Szociológia | Felsőoktatás » Szociálpolitika és redisztribúció

Szociálpolitika és redisztribúció Jóléti állam: Olyan állam, amelyben a kormányzat pozitív szerepet játszik a társadalmi jólét ösztönzésében. Tágabb értelemben a kormány egészének tevékenysége a jóléti állam fogalmába tartozik. Szűkebb értelemben az állam redisztribúciós funkciója kiterjedt érvényesülését értik e fogalom alatt. Szociálpolitika és redisztribúció A szociálpolitika fejlődése A redisztribúció az elmúlt 150 évben erősödött fel fokozatosan. A tőkés piac egyén- és társadalomkárosító hatásai az állam egyre szélesebb körű beavatkozását váltották ki. Az első időszakban (XVI-XVIII. szd) a szegénység kordában tartására korlátozódott a szerepe, majd a XVIII. szd-ban kezdte az állami szociálpolitika a piaci mechanizmusok következményeinek az enyhítését fokozatosan megvalósítani. A piacot tehát nem változtatja meg, csak korrigálja a negatív hatásait. Alapeszközének a leginkább piaci

logikával működő biztosítást tették Előbb a betegségi, az öregségi és a baleseti biztosítások jöttek létre. A munkásbiztosítás fokozatosan alakult át általános társadalombiztosítássá. A II. világháború után kezdett a szociálpolitika gyorsabban fejlődni, s az "ún jóléti állam" alapjait kezdik megteremteni azzal, hogy a társadalombiztosítás mellett megjelennek a társadalmi szolgáltatások és hálózatok kiépítése, ill. az állam viszonosság nélkül biztosítja a léthez való jogot Társadalmi szolgáltatások és hálózatok: - oktatás, - egészségügy, - lakásellátás, - személyes szociális szolgálatok. Ezek az intézmények a központilag elvont és szétosztott forrásokból működnek, így redisztributív jellegűek. Ekkor már az átfogó társadalombiztosítás, az oktatás és az egészségügy nem a piacot korrigáló mechanizmusként, hanem fejlődés feltételeit javítani kívánó általános politikaként

jelenik meg. Univerzalitás és szelektivitás A redisztribúcióban legnagyobb szerepe a léthez való jognak van. Amennyiben a lét biztosítása valóban feltételek nélkül, a lét jogán történik, akkor a juttatás univerzális jellegű1. De sok esetben mégiscsak feltételekhez kötődik (pl. munkaviszonyhoz az öregségi nyugdíj, táppénz, stb). Ettől még univerzális juttatásokról van szó, ha korlátozottan is az, mert az egyéni rászorultság nem szempont, tehát nem tekinthető szelektívnek a szó szoros értelmében. Az ellátatlanul maradó csoportok esetében a léthez való jog érvényesítése a különféle segélyek révén történhet. A segélyeket az állam szervei egyéni elbírálás alapján nyújtják, azaz szelektív módon. Az egyéni elbírálás alapja a rászorultság foka, de bizonyos ellátórendszerekben a segélyt kérelmező magatartása is. A szelektív és univerzális megoldások mellett létezik még a pozitív diszkrimináció, mikor

különböző társadalmi csoportok rászorultságát fogadják el elosztási alapként. Hátránya, hogy az érintettek stigmát kapnak ezáltal, de a kirekesztettek meg méltánytalanul hátrányban érzik magukat.2 Támogatási elvek, formák 1 Titmuss, 1959. 2 Ferge Zsuzsa: A társadalmi újratermelés és társadalompolitika (KJK. Bp 1982) 1 Normativitás és diszkrecionalitás A normativitás esetében a támogatás feltételei és mértéke jogilag szabályozott. Ha az egyén a feltételeknek megfelel, akkor számára a juttatás jár. A diszkrecionalitás azt jelenti, hogy a juttatás csak adható, diszpozitív (megengedő) szabályozás, senki sincs kizárva, de senki sem bizonyosan kedvezményezett. Lényegében a normatív ellátás a kiszámítható, előre látható, jogszabállyal körülírható eseteknél megoldás. A diszkrecionális ellátás a méltányos esetekben alkalmazható A normatív ellátást a jogosultság esetén köteles adni, míg a

