Művészet | Művészettörténet » Tolnay Imre - Művészettörténet

Tolnay Imre DLA MŰVÉSZETTÖRTÉNET Készült a HEFOP 3.31-P-2004-09-0102/10 pályázat támogatásával Szerző: Tolnay Imre DLA egyetemi docens Lektor: N. Mészáros Júlia művészettörténész Tolnay Imre DLA, 2006 Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A dokumentum használata Vissza ◄ 3 ► A dokumentum használata Mozgás a dokumentumban A dokumentumban való mozgáshoz a Windows és az Adobe Reader megszokott elemeit és módszereit használhatjuk. Minden lap tetején és alján egy navigációs sor található, itt a megfelelő hivatkozásra kattintva ugorhatunk a használati útmutatóra, a tartalomjegyzékre, valamint a tárgymutatóra. A ◄ és a ► nyilakkal az előző és a következő oldalra léphetünk át, míg a Vissza mező az utoljára megnézett oldalra visz vissza bennünket. Pozícionálás a könyvjelzőablak segítségével A bal oldali könyvjelző ablakban tartalomjegyzékfa található, amelynek

bejegyzéseire kattintva az adott fejezet/alfejezet első oldalára jutunk. Az aktuális pozíciónkat a tartalomjegyzékfában kiemelt bejegyzés mutatja. A tartalomjegyzék és a tárgymutató használata Ugrás megadott helyre a tartalomjegyzék segítségével Kattintsunk a tartalomjegyzék megfelelő pontjára, ezzel az adott fejezet első oldalára jutunk. Keresés a szövegben A dokumentumban való kereséshez használjuk megszokott módon a Szerkesztés menü Keresés parancsát. Az Adobe Reader az adott pozíciótól kezdve keres a szövegben A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 3 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Tartalomjegyzék Vissza ◄ 4 ► Tartalomjegyzék 1. Bevezető 6 2. A művészetek 8 I. rész: Őskor (Prehistorikum) 12 3. A művészetek kezdetei13 II. rész: Ókor 19 4. Az ókori öntözéses kultúrák művészete 20 5. Az égei kultúrák – Kréta, Mükéné

művészete 27 6. Az ókori görög művészet 32 7. Az ókeresztény művészet45 8. A közép- és késő bizánci művészet és kisugárzása 52 9. A népvándorláskor művészete 58 III. rész: Középkor 63 10. A romanika 64 11. A gótika 68 IV. rész: Újkor 80 10. A reneszánsz 81 12. A manierizmus 101 13. A barokk110 14. A klasszicizmus 133 15. A romantika 141 16. A realizmus 152 17. Impresszionizmus163 18. Neoimpresszionizmus167 19. Posztimpresszionizmus169 20. A XIX század második felének művészete 175 21. A szimbolizmus180 22. Szecesszió185 23. A korai avantgárd művészeti irányzatok: expresszionizmus, kubizmus, futurizmus, dadaizmus, szürrealizmus.192 24. Expresszionizmus 194 25. Futurizmus204 26. Dadaizmus 208 27. Kubizmus210 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 4 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Tartalomjegyzék Vissza ◄ 5 ► 28. Szürrealizmus216 29. A modern

művészet és az absztrakt művészet további irányzatai226 30. Geometrikus absztrakció 229 31. Lírai absztrakció 234 Utószó.242 Bibliográfia és ajánlott irodalom .243 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 5 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Bevezető Vissza ◄ 6 ► 1. Bevezető A képzőművészet a vizuális kultúra, így környezetkultúránk része, egy leendő építész ennek a nagy egységnek a jellegét formálja munkája során. Az ember ősi törekvése, hogy az őt körülvevő természeti környezetet alakítja saját igényei, szándékai szerint, belső késztetései, szükségletei által irányítva. Épít szavunk szótöve az ép szó, melyből az épít ige alakult, és érzékletesen arra utal, hogy az építés révén éppé válunk, kiegészülünk környezetünkkel. Ennek az épségre, teljességre törekvésnek évszázadokon, évezredeken át szorosan

összetartozó, egymásból következő elemei voltak a művészetek, így a képzőművészetek is. Egy-egy történeti-kulturális korszak és térség felfedezése, megismerése mindig lendületet, inspirációt adott az aktuális nemzedékeknek, civilizációknak önazonosságuk meghatározására, megújulásra, anyagi-szellemi javak teremtésére, újrateremtésére. Ezek mindegyikének legalább középszintű ismerete, összefüggéseinek felismerése szükséges ahhoz, hogy valaki bármi maradandót alkothasson. Az építészet, szobrászat, festészet, iparművészet és a társművészetek, – az irodalom, a film, a színház, a tánc, a zene – folyamatos kölcsönhatásukkal, kohézióikkal járultak-járulnak hozzá az emberiség kultúrkincsének gyarapodásához, a világ megismeréséhez. Az antikvitás az embert, a középkor a transzcendens erőket és mércét, az újkor – a reneszánsz – ismét a humanizmust előtérbe helyezve, kiemelte, felemelte a

művészeteket a mesterségek köréből. Sok-sok alkotó egyéniség ettől a kortól válhatott ismertté, életműveik jól körvonalazható szellemifizikai teljesítménnyé. A romantika alkotta meg azt a művészet-fogalmat, mely lényegében napjainkig él, és amely az alkotót teljes szabadsággal, isteni teremtőerővel ruházza fel, bármely szférájában tevékenykedik is a kultúrának. A XX század nagy horderejű, drámai eseményei, szélsőséges – nagyban alkotó és nagyban romboló – történései lényegesen átformálták az élethez, az értékekhez, így a tudományhoz és a művészetekhez fűződő viszonyát is az embernek. Sok alapkérdést kellett újra feltenni, de e kérdések jelentős részének megválaszolása a korábbi szemléleti-vizsgálódási modellekkel nem lehetséges. Ez eredményezte az új művészeti törekvések és tudományos elméletek létrejöttét. Napjaink modernizmus utáni társadalmainak és kultúráinak, így

művészeinek-mérnökeinek a felelőssége nem csökkent, hanem inkább nőtt az utóbbi évtizedek önző emberi ténykedésének köszönhetően. Egyre na- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 6 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Bevezető Vissza ◄ 7 ► gyobb szeleteket hasítunk ki a természetből, melynek köszönhetően egyre kisebb mértékben képes érvényesülni a bioszféra sok évezredes önszabályozó-önfenntartó mechanizmusa, ezzel létfeltételeinket veszélyeztetve. Így a XXI. század tudományos és művészeti szereplőit minden korábbinál nagyobb közös gondolkodás és cselekvés kellene, hogy összetartsa A Széchenyi István Egyetem építészhallgatóinak Művészettörténet tantárgyáról A tantárgy a képzőművészeteknek a történetiség elvén alapuló tömör bemutatására, legfőbb sajátságaik említésére, a legjelentősebb életművek és

művészeti központok ismertetésére vállalkozik. Segít elhelyezni a képzőművészeteket a vizuális kultúra egészében, igyekszik rámutatni a képzőművészet mindenkori viszonyára az építészettel Tárgyalja a legfontosabb alkotói alapelveket, ábrázolási metódusokat, műfajokat, technikákat, megmagyarázza a nélkülözhetetlen alapfogalmakat, szakkifejezéseket. A jelenleg mindössze egy féléves tantárgy csak a leglényegesebb információk átadására, művészettörténeti csomópontok taglalására szorítkozhat. Mivel az építészhallgatók külön tantárgyként hallgatnak építészettörténetet, népi építészetet és belsőépítészetet, így a művészetek ezen ágait a tantárgy csak érintőlegesen tárgyalja. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 7 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A művészetek Vissza ◄ 8 ► 2. A művészetek 2.1 A művészetek és a

kultúra A művészeteket az emberi kultúra legfontosabb és legnemesebb teljesítményei közé kell sorolnunk. Az ember alkatából, lényegi karakteréből fakadó ősi pszichikai-szellemi, vallási és önkifejezési funkciók, belső igények és késztetések megnyilvánulásai. A művészetek az emberré válás kezdeteitől szorosan összefüggnek a létfenntartással, a hajlék- és tárgykészítéssel, a kommunikációval, az önmeghatározással, úgy, hogy az iménti tényezők gyakorlati, esztétikai, szakrális és lelki-pszichikai tartalmai is fontossá válnak. Az ember által létrehozott tárgy az emberi tudatban nyilvánul meg sajátos mivoltában, realizálódik műalkotásként, sajátos érték hordozójaként. A műalkotás művészeti alkotásként való érzékelése tehát a művészettörténeti szemlélet legfőbb alapja. A ma legkorábbi művészetnek nevezett ősművészet és számos későbbi korszak kultúrája sokkal szorosabb kapcsolatban volt az

élettel-halállal, vallással, mintsem képzelnénk. Napjainkra azonban életünk szerteágazó cselekményei és teljesítményei között helyezkednek el a sok-sok kategóriába és műfajba csoportosítható művészetek, így érdemes ezeket valamelyest megismernünk, pontosan elhelyeznünk és leírnunk-értelmeznünk. A tudományok alakulását és sokak szerint a történelmet is, a fejlődés kulcsszava jellemzi az idő előrehaladtával. A művészetek esetében azonban minőségi, esztétikai értelemben ugyanez nem mondható el, hiszen mi alapján neveznénk fejlettebbnek, szebbnek egy mai festményt egy reneszánszkorinál, miért lenne fejlettebb egy barokk szobor egy rómainál, egy romantikus zenemű egy középkorinál, egy XX. századi épület egy ókori görögnél Fejlődésről csak technikai értelemben beszélhetünk, a minőségszépség tekintetében inkább a változás, a másság, az eltérő szándékok stb említendők a művészetek időbeni

alakulására. Objektív stílusról nem érdemes beszélni, még a fényképet is egy szubjektum (egyén) döntései hozzák létre. Objektív értékek viszont vannak, ami alapján egy műalkotás megítélhető, értékelhető. Ezek az értékek változhatnak, ahogy megismerésükben fejlődhetünk, műveltségünk bővítésével csökkennek előítéleteink, árnyaltabbá formálódik véleményünk és ízlésünk. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 8 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A művészetek Vissza ◄ 9 ► 2.2 A művészetek felosztása, csoportosítása A művészetek tartalma világosan elkülöníthető tudati absztrakciókban jut kifejezésre, eltérő formákban – művészeti ágak, műfajok – tükröződnek. A művészetek tárgykörébe tartoznak az irodalom, a színház, a tánc, a zene és a vizuális művészetek (építészet, képző- és iparművészet, fotó és

film). Ezek közül itt csak a vizuális kultúra elemeivel foglalkozunk. A vizuális művészetek csoportja autonóm (önálló) és alkalmazott (tervező) művészetekre osztható, ezt a csoportosítást szokták más megfogalmazásban képző- és iparművészetként tagolni, sőt az iparművészetet egyre gyakrabban designként említeni. A két kategória – mint általában a művészetek – nem választható el élesen egymástól Az autonóm vizuális művészetek közé sorolhatók hagyományosan a rajz, a festészet, a grafika, a szobrászat, a fotó- és a film, de autonóm művészet az iparművészetnek az a területe is, ahol elkülönül a mű a gyártási funkciótól és az ipari technológiától – kerámia-, textil-, ötvös- és fémművészet, üvegművészet, vagy amely alkotótevékenység eredményeként a művészet magas esztétikumát fejezi ki az ipari termeléssel tömegesen előállított tárgy – ipari formatervezés. Az alkalmazott vizuális

művészetek közé a kertművészet, a belsőépítészet, a dekoratív szobrászat és festészet, a tervező (reklám) grafika, az alkalmazott fotó- és film (reklámfotó, reklám- és dokumentumfilm) tartozik Újabb vizuális művészeti műfaj a land art, a médiaművészet (video-, komputer és más technikai művészet), a berendezett tér (environment), az installáció, az objekt, a projekt és a public space. Több művészeti ág egymással való érintkezése ugyancsak sajátos formákat eredményez A zene, az irodalom és a tánc vizuális művészetbe integrálódása a happening és a performance. Az interdiszciplináris keveredés műfaji változata az intermediális művészet A különböző művészetekben a vizualitás nem egyenlő mértékben érvényesül, és szerepe nem kizárólagosan főszerep. 2.3 A művészetek szerepei A különböző művészeti műfajok vizuális művészeten túli jelentősége, a művészetek társadalomhoz, társadalmi

rétegződéshez, megértéshez fűződő kapcsolata elválaszthatatlan a művészet funkcionális jellegétől. A valóság differenciálatlan tükrözésének elemi fokán a művészet funkciója egyszerre esztétikai és gyakorlati A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 9 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A művészetek Vissza ◄ 10 ► • A művészet gyönyörködtet, szép látványt ad szemünknek, jó érzéssel tölt el, szépíti környezetünket-életünket. Ezt a szerepét gyönyörködtető vagy díszítő, dekoratív funkciónak nevezhetjük. • A művészet kikapcsolódást nyújt, leköti figyelmünket, szórakoztat, mely szerep nagyon hasonló a gyönyörködtető funkcióhoz. Az ember egyik ősi igénye a játék, ebből a késztetésből is levezethető a művészet. Johan Huizinga neves holland művelődéstörténész ebben az összefüggésben az alkotó embert homo

ludens-nek (játszó ember) nevezte. • A művészet etikai funkciójából következő erkölcsi hatása, hogy nemesít, jobbá tesz. Az ókori görög Arisztotelésztől származik a katarziselmélet, mely szerint a műalkotás drámai súlyú, félelemmel vegyes jóérzésben részesíti az embert, melynek eredményeként megtisztulunk és egyúttal jobbá válunk. Ehhez sok tekintetben hasonló az őskori, és alkalmazott művészet ismereteket átadó, azaz oktató-nevelő (didaktikus) funkciója is. • A művészet egyik fő szerepe évszázadokon át – s bizonyos értelemben ma is – a magánjellegű és társadalmi reprezentációval összefüggő dokumentáló, megörökítő funkció volt, mely helyek, emberek adott állapotáról, státuszáról (tájkép, portré, csoportkép, életkép), egy eszméről, jelenségről vagy eseményről (csatakép, emlékmű, dokumentumfilm stb.) nyújt hiteles információt a jelen és az utókor számára. • Természetfölötti

erők, istenek tiszteletének, a láthatón, érzékelhetőn túli megértésének lehet eszköze a művészet, ezáltal vallásos, kultikus vagy mágikus funkciót teljesít. Az európai művészet 2000 évének jelentős része vallásos témájú A művészet gyakran politikai, ideológiai eszmék, vagy termékek, szolgáltatások népszerűsítője, hirdetője, ennek révén agitatív, propaganda- és reklámfunkciót is betölthet. • A művészet az alkotó gondolatait, érzelmeit közli, közvetíti – kommunikációs funkció –, a művész látnoki (megérző) és beleérző képességét, fantáziáját is kifejezi. • A pszichoanalitikusok, főleg Sigmund Freud és követői szerint az ember ösztöneit és tudatalatti énjének működését az agy és a szocializáció kontrollja szabályozza. Ösztöneink, rejtett önkifejezési-kreativitási képességeink elfojtása lelki betegséghez vagy bűnözéshez (J Beuys) vezethet, míg a művészeten keresztül ez az

ösztönkiélés társadalmi normák között valósulhat meg. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 10 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A művészetek Vissza ◄ 11 ► 2.4 Az ábrázolás és a kép Az ábrázolás alapvető vizualitást eredményező cselekvésforma, mely mindenfajta képzőművészet és díszítés, eszközkészítés alapja. Ahhoz, hogy képet hozzunk létre, megfigyelésre, a látvány tudatosítására, valamilyen jelölési-ábrázolási módszerre, elvonatkoztatásra (absztrakcióra) és a kéz alkalmas mozgására van szükség. Nehezen megválaszolható kérdés, hogy akár a gyerek, akár az ősember, milyen módon jött rá, hogy egy véletlenül vagy tudatosan létrehozott jel, nyom és a valóság között összefüggés van, illetve, hogy a valóságot képként lehet felfogni és visszaadni. Az egyik legegyszerűbb jelhagyási mód a lenyomat, amit akár az ember,

akár az állatok létrehozhatnak végtagjukkal, véletlen vagy szándékos cselekvés eredményeként. A plasztikus negatív-pozitív lenyomatforma, a pecsételés, a pénzverés, a képsokszorosító analóg vagy digitális eljárások, vagy akár az írás, rajzolás, festés is ennek a ténykedésnek valamiféle megvalósulása. A természetben „készen” található őskép az árnykép, melyet számos ábrázolási eljárás, művészeti kifejezésmód és technika alkalmazott, és a tükörkép, amely szintén a természetből eredeztethető, de ábrázolás nélküli, fizikai törvényszerűségeken alapuló képjelenség. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 11 ► I. RÉSZ ŐSKOR (PREHISTORIKUM) Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A művészetek kezdetei Vissza ◄ 13 ► 3. A művészetek kezdetei Úgy tudjuk, a Homo sapiens, a „gondolkodó ember” mintegy 40 000 éve jelent meg a

földön, de lehetséges, hogy már évszázezredekkel korábban is élhettek elődei, akik vadásztak-halásztak, kőfegyvereket és -eszközöket használtak, és a tüzet is ismerték. A művészetek kezdeteinek korában az ember még nem rendelkezett írásbeliséggel, ezért ebből az időszakból írásos emlék, írott történeti forrás nincs, csak gyakorlati és esztétikai funkcióval rendelkező kép. Az emberiségnek ezt az első, legrégebbi, minden bizonnyal leghosszabb civilizációs korszakát a történelem előtti kornak, prehistorikus, másként őskornak, kőkorszaknak nevezzük, mely a következő szakaszokra osztható: • Paleolitikum: őskőkorszak, mely több százezer évig tartott, ennek utolsó néhány tízezer évnyi szakaszában tűnt fel az az emberfaj, amely már vadászatból-halászatból élt, viszonylag igényes kő- és csonteszközöket használt, kötött szokások szerint temette el halottait. Ez a korai embertípus Nyugat-Európában, valamint

a Közel-Keleten és ÉszakAfrikában jelent meg legkorábban. Tevékenységei már nem csupán a hétköznapok gyakorlati, létfenntartási (profán) cselekedetei közé sorolhatók, hanem egy részüket szakrális, egyúttal a művészeti ténykedések kezdeteinek is nevezhetjük. • Mezolitikum: az átmeneti kőkornak nevezett, i. e 9000 és 5000 közötti vagy bizonyos értelemben és bizonyos helyeken ennél is továbbtartó időszakban virágzott a sziklafestészet Részben a mezolitikum halotti kultuszával magyarázható a hatalmas kövekből épített, grandiózus sírépítmény-típus (menhír, dolmen), amelyek belső falain geometrikus díszítmények maradtak fenn, és az edényművességben a típusok gyarapodása. • Neolitikum: újkőkor, csiszolt kőkorszak (i. e 5 évezredtől a 3 évezredig), ekkor tér át az ember a földművelésre, állattenyésztésre, és az eszközök alapanyagai között megjelenik az égetett agyag. Az életmódban bekövetkezett

változások, az új technika- és anyaghasználat a művészeti tevékenységre is hatott A műalkotások zöme egyrészt a földművelő és állattenyésztő kultúrák termékenységkultuszaival függ össze, másrészt a halottkultusszal, valamit az esztétikai igény megjelenésével. Az edényművesség és az idol-plasztika igen magas fokot ér el. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 13 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A művészetek kezdetei Vissza ◄ 14 ► Ezután a réz- és bronzkor (3. évezred I fele – 2 évezred eleje), majd a vaskor (i. e 1 évezred) következik A legfejlettebb területeken, így például a folyamok mentén kialakuló öntözéses kultúrákban a Közel-Keleten, Egyiptomban, Közép-Ázsiában (India) és a Távol-Keleten (Kína), e kor végén jelenik meg az írás, és kezdetét veszi az ókor. 3.1 Az őskorkutatás módszerei A tényeket rögzítő

korabeli források hiányában az őskort, az emberiség és a művészetek hajnalának korát kevés biztos információ birtokában, sok következtetéssel, feltételezéssel vizsgáljuk. Több vizsgálódási módszerrel próbáltuk-próbáljuk az őskor kultúráját – művészetét – megismerni, ezek a művészettörténet-tudomány és más tudományok szoros kapcsolatát eredményezik. Régészeti módszerekkel kutatjuk azokat a lelőhelyeket, ahol a legelső emberek éltek, élhettek. Az ásatások mellett ez rekonstrukciókat és interpretálásokat jelent A régészet által feltárt leletek a történelmi múlt és szellemi kultúra elsődleges történelmi forrásai A régészet által alkalmazott radiokarbon vizsgálat lényege, hogy az őskorból származó lelet kora a lelet szénizotóp-tartalmának radioaktív vizsgálatával 100 év pontossággalpontatlansággal megállapítható. A relatív kronológia olyan tapasztalatra épülő régészeti módszer, melynek

lényege, hogy a földben a tárgylelőhelyek különböző mélységű, úgynevezett kultúrrétegeinek a leletanyagát egymással, illetve az eltérő kultúrrétegekben talált leletekkel összevetik. Az azonos földrajzi helyek különböző rétegeinek leletanyagát ezután más földrajzi helyek rétegeinek leletanyagával is összehasonlítják. A módszer lényege tehát a különböző rétegek, lelőhelyek és tárgyak tulajdonságainak és térbeli, időbeli származásuk sajátságainak vizsgálata, összehasonlító elemzése, és a szerzett tapasztalatok értékelése. A prehistorikus korban élő ember életének és kultuszának a megismerésében a művészi ábrázolások, esztétikailag értékelhető díszítmény- és tárgytípusok elsőrendű szerepet kapnak, amelyek a művészettörténettudománynak, s rajta keresztül a történettudománynak is anyagát képezik. Az építészettörténet és az iparművészet-történet egyes eredményei egyúttal a

technikatörténet fontos adatai Az anyagi és szellemi kultúrával foglalkozó néprajztudomány a közelmúltig érintetlenül, napjainkra már csak részben elszigetelten élő vagy mesterségesen elszigetelt, úgynevezett primitív népcsoportok, törzsek éle- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 14 ► Művészettörténet A művészetek kezdetei A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 15 ► tének, művészetének tanulmányozásával ugyancsak a művészeti ábrázolás értelmezését segíti. A népi kultuszokban, népművészeti alkotásokban a különböző művészeti ágak szétválása előtti differenciálatlan állapot együttesen őrződött meg. 3.2 Az őskor építészete Az őskor építészetét megalitikus építészetnek nevezzük a görög „megasz lithos = nagy kő” kifejezés nyomán. Az őskori ember nem alakított ki zárt, izolált teret, csak adott helyeket megjelölő, teret

megosztó, kultikus építményeket használt. Az egyedül álló megmunkálatlan kőszálakat menhireknek, a kapu- vagy asztalszerűen elhelyezett kőépítményeket dolmeneknek, az előbbiekből kombinált kőköröket cromlecheknek nevezzük. Funkciójuk csillagászati megfigyeléssel, halottkultusszal, áldozati szertartásokkal függ össze. 3.3 Az őskori barlangrajzok A képzőművészetnek ezekről a legkorábbi csúcspontjairól egészen sokáig, a XIX. század végéig nem tudott az emberiség, sőt különös felfedezésük után is, egy ideig hamisítványnak tartották őket. 1879-ben egy Sutuola nevű férfi sétált a lányával a spanyolországi Pireneusok nyugati nyúlványainál, Altamira mellett. A lány vette észre véletlenül egy barlang nehezen megközelíthető „termének” falán az ősember fantasztikus barlangfestményeit Egy festőbarátjuk által készített másolatok nyomán sokáig csalóknak titulálták a felfedezőket, mígnem évtizedekkel

később a hegység franciaországi oldalán (Lascaux) lévő barlangok belső falán nem találtak Barlangrajz (részlet), Altamira, Spanyolország (Kr. e 15 000 körül) Barlangrajz, Lascaux, Franciaország (Kr. e 15 000 körül) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 15 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A művészetek kezdetei Vissza ◄ 16 ► hasonló barlangképeket. A spanyol-francia terület leletanyagát ibero-kantábriai csoportnak nevezzük, de találtak sziklarajzokat Dél-Spanyolországban, Szicíliában, a skandináv országokban, Ausztráliában és ÉszakAfrikában is A barlangok valószínűleg az ember legkorábbi hajlékai. A természet által készen kínált, védelmet nyújtó, viszonylagos állandó klímát adó helyek Ezeknek a sötét, egyenetlen, de szilárd belső felületű helyeknek egy részében bekarcolt, fekete, barna, okker földfestékekkel és más természetes

anyagokkal készült falrajzokkal találkozhatunk. Színes agyagot, puha, nyomhagyó kőzeteket, ásványokból őrölt festékport, vért, kormot, növényi nedveket használtak elkészítésükhöz, kötőanyagként pedig állati zsiradékot, faggyút. Képeiken különösen az állatok megformálása pontos megfigyelésen alapul Árnyalatgazdagon, helyenként plasztikus hatásúan örökítették meg őket A barlangrajzokon többnyire vadállatokat, vadászokat, vadászjeleneteket láthatunk. Olyan barlangok falára rajzolták-festették őket, amelyekben nem laktak, csak a vadászattal kapcsolatos szertartást végeztek. Helyeik a „szentélyek”, templomok elődei A barlangfestmények profán cselekmény, a vadászat sikerét voltak hivatottak elősegíteni. Sok ősi közösségre volt jellemző, hogy olyan állatoktól származtatták magukat, amelyek valamilyen tulajdonságukban (erő, ügyesség) felülmúlják az embert, ezért tisztelték, hittek lelkének, erejének

továbbélésében, gyakran áldozatokat mutattak be nekik. Ezeket az állatokat totemeknek nevezzük. A totemhittel különböző tabuk, rituális cselekedetek függnek össze. A tabu valamely dologgal (élőlény, tárgy, fogalom) kapcsolatos tiltás kifejeződése Például bizonyos kultúrákban, vallásokban az istenség neve nem kimondható, élőlény nem ábrázolható A nyelv és a néprajz témakörében is számos erre vonatkozó példa található A Lascaux-ban talált barlangrajzokon megfigyelhető egy jellegzetes, többször is előforduló elrendezésmód, ahol felül, egyedül egy nagyobb, tekintélyesebb vadállat (totem?), alatta a gyakran vadászott állatok csoportja, legalul a domesztikált (háziasított) állatok csoportja látható. A kompozíciónak azok a szereplői, amelyek a képkészítő számára rokonszenvesek lehetnek (totemállat, háziállat) jobbra fordulnak, amelyek ellenségekellenfelek (elejtendő vadállat), azok pedig balra fordulnak, illetve

haladnak. Ha tudatosítjuk, hogy az európai írási-olvasási, sőt nyelvi metódusunk (balsors, jobbsors, kétbalkezes, balszerencsés stb.), etikai szabályaink szerint balról jobbra szemléljük-olvassuk-értelmezzük a képeket, logikusnak tűnhet, hogy a barlangképeket is írásnak, az európai olvasási-írási mód A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 16 ► Művészettörténet A művészetek kezdetei A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 17 ► előzményének tekintsük. Ezt az érdekességet olyan ábrák révén vizsgálhatjuk, melyek egyikén bal oldalon, a másikon jobb oldalon látjuk a napot a hegyek mögött. A kép bal oldalán lévő napot az európai ember mindig „felkelő”-nek, a kép jobb oldalán lévőt „lemenő”-nek nevezi. Két azonos karakterű, de eltérő irányba néző profilportré közül számunkra többnyire a jobbra néző a szimpatikus. Mindennek az európai

olvasási metódus a magyarázata, a képet is eszerint „olvassuk”, ennek legkorábbi vizuális nyomai lehetnek az európai barlangrajzok. Más irányban író-olvasó kultúrák (arab, zsidó, kínai stb) a képeket is másként, más irányban olvassák 3.4 A prehistorikus kor szobrászata Az ősember a gyűjtögető életmódot felváltva vadászó, halászó lett, később földművelő, állattenyésztő is. A vadászmágiához kötődő barlangrajzok elsősorban a férfiak tevékenységéhez kötődtek, a férfi szerepének fontosságát, a létfenntartásban betöltött kulcsszerepét hangsúlyozták. Nemcsak barlangrajzaikon, hanem a vadászat kimenetelét befolyásolandó, kis mágikus szobraikon is ábrázolták az elejtendő vadállatot. Felismerték azonban, hogy a férfiak túlélésért (vadászat, harc) vívott küzdelmén túl a nők anyaszerepe is döntő és létfontosságú tényező. Ezért a termékenység gondolata-szándéka is előtérbe került, a Magna

Mater (Nagy Anya), mint élet-forrás szerepe megnőtt. Termékenység-szobraik fejezték ki az anyák szerepének fontosságát. Ezeket a többnyire kicsi, arasznyi szobrokat az utókor Vénuszoknak nevezte el az antik szerelemistennők nyomán A Vénuszok mérete A Willendorfi Vénusz (kő, 11 cm, Kunsthstorishes Museum) A Lauselle-i Vénusz (Franciaország) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A Cernavodai gondolkodó (Bécs, Duna-menti kultúra, Románia) Vissza ◄ 17 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A művészetek kezdetei Vissza ◄ 18 ► arra utal, hogy szerepük belső térhez kötődött, várandós, vagy szülő nők mellé helyezhették őket, funkciójuk tehát a barlangrajzokhoz hasonlóan mágikus, kultikus. A női jellegeket eltúlozták rajtuk, az arcot és a végtagokat csökevényesen ábrázolták Jellemzők még erre a korra a kabalák (szerencsét hozó tárgyak), idolok (faragott

bálványok), ékszerek, amulettek és ember vagy állat formájú, illetve arcú edények készítése is. Festésnyomok utalnak rá, hogy miként a művészettörténetben a szobrok jelentős része, ezek a plasztikai alkotások is festettek voltak. A Duna-menti kultúrából is számos szobor került elő. Többségük arcos urna, és elsőként Európában, kocsi alakú edény (Halstatt kultúra). 3.5 Az őskor kézművessége Az ember első használati tárgyainak egy részét a természetben talált formák, termések és anyagok inspirálták (kobak-, bőr- és fakéreg-edények). Az őskőkor embere a cserépedény-készítés gondolatáig még nem jutott el, az agyag alapvető tulajdonságát, képlékenységét és könnyű formálhatóságát azonban ismerte. A szerves anyagokból készült tárolóedényeit nyers agyagburokkal vonta be. A kezdetben napon szárított edényeket a késő kőkortól kiégették. Az agyagedény készítés mesterségét a letelepült,

élelemtermelő életmód szükséglete hívta életre Már ezeken az első kézműves tárgyakon megfigyelhető az ember díszítő igénye. Az edények és eszközök felületére periodikusan ismétlődő formákat, többnyire mértani alakzatokat, vonalakat karcoltak vagy festettek (spirális, meander- és vonaldíszek), gyakoriak a szövésminta-utánzatok és a mészbetétes díszítő eljárás (inkusztráció). A forma és a funkció már a tárgykészítés korai szakaszában egymást feltételező, kiegészítő tényezők voltak, a tárgyak funkcionális fejlődésével pedig esztétikai minőségük is fejlődött. Ugyanez a formavilág figyelhető meg fémművességük tárgyain is. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 18 ► II. RÉSZ ÓKOR Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Az ókori öntözéses kultúrák művészete Vissza ◄ 20 ► 4. Az ókori öntözéses kultúrák

művészete A neolitikum idején a Föld nagy és bővizű folyamai mentén fejlett öntözéses kultúrák alakultak ki (i. e 4000 körül), ilyenek voltak a sumérok, a mezopotámiaiak és az egyiptomiak által létrehozott civilizációk és első államszervezetek 4.1 Mezopotámia A Tigris és az Eufrátesz folyók közötti területen is a folyam menti kultúrákra jellemző öntözéses gazdálkodás alakult ki, és ezzel összefüggésben a mérnöki, matematikai tudományok. Mezopotámia (görögül folyamköz) területén az ókorban nem jött létre tartós államalakulat, a térség a különböző népek és birodalmaik küzdelmeinek – először a sumérok (i. e IV évezred), az akkádok (i. e III évezred), az amoriták (i e II évezred), majd az i. e II évezredtől az Ó-babiloni Birodalom – helyszíne Az i e XIV században alakult ki Asszíria, amely később Babilóniát, Kis-Ázsiát és Egyiptomot is meghódította. Amikor az i e VI században vezető szerepet

kapott a térség, Új-Babilónia néven egyesült, de a század végén iráni seregek foglalták el, és a Perzsa Birodalom részévé vált. Hódítása alatt i. e 330 körül Nagy Sándor (Alexandrosz) uralma alá került, később, az i.sz VII században az újjáéledő Perzsa Birodalmat az arabok igázták le A sumér írás, mely az i. e III évezredben alakult ki, alapvetően meghatározta a közel-keleti kultúrák fejlődését Vallás A sumér-babiloni vallásban az ég ura, Anu állt az istenek élén. Fia, Enlil (a föld ura), hamarosan népszerűbb lett és az istenek uralkodójává vált, míg az ő fia, Ea a vizek mélyének ura. A következő istenhármasság részei voltak Samas (napisten), Szin (holdisten) és Istár (a szerelem, a termékenység és a harc istennője). Bábel városának istene Marduk, aki legyőzte Tiamatot, a káosz megtestesítőjét. A perzsa vallás Zarathustra (Zoroaszter, i. e 560 körül) tanítása nyomán terjedt el és az i e VI

századtól a birodalom vallása lett, egészen Nagy Sándorig. E monoteista vallás szerint Ahura Mazda, mindenek jóságos teremtője a rossz, a Romboló Szellemtől, Ahrimántól származik A világot A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 20 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Az ókori öntözéses kultúrák művészete Vissza ◄ 21 ► a jó és a rossz erők csatatereként határozza meg, vallásuk szent hagyománya az Aveszta (a Tudás Könyve). 4.11 Építészet Ó-Babilónia egyik fő építőanyaga a szárított vagy égetett tégla, burkolásra mázas cseréplapot használtak. Lakóházakat, palotákat, toronytemplomokat és zikkuratokat építettek. Új-Babilónia városépítészetében Babilon egy fallal körülvett, négyszög alaprajzú, háztömbökkel, úthálózattal, állatdomborműves díszkapukkal rendelkező város. A perzsák is jelentős palotákat (például Dareiosz

palotája), valamint sziklasírokat építettek. 4.12 Szobrászat A mezopotámiai kultúrákban nem beszélhetünk önálló festészetről, viszont sajátos, gazdag szobrászati és kézműves kultúrával, plasztikával rendelkeztek az itt élő népek, mely természetesen sok képi elemet hordoz, egyéni motívumkincset mutat fel. A sumérok plasztikájának leggyakoribb anyaga az égetett agyag és a kő. Szobraik zömök testformát, az arcok sematikus formálást mutatnak Jellemző a frontális ábrázolás, a szimmetrikus szerkesztés, az egyszerű, tömbszerű tömeghatás. Az asszírok arany és bronz istenszobrokat készítettek, az ő beállításaik is frontálisak. Az arcok nyugalmával ellentétes a túlfeszülő, tetterőt sugalló izomzatábrázolás A test, a ruha mintázása egyszerű, a haj és a méltóságot jelző szakáll kidolgozása aprólékos A szobrok erőt, nagyságot, fenséget érzékeltetnek Kedvelik a stilizált formákat, az állatokból és

emberekből összeötvözött, mitológiai lényeket, démon alakokat Formaképzésük sematikus, dekorativitásra törekvő Domborműveiken (reliefek) harci jelenetek, életképek, vadászjelenetek láthatók. Hasonlóan az egyiptomiakhoz, itt is jellemző a szalagszerű ábrázolásmód, jelzésszerű tájrészletekkel A babiloniak az asszírokéhoz hasonlóan az erőteljes, robusztus felépítésű testábrázolásnak hódoltak. Mázas cserepeken lépkedő oroszlánokat, bikákat, kígyó-griffeket ábrázoltak, műveik magabiztos rajztudásról, kiforrott technikáról tanúskodnak. Fontosabb alkotásaik: Gudea sumér papkirály szobra Lagaszból, a Ninivéből származó Akkád férfifej, Sarrukin vagy Narámszin bronzfeje Szúzából, Hammurabi törvénysztéléje (kőoszlopa), a horszábádi palota emberfejű kapuőrző szárnyas bikái és a perszepoliszi kapuépítmény domborművei A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 21 ►

Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Az ókori öntözéses kultúrák művészete Vissza ◄ 22 ► Imádkozó szobrocskák (sumér Kapuőrző Iamassu (asszír szobrászat, Sarukkin-fej (asszír szobrászat, gipszkő, Kr. e 2700 k, Horszábád, Kr. e VIII sz Louvre, szobrászat, bronz, 2350 Tell-Aszmar, Irak Múzeum, Bagdad) Párizs) k., Irak Múzeum, Bagdad) 4.13 Kézművesség A mezopotámiak a kerámiában feltalálták a fazekaskorongot, és magas szinten alkalmazták. Színesre festett edényeik az egyiptomiakénál színvonalasabbak Teljesen mértanivá stilizálták a természeti formákat, pecsételőhengereik agyagfelületébe ék alakú formákat nyomtak, így alakult ki az ékírás. Királysírjaik gazdag leletanyaga jelzi ötvösségük magas színvonalát. Ékszerek, fejdíszek, fegyverek, berakásos hangszerek, aranyedények kísérték magas rangú halottaikat a túlvilágra. Fennmaradtak még szasszanida ötvösművek és

selyemszövések is. Példaként megemlítendők az úgynevezett halafi (szíriai rommező) kerámiák, a szúzai vázák, Sub-ad királynő drágakövekkel kirakott arany fejdísze és bikafejes hárfa Urból, mázas tégladomborművek ábrázolásai Babilonból és Szúzából és a hamadáni aranyserleg. 4.2 Egyiptom Egyiptom több évezredes kultúrájáról régóta tud az emberiség, kultúrájukról, világképükről még több információt csak képírásjeleik, a hieroglifák megfejtése (1822) óta tudunk. Az egyiptomi kultúra mélyebb megismeréséig a görög-római ókori városokat tartották az európai kultúra bölcsőjének Az ókori Egyiptom faluközösségeit i. e 3000 körül egységes államba szervezték, és a napisten leszármazottjának tartott fáraóé lett a birodalom A Nílus akkori évi két áradása jó és bő termést, olykor két aratást tett lehetővé, melynek következtében terményfelesleg halmozódott fel, amelyből ke- A dokumentum

használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 22 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Az ókori öntözéses kultúrák művészete Vissza ◄ 23 ► reskedelmet folytathattak. Ennek gazdasági fellendülés, viszonylagos jólét és demográfiai robbanás lett a következménye, ami szükségessé tette a törvénykezés, jogrendszer, közigazgatás kialakítását, előmozdította a tudományok fejlődését, végső soron egy hierarchikus államszervezet létrejöttét. Vallásuk fontos elemei a túlvilághit, a halottkultusz, az antropomorf állatistenek tisztelete, a lélekvándorlás – halhatatlanság, mely utóbbiak némiképpen a totemizmus maradványait őrzik. Később az állatistenek emberi vonásokat vettek fel (antropomorfizmus), de megtartották régi állatjellegüket, például Ré, a napisten sólyomfejű ember, napkoronggal a fején. Ámon, eredetileg Théba főistene, később Rével egyesült, ő az

ábrázolásokban kosfejű ember. Ozirisz eredetileg a termékenység istene, egy mítoszban a halottak birodalmával kötik össze, nővére-felesége, Ízisz kelti életre Ka a lelkek istene, mely az életerő megóvását szolgálja, Ba a jók szellemi lelke, Anubisz az ember szívét méri az igazság mérlegén, Thot a Holdisten, egyben a bölcsesség istene, feljegyzi az eredményt. Az egyiptomiak hittek a lélekvándorlásban, számos állatot szentként tiszteltek: ureusz a kígyó, mely gyakori hatalmi jelkép a fáraó koronáján ábrázolva, horusz a szent sólyom, skarabeusz pedig a szentként tisztelt ganajtúró bogár. Vallásuk rövid ideig tartó, de annál nagyobb változást hozó időszaka az Amarna-kor, melyben IV. Amenhotep egyistenhitet vezetett be (Aton-vallás), nevét ezzel összefüggésben Echnatonra változtatta, birodalma székhelyét pedig Tel-el-Amarnába helyezte át. 4.21 Építészet Legfontosabb objektumai is a vallással és a halottkultusszal

függtek össze: az istenszobor őrzését szolgáló hely a templom (sziklatemplomok és hyposztil csarnokok), temetkezési helyeik a masztabák (padsírok), a négyzet alapú hatalmas lépcsős zikkuratok és a gúla alakú monumentális építmények: festett sírkamrájú piramisok, gigantikus szobrokkal díszített homlokzatú sziklasírok. Az emberfejű oroszlántestű szoboralakokkal szegélyezett halotti utakat dromoszoknak nevezzük 4.22 Festészet Az egyiptomiak festészeti ábrázolásai a Középbirodalomban a sziklasírok falára, az Újbirodalom idején a piramisok királysírjainak kamrafalaira, a késői kor idején már részben papiruszra készültek. Az egyiptomiak falfestményein és más képi ábrázolásain (szarkofágdíszítések) sematikus, karaktereket nem ábrázoló, erősen kontúrozott (olykor bevésett körvonalú) megformálású alakokat láthatunk. Festményeik témája általában a min A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza

◄ 23 ► Művészettörténet Az ókori öntözéses kultúrák művészete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Óbirodalmi színezett sírdombormű (Nembamun sírja, Újbirodalom, Théba) Menna sírja (Újbirodalmi freskó) Vissza ◄ 24 ► Kerti tó képe (VIII. dinasztia, Théba) dennapi élet, a birodalmat éltető tevékenységek megörökítése, vagy a fáraó udvari élete, harci dicsősége. Az embereket a legnagyobb, legjellemzőbb felületek törvénye szerint ábrázolták: a fejet mindig profilból, a felsőtestet többnyire szemből, a lábakat pedig ismét leginkább oldalról. Tájábrázolásaiknál (lásd: a Halastó képe) a felülnézeti látvány is szerepet játszik A végtagok megörökítésénél fontos szempontnak tűnik, hogy valamelyest mindegyik látható legyen, az ember épségét, hasznosságát, munkára foghatóságát érzékeltetve ezáltal Takarást logikusan, de síkszerűen, teret azonban a nézőpontok

váltogatásával érzékeltettek. A háttér megjelenítése szinte egyáltalán nem, a környezet ábrázolása nem hangsúlyosan és nem gyakran fordul elő, mindezekért ábrázolásmódjukat nem perspektivikusnak, hanem aspektivikusnak (nézőpontokra rendezettnek) nevezhetjük. Erősen kihangsúlyozottak a szemek, melynek nemcsak kozmetikai-esztétikai, lélektani, hanem egészségügyi szerepe is volt, szemüket ugyanis festékkel kevert gyógynövényi zsiradékkal védték a fertőzések és az erős szél által sodort homokszemcsékkel szemben. Elnagyolt, sematikus az izomábrázolás, az alakok arckifejezése, az arcok karaktere kultúrájuk első időszakaiban nem jellemző. A képeken a figurák közötti méretbeli különbségek képi és társadalmi hierarchiára, tehát rangbeli, fontossági különbségekre utalnak A természetes festékanyagok mellett már számos fémoxidot, ásványt használtak, például az ultramarint is ők használták először, amelynek

neve arra utal, hogy a tengeren túlra (oltre marine), a mai Afganisztán területére kellett hajózniuk érte. 4.23 Szobrászat Szobraikat hasáb alakúra hasított tömbökből faragták, melynek oldalaira felrajzolták a leendő szobor nézeteit, körvonalait. Ezek közül a gigantikus méretei miatt olykor építménynek is titulált gizai Szfinx egyedi jellegűnek A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 24 ► Művészettörténet Az ókori öntözéses kultúrák művészete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 25 ► hat, bár hasonló, kisebb szfinxek szegélyezik. Ugyanakkor a szobrok jelentős része az Óbirodalom és a Középbirodalom idején egy nézetre készült, frontális, szimmetrikus alkotás, hátuk nincs kidolgozva, a szobor nem körüljárható, nem körplasztika. Felépítésük architektonikus (az építészet szabályainak megfelelő), szigorú geometrián alapul. Az ekkor ábrázolt

figurák testtartása merev, sematikus, izom- és karakterábrázolásuk elnagyolt, idealizált, leegyszerűsített. Gyakoriak a szobrokon a hieroglifák A lábak mindkét talpa teljesen leér a talajra akkor is, ha az egyik láb kilép, és a hátulsó nyújtva van (a kilépő láb a hosszabb). Tekintetük nem a nézővel, a külvilággal való kommunikációra törekszik, hanem a messzeségbe réved. A szobrok az örökkévalóságnak készültek, anyaguk is tartós, értékes, nem könnyen megmunkálható kő: márvány, gránit, diorit, esetleg mészkő. Domborműveik vagy laposak (síkból kiemelkedők), vagy bemélyítettek, amelyeknél a mélyebb felületből kidomborodó alakok mentén a súrló fény markáns, kontrasztos fény-árnyék hatásokat eredményez. A szobrok és színes domborművek témája az Ó- és Középbirodalom idején főleg a fáraó és környezete. Az Óbirodalom szobrászatának egyik karakteres, épségben fennmaradt műve a Falusi bíró szobra, mely

fából készült és realisztikus aprólékossággal érzékelteti az ábrázolt férfi köpcös testalkatát Az uralkodókat és az előkelőket mumifikálták, arcukra sok esetben arany, máskor festett fa halotti maszkot tettek. Sírkamrájukba kicsi múmia alakú szolgaszobrok – usébtik – sokasága került, melyek a túlvilágon is az eltávozottat szolgálják. Mükerinosz fáraó és kísérete (diorit, IV. dinasztia, Kr. e III évezred, Egyiptomi Múzeum, Kairó) Csónak (12. dinasztia, Középbirodalom) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Nofertiti mellszobre (18. dinasztia, Újbirodalom, festett mészkő, Egyiptomi Múzeum, Berlin) Vissza ◄ 25 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Az ókori öntözéses kultúrák művészete Vissza ◄ 26 ► Az Újbirodalom idején és később már realisztikus, sőt olykor a karakter eltúlzásával készültek a szobrok. Ebből az időből jó

szerszámokkal felszerelt szoborkészítő műhelyek maradtak fenn, vezetőik neve is ismert: Thothmesz, Tutmesz, Tutmoszisz. Az Újbirodalom legszebb portrészobrai Nofertiti királynéról készültek, egy részük kecses, valósághű, másik részük némileg túlzó és befejezetlen. Ebből a korszakból származik Tutanhamon fáraó igen finoman megmunkált, idealizáló halotti maszkja és uralkodói attribútumai, kellékei A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 26 ► Művészettörténet Az égei kultúrák – Kréta, Mükéné művészete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 27 ► 5. Az égei kultúrák – Kréta, Mükéné művészete Az európai ember sokáig úgy tudta, hogy az ókori egyiptomi kultúra szerves folytatása az antik görög kultúra, illetve, hogy az Égei-tenger medencéjében a görögöké volt az első jelentős civilizácó. Ezt a feltevést egy német és egy angol kutató

páros cáfolta meg, akik a görög irodalom legendái, mondavilága és Homérosz művei alapján ásatásokat kezdtek ezeken a területeken elméleteik bizonyítására. Heinrich Schliemann és Arthur Evans tárta fel a Minószi civilizációknak is nevezett kultúrákat, melyek az i. e III–II évezredben alakultak ki a Peloponnészoszi-félszigeten és Kréta szigetén. Keletről bevándorolt népek lakták e területeket, akik földműveléssel foglalkoztak, fejlett kézművességük volt, összekötő szerepet játszottak az európai, ázsiai és afrikai kontinens között. Heinrich Schliemann német kereskedő már fiatalon sikeres karriert futott be szakmájában. Több nyelven beszélt, igen művelt volt, jól ismerte az ókor irodalmát, különösen Homéroszt. Az antikvitás szeretete és jobb megismerése érdekében megtanult latinul és ógörögül is Kutatásainak alapja az a feltevése volt, hogy a homéroszi legendáknak valóságos kulturális gyökerei vannak,

ennek nyomán, saját költségén tárta fel Tróját és Mükénét 5.1 A mükénéi kultúra A mükénéi kultúra, mely Dél- és Közép Görögországot, Euboia szigetét és Kelet-Thesszaliát (Albániáig!) foglalja magában, elsősorban várépítészetéről és kerámiaművességéről híres. Virágkora az i e XIV–XIII századra tehető, kapcsolatban állt Dél-Itáliával (Szicíliával, Szardíniával), magában foglalta Ithakát, Kephalleriát, Leukaszt, Tróját (NyugatAnatólia), de Makedoniát és Thrakiát nem. Milétosz és Iaszosz gyarmatvárosok voltak 5.11 Építészet Építészetük számos olyan díszítőelemet megformált, amelyek az ókori görög építészetben teljesedtek ki és az európai építészet napjainkig használatos díszítményei lettek. Ilyen az oszloprend, melyből később a görög oszloprendek kialakultak, és annak részei: az echinusz (körívű párnatag) és az abakusz (kocka formájú, négyzetes lemez). Atreusz

kincsesházában kőlappal A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 27 ► Művészettörténet Az égei kultúrák – Kréta, Mükéné művészete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 28 ► fedett mély, úgynevezett ciszta-sírokat találtak, valamint edényeket, ékszereket, fegyvereket. 5.12 Kézművesség Kerámiájuk a fejlett krétainak némileg utánzata. Atreusz kincsesházából természetes arany-ezüst ötvözetű (elektron) halotti maszkok kerültek elő, így pl. a híres Agamemnón-maszk is A mükénéi aknasírokban fejedelmi díszfegyvereket, arany és ezüst edényeket is találtak Agamemnón-maszk (arany, Kr. e 1500 k., Nemzeti Múzeum, Athén) Oroszlános kapu (Műkéné, Kr. e 1500 k) Bikafej formájú ivókürt/rhyton (Kr. e 1500 k., Knósszosz, Régészeti Múzeum, Iraklion) 5.2 A krétai művészet A krétai művészet alapját jelentő kultúra a mükénéinél is korábbi, melyet

Evans azon feltételezése nyomán tárt fel, hogy a görögök előtti ottani őslakók ismerhettek egy írásbeliséget. Az ezt bizonyító ásatások palotákat, falfestményeket, igényes kézművességet tártak fel. Mivel Kréta kultúrájának legjelentősebb produktumai a paloták, ezért a sziget civilizációját a különböző paloták alapján korszakolják. 5.21 Építészet A Minotaurusz-legendából ismert Labirintus nem más, mint Minosz király knósszoszi palotája. A labirintus egyik zuga a legenda szerint Minotaurusz lakhelye, aki bikafejű, embertestű szörnyeteg, mely az istenek büntetéseként egy bika és a királyné nászából született. Theszeusz volt az az ifjú hős, aki Ariadne (Minosz király leánya) fonalának segítségével megszabadította az ifjakat és lányokat rettegésben tartó szörnytől a palotát. A palota hatalmas, többszintes, teraszos összetett épület volt, falait kőből és téglából rakták, vakolták, a lábazatokat

négyszögletes kőlapokkal burkolták. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 28 ► Művészettörténet Az égei kultúrák – Kréta, Mükéné művészete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 29 ► 5.22 Festészet A knósszoszi palota kívül-belül színesre volt festve, homlokzatán kihangsúlyozták az építészeti tagolóelemeket, melyeket elsősorban vörös, fekete, fehér és sárga színűekre színeztek, kiemelve ezzel a szerkezetet. A palota belsejét, különösen tróntermét monumentális freskókkal díszítették. A trónterem közepén állt egy különleges alakú alabástrom trón. Ezeken ünnepi játékokat, dekoratív, stilizált állatalakokat, növényeket ábrázoltak A képek sok rokon vonást mutatnak az öntözéses kultúrák, például Egyiptom falfestményeivel, de azoknál valamivel mozgalmasabbak, több dekoratív, erősebben stilizálók és elvont elemeket is tartalmaznak.

Síkszerű, fény-árnyékot nem ábrázoló festményeik hatással voltak a mükénéi palotákat díszítő freskók stílusára. Knosszoszi királynői megaron (Kr. e II évezr) Tájkép szigettel, palotával, hajókkal, Santorini (Kr. e II évezred) Knósszoszi trónterem (Kr. e II évezred) Halász, Akrotiri, Thera (Kr. e 1650 k) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Tollkoronás herceg (Kr. e II évezred) Vissza ◄ 29 ► Művészettörténet Az égei kultúrák – Kréta, Mükéné művészete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 30 ► 5.23 Kézművesség, szobrászat Kükládoknak nevezzük a Kréta szigetét körülvevő, kisebb szigetekből álló térséget, ahonnan kis idolok, erősen leegyszerűsített, stilizált nőalakok kerültek elő. A Kükládok apró szigeteit Akrotiri természeti erői, vulkáni működése hozta létre, mely hamujával, lávájával tárgyak, falfestmények sokaságát

konzerválta. A helybéliek a hagyomány szerint a Küklopszok (óriások) művének tartják szülőföldjük létrejöttét. Kerámiájuk gazdag fantáziáról és formavilágról, fejlett technikai ismeretekről tanúskodik. Ismerték és alkalmazták a fazekaskorongot, vékony falú égetett (terrakotta) edényeiket többszörösen iszapolt agyagból készítették. Az Onufriosz-stílusú kerámia párhuzamos sávokkal és ívekkel díszített hasas, füles, csőrös kancsó, a Pürgosz-stílusú talpas, mintás, serlegszerű edény, a Vassziliki-stílusú pedig foltosan égetett, engobe mázzal díszített, szürkés színű kancsó volt, melyen figurális ábrázolások is előfordultak, például hajósok megjelenítésével. Áldozati ital (mézezett, vizezett bor) számára készültek a rytonok, melyek hosszúkás, le nem tehető kupák voltak, így egyszerre kellett tartalmukat elfogyasztani. Ezek közül egyedi a knósszoszi bikafej formájú ivókürt. Korai

kerámiaformáikat fekete alapon fehér, sárga és piros színű spirál- és növényi motívumokkal díszítették, később tengeri állatokat ábrázoltak. Ötvösségük magas színvonaláról tanúskodnak az egyiptomi sírok krétai eredetű ékszereik és fegyvereik. Papnőiket hosszú, harang alakú bő szoknyában, fedetlen kebellel, kezükben kígyókkal ábrázolták, akiknek hatalmi jelvényei a kétélű bárdok, a labrysok voltak. A labirintus a labrysok házának is nevezhető, amelyben a tényleges hatalmat és befolyást a papnők gyakorolták, Kréta matriarchális társadalom volt. A labrys tehát nem fegyver, hanem hatalmi szimbólum, Bokszolók és gazellák (Akrothiri freskó, Kréta, Kr. e 1650 k) Kígyós istennő szobrok (Kr. e 1550 k, magasságuk: 30 cm, Régészeti Múzeum, Iraklion, Kréta) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 30 ► Művészettörténet Az égei kultúrák – Kréta, Mükéné művészete A

dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 31 ► melynek feje (íves felső része) a hold különböző fázisait ábrázolja, utalva Kréta sajátos időszámítására, mely a női ciklusokhoz igazodó 13, 28 napos holdhónapra osztotta az évet. A 365 napot a sötétség napjának nevezték, ekkor nagy máglyákat gyújtottak városállamaikban. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 31 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Az ókori görög művészet Vissza ◄ 32 ► 6. Az ókori görög művészet Az i. e X századtól az Égei-tenger partvidékére és szigetvilágába acháj, ión és dór törzsek érkeztek és kiszorították az őslakosságot. Az erősen széttagolt, kevés termőterülettel és legelővel rendelkező félsziget- és szigetvilágban több évtizeden át tartó küzdelem indult meg közöttük a jó területekért Erre a korai időszakra (Homéroszi

kor) a monumentális építészet nem jellemző. Épületeik jelentős része még fából készült, így nem maradt az utókorra, ugyanakkor későbbi építészetük formavilágára erős hatást gyakorolt a korábbi időszak faépítészete. Földműveléssel, állattenyésztéssel, kézműiparral, hajózással és kereskedelemmel foglalkoztak. Ekkor alakult ki vallásuk, gazdag mitológiájuk, mondaviláguk. Főníciai hatásra fejlődött ki a görög írás, illetve a pénz- és mértékrendszer. Az ókori görög kultúrából számos tudós és művész nevét és életművét ismerjük a sok-sok fennmaradt tárgyi és írott emlék nyomán, amelyekben középpontba került az ember. A klasszikus mesterségek, a tudományok, a különféle sportágak, az európai zene, színház és tánckultúra legfőbb alappillérei ebben a kultúrában kereshetők. A görög filozófia (filo sophia = a bölcsesség szeretete) ♦ Alaptémái a világ őselvének (arché) és a világ

őstörvényének (logosz) a kutatása, és ezek egységének okkeresése. Thalész a vízben, Anaximenész a levegőben, Püthagorasz a számokban vélte megtalálni az őselvet Filozófiájuk másik alaptémája az igazság (aletheia) keresése, a lét, az igaz ismeret kutatása volt Harmadik alaptémájuk az emberi természettel, erkölccsel, boldogulással való foglalkozás Demokritosz az atomelmélettel, Herakleitosz a folyamatosság, az állandó változás és az ellentétek „logosz” (világész) általi működéséről tanít, míg Szókratész az állandó dialógusban lévő jó és rossz vizsgálatát, Platón az ideák világát, Arisztotelész rendszerező filozófiája pedig a logika, metafizika, etika kérdését kutatta, fejtegette. Arisztotelész a művészi ábrázolás valóságkeresésével és a művészi élmény nyújtotta katarzis fogalmával is foglalkozott. Archaikus kor ♦ Ebben a korban megerősödik a rabszolgatartó rend, megindul a környező

térség gyarmatosítása, a legtöbb városállamban zsarnokok kezébe kerül a hatalom. Csak Spártában maradt töretlen a hatalom, Athénban rabszolgatartó demokrácia alakult ki (i. e VII–VI) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 32 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Az ókori görög művészet Vissza ◄ 33 ► Klasszikus kor ♦ A görög kultúra virágkora az i. e V–IV század közötti időszak. A perzsák elleni harcokban létrejött déloszi szövetségben Athén vitte a vezető szerepet, egy erős, egységes görög állam megteremtésére törekedett. A korszakban – elsőként a történelemben – megszilárdult a demokrácia, kialakultak a tudományok és művészetek ágai. Periklész korában, Pheidiász vezetésével újjáépítették a prehellén idők óta lakott athéni Akropoliszt. Hellenisztikus kor ♦ Az egymás közötti rivalizálást és csatározásokat

kihasználva, Filipposz (Fülöp) makedón király elfoglalta a görög városállamokat. Fia, Alexandrosz (Nagy Sándor) tovább terjeszkedett és meghódította Kis-Ázsiát, Egyiptomot, valamint a perzsa birodalmat Az így létrejövő utódállamokat nevezzük hellenisztikus királyságoknak, az időszakot pedig hellenisztikus kornak (i. e 323–146) 6.1 Építészet Legfőbb művészi feladatait a vallás szabta meg, ugyanakkor templomaik alapformáját az ősi görög lakóházforma, a megaron adta. A megaron négyszögletes épület, elülső része osztatlan, hátsó része három cellára osztott, ebből lettek a lakóhelyiségek, illetve a szentély, más néven adyton. Építészetük a korábbi faépítészet folytatása, kőből A vallási ünnepekhez kötődtek a templomokon kívül a versenyek, a kulturális események színhelyei, a színházak (theatron), a lóversenypályák (hyppodron), a sportpálya (stadion). Középületeik: a tanácsház (buleutérion), a

tornacsarnok (gymnaszion), a piactér (agora), a közfürdő, a könyvtár és a múzeum. Ekkor épült az első körszínház (amphitheatrum), és az első világítótorony (Sóstratos) Az építészet fő újításai között az ív, a boltozat, a kupola alkalmazása mellett az oszloposárkádos, nyitott udvar köré épített kétemeletes lakóház szerepel, amelyet falfestményekkel és mozaikokkal díszítettek. Az uralkodók igényeinek növekedését jelzik az új városok és paloták. 6.2 Kerámiaművesség, festészet A görögök festészetének, képkultúrájának fennmaradt alkotásai közül a festett vázák a legjelentősebbek. Falfestészetükből többnyire csak római másolatok maradtak fenn, bár a késő antik pompeji villák díszítésénél valószínűleg fontos szerepük volt a görög vázafestőknek. A vázaképek a görög mitológia és élet jellemző jeleneteit ábrázolják. A kerámia szó is tőlük ered, a fazekasok lakta városrészt hívták

ugyanis Kerameikosznak. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 33 ► Művészettörténet Az ókori görög művészet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 34 ► Elterjedt a fazekaskorong használata, jó máztechnikákat vettek át a krétaiaktól, mükénéiektől és továbbfejlesztették. Edényeik, vázáik, tálaik, színezésüket tekintve vörösalakos, feketealakos és fehéralakos technikájúak, stílusukat geometrikus, geometrikus-figurális és elbeszélő (narratív) jellegük különbözteti meg. A vázafestményeken ábrázolt alakok az erőteljes, lendületes kontúrozás, olykor bekarcolás ellenére homogén színezésűek, tónusozással nem találkozunk rajtuk. Vonalvezetésük pontos, értelmezhető formákat, kifejező mozgást, jól felismerhető részleteket, izmokat, ruházatot, tárgykultúrát jelenítenek meg. Dipülon geometrikus váza (Kr. e VIII–VII sz) Exekiasz: Achilleusz

(feketealakos váza, Kr. e VI sz) Orientalizáló korinthoszi váza (Kr. e VII sz) Vörösalakos váza (Kr. e VI sz) 6.3 A görög szobrászat Archaikus kor A korszak szobrászatához többnyire néhány alapvető szobortípus köthető, így finoman festett, égetett, kecses agyagszobrocskák (tanagrák), ruhátlan fiú (kűroszok)- és ruhás lányalakok (khorék), ülőszobrok. Ezeket a típusokat rendeltetésüktől függetlenül használták (istenszobor, áldozó jelenet, halottábrázolás). Jellemző rájuk a frontalitás (egynézetűség), a sematikus formálás, a merev testtartás, a stilizált izom- és ruházat, és a szobrok festése Az arcok idealizáltak, szájukon merev, sejtelmes, úgynevezett archaikus mosoly (az érzelmi kifejezés korai jelentkezése), szemük kissé ferde metszésű, hajuk és a férfiak szakálla többnyire fonott. Ez utóbbi jellemzők keleti, szír hatásra utalnak, stiláris rokonságot mutatnak Mezopotámia és Főnícia ábrázolásaival.

