtnek, és más terve volt Schweitzernek. Amikor a német szocialistákra rázúdult a kivételes törvény, más terve volt Mostnak és Hasselmannak, akik készek voltak erőszakra és terrorra szólítani, és más terve

volt Höchbergnek, Schramnak és (részben) Bernsteinnek, akik azt kezdték prédikálni a szociáldemokratáknak, hogy oktalan élességükkel és forradalmiságukkal saját maguk idézték fel ezt a törvényt, és most példás magatartással kell kiérdemelniök a bocsánatot; megint más tervük volt azoknak, akik egy illegális lap előkészítésén és kiadásán dolgoztak. Visszatekintve, sok évvel az után, hogy elült az útválasztás kérdése miatt fellángolt harc, és a történelem végleg eldöntötte, hogy helyes volt-e a választott út, persze nem nehéz bölcsnek lenni és a párttal együtt növekvő pártfeladatok növekedéséről szónokolni. De aki a zűrzavar pillanatában, amikor az orosz „kritikusok" és ökonomisták trade-unionizmussá fokozzák le a szociáldemokráciát, a terroristák pedig olyan „terv-taktika" elfogadását hirdetik nagy hévvel, amely megismétli a régi hibákat, aki ilyen pillanatban efféle bölcseségekre

szorítkozik, az „szegénységi bizonyítványt" állít ki önmagáról. Amikor sok orosz szociáldemokratának éppen az a baja, hogy híján van a kezdeményezésnek és az energiának, híján van a „politikai propaganda, agitáció és szervezés lendületének"*, híján van a forradalmi munka nagyobbszabású szervezési „terveinek", - aki ilyen körülmények közt azt mondja, hogy „a terv-taktika ellentmond a marxizmus belső szellemének", az nemcsak elméletileg posványosítja el a marxizmust, hanem gyakorlatilag is visszafelé húzza a pártot. „A szociáldemokrata forradalmárnak csak az a feladata - így oktat minket tovább a „Rabocseje Gyelo" -, hogy tudatos munkájával gyorsítsa az objektív fejlődést, és nem az, hogy megváltoztassa vagy szubjektív tervekkel helyettesítse azt. Elméletben mindezt tudja az «Iszkra». De mivel a marxizmus óriási jelentőséget tulajdonít a * „Ein Jahr der Verwirrung" („A

zűrzavar éve") - ezt a címet adta Mehring „A német szociáldemokrácia története" c. munkája egyik fejezetének, amelyben leírja a szociáldemokraták kezdeti ingadozásait és határozatlanságát az új viszonyoknak megfelelő „terv-taktika" kiválasztásánál. * Az „Iszkra" 1. számának vezércikkéből (Lásd Lenin Művei 4 köt 384 old Szerk) 2010.0310 a3/p3 20:33 214. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? tudatos forradalmi munkának - és joggal -, a taktikáról vallott doktrinér nézetei mellett az «Iszkra» gyakorlatilag a fejlődés objektív vagy spontán elemei jelentőségének lebecsülésére ragadtatja magát" (18. old) Megint a legnagyobb elméleti zagyvaság, amely méltó V. V, úrhoz és társaságához. Szeretnők megkérdezni filozófusunktól: miben nyilvánulhat meg az, hogy a szubjektív tervek alkotója „lebecsüli" az objektív fejlődést? Nyilván abban, hogy figyelmen kívül hagyja azt,

hogy ez az objektív fejlődés létrehoz vagy erősít, tönkretesz vagy gyengít bizonyos osztályokat, rétegeket, csoportokat, bizonyos nemzeteket vagy nemzetcsoportokat stb., s ezzel megszabja az erők ilyen és ilyen nemzetközi politikai csoportosulását, a forradalmi pártok ilyen és ilyen álláspontját stb. De ebben az esetben az ilyen tervkészítő bűne nem az ösztönös elem lebecsülésében, hanem ellenkezőleg, a tudatos elem lebecsülésében rejlik, mert „tudatossága" nem elegendő az objektív fejlődés helyes megértéséhez. Ezért ha az ösztönösség és a tudatosság „viszonylagos" (a „Rabocseje Gyelo" kiemelése) „jelentőségének értékeléséről" beszélnek, ez már egymagában is a „tudatosság" teljes hiányát árulja el. Ha egyáltalán felfoghatja az emberi tudat a „fejlődés" bizonyos „ösztönös elemeit", akkor helytelen értékelésük a „tudatos elem lebecsülését" jelenti. Ha

pedig nem foghatja fel, akkor nem ismerjük ezeket az elemeket és nem is beszélhetünk róluk. Miről is beszél tulajdonképpen B Kricsevszkij? Ha az „Iszkra" „szubjektív terveit" téveseknek tartja (márpedig csakugyan téveseknek nyilvánítja őket), akkor ki kellett volna mutatnia, hogy milyen objektív tényeket mellőznek ezek a tervek, és ezért a mellőzésért a kellő tudatosság hiányával, vagy hogy az ő nyelvén beszéljünk, „a tudatos elem lebecsülésével" kellett volna vádolnia az „Iszkrá"-t. Ha pedig neki, aki elégedetlen a szubjektív tervekkel, nincsen más érve, mint „az ösztönös elem lebecsülésére" való utalás (!!), akkor ezzel csak azt bizonyítja, hogy (1) elméletileg a marxizmust a Karejevek és Mihajlovszkijok módjára fogja fel, akiket Beltov87 már eléggé kifigurázott, (2) gyakorlatilag teljesen meg van elégedve „a fejlődés ösztönös elemeivel", amelyek legális marxistáinkat .a

bernsteinizmus, szociáldemokratáinkat pedig az ökonomizmus útjára sodorták, és hogy „borzasztóan haragszik" azokra, akik elhatározták, hogy az orosz szociáldemokráciát mindenáron letérítik az „ösztönös" fejlődés újáról. Ezután már egészen mulatságos dolgok következnek. „Amint az emberek a természettudomány minden sikere ellenére 2010.0310 a3/p3 20:33 215. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin ősapáink módjára szaporodnak, ugyanígy egy új társadalmi rend világrajötte is a társadalmi tudományok minden sikere és az öntudatos harcosok számának növekedése ellenére továbbra is főként ösztönös robbanások eredménye lesz" (19. old.) Amint az ősi bölcseség így hangzik: mindenkinek van ahhoz való esze, hogy gyermekei legyenek - ugyanígy hangzik a „legújabb szocialisták" (á la Narcisz Tuporilov88) bölcsesége is: mindenkinek van annyi esze, hogy résztvegyen az új társadalmi rend spontán

világrajöttében. Mi is azt hisszük, hogy mindenkinek van annyi esze. Ehhez a részvételhez elegendő, ha engednek az ökonomizmusnak, amikor az ökonomizmus uralkodik, és engednek a terrorizmusnak, amikor életre kelt a terrorizmus. Így ez év tavaszán, amikor annyira fontos volt, hogy óvjunk a terrorért való lelkesedéstől, a „Rabocseje Gyelo" tanácstalanul állt a számára „új" kérdés előtt. Most pedig, fél évvel később, amikor már nem olyan időszerű a kérdés, így nyilatkozik: „úgy véljük, hogy a szociáldemokráciának nem lehet és nem is szabad feladatául tekintenie, hogy akadályozza a terrorista hangulat növekedését" („Rabocseje Gyelo", 10. sz 23 old), és ugyanakkor közli a kongresszus határozatát is: „A rendszeres támadó terrort a kongresszus időszerűtlennek tartja" („Két kongresszus", 18. old) Milyen csodálatosan világos és logikus! Nem akadályozzuk, - de időszerűtlennek nyilvánítjuk,

úgy azonban, hogy a „határozat" ne terjedjen ki a rendszertelen és védekező terrorra. El kell ismernünk, hogy az ilyen határozat egészen veszélytelen és egészen biztos, hogy nem hibázhat, mint ahogy az sem hibázhat, aki csak azért beszél, hogy semmit se mondjon! Az ilyen határozat megfogalmazásához csak egy szükséges: érteni kell ahhoz, hogy a mozgalom uszályába kapaszkodjanak. Amikor az „Iszkra" mulatott azon, hogy a „Rabocseje Gyelo" újnak nyilvánította a terror kérdését89, a „Rabocseje Gyelo" dühösen azzal vádolta az „Iszkrá"-t, hogy „szinte hihetetlen igényességgel ráerőszakolja a pártszervezetre a taktikai kérdéseknek azt a megoldását, amelyet az emigrált írók egyik csoportja több mint 15 évvel ezelőtt adott" (24. old) Valóban, micsoda igények és micsoda túlbecsülése a tudatos elemnek! Azt akarják, hogy előbb elméletileg oldjuk meg a kérdéseket, hogy aztán e megoldás

helyességéről a szervezetet is, a pártot is, a tömegeket is meggyőzzük!* Mennyivel egyszerűbb, ha rég ismert dolgokat * Azt sem szabad elfeledni. hogy a „Munka Felszabadítása" csoport, amikor „elméletileg" megoldotta a terror kérdését, általánosította a korábbi forradalmi mozgalom tapasztalatait. 2010.0310 a3/p3 20:33 216. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? ismételgetünk, és anélkül, hogy bárkire valamit is „ráerőszakolnánk", szépen engedünk minden „fordulatnak" - az ökonomizmus felé is, a terrorizmus felé is. A „Rabocseje Gyelo" még általánosítja is az életbölcseségnek ezt az aranyszabályát, és azzal vádolja az „Iszkrá-t és a „Zarjá"-t, hogy „a mozgalommal szembeállítják a maguk programmját, mint valami szellemet, amely az alaktalan káosz felett lebeg" (29. old) De vajjon mi a szociáldemokrácia szerepe, ha nem az, hogy „szellem" legyen, amely nemcsak

lebeg az ösztönös mozgalom felett, hanem fel is emeli az utóbbit „a maga programmjának" szintjére? És semmiesetre sem az, hogy a mozgalom uszályában kullogjon, mert ez a legjobb esetben haszontalan, legrosszabb esetben pedig nagyon, nagyon káros a mozgalomra nézve. De a „Rabocseje Gyelo" nemcsak követi ezt a „folyamat-taktikát", hanem még elvvé is avatja, úgyhogy irányzatát is helyesebb volna nem opportunizmusnak, hanem (a hvoszt = uszály szó után) hvosztizmusnak (uszálypolitikának) nevezni. És feltétlenül el kell ismerni, hogy akik szilárdan elhatározták, hogy mindig a mozgalom után fognak kullogni annak uszályaként, azok egyszersmindenkorra abszolút be vannak biztosítva „a fejlődés ösztönös elemének lebecsülése" ellen. * * Így tehát meggyőződtünk arról, hogy az orosz szociáldemokrácia „új irányzatának" az a fő hibája, hogy meghódol az ösztönösség előtt, nem érti meg, hogy a tömeg

ösztönössége tőlünk, szociáldemokratáktól igen nagyfokú tudatosságot követel. Minél erősebb a tömegek ösztönös nekilendülése, minél szélesebbé válik a mozgalom, annál gyorsabban, hasonlíthatatlanul gyorsabban fokozódik a tudatosság szükségessége a szociáldemokrácia elméleti, politikai és szervezeti munkájában egyaránt. A tömegek ösztönös nekilendülése Oroszországban olyan gyorsan történt (és olyan gyorsan történik ma is), hogy a szociáldemokrata ifjúság nem volt felkészülve az ezzel járó gigászi feladatok végrehajtására. Ez a készületlenség a mi közös bajunk, valamennyi orosz szociáldemokrata baja. A tömegek nekilendülése megszakítás nélkül és következetesen ívelt felfelé és szélesedett, s nemcsak hogy nem szűnt meg ott, ahol elkezdődött, hanem újabb vidékekre és a lakosság újabb rétegeire is átterjedt (a munkásmozgalom hatására élénkebb lett a tanulóifjúság és általában az

értelmiség, sőt még a parasztság soraiban észlelhető 2010.0310 a3/p3 20:33 217. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin erjedés is). A forradalmárok azonban „elméleteikben" is, tevékenységükben is elmaradtak ettől a nekilendüléstől, nem sikerült olyan megszakítás nélkül működő és a folytonosságot fenntartó szervezetet teremteniök, amely az egész mozgalmat vezetni tudta volna. Az első fejezetben megállapítottuk, hogy a „Rabocseje Gyelo" lefokozza elméleti feladatainkat, és „ösztönösen" szajkózza a „kritika szabadságának" divatos jelszavát, de ezek a szajkók nem voltak eléggé „tudatosak", és így nem értették meg, hogy a németországi opportunista „kritikusok" és a forradalmárok álláspontja homlokegyenest ellentéte az oroszországiakénak. A következő fejezetekben azt fogjuk vizsgálni, hogyan nyilvánult meg ez az ösztönösség előtti meghódolás a szociáldemokrácia politikai

feladatainak és szervezeti munkájának területén. III TRADE-UNIONISTA ÉS SZOCIÁLDEMOKRATA POLITIKA Kezdjük ismét a „Rabocseje Gyelo" dicséretével. „A leleplező irodalom és a proletárharc" - ezt a címet adta Martinov a „Rabocseje Gyelo" 10. számában megjelent cikkének, amelyben az „Iszkra" és a „Rabocseje Gyelo" közt fennálló nézeteltérésekről ír. „Nem szorítkozhatunk csupán (a munkáspárt) fejlődésének útjában álló rendszer leleplezésére. Figyelemmel kell lennünk a proletariátus legközelebbi és jelenlegi érdekeire is" (63. old) - így formulázta ezeknek a nézeteltéréseknek a lényegét. „ Az «Iszkra» ténylegesen a forradalmi ellenzék lapja, amely leleplezi rendszerünket és főleg politikai rendszerünket . Mi viszont a munkás-ügyért dolgozunk és fogunk dolgozni szoros, szerves kapcsolatban a proletárharccal" (ugyanott). Csak hálásak lehetünk Martinovnak ezért a

fogalmazásért, amely igen nagy, általános érdeklődésre tarthat számot, mert lényegében nem csupán a köztünk és a „Rabocseje Gyelo" közt fennálló nézeteltéréseket fogja át, hanem általában felölel minden nézeteltérést, amely a politikai harc kérdésében elválaszt minket az „ökonomistáktól". Már kimutattuk, hogy az „ökonomisták" nem tagadják feltétlenül a „politikát", csak éppen állandóan eltérnek a politika szociáldemokrata értelme- 2010.0310 a3/p3 20:33 218. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? zésétől, s a politikát trade-unionista módon fogják fel. Ugyanígy tér el tőle Martinov is, és ezért a szóbanforgó kérdésben éppen őt kívánjuk az ökonomista eltévelyedések példájának tekinteni. Ezzel a választással - s ezt igyekszünk kimutatni - meg lehetnek velünk elégedve „A «Rabocsaja Miszl» külön mellékleté"-nek szerzői is, az „Önfelszabadítás

Csoportja" kiáltványának szerzői is, az „Iszkra" 12. számában közölt ökonomista levél írói is. a) A politikai agitáció és hogyan szűkítik ezt az ökonomisták Köztudomású, hogy az orosz munkások gazdasági* harcának nagyarányú elterjedése és megszilárdulása együtt haladt a gazdasági (gyári és szakmai) leleplező „irodalom" megteremtésével. A „röplapok" főleg a gyári viszonyok leleplezésével foglalkoztak, és a munkásokat hamarosan valóságos leleplező láz fogta el. Mihelyt látták, hogy a szociáldemokrata körök újfajta röplapokat akarnak és tudnak adni nekik, amelyek megmondják a teljes igazságot nyomorúságos életükről, mérhetetlenül nehéz munkájukról és jogfosztott helyzetükről, szinte özönével jöttek a gyári tudósítások. Ez a „leleplező irodalom" nemcsak abban a gyárban keltett óriási szenzációt, amelynek viszonyait ostorozta a röplap, hanem azokban a gyárakban is, ahová

eljutott a leleplezett tények híre. És mivel a különböző üzemek és a különböző szakmák munkásainak szükségletei és bajai sok tekintetben azonosak, az „igaz tények a munkáséletből" mindenkit fellelkesítettek. A legelmaradottabb munkások közt is valóságos szenvedéllyé vált „nyomtatásban megjelenni" - nemes szenvedély ez, amellyel felkarolták az egész mai, rablásra és elnyomásra felépített társadalmi rend ellen folytatott háborúnak ezt a kezdeti formáját. És a „röplapok" a legtöbb esetben valóban hadüzenetet jelentettek, mert a leleplezések rendkívül buzdítóan hatottak, arra ösztönözték a munkásokat, hogy közösen követeljék a legkiáltóbb visszaélések megszüntetését és sztrájkokkal támogassák ezeket a követeléseket. * Félreértések elkerülése végett megjegyezzük, hogy a további fejtegetésekben gazdasági harcon (a nálunk meghonosodott szóhasználatnak megfelelően) mindenütt azt a

„gyakorlati-gazdasági harcot" értjük, amelyet Engels a fenti idézetben „a tőkésekkel szemben kifejtett ellenállásnak" nevezett, s amelyet a szabad országokban szakszervezeti, szindikalista vagy trade-unionista harcnak hívnak. 2010.0310 a3/p3 20:33 219. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin Végül már maguk a gyárosok is kénytelenek voltak elismerni, hogy ezek a röplapok valóban hadüzenetet jelentenek, és többnyire nem akarták bevárni magát a háborút. A leleplezéseket, mint mindig, már egymagában megjelenésük ténye is hatalmas erkölcsi nyomást gyakorló erővé tette. Nem egyszer megtörtént, hogy a röplap megjelenése egymagában is elegendő volt ahhoz, hogy az összes követeléseket vagy egy részüket teljesítsék. Egyszóval a gazdasági (gyári) leleplezések a gazdasági harc fontos emelői voltak és ma is azok. És ez a jelentőségük mindaddig megmarad, amíg fennáll a kapitalizmus, mely a munkásokat

szükségszerűen önvédelemre kényszeríti. A legelőrehaladottabb európai országokban manapság is megfigyelhetjük, hogy ha valamely isten háta mögötti „ipartelepen" vagy az otthonmunka valamilyen mindenkitől elfelejtett ágában visszaéléseket lepleznek le, ez a leleplezés az osztályöntudat ébredésének, a szakmai harcnak és a szocializmus terjedésének kiindulópontjául szolgál*. Az utóbbi időben a gyári leleplezések szervezése csaknem teljesen igénybevette az orosz szociáldemokraták túlnyomó többségét. Elegendő a „Rabocsaja Miszl"-re gondolni, hogy lássuk, milyen nagyfokú volt ez az elfoglaltság, s közben mennyire megfeledkeztek arról, hogy önmagában véve ez voltaképpen még nem szociáldemokrata, hanem csak trade-unionista tevékenység. A leleplezések tulajdonképpen csak egy bizonyos szakma munkásainak munkáltatóikhoz való viszonyára terjedtek ki és csak annyit értek el, hogy a munkaerő eladói meg* Ebben a

fejezetben csak a politikai harcról, a politikai harc tágabb vagy szűkebb értelmezéséről beszélünk. Ezért csak mellesleg, mint furcsaságot említjük a „Rabocseje Gyeló"-nak azt a vádját, hogy az „Iszkra" „feleslegesen tartózkodó" a gazdasági harccal szemben („Két kongresszus", 27. old, agyonmagyarázva Martinov „A szociáldemokrácia és a munkásosztály" c. brosúrájában) Ha a vádló urak akár pudokban, akár nyomtatott ívekben fejeznék ki (ők ezt így szeretik mérni) az „Iszkra" egyévi gazdasági harci rovatát, és összehasonlítanák a „Rabocseje Gyelo" és a „Rabocsaja Miszl" megfelelő rovataival együttvéve, könnyen meggyőződhetnének róla, hogy azok még ebben a tekintetben is mögötte maradnak. Nyilvánvalóan ennek az egyszerű igazságnak a tudata készteti őket arra, hogy olyan érvekhez folyamodjanak, amelyek világosan elárulják zavarukat. „Az «Iszkrá»-nak - írják akár

akarja, akár-nem (!), számolnia kell (!) az élet parancsoló követelményeivel és legalább (!!) tudósításokat kell közölnie a munkásmozgalomról" („Két kongresszus", 27. old) Ez azután igazán megsemmisítő érv ellenünk! 2010.0310 a3/p3 20:33 220. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? tanulták, hogyan kell ezt az „árut" előnyösebben eladni, és hogyan kell harcolni a vevővel a tiszta kereskedelmi üzletkötés talaján. Ezek a leleplezések (amennyiben a forradalmárok szervezete bizonyos mértékben kihasználta őket) a szociáldemokrata tevékenység kezdetévé és alkotórészévé válhattak, de „csakszakmai" harchoz és nem-szociáldemokrata munkásmozgalomhoz is vezethettek (sőt az ösztönösség előtti meghódolás mellett oda is kellett vezetniök). A szociáldemokrácia a munkásosztálynak nemcsak azt a harcát vezeti, amely a munkaerő eladásának kedvező feltételeiért folyik, hanem annak a társadalmi

rendnek megsemmisítéséért indított harcát is, amely a nincsteleneket arra kényszeríti, hogy eladják magukat a gazdagoknak. A szociáldemokrácia a munkásosztályt nemcsak a munkáltatók egy bizonyos csoportjához való viszonyában képviseli, hanem a mai társadalom valamennyi osztályához, az államhoz mint szervezett politikai erőhöz való viszonyában is. Ezekután érthető, hogy a szociáldemokraták nem szorítkozhatnak csupán a gazdasági harcra, sőt még azt sem engedhetik meg, hogy tevékenységük javarészét a gazdasági leleplezések megszervezése kösse le. Aktívan hozzá kell látnunk a munkásosztály politikai neveléséhez, politikai öntudatának fejlesztéséhez. Ezzel most - a „Zarjá"-nak és az „Iszkrá"-nak az ökonomizmus ellen intézett első rohama után - „mindenki egyetért" (habár némelyek csak szóban, mint azonnal látni fogjuk). Mármost az a kérdés, hogy milyen legyen a politikai nevelés? Elegendő-e, ha

csak azt az eszmét propagáljuk, hogy a munkásosztály ellensége az önkényuralomnak? Természetesen nem elegendő. Nem elég megmagyarázni a munkások politikai elnyomatását (mint ahogy nem volt elég megmagyarázni nekik, hogy érdekeik ellentétesek a munkáltatók érdekeivel). Agitálnunk kell ennek az elnyomatásnak minden konkrét megnyilvánulásával kapcsolatban (mint ahogy már agitálunk is a gazdasági elnyomás konkrét megnyilvánulásaival kapcsolatban). Mivel azonban ez az elnyomás a társadalom legkülönbözőbb osztályait sujtja, s a szakmai, az általános polgári, a személyes, a családi, a vallási, a tudományos stb. stb élet és tevékenység legkülönbözőbb területein egyaránt megnyilvánul, világos, hogy nem teljesíthetjük feladatunkat, nem fejleszthetjük a munkások politikai öntudatát, ha nem vállaljuk az önkényuralom minden téren való politikai leleplezésének megszervezését. Hiszen ahhoz, hogy az elnyomás konkrét

megnyilvánulásaival kapcsolatban agitálhassunk, le kell leplezni ezeket a jelenségeket (mint 2010.0310 a3/p3 20:33 221. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin ahogy le kellett leplezni a gyári visszaéléseket is, hogy gazdasági agitációt folytathassunk). Ez ugyebár világos. De éppen itt derül ki az, hogy a politikai öntudat mindenirányú fejlesztésének szükségességével csak szavakban ért egyet „mindenki". Éppen itt látjuk, hogy a „Rabocseje Gyelo" például nemcsak nem vállalta a minden téren való politikai leleplezések megszervezését (vagy e szervezés kezdeményezését), hanem még az „Iszkrá"-t is igyekezett visszafelé húzni, amely hozzálátott ehhez a feladathoz. Hallgassák csak: „A munkásosztály politikai harca csupán" (éppen, hogy nem csupán) „a gazdasági harc legfejlettebb, legszélesebb és leghatékonyabb formája" (a „Rabocseje Gyelo" programraja, „Rabocseje Gyelo", 1. sz 3 old)

„A szociáldemokratákra most az a feladat vár, hogy lehetőleg magának a gazdasági harcnak kölcsönözzenek politikai jelleget" (Martinov, 10. sz 42 old) „A gazdasági harc a legszélesebb körben alkalmazható eszköz arra, hogy a tömegeket bevonjuk az aktív politikai harcba" (a Szövetség90 kongresszusi határozata és a „módosítások": „Két kongresszus", 11. és 17 old) A „Rabocseje Gyeló"-t, mint az olvasó is láthatja, megjelenésének első napjától kezdve egészen a legutóbbi „szerkesztőségi utasításokig" ezeknek a tételeknek szelleme hatja át, amelyek mind félreérthetetlenül ugyanezt a nézetet hirdetik a politikai agitációról és a politikai harcról. Vizsgáljuk hát meg közelebbről ezt a nézetet annak a véleménynek szempontjából, mely az összes ökonomistáknál uralkodó, t. i hogy a politikai agitációnak igazodnia kell a gazdasági agitációhoz. Igaz-e az, hogy a gazdasági harc általában*

„a legszélesebb körben alkalmazható eszköz" arra, hogy a tömegeket bevonjuk a politikai harcba? Egyáltalán nem igaz. Ennek a „bevonásnak" éppolyan „széles körben alkalmazható" eszköze a rendőri elnyomás és az önkényuralmi * Azért mondjuk, hogy „általában", mert a „Rabocseje Gyeló"-ban éppen az egész párt általános elveiről és általános feladatairól van szó. A gyakorlatban kétségtelenül előfordul, hogy a politikának valóban igazodnia kell a gazdasághoz, de erről csak az ökonomisták beszélhetnek olyan határozatban, amely egész Oroszországnak szól. Hiszen az is előfordul, hogy politikai agitációt „kezdettől fogva” „csak gazdasági talajon" lehet folytatni - és ennek ellenére végül is azt sütötte ki a „Rabocseje Gyelo", hogy „semmi szükség sincs" erre („Két kongresszus", 11. old) A következő fejezetben kimutatjuk, hogy a „politikusok" és forradalmárok

taktikája egyáltalán nem hagyja figyelmen kívül a szociáldemokrácia trade-unionista feladatait, sőt ellenkezőleg, csakis ez a taktika biztosítja következetes teljesítésüket. 2010.0310 a3/p3 20:33 222. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? bitangság mindennemű megnyilvánulása, és korántsem csak azok a jelenségek, amelyek a gazdasági harccal függnek össze. A kerületi főnökök garázdálkodása és a parasztok testi fenyítése, a hivatali korrupció és a rendőrség bánásmódja a városi „köznéppel", az éhezők elleni harc és a világosságra és tudásra szomjazó nép törekvéseinek üldözése, az adók kipréselése és a szekták hívei elleni hajsza, a katonák lélekölő fegyelmezése és kaszárnyamódszerek alkalmazása a diáksággal és a liberális értelmiséggel szemben - vajjon miért volna az elnyomásnak ez a számos jelensége és még ezernyi hasonló, a „gazdasági" harccal közvetlenül össze nem

függő megnyilvánulása általában kevésbbé „széles körben alkalmazható" eszköz és alkalom arra, hogy politikai agitációt folytassunk és a tömegeket bevonjuk a politikai harcba? Éppen ellenkezőleg, ha összességükben vesszük az életnek azokat az eseteit, amikor a munkás (akár önmaga, akár a hozzá közelállók miatt) a jogtalanságtól, az önkénytől és az erőszaktól szenved, a rendőri elnyomás esetei éppen a szakmai harcban kétségtelenül elenyészően kisszámúak. Minek már előre szűkíteni a politikai agitáció terjedelmét azzal, hogy csak az egyik eszközt nyilvánítjuk „a legszélesebb körben alkalmazhatónak", amikor a szociáldemokratáknak ezzel egyidejűleg más, általában véve nem kevésbbé „széles körben alkalmazható" eszközök is feltétlenül rendelkezésére állnak? Valamikor réges-régen (egy évvel ezelőtt! . ) ezt írta a „Rabocseje Gyelo": „A legközelebbi politikai követelések is

csak egy, vagy legfeljebb néhány sztrájk után válnak érthetővé a tömegek számára”, „amint a kormány rendőrséget és csendőrséget vezényelt ki ellenük" (7. sz 15 old, 1900 augusztus) Ezt az opportunista stádiumelméletet ma már elvetette a Szövetség, s engedményt tesz nekünk, kijelentvén, hogy „nincs semmi szükség arra, hogy kezdettől fogva csak gazdasági talajon folytassunk politikai agitációt" („Két kongresszus", 11. old) Az orosz szociáldemokrácia jövendő történetírója már pusztán abból is, hogy a „Szövetség" megtagadja régi eltévelyedéseinek egy részét, jobban foga látni, mint bármilyen hosszú fejtegetésből, mennyire megalázták a szocializmust a mi ökonomistáink! De milyen naiv volt a Szövetség, amikor azt képzelte, hogy amennyiben lemond a politika szűkítésének egyik formájáról, ez arra indíthat bennünket, hogy belemenjünk a politika szűkítésének másik formájába! Nem volna-e

logikusabb itt is azt mondani, hogy a gazdasági harcot minél szélesebb fronton kell folytatni, s mordig fel kell használni 2010.0310 a3/p3 20:33 223. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin politikai agitációra, de „semmi szükség sincs arra", hogy a tömegnek az aktív politikai harcba való bevonására a gazdasági harcot tekintsük a legszélesebb körben alkalmazható eszköznek? A Szövetség jelentősnek tartja, hogy a „legszélesebb körben alkalmazható eszköz" kifejezéssel cserélte fel a „legjobb eszköz" kifejezést, amelyet a Zsidó Munkásszövetség (Bund91) IV. kongresszusának idevágó határozatában használtak Igazán nehezen tudnók megmondani, hogy a két határozat közül melyik a jobb; szerintünk egyik rosszabb, mint a másik. Itt a Szövetség is, a Bund is (részben talán öntudatlanul, a hagyomány hatása alatt) a politika ökonomista, trade-unionista értelmezésének tévútjára tér. Lényegében mit sem

változtat a dolgon, hogy a „legjobb" vagy pedig a „legszélesebb körben alkalmazható" kifejezéssel térnek rá erre a tévútra. Ha a Szövetség azt mondta volna, hogy „a gazdasági talajon folytatott politikai agitáció" a legszélesebb körben alkalmazandó (és nem „alkalmazható") eszköz, akkor igaza volna szociáldemokrata mozgalmunk bizonyos fejlődési időszaka tekintetében. Tudniillik igaza volna az 1898-1901-es évek ökonomistái, sok (ha ugyan nem a legtöbb) gyakorlati funkcionáriusa tekintetében, mert ezek a gyakorlati ökonomisták csakugyan majdnem kizárólag gazdasági talajon alkalmazták a politikai agitációt (amennyiben egyáltalán alkalmazták!). Az ilyen politikai agitációt - mint láttuk - a „Rabocsaja Miszl" is, az „Önfelszabadítás Csoportja" is elismerte, sőt még ajánlotta is! A „Rabocseje Gyeló"-nak határozottan el kellett volna ítélnie azt, hogy a hasznos gazdasági agitáció mellett

károsan szűkítették a politikai harcot, ehelyett azonban (az ökonomisták által) legszélesebb körben alkalmazandó eszközt a legszélesebben alkalmazhatónak nyilvánítja! Nem csoda, hogy ezek az emberek, amikor ökonomistáknak nevezzük őket, nem tehetnek egyebet, mint hogy „misztifikálóknak", „dezorganizátoroknak", „pápai nunciusoknak", „rágalmazóknak"* tituláljanak bennünket, és úton-útfélen lamentáljanak, hogy vérig sértették őket, és mintegy esküvel erősítgessék, hogy „ökonomizmusban ma igazán egyetlenegy szociáldemokrata szervezet sem vétkes"*. Ó ezek a rágalmazók, ezek a gonosz - politikusok! Vajjon nem készakarva gondolták-e ki az egész ökonomizmust, hogy pusztán embergyűlöletből vérig sértsék az embert? * A „Két kongresszus" c. brosúra eredeti kifejezései, 31, 32, 28 és 30 old * Ugyanott, 32. old 2010.0310 a3/p3 20:33 224. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő?

