Zene | Tanulmányok, esszék » Révész Géza - Bevezetés a zenelélektanba

http://www.doksihu Bevezetés a zenelélektanba 1. A muzikalitás fogalma A muzikalitás fogalma a legvitatottabb kérdések egyike a zenepszichológiában. A mindennapi szóhasználatban a fogalomnak nincs egységes jelentése. Sokszor a zeneiség meglétére vonatkoztatják és a zeneietlenség fogalmával állítják szembe Ez azt eredményezi, hogy az embereket "muzikális" és "unmuzikális" csoportokra osztják. Az ilyenfajta osztályozás már csak azért sem szerencsés, mert a két csoport között nem mindig lehet éles határvonalat húzni. Ha a második csoportba csak a teljesen unmuzikális embereket sorolják, az első csoportba sokkal többen kerülnek, mint amennyien valójában a muzikális emberek vannak, ha pedig a muzikálisok csoportjába csak a kiemelkedő muzikalitással rendelkezők kerülhetnek, kirekesztik és érdemtelenül az unmuzikális kategóriába utalják azokat, akik egyébként a zene iránti érdeklődésükkel az unmuzikális

emberektől messze elütnek. Abban a kérdésben, hogy ki tekinthető muzikálisnak, nagyon megoszlanak a nézetek. Találkozni lehet olyan felfogással, hogy a muzikalitás egy bizonyos meghatározott zenei képesség, vagy zenei képességek együtteséből áll, mellyel az illető muzikális embereknek viszonylag számottevő mértékben kell rendelkeznie. Így aztán nagymértékben egyéni megítéléstől függ, hogy mely tulajdonságot, ill mely tulajdonságok kombinációit tekintik konstitutív, a muzikalitásra egyértelműen jellemző sajátosságoknak, és hogy meglétük milyen mértékétől kezdve lehet muzikalitásról beszélni Ha például a muzikalitás lényegét kimondottan alkotói vagy előadói tehetségben látjuk, akkor jelentős számú, különben muzikális emberről le kell mondanunk, még olyan emberekről is, akiknek egyébként tökéletes érzékük van a zene eszmei, formális tartalmának teljes megértése iránt. A zeneteoretikusok és a

zenepszichológusok között olyanok is vannak, akik a muzikalitás meghatározásánál a legnagyobb súlyt az ún. akusztikus és akusztikus-zenei képességekre helyezik, mint pl. a ritmikus és tonális viszonyok megkülönböztetésének a képességére, a relatív hallásra, a dallamfelismerésre, stb Kizárólag ilyen kritériumok alapján nem lehet a muzikalitást biztonsággal meghatározni Ha valaki képes a hangzásviszonyokat helyesen megítélni, és dallamokat hibátlanul visszaadni, ez önmagában még nem elegendő ahhoz, hogy teljes joggal muzikálisnak lehessen nevezni A tapasztalat azt mutatja, hogy ilyen sajátosságokkal és ilyen képességekkel akár jelentős számban is rendelkezhet valaki anélkül azonban, hogy a zenét a maga autonóm formájában és hatásában fogja fel. Egészen más a helyzet azonban, ha ezeket a sajátosságokat és képességeket csak a muzikalitás külső mutatóiként akarják megítélni. Ebben az értelemben ezek értékes

támpontokat nyújtanak a muzikalitás megítélése szempontjából is. Egyáltalán nincs igazuk azoknak, akik a zenei benyomás emocionális oldalát, a zene érzelmileg hangsúlyozott befogadását helyezik előtérbe. Ezt teszik megtévesztő módon az ún érzelem-esztéták, akik minden zenei hatás végcélját az érzelmek és affektusok ábrázolásában látják (Lásd: III. rész, IX fejezet, Zeneesztétika és zenepszichológia) Amíg a zene csak érzelmeink-re hat, felvidámít, elszomorít, megrázkódtat vagy felizgat, a zenei hatások külső http://www.doksihu 2 esztétikai szférájában maradunk. A muzikális ember legmélyebb jelentésében a zenében nemcsak a közérzeti hatást, nemcsak az elementárisat, a hangzást, a dinamikát, a ritmust, a mértéket, a mozgást vagy a kiteljesedést keresi; őt nem elégíti ki a természeti erő, a titokzatos érzéki képesség, amelynek a zene a maga elemi hatékonyságát köszönheti Nem az érzékire, hanem az

emelkedetten esztétikusra, az apollóira van a valóban muzikális ember hangolva Mindazonáltal az esztétikum mindig az érzékiben jelenik meg; de nem a közérzeti hatás révén jön létre. Van olyan zene is, természetesen, amelynek csak közérzeti és érzelmeket mozgósító szerepe van. Az ilyen jellegű zene azonban nem sokkal többet céloz, mint hogy a hang rezgéseit és azok ritmikai, dallami, harmóniai és dinamikai összetevőit működésképessé, az élet folyamatába beillesztetté tegye, az embernek pedig szerezzen örömet, szórakoztassa, töltse el a kellemesség és a megelégedettség érzésével. Ez a kellemes közérzeti hatásra, a zene dionüzoszi oldalának hangsúlyozására irányuló törekvés semmi esetre sem elhanyagolható, mivel életérzésünkkel, életösztönünkkel bensőséges szoros kapcsolatban áll. Kizárólag az ilyen zene azonban nem az "a" Zene, amely bennünket az esztétikai élmény szférájába emel. Ugyanilyen

