Gazdasági Ismeretek | Befektetés, Tőzsde » André Kostolany - Tőzsdeszeminárium

Alapadatok

Év, oldalszám:2006, 104 oldal

Nyelv:magyar

Letöltések száma:1332

Feltöltve:2010. május 21.

Méret:812 KB

Intézmény:
-

Megjegyzés:

Csatolmány:-

Letöltés PDF-ben:Kérlek jelentkezz be!



Értékelések

11111 Totjuli 2019. november 12.
  Alapmű!
11111 Jampi 2013. augusztus 27.
  Köszönöm! OK
11111 Macskamalina 2010. december 28.
  Hosszú ideje kerestem a szerző műveit; sehol nem lehet őket megvenni már sajna...De itt végre megtaláltam. Nagyon köszi, szép munka! Csak gratulálni tudok!
11111 lacaoktat 2010. november 15.
  Nagyon kerestem eddig ezt a művet, igen örülök, hogy megvan itt.
Sok köszönet annak aki felrakta..... !!!!!

Tartalmi kivonat

André Kostolany TİZSDESZEMINÁRIUM Tıkebefektetıkn ek és spekulánsoknak 0 0 5 1 0 7 5 2 0051075 VÁROSI KÖNYVTÁR TAPOLCA Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó Budapest 1989 ELİSZÓ A MAGYAR KIADÁSHOZ André Kostolany - elmaradhatatlan csokornyakkendıjével, igazi tızsdeügynöki nadrágtartójával, kifogyhatatlan anekdotáival, na és végül, de nem utolsósorban, több mint hatvan, tızsdén töltött esztendı rengeteg tapasztalatával a tızsde világának egyik legsajátosabb alakja. Valószínőleg majdnem mindent tud, amit a világ tızsdéirıl tudni lehet, és az igazán sokat tudó embereknek azzal a tulajdonságával is rendelkezik, hogy ezt a tudását úgy tudja másoknak átadni, hogy közben úgy érezzük: minden, amit elmond, nagyon egyszerő és világos. Számos nyelven megjelent több mint húsz könyvével, évtizedek óta a világ különbözı tızsdei központjaiban tartott elıadásaival jelentıs mértékben hozzájárult a mai - számára

már sok szempontból idegen - tızsdei generáció képzéséhezAz értéktızsdék színes világa az elmúlt két évtizedben óriási változásokon ment keresztül. Egy korábbi, viszonylag szők, tehetıs polgári réteg elkülönült, kissé misztikus - vagy misztifikált - világából a társadalmak valamennyi rétege számára elérhetı, nyitott óriási piaccá változott. Az intellektuális „sport", a spekulációs játék, amit Kostolany könyveiben Jelidéz, a legmodernebb technikai eszközöket Jelhasználó, az egész világot átfogó hatalmas „befektetési ipar"-rá változott Azok a spekulánsok, akik még értették is, hogy mi történik a tızsdéken, már rég letőntek; helyüket az egyszerre 810 telefont kezelı, a számítógépek képernyıire szegezett tekintettel az l8-ad százalékos árváltozásokból elérhetı pillanatnyi elınyöket azonnal kihasználni képes, naponta több millió dollárnyi üzletet lebonyolító huszonéves

fiatalemberek tömege vette át. Sıt a 80-as évek új terméke, a sokat vitatott ún „programkereskedelem", amikor a nagy tızsdéken az értékpapírüzlete- id kit azok fantasztikus gyorsasága és az üzletkötéshez szükséges információk hatalmas tömege miatt már nem emberek, hanem számítógépek kötik. És Kostolany ezeken a tızsdéken is otthon van ı mindig azt kutatja, hogy mi tan az események mögött. Gondolkodása, filozófiája mélységesen emberközpontú. Ez a könyve is arra tanít bennünket, hogy a gazdasági élet eseményei tendenciák, a fejlıdés mozgatórugója az egyes ember, és még a legtisztább gazdasági spekulációkban is csak az lehet hosszú távon eredményes, aki az emberek gondolkodásának, várakozásainak, cselekedeteinek megértésére építkezik. Szinte fanatikus híve a szabad vállalkozásoknak, a versenynek, a játéknak, és az üzletet is az ember megmérettetésének, a nyereséget a siker mércéjének tartja.

1987-ben az osztrák televízióban egy vitára hívták meg André Kostolanyt, ahol a leghíresebb osztrák és nyugatnémet bankszakemberek vitapartnere volt. Akkor kioktatta a nagy tekintélyő bankárokat arról, hogy miközben ık saját kis problémáikkal vannak elfoglalva, nem veszik észre, micsoda fantasztikus változások vannak kibontakozóban tılük keletre, elsısorban Magyarországon. Azt fejtegette, hogy a magyar gazdaság az elkövetkezı évtizedekben rakéta gyorsasággal fog felzárkózni Nyugat-Európához. Állította, hogy Magyarországon nem tízezer vagy százezer, hanem több millió üzletember van, és ha a magyar gazdaság politikai kötelei fellazulnak, a magyarok csodára képesek. Kívánom, hogy ez a jövendölése ugyanúgy teljesüljön, mint az 1970-es évek közepén a tönk szélén álló amerikai gazdaság gyors feljavulására vonatkozó tippjei, vagy a részvénypiacok 1987. októberi nagy válsága után a piac talpraállításába vetett

rendíthetetlen hitére alapozott elképzelései. Ügy gondolom, hogy ha arra építkezünk, amiben Kostolany hisz, az emberekre, a vállalkozókra, a versenyre és a szabadságra, akkor ezek a ma még fantasztikusnak tőnı látomások is valóra válhatnak. A Magyarországon is kibontakozó tızsde megértéséhez, az azon való részvételhez szükséges minimális technikai ismeretek anekdotázó stílusú oktatásán túl erre is tanít bennünket ez a könyv. Budapest. 1989 május 17 Járai Zsigmond 20 ELİSZÓ „Kostolany tızsde- és életbölcsességei" Kosto ezzel a könyvvel régi kívánságomat teljesítette. Leírja azt, amit eseménygazdag életében tudásként és tapasztalatként „PC-jébe" (personal computer) betáplált, mint ezt 6maga tréfásan emlegeti. Egyidejőleg azonban kimerítı válaszokat ad azokra a kérdésekre, amelyeket az elmúlt tizenkét évben a nálunk megrendezett tızsdeszemináriumokon feltettek neki. Kostolanyval elıször

1969 végén találkoztam a Bayerische Hypotekenbank tızsdei befektetési értekezletén. A bonni gazdasági minisztérium egyik tanácsosa tartott elıadást az új külföldi beruházásvédelmi törvényekrıl, és ennek során az induló tıkének mint befektetési eszköznek a fontosságára hívta fel a figyelmet. Ehhez a következı példát használta fel: aki nem engedheti meg magának, hogy saját autója legyen, annak autóbusszal kell járnia, és ezt a szerepet játssza a kisbefektetık számára az induló tıke, mert ık azok, akik nem tudnak, vagy nem akarnak részvényeket vásárolni. „De tudják-e Önök, hogy a külföldi buszvezetıknek van-e egyáltalán jogosítványuk?" kérdezte egy úr a közönségbıl. Az arca ismerıs volt, mert Kostolany már New York-i éveim alatt feltőnt nekem. Akkor a „Capital" címő folyóirat rovatvezetıje volt, ezt a lapot pedig egyszer-egyszer én is megvásároltam. Aos, a rendezvény befejeztével megragadtam az

alkalmat, hogy személyesen is megismerhessem. Egyszer megírta valahol, hogy a németeknek 30 év befektetési tapasztalata hiányzik, különben nem keveredtek volna bele az 10 Sbotrányba. Egyébként ı egyike volt azon keveseknek, akik hívesen tiltakoztak ez ellen. Nemcsak a véleményével értettem egyet, de az önbizalma is imponált nekem. Feltettem neki a kérdést, hogy hajlandó 21 lenne-e az (akkoriban) több mint negyven éves tapasztalatát (amely az 1929-es nagy tızsdekrachtól számítható) a mindennapi gyakorlat rendelkezésére bocsátani. Ezzel talán segíthetne a németek tapasztalatbeli hiányosságait valamelyest csökkenteni Azt válaszolta, hogy megfelelı partnerekkel nagyon szívesen dolgozna, hiszen ez ugyanolyan munka, mint amin saját mindennapi kötelezettségei során töri a fejét, vagy egynéhány üzletfél számára végez. Ez volt közös együttmőködésünk kezdete - ma azt mondanánk: a mi ,joint venture-ünk" Amikor Kostonak ez a

második karrierje elkezdıdött, már nyugdíjas korban járt (mint Adenauer, aki hasonlóképpen ilyen idıs korában lett elıször szövetségi kancellár). Mi Németországban egy akkoriban alig ismert üzletágat kezdtünk, kisbefektetési tanácsadást, ami tulajdonképpen a magánbankárok tevékenységét foglalta magában. Nem sokkal ezután merült fel az ötlet, hogy tızsdei szemináriumokat tartsunk. Az elsı szemináriumra (1974 októberében, Münchenben) alig harminc résztvevı jelentkezett. A tızsdei hangulat lehangoló volt: megnégyszerezıdött olajárak, vágtató infláció: menekülés az aranyba és egyéb dologi értékekbe; a Dow-Jones-index 380-ra, az EA.^-index* 160-ra esett. A Nyugat „kiárusítása" az olajsejkeknek és az 1929-es tızsdekrach réme a levegıben lógott. Világvége-hangulat Ami a pódiumon elhangzott, az viszont minden volt, csak nem kétségbeesett: „Szép csendben kezdjünk el vásárolni!" - hangzott a jelszó. A

tanács jó volt. Már két hónap múlva megkezdıdött a hausse, melynek folyamán a Dow-Jones-index 1000pontra emelkedett. Akkoriban nem is álmodtunk róla, hogy a müncheni szeminárium ez idıtıl kezdve híressé válik, és így azóta közel száz szemináriumot tartottunk, tízszeres részvételi aránnyal. Mint a „tiszta kapitalizmus" élharcosa és mindenfajta halálos komolyság ellenzıje, Kostolany az establishment „enfant terrible"jévé vált, és lassan kialakította követıi körét. 0 az a fajta „tızsdei professzor", aki a gyakorlattól halad az elmélet felé, aki tapasztalatait a saját pénzén győjtötte, ellentétben a többséggel, akik az elmélettıl haladnak a gyakorlat felé, és tapasztalataikat más pénzébıl merítik. Frankfurter Allgemeine Zeitung, német részvényindex - SPM. 22 Évekkel ezelıtt, amikor egyszer Kostolany rólunk, németekrıl beszélt, egy bécsi komikust idézett: „A németek nem csak sokat dolgoznak,

de szívesen is. Úgy kell nekik!" Ujabban Kostolany arra gondol, hogy a dekadencia bacilusa minket is megtámadott, mivel már csak a szabadidıre és a mielıbbi nyugdíjaztatásra gondolunk. Ezzel a könyvvel a szerzı önmagának is szívességet tesz. Mostantól nem kell a türelmét próbára tevı nagy horderejő kérdésekre válaszolnia. A kérdezıket nyugodt lélekkel félbeszakíthatja, csak ennyit mondva: „kedves barátom, olvassa el könyvemet, abban biztosan választ talál kérdésére, sıt további válaszokat azokra a kérdésekre, amelyek önnek még eszébe sem jutottak!" München, 1986. július Gottfried Heller* * Évek óta a szerzı bizalmas munkatársa. (A fordítók) 23 BEVEZETİ „Ha van egy barátod, ajándékozz neki halat, de ha igazán szereted, tanítsd meg horgászni!" Ez a kínai közmondás a válaszom, ha tippekért faggatnak. A „tippek" azok a „halak", melyeket magunknak kell megfogni Az ajándékba kapott

tippek csak „vevıcsalogatók", hiszen arra buzdítanak, hogy olyan papírokat vegyünk meg, amelyeket valamilyen csoport - szindikátus vagy pénzintézet - a közönséggel meg akar vetetni. A tippekkel ellátott közönség megveszi a papírokat, és ezzel az árfolyamot a magasba hajtja. Az emelkedı árfolyam újabb vásárlókat vonz, így a csoport tervezett tranzakciója megvalósul. A legtöbb esetben ez a tippek célja Ha az ember sikeres akar lenni, ne rohanjon tippek után, hanem legyenek ötletei, elképzelései vagy véleménye. Ez azt jelenti, hogy önállóan gondolkodjon és a tippeket maga találja meg, ahogy a tapasztalt horgász a halakat fogja. Elengedhetetlen az is, hogy ismerjük a tızsde hullámzó viselkedését, mert így el tudjuk dönteni: vegyünk, eladjunk, vagy éppen ne csináljunk semmit. Tanácsaim nem alapvetı közgazdasági ismereteken alapulnak, hanem személyes tapasztalatokon. Azt a keveset, amit a gazdaságról és a pénzügyekrıl

tudok, nem az egyetemeken vagy szakkönyvekbıl szereztem, hanem a tızsde dzsungelében tanultam. Jóval több tanulópénzt fizettem ezért, mintha a Harvardon az International Business Schoolban tanultam volna. Hatvanöt évi tapasztalatom segített azokhoz a kapcsola25 tokhoz, amelyek a hosszú élet során 78 különbözı tızsde, (értékpapír- és árutızsdék), valamint 73 különféle közvetítı céghez főznek. Ma már nem tudnám kiszámítani, hány tranzakciót - néha sikereset, néha kudarccal végzıdıt csináltam végig az évek során. Spekuláltam rövid távra - néha csak 24 órára - és hosszú távra - akár öt évre is. 1924 óta egyetlen este sem feküdtem úgy le, hogy aznap ne végeztem volna valamilyen tızsdei mőveletet, így még egyszer át kellett gondolnom, vajon az adott pillanatban jól döntöttem-e? Vásároltam azonnalra vagy határidıre (hitelre), vettem kölcsönkötvényeket, részvényeket, „bluechipeket"*, de aranybányát

arany nélkül vagy olajrészvényeket olaj nélkül, értékpapírokat óvadékra és részvényeket olyan társaságoktól, amelyek a tönk szélén álltak. Üzleteltem egyszerre mindkét irányba (hausse-ra és baisse-re) mindenfajta opcióval, amikor a Wall Streeten még azt sem tudták, mi az az opció, és minden áruval, amivel az ember csak spekulálhat. Gyakran olyan tızsdei gurunak látszottam, aki tévedhetetlenjövendımondó. Ennek ellenére néhányszor én is tönkrementem, méghozzá annyira, hogy nyakig úsztam az adósságban; és sokszor az öngyilkosság gondolata foglalkoztatott Nagy kurázsira, sok rafinériára, energiára, kitartásra és természetesen szerencsére is szükségem volt ahhoz, hogy drámai kalandjaimból kievickéljek. Erre szokták mondani: az igazi tızsdés olyan, mint a „keljfeljancsi". Sok háborút meg kellett élnem, kicsit és nagyot, forradalmakat, polgárháborúkat, inflációkat és deflációkat, felértékeléseket és

leértékeléseket, tızsdei eufóriákat és brutális árfolyameséseket; szerencsére valamennyit megúsztam. Hát igen, nehéz dolog tızsdésnek lenni. * A „bluechip" amerikai tızsdei szakkifejezés olyan társaságok nagy értékő értékpapírjaira vonatkozóan, amelyek hosszú távon megbízható profitkilátásokkal rendelkeznek és gazdasági helyzetükbıl kiindulva minden elképzelhetı krízist kibírnak. (A fordítók) 26 Az árfolyamok ugyanis nem mindig úgy alakulnak, ahogy azt elképzeljük. Az ördög sosem alszik, és megmutatja, hogy egyáltalán nem könnyő a semmibıl valamit csinálni. A tızsde szeszélyes és kiszámíthatatlan Mindig történik valami Nem elég csupán az eseményeket elıre látni, hanem a résztvevık reakcióját is ki kell tudni számítani. És ez sem könnyő ! Az a célom, hogy a tızsde anatómiáját, téziseimet és módszereimet egész egyszerően és komplikációktól mentesen (vagyis nem „ex cathedra")

megmagyarázzam. Semmi sem egyszerőbb és hasznosabb, mint világos, rövid kérdésekre világos, rövid válaszokat adni Tapasztalataimból adódnak a válaszok, csak kérdésekre volt szükségem. A kb 100 szemináriumból (15 000 résztvevıvel), számtalan, egyetemeken, bankoknál és vállalatoknál (a Bank of America-tól a Deutsche Bankon keresztül a takarékpénztárakig, az IBM-tıl a Du Pont-on, Nixdorfon, Axel Springeren keresztül a kutyaeledelgyárig bezárólag) megtartott elıadásokon tették fel nekem a kérdések ezreit. Ehhez a könyvhöz azokat a kérdéseket győjtöttem össze, melyeket bizonyára önök is feltettek volna. A tisztánlátás érdekében arra ügyeltem, hogy elemzéseim ne vesszenek el az anekdoták és történetek erdejében - amelyek már négy korábbi könyvemben is nagy szerepet játszottak-, hiszen erre hajlamos vagyok. Inkább az Olvasó segítségére akartam lenni, szakszerő tanácsokat adni arra vonatkozóan, hogy egyik vagy másik

esetben hogyan döntsön A lehetıségeknek ezernyi variációja létezik, ami a tızsdén mind megtörténhet, de lehetetlen minden elképzelhetı esetet számításba venni. így én nem a kész ételt, hanem csak a recepteket adom, amibıl mindenki a saját ízlése szerint készíti el az ételt. Meg vagyok gyızıdve róla, hogy Ön jó szakács. Jó étvágyat! André Kostolany 27 KÉRDÉSEK ES VÁLASZOK „Szerájban nıttem fel, minden trükköt ismerek." (J. B Racine) Mi a tızsde és mi célt szolgál? A tızsde olyan tıkepiac, ahol azon személyek találkoznak (szimbolikusan), akik pénzüket értékpapírokba akarják fektetni, vagy ezekbıl ismét pénzt akarnak csinálni. Mi az értékpapír? Az értékpapír, ahogy a franciák mondják „valeur mobiliére", vagyis ingó érték ellentétben az ingatlanokkal. Az értékpapírokat minden mennyiségben és bármikor el lehet adni, és meg lehet venni a tızsdén, mégpedig olyan áron, amely a

pillanatnyi kereslet és kínálat függvénye. A kereslet és kínálat nyilvánosan jelenik meg - hangos kikiáltással , vagyis minden érdekelt által ellenırizhetıen. A New York-i tızsdén a tızsdei megbízásokat nem kikiáltással, hanem szalagújságon (Ticker tape), a különbözı tranzakciókat árral és mennyiséggel együtt tartják nyilván. Ez a szalagújság egész Amerikában olvasható, sıt Európa legnagyobb városainak ügynöki irodáiban is. Az amerikai filmek történelmi jeleneteiben is gyakran látható, amikor valamilyen kiemelkedı személyiség gyıztesen vonul be New Yorkba a Brodway-n keresztül. Az utca mindkét oldaláról, a felhıkarcolók irodaablakaiból az alkalmazottak a bevonulókra dobálják az újság szalagjait. Egy-egy személyiség népszerősége azon mérhetı, hány tonna papírt dobálnak ki az ünnepség alkalmából. Sok nagy tızsdén, pl. Párizsban, Zürichben, Düsseldorf29 ban, Frankfurtban, de különösen Chicagóban

olyan nagy a zavar, a tohuvabohu, hogy egy kezdı azt hiheti, az ırültek házába keveredett. Londonban a tızsde csendesebb hely Ott minden egyes értékpapír adásvételét specialisták (jobberek) közvetítik. Az ügynök (jobber) a saját speciális értékpapírjára mindig megadja azt az árfolyamot, amelyen hajlandó venni vagy eladni. Ezzel szemben Stockholmban a tızsde már a háború elıtt, a 30-as években számológépekkel volt felszerelve, vagyis egy gép regisztrálta a vételi és eladási forgalmat úgy, mintha azt a New York-i tızsdén az a bizonyos ügynök a jegyzetfüzetében tenné. Mi tartozik az ingó értékek, vagyis az értékpapírok fogalomkörébe ? Ide tartozik minden kölcsönpapír (amit kötvénynek, bondnak neveznek), bel- és külföldi kormányok, közösségek és tartományok adósságlevelei, kölcsönkötvényei, valamint a különbözı jelentıs magánvállalkozások által kibocsátott részvények. Részvények alatt értendık ezen

vállalkozások, részvénytársaságok részjegyei is. Kereskedhetünk átváltható kötvénnyel, opciókkal és sok más, különféle értékpapírral, amelyek többé-kevésbé a részvények és a kölcsönpapírok keverékei. Mindezen értékpapírok piaca a tızsde (az értékpapírtızsde) Mi a tızsde szerepe? Megadja a befektetıknek az értékpapír-vásárlás lehetıségét, ha felesleges tıkével rendelkeznek, illetve eladhatják azokat, ha tıkére van szükségük. A befektetı már egy társaság alapításakor megveheti (lejegyezheti) a részvényeket Ezt késıbb csak a tızsdén keresztül teheti, ugyanúgy, mint az a részvénytulajdonos, aki eladni akar. Értékpapírokat az ember 30 V nem a helyi újságban vagy plakátokon hirdet meg, mint egy használt autót. Például: 100 Siemens-részvényt szeretnék venni, vagy 100 Daimler-Benzet eladni. Éppen erre a célra áll a tızsde az érdekeltek rendelkezésére. Mekkora forgalmuk van ezeknek az

értékpapíroknak a tızsdén? Ez a mindenkori tızsdétıl és idıszaktól függ; természetesen New Yorkban vagy Tokióban a tızsde forgalma lényegesen nagyobb, mint pl. Milánóban vagy Madridban Ez nagymértékben attól is függ, hogy a tızsdének hány aktív résztvevıje van Mert a tızsdén nemcsak befektetık, hanem spekulánsok és játékosok is vannak, akik értékpapírjaikat nem hosszú távra vették, hanem csak egy rövid idıszakra (esetenként néhány napra, talán csak 24 órára). Ezeket a spekulánsokat én a tızsde „parazitáinak" nevezném İk csak árfolyamnyereségre törekszenek, amit néha 24 óra, esetleg néhány hónap alatt akarnak elérni Nem az a szándékuk, hogy pénzüket ténylegesen egy vállalkozásba fektessék. Ezek a „paraziták" azonban a tızsde hatékony mőködéséhez feltétlenül fontosak. Ha nem lennének, ki kellene ıket találni Állandóan vesznek, eladnak, vesznek, eladnak, és tranzakciókkal növelik a

forgalmat. És ez nagyon fontos; minél nagyobb a forgalom, annál nagyobb a befektetık számára a garancia, hogy részvényekbe fektetett pénzükhöz bármely pillanatban hozzájuthatnak. Egy nagy forgalmú tızsdén úgy tud az ember jelentıs mennyiségő részvényt eladni vagy venni, hogy az az árfolyamot lényegesen nem befolyásolja. Egy kis forgalmú tızsdén ez nem lehetséges, mert nagyobb mennyiségő értékpapír vételével vagy eladásával az árfolyam is megváltozik. Nagy forgalmú tızsdén, emelkedı árfolyamok mellett minden, akár csak negyed százalékponttal magasabb árfolyam is új értékpapírokat vonz a piacra Csökkenı árfolyam esetén minden negyed százalékpontos csökkenés 31 új keresletet indukál, a piacon levı értékpapírok iránt. Ez egy kicsit olyan, mint egy benzinmotor, amely 16 hengerével sokkal rugalmasabb és gyorsabb, mint a négyhengeres. A megterhelést könnyebben viseli el a nagyobb. konkurencia formájában megjelenı

vállalati kockázattal ez az a hajtóerı, amely a világot nagy léptekkel elıre viszi. A kapitalizmus „krédója" tehát a kalandvágy kockázatvállalással, szabad konkurencia és a nyereség reménye. Rögzített kamatot a megtakarításokra a szocialista országokban is lehet kapni. És mi célt szolgálnak a részvények? Egy vállalat részvénytulajdonosai jelentik a részvénytársaságot (rt.) A befektetık vásárlásaikkal pénzüket a nagyvállalatok rendelkezésére bocsátják E pénzek nélkül a nagy gazdasági kalandok, mondhatnám az egész 19 és 20 századi gazdasági fejlıdés - a vasutak, a hajózás, a Szuezi-csatorna, bányák és olajmezık feltárása, a modern ipar, mint pl. az autó-, repülıgép-, komputer- és elektronikai ipar - a szabad piacgazdaság keretei között soha nem valósulhatott volna meg. Hogy van ez egy szocialista államban? Ezek az országok is hasonló iparral rendelkeznek? Egy szocialista állam lemondhat a

részvénytársaságokról, így a tızsdérıl, mivel ı a vállalatok kizárólagos tulajdonosa. İ az egyetlen „kapitalista", és vállalatainak vezetését hivatalnokaira, vagyis bürokratákra bízz:a. Ezt nevezzük monokapitalizmusnak Hogy ezt a rendszert csodáljuk, vagy elutasítjuk, ez pusztán ízlés kérdése A piacgazdaságokban (nevezzük a rendszert egyszerően kapitalizmusnak) a rendszer alapja a részvénytársaság és a spekuláció, ami azt jelenti, hogy a rendszer motorja a tızsde. A motor üzemanyaga pedig a megtakarítás. Csak a vállalatok növekedési kilátásai a nyereség reménye (és nemcsak a kamatjövedelem) tudja elıcsalogatni a gazdasági növekedéshez szükséges pénzt a befektetık zsebébıl. A kalandvágy hajtotta nyereségre való törekvés, összekapcsolva az egéni kezdeményezés és szabad 32 Bebizonyítható-e ez az elmélet? Elméletileg és tudományosan nem, de az elmúlt 60 év tapasztalata emellett szól. Xem tudok jobb

példát bizonyítékként felhozni arra, hogy milyen fontos szerepet játszik a tızsde és a tızsdei spekuláció egy ország fejlıdésében, mint néhány országot, amelyek a szocializmushoz közel álltak vagy állnak, és - horribile dictu - még ma is szocialista államnak vallják magukat: Franciaország a szocialista párti kormányzat alatt 1981 1986 között; moszkvai befolyás alatt álló miniszterekkel, Magyarország, amely egy igazi, a keleti blokkhoz tartozó kommunista ország, és" Ausztria. Ausztriában a gazdaság 70%-ban az állam tulajdona. Franciaországban a szocialista kormányzat alatt a gazdaság 30%-a volt államosítva. Mindemellett a párizsi és a bécsi tızsdét a kormányok állandóan támogatták. A befektetık részvényvásárlásaikért adókedvezményben részesültek. A kormányok soha nem tettek tızsdeellenes lépéseket, soha nem hoztak olyan rendeleteket, amivel a spekulációt fékezték volna. Éppen ellenkezıleg: nyilvánvaló

volt, hogy az államosított bankok ezekben az országokban támogatják a tızsdét Gyakran elıfordult, hogy egy kedvezıtlen esemény vagy nyugtalanító hírek hatására az árfolyamok visszaeshettek volna. Ilyen esetben a bankok (amelyek tulajdonképpen az államtól függtek) utasítást kaptak, hogy a túlságosan nagy kínálatot vételeikkel csökkentsék, lagam is gyakran hallottam, ha valamilyen ok miatt árfolvam-visszaeséstıl kellett 33 tartani, hogy arra a kérdésre: „mi újság?" sok profi tızsdés így válaszolt: „Nincs veszély - itt vannak a csendırök!" Ez azt jelentette, hogy a bankok és ügynökeik készen álltak, hogy az árfolyamokat nagyobb mennyiségő vétellel támogassák. Elképzelhetı lenne ez Amerikában is? Amerikában az állam soha nem avatkozna be a tızsdei tranzakciókba. Bizonyos csoportok talán olyan részvények piacát befolyásolják, melyek érdekszféráikba tartoznak, és gyakran akkor manipulálnak, ha ezt a

saját érdekük megkívánja. Hogy egy ilyen manipuláció hogyan történik, a késıbbiekben fogom elmagyarázni Mindamellett meg vagyok gyızıdve róla, hogy a mindenkori amerikai elnököt minden nap tájékoztatják a tızsde állásáról, aminek ı nagy jelentıséget tulajdonít. És a Német Szövetségi Köztársaságban? Ott ez egy kicsit úgy néz ki, mint Franciaországban, csakhogy itt nem az állam, vagy az államosított bankok avatkoznak be, hanem a magán nagybankok és pénzintézetek, akik feltétlenül érdekeltek abban, hogy az uralkodó jó hangulatot ne zavarják meg. A Szövetségi Köztársaságban (NSZK-ban) vagy Franciaországban, de más országok tıkepiacain is elıfordulnak ilyen árfolyam-manipulációk, csak az Egyesült Allamokban nem, mivel ott a piac túlságosan nagy. Minél kisebb egy tızsde annál könnyebb az árfolyamokat tetszés szerint manipulálni. Ez olyan, mint a lóverseny: minél nagyobb a díj egy futamért, annál kevésbé áll

fenn a manipuláció vagy egy zsoké megvesztegetésének veszélye abból a célból, hogy egy másiknak engedje át a gyıztes helyet. Az elsı helyezettnek szánt 34 magas díj túlságosan is csábító. Ha a díj jelentéktelen, akkor gyakran manipulálnak, mivel a fogadásokon többet lehet nyerni, mint megvesztegetésekkel. Az elmúlt években az NSZK-ban a bankoknak ahhoz főzıdött érdekük, hogy a tızsdét felélénkítsék és jó hangulatban tartsák. Elıször is mivel ık maguk is nagy részvénypakettekkel rendelkeztek, eladni akartak; másodszor, hogy az alaptıke megemelését megkönnyítsék, mert a közönség csak emelkedı árfolyam mellett hajlandó részvényeket venni; harmadszor azért, hogy az újonnan megalakult társaságok részvényeit eladhassák a tıkebefektetıknek. Ehhez elsısorban egy kifejezetten jó hangulatú tızsdére van szükség. A vállalatok alaptıkéjének megemelkedésében való érdekeltség a gazdaság további fejlıdésének

is kedvez. A pénzintézeteknek mindig érdekében áll-e, hogy ez a jó hangulat ne változzon meg? Nem, nem mindig. Vannak idık, amikor a tızsdei atmoszféra a bankokat nem nagyon érdekli A 70-es években volt egy idıszak, amikor a kamatok emelkedtek, és a bankoknak inkább ahhoz főzıdött érdekük, hogy ügyfeleik pénzét lekössék, mint ahhoz, hogy engedjék a megtakarított pénzeket részvényvásárlásra fordítani. A lekötött pénz és az ügyfélnek nyújtott hitel közötti kamatkülönbség túl nagy volt. A pénzintézetnél az ügyfélnek azt ajánlották, hogy pénzét takarékbetétben, lehetıleg hosszabb idıre kösse le, ahelyeit, hogy részvényekbe fagyasztaná be, habár akkoriban a részvények árfolyama erısen alulértékelt, különösen mélyponton levı volt. Akkoriban ugyanis a bankoknak ahhoz főzıdött érdekük, hogy a részvényeket maguk vásárolják fel. 35 Mikor változott meg (ez) a politikájuk? 1984-1986 között, mert a

tızsdei árfolyamok hirtelen fellendülése idején megint más volt a politikájuk. Ekkoriban a pénzintézetek különösen érdekeltek voltak abban, hogy a tızsdei optimizmust támogassák, amivel azt akarták elérni. hogy a közönség részvényeket vásároljon. Az általuk támogatott vállalatokban alaptıke-emelést akartak végrehajtani és sok magánvállalatot részvénytársasággá alakítani. Tehát az volt a szándékuk, hogy ezeket az új részvényeket nagyobb mennyiségben eladják. İsi törvény, hogy a közösség csak akkor vásárol, ha az árfolyamok emelkednek, viszont elad. ha az árfolyamok esnek. Soha nem lehetett volna annyi alaptıke-emelést és részvénytársaság-alapítást végrehajtani, ha hirtelen nem lépett volna fel egy szenvedélyes részvényvásárlási láz. Semmi sem könnyebb, mint a közönségnek értékpapírokat eladni, ha látható, hogy az árfolyamok már milyen magasra emelkedtek, és fıleg akkor, ha meg tudjuk ıket gyızni,

hogy ugyanilyen sebességgel fognak tovább emelkedni. Azok a befektetık, akik a 70-es években és a 80-as évek elején még hallani sem akartak részvényekrıl, egy pillanat alatt megváltoztatták hozzáállásukat, elkezdtek tippek után rohanni, hogy beszállhassanak a tızsdei üzletekbe. A kisemberek milliói, akiknek 5 évvel ezelıtt halvány sejtelmük sem volt arról, mi is a részvény, egyszerre maguk is részesei akartak lenni ennek az üzletnek. Az NSZK-é persze nem elszigetelt eset, egész NyugatEurópában rég nem látott részvényvásárlási kedv támadt. Milánóban, Madridban, Bécsben és az utóbbi idıben még Helsinkiben is ugyanezt a jelenséget tapasztalhattuk. Ilyen hirtelen hangulatváltozás gyakran elıfordul. A befektetık úgy viselkednek, mint az alkoholisták - reggel másnaposán ébrednek, ha elızı este túl sokat ittak; esküsznek, hogy nem nyúlnak többé pohárhoz, de már este 7-kor megkockáztatnak egy koktélt. 8-kor egy pohár bort

10-kor már egy pohár whiskyt és így tovább. Éjfélkor már ugyanúgy 36 részegek, mint elızı este. Ez ugyanolyan körforgás, mint az apály és a dagály. Sajnos, még a legokosabb közgazdászok sem tudják kiszámítani, hogy melyik pillanatban következik be a változás, ellentétben az oceanográfusokkal. akik a tenger mozgásait másodpercre pontosan meg tudják határozni. Mik a gazdasági okai az ilyen hirtelen hangulatváltozásnak ? Az ilven hisztérikus változás tulajdonképpen nem gazdasági okokra vezethetı vissza. Sokkal inkább technikaira vagy pszichológiaira, esetleg mindkettıre egyszerre. Ezek a rövid és középtávú árfolyam-mozgásokra vannak a legnagyobb hatással; a likviditás itt kiemelkedı szerepet játszik. Kedvezıen hatnak-e ezek a változások a gazdaságra? Igen is, meg nem is. A részvények a takarékoskodni akaró közönség számára hosszú távú befektetési lehetıséget jelentenek, a pénz pedig a vállalatok alaptıkéjévé

válik. A tızsde, mint már említettem, azt a célt szolgálja, hogy ha a befektetınek megint szüksége van a pénzére, azt bármikor visszakaphassa. Sıt, J M Keynes azt az elméletet is felállította, hogy a részvényes úgy össze van kötve a részvényeivel, mintha felbonthatatlan házasságban élne. (A válás lehetısége valószínőleg eszébe sem jut.) De az ördög mint legtöbbször - nem alszik, és a homo sapiensbıl homo ludenst csinált. És amikor a homo ludens felfedezte, hogy a részvényeknél nagy árfolyam-ingadozások is elıfordulnak, elkezdett ebbıl profitot húzni. így tudott a tızsdei játék egyre jobban fejlıdni. Ehhez persze az is hozzájárult, hogy egyre több ember egyre nagyobb induló tıkével 37 rendelkezett. Régen azt szokták mondani, hogy a tızsdés az utolsó 10 000 guldenjével az eszét is elveszíti. Manapság azt mondják: a befektetı az elsı 10 000 márka megszerzésével veszíti el az eszét. Hisztérikussá válik

azoktól a gondoktól, hogy mibe fektesse a pénzét, hogyan óvja meg az inflációtól, hogyan dugja el az adóhivatal elıl és - nem utolsósorban - attól, hogy hogyan tudná hasznot hozóan befektetni. Főhöz-fához rohangál, hogy tanácsokat, tippeket és ajánlatokat csíphessen el. Az ilyen közönséget könnyen lehet manipulálni, pánikba ejteni, néha félénkké vagy nyereséghajhászóvá tenni, és fel lehet kelteni a vágyát a részvényspekuláció iránt. Ezért van az, hogy ha az árfolyamok emelkednek, ezrek akarnak a már mozgó vonatra felugrani, hogy - Isten ırizz! - nehogy valamirıl is lemaradjanak. Mert semmi sem fájdalmasabb, mint egy tızsdei hausse-t tétlenül nézni, anélkül, hogy résztvevıi lennénk. Ez még annál is fájdalmasabb, mint amikor az ember értékpapírokat vesz és veszít azokon. £ tézis után azt hihetne az ember, hogy a bankok és a pénzintézetek nem viselkednek ıszintén. Igaz ez? Nem, egészen biztosan nem. De gyakran

felelıtlenek, alkalmazottaik és ügynökeik tudatlanok éstapasztalatlanok Hajlamosak arra, hogy egy kicsit a saját malmukra hajtsák a vizet. Végül is a tıkepénzesek és a tızsdések nem elveszett emberek, és a bankok, pénzintézetek maguk is nyereségérdekelt vállalkozók, akik elsısorban részvényeseik érdekeit tartják szem elıtt, hogy számukra a legjobb mérleget tudják felmutatni és a legmagasabb osztalékot fizetni. Ez azonban nem azt jelenti, hogy be akarják csapni a közönséget, hogy azok kárára besöpörjék a profitot. Egy fogadós nem tisztességtelen csak azért, mert az egyik ételt jobban ajánlja, mint a másikat, mivel még aznap el akarja adni valamennyit. Egy dolog azonban biztos: azoknak a részvényeknek a népszerő38 ségéhez, melyeket a tömegkommunikációs eszközök segítségével reklámoznak, és amelyeknek emelkedı az árfolyamuk - még akkor is, ha manipulálták azokat -. az egész gazdaság érdeke főzıdik. Azok a

veszteségek, amelyeket a közönségnek csökkenı árfolyamok mellett el kell viselnie, nem károsak a gazdaság számára? De igen, azonban csak egy bizonyos fokig. A tızsde történetében a boomok és krachok szükségszerően és gyakran váltogatták egymást Egy krach alkalmával ugyan sok ezer befektetı veszíti el pénzét, de a pénz nagyobb része, amit részvényekbe fektettek, a vállalatok kasszáiba folyt. Egy boom alatt új vállalkozások alakulnak, melyek a krach után megint eltőnnek. De sokan közülük fennmaradnak és a gazdaság további fejlıdéséhez nélkülözhetetlenek lesznek. Ez a jelenség gyakran feltőnik a modern, új iparágakban, a struktúraátalakító fejlesztéseknél, melynek során az újonnan alapított vállalkozások gombamód nınek ki a földbıl a spekulációnak köszönhetıen. Ezt a kockázatot azonban be kell kalkulálni ön az elıbb Magyarországot említette példaként, hogy ezzel is demonstrálja, mennyire fontos lehet egy

szocialista országban is a spekuláció. Hogyan? A magyar kormány és tanácsadói hosszú évek rossz tapasztalatai után felfedezték, hogy a magángazdálkodás minden negatívuma ellenére produktívabb, mint az ortodox szocializmus. Ezenkívül a kormány szeretné biztosabban, hosszabb távra lekötni a lakosság viszonylag nagy mennyiségő megtakarításait, amelyek nagyobbrészt betétkönyv formájában vannak, és esetleg inflációs hatást válthatnak ki. Az államosított vállalatok elıször fıleg fix kamatozású, különbözı lejá39 ratú értékpapírokat bocsátottak ki, és ezeknek a különbözı futamidejő kötvényeknek magasabbak a kamatai, mint a takarékbetéteknek. így a közönség nagy érdeklıdéssel vásárolta azokat Ez volt az elsı lépés az értékpapír-befektetések irányába. A második lépés az, hogy a vállalatok már olyan kötvényeket is kibocsátanak, amelyekre a kamaton felül a vállalat nyereségének egy részét is

kifizetik. Ez pontosan ugyanaz, mint amit mi Nyugaton elsıbbsé-gi részvény néven* ismerünk : ezek fix kamatot és ezen felül még osztalékot is fizetnek, ami annyit jelent, hogy a haszonból is részesedés jár. Jelenleg a magyar szakértık azt fontolgatják, hogy olyan kötvényeket is kibocsátanak, amelyek egyáltalán nem kamatoznak, hanem csak a nyereségbıl fizetnek osztalékot, illetve részesedést. Ez a nyugati nyelvhasználatban* részvény, amelyre osztalékot fizetnek. Ilyen befektetésekkel akarja a kormány a lakosság megtakarított pénzét a betétkönyvekbıl felszabadítani és a vállalatok felé terelni és ott befagyasztani, ami annál is könnyebb, mivel a takarékbetétek lényegesen alacsonyabban kamatoznak,* mint amekkora az esetleges osztalék, ha a vállalat nyereséges. Tehát minden befektetınek azon kell törnie a fejét, hogy melyik ún. kötvénynek legjobbak az esélyei a növekvı osztalékra, vagy mely kötvénynél áll fenn az a

veszély, hogy a vállalat nem nyereséges vagy veszteséggel dolgozik. Ebben az esetben a befektetı nem vásárolna, hiszen ez nem hozna neki semmit - annál is kevésbé, mert ebben az esetben a kötvények árfolyama esne. Azt a gondolkodási módot, hogy milyen formában fektessük be a pénzt, „spekulációnak" nevezzük, éppen úgy, mint az NSZK-ban vagy Amerikában. Egyszóval a spekulációs kedvet támogatják * Inkább a változó kamatozású kötvényekhez hasonlít. - SPM * A magvarban is! Nem is akartuk kötvénynek nevezni. - SPM * Ez ma már nem igaz. - SPM 40 Részvénytársaságok ugyanakkor még nem léteznek ebben a szocialista országban? Nem.* de a részvénytársaságok csírája már megvan, mivel bizonyos vállalkozásokba több partner is bekapcsolódhat. A törvény egy üzletembernek max. 10 alkalmazottat engedélyez* ugyanis ha ennél több lenne, akkor az ottani felfogás szerint ez már a munkavállalók kizsákmányolását jelentené. Azonban

ha öt üzlettárs egy közös céget alapít, akkor ık összesen már 50 alkalmazottat foglalkoztathatnak. Játék a számokkal. Egy lépés tovább, és az 5 üzlettárs létrehozhatja saját közös vállalatuk részjegyeit, ezeket egymás között fel-, oszthatják, esetleg késıbb el is adhatják, elvileg ugyanúgy, mint a részvényeket. És mindezt a keleti blokk egy kommunista országában Kell-e ennél jobb bizonyíték, hogy milyen fontos szerepet játszik a részvénytársaság a gazdaságban, ha az állam a magánvállalkozásnak több szabadságot akar adni? Nem a kötvény, vagy a takarékbetétkönyv - ezek az ortodox szocialista országokban is megtalálhatók -, hanem a részvény a tipikus a piacgazdaságban. Ugyanis ha a befektetı pénzét részvényvásárlásokon keresztül egy vállalatba fekteti be, akkor ıt elsısorban nem a kamatok, hanem a nyereségbıl és a növekedésbıl való részesedés érdekli, amit számára a részvény-árfolyamok növekedése

jelez. Egyszóval a tızsde a befektetésre váró nyereségorientált tıke közvetítési helye, és mint ilyen, valamilyen formában mindig is létezni fog; pl. az utcasarkon, egy fa alatt, egy kávéházban, vagy a tızsdeteremben, beavatkozással vagy anélkül, magán- vagy félig államosított kapitalizmusban - mindaddig, amíg csak valami kevés magángazdálkodás is létezik. Részvények nélkül nincs szabad piacgazdaság, szabad piacgazdaság nélkül pedig a részvénytársaságoknak nincs létjogosultságuk, de tızsde nélkül sincs részvénytársaság. * De igen! Már az új társasági törvény elıtt is léteztek. - SPM * F.z is megváltozott azóta - SPM 41 Kik a részvényesek? Mint már említettük, a közönség olyan személyekbıl áll, akik valamennyi szabad tıkével rendelkeznek, és ezt különféle motivációk alapján értékpapírokba szeretnék fektetni. Megtalálhatók közöttük a kis- és közepes- és nagybefektetık Vannak olyanok, akik

egyik napról a másikra akarnak haszonhoz jutni és „forró" tippek után szaladgálnak, vagyis „játszanak". Ezeken kívül spekulánsok is vannak, akik befektetéseiket dinamizálni akarják, amivel azt akarom mondani, hogy ık értékpapírjaikat idırıl idıre kicserélik a konjunktúrától függıen és középtávú árfolyam-hullámzásokra spekulálnak. En a hangsúlyt, a „spekulálni" és nem a „játszani" szóra tenném. A spekuláció alapjai: kamatalakulás, a kormány gazdasági és pénzpolitikája, technikai tényezık stb Mit ért ön középtáv alatt? Egytıl háromig, esetleg öt évig tartó idıszakot. És hosszú távon? A hosszú távon gondolkodó befektetı hajlandó értékpapírjait éveken át megtartani, és nagyon gyakran hosszabb idın keresztül figyelni az árfolyamukat. Érdekeltsége többéves idıtartamra vonatkozik, és az motiválja, hogy a vállalat állandóan fejlıdik. Az IBM részvényesei, akik többéves

kitartást mutattak, befektetett tıkéjüket több mint százszorosára növelték. 42 Melyek a rövid távú tızsdetendencia döntı tényezıi? Rövid távon a gazdasági helyzet vagy a vállalat minısége semilyen hatással nincs az árfolyamokra. Annál nagyobb hatással vannak rá a napi események, egyes rövid hírek, sıt a pletyka. Ugyanis sok tızsdei játékos ezekbıl von le a továbbiakra vonatkozó következtetéseket Ezek a következtetések azonban legtöbbször hamisak vagy félrevezetıek. mivel teljesen kiszámíthatatlanok Nem maguk a tényleges események befolyásolják az árfolyamokat, hanem az, hogy a közönség hogyam reagál ezekre az eseményekre. Egy rendkívül tipikus példa: 1939-ben, a müncheni egyezmény és Csehszlovákia feldarabolása után az európai tızsdéken jó) hangulat uralkodott, mivel Hitler ezer év békét ígért a világnak. A Führer elégedett volt a müncheni egyezménynyel Az angol alsóházban egy parlamenti képviselı

dühödt szemrehányást tett Csehszlovákia elárulása miatt, mire Chamberlain miniszterelnök azt válaszolta, nincs semmi oka, hogy kételkedjen „Hitler Őr" békére tett ígéretében. Nem csoda tehát, hogy a tızsdén jó hangulat uralkodott - a párizsiit is ideértve. De 1939 március 15-én megtörtént a nagy meglepetés: Hitler csapatai a még megmaradt kis Csehszlovákiát Prágával együtt megszállták. Az egész világon nagy volt a megdöbbenés Chamberlain miniszterelnök ismét az alsóház elé lépett, és kijelentette - ez alkalommal már síri hangon , hogy mélységesen meg van bántva, „mert Hitler Úr megszegte szavát". Egyúttal tisztán és hangsúlyozottan kijelentette; abban az esetben, ha Hitler Gdanskot, vagy Lengyelországot megtámadná, úgy Nagy-Britannia katonai erejével (manu militari) a megtámadott segítségére sietne- Ez figyelmeztetı deklaráció volt. Erre természetesen minden európai tızsdén mérséklıdött a

forgalom. Az ezeréves békébe vetett hit szertefoszlott A kedvezıtlen tendencia hónapokon át tartott. A háborútól való félelem egyre nagyobb lett Érthetı, hogy az emberek félelmükben értékpa43 pír-készletüket kezdték eladni, és minden eshetıségre felkészülve inkább készpénzt tartottak maguknál. Magától értetıdı a kérdés: egyáltalán, ki vásárol ilyen helyzetben? Mint már említettem, egy nagy tızsdén mindig vannak vevık és eladók. Elsısorban természetesen az optimisták vásároltak, akik meg voltak gyızıdve arról, hogy nem lesz háború, és Hitler visszavonja csapatait. Aztán voltak olyanok, akik azon a véleményen voltak, hogy a háború - ha egyáltalán lesz - nem fog hosszú ideig tartani. Németország gazdaságilag valószínőleg gyenge. Hitler blöfföl, és néhány hónap háborúzás után békét kell kötnie. Aztán voltak mások, akik arra az álláspontra helyezkedtek, hogy az árfolyamok olyan mélypontot értek

el, hogy háború ide vagy oda vásárolni kell. Ezt vallották természetesen az intézményi befektetık is, akik készpénzüket be akarták fektetni, már csak azért is, mert az árfolyamok számukra kedvezınek tőntek. Más társaságok, amelyek megfelelı likviditással rendelkeztek, az alacsony árfolyamok miatt visszavásárolták részvényeiket. Az árfolyamok így lassan a mélybe csúsztak Hitler minden egyes fenyegetésére alacsonyabbak lettek. Különösen augusztus 23-a után, amikor Molotov és Ribbentrop külügyminiszterek a német-orosz paktumot aláírták. Sokan úgy találták, hogy ezzel Európa sorsa megpecsételıdött, mert mindkét fél - most már mint szövetségesek - fel akarják osztani Lengyelországot egymás között. A háború a küszöbön állott Az árfolyamok még tovább estek Már minden rosszra felkészültek, ami egy háború esetén bekövetkezhet: a tızsdéket bezárják, csakúgy, mint a bankokat; moratóriumot rencielnek el minden

kifizetésre stb. Mindenesetre nagy bátorság kellett ahhoz, hogy valaki francia részvényeket vegyen. Nemcsak a párizsi, hanem a New York-i és a londoni tızsde is gyengélkedett. Én magam is felkészültem a legroszszabbra Elképzelhetı-e szörnyőségesebb, mint egy háború? A különösen feszült hangulatú napok után szeptember l-jén megtörtént Lengyelország és Gdansk lerohanása, szeptember 3-án pedig Franciaország és Anglia is hadat üzent a német kormánynak. Ez volt aztán nekünk, tızsdéseknek és pénzembereknek a meglepetés: a bankok nem zártak be, nem rendeltek el moratóriumot, a tızsdét sem zárták be, sıt még a devizatızsdét sem, és nem vezették be a kötött devizagazdálkodást sem! És a legnagyobb meglepetés az összes között megfogalmazhatatlan: a tızsdei tendencia megfordult, az árfolyamok rakéta gyorsasággal emelkedni kezdtek. Ki merte volna elképzelni, hogy a háború kitörésére a tızsde viharos emelkedéssel reagál?

