Művészet | Művészettörténet » Fekete Csaba József - Barokk építészeti stílus

http://www.doksihu Barokk építészeti stílus A barokk építészet kialakulása, kiteljesedése és kései stílusirányzata, a "rokokó" A 17-18. századi európai barokk művészet megértését számos előítélet nehezíti A kortárs művészeti kritikában a barokk fogalma a művészeti rossz ízlés megjelölésére alakult ki. A szó a latin verruca származéka, jelentése fogyatkozás, kis hiba. A 16 század végén a francia nyelvben a baroque szó mindazt jelenti, ami félresikerült; egy évszázaddal később az olasz barocco jelentése szélhámosság. 1750-től a szabálytalan szinonimájaként használták, ebben már a kora klasszicizmus határozott elutasítása és értékítélete fejeződött ki. A barokk európai fénykora a 17. század, a racionalizmus évszázada A század második felében a stílus szülőhazájából, Rómából átkerült Franciaországba - s valójában itt teljesedett ki XIV. Lajos király udvarában. Magyarországon az

észak-itáliai és francia barokk a 17 század második negyedében jelent meg, az osztrák császári udvar közvetítésével, osztrák változatban. Kezdeti, 1630 és 1700 közötti korszakában a török jelenlét, a három részre szakadt ország bizonytalan háborús helyzete nem tette lehetővé a barokk stílus széles körű elterjedését. A Habsburg-befolyás alatt álló királyi Magyarország területén továbbra is a várépítészetben (architectura militaris) foglalkoztatott észak-itáliai, Como-vidéki hadmérnökök Giovanni Pieroni, Baccio del Bianco (1604-1656) és építészek (Andrea Spezza, Nicolo Sebregondi) tevékenysége jelentős. A reformáció 17 századi térhódításával szemben fellépő ellenreformáció a feudális reakciót képviselő Habsburgok támogatásával jelentős szakrális építészeti tevékenységet folytatott a Nyugat-Felvidéken. A jezsuita templomok (Nagyszombat, Győr), kolostorok, püspöki vagy érseki paloták, iskolák a

korszak fontos építészeti alkotásai, melyek már a barokk stílus első hazai képviselői. A királyi Magyarország egyházi székhelyén, Nagyszombatban 16291637-ben épült jezsuita templom a római Gesu-típus egyszerűsített, két toronnyal kiegészített, bécsi mintára formált változata. Homlokzatának jellegzetes motívuma az úgynevezett venetói ablaksor, mely típusteremtő mintául szolgált (Pozsony, Trencsén, Kassa, Eperjes, Lőcse). A templom építésze feltehetőleg az itáliai Pietro Spazzo (1734-1797) volt. A győri, Szent Ignácról elnevezett jezsuita templom 1635-1641 között emelt épülete Bartolomeo Torre műve, mely még reneszánsz stílusjegyeket hordoz, jóllehet homlokzatán már feltűnnek a barokk motívumok is. A világi építészeti megbízások eleinte kizárólagosan a bécsi udvar és a hozzá egyre kevesebb számban hű főnemesség köréből kerültek ki (kaszárnyák, városi paloták, kastélyok, magtárak, istállók), később

azonban a polgárság is önálló igényekkel lépett fel (lakó- és kereskedőház, város- és megyeháza stb.) A sort a pozsonyi vár 1635-1649 közötti átépítése nyitotta meg. Az 1650-es évektől Nyugat-Magyarországon is kibontakozott a barokk stílus - a belső terek dekorációjában jelent meg elsőként -, miközben az ország legnagyobb részén és Erdélyben még a későrenszánsz volt az uralkodó. A kastélyépítészet barokk stílusa a sárvári Nádasdyvárkastély 1653-ban készült nagytermének (Andrea Bertinalli stukkói és a bécsi Hans Rudolph Miller festései) kialakításában jelentkezett először. Megbízója a híres törökverő "fekete bég", (II) Nádasdy Ferenc (1555-1604) unokája, (III.) Ferenc gróf (1625-1671) királyi tanácsos, országbíró, az ellenreformáció első nagy főúri mecénása volt. A közel 30 évig taró átépítés legjelentősebb attrakciója a tizenötéves háború magyarországi csatáit bemutató

