Gazdasági Ismeretek | Menedzsment » A gyakorlat során megismert, gyermekekkel, fiatalokkal foglalkozó intézmény tevékenységének bemutatása

A gyakorlat során megismert, gyermekekkel, fiatalokkal foglalkozó intézmény tevékenységének bemutatása – záródolgozat – BEVEZETÉS Százórás gyakorlatomat a Kecskeméti Regionális Büntető-végrehajtási Intézet fiatalkorúaknak fenntartott részében töltöttem. Az intézet házirendjében és működésében arra törekszik, hogy a fogvatartottak a bent töltött időben a lehetőségekhez képest minél nagyobb mértékben készüljenek fel a társadalomba való visszailleszkedésre, s fejlődjön személyiségük. E célok elérése érdekében különféle lehetőségeket biztosítanak számukra. Természetesen vannak olyan fiatalok, akiknek egyik választható tevékenység sem nyeri el a tetszésüket, s ezt a viselkedésükkel fejezik ki: nem tartják be a szabályokat, bántalmazzák körlettársaikat. Dolgozatom témaválasztását személyes tapasztalataim indokolják, melyek bemutatásával és elemzésével szeretném a fiatalkorúak

börtöneit társadalmilag hasznosabbá tenni. A női körletbe bekerülve tanulmányoztam a csoport viselkedését, és bebizonyosodott előttem, hogy azok a fogvatartottak, akik rendszeresen részt vesznek valamelyik foglalkozáson, nyugodtabbak, mint az alacsony szociális készségekkel rendelkező, a különféle tevékenységek iránt motiválatlan társaik, s így várhatóan könnyebb lesz a foglalkozásokon rendszeresen résztvevőknek a társadalomba visszailleszkedni. Különbség van az egymással együttműködő csoporttagok és a problémásan viselkedők között. Ennek megváltoztatása érdekében én is részt vettem a tevékenységek megszervezésében: másfél évig angol nyelvű foglalkozásokat tartottam heti rendszerességgel. Dolgozatom közvetlen célja annak bemutatása és elemzése, hogy a börtön kínálta lehetőségekbe hogyan illeszkedett saját tevékenységem, s milyen eredményességgel végeztem azt. A diákok tevékenységét elemezve

három típust különböztettem meg (Lőrincz - Nagy, 1997) magamnak: I. A magatartás-zavaros fogvatartottak esetében: rendszeresen jelentkeznek olyan problémák, amelyek által egy meghatározott magatartás egy vagy több személy ellen irányul, s fenyegetővé válik; a viselkedés a fogvatartott társait, illetve a velük kialakított szociális kapcsolatokat zavarja, hátráltatja. II. A pszichikai (lelki) problémával küzdő fogvatartottak esetében: az érzelmi konfliktusok gyakran ismétlődnek, és ezek erőssége határozza meg az egyén viselkedését. III. A kompetenciákkal rendelkező fogvatartottak esetében: a személy elidegeníthetetlen tulajdona az adott tudás, készség, vélemény és attitűd – e tulajdonságokkal adekvát módon jó eredményt tud elérni bizonyos szakmai összefüggésben. Kutatási módszereimet a fentiekhez igazítva választottam ki. Kutatásom során empirikus, kvalitatív módszerekkel dolgoztam: dokumentum-, interjú- és

reflektív naplóelemzésekkel (Falus 2004, Ligeti - Héra 2006, Francis 1995). A vizsgált intézményrészben könnyen hozzá tudtam jutni a dolgozatom megírásához szükséges dokumentumokhoz, a fogvatartottak készséggel válaszoltak a kérdéseimre és a reflektív napló elkészítésében a nevelők, oktatók is segítségemre voltak azzal, hogy engedélyezték az általuk szervezett foglalkozásokon való részvételemet. Dolgozatomban először a kapcsolódó szakirodalmakat mutatom be, majd a kutatási módszereket és végül a kutatás eredményeit. 1. Szakirodalmi háttér A szakirodalommal való ismerkedés során két olyan tudományterületet találtam, amely e témakörrel részletesen foglalkozik; ezek – a börtönpszichológia és börtönpedagógia tudománya. Valójában szét sem lehetne e két tudományágat választani, főleg a börtönben nem, hiszen pont ott a legfontosabb a nevelés és a lelki fejlődés-fejlesztés egysége. A cél pedig az, hogy

a fogvatartottak bemutassák, hogy mit tanultak meg a zárt ajtók mögött ahhoz, hogy vissza tudjanak illeszkedni a társadalomba. Szakirodalmak sokasága foglalkozik e témával, amelyek közül a – a teljesség igénye nélkül – a fontosabbakat szeretném megnevezni. 1.1 Börtönpszichológia A tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézete és az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Intézetén belül működő Kriminál- és Börtönpedagógiai Szakmai Műhely közös szervezésében valósult meg egy konferencia, amelynek témája a gyermek- és fiatalkori agresszivitás és bűnelkövetés. A konferencia a „Zárt ajtók – nyitott lelkek” címet viselte (http://mapszie.hu/hirek-informaciok/30-zart-ajtok-nyitott-lelkek- konferencia 2011. nov 8) A felszólaló pedagógusok és pszichológusok igyekeztek minden érdeklődővel megismertetni, s elemezni a büntetés-végrehajtási intézetekben, javítóintézetekben folyó

pedagógiai és pszichológiai munkát. A zárt ajtók mögött lévő fiatalok részére szabadulásuk után is biztosítani kell a segítő szervezetekkel való kapcsolattartást. Az egyik pszichológus, Pregunné Puskás Gyöngyi előadásában bemutatta azt a programot, amelyet alapítványával a szexuális bűnelkövetők kezelésére tervezett. Horváth Éva beszélt a Kecskeméti Regionális Büntető-végrehajtási Intézetről, bemutatta az ottlévő fogvatartottaknak szervezett úgynevezett „zárkán kívüli” tevékenységeket, amelyek észrevehetően csökkentik az agresszív cselekményeket. Dr Boros János is úgy vélekedik (2002), hogy nemcsak a börtönön belül kell a fogvatartottaknak hasznosan eltölteniük az időt, hanem az élettér folyamatos tágításával – munkahelyteremtéssel, oktatási-képzési lehetőségekkel – is fel kell készülni az elítélt szabadulására. Dr. Csetneky László (2002) egy másik nézőpontból mutatja be a

fogvatartottakat: ő már pszicho- és szocioterápiás szolgáltatásokat ír le, amelyekről egy olaszországi konferencián hallott (Egg, 1996). Pszichológiai tesztek bizonyítják, hogy az a fiatal, akit megfelelően nevelnek – legyen bár börtönben vagy szabadlábon – megtalálja élete célját, s így képes a bűnözés ellen harcolni (MacIver 1965). Ezekhez a programokhoz azonban nemcsak szakemberek nyújthatnak segítséget, hanem minden olyan szociálisan érzékeny személy, aki megértő együttérzéssel tud a problémás fiatalokkal foglalkozni. Számos olyan nem szakmabeli segítheti a pszichológus munkáját, aki gyermekvédelemmel, neveléssel, vagy az emberi kapcsolatok kiépítésével foglalkozik. Lévén, hogy hozzáférnek az iskolai, klinikai információkhoz, részletesen tudják a pszichológust vagy szociálpszichológust tájékoztatni az esetleges problémákról, s így a bűnöző természetű fiatalt vagy csoportot ki is tudják együtt

szűrni. Hewitt és Jenkins (1946) is hasonlóan járt el az egyik tanulmányban: a gyermekek viselkedését osztályozták, majd összevetették a családi és közösségi mintákkal. Ezáltal megállapították, hogy a fiatal környezete milyen mértékű befolyással van személyiségfejlődésére. Például egy teljesen hétköznapi szülő gyermeke is bűnözővé válhat, ha az iskolában túl sok gátat szabnak neki, avagy túlságosan korlátozzák. Pszichológiai szempontból vizsgálta a fiatalkorú bűnözőket ifj. Albert J Reiss, aki nagy meglepetést keltett könyvével (1952). Úgy gondolta, hogy olyan személyre szóló terápiát kell kidolgozni a fogvatartott fiataloknak, amely motiválja őket, hogy hagyják el a „bűnös környezetet” szabadulásuk után. Bár a börtönkörnyezetben külön szakterületnek tekintjük a pszichológiát és a pedagógiát, egyik terület sem működőképes a másik nélkül. 1.2 Börtönpedagógia 1993-ig minden olyan