Milyen konkrét, reális értelme van Martinov szájában annak a szociáldemokrácia elé tűzött feladatnak, hogy „magának a gazdasági harcnak kölcsönözzön politikai jelleget? A gazdasági harc a munkások kollektív harca a munkáltatók ellen a munkaerő eladásának kedvező feltételeiért, a munkásság munkaés életfeltételeinek megjavításáért. Ez a harc szükségképpen szakmai harc, mert a munkafeltételek a különböző szakmákban rendkívül különbözőek, tehát e feltételek megjavításáért csakis szakmák szerint (Nyugaton a szakszervezetek, Oroszországban ideiglenes szakmai egyesülések és röplapok stb. segítségével) lehet harcolni „Magának a gazdasági harcnak politikai jelleget" kölcsönözni annyit jelent tehát, mint arra törekedni, hogy ugyanazokat a szakmai követeléseket, a munkafeltételeknek ugyanazt a szakmai javítását „törvényhozási és közigazgatási rendszabályokkal" teljesítsék (így mondja Martinov

cikkének következő, 43. oldalán). Éppen ezt teszik és mindig is ezt tették az összes szakmai munkásszövetségek. Csak lapozzák át a Webb házaspárnak92, ennek a két alapos tudósnak (és „alapos" opportunistának) a munkáit, és látni fogják, hogy az angol munkásszövetségek már réges-régen felismerték és teljesítik azt a feladatot, hogy „magának a gazdasági harcnak kölcsönözzenek politikai jelleget", réges-régen harcolnak a sztrájkszabadságért, a szövetkezeti és a szakszervezeti mozgalom minden néven nevezendő jogi akadályának elhárításáért, a nő- és gyermekvédelmi törvényekért, a munkafeltételeknek egészségügyi és gyári törvényekkel való megjavításáért stb. A mögött a fellengzős frázis mögött tehát, hogy „magának a gazdasági harcnak kölcsönözzenek politikai jelleget", ami egyébként „borzasztó" bölcsen és forradalmian hangzik, lényegében az a hagyományos törekvés rejlik,

hogy a szociáldemokrata politikát trade-unionista politikává fokozzák le! Azt a látszatot keltve, hogy helyreigazítják az egyoldalú „Iszkrá"-t, amely - no lám! - „a dogma forradalmasítását fölébe helyezi az élet forradalmasításának"*, újdonságként tálalják elénk a gazdasági reformokért való harcot. Valójában az a frázis, hogy „magá* „Rabocseje Gyelo", 10. sz 60 old Ez a következő tétel: „A gyakorlati mozgalom egyetlen lépése többet ér tucatnyi programmnál", - mozgalmunk mai, zűrzavaros állapotára való már fentebb jellemzett alkalmazásának Martinov-féle változata. Lényegében nem más, mint orosz fordítása annak a hírhedt Bernstein-féle mondásnak, hogy „a mozgalom - minden, a végcél semmi". 15 Lenin válogatott művei. I - 7/ S 2010.0310 a3/p3 20:33 225. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin nak a gazdasági harcnak kölcsönözzenek politikai jelleget", nem tartalmaz egyebet,

mint gazdasági reformokért folyó harcot. És Martinov maga is rájöhetett volna erre az igazán egyszerű következtetésre, ha jobban megrágta volna saját szavainak értelmét. „Pártunknak - mondja, legnehezebb ágyúját szegezve az „Iszkrá"ra - konkrét törvényhozási és közigazgatási intézkedéseket lehetett és kellett volna követelnie a kormánytól a gazdasági kizsákmányolás, a munkanélküliség, az éhínség stb. ellen" („Rabocseje Gyelo", 10 sz 42-43 old) Konkrét intézkedéseket követelni - vajjon nem szociális reformok követelése ez? Mégegyszer megkérdezzük az elfogulatlan olvasót: vajjon rágalmazzuk-e a rabocsejegyelóistákat (bocsánat ezért az esetlen közkeletű szóért!), ha burkolt bernsteinistáknak nevezzük őket, amikor a gazdasági reformokért való harc szükségességének tételét úgy tüntetik fel, mint az „Iszkrá"-val való nézeteltérésüket? A forradalmi szociáldemokrácia tevékenysége

mindig kiterjedt és ma is kiterjed a reformokért való harcra. De a „gazdasági" agitációt arra használja fel, hogy necsak mindenféle intézkedést követeljen a kormánytól, hanem azt is (és mindenekelőtt azt) követelje, hogy a kormány ne legyen többé önkényuralmi kormány! Azonkívül kötelességének tartja, hogy necsak a gazdasági harc talaján követelje ezt a kormánytól, hanem általában a társadalmi és politikai élet minden jelenségének a területén is. Szóval a reformokért folyó harcot - mint részt az egésznek - alárendeli a szabadságért és a szocializmusért folyó forradalmi harcnak. Martinov viszont más formában feltámasztja a stádium-elméletet, amikor a politikai harc fejlődésének, hogy úgy mondjuk, feltétlenül gazdasági útját igyekszik előírni. Mikor a forradalmi fellendülés pillanatában a reformokért való harc állítólag külön „feladatával" lép fel, visszafelé húzza a pártot, az

„ökonomista" és a liberális opportunizmus malmára hajtja a vizet. Továbbá. Amikor Martinov a reformokért való harcot szemérmesen a mögé a fellengzős tétel mögé rejtette, hogy „magának a gazdasági harcnak kölcsönözzünk politikai jelleget", a kizárólag csak gazdasági (sőt kizárólag csak gyári) reformokat valami külön dolognak tüntette fel. Hogy miért tette, nem tudjuk Talán tévedésből? De ha nemcsak „gyári" reformokra gondolna, akkor az imént idézett tételének semmi értelme sem volna. Vagy talán azért tette, mert csak gazdasági téren tart lehetségesnek vagy valószínűnek „engedményeket" a kor- 2010.0310 a3/p3 20:33 226. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? mány részéről?* Ha igen, akkor ez furcsa tévedés, hiszen engedmények lehetségesek és előfordulnak a deresről, az útlevélről, a váltságfizetésről, a szektákról, a cenzúráról stb. stb hozott törvények terén is A

kormány számára a „gazdasági" engedmények (vagy látszatengedmények) magától értetődően a legolcsóbbak és legelőnyösebbek, mert azt reméli, hogy ilymódon megnyerheti a munkástömegek bizalmát. De éppen ezért nekünk, szociáldemokratáknak feltétlenül küzdenünk kell az ellen a nézet (vagy félreértés) ellen, hogy nekünk becsesebbek a gazdasági reformok, hogy mi éppen azokat tartjuk különösen fontosaknak stb. „Az ilyen követelések - mondja Martinov azokról a konkrét törvényhozási és közigazgatási követelésekről, amelyeket fentebb javasolt - nem lennének üres szavak, mert kézzelfogható eredményekkel kecsegtetnek, és ezért a munkástömegek tevékenyen támogathatnák őket . "Mi nem vagyunk ökonomisták, ó nem! Mi csak szintén rabszolgamódra térdre borulunk a konkrét eredmények „kézzelfogható" volta előtt, mint a Bernsteinek, a Prokopovicsok, a Sztruvék, R. M-ek és tutti quanti!* Mi csak (Narcisz

Tuporilovval egyetemben) meg akarjuk értetni, hogy mindaz, ami nem „kecsegtet kézzelfogható eredményekkel", „üres szó" csupán! Mi csak úgy beszélünk, mintha a munkástömeg képtelen volna arra (és mintha már nem bizonyította volna be, hogy mindazok ellenére, akik saját filiszterségüket őrá hárítják, igenis képes rá), hogy aktívan támogasson minden tiltakozást az önkényuralom ellen, még ha abszolút semmiféle kézzelfogható eredménnyel sem kecsegtet! Nézzük akár Martinov példáit, a munkanélküliség és az éhínség elleni „intézkedéseket". Amikor a „Rabocseje Gyelo", ígérete szerint ítélve, azzal foglalkozik, hogy „kézzelfogható eredményekkel kecsegtető" „törvényhozási és közigazgatási követeléseket" dolgozzon ki és azokat (törvénytervezetek formájában?) „konkretizálja" - ugyanakkor az „Iszkra", amely „a dogma forradalmasítását mindenkor fölébe helyezi az

élet forradalmasításának", igyekezett megmagyarázni, hogy a munkanélküliség elválaszthatatlanul összefügg az egész kapitalista renddel, figyelmeztetett, hogy „jön az éhínség", leleplezte a rend* 43. old: „Ha azt javasoljuk a munkásoknak, hogy bizonyos gazdasági követeléseket támasszanak a kormánnyal szemben, ezt természetesen azért tesszük, mert gazdasági téren az önkényuralmi kormány kényszerűségből hajlandó bizonyos engedményeket tenni." * - mindahányan! - Szerk. 15* - 7/4 S 2010.0310 a3/p3 20:33 227. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin őrség „harcát az éhezők ellen" és a felháborító .„ideiglenes kényszermunkaszabályokat", a „Zarja" pedig ugyanakkor különlenyomatban agitációs brosúraként kiadta a „Belpolitikai szemle" c. cikknek93 az éhínséggel foglalkozó részét De úristen, milyen „egyoldalúak" voltak ezek a javíthatatlanul szűklátókörű ortodoxok, ezek

„az élet" parancsaival szemben süket dogmatikusok! Egyetlenegy cikkükben sem volt - ó borzalom! - egyetlenegy, nos, képzeljék csak el, a szó szoros értelmében egyetlenegy „kézzelfogható eredményekkel kecsegtető" „konkrét követelés" sem! Szerencsétlen dogmatikusok! Be kellene adni őket a Kricsevszkijek és Martinovok iskolájába, hogy ők is meggyőződjenek arról, hogy a taktika a növekvő stb. növekedés folyamata, és hogy m a g á n a k a gazdasági harcnak kell politikai jelleget kölcsönözni! „A munkások gazdasági harcának, melyet a munkáltatók és a kormány ellen folytatnak („gazdasági harc a kormány ellen"!!), közvetlen forradalmi jelentőségén kívül még megvan az a jelentősége is, hogy a munkásokat szüntelenül rávezeti politikai jogfosztottságuk kérdésére" (Martinov, 44. old) Nem azért írtuk ki ezt az idézetet, hogy századszor és ezredszer elismételjük azt, amit már fentebb elmondottunk,

hanem azért, hogy külön köszönetet mondjunk Martinovnak ezért az új és nagyszerű formulázásért: „A munkások gazdasági harca a munkáltatók és a kormány ellen." Milyen pompás! Milyen páratlan tehetséggel s az ökonomisták közti valamennyi részleges nézeteltérésnek és árnyalati különbségnek mily mesteri kiküszöbölésével fejezi ki egyetlen rövid és világos tételben az ökonomizmus egész lényegét, kezdve azzal, hogy a munkásokat „politikai harcra" hívja, „amelyet általános érdekekért folytatnak, szem előtt tartva minden munkás helyzetének megjavítását"*, folytatva a stádium-elmélettel, és végezve a kongresszusnak a „legszélesebb körben alkalmazható eszközről" szóló határozatával stb. „Gazdasági harc a kormány ellen" - ez éppen trade-unionista politika, amely még nagyon, de nagyon messze van a szociáldemokrata politikától. b) Elbeszélés arról, hogyan mélyítette el Martinov

Plehanovot „Milyen sok szociáldemokrata Lomonoszov tűnt fel nálunk az utóbbi időben!" - jegyezte meg egyszer egy elvtárs, arra * „A «Rabocsaja Miszl» külön melléklete", 14. old 2010.0310 a3/p3 20:33 228. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? gondolva, hogy az ökonomizmus felé hajló személyek közül sokan meglepő hajlandóságot mutatnak arra, hogy feltétlenül a „saját eszükkel" jussanak el a nagy igazságokhoz (például ahhoz, hogy a gazdasági harc rávezeti a munkásokat jogfosztottságuk kérdésére), és közben a zseniális őstehetségek nagyszerű nemtörődömségével figyelemre se méltatják mindazt, amit már létrehozott a forradalmi gondolat és a forradalmi mozgalom megelőző fejlődése. Pontosan ilyen őstehetség a mi Lomonoszov-Martinovunk is. Fussák csak át az „Aktuális kérdések" című cikkét, és látni fogják, hogyan közelíti meg „saját eszével" azt, amit Akszelrod (akiről

Lomonoszovunk persze mélyen hallgat) már régen megmondott, hogyan kezdi például megérteni, hogy nem hagyhatjuk figyelmen kívül a burzsoázia egyik vagy másik rétegének ellenzékiségét („Rabocseje Gyelo", 9. sz 61, 62, 71 old - v ö a „Rabocseje Gyelo" szerkesztőségének Akszelrodhoz intézett „Válaszával", 22, 23-24. old.) stb Sajnos csak „megközelíti" és csak „kezdi", de ennél nem jut tovább, mert még mindig nem értette meg Akszelrod gondolatait, s „a munkáltatók és a kormány ellene gazdasági harcról" beszél. A „Rabocseje Gyelo" három évig (1898-1901) erőlködött, hogy megértse Akszelrodot, és . és mégsem értette meg! Azért van talán ez is, mert a szociáldemokrácia „az emberiséghez hasonlóan" mindig csak megvalósítható feladatokat tűz maga elé? De a Lomonoszovok nemcsak azzal tűnnek ki, hogy sokmindent nem tudnak (ez még nem volna nagy baj!), hanem azzal is, hogy nincsenek

tudatában tudatlanságuknak. Ez aztán már nagy baj, s ez a baj arra készteti őket, hogy mindjárt nekilássanak Plehanov „elmélyítésének". „Sok víz folyt le azóta - meséli Lomonoszov-Martinov -, hogy Plehanov megírta az említett könyvecskét („A szocialisták feladatai az oroszországi éhínség elleni harcban). Azok a szociáldemokraták, akik tíz éven át vezették a munkásosztály gazdasági harcát . még nem jutottak hozzá, hogy széles elméleti alapokra fektessék a párt taktikáját. Ez a kérdés most megérett, és ha meg akarnók adni ezt az elméleti megalapozást, kétségtelésül alaposan el kellene mélyítenünk azokat a taktikai elveket, amelyeket annakidején Plehanov fejtett ki . Most nem úgy kellene meghatároznunk a propaganda és az agitáció közötti különbséget, mint Plehanov tette" (Martinov közvetlenül ezelőtt idézte Plehanov szavait: „a propagandista sok eszmét ad egy vagy néhány személynek, az

agitátor viszont csak egy vagy néhány eszmét ad, de ezt aztán az emberek egész tömegének"). „Propagandán mi az egész fennálló rendnek 2010.0310 a3/p3 20:33 229. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin vagy e rend egyes jelenségeinek forradalmi megvilágítását értenők, függetlenül attól, hogy egyes személyek, vagy pedig széles tömegek számára érthető formában történik. Agitáción a szó szigorúan vett értelmében (sic!) a tömegeknek bizonyos konkrét akciókra való felhívását, annak előmozdítását értenők, hogy a proletariátus közvetlenül forradalmi módon avatkozzék be a társadalmi életbe." Gratulálunk az orosz, sőt a nemzetközi szociáldemokráciának is Martinov új, szigorúbb és mélyebb terminológiájához. Eddig azt hittük (Plehanovval és a nemzetközi munkásmozgalom valamennyi vezetőjével együtt), hogy a propagandistának, ha például a munkanélküliség kérdéséről beszél, meg kell

magyaráznia a válságok kapitalista jellegét, rá kell mutatnia azokra az okokra, amelyek elkerülhetetlenekké teszik a válságokat a mai társadalomban, vázolnia kell, hogy ezt a társadalmat szükségszerűen fel kell váltania a szocialista társadalomnak stb. Egyszóval „sok eszmét" kell adnia, olyan sokat, hogy ezeket az eszméket teljes összességükben csak (viszonylag) kevesen fogják azonnal elsajátítani. Az agitátor viszont, amikor ugyanerről a kérdésről beszél, olyan példát fog felhozni, melyet a hallgatói jól ismernek, s amely egyben a legkiemelkedőbb is - mondjuk, egy munkanélküli család éhhalálát, a nyomor növekedését vagy más hasonlót - és minden igyekezetével arra fog törekedni, hogy ebből a közismert tényből kiindulva egy eszmét adjon a „tömegeknek" - azt az eszmét, hogy a gazdagság növekedése és a nyomor növekedése között esztelen ellentmondás van, arra fog törekedni, hogy elégedetlenséget és

felháborodást keltsen a tömegben ezzel a kiáltó igazságtalansággal szemben, ennek az ellentmondásnak a teljes megvilágítását pedig a propagandistára hagyja. A propagandista ezért főleg nyomtatott, az agitátor pedig élő szóval hat. A propagandistának más képességekkel kell rendelkeznie, mint az agitátornak. Kautskyt és Lafargue-ot például propagandistának, Bebelt és Guesde-et agitátornak nevezzük. De megkülönböztetni a gyakorlati tevékenységnek még egy harmadik területét vagy harmadik funkcióját is, ehhez a funkcióhoz sorozva „a tömegek bizonyos konkrét akciókra való felhívását", a legnagyobb értelmetlenség, mert a „felhívás" mint egyszeri ténykedés természetszerűen és elkerülhetetlenül kiegészíti az elméleti tanulmányt is, a propaganda-brosúrát is, az agitációs beszédet is, vagy pedig merőben végrehajtó funkció. Valóban, nézzük például a német szociáldemokratáknak a gabonavámok ellen

indított mostani harcát. A teoretikusok tanulmányokat írnak a vámpolitikáról, harcra 2010.0310 a3/p3 20:33 230. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? „hívnak" mondjuk a kereskedelmi szerződésekért és a szabadkereskedelemért; ugyanezt teszi a propagandista is a folyóiratokban, az agitátor is nyilvános szónoklataiban. A tömegek „konkrét akciója itt abban áll, hogy a gabonavámok felemelése ellen tiltakozó petíciókat írnak alá, és a petíciókat benyujtják a Reichstagnak. Erre az akcióra közvetve a teoretikusoktól, propagandistáktól és agitátoroktól indul ki a felhívás, közvetlenül pedig azoktól a munkásoktól, akik az aláírási ívekkel bejárják a gyárakat és a lakásokat. A „Martinov-féle terminológia" szerint Kautsky is, Bebel is propagandista, az aláírási ívek terjesztői pedig agitátorok, nemde? A német példáról eszembe jut a német Verballhornung szó, ami betű szerint

„ballhornizálást" jelent. Ballhorn János lipcsei könyvkiadó a XVI században kiadott egy ábécés könyvet, melynek első oldalán - szokás szerint - egy kakas képe volt, csakhogy a kép a szokásos sarkantyús lábú kakas helyett egy sarkantyútlan kakast és mellette két tojást ábrázolt. Az ábécés könyv címlapjára pedig ezt írta: „Ballhorn János javított kiadása". Azóta a németek „Verballhornung"-nak mondák az olyan „javítást", amely valójában csak ront az eredetin. Önkénytelenül is Ballhorn jut eszünkbe, amikor azt látjuk, hogyan „mélyítik el" a Martinovok Plehanovot . Minek „találta fel" Lomonoszovunk ezt a zagyvaságot? Annak illusztrálására, hogy az „Iszkra" „csak a dolog egyik oldalára fordít figyelmet, éppúgy, ahogy Plehanov tette már másfél évtizeddel ezelőtt" (39. old) „Az «Iszkrá»-ban legalábbis mostanában - a propaganda feladatai háttérbe szorítják az

agitáció feladatait" .(52 old) Ha ezt az utóbbi tételt Martinov nyelvéről közérthető emberi nyelvre fordítjuk le (mert az emberiségnek még nem volt ideje elsajátítani az újonnan feltalált terminológiát), akkor a következő tételt kapjuk: az „Iszkrá"-ban a politikai propaganda és a politikai agitáció feladatai háttérbe szorítják azt a feladatot, hogy „a kormánytól bizonyos kézzelfogható eredményekkel kecsegtető konkrét törvényhozási és közigazgatási intézkedéseket követeljenek" (vagyis szociális reformokat, ha szabad még ez egyszer a Martinov színvonalát még el nem ért ósdi emberiség ósdi terminológiáját használnunk). Ajánljuk az olvasónak, hasonlítsa össze ezzel a tétellel a következő tirádát: „Az is meglepő ezekben a programmokban" (a forradalmi szociáldemokraták programtujaiban), „hogy örökösen előtérbe helyezik a munkások parlamenti tevékenységének előnyeit (holott nálunk

nincs 2010.0310 a3/p3 20:33 231. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin parlament), és ugyanakkor (forradalmi nihilizmusuk következtében) teljesen figyelmen kívül hagyják, mennyire fontos az, hogy a munkások résztvegyenek a gyárosok gyári törvényhozói gyűlésein, amelyek léteznek, vagy hogy résztvegyenek legalább a városi önkormányzatban . " Ennek a szóáradatnak a szerzője valamivel egyenesebben, világosabban és nyíltabban fejezi ki ugyanazt a gondolatot, amelyhez Lomonoszov-Martinov a saját eszével jutott el. Ez a szerző pedig R M, „A «Rabocsaja Miszl» külön mellékletének" cikkírója (15. old) c) A politikai leleplezések és a „forradalmi aktivitásra való nevelés" Amikor Martinov az „Iszkrá"-nak szegezi „a munkástömegek aktivitásának fokozásáról" szóló „elméletét", tulajdonképpen ennek az aktivitásnak a lefokozására irányuló törekvését árulja el, mert szerinte az aktivitás

felkeltésének legbecsesebb, különösen fontos, „legszélesebb körben alkalmazható" eszköze és az aktivitás területe ugyanaz a gazdasági harc, amely előtt az ökonomisták is mind térdre borultak. És éppen azért jellemző ez a tévelygés, mert távolról sem egyedül Martinov tévelygése. Valójában „a munkástömegek aktivitásának fokozása" csakis abban az esetben érhető el, ha nem szorítkozunk csupán a „gazdasági talajon folytatott politikai agitációra". A politikai agitáció elengedhetetlen kiterjesztésének egyik alapvető feltétele pedig az, hogy minden téren politikai leleplezéseket szervezzünk. Csakis ezekkel a leleplezésekkel lehet a tömegeket politikai öntudatra és forradalmi aktivitásra nevelni. Ez a tevékenység ezért az egész nemzetközi szociáldemokrácia egyik legfontosabb funkciója, mert a politikai szabadság sem teszi feleslegessé ezeket a leleplezéseket, csak némileg más irányba tereli. A német

párt például éppen annak köszönheti pozícióinak megszilárdulását és befolyásának kiterjedését, hogy lankadatlan energiával folytatja politikai leleplező hadjáratát. A munkásosztály öntudata nem válhat igazi politikai öntudattá, ha a munkásokat nem tanítjuk meg arra, hogy az önkény és az elnyomás, az erőszak és a visszaélés minden egyes esetére reagáljanak, bármelyik osztályt érintik is ezek az esetek - és hogy ne akármilyen, hanem éppen szociáldemokrata szempontból reagáljanak azokra. A munkástömegek öntudata nem válhat igazi osztályöntudattá, ha a munkások nem tanulják meg konkrét 2010.0310 a3/p3 20:33 232. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? és amellett feltétlenül időszerű (aktuális) politikai tények és események alapján, hogy valamennyi többi társadalmi osztályt szemmeltartsák szellemi, erkölcsi és politikai életük minden megnyilvánulásában; ha nem tanulják meg, hogyan kell a

gyakorlatban valamennyi társadalmi osztály, réteg és csoport életének és tevékenységének minden oldalát materialista módon elemezni és materialista módon értékelni. Aki a munkásosztály figyelmét, megfigyelőképességét és öntudatát kizárólag vagy főként a munkásosztályra irányítja, az nem szociáldemokrata, mert a munkásosztály önmegismerése elválaszthatatlanul összefügg azzal, hogy a modern társadalom valamennyi osztályának kölcsönös viszonyáról alkotott elméleti . sőt helyesebben nem is annyira elméleti, mint inkább a politikai élet tapasztalatai alapján kialakult fogalmai egészen világosak legyenek. Ezért olyan rendkívül káros és olyan felette reakciós gyakorlati jelentőségénél fogva ökonomistáinknak az a tanítása, hogy a gazdasági harc a legszélesebb körben alkalmazható eszköz a tömegeknek a politikai mozgalomba való bevonására. A munkásnak, hogy szociáldemokrata legyen, világosan kell látnia a

földbirtokos és a pap, a magasrangú hivatalnok és a paraszt, a diák és a lumpenproletár gazdasági természetét, társadalmi és politikai arculatát, ismernie kell erős és gyenge oldalait, el kell igazodnia azoknak a közkeletű frázisoknak és legkülönfélébb álokoskodásoknak labirintusában, amelyekkel minden osztály és minden réteg önző szándékait és igazi „bensőjét" leplezi, el kell igazodnia abban, hogy mely intézmények és törvények tükrözik vissza és miképpen tükrözik vissza ezeket vagy azokat az érdekeket. De ezeket a „világos fogalmakat" semmiféle könyvből sem lehet meríteni; ezeket csak élő valóság adhatja és azon melegében való leleplezése annak, ami az adott pillanatban körülöttünk történik, amiről a maguk módján beszélnek vagy suttognak az emberek, ami ilyen és ilyen eseményekben, ilyen és ilyen számadatokban, ilyen és ilyen bírói ítéletekben stb. stb stb fejeződik ki. Ezek a minden

területre kiterjedő politikai leleplezések a tömegek forradalmi aktivitásra való nevelésének elengedhetetlen és alapvető feltételei. Miért van az, hogy az orosz munkás még kevés forradalmi aktivitást fejt ki, amikor a rendőrség állatiasan bánik a néppel, üldözik a szekták híveit, ütlegelik a parasztokat, a cenzúra pimaszkodik, kínozzák a katonákat, hajszát indítanak a legártatlanabb kulturális kezdeményezések ellen stb.? Azért talán, mert nem „vezeti rá" erre a „gazdasági harc", mert ez kevés 2010.0310 a3/p3 20:33 233. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin „kézzelfogható eredménnyel" „kecsegtet", kevés „pozitívumot" ad? Nem, az efféle vélemény - ismételjük - nem egyéb, mint kísérlet arra, hogy saját hibáinkat másra hárítsuk, saját filiszterségünket (és bernsteinizmusunkat) a munkástömegekre hárítsuk. Sajátmagunkban, a tömegek mozgalmától való elmaradottságunkban kell

keresnünk az okát annak, hogy még nem tudtuk kellőképpen megszervezni mindezeknek az aljasságoknak széleskörű, hatásos és gyors leleplezését. Ha ezt megtesszük (mert meg kell és meg is tudjuk tenni), akkor a legegyszerűbb munkás is megérti vagy megérzi, hogy a diákokkal és a szekták híveivel, a paraszttal és az íróval is ugyanaz a sötét erő komiszkodik és önkényeskedik, amely őt is annyira leigázza és elnyomja életének minden percében, és ha ezt megérzi, ő maga is hallatni akarja, visszafojthatatlanul hallatni akarja majd szavát, akkor megtalálja majd a módját annak, hogy ma a cenzoroknak rendezzen macskazenét, holnap a parasztlázadást leverő kormányzó háza előtt tüntessen, holnapután pedig azokat a csuhába bujtatott zsandárokat leckéztesse meg, akik a szent inkvizíció munkáját folytatják stb. Mi még nagyon keveset, jóformán semmit sem tettünk azért, hogy minden területre kiterjedő és frisskeletű leleplezésekkel

felrázzuk a munkástömegeket. Sokan közülünk még azt sem tudják, hogy ez kötelességük, és ösztönösen kullognak a gyári élet szűk keretei közt folyó „szürke, mindennapi harc" mögött. Aki ilyen körülmények közt azt mondja, hogy „az «Iszkrá»-nak az a tendenciája, hogy a csillogó és tökéletes eszmék propagandájával szemben kisebbítse a szürke, mindennapi harc előrehaladó menetének jelentőségét" (Martinov, 61. old), az visszafelé húzza a pártot, az képzetlenségünket és elmaradottságunkat védelmezi és dicsőíti. Ami pedig a tömegeknek akcióra való felhívását illeti, ez meglesz önmagától, ha erélyes politikai agitációt folytatunk, ha eleven és hathatós leleplező hadjáratot indítunk. Ha valakit tetten érünk a helyszínen és nyomban ország-világ előtt megbélyegezzük, ez önmagában is jobban hat minden „felhívásnál", és gyakran olyan hatást kelt, hogy utána meg sem lehet állapítani,

voltaképpen ki „hívta fel" a tömeget és voltaképpen ki vetette fel ennek vagy annak a tüntetésnek a gondolatát stb. Felhívni - a szónak nem általános, hanem konkrét értelmében - csak a tett színhelyén lehet, és csak az hívhat fel, aki maga is rögtön indul. A mi dolgunk pedig, a szociáldemokrata ujságírók dolga a politikai leleplezések és a politikai agitáció elmélyítése, kiterjesztése és fokozása. 2010.0310 a3/p3 20:33 234. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? Ha már a „felhívásokról" van szó, nem hallgathatjuk el, hogy az „Iszkra" volt az egyetlen lap, amely még a tavaszi események előtt aktív beavatkozásra hívta fel a munkásokat egy olyan kérdésbe, amely egyáltalán semilyen kézzelfogható eredménnyel sem kecsegtette a munkást, a diákok ügyébe, akiket katonának vittek. Mihelyt megjelent a január 11-i közlemény, hogy „183 diákot katonának visznek", az „Iszkra" nyomban

cikket közölt erről (2. sz, február)94, és még mielőtt a tüntetések megkezdődtek volna, nyíltan felhívta a „munkást", hogy „siessen a diák segítségére", felhívta a „népet", hogy nyíltan válaszoljon a kormány vakmerő kihívására. Kérdezzük: mivel és hogyan magyarázható meg az a feltűnő tény, hogy Martinov, aki olyan sokat beszél a „felhívásokról", sőt a „felhívásokat" külön tevékenységi formának tekinti, egy árva szóval sem emlékezett meg erről a felhívásról? És vajon nem filiszterség-e ezekután, hogy Martinov egyoldalúnak minősíti az „Iszkrá"-t, mert nem eléggé „hív fel" olyan követelésekért való harcra, amelyek „kézzelfogható eredményekkel kecsegtetnek"? Ökonomistáinknak - s köztük a „Rabocseje Gyeló"-nak is - azért voltak sikereik, mert az elmaradt munkások szájíze szerint beszéltek. De a szociáldemokrata munkás, a forradalmár munkás (és

az ilyen munkások száma egyre nő) felháborodással utasítja vissza ezeket a „kézzelfogható eredményekkel kecsegtető" követelésekért való harcról stb. szóló bölcseségeket, mert tudja, hogy ezek csak az „egy rubelre egy kopeket" kezdetű régi nóta újabb változatai. Az ilyen munkás azt fogja mondani a „Rabocsaja Miszl" és a „Rabocseje Gyelo" tájékáról jövő tanácsadóinak: hiába iparkodnak, uraim, hiába avatkoznak be oly túlzott buzgalommal olyan dolgokba, amelyekkel magunk is megbirkózunk, és hiába próbálnak kibújni igazi kötelezettségeik teljesítése alól. Hiszen teljesen oktalan beszéd az olyasmi, hogy a szociáldemokratáknak az a feladatuk, hogy magának a gazdasági harcnak kölcsönözzenek politikai jelleget; ez csak a kezdet, és nem is ebben áll a szociáldemokraták fő feladata, mert az egész világon, és Oroszországban is gyakran maga a rendőrség kezd politikai jelleget adni a gazdasági harcnak, s

a munkások maguktól is rájönnek arra, hogy ki mellett áll a kormány*. Hiszen „a munkásoknak a munkáltatók és a kormány * Az a követelés, hogy „magának a gazdasági harcnak kölcsönözzenek politikai jelleget", rendkívül szemléltetően fejezi ki az ösztönösség előtti meghódolást a politikai tevékenység terén. A gazdasági harc lépten-nyomon ösztönösen, vagyis a „forradalmi bacillus, azaz az értel- 2010.0310 a3/p3 20:33 235. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin elleni gazdasági harcát", amelyről annyit beszélnek, mintha Amerikát fedezték volna fel, számtalan isten háta mögötti orosz fészekben maguk a munkások folytatják, akik sztrájkokról már hallottak, de szocializmusról még jóformán semmit sem. Hiszen az az „aktivitás", amelyet önök mindnyájan támogatni akarnak, kézzelfogható eredményekkel kecsegtető konkrét követeléseket támasztva, bennünk, munkásokban már megvan, és mindennapi,

aprólékos szakmai munkánk során magunk állítjuk fel ezeket a konkrét követeléseket, gyakran az intellektuelek minden segítsége nélkül. De mi nem érjük be az ilyen aktivitással; nem vagyunk gyerekek, akiket egyedül a „gazdasági" politika kásájával jól lehet lakatni; mi tudni akarjuk mindazt, amit mások is tudnak, részletesen akarjuk ismerni a politikai élet minden oldalát és aktívan akarunk résztvenni minden politikai eseményben. Ehhez az szükséges, hogy az intellektuelek kevesebbet beszéljenek arról, amit magunk is tudunk* és adjamiség" beavatkozása nélkül, az öntudatos szociáldemokraták beavatkozása nélkül is politikai jelleget ölt. Politikai jelleget öltött például az angliai munkások gazdasági harca is, pedig egyáltalán nem vettek részt benne szocialisták. A szociáldemokraták feladata nem merül ki a gazdasági talajon folytatott politikai agitációban, a szociáldemokratáknak az a feladatuk, hogy ezt a

trade-unionista politikát szociáldemokrata politikai harccá változtassák, továbbélesszék a politikai öntudatnak azokat a fel-felcsillanó szikráit, amelyeket a gazdasági harc oltott a munkásokba, hogy a szociáldemokrata politikai öntudat színvonalára emeljék őket. De a Martinovok, ahelyett hogy magasabb fokra emelnék és előre ösztökélnék az ösztönösen ébredező politikai öntudatot, térdre borulnak az ösztönösség előtt, és unos-untalan azt hajtogatják, hogy a gazdasági harc „rávezeti" a munkásokat politikai jogfosztottságuk kérdésére. Csak éppen az a baj, uraim, hogy önöket a trade-unionista politikai öntudatnak ez az ösztönös ébredezése nem „vezeti rá" szociáldemokrata feladataikra! * Annak igazolására, hogy a munkásoknak ezt az ökonomistákhoz intézett beszédét nem minden alap nélkül gondoltuk ki, két olyan tanúra hivatkozunk, akik kétségtelenül közvetlen közelből ismerik a munkásmozgalmat, és a

legkevésbbé sem részrehajlók velünk, „dogmatikusokkal" szemben, mert az egyik tanú ökonomista (aki még a „Rabocseje Gyeló"-t is politikai lapnak tekinti!), a másik pedig terrorista. Az előbbi tanú a „Rabocseje Gyelo" 6. számában megjelent „A pétervári munkásmozgalom és a szociáldemokrácia gyakorlati feladatai" című, őszinteségével és elevenségével kitűnő cikk szerzője. Ő a munkásokat 1) tudatos forradalmárokra, 2) közbülső rétegre és 3) egyéb tömegre osztja. És lám, a közbülső réteget „gyakran jobban érdeklik a politikai élet kérdései, mint saját legközvetlenebb gazdasági érdekei, amelyeknek az általános társadalmi viszonyokkal való összefüggését már régen megértette . " A „Rabocsaja Miszl"-t „élesen bírálják": „mindig egy és 2010.0310 a3/p3 20:33 236. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? nak nekünk többet abból, amit még nem tudunk, s amit

gyári és „gazdasági" tapasztalatainkból magunk sohasem tudhatunk meg: adjanak politikai tudást. Ezt a tudást önök, intellektuelek, meg tudják szerezni, és kötelességük, hogy százszor, ezerszer több tudást adjanak nekünk, mint amennyit eddig adtak, de necsak bölcselkedések, brosúrák és cikkek formájában (amelyek gyakran - bocsánat az őszinteségért! - meglehetősen unalmasak), hanem feltétlenül eleven leleplezések formájában is: leplezzék le azt, hogy voltaképpen mit is csinál most kormányunk, mit csinálnak parancsnokló osztályaink az élet minden területén. Teljesítsék buzgóbban ezt a kötelességüket és ne fecsegjenek annyit „a munkástömegek aktivitásának fokozásáról". Sokkal több bennünk az aktivitás, semmint gondolnák, és mi nyílt, utcai harccal olyan követeléseket is tudunk támogatni, amelyek nem kecsegtetnek semmiféle „kézzelfogható eredménnyel"! És nem az önök dolga, hogy a mi

aktivitásunkat „fokozzák", mert éppen önök azok, akikből hiányzik az aktivitás. Kevesebbet hajbókoljanak, uraim, az ösztönösség előtt és többet gondoljanak saját aktivitásuk fokozására! d) Miben egyezik az ökonomizmus és a terrorizmus? Az előbbi jegyzetben egy ökonomistát és egy nem-szociáldemokrata terroristát idéztünk, akiknek véletlenül egyezett a nézetük. De az ökonomisták és a terroristák között általában nem véletlen, hanem szükségszerű benső kapcsolat áll fenn, amelyre később még visszatérünk, és amelyet épp a forradalmi aktivitásra való nevelés kérdésével kapcsolatban okvetlenül érintenünk kell. Az ökonomistáknak és a modern terroristákugyanaz, régóta tudjuk, régen olvastuk már", „a politikai szemlében megint nincs semmi" (30-31. old) De még a harmadik réteg, a „fogékonyabb, fiatalabb, a kocsma és a templom által kevésbbé megrontott munkástömeg is, amely csaknem sohasem juthat

politikai tartalmú könyvhöz, töviről-hegyire meghányja-veti a politikai élet jelenségeit, elgondolkodik a diáklázongásokról szóló töredékes híreken" és így tovább. A terrorista pedig így ír: „ Egyszer-kétszer elolvassák a különböző, nem a saját városuk gyári életének apró eseményeiről szóló híreket, aztán abba is hagyják . . Unalmas Ha egy munkáslapban nem beszélnek az államról az annyit jelent, hogy a munkást kisgyereknek tekintik . A munkás nem gyerek" („Szvoboda", a forradalmi szocialista csoport kiadása, 69. és 70 old) 2010.0310 a3/p3 20:33 237. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin nak van egy közös gyökerük: ez az ösztönösség előtti meghódolás, amelyről az előző fejezetben mint általános jelenségről beszéltünk, és amelyet most a politikai tevékenység és a politikai harc területére gyakorolt hatásában vizsgálunk. Állításunk első pillanatra paradoxonnak tűnhet

fel, hiszen látszólag nagy különbség van azok között, akik a „szürke, mindennapi harcot" hangsúlyozzák, és azok között, akik a legönfeláldozóbb harcra szólítanak egyes személyeket. Pedig ez nem paradoxon Az ökonomisták és a terroristák az ösztönös áramlat különböző pólusai előtt hódolnak meg - az ökonomisták a „tisztán munkásmozgalom" ösztönössége előtt, a terroristák viszont olyan intellektuelek izzó felháborodásának ösztönössége előtt, akik nem tudják vagy akiknek nincs lehetőségük a forradalmi munkát a munkásmozgalommal egységes egészbe forrasztani. Aki már nem hisz vagy sohasem hitt ebben a lehetőségben, az a terroron kívül valóban nehezen talál más utat felháborodása és forradalmi energiája levezetésére. E kétirányú ösztönötség előtti meghódolás tehát nem egyéb, mint a „Credo" hirdette híres programm megvalósításának a kezdete: a munkások magukban folytatják

„gazdasági harcukat a munkáltatók és a kormány ellen" (bocsássa meg nekünk a „Credo" szerzője, hogy az ő gondolatát Martinov szavaival fejezzük ki! Azt hisszük, jogunk van hozzá, mert a „Credó"-ban is az áll, hogy a munkások a gazdasági harc folyamán „beleütköznek a politikai rendszerbe"), az intellektuelek pedig a maguk erejéből folytatják a politikai harcot - természetesen terror segítségével! Ez teljesen logikus és elkerülhetetlen következtetés, amelyet le kell vonnunk még akkor is, ha azok, akik elkezdik e programm megvalósítását, maguk nem ismerték fel, hogy ez a következtetés elkerülhetetlen. A politikai tevékenységnek megvan a maga logikája, amely független azok tudatától, akik a legjobb szándékkal hívnak fel terrorra, vagy pedig arra, hogy magának a gazdasági harcnak kölcsönözzünk politikai jelleget. A pokol is csupa jószándékkal van kikövezve, és jelen esetben a jószándék még senkit sem

ment meg attól az ösztönös hajlandóságtól, hogy a „legkisebb ellenállás vonalán", a „Credo" tisztán burzsoá programtuja vonalán haladjon. Hiszen nem véletlen az a körülmény sem, hogy számos orosz liberális - nyílt és marxista álarcot viselő liberális egyaránt - szívvellélekkel rokonszenvez a terrorral, és igyekszik támogatni a mostanában fellendülő terrorista hangulatot. És most, amikor felbukkant a „«Szabadság» Forradalmi 2010.0310 a3/p3 20:33 238. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? Szocialista Csoport", amely éppen a munkásmozgalom mindenirányú támogatását tűzte ki feladatául, de ugyanakkor felvette programtujába a terrort is, és úgyszólván függetlenítette magát a szociáldemokráciától, ez a tény ismételten igazolta P. B Akszelrod bámulatos előrelátását, aki már 1897 végén („Az aktuális feladatok és a taktika kérdéséhez") pontosan megjövendölte, hogy a

szociáldemokrata ingadozásoknak ilyen következményei lesznek, és felvázolta nevezetes „két perspektíváját". Az orosz szociáldemokraták összes későbbi vitái és nézeteltérései bennefoglaltatnak már ebben a két perspektívában, mint a növény a magjában*. Az említett szempontból érthetővé válik az is, hogy a „Rabocseje Gyelo", amely nem tudott ellenállni az ökonomizmus ösztönösségének, nem tudott ellenállni a terrorizmus ösztönősségének sem. Igen érdekes a „Szvoboda" sajátságos érvelése a terror védelmében. A terror megfélemlítő szerepét „teljesen tagadja" („A forradalmiság újjászületése", 64. old), ezzel szemben kiemeli „excitatív (izgató) jelentőségét". Jellemző ez, először, mint annak a (szociáldemokráciát megelőző) hagyományos eszmekörnek egyik bomlási és hanyatlási szakasza, amely arra késztetett, hogy fenntartsák a terrort. Aki elismeri, hogy a kormányt most

terrorral nem lehet „megfélemlíteni", tehát dezorganizálni sem, az voltaképpen teljes mértékben elítéli a terrort mint harci rendszert, mint programmal szentesített tevékenységi kört. Másodszor: még jellemzőbb ez, mint iskolapéldája annak, hogy mennyire nem * Martinov „más, reálisabb (?) dilemmát gondol el" („A szociáldemokrácia és a munkásosztály". 19 old): „Vagy magára vállalja a szociáldemokrácia a proletariátus gazdasági harcának közvetlen vezetését és ezzel (!) forradalmi osztályharccá változtatja . " „Ezzel", vagyis nyilvánvalóan a gazdasági harc közvetlen vezetésével. Ugyan mutassa meg nekünk Martinov, hol sikerült egyes-egyedül a szakmai harc vezetésével forradalmi osztálymozgalommá változtatni a tradeunionista mozgalmat? Hát nem tudja megérteni, hogy ennek az „átváltoztatásnak" az érdekében aktívan hozzá kell látnunk a minden területre kiterjedő politikai agitáció

