Szociológia | Demográfia » Népesedés és környezet Magyarországon

Népesedés és környezet Magyarországon Magyarország azok közé az országok közé tartozik, ahol nem a népesedés növekedés, hanem a fogyás jelent gondot. Már a két világháború közötti időszakban figyelmeztet a veszélyre a zengővárkonyi tiszteletes, Fülep Lajos. Cikke nyomán (A magyarság pusztulása, Pesti Napló, 1929) vita alakult ki, amely később a Nyugatban folytatódott. A „baranyai átok”, a „fehér pestis”, az egykézés, a termékenység szabályozásnak ez a meglehetősen radikális, durva és veszélyes módja sajátos erkölcsi világával méltán váltott ki országos figyelmet. A népességfogyás probléma mintegy előre vetítette árnyékát napjainkra. Az „egyke” mára általánossá vált az egész országban, a térség iparilag fejlett országaihoz hasonlóan. A múlt század végén Magyarországon e zer lakosra 44-46 élveszületés jutott, ami egyike volt a legmagasabbaknak Európában. (Klinger - Monigl, 1981) Az első

világháború előtt még 34- 35 élveszületés jutott ezer lélekre, a huszas években már csak 22. A második világháború előtti években a 20 ezrelék körüli élveszületési arányszámmal az európai népek sorában középen helyezkedtünk el. A termékenység 1947 és 50 között 21 ezrelék, 1952-ben 19,6, majd 1954-ben - elsősorban a művi vetélések eltiltására vonatkozó intézkedések hatására - javulás történt, 23 é lveszülött jutott ezer lakosra ( Ratkó korszak). Az 1953-1955 közötti években több mint 200 e zer gyermek született évenként (a demográfiai hullám csúcsa). 1957-től gyors ütemű csökkenés, 1962-ben mindössze 130 ezer gyermek született, ez jelentette a demográfiai hullám mélypontját. A hatvanas években alakult ki a magyar népesedés kettős sajátossága. Egyrészt az, hogy azóta nem biztosított a népesség egyszerű reprodukciója, másrészt, hogy az élveszületések száma erősen ingadozik, s emiatt a f

iatalkorú népesség korösszetétele is kiegyensúlyozatlan. 1973-ban átfogó népesedéspolitikai intézkedéseket vezettek be, részben annak, részben a szülőképes korú nők száma emelkedésének hatására 1974-1976 között a termékenység jelentősen emelkedett, az élveszületettek száma megközelítette, illetve meghaladta a 190 ezer főt. Alacsonyabb fokon megismétlődött az ötvenes évek demográfiai hulláma. 1977-től újból csökkenés, 1980-ban 149 ezer gyermek született, ami 13,9 ezrelékes élveszületési arányszámnak felel meg. A születési ráta tovább csökkent, 1987-re 11,9 ezrelékre esett vissza. A terhességmegszakítások arányszámait tekintve 1987-ben a kelet-európai régióban Magyarország a rangsor közepén helyezkedik el. Nálunk ezer 15-44 éves nőre 38,2 terhességmegszakítás esik. Valamivel kedvezőtlenebb a helyzet Csehszlovákiában (46,7) Magyarországhoz képest Romániában több mint kétszer annyi (90,9), a

Szovjetunióban háromszor annyi (111,9). Kedvezőbb a helyzet Lengyelországban (14,9) és az egykori NDKban (26,6) A fejlett nyugat- európai országokban lényegesen kevesebb az abortusz, Belgiumban, Írországban, Spanyolországban, Svájcban, NSZK-ban ezer 15-44 éves nőre még tíz terhességmegszakítás sem esik. Az egyes országok terhességmegszakítási gyakoriságainak különbségei nem az eltérő szabályozásra, az államok megengedő vagy tiltó gyakorlatára vezethetők vissza, sokkal inkább a népesség eltérő kulturális színvonalára, fogamzásgátlással kapcsolatos ismereteire, a fogamzásgátló eszközök eltérő választékára és hozzáférhetőségére. (Pongrácz Tiborné - S Molnár Edit, 1991) Magyarországon a környező országokhoz hasonlóan fokozatosan csökkent a családnagyság. A szülő nők között egyre nagyobb részarányt képviselnek a fiatalok, a 25 éven aluliak. A termékenységi magatartásokat, a születendő gyermekek

