Tartalmi kivonat
Pacal receptek A pacal rokonai Szót kell említenünk a pacal (ok) rokonairól is. A pacal rokonai közé tartoznak a kérődző és nem kérődző állatok különféle béltraktusai, vastagbelek, vékonybelek, vakbelek. Ezen hozzávalókat régen több helyen, ma már csak az egzotikus konyhákban használják főzésre. Baszkföldi pacal (Los Gallos a la Vasca) Hozzávalók: 80 dkg pacal, 30 dkg húsos füstölt szalonna, 50 dkg sárgarépa, 1 nagy fej vöröshagyma, 14 szem szegfű-szeg, 20 dkg gomba, 4 gerezd fokhagyma, 2 tojássárgája, 1 evőkanál sűrített paradicsom. 1 borjú- vagy sertésláb hosszában kettévágva, 1 evőkanál zsír, 5 dl száraz fehérbor, 2 evőkanál finomra vágott zöldpetrezselyem, 1 kávéskanál porított tár-kony, 1 kávéskanál kakukkfű, egy kevés só, törött bors. A megtisztított, felszeletelt pacalt és a borjú-, illetve sertéslábat leforrázzuk. Mielőtt a víz teljesen kihűlne, kivesszük a pacalt és a lábat, és
lecsepegtetjük Közben vékony hasábokra szeleteljük a füstölt szalonnát, kis kockákra vágjuk a sárgarépát, és felszeleteljük a megtisztított és megmosott gombát. Cserép- vagy vaslábasban megmelegítjük a zsírt, és aranysárgára pároljuk benne a füstölt szalonnát, a sárgarépát, a gombát, és egészben a szegfűszeggel megtűzdelt vöröshagymát. Amikor a különféle zöldségek már szép színt kaptak, beletesszük a lábasba a pacalt és a lábat. Leöntjük kétharmad rész bor és egyharmad rész víz keverékével úgy, hogy az jól ellepje az ételt. Ízesítjük a zúzott fokhagymával, a zöldpetrezselyemmel, a tárkonnyal és a kakukkfűvel. Megsózzuk, és bőven megborsozzuk Nagy lángon forraljuk 30 percig, majd nagyon gyenge tűzön, lehetőleg légmentesen lezárva 3-4 óra hosszat főzzük. A tojások sárgáját eldolgozzuk a paradicsompürével, és tálalás előtt ráöntjük a pacalra. A lábasban, zöldpetrezselyemmel behintve
tesszük az asztalra. Sós vízben főtt burgonyát adunk mellé. Borjú- vagy tehénpacal (római recept) Borjú- vagy tehénpacal, 1 fej hagyma, 1 sárgarépa, zeller, petrezselyem, 1 borsmentalevél, frissen reszelt parmezán A pacalt legalább hat órán át kell főzni, ennek során, akár a leveshúshoz, egy sárgarépát, egy hagymát, zellert és petrezselymet adunk hozzá. A puhára főtt trippát ujjnyi széles, 3-5 cm hosszú csíkokra vágjuk, majd az umido (vagy a stufatino) levével még jó félórát tovább pároljuk. Mire a lé szépen magába szívta az összes ízt és zamatot, a trippa készen van Borjúfodor (krézli) Csinálunk, föleresztjük a lével, amelyben a fodor főtt. Egy citrom levét csavarjuk bele és mikor pár percig forrt, beletesszük a laskára vágott borjúfodor. 1-2 felforrás után tálaljuk Kevés tejföllel sűríthetjük a levét - ha akarjuk. 1 Borjúfodor olasz módra 1 kg borjúfodor, 10 dkg zsír, 2 nagy hagyma, 3-4 gerezd
fokhagyma, só, 3-4 kanálnyi paradicsompüré, bors, babérlevél, 1 ek 1 dl száraz fehérbor, 2 ek. vágott petrezselyemzöld A fodrot többször váltott vízben kiáztatjuk, majd félórai főzés után metéltre vágjuk. Az összevágott hagymát a zsíron aranysárgára pirítjuk, hozzáadjuk a fokhagymát, beletesszük a fodrot, megkeverés után a paradicsompürét, a petrezselymet, a majoránnát és sót. A bort aláöntve lassú tűzön puhára pároljuk. Kevés vízzel öntjük fel, utána sózzuk, összetottyantjuk és rizzsel tálaljuk. Citromos becsinált pacal 1 kg előfőzött pacal, 5 dkg füstölt szalonna, 1 citrom, 1/2 csokor petrezselyemzöld, 3 gerezd fokhagyma, só, 3 g bors, 10 dkg liszt, 10 dkg zsír, Az apróra vágott szalonnát a zsíron kiolvasztom, megszórom a liszttel, majd kevés hideg vízzel felengedem. Fűszerezem sóval, borssal, zúzott fokhagymával, reszelt citromhéjjal, citromlével, vágott petrezselyemmel, majd habverővel simára keverem.
