Vallás | Keresztény » Faragó Ferenc - Archetípusok az evangéliumban

FARAGÓ FERENC ARCHETÍPUSOK AZ EVANGÉLIUMBAN „Szörnyű az a gondolat, hogy az embernek árnyoldala is van, amely nemcsak apró gyöngeségekből és szépséghibákból áll, hanem valósággal démoni dinamikájú.” (C. G Jung) Bevezető Nem kell dramaturgnak, vagy színházi kritikusnak, de még csak teológusnak sem lennünk ahhoz, hogy feltehessük azt a nehezen megválaszolható kérdést: valójában kik is az Evangélium szereplői? Milyen tulajdonságok hordozói? Milyen karakterek, jellemek? Cselekvésük milyen isteni végzet vagy gondviselés – esetleg véletlen vagy szükségszerűség – mentén determinálódik? „Megvan írva a Szentírásban” – mondhatjuk gyakran egy-egy későbbi eseményre, de a Szentírás maga hol van megírva? Van-e hagyománya a hagyománynak? Esetünkben, pedig a kérdésfeltétel így hangozhatnék: az Evangélium szereplői milyen ősi, archetípusos személyiségeket testesítenek meg? Az Evangélium, és természetesen minden

más szent könyv, a dolgok mélyére, avagy magasára kíván mutatni, és szereplőik nem egyszerűen egy-egy egyedi emberek, hanem az emberi mivolt koncentrátumai, archetípusos megjelenítői. „Buddha nem volt, Buddhák vannak” – mondja Sankara 1, arra utalva, hogy a buddhizmus megalapítója, főszereplője valójában nem lehet egy konkrét személy, hanem egy személyiség „sorozat”, azaz maga a személyiség. Sem Buddha, sem Jézus, sem Zoroaszter, sem Mohamed, sem Mózes nem „csak” egy-egy konkrét történelmi személyiségek (sőt történetiségük bizonytalan, vitatható), hanem sokkal több annál: maga a személyiség, az isteni, aki a személyiség legősibb, legelső, (proto)típusa , archetípusa. Ezt Platón terminológiájára „ideával” is fordíthatjuk, kiváltképp abból a meggondolásból kiindulva, hogy Platón nem úgy vélte, hogy csak a tárgyaknak, dolgoknak vannak ideái, hanem létezik – mert kell léteznie – az ideák

hierarchiájában egy legfelsőbb idea, nevezetesen Isten ideája: maga az Isten. S ebből az isteni ideából részesül a személyiség, elsőül a személyiség archetípusa Ezek az archetípusok - melyeknek spektruma igen széles - határozzák meg az emberi személyiség valamennyi tulajdonságát, típusát, jellemzőjét. A személyiség maga nem megfogható, nem definiálható, szubsztilis fogalom, de archetípusos meghatározottságát tetten érhetjük. Ennek tettenérésére teszünk most kísérletet az Evangélium vonatkozásában. Hipotézisünk az, hogy az Evangélium képes elénk tárni, ha úgy tetszik tablóképszerűen felsorakoztatni az emberi személyiségek mindegyikét. Az az személyiség, amelyik nem lelhető fel valamilyen formában az Evangéliumban, az nem is létezik. Ilyen módon az Evangélium (és minden más szent könyv) a személyiségünk struktúrájában egy olyan háromszög átfogóját képezik, amelyek egy-egy befogója a megvalósult és az

ezután megvalósulandó személyiségek jellemzőit adja. Mikor archetípusról beszélünk, elsősorban a jungi terminológia értelmében tesszük azt, de metafizikai tartalmát, a hagyományban meglévő alapállás böhmei illetve hamvasi felfogásában egészítjük ki. A jungi elméletben az egyén saját ellentétes nemiségével összefüggésben álló őskép, férfiak esetében az ún. anima, nőknél pedig az animus Az anima így tulajdonképpen a férfi lelkében élő nő, összefoglalja a férfi psziché összes feminin pszichológiai tendenciáját, és fordítva az animus a nő lelkében élő férfi, mely a női psziché maszkulin tendenciáit hordozza. Hamvas Béla - Jacob Böhme - még ezen is túllép, amikor az animus-anima lelki aspektusát egységben szemléli az androgün fogalmának bevezetésével. Az archetípus értelmezésében segít még az az egyszerű, ám igen mély és megalapozott tipológia, ami a személyiség introvertáltságát és

