Kommunikáció | Felsőoktatás » Cseresznyés László - Pragmatika, a kontextus tudománya

CSERESNYÉSI LÁSZLÓ PRAGMATIKA: A KONTEXTUS TUDOMÁNYA 1. Kérdésfelvetés, szakirodalom Tanulmányom célja az, hogy a nyelvészeti pragmatika fogalmaival alaposabban is megismerkedni kívánó nyelvész és nyelvtanár legelső lépéseit megkönnyítse. Nem a pragmatizmus néven ismert filozófiai irányzatról van szó. A nemzetközi szakirodalomból Levinson (1983) a nyelvészeti pragmatika máig legalaposabb összefoglalása, bár vannak könnyebben olvasható, de kevésbé ismert munkák is, pl. Thomas (1995). A magyar szakirodalomból Németh T Enikő publikációin túl 1 ajánlom az olvasó figyelmébe Szili (2004) mellett a Pléh & al. (1997) tanulmánygyűjteményt. Áttekintő tanulmányában Nagy Katalin megjegyzi, hogy (Levinson szerint is) a pragmatika a nyelvi jelentésnek azon aspektusaival foglalkozik, amelyeket a jelentéstan (szemantika) nem tud kezelni (Nagy 2005). A szemantika és a pragmatika vélt kettősségének a témaköre egyébként már

valósággal önálló kutatási területté nőtte ki magát (vö. Turner 1999, Bianchi 2004) Eddig mintegy 35 módon definiálták a két terület különbségét (Nemo & Cadiot 1997). Három részfeladatom van. Amellett kívánok érvelni, hogy a jelentéstan és a pragmatika között nem kell, de nem is lehet határt vonni. Be kívánom mutatni a pragmatikai-kontextuális szemlélet néhány alapelvét (a válogatás itt csak önkényes lehet). Végül: kételyeimet szeretném kifejezni azzal a tétellel kapcsolatban, hogy a pragmatikai (nyelvhasználati) szabályok általánosság és rendszeresség tekintetében különböznének a nyelvtani szabályoktól. A szakirodalomban ugyanis tartja magát az a nézet, miszerint a pragmatika a kommunikáció általános elveivel, egzakt módon nem megragadható nyelvhasználati szokásokkal és tendenciákkal foglalkozik, tehát azt a szeszélyes jelenséget vizsgálja, hogy mi történik a jelentéstan által oly szépen jellemzett

mondatokkal, ha a beszélők kontextusban is használni merészelik ezeket. 1 http://www.artsu-szegedhu/altnyelv/nemeth/enikopubmhtm, Németh (2006), Németh & Bibok (2003). 1 Sok tudós persze immár két évezrede nem a természetes diskurzus vagy szöveg vizsgálatával, hanem olyan saját maga által kiötlött, izolált mondatok elemzésével foglalkozik, mint A fiú fut és A macska a lábtörlőn hever. A pragmatika ágait, kutatási témáit több módon lehet csoportosítani: itt a kutatási területek egyik lehetséges (négyes) osztályozását mutatom be. A pragmatika egyik alapvető témája a diskurzus koherenciája. Ez a terület felöleli a tér- és időbeli viszonyokra utaló elemek (itt, másnap, mögé stb.) használatát, azaz a deixist, illetve a referenciát, a névszók és más nyelvi elemek vonatkozását a külvilág létezőire. A koherencia előfeltételezi a diskurzus belső összetartó elemeinek az összeforrottságát, a kohéziót,

valamint a beszédhelyzetbe való beágyazottságát. Ide tartozik a racionálitás és informativitás kérdése is. Miért lehet értelmes pl egy olyan megnyilatkozás, mint A hiba az hiba vagy Az apád férfi. A deixis/referencia témájához vö. Pléh & al (1997: 171–187) és Levinson (1983: 54–96) A pragmatika másik nagy témája a diskurzusbeli funkciók elemzése. Egyrészt az a problémakör, hogy az egyes szerkezetek (pl. a kérdések) milyen, ún illokúciós szerepet tölthetnek be (pl. felszólítás) Ehhez főként a beszédaktuselméletről van szó jó bevezetés Pléh & al. (1997: 23–166) és és Levinson (1983: 226–283) A pragmatika harmadik fontos kutatási iránya az implicit diskurzus vizsgálata, amelynek kulcsszavai az inferencia, implikáció, implikatúra, előfeltevés, kontextus, vö. Pléh & al (1997: 188–390) és Levinson (1983: 97–225) A pragmatika negyedik területe átfed a szociolingvisztikával, főként ennek a beszéd