A rántásba beleteszem a felcsíkozott pacalt. Az egészet még negyed óráig főzöm, szükség esetén citromlével ízesítem. Florentin pacal (Trippa alla Fiorentina) 1 kg előfőzött pacal, 2 fej hagyma, 2 kanál olívaolaj, 2 gerezd fokhagyma, fél kg paradicsom, frissen reszelt parmezán, 2 fiatal zeller, 1 pohár bor, 1 karotta, 1 csomó zellerzöld, 1 csomó bazsalikom, só, frissen őrölt bors A pacalt felcsíkozom. Finomra vágom a tisztított zellert, karottát, hagymát és fokhagymát A paradicsomot lehéjazom és felkockázom. Egy nagy fazékban felforrósítom az olajat apróra vágott hagymát zsíron, megpirítom, rászórom a paprikát, hozzáadom a sűrített paradicsomot, a bort és még egy pohárnyi vizet. Beleteszem a pacalt és kb fél óráig, párolom (fedetlenül) Egy római tálba teszem, megszórom a sajttal, a morzsával, rámorzsolom a vajdarabkákat és a sütőben szép pirosra, sütöm. Fokhagymás pacal 1 kg pacal, 2 dkg zsír, 3 dkg liszt, 1 kk.
paprika, fél liter húsleves, só, bors, 1 fej fokhagyma, petrezselyem Alaposan megmosom, az előfőzött pacalt és felcsíkozom. A zsírból és a lisztből rántást készítek, melyet megpaprikázok és belezúzom a fokhagymát is. A húslevest felforralom, beleteszem a pacalt, berántom, és készre forralom. Tálalás előtt megszórom finomra vágott petrezselyemmel. Rizzsel, vagy sósburgonyával tálalom. Genfi pacal 50 dkg előfőzött pacal, 10 dkg húsos szalonna, 3 karotta, 3 szem burgonya, 2 2 fej hagyma, 1 szál póré, 20 dkg reszelt sajt, 1 ek vaj, 2 gerezd fokhagyma, 1 csomó vágott petrezselyem, 2 ek kakukkfű, 3 dl száraz fehérbor, só, bors A sütőt előmelegítem 220 fokra. A hagymát apró kockára vágom, a karottát, a krumplit és a pórét felszeletelem. A felhevített vajon aranysárgára pirítom a hagymát Hozzáadom a pórét, a vágott petrezselymet és a kakukkfüvet. Sózom, borsozom A pacalt felcsíkozom, és szintén megfűszerezem. Római
tálban rétegenként lerakom a zöldségkeveréket, a pacalt és a sajtot (ez legyen legfelül is). Felöntöm a borral, ráteszem a tetejét és a sütőben egy órán, keresztül sütöm. Göngyölt pacal 1 kg tisztított, előfőzött pacal, 2 fej hagyma, 10 dkg füstölt szalonna, 20 dkg gomba, 1 ek paprika, 10 dkg reszelt sajt, só, bors, 2 dl tejföl A szalonnát kockára vágom és kiolvasztom, az apróra vágott hagyma harmadát ráteszem, és aranysárgára pirítom, rádobom a szeletelt gombát, megszórom a pirospaprikával, puhára párolom. A tenyérnyi darabokra vágott pacalt megtöltöm a raguval, felgöngyölöm, és hústűvel megtűzöm. A göngyölegeket kizsírozott tepsibe helyezem és leöntöm a finomra vágott hagymával elkevert tejföllel. A tetejét megszórom reszelt sajttal A forró sütőben fél óráig sütöm. Káposztás pacal 60 dkg tisztított pacal, 20 dkg füstölt kolbász, 40 dkg savanyú káposzta, 1 nagy fej hagyma, 5 dkg füstölt szalonna,
4-5 gerezd fokhagyma, 1-2 cseresznyepaprika, 1 ek pirospaprika, 2 dl vörösbor, só A pacalt felcsíkozom. Az apró kockára vágott szalonnát kiolvasztom, üvegesre párolom rajta az apró kockákra vágott hagymát, megszórom pirospaprikával, majd felöntöm egy csésze vízzel. Beleteszem a pacalcsíkokat és a zúzott fokhagymát és a cseresznyepaprikát Időnként pótolom az elpárolgott levét. Mikor megpuhult, hozzáteszem a savanyú káposztát, illetve a 34 centis darabokra vágott kolbászt Hozzáöntöm a vörösbort, és puhára párolom, ha kell, utána sózom. Főtt burgonyával, vagy puha kenyérrel tálalom. Pacal bajai módon 80 dkg előfőzött pacal, 3 dkg vaj, 1 nagy fej hagyma, 1 ek paprika, 15 dkg reszelt sajt, 2 ek sűrített paradicsom, 2 dl száraz fehérbor, 3 gerezd fokhagyma, gyömbér, só, bors Az apróra vágott hagymát a vajban aranysárgára pirítom, megszórom a paprikával és belekeverem a sűrített paradicsomot. Fűszerezem sóval, borssal,