hatásokat más kellemes események is ki tudnak váltani, valami hasonló örömöt érezhetünk, ha ajándékot kapunk, ha kedves ismerőst hosszú idő után viszontlátunk, vagy a természet szépségében való gyönyörködés során. Arra a megállapításra kell jutnunk, hogy a zeneileg esztétikus, a zenei szép - s a muzikalitás esetében éppen ez az irányulás tárgya, - a zene autonóm, a mély rétegeket érintő hatására vonatkozik, arra az élvezetre, amely a műalkotások specifikusan zenei-lelki tartalma és zenei formája révén jön létre. Itt egyúttal az értékek olyan "szemlélődő" élvezetéről van szó, amelyek a muzikális emberben esztétikai élményeket képesek kiváltani A muzikalitás fogalmának pontos fogalmi meghatározása, mint látható, korántsem egyszerű. A különböző jelentések és tulajdonságok sokasága nehezen engedelmeskedik, hogy egy mindent átfogó fogalom alá rendeződjön. Úgy néz ki, hogy meg kell

elégednünk azzal, hogy körülírjuk a muzikális ember jellemző tulajdonságait és nem szabad igényt támasztanunk a muzikalitás fogalmának pontos és kimerítő meghatározására. A végleges definiálás ideje még nem jött el; ehhez a muzikális embert sokkal pontosabban kellene tudnunk analizálni és típusát is pontosabban kellene tudnunk meghatározni. Ha a muzikalitás fogalmába a zenei érzéknek a kortól és kulturáltságtól függő valamennyi változatát és fokozatát bele akarnánk foglalni, azzal kell számolnunk, hogy a definíció nélkülözni fogja épp azt az összetevőt, amely szempontokat szolgáltat a muzikalitás meghatározásához. A szempontok ilyen egészen széles körét magába foglaló muzikalitásmeghatározás a következő lehet: muzikalitáson általában annak a szükségletét és azon képességeket értjük, hogy valaki át tudja élni a zene autonóm hatásait és a zenei megnyilatkozásokat esztétikai értékük (tartalmuk)

szerint meg tudja ítélni A szükséglet, az élmény és az esztétikai ítélőképesség közötti kapcsolat azonban a muzikalitást ugyanúgy jellemzi, mint a művészi érzék minden más formáját Mivel ez és minden más hasonló definíció kudarcot vall, hogy mélyebb betekintést nyerjünk a muzikalitás természetébe, teljes egészében feladjuk most a fogalom definiálására irányuló törekvéseinket, s beérjük azzal, hogy a muzikális embert megnyilvánulásai és viselkedésmódja alapján írjuk körül anélkül, hogy tekintettel lennénk a muzikalitás különböző fokozataira és az unmuzikalitásig elmenő átmeneti formákra. Ebben az értelemben alapjában véve az tekinthető muzikálisnak, aki rendelkezik azzal a képességgel, hogy zenei élményeit olyan szférába emelje, ahol a műalkotás tisztán művészi szemlélet tárgyává válik és speciálisan művészi hatásait kisugározza az alkotó és befogadó emberre. Nem a meghatottság, az

elragadtatottság, a zene feletti öröm, az iránta tanúsított ér- http://www.doksihu 3 deklődés, hanem a zenének, mint művészi alkotásnak a szellemi birtokbavétele jellemzi a muzikális embert. Ha hangsúlyt helyezünk a "szellemi" szóra, semmi esetre sem akarunk ezzel egy "intellektuális" tevékenységre utalni. Itt nincs szó a racionális ítéletalkotás egy magasabb rendű, tökéletes formájáról, egy intellektuális tudásról. Mint minden esztétikai dolgot, a zenei esztétikumot is csak átélve lehet megítélni Egy ilyen élmény azonban szellemi természetű, mivel azt nem lehet passzívan értelmezni, hanem fel kell dolgozni és ki kell alakítani, éppen ezért ennek előfeltétele egy intenzív, fokozott szellemi aktivitás. A zenei alkotásokat nem lehet tisztán érzékelés útján megérteni; az észlelő személy feladata a hallottakat tagolni, a hangokat a maguk harmonikus és modulatórikus összefüggésükben nyomon