És a magyarázat? Ennek különbözı okai voltak: a piac technikai állapota és a „Fait accompli"* jelensége, amire késıbb még visszatérek. Van erre egy szakszerő magyarázat, ami teljesen logikusan hangzik. A közönség hónapok óta félelemben élt, és rengeteg készpénzt halmozott fel. Most azonban új fejezet kezdıdött Háború volt, annak minden gazdasági következményével. A háború a közönség tapasztalatai szerint inflációval jár. Az infláció, a pénz elértéktelenedése az I. világháborúra emlékeztetett Az emberek felhalmozott pénzüket értékálló dolgokba akarták fektetni - és a lehetı leggyorsabban Ingatlanokat nem lehetett egy csapásra vásárolni Kézenfekvı volt a részvényvásárlás. Az emberek szemében ez biztosabb befektetésnek látszott, mint készpénzt tartani És ez a rakéta gyorsaságú emelkedés egészen Németország Hollandia elleni elsı offenzívájáig tartott. Ekkor az egész tızsde-hausse összeomlott A

tızsdések és a közönség számára nyilvánvalóvá vált, hogy elkezdıdött az igazi háború. Ez a drámai árfolyamesés egészen június közepéig tartott, amikor a német csapatok Párizst elfoglalták. Ekkor aztán a tızsdét mégis bezárták, és a megszállt Párizsból Vichy-be, Franciaország meg nem szállt területére költöztették. Ez természetesen csak a régi tızsde árnyéka volt, minimális forgalommal és az árfolyamok töredékével. Ilyen a tızsde! Kiszámíthatatlanul, hisztérikusan és látszólag minden logika nélkül reagál, különösen nem a hétköznapi logika szerint, amely természetesen nem azonos a tızsdei logikával. * A befejezett tény. 44 45 Mik egy középtávú tızsdei tendencia legfontosabb ismertetıjegyei? A tıkepiaci kamatok és likviditás alapvetıen meghatározza, hogy az elkövetkezı hónapokban - vagyis középtávon* -a részvények kereslete vagy kínálata erısödik-e. A kamatláb, különösen a hosszú

távú kamatláb, közvetlen befolyást gyakorol a kötvénypiacra. Ha a kötvények hozama csökken, akkor több tıke áramlik a részvénypiacra, de ez a kamathatás csak késıbb érezhetı a részvényeknél. A befektetıi piacnak ezt a visszaesését 6-12 hónappal késıbb egészen biztosan a részvények árfolyam-zuhanása követi. Még ha az eufórikus légkör miatt visszafogottan is, a zuhanás akkor is hirtelenül és váratlanul következik be. Nem lehet elıre tudni, hogy a kötvények és részvények árfolyamának zuhanása meddig fog tartani, mert ebben rengeteg tényezı játszik szerepet. Közülük a legfontosabb a piac technikai állapota Hogy ez mit jelent, késıbb fogom elmagyarázni. És a hosszú távú tızsdei tendenciáké? A befektetık pszichológiája hosszú távon nem döntı. Ki merné az elkövetkezendı évek bel- és külpolitikai eseményeinek szorongásait, reménységeit, elıítéleteit, valamint reakcióit megjósolni? Viszonylag hosszú

idın keresztül semmi sem tudja úgy befolyásolni a piacot, mint a közönség mindenkori pszichés állapota. Erre példa az arannyal szembeni lelkesedés, aminek hatása évekig eltartott. A kamatlábak változásait sem lehet hosszú távon elıre jelezni. Az emberek azt hiszik, és esküsznek rá, hogy a Federal Reserve Bank elnöke egyben a kamatlábak diktátora is Ez bizonyos értelemben igaz, de ı sem tudja, melyik irányba * A szakirodalomban középtávon általában az egy évnél hosszabb távot értik, amint azt egy korábbi válaszában (42. o) A K is mondta - SPM 46 fogja három hónap múlva megváltoztatni a kamatlábakat, hiszen maga sem ismeri elıre azokat az eseményeket, amelyek ıt a kamatok emelésére vagy csökkentésére kényszeríthetik. O sem képes hónapokkal elıre látni a vállalkozó befektetık és fogyasztók viselkedését, nem is beszélve azokról a kiszámíthatatlan eseményekrıl, amelyek a bel- és külpolitika esetleges

feszültségeibıl, illetve meglepetéseibıl származhatnak. Ha inflációs pszichózis alakul ki erre ı kamatemeléssel reagál. Ha pedig a vállalkozók beruházásaikat visszatartják, és az üzleti élet az általános pangás állapotába kerül, úgy a kamatokat csökkentenie kell. A kamatlábak alakulása azonban a tızsdei tendencia legfontosabb befolyásoló tényezıje marad. A szociális helyzet, a munkaerıpiac, új külkereskedelmi szerzıdések, más országok monetáris intézkedései, mind hatással vannak a Federal Reserve Bank intézkedéseire. Nem elég csak a befektetık viselkedésének bizonyos ideig tartó megfigyelése. Azt is tudni kell elıre jelezni, hogy egy idı után hogyan ítélhetı meg a további fejlıdés. Röviden szólva itt a kör négyszögesítésérıl, illetve a négyszög újranégyszögesítésérıl van szó. Még a Federal Reserve Bank elnöke sem képes ezekre a kérdésekre precíz elırejelzést adni. O inkább kormányos, mint

diktátor, aki hajóját infláció és defláció, krízis és konjunktúra, optimizmus és pesszimizmus között irányítja. A hosszú távú elırejelzésben a gazdaság fejlıdése, az egyes csoportok és vállalatok döntı szerepet játszanak. Ellenırizhetıbbé válik-e a tızsde az egyre tökéletesebb tömegkommunikáció révén? Az ellenırzés könnyebb, azonban azok a következtetések, amelyeket az ember ebbıl levonhat, nem lesznek jobbak. Csak annak a számára felbecsülhetetlen értékő egy villámgyors információ, aki ennek egyedüli birtokosa. Azok az információk, hírek, amelyeket minden tızsdei résztvevı is47 mer. teljesen értéktelenek - és a legtöbb esetben ma ez a helyzet. Mindig azt mondom: „amit mindenki tud, az engem nem hoz izgalomba". A legfontosabb a híreket értelmezni, de ebbıl is több téves, mint helyes következtetés vonható le. A hírek téves értékelése a legveszélyesebb. A tızsdei ügyletek egyik szektorát a

villámgyors telekommunikáció gyakorlatilag teljesen tönkretette; ez az „arbitrázs", ami a különbözı tızsdék árfolyam-különbségeit használja ki. Húsz évvel ezelıtt még virágzott az arbitrázs-üzlet New York. London Párizs, Frankfurt stb tızsdéi között Ha 2-3%-os árfolyam-különbség volt két tızsde között, az húzott belıle hasznot, aki elıbb tudomást szerzett róla: az egyik helyen megvette az értékpapírt, a másik helyen 2-3% felárral túladott rajta. Ma a tızsdék állandó telefon-összeköttetésben állnak. Árfolyam-különbségek csak néhány másodpercig lehetségesek, mert azonnal kiegyenlítıdnek. Régebben külön mővészet volt. ha egy másik piaccal egy perccel korábban sikerült telefon-összeköttetést teremteni, mint a konkurenciának. Az ügyes arbitrazsırök tehát kapcsolatokat kerestek a telefonközpontban. A régi idıkben, amikor még nem volt automata telefonközpont, az arbitrázzsal foglalkozók barátságot

kötöttek a telefonos kisasszonyokkal. Parfümmel vagy édességgel vették le ıket a lábukról, néha elvitték ıket szórakozni is, hogy majd a telefonbeszélgetések összekapcsolásánál elsıbbséget élvezhessenek. Sıt, én olyan arbitrázson is ismertem, aki udvarolt egy telefonoskisasszonynak és késıbb feleségül is vette A kabaréban ezt énekelték: „Halló, te édes csengettyős tündér, halló, mondd, hogy áll a tızsde." Az arbitrazsırök - mivel az említett okok miatt elvesztették kenyerüket - a helyi árfolyam-különbségek helyett ma az idıbeli árfolyam-különbségeket használják ki. Vagyis nem két tızsde árfolyamának különbségébıl, hanem a máról holnapra megváltozó árfolyam-különbségekbıl tesznek szert haszonra. Ez már nem foglalkozás, hanem tızsdei játék Mi a különbség a játék és a spekuláció között? A tızsdei játékosnak nincsenek nagyratörı céljai, hanem - mint ahogy ezt már említettem -, egyik

napról a másikra játszik, maximum néhány napra, esetleg egy-két hétre. Rövid távon gondolkodik és cselekszik Minden tippre hallgat, kis haszonnal is megelégszik, az esetleges árfolyam-emelkedéseket figyelmen kívül hagyja, és úgy tesz, mint az a játékos, aki a rulett-teremben egyik asztaltól a másikhoz rohangál, és hol a pirosra, hol a feketére tesz néhány zsetont. Nem az eszére hallgat, hanem érzelmi alapon cselekszik. A játékos az árral úszik. Az uralkodó hangulattól nem képes magát függetleníteni, mivel ı is csak ember. O csak azért vesz, mert a szomszédja is vesz, és fordítva. Ilyen játékosokból áll a tızsdei közönség 90%-a İk képezik azt a tömeget, amelynek egészen más a reakciója, mint a spekulánsoknak A tömeg hangulatának elemzése inkább a pszichológus dolga, semmint egy közgazdászé. Ha 100 intelligens embert egy terembe zárnak, akkor ez a tömeg nem intelligensen, hanem irracionálisán fog reagálni. Ha valaki

egy zsúfolásig megtelt sötét moziban azt kiabálja, hogy „tőz van!", akkor pánik tör ki, és az emberek egymást taposva és megsebesítve menekülnek a moziból. pedig lehet, hogy még egy gyufát sem dobtak el. Ugyanez történik a tızsdén is: ha túl sok játékos spekulál a hausse-ra, és tele van részvényekkel, a tömegpszichológia éppen ellentétes irányban hat. Sir Isaac Newton, a híres fizikus, aki szenvedélyes tızsdejátékos is volt, és egész vagyonát a londoni South Sea Bubble-krach során veszítette el, jól jellemzi a tömegpszichológiai jelenségeket: „Én az égitestek útját centiméterre és másodpercre ki tudom számítani, de azt nem, hogy az ırült tömeg merre hajtja az árfolyamot." 49 48 Ön az elıbb tippekrıl beszélt. Mi róluk a véleménye? A tippekhez igen negatív a hozzáállásom. El a kezekkel tılük! A tippek 90 % -a nem más, mint manipuláció. Valamilyen pénzcsoport, szindikátus vagy pénzintézet

megpróbál a közönségre bizonyos papírokat rásózni, ezeket a híreket a sajtó útján, vagy szájról szájra terjesztik. így egyre magasabbra tornásszák fel az árfolyamot, amíg a közönség rá nem harap. A vásárlások következtében az árfolyamok tovább emelkednek, és egyre több és több vásárló vásárol, így mint már említettem - semmi sem egyszerőbb, mint értékpapírokat eladni, ha ezek árfolyama emelkedik. A régi Bécs ezt „nyúlszırvágásnak" hívta. Az ilyen közönséget könnyő manipulálni, és amióta a tızsde létezik, manipulálják is A legrégebbi tızsdén, Amszterdamban a manipulálás már a 17 században mindennapos volt: becsalogatták a „nyulakat a házba, utána pedig megnyírták ıket". Ön azt mondta, hogy a spekuláns intellektuálisan cselekszik. Mit ért ez alatt? Ez annyit jelent, hogy megfontoltan, és nem emocionálisán. Ez alatt én nem az „intelligens" szót értem, hiszen a megfontoltság is

lehet téves vagy unintelligens. De van egy elképzelése, egy ötlete, vagy egy tájékozódási pontja, ami lehet igaz is, meg nem is, de mégsem viselkedik emocionálisán a tömeg hatása alatt. Elképzelései legtöbbször közép- vagy hosszú távra szólnak, és érvekkel vannak alátámasztva. Az érvek is lehetnek hamisak, de ezek érvek és nem egyszerően pszichológiai reakciók valamilyen hírre vagy eseményre. 50 Ennyi lenne az összes különbség? Nem. Mint már mondottam, a játékos rövid távon gondolkodik, és kis haszonra vágyik Ezzel szemben a spekuláns tranzakciókat is végez és nagyobb árfolyam-ingadozással számol, néha évekkel elıre, míg elképzelései meg nem valósulnak. A spekuláns az árfolyamokat objektíve ítéli meg. függetlenül attól, hogy éppen nyerésben, vagy vesztésben van: hiszen a tızsdei árfolyamok is személyi helyzetétıl függetlenül alakulnak. Természetesen ı is tévedhet, és elképzelései nem valósulnak meg

Ön is tud így gondolkodni? Igen, de nem volt könnyő idáig eljutni. Csak hosszú évek tapasztalatai alapján állítottam fel elméleteimet és elveimet. Azonban ezeket késıbb a gyakorlatba átültetni rendkívül nehéz volt. A játékosok vagy a spekulánsok voltak-e sikeresebbek az eddigiek során? Állítom, hogy a spekulánsok orrhosszal gyıztek. Igaz ugyan, hogy egy hadseregre való kis és nagy játékos van - ez a tızsdén részt vevık 90%-a , de sikereik igencsak behatárolhatók. Már csak azért is, mert a játékosok soha nem a közvéleménnyel ellentétesen cselekszenek A régi idık Bécsében „fiatal tızsdések és vén potyalesık"-ként emlegetik ıket. Egy jó spekuláns a többséggel szemben is a saját álláspontja mellett áll ki, ha erre megfelelı érvei és motivációi vannak. Nem állítom, hogy minden spekuláns az árral szemben úszik, hiszen kevés azok száma, akik erre képesek. Az ı arányukat maximum 10%-ra becsülöm, mivel az

embernek igen nehezére esik az uralkodó hangulattól függetlenítenie magát. 51 Hogy tud Ön mégis a saját elképzeléseiben bízni? Egészen egyszerően. Minden alkalommal, amikor vennem kellett volna, mikor mások eladtak, és megint csak vennem, mikor mindenki más az eladást tanácsolta - arra gondoltam, hogy az elméleteim igazak, és nekem a tömeggel ellenkezıleg kell cselekednem. De egyszer azt mondtam magamnak: lehet, hogy a többségnek van igaza Csak késıbb fedeztem fel, hogy ezúttal sem volt másképp, hanem pontosan úgy, ahogy én azt elméleteimben kiszámítottam. Hosszú tréning és komoly tanulópénz megfizetése után mára abban a helyzetben vagyok, hogy a trend ellenkezıjét tudjam tenni, már csak dacból is. írásaimban már tucatnyi anekdotát szenteltem ennek a témakörnek. Bizonyítékként a nagy festı, Pablo Picasso sikerét szeretném itt példaként megemlíteni: az ı képei milliókat érnek, noha olyan arcokat fest, melyeken a szem

lent, az orr pedig fent van. Erre én azt mondom, hogy a tızsdén is nonkonformista, sıt antikonformista módon kell cselekedni, mivel a tızsdét érintı általános vélemények egy fabatkát sem érnek. Mi kell még ahhoz, hogy az ember nonkonformista módra viselkedjék? Bizalmatlannak, cinikusnak és egy kicsit beképzeltnek kell lenni, hogy az ember azt mondhassa magának: „Ti mind tökfilkók vagytok, csak én tudom, hogy mit kell tenni, vagy legalábbis én jobban tudom!" Egy keményfejő spekuláns még a saját apjában sem bízhat, nemhogy a bankokban, a sajtóban és a többi tömegkommunikációs eszközben, vagy akármelyik dörzsölt paliban. Különösen a közvetítıktıl kell óvakodni, akik az egész tızsdét csak arra használják fel, hogy forgalmi részesedésüket minél magasabbra srófolják fel. Ok nemcsak, hogy nem tudnak többet, mint bárki más, ha eltöpreng azon, ami az újságokban áll, de még arra sem 52 érnek rá, hogy egyáltalán

elgondolkodjanak. Csak arra gondolnak, hogy a forgalmat növeljék, és az ezzel járó jutalékot zsebre vágják. Egy szó, mint száz: ık sem tudnak többet, mint bármelyik kifutófiú. Nekem ilyenkor Verdi Álarcosbáljának híres koloratúráriája jut eszembe, melyben Oszkár apród énekli: „Oszkár tudja, de nem mondja" Én csavarok egyet rajta: „A bróker (tızsdeügynök) mondja, pedig nem tudja!" Már régóta alkalmazom a következı mondást: „Minden bróker az ügyfél ellensége, anélkül, hogy ezt tudná." Hogy vesz, vagy elad, neki teljesen mindegy, lényeg az, hogy csináljon valamit. Az ı álomügyfele nem a befektetı, hanem a játékos. Mindig mondom, a bróker szereti a játékost, de a lányát nem adná hozzá feleségül. Mindezek ellenére nem tudnánk tızsdei tranzakcióinkat a brókerek nélkül lebonyolítani. Csak az igazit kell közülük kiválasztani Egy esetet mindenképpen el kell mondanom: X, a nagy brókercég

telefonhívást kapott egyik legnagyobb ügyfelétıl, a milliárdos nagyságú befektetési alaptól, hogy adjon el egy óriási tétel US Steel részvényt és vegyen helyette egy ugyanolyan nagyságrendő Bethlehem Steel részvényt a lehetı legkedvezıbb feltételekkel. A közvetítı cég erre sok ezer ügyfelének küldött táviratot, amelyben azt tanácsolta, hogy vegyenek US Steel részvényeket, a Bethlehem Steeltıl pedig szabaduljanak meg, vagyis pontosan annak ellenkezıjét, amivel az alap ıt megbízta. Ok ezzel a milliárdos üzletfelüket akarták elınyben részesíteni, még akkor is, ha ez sok kispénző ügyfelüknek anyagi kárt jelent. Lehet, hogy ez az ajánlás a sok kispénző ügyfélnek nem is volt végül kedvezıtlen, mert ugye a milliárdos ügyfelük is tévedhetett, és talán helytelen lett volna az US Steel részvényeket Bethlehem Steel részvényekre kicserélni. Mindenesetre etikai szempontból a bróker cég eljárása teljes mértékben

elítélendı. 53 Milyen tulajdonságok jellemzik a jó spekulánst? Eleselméjőség, intuíció, fantázia. Az éleselméjőség annyit jelent, hogy meg kell érteni az összefüggéseket, a logikust meg kell különböztetni az illogikustól. Az intuíció nem más, mint a tudatalatti logika, amely hosszú évek tızsdei és élettapasztalatainak végeredménye. A fantázia mindennel számol, ami lehetséges vagyis minden jóval és rosszal. De önkontroll és rugalmasság is szükséges ahhoz, hogy az ember önmaga elıtt bevallja, ha - és ez elég gyakori tévedett, és elképzelései nem valósultak meg. Ez esetben természetesen azonnal le kell vonni a következtetéseket. A jó spekulánsnak türelmesnek és jó idegzetőnek is kell lennie, hogy kivárja, amíg elképzelései megvalósulnak. Minden siker és sikertelenség után gondolja végig, milyen eseményeknek köszönheti az eredményt Ha sikeres volt, nem szabad átesnie a ló másik oldalára, hanem maradjon

alázatos, és ismerje be, hogy szerencséje is volt. De egyáltalán nem szabadna sikerével kérkednie, mert ahogy ezt sok tızsdés mondani szokta: a tızsdén szerzett pénz csak kölcsönkapott pénz, amit a következı alkalommal, magas kamatokkal kell visszafizetni. A tızsde egy nagy uzsorás Siker vagy kudarc - a spekulánsnak mindenesetre tanulnia kell belıle. Melyek egy spekuláns legrosszabb tulajdonságai? Ahogy a rugalmasság jó tulajdonság, amely segít abban, hogy a kudarcból a helyes következtetéseket levonhassuk, úgy a makacsság és önfejőség a legrosszabb. A meggyızıdés feltétlenül szükséges, de abban a pillanatban, amikor rájöttünk tévedésünkre, következetesnek kell lennünk, és „ki kell ugranunk a csónakból". Tévedés alatt nem azt értem, hogy egy 100-ért vásárolt részvény árfolyama 90-re esik le, hanem 54 azt, amikor felfedezzük, hogy érveink felépítésében hibáztunk, vagy amikor egy drámai, elıre nem látott

esemény bekövetkezését vesszük észre. A jó spekuláns érveléseibe a kiszámíthatatlant is belekalkulálja. Melyik foglalkozásra hasonlít legjobban a spekuláns foglalkozása? Leginkább az orvoséra, egy kicsit az ügyvédére, politikuséra vagy a kereskedıére. Egyáltalán nem hasonlítható össze egy mérnök vagy üzemgazdász, illetve egy közgazdász foglalkozásával. Miben hasonlít a spekuláns az orvosra? A tızsdésnek - hasonlóan az orvoshoz - elıször a diagnózist kell felállítania. Miért állnak a tızsdei árfolyamok olyan mélyen vagy olyan magasan? Miért emelkedik vagy miért esik egy bizonyos részvény? A diagnózisból állapítjuk meg a terápiát, a prognózist és minden további intézkedést. A tızsdés - mint az orvos abban a pillanatban, amikor észleli, hogy döntése rossz irányba viszi, eljárását korrigálnia kell, és új döntéseket kell hoznia. Sem a gyógyászat, sem a spekuláció nem tudomány, hanem mővészet A mérnök

vagy a gazdasági mérnök gondolatmenete viszont éppen ellenkezıleg tisztán matematikai logikát követ. A mérnöknek semmilyen körülmények között sem szabad intuícióira hagyatkoznia, viszont a spekulánsnak nemcsak szabad, hanem elengedhetetlen is. A spekuláns fantáziái - a mérnök számol. Az ügyvédnél ez egy kicsit másképp történik: neki is szüksége van fantáziára, de emellett a törvény szabta szigorú határok között kell mozognia. 55 Melyik játékra hasonlít a tızsdespekuláció a legjobban? Legjobban kétségtelenül a kártyajátékokhoz - skáthoz, bridzshez vagy pókerhez -, de egyáltalán nem hasonlít a sakkhoz vagy ruletthez. A tızsdei spekulánsnak éppen úgy az állandóan változó helyzethez kell alkalmazkodnia, mint a kártyásnak a kiosztott lapokhoz. Az események ugyanúgy alakulhatnak kedvezıen és kedvezıtlenül is a spekuláns szempontjából, mint a lapjárás a kártyajátékos számára. A jó spekuláns a jó

kártyáshoz hasonlóan kerül ki az ügybıl: a jó lapokkal sokat nyer, a rossz lapokkal keveset veszít. A kedvezı eseményekbıl a tızsdés nagy hasznot húz, a kedvezıtlen események kapcsán viszont a lehetı legkevesebbet veszti. A sakk tisztán kombinációs játék, a szerencse egyáltalán nem játszik benne szerepet. Ezzel szemben a rulett teljes mértékben szerencsejáték, amelybıl minden kalkuláció ki van zárva. Csak a játékszenvedélyben élık képzelik azt, hogy kitaláltak valamilyen szisztémát. A tızsdei spekuláció a kettı keveréke: félig szerencse, amely az események kiszámíthatatlan alakulásától függ, félig pedig kombináció, számítás és stratégia, mint a sakktáblán. Végül is hogyan viselkedjen egy spekuláns? A spekuláció a filozófia egyik formája, érvek és ellenérvek mérlegelésébıl és esetleg (hangsúlyozom: esetleg, és nem biztos) a helyes következtetések levonásából áll. A matematikus agy is alkalmas a

tızsdei spekulációra, de nem azért, mintha a tızsdének matematikai alapjai lennének, hanem, mert a matematika a logikus gondolkodás egyik alapja. A tızsdei logika egyik legnagyobb ellensége a közgazdaságtan, az üzemgazdaságtan és a technika, mivel a mindennapi logikával nem azonosak. Ami a tızsdén logikusnak tőnik, az az átlagos fogyasztónak gyakran nem logikus. 56 Egy vállalat elemzésekor, vagyis a mérleg elemzésénél az üzemgazdász bizonyára szerepet játszik. A mérlegek legtöbbször ugyanis tévesek, hamisították vagy legalábbis kozmetikázták ıket, de ha helyesek vagy a valóságot tükröznék is, akkor is a múltat tükrözik. A papírok árfolyama nem azért nı vagy csökken, mert a papírok jók vagy rosszak, hanem azért, mert bizonyos feltételek és konstellációk jók vagy roszszak. Egy részvényt gyakran éppen a rossz mérleg miatt kell venni, ha bizonyos jelekbıl arra lehet következtetni, hogy a további fejlıdés kedvezı, vagy

az lehet. Mindennapi logikával gondolkodva, ugyan ki venné meg egy majdnem tönkrement vállalat részvényeit? Semmilyen más részvénybıl sem lehet olyan nagy hasznot húzni, mint éppen olyan vállalatok részvényeibıl, amelyek éppen fordulat elıtt állnak (turnaround); mivel egy vállalatnak a csıd és a fizetıképesség közötti átmeneti sávja sokkal nagyobb, mint a jó és egy jobb helyzet közötti sáv. Ugyanez vonatkozik a vállalat részvényeire is Ha egy majdnem csıdbe ment vállalatnál mégsem kell elindítani a csıdeljárást, akkor a részvényei a sokszorosára emelkednek. Ha azonban egy társaság többjó év után még sikeresebb, részvényárfolyamaiban ez mégis alig tükrözıdik. Nagy hasznot gyengélkedı kötvényekkel is (ezek lehetnek állami, városi vagy vállalati adóslevelek) el lehet érni, ha az adósok a fordulat után újra fizetıképesek lesznek. Erre nem tudok jobb példát felhozni, mint a németek összes külföldön kiadott

kötvényeit, a német városok, tartományok adósleveleit stb., amelyeket a háború elıtt különbözı pénznemekben (mint pl. dollár, font sterling, svájci frank, holland forint, francia frank stb.) adtak ki, és amelyeket a londoni adósságegyezmény alapján 1952-1953-ban 100 %-ig-az addig eltelt 5 év kamatait is beszámítva - visszafizettek. A francia frankban kibocsátott Young-kötvényeket az Adenauer-kormány intézkedése alapján nem francia frankban, hanem dollárban, revalorizálva fizették vissza. Egyszóval az 1000 francia frank névértékő kötvény, amit én 1947-ben a párizsi tızsdén 250 frankért vettem meg, 3 évvel az adósegyezmény aláírása után 57 35 000 frankot ért; ez volt a legnagyobb koefficiens, amit tızsdei nyereségként életemben valaha is elértem. Igen sok fantáziára volt szükség és a távolabbi jövıt kellett tisztán látni ahhoz, hogy az ember meg merje venni a Köztársaság* dollárban, frankban kibocsátott

kötvényeit akkor, amikor a fiatal Szövetségi Köztársaság még romokban hevert és semmilyen devizával nem rendelkezett. Amikor én a kötvényeket megvettem, igen csekély volt a remény arra, hogy a Szövetségi Köztársaság ezeket a kötelezettségeit egy napon teljesíteni tudja. De hát ilyen a tızsde, és spekulálni annyit jelent, hogy az ember a dolgokat évekkel elıre lássa. Kérem, mondjon egy példát arra, amikor egy látszólag illogikus esemény a tızsdén mégiscsak logikusnak tőnik! Az ember azt hihetne, hogy a nagy gazdasági fellendülés szükségszerően a tızsdei árfolyamokra is kedvezıen hat. Ez tévedés! A gazdasági boom sok tıkét igényel a közvetlen beruházásokra és sok pénzt szivattyúz ki a takarékbetétekbıl. Kevés pénz marad az értékpapírokba történı befektetésekre. A bankok csak nehezen tudják a hitelkeresletet kielégíteni, annál is kevésbé, mert a központi bank megemeli a kamatlábakat, hogy a növekedés

esetleges inflációs hatásait megfékezze. A gazdasági eufória kedvezı hatásai csak késıbb jelentkeznek Ha a konjunktúra a magas kamatlábak nyomása alá kerül, sok beruházást elhalasztanák. Egyszerre több lesz a bankokban levı, befektetésre váró pénz, és a kamatlábak csökkennek. A központi banknak nem kell már a hatásokat fékezni, ezért a részvények árfolyamai emelkedhetnek. Annál is inkább, mert az elızıleg üzembe helyezett beruházások már magas nyereséget hoznak. Ezért van az, hogy egy virágzó gazdaság emelkedı hozamai ellenére a tızsdei árfolyamok elıbb esnek, mielıtt a kedvezı hatások megjelenhetnének. * Az NSZK. - SPM És hogy van ez válság esetén? Fordítva ugyanez a logika. Recesszióban a tızsdei árfolyamok növekedni kezdenek, mert a lagymatag gazdasági és beruházási helyzetben a rendelkezésre álló tıke- és pénzmennyiséget csak részben használják fel. Tarthatjuk pénzünket takarékbetétben, de a

kamatok esetleg alacsonyabbak, mint a részvények osztaléka vagy hozadéka. Gazdasági konjunktúra esetén viszont sok új részvény kerül a piacra - részben alaptıke-emelés, vagy új vállalkozások alapítása révén -, amelyek veszélyes konkurenciát jelentenek a már piacon levı részvények számára. Ez egy kicsit olyan, mint a használtautó-piac: ha a nagy keresletnek köszönhetıen az autógyárak csak hosszabb várakozási idı után tudnak szállítani, akkor a használt autók árai gyakran magasabbak, mint az újaké. Ha ezzel szemben a gyárak nagy reklámmal kedvezı ajánlatokat adnak, néha árengedmény vagy ajándék formájában, akkor a használt autók piaca leül És mi ebbıl a tanulság? Anticiklikusan kell gondolkodni, és a tızsdei általános véleményeket figyelmen kívül kell hagyni. A hangulaton kívül még milyen tendenciák befolyásolják döntıen a tızsdei tendenciát? Ahhoz, hogy az árfolyamok emelkedjenek, a két legfontosabb

tényezınek - a likviditásnak és a befektetık hangulatának kell pozitívnak lennie. Ha a közönség képes és akar is értékpapírokat vásárolni, az árfolyamok emelkednek Ha a befektetık „ülnek" a pénzükön és passzívak a vásárlásokat illetıen, az árfolyamok esnek Gyakran elıfordul az is, hogy az egyik tényezı pozitív, a másik negatív. Ebben az esetben nem 59 lesznek nagy mozgások, inkább csak kisebb ingadozások. Ez lenne a napi játékosok számára az ideális piac, akik a napi ingadozásokon akarnak nyerni, fel, le, fel, le. De olyan is elıfordul, hogy mindkét tényezı vagy pozitív, vagy negatív. Ha mindkét tényezı pozitív, akkor felfelé irányuló mozgás következik be, vagyis eufória: örömmámor. Ha mindkettı lefelé tendál, akkor drámai események következnek; pánik, ami sírba kergeti az embert. A likviditás és a hangulat egymást ellentétesen is befolyásolni tudják: a csökkenı kamatok javíthatják a

hangulatot, és viszont, a rossz hangulat csökkenti a likviditást. A politikai világválságtól, vagy az értékpapírpiac feszültségeitıl való félelem pl negatívan hathat a piacra, hiszen megszőnik a hosszú távú befektetésekben való érdekeltség, a kötvényeket inkább eladni akarják. így a kamatok a félelem következményeként emelkednek A nagyobb szerepet mindig a likviditás játssza, és ezt mi, tızsdések, inkább tudjuk követni; a kormányzat kamatpolitikáját (legalábbis rövid távon) kiszámíthatja. Ezzel szemben teljesen kiszámíthatatlan a pszichológiai reakció. Gyakran észlelte ön a saját gyakorlatában ezeket a jelenségeket? Természetesen. Már életem elsı tızsdei napján (1924-ben, a nagy párizsi tızsdén) megkérdezett egy idısebb úr: „Fiatalember, én magát még nem láttam itt, maga egy zöldfülő?" - „Igen. Az XY cég gyakornoka vagyok" „Vagy úgy" válaszolta „A fınöke jó barátom Mindent, ami itt

történik, röviden elmagyarázok. Minden egy dologtól függ: több-e az értékpapír, mint a tökfilkó, vagy több a tökfilkó, mint az értékpapír." Ez a mondat még ma is a fülemben cseng Ez a tızsdei tendenciák vizsgálatában a „Kolumbusz tojása". Az idıs kolléga egy kicsit nyersen fogalmazott - valószínő, hogy gyakran kellemetlen tapasztalatai lehettek a részvényekkel -, de alapvetıen igaza volt. Ma ezt az alapigazságot 60 másképp fejezném ki: minden attól függ, hogy mi a fontosabb és sürgısebb - a papírtulajdonosoknak papírjaiktól megszabadulni, vagy a pénztulajdonosoknak értékpapírokat vásárolni. Még ma is esküszik ezekre az ismeretekre? Persze! Nem az dönti el egy értékpapír minıségét, hogy esik-e vagy emelkedik az árfolyama, hanem az iránta megnyilvánuló kereslet vagy kínálat. A spekulánsnak azt kell elemeznie, honnan indulhatott ki a kereslet vagy kínálat. Kik az úgynevezett „tökfilkók"? Hála

istennek, sok van belılük. Hogy nézne ki a tızsde, ha ık nem lennének? Szívesen járok a tızsdére (mindegy, melyik országban), mert sehol a világon nem jut 1 m2-re annyi tökfilkó, mint éppen a tızsdén. Senki sem értékeli annyira túl a saját szellemi képességeit, mint ık. Azt is jó tudni és ismerni, ahogyan ık a világ és a gazdaság eseményeit elemzik, mint ahogy az igazi kártyajátékos különösen a pókerjátékos - is ismeri a partnerek észjárását. Tehát egy spekuláns profitálhat a mások butaságából? Teljes mértékben, hiszen a spekuláns mások butaságán többet nyerhet, mint saját okosságából. De tanulhat is az ember a tökfilkótól: különösen azt, hogy mit nem szabad csinálnia. t.l Akkor egy magas intelligenciájú számítógépnek egyúttal a legjobb tızsdei spekulánsnak is kell lennie ? Nem, mert okossága csak attól függ, hogy mit tápláltak bele. Az amerikaiak azt mondják: „Garbage in - garbage out"

azaz: szemét be - szemét ki. A számítógép hasznos segítség a spekuláns számára azoknak az adatoknak az eléréséhez, amelyekre szüksége van. Ahelyett, hogy a könyvtárakban sok ezer oldalnyi könyv és nyomtatvány után kutatna, információihoz egy gombnyomással hozzájuthat. A legnagyobb amerikai közvetítı cég 30 évvel ezelıtt még 300 alkalmazottat tartott könyvtárában. Ma viszont 20 alkalmazottja és egy számítóközpontja van. ami egy óriási könyvtárt helyettesít A számítógépnek nincs fantáziája, ami a spekuláns legfontosabb tulajdonsága. És ott vannak az elıre nem látható események, valamint a bel- és külpolitikai fejlemények, vagy a technika, amelyeket nem lehet a számítógépbe betáplálni. Láthatta volna elıre egy számítógép a saját szerepét a következı 30 évre vonatkozóan? pénz nincs zene". A pénz a zene, illetve a tızsde üzemanyaga A tızsde és a tıkepiac kapcsolatát leginkább a következı

példával lehet illusztrálni: képzeljünk el egy nagy és egy kis tartályt egymás mellett; a nagy az összgazdasági pénzfazék, a kicsi a tızsde. Ha sok víz folyik a nagy tartályba a hitelpolitikának, a megtakarítás növekedésének, a külföldi tıke beáramlásának, a kereskedelmi mérleg alakulásának stb köszönhetıen, és ezzel párhuzamosan csak egy kicsit lassabban folyik ki az ipar, az államháztartás és a magánháztartások alacsonyabb szintő tıkeszükséglete, valamint az alacsonyabb adók miatt, akkor a nagy tartályban a vízszint emelkedik. Ha a víz túlfolyik, akkor a kis tartályba, vagyis a tızsdékbe folyik, és az árfolyamokat a magasba hajtja. Ez volt a helyzet az utóbbi 3 évben az NSZK-ban is. Fordítva is igaz: ha a vizet a nagy tartályból gyorsabban szívják ki, mint ahogy befolyik, akkor a kis tartályban, vagyis a tızsdében semmi sem marad, és az árfolyamok esnek. Ezért kell a vízszintet a nagy tartályban állandóan

figyelemmel kísérni. Hogy vonja be ön kalkulációiba a likviditás kérdését? Nincs más elıfeltétele vagy befolyásoló tényezıje a tızsdei tendenciáknak? Ahogy mondani szokás: a vezetı szerepet mindig a likviditás játssza, mert a közönség hangulata mindig ingatag. Egy másodperc alatt az egyik végletbıl a másikba esik. A likviditás alakulását azonban - ha hosszú távon nem is, de rövid távon - követni lehet. A központi banknak vannak olyan döntései és a nagybankoknak vannak olyan hitelpolitikai jelzései, amelyekbıl az ember bizonyos következtetéseket vonhat le. Likviditás nélkül az árfolyam nem emelkedhet A tızsde ugyanazt vallja, mint a régi Magyarországon a cigányzenészek, amikor mindig azt ismételték: „ha nincs Dehogy nincs! A bekövetkezı emelkedéshez vagy eséshez különösen fontos feltétel a piac technikai állapota. A piac technikai állapota alatt én azt értem, hogy a papírok túlnyomó többsége - egy hosszabb

emelkedési vagy csökkenési periódus után „sokat tapasztalt" vagy éppen „remegı" kezekben van-e. 62 63 Mit ért ön „remegı" és „sokat tapasztalt kezek" alatt? Ez az én személyes és egészen speciális definícióm; lehet, hogy sokak számára érthetetlen, én azonban ehhez tartom magam: a „sokat tapasztalt" a következı elınyökkel* kell hogy rendelkezzék: jó gondolkodási készség, türelem, pénz, és természetesen szerencse (az utóbbi magától értetıdik). A jó gondolkodási készség azt jelenti, hogy az érintettnek legyenek elképzelései, ötletei és meggyızıdése. Türelmes is legyen, jó idegei legyenek, aki nem kapkod állandóan a pisztolyához, ha azok a papírok, amelyeket ı 100-ért megvett, 80-ra visszaesnek, vagyis nem unja meg a papírokat hosszú ideig tartani. Legyen meggyızıdve arról, hogy a papírok sokkal magasabbra fognak emelkedni. Ha diagnózisában a visszaesést most csak jelentéktelen

okokra vezeti vissza, 80-nál még inkább vásárolnia kell: mert ha az árfolyamot 100-nál már kedvezınek ítélte, 80-nál még inkább annak kell tartania. De természetesen elegendı pénzzel is kell hogy rendelkezzék, hogy legyen kitartása. Pénz alatt én nem egy abszolút nagy, hanem inkább relatíve kisebb összeget értek. Ha a kisbefektetı 10 000 márkájából 6000-ért papírokat vásárol, akkor van pénze. Ha azonban egy multimilliomosnak 10 milliója van és 30 millióért vásárolt papírokat, akkor 20 milliós adóssága marad, és nincs elegendı pénze ahhoz (sıt akkor egyáltalán nincs pénze, csak „egyenlege"), hogy türelmes legyen, hiszen ha értékpapírjai csak egy kicsit is esnek, már további fedezetet kell adnia hitelezıinek, ami azt jelenti, hogy a bank vagy a bróker, a papírokat el akarja adni akkor is, ha neki lenne még türelme. A kisbefektetıvel akinek még maradt pénze, ha megvette a papírokat - ez nem történhet meg. A

„reszketı kéz" az a fajta, akinél az elsı három tulajdon- ság közül valamelyik hiányzik. Ha nincs pénze, nem elegendı, hogy türelmes De a türelme is hiányozni fog, ha bár van pénze, de nincs meggyızıdése, nincsenek elképzelései. Es ha pénze is, meggyızıdése is van, de nincs türelme, akkor ugyancsak nem képes végigcsinálni az egészet. Természetesen vannak árnyalatok a „remegı kező" és a „sokat tapasztalt" között is. Az ember többé-kevésbé egyszerre „sokat tapasztalt" és „remegı kező" is. Egy erıskezőbıl fokozatosan lehet „remegı kező", de egy remegı kezőbıl csak a legritkább esetben lehet „sokat tapasztalt", leginkább csak hosszú-hosszú tréning után. Ha a papírok túlnyomórészt erıs kezekben, páncélszekrényekben vagy jól fizetett megırzıkben találhatók, a piacot én „keresletinek" (angolul oversold) nevezem. Ha ezzel szemben a papírok nagy mennyisége

„remegı kezekben" van, és még adósság is terheli ezeket, akkor „kínálati" (angolul overbought) piacról beszélek. Milyen következményei vannak a „kínálati" piacnak? A „kínálati", hitelekkel megterhelt piac rendkívül veszélyes, és állandóan fennáll annak a kockázata, hogy bármelyik pillanatban összeomolhat. Akkor is, ha látszólag semmi ok sincs erre. Ez tipikusan „tejeskofa-piac"; a remegı kezőek nagyrészt tapasztalatlanok és könnyen megijednek, könnyen megfertızheti ıket a piaci hangulat, és mindig a már robogó vonatra akarnának felugrani. Eltekintve attól, hogy nincsenek tapasztalataik és rosszak az idegeik, pénzügyi helyzetükbıl kifolyólag sem engedhették volna meg maguknak, hogy részvényt vásároljanak. Talán azt a pénzt is felhasználják, amelyet más célra kellett volna tartalékolniuk, nem beszélve arról, hogy hitelre vásárolnak. * Ez a 4 G (Gedanken, Geduld, Geld, Glück). - SPM 64 65

És mi a helyzet a „keresleti" piaccal? Ha a papírok nagy mennyiségben a „sokat tapasztaltak" páncélszekrényeiben nyugszanak, akkor a „keresleti" piac a rossz hírek ellenére is emelkedhet. Ha aztán valamilyen jó hír is érkezik, akár csak a legkisebb jó hírecske is, a piac rakéta módjára emelkedik a magasba. Minél több papír van a „sokat tapasztaltak" kezében, annál hevesebb lesz a robbanás Van még egy tényezı, amitıl a keresleti piac még inkább azzá válik: ha a piacon sok aktív „baissier"* van, akik elızıleg nagy határidıs eladási üzleteket kötöttek. Az NSZK tızsdéin technikai okokból nem lehet határidıs üzleteket kötni, de New Yorkban, Londonban, Zürichben, és különösen Párizsban annál is inkább, mivel ott létezik határidıs piac utolsó napi szállítással,* amelyeket aztán hónapról hónapra hosszabbítgatnak. Amerikában egész nagy és aktív határidıs piac van, amely csak bizonyos

államkölcsönökre és természetesen árukban kötött üzletekre vonatkozik.* Hogy tudja az ember megállapítani, hogy a piac keresleti vagy kínálati? Ennek elıfeltételei és tünetei vannak. A diagnózis felállításához azt is figyelembe kell venni, hogyan alakult a forgalom az elmúlt hónapokban és években. Ha az árfolyamok hosszú * Olyan értékpapír-tulajdonos, aki csökkenı árfolyamokra spekulál és ezért elad, vagy határidıs üzleteket köt késıbbi szállítási határidıre. (A fordítók) * Arukkal, devizákkal vagy értékpapírokkal történı kereskedés, ahol a szállítás vagy az átvétel egy elıre megállapodott áron történik. Az utolsó napi szállítás arra az árra utal, amely a szállítási határidı utolsó napján a tızsdén érvényes. (A fordítók) * Ma már (1982 óta) vannak kifejezetten határidıs pénzügyi mőveletekre kialakított tızsdék is (London - LIFFE, Párizs - MATIF stb.) - SPAÍ 66 ideje - vegyünk mondjuk

több hónapot - egyre jobban emelkedı forgalommal törnek a magasba, akkor biztos lehet az ember abban, hogy a papírok nagy része a „sokat tapasztaltak" kezébıl a „remegı kezekbe" került; minél nagyobb volt a forgalom, annál inkább. Mert hevesen emelkedı árak mellett csak ık vásárolnak. A sokat tapasztaltak eladják azokat a papírokat, melyeket elıtte csökkenı árak mellett páncélszekrényeikben felhalmoztak, és most emelkedı árfolyamon eladják. Ez a mozgás addig tart, amíg a papírok nagyobb része ismét a „remegı kezekbe" kerül, akik arra vártak, hogy mások ugyanúgy remegı kezőek, mint ık kis késéssel ugyan, de vásároljanak tılük. Aztán a „sokat tapasztaltak" ismét szabad készpénzzel rendelkeznek, és várnak, amíg a „remegı kezőek" papírjaikat ismét el akarják adni. Noha ezt magasabb árfolyamon szeretnék megtenni, de ha nem sikerül, megteszik alacsonyabb árak mellett is, valamilyen

lélektani vagy technikai okból, néha csupán csak türelmetlenségbıl, mert nem jelentkezik több új „remegı kező". És ez mindig bejön: az eufória után jön a kijózanodás Elıfordulhat, hogy egy megkésett, új vásárlási láz is jelentkezik, különösen akkor, ha a kormányzat a központi bank segítségével különbözı (adó- és hitelpolitikai vagy más) csatornákon egyre több pénzt pumpál a forgalomba, többet, mint amennyit az ipar és a gazdaság igényel. Tehát a nagy tartályból a kicsibe több víz folyik. Ezzel párhuzamosan a nagy pénzintézetek beindítják a reklámgépezetet, hogy a közönséget ráhangolják a tızsdére. A papírokat a bankok elkezdik agresszívan a közönségnek ajánlani, ehhez még könnyen megszerezhetı, olcsó hitelt is kínálnak, annál is inkább, mert a bankok számára nincs ennél kedvezıbb lehetıség likviditásukat kihasználni. Ezek után az újabb „remegı kezőek" is megveszik papírjaikat,

és várnak, amíg továbbiak nem kerülnek elı. Aztán eljön az a pillanat, amikor ez már nem megy tovább. Az árfolyamok stagnálnak, vagy esni kezdenek. Sok részvénytulajdonos elveszti türelmét Számukra ez kellemetlen meglepetés Amikor részvényeiket megvet67 ték, meg voltak gyızıdve róla - a bábjátékosok ígérete alapján -, hogy az árfolyamok biztosan emelkedni fognak. Aztán ha a tızsde stagnál, vagy éppen esik, akkor ezt személyes sértésnek vagy árulásnak tartják. A közönség 90%-a, akiket a tızsdei fellendülés csalogatott elı, gyakorlatban, veszteség ellen nincs beoltva, és ez nemegyszer abban mutatkozik meg, hogy a hírközlı eszközök és az úgynevezett beavatottak véleménye ellenére az árfolyamok eshetnek is, méghozzá erısen. Ez a kínálati piac eredménye. értékmegırzıibe kerülnek. Errıl a rejtekhelyrıl kerülnek aztán - már ismét emelkedı árak mellett a piacra. Az emelkedı mozgás ismét elkezdıdik. A

tızsde mélypontján csak a „sokat tapasztaltaknak" vannak értékpapírjaik, a „remegı kezőeknél" van a pénz, a boom tetıpontján a „tapasztaltaké" a pénz, a „remegı kezőeké" pedig az értékpapír. A készpénz és az értékpapírok közötti ingázás nem más, mint a tızsde örökös vérkeringése. Ezzel azt is szemléltetni akartam, hogy a tetıponton a „sokat tapasztaltaké" a pénz, a „remegı kezőeké" pedig csak a reménység. És ha a közönség a kedvezı tapasztalatok hatására továbbra is optimista marad? Ebben az esetben mások a tendenciát befolyásoló legfontosabb technikai okok. A tızsde esésénél az adóssággal terhelt számlák elvesztik biztosítékaikat. Noha a bankok könnyen adtak hitelt, de csökkenı tendencia esetén természetesen további fedezetet és biztonságot akarnak. Sok eladósodott részvényes ezért vagy újabb pénzeket kénytelen elıteremteni, vagy részvényeit eladni. Az

eladások további árfolyamesést idéznek elı, az árfolyamesés pedig újabb eladásokat. És a láncreakció megy tovább. így fejlıdhet ki az árfolyamesés minden alapos ok nélkül, csupán csak pszichológiai vagy technikai nyomás hatására. A központi bank is adhat jelzést. Ha meg akarja fékezni a túlfőtött spekulációs légkört, vagy az infláció veszélyét akarja megelızni, megemeli a kamatlábakat. Ebben az esetben a tızsdei visszaesés még drámaibb véget ér A tömeglélektani reakció a legveszélyesebb, mint ezt a mozipéldán már elmagyaráztam. Ha most a még mindig emelkedı forgalom mellett az árak tovább esnek, és a forgalom erısen megnı, egyre több papír kerül a „remegı kezekbıl" a „sokat tapasztaltakhoz". Végül pedig a „remegı kezőek" teljes kiárusítást rendeznek a legalacsonyabb árak mellett Itt a pánik, és a papírok ismét a „sokat tapasztaltak" Milyen végkövetkeztetést lehet ebbıl az

elemzésbıl levonni? Feltétlenül az a szilárd meggyızıdésem, hogy az árfolyamvisszaesés alacsony forgalom mellett rossz jel, mert további visszaesésre figyelmeztet. Nagy forgalom mellett jó az árfolyamesés, és minél nagyobb a forgalom, annál jobb, mert a papírok nagy mennyiségben erıs kezekbe kerülnek. A nagy forgalom melletti emelkedı árfolyam azért rossz jel, mert a papírokat gyenge kezek vásárolják. Minél nagyobb a forgalom, annál negatívabb a hatása a piac számára, mert minél több „remegı kező" vesz részt benne, annál rosszabb. Minél kevesebb a forgalom emelkedı árfolyam mellett, annál jobb; mert az árfolyamok késésben vannak ugyan, de a papírok nagy mennyisége a „sokat tapasztaltak" értékmegırzıibıl még nem került elı. Tudom, hogy a legtöbb profi, elemzı, bróker stb. nem tulajdonít nagy jelentıséget ennek a tendenciának kis forgalom mellett Az én véleményem szerint ez teljesen rossz. A kis forgalom

csak „hors doeuvre", „elıétel", és amikor a nagy forgalom kezdıdik, akkor fejlıdik ki az igazi mozgás, aminek logikus módon kell következnie. Emelkedı árak és nagy forgalom mellett jön létre az eufória, csökkenı áraknál elıször csak a kis forgalmi visszaesés, aztán a teljes 69 kiárusítás. Logikus, hogy sok vásárló emelkedı árak mellett ugyanolyan hirtelen válik eladóvá, mint ahogy a piac valamilyen okból összeomlik. Minthogy a mai vevıbıl lesz a holnaputáni eladó, a mai vásárló minıségét fontosabb elemezni, mint a papírokét. És éppen így fordítva is: az eladó minısége fontosabb, mint az eladnivaló papírjáé. A legjobb értékpapírok árfolyama is eshet, ha a részvénytulajdonosok ügyetlenek. Ez lenne az általános vélemény? Nem! Éppen az ellenkezıjét hiszik. A legtöbb közvetítı, bank és a tömegtájékoztató eszközök is úgy gondolják, hogy a nagy forgalom mellett az emelkedı árak kedvezıek.