A nagyszobrászat első központjai Kréta, Chios és Naxos, majd az i. e 7 század végétől Athén A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 34 ► Művészettörténet Az ókori görög művészet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Attikai kurosz (Kr. e VI sz k) Khitont és köpenyt viselő khoré (Kr. e VI sz) Anavüsszoszi kürosz (Kr. e VI sz, Nemzeti Múzeum, Athén) Vissza ◄ 35 ► Moszkhophorosz (Kr. e VI sz Akropolisz Múzeum, Athén) Klasszikus kor A szobrászok az emberi test harmóniáját, tökéletes arányait keresték ekkor. Alkotásaik jelentős része templomokba készült A kő és bronz műveken kezdetben az archaikus hagyományok érvényesültek, (szigorú stílus), majd a harmonikus arányosság, átgondolt mérték (érett stílus), végül az erőteljes plaszticitás és eleven mozgás (késő klasszikus stílus). A görögök fejlett testkultúrával rendelkeztek, ekkor alakultak ki a

klasszikus olimpiai sportágak. A szobrászok egyik gyakori témája a sportolók ábrázolása volt, az ő arányaik szolgáltak mintául a férfialakok faragásakor. A korábbi korok ismeretlen alkotóival szemben sok szobrász neve ismert ebből az időből: az építész és szobrász Pheidiász a kor talán legnagyobb hatású szobrásza és építésze, a Parthenon frízének legtöbb szoboralakját, valamint a tümpanonon Pallasz Athéné születését, Poszeidon és Athéné vetélkedését ábrázoló alakjait készítette. Fontos szobrász Müron is, akinek Diszkoszvető című szobra a legismertebb. Polükleitosz nemcsak a Lándzsavivő című szobrával vált híressé, hanem a tökéletes emberi test arányrendszerének a kidolgozásával (kánon) és ennek gyakorlati alkalmazásával is Praxitelész előtt a nőalakokat, sőt még a szerelem istennőjét, Aphroditét is csak ruhában ábrázolták. A művész Knidoszi Aphrodité-je ezzel szemben fürdéshez készülődő,

ruhátlan nőalak. Rajtuk kívül Paióniosz, Szkopasz és Lüszipposz klasszikus harmóniát megbontó művei a jelentősebbek e kor legkésőbbi mesterei közül, utóbbi Nagy Sándor udvari szobrásza lett. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 35 ► Művészettörténet Az ókori görög művészet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Myron: Diszkoszvető (Kr. e 450 k) Vissza Pheidiasz: Parthenon-fríz (Athén, Kr. e V sz) ◄ 36 ► Polükleitosz: Lándzsavivő (Kr. e 450 k) A szobrászok alkalmazták a kontraposztot, mely ellentétes irányú mozdulatok egyensúlyi helyzete. Az archaikus kor óta jellemző férfi ideál az Apollótípus, akinek személye összetett: ő a múzsák vezére egyszersmind pusztító erejű, az erényt kemény harccal védelmező. Olimpiák ♦ Az ókori olimpiai játékok ezer évig követték egymást szigorú rendben. Közben háborúk dúltak, de a sportolók négyévente megjelentek

egy kis görög városállamban (Olympia), hogy Zeusz főisten kegyhelyénél összemérjék erejüket, ügyességüket. A versenyszámok között kocsiverseny, futás, ökölvívás, birkózás, dárda (gerely) hajítás szerepelt Az egyik legérdekesebb verseny a maratoni futás, egy tragikus eseményről emlékezett meg: az athéniak i. e 490-ben a marathoni síkon megverték a perzsákat, majd a hadvezérek a Pheidippidész harcost Athénba küldték, hogy hírt vigyen a győzelemről. A férfi végigloholta a távot, és mielőtt élettelenül összerogyott, annyit tudott mondani: „Örvendjetek! Győztünk!” Hellenisztikus kor A korszakot a kis önálló városállamok létrejötte jellemezte, de a görögökkel közös, összetartó tényező maradt a nyelv és a mitológia. Kialakultak a mai értelemben vett nagyvárosok, amelyekben nőtt az intim szféra, az otthon szerepe, így igényes lakáskultúra született, mozaikokkal, textilekkel, bútorokkal. A városok irodalmi

szalonjainak tagjai ideális képet kreáltak a vidéki, falusi életről, a pásztorok, parasztok gondtalannak hitt mindennapjairól. Ez az úgynevezett pásztorlíra hatott a szobrászatra is, ennek jegyében születtek olyan művek, melyek furulyázó pásztorokat, libával játszó kisfiúkat ábrázolnak. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 36 ► Művészettörténet Az ókori görög művészet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 37 ► A klasszikus kor mértékletességét, lenyűgöző egyszerűségét drámaiság, az érzelmek erőteljes felfokozása, olykor a humor váltja fel. A fejlett anatómia és orvostudomány hatására számos szobron heroikusan hangsúlyozták az izmokat, olyanokat is, melyek nem láthatók, vagy nincsenek működésben. Szenvedélyes mozgások, alapos kidolgozottság jellemzi ennek a korszaknak a szobrait, de több benne a túlzás, mint a korábbiakban A korszak egyik

jelentős alkotása Athénodorosz, Hegeszandrosz és Polüdorosz közös műve, a Laokoón-csoport, mely Vergilius Aeneis című művének ismert történetét, a trójai főpap és fiai küzdelmét ábrázolja a tengerparton, kígyókkal. Jellemzőek a perifériákon élő emberek, és a népek sajátosságainak ábrázolásai, a zsánerképek, a groteszk, allegórikus és humoros jelenetek (Ökölvívó portréja, Haldokló gallus, Részeg öregasszony stb.) A hadihajók orrára a győzelem istennőjét (Niké) ábrázoló szobrokat helyeztek, ezek nagyméretű, erőteljes, szárnyas nőalakok voltak. Közülük az egyik legszebb, leghíresebb a Párizsi Louvre-ban látható Szamothrakéi Niké. Az idilli ábrázolásmód és érzékeny felületmintázás harmonikus példája a Milói Vénusz. Aphrodité, Erósz és Pán ábrázolása már újszerűen szenvedélyes A III század utolsó harmadára tehető a hellénisztikus barokk megjelenése, amelynek csúcspontját a berlini

Pergamon-oltár (i e 180–160) jelenti A lépcsős, oszlopos építmény a Kis-Ázsiai (ma: Anatólia) Pergamon városából származik. Pódiumán (alépítmény oldalfalai) gazdagon faragott fríz fut körbe, rajta hősök és gigászok harcát ábrázoló domborművek. A A Milói Vénusz (Kr. e130 k, Mélosz szigete, Louvre, Párizs) Athenodorosz, Hegeszandrosz, Polüdorosz: Laokoón-csoport (Kr. e 50, Vatikáni Múzeum) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A Szamothrakéi Niké (Kr. e II sz, Loouvre, Párizs) Vissza ◄ 37 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Az isszoszi csata, Nagy Sándor mozaik (Kr. e II sz Pompei, Museo Archeologico Nazionale, Nápoly) Az ókori görög művészet Vissza ◄ 38 ► Zeusz-oltár (Kr. e II sz Pergamon Múzeum Berlin) hellenizmusra jellemző szenvedélyesség, mozgalmasság jellemzi. A 2 század közepétől a római megszállás következményeként egy archaizáló

irányzat bontakozott ki (Tövishúzó fiú), amely a római művészetet készítette elő. 6.4 Az etruszkok művészete A Kr. e I évezredben az Itáliai-félsziget változatos etnikai képet mutatott A déli területeket – Campania, Szicília – görög telepesek, a középső térséget latin és más törzsek foglalták el, az északnyugati partvidéken és a Rómától északra fekvő területen a Kis-Ázsiából bevándorolt etruszkok telepedtek le. Az i e VII–V század között az etruszkok uralma alatt állt szinte egész Közép-Itália, más néven Etruria. Eredetük máig tisztázatlan, ugyanis nyelvükből csak neveket ismerünk, összefüggő szöveget nem (a görögök is, olaszok is rokonaiknak tartják őket). Bár művészetük sok hatást ötvözött, önálló fejlődést mutat A korai időszakban sok keleti hatást mutat (domborműves és plasztikus bronzedények, természetes ezüstaranyötvözetű arany ékszerek), amelyeket idővel a görögök

közvetítették, sőt görög mesterek is megtelepedtek náluk (templomépítészet, görög oszloprend, akrotérion figurák, nagyszobrászat). Az etruszk művészet virágkorában (Kr e 390-től) a legszorosabb a görög művészettel való kapcsolat (sírkamrák falfestészete, templomdíszítő szobrok, mitológiai jelenetek, domborműves sztélék, bronz kisplasztika). A késő etruszk művészet a római művészetben él tovább. Írásukat a görögöktől vették át, 12-es számrendszert használtak, a tudományok közül a gyógyászatot és a csillagászatot magas szinten művelték Mindennapi életükben fontos szerepet játszott a halottkultusz Fontosabb településeik: Cerveteri, Orvieto, Perusia, Tarquinia, Veii, Vulci A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 38 ► Művészettörténet Az ókori görög művészet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 39 ► 6.41 Építészet Mocsaras vidékeiken

utakat, hidakat, csatornákat, erődítményeket, halottaiknak sírépítményeket építettek, megelőzve ezzel az infrastruktúrával a rómaiakat. Közvetlenül a vulkanikus sziklatalajból faragták köveiket és kőalapra építkeztek. Templomaik a görögökéhez-rómaiakéhoz hasonlítottak, bár csak antik római szerzőktől ismerjük őket. Ők alkalmaztak először boltozást, amit a rómaiak átvettek és tökéletesítettek. Az etruszk építészet legjelentősebb emlékei között tartjuk számon a megerősített városkapukat, a terrakotta épületplasztikát és a toszkán oszloprendet Halottaikat kör alaprajzú, kúpos építményekbe, a keleti eredetű tumulusokba temették. A lakóházak elrendezését utánozó sírkamrákat festményekkel díszítették. 6.42 Festészet Falfestményeik többnyire temetési szertartásokat, mitológiai jeleneteket, később vidám hétköznapi eseményeket ábrázolnak (vadászjelenetek, lakomázók, énekesek, tornázó ifjak,

lovasok). Korai falképeik sasfejű, oroszlántestű, szárnyas őrzőfigurái a mezopotámiai ábrázolásokkal mutatnak rokonságot: erőteljes kontúrral fogják körül a figurákat, melyeket többnyire homogén színfelületekkel színeznek. Megjelenítés módjuk többnyire síkszerű, sematikus, merev, de találunk képeik között plasztikus hatású, árnyalatos figura-ábrázolást is. Az etruszkok falfestményei az egyiptomi falfestmények, a krétai palotadíszítések és a görög vázaképek hatását egyaránt tükrözik, de azoknál mozgalmasabbak, fantáziadúsabbak és helyenként nem nélkülözik a humort sem. Sír-freskórészlet (Tarquinia, Kr. e VI–V sz) Sír-freskórészlet (Tarquinia, Kr. e VI–V század) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 39 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Az ókori görög művészet Vissza ◄ 40 ► 6.43 Szobrászat Az etruszkok szobrászati

alkotásai között leggyakoribbak az urnákat fedő bronz vagy terrakotta fejek, a bekarcolt vagy domborműves díszítésű sztélék, az életnagyságú emberalakos agyag-vagy fém szarkofágok (Caere), a templomdíszítő terrakotta szobrok (veii Apolló, Hermés, Létó) és a bronzművesség remekei közül a díszkocsik, a domborműves vagy bekarcolt díszítésű bronztükrök, és a fogadalmi ajándéknak szánt terrakotta és bronz tárgyak, kisméretű bronz portrék (Brutus). Az úgynevezett Veii Apolló szobor az archaikus görög plasztikával mutat szoros rokonságot, de kifinomultabb megmunkálás jellemzi, több ornamentális díszítményrészlet és több mozgás figyelhető meg rajta, mint a korai görögöknél. A fémurnákba helyezték az elhunyt hamvait, fedelére többnyire a halott alakjáról készült szobrocska került, olykor karikaturisztikus vonásokkal, a fedél szélein pedig a gonosz szellemeket távoltartó őrző-állatokkal. A legismertebb, de

gyakran a rómaiaknak tulajdonított etruszk szobor a Capitoliumi farkas, mely a legenda szerinti, Rómát alapító két gyermeket, Romulust és Remust ábrázolja az őket tápláló anyafarkassal. Égetett agyagból készült (terrakotta) emberalakos szarkofágjaikat, máz nélküli szobraikat festették. A szarkofágokon félig fekvő, félig könyöklő emberpárokat ábrázoltak. Jellegzetes szobrászi kifejezőeszközeik a test szerves egységének elhanyagolásával szemben az arcok és arckifejezések elevensége, realizmusa vagy naturalizmusa, az ábrázolás díszítő jellegének kihangsúlyozása, az archaikus nyelv megőrzése. Cerveteri házasok szarkofágja (terrakotta, Villa Giulia, Terrakotta, 2 m, Kr. e VI század) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Capitoliumi farkas (Kr. e V–IV század, Róma) Vissza ◄ 40 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Az ókori görög művészet Vissza ◄ 41

► 6.5 Az ókori Római birodalom művészete Az i. e I évezredben indoeurópai törzsek újabb hulláma érte el Itáliát, közülük a latinok a Tiberis (Tevere) folyó partján építették fel falvaikat, amelyekből később Róma is kifejlődött a folyó menti hét dombon. A VIII században alapított városból az ókor legnagyobb birodalma lett. Pozitív és erős hatást gyakorolt Rómára a kezdeti etruszk fennhatóság, amelynek következményeként építészeti, vallási és más tradíciókat vettek át tőlük. A birodalom első királyai is etruszkok voltak. Róma történetének első korszaka, a királyság kora i e 510-ig tartott, ezt követte a köztársaság kora, ekkorra Róma szinte az egész itáliai félszigetet uralta. A pun háborúk után a későbbi Európa nagy részét, Észak-Afrika és a Közel-Kelet jelentős területeit fennhatósága alá vonta, a hatalmas területet azonban nem tudta hivatalnokaival sikeresen kormányozni, így zsoldos

hadseregre támaszkodó császárság lett államformája. Ebben az időszakban zajlott a kereszténység elterjedése és üldözése, majd egyre több támadás érte a birodalmat a határain kívülről beözönlő barbár törzsek által, és számos belső ellentét, válság is bomlasztotta a birodalmat. Vallásuk az etruszkokéból alakult ki, főbb isteneik nevei rendkívül hasonlók (Juppitar/Jupiter, az égisten, az állami élet fő védelmezője; felesége, Uni/Juno, aki főleg a család élet tisztessége felett őrködik, és Mnevra/Minerva, a tudományok és a művészetek istennője). Isteneik ugyanakkor a különféle emberi, társadalmi és gyakorlati tevékenységek szellemei: például Ceres a gabona, Faunus a nyáj (állatvilág), Liber a szőlőművelés, Fortuna a szerencse, Mars eredetileg a földművelés, később a hadászat Istene. 6.51 Építészet A római birodalom építészetének fő feladata a köztársaság első időszakában a templomépítés

volt, de ebben az időben fejlődtek ki a városi középülettípusok, terjedt el a vízvezeték és a kőút is. A késő köztársaság korában az etruszkoktól átvett építészeti örökség tökéletesítéseként komolyan foglalkoztak várostervezéssel, a mai Európát átszelő kelet-nyugati és észak-déli kereskedelmi útvonalakat építettek. A köztársaság bukását követően az új államrend megszilárdításához felhasználták a kultúrát és művészetet A hivatalos művészet mintát adott a tartományokban folyó építkezésekhez Fontosabb épülettípusaik a fórumok (közterek) diadalívekkel, a basilicák (törvény- és kereskedelmi épületek), az insulák (bérházak), a villák, a thermák (fürdők), az aquaeductusok (vízvezetékek), a tabuláriumok (levéltárak), az amfiteatrumok (cirkuszok, színházak), a kuriák (városházák), a castru- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 41 ► Művészettörténet Az

ókori görög művészet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 42 ► mok (katonai táborok) és a hozzájuk kapcsolódó praetoriumok (parancsnoki épületek). Városi közutakat, hidakat, csatornákat, vásárcsarnokokat építettek, a császár hatalmát diadalívek, diadaloszlopok dicsőítették Az egyik legfontosabb építészetelméleti könyv is ebben a korban született (Vitruvius: Tíz könyv az építészetről). 6.52 Festészet A rómaiak falfestményeiről viszonylag sok ismeretünk van, mert a Vezúv nevű vulkán által 79-ben elpusztított környék képzőművészetét megőrző vulkáni láva és hamu konzerválta az egykori városi kultúrát. Pompejiben, Herculaneumban és Stabiaeben az i. e II századtól folyamatosan fejlődött a falfestészet, amely távlati hatásokra törekedett A villákban mindenütt festmények díszítették a falakat: festett oszlopsorok, bekeretezett képeket imitáló díszítmények, színpadi

jellegű képek, növény- és állatvilágot ábrázoló freskók. A falfestmények egy csoportját illuzionisztikus-architektonikus képeknek nevezhetjük, melyek ösztönösen ugyan, de alkalmazták a perspektívát vagy az axonometriát, és ezáltal valós tér látszatát keltették A képek másik csoportja a hétköznapi életből meríti témáit, zsánereknek is nevezhetők: csendéletek gyümölcsökkel, pohárral, tállal, tájkép növényekkel, olykor embert, épületrészletet és állatokat is szerepeltetve. A tájkép mint a képek gyakori háttere a korábbi ösztönös perspektívával szemben a színhasználat révén érzékelteti a távlatot. A falfestmények harmadik csoportját a mitológiai témájú vagy utalású művek alkotják Az antik római világ általánosító, idealizáló, szigorú és a szenvedélyes, avagy hedonista, sokszor szinte dekadensen szabados, fékevesztett emberi magatartás- és hangulatformáit örökítik meg. Egyik legjelentősebb

és legépebben fennmaradt falképciklus a Villa dei Misteri (Misztériumok Háza) belső falainak tüzes vörös Férfimúmiaportré (Pompei, Kr. u II. század) Falmozaik (Herculaneum, Kr. u II század) Misztériumfreskó (Villa dei Misteri, Kr. e I század, Pompei) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 42 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Az ókori görög művészet Vissza ◄ 43 ► hátterű festményei. A festészeti emlékek között jelentősek még a halotti kultuszhoz tartozó, a késő-egyiptomi művészet közvetlen hatását mutató portrék, házaspárokat ábrázoló arcképek, köztük az úgynevezett Fayum-i múmiaportrék, melyek igen pontos, szuggesztív arckarakter- és személyiségábrázolások. 6.53 Szobrászat A római művészetben a szobrászat a mindenkori hivatalos művészet szerves része. Fő feladata a hatalom eszméinek a megtestesítése és a díszítés

Legfontosabb műfajai a portré- és szarkofágplasztika. A korai római emlékeken görög és etruszk hatások keverednek (terrakotta istennőfej, i. e 5 sz), a köztársaság korában a hellenisztikus művészet hat (Aemilius Paulus delphoi reliefje), a késő császárkorban a stílusok párhuzamos és kevert alkalmazása (Pasitelés, Menelaos és Stephanos szobrászata), az eklektika dominál (Prima Porta-i Augustus-szobor). Míg Traianus korának művészete a klasszicizáló és barokkos tendenciákat egyesítette (Titus dialadíve, Traianus-oszlop, majd Athenodoros tevékenysége a Pantheon, a Hadrianeum és a Vénusz, valamint Róma temploma kapcsán), Hadrianusé a klasszikus művészet akadémikus irányát indította el (Marcus Aurelius lovasszobra). A késő római szobrászatban eltűnt a művekből a perspektivikus ábrázoláshoz közeli térképzet, az optikai hatásokat fokozó, erőteljes, plasztikus mintázás, a művek a császári reprezentáció, a hatalom

istenítésének kellékei: egy nézetre komponáltak, és hieratikus tagolódásúak (lásd: Septimus Severinus diadalíve, majd Constantinus diadalíve). A legfontosabb szobrászati emlékek történeti eseményeket megörökítő reliefek, államférfiakat, hadvezéreket ábrázoló portrék, diadalíveket és oszlopokat díszítő reliefek. Az udvari használatra készült szobrok között divatosak a vadász- és csatajelenetes szarkofágok, a halotti kultuszban az elődöket megjelenítő maszkok. A szobrászati művek jelentős része az épületekhez kapcsolódott körplasztika vagy dombormű formájában, szarkofágjaikat is domborművekkel díszítették leggyakrabban. Plasztikai produktumaik között kimagasló és bizonyos értelemben egyedülálló a Traianus-oszlop, melyen a dákok elleni dicső hadjáratokat ábrázolták egy hosszú, kronologikus domborművön. A 30 méter magas oszlopon folyamatos spirál-szalagként kígyózik felfelé a történet, körülbelül 200

méteres hosszúságban, 2500 alakot (!) szerepeltetve, rendkívüli részletgazdagsággal, az arcok, izmok, mozdulatok, viseletek aprólékos érzékeltetésével. A hitelességet várak, hidak, hajók, hegyek, fák A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 43 ► Művészettörténet Az ókori görög művészet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 44 ► igen alapos megjelenítése fokozza, a spirál felső sávjai mintegy 30 cm-rel szélesebbek az alsóknál a jobb (lenti) láthatóság érdekében. A Traianusoszlop elsőként foglalkozik a művészettörténetben egyértelműen és alaposan az időbeliség dimenziójával, így jellege miatt tekinthetjük a képregények és a film korai előzményének is A diadalívek ugyan elsősorban építészeti alkotások, de nem épületek, hanem emlékmű-építmények, a római plasztikai elemek és vizuális formák összefoglalásai. A rajtuk lévő oszlopok,

lizénák (féloszlopok), piedesztálok (nyújtott talapzatok) nem elsősorban tartó, hanem díszítő szerepet kaptak, a hangsúlyos osztópárkányok, boltívek/árkádok, szobrok, domborművek és bevésett szövegek a római művészet tablóivá merevítik ezeket az építményeket. Ismétlődéseik, szimmetriájuk, dekorativitásuk már a bizánci szemléletmód felé mutat előre Míg a görög portrészobrok lényegre törő mivoltuk ellenére egyéniségábrázolásra törekszenek (demosz), addig a rómaiak osztályjellem (classis) érzékeltetésére, általánosításra, tipizálásra. Portrészobrászatuk első időszakára hellenisztikus hatású pátosz, heroizmus jellemző, második korszakára „lázadó” realizmus, érzelmeket megjelenítő császárportrékkal, majd Traianus korában egyszerű, nagyvonalú, összefogott, polgári szellemiséget, erényeket megtestesítő portrék következtek. A 4 században rövid időre ismét felülkerekedett lágy, harmonikus

formaképzést (Junius Bassus szarkofágja) a bizánci művészetre jellemző stilizáló, merev stílus térhódítása követte (II. Constantis-portré). Marcus Aurelius lovasszobra (Capitolium tér, Róma, Kr. u 173 k) Augustus (Prima Porta, Róma, Kr. u 20 k, Vatikáni Múzeum) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Római patrícius ősei mellszobrával (Róma) Vissza ◄ 44 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Az ókeresztény művészet Vissza ◄ 45 ► 7. Az ókeresztény művészet A római birodalmat nemcsak belső ellentmondásai, önmaga súlyos válsága és a népvándorláskor népeinek fenyegetései (keleti gótok, Theodorik, Ravenna) gyengítették, hanem a Birodalom egyik tartományában, Judeában felbukkant próféta, Jézus (Krisztus) egyre népszerűbb személye és tanítása is. Bár Jézus az egész zsidóságot megszólító és egyetemes tanítást is hirdetett, végül egy

koncepciós perben saját népe vallási vezetőinek segítségével, az akkor súlyos bűnözőknek járó kereszthalálra ítélték a helytartó római hatóságok. Etikai alapú örömhír-tanítása (az evangélium) és alázattal vállalt élet-áldozata halhatatlanná tette, tanítványainak missziós (térítő) útjai és tevékenysége egyre nagyobb tömegeket vonzott. Bár a kereszténység kezdetben inkább a szegények körében terjedő vallás, tiltott földalatti mozgalom volt, később egyre több patrícius és előkelő állt a keresztények mögé, közé, végül Konstantin császár korában hivatalosan elfogadott vallás lett (311, türelmi rendelet). A korai keresztény életben és kultuszban nem játszott kiemelt szerepet a kép és a szobor. Az első emlékek a temetkezési helyeken tűntek fel (III– IV. század) Sajátos keresztény művészetről a IV századtól, de főleg az V– VI. századtól beszélhetünk Az első keresztények a városfalakon

kívüli, úgynevezett katakombákban gyűltek össze, és oda temették halottaikat, vértanúikat. A katakomba szó a rómaiakra vezethető vissza, akik a Via Appia melletti mély vermet nevezték kata kümbainak. A birtokok terjedelmének megfelelően föld alatti folyosókat vájtak, a római talajt alkotó vulkáni tufába. Az oldalfalukba vágott fülkékbe, loculusokba és ezek íves faragású változatába, arcosoliumokba temették halottaikat, s a fülkéket lefedő kőlapokra és a folyosók falaira festették falképeiket. Az ókeresztény kor tárgyi emlékei és művészete a hellén világgal való rokonságról vall (nemes anyagok használata, színes burkolatok és falfestészet alkalmazása, szarkofágművészet, felirathasználat a műveken stb.) és három korszak köré csoportosítható: • Nagy Konstantin kora és művészete (313-ig); • Nagy Theodosius kora és művészete (518-ig); • Justinianus kora és művészete (518-tól 800-ig); A dokumentum

használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 45 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Az ókeresztény művészet Vissza ◄ 46 ► Vallás Jézus halálát követően a legrégebbi keresztény gyülekezet folytatta a mester hittérítő tevékenységét. Vezetőjük, Pál (neve görögül Saul) volt az, aki a keresztény vallást élesen elkülönítette a zsidó vallástól. A kereszténység diadala gyakorlatilag a görög-római szellemi világ feletti győzelem, amely azonban gyorsan megteremtette a világi hatalom mintájára a maga papi rendjét, élén a római püspökkel mint pápával, és – az egyház és állam öszszetartozását demonstráló császárral (cezaropapizmus). A kultusz gazdagodása és a szerzetesség elterjedése ellenére szellemi vonatkozásban az ókeresztény kor keveset nyújtott. A vallási és filozófiai irodalom túlnyomórészt közvetítő jellegű volt. Kivételt képez az a

három vallási gondolkodó – Dionüszosz Areiopagitész, Scotus Eriugen és Symeon – aki a pogány újplatonizmust keresztény szellemben fejlesztette tovább. Írásaikban újtípusú misztika jut kifejezésre, amely a művészet és a művészi kifejezés megújulását és a gondolkodást is ösztönözte. A keleti, bizánci és a nyugati, római egyház ellentéte előbb 484 és 519 között átmenetileg, majd a IX században végzetesen kiéleződött, és a két egyház közötti végleges szakadáshoz vezetett (a latin és a görög egyház kettéválása). 7.1 Építészet Nagy Konstantin jelentős építő tevékenysége előtt (S. Salvator és S Giovanni in Laterano templom, S. Pietro emlékkápolna) nem létezett keresztény építészet A keresztény közösségek kezdetben lakóházakat alakítottak át istentiszteleti célokra (Dura Europos, 232–236) Az ókeresztények építészeti emlékei között hosszanti elrendezésű templomok, centrális elrendezésű,

kerek vagy nyolcszögletű keresztelőkápolnák és kereszt alaprajzú kápolnák, templomok találhatók. A kereszt alakú elrendezés ókeresztény újítás A főhajó és kereszthajó metsződésében létrejött tér az eucharisztikus liturgia fő helye, ezt a teret keleten kupolával, nyugaton sátortetővel fedték, hogy jelentőségét kívülről is hangsúlyozzák A templomok falait kívül csak pillérekkel tagolták, belül viszont színpompás mozaikokkal díszítették. A templomok mellé egyszerű, centrális alaprajzú harangtornyokat (campanile), eléjük gyakran szintén centrális keresztelőkápolnát (baptisterium) építettek. Az ókori temetők külön városrészt alkottak (necropolis). Itt temetői csarnokokat, bazilikákat, a városokban a szentek maradványai fölött templomokat építettek, amelyek zarándoklatok célpontjaivá váltak. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 46 ► Művészettörténet Az ókeresztény

művészet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 47 ► 7.2 Festészet 1. 313-ig, Nagy Konstantin türelmi rendeletéig A korszak fő műfaja a katakombafestészet: a temetkezési helyek díszítése az antikvitásból, a pogány világból ered (pl. hellenisztikus, etruszk, római városok képi ábrázolásai). A katakombák 1,5-2 méter széles, 2-3 méter magas, szerteágazó, több emeletes földalatti folyosók. A kereszténység térhódításával a nevezetes egyházi személyek, illetve a vértanúk temetkezési helye nagyobb, teremszerűbb lett. A katakombák freskóinál többnyire fehér alapon vörös, zöld, okkersárga színeket használtak, mely a II. századi római festészet jellemzője. A mennyezet körökkel, körszeletekkel, más geometrikus ábrákkal tagolt, díszítésként fejek és madár-motívumok bukkannak fel. A katakomba-kamrákban megjelent első teljes alakos ábrázolások eleinte az antik, elsősorban római

mitológia alakjait jelenítették meg, új, jelképes tartalmat adva azoknak (Például Herkules és a hydra, Ámor és Psyché, később ószövetségi történetek ábrázolása is elterjed, mint például Sámson a szamárállkapoccsal ). Jézust kezdetben fiatal római pásztorfiúként ábrázolták, jellegzetes római öltözetben, rövid hajjal, szakáll nélkül, gyakran báránnyal a vállán. Ezt a korai ikonográfiai típust nevezzük Jó Pásztornak. A legösszetettebb jelképek egyike a hal: a zsidóság fontos ősi tápláléka. Jézus példázatai, csodatételei, az apostolok hétköznapi foglalatosságai között többször szerepel Ógörög megfelelője, az „ICHTYS” mozaikszóként a keresztény tanítás egyik alapgondolata: Ieszosz Chrisztosz Theosz Yosz Szoter (Jézus Jó Pásztor (Jézus-ábrázolás, Róma, III. század k) Ádám és Éva (freskó, San Pietro e Marcellino-katakomba, III. sz) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Jézus

apostolokkal és mártírokkal (San P. e M, III sz) Vissza ◄ 47 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Az ókeresztény művészet Vissza ◄ 48 ► Krisztus Isten Fia Megváltó). Jellemzők a felemelt kézzel imádkozó, átszellemült alakok, az orante-alakok, valamint az agape (szeretet-lakoma)ábrázolások is A leggyakrabban ábrázolt állat a bárány, mely visszatérő eleme a jézusi példabeszédeknek. Ha egyet látunk belőle, akkor az Jézust, ha 12-t, akkor az apostolokat jelképezik. A galambok a lélek és a szentlélek szimbólumai, a páva (főnixmadár) a halhatatlanság jelképe, számos növény, gyümölcs isteni erényeket és emberi tulajdonságokat kifejező szimbólum. A katakombaképeket többnyire nem képzett festők, hanem a közösségek ügyesebb tagjai készítették. Ezek jelszerű, tömör előadásmódú festmények, kevés színnel, tér- és háttérábrázolás nélkül, a lelkiségre utaló

testrészek, kezek, szemek kihangsúlyozásával A figurák körül gyakori a római falfestmények hatására utaló architektonikus keretezés, díszítőfestés. Néhány fontosabb római katakomba neve: Callixtus, Domitilla, Priscilla Pécs ókeresztény sírkamrái, melyekkel a város a Világörökség része lett, Európában a római mellett szinte egyedülállók, Ádám és Éva-ábrázolásuk a római San Pietro e Marcellino katakomba provinciális változata. 2. 518-ig, Nagy Theodosius és kora A korszak egyik fő műfaja a miniatúrafestészet, majd a mozaikművészet. Tovább élnek az apokaliptikus témák, de új ikonográfiai motívumok is megjelennek, például Krisztust már szakállas Pantokrátorként (= mindenek ura, a világ királyi bírájaként) ábrázolják, feje mögött glóriával, trónon ülve, bizánci császári palástban, egyik kezében a Bibliát tartva, másikat intően-tanítóan felemelve, egész alakja mögött gyakran mandorlával (mandula

alakú dicsfénykoszorú). Krisztus Pantokrátor (Santa Constanza falmozaikja, Róma) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Galla Placidia mauzóleuma (mozaikok, Ravenna, V. század) Vissza ◄ 48 ► Művészettörténet Az ókeresztény művészet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 49 ► A mozaikok fővárosának az itáliai Ravennát tartják, szinte minden korai keresztény irányzatnak épült ott valamilyen épülete. Jelentős mozaikok láthatók a kívülről jelentéktelen kápolnának tűnő Galla Placidia Mauzóleumában (az utolsó római császárnő temetkezési helyén), az Ariánusok keresztelőkápolnájában, a Szent Ferenc templomban, valamint a San Apollinare Nuovo templomban. Ravenna mellett, a néhai jelentős római kikötőváros helyén, Classisban (Classe) a San Apollinare (in Classe) templomban van a legnagyobb szentélymozaik. A falmozaikok igen gazdagok színárnyalatokban,

figuraelrendezésük frontális, háttérábrázolásuk sematikus. 3. 518-tól a VIII századig, Justinianus és kora A korszak az első képrombolás koráig tart (III. Leo, 726), ebben az időszakban a mozaikművészet és az ikonfestészet a legelterjedtebb Fő témák: Krisztus színeváltozása (transzfiguráció), keresztrefeszítés, Mária-ciklus, Jézus születése. Justinianus korában a falképek és a mozaikok ikonszerűbbé váltak, tematikájuk szűkebb, ábrázolásmódjuk merevebb lett, technikáik között megjelent az enkausztika (a festéknek forró viasszal való felhordása) Justinianus császár és kísérete (apszismozaik, San Vitale templom, Ravenna, VI. század) Theodóra császárnő és kísérete (apszismozaik, San Vitale templom, Ravenna, VI. század) A kép (képmás) lényegének bizánci felfogása jól tükröződik abban a vallási-politikai vitában és háborúskodásban, amely a képrombolók és a képtisztelők közt folyt a VIII. században s

amelynek esztétikai következményei akár a XX. századi absztrakt-figuratív ellentétben is tetten érhetők. A vita lényege, hogy III Leó, majd fia V Constantinus császár szerint a kép gyakorlatilag azonos az ábrázoltjával, Jézust mint Istent ábrázolni lehetetlen, így a képtisztelet is bálványimádás, ezért tiltandó, míg a képtisztelők és II. Gergely pápa szerint a kép csak közvetítő jelkép Isten és ember között, a Jézus személyében emberré lett Isten emberi vonásait hangsúlyozza, tehát nem imádás, hanem tisztelet tárgya. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 49 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Az ókeresztény művészet Vissza ◄ 50 ► 7.3 Szobrászat Az ókeresztény kor szobrászata elsősorban reliefszobrászat. A legkorábbi relief faragványok templomok kapuin maradtak fenn (Milánó, S. Ambrogio, Róma, S Sabina kapuja) A bronz ajtókat

oroszlánfejekkel, az oltárokat és püspöki trónusokat elefántcsont faragványokkal díszítették (Maximianus püspök katedrája, 546–556 között) Az elefántcsontfaragás legszebb emlékei között gyakoriak a kisméretű diptychonok (kétszárnyú, összecsukható lap) és a kódexeket borító lapok. A portrészobrászat az V századtól indult csak fejlődésnek, elsőként Konstantinápolyban. A templomok belső terét ornamentális díszítésű rácsos korlátok tagolták A reliefszobrászat legszebb darabjai szarkofágokat díszítettek (Junius Bassusszarkofág, 359) Jó Pásztor-szarkofág (IV. század, Vatikáni Múzeum, Róma) Junius Bassus szarkofágja (márvány, IV. sz, Vatikáni Múzeum, Róma) A reliefborítások az antik szobrászat produktumaihoz hasonlóan fríz típusúak, a szarkofágokon ábrázolt legkorábbi alakok, az orante (ejtsd: orans) vagy Jó Pásztor még pogány művészetben is használt jelképek. A III századtól a keresztények is

rendeltek szarkofágokat, melyeknek két fő ábrázolási típusa terjedt el: • Az úgynevezett „Paradicsom”-szarkofágok felületét a Jó Pásztor alakja osztja ketté függőleges irányban, tőle jobbra és balra ószövetségi jelenetek (Ádám és Éva története, Noé bárkája, Jónás története, Dániel az oroszlánok barlangjában) láthatók. • A „dogmatikus” szarkofágok egymásra vonatkoztatott ó- és újszövetségi jeleneteket ábrázolnak. A szarkofág-szobrászat utolsó korszakában az A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 50 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Az ókeresztény művészet Vissza ◄ 51 ► ornamentális díszítés szakrális (szentségekkel összefüggő) szimbolikával telítődött. Az elefántcsonttárgyakon árkádokban ábrázoltak díszeket, jeleneteket, bravúros, áttört kőfaragások figyelhetők meg a szentélyrekesztő korlátokon és

oszlopfőkön (a római Santa Sabina templom kapuján lévő faragványok) is. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 51 ► Művészettörténet A közép- és késő bizánci művészet és kisugárzása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 52 ► 8. A közép- és késő bizánci művészet és kisugárzása A IV–VII. század minden szempontból átmenetet jelentett az ókori antik világ és a keresztény alapokon fejlődésnek indult feudalizmus között. A kelet-római birodalom elveszítette vezető szerepét és jelentős területeit, a bizánci császár mindössze Kis-Ázsia térségére támaszkodhatott. A VIII század elejétől a birodalom súlyos válságot élt át. 717-ben II Leónt saját központosító törekvései szembefordították az egyházzal. Fia, V Konstantinosz, apja nyomdokait követve, a képek tisztelete ellen lépett fel, s ezzel kezdetét vette a képrombolás kora (726–843),

amely V. León unokájának, Theophilosz uralmának végéig tartott Az ókeresztény művészetből kinőtt bizánci művészet ezután messze túlélte Bizánc bukását (a Makedón és a Komnenosz-dinasztia uralma 1204-ig). 8.1 Építészet A közép- és késő bizánci építészet fő feladata a templom- és kolostorépítés. Palotáik, magánházaik és más mérnöki teljesítményeik a török hódoltság alatt szinte teljesen elpusztultak, főleg leírásokból ismerjük őket Templomaik görögkereszt alaprajzú, centrális, főként kilencosztású terek, csegelyes kupolákkal fedett épületek A bizánci templomok építészetének hatása hazánk honfoglaláskor utáni architektúránkban is jelentkezett, és közvetetten hatott a reneszánsz kor centrális tereinek rendszerére is. Legnagyobb templomuk a Justinianus által építtetett Hagia Sophia, mely az egész bizánci (későbbi ortodox) egyház szakrális építészetére hatást gyakorolt. Építészetük fő

feladata Konstantinápoly régi fényének újrateremtése volt. Az uralomra jutott makedón dinasztia alapítója, I Baszileosz hatalmas egyházi és világi építkezésekbe kezdett, amit fia, VI (Bölcs) León és unokája VII. (Bíborban született) Konstantinosz folytatott Theodorik Ravennában latin költőkkel vette körül magát, utánozta a rómaiak szokásait és kupolás síremléket építtetett magának. Fontos emlék a IX. századból a biótiai Skrpiu temploma és a konstantinápolyi Maria Diakonissza templom, mely az Akataleptosz kolostorhoz tartozott A császári palotában épített ötkupolás Nea-templom (881) elpusztult ugyan, de görögkereszt alaprajza, keresztkupolás szerkezete és kilencosztású elren- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 52 ► Művészettörténet A közép- és késő bizánci művészet és kisugárzása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 53 ► dezése a maga

korában nagy hatást gyakorolt. Példája nyomán épült Athén felett Kaisarani temploma, a stirisi Hosios Lukas nagyobbik temploma és az athéni Panagia Gorgopiko. A világi építészet kiemelkedő emléke a három kupolával fedett, kereszt alakú konstantinápolyi császári palota, amely ugyancsak a liturgia célját szolgáló, korabeli építészet erőteljes hatásáról vall, valamint IV. Romanosz Diogenész császár Aretaszban épült palotája A X. században a szerzetesség befolyásának növekedésére és megerősödésére vall a Mürelaion-kolostor megépítése, az Áthoszi katholikon megalapítása, épületei és a XI században épített khioszi Nea Moné-kolostortemplom Ez utóbbi exonarthexszel bővített, nyolc oszlopos, belső terét csegelyes kupola fedi. A XI század kiváló építészeti teljesítménye Daphni kolostortemploma, amelynek központi kupolateréhez három-három kórustér csatlakozik, narthexsze előtt pedig széles exonarthex áll A

X–XIII századi konstantinápolyi egyházi építészet legismertebb alkotása a Hagiosz Theodórosz-templom. Keresztkupolás szerkezetét vaskos falak helyett oszlopok hordozzák. Ez a templomtípus kisebb méretben és négyoszlopos változatban a Balkánon is elterjedt Magyar vonatkozása is van a főváros utolsó nagyszabású építészeti emlékének, a Pantokrátor-templomnak, melyet II. Ióannész Komnénosz és felesége, I. László király Piroska nevű lánya építtetett 8.2 Szobrászat Önálló bizánci szobrászatról szinte nem beszélhetünk, díszítő faragásaik azonban igen gazdag motívumkincset hordoznak és több kultúra szimbólumait örökítik át. Így hat rá és ötvözi a nomád népek által közvetített ázsiai jelképrendszert, az iszlám kultúra erőteljes színezetű, dekoratív díszítőművészetét és az antik formavilág szigorát, rendezettségét, szerkesztettségét. A kor fontosabb szobrászati alkotásai épületplasztikák (Kis

Métropolisz, Athén) és kisméretű elefántcsont-domborművek (Veroli-ládika, Harbavilletriptychon, Lehel kürtje, X. sz; Hodégétria, XI sz) A különböző leírások márvány díszkutakat, oroszlánszobros császári trónust és arany-, valamint bronz szobrokat is említenek, ezeket ma már nem ismerjük A templomok falait díszítő reliefeken gyakori motívum a szfinx, az állatvadászat-jelenet és az állatküzdelmek A bizánci elefántcsontfaragás hellenisztikus hagyományokat őrzött, témái gyakran mitológia jelenetek, máskor bibliai tárgyú témák, és a császár istenítését szolgáló koronázási jelenetek. Az oxfordi könyvtáblán Krisztus drágakövekkel ékes trónon ül (Trónoló Krisztus, X. sz) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 53 ► Művészettörténet A közép- és késő bizánci művészet és kisugárzása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Lehel kürtje (elefántcsont, X. sz)

Vissza ◄ 54 ► Harbaville-triptychon (elefántcsont, X. század) 8.3 Festészet A közép-bizánci kor triumfális művészetének nagyszerű példái falfestészeti emlékeken is tanulmányozhatók. A császárok politikai hatalmát dicsőítő jeleneteken az uralkodót, vagy feleségét Krisztus vagy az Istenszülő (Mária) társaságában örökítették meg. Ekkor alakult ki a mai orthodox templomokban még továbbélő templomdíszítési rendszer, amelynek középpontjában a Királyok Királya, azaz Krisztus van. A mozaikfestészetben, amelynek emlékei jelentős részben elpusztultak, az evangélisták mint a szent hierarchia tagjai, a kupola alatti csegelyekre kerültek, az Egyház oszlopait szimbolizálva. Az apszis alsó részét az Eucharisztia jelenete (a kenyér és bor színében megjelenő Krisztus), kétoldalt egyházatyák és főpapok népesítik be, fent Trónoló Krisztus felett a csillagos eget jelképező kupola látható. A falakon alul szentek és

vértanúk hosszú sora Többféle képciklus ismert, ezek gyakran Krisztus és Mária életét ábrázolják több jelenetben Legjelentősebb falfestészeti emlék a Hagia Sophia mozaikja, amelynek narthexében a trónoló Krisztus lábainál VI León térdel, kétoldalt kör alakú medalionban a két fő arkangyal jelenik meg, vele szemben pedig a gyermek Jézust ölében tartó Istenanya előtt a város modelljét kezében tartó Nagy Konstantinus és a székesegyház kicsinyített mását tartó I. Justinianus áll Noha a művész nem törekedett egyéni ábrázolásra az uralkodók reprezentatív megjelenítése kapcsán, az alakok térbeállítása illuzionisztikus és testük a merev díszruha ellenére is plasztikus. A stirisi Hosziosz Lukasz-kolostor templomának mozaikjait az ellentétes szemlélet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 54 ► Művészettörténet A közép- és késő bizánci művészet és kisugárzása A dokumentum

használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 55 ► együttes megjelenítése jellemzi: gazdag színezésük mellett az alakok erőteljes mozgásban vannak, ugyanakkor arcuk merev tekintetű, a művész egyszerre archaizál és stilizál. A bizánci mozaikművészet hatása a XII. századi Itáliában a legerősebb (Dél-Itália, Szicília, Velence és környéke, pl. Torcello) A közép-bizánci időszak festészete jelentős részben megsemmisült, színvonaláról és tematikájáról főként kappadókiai barlangtemplomok és makedóniai emlékek alapján alkothatunk képet (az Ohrid melletti Hagiosz Panteleimón falképei, XII. sz; Kasztória templomai) A rómaiak hite szerint a császárok a haláluk után istenekké váltak. A Római Birodalom kettészakadása utáni új „keleti Róma”, Konstantinápoly keresztény császára Istentől származtatja hatalmát. Az egyházi és világi hatalom ilyenfajta összefonódásának gondolata áll a bizánci művészetben

érvényesülő merev hierarchia hátterében. Ez a megingathatatlan hierarchia sok tekintetben több évszázadon át máig megmaradt, ezt támasztja alá az ortodox („igaz hitű”) kereszténység sajátosan rögzült szentképformája, az ikon (görögül kép, képmás) és a nagy képi felület misztikus erejét, jellegét közvetítő falmozaik. Mozaikok A Kelet-római Bizánci Birodalom korai, V. századi világi tárgyú mozaikjain töretlenül tovább él a késő hellenisztikus művészet friss beszéde, gyakran anekdotizáló realizmusa A vallásos témájú mozaikművészetben az ókori szépségeszmény és az új keresztény emberideál ötvöződik (például a szaloniki Hagia Georgios-templom kupolamozaikja). Krisztus, Zoé és IX. Konstantin ábrázolás (XI. sz) Keresztelés, mártírok (Ariánus keresztelőkápolna, Ravenna) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 55 ► Művészettörténet A közép- és késő bizánci

művészet és kisugárzása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 56 ► A VI. században erősödik a merevebb szír-palesztinai szemlélet befolyása Az antik mitológia és a keresztény teológia összekapcsolódik az ábrázolásokon, de az egyénivel szemben az általános válik hangsúlyossá. Az arany háttér – mely a Jelenések Könyvére, a mennyei Jeruzsálem arany mivoltára utal – fokozza az ünnepélyességet. Az egyházi és világi hatalom egy kézben történő összpontosítása, a cezaropapizmus gondolata jelenik meg a templom belső terében: Justinianus császár és kísérete, a vele szemközti szentélyfalon Theodóra császárnő és kísérete, a ravennai San Vitale-ban. Ikonok A monumentális festészet képtípusaihoz és fejlődéséhez kapcsolhatók az ikonok is. Az ikon fatáblára festett, arany-vagy fémlemez borítású, olykor drágakövekkel díszített szentkép. Ha az ikon funkciója kegykép, akkor gyakran

votív (fogadalmi) tárgyakat vagy drágaköveket, ékszereket aggatnak rá. A XII századi konstantinápolyi ikonfestészet az isteni vonásokat stilizálással hangsúlyozza (Vlagyimíri Istenanya). Az alakokat tipizálja, az érzelmeket nem az arcvonások, hanem a gesztusok közvetítik. Sínai szárnyas ikon (fatábla, részlet, VII. sz) A Vlagyimiri Istenanya (ikon, fatábla, Tretyakov Képtár, Moszkva) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 56 ► Művészettörténet A közép- és késő bizánci művészet és kisugárzása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 57 ► Erőteljes, sokszor tiszta színek, határozott körvonalak jellemzik, nem törekszik realizmusra, szigorú szerkesztési szabályok, kánonok szerint épülnek fel, merev, sematikus alakokat ábrázolnak. Az ikonok festészete az orosz, bolgár, görög, szerb, román kolostorokban virágzott és virágzik a mai napig. A két

legjelentősebb ikonfestő iskola a görög származású, de a Bizáncra nehezedő török hódítás miatt Oroszországban kiteljesedő Feofán Grek és az orosz Andrej Rubljov festők nevéhez köthető. Feofán Grek művészete felveti a kérdést, hogy az egyéni festésmód, az expresszivitás, mennyiben egyeztethető össze a szigorú, merev ikonfestési szabályokkal. Andrej Rubljov híres Szentháromság-ikonja pedig azt, hogy a legkötötteb ábrázolásmód továbbfejlesztése lehetséges-e, munkássága bár mélyen a hagyományban gyökerezik, ő mégis az ikonfestészet megújítójának számít, akit mégsem eretnekként, hanem inkább szentként tisztel az ortodoxia. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 57 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A népvándorláskor művészete Vissza ◄ 58 ► 9. A népvándorláskor művészete A Római Birodalom súlyos politikai, gazdasági és

társadalmi válságokon ment keresztül, amelyek megsemmisüléssel fenyegették, a barbárok állandó nyomást gyakoroltak a határokra, a kibontakozó kereszténység pedig újabb válságot okozott számára. A Bizánci Császárság alatt, a III és IV században az ókori civilizáció mélyreható változásokon ment keresztül, s ebben a keleti görög és a nyugati latin világ kettéválása is közrejátszott. A birodalom határai mentén tömörülő különféle barbár népek, amelyek még többnyire nomádok voltak, gyakorlatilag szinte nem ismerték az építészetet, kultúrájuk a szóbeliségen és kézművességen alapult. Általában nélkülözték, sőt bizonyos gyanakvással nézték az emberábrázolást és szinte kizárólag díszítőművészetet műveltek; ez főleg ékszereikben és fegyvereikben tárgyiasult, vagy teljesen absztrakt formában, vagy állatábrázolásokkal gazdagítva, amelyek gyakran mágikus vagy szimbolikus jelentéssel bírtak;

ötvösművészetükben a gazdagon és sajátosan színezett rekeszzománctechnikát (úgynevezett cloisonné) alkalmazták. Végül pedig a barbár népek többnyire pogányok voltak, vagy amitől Róma még ennél is jobban tartott, gyorsan megkeresztelkedve sokan közülük valami eretnek vallásnak lettek a hívei. 406-tól a Nyugatrómai Birodalom elözönlésével a rómaiak és barbárok szórványos érintkezése mindennapos lett A vandálokat és a svébeket az ázsiai sztyeppékről a hunok nyomták nyugat felé, a Rajnán és Gallián átjutva Észak-Afrikában illetve a mai Spanyolországban telepedtek le. A nyugati gótok (vizigótok, germánok) Itáliát, majd Franciaország déli részét, végül az Ibériai-félszigetet foglalták el. A frankok Gallia északi részén, a burgundok Burgundiában és Savoyában, az alemannok keleten telepedtek le. 451-ben a hunok elözönlötték Galliát, majd Itáliát, ahonnan hamar kiűzték őket. A hunokat a keleti gótok

(osztrogótok, germánok) követték, utánuk más, kisebb népek Az egyik ilyen nép királya, Odoaker 476-ben megfosztotta trónjától az utolsó római császárt, Romulus Augustulust és a Nyugatrómai Birodalom megszűnt létezni. Szkíták Kultúrájuk az i. e I évezred elejétől az i e III századig volt számottevő A knai Nagy Faltól a Duna vonaláig terjedt ki művészetük, amelynek alapja és ihletője a sztyeppei népek állatokhoz kapcsolódó totemhite. Őseiket állatalakban személyesítették meg, világképük szerint az emberek és a tárgyak is állatokká változhatnak. Ezért jellemző művészetükre az állatábrázo- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 58 ► Művészettörténet A népvándorláskor művészete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 59 ► lás: az állatküzdelmek ábrázolása, az állatalakok egyes testrészeinek más állatalakokká való

átalakulása-átalakítása. Művészetüket csaknem kizárólag a fémművességükből és a csontfaragásaikból ismerjük. Az i e VII-VIII század a szkíta művészet virágkora, mind állat, mind növényábrázolásaik stilizáltak, dekorativitásra törekvők. Emlékeik terítők, tegezveretek, fegyvermarkolatok, bronztükrök, csörgők Fejedelmeik nagy halomsírjaiban, a kurgánokban igen gyakoriak az aranyszarvas-ábrázolások, melynek továbbélő változata a hun-magyar mondavilág csodaszarvasa. Magyarországi művészetük kiemelkedő emléke a zöldhalompusztai, a tápiószentmártoni aranyszarvas és a mai Romániához tartozó Nagyszentmiklóson talált kincslelet. Szkíta arany rénszarvas (Kaukázus, Kr. e III sz, Ermitázs, Szentpétervár) Az „égberagadás” a Nagyszentmiklósi kincsről, (arany, IX–X. sz, Kunsthistorishes Museum, Bécs) Germánok (gótok) Az V. század végén barbár királyságok jöttek létre: az osztrogótoké Itália, a

vizigótoké Spanyolország területén, a frankoké és burgundoké Gallia északi és keleti részén. Lassú keveredés ment végbe az antik örökség és a barbár szokások között, közrejátszottak mediterrán és keleti hatások is. A rómaiak megpróbálták életben tartani az antik művészetet, erről tanúskodik egy sor vallásos és profán csontfaragvány, a gótok is folytatták hagyományos művészetüket, például az ötvösséget. A VI században a lombard hódítók érkeztek Itáliába, meghódították az egész félszigetet Nagy Szent Gergely pápa 600 körül megtérítette őket, civilizációjuknak Nagy Károly hódítása vetett véget 774-ben. Római formák továbbélése, orientalista szobrászati díszítmények, bizánci mesterek közreműködése jellemzi művészetüket (Cividale del Friuli, Santa Maria in Valle szentélyének díszítményei). Hispániában a vizigótok csak a VI. század vége felé vették fel a kereszténységet, a VII

században ragyogó civilizációt bontakoztattak ki Építé- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 59 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A népvándorláskor művészete Vissza ◄ 60 ► szetüknek szinte semmi, szobrászatuknak (Quintanilla de las Viñas, San Pedro de la Nave alakjai), kézművességüknek (Guarrazar kincstár fogadalmi koronái; Roceswinthe király koronája, Madrid) azonban jellegzetes emlékei maradtak fenn. Az arabok, 711-ben áthajózva a Gibraltári-szoroson, véget vetettek a spanyolországi gót civilizációnak. Az V. századi Galliában a Loire-tól délre eső területeket megkímélték a pusztítások, így ott tovább élhetett az antik civilizáció. A frankok által meghódított Poitiers sírkamrájának faragott díszítései az orientalizáló indadíszt, a keresztény halszimbólumot és a barbár kígyómotívumot engedelmességre intő feliratokkal

egyesíti. Hunok A hunok az V. század húszas éveitől helyezték át központi szállásukat a kelet-ázsiai térségből a Tisza vidékére. A nagy nomád birodalomban a hun népesség csak vékony uralkodó réteg volt a leigázott és csatlakozott népek tömegei felett. Birodalmuk rövid ideig állt fenn: Attila vezérükkirályuk halála után a germán népek lerázták a hun igát Vándorló (nomád) életmódjuknak a nemezlapokból összeállított, kör alakú, rácsos, favázra épített jurta felelt meg a legjobban, amelyet bármikor gyorsan szétszedhettek. Az egyterű, közepén füstnyílással ellátott lakóhelytípus a mai napig Mongóliában használatos, a hunok és honfoglaló őseink nemezfelületét dekoratív ázsiai motívumokkal díszítették. Vallási emlékeik az áldozati üstök, melyeket sámánisztikus szertartásokhoz használták. A hunokon kívül a Kárpát-medencében Avarok Az avarok birodalma mintegy 250 évig állt fenn a mai Magyarország

területén, a VIII. század végén Nagy Károly vetett véget függetlenségüknek Fejlett ötvösség jellemezte őket, viseletük fontos tartozéka az íj, a tegez és a kard felfüggesztését szolgáló, veretekkel gazdagon díszített öv. Az övről kisebb szíjak lógtak le, ezek és az öv bújtatóvége bőrre erősített díszes fémveretekbe voltak foglalva. Díszítésük a bizánci művészet motívumainak hatását mutatja, jellemző díszítőelemük a szalagfonatos minta, a stilizált növényi elemek, indák Figurális ábrázolásaikon állatalakokat, állatküzdelmeket láthatunk Magyarországi kultúrájukról az itt feltárt nagyszámú avar sírleletből tájékozódhatunk, amelyekbe feldíszítve, végtagjaikat összekötve temették halottaikat. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 60 ► Művészettörténet A népvándorláskor művészete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 61 ►

Kelták Az i. e I évezred első felétől rajzottak ki a mai Dél-Németország területéről a brit szigetekre és az Ibériai-félszigetre, Magyarország területén az i e IV. században jelentek meg, de itt csak egy évszázaddal később telepedtek meg tartósan. Az Itália és Görögország ellen vezetett hadjáratok hatásai jelentkeznek fémműves tárgyaikon. Geometrizálás, a mediterrán motívumok egyszerűbbé nemesedése jellemzi ezt az időszakot Leleteik nagy része fejedelmi sírokból származik, például az ember- és állatalakos füllel készült edények. Vonalas szabadstílus figyelhető meg állatfejes ékszereiken, ugyanakkor kedvelték a szimmetriát, a valóságból kiragadott motívumokat nagy fantáziával használták Jellemző technikájuk a zománc (émail) berakás, kőszobraikon harcosokat, fantasztikus állatalakokat ábrázoltak, mondaviláguk termékenyítően hatott a középkori és későbbi irodalomra. Magyarok A keletről jövő utolsó

nagy bevándorlás 896-ban a honfoglaló magyarok megjelenése a Kárpát-medencében. Fémművességük művészeti és technikai szempontból egyaránt magas színvonalú volt Az avarokéhoz hasonló volt a viseletük, ebben fontos szerepet játszott a veretes öv, a díszes fegyverek, tarsolylemezek, a nők ékszerei. A díszítés alapelemei leggyakrabban stilizált növényi motívumok, indák, palmetták voltak. A nemzetségfők bőr tarsolyait aranyozott ezüstlemezek borították, ugyanez figyelhető meg a Tarsolylemez Szolnokstrázsahalomról (ezüst, X. század, Nemzeti Múzeum, Budapest) Tarsolylemez Galgócról (ezüst, aranyozva, X. század, Nemzeti Múzeum, Budapest) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 61 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A népvándorláskor művészete Vissza ◄ 62 ► fejedelmi szablyavereteken is. Motívumaik hasonlóak az öntött lószerszámveretek és

fanyergek csont borítólemezeinek faragványaiéval Díszítőmotívumaik között szerepel még a kelet-ázsiai eredetű griff és a magyarok totemállataként aposztrofálható turul (mely eredetileg valószínűleg rétisas vagy kerecsensólyom). A honfoglaló magyarok indás-palmettás díszítései tovább élnek román-kori faragványainkban. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 62 ► III. RÉSZ KÖZÉPKOR Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A romanika Vissza ◄ 64 ► 10. A romanika A XI–XIII. század stílusát, mely a XIX század elején kapta kissé pejoratív, lekicsinylő elnevezését, miszerint „rómaias”, „Rómát utánzó”, szokás román stílusnak is nevezni, de ez a magyar nyelvben szerencsétlenülvéletlenül egyezik a román nép elnevezésével, ezért nevezhetjük romanikának is. A romanika rokon művészeti stílusjelenségek összességét jelenti, az első

olyan önálló stílus, amely Európa keresztény államaiban általánossá válik, alapja a feudális állam és a nyugati egyház gyorsan megszilárduló kapcsolata. A legkedvezőbb feltételek ehhez Franciaországban, Németországban és Itáliában alakultak ki, az itt kialakuló új stílus terjedt el Északés Közép-Európában, így Angliában, Csehországban, Lengyelországban és Magyarországon. Bár az elnevezés a Római birodalomra utal, mint legfőbb formaadó forrásra, a kor valójában négy nagy kulturális stílusjegyet ötvöz: a romanesque-t, a hellenesque-t, a germanesque-t és az arabesque-t. A romanika nem egységes stíluskorszak, fejlődését nemzeti, történeti sajátosságok és a feudális viszonyok eltérő szintje befolyásolják, így számos stílusváltozata a stílus adott földrajzi helyen jellemző belső fejlődésének a következménye. A romanikát egyformán jellemzi az elvont formarend és a tartalmi absztrakció, amelyhez a kor

teológiája az irányadó. A vallás szemléletétől és hierarchiájától áthatott művészet miatt a profán és egyházi művészetben nem érzékelhető stíluskülönbség, mint ahogy az alkotások között is csak a technika- és anyaghasználatban, illetve az eltérő méretekben van eredendően különbség. A különböző művészeti ágak között szoros kölcsönhatás van. 10.1 Építészet A római-ókeresztény építészeti formakincset viszik tovább, melynek alapmotívumai a szabályos mértani elemek, a félkör, kör, a négyzet, a téglalap és ezek ismétlődései illetve kombinációi szerkezeti és díszítőelemként egyaránt. A romanika építészetét elsősorban a fennmaradt templomain tanulmányozhatjuk, melyek rendkívül robusztus hatású épülettömbök, nehéz kőboltozatukat vaskos falak tartják, ablakaik keskenyek, lőrésszerűek, részben a falak teherhordó szerepe miatt, részben pedig azért, mert a templomoknak ekkoriban gyakran fizikai

védelmi szerepet is be kellett tölteniük egy-egy település közössége érdekében. A szűk ablaknyílások A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 64 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A romanika Vissza ◄ 65 ► révén a belső terek félhomályosak, misztikusak. Vaskos oszlopkötegek, félköríves nyílások jellemzik a romanika templomait. A templomok mellé gyakran kolostorok, keresztelőkápolnák épültek. Az ekkori egyházi épületek közé tartoznak még az erődtemplomok, temetőkápolnák, csontházak (karnerek) is. A világi építészetben a lakóházakon kívül várakat, városi középületeket (például városház, sóház, vámház, céhek székházai, raktár, őrés tűztorony) építettek Karoling építészet ♦ Ravennában Nagy Theodorik keleti gót király székhelyén és Aachenben, amelyet Nagy Károly emelt fővárossá, láthatjuk a karoling építészet egyik

legjelentősebb emlékét: Palotakápolna (Aachen, 805), valamint Apátsági templom, Corvey (IX. sz), Mária-templom, Naranco (VIII–IX.sz) – gyakori a bizáncias és hosszházas tér ötvözete Ottó-kori építészet ♦ Jellemzői a háromhajós, kereszthajós bazilikák, négyezeti térrel, kriptával, továbbélő Westwerk (Szent Mihály templom, Hildesheim, XI. sz) A lombard és spanyol épületdíszítés sajátossága, hogy továbbélnek benne a népvándorláskori, germán és más barbár elemek, a törzsi mitológiák díszítőmotívumai, alakjai. A bizánci mozaikművészet hatása a XI–II. századi Itáliában a legerősebb (Dél-Itália, Szicília, Velence és környéke, pl Torcello) Az anglo-normann építészetben a népvándorláskori kelta, normann kézművesség, sírplasztika és kultikus művészet erőteljes hatást fejtett ki, csakúgy, mint a burgundiai építészetben is. 10.2 Festészet A korszak festészete szoros kapcsolatban áll az építészettel.

Ábrázolásmódja is, témái is szimbolikusak, túlnyomó részük vallásos tárgyú Falfestmények, kódexillusztrációk, miniatúrák jellemzik a romanika festészetének leggyakrabban előforduló műfajait Térábrázolás és távlattani elvek alkalmazása nem figyelhető meg, fény-árnyék érzékeltetése sem. A templomi festményeket Biblia pauperumnak is nevezik, mely az akkoriban még igen gyakori olvasni nem tudó szegények Bibliája volt. A kódexillusztrációkat, miniatúrákat, iniciálékat is síkszerű, dekoratív ábrázolásmód jellemzi A legjobb műveket a hieratikus kompozíció szigora és a szerkezeti tudatosság jellemzi: a monumentális freskóciklus az építészeti tér tagolását A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 65 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A romanika Vissza ◄ 66 ► követi, annak rendeltetését szolgálja; a miniatúrafestészetben a korai

antikizáló tendencia egyszerű tömegcsoportosításra és ritmikus ismétlődésre redukálódik. Nagy Károly evangeliáriuma, Szent Máté (IX. század) Maestas Domini (Tahull, Spanyolország, XII. század) 10.3 Szobrászat, kézművesség A szobrok szinte kizárólag az épületek tartozékai: homlokzatokon, kapubélletek oszlopai között, nyílások feletti ívmezőkben (lunetta), oszlopokon és oszlopfőkön, szószékeken, korlátokon. Alakjuk, arányaik sokszor az architekturális hely, részlet adottságaihoz illeszkedik, idomul. Leegyszerűsített, elnagyolt formák, stilizált, sematikus ábrázolás jellemzi az alakok megformálását A figurák testrészeinek tagolása, aránya, öltözetének megformálása naiv, népies rusztikát mutat Ruháik redői nem követik a test formáit, ábrázolásmódjuk jelképes Igen kevés szobrászról van a romanika korából konkrét adatunk, azok is hiányosak, pontatlanok Gislebertus, XII századi burgundiai mester készítette

az autuni katedrális északi kapujának szoboralakjait, így az Éva a Paradicsomban címűt is. Az 1099 körül készült Genezis története-ábrázolás a modenai székesegyházban Wiligelmo mester műve, a pármai dóm Krisztus levétele a keresztről című reliefje (1178) és a keresztelőkápolna szobrai (1196–1220) Benedetto Antelami alkotásai. A késő romanika kiváló mestere Borgoban is dolgozott, a San Donnino A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 66 ► Művészettörténet A romanika A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 67 ► székesegyház homlokzati szobrain. Reiner de Huy Krisztus keresztelését ábrázoló bronz keresztelőkútja (Liége, 1110 k.) a Mosel-vidéki szobrászat kiemelkedő teljesítménye. Jellegzetes domborműve a korszaknak a veronai San Zeno templom bronzkapuja, Magyarországon az esztergomi Szent Adalbertszékesegyház tróntámlája (1200 körül), a pécsi altemplom

Sámson-domborműve (XII. század második harmada), a kalocsai Királyfej (XIII. század eleje), a vértesszentkereszti templom oszlop- és pillérfejezetei (1230 körül) és a jáki templom főkapujának faragványai A kor zománcművességének jelentős emlékei a klosterneunburgi szószék zománcképei, a Konsztantinosz Monomakhosz-korona rekeszzománc lapjai és vaucluse-i ereklyetrató ládika (XII. század), a korszak és az egész textilművészet egyik legmonumentálisabb műve a bayeaux-i kárpit (70 m hosszú, történetet elbeszélő kárpit, XI. század) A magyar koronázási ékszerek, a királyi korona, a jogar és az országalma a kora-középkori ötvösség kiemelkedő remekei (XI–XIV. század) Oszlopfő angyallal és a Három Királlyal (Saint Lazare székesegyház, Autun, 1100 k.) A magyar királyi korona (XI–XII. sz) Bayeaux-i kárpit, Harald (részlet, XI. század, Franciaország) A magyar koronázási palást (eredetileg miseruha, XI. sz) A dokumentum

használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 67 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A gótika Vissza ◄ 68 ► 11. A gótika A stílus elnevezése a XVI. századi neves olasz történetírótól, Vasaritól származik, aki gótikusnak, azaz „barbárnak” nevezte az antik mértéket elhagyó, szenvedélyes, érzelmekre ható, formákat eltúlzó művészeti törekvést, mely a XII. század második felében alakult ki Franciaországban A gótika az első olyan művészet, amely Európa-szerte meggyökerezett és általánosan elterjedt. Itt is kimutathatók az egyes elemekben a helyi fejlődésből fakadó jellegzetességek, összességében azonban az azonos törekvések dominálnak és egyetlen nagy egységbe szerveződnek A XII. században a francia királyok fokozatosan erősödő központi hatalmat építettek ki, melyet az egyház is támogatott A jelenség nem volt egyedi, mert Itáliában a régi római

városok is erős városköztársaságokká fejlődtek. Franciaországban az Île de France területe (Párizs és környéke, Amiens, Chartres, Reims), Itáliában Velence, Genova és Firenze, Magyarországon Buda voltak a legjelentősebb művészeti központok. A pápaság hatalma a XIV. században lehanyatlott, a pápák a francia király fogságába kerültek. A bencések, majd ciszterciek után új szerzetesrendek jöttek létre (ferencesek, domonkosok és a magyar alapítású pálosok). A céhes ipar, a kereskedelem lendületes fejlődése, a városok és a polgárság kialakulása erre az időszakra esik. A polgárok politikai jelentősége mindenütt megnövekedett, részben ez is összefügg kulturális szerepvállalásukkal, egy gazdagabb rétegük így vált a művészetek első civil támogatójává, akiket donátoroknak nevezünk. Az új stílus, mely először az építészetben jelent meg, a korábbi romanika továbbfejlesztése volt, főként az építészetben, ahol

új formák, díszítések, épülettípusok jöttek létre. A katedrálisok építése, jellege új technológia és a korábbi művészeti ágak bővülését, új kihívásait eredményezték A mesterségek még szorosabban kiegészítették egymást, a képzőművészetek az építészet nélkülözhetetlen részei voltak. A kora középkor merevebb gondolkodásmódját a polgári józanság, a reális szemlélet, az élet megismerésének vágya kezdte felváltani. Életszeretet és vallásosság jellemezte a művészetet A kor egyik legnagyobb gondolkodója-teológusa, Aquinói Szent Tamás szerint a művészi alkotás három követelménye a claritas (világos megfogalmazás), az integritas (teljesség) és a consonantia (összhang). Magyarországon a gótika Nyugat-Európához képest közel egy évszázados késéssel bontakozott ki és eltartott a XV. századig Ha az építészet- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 68 ►

Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A gótika Vissza ◄ 69 ► ben nem is, de a többi művészeti- és kézműves területeken az európaival egyenrangú alkotásokat produkált a magyar művészet a középkorban. 11.1 Építészet A gótika az építészetben a romanika továbbfejlesztése, az építészek magasabb rendű módszerekkel dolgoztak (Villard de Honnecourtvázlatkönyve). Továbbfejlesztették a lakóházakat, a várakat és várkastélyokat. Tovább formálódott és nőtt a jelentősége a városképnek és a középületeknek Új épülettípusok a városházák, a kereskedőházak, épültek már árucsarnokok, kórházak, céhházak is Újfajta, differenciáltabb hadiépületek készültek: barbakán, rondella. Az egyik legfontosabb újítása azonban az ég felé törő, magasba nyúló torony. A magas falakat meg kellett támasztani, nagy tömegeiket levezetni, ezt szolgálták a támpillérek, melyek a templomok

oldalhajója mellől indulva támasztották támíveikkel a magas főhajó falát. A magas falakon nyitott nagy ablaknyílások egy új kézműves ágazat, az üvegművészet kibontakozását, virágzását segítette elő. A gótika kifejlődésével az építészet rangjára emelkedett a festészet és a szobrászat, és egyensúlyba került a földi és túlvilági érték, a fizikai és lelki-szellemi világ. 11.2 Festészet A XIII–XV. századi festészet új műfaja az üvegfestészet és a táblaképfestészet, mellette egy ideig tovább él a mozaikművészet és virágzik a miniatúrafestészet, valamint a falfestészet mindkét típusa: a freskó (al fresco) a friss, vizes vakolatra, a szekkó (al secco) a száraz vakolatra készült falkép. A korszak végére az ábrázoló művészetekben megjelenik a tájkép, a csendélet és az életkép. A kompozíciókban fontos szerephez jut a természeti és épített környezet, eleinte jelzésszerűen, mereven, később egyre

pontosabb megfigyeléseken alapulva. Oldódik a kifejezés és formaképzés merevsége, több érzelem figyelhető meg az alakokon, bensőségesebbek a képek. Az Alpoktól északra nagyobb hangsúlyt kap a körvonal (lineáris gótika), míg vele párhuzamosan, az Alpoktól délre az italo-bizánci stílus él tovább, tehát ott több szempontból is biztosított az antikvitás folytonossága. Az olasz mozaik- és freskóművészet iskolateremtő mestere Pietro Cavallini (12731340) és Jacopo Torriti (XIII század vége) görög mesterek stílusát sajátította el (J Torriti: Mária megkoronázása, Santa Maria Maggiore, Róma; P Cavallini: Mária élete-mozaikok, Santa Maria in Trastevere). A gótikus festé- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 69 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A gótika Vissza ◄ 70 ► szet legjelentősebb mesterei azonban az itáliai Giovanni Cimabue, Giotto di