„közvetlen vezetéséhez"? . „Vagy pedig a másik perspektíva: a szociáldemokrácia távoltartja magát a munkások gazdasági harcának vezetésétől, és ezzel . saját magának szegi szárnyát . " A „Rabocseje Gyelo" fent idézett véleménye szerint az „Iszkra" „tartja távol magát". Láttuk azonban, hogy az „Iszkra" sokkal többet tesz a gazdasági harc vezetése érdekében, mint a „Rabocseje Gyelo", s emellett nem elégszik meg ezzel, és nem szűkíti ennek kedvéért politikai feladatait. 2010.0310 a3/p3 20:33 239. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin értik „a tömegek forradalmi aktivitásra való nevelése" terén előttünk álló halaszthatatlan feladatokat. A „Szvoboda" a terrort mint olyan eszközt propagálja, amely „izgatólag" hat a munkásmozgalomra, „erős lökést" ad neki. Nehezen lehet elképzelni olyan érvelést, amely ennél nyilvánvalóbban cáfolna rá

önmagára! Kérdezzük, vajjon már nincs elegendő gyalázatosság az orosz életben, hogy különleges „izgató"-szereket kell kieszelni? És másrészt nem nyilvánvaló-e, hogy akit még az orosz önkény is hidegen hagy, akit még ez sem képes felizgatni, az a kormány és egy maroknyi terrorista párviadala láttára is csak a vállát fogja vonogatni? Hiszen éppen arról van szó, hogy a munkástömegeket nagyon is izgatják az orosz élet gyalázatosságai, de mi nem tudjuk összegyűjteni - ha szabad ezt a kifejezést használnunk -, nem tudjuk koncentrálni a nép ingerültségének cseppjeit és erecskéit, amelyeket az orosz élet mérhetetlenül nagyobb mennyiségben fakaszt, mint hisszük és gondoljuk, de amelyeket egetlen hatalmas áradatban kell egyesíteni. Hogy ez a feladat megvalósítható, azt megcáfolhatatlanul bizonyítja a munkásmozgalom óriási növekedése és a munkások mohó sóvárgása politikai irodalom után, amiről már fentebb

beszéltünk. Aki pedig terrorra hív fel, éppúgy az is, aki arra hív fel, hogy magának a gazdasági harcnak kölcsönözzünk politikai jelleget, más-más formában egykép kibújik az orosz forradalmárok legsürgősebb kötelessége: a minden területre kiterjedő politikai agitáció megszervezése alól. A „Szvoboda" terrorral akarja pótolni az agitációt, nyíltan beismerve, hogy „ha megkezdődik a fokozott, energikus agitáció a tömegek soraiban, a terror eljátszotta excitatív (izgató) szerepét" („A forradalmiság újjászületése", 68. old) Éppen ez mutatja azt, hogy a terroristák is, az ökonomisták is, a tavaszi események* nyilvánvaló tanusága ellenére lebecsülik a tömegek forradalmi aktivitását, s a terroristák mesterséges „izgatószereket" keresnek, az ökonomisták pedig „konkrét követelésekről" beszélnek. Sem ezek, sem amazok nem fordítanak elég figyelmet arra, hogy saját aktivitásukat fejlesszék a

politikai agitáció és a politikai leleplezések megszervezése terén. Márpedig pótolni ezt a munkát semmi mással nem lehet sem most, sem máskor. * 1901 tavaszáról van szó, amikor megkezdődtek a nagy utcai tüntetések. (A szerző jegyzete az 1907-es kiadáshoz. - Szerk) 2010.0310 a3/p3 20:33 240. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendőt? e) A munkásosztály mint a demokrácia előharcosa Láttuk, hogy a legszélesebbkörű politikai agitáció, és következésképpen az általános politikai leleplezések megszervezése minden téren, feltétlenül szükséges és mindennél halaszthatatlanabb munkafeladat, ha ez a munka valóban szociáldemokrata jellegű. Amikor azonban ilyen következtetést vontunk le, csupán abból indultunk ki, hogy a munkásosztálynak égető szüksége van politikai tudásra és politikai nevelésre. De ha csak ebből a szempontból vetnénk fel a kérdést, ez igen szűk szempont lenne, mert figyelmen kívül hagyná minden

szociáldemokrácia és különösen a mai orosz szociáldemokrácia általános demokratikus feladatait. Hogy egészen konkrétan világítsuk meg ezt a tételt, próbáljuk a dolgot az ökonomisták „szívéhez legközelebb álló", vagyis gyakorlati oldaláról szemügyre venni. „Mindenki egyetért" abban, hogy feltétlenül fejleszteni kell a munkásosztály politikai öntudatát. De hogyan kell ezt tenni, és mi kell ahhoz, hogy ezt megtehessük? A gazdasági harc csak a kormány és a munkásosztály viszonyát érintő kérdésekre „vezeti rá" a munkásokat, és ezért bármennyit vesződnénk is azzal a feladattal, hogy „magának a gazdasági harcnak kölcsönözzünk politikai jelleget", e feladat keretében sohasem tudnók kifejleszteni a munkásság politikai öntudatát (nem tudnók a szociáldemokrata politikai öntudat fokára emelni), mert ez a keret maga is szűk. Martinov formulája korántsem azért értékes számunkra, mert Martinov

mindent összezavaró képességét illusztrálja, hanem azért, mert élesen kidomborítja az összes ökonomisták legnagyobb tévedését: azt a meggyőződésüket, hogy a munkások politikai osztályöntudata, hogy úgy mondjuk, belülről, a munkások gazdasági harcából, vagyis kizárólag (vagy legalábbis főleg) ebből a harcból kiindulva, kizárólag (vagy legalábbis főleg) erre a harcra támaszkodva fejleszthető ki. Ez a nézet teljesen hibás, mégpedig azért, mert az ökonomisták, akik neheztelnek ránk az ellenük indított vita miatt, nem hajlandók alaposan átgondolni, hogy mi a nézeteltérések forrása. Így állott elő az a helyzet, hogy a szó szoros értelmében nem értjük meg egymást, különböző nyelven beszélünk. A politikai osztályöntudatot a munkás csak kívülről, vagyis csak olyan területről kaphatja, amely kívül esik a gazdasági harc körén, a munkások és a munkáltatók kölcsönös viszonya körén. Ez a tudás kizárólag

egyetlen forrásból merít16 Lenin válogatott művei I - 5/ S 2010.0310 a3/p3 20:33 241. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin hető, ez pedig az összes osztályoknak és rétegeknek az államhoz és a kormányhoz való viszonya, az összes osztályok egymásközötti viszonya. Ezért arra a kérdésre: mit kell tennünk, hogy politikai tudással vértezzük fel a munkásokat, nem elég egymagában az a válasz, hogy „menjünk a munkásokhoz", amivel a gyakorlati funkcionáriusok - az ökonomizmus felé hajló gyakorlati funkcionáriusokról nem is szólva - többnyire beérik. A szociáldemokratáknak ahhoz, hogy politikai tudással vértezzék fel a munkásokat, el kell menniök a lakosság valamennyi osztályához, minden irányban szét kell küldeniök hadseregük osztagait. Szándékosan választottunk ilyen esetlen formulázást, szándékosan fejezzük ki magunkat ilyen élesen és egyszerűen - egyáltalán nem azért, hogy paradoxonokban beszéljünk, hanem

azért, hogy annak rendje és módja szerint „rávezessük" az ökonomistákat azokra a feladatokra, amelyeket megbocsáthatatlanul lenéznek, hogy rávezessük őket a trade-unionista és a szociáldemokrata politika közötti különbségre, amelyet nem akarnak megérteni. És ezért arra kérjük az olvasót, hogy ne türelmetlenkedjék, hanem figyelmesen hallgasson végig bennünket. Nézzük meg közelebbről - a szociáldemokrata köröknek az utóbbi években legjobban elterjedt típusát, és lássuk a munkáját. „Kapcsolatban áll a munkásokkal", és ezzel be is éri; röplapokat ad ki, amelyekben ostorozza a gyári visszaéléseket, a kormány részrehajló magatartását a kapitalistákkal szemben és a rendőrség erőszakoskodását; rendszerint a munkások gyűlésein sem beszélnek vagy alig beszélnek egyébről; a forradalmi mozgalom történetéről, kormányunk bel- és külpolitikájának kérdéseiről, Oroszország és Európa gazdasági

fejlődésének kérdéseiről, ennek vagy annak az osztálynak a mai társadalomban elfoglalt helyzetéről stb. szóló előadások és beszélgetések a legnagyobb ritkaságok közé tartoznak; senki sem gondol arra, hogy rendszeres kapcsolatot teremtsen a társadalom egyéb osztályaival és kibővítse ezt a kapcsolatot. A vezetőnek az ilyen kör képzeletében élő eszményképe a legtöbb esetben lényegében sokkal inkább hasonlít egy szakszervezeti titkárra, mint a szocialista politikai vezérre. Mert például bármelyik angol trade-union titkára mindig segíti a munkásokat gazdasági harcukban, gyári leleplezéseket szervez, megmagyarázza azoknak a törvényeknek és intézkedéseknek igazságtalan voltát, amelyek korlátozzák a sztrájkszabadságot és a sztrájk- 2010.0310 a3/p3 20:33 242. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? őrségek felállításának szabadságát (a sztrájkőrök mindenkit figyelmeztetnek, hogy a gyárban sztrájk van),

megmagyarázza a lakosság burzsoá osztályaihoz tartozó békéltető bírák részrehajlását stb. stb Egyszóval minden szakszervezeti titkár folytat „gazdasági harcot a munkáltatók és a kormány ellen" és segít e harc folytatásában. És nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ez még nem szociáldemokratizmus, hogy a szociáldemokrata eszményképének nem egy trade-union titkárának kell lennie, hanem a néptribunnak, aki reagálni tud az önkény és az elnyomás minden megnyilvánulására, bárhol történjék, bármely réteget vagy osztályt érintsen is, aki mindezeket a jelenségeket általánosítani tudta a rendőri erőszak és a kapitalista kizsákmányolás egységes képében, aki minden apróságot ki tud használni arra, hogy mindenki előtt kifejtse szocialista meggyőződését és demokratikus követeléseit, hogy minden egyes emberrel megértesse a proletariátus felszabadító harcának világtörténelmi jelentőségét. Hasonlítsunk össze

például két olyan vezető egyéniséget, mint Robert Knight (az egyik leghatalmasabb angol trade-unionnak, a kazánkovácsok szövetségének ismert titkára és vezére) és Wilhelm Liebknecht - és próbáljuk meg jellemezni őket abban a szembeállításban, ahogyan Martinov vázolta a közte és az „Iszkra" közt fennálló nézeteltéréseket. Azt fogjuk látni - kezdem lapozni Martinov cikkét -, hogy R. Knight sokkal inkább „konkrét akciókra hívta fel a tömegeket" (39. old), W Liebknecht viszont többet foglalkozott „az egész fennálló rend vagy e rend egyes jelenségeinek forradalmi megvilágításával" (38-39. old); hogy R. Knight „a proletariátus legközelebbi követeléseit fogalmazta meg és rámutatott megvalósításuk eszközeire" (41. old), W Liebknecht viszont amellett, hogy ezt is megtette, nem mondott le arról sem, hogy „egyidejűleg a különböző ellenzéki rétegek aktív tevékenységét irányítsa", hogy

„azoknak pozitív akcióprogrammot diktáljon"* (41. old); hogy R Knight „lehetőleg magának a gazdasági harcnak" igyekezett „politikai jelleget kölcsönözni" (42. old) és nagyszerűen értett ahhoz, hogy „bizonyos kézzelfogható eredményekkel kecsegtető konkrét követeléseket támasszon a kormánnyal szemben" (43. old), míg W Liebknecht sokkal inkább „egyoldalú." „leleplezésekkel" foglalkozott (40 old); hogy R. * Például a francia-porosz háború idején Liebknecht diktált akcióprogrammot az egész demokráciának, - és még inkább Marx és Engels 1848-ban. 16* - 5/4 S 2010.0310 a3/p3 20:33 243. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin Knight „a szürke, mindennapi harc előrehaladó méretének" (61. old), W Liebknecht pedig „a csillogó és tökéletes eszmék propagandájának" tulajdonított nagyobb jelentőséget (61. old); hogy Liebknecht a vezetése alatt álló ujságot csakugyan „a forradalmi

ellenzék lapjává" tette, amely „lerántja a leplet rendszerünkről, kiváltképpen politikai rendszerünkről, amennyiben összeütközik a lakosság legkülönbözőbb rétegeinek érdekeivel" (63. old), míg R Knight „a proletárharccal szoros és szerves kapcsolatban dolgozott a munkásügy érdekében" (63. old) - már amennyiben „szoros és szerves kapcsolaton" azt az ösztönösség előtti meghódolást értjük, amelyet fentebb Kricsevszkij és Martinov példáján tanulmányoztunk - és „szűkítette befolyásának szféráját", mert akárcsak Martinov, természetesen ő is meg volt győződve arról, hogy „ezáltal magát a hatást komplikálta" (63. old) Egyszóval azt látjuk, hogy Martinov de facto* tradeunionizmussá fokozza le a szociáldemokráciát, bár ezt természetesen korántsem azért teszi, hogy a szociáldemokráciának ártson, hanem egyszerűen azért, mert kissé elsiette a dolgot és mindjárt el akarta

mélyíteni Plehanovot, ahelyett; hogy megérteni igyekezett volna. De vegyük fel újra fejtegetésünk fonalát. Azt mondottuk, hogy a szociáldemokratának, ha nemcsak szavakban tartja szükségesnek a proletariátus politikai öntudatának általános kifejlesztését, „el kell mennie a lakosság valamennyi osztályához". Itt a következő kérdések merülnek fel: hogyan kell ezt csinálni? Van-e ehhez elegendő erőnk? Van-e talaja az ilyen munkának valamennyi többi osztályban? Nem jelent-e ez eltérést az osztályszemponttól vagy nem fog-e arra vezetni? Álljunk meg ezeknél a kérdéseknél. „El kell mennünk a lakosság valamennyi osztályához" - úgy is mint teoretikusoknak, úgy is mint propagandistáknak, úgy is mint agitátoroknak, úgy is mint szervezőknek. Hogy a szociáldemokraták elméleti munkájának az egyes osztályok társadalmi és politikai helyzetének, helyzetük összes sajátosságainak tanulmányozására kell irányulnia, abban

senki sem kételkedik. E tekintetben azonban nagyon, de nagyon kevés történik, aránytalanul kevesebb ahhoz a munkához képest, amelyet a gyári élet sajátosságainak tanulmányozására fordítunk. A bizottságokban és a körökben akadnak olyanok, * - ténylegesen, valójában. - Szerk 2010.0310 a3/p3 20:33 244. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? akik még valamely vasipari ág speciális tanulmányozásába is belemélyednek, de arra alig akad példa, hogy a szervezetek tagjai (akik, mint gyakran megesik, valamilyen okból kénytelenek otthagyni a gyakorlati munkát) speciálisan azzal foglalkoznának, hogy anyagot gyűjtenek társadalmi és politikai életünk valamely aktuális kérdéséhez, ami alkalmat adhatna arra, hogy a lakosság egyéb rétegei között szociáldemokrata munkát végezzenek. A munkásmozgalom mai vezetői többségének gyenge előképzettségéről szólva nem szabad megfeledkezni az ilyenirányú képzettségről sem, mert ez

is összefügg „a proletárharccal való szoros és szerves kapcsolat" „ökonomista” értelmezésével. De természetesen az a legfontosabb, hogy propagandát folytassunk és agitáljunk a nép valamennyi rétegében. A nyugateurópai szociáldemokratáknak megkönnyítik ezt a népgyűlések és az összejövetelek, amelyekre bárki elmehet, megkönnyíti a parlament, ahol az összes osztályok képviselői előtt beszélhetnek. Nálunk nincs sem parlament, sem gyülekezési szabadság, de mi mégis értjük a módját annak, hogy gyűléseket tartsunk a munkásoknak, akik szociáldemokratákat akarnak hallgatni. De éppúgy meg kell találnunk a módját annak is, hogy gyűléseket rendezzünk a lakosság minden osztályának képviselői számára, akik demokratákat akarnak hallgatni. Mert nem szociáldemokrata az, aki a gyakorlatban megfeledkezik arról, hogy „a kommunisták minden forradalmi mozgalmat támogatnak"95, hogy tehát kötelességünk az egész nép

előtt ismertetni és hangsúlyozni az általános demokratikus feladatokat, egy percre sem titkolva szocialista meggyőződésünket. Nem szociáldemokrata az, aki a gyakorlatban megfeledkezik arról a kötelességéről, hogy minden általános demokratikus kérdés feltevésében, kiélezésében és megoldásában élen kell járnia. „Ezzel kivétel nélkül mindenki egyetért!" - szakit félbe bennünket a türelmetlen olvasó -, sőt a „Rabocseje Gyelo" szerkesztőségének adott új utasítás, amilyet a legutóbbi szövetségi kongresszuson96 fogadtak el, egyenesen azt mondja: „Politikai propagandára és agitációra alkalmul kell szolgálnia a társadalmi és politikai élet minden olyan jelenségének és eseményének, amely a proletariátust vagy közvetlenül mint külön osztályt, vagy mint a szabadságért folyó harc összes forradalmi erőinek avant-garde-ját érinti" („Két kongresszus", 17. old, a mi kiemelésünk). Igen, ezek nagyon

igaz és nagyon szép szavak, és mi tökéletesen meg lennénk elégedve, ha a „Rabocseje Gyelo" megértené ezeket a szavakat, ha nem mondana 2010.0310 a3/p3 20:33 245. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin ezenkívül még olyasmit is, ami szöges ellentétben áll velük. Mert nem elég, ha „avant-garde"-nak, élcsapatnak nevezzük magunkat, - úgy is kell cselekedni, hogy valamennyi többi csapat lássa és kénytelen legyen elismerni, hogy mi haladunk az élen. És kérdezzük az olvasót: hát olyan ostobák a többi „csapat" képviselői, hogy puszta szavunkra elhiszik, hogy „élcsapat" vagyunk? Képzeljék csak el konkrétan a következő képet: a művelt orosz radikálisok vagy liberális alkotmánypártiak „csapatában" megjelenik egy szociáldemokrata és azt mondja mi vagyunk az élcsapat; „most az a feladatunk, hogy lehetőleg magának a gazdasági harcnak politikai jelleget kölcsönözzünk". Egy okosabb radikális

vagy alkotmánypárti (márpedig az orosz radikálisok és alkotmánypártiak között sok az okos ember) csak nevetni fog az ilyen beszéden, és azt mondja majd (persze csak magában, mert a radikálisok és az alkotmánypártiak többnyire tapasztalt diplomaták): „De együgyű ez az «élcsapat»! Még azzal sincs tisztában, hogy a mi feladatunk, a burzsoá demokrácia haladó képviselőinek feladata, hogy politikai jelleget kölcsönözzünk magának a munkások gazdasági harcának. Hiszen, mint az összes nyugateurópai burzsoák, mi is be akarjuk vonni a munkásokat a politikába, de természetesen csakis a tradeunionista, nem pedig a szociáldemokrata politikába. A munkásosztály trade-unionista politikája: ez éppen a munkásosztály burzsoá politikája. És ahogy ez az «élcsapat» formulázza a feladatát, az pontosan a trade-unionista politika formulázása! Ezért ha kedvük tartja, nevezzék csak magukat szociáldemokratáknak. Elvégre nem vagyunk gyerekek,

hogy címkék miatt felfortyanjunk! Csak ne engedjenek ezeknek a veszedelmes ortodox dogmatikusoknak, csak hagyják meg a «kritika szabadságát» azoknak, akik öntudatlanul trade-unionista mederbe terelik a szociáldemokráciát!" És könnyedén mosolygó alkotmánypárti emberünk homéroszi kacajban tör ki, amikor megtudja, hogy a szociáldemokráciáról mint élcsapatról beszélő szociáldemokraták jelenleg, amikor majdnem teljesen az ösztönösség uralkodik mozgalmunkban, semmitől sem félnek annyira, mint az „ösztönös elem lebecsülésétől", nem merik „kisebbíteni a szürke, mindennapi harc előrehaladó menetének jelentőségét a csillogó és tökéletes eszmék propagandájával szemben" stb. stb.! „Él"-csapat, amely attól fél, hogy a tudatosság túl találja szárnyalni az ösztönösséget, s nem mer kiállni olyan merész „tervvel", amelytől még a másképpen gondolkodók sem tagadhatnák meg 2010.0310 a3/p3 20:33

246. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? általános elismerésüket! Vajjon nem tévesztik össze az avant-garde szót az arriére-garde* szóval? Valóban, gondolkozzanak csak Martinov következő okoskodásán: a 40. oldalon azt mondja, hogy az „Iszkra" leleplező taktikája egyoldalú, hogy „bármilyen bizalmatlanságot és gyűlöletet keltsünk is a kormánnyal szemben, mindaddig nem érjük el célunkat, amíg nem sikerül elegendő aktív társadalmi energiát kifejleszteni a kormány megdöntésére". Ezt a nótát - mellesleg szólva - hallottuk már: gondoskodjunk a tömeg aktivitásának fokozásáról, s ugyanakkor iparkodjunk csökkenteni saját aktivitásunkat. De most nem erről van szó Martinov itt forradalmi energiáról beszél („a megdöntésre"). És milyen következtetésre jut? Minthogy normális időben a társadalom különböző rétegei elkerülhetetlenül külön-külön haladnak, „ezért világos, hogy mi,

szociáldemokraták, nem irányíthatjuk egyidejűleg a különböző ellenzéki rétegek aktív tevékenységét, nem diktálhatunk nekik határozott akcióprogrammot, nem írhatjuk elő nekik, hogy milyen eszközökkel kell harcolniok napról napra saját érdekeikért . A liberális rétegek maguk fognak gondoskodni a közvetlen érdekeikért indítandó aktív harcról, amelyben szemtől szembe kerülnek majd politikai rendszerünkkel" (41. old) Vagyis alig kezdett Martinov forradalmi energiáról, az önkényuralom megdöntéséért folytatandó aktív harcról beszélni, mindjárt átsiklott a szakmai energiára, a közvetlen érdekekért folytatandó aktív harcra! Magától értetődik, hogy mi nem irányíthatjuk a diákoknak, a liberálisoknak stb. „közvetlen érdekeikért" folyó harcát, de hiszen nem is erről volt szó, igen tisztelt ökonomista úr! Arról volt szó, hogy a különböző társadalmi rétegek résztvehetnek és szükségszerűen részt is

fognak venni az önkényuralom megdöntésében, a „különböző ellenzéki rétegeknek" ezt az „aktív tevékenységét" pedig nemcsak irányíthatjuk, de feltétlenül irányítanunk is kell, ha „élcsapat" akarunk lenni. Arról, hogy diákjaink, liberálisaink stb. „szemtől-szembe kerüljenek politikai rendszerünkkel", nemcsak ők maguk fognak gondoskodni, - erről mindenekelőtt és főleg maga a rendőrség és maguk az önkényuralmi kormány hivatalnokai gondoskodnak majd. De „nekünk", ha élenjáró demokraták akarunk lenni, gondoskodnunk kell arról, hogy azokat az embereket, akik tulajdonképpen csak az egyetemi vagy csak a zemsztvo97-rendszerrel * - utóvéd, hátvéd. - Szerk 2010.0310 a3/p3 20:33 247. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin stb. elégedetlenek, rávezessük az egész politikai rendszer tarthatatlanságának gondolatára. Nekünk kell vállalni azt a feladatot, hogy ezt az általános politikai harcot a mi

pártunk vezetése alatt szervezzük úgy, hogy ezt a harcot és ezt a pártot valamennyi ellenzéki réteg támogathassa és erejéhez mérten valóban támogassa is. Nekünk kell a gyakorlati szociáldemokrata funkcionáriusokból olyan politikai vezéreket nevelni, akik ennek az általános harcnak minden megnyilvánulását irányítani tudják, akik a kellő pillanatban „határozott akcióprogrammot tudnak diktálni" a lázongó diákságnak is, az elégedetlen zemsztvo-képviselőknek is, a különböző szekták felháborodott követőinek is, a megbántott néptanítóknak is stb. stb. Teljesen helytelen ezért Martinovnak az az állítása, hogy „mi ezekkel szemben csak a rendszer leleplezőinek negatív szerepében léphetünk fel . Mi csak a különböző kormánybizottságokhoz fűzött reményeinket oszlathatjuk el" (a mi kiemelésünk). Az effajta beszéddel Martinov csak azt árulja el, hogy halvány fogalma sincs a forradalmi „élcsapat" igazi

szerepéről. És ha az olvasó ezt figyelembe veszi, mindjárt megérti Martinov következő befejező szavainak igazi értelmét: „Az «Iszkra» a forradalmi ellenzék lapja, amely leleplezi rendszerünket és főleg politikai rendszerünket, amennyiben összeütközik a lakosság legkülönbözőbb rétegeinek érdekeivel. Mi viszont a munkásság ügyéért dolgozunk és fogunk dolgozni, szoros és szerves kapcsolatban a proletariátus harcával. Befolyási szféránk szűkítésével komplikáljuk magát a hatást" (63. old) Ennek a következtetésnek igazi értelme a következő: Az „Iszkra" a munkásosztály trade-unionista politikáját (amellyel félreértésből, képzettség híján, vagy pedig meggyőződésből igen gyakran beérik a gyakorlati funkcionáriusok) fel akarja emelni a szociáldemokrata politika színvonalára. A „Rabocseje Gyelo" viszont a szociáldemokrata politikát tradeunionista politikává akarja lefokozni És amellett még azt is

el akarja hitetni mindenkivel, hogy ez a két álláspont „teljesen összeegyeztethető a közös ügyben" (63. old) O, sancta simplicitas!* Menjünk tovább. Van-e elegendő erőnk ahhoz, hogy a lakosság valamennyi osztályában propagandát folytassunk és agitáljunk? Persze, hogy van. Ökonomistáink, akik nem ritkán hajlandók tagadni ezt, figyelmen kívül hagyják, hogy mozgalmunk (körülbelül) 1894-től 1901-ig óriási lépést tett * - Ó, szent együgyűség! - Szerk. 2010.0310 a3/p3 20:33 248. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? előre. Mint igazi „hvosztisták" (hátulkullogók), gyakran a mozgalom régmult kezdeti időszakának elképzeléseiben élnek. Akkoriban csakugyan rendkívül kevés erőnk volt, akkor természetes és jogos volt az az elhatározás, hogy minden erőnket a munkások közötti munkának szenteljük és szigorúan elítéljünk minden eltérést ettől; akkor az volt minden feladatunk, hogy gyökeret verjünk a

munkásosztályban. Azóta rengeteg erőt vontunk be a mozgalomba, mind hozzánk jönnek a művelt osztályok ifjú nemzedékének legjobb képviselői, országszerte mindenütt tétlenül kénytelenek ülni olyan emberek, akik már résztvettek vagy részt akarnak venni a mozgalomban, olyan emberek, akik vonzódnak a szociáldemokráciához (1894-ben viszont a tíz ujjunkon is megszámolhattuk volna az orosz szociáldemokratákat). Mozgalmunk egyik legnagyobb politikai és szervezeti fogyatékossága, hogy nem tudjuk foglalkoztatni mindezeket az erőket, nem tudunk mindenkinek megfelelő munkát adni (részletesebben a következő fejezetben beszélünk erről). Erőink óriási többségének egyáltalán nincs lehetősége arra, hogy „a munkásokhoz menjen", tehát szó sem lehet arról a veszélyről, hogy legfontosabb ügyünktől vonunk el erőket. Viszont ahhoz, hogy a munkásoknak igazi, átfogó és eleven politikai tudást nyujthassunk, az kell, hogy mindenütt ott

legyenek „a mi embereink", a szociáldemokraták, ott legyenek minden társadalmi rétegben, minden olyan helyen, amely lehetővé teszi államgépezetünk belső rúgóinak megismerését. És ilyen emberekre nemcsak a propaganda és az agitáció szempontjából van szükségünk, hanem méginkább szükségünk van rájuk szervezési szempontból. Van-e talaja tevékenységünknek a lakosság összes osztályaiban? Aki ezt nem látja, az megintcsak elmarad öntudat dolgában a tömegek ösztönös nekilendülése mögött. A munkásmozgalom egyesekben elégedetlenséget, másokban az ellenzék támogatásának reményét, ismét másokban az önkényuralom lehetetlenségének és összeomlása elkerülhetetlenségének tudatát keltette és kelti most is. Csak szavakban lennénk „politikusok" és szociáldemokraták (ami a valóságban igen-igen gyakori eset), ha nem volnánk tudatában feladatunknak, ha nem használnók ki az elégedetlenség minden

megnyilvánulását, nem gyűjtenők össze és nem dolgoznók fel a tiltakozás minden legkisebb jelét, még ha csírájában van is ez a tiltakozás. Arról már nem is szólunk, hogy a dolgozó parasztság, a kézművesek, kisiparosok stb. sokmilliós tömege bármikor mohón hallgatná egy ügyesebb 2010.0310 a3/p3 20:33 249. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin szociáldemokrata szónoklatát. De van-e a lakosságnak akár egyetlen olyan osztálya is, amelyben ne volnának a jogtalanság és az önkény miatt elégedetlenkedő emberek, csoportok és körök, s ahol éppen ezért ne találnának termékeny talajra a szociáldemokratáknak mint a legégetőbb általános demokratikus szükségletek kifejezőinek igéi? És aki konkrétan akarja elképzelni, hogy a szociáldemokratáknak hogyan kell ilyen politikai agitációt folytatniok a lakosság valamennyi osztályában és rétegében, annak felhívjuk a figyelmét a szó tágabb értelmében vett politikai

leleplezésekre, mint ennek az agitációnak legfőbb (de magától értetődően nem egyetlen) eszközére. „A nép minden valamelyest öntudatos rétegében - írtam a „Mivel kezdjük?" c. cikkemben („Iszkra", 4. sz 1901 május), amelyről alább részletesen kell szólnunk fel kell keltenünk a politikai leleplezések szenvedélyét Ne zavarjon bennünket az a körülmény, hogy a leleplező hangok politikailag oly gyengék, szórványosak és bátortalanok manapság. Korántsem az az oka ennek, hogy az emberek általában megbékültek a rendőri önkénnyel. Ennek az az oka, hogy a leleplezésre kész és képes embereknek nincs szószékük, ahonnan szavukat hallathatnák, nincs hallgatóságuk, amely szenvedélyesen hallgatná és bátorítaná a szónokokat, s hogy sehol sem látnak a népben olyan erőt, amelyhez érdemes volna panasszal fordulniok a «mindenható» orosz kormány ellen . Most meg tudjuk teremteni és kötelességünk megteremteni azt a

szószéket, ahonnan az egész nép leleplezheti a cári kormányt. Ilyen szószéknek kell lennie a szociáldemokrata lapnak"98. Éppen a munkásosztály az, amely ilyen ideális hallgatósága a politikai leleplezéseknek, a munkásosztály, amelynek mindenekelőtt és leginkább van szüksége átfogó és élő politikai tudásra, amely leginkább képes arra, hogy ezt a tudást aktív harccá változtassa, még akkor is, ha az semilyen „kézzelfogható eredménnyel" sem kecsegtet. Az egész nép leleplezési hadjáratának szószéke pedig csak egy országos lap lehet. „Politikai lap nélkül a modern Európában el sem képzelhető olyan mozgalom, amely méltó arra, hogy politikai mozgalomnak nevezzék" - és Oroszország ebben a tekintetben kétségkívül szintén a modern Európához tartozik. A sajtó már régóta erőt jelent nálunk, - ha nem így volna, a kormány nem költene tízezreket a sajtó megvesztegetésére és a különféle Katkovok és

Mescserszkijek segélyezésére. És az sem ujság az önkényuralmi Oroszországban, hogy az illegális sajtó áttörte a cenzúra korlátait és arra kényszerítette a legális és konzervatív lapokat, hogy nyíltan beszéljenek róla. Így volt ez a hetvenes, sőt már az ötvenes években is, 2010.0310 a3/p3 20:33 250. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? És mennyivel szélesebbek, mennyivel mélyebbek most azok a néprétegek, amelyek az illegális sajtót akarják olvasni és készek megtanulni belőle, „hogyan kell élni és hogyan kell meghalni" - hogy egy munkás szavaival éljünk, aki levelet írt az „Iszkrá"-nak (7. sz) A politikai leleplezések hadat üzennek a kormánynak, mint ahogy a gazdasági leleplezések hadat üzennek a gyárosnak. És ennek a hadüzenetnek annál nagyobb az erkölcsi jelentősége, minél szélesebb és erősebb ez a leleplezési hadjárat, minél népesebb és elszántabb az a társadalmi osztály, amely

azért üzen hadat, hogy megkezdje a háborút. A politikai leleplezési hadjárat ezért már önmagában véve is az ellenséges csatarend megbontásának egyik leghatalmasabb eszköze, amellyel eltéríthetjük az ellenségtől alkalmi vagy ideiglenes szövetségeseit, ellenségeskedést szíthatunk és bizalmatlanságot kelthetünk az önkényuralmi hatalom állandó részesei között. Manapság csak az a párt válhat a forradalmi erők élcsapatává, amely megszervezi ezt a leleplezési hadjáratot, amely valóban az egész nép hadjárata. És annak a kifejezésnek, hogy „az egész nép", igen komoly tartalma van. Azok a leleplezők, akik nem a munkásosztályhoz tartoznak (márpedig hogy élcsapattá legyünk, más osztályokat is be kell vonnunk), óriási többségükben józan politikusok és hidegvérű gyakorlati emberek. Kitűnően tudják, hogy milyen veszélyes, ha csak a legkisebb hivatalnokra is „panaszkodnak", hát még ha a „mindenható" orosz

kormány ellen emelik fel szavukat! És ezek csak akkor fognak hozzánk fordulni a panaszaikkal, ha látják, hogy a panasznak valóban van hatása, hogy mi politikai erőt jelentünk. Hogy azzá legyünk a kívülállók szemében, sokat és kitartóan kell munkálkodnunk tudatosságunk, kezdeményezőképességünk és energiánk fokozásán; ehhez nem elég, ha az utóvéd elméletére és gyakorlatára ráragasztjuk az „élcsapat" címkét. De ha nekünk kell megszervezni valóban az egész nép leleplező hadjáratát a kormány ellen, akkor miben nyilvánul meg mozgalmunk osztályjelleget - fogja kérdezni és kérdi máris „a proletárharccal való szoros és szerves kapcsolatnak" inkább buzgó, semmint értelmes hódolója. - Nos, éppen abban, hogy az egész gépnek ezt a leleplező hadjáratát mi, szociáldemokraták, szervezzük meg; abban, hogy az agitáció folyamán felvetett minden kérdést törhetetlen szociáldemokrata szellemben világítunk meg, és

ugyanakkor irgalmat nem ismerve harcolunk a marxizmus minden szándékos vagy akaratlan meghamisítása ellen; abban, hogy ezt a minden területre kiterjedő 2010.0310 a3/p3 20:33 251. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin politikai agitációt olyan párt fogja folytatni, amely szétbonthatatlan egésszé forrasztja össze az egész nép nevében a kormányra gyakorolt nyomást is, a proletariátus forradalmi nevelését is, politikai önállóságának egyidejű megóvásával, a munkásosztály gazdasági harcának vezetését is, felhasználva a munkásosztály és a kizsákmányolói közötti spontán összeütközéseket, amelyek talpraállítják és a mi táborunkba vonják a proletariátus egyre újabb rétegeit! De az ökonomizmusnak éppen az az egyik legjellemzőbb vonása, hogy nem érti meg, hogy a proletariátus legéletbevágóbb szükséglete (a minden irányú politikai nevelés, a politikai agitáció és politikai leleplezések segítségével)