fogvatartottat, aki nem fejezte be az általános iskolai tanulmányait, köteleztek, hogy legalább egy bizonyítvánnyal a zsebükben szabaduljanak ki. Ma ez másképp van, ahogy Ruzsonyi Péter börtönpedagógiával foglalkozó írásából kiderül (Borbíró et al. 2009) Ruzsonyi különböző nevelési célokat fogalmaz meg: a fogvatartottak megfelelő irányítása, cselekedeteinek szabályozása és – ami talán a legnehezebb – az elítéltek világnézetének átformálása, újraalakítása. Ezt a három célt pedig különböző pedagógiai módszerek alkalmazásával valósítják meg a nevelők. A nevelők szervezik meg a fogvatartottak foglalkozásait, ezáltal a szabadságvesztésben töltött idő személyiségfejlesztéssel telik, illetve a felmerülő konfliktusok megoldásával igyekeznek felkészíteni a fiatalokat a börtönön kívüli világban való életre. Ez az életvezetési minta motiválja a fogvatartottakat, hogy együttműködően vegyenek részt

nemcsak a kötelezően előírt tevékenységekben, hanem az önállóan kiválasztottakban is. Azaz a nevelők olyan intellektuális személyek, akik az elítélteknek különböző tevékenységformákat biztosítanak, amelyek személyiségfejlesztő hatásúak – megformálják, gyakoroltatják, majd elmélyítik a megfelelő életvezetési mintákat. A fogvatartott akkor tud beilleszkedni a szabad társadalomba, ha pozitívan együttműködik szűk társadalmi környezetével és önállóan felhasználja a tőlük tanultakat. Ezért is nagyon fontos, hogy a nevelők jól ismerjék a korrekciós pedagógiát, amely a konstruktív életvezetés alapja (Bábosik 1997). Ruzsonyi Péter (2009) úgy értelmezte a személyiségformálás lehetőségeit a fogvatartottak körében, mint egy cél, melyet a nevelés eszközével el lehet érni. Ahogy a törvény is megfogalmazza: „[a] szabadságvesztés végrehajtásának célja az, hogy e törvényben meghatározott joghátrány

érvényesítése során elősegítse az elítéltnek a szabadulása után a társadalomba történő beilleszkedését, és azt, hogy tartózkodjék újabb bűncselekmény elkövetésétől.” (Bv trv 19§) Bizonyos, hogy a fogvatartottaknak – amíg a zárt ajtók mögött vannak – sokszor adódik alkalmuk elgondolkodni, hogy milyen nagy hibát követtek el, s miért veszítették el szabadságukat. Ám a nevelők és oktatók segítségével a fogvatartottak gondolkodása alakul, változik, fejlődik, és nemcsak a szabad életre készíthetik fel magukat, hanem az észjárásukat is finomíthatják. 1.3 Törvényi háttér: Btk 1978 évi IV törvény A jelenlegi Büntető törvénykönyv szabályozza a büntetéseket és az intézkedéseket. Ide tartoznak a fő- és a mellékbüntetések, és azok utasításai. Ebben a tanulmányban csak a főbüntetések egyik fajtájáról, a szabadságvesztésről lesz szó, pontosabban, hogy mely személyek milyen módszerekkel kezelhetik

a fogvatartottakat. A kezelések fajtáin belül különböző fokozatok vannak; például a kényszergyógykezelés és az alkoholisták kényszergyógyítása határozatlan időtartamig tartanak, azaz amíg a kezelés szüksége fennáll (Nagy, 1998). Dolgozatomban a határozott időintervallumig tartó szabadságvesztésről írok. Ide tartozik az előzetes letartóztatás, az őrizetbe vétel és az elzárás Ezeket a szabadságelvonással járó büntető rendelkezéseket büntetés-végrehajtási intézetekben hajtják végre, mint például a Kecskeméti Fiatalkorúak Regionális Büntetés-végrehajtási Intézetében (Szabó 1966). Ebben az intézetben – mint mindegyikben – adott törvények szerint élnek és dolgoznak a fogvatartottak és az őket kiszolgáló szervezeti egység. Ide sorolom nemcsak a büntető törvénykönyvben szereplő paragrafusokat, hanem azokat a jogszabályokat is, melyek az elítéltek normáit és értékeit veszik figyelembe. Pontosabban az

Etikai Kódexre célzok, amelyben le van írva, hogy a személyzetnek hogyan kell viselkedni házon belül és kívül is a szabadságuktól megfosztott személyekkel. Az ötvenhárom fős személyzet, illetve az ideiglenesen önkéntes munkát vállalók jól tudják, hogy a fogvatartottaknak nemcsak kötelességeik, hanem jogaik is vannak. Arra a kérdésre azonban, hogy az elítéltek hogyan, milyen módon érvényesíthetik jogaikat, a Büntető törvénykönyvben nem kaptam választ. Pedig Mihály Attila bv ezredes is úgy gondolja, hogy „a börtön továbbra is a jogérvényesítés színtere” (Bv. Hírlevél 2010/4, 9 o) A dokumentumokat, melyekből részletesen megismerhetjük a fogvatartottak kötelességeit, jogait, és tulajdonképpen a börtön sajátosságait, a következő fejezetben mutatom be. 2. Módszerek, eszközök és a minta bemutatása Az általam kiválasztott módszerekhez a minta adott volt az intézetben, csupán engedélyt kellett kérnem

a nevelőktől, hogy rögzíthessek egy interjút, melyet elemzés után tanulmányomban az olvasók elé tárok. Ezen kívül megfigyeléseimet is rögzítettem: reflektív naplót vezettem és a Kecskeméti Fiatalkorúak Regionális Büntetés-végrehajtási Intézetében kapott dokumentumokat elemeztem, amelyeket az alábbiakban szeretnék bemutatni. 2.1 Módszerek és eszközök A három választott módszer közül a legalapvetőbb a dokumentumelemzés, amely által tanulmányozni lehet pl. egy könyvnek, egy weboldalnak a kommunikációs tartalmát Neuendorf (2001) szerint a dokumentumelemzés összefoglalás, amely az üzenetek mennyiségi elemzését használja és tudományos módszeren alapul (ide tartozik a tárgyilagosságra való figyelem, az előre meghatározott tervezés, megbízhatóság, érvényesség, általánosítás, megismételhetőség és a hipotézis vizsgálat). Mérheti a létrehozott vagy a bemutatott változókat is. Következő empirikus módszerem az

interjúelemzés, amely több információt tartalmaz, mint a dokumentumelemzés, hiszen magába foglalja nemcsak a tartalmat, hanem az interjúhelyzet általános jellemzőit, az interjú anatómiáját, a nonverbális kommunikációt és az interakciót. Falus Iván (2004), Blocksma és Porter (1947) is érthetően, szinte művészien írták le ezeket a sajátosságokat. Az interjú-helyzet általános jellemzői Először is el kell dönteni, hogy interjúról vagy beszélgetésről esik-e szó, hiszen sok közös van bennük, de az interjúnál a beszélő felek nem ekvivalensek egymással szemben. Az egyik tudatosan, célszerűen teszi fel a kérdéseket, míg a másik „csak” felel. A második fontos szempont, hogy a válaszoló valid reakciókat ad-e magától, vagy esetleg a kérdező befolyása alatt áll – melyet a kérdezőnek észre kell vennie. Végül fontos, hogy zárt, nyitott vagy félig zárt interjúról van-e szó. A zárt (strukturált) interjúnál előre

meghatározott kérdéseket tesz fel a riporter – mindig ugyanazzal a szókinccsel – azért, hogy könnyen fel tudja majd dolgozni az alanyok válaszait. A nyitott (strukturálatlan) interjú során, szabadon teheti fel a kérdéseit Megfigyelhető, hogy pl. a pszichológusok az utolsó, a félig zárt interjú módszerét választják, pontosabban a „letapogató” (scanning) művelettel kezdik, majd utána térnek rá a szokásos kérdésekre. Amint döntöttünk a pontos kérdezési mód felől, az interjú lejegyzése következik. Ha engedélyt kap rá a riporter, írásban, hang- vagy videofelvételen rögzítheti az interjút. Az utóbbi kettő gyorsabb, sőt, a felvétel közben írásbeli jegyzeteket is készíthetünk az alany nonverbális tevékenységeiről, benyomásainkról. Az interjú sikeréhez azonban elengedhetetlen a pozitív kapcsolat: az elfogadás, megértés és az őszinteség alany és kérdező között. Ezek egyensúlya adja a következő pont, a

