Gazdasági Ismeretek | Európai Unió » Siskovity Nevena - Szerbia gazdasági perspektívái a demokratizálódás és az európai folyamatok tükrében

http://www.doksihu Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR KÜLGAZDASÁGI SZAK Levelező Tagozat Európai Üzleti Tanulmányok Szakirány SZERBIA GAZDASÁGI PERSPEKTÍVÁI A DEMOKRATIZÁLÓDÁS ÉS AZ EURÓPAI FOLYAMATOK TÜKRÉBEN Készítette: Siskovity Nevena Budapest, 2003. 1 http://www.doksihu Tartalom Tartalom. 3 Bevezetés . 5 I. Az elszigeteltség illetve a külkapcsolatok építésének évtizedei 8 1. A délszláv állam története 8 1.1 Az SZHSZ Királyság 8 1.2 A II világháború és a föderatív Jugoszlávia 9 1.3 A gazdasági reform bevezetése 11 2. A jugoszláv válság 13 2.1 Jugoszlávia dezintegrálódása 13 2.2 Szlovénia függetlenedése 15 2.3 Horvátország függetlenedése 16 2.4 Bosznia és Hercegovina függetlenedése 18 3. Társadalmi-gazdasági átmenet a régióban 20 3.1 Közép- és Dél-Kelet Európa országai 20 3.2 A Jugoszláv destabilizáció 23 4. A NATO légiháborúja 25 4.1 Az előzmények 25 4.2 A koszovói

válság 26 4.3 A NATO légicsapások 27 4.4 A NATO intervenciójának hatása a gazdaságra 28 4.5 A Milosevics-rezsim vége 30 II. Az elszigeteltségből való kilépés 33 1. A Jugoszláv ideiglenes kormány és visszatérés Európába 33 2. Az új kormány 35 3. A reformok sikere 37 4. Az új privatizációs törvény 39 5. Jugoszlávia vége – az új államszövetség 40 III. Szerbia és Montenegró gazdasági perspektívái42 1.A balkáni szabadkereskedelem elindítása 42 2 http://www.doksihu 1.1 Jugoszlávia szabadkereskedelmi megállapodásai a régióbeli államokkal. 45 1.11 Jugoszlávia és Bosznia és Hercegovina 45 1.12 Jugoszlávia és Horvátország 46 1.13 Jugoszlávia és Bulgária 46 1.14 Jugoszlávia és Románia 47 1.15 Jugoszlávia és Albánia 47 1.16 Jugoszlávia és Macedónia 48 2.Jugoszlávia bilaterális kapcsolatai két régióbeli 2004-ben az EU-hoz csatlakozó állammal. 49 2.1 Jugoszlávia és Szlovénia 49 2.2 Jugoszlávia és Magyarország 50

3.CEFTA 52 4.Az Európai Unió 54 5.A Duna-menti régiók együttműködése 58 IV. Befejezés 60 V. Táblázatok és ábrák jegyzéke 62 VI. Irodalomjegyzék 63 3 http://www.doksihu „több történelmet termel, mint amennyit el tud fogyasztani” W. Churchill a Balkánról Bevezetés A Közép-és Dél Kelet Európai országok gazdaságát a XX. század elején alapvetően az a körülmény határozta meg, hogy nagy birodalmakhoz, nagy gazdasági egységekhez tartoztak. Oroszország balkáni befolyásának érdeke mögött a "meleg tengerre" való kijárat óhaja volt rejtve, de más nagyhatalmak is a Közel-Kelet és Ázsia felé tekintettek a Balkánon keresztül vagy az Adriai tengeri kikőtők iránt érdeklődtek. Stratégiailag is fontos térsége Európának a Balkán: Ljubljana felöl könnyen megközelíthető az Adriai-tenger északi része és a Pó folyó, a Pannon síkság felől az Adria és Dél-Európa felé is mehetünk, míg a Morava és

Vardar a déli irányba mutat /összeköti az Égei tengert és a Pannon síkságot/. Gazdaságilag pedig többszintű kapcsolat lelhető fel a Balkán és a Földközi térség között. Egyik szinten a Balkán félszigeten ipari, mezőgazdasági és tengeri szektor működik, amelyekhez mindenképpen kapcsolódik a turizmus, míg a másik szinten a Balkán Európa, Ázsia és Afrika összekőtője. A XX. század történelmét tekintve a Balkán legnagyobb területű állama, amely gyakorlatilag a kapcsolatot jelentette a Balkán többi része és Nyugat és Kelet Európa felé, Jugoszlávia volt. Az egész század folyamán a fent említett, továbbá a jugoszláv érdekek befolyásolták a régió, az ország életét és gazdaságának alakulását, amelyek végül Tito halálával mély és nehezen megoldható konfliktusba torkoltak regionális szinten. A nemzetközi politika és a nemzetközi kapcsolatok terén az 1999-es év első felében a koszovói krízis dominált. A

márciusi sikertelen Rambouillet-i politikai rendezés nagyméretű katonai hadműveletet eredményezet a NATO által, amely a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság területén levő célpontokat foglalt magában. A koszovói hadműveletek és főleg a bombázás közvetlen hatása a JSZK gazdaságára nézve katasztrofális volt: a teljes gazdaság összeomlott és az ország közlekedési és kommunikációs infrastruktúrája nagymértékben károsodott. Mindenképpen hozzá kell tenni, hogy a fegyveres konfliktusnak komoly és széleskörű 4 http://www.doksihu gazdasági és humanitárius hatása volt Európa összes országára nézve is, elsősorban természetesen azokra, amelyek szomszédosak Jugoszláviával. Az akkori gazdasági és politikai helyzet felkeltette a közvélemény, és nemcsak a szomszédos országok népeinek figyelmét a régió gazdasági állapotával kapcsolatban, mivel a szóban forgó országok alapjában véve is átmenetben voltak, így a

konfliktus egész Európa gazdasági és politikai stabilitását veszélyeztette. Ilyenformán a dél-kelet európai országok /Albánia, Bosznia és Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Románia, Macedónia1 és Jugoszlávia/ háború utáni gazdasági fejlődése és esetleges reintegrációja az európai gazdaságba továbbra is nagy fontossággal bír a jövőben. Jugoszlávia számára a 2000-ben lezajlott választások és a 2001-ben megbuktatott és kiadatott Slobodan Milosevic után új távlatok nyíltak az ország és annak gazdasági kibontakoztatásában, és lehetősége vált arra, hogy az izolációból kitörjön. A 2003 március 12-i Zoran Djindjic, miniszterelnök elleni merénylettel Szerbia és Montenegró ismét magára vonta egy rövid időre a világ figyelmét, de a szerb pénzügyminiszter Bozsidar Djelic máris igyekezett megnyugtatni a közvéleményt: a belgrádi gazdaságpolitikában nem várhatók változások, az ország a meggyilkolt kormányfő

által elindított úton halad tovább a stabil európai demokrácia felé. Szerbia2 gazdaságának alakulásával kapcsolatos érdeklődésem egyrészt abból adódik, hogy a magyarországi szerb kisebbség aktív tagjaként figyelem az anyaország fejlődését egy az EU-ba készülődő országból és fontosnak tartom a téma átfogó ismeretét Szerbia és Montenegró és Magyarország kapcsolatainak további alakulása szempontjából. Másrészt fontosnak tartom az ország helyzetének alakulását az Európai integráció további fejlődésének aspektusából is, mivel a 2004-ben immár csatlakozó kelet-közép európai régió bebizonyította, hogy egy viszonylag instabil helyzetben és különböző fejlettségi szinten levő országcsoport képes volt felzárkózni az uniós csatlakozáshoz megfelelő szintre. A dél-kelet európai országok hasonlóan a fentiekhez, az EU integráció folyamatának különböző szintjein vannak, de a jövőbeni csatlakozásuk

elkerülhetetlen. A Balkán régió országainak fő problémája, és ebből adódóan nem közeli csatlakozása az EU-hoz, a gyenge közigazgatás, az évek folyamán eltorzított gazdaság és a politikai instabilitás. A dolgozatomban szeretném bemutatni Szerbia gazdaságának fejlődését és főleg a XX. század utolsó évtizedében kialakult visszaesést, illetve a rendszerváltás után elindult lassú 1 Macedónia mai hivatalos neve: Macedónia volt Jugoszláv Szövetségi Köztársaság 5 http://www.doksihu fejlődést. Fő célom, hogy az izolációból kilépett, egykor irigyelt ország, újból elindult fejlődését mutassam be, kiemelt figyelmet fordítva a regionális integrációkra. Szerbia szűkebb környezete, illetve a régió bemutatásával arra szeretnék rámutatni, hogy vajon mikor és milyen módon lesz lehetősége, az országnak teljesen felzárkózni azon egykori Jugoszláv tagköztársaságok mellé, melyek már többé-kevésbé az Európai Unió

kapujában vannak. Természetesen a pontos időpontot nem lehet meghatározni, azonban a jelenlegi lehetőségek számbavétele alapján támpontot kaphatunk egy reális jövőképre. Fontosnak tartom ismertetni a dél-kelet európai szabadkereskedelmi zóna tagjaival való kapcsolatokat, mint biztosítékot Szerbia egy magasabb integrációs szintre való lépéséhez, amely Szlovénia és Horvátország példája alapján támogathatja a CEFTA-tagság elérését. A dolgozatom első részében bemutatom Jugoszlávia dezintegrálódásának okait és hátterét, majd a második részben az új jugoszláv kormány által elindított reformok sikereit és Jugoszlávia elismerésének első lépéseit. A dolgozat harmadik fejezetében térek rá a lehetséges perspektívákra, amelyek által Szerbia teljes jogú államként visszatérhet Európa gazdasági vérkeringésébe. Szerbiának, bár még sok szempontból nem sikerült befejeznie reformfolyamatait, jó úton halad céljai

eléréséhez, mely törekvésében Magyarország jövendőbeli EU-tagsága is nagy lendületet adhat. 2 A Jugoszláv Szövetségi Köztársaság 2003. február 3-án megszünt és megalakult Szerbia és Montenegró államszövetsége. 6 http://www.doksihu I. Az elszigeteltség illetve a külkapcsoaltok építésének évtizedei 1. A délszláv állam és szétesése 1.1 A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság A balkáni népek számára, akik a fél évezredes török uralom után az 1800-as években kezdték visszanyerni függetlenségüket, kétféle lehetőség nyílott helyzetük stabilitására illetve az európai fejlődés áramába való bekapcsolódásra: vagy nemzeti államuk területét növelik szomszédaik rovására, a térségen kívüli nagyhatalmak (Anglia, Franciaország, AusztriaMagyarország, a cári Oroszország) valamelyikére támaszkodva, vagy nagynemzeti igényeiket mérsékelve összefognak a körülöttük élő sorstársaikkal és egy szorosabb

balkáni államszövetségbe tömörülnek, amely föderáció mérsékelhette volna többek között a külső befolyást. A szóban forgó országok vezetői mégis az első megoldást választották és a Habsburg Monarchia befolyását érvényesítették, azonban már a XIX. században a számos népet magában foglaló Habsburg Birodalmat, akárcsak az Oszmán Birodalmat, fokozódó mértékben gyengítették, többek között a szláv népek felszabadító mozgalmai. A szerteágazó szövetségi rendszerekkel biztosítottnak hitt európai stabilitást a XX. század elején a cári Oroszország társadalmi labilitása és az Osztrák-Magyar Monarchia belső nemzetiségi feszültségei is veszélyeztették és 1914-ben egy szikra is elég volt, hogy kitörjön az I. világháború. A háború kitörését válságok és korlátozott konfliktusok sorozata előzte meg, jól mutatva az 1900 óta egyre éleződő érdekellentéteket, amelyek közül csak a kettőt emelnék ki: Bosznia

1908-as annektálása és Ausztria-Magyarország és Oroszország rivalizálása a Balkánon. 7 http://www.doksihu Az I. világháború utáni békék a térségben kis államokat teremtettek és végre lehetségessé vált az, amiről a jugoszláv eszme hívei évtizedeken át csak álmodozhattak: a délszláv népek közös állama. 1918 december 1-én Belgrádban ünnepélyesen bejelentették a délszláv egységállam megalakulását, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságot, amelyet támogatott az Antant is, különösen Franciaország, mert beleillett a német-és szovjetellenes kelet-európai politikájába. Az 1921-ben kodifikált vidovdani rendszer az új államot egységes nemzetállamként fogta fel, amely államformája szerint "alkotmányos, parlamentáris és örökletes monarchia", trónján a szerb Karadjordjevic-házzal. Míg a népesség túlságosan is tagolt volt az egységállamhoz /az 1921. évi népszámlálás szerint a 11,98 millió lakosból 8,91

"szerbhorvát", 1,02 szlovén és 2,05 millió magyar, német, albán és egyéb/, a gazdasági hatalom megoszlásában kiegyensúlyozottabb volt a helyzet, de a kormányzat e téren is arra törekedett, hogy arányeltolódást érjen el: a szerb országrész számára előnyös adóztatással és a pénzrendszer gyengítésével3 1.2 A II világháború és a föderatív Jugoszlávia Az I. világháború befejezését követően, Jugoszlávia újjáépítéséhez és gazdasági elmaradottságának felszámolásához szükséges feltételek kedvezőtlenek voltak. Statisztikai becslések szerint 1938-ban az egy főre jutó nemzeti jövedelem mintegy 80$-ra becsülhető, vagyis Jugoszlávia a gazdasági fejlettség színvonalát tekintve az európai országok között az alsó sávban helyezkedett el4. Az elkövetkező 2 évtizedben mégis az egyik leggyorsabb fejlődési ütemet felmutató ország Európában. A gyors fejlődést több tényező együttes hatása segítette:

az ország kedvező földrajzi fekvése, jó geológiai adottságai - kétezer kilométeres tengerpart, területeinek gazdagsága energiaforrásokban, ércekben és ásványi nyersanyagokban, kedvező munkaerőhelyzete illetve a gazdaságpolitika egyik fő stratégiai célkitűzése, az ország gazdasági elmaradottságának minél gyorsabb felszámolása és felzárkózása Európa fejlettebb országaihoz5. Az új állam stabilizálhatatlannak bizonyult, majd 1941-ben Németország, Olaszország, Bulgária és Magyarország támadták meg Jugoszláviát és kitört a polgárháború az usztasák, a 3 Juhász József: A délszláv háborúk. Bp Napvilág Kiadó, 1997 p 16 Beck Béla: Jugoszlávia gazdasága. KJK Bp 1975 p 19 5 Beck Béla: I.m p 22 4 8 http://www.doksihu csetnikek és Tito partizánjai között. 1941-ben a német-olasz-bolgár-magyar agresszió nyomán az országot felosztották az április 20-22-i bécsi német-olasz konferencia alapján: a szlovén

területeket részben Berlin, részben Róma annektálta, Horvátország a bekebelezett Bosznia és Hercegovinával - de Dalmácia csaknem fele nélkül amelyez az olaszok elcsatoltak "független" lett, ám valójában német-olasz katonai ellenőrzés alatt maradt, Koszovó és Metohija és Nyugat-Macedónia az olasz uralom alatt álló "Nagy-Albánia" része lett, KeletMacedónia és egyes szerbiai területek Bulgáriáéi lettek, Bácska, Baranya és a Muraköz pedig Magyarországé. A Bánát papíron Szerbia része maradt, de közvetlen német igazgatás alá került. A megmaradt területeken, amely nagyjából az 1878-as Szerbiának felelt meg, a németek kreáltak egy szerb "quisling-államot".6 1944-ben Tito partizánjai bevonultak Belgrádba és elkezdődőtt a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság korszaka, amely célul tűzte ki, hogy kiküszöböli az első államszövetség hibáit és egységbe kovácsolja a népeket. Tito föderalista

alkotmányt léptetett életbe; a szerb fennhatóságot azzal korlátozta, hogy a jelentős részben magyarok illetve zömmel albánok lakta tartománynak - a Vajdaságnak és Koszovó és Metohijának - autonómiát adott. A nem szerb országrészeket megerősítette, illetve felértékelte, azaz Macedónia és BoszniaHercegovina lakóit "nemzetekké" nyilvánította, azonban a szerbek és az olaszok lakta részek (pl.: Baranya, Isztria, Szlavónia) nem kaptak autonómiát Jugoszlávia viszonya a nyugati nagyhatalmakkal és több más szomszédjával igen feszült volt. Anglia csalódottan vette tudomásul, hogy a jugoszláv kormány egyértelmű szovjet-orientációja miatt semmi sem lett paritásos befolyásából, az 1946-49-es görögországi polgárháborúban a partizánoknak nyújtott belgrádi támogatás pedig tovább mélyítette az ellentéteket. A Szovjetunióval való külpolitikai együttműködés 1947 végéig töretlen maradt, bár nem volt zökkenőmentes:

míg Jugoszláviának területi igényei is voltak7, a Szovjetúnió nem akart emiatt konfliktusba keveredni a nyugati hatalmakkal. Emellett pedig Belgrádot ingerelte a jugoszláv területeken 1944-45-ben átvonuló szovjet hadsereg erőszakos és fegyelmezetlen viselkedése, a gazdasági kapcsolatok terén a vegyesvállalatok szovjet kihasználásában megmutatkozó egyenlőtlenség, a szakértők gyakori "parancsnoki" viselkedése, illetve a Balkán érdekszférákra osztásáról szállingózó hírek. A kapcsolatok végleges megromlása 1948 elején következett be Tito szembeszegülésével Sztálinnal. Tito függetlenségének védelme mellett a népi demokráciák közötti regionális vezető szerepre 6 Juhász József: I. m p 21 9 http://www.doksihu pályázva Moszkvától eltérő álláspontra került a Balkáni-föderáció kérdésében, amely egy tágabb balkáni integráció lett volna, elsősorban a bolgárokra számítva. Miután Sztálin

magához rendelte Jugoszlávia és Bulgária vezetőit és kifejtette nekik hogy mennyire elhibázott politikát folytatnak, különösen a föderáció kérdésében, a jugoszláv vezetők elutasították Moszkvát, a Kominform államok pedig mindent megtettek Jugoszlávia izolálásáért. A Szovjetúnió és szövetségesei felbontották a Jugoszláviával kötött szerződéseket, és teljes gazdasági blokád alá vették az országot. Ez igen nehéz helyzetbe hozta az országot, hiszen 1948-ban a külkereskedelem 1/3-a bonyolódott le a szocialista államokkal, de ezt tovább súlyosbította a nemzeti jövedelem 20%-a növelt katonai kiadásai, a leállított beruházások, a lakosság árúellátásának drasztikus csökkenése. 1949-1953 közötti periódusra esett az önigazgatású szocializmus megalapozása, amely hatására az ötvenes-hatvanas években Jugoszlávia a világ egyik leggyorsabban növekvő gazdasága lett, ami csak részben magyarázható a külső

forrásbevonásokkal. 1953-64 között a nemzeti jövedelem összeurópai összehasonlításban is nagy ütemben, éves átlagban 7%-al nőtt, így a hatvanas évek közepére Jugoszlávia elmaradott agrárországból ipari-agrár állammá lett: 1964-ben 1939-hez képest a nemzeti jövedelem 3,2-szer, az ipari termelés pedig 6,9-szer volt nagyobb8. Jugoszlávia számára elemi fontosságú volt az elszigeteltség feloldása, ezért komoly figyelmet fordított a nyugati nagyhatalmakkal való kapcsolatok javítására, akik felismerték a szovjet tömb szétrobbantásának lehetőségét Jugoszlávia támogatásával. Jugoszlávia nem akart beilleszkedni a nyugati politikai-katonai tömbökbe és felvette a kapcsolatot az újonnan felszabadult ázsiai és afrikai államokkal egy tömbökön kívüli ún. el nem kötelezettek szilárd együttműködésének kialakítása céljából. 1.3 A gazdasági reform bevezetése Az önigazgatás valóságos gyakorlattá tételére csak az 1965.