diszkrecionális juttatást a keretek hiányában is meg lehet szüntetni vagy csökkenteni lehet a segély összegét. Pénzbeni és természetbeni juttatások A támogatás formája lehet pénzbeni és természetbeni is. A pénzbeni juttatás közvetett, míg a természetbeni juttatások, termék és szolgáltatás útján közvetlenek. Címkézett pénznek (voucher) nevezzük ezeknek az ötvözetét, mikor valamilyen utalványt adnak juttatásként (pl. húsjegy, tejjegy, stb.) A pénzbeni juttatás biztosítja a legteljesebb szabadságot, mégis bizonyos esetekben inkább szükséges és célravezetőbb a természetbeni juttatás. Univerzalitás és szelektivitás3 A redisztribúcióban legnagyobb szerepe a léthez való jognak van. Amennyiben a lét biztosítása valóban feltételek nélkül, a lét jogán történik, akkor a juttatás univerzális jellegű 4. De sok esetben mégiscsak feltételekhez kötődik (pl.munkaviszonyhoz az öregségi nyugdíj, táppénz, stb) Ettől

még univerzális juttatásokról van szó, ha korlátozottan is az, mert az egyéni rászorultság nem szempont, tehát nem tekinthető szelektívnek a szó szoros értelmében. Az ellátatlanul maradó csoportok esetében a léthez való jog érvényesítése a különféle segélyek révén történhet. A segélyeket az állam szervei egyéni elbírálás alapján nyújtják, azaz szelektív módon. Az egyéni elbírálás alapja a rászorultság foka, de bizonyos ellátórendszerekben a segélyt kérelmező magatartása is (ezek a normatív szelektív és a diszkrecionális szelektív ellátások). A szelekció lehet explicit, mikor az elvek világosan meghatározottak, ill. lehet implicit, mikor rejtetten vagy nem egészen szándékoltan működik. Az univerzális megoldás a prevencióra törekszik, a társadalom minden tagjáért felelősséget vállal. A szelektivitás alapelve, hogy mindenki magáért felelős, csak végső esetben nyújt segítséget. Megosztja a társadalmat

segítettekre és segítőkre.5 A rászorultság-igazolás, mint feltétel, diszfunkcionálissá teszi az eszközt magát. Az ezzel járó kiszolgáltatottság miatt sokan nem veszik igénybe a segítséget.6 A szelektív és univerzális megoldások mellett létezik még a pozitív diszkrimináció, mikor különböző társadalmi csoportok rászorultságát fogadják el elosztási alapként. Hátránya, hogy az érintettek stigmát kapnak ezáltal, de a kirekesztettek meg méltánytalanul hátrányban érzik magukat. Hatásosság és hatékonyság A hatásosság elemzésével arra kapunk választ, hogy a támogatásra jogosultak közül mennyien jutottak hozzá az ellátáshoz, mekkora az igénybevételi arány (take-up rate). Elsőfajú hibának hívjuk, ha nem mindegyik rászorult kapott ellátást. A hatékonyság kérdésénél a költség/haszon, illetve a ráfordítás/eredmény elemzését kell elvégezni. Másodfajú hibának nevezik azt, mikor azok is részesülnek az

ellátásból, akik nincsenek rászorulva. A szociálpolitika szempontjából fontos külön is vizsgálni a hatékonyságot, így a makrohatékonyságot és a mikrohatékonyságot. A makrohatékonyság megmutatja, hogy a társadalmi ráfordítás mely területeken hozott eredményt. A mikrohatákonyság viszont egy-egy rendszeren belül vizsgált eredményeket jelent. Hatásosság szempontjából az univerzális rendszerek a hatásosabbak: - elsőfajú hiba alig létezik, - igénybevételi aránya többnyire maximális, - az igénybevevőt nem gátolja semmi, - nem osztja meg a társadalmat, 3 Ferge Zsuzsa: A társadalmi újratermelés és társadalompolitika (KJK. Bp 1982) Titmuss, 1959. 5 Zombori Gyula: A szociálpolitika alapfogalmai (A szociális szakképzés könyvtára, Bp. 1994) 6 Ferge Zsuzsa: Szociálpolitika és társadalom (T-Twins, Bp. 1991) 4 2 nem merül fel az a veszély, hogy az erősebbek megkérdőjelezhetik a létjogosultságát. Hatékonyság szempontjából