kommunikáció alapját. Van néhány alapelv, melyeket az interjú során az információcserénél figyelembe kell venni, mégpedig: összegezni kell a válaszadó minden egyes gondolatát (megértés); ha szükséges, lealacsonyodni a riportalany szóhasználatához (elfogadás); a riporter dolga a kérdezés, és nem a saját tapasztalatainak a megosztása (őszinteség). Az interjú anatómiája A következő analízis egy szegmense megtalálható a dokumentumelemzésben is. Az interjú elemzése során meg kell figyelnünk, például, hogy milyen szófajú szavakat használ a válaszadó mely időintervallumban, milyen hangszínnel, stb. Az első pont a szóbeli kölcsönhatás sorrendiségét vizsgálja, azaz, hogy mennyi időt vesz el a beszéd, a csend és a közbeszólások. A második pontban az időtényezők módosíthatósága azt jelenti, hogy a riporter meghosszabbíthatja a kérdését – ezáltal a válaszadót arra inspirálja, hogy bővebben fejtse ki

mondanivalóját. A következő cikkely azt vizsgálja, hogy melyik csoportnak mennyi időre van szüksége, hogy megfelelő választ adjon egy-egy kérdésre. Ha a tartalom látens, akkor valószínű, hogy az interjúalany depresszió és/vagy szorongás befolyása alatt áll. Az utolsó pont a beszéd formai elemeivel és az interjú tartalmával foglalkozik. Az egyik példa visszavezethető arra a megállapításra, hogy ha a kérdező elmagyarázza, hogy milyen választ szeretne hallani, akkor azt meg is kapja. Másik példa azt állítja, hogy az interjú tartalma függ a kikérdezett személyes problémáitól is. Ebben a részben megfogalmazásra kerülnek azok a reflektív technikák, melyekkel a gyakorlatom során találkoztam. Ezek a technikák segítettek a reakciókat értelmezni, így a többségüket használtam is dolgozatom írása során. Ide tartozik: a retrospektívikus reflektálás, amellyel visszatekintve gondoljuk át a múltban történteket, a reflektálás

akció közben és végül a reflektáló praktikák. Reflektálásról akkor van szó, „ha felülvizsgálunk egy módszert, amelyre egy személy reagál egy helyzetben” (Gertjan Schop). E helyzethez fel kell készíteni a személyt, amely nem megy mindig zökkenőmentesen, hiszen függ az illető/csoport intelligenciájától, érzéseitől (pl. felháborodás), szokásaitól, visszajelzéseitől Mindezeket meg lehet tanulni kezelni – s alább kifejtjük, hogyan. Retrospektívikus reflektálás E módszer során igyekszünk visszatekintéssel képezni önmagunkat úgy, hogy végiggondoljuk, hogy milyen alternatívát lehetett volna használni a továbblépéshez. Miközben ezt tesszük, tulajdonképpen önmagunk reakcióit analizáljuk, vagyis megtanuljuk, hogy egy bizonyos helyzetben hogyan viselkedünk, s átgondoljuk, hogyan kellett volna viselkednünk, milyen lehetőségünk lett volna, ha egy másik opciót használunk. E módszeren belül Kegan és Lahey

(2001) még két technikát különböztetnek meg: egyidőben való írás és megfigyelés, illetve a nyelvhasználat-elemzés. Én a gyakorlatom során az előbbit használtam, és tulajdonképpen az e könyvben leírtak alapján tanultam meg a reflektálás lényegét, hiszen míg a naplómba az oktatók és fogvatartottak tevékenységeit rögzítettem – ez nagy összevisszaságot eredményezett, ám e technikák segítségével feltérképeztem a naplójegyzeteimet a következő pontok alapján:  Minták és reakciók: milyen típusú reakciók adódtak bizonyos helyzetekben.  „Itt és most” és „ott és akkor”: egy összeköttetés a tanultak és a gyakorlat között, azaz mit gondoltam akkor, mikor jegyzeteltem, ill. most, miután megtanultam kezelni a gondolataimat; hogyan változtak ezek.  Alternatívák: mely technikákat használta a szervezeti egység, és ezekből én melyeket másoltam le. Ennél a pontnál az „írás és megfigyelés”

technikája építő volt számomra, hiszen a tapasztaltakból megtanultam: ° az egyes munkafolyamatok jelentését értelmezni, ° variációötleteket adni, ° mely tevékenységeket írjam le, melyekre világítsak rá inkább, ° megfogalmazni az elhatározásaimat, és e döntések következményeit. A nyelvhasználat-elemzésre itt nem igazán fókuszáltam, inkább arra, hogy miképpen fejezik ki magukat a fogvatartottak a tanulás folyamán. Reflektálás akció közben Az egyik legfontosabb akció a büntető-végrehajtási intézetekben a tanulás, és én is részt vehettem tanórákon, illetve megtarthattam párat. Akkor, amikor csak részt vettem a foglalkozásokon, megfigyelhettem, hogy a jelenlévők hogyan kommunikálnak. A nyelv egy olyan eszköz, amely rá tud vezetni, hogy a résztvevők hogyan gondolkodnak, érzik magukat és kezelnek egy bizonyos tartalmat. Ez lehet: proaktív (kezdeményező, kezelő) vagy reaktív (gondolkodó, váró). Az akció (tanulás)

közbeni reflektálás igen nehéz kombináció, mert egyidőben kényszerülünk gondolkodni, kezelni, hogy mit szükséges rögzíteni, és önmagunkat irányítani. Ezeket az „itt- és-most reflektálással” lehet fejleszteni, nemcsak önmagunkban, de másoknak is továbbadhatjuk. Durlinger-van der Horst és Hustinx (2005) könyvében háromféle technikát említ:  Hangosan gondolkodni: az „itt- és-most reflektálás” közben (pl. demonstráció) beszélni, és a reakciókra odafigyelni, valamint – ha szükséges – más alternatívát választani a munkafolyamat megtanítására.  Megnevezni a jelenségeket: egyes embereknek lehetőséget adhatunk a szereplésre – akikről tudjuk, hogy jól meg tudnak szervezni egy csoportos munkát.  Reflekcióépítés: ez a fent nevezett technikára épül azért, mert miközben a csoport dolgozik a feladaton, az oktató/tanár félbeszakítja őket, és kérdéseket tesz fel nekik, mint pl.: ° Hogy megy a munka? °

Milyen érzések és gondolatok fordulnak meg a fejetekben? ° Hogyan reagáltok erre a helyzetre? ° Mit tennétek másképp? A beszélgetés végeztével összefoglaljuk, hogy a feladaton dolgoznak-e, akik elvállalták. Ezáltal meg tudjuk állapítani a személyreszóló eredményeket, illetve ha szükséges, bele tudunk avatkozni, segíteni tudjuk a csoport munkáját. Reflektáló praktikák Schön (1987) nevezte meg először könyvében az ún. reflektáló praktikákat, amelyeket Argyris (1996) tovább finomított:  Érzékszerveink által tudatosuljon bennünk, hogy mi a különbség a szándék és a viselkedés között.  Vizsgáljuk ki, hogy mennyire befolyásolják a szokások a tényleges viselkedést.  „Újrakeretezés”, amely még több produktív vállalkozó szellem fejlesztését célozza, pl. a „győzni akarás” szándéka helyett a „kíváncsiság” alakuljon ki.  Gyakoroljuk a munkát/tanulást/tevékenységet, hogy az ember jártas

legyen benne: hogy konkrét, mégis átlátható legyen az, amit végzünk, hogy észrevegyük a hibákat, sőt, megtaláljuk hozzájuk a mankót, amellyel ki tudjuk javítani. A következő részben megtalálhatóak a nevelői, oktatói munka megújulását támogató eszközök, amelyek az intézet tanórai, módszertani és tartalmi reformját célozzák. Négy ilyen eszközt mutat be Falus Iván (2004) könyve, amelyeket az intézetben dolgozók is használtak gyakorlatom folyamán. - Auditív: bármely olyan műszaki eszköz, amellyel hangot lehet lejátszani, vagy felvenni. A „Ki mit tud?”-ra készültek páran egy dal eléneklésével, és nagy segítséget jelentett a zenetanár részéről, hogy eljátszotta gitárján a kiválasztott zeneművet a jelöltnek. Igaz, nem minden auditív eszköz műszaki, viszont az emberi fülnek annál nagyobb élvezetet nyújtott a lelkipásztor felolvasása. Én az MP4-esemet használtam az interjú felvételekor, amelyet ebben a