évi társadalmi-gazdasági reformmal tettek kísérletet, amely az egyetemes szocializmus-történet egyik legradikálisabb reformja volt. A reform azt a célt tűzte ki, hogy az addigi állami, azon belül is szövetségi 7 Jugoszlávia szerette volna kiterjeszteni a határokat a szlovén, horvát és macedón etnikai határokig, illetve visszakövetelte az 1918 után olasz és osztrák fennhatóság alá került szlovén-és horvátlakta területeket 8 Juhász József: Volt egyszer egy Jugoszlávia. AULA 1999 p 176 10 http://www.doksihu jövedelem-újraelosztó gyakorlattal szemben a vállalatok önállóan rendelkezhessenek a jövedelmük 70%-val. A reformfolyamathoz tartozott 1963 április 7-én Jugoszlávia második alkotmányának, amely az 1953-as alkotmány módosítása, elfogadása a szövetségi parlament által. Az alkotmány Jugoszláviát föderatív szocialista köztársasággá nyilvánította, amely a társadalmi tulajdonra épülő szabályozott piacgazdaságra

épül. Az 1965-ös törvénycsomaggal bevezetett radikális átalakítások alapján, liberalizálták a gazdaságot, minimalizálták a szövetségi központ gazdaságirányító szerepét, megszüntették a beruházások többsége feletti állami ellenőrzést, új dínárt vezettek be és megszüntették a külföldi hitelfelvétel állami monopóliumát. Fontos kiemelni, hogy intézkedéseket hoztak az egyéni mezőgazdasági termelés támogatására is, mivel korábban a jugoszláv gazdaságpolitika a többi szocialista országhoz hasonlóan alig fordított figyelmet a mezőgazdaságra. Jugoszlávia külkereskedelmének fejlődése lépést tartott a nemzetközi árucsereforgalom II. világháború után kibontakozott fejlődésével, sőt importja révén fokozódott Jugoszlávia részvételének aránya a világkereskedelemben. Ekkoriban a legnagyobb kereskedelmi partner a fejlett országok közül az NSZK volt, ahova a jugoszláv ipari termékek kivitelének részaránya

igen magas volt, míg az NSZK árustruktúráját főleg a gépek és berendezések tették ki.9 Az NSZK után a második fő partner Olaszország volt, akivel az árucsere kiegyensúlyozatlan volt, míg az EGK-val való áruforgalom kiemelkedő helyet foglalt el. Az EGK-ból a behozatal mintegy 40-45%-a származott, illetve a kivitel 35-40%-a.10 Fontos kiemelni Jugoszlávia kiemelkedő szerepét és politikai tekintélyét11 a fejlődő országokkal, ahol az árucsere dominált a mintegy 80 ázsiai (pl. India, Irán), közel-keleti (pl Irak, Libanon), latin-amerikai (pl.Brazília, Kolumbia) és afrikai (Egyiptom, Líbia) országgal A kivitelben nagy részarányt képviseltek az ipari termékek, gépek és felszerelések, míg a behozatalban a nyersanyagok és élelmiszeripari termékek foglalták el a fő helyet. Bár a termelékenység és a versenyképesség javulásnak indult, nőtt a lakossági fogyasztás is, a gazdasági folyamatok nem úgy alakultak, ahogy azt megtervezték. A

gazdasági reform 1965. évi bevezetését követő kedvező fejlődési periódust előbb csökkenő ütemű gazdasági fejlődés követte, de 1968. elején a gazdaságot már stagnáló helyzet jellemezte. Megtört a termelés növekedési üteme, megugrott az infláció és a munkanélküliség, az alig közepesen fejlett gazdaság nehezen viselte a kihívásokat amelyekkel a gyors világpiaci nyitás járt. 9 Beck Béla: Jugoszlávia gazdasága. KJK Bp 1975 p 166 Beck Béla: I.m p 166 10 11 http://www.doksihu 1970. októberében stabilizációs programot indítottak el, amelynek intézkedései során (ár-és bérbefagyasztás, importkorlátozás, dínár-leértékelés stb.) valamint az akkor olcsó hitelek felvételével nagyjából konszolidálták a gazdaságot. Úgyszintén ekkoriban jelentek meg Nyugaton, főleg az NSZK-ban, tömegesen a jugoszláv vendégmunkások, akiknek a számát 1971-re 700-800 ezerre becsülték, ami nem volt túl szerencsés Jugoszlávia

szempontjából, mert elsősorban a szakképzett fiatalok próbáltak szerencsét. A világgazdasági korszakváltásra12 és a hitelforrások eldugulására azonban a jugoszláv gazdaság sem tudott reagálni, és újra nyílt válságba került. Ez a válság egyrészt az állam szocialista rendszeréből fakadt, másrészt abból a félperiferiális helyzetből, amelyet mint alig közepesen fejlett ország a világgazdaság strukturájában és a nemzetközi hitelrendszerben elfoglalt. A gazdasági változásokkal párhuzamosan nagy átalakulások történtek a társadalom szociális struktúrájában és életmódjában: a régi, kisparaszti jellegű társadalom differenciálódott és felgyorsult a társadalmi mobilizáció, növekedett a városi és a nem mezőgazdasági népesség aránya illetve radikálisan csökkent az írástudatlanság. Bár javult az élet minősége, felvirágzott a kulturális élet, ugyanakkor a modernizáció sok szempontból felületes maradt

és ismét növekedni kezdett a rés Jugoszlávia és Európa fejlettebb régiói között. 2. A jugoszláv válság 2.1 Jugoszlávia dezintegrálódása Tito halála 1980-ban indította el a felbomlás folyamatát, mert a társadalmi és nemzeti egyenlőtlenségek a korábbiaknál élesebben kerültek felszínre. A gazdasági viták egyik alapját az elmaradott régiók támogatásának problémája képezte, az ún. föderációs alap, amelyet 1965. után vezettek be és amely alapján a nemzeti jövedelem nem egész 2%-át kellett 11 12 Az el nem kötelezettség mozgalma. A második olajválság. 12 http://www.doksihu befizetni és a támogatásból Koszovó és Metohija 37,1%-ban, Bosznia és Hercegovina 30,6%ban, Macedónia 21,7%-ban, Crna Gora 10,6%-ban részesült13. Az északi, fejlettebb köztársaságok szívesen megszabadultak volna az alap finanszírozásától mert közvetlen gazdasági érdekeltségük a fejletlenek iránt nem volt és mert a támogatás nem

eredményezett felzárkózást a déliek irracionális pénzfelhasználása és nagy népszaporulata miatt. A tartományok fejlettségi szintje igen különböző képet mutatott ekkoriban: míg az 1955-ös egy lakosra jutó GNP aránya Jugoszláviához viszonyítva (=100) Szlovéniában és Horvátországban kiemelkedő (120, 160)14 és a Vajdaságban és Szerbiában is magas volt, 1988-ra ez az arány még nagyobb differenciát mutatott. A különbség egyik fő oka a demográfiai mozgás: a népesség-növekedés üteme Koszovó és Metohijában a kiemelkedő tendenciájú, míg a többi köztársaságban határozottan csökkent. A különbségek másik oka az eltérő történelmi fejlődés és bár Koszovó és Metohiján korszerű ipari léptesítményeket hoztak létre a legfontosabb technológia alkalmazásával, a fejlettség messze nem érte el a legfejlettebb területekét. A fejlett országrészek és a periféria közti különbség miatt a gazdaságilag erősebb

köztársaságok nagyobb önállóságot követeltek maguknak, amely irányzat hátszelet is kapott a Közép-Kelet Európában már mutatkozó első liberalizációs jelenségektől. Horvátország és Szlovénia, a Nyugat felé leginkább nyitott tagköztársaságok számára az a veszély fenyegetett, hogy egy leszakadó és reformképtelen gazdaságba szorulnak, ezért önálló kiutat próbáltak keresni a gazdasági válságból. A koszovói albánok saját köztársaságot akartak elszakadási törekvésük első lépéseként, amire a szerbek is nemzeti programmal válaszoltak, melynek szószólója az 1986-tól szerb kommunista elnökké vált Slobodan Milosevic volt. A dezintegrációnak a fentiek mellett nemzetközi háttere is volt. A már említett 1970-es években kezdődő világgazdasági korszakváltás és az azzal összefüggésben levő jugoszláv adosságválság kiélezte a divergenciát a tagköztársaságokban. Jugoszláviát is rákényszerítették a

nemzetközi pénzintézetek, hogy termelését az adosságtörlesztést szolgáló exportra koncentrálja, azonban az exportnövekmény időnkénti növekedése ellenére sem csökkent számottevően az adósságállomány, ami inflációhoz és életszínvonaleséshez vezetett15. Fontos kiemelni azt is, hogy Jugoszlávia a bipoláris rend felbomlásával geopolitikailag is leértékelődött, főleg amikor a Szovjetúnió 1991 nyarán felbomlott és megsemmisült a délszlávok összetartásának utolsó külső motívuma. A kommunista szovjet veszély megszűnt, 13 14 Juhász József: A délszláv háborúk. p 39 Adatok Jugoszlávia tagköztársaságairól, KSH 1999 13 http://www.doksihu az angolok és franciák nem tartottak a német túlsúlytól, sőt 1991 nyarán Németország vitte keresztül az EK-ban Szlovénia és Horvátország nemzetközi elismerését, amelynek nagy részben gazdasági okai voltak. A köztársaságok divergálásához az is hozzájárult, hogy elég

hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a poszt-szocialista régió bekapcsolása az európai integrációba csak külön lehetséges, nem egységes egészként. Ez fellelkesítette az EK felé forduló Szlovéniát és Horvátországot a függetlenedésben, míg a déliek ragaszkodtak az egységhez, mert attól féltek hogy Jugoszlávia felbomlásával Közép-Európán kívüli államokká válnak illetve ismét felszínre kerül a szerb nemzeti kérdés, amely eddig megoldottnak tűnt, és felzárkózási esélyük még jobban csökken. 2.2 Szlovénia függetlenedése A szlovén kommunisták által szorgalmazott kiváláshoz a végső lökést az adta meg, hogy a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége 1990. februári kongresszusán a szlovének hiába követelték a rendszer liberalizálását, gyökeres reformokat és Koszovó és Metohija autonómiájának tiszteletben tartását, így a szlovén kommunisták tagköztársaságukban a függetlenségi mozgalom élére álltak. Amikor

1990. decemberében összeomlott a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság kollektív vezetése, a szerb kommunista pártvezért megválasztották Szerbia elnökévé, aki kísérletet tett arra, hogy feltartóztassa Jugoszlávia szétesését, ám Szlovéniában és Horvátországban a függetlenségről megrendezett népszavazással16 megkezdődött a JSZK felbomlása. Szlovénia erőszakot alkalmazva átvette a szövetségi hatóságoktól a külső határok ellenőrzését és hozzálátott a szlovén-horvát határ felállításához. Az egységes Jugoszlávia fenntartása pártján álló vezetők számára elfogadhatatlan volt a határellenőrzés alkotmányellenes szlovén átvétele, ezért egy nappal a függetlenség kikiáltása után a jugoszláv szövetségi hadsereg bevonult Szlovéniába a határátkelők bevétele céljából és a konfliktus 10 napon keresztül folyt a határállomások, a ljubljanai repülőtér és a hadsereg blokád alá vont

intézményei körül egészen az 1991. július 7-i megállapodásig A harcoknak az EKközvetítéssel megtartott brioni konferencia17 vetett véget, ahol az érintettekkel elfogadtattak 15 Juhász József: I.m p 58 1991. június 25 17 1991. július 7-8 16 14 http://www.doksihu egy egyezményt a tűzszünetről és egy 3 hónapos függetlenségi moratóriumot. A brioni egyezmény szerint tárgyalásokat kell kezdeményezni Jugoszlávia jövőjéről, a határ-és vámvitákról pedig olyan kompromisszum született, mely szerint a határon visszaáll a június 26. elötti állapot és a vám is szövetségi bevétel marad, de a határellenőrzést és a vámbeszedést a szlovén hatóságok végzik. Az 1991. szeptember 7-én elkezdődőtt hágai Jugoszlávia-konferencián, a válság politikai rendezéséről és Jugoszlávia jövőjéről folytak tárgyalások, amelyek fő irányítója az EK volt, mert az USA érdektelenséget mutatott, Moszkva pedig a saját belső gondjaival

volt elfoglalva. Miután elutasították a Carrington-tervet, megbukott a jugoszláv közösség megmentésének vagy Jugoszlávia szabályozott felszámolásának gondolata, így az EK december 16-i külügyminisztériumi értekezletén kimondta18, hogy elismeri azokat a kiválni kívánó köztársaságokat amelyek megfelelnek az EK kritériumainak (függetlenségi népszavazás, a kisebbségi jogok biztosítása). Eközben Szlovénia 1991 október 7-én a háromhónapos függetlenségi moratórium letelte után, újra életbe léptette függetlenségi nyilatkozatát, majd 1992. január 15-től megindult az ország nemzetközi elismerésének folyamata. 2.3 Horvátország függetlenedése A szlovének gyors és kis veszteségek árán való leszakadása elindította azt a háborús lavinát, amely a 90-es éveket jellemezte az egykori Jugoszlávia területén. A horvátországi támadóerők gerincét a JNA (Jugoszláv Néphadsereg) képezte, de felgyorsult a szerbiai

szabadcsapatok beáramlása is az ország területére. 1991 júliusában már szabályos ütközetekre került sor a dalmáciai és szlavóniai helyszíneken, illetve Likában és Banijában a JNA és a Horvát Nemzeti Gárda egységei között, folyamatos harcok folytak a Zágráb-Belgrád autópálya ellenőrzéséért. 1991 szeptember 14-től a JNA és a horvátországi szerb felkelők megszállták Horvátország közel egy harmadát illetve Maslenicánál a tengerig kijutva és a dalmát kikötőket blokád alá vonva elszigetelték a központi horvát területektől Dalmáciát. Nyugat-Szlavóniában, amelynek nagy részét azután decemberben visszavették a horvátok, észak felé nyomulva csaknem elvágták Szlavóniát, s mintegy 30 km-re voltak Zágrábtól, majd 18 Juhász József: Volt egyszer egy Jugoszlávia. AULA 1999 p 244 15 http://www.doksihu a különböző szerb autonóm körzeteket összevonva 1991. december 19-én kikiáltották a „Krajinai Szerb

Köztársaságot”. A vukovári, eszéki és dubrovniki ostromoknál látszott pontosan annak a magyarázata, hogy a JNA miért nem tudta egyszerűen lerohanni Horvátországot: a mozgósítások akadályozása, a létszámhiány és a katonai szervezeti rend szétesése mellett nagy részben szerepet játszott, hogy a haderő egy részét Bosznia és Hercegovinában és Koszovó és Metohiján kellett tartani. A harcokkal párhuzamosan megkezdődtek a már említett (2.2 Szlovénia függetlenedése) hágai tárgyalások Jugoszlávia jövőjéről, amelyen a Carrington-terv hamar megbukott és a felállított nemzetközi jogi szakbizottság, az ún. Badinter-bizottság, Jugoszláviát megszűntnek nyilvánította.19 A Badinter-bizottság először csak Szlovéniát és Macedóniát tartotta érettnek a függetlenségre, az EK tagállamok 1992. január 15-én végül is Szlovéniát és Horvátországot (régi köztársasági határokon belül) ismerik el, mivel Görögország,

történelmi okokra hivatkozva, tiltakozott egy Macedonia nevű állam megalakulása ellen. Bosznia és Hercegovina illetve a koszovói albánok Koszovón és Metohijában is kérték elismerésüket, azonban mindenkettőt elutasították, az elsőt a belső viszonyainak rendezetlensége és a népszavazás hiánya miatt, míg a másikat mert nem volt köztársaság. Az ENSZ BT döntése alapján és a nemzetközi beavatkozást már a kezdettől sürgető horvátok kérésére 1992. február 19-től 14 ezer fős békefenntartó (UNPROFOR) kontinges érkezett a négy ún. UNPA-zónába20, ám ez a helyzet sem biztosította a teljes békét21 Ez az állapot 1995. augusztusáig tartott és gyakoriak voltak a tűzszünet-sértések és incidensek, és míg az egyik cél, a JNA kivonulása realizálódott, a demilitarizáció illetve a menekültek hazatelepítésének ügye nem oldódott meg. A szerbek és a horvátok közötti álláspontok igen távoliak voltak, de a tárgyalások

folytatódtak és a legjelentősebb gazdasági témájú egyezmény 1994. decemberében Horvátország és Szerb Krajina közötti volt, az Adriakőolajvezeték és a Zágráb-Belgrád autópálya megnyitásáról A felek számára a legnagyobb problémát Krajina kérdése jelentette, mivel Horvátországot az eredeti határokkal ismerték el, ami kizárta Krajina önállóságát, de a knini kormányzat maga mögött tudva Belgrádot csakis Krajina függetlensége alapján akart egyezkedni, hogy a „Krajinai Szerb Köztársaságot” az össz-szerb államhoz csatolják. Az utolsó kísérletet az ún. „Z-4” mini összekötő csoport jelentette, amelynek értelmében 19 1991. október 18 baranyai–kelet-szlavóniai keleti, a nyugat-szlavóniai nyugati, az észak-krajinai északi és a dél-krajinai déli szektorok 21 Juhász József: Volt egyszer egy Jugoszlávia, p. 246 20 16 http://www.doksihu Krajinában visszaállt volna a horvát fennhatóság és a szerb autonóm

területnek lett volna saját törvényhozó és végrehajtó hatalma, hivatalos nyelve és külön pénze. A tervet Zágráb és Knin is elvetette, az előbbi mert ez az autonómia már konföderálná az országot, az utóbbi, mert elveszette volna területei egy részét és „függetlenségét”, Belgrád pedig nem foglalt állást. Horvátország erre az időre már kellően megerősődött ahhoz, hogy 1995. augusztusában katonai támadást indítson a „Krajinai Szerb Köztársaságra” knini és glinai területei ellen, ráadásul politikailag is kedvezőbb feltételei voltak mert nemzetközi támogatást is élvezett. A háromnapos háború gyakorlatilag a krajinai hadsereg visszavonulásával, a krajinai szerb lakosság elmenekülésével illetve a „Krajinai Szerb Köztársaság” felszámolásával ért véget.22 A háború pár napja alatt 250 ezer szerb hagyta el Horvátországot és menekült Szerbiába, aminek eredményeképpen amellett, hogy óriási anyagi

veszteségek érték a lakosságot, Horvátország etnikai összetétele is lényegesen módosult: a kétnemzetiségű államból egynemzetiségű lett. 2.4 Bosznia és Hercegovina függetlenedése Az 1990-es évek elején Bosznia és Hercegovina viszonylag nyugodt régiónak számított, ám Szlovénia és Horvátország függetlenedése nem hagyta érdektelenül ezt a taköztársaságot sem. Az 1990 novemberi boszniai választásokon a muzulmán SDA (Demokratikus Akciópárt), a horvát HDZ (Horvát Demokratikus Közösség) és a szerb SDS (Szerb Demokrata Párt) győztek, és a háború kezdeti időszakában a bosnyák vezetők nem akartak belekeveredni a szerb-horvát konfliktusba. A boszniai parlament, a muzulmánok a horvátokkal együtt, 1991. október 15-én kinyilvánította Bosznia és Hercegovina függetlenségét, míg az SDS-képviselők bojkottálták a szavazást, külön szerb parlamentet alkottak és népszavazást rendeztek Bosznia és Hercegovina Jugoszláviában