a szelektív megoldások az előnyösebbek: - minél jobban céloz, annál kisebb költséggel jár, - a hatékonysága a célzott csoportnál érvényesül, - a költségek hatékonyabban vannak felhasználva, - a rászorulók is jobban járnak, hiszen adott keretből így nagyobb összeggel lehet őket segíteni. Az univerzális ellátásnál viszont az is kap ellátást, aki azt maga is meg tudná fizetni. Az univerzális rendszerben kisebb az adminisztráció, a szelektív ellátásnál az adminisztráció a fajlagos költségeket növelik. Köz-, magán- és vegyes finanszírozás A magánfinanszírozás esetében a termék vagy a szolgáltatás fogyasztója megegyezik a finanszírozóval. A közfinanszírozás esetében a fogyasztói szükségletkielégítés közügy, s a közösség képviselői döntenek a közpénzek felhasználásáról, illetve arról, hogy mire fordítsák a közpénzeket. Így itt a fogyasztó és a finanszírozó szerepek elkülönülnek. A vegyes

finanszírozásnak a legismertebb formája mikor a fogyasztó olyan terméket vásárol vagy szolgáltatást vesz igénybe, amelyet közpénzből is dotáltak. A szociális rendszerek finanszírozása egy háromszereplős erőtérben zajlik. A három szereplő: - a fogyasztó, - a finanszírozó, - a szolgáltató. A szolgáltatást nyújtó szervezetek alapvetően sokfélék, attól függően, hogy milyen szolgáltatást, tevékenységet végeznek, ki a tulajdonosa és működtetője, fenntartója a szervezetnek, milyen érdekeltségeknek kell megfelelnie a szervezetnek, ill. a szolgáltatást végzőknek milyen érdekeltségük van, és kik ellenőrzik a tevékenységet, szolgáltatást. A szubszidiaritás Az egyén ellátása alapvetően a család felelőssége, s ahogy nehezül ezen feladat ellátása, olyan mértékben lépnek be a külső segítségek (a családtól való távolság sorrendjében). Tehát az érintettek környezetében kell elsősorban fellelni a segítséget,

végső esetben kell egy-egy problematikával országos szinten foglalkozni. Az elv szerint az állam a finanszírozó, de a helyi ellátórendszert nem feltétlenül maga hozza létre, illetve működteti. Ha nincs más szervezet, akkor kénytelen az állam szolgáltatóként is belépni az ellátórendszerbe. Indexálás és az egyszeri kompenzálás A támogatások értékének megőrzése komoly probléma, mikor az infláció mértéke jelentős. A piaci folyamatokban az árakba beépítik az inflációs emelkedéseket, a redisztribúciónál viszont az érintettek ki vannak szolgáltatva. Az inflációs hatásokat tehát korrigálni kell és lehet egyszeri kompenzálással és indexálással. Az egyszeri kompenzálást általában olyankor alkalmazzák, mikor alapvető szükségletnél hirtelen történik nagyobb áremelkedés. Az egyszeri kompenzálásnak hosszútávon természetesen nincs olyan nagy jelentősége, mint az indexálásnak. Az indexálás az ellátások

értékének korrigálása, ami ideális esetben iszámíthatóságot, folyamatosságot és rendszerességet jelent. A korrigálások célja lehet az ellátások értékének relatív- vagy vásárlóértékének a megőrzése. Az indexálást valamilyen viszonyítási alaphoz lehet elvégezni. Ez lehet a keresőképesek átlagbére vagy valamilyen speciális árindex, de a létminimum-számítás is gyakori módszer. Az indexálás mértéke ritkán teljes, leginkább részleges. Gyakoriságát az inflációhoz és a gazdasági helyzethez lehet igazítani, változások következményeként időzíteni, de a legelterjedtebb az évente egyszeri átértékelés. Az indexálás leginkább akkor jelent biztonságot az érintetteknek, ha törvény rögzíti Az automatizmus, a kiszámíthatóság még akkor is a legkedvezőbb tényező, ha a korrekció nem is teljesen kompenzálja az inflációt. Mivel az automatizmusok a költségvetésnek sokkal költségesebbek, mint az eseti döntések,

