Ezoterika | Tanulmányok, esszék » Robert Bruce - Asztrálprojekció II.

Adatlap

Év, oldalszám:1997, 34 oldal
Nyelv:magyar
Letöltések száma:652
Feltöltve:2006. február 13
Méret:363 KB
Intézmény:-

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!

Értékelések

Ezt a doksit egyelőre még senki sem értékelte. Legyél Te az első!


Új értékelés

Tartalmi kivonat

Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján Konzulens tanár: Készítette: Dr. Szántó Gábor Formanek Zsuzsanna ELTE BTK főiskolai A. E Magyar Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 2. Bevezetés Sokan, sokféleképpen elemezték már Henrik Ibsen és Lev Nyikolajevics Tolsztoj műveit, én most mégis próbát teszek; ha nem is teljesen új, de más szemszögből; a szerzők nőalakjainak jellemzésén keresztül szeretném bemutatni e két író jellemábrázoló művészetét. Gimnazista korom óta legkedvesebb olvasmányaim között tartom számon Nóra és Anna Karenina történetét. Többször olvastam és rengetegszer végiggondoltam már a művekben lezajló eseményeket, megpróbáltam a szomorú (sőt tragikus) sorsú asszonyok szemével látni, elképzelni, én vajon mit tettem volna a helyükben, hogyan éltem volna tovább az életem Természetesen XXI. századi nőként merőben

mások a lehetőségeim, jogaim, egészében véve az egész életem, mint a regény, illetve a dráma hősnőié, így nem feltétlenül tudok objektív véleményt alkotni, bármelyikük helyébe is próbálom képzelni magam. A nők társadalmi helyzetének, jogainak változása az ókortól a XIX. századig A nők családi, társadalmi és politikai állapotával kapcsolatos kérdések megoldása a XVIII. század utolsó negyedéig az egyes társadalmak hagyományai szerint történtek, ekkor kezdték újabb törvényekkel szabályozni a nők jogait, lehetőségeit Korábban igen nagy szerepe volt az anyagi javaknak, gyakran előtérbe kerültek a nők oltalmával szemben. Jobbára a család nőtagja, vagyis a feleség, a leány, illetve a nővér részesült a védelemben, sohasem „a gyenge nő”, s az oltalom rögtön megszűnt, amint az asszony megözvegyült, illetve valami miatt a családi kötelékből kikerült. Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a

Nóra (Babaház) alapján 3. Ezzel szemben a XIX. században a „nőkérdést” egyre inkább a családi kötelékekre való tekintet nélkül, csupán a nemi különbség alapján kívánták törvényes intézkedésekkel szabályozni. Az ókorban a nők minden tekintetben a férfiaktól függtek, a gyermekekkel és a rabszolgákkal együtt a családfőnek voltak alárendelve. Apjuk, férjük szabadon rendelkezhetett velük, akár egy vagyontárggyal, a családfő halála után, az örökség részeként a család következő legidősebb férfitagjának fennhatósága alá kerültek. Az ókori törvények szinte teljes mértékben meghatározták a nők mindennapjait. Nem csak azt írták elő, mikor mutatkozhatnak az utcán, de megszabták mikor, milyen ruhát, ékszert viselhetnek, stb. Az asszonyok életük végéig gyámság alatt voltak kénytelenek élni, mások rendelkeztek életükről és vagyonukról. 1 A római nők helyzete csak részben tért el, bár a „család

anyjaként” tisztelet övezte őket, férjükkel azok vagyonán is osztoztak és többé-kevésbé egyenrangú társak voltak, a házasságon kívül még mindig életük végéig gyámság alatt életek. A kereszténység első századaiban a vallás törvényei a családban azonos kötelességeket róttak a házastársakra és azonos jogokkal is felruházták őket. A középkorban a keresztény egyház Mária-kultuszának köszönhetően, a lovagrendek nők iránti (szinte kötelező) tisztelete, jócskán megváltoztatta a nők helyzetét. Ez az „előírt” önfeláldozás azonban mindössze a nők társadalmi, illetve családi helyzetére vonatkozott, jogaikat még mindig figyelmen kívül hagyták. A XIX. században részben a jogegyenlőség elméletét alkalmazva, a családi állapotra való tekintet nélkül igyekeztek a nőkérdést megoldani. 1 Pallas Nagy Lexikona, Pallas irodalmi és nyomdai részvénytársaság, Budapest, 1897, VI. kötet Tolsztoj és Ibsen

nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 4. Az Amerikai Egyesült Államokban 1848. július 19-én Lucretia Mott és Elizabeth Cady Stanton a nők egyenlő jogaival foglalkozó konferenciát hívott össze. A New York állambeli Seneca Fallsban megtartott tanácskozáson nyilatkozatot adtak ki, mely síkra szállt azért, hogy a nők bárhol tanulhassanak, bármilyen pályát választhassanak (az első női orvos 1849-ben Elizabeth Blackwell, az első képzett női teológus 1850-ben Antoinette Brown volt), valamint a válás szabályainak megváltoztatásáért, a nők választójogáért és a tulajdonhoz való jogukért (mert mindaddig az asszony minden jövedelmével és vagyonával a férje rendelkezett). Egyszeriben egész Európa érdeklődni kezdett a női egyenjogúság eszméje iránt. Egymás után jelentek meg a „nőkérdést” érintő, taglaló alkotások, mint például: John Stuart Mill angol filozófus írása: A nők függőségi helyzetéről

címmel (Tolsztoj és Ibsen egyaránt olvasták, ismerték ezt az alkotást), vagy Jules Michelet francia történetíró műve: A nő, a család. Természetesen akadtak olyanok is, akik nem értettek egyet az új eszmékkel, ragaszkodtak a korábban elfogadott elvekhez. Alexandre Dumas „L’homme – femme” („Férfi – nő”) című regénye 1872-ben jelent meg. „Ebben a szerző meglehetősen konzervatív nézeteket vallott a házasságról, mint például: a házasság- háromszög, amely Istenből, a férfiból és a nőből áll. A nő alacsonyabb rendű teremtés, tele van kicsinyes kíváncsisággal és állandóan kész a csalásra Menekvése a családban van A férfi felelős a nő sorsáért, a feleség csak eszköz a kezében: alkotóerejének tükörképe. Dumas szerint a férj kötelessége, hogy erkölcsileg nevelje a nőt, ha mégis elbukik, lehetőség szerint bocsásson meg neki, és térítse vissza a helyes útra, ha ez lehetetlen, ölje meg.” 2 2

Hajnády Zoltán: Lev Tolsztoj világa, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987, 144. o Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 5. A XVIII. század közepétől a nők helyzete javulni kezdett, egyre több lehetőségük nyílt a művelődésre, tanulásra; a XIX. századi „emancipációs harcok” is egyre inkább arra ösztönözték az asszonyokat, hogy ismerjék meg képességeiket, fejlesszék tudásukat, küzdjenek jogaikért, ragadják meg a különböző kínálkozó lehetőségeket. Írónők a XIX. században A XIX. század elejétől egyre több női íróval találkozunk a világirodalomban Írásaikban nőtársaik érdekeiért, jogaiért harcoltak, társadalmi problémákat elemeztek, bemutatták környezetüket, mindennapi életüket. A brit írónő, Jane Austen (1775-1817) írásaival a realista társadalmi regény fejlődését segítette elő. A vidéki élet szépségeit és árnyoldalait szubjektív nézőpontból tárja

az olvasó elé. Regényeiben bemutatja a korabeli kisnemesség és polgárság önhitt igénytelenségét és erősen bírálja a nemesi előjogokat Fanny Lewald (1811-1889) regényeiben a nők saját életre való jogáért, függetlenségéért, illetve a nő és férfi közötti egyenlőségéért szállt síkra. A német írónő, Bettina von Arnim (1785-1859) műveiben a társadalom kiszolgáltatott tagjainak támogatásához nélkülözhetetlen teendőkről és a porosz állam kritikájáról szólt. A XIX. század írónői jó néhány akadályba ütköztek pályájuk során, ennek ékes bizonyítéka többek között az is, hogy a három Brontë-nővér – Charlotte (1816-1855), Emily (1819-1848) és Anne (1822-1849) – még kénytelen volt férfi álnév mögött meghúzódni, alkotni. Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 6. Charlotte Brontë, Jane Eyre címet viselő regényében szintén a nők jogaiért harcol a hivatás