falképegyüttes megfestetése, mely tisztelgés a törökverő nagyapa emléke előtt, s egyben metaforikus példa a kortársak számára, a török elleni harcra buzdítás képzőművészeti eszközökkel. A gróf sógora, (I) Esterházy Pál herceg (1635-1712), nádor alakíttatta át családjának régi várkastélyát Kismartonban, 1663 és 1672 között, Filiberto Luchese császári építész tervei alapján. Az itáliai mesterekkel végeztetett kivitelezési munkákat a század http://www.doksihu harmincas évei óta hazánkban is működő Carlo Martino Carlone (1616-1667) és Sebastiano Bartoletto vezette. A kastély szabályos zárt tömbjének sarkaira már nem bástyák, csupán arra emlékeztető sarokrizalitok kerültek. Az itáliai barokk homlokzatokkal ellátott épületet vizesárok övezte, annak szélein azonban már nem várfalak, hanem balluszteres korlátok húzódtak, azon kívül pedig geometrikus barokk kert terült el. Ugyanebben az időben épült

Köpcsény és Bük korabarokk kastélya Az első barokk főúri kastélyok építésének ideje egyben a korábbi, főként középkori eredetű magánvárak pusztulásának kora is. Ennek oka kettős: egy gyökeres, a politika által befolyásolt életmód- és szemléletváltozás, valamint a Habsburg-uralkodóházhoz fűződő aktuális kapcsolat. A bécsi udvar Magyarországra nézve hátrányos török politikája miatt megromlott politikai viszony 1670-ben, a Wesselényi-összeesküvés hatására nyílt fegyveres felkelés formájában "robbant", melynek elfojtása után az ellenzéki arisztokrácia vezetőit, köztük (III.) Nádasdy Ferenc grófot is kivégezték - a császári hadsereg megszállta az országot. 1670 és 1683 között az elkobzott várakat sorban lerombolták, a megmaradtak pedig a török elleni felszabadító háborúban pusztultak el. 1686-ban visszafoglalták Budát; 1699-ben a törökök kiűzése után, a karlócai béke aláírásával az

ország a Habsburgok fennhatósága alá került. A török elnyomást osztrák elnyomás követte. Konszolidáltabb politikai helyzetet csak a Rákóczi-szabadságharcot 1711-ben lezáró szatmári béke eredményezett. III Károly uralkodása (1711-1740) idején lassan indult el az ország benépesítése, a közigazgatás újjászervezése, egy új ország felépítése a romokon. A 18. század elején kastélyok emelésére csak azoknak az idegen származású nagybirtokosoknak volt lehetősége, akik az udvarhoz közeli arisztokrácia tagjaiként - a török elleni háborúban szerzett érdemeikért - birtokot kaptak Magyarországon. Az 1700-as évektől a magyar barokk építészet irányítását az olasz mesterektől az osztrákok vették át. Az 1690-es években kapcsolódott be a magyarországi stílusfejlődésbe a bécsi barokk nagy mestereinek első triásza: Domenico Martinelli (1650-1716), Johann Bernhard Fischer von Erlach (1656-1723) és Johann Lucas von Hildebrandt

(1668-1745). Hildebrandt volt az, aki az itáliai és a francia barokk alapos ismeretében képessé vált arra, hogy utánzás nélkül, új minőséget teremtő szintézissel mind a kettőből azt tartsa meg, ami a másikat teljesebbé teszi: az itáliaiból az organikus térszervezést, az optikai hatások gondos mérlegelését és a kifejező, szabadabb formálást, a franciából a térfűzés eleganciáját, a pavilonos tömegalakítást, a környezetben való elhelyezés nyitottságát és a komponálás fegyelmezettségét. E szintézisre kitűnő lehetőséget kínált Savoyai Jenő herceg Ráckevén, a város határában fekvő, művészi kerttel kiegészített nyári rezidenciájának felépítése. Az épület jellege szerint itáliai típusú városi palota és a parkjában szabadon álló francia kastély ötvözete, amely olyan franciás műveltségű, de az itáliai életvitel látványosságait is kedvelő főúr reprezentálására épült, akinek fényes bécsi