néprajza (the ethnography of speaking) névű irányával, és a konverzáció elemzésével: ez a diskurzus szociális és interperszonális elemeit vizsgálja. Ide tartozik az identitás, a hierarchia és távolság, az udvariasság és tiszteletiség, illetve az attitűd témája, vö. Pléh & al (1997: 391–641) és Levinson (1983: 284–370) A PRAGMATIKAI KUTATÁS IRÁNYAI koherencia, kohézió, deixis a szerkezetek funkcionális implicit kommunikáció, és referencia, racionalitás, interpretációja, illokúciós előfeltevések, kontextus és kommunikáció, hierarchia, informativitás érték és beszédaktusok tárgyalási univerzum identitás, tiszteletiség stb. 2 szociális-interperszonális 2. A kontextusfüggetlen jelentés mítosza A mítoszoknak nincs közük a tények és ellenérvek világához: nem számít, hogy a viasszal összetapasztott tollakból készült szárny segítségével valóban lehet-e repülni. Az önálló szemantika

mítoszában hinni akaró tudóst sem érdekli, hogy az alapvető jelentés (angol: literal, context-independent meaning) megadása képtelenség a kontextus (a szövegkörnyezet és beszédhelyzet) elemi értelmezése nélkül (Ariel 2002, Recanti 2004). 2 Nézzük meg mit jelent például a Jézus vizen járt mondat „tisztán jelentéstani” leírása. Nyilván nem lehet a szemantikai leírás tárgya minden információ, amely a Jézus névhez és annak viselőjéhez társul, és nem tárgya például az sem, hogy a vizen járás konkrétan milyen tárgyi kontextust és tényállásokat előfeltételez. Azt viszont ki kell mutatnia a szemantikai leírásnak, hogy a járt ige nem ugyanarra a cselekvésre utal a Jézus vizen járt, illetve a Jézus Vecsésen járt mondat esetében. Ha pedig az alapjelentés megadása kontextuális és referenciális (a nyelven kívüli világra vonatkoztató) elemeket is előfeltételez, akkor pontosan meg kellene mondani, hogy hol ér véget a

jelentéstan, és hol kezdődik a pragmatika. A kontextusokban előálló sajátos jelentések és az alapvető jelentés közé nem lehet egyenlőségjelet tenni. A Jézus vizen járt mondattal adott kontextusban a beszélő kifejezheti akár azt is, hogy ‘bármi elképzelhető’, de ez nem a primér mondatjelentés része. Nem állítjuk azt sem, hogy a nyelv használata során alkalmazott nem nyelvi tudásról a nyelvészetnek kellene számot adni. Az Eszter megcsókolta Annát, mert annyira sírt mondat esetében a fő- és mellékmondat alanya különböző (Anna sírt, nem pedig Eszter), viszont az Eszter megcsókolta Annát, mert olyan jókedve volt mondat esetében a fő- és mellékmondat alanya azonos (Eszternek volt jó kedve). Az alany azonosítására itt azt a tudásunkat használjuk fel, hogy a mi kultúránkban ki, mikor és kinek szokott csókot adni. Ez persze nem nyelvi kérdés A nyelvészeti pragmatikának nem is lehet tárgya a világról való ismereteink, az

enciklopédikus tudás egésze. A természetes diskurzusban előforduló megnyilatkozásoknak van kontextusuk (ez a definíciójuk!), míg a beszédhelyzet és szövegkörnyezet nélküli mondatoknak, pl. a nyelvtankönyvek példamondatainak a jelentését mindig úgy elemezzük, hogy létrehozunk számukra egy minimális, alapértelmezett kontextust (angol: default 2 Recanti tanulmányai az interneten: http://jeannicod.ccsdcnrsfr/?langue=en 3 context). Ez azt jelenti, hogy ha el akarjuk dönteni egy mondatról, hogy egyáltalán jelenthet-e valamit a nyelvben, akkor ehhez rekonstruálnunk kell egy elemi helyzeti sémát, amelyben bizonyos értékeket feltételesen kitöltünk. Például egy olyan latin mondatnak, mint I ‘Menj!’ csak akkor tulajdoníthatunk jelentést, ha megértettük, hogy a beszélő valakit helyváltoztatásra utasít, mégpedig olyanra amely nem feléje irányul (vö. Veni ‘Gyere!’), és a mozgásnak nem feltétlenül kell gyalogosnak lennie (pedibus

~ equis ~ puppibus, etc. ire ‘gyalog ~ lovon ~ hajóval stb menni’) Ezért aztán szoros értelemben biztosan nem lehet kontextus- és használatfüggetlen jelentésről beszélni. Ha pedig elfogadjuk azt, hogy egy tárgy meghatározásának elidegeníthetetlen része a kontextusa és funkciója, akkor be kell látnunk, hogy a kontextus és funkció kizárása a jelentés elemzéséből elvi képtelenség. Mit lehet az egérfogóról mondani, ha nem is említhetjük meg, hogy az egerek irtására való? Korántsem evidens, hogy miféle jelentés tekintendő „kontextusfüggetlennek” és miért. Nem hinném, hogy „kontextusfüggetlen” lenne a Nehogy már Pista ne tudjon dolgozni! mondat vélhetően primér jelentése: ‘Remélem, hogy Pista fog tudni dolgozni’. Persze ennek a mondatnak lehet a beszélt nyelvben egy ettől eltérő, sajátosabb jelentése: ‘Hogy állíthatja azt ez a Pista, hogy nem tud dolgozni?!’ A pragmatika kutatóját épp az érdekeli, hogy a