számát a kulturális színvonal, a különböző társadalmi rétegekhez tartozás, a lakóhely, a nők gazdasági aktivitása és az etnikum befolyásolják leginkább. Az iskolai végzettség differenciálja legmarkánsabban a születendő gyermekek számát. Csak a 8 általánosnál alacsonyabb iskolai végzettségű családokban biztosítják az egyszerű reprodukciót, általában a magasabb iskolai végzettséggel kisebb családnagyság jár együtt. A születésszám emelkedése ellen hat a házasságkötések - különösen az újraházasodások csökkenése, illetve a válások számának lényegében változatlanul folytatódó emelkedése. Az elmúlt 50 évben a másik legjelentősebb demográfiai változás a népesség elöregedése. Kedvezőtlenül alakult a korösszetétel, a gyermek és fiatal koruak aránya csökkent és nőtt az időseké. Ez a folyamat kihat a népesség gazdasági aktivitás szerinti öszetételére is, az aktív keresők népességen belüli

aránya a 70-es évek közepétől csökken, s az előrejelzések szerint némi hullámzással ez a tendencia folytatódik. • Kedvezőtlen népesedési folyamat az 1960-as évek derekától a halandóság emelkedő alapirányzata. Csaknem egy évszázadon keresztül 1876-1965 között csökkenő volt, s az l960-as évek első felében voltak a nyers halálozási arányszámok a legalacsonyabbak Magyarországon. 1966 és 1980 között a nyers halálozási arány 10,2 ezrelékről 12, 9 ezrelékre nőtt. A kedvezőtlen változás hátterében három demográfiai jelenség ál: • . Az egyik a népesség öregedése, ami a már ismert tendenciák természetes következménye • A másik a korspecifikus arányszámok változása. Bizonyos korcsoportokban a várakozásnak megfelelően csökkent, elsősorban a középkorú fizikai foglalkozású férfiak körében - nem várt módon - nőtt az ezer lakosra jutó halálozások száma. A csecsemőhalandóság jelentősen csökkent a

század folyamán, de a 23 csecsemőhalálozás ezer élveszületésre egyike a legmagasabbaknak a fejlett országok csoportjában. • A harmadik demográfiai jelenség az okspecifikus halálozási arányszámok változása. Ez azt jelenti, hogy néhány haláloki főcsoportban - az öregedéstől függetlenül - nőtt a halálozások gyakorisága (keringési rendszer betegségei, daganatok, sérülések és mérgezések). Hablicsek László Demográfiai átmenet Finnországban és Magyarországon c. tanulmányában a következőket írja: „Az 1970-es évek elejétől megváltoztak a két ország közötti halandósági különbségek. Az élettartam Finnországban 1986-ig öt évvel emelkedett, míg Magyarországon a 20 évvel korábbi színten stagnált. A vizsgált időszakban Finnországban általános, csaknem minden korcsoportra kiterjedő és különösen az idősebb korcsoportokban jelentős mértékű halandóságcsökkenés következett be. Magyarországon ebben az

időszakban nőtt a 25 éven felüli népesség elhalálozási kockázata. A férfiak korspecifikus halálozási arányszámai 1981-1985-ig egyes korcsoportokban kétszeresükre nőttek, és magasabbak lettek a 20 évvel korábbi finn értékeknél. Tehát a két ország halandósági típusa „felcserélődött.” Magyarországon is a „keleti szokások” elterjedése, így a rossz minőségű cigaretták tömegessé vált szívása, a tömény szesz mértéktelen fogyasztása, a zsírdús táplálkozás és hasonló okok ve zethettek egy, a demográfiai átmenetben példátlan időtartamú halandósági stagnáláshoz, illetve növekedéshez.”(Hablicsek, 1992, 475 o) A haláloki struktúra változása időben egybeesett a természeti környezet fokozódó elszennyeződésével. Hazai és nemzetközi kutatások bizonyítják, hogy a környezetszennyeződés és egyes nem fertőző betegségek növekedési aránya között szignifikáns összefüggés van. A hazánkhoz hasonló