követni, az egymásba fonódott részeket szétválasztani anélkül, hogy azok leválnának az egészről. Ez egy olyan szellemi beállítottságot igényel, amely a zenemű formai és tartalmi értékeihez igazodik és így lehetővé teszi a zene megközelítését (M GEIGER: Zugänge zur Ästhetik, 1928) Ha a muzikális embert speciálisan az esztétikai élvezetekre és a zenei alkotások esztétikai megítélésére vonatkozó képessége szerint akarjuk jellemezni, akkor még a következőket fűzhetjük hozzá. A muzikális ember kiváló érzékkel bír a zenei formák iránt, érzéke van a zenei formák felépítéséhez Finom érzékkel állapítja meg a stílust és a zenei gondolatmenet szigorú rendjét Képes követni a zeneszerző intencióit, sőt, esetenként azoknak elébe is megy A muzikális ember tulajdonságai közé tartozik, hogy bele tudja magát élni a zene hangulatába és kapcsolatot tud vele teremteni, ami hatással van egész lelkiállapotára. Olyan

bensőségesen és mélyen képes egy alkotást átélni, hogy mintegy alkotóként érzi magát. Ez az "alkotói" részvétel külön sajátossága a muzikális embernek mind a műalkotásban való gyönyörködés, mind pedig a zenei alkotások interpretálása során. E tulajdonságok birtoklása abban a képességben nyilvánul meg, hogy a zenei alkotásokat jelentőségük szerint tudja megítélni és értékelni A muzikalitás, ez a veleszületett, de kifejlesztésre vágyó és kifejlesztésre alkalmas tulajdonság az egész emberre kisugárzik és ezáltal jellemző vonása az egész személyiségnek Félreértéseket elkerülendő, hangsúlyozzuk, hogy a muzikalitás fentebb leírt jellemzői a kimondottan zenei hajlamokkal rendelkező művelt emberekre vonatkoznak. Ezáltal mintegy definiáltuk a muzikalitás ideális megnyilvánulásait. Mindazonáltal nem szabad arra a végkövetkeztetésre jutnunk, hogy azok a személyek, akik mindezen itt felsorolt

tulajdonsággal nem rendelkeznek, nem tartozhatnak a muzikális emberek osztályához. A muzikalitásnak itt ismertetett optimális formáján kívül egy egész sor fokozat létezik az unmuzikalitásig bezárólag, amelyek a muzikalitás különböző mértékét mutatják. Annak azonban, aki a muzikális minősítést el akarja nyerni, néhány fentebb ismertetett tulajdonsággal rendelkeznie kell Az eddigiekben csak a befogadó és nem az alkotó muzikalitást tárgyaltuk meg. A zeneszerzők muzikalitása annyira nyilvánvaló, műveik annyi bizonyítékot szolgáltatnak zenei érzékük, művészi hajlamaik meglétéhez, hogy muzikalitásuk ilyen irányú vizsgálatáról nyugodtan lemondhatunk. 2. A zenei hajlam vizsgálata http://www.doksihu 4 A muzikalitás megállapítható külön erre irányuló vizsgálat nélkül is, ha ismérvei jelen vannak. Azzal azonban tisztában kell lennünk, hogy a muzikalitás jellegének és mértékének megállapítása többé-kevésbé

önkényes elbírálás kérdése. Ha azonban csak a zenei diszpozícióról akarunk véleményt alkotni, elegendő, ha olyan mutatókat keresünk, amelyek egyértelműen kimutatják a zenei képességek meglétét és azok fejlettségi fokát A mi feladatunk tehát nem az lesz, hogy a muzikalitást, mint egy egységes, sok irányba szertesugárzó funkciót vizsgáljuk; sokkal inkább vizsgálni kell azokat a képességeket és teljesítményeket, amelyekről biztonsággal megállapítható, hogy a zenei tehetségből erednek, vagy feltételezik a muzikalitást, illetve, kizárólag abból eredeztethetők. Amit ebben az esetben vizsgálnak, az tulajdonképpen nem maga a muzikalitás, sokkal inkább a zenei tevékenység iránti hajlam mutatói, amelyek a muzikalitás meglétére és mértékére nézve jól megalapozott következtetéseket tesznek lehetővé. A lényeg tehát az, hogy előre rögzített és ellenőrzött feladatok segítségével kell vizsgálni egy sor olyan zenei

tulajdonságot és képességet, amelyekről biztonsággal megállapítható, hogy a legszorosabb kapcsolatban állnak a muzikalitással. A muzikalitás vizsgálatára legeslegelőször Theodor BILLROTH, híres bécsi sebészorvos és zenerajongó vállalkozott 1895-ben a "Ki muzikális?" című írásában. Ő a muzikális ember általa lényegesnek tartott tulajdonságait nem vizsgálta, hanem csak felsorolta. Nem sokkal tért el ettől a zeneileg képzett fiziológus Johannes von KRIES sem, amikor hasonló című könyvecskéjében (1926) meglehetősen nagyszámú, részben lényeges, részben lényegtelen képességet sorolt fel (érzékenység, hangmagasságmegkülönböztetés, memória, felismerési képesség, ritmusérzék, zenehallgatási beállítottság, zenei hallás, stb.) Arra az eredményre jutott, hogy alapjában véve három tulajdonságot kell a "muzikalitás ismérve"-ként tekinteni, éspedig: a ritmusérzéket, a zenei hallást és a zenei