extrovertáltságát ragadja meg; de nem vagy-vagy alapon, hanem a maga komplexitásában. * 1 Sankara, Brahma szútra magyarázata, Budapest, 2001. Terebess; Rúzsa Ferenc ford Jézus „Jézus nem akart hangos lenni, de mindig elmondta, hogy mi a kedves Atyjának, s a végén ebből halálos ítélet és keresztre feszítés lett.” (Bulányi György) Jézus személye az isteni szubsztancia primordiális lenyomata. Az Atyában még meg nem nyilvánuló személyiségjegyek első megnyilvánulása. Jézus már bír emberi tulajdonságokkal; nagyon sok emberi jellemző fellelhető benne – úgyszólván minden, kivéve a bűnhöz való kapcsolódását. Ez a tiszta, kisgyermeki tulajdonság – a rossztól való mentesség, távolság – fennmarad egész emberi élete során. Ám kristálytisztán látja a bűnt egy-egy személyben, közösségben, társadalmi-politikai-vallási rétegekben, a hatalomban és népekben, nemzetekben is. A meglátott bűnt kimondja, szembesíti

vele az érintettet (extroverzió), ugyanakkor megbocsátva imádkozik a bűnös lelkekért (introverzió). Azokat a bűnösöket hívja az országépítésének munkálataiban, akikben meglátja a metanoiára való készséget. Akik erre képtelenek (gazdagok, hatalomban lévők, farizeusok), azokat nem. Jézus önmagáról nem sokat mond, archetípusa cselekvéseibe ágyazódik bele; mintegy elénk éli, viselkedéseivel példázza az isteni eredet személyiségi meghatározottságát. Jézus személyiségjegyeire a viszonyulásaiból következtethetünk. Ilyen viszonyok: az Atyához, a tanítványokhoz, a nőkhöz, a főpapokhoz, a gyermekekhez, a betegekhez, a fogyatékosokhoz, a szegényekhez, a gazdagokhoz, a főpapokhoz, a bűnösökhöz, a farizeusokhoz, a szüleihez – való viszonyok. Ezek a viszonyok kölcsönösek és összetettek, ennek szociometriája, csoportdinamikai megközelítése egy külön dolgozat témája lehet. Természetesen ebben a roppant szerteágazó

szociometriai hálózatban Jézusnak önmagát is kell valamiféleképpen definiálnia; az Evangéliumban ezt ilyen formákban teszi meg: • „Abban az időben szólván Jézus, monda: Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és az értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted. Igen, Atyám, mert így volt kedves teelőtted. Mindent nékem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni. Jőjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.” (Mt 1125-30) • „Mi módon ment be az Úrnak házába és vette el a szent kenyereket és ette meg és adott

azoknak is, akik vele voltak, amelyeket pedig nem szabad megenni, hanem csak a papoknak? És monda nékik: Az embernek Fia ura a szombatnak is.” (Lk 65) • „Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam. Ha megismertetek volna engem, megismertétek volna az én Atyámat is; és mostantól fogva ismeritek őt, és láttátok őt.” (Jn 14 6-7) • „Higyjetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig nem, magokért a cselekedetekért higyjetek nékem. Bizony, bizony mondom néktek: Aki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, amelyeket én cselekszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek.” (Jn 14 11-12) • „Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; aki hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha.” (Jn 635) • „Én vagyok amaz élő kenyér, amely a

mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem, amelyet én adok a világ életéért” (Jn 6.51) • „Ismét szóla azért hozzájok Jézus, mondván: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” (Jn 812) • Újra monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja. Mindazok, akik előttem jöttek, tolvajok és rablók: de nem hallgattak rájok a juhok. • Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik és bejár és kijár majd, és legelőt talál. (Jn 107-9) • • • • „Ha pedig azokat cselekszem, ha nékem nem hisztek is, higyjetek a cselekedeteknek: hogy megtudjátok és elhigyjétek, hogy az Atya énbennem van, és én őbenne vagyok.” (Jn 1038) „Most az én lelkem háborog; és mit mondjak? Atyám, ments meg engem ettől az órától. De

azért jutottam ez órára. Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! Szózat jöve azért az égből: Meg is dicsőítettem, és újra megdicsőítem.” (Jn 27-28) „Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely én bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, amely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen. Ti már tiszták vagytok ama beszéd által, amelyet szóltam néktek” (Jn 1513) „Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a léleknek nincs húsa és csontja, amint látjátok, hogy nékem van!” 2 Jézus az isteni ember archetípusa, az abszolút „én” prototípusa, amelynek folytatása a világban hamar destruktív irányt vesz; néhány száz év és Jézus személye egyfajta kultúrtörténeti kuriózum, filológiai érdekesség. Pálnál már egy olyan elferdített konstrukció, amelyre legfeljebb csupán

egy vallást lehet alapítani. A páli személyiség és a jézusi személyiség mérhetetlen kontrasztját – a teológia történetében talán először – Bulányi György vette észre. 3 4 (Ám a megfelelő recenzió még várat magára!) Nagy Konstantin meglátja az „égi” jelet (in hoc signo vinces), amelyet kiváló geopolitikai érzékkel hasznosít is. Jézus archetipikus személyiségének eltorzításában a történelmi egyház/ak sajnálatos módon jelentős szerepet játszottak. * Keresztelő János („Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem.” Jn 3,30) János evangéliumi alakja a háttérszemélyiség archetípusa, úgy is fogalmazhatunk, hogy a farizeus ősellentéte. Míg a farizeizmus napjainkra felerősödve tovább inkarnálódik, addig a jánosi háttértípus napjainkban egyre nehezebben ismerhető fel. Ennek fő oka az evolucionista alapokra helyezett „siker” mítoszának megjelenése és széleskörű elterjedése. Herbert Spencer az

evolúciót társadalmi alapokra helyezte, megalkotva a szociáldarwinizmust, törvényerőre emelte a szent-önzés fogalmát; ezekkel az írmagját is kiirtotta a jánosi személyiségmodellnek, melynek alapjellemzője (archetipikus megnyilvánulása), hogy nem előretör, hanem a háttérben marad, de ezt megelőzően még utat is készít a nála, úgymond nagyobbnak. Ez a fajta magatartási attitűd ma már egyfajta áldozatvállalásnak tűnik, holott ez a közösség, az emberi együttélés egyedül üdvözítő alapmintája. Önmagam előtérbe helyezése, a talpnyalás és a könyöklés, a taposás, az ilyen-olyan ranglétrán való felfelé törekvés ellentétes a jánosi archetípussal. (Még a „törekvés” szavunk is – a tör-ből fakadóan – nyelvünk őslenyomataként őrzi a fogalom destruktív tartalmát.) A Keresztelő karaktere mind a négy Evangéliumban dominánsan megjelenő, illetve még mélyebbre, az Ószövetségre vonatkozóan, visszamutató. „Egy

szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útját, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek! Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és legyen az egyenetlen egyenessé és a bércek rónává. És megjelenik az Úr dicsősége, és minden test látni fogja azt; mert az Úr szája szólt. Szózat szól: Kiálts! és monda: Mit kiáltsak? Minden test fű, és minden szépsége, mint a mező virága! Megszáradt a fű, elhullt a virág, ha az Úrnak szele fuvallt reá; bizony fű a nép. Megszáradt a fű, elhullt a virág; de Istenünk beszéde mindörökre megmarad!” (Iz 40.3-8) Keresztelő archetípusának mélységét bizonyítja, hogy Illésig mutat vissza: És megkérdezék őt az ő tanítványai, mondván: Miért mondják tehát az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljőnie? Jézus pedig felelvén, monda nékik: Illés bizony eljő előbb, és mindent helyreállít; De mondom néktek, hogy Illés immár eljött, és nem