és a szerelem (tehát nem csupán a házasság) területén egyaránt. Alkotásaik megkapó stílusának köszönhetően a Brontë- nővérek életműve – annak ellenére, hogy a hátterükben meghúzódó társadalmi problémák napjainkban már (szerencsére) aktualitásukat vesztették – könyv és film formában egyaránt mindmáig rendkívül népszerűek. Nőalakok a XIX. század irodalmában A XIX. század polgári irodalmában egyre jelentősebbé vált a nő személyisége. A nők önállóbbak lettek, céljuk egyre inkább az önmegvalósítás Ennek következtében a század irodalmában a nőalakok részben sokrétűbbek, részben mindennapibbak lettek, abban az értelemben, hogy archetipikus jellegük háttérbe szorult, elrejtették ezeket a vonásokat a köznapi élet, a hétköznapok sivárságai, az aktuális körülmények, az éppen ható kulturális minták A mindennapi élet sodrásában elvesztek a nagy „típusok”, vagy legalábbis „elbújtak”.

Új társadalmi rétegeket ábrázoltak a szerzők, új dilemmák szorítják háttérbe a nagy szenvedélyeket. Ilyenek például a nő önálló hivatásválasztása (mely lehet maga a művészet is), a „babaházba” szorítottság, a rangkülönbség, vagy épp a perdita sors. A rangkülönbség nem gátolta szerelmek megszületését, csak a szerelmesek sorsa alakult másképpen. A nyomor, amely a nőket testük áruba bocsátására kényszerítette, lehetővé tette a bukott, de megváltódott nő újfajta ábrázolását. Az önálló hivatásválasztás pedig együtt járt a múzsa szerepének megváltozásával is A XIX. század egyik jelentős irodalmi művében, Schiller Ármány és szerelem című drámájában Lujzát és Ferdinándot a társa- Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 7. dalmi rangkülönbség választja el egymástól. Lujza a drámairodalom első jelentős polgári hőse származása kivételével minden

tekintetben méltó a herceghez, Ferdinándhoz Értékeire büszke, öntudatos lányként nem hajlandó megalkuvóvá válni Nem lesz ágyas és nem fogad el pénzt azért, hogy lemondjon szerelméről. Ellenben ha Ferdinánd is úgy akarja, háttérbe vonul. A társadalmi különbségek közelítésének szándéka viszont itt is pusztulást hoz. Az ellentétes közegek ütközése a szerelmesek szerencsétlenségéhez vezet. Fordított értelemben megismétlődik Lujza és a herceg tragédiája Emily Brontë Üvöltő szelek című regényében. Catherine Earnshaw és Heatcliff, az 1847-ben megjelent darab szerelmespárja nemcsak társadalmilag, hanem kultúrájukban és vágyaikban is eltérnek egymástól. Mindent elsöprő szenvedély ébred köztük, de mindent elsöpör az eredendő összetartozás. Bár megpróbálják, mégsem tudnak elszakadni egymástól. Cathy erős ragaszkodása – amellett, hogy maguknak és környezetüknek is rengeteg szenvedést okoznak –

mindkettőjük pusztulásához vezet. Akárcsak megalkotója, Emily Brontë (aki a haworthi lelkész lányaként zárt és magányos közegből kilépve lesz a világirodalom egyik legjelentősebb alkotójává), hősnője Cathy – mindent uraló erejével, szenvedélyével, energiájával szintén – különleges egyénisége a világirodalomnak. Merőben eltérő szereplő Rebecca Sharp, Thackeray szintén a XIX. század közepén (1847-ben) megjelent regényének, A hiúság vásárának hősnője. Az első azon regényhősnők sorában, kiknek számára az érvényesülés, a társadalmi helyzet elsődleges. Rebecca (Becky) nehéz körülmények között kezdi életpályájának kialakítását és nem a házassággal elérhető társadalmi helyzet az elsődleges célja. Ezért tehát sokszor alávaló eszközök használatára kényszerül, s ezt nem is szégyelli. Pletykás és hiú, agresszív, de ez nem kizárólag az ő hibája, hanem környezetéé is. Sznobsága