vélhetően primér kontextuális jelentés helyébe miért és mikor lép egy ettől különböző kontextuális jelentés. Tekintsük most a Tudsz titkot tartani? kérdést. Ez a mondat bármely elképzelhető pragmatikai kontextusban csak így értelmezhető: ‘Figyelj, most titkot fogok közölni veled’, azaz ezzel a mondattal soha sem arra kérdezünk rá, hogy a hallgató (a saját megítélése szerint) képes-e vagy sem arra, hogy bizalmas információt ne fecsegjen ki. Ez a nem létező valami lenne a sokak által megálmodott „kontextusfüggetlen jelentés”? 3. Pragmatika de van benne rendszer A mondattan kutatói szerint a szerkezeti helyesség szabályai abszolút érvényűek: egy mondat tehát vagy nyelvtanilag jól formált, vagy nem az. A nyelvtani helyesség amellett, hogy nem fokozati jellegű, nem is kontextusfüggő valami, pl. A lányok okosabbak, mint a fiúknál mondat semmilyen helyzetben sem grammatikus, de a Mari és Zoli szereti egymást mindig az. A

mondattani szabályok állítólagos általánossága és rendszeressége (a beszélőközösség minden tagjára és a nyelvi rendszerre való globális érvényessége), illetve a nyelvtani jólformáltság abszolút 4 jellege vonatkozásában most terjedelmi okokból ellenérvek helyett csak egy példamondatot mutatnék be az olvasónak: Kati azt a két fiút mindennap átúszott utána Japánba, úgy érdekelte. Egy amerikai nyelvész, James McCawley egész kötetet gyűjtött össze azokból a különféle típusú, de többé-kevésbé furcsa szerkezetű mondatokból, amelyekkel találkozott (McCawley 1991). Az persze igaz, hogy a mondattan szabályai közt vannak olyanok is, amelyek nagy általánossággal és rendszerességgel érvényesülnek, illetve még egymással sem interferálnak. Ellentétben azzal a vélekedéssel, miszerint a pragmatika pusztán a nyelvhasználat szokásaira vonatkozó, viszonylagos érvényű elvek halmaza volna, úgy gondolom, hogy a

nyelvhasználatra vonatkozó szabályok is sokfélék. Azt feltehetően senki nem állíthatja, hogy például az orosz anyanyelvi beszélői számára a választás a hímnemű és nőnemű igealak között nem kötelező olyan mondatokban, mint Ja pročital ♂ ~ pročitala ♀ knigu ‘Olvastam a könyvet’ (ezt a szabályt legfeljebb csak a magyar házipálinka képes ideiglenes jelleggel felfüggeszteni). A japán nyelv számos első és második személyű névmása közötti választás a beszélők neme és a köztük lévő viszonyok szerint történik: itt már viszonylagosak a nyelvhasználati döntések, noha nincs valószínűsége például annak, hogy egy japán nő a beszélő „macsóságát”, agresszív férfiasságát jelezni hivatott, első személyű ore névmással utaljon önmagára (bár a kisfiús boku megjelent a kamaszlányok között!). Ha viszont a tegezés és magázás kérdésére gondolunk az európai nyelvekben, akkor indokolt a „szabály”

kifejezést idézőjelbe tenni, és tendenciákról vagy általános elvekről beszélni. 3 A pragmatikai szabályok a beszélőközösségben való általánosság és a nyelvben való szisztematikusság tekintetében két, elvileg független skála mentén jellemezhetőek: ÁLTALÁNOSSÁG RENDSZERESSÉG A szabályok adott esetben felfüggeszthetőek, illetve mindig van valószínűségi dimenziójuk. Általános szabály például, hogy bizonyos névszói kifejezések referenciája (vonatkozása) kétértelmű: a Mari történelemkönyvből akar spanyolul tanulni, illetve a Jenő francia nőt akar feleségül venni esetben a történelemkönyvből, illetve a francia nőt utalhat egy konkrét könyvre, illetve személyre, de utalhat bármely a történelemkönyvek, illetve a francia nők halmazába eső létezőre. A nyelv 3 Vö. Domonkosi Ágnes monográfiája: http://mekoszkhu/01700/01715/ 5 használata során azonban az elvileg fennálló lehetőségeket a világról való

tudásunk alapján átértékeljük. A Jenő két gyermekes, elvált asszonyt akar feleségül venni mondat esetében például valószínűtlen, hogy a beszélő tetszőleges, ámbár a két gyermekes, elvált asszonyok kategóriájába tartozó egyénre utalna. Hasonlóképpen A férjem volt az orvosnál, és lehet, hogy ki kell venni az epehólyagját mondat esetében is kizárjuk, hogy a beszélő az orvos epehólyagjára utalt volna. Tévedés lenne azonban a felfüggeszthetőség és a valószínűségi értelmezések létezésének tényéből azt a következtetést levonni, hogy akkor talán a nyelvhasználati szabályokban nincs is semmi, ami egzakt módon megragadható és rendszerezhető. Vannak persze „egzaktabb” pragmatikai szabályok, például az, hogy a magyarban a vélemény és észlelés igéi előtt használt úgy rendszeresen törli a beágyazott mondat faktív (elfogadott tényként való) olvasatát: Tudom, hogy P. meghalt Úgy tudom, hogy.; Hallottam, hogy