ezért a törvényi, jogszabályi előírásokat nem túl sok ellátásra alkalmazzák. Differenciálás 3 Az univerzális ellátásnál általában nincs differenciálás, a szelektív ellátás szintje viszont leginkább a kielégítetlen szükségletekhez differenciált. A segélyezést valamilyen viszonyítási ponthoz (segélyezési küszöb) mérten végzik, erre a szintre egészíti ki a tényleges jövedelmet. A tényleges jövedelem és a segélyezési küszöb közötti különbséget hívják szegénységi résnek (poverty gap). A kevésbé választhatóság elve Ez az elv a XIX. szd elején fogalmazódott meg, de valójában már Erzsébet 1601-es szegénytörvénye is tartalmazott olyan elemeket, amelyek a juttatás mellett bizonyos hátrányokat jelentett, hogy kedvezőbb legyen saját magáról a maga erejéből gondoskodni. A szegénysegély (poor relief) odaítélését egy bürokratikus eljárás előzte meg, de a legnagyobb visszatartó erő a dologház

(workhouse) volt, amelyeket 1865-től kötelezően hoztak létre Anglia szerte.7 A kevésbé választhatóság azt jelenti tehát, hogy az ellátást kevésbé legyen érdemes választani, mint az "önellátást". A költségvetés szempontjából számos előnye van, többek között: - az alacsony ellátás a gazdasági forrásokat kíméli, - kisebb a redisztribúció igénye, - alacsonyabb béreket könnyebben fogadják el, - a segélyfüggőség elkerülése egyéni érdek. Határozott vagy határozatlan időre szóló támogatás A határozatlan időtartamra szóló támogatásokra olyankor kerül sor, mikor a megállapítás alapjául szolgáló feltétel valószínűleg nem változik. Ellátást viszont lehet adni eleve meghatározott időre, vagy meghatározott időnként felül lehet vizsgálni az ellátás jogosságát. Rendszeres vagy rendkívüli támogatás A rendszeres, tartós támogatás kiszámíthatóbb, biztonságosabb az ellátottnak, mint a rendkívüli

vagy átmeneti támogatás. A rendszeres támogatást tartósan létező nehézségekre adják (pl nevelési segély), még a rendkívüli támogatás többnyire krízishelyzet áthidalására szolgál, de gyakori, hogy kiegészíti a nem jó színvonalú rendszeres segítséget. A segélyezés színvonalát meghatározza: - rendelkezésre álló források, - a tartós függőség elkerülésének erőfeszítése, - alacsony szint melletti érvek, - érdekvédelem, - pozitív szabadság, - igazságosság, - szolidaritás jelenléte a társadalomban. A jövedelem eloszlása és újraelosztása A szociálpolitika a társadalmi folyamatokba történő beavatkozás elmélete és gyakorlata. Eszközei: - politikai rendszer, - jogalkotás, - kommunikáció, - jövedelemelosztás. A jövedelem a bevételek és kiadások különbsége. Az eredeti jövedelemelosztás során szerzett jövedelmek egy részének átadása révén transzferjövedelem képződik (átengedett-átadott jövedelem). Ez

a másodlagos elosztás (újraelosztás) alapja Az elsődleges és másodlagos elosztás Az elsődleges jövedelemelosztás színtere: a piac, a másodlagos jövedelemelosztás színtere: a parlament. Az eredeti jövedelemtulajdonosok jövedelmét adóval és egyéb jogszabály útján terhelik. Ez a pénz képezi az államháztartás zömét. Bevételeket újra elosztva, abból másoknak transzferjövedelmeket nyújt. Ez a társadalmi átértékelés, a piaci elosztás után fennmaradó szükségletek kielégítésére szolgál, tképpen a piac (az elsődleges elosztás) korrekciója. Másodlagos elosztás 7 Müller, C. Wolfgang: Hogyan vált a segítségnyújtás hivatássá? (T-Twins, Bp 1992) 4 Interperszo-nális újraelosztás: személyek közti átcsoportosítás (gyermekes-gyermektelen pl.) Intertempo-rális újraelosztás: időbeni átcsoportosítás (nyugdíj pl.) Horizontális újraelosztás: Jövedelmi helyzettől független (egészséges- beteg pl.)

