Tartalmi kivonat
Házi dolgozat George Orwell – 1984-ből Bibliográfia: George Orwell – 1984 (Európa Könyvkiadó Budapest, Fordította: Szíjgyártó László, 1989) Mi a telekép? (Elméleti kérdés) A telekép a megfigyelés eszköze, a rettegésben tartás fontos megtestesítője. Minden Párttag lakásában megtalálható, ez alól senki sem kivétel, így senki sem tehet mást, mint amit a Párt megkíván, mindenki egyformán viselkedik. Senki sem üt el az elvárttól, az egyén eltűnik, csak egy homogén tömeg marad. „A lakásban egy öblös hang valami számjegyzéket olvasott fel . A hang egy homályos tükörhöz hasonló, téglalap alakú fémlemezből áradt, amely a . falba volt beépítve A készüléket (teleképnek nevezték) le lehetett halkítani, de teljesen kikapcsolni sohasem lehetett” Az egyéniséget azonban az emberi ösztön gondolkodásra kényszeríti, és mindig hajtja afelé, hogyan lehetne megváltoztatni egy rákényszerített, értelmetlen magatartási
formát, hogyan, és hová menekülhetne, és az ember mindig megtalálja a kiutat a szabadság felé. „A telekép egyszerre volt vevő- és adókészülék. Akármilyen hangot idézett elő Winston – az egészen halk suttogáson kívül -, a készülék felvette. Sőt ameddig a fémlap látómezején belül tartózkodott, nemcsak hallhatták, hanem láthatták is.” Konform viselkedési formákat vesznek magukra, azaz a társadalmi normákat elfogadóan cselekednek, ami - a mások által kívánatosnak tartott mintákat követő viselkedés, azaz - a rendszer által elfogadott, és követelt viselkedési forma. A kultúrát teljesen kitörölték az emberek tudatából, nincs múlt, amire visszaemlékezzenek, csak a jelen, és a jelen követelményeinek mindig meg kell felelni. „Az embernek abban a tudatban kellett élnie – s abban a tudatban is élt, ösztönné vált megszokásból -, hogy minden hangját hallják, s kivéve, ha sötét van, minden mozdulatát
megfigyelik.” Megfigyelő eszközt építenek mindenki magán szférájába, ezzel féken tartva azokat, akik ellentétes érzéseket táplálnak. Így megszokott szertartásszerű napi életük volt, ritualizmusokat alkalmaztak, az egyén, habár nem ismeri el a társadalmilag elfogadott célok értékét, sőt talán lázad is ellene, de a megengedett eszközöket rutinszerűen alkalmazza. „Azt persze nem lehetett tudni, hogy egy adott pillanatban éppen megfigyelik-e az embert. Bizonytalan volt, hogy a Gondolatrendőrség milyen gyakran és milyen rendszer szerint kapcsolódik be egy-egy magán teleképkészülékbe.” A két lakás összehasonlítása (Összehasonlító kérdés) Winston lakása egy szánalmas egérlyuknak nevezhető tömblakás volt egy lepusztuló házban, és egyetlen célt szolgált: a megfigyelhetőséget. Minden mozdulatát szemmel tartották, mert ezt kívánta a Párt szelleme. A lakás elhanyagolt volt, és nem volt benne semmi személyes, pedig a
sajátja volt. „A Győzelem-tömböt, ezt az öreg lakóházat 1930-ban vagy a körül építették, s már düledező félen volt. A vakolat állandóan hópehelyként hullott a mennyezetről, és a falakról, a vízvezetékcsövek folyton megrepedtek, ha keményebb hideg ált be, a tető beázott, ha esett a hó, s a fűtőberendezés rendszerint csak félgőzzel dogozott.” Minden csak a célszerűséget szolgálta, mindennemű luxus teljesen kizárva, de másoknak sem volt jobb és szebb, mindenkinek ilyen volt a lakása, a Párt tagok ugyanabban a kimondatlan nyomorban éltek. És ezt elfogadták A berendezés silány és csak az alapvető szükségletnek megfelelő funkciót ellátó tárgyakból állt. „Keresztülment a szobán, s kilépett a parányi konyhába.” „Leült a kis asztalkához, amely a teleképtől balra állt.” Egyáltalán nem a kényelmet szolgálták a bútorok, csak a szükségszerűséget, és a párt elvéhez híven nem voltak kétszemélyes nagy
ágyak, mivel büntetendő volt a különneműek érintkezése, csak egy szűk fekhelye volt, pusztán az alvás céljára. Mégis volt egyetlen menekülési helyszíne Winstonnak a saját lakásában, ahol a kis ábrándjainak élhetett, és titkos, tilos cselekedeteket művelhetett. Így végre örömöt is lelt lakásában, de csak arra a pár pillanatra, amikor naplójában írhatott. Ám mindez hatalmas veszéllyel is járt, mert ha felfedezték volna, mit művel, a Párt azonnal megtorolja „Ebben a szobában a telekép valamilyen okból szokatlan helyzetben volt. a hosszabb falba ágyazták, szemközt az ablakkal Ennek a falnak az egyik oldalán volt egy kis benyíló . Ha Winston a benyílóban ült, és jól hátrahúzódott, kívül maradhatott a telekép hatókörén, már ami a látást illeti.” A bűnük színhelye számunka egészen más volt. Úgy is mondhatnánk, mennyei a megszokott, szűk kis telepi lakásukhoz képest, pedig csak egy ócska bútorzatú,