P szereti Mozartot Úgy hallottam, hogy Ha belátjuk, hogy a nyelvben az általános érvényű szabályok egyszerűen csak a szabályszerűség speciális, szélső esetének tekinthetőek, akkor nem meglepő, hogy sok esetben nincs abszolút szabály. Mégis: az alapvető, jelöletlen használat, megkülönböztetése a sajátos, jelölt használattól mindig szükséges. A nyelvész és nyelvtanár nem teheti meg, hogy a nyelvben csak azokat a szabályokat keresse, amelyek vélhetően abszolút érvényűek, és más szabályok vagy a kontextus hatására sem függeszthetők fel. Tekintsük például a Rita nő létére remekül főz mondatot, amelyet talán csak egy pillanatnyi habozás után értünk meg. A mai magyar beszélők többsége számára ugyanis a létére megengedő állapothatározói névutó, amelyet tipikusan a cselekvés (itt: remekül főz) és a jelzett állapot (itt: a nőiesség) közötti, vélhető ellentét megléte esetén használunk: a Rita nő

létére motorversenyekre jár mondat könnyebben érthető. A mai magyar nyelv interneten elérhető mintáinak bizonysága szerint nem ritka az előrebocsátott ok vagy magyarázat értelmében használt létére névutó sem (vö. lévén), pl. Profi létére pontosan tudta, hogy mit csinál stb Ez azonban a mai szövegekben nem lehet több néhány százaléknál, de a klasszikus magyar irodalom elektronikus kereséssel vizsgálható szövegeiben sem éri el a létére (létemre, létedre stb.) összes előfordulásának ötödét. A tipikus használat Csokonainál már ez: „Hogy eshetik a meg, hogy ő Nagyságos Gróf Kis Asszony létére tégedet szeret”, sőt Károli Gáspár is így tolmácsolja Pál apostol szavait (I. Kor 5: 11): „ne társalkodjatok azzal, ha valaki atyafi létére parázna” (si is qui frater nominatur est fornicator). Nem lehet tehát igazolni azt, hogy a létére ‘lévén’ értelemben való használata valaha is a „jelöletlen alapeset” lett

volna. Csak annyi bizonyos, hogy Eötvös József, Mikszáth Kálmán, 6 Németh László és mások sokszor éltek ezzel a talán sokak számára már régen modorosnak számító 4 használattal: a tiszteletes úr, ki igaz lutheránus létére. (Mikszáth) stb. A pragmatikai szabályokról elmondható legfontosabb dolog alighanem az, hogy igen sok fajtájuk létezik. A nyelven kívüli világról való tudásunknak az egyes nyelvi megnyilatkozásaink létrehozásához és értelmezéséhez használt valamennyi elemét nem kell és nem is lehet „nyelvészeti keretben” rendszerezni, de a feladatunk mégis az, hogy a kontextuális nyelvhasználatra vonatkozó rendszeres, így rendszeresen leírható jelenségek körét egyre tágítsuk. Ez lenne talán a pragmatikai kutatás célja 4. A magyar pragmatikától az univerzális pragmatikáig Az egyes nyelvek, illetve a nagybetűs Nyelv pragmatikájának viszonya izgalmas kérdés. A nyelvek közötti pragmatikai, nyelvhasználati

hasonlóságok okai között a kontaktushatások, vagyis a kölcsönzés mellett nagy szerepe van bizonyos, általános, illetve univerzális tendenciáknak. Például az indonéz dapat, akárcsak az angol may segédige utalhat egyszerre valószínűségre, illetve a külső engedélyből adódó lehetőségére: az indonéz Dia dapat datang ke Jepang és ennek angol megfelelője, a He may come to Japan egyaránt jelenthetik azt, hogy valakinek szabad Japánba jönnie, illetve, hogy ennek az eseménynek valószínűsége van. Aligha véletlen az, hogy számos nyelvben azonosak vagy hasonlóak a megengedő és valószínűségi modalitást kifejező nyelvi formák. Ugyanígy a kötelező és a szükségszerű kifejezésének a nyelvi eszközei is sokszor átfednek egymással, vö. pl az angol He must be in his office ‘Az irodájában kell lennie’ értelmezéseit. Mivel ez a jelenség olyan nyelvekben is ismert, amelyek esetében az említett modalitásokat az angolhoz hasonló