zúzott fokhagymával A rántásba beleteszem a felcsíkozott pacalt, majd felengedem a borral. Az egészet fél óráig főzöm, miközben az elpárolgott levet időnként kevés vízzel pótolom. Az egészet egy római tálba teszem, a tetejét meghintem a reszelt sajttal és a sütőben fél óráig, sütöm. Pacal hidegen Hozzávalók 80 dkg konyhakész pacal 2 babérlevél, néhány szem fekete bors só, 1 kisebb vöröshagyma 5-6 gerezd fokhagyma, 3 2 evőkanál fehérborecet vagy fél citrom leve, fél csokor- kapor Elkészítése: A pacalt lábasba tesszük, és annyi vizet öntünk rá, amennyi bőven ellepi. A babérlevéllel meg a borssal fűszerezzük, megsózzuk. A megtisztított vöröshagymát 2 gerezd fokhagymával együtt hozzáadjuk, és az ecettel ízesítjük. Lefödve, kis lángon puhára főzzük. Levében hagyjuk kihűlni, majd lecsöpögtetjük Utána kb 20x20 centis darabokra, vágjuk, bolyhos oldalával lefelé fordítva deszkára fektetjük. A maradék
fokhagymát présen áttörjük, és a pacal sima oldalára kenjük. A fölaprított kaporral fűszerezzük, és összetekerjük, akár a bejglit. Szorosan alufóliába csomagoljuk, majd néhány órára hűtőszekrénybe tesszük. Tálaláskor 2-3 milliméter vastagon fölszeleteljük. Előételként kínáljuk. Pacal kapribogyóval 1 kg pacal, 5 dkg vaj, 1 hagyma, 5-6 szem bors, 1 ek. ételízesítő, 2 dl fehérbor, 5-6 szem kapribogyó, só Alaposan megmosom a pacalt, sós vízben puhára párolom és felcsíkozom. A vajban megpirítom a reszelt hagymát, beleteszem a pacalt, az ételízesítőt, a borsot, az összevagdalt kaprit. Sózom, majd néhány percnyi forralás után forrón tálalom. Pacal madridi módra Hozzávalók: 80 dkg pacal, só, néhány szem fekete bors fél citrom leve, 1 kisebb vöröshagyma, 2 babérlevél, 20 dkg piros, úgynevezett vesebab (konzerv is lehet), 45 evőkanál olaj, 2 gerezd fokhagyma, 2 közepes vöröshagyma, 10 dkg paradicsompüré őrölt
bors, 1 mokkáskanál kakukkfű 2,5 dl vörösbor, 20 dkg füstölt kolbász Elkészítése: A pacalt megtisztítjuk, többször váltott hideg vízben kiáztatjuk, majd lábasba rakjuk, és annyi vizet öntünk rá, amennyi ellepi. Sóval, egész borssal, citromlével meg fölszeletelt vöröshagymával ízesítjük, beledobunk 1 babérlevelet, és kb. 2 óra alatt puhára, főzzük Utána leszűrjük, nagyobb kockákra vágjuk. Közben a beáztatott babot enyhén sós, babérlevéllel fűszerezett vízben puhára főzzük, ugyancsak leszűrjük. Az olajon megfuttatjuk a présen áttört fokhagymát és a megtisztított, fölaprított vöröshagymát. A paradicsompürével egy kicsit tovább pirítjuk, megsózzuk, megborsozzuk, a kakukkfűvel fűszerezzük, majd ráöntjük a bort. A pacalt, a babot meg a karikára vágott kolbászt hozzáadjuk, meg-megkeverve 5 percig főzzük. Pacal porosz módon 1 kg tisztított, előfőzött pacal, 1 fej hagyma, 10 dkg füstölt szalonna, 2 ek
liszt, 1 babérlevél, 1 citrom, 2 gerezd fokhagyma, 2 szem paradicsom, 1 kk. paprika, só, 2 dl tejföl A pacalt 3 liter sós vízben fél óráig főzöm, majd leszűröm. A szalonnát kockára vágom és kiolvasztom, rászórom a lisztet, megpirítom, majd a pirospaprikát, majd felöntöm 2 deci pacal főzőllével. A csíkokra vágott pacalt beleteszem a lébe, beledobom a babérlevelet, a zúzott 4 fokhagymát, a citromhéjat, a sót, valamint a felkockázott paradicsomot. A végén összerottyantom, az ízét a citromlével pikáns savanyúra állítom be, majd belekeverem a tejfölt. Pacal sziléziai módon 50 dkg előfőzött pacal, 3 dkg vaj, 3 ek liszt, 10 dkg reszelt sajt, 1 csomó leveszöldség, 1 kg marhacsont, 1 babérlevél, majoránna, zsálya, gyömbér, só, bors A csontból és a zöldségből a szokásos módon csontlevest főzök. A vajból és a lisztből világos rántást készítek, majd feleresztem a húslével, úgy, hogy mártást kapjak. A mártásba