Bizonyíték számukra az, hogy a nagyközönség vásárol. Én azonban felteszem a kérdést: jó ez? Nem. amint azt már elmagyaráztam, mert az a közönség, amely ma olyan hevesen vásárol, egy késıbbi idıpontban ugyanilyen hevesen eladni fog. És a nagyközönségnek a végén igen ritkán van igaza Hogyan vélekednek a brókerek az Ön elemzésérıl? Nem tudom, de valószínőleg azt gondolják, hogy félrebeszélek. Természetes, hogy a brókerek számára az a kedvezı, ha emelkedı árak mellett egyre több új vevıt tudnak szerezni. Ez jó nekik, és átmenetileg nekem is, mert a sok vásárlás papírjaim árfolyamát a magasba hajtja. De ez nem azt jelenti, hogy ezeket a papírokat nekem magas áron rögtön tovább kell adnom csak azért, mert alacsony áron jutottam hozzájuk. A magas árfolyam emelkedı forgalom mellett nekem is örvendetes, ha eladni akarok. A magas árfolyamok ugyanis a nagyközönség vásárlásai nyomán keletkeztek. A mai nagy érdeklıdés

azért sem jelent semmit, mert a közönség pillanat70 nyi hangulata - mint errıl már szó volt - egy pillanat alatt meg tud változni. Egyszer a következı beszélgetést folytattam egy New York-i brókerrel, midın a piaci alakulás iránt érdeklıdtem: „Kolosszális" - mondta, „ma 180 milliós forgalmunk volt". „Én nem a forgalomra, hanem az árfolyamokra vagyok kíváncsi". „Vagy úgy" - válaszolta - „az árfolyamok a magasban vannak, és nagyjából változatlanok" „A forgalom az Önök dolga" - ismételtem mérgesen. „Számomra a magas árfolyam kisebb forgalom mellett lenne kedvezıbb. Ez lenne nekem »kolosszális!«" Akkor már régóta tudtam, hogy a legtöbb brókerrel nem vagyok közös hullámhosszon. Vannak-e további tünetei a keresleti vagy kínálati piacnak? Igen! Ha a piac egy hosszabb emelkedés után stagnál, új vásárlásokra vár, és nem reagál a jó hírekre, sıt esetleg valamelyest visszaesik, ez

nagyon rossz jel. A piac túltelített A „remegı kezőek" minden pénzüket, sıt minden kölcsönpénzüket is befektették, új vásárlók pedig nem jelentkeznek a jó hírek ellenére sem. Fordítva pedig: ha a piac egy lefelé tartó mozgás után stagnál és nem reagál tovább a rossz hírekre, továbbá egy kissé emelkedik, ez nagyon jó jel. A papírok nagy mennyiségben a „sokat tapasztaltaknál" vannak, akik különben is bekalkulálták számításaikba a rossz híreket, nem ijedeznek és semmi esetre sem lepıdnek meg. Hogyan kell tehát egy spekulánsnak ilyen esetekben viselkednie ? Ha a tızsde a jó hírekre nem reagál, akkor ki kell szállni, ha pedig a rossz hírek nem váltanak ki hatást, akkor be kell szállni. 7! A piac számára különösen rossz elıjel, ha egyre több befektetı vadászik tippekre, és mindennapi beszélgetéseik is a tızsde körül forognak. Részvények neveivel dobálóznak, mindenki kap a barátjától valamilyen

tippet, amit ı szintén egy jó baráttól kapott. Mindenki a legnagyobb hitelre vásárol, amit csak megkaphatott Rossz jel az is, ha az ember a tızsde jelenségeit külföldi vásárlásokkal magyarázza. Ismerem ezeket a régi varázsszavakat, „külföldi vásárlások" vagy „külföldi pénzintézetek vásárlása". Akkor ez nem kedvezı? Abban a pillanatban, amikor az emberek vásárolnak, természetesen kedvezı, mert az árfolyamot felhajtják. De éppen úgy kedvezıtlenné válik, ha a papírokat újra eladják. A szők keresztmetszet fizikai törvénye lép fel a vásárlásoknál, majd ezt követıen az eladásoknál is. Minden attól függ, hogy milyen tulajdonságúak, milyen erényekkel és hibákkal rendelkeznek a külföldi vásárlók. Közöttük éppen úgy megtalálhatók a „remegı kezőek1 és a „sokat tapasztaltak", sıt néha több a „remegı kező", hiszen az ı motivációjuk- ugyanúgy, mint a külföldi pénzintézeteké-

rövidebb távú, mint a belföldi befektetıké. A legtöbb külföldi spekuláns - akkor is, ha befektetési alapokról van szó- csak rövid távú hasznot remél. Fejest ugranak a piacra, ha csak a legkisebb lehetıséget is megszimatolják, és ha más országok pénzemberei erre ösztökélik ıket. De éppen ilyen gyorsan ki is szállnak belıle, ha veszélyt éreznek, vagy már megszerezték nyereségüket. Mindannyian ugyanabban az idıpontban akarnak venni vagy eladni. Ezt a jelenséget a közelmúltban jól lehetett a német tızsdéken látni. Mi a helyzet egyáltalán a pénzintézetekkel, a nagy befektetési társaságokkal, nyugdíjbiztosítási intézetekkel (különösen az Egyesült Államokban), a biztosítótársaságokkal stb.? Nem változtatja-e meg jelentısen a tızsde környékét, világát, ha a piacot ezek és nem a nagy profi spekulánsok, rövid távú játékosok, kis és nagy befektetık stb. uralják? A tızsde világa ugyan megváltozott, de minden

más, a fák. a vegetáció, a virágok vagy a gaz stb. ugyanazok maradtak A pénzintézeteket, a nagy tıkekoncentrációkat is csak emberek irányítják. Ezek a pénzemberek is ugyanúgy viselkednek, mint a kisbefektetık és a nagyspekulánsok. Ugyanazok a reakcióik és ugyanabba a két kategóriába tartoznak, maguk is „remegı kezőek" vagy „sokat tapasztaltak". Az ı pszichológiai beállítottságuk ugyanaz és ugyanolyan kiszámíthatatlan, mint a többi milliónyi piaci résztvevıé, akik már évekkel ezelıtt a tızsdei közönséget alkották. A különbség csak anynyi, hogy míg az egyik rész milliárdokkal dobálózik, addig a másik kisebb összegekkel dolgozik. A pénzemberek gyakran inkább „remegı kezőek", mert fınökükkel szemben viselniük kell a felelısséget ügyleteikért, és így a fejükkel játszanak. Mivel, ha nagyobb veszteséggel zárnak, egyszerően kirúgják ıket. A kisbefektetı csak saját magának tartozik

elszámolással Vegyen az ember hitelre papírokat? Csak azok vegyenek hitelre papírokat, akik ezenkívül sokkal nagyobb vagyonnal rendelkeznek, mint amekkora a felvett hitel összege. Hajlok arra, hogy azt mondjam: részvényeket semmilyen körülmények között sem szabad hitelre vásárolni, mert ez vakmerı hazardírozás. Természetesen ez az értékpapírok minıségének és arányának a kérdése is Ha az ember 73 100 000 nyugatnémet márkáért vesz fix kamatozású értékpapírokat és ebbıl 20 000 márka az adósság, akkor ez nem katasztrófa. Vagy ha egy másik 300 000 márka értékben vásárol értékpapírokat és ebbıl 200 000 márka adóssága marad úgy, hogy egyidejőleg több mint egymilliós ingatlannal is rendelkezik, ez sem bőn. De minden esetet egyedileg kell megvizsgálni. Tapasztalataim közül két, különösen markáns esetet szeretnék idézni annak bizonyítására, hogy milyen veszélyes, káros, sıt drámai lehet papírokat hitelre

vásárolni, és hogy a spekulánsnak milyen erısnek kell lennie ahhoz, hogy ne csináljon adósságokat. Az ötvenes évek közepén a New York-i tızsdén kedvezı fejlıdés mutatkozott, és a forradalmian új iparágak, mint pl. az elektronikai ipar, különösen fantáziagazdagnak és ígéretesnek tőntek. Vásároltam tehát az utolsó dollárjaimból elektronikai és ezekkel rokon részvényeket, és miután minden pénzemet befektettem, hitelre vásároltam tovább. Hitellehetıségeimet maximálisan kihasználtam Az akkori amerikai elnök, Dwight D. Eisenhower ugyan háborús hıs volt, de nem zseni. Az ı hírneve az amerikai nép szemében szeplıtelen volt (noha azt suttogták, hogy szerelmi viszony van Marlene Dietrich-hel). Az amerikai nép bizalma az elnökben egyike a legfontosabb tényezıknek, amelyek a Wall Street légkörét kedvezıen befolyásolják. Kb egy évvel a következı elnökválasztás elıtt 100%-osan meg voltunk róla gyızıdve, hogy Eisenhower

tábornokot újraválasztják. Az egész Wall Street erre számított. Miért ne mentünk volna elébe a tızsdén az ı gyıztes újraválasztásának? Mindenki ezen a véleményen volt, én is. És ekkor egy kellemetlen, elıre nem látott esemény történt: 1955-ben Eisenhower elnök szívrohamot kapott. A következı napon a New York-i tızsdén a részvények látványosan 10-20%-ot estek Mivel hitelre vettem papírjaimat, azok nagy részét kénytelen voltam piacra dobni. Fájdalmas volt, 74 de meg kellett tennem, mielıtt a brókerek további garanciát követeltek volna. Beütött a krach, mert a közönség elveszítette reményét abban, hogy Eisenhowert esetleg újraválasztják. Hogy Eisenhower nélkül mi lesz a választás kimenetele, nagy kérdıjel volt és a tızsdén a kérdıjelek zavaró tényezık. Sem a közönségnek, sem pedig a „remegı kező" játékosoknak nem voltak elég jó idegeik ahhoz, hogy egy bizonytalan, elıre nem látható eseményt

vállaljanak, még akkor sem, ha ez kedvezı eredményt hozna. A legtöbben még azt sem tudják megítélni, hogy a tızsde számára mi a jó és mi a rossz Ilyen esetben minden „remegı kező", és mindenki más is, akiknek adóssága van, amilyen gyorsan csak lehet, elad - az utóbbiak erre még kényszerítve is vannak. Az elsı órák krachja lefelé ható láncreakciót indíthat el. Pár nap múlva Eisenhower egészségi állapota javulni kezdett. Felmerült a remény, hogy jelölteti magát az újraválasztásra, a tızsde megnyugodott, az árfolyamok újra elkezdtek emelkedni, és még magasabbra emelkedtek, mint ahogy a szerencsétlen esemény elıtt álltak. A következı években az árfolyamok példátlan növekedést értek el, néha megtízszerezıdtek, számomra azonban sajnos már késı volt. És ilyenkor, mint minden ilyen esetben - miután az embernek minden kötvényét ki kellett árusítania, aztán az árfolyamok emelkedtek -, Heinrich Heine poétikus

szavai jutottak az eszembe: „. ez egy régi történet, ami mégis mindig új marad, akivel ez mégis megtörténik, annak a szíve megszakad". Hogyan viselkedett volna, ha nem lettek volna adósságai? Ugyanúgy, mint ahogy néhány évvel késıbb viselkedtem egy másik váratlan hírrel összefüggésben. 1962 februárja volt Ismét „feltankoltam", akkor éppen francia részvényekbıl a párizsi tızsdén. De ezúttal mindent kifizettem, egy fillér adósságom sem volt. Ez az algériai francia háború idején történt. De Gaulle tábornok, az akkori francia elnök tulajdonképpen Algériától akart megszabadulni, de kénytelen volt politikájában ide-oda lavírozni a közvélemény miatt, amely az algériai kérdésben igen megosztott volt. És akkor ismét váratlan dolog történt (ezt én a nagy kérdıjelnek nevezem): négy francia tábornok fellázadt Algériában a kormány - vagyis de Gaulle tábornok - ellen. A francia közönség számára ez

megrázó esemény volt: talán a háború utáni Franciaország legnagyobb eseménye. A tábornokok féltek de Gaulle-nak attól a szándékától, hogy Algériát fel akarja szabadítani, amit ık semmilyen körülmények között nem akartak elfogadni. Estére Párizsban kifejezetten pánikhangulat uralkodott A következı napon nem mentem el a tızsdére, kímélni akartam az idegeimet, nem akartam látni, milyen mélyre zuhanhatnak papírjaim. A tızsde helyett kedvenc éttermemet kerestem fel, a „Chez Louis"-t (nemzetközileg ismert cseh kocsma, amely azelıtt ismert film-, tv- és újságíró-személyiségek találkozóhelye volt), és az étlapot tanulmányoztam, anélkül, hogy a tızsdére gondoltam volna. Akkor véletlenül egy tızsdei kolléga lépett az étterembe, és rémülten mesélte, hogy micsoda krach - igazi vérfürdı volt a tızsdén, ugyanolyan, mint amiket a tızsderegényekben szoktak leírni. Őúgy? - válaszoltam és teljesen nyugodtan tovább

élveztem ebédemet. Ugyanis meg voltam róla gyızıdve, hogy de Gaulle ebbıl a hatalmi harcból gyıztesen kerül ki. Számomra tehát ez csupán egynapi tızsdei esemény volt, ami hamarosan a feledésbe merül. Ha a tızsdére mentem volna, úgy biztosan eladtam volna az összes részvényemet. Éppen azért engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy egy ilyen napon ne menjek a tızsdére, mert nem volt adóssá7b gom. Ezeket az ideges tızsdei órákat tehát egy jó étteremben töltöttem el. A tızsdei zárás után egy órával megtudtam, hogy az irányzat megfordult, és az ember még az árfolyamveszteség felét visszanyerhette. Este aztán de Gaulle megtartotta egyik leghíresebb tvbeszédét. Szeretett Franciaországára (ma chére vieille Francé) hivatkozott, és ebben a pillanatban az egész francia nép mögötte állt. A „négyek" (ahogy de Gaulle nevezte a lázadókat), vagyis a négy pártütı tábornok feladta a harcot, és az egészet elfelejtették -

nemcsak a politikában, hanem a tızsdén is. A krach tiszavirág élető volt, és biztos helyzetemnek köszönhetıen - mivel tehermentes értékpapír-készlettel rendelkeztem - a pánikhangulattól függetleníteni tudtam magam. Ha tartozásaim lettek volna, egész logikám más lett volna, az adósság miatt az agyam egészen másként reagált volna. Ahelyett, hogy én teljesen nyugodtan azon gondolkodtam, vajon milyenek lennének de Gaulle és a francia nép reakciói, elveim ellenére hagytam volna magam a pánikhangulattól elragadtatni, és a kár igen nagy lett volna. Ezért a tételem a következı: elınyösebb egy eladósodott társaság kisebb mennyiségő, de kifizetett részvényeit a magaménak tudni, mint nagy mennyiségben egy tekintélyes vállalat elsı osztályú papírjait, amelyeket adósságra vettem. A kifizetett papírok egy kisebb mennyiségével az ember hosszabb ideig is képes várni a felívelésre, mialatt az, aki nagyobb mennyiséget vásárolt

hitelre, már kisebb nyereség elérése esetén is hajlamos az eladásra. Valaki kollégáim közül velem együtt egy közös elképzelésünk alapján ugyanazokat a papírokat vette meg, én százat, de kifizetve, ı ezret hitelre. Én két évig nyugodtan ültem a papírjaimon, és így 200%-os árfolyam-nyereséget tudtam elérni. Kollégám gyorsan megelégedett egy kisebb nyereséggel, mivel adóssága miatt igen óvatosnak kellett lennie 77 Kockázat nélkül nem érhet el a tızsdén nyereséget az ember!? Ez igaz, de ha az ember tartós tızsdei tendenciára spekulál - ahelyett, hogy elsı osztályú részvényeket venne hitelre (likviditás + lélektan + gazdaság), akkor olyan, erısen eladósodott vállalatok részvényeit kell megvennie, amelyek a rossz gazdasági helyzet és az azt megelızı magas kamatok miatt kritikus helyzetbe kerültek, de ezeket a papírokat fizesse is ki. A következı lépésben vegyen az ember még opciókat is, de tudnia kell, hogy az

egész pénz, amit ebbe fektetett, esetleg teljesen elvész. Maradtak Önnek az adósságok ellenére jó tapasztalatai is? Ehhez a témához szeretnék egy tanulságokban gazdag történetet elmesélni: más helyen már megírtam, hogy a II. világháború után és a nagy német adósságrendezés során hogyan értem el látványos nyereséget a német külföldi adóslevelek értékének emelkedésével. Összes pénzemet ebbe a spekulációba fektettem, sıt még maximális hitelt is felvettem svájci bankoknál (sem az USAban, sem pedig az NSZK-ban nem lehetett hitelt kapni ezekre a papírokra). Az egész spekuláció Németország* jövıjére alapozódott, ezért Adenauer személyes tekintélyéhez kapcsolódott. O feltétlenül kerül amibe kerül jóvá akarta hagyatni a Bundestaggal a londoni egyezményt Az SDP nagy ellenállást tanúsított, de az ember biztos lehetett benne, hogy Adenauer ki fogja verekedni saját tervét, a londoni egyezmény elismerését. Adenauer

személyisége játszotta ebben a spekulációban a legnagyobb szerepet, így bizonyos veszélyt is hordozott. * NSZK. - SPM Egy ilyen érzékeny, politikai hátterő ügyben a meglepetések könnyen áthúzhatják a számításunkat: például egy váratlan közlemény Adenauer egészségi állapotáról, nem beszélve egy esetleges életveszélyrıl. Akkoriban egy idıre Amerikába kellett utaznom, és nagyon nyugtalan voltam a német kötvényeim miatt, amelyeket súlyos adósság terhelt. Mi minden történhet az én német kölcsönkötvenyeimmel, ha az ember egy reggel drámai, talán éppen fatális hírt hall Adenauerrıl? Valószínő, hogy minden ilyen papír befuccsol. Ilyen esetben minden készletemet azonnal likvidálnom kellett volna, és fıleg az adósságok miatt! New Yorkban azonban, amikor Európában reggelente a híreket hallgatják, sötét éjszaka van még, így amikor az ember a fontos híreket megtudja, talán már túl késı van. Az volt tehát a

szándékom, hogy megbízást adok a bankoknak, hogy egy bizonyos hír esetén adják el egész értékpapírkészletemet. Azonban egy bank sem mutatott készséget az ilyenfajta megbízás teljesítésére azzal az indoklással, hogy nem tudnák felelısséggel megállapítani, milyen mértékben veszélyeztetett Adenauer egészsége. Eladni nem akartam. Reszketve repültem Amerikába, miután megállapodtam a bankokkal, hogy rossz hír esetén (ami remélhetıleg nem következik be) mindenesetre - a nap bármely órájában - legalább felhívnak. Szerencsére amerikai tartózkodásom alatt Adenauerral semmi rossz nem történt, így bizonyos félelmekkel ugyan ki tudtam várni a felfelé ívelı tendenciát és ebbıl nyereséget elérni. A reszketést azonban nem tudtam kikerülni Én ugyan biztos voltam abban, hogy a német kölcsönkötvényeket Adenauer nélkül is visszafizetik az utolsó pfenigig, de a papírkészletemet terhelı veszélyes mértékő adósság állandó

félelmet okozott. És sikeres volt ez a spekuláció a nagy adósságok mellett? Az árfolyamok egy általános adóemelés ellenére is emelkedhetnek ? Szerencsére egészen gyorsan! Kudarccal is végzıdhetett volna, ha például - anélkül, hogy Adenauer egészségi állapotát számításba vennénk egy másik rossz hír bekövetkezik: az egyezmény aláírása elıtt az NSZK-ban szövetségi választások voltak. Ha a szocialisták gyıznek, akkor az egyezmény aláírása elıreláthatólag nehézségekbe ütközik, és ez az én papírjaimra átmenetileg végzetes hatással lehetett volna. Igen. Körülbelül ugyanolyan okokból, mint recesszió esetén Aztán amikor a kormány megemeli az adókat, olyankor a pénzpiacot liberálisan kezeli, és ez kedvezıen hat a tızsdére. Ha tıkémet értékpapírokba fektetem, mi a fontosabb: a taktika vagy a stratégia? Ha az ember hosszú távú tıkebefektetés céljából vásárol értékpapírokat, akkor az csupán

taktikai döntés, hogy azt ma vagy egy hét múlva teszi - ennek nincs különösebb jelentısége. Kismértékő árfolyam-változás ugyanis hosszú távon úgysem játszik szerepet Sokkal fontosabb a stratégia: a papírok kiválasztása és a közép- vagy hosszú távú megfontolás. Vehet az ember recesszió esetén is értékpapírokat? Igen, mert recesszió esetén a kormány élénkíteni akarja a gazdaságot, ezért csökkenti a kamatlábakat, emeli a forgalomban levı pézmennyiséget, és ebbıl fıleg a tızsde profitál - elıbb, mint a gazdaság. Mert a pénz a tızsde üzemanyaga Szabad az embernek részvényeket vásárolni, ha azt a legnagyobb és legismertebb cégek agresszívan ajánlják? Nem! Ilyenkor a legnagyobb óvatossággal kell eljárni. Ha egy pénzügyi csoport meg akar a papíroktól szabadulni, ezeket a bankokon, a közvetítı cégeken keresztül mindenféle eszközzel ajánlja. Ez mesterséges beavatkozás, amit még pletykával is támogatnak.

Mekkora figyelmet szenteljünk azoknak az ügyleteknek, amelyeket a nagy pénzintézetek pénzmenedzserei bonyolítanak le? Egyáltalán semmit. Ezek a beavatkozások nagy mennyiségük miatt ugyan befolyásolni tudják az árfolyamok alakulását, de csak rövid távon. Ha a pénzintézet valamilyen értékpapírból különösen nagy mennyiséget vesz vagy elad, ez talán egyetlen napra az árfolyamot megemelheti vagy a mélybe hajthatja, de ahogy mondják - hosszú távon nem játszik szerepet. Milyen jelentıséget tulajdonítson az ember a szakértık hosszú távú ajánlatainak? Egyáltalán semmilyent. Mivel egy csoport vagy vállalkozás szakemberei a tızsde anatómiáját egyáltalán nem ismerik. Ok csak egy meghatározott vállalkozás adott napi helyzetét 81 ismerik, a vizsgálat napjáét vagy a múltból levont következtetéseket. Ami tegnap még érvényes volt, mára talán már nincs is létjogosultsága. A tızsdén állandóan improvizálni kell. Mit tartson

az ember társasága belsı emberének ajánlatáról a saját részvényével kapcsolatban? Ennek mégis csak mértékadónak kell lenni. Egyáltalán semmit. A bennfentes ismeri saját társaságát (de ez sem biztos), a termékeket, a fejlıdést és a teljesítıképességet. A teljes tıkepiac és annak további fejlıdése szempontjából azonban ezzel nem sokat lehet kezdeni Azonkívül ezek az információk nem is mindig ıszinték. Tapasztalataim szerint az ember pont az ellenkezıjét kell hogy tegye, mint amit a bennfentes ajánlott. Ezek az információk gyakran direkt hamisak, hogy a közönséget félrevezessék; a bennfentesek talán részvételük arányát akarják növelni és a részvényeket felvásárolni. Ezért rossz híreket terjesztenek, hogy az árfolyam essen, vagy ellenkezıleg, jó híreket tesznek közzé, hogy saját részvényeiken magasabb árfolyamon adhassanak túl. Akkor éppen a vállalkozásban való részvételüket akarják csökkenteni. De ez

csalás!? Talán. De nehéz bizonyítani, mivel mindenkinek jogában áll azt állítani, hogy véleménye pozitív vagy negatív, anélkül, hogy valami konkrétat tudott volna a dologról. Mit tartson az ember a gazdasági szakértık és közgazdászok véleményérıl a további fejlıdést illetıen? Szintén ne sokat. A legjobb közgazdász sem képes a tızsdei tendenciákat teljesen elemezni. A tızsde és a gazdaság - mint említettük - nem párhuzamosan halad. Ha a közgazdászprofesszorok véleménye mértékadó lenne a tızsdei elemzésekkel kapcsolatban, akkor nekik már régen gazdagoknak kellene lenniük; de nem azok. A közgazdászok mindent tudnak a gazdaságról és a pénzrıl, ez utóbbi azonban nincs nekik. Már Voltaire is megmondta: „Könnyebb a pénzrıl írni, mint pénzt csinálni." A gazdaság és a tızsde két különbözı dolog A gazdasági boom a tızsdének kedvezıtlen, a gazdasági stagnálás az árfolyamok alakulására kedvezı, mint azt

a két tartályról szóló példában már elmagyaráztam. Ez mindig így van? Talán nem mindig, de legtöbbször. A gazdaság és a tızsde végül is kapcsolatban állnak egymással, de - mint mondják nem párhuzamosan, hanem idıben eltolódva. A tızsdei tendencia legtöbbször a gazdaság jövendı helyzetének elıfutára De a gazdasági boom után, a lehőléskor, és egy magasabb likviditásnál ennek a lehőlésnek köszönhetıen tızsdei boom jöhet, annál is inkább, mert nemcsak több pénz, hanem nagyobb nyereség is várható. Tehát a közgazdászok elırejelzései mindig tévesek? Talán. Néha véletlenül is beigazolódhatnak De ezek nem meggyızıek. Egy érdekes példát szeretnék idézni: 1962 tavaszán különösen hevesen zuhantak az árfolyamok a Wall Street-en és a világ többi tızsdéjén, s ezt egyetlen gazdasági 83 szakértı sem látta elıre. Annyira erıs volt, hogy az ember, ha eladási megbízást adott, például a svájci tızsdéktıl

napokon keresztül egyáltalán nem kapott választ (noha a svájci tızsdéknek viszonylag nagy a forgalmuk). Néhány hónappal késıbb, amikor az árfolyamok egy mélyponton valamennyire már megnyugodtak, a New York Herald Tribüné (ma International Herald Tribüné) kerekasztal-konferenciát rendezett a legjobb gazdasági szakértıkkel. Vitatkoztak pro és kontra, néhányan nagyon pesszimisták, mások kissé optimistábbak voltak. Mielıtt befejezték volna, a vitavezetınevetve tette fel a kérdést: hogy vélekednének arról, ha a Dow-Jonesindex az év végén X nagyságot érne el? (Az index ezen a napon a nevezett számnál 200300 ponttal volt alacsonyabb.) Kórusban válaszolták: Viccel? (Are you kidding?) És mi történt? Nem az év végén, hanem kb. két héttel késıbb a Dow-Jones-index elérte a megnevezett magas értéket. vényekbıl és kötvényekbıl eladásra, mint megvételre. A válasz egészen egyszerő: az optimisták vásároltak és a pesszimisták

eladtak, vagy másképp szólva: a „remegı kezőek" eladtak és a „sokat tapasztaltak" vásároltak. Érdekes módon a papírok ezen a napon a legmélyebb ponton voltak (a kamatlábak pedig a legmagasabban): a Dow-Jones-index kb. 800-on állt. Elıször enyhe, majd egy állandóan erısödı javulás állt be, nemcsak a Wall Streeten, hanem a világ összes tızsdéjén. Milyen értelmetlen azt állítani, hogy „senki" sem hajlandó vásárolni. Kik voltak tehát a vásárlók? Hogy szabad egy tekintélyes gazdasági magazinnak egyáltalán szınyegeket, edényeket, levélnehezékeket, régi fegyvereket, kávédarálókat és hasonló győjtenivalókat mint befektetési lehetıségeket ajánlania? Nem sokan tudtak győjteményükkel jó befektetést csinálni? Tud még hasonló példát felhozni? Egy másik kiváló példa a Business Week neves amerikai gazdasági magazin 1979. augusztusi számából való A Business Week azt állította, hogy a részvények

befektetésként végérvényesen meghaltak. „Senki sem akar többé értékpapírtulajdonos lenni" - vélekedett a magazin , „hanem kemény, kézzelfogható befektetési lehetıségeket választ, olyant, mint az arany és ezüst, az értéktárgyak legkülönbözıbb formái, keleti szınyegek, kínai porcelán, arany- és ezüsttárgyak, esetleg ingatlanok is, amelyeket simogatni is lehet". Ez az állítás egyszerően nevetséges volt Ugyanezen a napon egyedül a Wall Streeten több mint 50 millió volt a részvényforgalom, plusz milliárdos kötvényforgalom, és akkor még szó sem esett az összes többi világmérető tızsdérıl, mint London, Tokió stb. Kik vettek ilyen hatalmas mennyiségő értékpapírt? Mert ugyanakkora mennyiség került rész84 De igen! De ezek csak egyedi esetek. A magánember ugyan örül, ha képeinek, porcelánjainak, ezüstjeinek vagy egyéb mőkincsének az ára a többszörösére emelkedett. Ezzel magam is így vagyok De ez

pusztán elméleti lehetıség; elıször is mindig adódhatnak nehézségek, ha az ember eladni akar, másodszor az igazi mőgyőjtı saját győjteményét nem adja el, teljesen mindegy, hogy mekkorára becsüli az értékét. A győjtı inkább éhenhal, semmint értékeitıl megválik. Az örökösök természetesen eladják a győjteményt, de sokszor kvázi kiárusítják, mert ık maguk sem ismerik pontosan az értékét. Természetesen vannak egyedi esetek, amikor a győjtınek kényszer hatására el kell adnia győjteményét Ezt nagy szívfájdalommal teszi csak meg. Néhány éve Roger Peyrefitte, az ismert nagyjövedelmő bestseller író kénytelen volt elárvereztetni erotikus győjteményét, különben csıdbe jutott volna. Egy fiatalemberrel való szerelme miatt milliós kiadá85 sokba keveredett, és különféle, ritkaságszámba menı tárgyait és könyveit kénytelen volt elárvereztetni. De az embernek ezt még említenie sem szabad, ha általában

tıkebefektetésrıl beszél. Ha a befektetéseket elemezzük, akkor ez a milliárdosokra és a multimilliárdosokra is vonatkozik. Hogy lehet ezeket a milliárdokat marginális értékekbe befektetni, hiszen a győjtemények csakjelentéktelen értékek? Az értékpapírok és a mőtárgyak ilyen összehasonlítása teljesen komolytalan. Az egyiknek nincs sok köze a másikhoz eltekintve attól, hogy a mőtárgyak árai sokkal jobban és meglepıbb módon ingadoznak, mint a részvényeké, és teljesen ellenırizhetetlen tényezık hatnak rájuk. A kézzelfogható befektetések közé az ember az aranyat és ezüstöt sorolja, de ez ismét egy másik fejezet, amire vissza fogok térni. Hogy ítélheti meg az ember a nemzeti politika hatását a tızsdére? Ennek különösen Európában kell nagy jelentıséget tulajdonítani. Mivel itt nagyobb különbség van egy konzervatív és egy baloldali beállítottságú kormány gazdaság- és hitelpolitikája között, mint Amerikában. A

jobbra-balra változó politikai áramlatok befolyásolják a befektetık és a vállalkozók hangulatát és jövıjét. Azonban itt sem lehet egyetlen szabályt felállítani, mivel a lélektani reakciók - mint már említettem - kiszámíthatatlanok Különösen fontos, hogy a kormány fiskális vagy monetáris fegyvereket használ-e, ha az inflációs hullám vagy a defláció ellen akar küzdeni. A mindenkori döntés az új parlament ideológiai beállítottságán múlik. Amerikában a választásoknak nincs ekkora jelentıségük a tızsde szempontjából. Ott is négyévenként választanak, és a vállalkozásoknak majdnem mindegy, melyik párt kerül hatalomra - a republikánus vagy a demokrata, mivel mindkettı a szabad kapitalizmus szilárd híve. Sokkal nagyobb jelentısége van a megszavazott elnök személyiségének, teljesen mindegy melyik párthoz tartozik. Roosevelt és Truman demokraták voltak, és ugyanúgy élvezték az amerikai nép bizalmát, mint a

republikánus Reagan Carter ezzel szemben mint demokrata, Nixon és Ford mint republikánusok nem élvezték ugyanilyen mértékben a polgárok bizalmát, és emiatt sikertelen elnökök voltak. Európa számára elviselhetetlen lenne, hogy minden négy vagy öt évben választanak, és minden alkalommal reszketni kell, mi lesz ezek kimenetele. Milyen nagy a nemzetközi politika hatása a tızsdére? Óriási. A világ helyzete - feszültség vagy enyhülés - a közönség hangulatát befolyásolja A nemzetközi helyzet alakulása egész iparágakra (polgári és hadiipar), a nemzetközi fizetési mérlegre, kereskedelmi szerzıdésekre, politikai hitelekre stb. hatással van. Mi a különbség a spekuláció és a befektetés között? Nincs szigorú határ a spekuláció és a befektetés között. A jó befektetés egyben sikeres spekuláció, míg a veszteséges spekuláció rossz befektetés. Hogy spekulálunk-e vagy befektetünk, nem a papírok minıségétıl, hanem azok

viszonylagos menynyiségétıl függ. Egy úgynevezett spekulációs papír - például egy feltáratlan olajforrás vagy aranybánya, amely igen sokat ígér - a nagybefektetı számára csupán olyan befektetés, amelybe csak egy kis összeget invesztált, és amelybe a kockázatot is bekalkulálta. Ezzel szemben az már nyaktörı spekuláció, amikor egy kisbefektetı nagy adóssággal vásárol kötvényeket 87 86 Vehet-e az ember rövid távra papírokat, ha hosszú távon rossz a véleménye róluk, sıt ezekben veszélyt is lát? Nem, semmilyen körülmények között sem! Az ember öt kilométerért sem ül egy autóba, ha azzal kell számolnia, hogy ezzel az autóval 50 km után súlyos baleset történhet. Ha azonban azt hiszi, hogy a kül- és belpolitikai helyzet a tızsde számára kedvezıtlen lehet - de majd csak késıbb, mert a választások még odébb vannak -, akkor ezt a veszélyt az ember bekalkulálja, és a veszélyt nem szabad figyelmen kívül hagynia

azzal az indoklással, hogy még bıven van idı. Még pontosan emlékszem egy személyes tapasztalatomra a 30-as évekbıl. A 30-as években a párizsi tızsdén bizonyos okokból baisse-re játszottam; az okok részben gazdasági, részben politikai természetőek voltak. Az árfolyamok azonban technikai okokból állandóan emelkedtek, mert a szindikátusok a magasba manipulálták azokat. Aztán Németországban választások voltak, és elıször ért el Hitler - vagyis a Nemzetiszocialista Párt - viszonylag nagy gyızelmet. Hatvanhét náci képviselı barna egyenruhában és horogkeresztes karszalaggal masírozott a Reichstagba. Ez sokak számára szörnyő élmény és tulajdonképpen meglepetés is volt. A párizsi tızsde ezt nem vette figyelembe noha az elkövetkezendı helyzetet illetıen figyelmeztetésnek kellett volna tekintenie - és vidáman tovább emelkedett. Hiába ismételtem tızsdei kollégáimnak, hogy ez a felfelé mozgás milyen értelmetlen: a szomszédos

országban, Franciaország ısellenségénél olyan párt hódított tért, amely a békét veszélyezteti. „Mit érdekel az minket, hogy mi történik Németországban; mi Franciaországban élünk!" mondták kollégáim. Meg voltam döbbenve ettıl a buta reakciótól, és egy filmburleszkrıl meséltem, amit néhány nappal azelıtt láttam: „Biister Keaton zongorázik egy kopár vidéken egy kis házban. Játék közben álmodozva néz a plafonra Egyszer csak jön egy gonosztevı, és felgyújtja a házat. Az épület lángba borul, de Buster álmodozva játszik tovább, semmit sem vesz észre. A zenedarab utolsó akkordja után körülnéz, szörnyülködve veszi észre, hogy a ház leégett, és páni félelmében elfut Ez fog veletek is történni, ha észreveszitek, hogy ég a ház." És tényleg, mi történt azután? Amit elıre megmondtam. A tızsdejátékosok lassan felfedezték, hogy Hitler felemelkedése nem tréfa Elvesztették kedvüket, hogy továbbra

is hausse-ra spekuláljanak Beütött a krach és nagy nyereséget értem el. Tanulság: a tızsdei spekulánsnak mindig a távolba kell látnia, és nem csak az orra hegyéig. Amikor fiatal koromban autót tanultam vezetni, azt mondta az oktató: „Ne csak közvetlenül az orra elé nézzen, hanem 100, 200 méterre elıre." Ezt tettem, és hirtelen egész más érzésem volt vezetni. És így van ez a tızsdén is Nem arra kell gondolni, hogy az árfolyamok holnap vagy holnapután emelkednek, hanem arra, hogy mi minden történhet az elkövetkezı hónapokban és években. A sikeres spekuláció egész embert kíván? Nem, ezenkívül sportolni, autózni, kártyázni is kell és egy kis idıt kell hagyni arra is, hogy gondolkodjunk és levonjuk a tanulságokat, amelyek minden döntést megelıznek. A horgászás jó idıtöltés és lazítás a spekulánsnak, mert ha az ember csendben ülve horgászik, fontos problémákon tud gondolkodni. Számomra a zenehallgatás a legjobb

kíséret ahhoz, hogy gondolkodjak és kombináljak. 89 Kis befektetéssel is lehet nagy nyereséget elérni, vagy érvényes az a mondás, hogy az elsı millió megszerzése a legnehezebb? Ervényes-e minden potenciális spekulánsra a mondás: Nemcsak ímmel-ámmal, hanem teljes odaadással! Igen. kicsiben is el lehet kezdeni Teljesen leértékelt részvények vásárlásával, amelyek majdnem a tönk szélén vannak, de az utolsó pillanatban megmenekülnek. Ezeket az eseteket nevezzük fordulópontnak. Vagy opciókkal is lehet sok pénzt keresni, ha a tendenciát pontosan a megfelelı pillanatban, közvetlenül a fellendülés elıtt kapjuk el. Ez is lehetséges, de én az elıbbi esetet részesítem elınyben Természetesen az elsı millió a legnehezebb, nemcsak a tızsdén, hanem minden mesterségben. Egy dolgot mindenesetre ki kell hangsúlyozni: nehogy azt higyjék - amint sok fiatal tızsdésjelölt hiszi -, hogy a létfenntartást a tızsdei játékból fedezni lehet.

Igen. Aki a tızsdén „a kicsit túlzottan tiszteli, az a nagyot nem érdemli". „Ha már disznóhús, legyen jó zsíros" mondják a hívı zsidók, akiknek tilos disznóhúst enni. Ezt kell minden tızsdei profinak szem elıtt tartania. Ha már ilyen veszélyes talajra lép, akkor legyen értelme: nagy nyereségek - kis veszteségek. Mennyit tud egy jó tızsdei játékos évente megkeresni? „Megkeresni" semennyit, hiszen a tızsdén szerzett pénz nem kereset. Tızsdei játékkal nem lehet évi biztos összeget elérni Fülemnek mindig furcsán cseng, ha egy tızsdés sikereirıl beszélnek, arról, hogy egy évben mennyit keresett. Elıször is nem lehet olyasmit keresetnek nevezni, ami az árfolyamhullámzásoktól függ. Ez nyereség, nem pedig kereset Az értékpapírokból keletkezı bevétel osztalékból, kamatból áll, nem pedig tıkenyereségbıl. A tızsdén lehet nyerni, nagy összeget is, meg is lehet gazdagodni. Lehet veszíteni, sokat veszíteni

is és tönkremenni. De semmilyen körülmények között sem lehet a nyereséget egy hónapra, vagy egy évre kiszámítani. Egy jó spekuláns esetében elıfordulhat, hogy éveken keresztül sikertelen és veszteségeket kell elkönyvelnie. Aztán jön olyan hat hónap, amikor több nyereséget ér el, mint az elmúlt évek összes vesztesége. Tanulság: tızsdei eredménveket nem lehet évekre és fix százalékokra számítani. Érvényes ez a feltevés mindenkire? Követıimnek a következı szólást találtam ki, amelyet gyakran idéznek és amelyrıl gyakran beszélnek: „Akinek sok pénze van az spekulálhat, akinek egyáltalán nincs, annak spekulálnia kell." (Az egyáltalán nincs alatt természetesen egy kevés pénzt értek, egy egészen kis összeget.) Szenvedélyessé tesz-e a tızsde? Azt hiszem, igen! Sokakat ismertem, akik véletlenül kerültek a tızsdére, és nem tudtak tıle elszakadni. Ezt legjobban a következı történet illusztrálja: Az 1929-es

nagy tızsdei krach után tızsdei profik ezrei teljesen tönkrementek, és más foglalkozás után kellett nézniük, sıt alantas munkát is el kellett vállalniuk. Két régi tızsdei kolléga találkozik, és az egyik kérdezi: „Mit csinálsz most?" „Fogkeféket árulok egy cégnek." „És te?" „Egész bizalmasan mondom neked: még mindig a tızsdén vagyok. A feleségem azt hiszi, hogy egy nyilvánosházban zongorázom." (Ez még mindig jobb volt, mint tızsdésnek lenni.) 91 Minden elmélet általánosít - igaz ez a spekulánsokra is? Teljes mértékben. Nincs olyan tudományos tézis vagy rendszer, amely mindenre alkalmazható lenne Az ember csak sejthet, de világosan nem láthat. Gyakran hallom régi profiktól: „A tızsde jelenleg teljesen áttekinthetetlen!" Ezen csak nevetni tudok. Mikor volt egyáltalán átlátható? Ha átlátható lenne, nem tızsde lenne. A legjobb spekuláns sem lát a jövıbe, legfeljebb a kontúrokat ismeri

fel a ködben. Nem lehet elıre látni, hogy mi történik holnap vagy holnapután. De tudni kell, hogy mi van ma és mi történt tegnap. És ez már elég sok, mert a legtöbben még ezt sem tudják. Tehát minden homályban van? Lehet a tapasztalatok alapján ezen javítani? Teljesen igaz. Minden tızsdejátékos és spekuláns sötétkamrában dolgozik Csak tapogatva találják meg, amit keresnek Természetesen az, aki már régóta a sötétkamrában tartózkodik, könnyebben találja meg, amit keres, mint az, aki a világosból éppen a sötétkamrába lépett. A spekulánsnak csak egy istene van: a pénz. Igaz ez? Biztosan nem. Voltak zsenik a mővészetben vagy az irodalomban, akik szenvedélyes spekulánsok voltak: Cicero (igaz, nem részvényekkel, hanem ingatlanokkal), Voltaire, Beaumarchais. Rossini, Balzac Gauguin, Proust valószínőleg Schopenhauer is és még sokan mások. Például Fritz Kreislerrel, a maga idejében a legnagyobb hegedőmővésszel egy amerikai

közvetítıirodában ismerkedtem meg a tızsdei nyitvatartás alatt. Mindig tippeket akart szerezni, de egy nagy elınye volt velem szemben: a délutáni tızsdei veszteségét este ismét „elımuzsikálta". Számomra a pénz egyáltalán nem Isten. A spekuláció - mint sok más is - intellektuális sport, számomra nagyobb örömöt jelent, hogy igazam van, mint a pénz maga. A spekuláció, mint sok kártya-, rulett-, lóversenyjáték, szellemi élvezet, amelyben nem a pénz, hanem a gyızelem a fontos. A szenvedélyes kártyajátékosok számára ugyan a gyızelem a legnagyobb élmény, de már a második helyen a veszteség következik. Összeegyeztethetı-e a spekuláció az erkölccsel? Sok bankár állítja, hogy ı már tud valamit. Lehetséges ez? Ne bízzunk senkiben, aki már - állítólag - megtalálta az igazságot, csak abban bízzunk, aki azt még keresi - mondta Ándré Gide, a francia költı. Mi mindig irányelveket keresünk, amelyek a tızsdére

alkalmazhatók Nem tudunk semmit, csak sejtéseink vannak Természetesen, egészen kevés kivétellel. Nincs gazdasági haladás, ami ne spekuláció következménye lett volna A nagy spekulánsok veszélyesek lehetnek-e számunkra, vagy legyünk potyázók, akik profitálhatnak nagy kockázatokkal járó tranzakcióikból ? Erre nem lehet szabályt felállítani. A nagyspekulánsok jobban mondva a tıkepénzesek - tranzakcióikat, átvételeiket, fúzióikat, a kartellek felosztását stb. a tızsdén keresztül bonyolítják le. Megveszik a részvénytöbbséget, azaz a társa- 92 93 ság feletti tızsdei ellenırzést, vagy eladás segítségével megválnak a leányvállalat részvényeitıl. Egy ügyes tızsdei kereskedı gyakran profitál az olyan árfolyam-ingadozásokból, amelyeket ezek a pénzügyi mőveletek okoznak. De ezen a területen is nagyon óvatosnak kell lenni. Egy pénzcsoport gyakran csak azért tervezi egy társaságban a többség megszerzését, hogy

részvényeit felvásárolja. Ha az ellenırzés megszerzéséhez a megvásárolt részvények mennyisége nem elegendı, akkor ezeket a tızsdén ismét eladják. Akkor ezeknek a részvényeknek az árfolyamai - amelyek elızıleg rakétaszerőén emelkedtek - a mélybe zuhannak így ez a hirtelen fel- és lefelé való mozgás az ártatlan kívülálló számára teljesen érthetetlen. nak). Ha egy vállalat alaptıke-emelést akar végrehajtani, akkor részvényei árfolyamát a magasba manipulálja, hogy azokat a közönség számára kívánatossá tegye. Az ilyen manipulációk mindennaposak Tartsa-e magát egy kezdı tızsdés a következı alapelvhez: „Magad uram, ha szolgád nincs?" Egy teljesen kezdı tızsdésnek természetesen nehéz egyedül és önállóan fellépni. Tanulmányozza alaposan ezt a könyvet, akkor legalább egy egész kicsi fogalma lesz arról, mi is az a tızsde. A „Bunker Hunt-féle"* ezüstmanipulációk manapság is megismétlıdhetnek?