módon összekapcsoló nyelvek hatása kizárható, nyilván arról van szó, hogy a valószínűségi modalitás (lehetőség, szükségszerűség) és az összes többi („egyénre orientált”) modalitások között valamiféle természetes és a dolog lényegéből adódó, inherens kapcsolat van. A modalitások két csoportja közötti kapcsolatot kívánja szemléltetni a következő ábra: 4 Kissé pökhendi és az adatok fényében érthetetlen Halász Gyulának a Nyugatban lezajlott vitában mondott ítélete (1916): „A létére egyáltalán nem kétértelmű. Aki azt hiszi, egyet jelent a lévén-nel, annak már meghamisították a nyelvérzékét.” 7 valószínűségi modalitás egyénre orientált modalitások kell (szükségszerű), kell (kötelező), szabad, lehet stb. tud (képes) stb Megtévesztő az, hogy a pragmatika kutatói akkor is „univerzális” pragmatikai jelenségekről beszélnek, amikor azok nem teljesen egyetemesek, csupán nagyon

gyakoriak, azaz kvázi-univerzálék. Az olyan inherens kapcsolatoknak a létezése, mint a modalitás említett típusainak az összefüggése egyes nyelvekben nem vagy csak alig mutatható ki (a modalitások például elkülönülnek a japánban), bár nincs olyan nyelv, amelyben ne lehetne tömegesen azonosítani az ilyen kapcsolatokat. Az inherens viszonyok nyomán nem feltétlenül jön létre nyelvi univerzálé. Nézzünk meg közelebbről egy pragmatikai kvázi-univerzálét! Igen sok nyelvben a nyomatékos tagadás egyik módja olyan feltételes mondat használata, amelyben a főmondati feltételes következmény (apodosis) eleve kizártnak tekintett képtelenség, így aztán maga a feltétel (protasis) is hasonló képtelenségnek minősül. Egy kínai kollégámtól tanultam azt a mondatot, amely szó szerinti fordításban így hangzik: ‘Ha ez orvos, akkor én nem vagyok ember’. A kínai mondat 5 értelmezése egyszerű, ha ismerjük az olyan magyar mondatok

használatát, mint Ha ez orvos, akkor én vagyok a római pápa, illetve Úgy orvos ez, ahogy én. (különböző folytatásokkal), illetve az olyan angol mondatokét is, mint If he is a doctor, I am the Pope of Rome ~ He is a doctor like I am . A szokásosan választott abszurditás ezekben a mondatokban a szakirodalomban Dracula-kondicionális a nevük nyelvenként különböző. 6 Az izraeli héberben például ez járja: Im hu rofe, az ani tsintsenet ~ kugelager ‘Ha ez orvos, akkor én meg dunsztosüveg ~ golyóscsapágy vagyok’. Maga a Dracula-kondicionálissal való nyomatékos tagadás azonban egyfajta univerzális lehetőség, amellyel nagyon sok, bár láthatóan nem mindegyik nyelv él. Maradjunk még egy példa erejéig a feltételes mondatoknál. A kontrafaktuális érvelés minden eddig ismert kultúrában létezik, azaz univerzálisnak tekinthető az olyasféle argumentáció, mint {X nem áll fenn, következésképp Y}, illetve {Ha X 5 6 Ta yaoshi yisheng de hua,

wo jiu bu shi ren. Lu Tao, Hiroshimai Egyetem, szem közlés Illetve a választott abszurditás esetleg nem kötött, mint pl. a japánban Akatsuka Noriko professzortól (UCLA) hallottam ezt a mondatot: Ano musumesan wa bijin nara, uchi no ko wa Tennyosama desu yo ‘Ha az a kislány egy «szépség», akkor a miénk meg egy Vénusz!’. 8 fennállna (de nem áll fenn), akkor következésképp Y} stb. A kontrafaktuális érvelésnek sokféle nyelvi megjelenési formája lehet. Amennyiben a beszélő feltételes mondatokat használ ilyen érvelésben, akkor sok nyelvben a kontrafaktuális feltételt (pl. Ha madár lennék, vagy Ha nem halt volna meg) sajátos nyelvi eszközök jelölik: ez tipikusan az igealak, de sok nyelvben pl. az arabban vagy a héberben ráadásul kétféle ‘ha’ jelentésű kötőszó is van (hipotetikus, illetve kontrafaktuális). A feltételesség különféle típusainak eltérő nyelvi jelzése azonban korántsem valamiféle szükségszerűség,