udvartartása a császáréval vetekedett. Az 1701-1702-ben felépült kastély homlokzatainak tagozásában, a párkány, a nyílások alakításában a 17. századi lombard és genovai építészet megoldásaival találkozunk. Az alaprajz nyitott U alakú elrendezése, a belső térfűzés hierarchiáját követő tömegtagolás egyértelműen francia, a Vaux-le-Vicomte-ban kiteljesedő "mulatókastélyok" szép reprezentánsa. 1701-1711 között épült a Harrach grófok kastélya Féltoronyban Alaprajzi elrendezésében, tömegformálásában teljesen francia, részletképzései tükrözik Hildebrandt itáliai műveltségét. E kastély körül épült az első geometrikus francia kert, amely a továbbiakban több kastélyparknak szolgált mintaképül. A ráckevei és a féltoronyi kastély U alaprajzi formájában a magyar kastélyok általános elrendezésének típusteremtője lett. Az 1720-as évek végétől bontakozott ki a bécsi barokk második, nálunk is

működő triászának tevékenysége. Tagjai: Josef Emanuel Fischer von Erlach (1693-1742), Anton Erhard Martinelli (1684-1747) és Donato Felice dAllio (1690 k.-1780 k) Martinelli tervezte Esterházy József (16881721) gróf számára Süttörön a 16 századi, még Kanisay-féle vadászlak első jelentősebb átalakítását Az Esterházyaknak egy másik kastélyt Cseklészen, a Csáky grófoknak Magyarbélen, az Althan grófoknak pedig Csáktornyán tervezett az 1720-1730-as években egy-egy kastélyépületet. DAllio tervei alapján készült 1730-tól a körmendi Batthyány-várkastély újabb átalakítása a barokk stílus jegyében. A bécsi barokk mellett a prágai cseh barokk hatását tükrözi, egy Giovanni Santini-köréből kikerülő építész alkotásaként, az edelényi kastély, mely a Magyarországon letelepedett Francois LHullier generális megbízásából, 1727-1730 között épült fel. A kisebb vagyonú nemesség hazai mesterekkel ekkor emeltetett kastélyai

(Taktabáj, Acsa, Bercel, Girincs, Kisterenye, Mohora stb.), bár barokk köntöst viselnek, még sokban kötődnek a reneszánsz hagyományokhoz. Négyzetes alaprajz, négy sarkán http://www.doksihu toronyszerű, a korábbi bástyákra emlékeztető rizalittal képzett zárt tömeg jellemzi őket. A típus kvalitásosabb változatait képviseli Szirák, Hajós, Zsira kastélya. A 18. század első felének világi építészeti feladatai közül kiemelkedik a második triász munkásságához köthető pesti Invalidus-palota és az 1727-ben épített budai katonai szertár, valamint a zalaegerszegi régi megyeháza megvalósítása. A korszak szakrális építészetének jelentősebb alkotásai szintén e tervezők köréhez kapcsolhatók. A Dél-Németországban, valamint Alsó- és Felső-Ausztriában működő, úgynevezett dunai építőiskola egyik tagja, Wittwer Márton (1667-1732) tervezte a győri egykori karmelita templom barokk centrális terű épületét. Az iskolához

tatozik Hatzinger Pál (1686 k-1756) is, aki főként Székesfehérváron működött. Talán a második triásszal hozható kapcsolatba a magyar barokk egyházi építészet egy jelentős emléke, a kalocsai székesegyház is. Az egri egyházmegye területén dolgozott Giovanni Battista Carlone (1682-1747) (Eger, Debrecen, Miskolc, Szolnok, Sajólád templomai). Giovanni Battista Ricca (1691 k-1756) nevéhez kötődik a nagyváradi székesegyház első terve; Kilian Ignaz Dientzenhofer (1689-1751) nevéhez pedig Egerben a trinitárius és a minorita templom. Mária Terézia (uralkodó 1740-1780) trónra kerülése elsősorban a magyar rendek együttes kiállásának "Vitam et Sanguinem!" - volt köszönhető, s ez új lendületet adott a főúri kastélyépítészetnek, amit a királynő látogatásaival is serkentett. 1749-től fontos feladat lett a budai - az 1686-os ostrom során szinte teljesen elpusztult - gót-reneszánsz királyi palota romjaira egy új palota