Hogyan védekezzünk a hamis próféták ellen, akiknek látszólag szenzációs befektetési javaslataik vannak? Amióta tızsdék léteznek - és ameddig csak léteznek - ilyen manipulációk mindig történhetnek. A tıkepénzesek nem emberbarátok Nem hiába nevezik ıket Amerikában gyakran „banksters"-eknek „gengszternek helyett. Nem szabad ıket beengedni a házba. Ha felhívnak, tegyük le a kagylót. És ha az ember véletlenül társaságban találkozik velük, meg se hallja, mit mondanak. Szakadatlanul ismételnem kell: nincsenek tızsdei próféták és guruk, csak csillagjósok és fantaszták A meg nem jósolhatót ne jósoljuk meg A szenzációs befektetési lehetıségek majdnem mindig csalások. Minden utcasarkon akad egy rafinált tızsdei tanácsadó, aki olyan lehetıségeket ajánl, amelyek állítólag az inflációtól, deflációtól, tönkremenéstıl vagy bármilyen más krízistıl megvédenék. Itt Moliere-t kell idéznem: „A legtöbb beteg nem

a betegségtıl hal meg, hanem a gyógyszerektıl." Hogyan képes egy vállalat alaptıke-emeléssel a befektetıket megtéveszteni? Különféle módokon. A mérlegek nem mindig 100%-osan valódiak Mint már mondtam, legalábbis kozmetikázva vannak, de minden esetben „tempi passati" (a múltra vonatkoz* 1974 elején - a nagy ezüstáresés idején - a Hunt testvérek nagy mennyisé-rf olcsó ezüstöt vásároltak fel határidıs ügyletekkel arra spekulálva, hogy késıbb nagy haszonnal adják el. A felvásárlás után szándékaik szerint ok diktálták volna az árakat, azonban újabb kínálat jelent meg a tızsdén, ami az c/üs* árát hosszú idın keresztül alacsonyan tartotta. így a spekuláció nem nozta meg a hozzá főzött reménveket, és a Hunt testvérek tönkrementek. (A fordítók.) 95 Egy vállalat helyzetérıl elegendı információt nyújtanak-e az éves üzleti jelentések, közgyőlések és a sajtó publikációi? Nem. Azonkívül a

sorok között is kell tudni olvasni, mindenrıl saját véleményt alkotni, hogy mi áll a hír mögött, hogy a híreket ne hamisan, esetleg félrevezetıén értékeljük. A szövegeket igen kritikusan, sıt cinikusan kell elemezni Azonkívül azt sem lehet tudni, hogy hol és mikor tőnik fel egy veszélyes konkurencia, ami mindent megváltoztathat. Bízza-e az ember tıkéjét elismert társaságokra, vagy inkább az újakba fektesse? Ez a célkitőzésektıl függ, erre nincs szabály. Valamint a tıkeerıtıl, a kockázatviselı képességtıl és a türelemtıl. De függ az új cégek menedzselésétıl, patronálásától stb. Olyan-e a tızsdei spekuláció, mint a rulettjáték? Az elsı nyerési láz után nem szabad mindent újra feltenni? Ez jellem és kor kérdése. Errıl lehet filozofálni, de nem lehet tanácsot adni, éppen úgy, mint a rulettjátéknál sem. Mit tart az árfolyam-trendekrıl (Charts)? Lehet-e a múltból a jövıre vonatkozó tendenciákat

kiolvasni? Valamennyit igen, de nem sokat. Az árfolyam-trendek alapján én nem vásárolnék, de semmilyen körülmények között nem cselekednék azokkal ellentétesen. Szívesen megnézem az árfolyam-trendeket egy hosszabb idıszakra vonatkozóan 96 (legalább 6-12 hónapra), de csak egyes részvények esetében, nem pedig az összpiaci indexre. Egy kórházi orvos is csak az egyes betegek saját lázgörbéit figyeli egy betegszobában, hogy következtetéseket vonjon le belıle a beteg állapotát illetıen, és nem a szobában fekvı összes beteg átlaghımérsékletét vizsgálja a betegséggel összefüggésben. Az árfolyam-trendek egy részvény lázgörbéi, amelyek az utóbbi hetek és hónapok állapotáról adnak felvilágosítást. Ez már kiindulópont a jövı megítélése szempontjából. Az árfolyam-trendek olyan információkat adnak a vállalati bennfentesek magatartásáról, ami nem közismert Egy cikcakkban emelkedı vonal arra utal. hogy a bennfentesek

(menedzserek, nagyrészvényesek stb) a részvényrészesedésüket emelni akarják Erre különbözı okaik lehetnek: már tudják, hogy a nyereség emelkedik, hogy új, ígéretes termékeket akarnak piacra dobni Meg akarják gátolni, hogy egy másik csoport átvegye a vállalatot, vagy egész egyszerően ellenırzésüket akarják kiépíteni a vállalat fölött. Egy cikcakkban lefelé haladó vonal viszont azt mutatja, hogy a bennfentesek részvény-részesedésüket csökkenteni akarják, vagy éppen teljesen ki akarják árusítani. Az emelkedı cikcakk vonal - két lépés fel, egy le, kettı fel. egy vissza - arra utal, hogy a vásárolni akaró csoport rendkívül elıvigyázatosan jár el vevıivel, nehogy túl sok potyázó is bekerüljön. Miután az árfolyam egy kicsit emelkedett, megállítják a vásárlásokat, sıt eladnak egy keveset, hogy másokat megtévesszenek, majd újra vásárolni kezdenek, amikor az árfolyam visszaesett. Fordított esetben - két lépés

lefelé, egy fel, kettı le stb. az eladócsoport ugyanígy nagy elıvigyázatot tanúsít. Az árfolyam visszaesése után megállítják az eladásokat, talán vásárolnak is egy keveset, hogy az árfolyam-mozgás megnyugodjon. Ahogy mondtam, gyakran elıfordul, hogy egy csoport meg szeretné szerezni az ellenırzést egy vállalat felett. De 97 egyszer csak kiderül, hogy a részvények szükséges 51 %-át, a többséget nem tudták elérni. Azok erıs kezekben vannak Mivel a csoportot a kisebbségi részesedés nem érdekli, a megszerzett részvényeket újra eladják, amivel az árfolyamot a mélybe nyomják. Ez az eset igen sokszor elıfordul A naiv tızsdei közönség értetlenül áll a jelenség elıtt, hogy elıször gyorsan emelkedik, aztán erısen esik az árfolyam. Említésre méltó az is, ha egy részvény árfolyam-trendje éppen az ellenkezı irányba megy, mint az összpiaci trend; ebben az esetben az általános trend ellenében emelkedik vagy esik. így

árul el nekünk a trend valamit a bennfentesek tranzakcióiról. Nem fogok egy esı árfolyam-trend ellenében vásárolni, ha az összpiaci tendencia emelkedı. Ezzel ellentétben különösen jó jel egy részvénynél, ha trendje emelkedik, míg az össztendencia lefelé menı. Azonban nemcsak azért fogom vásárolni, mert trendje emelkedı, hiszen ez nem elegendı. A trendeknél a következık is megfigyelhetık (hangsúlyozom, hogy megfigyelhetık, és nem kiolvashatók): ha egy részvény árfolyama cikcakkosan emelkedik, majd egy bizonyos szintet elér, amit már nem tud áttörni, ha tehát az árfolyam úgymond gyakrabban a plafonra ugrik, újból leesik stb., ez azt jelentheti, hogy egy bizonyos árfolyamnál nagy mennyiségő részvény kerül valamilyen forrásból a piacra. A közvetítıknek arra szól a megbízásuk, hogy egy meghatározott árfolyamnál adjanak el. Aztán eljön a pillanat, amikor az árfolyam áttöri a plafont és a magasba ugrik; ez azt jelentheti,

hogy a rendelkezésre álló mennyiséget eladták és új papírok már nem kerülnek elı. Ha viszont egy árfolyam cikcakkosan mélyre esik egy bizonyos „alsó szintig", de azt nem töri át, gyakran a földre esik, és újra a magasba ugrik, ez azt jelentheti, hogy egy csoport „árfolyam-karbantartást" végez, jobban mondva beavatkozik, hogy meggátolja a tulajdonosok körében a pánikot. Ha az árfolyam aztán egy meghatározott idıpontban áttöri a padlót, ez azt jelentheti, hogy a beavatkozó csoport nem akar tovább vásárolni; ez akkor következik be, ha ehhez nincs több pénzük, vagy nem akarnak többet rááldozni. Még egy megfigyelés: ha egy részvény árfolyama erıs visszaesés után egy bizonyos ideig valamilyen mélyponton megáll, de nem esik tovább, noha minden hír és esemény erre ösztönözné, ez azt jelentheti, hogy a bennfentesek már tudják, hogy a vállalat fordulóponton van és a jövıre vonatkozóan jók az esélyei. Ez az

elemzés akkor igazolódik aztán be, amikor ennek a részvénynek az árfolyama lassan újra emelkedni kezd. Mivel ezernyien játszanak árfolyam-trendre, néha ık maguk is képesek megfelelı árfolyam-mozgásokat elıidézni. Ha elméletüknek megfelelı jelzést vélnek felfedezni, vesznek vagy eladnak, és így az ingadozásokat maguk hozzák létre. Ezek mindenesetre csak rövid ideig tartanak Értelmetlennek tartom, hogy a különbözı árfolyam-trendekbıl mélyreható következtetéseket vonjanak le, pedig még neveket is adnak nekik: „csészealj", „oldalszárny", „váll fejváll" stb. Ezek a megjelölések csak a napi játékosoknak adnak útmutatást, akik rövid távú beavatkozásokat akarnak keresztülvinni. Eletemben játékosok százait ismertem, akik saját árfolyam-trend szisztémájukat alkalmazták, de egyet sem ismertem, aki végül ne veszítette volna el az összes pénzét. Tanulság: az ember figyelje a trendeket, ezekbıl vonja le a

következtetéseket, de ne kövesse ıket vakon. Tisztán és érthetıen mutatják a részvény múltját, amit ismerni is kell, mert ahogy a kínai mondás szól: Aki a jövıt akarja kutatni, annak meg kell ismerni a múltat. Létezik-e egy tızsdétıl független piac, amit feketepiacnak nevezhetünk? Igen. De csak olyan országban, ahol szigorú deviza-kényszergazdálkodás vagy más intézkedések uralkodnak, amelyek a szabad kereskedelmet akadályozzák. Akkor ezt ma gyakran 99 98 nem „feketepiacnak", hanem „párhuzamos piacnak neve"ik h s/en a résztvevık nem azt állítják, hogy üzleteikkel megértik az erkölcsöt, hanem a törvények és dekrétumok erkölcstelenek Ez a téma különösen az utóbbi hetven évben lett olyan aktuális, hogy errıl egy egész könyvet lehetne írni. Mely tızsdéken lehet a legnagyobb nyereségeket elérni? Ez sok mindentıl függ. Elıször is attól, hogy relatív vagy abszolút számokban mérem. Abszolút számokban

kifejezve, biztosan Amerikában, mert ott a piac irtózatosan nagy. Ugyanazon részvények tízezreit lehet eladásra felkínálni vagy keresni, anélkül, hogy ez az árfolyamot befolyásolná. A relatív számokhoz és az árfolyam-ingadozásokhoz azt lehetne még hozzáfőzni, hogy az idıtıl és egész sor más tényezıtıl függ nagyságuk. Elıfordulhat Londonban, Tokióban, Párizsban: nincs rá szabály. Tudom, hogy sok fiatal tızsdést érdekelnek olyan egzotikus piacok, mint Sydney, Hongkong, Szingapúr. Nem osztom a nézetüket A fiatal és új tızsdéseknek néha nagyzási hóbortjuk van, ha ezekrıl a piacokról táviratokat és ajánlatokat kapnak. Felhívják Sydneyt vagy Hongkongot, és úgy érzik magukat, mint a nemzetközi pénzemberek, akik tranzakcióikkal az egész glóbuszt behálózzák. Ezeken az úgynevezett egzotikus piacokon nem lehet nyereségeket elérni? Talán igen, egyiken-másikon. De azt hiszem, hogy a kezdıknek inkább a nagy nyugati piacok

felé kell orientálódniuk Nincs ott elég lehetıség? Ahhoz, hogy egy piacon sikeresen mőködjön az ember, az illetı országról viszonylag sokat kell tudni. A közönség és a játékosok mentalitását, a politikai fejleményeket, a bankok üzletpolitikáját, a központi bank 100 viselkedését, a piacok technikai állapotát stb. Mindezeket a dolgokat Európából nézve nem ismerjük és nem is tudjuk követni. És noha én az ötvenes években a tokiói tızsdén különösen jó tapasztalatokat szereztem, ennek ellenére ma ezekre a tızsdékre nem járok. Közvetlenül az II világháború után könnyebb volt véleményt alkotni. Az volt a véleményem: béke van, és Japán - fegyelmének, szorgalmának és szívósságának köszönhetıen - újra konjunktúrának néz elébe. Ez az általános feltételezés igaz volt, de azóta 35 év telt el. és a mai tokiói tızsde igazi játékbarlang lett A pókerjátékosok egy régi törvénye szerint: ismeretlen partnerrel

ne ülj le játszani. A mai Japán számomra ismeretlen, és az az elvem, hogy nem játszom olyan országok tızsdéin, melyek nyelvét, nem is szólva az ábécéjérıl, nem ismerem. Ha tehát egy befektetı vagy spekuláns Japán gazdaságát illetıen optimista beállítottságú, és erre akar spekulálni, akkor vegyen a New York-i tızsdén ,Japán Fonds" papírokat. Ez olyan befektetési alap, mely kizárólag japán értékpapírokkal kereskedik, és amelyet japánamerikai menedzserek irányítanak, akik a japán gazdaságról és annak egyes részleteirıl jobban informáltak, mint bármilyen európai spekuláns. A spekulánsok között levı kozmopoliták számára a német tızsdék túl konzervatívok és provinciálisak is? Ez megint csak az idıtıl függ. A múltban biztosan ez volt a helyzet. De 1984 óta a befektetık vadul vásárolnak részvényeket Általában azt lehet mondani, hogy a német tızsdeközönség sokáig inkább a fix kamatozású kötvényeket

és takarékbetéteket részesítette elınyben Eveken keresztül az ingatlanok is elınyt élveztek a részvényekkel szemben Azért is törekedett a német gazdaságvezetés éveken keresztül a részvények népszerősítésére, hogy ennek segítségével sok vállalat az alaptıkéjét felemelhesse. Végül is sikerült 1983 óta a 101 közönséget részvénybaráttá, sıt szenvedélyes részvényvásárlóvá tenni. Ez azután vált könnyebbé, miután az egész világon kedvezı fordulat következett be, és ebbıl a kedvezı légkörbıl az NSZK-ban is profitáltak. Ez mindaddig kitart, amíg az árfolyamok zuhanása veszteségeket nem okoz. Azután egy nagy szünet következhet, amíg az érdeklıdés újra fel nem lángol. Megéri-e a magas költségek ellenére különbözı tızsdéken vásárolni, illetve eladni? Ez attól függ, hogy milyen papírokról és mely tızsdékrıl van szó. Sok amerikai értékpapírt forgalmaznak az NSZK-ban, Amszterdamban, Svájcban,

Párizsban stb. is A jutalékok nagysága különbözı, de Európában általában viszonylag olcsóbb, mint az Egyesült Allamokban. Van-e jelentısége annak, hogy amerikai értékpapirokat nyugatnémet márkáért vagy svájci frankért árulnak? Nem, mert a részvények értéke ugyanúgy a mindenkori valuta-árfolyamoknak felel meg. Ez azokra az értékpapírokra vonatkozik, amelyeknek az NSZK-ban, Zürichben stb. nagy piacuk van. Kisforgalmú részvényeknél lehet egy kis eltolódás úgy, hogy az árfolyamok Európában egyszer magasabbak, máskor alacsonyabbak, mint Amerikában Adókötelesek-e azok a nyereségek, amelyek alapvetıen a részvények árfolyam-különbségeibıl adódnak? Ha igen, milyen mértékben? Az NSZK-ban alapvetıen adókötelesek, ha a vétel és az eladás között kevesebb mint hat hónap telt el. Alapvetıen drágábbak-e a névre szóló részvények, mint a bemutatóra szólóak? Nem, éppen ellenkezıleg. Ha egy társaságnak mindkét fajta

részvénye van (ahogy ez Svájcban gyakori eset), akkor a névre szóló részvények olcsóbbak, mint a bemutatóra szólóak. De csak a svájciaknak van joguk névre szóló részvényeket vásárolni. Egy társaság alaptıke-emelése a részvények felfelé ívelı tendenciáját jelenti-e? Nem. Ez tulajdonképpen a vállalat esélyeitıl és a tıkepiac általános tendenciájától függ. Lefelé irányuló tendencia esetén az alaptıke-emelés inkább negatívan hat, emelkedés esetén pedig pozitív hatású. A részvénykibocsátás a tıkét keresı vállalat számára nagy mennyiségő tıkefelvételt tesz lehetıvé. Jelenthet-e ez egy szélesebb körő gazdasági demokráciát? Igen. Hogy a részvény a piacgazdaság rendszerében mit jelent, már elmondtam. A nagyvállalatok részvényeinek széles körő birtoklása lassan a népi kapitalizmus egy fajtájához vezet. A tızsdének köszönhetıen sok kisember vehet részt 103 ízlése szerinti csoportosulások

vállalkozásaiban. Amerikában, Angliában, Franciaországban ez már évtizedek óta így van. Amszterdamban már a 17 század óta egy különösen élénk tızsde létezik. Az NSZK-ban - mint már mondtam ez lassabban alakul ki A szabad piacgazdaságban a részvénypiac az egyetlen, ami még szabadon funkcionál, ahol a kereslet és a kínálat játékerıi szabályozzák az árakat? Majdnem. De sok országban a nyersanyag- és ingatlanárak, a deviza-árfolyamok is szabadon alakulhatnak (kivéve azokat az országokat, ahol devizatörvények léteznek). Az egész világ a nagyobb szabadság irányába halad. Lehet-e a magas osztalékból magas árfolyam-alakulásra következtetni ? Nem feltétlenül, és fıként rövid és középtávon nem. Gyakran elıfordul, hogy a spekulánsok az osztalék emelését várják, amivel az árfolyamot a magasba hajtják, ezáltal mintegy elébe mennek az eseményeknek. Ezért gyakran megtörténik, hogy egy elıre várt magasabb

osztalékkifizetés bejelentése után az árfolyam visszaesik. Ez az ismert jelenség a „Fait accompli". Hogy hangzik a baisse-spekulánsok egyszeregye? A spontán válasz erre egy tızsdei szólás lehetne. „A baisse-re spekulálót megveri az Isten, mert más pénze után vágyik." O ugyanis csak más veszteségébıl tud nyereséghez jutni. Vagyis más kárára spekulál. Erre mindazoknak, akik kevésbé 104 tisztelik az erkölcsöt, egy Schiller-idézettel tudnának válaszolni: „Csak az kap, aki ad is". (Az adás a tızsdei zsargonban eladást jelent) A baisse-re spekulálás egy speciális mechanizmus Németországban* ezt határidıs ügyletnek nevezik. Egy kis hozzáértés kell ahhoz, hogy valamit eladhassunk, aminek az ember még nincs is a birtokában. Az angolszászok a baisse-spekulánsokat medvének (bear) hívják, amivel azt akarják kifejezni, hogy elıre isznak a medve bırére. A baissere spekulálónak egészen sajátos jelleme van

Pesszimizmusában makacs, és mindig úgy véli, hogy az árfolyam túl magas Mindig csökkenı árfolyamokra játszik. Éppen egy anekdota jutott eszembe egy baisse-spekulánsról, aki a budapesti tızsdén makacsul árfolyam-zuhanásra spekulált. Az árfolyamok egyre csak emelkedtek, veszteségei pedig egyre nıttek. Egy napon a tızsde megszokott sarkában állt, miközben az árfolyamok nagy lárma közepette folyton emelkedtek. Egy kolléga bosszantásul feltett neki egy kérdést: „Mit gondol, mennyit keresnek ezek a fickók a hausse-szon?" „Ez engem egyáltalán nem érdekel" válaszolta. „Mivel mindaz, amit ma nyernek, a krach után visszakerül hozzám. Csak amit közben elköltenek, az marad számomra veszteség." Az igazság fogalmát nehéz meghatározni. De a részvény jegyzett értéke mindig igazságos? Nem! Igazságosságról túlzás lenne beszélni. Sem számítógép, sem egyetlen matematikai zseni nem képes egy részvény igazságos árát

meghatározni. Ki lehetne egy vállalat, pl a Siemens értékét számítani? És ha ez elvileg lehetséges is lenne, a részvény árfolyama sohasem ott állna, hanem magasabban vagy alacsonyabban. Az ár a kereslet és a kínálat eredıje, és ezeket a legkülönfélébb hatások érik. Ugyanaz az * Más országokban is. - SPM 105 ár egy adott pillanatban lehet túl magas, és más összefüggésben túl alacsony. Ez okozza az árfolyam-ingadozásokat Az ár csak hozzávetıleges érték. Az, hogy magas vagy alacsony, teljes mértékben viszonylagos. Volt egy barátom, egy bohém, akinek csak két inge volt. Addig hordta az egyiket, amíg az piszkosabb lett, mint a másik. Egy árfolyam állhat a másikhoz képest magasabban vagy alacsonyabban Az árról filozofálni, ez a lényeg, jobban mondva a spekuláció Oscar Wilde mondta: „A cinikus (a tızsdés - a szerzı megjegyzése) mindennek ismeri az árát, de az értékét nem." Ésszerő-e mindenkor árfolyam-határt

vagy határidıt meghatározni egy részvény megvételénél vagy eladásánál? Háromszor is nem, hajó részvényrıl van szó. Fix kamatozású kötvény esetében meg lehet tenni, ha a kamat, összehasonlítva a tıkepiaccal, bizonyos mértékig kiszámítható. De a további kamatalakulást hosszú távon nehéz megítélni, mert túl sok tényezıtıl függ. Gyengélkedı kötvényeket viszont egészen másként kell megítélni; a meghatározó itt nem kizárólag a kamatozás, vagyis a hozadék, hanem különbözı más motivációk: mekkora esélye van a kamatozás újraindításának, a minıség, az adós hitelképessége stb., általában nincs határ a nyereség és a veszteség között, és a határidıs üzleteket sem lehet határidınaplóban elıjegyezni. Példa erre a Youngkötvénnyel történt esetem 106 Miért nincsenek az NSZK tızsdéin határidıs ügyletek? Vagy más formában és más elnevezéssel még lehetségesek? Magam sem értem, hogy egy olyan nagy

tıkepiacon, mint az NSZK-é, miért nem létezik határidıs ügylet, mint pl. Párizsban vagy Zürichben. Erre nincs más elnevezés, illetve van egy kivétel: opciók vétele és eladása. A modern, magas fokon gépesített, megújulásra kényszerített ipari társadalomnak nagy a tıkeigénye. Lehet-e emiatt a részvénypiacok kiterjedésére számítani? Igen, feltétlenül. Meg kell ismételnem: a részvénytársaság az önálló ipari társadalom növekedésének alapja, tızsde nélkül nem lehetséges részvénytársaság, és spekuláció nélkül nincs tızsde. Röviden: a részvényekkel való spekuláció nélkülözhetetlen a gazdaság fejlıdéséhez Együtt járhat-e ez a fejlıdés azzal, hogy a jövıben a részvények vásárlása a széles rétegek számára egyre vonzóbbá válik? Igen, feltétlenül. A nagy kérdés csak az, amit minden befektetı feltesz: milyen részvényeket, melyik piacon, milyen áron vásároljon. Ennek a három kérdésnek a

megválaszolása a döntı. 107 Az állami vagy államosított vállalatok privatizálására hozott intézkedési hullám ösztönözheti-e a tızsdei tevékenységet? Elvezetnek-e ezek a tızsde és a spekuláció megerısödéséhez ? Igen, de az ellenkezıje is lehetséges: a magánvállalkozások államosítása ugyanúgy élénkítheti a tızsdét és felhajthatja az árfolyamokat. Minden attól függ, hogy melyik országban, milyen kormány vezetésével, milyen politikai légkörben történik. A legjobb példa erre Franciaország fejlıdése az elmúlt években. Államosították a legnagyobb 40 iparvállalatot, és minden olyan francia bankot, amely több mint 2 milliárd frank letéttel rendelkezett, s ez viharos emelkedést váltott ki a párizsi tızsdén. Az állam kifizette a részvényeket az elmúlt három év átlagárfolyamán és ezzel 60 milliárd frankot „pumpált" a piacra. A részvényesek a frissen kapott pénzt újabb részvényekbe fektették be.

Hirtelen olyan helyzet alakult ki, ami a legkedvezıbb az áremelkedéshez: több pénz a befektetık zsebében, kevesebb részvény a piacon, mivel a nagy állami vállalatok részvényei eltőntek. Az államosítás így viharos hausse-t váltott ki, fıleg azután, hogy megszőnt az aranyvásárlások névtelensége. És mi történne most* az államosított vállalatok reprivatizálása esetén? Erre nem lehet válaszolni. A tızsde számára általában kedvezı a légkör, ha a politika eltávolodik egy kollektív, szocialista kormányzattól De ez kudarcba is fulladhat, ha nincs elegendı pénz a befektetık zsebében, és ha a külföldi befektetık sem akarnának francia részvényeket vásárolni. Az általános kamatpolitika befolyásolja-e a részvényárfolyamokat? Természetesen, és nagyon erısen. Nem véletlenül mondták a régi Bécsben a spekulánsok: „Két dolgot minden tızsdés szeret - a szép nıket és az alacsony kamatlábakat." A részvények

legnagyobb ellenfelei a hosszú lejáratú kötvények. Ha ezek kamatozása igen vonzó, akkor a nagybefektetık - a nyugdíjpénztárak, biztosítótársaságok, alapítványok, nyugdíjintézetek stb - a kölcsönkötvényeket részesítik elınyben, különösen a valutastabilitás idıszakában. Ellenkezı esetben: ha a kötvények kamatozása alacsony, akkor ezek az intézmények részvényeket vásárolnak, mert az emelkedı osztalék reménye erre készteti azokat. Annál is inkább, mivel az alacsony kamatok felélénkítik a gazdaságot és javítják a vállalatok nyereségkilátásait. Ez a mechanizmus a részvények és a kölcsönkötvények között természetesen csak inflációmentes idıszakban lehetséges Ilyenkor tudja a központi bank a kamatlábakat leszállítani. Infláció esetén két lehetıség van: a központi bank beavatkozik, hogy harcoljon az infláció ellen, megemeli a kamatlábakat, erre a kötvények árfolyama esik. A kötvények hozama emelkedik,

és így versenyt támasztanak a részvényeknek. A magasabb kamatok miatt a pénzpiac is kevésbé likvid, és kevesebb pénz marad a részvények megvásárlására. Ha ezzel szemben a jegybank nem avatkozik be és nem emeli meg a kamatlábakat, akkor a részvénypiac az inflációból profitál, mert a pénzmennyiség egyre növekszik. Röviden: a részvényárfolyamok inflációs idıszakban gyakran nem az infláció miatt esnek, hanem az infláció ellen hozott intézkedések, azaz a magasabb kamatok és szigorúbb hitelfeltételek (restrikció) miatt. * A német kiadás 1986-ban került nyomdába. - SPM 108 109 Ha nagy mennyiségő új kibocsátás, azaz sok új társaság kerül a tızsdére, csalhatatlan jele-e ez annak, hogy tart még a részvénybefektetések számára a kedvezı idıszak? Nem, semmilyen körülmények között sem. Ellenkezıleg Amíg a bankok piacra viszik a nagyszámú új kibocsátást, azalatt a tızsdei hangulatot - a tömegkommunikáció és a

propaganda segítségével - optimista hangulatban tartják. Minél optimistább a légkör, annál gyorsabban szívja fel a közönség az új kibocsátásokat. De annál hevesebb lehet a reakció is, ha az optimizmus megfordul. Ha az új kibocsátások vagy alaptıke-emelés miatt megsokszorozódik a részvények száma, ez majdnem mindig drámai visszaesést vált ki Mert hirtelen több a részvény, mint a tökfilkó. És ez a visszaesés néha mélyebb, mint azt az ember várta volna. De ha számított is rá, és meg is volt róla gyızıdve, hogy bekövetkezik, ez ellen a legjobb gazdasági szakértık sem tudnak semmit sem tenni. Legfeljebb nagyon óvatosan fékezik vagy lassítják. Az a mővészet, hogy az ember felkészüljön rá és eszerint cselekedjen Vezethetik-e a spekulánst erkölcsi megfontolások? Ez attól is függ egy kicsit, hogy humanista vagy törvényhozói szempontból nézzük, amely utóbbi a spekulánst éppen erkölcstelennek tünteti fel. Különösen

azokra az országokra érvényes ez, amelyekben deviza-kényszergazdálkodás uralkodik. Ismertem egy spekulánst, aki Bécsbıl Párizsba ment Az elsı kérdés, amit egy kávéházban kollégáinak feltett, így hangzott: „Gyerekek, mondjátok, mi van itt megtiltva?" Ez volt az az idıszak, amikor a legnagyobb profitot olyan komplikált üzletekkel érték el, amelyekkel bizonyos törvényeket vagy rendelkezéseket kijátszottak. Erkölcsi vonatkozása különösen annak van, ha baisse-re 110 vagy tızsdekrachra spekulálnak; mert nem kétséges, hogy a baisse-spekuláns csak úgy tud nyereséget elérni, ha mások veszítenek. A tızsdekrach pedig gyakran politikai események vagy természeti katasztrófa következménye. Háború, forradalom, földrengés vagy egyéb váratlan esemény néha az árfolyamokat a mélybe taszítja. A baisse-spekuláns ezekbıl az eseményekbıl profitálhat, anélkül, hogy tett volna valamit érte. De nem hiszem, hogy sok spekuláns

felhagyna ilyen okok miatt a tevékenységével. Ismerek egyet, akit erkölcsi megfontolások általában nem tartanak vissza az üzlettıl, néha mégis lelkifurdalása van, s ez én lennék. A történet a következı: 1932-ben baisse-re spekuláltam nagy mennyiségő Kreuger-Zündholz-tröszt részvényekkel. Iván Kreuger egy zseniális stockholmi üzletember volt, aki különbözı országokban a gyufagyártás monopóliumát építette ki Óriási hiteleket vett fel Amerikában és más gazdag ipari országokban, kikölcsönözte a pénzt az anyagilag gyengébb közép- és kelet-európai országoknak, és ezért megkapta a gyufagyártás monopóliumát. Amikor a Weimari Köztársaság, Magyarország stb. fizetéseiket leállították, az egész kreugeri elképzelésnek össze kellett omolnia Az adós országok nem fizettek, és így neki is be kellett szüntetnie fizetéseit hitelezıinek. Különbözı jelek alapján arra a következtetésekre jutottam, hogy ez hamarosan be fog

következni, és határidıre eladtam egy nagy mennyiséget a Kreuger Társaság részvényeibıl. Kezdetben az árfolyam csak lassan esett. Noha a bukásról meg voltam gyızıdve, nem számoltam még fel spekulációmat, bár azok már mélyen álltak. Aztán egy nap hirtelen jött a drámai hír, hogy Kreuger párizsi lakásán agyonlıtte magát A következı nap a részvények a mélybe zuhantak - az ember egyszerően nem tudta követni ıket. Óriási profitot zsebeltem be, de sajnálatosan egy ember élete árán Bőntudatot éreztem Kreuger halála miatt. Mindenesetre nem éreztem magam túl erkölcsösnek Személyesen nem voltam a tragédia okozója, de a dráma erıs lelki megrázkódtatást okozott. Annál is inkább sok11 kolva éreztem magam, mivel én Iván Kreugert egyáltalán nem tartottam csalónak, mint ahogy azt a világsajtó állította. Üzletének alapgondolata logikus és tisztességes volt, csak a politikai és gazdasági helyzet megítélésében

tévedett, és a kedvezıtlen körülmények áldozata lett. Mindenki maga döntse el, hogy erkölcsi okokból milyen részvényeket nem vesz. Egy fiatal egyetemista megkérdezte egyszer tılem, hogy erkölcstelen-e a hadiipar részvényeit vásárolni. Az valóban erkölcstelen, hogy Amerikában a lıfegyvereket szabadon lehet vásárolni Az államoknak ezzel szemben bizonyos körülmények miatt szükségük van fegyverkezésre, hogy megvédjék az erkölcsöt. Ezt a kérdést azonban hogy erkölcsös vagy erkölcstelen minden kormánynak fel kellene tennünk. Nemcsak a fegyverkezés miatt, hanem mert a dohány és az alkohol forgalmazásából is hasznot húznak. Az a véleményem, hogy a játékkaszinók is erkölcstelenek, mindazonáltal az NSZK-ban is gomba módra szaporodnak. Gondolom, az is erkölcstelen, ha a nagybankok intenzíven reklámozzák az aranyvásárlást és -felhalmozást, és elmagyarázzák a befektetıknek, hogyan tudják az aranyat bizonyos országokban

adómentesen megvásárolni. Azonkívül minden egyes aranyérme megvásárlása egyúttal tıkeexport is, gyakran olyan idıszakban, amikor a nemzeti valuta nyomás alá kerül. Az aranyvásárlás a befektetés legtisztább formája, noha inkább az lenne az ország érdeke, hogy ezt a termelésbe fektessék. Azonkívül a bankok tanácsokat adnak a közönségnek arra, hogyan húzzák ki magukat az adó alól Még sok példát tudnék felhozni arra, hogy valamilyen módon az erkölcs ellen, de nem az írott törvény ellen vétenek. Ha tehát erkölcsi megfontolásokból egy spekulációt kihagy az ember, ez sem baj. Mert ha játszott volna, 50%-ban akkor is veszíthetett volna 112 Befolyásolhatja-e a spekulánst politikai beállítottsága ? Nem. A spekulánst politikai hovatartozása nem befolyásolhatja Sok tızsdés egészen kitőnı alkalmakat szalasztott el politikai elvei miatt. Például a svájciak és a hollandok a II világháború után - mondjuk ki egész ıszintén

- németellenes magatartásuk miatt semmilyen körülmények között sem akartak német kötvényeket vásárolni. Sokat veszítettek, noha százmilliós nyereséget érhettek volna el, ha a német újjáépítési kötvényekre spekuláltak volna Késıbb ugyanazok a svájciak vásároltak német kötvényeket nagy mennyiségben, akik harminc évvel ezelıtt a mai ár töredékéért is visszautasították. Egy tızsdésnek mindig józannak és logikusnak kell lennie, vagy néha hagyhatja magát mások butaságától elragadtatni? Nem kell mindig józannak és logikusnak lennie, mert a butáknak is lehet igazuk a tızsdén, mivel részben ık maguk alakítják az árfolyamokat. A tızsdén az a logika, hogy gyakran logikátlannak kell lenni Éppen ebben áll a spekuláns és a tızsde elemzésének nagy mővészete. Hozhat egy tızsdés alkohol befolyása alatt döntést? Igen. Az alkoholmámor élénkíti a fantáziát, megszünteti a felesleges gátlásokat, és ez gyakran

különösen kedvezı. 113 Hallgathat-e a spekuláns feleségére vagy barátnıjére ? Visszavásárolhat az ember egy papírt sokkal drágábban, mint amennyiért egyszer már eladta? A nıknek különösen erıs a beleérzı képességük, és kifejezetten ösztönösek. Ezek a tulajdonságok kiegészíthetik a férfiak logikus megfontolásait. Ennek a döntésnek is objektívnak kell lennie, függetlenül a múltbeli tranzakcióktól. Lehet a spekuláns babonás? Mikor a legkedvezıbb tızsdei mőveletre megbízást adni: a hét melyik napján, nyitás elıtt vagy a tızsde mőködése alatt? Egy kicsit. És ezt meg is lehet érteni Gyakran felállít egy elméletet, amely minden szempontból logikus és megdönthetetlen érveken alapszik. Ennek így kell lennie - gondolja ı, aztán végül kiderül, hogy a spekuláció hamis volt. Erre azt mondja magában: pechem volt. Abban a pillanatban, amikor sikertelenségét a pechhel magyarázza, már babonás A babona gyakran

az ösztönbıl adódik, és ez nagyon hasznos. Eladhatja-e a spekuláns a papírjait bármekkora nyereség vagy veszteség esetén? Az a döntés, hogy az ember eladja-e a papírjait vagy sem, a papírok múltbeli vételárától teljesen független, inkább a leendı kilátásoktól függ. A spekuláns csak abszolút objektív ítéletet hozhat. Veszteséggel is el kell adnia, ha az objektív megítélés emellett szól A legtöbb befektetı azonban veszteség esetén nem akar eladni, mert nem szeret mérlegelni. Amíg nem adja el a papírjait, addig nem kell veszteséget elkönyvelnie. Ez a pszichés beállítottság teljesen hamis, és meggátolja az objektív értékítéletet Nyereség esetén azonban ugyanilyen független döntést kell hoznia. 114 A hétvégén az embernek van ideje nyugodtan végiggondolni, hogy mit kellene a tızsdén tennie, és csak ezután képes teljes értékő megfontolással a stratégiáját kialakítani és terveket kovácsolni. A jó spekuláns a

tızsdére járjon, vagy inkább a közvetítıirodákat látogassa, ahol az árfolyamok alakulását állandóan követni tudja? A spekulánst zavarja józan megfontolásában és kedvezıtlen irányba befolyásolja, ha minden egyes árfolyam-ingadozást követ, szüntelenül figyel, ahogy azt a legtöbb tızsdei résztvevı teszi. Ezzel a spekulánsból játékos válna Elég, ha a tızsdei ingadozásokat csak grossa modo (nagy vonalakban) követi. A tendenciákat természetesen ismernie kell. A tızsdét azonban csak egy bizonyos távolságból kell figyelnie, nem szabad egész közel mennie. Csak az ügynököknek, azok alkalmazottainak és a küldöncöknek kell mindig minden árfolyamot ismerniük, mert ügyfeleik kérdéseire válaszolniuk kell. A spekulánsnak egy bizonyos távolságot kell tartania Nekem például egészen különleges módszerem van: soha nem ismerem a pontos árfolyamokat és fıleg nem a saját papírjaimét, mert nem akarom, hogy a napi változások

befolyásoljanak. Csak a hangulatot ismerem és tudom, hogy 115 állnak az indexek. Kialakítottam a véleményemet, és várok türelemmel, hogy igazam legyen. Ez vagy bejön, vagy nem De ha a tızsde közben nem engem igazol, akkor sem változtatom meg a véleményemet, hanem nyugodtan várok tovább. Tudom, hogy ez nagyon nehéz, és sok gyakorlás kell hozzá, de mindenki begyakorolhat egy ilyen viselkedést. Mit tegyen az ember, ha egy új tervet gondolt ki? Az ember este tervez, éjszaka - tudatosan vagy tudat alatt megfontolja, reggel elhatározza magát, aztán végrehajtja. Visszanyerheti-e az ember az elveszett pénzt? Ami elveszett, az elveszett. Az új üzletek új nyereséget hozhatnak, de a múlthoz nincs közük Erre van egy mondásom: lehet nyerni, lehet veszíteni, de visszanyerni soha. Hogy viselkedjen a tızsdés egy sikeres spekuláció után? Sikerei után - akármilyen látványosak is legyenek azok maradjon szerény, és semmi esetre se legyen öntelt; mert a

legbutább is lehet sikeres a tızsdén. Annál is inkább, mivel a tendenciát a sok tökfilkó alakítja, és a buta csak egy csepp a tengerben. Csak két lehetıség van: egy papír eshet és emelkedhet. Természetesen alig észrevehetı módon, és különbözı intenzitással. Ha az ember a két lehetıség közül a helyeset találja el, az nem ok arra, hogy beképzelt legyen. Ez tisztán szerencse dolga, mint minden szerencsejáték: „fej vagy írás" Ha az embernek aztán új ötlete támad, akkor hinnie kell benne. 116 de egy kis szkepszis mindig szükséges, mert a sok elıre nem látható esemény egy pillanat alatt keresztülhúzhatja számításainkat. Mikor kell a tızsdei spekulánsnak mérleget készítenie? Mérleget csak az örökösök csináljanak. Csak ık mondhatják meg, hogy az elhunyt sikeres vagy sikertelen volt. Mert amíg a spekuláns a tızsdén dolgozik, vesz és elad, új elképzeléseket állít fel és új kötelezettségeket vállal, addig a

tızsdén megnyert pénz mindig csak kölcsönpénz. A kölcsönpénzt pedig gyakran magas kamattal kell visszafizetni. A spekuláns tehát, amíg él és spekulál, soha nem csinálhat mérleget. Vagy végleg nyugdíjba kell vonulnia, a tızsdére soha többé rá se szabad néznie, különben visszahúzza, mint a mágnes. A szenvedélyes kártya- vagy rulettjátékos sem tudja a kaszinót örökre elhagyni. Egy nyereményben gazdag nap után másnap újra visszatér és játszik. Közismert, hogy a kaszinómenedzser sosem fél, amikor egy vendégét a nyereménnyel elmenni látja, mert meg van róla gyızıdve, hogy a játékos így vagy úgy visszajön, és végül a nyereményét is „visszaveszti". „Csak az lehet pech" - sóhajtotta nekem egyszer egy kaszinótulajdonos , „ha a házunkban nyert összeget a játékos egy másik játékteremben veszíti el." Milyen kritériumok alapján válassza ki az ember a papírokat és hozzon meg egy döntést? Az elsı

eldöntendı kérdés mindig az, hogy az ember papírokat vásároljon-e vagy pénzét elıbb inkább hosszú távú takarékformákba fektesse-e? Ha a vásárlás mellett döntött, felteszi magának a kérdést: melyik piacon? Aztán azt kell mérlegelnie, hogy melyik csoportét vegye, végül a vállalatot kell 17 kiválasztania. Az idıpont - ma, holnap vagy egy hét múlva - kiszámíthatatlan és a befektetı számára lényegtelen, hiszen ez tisztán taktikai döntés. A befektetı számára csak a hosszú távú stratégiának van jelentısége. Mit tartson az ember egyes iskolázatlan autodidakták véleményérıl? Egy autodidakta, ha iskolázatlan is, nagy tapasztalatot szerezhetett, és gyakran sokkal intuitívabban reagál az eseményekre és a bonyolult problémákra, mint egy iskolázott teoretikus. Az autodidakta gyakran pontosan reagál, anélkül, hogy tudná, miért, csak tapasztalatai alapján. Milyen jelentıséget tulajdonítsunk egy idıs, tapasztalt,

intelligens, de teljesen sikertelen tızsdés véleményének ? A legnagyobbat. Mert a siker nem mértéke egy profi szakismeretének és intelligenciájának A sikertelen is ismerheti a tızsdei tendenciát, bizonyos papírok esélyeit, és a tızsdét különösen jól tudja megítélni, lehet fantáziája és a kockázatot is képes felmérni. O maga talán ebbıl nem tud profitálni, mert határozatlan, félıs vagy ideges és türelmetlen, és talán saját véleményében sem bízik. Vagy egész egyszerően papírjain mindig adósságai voltak Az utóbbi eset a leginkább végzetes, mert ilyenkor a türelem sem használ. A siker nagyon gyakran nem az intelligenciától, hanem egy ember jellemvonásaitól függ. Tapasztalatból beszélek, mivel ennek tucatnyi fajtájával találkoztam barátaim körében. Gyakran meghatódva gondolok egy öreg barátomra, akirıl a legjobb véleménnyel voltam, sıt akitıl igen sokat tanultam, de aki olyan rosszul végezte, hogy élete utolsó

éveiben támogatnom kellett. Elte118 kintve a már említett negatív jellemzıjétıl, szörnyen játékos kedvő volt. Délelıttönként a tızsdén játszott, délutánonként a lóversenyen, esténként bridzset vagy pókért és késı éjszakánként valamilyen hazárdjátékot. A tızsdén nagyon értelmes és szerencsés ötletei voltak, de az elsı veszteség után azonnal eladta a papírokat, részben azért, mert igen magas hitelre vásárolta azokat. Intelligenciája és meggyızı ötletei ellenére a spekulációt inkább csak játéknak tekintette. így egyidejőleg magas intelligenciájú spekuláns és ideges játékos volt. Egy másik barátom, Albert Hahn professzor, aki rendkívül okos ember volt, gyakran jegyezte meg: „Semmit sem adok a saját butaságomra." Talán amiatt, mert ı a közgazdaságtudományok professzora volt Néha a bizalmatlansága volt (annak ellenére, hogy ı maga professzor volt) a legnagyobb szerencséje. És mivel negatívan

ítélte meg saját magát, csak elméletileg játszott. Otthon játszott, vett és eladott, ide-oda, mert csak a szenvedélyre volt szüksége, de gyakorlatilag nem volt vállalkozó kedvő. Csak egyetlen hosszú távú stratégiája volt, és a negyvenes években egész vagyonát részvényekbe fektette, aztán húsz évig nem csinált semmit. Halálakor vagyonának harmincszorosát hagyta hátra (ma a hatvanszorosa lenne). Az örökösök ebben az esetben azt állapították meg, hogy jó spekuláns volt, éppen, mert nem spekulált. Elsı osztályú teoretikus volt, és gyakorlati ember, ezért inkább fogadott el tılem tanácsot, és elméletét csak a papíron próbálta ki. Ha közgazdasági tudományokra épülı elméletével játszott volna, valószínőleg tönkremegy. Mit tartson az ember arról a spekulánsról, aki azt állítja, hogy mindig a legalacsonyabb árfolyamnál kell vásárolni és a legmagasabbnál eladni? Egész egyszerően azt, hogy hazug. 119 Mi a

legveszélyesebb a tızsdei spekuláns számára? A félig igaz információk. Veszélyesebbek, mint a 100% -ig téves információk, mert a féligazság teljes hazugság. A rosszul informált tızsdések jobban megfontolják döntéseiket. Mivel a téves információk gyakran meglepıek és provokálóak, az elıvigyázatos spekuláns ellenırzi ıket. A legveszélyesebb egy helytálló információ rossz alkalmazása, mivel az egy rossz következtetés eredménye, és valószínőleg az anyag ismeretének hiánya. Egy hamis információ rossz alkalmazása ezzel szemben jó eredményre vezethet, mert negatív szorozva negatívval pozitívat eredményez. Informáltnak kell lennie minden részletkérdésben, mint pl. a mérlegek, osztalékok stb? Ha az ember a részletekrıl túl sokat tud, nem látja át az egészet. A sok fától nem látja az erdıt Keveset kell tudni, de mindent meg kell érteni. Ha az ember már minden részletet elfelejtett, akkor marad meg a tızsdetudomány. Az