memóriát A zenei hajlam első módszeres kísérleti vizsgálatát én terveztem meg és folytattam le (németül, G. RÉVÉSZ: A muzikalitás vizsgálata, in: Pszhichológiai Közlöny, 1920, 85) Az újabb munkák többnyire az enyémre támaszkodnak; lényeges változásokat nem hoznak, csupán kiegészítik az én vizsgálati módszeremet egy sor újabb feladattal (MALTZEW, BELJAIEW-EXEMPLARSKY, MILLER, RUPP, STARKOW, SEREJSKI, SCHÜNEMANN, stb.) Mivel az újabb vizsgálatok sem elviekben, sem módszertanilag nem tártak fel újabb nézőpontokat, jelen írásomban a saját módszeremet ismertetem néhány, mások által (SCHÜNEMANN, MALTZEW, RUPP) javasolt kiegészítéssel, miután azt a gyakorlat számára is alkalmasnak találták számos ország számos zeneiskolájában. 1 A tesztsorozat összeállításánál abból a felismerésből indultam ki, hogy egy általánosan használható vizsgálati módszert kell kialakítanom, amely a legkülönbözőbb korosztályoknál

alkalmazható, mind a zeneileg képzetleneknél, mind pedig olyanoknál, akik már részesültek valamilyen zenei képzésben. A cél nem a kiérlelt muzikalitásnak, hanem a zenei adottságoknak a vizsgálata, valamint azok mértékének a megállapítása volt Egy összehasonlító vizsgálat azt mutatta, hogy az előzetes zenei képzés és a zenében való gyakorlottság nem képes különösebb befolyást gyakorolni a teszteredményekre. Erre utal többek között az a körülmény, hogy 1 Fel kell hívnunk itt a figyelmet C.E SEASHORE és munkatársainak az Iowai Egyetem pszichológiai intézetében alkalmazott vizsgálati módszereire (The Measurment of Musical Talent, in: Musical Quarterly, 1915, és The Psychology of Musical Talent, 1919.) A Seashore által nagy alapossággal megszerkesztett és ellenőrzött tesztek 1) a hallásképességre, 2) az énekes teljesítményre, 3) a zenei hallásra és a zenei képzelőerőre és 4) a zenei érzékre vonatkoznak. Seashore

különös súlyt helyez a hangmagasságmegkülönböztetőképességre, és azt is állítja, hogy a felfogóképesség szoros kapcsolatban áll a speciálisan zenei képességekkel. http://www.doksihu 5 a vizsgálaton nem kizárólag azok szerepeltek kiválóan, akik korábban zenét tanultak, és azok közül sem azok, akik hosszabb ideig tartó tanulmányi időt tudtak felmutatni. Muzsikáló gyerekek összteljesítményének a legtehetségesebbekével történt összehasonlítása azt mutatta, hogy alig volt különbség közöttük az utóbbiak javára; az arány 3,3 : 3,2 volt. Egy vizsgálati eljárás összeállításának elméleti feladata a vizsgálandó képességek kiválasztásából, a megfelelő tesztfeladatok kialakításából, valamint azok számos vizsgálati személyen történő kipróbálásából áll. A megvizsgálandó tulajdonságok kiválasztása egyrészt zenei tapasztalatok, másrészt bizonyos elméleti megfontolások alapján történt. Erre az

előkészítő munkára itt nem akarunk kitérni, mivel ez olyan tisztán módszerbeli és pszichológiai kérdéseket vet fel, melyek kifejtése ezen írás kereteit meghaladná. Elegendő utalni arra, hogy a tesztek kiválasztása a zenei felfogóképesség alapos elemzése szerint történt. Ezen az alapon egy sor olyan akusztikai-zenei képességet találtunk, amelyek részben nagyobb, részben pedig kisebb jelentőséggel bírnak. Hogy a muzikalitás szempontjából ezen tulajdonságok közül melyek azok, amelyek alapvetőek, közismerten úgy állapítható meg, hogy meg kell határozni a matematikai arányt a kétségtelenül lényegi funkciók és a még problematikus, kevésbé fontos tulajdonságok között. Azokat a tulajdonságokat és képességeket, amelyeknek a lényegiekhez való viszonya közvetettebb, a vizsgálatból ki lehet zárni. Másrészt óvatosan kell bánni a vizsgálati feladatok csökkentésével is, mert még egy olyan tulajdonság is, amely a