Bondone, Duccio, Simone Martini, Ambrogio Lorenzetti és a korszak végén Antonio Pisano (Pisanello), valamint a prágai Teoderik, a cseh Třeboňi Mester, a hamburgi Bertram Mester, a kölni Stefan Lochner, a német Hans Memling, a dél-német Grünewald és a francia Jean Fouquet, Magyarországon a selmecbányai M. S Mester és Kolozsvári Tamás. A gótikus festészet a legnagyobb eredményeket a táblaképek műfajában érte el, amelyek a XIV. századtól elsősorban oltárdíszként szolgáltak Leggyakrabban Madonnát vagy szenteket ábrázoltak, és Krisztus életének jeleneteit. Itália mellett Nyugat-Európában fontos szerephez jutott a németalföldi, a burgundi, Közép-Európában a cseh, valamint az osztrák festészet A táblaképfestészet legkiemelkedőbb képviselői a burgundiai herceg udvarában működő németalföldi Van Eyck-fivérek (Hubert és Jan). Eredményeikre épített a brüsszeli iskola vezető mestere, Rogier van der Weyden. A világosabb belső

terű templomokba egyre több kép került, a szentélyek oltárművei a szárnyasoltárok (kéttáblásak: diptichonok, háromtáblásak: triptichonok, többtáblásak: poliptichonok) lettek. Ezek többnyire fatáblára festett, faragott-aranyozott keretű, szobrokkal is díszített alkotások, melyek szárnyait hátul is festették, díszítették, és a liturgiai ünnepek szerint hol csukott, hol nyitott állapotban használták. A nagy falfelületek révén kialakított magas ablakokon az üvegfestészet virágzását követhetjük nyomon. A kőből készült, faragott-osztott keretbe, a mérműbe rögzítették az ólomrácsokat, melyek a különböző színű üvegtáblácskákat fogták. Legszebb példái a párizsi Saint Chapelle üvegfestményei, melyek ékszerdobozhoz hasonlíthatók, valamint a Reims-i katedrális, a St Denis-i apátsági templom és a hildesheimi Szent Mihály templom üvegablakai. Jellemzőek az illusztrált, (rajzokkal kiegészített, magyarázott)

kézzel készült egyedi könyvek, kódexek, valamint a hóráskönyvek (kalendáriumok, naptárak) és a miniatúrák (kis rajzok, festmények). Témái, jelenetei, díszítései szoros összefüggésben állnak a táblaképfestészet fejlődésével A kor leghíresebb miniatúraművészei a dijoni udvarban tevékenykedő Limburgtestvérek (Berry herceg hóráskönyve). A burgundiai miniaturművészettel rokon az ún Flémalle-i Mester (Robert Campin) művészete, aki nagy lépést tett az önálló táblaképfestészet felé Speciális és előremutató jelenség a gótika idején az itáliai trecento festészet, amely az antik tradíciók felvállalásával nem a gótika, hanem a rene- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 70 ► Művészettörténet A gótika A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 71 ► szánsz fejlődéséhez vezetett, mint ahogy az internacionális gótika németalföldi festői is közelebb

álltak a quattrocento művészeihez, mint a gótikus stílust terjesztő kortársaikhoz. Az internacionális gótikára a lágy festőiség, a finom vonalvezetés, ritmikus mozgás jellemző, előtérbe kerülnek a fejedelmi udvarok igényei. Rózsaablak lándzsaablakokkal (Székesegyház, Chartres, XII. század, Franciaország Simone Martini: angyali üdvözlet (1333) Uffizi, Firenze Limbourg fivérek: Június (miniatúra, hóráskönyv könyv, XV. század eleje) Ambrogio Lorenzetti: Rossz kormányzás/Tengerparti város (Siena, XIV. század) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 71 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A gótika Vissza ◄ 72 ► A grafika a könyvnyomtatás kezdeteitől nagy szerephez jutott, és hatással volt a festészetre, valamint a szobrászatra is. Legkiválóbb művelői: E.S Mester, Martin Schongauer és Dürer Cimabue (működött 1260 k. – 1302 k) munkássága

összekötő kapocs Cavallini és Giotto művészete között. Rómában, majd Assisiben dolgozott, ez utóbbi város ferences templomában freskókat festett Firenzében a Sta Trinita templomban dolgozott (Trónoló Madonna Szent Ferenccel), majd mozaikokat készített a Battisteroba és a pisai dómba. Festészete azokat a problémákat vetette fel, amelyeket Giotto oldott meg. Duccio di Buoninsegna (1250 k. – 1319) sienai festő, a korai gótikus festészet egyik legjelentősebb alakja. Első jelentős műve a Sta Maria Novella nagyméretű képe, a Rucellai Madonna A későbbiekben is sok Madonna-képet festett (Ferencesek Madonnája, Siena), lágy stílusát lírai hangvétel és hajlékony előadás jellemzi. Másik fő műve, a Maestá a sienai dóm főoltárára készült, hátlapján Mária és Jézus életének jeleneteivel (pl Bevonulás Jeruzsálembe) apró, zárt kompozíciójú képekben, a környezet meglepően realisztikus jelzésével. E mű jelentősége, hogy a

bizánci hierarchikus felfogást közvetlen modorával feloldja a művész, és megelőlegezi a reneszánsz egyik fontos képtípusát, a Santa Conversazione-t, ahol Mária a gyermek Jézussal szentek között jelenik meg. Duccio jelentős alkotása a sienai dóm nagyméretű, kör alakú festett üvegablaka, szintén Madonnaábrázolással. Giotto di Bondone (1266–1337) a középkori itáliai, sőt európai festészet legjelentősebb megújítója. A XIII század végén készített, assisi Szent Ferenc életét és legendáját bemutató freskósorozaton hagyományőrzés és megújulás egyaránt megfigyelhető. Giotto emberalakjai természetes mozdulatúak, építészeti vagy természeti hátterei térbeli mélységet éreztetnek Fő művén, a padovai Capella d’Arena (Scrovegni-kápolna) mintegy 70 képből álló freskóciklusán, melyet egy Enrico Scrovegni nevű padovai kereskedő megbízásából festett, megfigyelhetjük a merev bizánci hagyományoktól való

elszakadást. A festészet történetében tulajdonképpen Giotto érzékeltette először alakjainak tömegét, plaszticitását és azok kapcsolatát Képein a részletek meglehetősen élethűek, a szereplők arckifejezése és gesztusai szenvedélyesek, néha naturalisztikusak. Sodró lendületű együttesekké formálta őket zárt kompozícióiban A hátteret még többnyire sémák szerint, de már valós elemekként érzékeltette: az ég színe a bizánci arany helyett kék, a sziklákat és fákat pedig térbeli természeti formákként ábrázolta. Giotto sok építészeti részletet festett, amelyek kezdetben díszletszerűek voltak, majd perspektivikusan megszerkesztettek. Nápolytól Riminiig és A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 72 ► Művészettörténet A gótika A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 73 ► Milánóig sokfelé dolgozott. Élete végén monumentálisabbak lettek kompozíciói,

így a firenzei Sta Croce Bardi és Peruzzi-kápolnájának falképei Táblaképei közül az Ognissanti Madonna a legismertebb (Uffizi) Firenzében részt vett a dóm megújításában, az ő tervei szerint készült a dóm harangtornyának első emeleti szintje és domborművei. Művészetének legnagyobb jelentősége a reális térábrázolásra törekvés, amely a reneszánsz festészet fő problémája lett. Személyét és festészetét a kor szellemének megújulására ható Petrarca és Bocaccio is úgy írja le, mint akinek és aki révén a művészek méltósága az antikvitás újraéledésében felértékelődik. Jan van Eyck (1390–1441) a középkori festészet egyik legjelentősebb megújítója az Alpoktól északra fekvő területeken. A burgundiai herceg, Jó Fülöp udvarába hívatta a festőként és diplomataként is tevékenykedő művészt. Bár udvari feladatairól keveset tudunk, képeiből állítható, hogy a festő számos olyan festészeti elvet

alkalmazott, melyek a reneszánsz művészeti megújulás részei voltak. Használta a perspektívát és a levegőperspektívát (lásd a reneszánsznál), az olajfestés feltalálójának tartják, követőket vonzott, és Itáliára is nagy hatást gyakorolt az apró részletek, a különböző anyagok, tárgyak valósághű érzékeltetésével A Rolin kancellár Madonnája című képén (Louvre) a gazdagság, harmónia, az ünnepélyesség és in- Jan és Hubert van Eyck: A genti oltár (Gent, Belgium, 1432) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 73 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A gótika Vissza ◄ 74 ► timitás, valamint az építészeti tér szigorú és aprólékos megjelenítése a legszembetűnőbb. Legjelentősebb művét, a festészet egyik legszebb remekét Jan van Eyck fivérével, Hubert van Eyckkel (1370 körül – 1426) készítette, ez a genti St. Bavo-templom oltára

(1420–1432) Táblái az angyali üdvözletet, prófétákat, szibillákat, szoborként megfestett szenteket, zenélő angyalokat, donátorokat, az Istent, Szűz Máriát, Keresztelő Szent Jánost, valamint a Bárány imádása-jelenetet ábrázolja Jan van Eyck egyike azon úttörő művészeknek, akik megteremtették a portréfestészet műfaját, önálló alkotások sorát létrehozva (Turbános férfi arcképe, 1433). Egyik ismert egész alakos portréműve az Arnolfini házaspár (1434), melyet egy olasz kereskedő megrendelésére, annak házassága emlékére festett. A szoba terében több kis jelképes tárgyat helyezett el a festő, a falon hátul levő kis tükörben a két tanú alakja is feltűnik. Rogier van der Weyden (1399–1464) flamand festő a trecento által megérintett későgótika jellegzetes képviselője. Az Alpoktól északra fekvő területek új szemléletű festészetének alapjait ő és Jan van Eyck dolgozták ki. A leuveni íjászok céhének

megbízásából festette korai főművét, a Levétel a keresztről (1445) című oltárképet (Madrid) A festmény egyik fontos stiláris jellemzője az érzelmek kifejezésteljes mimikával és kecses mozdulatokkal való érzékeltetése. A festő 1450 körül Itáliában is alkotott, főképp a ferrarai Lionello d’Este megrendelésére. Golgota (Eucharisztia) című műve, a Hét Szentség-poliptichon egyik táblája. Krisztus keresztje egy jellegzetes németalföldi templom főhajójában áll, a szentélyrekesztő előtt mise folyik, jelentése Krisztus kereszt-áldozatának szimbolikus megismétlése. Brüszszelben való letelepedése előtti, 1449–1450 közötti itáliai tanulmányútja térábrázolással kapcsolatos tanulságait mutatja egyik legszebb alkotása, a beaune-i Hotel Dieu hatalmas méretű Utolsó Ítélet című kompozíciója. Nagyméretű művein, pl. a kölni Királyok imádása-oltáron kívül számos képmást is festett Hans Memling (1433–1494)

német származású festő Brüsszelben tanult Rogier van der Weydennél. Oltárképeket és arcképeket festett Kiváló műveit őrzi a brügge-i Szent János kórház, ahol hosszú ideig tevékenykedett, így pl. a Szent Orsolya ereklyetartót, egyik főművét, amelynek képeit aprólékos gondossággal készítette el (1489) A mű Szent Orsolya legendáját dolgozza fel 6 képben, beépítve az első és utolsó jelenetbe a korabeli kölni városkép hiteles részleteit. Ugyancsak ebben az ispotályban őrzik másik kiemelkedő szépségű művét, a Háromkirályok imádása-triptychont (1479), amelynek oldalszárnyaira Krisztus életének jelenetei kerültek. Az építészet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 74 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A gótika Vissza ◄ 75 ► miniatúraművészetből átvett festészeti megjelenítésére szép példa a középkép istállója mögött

feltáruló brügge-i városkép. Matthias Grünewald (1470/80–1529) késő gótikus dél-német festő készítette a híres Isenheimi oltárt (1510 k.) A Colmarban látható, szuggesztív mű a szín és forma kifejezőeszközeit egyszerre ruházza fel valóságábrázoló és expresszív-szimbolikus értékkel A két-két mozgatható, és egy-egy merev szárnyú oltár képei a középkori ikonográfiát követik: Krisztus születésének idillikus jelenetét állítja szemben Krisztus szenvedéstörténetével. A mű fő mondanivalója és egyben alapgondolata a Megváltás Jézus születésének, halálának és feltámadásának ábrázolásában az érzelmek széles skáláját vonultatta fel a művész. Krisztus kereszthalálának jelenetén például döbbenetes realizmussal jelenítette meg a szenvedést. Felfokozott színvilága és a formák részletgazdagsága, valamint az expresszív fénykezelés alapján a mester bizonyosan ismerte az olasz és németalföldi

festészetet, mégis önálló, a középkor és újkor határán álló festészetet hozott létre. Sokáig különcként kezelte a művészettörténet, drámaiságát, szuggesztivitását csak az expresszionisták fedezték fel újra. M. S mester, akinek teljes neve, sőt születési és halálozási dátuma is ismeretlen, a magyar késő-gótikus festészet egyik legfontosabb alakja. Annyi bizonyosnak látszik, hogy a felvidéki bányavárosokban (a mai Szlovákia területén) működött. Művészete Dürer, a Dunai Iskola, J Breu és Grünewald stílusával rokon, de mutat népi vonásokat is, ugyanakkor egyéni. Drámai mélység, bensőséges melegség, színgazdagság ötvöződik festményein. Hat legismertebb képe, melyek bizonyosan az övék, egykor a selmecbányai római katolikus templom Szent Katalin főoltárát díszítették, ma a Szépművészeti Múzeumban (Vizitáció) és az esztergomi Keresztény Múzeumban (Mária és Erzsébet találkozása, Krisztus az

Olajfák hegyén) láthatók. Hátterükben dunai tájak szépsége bontakozik ki A késő-gótika hazai nagymestere, Kolozsvári Tamás nevét egy – az esztergomi képtárba került garamszentbenedeki predella (felirat az oltár talapzatán) szövege őrizte meg. Az 1427-ben, Péterfia Miklós győri kanonok, budai káplán által megrendelt szárnyasoltár középképén Krisztus kínszenvedését, az oltárszárnyakon pedig szentek életét ábrázolta a későgót realizmust korabeli német mesterek modorával egyesítve. A megkapó képzelőerejű, valósághű ábrázolás a legkiválóbb korai magyar szárnyasoltárrá avatta az esztergomi Keresztény Múzeumban őrzött művet, melynek részei: Krisztus az olajfák hegyén, Keresztvitel, Golgota, Krisztus feltámadása, Mennybemenetel, Szent Benedek, Szent Egyed, Bari Szent Miklós. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 75 ► Művészettörténet A gótika A dokumentum használata |

Tartalomjegyzék | Irodalom M. S mester: Mária és Erzsébet találkozása (1506) Vissza ◄ 76 ► Kolozsvári Tamás: Golgota (Kálvária-oltár, részlet, XIV. század első fele) 11.3 A gótika szobrászata, kézművessége Különösen az Alpoktól északra fekvő területeken ért el magas színvonalat az épületplasztika. Az oszlopfőkön, párkányokon, ajtó- és ablakbélleteken növényi, állati formákat és emberalakos relief faragványokat, vagy erőteljesebb plaszticitású alakokat látunk. A XII században már kialakult a gótikus épületplasztika ikonográfiája, amely hosszú időre meghatározta a kapuk és a belső terek szobrainak sorrendjét és jeleneteinek szereplőit (pl Utolsó ítélet és Mária megkoronázása vagy mennybevitele-jelenetek a kapu feletti félkörívekben, a 12 apostol, 12 próféta, valamint balgák és szűzek a bélleteken stb.) A templomok, székesegyházak gazdag szobordíszítése mellett (Párizs-i, Reims-i, Amiens-i és

Strassburg-i székesegyházak) jelentős az oltárszobrászat (Veit Stoss, Lőcsei Pál), a síremlékszobrászat és a palotaudvarokat, tereket díszítő bronzszobrászat (pl. visegrádi díszkutak) A kapuzatok fülkéibe, vagy falfülkékbe helyezett szoboralakok teste gyakran nyújtott, alkalmazkodva helyük jellegéhez és a templom felfelé törő formájához. A romanika sematikus, merev szoboralakjai után már visszafogottan megjelenik a mozgás, és jellegzetes az enyhe S alakú, íves mozdulat (Szép Madonnák). A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 76 ► Művészettörténet A gótika A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 77 ► Az arcokon érzelmeket látunk, bár ez még gyakran az antikvitás földöntúli derűje, nem természetes mosoly. A lágy esésű drapéria a test formáira enged következtetni A XIII század közepétől fokozódik a realizmus igénye (Naumburg, Uta szobra, 1250 k.; Szép

Madonna-szobrok drapériái, donátorportrék) A korai középkor névtelensége után Európában egyre több szobrász vagy kőfaragó műhely neve vált ismertté, a legmeghatározóbbak ÉszakItáliában (például Como) és Németországban (például Bamberg, Naumburg) működtek. Hazánk legjelentősebb középkori szoboregyüttese az 1970-es években került elő a Budai Vár területén. A 35 szobor, melyek 1420-30 körül készültek, nagy jelentősége, hogy átfogó képet nyújt Luxemburgi Zsigmond korának kiváló kőszobrászatáról, melyről addig csak a francia, német, cseh példák alapján voltak elképzeléseink A szobrok töredékesek ugyan, de számos jellegzetesség olvasható le róluk. Apostol-, próféta- és lovagalakokat ábrázolnak. Festéknyomok utalnak egykori színezettségükre Nicola Pisano (1220–1278) készítette a pisai dóm keresztelőkápolnájának szószékét, amely hatszögű építmény akantuszos oszlopokkal, Krisztus életéből vett

jelenetekkel. Három oszlopa a XII századi kapuzatok mintájára, Nicola Pisano: Szószék (Keresztelőkápolna, Pisa, Olaszország, 1260) Veit Stoss: Mária halála (Mária-templom, főoltár, Krakkó, XV. század második fele) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 77 ► Művészettörténet A gótika A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 78 ► három oroszlánra támaszkodik. Fia, Giovanni Pisano továbbfejleszti ezt a szószéktípust, az ő szószéke a pisai székesegyházban (1302–1310) nyolcszögű, és a mellvéden a Megváltó életének jeleneteit ábrázoló reliefjeivel drámai érzelmeket kelt. Apa és fia közösen is dolgozott: a peruggai városháza elé díszkutat készítettek (az építményt Nicola, a szobrokat a fiú, Giovanni faragta), a sienai dómban pedig a homlokzat plasztikai kialakítását (Giovanni) és a szószéket (Nicola munkája). A német gótikus faszobrászat

kiemelkedő alakja Veit Stoss (1440/50– 1533), aki a krakkói Mária-templom főszentélyét teljesen kitöltő, drámai erejű főoltárt készítette, középrészében a Mária halálát ábrázoló, mély érzelmekkel átitatott jelenetettel (1477 és 1489 között). Tanítványa volt többek között a felvidéki Lőcsey Pál Kolozsvári Márton és György készítette Magyarország egyik legjelentősebb középkori alkotását, a később a prágai várban felállított Sárkányölő Szent György lovasszobrot (1373). A mozgásban ábrázolt lovas alak, a talapzat ornamentális részletei és a magas színvonalú kivitel a kompozíció kettős megformálása ellenére (kora reneszánsz ló, gótikus lovag) is páratlan emlékké avatja a művet. A középkori magyar ötvösség másik remeke, a Szent László herma (15. sz eleje), ugyancsak a Kolozsvári-testvérek műve A sodronyzománcos aranyozott ezüst mellszobor rekeszzománc díszű, trébelt ereklyetartó, belsejében

I. László királyunk koponyacsontjaival Mivel Ár- Lovag a budai várból (mészkő, XV. század) Kolozsvári Márton és György: Szent György harca a sárkánnyal (bronz, 1373, Prága) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 78 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A gótika Vissza ◄ 79 ► pád-házi királyainkról nincs hiteles korabeli ábrázolás, ezt az alkotást tekintik I. László egyetlen, a valódi arcvonásokat stilizáltan, mégis a valóságnak megfelelően megőrző portréjának Kassai Jakab (?–1463) a kassai Szent Erzsébet templom főoltárának Madonnáját és a freisingi templom főoltárának Madonnáját készítette (1443). Lőcsei Pál (1455–1530) nevéhez fűződik a lőcsei Szent Jakab plébániatemplom főoltára (1508–1517). Középrészében a Madonna, tőle jobbra és balra Szent János evangélista és Szent Jakab egész alakos szobra látható, míg a

szárnyakon a két szent festői tájakban játszódó életjeleneteit domborművek ábrázolják. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 79 ► IV. RÉSZ ÚJKOR Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A reneszánsz Vissza ◄ 81 ► 12. A reneszánsz A reneszánsz szó a francia „renaissance”, illetve az eredeti olasz „rinascimento” „újjászületés” szavakból származik, először Giorgio Vasari használta. A XIV–XVI század közötti, humanista szellemiségű kor stílusát jelöljük vele. Az első mélyreható elemzés a reneszánsz korral kapcsolatban Jacob Burckhardt nevéhez fűződik. A XIV. századra Itáliában a középkori városok egy része háborúk, járványok és tűzvészek következtében elpusztult, újjáépítésre várt Az egyház is reformokra szorult. A pápai egyházzal szemben Martin Luther a reformáció széles körben népszerűvé vált mozgalmát

indította el Öt nagyhatalom erőviszonyai – Milánó, Velence, Firenze, a Pápai Állam és a Nápolyi Királyság – családi és személyi uralomhoz vezettek (pl. Mediciek, Viscontik, Sforzák, Gonzaga-k, Este-k), de a gazdaság fellendült és a korai kapitalizmus csíráit élesztgette Megerősödött a polgárság, a kézműves-kereskedő réteg Újraindították az ókor számos vívmányát, a pénzgazdálkodást, a római jogrendszert, felelevenítették a klasszikus tudományágakat és művészeti elveket. Újra felfedezték az antik görög és római irodalmi, képzőművészeti és építészeti örökséget, s újjáélesztették az emberközpontú, antik világszemléletet. A kor emberideálja a sokoldalúan művelt polihisztor, a művészetek több ágában jártas mester lett. A túlvilágra összpontosító középkori gondolatvilág avíttnak bizonyult, az új politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális tényezők új viszonyokat teremtettek. Sok fejlett

országban befejeződött a feudalizmus, mégis megtartották hatalmukat a feudális főurak, helyet szorítva maguk mellett a megerősödött burzsoáziának is. A városok vezetését gyakran a pénzváltókból lett bankárok irányították Belőlük, és más befolyásos, vagyonos emberekből kerültek ki a művészetek új pártfogói, támogatói, a mecénások, így előtérbe kerültek a polgári igények, a hétköznapi témák is. A nagy felfedezések, mint Kopernikusz világegyeteme, vagy Gutemberg forradalmi találmánya, a nyomtatással való sokszorosítás, és az emberi tudásba vetett végtelen hit új műveltséget gerjesztett és annak széles körben való terjedését eredményezte. Magyarországon ez az időszak a török előrenyomulásának a kora Nálunk leginkább a királyi udvarra összpontosult a reneszánsz kultúra centruma és mecenatúrája. Magyarországon a reneszánsz művészet megjelenését elsőnek Vitéz János készítette elő, aki mint

könyvgyűjtő megismerkedett a reneszánsz könyvfestészet alkotásaival. Az 1460-as évek közepe táján Firenzéből ren- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 81 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A reneszánsz Vissza ◄ 82 ► delt, gyakran pompás reneszánsz miniatúrákkal teli kódexei a reneszánsz művészet első magyarországi hírnöke voltak. Vitéz könyvgyűjteménye Mátyás híres Corvina könyvtárába került, amit a király újabb kódexekkel gyarapított, díszítésüket a legkiválóbb firenzei miniátoroktól rendelte meg. 12.1 Építészet A reneszánsz idején az egyházi és világi hatalom, valamint a gazdag polgárság egyaránt korszerű, a humanizmus szellemének megfelelő épületeket igényelt. Nem alakult ki Európa-szerte érvényes, egységes stílus, a kor építészetének jellemző stílusjegyei elsősorban az olasz építészeti emlékeken mérhetők fel.

A feladatok sokasága miatt már a kezdetektől szétvált az egyházi és világi építészet. A gótika függőleges tagolásával szemben a reneszánsz a vízszintes irányokat hangsúlyozta (tömör, kevéssé tagolt épülettestek, kupolával fedett centrális templomok, támaszgerendás vagy oszlopos-íves támaszrendszerek, Palladio-motívum) A középkor irracionalitása, szenvedélyessége helyett racionalitásra, nyugodt egyensúlyra, a tömegek és vonalak harmóniájára törekedett A vertikalitás helyett horizontalitás, a formák alárendeltsége helyett a mellérendeltség, pompa, változatosság, és túlzások helyett az egyszerűség, az antik római építészet elemeinek és homlokzatrendszereinek a továbbfejlesztése jellemzi. Ahol nem talált mintát, kezdetben a középkori egyházi építészet formarendszereiből merített, később feladata az antik épülettípusok és épületszerkezetek újragondolása, fölelevenítése, aktualizálása volt. A

középkor névtelen építőmesterei után sok jól körvonalazódó építész-életmű vált ismertté, az építészeti mű mérnöki-művészi tervrajzok alapján valósult meg. A világi építészetben a polgári igények és a polgári épülettípusok domináltak, felidézve az antik villák, kúriák építészetét (Filippo Brunelleschi: Ospedale degli Innocenti, Firenze; Andrea Palladio: Teatro Olympico, Róma). Kialakult a firenzei és római palotatípus (Michelozzo di Bartolommeo: Palazzo Medici, Firenze; Leon Battista Alberti: Palazzo Rucellai, Firenze; Giuliano da Sangallo: Palazzo Strozzi, Firenze), sőt a palotahomlokzatok klasszikus típusa is, mely több évszázadra meghatározta a városi lakóházak formáját (Pierre Lescot: Louvre, Párizs). Számos vár, erőd épült (köztük új típusok is), és előtérbe került a várostervezés. Sok utópisztikus művészi elképzelés is született az ideális városok különleges, szabályos alaprajzáról (pl

ilyen volt a megépült, csillag alakú Palmanova terve). A hosszanti tereket, kereszthajókat a 15 század második felében fiókos dongaboltozattal fedték (F Brunelleschi: Capella Pazzi), míg a palotaudvarok árkádos folyosóin és A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 82 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A reneszánsz Vissza ◄ 83 ► terein a keresztboltozatsor vált általánossá, és a templomok legfőbb dísze a kupola volt (F. Brunelleschi: Santa Maria del Fiore dóm kupolája; Michelangelo Buonarotti: San Pietro székesegyház kupolaterve) Az első magyar kora reneszánsz épület, Mátyás király palotája a török uralom és a barokk újjáélesztési munkák következtében szinte teljesen megsemmisült. Építője Chimenti Camicia volt, aki palotákat, kerteket, kutakat, templomokat és díszes famennyezeteket tervezett. A palotából megmaradt az ún. Gyilokjáró udvar

vakárkádsora, a mögötte húzódó Jégverem és az ún Albrecht pince Az elpusztult függőkertet 15–17 századi metszetek alapján ismerjük. A budai elrendezés legközelebbi olasz rokona az urbinói hercegi palota híres függőkertje. A palota felső része a Palazzo Veneziához hasonlítható. A magyar kora reneszánsz másik fontos épülete a visegrádi nyaralópalota 1484 táján készülhetett el. A Mátyás által elkezdett építkezéseket utódja, II (Jagello) Ulászló folytatta Az ő villaépítkezései (Nyék) jelzik a folyamatos átmenetet a dunántúli reneszánsz kialakulásához (Nagyvázsonyi vár) A hazai reneszánsz legszebb fennmaradt emléke az esztergomi székesegyházban lévő Bakócz-kápolna Alapját a humanista főpap, Bakócz Tamás esztergomi érsek rakta le 1506-ban A kápolna a Brunelleschi által Firenzében kikísérletezett, korszakalkotó centrális kápolnatípus változata. 12.2 Festészet A reneszánsz kora a festészetben is

újjászületést hozott. A középkor síkszerű, majd dobozszerűen lapos térábrázolása után a perspektíva (újra)felfedezése formálja át a képek szerkesztésének, a valós tér megragadásának feladatát Elterjed az olajfesték-technika, a vászonra készült táblakép A festészet és a művészetek középpontjába ismét az ember kerül, pontosabban az emberi test szépsége, a természet tökéletessége. A korszak néhány festője a természetben kereste és vélte megtalálni az isteni tökéletességet, ezt a fajta világszemléletet panteizmusnak nevezzük. A látvány pontos megragadásának, a valóság illúziójának érdekében számos ábrázolási, festészeti elvet tudatosítanak: • a perspektívában a vonalperspektíva, melynek értelmében a közelit érzékeltető vonalak erőteljesebbek, a távolabbit jelzők halványabbak • a levegőperspektíva, amelynek lényege, hogy a több légrétegen át látható tér és tárgyak tónusereje, színe

módosul A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 83 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A reneszánsz Vissza ◄ 84 ► • a színperspektíva, melyet figyelembe véve a közeli színek telítettebbek, a távoliak tompábbak, a közeliek melegebb, a távoliak hidegebb árnyalatúak • tértagolás, az előtér, középtér, háttér egyértelmű elkülönítése • sfumato, mely az olasz „füstös” szóból származik és a fény-árnyék határ gyengéd, finom, füstszerű átmenetére utal • chiaroscuro/clair obscur – a sötét-világos átmenet érzékletes ábrázolása Az itáliai reneszánsz kora reneszánsz festészet (1420–1500) Paolo Ucello (1396 körül – 1475) Donatello barátja, Alberti kompozíciós elveinek alkalmazója, sőt a reneszánsz megújulást hirdető szelleme jegyében különböző, újabb és újabb perspektíva-alkalmazások szenvedélyes kutatója volt.

Vízözön című freskóján a perspektíva által fantasztikus mélység érzékeltetését és az elemek tombolásának érzékletes megjelenítését valósította meg. A Mediciek rendelték meg a San Romano-i csata című táblaképet firenzei palotájuk egyik termébe Míg a középkori fogadalmi képeken a győzelmi téma vallásos hála kifejezéseként jelent meg, itt a reneszánsz-humanista felfogás, a történelmi hitelesség és a képen ábrázolt alakok és tárgyak perspektívikus rövidüléseinek pontos festői megoldása került előtérbe Míg a középkori festő például aranyat használt a kép spirituális-szellemi súlyának növelése érdekében, addig a reneszánsztól, és Ucellotól kezdve a mű értékét szinte csak a szellemi-művészi teljesítmény minősége határozza meg. Piero della Francesca (1420–1492) itáliai quattrocento festő, matematikus és művészetelméleti író, az építészeti tér perspektívikus ábrázolásának, a tér és a

figurák harmonikus összhangjának a mestere. Valószínűleg a szülőföldjén, Sansepolcróban dolgozott sienai művészek egyikétől tanult. Nagy érdeklődést tanúsított a perspektíva és a geometria kérdései iránt, sokszor tereinek szerkesztettsége és ünnepélyessége fontosabb szerepet kap, mint az ábrázolt téma (Krisztus ostorozása című táblakép, Urbino). Freskókat festett Firenzében (Santa Maria Nuova kórház D Venezianóval), Riminiben, Ferrarában és Rómában, művei legtöbbje mégis Arezzóban született. A források szerint városi képviselőként befolyásos ember volt Több jelentős munkája mára elveszett, elpusztult, némely freskójátt leverte az utókor, hogy másé kerüljön a helyükre Fennmaradt fontos freskóművei: A Szent Kereszt legendája (Szent Ferenc-templom, Arezzo), Krisztus feltámadása. A cinquecento számára útmutató jelentőségű portréja a Federico da Montefeltrót és Battista Sforzát megörökítő két dipti-

A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 84 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Piero della Francesca: A Szent Kereszt legendája (freskórészlet, Sába és Salamon, 1453–1466, Szent Ferenc templom, Arezzo) A reneszánsz Vissza ◄ 85 ► P. della Francesca: Jézus megkeresztelése (1453–1466) chon. Tanítványa volt Luca Signorelli, Pietro Perugino és a matematikus Luca Pacioli Masaccio (Tomasso di ser Giovanni Cassai, 1401–1428) az, akit az építész Brunelleschi és a szobrász Donatello mellett a reneszánsz festészet egyik úttörőjének tekinthetünk, noha igen rövid életet élt, és viszonylag kevés művet hagyott hátra. Még a cinquecento legnagyobbjainak, Leonardónak, Michelangelonak és Raffaellonak is a példaképe volt Ő volt az első, aki harmonikusan alkalmazta, vagyis esztétikai jelentéssel ruházta fel a perspektívát. Úttörő szerepe abban nyilvánult meg, hogy a

térábrázolást és ezen belül az ember megjelenítését a térben, rövidülés segítségével oldotta meg. Masolinoval együtt festette a Szent Anna harmadmagával című képet (Firenze, Uffizi) és a firenzei Carmine templom Brancacci-kápolnájának freskóit (1426–28). Monumentalitásuk mellett a fények és árnyékok kiváló alkalmazása és remek testábrázolás jellemzi ez utóbbiakat, ahol művészete önállóvá vált. Pisában egy sokrészes szárnyasoltáron dolgozott, majd megfestette a Mária születése című, kisméretű képét, végül a Sta Maria Novella mellékhajójának híres Szentháromság-freskóját (1428), és egy szárnyasoltár jobb oldalán Szt Jeromos és Keresztelő Szent János kettős alakját. Mesterien bánt a lineáris perspektívával és a fény-árnyék hatásokkal. Andrea Mantegna (1431–1506) Lodovico Gonzaga mantovai herceg udvari festője volt. Mantova, kedvezőtlen adottságai ellenére, a herceg ügyes politikájának

köszönhetően a reneszánsz egyik központja lett, építészetét az antikvitás alkotásai szellemében megújították. Mantegna nagyban hozzájárult festészetével ahhoz, hogy Gonzaga, és egyben a város jó hírneve kialakuljon. A herceget és családját rendkívüli rajzi pontossággal, A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 85 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A reneszánsz Vissza ◄ 86 ► illúzionisztikus térszerkesztés-móddal jeleníti meg a mantovai palotában festett freskóján. A franciák feletti győzelem emlékére készítette A Győzelem Madonnája című képet A hercegség későbbi elöljárója, Francesco Gonzaga hitvese rendelte meg nála a Parnasszus című képet, amelyen már igen összetett, antikizáló humanista kompozíció (Mars, Vénusz, kilenc múzsa, Pegazus) látható, tükrözve a mantovai udvar termékeny kulturális atmoszféráját. Sandro Boticelli

(1444–1510) az érett reneszánsz Firenzéjének egyik legnagyobb festője, mesterei Filippo Lippi, Verocchio és Pollaiuolo voltak, akiknek hatására eleinte temperával festett. Egyik legjelentősebb képe a La Primavera (A tavasz), melynek máig nem sikerült teljesen feltárni jelentéstartalmát, bizonyosan összefügg a Medicieket körülvevő újplatonista eszmevilággal. Nem valóságos tavaszt látunk megidéződni, hanem egy idilli, paradicsomi állapotot, hiszen Botticelli álom-kertjének fái lombosak is, virágzóak is, gyümölcsözőek is egyszerre, allegorikus szereplői is szinte lebegnek az idealizált környezetben. A kép kompozíciója reneszánsz szerkesztési elveket követ, az alakok elrendezése szimmetrikus, a figurák felfűzhetők egy szabályos, ritmikus hullámvonalra Másik jelentős képe a Vénusz születése címet viseli (M. Hollingsworth, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1995) Sandro Boticelli: Tavasz (1478, Firenze) Leonardo da Vinci: Utolsó

vacsora (freskó, Sta Maria d. Grazie, Milánó) Az itáliai érett reneszánsz (1500–1540) Leonardo da Vinci (1452–1519) a reneszánsz korának legjelentősebb polihisztora, legsokoldalúbb művésze. Egy firenzei kereskedő és egy cselédlány törvénytelen gyermekeként született, családnevét szülőfalujáról kapta, nagyszülei nevelték. A krónikás csodagyerekként említi, legendák terjedtek el rendkívüli erejéről, az itáliai átlagtól eltérő külsejéről, szépségé- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 86 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A reneszánsz Vissza ◄ 87 ► ről. A kor egyik nagy szobrászánál, Verocchionál tanul Építészeti munkássága részeként ház- és kútterveket készített, folyószabályozással foglalkozott A művészeteken kívül számottevő tudományos, technikai, elméleti munkássága is: titokban boncolt és anatómiai

feljegyzéseket, rajzokat készített. Leírásokkal, fázisrajzokkal tanulmányozta a madarak repülését, a víz körforgását, repülőszerkezeteket tervezett és kreált, hadigépeket, például sorozatlövő ágyút, messzehordó nyílpuskát készített. Igen jelentős a festészetelméleti tevékenysége is, amit Trattato della Pittura című 8 részes könyvében rendszerezett. Kevés festményt fejezett be, hátrahagyott életműve nem nagy és töredékes, ennek ellenére csupa sajátos, „nagy súlyú” remekműből áll. Legjelentősebb képei a Sziklás Madonna (két változatban megfesti), a Szent Anna harmadmagával, a Királyok imádása, legismertebb portréja, melyet 4 éven át alakítgatott, a Mona Lisa, mely egy firenzei (Giocondo) kereskedő feleségének portréja. Anghiari csata című nagy freskóműve elpusztult, Utolsó vacsora című falfestményén (Milánó) össze nem illő anyagokkal kísérletezett, így az még életében pusztulásnak indult, a

közelmúltban sikerült csak megmenteni. Leonardo da Vinci: Mona Lisa (olaj, fa, 77×53 cm 1503–1506, Louvre, Párizs) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Leonardo da Vinci: Szent Anna harmadmagával (olaj, fa, 168×130 cm, Louvre, Párizs) Vissza ◄ 87 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A reneszánsz Vissza ◄ 88 ► Michelangelo Buonarroti (1475–1564), a reneszánsz, és minden idők egyik legnagyobb szobrásza, festői megbízást kapott II. Gyula pápától, a Sixtus-kápolna freskóinak megfestésére. A feladatot hosszas vívódás után egyedül vállalta el és négy év alatt teljesítette, a festészettörténet egyik legnagyobb volumenű műveként. A Genezisből vett témákat a pápa és tanácsadói választották ki, de megjelenítés-módjuk teljesen egyéni, szokatlan Éles rajzolatú, erőteljes színezetű, szoborszerű alakokat festett a falakra: A vizek szétválasztása, Ádám

teremtése, Bűnbeesés-Kiűzetés Minden alakot, köztük a szentély főfalán látható Utolsó ítélet téma Krisztus-alakját is teljesen mezítelenül ábrázolta. E kép figurái is – csakúgy mint a vatikáni Capella Paolina-ba festett freskójának (Szent Pál megtérése) alakjai – drámai erejűek, heroikusak, melyeknek nem testi szenvedéseit, hanem belső kínjait érzékeltette. Jézust – szokatlan módon – rohanó, izmos, szakáll nélküli, ruhátlan antik atlétaként festette meg. A reneszánsz művészet kedvelte a szabályos geometriai alakzatok alkalmazását, így a mértanias képszerkesztést is. Michelangelo Szent Család című képe (Doni tondo) Agnolo Doni megrendelésére készült kerek táblakép (tondo), melyen a háttérben antik, eszményi figurák, az előtérben a szoborszerűen plasztikus hatású, de igen erőteljes színezetű főalakok láthatók. Giorgione (1477/78–1510), a rövid életű festő néhány talányos remekművel

ajándékozta meg az utókort. Vihar című festménye hosszú ideig fejtörést okozott a művészettörténészeknek, valószínűleg megbízásra született, és a Padova–Velence közötti háború feszült „vihar előtti csendjének” allegórikus, de sajátosan személyes ábrázolása. Raffaello Santi (1483–1520) a reneszánsz korának egyik máig igen népszerű festője. Urbinóban született, Perugino tanítványa volt Első művei mestere stílusát tükrözik, majd jómódú megrendelők portréit, fogadalmi képeit készítette el Rómába került, hatottak rá nagy kortársai-elődei, Leonardo és Michelangelo. A II Gyula pápától kapott megbízások révén a római művészeti világ egyik legismertebb egyénisége lett. Elkészítette a pápai könyvtár, a Stanza della Segnatura freskóit, melyek leghíresebbikén, az Athéni Iskolán a bölcseletek addigi legkiválóbb képviselőit egyetlen kompozícióban foglalta össze. A kép főalakjai Platón és

Arisztotelész, az idealista és az empirikus szemlélet legnagyobb alakjai A Stanzák másik fontos freskója Az Oltáriszentség disputája. Legnépszerűbbek talán Madonna-képei, melyek a reneszánszban elvárt szigorú, mértani szerkesztés ellenére bájt, szelídséget árasztanak (Tengelicés Madonna, Esterházy Madonna). A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 88 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Raffaello Santi: Athéni Iskola (freskó, Stanza della Segnatura, szélessége 770 cm, 1508–1510, Vatikán, Róma) A reneszánsz Vissza ◄ 89 ► Raffaello: Esterházy Madonna (olaj, fa, 29×22 cm, 1508, Szépművészeti Múzeum, Budapest) Tiziano Vecellio (1490 körül – 1576) a XVI. századi velencei festészet legnagyobb alakja. Az antik Róma kultúrája Velence számára is mintaértékű lett, a művészek klasszikus irodalmi alkotások, így Ovidius Átváltozások című műve

nyomán megfestett mitológiai jelenetekkel szereztek maguknak hírnevet. Tiziano is mitológiai képkölteményeivel, allegorikus festményeivel vált ismertté Hosszú, termékeny alkotói pályáján hatalmas életművet hozott létre, több festészeti műfajban kimagasló képek sokaságát alkotta meg Így bravúros jellemábrázoló portréival (például a Velence kimagasló szellemi egyéniségéről, Pietro Aretino-ról festett arcképe), mitológiai kompozícióival (Bacchanália), vallásos képeivel (Mária bemutatása a templomban, Mária mennybevitele) és az antik szemléletmódot megújító, érzéki aktképeivel (Urbinói Vénusz, Danaé) vált teljessé művészete. Egyes képeit virtuóz festésmód, friss ecsetkezelés jellemzi, máskor szigorúan szerkesztett terek és finom árnyalatok, aprólékos megmunkálása figyelhető meg festményein. Paolo Veronese (eredeti nevén Caliari, 1528–1588) a velencei festészet érett reneszánszának egyik időben utolsó

képviselője. Őt is megihlette Ovidius Átváltozások című epizódja, mely alapján a Venus és Adonis című érzelmes-érzéki, virtuozitásával kissé hivalkodó képét festette. A velencei Dózse-palotába készült Velence apoteózisát ábrázoló festménye, amely hatalmas, ünnepélyes allegória, ovális formátuma, pompája, pátosza már sok barokk stílusjegyet hordoz. Illuzionisztikus művészetének zsenialitása a Villa Barbaro freskóinak festészeti kialakításánál figyelhető meg, a Lakoma A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 89 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A reneszánsz Vissza ◄ 90 ► Lévi házában című művéért pedig az inkvizíció maga elé idézte. A kép eredetileg az Utolsó vacsora megjelenítésére készült, de ezt egy szokatlanul pompázatos építészeti keretbe helyezte, zsoldosokat, szolgákat, törpéket, részegeket is ráfestett, végül

kénytelen volt a mű címét megváltoztatni. Mihelangelo Buonarroti: A Sixtus-kápolna mennyezetfreskói (freskó, 1508-1512, Vatikáni, Róma) Michelangelo: Ádám teremtése (freskó, részlet a Sixtus kápolna mennyezetéről, 1508-1512, Vatikán, Róma) Tiziano Vecellio: Urbinói Vénusz (olaj, vászon, 1538) Az északi reneszánsz festészet A német reneszánsz festészetre a környezet pontos leírása és az aprólékos részletezés jellemző a XV. században, míg Németalföldön az ember halandóságának mély átérzése A flamand városok új megrendelői a kereskedők rétegéből kerültek ki, akik számára a gazdagság és a hatalom udvari stílusa, illetve annak kifejezési formái nem voltak kívánatosak. A nemességet a múlt iránti nosztalgia, a lovagias rend és romantikus eszmék hatották át, a kereskedőket viszont sokkal inkább a gyakorlatias kérdések érdekelték. Itáliától eltérően, a flamand kereskedők, polgárok nem akarták

felülmúlni különcködéseikkel az arisztokratákat, elutasították az udvari fényűzést, helyette a saját igényeiket kielégítő új stílust, a reneszánszhoz vezető, pontosságra törekvő naturalizmust támogatták. A gazdagság fitogtatása és a A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 90 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A reneszánsz Vissza ◄ 91 ► szegénység naturalisztikus leírása azonban egyaránt a részletező valósághűség irányába vezetett, amely a korai reneszánsz egyik fontos művészeti törekvése. A festészet funkcióváltása az Alpokon túl abban nyilvánult meg, hogy a mű a hitélet bensőséges kifejezését, az ábrázolásban való elmélyülést szolgálta. A képeken a szentek az ember szenvedéseit élik át, kínzó fájdalmaik, gyötrelmes életük együttérzésre indítja a szemlélőt Az égi világ humanizálódása még misztikusabbá tette a

műveket, szabadságot hagyott az alkotói fantáziának és ezzel gyorsította a műalkotás kiszabadulását a vallás és társadalmi kötöttség alól, a tradíciók kötelékéből. A valóság hű visszaadása már nem korlátozódott apró részletekre, kiterjedt a kép egészére Hieronymus Bosch (1450 k. – 1516) németalföldi festő az 1480-as évektől Hertogenboschban tevékenykedett, innen kapta nevét is. Rejtélyes életműve leghíresebb alkotása „A gyönyörök kertje” címet kapta, újabb kutatások szerint azonban a több száz alakot felvonultató, hatalmas képegyüttes mögött bonyolult jelentésrendszer húzódik meg. Hagyományos háromszárnyú oltár-forma ugyan, így formája és mérete hasonlósága alapján akár a genti oltárral is rokonítható, ábrázolásainak szellemiségében azonban sok olyan elem van, melyeket nehéz „keresztényinek” nevezni, inkább egy igen gazdag fantázia szüleményei. Sajátos érzéke volt a groteszk

kifejezési formához Csukott állapotban a szárnyasoltáron a Teremtés harmadik napja látható: Isten elválasztja a földet a vizektől. Nyitva, a bal szárnyon az Hieronymus Bosch: Gyönyörök kertje (Édenkert, Földi Paradicsom, Pokol; triptichon, 1503–1504, Prado, Madrid) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 91 ► Művészettörténet A reneszánsz A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 92 ► Édenkert, középen a földi Paradicsom („A gyönyörök kertje”), míg a jobb szárnyon a Pokol látható. Későbbi kompozícióira is ez az elrendezés jellemző, azaz a középső keskeny szárnyakon egymás mellett látható a Paradicsom és a Pokol Ennek a típusnak fontos műve a Szénásszekér című kép, amelyen már kibontakozik sajátos világa, ember és állat keveredéséből létrehozott szörnyalakjai. Hasonló démonok kísértik meg másik ismert képének főszereplőjét, Szent Antalt

is (Szent Antal megkísértése) Számtalan bizarr részletet, különös, fantázia-szülte alakot, lényt és tárgyat, sok kegyetlenséget és érzékiséget, ugyanakkor rendkívül pontos természetibiológiai megfigyelések, ismeretek eredményét láthatja a figyelmes szemlélő Bosch képein. Albrecht Dürer (1471–1528) festő és grafikus, a német reneszánsz legnagyobb alakja, jónevű ötvös gyermeke. A család Magyarországról költözött Nürnbergbe Művészetében a gótika szenvedélyessége az emberi test tökéletes ábrázolása iránti vággyal párosult. Michael Wolgemut műhelyében tanult, majd Strassburgban, Bázelben és Velencében járt vándorúton Számos fametszetet és rézkarcot készített Fantasztikus látomásként metszette meg Apokalipszis-sorozatát. Felfedezte Mantegnát, elkészítette Ádám és Éva című metszetét, amelyben az emberi arányokkal kapcsolatos ismereteit foglalta össze, de az olasz reneszánsz festészet tanulságai csak

második itáliai útja után jelentkeztek képein (1505–1507). Bellini közvetlen hatása érzékelhető a Rózsafűzér ünnepe című, nagyszabású képén, Raffaello Disputa című freskójának ünnepélyessége a Szentháromság imádását ábrá- Albrecht Dürer: Ádám ás Éva (rézmetszet, 1507) Dürer: Önarckép tájjal (1498) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Dürer: Négy apostol (János és Péter, 1526) Vissza ◄ 92 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A reneszánsz Vissza ◄ 93 ► zoló Allerheiligenbild c. festményén Trónoló Madonna szentekkel című táblaképe már a reneszánsz komponálás igényességéről valló, önálló alkotás 1520–21-ben Németalföldre utazott, ahol rengeteg vázlatrajzot készített. Utolsó nagy művén, a Négy apostol c. négy táblán nemcsak a formát, a színt is tökélyre vitte. Számos önarcképe ismert, s néhány remek portréja

nürnbergi patríciusokról (Holzschuher arcképe) Művészetpedagógiai és művészetelméleti kérdésekkel is foglalkozott A rézmetszet mélynyomó sokszorosító eljárás, mert a nyomatot a nyomódúc mélyedéseiben lévő festék hozza létre. A XV századi Európában készültek az első nyomatok az ötvösök vésett mintái, képei nyomán. A kis hegyes, éles metszőkéssel, lassú, fegyelmezett munkával metszik bele a rajzot a rézlemezbe, melynek fizikai erősségétől függ a majdani vonal vastagsága, erőssége. Számos rézmetsző készített grafikákat, festménymásolatokat ezzel az eljárással, de igazán művészi színvonalon csak néhányan, legfőképp Dürer és L. Cranach művelték e korban a rézmetszetet. A bankjegyek is mélynyomó eljárással készülnek, ma már részben sormetszővel, fotomechanikus eljárással létrehozott fémklisékről Ifj. Hans Holbein (1497/98–1543) augsburgi születésű festő először Bázelben működött

(Haláltánc fametszetsorozat, Halott Krisztus c predellakép, Rotterdami Erazmus portréja), majd a reformáció fejleményei miatt 1526-ban Londonba menekült, először Morus Tamás vendége volt, majd 1532-től végleg letelepedett ott. Az angol királyi udvarnak dolgozott, számos rajza, festménye a korabeli brit udvar szereplőinek hiteles képi dokumentuma (VIII. Henrik és Georg Gisze portréja) Rajzait is, festményeit is rendkívül finom rajzos felfogás és előadásmód, a Jan van Eyckére emlékeztető aprólékosság jellemzi Képein hangsúlyosak a kor tudományos és kézműves eredményeinek, jellegzetességeinek részletező ábrázolásai, ezzel is, valamint műveinek szigorú komponáltságával is a reneszánsz humanizmus eszmeiségét, polgári, racionális szemléletmódját és igényeit közvetíti. Id. Pieter Brueghel (1525–1569) hasonlóan nagy festője Németalföldnek, mint a nála fél évszázaddal idősebb Bosch, sőt néha részletező kedvében is

elődjéhez hasonlítható: például a Gyermekjátékok és a Közmondások című moralizáló képein számtalan apró részlet és jelenet látható. Viszonylag kevés bibliai témát ábrázolt, ezek gyakran szinte elrejtik a fő témát, mint például a Keresztvitel című képen, melyen a háttérben fedezhetjük fel a címadó jelenetet, vagy az Ikarus bukása című kompozíción. Ugyanakkor sok erkölcsi példázatot ábrázol (Vak vezet világtalant) és sok paraszti témát fest meg, őszinte realizmussal, néha vaskos humorral, gyakran az emberi ostobaságot, esendőséget pellengérre állítva. (Parasztlakoda- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 93 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A reneszánsz Vissza ◄ 94 ► lom). A koldusok című képével humanista módon érdeklődik, de korához hasonlóan gúnyolódik is a csoportokba verődő szerencsétlen nyomorékokon,

kéregetőkön. Legszebb alkotásai tájképek, amelyeken az évszakok remekül visszaadott színhangulata mellett a természettel összhangban élő ember a főszereplő. Egyik fontos műve, a Keresztelő Szent János prédikációja, a budapesti Szépművészeti Múzeumban látható. Matthias Grünewald: Isenheimi oltár (zárt összkép, szárnyasoltár, 1512-1515, Musée des Unterlinden, Colmar) Paolo Veronese: Lakoma Lévi házában (1573, Accademia, Velence) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 94 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A reneszánsz Vissza ◄ 95 ► Id. Lucas Cranach (1472–1553) a német reformáció korának egyik legjelentősebb művésze 1500 körül tűnt fel Bécsben, ahol romantikus hangulatú tájképeket festett, a tájba szervesen beleillesztett alakokkal (Szent Katalin vértanúsága) Dürer mellett – aki hatott rá – hazájában ő a másik legnagyobb fa- és

rézmetsző Eleinte sok groteszk alakot ábrázolt, később ez a fajta féktelensége csillapodott. Bölcs Frigyes 1505-ben Wittenbergbe, a reformáció későbbi fővárosába hívta, összebarátkozott Lutherrel, sok oltárképet festett, várurak, főurak halmozták el megbízásokkal. A város polgármestere lett, elismert volt és gazdag Vezeklő Szent Jeromos című képén az addig megszokottól eltérően dús természeti környezetet festett, itt megbízója a bécsi egyetem fiatal rektora volt, akiről portrét is készített. Szent György című képén, amellyel a félelem és gáncs nélküli lovag eszményképét testesítette meg, Dürer hatása érvényesül. Utolsó két oltárképét fia, ifj Lucas Cranach fejezte be, aki grafikusként is jelentős mester volt, és sajátos német manierista stílust alakított ki. 12.3 Szobrászat Lorenzo Ghiberti (1378–1455 k) eredeti neve Lorenzo di Bartolo. Firenzei ötvös, szobrász és építész, a korai quattrocento egyik

legfontosabb művésze. Eleinte kizárólag ötvösséggel foglalkozott Korai munkája az Ábrahám áldozata című dombormű (Firenze, Battistero északi kapuja, 1401-1424) és az Or San Michele életnagyságúnál nagyobb bronz szobrai (1416-1424), köztük Keresztelõ Szent János, Szent Máté és Szent István. Stílusa közelebb állt még a gótikushoz, vonalai lágyak, és kihasználja a drapéria játéklehetõségeit. A sienai San Giovanni keresztelõkútja már szemléletváltásról vall Az addig csak alakokat ábrázoló művész már a teret is érzékelteti a szereplõk mögötti háttérrel Ezt a tendenciát folytatja a firenzei Battistero számára készített második bronzkapuja, a Paradicsom kapuja néven ismert keleti kapu (1452). Az alakok plasztikusak, festőiek, a fejek néha kiemelkednek a táblákból, míg a háttér tájképszerűen belesimul az alapba. Az ábrázolt téma a korábbi kapuénál még idealizáltabb, a mozdulatok még természetesebbek

Késõi munkái közül legnevezetesebb a firenzei dóm számára készített Szent Zenobius-ereklyetartó, melynek oldalát festői felfogású, nagy embertömegeket felvonultató domborművek díszítik. Donatello (1386–1466) a quattrocento kiemelkedő itáliai szobrásza, a reneszánsz plasztika egyik legnagyobb alakja. Első nagyhatású műve János evangélista szobra az Or San Michelében (1415). Az itt megmutatkozó A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 95 ► Művészettörténet A reneszánsz A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 96 ► drámai erő fokozódik a Sta Croce-ba készített Feszületén, majd a Jeremiás prófétát ábrázoló egész alakos szobrán (1427). Szent György szobra meg előlegezi a toszkán szobrászat jövőbeni fejlődését (1415–1417 között). A hatalmas Góliátot csellel legyőző kicsi Dávidot, az ószövetségi bibliai hőst kétszer is megmintázta. A korábbi

arisztokratikus ifjú, naív, szinte lányos tekintettel (1412 k.), a későbbi vézna testalkatú, kalapos ifjú, aki alkatához képest valószerűtlenül nagy kardra támaszkodik, és ellensége nagy, levágott fejére tapos (1440–1442). Az antik Merkur isten alakját idézi Jelentése: fizikai erő helyett isteni tulajdonságokkal, legyőzhetetlen intelligenciával bír. Ő mintázta kora első szabadon álló bronz lovasszobrát is, ő alkalmazta először a centrális perspektíva elvét bronz domborművön (Salome tánca). Az Erasmo da Narniról készült (velencei kapitány), Gattamelata néven (becenév, jelentése Tarkamacska) ismertté vált lovasszobra a középkor után először ábrázol körüljárható lovast lovával arányos, harmonikus egységben (1446–1450). A padovai Szent Antal székesegyház előtt álló mű ismert előképe Paolo Ucello firenzei székesegyházba festett lovas freskója (Sir John Hawkwood lovasszobra, 1436) és Marcus Aurelius ókori

lovasszobra (a Michelangelo által tervezett római Capitolium téren áll). Ez utóbbit 1432-es római útján ismerhette meg a művész, más antik művekkel együtt. Donatello a hadvezért idős korú, kopaszodó fejű, triumfáló császárrá alakítja, és arcán, alakján a katona belső természetét, a férfias erőt, szigorú koncentráltságot kifejező tulajdonságokat emeli ki, mintát adva ezzel Donatello: Dávid (bronz, 1430–1435) Donatello: Gattamelata lovas szobra (bronz, 1447–1453, P. del Santo, Padova) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Donatello: Keresztelő Szent (fa, 1438, Santa Maria dei Frari, Velence) Vissza ◄ 96 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A reneszánsz Vissza ◄ 97 ► Verocchio későbbi lovasszobrához is. Későbbi fő műveit a fizikai tökéletességhez kialakított pszichikai hitelesség expresszív erejének fokozódása jellemzi. Ilyen a firenzei

katedrális kórusában az Éneklők galériája (143339), amelyen polikróm mozaik hátterű, márvány architekturális keretben, szabadon álló oszlopok között, erős mozgásban ábrázolt éneklő-táncoló gyermekeket, kiteljesítve a puttófigurák átfogalmazásával az antikból átemelt motívumkincsét. Vagy a Pádovai főoltár (1446-1452, Szent Antal templom) amely templom alakú aedikula, középen Madonnával, két oldalt szentek szoborcsoportjával. Itt a Sacra Conversazione új témáját jeleníti meg plasztikus formában és igen erőteljes érzelmeket hordozó mozgásban. Késői művészetében ez az expresszivitás tovább erősödik (Mária Magdolna, 1455 k.; Szent Lőrinc mártíromsága, 1460 után és a firenzei Szt Lőrinc templom ambója, 1460–1470) Luca della Robbia (1399–1482), a Robbia műhely alapítója volt Ghiberti tanítványai közül a legtehetségesebb, aki mestere nyomán indult el unokaöccsével, Andrea-val, de aztán új

„ösvényeken” haladt tovább. Az antik hatás L. Robbiánál néha erősebb, mint Donatellonál Vallásos, de az adott korban modernnek mondható felfogás jellemzi. A neves firenzei szobrász, Ghiberti hatása, hogy nemes figuraformákat, választékos ruharedőket ábrázolt. Donatello hasonló műveivel egy időben készült híres alkotása, a firenzei dóm énekeskarzata, első önálló stílustörekvésének nagyszerű emléke. Másik itteni fő műve az újonnan épített sekrestye bronz kapuja. A festőiség érdekében kezdett élénk színezésű majolika szobrokat készteni, és kezdte a majolika plasztikáit csillogó, időálló üvegszerű mázzal színezni. Őelőtte addig csak befestették a domborműveket, most viszont keleti eredetű mázas technikát használt. A kolorit ugyanakkor nem valószerű, a figurák sötétkék alapon fehér színben jelennek meg, csak az előtér színes, és a virágok zöld, sárga, ibolyaszínűek. A szokatlan színhasználat

másik magyarázata, hogy az unokaöccsével készített domborművek épülethomlokzatra (Brunelleschi: Ospedale degli Innocenti, Firenze), más alkotásaik templomokba kerültek. A Robbia-műhely sajátos stílust alakított ki, mely kutakra, sírokra, kapukra stb. teremtett legtöbbször Madonna-szobrot, s melynek sok követője lett. Andrea del Cione a Verrocchio (1436–1488) nevet ötvösmestere után kapta. Firenzei szobrász, festő és ötvös Ötvösművei közül egy domborított ezüst tálat ismerünk Keresztelő Szent János lefejezésének jelenetével Sokoldalú, nagy tudású mester volt Donatello segédjeként, majd a Mediciek szobrászaként dolgozott. Korai műve a firenzei San Lorenzo A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 97 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A reneszánsz Vissza ◄ 98 ► kézmosó fülkéje, valamint Piero és Giovanni da Medici síremléke. Bronz

Dávid-szobra Donatelloénál több erőt, lendületet hordoz. Feltehetően Pollaiuolo képe hatott e műre. Finom dekorativitás és a valóság pontos megfigyelése jellemzi. Készített Madonna-domborműveket (terrakotta, márvány), Medici-megbízásra Ámor-szobrot, Krisztust Tamás apostollal (Firenze, Or San Michele). Delfines puttója a firenzei Palazzo Vecchio udvarán áll, Borsos Miklós is megmintázta saját tihanyi kertjébe. Talán legismertebb műve a Bartolommeo Colleoniról készült lovasszobor Velencében. A források szerint Mátyás megrendelésére is dolgozott. Festői tevékenységének egyetlen biztos emléke a Jézus megkeresztelése című kép (Firenze, Uffizi) Michelangelo (1475–1564) az itáliai reneszánsz legnagyobb hatású művésze. Festő, építész és szobrász, valamint költő Legkorábbi munkája a Lépcsős Madonna és a Kentaurok csatája című festmény. Leghíresebb szobrai közé tartozik a fiatalon faragott, még toszkán

előképekhez kötődő Pietà, mely Máriát ábrázolja a halott Jézussal. Vasari szerint a maga műfajában és témájában felülmúlhatatlan ez a hihetetlenül finoman megmunkált, kecses, és átgondolt kompozíciójú szobor Talán e művénél is ismertebb a Firenze erejét, függetlenségét is jelképező, a város büszkeségével egybeforrt Dávid szobra (eredeti helye Palazzo Vecchio, ma Akadémia), amelyen erőtől duzzadó, antik atlétaként ábrázolja az egyébként kicsi, de leleményességéről ismert hőst, a hatalmas erejű Góliát legyőzőjét. Harmonikus nyugalma ellenére feszültséget, elszántságot tükröz tekintete Mózes című szobra és a Rabszolgák II. Gyula pápa monumentális síremlékére készültek (1505). Mózes az Ószövetség, a zsidóság történetének egyik legfontosabb alakja, itt ugyancsak rendkívül elszánt, erős, ugyanakkor gondolkodó, vívódó ember. Antikizáló, de szenvedélyes figurát látunk benne, akinek a fejére

egy téves Biblia-értelmezés miatt kerültek kis szarvak. A vallásalapító ószövetségi személy ábrázolását a pápa eszményített képmásának tekinthetjük, megformálásán közvetlenül érződik a Sixtuskápolna mennyezetének hatása. Michelangelo a félbemaradt Rabszolgák és Rondanini Pietà szobrán csak a leglényegesebb részleteket dolgozza ki, így ezek a művek az alkotó és az anyag közti drámai küzdelemről is tanúskodnak, a szoborrá alakuló anyag különös fázisát ragadják meg. A korszak és Firenze legnagyobb mecénásainak, a Medicieknek a síremlékét is természetesen Michelangelo készítette el. Ez egy mauzóleum, melynek falfülkéiben a három Medici fivér ülő alakja látható, középen pedig a négy napszak allegórikus alakjai, kőszarkofágokon fekve-támaszkodva. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 98 ► Művészettörténet A reneszánsz A dokumentum használata | Tartalomjegyzék |

Irodalom Michelangelo: Pietá (márvány, 174 cm, 1498, San pietro, Róma) Verocchio: Dávid (bronz, 1470 k., Firenze) Michelangelo: Dávid (márvány, 434 cm, 1501– 1504, Firenze) Vissza ◄ 99 ► Michelangelo: Mózes (márvány, 235 cm, San Pietro in Vincoli, Róma) Verocchio: Colleoni lovasszobra (bronz, 1481-1488, Velence) Reneszánsz szobrászat Magyarországon Mátyás király budai, visegrádi palotáinak legértékesebb szobrai valószínűleg életnagyságú bronzszobrok voltak (Heraklész, Hunyadi János, László, Mátyás). A Márvány Madonnák Mesterének tulajdonítják az ún Visegrádi Madonnát, amely eredetileg a palotakápolna kapuját koronázhatta. A budai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 99 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A reneszánsz Vissza ◄ 100 ► márványszobrászok munkáját irányító Giovanni Dalmata műve az ún. Diósgyőri Madonna és a

visegrádi palota vörösmárvány díszkútja. A kápolna szobrászati díszével közeli stíluskapcsolatban áll a pesti belvárosi templom tabernákuluma Érettebb stílust képvisel a pécsi székesegyházban Szathmáry György tabernákuluma. Az olaszok által meghonosított stílus a 16 században széles körben elterjedt az ország területén (pl. Siklós, Nyírbátor, Gyulafehérvár) Egyik legszebb emléke az ún. Báthory Madonna (1526) A legkorábbi reneszánsz ízlésű sírkő Beatrix tárnokmesteréé, Bernardino Monellié (1496) Bakócz Bálint 1497–98 körül készült, álló alakos sírköve a család műpártolásának egyik első reneszánsz emléke. A címeres vagy fekvő alakos sírlapok általában magyar mesterek alkotásai. A reneszánsz felfogás gyakran csak az elhunyt realisztikusabb ábrázolásában nyilvánult meg A XVI. században különböző típusokat alakítottak ki, pl oszlopos síremléket az elhunyt álló vagy térdelő alakjával A

dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 100 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A manierizmus Vissza ◄ 101 ► 13. A manierizmus A manierizmus az 1530–1600 közötti, sokáig félreismert és mesterkéltnek mondott stíluskorszak olasz eredetű megnevezése, az érett reneszánsz művészi elveitől eltérő stílustörekvések összefoglaló neve. Elutasítja a klasszikus reneszánsz művészet normativitását, példaszerűségét és általános emberi érvényét, ennyiben antiklasszikus és anti-reneszánsz. Intellektuális művészeti igényből fakad, ennyiben elszakad a valóság látványától, de az antikvitásból is ismert filozófikus irányt kívánja továbbfejleszteni a realizmus és érzékiség fokozásával, az érzékfeletti keresésével és a változatosság és választékosság alkotóelvként való kiteljesítésével. Gyakran irracionálisnak tűnő megoldásokat alkalmaz,

mivel a szabálytalan, az aszimmetrikus és atektonikus megoldásokat kedveli Itt találkozunk először a természeti formák céltudatos, szándékos átalakításával, a dolgok jól ismert, megszokott képéről való lemondással Sajátos ritmusú kompozíciókat, a barokkra előremutató térképzést valósít meg, új szépségeszményt teremt Tudatosan fordul a megelőző időszakok művészetéhez, hogy aztán tüntetőleg eltérjen tőle. Az eredetiséget és virtuozitást részesíti előnybe a közérthetőséggel és klasszikus stíluseszménnyel szemben Olykor természetellenes, szokatlanul élénk színeket használ Korai időszaka a firenzei érett reneszánsz mesterek művészetéből ered (Róma: Raffaelo és követői, Michelangelo; Firenze: Andrea del Sarto; Velence: Parmigianino, Tiziano, Tintoretto). Tipikus manierista festő Itáliában Pontormo, Rosso, Parmigianino, Bronzino, valamint Tintoretto, Spanyolországban El Greco, Észak-Európában Brueghel, Goltzius

és Spranger, a grafikusok közül Sadeler és Callot. A francia manierizmus a szobrászatban jelentős, amely B. Cellini hatása alatt fejlődik Az irodalomban Ariosto, Tasso, Shakespeare és Servantes a legnagyobb alakjai e művészeti irányzatnak. A manierizmus közvetlen előzménye a reneszánsz bomlása, amely megteremti az újkori ember új világnézetét (szemben a reneszánsszal, amely az ókor és a középkor kiteljesedése, és amely nem jut túl a dogmatikus keresztény világ korlátain, illetve a középkor tekintélykultuszán). Filozófia, tudomány, művészet A reneszánsz világkép felbomlása abból a mélyreható szellemi átalakulásból ered, amely a 16. század közepét jellemezte Montaigne filozófiája – a módszeres kételkedés – megteremtette az alapot ahhoz, hogy az igazság korlátolt voltát és érvényét felismerjék, s hogy az érzékeléssel szerezhető A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 101 ►

Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A manierizmus Vissza ◄ 102 ► tudást ne tekintsék elegendő bizonyítéknak, miután a szubjektum szakadatlanul változik, nézőpontja folyamatos újraértékelést igényel. A természettudományos módszer igazi megalapozói azonban Kopernikusz, Galilei és Kepler Közülük Kepler az, akivel az egzakt tudományok története kezdődik. Kepler az első tudós, aki semmit sem hagy a véletlenre és semmi sem hagy figyelmen kívül a vizsgált jelenség kapcsán Az Én identitásába vetett hit megrendülését a racionális szemlélet térhódítása, majd az újplatonikus eszmék befolyása követi. Giordano Bruno az univerzumot végtelennek tekintette, ezzel eljutott a relativizmus általános elméletéhez, amit a tér, idő és súly vizsgálatára is kiterjesztett. A végtelen tér ábrázolásának problémája ezt követően jelenik meg a 17 századi festészetben (lásd: Claude Lorrain és a

holland tájképfestők). A gazdasági élet és a társadalom változásai a modern kapitalizmus kialakulásával függenek össze, és a relatív szabadság fogalmát teszik plasztikussá. A kis- és középpolgár rétegek elveszítik biztonságérzetüket, céhbeli befolyásukat, helyi piacokon játszott szerepüket. A tisztességes életvitel alapelveit kiszorítja az új ideál, a tőkepénzes élet eszménye Machiavelli ismert mondása, miszerint a cél szentesíti az eszközt, a politikai célkitűzések szuverenitását és öntörvényűségét – a kettős erkölcs középkori tanának felújított változatát – nyíltan hirdette. A vallási gondolkodásban a reformáció gondolata új vallási mozgalommá teljesedett. Luther tanítása szerint a hit kiinduló- és középpontja nem az egyház, hanem az egyén. Az isteni kegyelemnek nincs köze érdemhez és jutalomhoz, igazsághoz és méltányossághoz, az üdv bizonyossága nem köthető morális feltételekhez. Erre

épül a protestáns predesztináció tana. A reformáció gondolatvilágából a szabad akarat tagadása tette a legmélyebb benyomást a manierista művészekre A manierista művész egyszerre mutatja meg a világ kettős természetét: a vallásosságot és a szkepszist, az evilágot és a túlvilágot. A reneszánsz esztétikai kategóriáinak tagadásaként a művészet nem a természet után alkot, hanem úgy, mint a természet. A művészi eszme tehát az isteni princípium megnyilatkozása Innen ered a titokzatosság manierista alapvonása és a zseni, valamint az elidegenedés fogalma is. 13.1 Festészet Az első nagyszabású festészeti emlék, amely manieristának tekinthető, Raffaello A Borgo égése című műve (1514–17), amelyben megváltozik lényeges és lényegtelen viszonya, dinamikus tér- és mélységábrázolás jelenik meg, a képtér magas feszültséggel töltődik fel, az architektonikus együttes A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom

Vissza ◄ 102 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A manierizmus Vissza ◄ 103 ► részei nem illenek szervesen össze, és optikai intenzitás jellemzi az egész kompozíciót. Michelangelo Utolsó Ítélete (Sixtus-kápolna, 1536–1541) a zűrzavar és kétségbeesés képe, a káosz látomása. Minden az ellenállhatatlanul feltörő belső igazság alá rendeződik. Az alakok egymáshoz viszonyított és belső aránytalansága mellett (pl. Péter gigantikus alakja, kolosszális bal karja) az absztrahálás eltérő volta, az egyénítéssel szemben az elszemélytelenítés (pl. a szereplők ruhátlansága), az üres és túlzsúfolt tér váltakozása, több egymás felett futó térszelet önálló perspektívával (a felső figurák nincsenek rövidülésben), a síkszerű, ornamentális és az elliptikus kontrasztja azt a célt szolgálja, hogy a fiktív kép tere a néző valóságos terévé szélesedjen, s a mű az

emberiség tragédiájának zűrzavaros természetét, a kép által keltett térképzet irracionális valóságát a legigazabbul ábrázolja. A manierista stílus kiteljesedése Pontormo művészetében követhető nyomon a legszemléletesebb módon. Michelangelo Buonarroti: Utolsó ítélet (freskó, Sixtuskápolna szentélyfala, 1535–1541, Vatikán, Róma) Jacopo Pontormo: Levétel a keresztről (1521) Jacopo da Pontormo (1494–1557) a korai manierizmus egyik jelentős művésze. Stílusának jellegzetességei: keskeny, nyújtott figurák; a tér absztrahálása – a képtér erős töredezettsége és nagyságrendjük váltakozása (József Egyiptomban, 1518); az ábrázolandó történet anekdotikus széttagolása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 103 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A manierizmus Vissza ◄ 104 ► és az egyes epizódok additív összeállítása; a csoportok

egymás fölötti elhelyezése; a térmélység építészeti elemek nélküli növelése (Vizitáció, 15281530); elegancia; dekoratív hatás keresése; a fő cselekmény eltolása a középpontból, intenzív szellemiség, magasfokú drámai feszültség (Levétel a keresztről, 1526–1528 között). Rosso Fiorentino (1494–1540) Andrea del Sarto tanítványa volt. 1523-ban Rómában, 1527-től közép-itáliai városokban működött, majd 1530-tól Franciaországban élt, ahol a fontainebleau-i iskola vezető mestere volt. Egyik fő műve és legfontosabb manierista alkotása a volterrai Levétel a keresztről (1521), amely a tér megszüntetésére, az absztrakcióra való erős hajlamra és a valóság irracionális ábrázolására kiváló példa. A kép szerkezete dekoratív vonatkozási rendszerre épül (mozdulat-párhuzamok, konszonancia, a kép síkjához viszonyítva ellentétes irányok egymásnak feszítése, a kompozíció egészének mértani formába rendezése

zenei ritmushoz hasonló ismétlődésre építése, az alakok ornamentális egymásba fűzése), a plasztikus testek ellenére a síkszerűség és frontális, tehát kétdimenziós látásmód erősítése. További két fő műve a Krisztus színeváltozása című olajfestménye (1530) és a Pietá (1537–1540) Franciaországban, I Ferenc fontainebleau-i kastélyába festett freskói csak jelentéktelen töredékekben, átfestve, illetve rajzokban és metszetekben maradtak fenn. Angelo di Cosimo Bronzino (1503–1572) stílusára Pontormo és Michelangelo hatott. A páviai Certozában, az urbinói udvarban, valamint Firenzében működött, I. Cosimo udvari festője volt A szobrászi modellálás mestere, a testfelület hideg, márványszerű és sima alakítása jellemzi alakfelfogását. Portréi a manierizmus csúcsteljesítményei közé tartoznak, ahol az arc egyszerre a lélek tükre és a személyiség álcája (Egy ifjú arcképe, New York, Metropolitan Museum). Érzékien

megfestett aktjainál érezzük először, mit is jelent a titkos erotika (Vénusz, Ámor és az Idő, London, National Gallery). Francesco Maria Parmigianino (1503–1540) Coreggio, majd Raffaello és Michelangelo, illetve Rosso és Pordenone hatása alatt sajátos formanyelvet alakított ki, amit a szépség kultusza kifejezés foglal össze. Festészetét a kecsesen elnyújtott formák, hosszú nyakak, kezek, a könnyeden áramló, finom rajz, a hideg, zománcos fény, a feminin érzékenység, valamint a kifinomult sfumatos átmenetek jellemzik. Az ábrázolt személyek gátlástalan kacérsága, énközpontúsága feltűnő képein Táblaképei közül a legismertebb a drezdai Madonna rózsával (1528–1530) és a firenzei Hosszúnyakú Madonna (1534 után). A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 104 ► Művészettörténet A manierizmus A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 105 ► Jacopo Robusti Tintoretto

(1518/19–1594) Veronese és P. Bordone műheléyben tanult, s Tiziano mellett dolgozott. Mindhárom itáliai manierista központ művészeti eredményeiből merít (firenzei, emiliai, római), de szuverén módon dolgozza fel a hatásokat és sajátos eksztatikus, egyben pasztózus festői stílust alakít ki. Egy befelé forduló, átszellemült művészet kiemelkedő képviselőjeként új – epikus, dramatikus – hangot teremt a manierizmus második – érett – szakaszában. Művészetében a természetes természetfölöttivé, az irreális valóságfölöttivé, az irracionális magasabb szellemi minőséggé nemesedik (Hauser Andor). Első fő művei a velencei Scuola di San Roccoba és az egyház megrendelésére készített alkotások egy csoportja (Szent Márk legenda jelenetei, 1565–67; Kánai mennyegző, 1561; Utolsó vacsora), majd a következők a Scuola di San Rocco nagytermének falképei (1576–1581 és 1583–1587, pl. az Érckígyó, a Mózes vizet fakaszt a

sziklából, Krisztus megkeresztelése és Krisztus az Olajfák hegyén, illetve az Angyali üdvözlet és a Menekülés Egyiptomba, valamint Maria Aegyptiaca és Mária Magdolna a pusztában), amelyek Giotto után a keresztény művészet legátfogóbb képsorozatát alkotják. Dualista formanyelvét a valóság kétfajta ábrázolása jellemzi: plasztikus-realisztikus és vázlatszerű-kétdimenziós Realizmusa mélységesen irreális, mitikus, sőt fantasztikus, romantikus álom-táj-képei nemcsak a valóságnak, hanem az eszmének is teljes értékű, meggyőző kifejezései, ugyanakkor terei nem nőnek túl az emberi tapasztalás határain, parttalanok és megmérhetetlenek, de nem végtelenek. Parmigianino: A hosszúnyakú Madonna (1535, Uffizi, Firenze) Jacopo Tintoretto: Szent Márk csodája (XVI. század közepe) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 105 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A

manierizmus Vissza ◄ 106 ► Id. Pieter Brueghel (1525–1569) az első igazán önálló németalföldi manierista Ő az egyetlen Greco mellett, aki megteremti a tintorettoi kozmikus világkép megfelelőjét. A leghétköznapibb tárgyaiban is benne rejlik a mindenség Képein a világot nem hatja át többé csak azért az értelem, mert létezik. Bölcs humora keserves élettapasztalásból ered A maga valóságát festi, azt, amit lát, és ahogyan értelmezi. Ezért az egyes embert alárendeli a természetnek és tömegnek, az emberiség tragédiájának vagy tragikomédiájának. Panorámaszerű kompozíciókat fest, ahol a világnak csak parányi része az ember. Műveiben a gépiessé vált élet (evés, ivás, mértéktelenség, mindennapi szokások) fonákságát, céltalanságát, értelmetlenségét kívánta megmutatni (Gyermekjátékok, 1560; Németalföldi közmondások, 1559). Áhítat és irónia, szent és profán világa egyszerre jelenik meg Királyok

imádása című képén (1564 k.) Manierista fő művein – Parasztlakodalom, Paraszttánc, Fészekrabló és a Párbeszéd a vakokról – a konkrét, köznapi földi világ realizmusa elmélyül. A művészt parasztfestőkén szokták jellemezni, de megrendelői a társadalom leggazdagabb és legműveltebb rétegéből valók Amikor Antwerpenből az udvari-arisztokratikus Brüsszelbe költözik, szinte kizárólag a paraszti életből meríti témáit, illetve képeinek fő motívumait. Bartholomäus Spranger (1546–1627) népszerűségét Goltziusnak köszönheti, aki a kor kiváló és népszerű rézkarcolójaként művészetét előbb a Németalföldön, majd egész Nyugat-Európában ismertté tette. Spranger főleg Prágában működött, hatása azonban a bajor udvarig, Münchenig és Augsburgig terjedt. Művészetének különös ismertetőjegye a mezítelen női test gyengéd ábrázolása, valamint szokatlan, ki nem próbált erotikus jelenetekkel, illetve a nemek

szerepének felcserélésével való kísérletezés, a férfiban lappangó nőiesség és a nőben rejlő férfiasság, továbbá a fiatalság és öregség ellentmondásosságának kiemelése. A görög mitológia és hősmondák köréből merít (Vertumnus és Pomona, Judit és Holofernész), sőt olykor bibliai témát választ a mezítelenség izgató hatásának fokozására (Zsuzsánna és a vének). Legtipikusabb, egyben legerotikusabb képeinek egyike a bécsi képtár Heraklész és Deianeira című kisméretű kompozíciója, valamint ugyanitt a Hermaphroditusz és Szalmakisz nimfa. El Greco (1541 k. – 1614), eredeti nevén Domenikosz Theotokopulosz Kréta szigetéről, Kandiából származott. Az ottani, bizáncias keresztény hagyomány által átitatott, szigorú (ortodox) festészeti elveken nevelkedett. Velencében Tiziano műhelyében tanult, de hatott rá Tintoretto, Schiavone és Jacopo Bassano is. 1576–77 között áttelepült Spanyolországba, élete

hátralévő részét Toledoban, a spanyol irodalmi és vallásos élet centrumá- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 106 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A manierizmus Vissza ◄ 107 ► ban töltötte, így munkássága is oda köthető. Első fő művei Spanyolországban a Mária mennybemenetele című képe 1577-ből, a Krisztus feltámadása és a Krisztust megfosztják ruháitól, 1577–79 között, érett művésznek mutatják, aki birtokában van a manierista kifejezésformáknak és szuverénül bánik velük (a formák megnyújtása, enyhe csavarása – figura serpentinata; vonalpárhuzamok- és kontrasztok). II Fülöp álma című kompozíciója (1580 k.) stiláris fejlődésének újabb állomását jelzi Ezen a fő csoportot keretező geometrikus alakzat kicsinyített formában megismétlődik (lásd pokol torka), ami tipikus manierista alkotóelem. Ugyancsak jellegzetes elem a

főcsoport mögötti tömeg naív, egymás fölötti elhelyezése, vagyis a tömeg összepréselése egy szűk területre, és vele szemben a tátongó űr ürességének ellentéte. A Szent Mauritius vértanúsága című kép szintén királyi megrendelésre készült (1580–82). Témája a pogány áldozatot megtagadó katonák lefejezése. Kiemelkedő jelentősége a középkor több színtérrel dolgozó, szimultán színpadának manierista továbbfejlesztése. Ez a kompozíciós séma kulcsszerepet játszik Greco művészi fejlődésében A főszereplők csoportja egy dombon áll, de az nem az előtér, hanem a középtér, ahová az út nem felfelé, hanem lefelé visz. A talaj hullámzása bonyolítja a tér széttagolt képét, és növeli a nyugtalanság érzetét. A manierista festészet egyik fő műve Greco Orgaz gróf temetése című alkotása (1586–1588). Az alsó rész a szokványo sírbatételek mintáját követi, de érzékeny realizmussal megfestett alakjai

lélektani és fiziológiai megfigyeléseket ötvöznek dús festőiséggel. A felső rész a mennyei események helyszíne Itt a művész egy természetfölötti látomást idéz nagy képzelőerővel. A földi szertartás résztvevői mit sem tudnak a felettük zajló történésről, kivéve egy hátal álló papot és egy fiúcskát, amelyek a két tér közötti kapcsolatteremtés fontos alakjai, nemcsak térformáló, de mélységteremtő értelmük is van. A kettős lét ábrázolása arra figyelmeztet, hogy keskeny az a sáv, ami a valóság és az álom, vagy költészet között van, ami a manierizmus mozgástere. A kép egyfelől egy szertartás előírásos megjelenítése, másfelől egy szellemi színjáték bemutatása, olyan terepé, ahova az ábrázolt személyek aligha juthatnak be. Greco öregkori műveire az alakok karcsúsága, felfelé törekvése, a hosszirányú nyújtás fokozása és a színek erőteljes redukciója, azaz a kifejezés szellemtelisége

jellemző (Angyali üdvözlet, Szeplőtelen fogantatás). Utolsó művei a legabsztraktabbak, messze meghaladva a kora középkor fontos műalkotásait (Toledo látképe, Laokoon, Ötödik pecsét). Az emberi test fokozatosan elveszíti fizikai létét, súlyát, már-már körvonalait is, a művészi látomás a végletekig dematerializálódik, miközben a fény diadalittas mámor- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 107 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A manierizmus Vissza ◄ 108 ► ban tobzódik és az érzelmi tartalmat a lebegés közege közvetíti. Arcképfestészetére jellemző, hogy keveri a valóság és a látomás elemeit, sötét háttér előtt ábrázolt portréinál a fejre összpontosít. Id. Pieter Brueghel: Parasztlakodalom (olaj, vászon, 114×164 cm, Kunsthistorishes Museum, Bécs) El Greco: Krisztust megfosztják ruháitól (1579 k.) 13.2 Szobrászat A XVI. század

végére a Mediciek hatalma megerősödött, I Cosimo herceget a pápa 1569-ben Toscana nagyhercegévé koronázta. Firenze fényűzésük színterévé vált, a város legjelentősebb tereit hatalmuk jelképeként oszlopokkal, szobrokkal és kutakkal díszítették. A korszak szobrai jellegzetes példái Giorgio Vasari művészetelméletének, aki a lehető legnagyobb jelentőséget tulajdonította a stílusnak, manierának (alkotásmódnak), amelyen a leleményesség, a tökéletes megvalósítás, a finomság és az elegancia ötvözetét értette. A korszak egyik fő témája az antik mitológia, kedvelt műfajai a fülke- és kútszobrászat, a síremlék- és kertplasztika, az egészalakos és mellszobor-portré. Bartolomeo Ammannati (1511–1592) készítette a firenzei Piazza della Signoria Neptunus-kútját. A város reprezentatív terét, ahol Michelangelo Dávid-szobrának hiteles másolata is áll, az antikvitás kora által inspirált, a manierizmus új szellemében

készült szobrokkal díszítették a Mediciek. A Neptunus-kút nevezetes szoborcsoportja, amely méretei és megformálása révén túlfeszíti a klasszikus mértéket, nem más, mint Firenze új urai, a nagyhercegség tengeri hatalmának allegorikus dicsőítése. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 108 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A manierizmus Vissza ◄ 109 ► Benvenuto Cellini (1500–1571) nevezetes szobra, a Perszeusz Meduzsa fejével szintén Firenzébe került, a Loggia dei Lanzi-ba. A középkorban Loggia dei Priori néven ismert helyszínt a Mediciek a korszak legjelentősebb mestereinek alkotásait bemutató szoborgalériává alakították át. A humanista műveltségű irodalmi körök példáját követve a megbízást teljesítő művészek – korábban inkább terv-megvalósító kézművesek – egyesületekbe tömörültek. Az első ilyen társulás a firenzei Accademia

del Disegno (Rajzakadémia) volt, melyet Vasari alapított, s tagjai lettek Ammannati, Bronzino és Cellini is. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 109 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A barokk Vissza ◄ 110 ► 14. A barokk A barokk szó az olasz barocco (különös, szokatlan, bizarr; nyakatekert következtetés) és a portugál barruca (szabálytalan igazgyöngy) szavakból származik, ez is az utókor gúnyos névadása. A barokk szabadabb formálást és festői hatásokat előnybe részesítő stílusirányzat, amelynek legfontosabb művészeti kérdései a mélység kifejezése, a forma feloldása, az elemek alá- és fölérendelésével komplex egység létrehozása és az események eleven sodrásának hiteles érzékeltetése szenvedélyes mozgás és erős érzelmeket, dinamikát hordozó festői eszközhasználat révén. A barokk művészet mindenkihez szól, nemcsak a

műveltekhez. Megjelenése szorosan kötődik az ellenreformációhoz, a tridenti zsinatot (1545– 1563) követő egyházpolitika fontos propaganda- és a hatalmi vetélkedésben megerősödött uralkodók nélkülözhetetlen reprezentációs eszköze. Így ez a stílus főleg az abszolút monarchiákban, a feudalizmus fenntartásában érdekelt országokban terjedt el (Olaszország, Franciaország, Németország, Spanyolország, Csehország és az Osztrák-Magyar Monarchia) a XVII–XVIII-században, később azonban hatást gyakorolt a protestáns egyházművészetre (pl. a copf stílus) és a paraszti világ művészetére (parasztbarokk) is A barokk művészet szellemi háttere a tudományos élet dinamikus fejlődése, a mechanika előtérbe kerülése, a matematika, a csillagászat, a fizika és a természettudományok erőteljes differenciálódása, a tudományos rendszerteremtő törekvés általános igénye, valamint a filozófiában a racionális okságelmélet és a

kritika térhódítása (Harvey, Huygens, Newton, Descartes, Bacon, Leibnitz stb.) A barokk szellemi egységet jelent, amely az emberpróbáló küzdelmekből harmóniát szül: a részletek konfliktusából mindig összhang jön létre, az ellentétek kiegyenlítődnek. A festmények tere kiszélesedik, sőt illuzionisztikussá tágul, de folyamatosan, összefüggően bontakozik ki. A táj vagy az építészeti háttér logikus folytatása az előtérnek. Az arányok és a mértékek megfelelnek az emberi tapasztalásnak, legfeljebb a monumentalitás kedvéért többszörösre növekednek. A valóság iránti megkülönböztetett figyelem az emberi érzelmek természetének szisztematikus kutatására, távoli tájak, idegen népek, különböző társadalmi rétegek és emberi tevékenység ábrázolására ösztönzi a művészeket, akik nincsenek tekintettel a korlátokra, kilépnek az építészeti keretből, és minden mozgást kiter- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék

| Irodalom Vissza ◄ 110 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A barokk Vissza ◄ 111 ► jesztenek környezetükre. A fantázia mindig pontos megfigyelésekre támaszkodik Új vonás az emblémák, szimbólumok, allegóriák szerepének növekedése a teológiai, morális, transzcendens vagy didaktikus tartalmak közvetítésében, elvont fogalmak megjelenítésében. A vízió, az eksztázis, a csodatételek, a szentek mártíromsága és a Mária-kultusz újraéledése nagy szerepet kap a protestantizmus elleni harcban, s a művészet eszközeivel a szentségek tiszteletének népszerűsítését szolgálja. A barokk művészet korai fázisa klasszicizáló, érett korszakában a realizmus és az illuzionizmus erősödik, közbeeső, önálló stíluskorszaka a rokokó, késői klasszicizáló fejleménye pedig a copfstílus. A rokokó stílus elnevezése a francia rocaille = kagyló szóból származik. XIV Lajos halála

után jött létre Franciaországban. Festői, játékos, ornamentális hatásokkal manipulál, elsősorban a belső terekben Kedvelt formái a stilizált kagyló, az aranyozott, lángnyelves faragványok, C alakú kártusok, inda- és rácsmotívumok, egzotikus figurák, a lizénákkal tagolt faburkolatok, pannók, tükrök. Legnagyobb eredménye azonban a téralakítás új elveinek megfogalmazása (kettős térsor, kötetlen alaprajz, szabad elrendezés) A festészetben a szerelem és a női szépség kultusza ekkor terjed el. A copfstílust nyugodtabb, egyszerűbb formák jellemzik, protestáns barokknak is szokták nevezni, valójában XVI. Lajos korának francia művészeti iránya, elsősorban német és német befolyás alatt álló területeken. Nevét az oszlop- és pillérfőkről lelógó virágfüzérdíszről kapta, amely emlékeztet a korabeli nemesi férfi parókaviselet copfjára Kedvelt díszítménye a meanderes szalagdísz, a leveles-virágos füzér. A korábbi

barokkhoz képest világosság, áttekinthetőség jellemzi 14.1 Építészet Fő feladata az ellenreformáció jegyében a templomok, zarándoktemplomok, kolostorok, püspöki paloták, a világi építészetben az uralkodói paloták, kastélyok, városi paloták, lakóházak, középületek építése. A XVIII század jellegzetes épülettípusa a kertekben, parkokban álló pavilon és a mulatókastély. A gondtalan pihenés és luxus jele ekkorra a szélesen, hoszszan elnyúló, egyszintes épület Sok városrendezési terv és park készül és valósul meg. Általános jellemzői a mozgalmasság, az erőteljes felülettagolás, a pompa, a pazar, olykor pazarló anyaghasználat, a festői fény-árnyék hatások alkalmazása, a szeszélyesség, színpadiasság. Részben új, formagazdagságot és díszítést szolgáló elem a színes vakolat, a stukkó, a gazdag intarziák, a parketta, a manzárdtető Ahol – mint Közép-Európában – az értékes, A dokumentum használata

| Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 111 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A barokk Vissza ◄ 112 ► különleges anyagok vagy a megvásárlásukhoz szükséges mértékű anyagi erő nem állt rendelkezésre, ott a szoros nyugati és olasz kapcsolatok ellenére gyakran használtak helyettesítő anyagokat, melyeket ekkoriban kísérleteztek ki (pl. műmárvány, márványozó festés, antikolások, patinázás stb) A korszak építészetének két „alapképlete” a barokk építészet közvetlen előzményei közül a Giacomo Barozzi da Vignola által tervezett római Il Gesú templom és a Szent Péter székesegyház kupolája, melyet Michelangelo tervezett. Az előbbit a látványt megszakító mellékterek kiiktatása, a térrészek sorba fűzése és a vízszintes, függőleges elemek szerves összekapcsolása, valamint a kupolatér mint uralkodó motívum kiemelése jellemzi (kéttornyos homlokzattal kombinálva,

lásd győri jezsuita templom, 16291637), az utóbbit pedig a monumentalitás és az annak megfelelő díszítés: pilaszterek és aedikulás ablakok a tamburon, kupolahéjon, laternán. Mindkettő előrevetíti a barokk dinamizmusát, a hosszanti és centrális tér egységes kezelését, a terek és díszítőelemek folyékony áramlását és a fő építészeti és díszítő elemeket A kor jelentős építésze és szobrásza Lorenzo Bernini, akinek nevéhez többek között a római Szent Péter tér oszlopos kolonnádja és a Sant’ Andrea al Quirinale templom fűződik. Kortársa és vetélytársa a hasonlóan zseniális építőművész, Francesco Borromini Legjelentősebb műve a Sant’ Carlo alle Quattro Fontane, a Sant’ Ivo della Sapienza és a Sant’ Agnese templom. Elveit Guarino Guarini követi a legkövetkezetesebben, aki mesterénél is merészebben mozgatja meg a teret, és az alaprajz sejtszerű elemeinek megtöbbszörözésével formálja templomait (Torino,

San Lorenzo; Sta Sindone kápolna; S. Maria della Divina Provvidenzia) Franciaországban Françoise Mansart, Louis Levau és Charles Lebrun nagyszerű kastélytervei (Maisons-Laffitte kastély, versailles-i királyi kastély; Vaux le Vicomte-i kastély), J. G Soufflot és Jules Hardouin-Mansart templomtervei (Pantheon, Invalidusok temploma), Angliában a Christopher Wren által tervezett Szent Pál székesegyház a legfontosabb épületek. Olaszországban Filippo Juvarra műve, a torinoi Superga-templom, Németországban Leonhard és Georg Dientzenhofer, Johann Michael Prunner templomai és kolostorai, az Asam-testvérek (Egid Quirin és Cosmas Damjan Asam) rokokó építészete, Balthasar Neumann würzburgi kastélya, Matthäus Daniel Pöppelmann alkotása, a drezdai Zwinger, Ausztriában pedig Domenico Martinelli, Johann Dietzenhofer, Jakob Prandtauer, Johann Bernhard Fischer von Erlach és Johann Lucas von Hildebrandt építészete jelentős. A dokumentum használata |

Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 112 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A barokk Vissza ◄ 113 ► A történelmi Magyarország területén több olyan várost említhetünk, melyek arculata többé-kevésbé egységes barokk képet mutat (Nagyszombat [az 1610-es évek végétől] és Pozsony a mai Szlovákia területén, illetve Győr [az 1620-as évektől], Pécs, Eger, Sopron, Szentendre, Veszprém, Székesfehérvár és Szombathely mai belvárosa). 14.2 Festészet A barokk festészet legfontosabb elvei a „megjavított, megszépített” természet utánzása (imitáció), az újszerű témaválasztás és ötletgazdag kivitelezés (invenció), az ábrázolt személy pontos és legelőnyösebb helyzetben való bemutatása (decorum), valamint a lelkiélet, érzelemvilág eleven ábrázolása (lásd a Carracci-család festészete és bolognai akadémiája). A reneszánszban fontos szerepet kapott szerkezet, ideális,

zárt forma helyett előtérbe kerül a minél erőteljesebben megjeleníteni kívánt mondanivaló. A képek többnyire mozgalmasak, perspektív terük tág, illuzionisztikus Fontos szerepet kapnak az érzelmek, a személyesség, a megjelenítésben a fény-árnyék-hatások. Megnő a jelképes ábrázolás – a szimbólumok, allegóriák jelentősége is, de a képek az egyértelmű jelentés mellett sokszor tartalmaznak rejtett, megfejtendő motívumokat, amiket szövegekkel világítanak meg (emblémák). A bibliai témák mellett a pogány mítoszok és az antik mitológia is jelen van, gyakran ötvöződnek egymással. A barokk festmények sok esetben részei valamely személy, vagy esemény kultuszának, heroikusak és drámaiak, az uralkodói legitimáció és a társadalmi szerep reprezentálásának eszközei. Új műfajok: csoportos portré, ravatalkép, életkép, enteriőr, önálló és ideáltájkép (veduta), csendélet. Virágzik a falképfestészet, ahol az

ábrázolásban az erőteljes rövidülések, a festett, nyitott égbolt és az apoteózis-jelenetek általánossá válnak. Michelangelo Merisi da Caravaggio (1573–1610) az itáliai barokk festészet egyik legkülönösebb, legeredetibb, nagy hatású mestere. Virtuóz festői tudásával, példátlan hatású, újító szemléletével vált ismertté: fél-vagy háromnegyed-alakos képkivágásainak és egész alakos csoportos jeleneteinek szereplői az előtérben helyezkednek el, hangsúlyozottan valószerűek; szinte mindig a sötétből tűnnek elő fokozatok nélküli, láthatatlan forrásból jövő, éles fénycsóvában. Képeinek szereplőit az utcák hétköznapi figuráiból választotta, idealizálás nélkül festette meg őket, ezáltal kíméletlen realizmussal hozta testközelbe bibliai jeleneteit, az ábrázolt szenteket Merész kompozíciós eljárásának és erős fény-árnyék kontrasztjának művészi célja, hogy az esztétikai és valódi teret

összekapcsolva a szemlélőt bevonja a A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 113 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A barokk Vissza ◄ 114 ► cselekménybe. Vallásos témái sokszor sajátos önkritikával, profán természetességgel, de szüntelen kereséssel, megtérés-élménnyel, mély átélésre késztetve jelennek meg képein: A Beteg Bacchus tulajdonképpen egy enervált, kiélt tekintetű ifjúkori önarckép. A Salome Keresztelő János fejével és a Dávid Góliát fejével című képek drámai események emberközelbe hozott vallomásai, a véres levágott fejeken a festő arcvonásaival, Szent Pál megtérése drámai esemény átélésének tanúiként, közvetlen megvilágosodás-jelenet, Mária halála című festményén Szűz Máriát hitelesen, de szokatlanul, halott öregasszonyként látjuk. A Szent Máté elhivatása című képén egy egyszerű, irányított fénnyel

érzékelteti, amint a gyarló uzsorás világból kiszólítja Mátét az isteni fény. Legismertebb művén, a Sírbatétel-en (1603) az alakok szoborszerű plaszticitása és az arcokon tükröződő érzelmi reakciók széles skálája fizikai jelenlétet érzékeltet. A Carracci-iskola legjelentősebb művésze Guido Reni (1575–1642) bolognai festő, rézmetsző és szobrász volt. Raffaello, az antik művészet és Caravaggio hatott művészetére. Klasszicizáló tendencia jellemzi korai barokkhoz tartozó festészetét Mitológiai hőseit isteni szépséggel ruházta fel, alakjait idealizálta. Antik tárgyú képeit visszafogott, szép kolorit jellemzi (Európa elrablása). A tökéletes arányokat kutató művésztől mozdulattanulmányainak sokasága maradt fent Fő műve az Auróra (1610) a római Palazzo Rospigliosi kerti pavilonjának mennyezetén. A táblaképszerűen megfestett mitológiai jeleneten a hajnal istennője elűzi az éjt, és Apolló szekerén elhajt. A

freskót a kifinomult vonalak ritmikus hullámzása, az antik reliefre emlékeztető formakezelés, a képsíkkal párhuzamos elrendezés, ugyanakkor a mozdulatokkal hangsúlyozott mozgalmasság és mély tüzű színek jellemzik. A mű egyfajta átmenetet képez a reneszánsz és barokk freskófestészet között Pieter Pauwel Rubens (1577–1640) a XVII. századi Flandria (ma Belgium) egyik legnagyobb, leghíresebb festője. Siegenben született, Otto Venius antwerpeni műhelyében nyerte el a mesteri rangot, majd itáliai tanulmányútra ment, és Mantovában V. Gonzaga udvari festője lett 1608ban hazatért, ezt követően Antwerpenben élte le életét Szinte minden műfajban alkotott: vallásos, mitológiai, allegorikus témákat dolgozott fel, portrét, életképet és tájképet festett, Medici Mária megrendelésére festményciklust készített a Luxemburg-palota galériáiba (pl. Medici Mária partraszállása, 1622–23) Az abszolút uralkodói hatalom eszméjének

propagálását szolgáló műveiben a valós és dicsőítő történelmi eseményeket mitológiai és allegórikus szereplőkkel, jelképek, utalások bonyolult rendszerével A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 114 ► Művészettörténet A barokk A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 115 ► kombinálta. Korai antwerpeni képei közül kiemelkedik A kereszt felállítása (1609–1610) és a Levétel a keresztről című triptichonja (1611 k.) Mindkét alkotásában drámai egységbe rendezte a bibliai jelenetek helyszíneit, és a tér mélysége felé vezető diagonális átló mentén, hevesen lüktető mozgássá alakította a közeli nézetre szerkesztett kompozíciókat, mintha egyetlen pillanatba akarná sűríteni a történteket. Zárt csoporttá alakította, de szen vedélyes mozgással és a színekből áradó fénnyel tette pszichikailag hitelessé Leukipposz lányainak elrablása című képén

(1616–17) a mitológiai történet drámai cselekményét. Ember és állat heroikus küzdelme jelenik meg az Oroszlánvadászat című festményén (1622), amelynek kavargó jelenete, sodró lendülete szinte szétfeszíti a keretet. Tájképfestészetével szintézist teremtett a flandriai részletező és az itáliai racionális tájábrázolási felfogás között, amit az 1620-as évek végén festett Viharos táj Philemonnal és Baucisszal című kompozíciója kiválóan érzékeltet. A vihar előtti természeti környezet és benne a menedéket kereső alakok beleolvadnak a fénnyel megvilágított térbe, a feszültséget hordozó atmoszféra szerves részeivé ízesülnek. Utolsó korszakában visszavonul szülőföldjére, kastélyt vesz Steenben, ahol sötétebb, drámaibb színárnyalatú természeti képeket fest, figurák és mitológiai kellékek nélkül. Diego Velazquez (1599–1660) a XVII. század legnagyobb spanyol festője. Úgy tudjuk, Francisco de Herrera

műhelyében tanult, bár csak rövid ideig, mert tizenévesen már jövendő apósa, Francesco Pacheco festő műhelyében inas. Korai képei tárgyilagos hűséggel megfestett népies zsánerképek (Étkező parasztok, Vízhordó, Sevillai vízárus, Ivók), a festői tudás M. da Caravaggio: Máté elhívatása (olaj, vászon, 340×322 cm, 1599, San Luigi dei Francesi, Róma) P. Paul Rubens: Leukipposz lányainak elrablása (olaj, vászon, 1616–1619, München) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 115 ► Művészettörténet A barokk A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 116 ► megmutatására alkalmas apró tárgyakkal, edényekkel, csendéletszerű részletekkel. Caravaggio hatása alatt nagyfokú valósághűség, éles fény-árnyék kontraszt és barna, zöld, sötét tónusok használata jellemzi őket. 1623-ban udvari arcképfestő lett, s Madridba telepedett. Portréi az udvari arcképfestészet

hagyományait követve egész alakos képek, semleges háttér előtt álló, sötét ruhás személyekkel, akiknek csak a kezeit és arcát emelte ki fénnyel a festő (IV. Fülöp, 1623 k, Don Carlos infáns, 1627) Első itáliai tanulmányútján (1629–1631) a velencei festészet, főleg Tiziano kolorizmusa tett rá erős benyomást. Hazatérését követően festette korai fő művét, a Breda átadása című történelmi pannót, amely a spanyolok németalföldi győzelmét örökítette meg sokalakos, tájban játszódó jelenetben (1635). E mű jelentős festői stílusváltásra utal. Koloritja világosabb, mint korábbi képein, a modellálás eszköze az árnyalatgazdag szín. A jellemábrázolás a jelenet lélektani megközelítéséről és a hiteles ábrázolás következetes művészi igényéről vall Második itáliai útját követően (1649–1651) Velazquez festői stílusa tovább finomodott: a rajz szerepét a belülről világító színek finom árnyalatai

és a formát feloldó ecset szabad áramlása vette át. Festésmódja nagyvonalú, laza és oldott lett (X. Ince, 1650; Margarita Teresa infánsnő, 1654) A Las Meninas (Udvarhölgyek) című képe (1656) a festészettörténet egyik talányos, összetett alkotása, hiszen előterében kutyát, torz külsejű törpét látunk, a középtérben Margaréta infánsnőt udvarhölgyei körében, a kép bal oldalán pedig egy nagy festővászon háta mögül a festő néz ránk, mintha minket festene. Az alakok kifelé néznek, ahol a szemközti falon lógó tükörben megjelenő királyi pár állhat, akik a festő tulajdonképpeni modelljei Diego Velázquez: Az udvarhölgyek (olaj, vászon, 318×276 cm, 1656, Prado, Madrid) Diego Velázquez: Vulcanus a kovácsműhelyben (olaj, vászon, 1630, Prado, Madrid) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 116 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A barokk Vissza ◄

117 ► José de Ribera (1590 k. – 1652) spanyol festő volt, bár 18 éves korától Itáliában élt. Élt és alkotott Rómában, ahol nagy hatással volt rá Caravaggio, majd Nápolyban telepedett le, ahol alkirályi udvari festő lett, számos flamand, olasz és spanyol segéd és tanítvány dolgozott nála. Ribera a barokk realizmus egyik legjellegzetesebb képviselője, de olykor Caravaggiónál, Velázqueznél is túlzóbb, drámaibb, hajlamosabb a groteszkre, ezt igazolják képei is: Szent Bertalan vértanúsága, Szent András vértanúsága, Arkhimédész a körzővel, A dongalábú. Nicolas Poussin (1594–1665) járt Velencében, de másfél évet kivéve, Rómában élte le életét. A korai barokk klasszicizáló irányzatának egyik legfontosabb képviselője, intellektuális festő, aki az erkölcsöt fontosabbnak tartotta a vallásnál. Fikció és valóság esztétikai paradoxonjait teremtette meg művészete A nagy olasz reneszánsz elődök, Tiziano, valamint

Raffaello festészete és Giulio Romano grafikai munkássága hatott rá, valamint Descartes racionalizmusa és a neoplatonikus eszmék. A klasszikus arányrendszert kutatta, hogy felhasználja az ókori testformálás, csoportfűzés és térábrázolás sajátosságait elméletének és festőgyakorlatának megalapozására, festészetében a véletlen kiküszöbölésére. Szobrászati tanulmányainak eredménye ötvöződik plasztikus formáiban, kemény vonalú rajzaiban és szűk térbe helyezett kompozícióiban, ahol az alakok többnyire a képsíkkal párhuzamosan, balról jobbra mozognak. Képein gyakran függönyt, oszlopsort használt a tér lezárására, színpadtérré alakítva a kép terét (Aldobrandini mennyegző, Az ifjú Pirrhus megmentése, Salamon ítélete). A mélységet egymás mögötti építészeti elemekkel, tájrészletekkel érzékeltette (Phokion temetése, 1648). Színhasználata a képsík egységét, a jelenet hitelességét és a kompozíció

megszilárdítását szolgálta (Flóra birodalma, 1631), ezért tiszta, keveretlen színeket használt. A természetnek fontos szerepet tulajdonított a festészetben, de a természet utánzása helyett a konstrukció adott ritmust és életet képeinek (Lépcsős Madonna, 1648). Poussin legnagyobb újítása, hogy a reflexió dialektikus mozzanatát vitte be a képbe (Nárcisz és Echo, 1629–30). A szépség kanonizált normáját a színek kanonizálásával párosította. Felfogása szerint a képet a hasonlóságnak kell összekapcsolnia a tárggyal. Az ész látótevékenységét előbbre helyezte, mint a szem egyszerű tevékenységét Nemcsak a konkrét mitológiai témák, utalások, képhagyomány-idézetek, de a közelség és a kívülállás egyidejű kompozíciós elve révén is merengő, kontemplatív hangulatot árasztanak művei. Késői tájképein a természet katasztrófát sejttet (Orpheusz és Eurüdiké) Életműve döntő A dokumentum használata |

Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 117 ► Művészettörténet A barokk A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 118 ► hatással volt a XVIII. század végének klasszicizmusára, főleg David festészetére Claude Lorrain (1600–1682) az ideáltájkép műfajának egyik megteremtője és legnagyobb hatású mestere, életének jelentős részét Rómában töltötte. Fáradhatatlan természet-megfigyelő volt, vázlatkönyvében a Róma környéki tájak jellegzetes motívumait örökítette meg Képein a hiteles, pontos vázlat azonban csak kiindulásul szolgált egyéni, képzeletbeli tájainak a látási tapasztalattal való összehangolásához (A kikötő, 1639). Festészetét a hibátlan perspektívahasználat jellemzi, szabályos formákat használ, világosságot és időtlenséget fejez ki. A fény a hangulatteremtés eszköze Idilli-pásztori tájait mitológiai és bibliai jelenetek követik az 1640-es években (A malom,

1648), ahol nem törekszik szöveghűségre, hanem a szép formákkal és kiegyensúlyozott felületekkel a múlt tökéletességét hangsúlyozza. A mélységet egymás mögötti párhuzamos rétegekben kialakított táji motívumokkal érzékelteti. A fény hátulról szűrődik át a lombokon, sugárzóvá téve a formákat. Késői korszakában egyre jobban eltávolodott a mindennapok valóságától, lírai hangulatot varázsolt a néző elé. Nicolas Poussin: A nyár (Ruth és Boáz, olaj, vászon 1660–64, Louvre, Párizs) Claude Lorrain: Kikötő a Medici-villával (vászon, 1637, Uffizi, Firenze) Rembrandt Harmensz van Rijn (1606–1669), a barokk festészet egyik legnagyobb mestere jómódú molnár-kézműves családból származott. Szülei filozófiai vagy jogi pályára szánták, de ő a leideni egyetemet elhagyva, Amszterdamban festészetet tanult. Arcképfestőként kezdetben általános sikert aratott (Dr. Tulp anatómiája, 1632) Hatalmas életművet hagyott

hátra, több mint ezer rajzot, 300 rézkarcot és 700 festményt, ezeknek csak kisebb hányada vázlat. Festményei és vázlatai a holland táj és hétköznapok, valamint közvetlen családja iránti szeretetéről, az emberiség iránti ro- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 118 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A barokk Vissza ◄ 119 ► konszenvéről tanúskodnak, festői hatású rézkarcai mély gondolataik révén képeivel vetekednek. Expresszív folt- és vonalhatások, valamint végtelen egyszerű vonalvezetésű, finoman megmunkált részletek adják egyedülálló vizuális gazdagságukat (Százforintos lap, 1640–49; A tékozló fiú két változata, Ábrahám és Izsák, Krisztus Pilátus előtt stb.) Ugyanakkor számos vázlatszerű, hétköznapi témájú, a pillanat múló hangulatát érzékeltető rézkarcot is készített. A rézkarc a sokszorosító grafikai eljárások

közül a mélynyomó technikákhoz tartozik. XV. századi német fegyverkovács-műhelyek pajzsokat, vérteket díszítő maratással készült díszítései nyomán alakult ki. Lényege, hogy egy saválló viaszréteggel bevont rézlemezre karcolja a művész a rajzot, melyet később savval (vas-klorid) marat, majd nyomódúcként használ. A fémlemez kémiai úton keletkezett mélyedéseibe dörzsölt festékről készülnek a nyomatok. Rembrandt korában méretüknél és áruknál fogva is hozzáférhetőbbé tették a művészetet a piacokon árult nyomatok az átlagemberek számára. Képeire a barokk mozgalmasság hiánya, a kompozíciók elemi lényegre való leegyszerűsítése, a szereplők egyénítése helyett a kompozíció egészének való alárendelése, a lélektani ábrázolás magas foka és a szuggesztív fény-árnyék-hatások, meleg színek jellemzők. (Zsidó menyasszony, 1636; Jákob áldása, 1656; A tékozló fiú hazatérése, 1668–69). Művészetében

egyesítette a korra jellemző historiae iránti fogékonyságot a holland polgár megváltozott esztétikai szükségleteivel Képeiben az élet egészen újfajta értékelése jelent meg, a szubjektív lét metafizikai, idő feletti értékké vált Kezdetben sok megrendelést kapott, a helyi lövészegylet tagjairól festett csoportképét azonban sajátos, önkényes kompozíciója miatt – több alakot festett meg, mint amennyien megbízták, és nem portrészerűen ábrázolta a szereplőket, hanem a kép egészének törvényszerűségeihez igazítva fűzte őket össze – a megrendelők visszautasították. E festmény Éjjeli őrjárat címen vált ismertté (1642). Az erőteljes modellálás hiánya és a kontúr szerepének csökkenése, valamint a merész, új színhasználat, a világossárga és mélyvörös színek kontrasztja jellemzi a képet A továbbiakban kerülte a heves mozgást, a túláradó pátoszt és kiteljesítette legegyénibb kifejezőeszközét, a

fény-árnyék szakrális jellegű, szimbolikus értelmű, természetestől eltérő használatát, illetve tökéletesítette a kizárólag a tárgyra koncentrálódó figyelmét. Bibliai témájú képein aktualizálta és megvilágította a témák forrásául szolgáló szövegeket: nem eseményeket ábrázolt, hanem a belső értelmet tárta fel, a motívumok redukálásával a tárgyi világ érzéki intenzitására helyezte a hangsúlyt. A kezdetben reálisan kezelt fény A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 119 ► Művészettörténet A barokk A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 120 ► egyre inkább a színhez, levegőhöz kötődött és iránya, forrása meghatározhatatlanná vált (Krisztus Emmauszban, 1648). Portréművészete is megváltozott: az arckép nem a külvilágnak, hanem az ábrázoltnak készült, a művész hozzá fűződő személyes viszonyát, érzelmeit fejezte ki (Az olvasó

Titusz; Hendrikje portréi, önarcképei). Utolsó alkotói korszakában a képet a csönd intenzív sűrűsége és a kimondhatatlan töménysége jellemzi. Képei példázatokká váltak, a festői stílust még az arcképek esetében is megváltoztatta a széles ecset- és helyenként az ecsetet felváltó spakni használata (Jan Six portréja, 1654). Egyre több önarcképet festett, amelyen a legőszintébben vizsgálta önnön személyiségét (Kis Önarckép, 1657). Rembrandt képeivel az örök emberit kereste, a bibliai témát a holland hétköznapokba helyezte, festményein nem történnek látványos csodák, túlvilági dolgok. Képei intim, bensőséges hangulatúak Sajátos, egyre radikálisabb festőisége, szubjektív fény-festészete miatt az egyik első modern festőként tartják számon. Rembrandt: Golgota (rézkarc, 1650 k.) Rembrandt: Éjjeli örjárat (363×437 cm, 1642, Amszterdam) Frans Hals (1581/85–1666), a korszak egyik legvirtuózabb holland

festője, Antwerpenben született. A korszak és a térség egyik legfontosabb műfaja a reprezentatív portré volt, F Hals is sok elöljáróportrét, csoportképet festett, életművének kizárólagos tárgya az emberalak Első ismert műveit élesen körülhatárolt forma, pontos rajz, és az arcot kivéve, a részletek aprólékos előadása jellemzi. Élete delén mozgalmas, friss, színgazdag kompozíciókat festett, arcképei a spontaneitás látszatát keltik (Vidám ivó, Szent Hadrián lövészegylet tisztjeinek lakomája). A Szent György lövészegylet tisztjei-ről készült képén (1616) csendéletrészleteket is látunk, s Rubens hatása érzé- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 120 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A barokk Vissza ◄ 121 ► kelhető a kompozíción. A Szent Erzsébet kórház elöljárói-ról festett művén Rembrandt hatására új elem, hogy erős fényt

bocsát az alakokra – a korábbi vidámság szomorkássá válik. Georges de la Tour (1593–1652) a legjelentősebb francia Caravaggiokövető, aki átvette a nagy elődtől az erős fény-árnyék kontraszt alkalmazását, de az anekdotikus kellékekről lemondva, lényegre törő, egy pontra fókuszáló képeket festett, többnyire gyertya vagy fáklya fényével bevilágítva, a fényforrást mindig megjelenítve, de eltakarva. 1640-től szinte kizárólag éjszakai jeleneteket festett Bibliai témájú képei ezáltal intim, bensőséges, nem hétköznapi hangulatot árasztanak (pl Szent Sebestyén holttestének megtalálása, 1649 k; Az újszülött; Jézus és Szent József az ácsműhelyben, Szent József és az angyal ). Formái erősen leegyszerűsítettek, élesen metszett vonalak közötti szoborszerű tömbök, plasztikus tömegek sík, geometrikus felületekké stilizálva. Anthonys van Dyck (1599–1641) flamad festő, Hendrik van Bolen tanítványa volt, igazi

mestere azonban Rubens lett. Nagy hatással volt rá Giorgione és Tiziano, akiknek művészetét olasz útja során tanulmányozta. Több ízben dolgozott Angliában, majd egy harmonikus, lendületes, romantikus tekintélyt parancsoló, a királyt vadászaton ábrázoló festménye hatására I. Károly udvari festőjévé tette Az előkelők világát festette, arcképein a világi tekintélyt belső méltósággal párosította. Portréit a távolságtartás és kifinomultság jellemezte, az ábrázoltak és a néző között nem alakított ki kapcsolatot. Későbbi feleségéről, Mary Ruthwenről készült arcképe bravúros festésmódú, életteli, könnyed, G. Bentivoglio bíborosról festett portréja olaszos, pátoszt árasztó és az arisztokratikus arcképfestészet létrejöttének egyik kiinduló-műve. Johannes Vermeer van Delft (1632–1675) a holland zsánerképfestészet egyik legjelentősebb alakja. Apja selyemkészítő volt, akinek üzletét átvette és belépett

a Lucas Céhbe is, amelynek kétszer is elöljárója volt. Viszonylag kevés műve maradt fent. Többnyire intim szférákba beavató, hétköznapi életképeket ábrázoló festményein szinte mindig kevés szereplőt látunk. Jellegzetes enteriőrjeiben gyakori az ablak, a félrelebbentett függöny. Fényekkel, tükrökkel kísérletezett, a perspektíva iránti érdeklődés és naturalisztikus látótér, valamint hideg színhasználat jellemezte korai művészetét. Szokatlan nézőpontok választásával, relatíve magas horizonttal (Alvó lány, 1657 k, Levélolvasó nyitott ablaknál, 1657), majd a szereplők mögé helyezett több enyészpont használatával és az alakok centrális perspektívájú térbe integrálásával érzelmileg bevonta a szemlélésbe a né- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 121 ► Művészettörténet A barokk A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 122 ► zőt. Delfti utca

című korai városképe a mindennapi élet poézise Késői város- és zsánerképein a forma és szerkezet nagyobb hangsúlyt kapott. Szinte mindig befelé forduló világot láttat, ablakai nem nyitnak teret, csak fényt engednek be, mely a szereplőkre fókuszál. A szereplők háttérbe helyezésével és székek, asztalok előtérbe állításával, mélységnövelő eszközként való alkalmazásával növelte a kép és az ábrázolt jelenet intimitását Nagy világítóerejű festékeket használt és belső melegséget adott a színeknek. Időtlenné tette a szépet és elegánsat Zsánerképein számos emblematikus utalás van létünk természetére és alapvető morális tartalmakra A szereplőket tevékenység közben ábrázolta, modern gondolkodásának lényege, hogy az igazságot úgy kell ábrázolni, ahogy a szem látja, természethűen és tökéletesen. Festményei: Tejet öntő szolgálólány (1658–60), Fiatal nő vizeskannával az asztalnál, Gyöngymérő

nő (1664 k.), Levelet olvasó nő kékben/sárgában, Zeneóra (1662–64), Lány gyöngy fülbevalóval (1665 k), Kék turbános nő (melyet az észak Mona Lisa-jának is neveznek), Csipkeverő nő (1668– 69 k.) stb Összegző jellegű festménye a Műterem, avagy A festő és modellje, A művészet allegóriája (1665–1670), melyen félrehúzott függöny mögött egy Vermeer-re jellemző szobabelsőt látunk. A főszereplő – a Művészetet megszemélyesítő – háttal ülő festő, akit munka közben ábrázol. Modellje, egy nő – a Hírnév és a Történelem allegorikus alakja – egyik kezében a zenét szimbolizáló harsonát, másik kezében az irodalom attribútumaként egy könyvet tart, a mellette lévő asztalon színházi maszk hever, mögötte – látómagasságban – kifeszített, hatalmas térkép. A festészet tárgya valójában a művész időtlen világból kiemelt, konkrét valóságelemekkel megjelenített, komplex belső világa A. van Dyck: I.

Károly angol király (1635 k., Louvre, Párizs) J.Vermeer van Delft: Műterem (1665–1670, 120×100 cm, Kunsthistorishes Museum, Bécs) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom J.V van Delft: Szerelmeslevél 1670 körül, Rijksmuseum, Amsterdam) Vissza ◄ 122 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A barokk Vissza ◄ 123 ► A korszak jelentős szobrásza és festője Andrea del Pozzo (1642–1709), aki a római Sant’Ignazio templomba készült Loyolai Szent Ignác megdicsőülése című, monumentális freskóműve mellett többek között a római Il Gesú templom Szent Ignác oltárát készítette. Antoine Watteau (1684–1721) a francia rokokó jelentős mestere, képein a francia arisztokrácia teátrális élete, játékos fantáziavilága, finom festői szépségekben bővelkedő magánéleti szférája jelenik meg. Az életkép új formáját teremtette meg: félig pásztori, félig udvari világot

mutatott be. Festészetét a fényes, világító színek gazdagsága jellemzi. Tanulmányozta a velencei festészetet, de hatottak rá a németalföldi zsánerfestők és Rubens is. Többnyire nem megrendelésre, hanem belső ösztönzésből, egyéni látásmódja szerint festett Egy gazdag pártfogója révén megismerte a párizsi előkelő körök életét, innentől kezdve művészete fő témája a „fete galantes” (vidám társaság) lett (Indulás Cythere szigetéről, A gitáros, Kedélyes társaság a szabadban). Bár befogadták a francia úri körök, az Akadémia tagja is lett, fiatalon szerzett tüdőbaja miatt nyugtalan és szenvedésekkel teli életet élt. Egyik fő műve, a később a művész személyével azonosított Gilles melankólikus arcán (1717–1720) is ez tükröződik. Fiatalon, pályája csúcsán halt meg. Elvágyódásának, be nem teljesült vágyainak szimbolikus megjelenítése a Hazatérés Cythére szigetéről című képén (1717) Giovanni

Battista Tiepolo (1696–1770) olasz festő munkássága az illuzionisztikus barokk festészet egyik csúcspontját jelenti, noha évszázados tradíciók folytatója. A kor racionalizmusával szemben a képzelet és a látványosság, a szépség élvezetének a hirdetője. Velencében született, az akadémikus Gregorio Lazzarininél tanult, de igazán Veronese nyomán indult. Korai művei melankolikus hangulatú, fény-árnyék kontrasztra épített alkotások, de az Izsák feláldozása című freskója már egyéni felfogását tükrözi, barokkos pátosszal telített (Mária bemutatása a templomban, 1675 k.) A velencei Palazzo Labia dísztermének (Antonius és Kleopátra története, 1747– 1750), majd a Chiesa della Pietá mennyezetképeit (1754-től) festi, később fiaival, Domenicóval és Lorenzóval III. Károly új madridi palotájának freskóit készíti el. Közülük a Spanyolország apoteózisa című kompozíciója művészete szintézisének tekinthető.

Pályája csúcsán a würzburgi Rezidencia dísztermét, majd lépcsőházának mennyezetét festette (1750–1753) Itt alkotta meg legjelentősebb és legjellemzőbb műveit, Barbarossa Frigyes fényes tetteit és a hercegérsek apoteózisát ábrázoló falképeit. Ezeken a valódi és festett architektúra (képtér és valóságos tér) összeolvad, a tiszta, világos színek, intenzív rózsaszínek és világoskékek tökéletes vonal- és levegőpers- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 123 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A barokk Vissza ◄ 124 ► pektíva-ábrázolást, dekorativitást és könnyed előadást eredményeznek, az ábrázolás friss, fantáziadús és életszerű. Táblaképei is jelentősek: Szent Antal megkísértése, Szent Agáta mártírhalála, Vénusz születése, Szent Katalin. A budapesti Szépművészeti Múzeum őrzi Mária hat szenttel és Id. Szent Jakab

legyőzi a mórokat című festményét. Jean-Baptista Siméon Chardin (1699–1779) francia festő és több honfitársa (Claude Gillot, Jean-Baptiste Greuze) a hétköznapi események felé fordult és a hollandokra jellemző kevés alakos zsánerképeket festett. Finom kolorit, franciás elegancia és a hollandokra emlékeztető mesterkéletlenség jellemzi őket. Chardin polgári származása a szorgalmat és takarékosságot eszményítő zsáner-enteriőrjeinek bensőséges és rendszeretetet árasztó hangulatában jut kifejezésre (Estebéd előtti ima, Anya és leánya). Ugyanez a meghitt, intim hangulat és a sötét, tompított színvilág jellemző csendéleteire is (Reggelizőasztal, Csendélet) A tárgyakat a lét méltóságával ruházza fel. Kitűnő arcképeket festett (Fiatal tanítónő) William Hogarth (1697–1764) angol festő és rézmetsző, aki a szatírát, a kora társadalmának vadhajtásait kipellengérező műfajt választotta kifejezési eszközévé. A

komédia hagyományaiból merített, amikor színi előadások jeleneteit idéző képsorokat festett. A szajha útja (1732), Az aranyifjú útja és a Divatos házasság (1745) című festménysorozataiban maró szatírával a kor polgári erkölcseinek ellentmondásait leplezte le, míg a Szorgalom és Lustaság (1748) című lapjaival a kor tipikus polgári eszményeit rajzolta meg. Kiemelkedő alkotása a szinte impresszionisztikus könynyedséggel megfestett Rákáruslány című képe Politikáról és társadalomról vallott nézeteit nem csak festményein, hanem rézmetszetein is kifejezésre juttatta, alkotói stílusa a XVII. század egyre népszerűbb grafikai műfajával, a karikatúrával is rokon vonásokat mutat. Thomas Gainsborough (1727–1788) az angol klasszicizáló késő-barokk egyik jelentős festője, a londoni Királyi Képzőművészeti Akadémia egyik alapító tagja. Első tájképeit a 17 századi holland festészet hatása alatt alkotta Az 1750-es években

a francia rokokó könnyedsége hatott stílusára Főképp portréfestőként dolgozott (Mrs Siddons portréja; Reggeli séta; A festő lányai; Mary, Howe grófnője stb.), de számos tájképet is festett (Itató) Úgy természeti képei, mint portréi által törekszik a korabeli angol valóság megjelenítésére és a társadalmi rang pontos képi meghatározására, mellyel bathi és londoni megrendelőinek életstílusára kívánt utalni. Késői portréinak merészsége, könnyed ecsetkezelése, selymessége szokatlan az angol művészetben, Renoirt vetíti előre. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 124 ► Művészettörténet A barokk A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom G.B Tiepolo: Ázsia (freskó, Érseki rezidencia, Würzburg, 1751–52) Vissza ◄ 125 ► T. Gainsborough: Az Andrews-házaspár (1750, National Gallery, London) Mányoki Ádám (1673–1757) a magyarországi barokk portréfestészet

jelentős festője, egyike a kevés magyar származású, hírnevet szerzett festőnknek. II Rákóczi Ferencről készített arcképe (1711) és Önarcképe (1712) a hazai portréműfaj kiemelkedő műve. Paul Troger (1698–1762), a bécsi akadémia tanára kapott megbízást a győri jezsuiták Loyolai Szent Ignácról elnevezett temploma (ma bencés templom) freskóinak megfestésére. (A napi frissen megfestendő vakolt felületek [giornaták] összeszámolásából megállapították, hogy mindössze egy nyár alatt készült el a falkép-együttes a mester és tanítványai által.) Franz Anton Maulbertsch (1724–1796), a barokk kor Magyarországon talán legfoglalkoztatottabb osztrák festője, akit megrendelései révén szoros szálak fűztek Magyarországhoz. A sümegi plébániatemplom, komáromi, majki, székesfehérvári templomok freskói, továbbá élete utolsó éveiben számos püspöki székesegyház és városi plébániatemplom freskói, illetve festményei

fűződnek a nevéhez (Győr, Szombathely, Kalocsa, Vác, Eger, Zalaegerszeg). Nyolc kastélyban és palotában festett mennyezet- és falképeket (pl. a féltoronyi kastély, a pozsonyi, szombathelyi, kalocsai püspöki palota). Mányoki Ádám: II. Rákóczi Ferenc képmása (1724) A. Maulbertsch: A sümegi plébániatemplom freskói F. Sigrist: A négy fakultás (freskórészlet, geografia, mechanika, 1780–81, egri líceum) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 125 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A barokk Vissza ◄ 126 ► Dorfmeister István (1725–1797) a Dunántúl templomait és kastélyait festette, így pl. a sárvári Nádasdy-kastély lovagtermének falképeit, a szentgotthárdi cisztercita templom kupolafestményét és a szigetvári plébánia mennyezetképét. Győrben és Sopronban is működött Franz Sigrist (1727–1803) dél-német származású művész legszebb

alkotása az egri líceum dísztermének mennyezetképe. 14.3 Szobrászat A XV–XVI. században megszaporodó itáliai ásatások ókori leletanyagának restaurálása nemcsak állandó jövedelemforrást jelentett a barokk szobrászoknak, hanem tanulságként és mintaként is szolgált számukra. Az első művész, aki szakított a manierista felfogással és az antik szobrászati örökség újraértékelésével új irányt mutatott, Stefano Maderno volt (Szent Cecília, 1600). A korai barokk másik jelentős képviselője Francesco Mochi. E két szobrász jelentősége, hogy a mozgás felfokozásával, az érzelmek ábrázolásával és a szobor környezettel való kapcsolatának újragondolásával szakítottak a közvetlen hagyományokkal, és az új kor új eszméinek jobban megfelelő megoldási lehetőségeket kínáltak. A barokk vallásos és triumfális szemléletű szobrászatát Giovanni Lorenzo Bernini fejlesztette tovább. Klasszicizáló, de mozgalmasságot kedvelő,

érzéki-festői felfogását Alessandro Algardi és Françoise Duquesnoy követte. Tevékenységük eredménye az érett barokk szobrászat két irányának – festői és klasszicizáló felfogásának – a megalapozása. Az érett barokk szobrászatot a forma zárt körvonalának a megbontása, a részek feszültségekkel és mozgással való telítése, organikus dinamizmusa, a centrifugális és centripetális erők egyensúlya, a gazdag fény-árnyék hatás, a változatos, gyakran többféle szín- és anyaghasználat jellemzi, a cselekvésés érzelemgazdagság jellemzi. Az ellentétes irányú mozgásokból összetevődő egyensúlyi helyzetet, a kontraposztot a végsőkig kiaknázza Fontos műfajok: építészeti- és homlokzatszobrászat, portrészobrászat, várostervezéssel összefüggő kútszobrászat, kertplasztika, köztéri szobrászat és síremlék-, illetve oltárszobrászat. A szobor egyik fontos feladata az épület megszépítése, az épületbejáratok,

lépcsőházak, homlokzatok, oromzatok és dísztermek reprezentativitásának biztosítása. Mind a köztéri, mind a síremlékszobrászatban a triumfális emlékmű-jelleg, a győzelem-élmény dominál, új műfaj a köztéri fogadalmi szobor. A korábban kedvelt antik építészeti elemek fokozatosan háttérbe szorulnak a síremlékeken, és a mellékszereplőkre a főszereplőkével azonos A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 126 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A barokk Vissza ◄ 127 ► hangsúly esik. Az alakok szervesen kapcsolódnak egymáshoz, de világosan el is választhatók egymástól, és továbbra is frontális nézetre komponálódnak. A csoda részletes leírása és az optikai illuzionizmus hat át mindent A portrészobrászatban a realizmus egyre nagyobb szerepet kap, új elem a szentet ábrázoló- és portrébüszt, és a késő barokk korban a kizárólag érzelmeket,

emberi jellemeket, fiziognómiai sajátosságokat megtestesítő arcképszobor (Fr. X Messerschmidt) A szobrászat, mint totális művészet korabeli felfogásával magyarázható az efemer szobrászat megjelenése és elterjedése is, amelynek alkotásai egyetlen ünnepi alkalomra készültek, többnyire fából, tűzijátékok vagy másfajta szórakoztatási célból, és használatukat követően el is pusztultak. A legkülönlegesebbeket metszetrajzok őrizték meg. A szobrászat témái széles skálán mozognak az antik allegóriáktól, mitológikus idillektől a bibliai témákig, a természeti ihletésű és realista művektől a fantasztikum és egzotikum világáig. Jelentős centrumok Itáliában Róma, Nápoly és Firenze, Franciaországban Párizs, Németországban Berlin és Bajorország, Közép-Európában Prága és Bécs, a XVIII. század második felétől Pozsony Stefano Maderno (1576–1636) antik példákat felújítva, számos olyan új ikonográfiai megoldást

talált ki, amelyet vetélytársa, G. L Bernini, és más későbbi művész is felhasznált, így pl. a halálba szenderedő Szent Cecília fekvő alakja (1600), elfordított feje ismétlődik Bernini Borghese-i hermaphrodite című (1620) és a fejét oldalra hajtó, Boldog Ludovica Albertoni-t ábrázoló szobrán (1671–1674), valamint számos síremlék elhunytat megörökítő, vagy allegorikus fekvő alakján (Fr. Borromini: Spada kápolna, 1662; Fr Girardon: Richelieu kardinális síremléke mellékalakja, 1694; ifj. Pierre Legros: Szent Stanislav Kostka a halálos ágyán, 1702–1703 stb.) Francesco Mochi (1580–1654) a lovasszobor műfajának barokk szellemű átformálására adott követendő példát a Piacenza főterén álló két alkotásával (Ranuccio Farnese lovasszobra, 1610; Alessandro Farnese lovasszobra, 1612). Az utóbbin a lovas féloldalra vetett köpenyének csavarodó redőzete lendületes mozgással tölti meg a művet. Hatása egyértelműen

kimutatható Bernini Constantine című lovasszobrán (1663–1670) és Coysevox XIV. Lajos megkoronázását ábrázoló lovas reliefjén (1681–1683) Mochi a pszichologizáló barokk szobrászat korai képviselője, e szempontból Bernini alter egojának szokták nevezni, bár klasszicizálása erőteljesebb a nagy mesterénél. Fontos műve még az Angyali üdvözlet című, két alakos (1605–1608 k.) és a Szent A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 127 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A barokk Vissza ◄ 128 ► Péter Bazilika kupolapillérének egyik fülkéjében álló, Szent Veronika (1646) című, egész alakos szobra. A bolognai Alessandro Algardi (1595–1654) Bernini mellett a XVII. század első felének egyik legkeresettebb szobrásza volt, de klasszicizmusa főleg a Carracci-követő festők-éhez állt közel (Guido Reni, Francesco Albani, Guercino). Főleg terrakotta- és

márványszobrokat alkotott, legszebbek azonban templomokba és palotákba készített stukkószobrai (pl Villa Doria Pamphili). 1625-ben Rómába költözött, fő műveit az 1630-as évektől készítette (Szent Pál mártíromsága; Néri Szent Fülöp és az angyal; XI. Leó pápa síremléke) A budapesti Szépművészeti Múzeumban látható Heraklesz küzdelme a Hydrával című kis bronzszobra, melynek még egy variációja is ismert. Az antik témára egy római szobor restaurálása közben talált rá. IX Ince pápáról realista bronz portrét, Donna Olimpia Maidalchiniről, a Pamphili család tagjáról pedig római méltóságra emlékeztető, antikizáló mellszobrot készített (1646). Legszebb műve, amelyhez terrakotta tanulmányokat is készített, a Nagy Leo pápa kiűzi Attilát Rómából című, mozgalmas, sokalakos reliefje (1646–1653), amelyben a legerőteljesebben eltávolodik a művész a klasszicizáló felfogásától (lásd pl az Álom c alvó puttót