maradásáért. Bosznia és Hercegovinában 1992 február 29-én és március 1-én függetlenségi népszavazást tartottak, amelyen a 64%-os részvétel mellett a szavazók 99%-a a függetlenséget választotta23. Ez azt jelentette, hogy Bosznia és Hercegovina horvát és muzulmán lakossága szavazott, míg a szerb választók bojkottálták a népszavazást. Míg az EK-államok már 1992. április 6-án elismerték Bosznia és Hercegovina állami függetlenségét, párhuzamosan egyre gyakoribb fegyveres incidensek jelentkeztek. A három 22 Juhász József: I.m p 247 17 http://www.doksihu szembenálló nép elég gyorsan szervezett hadsereget állított maga mögé, a boszniai szerbekének (VRS24) fő forrása a JNA volt, míg a boszniai horvátoké a helyi miliciákból és horvátországi katonákból állt. Az ABiH25 körülményesebben állt össze és a bázisát főleg a muzulmán miliciák képezték. A harcok kialakulásával párhuzamosan 1992. április 27-én

kikiáltották a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságot, amely főleg anyagilag támogatta boszniai háborút, amiért az ENSZ BT 1992. május 29-én gazdasági szankciókat rendelt el a JSZK ellen, majd az UNPROFOR hatáskörét kiterjesztette Bosznia és Hercegovinára és nemzetközi bíróságot állított fel a délszláv háborús bűntettek kivizsgálására, hogy ezzel is meghátrálásra kényszerítsék a szerbeket. A VRS fölényéből adódóan, néhány hónap alatt ellenőrzésük alá vonták a boszniai területek 2/3-át, amelyeket Radovan Karadzic, SDS elnök és Mate Boban, HDZ elnök közötti 1992. májusi grazi elvi egyezmény szerint a következőképpen osztottak fel: a szerbeket a terület 65%-a, míg a horvátokat a 20%-a illeti meg. A felosztás után a harcok további területekért folytak, amelyekből talán a leghosszabb Szarajevó három és fél éves blokádja volt26. A háború még újabb fordulatot 1992. nyarán vett, amikor kirobbant a

horvát-muzulmán konfliktus, amely Mate Boban "Hercegboszniai Horvát Közösségének" kikiáltásával indult és a szerbek és a horvátok ellenérzését is kiváltotta. Bár Horvátország elismerte Boszniát, mert számára ez az ország egyrészt "puffer-állam"27 lett volna Szerbia felé, másrészt mint frissen függetlenné vált államra, Európa és a nemzetközi szervezetek felé, rossz fényt vetett volna ez a magatartás, mégis egy másik elképzelés volt erősebb: a horvát többségű területek Horvátországhoz való csatolása vagy ideiglenesen fennmaradó boszniai unión belüli függetlensége. Ez a szembenállás miatt főképp Mostar és a hadiipari termelés centrumainak számító közép-boszniai körzetek hovatartozásáért folytak ismétlődő harcok. 28 A horvát-muzulmán háború akkor vált még élesebbé, amikor 1993. nyarán a szerbek és a horvátok elfogadták, a muzulmánok pedig elvetették az Owen-Stoltenberg–tervet,

vagyis Bosznia három nemzetállam konföderációjává való átalakítását és csak 1994. március 18-án jutottak el a horvát-bosnyák kiegyezésig, amelyet amerikai közvetítéssel Washingtonban 23 Juhász József: I.m p 252 VRS - Boszniai Szerb Hadsereg (Vojska Republike Srpske) 25 ABiH - Bosznia-Hercegovina Hadserege (Armija Bosne i Hercegovine) 26 Juhász József: I.m p 256 27 Juhász József: I.m p 258 28 Juhász József: I. m p 260 24 18 http://www.doksihu kötöttek meg. A szerződések alapján, elhatározták a horvát-bosnyák föderáció létrehozását, és előirányozták az új föderáció és Horvátország konföderációját, Mostart pedig két évre EUigazgatás alá helyezték. Az 1995-ös év elején a harcok tovább folytak, sőt nyárra ismét mélypontra került a boszniai válság, amikor a május 25-26-i NATO-bombázásokra válaszul a szerbek 400 kéksisakost és ENSZ-megfigyelőt ejtettek foglyul, majd később a kelet-boszniai muzulmán

enklávék körül lángolt fel a háború. A nemzetközi erők ekkor már az aktív beavatkozáson gondolkodtak, majd egy három hetes kemény alkudozás végeredményeként született meg 1995. november 21-én a boszniai békeszerződés, Richard Holbrooke közvetítésével az amerikai Daytonban, amelyet hivatalosan december 14-én Párizsban írtak alá. A békeszerződés értelmében Bosznia-Hercegovina eredeti határai megtartásával fennmaradtak, de két széles önállóságú országrészre osztották fel, az összterület 51%-át a bosnyák-horvát föderációra és a 49%-át a szerb autonóm államra. Szarajevó egységes marad és a föderációnak része, de az unió fővárosa is. Mindkét tagállam saját elnökkel, parlamenttel és kormánnyal rendelkezik, s a szövetségi hatóságok jogkörébe csak az alapvető egyeztetések, a külügyek és a külkereskedelem tartozik29. Evvel a szerződéssel gyakorlatilag lezárultak Jugoszlávia felbomlásának meghatározó

szakaszai, mivel Macedónia is az 1991. szeptember 8-án megtartott népszavazás alapján függetlenné vált, de továbbra is kétséges volt milyen felépítésben fognak az egykori ország tagköztársaságai belépni a XXI. századba 3. Társadalmi-gazdasági átmenet a régióban 3.1 Közép- és Dél-Kelet Európa országai A közép- és dél-kelet európai országok fejlődési útján a fordulópont 1989-90 átmenete volt, amikor a szovjet típusú politikai és gazdasági rendszer mindenütt összeomlott. Bár a rendszerváltás előfeltétele a politikai reform, a demokratizálódás, amelyhez viszont stabil és növekedő gazdaság szükséges, az átmenet hol rövidebb, hol hosszabb ideig ment végbe, mivel 29 Juhász József: I.m p 274 19 http://www.doksihu a hanyatló gazdaság, a magas infláció és az emelkedő munkanélküliség veszélyeztette az átmenetet és a rendszerváltás eredményét. A régió országainak átmenet elötti fejlődésében vannak

közös, de eltérő vonások is mint például a jugoszláv önigazgatási rendszerben a piaci jellegű gazdálkodás elemei felfedezhetők már a hatvanas évektől kezdődően, miközben Bulgáriában és Romániában a szovjet típusú gazdaságirányítás érvényesült döntően, de az örökség amellyel át kellett lépniük az új rendszerbe válságokat okozott a régi rendszer összeomlása és az erőforrások teljes kimerülése miatt. Az említett országok gazdasági átalakulását nagy mértékben nehezítették meghatározott tényezők: hátrányos elhelyezkedés - a fontos nyugati piacoktól való távolság, a kedvezőtlen kezdési feltételek - a leromlott gazdaság és nem utolsó sorban a intézményi fejlődés történelmi hiánya. Ehhez kapcsolódva, a katonai konfliktusok, a politikai nyughatatlanság és az általános bizonytalanság elrettentették a külföldi befektetőket a régióból. 1.Ábra N éhány dél-keleteurópaiország G D P-jének

alakulása 1989-2001 100 90 80 Bulgária H orvátország R om ánia M akedónia Jugoszlávia 70 60 50 40 30 20 10 0 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 Forrás: www.uneceorg 20 1998 1999 2000 2001 http://www.doksihu 1989=100 Jugoszlávia: 1999-ig BNP /bruttó anyagi termék/ 2.Ábra N éhány közép-keleteurópaiország G D P-jének alakulása 1989-2001 130 120 110 100 90 C seh K öztársaság 80 M agyarország 70 Lengyelország S zlovákia 60 S zlovénia 50 40 30 20 10 0 1989 1990 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 2000 2001 Forrás: www.uneceorg 1989=100 Míg a közép-kelet európai országokban /Magyarország, Szlovákia, Csehország, Lengyelország/ az átalakulás 3-4 (van ahol 10) évet vett igénybe, 1993 után már elkeződött a fellendülés, és 1998-2000-re a GDP mértéke az országok nagy részében visszaállt az 1989-es év szintjére, a dél-kelet Európai országok GDP-jének csökkenése nagyobb volt, és

1998-ban átlagosan még mindig 80%-a volt az 1989-es szintnek. Ezt a problémát felismerve, az EU, az USA és más nemzetközi szervezetek különböző kezdeményezéseket indítottak el, hasonlóan a II. világháború utáni Marshall-tervhez, azzal a céllal, hogy elősegítsék Dél-Kelet Európa, és azon belül is főleg a nyugat-balkáni régió stabilitását meghatározott területeken /kultúra, gazdaság, politika/ való együttműködésekkel. Fontos megemlíteni, hogy az Európai Unió Horvátországot, Bosznia és Hercegovinát, Jugoszláviát, Macedóniát és Albániát a Nyugat-Balkán országainak nevezi, megkülönböztetve ezt a térséget egy nagyobb kiterjedésű területtől, Dél-Kelet Európától amely egyben tartalmazza a fent említett országokat illetve továbbiakat is: Bulgáriát, Görögországot, Szlovéniát, Romániát, Törökországot, sőt még Magyarországot is. Az említett országok 1999-ben még mindig nagyon különböző

gazdasági helyzetet mutattak, így ahhoz, hogy a kontinens erősebb gazdasági hatalom legyen, először biztosítani kellett a lemaradott régiók felzárkózását a Nyugat-Európai gazdaságokhoz. A kezdeményezéseket 21 http://www.doksihu magasabb szintre emelték 1999. júliusában a Dél-Kelet Európai Stabilitási Paktummal, amely fő célja volt, hogy közreműködjön a régió stabilitásában, hozzájárulva a fejlődés és jólét kialakításában, biztosítva a békét, a demokráciát, a nyitott piacgazdaságot, a multikulturális és civil szervezetek munkáját. E cél megvalósítása a szóban forgó országok számára az EUhoz való csatlakozás alapja is Bár a Paktum fő célja, a stabilitás volt, az magától értetődő volt a közvetett feladatok megoldásával, mint például a piacnyitás, ezért fontosabb és célszerűbb a fő cél elérésének egy másik vonala, a szabadkereskedelem liberalizációjának végrehajtása. A régión belüli vámok

és vámjellegű akadályok nehezítették a kereskedelmet illetve elősegítették az árnyékgazdaságot, a korrupciót és a bűnözést. Egyes szakértők szerint a legnagyobb problémát mégis a szabályok hiánya jelentette, aminek következményeképpen hatalomhoz jutottak az önkényes szabályok rendszerének kialakítói30. Az elszigeteltséget mélyítve, bár Jugoszlávia is csatlakozhatott volna a Paktumhoz mint a régió országa, az akkori politikai helyzet miatt nem teljesítette az alapvető feltételeket illetve a koszovói krízis után hatalmon maradt rezsimet a nyugati országok vezetői nem voltak hajlandók támogatni, így a csatlakozás 2000 októberéig váratott magára. 3.2 A Jugoszláv destabilizáció Fontos kiemelni Jugoszlávia helyzetét a dél-kelet európai régióban, amely alapján fontos piac a szomszéd országok számára és egyben fontos tranzit-ország: egyrészt Jugoszlávia 1945-től 1980-ig a régió nemzetközileg legnagyobb

presztizsű, politikai súlyú országa volt világszerte31, ám az 1980-as években "kiütköztek rajta a térségben jól ismert szovjet modellre jellemző jegyek"32, másrészt Jugoszlávia stratégiai elhelyezkedése fontos a 30 Vladimir Gligorov: The Stability Pact for South-East Europe, In: Vienna Institute Monthly Report, No. 8-9, August-September 1999, p. 33-35 31 A fejlõdõ világ egyik vezetõje Tito volt. 32 Réti Tamás: A gazdasági rendszerváltás problémái Kelet-Európában, Budapesti Közgazdaságtud. Egyetem Bp. 1991 p 30 22 http://www.doksihu Nyugat Európába vezető fő közlekedési utak szempontjából33. Míg az ország a régió szempontjából fontos, egyes szakértők szerint "Jugoszlávia felbomlásának folyamata és az ebből kibontakozó államközi és polgárháborúk az EK számára nem jelentettek lényegesen közvetlenebb vagy veszélyesebb politikai kihívást, mint jó néhány más válsághelyzet (pl. Irak Kuvait elleni

agressziója).Annak hogy a jugoszláv konfliktus több (nyugat-)európai erőfeszítés tárgyává vált, számos - magától a konfliktustól független - oka volt: !a hidegháború végével izolációs irányba forduló amerikai külpolitika Nyugat-Európára hagyta az európai válságok kezelését, ! az 1990-91-es EK-kormányközi konferencia időszakában, tehát a konfliktus kezdetén, az egységes európai külpolitikán Kuvaitban esett csorbát Jugoszláviában akarták kiköszörülni, !a tagállamok közül Görögországot és Olaszországot közvetlenül is érintette a válság."34 A tagköztársaságok közötti konfliktusok és az életbe lépő ENSZ szankciók Jugoszlávia számára újból az elszigetelődés állapotát jelentették, amely természetesen döntően befolyásolta a gazdaság általános állapotát is. Az 1989-1993-as periódus alatt a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság35 GDP-je 60%-al esett vissza, majd az 1992-1993-as évi

hiperinflációt a legmagasabbak között tartják a világon. Bár Jugoszlávia gazdasága nyitottabb és piacorientáltabb volt mint bármely szocialista gazdaság, a gazdaságpolitika és az intézményfejlődés inkább visszafejlődött és fő jellemzői a következők alapján összegezhetőek: 1. centralizáció /a helyi autonómia megszüntetése a tartományokban és a városokban/ 2. államosítás / az állami tulajdonjog visszaállítása/ 3. a kereskedelem és az árak állami befolyásolása 4.inflációgerjesztés és az erőforrások újraelosztásának befolyásolása 5.korrupció /a szürke- és feketekereskedelem befolyásolása/ 36 Ezek a jelenségek összefüggésben voltak az ország hadigazdálkodásával és az őt sújtó embargó következményeivel is. Az Avramovics-program37 meghírdetése után (1994) az ipari termelés növekedésnek indult és havi 2,5 % körüli értéket ért el, ám a folyamat az év végére kifulladt mivel a 33

Görögország már EK-tagállam volt. Európai közjog és politika, Szerk.: Kende Tamás, Osiris, Bp 1998 35 Közismert nevén Kis-Jugoszlávia, amelyet a régi Jugoszlávia négy tagköztársaságának elszakadása után Szerbia és Montenegro 1992. április 27-én alakított meg 34 23 http://www.doksihu monetáris politika az infláció csökkentése érdekében egyre szigorúbbá vált, így mind kevesebb pénz állt rendelkezésre. A hivatalos árfolyam szerint 1 német márka 1 dínárt ért, azonban ez a hivatalos rögzítés sem tudta megakadályozni az inflációt. 1995-ben megkezdődött a második Avramovics-program38 és a daytoni megegyezéssel a kereskedelmi szankciókat is felfüggesztették, ami lehetővé tette a külkereskedelmi forgalom növekedését, de az Egyesült Államok nyomására az embargó úgynevezett "külső falát" fenntartották /nem szabadították fel a külföldön befagyasztott jugoszláv pénzügyi követeléseket és nem állt

helyre a gazdaság nemzetközi pénzügyi kapcsolatainak normalizálódása/ megakadályozva a hitelhezjutást illetve a külföldi tőke beáramlásának megindulását, amivel tovább nőtt a makrogazdasági instabilitás veszélye.39 2. számú táblázat Jugoszlávia fontosabb makroökonómiai mutatói 1992-1999 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999 -27 -30,8 2,5 6,1 GMP* növekedése %-ban az előző évhez képest fogyasztói árak alakulása9237 1,16x1014 7,1x1011 78,6 %-ban 25,2 24,6 munkanélküliség alakulása 23,8 23,1 5,9 7,4 2,5 -19,3 91,5 21,6 29,8 50,1 26,1 25,6 27,7 27,4 * GMP - bruttó anyagi termék, amely az MPS-rendszer szerinti nemzeti jövedelmet és amortizációt tartalmaz Forrás: Külgazdaság, 1998. március p 53-72 Dr. Marinovich-Ferkelt: Az átmenet gazdaságtana Milosevic 1986-os színre lépése óta /pártelnökké választása óta/ igazából az 1990. évi december 9. és 23-i választásokon jutott hatalomhoz, amikor az első

fordulóban 64%-os győzelemmel Szerbiában a szocialisták 194 mandátumhoz jutottak, majd a szerb alkotmánynak azon előírása miatt, hogy csak egyszer lehet elnököt újraválasztani, 1997-től mint a szövetségi parlament jugoszláv elnöke tartotta meg a hatalmat, így a politikai feszültség és a konfliktusok tovább folytatódtak. 36 Vladimir Gligorov: The Kosovo Crisis and the Balkans: Background, Consequences, Costs and Prospects, The Vienna Institute for International Economic Studies /WIIW/ In: WIIW Current Analyses and Country Profiles, No. 13 June 1999 p 2-3 37 Dragoszláv Avramovics irányítása alatt gazdaságstabilizációs programot hajtottak végre, melynek alapját a monetáris és fiskális politika szigorú intézkedései képezték. 38 A jugoszláv gazdaság szerkezeti átalakítása, a tulajdonviszonyok újraformálása és a vállalatok és bankok szanálása volt a fő cél. 39 Réti Tamás: A balkáni gazdaságok: Elzárkózás vagy felzárkózás.