muzikalitás léte szempontjából nem mértékadó, mégis jellemző lehet a muzikális ember viselkedésének egészére. Vizsgálati módszereim nyolc különböző akusztikai-zenei képességre utaló tulajdonságot ölelnek fel. Ezek: • a ritmusérzék, • a regionális hallás, • hangközök és hármashangzatok elemzése, • a relatív hallás, • a harmóniaérzék, • dallamok zenei felfogása és visszaadása, • hallás után való játék és • az alkotó fantázia. E képességek mérésére egy sor feladatot szerkesztettem, amelyeket nehézségük mértéke szerint rendeztem sorba. A teljesítmény mértékéül a helyesen megoldott feladatok száma szolgál, figyelembe véve a helyes megoldáshoz szükséges összes megoldás számát (és esetleg azok nehézségi fokát is). Ha egy vizsgált személy egy feladatot az első hallás után hibátlanul megold, teljesítményének értéke 4 pont Ha többszöri hallásra van szükség, teljesítményét két vagy

háromszori hallás esetén 3 pontra, még többszöri meghallgatás esetén pedig 2 pontra értékeljük Ha a megoldás pontatlan, 1 pont jár, ha pedig egyáltalán nem sikerül, akkor a teljesítmény értéke: 0. A teszt részfeladatainál nyert értékek összeadásával minden egyes vizsgázó esetében megkapjuk teljesítményének összértékét Az összértékek összesítésével megkapjuk valamennyi vizsgált személy összpontszámát a feladatsorra vonatkozóan. Ha ezt elosztjuk a vizsgált személyek számával, megkapjuk az átlagértéket A vizsgálandó tulajdonságok egy alacsonyabb (1-3) és egy magasabb (4-8) jellemző értékkel bíró csoportra oszthatók. Legelőször vizsgáljuk meg az első feladatcsoporthoz illeszkedő képességeket A ) A ritmusérzék http://www.doksihu 6 Az első feladat két tesztsort tartalmaz, amelyek a ritmusérzék két formájára vonatkoznak. A vizsgálatot azzal kell kezdeni, hogy dallam nélkül megadott ritmusokat kell a

jelentkezőnek, vizsgálati személynek visszatapsolni. A vizsgáztató különböző ritmusképleteket tapsol a vizsgázónak, akinek azt változatlan formában tapsolással rögtön meg kell ismételnie. A ritmus-teszt 12 feladatból áll. Nehézségi szintjük feladatonként előre haladva növekszik 13. hangjegypélda: dallam nélküli ritmusok Hogy képet kapjunk a feladatok nehézségi fokáról, az alábbiakban bemutatjuk 60 vizsgálati személynek a teszt-eredményeit, a fentebbi szempontok alapján pontozva. 1. feladat ― 240 pont 2. feladat ― 226 pont 3. feladat ― 209 pont 4. feladat ― 189 pont 5. feladat ― 172 pont 6. feladat ― 135 pont 7. feladat ― 133 pont 8. feladat ― 127 pont 9. feladat ― 117 pont 10. feladat ― 66 pont 11. feladat ― 45 pont 12. feladat ― 28 pont Látható, hogy az utolsó három feladat viszonylag nehéz volt. Azokat csak nagyon kevesen oldották meg hibátlanul A vizsgálatban résztvevőknek csak kb 5%-a oldotta meg he-

http://www.doksihu 7 lyesen mind a 12 feladatot; mindazonáltal a túlnyomó többség a ritmusképleteknek több, mint a felét helyesen adta vissza. Olyan személy, egyébként, aki legalább három feladatot ne oldott volna meg, egyetlen egy sem akadt. Ez a körülmény a ritmusérzék univerzális természetére utal. A második ritmus-feladatsorozat abban különbözik az elsőtől, hogy ugyanazon ritmusképletek dallamos formában kerülnek előadásra. Az feladat megoldásának a módja ugyanaz, mint az elsőnél, a dallamnak a ritmusát vissza kell tapsolni. A dallamba ágyazott ritmusoknál alacsonyabb értékek adódtak, mint a dallamnélkülieknél. Ez azzal magyarázható, hogy itt a ritmust az összképtől mintegy le kellett választani, s úgy visszaadni. 1. feladat 2. feladat 3. feladat 4. feladat 5. feladat 6. feladat 7. feladat 8. feladat 9. feladat 10. feladat 11. feladat 12. feladat ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― ― 144 pont 192 pont 150 pont 52

pont 122 pont 54 pont 36 pont 90 pont 63 pont 9 pont 18 pont 3 pont A két tesztsorozatot nem szabad minden további nélkül összehasonlítani, mert a második feladat megoldása más képességeken nyugszik, mint az elsőé. A dallam nélküli ritmusfeladatoknál általános ritmusérzékünk jut kifejezésre, amely egyik legalapvetőbb képességünk Már testmozgásunkban, a munka ritmikus alakulásában, stb megjelenik Ugyanakkor a dallam-ritmikai képesség egy továbbfejlesztett, mind tartalmában, mind pedig megjelenésében gazdagabb érzéken alapszik, melynek működése esztétikai érzelmekbe van beágyazva. A két funkció lényegi különbségére utal az a tény, hogy a vizsgálati személyek teljesítményei jelentősen különböznek egymástól. Olyan fiatalok, akik a dallamnélküli ritmusképleteket visszaadásában jó teljesítményt értek el, a dallamos ritmusfeladatoknál kieshettek; esetenként viszont ennek a fordítottja is előfordult. Csak annyiban