fejezetben ismertetek. - Vizuális: az intézményen belül a fiatalkorúak részlegében van két tanterem, mindkettőben zöld iskolai táblák, illetve az egyik terem a könyvtár szerepét is betölti. A zöld táblákat minden oktató használta, hiszen megkönnyítette az ismeretanyag továbbítását mind a tanár, mind a diák részéről. A Parkgondozó Tanfolyam vezetője teljesen kihasználta a tanterem adta lehetőségeket úgy, hogy felakasztotta a táblára hazánk földrajzi térképét, és azt követően a diákok növények képeit ragasztották fel rá, miközben közölték a flóra sajátosságait és hogy melyik tájegységre ültetnék el. Matematika órát a gyakorlatom alatt nem tartott senki, de a fogvatartottak elmondták, hogy a tanár elég sokszor grafikonok segítségével magyarázta el a megtanulandó anyagot. Voltak olyan tanárok is, akik nem a könyvtári eszközökkel dolgoztak, hanem hozták minden egyes foglalkozásra könyveiket, így például

L. Ron Hubbard: A tanulás alapvető kézikönyvét használták a Második Esély Programot követő elítéltek – az érzéseket kifejező kártyákkal együtt. Vizuális eszközt hozott még magával a lelkipásztor is, amelyben a református szent igék rejtőznek, Szent Könyv címmel. A zenei foglalkozás nem ért volna annyit, ha a zenetanár nem hozta volna magával a dalszövegek válogatásait. - Audiovizuális eszközhöz sorolom a filmnézést, melyet a Második Esély Program vezetői vetítettek le a nyugtalan leányoknak, hogy lecsillapodjanak egy kicsit. A film címe: Az út a boldogsághoz. - Munkáltató eszközökhöz sorolom mindazokat a tárgyakat, élőlényeket, melyekkel dolgozni kellett az elítélteknek, hogy megkapják, elérjék a kívánt eredményt. A gyakorlatom során szinte minden nap volt valamilyen fizikai tevékenység: gyomtalanítás – fekete zsákokba gyűjtötték a gazt; kutyakiképzés – a hat kutya nélkül aligha ment volna; sport

– asztalitenisz és kondi-terem; növények vizsgálata, gondozása – különböző kerti eszközökkel; újrahasznosítás – műanyag, vissza nem váltható flakonok préselése, és persze a „Ki mit tud?” nyertesének is keményen meg kellett dolgoznia. 2.2 A minta bemutatása Dávid egy kissé visszahúzódó fiatalember, de sok bölcs megnyilvánulása van. Az első találkozásunkkor megkértem, hogy amíg én a többiekkel foglalkozom, írjon magáról egy angol nyelvű leírást. Bár láthatóan nem szívesen, azért megtette, ám mikor fel is olvastattam vele, mert nem bírtam kivenni, hogy mit írt le, megharagudott. Ebben a jellemzésben csakis a jövőjéről írt: sebész szeretne lenni, és hosszabb időre kimenni egy olyan országba dolgozni, ahol nagyon szegény emberek élnek, akik nem tudják megfizetni az orvosi ellátást, amelyet ő persze ingyen vállalna el. Ha nem veszik fel az egyetemre, akkor szociológiát szeretne tanulni, mert meg akarja érteni,

hogy miért van ilyen sok szegény és gazdag ember a világon, és hogy miért nem segítenek egymáson. Jó tanuló – igaz, nemigen használta ki tudását a börtönben – körülbelül havonta egyszer jelent meg a foglalkozásaimon. Dávid már szabadlábon van, és nem tudok róla semmit. Nándi hasonló karakterű, mint a Dávid, azzal a különbséggel, hogy ő aktívabb, tettrekészebb. Ő jóval többet akart elérni az életében, mint társa: egyedül nála éreztem, hogy minden tudományra nyitott. Amikor az interjút készítettem, elképedtem, hogy milyen statisztikai adatokat elemez gondolatban. Minden héten vittem neki a helyi könyvtárból valamilyen ismeretterjesztő könyvet, amelynek mindig nagyon örült; igényelte az olvasást. Jelenleg egy kecskeméti főiskolára jár. Ricsi hízelgős jellem; nem akarta megérteni, hogy saját magának tanul. Az angol foglalkozás elején kapott egy „fekete pontot” hiányossága miatt, majd az óra közben

szerzett piros ponttal szerette volna kiváltani azt. Beleegyeztem – egyszer, csak azért, mert tudtam, hogy ha rossz pontot kap, nem találkozhat személyesen a családjával. Ő a kutyaiskolában jobban érezte magát, mint társaival, így eldöntötte, hogy szabadulása után kiveszi beedzett kutyáját is a menhelyről. Hipotézisek: - Eredményes, hatásos lenne az ifjúságsegítő munkája az intézményben. - Az önkéntes segítő munka a börtönben lévő fiatalok segítése érdekében hatékony. 3. A kutatás eredményeinek bemutatása 3.1 A Kecskeméti Regionális Büntető-végrehajtási Intézetének a működésének bemutatása Dokumentumelemzéssel mutatom be a Kecskeméti Regionális Büntető-végrehajtási Intézetétet, vagyis az intézményben kapott dokumentumok alapján. Ide tartoznak azok az iratok, melyek bemutatják az intézet: - történetét, - alapító okiratát, - szervezeti és működési szabályzatát, - fogvatartottak

kapcsolatteremtését. Maga a Wéber Ede utcai Büntető-végrehajtási Intézet 1995-ben nyitotta meg kapuit. Az első részlegét – 59 férőhellyel – azok számára tartották fenn, akik először követtek el bűncselekményt, és önként jelentették ezt be. Ők maximum öt évig tartózkodnak az úgynevezett „félig nyitott” börtönben, amely azt jelenti, hogy saját kulcsukkal nyitják-zárják szobáik ajtaját és – legyen bár szó tisztasági, sportolási vagy éppen tanulási tevékenységről – önállóan szervezik meg a programjaikat. Ezeket a fogvatartottakat lehet néha a belvárosban látni parkgondozóként vagy egyéb közmunka végzése közben. Ezt akkor tehetik meg, ha letöltötték a büntetési idejük felét és megkapták az Enyhébb Végrehajtási Szabályokat (EVSZ) a bírótól. Persze nemcsak közmunkát vállalhatnak, hanem iskolába is járhatnak Ők a kilépéskor arcképes igazolványt kapnak, és minden nap időre vissza kell érniük

a Bv.-re Két évvel az intézmény megnyitását követően kezdte el működését a Fiatalkorúak Regionális Büntetés-végrehajtási Intézete, amely harminc 14 és 21 év közötti fogvatartottaknak ad helyet. Ők Bács-Kiskunból és a szomszédos megyékből kerülnek ide Ez az épület teljesen más, mint a másik kettő részleg. Első látogatásom alkalmával azt gondoltam, hogy a Tündérek országában járok – hiszen a főépület folyosóinak falait a fogvatartottak tűzzománc-, rajz-, és sportolási eredményei díszítik. A főépületben vannak a tantermek, az edzőterem, az orvosi rendelő és a nevelők irodái. Ehhez az objektumhoz folyosók kötik a két „fiús” és egy „leányos” körletet. Ez utóbbit, valamint az intézet harmadik blokkját is – amelynek az Anya-gyermek részleg nevet adták – 2003-tól alakították ki. Az Anya-gyermek Részleg azért jött létre, mert bekerültek sajnos olyan nők is, akik várandósak voltak,