ismerék meg őt, hanem azt mívelék vele, amit akarának. Ezenképpen az ember Fiának is szenvednie kell majd ő tőlük. Ekkor megértették a tanítványok, hogy Keresztelő 2 3 4 Szent Írás, magyar nyelvre fordította Károlyi Gáspár, Budapest, 1995. Szent István Társulat Szent Pál teológiája, Budapest, 1998. Bokorliget kiadó Merre ne menjek? Budapest, 2008. A Szerző kiadásában Jánosról szóla nékik. (Mt 1710-13) Ellentmondásos lenne az Evangélium reinkarnáció felfogásának bizonyítása és cáfolata is, a benne fellelhető ilyen elemek sokkal inkább archetípusos visszautalások, mint a keleti gondolkodásmóddal való azonosságok. Gyurka bácsi egyik Naplója így nyilatkozik mindezekről: Biztosan állíthatom, hogy Jézus nem vallotta a reinkarnációt. Nincs ilyen nyilatkozata: Ha balgákként viselkedtek a földi életben, újra fogtok születni, s lesz még egy második, s ha nem elég, akkor egy harmadik, negyedik, stb. lehetőségetek

Nikodémusnak felülről (anóthen), vízből és Szentlélekből születésről beszélt (Jn 3,3.5-6); nincs is Jézusnak olyan szava, hogy újjászületés; s az egész Újszövetségben egyetlen egyszer sem fordul elő ez a kifejezés. Beszélt viszont Jézus arról, hogy a tüzes szekéren égbe ragadott Illés próféta már el is jött a Keresztelő személyében; tehát csak Illésről mondott ilyesmit, Izraelnek legnagyobbjáról. Volt Izraelben olyan hiedelem, hogy Jézus talán a meghalt Keresztelő János, vagy Illés, vagy valamelyik feltámadt próféta a régiek közül. Ennek azonban nincs köze a reinkarnációhoz, mert olyan személyekre vonatkozik, akiknek nincs szükségük reinkarnációra, mert életük az okosok élete volt: a Keresztelőé, Jeremiásé, vagy a múlt valamelyik prófétájáé. Heródes Jézusban a lefejezett Keresztelőt véli látni, aki Jézusnak kortársa volt; nem reinkarnálódhatott tehát Jézusban, aki a Keresztelővel egy időben

született: – hat hónappal volt idősebb a Keresztelő. (Szentivánhavi Napló, 2001 június-július, 16 old) Továbbkutakodva az archetípusos elemek sorában megtalálhatjuk még Jánosban az aszkéta típus ősmintáját: a puritán életmódot, a végletekig fokozott egyszerűséget, a természet néha kérges tenyerén való hordoztatást, amely később majd Szent Ferencnél manifesztálódik újra. Életéről a Korán több részletet is közöl, többek között azt, hogy az állatok sem bántották, mert felismerték benne a szent embert. János kemény, határozott ellentmondást nem tűrő személyiség, ha úgy tetszik: forradalmi lelkületű, bízik a „szérűtakarításban”, egy mindent elsöprő győzelemben. Ez a típus az igazságot tűzi zászlajára, de még valamelyest a szemet szemért jegyében, ám Jézus ezen is túllép. Keresztelő Szent János személyén fordul át az Ószövetség Újszövetségbe, ő még az előző – de már itt van az igazi. A

haragvó, igazságszolgáltató, más népeket elpusztító, mindenható Istenből e forrpont mentén lesz Atya (Abba), a mindenkit magához ölelő, szerető, mindentadó Isten. A jánosi személyiség fontos szimbóluma még az erkölcsi megingathatatlanságnak is. A Keresztelő igaz prófétaként emelte föl a szavát az Isten parancsát semmibe vevő tartományi fejedelem ellen, aki elcsábította mostohatestvére feleségét, Heródiást „Mert János azt mondá Heródesnek: Nem szabad néked a testvéred feleségével élned. Mk 6,18) Az, hogy Heródes vétkét János oly bátran megnevezte, elfogatásához vezetett, Mahérusz várába zárták, a Holt- tengertől keletre, ahol Heródesnek pompás palotája volt. Tulajdonképpeni ellenfele, Heródiás csak az alkalmat várta, hogy a kellemetlen erkölcsbírót végleg félretegye az útból. Megtalálta a módját, hogy mostohalányának, Saloménak tánca révén egy nagy ünnep boros hangulatában csapdába ejtse a

