Vallás | Tanulmányok, esszék » Luis Zapata - Szellemi harcról

 2005 · 4 oldal  (43 KB)    magyar    40    2010. április 24.  
    
Értékelések

Nincs még értékelés. Legyél Te az első!

Tartalmi kivonat

Luis Zapata: Szellemi harcról Székesfehérvár, 2005.0316 és 17 Istennek népe! Itt az ideje, hogy felébredj arra, amit Isten MOST akar cselekedni Magyarországon! A megújuláshoz, ébredéshez elengedhetetlenül szükséges az odaszánás és a megszentelődés. Az ébredés a hívők szívéből a hívők életéből jön, onnan fakad fel. Általában azt szoktuk meg, hogy lássuk a szemeinkkel a keresztény életet. De az örökkévaló dolgok a szemnek láthatatlanok. 2.Kor4,18 „Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.” A szellemi harcról Isten minden megmozdulása e témával kapcsolatos, és ez a téma Isten Igéjében gyökerezik. Ha a szellemi harc alapja Isten Igéje, akkor e témát bölcsen fogjuk tudni kezelni. Mi szükséges a sikeres szellemi harchoz? Először is 1.) Jó stratégia Sátán addig nem támad, amíg nincs kidolgozott stratégiája. Jobban ismeri

gyengeségeinket, erősségeinket, mint akár saját magunk. Sátánnak van stratégiája Isten népe ellen Egy-egy szolgáló, egy-egy család, egy-egy gyülekezet ellen is csak gondosan előkészített stratégia alapján támad. Ef.6,10 „nem vér és test ellen van tusakodásunk” Mivel jó stratéga a Sátán, az ő támadása fegyelmezettségben, rendben és szervezettségben történik. Isten szívében az van, hogy a Gyülekezet kezdje elfoglalni a városokat, a térséget, ahol él. Ehhez fegyelmezettségre, megfelelő rendre és szervezettségre is szükség van az Eklézsiában Ez az alap, és ehhez ad Isten Szent Szellem által megfelelő stratégiát. Egy-egy város, egy-egy térség Gyülekezetének kell, legyen Istentől elvett stratégiája a Sátán elleni szellemi harchoz. 2.) A támadás jól megtervezett, látás alapján legyen A látható és láthatatlan világban levőket megfelelően integráló módon a bölcsesség és kijelentésnek szelleme által kell a

harcot elkezdenünk, s bevégeznünk. Vagyis figyelembe kell vennünk a láthatóakat és a láthatatlanokat is. Sátán a látható világban is erősségeket emelt fel, hogy az emberek ne ismerjék el, hogy Jézus Krisztus Úr, hogy ne higgyenek benne, mint Isten Fiának. Vagyis a körülményeinket is tanulmányoznunk kell, hogy látásunk legyen a láthatatlan szellemi valóságról. Mindenek előtt Istentől kell kérnünk, hogy Ő adjon látást, kijelentést, hogy Sátán mivel, hogyan kötözte meg városainkat, térségeinket, országunkat – az itt élő embereket. Magyarországról szellemi benyomások: Magyarország térképe fölött egy országnyi csizmát láttam. Ez a csizma az egész országot, a nemzetet, az országban levő Isten népét taposta. Most jelenleg nincs az országon rajta a csizma – fel lett emelve -, csak az árnyéka látszik. De Sátán vár, hogy mikor fog tudni újra rátaposni az egész országra. Ő erre vár Nem tudja, mikor taposhat újra

rá, vagy mikor kell neki innen végleg elmennie. Mit kell ahhoz tenni, hogy ez a csizma, ez az árnyék végképp eltűnjön az ország fölül? A Gyülekezetnek van meg a hatalma, hogy ez a csizma, ez az árnyék teljesen eltűnjön az ország fölül! Egy másik látás Amikor repülőgépen érkeztem, láttam a Dunát, és Budapestet, ahogy kettészeli a várost. Ahogyan a Duna kettéosztja Budapestet földrajzilag, ebbe az országban is megosztás, megosztottság van jelen, ami szétszakította az országot, városokat egymástól – szakadást és megosztást hozott szellemben, az emberek közé. A folyó – hiányzik egy egész generáció Isten munkájában! Ez megosztja Isten népét. Hogyan lehet ezt meggyógyítani? A Gyülekezet a felelős, hogy ezt a generációt „betöltse”, ennek a generációnak a hiányát betöltse. A fiatalok megtérésével fog ez begyógyulni Minden városban más és más elnyomási stratégiával dolgozott az ördög. Mindig az adott