építése. A két zárt udvart körülölelő épületszárnyakkal egy nagyobb, a Vérmezőre nyíló, U alakú díszudvart (cour dhonneur) alakítottak ki. A homlokzatok is barokk formálást kaptak, s az épületet manzárdtetővel, pavilonkupolákkal fedték le. Tervezői Jean-Nicolas Jadot (1710-1761), majd Nicolaus Pacassi (17161790) császári főépítészek, Franz Anton Hillebrandt (1719-1797), végül a Sziléziában tanult Oratsek Ignác voltak. A Palota újjáépítésének megbízott felelőse és irányítója a tehetsége és udvarhűsége révén köznemesi sorból fölemelkedett, a kor legfényesebb politikai karrierjét befutott barokk főúr, (I.) Grassalkovich Antal (1694-1771) gróf volt. Grassalkovich a Magyar Királyi Kamara elnökeként és a királynő bizalmi embereként nemcsak a magyar királyság állameszméjének kompromisszumos visszaállításán fáradozott, hanem tudatosan életprogramjául vállalta az építést, az építészeti mecenatúrát.

1723-ban, Gödöllő megvásárlásával vetette meg Pest körüli 135 000 kataszteri holdnyi birtokainak alapját. 1735 táján itt kezdte el családi székhelyének felépítését Mayerhoffer András (1690-1771) salzburgi mester tervei alapján, J-N. Jadot közreműködésével az építés több ütemben, az 1760-as évek végéig tartott. A barokk kastély kettős U alakú díszudvarával, hét egyemeletes szárnyával, templomával, valamint lovardájával és istállójával, franciakertjével egyedülálló méretű, a korabeli leírások által is dicsért reprezentatív együttest alkotott. Hármas tagolású főhomlokzatának középrizalitját kettős kupola emeli ki, alatta az épület eszmei centruma, az aranyos díszterem, melyhez kettős kétkarú díszlépcső vezet a földszinti kocsialáhajtóból. A dísztermet kétoldalt egy tengelyre felfűződő, reprezentatív emeleti teremsor (enfilade) övezi (bel étage). Mária Terézia 1751-ben látogatásával tisztelte

meg Grassalkovich grófot, aki a lehető legnagyobb pompával és külsőségek között fogadta a királynőt gödöllői otthonában. A gödöllői kastély a barokk építészet fénykorának jellegzetes kastélytípusát, az úgynevezett Grassalkovichstílust teremtette meg (Nagytétény, Pécel, Hatvan, Gács, Gernyeszeg, Bükkösd stb.) Kialakításában Mayerhoffer András és fia, Mayerhoffer János (1721-1780), továbbá Oratsek Ignác és Jung József (1734-1808) vállalt jelentős szerepet. A magyar barokk kastélytípus helyi jellegzetessége - a franciától eltérően -, hogy az érkezőt nem a nyitott díszudvar, hanem az épület szélesebb, terpeszkedő, ritmusosan tagolt főhomlokzata fogadja, míg az udvar a túloldalon, a kastélyparkkal alkot szerves, intimebb egységet. A Bécsen át érkező francia hatást erősebben képviseli Festetics Kristóf (1696-1768) keszthelyi kastélya, melyet a Lotaringiából származó uradalmi építész, Christoph Hofstadter

tervezett 1755-ben a korábbi várkastély alapfalainak felhasználásával. Hofstadter három évtizeden át vezette a Festetics-uradalmak minden építkezését, őt követte Rantz János György, akinek tervei szerint 1799-1801 között építették tovább a kastélyt, immár a nagy humán műveltségű, a Helikon költői ünnepeket megrendező Festetics György (1755-1819) gróf számára. A 18 század második felének sokat foglalkoztatott - elsősorban egyházi építkezéseken, Pozsony, Pápa, Tata, Szentgotthárd, Jászó stb. - bécsi építésze Franz Anton Pilgram (1699-1761), az egyik legjobb barokk formakultúrájú művész volt. Gróf Esterházy Károly (1725-1799) püspök 1752-1756 között terveztette a középkori pápai kastély átalakítását, kivitelezője egy tatai építész, Grossmann József (1747-1785) volt; valamint Pilgramhoz köthető a barokk http://www.doksihu kastélyépítészet majdnem egyedülálló emléke, Hőgyész Apponyi-kastélyának