In: Külgazdaság, 1998 március, p 53-72 24 http://www.doksihu Mint már említettem, Jugoszlávia nem mint közvetlen hadviselő vett részt az 19921995-ös háborúkban, hanem közvetve, politikailag, pénzügyileg illetve katonákkal és fegyverekkel támogatva a szerb kisállamokat. Ezen okok miatt és természetesen a gazdasági szankciókat is hozzávéve, a terhek teljesen kimerítették az országot, és így a veszteségeket több mint 20 M USD-ra becsülik40. Az ország nagyon nehéz helyzetben volt és a permanens inflációt, az igen magas munkanélküliséget és a hadigazdálkodásból élő ország problémáit még a belső regionális feszültségek is tetézték, mivel belső határai is bizonytalanok voltak. A feszültségek egyik középpontja Montenegró volt, ahol a milosevicista Momir Bulatovic kormányfőt az 1997. októberi elnökválasztáson a reformer Milo Djukanovic győzte le, majd fél évvel később a kettészakadt kormánypárt Djukanovic-szárnya

által vezetett koalíció többséget szerzett a parlamenti választásokon is. Montenegró akkor kezdett el erőteljesen távolodni Belgrádtól és igyekezett olyan önálló és nemzetközi elvárásokhoz igazodó politikát kialakítani, amellyel 2003-ra elérte a mai Szerbia és Montenegró államszövetség létét, ami valószínüleg az elszakadásnak nem a végső stádiuma. A másik nagy probléma, amely miatt Belgrád számára nehezebb volt a felépülés, a koszovói válsággóc volt, amelyre a következő fejezetben térek rá. 4. A NATO légiháborúja 4.1 Az előzmények A szerbek Koszovó és Metohija elvesztésére mindig úgy tekintettek mint a "szerb Trianon" egyik legsúlyosabb fázisára. Itt az albánok nem tekintették hazájuknak a JSZK-t és nem óhajtottak egy államban maradni a szerbekkel, annak ellenére, hogy a titoi Jugoszláviában a kisebbségek jogait a nemzetközi sztenderdeknél magasabb szinten biztosították. A viták

elfajulásának alapja természetesen nemcsak a nemzetiségi kérdésben, gazdasági és geopolitikai dimenzióban is kereshető: egyrészt Koszovó és Metohija termékeny medencék, a föld mélyén levő bányakincsekkel, másrészt Jugoszlávia teljes felbomlása az állam olyan szintű feldarabolódásával folytatódhatott volna, amely veszélyes lett volna Jugoszlávia számára a szerb-albán erőviszonyok megváltozásával. 40 Juhász József: Volt egyszer egy Jugoszlávia. p 284 25 http://www.doksihu Bár az albán vezetők javaslatot tettek átmeneti megoldásként egy "semleges Koszovóra", amely nyitott Szerbia és Albánia felé, illetve egy "konföderatív Balkániára", amely az önálló Koszovót és az albánok által is lakott délszláv köztársaságokat ölelte volna fel, ám semmiképpen sem lett volna a végcéljuk az Albániához való egyszerű kapcsolódás. 1981-ben szeparatista zavargások törtek ki Koszovó és Metohijában,

amelyek rövid időn belül rendkívüli állapothoz vezettek. Mivel a konfliktust nem lehetett kezelni, Milosevic felfüggesztette a tartomány autonómiáját. A Milosevici politika és a szerb kormányzat a II világháború utáni minta alapján akarta kialakítani a koszovói autonómia tartalmát és minden lényeges döntési jogkört Belgrádba központosítottak, a koszovói adminisztrációt a megbízhatatlan és szeparatista káderek helyett szerbekkel töltötték fel. A szembenállás a koszovói albánok és Szerbia között egyre nőtt és patthelyzet alakult ki, de az olykor halálos áldozatokat követelő összetűzésekké fajuló konfliktusok ellenére a válság 1998-ig nem csapott át háborúba. 4.2 A koszovói válság Az albánok közül egyre többen álltak át a Koszovói Felszabadítási Hadsereg /UCK/ soraiba. Ebben az időben bomlott fel a kisjugoszláv hatalom egysége illetve omlott össze a teljes albán államigazgatás Albániában, így hetek

alatt kaotikus és polgárháborús állapot alakult ki Koszovó szomszédságában, ami alatt különböző bandák és a lakosság kifosztotta a laktanyákat és fegyverraktárakat. Az UCK, most már felfegyverezve az Albániából becsempészett fegyverekkel, 1998. februárjától ellenőrzése alá vonta Koszovó területének 40%-át. A megnövelt jugoszláv katonai és rendőri egységek visszaszerezték a területeket, majd a határzónák megtisztítására és a városok ellenőrzésére törekedtek. A harcoknak végül a NATO légicsapásokkal való fenyegetése és az 1998. október 12-i Holbrooke-Milosevic egyezmény vetett véget, amely tűzszünetet, a menekültek hazatérését, Koszovó és Metohija autonóm státusának tárgyalásos meghatározását, az EBESZ megfigyelőmissziójának felállítását és a koszovói légtér NATO-ellenőrzését irányozta elő. 41 Az egyezmény tiszteletbentartása nem tartott sokáig a szerb-albán egyetértés hiánya miatt, de

még a nemzetközi nyomás és a tél közeledte sem tartották vissza az incidensek 41 Juhász J.: Im 292 26 http://www.doksihu kiújulását. A szerbek nyelvi-kultúrális szerbiai autonómiájának javaslata ellenében továbbra is a teljes koszovói albán függetlenség állt. 1999. február 6-án megkezdődött Franciaországban, Rambouillet-ban a koszovói békekonferencia, amelyen egy előterjesztett javaslat alapján Koszovó és Metohija Jugoszláviának része maradna, papíron, de széles körű autonómiával bírna: saját törvényhozás, elnök, kormány, rendőrség és igazságszolgáltatás, a jugoszláv haderő közül csak a határőrség maradna a tartományban és az UCK beszolgáltatná a fegyvereit, de az egyezmény betartására KFOR néven NATO haderő ügyelne. Az albánok először elutasították a javaslatot hiányolva a követelésüket a népszavazásról, amely dönthetne a függetlenségről, ám a tárgyalások második fordulójában arra

számítva, hogy a szerbek úgyis el fogják utasítani a javaslatot, aláírták a már módosított szöveget. A szerbek aláírták volna a javaslatot, de az albán várakozásoknak megfelelően nehezményezték a nemzetközi haderő bevonulását a területre, amellyel elvesztették volna Koszovó és Metohija jövőjének befolyásolási lehetőségét és a NATO légicsapásokkal való fenyegetést csak nyomásgyakorló eszköznek tekintették. 4.3 A NATO légicsapások A harcok újbóli kialakulása miatt, a konfliktus újbóli elfajulása előtt 1999. március 24én a NATO megkezdte légitámadásait, bár a beavatkozást nem övezte nagyhatalmi konszenzus, nem volt nemzetközi jogi alapja és nem állt ENSZ meghatalmazás mögötte. A hivatalos magyarázat: a rambouillet-i egyezmény elfogadtatása, a humanitárius katasztrófa megelőzése és a JSZK hadviselő képességének meggyengítése. A NATO számára a döntésnek nemcsak a fent említett prevenciós okai voltak,

a balkáni állam szembeszegülése a fél évszázados NATO-val a szervezet presztizsét kérdőjelezte meg, így a légicsapásokkal be akarta bizonyítani uralmát a helyzet felett. Az 1999 március 24-től június 9-ig tartó bombázás során elsősorban a hidakat, repülőtereket, kommunikációs központokat támadta, sokszor vétlen emberáldozatokat is követelve. A szerb lakosság kezdetben kitartott a kormányzat politikája mellett a NATO-val való szembeszegülésben, és támogatta Belgrádot a további koszovói rendezésben, arra számítva hogy a légitámadás nem fog sokáig tartani. A NATO-csapások ideje alatt folytatódott az albán lakosság kiűzése 27 http://www.doksihu Koszovóról és Metohijáról, azzal a céllal hogy biztosítsák a tartomány kettéosztását és a fontosabb és természeti kincsekben gazdagabb északnyugati rész megtartását. A belgrádi kormányzat teljesen elszigetelődőtt és senkitől sem számíthatott segítségre, amivel

gyakorlatilag teljesen elvesztette a reményét a bombázás közeli felhagyásával kapcsolatban, így inkább meghátrált és 1999. június 9-én elfogadta a G-7-ek és Oroszország 1999. május 6-i tervezetében megfogalmazott és az ENSZ BT által jóváhagyott, kompromisszumos elemeket tartalmazó feltételeket: Belgrádnak az ENSZ-felhatalmazással és orosz részvétellel felállított KFOR-erőknek át kellett adnia Koszovót és Metohiját, illetve a szerb erőknek teljesen ki kellett üríteniük a tartományt és átadniuk a KFOR-nak. 4.4 A NATO intervenciójának hatása a gazdaságra A koszovói konfliktus és annak közvetett hatása a 78 napig tartó NATO-bombázás, súlyos károkat okozott az egész régióban, melyek közül a leglátványosabb a jugoszláv gazdaság összeomlása. Jugoszláviában, a gazdasági szakértők szerint, az 1998. évi adatokhoz képest 1999-re a GDP 19,3%-al, az ipari termelés 24,2%-al, az átlagfizetés német márkában 31,7%-al

csökkent, míg a munkanélküliségi ráta 7,7%-al, a készpénzállomány 51,9%-al, a kiskereskedelmi árak 42,4%-al nöttek.42 A közlekedési és kommunikációs infrastruktúra tönkrement, a villamosenergia-hálozata nagyrészben károsodott, az ipar gyakorlatilag összeomlott, az infrastruktúrát és az energetikát érintő kár 805,4 M USD-ra rúgott (a közlekedésben 355,5, a villamosenergia-iparban 270 M USD), ezen túlmenően a gyáriparban 2,76 Mrd USD, a mezőgazdaságban 39 M USD, az idegenforgalomban és a vendéglátóiparban 45 M USD kár keletkezett. Ljubomir Madzsar tekintélyes belgrádi közgazdász szerint Jugoszlávia külföldi adóssága után az éves kamat 750 M USD.43 Ezek a károk természetesen az egész régió helyzetére hatottak: a szomszédos országok elvesztették a piacaikat, ugyanúgy mint Jugoszlávia beszállítói, az egész régió nemzetközi kereskedelme megrendült elsősorban a megrongált közlekedési útvonalak miatt, a befektetők

máshova vitték a tőkét a rendszer instabilitása és az EU szankciók miatt. A WIIW /Bécsi nemzetközi gazdaságkutató Intézet/ becslése szerint a fogyasztás, külkereskedelem és 42 Magyarország külgazdasága 1999, p. 242 28 http://www.doksihu befektetések alapján, a környező országok GDP-jének változása a következőképpen alakult: a legjobban érintett Macedónia, Albánia és Bosznia-Hercegovina, amelyek gazdasága a konfliktus hatása nélkül sem volt erős, szignifikánsan érintett Bulgária és Horvátország is, és legkevésbé Magyarország és Románia.44 Az export értéke Jugoszláviában a szakértői adatok szerint 1,498 M USD, az importé 3,296 M USD értékű volt, a kivitel 48,9%-kal, a behozatal 30,3%-kal csökkent, a 4,794 M USD értékű összeforgalom 37,7%-kal maradt el az 1998. évitől Az ország legfontosabb kereskedelmi partnerei: Bosznia és Hercegovina, Németország, Olaszország, Macedónia és Oroszország. Az államháztartás

hiánya Szerbiában 688 millió dollárt tett ki, ami ekkor a GDP 7,1 %-a volt.45 A lakosság megtakarításait kizárólag német márkában tartotta, és megpróbált önellátásra berendezkedni és nem kis mértékben az embargó hatására egyre nőtt az árnyékgazdaság. Közben folyamatosan előnytelenül módosult az ország lakosságának szociodemográfiai összetétele: fiatal, képzett értelmiségiek, élvonalbeli tudósok és szakmunkások ezrei hagyták el Jugoszláviát, miközben helyükre a volt Jugoszlávia más területeiről elűzött idősebb, képzetlenebb és vagyontalan népesség menekült. Az átlagfizetés 80 német márkára csökkent, így nyílt az olló a gazdagok és az egyre nagyobb számú elszegényedett népesség között. A nyugatbarát montenegrói vezetés óvatosan, de fokozatosan erősítette a montenegrói köztársasági kormányzat hatalmát a jugoszláv föderációs szervek rovására. Ráadásul a mindössze 670 ezer lakosú, ugyancsak

DM fizetőeszközű Montenegróban a gazdasági hanyatlás a kilencvenes években jóval szerényebb mértékű volt a Szerbiában tapasztalt visszaesésnél, ami jórészt a csempészetre épülő árnyékgazdaság egyedülállóan kiterjedt hálózatának köszönhető. A függetlenség kikiáltása számukra mégis kockázatosnak volt tekinthető: a jugoszláv tábornoki kar és az észak-montenegrói szerbek várható ellenállása miatt polgárháborútól féltek. Eközben kezdődött meg a NATO-légitámádás során megrongálódott létesítmények újjáépítése, amely önerőből folyt, tekintettel arra, hogy a nemzetközi közösség Szlobodan Milosevics elnök távozásához kötötte a külföldi segélyek folyósítását. „Amíg Milosevics van a hatalmon, addig Szerbia nem kap támogatást a Nyugattól” – jelentette ki Gerhard Schröder 43 Figyelõ, 1999/31. Jugoszlávia - Önerõs fejlesztés Vladimir Gligorov: The Kosovo Crisis and the Balkans: Background,

Consequences, Costs and Prospects, The Vienna Institute for International Economic Studies /WIIW/ In: WIIW Current Analyses and Country Profiles, No. 13 June 1999 p 69-70 44 45 Magyarország külgazdasága 1999, p. 242 29 http://www.doksihu német kancellár. Ezzel gyakorlatilag a gazdasági nyitás helyett Jugoszláviában újból az elszigetelődés érvényesült. 4.5 A Milosevics-rezsim vége 2000-ben a jugoszláv gazdaság még mindig nyögte az 1999-es NATO-bombázás következményeit, amelyek közül a legfájdalmasabb a továbbra is fenálló, embargóval súlyosbított nemzetközi elszigeteltség. A NATO-intervenció mérlege jugoszláv szemszögből lesújtó: miközben a Milosevics-rezsim megőrizte hatalmát, a Bosznia és Hercegovinából, Krajinából és Koszovó és Metohijából menekültek száma 1999. végén elérte az egymillió főt, de az ipari termelés visszaeséből származó munkanélküliek száma is nőtt, így az aktív lakosság harmada volt

hivatalosan állástalan. A montenegrói köztársasági vezetés valamilyen formában régóta szabadulni akart Belgrád szorításából. A helyzet kilátástalannak tűnt, sőt még a NATO leköszönő európai főparancsnoka Wesley Clark generális is óva intette az új vezetőt egy újabb balkáni háború kitörésétől, mivel Milosevics napról napra „szorítja a hurkot Montenegró nyakán”46. Montenegró, a leredukált Jugoszlávia ténylegesen még megmaradt utolsó tagköztársasága volt Szerbia oldalán, megtartása nemcsak presztízs-, de stratégiai kérdésként is felmerült, ugyanis ez volt a maradék Jugoszlávia utolsó kijárata a tengerhez. Clark generális mellett Stipe Mesic, az új horvát elnök is azt jósolta, hogy előbb-utóbb ki kell robbannia a fegyveres küzdelemnek Szerbia és Montenegró között. Az EU áprilisban úgy határozott, hogy korlátozza a pénzforgalmat Milosevics Jugoszláviájával, azaz megtiltja az átutalásokat az országban

működő cégek számára. A rendelkezés azonban nem lépett rögtön életbe, a szigorítás alól mentesülő cégek kiválasztását egy hosszas és minden részletre kiterjedő vizsgálat előzte meg. A mentességért folyamodó vállalkozások közül 190 kapott zöld jelzést a bizottságtól, amelyek közül gyakorlatilag mind kisebb magáncég volt, míg a szerbiai nagyvállalatok közül, amelyek a rezsim támogatásával erősödhettek meg, egy sem volt rajta. A kis vállalatok ezek után mégis féltek a megtorlástól és a belgrádi szankcióktól, de egyben reménykedtek abban, hogy a többi vállalat is elkezd távolodni a rezsimtől a gazdasági érdek céljából és így meggyengül Milosevics hátországa. 46 Figyelõ, 2000/19. Gömöri Endre: Megint forró nyarat „termel” a Balkán? 30 http://www.doksihu Szerbiában és Montenegróban 2000. szeptember 24-én jugoszláv parlamenti és elnökválasztásokat tartottak, hogy megválasszák képviselőiket a

helyi önkormányzati szervekbe valamint a szövetségi parlamentbe és hogy eldöntsék, ki legyen a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság elnöke az elkövetkezendő négy évben. Más szavakkal, hogy Szerbiában hatalmon maradjon-e Slobodan Milosevic, akit a legbefolyásosabb szerbiai és jugoszláv kormánypárt, a SPS (Szerb Szocialista Párt), a Jugoszláv Baloldal és a montengrói Szocialista Néppárt javasolt és akit már a hágai törvényszék elé idéztek. Igaz, még július elején az USA sugalmazásra homályos kísérletek történtek a belgrádi diktátor békés eltávolítására. Az alapvető ajánlat az volt, hogy ha önként távozik és távol tartja magát a Balkántól, akkor elkerülheti a hágai bíróságot, és nem nyúlnak külföldön elhelyezett vagyonához, de Milosevic felismerte a NATO tanácstalanságát és az Egyesült Államokbeli választások közeledtét, ellentámadásba indult és módosította az alkotmányt, amelynek értelmében akár

kétszer is újraválaszthatták volna. A másik államfőjelölt Vojislav Kostunica volt, akit mérsékelt szerb nacionalista politikusként a DOS (Szerbiai Egyesült Ellenzék) azaz 15 ellenzéki párt javasolt. A harmadik jelölt Vojislav Mihajlovic, Belgrád főpolgármestere a SPO (Szerb Megújhodási Mozgalom) jelöltje, míg a negyedik Tomislav Nikolic, akit a szélsőjobboldalinak és nacionalistának tartott SRS (Szerbiai Radikális Párt) jelölt. Milo Djukanovic, Montenegró elnöke és pártja tartotta magát korábbi álláspontjához és egyáltalán nem kívánt részt venni a választásokon, alkotmányellenesnek tekintetve a jugoszláv elnökválasztást. 2000. szeptember 26-án az ellenzék adatai szerint a szavazatok 55%-ának összesítése után Vojislav Kostunica 21%-al előzte meg Milosevicet, ennek ellenére a Milosevic-tábor szerint nemcsak a jelenlegi elnök győzött, hanem a parlamentben is elsöprő győzelmet szereztek. A nyugati kormányok viszont

gyorsan bejelentették, hogy Milosevics vereséget szenvedett, az Európai Unió a maga részéről gyakorlatilag győztesnek nyilvánította Kostunicát. A szövetségi választási bizottság szerint a tíz és fél ezer szavazóhelyiség adatai közül 10,153-nak az összesítése után Vojislav Kostunica 48,22 %-ot, míg Slobodan Milosevic 40,23%-ot kapott, így mivel egyikük sem szerzett abszolút többséget, az ellenzék tiltakozása ellenére, a belgrádi választási bizottság 2000. október 8-ra kiírta a választás második fordulóját. Ennek hatására 2000. október 2-tól általános sztrájkkal próbálta megbénítani Jugoszláviát az ellenzék, majd a Milosevics elleni utcai tüntetések október 5-e estéjére addig 31 http://www.doksihu nem látott méreteket öltöttek Belgrádban, ahol a tiltakozó tömeg ellenőrzése alá vonta a parlamentet és több tömegtájékoztatási intézményt, köztük az állami rádiót és televíziót. Október 6-án

késő este Milosevic felkereste Kostunicát és gratulált a győzelméhez és televíziós beszédében kijelentette, hogy tiszteletben kell tartani az alkotmánybíróság korábban hozott döntését, amely az ellenzék jelöltjét nyilvánította a voksolás győztesének. Kostunica a 2000. október 7-én este megalakult új jugoszláv parlament két házának együttes ülésén letette a hivatali esküt, amivel lezárult a belgrádi hatalomváltás. II. Az elszigeteltségből való kilépés 32 http://www.doksihu 1. A jugoszláv ideiglenes kormány és visszatérés Európába Európa utolsó rendszerváltó országa, Jugoszlávia a békés, „vértelen”47 forradalom után belépett a második szakaszba, amely feladata a romokban heverő gazdaság helyreállítása. A helyreállítás pedig a következőket jelenti: a piacgazdaság minimális feltételeinek megteremtését, a jogállam intézményeinek megerősítését, a bankrendszer felélesztését, a valuta

megerősítését. 2000. október 10-én Hubert Védrine francia külügyminiszter Belgrádban az EU szankciófeloldási döntéseiről /érvényét vesztette az olajembargó és a repülési tilalom/ tájékoztatta Kostunicát. A találkozó volt a nyitánya annak a diplomáciai erőfeszítéssorozatnak, amelynek célja, hogy Jugoszláviát visszaintegrálják Európába Kostunicát meghívták az EU 2000. október 13-14-én tartott biarritzi csúcstalálkozóra, ahol tájékoztatták a 200 millió eurós támogatásról, amelyet az elkövetkező télre ajánlottak fel hogy "segítsék a demokratikus változások megszilárdulását a JSZK-ban" és jóváhagyták azt a bizottsági javaslatot, amely a folyó költségvetési ciklusban 2,3 Mrd EUR folyósítását javasolta a tagállamoknak. Jelképesen békejobbot nyújtott a fordulat utáni jugoszláv vezetésnek Lord Robertson, a NATO főtitkára is. 2000 október 12-én az Egyesült Államok azonnali hatállyal feloldotta

a Jugoszlávia elleni szankciókat - a Fehér Házban kiadott nyilatkozat szerint Bill Clinton amerikai elnök utasította a külügy-, illetve a pénzügyminisztériumot, hogy tegyen intézkedéseket a Szerbia ellen 1998-ban foganasított kereskedelmi és pénzügyi szakciók eltörlésére, de tegyenek kivételt a bukott Milosevics-rezsim vezetői ellen életbe léptetett szankciókra. 2000. október 17-én végleges megállapodás született a szerb kormány sorsáról és az előre hozott szerb parlamenti választásokról, melynek időpontját december 23-ra tették. Slobodan Milosevic volt, illetve Vojislav Kostunica új jugoszláv elnök hívei megegyeztek, hogy ideiglenes szerb kormányt alakítanak, amely a decemberi előre hozott szerb parlamenti választásokig hivatott irányitani a jugoszláv tagköztársaságot. Az egyezség értelmében a Szocialista Párt megtartja a miniszterelnöki posztot Zoran Zizic személyében, azonban a kormányfő nem dönthet majd önállóan,

hanem csak két helyettesével egyetértésben. A 47 HVG, 2000/51-52. p 23 33 http://www.doksihu helyettesek Kostunica táborából és a Vuk Draskovic-féle Szerb Megújhodási Mozgalomból kerültek ki. A jugoszláv ideiglenes kormány 2000 november 4-5-ei hétvégén alakult meg és tette le a hivatali esküt. A Zoran Zizic vezette új kabinet fő belpolitikai céljának a két tagköztársaság viszonyának harmonizálását, a gazdasági és társadalmi reformok továbbvitelét illetve a magánosítás gyorsítását tűzte ki. A fő külpolitikai cél a nemzetközi közösségbe való visszatérés és a külföldi gazdasági segítség biztosítása. Közben a balkáni politikusok üdvözölték Jugoszlávia visszatérését a térség országainak táborába és az albán, bolgár, görög, macedón, román, török, bosnyák, horvát és szlovén vezetők első alkalommal találkoztak Kostunica elnökkel, amivel egyértelműen véget ért Jugoszlávia nemzetközi

elszigeteltsége. 2000. Október 27-én Kostunica hivatalosan kérte, hogy Jugoszláviát vegyék fel az Egyesült Nemzetek Szervezetébe, amelyre Kofi Annantól, a világszervezet főtitkárától kapott bíztatást. Jugoszlávia 1945-ben alapító tagja volt az ENSZ-nek, de amikor 1992-ben Horvátország, Szlovénia, Bosznia és Hercegovina és Macedónia kihírdették függetlenségüket az ENSZ közgyűlése majd a Biztonsági Tanács úgy döntött, hogy immár új Jugoszlávia automatikusan nem örökölheti a volt szövetségi állam tagságát. 2000 október 31-én az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag elfogadta azt a határozatot, amely javasolja a világszervezet közgyűlésének Jugoszlávia felvételét. 2000. november 17-én Daytonban és Belgrádban egyidejűleg jelentették be, hogy az Egyesült Államok és Jugoszlávia helyreállította diplomáciai kapcsolatait és szintén ezekben a napokban rendeződtek a kapcsolatok Jugoszlávia és Németország,

