Filozófia | Tanulmányok, esszék » Homoki János - Descartes és filozófiája

Descartes és filozófiája Készítette: Gazdasági-informatikai szak I.évf -1- DESCARTES ( 1596-1650 ) 1596-ban született RENÉ DESCARTES, szülei második gyermekeként. A család a kor viszonyaihoz képest felvilágosultnak számított, tagjai részt vettek az ország kulturális életében. Talán a családi körülmények is közrejátszottak abban, hogy Descartes már fiatal korában érdeklődni kezdett az anatómia, a filozófia és az orvostudományok iránt. Édesanyja Sanzay-családból származott, akik éveken át egy egyetem királyi könyvtárának őrzői voltak. Anyját korán elvesztette, így nem tudhatjuk, milyen hatással lettek volna rá az anyai családban kialakult kulturális hagyományok. Apja a parlamentben ügyvédeskedett, majd parlamenti tanácsnok, és 1586-ban Rennes város parlamentjének tagjaként tevékenykedett. A filozófus első éveit La-Haye-ben töltötte. Már ebben az időben szeretett magányosan sétálgatni a kertekben, figyelte

a növényeket, állatokat, rovarok életét. Megszerette a falusi tájat, tágas térséget, a vidéket, amelyben jólesőn pihent meg tekintete. Már ifjúkorában szembefordult a skolasztikus áltudománnyal. Később katonai szolgálatba lépett. Sokat utazott, és Hollandiában kiváló matematikusokkal és filozófusokkal ismerkedett meg. A vallási türelmetlenség, a skolasztika és a politikai viszályok légköréből menekülve 1629-ben Hollandiában telepedett le. De itt sem talált nyugodt munkafelvételeket, nézeteinek az egyetemen való tanítását a hollandiai egyházi körök akadályozták. Műveit nyilvánosan elégették. Ezért élete vége felé kénytelen volt Svédországba költözni. 1650. február 11-én halt meg tüdőgyulladásban Kilencnapi betegség után távozott örök nyugalomra. Röviddel halála előtt ezt suttogta: ” Itt az idő, el kell menned lelkem! „ -2- Descartes az újkori filozófia egyik legnagyobb hatású gondolkodója. Neve

teljesen eggyé vált a racionalista gondolkodás fogalmával. Az európai racionalista filozófiai alapjainak megteremtésében Descartes-ot szokták fő személyként ábrázolni. Szerepe elsősorban abban egyedülálló, ahogyan munkásságában összekapcsolódik a természetkutatás és a filozófia. Kilenc hónap alatt készítette el filozófiai tanainak vázlatát. Descartes-nak a filozófia minden alapvető kérdésével kapcsolatos gondolatai már régen megérlelődtek, csak a megfelelő alkalom kellett, hogy összefüggő egésszé alakuljanak ki. A filozófus filozófiáját az különbözteti meg a korábbi idealistákétól, hogy az ő számára a filozófia első kérdése a hiteles, tudományos megismerés, valamint a módszer, amelynek segítségével az ilyen tudás elérhető. Szerinte a filozófiának arra a kérdésére kell válaszolnia, van-e megbízható tudás, amelyre, mint alapra, a tudomány egész épülete felépülhet. Még azt a módszert is meg kell

mutatnia, amely a tudományt teljesen megbízható eredményekig tudja elvezetni. E két feladat megoldása érdekében Descartes-nak le kellett küzdenie a filozófiai szkepticizmust. Megkezdte a filozófiára, a kutatás tárgyára és módszerére vonatkozó gondolatainak megszövegezését. Nagyon komolyan fogta fel a kérdést Alaposan átgondolta az ókori szkeptikusok érveit, feltárta az alapjukat képező általános elveket. Arra törekedett, hogy a szkepticizmus elméleti alapját, és egész lényegét cáfolja meg. Descartes túlságosan jó matematikus és éles elméjű filozófus volt ahhoz, hogy észre ne vegye, hogy még a matematikai megfontolásokban és bizonyításokban is akadnak olykor kirívó logikai hibák. A szkepticizmus cáfolásának első lépése Descartes elgondolása szerint az, hogy általánosságban és teljesen kételkedjünk mindenben. A megismerés természete olyan, hogy éppen az általános kétkedés, vagyis az egész tudományra,

