Mitológia | Egyéb » Mítoszok, mitológia

Mítoszok, mitológia A legősibb, ránk maradt írásos emlékek is már fejlett, hosszú időn át folytatott irodalmi gyakorlatot feltételeznek, s ezeket is évszázadokkal, talán évezredekkel megelőzték a szájhagyomány útján terjedő mondák, mítoszok. A mítosz (görög müthosz? ,,monda”, ,,mese”, ,,történet”) a társadalmi fejlődés kezdeteire jellemző naiv társadalmi tudatforma: az ember számára még értehetetlen . A mítoszok összességét, illetőleg a mítoszokkal foglalkozó tudományt mitológiának nevezzük. A mítoszokban öltenek testet a ,,történelem előtti” idők embereinek a világ kialakulására, az ember eredetére vonatkozó elképzelései, de a mítoszok egykor valóban megtörtént, ősi események, természeti katasztrófák emlékét őrzik. Egyes társadalmi jelenségek, intézmények, vallási szokások magyarázata céljából utólag is alkottak mítoszokat. A mitikus világképben a tudományos, művészi és vallásos

magatartás csírái teljes egységben jelentkeznek, szétválásuk pedig egyenlőtlenül megy égbe. A művészet és a mítosz együttélése igen hosszú ideig tartott, s a mitologikus motívumok mindmáig állandó ihletforrásai az irodalomnak, de más művészeti ágaknak is. A mítoszok leginkább ember formájúnak elképzelt istenekről és természetfeletti képességekkel rendelkező, többnyire isteni származású hősökről szólnak. Gilgames A mítoszok szájhagyomány útján terjednek, eredeti szövegük tehát ismeretlen, mivel írás nem rögzítette őket. Az élőszóban való terjedés következménye az is, hogy egy – ez történetnek igen sokféle, néha egymásnak ellentmondó változata alakult ki. Az emberiség egyik első epikus műve, a mezopotámiai sumer kultúra fő alkotása, a Gilgames eposz (hősköltemény). Az első kiseposzok sumer nyelven keletkeztek még a Kre 4 – 3 Évezred fordulóján A sumer hősepika központi témája az uruki

mondakörből ered. Uruk a mezopotámiai kultúra egyik vezető ereje volt Gilgames, a város királyának személye körül gazdag epikus hagyomány kristályosodott ki. Az eposz legteljesebb, akkád nyelvű, klasszikus formája, az újasszír kiadás a Kr.e 8 Század végén keletkezhetett Ez a szöveg maradt ránk Assurbanapli, az utolsó nagy asszír uralkodó híres ninivei ,,könyvtárának” 12 ékírásos agyagtábláján. Az eposz Gilgames királyfi hősi harcait, a halhatatlanságért, az örök életért folytatott küzdelmeit mondja el. Aruru istenasszony formálta Uruk városának királyát, Gilgamest, ki ,,kétharmadrész - isten, egyharmadrész ember”. Népét zsarnokian leigázza, velük építteti fel uruk bástyafalait Az istenek megteremtik Enkidut, hogy ő mérkőzzék meg Gilgamessel. Enkidu, a vadember rettegésben tartja a pásztorokat és a vadászokat Elküldenek hozzá egy gyönyörű, templomi örömlányt. A szerelem emberi szenvedélye ,,civilizálja”

Enkidut, legyőzi benne az állatot, s hagyja magát Urukba vezettetni. A nép abban reménykedik, hogy Enkidu legyőzi Gilgamest A két hős megmérkőzik, de nem bírnak egymással, s inkább testvéri barátságot kötnek. Hőstettek sorát hajtják végre együtt: ijesztő fenevadaktól szabadítják meg az embereket. Legyőzik a cédruserdő rettentő szörnyét, Humbabát, elpusztítják az égi bikát. Mikor Enkidu meghal, holtteste mellett Gilgamest elfogja a haláltól való rettegés Felkeresi mitikus ősét, Umnapsitit: az örök élet titkát szeretné megtudni tőle. Gilgames virrasztással örök életet nyerhetne, de elalszik, az örök ifjúság füvét pedig, miközben fürdik, egy kígyó nyeli le. Gilgames megérti az örök törvényt: neki is el kell viselnie a halált. Hazatérve Urukba felidézi Enkidu árnyát az alvilágból, hogy legalább, megtudja milyen a halál utáni élet. Gilgames megnyugszik, hogy hőstettei megszerzik számára a túlvilági