ábrázoló szobor, 1630 k.) és elevenen lüktető, a síkból erőteljesen kilépő, festői hatású, plasztikus alkotást hoz létre. A mű erkölcsi mondanivalója allegorikus formában: a hitben megerősödött pápaság győzelme a barbárság felett. Françoise Duquesnoy (1597–1643) brüsszeli származású szobrász. 1618-ban Rómába került, 1624-ben Poussin mellett dolgozott, hamarosan azonban Tizianóért lelkesedett, akinek hatására szenvedélyessé vált szobrászata, és műveit a barokk dinamizmus hatotta át. Bacchanália és Szent és profán szerelem című szobrához kisméretű puttó figurákat készített, amelyek a hellenista puttók modern változatai, egyben legszebb kisplasztikái. Kis bacchus című egész alakos szobra (1629) az emberi test szépségének és tökéletességének klasszikus felfogású, ugyanakkor erőteljesen megmozgatott változata. Szent Zsuzsannát ábrázoló szobra (1629–1633), szemben a Bernini kérésére készített Szent

András szobrával (Szent Péter bazilika), méltóságteljes, az ábrázolt alakját szépség tölti el, finom tekintete szelíd, ruharedőit enyhe mozgás járja át. Duquesnoy egyike volt azoknak az úttörő egyéniségeknek, akiknek a munkássága a következő századi rokokó felé mutatott, bár korai halála nem engedte kiteljesedni művészetét. Gian Lorenzo Bernini (1598–1680) a barokk szobrászat és építészet legjelentősebb itáliai mestere. Apja a Nápolyban tevékenykedő kiváló A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 128 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A barokk Vissza ◄ 129 ► szobrász, Pietro Bernini, akitől a festői illuzionizmus és teatralitás első fogásait, a technikai tökéletességre törekvést tanulta. Nem véletlen, hogy művészetét festőiség, mozgalmasság, drámaiság és pátosz jellemezte. Bravúros mintázása, virtuóz faragása addig

elképzelhetetlen, a szobrászat lehetőségeit szinte meghaladó hatások, anyagszerű, érzéki formaképzésre is alkalmassá tették. Egyik legjelentősebb művén, az Apolló és Daphnén (1622– 25, Borghese-gyűjtemény) a metamorfózis dinamikus allegóriájának a megteremtésére tett bravúros kísérletet. A klasszikus mítosz több cselekményét magába foglaló eseménysorát, amelyben Apollo egy szép nimfát kerget, ám amikor utoléri őt, a nimfa kétségbeesésében, s hogy megszabaduljon tőle, babérfává változik, egyetlen jelenetbe sűrítve, kétalakos szoborcsoportban faragta meg. (A babérkoszorú egyébként a megrendelő, Maffeo Barberini, a jövendő VIII. Orbán pápa címerének fontos eleme, és Bernini hasonló mitológiai témájú rablásjelenetén, a Proserpine elrablása című művön is kiemelt szerephez jutott.) A műben megfogalmazott alapmondanivaló, a férfi principium női testbe való behatolásának bravúros szobrászi változata az

Avilai Szent Terézia extázisa című alkotás (1647–1652). Az unio mistica – misztikus egyesülés – jelképes ábrázolása a művész interpretálásában erős érzelmeket és megindultságot, eksztatikus elragadtatottságot tesz kézzelfoghatóvá. Ez az érzés a mozgás formai eszközeinek felfokozása révén teljesen átjárja a szobor minden részletét. Másik korai alkotása, a Dávid (1623), a téma addigi ábrázolásaihoz képest szokatlanul, de a barokkhoz illően mozgalmas, lendületes. Itt is több történést sűrít a művész egyetlen drámai pillanatba. A kő elhajítása közben ábrázolja a bibliai hőst, aki erőteljesen koncentrál, teste dobásra mozdul, erősen elhajlik, arckifejezése haragos, ajkát beharapja. Bernini másik jelentős, bibliai témájú műve a Dániel az oroszlánok barlangjában (Santa Mariad el Popolo, Róma) és a Madonna a kisdeddel (Basilica di San Pietro, Vatikán). A szobrász nagyszerű portréi között találjuk

Scipione Borghese bíboros mellszobrát is (1632), melynek életszerűsége, a néző felé forduló tekintet és a beszédre nyitott száj kommunikatív ereje, a finoman modellált ruházat visszafogott plaszticitásával szemben az arc elevensége, a fény-árnyék hatások tudatos váltakozása a művet Bernini egyik legjobb portrészobrává avatja. Monumentális, lenyűgöző római kútműve a Tritón kútja (1635) a Piazza Barberinin és a Négy folyam kútja (1648–51) a Piazza Navonán. Ez utóbbi a négy kontinens legjelentősebb folyójának, a Nílusnak, a Gangesznek, a Dunának és a Rio de la Platának a megszemélyesített alakjait ábrázolja a földrészekre jellemző állatok és növények között és X. Ince pápa attribútumaival – pápai tiara, címer –, hirdetve a földi A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 129 ► Művészettörténet A barokk A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 130

► Paradicsom eljövetelét. A hatalmas sziklatömbből faragott kútmű közepén egy Domitianus császár korából származó obeliszk kapott helyet. A római S. Pietróba készült Bernini egyik főműve, a monumentális Szent Péter trónusa (1757–1766), amely mint valami látomás jelenik meg a négy egyházalapító szent között, magasan a hívők fölé emelve, a Szentlélek galambját közrefogó, glóriát formázó felhőkoszorúban térdelő angyalok kíséretében (anyaga bronz, színezett márvány, aranyozott stukkó). Portéművészetéből kiemelkedik XIV. Lajos büsztje (1665), amellyel egész Európa számára mintát adott a barokk energikus, heroikus és szimbolikus-allegorikus uralkodóábrázolásra. Alessandro Algardi: Leó pápa és Attila találkozása (1646–53) L. Bernini: Négy folyam kútja (márvány, 1648–51, Piazza Navona, Róma) Bernini: Szt.Teréz extázisa, 1645–1652, Cornaro-kápolna, Róma) François Girardon (1628–1715) XIV. Lajos

udvari szobrásza, a francia barokk szobrászat egyik legjelentősebb alakja, Le Brun munkatársa. Stílusa az udvari ízlést követve változott, de mindvégig elegáns, kifinomult, az érzelmeket szabályok közé szorító. Kivétel Fürdőző nimfák című reliefje (Versailles, XVII. sz vége), amely eleven mozgásban ábrázol fesztelenül fürdőző, mezítelen nőket, teljesen átírva az antik előképeket. Szinte Renoir bájos nőalakjait idézi, aki egyébként 1885-ben hoszasan tanulmányozta ezt az alkotást. Richelieu kardinális síremléke (1675–1694) című művében Bernini elbeszélőképességének hatása és Poussin attika-díszítésre vonatkozó kánonja ötvöződik. Az egyházfő szarkofágon fekszik Mögötte, mint kötelező keresztény doktrína, Pietas allegórikus alakja és mint a Keresztény Tanítás allegóriája, egy antik alvó szobrot idéző, síró nőalak, ölében nyitott könyvvel. A szereplők megformálása naturálisan részletező,

elrendezése A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 130 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A barokk Vissza ◄ 131 ► színpadias, hangulata patetikus, kivitelezése bravúros. A versailles-i rezidencia egyik leghangsúlyosabb dísze, az Apolló és a nimfák című, hét életnagyságú alakból álló szoborcsoport (1666-1673) eredendően a park másik részében, a Thétis-grottában felállított, Apollo lovai című szoborcsoporthoz készült. A mű az udvari művészet megszokott jelképrendszerét követve XIV. Lajost, mint Napistent ábrázolja A jelenet a mitológiákból ismert, szolgálólányok által királyt fürdető jelenetek és a reneszánsz fürdetésjelenetek mellett a poussini klasszikus-akadémikus elvek hatását mutatja. A formálás, az aktok mintázása, a ruharedők kezelése közvetlen antik tanulmányokon alapul. Szoborcsoportjának főalakja a hellenisztikus Belvederei

Apollót követi, de a csoportfűzés elvét Poussin festményei inspirálták Lenyűgöző a finom modellálás, a kecses mozdulatokhoz illő drapériakezelés, a részletek, pl. ivóedények, tálak reliefdíszítésének precíz kidolgozása, a jelenet életszerűsége és az idilli hangulat természetessége További művei: XIV. Lajos lovasszobra (1685 után, Louvre), Neptunus kútja (Versailles), Diana kútja (Versailles) Antoine Coysevox (1640–1720) XIV. Lajos másik jelentős udvari szobrásza, a barokk portrészobrászat jeles mestere. Mazarin síremléke című fő műve (1692) Girardontól eltérő szemléletet mutat, formailag a klasszikus és a barokk között egyensúlyoz. A mű szarkofágon térdelő bíborost és három ülő nőt ábrázol A bíboros mögött rokokó szárnyas puttó a Mazarin család emblémájával, a szarkofág sarkán lazán odavetett drapéria és bíborosi kalap. A szoborcsoport a francia későgótikus síremlékszobrászat hagyományához

nyúl vissza, azt ötvözi klasszikus formai elvekkel, valamint a párizsi Saint-Eustache templomban lévő Colbert-emlékmű mellékalakjainak közvetlen átvételével. A bíboros és a jelképes nőalakok méretbeli különbségén túl az eltérő anyaghasználat is (márvány és bronz) a tradícionális kiemelés módszere. Emiatt kissé erőtlen, a részletekbe belefeledkező ez a mű, ugyanakkor különös kísérlet a műfaj történelmi folytonosságának a megteremtésére Portréin kerüli a mozgalmasságot, de mély pszichológiai ábrázolásra törekszik (Le Brun terrakotta arcképe, XIV. Lajos versaillesi és dijoni portréja) Kiváló alkotása e műfajban a klasszikus ízlésű, késő-antik szobrászi gyakorlatot idéző, vörös és fehér márvány elegáns párosításával megalkotott Mazarin-büszt. XIV Lajosról készült szobrán pátosz nélkül érzékeltette az uralkodói méltóságot. Antikos, idealizáló formát választott ugyan, de modelljét

józanabb, „evilágibb” vonásokkal, pontos megfigyeléssel jelenítette meg Savoyai Marie-Adelaide burgundi hercegnő, mint Diana című, egész alakos szobra (1710) a rokokó báját, A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 131 ► Művészettörténet A barokk A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 132 ► finomságát, játékos kedvességét testesíti meg. Az antik minta közvetlen használata az ábrázolt személy jellemének allegórikus kifejezését szolgálja. Andreas Schlüter (1664–1714), a kiváló porosz szobrász és építész antik művek és XVII. századi hadi emlékek tanulmányozása után készítette el III. Frigyes választófejedelem lovasszobrát (Königsberg, 1697) Frigyes Vilmos, brandenburgi Nagy választófejedelem lovasszobrát (Berlin, 1703–1708). A címeres talapzatra emelt uralkodói lovasszobor ülő mellékszereplői megláncolt rabszolgák, Michelangelo késői hatását

sejttetik, típusát azonban Antoine Coysevox A Rajnai átkelés című, XIV. Lajos lovas alakját ábrázoló, holttestek és ellenség felett lépkedő stukkó-reliefje alkotta meg (1681–1683) Georg Raphael Donner (1693–1741) Pozsonyban és Bécsben alkotott. Pietái a szenvedés és megrendítő gyász érzékletes megjelenítései A pozsonyi székesegyház főoltárára Szent Márton és a koldus című, ólom szoborcsoportot készített, valamint a pozsonyi Alamizsnás Szent János kápolnába egy tabernákulumot két angyallal, hat domborművet és Esterházy Imre imádkozó alakjá-t. A Neuer Markt díszkút-ja a bécsi Barokk Múzeumban látható, Venus Vulcanus műhelyében és Paris ítélete című nagyméretű ólomdomborművei pedig a budapesti Szépművészeti Múzeumban. Gode Lajos pozsonyi mester műhelyében készült a győri Szent Ignác templom szószéke, mely a magyarországi barokk szobrászat egyik remeke. A. Coysevox: XIV Lajos (márvány, 1680 körül)

G.R Donner: Szent Márton és a koldus (1733–1735, Szent Márton Templom főoltára, Pozsony) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Gode Lajos: Szent Ignác templom szószéke (1749, Győr) Vissza ◄ 132 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A klasszicizmus Vissza ◄ 133 ► 15. A klasszicizmus A klasszicizmus az újlatin classis (osztály) szó értelmezése szerint kiválót, tökéletest jelent. Klasszikusnak nevezzük az ókori görög és római művészeti alkotásokban és erkölcsi életben megnyilvánuló humán szellemet, és azt a módot is, ahogyan lényegét az utókor értelmezte, átvette és saját eszményképébe adaptálta. A klasszikus az ókori művészeti alkotások folyamatos újraértékelése és elveinek megőrzése révén egyúttal örök érvényűt is jelent A klasszicizmus a XVIII. század vége és XIX század közepe közötti időszak általános művészeti irányzata,

amelynek célkitűzése az antik stíluseszményben jelenlévő tökély, teljesség, hibátlanság és szépség elérése, a mondanivaló tökéletes formai megjelenítése, amelyhez a mintát az ókori görög-római szépségideálból eredeztette. Újra visszanyúlt tehát az antikvitáshoz, amint a reneszánsz és a barokk tette, és annak alkotásait tekintette követendő példának. Az ókor iránti érdeklődést nagyban elősegítette Pompei és Herculaneum romvárosok 1748-tól kezdődő feltárása, J. J Winckelmann régészeti tevékenysége és teoretikai munkái A korra nagymértékű természettudományos, technikai és ipari fejlődés jellemző, mely a felvilágosodás eszmeáramlatával függ össze. Ez a kor ugyanakkor meglehetősen összetett, hamarosan többfajta „modern” törekvés jelenik meg egyidejűleg, így a romantikus, a realista és a historizáló irányzat. A klasszicizmus fő stílusjegyei: a világos, áttekinthető szerkezet, nyugodt, tiszta

körvonalú forma, a vonalak kiemelt hangsúlya, szemben a színekkel és az antik formai idézetek, ikonográfia használata. Franciaországban szorosan kötődik a nemzeti történelemhez, továbbélését a francia forradalom és Napóleon uralma is segítette, ott saját irányzatai is kialakultak, ilyen az empire és a directoire stílus. Magyarországon a klasszicizmus a Martinovics-féle mozgalomtól az 1848-as forradalomig tart Ez az időszak a nyelvújítás, a polgári nemzetté válás, és a gazdasági-társadalmi-kulturális lemaradás felszámolásának, az első múzeumok és közkönyvtárak, a Tudományos Akadémia, a Pesti Műegylet és számos iskola alapításának az időszaka egyben. 15.1 Építészet A klasszicizmus építészete nem hozott lényeges újat, a barokk idején kidolgozott térszervezési módszereket használta (oszlopos, timpanonos előcsarnok, axiális térfűzés). Fő feladata a polgári igények, az urbanizáció- A dokumentum használata |

Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 133 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A klasszicizmus Vissza ◄ 134 ► ból fakadó kihívások és tárgyi szükségletek kielégítése. A korszak második felében háttérbe szorul az egyházi építészet, elsősorban bérházak, közintézmények, oktatási épületek, hidak, alagutak és ipari épületek, nemesi kastélyok helyett kúriák épülnek. Új feladat a színházépület, a könyvtár és az építészeti emlékmű. Az épületeket az egyszerűség, a hűvös, szinte rideg nyugalom jellemzi, új anyagként egyre többször alkalmazzák az öntöttvasat. Az építészek az ókori görög-római kultúrát tekintik elsődleges mintának, így a kor épületei sokszor az antikvitásból ismert művek utánzatai A nagy falsíkokat tömör, tektonikus-geometrikus formálás, és a dór- és jón oszlopokkal való ünnepélyes tagolás jellemzi. A klasszicizmus egyik eredeti,

radikális építészeti mozgalma az Étienne-Louis Boullée és ClaudeNicolas Ledoux vezette forradalmi építészet, melynek ugyan nem valósultak meg épületei, de tervei progresszív művészi-mérnöki remekművek, mint például Az Ész Templomának terve (1793–94). Európa és hazánk jelentős építészei és fontosabb műveik: Jacques Germain Soufflot: Pantheon, Párizs (1806–36), Pierre Vignon: Madeleine-templom, Párizs (1806-42), Robert Smirke: British Múzeum, London (1823–47), Karl Friedrich Schinkel: Altes Museum, Berlin (1824–30). Magyarországon többek között Hild József: Egri Székesegyház, Esztergomi Bazilika (1822–66), Pollack Mihály: Nemzeti Múzeum, Budapest (1837–47), Péchy Mihály: Református Nagytemplom, Debrecen (1805–19), Adam és William Tierny Clark: Lánchíd (1838–48), Alagút (1853–57). Emellett az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország (Rossi: – elsősorban Pétervár – építészete figyelemre méltó. 15.2

Festészet A klasszicizmus festészetére az antik világhoz való kötődés tartalmi hangsúlyozása, a formai tökélyre, általánosított szépségideál megjelenítésére való törekvés és az emelkedett realizmus jellemző. A festők elsősorban az antik irodalomban találtak mintákat és témákat. A kép hősöket, hősi tettet, hősi szenvedést ábrázol, heroikus eszményeket jelenít meg, magasztos komolyságot, fennköltséget érzékeltet. A festészetet a szimmetrikus, vagy a főalakot kiemelő korábbi kompozíciós sémák követése, valamint az antik mintákhoz és tárgyi környezethez, romokhoz, szobrokhoz és más további közvetlen formai idézetekhez való ragaszkodás jellemezte. Virágoznak a művészeti akadémiák, ahol az oktatási elvek, festészeti és mintázási módszerek a 18. században kialakult korai klasszicizmus jellegzetességeit rögzítik követendő példaként. Az uralomra jutó akadémizmus a szubjektív érzésektől, szen- A

dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 134 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A klasszicizmus Vissza ◄ 135 ► vedélytől, alkotói szabadságtól eltávolodva, a megmerevedett ideáltípusok utánzását tekintette a művészet feladatának. Ebből fakadóan előnybe részesítette a rajzot, vagy rajzos formakezelést, mely precíz és tiszta vonalat és vonalvezetést igényelt Esztétikája nagyon hasonló a reneszánszéhoz, de térábrázolása kisebb mélységű, szűkebb spektrumú, színpadiasabb Népszerű műfaj az életkép, jellegzetes műfaj a történelmi festészet, a táj- és arcképfestés, valamint a csendélet. A szaporodó könyv- és folyóirat-kiadás illusztrációk sokaságát igényelik, melyek között kezdetben gyakori az olajkép és az akvarell is Általában jellemző, hogy az irodalomnak jelentős mértékben megnövekedik a jelentősége a képzőművészeti

ábrázolásban. Az egyházi művészetben sokáig tovább él a barokk felfogású freskó- és oltárképfestészet, majd a belső térben a dekorációs festészet válik uralkodóvá. Megjelenik a színházi díszlet- és jelmeztervezés, új téma a színtársulatok sikeres főszereplőinek, darabjainak, vagy jeleneteinek a megörökítése Önálló témává válik a nőábrázolás, amelyhez a művészek nemes külsőt és fennkölt belsőt a mitológia nőszereplőitől kölcsönzik. A monumentális egyházi és világi feladatok a korszak végére megritkulnak. Jaques-Louis David (1748–1825) a korszak egyik legnagyobb, legtehetségesebb festője, aki munkásságával és elkötelezettségével több egymás utáni politikai-társadalmi eszme szolgálatában is állt, de azok mellett meggyőződésesen és hűen kiállt. Híres műve a kimért, színpadiasan szerkesztett kompozíciójú, szoborszerű, de éles rajzolatú alakokat felvonultató Horatiusok esküje. A korszak

ismert nagyasszonyáról, az antik bútordarabot divatba hozó Madame Recamier-ről festette másik fontos képét. Marat halála című festményével a forradalmi eszmék mellett a végsőkig kiállt, a kádjában meggyilkolt költő-barát emlékének tiszteleg. Napóleon lovasportréja és Napóleon megkoronázása című festményei a halhatatlanságot hirdető antik császár-eszménykép és kultusz megtestesülései, ugyanakkor már-már romantikusan idealizált, lendületet, pátoszt sugalló művek. Jean-Auguste Dominique Ingres (1780–1867) a romantika térhódítása idején alkotott, de még a klasszicizmus képviselője volt. Ő is a rajzot részesítette előnyben, olyannyira, hogy finoman megmunkált rajzai festményeivel szinte azonos „súlyúak”, a jól megrajzolt, majd szinte kiszínezett képet tartotta jó műnek. Sok portrét, aktot, aktokból álló kompozíciót (A nagy fürdőző, Török fürdő) rajzolt és festett, a ruhátlan női test nála azonban

általánosított szépség, személytelen és érzelem nélküli ábrázolás. Ismert alkotása A nagy odaliszk című hátakt, melynek idealizálása révén még valószerűtlen anatómiai jelenséget is festett. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 135 ► Művészettörténet A klasszicizmus A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom J.L David: Horatiusok esküje (1785, Louvre, Párizs) J.L David: Marat halála (1793, Musée Royau de Beax-Arts, Brűsszel) Vissza ◄ 136 ► J.A D Ingres: Török fürdő (1859, Louvre, Párizs) Pierre-Paul Prud’hon (1758–1823) a XIX. század jelentős francia festője Klasszicista tematikájú, de már romantikus hangvételű, dinamikájú képeket festett, ezért a romantika egyik előfutáraként is számon tartják. Elsősorban portrékat, zsánerképeket és mitológiai kompozíciókat festett: Psyche elragadása, Josephine császárnő (1805), Georges Anthony grayi postamester,

Gyerekek nyúllal (1804–14). Donát János (1744–1830) klasszicista festőnk, Prágában és Bécsben tanult, mesterei M. Meytens, V Fischer és Sambach voltak Kezdetben Bécsben élt, arcképeket festett, majd Pestre költözött. Klasszicista stílusú portréi jelentősek: Kazinczy Ferenc (1812, Magyar Nemzeti Galéria); Virág Benedek (1815). Arcképei mellett nagyobbrészt angol rézmetszetek nyomán festett mitológiai kompozíciókat (Pihenő Vénusz; Orfeusz és Euridiké, Prosepina), valamint néhány vidéki templom oltárképét készítette. Id. Markó Károly (1791–1860) a XIX századi magyar festészet jelentős alakja Mérnöki tanulmányok után (Kolozsvár, Pest) Bécsben festeni tanult, majd Itáliába került, ahol a római-campagnai művészcsoport jelentős tagja lett. Itt festette Claude Lorrain és Gaspard Dughet hatását tükröző, kisméretű, aprólékosan kidolgozott klasszicista tájképeit, melyeknek idilli nyugalmát apró alakokkal, mitológiai

és bibliai jelenetekkel élénkítette. Évekig San Giulianóban, majd Pisában élt, ahol kiváló művek egész sorát alkotta, 1840-ben a firenzei festészeti akadémia tiszteletbeli tanára lett és királyi megbízatásokat kapott. Naplemente című képe a bécsi udvari képtár részére, Olaszországi tájkép és Viharos tenger szivárvánnyal című művei pedig V. Ferdinánd király ajándékaképpen a Magyar Nemzeti Múzeum számára készültek. 1848-tól haláláig Appeggiben élt A Magyar Nemzeti Galériában látható további művei: A puszta, Campognai táj, Olasz táj aratókkal, Tivoli vidéke, Euridiké halála, Diana vadászata stb Egy önarcképe a firenzei Uffizi A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 136 ► Művészettörténet A klasszicizmus A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 137 ► önarcképgyűjteményében, számos műve pedig német, olasz, osztrák és hazai köz- és

magángyűjtemény birtokában van. Művészete évtizedeken át hatott a magyar tájképfestészetre. Brocky Károly (1807–1855) a bécsi Képzőművészeti Akadémia után 1835ben Itáliában, majd 1837-ben Párizsban folytatta festészeti tanulmányait. Itt főként a Louvre régi festményeinek másolásával fejlesztette művészetét 1838-ban Londonban telepedett le, s hamarosan a királyi udvartól kapott megrendeléseket. Arcképek mellett (Viktória királynő; Albert herceg stb.) számos, az olasz reneszánsz mesterek hatása alatt készült, mitológiai tárgyú kompozíciót készített. Aktfestményei és élettel teli női képmásai teszik vonzóvá művészetét Eklektikus stílusú, főként a római reneszánsz mesterek hatását tükröző oltárképe (Krisztus és a samariai asszony), amelyet az eperjesi evangélikus templomnak hagyományozott, 1913-ban tűzvész áldozata lett. Művei: Szegénység; Sárgaruhás nő; Alvó bacchánsnő (1850–55); Feketeruhás

nő; Amor és Psyché; Nyugvó Psyché (1850–55, Magyar Nemzeti Galéria). id. Markó Károly: Visegrád (58×83 cm, 1828, Magyar Nemzeti Galéria) Brocky Károly: Ámor és Vénusz (54×78 cm, 1850, Magyar Nemzeti Galéria) 15.3 Szobrászat A szobrászok is az ókori görög, római műveket tekintették mintaértékűnek, így akartak örök érvényű-szépségű alkotásokat létrehozni. Az arányok pontosságára, harmóniára, a felületek gondos kidolgozására, az időtlenség, örökkévalóság metaforikus kifejezésére, a férfias erő, harci dicsőség és a női szépség hangsúlyozására törekedtek. A szobrokra hűvös nyugalom, érzelem- és karakternélküliség, a legrealisztikusabb valóság idealizált tökélye jellemző. Fő témájuk a görög-római mitológia, az antik hősök, hősi mondák ábrázolása, valamint neves politikusok, művészek, tudósok mellszobrainak készítése görög-római mintára. Csökkent az épületplasztika jelentősége,

főleg az oromzatok domborműveire korlátozódott, ugyanak- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 137 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A klasszicizmus Vissza ◄ 138 ► kor kedvelt műfaj maradt ebben a korban is a fülke- és kútszobrászat, az emlékmű- és síremlékplasztika. Franciaországban a demokrácia szelleme a pedagógiai célzatú és agitatív köztéri szobrászat különleges megoldásait eredményezte (pl. Antonio Canova: Napóleon mint békét hozó Mars, 1803–1809 stb). A korszak egyik legnagyobb szobrásza Antonio Canova (1757–1822), aki 1780-tól Rómában dolgozott, ahol közvetlenül tanulmányozta az antikvitás korát és emlékeit. Ennek eredménye első jelentős műve, a Jason az aranygyapjúval c. szobor (1802–1828), ahol a főszereplő mezítelenül, de harci sisakban és lándzsával, azaz antik hősként jelenik meg, és a Theseusz és kentaur című

alkotás (1805–1819), amely a neoklasszikus szobrászatra jellemző erőszak-ábrázolás egyik prototípusa lett. Hőse egyik kezével a kentaur torkát szorítja, míg másik kezében tartott huságjával, nagy erővel lesújtani készül kegyelemért esengő, csúf áldozatára. Római tartózkodása végén mintázta a Sas előtt térdelő Ganümédész című szobrát (1817), amely hihetetlenül életszerű. Mindhárom alkotás a reneszánsz kedvelt témáit dolgozta fel a klasszikus formaeszmények és ábrázolási kánonok teljes megértésével, eredendően új szellemben Hazatérését követően Napóleont és családtagjait dicsőítő márványszobrokat készített Paolina Borghese Venusként című szobrán (1808) Camillo Borghese hitvese, Napóleon nővére Venusként jelenik meg, klasszikus római uralkodói pamlagon fekvekönyökölve. Fontos munkái az Ámor és Psyché, a Három Grácia, valamint Bécsben Mária Krisztina főhercegnő síremléke. A korabeli

Európa másik legismertebb és legfoglalkoztatottabb szobrásza a dán Bertel Thorvaldsen (1768/70–1844). Pályája csúcsán Koppenhágában, Párizsban és Rómában is tartott fenn műtermet, ahol segédekkel győzte csak teljesíteni a sok megrendelést. Szobrai elsősorban portrék és antik mitológiai alakok, hősök, például: Iaszón és Vénusz. Nála tanult és dolgozott a magyar Ferenczy István. Jean-Antoine Houdon (1741–1828) francia szobrász portrét és egész alakos ülő szobrot készített Voltaire-ről, a felvilágosodás nagy alakjáról. A két szobor a klasszicizmus által fölelevenített antik portré műfaj és a korban elvárt magas fokú realizmus összehangolásának jellegzetes példája, mely, sok követőre talált. Az ülő portré, mint új szobortípus, ettől kezdve vált népszerűvé. A filozófus viselete, az antik tóga szimbólikus értelmű, de az arcon megjelenített szarkasztikus mosoly a legjellemzőbb személyiségjegyek tömör

megjelenítésének telitalálata. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 138 ► Művészettörténet A klasszicizmus A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A. Canova: Három grácia (márvány, Wouborn Abbey, Bedford, Anglia) B. Thorvaldsen: Iaszón (1801, Thorvaldsen Múzeum, Koppenhága, Dánia) Vissza ◄ 139 ► J.A Houdon: Voltaire ülő szobra (1781, Ermitázs, Szentpétervár) Etienne Falconet (1716–1791) francia szobrász, 1745-től állította ki a párizsi Szalonban könnyed eleganciájú, főleg mitológiai tárgyú szobrait (pl. Óra a három gráciával ). 1766-ban II Katalin meghívására Pétervárra költözött, ahol elkészítette fő művét, Nagy Péter cár lovas szobrá-t (1782), melyen az abszolutista felvilágosodás eszménye valósul meg: a cárt babérkoszorús lovasként ábrázolja, aki vasakaratával megfékezi vágtató csatalovát A szobortalapzatként szolgáló nagy, formázott szikla a

legyőzött akadályokat, az összezúzott kígyó pedig a gonoszt jelképezi. Falconet 1780-tól ismét Párizsban élt, később szélütés érte, ezután kezdte írni kilenckötetes művészetelméleti munkáját, melyet 1787-ben adtak ki. Ferenczy István (1792–1856) a klasszicizmus legismertebb magyar szobrásza, nemzeti művészetünk egyik előmozdítója. Lakatossegédként kezdte pályafutását, majd Bécsben rézmetszést tanult, később a bécsi akadémián Fischer és Klieber szobrász-osztályán képezte magát. 1818-ban Rómába vándorolt és Thorvaldsen műtermében dolgozott. Első művei (Fekvő Vénusz, Csokonai-portré, Pásztorlányka, 1821–22) sikere után Canová-nál tanulhatott. Portrészobrokat (pl, Kölcsey Ferenc portréja és ülő szobra, Kazinczy, Rudnay, Ürményi, Fáy András), síremlékeket (pl. Kulcsár István-, Szánthó-, Forray-síremlék), oltárműveket (pl. Üdvezült lélek, Vaál; Szent István vértanú, Esztergom), kisebb

emlékműveket (pl. Kisfaludy Károly, budapesti Múzeumkert) készített. Eurydike című alkotása (1850-es évek) saját síremléke lett A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 139 ► Művészettörténet A klasszicizmus A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom E.M Falconet: Nagy Péter cár lovas szobra (1782, Szentpétervár, Oroszország) Ferenczy István: Kölcsey Ferenc szobra (márvány, 1842, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest) Vissza ◄ 140 ► Ferenczy István: Pásztorlányka (1820–22, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest) A magyarországi klasszicizmus szobrászatában megemlítendők még Huber József (1777–1832) attika-szobrai, reliefjei az egykori Heinrich-ház homlokzatán, Klieber József (1773–1850) I. Ferenc-et ábrázoló szobra a Pannonhalmi Főapátság könyvtárában, Dunaiszky Lőrinc (1784–1833) fülkeszobrai és Marco Casagrande (1806–1888) domborművei a budapesti Ullmann-palota

dísztermében. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 140 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A romantika Vissza ◄ 141 ► 16. A romantika A romantika a francia roman (regény) szóból származik, egy olyan korszakot jelöl, amikor regényessé, mesélővé vált a művészet. A romantika, a XIX. század második fele, egy hirtelen reakció a klasszicizmusra, az első olyan irányzat, mely elfogadja több stílus párhuzamos jelenlétét (stíluspluralizmus), elsőként fogad el különböző értékeket egyidejűleg egymás mellett. Ideológiai hátterében a liberalizmus áll, ugyanakkor erősödnek ebben az időben a nacionalista törekvések, a nemzetállamok önazonosság-keresésének része lett a nemzeti múlt mítoszának felkutatása, a művészet eszközeivel való kiegészítése, szépítése. Jellemző rá a titokzatos múltba révedés, a homályos jövő vizionálása A művészt

egyébként is látnoki (vátesz) szereppel ruházza fel, az alkotó személyének a korábbi szemlélethez képest totális szabadságot hirdet. A jól kirajzolódó precíz antikvitás helyett a középkorhoz nyúlik vissza témáért, hangulatért Vonzódik a töredékességhez (az építészetben műromokat építenek, az irodalomban levéltöredékek születnek), foglalkoztatja a földrajzilag és időben távoli, sejtelmes, misztikus kultúrák, hősök, történések. Egyik törekvése az orientalizmus, a keleti, általában az egzotikus kultúrákhoz való vonzódás 16.1 Építészet A romantika egyik forrása a régészeti kutatás, a másik a távol-keleti építészet. Mindezt alá kellett vetniük a kor urbanizációs és technikai kihívásainak, így az új épülettípusoknál (pályaudvarok, áruházak, bankok, gyárak, kiállítási- és szerelőcsarnokok) új anyagokat, szerkezeteket (öntöttvas, acél) is alkalmaztak. A klasszicizmussal ellentétben nem az

antikvitás, hanem a középkor és a keleti, egzotikus kultúrák felé fordultak. A középkor, különösen a gótika iránti érdeklődéséhez nagymértékben hozzájárult a francia építész és művészettörténész, Viollet-le-Duc, aki mintakönyvet készített, mely a gótika díszítőelemeit állítja követendő példának. A korszak építészetét eklektikusnak, historikusnak is nevezik, a neostílusok kora ez, mely az építészettörténet évezredes formavilágából válogatva alakítja ki architektúrájának karakterét. Jellemzője, hogy a kor festészetéhez, szobrászatához hasonlóan a középkorba nyúlik vissza, utánozza a gótikus épületek (Charles Barry: Londoni parlament, Steindl Imre: Budapesti parlament) várak (Schulek Frigyes: budapesti Halászbástya), várkastélyok (Riedel: A neuschwansteini kastély), középkori templomok (Henri Labrouste: párizsi Nem- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 141 ►

Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A romantika Vissza ◄ 142 ► zeti Könyvtár, Ybl Miklós: Fóti plébániatemplom), illetve orientalizmusával keleti templomok, paloták (John Nash: Brightoni királyi nyaraló, Feszl Frigyes: Pesti Vigadó) stílusát. 16.2 Festészet A kor festészetére a történelmi téma és az életkép előtérbe helyezése, az erőteljes fény-árnyék kontrasztok, a drámai helyzetek, olykor a szélsőségekig fokozott érzelmek, szentimentalizmus jellemző. Vonzódik a festészet az egzotikumokhoz, az allegóriák, szimbólumok alkalmazásához, gyakran foglalkozik nemzeti sorskérdésekkel Az ábrázolt témák gyakran a művész lelkiállapotát is kifejezik Témáik szerint csoportosíthatók a kor festményei tájképekre, életképekre (zsánerek), portrékra, csoportképekre, allegórikus-szimbolikus-vizionárius alkotásokra, bibliai, történelmi, mitológiai és illusztrációs művekre. Theodore

Géricault (1791–1824) francia festő, a romantika egyik első képviselője. A klasszicista és a romantikus művészeti felfogás harca 1818-ban ez utóbbi javára dőlt el, amikor Théodore Géricault francia festő kiállította A medúza tutaja (1818) című művét. Ezt a képét itáliai útját követően festette, a Medúza nevű fregatt pusztulásáról szóló cikk késztetésére A hajótörést 400 emberből 15 élte túl, két hetet töltve a hajón. Az egymással összefonódó testek egy gúlává állnak össze, melynek csúcsánál a még reménykedők helyezkednek el. A halál közelségét sokféle arckifejezés tükrözi: őrület, kétségbeesés, reménytelenség Géricault a romantika azon művészei közé tartozott, akik apokaliptikus képet vizionáltak az emberiségről a technika, a sebesség rohamos fejlődése miatt, A Medúza tutaja egy ilyen látnoki, szimbolikus-metaforikus vízió, a valóság, a hír üzenetértékéből táplálkozva. A képhez

számos tanulmányt, vázlatot készített a festő További művei: Elmebeteg nő, Császári gárdatiszt. Eugene Delacroix (1798–1863) a francia és az európai romantika egyik legnagyobb festője, aki a klasszicista festészet szürkesége, merevsége ellen harcolt. Géricault-val együtt a francia festészetet a romantika útjára terelte, valódi előfutárává vált az impresszionizmusnak. Barátjához, Boningtonhoz és a többi angol festőhöz hasonlóan már a fényt mint színes jelenséget ábrázolta. Képeire erős tónusok, szenvedélyesség, színes árnyékok jellemzők A villámlástól megriadt ló című akvarellje mérete és technikája ellenére monumentális hatást kelt, a romantikára jellemző módon az állatalakot allegórikusan, szimbolikus tartalommal ábrázolja, eltúlozva, paripaként festi meg. A kor egyik földrajzi-kulturális vonzalma az orientalizmus, melynek jegyében Delacroix több arab témájú képet is fest: például az Algíri A

dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 142 ► Művészettörténet A romantika A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 143 ► nők, Török fürdő, Lovát itató arab, ugyanakkor az antik világ, számára is kimeríthetetlennek tűnő forrás, erről tanúskodnak a Chiosi mészárlás és a Görögország meghal Missolunghi romjainál. Legismertebb képe, a lázadó, forradalmi szellemű A szabadság géniusza diadalra vezeti a népet című festmény, melyhez az 1830-as párizsi forradalmat vette alapul, a képre, mint az események egyik valós részesét, önmagát is ráfesti. 4 Théodore Géricault: A Medúza tutaja (246×346 cm, 1818, Louvre, Párizs) Eugene Delacroix: A Szabadság vezeti a népet (260×325 cm, 1830, Louvre, Párizs) C. D Friedrich a német romantika egyik legnagyobb festője, szentimentálisan vallásos érzületének, magányosságának oka talán egy gyermekkori tragédia, melyben

fivére a maga élete árán mentette meg őt. Szülővárosában tanult Quistrofnál, majd 1794–98 között Koppenhágában Juelnél 1801-ben ismerkedett meg Ph. O Rungéval 1798-tól haláláig Drezdában élt Kapcsolatba került Tieck és Novalis romantikus körével Később művészete Dahl és Carus festészetével mutat rokon vonásokat Gyakran elutazik Drezdából, bejárja az Északi-tengert, a Rügen-szigetet, az Óriáshegységet és a Harzot. Egyszerű és érzékeny ember lévén, önmagába zárkózott Kerülte az emberek társaságát: az életről, a halálról és Isten létezéséről elmélkedett, képeiből is a magányosság árad, alakjait szinte mindig háttal, bizonyos távolságból ábrázolja, fényei olykor patetikusan túlzók, valószerűtlenek. Teljesen elmerült a természet szemlélésébe, amely újszerű tájképek festésére ösztönözte. Gótikus templomok romjait festette meg, romantikus tájakat, kietlen partokat, az Alpok meredek csúcsait, s

mindezt a természet rendkívül eleven átérzésével. Több metszetet is készített tájakról 1816-ban a drezdai, előzőleg, 1810-ben a berlini akadémia tanárává nevezték ki. Képei: Krétasziklák Rügen szigetén (1818), Vándor a ködtenger felett, A remény roncsai (1823–24), Krisztus-kereszt az erdőn. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 143 ► Művészettörténet A romantika A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 144 ► 4 C.D Friedrich: Krétasziklák Rügen szigetén (90×70 cm, 1818, Reinhart Alapítvány, Winterthur) P. Otto Runge: Reggel (109×86 cm, 1809–10, Kunsthalle, Hamburg) Philipp Otto Runge (1777–1810) történeti témáit gyakran tájképábrázolás formájában valósította meg. Még a keresztény ikonográfiai tradíciókra alapított képek is kozmológiai szimbólumokká váltak festészetében (Pihenés az Egyiptomba menekülés közben, 1805–1806). John Constable

(1776–1837) angol festő, az angol táj egyik legnagyobb ábrázolója Turnerrel. Amatőr művészbarátainál tanult festeni először, majd 1799-től a Royal Academy-n. Lelkesen másolta Claude Lorrain, Ruysdael és mások műveit. Szénásszekér című műve aranyérmet nyert az 1824-es Párizsi Szalonon. Sokat utazott hazájában, így mindig megsokszorozta ihlete forrásait Természeti vázlatokkal, de londoni műtermében festette képeit, melyek mentesek az akadémikus szabályszerűségektől, romantikusak, de naturalisták. 1829-ben a Royal Academy tagjává választották Ő a plein air és az impresszionizmus egyik legautentikusabb előfutára Az angol romantika egyik érdekes, sokoldalú művésze William Blake (1757–1827), aki grafikusként, filozófusként, költőként is jelentős volt. Erősen, de sajátosan bibliai ihletettségű képei érzéseinek, gondolatiságának intenzitását tükrözik. Kijelentése, miszerint „a tehetséges ember gondolkodik, a zseni

ellenben lát”, a romantika felfogásának megfelelően a művészetet a művész személyiségének kifejezéseként értelmezi A bibliai té- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 144 ► Művészettörténet A romantika A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 145 ► mákat sajátos felfogása, teológiája szerint ábrázolta festményein, színezett nyomatain: Az ember teremtése, Sátán a bukott angyalokkal beszél. A mitológiai, irodalmi és más illusztratív témákat is személyes megközelítésben, egyéni módon interpretálja: Lady Macbeth, A napok hőse. Műveit erőteljes rajzosság, alakjait plaszticitás jellemzi, képei hangulatán álomszerűség, olykor regényes fantáziavilág, meseszerűség érezhető. John Constable: Salisbury katedrálisa (olaj, vászon, 88×112 cm, 1825, Metropolitan Museum of Art, New York) William Blake: (102×127 cm, olaj, vászon, 1812, Tate Gallery, London)

Francisco Goya (1746–1828) a spanyol festészet és a romantika egyik legnagyobb alakja. Fuendetodosban, majd Zaragozában élt szüleivel Első felvételi próbálkozásait a Spanyol Királyi Akadémia elutasította, majd egy itáliai festészet versenyen díjat nyert. Zaragozába visszatérve freskókat festett, Francisco Bayeu tanítványa lett, akinek lányát később feleségül vette. A Királyi Szövőműhely tervezője lett, oltárképeket is festett, majd akadémiai taggá, később elnökké választották José Moñino, Floridablanca grófja, III Károly spanyol király kegyence, megbízta Goyát, hogy portrét fessen róla. Barátságot kötött Don Luis koronaherceggel és az ő házában lakott A támogatói közé tartoztak Osuna herceg és hercegnő is, akiket szintén lefestett. III Károly halála után, IV Károly uralkodása alatt Goya egyre népszerűbb lett a királyi udvarban. 1792-ben egy betegség következtében megsüketült és visszahúzódóvá vált.

1799-ben kinevezték királyi festőnek Lefestette a IV. Károlyt, VII Ferdinándot, a királynőt, a királyi családot és több nemes személyt. 1824-ben Bordeauxban telepedett le, itt is halt meg. Témái széles skálát ölelnek fel a vidám ünnepélyektől a spanyol hétköznapokon át a csatajelenetekig és erkölcsi példázatokig A témaválasztás fejlődése megfelel a kedélye sötétebbé válásának. Élete vége felé víziószerű képeket A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 145 ► Művészettörténet A romantika A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 146 ► festett, jelentős részüket háza falára, a beteg és fantasztikus alakok gyakoriak rajtuk, ezeknek az ún. „fekete festményeknek” a stílusa az expresszionizmust vetíti előre. Goya két ismert képe a Meztelen Maja és a Felöltözött Maja A két festmény ugyanazt a nőt ábrázolja ugyanabban a pózban, felöltözve, illetve

meztelenül, a meztelen változat a romantika és a festészettörténet egyik legerotikusabb, legkihívóbb akt-ábrázolása. Az 1808 május 3-a: Madrid védőinek kivégzése című festményen Goya megpróbálta „ecsettel megörökíteni az Európa zsarnoka ellen lázadó felkelőinknek a legfigyelemreméltóbb és leghősiesebb tetteit” A festmény nem olyan jelenetet ábrázol, amelynek Goya tanúja lett volna, inkább absztrakt kommentárnak szánta. Másik közismert műve a Szaturnusz felfalja fiát, amely a görög-római mitológia klasszikus jelenetét ábrázolja. Ez része a 14 képből álló Fekete festmények sorozatnak 1799-ben egy 80 nyomatból álló sorozatot alkotott Los Caprichos címmel, bemutatva „a minden civilizált társadalomban megtalálható számtalan őrültséget, és azokat az előítéleteket és kárhozatos gyakorlatot, amelyeket a szokás, a tudatlanság és az önérdek megszokottá tett.” F. Goya: Ha az értelem alszik (rézkarc a

Caprichos sorozatból) Goya: 1808. május 3 (A felkelők kivégzése, 1814, Prado, Madrid) Goya: Saturnus felfalja gyermekét (vászonra felvitt freskó, 1823, Prado, Madrid) Gustave Doré (1832–1883) francia grafikus, tizenöt éves korában Párizsban találkozott Philipponnal, a Le Charivari, a La Caricature és a Le Journeal pour rire című élclapok kiadó-főszerkesztőjével. Philippon szerződést kötött Doréval, melynek értelmében csakis ő közölhette Doré rézkarcait A művész nagy sikert aratott, stílusa fokozatosan formálódott: kissé távolodott a karikatúrától és a paródiától, s egyre inkább foglalkozott irodalmi művek illusztrálásával. Rabelais-ja 1853-ban jelenik meg; Balzac: Paj- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 146 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A romantika Vissza ◄ 147 ► zán históriák-ja (Doré rajzaival, 1855-ben, Eugéne Sue: Bolygó

zsidója, szintén illusztrációival, 1856-ban. Ezután illusztrálta Dante Isteni színjátékának A pokol című részét; majd Perrault Meséit Hetzel részére, valamint a Bibliát (1866) és La Fontaine-meséket (1867). Tehetsége egyenrangú dinamizmusával és képzelőerejével, fantasztikus látásmódról tanúskodó emberábrázolása nyugtalanítóan feszegeti a kép kereteit Vonalvezetése előbb élvezettel boncolja a formákat, hogy azután új világot építsen fel: A Macbeth vészbanyáinak boszorkányszombatja című alkotásában a tűz körül táncoló baljós emberalakok szinkronban vannak a baljós romokat megvilágító lángok ritmusával, a Hajó a jéghegyek között (1876) pedig lidérces szembeállítása fehérlő foltoknak, amelyekből nagy fehér kísértetekként tűnnek elő a jéghegyek. Barabás Miklós (1810–1898) a magyarországi reformkor és az 1848– 49-es forradalom és szabadságharc legfontosabb képi krónikása. A legkülönbözőbb

társadalmi rétegekből kerültek ki megrendelői Megörökítette a korabeli Magyarország számos városának jellegzetes részleteit látképeken és életképeken, portréin a reformkor, a forradalom és szabadságharc nagy alakjait és eseményeit, az első független magyar kormány tagjait. Dokumentatív értékű képeinek nagy része litográfia (kőrajz), jelentős festménye a Vásárra induló román család. Borsos József (1821–1883) a magyar romantika jeles portréfestője, Bécsben tanult. Korán magára vonta a szakma figyelmét, sikereket ért el arcképeivel (Nemzetőr), polgári életképeivel (Bor, asszony, szerelem; Lányok bál után stb.) Jellegzetesen biedermeier, anyagszerűen festett, erőteljes színű, hatásos megvilágítású kompozíciói kedveltté tették Vagyonát a tőzsdén elvesztette, Pesten fényképészműhelyt nyitott, majd vendéglős is volt. Barabás Miklós: Vásárra Borsos József: Nemzetőr (1848, Madarász Viktor: Hunyadi László

siratása induló román család Magyar Nemzeti G.) (1859, Magyar Nemzeti Galéria, Bp.) (1843–44, Magyar Nemzeti G.) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 147 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A romantika Vissza ◄ 148 ► Madarász Viktor (1830–1917) festő, katonatiszt volt a szabadságharcban, életét-művészetét végigkísérte a nemzeti függetlenség eszméje. Bécsi, majd párizsi tanulmányok után festette fő műveit, a Hunyadi László siratását, a Zrínyi és Frangepán-t, majd Dózsa-témájú képeit. Párizsban kitüntették, itthon nem fogadta méltó elismerés, visszavonult, majd néhány visszafogottabb képet festett. Székely Bertalan (1835–1910) a romantikát-akadémizmust ötvöző egyik jelentős festőnk. Mérnöknek tanult, majd Münchenben képezte magát, itt készült II Lajos holttestének megtalálása című képe Hollandiai, párizsi tartózkodás után

itthon festette a Mohácsi vész és az Egri nők című műveit. Az „Egri nők” a magyar történelmi romantikus festészet egyik kiemelkedő alkotása, felfokozott fény-árnyék viszonyaival, drámai színeivel, dinamikus elő- és hátterével és a romantikában nem ritka férfias, harcias hősnőtípusú női főalakjával méltó súlyú rokona Delacroix „A Szabadság géniusza” című művének. Később több freskómegbízást kapott (Pécsi székesegyház, Szent Mór kápolna; Tihanyi apátság, Mátyás templom, Kecskeméti városháza) További művei: Vérszerződés, V. László és Cillei Ulrik Később sok portréfestés és művészetoktatási tevékenység kötötte le, a Mintarajziskola tanára, majd igazgatója lett. Zichy Mihály (1827–1906) festő, grafikus, a magyar romantikus festészet jelentős alakja. Pesten jogi és művészeti tanulmányokat folytatott, később Bécsben folytatta studiumait. Tanított Szentpéterváron, dolgozott retusőrként

fényképésznél, sok ceruzarajzot, akvarell- és olajportrét készített. Európai utazása végén Párizsban telepedett le, ahonnan később nizzai, bécsi, zalai tartózkodás után visszatért Szentpétervárra. Innentől kezdve illusztrálással foglalkozott, ebben alkotta legjelentősebb műveit: Madách Az ember tragédiája, és Arany János balladái-hoz készített bravúros grafikákat. Gogol, Lermontov, Puskin, Petőfi műveit is drámai erővel elevenítette meg A Démon fegyverei, avagy a rombolás géniuszának diadala című képe (1878) a magyar romantikus festészet egyik monumentális, bravúros műve. A magyar romantikus tájfestészeti palettát színesítik a kezdetben klaszszicizáló tájképeket festő id. Markó Károly (1791–1860) A puszta (1853) című idillien romantikus tájképe, Kisfaludy Károly (1788–1830) Éjjeli szélvész (1820-as évek) című drámai tájképe és Kelety Gusztáv (1834–1902) Tátrai táj vízeséssel (1860k.) című

heroikus tájképe is Wagner Sándor (1838–1919), aki a müncheni akadémián többek között Szinyei Merse Pált is tanította, festette a Dugovics Titusz című képet (1859) a nándorfehérvári diadal önfeláldozó hős katonájáról. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 148 ► Művészettörténet A romantika A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Székely Bertalan: Egri nők (olaj, vászon, 227×167 cm, Magyar Nemzeti Galéria) Zichy Mihály: A Démon fegyverei, vagy A rombolás géniuszának diadala (447×550 cm, 1878, Magyar Nemzeti Galéria) Vissza ◄ 149 ► Wagner Sándor: Dugovics Titusz (168×147 cm, 1859, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest) 16.3 Szobrászat A romantika szobrászata eltávolodik a klasszicizmus személytelen és többnyire időtlen tartalmától. A művészetben, így a szobrászatban is megjelent a politika és historizmus, a szimbolikus ábrázolások a szabadsághoz, a nemzeti és

történelmi témákhoz kapcsolódnak. A tartalmi, szellemi, érzelmi szándék és közvetítendő üzenet megjelenítésmódja, formaválasztása elsődleges, fontos szempont lett. A nemzet nagyjait (költők, tudósok, hadvezérek, államférfiak) emlékműszobrok örökítik meg, így a különféle eszmények dicsőítésével a köztéri emlékműszobrászat virágzásnak indult és a XIX század jellegzetes műfajává vált. A fő- és mellékalakok egyaránt fontosak, és mozdulataik szenvedélyes érzelmeket, indulatokat fejeznek ki A XIX századra megváltozik a szobrászat helyzete és szerepe, az egyházi szobrászat háttérbe szorul, az új tendenciák inkább a síremlékszobrászatban jelentkeznek. A világi panteonok eszmei programjában a nemzeti dicsőség, a kimagasló egyének jelentősége kerül megörökítésre (korábbi előképek nyomán). François Rude (1784–1855) a korszak egyik legjelentősebb szobrásza. Mint Napóleon híve, sokáig élt Belgiumban

emigrációban, ahol nem alkotott fontos műveket. Leghíresebb alkotása a Chalgrin diadalívének oldalára helyezett Marseillaise-nek nevezett szoborcsoport (Eredeti címe: Az önkéntesek harcba indulása 1792-ben), mellyel olyan maradandó sikert aratott, mint az időben hozzá közel álló Delacroix-festmény: „A Szabadság vezeti a népet”. Ez az 1835–36-ban elkészített szobormű több megszokott részletet alkalmaz, a szereplők viselete tudatosan antikizáló, de a fejük felett lebegő, győzelmet hirdető alak festőien szenvedélyes és lendületes. A szabályos háttérbe szorul a szabálytalan mellett, az izokefáliára való törekvés párosul az alakok felett lebegő, tátott szájjal harcra riasztó géniusz alakjával. Olyan A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 149 ► Művészettörténet A romantika A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 150 ► túlzó, szinte valószínűtlen erő

és szenvedély, szinte színpadias pátosz árad belőle, amely a forradalmat és a Napóleon korszakát átélt társadalmat megragadni képes. A hirtelenség és pillanatszerűség dominál, de azért válhatott olyan népszerűvé ez a nagy építészeti felület előtt kibontakozó szobormű, mert a régi és az új, a szabályos és a szabadosan túlzó, a hatásos és a retorikus elemek keverednek benne. Frédéric Auguste Bartholdi (1834–1904) elzászi francia romantikus szobrász. Legismertebb műve a New York-i szabadságszobor, melyet 1886ban avattak fel, Franciaország ajándékozta az Egyesült Államoknak A felemelt fáklyát tartó, csillag alakú koszorút viselő szobor a XX. században az USA egyik jelképévé vált. Tervét Bartholdi 1874-ben készítette, a kész szobor magassága 46 méter, súlya 225 tonna. François Rude: Marseillaise-csoport (1836, Chalgrin-diadalív, Párizs) François Rude: Teknőssel játszó nápolyi halászfiú (1831–1833) F.A

Bartholdi: Szabadságszobor (1886, New York) Izsó Miklós a magyar szobrászatot európai rangra emelte, mert amikor mindenütt az eklektizáló akademizmus uralkodott, ő friss, romantikus ihletésű plasztikát teremtett. Pályája, rövid életútja is romantikus volt Tanulmányait a müncheni akadémián végezte, majd jelképes művel jelentkezett itthon: megmintázta a hazafiúi bánatot szimbolizáló Búsuló juhász című szobrát. A XIX századi naturális-zsánerszobrászat központjában, Münchenben Izsó a realizmus konvencionálissá vált stíluselemeit sajátította el, szükségképpen ezt használta fel szobra mintázásakor, melyben az idealizálás, a naturalizmus és a realista valóságismeret keveredett e korai művében. A Táncoló paraszt és más, népi figurákat ábrázoló kisplasztikái invenciózu- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 150 ► Művészettörténet A romantika A dokumentum használata |

Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 151 ► sak, a plasztikai formálás, a kontraposztban való gondolkodás remekei. Izsó úgy fedezte fel magának a klasszikus szobrászat lényegét, hogy nem a klasszicizmus útját járta: a görög tanagrák frissesége, elementáris életszerűsége jellemzi kis vázlatait. Dugonits-szobra Szegeden, Csokonai-szobra Debrecenben, Petőfi-szobra Budapesten áll (ez utóbbit az akadémikus szemléletű Huszár Adolf fejezte be). Izsó magányos csillag volt, se társa, se követője nem akadt, a plasztikai kultúra fejlődése ugyanis lassú volt, a szobrászat még a hetvenes években is képzőművészetünknek leginkább az ipar szintjén maradó ága. Stróbl Alajos (1856–1926) a századforduló magyar szobrászatának vezető egyénisége. Szobrászatát érzékeny realisztikus megmunkálás jellemezte Bécsben tanult K Zumbuschnál, már egész fiatalon feltűnt Perseus című szobrával (1882). Az újonnan épült Operaház

épületére két homlokzati szobrot és a bejárathoz két ülőszobrot (Erkel Ferenc, Liszt Ferenc) készített, ettől kezdve a kor legkedveltebb emlékműszobrásza lett Megmintázta Arany János emlékszobrát (1893, Magyar Nemzeti Múzeum kertje), a Várban felállított Mátyás-kutat (1904), a budapesti Halászbástyán álló Szent István lovas szobrot (1906), ugyanekkor készült a Rókus Kórház Semmelweis emlékműve, melyet később a Rókus Kórház elé helyeztek. Budapesten áll Jókai-szobra és Olvasó lányok című műve (1921), Eötvös József, Arany János-mellszobra. Gerster Kálmánnal együtt készítette a Kossuth-mauzóleum szobordíszé-t (1907) és az Erzsébet-emlékmű-vet. Számos magyar és külföldi elismerést kapott, Anyánk című szobrát (1900) a párizsi világkiállításon nagydíjjal jutalmazták. Évtizedeken át a Képzőművészeti Főiskola nagyhatású tanára volt Izsó Miklós: Csokonai-szobor (1870, Debrecen) Izsó Miklós:

Táncoló paraszt (terrakotta-modell, 1870 k.) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Stróbl Alajos: Anyánk (márvány, 1892–1896, Magyar Nemzeti Galéria) Vissza ◄ 151 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A realizmus Vissza ◄ 152 ► 17. A realizmus A XIX. században a kapitalizmus átfogó világrendszerré vált A polgári átalakulás minden európai országban végbement, a század végére Amerikában és Oroszországban is egységes polgári társadalmi rend jött létre. A XIX. század vége – XX század eleje a kifejlett polgári életmód és kultúra virágkora. Az életszínvonal emelkedése, a technikai fejlődés felgyorsulása, a civilizálódás magas foka nagy hatással volt az általános művelődésre. A korszak szellemi légköre és a művészet a maga gazdagságával, sokszínű törekvésével szinte a reneszánszhoz hasonlítható virágkorát élte. A századforduló

építészete és filozófiája kísérletet tett a nagy összefoglalásra, a tudomány azonban nem tudott az élet végső kérdéseire megnyugtató választ adni. A modern filozófiára egy fokozatosan kettéhasadó, egymással szembenálló látásmód kifejlődése jellemző: a természettudományos alapú pozitivista és az emberi létet vizsgáló, irracionalista. Feuerbach, majd Hegel materializmusa, az angolszászok pragmatizmusa, a marxizmus elmélete a klasszikus filozófiai hagyományok meghaladására tett kísérletet, és a világ megváltoztatását hirdette, míg az irracionalista életfilozófiák, Schopenhauer, Kierkegaard, majd Bergson, Nietzsche és Spengler az intuicionizmust mint a világban való tájékozódás egyedüli eszközét hagyományozta a korra. Az erősödő szociáldemokrata mozgalomban három fő irány alakult ki, egy revízionista, egy centrista és egy baloldali. A szellemi mozgásokban és a művészetekben az elidegenés, az öntudat

erősödése, a szubjektív látásmód és az elfogulatlan szemlélődés, vagy a kritikai alapállás egyaránt meglelte kifejezésformáját. A XVIII. század végétől kezdve számos jelentős műalkotással találkozunk, amelyeket nehéz lenne akár a klasszicizmus, akár a romantika stíluskategóriájába besorolnunk, mert se nem idealizálóak, se nem lázadók Semmi szépítés és egyénieskedés, sem különösebb megnyerő szándék nem vezérli e művek alkotóit, pusztán a látvány minél egzaktabb visszaadása. A művészek csak azt akarták festeni, amit maguk láttak. Mint ábrázolási mód, a realizmus sok korszak és művészeti stílus sajátja volt, hiszen sokan törekedtek a valóság egyéb szándék nélküli megragadására. Mint önálló művészeti irányzat azonban csak a XIX. század második harmadában jelent meg, a klasszicizmus és romantika ellenhatásaként Pontos megfigyelés, és a látvány hű visszaadása, a lényeges szín-forma és tér

összefügések fáradhatatlan kutatása, racionális viszony a valósággal – ezek jellemzik A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 152 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A realizmus Vissza ◄ 153 ► többnyire a realizmust. Előfutáraik Constable és Turner, korai képviselőik a barbizoni iskola tagjai, a későbbiek között találjuk a plan air festőket és a társadalmi kérdésekre koncentráló kritikai realistákat. 17.1 Festészet John Constable (1776–1837) gazdag molnár fiaként a Royal Academy-n tanult, de legjobban Ruisdael művészete és az elfogulatlanul tanulmányozott természet hatott rá, formálta át gyökeresen a szemléletét. Szénásszekér (1821), majd Fehér ló című képével nagy sikert aratott Párizsban és Lilleben, de legszebb művei a szabadban festett olajvázlatai (Fatörzstanulmány, 1821 k.) és a műtermében, a vázlatok alapján készült

tájfestményei, melyeken a fény-árnyék kezelés bravúrosan ötvöződik a természet mély átélésével, és a kép gazdag faktúrában bontakozik ki, színes látvánnyá alakítva a legegyszerűbb valóság mégoly hiteles képét. Constable képein nyoma sincs a tetszelgésnek, nem akar üres pózt ábrázolni, sem merész újításokkal lenyűgözni környezetét. Az igazságot kereste és akarta A napfény játékát, a vonuló felhők tornyosulását, egyszerű hétköznapi vidéki jeleneteket festett: a látható világot kívánta önállóan felfedezni. William Turner (1775–1837) rendkívül sikeres művész volt, pedig derűs egyszerűségű képeket festett. Képeibe kezdetben mindent belezsúfolt, amit fontosnak tartott hozzátenni a látványhoz, hogy elkápráztassa az embereket. Karthágó alapítása című (1815) festménye erősen kötődik a klasszikus tradíciókhoz, majd a természetet romantikus hevülettel tolmácsoló képeket festett (Gázló, 1815).