vertikális újraelosztás magasabb jövedelműtől alacsonyabb-hoz az A horizontális átcsoportosítás lehet vertikális hatású (pl. a gyermekes családok esetében horizontális a gyermektelennel szemben, hatásában vertikális, mert a jobb helyzetűektől átcsoportosítás). Mind az interperszonális, mind az intertemporális újraelosztás lehet horizontális vagy vertikális. Pozitív redisztribúció: - vertikális, az alacsonyabb jövedelműekhez kerülnek a központosított jövedelmek. Negatív redisztribúció: - ha nem valósul meg a fenti elv. Az újraelosztás intézményei Az államháztartás alrendszerei: központi költségvetés helyi önkormányzatok költségvetése társadalombiztosítás költségvetése elkülönített állami pénzalapok költségvetése (1.) A központi költségvetés: azok a közkiadások, amelyek nem a másik 3 alrendszeren keresztül folyik ki az államháztartásból. Az államháztartás bevételei adó illeték vám járulék

hozzájárulás ellenszolgáltatás nélkül közvetlen ellenszolgáltatás ellenszolgáltatás nélkül ellenszolg. arra, amire beszedték címkézett elvonás ellenszolgáltatással anélkül ellenszolgáltatás nélkül ellenszolg. valamiért bírság díj (2.) A helyi önkormányzatok költségvetése A helyi önkormányzatok látják el a közösség feladatainak jelentős részét. Forrásai: saját bevétel adó, díjak, bírságok részben átengedett központi adók normatív támogatás települések fejkvótái céltámogatás beruházási célra címzett támogatás fejlesztés, rekonstrukció kiegészítő támogatás hátrányos helyzetű önkormányzatoknak (3.) A társadalombiztosítás költségvetése: Tagolódás: - nyugdíjbiztosítás, 5 vagy - egészségbiztosítási alap. Forrás: - járulék, - kamat, bírság, késedelmi pótlék, - állami befizetés, - a vagyon hozadékai. Költségeket viselni kell: - aki kárt (kockázatot) okoz, - akinek módjában

áll befolyásolni a kár mértékét, - akinek haszna származik belőle. Ennek alapján a részvétele indokolt: - a munkavállalóké (haszonélvezők, a kockázat őket fenyegeti, befolyásolhatják a kár mértékét, jogot "vásárol" a járandósággal), - a munkáltatóké (befolyásolhatják a kár mértékét, haszonélvezők, munkaerő újratermelési költségeit kiegészítik), - az államé (felelős a közösség valamennyi tagjáért, felelős bizonyos kockázatokért, a tb. csökkenti a segélyezésre fordítandó kiadásokat). A TB finanszírozása (a.) A felosztó-kiróvó rendszerben finanszírozott: - folyó kiadásait folyó bevételeiből fedezi, kiadásokhoz igazítja bevételeit, vagy bevételeihez a kiadásait, alapvetően interperszonális, személyek közötti újraelosztást végez, - az aktív generációk befizetéséből fedezi az inaktívak kifizetéseit, vmint az aktívak ideiglenes munkaképtelenségének időszakainak jövedelempótlását,

- érzékeny a demográfiai ingadozásokra (aktívak/inaktívak aránya), - ha nincs demográfiai ingadozás, akkor lehetőséget ad az aktívak és inaktívak jövedelmeinek együttmozgására. (b.) A várományfedezeti rendszerben finanszírozott: - a korábbi befizetésekből vagy egyéb módon felhalmozott tőke hozadékából fedezi a kiadásait, - alapvetően intertemporális, időbeni újraelosztást valósít meg, - érzékeny az inflációra, a gazdasági és politikai ingadozásokra, - az inaktívak jövedelme nincs összefüggésben az aktívak jövedelmeivel, - nagy tőke lekötését igényli, befektetési lehetősége meglehetősen korlátozott. (c.) A tőkefedezeti rendszerben finanszírozott: - az előző két megoldás kombinációja, - alapvetően a felosztó-kiróvó elven működik, de a bevételek egy részéből tartalékot képez, - a tartalék lehetőséget ad a demográfiai és gazdasági ingadozások kivédésére. (4.) Az elkülönített állami pénzalapok