boldogságot is, s minél különbek tettei, annál nagyobb lesz a jutalma is. Az eposz így igazolja Gilgames példáját. Istenek a görög mitológiában Az egész Mezopotámiai mondakört ezer szál kapcsolja a görög mitológiához. A görög mitológiát is későbbi feldolgozásokból ismerhetjük meg, pl. a homéroszi eposzokból A világ keletkezésével, az istenek születésével a görög Hésziodosz: Theogonia című elbeszélő költeménye foglakozik. Mind a mezopotámiai sumer – akkád kiseposzok, mind a görög mitologikus elképzelések megegyeznek abban, hogy a világ az istenek nászából jött létre, s további fejlődése, az istenek egymással folytatott harca árán valósult meg. A különböző istennemzedékek kegyetlen küzdelme után egy főisten győzelme végül rendet, harmóniát teremtett a világban. Hésziodosz szerint elsőnek jött létre Khaosz az ,,Üresség”, majd Gaia a Föld, és Erósz a ,,Szerelem” istene. Az Ég és Föld gyermekei

voltak a legelső istenek. Először a hét titánt és lánytestvéreiket, a nyolc titaniszt szülte meg Gaia. Aztán a három küklópsz jött világra A Földnek és az Égnek született még három fiúsarja, a százkarú óriások: Kottosz, Briareósz és Güész. Az Ég és a Föld első gyermekei durva óriások voltak, az őskor formálatlan szörnyalakjai. Az emberek rettegő félelmét, riadt döbbenetét testesítették meg a hatalmas és érthetetlen természeti erőkkel szemben. Maga Uranosz is elborzadt szörnyszülött gyerekei láttán, s a küklópszokat meg a százkarú, ötvenfejű óriásokat, Tartaroszba, az alvilág legsötétebb mélységébe taszította. Gaia ezért megharagudott férjére, s a titánokat lázította fel, hogy álljanak bosszút apjukon. A legfiatalabb titán, Kronosz vállalkozott a feladatra, s megdöntve Uranosz hatalmát ő lett az istenek ura. Testvérét, Rheiát vette feleségül, de megszületendő gyermekeit egymás után lenyelte.

Ezért Rheia, mikor legutolsó gyermekét, Zeuszt várta, elbújt Kronosz elől Kréta szigetén. Zeusz születésekor egy követ pólyált be, és azt adta a férjének Kronosz gyanakvás nélkül lenyelte a követ is. A gyermek Zeusz Kréta szigetén nevelkedett. Mikor felnőtt, mérget adott be Kronosznak, aki ettől sorban kihányta korábban elnyelt gyermekeit. Így látták meg másodszor is a napvilágot Zeusz halhatatlan testvérei Ezután Zeusz indított hadat Kronosz és a titánok uralma ellen. Ekkor Gaia azt jósolta, hogy az fog győzni, aki Tartarosz foglyait hívja segítségül. Zeusz kiszabadította a küklópszokat Zeusz legyőzte Kronoszt Most a titánokat űzte Tartaroszba, a százkarú óriásokat rendelve őrizetükre. Így lett Zeusz az istenek királya Neki jutott az uralom az égben, testvérei közül Posziedónnak a tengeren, Hádésznak az alvilágban. Hésziodosznál az istenharcok azt igazolják, hogy az ősi állapotok, nem emberi erői fokozatosan