Legmerészebb festményein a részletek eltűnnek, feloldódnak a fényben vagy a ködben, szinte csak a levegőt ábrázolta, mint olyant, amit csak a maga érzékelhető formájában ismerhet meg az ember. Eső, füst, sebesség című képe (1843) csak elmosódott maradványait mutatja a valóságnak. Hidat, hegyet, mozdonyt, amelyek a felhő, a víz, a köd, a füst és a tűz képzetének felidézéséhez kellenek csupán. A megfigyelés nem rájuk irányul, hanem a fényre, amely kozmikus erőként gomolyog az égen. A tárgyak elveszítették alakjukat, körvonalukat, feloldódtak az atmoszférában. Nem véletlen, hogy az impresszionistákra oly nagy hatással volt e mű A londoni parlament égése (1834), Gőzhajó hóviharban (1842) A barbizoni iskola Az 1836 körül a Párizs melletti Barbizonban letelepedett francia tájképfestők voltak tagjai. A természet tanulmányozását tűzték ki célul A bensőséges hangulatok kifejezésére törekvő stílusukra erősen hatott

a holland táj- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 153 ► Művészettörténet A realizmus A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 154 ► festészet (pl. Hobbema és Rusidael festészete) A nyersebb előadásmódú Th. Rousseau, a kizárólag a természetet festő Fr Daubigny, a komor hangvételű J. Dupre, vagy az állatokat festő C Troyon és a plein air problémákat felvető Paál László is ide tartozott. 1849-től F Millet is Barbizonba költözött és a valóságot monumentális költeményekké alakító, emelkedett hangvételű festészetével, amelyben a méltóságteljes szemléletmódot emberi alakok ábrázolására alkalmazta, nagy tekintélyt vívott ki a festők körében. A csoport tagjainak felfogását többnyire panteisztikus természetszemlélet jellemezte (a panteizmus a természetet istennel azonosító filozófiai irányzat) A táj aprólékos részleteivel való megjelenítése a

naturalizmushoz vezetett némely alkotásban Théodore Rousseau (1812–1867) a fontainebleau-i iskola vezéralakja, Millet-vel és Courbet-val együtt. 1837-től dolgozott Barbizonban Nemcsak a francia realizmus mestere volt, hanem az impresszionizmus előfutára is, hiszen a valamennyiüket megihlető természetszeretetben nehéz határvonalakat megállapítani az egymást gyakran ötvöző festési eljárások között. Rousseau főleg kis képein, tanulmányain került közel az impreszszionizmushoz, tájain érezteti a különböző napszakok változását, lüktetését Ruisdael és Hobbema iránti rajongása összekapcsolódik Constable és Bonnington csodálatával; képeinek ragyogását és fényét az ő művészetük is inspirálta. Itató című képét patetikus könnyedség hatja át, Piactér Normandiában című képe (1830 k.) egyike jellegzetes témáinak Theodore Rousseau: Fontainebleau-i erdő (1854) François Daubigny: Aratás (1851, Musée d’ Orsay, Párizs)

Paál László: Fontainebleau-i erdőrészlet, (91×63 cm, 1876) Jean-Baptiste Camille Corot (1796–1875) francia festő és grafikus. Tájképei az impresszionizmus előfutárává tették Többször járt Olaszországban, ahova az antik emlékekben gazdag táj vonzotta Tájképein eleinte mitológiai alakok szerepeltek (A nimfák tánca), majd inkább korabeli figu- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 154 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A realizmus Vissza ◄ 155 ► rákat szerepeltetett. Stilizált, népviseletbe öltözött asszonyok jelentek meg képein (Arles-i lány). Portréin egyszerűség, erőteljesség, mégis gyengédség érződik (Nő gyöngyökkel). Tájképeire egyszerre jellemző a szigor, az építészeti és természeti formák precizitása és a könnyed, természetes atmoszféra, a levegősség, fényteliség A fény és a levegő ábrázolása lágyítja a körvonalakat

és a formákat művein Jean-Francois Millet (1814–1875) francia festő, a realizmus nagyhatású mestere. Művészetére elsősorban a paraszti élet megjelenítése jellemző, hatott rá N. Poussin és C Lorrain, valamint néhány olasz vedutafestő (pl Canaletto). Többször járt Olaszországban és Franciaországban, ahol lenyűgözte a táj Művei sok vonatkozásban az impresszionista festészet eredményeit előlegezték meg. Tájképeibe kezdetben mitológiai szereplőket helyezett, később korabeli alakokat (Fürdőző). Színezése ugyan erőteljes, de kevés árnyalattal, szoborszerű plaszticitással formálta meg alakjait. A fényés levegő gyöngyházas tónusú színekben jelentkezett képein A körvonalak puhák, az alakok a tömegszerűségükkel hatnak, amit azonban lágyan feloldott a színes reflexekkel. Munkásokat és parasztokat festett, a paraszti élet jeleneteit a maga valóságában kívánta megjeleníteni. Kalásszedők című műve (1857) három

keményen dolgozó nőalakot ábrázol Se nem szépek, se nem kecsesek, mégis méltóságteljesek, nyugodt egyszerűségük a mozdulatok kiszámítottságából és az ünnepélyes hangvételből szervesen következik. A normandiai parasztcsaládból származó festő mestere Delacroche volt, de nagy hatással volt rá Daumier barátsága. Camille Corot: Híd Nantes mellett (1868 k., Musée d’ Orsay, Párizs) François Millet: Kalászszedők (83×110 cm, 1857, Musée d’Orsay, Párizs) Gustave Courbet (1819–1877) francia festő, a realista festészet egyik legjelentősebb, úttörő egyénisége. Corot-hoz hasonlóan az elsők között volt, akik a szabadban festették képeiket. A realizmus elnevezés, amelynek A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 155 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A realizmus Vissza ◄ 156 ► mozgalmához ő is tartozott, tőle származik. 1855-ös kiállításának

ezt a címet adta: „A realizmus, G. Courbet” Kizárólag a természettől akart tanulni, a Bonjour, Monsieur Courbet! című művén saját magát festette meg (1854), amint festőeszközeivel a vidéket járja, és ráköszönnek az emberek. Ingujjban ábrázolta magát, ami önmagában ingerelte a nézőket, mert a csavargóknak járt ez a viselet. Képeit tiltakozásként festette, meg nem alkuvó őszinteséggel harcolt a konvenciók ellen. Igazságszomja hajtotta a realizmus felé, az a tény, hogy kicsit sem akarta megszépíteni a világot. Árnyalatokkal teli, levegős képei az impresszionistákhoz közelítették, de előfutára a plein air festőknek is (Szajna-parti kisasszonyok). Élete Franciaország történetének különösen viharos időszakára esett Fél év börtönre ítélték a Kommünben való részvételéért, majd száműzték Szülőföldje hangulata, és annak alakjai meghatározói lettek témáinak, de hatott rá a spanyol, a velencei, és a holland

festészet és Caravaggio, Delacroix, Ingres művészete is. Sok önarcképet, tájképet, csendéletet, életképet festett Támadták egyebek közt az Álom és A világ eredete című képeiért, leplezetlen erotikája miatt, Az ornans-i temetés-ért (1849), melyen az egyszerű jelenetet a történelmi kép rangjára emelte, több képéért vaskos természetessége miatt. Munkát ábrázoló képe az elpusztult (1945) Kőtörők és a Gabonaszitálók című életkép, jelentős nagyméretű allegóriája a Műterem (1855). Híressé vált vadászjeleneteket, tengeri témájú képeket is festett (A hullám) Legszebb művei Az étretati szirt (1870), Börtönbüntetése után, élete végén Svájcba emigrált, ahonnan nem tért vissza többé Franciaországba. Charles François Daubigny (1817–1878) francia festőt az impreszszionizmus egyik előfutárának tarthatjuk. Ugyanúgy, mint Corot, ő is természet után festi tájképeit Első sikerét 1844-ben éri el

Útkereszteződés sasfészekkel a fontainebleau-i erdőben című képével Gyalogszerrel Rómába ment, Barbizonban újra találkozott Rousseau-val, Normandiában és az Iséreben festett, s végül Auvers-bon, az Oise partján telepedett le egy uszályon. Sisleyhez hasonlóan vonzódott a folyópartokhoz. Az 1851-ben festett Aratáson még holland hatás érezhető, de a későbbiekben a világos árnyalatokat kedvelte. Vázlatait széles, lágy ecsetkezelés jellemzi, árnyalatai tompák, de mind az ecsetkezelést, mind a festői célkitűzést tekintve már az impresszionisták előtt egyengeti az utat, s többek között festészetének ez a vonása idézte elő a kritika ellenséges reagálását. Emiatt fordult el tőle a közönség is. A Párizsi Kommün alatt Londonban és Hollandiában tartózkodott, ahol néhány fontos képet festett. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 156 ► Művészettörténet A dokumentum használata |

Tartalomjegyzék | Irodalom A realizmus Vissza ◄ 157 ► Honoré Daumier (1808–1879) francia festő, szobrász és a karikatúra egyik legnagyobb mestere. Több ezer karikatúrája főleg a La Caricature és a Le Charivari című lapokban jelent meg, például a Párizsi emberek, Az igazságszolgáltatás emberei. A királyról készített karikatúrája miatt bebörtönözték Erősen realisztikus, kritikai hangnemű festményeit barnás színárnyalatok dominanciája és a leegyszerűsített formák jellemzik. Köztársaság című allegóriája inkább stilizált és ironikus, politikai meggyőződéséről árulkodó kép Mosónő című híres festményén tömbszerű, stilizált, szinte felmagasztosított főalakot látunk, háttere erősen redukált, dekoratívan leegyszerűsített. Gustave Courbet: Ornans-i temetés (olaj, vászon, 1849–50, Musée d’ Orsay, Párizs) Honoré Daumier: Mosónő (49×32 cm, 1863 k., Musée d’ Orsay, Párizs) Ilja Jefimovics Repin

(1844–1930) az orosz realista festészet egyik kiemelkedő mestere. Jeles portréfestő, de politikai, történelmi eseményeket is megörökített és az orosz hétköznapok, a nép életéből vett jeleneteket is festett. Művészetét mint a cári rendszer igazságtalanságait leleplező festészetet értékelték, de realizmusa a kritikai hangvétel, a szociális érzékenység és társadalmi éleslátás egyik markáns képzőművészeti példája. Művei: Hajóvontatók a Volgán (1870–73), A szírelecek kivégzésének hajnala (1881). Munkácsy Mihály (1844–1900) családneve eredetileg Lieb, később szülővárosa nevét vette fel. Szülei korai halála után nagybátyjához került, gyámja asztalos inasnak adta. Felszabadulását követően Aradra ment, ahol nyomorgott, betegeskedett, ezért visszatért nagybátyjához Gyulára. Rajzolni tanult Fischer német festőtől, majd Szamossy Elektől Később Gerendásra költözött, itt készítette első festményét, a

Levélolvasás-t, majd A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 157 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A realizmus Vissza ◄ 158 ► felvette a Munkácsy művésznevet. Egyik barátja közbenjárására a Képzőművészeti Társaság havi díjat folyósított neki Korai képei közül a Búsuló betyár a hazai hagyományokhoz, Madarász Viktor modorához igazodik. Párizsban Courbet művészetéből egész életére döntő benyomásokat szerzett. Otthagyta a Müncheni Akadémiát, ahol Wagner Sándor osztályában tanult, s az Adam fivérek magániskolájába iratkozott. Önállósulása első fontos képe az Ásító inas (1869). Első világhírt hozó műve, a párizsi Szalon aranyérmével kitüntetett Siralomház (1870). A hazafias tartalom mellett romantikus pátosz jellemzi, a néző pillanatok alatt átérzi az áldozat lelki gyötrelmét. E korszakban készítette több ismert, kritikai

realista szemléletű, népi tárgyú művei sorát (Tépéscsinálók, majd Éjjeli csavargók, Köpülő aszszony, Zálogházban, Műterem) Párizsi tartózkodása és házassága témaválasztását más irányba terelte Ezek után Előbb népszerű nagyméretű bibliai témájú képeket festett (Krisztus Pilátus előtt, Golgota, Ecce Homo), majd szalonkép festő lett. Élete vége felé festőisége elerőtlenedett, a halálos kór is nyomot hagyott egyes művein, a millenniumi előkészületek jegyében készült Honfoglalás-freskója már akadémikus vonásokat mutat. Művészete főként az ún alföldi festők munkásságára hatott, rokon vonások fedezhetők fel az orosz kritikai realistákkal, elsősorban Repinnel. Legszebb művei a barbizoni látogatást követő, kisméretű tájképek: Poros út, Colpachi park; Tájkép folyóval. Utolsó nagy műve a bécsi Művészettörténeti Múzeum egyik menynyezetképe Paál László (1846–1879) a XIX. századi magyar

művészet egyik jelentős alakja Középiskolásként ismerkedett meg Munkácsy Mihállyal és részben az ő hatására kezdett festeni, első mestere Böhm Pál volt A bécsi akadémián Albert Zimmermann növendéke lett, korai munkái az akadémizmus szellemében készült részletező formatanulmányok 1868–69-ben két képével szerepelt a budapesti téli tárlaton. Ösztöndíjjal Münchenbe, majd Hollandiába utazott, a régi holland mesterek tanulmányozása felszabadító hatással volt művészetére. Munkácsy hívására Düsseldorfba ment, majd 1871-ben J. S Forbes angol műgyűjtő révén rövid időt Londonban töltött, itt ismerkedett meg Constable képeivel, amelyek hatására színei világosodtak. 1872-ben Franciaországba utazott és Barbizonban telepedett le, 1873-ban a bécsi világkiállításon Erdei út című képével díjat nyert. Festészetének kizárólagos témája a táj, az erdei utak, misztikus hangulatú erdőbelsők Képeit a szabadban

festette, ez vezette el a színes árnyékok és az atmoszferikus hatások tanulmányozásához, bár az impresszionizmus problémái nem foglalkoztatták. Művészete lényegében a barbizoni festészet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 158 ► Művészettörténet A realizmus A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 159 ► törekvéseihez kapcsolódik, melynek stílusát sajátosan egyéni ízzel fejlesztette. Hosszú, súlyos betegség után a charentoni elmegyógyintézetben fejezte be életét. Művei: Est a fontainebleau-i erdőben, Kazlak, Nyárfák, Békák mocsar, Pusztai táj, Erdő belsej, A berzovai út. Mészöly Géza (1844–1887) festő, jogi tanulmányok után a bécsi és a müncheni akadémián tanult, majd Budapesten a Női Festőiskola vezetője lett. Többnyire a balatoni tájat és lakóit festette, és a halászkunyhók, nádasok világának hangulatos ábrázolásával megteremtette a

balatoni életképek speciális műfaját. Később elhagyta az életképszerű motívumokat Képeinek finom, bensőséges hangulata és aprólékos kidolgozása nagy hatással volt a századvég magyar tájképfestőire (Spányi, Tölgyessy). Mint a paysage intime egyik kiváló hazai művelőjének, több képe a barbizoni mesterek műveként került külföldi műkereskedelemben forgalomba. 1872-től megszakításokkal Münchenben élt, 1882-ben Párizsban, majd ismét Budapesten és Székesfehérvárott dolgozott Részlet a Balaton vidékéről című képét 1883-ban a Műcsarnok nagydíjával jutalmazták. Leghíresebb képe, a Balatoni halásztanya (1874) számos művével együtt (Sík vidék szénaboglyákkal, 1872; Tanya, 1879; Vadásztársaság, 1882; Birkanyáj, 1885 körül; Lelőtt vadkacsa; Őszi nap a Balatonon; Balatonpart; Kakas; Chioggia; Szigetvár) a Magyar Nemzeti Galéria tulajdona. Munkácsy Mihály: Tépéscsinálók (olaj, vászon, 141×196 cm, 1871)

Mészöly Géza: Balatoni halásztanya (140×226 cm 1877 k., Magyar Nemzeti Galéria) Mednyánszky László (1852–1919) a magyar festészet egyik különös, nagy festője, 1870–1871-ben a zürichi Technische Hochschulén még mérnöknek tanult, de átjelentkezett a müncheni Művészeti Akadémiára, majd a párizsi École de Beaux Arts-on képezte magát. Ekkori tájképein a barbizoniak, főleg Corot hatása érezhető. A hetvenes években járt először Szolnokon, ahol Pettenkofen hatására színtónusai levegősebbek lettek. Itáliai tanulmányúton A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 159 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A realizmus Vissza ◄ 160 ► járt, majd Budapesten bérelt műtermet, és ettől kezdve rendszeresen részt vett a Műcsarnok tárlatain. Később ismét Franciaországban tartózkodott, s az ott megismert impresszionizmus hatására műveinek szürkén borongós

alaptónusát levegős, közvetlen festésmód váltotta fel. Állandó utazásainak csomópontja Párizs, Bécs, Budapest volt, és családi birtoka, Beczkó. A háború kitörése idején Budapesten tartózkodott, majd harctéri rajzolóként bejárta Galíciát, Szerbiát és Dél-Tirolt. Megrázó harctéri emlékeit számos festmény és vázlat őrzi, Tájképei mellett műveinek másik nagy csoportját az ún. csavargóképei alkotják, melyek mintegy előkészítői későbbi katonaábrázolásainak. A kritikai realizmus legjobb magyar képviselői közé tartozott Csavargókat és meggyötört katonákat ábrázoló képei gyakran látomásszerűek, expresszívek. Számos kitüntetést kapott, sok képét és vázlatát őrzi a Magyar Nemzeti Galéria Vonzotta a szegénység világa és a társadalom perifériájára kerültek társasága; modelljei voltak, támogatást nyújtott nekik, közöttük élt és élt meg mély kapcsolatokat. Az I világháborúban hadifestőként

teljesített szolgálatot. Intellektuális karaktere, melyet a Párizsban megismert teozófiai és buddhista eszmék árnyalnak, jegyzetfüzeteinek, naplóinak sorozatából is kirajzolódik. Művei: Itatás (1880 k), Dunajcei táj (1895 k.), Csavargófej (1896), Hegyi tó (1898 k), Verekedés után (1898), Csavargófej (1905), Lövészárokban; Szerbiában (1914) Szinyei Merse Pál régi nemesi család sarja, apja támogatta festőszándékát, beíratta a müncheni akadémiára, ahol hamar kapcsolatba került a kiváló pedagógus Pilotyval is, akinek növendéke lett. Mestereitől a biztos rajztudást, a szerkesztés szabályait tanulta meg, az akadémikus formanyelvet sohasem vette át. Pilotynál együtt tanult Leibllel, s a müncheni tárlatokon találkozott Courbet műveivel. Böcklinnel kötött barátsága is a színek gazdagsága felé vonzotta. Egyéni stílusa már 1869-ben kibontakozott a magyar plein air festészet első remekeiként napvilágot látó Ruhaszárítás és

Hinta című levegős, friss vázlatában. A következő években festette első jelentős művét, a lírai Szerelmespár-ját, s ekkor kezdett foglalkozni fő műve, a Majális vázlataival, mely 1873-ban öltött végleges formát. Az európai festészetben is igen fontos helyet elfoglaló, ragyogó koloritú, életvidám plein air képe azonban nem ért el sikert, s alkotója kedvét veszítve abbahagyta a rendszeres munkát, hazajött és inkább csak kedvtelésből festett. Eközben is néhány remekmű került ki ecsetje alól, mint pl. a feleségéről festett Lilaruhás nő. 1882-ben Bécsben készült a Majálisnál kevésbé jelentős, de annak tematikáját idéző Pacsirta c képe Ez is kedvezőtlen bírálatot kapott, ami mindinkább kedvét szegte. Csak 1894-től állított ki ismét (Hó- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 160 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A realizmus Vissza ◄

161 ► olvadás, Pipacsos rét). Végre az 1896-os kiállításon a Majális átütő sikert aratott, a fiatal nagybányai művészek törekvéseik előfutárát ismerték fel személyében A magyar plein air festészet megteremtője, a modern magyar piktúra első nagy képviselője a nyugat-európai kortársakkal egy időben fedezte fel a szabad levegő, a napfény festői ábrázolásának problémáját s teremtette meg gazdag színvilágú, realista táj- és portréművészetét. 1897-ben képviselővé választották, 1905-ben nagy sikerű kollektív kiállítást rendezett a Nemzeti Szalonban, ugyanezen évben kinevezték a Képzőművészeti Főiskola igazgatójává, mely tisztségét haláláig megtartotta. 1907-ben részt vett a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre (MIÉNK) megalapításában, több képével szerepelt külföldi tárlatokon s ott is döntő sikert aratott. 1919-ben betegsége miatt visszavonult Jernyére. Munkáinak egy része köthető az

impresszionistákhoz. Szinyei Merse Pál: Majális (123×163 cm, 1873, Magyar Nemzeti Galéria) Mednyánszky László: Csavargófej (61×45 cm, 1910, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest) A Szolnoki Művésztelepet 1901-ben alapították, de már az 1870-es évektől kezdve dolgoztak itt művészek, elsősorban naturalista életkép- és tájfestők. Az alapítók egyike August von Pettenkoffen osztrák festő, akit elbűvölt az Alföld, és zsánerképeit a plein airrel ötvözve, itt alkotta meg legfontosabb műveit. A megalakulást követő első időszakban Munkácsy közvetlen tanítványai és követőinek nagyrésze dolgozott itt, pl. Böhm Pál (1839–1905) és Deák-Ébner Lajos (1850–1937). Szolnok második korszakába vezet Bihari Sándor (1855–1906) művészete Alkalmanként és rövid ideig itt dolgozott Kernstock Károly (1873–1940), Mednyánszky A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 161 ► Művészettörténet A dokumentum

használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A realizmus Vissza ◄ 162 ► László (1852–1919), Aba Novák Vilmos (1894–1941) és Vaszary János (1867–1939) is. Hódmezővásárhelyen erőteljes festészeti centrum jött létre, elsősorban Tornyai János (1869–1936), Endre Béla (1870–1928), Rudnay Gyula (1878–1957) és Pásztor János (1881-1958) munkássága által. 17.2 Szobrászat A szobrászatban már csak a műfaji sajátosságok miatt is, nehezebb volt elhatárolni a realizmust a naturalizmustól. Jean-Baptiste Carpeaux sem olyan értelemben volt realista, mint festő kortársai. Inkább a múlt őrizője, és igazán jelentőssé egyéni mintázó készsége, invenciója tette. Fő műve, a párizsi Opera homlokzatára készített A tánc című kompozíció mozgalmasságával, fény-árnyékeffektusaival inkább a barokk és a rokokó káprázatosan finom újraidézése. Carpeaux művei friss mintázásuk, plasztikai gazdagságuk miatt Rodin közvetlen

előképének minősíthetők A realizmus jelentős szobrásza a belga Constantin-Émile Meunier (1831–1905) volt. 1885-ben állította ki a Kohómunkás című, világhírűvé vált szobra első változatát. Zola Germinal-jának a világát formálta meg a szobrászatban, a Liége és Borinage közötti ipar- és bányavidék munkásalakjait mintázta típusteremtő erővel, kontraposztos kompozíciójú szobraiban (pl. Rakodómunkás, A bányarobbanás, 1890) monumentalitás feszült. Az ő realizmusa némiképp Daumier súlyos tömegekkel operáló, sommázott festői stílusával rokon. A természethű ábrázolásra törő szobrászok közül nehéz kiemelni néhányat, akik plasztikai érzékenységük vagy monumentális érzékük révén túlléptek az akadémikus, naturalista sémákon vagy a hivatalos emlékműplasztika világán. E kevesek közé tartozott kis szobraiban a magyar Medgyessy Ferenc (Súroló asszony, 1913; Kövér gondolkodó, 1919k.), néhány

kompozíciójában a cseh Josef Václav Myslbek (1848–1922), akinek fő művei emlékművek (prágai Vencel-szobor) és a prágai Nemzeti Színház allegorikus figurái, vagy Jules Dalou (1838–1902) Victor Noir síremléke (1890), a Nagy paraszt (1898–1902). A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 162 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Impresszionizmus Vissza ◄ 163 ► 18. Impresszionizmus Az impresszionizmus szó pillanatnyi benyomást jelent, az irányzat nevét Claude Monet „A felkelő nap impressziója” című képe alapján kapta. A Franciaországban megszülető művészeti csoport az egyik első radikális szemléleti forradalom, szemléleti szembefordulás a több évszázados képalkotói hagyományokkal, elsősorban a festészetben. Claude Debussy, Maurice Ravel művészete a zenében, Charles Baudelaire, Paul Verlaine, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád a költészetben, illetve

Marcel Proust és Krúdy Gyula a prózairodalomban tekinthető impresszionisztikusnak, a pillanatnyi hangulatok, lelkiállapotok, képzettársítások, különös szókapcsolatok alkalmazása révén. A szobrászatban bravúros fény-árnyék hatások, festői felületkezelés érvényesül 18.1 Festészet Előzményei a romantikában William Turner fénymisztikus festészete, a barbizoniak tájszemlélete, John Constable atmoszférikus tájfestészete és a plein air-festészet. Az irányzat kezdetének az 1874-es párizsi Nemzeti Szalon kiállítását tekintik, ahonnan az új festőcsoportot kitiltották szokatlan festészete miatt Az új képalkotó médium, a fotográfia kihívására keres új vizuális megoldást. Egyfelől a pillanat megragadására törekszik, mint a fénykép, ugyanakkor másképp törekszik a látvány rögzítésére, mint a fotó, versenyre is kel az új technikával, meg alternatívát is keres a festészet új feladataira. Az impresszionista festésmód

és szemlélet lényege, hogy a festő feladata a természet pillanatok alatt változó látványának rögzítése Módszerük tehát szinte csak a látott (és nem a tudott) megjelenítése. Benyomások (impressziók) megragadására törekszik A fény, a levegő, a színek telítettsége (valőr), a reflexek (visszatükröződések) optikai problémái foglalkoztatták a művészeket. A lokálszínek (a tárgyak felületi, helyi színei) kis színfelületekké esnek szét, minden szín kiegészítő színével (komplementer) színezi a környezetet, az árnyék is színes. A festőpalettán való színkeverést felváltja az optikai színkeverés, melynek nyomán a szemünkben álnak össze az egymás mellé helyezett kisebb színfoltok, ecsetvonások. Az impresszionista festményeket vibráló tónusok, oldott, laza ecsetvonások jellemzők, gyakori a szubjektív látásmód érvényesülése a véletlenszerű elemek képbe építése révén. Háttérbe szorul a kontúr- és

vonalperspektíva, a kép igazi tárgya maga a fény. Az impresszionisták nem a formákkal, vonalakkal, hanem csak a fények, színek A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 163 ► Művészettörténet Impresszionizmus A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 164 ► foltjainak visszaadásával foglalkoztak, a forma illúziója náluk csupán következmény. Szélesebb, lágyabb, szaggatottabb, tagoltabb ecsetvonásokkal festenek. Nem a palettán keverik ki előre a képre felhordott színeket, hanem a szemünkben állnak össze a legkülönbözőbb színekké az egymás mellé helyezett foltok, ecsetvonások. Eduard Manet (1832–1883) csak részben sorolható az impresszionisták közé, Reggeli a szabadban, a Fiatal lány a kertben, a Fehérnemű, A rue Mosnier zászlókkal, vagy az Utcakövezők a rue Mosnier-ban című műveit azonban a korábbinál bátrabb festésmód, felkavaró, provokatív realizmus, a

tiszta, fényes színek és villódzóbb technika jellemzi, így az impresszionisták szinte vezérüknek, előfutáruknak tekintették. Eduard Manet: Reggeli a szabadban (214×270 cm, 1863, Louvre, Párizs) Claude Monet: A felkelő nap impressziója (48×63 cm, 1872, Musée Marmottan, Párizs) Claude Monet: A roueni katedrális (reggel, alkonyatkor, borús időben, 1892–94, Musée d’Orsay; Louvre, Párizs) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 164 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Impresszionizmus Vissza ◄ 165 ► Claude Monet (1840–1926) az irányzat egyik legmarkánsabb, legradikálisabb képviselője, aki híressé vált sorozatot festett például a Roueni katedrális-ról, ugyanabból a nézetből különböző napszakokban és fényviszonyokban, A londoni Parlament épülete című képe is a végsőkig megy az anyagtalanságban és szinte „csak” atmoszférát, fényfoltokat

fest. Utolsó nagylélegzetű sorozatán, a Tavirózsák-on 1899-ben kezdett el dolgozni, s haláláig ez foglalkoztatta. Az észlelt és objektíve visszaadott vizuális látványt elvont látomássá formálta, ahogy egy zeneszerző komponál: ugyanazokból a hangokból végtelen ismétléssel más-más művet teremt. Káprázatok, tükröződések, színek és árnyalatok finomságaiból építette valamennyit Auguste Renoirnak (1841–1919) a párizsi mindennapokat, pihenő társaságokat bemutató életképei, aktjai sem a karakterábrázolásról, vagy a szoborszerű plaszticitásról szólnak, hanem az alakokra és tárgyakra vetülő fény-árnyék-jelenségek érzékeltetéséről, a lombokon átszűrődő fények állandó változásának, mozgásának megragadásáról. Fény-árnyék foltokból felépített aktjai, mulatozó társaságai is formák, térbeli jelenségek helyett fény-árnyék jelenségek összhangja, együttese. Edgar Degas (1834–1917) életműve nagy

részében táncosnőket, balerinákat rajzolt és festett, sőt néhány szobrot is készített róluk. Képeinek komponáltsága, dekomponáltsága, olykor reflektorfényhez hasonló irányított fényei utalnak arra, hogy fényképről is dolgozott, és bár nem festette a természet keltette impressziókat, pillanatképszerű önkényes képkivágásai révén az irányzathoz sorolható. Pierre Auguste Renoir: Le Moulin de la Galette (78×114 cm, 1876, magántuéajdon) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Edgar Degas: A táncteremben (1880 k., Musée d’ Orsay, Párizs) Vissza ◄ 165 ► Művészettörténet Impresszionizmus A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 166 ► Camille Pisarro (1831–1903) és Alfred Sisley (1839–1899) elsősorban friss ecsetkezelésű, levegős atmoszférájú természet- és városképeikkel sorolhatók az impresszionistákhoz. Camille Pisarro: Boulevard Montmartre este (1897) Alfred

Sisley: Station at Sevres (1897) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 166 ► Művészettörténet Neoimpresszionizmus A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 167 ► 19. Neoimpresszionizmus Néhány impresszionista festő úgy érezte, hogy a művészet túl messzire ment a tárgyak elanyagtalanításában, és az eredmény túlságosan tűnékeny. Új elmélet kidolgozásába kezdtek, amely a színelméletek és az optikai törvények kutatásán alapult, és amely nem a tovatűnő, hanem az örökkévalóság érzetének a megragadását célozta. A pointillizmus vagy neoimpresszionizmus a természethez való szoros kötődés és a modern színelmélet festői alkalmazásának az eredménye. Kicsi pontokban tiszta színeket vittek fel a festők a vászonra, innen az irányzat elnevezése. A neoimpresszionista festők szerint a színek logikus kompozíciót építenek fel, ha tulajdonságaiknak és a

színdinamikai törvényeknek megfelelően helyezik egymás mellé őket. Paul Signac a pointillista festészetet a zenéhez hasonlította: a festészet színtörténés, tárgy nélkül is lehet definiálni; a kép az új módszerrel színmuzsika lesz, közel kerül a zenéhez, amely szintén tárgy nélküli művészet. A neoimpresszionizmusban a felület kiszorította a távlatot és a modellálást, ezáltal egy formáiban logikus és a színeiben érzékletes rend alapja lett. Georges Seurat (1859–1891) rövid, befejezetlen életműve ellenére igen jelentős francia festő, ugyanis barátjával, Signaccal meg akarták újítani a megcsontosodott impresszionizmust, hogy tudományos elveken alapuló, szigorú módszerükkel „átstrukturálják”, rendezetté tegyék. Így született meg a divizionizmuson (= felosztás, a felület, a különböző elemek, pl. helyi szín, megvilágítási szín és egymásra hatásuk szétválasztása) és Georges Seurat: Vasárnap délután

Grande de Jatte szigetén (205×305 cm, 1884–86, Art Institute, Chicago) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 167 ► Művészettörténet Neoimpresszionizmus A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 168 ► pointillizmuson (point = pont pontszerű festésmód, a tiszta fényszemcsék optikai keverése) alapuló neoimpresszionizmus. Nemcsak a nagy elődök képeit, írásait tanulmányozták, hanem a nagy fizikusok-optikusok, MichelEugéne Chevreul és N. Odgen Rood kutatásait, fény-szín analízisét és szimultán kontrasztra vonatkozó tudományos eredményeit is. Seurat mérnöki átgondoltsággal felépített festményei mellett sok rajzot készített, több táj- és tengerképet festett, de az embereket ábrázoló kompozíciók vonzották leginkább. Fontosabb művei: Tengeri sziklafok (1885), Modell szemből (1887), A Szajna a Grande Jatte szigeténél tavasszal (1888), Vasárnap délután a Grande

Jatte-szigeten (1884–86), A cirkusz (1890–91). Paul Signac (1863– 1935) két kiváló műve: Az antibes-i világítótorony (1909), Paris, Ile de la cité (1912). A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 168 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Posztimpresszionizmus Vissza ◄ 169 ► 20. Posztimpresszionizmus A szó tulajdonképpen gyűjtőneve mindazoknak a képzőművészeti, elsősorban festészeti törekvéseknek, amelyek az impresszionizmus nyomán alakultak ki, különböző utakat létrehozva. A posztimpresszionizmus elnevezést Roger Fry alkotta meg egy Manet és kortársai műveiből rendezett, nagy kortárs kiállítás kapcsán. Valójában nem volt koherens mozgalom, ugyanakkor igen erőteljes, markáns képviselői voltak, akiknek az életműve önmagukban is egy-egy önálló pillére lett a XX. századi festészettörténetnek Elszakadtak a hagyományos, önmagáért való

természetábrázolástól, az impresszionizmus teremtette új festői kifejezésmódok további lehetőségeit keresték, így a vonal, a folt, a tiszta, telített színek, az érzelmeknek, lelkiállapotnak alávetett formavilág az alapja képi világuknak. Paul Cézanne (1839–1906), a modern francia festészet egyik eredeti, úttörő alakja. Jogásznak készült, majd Courbet hatása alatt sötét tónusú képekkel kezdte művészi pályáját. Később Manet hatására színeit felfrissítette, és vászna in egyre világosabb színfoltok jelentkeztek, melyeket laza, szőnyegszerű faktúrával festett meg. 1861-ben Párizsba ment festészetet tanulni, de próbálkozása kudarcba fulladt. 1862-ben viszont a Svájci akadémiára jelentkezett, és közeli barátságba került Pissaróval, Monet-val, Renoirral, Sisley-vel. Két év múlva visszatért szülőföldjére, Aix-enProvence-ba Az impresszionistákhoz csatlakozott, de nem értett teljesen egyet velük. Maradandó és

összefogott, tiszta művészetet akart teremteni, ötvözni szerette volna a klasszikus hagyományt a kortársi realizmussal. 1870 után kezdett a szabadban festeni. Auvers-sur-Oise-ba költözött, ahol Pissarro hatására képei világosabbak, fegyelmezettebbek lettek, témát váltott. Csendéleteket, provence-i tájakat festett, forradalmi felismerésének lényege, hogy a színek nemcsak a forma körülhatárolására, modellálásra, hanem a természet megkonstruálhatósága kifejezésére is alkalmasak. Elvetette a távlati szerkesztést, hogy másféle térhatásokat is érzékeltetni tudjon, kizárólag a színek használata révén. Fontosabb képei: Sziklás vadon, Mont Sainte-Victorie, melyet többször megfestett. Ezeken kívül A marseille-i öböl a L’Esteque felől, A Le Chateau Noir parkja, Ambroise Vollard, Csendélet Cupidóval. Új festői törekvésével olyan népszerű lett, hogy még ma is „cézanneizmus”-nak mondjuk az általa mutatott irányt, melyből

újabb radikális művészeti irányzatok születtek. Cézanne-t sok modern művész, így a kubisták is előfutáruknak tekintették Cézanne képeire jellemző, hogy szoro- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 169 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Posztimpresszionizmus Vissza ◄ 170 ► san egymás mellé helyezett színben és világosságban hasonló, egymástól azonban élesen elkülönülő színárnyalatokat, és ezeket váltogatva hozott létre összhangzást a képen és a formák között. A távlat új minőséget kap, se nem közeli, se nem távoli. Képeinek szemlélésekor a természetet úgy éljük meg, mint egészet. Paul Cézanne: A Moint Saint Victoire (63×91 cm, 1885–87, London, Courtauld Institute of Art) Paul Cézanne: Kártyázók (1890–92, Musée d’ Orsay, Párizs) Paul Gauguin (1848–1903) kalandos gyermekkor után tizenévesen tengerész, majd családot

alapít, sikeres üzletember, képek gyűjtésébe kezd, főleg az impresszionisták érdeklik. Egyre többet fest és kiállít, otthagyja az üzleti életet. Később családját és a párizsi nyüzsgést is elhagyva egy bretagne-i falucskába, Pont-Avenbe költözik, itt több festővel megismerkedik. Egy ideig együtt él és alkot van Gogh-gal. Közben kalandvágya Panamába, majd Martinique-ra hajtja, 1891-ben Tahitin telepszik le, ahol az emberiség elveszett Paradicsomát véli megtalálni. A nyomor és a kudarcok miatt azonban hazatér Párizsba, végül a Marquises-szigeten, Atuana-ban hal meg súlyos betegen és szegényen. Első festői korszakában visszafogottabb, realista, majd impresszionista képeket festett, de már ekkor vonzódott a szimbolikus-filozofikus tartalmakhoz és stílushoz. Nem törekedett a látvány aprólékos, hű megragadására, a belső valóságot tekintette elsődlegesnek. Rendkívül tüzes színű, dekoratív képei sok érzelmi elemet,

egzotikus karaktert hordoznak. Önmagát szintetistának vallja, ez legkiteljesedettebb és legegyénibb hangú időszakának fő törekvése, és festészetének önálló eredménye. A szintetizmus (syntheser = összegezés, összefoglalás) radikális, expresszív stílus az állandóság formai jellemzőivel: organikus vonalvezetés, erőteljes kontúrok, szuggesztív és intenzív színhasználat, a formai elemek alávetése a ritmusnak, ezzel szem- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 170 ► Művészettörténet Posztimpresszionizmus A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 171 ► ben nyugalmat árasztó, kiegyensúlyozott, dekoratív kompozíció nagy homogén színfelületekkel, a tér lapos kezelése, egyfajta átmenet a plasztikusság és a síkszerűség között. Kulcsfontosságú műve a Látomás mise után: Jákob harca az angyallal (1888), később hangsúlyosabbá válnak primitivista és

dekoratív törekvései, de a szimbólikus tartalom egyre fontosabbá válik számára, képeiben kérdéseket provokál, amikre nem ad választ. Az érzékek megfoghatatlan birodalma teljesedik ki művészetében (Isten napja, 1894; A boldog napok, 1896; Honnan jöttünk? Hová megyünk? Mik vagyunk?, 1898). Gauguin erős hatással volt a Nabis csoportra, a fauve-okra, például Matisse expresszionizmusára és szimbolizmusára, valamint Picasso és a kubisták törekvéseire. Paul Gauguin: Honnan jövünk? Mik vagyunk? Hová megyünk? (olaj, vászon, 1897, 139×375 cm, Museum of Fine Arts, Boston) Gauguin: Látomás prédkáció után: Jákob harca az angyallal (olaj, vászon, 73×92 cm, 1888, National Gallery of Scotland, Edinburgh) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Gauguin: Ia Orana Maria/Üdvözlégy Mária (olaj, vászon, 1891, 114×87 cm, Metropolitan M. of Art, New York) Vissza ◄ 171 ► Művészettörténet Posztimpresszionizmus A

dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 172 ► Vincent van Gogh (1853–1890), a festészettörténet egyik nagy hatású, különleges alakja, a posztimpresszionizmus egyik legfontosabb festője. Teológiai tanulmányokat folytat, lelkész lesz. Kérésére egy kis szegény bányászfaluba, a belga Borinage-ba helyezik, ahol gyerekeket oktat, betegeket ápol. Ezeket a szegény sorsú embereket – bányászokat, majd parasztokat – kezdi el rajzolni, festeni 1878-ban Visszatér Párizsba, ahol fivére és A. Mauve neves festő biztatására folytatja a festést, majd Belgiumba, Hollandiába megy. Antwerpenben japán metszeteket ismer meg és néhányat lemásol 1886-ban újra Párizsba utazik, ahol beiratkozik Fernand Cormon festőműhelyébe, itt ismerkedik meg H. de Toulouse-Lautrec– cel, akivel együtt otthagyja a túl akadémikusnak talált iskolát. Lenyűgözi az impresszionizmus, Monet, rövid hatása után saját útkeresését folytatja.

Délen keresi a fényt, a színeket, 1888-ban Arles-ba megy Itt együtt él és dolgozik egy ideig, majd összeveszik Gauguinnel, akire rátámad, ezután pedig levágja saját fülét Elmegyógyintézetbe kerül, hallucinációk gyötrik, idegrohamok és lázas munka jellemzi az ezt követő korszakát (Csillagos ég, Levágott fülű önarckép, Van Gogh szobája, 1889). Később Auvers-ben él, ott kezeli a műpártoló orvos, doktor Gachet, végül öngyilkosságot követ el. Van Gogh hatalmas életműve, melyet mindössze tíz év alatt festett, 850 festményből és kb. ugyanennyi rajzból áll E nagy szám ellenére műveinek jó része megsemmisült Van Gogh a szélsőségek és mély tragikum festője, a formákat barázdákká, csigavonalakká, spirálokká alakítja, kanyargó felületekké absztrahálja, állandó mozgásban tartja, amit örvénylő ecsetvonással hangsúlyoz. Színei változnak, hol sötét tónusúak, hol perzselők Vincent van Gogh: Önarckép (65×54

cm, 1890, Musée d’ Orsay Párizs) Van Gogh: Napraforgók (92×73 cm, 1888, National Gallery, London) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Van Gogh: Éjszakai kávéház (81×65 cm, 1888, Kröller-Müller Museum, Otterlo) Vissza ◄ 172 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Posztimpresszionizmus Vissza ◄ 173 ► Képein egyre inkább minden patetikussá válik, ezért szüntelenül az egyensúlyt keresi (Gachet doktor arcképe, Auvers-i táj, 1890), amely állandóan felborul gyötrő problémáitól. A végtelent kutatja, legegyszerűbb témái is kozmikus viszonylatba kerülnek Festészeti kísérletei szélesre tárták a kaput a fauvizmus és az expresszionizmus előtt. Henri de Toulouse-Lautrec (1864–1901) a posztimpresszionizmus jeles francia képviselője, hercegi családból származott, szülei unokatestvérek voltak, betegesen torz testalkata is részben ezzel a genetikai ténnyel, részben egy

gyerekkori balesettel magyarázható. Sokat rajzol, beíratják Leon Bonnat műhelyébe, majd F. Cormonéba, ahol van Goghgal és Émile Bernard-dal is megismerkedik. 1884-től átköltözik a szülői házból a Montmartre-ra, egyik példaképe, Edgar Degas otthona közelébe, barátai révén beleveti magát az éjszakai életbe. Képei témáit – és későbbi plakát-megrendeléseit is – ez a környezet adja: lóversenyek, cirkusz, táncosnők, mulatozó társaságok, prostituáltak 1886-tól egyre több, egyre sikeresebbek kiállításai, 1891-től festő-barátja, Bonnard tanácsára litográfiákat kezd készíteni. A litográfia (kőnyomat) a sokszorosító grafikai technikák közül a síknyomó eljárások közé tartozik, ugyanis a nyomó és nem nyomó felületek gyakorlatilag egy síkba vannak a nyomódúcon. Mintegy kettőszáz évvel ezelőtt kísérletezte ki egy német vegyész és nyomdász, Alois Senefelder, hogy egy speciális mészkőlap kémiai eljárással

nyomtatásra alkalmassá tehető. Ezt a mészkő és márvány közötti keménységű követ csak a németországi Solnhofenben bányásszák Egyik felületét simára csiszolva speciális krétával, tussal dolgozik rajta a művész, majd egy gumiarabikum nevű mézga-anyaggal bevonják, mely felületet friss „gumihoz” kevert salétromsavval megmaratják, rögzítik a kőhöz a zsírszemcséket. A nyomtatás a zsíros (rajzolt, saválló, festéket fogó) és a vizes (savazott) felületek közötti különbségen alapszik, nagy nyomás alatt kőnyomó présgépen zsíros nyomdafestékkel történik. Több színű grafika készítéséhez több kő, vagy szín-fázisonként megmunkált és lenyomtatott kő szükséges. A litográfiát Lautrec korában főleg reklámkiadványok, plakátok sokszorosítására használták, ma csak képzőművészeti céllal alkalmazzák A síknyomás elvével készültek napjainkig az ofszet technikájú nyomdatermékek, sok-sok kiadvány, könyv,

plakát stb. is Lautrec, aktív életével megteremtette a századvég Párizsának vonzó, de legalábbis sajátos mítoszát. Erőteljes hatást gyakoroltak rá a japán fametszetek, jellegzetesen síkszerű és kalligrafikus vonalvezetését ez formálta Témaválasztásában Gauguinhoz hasonlóan, nem reprezentatív személyek motiválják, hanem a társadalom perifériáján élő, felismerhető személyek, többnyire közvetlen környezete alakjai – barátok, utcalányok, a kávéházak, A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 173 ► Művészettörténet Posztimpresszionizmus A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 174 ► cirkuszok, bordélyházak mindennapos szereplői és élete. 1885 körül, Montmartre-ra költözését követően kezdte el festeni legjobban ismert képtémáit (A Fernando cirkusz, 1888; Az ivó nő, 1889; Bál a Moulin de la Galette-ban, 1889; Moulin Rouge, 1892; Jane Avril tánc

közben, 1893; Cha-UKao, a női bohóc, 1894). A könnyű vonalvezetés mellett a pszichikai jellemzés, a formák eleven mozgásban tartása, könyörtelen éleslátás, lényegre szorítkozás és dekorativitás színkezelés jellemzi művészetét. A plakátművészet egyik legnagyobb mestere volt (Az angol férfi a Mouli Rouge-ban, 1892; Jarden de Paris: Jane Avril, 1893. Munkássága hatott a fauve-okra, Picasso korai korszakára, Schielére és Munch-ra. H. de Toulouse-Lautrec: Divan Japonais (plakát, litográfia, 80×60 cm, 1892) H. de Toulouse-Lautrec: A Rue des Moulins Rouge szalonjában (115×32,5 cm, Musée Toulouse-Lautrec, Albi) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 174 ► Művészettörténet A XIX. század második felének művészete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 175 ► 21. A XIX század második felének művészete A XIX. század közepétől újra és újra fellángoló gazdasági

krízisek, az íroszági éhínség, a 10 órás munkaidő törvénybe iktatása, a krími háború, a Kína elleni ópiumháború, az I. Internacionálé brit szervezetének, az első liberális, szocialista és független munkáspártok és az Antant létrejötte, a gyarmati birodalmak fokozatos szétesése, H. Spencer szintetikus filozófiája, Nietzshe korai művei, Marx A tőke című könyvének a megjelenése, E Poe, Baudler, Mallarmé, Ruskin és Morris irodalmi-szellemi-közéleti tevékenysége stb. jól jellemzik a századfordulót megelőző időszak és azt követő első évtized politikai, társadalmi életének problémákkal teli, fojtogató légkörét, amely növelte a létbizonytalanság, a szorongás, a nyugtalanság, az elidegenedettség érzését és a menekülés, a szabadság iránti vágyat. Az álom és a képzelet az a két kulcsszó, amely a társadalmi feszültségekre adott első művészi reakciók közös jellemzője Európa-szerte, sőt a távolabbi

kontinenseken is. A nyílt, kihívó lázadás szellemi megfelelője a fokozódó esztétizálódás, a miszticizmusra való hajlam, a sosem volt, nagyszerű, ködös múltba fordulás, az ősforrásokhoz való visszatérés, és a példátlan nyitottság az elnyomott, vagy ismeretlen népek kultúrája iránt Ez az idealizmus jelentette a német nazarénus mozgalom, az angol preraffaelitizmus, a szimbolizmus és a szecesszió, sőt az expresszionizmus közös gyökerét. További közös jellemző a művészetben az akadémizmus naturalizmusával, üres formaiságával való szakítás, helyette új célként a valóság ideájának, belső lényegének a minél érzékletesebb kifejezése, és ebben az eredeti megoldás keresése, a morál, a vallásosság vagy a hit és a különös látásmód felértékelődése. A nazarénusok A német későromantika jellegzetes festőcsoportja, amely a klasszicizmusszigorú szabályain kívánt rést ütni azzal, hogy a trecento és

quattrocento művészetet választotta példaképnek, és új vallásos-hazafias festészetet kívánt létrehozni. Az irodalomban szellemi elődeik Rousseau, a fiatal Goethe és Herder. Tagjai 1809-ben Bécsben, majd Rómában, az egykori Sant’ Isidoro kolostorban telepedtek le, ahol J F Overbeck, valamint P Pforr vezetésével 1810-ben megalapították a Lukács Testvérek Szövetségét és felvették a „nazarénusok” nevet. A kirekesztettség, elszigeteltség fájdal- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 175 ► Művészettörténet A XIX. század második felének művészete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 176 ► mának leküzdésére és festészeti célkitűzéseik megvalósítása érdekében közösen dolgoztak. Elsőként a Sant’ Izidoro-kolostor freskóit készítették el Legjellegzetesebb művük a római Casa Bartholdy és Villa Massimi freskósorozata, amelyhez a kiindulópont

Raffaello és Pinturicchio római Vatikánban és a Villa Farnese-ben festett falképei. Témáikat az Ó- és Újszövetségből vették és olyan germán legendákból, mint a Niebelung-ének. Stílusukat a tradicionális elemek használata mellett a témák lírai megközelítése, vallásos szentimentalizmus és a természethez fűződő bensőséges viszony keveredése jellemzi. Tisztelendő témaválasztásuk újdonsága, a festői hangulat iránti fogékonyságuk, erkölcsnemesítő szándékuk és a szabad önkifejezéshez a kor mintáitól, a romantikától és klasszicizmustól eltérő, új útkeresésük. Néhány tagjuk, így R Fr Wasmann, Tirolban hegyvidéki tájakat is festett. Julius Schnorr von Carolsfeld (1794–1872) a legjellegzetesebb nazarénus festő, a csoport jelentős alkotói: Johann Friedrich Overbeck (1789–1869), Franz Pforr (1788–1812), Friedrich Wilhelm Schadow (1788–1862). Peter Cornelius (1783–1867) német festő és illusztrátor fő művei a

müncheni Glyptothek és Ludwigskirche freskói, és a római Casa Bartholdyba készített hatalmas méretű falkép. Jelentősek az ezeket megelőző, Fausthoz és a Nibelung-énekhez készített illusztrációi A preraffaelitizmus A preraffaelizmus a XIX. század közepén bontakozott ki Angliában, hatása azonban átcsapott a kontinensre is Képviselői a német nazarénusokkal rokon módon, a társadalomból való kivonulás sajátos útját választották. Néhány intellektuális kérdés iránt fogékony festő – William Holman Hunt (1827–1910), John Everett Millais (1839–1896) és Dante Gabriel Rossetti (1828–1882) – közös vitákkal letisztult elveinek közös kinyilatkoztatását hamarosan követte a „Pre-Raphaelite Brotherhood” nevű társaság megalapítása (1849). Az említettek mellett W M Russetti, F G Stephens, J. Collinson festők és a szobrász Thomas Woolner tartoztak még az alapítók közé, de a társaság szellemében dolgozott Edward

Burne-Jones (1833–1898) is. Művészeti nézeteikre nagy hatással volt az angol művészeti irodalom két nagy alakjának, John Ruskinnak (1819– 1900) és William Morrisnak (1834–1896) a tevékenysége, az utóbbi, mint az új iparművészeti törekvések élharcosa, az új stílusigazodás gyakorlati szervező munkájában is nagy szerepet játszott. A Preraffaelita Testvériség elutasította az akadémikus esztétikai dogmákat és az itáliai kora reneszánsz művészetet tartotta követendőnek, elismerve a gótika művészetét is. Az A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 176 ► Művészettörténet A XIX. század második felének művészete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 177 ► érett reneszánsz mestereknél nem akart többet, végső pontként Raffaello művészetét nevezte meg, innen származik a társaság elnevezése is: Raffaellót megelőző. Művészeti törekvésének lényege,

hogy a természethűséget érzelmekkel és intellektuális tartalmakkal teli, mély átéléssel közvetítse, ezáltal modern szellemű művészetet hozzon létre, amely új formában a legteljesebb igazságot ábrázolja. Témáit a természetből, az eredetmítoszokból és legendákból, a Bibliából, valamint a történelemből merítette, de misztikus tartalommal és a fotográfiai hűséghez hasonló részletgazdagsággal jelenítette meg. A lovagkor eszményképének megfelelő nőideálokat teremtett. Műveikben a tiszta, világos színekkel megfestett jelenetek, azonos intenzitású részletek a valóságon túlinak, túl-idealizáltnak tűnnek, ugyanakkor leheletfinom érzékenységük, az alakok rafinált szépsége, a női szereplők erotikus kisugárzása, és a mondanivaló magas morális tartalma megindító erővel hat ma is. William Holmann Hunt (1872–1910) nem festőként kezdte pályáját, azonban 1844-ben a Royal Academy School próbaidős növendékeként a

festészet mellett döntött. 1848-ban bemutatta Szent Ágnes vigíliája című festményét, majd megfestette a Rienzi Schwur című képét, amely John Keats romantikus költeményén alapul és római családi viszályt megidéző reneszánsz témaválasztásával, Jácint és Adonis mitológiai történetével való vegyítésével a festő demokratikus mozgalmak iránti vonzalmáról árulkodik. Ekkor fedezte fel őt D G Rossetti, aki műtermében tanítani kezdte A következő években a vallásos festészet felé fordult, de előbb angol őslegendával – a druidák történetével kombinálta témáit (Egy megtérített brit család). A világ fénye (1851–53) című, a késő gótikus művekre jellemző, ikonográfiai utalásokban gazdag művét 1865-ben, egy szövegben maga a festő magyarázta el. Ezen az imádkozó asztalos széttárja karját, az ég felé néz, és mögötte ugyanabban a testtartásban megjelenik a keresztre feszített Krisztus árnyéka. Később

Jeruzsálembe utazott, hogy Krisztus életét tanulmányozza Életművében ezt követően a vallásos tematika dominált (Názáret, 1855–1861; A halál árnyéka, 1870–73). Élete végén visszatért az irodalmi forrásokhoz, és megfestette a Lady of Shalott, valamint az Isabella című képét, amelyek régi angol balladákat elevenítenek meg. A halála előtt kiadta könyvét a Preraffaelita Testvériségről, mely a csoport működéséről máig a legfontosabb forrás. Sir John Everett Millais (1829–1896) csodagyerek volt, 11 évesen már felvették a Royal Akadémiára, ahol hat évet tanult. Első preraffaelita munkája Keats-illusztráció (Izabella vagy a bazsalikomcserép), amely foto- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 177 ► Művészettörténet A XIX. század második felének művészete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 178 ► realisztikus megoldásával nem aratott sikert. 1855-ig

ez jellemezte stílusát (Kerti jelenet, 1849), majd portrékat festett (Eliza Wyatt és lánya, 1850 k.) és népszerű témákkal foglalkozott (Krisztus szülei házában, 1849/50; Mariana, 1850–1851; A galamb visszatérése Noé bárkájába, 1851; A szabadulás, 1852– 53). Míg a portréábrázolásban nagy sikert aratott naturalisztikusan életszerű, alapos festői megoldásával, a vallásos tematikáknál ugyanez szokatlanul hatott. Népszerűsége révén bárói rangot nyert el és a Royal Academy elnöke lett Legszebb portréinak egyike John Ruskint ábrázolja egy sziklán, vízesés előtt (1853). A vak lány című olajképe a viktoránus Anglia szociális világába vezet bennünket. Két árva gyermeket ábrázol, amelyek közül a nagyobbik vak. Mögöttük kettős szivárvány, és a természet megannyi szépsége, amit ő sohasem láthat. A kép tele van szimbólikus utalásokkal, ilyen a szivárvány, a lepke a főszereplő kendőjén, vagy az ölében

szétnyíló harmonika (zene). Az Őszi levelek című képe (1855–1856) az elmúlás gondolatának érzékletes megjelenítése Nemcsak a festői eszközök – a fotorealisztikus és oldott, lírai festés – szembeállítása, de a témához választott, fiatal gyermekszereplőkkel való megjelenítés kontrasztja is különös hangulatot kölcsönöz a képnek, ráadásul az ábrázoltak közül hárman a saját családjából valók. Idős korában Millais számos nagy formátumú skóciai tájképet festett Azokért az érzésekért festette meg őket, amelyeket látványuk a festőből kiváltott. Alkalmanként Shakespeare-től kölcsönzött hozzájuk címet (Tűzifa, 1873). Kiváló grafikái az expresszionizmust idézik meg (Halott gyermekét sirató anya, 1886) Dante Gabriel Rossetti (1828–1882) olasz eredetű családból származott, így jól ismerte az olasz irodalmat, nagy hatással volt rá Dante isteni színjátéka, amihez illusztrációkat is készített,

akárcsak Shakespeare és Browning, vagy Sir Thomas Malory műveihez. Stílusa közel áll Hunt és Millais stílusához, de ritkábban fest olajképet. Képeinek hangulata legtöbbször Az akvarell spontaneitása jobban megfelel alkatának Vallásos témájú alkotásai közül a melankolikus tekintetű Szűz Mária (Szűz Mária gyermekkora, 1848–49) és a sárkány legyőzése után Sabra királylány kezét elnyerő, Szent Györgyöt ábrázoló képe a legismertebb (Szent György és Sábra királylány, 1857). Sábra királylány arcában, betegségre hajlamos későbbi felesége alakjára ismerhetünk. Szerelmük szimbolikus ábrázolása A hét torony titka című kép (1857), amely prófétikus előrelátással jósolja meg Elisabeth Siddal öngyilkosságát. A szenvedélyes szerelem tragikus búcsújelenetként hat, amelynek gótikus kerete William Morris közvetlen hatására vall. További képeinek leggyakoribb modellje felesége marad (Elisabeth A dokumentum

használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 178 ► Művészettörténet A XIX. század második felének művészete A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 179 ► Siddal, 1854), akiről annak korai halála után is szenvedélyes, nosztalgikus, erősen idealizált portrékat és jeleneteket fest (Beata Beatrix, 1863; Astarte Syriaca, 1877). Felesége hiánya erősen megviseli, paranoiás lelkiállapota miatt a festést is abbahagyja és haláláig főleg verseket ír, valamint fordít. John Everett Millais: Halott Ophélia (1852, Tate Gallery, London) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Gabriel Rosetti: Beata Beatrix (1863, 86×66 cm, Tate Gallery, London) Vissza ◄ 179 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A szimbolizmus Vissza ◄ 180 ► 22. A szimbolizmus A szimbolizmus elnevezést Moréas költő a Figaro című lapban használta először. 1889-ben

Paul Gauguin és a szintetista csoport jelentkezett elsőként szimbolista tárlattal, a csoportot a dekoratív, szintetizáló formaadás jellemezte, melynek lényege álmokba, eszmékbe, jelképes kifejezésbe való menekülés. A XIX. század második fele kiábrándult a romantika illúziójából, egyrészt a realizmus felé fordult, másrészt a késő romantika szimbolizmusához nyúlt vissza. A szimbolista művek tiszta érzelmektől fűtöttek, szubjektívek és gyakran érzékiek, titokzatosak. Az alkotók vonzódtak a képzeletbeli, fantasztikus, irreális, mágikus és ezoterikus témák iránt Jellemző vonás még a dekadencia (a bomlás, hanyatlás érzése), a szinesztézia (különféle érzetek társítása, összekapcsolódása) és a szuggesztiv kifejezés (magával ragadó) Az ábrázolt szereplők leggyakrabban nők, akikben a szépség és rútság rafináltan ötvöződik, provokatívak, csak ritkán szimbolizálnak ártatlanságot. A stílus hatott Paul Gauguin

munkásságára, különösen a Tahitin készült kompozícióira, faszobraira, képeire, így a Honnan jövünk? Mik vagyunk? Hová megyünk? című, nagyméretű, ars poeticának is tekinthető, öszszegző jellegű festményére is. Auguste Rodin, a nagy francia szobrász is gyakran alkotott szimbolista műveket, mint amilyen például A gondolkodó, vagy a Bronzkor című szobra. A századvégi francia szimbolista írók Gauguin mellett mindenekelőtt Gustave Moreau-t (1826–1898) tisztelték, de e festőt inkább csak külsődlegességek kötötték a századvég irányzataihoz. Történelmi jeleneteket festett korhű öltözetben, szinte Flaubert Salammbo-jának a párhuzamait Aprólékosan megfestett képein gyakran misztikus motívumok jelentek meg, stílusában a túlzó részletesség és a szimbolizmus különös keveréket alkotott, ezért a szürrealisták őt is elődeik közé sorolják. Jellegzetesebb szimbolista volt Odilon Redon (1840–1916), őt csakugyan

fenntartás nélkül lehet szimbolistának minősíteni. Részt vett az impresszionisták utolsó közös kiállításán, ennek ellenére művészete mégis teljes ellentéte az impresszionizmusnak. Korai művein Rembrandt inspirációja érződik, bár ezeken a többnyire litografált lapokon is megfigyelhető már a misztikum, az álom, tehát a tudatalatti világa iránti vonzalma („Dans le réve” album, 1879). 1884-ben részt vett a „Salon des Indépendants” megalapításában Ekkortájt került kapcsolatba a szimbolista írókkal, különösen Mallarméval Redon misztikus volt, panteista képein a forma bizonytalan, A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 180 ► Művészettörténet A szimbolizmus A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Gustave Moreau: Jelenés (1876, akvarell, 105×72 cm, Louvre, Párizs) A. Rodin: Bronzkor (bronz, 1876) Vissza ◄ 181 ► A. Rodin: A gondolkodó (bronz, 200 cm, 1880, Rodin

Múzeum, Párizs) elködlő festményeinek jelentése ambivalens. Figuráiban tudatosan elegyítette a természeti és az emberi elemeket Edvard Munch (1863–1944) norvég festő, az expresszionizmus egyik fontos egyénisége, de munkássága köthető a szimbolizmushoz és a szecesszióhoz is, a modern festészet egyik előfutára. Kezdetben mérnöknek készült, de tanulmányait nem fejezte be, ehelyett beiratkozott a christiani Királyi Művészeti Iskolába. Párizsban tanulmányozta többek között az impresszionistákat, majd beiratkozott Léon Bonnathoz Botrányos fogadtatású otthoni kiállítását követően Berlinbe hívták, ott letelepedett és körbeutazta Németországot, valamint Skandináviát. 1897 körül egy szimbolista körhöz csatlakozott. Amint vallotta, gyermekkorától „a betegség, az őrület és a halál angyalai vették körül”, egész életén át, így érthetően, jellegzetes témái a sérült lélek, a halál, a betegség, a magány, a

félelem és féltékenység. Kontrasztos, gyakran erőteljes és sötét színek, orientális motívumokra és a szecesszióra emlékeztető vonalvezetés jellemzi alkotásait: A beteg kislány (1886), Szorongás (1894). Pubertás című festménye (1895) az ifjúkori szexualitás akkoriban érinthetetlen témáját feszegeti. A gyereklány zavarának, nyugtalanságának érzékeny ábrázolása a kép keletkezésekor botrányt okozott. Ismert képe, a Sikoly (1895) a századvég szorongó, dekadens hangulatának emblematikus alkotásává vált. A szimbolizmus és az expresszionizmus határmezsgyéjén alkotott James Ensor (1860–1949) is. Művei társadalomkritikai jelentésűek, a maszkok játsszák benne a főszerepet, a társadalmi képmutatás jelképei. Az emberi A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 181 ► Művészettörténet A szimbolizmus A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 182 ► világ bábok és

maszkok világává idegenedett. Kedvenc témája a karnevál, amely ecsetje nyomán infernálissá vált. Tudatosan vállalta Brueghel és Bosch örökét, az ő világa is a „visszájára fordított világ” tükröződése, morbid szatíra hatja át. Ez jellemzi fő művét, az 1888-ban festett „Krisztus bevonulása Brüsszelbe” című, nagyméretű, sokalakos kompozícióját. Pojácák, csepűrágók, kikent-kifent dámák, pöffeszkedő urak, az e világi hiúság megannyi karikatúraszerű figurája között észrevétlenül, jelentéktelenül, apró figuraként jelenik meg Krisztus. Az impresszionizmus felszabadult színreflexei, és harsány kontrasztok jellemzik e rendkívül szuggesztív erejű, mesterien csoportosított kompozíciót. Lidérces művészet Ensoré, de bármily irodalmias is a témaválasztása, mestere az atmoszférateremtésnek. Edvard Munch: A sikoly (1893, Nasjonalgalleriet, Oslo) James Ensor: Álarcosok (1892, Brüsszel, Musée Royal des

Beaux-Arts) A szimbolizmus hatással volt a szecesszió művészetére is, hiszen például az osztrák, illetve a német szecessziónak olyan jellegzetes képviselői, mint Arnold Böcklin, Gustav Klimt és Franz von Stuck – némely műve alapján – egyformán minősíthető szimbolistának és a szecesszió képviselőjének. A szimbolizmus egyébként nem csupán a téma megválasztásában és értelmezésében mutatkozott meg, hanem a színfelfogásban is: például Van Gogh, Gauguin vagy Csontváry keresték a színek szimbolikus ér- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 182 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A szimbolizmus Vissza ◄ 183 ► telmét. A magyar festészetben Csontváry Kosztka Tivadar és Gulácsy Lajos munkássága köthető legszorosabban a szimbolizmushoz. Csontváry Kosztka Tivadar (1853–1932) eredetileg gyógyszerész volt és csak 41 évesen kezdett el festeni,

vallomása szerint egy belső, isteni hang hatására. Fél évig a müncheni akadémián Hollósy Simon növendéke volt, majd Karlsruhéban, Düsseldorfban, Párizsban képezte tovább magát, de lényegében autodidakta volt. Dalmáciában, Olasz- és Németországban, majd a Felvidéken, a Hortobágyon járt és festett, ekkor készültek a következő képei: A Nagy Tarpatak a Tátrában, Selmecbánya látképe, Pompeji Have, Castellamare di Stabia, Vihar a Hortobágyon, Mostari híd stb. Ezután Egyiptom és Palesztina következett, ahol A görög színház romjai Taorminában, valamint a Nagytemplom Baalbekben című monumentális képét és a Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben című sokalakos expresszív festményét készítette. Szíria és Párizs után ismét a Közel-Keletre, a libanoni hegyekbe ment, megfestette a leginkább szimbolista Magányos cédrus-t és a Zarándoklás a cédrusfához Libanonban című képeit, majd a Mária kútja Názáretben és a

Marokkói tanító című műveket. Valószínűleg az utolsó képe, a Sétalovaglás a tengerparton, mely Nápolyban készült. Lappangó skizofréniája egyre jobban elhatalmasodott rajta, életében meg nem értett, magányos volt, festészetét vízionárius hevület, expresszív, tüzes színvilág és jelképteremtő erő jellemezte. Bár jelentősége még mindig nem kellőképpen ismert és elismert, jelenleg a magyar festészet egyik legnagyobb, legérdekesebb alakjaként tartják számon itthon és külföldön Gulácsy Lajos (1882–1932) a budapesti mintarajziskolában kezdett tanulni, lényegében azonban autodidakta volt. Rómában, majd Firenzében és Párizsban járt tanulmányúton, Itáliába később többször is visszatért, számos képén festette meg az olasz városok középkori vagy reneszánsz hangulatát. Képei egy sajátos álomvilág költői-szürreális megnyilvánulásai (például a Dal a rózsatőről, Florenzi tragédia, Extázis, Varázslat). A

háború kitörésekor idegrendszere összeroppant és ettől kezdve rövid megszakításokkal idegszanatóriumok, később haláláig elmegyógyintézet lakója volt. Szinte egész ekkori festészete egy elvágyódás a fantáziájában született álombirodalmába, Nakonxypanba, ennek tájait, figuráit ábrázolja gyöngéd színű, lágy, halvány tónusú szürrealisztikus képekben. Elmezavara hatására néhány korábbi képét átalakította. (Az ópiumszívó álma, Rózsalovag) Dante találkozása Beatrice-val a szecesszió és a preraffaelita törekvések magyar vonulatával is rokonságot mutat, de a magyar szürrealizmus előfutárának is tekinthető. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 183 ► Művészettörténet A szimbolizmus A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Csontváry Kosztka Tivadar: Magányos cédrus (195×200 cm, 1907, Janus Pannonius Múzeum, Pécs) Gulácsy Lajos: Francesca da Rimini és Paolo

Malatesta (akvarell, 35×25 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Bp.) Vissza ◄ 184 ► Csontváry: Baalbek (385×714 cm, 1906, Janus Pannonius Múzeum, Pécs) Gulácsy Lajos: Dante találkozása Beatrice-val (70×100 cm, 1907, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 184 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Szecesszió Vissza ◄ 185 ► 23. Szecesszió A szó latin eredetű (secedo, secedere = kivonulni), kivonulást, elszakadást hirdet mindattól, amit a korabeli akadémikus művészet képviselt, a hazugnak tartott historizmustól. De szembefordulást is képvisel a modern kihívásoknak megfelelni akaró, iparosodást kiszolgáló, modernizáló szemléletével A szecessziós stílust Európa különböző területein más és más névvel illették Míg az Osztrák-Magyar Monarchiában a Sezession szót alkalmazták, amely a Joseph-Maria Olbrich által tervezett

kiállítási épület neve volt, ahol az akadémizmussal szembehelyezkedő művészek állították ki műveiket, addig Franciaországban az art nouveau, Nagy-Britanniában a modern style, illetve a Lyberty, Németországban a Jugendstil, Olaszországban a Floreale vagy Liberty, Spanyolországban a Modernismo volt az elfogadott elnevezés. Egyik jellegzetessége a helyi, népi tradíciók felhasználása, így országonként sok eltérő vonása alakult ki. Első felbukkanása a művészetben John Ruskin (1819–1900) angol író, teoretikus nevével függ össze, aki sok írást, könyvet publikált a művészetek minden ágáról, felvetett ötletei először az arts and crafts mozgalmában realizálódtak és váltak populárissá a művészek körében. William Morrissal együtt a preraffaelita mozgalom úttörője volt, mely a reneszánsz kor, tehát a Raffaello előtti idők, például a középkor művészetét tekintette tiszta forrásnak, valamint a természetet, és az

abból merítő paraszti, kézműves kultúrát. A szecesszió nemcsak az építészetben, grafikában, festészetben fejtett ki hatást, hanem átformálta a tárgykultúrát, a belsőépítészetet is 23.1 Építészet A szecesszió építészetének egyik legfőbb érdeme, hogy részben megszabadította a tervezést a történeti formák és az eklektika idején akadémikussá merevült szabályok kötöttségeitől. Épületformáit, díszítéseit egyaránt a sok ív, organikus forma jellemzi: kedveli a nagymértékű stilizálást, a hullámzó és növényi ornamentikát. Nagyvárosi középületeknél is alkalmazták, így – Magyarországon is – köztudatba hozták a népművészet díszítőelemeit, a szimbólumokat, a színes majolikát. Jelentős külföldi képviselői a spanyol-katalán Antoni Gaudí (Sagrada Familia-templom 1884-, Battló-ház 1905–07, Mila-ház 1905–07, Güell-ház és parkja 1900-, Barcelona), a belga Victor Horta (Tassel-ház 1892–93,

Brüsszel), az angol Charles Rennie Mackintosh (glasgow-i Művészeti iskola, 1897–98), az osztrák Otto Wagner A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 185 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Szecesszió Vissza ◄ 186 ► (Postatakarékpénztár 1905, Majolika-ház 1898, Bécs) és Joseph-Maria Olbrich (Sezession-pavilon 1898–99, Bécs). Magyarországon Lechner Ödön (budapesti Iparművészeti Múzeum 1896, Postatakarékpénztár 1899–1902, Földtani Intézet 1898–99), Medgyaszay István (Soproni Színház, 1909), Kós Károly (Budapesti Állatkert 1908–09, Zebegényi templom 1908–09) és Márkus Géza (kecskeméti Cifrapalota, 1902). 23.2 Festészet, tárgykultúra A szecesszió festészete az organikus (szerves), növényi díszítő jellegű stilizáltságot kedvelte, gyakran a lokálszíneket használta, tehát a tárgyak fényárnyék által nem befolyásolt, saját helyi színét, a

körvonalazott, kontúrozott felületeket, a légies, szinte anyagtalanná stilizált alakokat, az erős allegorizálást. A preraffaelitákat és Gauguint elődjüknek vallották Franciaországban a szecesszió francia változata, az „art nouveau” színezte Gauguin művészetét, különösen grafikáit és kerámiáit, és ide sorolható a Nabis tevékenysége is Stilizáló tendenciái miatt Maurice Denis és Aristide Maillol festményei is közel állnak a szecesszió stíluseszményéhez. Az iparművészet területén jó ideig a historizmus uralkodott, különösen a XVIII századi irányokat utánozták A 70-es években végiggyűrűzött a japán és a távolkeleti művészet hatása, ez megerősítette a stilizáló tendenciákat Néhány szervezeti intézkedés is történt az iparművészet fejlesztésére, 1882-ben létrehozták az Union centrale des arts décoratifs-ot. Az új stílus első nagyszabású felvonulása az 1889-es világkiállítás volt, ettől kezdve

terjedt el különféle műfajokban a stilizált növényi ornamentika, amely a bútorművészetben is feltűnt, és rendszeresen jelentkezett az ötvösművészetben (L. Falise), az üveg- és kerámiaművészetben (Auguste Daum, 1854–1909; Émile Gallé, 1846–1904), bár e két utóbbi művészeti ágban mindvégig érződött az egzotikus művészet hatása. Gallét a kínai üvegedények stílusa inspirálta egyéni technikájú, rétegesen köszörült üvegei megformálásában. Később különösen a japános ornamentikát használta fel. A francia szecesszió jellegzetes termékei voltak Hector Guimard-nak a párizsi metró lejáratait, illetve magánpalotákat díszítő növényi ornamentikájú díszkapui. Pierre Puvis de Chavannes (1824–1898) A szent liget kedves a Művészeteknek és a Múzsáknak (1884–1889) című műve egy falképciklus központi része. A helyszín Pindos ligetét idézi, magas hegyek, lágy dombok, virágokkal borított rét, olajfaligetek,

egy félig romba dőlt oszlopcsarnok közé helyezi a múzsákat, a virágot és babérágat szedő gyerekek figuráit Két múzsa, Euterpé és Thalia, a zene és a komédia istennői az égen repülnek, ahogy A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 186 ► Művészettörténet Szecesszió A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 187 ► Az álom (1883) istennői. A kék hegyek és a tó arany reflexei, a zöld liget s a benne mozgó, szinte testetlen, fehér alakok egy ideális, képzeletbeli világot idéznek, mely az álmok, a művészet szülője – az együttes Puvis de Chavannes melankolikus, elmélyülő egyéniségének, harmóniára törekvő művészeteszményének leglíraibb megfogalmazásai közé tartozik. Pierre Puvis de Chavannes: A szent liget kedves a Művészeteknek és a Múzsáknak (93×231 cm, 1884–89, Musée de Beaux-Arts, Párizs) Jan Toorop: Halál, hol a te győzelmed? (1892, Rijksmuseum,