Franciaország illetve Nagy-Britannia között. 2000. november 25-től Jugoszlávia ismét tagja a Közép-európai Kezdeményezésnek, amely elődjének az ún. Alpok-Adria munkaközösségnek 1978-ban Jugoszlávia alapítótagja volt, de a tagságot 1992-ben függesztették fel a Milosevics-rezsim háborús politikája miatt. 2000. december végén a Nemzetközi Monetáris Alap /IMF/ igazgatótanácsa úgy döntött, hogy Jugoszlávia visszakerülhet a szervezetbe. Az országot még 1992-ben zárták ki a nemzetközi pénzintézet tagjai közül a balkáni háború illetve a Milosevics-kormányzat elmaradt hiteltörlesztései miatt. Az IMF jóváhagyott egy 151 millió dolláros kölcsönt is Jugoszlávia számára, ebből 130 milliót egyből az IMF-fel szemben fennálló tartozások rendezésére fordítottak. 1993-ban a Világbankból is kizárták Jugoszláviát, oda azonban 2000ben még nem kerülhetett vissza az 1,7 milliárd dolláros adossága miatt 34 http://www.doksihu

2. Az új kormány A 2000. december 23-án, a már lefutott előrehozott szövetségi parlamentáris választások győztese 2.400000 (64%) szavazattal és 510000 (Szerb Szocialista Párt, Szerb Radikális Párt, Szerb Egység Pártja) ellenében a DOS lett, akik egész decemberben visszafogott kampányt folytattak az erőviszonyok egyértelműségét is bizonyítva. Az köztársasági elnök Vojislav Kostunica lett, míg a szerbiai kormányfő Zoran Djindjic. A DOS programjának fő eleme a dél-kelet európai országokkal, az EU-val, az USA-val és a különböző nemzetközi politikai és pénzügy intézményekkel és szervezetekkel való kapcsolatok normalizálása volt, amely meghatározott politikai és gazdasági reformokat igényelt. A rendszerváltó országok közül Jugoszlávia specifikus helyzetben volt, mert kevésbé volt szocialista mint a többi, mégis sokkal nehezebb kezdési helyzetről indult az átalakulásban. Ahogy Bozidar Djelic pénzügyminiszter

fogalmazott, az ország gyakorlatilag romokban volt: a kis politikai elit hatása a pénzügyi és gazdasági folyamatokra még érződőtt, elvesztették a piacokat - Szovjetúniót, Közel-Keletet, az afrikai országokat és az egykori Jugoszlávia tagköztársaságait, az ország lakosságának 2/3-a szegénységben, az adósságok elérték a GNP 140%-át, a magasan kvalifikáltak elhagyták az országot és nagyszámú menekült érkezett, illetve dúlt a korrupció. Ezt a G17 Plus48 szakértői is alátámasztották, amikor kimutatták, hogy a 100%-os inflációval és a közel 50%-os munkanélküliséggel küszködő országnak a következő 5 évben 12 milliárd dollárra lenne szüksége ahhoz hogy talpra tudjon állni.49 Természetesen az új kormány fontosnak tartotta a Szerbia és Montenegró közötti kapcsolatok rendezését, a szegénységben élők megsegítését, a bűnözés és korrupció elleni harcot, a hatalom decentralizálását, az ombudsmani rendszer

bevezetését, a privatizációt és mint középtávú célt az EU-hoz való csatlakozást az évtized végére. Ezt a programot és változásokat a nemzetközi közösség tárt karokkal fogadta és megnyílt az út a külföldi támogatások felé is. A külföldi segélyfelajánlások a 2000-2001-es tél átvészelését szolgálták, amelyekre igencsak szüksége volt az országnak. Az új kormány első napjaiban is az áramszolgáltatási rendszer és a vízerőművek teljesítményét behatároló alacsony vízállás miatt rég nem látott áramkorlátozásokat kellett bevezetni Szerbiában, amelyek a régi rezsim örökségeként 48 Független közgazdász csoport, amely 1997-ben alakult Szerbiában. 35 http://www.doksihu kísértettek tovább. Az energiacsőd oka az volt, hogy az előző vezetés mesterségesen alacsonyan tartotta az árakat, így a szerb áramszolgáltató vállalat (EPS) az utolsó tíz évben 5,5 milliárd dollárnyi veszteséget könyvelhetett el

és teljesen elamortizálódott. További belső probléma volt a már említett Montenegró és Koszovó és Metohija kérdése, amit a külföldi tőke is óvatósan kezelt, így lassúbb ütemű gazdasági fellendülés volt tapasztalható. Egyrészt Montenegró vezetése a JSZK megszűnését akarta és nem ismerték el a szövetségi kormányt illetve Kostunica elnököt, mert 2000. nyarán Montenegró megkérdezése nélkül változtatták meg a szövetség alkotmányát. Elfogadtak egy, a két tagköztársaság közti kapcsolatok gyökeres átalakításáról szóló javaslatot, amely szerint a JSZK helyett Szerbia és Montenegró államszövetséggé alakulna és lecsökkenne a közös intézmények szerepe. A 6 pontból álló dokumentum szerint 3 területen, de azokban is korlátozottan jutna szerephez a szövetségi szint, ami megkérdőjelezte az államszövetség működésének voltát. Az egyik terület a haderő, amely alapján mind a két államnak saját hadereje

lenne, de közösen lépnének fel a szövetségi államfő parancsnoksága alatt, ha mindkét köztársasági államfő jóváhagyja. Emellett, mindkét ország kiépítené a külképviseleti rendszerét, de egy központ feladata lenne, hogy elősegítse és koordinálja Szerbia és Montenegró integrálását a nemzetközi szervezetekbe. A külügyminiszteri tisztséget 1-1 parlamenti ciklusban két évig Montenegró és további két évig Szerbia töltené be. Ezen túl pedig a montenegrói kormány javaslata a pénzügypolitika terén az volt, hogy a tagköztársaságoknak széles jogkörük legyen e területen és saját vámrendszert építsenek ki, míg a szövetségi szint feladatai a közös fiskális eszközök fenntartására korlátozódna. Milo Djukanovics, montengrói köztársasági elnök függetlenedési harcának első fázisa 2002. márciusában teljesedett be, amikor Jugoszlávia mint fogalom eltűnt és egy „új” állam született: Szerbia és Montenegró. Az

ENSZ és az EU nyomására született kompromisszum megakadályozta Montengró azonnali teljes elszakadását, de egyben újra kiéleződőtt a hatalmi harc az államfő és a szerb miniszterelnök között. Másrészt Koszovó és Metohija helyzete volt kérdéses, amely függetlenné válását a nagyhatalmak sem akarták, mert félő volt hogy Jugoszlávia teljes szétesésével nem tudják sehova integrálni a tartományt és emellett ez a lépés lendületet adna a boszniai szerbek és horvátok elszakadási törekvéseinek ami egy újabb balkáni háborúhoz vezethetne. Harmadrészt gondot okozott a macedóniai albán felkelés Szerbia szomszédságában, amelynek gazdasága 1998-ig növekedett, azonban 1998-ban a koszovói válság hatására és 49 HVG, 2000/51-52. 36 http://www.doksihu következményeként – menekültek beözönlése és a külföldi befektetők számának csökkenése – elkezdett csökkenni. 2000-től újbóli növekedés és a külföldi befektetők

felbátorodása volt tapasztalható, például Magyarország mint a legnagyobb befektető Macedóniában – a MATÁV 500 M DM-t fizetett a MAKTEL távközlési vállalat új részvényeinek 51%-ért és kötelezettséget vállalt, hogy további 700 M DM-t fordít a hálózat fejlesztésére. Amikor éppen úgy tűnt, hogy az országnak sikerült kilábalnia a hosszú válságból, 2001-ben albán felkelés tört ki az országban, amely miatt Macedónia újból elszigetelődött. 3. A reformok sikere A Southeast European Times50 szerint 2001. elején az elpusztított szerb gazdaság nyomai még mindenhol emlékeztetnek az elmúlt évtizedre, a lehangoló vidéktől a riasztó statisztikákig. Az adatok szerint a GDP 1200 USD/fő, ami az 1989-es szint 1/3-a, még mindig 1,5 millió ember munkanélküli, a gyárak 20-30 éves berendezései 15-20%-os kapacitással működtek. Az első száz nap után elsősorban az ígéretek betartása illetve reformok lassúsága miatt támadták az

új kormányt. Bár a szakértők külső okokra illetve a rossz gazdasági állapotra hivatkoztak a lassúság magyarázatában és a bukott rezsim vezetőinek felelősségre vonását (Milosevic már belgrádi börtönben volt) illetve a „rablóprivatizáció” felfüggesztését mutatták fel a már elért eredmények között, az ellenzék teljesen alkalmatlannak tartotta az új elitet a feladatra és felelősségre vonta őket a decentralizáció késéséért, a továbbra is késő nyugdíjak és családokkal szembeni államadósságért és az alapvető élelmiszerek továbbra is magas áráért. A DOS koalíciója a sikeres választási eredmény után egyre nagyobb válságba került, amikor ellentét alakult ki Kostunica és Djindjic között Slobodan Milosevic az ENSZ hágai bíróságának való kiadatása kérdésében. A nyugati nagyhatalmak a nemzetközi bíróságon akarták látni az exelnököt március végéig, mert egyébként az USA megakadályozta volna

Jugoszlávia visszatérést az IMF-be és a Világbankba illetve nem kapták volna meg a megígért segélyeket. Kostunica a szerb jogszabályok alapján nem akarta kiadni az exelnököt és Belgrádban akarta bíróság elé állítani korrupció és hatalmi visszaélés vádjával, míg Djindjic 50 www.balkantimescom, 2001/03/23 37 http://www.doksihu „pragmatikus és hajlékony politikusként”51 a hágai vádirat szerint ki akarta adni népírtás megszervezése és háborús bűnök miatt. Milosevics kiadásával Jugoszlávia több mint 3 Mrd USD felajánlást kapott a 2001. június végi brüsszeli hitelező-konferencián, amelyből az egyik legmagasabb összeget az Egyesült Államok ajánlotta fel, aki az eredetileg fontolgatott 106 M helyett 75 M-val több USD-t ajánlott. A legbőkezűbbek a Világbank és az Európai Bizottság társelnökei voltak: a Világbank 150 M USD-t utalt azonnal és további 580 milliót 3-4 évre lebontva, míg az Európai Bizottság 530 M

EUR-t ajánlott fel. A konferencián résztvevő országok további összegeket ígértek: Olaszország 115 M EUR-t, Németország 150 M DM-t, Nagy-Britannia 15 M GBP-t, Japán 15 M USD-t, Görögország 53,37 M EUR-t és Ausztria 33,2 M EUR-t. 3. táblázat A gazdasági Talpraállítási és Átalakítási Program52 tervezete /M USD/: Cél 2001* 2002-2004 összesen növekedésösztönzés energiaszektor szociális fejlesztések közlekedés makrogazdasági talpraállás társadalombiztosítás magánszektor-fejlesztés oktatás mezőgazdaság egészségügy vízgazdálkodás és hulladékkezelés környezetvédelem kommunikációs-hálózat Összesen 773,3 258,5 319,3 218,7 1745,9 686,9 499,2 449,7 2519,2 945,4 818,5 668,4 156,6 170,5 112,4 83,5 71,0 65,3 409,9 194,9 215,5 164,0 147,0 140,3 566,5 365,4 327,8 247,5 218,0 205,6 38,0 38,5 18,0 1249,2 117,3 56,5 27,0 2654,9 155,3 95,0 46,0 3904,1 * A programban eredetileg felajánlott összegek - ezt a brüsszeli

donorkonferencia 30 millió dollárral megfejelte de nem döntött milyen projektekre szánják a plusz pénzt Forrás: Figyelő (2001/27) A kormány kritikáját cáfolta meg és Djelic szerb pénzügyminiszter szerint is a donorkonferencia sikere annak az eredménye, hogy a Világbank és a Valutaalap elégedettek voltak az országban végrehajtott reformokkal, sőt a Világbank nyolc év után ismét felvette az 51 Figyelõ, 2001/15. Gömöri Endre: Milosevics és a Balkán jövõje A program nem vonatkozott Koszovóra, csak szövetségi, illetve szerbiai és montenegrói projekteket határozott meg. 52 38 http://www.doksihu országot tagjai közé. A Világbank mellett az IMF pedig már tervezte a megkötendő készenléti hitel-megállapodás terveinek megvalósítását. A Világbankhoz való csatlakozással kapcsolatban Mladjan Dinkic a Jugoszláv Központi Bank vezetője hozzátette, hogy a nemzetközi szervezet biztosította Jugoszlávia ideiglenes státusát az

IDA-ban /a Nemzetközi Fejlesztési társaság a Világbank csoport tagjaként kamatmentes kölcsönöket nyújt a tagországoknak/ a talpraálláshoz, amelyet egyébként a világ legszegényebb országainak szoktak felajánlani. 4. Az új privatizációs törvény Az egyik legjelentősebb előrelépés a 2001. június 26-án elfogadott privatizációs törvénycsomag, amely nagyon fontos változásokat hozott. A törvény előírja az állami vállalatok átlátható privatizációját négy éven belül és hogy 2005. végéig 7 ezer gazdasági egységet kell magánkézbe adni, egyébként a Privatizációs Ügynökség privatizálja őket. Míg a Milosevics-rezsim kizárta, hogy egy külföldi befektető többségi tulajdonhoz jusson bármely jugoszláviai vállalatban, az új törvény 25. cikkelye alapján a stratégiai befektetőknek 70%-os részesedést tesz lehetővé a privatizáció útján szerzett cégekben. A befektetők mellett a dolgozók is részvényhez jutnak,

miután a többségi tulajdon vevőre talált. Az állami tulajdonú vállalatok esetében a teljes tőke 15%-a egy központi privatizációs alapba kerül, amely vagyonából 2005. végén minden nagykorú lakos kuponos rendszerben részesül A szerb privatizációs minisztérium fő célja volt a még teljesen állami kézben levő vállalatok magánosítása, amelyeket tenderen vagy árverésen értékesítettek. Az országosan is jelentős egységekre tendert írtak ki, a pályáztatás megszervezését - az IMF előírásaival összhangban nemzetközi befektetési bankokra bízták. A tenderek nyíltak voltak, ám a szervezők néhány esetben meg is hívtak potenciális érdeklődőket. Az árverésen árúsított vállalatok inkább a kisebbek voltak, míg az életképtelen, csődközeli vállalatokat vagy likvidálták, vagy megpróbálták átalakítani és előkészíteni a sikeres privatizációra, amely projektet a Világbank finanszírozott (pl. a kragujevaci

Zastava-gyár, ahol a 30-40 ezres dolgozói létszámot 3,5 ezerre csökkentették). Az elsőként privatizált nagy vállalatok közé tartozott a három cementmű (Beocin, Kosjeric és Novi Popovac), melyeket sorrendben a francia Lafarge, a 39 http://www.doksihu görög Titan és a svájci Holcim nyertek el és amely ügyletsor teljes összege - a vételárat, a szociális tervet és az adósság-átvállalást is tartalmazva - 463 millió EUR volt.53 A privatizálandó vállalatok között minden iparág képviseltette magát, kivéve közüzemi egységeket, de Mirko Cvetkovics szerb privatizációs miniszter-helyettes 2002. eleji nyilatkozata szerint hosszú távon ezek is magánkézbe kerülnek. A 2002-es év folyamán 7 vállalat kelt el tendereken, illetve további 121 vállalat aukciókon keresztül. A Privatizációs Minisztérium tervei szerint 2003. őszéig 4000 kis- és középvállalkozásnál kezdeményezik a privatizációt. 5. Jugoszlávia vége - az új