hiszen például annak a japán szerkezetnek, hogy (Moshi) densha-ga kitara, . teljesen nyitott az értelmezése: ‘Ha megjön ~ megjönne ~ megjött volna a vonat, .’ moshi ‘ha’ [elhagyható], densha ‘vonat’, ga [alanyjelölő partikula], kitara [a kuru ‘jön’ ige feltételes alakja, amely az igeidő szempontjából semleges]. A többértelműség legtöbbször feloldható a beszédhelyzeti kontextus egésze, a mondatbeli határozószók, vagy a főmondati igealak révén (pl. odoroku deshō ‘., (akkor) meglepődne’ vagy odoroita deshō ‘, (akkor) meglepődött volna’). Tény azonban, hogy például az alábbi magyar kondicionális mondatváltozatok megfelelői sok nyelvben nem különülnek el egymástól: Ha látod ~ látnád ~ láttad volna a húgom, akkor tudod (majd) ~ tudnád ~ tudtad volna, hogy terhes (volt). Valamennyi említett kondicionális típus egybeesik többek közt a bahasa indonézben (1) vagy a kínai köznyelvben (2): (1) (2) Jika anda

melihat adik perempuan saya ha te lát- húg enyém anda mengetahui bahwa dia sedang hamil te tud- hogy ő foly. partikula terhes Ruguo ni kandao wo meimei ha te lát- enyém húg ni yiding zhidao ta huaiyun-le te feltétlenül tud- ő terhes- perf.partikula Ez magyarázza, hogy miért nem értik az ázsiai diákok a magyar, angol stb. feltételes mondatok „logikáját”. A pragmatikai kontextus alapján persze felismerik az érvelés típusát (faktuális, hipotetikus, kontafaktuális), de értetlenül nézik, hogy az egyes típusok azonosítását az európai nyelvek milyen bonyolult igei alakváltozatokkal, partikulákkal stb. támogatják meg Bizonyosan arra gondolnak, hogy szegény, együgyű európaiak nem tudják, hogy mire is való a kontextus. 9 5. „Implicit” kommunikáció A pragmatika egyik központi kérdése annak a problémának a vizsgálata, hogy a nyelv használata során a közölt információ egy része nem kifejtett

formában, hanem implicit és közvetett módon jelenik meg. Az implicit információ három fontos kategóriája az implikatúra, az előfeltevés és az implikáció. Az alábbiakban ezeket mutatom be, de előre kell bocsátani, hogy ez a három kategória korántsem meríti ki az „implicit” kommunikáció típusait. Elegendő csak arra gondolni, hogy minden nyelvi interakció előfeltétele, hogy a társalgás résztvevői hasonló módon vonják meg az éppen folyó diskurzus terének határait, azaz a kontextust, illetve a tárgyalási univerzumot. Mivel ez így van, az orvos nem érzi szükségét, hogy pontosítsa a Nyugodjanak meg, nem fog a beteg meghalni mondat időbeli értelmezését, és a Levitted a kutyát? kérdéshez sem fűzzük hozzá, hogy .mármint, hogy sétálni és ma, illetve a Manapság már mindenki Korfura akar menni nyaralni mondatban szereplő mindenki is nyilvánvalóan az ismerősök és barátok, nem pedig Földünk összlakosságának tárgyalási

univerzumán belül értendő. A tárgyalási univerzumon belül pedig beláthatatlanul sok alapértelmezett dolog kifejezése implicit maradhat. Mielőtt az implikatúra, az implikáció és az előfeltevés értelmezésére térnénk, el kell választani az implicit módon adott, illetve kommunikált tényállásokat attól, ahogy ezeket a hallgató interpretálja, vagyis az inferenciától, a levezető értelmezéstől. A hallgató sokféle következtetést levonhat abból, amit a beszélő mond és ahogy megnyilvánul: miféle ember, van-e családja, milyen politikai nézeteket vall, megértheti vagy esetleg félreértheti például a beszélő megnyilatkozásaiban rejlő iróniát stb. A hallgatói inferencia alapja részben az, ami a beszélő közlésében adott, részben viszont független tőle. Ismerjük az olyan párbeszédeket, mint A: Nem tudom, hol lehet a kalapom. B: Senki nem nyúlt a te kalapodhoz! itt B gyanúsításnak értelmezi A megjegyzését (függetlenül

attól, hogy mi volt A szándéka). Egy amerikai hitéleti folyóiratban olvastam, hogy egy trópusi erdőt felgyújtani olyan dolog, mintha az otthon fűtése céljából egy könyvtárat égetnénk el, anélkül, hogy előzetesen megvizsgáltuk volna a könyvek tartalmát „Putting a rain forest to the torch is like burning a library to heat a home: without checking the contents of the books.” (Awake, 1988. május 8) Az olvasóban többféle inferencia is mozgásba lendül: Szegény embereknek könyvtárakat kell elégetni valahol, hogy fűtsék az otthonukat? 10 Bizonyos könyveket nem is baj, ha elégetünk? A hallgatói (olvasói) inferencia rúgói nyilván részben a diskurzuson (szövegen) belül, részben viszont azon kívül vannak. A kommunikációval szemben vannak általános elvárások, amelyek bármely nyelvközösségben a racionális párbeszéd, a „társalgás logikájának” alapját képezik, vö. Grice (1975, 1978) Az együttműködés elve