vereséget szenvednek, s Zeusz világában a béke, az igazságosság uralkodik. Zeusznak végül is testvére, Héra lett a felesége. Zeusz azonban nem volt hűséges férj, Héra pedig féltékenyen üldözet vetélytársnőit, s Zeusznak tőlük született gyermekeit. Héphaisztosz olyan csúf volt, hogy születése után anyja lehajította az Olümposzról; a tűz és a kovácsmesterség istene lett. Zeusz és Héra közös gyermeke Árész, a háború istene. Pallasz Athéné a tudományok és a mesterségek istennője Zeusznak a fejéből ugrott ki Héphaisztosz kalapácsának ütésére. Aphrodité, a szerelem istennője a Zeusz villámaitól megérintett tenger habjaiban született. Apollón, a jóslás és a költészet istene, és a szűzi Artemisz, a vadászat istennője, testvérek. Zeusz gyermekei ők is, de anyjuk nem Héra, hanem Létó Az Olümposzi királytól származik Hermész is, az istenek hírnöke, a furfangos tolvajisten. Az istenek egymás közötti

házasságából megszámlálhatatlan sok isten született még. AQ görög istenek emberszabásúak, életük hasonló a földön élőkéhez, de halhatatlanok. Mitikus lakhelyük az Olümposz hegy csúcsa, eledelük az ambroszia, italuk a nektár. Mítoszok az ember teremtéséről Az ember teremtéséről sokféle, egymásnak ellentmondó mítoszt őriztek meg az irodalmi alkotások. A mezopotámiai mondákban közös vonás, hogy egy isten húsát és vérét agyagos földdel összegyúrva teremtették meg az embert. Munkára, városok építésére, a föld megművelésére és saját szolgálatukra alkották a földi lényeket. Az egyik elképzelés szerint egy törzsből származnak az istenek és a halandók. Az emberek első nemzedéke az aranykorban élt, s még Kronosz uralkodott felettük. Ezután az istenek egyre silányabb nemzedékeket teremettek: következett az ezüstkor és a rézkor. A negyedik nemzedék már igazságosabb, derekabb és különb az előzőnél: a

héroszok isteni fajtája volt ez, akiket félisteneknek hívtak a Földön. Őket háborúk és emberpusztító harcok irtották ki a világból. Egy részük a hétkapujú Thébaiban halt meg, mikor Oidipusz nyájaiért küzdöttek, más részük Trója alatt pusztult el a szép hajú Heléne miatt. Haláluk után Zeusz a föld széleire telepítette őket A boldog héroszok a boldogok szigetén élnek, és Kronosz lett a királyuk, miután Zeusz föloldotta bilincseit. Végül elkövetkezett az ötödik korszak, a vaskor, a jelenkor. A nyomorult embereknek nincs pihenésük sem éjjel, sem nappal, örökös gondban, bajban telik az életük. Csak az lehet boldog, aki a vaskor előtt halt meg, vagy aki a messze jövendőben megéri a visszatérő aranykort. Minden kor emberének nosztalgiáját foglalja magába ez a mítosz, egy rég letűnt boldog korszak, az elveszett aranykor, a Paradicsom, az Édenkert után. Megszólal a vágy és a remény is, hogy a jelen, a mindenkori jelen

igazságtalanságai kiegyenlítődnek, megszűnnek az eljövendő új aranykorban. Van a görög mitológiának egy olyan mondája is, mely a gigászoknak az istenek elleni lázadásával hozza összefüggésbe az ember megjelenését Gaia, a Földanya, bosszúra szomjazva a Tartaroszban lebilincselt titánokért, világra hozta a gigászokat, a kígyólábú óriásokat. Szétfeszítették a természet határait, a szigetek elhagyták helyüket, a tengerpartok eltolódtak, a folyamok megváltoztatták medrüket, eltűntek a hegyek is. Zeusz és az olümposzi halhatatlanok végül legyőzték iszonyatos harcokban a világ rendjét megzavaró szörnyeket, de a Föld a gigászok kiömlő véréből sarjasztotta az első embereket. Ezek is istentelenek és durván erőszakos lények voltak, s később a vízözön pusztította el ezt a kártékony emberfajt. A Prométheusz - mítosz Az emberek megteremtését, öntudatra ébredésüket s fokozatos fejlődésüket a Prométheusz –