ötvenes években volt egy sorozat az amerikai tévében a tızsdérıl. A résztvevık közül pl. egy idıs hölgy és egy iskolásfiú lett a gyıztes. İk mindent tudtak, tényleg mindent, amit az újságokban, könyvekben, statisztikákban el lehetett olvasni De a tızsdén egyikük sem tudott akár csak a legkisebb sikert is elérni. Fontos vagy hasznos, hogy a múlt eseményeit elemezzük? Feltétlenül fontos. Ha az ember az elkövetkezı eseményeket nem láthatja elıre, akkor legalább a múltat értse meg. Ez megkönnyíti a jövıbeli megfontolásainkat. Minden sikeres vagy sikertelen spekuláció után a tızsdésnek elemeznie kell 20 sikerének vagy sikertelenségeinek okait. Miért volt a spekuláció helyes, mely érvek voltak jók, és mekkora volt a szerencse szerepe. Vagy ellenkezı irányban: miért volt a spekuláció sikertelen, mely érvek voltak hamisak, milyen elıre nem látható események jöttek közbe, hol számítottuk el magunkat. A

tömegkommunikációs eszközök hírei közül mi a legfontosabb a tızsdés számára? Minden hír és esemény fontos. A politikusok minden szavából levonható valamilyen következtetés De a legfontosabb azt kitalálni, megérezni és helyesen elemezni, ami a szavak, hírek és események mögött van; milyen következményei lehetnek ezeknek. Nagyon gyakran azt is ki lehet találni, amit elhallgatnak. Tehát a jelentéseket bizonyos szkepszissel kell kezelni. Mi a véleménye az újságok tızsdei jelentéseirıl? Az újságok tızsdei kommentárjai, elemzései semmitmondóak. Például gyakran lehet a következı szórakoztató szöveget olvasni: „A tızsde ma gyengébb volt a pesszimisták eladásai miatt, akik a további emelkedésben nem reménykednek. Ezzel szemben a vevık visszafogottak voltak, mert még gyengébb árfolyam-alakulásra várnak. így az árfolyamok több pontot estek az eladások és a rossz hangulat miatt" Az egész szövegbıl számomra csak az

elsı mondat jelent valamit: „A tızsde ma gyengébb volt." Az összes többi felesleges és magától értetıdı A „gyengébb" jelzı mindent tartalmaz 121 Milyen jelentıségük van az osztalékoknak, ha papírokat akarok vásárolni? Sok befektetı - mint pl. a nyugdíjpénztárak, alapítványok, biztosítótársaságok stb. - számára az osztaléknak van bizonyos szerepe, mert állandó bevételre van szükségük A hoszszabb távra tervezı spekulánsok viszont a vállalatok fejlıdését követik figyelemmel: a további nyereségalakulás lehetıségeit elemzik, hogy az csökken, emelkedik vagy stagnál Az osztalékok nagyságát a tıkepiac kamatlábaival kell összehasonlítani. De még ma is nyitott kérdés, hogy a hozadékoknak magasabbaknak vagy alacsonyabbaknak kell lenniük, mint a hosszú távú befektetések fix kamatlába. Volt idı, amikor a részvényvásárlók a tıkepiaci kamatlábnál magasabb hozamot igényeltek, azzal érvelve, hogy a

részvények osztaléka a jövıben - különösen egy lehetséges gazdasági válság esetén nem biztos, ellentétben a kötvények kamataival. Ezzel szemben olyan idık is voltak, amikor a befektetık a tıkepiaci kamatlábnál kisebb osztalékkal is beérték, mivel részt akartak venni a növekedésben, mert a gazdaság, valamint a vállalatok fejlıdését optimistán ítélték meg. Nem láttak kockázatot az osztalékok nagyságában, ellenkezıleg, egyre magasabb osztalékkal számoltak A magasabb nyereségre és osztalékra vonatkozó elvárást (várakozást) nevezzük spekulációnak. Ha a közönség és a spekulánsok egy társaságnál emelkedı nyereségre számítanak, akár az osztalékok emelkedése nélkül is, ezeket a részvényeket nagy mennyiségben vásárolják. Ha viszont fennáll a csökkenı nyereség veszélye, és ugyanígy látják az osztalékokat is, vagy teljes veszteségre számítanak, akkor nagy mennyiségben eladnak. A vállalatok nyeresége és a

tıkepiaci kamatlábak között nincs állandó kapcsolat. Ugyancsak nincs közvetlen kapcsolat a nyereség, az osztalékok és az árfolyamok között Az osztalékok kevésbé változnak, mint a nyereségek és jobban, mint az árfolyamok. Az árfolyamok egy mélypontjánál és depresszió esetén a részvények hozama viszonylag magas, a 122 felemelkedés csúcsán pedig alacsony. A részvények árfolyama tehát emelkedhet vagy eshet, ha az osztalék és a nyereség változatlan marad, miközben a tıkepiaci kamatláb esik vagy emelkedik. Ha tehát a tıkepiaci kamatlábak csökkenıben vannak, ugyanakkor a vállalatok nyeresége emelkedik, és semmilyen más befolyásoló tényezı nem érvényesül, akkor az árfolyamok emelkednek. Ha ezzel szemben a tıkepiaci kamatlábak emelkednek, ezzel párhuzamosan a vállalatok nyeresége csökken, akkor ez a nagy baisse. Tehát ez a három tényezı - a kamatok, a pszichológia és a vállalati nyereség a mérvadó a tızsde

alakulására. Hogyan játszódik le az árfolyammozgás? Az árfolyam a következıképpen alakul: a tızsde mélyponton van, az árfolyamok az elızı felemelkedés után ismét mélyre estek. Ennek az volt az oka, hogy a kamatok emelkedtek és a likviditás kimerült. Kevesebb a rendelkezésre álló pénz, hogy részvényeket vásároljanak (a nagy tartályban a vízszint alacsony), és a befektetık körében bizonyos pesszimizmus uralkodik a gazdasági fejlıdést és a várható vállalati nyereséget illetıen. Az értékpapírok az utóbbi idıben a csökkenı árfolyamok miatt a „remegı kezőektıl" a „sokat tapasztaltakhoz" kerültek, tehát most szilárd kezekben vannak. Ha további rossz hírek már nem vetik vissza az árfolyamokat, akkor biztos, hogy a „remegı kezőek" mindent kiárusítottak. A sokat tapasztaltak, akiknek a kezében most a papírok találhatók, ezzel szemben minden negatív eseményt bekalkuláltak, azt is, hogy további rossz

hírek jöhetnek. A piac ezen az alacsony szinten bizonyos ideig megáll, néhány kisebb mozgás bekövetkezhet, de ennek nincs nagy jelentısége. Jöhetnek hírek a csökkenı nyereségrıl és osztalékról, de mert ık már erre is felkészültek, semmilyen befolyással nincs rájuk. Egy bizonyos idı múlva újabb hírek érkeznek a nyereség123 /■ rıl, amely a vártnál nem lett rosszabb, a központi bank csökkenti a pénzpiaci a kamatlábat, hogy elısegítse a gazdasági fellendülést. Ugyanekkor a csökkenı kamatlábak miatt több a rendelkezésre álló pénz, és az osztalékok és a pénzpiaci kamatláb közötti verseny most már a részvények javára dıl el. Most jönnek az elsı spekulánsok, a legkeményebb profik, az úttörık, akik vásárolni kezdenek, természetesen már emelkedı árakon; máskülönben a részvények a biztos kezekbıl nem kerülnek elı. Elıször keveset és óvatosan vásárolnak, de emelkedı áraknál egyre többet, ami a

pesszimista hangulatot mérsékli. Emiatt újabb érdeklıdık jönnek, az árfolyam újra valamivel magasabbra emelkedik, és elindul a láncreakció: kevesebb pesszimizmus - új vásárlások - magasabb árak - optimizmus tovább emelkedı árak stb. így alakul ki az emelkedı mozgás elsı fázisa. Ehhez járul az is, hogy az árak a nagy pesszimizmus miatt elızıleg mélyebbre estek, mint az jogos lett volna A hozamok az alacsony részvényárak mellett túl magasak voltak, ennek korrekciója pedig vagy az osztalékok csökkentése vagy az árfolyamok növelése lett volna. Mivel azonban a gazdasági helyzet inkább javul, mint romlik, az utóbbi, azaz az árfolyam-növekedés következik be. így az elsı fázisban az árfolyamok az elızınél reálisabb szintet érnek el Ezt a korrekciót nevezem elsı fázisnak. A csökkenı kamatlábak hatására a gazdaság is felélénkül, és új hírek jönnek a lassan emelkedı nyereségekrıl. Az árfolyamok követik ezt az optimista,

gazdaságilag is alátámasztott növekedést, és párhuzamosan emelkednek a nyereséggel: csökkenı kamatláb, emelkedı nyereség, és ebbıl adódóan sokkal jobb hangulat. Ezt én kísérı fázisnak nevezem Az árfolyamok kísérik az általános fejlıdést. Egyre több érdeklıdı, spekuláns és játékos jön a piacra. Az optimizmus a tovább csökkenı kamatlábnak és az egyre növekvı nyereségnek köszönhetıen egyszerre majdnem eufórikus lesz. Ekkor ugrik át a mozgás a másodikból a harmadik fázisba. Egyre több vásárló jön, akik az árfolyamot a magas124 A 1 - a korrekció fázisa (kis forgalom, kevés részvénytulajdonos) A 2 = kísérı fázis (a forgalom és a részvénytulajdonosok száma emelkedik) A 3 = a túltelítés fázisa (a forgalom eufórikus, a részvénytulajdonosok száma magas, X-nél a legmagasabb) B 1 = a korrekció fázisa (kis forgalom, a részvénytulajdonosok száma lassan csökken) B 2 - kísérı fázis (a forgalom emelkedik, a

részvénytulajdonosok száma tovább csökken) B 3 = a túltelítés fázisa (egészen nagy forgalom, a részvénytulajdonosok száma alacsony, Y-nál a legalacsonyabb) vásárlás A 1 és B 3 fázisban kivárás és a papírok tartása az A 2 fázisban eladás az A 3 és B 1 fázisban kivárás és készpénztartás a B 2 fázisban A tızsde örökös körforgása dióhéjban 125 ha hajtják. Egyáltalán nem látnak már kockázatot, csak a határtalan optimizmus uralkodik. Sokan érzik már a pecsenye illatát, úgy vonzza ıket a játék, mint a rovarokat a fény, a hausse táplálja a hausse-t. Ezt a túltelítés fázisának nevezem De a fák nem nınek az égig. Minden „remegı kező" tele van papírokkal, és ha elfogyott a pénzük, hitelre vásárolnak. Mivel a bankok likviditása igen magas, a hitelfelvevıknek különösen kedvezı feltételekkel adnak hiteleket, ezzel is ösztönözve az új vásárlásokat. Ezzel is főtik az emelkedı tendenciát Azonkívül

a bankok szeretnének túladni saját papírjaik nagy mennyiségén is. A helyzet a következıképpen néz ki: a „sokat tapasztaltak" eladták papírjaikat, amelyek most a „remegı kezőeknél" találhatók. Mivel egy ilyen eufóriának inflatorikus hatása is lehet, a központi bank óvatosabbá válik, elkezdi megemelni a kamatlábakat, szőkíteni likviditását Az értékpapírtulajdonosok csak a vevık újabb rétegére várnak, akik a részvényeket a magas árak mellett átvennék. De a jegybank pénzpolitikájának következtében a friss pénz áramlása megszőnik. Az árfolyamok nem emelkednek tovább, akkor sem, hajó hírek (magasabb nyereség és osztalék) érkeznek a gazdaságról. Mivel egyes spekulánsok ki akarnak vonulni a piacról, talán pénz is kell nekik, de látják, hogy nem lesz magasabb az árfolyam, kezdenek eladni kezdetben lassan és keveset -, ezzel negatív árfolyamreakciókat idéznek elı, mert a vevık vásárlási kedve

korlátozott. Ez a lefelé való mozgás elsı fázisa. Fokozatosan rosszabb gazdasági hírek is érkeznek (kisebb nyereség, esetleg osztalékcsökkenés is), és ezt további árfolyamesés kíséri. Ez a hanyatlás második fázisa A csökkenı árfolyamok és a rossz hírek másokat megfélemlítenek, és a láncreakció ezúttal ellentétes irányban - újra kezdıdik: az árfolyamok visszaesnek félelem - eladás, az árfolyamok tovább esnek és végül bekövetkezik a pánik, a teljes kiárusítás. Ez a visszaesés utolsó fázisa, a túltelítettségé, amikor az árfolyam a tömegpszichológia hatása alatt még mélyebbre esik, mint tulajdonképpen jogos lenne. Tanulság: a „remegı kezőek" egyre alacsonyabb áron adnak el, a „sokat tapasztaltak" ugyanúgy vásárolnak. Minél ügyesebb a spekuláns, annál korábban lép az általános tendencia ellen. Már a hanyatlás utolsó fázisában vásárolni kezd, tehát a trend ellen, sıt a felemelkedés

elsı fázisában is még vesz Aztán hagyja kifutni a fejlıdést, és elsınek kezd eladni, amikor a felemelkedés eufórikussá válik. Mindenesetre azzal kell számolni, hogy a felemelkedés harmadik fázisa végül robbanásszerő is lehet. Sok spekuláns számára az a legnagyobb veszély, ha azt hiszi, hogy eladásaival tévedést követett el. Nagy a fájdalma, mert mindennap utánaszámol az elszalasztott nyereségnek. Aztán hirtelen eldönti, hogy ismét beszáll. Ha azok közül sokan újra beszállnak, akik eddig eladtak, jön a nagy fordulat Egy régi tızsdei törvény mondja: ha a legkonokabb baisse-spekuláns egyszerre optimista lesz, ez jelzés arra, hogy kivonuljunk a piacról. Éppen így, de ellenkezıleg: ha a szenvedélyes optimisták hirtelen pesszimistákká válnak, be kell szállni a piacra. A felemelkedés és hanyatlás e három fázisának elemzése után világos, hogy a ciklikus tızsdei mozgás kétharmadában a tendencia ellen, egyharmadában pedig a

tendencia irányával azonos módon kell cselekedni. Ez a viselkedés azonban rendkívül nehéz, és sziklaszilárd elhatározás kell hozzá. A legtöbben, tehát a tızsdei résztvevık 90%-a mind ugyanazt gondolja, ezért az egyén nagyon nehezen tudja magát kivonni az általános hatás alól. Nagyon nehéz optimistának lenni, ha mindenki halálosan komoly, és ugyanilyen nehéz pesszimistának lenni, ha mindenki mennybe megy az örömtıl. A siker kulcsa az anticiklikus viselkedés. Természetesen nem mindig, mert mint mondtam - a ciklus egyharmadában lehet a hangulattal együtt cselekedni: az árfolyamok emelkedésénél egy kicsit kivárni és nem azonnal eladni, a hanyatlásnál ugyanígy kivárni és nem azonnal beszállni, hanem az eufória ellenkezıjét, vagyis a teljes kiárusítást 127 126 megvárni. Hogy meddig tartanak ezek a fázisok és ciklikus mozgások, azt nem lehet kiszámítani. Ez attól függ, milyen erıs volt a piac, mielıtt keresletivé vagy

kínálativá vált, a tömegek lélektani állapotától és számtalan más kiszámíthatatlan dologtól. Nemcsak azért, mert a tızsde a gazdasági tendenciákkal nem párhuzamosan fut (néha éppen ellenkezıleg), hanem mert maga a gazdasági fejlıdés tendenciája sem látható elıre hosszú távon. Ha például ma már tudnánk, hogy a következı évre konjunktúra várható, akkor ma mindenki erre rendezkedne be. A számítógép is csak akkor állíthatná abszolút biztonsággal, hogy egy papír árfolyama jövıre 100-ra emelkedik, ha már ma 99-en állt. Tehát mindig a tendencia ellen kell tenni? Nem feltétlenül. Nem kell mindig és erıszakkal a tendencia ellen tenni. Kezdetben a tendencia ellen kell beszállni, aztán vele együtthaladni, végül pedig a tendencia ellen kell cselekedni. Az a periódus, amikor az ember a tendenciával együtt haladhat - mint mondtam - viszonylag rövid, az egész mozgásnak csak mintegy harmada. Hogy lehet a periódusok hosszát

bemérni? Nincs tudományos módszer annak meghatározására, hogy mikor csap át egyik fázis a másikba, és még kisebb valószínőséggel lehet pontosan kiszámítani azt a naptári napot, amikor a fordulat bekövetkezik. Egy felemelkedés évekig is eltarthat, de lehet, hogy csak hónapokig Ezeket a becsléseket önállóan kell kialakítani a tapasztalatok és a jelenségek alapján. Állandóan ismételnem kell, hogy a tızsdei tendenciák elırejelzése nem tudomány, hanem mővészet. Aki a tızsdei tendenciákat vagy árfolyamokat tudományos módszerekkel akarja elırejelezni, az vagy sarlatán, vagy tökfilkó, vagy mindkettı egyidejőleg. Van-e automatizmus a kamatlábak és a tızsdei tendenciák összefüggésében? A hitelek ára, tehát a kamat a gazdaság és természetesen a tızsde számára a legfontosabb tényezı. így érthetı, hogy a rövid távú szemlélető játékos mindennap meredten figyeli a kamatlábak alakulását, mint a nyúl a kígyót.

Nevetséges azonban, hogy nem akarják elemezni a kamatlábak további alakulását, és azokat a tényezıket sem, amelyek erre hatással vannak, hanem a pénzmennyiséget fetisizálják, amelyet minden héten publikálnak. Még rövid idıvel ezelıtt is minden csütörtökön sorban álltak az ügynökök vagy küldönceik New Yorkban a Federal Reserve Bank (FED) elıtt, ahol 16.15-kor a legújabb számokat nyilvánosságra hozzák Ha a pénzmennyiség csak egy kicsivel is jobban nıtt, mint ahogy azt elıre becsülték, erre rögtön emelkednek a kamatlábak, esnek a kötvényárfolyamok, mert a pénzmennyiség-fetisizálók várják a jegybank ellenreakcióját. Egyes cégek már órákkal elıbb a FED elé küldték alkalmazottaikat arra az esetre, hogy esetleg kicsivel elıbb megszerezzék a kiszivárgó híreket. Egy perc elıny egy nagyspekuláns számára milliókat is jelenthet, ha utána a határidıs mőveletek piacán (Financial Futures) milliárdokat fog mozgásba hozni.

A légkör úgy elfajult, hogy a profik nemcsak a pénzmennyiség nagyságára, hanem annak becslésére is játszottak. Arra tippeltek, hogy más kereskedık a napi pénzmennyiséget hogyan állapítják meg. Tehát egymásra fogadtak És az emberek dollárok ezreivel fogadtak erre. A hisztéria csak akkor vált igazán komollyá, amikor a FED elnöke, Volcker bejelentette, hogy 129 128 a pénzmennyiséget mint fegyvert fogja használni az infláció ellen. Volcker befolyását nem lehet eléggé túlbecsülni. Joggal mondhatjuk, hogy ı az Egyesült Allamok második legfontosabb embere. Legalábbis a rövid távú kamatlábakat az USA jegybankja éppúgy, mint az NSZK-é is - kedve szerint diktálhatja. Elad vagy vesz kincstárjegyeket, és ezzel pénzt pumpál a gazdaságba, vagy kivon belıle. Ez természetesen befolyásolja a tızsdét is, és mivel a likviditás a piacra döntı hatással van, minden játékos és spekuláns alapvetıen érdekelt abban, hogy hogyan dönt a

Federal Open Markét Comittee (FOMC). Ez a testület amely a legfontosabb központi bankok vezetıibıl áll - határozza meg az árfolyamot. Milyen szép lenne, gondolják sokan, ha az ülésteremben egy lehallgatót lehetne elrejteni, hogy ezeknek az uraknak a vitáiból megtudhassák, hogy restriktív (megszorító), vagy expanzív (laza) pénzpolitika várható. Mivel azonban ezt nem lehet, ezért a hivatalnokok minden elejtett szavára mohón fülelnek, legyen az a Federal Reserve legkisebb beosztottja vagy akár a portása is. Minden pletyka után szaladnak, sıt megpróbálnak azon bizottság tagjainak arckifejezésébıl kiolvasni valamit, akik az ülés után a tévében megjelennek. Ezt a perverz játékot a legnagyobb értelmetlenségnek tartom. A tızsdei résztvevık és befektetési tanácsadók százai hívják telefonon az NSZK-ban is a világ minden tájáról a közvetítı irodákat, hogy megtudják: mennyi a legutóbb jelentett pénzmennyiség. Ez a pénzmennyiség

persze csak tiszavirág élető, egy héttel késıbb egészen más lesz Ez, a pénzmennyiségre való spekulálás számomra az intellektuális szegénység egy jele volt (és marad). A szakértık egyik fele emelkedı, másik fele pedig csökkenı kamatokat jósolt. A játékosok például eladták papírjaikat a nagyobb pénzmennyiség miatt, mert magasabb kamatlábra számítottak. Másrészt azonban a tızsde megfelelı likviditás nélkül nem tud emelkedni. És az sem biztos, hogy a hosszú távú kamatlá130 bak - amelyek a kötvények árfolyamát, majd a részvényárfolyamok tendenciáját meghatározzák - a magasabb rövid távú kamatlábra feltétlenül emelkedéssel reagálnak. Mivel a hosszú távú kamatlábak a rövid távú kamatlábbal ellentétben nem a FED-tıl függenek, hanem az adósokba, a valutába, a pénzpolitikába stb. vetett bizalomtól Még a rövid távú kamatlábra sem lehet következtetni a heti pénzmennyiségbıl, elıször is azért nem, mert

Mr. Volcker maga sem tudja, mi lesz a szándéka három hónap múlva, másodszor, mert igyekszik terveit magának megtartani. Ö olyan, mint egy szfinx. Talán jobban tetszene neki a nagyobb pénzmennyiség és az alacsonyabb kamatláb, hogy a gazdaságot felélénkítse, vagy a magasabb kamatáb, mert valamilyen inflációs veszélyt érez. Lehet, de nem valószínő, hogy döntése politikai motivációkon alapszik. Tehát a spekulánsokkal úgy játszik, mint macska az egérrel Hol azt mondja, amit tenni szándékozik, máskor ennek az ellenkezıjét Éppen úgy, ahogy ezt egy klasszikus vicc mondja: Két konkurens kereskedelmi ügynök utazik a vonaton. „Mondd csak kedves kolléga, hova utazol?" - kérdezi az egyik. „Csernovitzba" - hangzik a válasz „Hazudsz" fújtat a másik „Ha Csernovitzot mondasz, hogy én azt higyjem, hogy Tarnopolba utazol, akkor tudom, hogy Csernovitzba utazol, mert hazug vagy." A spekulánsok az Egyesült Államokban

figyelembe veszik-e az elnökjelöltek választási esélyeit? Nem szívesen mondok tızsdei prognózist a választásokkal kapcsolatban. Túl sok választást értem már meg ahhoz, hogy ne mindig legyek szkeptikus. Ha a választás kimenetelét elıre ismerném is, akkor sem tudnám elıre megjósolni a befektetı közönség pszichológiai reakcióit. A politikában minden lehetséges, a legkedvezıbb és a legdrámaibb fordulatok is Sıt a közvélemény-kutatásban sem hiszek, mivel én pontos ered131 menyeket is, de teljesen téves elırejelzéseket is megéltem. 52 éve követem az amerikai választásokat, még a pénztárcámmal is. 1932-ben a Wall Street-i tızsdeügynöknél hivatalosan is lehetett a választásokra fogadni 5000 dollárt (akkori értékben) kellett a cégnél letétbe helyeznem (ez akkoriban csinos kis összeg volt), hogy 1000 dollárt nyerhessek, amikor Franklin D. Rooseveltet megválasztják Herbert Hoover ellen Megválasztása igen biztosnak látszott

a Hoover-krízis miatt, amely az amerikai történelem legnagyobb gazdasági válsága volt. 1936-ban Roosevelt esélyei 10:1-hez, sıt még kedvezıbben alakultak, annak a látványos eredménynek köszönhetıen, amivel az országot és a kapitalista rendszert meg tudta menteni a katasztrófától. Aztán jött 1940 Amerika ugyan semleges volt, de Anglia és a szabad Nyugat már a II. világháborút vívta, és nagy veszélyben forgott. Roosevelttel szemben egy nagyon heterogén, de igen erıs koalíció állott: a jóhiszemő pacifisták, sok idıs remegı kező ember, akik féltek, hogy Roosevelt Amerikát háborúba taszíthatja (tulajdonképpen igazuk volt); az írek az angolellenes győlölet miatt, a nácibarátok, az elkötelezett antiszemiták, a nagytıkések, a Wall Streettel és a konzervatívokkal bezárólag, csak azért mert ez hagyományellenes volt, harmadszor is jelölték ıt (Washington óta mindenki csak kétszer jelöltette magát). Ennél a befolyásos

koalíciónál Roosevelt esélyei természetesen kisebbek voltak, mint elıtte: azt hiszem, a fogadások 2:1-hez álltak a javára Mégis megválasztották, és 1944-ben negyedszer is, mert az amerikaiak a háború alatt nem akartak változást. Minden választás alkalmával Rooseveltre fogadtam és nyertem is A választási fogadások szakemberei arra esküdtek, hogy az utolsó hetek esélyeseire biztosan lehet fogadni - mindegy milyen arányban -, mert akkorra már az általános megegyezés kikristályosodott. Akkor már nincs meglepetés Szerencsére az 1948-as választások alatt nem tartózkodtam Amerikában, amikor a választási esélvek 25:1 arányban Thomas E. Deweys javára álltak Harry S Truman ellen; ennyire biztosnak látszott Dewey megválasztása. Az arány túlzott volt, de nem fért kétség a várható eredményhez. Természetesen én is Deweyre fogadtam volna, és így az ingem is rámegy, mert nemcsak a tızsdén, hanem a politikában is vannak kellemetlen

meglepetések. Hihetetlen volt, de Truman megnyerte a választásokat Dwight D. Eisenhower a II világháború hıse volt A gyızelem könnyő volt számára John F. Kennedy legyızte Richárd Nixont tv-vitájának köszönhetıen, mert fiatal, szép, csillogó volt, Nixon pedig merevnek hatott. Lyndon B. Johnsonnak igen gyenge ellenfél jutott, a népszerőtlen, szélsıjobboldali Berry Goldwater Nixon késıbb gyızött, de csak az Egyesült Allamok történelmének leggyengébb jelöltje, a szélsıbaloldali George McGovern ellen. Hozzá kell tenni: Nixon még Eisenhower protezsáltja volt. Carter felemelkedését puritánságának köszönhette, és annak az ellenreakciónak, amit Nixon korruptsága és „Watergate"-botránya váltott ki. Az 1980-ban kialakult helyzet végül is Ronald Reagan gyızelmét hozta a gyenge, határozatlan, földimogyoró-termelı Carterral szemben, akit tökfilkónak tartottak (noha nem volt az). Reagan volt a megfelelı erıs ember, a patrióta,

aki az amerikai nép sok megaláztatását, pl. a teheráni túszdrámát jóvá tehette. Az öreg cowboy az amerikai gazdaságot, az inflációt, a munkaerı-piacot lasszójával keményen kézben tartotta. Elnökök jöttek és mentek, de a sokak által győlölt Uncle Sam marad. Szerencse, hogy a világpolitikát nem a német sajtószobácskákban, hanem Washingtonban csinálják. 133 132 Melyik befektetést részesítené elınyben: a részvényeket vagy az ingatlanokat? A befektetık világa egy kétpártrendszerő demokráciára hasonlít: az egyik párt az ingatlanbarátoké, a másik pedig a mobil értékeké (értékpapíroké). Két teljesen különbözı hitvallásról van szó, olyan mélyek az elvi különbségek Mindegyik párt jó érveket vet be, de a befektetési formák hátrányairól keveset beszélnek A részvénybefektetés egyik hátránya az, hogy a befektetı részvényei árfolyamát naponta követni tudja, és ez a legnagyobb kárára lehet. Még akkor

is, ha nem akar odafigyelni, a napi sajtó, a tv és a rádió az árfolyamokat az orra alá dörgöli. Nem is szólva arról, hogy egy nagyobb visszaesés idején a fıcímek maguk is információval szolgálnak. így a befektetı - akarva, nem akarva - mérleget készít, és ez meggondolatlan döntésekhez vezethet. Hiába vette a részvényeket, ahogy ezt állította, nyugdíjas éveire vagy unokáinak -, tehát igen hosszú távra. Akkor is, ha csak egy részvénye van, az árfolyamokat naponta követni fogja. Az ingatlanbefektetéseknél ez a feszültség nem áll fenn. Itt nincsenek látható árfolyam-ingadozások, amelyek az ember idegein, mint a hárfa húrjain tudnak játszani. És mégis egy ház, egy lakás vagy egy telek tényleges és elérhetı értéke az idık folyamán nagy ingadozásnak van kitéve. De errıl a szerencsés ingatlantulajdonos nem tud semmit. Nyugodtan alszik befektetésén, és legfeljebb az eladási árat mérlegeli, de majdnem mindig magasabbra

értékeli a híresztelések és a szomszédok pletykái alapján, akik hasonló ingatlanaikat mindig magasabbra értékelik. Pedig néha kérdéses, hogy valaki pl. egy 100 000 márkáért vásárolt ingatlanrészt néhány hónappal késıbb veszteség nélkül el tud-e adni Nem beszélve a hatalmas költségekrıl és jutalékokról. Nem az árjegyzékbıl, hanem saját zsebén tapasztalja az ember, hogy befektetése valójában mennyit is ér. A részvénybefektetés egyik elınye az abszolút likviditás. A részvényárfolyamok emelkednek és esnek, de mindennap lehet belılük pénzt csinálni, néha nyereséggel, néha veszteséggel, de minden mennyiségben pénzzé tehetık. Körülbelül 30 évvel ezelıtt báró M. R aki akkoriban Európa leggazdagabb embere volt, halála után kb. 300 millió font sterling (mai vásárlóértéken számolva 5 milliárd márka lehetne) örökséget hagyott maga után. Azt hiszem, ennek nagyobb része értékpapírokban volt. Ekkora

mennyiségő értékpapír pénzzé tétele valószínőleg csak néhány napot vett igénybe. Egy ingatlantulajdon eladásához hosszan tartó türelemre van szükség, mindenekelıtt akkor, ha erdıkrıl vagy mezıkrıl van szó. A részvénytulajdonos viszonylag kis összeg árán tudja kockázatát csökkenteni, amennyiben több ország különbözı részvényeit vásárolja. Befektetéseit nemzetközileg és több különbözı csoportnál tudja szétszórni. Ingatlanok esetében ez csak egészen magas összegek kifizetésével lehetséges. A politikai kockázat az ingatlanértékeknél viszonylag nagyobb, mivel a vevık között mindig több a bérlı, mint a háztulajdonos. Melyik kormányzat az, amelyik nem inkább a bérlıket védi, és ez nagy méreg a háztulajdonosoknak. A világ majdnem minden országában volt és még most is van egy igen népszerő bérlıvédelem, ami hosszú ideje nyomást gyakorolt az ingatlanpiacra. Körülbelül 20 éve a konzervatívok

Angliában elveszítették a választásokat, mert eltörölték a bérleti díj ellenırzését. Igaz, hogy a hetvenes években a részvénytulajdonosok meg lettek tépázva, miközben az ingatlantulajdonosok az állandóan emelkedı árakból bıségesen profitáltak. Mindenesetre semmi garancia nincs arra, hogy a jövıben ez nem ismétlıdik meg. Az elmúlt 60 évben az ingatlanspekulánsok is gyakran utolsó ingüket is elveszítették az Egyesült Államokban, Franciaországban. Spanyolországban vagy ugyanúgy Svájcban és az NSZK-ban is Sok éven keresztül Németországban rendkívül nagy ingatlanpiaci fellendülés uralko135 dott, részben a lerombolt ország újjáépítése miatt. De ez nem maradt mindig így. Ennek ellenére meg vagyok róla gyızıdve, hogy a kisbefektetık számára a pénzbefektetés elsı törvénye egy saját tulajdonú lakás megszerzése. Ezzel elsı megtakarítását inflációbiztosítottan fektette be Különösen aszocialista országokban

igaz ez, amelyek inflációtól is szenvednek, és azonkívül még mindig nagy a lakásínség is. Egy további elınye az ingatlanbefektetéseknek a részvénytulajdonnal szemben - ha a vásárlás hitelre történt - az, hogy az ingatlanra felvett adósságot több évre és fix kamatlábbal állapítják meg, míg a részvényvásárlási hitel naponta felmondható, és a kamatláb-ingadozások veszélyének is ki van téve. Ami a nagyobb tıkék befektetését illeti, a vita még nyitott. Én tızsdei ember vagyok, és ezért az értékpapír-befektetések mellett szavazok. De jól ismerem a francia mondást: „Buta, mint egy részvényes." Az utóbbi évek tapasztalatai alapján jogot formálok arra, hogy ezt a szólást „Ravasz, mint egy részvényes"-re változtassam. Vannak-e komolyra vehetı belsı információk, és mit tart Ön ezekrıl? Vannak ilyenek is, meg olyanok is. Már ötven évvel ezelıtt megtanultam, hogy hogyan kell értékelni egy belsı

információt. Egy cég munkatársa voltam, ahol az ügyfelek között volt Senior Bingen is, egy exbankár Genovából, egyben André Citroen, a zseniális francia autógyáros apósa. Egyre több Citroen-részvényt vásárolt nálunk, amelyek lassan, de biztosan a magasba emelkedtek. Ki lehetett jobban informálva a Citroen-részvényekrıl, mint Senior Bingen, és így anyagi lehetıségeimhez mérten a Citroen-részvényekkel egy kis spekulációba merészkedtem. Hihetetlen volt, de hat hónappal késıbb Citroen csıdbe ment, noha a vállalat hat hónappal 36 korábban még 50 frank osztalékot fizetett. A csıd után még az esedékes váltóit sem tudta kifizetni. Ez ugyan nem volt belsı információ, de nagyjában és egészében azzal egyenértékő. A társaság tönkrement, és André Citroen úr szegény emberként halt meg. Ahogy késıbb kiderült, ez nem a vállalat alacsony minıségének és termékeinek a következménye volt, hiszen azok még ma is a világ

legjobb autói közé tartoznak, hanem André Citroen jellemével volt összefüggésben. Franciaország egyik legtehetségesebb nagyiparosa volt. fantáziagazdag és optimista, aki nagy hitelekkel dolgozott Sajnos rosszul választotta meg a hitelezıit (Gyakran úgy hiszem, hogy fontosabb az adós számára egy jó hitelezıt találni, mint a hitelezınek egy jó adóst) Citroen nagy hazárdjátékos is volt, és hétvégeken Deauville-ben baccarát játszott Ahogv ezt két nagy magánbank amelyektıl a hitelt felvette - megtudta, hirtelen és radikálisan felmondta a hiteleket. És így jutott katasztrófába egy virágzó vállalat. Senior Bingen ezt nem láthatta elıre, aki vejét korlátlanul csodálta. Hogy láthattam volna akkor én? Egész csinos veszteséget kellett elkönyvelnem Késıbb mindkét oldalon szereztem tapasztalatokat. 65 éves tızsdei pályafutásom alatt kétszer profitáltam abból, amikor bennfentesektıl információkat szereztem, kétszer pedig éppen

azért, mert éppen az ellenkezıjét tettem, mint amit az információk alapján tennem kellett volna. És számtalanszor volt a bennfentes információk miatt veszteségem Egyszer úgy profitáltam belsı információ alapján, jobban mondva egy olyan információnak köszönhetıen, amit magam szereztem, hogy nagy veszteséget kerültem el. A II világháború alatt, amikor New Yorkban éltem, érdekeltek az európai kormánykölcsönök, különösen azok, amelyek adós országait a német hadsereg szállta meg. így voltam a Dán Királyság kötvényeivel is, amelyeket a New York-i tızsdén hoztak forgalomba. A kamatszelvényeket kifizették, de kétséges volt, hogy a veszélyesen közeledı visszafizetés lehetséges-e vagy sem. „Fizetni, vagy nem fizet137 ni" - ez volt a dán kormány számára a kérdés. Hatszázalékos bonokról volt szó, amelyeket a tızsdén a névérték 60%-áért jegyeztek és amelyeket 6 hónap múlva 100%-on kellett volna visszafizetni.

Egy ilyen minıségő kötvénynél ekkora árkülönbség elképzelhetetlen, annál is kevésbé, mivel az adós a dán kormány amerikai bankokban nagy összegő dollárbetéttel rendelkezett. Ezekbıl a papírokból egy kisebb csomaggal, 30:40-es árfolyamnál már korábban én is vásároltam. Miért adná el már az akkori 60:70-es árfolyamnál az ember, ahova lassan felkerültek, amikor néhány hónap múlva egyszerően csak a pénztárhoz megy. hogy 100-ért visszaváltsa azokat A pénz világában minden lehetséges, és egyes spekulánsok étvágya határtalan Volt egy szomszédom, René de Bourbon-Parma (testvére a még ma is élı* Zita császárnınek), aki Dánia királyának veje volt. Ajánlatot tettem neki, természetesen szép honoráriummal, amit örömmel fogadott: Washingtonba kellett utaznia, ott Dánia nagykövetét, akit jól ismert, felkeresni, és megérdeklıdni, hogy a kérdéses kötvények 1941. december ljén kifizetésre kerülnek-e vagy sem A

megbeszélt napon és órában a herceg felhívott Washingtonból (a pontosság a királyok udvariassága). „A kötvényeket nem fizetik ki!" Noha nem állt semmi rosszul Dániában, a dánoknak elegendı dollárjuk volt az Egyesült Államokban, hogy adóspapírjaikat kifizessék, de ehhez ki kellett volna a kasszájukat üríteni és más, késıbb esedékes kötvényekre, amelyek még nem jártak le, nem tudtak volna még kamatot sem fizetni. A hatszázalékos kötvényekre a kamatokat tovább kellett fizetni, de a tıkét nem kellett visszafizetni. Dán papírjaimat igen kedvezıen tudtam eladni, mivel egy hónappal az esedékesség elıtt tovább emelkedtek, és így elérték a 90-et, amikor aztán nagy bátran határidısen el is adtam. Meglepetésemre az árfolyam megállt, már-már kétel* Azóta - 1989 márciusában - meghalt. - SPM 138 kedni kezdtem hercegemben. De ez nem tartott sokáig, mert egv reggel a New York Timesban nagy hirdetés jelent meg a következı

szöveggel: „Dánia kormánya sajnálattal és nehéz szívvel értesíti hitelezıit, hogy ." A hátralevı szövegrész volt az amit én már a hercegtıl tudtam A kötvények 40%-ot estek, bennfentestıl szerzett információmat siker koronázta. De azóta többé nem hiszek a 146-os zsoltár 3. versének, amely Dávid királyról a következıt mondja: „Ne bízzatok a fejedelmekben." Nekem mindig gyengém volt a kötvényekkel való spekuláció, különösen az államkötvényekkel, és meg is volt rá az okom. A spekulációs terv összeállításakor minden lehetıséget számításba kell venni. Egy kötvény régebbi tulajdonosait sokkal könnvebb megállapítani, mint a részvényét. A kötvény elméleti értékét pontosabban fel lehet becsülni A befolyásoló tényezıket egyszerőbb meghatározni: az adós hitelképességét, az irányadó kamatlábat, a valuta jövıbeni kilátásait, amelyre az adósság szól, a fizetési feltételeket, az esetleges

ingatlanokra felvett hitelek biztonságát, a szóba jöhetı kikötéseket, ugyanúgy a rövid távú pénzpiaci és a hosszú távú tıkepiaci hiteleket, a bel- és külpolitika hatásait, az állami adósok bevételeit és kiadásait kell számításba venni, és még sok más tényezıt, amelyeket a megfigyelı többékevésbé ellenırizni és követni tud. Ezzel szemben majdnem lehetetlen csak megközelítıleg is megállapítani egy olajtársaság részvényének valódi értékét még a legalaposabb elemzés, a mérlegek és üzleti jelentések legrészletesebb vizsgálata ellenére is. Sıt hajlok arra, hogy azt mondjam, hogy egy mérlegbıl akár a leghamisabb következtetést is le lehet vonni. Ha az államkötvényekrıl akarunk diagnózist felállítani, úgy tőnik, hogy a döntı tényezık könnyebben felismerhetıek: béke vagy háború, gyızelem vagy vereség, forradalom vagy szociális béke, fizetési mérleg, kereskedelmi mérleg stb. Érdeklıdésem

különösen a gyengélkedı vagy gyenge kötvé139 nyék felé fordult. Az adós helyzetének javulása rakétagyorsaságú kötvény-hausse-ot válthat ki: ez volt a helyzet a háború idején az amerikai vasutaknál, vagy a háború után a német és japán kötvényekkel. A háború után mea^rendíthetetlen optimizmussal tekintettem Európa további fejlıdése elé, és ez engem az európai államkötvényekhez vezetett, amelyek a háború miatt igen mélyre süllyedtek. Belga, norvég, dán és német kötvényeken kívül még egy kevés francia kötvényem is volt, és az volt a meggyızıdésem, hogy a káosz után ezen a piacon minden normalizálódni fog. Az államok és kormányok között voltak olyan adósok, akik kötelezettségeiknek gyorsan eleget tettek, vagy legalábbis rendezték azokat, ezzel szemben mások húzták-halasztották kötelezettségeiket, míg végül is fizetésre határozták magukat. Az események optimizmusomat igazolták. Az egész vonalon

ragyogó felértékelıdés jelentkezett minden papírnál Csak egy meghatározott kategóriájú francia részvénnyel szenvedtem balesetet. Röviddel a háború elıtt, 1939-ben a Mendelssohn és Co. bankház Amszterdamban 3%%-os kamatozású kötvényeket bocsátott ki. A pontos kibocsátási feltételeket a papírok hátoldalán tüntették fel, amely így szólt egész pontosan szó szerint: A francia kormány kötelezi magát a kamatok és a tıke kifizetésére a mindenkori tulajdonos számára, még háború, forradalom és mindenfajta zavaró körülmény esetén is svájci frankban, holland forintban vagy dollárban a tulajdonos választása szerint. Röviden: ha a föld remeg is, az ég leszakad vagy árvíz esetén is, a francia kormány fizetne Genfben, Amszterdamban, vagy a nemzetközi fizetések bankjában (BIS), Baselban. Alighogy aláírták a fegyverszünetet, a francia kormány minden kikötést visszavont, amit elıtte fehéren-feketén lefektetett, és csak arra

volt hajlandó, hogy francia frankban fizessen, amely a kényszergazdálkodás miatt a tényleges nemzetközi árfolyamnak csupán 10%-át érte. így ezek a kötvények (Genfben és Amszterdamban) egy nyomorúságos 10-20%-os árfolyamra estek vissza. Meg voltam róla gyızıdve, hogy annak a kötvénynek az értéke, amely a francia kormány aláírását hordja, aranyban mérhetı. Soha azelıtt nem próbált meg Franciaország adósságai alól kibújni. Talán nem ez volt az egyetlen ország, amely még valutájának aranyra való átválthatóságát is fenntartotta, amíg minden más ország, beleértve az Egyesült Államokat és Xagv-Britanniát is. nem riadtak vissza attól, hogy felfüggesszék azt? Ennek következtében ezekbıl a kötvényekbıl egy nagyobb mennyiséget vásároltam. Számomra kétségtelen volt, hogy a francia kormány - a helyzet normalizálódásával - eleget tesz majd formális kötelezettségeinek, a kamatokat és a tıkét (amely már esedékes

volt) svájci frankban, holland forintban vagy dollárban kifizeti. Ezért úgy határoztam, hogy a legilletékesebb helyre, a pénzügyminisztériumhoz fordulok. A magas beosztású hivatalnok elıtt, aki engem szeretettel fogadott, a következıket mondtam: „Igen tisztelt államkincstár! Én egy tızsdei profi vagyok a Wall Streetrıl. Specialitásom az európai államkötvények, amelyeket a háború alatt és utána is megvásároltam, mert egész egyszerően bíztam az adósokban. Megrendíthetetlen optimizmusom azt súgta, hogy Franciaország, amint olyan helyzetbe kerül, nagyvilági hölgy módjára fog viselkedni, és kifizeti adósságait. Minden ilyen kötvényt rendre az utolsó fillérig kifizettek. Sıt a kommunista országok kötvényeit is ésszerő módon rendezték. Csak egyetlen disszonanciát kellett megélnem: az Önök 3%%-os Mendelssohn-kötvényeivel maradtam hoppon. Önök ismerik az összes kötelezettségeiket: bárhol kifizetendı svájci frankban,

holland forintban vagy dollárban" Észrevettem, hogy beszélgetıpartnerem, egy olyan tisztességes ember benyomását keltette, akit a tetthelyen kapnak el: „Kétségtelen, hogy Ön ismeri a helyzetet. Kemény idıket élünk, nem a jóakaratunk, hanem egyszerően a devizánk hiánvzik." 141 140 ,Jól tudom, hogy van még egy lehetıség, és talán Ön a segítségemre lehet." „Kérem, hallgatom." „A kincstár a kötvények ellenértékét zárolt frankban fizeti ki nekem, ami azt jelenti, hogy ez a pénz csak Franciaországban és csak bizonyos tranzakciók esetében használható fel (ilyen zárolt frank létezett a devizakereskedelemben, és a szabadpiacon kb. 5 10%-kal a hivatalos árfolyam alatti áron kereskedtek vele)". Tudtam tehát, hogy ezért a frankért találok majd vevıt a Wall Streeten. A tranzakció még mindig kedvezı maradt számomra: a kincstárnak nem kellett devizát kiadnia, míg én a normál érték 90%-át tudtam

elkönyvelni. „Egyetértek" válaszolta a Hivatal, „mert ez az ajánlat számomra jónak tőnik. Hány ilyen kötvénye van Önnek?" Megmondtam a számot, még sokkal többet, mint amennyi volt, és ı beleegyezett. Amikor elhagytam a minisztériumot, már csak egy dolog maradt hátra: a postára menni, jó barátomat, Ernst Gallt, a zürichi Július Bár cégnél felhívni, és azt a megbízást adni neki, hogy annyi 3%%-os kötvényt vegyen, amennyit megengedhettem magamnak, amíg az utolsó három pfennigem is rá nem megy. Érdekeltségem világos volt: minden, ami a francia kincstár kötvényeibıl 90 % -ot ér, az egy spekulánsnak legalább 10-30%-ot, sıt annál is többet ér. A dolog túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, mondanák Önök. De ez alkalommal is igazam volt: a tızsdén minden lehetséges, még az is, ami logikus. A történet epilógusához tartozik, hogy egy évvel késıbb a kormány azt adta hírül, hogy a papírok kifizetését kívánság

szerint svájci frankban, holland forintban vagy dollárban teljesíti. Egy másik esetben elsı információból profitáltam, mert pont az ellenkezıjét tettem, mint amit ajánlottak. A hatvanas években Ernst Gall barátom a St. loritz papírok megvételét ajánlotta a zürichi tızsdén, kb. 160 fran142 kos áron. Ugyan a papírokról nem voltak belsı információi, de mint öreg rutinos és a piac kitőnı ismerıje, volt egy olyan érzése, hogy itt valami pozitív dolog történik. Noha barátom megérzésére sokat adtam, többet akartam a papírokról megtudni, és egy másik baráthoz, George Héreilhez fordultam, aki ennél a cégnél különlegesen bizalmas pozícióban volt. İ a La Chapelle papírgyár elnöke, a tulajdonképpeni tulajdonosa volt a St. Moritz Papíripari Társaságnak (amely egy papíripari holding). Információja lesújtó volt: a részvény belsı értéke legfeljebb 40 frank (ez tulajdonképpen az egy évvel ezelıtti árfolyam volt, mielıtt a

mozgás megindult). Ajánlotta nekem, hogy ennél a nevetséges 160-as árfolyamnál azonnal adjak el. Ilyen ıszinte és elsı kézbıl származó belsı információ alapján elhatároztam, hogy St. Moritz papírokat 160/170 frankos áron csak azért is vásárolok, éppen azért, mert már elegendı belsı információn alapuló tapasztalatot szereztem. Ez igaz is volt, mert kb hat hónappal késıbb, a „St. Moritz papírokat" kb 1600 frankos áron tudtam eladni. 1800-ért a részvényeket egy nagy angol vállalat, a Bowater vette meg, és eltőntek a zürichi tızsdérıl Csak ezután derült ki, hogy a Bowater-cég volt az a nagy vevı, aki a részvényeket 40-rıl egészen 1800 frankra hajtotta fel, hogy így tudja az ellenırzést megszerezni. Héreil barátomnak igaza volt, ami a részvény belsı értékét illeti, de Gall barátomnak - vérbeli spekuláns is igaza volt, mikor azt érezte, hogy valami rendkívüli történik: a La Chapelle ellenırzését érintı

harc. Ezt temészetesen Héreil sem tudhatta, mint ahogy ezt késıbb bevallotta, mivel a tranzakciót a bankok a legnagyobb diszkrécióval hajtották végre. Most szeretnék még két belsı információt felidézni, amelyek egy csomó pénzembe kerültek. Még a háború elıtt, a harmincas években a St. Moritz-i Palace Hotelban kaptam egy tévedésbıl nekem kézbesített táviratot, s ebbıl megtudtam, hogv dr. Fritz Mannheimer - a leghatalmasabb pénzember ebben az évben Európában 143 és a Mendelssohn és Co. bankház fınöke - nagy mennyiségő Royal Dutch részvényt vásárolt a világ minden tızsdéjén. (Ezek mindenhol forgalomban voltak, mint ahogy még ma is.) Nagyon nehéz egy ilyen kísértésnek ellenállni és egy ilyen információt nem kihasználni. Elhatároztam, hogy minden más kötelezettségemet eladom, és az összes pénzemen beszállok a Royal Dutchba. Rossz döntés volt mert vásárlásaim után az árfolyam egyfolytában esni kezdett, és

rengeteg pénzt elveszítettem. Éppen ilyen hamis volt egy belsı információ a következı esetben: régebbi jó barátom, Adrién Perquel, párizsi tızsdeügynök egyszer ebéd közben mesélte, hogv nemrég érdekes beszélgetést folytatott a Francaise de Petroles társaság elnökével, aki elmondta neki, hogy a társaság részvényei 10 000 frankos árfolyamon (régi frank) túl magasak, sıt nevetségesen magasak. Ebben az idıben nagyobb mennyiségő részvényem volt ezekbıl: megköszöntem az érdekes információt, amely közvetlenül az elnöktıl eredt és a következı napon eladtam valamennyit. És amikor ezek még gyorsabban emelkedtek tovább, még adtam el, határidıre. A belsı információ ismét pontos volt ahhoz, hogy veszteséget érjek el, mivel a Francaise de Petroles fokozatosan 60 000-re emelkedett. Ezek az én tapasztalataim a belsı információk tucatjairól, amelyek közül itt csak néhányat soroltam, fel. Mi a véleménye az elsı osztályú

szakértık elemzéseirıl ? Sajnos tapasztalataim itt is, éppúgy, mint a belsı információk esetében, fıként negatívok. Tipikus és tanulságos példa erre a Penn-Central-eset. Az amerikai vasúttársaságok kalandregényében a Penn-Central története különleges fejezet Az amerikai vasutak harca egymással, a kormány ellen, a szakszervezetek, az utasok és nem utolsósorban az indiánok ellen már több mint egy évszázada tartott. A világgazdasági válság megkésett következményeként a II. világháború kezdetére a 70 régi vasúttársaságból 54 tönkrement A többi is rosszul állt pénzügyileg A New York Central (NYC) a Borderline-Railroadshoz tartozott (határmenti vasutak): a tızsdei zsargon így hívta ıket, mivé] nemcsak az államhatáron, hanem állandóan a csıd határán közlekedtek. A háború kitörésének napján, 1939-ben azonban egy csapásra megváltozott a vasúti konjunktúra A spekulánsok még soha ebbıl ennyit nem nyertek

Fennállása óta a NYC Penn (Centralként ismert) gyakran állt a „csıd szélén". Élénken emlékszem a társaság kötvényeivel való spekulációmra a harmincas években Abban az idıben különösen mélyen álltak, a névérték 20-25 %-án. A csıd kockázata komolyan fenyegetett. Reszketve vártuk, hogy az esedékes kamatszelvényeket kifizetik-e. Hamarosan pozitív hír érkezett, és a kötvény árfolyama a magasba kúszott. Ugyanez a játék ismétlıdött minden hat hónapban a kamatok esedékessége idején. A szívbetegeknek ez a spekuláció nem volt ajánlatos 35 évvel késıbb, 1970 júniusában, a spekulánsok a Wall Streeten ugyanilyen izgalommal figyelték a „Ticker"-t: megmenti-e kormány a PennCentralt vagy sem? Mindenki legnagyobb meglepetésére a válasz negatív volt, és így a sok éve az ominózus fizetıképességi határon lavírozó társaságnak csıdbe kellett jutnia. A részvényárfolyam egyetlen éjszaka alatt 13 dollárról 8-ra

zuhant, noha egy évvel korábban még 87 dolláron jegyezték. A háborútól 1970-ig az NYC is különbözı fénykorokat élt át. Az árfolyamok elıször lassan emelkedtek, aztán mindig gyorsabban, amint az NYC és a Pennsylvania Railroads között egy fúzió terv minden jogi nehézség ellenére lassan alakot öltött. Azóta hívják a társaságot Penn-Centralnak Evekig tanulmányozták a leghozzáértıbb pénzügyi szakértık az egyesülés lehetséges következményeit, mindent a legtudományosabb alapon. Minden részlet nagyító alá ke145 144 rült: a vasúti kocsik száma, a sínek hossza, a személyzet politikai beállítottsága, az utasok lélektana, az anyagok minısége, a szállított áru stb. stb Nagy tudományos felkészültséggel és a számítógépek segítségével számították ki a tudósok és vasúti szakértık, hogy az újonnan egyesült Penn-Central Társaság az újjászervezésnek köszönhetıen éves szinten 7 dollár részvény

profittal számolhat. Nem egészen két évvel a fúzió után kiderült, hogy az elırejelzések a legnagyobb tévedésnek bizonyultak. Az éves eredmény nem 7 dollár nyereség, hanem 4 dollár veszteség részvényenként. A kormány politikai okokból a társaság vészjelzéseit nem tudta figyelembe venni. A kisbefektetık százezrei veszítették el megtakarításaikat a legjobb szakembereknek köszönhetıen. A pénzügyek történetében biztosan sokáig emlékezni fognak még a Penn-Central bukására. Ez kirívó példa arra, mennyit ér a legjobb szakértık pénzügyi elemzése. Az elemzésekkel tehát egy kicsit az a helyzet, mint a belsı információkkal? Egy kicsit igen, mert értéktelenek. Mérnökök, feltalálók, technikusok, tudósok, mérlegszakértık, sıt egy vállalat vezetıi a legkevésbé sem alkalmasak arra, hogy tızsdei diagnózist állítsanak fel. Nem tudják megítélni, hogy egy árfolyam túl magas vagy túl alacsony. Túl sokat tudnak, és a sok

tudás végsı soron káros a tızsdére, mert fékezi a fantáziát. Milyennek kell tehát egy spekulánsnak lennie? A spekulánsnak inkább politológusnak, szociológusnak, pszichológusnak, filozófusnak kell lennie, mint üzemgazdásznak vagy gazdasági mérnöknek. A hozzáértı üzemgazdász valószínőleg hatékonyan fogja vállalatát vezetni, a gépek kihasználtságát, a piac felvevıképességét megfelelıen ki tudja szá- mítani. Azonban véleménye vállalata részvényeinek árfolvam-alakulásáról semmit sem ér Hosszú távra, több évre elıre biztosan fontos egy vállalat technikai elemzése, pedig a cégek története számtalan váratlan dolognak van kitéve: a külföldi konkurenciának, új technikai találmányoknak, a közönség reakciójának, a termékek és a befektetık reakciójának a társaság részvényeivel szemben. Egy vállalat mérlegelemzése a spekuláns számára nem több, mint a kezelt páciens röntgenfelvétele az orvos számára.

