Irodalom | Középiskola » Vörösmarty Mihály kései költészete

Vörösmarty Mihály kései költészete (1800-1855) Élete: 1800. december 1-én született Pusztanyéken, elszegényedett katolikus nemesei családban, nyolc testvére volt. 1811-től Székesfehérváron, 1816-tól Pesten tanult Apja halála után Perczel Sándor 3 fiának nevelője, közben elvégzi az egyetem filozófiai szakát. Börzsönybe költözik, a falusi magányba. 1816 és 1825 között több mint 300 lírai verset írt 1821-ben kezdődött reménytelen szerelme Perczel Adél (Etelka) iránt. Egy évre joggyakorlatra megy Görbére, ahol kapcsolatba kerül a nemesi vármegyék Habsburg-ellenes mozgalmával. Pesten újra neveli a Perczel-fiúkat, 1826-ban leteszi az ügyvédi vizsgát. 1830 nov 17-től az Akadémia rendes tagja Rendszeresen kap fizetést. 1841-ben megismeri Csajághy Laurát, későbbi feleségét Elfogadta az 1848-as forradalom vívmányait, támogatta a Batthyány-kormányt. A világosi fegyverletétel testileg-lelkileg összetörte, bujdosott, majd

1850-ben feljelentette magát a katonai törvényszéken. Életének utolsó öt éve lassú haldoklás volt. Pesten lakott állandó orvosi felügyelet mellett 1855 nov. 19-én halt meg Pesten 1848-tól képviselő, többször van összetűzése Petőfivel Költői útja, költészeti pályája: 1820-as évektől ír, lírai alkotó lesz. Epikai alkotásokkal indul Első korszaka: 1820-30-ig (Zalán futása (1825)). 1830. Csongor és Tünde, epigrammái: Pázmán 1830-40-ig: központi alkotása a Szózat (1836)., Késő vágy, Guttenberg-albumba (1839) 1840-től borúsabb látásmód: Ábránd (1843), A merengőhöz (1843), Keserű pohár (Bánk Bán bordal betétje), Gondolatok a könyvtárban (1844), Az emberek 81846), Országháza (1846). Világos utáni korszak: Emlékkönyvbe, Előszó, A vén cigány, Előszó A szabadságharc bukása után íródott. A nemzet sorsa a természet évszakváltozásaival fonódik egybe. Az 1 részben a költő hangulata kellemes A közelmúltra

emlékszik, a forradalomra Ezt fejezi ki a természeti képekkel („zöld ág virított”). A 2 részben az 1 rész kellemes hangulata komorrá válik. „A vész kitört” - állapítja meg a költő A szabadságharc bukásával kapcsolatban hátborzongató képeket idéz fel („emberfejekkel labdázott”). Jelenleg a tél, az elmúlás évszaka uralkodik („Most tél van, és csend, és hó, és halál”). A 3 részben már bizakodóbb A tavaszt idézi fel a költőt. Az évszakot hajfodrászhoz hasonlítja Előszó 1850-51 telén írja ezt a verset. Drámai lejtésű sorokban írja ezt a versét Október 6.–ra aktivizálható a vers A vers 49 sorból áll, ami 1 kozmikus évet fog át (Csongor és Tünde időjátéka megfigyelhető a versben). Klasszicista vers, romantikus képekkel A Világosi fegyverletétel után a költő összeomlik. Csak találgatnak, de senki nem tudja, hogy minek az előszava lehet a vers. 1 – 10. sor: Tavasszal indul, a reformkorszakban (Vivaldi:

4 évszak ide hozható) Élénk képek, a természet és a társadalmi események párba állítása. 11 – 18. sor: Nyár Előrevetítés 19. sor: Ősz Színeivel a forradalomnak a szimbóluma, a szabadságharc szintézise Durva kép Tipikus természeti kép, romantikus elem. Az ősz végén egy gyönyörű lezárás 34. sor: Tél  jelen Poliszindeton = kötőszóhalmozás = lassítja a vers ritmusát. Költői kép: „A Föld megőszült” Istenkáromlás, durva káromkodás. A mértéket tisztelő költő a szabadságharc után teljesen megváltozik Összeomlott, kiábrándult, szókimondó lett. Záróképnek visszatér a tavasz – Alliteráció van az utolsó részben. A tavasz: az elképzelt jövő. Költői kérdéssel (cinikus kérdéssel) zárja le a verset. Sztoikus kérdéssel zárja le a verset. A vén cigány Utolsó befejezett költeménye, melynek műfaja rapszódia. A címben szereplő cigány jellegzetes nemzeti motívum: a magyar mulatozás sokat emlegetett