beleteszem a felcsíkozott pacalt és a feldarabolt zöldséget. Jöhetnek a fűszerek: só, bors, majoránna, zsálya, babérlevél és gyömbér. Az egészet jól összeforralom, majd meghintem reszelt sajttal. Pacal toszkán módon 1 kg előfőzött pacal, 3 dkg vaj, 5 ek olívaolaj, 5 dkg reszelt parmezán sajt, 1 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 csomó leveszöldség, 2 dl húsleves, 5-6 szem hámozott paradicsom, 1 babérlevél, bazsalikom, bors, 1 dl száraz fehérbor A vaj és olaj keverékén sárgára pirítom a szeletelt hagymát, illetve a vékonyra szelt zöldségeket, az egész fokhagymagerezdeket, valamint a babérlevelet. Beleteszem a felcsíkozott pacalt, majd jó sűrűre beforralom. Hozzáöntöm a bort, a kockázott, hámozott paradicsomokat, sózom és borsozom. Hozzáöntöm a húslevest, majd lassan puhára párolom A készételbe belekeverem a bazsalikomot és parmezánnal bőven meghintve tálalom. Pacal vajmártásban Sós vízben puhára főzöm a csíkokra
vágott tisztított pacalt. Vajmártást (besamel) készítek és abban főzöm fel. Megtejfölözöm, borsozom, és citrommal savanyítom Zsemlegombóccal, vagy spagettivel tálalom. Pacalpaprikás zöldborsóval 1 kg konyhakész pacal, 1 nagy fej hagyma, 1 cseresznyepaprika, 1 kk. pirospaprika, 10 dkg zsír, 1 kk paradicsompüré, só, 50 dkg konzerv borsó A hagymát a zsíron sárgára pirítom, rászórom a paprikát, majd a felcsíkozott pacalt, megkeverem, beleteszem a cseresznyepaprikát és a paradicsompürét, majd mindig kevés vizet aláöntve, sót belekeverve felteszem főni. Mikor már majdnem kész, beleteszem a borsót. Mikor teljesen megpuhult főtt burgonyával, vagy puha kenyérrel tálalom. Pacalpörkölt Hozzávalók 1 kg pacal, só, 2-3 babérlevél, 2 fej vöröshagyma, 2 húsos zöldpaprika, 2 közepes paradicsom 4 evőkanál olaj, 1 púpozott evőkanál pirospaprika, 3 gerezd fokhagyma, fél mokkáskanál őrölt köménymag 5 Elkészítése: A pacalt
gondosan megtisztítjuk, megmossuk, és többször váltott hideg vízben kiáztatjuk. Bő vízben feltesszük főni, majd amikor felforrt, leszűrjük és leöblítjük. Annyi vizet öntünk rá, hogy bőven ellepje. Megsózzuk, babérlevelet dobunk bele, és kb 2 óra alatt puhára, főzzük Elfövő levét pótoljuk. Közben a megtisztított hagymát finomra, a kicsumázott paprikát meg a paradicsomot kis kockákra, vágjuk. A hagymát az olajon kevergetve megpirítjuk Pirospaprikával megszórjuk, gyorsan elkeverjük, és egy kevés vízzel felengedjük. A zúzott fokhagymát, az őrölt köményt, a paprika- meg a paradicsomkockákat is hozzáadjuk. A megpuhult pacalt lehűtjük vékony csíkokra, vágjuk, majd az elkészített pörköltalapba keverjük, és 20-25 percig pároljuk, közbe elfövő levét folyamatosan pótoljuk. Aki szereti, erős paprikával is fűszerezheti, vörösborral is ízesítheti. Köretnek sós burgonya illik Pacalpörkölt Hozzávalók: 2 kg pacal, 5-7