Nem a röntgenasszisztens, hanem a kezelıorvos írja elı a terápiát. Tulajdonképpen a tızsdés a bíróra hasonlít: a bíró sem volt ott a tett elkövetésénél, és nem is fegyverszakértı. Kihallgatja a tanúkat, megkapja a szakértık jelentéseit és meghozza ítéletét A spekuláns nem szakértı az elektronikában, légi közlekedésben, olajbányászatban, vasutaknál, számítógépeknél, autóknál vagy a vegyszereknél. Egyikbıl a véleményeket kapja, a másikból az elemzéseket, vet egy pillantást a nemzetközi politikára, a központi bank kamatpolitikájára, és meghozza ítéletét, hogy venni vagy eladni kell. İ eklektikus szellem vagy ahogy a franciák mondják, egy „touche-átout" Tulajdonképpen érvényes rá a szabály: az ember nem tud mindent elolvasni, de tudnia kell, hogy mit hol talál meg. A latin mondás „Omnibus parvum, ex totó nihil" (Mindenrıl egy keveset, az egészrıl semmit) nem érvényes a tızsdére, ellenkezıleg.

Azok, akik mindenrıl egy kicsit tudnak, a tızsdébıl meglehetısen sokat megértenek „Mindent, amit Jánoska megtanult, látott, hallott vagy átélt, János számára hasznos lehet munkájában." A legfontosabbnak az tőnik számomra, hogy az életet tanulmányozzam. Sokat kell utazni, a világot és a benne levı embereket megismerni és még bizonyos cinizmussal nézni a gazdasági vezetıket, bankárokat, pénzembereket, ügynököket vagy politikusokat. Azt is meg kell tanulni, hogy hogyan kell a sorok között olvasni, ha fontos felismerésekrıl van szó, mert minden felismerést, hírt értékelni kell, mégpedig asze- 146 147 rint, hogy kitıl és milyen indokból kaptunk és milyen forrásból származik. A pénzvilág bábjátékosai ravaszak, de a spekulánsnak még ravaszabbnak kell lennie Egy jövıbeli spekulánsnak milyen tanulmányok válnak elınyére? A spekulánsnak legcélszerőbb a tömeglélektant tanulmányozni (a legjobb könyv ehhez a

„Psychologie der Massen" Le Bontól, 1895). Mert a tızsde és a gazdasági fejlıdés legfontosabb tényezıje a közönség viselkedése, és ezt egyetlen gazdasági mérnök sem ismeri és a legmodernebb számítógéppel sem tudja kiszámítani. Természetesen a spekulánsnak a világ legfontosabb nyelveit is ismernie kell, elsısorban az angolt. Egy régi barátom, rutinos és zseniális tızsdés igen hátrányban érezte magát, mert a németen kívül nem beszélt más nyelvet, és a legfontosabb szövegeket nem tudta eredetiben olvasni. Az elsı percben érezni lehetett rajta, hogy nem ismeri a nemzetközi sajtót, és ez biztosan nagyon zavarta is. Volt viszont egy nagy elınye: több mint 70 éves tapasztalata. Ez természetesen felér az összes fıiskolai diplomával. Mi mindent kell egy spekulánsnak tudnia ahhoz, hogy ezt a diplomát megkaphassa? Nem tudnia kell valamit, hanem mindent megérteni. A tızsdei tudomány az, ami megmarad, ha az embernek sikerül

minden mást elfelejtenie: a mérlegeket, árfolyamokat, az éves gazdasági jelentéseket az egész tudományt, amit egy jó könyvtárban olvasott, és még többet, mint ami egy jól programozott komputerben található. Nem az a fontos, hogy élı enciklopédia legyen, hanem hogy a kellı pillanatban, valamennyi összefüggést fel tudja fogni. Egyfajta radarkészüléke 148 legyen, ami felfogja a hullámokat, röviden: gondolkodónak kell lennie, mindig a legaktuálisabbakat ismernie és globálisan gondolkodnia, ez a spekuláns ideális beállítottsága. A számokkal és a statisztikákkal pontatlanul bánik, de ez egy gondolkodó spekuláns számára nem hátrány. Aki a világot és az embereket jól ismeri, annak nem kell az ötleteket és tippeket lámpással keresni. Ezek maguktól jönnek, éppúgy, mint a Talmudot tanulmányozó diák, aki azzal dicsekszik: „Egy nagyszerő és jó választ találtam, most a helyes kérdést kell megtalálnom hozzá." A

pénzembernek szüksége van-e a tranzakcióihoz a nyerési és vesztési lehetıségek mérlegelésére ahhoz, hogy ne járjon pórul? A pénzembernek sokat kell tudnia arról a társaságról, amelylyel dolga van. Azonban nem szabad összekeverni a pénzember és a spekuláns fogalmát A pénzember állandóan nyakig van az általa beindított üzletekben. Biztosítja az ellenırzést, tervezi a fúziókat, új iparágak megjelenését segíti elı, trösztöket épít ki, és a nagy elfoglaltság miatt nyugtalan életet él. Ha vállalatokat alapít, a tızsdéhez fordul, hogy a szükséges tıkét megszerezze. Az ellenırzést is, amit meg akar szerezni a társaság fölött, a tızsde segítségével éri el. Egy vertikális tröszt kiépítéséhez az egymást kiegészítı üzemeket kapcsolja össze egymással. Mőködése tehát nagy mozgásokat idéz elı, amelyek az egész tızsdére kihatnak. A spekuláns passzív nézıje marad ezeknek a mozgásoknak, mert nem ı idézte

elı azokat, de profitálni tud belılük. Szerszámai karnyújtásnyira vannak tıle, és a lehetı legkevesebbek: egy telefon, egy rádió, egy képernyı, néhány újság, de van egy nagy titka is: képes a sorok között olvasni. 149 legyen, ami felfogja a hullámokat, röviden: gondolkodónak kell lennie, mindig a legaktuálisabbakat ismernie és globálisan gondolkodnia, ez a spekuláns ideális beállítottsága. A számokkal és a statisztikákkal pontatlanul bánik, de ez egy gondolkodó spekuláns számára nem hátrány. Aki a világot és az embereket jól ismeri, annak nem kell az ötleteket és tippeket lámpással keresni. Ezek maguktól jönnek, éppúgy, mint a Talmudot tanulmányozó diák. aki azzal dicsekszik: „Egy nagyszerő és jó választ találtam, most a helyes kérdést kell megtalálnom hozzá." rint, hogy kitıl és milyen indokból kaptunk és milyen forrásból származik. A pénzvilág bábjátékosai ravaszak, de a spekulánsnak még

ravaszabbnak kell lennie Egy jövıbeli spekulánsnak milyen tanulmányok válnak elınyére? A spekulánsnak legcélszerőbb a tömeglélektant tanulmányozni fa legjobb könyv ehhez a „Psychologie der Massen" Le Bontól, 1895). Mert a tızsde és a gazdasági fejlıdés legfontosabb tényezıje a közönség viselkedése, és ezt egyetlen gazdasági mérnök sem ismeri és a legmodernebb számítógéppel sem tudja kiszámítani. Természetesen a spekulánsnak a világ legfontosabb nyelveit is ismernie kell, elsısorban az angolt. Egy régi barátom, rutinos és zseniális tızsdés igen hátrányban érezte magát, mert a németen kívül nem beszélt más nyelvet, és a legfontosabb szövegeket nem tudta eredetiben olvasni. Az elsı percben érezni lehetett rajta, hogy nem ismeri a nemzetközi sajtót, és ez biztosan nagyon zavarta is. Volt viszont egy nagy elınye: több mint 70 éves tapasztalata. Ez természetesen felér az összes fıiskolai diplomával. A

pénzembernek szüksége van-e a tranzakcióihoz a nyerési és vesztési lehetıségek mérlegelésére ahhoz, hogy ne járjon pórul? A pénzembernek sokat kell tudnia arról a társaságról, amelylyel dolga van. Azonban nem szabad összekeverni a pénzember és a spekuláns fogalmát A pénzember állandóan nyakig van az általa beindított üzletekben. Biztosítja az ellenırzést, tervezi a fúziókat, új iparágak megjelenését segíti elı, trösztöket épít ki, és a nagy elfoglaltság miatt nyugtalan életet él. Ha vállalatokat alapít, a tızsdéhez fordul, hogy a szükséges tıkét megszerezze. Az ellenırzést is, amit meg akar szerezni a társaság fölött, a tızsde segítségével éri el. Egy vertikális tröszt kiépítéséhez az egymást kiegészítı üzemeket kapcsolja össze egymással. Mőködése tehát nagy mozgásokat idéz elı, amelyek az egész tızsdére kihatnak. A spekuláns passzív nézıje marad ezeknek a mozgásoknak, mert nem ı idézte

elı azokat, de profitálni tud belılük. Szerszámai karnyújtásnyira vannak tıle, és a lehetı legkevesebbek: egy telefon, egy rádió, egy képernyı, néhány újság, de van egy nagy titka is: képes a sorok között olvasni. Mi mindent kell egy spekulánsnak tudnia ahhoz, hogy ezt a diplomát megkaphassa? Nem tudnia kell valamit, hanem mindent megérteni. A tızsdei tudomány az, ami megmarad, ha az embernek sikerül minden mást elfelejtenie: a mérlegeket, árfolyamokat, az éves gazdasági jelentéseket az egész tudományt, amit egy jó könyvtárban olvasott, és még többet, mint ami egy jól programozott komputerben található. Nem az a fontos, hogy élı enciklopédia legyen, hanem hogy a kellı pillanatban, valamennyi összefüggést fel tudja fogni. Egyfajta radarkészüléke 149 148 Hogyan ítéli meg az olajpiac helyzetét és az olajárak további alakulását? Tizenkét évvel ezelıtt alkottam egy mondást: Ünnepel az OPEC, sír a Nyugat. Ma ezt

megfordíthatom A kıolaj uzsoraára - amit egy kartell diktál - a Nyugat elszegényedését jelentette az olajtermelı országok javára. A kormányok kénytelenek voltak magas adókkal, kamatokkal és restriktív intézkedésekkel az új inflációhullám ellen harcolni, és ezzel megbénították az egész világgazdaságot. A Nyugat és a fejlıdı országok vásárlóereje drasztikusan csökkent, mert minden más energiahordozó ára, mint pl. a földgázé is, az olajárhoz igazodott. Az értékpapírtızsdék drámai módon szenvedtek ettıl. 1975 márciusában kiszámítottam, hogy az 5 év kifizetett olajtermelésének értéke felért az egész nyugati ipari birodalom összes infrastruktúrájának árával, beleértve a bányákat, mezıgazdaságot és ingatlanokat is - egy mőével, amit 150 év alatt technikusok, tudósok és munkások milliói vérrel és verítékkel felépítettek. Ez hamis egyensúly volt Majdnem olyan, mint ahogy Henry Kissinger mondta: „igazi

fojtogatás." Természetesen lehetett volna ellen- és megtorló intézkedéseket hozni. Amerikában készült néhány terv arra, hogy egy vásárlói kartellt kellene adott esetben létrehozni. De Japán és Franciaország féltek a teljes embargótól, és mindent megtettek, hogy az ellenkampányt szabotálják. A politikusok és bizonyos kormányok, akik tétlenül nézték ezt, papucshısökhöz hasonlíthatók. Hogy az olajmilliárdok magas kamatok ellenében Nyugaton kerültek befektetésre, és gigantikus értékek megvásárlására - ipar, ingatlankomplexumok, szállodai vállalatok stb. szolgáltak, ahogy az arabok mondták „Kif-Kif", ami azt jelenti, hogy ahogy esik, úgy puffan; ez az egyes olajországok és sejkek ezreinek további meggazdagodásához vezetett. És mindez a nyugati normál fogyasztók költségére. Én mindenesetre a legmélyebb ponton is optimista marad150 tam tapasztalataim alapján, mert 50 éve minden nyersanyaggal spekuláltam (talán

nem volt egy sem. amivel legalább egyszer esésre vagy emelkedésre ne spekuláltam volna) Egy kartellnek szét kell esnie - ahogy egy tızsdei „Corner"nek is (egy tervszerően kivitelezett árfolyam-emelkedés) , ha túl nagy az eltérés az önköltség és a kartellárak között (a Hunt-Corners-krach az iskolapélda erre). Akkoriban ez volt a helyzet: 10 cent barrelenkénti ár helyett 30 dollár ez pedig teljesen irreális különbség. Azt is megtanultam, hogy egy áru árának alakulása határhelyzetektıl függ. Ha a gyártás csak 5%-kai magasabb, mint a fogyasztás, az árak függılegesen zuhannak a mélybe. Ha azonban a fogyasztás 5%-kai meghaladja a termelési, az árak rakéta módjára emelkednek a magasba. Ezek az alacsony és magas árak a kis eltérések esetére is érvényesek, amelynek létezésüket köszönhetik, és egy csapásra kihatnak a szóban forgó áru egész világpiacára. A nyomás alatt a Nyugat minden erejét arra koncentrálta, hogy

korszerő technológia segítségével energiát takarítson meg és új energiaforrásokat tárjon fel. Ez sikerült is. A fogyasztás rohamléptekkel csökkent Az olajimport részesedése az OPEC-országokból az északi tengeri, mexikói és más helyeken történı felhozatalnak köszönhetıen - egyre kisebb lett, és így valamit csökkentek az árak is. A kis országoknak így egyre többet kellett eladniuk és árengedményeket is kellett tenniük. Láncreakció következett be drasztikus visszaeséssel, ami annál nagyobb volt, minél jobban eltért az önköltség és az eladási ár. Az OPEC-országok mai nehéz helyzete számomra nem meglepetés. Csak mosolyogni tudok, ha ma az akkori világsztár, a szaúdi olajminiszter, Yamani sejk szavaira gondolok, aki 1980-ban Davosban egy értekezleten egy megjegyzést ejtett el. Ama kérdésre, hogy hogyan látja az árak alakulását, ez volt a válasza: „hogy milyen magas lesz az ár, arra most nem tudok mit mondani. De egyet

biztosan megjósolha151 tok: állandóan emelkedni fog!" Egy esetleges amerikai benzinadó ellen foglalt állást, mondván: „Ha az árnak emelkednie kell. akkor azt nekünk kell emelnünk Aztán kedves mosolyával és harvardi akcentusával hozzáfőzte: ,Jó leckét fogunk adni az amerikaiaknak!" És fenyegetését néhányszor a tv-ben is megismételte. Nem tudom, hányan reagáltak egy ilyen figyelmeztetésre. Nem akartam hinni a fülemnek: a szaúdi miniszter akar leckét adni Uncle Samnek? Komolyan gondolta ezt? Ebben az idıben elterjedt a gazdasági szakértık körében, hogy az OPEC az olajárat aranyban akarja megállapítani (azelıtt 30 barrel kb. 1 unciának felelt meg) Nem volt kétséges, hogy a gazdasági válság az olajárak következménye, és ahogy az olajkartellon az elsı szakadási jelek mutatkoztak, a világ kezdett a válságból kilábalni. De aztán egyszer csak felmerült a nemzetközi adósság problémája abból a szempontból, hogy a

süllyedı olajárak veszélyeztetni fogják a kitermelı országok fizetıképességét, elsısorban Mexikóét. De az is az olaj uzsora következménye volt, mert a sok milliárd „petrodollárt" visszaszivattyúzták a nyugati bankokba, és mivel a nehéz gazdasági helyzetben nem tudták felhasználni, szinte az adósok után dobták ezt a pénzt, amelyek készek voltak magas kamatokat fizetni. Yamani sejk ma megint fenyegetızik, hogy az áresés egy nemzetközi pénzügyi és valutaválságot fog kiváltani. Milyen szégyentelen propaganda ez, amely a kisbefektetıket a pánikba kergeti. Egy ilyen okos ember pontosan tudja, hogy a Nyugat nem kaphatott volna nagyobb ajándékot, mint az olajárak zuhanását. Ez fékezi az inflációt, a kamatlábakat csökkenti, ezáltal több pénz marad a megtakarítóknál más termékek vásárlására, amelyek ugyancsak olcsóbbak lehetnek, mivel az energiaköltségek esnek. Azok az államok, amelvek a deficit ellen harcolnak, a

benzinadóval egy szempillantás alatt csökkenteni tudták azt Yamani sejknek tehát nem kell törnie a fejét a nemzetközi pénzvilág helyzetén. Mexikó egyelıre úgyse fizeti vissza 152 adósságait. Azonkívül a csökkenı olaj bevételek kompenzálták az adósságok alacsonyabb kamatait is Az USA feltétel nélkül Mexikó mögött áll, nem beszélve arról, hogy egyre több olajat fog vásárolni tıle. az OPEC-országok kárára Egyidejőleg Brazília, Argentína és más olajimportırök sok milliárdot tudnak megtakarítani. Ezek az országok is nevethetnek, ha az OPEC sír Az OPEC szükséghelyzetben van. és tapasztalataim szerint ott a legtöbb veszekedés, ahol a szükség uralkodik Nem kevésbé hiszem azt. hogy az USA - noha ez hagyományaival ellenkezik - bizonyos mértékig be fog avatkozni, hogy az olajárakat valahogy stabilizálja. Túl alacsony árnál a beruházások, az új olajkutatások gazdaságtalanná válnak, és ezeket fékezik Rövid távon ez jó

lenne, de az USA hosszú távú politikát folytat. Hosszú távon függetlenítenie kell magát az energiakérdéstıl, és mert Amerikában az állam nem törıdik ezzel, a magángazdaságnak kell a szükséges beruházásokat végrehajtania. De egy olyan országban, ahol a profit az isten, ezek a beruházások csak akkor készülnek el, ha elegendı nyereséget hoznak. így tehát az olajárnak olyan szinten kell maradnia, ahol a beruházások még kifizetıdnek. Hogy vélekedik Ön a határidıs áruügyletekrıl? Az utóbbi években Németországban nagy újságcikkekben fantasztikus nyereségekrıl lehetett olvasni, amelyeket határidıs ügyletekkel értek el. és az ügynökök még továbbiakat ígértek. A veszteségekrıl hallgattak Ettıl az agresszív reklámtól - amely Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban tilalom alá esik (ott sírkıreklámnak nevezik) - majdnem az a benyomása az embernek, hogy egy új spekulációs módszer felfedezésérıl van szó,

amivel alacsony kockázat mellett gyorsan meg lehet gazdagodni. Ez igaz mert a világszerte emelkedı kereslet alapján, és még inkább a mértéktelen 153 inflációs spekuláció miatt, amelyek a nyersanyagárak robbanását idézték elı a hetvenes években és mindenki nyerni tudott rajta, ha a kellı pillanatban a megfelelı áruval be vagy ismét ki tudott szállni. De valami újról nincs szó Áruspekuláció mindig is volt, határidıs ügyletek nélkül is. Egyiptomi József, a fáraó pénzügyi tanácsadója volt az elsı nagy áruspekuláns, amikor a hét bı esztendı alatt felvásárolta a gabonatermést, hogy aztán a hét szők esztendı alatt nagy haszonnal eladja (lásd Mózes I. 41, V 46 stb) József óta földmővesek, kereskedık és iparosok spekuláltak különbözı árukkal, hol emelkedı, hol csökkenı árakra, mert szervezett határidıs árutızsde nélkül is lehet késıbbi szállításra üzletet kötni. Ezeknek az üzleteknek tulajdonképpen

még ma is van bizonyos jelentıségük a gazdaságban, lehetıséget adnak a vállalkozóknak és kereskedıknek az esetleges árfolyam-ingadozások ellen bebiztosítani magukat. Egy ezüstmőves pl megveszi az alapanyagot, hogy azonnal feldolgozza, ezzel vállalja a kockázatot, hogy az anyagár a feldolgozás során erısen esik. A veszteség így többszörösen nagyobb lehet, mint munkájának hozama. Ugyanebben az idıben ugyanilyen mennyiségő ezüstöt határidıre is eladhat. Ha esik az árfolyam, határidıs üzletét haszonnal fejezheti be, mert ıt az áresésért a tényleges áru kártalanítja. Ugyanez játszódik le a molnárnál a gabonával, a gyapottal a fonodában és minden más nyersanyaggal, amit a vállalatok feldolgoznak. A biztosított ügyletek, ahogy a határidıs ügyleteket nevezik, további spekulációk kezdetei: a gazda naponta figyeli a búzamezıket, és ha a termés kedvezınek látszik, a kedvezı idıjárás-elırejelzésnek köszönhetıen, akkor

az árak visszaesése várható. így egyre több és több búzát ad el, többet, mint várható termése, olyan árut, ami nincs is, de amit röviddel a szállítási határidı elıtt olcsóbban beszerezhet. Ha azonban rossz termés várható, azonnal az az ötlete támad, hogy határidıre nagy mennyiségő búzát vásároljon, csak 154 spekulációra. Vásárol tehát, noha tulajdonképpen eladnia kellene, mivel ı búzát termel. A molnárnak ezzel szemben az a véleménye, hogy a búza ára csökkenni fog. így ı búzát fog eladni, ahelyett, hogy venne. így lesz egy szokványos kereskedıbıl spekuláns. De a homo ludens soha nem nyugszik! És habár sok vállalkozó és kereskedı ezekkel a spekulációkkal csıdbejut, a játék megy tovább, mert mindegyik azt képzeli, hogy legalább a saját területén ért valamit az árukhoz. A régi német birodalomban volt ugyan határidıs árutızsde, kávé Hamburgban, cukor Magdeburgban stb., de ezek ártottak a gazdaságnak.

„A gabona az árutızsdéken tiszta játékká fejlıdött," - írta 1889-ben a kereskedık egyesületének elnöke Münchenben - „és úgy látjuk, hogy a dolgok abba az irányba haladnak, hogy a baden-badeni, wiesbadeni stb. játékkaszinók ezekhez képest csak gyerekjátéknak tőnnek" Erre a célra ügynököket állítunk, akik a spekulációs kedvet felkeltik, illetve ehhez kedvet csinálnak. Ezek kikeresik maguknak minden lehetséges üzleti körbıl az ügyfelet, naponta felkeresik ıket lakásukon, és okos tanácsaikkal kockázatos üzletekbe viszik ıket. Viszonylag kisebb összeget hiteleznek nekik, és ha veszteségük keletkezik, utólag többet kell visszafizetniük. így a játékszenvedélyt formálisan felfőtik A határidıs áruügylet tehát már száz éve is szerencsejáték volt. Az utolsó húsz évben azonban igazi garázdálkodás folyik ezen a területen. A jutalékok túl kedvezıek az ügynököknek A határidıs áruszerzıdések

vételével és eladásával - amelyekbıl az ügyfél viszonylag keveset ért, és amelyekkel relatíve kevés pénzzel nagy kötelezettségeket lehet elvállalni, a jutalékos gépezet ezen a területen különösen nagy sikerrel mőködik. Fiatalemberek ügynökként ezekkel az üzletekkel néha havonta 40-50 000 márka bevételt is elérhetnek, ha ügyesek és ügyfeleket tudnak hozzá szerezni. A közönséget az inflációs pszichózisnak köszönhetıen 155 könnyő volt ezekbe az üzletekbe csábítani. A reklámfogások igen hatásosak voltak: a pénz elértéktelenedett, az árak csak emelkedni tudtak. Az arany rakétagyorsaságú felértékelıdése azt a képzetet keltette a megtakarítókban, hogy minden nyersanyagnál csak a magasabb árakra kell várniuk. Volt még másik reklámszöveg is, például az ezüstnél. Az ügynökök felhívták minden ügyfelüket, és a Hunt-szindikátust hozták fel bizonyítékként, hogy az ezüst árfolyama csillagászati

magasságba fog emelkedni. Ahogy az árfolyam 5-rıl 50 dollárra emelkedett unciánként, már 500-at jósoltak Ilyen légkörben könnyő volt nagy mennyiségő megbízást kapni Tehát nem meglepetés, hogy a közönségnek, a spekulánsoknak, játékosoknak és kívülállóknak a nyolcvanas években a nyersanyagpiacok krachja miatt sok milliárd dolláros veszteséget kellett elszenvedniük. A forgalom 1982-ben 3500 milliárd dollár volt valamennyi árutızsdét együttvéve. A priori nem gyanúsítom a határidıs üzletek ügynökeit, a kereskedıket vagy a reklámosokat azzal, hogy csalók. De a helyzet ismeretének teljes tudatában állítom, hogy ezeknél az üzleteknél a közvetítı egyetlen érdeke gyakran az, hogy az ügyfél pénzét a saját zsebébe tehesse. A határidıs áruügylet, ahogy azt az NSZK-ban sok esetben lebonyolítják, vagy totális csalás, vagy félcsalás, vagy ugyan nem de jure, hanem de facto csalás. A teljes csalás a következıképpen néz

ki: A határidıs ügyletekkel foglalkozó cég például vásárlási opciókat ad el olyan árukra, amelyekkel nem rendelkezik. Ha az ügyfél aztán egy áremelkedésnek köszönhetıen nagy profit reményében élni akar opciós jogával, a cég nem tud kötelezettségeinek eleget tenni, és fizetésképtelenséget jelent be. Ez ugyanúgy csalás, mintha egy kaszinó a ruletten elért nyereséget nem fizetné ki. A fél csalás: A cég opciókat vesz Londonban, de 200%-kai magasabb áron adja el ügyfelének. Mivel az nem ismeri a tényleges londoni árakat, így becsapják. De facto csalás: A cég vételt kínál egy befektetési számlán 156 vagy részesedést egy határidıs áruügylet pénzalapjából. A befektetési számla vagy a pénzalap menedzsere például azonnal a tızsdenyitás után vesz 10 szója-, 10 arany- és 10 cukorszerzıdést. Mindegyik ilyen cikknél kb 30 000 márkás nyereséget vagy veszteséget érhetnek el tızsdezárásig. A veszteséges

szerzıdéseket elszámolják a befektetési számlán, a nyereséget a menedzser saját számláján megtartja. Sem tızsdei igazgatóság, sem paragrafus (de különösen nem a menedzser lelkiismerete) nem tudja ebben meggátolni. A tızsdei zsargonban ezt úgy hívják, hogy „bársonyon játszani". A nyereség a menedzseré, a veszteség az ügyfélé Nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy a határidıs áruügyletcégek naponta gombamód szaporodnak. Már ifjabb Alexandre Dumas megírta bölcs mondását: „A legnagyobb üzlet a mások pénze" Egy további, leggyakrabban alkalmazott trükk, amely már 100 éve létezik, a következı: tegyük fel, hogy az ügynök rábeszéli az ügyfelet, hogy ı nagyon optimista a réz iránt, tehát feltétlenül réz-szerzıdéseket kell vásárolnia. A rezet a határidıs piacon különbözı szállítási határidıvel adják, januártól decemberig bármelyik hónapot kiválaszthatják. Az árak minden hónapban párhuzamosan

mozognak, a különbözet az egyes hónapok között állandó, mert a januári és februári szállítás között kb. 2% van, ami olyan költségekbıl adódik, mint a raktározás, kamatok stb. Az ügynök vesz tehát réz-szerzıdéseket pl. januári szállításra 100-ért Egyidejőleg februárra 102-ért, márciusra 104-értstb Az ügynöknek és az ügyfélnek (de különösen az ügynöknek) mondjuk szerencséje van és a réz 100-ról 104-re emlkedik. Ennél az árnál az ügynöki jutalék már bejött és még az ügyfélnek is tudnak profitot bemutatni. Az ügynök tehát azt ajánlja, hogy adják el a januári szerzıdést és 1 18-ért egy augusztusit vegyenek. Megint szerencséjük van, a réz tovább emelkedik és az ügynöknek újabb jutalék jár. Az ügynök tehát meggyızi ügyfelét, hogy adják el az augusztusi szerzıdést és most 157 márciusit vegyenek ugyanolyan feltételek mellett, ahogy elıször, aztán a márciusit ismét szeptemberire cserélik.

És az eredmény? A réz 8 hónapon belül 50%-kai emelkedett. A legelsı megvásárolt szerzıdés 150 lenne, de 50 pont helyett az ügyfél csak 10-et nyert, a többi 40 eltőnik a jutalékban. Ez par excellence klasszikus példája a de facto csalásnak, ha nem is a dejurenak Es csak a végén jön rá az ügyfél, hogy összes lehetséges profitja a jutalékokra ment el, nem is beszélve tıkéjének esetleges veszteségérıl, ha a réz esne. Semmi tilos, semmi törvénysértı nem történt, mindössze az ügyfelet csapták be. Ezért tanácsolom minden határidıs ügylettel foglalkozónak, hogy ne fogadjon el ügynököktıl vagy azok alkalmazottaitól tanácsot, mert egyik önjelölt szakember sem tud többet, mint ı maga. Hogy tud akkor ı maga minden nyersanyagban szakember lenni - a szójababtól a narancsléig és platináig? Nem beszélve arról, hogy a természet a legnagyobb meglepetéseket tartogatja: egyszer elfagy az egész narancstermés Floridában, más

alkalommal leég az összes kávé Brazíliában egy meglepetésszerő hıhullám hatására, megint máskor a hőtıházi tojások ára emelkedik a duplájára, mert a tél túl hosszú ideig tartott, a tyúkok késıbb kezdtek el tojni (én magam is sokat veszítettem ezen annak idején). A számítógépes programok, szakértık és „világbajnokok" csak tisztán legendák. Akit mégis ellenállhatatlan vágy fog el, hogy az árukkal spekuláljon - és ha egyszer -, mint ahogy József egy álmot helyesen értelmezett - és egy amerikai ügynökhöz fordul -, de mindenesetre kizárólag saját ötletei és elhatározásai (vagy álomfejtés) alapján a megbízásokat maga adja ki. Ahogy a rulettjátékosnak is saját magának kell asztalhoz ülnie és a pénzt nem mással játszatja el. İszinte tanácsom tehát: el a kezekkel a határidıs játékoktól, mert 65 éves saját tapasztalatom és kollégáim százainak tapasztalatai alapján csak egyet tudok megállapítani: ez

ugyanolyan, mint a rulettjáték a kaszinóban - nyerni lehet, veszíteni kell. 158 Hozzáteszem, hogy a részvénytızsdén is gyakran kockázatos játékkal való gazdálkodás folyik. De minden részvényeufória idején sok új vállalatot alapítanak és alaptıke-emeléseket hajtanak végre, amelyek aztán a gazdaság javára válnak Mi marad azonban a boom vagy a krach után az árutızsdén? Csak veszteségek, rom és - az ügynökök jutaléka: ezenkívül csak azok. akik tönkretették magukat Mi a véleménye a kamatszelvény nélküli dollárkötvényekrıl (Zerobonds) ? A kérdés egy kicsit naiv. Sokkal logikusabb lenne úgy kérdezni, hogyan látom Amerika jövıjét - gazdasági és politikai szempontból. Mert egy hosszú távú kötvénybefektetés sikere vagy sikertelensége végsı soron attól függ, milyen irányba vezetik az Egyesült Allamokat és a dollárt? Rövid válaszom a kérdésre: abszolút pozitív. A legkisebb kétségem sincs afelıl, hogy az elsı

osztályú adósok e kötvényeiket esedékességkor vissza fogják fizetni. Minden egyes kötvény minıségét, vagyis a szóban forgó vállalatok minıségét kell megítélni. Véleményem szerint a kamatszelvény nélküli kötvény feltéve, hogy az árfolyam kedvezı nagyon ajánlható befektetés mindenkinek, aki saját nyugdíját akarja kiegészíteni vagy lányának hozományt adni, röviden, aki befektetett tıkéjéhez hosszú évekig nem akar hozzányúlni. De a sokat tapasztalt csökkenı kamatlábra számító spekuláns számára is ajánlható ez a kötvényfajta, mivel erıs árfolyam-ingadozásai vannak. Az ezzel való spekuláció mindenesetre kevésbé veszélyes, mint a „Financial Future Markét" (a határidıs pénzpiac), hiszen nem függ határidıtıl, mint az opciók. De a jól fizetı állami kötvényeknél is pontosan kell tudnia a spekulánsnak, hogy mekkora összeget tud hosszabb ideig nélkülözni. Spekulációja ugyan nincs határidıhöz

kötve, de esetleg várnia kell, az esetleges viharokat is túlélni. Érdemes-e kamatszelvény nélküli kötvényeket (Zerobonds) hitelre is vásárolni? Véleményem szerint ez tilos. Nemcsak hogy lebeszélem barátaimat errıl, hanem nyomatékosan meg is tiltom nekik, hogy a vásárlást svájci frankban felvett hitellel valósítsák meg. Ez nemcsak veszélyes, hanem nyaktörı spekuláció is különösen akkor, ha az ember megtakarított pénzét is kockára teszi. Xem gyızök ettıl eléggé óvni De tudja-e, hogy ezt a spekulációt az alacsony svájci kamatlábaknak köszönhetıen - mégis ajánlják? Természetesen sikerülhet a játék, de drámai vége is lehet. A reklámszövegek, amelyek errıl szólnak, teljesen hamisak és félrevezetıek. Csak annak szabad ilyen vállalkozásba fognia, aki a veszély minden összetevıjével tisztában van Persze, aki mindezt tudja, annak nincs szüksége propagandára A reklám tehát kizárólag azokra a kezdıkre irányul,

akiket ebbe a veszélyes játékba akarnak becsalogatni. Mi történhet? Valamilyen esemény a világon például eladási hullámhoz vezet. Az ilyen kötvények piaca különösen szők. A papírok és a pénz árfolyama közötti különbség normál idıkben is nagy, és annál nagyobb lesz, minél erısebb a kínálat. Ez úgy lehetséges, hogy igen sok kis- és nagyjátékos ugyanazon az oldalon áll. Ha az árfolyam csökken, vagy a dollár a svájci frankkal szemben esik, a svájci bankok megkövetelik a kötelezı tartalék emelését. És ha 24 órán belül nem állnak ezek az összegek a rendelkezésükre, akkor a kötvényeket a piacra dobják, jobban mondva „hajítják", annál is inkább, mert az esetleges vásárlók ezekben a percekben teljesen visszafogják magukat. A hitelbıl vásárolt papírok tehát igen alacsony árfolyamon kerülnek kényszereladásra, a befektetett tıke elvész. Az ügyfél egy idı múlva csak nézheti 160 ahogy azok a papírok ismét

emelkednek, amelyek már nem az ı tulajdonában vannak. Egész könyvet tudnék csak arról írni, milyen gyakran történt meg ugyanez velem és barátaimmal, akik két valuta közötti kamatdifferenciából akartak profitálni. Mi a fontosabb egy ország jóléte és további fejlıdése szempontjából: a gazdaság vagy a pénzügyek? Ezt a kérdést örökké vitatják. Mivel zenész vagyok, a hangjegyek világából veszem a példát A 18. század irodalmi szalonjaiban szenvedélyesen vitáztak az operáról: „Primá la musica - poi le parole?" vagy „Primá le parole - poi la musica?" Mi az elıbbrevaló, a zene vagy a szöveg? Évtizedek óta újra és újra feltesszük a kérdést: „Primá leconomia - poi le finanze" vagy fordítva. Véleményem errıl visszavonhatatlan: elsıdleges a gazdaság Hozzáteszem, hogy - mint az operánál a szövegnek politikai rendszerünkben a pénzügyeknek is megvan a maguk jelentısége, de nem játszanak meghatározó

szerepet. Tehát elsı a gazdaság, aztán a pénzügyek. Egy gyár a maga kiváló gépeivel és termékeivel egy felelıtlen pénzügyi vezetés mellett csıdbejuthat, a részvényesek elveszíthetik pénzüket. De az új tulajdonos, aki a csıdbe ment vállalatot kedvezı áron megvásárolta, infrastruktúrájának és minıségének köszönhetıen újra beindíthatja azt és bombaüzletet csinálhat vele. Ha az emberi testet, a szervezetet a gazdasághoz hasonlítom, a pénzpolitikát pedig az ember életmódjához, a kép még világosabb lesz: egy egészséges, szívós testet hibák és bőnök nem tudnak tönkretenni, noha károkat és sok panaszt okozhatnak, ha nem is halálosakat. De egy törékeny, születése óta betegségre hajlamos szervezet a legelıvigyázatosabb életmód mellett sem lesz egészséges. Talán csak az életét hosszabbíthatja meg egy kicsit. 161 A könnyelmő pénzpolitika nem tud egy erıteljes, hatékony gazdaságot megsemmisíteni, de

átmenetileg nehézségeket okozhat. Éppen így a legszigorúbb ortodox pénzpolitika a legjobb könyvelıkkel sem tud egy gyenge gazdasággal csodát mővelni. Ezért állok ki a gazdaság elsıbbsége mellett Miért van ön olyan szenvedélyesen a közgazdászok ellen? Talleyrand mondta egyszer a Bourbonokról Franciaországba való visszatérésük után: „Semmit sem felejtettek és semmi újat sem tanultak." Ugyanezt lehet ma a gazdasági szakértıkrıl elmondani: elévült és beporosodott elméleteiket nem felejtették el, de a mai világról semmit sem tanultak hozzá. Ezért is vallanak kudarcot. Én nem azok ellen a gazdasági professzorok ellen beszélek, akik a fiatalokba táplálják a gazdaság egyszeregyét, hanem a gazdasági elırejelzések ellen, fıleg a tızsdei prognózisok ellen, amelyek egyáltalán semmit sem érnek. Már két évvel ezelıtt jelentette az amerikai sajtó, hogy a nagyvállalatok tömegesen bocsátják el a közgazdászokat, mert

elképesztıen rossz elırejelzéseikkel nagy károkat okoztak. Az elemzések félrevezetıek voltak, mindegy, hogy az inflációról, kamatokról, olajról vagy másról volt szó. Szerencsétlenségük volt és maradt, hogy nem gondolkodnak, hanem csak számolnak. A történelem nagy közgazdászai - Morus Tamás, Adam Smith, Dávid Ricardo, John Maynard Keynes és mások - mind nagy gondolkodók voltak. Nem adtak prognózisokat, hanem elméleteket állítottak fel. hogy kormányuk politikáját befolyásolni tudják. Ezért hívják szakterületüket minden nyelven (a németet kivéve) politikai gazdaságtannak. A mai közgazdászok ezzel szemben könyvelık és statisztikusok. Lenyőgözik ıket a számok, de nem kutatják, hogy mi 162 rejtızik mögöttük, nem beszélve arról, hogy a legtöbb statisztika különben is hamis, hamisított vagy legalábbis kozmetikázott. Winston Churchill már megmondta: „Én csak annak a statisztikának hiszek, amit magam hamisítottam."

A közgazdászok elemzései hemzsegnek a számoktól Számok, számok, számok vagy ahogy Hamlet mondta: „szavak, szavak, szavak, ırület, de rendszerben": 6,5% plusz, 3,4% mínusz, 5.8% plusz és így tovább Egy tizedest sem fognak a vesszı mögül elhagyni, de elfelejtik, hogy a legfontosabb befolyásoló tényezı a gazdaság számára, ahogy a pénzügyeknél az egyetlen is: pszichológia - bizalom vagy bizalmatlanság. Bizalom nélkül minden tönkre megy, bizalommal majdnem minden probléma megoldható. Mi a véleménye arról a vitáról, hogy az állami tervezéssel irányított gazdaság vagy az abszolút szabadság a megfelelı? Kiélezetten a kérdés a következıképpen hangzana: dzsungel vagy börtön? A két véglet között nagy a távolság. Mindkét elmélet követıi önállóan is végtelenül sok és komolyan veendı érveket tudnak a saját oldalukon felsorakoztatni. Teljes szabadság a gazdaságban ez a dzsungelbe vezetne és végzetesen veszélyes

politikai következményekkel is járna. Hozzáteszem, hogy a dzsungelnek még bizonyos elınyei lennének, ha azt csak angyalok vagy angyalszerő teremtmények laknák. De sajnos, ragadozó állatok is futkosnak ott, amelyek nemcsak a velük azonosakat, hanem az ártatlan nézıket is megtámadják. 163 Ön tehát inkább a börtönre szavaz a dzsungel helyett? Nem. nem börtönrıl, inkább egy erıs államról van szó, amely még pragmatikus is, amelyben a szabadság ellenére jog és rend uralkodik, a gyengék az erısekkel, a naivak a rafináltakkal szemben védelmet kapnak. A szabadság nevében a német befektetıket például a közelmúltban sok kár érte. Kétes hírő egzotikus beruházási alapok, olaj- és hajóleírással foglalkozó társaságok (Abschreibungsgesellschaft*), erdık távoli országokban, vakmerı árutızsdei ügyletek, átláthatatlan „közös beruházások" szabadították meg a befektetıket nehezen megkeresett és megspórolt

fillérjeiktıl. A pénz - mindenkinek ez a végcélja, akik a gazdaságban dolgoznak - radioaktív és korrumpált. Olyan üzletekre csábítja az embereket és a nagy gazdasági intézményeket, amelyek talán gazdaságosak, de az általános érdekek ellen vannak Bécsben ezt „svájci kanton-rendszernek" nevezték: mindenki azt csinál (szójáték - kann ton), amit akar Már Charles de Montesquieu megírta a 18. században: „A kereskedelem szabadsága nem azt jelenti, hogy a kereskedık azt csinálhatnak, amit akarnak. És ami a kereskedık szabadságát korlátozza, nem feltétlenül gátolja meg a kereskedés szabadságát." Szükséges tehát a gazdaságot ellenırizni? A gazdaságot nagyon jól ellenırzés alatt lehet tartani anélkül, hogy kapitalista rendszerünk 3 tartóoszlopát veszélyeztetnénk: szabad vállalkozás, profit és szabad konkurencia. * Olyan társaságok, amelyek adóelınyöket keresnek tagjaiknak azáltal, hogy veszteségeiket úgy

könyvelik, hogy azok más pozitív jellegő bevételekkel kerülnek kiegyenlítésre. (Jellemzı az értékcsökkenési leírás ilyen módon való elszámolása.) - A fordítók 164 A teljes „laissez-faire, laissez-passer" napjai végérvényesen elmúltak, ráadásul a központi bankok pénz- és kamatpolitikájuk segítségével mindig hatékonyan tudtak beavatkozni. Az állam vagy az állami intézmények mértéktartó beavatkozása még kívánatos is. ha - és ez a nagy HA - ezzel nem politikai célokat akarnak elérni. Akkor körülbelül az a helyzet, hogy az állam pénz-, hitel-, vám- és adópolitikájával meghatározott társaságok és csoportok hátrányára másokat támogat. Ezzel a módszerrel egy országot lassan a szocializmusba lehet vezetni, anélkül, hogy a polgárok többsége, akik a kormányt választották, ezt kívánná. Bizonyára sok dolog magától is elintézıdik A kereslet és a kínálat ingadozása elıbb vagy utóbb egyensúlyhoz

vezet. A gazdaságtörténet mindig ciklikus mozgásokban fejezıdik ki Elkerülhetetlen, hogy ennek az ingamozgásnak sokan áldozatul ne essenek, és csak az érdekeltek egy része tudja ettıl magát megóvni. Az apály és dagály idejét percre pontosan ki lehet számítani, de meggátolni nem tudjuk. Csak védekezni lehet a tengerjárás ellen és megelızı intézkedéseket lehet tenni Azok, akik a gazdaságban számolni tudnak az apállyal és a dagállyal, különösen tehetségesek és okosak. De ilyenek - mint az elmúlt évek tapasztalatai mutatják mindig nagyon kevesen voltak. Ezért pragmatikusnak kell lenni, nem pedig teoretikusnak A megoldások csak a legritkább esetben optimálisak Az elméletek papíron helyesek lehetnek, a gyakorlatban már kevésbé, mert azok nem az éppen uralkodó politikai és pszichológiai adottságoknak megfelelıek. És ha tudnánk is, hogy mit kellene tenni, megmarad a kérdés, hogy azt véghez tudnánk-e vinni? Maguk a klasszikus

monetaristák is bevallották, hogy a legtöbb intézkedés, amit meg kell hozni, politikai vagy szociális okokból nem végrehajtható. Ennek ellenére népszerősítik téziseiket, de egyidejőleg azt mondják: „utánunk az özönvíz" Röviden: hogy „laisser-faire" vagy tervgazdaság, fiskaliz165 mus vagy monetarizmus, ezekre a kérdésekre a legjobb választ már a francia költı, Alexis Pyron (1689-1773) egy találó epigrammában megadta: „Colin szerelmese márványszépségő combjait csodálja. Egyszer a jobb tőnik szebbnek, máskor a bal. »Ne habozz barátom«, szól ı hagyd, hogy én döntsék, az igazság a kettı között van." Véleménye szerint mi történne akkor, ha 500 milliárd dollárral eladósodott országok hirtelen fizetésképtelenné válnának? Ezt a kérdést már százszor feltették nekem, de válaszom mindig ugyanaz maradt: Elıször: semmi sem történne. Másodszor: az a szó hogy „hirtelen", enyhén szólva nem

megfelelı Ezek az országok évek óta fizetésképtelenek Harmadszor: ezek az országok azon egyszerő okból nem szüntetik be fizetéseiket, mert a hitelezı országok mindig újabb hiteleket biztosítanak, amivel az adósok a kamatokat ki tudják fizetni. Hogy a tıkét visszafizetik-e? Erre nem számíthatunk. A hitelezıadós lánc lehet hosszú vagy rövid, az utolsó hitelezı mindig a szóban forgó központi bank (az amerikai Federal Reserve System, a Bundesbank, a Bank of England. a Banque de Francé vagy mások), és ezek senkinek sem adósai, csak saját lelkiismeretüknek. Van bankóprésük, és állandóan annyi pénz áll rendelkezésükre, amennyit szükségesnek tartanak, hogy minden fizetési kötelezettségüknek eleget tegyenek. Egyetlen pénzintézet sem képes saját valutájában fizetésképtelen válni, mert a központi bank mindig mögötte áll. Ezt nevezem én inflációnak. Mert az infláció egyik fı oka a horribilis hitelmennyiség, amit a kapitalista

államok gátlástalanul, felelıtlenül, saját érdekeik ellenére és a visszafizetés reménye nélkül adtak a fejlıdı országoknak és a keleti blokknak. Az így elıteremtett pénz kimegy, és soha nem jön vissza Ha egy szigorúbb gazdasági szakértı a kapitalista országok 166 mérlegeit felülvizsgálná, meg kellene állapítania, hogy Xvugaton éppen elég kétes adósság létezik. Mindenesetre nem kell hogy leírják, hanem ad infinitum prolongálják azokat. De miért is kellene puritánul ıszinteséggel mérleget készíteni, ha anélkül is megy minden. Mindenki tudja, hogy a kritikus hetvenes években az amerikai nagybankok olyan cégeket is további hitelekkel tömtek, amelyek teljesen fizetésképtelenek voltak, nehogy véletlenül is csıdöt jelentsenek be. A cégeket megszüntették, de továbbra is fenntartottak irodákat, telefont és titkárnıket Csak papíron léteztek, s amíg lélegeztek, nem kellett a hitelezı bankoknak követeléseiket leírni.