egyszersmind a felfelé igyekvés eszköze Mindenképpen újdonság a világirodalomban, Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 8. és valószínűleg szintén újszerű jelenség a XIX. századi társadalomban is Megint más nézőpontból fontosak az orosz irodalomban sokoldalúan bemutatott nőalakok. Néhányan közülük voltaképpen bukott nők, akiket a családjuk iránt érzett tisztelet és szeretet, valamint a társadalmi helyzetük kényszerít arra, hogy testüket eladják, szívük azonban tiszta, és hatalmas lelkierővel bírnak. Ők jól tudják, miként vezethetnek rá másokat arra, hogyan kerülhetnek közelebb az emberi lét rendeltetéséhez, miképpen változtatható meg az élet. Két legkiemelkedőbb képviselőjük Tolsztoj Feltámadás című regényéből Katyerina Maszlova, illetve Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényéből Szonya Marmeladova. Katyerina igen összetett egyéniség; mivel

elcsábítója magára hagyta, arra kényszerül, hogy áruba bocsássa magát. Katyerina további életével hívja fel a csábítója figyelmét arra, hogy másképpen kell alakítania sorsát. Végül önnönmaga is megtisztul, hisz elfogadja a férfi áldozatát Az utóbbi hölgy, Szonya Marmeladova legjelentősebb személyiségvonása a gyengéd, jámbor szeretet, melynek segítségével rádöbbenti Raszkolnyikovot vétkének súlyára és arra, hogy méltó büntetését mindenképp vállalnia kell. Végül azzal váltja meg a fiút, hogy bűnös kedvese után megy a száműzetésbe. Anna Karenina és Nóra – a világirodalom két szintén jelentős, tragikus sorsú nőalakjának – bemutatására, jellemzésére, összehasonlítására a későbbiekben, dolgozatom „Tolsztoj és Ibsen nőalakjainak összehasonlítása különös tekintettel Anna Karenina és Nóra alakjára” című fejezetében térek ki. Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra

(Babaház) alapján 9. A szerzők rövid bemutatása Lev Nyikolajevics Tolsztoj Lev Nyikolajevics Tolsztoj (1828-1910) az orosz ifjúság bálványa volt, sokszínűen ábrázolta hazája társadalmát és honfitársai lelkületét. Alkotásai kísérletet tesznek a lélek, a misztikus szenvedélyek és a társadalmi lázadás rugóinak feltárására Tolsztoj a felvilágosodás filozófusa, Jean Jacques Rousseau és a sajátosan értelmezett kereszténység hatása alatt állt Az élet értelmét kereste, bírálta a társadalmat és a civilizációt, elutasította az esztéticizmust, az állam és az egyház bármilyen formában megnyilvánuló önkényét. Regényeiben aprólékos pszichológiai képet fest a társadalomban élő emberről. Az író tizenhat éves korától haláláig naplót vezetett, mely végül tizenhárom kötetet tett ki. „Az önelemzés és a belső tökéletesedés vágya készteti a folytonos önvizsgálatra, s az önmagával folytatott

küzdelemből regényhőseinek is bőven jut »anyag«, lélekrajzainak mélysége e személyes tapasztalatból adódik.” 3 Szofja Andrejevna Breszt (egy moszkvai orvos lányát) 1862ben vette feleségül; e házasságból hat gyermek született. Szonya gyakran segített férjének, kéziratokat másolt, többek között az Anna Karenina megírásában is közreműködött. Tolsztoj legismertebb művei: Gyermekkor (1852), Serdülőkor (1854), Ifjúság (1857), Szevasztopoli elbeszélések (1855-1856), Három halál (1859), Háború és béke (1865-1869), Anna Karenina (1875-1877), Ivan Iljics halála (1886), Feltámadás (1899), Shakespeare és a dráma (1906), Nem hallgathatok (1908). 3 Dukkon Ágnes: Lev Tolsztoj: Ivan Iljics halála – Matúra klasszikusok Light. Raabe Klett Kiadó, 1998, 3. o Tolsztoj és Ibsen nőalakjai az Anna Karenina és a Nóra (Babaház) alapján 10. Henrik Ibsen Henrik Ibsen (1828-1906) a „Gondolatok Színházának” megteremtője,

meghatározó hatással volt az európai színjátszásra és Joyce esztétikájának kialakulására. Szüntelenül társadalmi és filozófiai ké