lehet a két feladatmegoldás eredményei közötti összhangról beszélni, amennyiben csaknem valamennyi vizsgálati személy, aki az első feladatsor megoldásánál a rangsor elején, pl. az első 20 helyezett között volt, a dallamos ritmikai tesztnél is rendszerint kielégítő teljesítményt nyújtott http://www.doksihu 8 14. hangjegypélda: dallamos ritmusok A 170. oldalon elmondottakat az alábbi táblázat mutatja be 13. táblázat A megoldott feladatok száma a ritmusérzék vizsgálatánál A megoldott feladatok száma Dallam nélküli ritmus Ritmus dallamba ágyazva 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 0 0 1 3 7 7 11 12 5 10 5 2 7 7 7 4 12 14 1 4 2 1 0 1 http://www.doksihu 9 B ) A regionális hallás A második feladat a regionális hallásra vonatkozik. Leütnek egy hangot a zongorán; a hallott hangot azután a vizsgált személynek a megfelelő billentyű leütésével kell reprodukálnia. Kiderült, hogy olyan gyerekek, akik még

nem részesültek zeneoktatásban, nincsenek azokkal szemben hátrányban, akik már folytattak ill. folytatnak zenei tanulmányokat Amenynyiben némileg tájékozódtak a hangok fekvésének a helyéről, képesek arra, hogy a megadott hangokat az első kísérletre átlagosan egy tercen belül megtalálják. A következő hangokat adtuk meg vizsgálatunkban: G, F, C, disz’, f’, d’’, c’’’, a’’’ Az eredmények alapján biztonsággal levonható az a következtetés, hogy a vizsgált képesség, vagyis a hangmagasság helyének megállapításán alapuló hangfelismerés a ritmusérzékhez hasonlóan egy általános, bár eltérő mértékben kifejlődött érzék. Vizsgálati személyeim között egyetlen egy sem akadt, aki teljesen csődöt mondott volna ennél a feladatnál; a vizsgázók 90%-a a tesztek több, mint felét helyesen oldotta meg. (Ld Még a 118 oldalt) C ) A z e g y ü t t h a n g z á s o k (hangközök és akkordok) e l e m z é s e A harmadik

feladatsor egyidejűleg megszólaltatott hangközök szubjektív szétválasztására irányul. A zongorán szimultán megszólaló hangközöket ütnek le A vizsgálati személynek a hangzásban szereplő hangokat alulról felfelé kell énekelnie Ha a vizsgázó énektechnikai okokból nem képes kiénekelni az illető hangokat, az egyes hangokat kikeresheti a zongorán 14. táblázat Egyidejűleg megszólaltatott hangközök ― az elemzés nehézségének mértéke szerinti sorrendben Egyidejűleg megszólaltatott hangközök Tiszta kvint Nagy szext Kis szekund Kis szext Nagy szeptim Bővített kvart Tiszta kvart Nagy szekund Kis terc 2) 60 k.sz- Átlagnél kapott érték értékek össz. 2) 105,5 1,75 99,5 1,66 90,5 1,50 87,0 1,50 85,0 1,41 80,0 1,33 79,5 1,33 75,5 1,25 71,0 1,16 Minden egyes egyidejűleg megszólaltatott hangköz elbírálása öt feladatra tagolódik. Mind az öt feladat megoldása négy pontot ér Megbízható elemzőképességgel rendelkezik a vizsgálati

személy, ha teljesítményének összértéke átlagban 3,5 és 4 pont közé esik Jó teljesítménynek számít még a 2,5-3,5 pont közötti átlagérték http://www.doksihu 10 Nagy terc Kis szeptim 67,5 63,0 1,12 1,05 Meg kell említenünk, hogy az egyidejűleg megszólaltatott hangközök hármashangzatokká történő kiegészítésének tendenciája a vizsgálati személyek analitikus tevékenységében eléggé általános jelenség. A nagy vagy kis tercet a kvint hozzáadásával rendszerint dúr vagy moll akkorddá egészítik ki. Ha az elemzés során meg akarjuk vizsgálni a harmóniaelemző teljesítőképességet, akkor három konszonáns vagy disszonáns akkord megszólalását kell elemeztetni a vizsgálati személyekkel. A konszonáns hármashangzatok elemzése általában jobban szokott sikerülni, mint az együtthangzó hangközöké. Hogy a disszonáns akkordok elemzése rosszabb eredményt hoz, az magától értődő. A konszonáns akkordok elemzésénél a

