Történelem | Középiskola » Az 1956-os forradalom és szabadságharc

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 1953-ra a magyar gazdaságban súlyos zavarok léptek fel. A tervezett 50%-os emelkedés helyett a lakosság életszínvonala csökkent, a félelem és kiábrándulás légköre uralkodott el az országban. Meghalt Sztálin, ezek után a szovjet vezetés helyreállította diplomáciai kapcsolatait, belpolitikai enyhülést következett be. A kommunista rendszer stabilitása és a szovjet tábor megtartása bizonyos korrekciókat igényelt 1953 júniusában ezért hívták Moszkvába a Rákosi, Gerő, Nagy Imre és Hegedűs András vezette magyar pártdelegációt, s eddigi politikájuk felülvizsgálására szólították fel őket. Rákosi Mátyás elmozdítása a kormány éléről, Nagy Imre miniszterelnöki kinevezése. A kollektív vezetés visszaállítását ígérte, azonban nem került nyilvánosságra. Az új kormány alatt jelentős döntések születtek, az életszínvonal növelése érdekében módosították a beruházási

terveket, emelték a munkások és alkalmazottak bérét, csökkentették több ezer fogyasztási cikk árát, eltörölték a kuláklistát, csökkentették a magángazdálkodók adóit, engedélyezték a téeszekből való kilépést. Közkegyelemben részesültek azok a politikai foglyok, akik két évnél kevesebb börtönbüntetést kaptak, feloszlatták az internálótáborokat, s az ÁVH visszakerült a Belügyminisztérium irányítása alá. A pártvezetésen belül kialakult két csoport, a Nagy Imre vezette reformerek és a Rákosi-Gerő irányította sztálinisták. A kibontakozó olvadási folyamat megtorpant, az NSZK bevonása a NATO-ba, majd válaszul a Varsói Szerződés megalakítása ismét az ellenségeskedés feléledéséhez vezetett a két világrendszer között, és a katonai készülődés a korábbi, nehézipar-központú gazdaságfejlesztést állította előtérbe. 1955 tavaszán Nagy Imrét leváltották, helyére Hegedűs Andrást nevezték ki. Az új

kormány a nehézipar fokozott fejlesztéséhez és a kollektivizálás erőszakos gyorsításához látott, felemelte a beszolgáltatási kötelezettséget, növelte a magángazdálkodók adóit. Mind a nemzetközi helyzet, mind a belpolitikai légkör a visszarendeződés ellenében hatott. A hidegháború újraéledése nem vált valóra, sőt Rákosiéknak csakhamar szembesülnie kellett az enyhülés jeleivel a nemzetközi politikában. A nagyhatalmak aláírták az osztrák államszerződést, Magyarországot pedig felvették az ENSZ-be. Az egész kommunista világot megrengette a Hruscsov-beszéd. Az 1953 és 1956 között lezajlott belpolitikai események megváltoztatták a közhangulatot, a társadalom jelentős része, különösen az értelmiség és a parasztság felsorakozott Nagy Imre mögé. Nemcsak a politikai, hanem a szellemi életben is megindult az olvadás folyamata. A pattanásig feszült légkörben érkezett Magyarországra a lengyelországi poznani felkelés

híre. A bérkövetelésekkel utcára vonuló munkások összecsaptak a hadsereg egységeivel, aminek több mint 50 halott és 300 sebesült áldozata lett. Mikoján, az SZKP elnökségi tagja Budapestre érkeztekor nyomban felszólította Rákosit a lemondásra, s a pártot ismét korrekcióra ösztönözte. Mindezek következtében 1956 júliusában újabb párthatározat született. A határozat felmentette első titkári posztjából Rákosi Mátyást, s helyébe Gerő Ernőt állította, akit még elődjénél is dogmatikusabb, könyörtelenebb politikusnak tartottak. Az 1953. júniusi és az 1956 júliusi MDP KV határozatok a válságból kivezető út megtalálására elégtelennek bizonyultak. 1956 őszén megélénkült a politikai élet, különösen az értelmiség és az egyetemi, főiskolai diákság követelte hangosan a változásokat A fiatal kommunista Tánczos Gábor ötlete alapján szervezett spontán vitákon fogalmazódtak meg mindazok a célkitűzések,