fej vöröshagyma, 1-2 fej fokhagyma, babérlevél, egész bors, őrölt köménymag, őrölt borsot, pirospaprika, paradicsomlé (vagy sűrített paradicsom), majoránna, só, Erős Pista, (vörösbor). 2 kg megtisztított pacalt 1,5-2 óráig főzzük a kuktában, attól függően mennyire öreg (minimum 0,2 l vízzel, annyit, hogy ellepje). A vízbe 2-3 fej vöröshagymát, babérlevelet, egész borsot és sót teszünk. Ha megfőtt a hús, csíkokra vágjuk. Egy lábosba olajat teszünk, abban megdinsztelünk 3-4 (nagy) fej vöröshagymát apróra vágva, vagy a sajtreszelőn lereszelve. Azután ebbe beleteszünk 1-2 fej összezúzott fokhagymát, őrölt köménymagot, sót, őrölt borsot, pirospaprikát, paradicsomlét (vagy sűrített paradicsomot), majoránnát (a szokásostól többet, mert ettől lesz jó ragacsos). Ízlésünk szerinti csípőséget Erős Pistával állítjuk be Ebbe beletesszük a csíkokra vágott húst, és jól összeforraljuk. A főzőllével, vagy
vörös borral hígítjuk a szaftját ízlés szerinti sűrűségre. Vízben főtt krumplival és savanyúsággal tálaljuk A maradék behűtött vörös bor elfogyasztása ajánlott. Pacalpörkölt 1 kg előfőzött pacal, 2 nagy fej hagyma, 4-5 gerezd fokhagyma, 2 ek paprika, egy kanál zsír, vagy olaj, késhegynyi bors, só A hagymát a zsíron sárgára pirítom, rászórom a paprikát, majd a felcsíkozott pacalt, megkeverem, majd mindig kevés vizet aláöntve, sót belekeverve felteszem főni. Mikor félig megpuhult, beleteszem a zúzott fokhagymát és a törött borsot. Lassú tűzön puhára párolom Puha kenyérrel tálalom. Pacalpörkölt (szolidabban fűszerezett) 1 kg előfőzött pacal, 1 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 ek paprika, egy kanál zsír, vagy olaj, 1 zöldpaprika, késhegynyi bors, só, zellerlevél A hagymát a zsíron sárgára pirítom, rászórom a paprikát, majd a felcsíkozott pacalt, megkeverem, majd mindig kevés vizet aláöntve, sót belekeverve
felteszem főni. Mikor félig megpuhult, beleteszem a zúzott fokhagymát és a törött borsot. A főzés vége felé belekarikázom a zöldpaprikát. Lassú tűzön puhára párolom Finomra vágott zellerzöldel megszórva, puha kenyérrel, vagy sósburgonyával tálalom. 6 Pacalpörkölt „ A megsózott, hideg és forró vízben alaposan megmosott pacalt többször váltott, hidegen ráöntött sós vízben félpuhára főzzük. Zsíron reszelt hagymát pirítunk, meghintjük egy jó késhegynyi paprikával, belevegyítjük a kockára vagy metéltre vagdalt pacalt, és teljesen puhára pároljuk, kevés vizet is öntve alája. Tálalás előtt meg is sózzuk Tarhonyát adunk melléje. Pacalpörkölt (majoránnás) 1 kg előfőzött pacal, 2 fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 2 dkg paprika, két kanál zsír, 1 mk köménymag, só, 3 szál zellerzöld, 3 dkg paradicsompüré, 2 g majoránna, 4-5 ek lecsó, 2 dkg liszt A hagymát a zsíron sárgára pirítom, rászórom a
paprikát, majd a felcsíkozott pacalt, megkeverem, majd mindig csak egy kevés vizet hozzáöntve felteszem főni, megsózom, hozzáteszem a zúzott fokhagymát, a majoránnát és a köménymagot. A főzés végén felé belekeverem a vízzel összehabart lisztet, a paradicsompürét és a lecsót. Lassú tűzön puhára párolom Finomra vágott zellerzöldel megszórva, puha kenyérrel tálalom. Pacalpörkölt (majoránnás) 1 kg előfőzött pacal, 2-3 fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 ek paprika, 10 dkg zsír, só, 2-3 szál zellerzöld, 1 ek paradicsompüré, 1 g majoránna, 20 dkg lecsó, 1 kk. liszt Elkészítése megegyezik az előző recepttel. Gombás pacalpörkölt A "gombás pacalpörkölt" elkészítése megegyezik a "Pacalpörkölt 1." elkészítésével, de még az utolsó fél órába hozzáteszünk 30 dkg szeletelt gombát is. Pacalpörkölt, hentes módra. Hozzávalók: 2 Kg. csíkozott pacal, 1-2 db jó tömzsi első láb, hosszában