így ment ez számtalan esetben és minden szektorban, függetlenül attól, hogy export- vagy importhitelekrıl, ingatlanhitelekrıl vagy tankhajószállításról volt szó. A bankoknak milliárdos követeléseik voltak ingatlanokban és ingatlanberuházási társaságokban, amelyek mind be voltak fagyasztva. Valószínő, hogy egyetlen ingatlan hitel sem volt valódi értékén nyilvántartva. Sok hajózási társaságnál a garanciaként szereplı olajtankerek majdnem értéktelen ócskavasak, de a hitelek a Federal Reserve beleegyezésével automatikusan halasztást nyertek. Készíthettek-e ezek a cégek vagy hitelezı bankjaik ıszinte mérleget, miközben de jure csıdbe mentek? De senki sem kényszerítette ıket valódi mérleg elkészítésére! Miért is kényszerítette volna? Okosabb dolog fájdalommentesen tovább pepecselni! A tızsdei profik és pénzemberek régi mondása: „Ha annyi pénzünk lenne, amilyen jól élünk, mindnyájan Rockefellerek lennénk."

Ugyanis úgy is jól lehet élni, hogy nem vagyunk Rockefellerek, sıt néha jobban, mint sok ilyen puritán milliomos. Az említett adósságokon kívül a bankoknak milliárdos New York City kötvényeik is voltak tartalékban, és kérdéses volt, hogy New York város valaha is ki tudná fizetni kamatjait. És mi történt? Semmi Az adósságok konszolidálódtak, és minden ugyanúgy ment tovább. 167 Tehát nem kell félni az összeomlástól vagy a valutareformtól, amirıl annyit beszélnek? Erre a kérdésre nehezemre esik válaszolni. Mert ezek csak szavak, szavak, szavak, méhek jelentését nem teljesen értem. Szeretném például tudni, mit értünk „összeomlás" vagy „valutareform" alatt. Ezek nem két-, hanem tízjelentéső szavak 1. Crash - összeomlás Ez a szó a német „krach"-ból ered és akusztikai tulajdonságaiból adódóan minden nyelv átvette. „Paff (krach)" - mondja az ember, ha egy szép kristályváza hirtelen leesik a

földre. Aztán jön a háromszoros krach: a váza a kemény padlón összetörik (kracht), a szétrepülı szilánkok is kárt (krach) okoznak, és a háziasszony is pöröl (kracht) az okozott károk miatt. Ebben az a lényeges, hogy a krach hirtelen és teljesen váratlanul jött. Vajon, akik az összeomlást jósolgatják, ugyanígy háromszoros krachra gondolnak-e? Valahogy így: a) A bankok, akiknek kétes követeléseik vannak, összeom lanak, ami azt jelenti, hogy pénztáraikat be kell zárniuk. b) A valuták vásárlóerejük töredékére értéktelenednek. c) A gazdaság teljes összeomlása következik be: a gyárak leállnak, a munkanélküliség emelkedik stb. Az emberek tényleg úgy gondolják, hogy minden bank bezár, mert a kasszák a kétes követelések miatt üresek. Vagy másképp: a közönség ezeket a milliárdokat és még a sokszorosát is azonnal elkölti, és a pénz a csillagászati mennyisége miatt értéktelenné válik (ahogy ez Németországban

1923ban volt). Tanulság: A pánikpróféták szerint csak két lehetıség van - krach vagy pusztító infláció. Az ember mindenesetre megnyugodhat A bankok akkor sem zárnak be, ha nem tudják behajtani az összes követelésüket. A központi bankok - mint mondtam - mindig mögöttük állnak. Régi történet, hogy a pénzintézetek nyeresége mindig magánkézbe kerül, veszteségeik viszont államosítva lesznek. Ha a kisbankok fizetési nehézséggel küzdenek, a konkurensek azonnal átveszik ıket. 168 A megtakarítók tudják, hogy a bankokat kvázi az állam támogatja, ezért a közönség nem veszi ki olyan gyorsan a pénzt, mert megbízik az államban. Tehát minden bizalom kérdése. Ha a bizalom érintetlen, nem történik semmi. De bizalmi válság esetén minden tönkremegy - 500 milliárd dolláros adósság nélkül is , bár ma már ez nem is csillagászati összeg, mert ez az összeg 1946-ban 40 milliárd dollárnak felelt meg. 2. Valutareform Eletemben már

több valutareformot megéltem, legalább két nagyot, mindkettıt egy elvesztett háború után Közép-Európában. Az országok lerombolva, a gyárak törmelékkupacban, nyersanyagimportra nem volt deviza, a termelés a nullán, de a bankjegyeket nagy sorozatban nyomták. Ehhez jött még, hogy a jegybankoknak nagy háborús jóvátételt kellett fizetniük. Teljesen világos, hogy a valuta teljesen elértéktelenedett és újat kellett kiadni. De ma? Sokan deflációs tendenciáról panaszkodnak, a nyersanyagokat a tızsdén alacsonyan jegyzik, és az ipar bıségesen termel. Az utolsó, de kisebb jelentıségő valutareform a dollár aranytól való elszakítása volt, és a dollár és más valuták közötti rugalmas árfolyam bevezetése. Esetleg valutareformnak lehet nevezni az európai valutakígyót, de ez sem volt meghatározó jelentıségő. Azt a szót, hogy valutareform, mint már mondtam, tucatnyi féleképpen lehet értelmezni. Mindenesetre meg vagyok róla

gyızıdve, hogy a legtöbb ember, aki valutareformról beszél, nem tudja mit mond ezzel. Tehát a mérlegek, csúcstalálkozók, bonyolult megállapodások, az úgynevezett adósságátütemezés - mind csak önámítás? Nevezhetjük ıket, ahogy akarjuk. De már Michel de Montaigne, korának legértelmesebb franciája megmondta - noha moralista volt: „Az általános jólét hazugságokat és árulást kíván." 169 Kis cinizmussal állíthatom, hogy az egész kapitalista rendszer csak illúzió, talán még inkább csalás, de mindenesetre jól megcsinált. Adja Isten, hogy még sokáig fennmaradjon Mi a véleménye az új kockázatitıke-befektetésekrıl (Joint venture)? Nagy propagandát csinálnak ezeknek! A vasutak, az autóipar, a számítógép- és elektronikai ipar, de ugyanúgy a felhıkarcolók Amerikában, a Szuezi-csatorna és a modern világ még sok más alkotása - majdnem mind ilyen kockázat (venture) volt. Talán azt is mondhatjuk, hogy az egész

modern Amerika egy nagy kockázat. De már a világ elsı részvénytársaságát is, az angolkanadai Hudson-BayCompany-t. amely 1670-ben jött létre, és még ma is mőködik, ,,kaland"-nak hívták (adventure) Az éves közgyőlést az elnök valószínőleg „Igen tisztelt kalandorok!" megszólítással kezdte. A régi Rómában a tıkések szövetkeztek (egyfajta rt.-be), hogy a tengerhajózás kalandjára vállalkozzanak 300 évvel a Hudson-Bay-Company alapítása után az a szó, hogy „venture", a Wall Streeten és néhány éve az NSZK-ban is ismét igen népszerővé vált. A német bankok, különösen a Deutsche Bank, azon fáradozásai, hogy támogatják a kockázati tıkét, annál is dicséretesebb, mert a gazdasági fejlıdés és a termelékenység a szakszervezetek ellenállásába ütközik. Mindenesetre a kockázati tıke német reklámozásánál egytıl félek: az elmúlt 25 évben a pénzügyekben túl sok „cápa" dolgozott, akik milliók

megtakarított tıkéjét fosztogatták. És félek, hogy ezeknél a tıkebefektetéseknél ismét a garázdálkodóknak ez a hadserege fogja üzelmeit folytatni, akik az IOSnál, az olaj forrásoknál, a fantáziában meglevı amortizációs leírásoknál és más, hasonló „beruházásoknál" már a legroszszabb emlékeket hagyták maguk után. Azért sem lehet ezt a veszélyt figyelmen kívül hagyni, mert 170 merészség nélkül egy ország sem képes elırehaladni, akkor mindig csak Amerika és Japán mögött kullogunk. A sajtó és a szigorú kritikusok kötelessége, hogy tisztes elemzéseikkel és tekintet nélkül válasszák el az ocsút a búzától, ahogy ezt pl. barátom. Heinz Gerlach - Cato, a cenzor - évek óta teszi a leírással foglalkozó társaságokkal. Tanulság: Yentures - igen -, ha forradalmi beruházásokról van szó! Nem: ha azért alapítanak társaságokat, hogy részvényeket adjanak el. Honnan származik a párizsi tızsde iránti

elıszeretete? Ugyan nem viseltetek különösebb elıszeretettel a párizsi tızsde iránt, de mindenesetre objektíve állíthatom, hogy az egy különösen érdekes tızsde, amelyen az összlakosság igen nagy része vesz részt, sokkal többen, mint Európa bármely más országában. Ha Frankfurtból Párizsba megyek, az a benyomásom, mintha egy szanatórium ivócsarnokából a játékkaszinóba csöppentem volna, mert ott a „Place de la Bourse"-on akkor is történik valami, ha tulajdonképpen nem történik semmi. Ez nemcsak a két nép különbözı temperamentumából adódik, hanem a párizsi tızsde másfajta struktúrájából is. Legalább háromezer ember tülekedik Párizsban a jegyzéseket ismertetı táblák elıtti területen, ahol részben még mindig krétával és nedves szivaccsal dolgoznak. Fokozatosan vezetnek be most egy számítógépes rendszert Néhány hete négy részvénnyel egész nap számítógépen is lehet kereskedni. Forgalmas napokon akár

hatezer érdeklıdı is jelen van, akiknek még néhány hónappal ezelıtt is két órán belül kellett üzleteiket lebonyolítaniuk. Frankfurtban a bankok egész nap alkudozhatnak. Ott például 24 hivatásos és 27 szabad ügynök van mintegy 800 171 ember kíséretében. Párizsban az ügyfelek nemcsak a befektetı társaságokból állnak, hanem a magánspekulánsok nagyrészébıl is, akik kötelezettségeiket gyakran naponta többször is váltogatják. Mert más tızsdékkel összehasonlítva a költségek igen alacsonyak. És akik nem is akarnak üzleteket kötni, azok is megtalálják itt szórakozásukat. Ritkán hallottam több pletykát, mint éppen itt, nemcsak a tızsdérıl, hanem a világ színházairól, mozijairól stb. Az emberek politikáról beszélgetnek, történeteket mesélnek, amelyek között egyetlen sincs, ami fontos, és kevés, ami igaz. És mindez a legnagyobb hangerıvel történik. Párizsban a tızsdei üzletek nem jólnevelt bankárok kezében

vannak, hanem 46 ügynök (Agent-de-Change) cégében, amelyek átlagosan egyenként 40 többé-kevésbé forrófejő kereskedısegéddel dolgoznak, tehát minden egyes mindenkori értékpapírcsoportra jut egy ember. Az általuk keltett éktelen lárma totális káoszra enged következtetni. A valóságban azonban feszes szervezettség uralkodik. Tulajdonképpen minden majdnem ugyanúgy megy a tızsdepalotában, ahogy zseniális rajzaiban Honoré Daumier megmutatta és Émile Zola „A pénz" címő regényében leírta. A mai és az akkori tızsde között Párizsban kisebb a különbség, mint jelenleg a párizsi és a német tızsdék között. Ennek oka a francia és a német befektetık karakterébıl következik. A számtalan hivatalos tızsdei spekuláns nagy játéka az olajtól, az áruházi, kozmetikai vagy italpapírokig terjed. Hosszú évekig a dél-afrikai aranybányák voltak a kedvencek. A francia közönség mindig is nyitott volt az olaj- és bányakalandok

elıtt. Amikor a párizsi tızsdére kerültem, még régi orosz ipari részvények tucatjai voltak a piacon. A határidıs ügyletek piaca az opciós, prémium- és stellázsüzletek (egyfajta opciós ügylet) széles palettájától a vakmerı spekulációkig tart, hiszen a határidıs ügyletek piacán már egy 30%-os letét is elegendı. Bizonyos tranzakciók egy gigantikus pókerpartira emlékeztetnek, amelyben a két ellenfél 172 - a hausse- és a baisse-párt - egymást próbálja megfojtani. Úgynevezett Corner-szindikátusok (amilyen néhány évvel ezeíıtt a Hunt-ezüstszerzıdés volt) léteznek a határidıs és opciós ügyletek segítségével. Természetesen megtalálhatók a kis potyalesık ezrei is, közülük számtalan áldozat kerül ki. Szindikátusok tucatjai manipulálják magasra az árfolyamokat, hogy aztán a közönséget, sıt még a befektetési alapok naiv menedzsereit is rászedjék. Eltekintve bizonyos szindikátusok félrevezetı manipulációitól,

a tranzakciók a párizsi tızsdén is teljesen korrektek, mint a Szövetségi Köztársaságban, azzal a különbséggel, hogy a párizsi piac a határidıs ügyletek parazitáinak és profi spekulánsok ezreinek köszönhetıen sokkal likvidebb. A német közönséget hosszú évekig - 1984-ig - nem lehetett tızsdei spekulációkra csábítani. Szívesebben veszítették el megtakarított pfenigjeiket leírásokkal és más kétes értékő üzletekkel, holott ez a tızsdén romantikusabb. Talán a német tızsdén az a zsidó elem hiányzik, ami a pénzügyi spekuláció hajtóereje Párizsban ezzel szemben - mint Londonban, a Wall Streeten és Johannesburgban - sok Grün és Kohn van, mert nélkülük egy tızsde ritkán igazi tızsde. Egyszóval: Párizs a tızsdét játékra használja, a derék német évek óta csak befektetésre. Ez a nagy különbség De ahogy a franciák mondják: Vive la différence! (Éljen a különbség!) Mit tart az opciókról? Ezt a kérdést nem

egyszerő megválaszolni. Mert az opciós piac nem más, mint egy kétpártrendszer (ahogy az egész tızsde is). Nemcsak hausse-ra és baisse-re spekulálókból áll, hanem a két párt ismét kettéválik opcióvásárlókra és -eladókra. Minden hausse-spekuláns és baisse-spekuláns lehet opció173 vásárló és -eladó is (a tızsdei zsargonban „nyugton maradónak" - Stillhalter vagy kiírónak nevezik az eladót). El kell dönteni tehát, melyik pártról van szó. Több mint 60 éve mindkét párthoz tartozom, és a 20-as, 30-as években sok millió opcióval kereskedtem - Párizsban. Berlinben Zürichben és más helyeken - olyan idıben tehát, amikor a \ all Streeten még azt sem tudták, hogy mi az opció. Kevés ügynök volt aki a tızsdén kívül ezzel foglalkozott, és az újságban hirdetett, hogy milyen papírokat - ezekbıl csak kevés volt akarnak opcióra eladni. Ezek az ügynökök még tızsdei tagok sem voltak, és pénzügyileg néha igen gyenge

lábon álltak, így a valódi tızsdei profi számára alig jöhetett szóba, hogy opciókra vállalkozzon. Ezzel szemben Európában, az opciós üzlet gigantikusabb volt. Néha nyertem, néha veszítettem, de mindenesetre hatalmas tapasztalatot győjtöttem. Az opciós piac egy óriási játékkaszinó, ami a pénzügyi piacon hasznos funkciót tölt be. Az opcióval való kereskedés elısegíti a spekulációt és ezen keresztül a tızsde likviditását. Az opcióvásárlók ezrei követelik a pénzbefektetık ezreitıl, hogy a részvényekre írjanak ki opciót. Szeretnék a kezdık számára ehhez egy kis filozófiai elemzést tartani: Az opció vásárlója játékos, a kiíró pedig kapitalista, uzsorás, aki a részvényeket teljesen kifizette, de amelyeket az opció vásárlója nem tud, vagy nem akar kifizetni. Ezzel lehetıséget teremt a játékos számára, hogy egy esetleges heves árfolyamváltozásnál viszonylag rövid idı alatt nyereséget érjen el. A kiíró

hagyja, hogy a játékos mintegy a „hátán" játsszon, amiért egy meghatározott összeget - ezt nevezik díjnak - beszed. Ezt hívták valaha találóan „bánatpénz"nek, mivel a játékosok igen gyakran megbánták, hogy opciót vásároltak. Mindenki, akinek a klasszikus játékokban - mint a lóverseny vagy a rulett - tapasztalata van, ismeri a kívülállókat és favoritokat. A kiíró olyan, mint a favoritok a lóversenyen A rulettben ezek azok. akik annyi számra tesznek, amennyire csak lehetséges. Az elv ugyanaz: minél nagyobb a nyerési esély, annál kisebb a profit. Minél kisebb az esély, annál nagyobb a nyeremény. A részvényopcióknál természetesen kis eltolódás van a kockázat és a nyeremény között - a részvények minıségétıl függıen. De ezek csak nüanszok, amit az ember csak hosszú évek tapasztalatai után képes felismerni. A legtöbb megtakarítónak, akiket ezekbe az üzletekbe a sok reklám becsalogatott, ilyen tapasztalatuk

nincs Elég gyakran kellett szörnyülködve megállapítanom, hogy a specialistáknak, jóllehet nincs tapasztalatuk, mégis tanácsaikat kínálják. A reklámszövegek gyakorlatilag mindig csalnak: az opció-befektetıknek 100. sıt 300%-os hasznot ígérnek, és ezt fehéren-feketén be tudják bizonyítani. De már maga a „befektetés" szó is csaló; mert egy opció nem befektetés, hanem játékra adott pénz. A rulettasztalhoz ülve, ez a pénz a dupláját vagy éppen a 36-szorosát is hozhatja - vagy semmit. Ezért rossz tréfa 100%-os nyereséggel hivalkodni, ahogy az is vicc lenne, ha egy rulettjátékos egyetlen délután a játékra fordított pénzét megháromszorozza, és aztán eldicsekszik vele. Magam is ott voltam, amikor Winston Churchill vagy az öreg V Gusztáv király Monté Carlóban a rulettasztalnál néha egy nagy fogást csinált A közönség tapsolt, de csak azért, hogy az öreg uraknak örömet szerezzenek. Opciók vásárlásával is lehet nagy

nyereséget elérni, még meggazdagodni is lehet, ha az ember egy tendenciát a kellı pillanatban kap el - röviddel az emelkedés megindulása elıtt. A valószínőség-eloszlás az opciót vásárlók számára rossz és ezenkívül - és ez a nagy veszély - idıhöz kötött. Öt esetbıl négyben veszíteni fog, vagy ingven spekulál és csak az ötödik esetben nyer, mert a részvény árfolyam csak meghatározott idıpontig maradhat változatlan, kicsit vagy erısen eshet, kicsit vagy erısen emelkedhet. Ha az elsı négy eset bekövetkezik, akkor a spekuláns tudni fogja, miért nevezik a tızsdések az elvesztett pénzt „bánat175 174 pénznek". Csak ha részvényei a meghatározott határidın belül jelentıs árfolyam-emelkedést mutatnak, éri meg neki a spekuláció. Xem akarok senkit az opciók vásárlásától visszatartani mint tızsdei spekuláns, nem is lennék erre alkalmas. De az amerikai tızsdei felügyelet statisztikája szerint az

opcióvásárlók 80%-a elveszti a befektetett pénzét. A megtakarító mindent elveszít, ha a várt árfolyam-emelkedés akár csak egyetlen napot is késik. Ebben az esetben, noha a tendenciára helyesen „spekulált", de rosszul játszott A stratégia jó volt, a taktika rossz. Amit a vásárlók elvesztettek, azt a kiírók szedik be, amelyek nem véletlenül a nagybankokkal és biztosítóintézetekkel azonosak. Ezek az intézmények nagy mennyiségő részvénnyel rendelkeznek, amelyekre állandóan opciókat adnak el. A Wall Streeten azt mesélik, hogy a legnagyobb kiíró a Vatikán. A gyakorlat azt tanítja, hogy a kiírók automatikusan 20-25 %-os hozamot érnek el évente. Automatikus alatt én a következıket értem: miután a kiíró az opciót bekasszírozta, de a papírokat nem kellett szállítania, azonnal elad egy opciót a következı határidıre. Ha azonban a papírokat le kellett adnia az opció vevıjének, és ebbıl kis nyeresége van. akkor rögtön

visszavásárolja a papírokat, és újból egy opciót ad el rájuk És ezt kell simán, megszakítás nélkül ismételnie. Mesélik, hogy korábbi idıkben egy öreg zsidó tızsdés a következıket kérdezte barátjától: „Honnan veszik a keresztények azt a sok pénzt, amit nekünk opciókra kifizetnek?" Annak már sok ideje, hogy a keresztények, sıt a Vatikán is megtanulta a kiírást. Hogy az opció megéri-e vagy sem, mindig a következı tényezıktıl függ: az opciók határidejétıl (ez a legfontosabb), az opció árától, a részvény tızsdei árfolyamától, amire az opciót lehívja, és különösen a részvény dinamikájától. Minél spekulatívabb az opció, annál jobb A legfontosabb azonban, és ezt nem gyızöm eléggé hangsúlyozni, azzal tisztában lenni, hogy az opció nem értékpapír, nem részvény, nem befektetés, hanem játékra szánt pénz. 176 kvázi egy lottócédula. A vásárló néhány hónapon belül teljesen elveszítheti

tétjét És ha az opcióvásárlást gyakran megismétli, akkor lassan elvérezhet Aki az opciós piacon dolgozik, mindenesetre pontosabban kell tudnia, hogy mit cselekszik, mint más spekulánsnak. Az opciók és a részvények egymáshoz való viszonyát körülbelül úgy lehet leírni, mint a versenyistálló-tulajdonos viszonvát az idıjáráshoz a lóverseny napján. Egy versenyistállót néha tıkebefektetésként is lehet értékelni, mert ha a lovak nyernek, akkor azok jövedelmet hoznak. A játékos fogad, nyer vagy veszít a versenyen. Az istálló díjakat nyer, és így a lovakat igen kedvezıen tudja eladni. A megcélzott nyereség a részvények osztalékának felel meg. Az opciókkal való kereskedés valódi határidıs piac nélkül is vonzó lehet? A határidıs piac nélküli kereskedés kevésbé vonzó, mert az ember a vásárlási opciókat nem tudja határidıs ügyletekkel fedezni, noha ezek az opciókat vonzóbbá tennék. Ezek helyett az USA-ban és az

NSZK-ban eladási opciókkal lehet kereskedni. Mindenkinek, aki eladási opciót vásárolt, egy meghatározott határidıig joga van a papírokat meghatározott árfolyamon szállítani. Tehát pontosan ugyanarról van szó, mint a vételi opciónál, csak fordítva: játékesélyek arra az esetre, ha a piac visszaesne. A filozófia ugyanaz, mint a vásárlási opciónál. 77 Ha egy tızsdei krach után minden jelenség változásra utal, milyen részvényfajtát vegyünk? Olyanokat, amelyek tartották magukat, vagy olyanokat, amelyek egy kissé vagy jobban estek, vagy olyanokat, amelyek teljesen Összeomlottak? Hogy bizonyos értékek tartják magukat vagy majdnem stabilan maradnak, ennek jó okai vannak, amelyeket mi nem ismerünk. A teljesen összeomlott értékpapírok valószínőleg a csıd szélén álltak. Xoha ezek veszélyesek, megvan az esélyük egy nagyobb áremelkedésre - hacsak nem mennek csıdbe -, amely most egy fordulat segítségével lehetséges. Ezért én

egy keveréket csinálnék a kettıbıl. Minden krach után van egy csomó olyan részvény, melyek árfolyama a magas kamatlábak vagy átmeneti üzemi nehézségek miatt összeomlik. Ilyen részvények vásárlását kvázi opcióvásárlásnak is lehet tekinteni. Ezekkel éppen úgy meg lehet duplázni vagy háromszorozni a betétet, ha jön a nagy fordulat, és azzal az elınnyel, hogy az esélyek nincsenek idıhöz kötve. Ezeknek a részvényeknek a vásárlói ki tudnak tartani, amíg a piac ismét megfordul - akkor is, ha ez évekig eltart -, miközben az opcióvásárlók ismételt vásárlásaikkal már régen elvéreztek. Milyen befolyása van a kormányzat adópolitikájának a tıkepiacra, vagyis a tızsdére? Az adópolitikának lenne bizonyos hatása, de a hitelpolitikával ellentétben, rövid távon nem bevezethetı eszköz, mert ehhez a parlament beleegyezésére van szükség. Amíg a parlament az adópolitikáról vitázik - ebben minden országban vannak a

kormány és az ellenzék között eltérések , az infláció tovább tart. Ha az inflációt általános adóemelésen keresztül, vagyis a vásárlóerı megcsapolásával fékezik, a tızsde nem vagy csak alig szenved ettıl. Ezzel szemben a kormány, 178 azaz a jegybank pénz- és hitelpolitikájával bármikor beavatkozhat, a restrikcióikkal - mint a kamatláb emelésével, a pénzmennyiség beszőkítésével - harcol az infláció ellen. Ebben az esetben a tızsde igen hamar, néha azonnal reagál, az árfolyamok csökkenésével. Ezt a jelenséget a következı példán keresztül lehet megvilágítani: egy autó lefelé gurul a lejtın és fékezni kell. Két lehetıség van: a) Alacsonyabb sebességi fokozatba kapcsolunk - ami a mi esetünkben a pénzpolitikának felel meg. A motor, vagyis a gazdaság lelassul, b) Fékezünk a fék használata a mi esetünkben a hitelpolitikának felel meg A fékek csikorogni fognak, és a tızsde is. ha a kamatlábakat emelik Tehát az

infláció baisse-t idéz elı a tızsdén? Nem. Xem az infláció, hanem az infláció elleni harc, és elsısorban akkor, ha ez a hitelpolitikán keresztül történik, mert az csökkenı árfolyamokhoz vezet. Milyen módszerek vannak még az infláció elleni harchoz? A pszichológiai tényezın kívül nem látok mást. Ez pedig a bizalom, amit a lakosság a kormányával szemben érez. Tulajdonképpen mik az infláció okai? Több oka van. Ha például az áruk iránti kereslet nagyobb, mint a kínálat, az a magasba hajtja az árakat. Az árak akkor is emelkednek, ha a munkavállalók állandóan magasabb bért követelnek, és ezen keresztül az áruk költségei emelkednek. Ez annál is veszélyesebb, mivel a magasabb árak újabb áremeléseket vonnak maguk után. Ezt nevezik ár-bér spirál179 nak. Hogy ezt megállítsák, ahhoz igen erıs kormányzatra van szükség, mert a demokratikus kormányok nagyon gyakran hajlamosak a demagógiára és nem szívesen vezetnek be

népszerőtlen intézkedéseket, ami nélkül ezt a spirált nem lehet megállítani. Az infláció legveszélyesebb tényezıje az inflációs várakozás. Mert ez újabb, pszichológiailag motivált láncreakciót idézhet elı. Az árak emelkedni kezdenek az említett alapvetı okok miatt, a lakosság ideges lesz. különösen azokban az országokban, ahol már megértek egy pusztító inflációt, elkezdıdik a spekuláció, mert további inflációra számítanak, és a spekuláció további inflációt gerjeszt, az árak még tovább emelkednek, ezzel elvesztik a megtakarítók bizalmát. Az infláció utolsó nagy hulláma költséginfláció volt, a mesterségesen mértéktelenül magasba hajtott olajárakon keresztül, amelyekhez aztán más energiahordozók árai is igazodtak. Általában mi a véleménye a tızsdei játékelméletekrıl ? Ezt a kérdést egy kis anekdotával szeretném illusztrálni: Párizsban mindennap a Café Fouques-ba járok, ahol üzleti és

filmemberek, spekulánsok és mővészek találkoznak. Feltőnt nekem, hogy egy 10-12 idısebb úrból álló asztaltársaság egy másik idıs ember beszámolóját csodálva hallgatja minden vasárnap. Közben rájöttem, mirıl van szó A kör vagyonos orosz-lengyel exvállalkozókból állt Az elıadó kis idıvel ezelıtt ö hónap leforgása alatt kétszer egymás után megnyerte a lottó fınyereményt és meg akarta tanítani hallgatóit „játékszisztémájára". Áhítatosan és figyelmesen hallgatták, sıt jegyzeteltek is. Ez a jelenet azért jutott eszembe, mert kérdése a „tudományos" játékrendszerekre vonatkozott. De szkeptikusan állok olyan önjelölt gurukkal szemben, mint Joe Granville és Henry Kaufman. Mivel Granville egyszer megjósolta (jobban mondva elta180 lálta) a Dow-Jones-index 30 pontos visszaesését, tévedhetetlen tızsdei gurunak kiáltotta ki magát és ezért nem kevesebbre tartott igényt, mint a közgazdasági Nobel-díjra.

Ugyanakkor a visszaesést ı maga okozta, mert 20-50 ezer táviratot küldött a részvénytulajdonosoknak, amelyben agresszíven követelte minden részvény eladását. Ha a naiv megtakarítók ezrei hirtelen összes részvénytulajdonukat piacra dobják, könnyen képesek 30 pontos visszaesést (ami még 3%-ot sem tett ki) okozni. így lett Granville egy éjszaka alatt elismert tızsdei guru. akire az XSZK-ban tızsdei játékosok ezrei esküsznek Hiszem, hogy azóta ezek a Granville-tanítványok valamivel józanabbak lettek; mert maga a guru néhány éve. amikor a Dow-Jones-index 750-en állt, ismét be akarta bizonyítani képességét, és abszolút biztonsággal megjósolta, hogy az index a legrövidebb idın belül teljes összeomlás közepette 450-re fog zuhanni. „Megparancsolom a nagymamáknak (ezzel azt akarta mondani, hogy az idıs hölgyeknek), hogy erre a krachra spekuláljanak, ami halálbiztosan elkerülhetetlen." És ami ezután történt, az ma már a Wall

Streeten történelem: a Dow-Jones - ahelyett, hogy 450-re esett volna 1850-re emelkedett. Ez olyan látványos emelkedés, amelyet a pénzügyek történetében még nem éltünk meg. A legemlítésreméltóbb ebben az ügyben az, hogy Granville úr tévedését nem szegyeiké, sıt továbbra is fennen hirdeti jóslatait Pár évvel ezelıtti NSZK-beli szereplése ugyanis elég kínos volt. Egy nyilvános sajtóvitában nagyképően pöffeszkedett: „Kostolany úr azt állítja, hogy 100 esetbıl 5 1-szer igaza van, és ez neki elég. Ez vicc! Nekem száz esetbıl százszor van igazam. En nem azt mondom »azt hiszem« vagy »az a véleményem« -, hanem azt mondom: »én tudom«!" A legérdekesebb azonban az volt, amit négyszemközt mondott: „Ön tudja Kostolany úr, hogy én egy bohóc vagyok." (I am a ham.) És a megtakarítók százezrei hallgatták áhítattal Mint Joe Granville, néhány évvel ezelıtt Henry Kaufman is néha pontosan eltalálta a kamatok

alakulását. Évek óta szakadatlanul tévedett, és mindig olyasmit jósolt, ami már 181 régóta folyamatban volt, vagyis a széljárás szerint fordult. Az a benyomásom, hogy jóslataival a kötvénypiacot akarja befolyásolni. Valamilyen csoport egymilliós reklámmal „kamatláb-prófétának" kiáltotta ki hogy kijelentéseivel legalább rövid távon befolyásolni tudja a kötvénypiaci árfolyamokat. A sok önjelölt tızsdei guru között volt egy bizonyos Kürt Oligmüller. akivel kapcsolatban személyes tapasztalatokat is szereztem. Egyszer kifiguráztam a csillagvizsgálókat, tızsdei alkimistákat és hasonló tudományokkal foglalkozókat, s ı cikkemet személyesen becsületsértésnek vette, holott nevét meg sem említettem. Ugyanis éppen reklámkampányt folytatott újonnan feltalált elméletéhez, hogy hogyan lehet minden egyes részvény árfolyam-alakulását a legnagyobb pontossággal elıre jelezni Egyes ismert újságírók ezért még

ünnepelték is Elméletét „Goldner Schnitt" (Aranymetszet)-nek nevezte. írt nekem egy elég durva levelet, sőrőn szidott és azt állította, hogy Joe Granville kisujjában több tudás van a tızsdérıl, mint nekem a fejemben. Felszólított, hogy cikkeimben ne régi tızsdei anekdotákat meséljek, hanem pontosan jelezzem, hogy valamilyen részvény 30 nap múlva hogy fog állni. Mert a tızsde nehéz tudomány - írta ı -, amit ismerni és tanulmányozni kell. Elmélete sajnos nagyon tragikusan végzıdött, mivel néhány hónappal késıbb öngyilkos lett, miután feleségét lelıtte. Búcsúlevelében azt írta szegény, hogy még mindig szilárdan állítja, hogy elmélete hibátlan, de sajnos nincsenek már hozzá idegei, hogy ezt be is bizonyítsa. Ugyanis az utolsó fillérig elveszítette ügyfelei rábízott pénzét. Ez a tragikus eset a legjobb bizonyíték arra, hogy milyen megszállott játékosok is létezhetnek. Inkább azt hiszem, hogy ı is egyike a

Gran-villejóslások áldozatainak, mert - mint megtudtam - Chicagóban a határidıs piacon játszott, ahol az összes rendelkezésre álló pénzzel a Granville által elırejelzett New York-i tızsdei esésre spekulált. 182 Ezeknek a megszállottaknak a listája hosszú, és egy új könyvet lehetne írni róluk. Mindannyian Fouques lottóprófétáira emlékeztetnek Tanulság: a legnagyobb óvatosságot kell tanúsítani és minden ilyen jövendımondásnak és jóslásnak ellenállni. Sajnos azonban a közönség gyorsan felejt, és minél nagyobb az ígéret, annál hamarabb beleesnek a csapdába. A legtöbben 6gy gondolják, valami biztosan van benne. Szabad-e gyengélkedı kötvényeket vásárolni? A gyengélkedı kötvények kínálják a spekuláns számára gyakran a legnagyobb lehetıségeket, de természetesen csak abban az esetben, ha az adós - legyen az például egy vállalat, állam vagy közösség - újra pénzügyi egyensúlyba kerül, ami azt jelenti, hogy

szanálják, és a kamat- és tıkevisszafizetéseket ismét teljesítik. Minden egyes esetet pontosan meg kell vizsgálni. Éppen az I majd a II világháború után esetek tucatjai fordultak elı. amelyekben a gyengélkedı kötvényekkr] hatalmas nyereséget lehetett elérni A II. világháború után ezek a lehetıségek még nagyobbak voltak régi német, olasz és japán kötvényekkel. Ezeknél persze fel kellett tenni a kérdést, hogy vajon az államok újból teljesítik-e kamatfizetéseiket, amelyeket a háború alatt leállítottak; és még tucatnyi kérdésre választ kellett kapni: ki volt például az illetı országban az adós - az állam, a tartományok, közösségek, testületek vagy magánvállalkozók? Az NSZK-ban felmerült a kérdés, hogy az adós Kelet-Németországban vagy a Szövetségi Köztársaságban található, milyen valutában és milyen államok adták ki a kötvényeket és vállaltak-e az adósok speciális garanciákat. Gyakran arannyal vagy

más garanciákkal voltak ellátva a kötvények. A legnagyobb és leglátványosabb árfolyamnyereséget az 5,5%-os német Young-kötvény érte el. amely az 1946 évi 183 250 frankos árfolyamról (névértékben 1000 frank) négy év alatt 35 000 frankra emelkedett. Ezen az áron teljesítette a Szövetségi Köztársaság kötelezettségeit. Hogyan volt lehetséges egy 1000 frankos kötvényt 35 000 frankért visszavásárolni? Mert ennek a kötvénynek aranyzáradéka volt. Az 1930 évi kibocsátás óta a francia frank a negyvenes évekre drámai módon elértéktelenedett. A Szövetségi Köztársaság Adenauer kancellársága idején Németország adósságait nagyvonalúan felértékelte Nem akarta a francia kötvénytulajdonosokat megkárosítani, és a visszafizetést ugyan nem aranyban, de legalább dollárban revalorizálta. Az 1930 évi 1000 frank a visszajáró kamatokkal együtt a háború után összesen 35 000 franknak felelt meg. Ilyen spekulációs fogás, mint

amit ezzel a kötvénnyel lehetett csinálni, a tızsde történetében mindenesetre nem fordul elı gyakran. Milyen jelentıséget tulajdonít az árnyereség aránynak a részvényeknél? Az árnyereség arány az egyetlen mérték, amivel legalább egy kissé meg lehet közelíteni egy részvény értékét. Arra szolgál, hogy összehasonlítsunk ugyanazon ország ugyanazon iparágához tartozó két értékpapírt. Például az amerikai acéliparban két gazdaságilag összehasonlítható vállalat közül az egyiknél ez az arány 1 :10, a másiknál 1 :20, így meg lehet állapítani, hogy az elsı olcsóbb, mint a második. De csak valóban összehasonlítható vállalatokról lehet ezt megállapítani, egyébként ez sem jelent semmit, mert ezek a különbségek különbözı technikai okokból még évekig megmaradnak. Olyan sok különféle befolyásoló tényezı, motiváció és apróság van minden egyes részvénynél, hogy nem szabad automatikusan számolni. A

tızsdén különben sincsenek automatizmusok. Egy ár-nyereség arány megítélése, hogy az túl magas vagy túl alacsony, fıként két tényezıtıl függ: a tıkepiac átlagos hozamától és természetesen a közönség lelki állapotától. így fordulhat elı. hogy ugyanazok az elemzık ugyanannak a részvénynek az ár-nyereség arányát egyszer túl magasnak, néhánv évvel késıbb pedig túl alacsonvnak találják. Érdekes példa erre az IBM-részvény. A hetvenes évek Wall Street-i eufóriájában a részvény 1 :40-en (ár-nyereség) állt. Az arány olyan magas volt, hogy az IBM minıségérıl kifejezetten pozitív volt a vélemény. Évrıl évre állandóan 10%-kai emelkedı nyereséggel számoltak. Az IBM-re vonatkozó alapvetı elırejelzések pontosak voltak: a nyereség a vártnak megfelelıen alakult. De néhány év múlva ez az árnyereség arány már csak 1 :7-hez állt Ez azért jöhetett létre, elıször is, mert a tıkepiaci hozamok kifejezetten

magasak voltak (1718, néha 20%), másodszor a közönség hangulata igen pesszimistává vált. 40-nél a részvény talán túlértékelt volt, de 7-nél biztosan alulértékelt. A jó spekuláns feladata tehát, nem hinni a túlzásoknak és magát a közmegegyezés ellenében irányítani. A tızsdén majdnem mindig csak egy kisebbségnek van igaza és a többi téved. Több optimista vagy több pesszimista van a tızsdén? Minden tranzakciónál és minden árfolyamnál van egy vevı és egy eladó, ami egy optimistát - ha csak 10 percre is - és egy pesszimistát feltételez. Ezek aztán X-szer cserélgetik papírjaikat néha egyetlen tızsdei nap alatt A válasz a kérdésbıl adódik: kinek mi volt a fontosabb és sürgısebb az 184 185 optimistának papírokhoz jutni vagy a pesszimistának saját papírjait eladni. Minden attól függ, hogy melyik oldalról milyen megbízásokat adnak.* Ha egy tızsdei napon csak „legjobb" eladási tı/sdei megbízások vannak

és a vevık korlátozott megbízást adtak, akkor a papírok valószínőleg olyan alacsony árfolyamra esnek, amelyen a vevık hajlandók részvényeket vásárolni. Ha egyáltalán nem jelentkezik vevı, az árfolyamok mélyre esnek, anélkül, hogy egyetlen tranzakciót is végrehajtottak volna és fordítva is. Olyan tızsdei napon, amikor csak .legjobb" vételi megbízások vannak, és egyáltalán nincs kínálat, akkor az árfolyamok elméletileg hirtelen a magasba szöknek, egyetlen tranzakció nélkül is. Sem a Nyugat nagy tızsdéin, sem Tokióban nem tapasztaltam sem egyik, sem másik esetet. De kisebb piacokon az elmúlt 10-12 évben már néhányszor elıfordult ilyen eset. Amikor Spinola Lisszabonban átvette a hatalmat, a tızsdének be kellett zárnia, mert egyáltalán nem volt lehetıség a legkisebb mennyiségő részvény eladására sem. Ennek az ellenkezıjét tapasztalhatta az ember Buenos Airesben, amikor a szép Izabellát, Argentína diktátornıjét a

katonai hunta letartóztatta. A tızsde 30 napra bezárt, mert nem volt kínálat. És amikor végre újra kinyitott, az árak százszorosukra emelkedtek. * A német tızsdén az ügyfelek kétféle megbízást adhatnak az ügynöknek vételnél is és eladásnál is: - árkorlát nélküli megbízásnál azt várják el, hogy az eladás a lehetı legmagasabb, a vásárlás a lehetı legalacsonyabb árfolyamon történjék (megjelölése: bestens = legjobb): - az ügyfél meghatározza a legmagasabb árfolyamot, amin még hajlandó vásárolni, illetve a vevı a legalacsonyabb árfolyamot, amin még hajlandó eladni (megjelölése: bei limitiertem Kurs x = korlátozott). - SPM 186 Mekkorára becsülhetjük a tızsdei résztvevık számát? A részvénvesek abszolút számáról minden országban többékevésbé pontos statisztika van. A tızsdei spekulációkban részt vevık számát, tehát az olyan részvényeseket, akik nem hosszú távú befektetık, csak a tendencia alapján

lehet megbecsülni. Emelkedı mozgás idején egyre nagyobbra emelkedik a résztvevık száma, és az eufória idején tetızik Aztán a részvényeket szétterítik a sok kis részvényes között. Természetesen ez nagyon kedvezıtlen a további fejlıdés szempontjából, mert ezeknek a részvénytulajdonosoknak a legnagyobb része gyakorlatlan, remegı kező újonc, akik az elsı fordulatnál pánikba esnek. Egyidejőleg ugyan tart még a harmadik fázis, az emelkedı mozgás utolsó hulláma, de a piac bármikor robbanhat, kifejezetten veszélyessé válik. A csökkenı mozgás idején a résztvevık száma ezzel szemben egyre kevesebb és kevesebb lesz, és a mélyponton egy kis csoportra olvad, akik kezében a papírok nagy mennyisége koncentrálódik. Mi a véleménye a svájci titkos bankszámlákról?* Szeretném fellebbenteni a fátylat egy régi hiedelemrıl: a svájci titkos számla csak reklámfogás, akkor is ezt hozzáteszem -, ha nagyon jól hangzik. A titkos

számmal ellátott svájci bankszámla semmi esetre sem teljesen névtelen, de komoly banktitkot képez. A titkos számlához is tartozik egy név - a tulajdonosé -. mint minden, névvel ellátott számlához. Elınye csupán az, hogy a tulajdonosok nevét csak korlátozott számú banki alkalmazott ismeri. Ez az ügyfelet az indiszkrécióktól védi Vagyis ha egy számmal ellátott, név nélküli levél vagy számEzeket számozott számláknak (Xummernkonto) nevezik. - SPM, 187 lakivonat illetéktelen kezekbe kerül, ezzel a dokumentummal nem élhetnek vissza. Svájcban a banktitok alapvetıen garantált, minden megsértése büntetendı, még börtönbüntetést is kiszabhatnak titoksértésért, még akkor is. ha az elkövetı nem a pénzintézethez tartozott A banktitok ugyan minden, névvel ellátott vagy titkos számlára vonatkozik, mégis bizonyos esetekben korlátozás alá esik: bőnügyeknél, örökségi esetekben, csıd vagy adósság behajtásakor feloldják. De

még ezekben az esetekben is svájci bírósági ítélet szükséges hozzá. Kormányok, pénz- és adóhivatalok, devizahatóság stb. számára minden felvilágosítást megtagadnak. Az adócsalás, a devizajogszabályok megsértése és hasonlók Svájcban nem számítanak bőncselekménynek, vétségnek, még véteknek sem. Ezekben az esetekben a banktitok „kategorikusan imperatív" Svájc menedékjogi törvénye történelmi. A nantes-i ediktum felfüggesztése után (1685) ezt a francia protestánsok élvezték, 150 évig a politikai menekülteket szívesen fogadták mindenhonnan - III. Napóleontól Leninig A svájci alkotmány szerint a személyi szabadság és a magántulajdon elválaszthatatlan és mindkettı védelmet élvez Különösen óvatosak a svájciak az adóügyek vizsgálatánál. Teli Vilmos nem az almának és íjának köszönhetıen lett a svájciak legendás hıse, hanem azért, mert felkelést vezetett Habsburg Rudolf túlhajtott adókövetelései

ellen. Körülbelül 700 évvel késıbb Walter Stucki svájci miniszter, rendkívüli és meghatalmazott nagykövet Washingtonban eljátszotta a modern Teli Vilmos szerepét, amikor a svájci exportırök nyomása ellenére a legkeményebb ellenállást tanúsította az amerikai követelésekkel szemben, hogy azok ne nyerjenek betekintést az európai és amerikai számlákba. A svájciak nyakassága az USA-ban érthetetlen volt, ahol minden banki alkalmazott minden egyes bankszámláról felvilágosítást tud adni. Én magam is gyakran felháborodtam 188 az ügynökök és bankárok indiszkrécióján ügyfeleik tranzakcióit illetıen. Az pedig már egyenesen paradoxon, hogy a világ legszabadabb országában a kincstári hivatal ügynökei - T embereknek nevezik ıket - az adófizetık fölött kvázi inkvizítori hatalommal rendelkeznek. A banktitok még titkos bankszámla nélkül is létezni fog. amíg csak Helveticát Svájcnak hívják. Függetlenül a világ

devizahelyzetétıl és a svájci frank árfolyam-alakulásától, a svájci bankok meg fogják tartani népszerőségüket a világ összes befektetıjénél, mert ügyfeleiket úgy kezelik, mint némely szanatórium a vendégeit. Teljesen névtelen bankszámlák még Magyarországon és Csehszlovákiában is léteznek. Ezek csak belföldiek számára vannak, és a banknak szigorúan tilos be- vagy kifizetéskor az ügyfél neve vagy a pénz eredete után érdeklıdni. Ausztriában is vannak titkos számlák, de ebben az országban még mindig kényszergazdaság uralkodik. Nyugat-Európában csak egyetlen kis folt van, ahol névtelen számlát lehet nyitni, és ahol teljesen szabad devizagazdaság uralkodik: Kleinwalsertal. Ez egy osztrák felségterület, ahol névtelen számlát lehet vezetni, de ott a német valuta érvényes. Emiatt pedig a devizakorlátozások nem érvényesek. Mit nevezünk tulajdonképpen „adómenedéknek"? Az adómenedék (adóoázis) nem mindenkinek

éri meg, néha még a vagyonosoknak sem. Mert adóügyekben a Nyugat minden országa szorosan összefonódik. Két elvhez tartják magukat: 1. Minden polgár köteles adót fizetni 2. Egyetlen jövedelmet sem adóztatnak duplán, amennyiben errıl államközi egyezmények rendelkeznek. Ha egy milliomos likvid tıkéjét hazája adóhivatala elıl el akarja titkolni, ezt megteheti. Értékpapírkészletét és készpén189 zét egy „oáziscég" neve alatt vagy egy tetszés szerinti nyugati ország nagybankjában tarthatja. így nem kell vagyon- és tıkenyereség-adót fizetnie. De az értékpapírok szelvényei és osztalékai automatikusan adóznak abban az országban, ahonnan származnak, ami azt jelenti, hogy forrásadót* vonnak le. De egyetlen kereskedı vagy vállalkozó sem tud adót megtakarítani, ha a Csendes-óceánban van is egy látszatcége. Ha egyáltalán nem akar adót fizetni, akkor bona fide az oázisország állandó lakosának kell lennie. De a német

jog szerint egy szövetségi állampolgár az NSZK-ban még 10 évig adóköteles marad. Vállalkozásának vagy ingatlanának nyereségét, mint annak elıtte, hazájában adóztatják. A 10 év letelte után a német állam már nem tehet semmit. Mégis vannak trükkök, amivel a német adóhivatal elıl el lehet menekülni. Ilyenkor mindig az adófizetı pontos helyzetétıl és bevételének milyenségétıl függ az erre alkalmas befektetési forma. Ma körülbelül 35 olyan földrajzi hely van, amit adóoázisnak nevezhetünk. Számuk tovább emelkedik, mert egyre több miniszigetet fedeznek fel, ahol az adószöktetésbıl jó üzletet csinálnak. Az ilyen oázisok legtöbbjét alig lehet a térképen megtalálni. De akármilyen kicsik, mégis a cégek ezreit tudják regisztrálni, néha sokkal többet, mint lakóik száma Mert hát mibıl áll egy ilyen cég az adóoázisban? Egy cégnévbıl, legálisan bejegyezve és egy postaládából. Egyetlen postaláda néha cégek

tucatjait szolgálhatja. Az a tény, hogy egy ilyen szigeten nem létezik repülıtér, hogy csónakkal csak hétvégeken, telefonon vagy telexen pedig egyáltalán nem lehet elérni, nem hátrány. A lényeg, hogy az adótörvény alkotója, a kormány független legyen és a bevételeket, a tıkekamatokat, örökségi adókat ne, vagy ne * Forrásadó: ott vonják le az adót. ahol a jövedelem keletkezik, vagyis a forrásnál. Magyarországon is létezik - SPM 190 nagyon adóztassák. És: könyvelésük garantáltan titkos legyen Minden adómenekítésnek megvannak a sajátos elınyei és hátrányai, de van egy közös vonásuk: hogy az illegálisból legálist, a feketepénzbıl fehéret csinálnak, és hogy ami számukra erény, azt hazájukban bőnnek tekintik. Mit tart Ön az aranypénzhez való visszatérésrıl? Nem hiszek benne, és a legnagyobb butaság lenne. De Európában és az USA-ban újra és újra felbukkannak szakértık és politikusok - mint a republikánus

elnökjelölt Jack Kemp is -. akik az aranystandardhoz való visszatérés mellett szállnak síkra. Ettıl többek között az árak és a valutaparitások stabilitását, csökkenı munkanélküliséget, növekvı világkereskedelmet és emelkedı életszínvonalat várnak E reményeknek persze nincsen semmi reális alapjuk. Valóban hisz abban, hogy az óceánnak meg lehet parancsolni a vihar és szél ellenére, hogy csendes maradjon - csak azért, hogy azon, mint egy sima tavon, egy kis csónakban evezni lehessen? Ezek gyerekes elképzelések. Az aranyrendszer követıi mindenekelıtt a rögzített valutaárfolyamban reménykednek. De ehhez semmi esetre sem kell a valutákat az aranyhoz kapcsolni. Állandó paritásban arany nélkül is meg lehet állapodni. Mindenesetre olyan feltételek mellett, hogy a kormányok a már egyszer megkötött megállapodásokhoz tartják magukat, akkor is, ha az sajátos nemzeti érdekekkel áll ellentétben. Az aranystandardrendszer, vagy a

rögzített valutaparitás tulajdonképpen csak megállapodás kérdése. De melyik kormány fog olyan megállapodásokat betartani, amelynek nem állnak politikai, szociális és pszichológiai érdekében? Talán lehetséges lenne az aranyhoz való visszatérés, de csak azzal a feltétellel, hogy az összes résztvevı országban a legszigorúbb kötött devizagazdálkodást vezetik be. Szabad 191 devizaforgalom mellett ezzel szemben ez lehetetlen lenne. Hogy képzelik ezt az aranyvaluta-próféták? A tendencia ugyanis éppen az ellenkezı irányba halad. A kormányok még azokban az országokban is szeretnének mihamarabb megszabadulni a kötött devizagazdálkodástól, ahol eddig az létezett. A tıkeáramlás már az aranystandard idején is olyan kiterjedt volt, hogy a központi bankok az arany árát csak akkor tudták emelni, ha egy valutából túl nagy volt a kínálat, és nem akarták aranytartalékaikat elveszíteni. Gyakorlatilag leértékelték valutájukat. Ha

viszont ellenkezıleg, a valuta iránti kereslet erısen megnıtt, akkor a jegybankoknak fel kellett értékelniük, hogy megvédjék magukat a tıkeimporttól. A Svájci Nemzeti Bank például a II világháború alatt és még sokáig a háború után sem adott frankot arany ellenében. A frank ugyanis sokkal keresettebb volt, mint a sárga fém. Hasonló játszódott le a hetvenes években: Svájc és az NSZK is szigorú ellenırzést vezettek be a tıkeimporttal szemben. Minek tehát az aranystandard, amihez senki sem tartja magát? Ma a devizaspekulációnak a legvisszataszítóbb formája folyik. A devizapiacokból játékkaszinók lettek A kisjátékosok százezrei vesznek részt - a chicagói határidıs tızsdén - a nagybanki devizaárusok mindennapi játékában, akiknek az egész földön megkötött napi spekulációit hivatalos becslés alapján 200 milliárd dollárra értékelik. Ki tudná ezt a szabad világi hisztériát megnyugtatni, ahol ügynökök és

alügynökök százezreit, sıt még a háziasszonyokat és a fogorvosokat is devizaspekulációra buzdítják? A dollár a játékosok futball-labdája lett (a spekuláns szó itt túl elıkelı lenne, és sértés is az ilyen mesterséget őzıkre). Másodpercek alatt az egyik kaputól a másikhoz rugdossák. Állandóan mozgásban van, soha sem áll meg. Ha azt akarnánk, hogy a pálya egy meghatározott pontján megálljon, le kellene az egész labdarúgósportot állítani. Talán megtehet192 nénk, de mit szólnának a futballrajongók? Akkor ez már kötött devizagazdálkodás lenne. Minden tanulmány üres fecsegés, amely az aranystandardrendszerhez való visszatérést elemzi. A valóság más Mindez az okos és tapasztalt Grün szavaira emlékeztet. ahogy egy napon a kávéházban eldicsekszik barátainak. hogy sikerült neki egy hajószállítmány búzát igen kedvezıen megvenni. ,Jogilag is pontosan megkötötted a szerzıdést?" - kérdezik a kollégák.