kéjsóvár vénembert, és szörnyűséges ajándékot követeljen tőle: a rab János fejét „Mert maga Heródes fogatta el és vettette vala börtönbe Jánost, Heródiás miatt, Fülöpnek, az ő testvérének felesége miatt, mivelhogy azt vette vala feleségül. Mert János azt mondá Heródesnek: Nem szabad néked a testvéred feleségével élned Heródiás pedig ólálkodik vala utána, és meg akarja vala őt ölni; de nem teheté. Mert Heródes fél vala Jánostól, igaz és szent embernek ismervén őt, és oltalmazá őt; és ráhallgatván, sok dologban követi, és örömest hallgatja vala őt. De egy alkalmatos nap jöttével, mikor Heródes a maga születése ünnepén nagyjainak, vezéreinek és Galilea előkelő embereinek lakomát ad vala, És ennek a Heródiásnak a leánya beméne és táncola, és megtetszék Heródesnek és a vendégeknek, monda a király a leánynak: Kérj tőlem, amit akarsz, és megadom néked. És megesküvék néki, hogy: Bármit kérsz

tőlem, megadom néked, még ha országom felét is. Az pedig kimenvén, monda az ő anyjának: Mit kérjek? Ez pedig mondja: A Keresztelő János fejét. És a királyhoz nagy sietve azonnal bemenvén, kéré őt mondván: Akarom, hogy mindjárt add ide nékem a Keresztelő János fejét egy tálban. A király pedig noha igen megszomorodék, eskűje és a vendégek miatt nem akará őt elutasítani. És azonnal hóhért küldvén a király, megparancsolá, hogy hozzák el annak fejét. Ez pedig elmenvén, fejét vevé annak a börtönben, és előhozá a fejét egy tálban és adá a leánynak; a leány pedig az anyjának adá azt. A tanítványai pedig, amikor ezt meghallották vala, eljövének, és elvivék a testét, és sírba tevék.” (Mk 6,17-29) A KIO tényszerű megállapítást tesz a Keresztelő személyiségéről: „ képtelen fokú Országbéli nagyságról tett tanúbizonyságot. Maga ad indíttatást - talán legértékesebb tanítványainak – hogy otthagyják őt

és kövessék Jézust” (KIO 97. nm a) Ez utóbbi megállapítás a Bokor-közösségek definícióján is túlmutató. Felvetődhetnek a logikai úton jogosnak ítélhető kérdések is: - Miért nem lett Jánosból Jézus tanítvány? – Miért nem a Keresztelőből lett Kéfás? A Szerző efféle választ ad: 1. Nem terhelhette meg Jézus a maga nyájajuhász küldetését János egyéniségével, múltjával (archetípusos „terheltségével”); 2. A Jézus-féle pohár már megtelt; 3. A Keresztelő negyvenéves fejjel aligha tudott volna átlépni egy másféle életstílusra; 4. Míg János „pusztai” jelenség, addig Jézus életvitelében nem különbözik a kisemberek mindennapi életétől; 5. Sorsbéli akadályai is lehettek a dolognak: János börtönbe kerül, majd a hatalom kénye-kedve végett fejét veszti; Sem a személyiségek, sem a személyiségek archetípusai nem izolált térben és időben léteznek, hanem dinamikusan hatnak egymásra. Esetünkben