Amszterdam) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 187 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Szecesszió Vissza ◄ 188 ► Jan Toorop (1858–1928) holland festő kompozícióit a japán művészetből merített linearizmus jellemzi, ebben a vonalak párhuzamosságára és ritmikus hullámzására épített felfogásban jeleníti meg allegóriáját. Ő volt talán az első, aki az ostorcsapásszerű vonalat, ezt a tipikusan szecessziós formai elemet alkalmazta először. Toorop festette az európai művészetet tekintve, az egyik legkorábbi stilizált, nonfiguratív képet. Edward Burne Jones (1834–1898) Cophetus király és a kolduslány (1883), Remény, A rémfej (1887), Örök jóság, örök hűség, örök remény című triptichonja. Franz von Stuck (1863–1928): A Szfinx csókja (1895; 160×144,8 cm) Stuck a müncheni Sezession egyik alapítója volt 1892-ben. A femme fatale, az érzéki,

démonikus nő halálos ölelése az egyik gyakran visszatérő témája. A feszített, szűk térbe zárt kompozíció, a nyers színek (amelyek az idő múlásával sajnálatosan besötétedtek), valamint a testes formálás a kép hangulatának brutális erotikáját fokozzák. Gustave Klimt (1816–1918) a bécsi Iparművészeti Iskolában tanult, testvérével, Ernsttel és Franz Matsch-csal a bécsi Kunsthistorisches Múzeum belső udvarának, majd lépcsőházának képekkel történő díszítésére kapott megbízást. Falfestményei láthatók még Burgtheaterben és a Hermes-villában, sőt felkérték a bécsi egyetem fakultásai folyosójának díszítésére is (Fakultásképek: Gustav Klimt: A csók (1898, 180×180 cm, Österreichische Galerie, Bécs) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom G. Klimt: Judith I (195×200 cm, 1901, Österr. Galerie, Bécs) Vissza ◄ 188 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék |

Irodalom Szecesszió Vissza ◄ 189 ► Jogtudomány, Filozófia, Orvostudomány), de a kész mű botránya után a képeket visszavonta. A bécsi Sezession csoport alapítója és elnöke lett, mely kiadta a Ver Sacrum című folyóiratot. Körutazást tett Itáliában, ez hatással volt úgynevezett „arany korszakára”, majd tanulmányozta Lautrec, Van Gogh, Matisse, Munch festészetét. Fontosabb művei az említetteken kívül a Szecesszió Ház Beethoven-fríze, A Remény és A Tragédia című allegorikus képek A korabeli grafika legnagyobb hatású mestere az angol Aubrey Vincent Beardsley (1872–1898), neve összeforrott a szecesszió grafikai stílusával. Fő művei illusztrációk Pope, Johnson és Oscar Wilde műveihez Rajzai gyakran erotikusak, szimbolikus értelműek. A kéjesen, szeszélyesen tekergő vonal, a fekete-fehér ellentéte alkotta műveinek formai alapját A cseh szecessziónak az építész Jan Kotéra (1871–1923), a festő Jan Preisler és Max

Svabinsky (1873–1962) a legjelentősebb mestere, az osztrákos orientációt pedig a Párizsban nagy sikereket elérő Alfons Mucha (1860–1939) képviselte. Magyarországon a magyar népművészeti formák transzponálásán keresztül alakult ki sajátos szecessziós stílus. A Lechner Ödön (1845–1914) építész, iskolateremtő mester művészetéből indult Lajta Béla (1873–1920) el is jutott a modern építészethez. Fontos személyiség Kozma Lajos, a Budapesti Műhely megalapítója, kiváló építész, belsőépítész és illusztrátor. A festészetben a Nabis-hoz csatlakozó Rippl-Rónai József és Vaszary János munkásságára hatott talán leginkább, de található szecessziós elem Csontváry Kosztka Tivadar és Gulácsy Lajos műveiben is, és pályája kezdetén Vaszary János, Egry József is festett szecessziós hatású képeket. Rippl-Rónai József (1861–1927) a korai modern magyar festészet egyik vezéralakja. A francia posztimpresszionisták, az

ún Nabis-csoport tagja, a posztimpresszionista és szecessziós törekvések legjobb magyar képviselője. Művészetét gazdag színvilág, bátran stilizáló vonaljáték, dekorativitás jellemzi A müncheni akadémián tanult, 1887-től Párizsban volt Két éven át Munkácsy Mihály mellett dolgozott, egy ideig hatása alá is került. Bekapcsolódott a francia modern művészeti életbe is Nő fehérpettyes ruhában című posztimpresszionista képe (1889) Whistler hatása alatt készült. Barátságban volt Maillollal, a kiváló szobrásszal, akivel közös volt műterme és később portrét is festett róla. Franciaországban alkotta ifjúkori fő műveit, az Ágyban fekvő nő-t, az Öreganyám című képet (1892), a Kuglizók című dekoratív ritmusú művét (1892) 1895-ben festette Apám, anyám című kettős mellképét, 1896–97-ben Andrássy Tivadar részére szecessziós stílusú intérieurt tervezett. A századforduló után hazaköltözött, 1900 decem- A

dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 189 ► Művészettörténet Szecesszió A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 190 ► berében műveiből kiállítást rendezett, de a magyar közönség még nem értette meg munkáit. Belgiumban, majd Oroszországban járt tanulmányúton Művészetének „fekete korszakát” dekoratív szecessziós színvilág, majd a friss pasztelltechnikával készült impresszionista és posztimpresszionista stílus váltotta fel. Amikor az ember visszaemlékezéseiből él című művére (1904) 1906-ban társulati díjat kapott. Az 1906-os, Könyves Kálmán céhnél rendezett kiállításának már nagy sikere volt Ez időtől többnyire szülővárosa, Kaposvár mellett, az ún. Róma-villában dolgozott, ott festette pointillistaszecessziós képeit Ezt a korszakát a vattaszerűen szabdalt, foltos festékfelrakásokról „kukoricás”-nak nevezte E korszaka fő műve az Apám és

Piacsek bácsi vörösbor mellett 1912-ben készítette az Ernst Múzeum nagyméretű üvegablakát. Részt vett a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre (MIÉNK) alapításában, a Nyugat mozgalmában, Ady barátja volt A háború után alkotta nagy erejű íróportréit (Móricz, Babits, Szabó Lőrinc stb.), 1926-ban az Uffizibe került Önarcképe. Emlékezései 1911-ben és 1957-ben jelentek meg Az angol preraffaellitákkal rokon szellemű Gödöllői Művésztelep törekvéseiben igen erőteljesen fogalmazódott meg és fejeződött ki a szeceszszió. Kőrösfői-Kriesch Aladár (1863–1920) és Nagy Sándor (1868– 1950) alapította. Céljuk egységes képző- és iparművészet megteremtése volt, melyet a magyar, elsősorban erdélyi népművészetből és a magyarság ősi motívumaiból építkezve valósítottak meg. Romantikus idealizmus, Rippl-Rónai József: Rózsát tartó nő (1898, 230×125 cm, Iparművészeti Múzeum, Budapest) Kőrösfői-Kriesch

Aladár: A művészet eredete (falkép, 1907, Zeneakadémia, Budapest) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 190 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Szecesszió Vissza ◄ 191 ► keresztény és nemzeti eszmék, a közös munka tartották össze őket. Róth Miksa üvegművészeti (pl. Felkelő nap című üvegmozaikja, 1900), KőrösfőiKriesch (pl A művészet forrása című freskó, 1907, Zeneakadémia) és Nagy Sándor festészeti (pl. Ave Myriam című festménye), Sidló Ferenc szobrászati, Thoroczkai-Wigand Ede és Kozma Lajos bútorművészeti és Zsolnay Vilmos keramikusi munkássága gazdagította a csoport és a magyar szecesszió művészetét. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 191 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A korai avantgárd művészeti irányzatok Vissza ◄ 192 ► 24. A korai

avantgárd művészeti irányzatok: expresszionizmus, kubizmus, futurizmus, dadaizmus, szürrealizmus Az avantgárd szó előőrsöt, élcsapatot jelent. Az avantgardizmus az expanzionista művészeti mozgalmak elnevezése Első korszaka az 1907–1938 közötti időszakra esik. Mindenütt radikális politikai színezetet kap, mert a maga összes konzekvenciájával hátat fordít mindannak, amit üresnek, megcsontosodottnak, a művészeti hagyományból avíttnak érez. A XX század elején a művészetek alkotó szerepet töltöttek be a történelmi társadalmi változások folyamatában. Formát, kifejezést adtak új gondolati, tudományos törekvéseknek, számtalan csoport jött létre, egy részük propaganda, vagy kifejezetten gondolkodásra, cselekvésre, sőt a konvenciók megtagadására, botrányra késztető célzattal. Kultúrára és egyénre egyszerre jellemző az intenzív befelé és kifelé fordulás, a szubjektum szerepének példátlan növekedése, a

létproblémákkal, a társadalom válságaival, az egyén és a művészet önmeghatározásával, a művészet feladatainak a kérdéseivel való jobbító szándékú foglalkozás. A tudós, a mérnök és a pap mellett a jelen és a jövő hírnökeként a művész kapott helyet: a szimbolisták papoknak vagy mágusoknak látták magukat, az impresszionista-neoimpresszionista művész a tudós egy fajtájának. A kör közepén mindenképpen a művész állt, aki nem géniusz, nem poéta, nem is a múzsák által imádott, ellenben szorosan kötődik a való világhoz, és mindenre azonnal reagál. A mozgás a művészetben az optikai, az asszociatív, a szimbolikus és a nem reprezentáló formák és színek, az absztrakt felé haladt, a konfrontálódás és az aktív jelen-, illetve jövőformálás irányába. A művész intelligens, közlékeny és együttműködő, s elsőként az érzelmi hatásban találja meg a kommunikáció új formáját. A korai avantgárd

művészeinek alapvető kérdést kellett eldönteniük: Firenzét vagy Velencét, avagy a rajzot vagy a színt, a szabad formát vagy a geometriát akarják? A válasz: a művész lemondott a naív, közvetlen interpretációról a dolgok belső értékének szellemi egyensúlya, a külső megjelenés mögötti valóság érzékletes vagy egyetemes érvényű bemutatása javára. Az akkori jelenkortudat szerint „minden másként lesz”, átalakul, új rend, új tér- és időfogalom formálódik. Hiszen egy einsteini térprobléma euk- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 192 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A korai avantgárd művészeti irányzatok Vissza ◄ 193 ► lideszi geometriával nem megoldható, a klasszikus fizika „szerinti” világunk érthetetlen, a kémia a kvark-elmélettel állt elő stb. Mindezek, és sok más kérdésfelvetés logikus következménye a világ

„újragondolása-térképezésemodellezése: a nem-euklideszi geometria (Bolyai, Gauss, Lobacsevszkij), a nem-arisztoteleszi logika (Soren Kierkegaard), a nem-római jogú, nem-osztálytársadalom elmélet (Marx), nem-oedipuszi dráma (Dosztojevszkij), a nemidealista morál (Nietzsche), a nem racionális ismeretelmélet (Bergson), a nemtudat alapú lélektan (Freud), a nem-hétfokú zene (pl. Schönberg, Bartók) révén. Ennek szinte szükségszerű és logikus következménye a nem-figurális képzőművészet. 24.1 Építészet Az építészetben az Art Nouveau-t követően a látomásszerű elgondolások kerekedtek felül például a Taut fivérek, Bruno és Max, illetve Hans Scharouns monumentális üvegépületterveiben. Az expresszionista épületek monumentálisak, szertelenek és egyéniek (pl Poelzig berlini nagyszínháza, 1919, elpusztult) A kevés megvalósult elképzelés közé tartozik Erich Mendelsohn Einstein-tornya Potsdam mellett (1919–21, megsemmisült) és

Fritz Hötger hamburgi Chile-háza. A modern építészet legfőbb jellemzője a rendeltetés gondos elemzésén alapuló, az anyag tulajdonságainak és a szerkezet követelményeinek megfelelő, funkcionális alakítás. Az egymás mellett élő többféle törekvés közös vonása, hogy az építészeti teret geometrikus formákra egyszerűsített alapelemekből építik fel. Korszakot teremtő nagy egyéniség volt a Bauhaus alapító Walter Gropius (Fagus Művek, Adolf Meyerrel, 1911–13; Dessauház, 1925–26), a racionális alakítás szempontjait a legkövetkezetesebben érvényesítő Mies van der Rohe (Lange-ház, Krefeld, 1928) az organikus irányzatot elindító Frank Lloyd Wright (Vízesés-ház, 1936; Guggenheim Múzeum, New York, 1956–59), az organikus alkotómódszert a Bauhaus elveivel egyesítő Alvar Aalto (Kultúra Háza, Helsinki, 1957–58), és a kifejező, plasztikus formálás új útjait megnyitó Le Corbusier (Ronchamp-i kápolna, 1950–55; Svájci

diákok kollégiuma, Párizs, 1930). A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 193 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Expresszionizmus Vissza ◄ 194 ► 25. Expresszionizmus 25.1 Festészet Az expresszionizmus elnevezése az expressio = kifejezés szóból származik. A mozgalom tagjaira hatást gyakoroltak a XIX. sz II felének, a századfordulónak és a XX század első felének új filozófia irányzatai, Bergson, Nietzsche, Jaspers és Heidegger filozófiája, a freudizmus és az egzisztencializmus Az expresszionizmus első jelentős mozgalmai szinte teljesen egy időben, Franciaországban és Németországban jelentkeztek. Az 1905-ös párizsi Őszi Szalonon állított ki először a Fauvettes (Vadaknak nevezett) művészcsoport, ők a fauvizmus megalapítói (Henri Matisse, André Dearin, Maurice de Vlaminck). Bár sosem váltak szervezett csoporttá, ők az első XX századi avantgárd mozgalom

képviselői. 1905-ben alakult meg és 1913-ig működött Drezdában a Die Brücke (Híd) művészcsoport, melynek tagjai Ernst Ludwig Kirchner, Erich Heckel, Karl Schmidt-Rottluf, Otto Mueller voltak, akik később – másokkal együtt – az 1910-ben alapított Der Sturm (Vihar) Galéria, majd 1911ben, a Der Blaue Reiter (Kék lovas) című folyóirat köré tömörültek (Vaszilij Kandinszkij, Franz Marc, Paul Klee), az absztrakt expresszionizmus stílusirányzat csíráját felélesztve, amelynek Kandinszkij lett első kiteljesítője. Az expresszionizmus realista iránya a társadalmi-történelmi valóság legégetőbb kérdéseivel foglalkozott. Ide sorolható a lengyel-német Käthe Kollwitz (1867–1948) munkássága, A háború (1924) című művel, Ernst Barlach szobrászata (1870–1938) a Koldusasszony lepellel (1914) és Páni félelem (1912) című, és Otto Dix festészeti és grafikai munkássága (1891– 1969), pl. a Lens bombázása (1924) című műve révén Az

expresszionizmus egyik későbbi vállfaja a Neue Sachligkeit (Új tárgyiasság), melynek például Otto Dix és Max Beckmann voltak a képviselői. Témájuk a polgárság képmutatása, a halál és a nyomorúság, a technicizmus-ellenesség Stílusuk leíró, analitikus jellegű Fauvizmus Henri Matisse (1869–1954) a Fauvizmus vezéregyénisége. A tradicionális festészet nyomán indult, de Notre Dame című képének (1902) csapongó ecsetkezelése már az új keresését jelzi, a következő években pedig kialakította „fauves-stílusát”. Mindvégig a tiszta színekhez vonzódott, ezeket erőteljes dekoratív érzékkel helyezte egymás mellé. A színek fényt sugárzó A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 194 ► Művészettörténet Expresszionizmus A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 195 ► erejének remek ismerője, a XX. század egyik legnagyobb koloristája Ragyogó pompájú collioure-i

tájakat festett, idilli képe a Pastorale (1906), a korai modern művészet egyik legszebb arcképe a Zöldsugaras portré (1905). Zöldektől és vörösöktől harsog a Spanyol cigánylány (1906) is, továbbá finom, röpkevonalú női aktokat ábrázoló festményei és rajzai. A századforduló idején festett képei még a posztimpresszionizmushoz, elsősorban Vuillard és Bonnard művészetéhez kötik. (Ebédlőasztal, 1897) Ezután rövid pointillista kitérővel jut el fauve-elveihez Említett festményein túl e periódusból még a Kalapos asszony-t (1905), Az olvasmány-t (1905) és collioure-i interieurjei-t kell megemlíteni, melyeket az erős, világos színek jellemzik. 1907 utáni festményein a színharsogás mérséklődik, nagyobb dekoratív színfoltokból építi fel harmonikus kompozícióit. Nagyméretű képeket fest, választékos, tagolatlan, egymást kiegészítő színfoltokkal monumentális hatást kelt. E periódust a Bőség, Nyugalom és Gyönyör

(1907) című, kétméteres vászna és a hasonlóan nagyméretű, finom színvilágú Fürdőzők teknőssel (1908) című munka jellemzi. Amikor Delacroix példáját követve Marokkóba látogatott, színei erőteljesebbekké, mélyebbekké váltak (Piros halak, 1914; Piros műterem, 1916). Mint a Fürdőzők a folyóban című képe bizonyítja, átmenetileg Picasso néger korszakának a hatása alá került, (A festő és modellje) a feketés tónusok és a derűsebb színek közötti harmóniát kereste. A „Vadak” nevet a mozgalom képviselői közül leginkább Maurice Vlaminck (1876) vérbő, ösztönös festészete érdemelte meg. Színei robbanóan erőteljesek, minden elem a végsőkig fokozott Derain szerint ő a legfestőibb a Fauve-ok között. Rajta érződik legjobban Van Gogh késői Henri Matisse: Zöldsugaras portré (1905, 40×32 cm, Statens Museum for Kunst, Koppenhága) Henri Matisse: A tánc (1910, 260×391 cm, Ermitázs, Szenpétervár) A dokumentum

használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 195 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Expresszionizmus Vissza ◄ 196 ► korszakának a hatása (Vidéki ház, 1906, Chatou-i híd, 1907, Falusi szerelem, 1905 stb.), a híres Piros fák című képe (1906) pedig Gauguin ígézetéről vall 1907 után megváltozik a formanyelve, leveleiben panaszkodik is, hogy képei intenzitását már nem tudja továbbfokozni. Ezért nagyobb fontosságot tulajdonít ekkor a szerkezetnek Szemlélete higgadtabbá, tradicionálisabbá válik Die Brücke 1905. június 7-én négy német építészhallgató megalapította a Brücke (Híd) művészcsoportot (Fritz Bleyl, Erich Heckel, Ernst Ludwig Kirchner és Karl Schmidt-Rottluf). Programjukat a következő évben röplapon jelentették meg. Ebben a cselekvés és élet szabadságát hirdették meg, és szerepüket forradalminak tartották. Nevüket azzal a szándékkal választották, hogy

kapcsolatot teremtsenek a jelen és a jövő között Filozófiai hátterük, nevük és a műveikben gyakran szereplő híd motívum Friedrich Nietzschéhez kapcsolja őket (Imígyen szólott Zarathustra, 1883). Nietzschén kívül az orosz és skandináv irodalom, a szecessziós grafika, a posztimpresszionizmus és a szimbolizmus hatott rájuk Festészetük jellemzője a leegyszerűsített rajz, a merész színkontrasztok és túlzó formák használata, valamint az álomszerű tér, az ábrázolás pszichológiai átéltsége A csoport tagjai kiváló grafikusok, a nyomat fontos szerepet töltött be művészi kifejezésformájuk egyszerűsítésében (Ernst Ludwig Kirchner: Die Brücke, 1910, plakát). Ernst Ludwig Kirchner (1880–1938) építész diplomát szerzett a drezdai Műszaki Főiskolán, ahol barátságot kötött Fritz Bleyl-lel. Közben két évig Münchenben is tanult a Jugendstil egyik fontos alakjánál, Hermann Obrist formatervezőnél. Érett stílusát a városi

lét atmoszférájának nyers, pszichológiailag mélyen átélt, merész kolorizmussal való érzékeltetése, töredezett, sík színmezők és a kétdimenziós jelleg túlsúlya jellemzi (Marcella, 1909/10; Öt nő az utcán, 1910; Két akt fürdőkáddal és kályhával, 1911; Berlini utcajelenet, 1913; Nők az utcán, 1915). A 10-es években a kubista fejleményeknek is tudatában van Az 1925 körüli stílusváltást követő időszak fontos műve a Három akt az erdőben (1934–35), ahol a síkok és dekoratív vonalak, a motívumok áttetszőségének érzetét keltik, ugyanakkor a mű plakátszerű és dekoratív, a formák tiszta síkokra és organikus kontúrokra egyszerűsödnek. Eric Heckel (1883–1970) csak két évig tevékenykedik a Körben, majd Olaszországba utazik, és 1911-ben áttelepedik Berlinbe. A következő évtől szoros kapcsolatba kerül Franz Marckal és Lyonel Feiningerrel. 1937-ben A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄

196 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Expresszionizmus Vissza ◄ 197 ► részt vesz az „Elfajzottak” kiállításon, ezt követően több mint 700 művét megsemmisítik. 1944-ben bombatalálat éri műtermét Karlsruhébe kerül, ahol 1949-től 1955-ig az ottani Képzőművészeti Akadémia professzora. Elsősorban a polgári életből meríti témáit, műtermi aktokat, városi és tengerparti táj- és életképeket fest, előadásmódja síkszerűsége ellenére pasztózus, vázlatszerű, a vörösek-zöldek-sárgák kontrasztjára épül (Vörös házak, 1908; Szász falu, 1910; Jelenet a tengernél/Fürdőző nők, 1912; Ragyogó nap, 1913). Berlini időszakában erős, sötét kontúrokkal fogja össze az alakokat, formanyelvét a fametszés is alakítja Kiváló grafikus Férfiarckép című fametszete (1919) a legszebb expresszionista grafikák egyike Rézkarcokat is készített Karl Schmidt-Rottluff (1884–1976)

művészetének fő témáit is a város és a városi élet adja. Művészi fejlődése összefonódik társadalomreformáló elképzeléseivel A német expresszionizmus egyik legnagyobb alakja, az absztrakció magas szintjéhez jut el. Első fontos műveinél elég nehéz azonosítani témáit, a képfelületet rövid vonalak, kevés szín és vibráló mozgás artikulálja (Gátszakadás, 1910). Hamarosan művészetébe integrálja a primitív művészet stílusjegyeit és dinamikus színkontrasztokkal formálja képeit (Koratavasz, 1911; Házak az éjszakában, 1912; Fürdőzés után, 1912; Négy fürdőző a strandon, 1913; Kettős portré S és L, 1925 k.) 1915 és 1918 között Litvániában és Oroszországban katona Később mozgalmi munkát vállal a művészetért, és 1918–1943 között az Akció nevű folyóirat munkatársa. 1937-ben 608 művét kobozzák el, 1943-ban megsemmisítik berlini műtermét. Mégis visszatér ide, 1947-től 1954-ig a berlini akadémia tanára

1964-ben az ő javaslatára alapítják meg a Brücke Múzeumot. Otto Mueller (1874–1930) litográfiai tanulmányok után von Stucknál tanul Münchenben, majd Drezdában és Berlinben él. 1910-től tagja a Brückének. Az I világháború után Berlinbe tér vissza a katonai szolgálatból, hamarosan a breslaui Művészeti Akadémia tanára lesz Nolde és Kirchner hat rá a kortársak közül, előtte Böcklin és müncheni tanára. A legfontosabb művészi hatások azonban Gerhart Hauptmann drámaíró körében érik, rajta keresztül kerül barátságba Wilhelm Lehmbruckkal és R. M. Rilkével Erősen érdeklődött a szabadban élő cigányok és hagyományőrző életük iránt, csodálta őket A természetbe beágyazott csoportkép, mint gyakori téma művészetében, innen ered, míg a társadalom e perifériáján élő emberek iránti vonzalma abból a hitből, hogy anyja cigány származású (Három akt az erdőben, 1911; Cigányok napraforgóval, 1927). Munkássága nem

sok stílusváltozást mutat, fő motívumai minden korszakában azono- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 197 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Expresszionizmus Vissza ◄ 198 ► sak: sötétbőrű, középsárga és fekete hajú, keskeny arcú, sovány alakok erdőkben, vízparton, falusi udvarokon. Festészetére a lírai hangvétel (Szerelmespár, 1919), az erős színkontrasztok, a nagy dinamikus színfelületek (Két lány, 1919), lendületesen festett táji hátterek és az erős kontúrú formák szögletes átírása jellemző. Az Észak-német korai expresszionizmus jelentős alakja Paula Modersohn-Becker (1867–1907) a színek és formák szimbolikus alkalmazásával portrékat, önarcképeket (Önarckép a hatodik házassági évfordulón, 1910), anya gyermekével-jeleneteket festett. Művészetében a naturalizmus és a szimbolizmus a szubjektív kifejezés, a modern

expresszionista nyelv kialakulásához vezet Emil Nolde (1867–1956) a miszticizmus és expresszionizmus különös alakja. 1906-tól csatlakozott a Brücke-csoporthoz Érdeklődött a primitív művészetek iránt, festészetében egyszerű dinamikus ritmusra építi kompozícióit, amelyek mély vallásossággal ötvöződtek. Az Utolsó vacsora és a Pünkösd című képe a stílusváltás fontos műve. Itt alárendeli vallásos érzelmeit a kötetlen, szabad művészi technikának, és új irányt vet művészete, amit a fauvizmus dekorativitása, az expresszionista mondanivaló és a prófétikus hangulat jellemez. Kései fametszete a radikálisan leegyszerűsített Próféta (1912), a korszak egyik legszebb grafikája Erőteljes fekete-fehér kontrasztra épül, és drámai érzelmeket közvetít. Emil Nolde mellett Georges Rouault (1871–1958) francia festő és grafikus munkássága mutatja a keresztény tematikájú képi hagyomány expreszszionista, belső

késztetésekből táplálkozó megújulását. Franz Marc: Küzdő formák (1914, 91×130 cm, Staatliche Sammlungen, München) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Emil Nolde: Próféta (fametszet, 1912, 32×33 cm, National Gallery, Washington) Vissza ◄ 198 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Expresszionizmus Vissza ◄ 199 ► Der Blaue Reiter München adott otthont a csoportnak, amelynek művészetére a szubjektív érzelmek kifejezése, felfokozott színhangulat, szimbolikus színhasználat, a belső nyugtalanság érzéki megjelenítése jellemző. Az azonos nevű folyóirat szerkesztősége kétszer szervezett kiállítást, 1911-ben és 1912-ben. Az elsőn, a müncheni Thannhauser Galéria-belin Kandinszkij és Marc mellett Gabriele Münter, Arnold Schönberg zeneszerző, a rajnai Macke és Campendonk, valamint a francia Delaunay is részt vett. Alexej Jawlenszkij, Marianne von Werefkin és Paul

Klee csak a berlini Der Sturmban rendezett második tárlaton szerepelt Ez alkalommal jelent meg a Der Blaue Reiter híres Almanachja, amely fekete-fehér szám volt, kizárólag sokszorosító grafikát, illetve rajzot tartalmazott és az európai képzőművészeti, irodalmi és zenei avantgárd törekvések bemutatását célozta. A csoport tevékenységének közvetlen előzménye a Müncheni Új Művészeti Egyesület 1909 és 1911 közötti működése. A másik lehetséges minta az összművészeti törekvést hirdető von Stuck-iskola. Hogy München mit jelentett a korabeli német művészeti életben, arra jó példa a Müncheni Új Művészeti Egyesület második kiállítása, amelyre meghívták Picassót, Braque-ot, Deraint, van Dongent és Georges Rouault-t is. A kiállításra való reagálásként Kandinszkij megalkotta első absztrakt képét (Első absztrakt akvarell, 1910). Vaszilij Kandinszkij (1866–1944), a Der Blaue Reiter csoport legnagyobb hatású, orosz

származású művésze a látványélmények és belső képzetek absztrakciójával fokozatosan lemondott az ábrázolásról. A tárgyi világtól független, tiszta színfoltokkal a színek lélektani erejét kutatta és a zenei hangzásokkal rokon, tárgy (konkrét téma ábrázolása) nélküli művészet megteremtésén fáradozott, amely törekvésével az absztrakt expresszionizmus elindítója lett. Kandinszkij korai tájképein kozmikus összefüggésekbe ágyazódik a vidéki táj (Improvizációk 9, 1910), amelyben a formák egyre inkább felszívódnak, dinamikus színfoltokká válnak. A művészt a mű keletkezési folyamatának átélése, a művészet átszellemítése foglalkoztatja. Az alkotási folyamatban a színek fontosabbak lesznek, mint a szerkesztés, a kompozíció Önmagukban jelentik a formákat, ritmusokat, kifejezést, szimbólumot Nincs szabályos körvonaluk, nem határoznak meg formát vagy térbeli viszonyt, csak lüktetve pulzálnak, egymást

generálva képződnek, belső ritmusuk zenei asszociációkat kelt (A fekete ív, 1912). További művészek, művek: Franz Marc (1880–1916) Kandinszkij egyik legközelebbi barátja volt. Művei: Kis kék ló, 1911; A sárga tehén, 1911; Álmodó ló, 1913; A pávián, 1913; Küzdő formák, 1914; Alexej von Jav- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 199 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Expresszionizmus Vissza ◄ 200 ► lenszkij: Csendélet vázával és korsóval, 1909; Magányosság, 1912; Ifjú feje/Héraklesz, 1912; August Macke: Fürdőző lányok várossal a háttérben, 1913; Gyerekek a kútnál, 1914; Zöldkabátos hölgy, 1913; Heinrich Campendonk: Bevonulás Jeruzsálembe, 1912; Bukolikus táj, 1913; Otto Dix: Önarckép Marsként, 1915. Georg Grosz (1893–1959) művei, például a Temetés (1917), a Metropolis (1917), a Berlini utcakép (1930) és Max Beckmann (1884–1950)

képei, például az Éjszaka (1918/19) című, új tárgyias jellegük mellett a groteszk és dinamikus elemek hangsúlyozásával, helyenként karikatúraszerű, rajzos, helyenként komor, helyenként erős színezetű, máskor a magas nézőpontból való ábrázolás torzító hatásának alkalmazásával állítanak kíméletlen tükröt koruk társadalma elé (A nagy haláljelenet, 1906; Friedel Battenberg protréja, 1920). Egymástól teljesen eltérő módon – geometrikusan és konstruktívan, illetve dinamikusan és impulzívan – foglalkozott Lyonel Feininger és Oskar Kokoschka (1886–1980) a város és tájkép fogalmával. Kokoschka dinamikusan expresszív, olykor gyermekien tiszta, friss előadásmódú és szellemiségű festészetét (A zene hatalma, 1918/19) kezdetben hazájában, Ausztriában értették és becsülték legkevésbé. Sok-sok festményből, rajzból, grafikából álló életműve a századelő és a XX század megújulásra és emberségre vágyó

közép-európai hangulatának markáns példája és nagy ívű képi foglalata (Szélmenyasszony, 1914; Egy elfajzott művész arcképe, 1937). Egon Schiele (1890–1918) osztrák festő, grafikus. A bécsi Akadémián végzett tanulmányai során Gustav Klimt hatására a szecesszió dekoratív formavilága felé fordult, majd a tízes években rajzos, szenvedélyes és dekadens expresszionista stílust alakított ki. Az önmagáról és fiatal lányokról, nőkről készült aktrajzain a valóság, a testiség, az esendőség ábrázolásának Oskar Kokoschka: A zene hatalma (1918–20) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Egon Schiele: Ülő nő (1917) Vissza ◄ 200 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Expresszionizmus Vissza ◄ 201 ► rendkívül átélt, többnyire túlzó, olykor szélsőségesen kitárulkozó és önmarcangoló megnyilvánulásaival találkozunk. Néhány műve: Terhes nő és

halál (1911), Agónia (1912), Önarckép (1913), A Halál és a lány/Önarckép Wallival (1915), Négy fa (1917), A család (1918). Munkái dekadens jellege, a XX. század elejének ellentmondásos érzésvilágát hordozza Képein elérte az ember, illetve az emberi test ábrázolásának azt a fokát, amelynek révén később a body art és az emberi testet önmagában kifejező eszközként használó művészeti törekvések előfutárává vált. Az expresszionista képalkotás nemzetközi példáit több alkalommal és több forrásból ismerhették meg a magyar művészek. A hangsúlyos szubjektivitás, az érzelmekkel telített reflexiók gazdagsága erős affinitással találkozott többek között a Matisse-tanítványok körében, akik közvetlenül is kapcsolódtak már 1905 körül a fauvizmushoz (Czóbel Béla, Berény Róbert, Perlrott Csaba Vilmos, Tihanyi Lajos, Márffy Ödön, Kernstok Károly, Pór Bertalan), később Czigány Dezső, Cziffer Sándor, az egész

Nyolcak csoport, akik közül néhányan neósokként híresültek el a Nagybányai művésztelepből való kiválásuk miatt, az aktivisták közül a Die Brücke-hez kapcsolódó Máttis-Teutsch János (1884–1960) Sötét tájkép (1918), Lélekvirágok (1917–21), majd Uitz Béla, Nemes Lampérth József, Bortnyik Sándor és Kmetty János, végül Scheiber Hugó és Kádár Béla, később Derkovits Gyula (1923 és 1930 között) és Egry József. Mattis-Teutsch János: Sötét tájkép (1918, 60×90 cm, Janus Pannonius Múzeum, Pécs) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Nemes-Lampérth József: Önarckép (1911, 75×60 cm) Vissza ◄ 201 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Expresszionizmus Vissza ◄ 202 ► 25.2 Szobrászat A korai modernizmus jelentős szobrásza Aristide Maillol (1861–1941). Ide sorolható még Auguste Renoir szobrászi tevékenysége, Magyarországon Beck Ö. Fülöp, Fémes

Beck Vilmos, Ferenczy Béni, Medgyessy Ferenc, Mészáros László, valamint Pátzay Pál korai szobrai. Mind a realizmus és a klasszikus görög szobrászat eszközeivel élnek és annak formáját újítják meg némileg, a sort Borsos Miklós zárja. Émile-Antoine Bourdelle (1861–1929) is még a század végén kezdi el működését, munkásságuk azonban már jócskán áthúzódik a XX. századba is Aristide Maillol (1861–1944) a Nabis-körhöz tartozott Festőként kezdte Maurice Denis, majd Gauguin hat rá Szobrászként is az impresszionizmussal szembenálló törekvésekhez kapcsolódik, illetve azok legfőbb képviselője. Művészetében a régi antik szobrászat, az asszír, az egyiptomi és a kora-görög plasztika eszménye éled újjá Expresszionista szobrászat Közvetlen előzménye: Gaugin egzotikus szobrai (Oviri, 1894–1895; Álló nő alakja/Kőidol, 1902), Matisse (Két néger, 1908; Hátakt-sorozat, 1909, 1913, 1916–17 és 1930; La Serpentine, 1909, E.

Munch (Síró nő, 1907; Munkás a hóban, 1910), A. Derain (Kuporgó, 1907), Karl Schmidt-Rottluff (Kék-vörös fej, 1917), E. L Kirchner néger plasztika hatása alatt készült szobrai (pl Táncoló nő, 1911); Mattis-Teutsch János szobrai. Érett expresszionista szobrok ♦ Otto Dix: Friedrich Nietzsche portréja, 1912; F. Marc: Torzó, 1910; August Macke: Pierrot, 1912; Eric Heckel: Nő, 1913; Pablo Picasso: Harcos önarckép, 1908; Bourdelle, Barlach, Lehmbruck művei. Késő expresszionista szobrok ♦ Käthe Kollwitz: Anya ikreivel, 1937; A panasz, 1938/39; Max Beckmann: Ádám és Éva, 1936; és a legszebb késő expresszionista szobrok: Constant Permeke: Krisztusfej, 1936; Torzó, 1938. Émile-Antoine Bourdelle Rodin köréből indult, később azonban ő is a modern, impresszionizmuson túlemelkedő szobrászat vezéralakjává vált. Különösen az archaikus szobrászat vonzotta, az archaikus görög plasztikában találta meg a neki legjobban megfelelő tradíciót.

1912-ben alkotja nagyszabású reliefsorozatát a párizsi Théátre des Champs-Elysée-re Általában sokat foglalkozik az építészet és a képzőművészet viszonyának problémájával. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 202 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Expresszionizmus Vissza ◄ 203 ► 1909 a dátuma Íjazó Herkules c. szobrának Kiemelkedő helyet foglal el szobrászatában elementáris portréművészete. A szecesszió és az expresszionizmus formajegyei keveredtek George Minne (1866–1941) szobraiban. 1898 táján mintázza gótikus ihletésű figuráit, mint a Térdeplők, Az ereklyehordó, a Kőműves, szecessziós stílusban fogant szobra a Folkwang Múzeum kútja Alakjait zártra mintázza, mindinkább erőteljes expresszív drámaisággal – az Anya haldokló gyermekével, Apácafej című szobrai jellemzik ezt az expresszionista stílust. Ugyancsak az expresszionizmushoz

kapcsolódik Wilhelm Lehmbruck (1881–1919) szobrászata. 1910-ben Párizsban Maillol hat rá (Álló akt, 1911), de szobrászatában e hatásnál később sokkal erősebben érződik a német gótika tanulmányozása, e gótikus jelleg szobraiban szervesen fonódik össze az expresszionizmus formajegyeivel (Az elesett, 1915–1916; A gondolkodó, 1917–1918). A német expresszionizmus másik nagyhatású szobrászképviselője, Ernst Barlach (1870–1938) magába ötvözi még a szecesszió jellemvonásait is. Barlach 1906-ban Oroszországban járt, az ottani népi művészet is hatott rá. Szobrait mély belső erő hatja át (Fekvő paraszt, 1907; A csillagjós, 1909; Páni félelem, 1910; A koldusasszony, 1908). Grafikai és irodalmi munkássága is jelentős Aristide Maillol: A levegő (bronz, 1939) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Medgyessy Ferenc: Súroló asszony (1913) Vissza ◄ 203 ► Művészettörténet A dokumentum használata |

Tartalomjegyzék | Irodalom Futurizmus Vissza ◄ 204 ► 26. Futurizmus Olaszországban kialakult mozgalom, mely 1909 és 1944 között működött. Filippo Tommaso Marinetti (1876–1944) 1909-ben, a Le Figaroban közétett Futurista Kiáltványától datálható. Elnevezése az olasz futuro (= jövő) szóból származik, jellemzői az avantgárd párizsi művészet hegemóniájának megkérdőjelezése, a művészettörténeti hagyomány tagadása, ebben az anarchizmus dicsőítése, a modern nagyváros, a technika, a gépek, a sebesség, a dinamizmus iránti szenvedély, és az a vágy, hogy a modern ipari nagyváros dinamizmusát közvetítsék. Bár Marinetti eredetileg irodalmi reformmozgalomnak szánta, a futurizmus rohamosan terjedt és sok festő csatlakozott az új mozgalomhoz. A futurista festők kiáltványa már 1910 februárjában megjelent, amit az év áprilisában a Futurista festészet technikai kiáltványa követett: mindkettő az új érzékenységet

hirdette meg. Mindezek ellenére eltartott néhány évig, mire megtalálták saját kifejezési formájukat. A fordulóponthoz Picasso és Braque művészetének megismerése vezetett A futurista festészet legfontosabb képviselői Umberto Boccioni, Gino Severini, Carlo Carrà és Giacomo Balla, a szobrászatban Umberto Boccioni, Giacomo Balla, Gino Severini. A futuristák a jövő művészetének megszületését hirdették, új iparitechnikai környezetet és szellemi-politikai légkört akartak teremteni. Elvetették a képzőművészet azon hagyományos törvényszerűségét, hogy az egyszeri jelenségben ábrázolják a lényeget. A világ lényegét a kinetikus (mozgási) energiában látták, fő élményük a dinamika, a lendület volt, ezt tekintették a művész legfőbb kifejezendő feladatának. Eszményítették a gépet és az új technikai vívmányokat, a mozgások egymást követő fázisainak egyidejű megjelenítésével a kubista képépítés elvét a mozgás

érzetével egészítették ki. A mozgalom az első világháború közepére lendületét veszítette. Ahogy a pusztítás erősödött, a gépkultusz érvénytelenné vált, de a 20-as, 30-as években rövid időre újra felvirágzott a színházi díszlettervezés, installáció, grafika és reklám területén, ám különösebb siker nélkül. Bár eredendően Olaszországhoz kötődik, és rövid életű volt, eszméi és ikongráfiája gyümölcsöző eredményt hozott és maradandó hatást gyakorolt a nemzetközi avantgárdra. A brit vorticizmus és az orosz rayonizmus sokat köszönhet az olasz futuristáknak. Az orosz konstruktivisták több elmélete is a futurizmusban gyökerezett, és Marcel Duchamp, valamint A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 204 ► Művészettörténet Futurizmus A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 205 ► az amerikai Joseph Stella korabeli művészetében is a futurizmus

hatására ismerhetünk. Kubofuturizmus A kubizmus és futurizmus kölcsönhatásából kialakult törekvés képviselői a festészetben Punyi, a szobrászatban Max Weber és Oskar Schlemmer. 26.1 Festészet Umberto Boccioni (1882–1916) a futurizmus olasz festője és szobrásza, A szellem állapotai (II), A búcsúzás című festményén a képi világot és a városok zűrzavarát kapcsolta egybe, hogy kifejezze a mozgás iránti vonzalmat. Képein erőteljes, némileg impresszionisztikus színvilággal alkot, Zendülés a galériában című festménye (1910) nem annyira mozgásfázisokat, mintsem egy esemény dinamikus, fényekkel teli felülnézetű megjelenítését célozza. Giacomo Balla (1871–1958) olasz festő, aki a neoimpresszionista pointillizmus és divizionizmus hatására a fázisfotográfia technikáját alkalmazta, hogy a mozgás Teraszon szaladó kislány című futurista képét megalkossa. Fecskék című képe (1913) a madarak repülésének fázisait

ábrázolja, dinamikus, kubista jellegű háttérrel, lendületet sugárzó könnyed erővonalak ráfestésével. Elvont sebesség és zaj című festménye (1913) nehezen megragadható fizikai jelenségeket, elvont formák, transzparens (áttetsző), de kontrasztos színű alakzatok mozgásaként jelenít meg. Umberto Boccioni: Zendülés a Galériában (1910, Jesigyűjtemény, Milánó) M. Duchamp: Lépcsőn lemenő akt No.2 (1912, 148×90 cm, Museum of Art, Philadelphia) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Tullio Cravali: A városra ereszkedve (1939) Vissza ◄ 205 ► Művészettörténet Futurizmus A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 206 ► Marcel Duchamp (1887–1968) francia művész a Lépcsőn lemenő akt című híressé vált képét (1912) a kubisták kiállítására küldte be, ahol visszautasították, valószínűleg a kubisták szigorú elveivel ellentétes dinamizmusa, és kubisztikus felfogása

miatt. Festményén fázisaira bontotta a mozgást, új képi egységet, síkszerű elemekből összerakott dinamikus tömeget hozott létre (Mariée, 1912; A király és a királynő sebesen mozgó aktokkal körülvéve, 1912). A fentieken kívül Carlo Carra (1881–1966) olasz festő Amit a villamos mesélt nekem (1911), Luigi Russolo (1885–1947) olasz festő és zeneszerző Egy gépkocsi dinamizmusa (1912) című műveikkel említhetők még a futurizmus fontos példáiként, valamint Tullio Cravali (1910–) A városra ereszkedve című 1939-es festménye egy sajátos aspektussal, a felülnézettel egészíti ki az irányzat dinamikáját, ezeket a műveket és a törekvést aeropitturá-nak is nevezik. 26.2 Szobrászat Umberto Boccioni (1882–1916) Egy palack kifejlődése a térben (1912), A tér kontinuitásának egységes formái (1913), Folytonossági formák a térben (1913), A kerékpáros dinamikája (1913) című plasztikai művei mind témájukban, mind

megjelenítésmódjukban a szobrászati gondolkodás visszatérő problémáinak igen progresszív módon megformált eredményei. Giacomo Balla (1871–1958) Kutya pórázon (1912), Erővonalak II., (1916–17) szobrait, Raymond Duchamp-Villon (1876–1918) gépszerűrobotszerű lóábrázolásainak sorozatát a plasztikai megformálás kubista és futurista alkotói metódusai befolyásolták (A nagy ló, 1914). Umberto Boccioni: Folytonossági formák a térben (1913, G. Mattioli Gyűjtemény, Milánó) U. Boccioni: Egy palack kifejlődése a térben (bronz, 1912, Museum of Modern Art, New York) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 206 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Futurizmus Vissza ◄ 207 ► Robert Delaunay (1885–1941) és az ún. orfizmus Delaunay festészete már a kubizmus túlhaladása a teljes absztrakció felé, amelynek Kandinszkij mellett ő is jelentős képviselője.

1910-ben festi az Eiffel-torony című erőteljes színvilágú képét, amelyben a látott kép felbontása és a színkontraszt segítségével megpróbálja a tér és az idő egységét éreztetni. A szimultán ablakok (1911) című művével szakít a kubizmussal és az ún. orfizmus megalapítójává válik A festmény színes felületek egymás mellé helyezéséből épül össze, és lényegében már absztrakt kompozíció. Delaunay a mozgás és a ritmus érdekében lemond a perspektíváról, a tömegről Az egyidejű kontrasztot erős ritmussá fokozta az 1912-es Kozmikus cirkuláris formák, az 1914-es Szimultán forgás és Blériot emlékére című kompozícióiban. Az olasz futurizmussal rokon orfizmus mozgalmához az amerikai Bruce, Morgan Russel, Wright és Delaunay felesége, az orosz Sonja Terk is csatlakozott. Delaunay nagy hatással volt a kortárs német mozgalmakra, Franz Marc és Auguste Macke sokat tanult tőle, Klee németre fordította a cikkeit, sőt

Delaunay maga is részt vett a Der Blaue Reiter mozgalmaiban. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 207 ► Művészettörténet Dadaizmus A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 208 ► 27. Dadaizmus A dadaista mozgalom Zürichben jött létre 1916-ban, elnevezésének ellentmondásossága, tisztázatlansága is utal rá, hogy egy tagadó, némileg anarchista felfogású, törekvésű csoportról van szó. A francia nyelvben a dada szó lovacskát, átvitt értelemben vesszőparipát, vagy dajkát jelent, több szláv nyelvben az igenlés megkettőzését. A művészek ilyen módon tiltakoztak az I. világháború esztelen pusztítása ellen és az ésszerűtlennek bizonyuló társadalmi szervezetek illetve a hazug rendszert alkotó konvenciók ellen. A világháború utáni kilátástalan helyzetben a dadaisták tagadtak minden öröknek kikiáltott hagyományos erkölcsi, politikai és esztétikai elvet, rendet,

logikát, így mozgalmuk inkább magatartásforma, állásfoglalás, mintsem megszokott kategóriákkal körvonalazható művészeti irányzat. Őket is a múlt elvetése jellemezte, csak a jelenben való gátlástalan cselekvést hirdették, meghökkentő akciókat és botrányos kiállításokat szerveztek. Tevékenységükkel kinyilvánították vonzalmukat a nihilizmushoz és az abszurditáshoz, mely művészeti felfogás tért hódított a tengerentúlon is M. Duchamp: Agglegényei vetkőztetik a mátkát, sőt/A Nagy Üveg (vegyes technika, üveglapon, 1915-23, 227×176 cm, Museum of Art, Philoadelphia) Kurt Schwitters: Contramerk (1923) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 208 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Dadaizmus Vissza ◄ 209 ► A dadaizmus különös módon egyidejűleg több helyen jelentkezett: New Yorkban Francis Picabia (1879–1953) és Marcel Duchamp (1887–1968),

Párizsban Jean Arp (1887-1976) és Man Ray (1887–1968), Kölnben Max Ernst (1891–1976), Berlinben Raoul Hausmann (1886– 1971), Hannah Höch (1889–1978), John Heartfield (1891–1968) és Georg Grosz (1893–1959) munkásságában. Marcel Duchamp (1887–1968) francia festő, filmrendező, író. 1915 nyarától New Yorkban élt. Eredetileg festőnek készült és kezdeti műveivel a dadaista és a szürrealista mozgalom egyik legmerészebb kezdeményezője és inspirátora Ő találta fel a szürrealista tárgyakat, az úgynevezett ready-made-eket, mint például Az egy pár bajusszal megszépített Gioconda. A dadaizmus egyik leghírhedtebb, legprovokatívabb antiművészeti gesztusa volt az akció, melyben egy pisszoárt állított ki felfordítva, cégnévvel szignálva Forrás (Kút) címmel (1917). A botrányt kiváltó művészi tettel az elsők között tette fel a kérdést, mitől tekinthetünk valamit műalkotásnak, mi adja egy mű vagy tárgy (mű-tárgy)

értékét, létjogosultságát? Kurt Schwitters (1887–1948) német kubista, dadaista művész, aki a képzőművészet mellett az irodalom és a zene területén is jelentős műveket alkotott. Egyik találmánya a Merzbild (Merzkép), mely hulladékokból (főleg papírokból) összevagdosott montázs (nevét egy véletlenül ottmaradt felirat motívuma – Commerzbank – adta), melyet aztán önálló technikájaként nagy térbeli tárgyakká (Merz-oszlop) fejlesztett. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 209 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Kubizmus Vissza ◄ 210 ► 28. Kubizmus A kubizmus kifejezést Picasso és Braque 1910 utáni művészetének jellemzésére használták. A latin cubus (kocka) szóból származik, ugyanis a természeti és tárgyi világ formáit geometrikus formákra vezették vissza. Elődjüknek tekintették Cézanne-t, aki szerint „a természetben minden a

gömb, a kúp és a henger alapján formálódik”, és aki elsőként szállt síkra a sztereometrikus formák művészeti alkalmazásáért. Hatott rájuk a néger szobrászat és a fauvizmus is. Rendet, állandóságot kerestek, mellőzték a klasszikus perspektívát, ehelyett a nézőpontoknak megfeleltetett, síkra redukált, külön dimenziók új rendbe szervezésével a tapasztalás konvencóján túli érzetét teremtették meg, színeiket is ehhez igazítva egyszerűsítették. Három válfaja különböztethető meg: • plasztikus kubizmus (1907–1909) – A cézanne-i tanítás jegyében a formák és a jelenség állandó tulajdonságait keresi. A természetet felszabadítja a perspektivikus ábrázolás kötöttsége alól oly módon, hogy a térben a formák egyenértékűek, összhatásukban önmagukon belül azonos színűek, geometrikus alapegységekből állnak és szabálytalan színtömbökbe rendeződnek. Eltestetlenednek, ugyanakkor gazdag ritmikus és

színösszefüggésekbe kerülnek egymással. A kompozíciók azonos intenzitású színfoltokból állnak – monokrómszerű összhatást eredményeznek A témaválasztásban a tájábrázolás dominál • analitikus kubizmus (1910–1912) – A formát sík elemekre bontják, térbeli kiterjedésüket úgy érzékeltetik, hogy egyszerre több nézetet egyesítenek, egy alakot több nézetből is ábrázolnak a képen. Asszociatív úton, kollázsokkal (képre ragasztott textildarabok, különféle papírdarabok, sík tárgyak) érzékeltetik a tárgy eredeti természetét. A fő témák csendéletek, belső enteriőrök, portrék, alakok. • szintetikus kubizmus (1912–1914) – Megszűnik a térbeliség, a létrehozott színjelekből új képi valóság jön létre, amely a valós tárgyak és valós természet benyomását kelti. A szín az egészhez való szoros tartozást fejezi ki, kapcsolata a másikkal kölcsönös, a szín modulálja a környezetét, új természetet

teremt. A szín, a rajz, az árnyalatok és a formák átfogó szintézist alkotnak, amelyben a szín veszi át a térformálás, plasztikus kifejezés, érzetkeltés, modulálás szerepét, miközben harmonikusan és méltóságteljesen szétterül a felületen, mint valami „életmozgás” A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 210 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Kubizmus Vissza ◄ 211 ► absztrakciója. A fő téma a mozgásban lévő természet, vagyis a 4 dimenzió meghódítása A kubizmus úgy absztrahál, hogy a látvány felismerhetőségét megtartja, az azon belüli valós térviszonyokat nem változtatja meg, hanem síkokra, szabályos vagy szabálytalan mértani alakzatokra, színfoltokra redukálja, ehhez gyakran ortogonális leképezést és átfedést is használ, és a redukált elemek érzetektől független összeolvasztásával felületté absztrahálja: Cézanne szavaival,

állandót csinál az impresszionizmusból. 28.1 Festészet Georges Braque (1862–1963) francia festő, a kubizmus egyik úttörője, vezető egyénisége, Picasso mellett a csendélet több évszázados festészeti műfajának egyik legjelentősebb megújítója. Kubista szemléletével a kollázst és a montázst a festészet műfajává tette Braque a fauvizmust és a kubizmust, s annak fejlődési fázisait végigjárja. Az ő képei nyerték el a „kis kubusok” lekicsinylő jelzőjét. 1910–1911-ben monokróm képeket festett, ő vezettte be a nyomtatott betű és számjegy applikálását, és az ő festményein jelent meg a modern művészetben oly gyakori motívum, a zeneszerszám ábrázolása. Festészetét a logikus konstrukció, a tiszta dekoratív szellem éltette A XX század egyik legintellektuálisabb festője „Szeretem a szabályt, amely korrigálja az érzelmet.” – vallotta Vizeskancsó és hegedű (1910), Klarinét és rumosüveg a kandallópárkányon

(1911), A portugál nő (1911). Pablo Picasso (1881–1973) spanyol festő, grafikus, szobrász, keramikus, a XX. század festészetének legnagyobb hatású egyénisége Szinte min- Georges Braque: Csendélet (1929) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Pablo Picasso: Hegedű (1912) Vissza ◄ 211 ► Művészettörténet Kubizmus A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 212 ► den „izmus” kialakításában részt vett, de mindig továbblépett. Újító szelleme ellenére magába olvasztotta a klasszikus tradíciót is Barcelonában ás Madridban tanult, majd 1901-ben Párizsba ment. 1901-04 között, a képein domináló szín alapján elnevezett, ún kék korszakában a társadalom kivetettjeit ábrázolta a posztimpresszionizmus, szimbolizmus és klasszikus tradíció egyéni, eredeti ötvözésével (Anya gyermekével, 1902; Az élet, 1903; Vak koldus, 1903; Emberpár). Rózsaszín korszakának (1904–06) világa

elsősorban a mutatványosok, a cirkusz világa, amit nagy átáléssel, szuggesztív erővel ábrázol, mély érzelmekkel és mítikus tartalommal telít (A vasalónő, 1904; Artisták, 1905; Harlequin és felesége, 1905). 1907-ben festette meg az Avignoni kisasszonyok-at, mely a kubizmus elindítója, és ahol felhasználja a primitív művészet, a néger plasztika elemeit is. Késői periódusaira a szürrealizmus, a klasszikus képi hagyomány sajátos feldolgozása, újraértelmezése és erős erotika jellemző (Fürdő nők a tengerparton, 1929). Társadalmi fogékonyságát és szürrealista korszakát jellemzi a Minotauromachia-sorozata, melynek tanulságait a háború borzalmait idéző, Guernica című, hatalmas képén (1937) összegzi, ahol a bombatámadással elpusztított kisváros és az emberiállati kiszolgáltatottság, a szenvedés drámáját majdnem színek nélkül – fekete-fehér-szürke színek – ábrázolja, jellegzetesen szabdalt, heroikus formákkal.

A harmincas években versírással, majd Dél-Franciaországba telepedve, festészetében újra az öröm és az érzékiség témáival foglalkozott A művészettörténet számos fontos alkotását feldolgozta (pl. Las Meninas, 1957), grafikai sorozatokat (Bikaviadal, Bika, Orfeusz stb.), illusztrációkat készített, a szobrászat egyik megújítója (Pásztor). Az ötvenes években oldott hangulatú, merész vonalvezetésű kerámiákat készített. Picasso: Artisták (1905) Picasso: Avignoni kisasszonyok (1907, 243×233 cm, Museum of Modern Art, New York) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Picasso: Ambroise Vollard arcképe (1910, 92×65 cm, Puskin Múzeum, Moszkva) Vissza ◄ 212 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Kubizmus Vissza ◄ 213 ► Pablo Picasso: Guernica (1937, 351×782 cm, Museo de Arte Moderno Reina Sophía, Madrid) Jellegzetes, némileg eltérő megközelítésű kubista képei:

finom tónusátmenetekkel, visszafogott színekkel az Ambroise Vollard portréja (1910) és A gitár kollázzsal (1913); erősödő színkontrasztokkal a Csendélet gitárral, asztalon, nyitott ablaknál, (1919); erős színkontrasztokkal, síkdekoratív felületekkel a Három muzsikus (1921) és késői kubista műve, szinte túlhangsúlyozott képi elemeivel, erőteljes koloritjával a Síró nő (1934). Juan Gris (1887–1927) spanyol művészt Picasso és Braque mellett a kubizmus alapítójaként tisztelik, aki mindvégig hű maradt a kubista eszmékhez, s különösen a kubizmus harmadik stádiumának a problémaköre foglalkoztatta (pl. Poharak, újság és egy üveg bor, 1913) Ő volt a legkövetkezetesebb az új – szintetikus – szerkesztésmód alkalmazásában (Gitár és könyv, 1919), aki a téri érzékelés alternatív konstrukciójaként, szabályteremtő céllal üres négyzeteket és rácsokat helyezett kompozícióiba, és az arányok helyes megállapításához

az aranymetszés szabályát alkalmazta. A kubizmust a 20. század, a gép korszakának sajátos termékével, a gépszerű, mechanikai formázással kötötte össze Fernand Léger (1881– 1955), a geometrikus, majd a mechanikus szemlélet egyik jellegzetes képviselője. A tájat, a tárgyakat geometrikus szkémává meztelenítette 1917 körül erős dinamizmus jellemezte festészetét, majd az absztrakt, autonóm architektúra vált uralkodóvá képein. Kontsruktivista elvei, formái (hengerek, kúpok) egy utópikus világ ideáját idézik, jelenítik meg: Aktok az erdőben (1909–10) és a Lépcső című képén (1913) robotszerűség, sztereometrikus formák dominálnak, később egy mind közérthetőbb vizuális nyelvre, „modern primitivizmusra” törekedett (Szabadidő, 1948) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 213 ► Művészettörténet Kubizmus A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Juan Gris: Gitár és

klarinét Vissza ◄ 214 ► Fernand Léger: Menjetek a nyíl után (1919, The Art Institute, Chicago) A magyar képzőművészetben tiszta kubista alkotás csak Szobotka Imre és néhány emigrációba kényszerült művész munkásságának egy-egy alkotói szakaszát jellemzi. A kubizmus az expresszionizmussal ötvöződve viszont sok kiváló művet teremtett. A kuboexpresszionizmus jelensége nem volt egyedi, a cseh és német művészetben is jelen van a 20-as évek környékén mind a szobrászatban, mind a festészetben. A kuboexpresszionizmus azt jelenti, hogy a művészek élnek a kubista térképzés új módszerének a lehetőségével, de ezt tőle idegen, pszichologizáló, narratív, látomásos elemekkel vegyítik. A fogalom František Šmejkal cseh művészettörténésztől származik, aki Bohumil Kubišta, Anton Procházka, Ottokar Kubín, Josef Čapek és Otto Guttfreund művészetének meghatározására használta. A magyar festészetben idetartozik Bernáth

Aurél Graphit című mappája, Tihanyi Lajos berlini portréinak egy része, Bortnyik Sándor (1893– 1976) Kompozíció kékben (1919), Olvasó férfi a kávéházban (1921), Sárga-zöld tájkép (1919); Csáky József (1888–1971) Felöltözött figura (1913), Uitz Béla (1887–1972) Kompozíció a halászok témájára (1920), Dömötör Gizella Híd (1928) és Csendélet I. (1932 k), illetve Ruzicskay György Szerelemkereső című műve (1927), továbbá Derkovits és Egry egy-egy alkotói korszaka. Közülük Bortnyik és Uitz, európai társaikhoz hasonlóan a plakátművészetben is újító, progresszív tevékenységet fejtettek ki. 28.2 Szobrászat Célja: a mozgás és a háromdimenziós térformák szintézisének megteremtése síkokból, a tiszta forma keresése, olyan szobrászat kialakítása, amely elszakad a hagyományos látástól, az észleltnél plasztikusabb formát teremt, különösen a tárgy külsejének és belsejének egyidőben való bemutatásával.