összefügg, sőt mi több: egybeesik az általános demokratikus mozgalom szükségletével. És a megértés teles hiánya nemcsak a „Martinov-féle" frázisokban fejeződik ki, hanem azokban az állítólagos osztályálláspontra való hivatkozásokban is, amelyek értelmük szerint azonosak ezekkel a frázisokkal. Az „Iszkra" 12 számában közölt „ökonomista" levél* írói például a következőképpen fejezik ki idevonatkozó nézetüket: „Az «Iszkrá»-nak ugyanez a legfőbb hibája (az ideológia túlbecsülése) az oka annak, hogy következetlen a szociáldemokráciának a különböző társadalmi osztályokhoz és irányzatokhoz való viszonya kérdésében. Az «Iszkra» elméleti latolgatások alapján ." (és nem „a párttal együtt növekvő pártfeladatok növekedésével ") „elhatározza, hogy azonnal át kell térni az abszolutizmus elleni harcra, de valószínűleg érzi, hogy a mai helyzetben nagyon nehéz feladat ez a

munkások számára . " (és nemcsak érzi, hanem nagyon jól tudja, hogy a munkások korántsem látják olyan nehéznek ezt a feladatot, mint a kisdedekért aggódó „ökonomista" intellektuelek, mert a munkások még olyan követelésekért is készek harcolni, amelyek, hogy a feledhetetlen Martinov szavaival éljünk, semmiféle „kézzelfogható eredménnyel" sem kecsegtetnek) . „mivel azonban nincs türelme kivárni, amíg a munkások újabb erőt gyűjtenek erre a harcra, a liberálisok és az értelmiség körében kezd szövetségeseket keresni . " * Az „Iszkrá"-ban helyszűke miatt nem tudtunk egész részletesen válaszolni erre az ökonomistákra rendkívül jellemző levélre. Nagyon őrültünk megjelenésének, mert már régóta hallunk olyan híreszteléseket - mégpedig a legkülönfélébb forrásokból -, hogy az „Iszkra" osztályálláspontja nem következetes, és mi csak kedvező alkalomra, illetve a közkeletű vád

szabatos megfogalmazására vártunk, hogy válaszolhassunk rá. A támadásra pedig nem védekezéssel, hanem ellentámadással szoktunk válaszolni. 2010.0310 a3/p3 20:33 252. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? Igen, igen, mi már csakugyan elvesztettük minden „türelmünket", hogy „kivárjuk" azt a boldog időt, amelyet már réges-régen ígérnek a „békítgetők", amikor ökonomistáink nem fogják többé saját elmaradottságukat a munkásokra hárítani, nem fogják saját pipogyaságukat a munkásság állítólagos erőtlenségével igazolni. Azt kérdezzük ökonomistáinktól: mit jelentsen az, hogy „amíg a munkások új erőt gyűjtenek erre a harcra"? Hát nem nyilvánvalóan azt, hogy a munkásokat politikailag neveljük és leleplezzük előttük a gaz önkényuralom minden megnyilvánulását? És nem világos-e, hogy éppen ehhez a munkához van szükségünk „szövetségesekre a liberálisok és az értelmiség

soraiban", akik velünk együtt készek résztvenni a zemsztvo-képviselők, a tanítók, a statisztikusok, a diákok stb. elleni politikai hadjárat leleplezésében? Hát csakugyan olyan nehéz megérteni ezt a csodálatosan „ravasz fortélyt"? Hát nem azt hajtogatja-e P. B Akszelrod már 1897 óta: „Azt a feladatot, hogy az orosz szociáldemokraták híveket és közvetlen vagy közvetett szövetségeseket szerezzenek a nemproletár osztályok soraiból, mindenekelőtt és főképpen a proletariátus körében folytatott propagandatevékenység jellege dönti el"? A Martinovok a többi ökonomistával együtt azonban továbbra is úgy képzelik el a dolgot, hogy a munkásoknak előbb „a munkáltatók és a kormány ellen folytatott gazdasági harcban" kell erőt gyüjteniök (a trade-unionista politikához), és csak azután lehet majd valószínűleg „áttérni" - a trade-unionista „aktivitásra való nevelésről" a szociáldemokrata

aktivitásra! „. Keresés közben - folytatják az ökonomisták - az «Iszkra» gyakran letér az osztályálláspontról, elkeni az osztályellentéteket, és a kormánnyal szemben megnyilvánuló közös elégedetlenséget tolja előtérbe, jóllehet a «szövetségesek» elégedetlenségének oka és foka nagyon különböző. Ilyen például az «Iszkrá»-nak a zemsztvóhoz való viszonya . " Az „Iszkra" állítólag „a kormány könyöradományaival elégedetlen nemeseknek megígéri a munkásosztály segítségét, s közben egy szóval sem említi a lakosság e rétegei közötti osztályviszályt". Ha az olvasó belenéz „Az önkényuralom és a zemsztvo" c. cikkekbe („Iszkra", 2 és 4 sz) a levél írói valószínűleg ezekről beszélnek -, meggyőződhet róla, hogy ezek a cikkek* a kormánynak * A két cikk megjelenése között pedig („Iszkra", 3. sz) egy speciálisan a falusi osztályellentétekkel foglalkozó cikket

közöltünk. (Lásd Lenin Művei 4 köt 437 -445. old - Szerk) 2010.0310 a3/p3 20:33 253. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin a „rendi bürokratikus zemsztvo lagymatag agitációjával", „sőt a vagyonos osztályok öntevékenységével szemben" tanusított magatartásával foglalkoznak. A cikk azt mondja, hogy a munkásnak nem szabad közönyösen néznie a kormány zemsztvo elleni harcát, és felhívj a zemsztvo-képviselőket, hogy hagyják abba a lagymatag beszédet, szavuk zúgjon keményen és élesen, amikor a kormány előtt egész nagyságában ott áll majd a forradalmi szociáldemokrácia. Mivel nem értenek itt egyet a levél írói? Nem tudjuk. Azt hiszik talán, hogy a munkás „nem érti meg" a „vagyonos osztályok" és a „rendi bürokratikus zemsztvo" szavakat? Azt hiszik talán, hogy „az ideológia túlbecsülése", ha a zemsztvo-képviselőket arra ösztönzik, hogy hagyjanak fel a lagymatag beszéddel és

szóljanak élesen? Azt képzelik talán, hogy a munkások „erőt gyűjthetnek" az abszolutizmus elleni harcra, ha nem ismerik az abszolutizmusnak a zemsztvóhoz való viszonyát is? Mindez megint homályban marad. Csak az az egy világos, hogy a levél íróinak nagyon homályos elképzeléseik vannak a szociáldemokrácia feladatairól. Még világosabbá válik ez a következő mondatukból: „Ugyanilyen az «Iszkrá»-nak a diákmozgalommal szemben elfoglalt álláspontja is" (azaz itt is „elhomályosítja a kibékíthetetlen osztályellentéteket"). Úgy látszik, nem arra kellett volna felhívni a munkásokat, hogy nyilvános tüntetéssel fejezzék ki, hogy az erőszakoskodás, a garázdálkodás és a zabolátlanság igazi góca az orosz kormány, nem pedig a diákság („Iszkra", 2. sz99); valószínűleg inkább a „Rabocsaja Miszl" szellemében írt elmefuttatást kellett volna közölnünk! És szociáldemokraták mondanak ilyesmit, 1901

őszén, a februári és márciusi események után, a diákmozgalom újabb fellendülésének előestéjén, ami azt mutatja, hogy az önkényuralom elleni „ösztönös" tiltakozás ezen a területen is megelőzi a mozgalom tudatos szociáldemokrata vezetését. A munkások ösztönösen igyekeznek védelmére kelni a diákoknak, akiket a rendőrök és a kozákok agyba-főbe vernek, - és ez az ösztönös igyekezet megelőzi a szociáldemokrata szervezet tudatos tevékenységét! „Pedig az «Iszkra» más cikkeiben - folytatják a levél írói - élesen elítél mindennemű kompromisszumot és védelmébe veszi például a guesdeisták türelmetlen magatartását." Ajánljuk mindazoknak, akik olyan önhitten és könnyelműen szokták mondogatni a mai szociáldemokraták közt fennálló nézeteltérésekről, hogy nem is olyan fontosak ezek a nézeteltérések és semmiképpen sem igazolják a szakadást - gondolják át alaposan 2010.0310 a3/p3 20:33 254. SaLa

Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? ezeket a szavakat. Végezhetnek-e sikeres munkát egy szervezeten belül olyan emberek, akik azt mondják, hogy mi még feltűnően keveset tettünk azért, hogy leleplezzük az önkényuralom ellenséges magatartását a legkülönbözőbb osztályokkal szemben, és megismertessük a munkásokkal a legkülönbözőbb rétegek ellenzéki magatartását az önkényuralommal szemben, és olyanok, akik ebben „kompromisszumot" látnak - nyilván „a munkáltatók és a kormány elleni gazdasági harc" elméletével való kompromisszumot? A parasztfelszabadítás negyvenedik évfordulója alkalmából100 beszéltünk arról, hogy az osztályharcot be kell vinni a faluba (3. sz101), és Vitte bizalmas feljegyzésével kapcsolatban irtunk az önkormányzat és az önkényuralom kibékíthetetlen viszonyáról (4. sz); az új törvény alkalmából támadtuk a földbirtokosok jobbágyúri igényeit és a földesurakat kiszolgáló

kormányt (8. sz102) és üdvözöltük az illegális zemsztvo-kongresszust, arra buzdítva a zemsztvoképviselőket, hogy az alázatos kérvényezésről térjenek át a harcra (8. sz103); buzdítottuk a diákokat, akik kezdték megérteni a politikai harc szükségességét és kezdtek áttérni a politikai harcra (3. sz), s ugyanakkor ostoroztuk a „csakdiákmozgalom" híveinek „vad korlátoltságát", akik arra hívták fel a diákokat, hogy ne vegyenek részt az utcai tüntetésekben (3. sz, a moszkvai diákság Végrehajtó Bizottságának február 25-i felhívása alkalmából); lelepleztük a „Rosszíja" c. lap liberális kópéinak „esztelen álmodozását" és „hazug képmutatását" (5. sz), s ugyanakkor rámutattunk arra, hogy a kormány kínzókamráiban „őrjöngve kegyetlenkednek békés irodalmárokkal, öreg professzorokkal és tudósokkal, közismert liberális zemsztvo-képviselőkkel" (5. sz: „Rendőrroham az irodalom

ellen"); lelepleztük az „állami munkásjóléti gondoskodás" programmjának igazi jelentőségét és üdvözöltük azt az „értékes beismerést", hogy „jobb felülről kezdeményezett reformokkal megelőzni azok alulról jövő követelését, semmint ezt bevárni (6. sz104); - buzdítottuk a tiltakozó statisztikusokat (7 sz) és elítéltük a sztrájktörő statisztikusokat (9. sz) Aki ezt a taktikát a proletár osztályöntudat elhomályosításának és a liberalizmussal kötött kompromisszumnak tekinti, az csak azt árulja el ezzel, hogy egyáltalán nem érti a „Credo" programmjának valódi jelentőségét és de facto éppen ezt a programmot hajtja végre, ha százszor megtagadja is! Mert ezzel visszahúzza a szociáldemokráciát „a munkáltatók és a kormány elleni gazdasági harchoz" és kapitulál a liberalizmus előtt, 2010.0310 a3/p3 20:33 255. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin lemondva arról a feladatról, hogy

aktívan beavatkozzék minden „liberális" kérdésbe, és meghatározza saját, szociáldemokrata álláspontját ebben a kérdésben. f) Újra „rágalmazók", újra „misztifikálók" Ezek a szeretetreméltó kifejezések - mint emlékeznek olvasóink - a „Rabocseje Gyeló"-tól származnak, amely így válaszol arra a vádunkra, hogy „közvetve előkészíti a talajt arra, hogy a munkásmozgalom a burzsoá demokrácia eszközévé váljék". Együgyűségében azt hitte a „Rabocseje Gyelo", hogy ez a vád nem egyéb polemikus kirohanásnál: lám, ezek a rosszmájú dogmatikusok eltökélték, hogy mindenféle kellemetlenséget mondanak nekünk; nos, mi lehet kellemetlenebb annál, mint hogy a burzsoá demokrácia eszközének tartják az embert? Erre aztán jön a vastag betűvel szedett „cáfolat": „szemenszedett rágalom" („Két kongresszus", 30. old.), „misztifikáció" (31 old), „farsangi komédia" (33

old) A „Rabocseje Gyelo" Jupiterhez hasonlóan (bár nem igen hasonlít Jupiterhez), éppen azért haragszik, mert nincs igaza, s elhamarkodott szitkozódásával csak azt bizonyítja, hogy nem tudja megérteni ellenfelei gondolatmenetét. Pedig ha csak egy kicsit gondolkodnék, mindjárt megértené, hogy minden meghódolás a tömegmozgalom ösztönössége előtt, a szociáldemokrata politika minden lefokozása trade-unionista politikává, előkészíti a talajt arra, hogy a munkásmozgalmat a burzsoá demokrácia eszközévé tegyék. Az ösztönös munkásmozgalom önmagában csak trade-unionizmust tud létrehozni (és azt elkerülhetetlenül létre is hozza), a munkásosztály trade-unionista politikája pedig nem más, mint éppen a munkásosztály burzsoá politikája. Ha a munkásosztály résztvesz a politikai harcban, sőt ha politikai forradalomban vesz is részt, ez még korántsem jelenti azt, hogy politikája szociáldemokrata politika. Ezt csak nem akarja

tagadni a „Rabocseje Gyelo"? Vajjon észébe jut-e végre, hogy ország-világ előtt nyíltan és kertelés nélkül megmondja, mi a véleménye a nemzetközi és az orosz szociáldemokrácia égető kérdéseiről? - Ó, nem, ilyesmi sohasem jut eszébe, mert rendíthetetlenül ragaszkodik ahhoz a módszerhez, amelyet „nem tudok semmiről" trükknek lehetne nevezni. Én nem vagyok én, a ló nem az enyém, én nem vagyok kocsis. Mi nem vagyunk ökonomisták, a „Rabocsaja Miszl" nem ökonomizmus, Orosz- 2010.0310 a3/p3 20:33 256. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? országban egyáltalán nincs ökonomizmus. Ez csodálatosan ügyes és „politikus" trükk, csak az az egy hibája van, hogy az ilyen trükkökkel operáló lapokat úgy szokták nevezni: „Mit méltóztatik parancsolni?" A „Rabocseje Gyelo" azt hiszi, hogy a burzsoá demokrácia Oroszországban általában csak „agyrém" („Két kongresszus", 32.

old)*. Boldog emberek! Strucc módjára homokba dugják a fejüket, és azt képzelik, hogy most már semmi sincs körülöttük. Egy sereg liberális ujságíró, akik havonta diadalmasan világgá kürtölik, hogy a marxizmus darabokra hullott, sőt eltűnt, s egy sereg liberális ujság („SzPB Vedomosztyi", „Russzkije Vedomosztyi" és sok más), amelyek azokat a liberálisokat buzdítják, akik az osztályharc brentanói felfogására105 és a politika trade-unionista felfogására oktatják a munkásokat, s a marxizmus kritikusainak serege, akiknek igazi tendenciáit oly világosan felfedte a „Credo", és akiknek irodalmi árucikkei kizárólagos adó- és vámmentességet élveznek egész Oroszországban, s a forradalmi nem-szociáldemokrata irányzatok feléledése, különösen a februári és márciusi események után - mindez bízonyára csak agyrém! Mindennek semmi, de semmi köze sincs a burzsoá demokráciához! A „Rabocseje Gyeló"-nak és az

„Iszkra" 12. számában megjelent ökonomista levél íróinak nem ártott volna „elgondolkozniok azon, mi volt az oka annak, hogy a tavaszi események a forradalmi nem-szociáldemokrata irányzatok ilyen megélénkülésére vezettek, ahelyett, hogy a szociáldemokrácia tekintélyét és presztízsét emelték volna". - Azért, mert nem álltunk feladatunk magaslatán, a munkástömegek aktivitása nagyobb volt a mi aktivitásunknál, nem voltak eléggé képzett forradalmi vezetőink és szervezőink, akik jól ismerték volna az összes ellenzéki rétegek hangulatát és élére tudtak volna állni a mozgalomnak, politikai tüntetéssé tudták volna változtatni az ösztönös tüntetést, ki tudták volna szélesíteni politikai jellegét * Ugyanitt hivatkoznak „a konkrét orosz viszonyokra, amelyek végzetszerűen a forradalmi útra terelik a munkásmozgalmat". Ezek az emberek nem akarják megérteni, hogy a munkásmozgalom forradalmi útja lehet

nem-szociáldemokrata út is! Hiszen az abszolutizmus idején forradalmi útra „terelte" a munkásokat az egész nyugateurópai burzsoázia, és tudatosan törekedett erre. De mi, szociáldemokraták, nem érhetjük be ennyivel. És ha mi bárhogyan is ösztönös trade-unionista politikává fokozzuk le a szociáldemokrata politikát, akkor ezzel a burzsoá demokrácia malmára hajtjuk a vizet. 17 Lenin válogatott művei. I - 5/ S 2010.0310 a3/p3 20:33 257. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin stb. Ilyen körülmények között elkerülhetetlen, hogy elmaradottságunk miatt a mozgékonyabb, energikusabb nem-szociáldemokrata forradalmárok javára billenjen a mérleg, és a munkások, bármily önfeláldozóan és erélyesen küzdjenek is a rendőrséggel és katonasággal, bármilyen forradalmi legyen is a fellépésük, csak olyan erőnek fognak bizonyulni, amely ezeket a forradalmárokat támogatja, csak a burzsoá demokrácia utóvédje lesznek, nem pedig

szociáldemokrata élcsapat. Nézzük a német szociáldemokráciát, amelynek csak a gyenge oldalait akarják átvenni a mi ökonomistáink. Miért nem zajlik le Németországban egyetlen politikai esemény sem anélkül, hogy ne volna hatással a szociáldemokrácia tekintélyének és presztízsének egyre fokozottabb öregbedésére? Azért, mert a szociáldemokrácia mindig az élen jár az események legforradalmibb értékelésében és minden tiltakozás védelmében, amely az önkény ellen irányul. Nem áltatja magát olyan okoskodásokkal, hogy a gazdasági harc majd rávezeti a munkásokat jogfosztottságuk kérdésére, és hogy a konkrét viszonyok a munkásmozgalmat végzetszerűen ráterelik a forradalom útjára. Beavatkozik a társadalmi és politikai élet minden jelenségébe és minden kérdésébe, abba is, hogy Vilmos nem hagyta jóvá a burzsoá haladópárti polgármester megválasztását (a németeket még nem tudták felvilágosítani ökonomistáink

arról, hogy ez voltaképpen kompromisszum a liberalizmussal!), abba is, hogy törvényt hoztak az „erkölcstelen" művek és képek ellen, abba is, hogy a kormány befolyást gyakorol az egyetemi tanárok kiválasztására stb. stb Mindenütt az élen járnak, politikai elégedetlenséget keltenek az összes osztályokban, felrázzák az álmosokat, előre buzdítják az elmaradottakat, anyagot szolgáltatnak a proletariátus politikai öntudatának és politikai aktivitásának fejlesztéséhez minden téren. S ez az oka annak, hogy az élenjáró politikai harcost még a szocializmus tudatos ellenségei is megbecsülik, és nem ritka eset, hogy nemcsak a burzsoázia, hanem még a bürokrácia és az udvar köreiből is valamilyen csoda folytán a „Vorwárts" szerkesztőségi szobájába kerül egy-egy fontos okmány. Itt van a nyitja annak a látszólagos „ellentmondásnak", amely annyira meghaladja a „Rabocseje Gyelo" felfogóképességét, hogy csak

égnek emeli a kezét és így kiált fel: „Farsangi komédia!" Valóban, képzeljék csak el: mi, a „Rabocseje Gyelo", a munkások tömegmozgalmát tekintjük a legfontosabbnak (és ezt vastag betűkkel szedetjük!), mi mindenkit óva intünk attól, hogy lebecsülje az ösztönös elem jelentőségét, mi magának - 2010.0310 a3/p3 20:33 258. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? magának - magának a gazdasági harcnak akarunk politikai jelleget kölcsönözni, mi szoros és szerves kapcsolatban akarunk maradni a proletárharccal! És még azt mondják nekünk, hogy mi készítjük elő a talajt arra, hogy a munkásmozgalom a burzsoá demokrácia eszközévé váljék. És kik mondják ezt? Olyanok, akik „kompromisszumra" lépnek a liberalizmussal, beavatkoznak minden „liberális" kérdésbe (mennyire nem értik meg „a proletárharccal való szerves kapcsolatot"! s oly sok figyelmet fordítanak a diákokra, sőt még (ó,

borzalom!) a zemsztvo-képviselőkre is! Olyanok, akik általában (szemben az ökonomistákkal) erőik nagyobb százalékát annak akarják szentelni, hogy a lakosság nemproletár osztályai körében fejtsenek ki tevékenységet! Hát nem „farsangi komédia" ez?? Szegény „Rabocseje Gyelo"! Rájön-e valaha e ravasz fortély nyitjára? IV AZ ÖKONOMISTÁK KONTÁRKODÁSA ÉS A FORRADALMÁROK SZERVEZETE A „Rabocseje Gyeló"-nak azok a fentebb taglalt állításai, hogy a gazdasági harc a politikai agitáció legszélesebb körben alkalmazható eszköze, hogy most az a feladatunk, hogy magának a gazdasági harcnak kölcsönözzünk politikai jelleget stb. ezek az állítások nemcsak politikai feladataink szűk értelmezését fejezik ki, hanem szervezési feladataink szűk értelmezését is. „A munkáltatók és a kormány elleni gazdasági harchoz" egyáltalán nem szükséges, és ezért a gazdasági harc alapján nem is alakulhat ki olyan országos

centralizált szervezet, amely egységes általános rohamra egyesítené a politikai ellenzék, a tiltakozás és a felháborodás minden megnyilvánulását, - olyan szervezet, amely hivatásos forradalmárokból áll és amelyet az egész nép igazi politikai vezérei vezetnek. És ez érthető is Minden intézmény szervezetének jellegét természetszerűen és feltétlenül az illető intézmény tevékenységének tartalma határozza meg. Ezért a „Rabocseje Gyelo" fentebb taglalt állításaival nemcsak a politikai tevékenység szűk korlátalt szentesíti és törvényesíti, hanem a szervezési munka szűk korlátalt is. A „Rabocseje Gyelo" mint mindig, ebben az esetben is olyan lap, amelynek tudatossága kapitulál az ösztönösség előtt. Pedig az ösztönösen kialakuló szervezeti formák előtti meghódolás, 17 - 5/4 S 2010.0310 a3/p3 20:33 259. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin annak a felismerésnek a hiánya, hogy szervező munkánk még

szűkkörű és kezdetleges, hogy még „kontárok" vagyunk ezen a fontos területen, - ennek a felismerésnek a hiánya, mondom, mozgalmunk igazi betegsége. Magától értetődik, hogy ez nem a hanyatlással, hanem a növekedéssel együttjáró betegség. De éppen most, amikor a spontán felháborodás hulláma, mondhatni, összecsap felettünk, akik a mozgalom vezetői és szervezői vagyunk, most különösen nagy szükség van arra, hogy a legkérlelhetetlenebb harcot folytassuk az elmaradottság mindenféle védelmezése ellen, a szűk korlátok minden törvényesítése ellen ebben a kérdésben, s különösen nagy szükség van arra, hogy mindenkiben, aki résztvesz a gyakorlati munkában, vagy akár csak készül résztvenni benne, felkeltsük az elégedetlenséget a nálunk uralkodó kontárkodással szemben és arra a szilárd elhatározásra bírjuk őket, hogy megszabaduljanak tőle. a) Mi a kontárkodás? Próbáljunk erre a kérdésre az 1894-1901-es évek egyik

tipikus szociáldemokrata körének, egy ilyen tipikus kör működésének rövid leírásával felelni. Arról már beszéltünk, hogy akkoriban az egész tanulóifjúság a marxizmusért lelkesedett. Persze nemcsak, sőt nem is annyira a marxizmusért mint elméletért lelkesedett, hanem inkább azért, mert a marxizmus feleletet adott arra a kérdésre: „mi a teendő?", és hadjáratra hívott az ellenség ellen. És az új harcosok bámulatosan primitív felszereléssel és kiképzéssel szálltak hadba. A legtöbb esetben alig volt felszerelésük és egyáltalán nem voltak felkészülve. Úgy mentek a háborúba, mint a paraszt az eke szarva mellől - csak husángot vittek magukkal. Egy-egy ilyen diákkör, amelynek semmi kapcsolata sem volt a mozgalom régi vezetőivel, semmi kapcsolata sem volt a más vidéken, sőt egy és ugyanannak a városnak más részeiben (vagy más tanintézeteiben) működő körökkel, anélkül hogy megszervezte volna a forradalmi munka

egyes részeit, anélkül hogy valamelyest is számottevő időszakra rendszeres munkaterve lett volna, kapcsolatot teremt a munkásokkal és nekilát a munkának. A kör fokozatosan mind szélesebbkörű propagandát és agitációt fejt ki, fellépésének puszta tényével megnyeri meglehetősen széles munkásrétegek rokonszenvét, a művelt társadalom bizonyos részének rokonszenvét, amely pénzt szerez és az ifjúság egyre újabb csoportjait 2010.0310 a3/p3 20:33 260. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? bocsátja a „Bizottság" rendelkezésére. Egyre nagyobb lesz a bizottság (vagy harci szövetség) varázsa, kibővül munkájának területe, és egész ösztönösen kiterjeszti tevékenységét. Ugyanazok, akik egy évvel vagy néhány hónappal ezelőtt a „merre tartsunk?" kérdését feszegették a diákkörökben, akik kapcsolatot teremtettek és tartottak fenn a munkásokkal, röplapokat készítettek és adtak ki, most

összeköttetésbe lépnek más forradalmár csoportokkal, megszerzik az irodalmat, helyi ujság kiadásába kezdenek, tüntetés rendezéséről kezdenek beszélni, és végül áttérnek a nyílt hadműveletekre (ilyen nyílt hadművelet lehet - a körülményektől függően - akár az első agitációs röplap, akár egy ujság első száma, akár az első tüntetés). És ennek a tevékenységnek, mindjárt az elején, rendszerint azonnal teljes lebukás lett a vége. Azonnali és teljes lebukás - éppen azért, mert ezek a hadműveletek nem egy hosszú, szívós harc rendszeres, előre átgondolt és lépésről lépésre előkészített tervének eredményei voltak, hanem csak a körök hagyományos munkájának spontán növekedését tükrözték, és mert a rendőrség természetesen majdnem mindig ismerte a helyi mozgalom valamennyi főbb szereplőjét, akik már az iskolapadban „bemutatkoztak", és csak a rajtaütés legalkalmasabb pillanatara várt, szándékosan

engedte nőni és fejlődni a kört, hogy kézzelfogható corpus delicti-je* legyen, mindig ügyelve arra, hogy néhány ismert embert meghagyjon „magnak" (úgy tudom, ezt a szakkifejezést használják erre a mieink is, a rendőrök is). Olyan ez a háború, mint amikor husángokkal felfegyverzett parasztok összeverődött osztagai modern katonaság ellen vonulnak fel. Csak csodálkozni lehet a mozgalom életképességén, amely terjedt, nőtt és győzelmeket aratott annak ellenére, hogy a harcosok minden kiképzés híján voltak. Igaz, hogy történelmi szempontból a primitív felszerelés kezdetben nemcsak elkerülhetetlen, hanem még indokolt is volt, mint a harcosok tömeges bevonásának egyik feltétele. Mihelyt azonban megkezdődtek a komoly hadműveletek (ezek pedig voltaképpen már az 1896-os nyári sztrájkokkal megkezdődtek), harci szervezetünk hiányait mind erősebben kezdtük érezni. A kormány, amely eleinte meghökkent és több hibát követett el

(például azt, hogy a szocialisták gonoszságait ismertető felhívással fordult a közvéleményhez, vagy hogy a fővárosokból a vidéki ipari központokba utasította ki a munkásokat), hamarosan alkalmazkodott az új * - bűnjele. - Szerk 2010.0310 a3/p3 20:33 261. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin harci feltételekhez, és már megfelelő helyekre tudta állítani provokátorokból kémekből és csendőrökből álló, tökéletesen felszerelt csapatait. Olyan gyakran kezdtek ismétlődni a pogromok, olyan sokan estek áldozatul és olyan alaposan kisöpörték a helyi köröket, hogy a munkástömegek a szó szoros értelmében elvesztették összes vezetőiket, a mozgalom hihetetlenül kapkodó jelleget öltött, úgyhogy semmiféle folytonosság, semmiféle összefüggés sem alakulhatott ki a munkában. A helyi funkcionáriusok megdöbbentő szétforgácsolódása, a körök véletlen összetétele, képzetlensége és szűk látóköre az elméleti,

politikai és szervezeti kérdések terén elkerülhetetlen következménye volt az ismertetett körülményeknek. Odáig fajultak a dolgok, hogy egyes helyeken a munkások, látva, hogy nincs bennünk elég kitartás, és a konspiráció sem kielégítő, bizalmatlanok lettek az értelmiséggel szemben és kezdték kerülni őket; azt mondták, hogy az intellektuelek rendkívüli meggondolatlansága idézi elő a lebukásokat. Hogy ezt a kontárkodást végül is minden gondolkodó szociáldemokrata beteges állapotnak kezdte érezni, azt mindenki tudja, aki csak valamelyest is ismeri a mozgalmat. De nehogy a járatlan olvasó azt higgye, hogy mi mesterségesen „konstruálunk" egy külön mozgalmi szakaszt vagy valami különös mozgalmi betegséget, hivatkozunk a már egyszer említett tanúra. Ne nehezteljenek ránk a hosszú idézetért. „Jellegzetes vonás - írja B-v a „Rabocseje Gyelo" 6. számában - a szélesebbkörű gyakorlati tevékenységre való fokozatos

átmenet, amely közvetlenül összefügg az orosz munkásmozgalom mostani általános átmeneti idejével . de van az orosz munkás-forradalom általános mechanizmusának még egy másik, nem kevésbbé érdekes vonása is. A cselekvőképes forradalmi erők általános hiányáról* beszélünk, amely nemcsak Pétervárott, hanem egész Oroszországban is érezhető. Amikor a munkásmozgalom általános megélénkülése és a munkástömegek általános fejlődése észlelhető, amikor mind gyakoribbak a sztrájkok, egyre nyíltabban folyik a munkások tömegharca, amelyet egyre kíméletlenebbül üldöz a kormány letartóztatásokkal, száműzetéssel és kiutasításokkal, a jól képzett forradalmi erők hiánya mind feltűnőbbé válik, és kétségtelen, hogy ez elkerülhetetlenül hatással van a mozgalom elmélyülésére és általános jellegére is. Sok sztrájk a forradalmi szervezetek erősebb és közvetlen befolyása nélkül zajlik le . érezhetően kevés az

agitációs röplap és illegális irodalom . a munkáskörök agitátorok nélkül maradnak . Ugyan* Mindenütt a mi kiemelésünk. 2010.0310 a3/p3 20:33 262. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? akkor állandó pénzhiánnyal küszködnek. Egyszóval a munkásmozgalom növekedése megelőzi a forradalmi szervezetek növekedését és fejlődését. Az aktív forradalmárok mostani létszáma túlságosan jelentéktelen ahhoz, hogy saját kezükben összpontosítsák az egész felajzott munkástömeg befolyásolását, hogy minden forrongásnak legalább némileg rendezett és szervezett jelleget kölcsönözzenek . Az egyes körök, az egyes forradalmárok szét vannak szórva, nincsenek egyesítve, nem alkotnak egységes, erős és fegyelmezett, tervszerűen kifejlesztett részekkel rendelkező szervezetet . " A szerző megjegyzi, hogy ha azonnal új körök lépnek a szétvertek helyébe, „ez csak a mozgalom életképességét bizonyítja . de

még nem jelenti azt, hogy már elegendő számban vannak teljesen alkalmas forradalmi vezetők", és ezzel végzi: „A pétervári forradalmárok, gyakorlati képzettségének hiánya meglátszik munkájuk eredményein is. A legutóbbi perek, különösen az «Önfelszabadítás» és «A munka és a tőke harca»106 csoport perei világosan megmutatták, hogy az a fiatal agitátor, aki nem ismeri töviről-hegyire a gyár munkaviszonyait, és következésképpen agitációs lehetőségeit sem, aki nem ismeri a konspiráció elveit és csak az általános szociáldemokrata nézeteket sajátította el" (ha ugyan elsajátította?), „legfeljebb 4-5-6 hónapig dolgozhat. Aztán jön a letartóztatás, aminek gyakran az egész szervezetnek vagy legalább egy részének szétzúzása a következménye. Kérdezzük, lehet-e sikeres és termékeny a csoport munkája, ha mindössze néhány hónapig létezik? . Nyilvánvaló, hogy a meglevő szervezetek fogyatékosságait nem

lehet teljes egészében az átmeneti idő rovására írni . nyilvánvaló, hogy nem kis szerepe van ebben a működő szervezetek számbeli és főleg minőségi összetételének is, és szociáldemokratáink legelső tennivalója . a szervezetek reális egyesítése a tagok szigorú megválogatása mellett." b) Kontárkodás és ökonomizmus Most olyan kérdéssel kell foglalkoznunk, amelyre már bizonyára választ vár minden olvasó. Vajjon van-e összefüggés a kontárkodás mint az egész mozgalom sajátos növekedési betegsége és az ökonomizmus mint az orosz szociáldemokrácia egyik áramlata között? Azt hisszük, igen. A gyakorlati képzettség hiánya, a szervezési munkában észlelhető járatlanság valóban mindnyájunk közös vonása, azoké is, akik kezdettől fogva tántoríthatatlanul kitartottak a forradalmi marxizmus álláspontja mellett. Magáért a képzettség hiányáért természetesen senki sem hibáztathatná a gyakorlati

funkcionáriusokat. De a „kontárkodás" fogalma a képzettség hiányán kívül még valami mást is tartalmaz, benne van általában az egész for- 2010.0310 a3/p3 20:33 263. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin radalmi munka szűk terjedelme, annak a meg nem értése, hogy ilyen szűkkörű munka mellett ki sem alakulhat jó forradalmár-szervezet, végül benne van az is - és ez a legfőbb -, hogy igazolni próbálják a munkának ezt a szűk terjedelmét és külön „elméletté" igyekeznek avatni, vagyis ezen a területen is meghódolnak az ösztönösség előtt. Mihelyt nyilvánvalóak lettek ezek a próbálkozások, már kétségtelenné vált, hogy a kontárkodás összefügg az ökonomizmussal, és hogy mindaddig nem szabadulunk meg szervezeti tevékenységünk szűk korlátaitól, amíg általában meg nem szabadulunk az ökonomizmustól (vagyis a marxizmus elméletének, a szociáldemokrácia szerepének és politikai feladatainak szűk

értelmezésétől). Ezek a próbálkozások két irányban mutatkoztak meg Egyesek azt mondogatták, hogy maga a munkástömeg még nem tűzött ki olyan átfogó politikai harci feladatokat, aminőket a forradalmárok „erőszakolnak" rá; a munkástömegnek még a legközelebbi politikai követelésekért kell harcolnia, „gazdasági harcot kell folytatnia a munkáltatók és a kormány ellen"* (és ennek a tömegmozgalom számára „hozzáférhető" harcnak természetesen olyan szervezet felel meg, amely még a legkevésbbé felkészült ifjúság számára is „hozzáférhető"). Mások, akiktől távol áll mindenféle „fokozatosság", azt mondogatták, hogy „a politikai forradalom véghezvitele" lehetséges és szükséges is, de ehhez semmi szükség sincs arra, hogy erős forradalmár-szervezetet alakítsunk, amely állhatatos és szívós harcban nevelné a proletariátust; ehhez elegendő, ha mindannyian husángot ragadunk, amely

„hozzáférhető", amelyet már ismerünk. Vagyis képes beszéd nélkül: rendezzünk általános sztrájkot*, vagy az „izgató terror" segítségével serkentsük a munkásmozgalom „lanyha" menetét*. Mindkét irányzat, az opportunisták is, a „revolucionisták" is, kapitulál az uralkodó kontárkodás előtt, nem hisz a kontárkodástól való megszabadulás lehetőségében, nem érti meg legelső és legsürgősebb gyakorlati feladatunkat, nem érti, hogy meg kell teremtenünk a forradalmárok szervezetét, amely biztosítani tudja a politikai harc energikus, állhatatos és következetes folytatását. * „Rabocsaja Miszl" és „Rabocseje Gyelo", különösen a Plehanovnak írt „Válasz". * A „Ki fogja végrehajtani a politikai forradálmat?" c. brosúra, az Oroszországban kiadott „Proletárharc" c. gyűjteményben Újra kiadta a Kievi Bizottság is * „A forradalmiság újjászületése" és a

„Szvoboda". 2010.0310 a3/p3 20:33 264. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? Az imént idéztük B-v-nek azt a kijelentését, hogy „a munkásmozgalom növekedése megelőzi a forradalmi szervezetek növekedését és fejlődését". Számunkra kétszeresen becses egy „közelálló megfigyelőnek" ez az „értékes közlése" (a „Rabocseje Gyelo" szerkesztőségének véleménye B-v cikkéről). Megmutatja, hogy igazunk volt, amikor az orosz szociáldemokrácia jelenlegi válságának legfőbb okát abban láttuk, hogy a vezetők (az „ideológusok", a forradalmárok, a szociáldemokraták) elmaradtak a tömegek ösztönös nekilendülésétől. Megmutatja, hogy az ökonomista levél („Iszkra", 12. sz) írói, B Kricsevszkij és Martinov éppen a kontárkodást dicsőítik és védelmezik, amikor az ösztönös elem, a szürke mindennapi harc lebecsülésének veszélyéről, a folyamat-taktikáról bölcselkednek stb.

Ezek az emberek, akik nem tudják a „teoretikus" szót megvető fintor nélkül kiejteni, akik „az élet iránti érzéknek" nevezik azt, hogy térdre borulnak az életre való felkészületlenség és a képzetlenség előtt, csak azt árulják el, hogy valójában nincsenek tisztában legsürgősebb gyakorlati feladatainkkal. A lemaradóknak azt kiáltják: tartsatok lépést! ne rohanjatok előre! Azoknak pedig, akik nem elég energikusak és nem mutatnak kellő kezdeményezőkészséget a szervező munkában, akiknek nincsenek nagyszabású, merész „terveik" az ügy megszervezésére, azoknak a „folyamat-taktikáról" kiabálnak! Az a mi legnagyobb bajunk, hogy politikai és szervezési feladatainkat a legközelebbi, „kézzelfogható", „konkrét" érdekekért folyó mindennapi gazdasági harccá fokozzuk le, - ők meg csak tovább fújják azt a nótát, hogy magának a gazdásági harcnak kell politikai jelleget kölcsönözni!