fejlettségű országokban az idült, nem fertőző betegségben szenvedők morbiditásának és mortalitásának alakulásáért az esetek 40 százalékában életmód kockázati tényezők, 20-25 százalékban környezeti ártalmak felelősek. A fennmaradó 35-40 százalék genetikai adottságokkal és az egészségügyi ellátás hiányosságaival hozható összefüggésbe. Magyarországon a k örnyezetszennyezések közül az emberek egészségi állapotát leginkább a levegő és a víz szennyezettsége, egyes térségekben a zajterhelés befolyásolja. A jelentős külföldi eredetű légszennyezés mellett meghatározó az elavult gép és járműállomány (kétütemű motorok, idős autópark, korszerűtlen hőerőművek, stb.) A természetbe visszakerülő ipari és kommunális erdetű szennyezett vizek nemcsak a talajt, de az ivóvizbázist is károsítják. A közcsatorna hálózat kiépítése elmaradt a vízvezetékhálózattól 1988-ban a lakások 66 százalékában

volt vezetékes víz, de csak 39 százalék rendelkezett közműves szennyvízelvezetéssel. A népesség egészségét veszélyeztetik a vizekbe jutó műtrágya, a növényvédőszerek vagy vegyszermaradványok, a nitrátos, arzénes ivóvíz (Dél - Alföld), az ipari eredetű toxikus nehézfémek és a nehezen bomló szerves mikroszennyezők.(Bartha B, 1989) Magyarország 1984-ben az ENSZ ajánlásait figyelembe véve kidolgozta hosszú távú népesedéspolitikai koncepcióját, majd 1987-ben az egészségmegőrzés nemzeti programját. A magyar népesedéspolitika a termékenység emelését és a halandóság csökkentését egyenrangú feladatnak tekintette. Célul tűzték ki a népességcsökkenés ütemének lassítását, hosszú távon megállítását, a népességösszetétel javítását. A fejezet elején bemutattuk a világnépesedés főbb trendjeit. Megállapítottuk, hogy az iparosodás, majd az 1950-es évek második nagy hulláma óta óriási mértékű

népességnövekedés történt, s teljesen átrendeződnek a világ térségeiben a népesség arányok. A népesség növekedése a legerőteljesebb Délázsiában, Afrikában és Latin -Amerikában. A népesedésrobbanás főleg annak a következménye, hogy a halálozási rátát elsősorban az egészségmegőrző fejlesztések és programok hatására sikerült csökkenteni, ugyanakkor sok országban magas maradt a születési ráta. A problémát a szakemberek egyik csoportja szerint az jelenti, hogy a t ermészeti erőforrások végesek, a keletkező hulladék elhelyezése is egyre nagyobb erőfeszítést igényel, a Föld kényes egyensúlya felborulhat. A népesedésnövekedés miatti aggodalmat leghatásosabban Malthus angol pap közgazdász fogalmazta meg az 1700as évek végén, követői az újmalthusianusok bővítették érveik sorát. Az anti -malthusianusok tagadják, hogy a túlnépesedés katasztrófát okozhat, úgy vélik, hogy a bővülő innovációk megoldást

hozhatnak egyrészt, másrészt igazságosabb elosztással, a nemek közötti egyenjogúság megteremtésével stb. kezelhető a krízis A demográfiai átmenet elmélete szerint a n épesedési folyamatoknak 3 szakasza van, az első a potenciálisan magas növekedés időszaka, amely a tradicionális, ipari társadalmak előtti korszakot jelenti, ahol magas mind a születési, mind a halálozási ráta. A második szakasz az átmeneti növekedés időszaka, amikor már sikerül csökkenteni a halálozási arányt, s egy idő múlva csökken a születési ráta is, és végül a harmadik fejlődési szakaszban (népesség stabilizációja) a modernizáció időszakában létrejön a demográfiai egyensúly. Ezeket az elveket az európai demográfiai fejlődés történetéből deriválták, általános érvényességét, a harmadik világ országaira történő alkalmazhatóságát többen vitatják. Kétféle népesedéspolitikai törekvésről írtunk, vannak olyan országok, ahol a

termékenység csökkentésére, másutt - köztük Magyarországon is - termékenység növelésre törekednek. A népességcsökkentő irányzatok (family planing, developmentalist strategy, societalist perspectivy) ismertetése és kritikája után megállapítottuk, hogy a legeredményesebbek az un. kom plex népesedésalakító törekvések, amelyet a Bruntlandjelentés is képvisel Magyarországon a népesség fogy, öregedik, kedvezőtlenül alakult a hálálozás, különösen a 30-50 közötti férfi fizikai dolgozók körében, amelynek környezeti okai is vannak