kísérője, aki muzsikájával elfeledteti a bánatot. A költeménynek az első strófa és a refrén adja a bordal keretet A „Húzd rá cigány” felkiáltás elkeseredett ember sírva vigadását idézi, azt a vigasztalhatatlan állapotot, melyet csak a bor és a zene mámora oldhat fel. A vén cigány itt az idős költő metaforája is: a költő önmagának is mondja, amit leír a műben, önmagát buzdítja, „muzsikálásra” szólítja fel, azaz versírásra. A többi refrén - az utolsó kivételével - ezt az önfelszólítást támasztja alá újabb érvekkel A szenvedés mélypontja után szükségszerűen valami jobbnak kell jönnie. A refrén a közelgő halál érzetével fokozza a buzdítás, a felszólítás erejét. A versben beszélő vén cigány tehát az utolsó nagy erőfeszítésre próbálja sarkallni önmagát. Ehhez felül kell emelkednie a gondokon, le kell győznie legalább a bor és a zene zsongító hatásával a fájdalmakat. Milyen legyen ez az

utolsó, halál előtti pillanat? Erre a meg nem fogalmazott kérdésre adja meg a választ a 2-3. strófa: legyen olyan hatalmas, hogy vegye igénybe a költő minden szellemi és fizikai energiáját. De tovább halad a képsor: az utolsó alkotás legyen olyan rendkívüli erejű, mint a „zengő zivatar”, mert csak így lehet méltó a nemzeti és emberi katasztrófákhoz. Miért kell ilyen verset írni? A válasz a következő két strófából olvasható ki (4-5.) A 4 vsz iszonyatos hangjai egyéni, nemzeti és emberi tragédiákról adnak hírt. Ezek a szörnyű természeti csapások követelik az utolsó alkotást, de a „vakmerő remények” képtelen illúziója is belejátszik az okokba. Olyan megdöbbentő időket élünk - sugallja az 5. vsz -, mint amilyen végzetes csapás volt az emberiség számára a Paradicsom elvesztése Mindezt csak halljuk, vizuálisan semmi sem jelenik meg. A 6 vsz-ban a történelem előtti múltba távozást a térbeli távolodás váltja

fel. A hang bizakodóra fordul, sejtetve, hogy a kozmikus távlatból már látni lehet egy emberibb jövő jeleit. Közeledik a tisztító történelmi vihar, s Noé bárkája egy új világot zár magába. Az utolsó szakasz fennhangon hirdeti a reményt: „Lesz még egyszer ünnep a világon”. A hit, a remény valós indoklása elmarad ebben az ódai emelkedettségben Megváltozik a refrén is: ebben az új világban érdemes újra felvenni a vonót, amikor a vén cigány már örömről énekelhet, s nem kell törődnie a világ gondjával. A vén cigány, a költő az új világ derült homlokú poétájává magasodik, a költemény rapszodikus hangja ódaivá tisztul. A vén cigány 1854-ben írja a költő. Utolsó költeménye Bordal formában megírt rapszódia. Romantikus és nagyon modern Viszonylag szabad képzett társítások sora. Önmegszólító vers A vén cigány maga Vörösmarty Mihály. Költő és muzsikus – nincs messze egymástól 4 sorral indít, a

közepén a 2 sor nyomatékot kap a mondanivaló (felcsapás), utána az utolsó 4 sor a refrén. 1. vsz: Belső moológ Mondanivalója: koszorús költő voltál, mindent megkaptál, ez a feladatod akkor csináld is. 2 – 6. vsz: folyamatos felpörgetés Egyre durvább képek jönnek Folyamatosan erősödik a képhalmaz. 2. vsz: Bánatosak vagyunk, azért akarunk vidulni 3. vsz: első négy sorban hanghatások, akusztikai elemek vannak „Tanulj dalt a zengő zivatartól,” = alliteráció ötödik és hatodik sorban a Kis – Ázsiai háborúra gondol. 4. vsz: első négy sor előképe Prometheusz szenvedésének „Mi zokog mint malom a pokolban,” = hanghatás A „Hulló angyal” lehet Lucifer, a „tört szív” az elkárhozott szívek. Az ötödik és hatodik sor egy komplex kép. 5. vsz: első két sor egy Bibliai kép, Ádámra vonatkozhat 3. – 4 sor Káint és Ábelt idézi Prometheusz előrelátó, fényhozó, tudáshozó. 6. vsz: Kitörés Megszűnik a 4, 2, 4-es

felosztás Megtisztulás, körforgáselmélet. A Gondolatok a könyvtárban is megjelenik. (Babits majd ebből a költeményből sok gondolatot fog kiemelni) 7. vsz: A jövőbe vetett hit és remény