hely aktuális szellemi valóságát kell felismerni. A sikeres evangélizálásokhoz előbb a sátáni stratégiát fel kell ismernünk, és azt le kell rombolnunk. Ehhez az erőt, a hatalmat Isten a Gyülekezetnek adta A „bezárt eget” csak a Gyülekezet tudja kinyitni. Először mindig az emberek elméjén levő homályt kell szellemi harc által megszüntetnünk. (2.Kor4,4 „Akikben e világ istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát, aki az Isten képe.”) A látható világban is fel kell ismernünk az erősségeket. Lásd: Elizeus mindig megmondta Izrael királyának, hogy mi a szíriai király haditerve, s így mindig aszerint tudott cselekedni Izrael királya. A szíriai király, mikor ezt megtudta, elfogató parancsot adott ki Elizeus ellen, és csapatokat küldött ki Dótánba, hogy elfogják. Elizeus szolgája, mikor kinézett az ablakon, csak a szíriai csapatokat látta, s megrémült. De

Elizeus imádkozott, s kérte Istent, s Ő megnyitotta a szolgája szemeit, hogy lássa a nem anyagi valóságot, a szellemi valóságot is. Így Elizeus szolgája látta a sok ezernyi angyali sereget, akik a szíriaiak körül voltak harcra készen, mind felfegyverkezve. Akkor a szolga is ráébredt, hogy ”többen vannak velünk, mint ellenünk” Isten pedig ma is ugyanaz – csak az Elizeusok hiányoznak! A szellemi harcban szellemi szemekkel kell megtanulnunk nézni és látni. Meg kell tanulnunk szellemi választ adnunk a körülményeinkre. Mert minden láthatónak az oka a láthatatlanban van 3.) A szellemi harc mellett szükséges a közbenjárás A szellemi harc a gonosz ellen van, a közbenjárás pedig az emberekért van – általában olyanokért, akik ezt nem tudják megtenni. Mindig az evangélizálás előtt történnek a hozzá szükséges és fontos dolgok (legalábbis kell, hogy történjenek), mint a szellemi harc, közbenjárás. A szellemi harc ereje a

keresztények közösségében rejlik. A hívők, a Gyülekezet szellemi harcának ereje az egységükben van, az egységüktől függ. A Gyülekezet akkor lesz egy, ha a pásztorok egyek lesznek. A Gyülekezet akkor lesz közösségben, ha a pásztorok közösségben lesznek. Vannak városok, térségek melyek fölött az ég be van zárva – ezt csak egységben tudja a Gyülekezet áttörni, kinyitni. A gyülekezetben egy pásztor első sorban egy város pásztora, és csak azután egy felekezet, vagy egy helyi közösség pásztora. Ez felelősség, és ebből ered a kompetencia Amíg valaki csupán egy felekezet pásztora, az evangelizálások a helyi gyülekezetük növekedésére, hizlalására, a konkrét felekezet növekedésére, hizlalására vannak. Pásztorok! Csak akkor kezdjük megérteni, hogy Isten mit készített egy város számára, ha odaszánjuk magunkat a város pásztorlására, ha a szívünkben fontosabb lesz a város, mint a felekezet, ahol szolgálunk.

Pásztorok! A város pásztorlására kell megnyílni a szívünknek ahhoz, hogy Isten megáldhassa a várost! Sokszor a gyülekezetek tagjai szeretnék, akarják az egységet, de a pásztorok ennek az akadályozói. Az Apostolok Cselekedete első 5 fejezetében 8-szor olvashatjuk, hogy a tanítványok „egységben voltak”. Ennek lett a következménye, hogy Isten dicsősége, ereje megnyilvánult Egységben lenni: azt jelenti, mindegy mi következik, akkor is ki fogunk tartani egymás mellett. Egy cél felé megyünk, amit Isten mutatott Ap.csel13,1-3 – Pál és Barnabás megkezdik az első missziós útjukat A gyülekezet vezetői egységben voltak, keresték, szolgálták együtt az Urat. Figyeld meg, ők nem azt mondták, hogy mi van Isten szívében, hanem azt mondták, hogy mi van az ő szívükben! Ez így működik ma is. Isten úgy ad stratégiát, ha összejönnek a pásztorok, szolgálnak az Úrnak, és ami akkor – az Úrnak való szolgálat, imádás közben,