Ismételjük: ez éppen olyan „életérzék", mint a népmese hősének „életérzéke", aki egy temetési menet láttára így kiáltott fel: „Adjon isten minden jót, diófából koporsót!" Gondoljunk csak arra, milyen felülmúlhatatlan, igazi „nárciszi" gőggel oktatták ki ezek a bölcsek Plehanovot: „a munkáskörök általában" (sic!) „értetlenül állnak a politikai feladatokkal szemben e szónak valóságos, gyakorlati értelmében, azaz a politikai követelésekért folyó célirányos és sikeres gyakorlati harc értelmében" („A «Rabocseje Gyelo» szerkesztőségének válasza", 24. old) Köre válogatja, uraim! A „kontárok" köre persze értetlenül áll a politikai feladatokkal szemben mindaddig, amíg a kontárok fel nem ismerik kontárságukat és meg nem szabadulnak tőle. De ha a kontárok azonkívül még szerelmesek is kontárkodásukba, ha a „gyakorlat" szót 2010.0310 a3/p3 20:33 265. SaLa

Lenin válogatott művei I. Lenin okvetlen dőlt betűvel írják, és azt képzelik, hogy a gyakorlatiasság azt követeli, hogy feladataikat lefokozva a legelmaradottabb néprétegek értelmi színvonalához igazodjanak, akkor magától értetődik, hogy ezek a kontárok reménytelenek, s általában csakugyan értetlenül állnak a politikai feladatokkal szemben. De az Alekszejevhez és Miskinhez, Halturinhoz és Zseljabovhoz hasonló kiváló emberek köre tisztán látja a politikai feladatokat e szó legvalóságosabb, leggyakorlatibb értelmében, tisztán látja éppen azért és annyiban, amennyiben lángoló igéik visszhangra találnak az ösztönösen ébredező tömegben, amennyiben pezsgő energiájukat felkapja és támogatja a forradalmi osztály energiája. Ezerszeresen igaza volt Plehanovnak, amikor nem elégedett meg azzal, hogy megmutatta ezt a forradalmi osztályt és bebizonyította ennek az osztálynak elkerülhetetlen és küszöbönálló ösztönös

felébredését, hanem magasztos, nagy politikai feladatot is tűzött a „munkáskörök" elé. Önök pedig azért hivatkoznak az azóta kialakult tömegmozgalomra, hogy lefokozzák ezt a feladatot - azért, hogy elernyesszék a „munkáskörök" energiáját és szűkítsék tevékenységük terjedelmét. Mit mutat ez, ha nem azt, hogy a kontár szerelmes a saját kontárkodásába? Önök gyakorlatiasságukkal kérkednek - és nem látják azt, amit minden orosz gyakorlati funkcionárius tud, nem látják, hogy milyen csodákra képes egy kör, sőt még egyetlen ember energiája is, ha a forradalom ügyéről van szó. Vagy talán azt hiszik, hogy mozgalmunknak nem lehetnek olyan kiváló vezetői, mint a hetvenes években voltak? Miért ne lehetnének? Azért talán, mert nem vagyunk eléggé felkészülve? De mi készülünk, készülni fogunk és fel is készülünk! Igaz, a „munkáltatók és a kormány elleni gazdasági harc" állóvizét

szerencsétlenségünkre belepte a hínár, olyan emberek tűntek fel, akik térdenállva imádják az ösztönösséget, áhítattal szemlélve (Plehanov kifejezése szerint) az orosz proletariátus „hátulját". De mi meg tudunk szabadulni ettől a hínártól. Az az orosz forradalmár, akit valóban forradalmi elmélet vezérel, a valóban forradalmi és ösztönösen ébredező osztályra támaszkodva, most végre - végre! egész nagyságában felegyenesedhet és megmutathatja roppant erejét. Ehhez csak az szükséges, hogy mozgalmunk gyakorlati funkcionáriusainak tömege és az az ennél is nagyobb tömeg, amely már az iskolapadban is gyakorlati munkáról ábrándozott, gúnnyal és megvetéssel fogadjon minden olyan kísérletet, amely politikai feladataink lefokozására és szervezőmunkánk ter- 2010.0310 a3/p3 20:33 266. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? jedelmének szűkítésére irányul. Legyenek nyugodtak, uraim, ezt el is érjük! A

„Mivel kezdjük?" c. cikkben azt írtam a „Rabocseje Gyelo" ellen: „Huszonnégy óra alatt meg lehet változtatni az agitáció taktikáját valamilyen speciális kérdésben, meg lehet változtatni a pártszervezés valamely részletének megvalósítására irányuló taktikát, de arra vonatkozó nézeteiket, hogy szükség van-e általában, mindenkor és feltétlenül harc szervezetre és politikai agitációra a tömegek között, nemhogy 24 óra alatt, de még 24 hónap alatt is csak olyan emberek változtathatják meg, akiknek egyáltalán nincsenek szilárd elveik"107. A „Rabocseje Gyelo" erre azt feleli: „Az «Iszkrá»-nak ez az egyetlen ténybeli alapra igényt tartó vádja is teljesen indokolatlan. Jól tudják a «Rabocseje Gyelo» olvasói, hogy mi, nem várva be az «Iszkra» megjelenését, kezdettől fogva nem csupán politikai agitációra szólítottunk . " (hangsúlyozva, hogy nemcsak a munkásköröknek, „de a munkások

tömegmozgalmának sem lehet első politikai feladata az abszolutizmus megdöntése", hanem az első feladat csak a legközelebbi politikai követelésekért folyó harc lehet, és hogy a legközelebbi politikai követelések is csak egy vagy legfeljebb néhány sztrájk után válnak érthetővé a tömeg számára . "), „hanem kiadványainkban mi nyujtottuk külföldről az Oroszországban dolgozó elvtársaknak az egyetlen szociáldemokrata, politikai agitációs anyagot is . " (de ebben az egyetlen anyagban önök csaknem kizárólag a gazdasági harc talaján folytattak politikai agitációt, sőt végül kisütötték azt is, hogy ez a szűkített agitáció „a legszélesebb körben alkalmazható". És önök, uraim, nem veszik észre, hogy érvelésük éppen azt bizonyítja, hogy amikor ilyen volt az egyetlen anyag az „Iszkrá"-nak feltétlenül meg kellett jelennie és fel kellett vennie a harcot a „Rabocseje Gyelo" ellen?) .

„Másrészt kiadói tevékenységünk gyakorlatilag előkészítette a párt taktikai egységét . " (azt az egységes véleményt, hogy a taktika a párttal együtt növekvő pártfeladatok növekedési folyamata? Szép kis egység!) . „és ezzel együtt annak a «harci szervezetnek» a lehetőségét, amelynek megteremtése érdekében a Szövetség általában mindent megtett, amit csak megtehetett egy külföldi szervezet" („Rabocseje Gyelo", 10. sz 15 old) Hiábavaló mentegetőzési kísérlet! Hogy önök mindent megtettek, ami önöktől tellett, azt sohasem volt szándékomban tagadni. Én azt állítottam és állítom, hogy rövidlátásuk szűkíti a határait 2010.0310 a3/p3 20:33 267. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin annak, ami „kitelne" önöktől. Beszélni is nevetséges olyan „harci szervezetről", amelynek egyedüli célja a „legközelebbi politikai követelésekért" folyó harc, vagy „a munkáltatók és

a kormány elleni gazdasági harc". De ha az olvasó a kontárkodás iránti „ökonomista" szerelem gyöngyszemeit akarja élvezni, akkor az eklektikus és ingatag „Rabocseje Gyelo" helyett magától értetődően a következetes és határozott „Rabocsaja Miszl"-hez kell fordulnia. „Most néhány szót a tulajdonképpeni, úgynevezett forradalmi értelmiségről - írja R. M a „Külön melléklet" 13. oldalán -, ez az értelmiség teljesen készen áll arra, hogy «döntő harcba induljon a cárizmus ellen», ezt már többször megmutatta a gyakorlatban. Csak az a baj, hogy forradalmi értelmiségünk, amelyet a politikai rendőrség kíméletlenül üldözőbe vett, a politikai rendőrség elleni harcot az önkényuralom elleni politikai harcnak tekintette. Ez az oka annak, hogy máig sem látja tisztán, «honnan merítsen erőt az önkényuralom elleni harchoz?»" Ugye, milyen fölényes és megvető kézlegyintéssel intézi el az

ösztönös mozgalom hódolója (rossz értelemben vett hódolója) a rendőrség elleni harcot? Konspirációs ügyetlenségünket azzal akarja igazolni, hogy ösztönös tömegmozgalom mellett voltaképpen nem is fontos a politikai rendőrség elleni harc!! Forradalmi szervezeteink fogyatékosságainak kérdése olyan fájó pontja mindenkinek, hogy kevesen, nagyon kevesen fogják aláírni ezt a képtelen következtetést. De ha például Martinov sem írja alá, ennek csakis az az oka, hogy nem tudja vagy nem meri végiggondolni saját tételeit. Mert ha csak az a „feladat", hogy a tömeg konkrét, kézzelfogható eredményekkel kecsegtető követeléseket támasszon, minek kell akkor olyan különös gondot fordítani a forradalmárok szilárd, centralizált, harcos szervezetének megalakítására? Vajjon nem teljesítheti-e ezt a „feladatot" olyan tömeg is, amely egyáltalán nem „harcol a politikai rendőrség ellen"? Sőt mi több: vajjon teljesíthető

volna-e ez a feladat, ha a kevés vezetőn kívül nem vállalkoznának rá olyan munkások is, akik (óriási többségükben) egyáltalán képtelenek „harcolni a politikai rendőrség ellen"? Az ilyen munkások, az átlagos tömegemberek gigászi energiát tudnak kifejteni, és példátlan önfeláldozásra készek a sztrájkokban, a rendőrség és katonaság elleni utcai harcban, el tudják dönteni (és csakis ők tudják eldönteni) egész mozgalmunk kimenetelét, - de éppen a politikai rendőrség elleni harc különleges képes- 2010.0310 a3/p3 20:33 268. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? ségeket követel, hivatásos forradalmárokat követel. És nekünk nemcsak arról kell gondoskodnunk, hogy a tömeg konkrét követeléseket „támasszon", hanem arról is, hogy a munkástömeg egyre több és több hivatásos forradalmárt „adjon". Eljutottunk tehát a hivatásos forradalmárok szervezete és a csak-munkásmozgalom kölcsönös

viszonyának kérdéséhez. Ez a kérdés, amely oly kevés nyomot hagyott az irodalomban, sokat foglalkoztatott bennünket, „politikusokat" az ökonomizmushoz többé-kevésbbé vonzódó elvtársakkal folytatott beszélgetések és viták során. Érdemes külön foglalkozni vele. De előbb fejezzük be még egy idézettel annak a tételünknek az illusztrálását, hogy a kontárkodás összefügg az ökonomizmussal. „A «Munka Felszabadítása» csoport - írta „Válasz"-ában N. N 108 úr - nyílt harcot követel a kormány ellen, és nem mérlegeli, hogy hol van a harchoz szükséges anyagi erő, nem mutatja meg, hogy melyek a harc útjai." És a szerző, az utóbbi szavakat kiemelve, a következő megjegyzést fűzi az „útjai" szóhoz: „Ez a körülmény nem magyarázható konspirációs célokkal, mert a programmban nem összeesküvésről, hanem tömegmozgalomról van szó. A tömeg pedig nem járhat titkos utakon Vagy talán sztrájkolhatnak

titokban is? Lehet-e titokban tüntetni vagy petíciót írni?" („Vademecum", 59. old) A szerző már-már rátalált erre az „anyagi erőre" (a sztrájkok és tüntetések rendezői) és a harc „útjaira" is, de zavarában elveszti a fejét, mert „meghódol” a tömegmozgalom előtt, vagyis azt hiszi, hogy a tömegmozgalom fölöslegessé teszi a mi forradalmi aktivitásunkat és nem látja, hogy a tömegmozgalomnak kell bátorítania, előre ösztökélni forradalmi aktivitásunkat. A sztrájk nem lehet titok azok előtt, akik résztvesznek benne, és akiket közvetlenül érint. De az orosz munkások tömegei előtt „titokban" maradhat (és a legtöbb esetben titokban is marad), mert a kormány gondoskodik róla, hogy elvágjon minden összeköttetést a sztrájkolókkal és lehetetlenné tegyen minden híradást a sztrájkról. Itt aztán már speciális harcra van szükség, - „harcra a politikai rendőrség ellen", de ezt a harcot

sohasem folytathatja aktívan akkora nagy tömeg, amekkora a sztrájkokban vesz részt. Ezt a harcot „a művészet összes szabályai szerint" kell megszervezni, s ezt csak azok tudják, akiknek hivatásuk a forradalmi munka. Ennek a harcnak megszervezése nem vált kevésbbé szükségessé annak következtében, hogy a tömegek ösztönösen belesodródnak a mozgalomba. Ellenkezőleg, ebben 2010.0310 a3/p3 20:33 269. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin az esetben még szükségesebbé válik a szervezés, mert mi, szocialisták, nem teljesítenők magától értetődő kötelességünket a tömegekkel szemben, ha nem tudnók megakadályozni a rendőrséget abban, hogy eltitkoljon (és magunk se legyünk kénytelenek néha titokban előkészíteni) bármilyen sztrájkot és bármilyen tüntetést. Ezt pedig keresztül tudjuk vinni, de csak azért, mert az ösztönösen ébredező tömeg soraiból is egyre több és több „hivatásos forradalmár" fog

kiemelkedni (feltéve, hogy nem igyekszünk mindenképpen rábeszélni a munkásokat, hogy egyhelyben vesztegeljenek). c) A munkások szervezete és a forradalmárok szervezete Ha egy szociáldemokrata a politikai harc fogalmát a „munkáltatók és a kormány elleni gazdasági harc" fogalmával azonosítja, akkor természetszerűen várható, hogy a „forradalmárok szervezetének" fogalmát is többé-kevésbbé azonosítani fogja a „munkások szervezetének" fogalmával. És ez valóban elő is fordul, s ezért, ha szervezetről beszélünk, kiderül, hogy a szó szoros értelmében különböző nyelven beszélünk. Élénken emlékszem például egy eléggé következetes ökonomistával folytatott beszélgetésemre, akit azelőtt nem ismertem. A „Ki fogja végrehajtani a politikai forradalmat?" c. brosúráról volt szó, és hamarosan megegyeztünk abban, hogy a brosúrának az a legnagyobb fogyatékossága, hogy figyelmen kívül hagyja a szervezet

kérdését. Már azt hittem, hogy egyetértünk, de a további beszélgetés folyamán kiderült, hogy egészen más dolgokról beszélünk. Ő a sztrájkpénztárak, a segélyegyletek stb. mellőzésével vádolja a szerzőt, én pedig a forradalmárok szervezetére gondoltam, ami a politikai forradalom „végrehajtásához" kell. És mihelyt kiderült, hogy nézeteink eltérnek ebben a kérdésben, nem emlékszem, hogy általában bármely más elvi kérdésben egyetértettem volna ezzel az ökonomistával! Mi volt nézeteltéréseink forrása? Az, hogy az ökonomisták a szervezési és politikai feladatok kérdésében egyaránt állandóan eltérnek a szociáldemokratizmustól és a trade-unionizmus útjára tévednek. A szociáldemokrácia politikai harca sokkal átfogóbb és bonyolultabb, mint a munkások gazdasági harca a munkáltatók és a kormány ellen. Éppígy (és ennek következtében) a forradalmi szociáldemokrata párt szervezetének is 2010.0310 a3/p3

20:33 270. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? szükségképpen másnak kell lennie, mint a munkások szervezetének, amely a gazdasági harcot szolgálja. A munkások szervezetének először: szakmainak, másodszor: minél szélesebbnek, harmadszor: minél kevésbbé konspiratívnak kell lennie (amit itt és alább mondok, az természetesen csak az önkényuralmi Oroszországra vonatkozik). Ezzel szemben a forradalmárok szervezetének elsősorban és főképpen olyan emberekből kell állnia, akiknek hivatásuk a forradalmi munka (ezért is beszélek forradalmárok szervezetéről, szociáldemokrata forradalmárokat tartva szem előtt). Az ilyen szervezet tagjainak e közös ismertetőjele mellett teljesen el kell mosódnia a munkások és intellektuelek közötti minden különbségnek, nem is szólva foglalkozásbeli különbségeikről. Ez a szervezet semmiesetre sem lehet nagyon széles; az ilyen szervezetnek a lehető legkonspiratívabbnak kell lennie.

Vizsgáljuk meg közelebbről ezt a háromféle különbséget. Azokban az országokban, ahol politikai szabadság van, egészen világos a szakmai és a politikai szervezet közti különbség, mint ahogy világos a trade-unionok és a szociáldemokrácia közti különbség is. Az utóbbinak az előbbiekhez való viszonya persze a különböző országokban szükségképpen más és más a történelmi, jogi és egyéb feltételektől függően, - lehet szorosabb vagy kevésbbé szoros, bonyolultabb vagy kevésbbé bonyolult stb. (szerintünk ennek a viszonynak lehetőleg szorosnak és minél kevésbbé bonyolultnak kell lennie), de a szabad országokban szó sem lehet a szakszervezetek és a szociáldemokrata pártszervezet azonosságáról. Oroszországban azonban az önkényuralmi elnyomás látszólag elmos minden különbséget a szociáldemokrata szervezet és a munkásszövetség között, mert tilos minden munkásszövetség és minden kör, mert a munkások gazdasági

harcának fő formája és eszköze, a sztrájk, általában bűncselekménynek (sőt néha politikai bűntettnek!) számít. A mi viszonyaink tehát egyrészt nagyon hamar „rávezetik" a gazdasági harcot folytató munkásokat a politikai kérdésekre, másrészt „rávezetik" a szociáldemokratákat a trade-unionizmus és a szociáldemokratizmus összetévesztésére (és a mi Kricsevszkijeink, Martinovjaink és társaik, akik annyit beszélnek a „rávezetés" első fajtájáról, észre sem veszik a „rávezetés" második fajtáját). Valóban, képzeljünk el olyan embereket, akiket úgyszólván teljesen leköt „a munkáltatók és a kormány elleni gazdasági harc". Egyesek működésük egész ideje (négy-hat hónap) alatt egyetlenegyszer sem ütköznek bele abba a kérdésbe, hogy szükség volna a forradalmárok bonyo- 2010.0310 a3/p3 20:33 271. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin lultabb szervezetére is; mások esetleg

„beleütköznek" az aránylag elterjedt bernsteinista irodalomba, amelyből azt a meggyőződést merítik, hogy „a szürke, mindennapi harc előrehaladó menete" a legfontosabb. Ismét másokat talán az a csábító eszme ejt rabul, hogy „a proletárharccal való szoros és szerves kapcsolatnak", a szakszervezeti és a szociáldemokrata mozgalom kapcsolatának új mintaképét mutassák meg a világnak. Minél később lép egy ország a kapitalizmus és következésképpen a munkásmozgalom küzdőterére - így okoskodhatnak ezek az emberek -, annál nagyobb a lehetősége annak, hogy a szocialisták résztvegyenek a szakszervezeti mozgalomban és támogassák azt, annál kevesebbre lehet és kell is szorítani a nem-szociáldemokrata szakszervezetek számát. Eddig egészen helyes ez az okoskodás, csak az a baj, hogy még tovább mennek és arról ábrándoznak, hogy a szociáldemokratizmus teljesen egybeolvad a trade-unionizmussal. Mindjárt meglátjuk a

„Szentpétervári Harci Szövetség szervezeti szabályzatának" példáján, hogy milyen káros hatással vannak szervezési terveinkre ezek az ábrándok. A munkások gazdasági harcát szolgáló szervezeteknek szakmai szervezeteknek kell lenniök. Minden szociáldemokrata munkás köteles a lehetőséghez képest támogatni ezeket a szervezeteket és aktívan dolgozni bennük. Ez helyes. De egyáltalán nem érdekünk azt követelni, hogy a „szak"-egyletek tagjai kizárólag szociáldemokraták lehessenek, mert ez csökkentené a tömegre gyakorolt befolyásunkat. A szakegyletben vegyen részt minden munkás, aki megérti, hogy egyesülnie kell a munkáltatók és a kormány elleni harcra. A szakegyletek nem is érhetnék el céljukat, ha nem egyesítenék mindazokat, akik legalább ezt az elemi dolgot megértik, ha a szakegyletek nem lennének igen széleskörű szervezetek. S minél szélesebb körűek ezek a szervezetek, annál szélesebb lesz bennük a mi

befolyásunk is, amely nemcsak a gazdasági harc „spontán" fejlődésének eredménye, hanem annak is, hogy a szervezet szocialista tagjai közvetlenül, tudatosan hatnak társaikra. Széles szervezetben azonban lehetetlen a szigorú konspiráció (amely sokkal nagyobb képzettséget igényel, mint amennyi a gazdasági harcban való részvételhez kell). Hogyan egyeztethető össze a széles szervezet és a szigorú konspiráció szükségességének ellentmondása? Hogyan érhetjük el azt, hogy a szakegyletek minél kevésbbé legyenek konspiratívak? Ennek általában véve csak két módja lehetséges: vagy legalizálják a szakegyleteket 2010.0310 a3/p3 20:33 272. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? (ami egyes országokban megelőzte a szocialista és a politikai szervezetek legalizálását), vagy pedig titkos, de mégis annyira „szabad", alaktalan, mint a németek mondják, lose (laza) marad a szervezet, hogy a tagság tömegéi előtt alig lesz

konspiráció. A nemszocialista és nempolitikai munkásszövetségek legalizálása már megkezdődött Oroszországban, és egészen kétségtelen, hogy gyorsan fejlődő szociáldemokrata munkásmozgalmunk minden lépése megsokszorozza és ösztönözni fogja ezeket a legalizálási kísérleteket, amelyek főleg a fennálló rendszer híveitől indulnak ki, de részben maguktól a munkásoktól és a liberális értelmiségtől is. A legalizálás zászlaját már kitűzték a Vasziljevek és a Zubatovok, már támogatást ígértek és nyujtottak ehhez az Ozerovok és a Vormszok, a munkások között vannak már követői az új áramlatnak. És ezzel az áramlattal ezentúl okvetlenül számolnunk kell. Hogyan kell számolnunk vele - erre vonatkozólag aligha lehet nézeteltérés szociáldemokraták között. Szüntelenül le kell lepleznünk a Zubatovok és a Vasziljevek, a csendőrök és a papok mindennemű részvételét ebben az áramlatban és fel kell világosítanunk a

munkásokat e részvevők igazi szándékairól. Le kell lepleznünk azokat a békítgető, „harmonikus" hangokat is, amelyek a liberális politikusoknak a nyilvános munkásgyűléseken tartott beszédeiből csendülnek majd ki, le kell lepleznünk ezeket a hangokat, akár az osztályok békés együttműködésének őszinte óhajából, akár a felsőbbség kegyének kereséséből, akár egyszerűen ügyetlenségből fakadnak. Végül óvnunk kell a munkásokat a rendőrség gyakori csapdáitól, mert a nyilvános gyűléseken és az engedélyezett egyletekben a rendőrök kiszemelik a „tüzes embereket", s a legális szervezeteken keresztül provokátorokat igyekszenek becsempészni az illegális szervezetekbe is. Mindamellett nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a munkásmozgalom legalizálása végeredményben a mi malmunkra hajtja a vize-t, nem pedig a Zubatovok malmára. Ellenkezőleg, éppen leleplezési hadjáratunkkal választjuk el a konkolyt a

búzától. A konkolyra már rámutattunk A búza pedig az, hogy a munkások még szélesebb és legelmaradottabb rétegeinek figyelmét is felhívjuk a társadalmi és politikai kérdésekre, hogy mi, forradalmárok felszabadulunk olyan funkciók alól, amelyek lényegében legálisak (legális könyvek terjesztése, segélyezés stb.), és amelyek fejlődése szükségképpen egyre több és több agitációs anyagot nyujt majd nekünk. Ebben az értelemben azt 18 Lenin válogatott művei. I - 2/ 2010.0310 a3/p3 20:33 273. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin mondhatjuk és azt kell mondanunk a Zubatovoknak és Ozerovoknak: csak rajta, uraim, rajta! Ha önök csapdát állítanak a munkásoknak (akár nyílt provokálás formájában, akár abban az értelemben, hogy a munkásokat „jóhiszeműen" züllesztik „sztruvizmus"-sal), mi majd gondoskodunk az önök leleplezéséről. Ha önök valóban előrehaladnak, még ha egészen „bátortalan cik-cakban"

is, de mégis csak előre mennek, mi azt mondjuk: csak tessék! Valóságos haladás csak az lehet, ha a munkások több cselekvési szabadságot kapnak, még ha egészen parányival is többet. Ha pedig szabadabb a tér a munkások előtt, ez a mi javunkra szolgál, mert meggyorsítja az olyan legális egyletek alakulását, amelyekben nem a provokátorok fognak majd szocialistákat, hanem a szocialisták fognak híveket maguknak. Szóval most az a feladatunk, hogy küzdjünk a konkoly ellen. Nem a mi dolgunk, hogy virágcserepekben neveljünk búzát a szobában. Ha kigyomláljuk a konkolyt, ezzel megtisztítjuk a talajt, hogy kikelhessenek a búzamagvak. És mialatt az Afanaszij Ivanicsok és a Pulherija Ivanovnák109 szobanövények termesztésével foglalkoznak, nekünk olyan aratókat kell nevelnünk, akik majd ki tudják irtani a mai konkolyt is és le tudják aratni a holnapi búzát is*. Vagyis legalizálással mi nem tudjuk megoldani azt a feladatot, hogy lehetőleg minél

kevésbbé konspiratív és minél szélesebb szakszervezetet teremtsünk (igen örülnénk azonban, ha a Zubatovok és Ozerovok legalább részben lehetővé tennék nekünk ennek a feladatnak a megoldását, - ezért a lehető legerélyesebben kell harcolnunk ellenük!). Marad tehát a titkos szakszervezetek útja, és teljes erőnkből támogatnunk kell a munkásokat, azokat a munkásokat, akik már (mint erről biztos tudomásunk van) erre az útra lépnek. A szakszervezetek nemcsak a gazdasági harc fejlődésének és megszilárdulásának lehet* Az „Iszkrá"-nak a konkoly elleni harcát a „Rabocseje Gyelo" a következő mérges kirohanással fogadta: „Az «Iszkra» nem annyira ezekben a (tavaszi) nagy eseményekben, mint inkább Zubatov ügynökeinek a munkásmozgalom «legalizálására» irányuló szánalmas kísérleteiben látja az idők jelét. Nem látja, hogy ezek a tények éppen ellene szólnak, mert ezek a tények arról tanuskodnak, hogy a

munkásmozgalom a kormány szerint igen fenyegető méreteket öltött" („Két kongresszus", 27. old) Mindennek „az élet ellentmondást nem tűrő parancsaival szemben süket" ortodoxok „dogmatizmusa" az oka. Konokul nem akarják meglátni a méteres búzát, és a hüvelyknyi konkoly ellen hadakoznak! Mi ez, ha nem „fordított távlatérzék az orosz munkásmozgalom perspektívája tekintetében"? (Ugyanott, 27. old.) 2010.0310 a3/p3 20:33 274. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? nek óriási mértékben hasznára, hanem a politikai agitációnak és a forradalmi szervezetnek is rendkívül fontos segítőivé válhatnak. Ahhoz, hogy ezt elérjük, ahhoz, hogy a kezdődő szakszervezeti mozgalmat a szociáldemokrácia számára kívánatos mederbe tereljük, mindenekelőtt világos képet kell alkotnunk arról a képtelen szervezeti tervről, amellyel immár öt éve házalnak a pétervári ökonomisták. Ezt a tervet megtaláljuk

az 1897 júliusi „Munkáspénztári alapszabályzat"-ban („Lisztok «Rabotnyika»", 9-10, sz. 46 old - a „Rabocsaja Miszl" 1 számából) és az 1900 októberi „Szövetségi munkásszervezeti alapszabályzat"-ban (Szentpétervárott kinyomtatott külön röplap, amelyről az „Iszkra" 1. száma tesz említést) Mindkét alapszabályzatnak az a fő hibája, hogy rendkívül körülményesen szabályozza a széles munkásszervezet minden részletét és összetéveszti a forradalmárok szervezetével. Nézzük a második alapszabályzatot, amelyet jobban kidolgoztak. A gerince ötvenkét paragrafusból áll: 23 paragrafus szabályozza azoknak a „munkásköröknek" a szervezetét, ügyvitelét és hatáskörét, melyeket a gyárakban szerveznek („legalább 10 ember") és amelyek „központi (gyári) csoportokat" választanak. „A központi csoport - így szól a 2: § - figyelemmel kísér mindent, ami a gyárban történik, és

naplót vezet az eseményekről." „A központi csoport havonként beszámol minden fizetőnek a pénztár állásáról" (17. §) stb 10 paragrafus a „kerületi szervezetről" szól, 19 pedig a „Munkásszervezeti Bizottságnak" és „A Szentpétervári Harci Szövetség Bizottságának" rendkívül bonyolult összefonódásáról (minden kerület és minden „végrehajtó csoport" - „a propagandacsoportok, a vidéki és a külföldi kapcsolatok fenntartására, valamint a raktárak, kiadóvállalatok, pénztárak vezetésére alakított csoportok" - választott küldöttei). A szociáldemokrácia = a munkások gazdasági harcával kapcsolatban alakult „végrehajtó csoportok"! Nehéz volna ennél kézzelfoghatóbban kidomborítani, hogyan csap át az ökonomista gondolata a szociáldemokratizmusról a tradeunionizmusra, s milyen távol áll tőle még a gondolata is annak, hogy a szociáldemokratának mindenekelőtt olyan

forradalmárok szervezetére kell gondolnia, akik a proletariátus egész felszabadító harcát vezetni tudják. Aki a „munkásosztály politikai felszabadításáról", a „cári önkény" elleni harcról beszél és ugyanakkor ilyen szervezeti szabályzatolyat ír, annak halvány fogalma sincs a szociáldemokrácia igazi politikai feladatairól. A félszáz parag18* - 2/10 S 2010.0310 a3/p3 20:33 275. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin rafus között egyetlenegy sincs, amely akárcsak sejtetni is engedné azt a gondolatot, hogy politikai agitációt kell folytatni a tömegek legszélesebb köreiben, az orosz abszolutizmus minden oldalát, Oroszország különböző társadalmi osztályainak egész arculatát megvilágítva. Ilyen szervezeti szabályzatok mellett nemcsak a politikai, de még a trade-unionista célokat sem lehet megvalósítani, mert ezek a célok szakmák szerinti szervezetet követelnek, amiről még csak említést sem tesznek. De alighanem

mindennél jellemzőbb, milyen megdöbbentően nehézkes ez az egész „rendszer", amely egyforma és nevetségesen aprólékos szabályokkal, hármas lépcsőzetű választási rendszer alapján próbál állandó kapcsolatot létesíteni minden egyes gyár és a „bizottság" között. Az ökonomizmus szűk látókörének présébe szorított gondolat egészen elmerül itt a részletekben, amelyekből csak úgy árad az aktatologatás és a bürokrácia szelleme. Magától értetődik, hogy ezeknek a paragrafusoknak háromnegyed részét sohasem alkalmazzák a gyakorlatban; az ilyen „konspiratív" szervezet, amelynek minden gyárban központi csoportja van, csak megkönnyíti a csendőrség dolgát és könnyen hihetetlenül széleskörű lebukásokra vezethet. A lengyel elvtársak már átélték a mozgalomnak ezt a szakaszát, amikor mindenki ilyen széles alapokon felépülő munkáspénztárakért lelkesedett, de igen hamar letettek erről a gondolatról,

miután meggyőződtek róla, hogy csak a csendőrséget juttatják bőséges aratáshoz. Ha széles munkásszervezeteket akarunk és nem akarunk széleskörű lebukásokat, ha nem akarunk örömet szerezni a csendőrségnek, akkor arra kell törekednünk, hogy ezeknek a szervezeteknek egyáltalán ne adjunk határozott formát. - De vajjon tudnak-e akkor működni? Nézzük csak meg ezeket a funkciókat: „ figyelemmel kísérni mindent, ami a gyárban történik és naplót vezetni az eseményekről" (a szervezeti szabályzat 2. §-a) Miért kell ennek mindenáron szervezeti formát adni? Hát nem lehet ezt sokkal jobban megvalósítani, ha tudósításokat küldenek az illegális ujságoknak és nem alakítanak külön csoportokat erre a célra? „. Vezetni a munkások harcát gyári helyzetük megjavításáért" (a szervezeti szabályzat 3. §-a) Ennek sem kell szervezeti formát adni. Hogy milyen követeléseket akarnak a munkások támasztani, azt minden

valamirevaló agitátor pontosan megtudhatja egyszerű beszélgetésből is, és ha egyszer megtudta, továbbadhatja a forradalmárok immár nem széles, hanem szűk szervezetének, hogy az megfelelő röplapot küldjön. „ Pénztárt szervezni 2010.0310 a3/p3 20:33 276. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? minden rubel után kétkopekes járulékkal" (9. §), azután mindenkinek havonként jelentést adni a pénztárról (17. §), kizárni a nem fizető tagokat (10 §) és így tovább. Ez aztán valóságos paradicsom a rendőrség számára, mert mi sem könnyebb, mint kipuhatolni a „központi gyári pénztárnak" ezt az egész konspirációját, elkobozni a pénzt és összefogdosni a legjobb embereket. Nem egyszerűbb, ha bizonyos (nagyon szűk és nagyon konspiratív) szervezet bélyegzőjével ellátott egy- vagy kétkopekes bélyegeket adnak ki, vagy minden bélyeg nélkül fizetik a járulékokat, amelyekről előre megállapított jelszó

alatt számolnak el az illegális ujságban? Ugyanazt a célt érjük el, csak éppen a csendőrségnek lesz százszorta nehezebb megtalálni a szálakat. Még folytathatnám az alapszabályzat példákkal illusztrált taglalását, de azt hiszem, ebből ennyi is elég. A legmegbízhatóbb, legtapasztaltabb és legedzettebb munkások tömören egybekovácsolt kis magva, amelynek megbízottai vannak a legfontosabb kerületekben, és amely a legszigorúbb konspiráció szabályai szerint kapcsolatban áll a forradalmárok szervezetével, a széles tömegek támogatásával minden határozott forma nélkül is tökéletesen el tudja látni mindazokat a funkciókat, amelyek a szakszervezetre hárulnak, és emellett úgy fogja ellátni, ahogy a szociáldemokrácia számára kívánatos. Csakis így lehet megszilárdítani és fejleszteni a szociáldemokrata szakszervezeti mozgalmat - a csendőrség ellenére is. Azt vetik majd ellenem, hogy egy ennyire „lose"*, ilyen teljesen

alaktalan szervezet, amelynek még szabályszerűen nyilvántartott tagjai sincsenek, nem is nevezhető szervezetnek. Lehet Nekem nem az elnevezés a fontos De ez a „tagok nélküli szervezet" mindazt elvégzi, amire szükség van, és kezdettál fogva biztosítani fogja jövendő trade-unionjaink tartós kapcsolatát a szocializmussal. Aki pedig széles munkásszervezetet akar az abszolutizmus idején - választásokkal, beszámolókkal, általános szavazásokkal stb. -; az egyszerűen javíthatatlan utópista Egyszerű a tanulság: ha a forradalmárok erős szervezetének szilárd megalapozásával kezdjük, akkor biztosítani tudjuk az egész mozgalom szilárdságát, és akkor meg tudjuk valósítani a szociáldemokrata és a tulajdonképpeni tradeunionista célokat egyaránt. Ha azonban a tömegek számára állítólag legkönnyeb* - laza. - Szerk 2010.0310 a3/p3 20:33 277. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin ben „hozzáférhető" széles

munkásszervezettel kezdjük (amely valójában csak a csendőrök számára lesz könnyen hozzáférhető és a forradalmárokat teszi a rendőrség számára könnyen hozzáférhetőkké), akkor sem a szociáldemokrata, sem a tradeunionista célokat nem valósítjuk meg, nem szabadulunk meg a kontárkodástól, és széttagoltságunkkal, örökös lebukásainkkal csak a Zubatov- és Ozerov-féle tradeunionokat tesszük a legkönnyebben hozzáférhetőkké a tömegek számára. Milyen funkciói legyenek voltaképpen a forradalmárok e szervezetének? Erről mindjárt részletesen fogunk beszélni. Előbb azonban vizsgáljuk meg közelebbről terroristánknak egyik igen tipikus okfejtését, aki ismét (ez az ő szomorú sorsa!) az ökonomisták tőszomszédságába kerül. A „Szvoboda" c folyóiratban (1 sz.), amelyet munkásoknak írnak, van egy cikk „A szervezet" címmel, amelynek szerzője meg akarja védelmezni ismerőseit, az ivanovo-voznyeszenszki ökonomista

munkásokat. „Baj - írja -, ha a tömeg hallgat, öntudatlan, ha a mozgalom nem alulról indul. Lássuk csak: az egyetemi város diákjai az ünnepekre vagy nyárra hazautaznak - és a munkásmozgalom megáll. Lehet-e igazi erő az ilyen munkásmozgalom, amelyet kívülről taszigálnak előre? Hol van ez attól! . Még nem tanult meg a maga lábán járni, járszalagon vezetik. És így van ez minden téren: a diákok elutaznak - és minden megáll; kiragadják a legtehetségesebbeket - és besavanyodik a mozgalom; letartóztatják a «Bizottságot», és amíg megalakul az új, megint szélcsend van és még nem lehet tudni, milyen lesz az új, - lehet, hogy egészen más lesz, mint az előbbi volt; az ezt mondta, ez pedig éppen az ellenkezőjét fogja mondani. Elvész a tegnap és a holnap közötti kapcsolat, a mult tapasztalataiból nem tanul a jövő. És mindez azért van, mert nem a mélyben, a tömegben gyökerezünk, nem száz ostoba dolgozik, hanem tíz okos . Tizet

mindig elnyelhet a csuka éhes torka, de ha egyszer a szervezet tömegeket fog át, ha minden a tömegből indul ki, akkor nincs az a buzgalom, amely tönkretehetné az ügyet" (63. old) A tényeket helyesen írja le a cikk. Jó képet fest kontárkodásunkról De a következtetései oktalanságuknál és politikai tapintatlanságuknál fogva méltóak a „Rabocsaja Miszl"-hez. Az oktalanság netovábbja ez a cikk, mert írója összetéveszti a mozgalom „mélyre nyúló" „gyökereinek" filozófiai és társadalomtörténeti kérdését a csendőrség elleni sikeresebb harc technikai és szervezési kérdésével. S a politikai tapintatlanság netovábbja, mert írója ahelyett, hogy a rossz vezetőktől a jó 2010.0310 a3/p3 20:33 278. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? vezetőkhöz fordulna, általában elfordul a vezetőktől és a „tömeghez" fordul. Ez a kísérlet szervezetileg akar visszahúzni bennünket, mint ahogy az a

gondolat, hogy a politikai agitációt izgató terrorral kell pótolni, politikailag húz vissza bennünket. Valóságos „embarras de richesses"-t* érzek, nem is tudom, mivel kezdjem a „Szvoboda" által elénk tálalt zagyvaság elemzését. A szemléletesség kedvéért megpróbálom egy példával kezdeni. Nézzük a németeket Remélem, nem fogják tagadni, hogy a németek szervezete tömegeket fog át, hogy náluk minden a tömegektől indul ki, hogy az ottani munkásmozgalom megtanult a maga lábán járni? És mégis hogy tudja becsülni ez a milliós tömeg a maga „tíz" kipróbált politikai vezérét, hogy ragaszkodik hozzájuk! A parlamentben gyakran előfordult, hogy az ellenséges pártok képviselői így ugratták a szocialistákat: „Szép kis demokraták vagytok! Mozgalmatok csak papíron a munkásosztály mozgalma, valójában mindig ugyanaz a vezérkompánia lép fel. Mindig ugyanaz a Bebel, mindig ugyanaz a Liebknecht, évről évre, immár