államszövetség Majdnem 11 évi fennállás után 2003. február 3-án a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság megszűnt, miután a szövetségi parlament mindkét háza elfogadta az alkotmányos okiratot és végehajtását szabályzó alkotmányos törvényt, és ezáltal megalakult Szerbia és Montenegró államszövetsége. Az egykori szövetségi állam helyett most laza konföderáció alakult meg, ugyanis Szerbiát és Montenegrót kevés alkotmányos „szál” köti össze. A gyenge unió meghagyását Szerbia mellett az EU is támogatta, hiszen a célja továbbra is a dél-kelet európai stabilizáció, amelyhez szükséges megakadályozni a többi balkán államban meglévő szeparatista tényezők megerősődését. Az új államszövetségben, az utolsó jugoszláv parlament döntése alapján közös kormányzati szerveket hoztak létre, amelynek hatáskörébe tartoznak a védelmi és külügyek, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok, valamint az emberi jogok

kezelése. A többi ügyet különkülön intézik az unió tagjai a két székhelyen, a szerbiai Belgrádban és a montenegrói Podgoricában.54 Technikailag az államszövetség fővárosa Belgrád maradt, bár néhány közös hatalmi szerv Montenegróban is működik, de emellett külön-külön működnek a parlamentjeik és különböző pénzrendszerük illetve önálló jegybankrendszerük van. Elemzők szerint nem kizárt, hogy az unió története csak 3 évre korlátozódik, hiszen az EU-val kötött kompromisszum értelmében (Javier Solana 2002-ben több hónapig tartó tárgyalássorozaton vette rá a belgrádi és a podgoricai illetékeseket az új unió létrehozására) 53 54 Figyelõ, 2002/7. p9, Szerb privatizációs nyitány Figyelõnet, 2003. február 05 Gömöri Endre: Finis Jugoslaviae? 40 http://www.doksihu az állam létrejötte után három évvel a tagországok polgárai népszavazáson, a demokrácia jegyében, dönthetnek az államszövetség

fennmaradásáról vagy megszüntetéséről.55 Szerbia és Montenegró további fejlődése és elismertsége a demokratizáció útján éppen hogy tovább indult volna, amikor a világ nagy megdöbbenésére 2003. március 12-én merényletet követtek el Zoran Djindjic kormányfő ellen, aki a szerb rendszerváltás egyik vezetője volt. Az országban azonnal rendkívüli állapotot hirdettek ki, amely a merénylettel együtt kellemetlenül érintette az üzleti köröket a régióban. Az EU állásfoglalása leszögezi: Európa egy olyan barátot vesztett, aki állhatatosan küzdött a demokráciáért. Az unió soros elnöki tisztét betöltő Görögország külügyminisztere, Jeórjiosz Papandreu az Európai Parlament strasbourgi ülésén úgy vélekedett: a gyilkosság figyelmeztet arra, milyen törékeny a demokrácia a térségben. Chris Patten, az EU-bizottság külügyi biztosa hangoztatta, az EU-nak továbbra is bátorítania kell Szerbiát, hogy az ország folytassa

erőfeszítéseit az EU-csatlakozás érdekében. "Nem engedhetjük meg, hogy ez a gyilkosság visszavesse mindazt a jelentős előrehaladást, amelyet Szerbia a demokrácia felé tett" - mondta a brit politikus.56 Az EU kül-és biztonságpolitikai főképviselője, Javier Solana, pedig kihangsúlyozta, hogy az EU együttműködésében Szerbiával nincs visszaút, sőt az európai vezető politikusok találkozóját tervezik Brüsszelben, ahol Belgrád támogatásának mértékét tárgyalják meg. Mivel a tétlenség nagyobb kockázatot jelent, hiszen hosszú időre ellehetetlenítené a demokrácia kibontakozását, a nemzetközi szervezetek is azonnal akcióba lendültek és 400 M EUR-s támogatást hagytak jóvá reformtörekvések támogatására és hogy átsegítsék Szerbiát a válságos napokon. 55 56 HVG XXV/6.19-21o Magyar Nemzet, 2003. 03 13 41 http://www.doksihu III. Szerbia és Montenegró gazdasági perspektívái 1. A balkáni szabadkereskedelem

elindítása Óriási eredményként lehet elkönyvelni hét balkáni ország /Albánia, Bosznia és Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Jugoszlávia, Macedónia és Románia/ megállapodását abban, hogy az Európai Unióba való felvételük előkészítése érdekében újból lépéseket tettek az egymás közti kereskedelmük szabadabbá tétele érdekében. Az országok képviselői nyilatkozatot adtak a Dél-Kelet Európai Stabilitási Paktum genfi tanácskozása után, hogy a térség felvirágozása és stabilitása a kereskedelmi akadályok felszámolásától függ, ezért megkezdik egy megállapodás előkészítését az egymás közti kereskedelem liberalizációja és fellendítése céljából. Bár Bulgária eredetileg húzódozott, de a Stabilitási Egyezmény különleges koordinátora meggyőzte a küldötteket, hogy a regionális együttműködés nemcsak az EU-tagság elnyerésének alapfeltétele. A koordinátor érvelése szerint amellett, hogy a

kooperáció egy mélyebb és átfogóbb gazdasági integráció kiépítésének első lépése, meghatározó jelentőségű a külföldi befektetések szempontjából is, mert a külföldi tőke számára alapvető fontosságú a térség fejlődésének biztosítása, illetve az övezet nagyobb felvevőpiacot, így nagyobb profitot és könnyebb megtérülést is jelenthet. 4. táblázat Jugoszlávia kereskedelmének változása a szomszédos országokkal /1997 és 2001/ (a teljes EXPORT %-ban) ALB BiH BUL CRO MAK ROM 1997 0 18,9 1,4 2,5 9,3 1,7 2001 1,4 19,3 4,2 3,3 29,0 1,3 42 http://www.doksihu (a teljes IMPORT %-ban) ALB BiH BUL CRO MAK ROM 1997 0 5,9 1,8 0,5 6 1,7 2001 0,1 7,4 0,3 0,4 9,1 0,4 Forrás: 1997: Gligorov: Trade and Investment on Balkan 2001:WIIW (http://www.wiiwacat/balkan/files/data/export see2001pdf) (http://www.wiiwacat/balkan/files/data/export see2001pdf) Emellett fontos kiemelni, hogy az ország fő kereskedelmi partnerei

1997-ben a régión kívül Németország, Olaszország és Oroszország voltak, amikor nem volt még jellemző a Balkán országok közötti kereskedelem, míg ez 2001-re teljesen megváltozott, és fordított lett a helyzet. 5. táblázat Jugoszlávia régión kívüli fő kereskedelmi partnerei /1997 és 2001/ (a teljes kereskedelem %-ban) Németország Olaszország EXP IMP EXP IMP Oroszország EXP IMP 1997 9,2 13,4 11,5 10 7,5 9,5 2001 0,1 0,1 0,3 0,2 0,4 0,2 Forrás: 1997: Gligorov: Trade and Investment on Balkan 2001: WIIW ( www.wiiwacat/balkan/files/data/export see2001pdf) ( www.wiiwacat/balkan/files/data/import see2001pdf) 1997-ben még a konfliktusok és a háborúk nehezítették meg a régión belüli kereskedelmet, főleg a Jugoszláviával valót, de az adatok pontosságát a virágzó árnyékgazdaság is elferdítette. Emellett Szlovénia 1996-ban és Románia 1997-ben a CEFTA tagjává váltak, míg Bulgária 1999-ben csatlakozott és ezzel számukra

az övezet tagjaival való kereskedelem sokkal fontosabb volt mint a régió országaival, ami a 4.sz táblázatokból is látszik. 2001-re a már rendszerváltás megpróbáltatásain túl levő országok számára a munkahelyteremtés, a gazdasági növekedés és a fejlődés alapjait két erő irányította: a kereskedelem és a külföldi tőkebefektetések. A régió országai számára az EU-hoz való 43 http://www.doksihu közeledés első lépése a már említett regionális szabadkereskedelmi zóna felépítése volt illetve a Balkán-félsziget országainak együttműködése, ami elsősorban azon alapszik, hogy, főleg a volt Jugoszlávia tagköztársaságainak vállalatai működtek szívesebben együtt mert ismerték egymást, szemben a multinacionális cégekkel, amelyek újak voltak a piacon. A regionális együttműködésről és a szabadkereskedelmi övezet kialakításáról szóló megállapodás előkészítése már 2001. júniusában elkezdődött, amikor a

dél-kelet európai Stabilitási Paktum közreműködésével Brüsszelben Albánia, Bosznia és Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Macedónia, Románia és Jugoszlávia aláírták a kereskedelem liberalizációjáról és megkönnyítéséről szóló megállapodást. A megállapodás szabadkereskedelmi szerződések csoportját kívánta elérni, amelyek az egymás közti kereskedelem legalább 90%-át liberalizálnák. 3. ábra Dél-Kelet Európa államai Forrás: www.balkantimescom/html2/english/Mapshtm (letöltve: 2003 0422) (A térképen a 2001-es állapot látható.) A megállapodások a WTO szabályaihoz való igazodást is előírták, amellyel felgyorsították volna az akkor még nem WTO tag Bosznia és Hercegovina, Macedónia és Jugoszlávia felvételét a szervezetbe. A megállapodások fő célja egy 60 milliós fogyasztói övezet kialakítása és a közreműködő gyenge gazdaságú országok gazdasági integrációjával 44 http://www.doksihu egy

nagy régió vonzóbbá tétele a külföldi befektetők és nemzetközi pénzügyi szervezetek számára. Természetesen a regionális kereskedelem az egyes országoknak is külön-külön hasznos, mert csökken a munkanélküliség, nő az új technológiák behozatala, amivel fejlődik a gazdaság, illetve a kereskedelem liberalizációja a gazdaságpolitika reformját is elősegíti. A hét dél-kelet európai ország 2003. márciusára befejezte a tárgyalásokat és a bilaterális megállapodások nagy része is alá van írva (a Stabilitási Paktum adatai alapján 2003. márciusában a 21 bilaterális egyezményből 10 már életbe lépett, 4 alá van írva és ratifikációra vár, míg a fennmaradó 7 a következő: Szerbia és Montenegró Albániával, Bulgáriával, Romániával, illetve Albánia és Bosznia és Hercegovina, Albánia és Bulgária, Bosznia és Hercegovina és Bulgária, és Bosznia és Hercegovina és Románia), amelyek alapján az év közepére várják az

egész régióra kiterjedő szabadkereskedelmi zóna életbelépését. Szerbia számára e zóna kialakítása a megnövekedett piac által vonzott befektetők nagy száma mellett stratégiai fontosságú, mivel az ország a régió közepén található, ezért számára kézenfekvőnek tűnik egy központi szerep elvállalása. A kereskedelmi együttműködés kiszélesítése a határok megnyitását eredményezné illetve az egykori Jugoszlávia területén a már meglevő közlekedési infrastruktúrák, beleértve a vasúti, közúti, vízi illetve telekommunikációs hálózatok újraélesztését és összekötését más országokkal. A kereskedelem liberalizációja másrészt pedig megkönnyíti a 7 ország EU-csatlakozását, mert a regionális együttműködés az EU Balkán-politikájában alapvető szerepet játszik, így a cél érdekében a meghatározott területeken kiemelt fontosságot szenteltek az EU jogi harmonizációjának. Hasonlóan a CEFTA-hoz, mint

működő és élő példához, a gazdasági együttműködés kiépítésével könnyebben el lehet érni a politikai stabilitást is, amelyek mind az EU-hoz való közeledés alapjait képezik. 1.1 Jugoszlávia szabadkereskedelmi megállapodásai a régióbeli államokkal57: 1.11 Jugoszlávia és Bosznia és Hercegovina Bosznia és Hercegovina és Jugoszlávia diplomáciai kapcsolata 2001. január 15 óta él és Jugoszlávia a daytoni egyezménnyel és annak elveivel összhangban támogatja Bosznia és Hercegovinát. Jugoszlávia és Bosznia és Hercegovina közötti kereskedelem 2001-ben 57 A www.mfagovyu adatai és a Stabilitási paktum honlapja alapján 45 http://www.doksihu meghaladta a 383 M USD-t, amiből a jugoszláv export 249 M USD, míg az import 134 M USD volt. 2002 február 1-én a két ország Belgrádban aláírta azt a szabadkereskedelmi megállapodást, amely szerint Jugoszlávia kötelezte magát, hogy az egyezmény életbe lépésének napján megszünteti a

vámjai nagy részét. Kivételt képez a kőolajszármazékok és használt gumik behozatala, amelyek vámját fokozatosan számolják fel. Bosznia és Hercegovina pedig arra kötelezte magát, hogy az importvámokat lépcsőzetesen szünteti meg, a bázisexport 60%-át az egyezmény életbe lépésének napján míg a 40%-át 2003. január 1-től és teljesen 2004. január 1-től 1.12 Jugoszlávia és Horvátország Jugoszlávia és Horvátország diplomáciai kapcsolatait 1996. augusztus 23-án állították fel és azóta a két ország gazdasági kapcsolatai is fejlődő tendenciát mutatnak. A két ország közötti kereskedelem folyamatosan nő és 2001-ben már 162 M USD-t tett ki (ami 35%-al nagyobb mint 2000-ben), amiből a jugoszláv export 33 M USD, míg az import 129 M USD. A horvát export, ezzel szemben 146,8 M USD, az import pedig 39,2 M USD volt. Fontos megemlíteni, hogy 2002. október 23-án a két ország mezőgazdasági miniszterei összehangolták a

mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek szabadkereskedelméről szóló egyezmény elemeit, amely alapján 3 listára osztják az egymás közti kereskedelmet: az A lista tartalmazza azt a 73 csoportnyi terméket, melyekkel teljesen szabadon kereskednek és ez a termékek 90%-át érinti, a B listán a csökkentet vámtarifájú (kb. 25%) termékek találhatók több mint 20 csoportra bontva, míg a C listán a stratégiailag fontos termékek vannak (pl. búza), amelyeknél megmarad az eredeti vámtarifa, de meghatározott kvóták bevezetését érték el alacsonyabb vámokra. A szabadkereskedelmi megállapodás parafálására a két ország között 2002. november 6-án Zágrábban került sor, míg az aláírásra 2002. december 23-án Belgrádban, amely az elkövetkező 5 évben fokozatos vámcsökkentéseket, majd 2007-ben teljesen szabad kereskedelmet irányozott elő. A megállapodás aláírása a két ország számára a kereskedelem intézményi kereteinek javulását

is szolgálja, de elősegíti a szolgáltatások kereskedelmét, a pénzügyi együttműködést, illetve a személyek és a tőke szabad mozgását is. 1.13 Jugoszlávia és Bulgária 46 http://www.doksihu A két ország között nem voltak háborús konfliktusok az elmúlt évtizedekben, így a diplomáciai kapcsolatok egészen 1879-re vezethetők vissza, amikor Szerbia diplomáciai képviseletet nyitott Szófiában. A diplomáciai kapcsolatok rendezettségével párhuzamosan a gazdasági együttműködés is normalizált volt, Jugoszlávia kereskedelmében Bulgária az 5. helyen volt, a régióban levők között pedig a 3. helyen A szabadkereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalások 2001. márciusában Szófiában kezdődtek, és 2002. február elején Belgrádban folytatódtak, hogy 2003 januárjában érjenek véget. A felek a kereskedelem liberalizációjától 25%-os forgalom növekedést várnak 1.14 Jugoszlávia és Románia Hasonlóan Bulgáriához, Románia és

Jugoszlávia diplomáciai kapcsolatai régiek, 1841. óta folyamatosak, a gazdasági kapcsolatok mégis kevésbé intenzívek, elsősorban árúkereskedelemre vannak leszűkítve. Míg a kereskedelem 2000-ben 168 M USD-t tett ki, kifejezett jugoszláv deficittel, 2001-ben összesen 206 M USD realizálódott, melyben a jugoszláv kivitel 31 M USD, a behozatal 175 M USD. Mindkét oldalon létezik készség a kapcsolatok javítására, főleg az energetika terén (kiemelten a djerdapi hidroenergetikai rendszerrel kapcsolatban), de fontos kiemelni a már létező hármas (román, magyar és jugoszláv - Vajdaság) regionális együttműködést a Duna-Kőrös-Maros-Tisza eurorégióban. A két ország közti szabadkereskedelmi megállapodás lezárásáról 2002. novemberében történt a tárgyalások első köre, ahol a felek megtárgyalták a megállapodás szövegét és a termékek eredetének szabályzásáról szóló protokolt, illetve megegyeztek a kereskedelem

liberalizációjának átmeneti időszakáról, amely 2006. december 31-ig fog tartani 1.15 Jugoszlávia és Albánia A két ország külkereskedelme az 1980-as évek közepéig igen élénk volt, ám a 90-es évek kül-és belpolitikai válságai után a kereskedelem csak 2000-től vált jelentőssé. 2000-ben az árúcsere 1,38 M USD értékű volt, amelyből Jugoszlávia importja 280.000 USD, míg exportja 1,1 M USD volt. A kereskedelem 2001-re már elérte a 3,8 M USD-t, ám a két ország közötti bilaterális kapcsolatok nehézkesek voltak, főleg politikai problémákból – Koszovó és Metohija kérdéséből adódóan. Az albán kormány 2003 január 17-én hagyta jóvá a Jugoszlávia és Albánia közötti szabadkereskedelmi megállapodást, amely magában foglal egy 47 http://www.doksihu Koszovó és Metohijával való szabadkereskedelmi megállapodást jugoszláv és albán oldalról is. 1.16 Jugoszlávia és Macedónia Az együttműködő országok közül a

harmadik egykori Jugoszláv tagköztársaság Jugoszláviával 1996. áprilisában kezdte meg a diplomáciai kapcsolatokat, és bár a gazdasági kapcsolatai is fejlettek voltak, a 2001-es fegyveres konfliktus58 miatt visszaestek és abban az évben 306 M USD volt a forgalom, melyből a jugoszláv export 176 M USD, az import pedig 130 M USD volt. Az 1996-os kereskedelmi egyezmény minden tekintetben megegyezett a szabadkereskedelmi szerződésekkel, meghatározta a vámmentes kereskedelmet minden árúra és csak elhanyagolható számú termékre tartotta meg a mennyiségi korlátozást. Bár a megegyezés a WTO elveit követi, a szerződés felülvizsgálatát indítványozták hogy minden tekintetben megfeleljen a WTO, az EU és a szabadkereskedelmi megállapodás feltételeinek. 6. táblázat A Dél-kelet Európai szabadkereskedelmi zóna megállapodásainak alakulása ALB BiH BUL CRO CRO MAC 2002.dec 12 2002.nov 27 2002. szept 27 kezdeményezték, kezdeményezték, 2002. júl

15 márciusábanírták alá, 2003. márciusában2003 2003. április 1lépett írják alá, írják alá, léplépett életbe 2003. júliusától lép2003 júliusától életbe életbe ALB BiH BUL 2002.nov 27 kezdeményezték, 2003. márciusában írják alá, 2003. júliusától lép 2003.feb 18 kezdeményezték, 2001. jan 1 életbe2002 júl 1 2003. áprilisában írják lépett lépett alá, 2003. júliusától lép életbe életbe 2002. dec 20 2002.dec 12 kezdeményezték, kezdeményezték, 2003. márciusában2003 márciusában írják alá, írják alá, 2003. júliusától lép2003 júliusától lép életbe életbe jan. 2002. szept 272001 írták alá, életbe lépett 2003. április 1 MAC júl. életbe lépett 2002. jan 1 életbe2000 jan 1 58 2002.dec 16 2003.feb 21 írtákkezdeményezték, 2003. márciusában alá, 2003. júliusától lépírják alá, 2003. júliusától lép életbe életbe 2002.dec 20 kezdeményezték, 2002. jún 1 2003. márciusában lépett

írják alá, 2003. júliusától lép életbe CEFTA átdolgozva 1997. jún 11 életbe lépett CEFTA átdolgozva 1997. 2000. jan 1 2003. feb 21 írták2002 dec 20 kezdeményezték, alá, 2003. júliusában lép2003 márciusában írják alá, életbe 2003. júliusától lép életbe 2003.jan 14 kezdeményezték, 2003. márciusában írják alá, 2003. júliusától lép életbe 01. lépett ROM életbe lépett lépett 15.2002 júl 1 életbe lépett életbe SMN életbe lépett életbe 2002. ROM 11. átdolgozva márc. életbe lépett 2001-es albán felkelés Macedóniában. 48 2002. december 23 írták alá, 2003. júliusától lép életbe 1996. okt 7 életbe 2003.febt 7 írták lépett alá, 2003.júl lép életbe átdolgozás alatt életbeéletbe lépett 2003. CEFTA jún. CEFTA 1.2003 feb 07 írták alá, 2002.dec 13 kezdeményezték, 2003. márciusában írják alá, 2003. júliusától lép http://www.doksihu életbe 2003. júl. 1 lép