zenét tanuló gyermekek előnyben vannak. Ezzel szemben úgy tűnik, hogy disszonáns akkordok elemzésénél a zenei tapasztalatok kisebb szerepet játszanak Olyan vizsgálati személyek, akik soha nem foglalkoztak zenével, ebben a feladattípusban gyakran jobban teljesítenek, mint azok, akik évek óta tanulnak zenét. (15. hangjegypélda: konszonáns és disszonáns akkordok) D ) A relatív hallás A szóban forgó képesség vizsgálatánál először egy hangközt szólaltatnak meg, amit a vizsgálati személynek jól meg kell jegyeznie. Az ellenőrzés úgy történik, hogy leütik zongorán a hangköz alsó hangját, majd a vsz-nek emlékezetből utána kell énekelnie a hangköz felső hangját Ezután az előzetes próba után, mely egyben a vsz számára magyarázatul is szolgál, hogy ennél a feladatnál miről is van szó, térünk rá a relatív hallás tulajdonképpeni vizsgálatára Ismételten meg kell szólaltatni egy hangközt, amelyet a vsz-nek meg kell

jegyeznie Ezután le ell ütni a zongorán egy tetszés szerinti hangot. A vsz feladata, hogy ezt az újólag leütött hangot alapul véve énekeljen egy olyan hangot, amely az alaphanggal együtt a mintául bemutatott eredeti hangközt hozza létre. Itt tehát nincs másról szó, mint hangközök transzponálásáról (Ld még a 127 oldalt) Ha most a hangközöket nehézségük szerint állítjuk sorba, kiderül, hogy ez a sorrend nem egyezik meg a hangközök elemzésénél korábban tapasztaltakkal. Már ez a discrepantia is bizonyítja, hogy a relatív hallás merőben más alapokon nyugvó képesség, mint az egyszerűbb vagy kevésbé egyszerű együtthangzások elemzése. http://www.doksihu 11 15. táblázat Hangközök, rangsorolva – transzponálásuk nehézségi foka szerint Hangköz Tiszta kvart Kis szekund Kis terc Nagy szext Nagy szekund Nagy terc Tiszta kvint Nagy szeptim Kis szeptim Kis szext Bővített kvart 60 k.sz- Átlagnél kapott érték értékek össz.

3) 107,0 1,78 97,0 1,61 97,0 1,61 84,5 1,41 82,5 1,38 81,5 1,36 76,5 1,28 64,5 1,08 62,5 1,05 52,5 0,88 30,0 0,50 Kiderült, hogy csak egyetlen egy gyerek tudta valamennyit jól megoldani. Kb a gyerekek 50%-a tudta a hangközök több mint a felét helyesen énekelni Valószínű, hogy néhány gyereknél az eredményt folyamatos gyakorlással javítani lehetett volna. Van azonban olyan tapasztalat is, hogy szép számmal vannak olyanok, akiknek mégoly sok gyakorlás sem használna, hogy teljesítményük a legcsekélyebb mértékben is javuljon. Az olyan vsz-ek, aki ennél a feladatcsoportnál a feladatoknak csak 30-40%-át képesek megoldani, úgy, hogy a négy legnehezebb hangközt képtelenek transzponálni, oly csekély relatív hallással rendelkeznek, hogy nem számíthatók a muzikális emberek közé. E ) Harmóniaérzék 1. Az együtthangzó hangközök és a hármashangzatok elemzésével kapcsolatban még meg kell említeni, hogy ajánlatos a megkülönböztető

képességet, de különösen a felismerési képességet a kettős- és hármashangzatok, valamint fordításaik esetében egy másik vizsgálatnak is alávetni. E célból terveket, kvartokat, kvinteket, továbbá dúr és moll hármashangzatokat kell megadni alaphelyzetben és fordításban, amelyet a vsz-nek utána kell énekelni vagy játszani, meg kell állapítania az illető együtthangzások konszonanciájának vagy disszonanciájának mértékét. 2. A harmonikus felfogóképesség vizsgálatát további tanulságos feladatokkal lehet finomabbá tenni: a vsz-nek egyszerű négyszólamú – autentikus és plagális – kádenciákat játszanak elő Neki meg kell ezeket jegyezni, az egyes szólamok mozgását pedig énekhangon 3) Az eredmények kiszámítása ugyanúgy történik, mint az egyidejűleg megszólaltatott hangközök elemzésénél. http://www.doksihu 12 reprodukálni. Ugyanezen kádenciákat más fekvésben kell előjátszani, amikor is a vsz feladata a

különbségek megállapítása Ezeket a feladatokat egészen a modulációkig lehet tovább fejleszteni. 3. Modulációk – A vizsgáztató egyik hangnemből a másikba modulál A vsz-nek meg kell állapítania mikor történt az átmenet egyik hangnemből a másikba. F ) Dallamok megjegyzése és énekelt reprodukálása Az alább ismertetendő feladat az egyik legfontosabb a muzikalitás vizsgálatánál. Előkészítésként a vsz-lyel énekeltessünk el egy általa jól ismert dalt Ennek révén képet kaphatunk arról, hogyan intonál, mennyire énekel biztonságosan, tisztán, s hogy milyen a zenei emlékezete Ezt egy összehasonlítóképességet próbára tevő vizsgálat követheti Egy dallamot különböző más dallamokkal hasonlítanak össze, amelyek hangfekvés, hangnem tekintetében eltérőek A vsz figyeli az eltéréseket és zenei képzettségének megfelelően számol be róluk A tulajdonképpeni fő vizsgálatra ezen bevezető vizsgálatok után vagy azok