elhanyagolt proli szoba volt, nekik mégis annál sokkal többet jelentett. Már a berendezés is „gazdagabb” volt, olyan tárgyakkal, amelyek vagy a kényelmet szolgálták vagy csak dísznek voltak a helyükön, ami igazán vonzóvá tette számukra a szobácskát. „Winston körülnézett a Mr. Charrington boltja fölötti kopott kis szobában. Az ablak mellett álló óriási ágy meg volt vetve, rajta néhány rongyos takaró és egy huzat nélküli párna. A kandalló párkányán ott ketyegett az ódivatú, tizenkét számjegyes óra. A sarokban, a kecskelábú asztalkán lágyan csillogott a félhomályban az üveg papírnyomó, amelyet legutóbbi látogatása alkalmával vásárolt. A kandalló rácsán Mr. Charrington jóvoltából ott ált egy ütött-kopott bádog petróleumfőző, egy serpenyő és két csésze” Az apró részletekre is ügyeltek a prolik, ha koszos és elhanyagolt volt is az összhatás így, de mégis egyéni és emberi. Semmin nem botránkoztak
meg, még a különféle „háziállatok” jelenlétét is elviselték a pár órányi boldogságuk érdekében. És eme boldogságnak a gondolataikban nagyon fontos szerepük volt, és tárgyi valójában ez csupán egy szoba volt! „Lepedőjük nem volt, a pokróc azonban, amelyen feküdtek, kopott volt és puha, s az ágy nagysága és rugalmassága mindkettőjüket meglepte. – Biztos tele van poloskával, de kit érdekel” „- Patkány. Észrevettem, amint kidugta utálatos orrát a faburkolatból Egy lyuk van ott.” „körülsétált a szobában, közömbösen pillantott a könyvszekrényre, megmutatta, hogyan lehet a legegyszerűbben megjavítania kecskelábú asztalt, belevetette magát a kopott karosszékben, hogy kipróbálja, elég kényelmes-e, se elnéző derűvel vette szemügyre az ódivatú, tizenkét számjegyes órát.” „A poloskák azonban förtelmesen elszaporodtak a melegben. Nem sokat törődtek velük. Akár piszkos a szoba, akár tiszta –
paradicsom” Egyetlen dolog volt, ami elárulta őket, és a végzetüket jelentette, amire fel is figyeltek, de csak egy kósza pillanatra, hiszen a paradicsomban gyanakvásnak, és rémes gondolatoknak nincs helye. „- S az a kép ott – intett a lány a szemközti falon függő metszet felé, az is van százéves?” „-Fogadni mernék, hogy poloskák vannak a kép mögött – jelentette ki Julia – Egyszer majd leveszem, és jól megpucolom.” „A kép leesett a padlóra, s mögötte láthatóvá vált a telekép.” A paradicsomi szoba végül a rémálmuk beteljesítője lett, mert ott fogták el őket. És az a tény, hogy a Párt egyhangúságából menekülvén ismét teleképbe botlanak, teljességgel feltételezhetetlennek, és hihetetlennek tűnt számukra. Ott, ahol azt hitték, hogy semmi sem zavarhatja meg őket, ott várt rájuk a legnagyobb veszély, elrejtve, és elárulta őket. Hogyan vált tökéletes állampolgárból üldözötté Winston? (Fejlődési
kérdés) Esendő ember volt Winston, és minél többet tapasztalt annál többet akart látni a másik világból, ami szerinte létezett. Életkörülményei, magánya, az őt körülvevő szörnyvilág kiváltó okai az elvágyódásának, és egy újfajta gondolkodás kísérlete. Boldogság nem volt az életében, csak megszokás, amit napról napra tett, attól eltérni nem lehetett. Igyekezett a többi emberhez hasonlóan alkalmazkodni, adaptálódni az adott társadalmi helyzethez, hogy életben maradjon. Ez ösztönös cselekedet volt részéről „alacsony, törékeny alak, soványságát csak még jobban hangsúlyozta a kék overall, a Párt egyenruhája” „Winston gyűlölete némelyik pillanatban egyáltalán nem Goldstein ellen irányult, hanem éppen ellenkezőleg: Nagytestvér, a Párt és a Gondolatrendőrség ellen;” Nem lehetett egyértelműen szívtelennek tekinteni azt a világot, amelyben élt, bár a szülők a gyermekeiket még maguk ellen is nevelték,