életbe életbe. SMN 2002. dec 16 kezdeményezték, 2002. jún. 2003. márciusában életbe lépett írják alá, 2003. júliusától lép életbe 01. 2002. dec 13 2003.jan 14 kezdeményezték, 2002. december 23 kezdeményezték, 2003. júl 1 életbe 2003. márciusában 2003. márciusábanírták alá, 2003. júliusától léplépett írják alá, írják alá, 2003. júliusától lép 2003. júliusától lép átdolgozás alatt életbe életbe életbe Forrás: Stability Pact for South Eastern Europe internetes honlapja (2003. március 4-i adatok) 2. Jugoszlávia bilaterális kapcsolatai két régióbeli 2004-ben az EU-hoz csatlakozó állammal 2.1 Jugoszlávia és Szlovénia Szlovéniával már 2000. decemberében elkezdődött a kapcsolatfelvétel és 2001 novemberében, a két ország bilaterális kapcsolatainak beteljesüléseként, Szlovéniában jugoszláv nagykövetség nyílt. A politikai kapcsolatok ilyetén javulása eredményeképpen a gazdasági kapcsolatok is

erősödtek és a kereskedelem az 1991-es 121 M USD-ről 2000-re 184 M USD-re növekedett, majd 2001. őszére 173 M USD volt A szlovén kivitel Jugoszláviába 1999-ben 2-4-szer nagyobb volt a behozatalnál, míg 2001. 3/4-ben már 4-6-szoros volt az arány. A kereskedelmi szufficitért cserébe Szlovénia elkezdett befektetni Jugoszláviába, és az iparban is együttműködés volt tapasztalható a két ország között /bőripar, gyógyszeripar/. Jugoszlávia számára elsősorban a közelgő EU-tagság miatt volt fontos Szlovénia, amely kész volt segíteni az EU-piacokra való betörésnek, amiért cserébe Szlovénia sokat remélt a jugoszláv-orosz szabadkereskedelmi megállapodástól59, mivel sem Szlovéniának, sem pedig az EU-nak nincs Oroszországgal ilyenfajta szerződése. A két ország 2002. júliusában már egy szabadkereskedelmi megállapodásról is tárgyalt, amely szerint az ipari termékekkel való kereskedelmük aszimmetrikus Jugoszlávia hasznára, míg a

mezőgazdasági-élelmiszeripari termékeké 3 listára bontott: az A csoportba azok termékek tartoznak, melyekre nincs mennyiségi korlátozás a vám nélküli behozatalban mind a két irányban, míg a B és C listán levő termékeket csak a meghatározott kvóták szerint lehet importálni. 2003 januárjától a jugoszláv ipari termékek exportján nincs vám, míg a szlovén termékek Jugoszláviába való behozatalakor az általános vámtarifa 70%-ára csökkentik a 59 2002 novemberében befejezõdtek a 2000. augusztusában megkezdett tárgyalások a Szerbia és Oroszország között egy szabadkereskedelmi egyezmény kérdésérõl 49 http://www.doksihu vámot, 2005-ben 60%-ra, egy évvel később 40%-ra, 2006-ra 30%-ra, és 2007-től szüntetik meg a vámokat. 2.2 Jugoszlávia és Magyarország Magyarország Jugoszlávia számára jelentős külkereskedelmi partner, a 10 legfontosabb között szerepel, és bár a két ország gazdasági kapcsolatai 1991-ben érték el

a csúcspontot, a háborús válság visszavetette azt. A jugoszláv válság utáni gazdasági helyzet ellenére 1998-ban a 204 M USD-t kitevő kétoldalú kereskedelem 6%-os csökkenése csekély mértékűnek tűnt. A jugoszláv export kismértékű növekedése, mely főleg a feldolgozott termékek eladását jelentette, a magyar gazdaság nyitottságát támasztotta alá. A politikai és gazdasági bizonytalanság miatt az együttműködés minőségileg magasabb formái nem alakultak ki, a tőkebefektetések nem valósultak meg.60 Az 1999-es NATO akciósorozat hatására még alacsonyabb szintre került a lassan normalizálódni kezdő kétoldalú gazdasági együttműködés. Magyarország csatlakozott az EUszankciókhoz, így miniszteri rendelet korlátozta a kőolaj-és kőolajszármazékok szállítását Ebben az évben az import visszaesése közel 60%-os volt, de a tendencia mindvégig érvényesült a jugoszláv kínálati lehetőségek beszűkülése miatt.61 2000-ben

változatlanul az áruforgalom dominált a két ország kereskedelmi kapcsolataiban, sőt jelentős dinamika mutatható ki, amely egyrészt az 1999. évi NATO csapások miatti alacsony bázisnak, másrészt a vállalatok aktivitásának növekedésének köszönhető. A változások pozitív jellegét elismerve, Martonyi János külügyminiszter 2000 novemberében Belgrádban tárgyalt Miroljub Labus külügyminiszterrel Magyarország és Jugoszlávia gazdasági-kereskedelmi kapcsolatainak kérdéséről és itt határozták el a szabadkereskedelmi tárgyalások megkezdését. A szakmai egyeztetések után a megállapodást 2002. január 18-án Budapesten parafálták A megállapodás magyar szempontból kedvező, mert az EU-ba történő belépéséig előnyt jelent a szomszéd ország piacán, mivel Jugoszlávia még nem alkalmazott széles körben szabadkereskedelmi feltételeket. A megállapodás szerint, 60 61 Magyarország Külgazdasága, 1998, p. 242 Magyarország

Külgazdasága, 1999, p. 243-244 50 http://www.doksihu amely 2002. július 1-én lépett életbe, az ipari termékek döntő hányadára (86%) a megállapodás alkalmazásának időpontjától kezdve kölcsönös vámmentességet biztosít Magyarország. Kivételként kétféle lista került egyeztetésre: az ún kevésbé érzékeny termékeket tartalmazó mindkét oldalon és a legérzékenyebb termékkör tekintetében csak jugoszláv részről. A fokozatos vámleépítés hatálya alá tartozó termékeket illetően a „kevésbé érzékeny” ipari termékek esetében a jelenlegi vámokat három ütemben 2003. végéig szünteti meg Magyarország. A magyar részről nyújtandó aszimmetria jegyében csak a jugoszláv import vonatkozásában egyeztetésre került „legérzékenyebb” ipari termékkör (pl. cement, műtrágya, acéltermékek, stb.) az összes Jugoszláviába irányuló magyar ipari export értékének 6%-át éri el. E körben a vámok 2005 végéig

csökkenek Az agrárkereskedelem terén két listát egyeztettek: az A listán azok a termékek (vetőmagok, szaporitóanyagok, stb) szerepelnek, melyek esetén kölcsönösen 0%-os vámokat alkalmaz a magyar fél, mennyiségi korlátozás nélkül. Az e körben szereplő termékek a magyar agrárexport kb. 7%-át, míg az import 3%-át teszik ki A B listát illetően, termékenként azonos, csökkentett vámok formájában, kölcsönösen vámkedvezményeket biztosítanak egymásnak, egy-egy terméknél, termékcsoportnál mennyiségi korlátozással vagy anélkül. A vámcsökkentés mértéke a két országban érvényes legnagyobb kedvezményes vámszint közül a legalacsonyabb, csökkentve 10%-al. A kvóták meghatározásakor azt vették figyelembe, hogy azok ne legyenek alacsonyabbak, mint az adott termék esetén a két ország közötti kereskedelmi forgalomban eddig (vámkedvezmények nélkül) kialakult szállítási mennyiségek, illetve értékek. Ezek a termékek teszik

ki a magyar agrárkivitel háromnegyedét (búza, kukorica stb.) és az import 40%-át A megállapodás életbelépése után megnövekedett a jugoszláv export Magyarországra és további növekedést várnak. 7.táblázat Magyarország és Jugoszlávia árucsere-forgalmának alakulása árufőcsoportonként - kivitel KIVITEL (M USD) Árufőcsoport Élelmiszerek, ital, dohány Nyersanyagok Energia- Index % 1997 45,2 1998 20,7 1999 14,6 2000 29,6 2001 44,37 97/98 45,8 99/98 70,5 00/99 203,5 01/00* 149,9 7,9 16,8 6,1 16,1 4,8 18,0 7,7 31,8 5,94 21,6 77,2 95,8 78,7 111,8 161,1 176,8 77 68 51 http://www.doksihu KIVITEL (M USD) hordozók Feldolgozott termékek Gépek, gépi berendezések Összesen 71,9 76,2 61,6 72,8 90,99 106,0 80,8 118,1 125 18,8 24,2 15,1 36,4 33,21 128,7 62,4 240,0 91,2 160,6 143,3 114,1 178,3 196,02 89,2 79,8 156,2 109,9 * 2001 – EUR-ból USD-be átszámított adatok 8.táblázat Magyarország és Jugoszlávia

árucsere-forgalmának alakulása árufőcsoportonként – behozatal BEHOZATAL (M USD) Árufőcsoport Élelmiszerek, ital, dohány Nyersanyagok Energiahordozók Feldolgozott termékek Gépek, gépi berendezések Összesen Index % 1997 5,3 1998 1,9 1999 3,1 2000 9,8 2001 3,51 97/98 35,8 99/98 163,2 00/99 320,3 01/00* 35,8 3,5 12,9 3,1 2,8 0,8 1,7 2,9 1,9 9,54 6,12 88,6 21,7 25,8 60,7 383,1 113,4 329 322 32,3 49,1 18,2 33,5 31,95 152,0 37,1 184,5 95,53 4,2 4,2 2,5 3,6 4,59 100,0 59,5 145,0 127,5 58,2 61,1 26,3 51,8 55,71 105,0 42,9 197,7 107,54 * 2001 – EUR-ból USD-be átszámított adatok 9.Táblázat Magyar – jugoszláv árucsereforgalom struktúrájának alakulása Árufőcsoport Élelmiszerek, ital, dohány Nyersanyagok Energiahordozók Feldolgozott termékek Gépek, gépi berendezések Összesen Kivitel Behozatal 1997 % 28,2 1998 % 14,4 1999 % 12,8 2000 % 16,6 2001 % 22,6 1997 % 9,1 1998 % 3,1 1999 % 11,7 2000 % 18,9

2001 % 6,3 4,8 10,5 4,3 11,2 4,2 15,8 4,3 17,8 3 11 6,1 22,1 5,1 4,6 3,1 6,4 5,7 3,7 17 11 44,8 53,2 54,0 40,8 46,4 55,6 80,4 69,4 64,7 57,3 11,7 16,9 13,2 20,4 17 7,1 6,8 9,4 7,8 8,2 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 100,0 Forrás: Magyarország külgazdasága 1998, 1999, 2000, 2001 3.CEFTA 52 http://www.doksihu A CEFTA „azon szándéktól vezetve jött létre, hogy az illető országok aktívan részt vegyenek az európai gazdasági integráció folyamatában62”, és a tagországok sikeres együttműködése mind az Európai Uniónak, mind a többi kelet-európai országnak mára bebizonyította, hogy az elmaradott országok összefogása előre viheti gazdaságaikat és a politikai stabilizációjukat is elősegíti. A dél-kelet európai országok közül elsőnek Szlovénia csatlakozott a közép-európai szabadkereskedelmi övezethez 1996-ban, miután a CEFTA-tagállamok 1995-ben módosították az

alapmegállapodásukat, mely szerint attól kezdve bármely európai állam csatlakozhat a CEFTA-hoz (valamennyi szerződő fél egyetértésével) és így Szlovénia már abban az évben aláírhatta csatlakozási megállapodását, teljes egészében átvéve az övezeten belüli ipari kereskedelemmel kapcsolatos szabályozást. A szlovén összkivitel 1995-ben USDban 21%-al emelkedett, a CEFTA-országokba irányuló export 31%-al nőtt Az összimport 29%-al, a CEFTA-import 40%-al bővült. Szlovénia CEFTA-országokkal folytatott kereskedelmének értéke meghaladta az 1 Mrd USD-t, ami kivitelének 5%-át, behozatalának 6,7%-át adta.63 A következő csatlakozó állam, Románia volt, amely 1997. július 1-től vált a CEFTA tagjává, vállalva a kötelezettségeket mind az ipar, mind az agrárkereskedelem terén. A csatlakozás időpontjában az ipari termékek jelentős része vámmentessé vált, míg a fennmaradó termékkörben a vámokat 2000-re szűntette meg. Az

előbbiekből kivételt képez a személygépkocsi, amely vámja 2002. január 1-én szünt meg64 Bulgária 1999-ben csatlakozott a a CEFTA-hoz és minden kötelezettséget vállalt, vagyis a kedvezmények rendezőelvei azonosak a többi CEFTA-ország között érvényben levő alapelvekkel. Horvátország csatlakozási kérelmét a CEFTA-hoz gazdasági tapasztalatával, humán erőforrásával és gazdasági lehetőségeivel támasztotta alá, de Horvátország számára a CEFTAtagság a horvát termékek új piacának lehetőségét is biztosítja, természetesen amellett, hogy ez a szabadkereskedelmi övezet az EU „edzőterme” és felkészítője az uniós tagságra. Az ország CEFTA megállapodását 2002. december 5-én írták alá, majd 2003 március 1-től vált az ország a CEFTA tagjává. 62 Majoros Pál: Magyarország a világkereskedelemben, NTK, p. 149 Réti Tamás: A Cefta-kereskedelem fejlõdése: lehetõségek és korlátok, In: Külgazdaság 1997/4. p 36 64

Majoros Pál: Magyarország a világkereskedelemben, NTK, Bp, p. 154 63 53 http://www.doksihu Horvátország kereskedelme a CEFTA országokkal stabil, 2000-ben enyhe emelkedés látható (főleg az exportban), 2001-ben pedig csökkenés tapasztalható. Az országnak a fent említett államokkal kiemelkedő kereskedelmi deficitje volt, mivel ekkor még nem tagállamként a termékei kevésbé voltak konkurensek a régió piacán, ám a csatlakozás megfelelőbb hozzáférést biztosít a CEFTA piachoz és jobb lehetőségeket, mint amelyeket nyújtottak a szabadkereskedelmi bilaterális egyezmények. Jugoszlávia számára, a horvát példa alapján, szintén hasznos lenne a CEFTA-hoz való tartozása, hiszen a megállapodás biztosítaná a szerb piac és termelés védelmét. Emellett pedig segítené a kereskedelem akadályainak további lebontását lehetővé téve a kereskedelmi forgalom bővülését a kedvező piacra jutási feltételek megteremtésével. Az

együttműködés szorosabbra fűzése és erősítése, mindemellett pedig a politikai kapcsolatok javulása elősegíthetné az EU-tagság elérését, amely az ország hosszútávú célja, felkészíthetné az integrációra és nem utolsósorban élvezhetné a tagság előnyeit. Bár az EU-hoz csatlakozók (Magyarország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia) CEFTA tagsága megszűnik 2004-ben, és ebben az integrációban maradnak Bulgária, Románia és Horvátország, Szerbia csatlakozása mégis több szempontból tűnik logikusnak. Egyrészt a CEFTA tagállamok által delegált Vegyes Bizottság, amely felügyeli a Megállapodás végrehajtását és vitás esetekben határozatot hoz vagy ajánlást tesz, irányító és döntéshozó fórumként támogathatja az ország fejlődését, illetve a kormányfői találkozókon megvitatott integrációs és politikai kérdések elméletben és tapasztalatokban segítik az országot. Ezek a fórumok a Balkáni

szabadkereskedelmi zónában nem léteznek, de hasznosak a leendő Európai Uniós csatlakozásra való felkészítésre a hasonló felépítés és elbírálás aspektusából. Másrészt a 2004-es bővülés után kimaradt országok és Szerbia és Montenegró is a dél-kelet európai zónához tartoznak és bilaterális egyezményeik gyakorlatilag már léteznek, így nem szükséges ezeket felújítaniuk, illetve a kapcsolataik felépítését teljesen elölről kezdeniük, elég csak azokat elmélyíteni és a CEFTA megállapodást és szabályait alkalmazni. A térség államai közül Szlovénia, Horvátország, Bulgária és Románia a Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás (CEFTA) tagja, Szerbia és Macedónia pedig érdeklődik a belépés iránt, így a jövő májusi EU-bővítés után sem lehetetlenül el a szerveződés, amelyet az érdekelt államok az unió előszobájaként értékelnek. 54 http://www.doksihu 4. Az Európai Unió Közép- és

Dél-Kelet Európa országai, a volt szocialista államok azon együttese, amelyekre jellemző, hogy kis országok és az európai kontinens alsó - déli középpontjában helyezkednek el, míg Európa többi területei északról, nyugatról és keletről mintegy „karéjként” veszik körül65. Ezen az elszigetelt régión belül Szerbia és Montenegrónak, elhelyezkedése miatt, integrálódása az Európai Únióba célravezető lenne a további fejlődésében. A tagállam Ausztria északnyugatról és a tagállam Görögország délről, a 2004ben tagállammá váló Magyarország és Szlovénia szintén északnyugatról, a 2007-re integrálódni kívánó Horvátország északnyugatról és Bulgária és Románia keletről, veszik körül, míg a fennmaradó országok, Macedónia, Albánia és Bosznia és Hercegovina is már az integrációra való felkészülés választották. Szerbia és Montenegró, nagyon nehéz gazdasági helyzete ellenére, meghatározott objektív

előnyöket tud felmutatni az EU-hoz való jövőbeni csatlakozásához: történelmi tradiciója és az 1991. elötti jó kapcsolatok, geostratégiai előnyök a központi elhelyezkedése szempontjából, hagyományos piacorientált gazdasága illetve a közeljövőben kialakuló új helyzet, 2004-től egy EU tagállam szomszédsága motiválni fogja mindkét oldalt az együttműködésre és megnöveli a tagállammá válás kilátásait. Az Európai Közösség 1980. április 2-án együttműködési megállapodást kötött az akkori Jugoszláviával, mely 1983-ban lépett életbe és melynek keretében az EK a kereskedelmét egyoldalúan liberalizálta, Jugoszláviának pedig a legnagyobb kedvezményes elbánást kellett viszonzásként biztosítania. A jugoszláv válság kirobbanását követően a békés rendezés ösztönzése érdekében az EK átmenetileg felfüggesztette az érvényben levő megállapodásokat, eltörölte az általános vámkedvezményeket és több árú

esetében korlátozta a jugoszláv utódállamokból származó bevitelt. Az EU később visszaállította a békefolyamatban együttműködő országok számára azokat a kedvezményeket, amelyeket egész Jugoszláviára vonatkozóan felfüggesztett,66 míg a JSZK-ban az előző fejezetekben említett háborús konfliktusok miatt embargót és szankciókat vezettek be, melyek súlyosan terhelték a már egyébként gyenge jugoszláv gazdaságot. 65 Illés Iván: Közép-és Délkelet Európa az ezredfordulón, Dialóg Campus Kiadó, Bp.-Pécs, 2002 p 23 66 Külgazdaság, AULA Kiadó, 1999, Szerk: Tóth Tamás, p. 174 55 http://www.doksihu A szankciók mellett, az EK az 1990-es évektől több területen támogatta az országot, így 1992-től főleg konfliktus menedzselést folytatott humanitárius segélyt (ECHO) folyósítva a menekültek és hontalanok részére, illetve támogatta a demokratizációs folyamatokat és a független médiát. A Nyugat-Balkán országainak