amelyeket az októberben megalakult MEFESZ 16 pontban rögzített. A DISZ-ből kivált Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége követelte többek között a szovjet csapatok azonnali kivonását, Nagy Imre miniszterelnökké való kinevezését, a Rákosi-korszak vezető politikusainak felelősségre vonását, a többpártrendszer visszaállítását, az alapvető szabadságjogok biztosítását, a Kossuth címer visszaállítását, a Sztálin-szobor lebontását. Az október 23-ai forradalom kirobbanása váratlanul érte a párt vezetőit és a társadalmat egyaránt. Eközben a párton belül teljes bizonytalanság uralkodott a pártellenzékkel való együttműködést illetően. Nagy Imre visszavételét ráadásul Tito is szorgalmazta, ennek köszönhetően egy nappal a magyar pártvezetés jugoszláviai látogatását megelőzően Nagyot visszavették a pártba. Október 23-án 12 óra 53 perckor Piros László belügyminiszter felhívását olvasták be,

melyben megtiltották a MEFESZ által délután 3 órára tervezett Lengyelország melletti békés szolidaritási felvonulást. Ugyanilyen váratlanul 14 óra 23 perckor az utcai gyülekezési tilalom feloldását adta hírül a rádió, így még azok is értesülhettek a demonstráció tervéről, akik nem követték a politikai eseményeket. Az egyetemisták szolidaritási felvonulása délután három órakor kezdődött a Petőfi-szobornál, ahol Sinkovits Imre színművész elszavalta a Nemzeti dalt, majd felolvasták a 16 pontot. Néhány óra leforgása alatt a tüntetők száma 200 ezerre nőtt, és a néma felvonulás hangos kommunistaellenes tüntetésbe ment át. Az indulatok felszínre törtek, s megkezdődött a forradalom A tömeg kórusban skandálta: „Nagy Imrét a kormányba, Gerőt meg a Dunába!", „Ruszkik haza!", „Aki magyar, velünk tart!". Megjelentek a tüntetők kezében a lyukas zászlók - a címert kivágták -, amelyek a forradalom

jelképévé váltak. A Bem-szobortól a felkelők egy része a Parlament elé vonult, mások a Dózsa György téri Sztálin-szobor ledöntésére indultak, és jó néhányan a Bródy Sándor utca felé vették az irányt, hogy a rádióban beolvassák a követeléseket. Az Országház előtt a tömeg Nagy Imrét követelte, akinek a tüntetőkhöz intézett beszéde azonban csalódást keltett. Az esti órákban már fegyverek is ropogtak, a felkelők megostromolták, és hajnalra elfoglalták a rádió épületét. Megkezdődött a fegyveres felkelés. Az éjszaka folyamán összehívott KV ülés döntései, Nagy Imre miniszterelnöki kinevezése kiindulópontul szolgálhatott volna a fegyveres felkelés esetleges megállításához. Ám Gerő megerősítése első titkári funkciójában, illetve az események ellenforradalomnak minősítése, majd az ÁVH mozgósítása és a katonai segítségkérés a Szovjetuniótól a harc további elmérgesedéséhez vezetett. Az október

24-én megalakult új kormány élén Nagy Imre súlyos dilemma elé került Nyilvánvaló volt, hogy a reformok fokozatos bevezetése a kialakult helyzetben nem járható út. A nép követeléseinek azonnali elfogadása viszont egyet jelentett volna a Szovjetunióval való szakítással. A gyülekezési tilalom és a statárium kihirdetése október 24-én, majd a szovjet tankok megjelenése Budapest utcáin a fegyveres harc kiszélesedéséhez vezetett. Felkelőcsoportok alakultak a Corvin közben, a Széna téren, a Baross téren, a Tűzoltó utcában és a főváros külső kerületeiben is. A budapesti forradalom híre eljutott a vidéki városokba, az egyetemi központokban és a kisebb településeken egyaránt tüntetésekre, fegyveres összecsapásokra került sor. A kormány a statárium és kijárási tilalom feloldásával próbálkozott, de a parlament előtt történt véres provokáció október 25-én még jobban felszította a nép haragját. Az Országház előtt

békésen és fegyvertelenül tüntető tömeg közé az egyik kormányépület tetejéről váratlanul ÁVH-s alakulatok sortüzet zúdítottak, 100150 halott és sok száz sebesült maradt a téren. A szörnyű mészárlás hírére megkezdődött az ÁVHsok üldözése, az utcákon nemegyszer felkoncolták az ÁVH-s katonákat Mindez azon a napon történt, amikor Hruscsov megbízásából Magyarországra érkezett Mikoján és Szuszlov beleegyezésével Gerő Ernőt lemondatták, és helyére a Nagy Imréhez közel álló kommunistát, Kádár Jánost nevezték ki. Kádár és Nagy rádióbeszéde mind hangvételében, mind tartalmában már jelentősen különbözött az elmúlt napok hivatalos közleményeitől. Nagy Imre ekkor jelentette be a kormány tárgyalási szándékát az orosz haderők visszavonásáról. A forradalom átterjedt a társadalmi élet minden területére. A munkahelyeken, így a gyárakban, üzemekben, közintézményekben munkástanácsok vagy forradalmi