A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 214 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Kubizmus Vissza ◄ 215 ► Kezdet: Pablo Picasso kubista szobrai (pl. Női fej, 1909; Gitár, 1912; Abszintos pohár, 1914; Csendélet üveggel és késsel, asztalon, 1914) és Juan Gris Harlekin (1917) valamint Jacques Lipchitz Gitáros, 1918 című szobra – a plasztikus reprezentációtól a plasztikus és sík elemekből való építkezésen át a reliefmontázsokig és az asszamblázs megjelenéséig. Fontos szerepet kapott a szobrok festése. Az olasz Alberto Magnelli: Csendélet, 1914 – mely mű egyúttal az objektművészet korai megjelenése, Otto Guttfreund (1889–1927) cseh művész – a kubo-expresszionizmus fogalmának megjelenése, és ide sorolható még Henry Laurens (1885–1954), Emil Filla (1882–1953) valamint Csáky József (1888–1971) plasztikai munkássága. A korszak egyik legjelentősebb

szobrásza az orosz származású Alexander Archipenko (1887-1964). 1908-ban kerül Párizsba és 1910-11 között az Őszi Szalonon tűnnek fel újszerű szobrai. Kezdetben kubista szobrokat mintáz, majd expresszionista és absztrakt műveket készít A vörös tánc, Anyaság (1911), Gyerekek, Salome című szobrai, torzói nagy vihart arattak. 1912-16 között alkotta a skulptomalerei-nek nevezett, erősen dekoratív színű reliefjeit. Szobrászata anyagául új anyagokat is használt, az 1914-es Medrano-ja vas, fa, üveg konstrukció. Alexander Archipenko: Carrousel Pierrot (festett gipsz, 1913, Solomon Guggenheim Museum, New York) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom A. Archipenko: Médrano II (1913–1914, S. Guggenheim Museum, New York) Vissza ◄ 215 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Szürrealizmus Vissza ◄ 216 ► 29. Szürrealizmus Szürrealizmusról, mint művészeti mozgalomról az 1920-as

évektől beszélhetünk, bár számos előzménye említhető a művészettörténetben, kultúrtörténetben. Apollinaire, a kor neves költője már 1917-ben megalkotta a szürrealizmus kifejezést, melynek az célja, hogy álom és valóság egyfajta új, valóságfeletti realitásban olvadjon össze. Kezdetének mégis talán André Breton költő, a mozgalom nagy teoretikusának az 1924-ben megjelent Kiáltványa tekinthető, melyben azt hangsúlyozta, hogy a szürrealizmus a teljes szabadságot keresi, és ezt a mindennapi élet értelemfelettiségében, a gondolat szuperrealitásában találja meg. A sur-réalisme szó eredetileg valóságon túli valóságot jelent, a teljes szabadság pedig a fantázia, az álom, a látomás, az őrület, a véletlen totális térhódítását hirdeti a művészetben. Sigmund Freud, a pszichoanalitika megteremtője, lélektanában arra hivatkozott, hogy az ember a maga rejtett, tudatalatti énjének felszabadítására törekszik. A

szürrealizmus kedveli az olyan műfajokat, melyeknél az alkotás létrejöttében fontos szerepet játszik a véletlen, a szabad képzettársítás (asszociáció), az automatizmus, ezek művészi kifejezőeszköze a korban a kollázs, a montázs, az automatikus írás, az objet trouvé (környezetéből önkényesen kiemelt talált tárgy). A szürrealistákra hatott a pszichoanalízis és az okkult filozófia, a primitív és a naiv művészet, elsősorban Henri Rousseau, továbbá a dadaizmus, az új tárgyiasság spiritualizmusa, a mágikus realizmus. Bár eredendően a dadaizmusból nőtt ki, és hozzá hasonlóan, a műfaji határátlépésektől sem idegenkedett, Breton irányításával szigorú elvek alapján szervezett mozgalommá, a XX. század egyik legnépszerűbb, máig ható irányzatává vált A szürrealizmus gyakori tartalmi és formai jegyei: a ragacsosság, nyúlósság (képlékeny, szétfolyó formák); a transzparencia (átlátszóság, áttűnés); az

eldologiasítás (az ember géppé, tárggyá való lefokozása, visszatérő motívumként a maszk, a baba és a próbabábu); az eufóriás magasba emelkedés (repülés-álom, lebegés az űrben); a kibogozhatatlan kuszaság (halmozott tárgyakkal fojtó, ijesztő hangulat teremtése); az erotika (a nő gonosz, férfifaló, a vágy és az élvezet tárgya); a racionális irónia (képtelen dolgok logikája); a politika (abszurditás, a kellemetlen igazság kimondása). A szürrealizmus a képzőművészet, az irodalom, a színház, a tánc, a fotó és a film műfajaiban teljesedett ki. A szürrealista építészetnek leginkább a mai kritikai regionális és dekonstruktív építészet néhány különleges alkotása A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 216 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Szürrealizmus Vissza ◄ 217 ► felel meg, ahol a komputerrel tervezett forma, a felszabdalt,

megmozgatott felületeken beszűrődő fény és a high tech ötvözetében az épület taktilis és vizuális hatása paradox jelleget ölt. Valójában nem volt építészete 29.1 Festészet René Magritte (1898–1967) a belga szürrealista iskola vezéralakja. A futurista festészet és Chirico hatására kezdett foglalkozni a szürrealizmussal Képein Freud gondolataiból kiindulva a tudatalatti szimbólumok ábrázolásával kereste a dolgok közötti összefüggéseket. Képei, megfestett tárgyai misztikus szürreális jelentést hordoznak: A varázsló cinkosai (1927), Hamis tükör (1928), Erőszak, A szél és a dal (1928–9). A szó használata című sorozatának (1928–29) egyik ismert képe az ábrázolt tárgyra (pipa) és képére való rákérdezéssel az elsők között feszegeti kép és tárgy viszonyát, ezt a problematikát érinti Az elveszett világ című képe is (1929), melyen a tárgy neve helyettesíti annak képét. Kétértelmű, misztikus

tárgyiasságot sugallnak a Kincses sziget (1942) című képe és az Elvarázsolt birtok című falfestménye is (1951–53) Amerikában őt tartották a pop art egyik előfutárának Georgio de Chirico (1888–1978) a szürrealista festészet egyik meghatározó alakja, stílusát mágikus realizmusnak nevezhetjük. 1916-ban Olaszországban metafizikus festészeti iskolát hozott létre, képei legnagyobb részén imaginárius, metafizikus tereket ábrázol, sajátos megjelenésű, sajátos társítású formákkal, figurákkal, tárgyakkal. Pontosan szerkesztett, túlzó perspektívában megfestett terei elhagyott építészeti helyekre, kihalt városi utcákra emlékeztetnek, melyben képeinek különös szereplői hosszú árnyékukkal megjelennek. Emberi alakjai arcnélküli szobrokhoz, próbababákhoz, bábokhoz hasonlítanak, így válnak a személytelenség, értelmetlenség és ezáltal a személyes és értelmes hiányának a szimbólumává. Henri Rousseau (1844–1910)

eredeti foglalkozása szerint vámos volt, és negyvenéves koráig csak alkalomszerűen festett. A szürrealisták által felfedezett, olykor szinte példaképként tisztelt naiv festő képein egzotikus, de őszinte, eredeti fantáziára utaló álomvilággal találkozhatunk. Rousseau teljesen a képzeletére, belső látomásaira és környezete köznapi dolgaira hagyatkozott, és mindezekből merítve meseszerű jeleneteket, síkszerűen komponált, egzotikus természetképeket festett. De míg a szürrealisták intellektuális alapokra helyezték a festészetet, addig Rousseau az érzések, ábrándok, álmok sajátos, személyes kifejezőerejére építette munkásságát. Képei: A majmok (1906), Az álom (1910), Ingadozó nő (1923), Kos (1948), A tigris és a bölény, Alvó cigánylány. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 217 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom René Magritte: Kulcs a

háttérhez (1936) Szürrealizmus Vissza ◄ 218 ► Georgio de Chirico: Baljós múzsák (1917, 94×62 cm, Gianni Mattioli Gyűjtemény, Milánó) A francia születésű Francis Picabia (1859–1953) kubai diplomata fia volt. Festő, költő, forgatókönyvíró. Párizsban tanult, majd az Egyesült Államokban, később Barcelonában, New Yorkban, Zürichben és Párizsban élt. Impresszionista, orfikus, kubista, nonfiguratív korszakát követően a dadaizmus egyik alapítója lett, majd szürrealista film forgatókönyvén dolgozott. 1927-től transzparens figuratív képeket festett – Bohócok (1925– 28), Héra c. kép Picabia révén a művészetben szögek, rongyok, szívószálak, biztostűk, fogvájók, gyufaszálak jelentek meg Nő gyufaszálakkal (1920 körül). Salvador Dali (1904–1989) katalán-spanyol festő és grafikus. Szülővárosában, Figuerasban rajzot tanult, majd 1921-ben Madridba ment, ahol barátságot kötött García Lorcával, Baradasszal,

Buñuellel és más alkotókkal. Ebben az első alkotói korszakában kubista, futurista és metafizikus felfogásban festett, amiről különféle személyes családi portréi és a híres Kenyereskosár tanúskodik. Szélsőségesen szenvedélyes ember volt, kivételes tehetségű alkotó, aki ifjú kora óta műveiben és feltűnést keltő akcióiban, viselkedésében is extravagáns volt. 1929-ben Párizsban telepedett le, ahol A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 218 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Szürrealizmus Vissza ◄ 219 ► kapcsolatba került a szürrealisták csoportjával, majd csatlakozott hozzájuk. Ebből a korszakból való A nagy önfertőző és Az emlékezet állandósága című két kép, néhány kritikusa szerint legjobb műve. Ekkor dolgozta ki a kritikai paranoia módszerét, amikor irracionális kényszerképzeteit hagyta érvényesülni, de éber logikával

választott közülük 1940–1955 között az Egyesült Államokban élt, ahol megalapozta művészi tekintélyét, Spanyolországba visszatérve elvonult a nyilvánosság elől Életében és művészetében fontos helyet foglalt el a szexualitás, amellett, hogy egyetlen társa, múzsája mindvégig felesége, Gala maradt, akit számos képén örökítette meg. Festményein klasszikus, realisztikus, olykor virtuóz festőiséggel jelenítette meg jellegzetes, cseppfolyósnak, élő organizmusoknak tűnő, olykor kétértelmű, talányos formáit, képződményeit. Grafikáit is a düreri, goyai hagyomány bravúros alkalmazása jellemzi, néhol indulatos vagy gyermeki felületkezeléssel kiegészítve. Marc Chagall (1889–1985) oroszországi zsidó faluban született, gyermekkori élményei egész festészetét meghatározták. Hosszú, igen tevékeny életével szinte végigfestette a XX. század jelentős részét Oroszországban Szentpéterváron folytatott több helyen is

művészeti tanulmányokat, majd Párizsba utazott, ott elbűvölte Van Gogh és az expresszionisták erőteljes színvilága, megismerkedett Apollinaire-rel. Visszatérve hazájába, művészeti kormánybiztossá nevezték ki, modern művészeti iskolát alapít, ahol El Liszickij és Malevics is tanított. New Yorkban önálló kiállítása nyílt, majd Jeruzsálemet és környékét tanulmányozta, 1948-ban végleg Franciaországban telepedett le. Művészeti munkássága igen sokrétű, díszleteket tervezett, illusztrációkat (Gogol: Holt lelkek, 1923; La Fontaine-mesék, 1925; Biblia, 1930), grafikai sorozatokat hozott létre: rézkarcokat (Életem, 1922), litográfiákat (Ezeregyéjszaka, 1946; Daphnisz és Chloé, 1952; Cirkusz, 1952; Odüsszeia, 1974–75) is készített. Ezen kívül rengeteg történelmi, bibliai, zsáner, zsidó témájú, portré-, csendéletképet festett Mozaikmunkákat (Új parlament, Jeruzsálem, 1966; Nizzai Egyetem, 1968; Chicago, 1970), színes

üvegablakokat (ENSZ Palota, 1964; Székesegyház, Zürich, 1970; Notre Dame, Reims, 1972– 74) tervezett. Míg a szürrealisták többsége a tudat alatti világ és a – sokszor ajzószerek általi – pokoli, ösztönös mélységekbe akart eljutni, Chagall egy gyermekien tiszta, valóság fölötti valóságot, álomvilágot, egy transzcendenciába nyíló művészetet hozott létre. Képeire szelíd, álomszerűen lágy formaés vonalvezetés, erőteljes színek, több nézőpont együttes alkalmazása, de gyakori felülnézet és síkszerűség, finom stilizáltság, kereső forma- és felületképzés, vissza-visszatérő repülő figurák jellemzők. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 219 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Salvador Dali: Lágy szerkezet főtt babbal: a polgárháború előérzete (1936, 100×99 cm, Museum of Art, Philadelphia) Szürrealizmus Vissza ◄ 220 ► Marc

Chagall: Én és a falum (1911, 191×150 cm, Museum of Modern Art, New York) Max Ernst (1891–1976) német festő és grafikus, a bonni egyetemen filozófiát tanult, 1922-től Párizsban a szürrealista mozgalom vezető alakja lett. A rajzi automatizmus és a frottázs-technika egyik kitalálója. A negyvenes években Amerikában élt, majd Franciaországban telepedett le. Készített metafizikus festményeket (A celebesi elefánt), kollázsokat (A 100 fejű nő) és szobrokat (Játék az építményekkel). Nagy szerelmespár és Ifjú aktok című műve a frottázs-technika inspirációjából született, mely a véletlent is a kompozíció alkotóelemévé tette. Repülő-faló kert című sorozatát a természet ihlette, de nem nyugalmat árasztó mivoltával, hanem buja fantáziájával. Joan Miro (1893–1983) a spanyolországi művészet és a szürrealizmus egyik fontos alakja, katalán származású festő, keramikus és grafikus. Az expresszionizmus, kubizmus, dadaizmus és

a szürrealizmus világában otthonosan járva egyéni hangú költői, játékos, humoros képi világot hozott létre. A gyermekrajzok naiv egyszerűsége, tiszta ártatlansága és az avantgarde rafináltsága fonódik össze műveiben Csendélet régi cipővel című, még Dali szürrealizmusával rokon képe (1937) a spanyol polgárháború idején készült. A reális módon megformált tárgyak mintha részeikre esnének szét e különös, sötét szín hatása alatt, tükrözve azt a drámát és borzalmat, amit az emberek átéltek. Az 1940-es évektől kezdve számos dekoratív kerámia falképet is tervezett. Az ég kékjének aranya (1964) már Miró művészetének letisztulását jelzi a hatvanas évek derekán. Itt már minden vonal és szín A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 220 ► Művészettörténet Szürrealizmus A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 221 ► anélkül, hogy a festő által

„leírt” világ vesztett volna összetéveszthetetlen eredetiségéből. Paul Klee (1879–1940) svájci festő- és grafikusművész, művészetpedagógiai, művészetelméleti tevékenysége is jelentős. Münchenben tanult, egyik alapítója volt a Die Blaue Vier csoportnak. 1922 és 1931 között a Bauhaus-ban tanított Weimarban, majd Dessauban, illetve Düsseldorfban, míg a nácik el nem bocsátották. 1933-tól Svájcban élt Kezdetben grafikusként működött és irodalmias, gyakran bölcselkedő képeket készített. Később egyre átszellemültebb, technikájában pedig felszabadultabb lett. Párizsban, majd Észak-Afrikában járt, mindkét helyszín-, motívum, és formavilág hatott rá Akvarelleket, olajképeket, tempera- és pasztellképeket valamint grafikákat készített Nagy hatást gyakorolt a modern képző- és iparművészetre is Yves Tanguy (1900–1955) francia festő, a szürrealizmus jelentős művésze, Párizsban született. Egy kereskedőhajón

dolgozott, Chirico képei láttán kezdett el festeni, autodidakta módon. 1925-ben csatlakozott a szürrealistákhoz, 1939-ben az USA-ba emigrált, itt töltötte élete hátralévő részét Festésmódja Daliéhoz áll talán legközelebb, de teljesen egyéni, személyes „tájfestészetet” hozott létre, holdbéli helyekhez, vagy mélytengeri világhoz hasonló tereket festett. Amorf, olykor antropomorf organikus formák, alakok láthatók vizionárius tájaiban, „realisztikusan” megfestve. Max Ernst: Ingadozó nő (1923, 131×98 cm, Kunstsammlung N.-Westfalen, Düsseldorf) Joan Miró: Az égszínkék aranya (olaj, vászon, 1967, 205×173 cm, Joan Miró Alapítvány, Barcelona) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 221 ► Művészettörténet Szürrealizmus A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Paul Klee: Egy fiatal lány kalandja (1922, Tate Gallery, London) Vissza ◄ 222 ► Yves Tanguy: Másik tenger (1939)

Victor Brauner (1903–1966): A bölcsek köve (1940), Szerelmesek, a mámor hírnökei (1947). Magyarországon a szürrealizmus a 30-as évektől volt jelen a festészetben, a szürrealizmus hatása nagyrészt a világháborúk után, sőt leginkább a XX. század közepétől és a hatvanas évektől érvényesült, ezért ez a jegyzet nem taglalja részletesen. Az ún Európai Iskola tagjai körében figyelhető meg leginkább az európai izmusok közül a szürrealizmus hatása, ami az ötvenes-hatvanas évek diktatórikus magyarországi politikai rendszerében szinte csak „földalatti művészet” lehetett. Vajda Lajos (1908– 1941) az orosz avantgárd filmek hatására már a harmincas években sajátosan szürrealisztikus montázsokat, konstruktív szürrealista képeket, majd a népművészet ornamentikájával, pléhkrisztusok és parasztházak sziluettjével kombinált rajzokat (pl. Templomtornyok kikötő-motívumokkal, 1936), festményeket készített. 1934-től finom

rajzú portrékat, majd ikonos önarcképek sorát hozta létre egymásba vetített, szimultán komponálással (Felmutató ikonos önarckép, 1936). Maszk periódusában teljesedett ki szürrealizmusa, majd 1939-től a szürrealizmus és a nonfiguráció határmezsgyéjén álló, szívszorongató, nagy erejű, látomásos szén- és tusrajzokat készített, lemondva a szín és a pasztell érzéki hatásáról is. (Ezüst gnóm, 1940, Koponya madárral stb.) Vajda a szentendrei és magyar festészet egyik legintellektuálisabb alkotója volt Munkássága példaként szolgált a 40-es évektől a Szentendrei Iskola tagjainak körében Bálint Endre (1914–1982) sajátos személyes mitológiája, archaizáló szimbólumokból és talált tárgyakból, kis síkde- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 222 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Szürrealizmus Vissza ◄ 223 ► koratív jelekből

felépített képei is a század második felében készültek. Ország Lili (1926–1978), Kondor Béla (1931–1972), Lossonczy Tamás (1904–) és máig is számos magyar alkotó művészete köthető a szürrealizmushoz a hatvanas évektől. Vajda Lajos: Felmutató ikonos önarckép (pasztell, szén, papír, 1936, 90×62 cm) Vajda Lajos: Templomtorony (1936–37) 29.2 Szobrászat A szobrászatban Raoul Hausmann az új kor-szellem egyik képviselője, műve: Mechanikus fej, (1919–20). A kor szobrászatában gyakran kap szerepet a tárgyak átváltozása-átváltoztatása: szürrealisztikus objektek, asszamblázs-objekteket hoznak létre az alkotók E törekvésekhez sorolható szobrok és alkotóik: Pablo Picasso: Nő kertben (1929–30), Női fej, (1931); Salvador Dali: Retrospektív női mellszobor (1933), Homártelefon (1936); Max Ernst: Egy hosszú tapasztalat gyümölcse (1919), Habakukk (1928/29), Capricorne (1948); Joan Miró: Objekt (1936), A naplemente tárgya (1937);

Kurt Schwitters: A fáradt táncos (1943); Viktor Brauner: Farkas-asztal (1937); Meret Oppenheim: Szőrös reggeli (1936); Yves Tanguy: A híd másik oldala (1936). Alberto Giacometti (1900–1966) egészen személyes szobrászati stílust alakított ki. Alkotásait hosszúkás, szinte aszkétikus formák jellemzik, A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 223 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Szürrealizmus Vissza ◄ 224 ► amelyek gyakran keltik a kiszolgáltatottság és a magány képzetét. Művei: Palota reggel 4-kor (1932), Mutató férfi (1947), Nagyvárosi tér (1948–49), Járó ember (1949), Az erdő (1950), Kutya (1951). Max Ernst: Kos (bronz, 1948, Centre National Georges Pompidou, Párizs) Alberto Giacometti: Lépő ember (bronz, 1950, Kunsthaus, Zürich) École de Paris (Párizsi Iskola) A művészettörténet azokat a festőket sorolja ide, akik a XX. század első felében

Párizsban éltek, nagyobb részben emigránsként, és egymást megtermékenyítve modernista alkotásokat készítettek. Párizs ekkor New York mellett a világ második legfontosabb művészeti központja, ahol rendkívül pezsgő a művészeti élet. Az olasz Amadeo Modigliani, a bolgár Jules Pascin, a litván Chaim Soutine és a nagy példaképek, mint Marc Chagall, valamint Constantin Brancusi nevét szokták e gyűjtőfogalom alá sorolni, vagyis tulajdonképpen a posztimpresszionizmustól a szürrealizmusig és a modern művészeti mozgalmakhoz kötődő művészekig mindenkit beleértettek e laza körbe, amelyen belül a stíluspluralizmus uralkodott. Amadeo Modiglianira (1884–1920) a néger plasztika volt rá nagy hatással, remek szobrokat is mintázott e szellemben. Művészetének fő témája a női akt és a portré. Gótikus finomságú, törékeny aktjai költői szépségében a reneszánsz tradíció, elsősorban Botticelli festészetének a vállalása érződik.

A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 224 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Amadeo Modigliani: Fekvő nő (1917) Szürrealizmus Vissza ◄ 225 ► C. Brancusi: A csók (1909, kő, magassága: 35 cm) Képeit a vonal dekoratív erejének a felhasználása jellemzi, néhány portréja az expresszionizmussal is rokon. Chaim Soutine (1894–1943) művészete az expresszionizmus rokona. Színmegoldása még a fauvizmushoz kapcsolódik. Az École de Paris korszakában alkotott képei közül kiemelkedik barátjáról, Modiglianiról (1916) festett portréja és önarcképe A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 225 ► Művészettörténet A modern művészet és az absztrakt művészet további irányzatai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 226 ► 30. A modern művészet és az absztrakt művészet további irányzatai A XX.

század eleje korábban nem látott válságjelenségeket, konfliktushelyzeteket tömegkatasztrófákat hozott Az európai államok hatalmi terjeszkedése az első (1914–18) és a második világháborúhoz vezetett, melyek politikai rendszerek összeomlásába, véres forradalmakba torkolltak Veszedelmes ideológiák váltak történelemalakító tényezővé: a baloldali munkásmozgalom egyik irányzata az orosz kommunista párt hatalomra jutásával vált egy hatalmas diktatorikus állam támaszává. A Szovjetúnió (fennállt 1917–1989) hódító terveit a kommunista társadalmi rendszer terjesztésével indokolta A jobboldali politikai gondolkodás a fasizmust, a nemzeti szocializmust hozta létre a ’20-as években, mely Németországban hatalomra jutva szintén diktatúrát és háborút hozott magával. A pusztító ideológiák hódítását elősegítették a korábban ismeretlen méretű gazdasági válságok, az elszegényedés, a tömegek elégedetlensége Századunk

első fele ugyanakkor azt is megmutatta, hogy az ekkor sokat fejlődött tudomány és a technika is erősen befolyásolja a történelmet, a kultúrát. A fejlődés, a hírközlés és a közlekedés közelebb hozta egymáshoz a földrészeket, s ezzel a kultúrákat is. Kitágult az ember érdeklődése, a különböző történelmi korok értékei ismertebbekké, megbecsültebbekké váltak. A kultúrában, művészetben a korábban már említett lényegi változások legerőteljesebb, legradikálisabb vizuális megnyilvánulása az absztrakcióra való törekvés. Tulajdonképpen minden művészet absztrakció, hiszen a látott és átélt valóság elemeit, tényezőit próbálja különböző megnyilvánulási formákban megjeleníteni, kifejezni, értelmezni. Térbeliség, időbeliség, mozgás, változás, élet – csak néhány a valóság elemeiből, melyeket a képzőművészetek olykor síkban, mozdulatlanban, különböző anyagokban stb. igyekeznek ábrázolni. Az

absztrakció (elvonatkoztatás) tehát minden művészi tevékenység szükségszerű velejárója A művészettörténet egyes korszakaiban már gyakran díszített vagy idézte meg a valóságot, fejezte ki szándékát az ember leegyszerűsítve, stilizálva, jelekké alakítva, jelrendszerekben. Az absztrakció tehát lehet mágikus, misztikus, vallásos vagy racionális indítékú, ezért szokták olykor nonfiguratív (nem alakos, nem figurális), tárgy nélküli, konkrét vagy abszolút művészetnek is nevezni, pontosítani. Az absztrakt művészet a A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 226 ► Művészettörténet A modern művészet és az absztrakt művészet további irányzatai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 227 ► természetelvű irányokkal szembehelyezkedő törekvés, módszere a tárgyszerű valóságtól való elvonatkoztatás. A tér, a formák, a színek, a vonalak, felületek

önmagukban, tisztán jelennek meg, az absztrakt művészet a vizuális (látványi) elemek önmagukban rejlő szellemi, lelki tartalmaira, vonatkozásaira épít. Három művész egymástól függetlenül hozta létre az absztrakt művészetet: Vaszilij Kandinszkij 1910-ben festette meg az első absztrakt képet, innen számítjuk e XX. századi törekvések kezdetét, de a tízes évek első felében Kazimir Malevics és Piet Mondrian is elkészítette első absztrakt sorozatát. Az absztrakt képzőművészet két nagy csoportra, irányra oszlik, a geometrikus és a lírai absztrakcióra. A Bauhaus német művészeti iskola volt, a XX. század művészetében – elsősorban építészetében és iparművészetében – az egyik legnagyobb hatású kezdeményezés. Közvetlen előzménye, hogy az I első világháborút követően Weimarban összevonták a Művészeti Akadémiát és az Iparművészeti Főiskolát. Walter Gropius, az iskola alapítója 1919-ben átvette az iskola

vezetését és a „Bauhaus” nevet adta neki, tudatosan emlékeztetve a „Bauhütte” (építőműhely) kifejezésre: a középkorban ezzel a szóvel illették a katedrálisok építésén munkálkodó építőmesterek közösségét. Gropius ipari formatervezők és építészek egész nemzedékét akarta fölnevelni, akiknek feladata az új, ipari korszak „katedrálisának” megépítése lett volna. Háromlépcsős képzésük alappillérei az esztétikai nevelés, a kézműves gyakorlati képzés, a technikai tudás megszerzése és a társadalmi elvárások iránti fogékonyság voltak. Az „előképző kurzus” programjának egyik kidolgozója Johannes Itten (művész, színteoretikus), továbbfejlesztői Josef Albers és Moholy-Nagy László voltak. 1925-től Dessauban működött, majd a hitleri hatalom bezáratta (1933), tevékenységét, szellemiségét Chicagóban sikerült egy ideig továbbéltetni. Az emberi környezetet teljes egységben alakító, céltudatos

munkára nevelt. Oktatási programjába felvette mindazt, ami az előző negyed század újító törekvéseiből időtállónak bizonyult: • a szecesszióból a Morris elveire visszanyúló szociális elkötelezettséget és a kézműves munka tiszteletét, • a Deutscher Werkbundtól a korszerű technika hasznosításának igényét s a tárgyilagosságot, • a kubizmustól a térrel kapcsolatos kísérletek eredményeit, • a geometrikus absztrakciótól az elvont komponálás módszerét. Hollandiában De Stijl néven, az azonos című folyóirat köré tömörülve megszületett egy újabb, a későbbiekben számos változatra ágazó csoport. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 227 ► Művészettörténet A modern művészet és az absztrakt művészet további irányzatai A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 228 ► A csoport vezető egyénisége, Piet Mondrian (derékszögben metsződő, fekete

vonalakkal osztotta arányos négyszögekre a képfelületet, s a négyszögű mezőket semleges szürkével és a három alapszínnel – vörössel, sárgával és kékkel töltötte ki. A módszer elvi indoka az a meggyőződés volt, hogy a művészet csak akkor szólhat mindenkihez, ha kerüli az egyes személyekhez kötődő, egyedi formákat. A feladata tehát az, hogy általános érvényű aránytörvényeket képszerűvé tegyen meg, ehhez csak a legalapvetőbb formaelemeket használhatja: a vonalat, a négyszögű síkidomot és az alapszíneket. A De Stijl elveit az első világháború utáni években átvették és a tervezésben hasznosították az építészek is. Az építészet és a képzőművészet – azon belül elsősorban a festészet – fejlődésmenete között szembetűnően sok az egyezés. Közös bennük az a törekvés, hogy az alkotótevékenységet megszabadítsák a múlt terhes örökségétől Visszaállítani a műfaj eredeti tisztaságát s

ezáltal a tágabb értelemben vett művészet egészét képessé tegyék arra, hogy az új kor szabta követelményeknek maradéktalanul megfeleljen. Az Art deco az építészetben és az ipari formatervezésben a húszas évektől körülbelül 1940-ig a racionalizmus ellenében fellépő mozgalom, amelyet a nagyvonalúság, exkluzivitás, olykor egzotikum, anyagválasztásában és formai megoldásaiban pedig gyakran szélsőségek jellemzik. Egyszerű vonalak, elegáns formák, maximális funkcionalitás jellemzik egyfelől, drága anyagok, élénk színek, gazdag díszítések másfelől – ez a különös kettősség tette és teszi ma is kedvelt stílussá az art decót. A húszas években az art decót szögletesebb formák jellemezték, majd a Bauhaus funkcionális gondolkodásmódja hatott rá A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 228 ► Művészettörténet Geometrikus absztrakció A dokumentum használata | Tartalomjegyzék |

Irodalom Vissza ◄ 229 ► 31. Geometrikus absztrakció Szigorú képszerkesztési elvekkel, tagolt, többnyire monokróm (egynemű) színfoltokkal, formákkal alkották kompozícióikat a művészek, a formák, színek, vonalak ritmusa, aránya foglalkoztatja őket. A természeti és tárgyi világ architektonikus (az építőművészet szabályainak, formáinak megfelelő), egyszerű, igen redukált megjelenítése volt a céljuk. Tiszta, egyértelmű ábrázolásra törekedtek, ezért kizárták kompozícióikból a véletlenszerűséget, esetlegességet. 31.1 Szuprematizmus A szuprematizmus minden tárgyi vonatkozást elvető geometrikus absztrakció, mely a kubizmusból alakult ki. Kazimir Malevics (1878–1935) ezzel a névvel illette a maga művészetelméleti és festői törekvését. A latin supremus vagy az angol supreme szavak felsőbbrendűséget, legfőbbet, végsőt jelentenek, mely a képzőművészetben a tárgyi világ jelenségeinek a tudatban történő

konkretizálódása, az érzet tárgyak nélküli, pontos, tiszta kifejezése, leképezése. Minden köznapi, reprezentációs vagy gyakorlati céltól végleg megszabadított művészet ez, mely mentes az állam és az egyház szolgálatától, vagy magánmegrendelők igényeitől. Tiszta, plasztikus érzékenység szerint alkotnak, melynek abszolút végpontja a semmi Kazimir Malevics: Szuprematizmus (olaj, vászon, 80×80 cm, 1916–17) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Piet Mondrian: 7. sz kompozíció (olaj, vászon, 1914) Vissza ◄ 229 ► Művészettörténet Geometrikus absztrakció A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 230 ► Malevics 1913-tól kezdve képeit csak körökből és négyzetekből alakította ki. Nála ezek jelentették a vizuális nyelvet, szerinte ezzel fejezhető ki a mindenek felett álló tiszta érzékenység, ezért nevezte művészetüket szuprematizmusnak. 1918-ban festett egy egész

sorozat „Fehéret fehéren”, mely minden szín feloldódását (fizikai értelemben is az a fehér!), az életünk túloldalán levő világ látszatának gondolatát hordozza. Fehér alapra festett Fekete négyzet-ei és Vörös négyzete-i, különböző elrendezésű, méretű egymást metsző, takaró négyszögeinek, háromszögeinek, vonalainak kompozíciói (Szuprematizmus, 1915; Szuprematizmus 418, 1915) pedig a tárgy hiányát, ugyanakkor markáns jelenlétet, egzakt, radikális vizuális állásfoglalást jelentenek. Többek között Majakovszkij közreműködésével adta ki szuprematista manifesztumát. A stílus több nonfiguratív irányzat törekvéseire, elméletére is hatott, így a neoplaszticizmusra is 31.2 Neoplaszticizmus Az elnevezést Piet Mondrian (1872–1944) alkalmazta a saját felfogására, amellyel a legáltalánosabb festészeti törvények, elvek megfogalmazására törekedett. Több sorozata (Vörös fa, 1908; Kék fa, 1909; Ezüstös fa, 1919;

Almafa virágban, 1912 stb.) vagy az 1910-es években festett Kompozíció-i az absztrakció folyamatának, fázisainak képi stációi, melyeken fokozatosan veszi el a tárgytól az egyéni, sajátos jegyeket, mígnem annak alapszerkezetéig, vázáig, egy színmezőkkel kitöltött vonalrendszerig jut el. Festészetében fontos szerepe van a fekete vonalak hálózatának és a tiszta és tört alapszíneknek. E plasztikus formai kapcsolatokból kiinduló, matematikai Piet Mondrian: Ezüstös fa (olaj, vászon, 1919, L’Aia Ge-Meentemuseum, Hollandia) Moholy-Nagy László: Kompozíció A II. (1924, 115×136 cm, Guggenheim Museum, New York) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 230 ► Művészettörténet Geometrikus absztrakció A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 231 ► egyetemességre törekvő művészet további képviselői, művei: Theo van Doesburgh (1883–1931): Aritmetikus kompozíció (1930),

Aszimmetrikus rajz (1930), František Kupka (1871–1957): Székesegyház (1913), Auguste Herbin (1882–1960): Kompozíció sárga alapon (1940), valamint Kassák Lajos (1887–1967): Képarchitektúra (1923) és Martyn Ferenc (1899–1986): Térkonsrukció (1946) című műveikkel. 31.3 Konstruktivizmus Absztrakt művészeti mozgalom, amely 1913-ban jött létre Oroszországban. A konstruktivizmus eltörölte a művészet hagyományos fogalmait; azt hirdette, hogy a művészetnek a modern technológia formáit és folyamatait kell utánoznia. Az orosz művészet egyik legnagyobb hatású irányzata, jelentése szerkezet, felépítés, képviselői szerint mérnöki tevékenységhez hasonlót kell művelnie az embernek, hogy a jövőt modelezze, építse, konstruálja (szerkessze, tervezze). A konstruktivizmus az anyagok, formák egymáshoz és a térhez való viszonylatait vizsgálja. Felfogásából született meg a produktivizmus szemlélete, mely a művészt a gyakorlati élet

megszervezőjének, mérnöknek tekintette és nagy súlyt helyezett a design (ipari formatervezés) területén végzendő munkára. A szerkezet elsődlegességét hirdették a művészetben, az építészetben. Alkotók, művek: Vlagyimir Tatlin (1885–1953): A Harmadik Inernacionálé Emlékműve (1919); Alekszander Rodcsenko (1891– Vlagyimir Tatlin: A Harmadik Internacionálé Emlékműve (fa, vas, üveg, 1919, 420 cm, Musée National d’Art Moderne, Párizs) Naum Gabo: Térkonstrukció kristállyal (1938-40) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 231 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Geometrikus absztrakció Vissza ◄ 232 ► 1956): Konstrukció (1917), Kompozíció – a vörös szín legyőzése (1918); Antoine Pevsner (1886–1962): Fejleszthető felület (1938), Világ (1947); Naum Gabo (1890–1977): Szerkesztett táj (1916); Lineáris kompozíció (1940-es évek); El Liszickij

(1890–1941): Proun I D. (1919) PVN Proun (1923); Ljubov Popova (1878–1924): Raum-Kraft Konstruktion (1921); Kassák Lajos (1887–1967): Kompozíció (1923); Moholy-Nagy László (1895–1946): Fénytér-modulátor (1922–30); Péri László (1899–1967): Térkonstrukció (1920). 31.4 Aktivizmus Az aktivizmus mint magyarországi avantgarde jelenség esetében is az irodalmi és a képzőművészeti törekvések közös jelentkezéséről beszélhetünk. Megszületése Kassák Lajos nevéhez fűződik, aki az 1915–16-ban kiadott A Tett (elnevezésében utal a német Die Aktion című újsággal való rokonságára), majd betiltása után a MA folyóirat köré szervezte meg a leghaladóbb hazai művészeket, írókat, gondolkodókat. Szellemiségében a korszak legjelentősebb külföldi avantgarde folyóirataihoz kapcsolódott, a társadalom átalakításának analógiájára a művészet radikális megváltoztatásának igényével lépett fel. Az izmusok egyesítésére

törekedtek, a művészetet a társadalmi változás eszközének tekintették. Tevékenységük az 1918–19-es forradalmak és a Tanácsköztársaság időszaka alatt bontakozott ki erőtelje- Kassák Lajos: Egyensúly (1921, goache, papír, 10×9 cm, Kunsthalle, Nürnberg) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Bortnyik Sándor: Új Ádám (1924, olaj vászon, 48×35 cm, Magyar Nemzeti Galéria) Vissza ◄ 232 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Geometrikus absztrakció Vissza ◄ 233 ► sen, expresszív, agitatív, stilárisan sokrétű plakátjaik révén: Uitz Béla (1887–1972): Vörös katonák előre; Berény Róbert (1887–1953): Fegyverbe, fegyverbe!; Bíró Mihály (1886–1948): Bitangok! ezt akartátok? Nemes Lampérth József Berlinbe emigrált, majd egy svéd gyűjtő meghívására Svédországban dolgozott. 1911-es Önarcképe óta következetesen festette jellegzetes sávozott festéssel

készült képeit Konok, megalkuvást nem ismerő életszemlélete a legeredetibb progresszív festők közé sorolják művészetét (Háttal álló női akt, 1916). 1920 után ugyancsak kiszorult a magyarországi művészeti közéletből a brassói származású Mattis Teutsch János. Korai munkáinak hajlékony vonalvezetését megőrizve (Napraforgók, 1910 körül) sikerült kifejlesztenie sajátosan elvont, mégis hangulati festészetét (Lélekvirágok), amely stilárisan a berlini Sturm folyóirat köréhez kapcsolható. Bortnyik Sándor elősorban illusztrációival jelentkezett a MA hasábjain, grafikai tevékenységét az emigrációs időszakban is folytatta (MA-album lapok, 1921). Festményein a metafizikai tér megjelenítésére törekedett, ahol a főszereplő a mechanikus kor sokértelmű bábuja (Az új Ádám, Az új Éva, 1924). A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 233 ► Művészettörténet A dokumentum használata |

Tartalomjegyzék | Irodalom Lírai absztrakció Vissza ◄ 234 ► 32. Lírai absztrakció A lírai absztrakció a szigorú, hűvös geomterikus absztrakcióval ellentétben a személyes hangvételre, az organikus (szerves, életszerű) alakításra, alaktalan (amorf) képződmények vagy a természeti törvényeket absztraháló lírai kompozíciók létrehozására törekszik. Az esetleges, véletlenre bízott komponálás gyakori alkotóinál, akiknek irányzatára, műveire az absztrakt expresszionizmus elnevezést is használják Gyakran használt technikáik: Csurgatásos festés (drip painting): Az absztrakt expresszionizmus jellegzetes technikája, amikor az alkotó tudatkontroll nélkül, az önkifejezés érdekében nem ecsettel, hanem csurgatva viszi fel a vászonra a festéket. Így a képfelület az egymásra csurgatott anyagfelületek zaklatott, megbolygatott, plasztikus hatású textúrájaként (szövet, szerkezet) alakul ki. Automatikus („önműködő”)

írás: A szubjektív absztrakció gyakori alkotómódszere, mely André Breton francia szürrealista művésztől származik. A freudi pszichoanalízis alapján feltételezte, hogy a művészetben a tudatalatti közvetlen, spontán kivetítésével nagyfokú esztétikai szabadság valósítható meg, a művész mindenféle gátlás, esztétikai és etikai követelmények nélkül tárhatja fel rejtett tudati és ösztönös tartalmait. A technika 1945 után átkerült az amerikai absztrakt expresszionizmus szemléletébe. A módszer Hans Hartung, Antonio Saura, Willem de Kooning, Ad Reinhard alkotói tevékenységében figyelhető meg. 32.1 Orfizmus Az elnevezés Apollinaire-től származik – felidézve Orfeusz nevét –, aki az orfizmus kifejezést Delaunay kubizmusból kiinduló festészetére alkalmazta 1912-ben. Az irányzat, mely a futurizmussal is rokon, a kubista képépítés elveit zenei hatásra törő színmegoldásokkal párosította. A szín, a komplementer

(kiegészítő szín) fontosságát, elsődlegességét hirdette, függetlenítve a képalkotást a látványtól, a természeti, tárgyi megjelenítéstől. Alkotói és műveik: Robert Delaunay (1885–1941): Eiffel-torony (1910); Patrick Henry Bruce (1880–1937): Ritmus (1937); Frantisek Kupka (1871–1957): Akt (1909), Függőleges síkok (1923); Lyonel Feininger (1871–1956): Vitorlások. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 234 ► Művészettörténet Lírai absztrakció A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom R. Delaunay: Vörös Eiffeltorony (1911, Institute of Art, Chicago) Vissza ◄ 235 ► Lyonel Feininger: Vitorlások (1929, 43×72 cm, Institute of Arts, Detroit) 32.2 Gesztusfestészet Az angolul action paintingnek is nevezett irányzat a latin eredetű gesztus (kézmozdulat, taglejtés, megnyilatkozás) szóból származik. Lényege, hogy a művész azonosul kézmozdulatával, amelyet a pillanatnyi

idegállapota, egyénisége diktál. Marc Tobey a Zen-művészet felfedezése után a kalligráfia szellemi programját akarta átültetni a gesztusfestészetbe. Az erőteljes indulatok és érzelmi állapotok, feszültségek és feloldódások tükröződnek a festészeti anyag felhordásában, felületi minőségében, a színhasználatban. Elsők között Marc Tobey (1890–1976) hozott létre ilyen műveket (Városi sugárzás 1944, Tropikalizmus 1948), Robert Motherwell, Georges Mathieu, Franz Klime, Arnulf Rainer, Tóth Endre és mások a II. világháború után, mely már kívül esik e jegyzet témakörén. 32.3 Avantgárd szobrászat Hans Arp (1887–1966) Kandinszkij közeli alkotótársa, majd a dadaizmus egyik fő képzőművész képviselője. Reduktív, dekoratív, de átgondoltan könnyed hatású színes fa-reliefjei révén az avantgard plasztika és síkplasztika egyik markáns egyénisége (Kifordított kék felsőrész szemben két sarokkal egy fekete jármű

alatt, 1925) A román származású, élete nagy részét Párizsban leélő Constantin Brâncuşi (1876–1957) naturalistaként kezdte, 1905-től kezdve szerepelt a párizsi kiállításokon absztrakt konstrukciókkal. A népművészet és a modern formakultúra egyik legjobb ötvözője. Egyszerű jelképek (pl madár) és ismétlő- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 235 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Lírai absztrakció Vissza ◄ 236 ► dő, szimbolikus tartalmú formák, motívumok variánsai alkotják életművét. A legalapvetőbb téri és plasztikai alapelemek és viszonylatok formai és tartalmi lehetőségei foglalkoztatták. Jelentős művei: A végtelen oszlopa, A Csók Kapuja, A Csend Asztala (1937), Múzsa. Futurista-kubista szellemben készített szobrokat Raymond DuchampVillon (1876–1918), Rudolf Belling (1886) és Jacques Lipschitz (1891) is. A Hildebrandt–Maillol

tradíciót folytatta a német George Kolbe (1887– 1947), az olasz Ernesto de Fiori (1884–1945). Archipenko és Modigliani barátja, Antoine Pevsner (1886–1962) volt a konstruktivizmus egyik alapítója. Hans Arp: Kifordított kék felsőrész szemben két sarokkal egy fekete jármű alatt (1925, festett fa, 79 x 104 x 5 cm, Peggy Guggenheim Collection) C. Brancusi: Madár a térben (1923) 32.4 Magyar művészeti csoportok, törekvések a XX. század első felében Nyolcak A magyar festészet a XX. század elején ismét az egyetemes művészet szerves részévé vált, az avantgárd áramlatok főleg francia közvetítéssel kerültek ide A Nyolcak az első festőcsoport, amelyik az új kor kifejezési formát keresi és szemléletén, művein keresztül hatást gyakorolt a későbbi stílustörekvésekre. Monumentális törekvéseik Cézanne és a szecesszió irányzatá- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 236 ► Művészettörténet

A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Lírai absztrakció Vissza ◄ 237 ► val mutatnak rokonságot, kisebb műveik viszont a XX. század korszerű törekvéseiből merített (expresszionizmus, kubizmus). 1909-ben Keresők, majd 1912-ben Nyolcak néven jelentkezett a csoport. Céljuk az impresszionista szemlélet helyett a racionális világkép megteremtése volt, témáik (Cézanne után): aktos csoportképek, csendéletek, tájképek, arcképek. Tagjai és műveik: Czóbel Béla (1883–1976): Labdát tartó fiú (1916); Berény Róbert (1887–1938): Weiner Leó arcképe (1911); Czigány Dezső (1883– 1937): Gyermektemetés (1910 k.); Tihanyi Lajos (1885–1938): Önarckép (1912). Szobrász: Fémes-Beck Vilmos (1855–1918): Nő madárral (1912) A Nyolcak közül Tihanyi Lajos csatlakozott a MA köréhez, egyik legjobb portréját Kassákról festette (Kassák Lajos arcképe, 1918). Maga Kassák illetve sógora, az aktivizmus másik meghatározó alakja

Uitz Béla 1916-ban a kecskeméti művésztelepen dolgoztak, ahol Kmetty János (Kecskemét, 1912; Mennybemenetel, 1913) és Perlrott-Csaba Vilmos kubista szellemiségű művészete döntő hatással volt rájuk. Kmetty több művének reprodukcióját közölte a MA folyóirat is. Kassák – jelentős írói, költői munkássága mellett – a 20-as évektől a tiszta geometrikus formákból szerkesztett Képarchitektúra mint az új esztétikai forma meghirdetője volt ismert A magyar aktivizmus mindvégig Kassák köréhez kapcsolódik; Kassák tevékenysége, állásfoglalása szinte a művészek viszonyítási pontja. Szentendrei Iskola Az 1921-ben Szentendrén letelepedő Boromissza Tibor nevéhez fűződik az első szentendrei művésztelep létrehozásának gondolata. Bár a 20-as évektől nyaranta több művész dolgozott ott laza kolóniát alkotva (Erdei Viktor, Egry József, Heinz Henrik, Tipary Dezső stb.), a telep amar felbomlott egységes szellemi és anyagi háttér

hiányában. 1926-ban Glatz Oszkár 20 hallgatóval újra beindította a művésztelepet, 1928-ban Budapesten megalakult a Szentendrei Festők Társasága, elnöke Iványi Grünwald Béla, tagjai többek között Barcsay Jenő, Deli Antal, Herman Lipót, Paizs Gobel Jenő voltak. Két törekvés figyelhető meg művészetükben: egy neoklasszicista (később a Római Iskolához szegődtek képviselői) és egy konstruktív, amely magába olvasztotta az expresszionizmus, plein air és kubista festészet tanulságait, 1934-ig a telep nyitott volt, később lecsökkent a tagsága, majd 1945 után megújulva, új tagokkal kiegészülve a haladó magyar művészetet képviselték Európai Iskola néven. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 237 ► Művészettörténet Lírai absztrakció ◄ ► A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza Barcsay Jenő: Dombos táj (1934, olaj, vászon, 80×90 cm Magyar Nemzeti Galéria,

Budapest) Paizs Göbel Jenő: Aranykor/ Önarckép galambokkal (1931, tempera, fa, 127×100 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Bp.) 238 Kút (Képzőművészek Új Társasága) A baloldali polgári szemléletű csoport tagjai a Nyolcak örökösének vallották magukat, törekvéseik a francia posztimpresszionista, kubista és expresszionista iránzatokhoz álltak közel. Folyóiratuk, a Kút, Rózsa Miklós szerkesztésében 1926–27-ben jelent meg. Alkotók és műveik: Kernstok Károly (1873–1940): Lovasok a vízparton (1910); Czóbel Béla (1883–1976): Hátakt (1930–35 k.); Márffy Ödön (1878–1976): Lovak (1930-as évek); Berény Róbert (1887–1951): Csellózó nő (1928); Rippl-Rónai József (1861–1927): Vörössapkás önarckép (1924); Bernáth Aurél (1895–1982): Berény Róbert: Csellózó Szőnyi István: Este (1934, Kernstock Károly: Lovasok a vízparton (1909, nő (135×102 cm, Magyar tempera, vászon, 130×90 cm, 215×294 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Bp.)

Nemzeti Galéria, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest) Budapest) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 238 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Lírai absztrakció Vissza ◄ 239 ► Riviéra (1926–29); Szőnyi István (1913–1951): Eladó borjú (1933), Este (1934); Pátzay Pál szobrász (1896–1979): Fésülködő nő (1919). Római Iskola Neoklasszicista szellemben dolgozó művészek csoportja, tagjai a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa képzőművészei, akik az újklasszicitást a monumentalitás követelményeivel párosították. Később keresztényi archaizmussal vegyített neobarokk és népi irányba torkollt eredeti egységes stílusuk Művészek és munkáik: Aba Novák Vilmos (1894–1941): Körhinta (1931), Jásszentandrási freskó (1933); Molnár C. Pál (1894–1981): Madonna (1930); valamint Medveczky Jenő (1902–1969) és Patkó Károly (1895– 1941) neve említhető a

csoport kapcsán. Aba Novák Vilmos: Körhinta (1931, 80×100 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest) Molnár C. Pál: Madonna (148×81 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest) Gresham Kör A két világháború közti magyar művészet egyik jelentős csoportja, melynek neve a Gresham-kávéházban lévő összejövetelekre utal. Kapcsolódtak a nagybányai törekvésekhez: intimitás, líraiság jellemzi művészeti felfogásukat. Távol állnak a század eleji radikális mozgalmaktól (Nyolcak, Aktivisták), de értékőrző, humanista magatartásukkal nagy hatást gyakoroltak a magyar művészetre. Elvei közül a legfontosabb a természeti látvány emlékezésen átszűrt megjelenítése, az örök értékek felfedezése, a figuratív mű- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 239 ► Művészettörténet Lírai absztrakció A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 240 ► vészet elsőbbsége. Képviselői és

műveik: Bernáth Aurél: Tél (1929), Borsos Miklós: Mosoly (1933), Szőnyi István: Zebegényi temetés (1928), Egry József: Isola Bella II. (1930), Ferenczy Béni szobrász (1890–1967): Atalanta (1937), Pátzay Pál szobrász: Huszár-emlékmű (1937). Bernáth Aurél: Riviéra (1929, 74×100 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest) Egry József: Visszhang (1936, olaj, vászon, 116×125,5 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest Szőnyi István: Zebegényi temetés (1928, 100×125 cm Magyar Nemzeti Galéria, Budapest) Ferenczy Béni: Atalanta (1937, bronz, magasság: 35 cm Magyar Nemzeti Galéria, Budapest) Pátzay Pál: Huszár emlékmű (1937, bronz, Székesfehérvár) Szocialista törekvések Az 1920-as évektől terjedő szocialista eszmék egyes művészeknél nemcsak a témaválasztásra, hanem a tartalmi állásfoglalásra is hatottak. Műveikben meghatározó elemmé váltak szociális témák, problémák, hétköznapi gondjaik, drámáik bemutatása a társadalom

elnyomottjainak szemszögéből. Legjelentősebb képviselői és műveik: Derkovits Gyula (1894–1934): Az ítéletvégre- A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 240 ► Művészettörténet Lírai absztrakció A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 241 ► hajtó (1930), Kivégzés (1932); Bokros Birman Dezső (1889–1965): Guggoló nő (1919), Aszfaltozó (1943); Dési Huber István (1895–1944): Tömeg (1931), Vasmunkás (1932); Ferenczy Noémi (1890–1957): Rőzsehordó nő (1924–25), Szövőnő (1932). Derkovits Gyula: Végzés (1930, Olaj, tempera, vászon, 61×51 cm Magyar Nemzeti Galéria, Budapest) Derkovits: 1514/Dózsa-sorozat, fametszet (1928–29) A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Ferenczy Noémi: Rőzsehordó nő (faliszőnyeg, 160×87 cm, 1924–25) Vissza ◄ 241 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Utószó Vissza

◄ 242 ► Utószó Ez a jegyzet a művészettörténetnek a kezdetektől a II. világháború időszakáig terjedő hatalmas ívét igyekezett átfogni Tömören, olykor csak az említés szintjén taglalva egyébként fontos jelenségeket, életműveket, törekvéseket. A mellékelt bibliográfia további elmélyedést, ismeretbővítést tesz lehetővé a művészettörténetben. A jegyzet utolsó fejezetével azonban korántsem ért véget vagy szakadt meg az az egyre sokszínűbb, szerteágazóbb folyamat, mely a művészeteket jelenti. Az 1950-es évektől kezdve bontakoztak ki a neoavantgárd törekvések (informel, a tasizmus), a tudományos technicista irányzatok (op art, kinetika, strukturalizmus, minimal art). Majd a hatvanas évektől az új absztrakt stílusirányok (hard edge, shaped canvas, colour field, monokróm), a konceptuális művészet, az analitikus festészet, a land art, az earth art, az arte povera, a projekt art. Ezen kívül a pop art, a combine

painting, az assemblage, az environment, az újrealizmus, hiperrealizmus és az akcióművészetek különböző fajtái említendők, majd a posztmodern törekvések, irányzatok sokasága következik. Mindezek nagyrészt napjainkig jelen lévő részei a művészettörténetnek, a művészeti jelennek – kortárs művészetnek, egy terjedelmes másik jegyzet és szemeszter témakörei lehetnének. Végül köszönetet mondok lektoromnak, N. Mészáros Júlia művészettörténésznek, aki alapos, igényes munkával, nagy, kiterjedt felkészültséggel segítette mindvégig munkámat és Családomnak, akik a jegyzetírás hosszadalmas feladatának viszontagságait elviselték és ezzel segítették. Tolnay Imre A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 242 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Bibliográfia és ajánlott irodalom Vissza ◄ 243 ► Bibliográfia és ajánlott irodalom Mi a művészet?

Hans-Georg Gadamer: A szép aktualitása. T-Twins, Budapest, 1994 Arthur C. Danto: Hogyan semmizte ki a filozófia a művészetet? Atlantisz, Budapest, 1997 Heller Ágnes: A szép fogalma. Osiris, Budapest, 1998 Peter Weibel: A művészeten túl. Kortárs Művészeti Múzeum – Ludwig Múzeum Budapest, Soros Alapítvány C3 Kulturális és Kommunikációs Központ, Budapest, 1999. A művészet kezdetei Zolnay Vilmos: A művészetek eredete. (Pokoljárás) Magvető, Budapest, 1983 Kovács Tibor: A bronzkor Magyarországon. Corvina, Budapest, 1977 A művészet kezdetei: Az őskor, Egyiptom, Mezopotámia és a prekolumbián Amerika művészete. Corvina, Budapest, 1990 (A művészet története 1) David Oates-Joan Oates: A civilizáció hajnala. Helikon, Budapest, 1983 László Gyula: Az ősember művészete. Corvina, Budapest, 1968 Kalicz Nándor: Agyagistenek. A neolitikum és a rézkor emlékei Magyarországon Corvina, Budapest, 1970 Ábrázolás és kép E.H Gombrich: Művészet és

illúzió A képi ábrázolás pszichológiája Gondolat, Budapest, 1972. A sokarcú kép. Válogatott tanulmányok Szerk Horányi Özséb Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Budapest, 1972 Kepes György: A világ új képe a művészetben és a tudományban. Corvina, Budapest, 1979 Illúzió a természetben és a művészetben. Szerkesztette R L Gregory és EH Gombrich; a tanulmányokat írta Colin Balkemore (et. al) Gondolat, Budapest, 1982. John Berger: Mindennapi képeink. Corvina, Budapest, 1990 Peternák Miklós: Új képfajtákról. Balassi, Intermédia, Budapest, 1995 Moholy-Nagy László: Látás mozgásban. Műcsarnok, Intermédia, Budapest, 1996. Kép, fenomén, valóság. (Szerk, előszó Bacsó Béla) Budapest, Kijárat, 1997 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 243 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Bibliográfia és ajánlott irodalom Vissza ◄ 244 ► Az ókor művészete

Székely András: Az ókori Kelet művészete. Képzőművészeti, Budapest, 1983 Dobrovits Aladár: Egyiptom festészete. Officina, Budapest, 1974 Dobrovits Aladár: Egyiptom és az antik világ. Akadémiai, Budapest, 1974 Dobrovits Aladár: Irodalom és vallás az ókori Egyiptomban. Akadémiai, Budapest, 1974 Kákosy László: Ré fiai. Gondolat, Budapest, 1979 A. Leo Oppenheim: Az ókori Mezopotámia Gondolat, Budapest, 1982 Josef Klima: Mezopotámia. Madách, Bratislava 1983 Heffner Anna: Az ókori Mezopotámia és Egyiptom művészete. Képes olvasókönyv ELTE ÉKP Központ, Budapest, 1996 Elisabeth Longley: Az ókori Egyiptom. Helikon, Budapest, 1996 Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája. Osiris, Budapest, 1998 Alan Johnston: Az archaikus Görögország. Helikon, Budapest, 1984 Az antik világ. Corvina, Budapest, 1986 (A művészet története 2) Heffner Anna: Az antik, a korai keresztény és a bizánci művészet. Képes olvasókönyv ELTE ÉKP

Központ, Budapest, 1996 Csákvári József: A görög kultúra az európai művészetben. Esztétikai segédkönyv a középiskolák számára PressCoord Kft, Budapest, 1997 Furio Durando: Hellasz, a nyugati kultúra bölcsője. Officina ’96, Budapest, 1997. Ernesto Grassi: A szépség ókori elmélete. Tanulmány, Pécs 1997 Kaiser Anna: Budapest ókori öröksége. Corvina, Budapest, 1985 Salvatore Nappo: Pompeji: Az eltemetett város. Gabo, Budapest, 1998 Ókeresztény és bizánci művészet A korai középkor. Corvina, Budapest, 1988 (A művészet története 3) Vanyó László: Katekézis, költészet és ikonográfia a 4. században Jel, Budapest, 1995. Vanyó László: Az ókeresztény művészet szimbólumai. Jel, Budapest, 1997 Pavel Florenszkij: Az ikonosztáz. Corvina, Budapest, 1988 Ruzsa György: A régi orosz festészet kapcsolatai: a kezdetektől a XVI. század végéig. Balassi, Budapest, 1998 Középkori művészet A középkori művészet világa. Szerk Marosi

Ernő Gondolat, Budapest, 1969 Marosi Ernő: A román kor művészete. Corvina, Budapest, 1972 Henry Focillon: A formák élete. A nyugati művészet Gondolat, Budapest, 1982 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 244 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Bibliográfia és ajánlott irodalom Vissza ◄ 245 ► Csapodiné Gárdonyi Klára: Európai kódexfestő művészet. Corvina, Budapest, 1981. Flavio Conti: Dióhéjban a román kor művészetéről. Corvina, Budapest, 1989 A középkori művészet történetének olvasókönyve: XI–XV. század Összeállította: Marosi Ernő. Balassi, Magyar Képzőművészeti Főiskola, Budapest, 1997. Entz Géza: A gótika művészete. Corvina, Budapest, 1973 Rabinovszky Máriusz: Itália művészete. A trecento Dante, Budapest, 1947 Péter András: A trecento festészete. Corvina, Budapest, 1983 Johan Huizinga: A középkor alkonya. Gondolat, Budapest, 1979

Georges Duby: A katedrálisok kora. Művészet és társadalom 980–1420 Gondolat, Budapest, 1984 Eörsi Anna: Az internacionális gótika festészete. Corvina, Budapest, 1984 Erwin Panofsky: Gótikus építészet és skolasztikus gondolkodás. Corvina, Budapest, 1986 Hans Jantzen: Francia gótikus székesegyházak: Chartres, Reims, Amiens. Corvina, Budapest, 1989 Maria Christiana Gozzoli: Dióhéjban a gótikus művészetről. Corvina, Budapest, 1990 Román stílus. Építészet Szobrászat Festészet Összeállította, szerkesztette: Rolf Toman, Birgit Beyer, Barbara Borngasser. Vince, Budapest, 2000 Ipolyi Arnold: Tanulmányok a középkori magyar művészetről. Holnap, Budapest, 1997 Dienes István: A honfoglaló magyarok művészete. Corvina, Budapest, 1980 Gerevich Tibor: Magyarország románkori emlékei. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1938. Dercsényi Dezső: Nagy Lajos és kora. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1941. Horváth Henrik: Zsigmond király

kora. Budapest Székesfőváros, Budapest, 1937. Genthon István: A régi magyar festőművészet. Pestvidéki Nyomda, Vác 1932 Kampis Antal: Középkori faszobrászat. Officina, Budapest, 1940 Radocsay Dénes: A középkori Magyarország táblaképei. Akadémiai, Budapest, 1955. Radocsay Dénes: A középkori Magyarország faszobrai. Akadémiai, Budapest, 1967. Radocsay Dénes: Falképek a középkori Magyarországon. Corvina, Budapest, 1977. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 245 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Bibliográfia és ajánlott irodalom Vissza ◄ 246 ► Marosi Ernő: A középkor művészete 1. 1000–1250, 2 1250–1500 Corvina, Budapest, 1996. Magyarországi művészet 1300–1470 körül. Szerk Marosi Ernő Akadémiai, Budapest, 1987. (A magyarországi művészet története) Marosi Ernő: Kép és hasonmás. Művészet és valóság a 14–15 századi Magyarországon

Akadémiai, Budapest, 1995 Reneszánsz és manierizmus Giorgio Vasari: A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete. Magyar Helikon, Budapest, 1978 Jacob Burckhardt: A reneszánsz Itáliában. Képzőművészeti Alap, Budapest, 1978. André Chastel: Itália művészete. Corvina, Budapest, 1973 Vayer Lajos: Az itáliai reneszánsz művészete. Corvina, Budapest, 1982 Leonardo da Vinci: A festészetről. Corvina, Budapest, 1967 Charles de Tolnay: Michelangelo. Mű és világkép Gondolat, Budapest, 1975 Andrea Polladio: Négy könyv az építészetről. Képzőművészeti Alap, Budapest, 1982 Dürer: A festészetről és a szépségről. Írások, levelek és dokumentumok Szerk Végh János. Corvina, Budapest, 1982 Wilhelm Fraenger: Hieronymus Bosch. Corvina, Budapest, 1982 Gerszi Teréz: Bruegel és századának németalföldi festészete. Corvina, Budapest, 1970. Egon Friedell: Az újkori kultúra története. 2 Reneszánsz és reformáció Holnap, Budapest, 1989. A

korai reneszánsz. Corvina, Budapest, 1991 (A művészet története 5) Vayer Lajos: Masolino és Róma. Képzőművészeti Alap, Budapest, 1962 Pierre Francastel: Művészet és társadalom. Gondolat, Budapest, 1972 André Chastel: Itália művészete. Corvina, Budapest, 1973 Michael Baxandall: Reneszánsz szemlélet, reneszánsz festészet. Corvina, Budapest, 1986 Itáliai reneszánsz. Építészet Szobrászat Festészet Összeállította, szerkesztette: Rolf Toman. Kulturtrade, Budapest, 1998 A manierizmus. Szerk Klaniczay Tibor Gondolat, Budapest, 1975 Hauser Arnold: A modern művészet és irodalom eredete. A manierizmus fejlődése a reneszánsz válsága óta. Gondolat, Budapest, 1980 Max Dvorák: A művészet szemlélete. Corvina, Budapest, 1980 Kelényi György: A manierizmus. Corvina, Budapest, 1995 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 246 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Bibliográfia és

ajánlott irodalom Vissza ◄ 247 ► Kortársak a németalföldi festészetről. Szerk GARAS KLÁRA Gondolat, Budapest, 1967 Johan Huizinga: A középkor alkonya: az élet, a gondolkodás és a művészet formái Franciaországban és Németalföldön a XIV. és XV században Európa, Budapest, 1996 Végh János: Németalföld festészete a XV. században Corvina, Budapest, 1977 Balogh Jolán: Mátyás király és a művészet. Magvető, Budapest, 1985 Balogh Jolán: Az erdélyi renaissance. I 1460–1451 Erdélyi Tudományos Intézet, Kolozsvár 1943. Mátyás király emlékkönyv. I–II Szerk Lukinich Imre Franklin Társulat, Budapest, 1944. Balogh Jolán: A művészet Mátyás király udvarában I–II. Akadémiai, Budapest, 1966. Feuerné Tóth Rózsa: Reneszánsz építészet Magyarországon. Corvina, Budapest, 1981. Barokk és rokokó A barokk. Szerk Bán Imre Gondolat, Budapest, 1963 (második kiadás) Kelényi György: A barokk művészete. Corvina, Budapest, 1969

Heinrich Wolfflin: Művészettörténeti alapfogalmak. Corvina, Budapest, 1969 Barokk stílus. Építészet Szobrászat Festészet Öszzeállította, szerkesztette: Rolf Toman, Birgit Beyer, Barbara Borngasser. Vince, Budapest, 1999 Kortársak a németalföldi festészetről. Szerk Garas Klára Gondolat, Budapest, 1967. Vayer Lajos: Rembrant. Képzőművészeti Alap Budapest, 1953 Gerszi Teréz: A németalföldi rajzművészet két évszázada. Corvina, Budapest, 1967. Goncourt: A XVIII. század művészete és egyéb művészettörténeti tanulmányok Corvina, Budapest, 1967. Garas Klára: XVIII. századi német és osztrák rajzok Corvina, Budapest, 1980 A barokk. Corvina, Budapest, 1987 (Aművészet története 7) A rokokótól 1900-ig. Corvina, Budapest, 1989 (A művészet története 8) Galavics Géza: Kössünk kardot a pogány ellen: Török háborúk és képzőművészet. Képzőművészeti, Budapest, 1986. Voit Pál: A barokk Magyarországon. Corvina – Magyar Helikon,

Budapest, 1970. Mojzer Miklós: Torony, kupola, kolonnád. Akadémiai, Budapest, 1971 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 247 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Bibliográfia és ajánlott irodalom Vissza ◄ 248 ► Galavics Géza: Program és műalkotás a 18. század végén Egy festmény születése és fogadtatása. Akadémiai, Budapest, 1971 Kelényi György: Kastélyok, kúriák, villák. Corvina, Budapest, 1974 Rózsa György: Magyar történelemábrázolás a 17. században Akadémiai, Budapest, 1973 Garas Klára: Magyarországi festészet a XVII. században Akadémiai, Budapest, 1953 Garas Klára: Magyarországi festészet a XVIII. században Akadémiai, Budapest, 1955 Aggházy Mária: A barokk szobrászat Magyarországon. I–III Akadémiai, Budapest, 1959 Klasszicizmus, romantika, realizmus Werner Hofmann: A földi paradicsom: 19. századi motívumok és eszmék Képzőművészeti,

Budapest, 1987 A romantika enciklopédiája. Festészet, szobrászat, építészet, irodalom, zene Corvina, Budapest, 1990 Beke László: Caspar David Friedrich. Corvina, Budapest, 1986 Földényi F. László: Caspar David Friedrich Helikon, Budapest, 1986 Fülep Lajos: Magyar művészet. Athenaeum, Budapest, 1923 (Újra megjelent 1971-ben a Corvina Kiadónál, továbbá A művészet forradalmától a nagy forradalomig című kötetben is. Magvető, Budapest, 1974) Genthon István: Az új magyar festőművészet története 1800-tól napjainkig. Magyar Szemle Társaság, Budapest, 1935 Lyka Károly: Nemzeti romantika. Magyar művészet 1850–1867 Singer és Wolfner, Budapest, 1942. (Új kiadásban is) Magyar művészet. 1800–1945 Szerk Zádor Anna Képzőművészeti Alap, Budapest, 1958. Több új kiadásban is Pogány Ö. Gábor: Magyar festészet a XIX században Corvina, Budapest, 1970. (4 kiadás) Szabó Júlia: A XIX. sz festészete Magyarországon Corvina, Budapest, 1985

Zádor Anna: Klasszicista Pest. Városháza, Budapest, 1993 Pécsi József: A fényképező művészete. Budapest, é n (1916, 1928) Vilém Flusser: A fotográfia filozófiája. Tartóshullám, Belvedere, ELTE BTK, Budapest, 1990. Fotóelméleti szöveggyűjtemény. Összeállította: Bán András és Beke László Enciklopédia, Budapest, 1997 Susan Sontag: A fényképezésről. Európa, Budapest, 1999 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 248 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Bibliográfia és ajánlott irodalom Vissza ◄ 249 ► Az impresszionizmustól a szecesszióig Maurice Sérullaz: Az impresszionisták enciklopédiája. Corvina, Budapest, 1973. Németh Lajos: A XIX. század művészete A historizmustól a szecesszióig Corvina, Budapest, 1974 Németh Lajos: A művészet sorsfordulója. Gondolat, Budapest, 1970 Paul Cézanne levelei. Corvina, Budapest, 1971 Delacroix-tól a

posztimpresszionizmusig. Paul Signac elméleti írásai Corvina, Budapest, 1978. Maurice Denis: A szimbolizmustól a klasszicizmusig. Corvina, Budapest, 1983 A szimbolizmus enciklopédiája: Festészet, grafika, szobrászat, irodalom, zene, színház. Összeállította Jean Cassou Corvina, Budapest, 1984 Sármány Ilona: Bécs festészete a századfordulón. Corvina, Budapest, 1991 William Hardy: Art Nouveau, szecesszió, Jugendstil. Gabo, Budapest, 1997 Fülep Lajos: Magyar művészet. Athenaeum Budapest, 1923 (Újra megjelent 1971-ben a Corvina Kiadónál, továbbá A művészet forradalmától a nagy forradalomig című kötetben is. Magvető, Budapest, 1974) Genthon István: Az új magyar festőművészet története 1800-tól napjainkig. Magyar Szemle Társaság, Budapest, 1935 Magyar művészet 1890–1945. Szerk Zádor Anna Képzőművészeti Alap, Budapest, 1958. Több új kiadásban is Magyar művészet 1890–1919. Szerk Németh Lajos Akadémiai, Budapest, 1981. (A

magyarországi művészet története) A magyar századforduló: 1896–1914. Vál Éri Gyöngyi, Jobbágy Zsuzsanna Corvina, Budapest, 1997. Az első izmusoktól a modernizmus kiteljesedéséig Az expresszionizmus enciklopédiája: Festészet, grafika, építészet, irodalom. Összeállította Lionel Richard Corvina, Budapest, 1987 Dadaizmus antológia. Szerk Beke László Balassi, Budapest, 1998 Passuth Krisztina: Avangarde kapcsolatok Prágától Budapestig. 1907–1930 Balassi, Budapest, 1998 A Ma című folyóirat (1916–1925) hasonmás kiadása. Akadémiai, Budapest, 1971 Kortársak szemével. Írások a magyar művészekről 1896–1945 Szerk Perneczky Géza. Corvina, Budapest, 1967 Magyar művészet 1890-1919. I–II Szerk Németh Lajos Akadémiai, Budapest, 1981 A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 249 ► Művészettörténet A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Bibliográfia és ajánlott irodalom Vissza ◄ 250

► Németh Lajos: Csontváry. Corvina, Budapest, 1964 (Újabb kiadások is) Andrási Gábor, Pataki Gábor, Szücs György, Zwickl András: Magyar képzőművészet a 20. században Corvina, Budapest, 1999 Németh Lajos: Modern magyar művészet. Corvina, Budapest, 1968 (Újabb kiadások is.) Passuth Krisztina: A Nyolcak festészete. Corvina, Budapest, 1967 Réti István: A nagybányai művészet. Képzőművészeti Alap, Budapest, 1954 Szabadi Judit: A magyar szecesszió művészete. Corvina, Budapest, 1979 Szabó Júlia: A magyar aktivizmus művészete. 1915–1927 Corvina, Budapest, 1981. Louis Aragon: A kollázs. Corvina, Budapest, é n Forgách Éva: Bauhaus. Jelenkor, Pécs, 1991 A szocialista realizmus. I–II Szerk Köpeczi Béla Gondolat, Budapest, 1970 A szürrealizmus. Szerk Bajomi Lázár Endre Gondolat, Budapest, 1968 René Passeron: A szürrealizmus enciklopédiája. Corvina, Budapest, 1983 Karafiáth Judit, Tóth Szilvia: Szürrealizmus. Raabe Klett, Budapest, 1999

Passuth Krisztina: Tranzit. Tanulmányok a kelet-közép-európai avantgarde művészet témaköréből Új Művészet, Budapest, 1996 Kállai Ernő: Új magyar piktúra 1900–1925. Gondolat, Budapest, 1990 Kállai Ernő: Művészet veszélyes csillagzat alatt: Válogatott cikkek, tanulmányok. Corvina, Budapest, 1981. Kállai Ernő: Magyar nyelvű cikkek, tanulmányok: 1912–1925. Argumentum, MTA Művészettörténeti Kutató Intézet, Budapest, 1999. Körner Éva: Derkovits. Corvina, Budapest, 1968 Mándy Stefánia: Vajda Lajos. Corvina, Budapest, 1973 György Péter, Pataki Gábor: Az Európai Iskola és az elvont művészek csoportja. Corvina, Budapest, 1990. A dokumentum használata | Tartalomjegyzék | Irodalom Vissza ◄ 250 ►