kettévágva, 1/2 Kg füstölt, kolozsvári szalonna apró kockákra vágva 2 Kg hasábokra vágott burgonya, 1/2 Kg. finomra vágott vöröshagyma, 2 ek. fűszerpaprika, 3-4 gerezd fokhagyma, 2-3 db cseresznyepaprika, só, őrölt bors, néhány db. babérlevél, ízlés szerint majoránna, 1/2 liter vörösbor. Elkészítés: A megtisztított, és vékony csíkokra vágott pacalt. egy nagy fazékban annyi vízben, ami bőven ellepi, felteszem főni. Mikor egyet forrt, akkor kiszedem a fazékból Közben, egy jó nagy lábasban, a szalonna zsírját kiolvasztom, mikor a szalonna, már szép zsemleszínű, hozzáadjuk a finomra vágott hagymát, és együtt, aranysárgára pirítjuk, majd a tűzről lehúzva, hozzá keverjük a pirospaprika, a borsot, beletesszük a felcsíkozott, és előfőzött pacalt. Még a hosszában (késsel) kettéhasított körmöt, hozzáöntjük a vörösbort és felengedjük annyi vízzel, hogy ellepje, hozzáadjuk a babérlevelet, cseresznyepaprikát,
sózzuk, borsozzuk, és lassú tűzön, puhára főzzük (3-5 óra) mentközben, az elfőtt levet folyamatosan pótoljuk. 7 (vigyázni kell, mert könnyen odaég!) Mikor a pacal, és a láb már eléggé puhára főtt, akkor a lábakat óvatosan kiszedjük, A csontokat a lábból eltávolítjuk. A hosszában hasábokra vágott burgonyát hozzákeverjük a már puhára, főzött pacalhoz, a fokhagymát fokhagymapréssel belenyomjuk, ha szükséges, még a zaftot vízzel felengedjük, és készre főzzük. Tálaláskor, a kicsontozott körmöt egyenlő darabokra vágva, a tányérokra helyezzük. Kovászos uborkát adunk hozzá, és ha meg marad hely a belesünkben, jó hideg sörrel öblítjük le. Pacalpörkölt (sertés körömmel) Hozzávalók: 2 kg pacal, 1 nagyobb sertésköröm, 50 dkg hagyma, majoránna, szurokfű, borsikafű, bors, só, pirospaprika, 1 dl olaj. Elkészítése: A pacalt és a körmöt alaposan megtisztítjuk, a pacalt csíkokra, a körmöt három darabra
vágjuk. A hagymát üvegesre megpirítjuk, majd pirospaprikával megszórjuk és öntünk rá egy kis vizet, hogy a paprika nehogy leégjen. Ekkor beletesszük a csíkokra vágott pacalt, és a darabokra vágott körmöt. Majd annyi vizet öntünk rá amennyi két-háromujjnyival, ellepi, és lassú tűzön, időnként megkeverve körülbelül két órát főzzük. Amikor már majdnem megfőtt, megfűszerezzük, sóval, majoránnával, szurokfűvel, borsikafűvel és borssal. A körmöt, ha már megfőtt, kivesszük, vigyázva rá nehogy szétfőjön. Főtt burgonyával, vagy petrezselymes burgonyával tálaljuk. Pacal "A gondosan megválasztott paczalt forró vízzel sok léből jól ki kell mosni, szép vékony laskára kell vagdalni, forró vízbe téve sóval jól megfőzni, aztán zöldségeket tenni közé. Egy fél liter jó tejfellel, pár kanál finomliszttel habarást készítsünk hozzá és pár keményre főtt tojást kockára vágva, elegyítsünk közé. A
habarással gondosan feleresztjük, zöldpetrezselyem levelet aprítunk bele; mindezt felfőzzük, azután feltálalhatjuk. Van egy másik módja is, mely a következő: Tejfeles, habarás helyett készítsünk zsíros zsemleszínrántást, mellyel feleresztjük. Kevés citromlével megsavanyítva tálaljuk fel " Párolt pacal " 1/2 kiló megmosott, sóval ledörzsölt hideg s forró vízben alaposan megtisztogatott és sós vízben megfőtt marha-, vagy birkapacalt metéltre vagdalunk és egy kanál zsíron - kevés pirított vöröshagymának társaságában - megsózva, megborsozva, 1/2 citrom levével leöntve, 8-10 percig pároljuk. Apróra vagdalt petrezselyemzöldjével meghintve tálaljuk " Pörkölt borjúfodor fokhagyma, 3 szálnyi zeller, só, késhegynyi majoránna, kanálnyi paradicsompüré, 20 dkg lecsó, 1 ek liszt, A fodrot többször váltott vízben kiáztatjuk, majd félórai főzés után metéltre vágjuk. Az összevágott hagymát a zsíron