így a börtöni fogságukban adtak gyermekeiknek életet. Filantropikus emberek a szabadnak született babák helyzetét vizsgálva megállapították, hogy az újszülöttnek biztosítani kell legalább egy évet az édesanyja mellett, így most húsz anyuka ülheti le a büntetését a gyermekével együtt, maximum egy esztendőig. Mindkettőjük egészségét az ott dolgozó főápoló és csecsemőgondozó biztosítja, akiket a Megyei Kórház egyik főorvosa ellenőriz. Mindezeket egybevéve, jó helyük lehet itt a fogvatartottaknak – bármelyik részlegről is nyilatkozok – hiszen nem pazarolják el a bent töltött idejüket, mert az az intézet tevékenységei és az ellenőrző felügyelet szervei által szabályozott. Mindezen szabályokat pedig az intézet Szervezeti és Működési Szabályzata is rögzíti, amelyet a parancsnok-igazgató vezet. Az intézet alapításáról szóló 22/1997. (VII15) IM rendelet tartalmazza nemcsak az SZMSZt, hanem azt is, hogy hol

helyezkedik el, milyen rendeltetéssel épült és mikor Az SZMSZ-ben bővebben lehet olvasni arról, hogy melyek az intézet feladatai, szervezeti felépítése, felügyeleti rendje, és felsorolásra kerül egy pár az intézetben dolgozók általános feladatairól, mint például a parancsnok-igazgató, vezető nevelő és különböző szociális előadói munkakör leírása. Ez utóbbi szakmai feladat – úgy, mint az intézet pénzügyi ellenőrzési rendszere és belső ellenőrzési tevékenységei a Titkárság címszó alá kerültek. Furcsának találtam, hogy a szociális előadók tevékenységét nem mutatta be olyan részletesen, mint például a vezető nevelőét, ezért úgy döntöttem, hogy miután értelmeztem a nevelő tevékenységét, kikérdezem és elemzem a pszichológus és a börtönlelkész munkáját is. Nevelő: megszervezi, irányítja az ő hatóköre alá tartozó fogvatartottak foglalkozását; felelős a nevelésükért és fegyelmezésükért; a

fogvatartottak konfliktusait megbeszélik, és együtt orvosolják; követi az elítéltek érzelmi, értelmi és erkölcsi fejlődését. Pszichológus: az a fő feladata, hogy a fogvatartott úgy kerüljön ki a börtönből, hogy a társadalomba vissza tudjon illeszkedni. Azt is megfigyeli, hogy a börtöni társadalomban az elítélt kivel barátkozik, mivel foglalkozik, hiszen az is fontos, hogy hová integrálódik. (Felmerülhet ugyanis, hogy ugyanazokkal fog barátkozni, akikkel itt egy légtérben volt. Másrészt pedig, ha itt, bent jól érzi magát az őt körülvevő emberekkel, akkor szabadlábon is hasonló típusú személyekkel fog kapcsolatot teremteni és ők biztosan fognak a lelki problémáján, konfliktusain segíteni.) Börtönlelkész: kétféle módon segít – vagy csoportosan, vagy egyéni lelki gondozásban. Az elítéltek agressziójának oldása, illetve kialakulásának megelőzése érdekében csakis rájuk összpontosít a lelkész. A foglalkozás

mindig úgy kezdődik, hogy kiöntik a lelküket: elpanaszolják, hogy mi hiányzik nekik, majd megtervezik együtt a megoldáshoz vezető utat. A fogvatartott valós képet alakít ki magáról és formálja azt. Pontosabban újjáépítésről van szó: morális tartását építi újra az örök erkölcsi törvények szerint. A heti két óra alatt elegendő törődést kapnak, amelyet a „kinti” világ lakói közé is magukkal vihetnek. A börtönlelkész továbbá igyekszik a hamarosan szabaduló fogvatartottak részére utánanézni, hogy adott lakóterületen belül hol található hasonló foglalkoztatás. Az intézet szervezeti felépítéséhez 53 fő tartozik, és a nevelőkön, pszichológuson és a börtönlelkészeken kívül mások is dolgoznak az intézményben, akik képességüknek megfelelően foglalkoznak az elítéltekkel. Hierarchikus rendszerben a parancsnokhelyettes felügyeli beosztottjait, akiket négy csoportba lehet osztani, mégpedig: A

Fogvatartási Ügyek Osztályának a legfontosabb feladata, hogy irányítsa és elvégezze a fogvatartottak kezelését, ügyeik intézését, valamint felelős a fogvatartás törvényességéért és összehangolja az ezzel kapcsolatos munkát. A Gazdasági Osztály egyik feladata, hogy gondoskodjon a személyzet és a fogvatartottak szállításáról, az eszközök, gépjárművek üzemben tartásáról, a szabad kapacitás hasznosításáról. Az Egészségügyi Osztály végzi a személyi állomány és a fogvatartottak gyógyító-megelőző alapellátását, és az ebbe a körbe tartozó azon feladatokat, amelyeket a jogszabályi belső rendelkezés részére meghatároz. A Biztonsági Osztály a legnagyobb lélekszámú, mert három részleget vezet: a B-C; Fiatalkorúak Intézete és az Anya-gyermek részleget. Az itt dolgozók irányítják, végrehajtják és ellenőrzik az intézet biztonsági tevékenységét, valamint együttműködnek a három részlegben

dolgozó körletfelügyelőkkel. Az SZMSZ továbbá említést tesz az intézet működéséhez tartozó, de nem állandó munkakörrel bíró költségvetési szerv vezetőjének és a belső ellenőrnek a pozíciójáról. Ők együtt dolgoznak az intézetben dolgozó gazdasági vezetővel, gazdasági vezető helyettessel, pénzügyi segédelőadóval, akik irányítják és ellenőrzik a szervezeti egység pénzügyeit. A költségvetési szerv vezetőjének státusza és feladatai az intézet alapító okirata szerint: - a pénzügyi döntések dokumentumainak előkészítése, - a pénzügyi döntések szabályszerűségének és szabályozottságának jóváhagyása vagy ellenjegyezése, - a gazdasági eseményekkel (könyvvezetés és beszámolók) való elszámolás. A költségvezetési szerv vezetőjének tevékenysége, akárcsak a belső ellenőré – megbízás, amelyet a 193/2003.(XI26) Kormányrendelet 4§ (5) bekezdése tartalmaz A belső ellenőr munkáját a

pénzügyminiszter segíti úgynevezett belső ellenőrzési kézikönyvvel, amelyet az intézet igazgatójának kell jóváhagynia. Egy ehhez hasonló kézikönyv másolatát kaptam meg, s tartalmát a mellékletben teszem közzé. A valamivel több, mint száz fogvatartott erkölcsi, értelmi és érzelmi fejlődését nem csak a fent említett ötvenhárom személy végzi, hanem olyan egyének is, akik nem az intézetben dolgoznak. Ők azok az önkéntesek, családtagok, barátok, akik valamiképpen kapcsolatot teremtenek az elítéltekkel, s így befolyásolják a fent említett fejlődési tényezőket. Mint minden ember, a fogvatartottak is igényesek a külvilággal való kapcsolattartásra. Erre is van egy törvény, az 1979. évi 11 tvr 21-91 §, amely felsorolja az ide vonatkozó szabályokat: a látogató fogadását, a levelezést, telefonálást, csomagküldést és az elítéltnél tartható tárgyak fajtáit. Mindezek azért is fontosak, mert az intézetnek hozzá

kell járulnia a fogvatartottak jövőbeli életútjának, életvezetésének rendjéhez, amely segíti letelepedésüket, munkához jutásukat. Látogató fogadása: minden elítélt fogadhat látogatót egyszer egy hónapban, 30 percig, amit ugyanennyivel meg lehet hosszabbítani. A látogatók maximum két 18 éven felüli és két 18 évesnél fiatalabb személyből állhatnak, akiknek először engedélyt kell kérni a látogatásra a parancsnoktól. A látogatás vagy rács mögött, vagy telefonon keresztül, vagy a kijelölt helyiségben történik. A látogatás során ülve kell maradni, s bármikor félbe lehet szakítani a látogatást, ha az veszélyezteti az intézet rendjét. A látogatók hozhatnak fogyasztási cikkeket, amelyeket a fogvatartott magával viheti a körletbe, amennyiben az intézet belépéskor engedélyezi a cikk bevitelét. Levelezés: az elítélt jogosult az általa kijelölt és az intézet által elfogadott személyekkel levelezni gyakoriság-, és