évtizedek óta. Hiszen a ti képviselőitek, akiket állítólag a munkások választottak, nehezebben mozdíthatók el, mint a császár által kinevezett hivatalnokok!" A németek azonban csak megvető mosollyal fogadták ezeket a demagóg kísérleteket, amelyeknek az volt a céljuk, hogy a „tömeget" szembeállítsák a „vezérekkel", hogy felszítsák a tömeg rossz és hiú ösztöneit, hogy a tömeget megrendítsék a „tíz okos" iránti bizalmában és ilymódon ássák alá a mozgalmat, megfosztva ellenállóképességétől és szilárdságától. A németeknek már eléggé fejlett a politikai gondolkodásuk, már elegendő politikai tapasztalattal rendelkeznek ahhoz, hogy megértsék, hogy a „tíz" tehetséges (tehetségek pedig nem születnek százával), kipróbált, hivatásszerűen képzett és az évek hosszú során át iskolázott, egymással kitűnően összedolgozó vezér nélkül a jelenlegi társadalomban egyetlen osztály sem

folytathat állhatatos harcot. A németek a maguk körében is találkoztak demagógokkal, akik hízelegtek a „száz ostobának", fölébe helyezték őket a „tíz okosnak", körülhízelegték a „keményöklű" tömeget, meggondolatlan „forradalmi" akciókra buzdították (mint Most vagy Hasselmann) és bizalmatlanságot igyekeztek kelteni az állhatatos és szilárd vezérekkel szemben. És csupán a szocializmuson belül fellépő különböző demagóg elemek elleni rendületlen és engesztelhetetlen harcnak köszön* - bőségből eredő gátlás. - Szerk 2010.0310 a3/p3 20:33 279. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin hető, hogy a német szocializmus ennyire megnőtt és megerősödött. A mi bölcseink pedig olyan időszakban, amikor az orosz szociáldemokrácia egész válságának az a magyarázata, hogy az ösztönösen felébredt tömegeknek nincs eléggé képzett, fejlett és tapasztalt vezetőjük, az együgyű Ivanuska módjára

egyre azt hajtogatják, hogy „baj, ha a mozgalom nem alulról indul"! „A diákokból álló bizottság nem jó, nem szilárd." Tökéletesen igaz De ebből az következik, hogy hivatásos forradalmárokból kell bizottságot alakítani, tekintet nélkül arra, hogy diák-e vagy munkás, aki hivatásos forradalmárrá tud válni. Önök pedig azt a következtetést vonják le, hogy nem kell a munkásmozgalmat kívülről előretaszigálni! Politikai naivságukban észre sem veszik, hogy ezzel ökonomistáink és kontárkodásunk malmára hajtják a vizet. Ha szabad kérdeznem, miben nyilvánult meg az, hogy diákjaink „előretaszigálták" munkásainkat? Kizárólag abban, hogy a diák elhozta a munkásnak a politikai tudásnak azokat a foszlányait, amelyeknek birtokában volt, átadta a szocialista eszméknek azokat a morzsáit, amelyekhez hozzájutott (mert a mai diák legfőbb szellemi tápláléka, a legális marxizmus nem is adhatott egyebet, mint ábécét,

morzsákat). Ilyen „kívülről jövő előretaszigálás" nemhogy nagyon sok lett volna, hanem ellenkezőleg, édeskevés, istentelenül, becstelenül kevés volt mozgalmunkban, mert szíves-örömest bezárkóztunk a magunk csigaházába, túlságosan szolgaian hajbókoltunk „a munkásoknak a munkáltatók és a kormány elleni" elemi „gazdasági harca" előtt. Ezzel az „előretaszigálással" százszor többet kell foglalkoznunk és fogunk is foglalkozni, mi, hivatásos forradalmárok. De önök éppen azzal, hogy olyan csúf kifejezést használnak, mint a „kívülről jövő előretaszigálás", amely elkerülhetetlenül bizalmatlanságot kelt a munkásban (legalábbis az olyan munkásban, aki épp olyan elmaradt, mint önök) mindenkivel szemben, aki kívülről hoz neki politikai tudást és forradalmi tapasztalatokat, és azt az ösztönszerű kívánságot ébreszti benne, hogy minden ilyen emberrel szemben ellenállást tanusítson; az ilyen

kifejezéssel önök demagógiát űznek, a demagógok pedig a munkásosztály legrosszabb ellenségei. Igen, igen! Csak ne jajveszékeljenek rögtön „elvtársak közt megengedhetetlen vitatkozási „módszerem" miatt! Eszem ágában sincs kétségbevonni szándékaik tisztaságát, hiszen megmondtam már, hogy pusztán politikai naivságból is demagóggá válhat valaki. De kimutattam, hogy önök a demagógia hibájába estek, és mindig fáradhatatlanul fogom hangsúlyozni, 2010.0310 a3/p3 20:33 280. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? hogy a demagógok a munkásosztály legrosszabb ellenségei. Azért a legrosszabbak, mert felszítják a tömeg rossz ösztöneit, mert az elmaradt munkás nem tudja felismerni demagóg ellenségeit, akik barátaiként lépnek fel és néha őszintén teszik ezt. Azért a legrosszabbak, mert a zűrzavar és ingadozás időszakában, amikor mozgalmunk arculata még csak kialakulóban van, mi sem könnyebb, mint demagóg

frázisokkal magukkal ragadni a tömeget, amelyet aztán csak a legkeservesebb megpróbáltatások tudnak meggyőzni tévedéséről. Ezért most ez legyen a mai orosz szociáldemokrata jelszava: erélyes harc a demagógia hibájába eső „Szvoboda” ellen is, a demagógia hibájába eső „Rabocseje Gyelo" ellen is (amiről alább még részletesebben lesz szó*). „Könnyebb kihalászni tíz okost, mint száz ostobát." Ez a nagyszerű igazság (amelynek hallatára mindig tapsolni fog önöknek a száz ostoba) csak azért látszik ilyen nyilvánvalónak, mert önök okfejtésük során az egyik kérdésről a másikra ugrottak át. Önök a „bizottság" kihalászásáról, a „szervezet" kihalászásáról kezdtek beszélni, közben pedig átugrottak arra a kérdésre, hogy nyomára jönnek a mozgalom „mélyrenyúló gyökereinek". Az igaz, hogy mozgalmunk csak azért kifürkészhetetlen, mert száz- és százezer mélyrenyúló gyökere van, de

most egyáltalán nem erről van szó. Ha a „mélyrenyúló gyökereket" tartjuk szem előtt, ebben az értelemben most sem tudnak bennünket „kihalászni" minden kontárkodásunk ellenére sem, és mégis mindannyian panaszkodunk és lehetetlen nem panaszkodnunk a „szervezetek" kihalászása miatt, ami minduntalan megszakítja mozgalmunk folytonosságát. De ha egyszer önök a szervezetek kihalászásának kérdéséről fognak beszélni és nem ugranak át más kérdésre, akkor meg kell mondanom, hogy tíz okost sokkal nehezebb kihalászni, mint száz ostobát. És én ezt a tételt védelmezni fogom, bármennyire ellenem uszítják is önök a tömeget „antidemokratizmusom" stb. miatt „Okosokon" szervezeti szempontból - mint már többízben kiemeltem - csakis hívatásos forradalmárokat kell érteni, tekintet nélkül arra, hogy diákok vagy munkások közül kerültek-e ki. * Itt csak annyit jegyzünk meg, hogy mindaz, amit fentebb

mondottunk, a „kívülről jövő előretaszigálásról" és a „Szvoboda" minden további, szervezeti kérdésekkel kapcsolatos elmélkedéséről, teljes mértékben vonatkozik az összes ökonomistákra, köztük a „Rabocseje Gyelo" híveire is, mert részben aktívan hirdették és védelmezték ugyanezeket a szervezeti nézeteket, részben pedig csatlakoztak hozzájuk. 2010.0310 a3/p3 20:33 281. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin Állítom: 1) hogy egyetlen forradalmi mozgalom sem lehet tartós a vezetők szilárd és a folytonosságot fenntartó szervezete nélkül; 2) hogy minél nagyobb az a tömeg, amely ösztönösen kapcsolódik be a harcba, amely a mozgalom alapját alkotja és résztvesz benne, annál elengedhetetlenebb egy ilyen szervezet és annál szilárdabbnak kell lennie ennek a szervezetnek (mert annál könnyebb mindenféle demagógnak magával ragadnia a tömeg elmaradt rétegeit); 3) hogy ennek a szervezetnek főleg olyan

emberekből kell állnia, akik hivatásszerűen foglalkoznak forradalmi tevékenységgel; 4) hogy egy önkényuralmi országban minél inkább szűkítjük az ilyen szervezet taglétszámát, úgyannyira, hogy csak azok lehessenek tagjai, akik hivatásszerűen foglalkoznak forradalmi tevékenységgel, és akik a politikai rendőrség elleni harc művészetében szakszerű kiképzésben részesültek, annál nehezebb lesz „kihalászni" az ilyen szervezetet, és 5) annál nagyobb lesz a munkásosztály és a társadalom többi osztályának soraiban azok száma, akiknek meglesz rá a lehelőségük, hogy résztvegyenek és tevékenyen dolgozzanak a mozgalomban. Felszólítom ökonomistáinkat, terroristáinkat és „ökonomista terroristáinkat"*, cáfolják meg ezeket a tételeket, amelyek közül most csak a két utóbbival kívánok foglalkozni. Az a kérdés, hogy könnyű-e kihalászni „tíz okost" és „száz ostobát", arra a fentebb tárgyalt kérdésre

redukálódik, hogy lehetséges-e tömegszervezet, ha a legszigorúbb konspirációra van szükség. Egy széles szervezet sohasem emelkedhet a konspirációnak arra a magas fokára, amely nélkül szóba se jöhet a kormány elleni állhatatos harc és e harc folytonosságának fenntartása. És ha minden konspiratív funkciót lehetőleg kevés hivatásos * Ez a kifejezés talán inkább ráillik a „Szvobodá"-ra, mint az előbbi, mert „A forradalmiság újjászületésé"-ben a terrorizmust, az itt tárgyalt cikkben pedig az ökonomizmust védelmezi. A „Szvobodá"-ról általában el lehet mondani, hogy sokat akar a szarka, de nem bírja a farkai A legszebb hajlamok és a legjobb szándékok - az eredmény pedig zűrzavar főképpen azért, mert a „Szvoboda" a szervezet folytonossága mellett foglal ugyan állást, de hallani sem akar a forradalmi gondolat és a szociáldemokrata elmélet folytonosságáról. Aki arra törekszik, hogy ismét életre

keltse a hivatásos forradalmárt („A forradalmiság újjászületése") és ebből a célból először: izgató terrort, másodszor: az „átlagmunkások szervezetét" javasolja („Szvoboda", 1. sz 66 és köv old), akiket kevésbbé „taszigálhatnak előre kívülről", - ez igazán olyan, mintha valaki a lakása befűtésére a lakás berendezését vágná fel tüzelőnek. 2010.0310 a3/p3 20:33 282. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? forradalmár kezében összpontosítunk, ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy ők fognak „gondolkodni mindenki helyett", hogy a tömeg nem fog tevékenyen résztvenni a mozgalomban. Ellenkezőleg, a tömegből egyre több és több hivatásos forradalmár fog kiemelkedni, mert akkor tudni fogja a tömeg, hogy nem elegendő, ha néhány diák és gazdasági harcot folytató munkás összegyűl, hogy „bizottságot" alakítson, hanem hosszú évek munkájával kell kinevelnie soraiban a

hivatásos forradalmárt, és a tömeg sem kizárólag a kontárkodásra, hanem a hivatásos forradalmár kinevelésére fog „gondolni". A szervezet konspiratív funkcióinak centralizálása egyáltalán nem jelenti a mozgalom összes funkcióinak centralizálását. A legszélesebb tömegeknek az illegális irodalomban való aktív részvétele nem hogy csökkenne, hanem megtízszereződik, ha „tíz" hivatásos forradalmár fogja össze ennek az ügynek a konspiratív funkcióit. Így és csakis így fogjuk elérni azt, hogy az illegális irodalom olvasása, az illegális irodalomban való közreműködés, sőt részben a terjesztése is alig lesz már konspirációs ügy, mert a rendőrség hamarosan rá fog jönni, hogy ostobaság és lehetetlen feladat lenne sokezres példányszámban terjesztett kiadványok minden egyes példánya miatt hosszú bírósági és közigazgatási huzavonát kezdeni. És ez nemcsak a sajtóra vonatkozik, hanem a mozgalom minden

funkciójára, még a tüntetésekre is. A tömeg legaktívabb és legmesszebbmenő részvétele nemhogy kárát látná, hanem ellenkezőleg, sokat nyer azáltal, hogy „tíz" kipróbált, rendőrségünknél nem kevésbbé iskolázott hivatásos forradalmár fogja össze az összes konspiratív funkciókat: a röplapok készítését, előzetes terv kidolgozását, irányító csoportok kijelölését a város minden kerülete, minden gyárnegyed, minden tanintézet számára stb. (tudom, azt vetik a szememre, hogy „antidemokratikus" nézeteket vallok, de erre a nem valami okos ellenvetésre alább még részletesen meg fogok felelni). Ha a forradalmárok szervezete fogja össze a legkonspiratívabb funkciókat, ez nem gyengíti, hanem kiszélesíti és tartalmasabbá teszi több olyan szervezet tömegeinek munkáját, amelynek a nagyközönséggel van dolga és ezért formailag a lehető legkevésbbé határozott és a lehető legkevésbbé konspiratív, mint például

a munkás-szakszervezetek, a munkás önképző- és illegális irodalmi olvasókörök, a szocialista, valamint a lakosság valamennyi többi rétegében alakult demokratikus körök stb. stb Mindenütt igen sok ilyen körre, egyletre és szervezetre van szükség, amelyek elláthatják a legkülönfélébb funkciókat, de 2010.0310 a3/p3 20:33 283. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin ostobaság és káros volna összetéveszteni őket a forradalmárok szervezetével, elmosni a köztük levő határt, kioltani a tömegben az amúgyis hihetetlenül elhalványult tudatát annak, hogy a tömegmozgalom „szolgálatára" olyan emberek kellenek, akik speciálisan és teljes egészében a szociáldemokrata tevékenységnek szentelik életüket, és hogy az ilyen embereknek türelemmel és kitartással hivatásos forradalmárokká kell nevelniök magukat. Igen, ez a tudat hihetetlenül elhalványult. Szervezeti tekintetben az a legsúlyosabb bűnünk, hogy Oroszországban

kontárkodásunkkal csorbát ejtettünk a forradalmár tekintélyén. Aki elméleti kérdésekben lagymatag és ingadozó, aki szűklátókörű és a tömegek ösztönösségére hivatkozik, hogy saját ernyedtségét igazolja, aki inkább hasonlít egy trade-union titkárára, mint egy néptribunra, aki nem tud olyan nagy és merész tervvel kiállni a porondra, amellyel tiszteletet keltene még az ellenfeleiben is, aki tapasztalatlan és ügyetlen hivatása művészetében - a politikai rendőrség elleni harcban - bizony, az nem forradalmár, hanem szánalmas kontár. Ne sértődjék meg éles szavaim miatt egyetlen gyakorlati funkcionárius sem, mert amikor képzetlenségről beszélek, ezt elsősorban magamra vonatkoztatom. Dolgoztam olyan körben110, amely hatalmas, átfogó feladatokat tűzött maga elé, és mindegyikünknek, a kör minden tagjának kínosan fájt az a tudat, hogy kontárok vagyunk olyan történelmi pillanatban, amikor az ismert mondást módosítva

elmondhattuk volna adjatok nekünk egy forradalmárokból álló szervezetet - és kifordítjuk sarkából Oroszországot! És minél gyakrabban gondoltam azóta erre az égető szégyenérzetre, amelytől akkor nem tudtam szabadulni, annál több keserűség gyülemlett fel bennem azokkal az álszociáldemokratákkal szemben, akik szónoklataikkal „meggyalázzák a forradalmár fennkölt hivatását", akik nem értik, hogy nem az a feladatunk, hogy védelmezzük a forradalmár kontárrá való lefokozását, hanem hogy a kontárokat a forradalmárok színvonalára emeljük. d) A szervezeti munka terjedelme Mint fentebb láttuk, B-v „akciókra alkalmas forradalmi erők hiányáról" beszél, „amely nemcsak Pétervárott érezhető, hanem egész Oroszországban is". Olyan tény ez, amelyet aligha 2010.0310 a3/p3 20:33 284. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? merne bárki is vitatni. Kérdés azonban, hogy mivel magyarázható? B-v a következőket

írja: „Nem mélyedünk bele e jelenség történelmi okainak megvilágításába, csak annyit mondunk, hogy a hosszantartó politikai reakció által demoralizált és a végbement és folyamatban levő gazdasági változások következtében széttagolt társadalom rendkívül kevés forradalmi munkára alkalmas embert választ ki magából; hogy a munkásosztály soraiból kiemelkednek ugyan munkás-forradalmárok, akik részben feltöltik az illegális szervezeteket, de ezeknek a forradalmároknak a száma nincs arányban az idő követelményeivel. Annál kevésbbé, mert a munkás, aki 111/2 órát dolgozik a gyárban, helyzeténél fogva főleg csak agitátori funkciót tölthet be, viszont a propaganda és a szervezés, az illegális irodalom terjesztése és sokszorosítása, felhívások kibocsátása stb. - kénytelen-kelletlen - legnagyobbrészt az igen jelentéktelen intellektuel erőkre hárul" („Rabocseje Gyelo", 6. sz 38-39 old) Sok tekintetben nem

értünk egyet B-v-nek ezzel a véleményével, és különösen nem értünk egyet az általunk kiemelt szavakkal, amelyek különösen szemléltetően mutatják, hogy B-v (mint minden valamelyest is gondolkodó gyakorlati funkcionárius), aki végigkínlódta kontárkodásunkat, nem tud kiutat találni ebből a tűrhetetlen helyzetből, mert egészen az ökonomizmus rabja lett. Nem, a társadalom nagyon sok olyan embert választ ki magából, akik alkalmasak az „ügy" szempontjából, de mi nem tudjuk valamennyiüket felhasználni. E tekintetben mozgalmunk kritikus, átmeneti állapotát így lehetne kifejezni: nincs ember és rengeteg az ember. Rengeteg az ember, mert a munkásosztály is, a társadalom egyre különfélébb rétegei is évről évre több elégedetlen, tiltakozni akaró embert választanak ki magukból, akik erejükhöz mérten készek támogatni harcunkat az abszolutizmus ellen, amelynek tűrhetetlen voltát még nem látja mindenki, de egyre nagyobb

tömegek és egyre fájóbban érzik. És ugyanakkor nincs ember, mert nincsenek vezetők, nincsenek politikai vezérek, nincsenek szervező-tehetségek, akik meg tudnák szervezni azt a nagyarányú és egyben jól összefogott, harmonikus munkát, amely biztosítaná minden mégoly jelentéktelen erő felhasználását is. „A forradalmi szervezetek növekedése és fejlődése" nemcsak a munkásmozgalom növekedésétől marad el, amit B-v is elismer, hanem elmarad a nép minden rétegében megindult általános demokratikus mozgalom növekedésétől is (amit egyéb- 2010.0310 a3/p3 20:33 285. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin ként ma - következtetésének kiegészítéseként - valószínűleg B-v is elismerne). A forradalmi munka terjedelme túlságosan szűk a mozgalom széles ösztönös alapjához képest, s ólomsúllyal nehezedik rá „a munkáltatók és a kormány elleni gazdasági harc" nyomorúságos elmélete. Márpedig jelenleg nemcsak a

politikai agitátoroknak, hanem a szociáldemokrata szervezőknek is „el kell menniök a lakosság minden osztályához"*. És aligha akad olyan gyakorlati funkcionárius, aki kétségbevonná, hogy a szociáldemokraták szervezőmunkájuk ezernyi apró funkcióját szétoszthatnák a legkülönbözőbb osztályok egyes képviselői között. A kellő specializálás hiánya technikánk egyik legnagyobb fogyatékossága, ami miatt B-v oly keserűen és joggal panaszkodik. Minél apróbbak lesznek az egész munka egyes „műveletei", annál több olyan embert lehet majd találni, akik el tudják végezni ezeket a műveleteket (de akik többnyire teljesen alkalmatlanok arra, hogy hivatásos forradalmárokká váljanak), és annál nehezebb lesz „kihalásznia" a rendőrségnek mindezeket a „részletfunkcionáriusokat", annál nehezebb lesz olyan „ügyet" fabrikálnia, ha holmi apróságon rajtakap valakit, amely megérné az „Ohraná"-ra fordított

kincstári költségeket. Ami pedig a támogatásunkra kész emberek számát illeti, már az előző fejezetben utaltunk arra az óriási változásra, amely alig öt év alatt ment végbe ezen a téren. Másrészt azonban ahhoz, hogy ezt a sok aprólékos részletmunkát egybefogjuk, ahhoz, hogy a mozgalom funkcióival együtt el ne aprózzuk magát a mozgalmat is, ahhoz, hogy az apró funkciókkal megbízott elvtársakban megerősítsük azt a tudatot, hogy munkájuk szükséges és fontos, mert enélkül sohasem fognak dolgozni* - mind A hadseregben például a demokratikus szellem kétségtelen felélénkülése észlelhető az utóbbi időben, részben azért, mert egyre gyakoribbak az utcai harcok olyan „ellenség" ellen, mint a munkások és diákok. És mihelyt erőnk engedi, feltétlenül igen komoly figyelmet kell fordítanunk a katonák és tisztek közti propagandára és agitációra, a pártunkhoz tartozó „katonai szervezetek" alakítására. * Emlékszem

egy elvtárs elmondta nekem, milyen keservesen panaszkodott egy gyári felügyelő, aki kész támogatni és már támogatta is a szociáldemokráciát, hogy nem tudja, eljut-e az ő „információja" az igazi forradalmi központba, mennyiben van szükség a segítségére és milyen mértékben tudják felhasználni apró-cseprő szolgálatait. Minden gyakorlati funkcionárius természetesen nem egy olyan esetről tud, amikor kontárkodásunk megfosztott bennünket szövetségeseinktől. Pedig különkülön „apró", de összességükben felbecsülhetetlen szolgálatokat tudnának tenni és tennének is nekünk nemcsak 2010.0310 a3/p3 20:33 286. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? ehhez elengedhetetlen a kipróbált forradalmárok erős szervezete. Ilyen szervezet mellett annál szilárdabb lesz és annál szélesebb körben terjed majd el a párt erejébe vetett hit, minél konspiratívabb ez a szervezet, márpedig háborúban tudvalevőleg az a

legfontosabb, hogy necsak saját hadseregünk higgyen a maga erejében, hanem higgyen benne az ellenség is és minden semleges elem, mert a jóakaratú semlegesség olykor eldöntheti az ügyet. Ilyen szilárd elméleti alapon álló és szociáldemokrata lappal rendelkező szervezet mellett igazán nem kell majd attól tartani, hogy a mozgalomba bevont sok „külső" elem letéríti útjáról mozgalmunkat (ellenkezőleg, éppen most, a kontárkodás uralma idején látjuk azt, hogy sok szociáldemokrata a „Credo" vonalán törtet és csak hiszi, hogy szociáldemokrata). Szóval a specializálás szükségképpen feltételezi a centralizálást és ugyanakkor feltétlenül meg is követeli. De maga B-v, aki oly szépen vázolta, hogy mennyire szükséges a specializálás, idézett fejtegetéseinek második részében nézetünk szerint nem értékeli eléggé a specializálást. Azt mondja, hogy nincs elég munkásból lett forradalmár Ez tökéletesen igaz, és megint

csak hangsúlyozzuk, hogy „a közeli megfigyelő értékes közlése" teljes mértékben megerősíti a szociáldemokrácia jelenlegi válságának okairól és következésképpen gyógyításának eszközeiről vallott nézetünket. Nemcsak általában a forradalmárok maradnak el a tömegek ösztönös nekilendülésétől, hanem még a munkásforradalmárok is elmaradnak a munkástömegek ösztönös nekilendülésétől. Ez a tény pedig még „gyakorlati" szempontból is igen szemléltetően igazolja, hogy az a „pedagógia", amelyet annyiszor hangoztatnak előttünk, amikor a munkásokkal szemben fennálló kötelesa gyári, hanem a postai, vasúti, vámhivatali tisztviselők, a nemesség és a papság ügyeit, és minden egyéb ügyet intéző alkalmazottak, sőt még a rendőrségi és udvari hivatalnokok is! Ha lenne már igazi pártunk, amely valóban a forradalmárok harci szervezete volna, akkor nem állítanánk élére minden ilyen

„segítőtárs" kérdését, nem sietnénk állandóan és feltétlenül bevonni őket az illegális munka kellős közepébe, hanem ellenkezőleg, különös gonddal óvnánk őket, sőt külön embereket képeznénk ki ilyen funkciókra, azt tartva szem előtt, hogy sok diák jobban hasznára lehetne a pártnak mint a párt „segítőtársa" hivatalnoki állásban, mint „rövidlejáratú" forradalmárok szerepében. De - mégegyszer ismétlem - ezt a taktikát csak olyan szervezet alkalmazhatja, amely már teljesen megszilárdult, és nem szenved hiányt aktív erőkben. 2010.0310 a3/p3 20:33 287. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin ségeinkről van szó, nemcsak értelmetlen, hanem politikailag reakciós is. Ez a tény arról tanuskodik, hogy a legelső, legsürgősebb kötelességünk olyan munkásforradalmárok kinevelésének elősegítése, akik a pártmunka tekintetében ugyanolyan színvonalon állnak, mint az intellektuel forradalmárok

(hangsúlyozzuk, hogy „a pártmunka tekintetében", mert egyéb tekintetben a munkásoknak korántsem olyan könnyű és nem is olyan sürgős, hogy elérjék ugyanazt a színvonalat, noha szükséges lenne). Figyelmünket tehát elsősorban arra kell fordítanunk, hogy a munkásokat emeljük fel a forradalmárok színvonalára, és korántsem arra, hogy magunk ereszkedjünk le mindenképpen a „munkástömegek" színvonalára, ahogy az ökonomisták akarják, vagy az „átlagmunkás" színvonalára, ahogy a „Szvoboda" akarja (amely e tekintetben a gazdasági „pedagógia" második fokára emelkedik). Eszemben sincs tagadni, hogy a munkásoknak népszerű irodalom kell, és különösen népszerű (de természetesen nem vásári) irodalom kell a különösen elmaradt munkásoknak. De felháborít, hogy a politikai kérdésekbe, a szervezés kérdéseibe állandóan belekeverik a pedagógiát. Hiszen önök, uraim, az „átlagmunkás" pártfogói,

voltaképpen megsértik a munkásokat, ha azt kívánják, hogy okvetlen mélyen hajoljon meg az ember, mielőtt munkáspolitikáról vagy munkásszervezetről beszél. Komoly dolgokról beszéljenek emelt fővel, és hagyják a pedagógiát a pedagógusokra, nem pedig a politikusokra és a szervezőkre! Az intellektuelek közt talán nincsenek szintén élenjárók, „átlagemberek" és „tömegek"? Nem köztudomású-e, hogy az intellektueleknek is szükségük van népszerű irodalomra, és nekik sem írnak ilyen irodalmat? De képzeljék csak el, hogy a diákok vagy a gimnazisták szervezetéről írt cikkben a szerző, mint valami felfedezésen, azon kezdene rágódni, hogy elsősorban az „átlagdiákok" szervezetére van szükség. Az ilyen cikkírót bizonyára kinevetnék és joggal Adjon nekünk - mondanák neki - szervezeti eszméket, ha vannak ilyen eszméi, aztán majd magunk döntjük el, ki köztünk az „átlagos", ki az átlagonfelüli, és ki

marad alatta. Ha pedig nincsenek saját szervezeti eszméi, akkor a „tömegre" és „átlagemberekre" vonatkozó erőfeszítései egyszerűen unalmasakká válnak. Értse meg végre, hogy már maguk a „politikai", a „szervezési" kérdések annyira komolyak, hogy csak egészen komolyan szabad róluk beszélni: elő lehet és elő is kell készíteni a munkásokat (és a diákokat és a gimnazistákat) arra, hogy beszélni lehessen velük ezekről a kérdésekről, de ha már ön beszélni 2010.0310 a3/p3 20:33 288. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? kezdett róluk, akkor válaszoljon komolyan, de ne bújjék az „átlag" vagy a „tömeg" mögé, és ne üsse el a kérdést mókákkal vagy frázisokkal*. A munkásforradalmárnak, hogy teljesen felkészülhessen a dolgára, szintén hivatásos forradalmárrá kell válnia. Ezért nincs igaza B-v-nek, amikor azt mondja, hogy mivel a munkás 111/2 órát dolgozik a gyárban (az

agitáción kívül), a többi forradalmi funkció „legnagyobbrészt kénytelen-kelletlen az igen jelentéktelen intellektuel erőkre hárul". Egyáltalán nem „kénytelen-kelletlen", hanem azért van ez így, mert elmaradottak vagyunk, mert nem vagyunk tudatában annak a kötelességünknek, hogy minden kiemelkedő, tehetséges munkást támogatnunk kell abban, hogy hivatásos agitátorrá, szervezővé, propagandistává, sajtótermékek terjesztőévé stb. stb váljék E tekintetben szégyenletesen pazaroljuk erőinket, nem tudjuk megóvni azt, amit különös gonddal kell ápolni és fejleszteni. Itt vannak a németek, százszor több erővel rendelkeznek, mint mi, de jól tudják, hogy az „átlagból" egyáltalán nem valami gyakran emelkednek ki igazán tehetséges agitátorok stb. Ezért minden tehetséges munkásnak tüstént olyan helyzetet igyekeznek biztosítani, hogy képességeit teljes mértékben kifejleszthesse és érvényesíthesse: hivatásos

agitátorrá nevelik, arra ösztönzik, hogy tágítsa ki tevékenysége körét, egy gyárról terjessze ki egy egész szakmára, egy vidékről az egész országra. Tapasztalatokat szerez és ügyességre tesz szert szakmájában, tágítja látókörét, bővíti tudását, közvetlen közelből figyeli más vidékek és más pártok kiemelkedő politikai vezéreit, maga is igyekszik ugyanarra a színvonalra emelkedni, igyekszik egyesíteni magában a munkáskörnyezet ismeretét és szocialista meggyőződésének frisseségét azzal a hivatásbeli képzettséggel, amely nélkül a proletariátus nem tud kitartóan harcolni ellenségeinek nagy* A „Szvoboda" 1. számában megjelent „A szervezet" c cikk, 66 old: „A roppant munkástömeg súlyos lépteivel fogja erősíteni azokat a követeléseket, amelyeket az oroszországi Munka nevében támasztanak" (a „munka" okvetlen nagy betűvel!). És ugyanez a cikkíró így kiált fel: „Egyáltalán nem vagyok

ellensége az értelmiségnek, de . " (ez az a bizonyos „de", amit Scsedrin így fordított le: senki sem bújhat ki a maga bőréből!) . „de mindig szörnyen felbőszít engem, ha megjelenik valaki és csupa szép és nagyszerű dolgot mond, és azt követeli, hogy fogadják el őket azok (az ő?) szépsége és egyéb erényei kedvéért" (62. old) Úgy van, engem is „mindig szörnyen felbőszít" az ilyesmi . 19 Lenin válogatott művei. I - 2/ S 2010.0310 a3/p3 20:33 289. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin szerűen képzett csapatai ellen. Így és csakis így emelkednek ki a munkástömegből a Bebelek és Auerek. De ami egy politikailag szabad országban jelentős mértékben önmagától adódik, azon nálunk rendszeresen kell munkálkodniok szervezeteinknek. Egy valamelyest is tehetséges és „reményekre jogosító" munkásagitátornak nem szabad 11 órát dolgoznia a gyárban. Gondoskodnunk kell arról, hogy a párt tartsa

el, hogy idejében illegalitásba tudjon menni, hogy változtathassa munkahelyét, mert különben nem tehet szert gazdag tapasztalatokra, nem tágíthatja látókörét, nem tarthatja magát legalább néhány esztendeig a csendőrség elleni harcban. Minél szélesebb és mélyebb lesz a munkástömegek ösztönös nekilendülése, annál nagyobb számban emelkednek ki soraikból a tehetséges agitátorok, tehetséges szervezők és propagandisták és a szó jobbik értelmében vett „gyakorlati funkcionáriusok" (akik oly kevesen vannak a mi többnyire orosz módra kissé hanyag és lomha intellektueljeink között). Ha majd speciális kiképzésben részesült munkásforradalmárokból álló osztagaink lesznek (természetesen „minden fegyvernemből"), akik hosszú iskolázáson mentek keresztül, akkor ezekkel az osztagokkal nem bír majd a világ egyetlen politikai rendőrsége sem, mert ezek a forradalomhoz tántoríthatatlanul hű emberekből álló osztagok a

legszélesebb munkástömegeknek éppoly tántoríthatatlan bizalmát fogják élvezni. És megbocsáthatatlan bűnünk, hogy túlságosan kevéssé „vezetjük rá" a munkásokat a hivatásos forradalmárok kiképzésének erre az „intellektuelekkel" közös útjára, hogy nagyon gyakran visszafelé húzzuk őket az olyan ostoba beszédekkel, hogy mi az, ami „érthető" a munkástömeg, az „átlagmunkás" számára stb. E tekintetben és más szempontból is szervezőmunkánk szűk terjedelme kétségtelen és elválaszthatatlan összefüggésben áll elméletünk és politikai feladataink szűkítésével (bár az „ökonomisták" túlnyomó többsége és a kezdő gyakorlati funkcionáriusok nincsenek tudatában ennek). Az ösztönösség előtti meghódolás miatt egyetlen lépéssel sem merünk eltérni attól, ami a tömeg számára „érthető", nem merünk túlságosan magasra emelkedni a fölé a színvonal fölé, amely a tömeg

legközelebbi és közvetlen szükségleteinek egyszerű kiszolgálását jelenti. Ne aggódjanak, uraim! Hiszen szervezeti szempontból oly alacsony színvonalon állunk, hogy már maga az a gondolat is merő képtelenség, hogy túlságosan magasra találunk emelkedni. 2010.0310 a3/p3 20:33 290. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? e) „Az összeesküvő" szervezet és a „demokratizmus" De igen sokan vannak köztünk, akik oly érzékenyen reagálnak „az élet hangjára", hogy éppen ettől félnek a legjobban, és „narodovolecséggel", a „demokratizmus" félreértésével stb. vádolják azokat, akik az itt kifejtett nézeteket vallják. Ki kell térnünk ezekre a vádakra, amelyeket természetesen a „Rabocseje Gyelo" is felkapott. E sorok írója igen jól tudja, hogy a pétervári ökonomisták már a „Rabocsaja Gazetá"-t is narodovolecséggel vádolták (ami érthető is, ha ezt az ujságot a „Rabocsaja