mellőzésével kerül sor. A feladat olyan dallamok vagy dallamtöredékek énekhangon történő reprodukálása, amelyekről feltételezhető, hogy a vsz számára teljesen ismeretlenek Egy ilyen vizsgálat során, melynél a vsz-ek 7-10 éves gyerekek voltak, Schumann Der Abendstern (Op 73 Nr. 1) c dalát választottuk, miután megállapítottuk, hogy a dal a résztvevők számára teljesen ismeretlen. 16. hangjegypélda: dallamok utánéneklése A dalt először is teljes egészében előjátsszák. Ez után megismétlik az első két ütemből álló motívumot. A vsz-nek ezt azonnal el kell énekelnie Ha az ismétlés nem sikerül, el lehet énekelni a motívumot zongorakísérettel a v.sz-lyel együtt, s közben meg kell győződni arról, hogy a motívum reprodukálása most sikeresebb lett-e. Ha a kísérlet ismételten sikertelen, abba kell hagyni és át kell térni a következő motívumra Ezt addig kell folytatni, amíg mind a négy motívum reprodukálásra nem került.

Egyik feladatnál sem került kifejezésre a v.sz-ek zenei érzéke olyan nyilvánvaló és kétségbe vonhatatlan módon, mint éppen ennél. Aki muzikális, könnyen utánénekli a dalt Az én akkori 60 v.sz-ből csak 11 fő reprodukálta hibátlanul mind a négy motívumot Sikertelenséget akkor állapítottam meg, hogy ha egyetlen motívum reprodukálásával sem sikerült megbirkózniuk Sikertelenek voltak 11-en Az egyes motívumok reprodukálása különbözőképpen nehéz. Az elsőt a legkönnyebb visszaadni, a másodikat a legnehezebb A harmadik és negyedik nehézségi foka az első és második motívum között foglal helyet A második motívum reprodukálása sikerült a legkevésbé, mivel az ember hajlamos arra, hogy a kromatikusan emelkedő hangsort könnyebben felfogható formába alakítsa át, mint pl g – gisz helyett a – gisz, http://www.doksihu 13 vagy g – g. A negyedik motívumnál zenei megszokásból gyakran egy lefelé ereszkedő tetrachord alakzatot

(b – a – g – f ) választanak. A muzikalitás diszpozicionális jellegére jellemző, hogy ennél a feladatnál sem a gyakorlat, sem a korábbi zenetanulás nem sokat segít. Itt kizárólag a csődöt soha nem mondó muzikalitás tud sikert elérni. G) H a l l á s u t á n i j á t é k A feladat abból áll, hogy ismert dallamokat hallás után kell kíséret nélkül a zongorán eljátszani. Ezt a tesztet egész jól lehet olyan vsz-kel is elvégezni, akik korábban még semmilyen zenei előtanulmányokat nem folytattak Ha korábban már a zongora iránt érdeklődtek, s afelé orientálódtak, hamarosan képesek lesznek – feltéve, ha muzikálisak – a feladat megoldására. Ha a dallamot helyesen, ügyesen és viszonylag kevés próbálkozás után képesek a zongorán reprodukálni, ebből jó dallammegértésre és jó zenei hallásra lehet következtetni H) A p r o d u k t í v f a n t á z i a A produktív feladat vizsgálatára tulajdonképpen nem hoztunk létre

tesztet. Ha a zenei felfogóképességen és reprodukáláson kívül a zenei adottságokkal rendelkezőknek ezt az oldalát is meg akarjuk vizsgálni, a leghelyesebb egy kiegészítő feladattal kezdeni. Egy könnyű, a formája szerint ismert dallamot annak befejezése előtt hirtelen abba kell hagyni, és a v.sz-t fel kell szólítani a dallam folytatására és a dallam befejezésére. Ekkor az előénekelt vagy előjátszott dallamok legegyszerűbb kiegészítéséből kell kiindulni, és fokozatosan át kell térni saját dallamok létrehozására Nagyon sokat árul el, ha valaki adott dallamokhoz ahhoz illő harmóniákat talál ki E feladatokon kívül még egyéb vizsgálatok is végezhetők a zenei hajlamok feltérképezésére. Ezek többsége azonban többnyire inkább a különböző zenei tevékenységek területén megmutatkozó teljesítményekre vonatkoznak, sem mint a zenei adottságok egyszerű megnyilvánulásaira. A tapasztalat azt mutatja, hogy a fentiekben

ismertetett vizsgálat-sorozat elegendő a gyakorlat számára is a zenei adottságok és azok különbözősége mértékének a meghatározásához