terjedelemhatár nélkül. Tájékoztatni kell a fogvatartottat, hogy a hatósági levelek kivételével mindegyiket ellenőrzi az intézet, és a második munkanapon kapja kézbe. Az intézetnek továbbítania kell a levelet a címzetthez, ha a fogvatartott más helyre kerül. Ha felmerül, hogy hamis hatósági feladótól kapott az elítélt levelet, akkor a fogvatartott jelenlétében, jegyzőkönyvvel kell felbontani, és csak a feladó azonosságát lehet felderíteni. Ha az intézet szerint veszélyes információt vagy tárgyat tartalmaz a levél, akkor nem továbbítható, de az elítéltet tájékoztatni kell erről, illetve a feladónak vissza kell küldeni. Telefonálás: az elítélt az intézet által kijelölt távbeszélőt használhatja. Tájékoztatni kell a feleket, hogy a beszélgetés ellenőrizhető. Csomagküldés: egyszer egy hónapban kaphat és küldhet csomagot az elítélt. A csomag az 5kg-ot nem haladhatja meg – hacsak nem tisztasági szereket vagy

ruhaneműt tartalmaz. A csomagot a fogvatartott jelenlétében kell kibontani, és ha tiltott tárgy van benne, akkor vagy visszaküldheti a saját költségén, vagy letétbe helyezheti. A parancsnok engedélyére a fogvatartott oda is adhatja közvetlenül a látogatójának a csomagot. Az elítéltnél tartható tárgyak: tisztasági felszerelések, ruházati anyagok, élelmiszerek, étkezési eszközök, dohányáruk, írószerek, papíráruk, egyéb használati tárgyak, és az orvos által engedélyezett gyógyszerek, segédeszközök. Az elítéltnél nem tartható tárgyakat vagy letétbe helyezheti, vagy – ha sértené az intézet rendjét – intézeten kívüli megőrzéséről kell gondoskodnia, avagy megsemmisítendő. „Ha az elítéltnél lőfegyver, lőszer, robbanó-, sugárzó anyag vagy kábítószer van, azt a rendőrségnek át kell adni.” (6/1996(VII 12) IM rendelet, 21. § (5) bek) 3.2 Interjú elemzése Előzetes engedélyt kérve – bevittem az

Mp4-esemet hangrögzítés céljából az FK-ba azért, hogy megismerjem legalább három fogvatartott gondolkodását a börtöni élettel kapcsolatban. Két teljes órát kaptam az interjúra, de még legalább ugyanennyit szívesen eltöltöttem volna velük, mert nagyon érdekes volt számomra, amiről beszéltek. A helyszín az egyik tanterem volt, ahol a három fiatalnak előkészítettem körbe a székeket, hogy bármikor, ha egyikőjük meg akar szólalni, karnyújtásnyira legyen a mikrofon. Jobban ismertem őket, mint a körlet többi fogvatartottját, mert a tanítványaim voltak, ezért ahogy bejöttek, rögtön az arckifejezésüket néztem. Kíváncsiságot láttam a szemükben, mintha azt mondták volna, „Ugyan mi lesz itt?!” Az előkészített székekre ültek, és mint fegyelmezett kamaszok, csendben maradtak. Jólesett ez a tiszteletadás A három nyugodt, szívesen megnyilatkozó fiatalember már várta kérdéseimet, hozzászólásaimat a témával kapcsolatban.

Még azt is észrevettem, hogy a testtartásuk más volt, mint az angol nyelvű foglalkozásokon – elengedték magukat, nem arra összpontosítottak, hogy helyes választ adjanak, hanem természetesen hanyag testtartással foglaltak helyet. Rátértem a témára, melynek a lényege az volt, hogy feltérképezzék nekem a börtöni életet. Rögtön a bőbeszédű Nándi kapta meg a szót, s elmondta, hogy vannak olyan fogvatartottak, akik csak azért követnek el egy kisebb bűncselekményt, hogy télire legyen nekik meleg étel és fedél a fejük fölött. Egyszerű csövesek, akik nem az emberekben tesznek kárt, hanem a tárgyi értékeikben, mint például az autójukban, melyet feltörnek. Ezzel máris felderítette a börtöni élet egyik hátrányát, vagyis hogy hogyan válnak a gyenge jellemű elítéltek a domináns fogvatartottak használati eszközeivé. Példát is említett, amely számomra nagyon erkölcstelen volt, de nem reagáltam. Majd összehasonlított egy

másik példa által egy férfi-, és egy női börtönt. Arra a konklúzióra jutott, hogy itt, az FK-ban a legjobb, ha valaki fűtött szobára és meleg ételre vágyik, mert ide jöhet, és a használati eszközeit sem fordítják ellene. Pár másodpercre abbamaradt a kommunikáció, ezért folytatását én indítványoztam. Kissé felháborodva közöltem, hogy a fiatal bűnözőknek hasonló, vagy jobb sorsuk van itt, a börtönben, mint a szabad embereknek, mert biztosítva vannak nekik különböző tevékenységformák, mint például a könyvtár, konditerem, míg egy szabadlábon lévő szakmunkás nem tudná ezt a luxust megfizetni. Gondolkodóba estek mind a hárman, majd Dávid szólalt úgy meg, mint egy pszichológus: szép, kerek mondatokkal elmagyarázta, hogy őszerinte a tevékenységeknek nevelő hatásuk van, sőt, ha megvan valakinek az esze ahhoz, hogy továbbfejlessze magát – és persze megszeresse, amit tanul – akkor a kiszabadulása után azt a

tudást jól fogja tudni használni, és nem esik vissza a „fekete gödörbe”. Vitába elegyedtem Dáviddal arról, hogy szerintem a konditeremben nem igazán művelődik az ember, erre Ricsi vette át a stafétát, és bebizonyította, hogy a testedzésnek nyugtató hatása van; főleg akkor, ha egész nap csak a cellájában ül az ember. Ricsi megnyilvánulása után megkérdezte tőlem, hogy milyen ötletem lenne nekem. Tulajdonképpen szándékosan nem adtam választ, csak elismételtem az eddigieket, jelezve ezzel, hogy itt és most én kérdezek. Nándi rögtön megértette a reakciómat, és kijelentette, hogy ha szerintem olyan jó a börtönben, költözzek be, és az első nap után az ellenkezőjét fogom tapasztalni. Megindult a konfrontáció, s ennek örültem, hiszen Dávid szerint – aki nem jár a konditerembe – ha az elítéltek mozogni akarnak, dolgozzanak. Mert bár lehet, hogy a fogvatartott számára csillapító hatású a testedzés, de gondolni kell

arra is, hogy amikor szabadlábra kerül a 120 kilós testépítő, milyen benyomással lesz a környezetére. Megemlítettem egy mezőgazdasági munkát (trágyázás), mire Ricsi reakciója az volt, hogy igenis, valakinek pont az a munka kellene, mert hasonló körülmények között él/élt, de a városi fegyencektől nagyon messze áll. A folyamatos kontextust fenntartva elmeséltem egy börtöni tapasztalatomat, majd a véleményüket kértem ki a börtönmunkával kapcsolatban. Csak Dávid szólalt meg – és megint okosat mondott, mert ha van munka, akkor azt a szabad embereknek kellene elvégezni, hogy ne szoruljanak ki a munkaerő-piacról. Rögtön ellenszegültem a kijelentésének úgy, hogy Dávid ezzel a mondattal számomra azt közölte, hogy az eszes fogvatartott képezze magát, a kevésbé okos munkanélküli pedig végezze a piszkos munkát. Szerintem éppen fordítva kellene lennie. Ezt követően bemutattam egy amerikai börtönt, ahol az elítéltek azért

dolgoznak, hogy a rezsijüket és az általuk okozott károkat kifizessék. Olyan munkát végeznek, amit a hétköznapi ember nemigen bírna fizikummal. Nándi rögtön kitalálta, hogy az amerikai sátorvárosról beszélek, és a következő gondolataiba már belefűzött némi statisztikai adatot is, majd lelki szemei előtt értelmezte az Amerikai Egyesült Államok és Kína fogvatartottjainak a számát és ennek következményét. Elképedtem egy pillanatra Majd Dávidból megint kibújt a pszichológus – de most indulatait is kimutatta, amelyre kifejtettem a meglátásomat, a hangsúlyt a börtönbüntetés céljára téve. Ricsi reagált egy-egy megnyilvánulásomra, és hirtelen arra terelődött a szó, hogy a nekem okozott kárt ki téríti meg úgy, mint Amerikában. Hiszen felháborítónak találtam, hogy a rabló felhasználja először az én tárgyi értékeimet, majd az én adómból él a börtönben. Dávid elmagyarázta, hogy ő úgy tudja, hogy a