(Albánia, Bosznia és Hercegovina, Horvátország, a JSZK és Macedónia) felajánlott támogatás legnagyobb részét az EU CARDS (Community Assistance for Reconstruction, Development and Stabilisation) programja biztosította és még ma is biztosítja, amely az említett országok stabilizációjának és társulása folyamatának elősegítését szolgálta és a gazdasági újjáépítésre, a demokratikus stabilizációra (beleértve a állami vezetés modernizációját is) és a menekültek visszatérésére fókuszált. Jugoszlávia szempontjából a CARDS program a cél érdekében 3 fő területre koncentrált: - kormányzás és intézményépítés, a közigazgatási, az igazságügyi-, belügyi-, a vám- és adóreform támogatása, - gazdasági talpraállás és reform, az energetikára, közlekedésre, környezezetvédelemre és gazdasági újjáépítésre összpontosítva, - társadalmi fejlődés és civil társadalom kialakítása, a felsőfokú oktatásra és a

regionális együttműködésre koncentrálva.67 2000-2001 folyamán Jugoszlávia több mint 260 M EUR nem visszatérítendő támogatást használt fel a CARDS programból, míg az EU Többéves indikatív programja a 2002-2004-es periódusra Szerbiának 645 M EUR-t ajánlott fel a Jugoszláviának szánt 980 M EUR-ból. A 2000. október 5-6-i eseményeket követően az EU és Jugoszlávia közötti kapcsolat új dimenziókat nyitott, de 2000. és 2001 folyamán főleg pénzügyi segítség érkezett: a kormányváltás utáni 3 hétben 200 M EUR értékű energia, gyógyszer és humanitárius segítség érkezett kamionokon, illetve 45 M EUR-t költöttek Szerbia energiaellátásának 3/4-re a tél végéig. 2001-ben további 240 M EUR-s támogatáscsomagot kapott az ország, főleg a mezőgazdasági és egészségügyi szektor ellátására. Szerbia stratégiai érdeke is azt diktálja, hogy integrálódjon az EU-ba, egyrészt hogy megkönnyítse a világ legfontosabb piacához

való hozzájutást, másrészt mert a gazdaság fejlődése és a stabil demokratikus társadalom problémáinak megoldását feltételezi. Az új szerb kormány rövidtávú célul tűzte ki magának, hogy 2003. végére szeretné lezárni a Stabilizációs és társulási szerződés megvalósítását, míg hosszútávú célként az évtized végéig a EU-ba való integrálódás szerepel. Az integrálódás tágabb értelemben a dél-kelet európai 67 EC assistance to Serbia and Montenegro, www.europaeuint/comm/external relations/see/fry/indexhtm 56 http://www.doksihu országok összessége számára is az egyetlen megoldás a nemzetközi kereskedelem és tőke forgalmának teljes liberalizációja eléréséhez és az infrastruktúra továbbfejlesztéséhez, ami versenypozícióba hozhatja a gazdaságaikat. A régi rezsim leszámolásával az EU is felszámolt minden a JSZK-ra irányuló szankciót (az olaj és repülési embargót már 2000. október 9-én

megszüntették), kivéve azokat az intézkedéseket, amelyek Slobodan Milosevic, az egykori elnök és közeli hozzátartozói felé irányúltak. A kapcsolatok keretét, hasonlóan a többi Nyugat-Balkáni országhoz, a Stabilizációs és Társulási folyamatok (Stabilisation and Association Process) adták meg, amelyekkel segélyprogramokon keresztül, technikai tanácsokkal, kereskedelmi preferenciákkal, jogi együttműködéssel és politikai párbeszéddel támogatták az ország gazdasági és politikai átmenetét felkészítve a leendő tagság perspektívájára. Jugoszlávia részt vett a 2000. november 24-én megrendezett csúcstalálkozón Zágrábban illetve 2000 december 1-én belépett a régió számára kialakított liberalizált preferenciális kereskedelmi rendszerbe. A folyamatok normalizálódásának intézményi alapjait 2000. november 25-én fektették le, Romano Prodi belgrádi látogatásával és a jugoszláv-EU keretmegállapodás aláírásával az

EU támogatásának realizációjáról, majd a politikai dialógus Vojislav Kostunica 2001. december 3-i brüsszeli látogatásával folytatódott. 2001. folyamán, a jugoszláv kormány és az EU Bizottsága együttműködésével Konzultatív munkacsoport alakult, amely ugyanazon évben két sikeres tanácskozást is lefolytatott. A tanácskozások állandó témái - demokratizáció, az emberi és kisebbségek jogainak tiszteletben tartása, jog, gazdasági reformok, a nemzetközi kötelezettségek teljesítése - mellett a törvényhozás helyzetéről és folyamatáról tárgyaltak a felek. A munkacsoport harmadik tanácskozását 2002. februárjában tartották meg, amelyen az ipar, a konkurencia, a szellemi vagyon illetve a szociálpolitika és a munkavállalók voltak a fő témakörök. A 2002-es év májusában és júliusában további találkozókat tartottak a munkacsoport szakemberei, de a munka megszakadt, amikor a belgrádi és podgoricai kormányok az

Államszövetségre és Belső piaci/kereskedelmi akciótervre (Constitutional Charter and Internal Market/Trade Action Plan) kezdett koncentrálni, majd 2003. februárjában az államszövetség elfogadására került sor. A Szerbia és Montenegró tárgyalásainak végeredményeként megalakult Szerbia és Montenegró államszövetsége, amelyet az EU 2003. február 6-án üdvözölt és támogatást és gyakorlati tanácsokat ígért egy későbbi mélyebb uniós kapcsolat kiépitése céljából. A reformok továbbvitelét az államszövetségben nagy mértékben blokkolta a a szerb miniszterelnök meggyilkolása, de Romano Prodi az Európai Bizottság elnöke bejelentette, 57 http://www.doksihu hogy „az EU segíteni fog Szerbiának és Montenegrónak politikai, szervezésbeli és pénzügyi téren is áthidalni a Zoran Djindjics kormányfő halálát követő nehéz időket”68, azonban az EU szempontjából a két tagállamnak elsősorban harmonizálnia kell a

gazdaságát, amely határidejét a helyzetre való tekintettel elhalasztották. A stabilizációs és társulási folyamatok folytatását az európai 15-ök az egységes piac és vámmechanizmusok felállításához köti, amely nélkül nem tudja elkezdeni a "megvalósíthatósági tanulmány” kidolgozását Szerbia és Montenegró stabilizációs és társulási egyezményéhez. Szerbia és Montenegró az EU-val való társulásához az első lépés 2003. április 3-án történt, amikor az Európa Tanács felvette az államszövetséget tagállamai közé, amellyel megnyílt a lehetőség az euroatlanti integrációba való bekapcsolódáshoz. Brüsszel nagy örömét fejezte ki Szerbia és Montenegró ET-be való felvételéért, de a stabilizációs és társulási egyezmény megtárgyalásának megkezdéséhez, mint már említettem, továbbra is a Szerbia és Montenegró közti belső piaci harmonizációs akciótervére van szükség. Goran Svilanovic, Szerbia és

Montenegró külügyminisztere 2003. májusára ígérte az Akcióterv megvalósítását 5. A Duna-menti régiók együttműködése A dunai együttműködés a közép-és délkelet-európai együttműködés központi eleme, mivel a Duna mentén fekszik a régió 10 országa (Németország, Csehország, Szlovákia, Ausztria, Magyarország, Horvátország, Bosznia és Hercegovina, Szerbia és Montenegró, Románia, Bulgária) de a vízgyűjtő további hét ország területét érinti, így a Duna menti régiókban 60 millió, a vízgyűjtó területén 81 millió ember él. A Dunának mint a régió központi elemének „összekötő szerepe” is van a heterogén területen, mert összeköti keletet és nyugatot, az EU-országokat és a társultakat, illetve azokat, amelyek még nem vesznek részt az integrációs folyamatba, de emellett összeköt különböző vallási közösségeket és különböző nyelvcsaládokat. A Duna az európai közlekedési folyosók (VII.

korridor) egyike ( Duna-Rajna-Majnacsatorna révén Rotterdamtól Uszty Dunajszkig az Európát északnyugati-délkeleti irányban átszelő transzkontinentális „vízi közlekedési magisztrálé”) és egyben nagyon speciális a többiekhez képest. Az európai belvízi hajozást tekintve a Duna a fent említettek alapján 68 Figyelõ, 2003/12. Tovább élnek a reformok 58 http://www.doksihu központi szerepet kellene hogy játszon, elsősorban mert a vízi árúszállítás változó fajlagos költsége fele a vasúti szállításnak és harmada a közúti szállításénak. Mivel a Dunát nemzetközi vízi úttá nyilvánították, a hajózást a folyó mentén fekvő nemzetállamok elvileg nem gátolhatják, mégis az elmúlt évtizedben többek között a dunai közlekedés volt kitéve a politikai fejleményeknek69. Az 1999-es NATO bombázás eredményeképpen a lerombolt Duna-hidak lehetetlenné tették a hajózást. A folyami árufuvarozás megbénulása miatt

elsősorban az olyan tömegáruk szállítására kellett megoldást találniuk a speditőröknek, mint például a Dunaferr Rt. által használt alapanyagok, illetve öntvények Emellett 2000-ben az újrainduló magyar gabonaexport számára is a hajózás lett volna a legmegfelelőbb szállítási megoldás70. A hidak hiánya a határokon átnyúló együttműködés egyik legfőbb akadálya és a lerombolt hidak még jobban rontották ezt a helyzetet. A jugoszláv háború bebizonyította, hogy a területi konfliktusok képesek megakadályozni a dunai hajózást, de egyben előmozdította azt a feltételezést, hogy a dunai együttműködés kérdéseit nem lehet egyetlen szerveződés (Duna Bizottság) kereteiben megoldani, mivel igen különböző horderejű, más és más kompetenciába tartozó kérdések megoldásáról van szó. Az európai közlekedési folyosókkal, a jelentős hajózási, vízgazdálkodási, tarifális, határellenőrzési problémákkal kapcsolatos ügyek

megoldására alkalmas, az eredetileg 1856. évi párizsi béke eredményeként megalakult ún Európai DunaBizottság, amely a történelem viharai alatt sokat változott Azóta egyenjogú szervezetként, a Duna Bizottság a rendszerváltás óta működik a dunai hajozást koordinálva, ám a regionális együttműködés megszervezésére nagyobb és átfogóbb interregionális szervezetre volt szükség. A Duna menti Régiók Szervezete, amely azon dunai régiókat fogja össze, amelyek közvetlenül a központi közigazgatás szintje után következnek, 1990. május 17-én alakult Bécsben és összesen 35 régió a tagja, amely együttes lakossága meghaladja a 70 milliót. A szervezet célja hogy a Duna menti régiók együttműködésével előmozdítsák és támogassák a gazdaságok, a közlekedés, a területfejlesztés, a turizmus, a kultúra, a tudomány és nem utolsó sorban a környezetvédelem fejlődését. A tagság meglehetősen heterogén, a nagy területű és

népességű német tartományok (Baden-Württenberg, Bajorország) mellett a más országbeli kisebb méretű megyék (Győr-Moson-Sopron, Baranya stb) és körzetek is tagok, így a nagy különbségek nehézkessé teszik az együttműködést. Ennek ellenére, a turizmus, a kultúrális és önkormányzati együttműködés, a tömegkommunikációs eszközök és a kis- és közepes 69 70 Illés Iván: Közép-és Délkelet Európa az ezredfordulón, Dialóg Campus Kiadó, Bp.-Pécs, 2002 p 307 Figyelõ, 2000/22, Szállítmányozási piac • Elhagyják a síneket 59 http://www.doksihu vállalatok kooperációjának kérdései a regionális együttműködés keretein belül nagy részben megoldódnak.71 E feladatok megoldásában, vagy legalább elősegítésében nagy szerepük lehet a régiók mentén elő kisebbségek, elsősorban a határmenti együttműködés terén, akik a több nyelv ismerete és főleg kulturális együttműködésük segitségével előmozdíthatják

a regionális kooperációt. IV. Befejezés 2003. április 16-án történelmet írtak Athénban Tíz ország, ebből nyolc egykori szocialista kelet-európai, aláírta az EU-hoz való csatlakozást és 2004. májusától hivatalosan is az Unió tagjaivá válik. A demokratikus és biztos jövőt immár megalapozták, míg a jólétet a jövő hozza magával. A kérdés a bővítésről a kívülmaradottak oldalán merül fel A Balkán felzárkózása az EU-hoz vajon mikor következik be? Természetesen a balkáni országok helyzete is különböző a csatlakozás szempontjából. Románia és Bulgária, mint a bővítésből kimaradt kelet-európai országok a többi balkáni ország szemében irigylésre méltó helyzetben vannak, a tervek szerint 2007-ben csatlakoznak az EU-hoz. Az utóbbi országok - Albánia, Bosznia és Hercegovina, Horvátország, Macedónia és Szerbia és Montenegró - számára az EU-hoz való csatlakozás többé-kevésbé bizonytalan vagy távoli. Szerbia

és Montenegró igen nehéz hónapokat tud maga mögött, és bár a miniszterelnök 2003. március 12-i meggyilkolása után bevezetett rendkívüli állapotot már 2003 április 22-én megszüntették, a belpolitikai helyzet továbbra sem teljesen nyugodt és kiegyensúlyozott ami kihat az ország gazdaságára. Az államszövetség tagjai piacának (vámrendszer és más piaci intézmények) összehangolása lassan halad, pedig ez az egyik alapvető feltétele annak, hogy Brüsszel aláírja az országgal a társulási és stabilizációs szerződést. A szerződés, azon túl hogy biztosítja a felzárkózást a környező országokhoz (Bulgária, Románia, Horvátország), melyek előreláthatólag 2007-ben csatlakozhatnak az Unióhoz, a CEFTA-hoz való csatlakozás egyik kritériumát is kielégíti. A CEFTA pozitív eredményei, melyeket bemutattam a dolgozatomban Horvátország példáján, Szerbia számára is támpontot és segítséget nyújthatnak az EUcsatlakozásra való

felkészülésben. Bár a CEFTA követelményeinek még az ország nem felel 71 Illés Iván: Közép-és Délkelet Európa az ezredfordulón, Dialóg Campus Kiadó, Bp.-Pécs, 2002 p 308 60 http://www.doksihu meg (még nem WTO-tag és nincs társulásiviszony-megállapodása az EU-val), ám a 2004-es EU-bővülés miatti "CEFTA-leszűkülés" is előmozdítója lehet új országok csatlakozásának a Közép Európai Szabadkereskedelmi Megállapodáshoz. Az EU soros elnöke, Görögország támogatja a Balkán integrációját az Európai Unióba, így a 2003. júniusi theszaloniki EU-csúcson nagy hangsúlyt szeretnének fektetni a Balkán, és így Szerbia és Montenegró integrációjának kérdésére illetve lehetőségeire. Ahogy Romano Prodi is kihangsúlyozta: Európa nem lesz egységes, amíg a Balkán országai nem csatlakoznak. Szerbia EU-csatlakozásának szempontjából a jövõben két kérdés fogalmazódik meg: mikor és hogyan csatlakozhat. A tervek

szerint a legkorábbi idõpont 2010, azonban ha államszövetségként szeretnének csatlakozni (amivel mindkét tagállam jobban járna) a stabilizációs és társulási egyezmény megtárgyalásának megkezdéséhez Szerbia és Montenegró belsõ piaci harmonizációs akciótervének kidolgozására van szükség. Tehát Günter Verhaugen szavaival élve: "Messze a záróra." 61 http://www.doksihu V. Táblázatok és ábrák jegyzéke Táblázatok: 1.Jugoszlávia fontosabb makroökonómiai mutatói 1992-1999 24 2.A gazdasági Talpraállítási és Átalakítási Program tervezete /M USD-ban/ 38 3.Jugoszlávia kereskedelemének változása a szomszédos országokkal /1997 és 2001/ Export. 42 Import. 43 4.Jugoszlávia régión kívüli fő kereskedelmi partnerei /1997 és 2001/ 43 5.A Dél-kelet Európai szabadkereskedelmi zóna megállapodásainak alakulása 48 6.Magyarország és Jugoszlávia árucsere-forgalmának alakulása árufőcsoportonként – kivitel. 51

7.Magyarország és Jugoszlávia árucsere-forgalmának alakulása árufőcsoportonként – behozatal. 52 8.Magyar-jugoszláv árucsereforgalom struktúrájának alakulása 52 Ábrák: 1.Néhány dél-kelet európai ország GDP-jének alakulása 1989-2001 21 2.Néhány közép-kelet európai ország GDP-jének alakulása 1989-2001 21 3.Dél-Kelet Európa államai 44 62 http://www.doksihu VI. Irodalomjegyzék Arday Lajos: Reformok és kudarcok /Jugoszlávia utolsó évtizedei és ami utána következett/, BIP, Bp.2002 Balázs Péter: Az Európai Unió külkapcsolatai és Magyarország, Bp. KJK, 1996 Beck Béla: Jugoszlávia gazdasága, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1975, p. 19, 22 David A. Dyker: Yugoslavia – Socialism, Development and Debt, Routledge, London and New York Gazdag Ferenc: Európai Integrációs Intézmények, KJK, Bp. 1992 Vladimir Gligorov: Yugoslavia: Political change, (Politikai változás) The Vienna Institute for International

Economic Studies, Vienna, Austria Vladimir Gligorov: The Stability Pact for South-East Europe, (A Délkelet Európai Stabilitási Paktum) The Vienna Institute for International Economic Studies, Vienna, Austria, 1999, p. 33-35 Vladimir Gligorov: Gömöri Endre: The Kosovo Crisis and the Balkans: Background, Consequences, Costs and Prospects (A koszovói krízis és a Balkán: Háttér, Következmények, Költségek és Kilátások) The Vienna Institute for International Economic Studies, In: WIIW Current Analyses and Country Profiles, No. 13 June 1999, p 2-3, 69-70 Megint forró nyarat "termel" a Balkán?, Figyelő, 2000/19. Gömöri Endre: Milosevics és a Balkán jövője, Figyelő, 2001/15. Gömöri Endre: Finis Jugoslaviae?, Figyelőnet, 2003. február 5 Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Únióról, Magyar Országgyűlés, 2001 HVG, 2000/51-52. p23 HVG, XXV/6. p 19-21 63 http://www.doksihu Illés Iván: Közép és Délkelet-Európa az

ezredforduló, Dialóg Campus Kiadó, Bp.-Pécs, 2002, p23, 307, 308 Iránytű / Gyakorlati tanácsok kis-és középvállalkozóknak – Szerbia, NETI 1995 Juhász József: Volt egyszer egy Jugoszlávia, AULA, 1999, p. 176, 244, 246, 247, 252, 256, 258, 260, 274, 284, 292, Juhász József: A délszláv háborúk, Napvilág kiadó,1997, p. 16, 21, 39, 58 Jugoszlávia - Önerős fejlesztés, Figyelő, 1999/31. Európai Közjog és politika, szerk: Kende Tamás, Osiris, Bp. 1998, p 150 Külgazdaság, AULA Kiadó, 1999, Szerk: Tóth Tamás, p. 174 Magyarország külgazdasága 1998, p. 242 Magyarország külgazdasága 1999, p. 243-244 Magyarország külgazdasága 2001 Majoros Pál:Magyarország a világkereskedelemben, Bp, NTK, 1999, Dr. Marinovich EndreFerkelt Balázs: Az átmenet gazdaságtana, BGF-KKFK, Bp. 2002 Kosta Mihalovic: A jugoszláv gazdasági valóság, Kossuth Könyvkiadó, 1985. Ranko Petrovic: XX vek na Balkanu (A XX század a Balkánon), Novinskoizdavacka

ustanova, Beograd,1996 Réti Tamás: A balkáni régió országainak átalakulása kapcsán történő átorientálódás a térség iránt érdeklődő gazdasági nagyhatalmak irányába, KOPINT-DATORG Konjuktúra-, Piackutató és Számítástechnikai Rt. 1997 Réti Tamás: A gazdasági rendszerváltás problémái Kelet-Európában, BKE, Bp. 1991, p 30 Réti Tamás: Elzárkózás vagy felzárkózás, in: Külgazdaság, 1998, március, p. 53-72 Réti Tamás: A CEFTA-kereskedelem fejlődése: lehetőségek és korlátok In: Külgazdaság, 1997/4. p36 Ranko Petrovic: XX vek na Balkanu /XX. század a Balkánon/ Beograd, Sluzbeni list 1996 Simon ErnőSzekeres W. István: Visszatérés a Balkánra, Figyelő, 2001/27. Szállítmányozási piac - elhagyják a síneket, Figyelő, 2000/22. Szekeres W. István: Tovább élnek a reformok, Figyelő, 2003/12. p15 Szerb privatizációs nyitány, Figyelő, 2002/7. p 9 Dragan Tomic: Mala preduzeca velika sansa / Kis vállalatok, nagy esély/,

Beograd, Bedes 1994 Üzleti útmutató - Jugoszláv Szövetségi Köztársaság (Szerbia-Montenegro), Bp. BKJK, 1996 64 http://www.doksihu www.stabilitypactorg www.europaeuint/comm/external relations/see/fry/indexhtm www.balkantimesorg 65