Jézus is hatott Jánosra és János is hatott Jézusra – mégpedig igen erőteljesen. Ezt veszi észre Böjte Csaba is, amikor így ír: Naponta útra kel, bejárja a szülőföldjét, bátran nyíltan szóba áll az emberekkel, meghallgatja őket, vigasztal, bátorít, segít. Egyetlen kérdés, egyetlen gond sem jelent számára akadályt, lendületesen felvállalja azokat és megoldja. Keresztelő Szent János lefejezése, egy-egy kudarc, nem bénítja le, duzzogva nem ül félre, hanem kitartó szívóssággal megy a szeretet útján előre. Nem gyűjt kincseket, vagyont, nem áll be egyetlen politikai irányzatba sem, szabadon száll, hiszi, hogy jósága, szeretete az egész világot megmozgatja. Egyszóval Jézus él, alkot és szeret, megy előre! Már önmagában ezért a tevékeny, lendületes életéért, én Jézus Krisztus mellé állok. A hatás-ellenhatás szociológiai, szociometriai aspektusából nézve a két archetípus előfeltételei illetve következményei

egymásnak. Az egyikből érthető csak meg a másik és fordítva * A Tanítványok „Miért nincsenek ma már tanítványok? Mert papok vannak és kedves hívek.” (Bulányi György) A figyelemre méltó fenti idézet a ’mester’ és ’tanítvány’ aspektus múlt idejéről beszél. Minden múlt idő, ha úgy tetszik, minden hagyomány tud erről az alapvető ember és ember közti viszonyról – mi több hierarchiának (szent uralom) tekinti, melynek a legfelső szintjén az Isten áll. Más megközelítésben: a tanító az Isten dolgaiba beavatott és a tanítvány a tanító által beavatandó. A tanítónak több neve is van: mester, rabbi, guru, láma, stb. Lélektani szempontból a tanító mindig az apa archetípusát testesíti meg, állandó jelzői a bölcs, az öreg, a védelmező, az idősebb barát, stb. A mester archetípusos szerep-repertoárjába a segítő-jutalmazó mellett a büntető-fegyelmező aspektus egyaránt belefér. A papok és a hívek

aspektus már a klérus találmánya, önmaga tekintélyének, hatalmának fenntartására. Az evangéliumi személyek archetípusainak elemzésekor egy sajátos őstípus-kört kell szemügyre vennünk, ezek a Tanítványok. Bár Jézus nem nevezi övéit tanítványoknak, mégis a tanítványi, a Tizenkettő, majd később az apostolok megnevezés honosodott meg velük kapcsolatban. A tanítványok a Jézust követő, de Jézust teljes mértékben soha meg nem értők archetípusa. A maga nemében igen heterogén közösség, mondhatni az emberi tulajdonságok, karaktertípusok teljes átfogói. Mégis sok tekintetben egységet mutatnak. Nézzük ez utóbbit Egységesek életkoruk tekintetében, talán 18-20 évesek lehetnek; férfiak és nőtlenek mindnyájan, nem voltak tehetősek, a Jézus követés elemi indíttatású bennük (ez alól természetesen Júdás sem kivétel), nyitott, kereső fiatalemberek, semmi különös nincs bennük, hétköznapi figurák, mondhatnánk mai

szóhasználattal. És érdekes módon egyikük sem volt farizeus-közeli A 12 utal a tizenkét törzsre 5, és arra a szociálpszichológiai tényre, hogy kisközösség optimálisan ilyen létszám mellet működhet hatékonyan, ennél kevesebb nem elég hatékony, ennél 5 − − Lásd még: A három és a négy szorzataként a tökéletesség száma; Kínában és Babilonban a nagy kozmikus szám, a 60-as számrendszer alapszáma; több, pedig már aránytalan intimitásvesztéssel jár. A Tizenkettő, mint közösség sajátos szociometriai alakzat mentén strukturálódik. Egy kiemelkedő (Péter) közülük, három (Péter, Jakab, János) többet lát meg Jézusból – és Jézus is többet mutat magából nekik, mint a többi kilencnek, egy kételkedik, hitetlenkedik (Tamás) és egy (Júdás) elárulja a Mestert. Két utóbbi annyira markáns, tipológiailag determinált, hogy állandó jelzővel illetjük (hitelen Tamás – tamáskodás, áruló Júdás –