Miszl"-lel vetjük össze). Ezért a legkevésbbé sem csodálkoztunk, amikor nem sokkal az „Iszkra" megjelenése után egy elvtárs azt közölte velünk, hogy X város szociáldemokratái „narodovolec" lapnak nevezik az „Iszkrá"-t. Ez a vád természetesen csak hízelgő volt ránk nézve, mert nincs olyan tisztességes szociáldemokrata, akit az ökonomisták ne vádoltak volna narodovolecséggel. Ezek a vádak kettős félreértésből erednek. Először: nálunk oly rosszul ismerik a forradalmi mozgalom történetét, hogy a cárizmusnak döntő háborút üzenő centralizált harci szervezet minden eszméjét „narodovolecségnek" nevezik. Pedig a hetvenes évek forradalmárainak kitűnő szervezetét, amelynek mindannyiunk számára mintaképül kellene szolgálnia, egyáltalán nem a narodovolecek, hanem a zemlevolecek111 hozták létre, akik csornoperegyelecekre és narodovolecekre szakadtak. Tehát valami sajátosan narodovolecit látni egy

harcos forradalmi szervezetben történelmileg is, logikailag is képtelenség, mert egyetlen forradalmi irányzat sem lehet meg ilyen szervezet nélkül, ha valóban komoly harcra gondol. Nem az volt a narodovolecek hibája, hogy az összes elégedetleneket szervezetük köré igyekeztek tömöríteni, és ezt a szervezetet az önkényuralom elleni döntő harc szolgálatába akarták állítani. Ellenkezőleg, ez nagy történelmi érdemük volt Viszont az volt a hibájuk, hogy olyan elméletre támaszkodtak, amely voltaképpen egyáltalán nem volt forradalmi elmélet, és nem értettek ahhoz vagy nem állt módjukban, hogy mozgalmukat elszakíthatatlanul egybekapcsolják a fejlődő kapitalista társadalomban folyó osztályharccal. És csupán a marxizmus legdurvább félreértéséből (vagy a „sztruvizmus" szellemében való „értelmezéséből") származhatott az a nézet, hogy a munkástömegek ösztönös mozgalma felment bennünket az alól a kötelesség

alól, hogy megteremtsük a forradalmárok olyan szervezetét, amely ugyanolyan jó, sőt 19* - 2 /10 S 2010.0310 a3/p3 20:33 291. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin hasonlíthatatlanul jobb lesz, mint a zemlevolecek szervezete volt. Ellenkezőleg, éppen ez a mozgalom kötelez erre bennünket, mert a proletariátus ösztönös harca mindaddig nem válik igazi „osztályharccá", amíg ezt a harcot nem a forradalmárok erős szervezete fogja vezetni. Másodszor: sokan - és úgy látszik, B. Kricsevszkij is („Rabocseje Gyelo", 10 sz. 18 old) - helytelenül értelmezik azt a vitát, amelyet a szociáldemokraták a politikai harc „összeesküvő” felfogása ellen állandóan folytattak. Mi küzdöttünk és természetesen mindig küzdeni fogunk az ellen, hogy a politikai harcot összeesküvésre redukálják*, ez azonban magától értetődően korántsem jelentette egy erős forradalmi szervezet szükségességének tagadását. A jegyzetben említett

brosúra például amellett, hogy vitába száll azokkal, akik a politikai harcot összeesküvésre redukálják (szociáldemokrata eszményként), olyan erős szervezetet vázol, amely „felkeléshez" és „a támadás bármely más módjához" is folyamodhat, hogy „döntő csapást mérjen az önkényuralomra"*. Formája szerint az ilyen erős forradalmi szervezet egy önkényuralmi országban „összeesküvő" szervezetnek is nevezhető, mert a francia eredetű „konspiráció" szó „összeesküvést" jelent, konspirációra pedig a legnagyobb mértékben szüksége van egy ilyen szervezetnek. A konspiráció annyira elengedhetetlen feltétele az ilyen szervezetnek, hogy minden egyébnek (a tagok számának, kiválasztásuknak, a funkcióknak stb.) ahhoz kell igazodnia Ezért a legnagyobb naivság volna, ha megijednénk attól a vádtól, hogy mi, szociáldemokraták, összeesküvő szervezetet akarunk létrehozni. Ezek a vádak az ökonomizmus

minden ellenségére nézve éppoly hízelgőek, mint a „narodovolecség" vádja. Aztán azt vetik ellenünk, hogy egy ilyen erős és szigorúan * V. ö „Az orosz szociáldemokraták feladatai", 21 old, vita P L Lavrovval (Lásd ebben a kötetben 162-163. old - Szerk) * „Az orosz szociáldemokraták feladatai", 28. old (Lásd ebben a kötetben 164 old. - Szerk) Mellesleg, még egy illusztrációja annak, hogy a „Rabocseje Gyelo" vagy nem érti, mit beszél, vagy aszerint változtatja nézeteit, „ahogy a szél fúj". A „Rabocseje Gyelo" 1. számában dőlt betűkkel írták: „a brosúra ismertetett lényege teljesen azonos a «Rabocseje Gyelo» szerkesztőségi programorjával" (142. old) Igazán? Vajjon azonos-e a „Feladatok" álláspontjával az a nézet, hogy a tömegmozgalomnak nem lehet első feladata az önkényuralom megdöntése? Azonos-e vele a „munkásoknak a munkáltatók és a kormány elleni gazdasági

harcáról" szóló elmélet? Azonos-e vele a stádium-elmélet? Ítélje meg az olvasó, lehet-e egy olyan lap elvi szilárdságáról beszélni, amely ilyen eredetien fogja fel az „azonosságot". 2010.0310 a3/p3 20:33 292. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? titkos szervezettel, amely a konspiratív munka összes szálalt összefogja, egy ilyen szükségképpen erősen centralizált szervezettel igen könnyen megeshet, hogy idő előtt indul rohamra, meggondolatlanul kiélezi a mozgalmat, még mielőtt a politikai elégedetlenség fokozódása, a munkásosztályban végbemenő erjedés és az elkeseredés stb. lehetővé és szükségessé tenné Erre azt feleljük: elvontan szólva természetesen nem tagadható, hogy egy harci szervezet meggondolatlanul is harcba viheti seregét, amelynek más feltételek között egyáltalán nem kellene okvetlenül vereséggel végződnie. Ilyen kérdésben azonban nem lehet beérni absztrakt meggondolásokkal, mert

minden ütközet magában foglalja a vereség absztrakt lehetőségét, és ez a lehetőség csakis az ütközet szervezett előkészítésével csökkenthető. Ha pedig a jelenlegi orosz viszonyok konkrét talaján vetjük fel a kérdést, arra a határozott következtetésre kell jutnunk, hogy eres forradalmi szervezetre éppen azért van feltétlen szükség, hogy ellenállóképessé tehessük a mozgalmat és megóvhassuk a meggondolatlan támadások lehetőségétől. Most, amikor nem rendelkezünk ilyen szervezettel és meggyorsult a forradalmi mozgalom spontán növekedése, máris két ellentétes véglet észlelhető (amelyek, mint rendesen, „találkoznak"): itt a teljesen levitézlett ökonomizmus és mértékletesség hirdetése, amott az épp úgy levitézlett „izgató terror", amely arra törekszik, hogy „a fejlődő és erősödő, inkább kezdődő, mint végéhez közeledő mozgalomban mesterségesen előidézze a vég tüneteit" (Vera Zaszulics a

„Zarja" 2-3. számában, 353 old) És a „Rabocseje Gyelo" példája azt mutatja, hogy vannak már olyan szociáldemokraták, akik mindkét véglet előtt kapitulálnak. Nincs mit csodálkozni ezen, többek közt azért sem, mert „a munkáltatók és a kormány elleni gazdasági harc" sohasem fogja kielégíteni a forradalmárt, és az ellentétes végletek hol itt, hol ott mindenkor fel fognak merülni. Csakis egy centralizált harci szervezet, amely következetesen szociáldemokrata politikát folytat és úgyszólván minden forradalmi ösztönt és törekvést kielégít, tudja megóvni a mozgalmat a meggondolatlan rohamtól és előkészíteni a sikert ígérő támadást. Aztán még azt vetik ellenünk, hogy ez a szervezeti nézet ellentmond a „demokratikus elvnek". Amilyen sajátosan orosz eredetű az előbbi vád, ugyanolyan sajátosan, külföldi jellegű az utóbbi. Csak külföldi szervezet (az „Orosz Szociáldemokraták Szövetsége")

adhatta szerkesztőségének - többek között a következő utasítást: 2010.0310 a3/p3 20:33 293. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin „Szervezeti elv. A szociáldemokrácia sikeres fejlődése és egyesülése érdekében hangsúlyozni és fejleszteni kell pártszervezetének széles, demokratikus elvét és harcolni kell érte, ami különösen azért szükséges, mert pártunkban antidemokratikus tendenciák ütötték fel a fejüket" („Két kongresszus", 18. old) Hogy miként harcol a „Rabocseje Gyelo" az „Iszkra" „antidemokratikus tendenciái" ellen, azt látni fogjuk a következő fejezetben. Most azonban nézzük meg közelebbről az ökonomistáknak ezt az „elvét". Bizonyára mindenki egyetért azzal, hogy a „széles demokratikus elvnek" a következő két elengedhetetlen feltétele van: először, a teljes nyilvánosság, másodszor, az összes funkciók választás útján való betöltése. Nyilvánosság

nélkül nevetséges volna demokratizmusról beszélni; ezen pedig olyan nyilvánosságot értünk, amely nem szorítkozik csupán a szervezet tagjaira. Demokratikusnak nevezzük a német szocialista párt szervezetét, mert ott minden nyilvánosan történik, beleértve a pártkongresszus üléseit is, de senki sem fogja demokratikusnak nevezni azt a szervezetet, amelynek működését titokban tartják mindazok előtt, akik nem tagjai a szervezetnek. Kérdezzük: mi értelme van „széles demokratikus elvről" beszélni, amikor ennek alapvető feltétele nem teljesíthető egy titkos szervezetben? A „széles elv" tehát csak hangzatos, de üres frázis. Sőt mi több, ez a frázis a jelen pillanat legsürgősebb szervezési feladatainak teljes megnemértéséről tanuskodik. Mindenki tudja, hogy mennyire hiányos a konspiráció forradalmáraink „széles" tömege körében. Láttuk, hogy milyen keservesen panaszkodik emiatt B-v, aki - igen helyesen - „a tagok

szigorú megválogatását" követeli („Rabocseje Gyelo", 6. sz 42 old) És megjelennek az „életérzékükkel" kérkedő emberek, akik ilyen körülmények között nem a legszigorúbb konspiráció és nem a tagok legszigorúbb (és következésképpen szűkebb) megválogatásának szükségességét hangsúlyozzák, hanem - a „széles demokratikus elvet"! -Ez az, amiről azt mondják, hogy eltalálta szarva közt a tőgyét. Ugyanez áll a demokratizmus második ismertetőjelére, a választhatóságra is. Azokban az országokban, ahol politikai szabadság van, ez a feltétel magától értetődik. „A párt tagja lehet mindenki, aki elismeri a pártprogramm elveit és erejéhez mérten támogatja a pártot" - így hangzik a német szociáldemokrata párt szervezeti szabályzatának első szakasza. És mivel a politika egész színtere tárvanyitva áll mindenki előtt, mint a színpad a színház nézőközönsége előtt, az ujságokból, a

2010.0310 a3/p3 20:33 294. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? népgyűléseken mindenki megtudhatja, hogy ki ismeri el és ki nem ismeri el ezt a programmot, ki támogatja és ki dolgozik ellene. Mindenki tudja, hogy ez és ez a politikus mivel kezdte, milyen fejlődésen ment keresztül, hogyan viselkedett az élet nehéz perceiben, általában milyen tulajdonságokkal tűnik ki, és ezért természetes, hogy minden párttag a dolgok teljes ismeretében foglalhat állást, amikor egy ilyen politikusnak valamely pártfunkcióra való megválasztásáról kell döntenie. A pártember politikai pályafutásának minden lépése (a szó szoros értelmében) általános ellenőrzés alatt áll, ami automatikusan működő mechanizmust teremt, s ez eredményezi azt, amit a biológiában „a legalkalmasabbak fennmaradásának" neveznek. A teljes nyilvánosság, a választhatóság és az általános ellenőrzés útján történő „természetes kiválasztás"

biztosítja azt, hogy minden funkcionárius végülis a „megfelelő helyre" kerül, az erejének és képességeinek leginkább megfelelő munkát végzi, saját bőrén érzi hibáinak minden következményét és mindenki láthatja, hogy fel tudja-e ismerni és el tudja-e kerülni hibáit. Próbálják csak beilleszteni ezt a képet a mi önkényuralmunk keretébe! Elképzelhető-e nálunk, hogy mindenki, „aki elismeri a pártprogramm elveit és erejéhez mérten támogatja a pártot", ellenőrizze a konspiratív forradalmár minden lépését? Elképzelhető-e, hogy mindenki résztvehessen ennek vagy annak a konspiratív forradalmárnak a megválasztásában, amikor a forradalmár a munka érdekében e „mindenki" kilenctizedrésze előtt köteles eltitkolni, hogy ki ő? Gondolkozzunk csak egy kicsit a „Rabocseje Gyelo" hangzatos szavainak valódi értelmén, és látni fogjuk, hogy a pártszervezet „széles demokratizmusa" az abszolutizmus

sötétségében, a csendőrség jóvoltából történő „kiválasztás" uralma mellett csak üres és ártalmas játék. Üres játék, mert a valóságban soha semmiféle forradalmi szervezetben nem volt és nem is lehet széles demokratizmus, még ha akarná sem, és ártalmas játék, mert minden olyan kísérlet, amely a „széles demokratikus elv" keresztülvitelére irányul, a valóságban csak megkönnyíti a rendőrségnek a széles lebuktatásokat, és állandósítja a kontárkodás uralmát, elvonja a gyakorlati funkcionáriusok figyelmét attól a komoly és elodázhatatlan feladattól, hogy hivatásos forradalmárokká képezzék ki magukat, és ehelyett választási rendszerek részletes „papiros" szabályzatainak kidolgozására tereli. Csak külföldön, ahol gyakran olyan emberek jönnek össze, akiknek nincs lehetőségük arra, hogy igazi, eleven dolgokkal foglalkozzanak, csak kül- 2010.0310 a3/p3 20:33 295. SaLa Lenin válogatott

művei I. Lenin földön keletkezhetett itt-ott és különösen a különböző apró csoportokban ez a „demokratásdi játék". Ismét tanúra hivatkozunk, hogy megmutassuk az olvasónak, mennyire rút a „Rabocseje Gyelo" kedvelt fogása, amikor forradalmi ügyben olyan tetszetős „elvvel" hozakodik elő, mint a demokratizmus. Ez a tanú J Szerebrjakov, a „Nakanunye" c. londoni folyóirat szerkesztője, aki szívből rokonszenvezik a „Rabocseje Gyeló"-val és szívből gyűlöli Plehanovot és a „plehanovistákat"; a „Nakanunye" a külföldi „Orosz Szociáldemokraták Szövetségének" szakadása alkalmából közölt cikkeiben határozottan a „Rabocseje Gyelo" pártját fogta és szemenszedett vásári szavak özönével rontott rá Plehanovra. Annál értékesebb számunkra ez a tanú az itt tárgyalt kérdésben. J Szerebrjakov a „Nakanunye" 7 (1899 júliusi) számában „A Munkások Önfelszabadítása

Csoportjának felhívásáról" címmel megjelent cikkében kiemelte, hogy egy „komoly forradalmi mozgalomban" „nem illik" felvetni az „önámítás, a vezérség, az úgynevezett areopág" kérdését, és többek közt ezt írta: „Miskin, Rogacsov, Zseljabov, Mihajlov, Perovszkaja, Figner és a többiek sohasem tekintették magukat vezéreknek, senki sem választotta meg, senki sem nevezte ki őket, de a valóságban mégis vezérek voltak, mert a propaganda időszakában is, a kormány elleni harc időszakában is ők vállalták a munka legnagyobb terhét, ők mentek a legveszélyesebb helyekre, és az ő tevékenységük volt a legeredményesebb. Nem azért voltak vezérek, mert ők akarták ezt, hanem azért, mert elvtársaik becsülték eszüket, energiájukat és odaadó önzetlenségűket. Aki holmi «areopágtól» tart (ha pedig senki sem tart tőle, minek írnak róla?), amely önhatalmúlag irányíthatná a mozgalmat, - ez már igazán

túlságosan naiv dolog lenne. Ki fog rá hallgatni?" Kérdezzük az olvasót, miben különbözik az „areopág" az „antidemokratikus tendenciáktól"? És nem nyilvánvaló-e, hogy a „Rabocseje Gyelo" „tetszetős" szervezeti elve egyformán naiv és illetlen; naiv, mert az „areopágra" vagy az „antidemokratikus tendenciájú" emberekre senki sem fog hallgatni, ha „elvtársaik nem fogják becsülni eszüket, energiájukat és odaadó önzetlenségüket"; illetlen, mert nem egyéb demagóg kirohanásnál, amely egyesek hiúságára spekulál, meg arra, hogy mások nem ismerik mozgalmunk valóságos helyzetét, ismét mások pedig képzetlenek és nem ismerik a forradalmi mozgalom történetét. A legszigorúbb konspiráció, a tagok legszigorúbb megválogatása, a 2010.0310 a3/p3 20:33 296. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? hivatásos forradalmárok kiképzése - csakis ez lehet mozgalmunk vezetőinek egyetlen

komoly szervezeti elve. Ha már megvannak ezek a tulajdonságok, akkor több is biztosítva van, mint a „demokratizmus"; biztosítva van a forradalmárok teljes elvtársi bizalma egymás iránt. Erre a többre pedig feltétlen szükségünk van, mert nálunk, Oroszországban szó sem lehet arról, hogy ezt a többet általános demokratikus ellenőrzéssel pótoljuk. És nagy hiba volna azt hinni, hogy a forradalmi szervezet tagjai nincsenek ellenőrzés alatt, mivel nem lehet igazi „demokratikus" ellenőrzés. Arra persze nincs idejük, hogy a demokratizmus (a teljes kölcsönös bizalmat élvező elvtársak tömör magvának demokratizmusa) játékformáin gondolkozzanak, de felelősségüket igen erősen érzik, mert tapasztalatból tudják, hogy az igazi forradalmárok szervezete semmitől sem riad vissza, hogy megszabaduljon egy-egy semmirekellő tagjától. Azonkívül itt van még a mi eléggé fejlett, egész történelmi multra visszatekintő orosz (és

nemzetközi) forradalmi közösségünk közvéleménye, amely könyörtelen szigorral bünteti azt, aki kitér az elvtársi közösségből fakadó kötelezettségek teljesítése elől (márpedig a „demokratizmus" - az igazi, nem pedig a játékdemokratizmus - éppúgy hozzátartozik az elvtársi közösség fogalmához, mint rész az egészhez!). Ha mindezt figyelembe veszik, akkor rá fognak jönni, hogy ezekből az „antidemokratikus tendenciákat" hangoztató beszédekből és határozatokból a külföldi generáliskodás dohos szaga árad. Meg kell még jegyezni, hogy az ilyen beszédek másik forrása, t. i a naivság szintén abból táplálkozik, hogy egyeseknek zavaros elképzeléseik vannak a demokráciáról. A Webb-házaspárnak az angol trade-unionokról írt könyvében van egy érdekes fejezet: „A primitív demokrácia". A szerzők elmondják ott, hogy az angol munkások szakszervezeteik fennállásának első időszakában azt tartották a

demokrácia elengedhetetlen ismertetőjelének, hogyha a szakszervezet igazgatása terén mindenki mindent intéz; minden kérdést az összes tagok szavazatával döntöttek el, sőt még a tisztségeket is az összes tagok sorjában látták el. Csak sokévi történelmi tapasztalat után értették meg a munkások, hogy a demokrácia ilyen értelmezése képtelenség, és hogy egyrészt képviseleti intézményekre, másrészt hivatásos funkcionáriusokra van szükség. Csak több szakszervezeti pénztár csődje után értették meg a munkások, hogy a befizetett járulékok és a kifizetett segélyek arányát nem lehet kizárólag demokratikus szavazással eldönteni, hanem 2010.0310 a3/p3 20:33 297. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin meg kell hallgatni egy biztosítási szakértőt is. Vegyék elő továbbá Kautskynak a parlamentarizmusról és a népi törvényhozásról írt könyvét - és látni fogják, hogy a marxista teoretikus következtetései megegyeznek

az „ösztönösen" egyesült munkások sok évi gyakorlatának tanulságaival. Kautsky határozottan szembeszáll a demokrácia Rittinghausen-féle primitív értelmezésével, kigúnyolja azokat, akik a demokrácia nevében már azt követelnék, hogy „a nép ujságait maga a nép szerkessze", kimutatja, hogy a proletariátus osztályharcának szociáldemokrata vezetéséhez hivatásos ujságírókra, parlamenti képviselőkre stb. van szükség, támadja „az anarchisták és az irodalmárok szocializmusát", akik „hatásvadászatból" magasztalják a közvetlen néptörvényhozást, és nem értik, hogy ez csak nagyon feltételesen alkalmazható a modern társadalomban. Aki gyakorlatilag dolgozott mozgalmunkban, az tudja, hogy a demokrácia „primitív" felfogása mennyire elterjedt a tanulóifjúság és a munkásság tömegei között. Nem csoda, hogy ez a felfogás szervezeti szabályzatokban és az irodalomban is visszhangra talál. A

bernsteinista irányzatú ökonomisták ezt írták szervezeti szabályzatukban: „10. § Minden ügyet, amely az egész szervezet érdekeit érinti, a szervezet összes tagjai szavazattöbbséggel döntenek el." A terrorista irányzatú ökonomisták rádupláznak: „A bizottsági határozatoknak keresztül kell menniök az összes körökön, és csak ezután válnak érvényes határozatokká" („Szvoboda", 1. sz.67 old) Megjegyzendő, hogy a referendum széleskörű alkalmazását még azon felül követelik, hogy az egész szervezetet a választási elv alapján építsék fel! Természetesen távol áll tőlünk, hogy ezért azokat a gyakorlati funkcionáriusokat ítéljük el, akiknek igen kevés lehetőségük volt arra, hogy megismerkedjenek az igazán demokratikus szervezetek elméletével és gyakorlatával. Amikor azonban a „Rabocseje Gyelo", amely vezetőszerepre tart igényt, ilyen körülmények között megelégszik azzal, hogy határozatot hoz

a széles demokratikus elvről - vajjon minek nevezzük ezt, ha nem közönséges „hatásvadászatnak"? f) A helyi és országos munka Teljesen alaptalanok tehát azok az ellenvetések, amelyeket az itt kifejtett szervezési terv ellen antidemokratizmusa és összeesküvő jellege miatt tettek. De hátra van még egy igen 2010.0310 a3/p3 20:33 298. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? gyakran felmerülő kérdés, amellyel érdemes részletesen foglalkoznunk. Ez a helyi és az országos munka viszonyának kérdése. Ekképpen aggályoskodnak: Vajjon egy centralizált szervezet megalakulásával nem fogja-e háttérbe szorítani az országos munka a helyi munkát? Nem fog-e ez ártani a mozgalomnak azzal, hogy meglazulnak a munkástömegekkel való tartós kapcsolataink és általában alábbhagy a helyi agitáció? Mi erre azt feleljük, hogy az utóbbi években mozgalmunknak éppen az volt a baja, hogy a helyi funkcionáriusokat túlságosan lekötötte a

helyi munka, hogy ezért az országos munkát feltétlenül jobban előtérbe kell helyezni, s hogy ez az eltolódás nemhogy lazítaná, hanem éppen tartósabbá teszi kapcsolatainkat, s nemhogy alábbhagy, hanem még erősebb lesz helyi agitációnk. Nézzük a központi lap és a helyi lapok kérdését, arra kérve az olvasót, ne feledje el, hogy az ujság ügyét csak példaképpen, a forradalom mérhetetlenül szélesebb és sokrétűbb ügyének illusztrálására hozzuk fel. A tömegmozgalom első időszakában (1896-1898) a helyi funkcionáriusok országos lapot próbálnak alapítani, a „Rabocsaja Gazetá"-t; a következő időszakban (1898-1900) a mozgalom óriási lépést tesz előre, de a vezetők figyelmét teljesen lekötik a helyi lapok. Ha mindezeket a helyi lapokat összeszámoljuk, akkor minden hónapra kereken egy lapszám jut*. Hát nem elég kézzelfoghatóan illusztrálja ez kontárkodásunkat? Nem mutatja-e világosan, hogy forradalmi szervezetünk

elmaradt a mozgalom spontán fellendülésétől? Ha a szétforgácsolt helyi csoportok helyett egy egységes szervezet adott volna ki ugyanannyi ujságszámot, nemcsak rengeteg erőt takarítottunk volna meg, hanem hasonlíthatatlanul jobban biztosítottuk volna munkánk állandóságát és folytonosságát is. Ezt az egyszerű szempontot nagyon gyakran szem elől tévesztik azok a gyakorlati funkcionáriusok is, akiknek aktív munkája csaknem kizárólag helyi lapok kiadásában merül ki (a legtöbb esetben sajnos még ma is így van ez), és azok a publicisták is, akik ebben a kérdésben csodálatos módon Don Quijote módjára viselkednek. A gyakorlati funkcionárius rendszerint beéri azzal a megfontolással, hogy a helyi funkcionáriusoknak „nehéz"* egy országos * Lásd „Jelentés a párizsi kongresszusnak", 14. old: „Azóta (1897-től) 1900 tavaszáig különböző helyeken különböző lapok összesen 30 számot adtak ki . Havonként átlag több mint

egy szám jelent meg." * Ez a nehézség csak látszólagos. A valóságban nincs olyan 2010.0310 a3/p3 20:33 299. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin lap megszervezésével foglalkozniok, és még mindig többet ér néhány helyi lap, mint semilyen lap. Az utóbbi állítás természetesen tökéletesen igaz, és mi éppúgy elismerjük, mint bármely gyakorlati funkcionárius, hogy a helyi lapoknak általában igen nagy jelentőségük van, hogy a helyi lapok általában igen hasznosak. De nem erről van szó, hanem arról, hogy vajjon nem szabadulhatunk-e meg attól a szétforgácsoltságtól és kontárkodástól, amelyet oly szemléltetően fejez ki az a tény, hogy 21/2 év alatt egész Oroszországban mindössze 30 helyi lapszám jelent meg. Ne érjük be tehát azzal a kétségbevonhatatlan, de túlságosan általános megállapítással, hogy a helyi lapok általában hasznosak, hanem legyen bátorságunk nyíltan beismerni a helyi lapok rossz oldalait is,

amelyeket két és fél évi tapasztalatunk mutat. Ez a tapasztalat azt bizonyítja, hogy a helyi lapok a mi viszonyaink között a legtöbb esetben elvileg ingadozók, politikailag jelentéktelenek, a forradalmi erők felhasználása szempontjából mérhetetlenül drágák, technikai szempontból egyáltalán nem kielégítőek (itt természetesen nem a nyomdatechnikára gondolok, hanem arra, hogy gyakran és rendszeresen jelennek-e meg a lapok). És az említett fogyatékosságok nem véletlenek, hanem elkerülhetetlen következményei annak a szétforgácsoltságnak, amely egyrészt megmagyarázza a helyi lapok túlsúlyát a jelzett időszakban, másrészt pedig támaszra talál a helyi lapok túlsúlyában. Egy magábanálló helyi szervezet képtelen biztosítani lapja elvi szilárdságát, képtelen a lapját egy politikai lap színvonalára emelni, képtelen elegendő anyagot gyűjteni és ezt az anyagot egész politikai életünk megvilágítására felhasználni. A szabad

országokban rendszerint azzal szokták indokolni a sok helyi lap kiadását, hogy a helyi nyomdákban olcsó a nyomtatás, és így a helyi lakosságot jobban és gyorsabban lehet tájékoztatni; nálunk azonban ez az érv, mint a tapasztalat igazolja, a helyi lapok ellen szól. A mi helyi lapjaink mérhetetlenül drágák olyan értelemben, hogy igen sok forradalmi erőt kötnek le és igen ritkán jelennek meg azon egyszerű oknál fogva, hogy egy illegális lapnak, bármilyen kicsiny is, olyan hatalmas konspiratív apparátusra van szüksége, amelyet csak egy hatalmas szervezet teremthet elő, mert kisipari módszerekkel lehetetlen létrehozni ezt az apparátust. A konspiratív apparátus kezdetlegességének igen gyakran az a következménye helyi kör, amelynek ne volna lehetősége arra, hogy aktívan hozzálásson az országos ügy egyik vagy másik funkciójához. „Ne mondd, hogy nem tudod, mondd, hogy nem akarod.” 2010.0310 a3/p3 20:33 300. SaLa Lenin válogatott

művei I. Mi a teendő? (minden gyakorlati funkcionárius rengeteg ilyen példát tud), hogy már egy-két szám megjelenése és terjesztése tömeges letartóztatásokra vezet, és a rendőrség olyan alaposan elseper mindent, hogy az egészet ismét elölről kell kezdeni. A jó konspiratív apparátus megköveteli, hogy a forradalmárok jól készüljenek fel hivatásukra és a legnagyobb következetességgel hajtsák végre a munkamegosztást, ez a két követelmény azonban meghaladja egy magábanálló helyi szervezet erejét, bármilyen erős is az adott pillanatban. Nem beszélve mozgalmunk általános érdekeiről (a munkások elvileg következetes szocialista és politikai neveléséről), de még a kimondottan helyi érdekeket is jobban szolgálják a nem helyi lapok. Ez csak első pillanatra látszik paradoxonnak, de a valóságban megcáfolhatatlanul bizonyítja két és fél évi tapasztalatunk. Mindenki egyetért velünk abban, hogy ha azok a helyi erők, akik

összesen 30 ujságszámot adtak ki, valamennyien egy ujságon dolgoztak volna, akkor ennek az ujságnak könnyűszerrel 60, vagy talán 100 száma is megjelenhetett volna, és így teljesebben tükrözte volna a merőben helyi jellegű mozgalom összes sajátosságait is. Kétségtelen, hogy az ilyen magasfokú szervezettség nem könnyű dolog, de végtére is fel kell ismernünk a szükségességét, minden helyi körnek gondolkodnia és aktívan dolgoznia kell érdekében; ne várjanak, míg kívülről kapnak lökést, és ne áltassák magukat azzal, hogy a helyi lap hozzáférhetőbb és közvetlenebb, mert ez - mint forradalmi tapasztalataink bizonyítják - jórészt csak látszat. Rossz szolgálatot tesznek a gyakorlati munkának azok az ujságírók, akik azt képzelik, hogy igazán közelállnak a gyakorlati funkcionáriusokhoz, s akik nem látják, hogy a helyi lap hozzáférhetősége és közvetlensége jórészt csak látszat, és a következő meglepően olcsó és

meglepően üres okoskodással teszik túl magukat a kérdésen: szükség van helyi lapokra is, kerületi lapokra is, országos lapokra is. Általában véve minderre természetesen szükség van, de ha már egy konkrét szervezeti kérdésről beszélünk, gondolni kell a hely és az idő feltételeire is. Hát nem tiszta donquijoteizmus-e, amikor a „Szvoboda" (1. sz 68 old) külön „kitérve az ujság kérdésére" ezt írja: „Úgy véljük, hogy minden valamelyest is jelentős helységnek, ahol nagyobb számban dolgoznak munkások, saját munkáslapjának kell lennie. Nem valahonnan behozott lapjának, hanem éppen saját lapjának" Ha már ez az ujságíró nem hajlandó megfontolni szavainak jelentését, vegye fontolóra helyette az olvasó: hány 2010.0310 a3/p3 20:33 301. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin tucat, vagy hány száz olyan „valamelyest is jelentős helység" van Oroszországban, ahol „nagyobb számban dolgoznak

munkások", s nem állandósítaná-e kontárkodásunkat, ha csakugyan minden helyi szervezetnek saját lapja volna? Mennyire megkönnyítené ez az elaprózottság csendőrségünk feladatát, amely kihalászhatná - mégpedig minden különösebb fáradság nélkül - a helyi funkcionáriusokat mindjárt tevékenységük kezdetén, még mielőtt igazi forradalmárokká fejlődhettek volna! Egy országos lapban - folytatja a szerző - nem keltenének érdeklődést a gyárosok üzelmeiről és „más városok gyári életének apróságairól" szóló leírások, viszont „az oreli munkás igen szívesen olvasna az oreli eseményekről. Mindig tudná, hogy «kit hordtak le», «kinek koppintottak az orrára», és szíve repesne örömében" (69. old) Igen; igen, az oreli olvasónak repesne a szíve örömében, de túlságosan „repes" ujságírónk fantáziája is. Vajjon illik-e ezt a szatócskodást védelmezni? - ezt kellett volna meggondolnia. Senki sem

tudja jobban, mint mi, hogy milyen szükségesek és fontosak a gyári leleplezések, de ne feledjük el, hogy már odáig jutottunk, hogy a péterváriakat már untatják a pétervári „Rabocsaja Miszl" pétervári tudósításai. A helyi gyári leleplezésekre mindenkor ott voltak a röplapok és ezután is mindig röplapoknak kell erre szolgálniok, az ujság típusát azonban magasabb színvonalra kell emelni, nem pedig gyári röplappá lefokozni. Az „ujságban" a gyári életnek nem annyira az „apróságait", mint inkább nagy és tipikus fogyatékosságait kell leleplezni és különösen szembeötlő példákkal kell illusztrálni, úgyhogy felkeltsék minden munkásnak és a mozgalom minden vezetőjének az érdeklődését, valóban gazdagítsák ismereteiket, tágítsák látókörüket, kiinduló pontul szolgáljanak újabb vidékek, újabb szakmák munkásainak felrázására. „Azután a helyi lapban azon melegében le lehet leplezni a

gyárvezetőség vagy a helyi hatóságok összes üzelmeit. De mire a tudósítás a messzi központi laphoz ér, odahaza már régen el is feledték, hogy mi történt: «mikor is volt ez, ki emlékszik már rá?»" (ugyanott). Ez az: ki emlékszik már rá? A 21/2 év alatt kiadott 30 lapszám, mint ugyanabból a forrásból értesülünk róla, hat városra esik. Ez azt jelenti, hogy egy-egy városban átlagosan félévenként adtak ki egy lapszámot! És ha könnyelmű ujságírónk meg is háromszorozná feltevésében a helyi munka termelékenységét (ami feltétlenül helytelen volna, ha egy közepes várost tartunk szem előtt, mert kisipari keretek között lehetetlen jelentékenyen fokozni a termelékenységet), még így is csak 2010.0310 a3/p3 20:33 302. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? minden két hónapban adnának ki egy-egy számot, ami cseppet sem hasonlít az „azon melegében" való leleplezésre. Viszont ha tíz helyi szervezet

egyesülne és megbízná küldötteit egy közös lap berendezésének aktív funkcióival, már ez is elegendő volna ahhoz, hogy egész Oroszországban kéthetenként, és ne hol mi apróságokat, hanem valóban kirívó és tipikus visszaéléseket leplezzenek le „azon melegében". Ebben senki sem kételkedik, aki ismeri szervezeteink helyzetét Arra pedig, hogy az ellenséget tettenérje - ha komolyan vesszük ezt és nemcsak a szép szó kedvéért mondjuk - egy illegális ujság egyáltalán nem is gondolhat; ezt csak titokban terjesztett röplappal lehet elérni, mert az ilyen tettenérés a legtöbb esetben legfeljebb egy-két napig érdekes (gondoljunk például a rendszerint rövid ideig tartó sztrájkokra, a véres gyári összetűzésekre és tüntetésekre stb.) „A munkás nemcsak a gyárban él, hanem a városban is" - folytatja szerzőnk, olyan szigorú következetességgel haladva az egyestől az általános felé, hogy magának Borisz Kricsevszkijnek is

becsületére válnék. Kiemeli a városi dumák, a városi kórházak, a városi iskolák kérdését és azt követeli, hogy a munkásujság ne mellőzze általában a városi ügyeket. - Magában véve igen szép követelés ez, de igen szemléltetően illusztrálja, hogy a helyi lapok kérdésének elbírálásánál nagyon gyakran beérik a tartalmatlan absztrakcióval. Először: ha „minden valamelyest is jelentős helységben, ahol nagyobb számban dolgoznak munkások", csakugyan megjelennének lapok, és ha olyan részletes városi rovatuk is volna, mint a „Szvoboda" szeretné, orosz viszonyaink között akkor is múlhatatlanul merő szatócskodássá fajulna az egész, gyengítené a cári önkényuralom elleni országos forradalmi támadás fontosságának tudatát, erősítené annak az irányzatnak igen szívós, inkább megbújó vagy elnyomott, sem mint gyökeresen kiirtott hajtásait, amely már emlékezetessé vált azzal a nevezetes mondással, hogy

bizonyos forradalmárok túlságosan sokat beszélnek a nemlétező parlamentről és túlságosan keveset a létező városi dumákról. Azt mondjuk, hogy múlhatatlanul, s ezzel azt akarjuk hangsúlyozni, hogy a „Szvoboda" nyilvánvalóan nem ezt akarja, hanem az ellenkezőjét. De a jószándék egymagában nem elegendő Ahhoz, hogy a városi ügyeket egész munkánk távlatából világítsuk meg, előbb teljesen kidolgozott, nemcsak elmélkedésekkel, hanem a példák tömegével indokolt biztos távlattal kell rendelkeznünk, amely már olyan szilárd, mint a hagyomány. Nekünk még nincs, 2010.0310 a3/p3 20:33 303. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin korántsincs ilyen távlatunk, és éppen ezért előbb erre van szükségünk, s csak azután gondolhatunk és beszélhetünk széleskörű helyi sajtóról. Másodszor: ahhoz, hogy igazán jól és érdekesen írjunk a városi ügyekről, jól kell ismernünk őket, és nem csak könyvekből. De egész