költségvetése: Valamely fontosnak vélt közcél viszonylag önálló finanszírozását szolgálják. Forrásai: - csak központi költségvetés, - részben központi költségvetés, részben a gazdálkodó befizetései, - csak a gazdálkodó szervek befizetései, - lakosságlakosság, gazdálkodó szervek, központi költségvetés befizetései. Az adózás Közkiadások fedezetére szolgál (társadalmi, gazdasági és szociálpolitikai célok megvalósítása) érdekében, jogszabályban állapítják meg, közvetlen ellenszolgáltatás nem jár érte. Az államháztartás jövedelmeinek nagy része az adóbevételekből származik. Az adóztatás funkciói: - közkiadások fedezése (fiskális funkció), állami feladatok ellátásának finanszírozása, 6 - politikai (társadalmi) funkció, ami az állam és az állampolgár között "szerződésnek" is tekinthető. Továbbá a társadalmi igazságosság megközelítése a horizontális és vertikális

újraelosztás révén. A társadalmilag kívánatosnak ítélt magatartás ösztönzése. - gazdasági funkció: növekedés és hatékonyság ösztönzésére, beruházások kedvezőbb adóztatása, elmaradott területek, gyengébb ágazatok adókedvezményei. Az adók már eleve, önmagukban véve is megtestesítik a kormányzat jövedelem-újraelosztó tevékenységének egyik felét. Az adóbevételek nagysága az, amely meghatározza a szociálpolitika révén megvalósítható jövedelem-újraelosztás nagyságát. Az adóztatás alapelvei: Az ellenértéki adóelv: - az egyenértékűség adóelv (arányos legyen az adó mértéke és az állam által nyújtott szolgáltatás), - a hasznossági adóelv (az adó mértéke az igénybe vett szolgáltatás hasznával legyen egyenlő), - a teljesítőképességi adóelv (az adó mértéke legyen arányban az adózó lehetőségeivel), - az áldozati adóelv (az adófizetéssel hozott áldozatoknak egyenlőeknek kell lenniük =

progresszív adózás), - az adóelosztás elve (az adók, az adók tárgyai és az adófizetők között is összhangot kell teremteni, méltányosan kell elosztani a terheket), - az adóhatás elve (morális, politikai, gazdasági, kulturális hatása van, ezeket összhangba kell hozni, figyelembe kell venni. Az adórendszer megítélésének szempontjai: - méltányosságát abból láthatjuk, hogy mennyiben felel meg a horizontális, ill. vertikális méltányosság szempontjainak. - horizontális méltányosságról van szó, ha azonos helyzetűek adóterhei egyenlőek, vertikálisan méltányos, ha eltérő helyzetűek adóterhei is különböznek. Az adórendszer hatékonysága: Hogyan hat a gazdaságra, a gazdasági folyamatokra, mennyire költséges az adórendszer. Az adórendszer hatásossága: Mennyire éri el a célját, mekkora az adócsalás. Az adó tárgya és alapja Bevételt terhelő adók: - jövedelemadó (SZJA, társasági adó), - hozadéki adó (földadó,

kamatadó). Vagyont terhelő adók: - az adóalany helyzetétől függetlenül a tulajdonlást, használatot adóztatják (pl. gk-adó) Fogyasztást terhelő adók: - a fogyasztást adóztatják, függetlenül az adóalany helyzetétől (ÁFA, forgalmi adó). Az adó alanya: - egyéni adóztatás (az egyéni autonómiát tiszteletben tartja) családos, nem családos közti különbséget nem veszi figyelembe, a vertikális méltányosság nem megoldott, - családi adóztatás (ösztönzi a nőket a munkavállalás feladására), - splitting: a két keresetet összeadják, de ketté osztva egyenlően adóztatják. Az adófizetésre kötelezettek: közvetlen adó: a fizetésre kötelezett és az adót megfizető ugyanaz, közvetett adó: más az adófizető, s más az adó beszedésére kötelezett (pl. forgalmi adónál a vásárló a fizető, a kereskedő a beszedő). Adómentesség:Csak absztrakt jogviszony, az adómentességet élvező jövedelem nem jelenik meg jövedelemként,

tehát adózás szempontjából nem is létezik. Adókedvezmény: Az adófizetési kötelezettség létrejött, csak kedvezmény révén kisebb összegben. Jóléti újraelosztás szociális jóléti állami ellátások 7 pénzügyi jóléti foglalkoztatási jóléti adópolitika vállalati szociálpolitika 8