júdáskodás). A többiek (András, Máté, Fülöp, Bertalan, Jakab, Tádé, Simon ) a kisközösség sajátos, de viszonylag semleges testét alkotják. A Tanítványok személyi összetétele megfelel egy mindenkori emberi közösség eszenciájának. A Pétertől Júdásig ívelő szociometriai alakzatban elférnek a tanítványság legfőbb jellemzői. Az a paradox állapot is, hogy végső soron a Tanítványok nem értik meg a lényeget. A legjellemzőbb evangéliumi kép ezzel kapcsolatban a tanítványok alvása. A kép szimbolikus, az alvás az éberség, a transzcendenciára való érzékenység ellentéte. Dsida Jenő így ír: Tompa borzalom fogott el, mély állati félelem. Körülnéztem. Szerettem volna néhány szót váltani jó, meghitt emberekkel, de nyirkos éj volt, és hideg sötét volt. Péter aludt, János aludt, Jakab aludt, Máté aludt, és mind aludtak. Kövér csöppek indultak homlokomról, és vigicsurogtak gyűrödt arcomon. A tanítvány a legjobb

szándéka ellenére nem érti a mestert, az utolsó vacsora jelentősége sem ér el lelkük mélyéig, azon vitáznak, hogy ki a legnagyobb közöttük. Még a feltámadás után is azt kérdik a mesterüktől, hogy mikor állítja már helyre Izraelt. Tehát a Tizenkettő egy koherens kisközösség képét nyújtja, de természetesen jelentős különbségeket is találunk ’belül’, a személyiségjegyekben. János és Jakab szeretetre érzékeny, ám lobbanékony természetűek. Nagyon mélyen és hirtelen fel tudnak háborodni az emberi igazságtalanságokon (Lk 9. 49-50 6; 54-55 7) Jézus ezért is adta nekik a Mennydörgés Fiai, Boanerges a nevet. Péter, a lelkes, de gyakran meggondolatlan, kapkodó Gyorsan dönt, de sokszor tévesen, hűséget gondol a mestere iránt, de mégis megtagadás lesz a vége.(Mt 16 22 8; Lk 22 31-34 9; Jn 1810 10) Jézusnak többször is rendre kell utasítania Pétert: a kardját visszadugatja hüvelyébe, lesátánozza őt. − − − −

− − − − 6 Az állatkör száma; Egyiptomban a napot 12 órára, az évet 12 hónapra osztották; A gnosztikusok emanációs tana 12 éont ismert; A Szentírásban a tökéletesség és a szentség száma; Izraelnek 12 törzse volt, ezért a kitett kenyerek, s az érctengert tartó ökrök száma is; A mennyei Jeruzsálem kapuinak száma; Ennek szorzatai Jahve 72 neve; Az Apokalipszis huszonnégy vénje, s a száznegyvennégyezer kiválasztott; Felelvén pedig János, monda: Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz; és eltiltók őt, mivelhogy téged nem követ mi velünk. És monda néki Jézus: Ne tiltsátok el: mert aki nincs ellenünk, mellettünk van 7 Mikor pedig ezt látták az ő tanítványai, Jakab és János, mondának: Uram, akarod-é, hogy mondjuk, hogy tűz szálljon alá az égből, és eméssze meg ezeket, mint Illyés is cselekedett? De Jézus megfordulván, megdorgálá őket, mondván: Nem tudjátok minémű lélek van ti bennetek. 8

Ettől fogva kezdé Jézus jelenteni az ő tanítványainak, hogy néki Jeruzsálembe kell menni, és sokat szenvedni a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon föltámadni. És Péter előfogván őt, kezdé feddeni, mondván: Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik ez meg te véled. Ő pedig megfordulván, monda Péternek: Távozz tőlem Sátán; bántásomra vagy nékem; mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra. 9 Monda pedig az Úr: Simon! Simon! ímé a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát; De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed. Ő pedig monda néki: Uram, te veled kész vagyok mind tömlöcre, mind halálra menni! És ő monda: Mondom néked Péter: Ma nem szól addig a kakas, míg te háromszor meg nem tagadod, hogy ismersz engem. 10 Simon Péter pedig, akinek szablyája vala, kirántá azt, és megüté a