(cooperative principle) a (1) mennyiség, (2) minőség, (3) relevancia és (4) kifejezésmód társalgási maximáit (maxims of conversation) feltételezi. Ezek minden megszólalásakor arra sarkallják a beszélőt, hogy legyen a társalgáshoz való hozzájárulása (1) éppen a megkívánt mértékben informatív, (2) ne tartalmazzon hamis vagy igazolhatatlan állítást, illetve a (3) tárgyhoz tartozó, releváns, (4) rendezett, homályosság és kétértelműség nélküli megnyilatkozás legyen. A társalgási implikatúra (conversational implicature) a maximák érvényességén alapuló mechanizmus, amely fenntartja a társalgás rendjét. A társalgási implikatúra révén értünk meg egy olyan párbeszédet, mint A: A tanár úr megjött már? B: Hát, áll egy ócska VW a parkolóban, és olyat is, mint A: Te talán sosem csináltál ilyet? B: Holnapra esőt jósol a meteorológia. Az első esetben áthidaljuk a kérdés és látszólag irreleváns válasz közti

távolságot, a másodikban pedig értelmezzük, hogy mit jelent a relevancia maximájának szándékos megsértése. Míg a társalgási implikatúrát a hallgató a konkrét beszédhelyzet elemzése révén azonosítja, a konvencionális implikatúra esetében az „implicit” jelentés azonosítása már többé-kevésbé bejáratott séma szerint működik. Például a Lám, még egy nyelvész is tudhat valamit mondat esetében a még konvencionálisan implikálja, hogy a nyelvészek a (leg)tudatlanabbak csoportjába sorolhatók. A fentebb már tárgyalt létére névutó konvencionális implikatúrájának nem teljesen általános jellege (hiszen van nem ellentétes használata is!) jól mutatja, hogy a konvencionalizációnak fokozatai vannak. A valódi konvencionális implikatúra azonban soha nem függeszthető fel kontextuálisan, pl. az akit én egyébként nagyon tisztelek kifejezés implikatúrája teljesen konvencionális. A Pista mértékletesen él mondatba ez a

fordulat nem ágyazható be, viszont a Pista valósággal habzsolja az életet mondatba igen. Még egy példa: a két értelmetlen szót tartalmazó Zoli nyehes, de valitol kijelentésből annyit mégis megértünk, hogy aki nyehes, az nem szokott valitolni ezt csak onnan tudhatjuk, hogy ismerjük a de kötőszó konvencionális implikatúráját. Az implikatúrát meg kell különböztetni az implikációtól, amely többféle logikai viszonyra utal, pl. a Lajosnak sikerült elrontania a napomat mondat implikációja az, hogy Lajos talán el akarta rontani a napomat és Lajos elrontotta a napomat. A Laci 11 leszokott a heroinról implikációja az, hogy Laci heroinista volt. A szójelentés szintjén is azonosíthatóak ilyen viszonyok: az elvált implikációja a házas stb. Végezetül az előfeltevés (presupposition) fogalmát kell körülírnunk. Itt az egyik nehézség az, hogy az „előfeltevés” szónak van egy igen tág, a hétköznapi nyelvihez közel álló, azaz

nem szaknyelvi használata. Szűkebb értelemben az előfeltevésnek néhány alaptípusáról szokás csupán beszélni. Az első ezek közül az egzisztenciális előfeltevés, pl. a Feleségem húga angoltanár előfeltevése, hogy van feleségem, hogy van húga (és talán csak egy húga van). Az előfeltevést a tagadás érintetlenül hagyja: a Feleségem húga nem angoltanár előfeltevései ugyanezek. A faktívitási előfeltevés hasonló jellegű: a Lajos sajnálja, hogy nemet mondott és a Lajos nem sajnálja, hogy nemet mondott egyaránt előfeltételezi azt a tényt, hogy Lajos nemet mondott, ugyanígy faktív: Lajos letagadta ~ nem tagadta le, hogy nős (vö. a nem faktív Lajos tagadta, hogy nős mondatot). Szerkezeti előfeltevések: János valószínűbb jelölt, mint Géza ( Géza is jelölt), Mikor törtek be az irodába? ( betörtek az irodába), Ha nem lennék beteg, elmennék ( beteg vagyok). 6. Hogyan tovább? Tanulmányomat a szakirodalomra való utalásokkal

zárom. Kasher (1998) kiadta a pragmatika klasszikus cikkeit. Alapvető cikkgyűjtemény Horn & Ward (2004) Az Elseviernél megjelent nyelvészeti lexikon pragmatikai címszavait gyűjti egybe Mey (1998). A pragmatikai kutatás fontos forrása az amsterdami Benjamins kiadónál megjelenő, J. Verschueren és mások által szerkesztett Handbook of Pragmatics (1995– ): 902722157X, 1556195117, amely előfizetőknek bibliográfiával együtt elérhető az interneten http://www.benjaminsnl/online/ A nemzetközi kutatás központja Antwerpen, a Nemzetközi Pragmatikai Szövetség (IPrA,1986– ) székhelye. IPrA Secretariat, PO Box 33, B-2018 Antwerp 11, Belgium, Tel. Fax: +32 32305574 A X Pragmatikai Világkongresszust Svédországban rendezik: Göteborg, 2007. július 9–14 Az IPrA tagságával kapcsolatos információk: http://webhost.uaacbe/ipra/membershiphtml 12 Bibliográfia: ARIEL, Mira 2002. The demise of a unique concept of literal meaning Journal of Pragmatics 34:

361–402. BIANCHI, Claudia szerk. 2004 The Semantics/Pragmatics Distinction CSLI, distr by The University of Chicago Press. GRICE, H. Paul 1975 Logic and Conversation in Peter Cole & J L Morgan szerk Syntax and Semantics 3. Speech Acts New York: Academic Press, 41–58 MAGYARUL: 1997. A társalgás logikája In: Pléh, Síklaki & Terestyéni szerk Nyelv, kommunikáció, cselekvés. Budapest: Osiris, 213–227 GRICE, H. Paul 1978 Further Notes on Logic and Conversation Peter Cole szerk Syntax and Semantics 9. Pragmatics New York: Academic Press, 113–127 HORN, Laurence R. & Gregory L WARD szerk 2004 The handbook of pragmatics Oxford & Malden, MA: Blackwell. KASHER, Asa szerk. 1998 Pragmatics: critical concepts London: Routledge, 6 kötet. LEVINSON, Stephen C. 1983 Pragmatics Cambridge University Press NÉMETÜL: Martina Wiese ford., Tübingen: Niemeyer, 2000, ISBN 3484220392 és más nyelveken. MEY, Jacob L. szerk 1998 Concise Encyclopedia of Pragmatics Amsterdam:

Elsevier. McCAWLEY, James D. 1991 A linguistic flea circus Bloomington, IN: Indiana University Linguistics Club. NAGY Katalin 2005. A pragmatika státusáról Magyar Nyelv 101: 436–448 NÉMETH T. Enikő 2006 Pragmatika In: Kiefer Ferenc szerk Magyar Nyelv Budapest: Akadémiai Kiadó, 222–261. NÉMETH T. Enikő & BIBOK Károly szerk 2003 Általános Nyelvészeti Tanulmányok. XX kötet: Tanulmányok a pragmatika köréből Budapest: Akadémiai Kiadó. NEMO, F. & P CADIOT 1997 Un problème insoluble? Revue de Sémantique et Pragmatique 1: 15–22, 2: 9–40. PLÉH Csaba, SÍKLAKI Tamás & TERESTYÉNI Tamás szerk. 1997 Nyelv, kommunikáció, cselekvés. Budapest: Osiris RECANTI, François 2004. Literal Meaning Cambridge, UK–New York: Cambridge University Press. 13 SZILI Katalin 2004. Tetté vált szavak: a beszédaktusok elmélete és gyakorlata Budapest: Tinta Könyvkiadó. THOMAS, Jenny 1995. Meaning in Interaction An introduction to pragmatics London–New York.

TURNER, Ken szerk. 1999 The Semantics/Pragmatics Interface from Different Points of View. Oxford: Elsevier Kérdések (amelyekre nincsen egyetlen „tökéletes” válasz): (1) Az ismert riporter az alábbi kérdést tette fel a miniszternek: Értem, de miért kellett,. eeee, mármint miért volt szükséges, vagyis miért volt muszáj ilyen intézkedéseket hozni? Ön szerint miért fogalmazta újra a kérdését? (2) A nyelvművelők tanácsa ellenére sokan használják az ingyenesen hívható zöldszám kifejezést. Aki használja, nyilván tudja, hogy a zöldszám (már a meghatározása szerint is) ingyenesen hívható. Szintén „felesleges szószaporítás” Móricz „három kötetes Erdély-trilógiá”-járól beszélni. Ön szerint mindkét esetben csak „tudatlanságról” lehet szó? (3) Hibásnak tűnik az Anyámnak nincs gyereke, illetve az A nők szülik a gyerekeket mondat, akárcsak az anyája, illetve az apája szóalakok. Készítsen hozzájuk olyan

kontextust, amelyben mégis előfordulhatnak. (4) Melyik párbeszéd sérti a társalgási és melyik a konvencionális implikatúra szabályait? Mi a szabály megsértésének a szabálya? A: És csinos a Pista új barátnője? B: Hát, gyönyörűen játszik Chopint. A: Nem tudom, megkérdezhetem-e, hogy hány évesnek tetszik lenni? B: Én se tudom. (5) Milyen jelenség okozza a Péter azt hitte, hogy minden ember halandó mondat furcsaságát? 14