munkaképes raboknak a munkájukból finanszírozzák az általuk okozott károkat – ez a kényszermunka. Míg Nándi szerint (aki egyébként jó tanuló) a benti tanítás csak arra jó, hogy elteljen az idő, meg hogy elgondolkozzon az elítélt, hogy érdemes-e ide visszakerülni. Mert a konditerem miatt biztos nem. Időközben kettesben maradtam Nándival a tanteremben, és míg ő is elment egy pár percre, egy kérdéssort állítottam össze neki. Az utolsó percekben csak Nándi beszélt, igaz nem kérdésről-kérdésre válaszolt, és néha visszaugrott egy-egy kérdés megválaszolásának a kiegészítésére, de ennek ellenére kielégítő dokumentációt kaptam a börtöni életről. Nem panaszkodott, de nem dicsért semmit sem: elfogadta a helyzetét. Beszámolt a verekedősök és a foglalkozásokra járók közötti különbségekről, illetve hogy mi az egyiknek-másiknak az előnye és a hátránya. Látszott, hogy olvasott egyén, tudta például, hogy egy

tizenkét éves fiúnak nem itt lenne a helye. Meglepődtem egy kicsit, hogy a szleng nyelvezet használata mellett elég gyakran úgynevezett tudományosan, statisztikára alapozva nyilatkoztak meg. Nem a keserűséget és panaszt hallgathattam tőlük, inkább a belenyugvást. Tudatlannak nem nevezném egyikőjüket sem, éppen ezért arra késztetném őket, hogy tovább haladjanak, fejlődjenek életükben, hogy ne kerüljenek vissza hasonló életkörülményekbe. Szívesen hallanám, milyen sorsot rendelt nekik az élet, hiszen akkor tudnék viszonyítani. Sajnos azonban csupán abban az időintervallumban tudom őket megfigyelni, amelyben én is az intézményben voltam. Ricsi néha szabadjára engedte az angol nyelv tanulását, és ilyenkor azt mondtam, hogy soha nem fog folyamatosan angolul beszélni, még húsz év múlva sem. Mikor ezt közöltem, a nevelője megjegyezte, hogy a kertgondozási tanfolyamon is jobban teljesít. Ez egy kicsit megdöbbentő volt számomra, mert

azt jelezte, hogy nem dicsérettel kell „karban tartani”, hanem fenyítéssel, és akkor lehet vele haladni előre. Ki fogja ezt felismerni és alkalmazni nála? Szerintem egy olyan közösségbe kellene kerülnie, ahol továbbra is „kordában tartják”. A másik két fiatalember két jól képzett fogvatartott, akik tartják is ezt a szintet. Dicséretre nem tartottak igényt, de amikor felmondtak egy nyelvvizsga tételt és mosolyogtam, az nekik bőven elég volt. Élvezték az angolóráinkat, és úgy éreztem, főleg azt értékelték, amikor (eleinte) csakis velük foglalkoztam, majd később azt is, hogy kikértem véleményüket, segítségüket a többi tanulóval kapcsolatban. Talán éppen az állhatott a problémák gyökerében, – mindketten egykék a családban – hogy el voltak kényeztetve, és most én is ezt tettem velük. Különben jó volt velük beszélgetni: önmagukat adták. Ha valamikor úgy alakulna, hogy újra együtt dolgoznánk, a fent

nevezett hibákat mindenképp orvosolnám. 3. 3 Reflektív napló értelmezése Egy tanult technikára hivatkozva értelmeztem a gyakorlatom alatt megfigyelt populációt. Visszatekintve – jegyzeteimen keresztül – az a kép él bennem a fogvatartottakról, hogy reakcióik a tevékenységektől függenek. Nekem külön kellett választanom a fizikai munkát a szellemitől ahhoz, hogy választ kapjak, miért nem lehet ezt a két irányt összekapcsolni, vagy legalább is párhuzamosan használni. Már a gyakorlatom első napján észrevettem, hogy azok a szabadságuktól megfosztott nők, akik először testileg-lelkileg beleélték magukat a „Ki mit tud?” versenybe, a napok teltével csökkent a kitartásuk. A szép hosszú vers helyett rövidebbet tanultak meg, vagy csupán a megtanult vers töredékét szavalták el. Megkérdeztem az okát, és nemcsak az ő, de a többi fogvatartott nő reakcióin is meglepődtem, hiszen Lilla pl. azt válaszolta, hogy ő az én

véleményemre alapozta a döntését (egy versrészletet szavalt el). Szeretnék egy pillanatra megállni, és megjegyezni, hogy igenis oda kell figyelni a fogvatartottak érzelmi életére, mert reakcióinknak komoly hatása lehet a fogvatartottak érzelmeire, döntéseire és – hosszú távon – fejlődésükre. Tapasztaltam, hogy a fent nevezett reakciókra kétféleképpen kell/lehet reagálni. A gyakorlatom negyedik napján történteket reflektív naplómban rögzítettem, és most egészen másképp gondolok az eseményekre. Vagyis arra a következtetésre jutottam, hogy előítéletmentesen kellett volna rögzítenem az eseményeket, ha pedagógus szemmel vizsgálom a fogvatartottak munkáját. Amennyiben a fogvatartottak nem rendelkeznek a praktikus életismeretekkel, nem tisztelik a munka értékét, akkor nem fognak tudni a társadalomba beilleszkedni szabadulásuk után. Ugyanakkor e pedagógiai szemléletmód szerint nemcsak utólag adódik alkalom a helyesbítésre,

hanem megfigyelés közben is változhat álláspontunk az elítéltek nevelésével kapcsolatban. Például a gyakorlatom hetedik napján részt vettem a Parkgondozó Tanfolyamon, amelynek során a százkilencvenhat órából csupán harminchatot töltenek a „zárt ajtók mögött”. Amikor csak lehetőségük adódott rá, a gyakorlatban tanulták meg, fogalmazták meg a szabadságuktól megfosztott fiatalemberek az ismereteket. Ezt a módszert a tanfolyamvezetőtől vettem át, és úgy alkalmaztam az angol nyelvű foglalkozásaimon, hogy képet mutattam az ismeretlen szóról, és a diákjaim fogalmazták meg a jelentését. Amikor az volt a feladatuk, hogy mondatot alkossanak az új szóval, akkor megkértem őket, hogy hangosan gondolkodjanak, amelyből nemcsak én tudtam meg az ötletüket, hanem az itt- ésmost reflektálás közben a hibákat is korrigálták egymás között. Tudni kell az olvasónak, hogy olyan foglalkozások nem, vagy nagyon ritkán voltak, ahol

mindkét nem jelen lett volna. Ennek megfelelően nekem is volt egy fiúkból és egy lányokból álló csoportom. Mindkettőben volt egy-egy diák, aki szinte mindig fontos szerepet kapott – vagy a társaság választotta ki őket, vagy ők maguk vállalták el például angol órákon az eredményhirdetést. Ezt a típusú visszatükrözést más foglalkozásokon is észrevettem, sőt, az oktatók úgynevezett reflekcióépítésről beszéltek, ezért a gyakorlatom harmadik napján meglátogatott Második Esély Program órán szembetűnő volt számomra, hogy a hierarchiák a diákok között mindig változtak. Valamikor Ricsi, máskor Nándi vagy éppen az egyik tanár volt a „főnök” E megszervezett órákon párokban dolgoztak a fogvatartottak, és amikor a „főnök” tesztelte őket, annak tulajdonképpen az volt a lényege, hogy akármilyen helyzetben is dolgoznak, tanulnak, ha valaki vagy valami megzavarja őket, ne veszítsék szem elől, amivel éppen

foglalkoztak. Ezeken a foglalkozásokon a fogvatartottak nemcsak a leírt, vagy az érzékszerveikkel felfogott információ elraktározását tanulták meg, vagy fejlesztették tovább, de egy lelkipásztortól erkölcsi nevelést is kaptak, amelyet a gyakorlatom kilencedik napján én is meghallgathattam. A szép igék felolvasása után az elítéltek válaszoltak a pásztor kérdéseire, amelyek arra vezették a diákokat, hogy különbséget tudjanak tenni a szándékok és a tettek között. Az igék Ábrahám példamutató személyiségére céloztak a beszélgetés folyamán, de egyben az önmagunkba fordulásra is – ha a fogvatartottak meg tudták nevezni bűnüket, a lelkipásztorral együtt megtervezték az új kezdetet. Az egyik becsvágyó diákom az óra végén kijelentette, hogy ő már a valóságban is használta a pásztorral megtervezett új kezdetet. Rögtön eszembe is jutott, hogy előző nap együtt töltöttünk egy órát a hulladék újrahasznosító