sárgulásig pirítjuk, hozzáadjuk a paprikát, beletesszük a fodrot, megkeverés után a paradicsompürét, a zúzott fokhagymát, a majoránnát és sót. Kevés vizet hozzáöntve lassú tűzön puhára pároljuk. Az utolsó negyed órára beletesszük a lecsót, és ha kell, kevés vízzel öntjük fel. Liszttel megstauboljuk, vágott zellerlevéllel megszórjuk, összerottyantjuk és puha kenyérrel tálaljuk. 8 Rántott pacal 1 kg pacal, 20 dkg zsír, 15 dkg liszt, 15 dkg hagyma, 1 csomag petrezselyemzöldje, zsemlemorzsa, tojás, só, babérlevél Sós vízben a zöldségekkel, hagymával, petrezselyemzölddel puhára főzöm a tenyérnyi szeletekre vágott tisztított pacalt. Lisztben, tojásban, zsemlemorzsában a szokásos módon panírozom és forró zsírban, vagy olajban kisütöm. Krumplissalátával, tartármártással tálalom Rántott pacal Sós vízben puhára főzöm a tenyérnyi szeletekre vágott tisztított pacalt. Lisztben, tojásban, zsemlemorzsában a
szokásos módon panírozom és forró zsírban, vagy olajban kisütöm. Rizzsel és tartármártással, vagy remuládmártással tálalom. Savanyú pacal (sváb recept) 1 kg pacal, fél hagyma, 4 dkg zsír, 5 dkg liszt, 3 ek. sűrített paradicsom, fél liter húsleves, só, bors, 3 ek fehérbor, petrezselyem Alaposan megmosom, az előfőzött pacalt és felcsíkozom. A zsírban üvegesre párolom a finomra vágott hagymát, ráteszem a pacalt és kb. 10 perc alatt, megpirítom Megszórom a liszttel, és tovább keverem. Kis idő múlva belekerül a sűrített paradicsom, majd fél óráig főzöm. Sózom, borral, borssal és ecettel ízesítem Tálalás előtt megszórom finomra vágott petrezselyemmel. Savanyú pacal " A pacalt jól be kell sózni, először hideg, másodszor forró vízzel kimosni. Ha jól kimostuk, hideg vízben feltesszük főni. Mikor felforrt, leöntjük róla a vizet és új hideg vízzel, újra feltesszük. Ezt azután még egyszer megismételhetjük
Végül sósvízben puhára főzzük és hosszú, keskeny metéltre vágjuk. Világos rántást készítünk kevés petrezselyem zöldjével (s ha úgy tetszik, apróra vágott vöröshagymával), föleresztjük csontlével, vagy vízzel, megsózzuk, 1-2 babérlevelet, kevés borsot teszünk bele. Egy darabig forraljuk, majd átszűrjük, beletesszük a pacalt, felforraljuk, 1-2 tojássárgájával megkötjük és 1-2 kanál ecetet vagy citromlevet öntve bele, tálaljuk. Sósvízben főtt burgonyával körítve tálaljuk. " Savanyú marhapacal 1 kg pacal, 10 dkg zsír, 10 dkg liszt, só, bors, 1 ek borecet Alaposan megmosom a pacalt, sós vízben puhára párolom és felcsíkozom. A zsírból és a lisztből világos rántást készítek, melyet megborsozok. Árszűröm, beleteszem a pacalt, a borecetet és forrón tálalom. Sváb pacal-lencse saláta Hozzávalók: 50 dkg előfőzött pacal, 1 csésze lencse, ecet, só, frissen őrölt bors. A marindához: Finomra vágott hagyma,
ecet, só, bors, csipetnyi cukor 9 Elkészítem a marinádot és még melegen, leöntöm vele a pacalt. A lencsét megmosom és bő sós vízben puhára főzöm (azért szét ne essék - max. negyed óra) Hideg vízzel leöblítem, lecsepegtetem. A pacalhoz adom, elkeverem, ha kell, akkor után ízesítem Tetejét kicsit megszórom frissen őrölt borssal. Szicíliai rakott pacal 1 kg pacal, 1 fej hagyma, 3-4 kanál olívaolaj, 35 dkg paradicsom, 35 dkg padlizsán, 5 dkg szalonna, 10 dkg juhsajt, 2 kemény tojás, 1 ek reszelt parmezán, só, bors, olaj A padlizsánt felkockázom, besózom, egy órán keresztül állni hagyom, majd leöblítem és leitatom róla a vizet. Olajon pirosra sütöm, leszűröm Az olívaolajon üvegesre pirítom az apróra vágott hagymát és szalonnát, ráteszem a tisztított, csíkozott pacalt és zsírjára pirítom. Sózom, borsozom, beleteszem a kockázott paradicsomot, és majdnem puhára párolom. Egy tűzálló edényben rétegesen lerakom a