Minek?" feleli Grün „Ha a búza ára emelkedik, úgysem szállítanak. Es ha esik, nem veszem át." A rögzített aranyárral éppen így történne Ha egy országban az arany iránti kereslet túl nagy lenne, nem adna a központi bank pénzért aranyat. És fordítva: ha az arany kínálata túl nagy lenne, a központi bank pénzért sem venné meg. Az arany mindennapi áru marad, amely sok megtakarító számára bizonyos varázserıvel hat. Noha sokan azt állítják, hogy a dologi érték, az én szememben nem az, mert az arany nem hoz jövedelmet és a gazdaságban sem szükségszerő. Nem érdekelt-e a világgazdaság abban, hogy visszatérjen az arany valutához ? Erre a legjobb választ a híres költı és a Nobel-díjas Rabindranath Tagore adta: „Foglald a madár szárnyait aranyba, es többé nem fog repülni." Hogyan itéli meg a fejlıdést 2000-ig? Sok függ a nemzetközi politikától, a kelet-nyugati kapcsolatok alakulásatol, különösen az

amerikai-szovjet viszonytól. És természetesen attól, hogy milyen lesz a belpolitikai tendencia Európában, jobbra vagy balra hajlik. 193 Az USA belpolitikájának alakulásában nem látok nagy változásokat. A demokratikus kétpártrendszer biztosított, és tulajdonképpen mindegy, hogy a republikánusok vagy a demokraták vannak a hatalmon. Súlyosabb összeütközésektıl nem tartok Amerika és a Szovjetunió között sem. mert szinte végtelen bizalmam van Amerika katonai túlsúlyában, és hiszek a szovjetek reálpolitikájában. Tudom, hogy az európaiak Amerikát majdnem minden területen alábecsülik, nem is annyira a politikusok, mint a közvélemény. Szerencsére a Szovjetuniónak az USAról alkotott véleménye ugyanaz, mint az enyém De az európai gazdasági fejlıdésrıl alkotott prognózisokba Európa közvéleményét is be kell számítanom Az Európában végbemenı folyamatok azonban gyakran komoly félelmet okoznak. Azt tartom a legnagyobb

veszélynek, hogy a polgárok félnek a Szovjetunió pszichológiai nyomásától A Szovjetunió ígérgetésekkel és fenyegetésekkel mindent meg fog tenni azért, hogy Európát barátságos módon elválassza Amerikától, és így a NATO-t felszámolhassa. A NATO nélkül az NSZK „finnországosítva" lenne. Egy semleges Szövetségi Köztársaság egyben egy semleges Európát is jelentene, amin Franciaország kis atomereje semmit sem változtatna. Egy semleges Németországnak a Szovjetunió minden gazdasági kívánságát teljesíteni kellene. Ez új kereskedelmi és pénzügyi szerzıdéseket jelentene. Tudom, hogy sok német gazdasági vezetı, még a legnagyobbak is azon a véleményen vannak, hogy egy semleges Németország is nagy üzleteket köthetne a Szovjetunióval, de ezek az üzletek ebben az esetben egészen máshogy néznének ki, mint manapság. A Szövetségi Köztársaság Oroszországból nagy mennyiségő nyersanyagot és energiát tudna beszerezni és

azt dollárral fizetné A Szovjetunió Németországból technológiát, gépeket stb. (és minden olyan cikket, ami ma feketelistán áll), Franciaországból, Dániából és Hollandiából mezıgazdasági termékeket tudna átvenni, és ezért rubellel fizetne. És hogy mit ér a 194 rubel a becslést a feketepiacra hagyom (amely mindig autentikus). Ott a rubellel hivatalos értékének Vr-éért kereskednek Egy semleges Németország semleges Európát jelent, és egy semleges Európa lassan, de biztosan orosz ellenırzés alá kerülne. Ie^v a Szovjetunió régi álmát tudná megvalósítani: Európát anélkül ellenırizni, hogy egyetlen katonát is mozgósítana. Nem vagyok kimondottan pesszimista, de ezzel a lehetıséggel mindig számolni kell. Ennek a veszélynek nagy része az NSZK belpolitikai alakulásán nyugszik. Egy esetleges piros-zöld koalíció egy éjszaka alatt az egész nemzetközi politikai tájat átrendezné. Röviden és tömören: én Amerikára teszek,

mert európai vagyok. Japán számára nem látok semmiféle veszélyt, de nekem, mint európainak a japán mentalitás eléggé áttekinthetetlen. Az elıbb ábrázolt lehetséges európai fejlıdés Amerika számára is kellemetlen, de bizonyára nem lenne végzetes jelentıségő, mert az USA gazdaságában a külkereskedelem csak kis szerepet játszik (kb. 10%) Ezért tartom egy befektetı és tızsdei spekuláns számára hosszú távon különösen fontosnak, hogy szemüket állandóan a Wall Streetre irányítsák, mert ott a tızsde csillaga továbbra is fényesen fog ragyogni, mialatt Európának egészen más gondjai lehetnek. Remélem, hogy ez nem következik be, de a veszély - bármily kicsi is - fennáll. 195 GONDOLATOK A TİZSDÉRİL ÉS A PÉNZRİL Az ember gyakran véletlenül követi el a legszerencsésebb butaságokat. Egyszer két ügynökkel ültem egy asztalnál Az egyik panaszkodott, hogy aznap semmiféle üzletet nem kötött. A másik dicsekedett nagy

jutalékaival „Nagyobb volt a szerencséd, mint a hozzáértésed." - kontrázott az elsı „Az Isten adjon nekem inkább több szerencsét, és kevesebb értelmet" - válaszolta erre a sikeres. Nincs olyan bolond, akitıl néha ne lehetne valamit tanulni - ez lehetne a tızsdekatekizmus egyik alapgondolata. Egy pénzügyi rendelet vagy törvény téves szövegébıl, vagy a sajtó hibájából néha sokat lehet profitálni. Egy téves eszme gyakran annyira félre tud vezetni, hogy egy életen keresztül tévedésben élünk, és a valódi helyzetet soha nem ismerhetjük fel. Sokan csodálkoznak azon. ami a tızsdén történik, de ez csak azért van, mert nem ismerik. A leghaszontalanabb szavak a tızsdén: talán, remélhetıleg, lehetséges, lehet, valószínő, nem kevésbé, noha, úgy gondolom, az a véleményem, de. valószínőleg, úgy tőnik Minden amit az ember hisz és mond. úgyis feltételes Az adós számára fontosabb jó hitelezıt találni, mint a

hitelezınek egy jó adóst. 197 A pénzügyi piacokon ma nagy a veszélye annak, hogy sok „forró pénz" olyanok kezében van, akik azzal nem tudnak bánni. Egy bankárnak olyan bölcsnek kellene lenni, mint Salamon, olyan okosnak, mint Aristotelész, olyan erısnek, mint Sámson, és olyan öregnek, mint Matuzsálem. Az optimista két garassal a zsebében is Úr. A pesszimista tele páncélszekrénnyel is senki. Vincém Auriol. a francia pénzügyminiszter mondta egyszer, amit néha hasznosítani kellene: „A bankokat becsukatom, a bankárokat pedig lecsukatom." A befektetési tanácsadók gyakran használják a kifejezést „garantálom." De ki kezeskedik ıértük? Molnár Ferenc, a világhírő magyar író, aki a tızsdéhez egyáltalán nem értett, egykor így definiálta találóan a baissespekulánsokat: „Aki saját magának ás vermet, de mások esnek bele." (Ennek a mondatnak a lényegét csak a legtapasztaltabb profik értik) Ki a

legtökéletesebb üzér? Az, aki egy idegen városba érkezvén, a következı kérdéssel kezdi: „Gyerekek, mi van itt megtiltva?" A Salzburgi Ünnepi Játékokon találkoztam egyszer egy tızsdei kollégával, akirıl sohasem feltételeztem volna, hogy érdeklıdik a zene iránt. Kérdésemre, hogy mit keres itt, egyszerően, röviden, de sokatmondóan válaszolt: „A végére várok" Ugyanezt a választ adtam egyik barátomnak, mikor a véleményemre volt kíváncsi az IOS-spekulációval kapcsolatban. Hogyan tudta volna egy pénzügyminiszter országa nehéz helyzetét tömörebben és precízebben jellemezni, mint a francia Anatole de Monzie: „Uraim, a kasszák üresek." 198 Ha a bankár egyjavaslatra nemet mond. azt gondolja, talán Ha talánt mond, igent gondol. De ha azonnal igent mond akkor nem jó bankár. Ha a spekuláns egy tippre igent mond, azt gondolja, talán. Ha azt mondja talán, nemet gondol, és ha azonnal igent mond. akkor nem igazi spekuláns

Egy gazdag tökfilkóról mindig mint gazdagról beszélnek, egy szegényrıl azonban mindig mint üresfejőrıl. Vagyonosnak lenni annyit jelent, hogy több pénzed van. mint a többieknek ugyanabban a környezetben. A mérnök munkája közben nem állhat alkohol befolyása alatt. A spekuláns számára ez inkább elıny, mert felold bizonyos gátlásokat. A tızsdén - úgy, mint az életben és a cikkeimben - gyakran megadom a helyes választ, utána már csak a helyes kérdést kell hozzá megtalálnom. Egy régi tızsdei igazság így szól: ha az árfolyamok már nem emelkedhetnek, esniük kell. Kollégáim gyakran nevetve teszik fel a kérdést, mit csinálok a „sok" pénzzel, ha megtudják, hogy mennyi a honoráriumom a különbözı munkáimért. Különösképpen senki nem azt kérdezi, hogy mit csinálok azzal a pénzzel, amit egy szerencsés spekulációból szereztem, noha ott a tízszeresét nyerem (de nem szolgálom meg). A munkával keresett pénz különösen

ritkának tőnik számukra. A németek a pénz trükkjeihez még nem nıttek fel. A romantikusok, filozófusok és muzsikusok népe pénzügyekben nem romantikus, és elveszti minden hajlamát a filozófiához, különösen a fantáziához. Minden értékpapírnak, csıd-részvénynek, gyengélkedı államkölcsön-kötvénynek, amelyeket ma 1-2%-os árfolyamon jegyeznek, van egy nagy elınye: kiválóan alkalmas falidísznek. 199 Gyakran neveznek „tızsdei szakértınek". Én ezt a bókot nem azért fogadom el, mert tudom, hogy holnap mi történik a tızsdén, hanem azért, mert azt tudom, hogy mi van ma. és mi volt tegnap. Ez pedig nagyon sok, mert a legtöbb profi ezt sem tudja. İk azt sem tudják, hogy gyakran az árfolyamok alakítják a híreket, amiket aztán továbbadnak, és nem a hírek az árfolyamokat. Bölcs az a tızsdei spekuláns, aki a tökfilkók nyelvét is érti. Gyakran agresszíven írok. és egyfolytában támadom a kapitalizmus cápáit Ha az ember

öregszik, több fáradságába kerül ellenségeit cserélgetni. A politikában és a gazdaságban gyakran nem a diktatúra a rossz, hanem a diktátor. A gazdaságpolitikában a helyes irányítás gyakran nem több. mint a realitásokhoz való alkalmazkodás. Ha emelkedik a tızsde jön a közönség, ha esik a tızsde, megy a közönség. Egy régi mondás azt tartja, a tızsde nem más, mint MonteCarlo zene nélkül. Nekem az a véleményem, hogy a tızsde Monte-Carlo, de sok-sok zenével, viszont jó hallás kell hozzá, hogy az ember ezt a zenét meghallja és a dallamot felismerje. Nem gazdagnak kell lenni, hanem függetlennek. Jó lenne a gazdasági életben, ha a kalózok lusták lennének, és a tökfilkók keveset beszélnének. Befektetési kérdésekben a megtakarítónak csak azt lehet sikerrel ajánlani, amit az ténylegesen akar. Irreális nyereségekrıl szóló ígérgetésekbe mindig beleesnek És nem lehet olyan befektetésrıl lebeszélni ıket, ami nagy

nyereséget ígér. A tızsdén gyakran be kell csukni a szemet ahhoz, hogy jobban lássunk. 200 A spekuláns számára hasznosabb hosszasan gondolkodni és nem vállalkozni, mint vállalkozásba kezdeni hosszas gondolkozás nélkül. Nincs olyan spekuláns, akinek ne lett volna legalább egy kedvezı csillagállása. De ha ezt nem használja ki nem jön hamarosan egy újabb. Tanácsom tehát: támadni! Nálunk, öreg spekulánsoknál az a nagy szerencsétlenség, hogy tapasztalatokat győjtöttünk, de a merészségünket elveszítettük. A legtöbb tızsdei kollégával inkább megegyezem, mint hogy vitába bocsátkozzam velük. A pénzintézetek csak annyit érnek, mint az emberek, akik azokat létrehozták. A vérbeli spekuláns csak olyan papírokat vásárol, amelyektıl legalább 3-4-szeres árfolyam-növekedést remél. Ez persze még a tízszerese is lehet. (Ezt már én is többször tapasztaltam) Ha egy kereskedı áruját 100%-os nyereséggel adja el, ezt csalásnak

nevezik. Ha egy tızsdei spekuláns papírjait dupla árfolyamon adja tovább, azt normálisnak nevezem. A férfit azért teremtették, hogy pénzt csináljon; az asszony kezelje a kasszát. Az az ideális - az egész család számára is -, ha a férfi a könnyelmő és az asszony a fukar. Erre számtalan bizonyítékom van ismerısöknél is és a családomban is Apám a legszebb ajándékokat hozta anyámnak, pazarlásáért azonban csak szidalmakat kapott. „Miért" - válaszolta ı, „inkább erre költık, mint gyógyszerekre." Ha egy kollégával beszélek, rövid idın belül megtudom, hogy hausse-ra vagy baisse-re spekulál, anélkül, hogy errıl beszélgettem volna vele. 201 Mivé lenne a tızsde bolondok nélkül! És mivé lenne a tızsde, ha egy szuper számítógép mindent tudna. Válaszom mindkét kérdésre: „Az már nem lenne tızsde." kedınek azonban a kamatokat ki kell fizetnie, minél alacsonyabbat. A bankár ügyel a befektetés

biztonságára, a kereskedı a fantáziára A régi idıkben azt mondták, hogy az ember elveszti az eszét az utolsó 10 000 guldenével. Én azt állítom, hogy a német megtakarító az elsı 10 000 márka megszerzésével veszti el. „Úgy hallottam, hogy egy nagy húzással 100 000 márkát nyertél, mit csinálsz most?" - „A legnagyobb gondban Nagyok." Hogyan átkozza el a szegény zsidó a gazdagot? „Te legyél az egyetlen milliomos a családban." Péter Altenberg, az ismert bécsi költı és bohém, nagy kávéházi potyásnak számított. İ írta egyszer fivérének: „Kedvesem, küldjél nekem sürgısen ezer guldent, nincs egy fillérem se. Az összes pénzem a takarékban van" Stendhalnak. a híres írónak a sírkövén ez állt: Élt, írt szeretett A szerencsétlen spekulánsén: Élt spekulált, veszített Vannak kereskedık, akik csak néznek, és vannak, akik látnak is. Az elsık mindennel kereskednek, amit látnak: áruval, ingatlannal,

leírásokkal stb. A többiek csak olyan dolgokkal, amelyeket az elızıek nem vettek észre. Ide tartoznak azok az intelligens tızsdei spekulánsok is, akik részvényekkel, értékpapírokkal stb. kereskednek, olyanokkal, amelyek esélyei íélett mások átsiklottak. Sokaknak nem azért van szükségük a pénzre, hogy birtokolják, hanem hogy mutogassák. Vannak olyan tızsdei profik, akikkel nem ajánlatos szóba elegyedni, hacsak az ember nem elég erıs akaratú, mert minden, amit azok mondanak, csak negatív hatással lehet rá. A legnagyobb csapás az a spekuláns számára, ha elkövet egy nagy hibát annak ellenére, hogy elıre megérezte. De ez majdnem mindig bekövetkezik, mert a többiektıl befolyásoltatni hagyja magát. Az eseményeket nem szemmel kell követni, hanem fejjel. Furcsa szó a németben: diplomás kereskedı. Számomra egy kereskedı diplomája nem más, mint a mérlege. Egy lehetetlen szó a német nyelvben: banki kereskedı. Ez egy szemantikus

torzszülött, mert az ember vagy bankár, vagy kereskedı. Az üzlethez való hozzáállásuk éppen ellentétes: a bankár kamatokat szed be, minél magasabbat, a keres202 Minden konjunktúrában, különösen az infláció eufórikus konjunktúrájában (a könnyő pénzek konjunktúrájában) kezdetben érzékenynek kell lenni, aztán okosnak, végül pedig bölcsnek. Gyakran beszélnek bankválságokról. Errıl elsı velencei tartózkodásomjut eszembe, amikor a Szent Márk teret minden este elárasztotta a víz, reggelre azonban semmi nyoma nem maradt az éjszakai vízállásnak. Vannak olyan bankok, melyeknek eredményei „víz alatt" állnak, ezek azonban egy idı múlva ismét javulnak, sıt magasabb osztalékot is fizetnek. Akkor már senki nem beszél bankválságról, és minden régen el van felejtve. Ezt a jelenséget az elmúlt ötven évben néhányszor átéltem A bankcsıd (Bankrott) ugyan a bank szóból származik, de manapság a nagybankok számára igazi

csıd teljesen kizárt. Nemcsak szociális háló létezik a világon, hanem hitelháló is. Minden hitelezı egy másik hitelezınek adósa, aki maga szintén adós. Ha az adósok nem fizetnek, moratóriumot* élveznek, amely minden más adósra is érvéOVes ebben a láncolatban. * Fizetési tilalom. - SPM 203 Az elmúlt zavaros években számtalan ügyeskedı a helyzetet még zavarosabbá tette, hogy jobban halászhasson benne. A játék olyan szenvedély, amely szórakozást is és szenvedést is okoz. Egy játékos legjobb szórakozása: a nyereség A második legnagyobb: veszíteni Mert a játékosnak nagy élvezet a nyerés és a vesztés közötti feszültség. Ha nem lenne veszteség, akkor nem lenne feszültség sem, és így az élvezet is elmaradna. megırizni. A tızsdekrach oka legtöbbször nem az objektív megfontolás, hanem egy tömegpszichológiai jelenség. Valaki felfedez egy problémát, és akármilyen jelentéktelen, mégis futótőzként fog terjedni.

Moliére írta: egy tökfilkó. aki sokat tud kétszer olyan sötét, mint egy tudatlan. Ez a felismerés a tızsdére kifejezetten találó. Az igazi adós olyan, akiben az örökösei csalódhatnak, de a hitelezıi sohasem. A kapitalista világ helyzete veszélyes, de nem reménytelen. A kommunista Szovjetunióé nem veszélyes, de reménytelen. A Szovjetunió szövetségesei számára igaz lehetne a Borgiák idejébıl való francia mondás: „Qui mange du Papé en meurt" (Aki a pápa konyhájából eszik, meghal). Ne fussunk a tendenciák után, hanem menjünk azok elébe. Sok kapitalista élete egyharmadát azzal tölti, hogy tıkét g) üjtsön, egyharmad idejét azzal, hogy pénzét megırizze, az utolsó harmadot pedig azzal, hogy megfontolja, hogyan hagyja örökségül azt. A tömeglélektani reakciók a tızsdén olyanok, mint a színházban: ha egyvalaki ásít. akkor rövid idın belül mindenki ásítani fog. Ha egy köhög, azonnal az egész terem is köhögni

fog. A tızsde egyötödébıl a spekulánsok, négyötödébıl az ügynökök élnek. Abszolút mővelt emberek nincsenek, csak félig mőveltek. És minden attól függ, hogy mit kezdenek ezzel a félmőveltségükkel. Az újságírók és a tızsdei spekulánsok ugyanazzal a nyersanyaggal dolgoznak: hírekkel és eseményekkel. Az újságírók leírják, a spekulánsok felhasználják. Vannak emberek, akik attól boldogok, hogy nem ık a saját hitelezıik. Minden tızsdei kifutófiú sok pénzt hord elrejtve egy jegyzetfüzetben. Csak meg kell találnia Ha a gazdasági sajtó nem lenne, nem kellene kitalálni. A tızsdések gyakran nagy idık játékosai. Fıleg a pénztárcájukkal Egy öreg tızsdés mindent elveszthet, csak saját tapasztalatát nem. Georges Clemanceau mondta egyszer: a háború túl komolydolog ahhoz, hogy azt katonákra bízhatnánk. Ugyanúgy lehet ma mondani: a gazdaság túl komoly dolog ahhoz, hogy professzorokra és közgazdászokra hagyhatnánk.

A tızsdén a legveszélyesebb dolog a meglepetés. Ilyenkor csak nagyon kevés tızsdés képes nyugalmát és objektivitását 204 Az infláció a demokrácia ára, jobban mondva a demagógiáé. Mert egy parlament sem meri a szigorú intézkedéseket bevezetni, amelyeket az infláció ellen meg kellene hozni. Minden tızsdei ügynök szenved saját intellektusának deformációjától, mert gondolatban a legintelligensebb, legıszintébb és legfelelısségteljesebb ügynök is további megbízatásokra és jutalékokra spekulál. 205 Államcsıd ? Bankválság? Erre csak egyetlen válasz van: „Sok hőhó semmiért!" Hogy az ember a tızsdei tendenciákat állandónak vagy átmenetinek találja-e, az teljes mértékben a tızsdés beállítottságától függ. Ugyanaz az árfolyam az egyiknek magas, a másiknak gyenge - mindenkinek saját elkötelezettsége szerint. Ha a tızsde fejlıdését egy évre elırelátom, a többiek egész évben bolondnak tartanak. A

megrögzött hausse-spekuláns inkább elviseli a veszteséget, ha a tızsde visszaesik, mint egy elszalasztott nyereséget, ha emelkedés van, és ı nincs ott. Aki nem képes saját véleményt alkotni és dönteni, annak nem szabad a tızsdére járni. A megfontoltság, érvek és indítékok nélküli tızsdei játékos a rulettjátékosra hasonlít. Hazardır Ne higgyük, hogy mások többet tudnak vagy jobban informáltak csak azért, mert kitartóan egy részvényt vásárolnak. Okaik annyira különbözıek lehetnek, hogy lehetetlen azokból következtetéseket levonni. A gazdaságot nem lehet megtanulni, azt mindenkinek magának kell megélni - és túlélni. Ha zsebünkben készpénz van, és az a szándékunk, hogy alacsony áraknál beszálljunk a tızsdébe, ez ugyanolyan élvezet, mint éhesnek lenni és úton lenni egy étterem felé. Egy rossz, de igaz hír számomra jobb, mint egy jó, de hamis. Az elsınél tudom, mihez tartsam magam, a második félrevezethet. A

határozatlan tızsdések számára az árfolyamok vagy már túl magasak, vagy még túl magasak: ahhoz, hogy beszálljanak, ez vagy már túl késı, vagy még túl korai. 206 Egy tızsdés véleménye sohasem állandó. Ugyanazt a papírt ugyanannál az árfolyamnál egyszer túl magasnak, máskor túl alacsonynak ítéli meg, de sohasem objektív megfontolásból, ítélete gyakran attól függ, hogy jól aludt-e, vagy akut fájdalomtól vagy idegességtıl szenved - tehát olyan okoktól, amelyeknek nincs közük a tızsdéhez. A legtöbb tızsdés ezért nem tud tárgyilagos lenni. A vásárláshoz fantázia kell, az eladáshoz bölcsnek kell lenni. Esténként ötletek kellenek, reggelente kritikus hozzáállás, délben a döntést kell meghozni. A tızsde, vagyis a pénzügyi piac tulajdonképpen olyan színház, ahol mindig ugyanazt a darabot játsszák, csak más címmel. Ahhoz, hogy egy kormány erıszak nélkül kormányozhasson és a pénzügyeket is rendben tudja

tartani, igen ravasznak kell lennie. A gazdasági szakértık gladiátorok, akik bekötött szemmel harcolnak. Semmit sem használ, ha a gazdaságban az igazságot hirdetjük vagy hasznos dolgokat ajánlunk. Ez a legjobb módszer, hogy ellenségeket szerezzünk magunknak. Voltaire mondta: „Minden rossz dolognak lehet valami jó következménye is." A tızsdére ez rendkívül találó Az árfolyamalakulás számára nem az a fontos, mi történt ma, hanem hogy holnap és holnapután mi fog történni. Mert ami ma történik, azt az árfolyamok már tartalmazzák. A tızsdés nem a rendszerek embere, hanem az ötleteké. A tızsde parazitáit, a kisjátékosokat, akik mindennap vesznek és eladnak, vesznek és eladnak ugyan megvetem, de hozzáteszem, hogy nélkülük a tızsde nem lenne tızsde, és nélkülük a kapitalista rendszer nem tudna létezni. A legjobb 207 példa: Franciaország szocialista-kommunista kormánya mindent megtett, hogy a tızsdét optimista

hangulatban tart- A boom elıtt és a krach után nagy a csend. Ami közben lejátszódik, az csak hisztérikus lárma, értelem nélkül. sa. Minden jó francia polgárcsalád a legbutább fiát küldte a tızsdére. Bizonyára megvolt rá az okuk Nekem csak azok a milliomosok imponálnak, akik akkor is imponálnának, ha egy fillér sem lenne a zsebükben. A tömegkommunikációs eszközök maguk is bőnrészesek, ha tétlenül nézik, hogyan csapják be a közönséget. A legtöbb ember, akinek megvan az a képessége, hogy sok pénzt keressen, csak ritkán képes arra is, hogy ezt élvezni tudja. Ha a tızsdén egy kellemetlen esemény elıtt rossz elıérzeteink vannak, annak bekövetkezte után néhány Órával megkönynyebbülünk. Ez az ismert jelenség a Fait accompli (befejezett tény). A tızsdén érzésünk gyakran megsúgja, hogy mit tegyünk, az eszünk pedig azt mondja meg, hogy mit kerüljünk. Néha a tızsdén jobb egy kétértelmő tanács, mint egy

egyértelmő és világos. Az ember néha valóban csak egy bizonyos idı múlva érti meg azt, amit tanult (a szemináriumaimra gondolok). A játékosok reakciói mindig ugyanazok a nagy tızsdén, mint a kicsin; mert a kis megtakarítók és a nagy menedzserek emberi reakciói között alig van kiilönbség. Vásárlásnál romantikusnak, eladásnál realistának kell lenni (a kettı közötti idıben pedig aludjon az ember). Opciókat vásárolni? Ugyanúgy, mint a váltóknál: aláírjuk és meg fogjuk látni, milyen gyorsan telik az idı! A tızsdén nem az új seprő, hanem a régi seper jól. Aki a tızsdén a kicsit sokra becsüli, az a nagyot nem érdemli. 208 A baisse-spekuláció (határidıs ügylet) csak az intelligens tızsdés számára érthetı. A buta sehogy sem érti hogy lehet valamit eladni, ami még nincs is a tulajdonában. A tızsdei profi vagy a pénzügyi újságíró számára egyformán veszélyes, ha sokszor igaza van. A kollégák irigyek lesznek és

türelmetlenül várnak arra, hogy egyiküket melléfogáson kapják. A tızsdés, ha tızsdei pletykákról van szó, még a saját apjában sem bízhat. Jacques Ibert, a nagy francia zeneszerzı mondta egyszer: a mővészet 10% inspirációból és 90% transpirációból áll. A tızsdén a transpiráció természetesen a tapasztalat. Amit a tızsdén mindenki tud, az nekem már nem jelent semmit. Az infláció a hitelezık pokla és az adósok paradicsoma. Rotschild mondta egyszer: „Aki a tızsdén engem követ, rossz tapasztalatokat fog szerezni." A tızsdei játékosok 90%-ának nincsenek ötletei, nem is szólva a megfontolásokról. Még a lóverseny- és totójátékosoknak is vannak ötleteik és motivációik. A tızsdei játékosok legtöbbször vakon követik a tömeget A nagy pénz még a buta zsebében is érvényesülni akar és elismerést szerezni. És a pénz hatalma nagy Egy bécsi nagybank elnöke mondta az inflációs idıkben: „Nem vagyunk okosak, nem

vagyunk szorgalmasak, csak finomak vagyunk!" Azt hiszem, ezzel ma nem jutna messzire. 209 A legvadabb spekulációs dühöt is megfékezi a veszteség. Az elemzı gondolkodik, a tızsde irányít. A tızsdén nem kell mindent tudni, csak mindent megérteni. És ha az ember mindent meg is ért, nem kell mindent megcsinálni. A legszenvedélyesebb spekulánsnak is szabad pihenıt tartania, hogy egy ideig csak figyeljen. Gyakran kérdezem magamtól, mi a hasznosabb: a tızsdeidı alatt a tızsdére menni vagy horgászni. A tızsdén ugyan lehet tippeket szerezni, és aztán ezeknek az ellenkezıjét tenni, a horgászás alatt viszont elıbb meg lehet fontolni, hogy mit ne tegyen az ember. Az a bankár, aki az ügyfelek pénzével spekulál és pechje van, gyakran csaló lesz. Akinek viszont szerencséje van, azt zseninek tartják Sok tızsdésrıl elmondható, hogy fiatal korukban adták ki azt, amit idısen megkerestek. A szívem bal oldalon van, a fejem a jobb oldalon,

pénztárcám azonban egyik oldalon sem, hanem már régen Amerikában van. Egy okos asszony mindig tartson egy baisse-spekulánst tartalékban, így jóléte mindig biztosítva van. A tızsdén a fél igazság teljes hazugság. Tudnunk kell, hogy a nagy pénzintézetek kulisszái mögött nem mintagyerekek ülnek. Az ördög azért találta ki a tızsdét, hogy az embereket azzal büntesse, hogy azt higgyék: ık is - mint az Isten a semmibıl is tudnak valamit csinálni. Az egyetlen gyár, amit Washington éjjel-nappal üzemeltet, az a pénzgyár, vagyis az állami pénznyomda. A tızsde nemcsak a következı év eseményeit számítolja le, hanem azt is, amire a közönség az azt követı évben vár. Tehát a dolgok elébevágásának az elébevágását. Gyakran esnek az árfolyamok, és az ember mégis azt mondhatja, hogy a piac erıs. Ez fordítva is igaz: ha az árfolyamok emelkednek, ennek ellenére meg lehet állapítani, hogy a piac technikai állapota gyenge.

üzemgazdászok, gazdasági mérnökök, közgazdászok és más szakértık maradjanak távol a tızsdétıl. Számukra veszélyes csapda, ha tudományos módszerekkel akarják megismerni. Csak Dantét tudom nekik idézni: „Ember, ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel." Ha pénzrıl van szó, csak egy jelszó létezik: „Többet!" Az ember soha ne szeressen bele egy részvénybe, és váljon meg tıle könnyen, ha S. O S-t kiáltanak! A villamos és a részvény után soha ne szaladjon az ember. Csak türelem: biztosan jön a következı. A tızsdén két dolog a legnehezebb: egy veszteséget elviselni, és egy kis profitot nem realizálni. A legnehezebb azonban önálló véleményt alkotni, és annak az ellenkezıjét tenni, amit a többség tesz. Ha valamilyen esemény a piacra pszichológiai hatással lenne, akkor annak azonnal jelentkeznie kell, mert másnapra feledésbe merül. Minél jobban cáfolja egy kormány az esetleges intézkedéseit, annál

biztosabban fog késıbb így dönteni. Nem a pénznek van szaga a tızsdéseknél, hanem csak az elveszett pénznek. Ha a tızsdei spekuláció olyan könnyő lenne, nem lenne bányász, favágó és más nehéz fizikai munkás. Mert mind spekuláns lenne. 210 211 Igazán önálló az, aki egy meghívást megindoklás nélkül le tud mondani. Az utóbbi idık gazdasági és pénzügyi rémhíreit csak azok találhatták ki, akiknek ezen a területen nincs tapasztalatuk. Az a nap. amikor a különben makacs optimistából pesszimista lesz, nagy valószínőséggel az árfolyam-tendencia fordulópontja Ez természetesen fordítva is igaz Ha a megrögzött pesszimistából optimista lesz, akkor amilyen gyorsan csak lehet, ki kell szállni a tızsdébıl. Az ideges spekuláns akkor a legidegesebb, ha nincsenek papírjai és a tızsde emelkedni kezd. Hogy a felsı tízezernél sikereket érjünk el, naivságot kell mutatni, de nagyon józanul kell gondolkodni. Ha valaki egy profi

tanácsa alapján tesz szert pénzre, az siker; tanács nélkül nagy siker, és ha éppen a szakértı tanácsai ellenére is pénzt nyert, az óriási siker. Egyszer egy ismert tızsdeguru elıadásán ültem (jobbnak tartom a nevét nem említeni). Nem tudtam tovább hallgatni buta fejtegetéseit és felálltam. Szomszédom megkérdezte tılem: „Már itt akar hagyni minket?" „Itthagyni?" -válaszoltam „Nem, én elmegyek" Nem tıkével, hanem zsebpénzzel kell rendelkezni. Sokan a zsebpénzt részesítik elınyben a vagyonnal szemben. Ha a befektetési alapoknak nagy pénzbevételeik vannak, az annak a jele, hogy az emelkedı mozgás harmadik fázisa a végéhez közeledik. 212 KOSTOLANY TESZTJE A következı teszt segítségével Ön meg tudja állapítani, hogy pénzét inkább fix kamatozású kötvényekbe fektesse-e, vagy inkább a spekulálásra alkalmas. Válaszoljon a következı kérdésekre spontán, és számolja össze, hány a), illetve hány b)

választ győjtött össze. A kiértékelés a végén található Kostolany kérdései 1. Megtervezi-e a nagy nyári szabadságát / a) már hónapokkal elıtte, vagy b) csak röviddel elıtte? 2. A lámpa piros, de autó nem jön . a) Megvárja a zöldet, vagy / b) átmegy a pirosnál? 3. Mikor van jó hangulatban? / a) Inkább reggelente, vagy b) inkább esténként? 4. Tányérján egy különleges ínyencség van a) Az étkezés végére hagyja, vagy / b) azzal kezdi az étkezést? 5. Hogy választ ki képeket? a) Fıleg befektetési értékük, vagy . b) saját ízlése szerint? 6. Elıször látogat egy idegen országba Hova megy elıször? a) Egy ínyencek által ajánlott magyar étterembe, vagy /b) egy ismeretlen belföldibe? 213 7 7. Feleségének Párizsból a) megrendelt kedvenc parfümjét, vagy / b) egy új márkát hoz, ami a legújabb, és Önnek is tetszik? 8. Ha a repülıgépen helyet keres, figyel-e / a) a biztonságra és a kényelemre, vagy b) a

szomszédaira? 9. Mit játszik a ruletten (vagy mit játszana, ha elcsábíta nák?) a) egyenlı esélyeket, vagy / b) egy számot? 10. Mire ügyel inkább egy lakás vásárlásánál? «/aj a lakás beosztására, vagy b) a környezetre? 11. Moziba tartva útközben megtudja, hogy ki a filmben a gyilkos. y a) Ennek ellenére megnézi a filmet, vagy b) hagyja az egészet és hazamegy? 12. Cége székhelyet változtat Másik városba kell költöznie a) Nagyon zavarja ez önt, vagy ^ b) örömmel várja a költözést? 13. Mit szeretne jobban? Ha felesége a) mint háziasszony otthon marad, vagy X b) dolgozni megy? 14. Véleménye szerint a családi életben melyik helyzet ked vezıbb : s^a) a férj ügyel a költségvetésre és az asszony a könnyelmőbb, vagy b) a férj könnyebben adja ki a pénzt, míg az asszony takarékosabb? Kiértékelés 14. a) pont: A biztonság Önnek mindennél elıbbre való A bizonytalanságban kevésbé az új ingerét, mint inkább a nyugtalanítót

látja. Ha pénzt keres, legnagyobb gondja, hogy ezt megtartsa. Befektetési stratégiájának pontosan elırelátható eredményeket kell hoznia: Félretett pénzét tartsa bankszámlán, érdeklıdjön bankjánál a biztos befektetési lehetıségek iránt, és ajánltasson magának rövidebb lejáratú járadékpapírok közül. 6-10. b) pont: Ön nem veti meg a kalandokat, de emellett bizonyos biztonságra is szüksége van. Ön olyan megtakarító, aki számol bizonyos kockázattal (kockázatvállaló készsége a 10. ponthoz közelítve egyre nı) Önnek valók a magas kamatozású középtávú kötvények, a nagy hozamú járadékpapírok és a „Blue Chip"-ek a részvények közül, amelyeket széles körbıl (sok országból) vásároljon. 14. b) pont: Ön tipikus spekuláns Eszközeivel mozgékonynak kell lennie, ami annyit jelent: Önnek nem valók a hosszú távú befektetések. Önnek a tızsdét és mindent, ami a világon történik, állandóan követnie és arra

regálnia kell; néha sok papírja van, máskor meg egy sem, mert a megfelelı idıpontra vár. Ön nem befektetı - hanem spekuláns Ha nem tud átváltani (mert esetleg nincs erre ideje), akkor inkább tegye vagyonát a takarékszámlájára. Kostolany kommentárjai (a kérdésekhez) 1. Az improvizációs készség a spekulánsok egyik legfonto sabb tulajdonsága. 2. Aki minden kockázattól fél, az a tızsdét és minden rész vényt kerüljön. 3. Aki korán kel és késı délutánig fokozatosan használja fel erıtartalékait, az átlagos napot vár, nagyobb meglepeté sek nélkül, ezt várja a betétszámlájától is. 215 214 í 4. Élvezze addig, amíg éhes; aki takarékosan vár ínyenc falatjával az étkezés végéig, az biztonságérzetet is akar, hogy tıkéjének gyümölcseit - a kamatokat - a végén mindenképpen megkaphassa. 5. A romantikus méregdrága képeket vásárol csak a saját élvezetére - neki szabad spekulálni. 6. Az egzotikus étteremben

meglepetés vár, aminek a speku láns örül - akkor is, ha az esetleg kellemetlen. 7. Ha Ön soha nem mer a feleségének új parfümöt ajándé kozni, mit akar akkor a tızsdén, ahol az Ön pénzérıl van szó? 8. A spekuláns típus a kisebb kockázaton és kényelmetlensé geken túlteszi magát, ha új, érdekes ismeretséget remél. 9. Ha valaki már a rulettasztalnál áll, és még két vagy öt márkát sem akar eljátszani, az csak spóroljon tovább. 10. A spekuláns kevésbé figyel a közelire, gyakorlatiasra; inkább szép kilátást akar. 11. A spekulánst egy feszültség nélküli krimi nem érdekli A takarékba fektetı ellenben pontosan tudja, hogy mit fog kapni: kamatokat. Öt nem zavarja, ha a jövıt elıre ismeri. 12. A spekulánsok nem hagyják magukat zavartatni A vál tozások megszokottak számukra. 13. Aki nem akarja, hogy felesége házon kívül is dolgozzon, annak a kényelem a legfontosabb. A tızsde azonban kényelmetlen. 14. Természetesen a

spekuláns is tudja, hogy ésszerő módon, takarékosan kell gazdálkodni , de ezt szívesen másokra hagyja. 216 UTÓSZÓ Kedves Olvasó, remélem sikerült önnek olyan ismereteket nyújtanom, aminek segítségével a tızsde anatómiáját jobban megértheti. Átadtam az elveimet. Most Önön múlik, hogyan használja ezeket fel. Nincs az életben és a tızsdén hasznosabb, mint másokat a dolgok végiggondolására rábírni. Tudom, nagy a kísértés, hogy inkább az ügynökök, bankárok, guruk és a sajtó véleményét kövessük ahelyett, hogy a saját fejünket törnénk. De próbáljon meg egyszer önállóan gondolkodni, és igazi élményben lesz része, ahogy a kártyajátékos is örömöt talál abban, ha el kell döntenie, hogy a pik bubit vagy a piros dámát játssza-e ki. Az öreg Fritz írta egyszer: „Ismeretei mindenkinek lehetnek, de a gondolkodás mővészete a természet ritka ajándéka." A tızsde nem rulettjáték, noha az emberek milliói

játékkaszinót csináltak belıle. Ez nem Monte-Carlo zene nélkül, az embernek meg kell hallania zenéjét. Nincs is nagyobb élvezet, mint amikor egy spekulációban igazunk van, különösen, ha ez az általánosan uralkodó vélemény ellenére történt. Ez gyakran több örömet szerez, mint a nyereség besöprése. A tızsdei spekuláció nagyon nehéz kártyaparti veszélyes ellenfelekkel és cinkelt kártyákkal, ahol a szabályokat ismerni kell. Nem matematikai mővelet, mert a világ tele van meglepetésekkel és kitaposatlan utakkal Ha minden összhangban is van, a siker nem jön azonnal. Már negyven évvel ezelıtt felállítottam azt az egyenletet, hogy a tızsdén kétszer kettı 217 nem négy, hanem öt mínusz egy. Elıször minden másképp történik, és csak késıbb úgy. ahogy azt elvártuk A végén gyız a logika, az embernek csak a „mínusz egyet" kell kivárnia. És ez nehéz, mert a spekulánsoknak csak a 10%-a képes ezt a fatális „mínusz

egyet" túlélni. Vagy a türelmünk és a pénzünk, vagy a meggyızıdésünk hiányzik. Ezért ismétlem újra és újra, hogy a tızsdén szerzett (nem megkeresett) pénz „fájdalomdíj". Elıször jönnek a fájdalmak, aztán a pénz Sokan kérdezik, hogy tudtam elérni, hogy túl a 80-on ilyen aktív vagyok. A legjobb gyógyszer - mint köztudott - a szellemi torna. Mint tızsdésnek, állandóan gondolkodnom kell - ha szükséges, magammal vitatkozva és mindennap tanulok valamit hozzá. Arról is gondolkodnom kell, hogy néz ki a tızsde 10 év múlva, mert számomra, mint tızsdésnek. az élet 80-nál kezdıdik csak igazán TÁRGYMUTATÓ 81 adóemelés (árfolyamok) adóoázis 189 adópolitika-tıkepiac 178 alaptıke-emelés (vállalat) 94, 103 aranypénz 191 árfolyamhatár (limit) 106 árfolyamok (csökkenı) 39 árfolyam-különbség-nyereség 103 árfolyammozgás 123 árfolyamkockázat 119 árfolyamtrend (Charts) 96 ár-nyereség arány 184

hangulatváltozás (gazdasági okok) 37 határidıs piac 177 határidıs ügyletek 107 határidıs áruügyletek 153 hitelvásárlás 73 infláció 179 játékelméletek 180 Joint venture (közös beruházás) 170 kamatszelvény nélküli kötvények 159 kamatpolitikabaisse 104 részvényárfolyamok bankszámla (titkos) 187 befektetési 109 lehetıségek 95 belsı információk kereseti lehetıségek a tızsdén 90 136 bennfentes információ 136 kerésíbti(é^>ínÍlati piac 65, 66 bróker 70 kíbocsáfás, új 110 kockázati tıke 170 kritérium a papírok eladósodott országok 166 értékpapír kiválasztására (fogalom) 29 értékpapír-eladás 117 kötvények, gyengélkedık (idıpont) 114 értékpapír-forgalom 183 31 értékpapír-tıkebefektetés 80 mérleg 120, 149, 169 feketepiac 99 Magyarország 33, 39 gazdasági szakértık véleménye 83 Német Szövetségi Köztársaság 34 219 218 í T olajár 150 opciók 174 osztalék 120 privatizálás 108 recesszió

(részvények) 80 reprivatizálás 108 részvények (fogalom) 32 részvényes 42 részvény (bemutatóra szóló, névre szóló) 103 részvényelemzés 144 részvénytársaság 41 spekuláció 39 számítógép mint tızsdei spekuláns 62 szocialista állam 32 220 tendencia, hosszú távú megítélése 193 tızsde (fogalom) 29 tızsdei tendencia 59 rövid távú 43 középtávú 46 hosszú távú 46 tızsde vagy közvetítıiroda 115 tızsdei mőveletre megbízás 115 trend megítélése 193 újságok tızsdei jelentései üzleti jelentések 96 valuták 102 valutareform 168 vétel hitelre 73 zerobonds 159 121