mítosz meséli el. Leggyakrabban ezt a mítoszt dolgozzák fel a legkülönfélébb értelmezésben A tűz eredetéről szóló ősrégi hagyomány az indogermán őskorra vezethető vissza. A tűz megismerése sz emberiség történeti létének ez alapja, a földművelés utána a kézművesség, az ipar kezdete. Az első embereket maga Prométheusz, a bölcs titán gyúrta sárból, Pallasz Athéné segítségével. A legelső emberek még tudatlanok voltak, nem sokban különböztek az állatoktól, csak gyöngébbek, tehetetlenebbek és védtelenebbek voltak a legtöbbnél. Már - már pusztulás fenyegette őket, amikor Prométheusz lehozta számukra az égből a tüzet, mely idáig csak az olümposzi istenek tulajdona volt. Ennek birtokában az emberek megtanulták a mesterségeket, az anyag megmunkálását és a fémek feldolgozását. Végső soron a tűznek köszönhette az ember, hogy kiemelkedett az állatok sorából. A parasztköltő Hésziodosznak az iparral szembeni

bizalmatlanságára vall, hogy szerinte Prométheusz súlyos bűnt követett el, amikor az istenektől ellopta a tüzet az emberek számára. Ezért Zeusz méltán büntette meg azzal, hogy a vonakodó Héphaisztosszal egy sziklához láncoltatta, később pedig egy sasmadarat küldött rá, hogy évszázadokig marcangolja újra meg újra kinövő máját. De jogosan büntette meg szerinte Zeusz az embereket is, akik a tüzet elfogadták: Pandórát, az első asszonyt küldte le közéjük. Zeusz megparancsolta Héphaisztosznak, hogy agyagból formáljon egy gyönyörű istennőkhöz hasonló leányalakot, az istenek pedig ajándékozzák meg különböző képességekkel: szépséggel, bájjal, kedvességgel, asszonyi ügyességgel. A ravasz Hermész hazugságot, csábító szavakat és tolvaj hajlamot rejtett a keblébe. Ez az asszony hozott minden bajt és szenvedést a földre. Pandóra kíváncsiságból leemelte annak a hombárnak a fedelét, mely a különböző

sorscsapásokat rejtette magában. Ekkor szabadult a sok nyomorúság, fáradtság, baj, betegség s a kegyetlen halál a mindaddig munka és gond nélkül élő emberekre. Prométheusz cselekedete az emberiség boldog aranykornak elképzelt ősállapotát szüntette meg. A mondának egész másfajta értelmezése olvasható Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz című tragédiájában. Itt Prométheusz az emberi öntudat szabadságáért önző istenekkel szembeszálló következetesség példamutató hőse lesz: azáltal, hogy az ember mellé állt, az új istenekkel került szembe. Zeusz nemcsak a titán emberszeretetén bünteti meg kegyetlenül, hanem egykori szövetségesével szemben is hálátlanságot követ el, hiszen az ,,előrelátó” Prométheusz tanácsára támaszkodva győzte le annak idején Kronoszt és istentársait. Aiszkhülosz nemcsak a tűzlopást tulajdonítja Prométheusznak, hanem az emberi műveltség egészét, az értelmet, a tudatos életet, a

tudományokat és a mesterségeket is, mindazt, ami az embert más élőlény fölé emeli. A Gilgames eposz Vízözön történetének és a Biblia Vízözön történetének összevetése A Gilgames eposz vízözön történetének mítoszát az akkádok vették át a sumérektől, s elterjesztették a Földközi – tenger partvidékén. Az újasszír Gilgames eposz 11 Tábláján a halál tengerén túl lévő szigeten élő Um – napsiti – rugu maga mondja el egyes szám első személyben a nagy pusztulás történetét az őt felkereső Gilgamesnek. Az eltérések a két történet között teológiai különbségekből adódnak: a mezopotámiai elbeszélés politeista szemléletű, a héber pedig az egyetlen Isten, Jahve tiszteletére épül. Sokkal több azonosságot lehet találni. Megállapíthatjuk, hogy az egyes motívumok feltűnően megegyeznek a sumer – akkád és a héber vízözönelbeszélésben, s a kettő közvetlen rokonsága vitathatatlan. A vízözön

csaknem 300, különböző helyről származó mítosza közül nincs még két ennyire rokon elbeszélés. A madarak kibocsátásának jelenete, pl csak az akkád és a héber vízözöntörténetekben szerepel. A Bibliában közölt szöveg a mezopotámiai mítoszon alapszik, a fordított átvétel lehetetlen