mindenfajta tudásra kiterjedő kétkedés követelése vezet el, amennyiben azt helyesen végiggondoljuk. Így okoskodott: „ha felteszem, hogy megcsal valamilyen rossz és ravasz démon, vagy valamilyen más lény, akkor mindenben kételkedni kezdek. Ugyanakkor nem kételkedhetem abban, hogy kételkedem. Tehát megbízhatatlan minden gondolatom és minden ismeretem. A filozófus legalább egy megbízható igazságig jut el: kételkedésem mindenesetre létezik. A kételkedés a gondolkodás tevékenysége Ha megbízhatóan létezik a kételkedés, akkor az is biztos, hogy a gondolkodásom is létezik. Kételkedem, következésképpen gondolkodom. Bizton létezem, mint gondolkodó lény GONDOLKODOM, TEHÁT VAGYOK.” Abban, hogy testem valóban létezik - elmélkedett a filozófus - még lehet kételkedni. A testről külső érzetek révén veszünk tudomást. A test létének igazsága, amennyiben csak érzetek alapján tudunk róla, önmagában nem ismerhető el hitelesnek. Hogy

hiteles legyen, ahhoz egy másik, nyilvánvaló, az érzetek közléseitől független igazságon kell alapulnia. Ilyen igazság a kétkedő gondolat létének igazsága. -3- Innen kezdve a szkepticizmust magában a lényegében küzdjük le. Maga kétkedés segítette elő a megdöntését. Hiteles tudás létezik Létezik, hiszen létezik maga a gondolkodó lény ember is. Nem csak a kételkedés, nem csak a gondolat létezik, hanem a test is, és az egész külső fizikai világ is. Az a mód, ahogyan Descartes a kételkedés és a gondolkodás létéből levezeti a test és a fizikai világ létét, világosan leleplezi gondolkodásának idealista korlátozottságát. A testünk és az egész világ létére vonatkozó ismereteink csak akkor válnak Descartes eszmefuttatása szerint teljesen hitelessé, ha bebizonyítjuk, hogy ez a csalás nem lehetséges. Előbb azonban azt kell bebizonyítani, hogy Isten létezik-e? Ha Isten létezik, akkor nem lehet csaló. Könnyen

megérthetjük, hogy egész okoskodása nem állja ki a bírálatot. Ahhoz, hogy meggyőződjünk a világ létezéséről és a test létéről, semmi szükség nincs az Isten létének bebizonyítására. Descartes hibája az volt ebben a kérdésben, hogy a gondolkodás létének igazságát sokkal hitelesebbnek és nyilvánvalóbbnak ismerte el, mint a test, az anyagi világ létének az igazságát. Mivel ilyen álláspontra helyezkedett, ezért beleesett az idealizmus alapvető tévedésébe, és maga is idealista volt. Az is hibája volt, hogy a külső világ dolgainak, többek között az emberi testnek reális jellegével kapcsolatos meggyőződését függővé akarta tenni az Isten létéről és az Isten létére vonatkozó tudásuktól. Eszerint az egész fizika alapjában véve attól függ, sikerül-e bebizonyítani Isten létét, vagy nem, mivel Descartes szemében csupán Isten léte garantálja teljesen a világ létezését. Másik tévedése nem volt más, mint a

vallásosság maradványa, melyet a tudományos gondolkodás még nem győzött le. Matematikai munkássága is igen jelentős. Megalapította a koordináta geometriát, és tovább fejlesztette az algebrai egyenletek elméletét. Descartes vitathatatlan érdeme, hogy fölhívja a figyelmet a filozófia megalapozásának szükségességére, de tagadhatatlan az is, hogy filozófiája nem tudott megfelelni a tiszta és határozott fogalmak maga állította követelményének. Jelentős tette, hogy a tárgyi világból az anyagi világba: az emberbe helyezte a filozófiai gondolkodás kiindulását, hiszen az emberben mutatkozik meg a teremtett lény. Nem sikerül azonban megőriznie az ember egységét, s ezáltal kettészakítja a létet is. Következésképpen szellem és anyag között nincs többé rokonság vagy hasonlóság, hanem csak különbözőség. Az emberi gondolkodás azonban huzamosabb ideig nem tudja elfogadni a valóság kettészakítását, egységesítő törekvése