mert úgy kívánta a Párt, de ha emberi jószívűségre, és segítőkészségre volt szüksége a vele azonos társainak, megpróbált emberként, és nem gépként viselkedni, pl: megjavította a szomszéd nő vízvezetékét. „- Van csavarkulcsotok? – kérdezte Winston, a könyökcső csavarjával babrálva.” Az elvágyódás, egy új világba nemcsak a gondolatait, de érzelmi életét is gyökeresen megváltoztatta, minél kevesebb időt szentelt a pártnak annál boldogabb volt, és annál veszélyesebb életet élt. Az új világ végül kettős kitörési kísérlet lett, a szabadság és a szerelem világába. „Három héten belül már másodízben nem jelent meg este a Közösségi Központban: vakmerő cselekedet volt” „valaki magányra vágyik, vagy éppen céltalanul sétál: meglehetősen veszedelmes dolog volt. Volt rá egy szó az újbeszélben: sajátélet-nek nevezték, s individualizmust, különcködést jelentett.” „Valamiféle ösztön
eltérítette a buszmegállótól, és vándorolni kezdett London labirintusában,” Az apró kihágások, egyre szaporodnak, „Winston felfelé haladt a fény- és árnyékfoltokkal tarkított úton, aranytócsákba lépve ott, ahol az ágak szétváltak.” „Voltak esték, amikor találkoztak ugyan, de úgy kellett elmenniük egymás mellett, hogy még csak egymásra sem pillanthattak, mert őrjárat jelent meg éppen a sarkon, vagy helikopter lebegett a fejük felett.” és veszélyérzet nélkül cselekszik. Titkot hordoz magában, amely zavarja az őszinte megmutatkozást. „ki kellene bérelnie Mr. Charrington szobáját” Winston a szabadságot abban véli felfedezni, hogy meglátja a prolik életét, és az az ő szemében nem tűnik sivárnak, és szánalmasnak, ellentétben azzal, amit tanították neki, ezért megrendül hite a dogmákban, és más irányban kezdi keresni az igazságot. Eljut oda, hogy ő is részese akar lenni a Párt megdöntésének. „ – Azt
gondoljuk, hogy létezik valami összeesküvésféle, valamely titkos szervezet, amely a pár ellen dolgozik, amelyben neked is részed van. Mi is csatlakozni akarunk hozzá, és dolgozni akarunk érte Ellenségei vagyunk a Pártnak” Dolgozik a pártért éjt nappallá téve, addig, amíg a Párt megkívánja, utána visszatérhet a „saját” életéhez. az Igazság-minisztérium Winston Smith munkahelye, fontos a számára, itt készül és enyészik el a tegnapelőtt kinyomtatott, tegnap átírt, ma megjelenő, holnapra elavuló, holnapután megsemmisítendő propagandaszövegek végtelen, kifogyhatatlan tömege. „ Ő is éppoly kínos gonddal ügyelt rá, mint bárki más az osztályon, hogy a hamisítás tökéletes legyen. A hatodik nap délelőttjén a papírhegyek áradata elapadt.” Mi volt a bűne? Igazából az alapvető emberi képesség, az elidegeníthetetlen attribútum, eredendő bűn: gondolkodott, és érzett! Nem tudott beleolvadni a szürke
középszerűségbe, elsorvasztani az egyéniségét. Az arctalan tömeggé alacsonyíttatás, a homogenizálódás folyamatában elérkezett egy olyan fokhoz, amelyet már nem tudott ellenállás nélkül végrehajtani. „Egy párttagtól elvárják, hogy ne legyenek egyéni érzelmei, és sohase szűnjék meg lelkesedni.” Gondolkodott, és érzett. A párt szerint ez Pártellenes cselekedet, ezért a 101-es szoba a büntetés, amiről mindenki tudja, mi van bent, és mégsem tudja senki, mi is van ott. „Trappoló csizmák zaja hangzott fel alulról, a házban is, kint is.” „ a tudat, hogy keze a tarkóján van, s arca és egész teste ki van szolgáltatva, szinte elviselhetetlen volt.” A hatalom birtokosai és azok kiszolgálói a tudathasadásig meggyötörték, a Párt politikai módszerei mélyen, kínzóan a lélekbe és az elmébe hatoltak. Vallatáshoz használt brutális eszközökkel, melyek a Párt saját céljával teljesen összhangban álltak, elérték, hogy a
bebörtönzöttek a Párt eszmékkel azonosuljanak, tehát a párthű egyénnek el kellett hinnie, hogy ami nincsen, az van és ami van, az nincsen. Csakhogy minden hazugságban kettősség, ellentmondás rejlik, amely a hazugságtól való megszabadulás lehetőségét is magában hordozza. Ez az egyik és egyben a legfontosabb dolog, amit le kellett küzdeni magukban, vagyis a duplagondolt kiirtani elméjükből, amelyben úgymond meg is őrülnek a páttagok. Smith üres bábként, engedelmes alkatrészként került ki a börtönből, elpusztították benne a lázadás szikráját is, sörkocsmákban sakkfeladványokkal múlatta idejét, végül pedig: „Diadalt aratott önmaga fölött. Szerette Nagy Testvért”