nagyméretű, belső udvaros, szigorú architektúrájú és zárt tömbje, négy sarkán négy manzárdtetős rizalittal, az 1760-as évekből. A barokk kastélyépítészet következő csúcspontját képviseli Esterházy Miklós (1714-1790) gróf, majd 1762-től herceg építkezése, melynek során a korábbi süttöri kastélyt több ütemben kora legpompásabb mulatókastélyává építtette ki. Hazai viszonylatban páratlan műegyüttest alkotott, melybe nemcsak a kastélyt övező kerti épületeket (operaház, marionettszínház, muzsikaház, Nap-, Diana-, Fortuna- és Vénusz-templom, kaszkádok, műromok, medencék, kutak, víztornyok, lovarda és istálló, vadászház és vadaskert, Piquet-házak, képtár stb.) komponálta bele, hanem a park révén az egész tájat is barokk kompozíciós egységbe rendezte. A kortársak a herceget pompakevelőnek, "Esterház"-ai kastélyát "Magyar Versália"-nak nevezték. Udvari zeneszerzőként és karmesterként

foglalkoztatta Joseph Haydnt (1732-1809), aki már a bécsi zenei klasszicizmus első nagy alkotójaként a barokk kötöttségeitől felszabadult új, individualizált, integráló hangszeres stílus megteremtője volt. Haydn, bár Esterházy herceg megbecsülését élvezve, mégis "aranyos kalitkában" élt, amelynek környezetét a kastély, mint színpadi díszlet, pompás kulisszavilága adta. Az épület újabb bővítési üteme 1762-1767 között készült el Melchior Hefele (1716-1794) tervei alapján (a kivitelezésben pedig Johann Ferdinand Mödlhammer hercegi építőmester vett részt). A terveket - a herceg részletes útmutatásainak figyelembevételével Nicolas Jacoby (? -1784) 1767-1768-ban módosította A híres "Esterházi vigazságok" (Festin) 1770-ben kezdődtek, melyek során 1772-ben Rohan herceg, 1773-ban Mária Terézia királynő, 1775-ben Ferdinánd főherceg és Beatrice DEste látogatott udvartartásával Esterházára. A

kastélyépület következő átalakítására 1775-1778 között került sor N. Jacoby tervei alapján, de az együttes területén még 1785-ben is folytak építkezések. Az így kialakult kastély méreteivel, fényűző gazdagságával impozáns képviselője a 18. század második fele kastélyépítészetének Kiemelt szinttel (belvedere) hangsúlyozott központi tömbjéhez oldalt kétemeletes szárnyak kapcsolódnak, majd tovább ívesen összeforduló, földszintes szárnyakban folytatódva a háromosztatú, gazdag főkapuval (Johann Karl Franke díszkovács munkája 1769-ből) záródnak. Az emeleten kialakított reprezentatív térsor eszmei centruma a mennyezetfreskóval (Milldorfer: Apolló a Napszekéren, 1767-ből) és gazdagon aranyozott stukkóval ékesített díszterem, melyhez a tartalmi centrum, a zeneterem kapcsolódik. Ehhez a díszudvarról íves karú, míves korláttal kísért, kettős szabadlépcső vezet fel. Alatta a földszinten nyílik a

mennyezetfestéssel (Wolfgang Köpp, 1764) és stukkóval szintén gazdagon díszített hűsölő csarnok (sala terrena), az épület mintegy hangulati előkészítőjeként. Esterháza kastélya - főleg belső terének kiképzése, gazdag díszítése - Magyarországon a későbarokk ritka irányzatát, a rokokó stílust képviseli. A rokokó (rocaille - kagylódísz) kissé felszínes, de nagyon látványosan formáló stílus, mely a játékos díszítésre helyezi a hangsúlyt, elsősorban a belső térben, a külső homlokzatokon visszafogottabban jelenik meg. A változás az építészeti feladathoz való hozzáállásban jelentkezik; abban, hogy az organikus térszervezés helyett, a tértől bizonyos mértékig függetlenül a "külső" forma, a felület, a tömeg dekoratív és plasztikus alakítása válik elsődlegessé. A rokokó díszítés kezdeti fegyelme hamar fellazult, s csakhamar az architektúra minden részletét elborították a rácsos osztások, a