Oroszországban alig akad olyan szociáldemokrata, aki ezzel a tudással rendelkeznék. Ahhoz, hogy egy ujságban (és nem népszerű brosúrában) városi és állami ügyekről írjunk, friss, változatos, ügyesen összegyűjtött és feldolgozott anyagra van szükség. Ahhoz pedig, hogy ilyen anyagot gyűjthessünk és fel is dolgozhassunk, nem elegendő egy primitív kör „primitív demokráciája", ahol mindenki mindennel foglalkozik, és ahol népszavazásdival szórakoznak. Ehhez szakértő írók, szakértő tudósítók vezérkara, szociáldemokrata riporterek hadserege szükséges, akik szerte az országban mindenütt kapcsolatokat teremtenek, akik ki tudnak fürkészni minden „államtitkot" (amelyekkel annyira fontoskodik és amelyeket oly könnyen kifecseg az orosz hivatalnok), akik be tudnak pillantani „a kulisszák mögé", - olyan emberek hadserege, akiknek „tisztségüknél fogva" mindenütt jelen kell lenniök és mindent tudniok kell. És

mi, akik a mindenféle gazdasági, politikai, társadalmi és nemzeti elnyomás elleni harc pártja vagyunk, meg tudjuk találni, össze tudjuk gyűjteni, ki tudjuk képezni, mozgósítani tudjuk és harcba tudjuk vinni a mindentudó embereknek ezt a hadseregét - mindez kötelességünk is -, de ez még hátra van! És minálunk a legtöbb helyen még egyetlen lépést sem tettek ebben az irányban, sőt igen gyakran még csak tudatában sincsenek annak, hogy ezt el kell végezni. Próbáljanak csak szociáldemokrata sajtónkban eleven és érdekes cikkeket, tudósításokat és leleplezéseket keresni kisebbnagyobb diplomáciai, hadi, egyházi, városi, pénzügyi stb. stb ügyekről, - majdnem semmit vagy csak nagyon keveset fognak találni benne. Ezért aztán * Ezért még a kivételesen jó helyi lapok példája is teljes mértékben igazolja álláspontunkat. A „Juzsnij Rabocsij" például kitűnő ujság, amelyet egyáltalán nem lehet elvi ingadozással vádolni. De

azt, amit a vidéki mozgalomnak akart adni, nem adhatta meg, mert ritkán jelent meg és sok volt a lebukás. Az, ami a jelen pillanatban a legsürgősebb a párt számára, a mozgalom legfontosabb kérdéseinek elvi megfogalmazása és a minden területre kiterjedő politikai agitáció, meghaladta egy helyi ujság erőit. Amit pedig különösen jól csinált, például a bányatulajdonosok kongresszusáról, a munkanélküliségről stb. közölt cikkek, nem volt szigorúan helyi anyag, arra nemcsak a délvidéknek, hanem egész Oroszországnak is szüksége volt. Egyetlen ilyen cikk sem jelent meg egész szociáldemokrata sajtónkban. 2010.0310 a3/p3 20:33 304. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? „mindig szörnyen felbőszít engem, ha megjelenik valaki és csupa szép és nagyszerű dolgot mond" arról, hogy „minden valamelyest is jelentős helységnek, ahol nagyobb számban dolgoznak munkások", legyen saját ujságja, amely leleplezi a gyári,

városi és állami visszaéléseket! Ha a helyi sajtó túlsúlyban van a központival szemben, az vagy a szükség, vagy a fényűzés jele. A szükség jele, ha a mozgalom még nem nevelt ki erőket a nagyszabású munkára, ha meg a szatócskodás állapotában vegetál és szinte elmerül „a gyárt élet apróságaiban". A fényűzés jele, ha a mozgalom már teljesen megbirkózott a mindenre kiterjedő leleplezések és a mindenre kiterjedő agitáció feladatával, úgyhogy a központi lapon kívül még számos helyi lap is szükségessé válik. Most már döntse el kiki önmagában, mit bizonyít helyi lapjaink túlsúlya a jelen pillanatban. Én csupán következtetésem gondos megfogalmazására szorítkozom, nehogy félreértésekre adjak alkalmat. Mindezideig helyi szervezeteink többsége majdnem kizárólag a helyi lapokkal törődött, és még most is jóformán ebben merül ki minden aktivitásuk. Ez így nincs rendjén Fordítva kellene lenni: a helyi

szervezetek többségének főleg az országos lappal kellene törődnie, és főleg azon kellene munkálkodnia. Amíg nem így lesz, egyetlen olyan ujságot sem tudunk kiadni, amely mindenre kiterjedő sajtóagitációval valamelyest is tudná valóban szolgálni a mozgalmat. De ha ez meglesz, akkor a szükséges központi és a szükséges helyi lapok közti normális viszony magától, kialakul. * * * Első pillanatra úgy tűnhet fel, hogy a speciálisan gazdasági harc területén nem érvényes az a következtetés, hogy a helyi munkával szemben az országos munkát kell előtérbe helyezni, hiszen a munkásság közvetlen ellensége itt az egyes vállalkozó vagy az egyes vállalkozók csoportja, akiket nem egyesit olyan szervezet, amely akár csak távolról is hasonlítana a politikai harcban közvetlen ellenségünk, az orosz kormány tisztán katonai, szigorúan centralizált, minden legkisebb részletében egységes akarat által vezetett szervezetére. Ez azonban nem

így van. A gazdasági harc - már sokszor rámutattunk erre szakmai harc, és ezért megköveteli, hogy a munkások necsak munkahelyük, hanem szakmák szerint is egyesüljenek. És ez a szakmai egyesülés annál halaszthatatlanabb, minél gyorsabban halad előre vállalkozóink mindenféle 20 Lenin válogatott művei. I - 5/04 S 2010.0310 a3/p3 20:33 305. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin szövetségben és szindikátusban való egyesülése. Szétforgácsoltságunk és kontárkodásunk egyenesen gátolja a szakmai egyesülést; a szakmai egyesüléshez elengedhetetlen a forradalmárok egységes, országos szervezete, amely vállalni tudja a munkások országos szakszervezeteinek vezetését. Fentebb már beszéltünk róla, hogy ebből a célból milyen típusú szervezet kívánatos, s most csak néhány szót fűzünk ehhez sajtónk kérdésével kapcsolatban. Aligha akad olyan ember, aki kétségbevonná, hogy minden szociáldemokrata ujságnak külön rovatban kell

foglalkoznia a szakmai (gazdasági) harc kérdéseivel. A szakszervezeti mozgalom növekedése azonban arra késztet, hogy gondoljunk a szakszervezeti sajtóra is. De mégis azt hisszük, hogy Oroszországban - ritka kivétellel - egyelőre szó sem lehet szakszervezeti lapokról; ez fényűzés lenne, mikor gyakran még a mindennapi kenyerünk sincs meg. A szakszervezeti sajtónak az illegális munka feltételeihez igazodó és most már szükséges formája nálunk csakis a szakszervezeti brosúra lehetne. Ilyen brosúrákban kellene összegyűjteni és rendszeresen csoportosítani az egyes iparágak munkafeltételeire, a munkafeltételek terén Oroszország különböző vidékei közt fennálló különbségekre, az egyes szakmák munkásainak legfontosabb követeléseire, a szakmákat érintő törvényhozás hiányosságaira, az egyes szakmákhoz tartozó munkások gazdasági harcának különösen figyelemreméltó példáira, szakmai szervezetük kezdeteire, jelenlegi

állapotára és szükségleteire stb. vonatkozó legális* és illegális anyagot. Ezek * E tekintetben különösen fontos a legális anyag, és mi különösen elmaradtunk a legális anyag rendszeres gyűjtése és felhasználása terén. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy kizárólag legális anyag alapján még csak meg lehet írni valahogyan egy szakszervezeti brosúrát, de kizárólag illegális anyag alapján semmiképpen sem. Ha például a „Rabocsaja Miszl" kiadványaiban szereplő kérdésekről gyűjtenénk illegális anyagot a munkások körében, csak hiába pazarolnánk a forradalmárok erejét (akiket ebben legális funkcionáriusok is könnyen helyettesíthetnének), és mégsem kapnánk jó anyagot egyetlen esetben sem, mert a munkás, aki többnyire csak egy nagy gyár egyik részlegét és munkájának majdnem mindig csak a gazdasági eredményeit ismeri, de nem ismeri általános feltételeit és előirt rendjét, nem tehet szert olyan ismeretekre,

amelyekkel a gyári tisztviselők, felügyelők, orvosok stb. rendelkeznek, és amelyekkel apró ujságtudósításokban és speciális ipari, egészségügyi, zemsztvo- stb. kiadványokban tömegével találkozunk. Mintha csak most történt volna, úgy emlékszem „első kísérletemre", amelyet soha többé meg nem ismételnék. Hetekig vesződtem azzal, hogy valósággal „kivallattam" egy hozzám ellátogató munkást arról 2010.0310 a3/p3 20:33 306. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? a brosúrák először is rengeteg olyan szakmai részletkérdéstől szabadítanák meg, szociáldemokrata sajtónkat, amelyek speciálisan csak egy-egy iparág munkásait érdeklik; másodszor, lerögzítenék a szakszervezeti harcban szerzett tapasztalataink eredményeit, megőriznék az összegyűjtött anyagot, amely most a szó szoros értelmében elvész a röplapok és töredékes tudósítások tömkelegében, és általánosítanák az anyagot; harmadszor,

mintegy vezérfonalul szolgálhatnának az agitátorok számára, mivel a munkafeltételek aránylag lassan változnak, egy-egy iparág munkásainak legfontosabb követelései igen sokáig ugyanazok maradnak (v. ö a Moszkva-vidéki takácsok 1885. évi követeléseit a Pétervár-vidéki takácsok 1896 évi követeléseivel), és így ezeknek a követeléseknek és szükségleteknek összefoglalása éveken át kitűnő segítséget nyujthatna az elmaradt vidékeken vagy az elmaradt munkásrétegek közt folyó gazdasági agitáció számára; az egyik vidék sikeres sztrájkjainak példái, az egyik hely munkásainak magasabb életszínvonaláról, jobb munkafeltételeiről szóló adatok újabb és újabb harcra serkentenék más vidékek munkásait is; negyedszer, ha a szociáldemokrácia magára vállalná a szakszervezeti harc általánosításának kezdeményezését és ilymódon megszilárdítaná az orosz szakszervezeti mozgalom és a szocializmus kapcsolatát, egyúttal

arról is gondoskodnék, hogy trade-unionista munkánknak általános szociáldemokrata munkánkhoz viszonyított része se túlságosan kicsi, se túlságosan nagy ne legyen. Egy helyi szervezetnek, ha elszakad más városok szervezeteitől, igen nehéz, sőt olykor majdnem lehetetlen megtartania a helyes arányt ezen a téren (és a „Rabocsaja Miszl" példája mutatja, milyen hihetetlen mértékben eltolódhat ez az arány a tradeunionizmus javára). De sohasem lesz nehéz megállapítania ezt a helyes arányt a forradalmárok országos szervezetének, amely rendíthetetlenül a marxizmus álláspontján áll, az egész politikai harcot vezeti és a hivatásos agitátorok törzskarával rendelkezik. az óriási gyárról, amelyben dolgozott. Igaz, a leírással (egyetlenegy gyár leírásával!), ha igen nehezen is, úgy-ahogy mégiscsak elkészültem, de megtörtént, hogy a munkás a megbeszélések után homlokát törölgetve mosolyogva mondta: „Könnyebb túlórában

dolgozni, mint megfelelni a maga kérdéseire!" Minél erélyesebben folytatjuk a forradalmi harcot, a kormány annál inkább kénytelen legalizálni a „szakszervezeti" munka egy részét, és ezzel leveszi vállunkról a teher egy részét. 20* - 5/08 S 2010.0310 a3/p3 20:33 307. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin EGY ORSZÁGOS POLITIKAI LAP „TERVE" „Az «Iszkra» legnagyobb baklövése e tekintetben az országos párt szervezésére irányuló «terve»" (vagyis „Mivel kezdjük?" c. cikke112) - írja B Kricsevszkij („Rabocseje Gyelo", 10. sz 30 old), azzal a tendenciával vádolva bennünket, hogy „az elméletet elszigeteljük a gyakorlattól és így holt doktrínává merevítjük". És Martinov rádupláz, mondván: „Az «Iszkrá»-nak azt a tendenciáját, hogy kisebbítse a szürke mindennapi harc előrehaladó menetének jelentőségét a ragyogó és tökéletes eszmék propagálásával szemben . betetőzte

pártszervezési terve, amelyet a 4. számban közzétett «Mivel kezdjük?» c cikkében javasol" (ugyanott, 61. old) Végül a legutóbbi időben L Nagyezsgyin is csatlakozott azokhoz, akik felháborodtak ezen a „terven" (az idézőjelek a terv irónikus lebecsülését akarják kifejezni). Éppen most kaptuk meg L Nagyezsgyinnek „A forradalom előestéje" c. brosúráját (a már ismert Szabadság „forradalmi szocialista csoport" kiadása), amelyben kijelenti, hogy „aki most olyan szervezetről beszél, amelynek szálai egy országos laptól indulnak ki, az íróasztal mellett költ eszméket és szobatudós-munkát végez" (126. old) - az „irodalmárkodik" stb Hogy terroristánk közösséget vállalt a „szürke, mindennapi harc előrehaladó menetének" védelmezőivel, az nem lephet meg bennünket azok után, hogy a politikáról és a szervezetről szóló fejezetekben feltártuk közelségük gyökereit. De nyomban meg kell

jegyeznünk, hogy egyedül L. Nagyezsgyin, és csakis ő igyekezett lelkiismeretesen a mélyére hatolni egy neki nem tetsző cikk gondolatmenetének, és ő volt az egyetlen, aki érdemben próbált válaszolni rá, míg a „Rabocseje Gyelo" érdemben az égvilágon semmit sem mondott, hanem csak arra törekedett, hogy egész sereg illetlen, demagóg kirohanással összekuszálja a kérdést. És bármennyire kellemetlen is, előbb ennek az Augiász-istállónak a kitisztítására kell időt vesztegetnünk. a) Ki sértődött meg a „Mivel kezdjük?" c. cikk miatt? Idézünk egy csokorra valót azokból a kifejezésekből és kitörésekből, melyekkel a „Rabocseje Gyelo" nekünk rontott. „Nem az ujság tudja megteremteni a pártszervezetet, hanem 2010.0310 a3/p3 20:33 308. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? fordítva . " „Egy lap, amely a párt fölött áll, amelyet a párt nem ellenőriz és független a párttól, mert saját

megbízottainak hálózatával rendelkezik . " „Hogy történhetett meg az a csoda, hogy az «Iszkra» megfeledkezett annak a pártnak ténylegesen létező szociáldemokrata szervezeteiről, amelyhez maga is hozzátartozik? . " „Akiknek szilárd elveik és megfelelő terveik vannak, azok egyben a párt reális harcának legfelsőbb szabályozói is, akik terveik végrehajtását diktálják neki . " „A terv eleven és életerőtől duzzadó szervezeteinket az árnyak birodalmába száműzi, és a megbízottak fantasztikus hálózatát akarja életrehívni . " „Ha az «Iszkra» tervét végrehajtanák, ez arra vezetne, hogy nyoma sem maradna a nálunk kialakulóban levő Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspártnak . " „Egy propaganda-lap a gyakorlati forradalmi harc korlátlan hatalmú törvényhozójává válik, amelyet senki sem ellenőriz . " „Mit szóljon pártunk ahhoz, hogy teljesen alárendelik egy autonóm

szerkesztőségnek" stb. stb Mint az olvasó az idézetek tartalmából és hangjából láthatja, a „Rabocseje Gyelo" megsértődött. De nem magát érzi sértve, hanem úgy gondolja, hogy pártunk szervezeteit és bizottságait érte sérelem, mert az „Iszkra" állítólag az árnyak birodalmába akarja száműzni őket, sőt még a nyomukat is el akarja tüntetni. Valóban szörnyű dolgok! Csak az a különös, hogy a „Mivel kezdjük?" c. cikk 1901 májusában jelent meg, a „Rabocseje Gyelo" cikkei 1901 szeptemberében, most pedig már 1902 január közepe van, és ez alatt az öt hónap alatt (sem szeptember előtt, sem szeptember után) egyetlen pártbizottság és egyetlen pártszervezet sem emelte fel szavát hivatalosan ez ellen a szörnyeteg ellen, mely a bizottságokat és a szervezeteket az árnyak birodalmába akarja száműzni! Pedig ez alatt az idő alatt az „Iszkrá"-ban is és számos más, helyi és nem helyi kiadvány-ban is

tucatjával és százával jelentek meg közlemények Oroszország minden tájáról. Hogyan történhetett akkor, hogy azok, akiket az árnyak birodalmába akarnak száműzni, nem vették ezt észre és nem is sértődtek meg miatta - hanem megsértődött egy harmadik személy? Azért történhetett ez, mert a bizottságok és más szervezetek komoly munkával vannak elfoglalva és nem érnek rá „demokratásdit" játszani. A bizottságok elolvasták a „Mivel kezdjük?" c. cikket, felismerték, hogy ez a cikk kísérletet tesz „bizonyos szervezési terv kidolgozására, hogy mindenfelől hozzáfoghassunk a szervezet felépítéséhez", és mivel igen jól tudták és látták, hogy 2010.0310 a3/p3 20:33 309. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin a „sok fél" közül egyik sem gondol arra, hogy „hozzáfogjon az építéshez", amíg meg nem győződik a szükségességéről és az építési terv helyességéről, természetesen eszük

ágában sem volt „megsértődni" azoknak hallatlan vakmerősége miatt, akik az „Iszkrá"-ban ezt merték mondani: „Minthogy a kérdés halaszthatatlanul fontos, mi a magunk részéről elhatároztuk, hogy az elvtársak figyelmébe ajánljuk vázlatos tervünket, amelyet részletesebben is kifejtünk rövidesen megjelenő brosúránkban." Hát lehetséges volt meg nem érteni - ha lelkiismeretesen foglalkoztak az üggyel -, hogy amennyiben az elvtársak elfogadják a figyelmükbe ajánlott tervet, akkor nem „alárendeltségből" fogják megvalósítani, hanem azért, mert meg vannak róla győződve, hogy ez közös ügyünk érdekében szükséges; ha pedig nem fogadják el, akkor a „vázlat" (mily nagyképű szó, nemde?) úgyis csak vázlat marad? Hát nem demagógia az, ha nemcsak úgy hadakoznak egy tervvázlat ellen, hogy „pozdorjává zúzzák” és az elvtársaknak a terv elvetését tanácsolják, hanem úgy is, hogy a forradalmi

dolgokban járatlan embereket ráuszítják a vázlat szerzőire, kizárólag csak azért, mert oly vakmerők, hogy „törvényhozókként" „legfelsőbb szabályozókként" lépnek fel, vagyis egy tervvázlatot merészelnek javasolni?? Fejlődhetik-e, előrehaladhat-e pártunk, ha egy kísérletet, amelynek az a célja, hogy a helyi funkcionáriusokat átfogóbb nézetek, feladatok, tervek stb. színvonalára emelje, nemcsak abból a szempontból elleneznek, hogy helytelenek ezek a nézetek, hanem abból a szempontból is, hogy „sértő", hogy bennünket „akarnak" „felemelni"? Hiszen L. Nagyezsgyin is „pozdorjává zúzta" tervünket, de nem merült bele annyira a demagógiába, hogy azt már nem is lehet pusztán naivsággal vagy primitív politikai nézetekkel magyarázni, és kezdettől fogva határozottan elutasította azt a vádat, hogy mi „felügyeletet" akarunk gyakorolni a „párt felett". Ezért Nagyezsgyin

tervbírálatára érdemben válaszolhatunk és kell is válaszolnunk, míg a „Rabocseje Gyeló"-nak válaszunk csak megvetés lehet. De megvetésünk azzal az íróval szemben, aki odáig süllyed, hogy „korlátlan hatalomról" és „alárendeltségről" kiabál, még nem ment fel minket az alól a kötelességünk alól, hogy kibogozzuk azt a zagyvaságot, amellyel az efféle emberek traktálják az olvasót. És itt szemléltetően bemutathatjuk mindenkinek, hogy mi fán teremnek ezek a „széles demokratizmusról" szóló közhelyek. Azzal vádolnak bennünket, hogy megfeledkezünk a bizottságokról, hogy az árnyak birodalmába akarjuk vagy 2010.0310 a3/p3 20:33 310. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? próbáljuk száműzni őket stb. Hogyan válaszoljunk ezekre a vádakra, amikor jóformán semmit sem mondhatunk az olvasónak a bizottságokhoz való valóságos viszonyunkról, mert a konspiráció kötelez? Akik arcunkba vágják ezt

a nyegle és a tömeget felizgató vádat, előnyben vannak velünk szemben, mert felelőtlenül fecsegnek, mert nem törődnek a forradalmár kötelességével, aki gondosan elrejti a világ szeme elől azokat az összeköttetéseit és kapcsolatait, amelyekkel rendelkezik, s amelyeket most létesít vagy igyekszik létesíteni. érthető, ha egyszersmindenkorra visszautasítjuk, hogy ilyen emberekkel keljünk versenyre a „demokratizmus" terén. Ami pedig azt az olvasót illeti, aki nincsen beavatva minden pártügybe, vele szemben az a kötelességteljesítés egyetlen módja, hogy ne arról beszéljünk neki, ami van és ami „im Werden"* van, hanem csak parányi részéről annak, ami volt és amiről mint elmúlt dologról, már szabad beszélnünk. A Bund „bitorló voltunkra"* céloz, a külföldi „Szövetség" azzal vádol bennünket, hogy a pártnak még a nyomát is el akarjuk tüntetni. Parancsukra, uraim Önök teljes elégtételt kapnak, ha a

közönségnek elmondunk négy tényt a multból. Az első* tény: az egyik „Harci Szövetség" tagjai, akik közvetlenül résztvettek pártunk megalakításában és elküldték képviselőjüket az alakuló pártkongresszusra, megállapodtak az „Iszkra" csoport egyik tagjával, hogy külön munkáskönyvtárt szerveznek, amely majd az egész mozgalom szükségleteit ellátja. A munkáskönyvtár szervezése nem sikerül és a könyvtár számára írt brosúrák - „Az orosz szociáldemokraták feladatai"* és „Az új gyári törvény"114 - kerülő úton és harmadik személyek közvetítésével külföldre kerülnek, s ott nyomtatják ki őket. A második tény: a Bund Központi Bizottságának tagjai azzal a javaslattal fordulnak az „Iszkra" csoport egyik tagjához, hogy szervezzenek, mint a Bund mondotta, egy „irodalmi laboratóriumot". Amellett hangsúlyozzák, hogy ha ez nem sike* - keletkezőben, létesülőben van. - Szerk *

„Iszkra", 8. sz, az Oroszországi és Lengyelországi Általános Zsidó Munkásszövetség Központi Bizottságának válasza a nemzeti kérdésről írt cikkünkre. * Ezeket a tényeket szándékosan nem abban a sorrendben közöljük, ahogyan megtörténtek113. * Lásd ebben a kötetben 150-169. old 2010.0310 a3/p3 20:33 311. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin rülne, mozgalmunk erősen visszaeshet. A tárgyalások eredménye „A munkásügy Oroszországban" c. brosúra*. A harmadik tény: a Bund Központi Bizottsága egy vidéki városka közvetítésével azzal a javaslattal fordul az „Iszkra" egyik tagjához, hogy vállalja el az újra megindítandó „Rabocsaja Gazeta" szerkesztését és természetesen beleegyező választ kap. Utóbb a javaslat megváltozik: munkatársnak kérik, mivel a szerkesztőséget illetőleg új kombináció merült fel. Természetesen ezúttal is beleegyező választ kap. Az illető cikkeket küld (amelyeket

sikerült megőrizni): a „Programmunk”-at, amely határozottan tiltakozik a bernsteinizmus, a legális irodalomban és a „Rabocsaja Miszl"-ben bekövetkezett fordulat eben; a „Legközelebbi feladatunk"-at („egy rendszeresen megjelenő és az összes helyi csoportokkal szoros kapcsolatban álló pártlap szervezéséről" és a mindenütt lábrakapott „kontárkodás" fogyatékosságairól); az „Égető kérdés"-t (annak az ellenvetésnek taglalását, hogy mielőtt országos lapot alapítanánk, előbb fejleszteni kell a helyi csoportok tevékenységét; a cikk hangsúlyozza a „forradalmi szervezet" elsőrendű fontosságát, azt, hogy „a szervezőmunkát, a fegyelmet és a konspiratív technikát a tökéletesség legmagasabb fokára kell emelni")115. A „Rabocsaja Gazetá"-t nem indítják meg újra és a cikkek nem kerülnek nyomdába. A negyedik tény: a pártunk soronlevő második kongresszusát szervező bizottság tagja

közli az „Iszkra" csoport tagjával a kongresszus programmját, és ezt a csoportot jelöli az újra megindítandó „Rabocsaja Gazeta" szerkesztésére. Ezt a - hogy úgy mondjuk - előzetes lépését jóváhagyja az a bizottság is, amelyhez a szervező bizottság tagja tartozott, és a Bund Központi Bizottsága is 116; az „Iszkra" csoportot értesítik a kongresszus helyéről és idejéről, de a csoport (mivel több okból nem volt bizonyos benne, hogy elküldheti-e képviselőjét erre a kongresszusra) írásbeli jelentést is készít a kongresszusnak. Ez a jelentés azt a gondolatot fejti ki, hogy a mostani zűrzavar * Mellesleg megjegyezve, e brosúra szerzője felkért, jelentsem be, hogy ezt a brosúrát mint előbbi brosúráit is, abban a feltevésben küldték meg a „Szövetségnek", hogy kiadványainak szerkesztője a „Munka Felszabadítása" csoport (bizonyos körülmények folytán ebben az időben, vagyis 1899 februárjában nem

tudhatta, hogy a szerkesztőség megváltozott). Ezt a brosúrát a Liga rövidesen újra ki fogja adni 2010.0310 a3/p3 20:33 312. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? idején csupán a Központi Bizottság megválasztásával nem oldjuk meg az egyesülés kérdését, sőt azzal még azt is kockáztatjuk, hogy egy újabb gyors és teljes lebukás esetén, amely az igen rossz konspiráció következtében több mint valószínű, kompromittáljuk a párt megalapításának nagy eszméjét; ezért tehát azzal kell kezdenünk, hogy valamennyi bizottságot és az összes többi szervezetet felszólítjuk az újra megindított közös lap támogatására, amely reálisan, tényleges szálakkal fűzi össze az összes bizottságokat, reális kiképzést nyujt az egész mozgalom vezető csoportjának, s ezt a bizottságok által létrehozott csoportot aztán a bizottságok és a párt már könnyen Központi Bizottsággá alakíthatja át, mihelyt ez a csoport megnő és

megerősödik. A kongresszust azonban a sorozatos lebukások miatt nem tartják meg, és a jelentést konspirációs okokból megsemmisítik; csak néhány elvtárs olvasta, többek közt egy bizottság meghatalmazottai is. Most ítéljen maga az olvasó, minek nevezzük a Bund módszerét, amely arra céloz, hogy bitorlók vagyunk, és minek minősítsük a „Rabocseje Gyeló"-nak azt az érvét, hogy mi az árnyak birodalmába akarjuk száműzni a bizottságokat, hogy a párt szervezetét olyan szervezettel akarjuk „helyettesíteni", amely egy ujság eszméit terjeszti. Hiszen éppen a bizottságok többszöri felszólítására jelentettük nekik, hogy egy meghatározott közös munkatervet kell elfogadni. Éppen a pártszervezet részére dolgoztuk ki ezt a tervet a „Rabocsaja Gazeta" számára írt cikkekben és a pártkongresszusnak szánt beszámolóban, és ezt megintcsak azok felszólítására tettük, akiknek olyan befolyásos helyzetük volt a pártban,

hogy kezükbe vehették a párt (tényleges) helyreállításának kezdeményezését. És csak azután tartottuk elodázhatatlan kötelességünknek egy nemhivatalos lap kiadását, hogy a pártszervezet kétszeri kísérlete, amelyet velünk együtt tett, hogy a párt központi lapját hivatalosan újra megindítsa, kudarccal végződött, mert azt akartuk, hogy a harmadik kísérletnél az elvtársak már bizonyos tapasztalati eredményeket lássanak maguk előtt és necsak sejtelmes feltételezéseket. Most már mindenki láthatja ennek a kísérletnek egynémely eredményét, és minden elvtárs megítélheti, helyesen értettük-e kötelességünket, és mit kell gondolni azokról, akik - mert egyeseknek bebizonyítottuk, hogy a „nemzeti" kérdésben következetlenek, másoknak pedig, hogy elvtelen ingadozásuk megengedhetetlen - bosszúságukban félre akarják vezetni azokat, akik nem ismerik a közelmult eseményeit. 2010.0310 a3/p3 20:33 313. SaLa Lenin

válogatott művei I. Lenin b) Lehet-e a lap kollektív szervező? A „Mivel kezdjük?" c. cikk éppen ezt a kérdést veti fel és igenlő választ ad rá Ez a cikk veleje. Tudomásunk szerint egyedül L Nagyezsgyin próbálta ezt a kérdést érdemben taglalni, és bizonyítani, hogy a kérdést csakis tagadólag lehet eldönteni. Okfejtését teljes egészében idézzük: „ . Nagyon tetszik, hogy az «Iszkra» (4 sz) felveti egy országos lap szükségességének kérdését, de sehogy se érthetünk egyet azzal, hogy ehhez a kérdéshez az a cím illenék, hogy «Mivel kezdjük?». Ez kétségkívül a legfontosabb dolgok egyike, de sem ezzel, sem népszerű röpiratok egész sorozatával, sem kiáltványok halmazával nem lehet megvetni a forradalmi pillanat követelményeinek megfelelő harci szervezet alapját. Hozzá kell fognunk erős helyi politikai szervezetek kiépítéséhez. Nálunk nincsenek ilyen szervezetek, nálunk főleg az intelligens munkások körében

folyt a munka, a tömegek viszont majdnem kizárólag gazdasági harcot folytattak. Ha nem nevelünk erős helyi politikai szervezeteket, mit ér akkor még a legkitűnőbb országos lap is? Égő csipkebokor, amely örökké ég, de senkit sem gyujt lángra. Körülötte, érette gyűl össze és szervezkedik a nép - gondolja az «Iszkra». Pedig sokkal szívesebben gyülekeznék és szervezkednék valami konkrétabb dolog körül! Ilyen konkrét dolog lehet és csakis az lehet, ha minél több helyi lapot szervezünk, ha a munkásokat már most előkészítjük a tüntetésekre, ha a helyi szervezetek állandó munkát fejtenek ki a munkanélküliek között (állandóan röplapokat és röpiratokat terjesztenek közöttük, gyűlésekre hivják, a kormánnyal szemben ellenállásra buzdítják őket stb.) Eleven politikai munkát kell kezdeni vidéken, és ha majd ezen a reális talajon szükségessé válik az egyesülés, akkor ez nem lesz mesterséges, papiros-egyesülés akkor

majd nem lapokkal egyesítik a helyi munkát országos üggyé!" („A forradalom előestéje", 54. old) Kiemeltük ennek az ékesszóló tirádának azokat a helyeit, amelyek a legszemléltetőbben bizonyítják, hogy a szerző helytelenül értékeli tervünket, és általában helytelen az „Iszkrá"-val itt szembeszegezett álláspontja. Ha nem nevelünk erős helyi politikai szervezeteket, mit sem fog érni a legkitűnőbb országos lap sem. Tökéletesen igaz. De éppen az a bökkenő, hogy az országos lapon kívül nincsen más eszközünk erős politikai szervezetek n e v e l é s é r e . A szerző figyelmét elkerülte az „Iszkra" legfontosabb nyilatkozata, amelyet még akkor tett, mielőtt rátért volna „terve" kifejtésére: „olyan forradalmi szervezet, létrehozására kell szólítani, amely egyesíteni tudja az összes erőket, és nemcsak névleg, hanem valójában is vezetni 2010.0310 a3/p3 20:33 314. SaLa Lenin válogatott

művei I. Mi a teendő? tudja a mozgalmat, vagyis mindenkor készen áll arra, hogy minden tiltakozást és minden fellángolást támogasson és kihasználjon a döntő ütközetre alkalmas haderők gyarapítására és megszilárdítására". Most, február és március után elvben mindenki egyetért ezzel - folytatja az „Iszkra" -, de nekünk a kérdésnek nem elvi, hanem gyakorlati megoldására van szükségünk, azonnal határozott építési tervet kell kidolgoznunk, hogy különböző oldalról mindenki haladéktalanul hozzáfoghasson az építéshez. Bennünket pedig ismét visszahúznak a gyakorlati megoldástól ahhoz az elvileg helyes, vitathatatlan, nagy, de teljesen elégtelen és a dolgozók széles tömegei számára teljesen érthetetlen igazsághoz, hogy „erős politikai szervezeteket kell nevelni"! Már nem erről van szó, tisztelt szerző, hanem arról, hogy miként neveljük és miként kell kinevelni ezeket! Nem igaz, hogy „nálunk főleg

az intelligens munkások körében folyt a munka, a tömegek viszont majdnem kizárólag gazdasági harcot folytattak". Ilyen formában ez a tétel a „Szvobodá"-tól megszokott, teljesen hibás módon szembeállítja az intelligens munkásokat a „tömeggel". Nálunk az utóbbi években az intelligens munkások is „majdnem kizárólag gazdasági harcot folytattak". Ez a dolog egyik oldala. Másrészt azonban a tömegek se fogják sohasem megtanulni a politikai harc vezetését, ha nem segítjük elő e harc vezetőinek nevelését, akár az intelligens munkások, akár az intellektuelek közül emelkedtek ki; ilyen vezetők pedig kizárólag csak úgy nevelődhetnek, ha rendszeresen, minden nap véleményt alkotnak politikai életünk minden oldaláról, a különböző osztályok minden tiltakozási és harci kísérletéről, bármi szolgáltasson is erre alkalmat. Ezért egyszerűen nevetséges, ha a „politikai szervezetek neveléséről" beszélnek

és ugyanakkor a politikai lap „papiros munkáját" szembeállítják „az eleven helyi politikai munkával"! Hiszen az „Iszkra" lap-„terve" sem más, mint annak a „terve", hogyan neveljünk ki olyan „harckészséget", hogy támogassák a munkanélküliek mozgalmát is, a parasztlázadásokat is a zemsztvo-képviselők elégedetlenkedését is, és „a lakosság zúgolódását is a fennhéjázó cári kiskirályok ellen" stb. Hiszen aki ismeri a mozgalmat, az nagyon jól tudja, hogy a helyi szervezetek igen nagy többsége még csak nem is gondol erre, hogy még egyetlen szervezet egyetlenegyszer sem próbálta megvalósítani az „eleven politikai munka" itt körvonalazott távlatainak nagy részét, hogy amikor például a zemsztvo-értelmiség körében fokozódó elégedetlenségre és tiltakozásra próbálják 2010.0310 a3/p3 20:33 315. SaLa Lenin válogatott művei I. Lenin irányítani a figyelmet, zavart

álmélkodást kelt Nagyezsgyinben is („szent isten, csak nem a zemsztvo-képviselőknek írják ezt a lapot?" - „A forradalom előestéje", 129. old), az ökonomistákban is (levél az „Iszkra" 12 számában) és sok gyakorlati funkcionáriusban is. Ilyen feltételek között „kezdeni" csak azzal lehet, hogy az embereket arra késztetik, hogy gondolkodjanak mindezen, összegezzék és általánosítsák az erjedés és az aktív harc minden szikrányi felvillanását. Ma, amikor lefokozzák a szociáldemokrata feladatokat, „eleven politikai munkát" kizárólag eleven politikai agitációval lehet kezdeni, ami lehetetlen gyakran megjelenő és rendszeresen terjesztett országos lap nélkül. Azok, akik az „Iszkra" „tervét" „irodalmárkodásnak" tekintik, egyáltalán nem értették meg a terv lényegét, és célnak nézték azt, amit a jelen pillanatban legmegfelelőbb eszközként helyezünk előtérbe. Ezek az emberek nem

vettek maguknak annyi fáradságot, hogy elgondolkozzanak azon a két hasonlaton, amellyel szemléltetően illusztráltuk a javasolt tervet. Egy országos politikai lap megszervezésének kell lennie annak a vezérfonalnak - mondotta az „Iszkra" -, amelyet követve szüntelenül fejleszthetnők, mélyíthetnők és szélesíthetnők ezt a szervezetet (vagyis a forradalmi szervezetet, amely mindig kész támogatni minden tiltakozást és minden fellobbanást). Mondják kérem: talán az is „papiros"-munka, amikor a kőművesek, akik egy óriási, sohasem látott épület köveit különböző helyeken kezdik lerakni, zsinórt feszítenek ki, hogy segítségükre legyen a helyes lerakásban, megmutassa a közös munka végcélját, lehetővé tegye minden egyes kő, sőt minden egyes kődarabka megfelelő elhelyezését, amely az előző és a következő kődarabkához illesztve tökéletes és átfogó vonalat eredményez? Hát nem éppen az a pillanat következett el

most pártéletünkben is, hogy megvannak a kövek, megvannak a kőművesek, csak éppen az a zsinór hiányzik, amelyet mindenki láthat, s amely mindenkinek irányt mutathatna? Hadd kiabáljanak, hogy mi parancsolgatni akarunk, amikor a zsinórt kifeszítjük. Ha parancsolgatni akartunk volna, uraim, akkor lapunkra „Iszkra 1. szám" helyett azt írtuk volna fel, fogy „Rabocsaja Gazeta 3 szám", mint egyes elvtársak javasolták, és amit teljes joggal megtehettünk volna a fentebb ismertetett események után. De nem tettük ezt; szabad kezet akartunk biztosítani magunknak, hogy kérlelhetetlen harcot folytathassunk minden álszociáldemokrata ellen; azt akartuk, hogy zsinórunkat, amennyiben helyesen feszítettük ki, 2010.0310 a3/p3 20:33 316. SaLa Lenin válogatott művei I. Mi a teendő? a helyességéért becsüljék, nem pedig azért, mert hivatalos szerv húzta ki. „A helyi tevékenység központi szervekben való egyesítésének kérdése bűvös

körben forog - oktat ki bennünket L. Nagyezsgyin -, az egyesüléshez egynemű elemek kellenek, ezt az egyneműséget pedig csak valami egyesítő hozhatja létre, de ez az egyesítő valami csak erős helyi szervezetek terméke lehet, amelyek ma korántsem egynemű jellegűek." Ez éppoly tiszteletreméltó és éppoly kétségbevonhatatlan igazság, mint az, hogy erős politikai szervezeteket kell