pacalt, a padlizsánt, a juhsajtot, a felkarikázott kemény tojásokat. Tetejét megszórom reszelt parmezán sajttal és a sütőben szép pirosra, sütöm. Tehénbél metélve " Főzd meg a bélt, és metéld kétujjnyi szélességre. Vond fanyársra, rakd egy tányérra Süsd meg, öntözd vajjal. Mikor feladod, hintsd meg borssal és sóval „ Tehénpörkölt bendővel 80 dkg marhahús (lábszár), 40 dkg marhapacal, 20 dkg szeletelt gomba, 1 kis fej vöröshagyma, fokhagyma, pirospaprika, 15 dkg zsír, kevés só, 2 deci vörösbor, köménymag, kg burgonya (dominó alakúra vágva) „A marhalábszár kockákra vágjuk. A pacalt leforrázzuk, és metéltre vágjuk Aranybarnára pirítjuk a zsírban a karikákra vágott vöröshagymát, hozzátesszük a reszelt fokhagymát, pirospaprikát és a tört köménymagot. Ezután beletesszük a leforrázott pacalt, leöntjük 2 deci vörösborral, és félkészre pároljuk, csak ekkor adjuk hozzá a dominó alakúra vágott nyers
burgonyát, azzal megpuhítjuk. Tetszés szerint cseresznyepaprikával ízesíthetjük” Töltött ökörgyomrot " Végy vereshagymát és új szalonnát, vagdald össze. Üss tíz tyúkmonyát össze írósvajjal, s füvekkel keverd össze. Készítsd el fűszerszámmal sárgán, avagy nem Töltsd a gyomrába a tölteléket, kösd össze. Végy tehénhús-levet, főzd meg abban, aki nem kövér Petrezselyemgyökérrel készítsd el. Jóízű lészen, ha jól készítik „ Ökörbél vereshagymával " Végy vereshagymát, és az szalonnát vagdald aprón. Egy cipót áztass vízbe, s vagdald össze a szalonnával. Végy jó tehénhús-levet, főzd meg abban Borsold és sáfrányozd meg Mindenféle jó szagú füveket tegyenek belé, s főjön együtt, s felettébb meg ne sózzák. " 10 Ökörbél aprón " Az ökörbél aprón metéljék. Végy egy kevés vajat egy serpenyőbe, és rántsd meg benne Tölts egy kevés tehénhús-levet reá, ecetet, borsot,
zöld füveket, hadd főjön együtt. Felettébb meg ne sózd: jó lészen úgy. „ Ökörbél más formára " Mikor a bél megfőtt, ugyan metéld; tehénhús-lével és petrezselyemmel főzd. „ Vagdalt hús pacalból Sós vízben puhára főzöm a felcsíkozott, tisztított pacalt. Összekeverem 2 áztatott, kicsavart zsemlével, 2 tojással, sóval, borssal, pástétomfűszerrel, egy csokor vágott petrezselyemmel, pici szardellapasztával. Lapos pogácsákat készítek belőle, zsemlemorzsába hempergetem, és olajban kisütöm. Rizzsel tálalom Velős pacalpörkölt 1 kg előfőzött pacal, 2 nagy fej hagyma, 4-5 gerezd fokhagyma, 2 ek paprika, egy kanál zsír, vagy olaj, késhegynyi bors, só, 20 dkg sertésvelő A hagymát a zsíron sárgára pirítom, rászórom a paprikát, majd a felcsíkozott pacalt, megkeverem, majd mindig kevés vizet aláöntve, sót belekeverve felteszem főni. Mikor félig megpuhult, beleteszem a zúzott fokhagymát és a törött borsot.
Lassú tűzön puhára párolom Mikor szinte teljesen megpuhult, beleteszem a hártyáitól megtisztított velőt és még kb. 10 percet főzöm. Puha kenyérrel tálalom Velős-gombás pacalpörkölt 1 kg előfőzött pacal, 20 dkg szeletelt gomba, 2 nagy fej hagyma, 4-5 gerezd fokhagyma, 2 ek paprika, egy kanál zsír, vagy olaj, késhegynyi bors, só, 20 dkg sertésvelő A hagymát a zsíron sárgára pirítom, rászórom a paprikát, majd a felcsíkozott pacalt, megkeverem, majd mindig kevés vizet aláöntve, sót belekeverve felteszem főni. Mikor félig megpuhult, beleteszem a gombát, a zúzott fokhagymát és a törött borsot. Lassú tűzön puhára párolom. Mikor szinte teljesen megpuhult, beleteszem a hártyáitól megtisztított velőt és még kb. 10 percet főzöm Puha kenyérrel tálalom 11