kagylódíszek és virágfüzérek fehér-aranyozott stukkói; a felületek keretezett mezői (panneau) a dús díszítés következtében kicsire zsugorodnak, miközben a falmezők is szeszélyes, aszimmetrikus formát öltenek; a díszítő motívumok között pedig alakokat, virágcsokrokat, hangszereket, palettákat, ecseteket ábrázoltak. A barokk polgári építészet értékes emlékei a budai várban, s a vidéki városok közül főként Egerben, Esztergomban, Szentendrén, Győrben és Sopronban fennmaradt lakóházak. Ez idő tájt a városokba települő kisnemesség építkezései és a lassú polgári fejlődés nyomán kialakult városképek - szűkös utcák, hangulatos kis terek - még erősen kötődnek a reneszánsz, illetve a középkor hagyományaihoz. A barokk stílus leegyszerűsített formáit átvette a népi építészet is: az íves oromzattal kiképzett, tornácos falusi parasztházak pár évtizede még meghatározó elemei voltak a vidék arculatának. A

magyar barokk építészet tárgyalásánál is szükséges röviden kitérni Erdély barokk építészetére. A stílus hatásának első jelei Bethlen Miklós gróf (1642-1716) bethlenszentmiklósi kastélyának, a 18. század utolsó negyedében végzett átalakításán ismerhetők fel. A hagyomány szerint maga a tulajdonos, a Nyugat-Európában építészeti műveltségre is szert tett gróf tervezte meg az épület átalakítását. Az 1700 és 1740 közötti időszakban az ellenreformációs jezsuitarend templomépítészeti tevékenysége jellemző (Kolozsvár, Marosvásárhely). A század közepén azonban itt is a főúri kastélyépítészet vált http://www.doksihu meghatározóvá. Az "Erdély Versailles-a" névvel tisztelt bonchidai kastélyt 1747-1753 között Bánffy Dénes gróf (1723-1780) jelentős bővítéssel alakíttatta U alakúra, felhasználva a család 16-17. századi udvarházát. Említést érdemel még a Bonchidán is működő, Johann

Eberhard Blaumann (1733-1786) által tervezett kolozsvári Bánffy-palota 1786-ban emelt, későbarokk épülete. A magyar és erdélyi arisztokrácia közötti rokoni kapcsolatok révén az akkori erdélyi mesterek működésének szellemiségétől távol álló Grassalkovich-stílus mégis erősen hatott Gernyeszeg kastélyának 1772-1782 közötti építésére. A péceli kastély építtetője, (I.) Ráday Gedeon (1713-1792) sógora, (II) Teleki László (1710-1778) gróf, gernyeszegi birtokos volt. Érthető a stílusazonosság, amit feltételezhetően Mayerhoffer János tervezői tevékenysége biztosított. A barokk építészet legfontosabb eredményeit az organikus térszervezésben érte el a reneszánszban kiérlelt építészeti eszközök felhasználásával, kisebb megújításával. Volt, hogy mozgalmas hatású, összetett belső tereket formált, máshol a hierarchia és a reprezentáció érzékeltetésére vertikálisan rendezett vagy lineárisan sorolt, ugyanakkor

a külső térrel mindig szerves kapcsolatot tartó téralakításnak számos változatát dolgozta ki. Nem a kiegyensúlyozott viszonyokra épített, hanem a társadalmi hierarchiát kifejező, az uralkodó és az alárendelt alattvalók környezete között feszített dinamikus megfeleltetést, s ebben állandó eszköze volt a tengely (axis), a hangsúlyok differenciálása és a feszültség keltése. A térformát, méreteket, felületképzést, tagozás módját a feltárulás, a látvány igényei szerint az emberhez viszonyítva választotta meg, mert a korabeli építész a megfigyelés tapasztalataira támaszkodva számolt az érzékelés feltételeivel. Ezzel a funkcionális gondolkodás olyan új módszere épült be az építészeti tervezésbe, amit a barokk korszakában még egyoldalúan alkalmaztak, de megnyílt az út ennek jóval sokrétűbb kihasználására