egymással való harmóniában és egységben - a szívükben van, és azt hittel kimondják, ezek az Úrnak tervei, stratégiái. Mi van akkor, ha nem hajlandók a pásztorok az együttműködésre? Emlékezzünk meg Júdáról. A többi törzs elhagyta az Urat, sőt harcolt Júda ellen Mégis Júda miatt áldotta meg a jövőre nézve Isten az egész Izraelt. Vagyis menned kell előre! Az Úr megadja az áldásokat, így megáldja rajtad keresztül a többi gyülekezetet is. Elég, ha csak ketten össze tudtok fogni – s az Úr odaadja nektek a várost, a térséget, de úgy, hogy nem a tiétek lesz, hanem az összes többi gyülekezeté is. Hogyan imádkozzunk városainkért? Ef.3,10 „Azért, hogy megismertettessék most a mennybeli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal az egyház által az Istennek sokféle bölcsessége” Az Egyház, a Gyülekezet által ismerteti meg Isten az Ő sokféle bölcsességét (az Ő Igéjét, azaz Jézus Krisztust, annak erejét és hatalmát,

dicsőségét) a magasságban levő szellemi világgal. Vagyis a Gyülekezet a felelős, hogy Isten Bölcsességét megismertesse a szellemi világgal. Ehhez minden hatalom nekünk lett adva – az Eklézsiának, azaz a Gyülekezetnek. Oldás - kötés Mát.16,18/b-19 „ezen a kősziklán építem fel az én egyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat. És neked adom a Mennyek Királyságának kulcsait; és amit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lesz; és amit megoldasz a földön, a mennyekben is oldva lesz.” Megkötni - annyit jelent, mint eltiltani Feloldani, megoldani - annyit jelent, mint megengedni Egy bíróságon levő vádlott esetében jelen vannak: a vádlott, az ügyész, az ügyvéd, a bíró és a tanúk! A tanúk alapján ítélik el a vádlottat. Úgy ítél, úgy dönt a bíró, ahogyan a tanúk vallást tesznek. Mi vagyunk a tanúk, Isten a bíró! Amit mi megvallunk, azaz tanúskodunk itt a földön, az meg van tiltva, meg van kötve a

mennyben. Ahogyan mi tanúskodunk a Bíró előtt itt a földön, úgy az meg van engedve, fel van oldva a mennyben is – és megvalósulnak a földön is, a látható világban is! Amelyek láthatók, azok csak ideig valók, vagyis alá vannak vetve a változásnak! A Gyülekezetnek van megadva a hatalom, hogy a láthatóakat, a megváltoztathatóakat megváltoztassa! Látás, látomás Magyarországról Tegnap este Magyarországért való ima közben egy álom lepett meg. „Magyarország ura az Úr Jézus Krisztus!” – mondtam sokszor. Egy hang azonban azt mondta: „Nem, nem az Úr Jézus Krisztus Magyarország ura!” És akkor láttam egy sárkányt vörös szemekkel. Sátán nem mindig hazudik Mikor van egy város Jézus Krisztus uralma alatt? Amikor az emberek tömegesen megtérnek, megnyílnak Isten Igéje felé, Istennek való engedelmességre. Konkrét üzenet Magyarország számára: Ésa.26,13-14 „Uram! Mi Istenünk! Urak parancsoltak nekünk kívüled; de általad

dicsőítjük neved! A meghaltak nem élnek, az árnyak nem kelnek föl: ezért látogattad meg és vesztetted el őket, és eltörölted emlékezetüket.” Más időben – mások voltak Magyarország urai. De ma mi vagyunk itt! Most a Gyülekezet, Jézus Krisztusnak, az Urak Urának és Királyok Királyának teljessége, az Eklézsia van itt! Azok a régi istenek meghaltak, nem fognak felkelni, nem fognak feltámadni, Isten elveszítette őket! Emlékezetüket is elveszíti, kiveszti az Úr! Ezek után jön a következő vers: Ésa.26,15 „Megszaporítottad e népet, Uram! Megszaporítottad e népet, magadat megdicsőítetted, kiterjesztetted a földnek minden határait.” Amikor ezt megéled, Magyarországi Gyülekezet, akkor jön a szaporodás!