teremben, a gyakorlatom nyolcadik napján. Akkor ugyanis azt vizsgáltam, hogy ez az újdonsült szokás hogyan hatott Nándi viselkedésére. Egyrészt örült annak, hogy tud valami hasznosat tenni szabadidejében, másrészt meg elégedett volt, hogy tehet valami praktikusat a magyar társadalomnak. A gyakorlatom ötödik napján a kutyakiképző társasághoz csatlakoztam, gondoltam, hátha tanulok valamit. Úgy is lett, hiszen a fogvatartottak gyakorlatiassága kiemelkedő, példás volt számomra. Jártasságukat bizonyította az, hogy az ebekkel úgy beszéltek, mint embertársukkal, sőt, ha valamelyik rab hibát követett el az edzés közben, azt a többiek rögtön kijavították. A képzés célja az, hogy ember és állat nyugalmat leljen önmagában, minden agresszió nélkül. Úgy láttam, hogy ez a terv sikerült, sőt olyan kapcsolatok jöttek létre a kutya és a kiképző között, hogy egy fogvatartott a szabadulása után a „kutyáját” is szándékozik a

menhelyről kiszabadítani. A gyakorlatom, és egyben az év utolsó napján a „Ki mit tud?” versenyen vettem részt. A program alatt arra fókuszáltam, hogy meglássam, vajon melyik bajnokjelölt indult azért, hogy megnyerje a fődíjat, ill. melyiküket vezérelte pusztán a kíváncsiság A legjobban persze azt értékeltem volna, ha a show után az valamelyikük mindkét szempontomat megemlíti, de ez nem történt meg. A nézőtéren (velem együtt) harmincan voltunk, a versenyzők pedig tízen Egyenként jöttek be, előadták a fejből megtanult verseket, prózákat vagy énekeket, majd a zsűri megkérte a jelölteket, hogy tizenöt perc múlva jöjjenek vissza: ez idő alatt kikérdeztem az előadókat, hogy mit tettek azért, hogy sikeresek legyenek. A legtöbben azt válaszolták, hogy beleélték magukat a produkcióba. Csupán egy résztvevő jelentette ki, hogy ő csak arra gondolt, hogy ő lesz a győztes, de a többieket a kíváncsiság űzte, hiszen azt is tudni

szerették volna, hogy a többiek hogyan szerepelnek. Az érdeklődés természetes tulajdonság, főleg a börtön falai között, egymástól elkülönítve élnek a fiatalok: érthető, hogy a szereplők összehasonlították magukat. Bár egy pillanatra megijedtem a gondolattól, vajon nem lesz-e túl nagy csapás, ha mégsem a győzelem-orientált elítélt nyer, örültem annak, hogy négy személyt a kíváncsiság vezérelt. 4. Befejezés 4.1 Hipotézisek igazolása A vizsgált intézmény részlege tizenhat állandó és tíz önkéntes munkaerőt foglalkoztat. Legfontosabb beosztásban a nevelők vannak, akik a fogvatartottak értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődésükre összpontosítanak. Mindhárom tényezőhöz még segítséget kapnak a nevelők, olyan, még a felsőoktatásban résztvevő diákoktól, akik pedagógusnak, pszichológusnak, szociálpszichológusnak, szociális munkásnak vagy ifjúságsegítőnek tanulnak. Ezek a diákok az intézményben töltött

idejük alatt gyakorolják az elméletben megtanult praktikákat, mint például a segítő beszélgetést. A fogvatartottak meg tudják a hallgatókkal beszélni a konfliktusaikat, amelynek a hiányát érzik, ha letelik a diákok gyakorlati ideje. Ebből azt szűröm le, hogy eredményes, hatásos lenne az ifjúságsegítő munkája az intézményben, mégpedig a következő okokból: - Fejleszti, támogatja és segíti a tevékenységi területébe tartozó fiatalok társadalmi közreműködését. - Összeköttetésben van olyan oktatási intézményekkel, melyek hajlandóak a büntetővégrehajtási intézményekbe kiküldeni a tanáraikat a fogvatartottakat oktatni, vizsgáztatni. - Feltérképezi, hogy milyen szociális segítségre van a fogvatartottaknak szükségük, és kialakítja, megszervezi, fejleszti ezeket a forrásokat. - Az ifjúságsegítő kapcsolatot teremt a fiatallal és a helyi közösségekkel, hogy elősegítse a program befejezését, az elfogadó

hozzáállás kialakulását. Az ifjúságsegítő együttműködik a fiatallal a börtönben, hogy mikorra szabadlábra kerül, ki legyen számára alakítva a biztos légkör. Megszervezheti azt is, hogy a szabaduló fiatal maga koordinálja a hamarosan szabaduló társai útját. Mindezt természetesen közalapítványok, külsős szakemberek és az együttműködő szervezetek munkatársainak bevonásával lehet csak elérni. A börtönben én is kivettem a részemet az önkéntes munkából – főleg angol nyelvű foglalkozásokat tartottam heti rendszerességgel másfél évig, illetve a százórás ifjúságsegítői gyakorlatomat is ott töltöttem le tíz munkanap alatt. E két hét alatt rögzítettem az aznapi fontosabb tevékenységeket, majd délutánonként én, mint gyakorló ifjúságsegítő szerveztem neki foglalkozásokat. Két nap alatt megtanítottam őket kézimunkázni, és megkérdezték, hogy milyen céllal folytatom ezt a munkát. Válaszom lényege az

volt, hogy szeretném átadni a tudásomat sikerélménnyel együtt. Az a véleményem, hogy bármilyen közoktatási intézményben is vállal az ember önkéntes munkát, példát kell mutatni a tanulóknak/fogvatartottaknak, mert azzal megsegítjük a társadalomba való beilleszkedésüket. Ezt az állításomat önmagam példájával tudom a legjobban kifejezni, azaz önkéntesen segítettem, támogattam, fejlesztettem a fogvatartottakat, megszerettettem velük a tanulást, olvasást, és páran közölték velem, hogy szabadlábra helyezésük után tovább folytatják a nyelvtanulást, vagy térítésmentesen továbbadják másoknak, amit az intézeten belül sajátítottak el. Ebből az utolsó gondolatból kiindulva biztosan állítom, hogy a második hipotézisem is megvalósult, azaz az önkéntes munka a börtönben lévő fiatalok segítése érdekében hatékony. 4.2 Dolgozat rövid összefoglalása Főiskolai tanulmányaim alatt a gyakorlatban is praktizálni kellett az

elméletben elsajátított ismereteket. E célból én a Kecskeméti Regionális Büntető-végrehajtási Intézetét választottam, pontosabban a fiatalkorúaknak fenntartott részlegét. A záródolgozatom témáját is ennek megfelelően jelöltem ki: a fiatalok tevékenységét tanulmányoztam. A bekezdésben megneveztem a saját tapasztalataimat, vagyis hogy milyen szerepe van a börtönnek a személyiségfejlesztésben, hogyan próbálja visszailleszteni a társadalomba a fogvatartottakat. A dolgozatom célja is az, hogy az általam kiválasztott fogvatartottakat analizáljam a saját módszereim segítségével. A záródolgozat megírásához ismernem kellett az alapvető börtönpedagógiát – pszichológiát és törvényi háttért is, melyeket a szakirodalmi háttérben rögzítettem. A témám egyik legfontosabb része a második fejezet, melyben a dokumentum – interjú – és reflektív napló elemzésének a menetét írtam le, melyekhez a szakirodalmakat is

felhasználtam. A becsvágyó diákjaim jellemzése után a hipotéziseket fogalmaztam meg, melyek szoros kapcsolatban vannak a diákjaimmal, értelmi fejlődésükkel. A második fejezetben megnevezett módszereimmel mutattam be az intézetet, elemeztem az interjú tartalmát, és a reflektív naplóba leírt történteket. A befejezésben igazoltam a hipotéziseim helyességét