bizottságok alakultak, s a szétesett MDP-alapszervezetek vagy a megbénult közigazgatás helyébe léptek. A kormány élén Nagy Imrével válaszút elé került: vagy katonai erővel leveri a forradalmat, vagy a társadalom többségének követelésével azonosulva a forradalom mellé áll. Október 28-a azért fordulat, mert Nagy Imre ez utóbbi mellett döntött, a nép, a nemzet mellé állt. Ezt a döntését a szovjet vezetés is támogatta, a kormányfő látszólag szabad kezet kapott a helyzet megoldására. A rendteremtés feltételének a miniszterelnök a rákosista politikusok távozását és az orosz haderők fővárosból való kivonását tekintette. Bejelentette a szovjet csapatok kivonását a fővárosból, az ÁVH megszüntetését, a Kossuth-címer visszaállítását, március 15-ének nemzeti ünneppé nyilvánítását, és felvázolta az új kormányprogram célkitűzéseit, a bérek és nyugdíjak emelését, a családi pótlék növelését és az

állami lakásépítés meggyorsítását. Felállították a Nemzetőrséget, átszervezték a rendőrséget és a honvédséget. Ezeknek a katonai szervezeteknek volt a feladata, hogy a kivonuló szovjet erők nyomában biztosítsák a rendet. Számos jel mutatott arra, hogy a forradalmi tömegek és a jórészt reformkommunistákból álló hatalom képes az együttműködésre. Október 30-án a Köztársaság téri pártház ellen indított fegyveres támadást - a kihirdetett tűzszüneti parancs ellenére - a kormány nem tudta megakadályozni. A feldühödött nép az ostrom után elfogott védőket - akik a fegyvertelen civilekre tüzet zúdítottak - felkoncolta. Október utolsó napjaiban történelmi horderejű változások indultak meg. Nemcsak a kommunista párt alakult át - Magyar Szocialista Munkáspárt néven Kádár János vezetésével -, hanem újjáéledtek a korábban feloszlatott demokratikus pártok, az FKgP, az SZDP, a Nemzeti Parasztpárt Petőfi Párt

néven és a Keresztény Demokrata Néppárt. Nagy Imre október 31-én a Kossuth téren elmondott beszéde, amelyben bejelentette a Szovjetunióval való tárgyalások megkezdését a Varsói Szerződés felmondásáról s a szovjet csapatok kivonásáról, azt a reményt keltette a hallgatóságban, hogy a forradalom győzött, a legfontosabb követelések teljesültek. A miniszterelnök a szovjet nagykövettel, Andropovval folytatott megbeszélései alapján szintén ebben a meggyőződésben élt. Ekkor még nem tudta, hogy a nemzetközi események hatására a szovjet vezetés korábbi álláspontját megváltoztatva október 31-én a magyar forradalom fegyveres eltiprása mellett döntött. A szovjet vezetés megkezdte a magyar forradalom leverésének politikai és katonai előkészítését. Hruscsov döntését a nemzetközi politikában bekövetkezett szuezi konfliktus is segítette. Az egyiptomi válság fegyveres megoldásától távolmaradó Szovjetunió cserében az

USAtól szabad kezet kapott a magyarországi forradalom leveréséhez A magyar miniszterelnök november 1-jén a szovjet támadás katonai előkészületeiről szóló jelentések birtokában radikális lépésre szánta el magát, bejelentette Magyarország semlegességét, és kilépését a Varsói Szerződésből. November 2-án és 3-án minden jel arra mutatott, hogy a szovjet támadás elkerülhetetlen. A miniszterelnök hiába fordult az ENSZ-hez, a nemzetközi politika a szuezi válsággal volt elfoglalva. Hiábavalónak bizonyult tárgyalási szándéka a szovjet katonai vezetőkkel. November 4-e hajnalán a szovjet hadsereg országszerte megkezdte a magyar forradalom leverését, a főváros megszállását. 5 óra 20 perckor Nagy Imre utoljára szólt a nemzethez A kormány azonban katonai ellenállásra nem adott parancsot, tagjai elhagyták a Parlamentet és a jugoszláv nagykövetségre menekültek. A felkelőcsoportok parancs nélkül is felvették a harcot a szovjet

tankokkal. A házi készítésű benzinespalackok (Molotov-koktél), a géppuskák legfeljebb kisebb veszteségeket okoztak az ellenségnek, de a szovjet tankhadosztályok, a légierő és a nehéztüzérség megállításához kevésnek bizonyultak