főpap szolgáját, és levágá annak jobb fülét. A szolga neve pedig Málkus vala. Monda azért Jézus Péternek: Tedd hüvelyébe a te szablyádat; Fülöp nehézkes, lassú gondolkodású, Tamás kételkedésre hajlamos (Jn 14. 5-9 11; Jn 20 24-29 12) Júdás, a jó szellemi képességekkel rendelkező, ám sértődékeny típus, aki nehezen viselte el azt, ha dédelgetett elképzeléseinek valami útját állta. (Jn 12 4-8 13; Mt 26 14-16 14) Bulányi György a Keressétek az Isten Országát című művében, a IV. fejezet 108 – 117 numerusaiban elemzi a Tanítványok szerepét. Analizáló megközelítése mellet remek empatikus készséggel ír a Tizenkettő lelki állapotáról, gondjaikról, értetlenségük forrásairól: „A második év végére, a harmadik év eleje tájára meglehetősen bonyolulttá alakulhatott lelkiállapotuk. Jézushoz szegődésük alapmotívuma változatlanul él bennük, de egyre több és konkrét szituációhoz kapcsolódó olyan

tanítást kapnak Jézustól, amelyek egytől egyig összeegyeztethetetlen ezzel az alapmotívummal. Ezen felül alighanem egy kicsit türelmetlenek is voltak: ennyi idő után tudni akarhatták az Ország megvalósulásának idejét és helyét. Egészen biztos, hogy nem a mennybemenetelkor érdekelte ez az időpont elsőízben, s nyilvánvaló, hogy ott voltak, amikor az időpont kérdésében a farizeusok megkérdezték Mesterüket. (Lk 172015) A farizeusok kérdésének megválaszolása után, amelyet a tanítványok a mennybemenetelkor feltett kérdésükből láthatóan nem értettek meg, Jézus immár tanítványaihoz fordulva kezd beszélni ’eljövetelének’ körülményeiről. A tanítványoknak van kérdésük, és ez a kérdés az eljövetel helyére vonatkozik. Jézus válasza ’Ahol a test, odagyűlnek a saskeselyűk’ semmit sem mond kérdésükre.” 16 11 Monda néki Tamás: Uram, nem tudjuk hová mégy; mimódon tudhatjuk azért az útat? Monda néki Jézus:

Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam. Ha megismertetek volna engem, megismertétek volna az én Atyámat is; és mostantól fogva ismeritek őt, és láttátok őt. Monda néki Filep: Uram, mutasd meg nékünk az Atyát, és elég nékünk! Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? 12 Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Kettősnek hívtak, nem vala ő velök, amikor eljött vala Jézus. Mondának azért néki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. Ő pedig monda nékik: Ha nem látom az ő kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az ő oldalába, semmiképpen el nem hiszem. 13 Monda azért egy az ő tanítványai közül, Iskáriótes Júdás, Simonnak fia, aki őt elárulandó vala: Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénáron, és miért nem adták a szegényeknek? Ezt pedig nem azért

mondá, mintha néki a szegényekre volna gondja, hanem mivelhogy tolvaj vala, és nála vala az erszény, és amit abba tesznek vala, elcsené. Monda azért Jézus: Hagyj békét néki; az én temetésem idejére tartogatta ő ezt Mert szegények mindenkor vannak veletek, én pedig nem mindenkor vagyok. 14 Akkor a tizenkettő közül egy, akit Iskariótes Júdásnak hívtak, a főpapokhoz menvén, Monda: Mit akartok nékem adni, és én kezetekbe adom őt? Azok pedig rendelének néki harminc ezüst pénzt. És ettől fogva alkalmat keres vala, hogy elárulja őt. 15 Megkérdeztetvén pedig a farizeusoktól, mikor jő el az Isten országa, felele nékik és monda: Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el. Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott van; mert ímé az Isten országa ti bennetek van. 16 Bulányi György, Keressétek az Isten Országát, Bp. 1990 Iritron Kiadó