alapelvet keres, amelyből levezetheti a valóságot. Descartes bölcseletének eredményeként a világ, az ember és az élet magyarázatának az alapelve nem a lét, hanem vagy a szellem, vagy az anyag. -4- Descartes eszméinek hatása a XVII-XIX. sz tudományára és filozófiájára Descartes tudományos és filozófiai eszméi túlélték szerzőjüket. A természet mechanisztikus szemlélete, melynek megteremtésében Descartes kiemelkedő szerepet játszott, uralkodó szemléletté vált nemcsak a XVII., hanem a XVIII Században is Sajátos a filozófiai tanítása. A kételkedés, mint bevezetés a hiteles filozófia indoklásához; a térbeli és a gondolkodó dualista elmélete; a módszer négy szabálya; az akarat és az értelem viszonyára vonatkozó tanítása – mindez Descartes filozófiai világnézetének eredeti sajátossága. Éppen ezért nemcsak a természettudományban és fizikában, hanem a filozófiában is külön iskola alakult ki. Hogy megértsük,

milyen hatással volt tanítása a tudomány és a filozófia további fejlődésére, meg kell említenünk, hogy ez a hatás világszerte kettős és ellentmondásos jellegének megfelelően kettős volt. Idealizmusa, ismeretelméletének racionalizmusa, s különösen az a gondolata, hogy az idealizmus szükséges a tudomány hitelességének megmagyarázásához, óriási hatással volt az újkori filozófiai idealizmus fejlődésére – egészen napjainkig. Néhány Descartes utáni filozófus igyekezett kiterjeszteni a mechanikai materializmus által javasolt módszereit és elveit azokra a területekre is, amelyekre Descartes nem merte és nem is tudta kiterjeszteni – társadalmi és állami élet területére. Ellenfelek és követők Descartes tanait 1642-ben betiltják Hollandiában, művei 1663-ban az egyházilag tiltott könyvek jegyzékére kerülnek, 1672-ben a Sorbonne-on is megtiltják filozófiájának oktatását. Sok neves kortársa lelkesedik azonban érte

Kezdetben Blaise Pascal is követője, később legnagyobb ellenfele. Pascal kiváló megfigyelő lévén helyesen bírálta Descartes racionalizmusát s elszakadását a konkrét valóságtól. Joggal nehezményezte, hogy Descartes istenérvei nem szólnak a szívhez Pascal abból következtetett Isten létére, hogy az ember nem elég önmagának; az emberi természet túlmutat önmagán, s ezt Isten léte okolhatja meg kellőképpen . Nem veszi észre, hogy ö is Descartes nyomán jár, amikor az emberben keresi Isten nyomát. -5- A.Geulincx löweni tanár elutasitotta a test és lélek kölcsönhatását, együttműködésüket az okkazionalizmus elméletével magyarázta: a testi változás alkalmából megfelelő lelki, illetve a lelki változásnak megfelelő testi változást hoz létre Isten az emberben. Nicole Malebranche a test és lélek áthidalhatatlan különbözősége miatt csak az éntudatot tekinti közvetlen ismertnek, a többi ismeretet az ideákra vezeti

vissza. A lélek - végessége folytán - nem fogadhat magába végtelenül sok eszmét. Egyetlen lehetősége az, hogy közvetlenül Istenben szemléli az ideákat. Az ontologizmus azt állitja, hogy a megismerés sorrendje azonos a lét sorrendjével: Istenről, mint elsődleges létezőről van az első ismeretünk is. Geulincx és Malebranche a létezőket megfosztja önállóságuktól és eredeti tevékenységüktől, melynek közvetlen okát Istenbe helyezi. Csak vallásos hitük tartja őket vissza a panteizmustól, amelynek kiemelkedő képviselője Spinoza. Felhasznált irodalom : Nyiri Tamás : A filozófiai gondolkodás fejlődése Lukács József : Bevezetés a filozófiába V.FAszmusz : Descartes